Készült: 2020.09.29.23:37:48 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 14 2014.06.02. 5:09  13-14

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hosszú évek óta megszokott látvány településeinken május-június hónapban, hogy virágeredő lepi el az iskolákat, a ballagó gyerekek, akár középiskolások, akár általános iskolások, virágcsokrok özönével mennek haza. Ugyanez jellemző a pedagógusokra is, akik a gyerekeket hozzásegítették ezekhez az eredményekhez.

Nos, nem véletlen, hogy régóta ilyenkor, június első vasárnapján emlékezünk meg a pedagógusokról, a pedagógusnap alkalmával. Bevallom, sokadmagammal hosszú évekkel ezelőtt nem nagyon kedveltem a pedagógusnapot. Az volt a véleményünk, hogy a társadalom, a politika mintegy a lelkiismeret-furdalását kompenzálja azzal, hogy miközben a pedagógusokat méltatlanul alacsonyan becsüli meg mind anyagilag, mind erkölcsileg, az év egy kitüntetett napján mintegy kompenzálni akarja az elmaradást, reflektorfénybe állítja őket, és különböző szóvirágokkal halmozza el.

Ma már nem így van. Kérem, engedjék meg, hogy röviden csak felemlítsek néhány olyan intézkedést, amit 2010 óta a kormány annak érdekében tett, mégpedig eredménnyel, hogy a pedagógusok megbecsülése ebben az országban végre a maga helyére kerüljön. A 2011-ben elfogadott köznevelési törvényben megalkottuk a pedagógus-életpályát, amit azóta is nagyon élénk nemzetközi érdeklődés kísér. Az életpálya azt eredményezi, hogy minden egyes óvónő, tanító és tanár munkájának eredménye, minősége, teljesítménye és a munkában eltöltött idő alapján különböző kategóriákba soroltatik majd, megmérik a tudását. Ennek fejében persze be is kell bizonyítania, hogy ezt milyen eredménnyel tette. Tisztelet és becsület azoknak a pedagógusoknak, akik nem dőltek be mindenféle ostoba bojkottfelszólításnak, és több mint 22 ezren megmérették magukat az első erőpróbán, azaz feltöltötték azt a portfóliót, amitől visszhangzott a sajtó az elmúlt hónapokban. Ezek a pedagógusok jövő januártól már magasabb kategóriába lépnek, és folytatódik mindez.

(13.40)

Igen, keményebbé váltak a munkafeltételeik, de minden ellenkező híresztelés ellenére a munkaterhek nem nőttek. Ez is az életpálya része. Mint ahogy az is, hogy olyan jelentős béremelésben részesültek tavaly szeptemberben, majd idén januárban, amelyet jogszabályban foglalt módon idén szeptemberben ismét folytatni fog a kormány. Ehhez fogható megbecsülés anyagi értelemben hosszú-hosszú évtizedek óta nem volt.

De folytathatom a sort: az elmúlt héten a pedagógusnaphoz kapcsolódóan 170 pedagógus kapott nagyon komoly, magas szintű állami kitüntetést: Németh László-díjat, Szent-Györgyi Albert-díjat, Eötvös-díjat, Apáczai Csere János-díjat. Vagy a tehetségprogram keretében, amelyet évek óta folytatunk, több mint 50 pedagógus kapott ismét Bonis Bona-kitüntetést és -díjat, és ezeket a pedagógusokat az őket elkísérő gyerekek, tanítványok, szülők és kollégák mind-mind ünnepelték. Azok pedig, akik díjat, kitüntetést nem kaptak, mint mindig ezen a pályán, a gyerekek mosolyában, a szülők köszönetében, a társadalom elismerésében részesülnek.

Be kell számolnom arról is, hogy az elmúlt évben, mióta ilyen adatokat gyűjtünk, nem szereztünk tudomást egyetlenegy tanárverésről sem az országban, ami korábban eléggé jellemző volt. Ez azt mutatja, hogy ilyen értelemben is növekszik a megbecsültségük.

Aztán a Klebelsberg-ösztöndíj és a Nemzeti Pedagóguskar, amely a kormányzatnak komoly partnerévé emeli majd a pedagógustársadalmat, mind-mind azt eredményezi, hogy örvendetes módon nő a pedagóguspályára jelentkezők száma. Ezt idézte elő egyébként a pedagógusképzés megújítása is, igazgatók arról számolnak be, hogy egy-egy álláshirdetésre ma már nem ritka, hogy húszan-harmincan, ma már olyat is hallottam, hogy hatvanan jelentkeznek. Dicséret, köszönet, elismerés illeti tehát a pedagógusokat, tisztelet a pedagógusoknak.

Arra kérem önöket, tisztelt képviselő hölgyek és urak, meg aki hallgatja ezt a közvetítést, hogy egy rövid másodpercre gondoljon most arra a tanítóra, óvodapedagógusra vagy tanárra, aki őt vagy gyermekét, vagy éppen unokáját hozzásegítette ahhoz, hogy teljes életet éljen.

Isten éltesse őket, mindannyiukat! (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
10 17 2014.06.19. 5:15  16-19

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Jó huszonöt évvel ezelőtt, amikor már a szabadság szellője érintgette Magyarországot, sorra alakultak meg a legkülönfélébb civil szervezetek, így a pedagógusoké is. Összesen mintegy 160. Kezdetben gyorsan és igen aktívan mind a tanító- és tanártársadalom szószólóivá váltak, ideiglenesen árnyékba borítva azt a néhány szervezetet, amelynek működését a pártállam korábban megengedte vagy eltűrte.

Az idő előrehaladtával azonban jó néhány közülük elhalkult vagy megszűnt aktívan dolgozni a köz ügyeiért, a megmaradt néhány pedig a maga kevés tagjával a közoktatásnak csak elszigetelt szeleteivel foglalkozott vagy harsányan átpolitizálódott. Ez utóbbiban élenjárt egyik-másik szakszervezet, amely, bár csak a tanártársadalom erős kisebbségét képviselte és képviseli ma is, rendre "a" pedagógusok nevében hallatta a hangját, mind hangosabban, anélkül, hogy a többség véleményét becsatornázta volna állásfoglalásaiba. Akárcsak néhány úgynevezett szakmai szervezet. Ez az aránytalanság óriásivá nőtt a 2010-ben kezdődött kormányzati ciklus alatt.

Eközben az oktatási, ma már köznevelési kormányzat következetesen arra törekedett, hogy intézkedéseihez az egész pedagógustársadalom, azaz a teljes szakma véleményét számba vegye. Ezért vált szükségessé egy olyan szerveződés létrehozása, amely a nagy többséget magában foglalja, hogy az méltó partnere legyen (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) a mindenkori köznevelési irányítóknak a döntéshozatalban.

Ez a felismerés szülte meg tavaly nyáron törvény által a Nemzeti Pedagógus Kart. Nem árt e helyen felidéznem, hogy ugyanakkor, még Pedagógus Kamara elnevezéssel, a kar megszervezését a Kereszténydemokrata Néppárt Iskola, erkölcs, tudás című, 2009-ben elfogadott oktatási programjában már meghirdettük. A Nemzeti Pedagógus Kar életre hívása tehát korántsem hirtelen támadt politikai ötlet eredménye, hanem négyéves előkészítő munka gyümölcse, amelyet múlt szombaton, június 14-én siker koronázott. Ugyanis további széles körű előkészítő és szervezőmunka eredményeként ekkor ült össze az első, elektronikus úton történt titkos szavazás eredményeként megválasztott küldöttgyűlés.

A Nemzeti Pedagógus Karnak, mint tudjuk, minden állami köznevelési intézményben dolgozó pedagógus automatikusan tagja a törvény erejénél fogva. Ezért badarság ellene bojkottot hirdetni, vagy azt állítani, hogy kötelező, ennélfogva megalázó, gúzsba kötő, s a többi. Az automatikus tagság az állampolgári választójoghoz hasonlóan lehetőséget teremt valamennyi pedagógus számára, hogy a köz javára aktívan bekapcsolódhassék a szakmai ügyek véleményezésébe, döntés-előkészítésébe, javaslatok kidolgozásába. Ám senkit semmire sem kényszerít. Az ellenzéki nyilatkozatokban olvasható, agitpropos hangvételű tiltakozások tehát legalábbis tudatlanságról árulkodnak.

Az első választásokhoz több mint 15 ezer pedagógus regisztráltatta magát. Ez nem csekély arány, figyelembe véve a kampányszerű ellenpropagandát és ismervén a reakcióidő általános lassúságát. Lesznek és legyenek még sokszor ennyien!

A 125 küldött mind úgy távozott a helyszínről, hogy tudatában voltak: neveléstörténeti lehetőséget kapott most a pedagógustársadalom. A hivatásuk kiteljesítésének, szakmai, közéleti szerepvállalásuknak perspektívái nyíltak meg előttük. A siker nem merült ki a lelkesedésben, hanem okos javaslatokkal máris hozzáláttak a kar teljes felépítéséhez. Innen, a parlamentből is gratulálok a demokratikus, titkos szavazással megválasztott elnöknek, Horváth Péter tanár úrnak, aki az egyik élenjáró győri gimnázium nagy tekintélyű igazgatója. Kívánjuk mind neki, mind a többi megválasztott tisztségviselőnek, hogy munkálkodjanak fáradhatatlanul a pedagógushivatás mind nagyobb megbecsülésén, hiszen ez az egyik elengedhetetlen feltétele az oktatás eredményesebbé tételének és általa Magyarország felemelkedésének.

Köszönet illeti az új köznevelésért felelős helyettes (sic!) államtitkárt, hogy ő köszöntette elsők között a Pedagógus Kart, biztosítva ezáltal az ügy folytatását. Köszönjük. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
14 92 2014.09.15. 3:05  91-96

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A köznevelés ügye ilyenkor szeptemberben, tanévkezdéskor mindig nagy közérdeklődésre tart számot, méltán, hiszen az emberek pontosan tudják, hogy amilyen a ma iskolája, olyan lesz az ország jövője. A tavalyelőtti és a tavalyi tanév igen sok újdonságot hozott, és állandó közbeszéd tárgya volt. Itt, az ország Házában is úgyszólván szünet nélkül elhangzottak szavak, mondatok, hol tárgyilagos hitelességgel, hol téves, gyakran unalomig ismételgetett hamis tartalommal.

Csak néhányat emelnék ki a legismertebb változtatások, újítások közül: kitüntetett szerepet kapott rendszerünkben a nevelés, bevezettük a mindennapos testnevelést, megindultak az erkölcstan- vagy hit- és erkölcstanórák, délután 4-5-ig nyitva tartanak az iskolák, megkezdődött a középiskolások közösségi munkája, az állam vette át az intézmények java részének fenntartását és üzemeltetését is sokszor, sokévi várakozásnak megfelelve hatályba lépett a pedagógus-életpálya igen jelentős pedagógusfizetés-emeléstől kísérve, életbe lépett az új Nemzeti alaptanterv és vele karöltve e tanévtől bekerültek az iskolákba az új generációs vagy kísérleti tankönyvek, az idén 61-féle és így tovább.

Ez utóbbiak közül jó néhányat magam is átnéztem. Bevallom, tetszenek. Színes, változatos képanyaguk, a gyerekekhez szóló nyelvezetük, a gondolkodtató, kreativitást ösztönző kérdéseik és feladataik, követhető szerkezetük első ránézésre jól kielégíti a korszerű pedagógiával szemben támasztott igényeket, nem beszélve arról, hogy milyen rendkívül rövid idő alatt állították elő őket. Dicséret illeti az intézetet és a népes alkotógárdát, és előre is üdvözöljük a korrekcióra vonatkozó szándékot.

Most viszont azzal szórakoznak egyesek, hogy óriási apparátussal hibavadászatot rendeznek, és állítják, hogy a kísérleti tankönyvek rossz minőségűek. A kákán is csomót keresés jegyében találnak is félresikerült mondatokat, egyet-kettőt több száz oldalon. Közben az is kiderült, hogy a kipécézett hibák korábbi, jóváhagyott tankönyvekben találhatók, legalábbis nagy részük.

(16.50)

Kérdezem ezért államtitkár urat, hogy folytatódnak-e az új tanévben is a megkezdett intézkedéseink. A NAT életbe lépésével megtörténik-e és mikor az érettségi reformja? Hogyan tervezik a kísérleti tankönyvek tesztelését és véglegesítését?

Tisztelettel várom a válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
14 96 2014.09.15. 1:19  91-96

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszát elfogadom, annál is inkább, mert megerősítette azt a tapasztalatot, amit magam is sokakkal együtt itt négy éven keresztül átéltem, hogy tudniillik az ellenzék mindig káoszt, összeomlást vizionált (Dr. Hiller István: Az is lesz! Az is lesz!), miközben az iskolák rendben működtek, a tanítás pedig folytatódott, és semmi nem omlott össze. (Dr. Hiller István: A KLIK!) Azt is örömmel hallottam, hogy minden folytatódik, és tapasztaltam is.

Ami pedig a kísérleti tankönyveket illeti, engedjék meg, hogy idézzek egy vagy két olyan levélből, amit a szerzők kaptak az első napokban, hogy kézhez vették. Egy Balaton környéki település igazgatója azt írja: "Hadd gratuláljak önnek és csapatának a jónak tűnő, szép, és ahogy végignéztük, használható, jól felépített, átgondoltan szerkesztett tankönyvekhez." Egy egyetemi hallgató, aki még nem tanár, szintén vette a fáradságot, kézbe vette, gratulált, és azt írja, hogy "végre egy igényes, átlátható, viszonylag olcsó sorozat született a piciknek első-második osztályban, szerethető, édes, aranyos rajzokkal". (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Gólyatábori tévedések!)

Ezért tehát sok olyan tapasztalat van máris, ami ezeket a kísérleti tankönyveket dicséri, a korrekciójára vonatkozó szándék pedig szintén nagyon helyes. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
20 30 2014.10.20. 5:09  29-32

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy mindannyian tudjuk, két héttel ezelőtt október 6-át írtunk, három nap múlva október 23-a lesz. Ezt a két dátumot az köti össze, hogy mindegyik jeles napunk a magyar történelem megrázó mozzanataihoz köt bennünket.

Hallottuk, hogy már ma és holnap elkezdődnek nagyvárosainkban a készülődések; útlezárások és színpadépítések jelzik az ünnepségnek, az ünneplésnek, a megemlékezésnek a külsőséges jeleit.

Évek óta megszoktuk, hogy ezeken a megemlékezéseken, lett légyen szó akár október 23-áról, akár más nemzeti ünnepről, zömmel idősebb, felnőtt emberek vesznek részt. És hol vannak a fiataljaink? És hogyan ünnepelnek ők? Erről szeretnék én itt röviden szólni, kissé összekapcsolva az iskolák, pedagógusok, igazgatók munkájával mindezt: hogyan tudjuk elérni a fiataloknál, hogy ismerjék a tényeket, hogy tudják az eseményeket, tudják az okokat, hogy mi vezetett október 6-ához és október 23-ához; hogy emlékezzenek is ezekre, és el tudják mondani, tovább tudják adni majdan fiaiknak; hogy érzelmekkel is viszonyuljanak ezekhez az ünnepekhez, mert érzelem nélkül az ünnep nem igazán ünnep, mint ahogy tudjuk. És mi célt szolgálnak ezek az ünnepek a fiataljainknál és a felnőtteknél? Nyilván nem mást, mint azt, hogy kialakuljon bennünk az a nemzeti azonosságtudat, az a hazaszeretet, az a magyarságtudat, amelyről itt az előttem elhangzott napirend előtti felszólalásokban is voltaképpen szó volt; amely megtanít bennünket összefogni, amely megtanít bennünket arra, hogy tiszteljük, becsüljük az értékeinket, ezekre méltán legyünk büszkék a nagyvilág előtt, hogy tudjunk háromharmados módon viselkedni akkor, amikor a magyarság sorskérdéseiről van szó.

Nos, hogy lehet ezt elérni? Nem hallgatható el a családok felelőssége. Pedagógiai kutatások sokasága igazolja, hogy a családok, a szülők, a felnőttek nagyon-nagyon keveset beszélnek a gyerekeikkel. Nincs témájuk, mondják néha a kutató kérdéseire, megkérdezik tőlük, hogy hányast kaptál az iskolában, a gyerek azt mondja, hogy semmit vagy éppen hármast, el van intézve. Miért ne lehetne napokon keresztül arról beszélgetni velük, hogy miért lyukas a magyar zászló október 23-án; hogy miről emlékezünk meg október 6-án, miért megyünk ki a Fiumei úti temetőbe ? nemcsak azért, hogy szép katonazenét hallgassunk, hanem ennek valami előzménye van. A kicsi gyerek is megérti, már az óvodás is, az alsó tagozatos is. Amit a gyerek a családban magába szív, azt magával viszi, és képes lesz arra, hogy az iskolában a társaival is beszéljen róla.

Nos, a család mellett természetesen az iskolának mással nem helyettesíthető dolga van abban, hogy a gyerekeink az ünnepeket megéljék. Már az óvodában, ahogy említettem. Talán mindannyian láttunk már olyan jeleneteket, amikor március 15-én leszúrják a kis nemzeti színű zászlókat a kis óvodások; még nem értenek az egészből semmit, de az élmény ott marad bennük, erre visszaemlékeznek, és az éveken keresztül ismételt ünneplések elérik a maguk hatását.

Bevett szokás, hogy ilyenkor az ünnepeknél elmennek múzeumba, elmennek valamilyen filmet megnézni a gyerekek, és sok minden egyéb szokás van az iskolákban. Ezek néha egy kicsit kiüresednek, előfordulhat, hogy az iskolai ünnepségek szürkék lesznek, ezért azok az ünneplések, azok a megemlékezések jók, ahol a gyerekek feladatot kapnak. Nemrég arról értesültem, hogy október 6-ára emlékezvén egy cserkészcsapat katonasírokat tett rendbe. Tavaly arról értesültem, hogy itt október 23-a előtt budapesti középiskolások ’56-os sírokat tettek rendbe. Mindezt a középiskolás közösségi munka keretén belül. És lám, az is tudomásomra jutott, hogy ugyanezek a gyerekek egy év múlva ismét jelentkeztek, hogy meg akarják ezt tenni. Ez nem más, mint amit úgy hívunk, hogy cselekvő szeretet. És ha erre neveljük a gyerekeket, ha ezeket az ünnepeket tartalommal, érzelemmel töltjük meg, akkor talán joggal remélhetjük azt, hogy egy újabb nemzedék majd itt a Parlament falai között nemcsak képmutató módon fog beszélni a háromharmados magyarságkérdésekről, hanem valóban megéli ezt érzelemmel, tudattal, és úgy fog cselekedni a nagyvilágban, hogy a magyarság visszanyerje a becsületét.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból. ? Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
23 287 2014.11.03. 10:13  278-307

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fontos, időszerű, aktuális és hiánypótló törvényjavaslat fekszik előttünk. Mert miről van benne szó? A fejlesztésről és az innovációról, azaz a fejlődésről és az ezt megalapozó kutatásról.

És ha már az előttem szóló Kiss László képviselő úr itt irodalommal példálózott, én sem tudom megállni, hogy ide ne hozzam Vörösmarty Mihálynak azt az ismert kérdését, hogy ment-e előbbre a világ a könyvek által. Nem szó szerint idéztem. Nagyon sok ember felteszi azt a kérdést, hogy és megy-e előbbre az életünk, az emberiség a tudomány, a kutatás, a technológiai fejlődés által. És jóllehet tudjuk, hogy a tudományt, a kutatást, az eredményeket bizony az emberiség a történelem során nagyon sokszor rossz célokra is fordította, a válaszunk, a Kereszténydemokrata Néppárt válasza is egyértelműen csak az lehet, hogy igen, ez az, ami előbbre viszi a világot. Különösen így van ez a mai felgyorsult világunkban, ahol a gazdasági kitörésnek, az ország fejlődésének, megkockáztatom: fennmaradásának legfontosabb eszköze a kutatás, az innováció, a fejlődés és a fejlesztés.

