Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves meghívott Vendégeink! Köszöntöm önöket a szabadon választott Országgyűlés megalakulásának 10. évfordulóján. Külön tisztelettel köszöntöm Göncz Árpád köztársasági elnök urat (Taps az SZDSZ, az MSZP, az FKGP, a Fidesz és az MDF soraiban.), Orbán Viktor miniszterelnök urat (Általános taps. - Orbán Viktor felállva köszöni meg a tapsot.) és a kormány tagjait. (Taps.)

Tegnap az Operaházban az elmúlt tíz év valamennyi szabadon választott képviselőjével és kormányainak tagjaival együtt ünnepelhettünk. Ma az országgyűlési képviselőcsoportok szónokai emlékeznek meg az Országgyűlés tíz évvel ezelőtti alakuló üléséről.

Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jelenlévőket, hogy szíveskedjenek felállva meghallgatni a Himnuszt a Magyar Rádió Gyermekkórusának előadásában. (A Magyar Rádió Gyermekkórusa és a jelenlévők felállva éneklik el a Himnuszt.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselőcsoportok szónokai következnek. Elsőként megadom a szót Kövér László úrnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. (Dr. Kövér László a szónoki emelvényre lép. - Taps a kormánypártok padsoraiban.)

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): "Drága Irén! / Először is közlöm Veled, hogy néhány éve / váratlanul, ámde mégis véget ért egy korszak. / Lábjegyzet lesz, egy csillaggal megjelölt szó jövőbeli történelemkönyvben,/ s a lapon alul néhány szó, mely sebten elintézi: / hernyók, nyüvek, hernyók, nyüvek, / álcák, molyok, álcák, molyok, nagy giliszták élősködtek az örök erőkön, / míg szőnyeg alá besöpörve éltünk mindahányan. Túléltük hát! Bár igénybe vett..."

Cseh Tamás énekli e sorokat, Bereményi Géza sorait egy korszakról, mely veszélyesen távolodik - legalább is látszólag.

Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves meghívott Vendégek! Bizonyára többen vannak önök között, akik az első szabadon választott Országgyűlés tagjai közül 1990. május 2-án, az alakuló ülés pillanataiban ugyanazt érezték, mint én: a megrendültséget, miközben küszködtünk a könnyeinkkel; a tanácstalanságot, miközben kerestük a kapaszkodókat, melyek bizonyossá teszik, hogy a valóság az, ami körülöttünk zajlik, nem csak valami álom; az euforikus örömöt, melyet alig tudtunk magunkban megfegyelmezni - s a diadalt. A gonosz birodalmának itthoni helytartója ott feküdt a lábunknál, kiterítve. 1990. május 2-a a győzelem napja, a megszabadulásé.

(10.10)

Vajon hittünk-e benne, hogy eljön? Bizonyára, hiszen másképpen el sem jöhetett volna. Hittünk benne, tudtuk hogy így lesz. Azt nem reméltük, hogy megéljük. Néhány évvel, néhány hónappal korábban még mi sem reméltük, akik akkor, valahol a 20. és 30. éveink között, telve voltunk elszánt, cselekvőképes pesszimizmussal, akik akkor már túl voltak 1956, 1968 leckéin, s akik közül többen egy katonai teherautó platóján vacogták át az 1981. december 13-ára virradó éjjelt, mely teherautó ezúttal, szerencsére, mégsem vitt senkit - testvéri segítségnyújtás céljából - Lengyelországba.

Mi sem reméltük, mert láttuk Wajda: Vasember című filmjének végét, és tudtuk, ezekkel nem lehet tárgyalni, mert ha vesztésre áll a parti, úgy is felborítják a sakktáblát. Mindig úgy mennek, mintha jönnének. De azt is tudtuk, hogy a történelem pillanatai nagyon rövidek. Addig kell előremenni, ameddig csak lehet, mert mindig visszajönnek ugyan, de egy-egy lépést, egy talpalatnyi földet, egy szusszanásnyi levegőt mindig lehet tőlük nyerni. Az idő pedig nekünk dolgozik.

Ott, akkor, 1990. május 2-án néhány évre kivertük a fejünkből a Vasember utolsó képsorait, s boldogok voltunk - túléltük hát, bár igénybe vett. Pontos a diagnózis, amilyen pontos csak egy költőé lehet, semmi durvaság. Mire mi eszméltünk, a málenkij robot, Recsk, a padlássöprések, a szabotázsperek, '56, az internálások, a nagy verések már messze, veszélyesen messze voltak. Már senki sem hánytorgatta fel szívesen a múltat. Finomult a kín. Nekünk már nem jutott az igazi terrorból, minket már tétova zavarodottsággal hagytak az ellenzéki ellenséges erők uszályába kerülni. Nekünk csak a csömör jutott.

1990. május 2-án úgy éreztük, hogy ettől a csömörtől szabadultunk meg, a leküzdhetetlen undortól, amit egy velejéig romlott, képmutató és aljas rendszerrel, a hernyók és nyüvek világával szemben éreztünk. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)

Kedves Barátaim! Soha ne feledjék el a tíz évvel ezelőtti május 2-át!

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ünnep, főként ha évfordulóval egybekötött, alkalom a mérlegkészítésre, a számvetésre is. Az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának tizedik évfordulóján fel kell tennünk magunknak a kérdéseket: tíz esztendővel ezelőtt vajon hová indultunk, meddig jutottunk, s jó úton járunk-e egyáltalán? S a mérlegkészítésnél jó, ha vigyázunk az egyensúlyra, mert különben a számvetés könnyen ünneprontássá válhat. Szokás az előbbi kérdéseket akként is megfogalmazni, hogy ment-e a rendszerváltozás által előbbre Magyarország, vagy sarkosabban: végbement-e a rendszerváltozás Magyarországon, illetve rendszerváltozás-e az, ami az elmúlt évtizedben végbement? Bizonyára ki-ki nemcsak vérmérséklete, hanem azon álláspontja szerint is adja meg a választ, hogy mit ért rendszerváltozás alatt.

