Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy a Fidesz-KDNP-s képviselőtársaim elfogytak a sorban, így most már csak ellenzéki felszólalások következnek. Sok felszólalóra szívesen reagálnék. Persze, úgy ildomos és úgy illik, hogy amikor itt vannak, akkor reagáljunk rájuk, de miután a legtöbbjük már nincs a teremben, úgy döntök, nem mondom meg, hogy ki mondta, de azért reagálnék rá, hátha eljut a fülükbe a gondolat.

Sokszor hallgathattuk végig a mai nap folyamán órákkal ezelőtt is, hogy a gyermekekért kell tenni mindent az oktatásban, hiszen arról kell szóljon minden, hogy a gyermekek jövője legyen jobb, minden értük kell hogy történjen. Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, azt gondolom, ebben a teremben mindenki egyetért azzal, hogy az oktatásban a gyermeknek kell lennie az elsőnek. Csak valahogy úgy érezzük az elmúlt időszakban, hogy önök úgy kívánják a gyermekeket nevelni, hogy mindenkire egy skatulyát kívánnak húzni, ugyanolyan formájút, ugyanolyan méretűt, ugyanolyan színűt, hogy ugyanolyan gyermekek jöjjenek ki a végén az oktatásból. Csakhogy a bemeneti rész más, mindenki más közegből, más családból, más társadalmi rétegből jött, vagy faluból, vagy városból, és mást hoz otthonról. Innentől kezdve a skatulyák ráaggatása a gyermekekre nem lehetséges, hanem arra kell figyelnünk, hogy melyik gyermek mit hozott, honnan kell elindítani a fejlesztését, mit kell pluszban adni neki ahhoz, hogy neki is lehetőségei legyenek a jövőben, és ne az határozza meg egy gyermek jövőjét, ahonnan jött, hanem tudjunk plusz adni hozzá, és minden tehetséges gyereknek felületet és lehetőséget tudjunk biztosítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért gondolom, jó az, hogy félévente egyszer oktatási vitanapot tartunk, mert hátha formálni tudjuk ellenzéki képviselőként is az önök gondolkodását az oktatással kapcsolatban.

(15.30)

Szerintem az a jó, ha minél többször elmondjuk azokat a hibákat, amiket mi otthon a fogadóórákon és a hétköznapokban a településeken észlelünk. Amik szembe jönnek velünk, ha beszélgetünk a lakossággal, beszélgetünk a gyerekekkel és beszélgetünk a diákokkal.

Egyik képviselőtársuk felhozta az iskolai közétkeztetést és azt az akciót, amire mi képviselőtársnőmmel, Bangóné Borbély Ildikóval a figyelmet kívántuk felhívni. Arra, hogy tisztelt képviselőtársaim, nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni a közétkeztetést, ráerőltetve a gyermekre azt, amit önök elképzeltek. Ezt csak fokozatosan szabad megtenni. Hiszen a nevelés is olyan dolog, amit fokozatokban lehet igazán megvalósítani. Nem lehet rögtön elvenni tőle minden fűszert, és azt mondani, hogy csak és kizárólag ezt az étkezési módszert lehet elfogadni, csak és kizárólag ezt az ételt kell megenned, gyermekem. Mert ugye a gyerek otthonról hoz egy étkezési stílust, és annak finomhangolása csak lépésekben történhet meg, nem úgy, ahogy a kormányzat tette ezt. Cáfolom azt, hogy a gyerekek nagyon örültek ennek a közétkeztetési reformnak, ennek a menzareformnak. Hiszen pont az iskolák és a cégek is elmondták, hogy sokkal több étel ment vissza, pont a levesek voltak azok, amelyek a legtöbbször visszamentek a konyhára, mert a levesnek alapja az, hogy fűszeresnek, ízesnek kell lennie ahhoz, hogy a gyerek szeresse és szeresse megenni.

Persze, nem jó dolog, hogy a gyerek sok cukrot fogyaszt. De azt gondolom, a gyerekekről jól tudjuk, hogy akkor viszi be a legtöbb folyadékot, és az egyik legfontosabb kérdés, hogy rengeteg folyadékot vigyenek be a gyerekek, ha abban van egy olyan ízes leves, ami jólesik neki. És ha az néha édes, szerintem nem akkora bűn. Lassan és finoman kell hangolni a gyerekek étkezését is, az oktatásban minden lépésben szerintem lassú és finomhangolásra van szükség.

