Készült: 2024.03.29.06:14:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

92. ülésnap (2011.05.17.), 20. felszólalás
Felszólaló Dr. Hiller István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 17:06


Felszólalások:  Előző  20  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Egy olyan törvényről tárgyalunk ma, a tegnapi expozét követően, amely több éven keresztül, kormányokat átívelően jött létre. A világörökségről szóló törvényt, illetve a világörökségi helyszínekről szóló törvényeket az UNESCO közgyűlési határozatban kérte és javasolta a tagállamoknak, természetesen nem kötelező erővel. Az UNESCO, amelyik a világ, illetve az ENSZ egyik legátfogóbb szervezete - a kultúráért, többek között a világörökségért is felelős - szavára eddig a mi kontinensünkön két ország, Olaszország és Románia alkotott világörökségi törvényt, egyébként a Dél-Afrikai Köztársaság és Ausztrália alkotott még világméretekben hasonlót. Magyarország tehát az 5. a sorban, érdemes végigtekinteni, hogy miért ilyen kevés ország, más tekintetben, hogy azok az országok, amelyek megalkották, milyen tapasztalatokkal rendelkeznek.

Először is annak a véleményemnek szeretnék hangot adni, hogy ha Magyarország megalkotja a világörökségről szóló törvényt, előnybe kerül, és jó úton jár. Vannak rizikók, vannak olyan konfliktusok, amelyeket magára vállal, de biztos vagyok benne, hogy úgy a környéken - nemcsak az Európai Unióra, hanem kimondottan Közép-Európára is gondolok - több ország, amelyik foglalkozik ilyen jellegű törvény megalkotásával, figyelemmel követi mindazt, amit az elmúlt években és jelenleg is a Magyar Köztársaság és annak Országgyűlése, a törvényhozás végez, egyfajta tesztnek is tekintik, hogyan lehet összeegyeztetni gazdasági, beruházási érdeket és környezetvédelmi, kulturális, örökségvédelmi szempontokat. E tekintetben a világörökségi törvény egy olyan szempontot tekint központinak, hogy mindazokat a kulturális értékeket, azt a kulturális örökséget, amelyet őseinktől kaptunk, ezt megtartani, megőrizni, és lehetőleg minél többek számára bemutatni próbáljuk meg.

Ez a törvény 2007-től kezdődően került kialakításra. 2007-ben, az akkori kulturális kormányzatban gondoltuk úgy, hogy az UNESCO-val, a Világörökségi Főigazgatósággal több szempontot áttekintve, Magyarország lépjen erre az útra, és próbáljon egy olyan szakmai egyetértésen, konszenzuson alapuló törvényt alkotni, amely úgy a hazai elvárásoknak, mint az UNESCO, a Világörökségi Főigazgatóság, illetve a már ilyen törvényt elfogadott országok tapasztalatainak megfelel. 2009-re készült a törvény normaszövege, a választás, majd a kormányváltás azt már nem tette lehetővé, hogy ez az elmúlt ciklusban elfogadásra kerüljön.

Én helyesnek, és nemcsak szakmai értelemben, hanem politikai értelemben is követendőnek látom, megjegyzem, a kormányváltás óta egyedüliként - már hogy egyedüli esetnek látom -, hogy a jelenlegi kormány a korábbi, általunk irányított kormány szakmai eredményeit figyelembe véve, tulajdonképpen a világörökségi törvényt, azt a normaszöveget, azt a törvényszöveget, amelyet mi elkészítettünk, alapnak tekintette, ehhez két lényeges ponton fűzött megjegyzést, és egészítette ki, de jellegében, szerkezetében ez a törvény nem változott. Nem változott azért sem, mert a korábbi években, 2007-2010 között nemcsak a szakma bevonásával történő egyeztetés nyomán alakult ki a törvényszöveg, hanem egy olyan politikai, az akkori parlamenti pártok - kormánypártok és ellenzéki pártok - együttese révén került kialakításra, ahol a megbeszélések, az előzetes véleménycserék nyomán minden olyan javaslatot, amely a törvény szellemével, az UNESCO és Magyarország közös érdekével egyező volt, azt befogadtuk; ez egyébként a jelenlegi kormánypártok részéről éppúgy visszaigazolásra került, mint a jelenlegi és akkori parlamenti ellenzéki pártok közül.