Mindenekelőtt szögezzük le: Magyarország demokratikus jogállam, az egypárti kommunista diktatúra politikai rendszerének helyén, történelmi léptékkel mérve egy pillanat alatt létrejöttek a többpártrendszer és a szabad választásokon alapuló parlamentáris kormányzás intézményei, mely intézményrendszer minden, a működését kísérő vita dacára, hozzájárult a valahai szocialista táborban példátlan politikai stabilitás kialakulásához.

Noha a jogállami berendezkedés kisebb korrekciókra szorul, mégis elmondható: e téren Magyarország új politikai elitje nagyot és maradandót alkotott, ledolgozván az ország történelmi hátrányait. A stabil politikai berendezkedés alkalmas keretéül szolgált az állami tulajdonon alapuló tervgazdaság nyugati típusú piacgazdasággá történő átalakításához. Ma már a gazdasági erőforrások döntő része magánkézben van, miként a gazdasági össztermék több mint háromnegyedét a magánszektor állítja elő. A magyar gazdaság Európa egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága, mely már nem az átmenet problémáival kénytelen küszködni.

A rendszerváltozás végbement külkapcsolatainkban is. Elhagyták Magyarország területét a megszálló csapatok, s az ország önkéntes és demokratikus döntés következményeként részévé vált az Észak-atlanti Szövetségnek, mely csatlakozás nem csupán az évszázadok óta hőn áhított katonai biztonságot hozta el a számunkra, de egyúttal a biztonságot és prosperitást ígérő nyugati civilizáció partjainál történő lehorgonyzást is jelentette a kompország számára. Magyarország, visszanyert szuverenitásával élve, méreteit és gazdasági potenciálját figyelembe véve, de egyenrangú partnerként tárgyalhat a világ bármely államával, saját nemzeti érdekei érvényesítése céljából.

Mindezek alapján a rendszerváltozás tíz esztendeje olyan jelentőségű fordulatként fogható fel, mint amilyen az ezer esztendővel ezelőtti Szent István-i államalapítás volt. S ha mindez így van - márpedig ez a meggyőződésünk -, akkor hogyan lehet, hogy a magyar társadalom többsége a rendszerváltozás vesztesének tekinti önmagát, s noha a diktatúrába és a tulajdonnélküliségbe vissza nem vágyik, mégsem tekinti sajátjának a piacgazdaságot és a demokráciát?

(10.20)

Bizonyára azért, mert az átalakulásért iszonyatos árat kellett fizetni. A magyar gazdaság ma képes körülbelül akkora bruttó hazai össztermék előállítására, amekkora az 1989-es teljesítőképességének felel meg. Ezenközben a szociális juttatásokat is magába foglaló reáljövedelem 6 százalékkal alacsonyabb a tíz évvel ezelőttinél. Ugyanakkor a lakosság legjobban és legrosszabbul kereső tizedének átlagjövedelmei közötti különbség a nyolcvanas évek közepének négyszeres szorzójáról mára nyolc-kilencszeresére nőtt. A lakosság körülbelül egyharmada rendelkezik az átlagnál nagyobb, míg kétharmada az átlagnál kisebb jövedelemmel. Több mint 80 százalékuk nem képes jövedelméből felhalmozásra. Mindez a sokak által rendszerváltozás fogalmához kapcsolt elitváltás és igazságtétel elmaradása, sőt a rendszerváltozás olyatén lefolyása mellett, melyben a korábbi illegitim politikai kiváltságok, a szinte sértetlenül megőrzött kapcsolati hálók segítségével mára jelentős részben a jogállam normáival és a magántulajdon szentségével körülbástyázott, még szilárdabb pozíciókká váltak. Egy bölcs mondás szerint a kommunizmusban az a legszörnyűbb, ami utána következik. S mi még egyelőre a kommunizmus után vagyunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! 1990. május 2-a mégsem a gonosz feletti győzelem napja, hanem a szabadság első napja volt. A szabadságé, mely arra adatott, hogy a győzelem reményében megküzdjünk vele. Végső soron ez sem kevés, mert az idő tényleg nekünk dolgozik. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Kovács László úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetőjének.

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Történelmi pillanatra, a rendszerváltozás folyamatának leginkább jelképes mozzanatára emlékezünk most. Ma tíz éve ült először össze a szabadon, demokratikus módon megválasztott Országgyűlés. Bizonyos, hogy abban az ünnepi pillanatban valamennyien végiggondoltuk az odavezető utat, annak állomásait és tanulságait, és megfogalmazódtak bennünk reményeink, várakozásaink, mit várunk a független, demokratikus Magyarországtól, és mit kívánunk tenni érte. Ami ennél fontosabb: az ország népe is megfogalmazta, hogy mit vár a politikától, a politikusoktól, milyen életkörülményeket remél az új rendszertől, a demokratikus jogállamtól, a piacgazdaságtól.

A megalapozatlan illúziók nem teljesültek, nem is teljesülhettek. Néhány év alatt nem lehet több évtizedes, sőt több évszázados elmaradást behozni. Ám a reális várakozások sem váltak maradéktalanul valóra. Van tehát mit tennünk, s ehhez érdemes, sőt szükséges a tíz esztendő mérlegét megvonnunk, legfontosabb tanulságait megfogalmaznunk, nem a múlt, hanem a jelen és még inkább a jövő érdekében.

Tisztelt Ház! Az elmúlt tíz esztendő alatt hihetetlenül nagy utat tett meg az ország. Olyan változások mentek végbe, amelyekre nálunk szerencsésebb történelmű országoknak, nemzeteknek évszázadok álltak rendelkezésére. Létrejöttek és megszilárdultak a demokratikus jogállam intézményei, megfogalmazódtak és széles körben elfogadottá váltak normái. Magyarország a térség egyik legstabilabb államává vált. Létrejöttek a piacgazdaság intézményei, a gazdaságban meghatározóvá vált a magántulajdon. 1995 és '97 között sikerült helyreállítani a gazdaság egyensúlyát, és ezzel megteremteni a fenntartható fejlődés feltételeit. Élve a kedvező nemzetközi feltételekkel, Magyarország a rendszerrel együtt nemzetközi kapcsolataiban is irányt váltott. Tagja lett a NATO-nak, az Európa Tanácsnak, a fejlett gazdaságú országok szervezetének, az OECD-nek, és 1998 márciusában megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.

