Készült: 2020.07.10.15:29:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

207. ülésnap (2012.06.26.), 68. felszólalás
Felszólaló Dr. Czira Szabolcs (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:38


Felszólalások:  Előző  68  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy azoknak a védelmében hadd szóljak, akiket azzal támadtak, hogy elkapkodott és sürgős beterjesztésű a kamarai törvény. Gőgös Zoltán képviselő úr elmondta, hogy az előző ciklusban is már, 2009-ben szó volt erről. És én akkor is képviselő voltam, már 2009 végén vártuk, hogy ez a törvény beérkezik, de a választásokra készülve nem terjesztette be a Szocialista Párt. De ennek ellenére azt tudom mondani, hogy az igény már '98 óta megfogalmazódott, és már abban az időben is többször kerestek állatorvos kollégák, hogy a kamarai törvényen változtassunk, hiszen mint ahogy korábban itt elhangzott, hogy még a korábbi időszakban több millió sertés is volt, tehát 10-11 millió sertés is volt, és a jelen viszonyok között - itt elhangzott - 3-3,5 millió. Bár annyi még lenne, én félek, hogy még az a létszám is csökkenőben van, vagy az alatt vagyunk. Tehát ez egy nagy igény, hosszú igény, és a 2900 állatorvos, aki jelenleg Magyarországon él és dolgozik, mert úgy tudom, száz állatorvos dolgozik külföldön, várja, hogy egy jó kamarai törvény szülessen.

Engedjék meg, hogy az államtitkár úrhoz kapcsolódva, hogy az állatorvosi tevékenység korszerű és hatékony működése érdekében kerül ez beterjesztésre, én is egyetértsek, hiszen valóban így van, ez egy korszerű törvény, nagyon sok korszerű elemet tartalmaz. De nem akarok ünneprontó lenni, mert úgy látom, hogy teljes parlamenti támogatás - talán az LMP vacillál még egy kicsit - van ehhez a törvényhez. Én mint szakmabeli hadd mondjak annyit, hogy két vélemény fogalmazódott meg az állatorvosi karon belül, és a két vélemény közül most amelyik beterjesztésre került, az nem egyezik az én véleményemmel, de el tudom fogadni ezt a törvényt, hiszen az állatorvosi kamara is akarja, és ő maga is támogatta, hogy ez a törvény beterjesztésre és elfogadásra kerüljön. Nevezetesen arról van szó, hogy alapkérdésként azt kellene eldönteni, hogy különválasztjuk-e az állami szolgálatot, és különválasztjuk-e a magán-állatorvosi vagy szolgáltatói tevékenységet végző állatorvosi szolgálatot. Alapjában véve én úgy látom, hogy ez lett volna a járható út, bár a most visszaesett állatlétszám miatt sokféleképpen lehet ezt magyarázni. Mert így - nagyon rossz példa, és csak rossz példát tudok felhozni - ez majdnem olyan, mintha az ügyvéd lenne a bírói is egyúttal a bíróságon, tehát én ellátom az ügyfelet, és utána döntést hozok róla.

(12.00)

Nevezetesen, egy állatvédelmi törvény alá eső esetben kihozzák a szolgáltató állatorvost, ellátja a betegeket, holott fel kellene neki jelentenie mint hatósági állatorvosnak, mert olyan körülmények között tartja sokszor az állatokat. Tehát a két dolog összecsúszását nem tartom szerencsésnek sok esetben. Ez 900 állatorvost érintene. A többi állatorvos nem kapna ilyen lehetőséget. Tehát vagy mindenki megkaphatná mind a hatósági feladatot, mind a szolgáltatói tevékenységet, de ha itt a 36 óránál csak 35 órát szolgáltat valaki, akkor megkaphatja. Tehát ha 36 óra állami szolgálatot kap, akkor megkaphatja ezt a tevékenységet, ha afölött van állami szolgálatban, akkor nem lehet kamarai tisztségviselő e vonatkozásban.