Szemben az előttem szólóval a Kereszténydemokrata Néppárt úgy látja, hogy azokra a problémákra, amelyeket a vezérszónok úr és más szónokok is, az ÁSZ elnöke is felhozott, megfelelő, adekvát választ ad ez a törvényjavaslat. Mert mi kell ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés, innováció szárnyaljon, lendületet kapjon? Kell hozzá megfelelő intézményrendszer, kell hozzá olyan humánpolitika, amely szolgálja a legmegfelelőbb kutatásokat és az embereket. Kell hozzá olyan versenyfinanszírozási átlátható rendszer, amely a pénzek elosztását tisztába teszi, valamint kell hozzá természetesen az, hogy az eredményekkel is foglalkozzék ez a hivatal.

Nos, a törvény létrehoz egy ilyen hivatalt, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt, tehát az NKFI nevű hivatalt, amelyben megold nagyon sok olyan problémát, amelyet nem ismétlek meg, a vezérszónok úr elmondta, szétaprózottságot, párhuzamos finanszírozást és így tovább. Persze, egy-egy rendszert lehet így is meg amúgy is működtetni, de miután az elmúlt 24 év azt igazolta, hogy nem volt igazi gazdája a fejlesztésnek, kutatásnak, innovációnak, és nagyon sok problémát feltártak az előttem szólók is, ezért nagy valószínűséggel azt mondhatjuk, hogy ez a hivatal, amelyben anyagi és szellemi potenciálja az országnak összpontosulni fog, meg fogja oldani ezt a problémát. Az intézményes háttér tehát meglesz, ezt a törvény garantálja.

Ami a megfelelő humánpolitikát vagy személyzeti politikát illeti, én kiemelném a törvénynek azt a részét, amely arról szól, hogy az NKFI a stratégiaalkotásban az elnökkel, a Tudományos Akadémia elnökével és a megfelelő szakminiszterekkel együttműködve hozza meg mindazokat a stratégiai döntéseket, amelyek ilyen nagy horderejű kérdések jó menedzseléséhez szükségesek. És ez azért egy kiváló javaslat ? szívből kívánom és azt remélem, hogy ez sikerüljön ?, mert ma már a kutatás nem egyetlen tudományágra összpontosul, míg a szétaprózott kutatásfinanszírozás ezt ösztönözte volna. Elég evidens példákat tudunk mondani: egy orvostudományi kutatásban a biológián kívül ott van a fizika, a mikrobiológia, a kémia, informatika és így tovább. Amennyiben egyetlen hivatal, egyetlen intézmény menedzseli, koordinálja, finanszírozza a kutatásokat, akkor ezen tudományágaknak és ezek művelőinek az együtt­működésére is jobb a garancia. De hogy a humán tudományokról is szó essék, mert az is fontos, és erre is megfelelő lehetőséget kínál a törvény, mondjuk, egy informatikai kutatás eredményeképpen fejlődhet a történetkutatás, történelemkutatás vagy éppen a régészet.

Ami a finanszírozást illeti, a törvény felsorolja a hivatal finanszírozási forrásait. Ezek közül kiemelném azt, hogy az innovációs járulékot nagyon helyesen nem veti ki a nonprofit szervezetekre, valamint a mikro- és kisvállalkozásokra. Nagyon helyesen az állam garanciát vállal arra, hogy finanszírozza, hozzájárul tehát a finanszírozáshoz, de más forrásokat is felsorol, amelyeket nem akarnék most ideidézni, hiszen mindannyian olvastuk, gondolom, a törvényt.

A 10. §-ban szó van a monitorozásról is, amely megint csak nagyon helyes, bár az előttem szólók itt több szót ejtettek arról, hogy hogyan lehet a kutatások eredményességét mérni és így tovább, viszont semmilyen nagy rendszer nem működhet anélkül, hogy valamilyen formában az eredmé­nyességét ne ellenőriznék, azaz ne monitoroznák. Felhívnám a figyelmet arra, hogy jó lenne, ha majd a jogalkalmazás során a hivatal nemcsak a pénzügyi ellenőrzésre fordítana figyelmet, hanem arra is, hogy a fejlesz­téseknek, az innovációknak milyen a gyakorlati hasznosulása, hiszen ez a lényeg. Azt eléggé jól megtapasztaltuk az elmúlt években, hogy a pénzügyi elszámolásokat elég rendesen le lehet papírozni, kutatásoknál, fejlesztéseknél persze ez alapvetően fontos, de arra kellene nagyobb figyelmet fordítani, hogy a gyakorlati életben hogy valósulnak meg és mikor valósulnak meg azok a fejlesztések, innovációk, amelyek megtörténtek; hogy Magyar­ország továbbra is arról lesz-e híres, hogy egy fejlesztés eredményére, az iparban való, gazdaságban való megjelenésére tíz, tizenöt vagy húsz évet kell várni, esetleg még akkor is hiába, vagy egy gyors, lendületes eredményt hoz mindez. Tehát a hasznosulása, nyomon követése a kutatásnak, fejlesztésnek hang­súlyos feladata kell hogy legyen ennek a hivatalnak.

A humán oldalt tekintve helyesen említi a törvény, és én erre csak hangsúlyt szeretnék helyezni, a felsőoktatási kutatásokra, az ott dolgozó emberekre fordított nagyobb figyelmet. Nem fog megvalósulni ez a cél akkor, ha a felsőoktatási oktatók helyzete rövid vagy középtávon nem rendeződik. Mire gondolok egészen pontosan? Egy fiatal tanásegéd ma akkor tud elmenni egy külföldi konferenciára és ott bemutatni esetleg a saját eredményeit és tanulni sokat, ha sikerül megnyernie egy OTKA-pályázatot, ami most bevonul majd ebbe a hivatalba. Ha ezt nem tudja megtenni, az egyetemek, főiskolák legtöbbike nem nagyon tudja ezt finanszírozni.

(22.50)

Jövedelmi viszonyaik olyan alacsonyak, hogy maguknak viszont nem tudnak még egy európai utazást sem, tengerentúli utazást pedig pláne nem finanszírozni. Ezért tehát a felsőoktatásban oktatók és kutatással foglalkozó oktatók helyzetét ezzel párhuzamosan rendezni kellene, hogyha azt szeretnénk, hogy az egyetemek kutatói jobb eredményeket érjenek el, és nagyobb affinitással és sikerességgel végezzék a kutatást.

Végezetül szeretném felhívni a figyelmet a humaniórák területén végzett kutatásokra. A törvény szövege jó, mert sehol nem használ jelzőt. Óva intenék attól, hogy csak a műszaki és a természettudományokra koncentráljunk, pontosan tudhatjuk, hogy ezeknek a fejlődéséhez is hozzájárulnak a humán tudományok, az viszi előre az emberi gondolkodást, a lelket, a szívet. Figyeljünk azokra a kutatásokra is, amelyek a hungarikumnak tekinthető, például zenetörténetre vagy zeneművészetekre irányulnak, még akkor is, hogy ha ezeknek az eredménye nem fordítható ugyan egy az egyben valahogy gazdasági haszonná, illetve ez nem kimutatható, de mégis mindannyian tudjuk, hogy hozzájárul.

És ha azzal kezdtem, hogy a Vörösmarty-idézet analógiájára nézzünk szembe azzal a kérdéssel, hogy előrébb megy-e a világ a kutatások, a technológiai fejlődés révén, a Kereszténydemokrata Néppárt válasza erre az volt, hogy igen, de csak akkor, ha minden kutatást és fejlesztést jó célra használunk. Azt hiszem, hogy ez is a hivatalnak az egyik dolga lesz, hogy a kutatások, fejlesztések körüli, mondjuk, etikai kérdésekkel is foglalkozzék, amennyiben erre sor kerül.

Egyébként a törvényjavaslatot a Kereszténydemokrata Néppárt jó szívvel támogatja. Köszönöm. Elnézést kérek, kicsit nehezen beszéltem. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
24 64 2014.11.10. 2:55  63-68

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A pedagógusképzés tartalmi, szerkezeti és finanszírozási megújítását a 2011-ben elfogadott nemzeti felsőoktatási törvényben alapoztuk meg, majd ezt követően meg is indultak a változások.

Ezeknek egyik kiváló és kétségkívül sikeres eleme a Klebelsberg képzési ösztöndíj. 2013-ban alapította meg a kormány azzal a céllal, hogy vissza nem térítendő anyagi támogatással ösztönözze, segítse a hiány tanári szakok betöltését és a hiányterületek tanári ellátottságát. A tavalyi évben mintegy 400 tanár szakos hallgató nyerte el pályázat alapján az ösztöndíjat, ami havi 25, 50 vagy 75 ezer forint. Ott lehettem a kiosztáskor, és láthattam az elsőéves hallgatók őszinte örömét, elégedettségét. Sokadmagammal megtapasztalhattam, hogy mennyire jól fogadták az érintettek ezt az oktatáspolitikai intézkedésünket. Valószínűsíthető, hogy a Klebelsberg képzési ösztöndíj igen nagy mértékben hozzájárult a tanári pályára jelentkezők számának örvendetes növekedéséhez.

Csak helyeselni lehet, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az elmúlt hetekben meghirdette a folytatást a 2014-15-ös tanévre is. A pályázat beadásának határideje a kiírás szerint október 20-a volt. Amint olvastuk, a bírálati szempontok egyszerűsödtek, nagyobb hangsúlyt kaptak a természettudományi szakok, és a hazai majdani elhelyezkedést veszi figyelembe az ösztöndíjbizottság. A kiírásban az is szerepel, hogy a második félév végén felülvizsgálják az ösztöndíjat elnyertek tanulmányi eredményét.

(Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Szeretném megtudni, ezért kérdezem államtitkár úrtól a következőket. Hány pályázat érkezett a megadott határidőig? Hogyan halad az elbírálásuk? Mikorra várhatják a pályázók a döntésről szóló értesítést, a szerződéskötést? Szükséges volt-e a tavalyi tanév végén, és ha igen, hány esetben módosítani az ösztöndíj összegét vagy megszüntetni azt gyenge tanulmányi eredmény miatt? És végül: megfelelőnek találják-e az egyetemek és főiskolák ez ügyben folytatott nyilvántartását?

Tisztelettel várom a válaszát. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
24 68 2014.11.10. 1:08  63-68

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Örömmel hallom, hogy milyen jól halad ismét, ebben az évben is Klebelsberg képzési ösztöndíj elbírálása, megerősítve azt, hogy az oktatáspolitikában a folytonosságra, a jó kezdeményezések folytatására helyezhetjük a hangsúlyt. Természetesen éppen ezért a válaszát elfogadom.

Kérem, engedjen még két megjegyzést a témához. Van egy jó magyar közmondás, amely úgy szól, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad. Minél előbb megkapják ezek a fiatalok az ösztöndíjat, annál jobban tud hasznosulni; és igen, a jelentkezők számának emelkedése igazolja azt, amit feltételeztem én is, hogy a Klebelsberg képzési ösztöndíj ehhez hozzájárul.

A második észrevételem az, hogy még hosszú kifutási időnk van, fontolják meg, hogy ki lehet-e terjeszteni majd a határon túli munkavállalókra is a Klebelsberg képzési ösztöndíjat, vagy az egyházi iskolában munkát vállalókra, hiszen ők is a magyar közoktatás színvonalát fogják erősíteni.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
26 130 2014.11.17. 2:12  129-136

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A megelőzőeknél derűsebb témában kívánok önnek kérdést feltenni, mindazonáltal nagyon szükségesnek tartom, hogy az Országgyűlés és az ország nyilvánossága erről a kérdéskörről alapos tájékoztatást kapjon itt is.

A tavalyi évben a családpolitikánkban igen jelentős jogszabályt alkottunk meg, amely a köztudatba gyed extra néven vonult be. A gyed extrának az a lényege, hogy míg korábban a gyes és a gyed mellett nem vagy csak nagyon korlátozottan lehetett munkát vállalni, a gyed extra lehetővé teszi, hogy mindazon édesanyák, akiknek a gyermeke egyéves elmúlt már, munkát vállalhassanak, és folytathassák eredeti hivatásukat. A rendelkezés nemcsak azokra a gyerekekre vonatkozik, akik 2014. január 1-je után születtek meg ? hiszen a rendelkezés hatálya 2014. január 1-je ?, hanem azokra is, akiknek a gyermeke már elmúlt egyéves.

Fontos eleme ennek a rendelkezésnek, hogy a szülők szabadon dönthetnek arról, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel vagy sem, korábban fel kellett függeszteni az eljárást annak, aki a gyed vagy a gyes után dolgozni akart menni.

(16.00)

A szabályozás tehát igazi választási lehetőséget, szabadságot biztosít a szülőknek, ami fontos eleme a családpolitikánknak. Fontos még az is, hogy a gyermekgondozási ellátásokat tovább folyósítják abban az esetben is, ha újabb gyerek születik a családban ? korábban ez sem így volt, az idősebb gyermek után járó összeg folyósítása megszűnt ?, és bármelyik szülő igénybe veheti.

Ezen fontos tények mellett azt szeretném tudni az államtitkár asszonytól, hogy látszanak-e már (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) ennek az intézkedésnek az eredményei, hányan, milyen mértékben élnek a gyed extra adta lehetőségekkel. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
26 134 2014.11.17. 0:48  129-136

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen. Vitathatatlan, államtitkár asszony, hogy egy nagyon pozitív és nagyon jelentős intézkedésről van szó. Engedje meg, hogy egy kicsit személyes síkra tereljem a válaszomat! Amikor én az egyetemet elvégeztem, pár hét leforgása alatt megszületett a gyermekem, és bizony több mint egy évig minden jövedelem nélkül maradtam, mert akkor még nem voltak ilyen intézkedések.

Ezért nagyon támogattam és támogatom ezt az intézkedést, óriási dolog, hogy húszezer édesanya és húszezer család helyzetén segített, és miközben a megelőző hozzászólások mind a panaszról szóltak, itt most végre egy örömteli eredményről adhatunk számot, amire mindannyian büszkék lehetünk. Köszönöm szépen a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 10 2014.12.01. 5:12  9-12

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! November 25-én a katolikus egyház és Vatikán állam feje, őszentsége Ferenc pápa Strasbourgba látogatott, hogy az Európai Unió és az Európa Tanács tisztségviselőivel és parlamenti képviselőivel találkozzék, és a két parlamentben beszédével üzenetet intézzen Európa és a világ népeihez. Huszonhat esztendeje nem volt hasonló jelentőségű esemény az EU intézményeiben, így a látogatás ténye önmagában véve is történelmi jelentőséggel bírt. Bár a hazai sajtó beszámolt az eseményről, a Kereszténydemokrata Néppárt hangsúlyt helyez rá, hogy itt, a Magyar Országgyűlésben is elhangozzanak szerény tolmácsolásomban a szentatya azóta világsajtót bejárt meghatározó gondolatai.

Magam Tilki Attila és Harangozó Gábor képviselőtársaimmal együtt abban a kitüntetésben részesültem, hogy jelen lehettem a strasbourgi ülésteremben, közelről láthattam őszentségét, érzékelhettem kisugárzását, és közvetlenül hallgathattam francia szinkrontolmácsoláson keresztül a szavait, amelyek egy nagy tekintélyű személyiség keresztény tanításból táplálkozó erkölcsi megnyilvánulásai voltak, nem vallási, hanem politikai kontextusban, és amelyeket Martin Schulz EP-elnök a helyszínen megfogalmazott záróbeszédében úgy összegzett, hogy azok a szavak útmutatást nyújtottak az irányt tévesztett és irányt kereső világban.

Lehetetlen volna egy-két kiemeléssel megcsonkítani e két beszéd tartalmát. A KDNP képviselőjeként magam természetesen azt kerestem benne, vajon hogyan fordíthatók le a pápa üzenetei Magyarország számára. És most tessenek jól figyelni, tisztelt képviselőtársaim és honfitársaim: komoly megerősítést kaptunk abban, hogy Magyarország a kormányunk vezetésével a legjobb úton jár. Értékrendünk, amelyért mostanában szinte szünet nélkül ostoroz bennünket számos ország politikai vezetése, ugyanaz, mint amit a szentatya markánsan megfogalmazott, és amelyeket mind az EU, mind az ET parlamentjének elnöke útmutatásként értékelt, egyetlen kritikai hang nélkül.

(13.30)

Mert miket is hangsúlyozott Ferenc pápa? Számomra az volt a legfontosabb gondolat, hogy az ember kell hogy játssza minden ténykedésünkben a központi szerepet, aki elsősorban nem gazdasági tényező vagy állampolgár, hanem transzcendens eredetű személyiség, egyszeri és megismételhetetlen, isteni lény, és akiben bízni kell. Legyen akár beteg, akár idős, méltósággal rendelkezik és jogai vannak. Joga a békéhez, a felelős szabadsághoz és ahhoz, hogy senki ne kezelje őt áruként, és hogy a család szerepe megkérdőjelezhetetlen az emberi személy fejlődésében.

Kijelentette, hogy az ember jogai nem egyenlőek az egoizmussal, hogy a személy szabadsága felelősséggel és kötelességekkel párosul, és hogy a közjó szolgálata elsőrendű. Szólt az oktatás meghatározó szerepéről is olyan összefüggésben, hogy a teljes személyiség állandó fejlesztésére kell irányulnia ? megjegyezem, ezt nevezzük mi nevelésnek; a franciában a két szó ugyanazt jelenti ?, aki majd a közjót szolgálja, és nem lesz magányos, egoista individuum.

Fontos mondanivalója volt az európai intézményekről. Az EU-nak vissza kell térni az alapító atyák szellemiségéhez, újra meg kell találnia a lelkét és lelkiismeretét, és nem szabad kitépnie a gyökereit, amelyek az igazságból táplálkoznak, valamint hogy csakis a múlt ismeretében lehet jövőt építeni. Az EU-ban, mint mondta, abszolutizálták a technikát, a bürokráciát, azaz összekeverték a célt és az eszközt. Beszélt a fenntarthatóságról, mondván, hogy a Teremtést meg kell védenünk és őriznünk, hiszen a föld nem ingyen ajándék, nem tulajdonosai, hanem csak őrzői vagyunk. A felsoroltakon kívül még számos más kérdést is érintett, a munka fontosságáról, a munkanélküliség elfogadhatatlanságáról, a menekültek helyzetéről, a vallási konfliktusok megoldásának szükségességéről, és így tovább.

A vallási és államfő Ferenc szavait a strasbourgi, sokféle eszmerendszerhez tartozó politikusok néma csendben, megkockáztatom, áhítattal hallgatták, és mindkét beszédének végeztével egy emberként, szűnni nem akaró vastapssal fejezték ki tetszésüket, egyetértésüket. Csak azt kívánhatjuk Európának és magunknak, hogy az idézett erkölcsi, politikai üzenetek hassák át a jövőben a tetteket is.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban. ? Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 80 2014.12.08. 2:50  79-84

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! ‑ mert gondolom, ön fog válaszolni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma november 24-én önkéntes munkát népszerűsítő kampányt indított el, amely a december 5-ei önkéntesek világnapjáig tart, pontosabban most már tartott. A kampány szlogenje: „Nem elég egy gondolat, szükséges az akarat is, amelyet tettek követnek: vállalj te is önkéntes munkát!” Az akcióval a minisztérium célja az, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesen vállalt tevékenységek széles körére, valamint az önkénteseket foglalkoztató szervezetekre, intézményekre.

