Készült: 2020.09.27.00:31:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

157. ülésnap, 156. felszólalás
Felszólaló Dr. Kovács Tamás
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Beosztás legfőbb ügyész
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 2:25

Felszólalások:  <<  156  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy vélem, hogy a képviselő úr által felvetettek közül valójában csak az utolsóként megfogalmazott kérdés érinti az ügyészséget, hiszen az állampolgárok gyülekezési joga szabadságának, Budapest biztonságának biztosításában az ügyészségnek csak utólagos szerepe lehet, hiszen ezek elsősorban igazgatási, rendészeti, közrendvédelmi feladatok. Jogsértést, egészen pontosan bűncselekményt megvalósító jogsértés esetén természetesen kötelesek eljárni a bűnüldöző szervek, így az ügyészség is.

Arról szeretném tájékoztatni a képviselő urat és a tisztelt Házat, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak a szeptember 20-ai demonstráció kapcsán indított büntetőügyekről szóló, mai napon készített jelentése szerint 8 büntető feljelentést tettek eddig, 8 esetben indult el büntetőeljárás, két esetben garázdaság, két esetben lopás, egy esetben önkényuralmi jelkép használata, három esetben pedig hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt; az utolsó három ügyben a nyomozó ügyészség folytatja az eljárást. Mindezekben az ügyekben most vizsgálják, hogy van-e mód az úgynevezett gyorsított eljárásra, pontosabban a bíróság elé állításra. Ezenkívül további 8 személyt szabálysértések miatt állítottak elő.

Természetesen folyamatban van az eseményekről készült különböző felvételek elemzése, és ennek eredményéhez képest nyilvánvalóan további nyomozáselrendelések várhatók.

(16.50)

Tisztelt Képviselő Úr! Az ügyészségnek nincsenek eszközei az állandósuló erőszak megfékezésére, a büntetőjog és a büntetőeljárási jog által biztosított eszközök következetes kihasználásával azonban természetesen törekszik az ügyészség az ilyen cselekmények megelőzésére. Egyetértünk abban, konzekvens, következetes büntetőeljárások, vádemelési gyakorlat és következetes büntetéskiszabási indítvány az, ami az ügyészségre hárul. Ezt igyekszünk is teljesíteni.

Köszönöm a figyelmet.

Felszólalások:  <<  156  >>    Ülésnap adatai