Tisztelt Ház! A rendszerváltozás hosszú és bonyolult folyamatának elindításában, kibontakoztatásában, erőszakmentes végigvitelében döntő szerepet játszott, hogy a különböző értékeket, különböző irányzatokat képviselő politikai pártok már a Nemzeti Kerekasztaltól kezdve az ország, a nemzet jövője szempontjából meghatározó fontosságú kérdésekben, vitáik ellenére is megegyezésre törekedtek és jutottak. Az időnkénti konfliktusok ellenére is alapvetően a demokrácia konszenzuális, azaz megegyezésre törekvő formája jellemezte a mögöttünk hagyott időszak nagyobbik részét. Ez volt az egyik legfontosabb tényezője Magyarország kedvező nemzetközi megítélésének is, többek között ez nyitotta meg előttünk az euro-atlanti intézmények ajtaját is.

Tisztelt Ház! Az elmúlt tíz esztendő eredményeiért különös elismerés és köszönet illeti az embereket, a magyar népet, amely a jobb jövő reményében példás türelemmel és áldozatkészséggel viselte el a rendszerváltással együttjáró, illetve azt kísérő, időnként igen súlyos megpróbáltatásokat is. Hiszen, ne tagadjuk, az emberek millióinak személyes sorsa fordult átmenetileg vagy sajnos tartósan rosszabbra. Életpályák százezrei törtek meg méltánytalanul. Ma az ország talán legsúlyosabb problémáját a kettészakadás jelenti; az emberek fényűzően, de legalábbis gondtalanul élő kisebbsége, illetve a gondokkal, a lecsúszás veszélyével küzdő többsége és a már reménytelenül elszegényedettek helyzete közötti növekvő különbség.

A politika, a politikusok adósai az embereknek, azoknak, akik a rendszerváltozástól sorsuk jobbra fordulását remélték, és csalódottan tapasztalták, csalódottan tapasztalják az ellenkezőjét. A politika számára a legnagyobb, a legfontosabb kihívás, hogy megállítsa a kettészakadást, megállítsa a lecsúszást, az elszegényedést, hogy megteremtse a mindeddig vesztes többség felemelkedésének a feltételeit. Ez kell legyen a célja a gazdasági növekedésnek. Ez kell motiválja az Európai Unióhoz történő mielőbbi, minél jobb feltételekkel történő, minél harmonikusabb csatlakozást is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a kihívásnak megfelelni csak közös erővel lehet. Az elmúlt tíz esztendő kedvező és kedvezőtlen tapasztalataiból a legfontosabb következtetés, hogy vissza kell térni a konszenzuális demokráciához, a megegyezésre törekvő hatalomgyakorláshoz, hiszen elsősorban a kormánytöbbség magatartásán múlik a politikai légkör alakulása, s nemzeti ügyeket csak nemzeti egyetértéssel lehet megoldani. Meggyőződésem, hogy a Magyar Szocialista Párt, amely az előző ciklusban a parlamentben abszolút többséggel rendelkezett, és koalíciós partnerével, a Szabad Demokraták Szövetségével együtt a mandátumok jóval több mint kétharmadát birtokolta, joggal igényli ezt, hiszen egy pillanatig sem élt vissza erejével - nem határozatlanságból, nem az erő szégyenlése okán, hanem a demokrácia iránti elkötelezettsége miatt.

Parlamenti demokráciákban, tisztelt Ház, természetes a kormány és az ellenzék, a jobb- és a baloldal ellentéte. De a mai magyar politikában, a közéletben ezt átmetszi egy másik ellentét: a megegyezésre törekvők és a minden áron, akár öncélúan is konfliktust keresők szembenállása. Az ország, a nemzet jövőjét szolgálná, ha ez a szembenállás egyszer s mindenkorra a megegyezésre törekvők javára dőlne el. Mi, szocialisták minden kérdésben készek vagyunk a párbeszédre, a megegyezés lehetőségének közös keresésére.

Most előttünk áll egy rendkívüli jelentőségű feladat. Két hónapon belül meg kell választanunk itt, a parlamentben a Magyar Köztársaság elnökét. Meggyőződésem szerint nem csupán a Szocialista Párt véleménye, hogy olyan köztársasági elnököt kell választanunk, akinek életútja, eddigi közéleti tevékenysége, személyisége garanciát jelent arra: a legfőbb közjogi méltóságba emelve a nemzet javát, s ami ehhez elengedhetetlen, a nemzet egységének erősítését fogja szolgálni.

(10.30)

A jelölés formálisan 50 parlamenti képviselő kezdeményezésén múlik. Formálisan lehet koalíciós megállapodás eredménye, két párt vagy akár két vezető ügye. A valóságban azonban már a jelölés is az egész parlament felelőssége. Hiszen már a jelölés eldönti, hogy 50 százalék és néhány szavazattal, vagy meggyőző, konszenzusközeli többséggel választjuk-e meg a Magyar Köztársaság elnökét. Ezért a koalíción belüli jelöltállításról szóló megállapodást meg nem kérdőjelezve javasoljuk, hogy a legmegfelelőbb, a tisztségre a leginkább alkalmas és a leginkább méltó jelölt kiválasztása érdekében kezdjünk pártközi egyeztetést. Legyen ez a nagy fontosságú ügy az alkalom az első lépés megtételére a konszenzuális, a megegyezésre törekvő demokráciához történő visszatérés útján.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: A Független Kisgazdapárt véleményét Torgyán József miniszter úr tolmácsolja. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köztársasági Elnök Úr! Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy aki 1990. május 2-át a valódi történelmi érdemeinek megfelelően kívánja értékelni, annak gondolatvilágában vissza kell nyúlnia 1956. október 23-ához. Ha ugyanis nincs 1956. október 23-a, a mi szent forradalmunk és szabadságharcunk induló napja, akkor nincs 1990. május 2-a sem. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