Az önkéntességet gyakran ételosztással azonosítják, holott jóval többről van szó, hiszen majd’ mindenki találhat magának olyan tevékenységet, amit egy jó cél szolgálatában végez, és még örömét is leli az adott munkában. Mindezek fontosságát a Fidesz-KDNP-kormányzat már korábban felismerte, és 2011-ben a köznevelésről szóló törvényben törvénybe foglalta a közösségért végzett munka széles körben való megismertetését és elterjesztését, így az érettségi bizonyítvány megszerzésének feltételévé tette az 50 óra közösségi szolgálat elvégzését és annak igazolását.

Bár az önkéntesség nem ugyanaz, mint a közösségi szolgálat, hiszen motivációjukat tekintve különböznek, mégis azt remélhetjük, hogy a közösségi szolgálat a későbbiekben azt az eredményt fogja elérni, hogy a társadalom nyitottabbá válik az önkéntességet illetően. Közös eleme a közösségi szolgálatnak és önkéntességnek, hogy mind a két tevékenység közhasznú célt szolgál, a munkát elvégző személy és a környezete is többé, értékesebbé válik, hiszen mindenki olyan értékek birtokába jut, amelyek megerősíthetik a közösségi elköteleződés és felelősségvállalás tudatát.

Mindezek alapján tisztelettel kérdezem államtitkár urat: milyen visszajelzések érkeztek a közösségi szolgálattal kapcsolatban a diákok és a tanárok részéről? Érezhető-e az új rendszer hatása az önkéntességet vállalók számában? Végül: javuló tendenciát mutat-e a magyar önkéntesek száma európai összehasonlításban? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 84 2014.12.08. 1:12  79-84

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen. A 90-es évek végén több olyan kutatási beszámolót lehetett olvasni, amely arról szólt, hogy Magyarország az önkéntesség tekintetében mélyen alatta van az európai átlagnak. Ezen a helyzeten egy olyan országban, amelyik olyan nagyságokat mondhat magáénak, mint Szent Erzsébet, aki az önkéntesség, az adakozás, a szegények segítése révén világhírnévre tett szert, ez tarthatatlan helyzet volt. Jó impulzus volt, valóban, az Európai Unió önkéntesség éve, akkor fogalmaztuk meg a köznevelési törvényben a közösségi munka kötelezőségét.

Nagy örömömre szolgál, hogy azok a kezdeti fanyalgó hangok, akik nem tudták talán megérteni, hogy másokért tenni jó és szükséges egy egészséges társadalomban, mára elhallgattak. Köszönet illeti mindazokat a diákokat és pedagógusokat, akik a közösségi munka (Az elnök csenget.) révén elvezetik ezt az országot abba az önkéntességbe, amire szükségünk van.

Köszönöm szépen. Államtitkár úr, a válaszát természetesen elfogadom. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
45 98 2015.02.16. 2:57  97-102

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Gondolom, hogy államtitkár úr fog válaszolni.

Az utóbbi években a kutatás-fejlesztési ráfordítások növekvő tendenciáját figyelhettük meg. 2013-ban már több mint 420 milliárd forintot fordítottunk a K+F területekre, amely a magyar GDP 1,44 százalékának felel meg. Ez az arány az elmúlt két évtized legmagasabb értéke is egyben, jól mutatja, hogy lassan beérnek a kormány K+F finanszírozásban elindított reformjai. A kormánynak többször említett célkitűzése, hogy az évtized végére a kutatás-fejlesztési ráfordításaink a GDP 1,8 százalékára növekedjenek. Örvendetes ez a szándék, mert ezzel egyrészt megközelítjük a 2,3 százalékos EU-átlagot, másrészt a ráfordítások növekvő aránya hozzájárul egy olyan innovatív környezet kialakításához, amelyben a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó, valamint az újszerű ötleteket megvalósító vállalkozások és a közszféra szervezetei egyaránt fejlődni és növekedni képesek, megfelelve a XXI. század támasztotta elvárásoknak.

A K+F ráfordításokban bekövetkező fordulatot elsősorban a versenyszféra erősödő kutatási tevékenysége eredményezte. Építve kiváló tudásbázisunkra egyre több globális vállalat telepíti hazánkba a termelés mellett az innovációs tevékenységét is, 2013-ban a kormány által bevezetett kutatói járulékkedvezmény hatására pedig a magyar beszállítók és középvállalatok is egyre több kutatót foglalkoztathatnak.

Ugyanakkor, míg a vállalkozási kutatóhelyeken a K+F ráfordítások emelkedtek az elmúlt években, addig a felsőoktatási szektorban inkább a stagnálás vagy még inkább csökkenés tapasztalható ezen a téren.

Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány döntése értelmében a 2014-2020-as uniós költségvetési periódusban elérhető források 60 százaléka közvetlenül gazdaságfejlesztésre, a lehívható összeg 10 százaléka pedig kutatási-fejlesztési célra használható fel.

A fentieket figyelembe véve kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogyan járul hozzá a kormány által tárgyalt felsőoktatási stratégia a tudásalapú és tudományalapú gazdasági növekedés előmozdításához. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
45 102 2015.02.16. 0:48  97-102

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köztudott, hogy a magyar felsőoktatás teljesítménye és nemzetközi megítélése javulóban van, de nincsen az a jó helyzet, amin tovább ne lehetne javítani, márpedig a felsőoktatás tudományos teljesítménye is akkor nő, hogyha azok komoly kutatáson alapulnak. Ezért örömmel hallottam a válaszát, hogy a kormányzat is így látja, 10 százalékos növekedést és egyéb összegeket hallottam a válaszában, amely mind azt bizonyítja, hogy a kormány komolyan veszi, hogy a magyar felsőoktatás tudományos kutatási bázisát is erősíteni kell.

Örömmel hallottam a válaszát, így legyen. A válaszát köszönettel elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
54 12 2015.03.09. 5:22  11-14

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hat nap múlva március 15-ét ünnepli az ország, azt az emléknapot, amely kiteljesítette azt a folyamatot, amelyet megelőzött a reformkor számos országgyűlése. Ezeken az országgyűléseken a nemzet nagyjai az ország jövőjéről, a polgári átalakulásról, a szabadságról vitatkoztak méltóképpen. Engem mindig egy kicsit fájdalommal tölt el, amikor a napirend előtti felszólalások és egyéb megszólalások kapcsán nem ezt a felelősséget érzem sokakban, hanem az egymásra mutogatást, a szűklátókörű haszonkeresést.

Én most egy olyan témával jelentkeztem napirend előtti felszólalásra, ami éppen hogy a jövőről szól, a közös ügyeinkről: a családról és a gyermekekről, akiknek a sorsa természetesen egybefügg. Mindannyian tudjuk, hogy Magyarország ezen a téren még nincs igazán jó helyzetben. Az élve született gyermekek száma még nagyon alacsony, az úgynevezett születési, termékenységi ráta 1,34 százalékos, miközben 2,1 százalékra volna szükség ahhoz, hogy szaporodjon a nemzetünk.

Az Alaptörvényünk megad minden lehetőséget a családok támogatására, az L) cikke úgy szól, hogy „Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.” Alaptörvényünknek ez a cikkelye teljes összhangban van az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 16. cikkével ‑ amelyet nem idézek ‑ és számos nemzetközi dokumentummal.

Mint mondtam, ennek ellenére a helyzetünk még korántsem jó. 33 év alatt 800 ezer fővel fogyott a népességünk száma, míg 1970-ben közel 152 ezer gyermek született egy évben, 2013-ban már csak 88 689. Viszont elkeseredésre nincs okunk, mert a tendencia megfordult és növekvőben van. A 2013-as adattal szemben 2014-ben már 91 500 gyermek született, ami 3,2 százalékos javulást jelent, és a házasságkötések száma is 4,6 százalékkal nőtt. Ha ez a tendencia így folytatódik, akkor talán éppen a reformkor kezdetén és előtt megfogalmazott nemzethalál-vízióval nem kell szembenéznünk, hanem gyarapodni, élni és virágozni fog ez az ország.

Szeretném, ha mindannyian tudnánk, látnánk és az ország lakosai is tudnák, mi minden intézkedést tett a kormányunk annak érdekében, hogy a családok gyarapodjanak, hogy a gyermekek száma növekedjék. Én magam tizen-egynéhány ilyen intézkedést írtam össze, mind nem is fogom tudni itt megemlíteni, csak címszavakban sorolnám fel: a családi adókedvezményt, a gyed extrát, a pótszabadságot, a részmunkaidő kötelező igénybevételét, illetve kiadásának a kötelezettségét, az új babakötvényt, ez az 5., hatodszorra az Erzsébet-programot említhetem, a gyermekétkeztetés ingyenessé tételét mind több gyerek számára, a megnövekedett bölcsődei helyek számát, az óvodaépítést, a kötelező óvodáztatást, az ingyenes tankönyveket, amely most már a gyerekek több mint felére vonatkozik, az otthonteremtési programot, az úgynevezett CSOK-prog­ramot, a nők 40 éves nyugdíjba vonulását.

Nem volt még olyan kormány, amely ennyi mindent tett a családok és a gyermekek jövőjéért, de a felsoroltak mind anyagi természetű intézkedések. Ezek szükségesek ahhoz, hogy a családok és a gyermekek jóllakjanak. De szükség van ezenkívül komplex munkahely-teremtési programokra, ezek is elindultak, a nők foglalkoztatásának kiszélesítésére és olyan családbarát környezetre, amelyben a család és a gyermek nemcsak a szavakban, hanem a tettekben is értékké válik.

Mint mondtam, hat nap múlva március 15-ét ünnepeljük. Ezen a napon számtalan olyan program van szerte az országban, ahol családok, gyermekek, szülők, nagyszülők együtt szórakoznak. Március 15-én a hazafiság érzése mind fellángol bennünk. De jó, ha ezen a napon is, meg egyébként is emlékezünk a gyimesi pap bácsi szavaira, aki azt mondta, hogy nem az az igazi hazaszeretet megmutatója, hogy nemzetiszínű lobogók lengenek a szélben, hanem ahol pelenkák.

Úgyhogy ezt kívánom a magyar nemzetnek, hogy sok pelenka lobogjon a magyar köteleken. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
55 270 2015.03.16. 2:52  269-282

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt időszak egyik legjelentősebb és legnagyobb horderejű köznevelésbeli átalakítása az volt, amikor az állam nagyobb szerepet vállalt a köznevelési intézmények fenntartása és részben működtetése felett. Ugyanakkor a törvény alkotása során is tisztában voltunk azzal, a jó iskolarendszerre az is jellemző, hogy a helyi közösség szerepet vállal a saját területén lévő intézménye fölött, hiszen azoknak a polgároknak a gyermekei járnak ezekbe az intézményekbe, akiknek a szolgálatára ők szegődtek. Ezt a kettősséget azzal tudtuk megoldani, hogy a működtetést az önkormányzatoknál tartottuk.

Kellett húzni egy ésszerű határt az önkormányzatok pénzügyi lehetőségeinek függvényében, így alakult ki az a helyzet, hogy a 3 ezer lakosnál nagyobb népességet magáénak mondható önkormányzatok a törvény erejénél fogva működtetői lettek az intézményeknek, a kisebb önkormányzatok pedig nem, ezeket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vállalta. Nem is volt ezzel semmi baj, most sincs; a helyzet az, hogy egy kicsit kevés idő marad a változtatásra. Ez a törvényjavaslat, amelyet Kucsák László képviselő úr jegyez, mások mellett azt a célt szolgálja, hogy egy-egy önkormányzati választás után, amikor újjáalakul az önkormányzati testület, új polgármestere lesz egy településnek, esetleg, ha szükséges, revideálni tudják a korábbi döntést. Ugyanis a jogszabályok kellő rugalmasságot biztosítanak a működtetés és a fenntartás szétválasztásában, mert lehetővé teszik a fő szabálytól eltérő rendelkezést is. Ebben az esetben természetesen az önkormányzatnak kell arról dönteni, hogy ha kicsi a település, azaz 3 ezernél kisebb, akkor vállalja-e mégis a működtetést ‑ jelenthetem, hogy sok olyan van, amelyik vállalja ‑, illetve ha 3 ezernél nagyobb lélekszámú, akkor lemond-e a működtetésről annak fejében, hogy ezért valamilyen összeget fizet.

Tehát ebben a törvénymódosításban egy ésszerű, szükségszerű javításról, módosításról van szó, amely része annak a folyamatnak, amelyet az oktatási kormányzat finomhangolásnak nevezhet vagy az ügyek gördülékenyebbé tételének. Szükség van rá, a törvényjavaslat mindenképpen támogatandó. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
55 304 2015.03.16. 4:01  303-312

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő T/3410. számú törvényjavaslat az úgynevezett mikrocenzusra, vagyis a nagy népszámlások közötti időszak adatfelvételére vonatkozik. Jól tudjuk egyebek mellett a Bibliából, hogy Krisztus születése óta a népesség körében végzett adatfelmérésnek igen nagy jelentősége van. Egyrészt a mindenkori döntéshozóknak, a vezetőknek szolgáltatnak olyan adatokat, amelyek birtokában, amelyek elemzése után megfelelő döntéseket lehet hozni. Így van ez a legújabb korban is, Magyarországon tízévente van nagy népszámlálás.

Ez a törvényjavaslat a köztes időben, félidőben felvett, felveendő adatfelvételt szabályozza. Volt ilyen korábban is, de különösen szükség van erre a felgyorsult időben, amikor bizony éveken keresztül vagy néhány év leforgása alatt nagyon jelentős változások lehetnek a népesség lakásviszonyaiban és mindazokban, amelyekről ez a törvényjavaslat szól. Én magam különösen fontosnak tartom egyebek mellett a nyelvismeretről szóló adatfelvételt. Magyarország még mindig elég rossz helyezést ér el a tekintetben, hogy a magyar lakosság nyelvtudása például milyen. Az egészségi állapotról szóló adatfelvétel is rendkívül fontos, hiszen sokszor hallunk riasztó híreket a tekintetben, hogy mennyire romlik a fiataloknak is, nem csak a felnőtt lakosságnak az egészségi állapota.

A 2016-os eszmei időpont megállapítása is jelentős ebben a törvényjavaslatban, valamint az, hogy bizonyos adatok csak személyazonosításra alkalmatlan módon vehetők fel, és csak statisztikai, azaz kutatási, tudományos döntéshozatali célokat szolgálhatnak.

(20.40)

Ez a kettősség, hogy egyrészt a döntéshozóknak szükségük van minél több adatra ahhoz, hogy megfelelő döntéseket tudjanak hozni, bizonyos mértékig mindig is szemben állt és szemben áll azokkal az egyéni jogokkal, amelyek a magánélet különböző szféráját védik. Világszerte, Európa-szerte igen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a döntéshozatalhoz szükséges adatok ne korlátozzák a személyiségi jogokat. Ezt ez a törvényjavaslat megfelelőképpen kezeli a tekintetben, hogy ‑ mint mondtam - személy­azonosításra alkalmatlan módon javasolja felvenni az adatokat, és az adatfelvétel bizonyos körét nem teszi kötelezővé. Mindazonáltal csak arra lehet és kell buzdítani a népességet, hogy az adatfelvételt segítsék, hiszen ez mindannyiunk érdekét, a közösség érdekeit védi.

Az említett ellentmondás miatt ugyanakkor az is szükséges, hogy megfelelő alapossággal és körültekintéssel szabályozzák mind a metódust, mind az adatok szűkebb értelmezését, ezért helyeselhető az, hogy a törvény elfogadása után majd kormányrendeletben fogják rögzíteni a részletszabályokat.

Nos tehát, erre a törvényjavaslatra mindenképpen szükség van, a Kereszténydemokrata Néppárt ezt támogatja. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
55 316 2015.03.16. 3:48  313-328

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bizonyára mindannyian emlékezünk rá, hogy 2011-ben jött létre a Közszolgálati Egyetem a korábbi Államigazgatási Főiskola, a Rendőrtiszti Főiskola és a Zrínyi Miklós katonai egyetem összevonásával. Ennek az egyetemnek a létrehozásával az volt a jogalkotók célja, hogy az állam szolgálatát egy olyan egységes szempontokat képviselő és magas színvonalú egyetem végezze, amely megfelelő módon felkészíti a majdani közszolgákat a közösség szolgálatára. Ebben rejlik az alapvető különbsége a Közszolgálati Egyetemnek a többi egyetemtől, ahol a hangsúly a tudományok művelésére esik vagy egyéb gyakorlati foglalkozásokra történő felkészítésre.

Fontos szempont volt és maradt mindaz, hogy ez a Közszolgálati Egyetem nemzetközi mércével mérve is megállja a helyét a nagyvilágban, a tudományosság igényének megfeleljen. Az eltelt, most már négy évben a Közszolgálati Egyetem igen jó minősítést kapott sok szempontból, és megállta a helyét magyar vonatkozásban.

(21.10)

Hogy nemzetközi mércével mérve is a Közszolgálati Egyetem megfelelő minősítést kaphasson, azt a célt szolgálja a törvényjavaslat 2. §-a: „Az FT ‑ az oktatási hivatal véleményének figyelembevételével ‑ kezdeményezheti a közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás körébe tartozó képzések indításával és doktori iskola létesítésével kapcsolatos ügyekben, hogy az általa javasolt, az Európai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Szövetség teljes jogú tagjaként működő szervezet kerüljön felkérésre szakértői vélemény elkészítésére.” Jól tudjuk, hogy a többi felsőoktatási intézmény akkreditációjában is a MAB keretében nemzetközi szakértőket alkalmaznak, mindazonáltal éppen a Közszolgálati Egyetem különleges jellegére való tekintettel indokoltak ezek és a többi külön szabályozás, amelyről ez a törvényjavaslat szól.

Kucsák László képviselő úr az előzőekben részletezte a felvételnek, a hallgatói jogviszony létesítésének különös feltételeit, amelyeket lehetőségként határoz meg ez a jogszabály, ezeket is támogatni kell, éppen a Közszolgálati Egyetem különleges jellege indokolja ezt; így a pályaalkalmassági orientációs beszélgetésen való megfelelés vagy a nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelés. Azt hiszem, mindannyiunknak fontos érdeke, hogy az állam működtetésében felelősséget és majdan vezető szerepet vállaló fiatalok már az egyetemi képzésük során szembesüljenek azokkal a különleges követelményekkel ‑ és megfeleljenek ezeknek ‑, amelyek alkalmassá teszik majd őket az állam és így a közösség szolgálatára.

A Kereszténydemokrata Néppárt támogatja a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 170-172 2015.03.30. 2:11  169-178

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Igen, elfogadom.

ELNÖK: Elfogadja. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egy kicsit békésebb vizekre szeretnék evezni az azonnali kérdésemmel, annál is inkább, mert ennek a témája a víz.

Mint tudjuk, a legfontosabb lételemünk, a négy őselem egyike, élet nincs a Földön víz nélkül. Ezt tudták már az ókori mítoszok szerzői, de ugyanígy tisztában van ezzel az összefüggéssel a modern tudomány is. Ezt, hogy víz nélkül nincs élet, pontosan felismerte az ENSZ Közgyűlése is, amikor 1992-ben úgy határozott, hogy március 22-ét a víz világnapjává nyilvánítja; ez adja a felszólalásom, a kérdésem apropóját is. Nagyon indokolt volt ez a döntés, mert a víz ‑ mint egész környezetünk és Földünk – veszé­lyeztetve van, mégpedig az ember az, aki a veszélyek okozója, felelőtlenségével, szemetelésével, a bányák meggondolatlan megnyitásával és így tovább.

Magyarországnak is a legnagyobb kincse a víz a földje mellett, ezért nagyon fontos, hogy mindent elkövessünk annak érdekében, hogy a vízgazdálkodás helyes legyen; hogy utódaink számára biztosítsuk a jobb minőségű vizet.

