Készült: 2024.04.20.07:48:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

94. ülésnap (1999.10.20.), 288. felszólalás
Felszólaló Révész Máriusz (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:08


Felszólalások:  Előző  288  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Én is önkormányzati képviselő voltam, és önkormányzati képviselőként kénytelen voltam elszenvedni, hogy évről évre csökkent az állami támogatások mértéke annál az önkormányzatnál, ahol én dolgoztam. Ez a költségvetés azonban nem erről szól.

Az ön állítását két részre kell bontani. Az az állítás nem felel meg a valóságnak, hogy az önkormányzatok nem kapnak többet, mint az elmúlt évben. Ha jól emlékszem a számokra, 630 milliárd forint volt az önkormányzati támogatások összege a tavalyi évben, idén ez 680 milliárd forintra növekszik, tehát közel 8 százalékos a növekedés, ami meghaladja az infláció mértékét.

A második állítás, amivel foglalkozni kell - és érdemes is ezzel foglalkozni -, az az, hogy az elosztási arányok tekintetében helyes-e az a változás, amit a kormány előterjesztett. Azt gondolom, az a tény, hogy tavaly ezer fölé, mintegy 1100-ra nőtt az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések száma - ami azt jelenti, hogy ezek a települések nem tudják fedezni abból az állami pénzből fedezni az alapvető szolgáltatásaikat, ami közvetlenül hozzájuk érkezik -, önmagáért beszél. Ezen a rendszeren tehát mindenképpen változtatni kell.

Valóban, a településeknek különböző a jövedelemtermelő képessége, és ez a változtatás tulajdonképpen ezt vette figyelembe, erről szól ez a dolog.

Itt azért ellenzéki képviselőtársaim figyelmébe ajánlanám, hogy nem lenne helytelen, ha valamilyen módon koherensen érvelnének. Eddig mindig azt hányták a kormány szemére, hogy érzéketlen a szociális problémák iránt - itt, ebben az esetben pontosan azok a települések jutnak kedvezőbb helyzetbe, ahol sok a munkanélküli, ahol kevés a befolyó személyi jövedelemadó; ez a javaslat ezeknek a kistelepüléseknek jelent pluszforrásokat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:  Előző  288  Következő    Ülésnap adatai