Készült: 2019.11.13.03:29:58 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

251. ülésnap (2002.02.05.), 376. felszólalás
Felszólaló Zsigó Róbert (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:23


Felszólalások:  Előző  376  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dolgot szeretnék csak megjegyezni a módosító javaslattal kapcsolatban. Ezekről a témákról tegnap éjszaka az általános vitában is szót ejtettünk, illetve bizottsági üléseken is, éppen a mai ifjúsági és sportbizottsági ülésen is, ahol az vetődött fel, hogy mindenképpen fontos, hogy például a drogambulanciák, kezelőhelyek tekintetében, vagy például azon adatok tekintetében, amelyek azt mutatják, hogy Magyarországon a kábítószerhelyzet milyen, konkrétabbnak kellene lennie ennek a jelentésnek, és arra vonatkozik ez a javaslat, hogy például ezekben az ügyekben 2002. március 31-éig egy újabb jelentés készüljön.

Azt gondolom, akkor nem volt idő, lehetőség, akarat arra, hogy ezt elmondjam, de szó esett róla, hogy ez a jelentés nem arra való az én nézőpontom szerint, hogy például olyan adatokat tudjunk meg belőle, amelyek a kábítószerhelyzetre vonatkoznak. Ugyanis az Ifjúsági és Sportminisztérium, a kormány minden esztendőben beterjeszti, elkészíti, és a képviselőkhöz eljuttatja jelentését a magyarországi kábítószerhelyzetről, amelyből le tudjuk vonni azokat a következtetéseket, hogy valóban merre halad ez a dolog, ez az ügy. Azt gondolom, ebből ki is derült, hogy egyrészt olyan kutatások történtek, amelyek például mostanában a felnőttek kábítószer-fogyasztási szokásait is mérik, ami még nem volt Magyarországon, illetve hogy olyan drogambulanciai férőhelyek nyílnak meg egy központi fejlesztési terv kapcsán az idei esztendőben, amelyek hatására a kezelőhelyek száma a duplájára növekszik.

Abban van vita persze köztünk, hogy ez a kezelőszám, amely akkor 400 lesz, 200-ról növekszik 400-ra, ez elegendő-e vagy sem. Volt egy adott helyzet, és megpróbált az Ifjúsági és Sportminisztérium, illetve a kormány olyan lehetőséget biztosítani, amelynek keretében azokon a helyeken, ahol szándék van arra, hogy ilyen kezelőhelyeket nyissanak, azokon ezt meg tudják tenni, illetve lehetőség van arra, hogy olyan helyeken, ahol most akarnak ilyet tenni, még inkább kibővülhessen ez a kezelői intézmény.

 

 

(20.10)

 

 

Tehát azt gondolom, hogy ezért egy újabb jelentést beterjeszteni az Országgyűlés elé nem olyan fontosságú, hogy ezt meg kellene tenni. Valóban készülnek olyan anyagok a kormány, az Ifjúsági és Sportminisztérium kezelésében, koordinációjában, amelyek alkalmasak arra, hogy ezt is áttekintsük; ugyanígy a büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatos ügyek is.

Az való igaz, hogy 1999 márciusában lépett hatályba az új Btk.-módosítás; azt gondolom, hogy valóban nincs még elég tapasztalat arra, hogy biztosan ki tudjuk mondani, hogy szükséges-e a módosítás vagy sem. Miniszter úr tegnap este elmondta, hogy ha valóban - és most készül egy ilyen felmérés, amely azt firtatja, hogy a büntető törvénykönyv módosításának milyen hatásai voltak a kábítószerhelyzetre - olyan helyzet adódik, akkor biztosan módosítva is lesz a büntető törvénykönyv, de nem gondolom, hogy ezt most meg lehetne tenni, nincsen erre elég adat. Az ifjúsági és sportbizottság például a tavalyi esztendő májusában próbált egy ilyen ezzel kapcsolatos, nem jelentésről, hanem felmérésről tárgyalni. Sajnos valóban nincsen még elég információnk arról, hogy ez milyen irányba, milyen fő irányokba visz. Az látszik, hogy némely részei némiképp sikeresnek bizonyultak.

A tavaly, illetve 2000 decemberében elfogadott kábítószer-ellenes nemzeti stratégiában és a hozzá kapcsolódó határozati javaslatban az van, hogy a kormány időről időre beszámol a stratégiai program végrehajtásáról. A következő jelentés már olyan jelentés lehet, ahol például a büntető törvénykönyv módosításának hatásairól is vitatkozhatunk, illetve a minden évben kiadott jelentés a kábítószerhelyzetről, illetve azok az anyagok, kutatások, amelyek az ISM támogatásával elkészülnek, azokból pedig jól látható majd, hogy ennek a módosító javaslatnak az első részében szereplő, például kezelőhelyek bővítéséről, helyzetéről, tűcsereprogramról és egyéb dolgokról világos képet fogunk kapni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  376  Következő    Ülésnap adatai