A víz világnapja arra is ráirányítja a figyelmünket, hogy a víz kártékony is tud lenni, akár emberéleteket tud kioltani. Gondoljunk Petőfi Sándor gyönyörű versére: tőlünk függ, hogy a víz simán, szelíden ballag-e le a medrében vagy zúgva, törve töri át a gátat.

Kérdezni szeretném az államtitkár úrtól, hogy milyen vízügyi fejlesztések vannak folyamatban hazánkban, és miket tervez megvalósítani a kormány a jövőben annak érdekében, hogy utódainkra itt egészséges, jó és elégséges vizet hagyjunk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 176 2015.03.30. 1:03  169-178

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Jó, hogy az árvízvédelemmel kezdte a válaszát, hiszen ez az, ami a leglátványosabb és a leginkább veszélyezteti az ember mindennapjait, sajnos volt benne részünk az elmúlt évtizedekben. Jó érzéssel hallottam, hogy az ivóvízbázis milyen kiemelt fejlesztésű programja a kormányunknak, hiszen tiszta ivóvíz nélkül az egészségünk lenne veszélyeztetve. Tisztelettel kérem és javaslom, hogy egyúttal a gyógyvizeink jobb kihasználására is fordítódjék nagyobb figyelem.

És ha már vízről beszélünk, bár ez egy másik oldala a kérdésnek, de nem tudom megállni, hogy ne említsem meg a rendszeresen visszatérő belvízproblémát, aminek a kezelése talán még nincsen igazán megoldva, és ezek hasznosítása az öntözésben is jó lenne. Magyarország nagy kinccsel rendelkezik, úgy érzem, jó kezekben van. Sok sikert kívánok! (Taps a kormánypártok soraiban.)

(Dr. Szűcs Lajost a jegyzői székben dr. Tiba István váltja fel.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 68 2015.03.31. 6:26  59-91

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ritka örömteli pillanatai a parlamenti munkának az olyanok, mint amilyeneket most is átélünk, amikor felkészült szónokok egy olyan hivatás képviselőinek a munkáját méltatják, ellentmondás nélkül, akik száz év óta vagy még régebb óta nagyon sokat tesznek azért, hogy a magyar társadalom boldog, egészséges családokat mondhasson magáénak minél nagyobb számban.

Az előttem szólók gyakorlatilag kimerítették a témát, ezért úgy döntöttem, hogy az előre leírt szövegemtől eltérve inkább csak néhány kiemelést teszek, részben természetesen megismétlem azokat, amiket az előttem szólók mondtak.

Kovács József képviselőtársam, aki, ha jól tudom, civilben orvos, nagyon szépen összefoglalta a védőnői hivatás és a védőnői szakma történeti és szakmai oldalát. Azért hangsúlyoztam, hogy orvos, mert ez is azt mutatja, hogy itt olyan munkatársakról van szó, akik számára az egészséges csecsemők, az egészséges család mind olyan cél, amelynek az életüket szentelték.

De a két Ildikó keresztnevű képviselőtársam is nagyon sokat hozzátett ezekhez a felszólalásokhoz. Ritka dolog az, hogy ilyen egyetértés van a parlamenti pártok között egy-egy hivatás megítélésében. Ez is azt mutatja, hogy a védőnők, akik az egészségügynek, a családvédelemnek csendes, nem reflektorfényben szereplő munkatársai, régóta nagy közmegelégedésre végzik munkájukat.

Mindazonáltal szeretném kiemelni, hogy a legfontosabb feladatban talán láthatatlanul, talán mérhetetlenül, de mégis nagyon sokat tesznek, ez pedig a családok egészségének a védelme, a megszületett kis csecsemő egészségének a gondozása. Bizonyára sokan átéltük szülőként azokat a pillanatokat, amikor egy-egy kiütés, egy-egy hasfájás, egy-egy betegségtünet miatt nem akartuk orvoshoz vinni a gyermeket, de a védőnő ott volt, segített, a tanácsával ellátott bennünket. A hangsúly a tanácson van. A tanácsadásnak legalább két szereplője kell legyen, az egyik, aki a tanácsot adja, a másik, aki elfogadja. Ezért nagyon fontos, hogy az ország nyilvánossága időről időre szembesüljön a védőnők munkájával, nyitott legyen a tanácsok elfogadására, mert a védőnők csak akkor tudják a munkájukat eredményesen végezni. És hogy a tanácsot nem készületlenül adják, hanem komoly szakértelemmel, arra biztosíték az, hogy Magyarországon felsőfokú végzettséghez kötött immár a védőnői hivatás, ezáltal váltak az orvosoknak és az egészségügy többi dolgozójának valódi munkatársaivá.

Büszkék lehetünk arra, hogy ismét egy olyan hungarikummal állunk szemben, amelynek százéves története van, amely Európában ha nem is teljesen egyedülálló, de az itt kialakult módszereket illetően mégiscsak egyedülálló, és amelyet sok külföldi ország egészségügyi szakemberei előszeretettel tanulmányoznak nálunk, és viszik tovább a jó példát. Jó tudni, hogy a magyar állam és a magyar kormány mellette áll ennek a hivatásnak, és erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a védőnői munka tovább erősödjék és gyarapodjék. Ezt hallhattuk Zombor Gábor államtitkár úr szavaiból is.

Megemlíteném még azt, hogy miközben a közéletünket nem örömteli módon sajnos át- és átszövik a különböző szakmákban elkövetett vagy megtörtént botrányos események negatív árnyoldalai, addig én nem emlékszem arra, hogy az elmúlt évtizedekben a védőnői tevékenységben olyan botrány, probléma adódott volna, amely ennek a hivatásnak a fellazulását mutatta volna.

Száz éve lesz június 13-án, hogy megalakult hivatásszerűen is a védőnőket összefogó egyesület, amelynek mai méltó utódja a Magyar Védőnők Egyesülete, és ennek az egyesületnek a jelszava: védőnők az egészséges, boldog családokért.

Egy társadalom, így Magyarország is akkor lesz egészséges és boldog, ha ott ilyenek a csecsemők, ha ilyenek a családok. Ezért hála és köszönet a védőnőknek, hogy ők a saját hivatásukkal, áldozatos munkájukkal nagyon sokat tesznek annak érdekében, hogy ilyenekké váljanak a családjaink minél nagyobb számban.

A Kereszténydemokrata Néppárt örömmel fogadta ezt a kezdeményezést, és ugyanúgy, ahogy az előttem szóló vezérszónokok megemlítették, teljes szívvel, jó szívvel támogatjuk. Remélem, hogy ettől kezdve június 13-áról még nagyobb és még hangzatosabb híradások lesznek szerte az országban. De nehogy elkövessük azt a hibát, amit el szoktunk követni néhány emléknappal vagy valamilyen ünneppel, hogy kinevezünk egy napot egy hivatás napjának, és az év többi háromszázhatvan-egynéhány napjában megfeledkezünk róluk.

A védőnők olyan hivatást gyakorolnak, amely az év minden napján megérdemli a figyelmet, a törődést és annak a szeretetnek a viszonzását, amit mi, magyar családok, magyar anyák és magyar gyermekek kapunk tőlük. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 10 2015.04.27. 5:20  9-12

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése az elmúlt héten tartotta soros tavaszi ülésszakát Strasbourgban. A hazai közvélemény általában nem kíséri élénk figyelemmel az ott történteket, holott az elfogadott javaslatoknak Magyarországra nézve nagyon sokszor következményei vannak, és jelentőséggel is bírnak ezek a javaslatok. Ezért is tartom fontosnak, hogy mint a Kereszténydemokrata Néppárt Strasbourgba delegált képviselője időről időre beszámoljak az Országgyűlésnek néhány ottani történésről.

Tudni kell, hogy a közgyűlés, azaz a PKGY ugyanúgy a bizottságaiban készíti elő a plenáris ülések munkáját, ahogy az a nemzeti parlamentekben megszokott. Magam két bizottságnak vagyok tagja, az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottságnak, valamint a kulturális, sport-, tudományos és oktatási munkabizottságnak.

(13.30)

E kettőnek a hatáskörébe tartozó ügyekről szeretnék most szólni. Az esélyegyenlőségi bizottság előkészítésében a közgyűlés szerdán délután tárgyalta a transzneműek diszkriminációja ellen készült jelentést, amit egy máltai szocialista képviselőnő jegyzett. A máltai parlament nemrég fogadott el egy hasonló szellemben készült törvényt egyhangúlag, amit büszkén jelentettek. Ezt a tényt a strasbourgi ülés többsége élénken üdvözölte. A jelentésben egyebek mellett arról van szó, hogy az emberi jogok védelmének jegyében semmiféle megkülönböztetés sem érheti azokat a személyeket, akik a biológiai nemüket nem tudják vállalni, és másneműként élik vagy kívánják leélni az életüket. Őket is megilleti az emberi méltóság, és meg kell akadályozni, hogy a társadalom negatív ítéletalkotása miatt megkeseredjék, netán tragédiába torkolljon az életük.

Ez nem is lehet vitás egyetlen felelős gondolkodó vagy politikus számára sem, így előttünk sem. Az azonban már másik kategória, hogy a biológiai nem megváltoztatását szolgáló műtéteket a társadalombiztosításnak kelljen és milyen arányban fizetnie, vagy hogy kiskorú gyermek is kérhesse nemének és nevének megváltoztatását, ha attól eltérőnek gondolja saját nemi identitását. Keresztény ember számára pedig egyenesen elfogadhatatlan az ajánlásnak azon pontja, amely szerint az a személy, aki sem a férfi, sem a női identitását nem vállalja, bejegyeztetheti magát úgynevezett harmadik neműként, mondhatnám úgy is: semlegesneműként.

Ez a végül is elfogadott ajánlás ellentmond a teremtés rendjének, azaz a természeti jognak, ennélfogva számunkra vállalhatatlan. A PKGY-ülés mintegy kétharmada mégis elfogadta. Elismeréssel kell szólnom Valeriu Ghileţchi moldáv néppárti képviselőről, aki 12 módosító javaslatot terjesztett elő, azonban ezeket a közgyűlés mind leszavazta.

Az esélyegyenlőség bizottság másik témája kapcsán Magyarországot a legjobb színben mutathattuk fel, a szerda estére maradt jelentés tárgyalása nem váltott ki sem vitát, sem indulatokat, lévén, hogy a gyerekek elhelyezéséről, a szociális gondoskodásról volt benne szó. Arról, hogy csak akkor szabad kiemelni egy gyermeket a családból, ha a mindenekfelett való érdeke ezt kívánja, hogy a család elszegényedése ne lehessen kizárólagos oka és előzménye egy-egy ilyen döntésnek és így tovább. E jelentés kapcsán, amelyhez magam is hozzászóltam, örömmel állapíthattuk meg, hogy Magyarország jogrendszere és gyakorlata mindenben megfelel ezeknek az elveknek. Mi több, családtámogatási rendszerünk élen jár Európában.

Beszámolhattam a közgyűlésnek azokról a családpolitikai intézkedéseinkről, így például a családi adókedvezményről, a családi csődvédelemről ‑ ezek, mint tudjuk, a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatára kerültek be jogrendünkbe ‑ és így tovább, amelyek mind azt szolgálják, hogy a családok és rajtuk keresztül a gyerekek helyzete javuljon. Ez a tény büszkeséggel tölthetett el bennünket.

Végül arról kell még tájékoztatnom a tisztelt Házat, hogy a magyar delegáció kinti munkájának elismeréseként értékelhető, hogy személyemben raportőri felkérést kaptunk egy olyan témához, amely nemzetpolitikai szempontból különös jelentőségű lesz. A kelet- és közép-európai regionális és kisebbségi nyelvek helyzete és támogatása lesz a jelentés témája, amelynek kidolgozására és elfogadtatására két év áll rendelkezésünkre. (Az elnök csenget.) Nekünk, magyaroknak ez igen nagy fontosságú, ezért remélem és hiszem, kérem és elvárom a kormányzati és a politikai élet szereplőinek segítségét, hogy ez a jelentés idejében és jó minőségben elkészülhessen.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
68 38 2015.04.28. 25:21  23-82

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy, a gazdaság fejlesztésének és a szakképzés fejlesztésének igénye által diktált köznevelési és szakképzési törvényről, illetve törvénymódosításról tárgyal itt most az Országgyűlés eléggé szokatlan, de mindenképpen üdvözlendő módon.

2010-ben, amikor a második Orbán-kormány megkezdte a működését, már nagyon intenzív együttműködés alakult ki az akkori köznevelési, oktatási, illetve szakképzésért felelős államtitkárság között, hiszen világos volt számunkra, hogy a szakképzés szerves része a köznevelésnek, úgy, ahogy ezt Czunyiné Bertalan Judit államtitkár asszony mondta, hiszen kiskorú fiatalok nevelése, képzése, oktatása folyik ezekben az intézményekben.

Mindazonáltal most a két apparátus - meg­látásom szerint példaadó módon ‑ sok-sok hónapnyi kemény munka együttműködésével egy olyan eljárásban, amelyet nem szoktunk meg, de üdvözlendő, letett az asztalra egy időben két szervesen egybefüggő törvénymódosítást, egyiket a nemzetgazdasági miniszter, a másikat pedig az oktatásért felelős miniszter előterjesztésében, de mind a kettőben lényegében ugyanazokról a változásokról van szó, csak az egyik a köznevelés hagyományos, a másik pedig a szakképzés hagyományos rendszerét érinti.

Szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy azok a változások, amelyeket a két törvény tartalmaz, nagyrészt inkább időrendbeli és strukturális vagy elnevezésbeli változások. Többen érintették, én sem tudom megállni, hogy ne szóljak róla, hogy a középiskolák átnevezése hogyan fog változni. Ez rendben is van, majd még értelmezem is a későbbiekben. A szakközépiskolák, amit sokan megemlítettek itt mint az egyik legnépszerűbb iskolatípust, valóban ellátták korábban azt a feladatot, amit a jövőben majd a szakgimnáziumok fognak ellátni. Ez, hogy így nevezzük, vagy úgy nevezzük, ez meglátásunk szerint nem annyira lényegi kérdés, sokkal inkább kell majd a jövőben… ‑ nyilvánvalóan az alacsonyabb szintű jogszabályok dolga lesz ez. Itt csak a figyelmet szeretném inkább felhívni azokra a tartalmi kívánalmakra, amelyek megtöltik majd ezeket az iskolákat valódi élettel, és segítenek elérni azt a célt, amelyet kitűzött maga elé a törvényalkotó.

Mindazonáltal óva intenék az itt többször is elhangzott főgimnázium kifejezéstől. Amennyiben ebben a klebelsbergi idők iránti nosztalgia, illetve a klebelsbergi iskolarendszer iránti tisztelet mutatkozik meg, akkor a Kereszténydemokrata Néppárt teljes szívvel támogatja, hogy legyenek főgimnáziumok. Igen ám, de a klebelsbergi iskolarendszerben a főgimnázium minőségi rangot jelentett, azt a többletet, amelyre nem volt képes még valamennyi gimnázium. A gimnázium és a főgimnázium között a klebelsbergi időkben az volt az alapvető különbség, hogy ha megfelelő végzettségű tanári karral és megfelelő színvonalú eredménnyel nem tudott elszámolni egy gimnázium, akkor ő taníthatta a diákokat végig, abszolutóriumot adhatott nekik, de érettségiztetni csak a főgimnáziumnak volt joga. Ezért nem tudnánk helyeselni azt, hogy ha a mostani gimnáziumok automatikusan főgimnáziumokká válnának és a szakközépiskolák szakgimnáziumokká. Maradjanak meg normál gimnáziumok, és megfontolásra ajánljuk, hogy legyenek főgimnáziumok, ez rangot jelentene, és összhangban lenne azzal a minősítési, tanfelügyeleti szándékkal, amely a 2011-es köznevelési törvényben kinyitotta a kapukat a minőségi különbségtétel felé.

Ami a szakközépiskolákat illeti, valóban eddig is megvolt a lehetőség arra, hogy technikusi végzettséget szerezzenek az érettségi után, ezt is megfelelő tartalommal kell kitölteni, de tartalmi kérdés az is, hogy majd hogyan lesznek képesek a szakközépiskolák a háromévi szakmatanulás után a kétévi érettségire történő előkészítésre.

(11.50)

Hangsúlyozom, a 2011-es köznevelési törvény már megteremtette ehhez az alapot, de még nem telt el elég idő ahhoz, hogy tapasztalati adatunk legyen arra nézve, hogy hogyan működik ez. Mindezzel azt szeretném elmondani, hogy kellő türelmet, higgadtságot kell elvárnunk az oktatási rendszer szereplőitől, a szülőktől, tanulóktól és magunktól, politikusoktól is, hogy majd a szakgimnázium vagy a szakközépiskolai rendszer lesz-e az, amely eredményt hoz mind a munkaerő-utánpótlás, mind pedig a színvonalas tanulás értelmében.

Tartalmi kérdés az is, hogy a szakközépiskolák, amelyek ezek után egy 3+2 éves struktúrában fognak dolgozni, ha az első három évben szakmát akarnak tanítani, hogyan lesznek képesek például az idegennyelv-oktatásra. Mert a XXI. század szakmunkása általában magasan kvalifikált és a nemzetközi mezőnyben versenyképes szakmunkás. Márpedig nemzetközi mezőnyben idegennyelv-tudás nélkül nem lehet helytállni. Ha történetesen a tartalmi kérdések abba az irányba mennének ‑ remélem, hogy nem ebbe az irányba mennek ‑, hogy a szakmatanulás első három évében nem lesz vagy csak nagyon csekély idegennyelv-tanulás, akkor ez ellentmond annak a nyelvpszichológiai tudásnak, hogy ebben az életkorban még könnyebb idegen nyelvet tanulni, mint később. Egyébként is, ha azt akarjuk, hogy lehetőleg mindenki érettségihez jusson, ahogy Czomba Sándor államtitkártól hallottuk, akkor a második két évben nagyon intenzíven kell idegen nyelvet tanulni, mégpedig kettőt, mert ez felel meg a gimnáziumi szintnek is. Ez csak egyetlen példa volt, de sorolhatnám még azokat a példákat, amelyek a tartalmi, tantervi, tantárgyi nehézségekre, illetve megoldandó problémákra hívják fel a figyelmünket. Én magam úgy gondolom, hogy ebben az új struktúrában megvan a lehetőség arra, hogy az államtitkár hölgy és államtitkár úr által idézett ma meglévő problémákra adekvát választ adjon ez az új struktúra. De ez csak a tartalmi kérdések megválaszolása után fog kiderülni.

Még az előzőekhez illusztráció gyanánt elmondanám azt, hogy a XXI. század szakmunkásának, ifjú munkásának olyannak kell meglátásom szerint lenni, mint amilyen fiatalemberrel szerencsém volt több mint húsz évvel ezelőtt Hollandiában találkozni. Ez egy fiatal szakmunkás volt, aki kitanulta a tehenészetet, és egymaga a szüleivel számítógép-vezérelt olyan tehenészetet és sajtüzemet működtetett, ahol 80 tehén volt, és napi, nem tudom, hány liter tej és sajt ‑ könnyen ki lehet számolni ‑, mindent hárman meg tudtak csinálni. Tökéletesen kommunikált két idegen nyelven a saját anyanyelvén kívül, patyolat­tiszta volt az üzeme, minden kérdésre szakszerűen választ adott, nem volt egyetemi diplomája, főiskolai sem, érettségije se volt. Ez egy szakmunkásfiú volt. Ez a XXI. század szakmunkása; Magyarországon is vannak ilyenek. Szerencsére én is ismerek ilyet, tehenészetből is, meg például asztalost. De olyan sokoldalú készségekkel, képességekkel kell már rendelkezniük ezeknek a fiataloknak, akik ma vagy holnap mennek a szakmunkásképzőkbe, szakiskolákba, szakgimnáziumokba, hogy nagyon körültekintően és nem indulatoktól vezérelten vagy egyetlen példából kiindulva kell a tantervet összeállítani.