Nehéz feladat egyébként a világörökségi törvény megalkotása, ennél nehezebb már csak a betartatása lesz, hiszen konkrétumában is érint olyan pontokat, ahol különböző, kimondottan magyar érdekek, lobbicsoportok ütközőpontjává teszi. Ez azonban nem menti föl a kormányt, illetve a törvény alkotóit, hogy ezt az irányt képviselve a törvényt megalkossák. Azt kell mondjam, hogy mindazt, ami ebben a törvényben szerepel, akár a korábbi évek eredményeit alapul véve, akár a kiegészítést tekintve, szakmailag én korrektnek tartom. Elismerem és visszaigazolom, hogy mindazok a hazai szakmai szervezetek, amelyek a kulturális örökségvédelmet magas színvonalon, profi módon végzik, akár a nemzetközi szervezetek - elsősorban az UNESCO és annak Világörökségi Főigazgatósága - ezt a törvényt fontosnak tartja és várja. Vannak olyan pontok, amelyek érdemesek a kiegészítésre, talán a csiszolásra, az alapvető irányváltásra azonban nincsen szükség.

Azok a világörökségi helyszínek, amelyeket az UNESCO a korábbi években az országunk területéről már felvett - nyolc ilyen helyszín van -, meg kell mondjam, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, hogy egy akkora országnak, mint Magyarország, egy gazdag történelmi emlékekkel rendelkező országnak nyolc világörökségi helyszín megfelelő és sok, ami nem azt jelenti, hogy ilyen helyszínek az országban az elfogadottak nyomán és az elfogadottakon túl nem léteznek, az azonban, hogy országunkban Pécs, Sopianae ókori temetőjétől, a tokaji történelmi borvidéktől egészen a Sopron környéki Fertő/Neusiedlersee kultúrtájig, vagy éppenséggel Budapesten a Duna-partok, az Andrássy út és a fel nem soroltak olyan értékek, amelyekre mindannyiunknak vigyáznunk kell, amelyeket az előző nemzedékektől kaptunk, és remélhetőleg jó és karbantartott, szakmailag is karbantartott állapotban adunk a következő nemzedékeknek.

Vannak azonban olyan világörökségi helyszínek, olyan várományosok, amelyekre szintén érdemes figyelmet fordítani, amelyek nem egyszerűen csak kulturális vagy természetvédelmi tájak, hanem még ezen is túlmutatnak. Kérem, hadd említsem az előbb már szóba került Fertő/Neusiedlersee, Ausztria és Magyarország közös világörökségi helyszínét, azt a kultúrtájat, amely úgy történelmi, mint természeti értékekben gazdag, és két ország kormányát, a mindenkori kormányt arra ösztönzi, hogy a közös kulturális örökségvédelmi, világörökségi helyszínt együtt tartsa karban. Nos, ilyen várományos lehet magyar és szlovák közös pályázat eredményeként a komáromi erődítmény, az az erődítmény, amely a magyar történelemben is kiemelten fontos, izgalmas szerepet játszott. Mivel a történelem úgy hozta, hogy az erődítmény, illetve a város jelenleg két ország területén van, ezért annak közös karbantartása, következésképpen a pályázat beadása is két országon múlik. A példát azért hoztam fel, mert több ilyen helyszínt lehetne még említeni a fővárosban vagy az ország különböző pontjain.

(9.50)

Arra fölhívom a figyelmet, hogy a törvény a várományos helyszínekre bár utal, és hasonló megítélés alá kívánja venni, mint az elfogadott helyszínek esetét, azonban erre utalás sincs, hogy költségvetési forrás lesz. Itt egy olyan kérdéskörre kell kitérnem, amelyet végigvitatni a törvény tárgyalásánál most nem fogunk tudni, mert átnyúlik a költségvetési törvény tárgyalására. Értelemszerűen minden törvény akkor nyeri el megvalósulási lehetőségét, hogyha kellő pénz áll rendelkezésre.

Nem akarok belebocsátkozni most abba a vitába, hogy az a sajtóhírekből, más tekintetben kormányzati nyilatkozatokból elhangzott összeg, 400 millió forint, amely majd a költségvetési törvényben javaslatként a világörökségi törvény céljait szolgálja, kevés-e vagy sok. Szakmailag természetesen lehet azt mondani, hogy kevés, ellenzéki politikusként is lehet azt mondani, hogy kevés - olyan emberként, aki a kulturális kormányzatot vezethette, azt kell mondjam, hogy pont 400 millió forinttal több, mint ami a törvény elfogadása nélkül rendelkezésre áll. Legyünk reálisak: hogyha a törvény nyomán világörökségi helyszínek megőrzésére, karbantartására 400 millió forintot célzottan lehet használni, ez a közös érdekünk, ez nem jobboldali vagy baloldali kormány, hanem az országunk, a hazánk érdekeit és értékeit szolgálja. Legyen elég erejük, hogy ezt a költségvetési törvényben is kialakítsák.