A tankötelezettség 16 évre való levitele, azt gondolom, a következő generáció ellen elkövetett egyik legnagyobb bűnök közé tartozik. Hiszen, aki ma bekerül a közmunkaprogramba, egy stagnálásra van utalva. Hiszen nem olyan képzéseket kapnak azok az emberek, akik a közmunkaprogramba bekerülnek, amivel érdemben tovább tudnak lépni, amiben fejlődni tudnak, amiben érdemben érzik azt, hogy fontosak a társadalom számára. Pont akkor, amikor egyébként normál esetben munkaerőhiány van egyes területeken, akkor szerintem olyan képzéseket kéne nyújtani ezen embereknek, amivel pótolni lehet a munkaerőhiányt. Egyébként pont hogy szakmunkásképzésbe kéne őket vinni, és olyan képzettséget adni, amivel utána meg tudnak élni majd normálisan, és nem közmunkából, hanem a szakmájukból.

Erre rákanyarodva, szerintem bűn az, amit elkövetnek ma a szakmunkásképzésben, és bűn az, hogy ma nincs hitele a szakmunkásképzésnek. Merthogy az lenne az igazán jó, amit a múltkori vitanapon is elmondtam, amit nekem édesapám mesélt. Régen ez úgy működött, hogy ha egy településen volt egy jómódú szakmunkás, aki sokat tudott dolgozni, jól tudott keresni, el tudta tartani a családját a szakmájából, akkor érdekes módon a faluban a legtöbb fiatalt pont arra szakmára adták, mert elhitték azt, hogy abból jól meg lehet élni. De akkor volt hitele annak a szakmának, volt elfogadottsága, és felnéztek egy jó szakmunkásra.

Ma az emberek azt érzik, hogy sem megfizetve nincsenek ezen a területen rendesen, sem egyébként nincs meg az a hitelük, nincs az az elfogadottságuk a településen, mint ami régen volt. Merthogy muszáj, hogy visszaadjuk egyébként ennek a pályának is a hitét. Erre lenne nagy lehetőség, ha olyan képzéseket kaphatnának egyébként azok az emberek, akik közmunkaprogramban vannak, amivel, mondjuk, utána egy rendes szakmában egy rendes munkahelyen meg tudják állni a helyüket, és nem stagnálásra lennének ítélve.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sokat hallhattunk a digitális oktatási stratégiáról, és sokat hallhattunk arról, hogy olyan tárgyakat kell oktatni, ami igazán fontos, és ami a jövőbe mutató. Képviselőtársnőm sokszor elmondta már, hogy azt úgy nem lehet csinálni, hogy mondjuk, egy hetedikes osztály számára 54 informatikaóra van egy félévben, testnevelési óra meg 180. Az úgy nem működik, akkor ez nem a jövőre mutatás, az nem a digitális oktatást és nem a fejlődést vezeti előre, hanem épp csak a stagnálást ezen a területen is.

Azt gondolom, van mit változtatnunk, van mit fejlődnünk az oktatásban főként. Sokszor azt érzem, hogy a gyereket valahol ebben a kérdésben is előttünk járnak. Hiszek abban, hogy tényleg nem skatulyákat kell húzni ezekre a gyerekekre, hanem meg kell hallgatni az ő véleményüket, meg kell hallgatni az ő gondolataikat. Mert én tényleg azt látom, hogy én még tanulhattam Zsolnay-módszerrel az általános iskolában, és az én szüleimnek még lehetőségük volt választani, hogy milyen módszerrel legyen oktatva az ő gyermekük. A Zsolnay-módszernek az alapja volt az, hogy megtanították a gyerekeket gondolkodni, véleményt nyilvánítani és beszélni mindenről. Ezeket a gyerekeket, akik ma vannak az oktatási rendszerben, csak egy módszerrel lehet tanítani. Nem lehet válogatni, tisztelt képviselőtársaim. Pedig minden gyerek más, minden gyerek más oktatást érdemelne, és akkor, azt gondolom, mindenkiből ki lehetne hozni a legjobbat.

Nagyon szépen köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)