Nos, többen érintették itt, és valóban kulcskérdés a szakképzés átalakítása során, amelynek célja a gazdasági élet fellendítése, a humán erőforrás, a tanári oldal, az oktatói oldal. Én magam nem úgy látom, ahogy itt az előttem szólók mondták, hogy a pedagóguspálya megbecstelenítése volna, ha pedagógiai végzettség nélkül is odaengednénk az oktatói pályára olyanokat, akik azt a szakmát tudják adott esetben tanítani. Világszerte az a tendencia, hogy a gyakorlatban szerzett tudást bekalkulálják a végzettségekbe, és az is jogos követelmény, hogy valamilyen szintű pedagógiai alapképzés nélkül ne engedjünk gyerekek közé oktatni senkit. De vannak olyan kihalóban levő szakmák ‑ tudnék ilyen példákat mondani, de a velem szemben ülő államtitkár úr esetleg rám szólna, hogy ő sokkal többet tud ‑, ahol egyszerűen nincsen ennek a szakmának olyan oktatója, akinek egyetemi szintű végzettsége van, viszont a szakmára szükség volna, akár azért, mert hungari­kum, akár azért, mert újabb igény merül fel rá. Megakadályozni, hogy mondjuk ‑ egy példát hadd mondjak ‑, kádárok ismét legyenek Magyarországon, azért, mert nincsenek ilyen pedagógiai végzettséggel rendelkezők, egy ilyen egyébként minőségi és igényes, de mégiscsak valahol bürokratikus szempont szerint, az hiba volna, ha van még olyan idős mester, aki szereti a gyerekeket, értelmesen tud magyarul beszélni, ismeri a szakmáját, meg tudja nekik mutatni, és ki tud újra nevelni egy olyan generációt, amely továbbviszi például ezt a szakmát.

De megoldható a kérdés más módon is; az kevésbé ajánlatos, ha a most pályán levő és pedagógus végzettséggel rendelkezőket átképezzük. Aki már húsz éve, mondjuk, falakat húz vagy számítógépet szerel, és el kell tartania a családját, pénzt kell keresnie, a tetejében szakoktató is valahol, az már nem lesz képes olyan szinten kitanulni a kádármesterséget, mint az, aki húsz éve történetesen ezt gyakorolja. Ezért arra szeretném felhívni a majdani rendeletek készítőit, hogy rendkívül rugalmasan állítsák össze a képesítési követelményeket, olyan külön utakat nyissanak meg a szakoktatók vagy mesteroktatók lehetősége előtt, amelyek visszahozzák azt a fajta tudást, ami miatt a magyar szakit egy-két emberöltővel ezelőtt egész Európában dicsérték és elismeréssel illették. Ez az, ami szétporladt, ami eltűnt, ezt nem fogják egyetemi, főiskolai padokban megszerzett diplomásokkal visszahozni, csak azokkal a szakemberekkel, akik ügyesek, akik ezermesterek.

Az erdélyi famunkások, kitanultak vagy nem tanultak ki egy szakmát, de értenek a fához, szeretik azt, szeretik az anyanyelvüket, és eljönnek ide vagy otthon maradnak Erdélyben, és felépítenek csodálatos házakat. Olvassák el A funtineli boszorkányt ‑ aki esetleg nem olvasta ‑, hogyan volt képes az az erdei ember felépíteni tiszta fából egy gyönyörű házat, amelyben utána lakni lehetett; az más kérdés, hogy tragikus életsorsok kerültek bele abba a házba. Tehát ne legyünk bürokraták! Miközben jóllehet, a minőségre figyelni kell, és a diploma mégiscsak valamiféle garanciát jelent, de ha nincs ilyen végzettségű pedagógus, akkor kihal a szakma.

Szeretnék emlékeztetni arra a történetre, amely hat-nyolc évvel ezelőtt volt, körülbelül inkább hat, amikor az alapfokú művészeti iskolák minősítése zajlott. Kiderült, hogy sok olyan zene- vagy művészeti tanár tanít az alapfokú művészeti iskolákban, akinek nincs megfelelő pedagógus végzettsége. És ezek közül sok olyan volt, akinek aranyérmes, ezüstérmes, bronzérmes, nemzetközi versenyeken fellépett és dicséretet kapott tánc-, zene- és egyéb tanítványai voltak. Ezek közül a tanárok közül bizony elég soknak útilaput kötöttek a talpára, merthogy nincs pedagógiai végzettsége. Azért a szakmákban, a gyakorlati életben ‑ ilyen a sport is és a művészet is ‑ a teljesítményt be kell tudni valahol, és nem szabad elkövetni olyan hibát, hogy aki aranyérmes generációkat nevelt fel akár a szakmában, akár sportban, akár művészetben, egy diploma hiánya miatt szélnek eresszük, miközben óriási értéket képvisel. Én gyerekkoromban egy olyan városban nőttem fel, ahol az akkori zeneiskolában olyan ember tanította a hegedűt, akinek nem volt ilyen diplomája, raktáros volt egy gyárban, de özönlöttek hozzá a tanítványok, nem tudott annyit vállalni. Egy olyan asszony tanította a zongorát, akinek nem volt diplomája, halkan mondom, még érettségije sem volt; a szomszéd falvakból hozzá jártak zongorát tanulni. És ezek az emberek énekkart meg zenekart szerveztek, meg opera-előadásokat szerveztek, és mindmáig, akik emlékeznek rájuk ‑ már rég a földben nyugszanak ‑, úgy emlékeznek rá, hogy nagyon magas színvonalú volt ebben a kisvárosban a zenei élet.

(12.00)

Mielőtt bárki azzal vádolna meg, vagy holnap az Indexen azt olvasnám, hogy diploma nélküli zenetanárokért vagy pedagógus végzettség nélküli mesteremberekért emeltem itt szót a parlamentben, szeretném kijelenteni, hogy nem, nagyon fontosnak tartom a szakirányú végzettséget, de a kivételeket, ha bizonyították az életútjukkal, a teljesítményükkel, engedjük be ezekbe a képzésekbe, mert különben óriási veszteség éri ezeket a szakmákat.

Czomba államtitkár úr említette az átjárhatóság kérdését, ami egy fontos szempont minden demokratikus rendszerben, hogy nyitott legyen, hogy ne legyenek lezárt életutak. Ugyanakkor az átjárhatóság és az adott iskolára készített program bizony nagyon sokszor szemben áll egymással. Az átjárhatóság sosem lehet vagy lesz abszolút, mert akkor annyira lecsonkított tantervek szerint kellene tanítani, amely mögött már elveszne a valódi iskola jellege. Az átjárhatóságot mindig úgy kell értelmezni, hogy a fogadó iskola is ad segítséget az átlépni kívánó diáknak, aki képes arra, hogy megteszi azokat az erőfeszítéseket, amelyek két iskola között akkor is megvannak, hogyha azonos tanterv szerint tanítanak, hiszen mások a szokások és mások a tanárok.

A Híd-program minősítésében korántsem értek egyet az MSZP képviselőivel. A Híd-program a 2011-ben megalkotott törvényeknek egyik nagy újítása, és egyáltalán nem zsákutcát jelent, éppen ellenkezőleg, csak olvasni kell tudni a szövegben, meg meg kell tudni nézni, hogy mi történt eddig. A zsákutca elkerülését szolgálják, azoknak a gyerekeknek kínálnak megkapaszkodási lehetőséget, akik különben kihullanának az iskolarendszerből.

(Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Most ha százból csak negyvennek sikerül a Híd-program segítségével megkapaszkodni, bocsánat, ez egy mechanikus állítás, mert nem számol azzal, hogy a Híd-programba általában nem a legjobb képességű és a legnagyobb szorgalmú gyerekek kerülnek, hanem nagyon sokszor olyanok, akiknek komoly tanítási, tanulási nehézségeik vannak, ezért nem várható százszázalékos eredmény. De túlzásképpen azt mondom, ha százból negyvennek sikerül, akkor ez a program már bizonyította a létjogosultságát.

Az, hogy most kétfelé veszik ‑ ezt várjuk meg, biztos jó lesz, meghozhatja a maga eredményét, de az ilyen átmeneti kisegítő programokra szükség van, éppen hogy a felzárkóztatást segítik és a külön utak bejárását teszik lehetővé.

Szeretnék néhány kérdésre rávilágítani, amelyekre itt most nyilván nem lehet választ adni, inkább a majdani jogalkotóknak és az irányítás dolgozóinak a figyelmét hívnám fel erre, amelyeket nagyon sok egyeztetéssel és fejtöréssel kell persze végiggondolni és megválaszolni.

A duális képzés önmagában jó, támogatom, szükség van rá, hiszen autószerelést nem tankönyvből, nem iskolapadban, hanem az autószerelő-műhelyben kell megtanulni, és így tovább, szobafestést vagy bármilyen más egyéb szakmát. Viszont ha duális képzésbe visszük a szakmát tanuló fiatalok nagy részét, akkor a másik jót, a mindennapos testnevelést nem fogjuk tudni nekik biztosítani, mert hiszen a tanműhelyben, a mesteremberek közelében, vagy ahol éppen a gyakorlatot végzi, nincs olyan sportolási lehetőség, hogy ő mindennap sportoljon; lehet, hogy utazik a gyakorlati helyhez. Ezt végig kell gondolni, hogy hogyan lehet a kettőt összeegyeztetni, mert a sport legalább olyan fontos ezeknek a fejlődésben levő fiataloknak az életében, mint az, hogy a szakmát megtanulják, és jó mesteremberek legyenek.

A szakképzési centrumokról néhány szót. Czomba államtitkár úr azt mondta, hogy majd a szakképzési törvény rendezi. Ez megnyugtató. Ki időt nyer, életet nyer. Szerintem nagyon sok kérdést végig kell itt gondolni.

De itt se tudom megállni, hogy ne említsem meg, hogy az MSZP oktatáspolitikusai szájából nekem már szinte kínosan gyakran ismételgetett mondat az, hogy a KLIK működésképtelen. Kedves képviselő asszony, nem működésképtelen. Döcögve kezdte a működését, de működik, ellátja a feladatát. Nem tudom, bizonyítsa már egyszer be, nagyon kérem, hogy működésképtelen (Kunhalmi Ágnes: Nem én mondtam!), még akkor is, ha nehéz. És most azt mondani, hogy egy szakképzési centrummal most majd két ilyen működésképtelen intézmény jön létre, szerintem egy politikai fogás, vagy egy olyan feltételezés, amit semmi nem alapoz meg. (Kunhalmi Ágnes Dúró Dórával beszélget.)

Azt szeretném kérni, hogy gondolják végig, ha elméletileg, de csak elméletileg önök dönthetnének erről… Látom, nagyon szépen egyetértenek, ezt örömmel hallom, de én azért csak elmondom, ahogy én látom ezt a kérdést. Tehát ha végiggondolnák, hogy mégis egy ekkora nagy rendszert, mint egy iskolarendszert valahol azért irányítani is kell az államnak, amely felel azért, hogy az az iskolarendszer nagyjából azonos szinten működjön az egész országban, ezt rá kell bízni egy szervezetre, amely most már eléggé decentralizált, hiszen a KLIK-et is átalakították. Gondolják végig, hogy hogyan, kivel, miképp lehet, mert az önkormányzati rendszer befuccsolt, az nem jó.

Tehát a Kereszténydemokrata Néppárt véleménye az, hogy szükség van egy olyan irányítási szintre természetesen a megváltozott szakképzésnél is, amelyeket nevezzünk szakképzési centrumoknak, de majd a részletszabályok kialakításánál ügyeljenek arra, hogy ez kerülje el azokat a működésbeli nehézségeket, amelyekből eleget tanult most már minden szereplő a KLIK esetében, amely mégiscsak működik és teljesíti a hivatását, még akkor is, hogyha vannak vagy voltak gondok.

Üdvözöljük az új törvényekben a következőket. Azt, hogy 25 éves korig lehet elkezdeni a nappali rendszerű oktatást. Nagyon helyes, lehetőséget ad azoknak a fiataloknak, akik későn kapnak észbe, vagy az életük úgy alakult, hogy nem tudtak időben iskolába menni.

Teljes szívvel üdvözöljük azt, hogy két szakmát lehet ingyen szerezni. Ez is nagyon sok segítséget fog adni éppen a szegény sorsú gyerekeknek, és azt is tudjuk, hogy a XXI. században egy szakmával sokkal nehezebb boldogulni, mint kettővel. És aki már kettőt megszerzett, ráadásul ezért nem kellett tandíjat fizetni, ott könnyebben megjött a tanulási kedv is, amire óriási szükség van, hiszen tanulási kedv nélkül nagyon kevesen fognak nekimenni az érettséginek és annak az önképzésnek, aminek eredményeképpen majd olyan ifjú szakmunkás lesz belőlük, akinek a képét megpróbáltam vázolni.

Üdvözöljük a támogatott nyelvi képzéseket, hiszen idegennyelv-tudás nélkül lassan a szakmunkás sem boldogulhat.

Üdvözöljük a modulzáróvizsgák intézményét, hiszen az egész életünk megmérettetésen keresztül halad, és a szakmai képzést is egy nagy vizsga zárja. Minél többször esik át ilyen megpróbáltatáson vagy ilyen megmérettetésen egy fiatal, annál könnyedebben veszi az élete során előtte álló vizsgák nehézségeit vagy feladatát.

Üdvözöljük a gyakorlati oktatásvezető visszaállítását, hiszen szakmát tanulni jó mesterember, jó gyakorlati oktatásvezető nélkül nem lehet. Tankönyvből persze én is fel tudnám olvasni az ifjú szakácsoknak, hogy hogy kell készíteni a Wellington-bélszínt, de sokkal jobb, hogyha meg is tudom nekik mutatni, mert meg tudják kóstolni, és így tovább.

Üdvözöljük a törvényjavaslat időbeli mértéktartását, azt tudniillik, hogy nem kapkodja el, 2016. szeptember 1-jére teszi a szakmai képzés középiskolai szintjének az átnevezését; és üdvözöljük az egész törvénynek azt a határozott szándékát, hogy a magyar szakmunkásképzés eljusson megint arra a szintre, hogy a gazdaság motorja legyen.

Megismétlem, részben utaltam rá, hogy egy kicsit hiányoljuk a törvényből az iskolarendszeren kívül szerzett tudás elismerésének a lehetőségét; ez is benne van a most hatályos szabályokban. Ne abszolutizáljuk ennyire az iskolarendszert! Aki az életben, gyakorlatban megtanult valamit, annak a hasznosulását, nagyon nehéz megoldani persze, de csatornázzuk be az iskolarendszerbe!

Mindennek a törvénynek az aktualitására, a céljára és a remélhető eredményére mintegy pontot vagy felkiáltójelet tesz az a körülmény, hogy Magyarország fogja rendezni a szakmunkástanulók nemzetközi versenyét, ami jó lesz arra is, hogy ráirányítja a közvélemény, a szülők, a diákok és a politikusosztály figyelmét a szakmatanulás fontosságára és a sikerére. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)

(12.10)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 158-160 2015.05.04. 2:17  157-166

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Elfogadom, köszönettel.

ELNÖK: Képviselő asszony, öné a szó.

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megszólalásomban először is tisztelegni szeretnék azon 18 év körüli fiatalok előtt, akik az elmúlt hétvégén ünnepélyes keretek között elbúcsúztak a középiskolájuktól, elballagtak, és ugyancsak szüleiktől és tanáraiktól, hiszen életük jelentős fordulópontjához érkeztek.

Úgy vélem, hogy kevesen vagyunk ebben a teremben vagy vannak ebben a teremben olyanok, akiknek gyermeke, unokája, ismerőse, rokona ma ne nagy izgalommal ment volna be a középiskolájába, hiszen megkezdődtek az érettségi vizsgák. Én magam is izgulok, egykori tanárként is meg jelenlegi volt tanárként is, akinek ismerősei, kis barátai érettségiznek, és tudom, hogy milyen jelentős esemény ez életükben.

Talán nem mindenki tudja, hogy a közoktatási, köznevelési rendszerünk egyik legrégibb intézményéről van szó, 1851 óta vannak érettségi vizsgák, és a bevezetésének időszakában bizony élénken tiltakoztak ellene a magyarok, aztán annyira szervesült az oktatási rendszerben, hogy már elképzelhetetlen enélkül a köznevelés rendszere.

Érdekes lenne a neveléstörténeti kuriózumokat megemlíteni. Én egyet emelek csak ki: éppen tíz éve annak, hogy felismerve azt a szükségszerűséget, hogy az érettségi egyfelől lezárja a középiskolai tanulmányokat, másrészt utat nyit a felsőoktatás felé, kettéválasztották bizonyos mértékig a két funkciót, és kétszintűvé tették az érettségi vizsgát.

Arról is érdemes megemlékezni, hogy botrányok sorozata kísérte az érettségi reformokat. Mostanában ilyenek nincsenek, hála istennek.

Kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy felkészültek-e megfelelőképpen az érettségi vizsgára, hányan fognak érettségi vizsgát tenni, és ami talán a legfontosabb, hogy hogyan halad az érettségi korábban megkezdett megújítása, egy újabb érettségi reform. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 164 2015.05.04. 1:17  157-166

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen a válaszát. Kedves Államtitkár Úr! Ezek a válaszok megnyugtatóak voltak, de önmagában az a körülmény, hogy évről évre többen jelentkeznek emelt szintű vizsgára, azért sok mindent jelent. Számomra például azt jelenti, hogy a mai fiatalok között is nagyon sokan vannak, akik képesek és készek arra, hogy igényesen, komolyan vegyék a tanulmányaikat.

A vizsgakérdéseknek a minősítése minden évben slágertéma, ismerem én is a kérdéseket, valóban jók voltak.

Szeretném mindazonáltal megismételni azt a véleményt, hogy az érettségi reform 2005-ben nagyon sok kritikával kísért reform volt, a generális hibái megmaradtak, mindamellett, hogy nagyon sok javítást eszközölt az oktatásirányítás az elmúlt négy évben. És szeretném siettetni és sürgetni azt, hogy egy generális felülvizsgálata az érettséginek megtörténjék, hogy ne halljuk azt nap mint nap az egyetemi kollégáktól, hogy egyre rosszabb tudással mennek a fiatalok a felsőoktatásba, ami persze így generálisan túlzás, de hát azért ebben is van valami igazság. (Taps a kormánypártok soraiból.)

(14.20)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
71 80 2015.05.11. 3:00  79-84

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Gondolom, ön fog válaszolni. (Dr. Rétvári Bence: Igen.) Mint tudjuk, a jövő tanévtől kezdődően csak úgy lehet érettségi vizsgára jelentkeznie egy 12. évfolyamos középiskolásnak, hogyha azt megelőzően 50 órányi közösségi munkát teljesített. Ezt az intézkedést a 2011-ben megalkotott köznevelési törvény vezette be, azért, hogy a fiatalokban kifejlődjék a másokért végzett munka iránti kedv, megszeressék az önkéntes munkát, és majdan felnőttként maguktól is szívesen vállaljanak áldozatot.

Ez a nem titkolt nevelési céllal meghozott intézkedés ma még inkább aktuális és indokolt, ugyanis növekszik a szolidaritás iránti társadalmi igény, nem csökken azok száma, akik rászorulnak mások segítségére, és a fiataloknak is egyre nagyobb szükségük van valódi munkatapasztalatokra.