1990. május 2-át a rendszerváltó, szabadon választott parlament napjaként szokták ünnepelni. Éppen ezért szükséges végiggondolni, hogy 1990. május 2-a vajon a rendszerváltást eredményező vagy csak lehetővé tevő nap volt-e. Én úgy gondolom, tisztán kell látni, hogy 1990. május 2-a a maga történelmi jelentőségében páratlan nap, hiszen a rendszerváltás jogi lehetőségét megteremtette. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a rendszerváltozás egy hosszú folyamat végeredménye, és ahogy azt Kövér elnök úr is megállapította, a rendszerváltás fogalmához sok olyan egyéb tény is hozzájárul, amely ma még a jelenlegi világunknak nem a része.

Nagyon fontosnak tartom egyáltalán, hogy ma már többé nem lehet állampárti körülményeket Magyarországon létre hozni, hogy egy ilyen alkotmányunk van, hogy számos ilyen törvényünk született, tehát a folyamatot visszafordíthatatlanná tette. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a magyarságunk ezeréves vágyálma valóra vált, hiszen a Nyugathoz történő visszaintegrálódásunkat tette lehetővé a mi szabadon választott parlamentünk; és az, hogy a mi szabadon választott Országgyűlésünk megalkotta az 1956. október 23-a elismeréséről szóló törvényt, hogy ez az Országgyűlés számos olyan törvényt hozott, amelyet a magyar nép az ezeréves történelme során sokszorosan kiérdemelt, minden tekintetben minden más parlament fölé emeli az 1990. május 2-án létrejött parlamentet, az ekkor megalakult Országgyűlést és az általa elkezdett utat.

Ugyanakkor rá kell mutatnom arra is, hogy amíg az egyik oldalon valóban hallatlan jelentősége van annak, hogy mi ma már a NATO tagjai vagyunk, és hogy mi belátható időn belül az Európai Unió tagjai leszünk... - és ne vegyék tőlem ünneprontásnak, de én nem vagyok abban biztos, hogy azok, akik 1998-ban még tankönyvet adtak ki arról, hogy a NATO a béke legfőbb ellensége, és a Varsói Szerződés jelenti a nemzetek közelségének igazi erejét, hogy azok ténylegesen véghez vitték volna a szükséges változtatást ezen a területen is (Taps az FKGP soraiban.), ha 1956 és jogfolytonosai, a mai polgári koalíció nem állt volna szilárdan a változtatás igénye mellett. Én nagyon szeretném, ha mindenki világosan látná, hogy számunkra, a magyarság számára nincs más alternatíva, mint a nyugati visszaintegrálódás, de ehhez nem vezethet minket a régi, az állampárti struktúra visszamaradt része. (Közbeszólás: Így van! - Taps az FKGP soraiban.) Bizony az ünnep napján ki kell mondanunk, hogy egyedül és kizárólag a polgári koalíció jogosult ezt az országot az Európai Unió integrációjába visszavezetni, és ez az ország a többpárti parlamenti demokrácia talaján akkor erősödhet meg, ha a polgári koalíció további megerősödése bekövetkezik. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

Mi 1990. május 2-a előtt akkor tisztelgünk őszinte szívvel és helyesen, ha előre látjuk és azért dolgozunk, hogy ez a koalíció ne egy cikluson keresztül, hanem több cikluson keresztül fennmaradva töltse be a kormányzati vezető tisztséget. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.) Ez meghatározó fontosságú számunkra.

Ugyanakkor rá kell arra mutatnom, hogy a mi célkitűzéseink közül, amelyeket egy évtizeddel ezelőtt megfogalmaztunk, számos célkitűzés nem valósult meg - számos célkitűzés torzul valósult meg. Vajon nem kell-e arról szólnom, hogy az egész magyar társadalom igazságérzetét mélységesen sérti, hogy a tulajdonváltozás kapcsán azok, akik az állampárti időszak alatt évtizedeken át sulykolták, hogy nagyobb szerencsétlenség nem érhetné a magyar népet, mint a magántulajdon szentségére támaszkodó társadalmi rendszer, hirtelen félrelökték önmaguknak ezt az évtizedeken át történő tanítását, és a népet úgy óvták meg a magántulajdon szentségétől, hogy ők magukat tették magántulajdonossá? (Taps a Fidesz, az FKGP és a MIÉP soraiban.) Ez a helyzet mélységesen sérti az egész magyar társadalmat, mint ahogy sérti az is, hogy miként lehetséges az, hogy az egykoron támadott grófok, hercegek, bárók helyébe újabb grófok, hercegek és bárók léptek, mégpedig az állampárti testületből, az MSZP és korábban az MSZMP soraiból. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

Egyértelmű tehát, hogy a rendszerváltás megkezdett folyamatát be kell fejeznünk, és hogy mennyire nem történt meg a valóságos rendszerváltás, és hogy még itt vannak teendőink, hadd utaljak arra, hogy ma délután éppen azért kell új legfőbb ügyészt választanunk, hogy a rendszerváltoztatást ezen a területen is befejezzük. (Közbeszólás: Úgy van! - Taps az Fidesz és az FKGP soraiból.)

(10.40)

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Sok tehát még a teendő előttünk, hiszen a kistelepülésen élők nem érzik ma még a rendszerváltást, igen sok olyan nagycsaládos van, aki ugyancsak várja még, hogy az, amit mi ígértünk, a polgári koalíció tagjai, megvalósítsuk. Igen sokan vannak ma még munkára várók, akik azt várják, hogy befejezzük azt az elkezdett munkát, ami a munkanélküliség visszaszorításához, az emberi méltósággal élhető élet feltételeinek kialakításához vezethet.