De szerintem az állami állatorvosoknak nem is a kamarán belül kellene ténykedni. Ők hatósági feladatot látnak el, és van bőven hatósági feladat. Tehát a törvények betartása - ahogy itt mondtuk, magas színvonalon van ellátva az élelmiszerlánc biztonsága Magyarországon -, ezen a területen bőven van feladat, sőt, a hatósági állatorvos feladata az, hogy a magánállatorvost vagy szolgáltató állatorvost a hatósági állatorvosnak kellene ellenőrizni, hogy valóban rendelkezik-e olyan feltételekkel, mint ahogy ezt elvárja tőle a kamara is, és betartja-e az állat-egészségügyi törvényeket, illetve a más rá vonatkozó jogszabályokat is. Tehát én azért osztom meg, mert nekem akkor nyugodt a lelkiismeretem, ha én ezt elmondom. Hiszen például Franciaországban elképzelhetetlen, hogy magán-állatorvosi tevékenységet is ellásson, vagyis - még erre áll a szám - szolgáltatói állatorvosi tevékenységet is ellásson egy állatorvos, ugyanakkor hatóság is legyen. Ez Franciaországban van, de ugyanígy van Szlovéniában, Szlovákiában, Romániában, Németországban és Angliában. Ez külön van választva. Valószínűleg - elhangzott Gőgös Zoltán részéről is - változtak a viszonyok, lecsökkent az állatlétszám, Borsod megyében kevés állatorvos van. Tehát ott adunk egy kis hatósági feladatot, hatósági állami pénzt is, és az a kevés állat ellátásra kerül, az a kevés haszonállat is ellátásra kerül, és a kisállat is ellátásra kerül. Finnországban is vannak ilyen területek, ahol nagyon ritka az állatállomány, ritkán lakott területek vannak, és akkor az állam finanszírozza az ott magántevékenységet folytató állatorvosokat, hogy azt a tevékenységet lássák el, a lefedettség meglegyen.

Tehát én ezzel kapcsolatban ezt szerettem volna megosztani, hogy a karon belül két vélemény van. Az egyik az, hogy kapjanak hatósági feladatot, a másik az, hogy élesen válasszuk ezt külön. De ettől függetlenül, amennyiben azt látom, hogy valamennyi párt ezt támogatja, én a magam részéről is támogatni tudom, hiszen valóban előremutató ez a törvény. Annyiban is előremutató a törvény, hogy felmerült korábban, hogy az állat-egészségügyi szolgáltató dr. Gyenes Géza szerint lehet akár zöldséges. Én is javallom azt, hogy az lenne jó, ha legalább szakmabeli lehetne, állatorvos lehetne, hogyha valaki egy szolgáltató céget hoz létre. Hiszen előfordulhatnak olyan esetek, hogy valakinek van néhány értékes lova, és azt mondja, hogy nyitok egy szolgáltató céget, de ő nem szakmabeli, és akkor itt lehet egymásra mutogatni, hogy ki a felelős, ki nem felelős, az állatorvos felelős-e e vonatkozásban. Tehát azt gondolom, nem ártana. Hiszen úgy, ahogy a gyógyszertáraknál is, a gyógyszertárak beszabályozása is úgy indult, hogy milyen jól megy, a vidéki patikus kiveszi a gyógyszertárat és üzemelteti, és közben kialakult egy gyógyszertári hálózat, és nem biztos, hogy az a tulajdonos, aki abban a gyógyszertárban ezt a feladatot ellátja. De ezt is el tudom fogadni, bízva abban, hogy e szolgáltatók létrejöttével a szakmai színvonal valóban emelkedik, hiszen itt a kezdő állatorvosok is be tudnak integrálódni, felügyelet alatt tudják végezni a munkájukat. Elég nagy követelmény, hogy ötéves gyakorlati idő után kerülhetnek majd abba a státusba, hogy önállóan is tevékenységet folytassanak, de ez egyrészt biztonság is, egyrészt egy picit, úgy gondolom, eléggé szigorúan meghúzza a határokat az állatorvosi tevékenység önálló elkezdése vonatkozásában.

Amit még szerettem volna elmondani, Dúró Dóra képviselő asszony mondja, hogy az egész országra kiterjedhet egy egészségügyi szolgáltató tevékenysége. Azt gondolom, ez egy nagyon helyes dolog, hogy az egész országra kiterjedhet, hiszen specializálódik a szakma. Lesznek olyan állatorvosok, akik specializálódnak a lóegészségügyre, és néhány olyan kiváló kolléga lesz, akik majd az országban 100-150 vagy 200 kilométeres körzetben ezt a feladatot ellátják. Ez ma már így működik Németországban is, hogy valaki specializálódott a lóra, és ő a szarvasmarhához, még ha három farmmal arrébb is van, nem nyúl hozzá, hanem azt a kollégát engedi oda, aki ezt a feladatot ellátja. Ugyanígy van a kisállat vonatkozásában is, a kisállatrendelőbe nem fognak bevezetni nagy állatot, mert a specializálódás irányában indul el ez a terület is, és ezért nem szabadna azt mondani, hogy akkor ne legyen országos kiterjedésű hálózat. Jelenleg is vannak olyan kollégák, akiknek ilyen hatáskörük van.