A közösségi szolgálat tehát olyan tevékenység, amit a diákok értékeik mentén választanak, saját személyiségüket, készségeiket fejlesztik, és mindezt anyagi ellenszolgáltatás nélkül, valamely közösség érdekeiért teszik; olyan gyakorlati terep, ahol az iskolában elsajátított számos elméleti ismeret és tanulási teljesítmény mellett fejlődik az együttműködő készségük, empátiájuk, kreativitásuk, felelősségvállalásuk is, tapasztalatot szerezhetnek különféle szervezetek működésével, munkakörökkel, társadalmi problémákkal kapcsolatban, és kipróbálhatják magukat aktív, cselekvő, szolgálatot teljesítő egyénekként is.

Az elmúlt két évben számos információt gyűjtöttünk és sok pozitív tapasztalatot szereztünk arról, hogy jóllehet, még távoli volt a 2016-os dátum, sok középiskolában már megkezdték a diákok a közösségi munkát. Mivel jövő ilyenkor ‑ nincs mese! - min­den érettségizőnek számot kell majd adnia teljesítéséről, időben szeretnénk tiszta képet kapni arról, hogyan is állunk e téren. Ezért tisztelettel kérdezem államtitkár urat: hány jelenleg 11. évfolyamos középiskolás kezdte meg, illetve fejezte már be a közösségi munkát, és ez hány százalék? Vannak-e, és ha igen, milyen jellegű különbségek az állami, egyházi és magániskolák, gimnáziumok és szakközépiskolák között? És végül melyek azok az általánosítható tapasztalatok, milyen munkákat választottak és milyen arányban, hogyan viszonyultak hozzá diákok, szülők, tanárok, és egyáltalán elérni látszik-e a mindenki által támogatott intézkedés a négy éve kitűzött célokat? Tisztelettel várom a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
71 84 2015.05.11. 1:16  79-84

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Örömmel hallottam államtitkár úr válaszát, és természetesen elfogadom, hiszen minden kérdésemre választ adott, mégpedig kielégítő választ.

Engedjék meg, hogy a rendelkezésemre álló pár másodpercben még elmondjam a következőket. Amikor a közösségi szolgálat kötelezettségét bevezettük a köznevelési törvényben, nagyon kevés, de volt egy-két fanyalgó hang, amely azt kifogásolta, hogy kötelezővé tesszük, miközben önkéntes munkára szeretnénk a fiatalokat szoktatni. Nos, pedagógiai elv, hogy először rá kell venni az embert arra, hogy később, amit megszeretett, azt csinálja magától is. Erről számolnak be sorra gimnáziumi igazgatók és tanárok, tegnap is felhívtak ketten is, és azt mondták el, hogy számos diákjuk, miután az 50 óra kötelező szolgálatot már teljesítette, továbbra is folytatja, mert megszerette ezt a munkát, megszerette azt az idős embert, akinek segített. Kedves Képviselők! Sok ilyen eredményes, jó dologról lenne jó számot adni itt a parlamentben és az országban is.

Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
72 82 2015.05.12. 9:12  75-98

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mikola államtitkár úr bevezetőjében és az előttem szóló két vezérszónok szavaiban elhangzottak mindazok a tények, amelyeket fontos tudni ennek a törvénytervezetnek a tárgyalása során, nevezetesen azt, hogy mi ennek a Nemzetközi Távközlési Egyesületnek a múltja, melyek a céljai, valamint azt is, hogy mit jelent Magyarország számára ez a konferencia. Ezek olyan tények, amelyeket egyik párt, egyik oldal sem vitat, és jó, hogy ilyen konferenciáról beszélhetünk.

Ugyancsak egyetértés kísérte az előttem szólók részéről azt az indoklást, hogy miért van szüksége minden országnak, így Magyarországnak is arra, hogy az infokommunikációs technológia fejlődjék, hogy ez a jövő útja, hogy enélkül ma már a XXI. században nem lehet boldogulni. Ezzel természetesen a Kereszténydemokrata Néppárt is egyetért. De miután elhangzottak ezek a fontos tények, én nem az előre leírt hozzászólásomban szeretném mintegy megismételni részben az elhangzottakat, hanem egyrészt azt szeretném világossá tenni azok számára, és tudom, hogy sokan vannak, akik a televízión keresztül követik az országgyűlési közvetítéseket, hogy egyértelmű legyen, itt nincs másról szó, mint arról, hogy egy nemzetközi egyezmény már megszületett ennek a konferenciának a megrendezéséről, és a törvényeink értelmében a nemzetközi egyezményeket, szerződéseket az Országgyűlésnek jóvá kell hagynia, azért tárgyaljuk most itt.

A jóváhagyás tárgya pedig az a konferencia, amit 2015 októberében fog megrendezni a magyar kormány és a Nemzetközi Távközlési Egyesület, amelyet magyarosan ITU-nak, angolosan pedig ITU-nak nevezhetünk. A konferencia pedig egy óriási nagy rendezvény. Ennek az ITU-nak a határozatában szerepel az, hogy a távközlési unió a tagállamaival és ágazati tagjaival együttműködve távközlési és infokommunikációs technikai rendezvényeket kell hogy szervezzen előre meghatározható, rendszeres jelleggel, figyelemmel ezen rendezvények pénzügyi hátterének biztosítására. Miután ezt a konferenciát vagy hasonló konferenciát időnként és időről időre rendszeresen megszervezik, és a magyar kormány nevében a külgazdasági és külügyminiszter úr, valamint az ITU vezetői aláírták már ezt az egyezményt, most itt az Országgyűlés arról fog dönteni, hogy ezt tudomásul veszi-e vagy sem.

Miután egyetlen hozzászóló sem vitatta eddig, és feltételezem, hogy a későbbiekben sem fogja vitatni annak a fontosságát, hogy a konferencia témája rendkívül aktuális, létfontosságú Magyarország fejlődése szempontjából, valamint nemzetközi kapcsolatainak szempontjából is, ezért azt hiszem, különösebben nem is érdemes boncolgatni ennek az egyezménynek a lényegét.

Mégsem tudom megállni, hogy ne reagáljak néhány szóval arra, amit az előttem szóló mondott. Itt annak voltunk tanúi, hogy az MSZP számára megragadandó minden olyan alkalom, ahol a kormány politikáját, jelesül a külpolitikáját kritizálni lehet, hogy nagyon finom szót mondjak. A magam részéről és a Fidesz-KDNP részéről egyértelműen el kell utasítanom azt az állítást, hogy Magyarország nemzetközileg elszigetelődött volna.

Akkor nem jöttek volna ide a közelmúltban olyan vezető európai politikusok, akik idejöttek, valamint azokban a nemzetközi szervezetekben, ahol sokadmagammal együtt, más képviselőtársaimmal együtt rendszeresen megfordulok, sőt nemcsak megfordulok, hanem dolgozom és dolgozunk ‑ itt az ülésteremben is vannak néhányan, akikkel együtt utazunk Strasbourgba, Brüsszelbe és más országokba ‑, semmilyen elszigetelődési tendenciát nem érzünk, sőt a magyarokra kíváncsi a világ, jóllehet nagyon sok kérdésben vitában állunk velük.

Ellenben minden olyan kérdésben, amikor Magyarország egyik-másik törvényének a kritikájáról van szó, bizony fájdalommal én magam is azt tapasztalom, hogy az MSZP politikusai minden alkalmat megragadnak, hogy nemzetközi téren fejtsék ki sokszor igaztalan kritikájukat valótlanságokkal alátámasztva Magyarországgal szemben. Ha tehát önök úgy érzik, hogy Magyarország elszigetelődött, akkor azt kell hogy mondjam, hogy ebben oroszlánrésze van az önök pártjának, akik nem röstellik Brüsszelben, Strasbourgban és más helyeken Magyarországot gyalázni és valótlanságokkal alátámasztva negatív színben feltüntetni. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez nem igaz!) Mint mondtam, Magyarország a politika világában tehát egy vitapartner, akivel vitáznak, de tekintélye is van.

Ha túllépünk a politikának a kicsit mesterséges betonfalain és azt nézzük, hogy a nagyvilág hogy viszonyul Magyarországhoz, akkor pedig azt kell látnunk, hogy ez az állítás olyan messze esik a valóságtól, mint ahogy a közmondás mondja, Makó Jeruzsálemtől. Ugyanis évről évre nő az idelátogató külföldiek száma, aki egyszer Magyarországon megfordult, az olyan pozitív képpel megy haza, hogy viszi tovább a hírét, és bizony a turisztika, az idegenforgalom Magyarország bevételeinek is mára a fő forrása lesz-lett. Néha, sokszor akik Budapesten töltjük a hétköznapjainkat, már-már kínlódunk is attól az idegenforgalomtól, amely hazánk hírét viszi a nagyvilágba, és ez sem mellékes, sőt fontos szempont, óriási összegeket, forintokat hagynak itt.

Ezért tehát azok a tételek, amelyeket itt az előttem szóló képviselőnő felsorolt, hogy a konferenciának egyik-másik költsége mit jelent a magyar költségvetés számára, busásan meg fognak térülni attól, hogy itt több ezer, a nagyvilágból érkező szakember, magasan képzett tudós, mérnök, menedzser és nem utolsósorban politikus jön ide a maga kíséretével, akik nyilvánvalóan itt nemcsak négy napon, hanem hosszabb időn keresztül pénzt költenek, és azonkívül viszik Magyarország hírét. Egy ilyen konferencia megszervezése és megrendezése bizony óriási apparátust mozgat meg, még egy kisebb rendezvényé is, és nem engedhető meg, hogy hiba csússzon bele.

Az egyezmény: én magam is elolvastam a költségeket, persze könnyű a kevés pénzből, szegényen élő emberek lelkében, gondolatában irigységet kelteni, amikor itt milliókról beszélünk, de aki egyetlenegyszer is valamilyen rendezvény szervezésével már foglalkozott, az pontosan tudja, hogy azért körülbelül mi mibe kerül, és ezek a költségek reálisnak tűnnek. Nos tehát az, hogy Magyarországra ide tudjuk hozni egy ilyen konferencia kapcsán az infokommunikációs technológia vezető hatalmait, vezető szakembereit és politikusait, ez egy nagy lehetőség Magyarország számára; azt mondanám, hogy olyan, mint az információs technológiának az olimpiája.

(15.00)

Egy olimpia is sok pénzbe kerül, mint tudjuk, nagyon sok ország rá is fizet, mégis tülekednek az országok azért, hogy megrendezzék. Ezért tehát a Kereszténydemokrata Néppárt éppen a tőle várható erkölcsi és anyagi haszon, valamint a tudomány szolgálatában végzett munkája értelmében ezt az egyezményt támogatja, és erre biztatom képviselőtársaimat is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
72 94 2015.05.12. 2:31  75-98

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Elnézést kérek a tisztelt Háztól, hogy szót kértem, de annyiszor emlegették a nevemet, mint már nagyon régen, egészen jól kezdtem magamat érezni emiatt. Az ilyen óvodás vitatkozásokat nem is nagyon kedvelem, de mégis kénytelen vagyok ismét szót kérni, mert szeretném megismételni, kedves Demeter képviselő asszony, hogy igen, az, hogy Magyarország hírneve romlott a világban, abban az önök párttársainak óriási szerepe van. Én most mellőzöm itt, hogy felsoroljam a tényeket, mindenki tudja, hogy hányszor jelentették fel Magyarországot, hányszor szolgáltattak téves információt. Ez az egyik, amit le akarok szögezni. De itt most nem erről vitatkozunk.

Az, hogy elszigetelődik egy ország, kérem, egészen mást jelent, mint amilyen helyzetben mi vagyunk, és amit én sem vitattam, hogy igen, vitatkozik velünk a nagyvilág, meg mi is vitatkozunk velük. Ez a nagy boldog szocializmus után, amikor látszólag mindenki, mindenben egyetértett, talán egy kicsit furcsa önöknek, de igen, egy bátor és erős ország próbálja a saját érdekeit érvényesíteni. Nem vagyunk konfliktusban, nem vagyunk harcban egyik országgal sem.

Kedves Lukács László képviselőtársamnak mon­dom, hogy tudomásom szerint a Parlament TV közvetíti a parlamenti adásokat, és a magyar háztartásoknak, ha jól tudom ‑ ha tévedek, elnézést kérek ‑ közel 70 százalékában van már internet­elérhetőség. Én magam rengetegszer kapok SMS-t itt a parlamentben, hogy erre meg arra, meg amarra reagálnak, tehát nagyon sokan nézik.

Végül a megtérülésről: az, hogyha csak forintban számítjuk a megtérülést, akkor lehetséges, hogy ez kiszámíthatatlan. De tudja, ez azért mégiscsak valami materialista álláspont, hogy csak a forintokat mérjük. Ennek az erkölcsi haszna is óriási, amit nem tudunk forintba átfordítani, mert aki egy nagy konferencián itt volt egyszer, idejött, az jövőre ideküldi a családját, vagy megint javasol egy újabb konferenciát, a nemzetközi vérkeringésben ezért tülekednek az országok azon konferenciák megszervezésére is, amelyek látszólag akkor még akár veszteségesek.

Megismétlem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy egy konferenciának óriási költségei vannak, és ezeket valakinek meg kell fizetni. Tehát továbbra is támogatjuk ezt. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
77 8 2015.05.28. 20:41  1-237

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ember, egy család és egy társadalom életében igen fontos érték a kiszámíthatóság; a kiszámíthatóság, amely biztonságot jelent, nyugalmat jelent, a holnap tervezhetőségét jelenti. Ezzel szemben a kiszámíthatatlanság bizonytalanságot szül, és ez a kettő együtt nagyon sok stresszt okoz az ember életében. Egy olyan kormány idejében, amely számára az ember a legfontosabb érték, ez is irtó fontos szempont, hogy stresszmentes, kiszámítható életünk legyen.

Ezt a kiszámíthatóságot szolgálja az, hogy eddig példátlan módon májusban beterjesztette a kormány a költségvetésről szóló törvényt az Országgyűlésnek. Lehet persze aggályoskodni amiatt, és ezt teszik is néhányan, hogy még több mint fél év választ el bennünket 2016-tól, amelyre ez a költségvetési törvényjavaslat vonatkozik, de ezek az aggodalmak kissé mondvacsináltak. A kiszámíthatóság ugyanis azt fogja jelenteni, hogy a költségvetési törvény elfogadása után mind az ország, mind az önkormányzatok, az intézmények meg tudják tervezni időben a jövő évüket, és megszűnik az az áldatlan állapot, amikor egy-egy önkormányzati testület áprilisban vagy éppen májusban jut el odáig, hogy az az évre szóló költségvetését elfogadja és tervezhetővé tegye a saját településének és intézményeinek életét. Ezért a magam nevében csak megköszönni és dicsérni tudom ezt a szándékot és tettet, hogy ilyen korán elkészült a kormány a költségvetési törvénnyel.

A hátralévő fél év alatt nyilvánvalóan nem történhet olyan esemény, amely ezt a törvényt felülírja. Ezért azokat a hangokat, amelyeket tegnap a vezérszónoklatok közben egyik-másik, főleg egyik ellenzéki párt megfogalmazott, hogy vonjuk vissza, teljes mértékben megalapozatlannak tartom. Amennyiben, ne adj’ isten, valami olyan váratlan eset történik, amely a költségvetés egyik-másik számát felülírja, lesz még idő annak korrekciójára. Hivatkoznék az Állami Számvevőszék elnökének tegnapi szónoklatára, amelyben egyértelművé tette, hogy a költségvetés számainak túlnyomó többsége megalapozott, egy-két tétellel kapcsolatban fogalmazott úgy, hogy részben megalapozottak a számítások, de mint mondtam, lesz alkalom a korrekcióra, amennyiben ez szükséges.

Mindazonáltal ahhoz, hogy e költségvetés érvényességében hihessünk, szükségünk van bizalomra is. Ezt a bizalmat a kormány megszolgálta az elmúlt öt évben azzal a cselekvéssorozatával, amellyel Magyarországot a 2010-es mélypontról kiemelte, gazdasági teljesítményét, pénzügyi helyzetét tekintve ismét Európa élvonalába emelte, és erre joggal lehetünk büszkék. Ez az öt év elegendő muníció arra nézve, hogy ne aggodalmaskodjunk amiatt, hogy ilyen korán készült el a költségvetés. A magam részéről kívánom, hogy ez így folytatódjék.

A költségvetés, mint hallottuk tegnap is, a családok érdekét szolgálja elsősorban, hiszen a család adja azt az keretet egy-egy ember életének, amely az életét biztosítja. Ezért mind az adócsökkentés, mind a különböző intézkedések sorozata azt szolgálja, hogy a családok élete jobb legyen a következő időszakban. A hívó szót Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úrtól hallottuk tegnap a miniszteri expozéjában, hogy fegyelmezett és felelős gazdálkodásra szorít a költségvetés, és ennek a lehetőségét teremti meg éppen azáltal, hogy ilyen korán ismertek lesznek a számok.

Fontos azt is megjegyezni és megismételni, hogy itt most már nem arról van szó, hogy a fejlődést hitelből tudja biztosítani ez az ország, mint ahogy tették ezt a múltban elődeink nemegyszer, tönkretéve, gyakran a nullával egyenlővé téve egy-egy ágazat teljesítményét, hanem az a gazdasági fejlődés alapozza meg, amelyet az elmúlt években Magyarország emberei, lakosai, polgárai produkáltak, és így joggal számol a költségvetés 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel.

Amikor a költségvetési törvényt a parlament tárgyalja, nagyon sok számot szoktunk hallani. Mi több, hajlamosak vagyunk arra, hogy első helyen mindjárt a táblázatokat nyissuk ki és a számokat nézzük, és azt vizsgáljuk, hogy mennyivel több vagy mennyivel kevesebb jut egy-egy ágazatra, egy-egy területre, egy-egy feladatra, mint jutott korábban. Holott a költségvetési törvény ennél sokkal több, mert megfogalmazza azokat a célokat, azokat a prioritásokat, amelyek az ország politikai vezetése szempontjából elsődlegesek, és amelyek az emberek boldogulását szolgálják.

Néhány területről szeretnék mindössze csak szólni, hiszen az egész költségvetés értékelését tegnap vezérszónokaink, így a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka is megtette. Első helyen a családokat említem mint a legfontosabb értéket, és ahogy a pénzügyminiszter, illetve a nemzetgazdasági miniszter tegnap említette és tudjuk is, ez a költségvetés a családok költségvetése, az ő biztonságukat, kiszámítható életüket szolgálja.

Nos, ismertek a tények, de nem árt ismét és ismét felsorolni. A személyi jövedelemadó 1 százalékos csökkentése minden dolgozó, kereső családot pozitívan érint, mégpedig jó értelemben véve. Az áfa csökkentése, a sertéshúsra gondolok, megint csak nagyon jelentős megtakarítást jelenthet a családoknak, hiszen Magyarországon köztudottan a sertéshúsfogyasztás meglehetősen elterjedt. A gyermekétkeztetés kiterjesztése óriási lépés. Az elmúlt hónapokban a Parlament falai között is nagyon sokszor elhangzott a gyermekek szegénysége, a gyermekek éhezése, meglátásom szerint eltúlzott módon és a legtöbbször bizonyítatlan módon. Mindazonáltal a Kereszténydemokrata Néppárt is tudja, hogy számos még a szegény család, ahol a gyermekek étkeztetése gondot jelent. Ezért az egy nagyon fontos lépés, hogy a tavalyi 61 milliárdról a jövő évi költségvetés 71,7 milliárdra emeli a gyermekétkeztetésre szánt összegeket, hogy egyetlen gyermek se éhezzen.

(8.30)

Hozzáteszem persze, hogy a megemelt összeg sem lesz elegendő akkor, ha minden egyes szülő, minden egyes család nem tesz meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy amikor éppen nem táborban vagy iskolában van a gyermeke, akkor se éhezzen, és a család jövedelmének a vastag részét arra költse, hogy a gyermekek megfelelő módon tudjanak táplálkozni. A felelősség tehát közös. Én úgy látom, hogy ez a költségvetés az állam felelősségét megfelelő módon biztosítja, és egyéb módon is, mint láttuk, segíti a családok helyzetét.