De én úgy gondolom, nem lenne teljes 1990. május 2-áról megemlékeznem, ha nem szólnék arról, hogy 1990. május 2-a nemcsak azért jelentős előttünk, mely okokra az előbb részben már rámutattam, hanem azért is, mert ez a nap megmutatta, hogy a polgári koalíció már akkor is 60 százalékot jelentett, az ország választópolgárainak többségét jelentette, mint 1945-ben, amikor a Független Kisgazdapárt a polgári erőkkel támogatva tudta ezt az eredményt elérni, és ugyanez az eredmény köszönt most vissza 1998-ban. Persze az, hogy közben volt egy restaurációs törekvés az MSZP és az SZDSZ részéről, és hogy emiatt igen sok elképzelésünket nem tudtuk megvalósítani, ez még inkább érv amellett, hogy a polgári erőknek összefogva minden olyan Janus-arcú politikát, mint az előbb meghirdetett Kovács László-féle eszmeiség, hogy most adjunk közösen köztársaságielnök-jelöltet... - hát, kedves Kovács László, én megígérem önnek, hogy ugyanazon a napon fogjuk megtartani az egyeztetésünket erről a kérdésről önökkel, mint önök tartották meg korábban (Derültség a Fidesz soraiban. - Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.) a Fidesszel és a Független Kisgazdapárttal, és ezt a napot úgy hívják, hogy soha napján. (Taps a Fidesz soraiban.)

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban és a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Feljegyzésre méltó történelmi nap volt 1990. május 2-a, az első szabadon választott parlament alakuló ülésének napja. Ezen a napon történt meg a rendszerváltást előkészítő folyamat lezárása, és ezen a napon kezdődött az átalakítás sokszor keserves, de ma már elmondhatjuk, sikeres időszaka.

Amikor erre a napra emlékezünk, meg kell említenünk azokat, akik tevékeny részvevői voltak annak a folyamatnak, amelynek végén megalakulhatott a Magyar Köztársaság parlamentje. Gondolok itt a demokratikus ellenzék tagjaira, a lakitelki sátorverőkre, a Nagy Imrét újratemetőkre, az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetekre és az azt körülülő személyekre; azokra, akik tettek annak érdekében, hogy az átmenet békés legyen; azokra, akik részt vettek a nagy tömegdemonstrációkon, és persze azokra, akik a választásokon nagy számban részt vettek. Köszönet és hála illeti őket azért, mert felismerték a cselekvés lehetőségét, és különösen azért, mert tenni akartak és tettek is Magyarország jövőjének megváltoztatása, sorsának jobbra fordítása érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1990. május 2-i alakuló ülés előtt történt még valami, amit érdemes külön megemlíteni. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége a demokratikus intézmények stabilitása és az ország kormányozhatósága érdekében megállapodást kötöttek. A megállapodás abból a felismerésből fakad - a preambuluma szerint -, hogy mind a kormánypártok, mind az ellenzéki pártok különleges felelősséget viselnek a nemzet előtt. A politikai ellenfelek nem ellenségnek tekintik egymást, és lényeges kérdésekben megegyezésre törekszenek. A megállapodás fő szabályként kimondja, hogy a parlament egyszerű többséggel határoz a legtöbb kérdésben, ugyanakkor rögzíti, hogy a legfontosabb jogok és intézmények szabályozásánál minél szélesebb közmegegyezés szükséges. Ez volt a lényege annak a konszenzusos demokráciamodellnek, amelyet akkor komolyan gondoltunk, és amely kemény viták közepette bár, de mindvégig jellemezte a parlament első négy évét. Ez a szemlélet érvényesült akkor, amikor az 1994-ben összeült parlament többsége többletjogosítványokat biztosított az akkori ellenzéknek a bizottságokban, a vitanapok kezdeményezésében, a végrehajtó hatalom ellenőrzésében. Ez a szemlélet érvényesült akkor, amikor az akkori többség számos ponton lemondott kétharmadának érvényesítéséről.

Akik az első parlamentben is itt voltak, emlékeznek arra, hogy a működés szabályait menet közben közösen alakítottuk ki. Tanulságos ebből a szempontból áttanulmányozni az első napok és hetek üléseinek jegyzőkönyveit. A két legnagyobb vitakérdés a parlament két alapfunkcióját érintette: a törvényalkotást és a végrehajtó hatalom ellenőrzésének ügyét. Külön vita zajlott az interpellációk ügyéről. Vörös Vince a házbizottság ülésén azt javasolta, hogy kéthetenként legyen interpellációs nap. Az ellenzéki Orbán Viktor kifejtette, hogy ez az ellenzék számára elfogadhatatlan; mint mondta, Európában példátlan lenne az (Bauer Tamás: Így van! - Taps az SZDSZ soraiban.), hogy akár két napot kellene várni egy miniszteri válaszra az interpellációk kapcsán.

A vita után, tisztelt képviselőtársaim, ezt a véleményt akceptálva, a házbizottság állásfoglalást bocsátott ki, melyet a parlament 1990. május 31-i ülésének jegyzőkönyve rögzít. Ebből idézek: "Az Országgyűlés minden hét hétfői és keddi napján plenáris ülést tart. Az interpellációk és kérdések elmondására a keddi ülésnapon kerül sor." Később a Házszabályban a "minden hét" kifejezés a "hetente" kifejezéssel lett rögzítve. Ezt a "hetente" kifejezést sikerült az ügyrendi bizottságnak most úgy értelmeznie, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden héten van interpelláció, hanem csak azokon a heteken, amelyeken ülésezik a parlament.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet úgy megemlékezni az első szabadon választott parlament alakuló üléséről, hogy ne beszélnénk arról, mivé lettek az eredeti szándékok, hogy merre fejlődött az eredeti szándék szerinti konszenzuskereső demokrácia modellje. Nem lehet nem beszélni arról, hogy a kormánytöbbség a saját kénye-kedve szerint értelmezgeti a közösen kialakított szabályokat; hogy a háromhetes ülésezéssel lényegesen szűkülnek az ellenzék jogosítványai, megcsonkítva ezzel a parlamentet; hogy az ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságok egyébként kötelező felállítására nem kerül sor; hogy a parlament az ellenőrzés jogosítványaival egyre kevésbé él; hogy a parlamentet az elmúlt másfél évben kormányzati pecsétnyomóvá silányították; hogy a politikai ellenfelet egyesek megsemmisítendő ellenségnek tekintik; hogy lassan megszűnik a beszélő viszony a kormánypártok és az ellenzéki pártok között, miközben ennek természetesnek kellene lennie.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tíz évvel ezelőtt egyetértettünk abban, hogy Magyarország az európai nemzetek családjába akar jutni, oda akartuk juttatni, hogy ki kell vívnunk függetlenségünket, hogy saját magunkról mi dönthessünk, hogy megteremtjük a jogállam garanciáit, és ennek határait tiszteletben tartjuk, hogy közösen lépünk fel mindenfajta diktatúra és ordas eszme ellen, hogy demokratikus határkorlátokat állítunk a végrehajtó hatalom elé.