Arra azonban föl kell hívnom a figyelmet, hogy ez újabb pályázatok benyújtására, várományos helyszínek fenntartására, hasonló színvonalú karbantartására nem lesz elegendő. Ez a pénz arra kellő körültekintéssel megfelelő, hogy a nyolc helyszínünk... - lesz ott még lobbicsoportok összecsapása, hogy tudniillik a 400 millió forintnak a felosztása hogyan történjék, de ez már csak a politika természetrajzához tartozik. Ha azonban ez a 400 millió forint a későbbiekben nem bővül, ez azt jelenti, hogy belátható időn belül a Magyar Köztársaság újabb világörökségi helyszínpályázatot beadni nem lesz képes, még pontosabban annak financiális hátterét megteremteni nem tudja. Kérem, hogy erre figyeljenek, figyeljünk, és amikor majd valamikor ősszel a költségvetési törvényt beterjesztik, akkor legyen arra közös figyelem, hogy nem elég a jelenlegit megtartani, hanem érdemes egy kicsit a közeljövő felé is figyelemmel fordulni.

Összességében azt mondhatom, hogy a világörökségi törvény megalkotásával a Magyar Köztársaság példát mutat regionálisan és az Európai Unión belül is. Helyes dolog az, hogy egy olyan hihetetlen mennyiségű világörökségi helyszínnel rendelkező ország, mint Itália, Olaszország után, illetve Románia után Magyarország ilyen törvényt alkot. Arra tisztelettel fölhívom a figyelmet, hogy érdemes tanulni a szomszédoktól, mint ahogy arra utaltam, más ország a környéken is figyeli, közelebbi és távolabbi környezetünkben, hogy mi milyen törvényt alkotunk, akarunk és tudunk alkotni.

Az a politikai törekvés, az az ambíció, amely a kulturális politikai, ezen belül az UNESCO-s tevékenységével a szomszédos Romániát jellemzi, azt kell mondjam, hogy igen figyelemreméltó. Nem véletlen, hogy akár a külföldi kulturális intézetek tekintetében, akár a mindenkori román kormány kulturális politikájának bemutatása egyfajta kulturális propaganda tekintetében, ha akarják, ezt hívhatjuk országképépítésnek, más tekintetben, itt konkrétan a világörökségi törvény megalkotása tekintetében van ott ambíció, van ott törekvés és van ott irány. Ha ilyen dolgokban kell versenyezni, ez egy nemes versengés. De nem önmagában a versenyért gondolom, hogy ezt a törvényt megalkotni érdemes, hanem az előbb elmondottak miatt valóban ez meglévő magyar, magyarországi kulturális világörökségi helyszínek karbantartását megfelelően kezeli.

Mi tehát üdvözöljük azt a fajta törekvést, amely kormányzatokon átnyúlva a kontinuitást vállalja. Kérem, ne fogadják ezt valamiféle melldöngetésnek: azt gondolom, hogyha mi az elmúlt években nem alkotjuk meg azt a törvényjavaslatot, amelyre alapul az önök jelenlegi beadványa, akkor önök 2011-ben ezt a törvényt nem tudnák benyújtani; mint ahogy helyesnek tartom, hogy ezt fölhasználva ott tartunk, hogy 2011 tavaszán a Magyar Országgyűlés a világörökségi törvényről tárgyal. Annak irányát, azt a metódust, amely szakmai véleményeket, akár különböző szakmai véleményeket egy irányba tudott fordítani, megfelelőnek tartom. Nagy jelentőségűnek tartom, hogy amennyiben elfogadásra kerül a törvény, akkor ennek bemutatása úgy regionálisan, mint az Európai Unión belül, más tekintetben a Világörökségi Főigazgatóságnál és az UNESCO Közgyűlésén, ahol azért mégis sok-sok-sok ország együttesen képviseli magát, ez megtörténjék.

Mindezeket összegezve, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja nem fog nemet mondani erre a törvényre. Ha a módosító indítványokban a kormány befogadást mutat, akkor meggondoljuk, hogy ezen belül milyen szavazási módot választunk. Mindenesetre az, hogy egy ilyen törvény Magyarországon megszületik, ez a mi véleményünk szerint az országunk érdekét szolgálja. Csinálják és alkalmazzák a legjobban, hogy aztán a későbbiekben minél gyorsabban - a meglévő világörökségi helyszínek megtartásával - újakkal bővíthessük az országunkat.

Elnök úr, köszönöm szépen a szót, önöknek meg a figyelmet. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  20  Következő    Ülésnap adatai