Az ingyenes tankönyvek kiterjesztése is javít a családok helyzetén. Szeretném azért itt megemlíteni, hogy ez is egy folyamat, amely azt bizonyítja, hogy kormányunk öt év óta következetesen folytatja azt a politikát, amely az emberi életminőség javítását szolgálja, hiszen az ingyenes tankönyvek fokozatos bevezetését a 2011 decemberében elfogadott köznevelési törvény rögzítette. Most már ott tartunk, hogy 2016 szeptemberétől az alsó tagozaton, járjon akármilyen iskolába, minden gyermek ingyen fog a tankönyvekhez jutni, ami jelentős megtakarítást jelent a családok számára, és természetszerűleg a felsőbb évfolyamokon megmaradnak a kedvezmények, tehát a szegény sorsú családok gyermekei ezután is ingyen kapják a tankönyvet. Miután a törvény folyamata biztosítva van, a következő években fokozatosan eljutunk odáig, hogy a tankönyvellátás teljes mértékben ingyenes marad.

Érinti a családok életét az egészségügy is, hiszen a betegség életünk velejárója, és ha betegség van a családban, ez sok költséggel jár. Jól tudjuk, hogy az egészségügy finanszírozása óriási összegekbe kerül, és nehéz megoldani. Örvendetes mindazonáltal, hogy 50 milliárd forinttal többet szán az ez évi költségvetés az egészségügy támogatására, mint ebben az évben. Tudjuk, hogy ez az összeg sem elég, de azt is tudjuk, hogy honnan indultunk 2010-ben, hová jutottunk, és egyelőre ennyire futotta. Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér ‑ mondja a közmondás ‑, tehát ez a plusz 50 milliárd forint remélhetőleg elegendő lesz arra, hogy a legfájóbb sebeket begyógyítsa.

A köznevelés szorosan összefügg a családok életével, hiszen ahol család van, gyermek van, előbb-utóbb óvodába és iskolába kerül. A 2011-ben elfogadott köznevelési törvény vezette be azt az intézkedést, amely szintén 2016-ban már teljes körűvé válik, hogy tudniillik minden 3 évet betöltött kisgyermek óvodába járjon, és ez kötelező lesz számára. Ezzel nagyon fontos nevelési, felzárkóztatási céljaink vannak. Nos, ahhoz, hogy az óvodák működjenek, hogy meglegyenek, a költségvetési konzekvenciákat is le kellett vonni. Ez a törvény ezt megteszi. Mintegy 10 milliárd forinttal emeli meg az önkormányzatok támogatását, amelyek köztudottan a legnagyobb óvodafenntartók, ezenkívül magánóvodák és egyházi óvodák vannak. Folytatódik az óvodaépítési program, akárcsak a tornaterem- és az uszodaépítési program, amely megint a gyerekek, a családok, az emberek, a felnövekvő nemzedék egészséges életét szolgálja.

Az egyik legfontosabb pozitívum, bár ez engem nem lepett meg, és remélem, hogy senkit, mert éppen a kormány következetességét bizonyítja, az évek óta folytatott következetes politikáját, hogy a költségvetésben megvannak a garanciák a pedagógusbér-emelés folytatására is. Jól emlékszem azokra a napokra, hetekre, amikor a köznevelési törvényt, majd későbbi jogszabályokat tárgyaltunk itt a parlamentben, és mennyi kétkedő, mennyi bizonytalankodó, mennyi értetlenkedő véleményt, kérdést, megjegyzést hallottunk az ellenzéki sorokból; hogy miért kell ez, honnan van erre pénz ‑ bizony még kormánypárti sorokból is meg lehetett ezt néhány helyen hallani. Lám, 2013-ban megindult a pedagógus-életpálya, elkezdődött az a példátlan pedagógusbér-emelési sorozat, amelyet minden egyes óvónő, tanító és tanár megérzett, megértett és pozitívan fogadott, és nemcsak a pedagógusbér-emelésről kell itt szólni, hanem arról a minősítési rendszerről, amely a pedagógus-életpályának szerves része, és azt mutatja, hogy a minőségi munka irányába állandó erőfeszítéseket kell tennie a közoktatás, a köznevelés minden egyes szereplőjének.

Ennek a költségvetési konzekvenciáit pontosan ki lehet olvasni a költségvetési törvényből. 2016 szeptemberében ismét minden egyes tanító, tanár, óvodapedagógus fizetése növekszik, és megvan az az összeg, amely a további minősítésekhez jár, amelynek szintén pénzügyi konzekvenciái vannak, hiszen a minősített pedagógusok bértételei számottevően nagyobbak, mint a minősítés nélkülieké. Ez azért rendkívül fontos, mert az elmúlt évtizedekben minden egyes szereplője a politikai életünknek, közéletünknek és a magánembereknek egyetértett abban, hogy ahhoz, hogy jó iskolák legyenek Magyarországon, sokkal jobban meg kell fizetni a tanárokat, mert a jó iskola legfontosabb feltétele, garanciája ‑ és elnézést a kifejezésért, tartozéka ‑ az a tanárember, akinek nincsenek napi megélhetési gondjai. Ezzel a béremelési sorozattal, amely 2013-ban indult és ’16-ban és ’17-ben folytatódni fog, már eljutottunk oda, hogy nincs egy olyan pedagógus sem, aki azt mondja, hogy ebből a fizetésből nem tud megélni. Örvendetesen megemelkedett az elmúlt egy-két évben a pedagóguspályára és a pedagógusképzésre jelentkezők száma is.

Így tehát szoros összefüggés van a költségvetési törvény és ama bizonyosság között, hogy a magyar iskolarendszer teljesítménye is javulni fog. Itt említem meg, hogy megint csak a magyar munkavállalók, a magyar polgárok szorgalmát dicséri az a sok-sok terv, amely a költségvetési törvényben is bizonyítva van. Ezek az életpályamodellek ki lesznek terjesztve más szférákra is, itt elsősorban a szociális ágazatra, a közszolgálati, rendészeti dolgozókra gondolok, akik mind-mind fokozatosan béremelés elé nézhetnek a pedagógusokat követően, akiknek a béremeléséről beszéltem.

Szót kell még ejteni az intézmények vonatkozásában ‑ a köznevelési intézményekre gondolok természetesen ‑ a fenntartásukról és működtetésükről. Az állami szerepvállalás növelése fontos kormányzati cél a továbbiakban is, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt teljes meggyőződéssel támogat, hiszen a mi időnkben kezdődött el ez a folyamat, és létrejött az a szerv, amelyet Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak nevezünk, amely a fenntartást és a működtetést is nagyon sok esetben vállalja. Nos, számtalan kritika érte és éri mindmáig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, holott nem magával a központtal volt, illetve van baj ott, ahol baj van, ez nem általános, de előfordul, hanem a költségvetési feltételeinek a hiányossága miatt.

Ezért örvendetes, hogy ebben a törvényben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ támogatására szánható összegek is megemelkedtek. Hogy elégséges mértékben-e vagy sem, azt az idő fogja megmutatni, de szeretném idézni Domokos László úrnak, az Állami Számvevőszék elnökének tegnapi szavait, amelyek itt hangzottak el a parlamentben. Ő így fogalmazott, és igaza van, hogy „csak megfelelő strukturális intézkedések esetén lesz elegendő az az összeg, amelyet a költségvetés a KLIK-nek biztosít”. Ezért tehát a költségvetési törvény is gyorsítja azt a folyamatot, amely örvendetes módon megkezdődött, a KLIK-nek nevezett Intézményfenntartó Központ strukturális átalakítását, és ott is racionális, tudatos, fegyelmezett gazdálkodásra int. De szeretném megemlíteni, hogy a KLIK létezése óta nem volt, nem fordult elő olyan helyzet, hogy egy-egy iskola, egy-egy kollégium működésképtelenné vált volna, összeomlott volna, be kellett volna zárni azért, mert nem volt elegendő pénz. A rendszer mindig biztosította azokat a kiegészítő csatornákat, amelyek áthidalták a nehézségeket.

(8.40)

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy számos olyan váratlan kiadás érte ezt az intézményt, amelyet előre nem lehetett látni, emiatt tervezni sem lehetett.

Én a reményemnek szeretnék hangot adni, hogy 2016-ban ezek a működésbeli panaszok, amelyek késedelmes számlakifizetésekből, hosszan elnyúló, bürokratikus intézkedésekből fakadtak, ezek a következő évben, 2016-ban meg fognak szűnni, és végre eljutunk oda, hogy a pozitívumokat, az általánosítható pozitívumokat nem takarja el az itt-ott megjelenő működésbeli probléma.

A költségvetési törvényben az összeállítók jól számoltak azzal a nemzetközi helyzettel is, amely ma a világunkat jellemzi, így Magyarországot is. Olyan fenyegetettség jelent meg Európa felett és a világ felett, amelynek komoly pénzügyi konzekvenciái is vannak, hiszen a védekezésre, az előintézkedésekre fel kell készülni. Ezért csak örömmel tudom megállapítani azt a tényt, hogy az Országvédelmi Alapnak a támogatása háromszorosára emelkedett a költségvetésben.

Elég régóta szónokolok itt, úgyhogy bocsássanak meg ezért ‑ befejező gondolataimhoz közeledem. Ez a törvény is arról győzött meg engem, ez a törvényjavaslat, hogy azokat az intézkedéseket, amelyeket különböző területeken a kormány és a parlament, ha törvényről volt szó, az elmúlt években meghozott, ez a költségvetési törvény továbbviszi. Bizonyítja azt, hogy itt olyan folyamatos, folytonos politikai munka, gazdasági és szakpolitikai munka folyik, amely megint csak azt a kiszámíthatóságot, azt a biztonságot szolgálja, amelyről a bevezető gondolataimban szóltam, hogy tudniillik a biztonsághoz, a kiszámíthatósághoz tudnunk kell, hogy mit akarunk, hogy hová tartunk, hogy mik a céljaink, milyen feladatokat tűzünk magunk elé, és tudnunk kell időben azt is, hogy ezek végrehajtásához milyen pénzügyi eszközökkel rendelkezünk.

Mindezt minden esetlegesen megmaradt kérdőjel ellenére a költségvetési törvénytervezet biztosítja, amelynek elkészítéséhez csak gratulálni tudok a Nemzetgazdasági Minisztérium apparátusának, és a törvénytervezet elfogadását a Kereszténydemokrata Néppárt természetesen támogatja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 18 2015.06.08. 5:13  18-20

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az én felszólalásom korántsem fog ilyen izgalmakat kiváltani, lévén, hogy akikről szólni akarok, azok az óvodapedagógusok, a tanítók és a tanárok, az apropót pedig az adja, hogy mint tudjuk, és mint hallottuk is az első napirend előtti felszólalásban, a mögöttünk hagyott hétvégén és a megelőző napokon a tanító embereket ünnepelte az ország, akikről sokat, de mégsem eleget beszélünk.

Nem kívánom folytatni azt a nem igazán méltó megközelítést, amit az első napirend előtti felszólaló tett, hogy tudniillik a kötelező pedagógusnapi köszöntő mondatokat felhasználta arra, hogy saját pártjának az elképzeléseit elmondja az oktatásról, és megismételje tizedszer, huszadszor, ötvenedszer az oktatáspolitika iránti kritikáját. Én erről nem fogok szólni, hanem a tanáremberekről, a tanítókról, akiket rengeteg jelzővel illettek írók és gondolkodók. Nevezték őket lámpásoknak, a nemzet napszámosainak, gyémántcsiszolóknak, vagy szívesen idézem a XVI. századi költő szavait, aki így írt: A tanári pálya minden más pályánál tágasabb, távlatosabb, határtalanabb, s mint a Nílus termékeny vize, túlárad saját partjain. A jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, filozófus, esztétikus, lélekbúvár, művész- és mesterember egy személyben, s nemcsak tudását közvetíti, bár ez sem kevés, hanem példát ad, jellemet formál, ültet, gyomlál, olt és szemez, mint a kertész, életet visz a könyvekbe, a könyveken keresztül a tanításba, állandó és eleven hidat épít az eszmény és a mindennap, az elvontság és a tapasztalás közé.

Nagyon szép ez a megközelítés, és sorolhatnám a szebbnél szebb és találóbbnál találóbb idézeteket, amelyek mind a tanár munkáját érintik, mégsem tudom megállni, hogy Antoine de Saint-Exupéry egyik gondolatát még ne hozzam ide, aki valahogy úgy ír, hogy ha a tanár azt akarja, hogy a tanítványai hidat építsenek, akkor nem fát és szerszámot ad nekik először, hanem fel kell hogy keltse a vágyukat a tenger iránt. (Folyamatos zaj.) Nos, ez a tanári hivatásnak talán a lényege, hogy felkeltse a vágyát a tanítványoknak a tenger iránt, a jövő iránt, a kutatás, a tanulás iránt.

Hogyan képes ennek eleget tenni egy pedagógus? Bizony, nem könnyű mesterség, nem könnyű hivatás ez! A saját személyiségében, emberségében ott vannak azok a tartalékok, de azért nem mindegy, hogy mennyire segíti őt az állam ebben. Hallottuk az első napirend előtti felszólalásban itt, hogy az állam milyen központosítást hajtott végre. Hadd idézzem Eötvös Józsefet ‑ nem idézem, csak a gondolatát ‑, aki már 1840-ben, február 23-án tartott beszédében kifejtette azt, hogy az államnak generális felelőssége van a tekintetben, hogy hogyan zajlik egy országban a nevelés, és nem vitatta, miközben ugyanez az Eötvös József természetesen az iskolák önállósága mellett is érvelt. Nos, mi pontosan ezt tettük a 2010-ben elkezdődött kormányzás idején, hogy megerősítettük az állam szerepét, de az iskoláknak, a szellemi műhelyeknek az önállóságát is fenntartottuk. Szintén Eötvös József nevéhez fűződik a tanárképzés deklarálása és intézményrendszerének a megteremtése. (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) 1848-ban már szót emelt a tanárképzés érdekében, és az ő elképzeléseit végül csak gróf Klebelsberg Kunó tudta megvalósítani.

Mi is megújítottuk a tanárképzést, aminek eredményeképpen már az elmúlt évben és az idén is lényegesen több hallgató, fiatal jelentkezett a tanári pályákra, amelyben mind a tanári pálya megbecsülése testesül meg. És folytathatnám mindazokat az intézkedéseket a pedagógus-életpályán keresztül, amelyről szintén sok szó esett, de inkább azt emelném ki, hogy az állam és az önkormányzatok és az igazgatók és a civil társadalom minden évben nagyon komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy minél több kiváló pedagógus kapja meg az őt megillető kitüntetést. Nagy öröm volt az elmúlt héten a Bonis Bona-díj átadásán részt venni, a Balog Zoltán miniszter úr által átadott kitüntetések átadásakor részt venni (Zaj. ‑ Az elnök csenget.), és bizony látni, hogy nemcsak a tanárok, hanem a szülők és a diákok is örültek.

Isten éltesse a kollégákat! Kívánok nekik további erőt, hitet és kitartást. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 131 2015.06.09. 7:51  126-163

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon érdekes szerep az, amikor a felszólaló másodikként jön sorra, mert akkor kicsit félreteszi az előre végiggondolt szövegét, mert nem teheti meg, hogy ne reagáljon arra, ami elhangzott.

Hiller képviselő úrral szemben a KDNP másképp látja ezt a kérdést, jóllehet, nagyon élveztem az előadását, kedves képviselő úr, az iróniát, a humort és a retorikai fogásokat. Nem is győztem mindent jegyezni, amire reagálni szeretnék, mert azért a saját gondolataimat is elő tudnám adni, de azért egy-két példával egy-egy állítását szeretném árnyalni, azaz cáfolni.

Azt mondja, hogy máshol majd nem taníthatnak Platónt. Azért a tudomány egyetemes, és egy dolog kiadni egy szakról egy diplomát, és egy másik dolog az, hogy az olyan nagyságokat, mint Platón vagy Arisztotelész ‑ vagy sorolhatnám ‑ máshol is ne tanítsák. Hogy csak egy példát mondjak: Platónt én is tanítottam az egyetemen a pedagógusképzésben (Közbeszólások az MSZP soraiban: Eddig nem volt privilégiuma! ‑ Hát ez az! ‑ Eddig lehetett tanítani!), meg Arisztotelészt is ‑ de ettől nem tanítottam államelméletet ‑, mert az államról szóló munkáiban nagyon sok olyan tanulság volt, amit a hallgatóknak el kellett olvasni.

L. Simon László államtitkár úr az expozéjában a bevezető szavakban elég világosan elmondta, hogy az állam- és a jogtudomány kettéválasztásáról van szó. A jogi karok, amelyek a klasszikus jogászképzést végezték, továbbra is fognak államtudományt tanítani, de nem olyan mértékben, mint ahogy ez eddig a feladatuk volt, és aminek nem tudtak eleget tenni.

Én magam úgy látom, hogy azóta, hogy az államok létrejöttek, évezredek óta volt néhány megkérdőjelezhetetlen és évezredeken átívelő feladatuk. Ilyen volt az állam működtetése, ilyen volt a honvédelem, a rendészet, a rendvédelem, a nemzetbiztonság.

(18.50)

Ezeknek a képzését is meg kellett hogy teremtsék, mégpedig egységesen, amely soha nem érte el a tudományoknak azt a kategóriáját, mint a humani órák vagy később a természettudományok, hiszen ezek a tevékenységek mindig gyakorlatorientáltak voltak. Abban egyetértünk, hogy a rendészet és a honvédelem helyén van itt, jó dolog, hogy a tisztjelöltek megjelennek majd az ösztöndíjasok között, hiszen ez egy egységes, az állam által irányított egységes képzés kell hogy legyen, ahol persze a tudománynak is van komoly szerepe, hiszen a tudomány megalapozta gyakorlati képzésről van szó.

A mi meglátásunk szerint az államapparátus működtetésére vonatkozó tudományos képzésnek is egységesnek kell lenni. Abban a pillanatban, ha ez úgy marad, ahogy eddig volt, hogy Debrecenben, Szegeden, az ELTE-n, Miskolcon és a többi jogi karon tanítanak államtudományt, akkor az egyetemek autonómiájának jegyében itt az egységesítés meglehetősen nehéz. Tudom, ezt szenvedjük a pedagógusképzésben is, pedig ott is egységesebbé kellene tenni a képzést. Ezért jó, hogy ezen az egyetemen kitüntetett szerepet kap az államtudomány. Megvan a lehetősége annak, hogy egy-két évtized elteltével, de lehet, hogy egy-két emberöltő elteltével ebből az egyetemből olyan nagy hírű, a tudomány szempontjából is jól jegyzett egyetem válik, mint ahogy ennek példáját látjuk sok egyéb országban.

Magyarországon az államigazgatásra létrejött mintegy fél évszázaddal ezelőtt az Államigazgatási Főiskola. Ez volt az első olyan felsőoktatási intézmény, amely valóban a közigazgatás gyakorlati feladataira készítette fel a hallgatókat, akiket a jogtudományi karok nem voltak képesek felkészíteni, mert nem ez volt a profiljuk, hiszen ott a klasszikus jogtudomány dominált. Az Államigazgatási Főiskola is beolvadt 2010-ben vagy 2011-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetembe. Erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, holott az a Katonai, a Rendőrtiszti és az Államigazgatási Főiskola beolvadásából jött létre. És nem az következett, például amikor az Államigazgatási Főiskola létrejött, hogy megszűnt az egyetemi professzorok állása. A jogi karokról nagyon sok oktató, adjunktus, tanársegéd, docens, később professzor az Államigazgatási Főiskolán kötött ki. Tehát az, hogy ez önkény, hogy most el kell hagyni a munkahelyét néhány olyan professzornak, aki államtudományt tanít valamelyik jogi karon, szerintem pont fordítva fog megtörténni, hogy a régi közszolgálati egyetem meghívja ezeket a professzorokat, mert alapvető érdeke az, hogy a nemzetközi megmérettetésben is rangos, minőségi intézmény legyen.