(10.50)

És egyetértettünk abban, hogy mindezek egyik legfontosabb letéteményese a demokratikusan megválasztott és a demokratikusan működő parlament. Nekünk, a magyar parlament mai tagjainak közös felelősségünk a rendszerváltókkal szemben is, de a jövő parlamentjeivel és az utánunk következő generációkkal szemben is, hogy az előbbiek szellemében működtessük a Magyar Országgyűlést, hosszú távon is megteremtve a demokrácia írott és íratlan szabályrendszerét.

A mi felelősségünk, hogy be tudjuk-e teljesíteni az eredeti célokat; hogy keressük és megtaláljuk-e alapkérdésekben az egyetértést; hogy képesek vagyunk-e a parlament különböző oldalai között a normális viszonyok helyreállítására; hogy tudjuk-e egymást tiszteletre méltó ellenfélnek tekinteni; hogy belátjuk-e felelősségünket a rendszerváltás önhibájukon kívüli veszteseivel szemben, és tudunk-e tenni helyzetük javítása érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondtam, hogy a mi felelősségünk. Egyúttal azonban a mi lehetőségünk is. Éljünk vele!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban, szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megadom a szót Dávid Ibolya miniszter asszonynak (Taps az MDF soraiban.), aki a Magyar Demokrata Fórum szavait tolmácsolja.

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim!

Nemzet és egyén szabadsága elválaszthatatlan. A szabadság semmivel sem pótolható és semmivel sem megvásárolható. A szabadságától megfosztott nemzet mindig is megpróbálta visszaszerezni a legfőbb értékét, és a történelemből tudjuk, hogy ez nem mindig sikerült, s ha sikerült is, vérrel és fájdalommal járt.

Tíz éve sikerült. Tíz éve sikerült békében megvalósítani álmainkat. Mi, szabadon választott képviselők Országgyűlést tartottunk, ami új utat nyitott hazánk számára, és egyben félreérthetetlen jelzést küldött a nagyvilág számára.

Szabadság, biztonság, igazságosság, jólét és békesség - ezeket az értékeket külön is megnevezte az akkori hat parlamenti párt. Mint minden történelmi sorsfordulón, a tíz évvel ezelőttin is egyszerre jelentkezett az öröm és fájdalom, a remény, a kétség, a bizonytalanság. Volt, aki kevesellte, volt, aki sokallta a változásokat.

Tisztelettel emlékezem azokra a demokratikus elkötelezettségű személyiségekre, akik nem tévesztettek utat, és folyamatosan mély megbecsüléssel tekintek az állampolgárokra és az egész magyar társadalomra, amely akaratával kijelölte számunkra az akkori utat. Az átmenet áldozatokkal járt, és korántsem mindig a méltatlanok vesztettek. A Magyar Demokrata Fórum nevében ezen alkalommal is köszönetet mondok a türelemért és a bizalomért. Hisz a rendszerváltozás véghezvitele elsősorban a terheket vállaló társadalom érdeme. Ez alapozta meg belpolitikai biztonságunkat, a gazdaság fellendülését, bár ezt időnként hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum megalakulásától fogva bizonyságát adta, mennyire fontosnak tartja a társadalom igazságérzetének megóvását és a nyugodt politizálást. E két érték határozta meg az 1990-ben megalakult kormány stílusát, ami, gondolom, ma is mindkét szempontból időszerű. Ha működik a demokratikus intézményrendszer, és érvényesülnek a piacgazdaság törvényszerűségei, akkor a társadalomnak igénye és szüksége van higgadt politizálásra.

Antall József miniszterelnök úr tisztában volt azzal, hogy az egyéniségek kizárólag akkor válnak tekintéllyé, ha nemcsak ügyesen, hanem demokrataként is politizálnak. (Dr. Kis Zoltán tapsolva: Úgy van!) Bismarck kérlelhetetlen politikus volt, mégis azt vallotta, hogy legyünk szelídek a szavakban. A szelíd szavak a politikában nem a határozatlanságot, hanem az önbizalmat jelentik. Tekintélyre minden demokratikus társadalomnak szüksége van, de tekintélyelvűségre egyiknek sem. A politikában a tekintély manapság bölcsességgel és fáradságos munkával teremthető meg, tekintélyt parancsolni nem lehet.

Ami a társadalom igazságérzetének megóvását jelenti, az minden kormányzatnak elemi érdeke. S különösen nehéz ez akkor, amikor egymás mellett él múlt és jelen, amikor elfogadhatatlan módszerekkel éppúgy lehet vagyonra szert tenni, mint igazi, mindenkinek hasznos, kemény teljesítménnyel.