Annak viszont nagyon örülök, hogy a kamarai megyei határ meg fog szűnni, hiszen én a megye azon részéről származom, Pest megyéből, Nagykőrösről, ahonnan 8 kilométerre van Katonatelep, és onnan helyettesített a kolléga, és szó sem lehetett erről, mert más megyéhez, más kamarához tartozott. Tehát annak a kamarának a területére nem léphetett át, amely Pest megyében van, de lehet, hogy ez a területi alapon történő szerveződés, bár a törvény nem mondja ki, hogy hány terület fog szerveződni, hogy regionális területek lesznek, tehát a régiókhoz fog kapcsolódni, vagy önállóan fogják eldönteni. Ami itt elhangzott a képviselő asszony szájából, hogy erősek a kis megyék is - hát kinek milyen erős lobbija lesz, és úgy fogják létrehozni a kamarát, de nem túl egészséges. Kis országban vagyunk, és ez összesen 2900 állatorvost érint.

Na most, tessék belegondolni abba, hogy egy kis megyében, ahol kis létszámú állatorvos tevékenykedik, létrehoznak egy etikai bizottságot, az etikai bizottságban majd a konkurenciát fogja bírálni a kolléga, tehát nem egészséges. Más országokban nem is vizsgálhatja a megyén belül vagy azon a régión belül az etikai vétséget, hanem ezt átutalják máshova, hogy ne legyen az a probléma, hogy esetleg a kollégáknak egymás között kellene elsimítani a konkurenciaproblémákat. Én a magam részéről, amit Ódor képviselő úr is elmondott, nagyban támogatnám azt, hogy egy egységes kamara jöjjön létre országos lefedettséggel, és annak csak irodái legyenek, tehát ne a jelenlegi területi irodák legyenek, és ne legyenek ezek a területi szervezetek, pontosan ezért, mert nem biztos, hogy szükség van rá, mert el fog aprózódni - etikai bizottság, oktatási bizottság, mindenütt felügyelőbizottság, minden egyes megyében is. Nem hiszem, hogy annyira sok etikai vétség lehet kétezer-egynéhányszáz állatorvos vonatkozásában, hogy ezt egy országos etikai bizottság ne tudná véleményezni, vagy ezt a feladatot ne tudná ellátni. Sokkal egészségesebb és véleményem szerint egyértelműbbek lennének a döntések, és nem helyi összecsapásokba mehetnének át ezek a kamarai területi problémák.

Azért is mondom ezt, mert nemcsak a helyettesítések vonatkozásában, hanem a hatósági állatorvosi feladatok ellátásának vonatkozásában mint polgármester is érzem, hogy ahány megye, annyi hatósági szolgálat, annyiféleképpen tartják be a hatósági feladatokat is. Folyamatosan jönnek, hogy Nagykőrösön országos lóvásár lesz, mindig a pécsi lóvásár után volt, olyan híres volt, de Pest megyében betartják az állat-egészségügyi szabályzatot, szó szerint lóútlevéllel, tőlünk egy másik megyében néhány kilométerre nem veszik ilyen szigorúan. Nálunk meg fog halni a vásárnak ez a szegmense, ami feelinget ad egy településen egy vásárhoz, máshol pedig el fogják szipkázni. Tehát az egységes állat-egészségügyi szolgálatot a hatósági vonalon sem sikerül minden esetben megvalósítani. Azt szeretném, hogy az erősödne még jobban, több állatorvosra, hiszen óriási szellemi kapacitással rendelkeznek az állatorvosok, ezt tessék elhinni. Az állatorvosi egyetem volt az az egyetem, amely akkreditálása az egyik legkönnyebben ment az egész világon. Az itt megszerzett diplomát sokkal hamarabb elfogadták, mint esetleg más egyetemek diplomáját. Tehát azok a kollégák, akik ezen a területen tudnának foglalkozni a hatósági tevékenységgel, azok létszámát kellene emelni, és a szolgáltató tevékenységet pedig ettől teljesen leválasztani, amivel én ezt elkezdtem.

(12.10)

De ettől függetlenül, mivel a kamara egyértelműen azt a javaslatot írta... - beszereztem a kamara hozzáállását ehhez a törvényhez, és a hozzájárulásáról biztosította. Tehát a megfelelő plénumokat megjárta, hiszen ez szóbeszéd volt az állatorvosok között, megyei értekezleten előkerült, a helyi kamarai tisztségviselők erről beszéltek, és azt gondolom, hogy amennyiben egyetértenek a pártok azzal, hogy így legyen megalkotva, ahogy beterjesztésre került, én magam is támogatom, és akkor támogassák valamennyien.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  68  Következő    Ülésnap adatai