A polgári kormányzat két éve érzékelhető alkotókedvet keltett a társadalomban. Ezzel egy időben a leszakadók számára kapaszkodók vannak, fontos tehát, hogy a társadalmi igazságérzetről világosan beszéljünk. Az átalakulás során elkerülhetetlen volt, hogy megfizessük a tanulópénzt. Oktalanul azonban nem tanúsítunk elnézést. Nem térünk napirendre a hanyag vagy tudatos, előnytelen döntésekből eredő károk felett. Nem engedjük meg a törvénytelen gazdasági működést, és nem vesszük tudomásul a bűnözők profitját. Mindezzel szemben a kormányzat sem lehet elnéző.

Az igazságosság másik fele az igazságszolgáltatás. Az igazságszolgáltatástól azt várják el, hogy gyors, olcsó és tisztességes legyen; de ne csak az elkövetővel, hanem az áldozatokkal is törődjön. Hatalma csak annak lehet, akinek a felelőssége is megvan hozzá. Az igazságszolgáltatásnak önálló hatalma van, és a társadalom előtt viselt felelősséggel is együtt jár. Csak így lehet az állam legbiztosabb pillére.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az emlékezés a valóság támasza, és a történelem az igazságszolgáltatás része. Az emlékezés egyben üzenet, hogy egy diktatúra sem számíthat tettei, rémtettei elfedésére. A szabadon választott parlament 10. évfordulóján nem feledhetjük a diktatúrák, a fasizmus és a kommunizmus üldözötteire, áldozataira való emlékezést sem.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évtized alatt megtörtént a döntő változás hazánkban, és ez nagy tekintélyt szerzett a magyar társadalomnak szerte a világon. Enélkül nem lehettünk volna a NATO tagja, enélkül nem lenne akkora esélyünk az európai uniós tagságra. Mindig vannak élenjárók, és mindig vannak lemaradók. A világon elért helyünk nemcsak egyik vagy másik politikai erő érdeme. Pártok ugyan győzhetnek az egymást követő választásokon, de a nemzet csak akkor győzhet, ha nagy feladatainak megoldására a nemzet erőit egyesíti.

Antall Józsefet idézem: "Azt tartom majd igazi győzelemnek, ha a kormánykoalíció és az ellenzék képes lesz olyan együttműködésre a parlamentben, amely a nemzet előtt álló feladatok megoldását javítja és segíti." Nem lehet gyanús az, aki ilyen értelmű együttműködést akar, olyan együttműködést, amelyet nevezhetünk sorskérdésnek, amelyet nevezhetünk nemzeti minimumnak. Talán nincs elég feladat, amelyért egyesíteni kellene erőinket? Felemelkedett volna már a nemzet? Itt lenne már a jólét ideje? Nem pusztít országunkban gyermektelenség? Már világszínvonalon gyógyítunk és világszínvonalon tanítunk? Már segítséget remélve magányos és öreg nem nyújtja felénk a kezét? Már nem lehet egy emberként cselekednünk a határon túliakért? Már nem sürget összefogást a természeti katasztrófák sora? Már véglegesen eldőlt volna a jövőnk?

A Magyar Demokrata Fórum a rendszerváltozás szellemi mozgatórugója. A Magyar Demokrata Fórum soha nem fogja elárulni rendszerváltoztató eszméjét. A Magyar Demokrata Fórum a vádaskodó szavaktól sem rezzen össze, nem kapkod, és nem panaszkodik. A Magyar Demokrata Fórum élő és a magyar társadalomban egyre erősödő, elkötelezett, mégis független erő, olyan független politikai erő, amely elkötelezett az antalli európai keresztény és egyben konzervatív értékrend szellemisége iránt.

(11.00)

Ne feledjük: az európai felzárkózás minden alapját 1990 és 1994 között raktuk le, teremtettük meg. A Magyar Demokrata Fórum a kormánykoalícióban a hosszú távú polgári kormányzás érdekében és a koalíció erősítésére integrálja a koalícióba illő erőket.

Kedves Képviselőtársaim! Magyarországon a jövő a higgadt és kiszámítható politizálásé. A szabadon választott Országgyűlés megalakulásának tizedik évfordulóján az ország teljesítménye, az elődök munkája előtt tisztelegve elmondhatom: a rendszerváltó Fórumnak jövőt szán a magyar nemzet.

Kívánom, hogy közös munkánkhoz, a mindannyiunkra váró alkotáshoz a demokrácia iránt elkötelezett milliók, pártok és civil szervezetek erőt, nyugalmat és jókedvet kapjanak hitből, tudásból egyaránt.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

ELNÖK: Megadom a szót Csurka István úrnak, a Magyar Igazság és Élet Pártja frakcióvezetőjének.

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Urak! Nem azért, hogy az ünneprontás vádját elkerüljem, hanem azért, mert tetszett, amit este a televízióban hallottam, ott folytatom, ahol Áder János házelnök úr abbahagyta. Ő az általam is mélyen tisztelt Karinthyt idézte imígyen: "És hogy van a fiad?" - mármint a magyar jövőt illető kérdésre adta ezt a választ Karinthy.

Jelképesen folytatva azonban ezt a gondolatmenetet, kénytelen vagyok azt mondani, hogy: Fiam? Nincs fiam. - jelképesen. Ez a való helyzet pillanatnyilag, tisztelt hölgyeim és uraim.

A magyar jövő sötét, oly mértékben fogyatkozunk, hogy az létünkben fenyeget bennünket, és noha ilyen a helyzet, és ez mindenki előtt világos lehet ma már, a kormány egyes erőfeszítéseit nem tekintve, valójában semmi sem történik a megmaradásunk érdekében.

Mégsem csak erről van szó, mert tudvalevő, hogy ez a folyamat nem ez alatt a tíz év alatt következett be, és ért el ilyen eredményt, hanem sokkal hosszabb idő alatt. Azonban ha valóban szabadok volnánk, valóban a saját nemzeti programunkat valósítanánk meg, és ha ez az Országgyűlés és az összes előző is valóban szabad volna, nemcsak egy szabad választás eredménye, akkor ennek érdekében sokkal több történt volna, és sokkal több volna kilátásba helyezve.

Ezért tehát kénytelen vagyok véleményünket ebben a tekintetben úgy összefoglalni, hogy igen, ez a nap politikailag reményteljes volt - itt voltam, éreztem, szép volt -, de nem tudtunk érvényt szerezni azoknak a hiteknek, reményeknek, akaratoknak, amelyek jegyében ide küldtek bennünket. Be lettünk csapva.

Éppen az egyik előttem felszólaló hivatkozott egy aktusra, amely megelőzte az Országgyűlés összeülését, a paktumra. Ennek következtében - ezt ugyan Kuncze Gábor nem említette - a rádió és a televízió mint hatalmi ág voltaképpen ugyanazoknak a kezében maradt, akiknek a kezében előtte volt.

És mára ez odáig fejlődött, kiegészülve a kereskedelmi televíziókkal és rádiókkal, hogy a magyarság tudati állapotát idegen erők és ugyanakkor az a régi szellem, amelyik az egész Kádár-rendszerben uralta ezeket az intézményeket, határozza meg, vezeti félre, és nem engedi meg, hogy nemzeti céljaink egyáltalán szóba kerüljenek, hogy arról a nagy tömegek tudomást szerezzenek, hogy arról a halálos veszedelemről, amiben élünk, valamit is megtudjanak. Minden el van dáridózva, és mi itt ünneplünk, és azon vitatkozunk, hogy vajon hány tagúak legyenek a kuratóriumok, abban a kis részlegben, aminek a jelentősége a népbutítás szempontjából egyre csekélyebb.

Más is történt aztán ennek a paktumnak a következtében, például az, hogy elvesztettük nemzeti vagyonunk túlnyomó részét. Szépek a nemzeti össztermékről szóló jelentések, szépek, hogy most már talán utolérjük a '89-es színvonalat, azonban nincs semmink, még a földért is meg kell küzdeni, hogy magyar kézben maradjon.

A nyomor? Nagyobb, mint amekkorának látszik, mert szemérmesen eltitkolják azok az emberek, akik semmit sem tehetnek - nemcsak öregekről, fiatalokról is szó van. A tudatlanság? A félelem? Egy demokráciában? Ne mondják, hogy nincs! Van. Itt van köztünk! Még sokszor mibennünk is, akik eljutottunk arra a helyzetre, hogy tulajdonképpen nem kell félnünk.

Ki védi az egyszerű embert? Ki védi a munkást? Van munkás, tisztelt szocialisták? Önök, akik a kapitalizmus, a libertariánus kapitalizmus szószólóivá lettek, és megvalósították a Bokros-csomag után a nemzeti vagyon kiárusítását, most még szocialista értékekről beszélnek ebben a Házban is! És a falak bírják, a tető bírja! (Taps a MIÉP és az FKGP soraiban. - Moraj az MSZP soraiban.)

Félni kell, hogy ha nem látunk tisztán, ha ezeket az ünnepi pillanatokat sem használjuk fel arra, hogy olyan rendszert, olyan világot teremtsünk magunknak, amit először is mindenki ért... - mindenkinek értenie kell mindezt ebben az országban, mert ha nem érti a nép, ha mindenféléről hall, csak a lényegről nem, akkor nem fogja húzni a szekeret és hajtani.

(11.10)

Aztán: jó lenne tudatni azt is, tisztelt Országgyűlés, itt, most, ezen ünnepi pillanatban, hogy ki az úr a házban: a pénz hatalmasai avagy az Országgyűlés, avagy a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a kormány, avagy a háttérben álló, a nemzeti függetlenségünket bármikor kijátszó pénzhatalmasságok. Vajon ez alatt a tíz év alatt, ami alatt három kormány funkcionált, hány bankkonszolidáció volt, és hol van a pénz a bankkonszolidációba benyomott pénzekből? Nem kérdezem most a pénzügyminiszter urat, biztosan meg tudná mondani, egyszer majd meg is mondja.

De nem ő volt az egyetlen, aki erről tud. Szükség volt rá? Miért nem lehet a parasztságot kompenzálni? Miért nem lehet a szegény embereket, az iskolarendszert, az egészségügyet és a többit ilyen segítségekkel, ilyen feltömésekkel úgy kisegíteni... Ezek soha el nem számoltak ezekkel a pénzekkel. Ki tudja megmondani, hogy hány off-shore cég működik Ciprus szigetén ugyanezeknek a köröknek a jóvoltából? Ott sem fizetnek adót, itt sem fizetnek adót. Miért dicsekedünk mi azzal, hogy beengedtük a külföldi tőkét, és nem fizet adót, és nem járul hozzá nemzeti céljainkhoz? Miért nem határozzuk meg, hogy milyen feltételek között megyünk Európába, ha egyáltalán hívnak bennünket? És ha nem hívnak, akkor miért erőltetjük?

Rövidesen választ kell adni erre a kérdésre, de az egész nép színe előtt, mert így, hogy csak a szűk elit egymás közötti vitáiban történik mindez, nem lesz jó. Európában nagyon nagy bajok vannak, nem ártana erről is beszélnünk. Európa éppen úgy sorvad ez alatt a világhatalom alatt, mint mi. Veszélyben a szólásszabadság egész Európában! Tudják? Tudjuk. Beszéljünk róla, mert nem érdemes oda bemenni, ahol a függetlenségünk veszélyben van.

Bocsássanak meg, hogy ilyen drámai szavakat használtam, minden alkalmat fel kell használnunk arra, hogy a népünknek tudást, értelmet és célokat adjunk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az ünnepi ülés utolsó eseményeként kérem, hallgassuk meg a Magyar Rádió Gyermekkórusának előadásában a Szózatot. (A jelenlévők felállva éneklik el a Szózatot. - Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Az ünnepi ülést berekesztem. Tájékoztatom az ünnepi ülés résztvevőit, hogy Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, a most következő szünetben a Vadász-teremben fogadáson köszönti a megjelenteket, ezt követően pedig 12 órakor a képviselőházi ülésteremben folytatjuk munkánkat immáron rendes ülés keretében.