Az, hogy az állam működtetése nem aprózható fel, vagy az állam működtetéséről szóló tudományok művelése és az ilyen képzés nem aprózható fel négy-öt-hat-hét felé, ahol az egyetemek autonómiájáé a döntő szó, mi ezt a kérdést így látjuk, és ezért tudjuk támogatni és helyeselni ezt az eljárást, és korántsem látjuk ilyen tragikusnak, éppen ellenkezőleg, szükséges lépésnek látjuk, amely összefügg mindazzal a törekvéssel, amelyet 2010-től kezdve ez a kormány következetesen végez, azzal tudniillik, hogy a fontos, a minden állampolgárt érintő, a biztonság, a nyugalom, a fejlődés szempontjából fontos kérdésekben az állam nagyobb felelősséget vállalt, vállal és fog vállalni.

Ez a törvénymódosítás a mi meglátásunk szerint erről szól, ezért tudjuk támogatni. A technikai módosítások pedig szükségesek, hiszen a felsőoktatásitörvénnyel is harmonizálni kell, és eddig is harmonizált.

Még annyit megjegyeznék, kifogásolta Hiller képviselő úr, hogy az oktatási tárcának, illetve az államtitkárságnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs helye. Azért szeretném leszögezni, hogy az egyetem mostani működése is teljes mértékben harmonizál a felsőoktatási törvénnyel, a Közszolgálati Egyetem oktatói ugyanazoknak a feltételeknek kell hogy megfeleljenek, ugyanaz a besorolás érvényes rájuk, tehát a felsőoktatás szerves része. Az, hogy az emberi erőforrások minisztere nem kapott itt szerepet, lehet vitatható, de korántsem látom olyan tragikusnak, mint az előttem szóló.

A Kereszténydemokrata Néppárt egy szükséges, az államrezon logikájába illeszkedő törvénymódosításnak tekinti ezt a jelenlegi törvénymódosítást, és természetesen támogatjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 139 2015.06.09. 2:07  126-163

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Nem teljesen értem az indulatát, de lehet, hogy nem jól fejeztem ki magam. Nem tudom idézni, mert nem volt leírva, ezért szeretném pontosítani.

Azt akartam mondani, hogy a jogtudományi karok a klasszikus jogtudomány oktatása mellett nem tudtak elegendő figyelmet fordítani arra, hogy a közigazgatás feladataira, gyakorlati feladataira felkészítsék a hallgatókat. Majd a jegyzőkönyvből persze ki lehet bogarászni, hogyha rosszul fogalmaztam, és nem a jogtudományi karok munkájának a színvonalát minősítettem ezzel, hanem egészen más célra jöttek létre.

Miután volt szerencsém a közigazgatásban dolgozni többször is és több éven keresztül, bizony tapasztaltam, hogy azok a frissdiplomás jogászok, akik elvégezték valamelyik jogtudományi kart, eleve lasszóval kellett őket fogni ahhoz, hogy a közigazgatásba jöjjenek, és ha jöttek is, a fele nem állta meg a helyét, mert egészen másra készült. Az állam igazgatása, a közigazgatás egy egységes irányítást igényel, és ezért támogatjuk ezt a törvényt, mert az állam egységes, az nem más nyugaton meg keleten meg délen, és ezért jó, hogyha ez egy helyen van.

A klasszikus jogi karok, amelyek folytatják a jogászképzést, természetesen államtudományt is oktatnak, csak az arányok fognak megváltozni, és azok az oktatók, akiknek kifejezetten az államtudomány volt a szakterületük, én hiszem, hogy előbb-utóbb ott fognak kikötni a mostani Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

(19.20)

Azért kérek majd még egy felszólalási lehetőséget, mert el akarom mondani, hogy régen hallottam ennyi demagóg kijelentést, ami nincs alátámasztva, és ezt szeretném majd kifejteni, ezt nem önnek célzom. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Remélem, hogy sikerült helyre tettem, én így látom ezt a kérdést, és nincs oka sértődésre és indulatokra. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 153 2015.06.09. 8:06  126-163

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem az a benyomásom, hogy nem mondjuk ki a lényeget. (Dúró Dóra: Hát nem! ‑ Novák Előd: Úgy van!) A lényeg valahol ott van, hogy nézzünk szembe azzal, hogy jól működik-e az államunk, elégedettek-e az állampolgárok azzal, ahogy a hivatalok működnek, az ügyintézéssel, a határidőkkel, a jogszabályok bonyolultságával, és szerintem mindenki tud mondani a saját környezetéből sok-sok példát arra, hogy nem, elégedetlenek, és emögött ott van az, hogy azok a közszolgák, akik ugyan erejüket megfeszítve, meg sokszor munkaidőn túl végzik a munkájukat, valahogy nincsenek összehangolva. Ezért tehát ahhoz, hogy az állam jól működjön, gördülékenyen működjön, szükségszerű volt, hogy létrejött az Államreform Bizottság, és szükségszerű az, hogy létrejöjjön egy olyan képzési rendszer, amely azonos módszerrel és azonos irányban változtat azon a rossz gyakorlaton.

Dúró Dóra képviselő asszony itt elmondta, hogy a hagyományt sárba tiporjuk, meg értékeket elpusztítani. Én nem állítom… Családomban nagyon sok jogász volt meg van, tehát valamivel talán többet tudok a jogászképzésről, mint az átlagpolgár; tudom, hogy nagyon magas színvonalú, de eltávolodott a gyakorlattól. Ennek az egyetemnek az értelmét, a lényegét én abban látom, hogy egy olyan egységes közigazgatás ‑ amit régen államigazgatásnak neveztek ‑ jöjjön létre végre, ahol egységes elvek és egységes gyakorlat alapján működik az országban minden önkormányzat meg minden hivatal, ezt pedig egyetlen tudományos centrumból lehet megvalósítani. Igen, az államtudományoknak a művelői kell hogy képezzék azokat a gyakorlati közszolgákat, akik az íróasztaloknál végrehajtják azokat a jogszabályokat, amelyeket megalkotnak magasabb szinten. Ez az egyik, amit mondani akartam, hogy változtatni kell ezen, különben nem volna szükség reformra. Én akárkivel beszélek, mindig mindenki elégedetlen, pedig létrejöttek a kormányablakok; óriási határidők vannak, arról nem beszélve, hogy némelyik tisztviselőnek a hangvétele, a gyakorlati tudása milyen. Mint említettem, a saját tapasztalataim is alátámasztják, hogy bizony jogvégzett emberek is nagyon sok olyan hibát elkövettek az egyébként jogi munkájukban, amit nem lett volna szabad elkövetni ‑ de nem akarom ezt a témát tovább folytatni. (Dr. Harangozó Tamás közbeszól.)

A másik az, hogy azért bizony én is elcsíptem itt egy-két demagóg kijelentést, például az hangzott el, hogy „janicsárképző”, meg hogy „pártegyetem”. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Volt egy pártegyetem, az az MSZMP-nek a főiskolája volt, amely megszűnt a rendszerváltoztatással, de oda olyan feltételeket szabtak… (Dr. Bárándy Gergely: Újraéledt! Most újraéledt! ‑ Közbeszólások az MSZP soraiból. ‑ Az elnök csenget.) Kérem, engem úgy neveltek, hogy engem még mindig zavar, hogyha belekiabálnak a szavaimba, azért hallgattam el; én sem szoktam másnak a szavaiba belekiabálni. Nos, a pártegyetem olyan, hogy oda feltétel, hogy csak párttag legyen az oktató, hogy csak párttagokat iskolázhattak be, és pártképzést adtak. (L. Simon László: Foxi-Maxi!) Szerintem itt a Közszolgálati Egyetemnek nincs ilyen feltétele, és nem vizsgálják a pedigréjét az oda jelentkezőknek. De az, hogy lojálisak legyenek a mindenkori államhoz, az alapvető.

Az MSZP-s képviselőknek persze ezt hiába mondom, tudom, mert azt tapasztalom, hogy mindmáig azt teszik, hogy nemzetközi fórumokon, ahol csak lehet, szót kérnek, és a magyar kormány munkáját gyalázzák, sokszor igaztalan vádakkal is; persze, őbennük ez a lojalitásfogalom nincs meg. (Kiss László: Persze!) De én nem tudom elképzelni, hogy egy közszolga, egy katonatiszt vagy egy rendőrtiszt vagy vámtiszt vagy egy nemzetbiztonságban dolgozó ne legyen lojális a mindenkori hatalomhoz. Ezért tehát szükségszerű, hogy egy ilyen egyetemnek, amelynek a természete egész más, mint egy klasszikus tudományegyetemé, ahol a tudományok szabad művelése folyt, bizonyos fokú lojalitásra szükség van.

Hogy pontosan mi történt az egyetemen, amire Bárándy képviselő úr utalt, azt nem tudom, lehet, hogy voltak túlkapások, lehet, hogy nem, lehet, hogy ön túlértékeli, lehet, hogy túldramatizálja a helyzetet, ehhez nem tudok hozzászólni, de magában az NKE-nek a statútumában semmi olyan nincs, ami ezt feltételezné, hogy ott janicsárképző van vagy pártegyetem van.

De ami a rendészeti vagy a katonai képzést illeti, mi lenne, hogyha a katonaságban, mondjuk, elkezdenének demokratikus vitát rendezni arról, hogy most támadjunk vagy ne támadjunk? Ott parancsuralmi rendszer van, a hadseregben mindig is az volt, egész más logika szerint működik egy ilyen jellegű képzés. Most ebbe a közszolgálat valahogyan persze beletartozik, nem képezheti szabad vita tárgyát az, hogy hogyan kell igazgatni egy önkormányzatot, hogyan működjék egy falusi jegyző ‑ hogy a közszolgálatnak a kisebb területeit említsem ‑, míg természetesen a művészképzés, a klasszikus tudományok művelése, az igen, a tudományok logikáját kell hogy kövesse.

(19.50)

Ezért itt egy ilyen központi irányítás, ami a mindenkori Miniszterelnökségnek van alárendelve, szerintem és szerintünk logikus és szükségszerű. Ha pedig vannak túlkapások, hát azért vannak a megfelelő helyen a megfelelő szervezetek, hogy ezt szóvá tegyék és ne engedjék megvalósulni.

Úgy gondolom, hogy ez a mai vita is túlmutat egy kicsit a törvény szövegén, mert belekeveredtek az egyetem működéséről szerzett esetleges negatív tapasztalatok, nem itt van a helye, és egy-egy rossz tapasztalat még nem jogosít fel senkit arra, hogy ezt a törvénymódosítást más szemüveg szerint és mondjuk, más elbírálás alá helyezze, mint amit valójában képvisel.

Nem véletlen, hogy az ókori államokban, akár Egyiptomról vagy Mezopotámiáról beszélhetünk, az írnokképzéssel kezdődött az írástudás tanítása. Azért jöttek létre az első iskolák is Mezopotámiában mintegy 5 ezer éve ‑ neveléstörténet tárgyalja ezt ‑, mert megnövekedett az állam működése és igényelte az írástudó embereket. És nem a tudomány logikája szerint, de annak nem ellentmondva, de egységesen képezték az írnokokat Mezopotámiában és Egyiptomban is, majd a középkori államokban is az államapparátus működtetéséhez létrejöttek az egyetemek, ahol nem a hét szabad művészet, hanem a praktikum és az állam szükségszerűsége diktált, hogy mit kell tanulni.

Így tehát idehozni a közszolgálatot kielégítők vagy végzők képzésére létrehozott egyetemi autonómiát csak nagyon óvatosan lehet, mert itt egészen más tevékenységről van szó, mint a klasszikus tudományegyetemeknél. Köszönöm. (Taps a kormánypárti sorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
91 22 2015.06.29. 5:11  21-24

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Igen súlyos témák terhelték ez idáig a tisztelt Háznak és ennek a teremnek a légkörét. Házelnök úr az első felszólalásban a kuláküldözésről beszélt, ami egy tragédia volt. Ezt követően modern időnk új népvándorlásáról hallhattunk többféle megközelítésben felszólalást; mindannyian tudjuk, hogy az újkor kezdetén vagy a középkor kezdetén az akkori népvándorlás elsodorta az akkori idők modern civilizációját, amely szintén egy tragédia volt, és ugyancsak tragédia mindaz, ami ma történik. És ha már tragédiákról szólunk, idehozhatnám mindazt, ami a hétvégi hírekben, gondolom, mindannyiunkat sokkolt ‑ itt nem esett róla szó ‑, annak a több tucat embernek a váratlan tragikus halála, amit a modern hadviselés idézett elő Franciaországban, Tunéziában vagy máshol. Az ő emlékükre is fejet hajthatnánk.

Amiről én szólni akarok, az ennél sokkal derűsebb téma. Lehet, hogy nem üti meg sokak ingerküszöbét, de higgyék el, kedves képviselőtársaim, az élet másról is szól, mint ezekről a súlyos témákról; szól a családoknak és a fiataloknak az életében bekövetkezett fontos eseményről, amelynek során arról tehetnek tanúbizonyságot, hogy 18 éves korukra elérték azt a tudást, elérték azt a szintet, megmérettettek és erősnek találtattak. Az érettségi vizsgálat az a beavató jellegű megmérettetés, amely körülbelül 160 éve a magyar neveléstörténetben megméri a fiatalokat, és megnyitja számukra a továbbtanulás, a magasabb pályák betöltése előtti utat.

Nos, a hírek arról is szóltak a hétvégén ‑ csak sokkal csendesebben ‑, hogy június 26-ával, péntekkel befejeződtek az érettségi vizsgálatok a középiskolákban, közel 80 ezer diák, 79 ezer és néhány tett érettségi vizsgát, nem szólva arról a több tízezerről, akik egy-egy tárgyból különböző szintemelő vagy egyéb vizsgát tettek. Ezek a vizsgák sikeresek voltak, és örömteli eseményt jelentettek mind a fiatalok, mind az iskolák, mind a tanáraik életében.

Mondják, hogy a mai fiatalok tanulás iránti motiváltsága már korántsem olyan jó, mint volt egy-egy emberöltővel ezelőtt. Én nem osztom ezt a véleményt. Elég sok fiatallal vagyok levelező vagy személyes kapcsolatban, az elmúlt két hétben mindegyik arról szólt, hogy mennyire izgul (Zaj. ‑ Az elnök csenget.), mennyire készült, hogy zajlik az érettségi vizsga, érezni lehetett a megkereséseikből, hogy komoly megpróbáltatás, tét és valóban megmérettetés számukra ez. Ugyanez volt a szüleik számára, akik örömmel újságolták, amikor a fiuk vagy a lányuk sikeres vizsgát tett.

És beszámolhatok arról is, hogy az sem igaz, hogy nem tisztelik eléggé a tudást, a tanulást, az érettségit és a hozzá vezető utat ezek a fiatalok. Nem egy olyan bejegyzéssel találkoztam közösségi oldalakon, ahol egy frissen érettségizett fiatal nem szégyellte azt, hogy név szerint egyenként köszönetet mondott tanárainak, szüleinek azért, hogy hozzásegítették őt ahhoz, hogy ezt a sikert elérje, és haladhasson tovább az élete útján.

Kedves Képviselőtársaim! Mi itt mindig nagy, súlyos dolgokról beszélünk, és hajlamosak vagyunk néha megfeledkezni arról, hogy az emberi élet ilyen apró örömökön keresztül zajlik, és ez az, ami reményt ad arra, hogy érdemes folytatni, hogy érdemes küzdeni. Ezért ünnepeljük azokat a diákokat, ezt a közel 80 ezret, akik a múlt héten befejezték a sikeres érettségi vizsgájukat; ünnepeljük és gratuláljunk tanáraiknak, akik hozzásegítették őket, a szüleiknek, akik 18 vagy több éven keresztül elvezették őket idáig ezen az úton. És még megemlékezhetünk azokról a segítőtársakról is, lévén, hogy 1700 vizsgaszínhelyen folyt a vizsga, akik lehetővé tették, hogy gond nélkül, problémamentesen, mindenféle botrány nélkül megtörténjenek ezek a vizsgák, így az érettségi elnökökről és az egyéb személyekről.

Elmondhatjuk ismét, hogy vivant professores!, éljenek a diákok, és nagyon jó pihenést kívánunk nekik meg tanáraiknak meg szüleiknek és azt, hogy készüljenek fel arra, hogy szeptembertől sokan felsőoktatásban folytatják a tanulmányaikat, hogy ezt eredményesen, sikeresen tegyék, mert minden egyes diák majdani sikere az országunk sikerét fogja építeni. Köszönjük nekik. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
91 136-138 2015.06.29. 2:22  135-144

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Igen.

ELNÖK: Jelzi, hogy igen. Öné a szó, Hoffmann Rózsa képviselő asszony.

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai délelőttön a Kulturális bizottság keretei között megalakult a Női méltóságért elnevezésű albizottság, amely feladatául tűzte ki azt, hogy a nők tiszteletét segíti fokozni a társadalomban, és mindent megtesz a női méltóság érdekében, ahogy az albizottság neve is mutatja.

Örömömre szolgál, hogy ebben az albizottságban eléggé egyedülálló módon férfiak is részt vesznek. Én magam a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjeként vállaltam munkát ebben az albizottságban, mégpedig örömmel. Ebbéli minőségemben szeretnék itt szólni és kérdést feltenni az államtitkár úrnak, egy olyan ügyben, amely országosan is ismertté vált, és amelyet jóllehet, a sajtó úgy minősített ‑ az egyik sajtóorgánum ‑, hogy egy bogárból csináltak elefántot, mégis fontos ügy.

Az történt jó tíz nappal ezelőtt, hogy egy nemzetközi gyorsétteremlánc budapesti üzemegységében egy édesanya a kisbabáját meg akarta szoptatni, ehhez engedélyt kért az étterem alkalmazottjától; az engedélyt megkapta, elkezdett szoptatni, majd a biztonsági őr odament hozzá, és közölte vele, hogy ez itt nem megfelelő működés, és úgyszólván kitessékelte az étteremből.

Azonnal összetoborzódott egy csomó édesanya, akik szerveztek egy demonstrációt ott másnap. Az étteremlánc tulajdonosai és vezetősége pedig nyilatkozott, hogy elítélik a biztonsági őr működését.

Így tehát az ügy rendben is van, mindazonáltal megér annyit, hogy megkérdezzem: a kormányzat ‑ jóllehet, ez egy magáncég volt ‑ tehet-e valamit az ilyen esetek elkerülése érdekében, és mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy a női méltóság ilyen mélyen történő sárba tiprása ne ismétlődjék meg? (Taps a kormánypárti, az LMP-s és a jobbikos padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
91 142 2015.06.29. 1:11  135-144

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, államtitkár úr, a tájékoztatást. Ma délelőtt az albizottság ülésén hasonló tartalmú, kimerítő és pozitív előjelű tájékoztatást kaptunk államtitkár asszonytól is. Nem is ezért tettem szóvá ezt az ügyet, hanem azért, hogy a közfigyelmet segítsek ráirányítani arra, hogy a nők tisztelete, a női méltóság tisztelete még sok kívánnivalót hagy Magyarországon.

Sokszor görbe szemmel néznek a sokgyerekes édesanyákra, a gyermeküket útközben szoptató kismamákra, akik nyilván máshol ezt nem tudták elvégezni, és ezen a mentalitáson érdemes változtatni. Azért kérem tisztelettel a kormányt, hogy ilyen esetben is emelje föl a szavát. Mint mondtam, ez egy magánétteremben történt, tehát nincs közvetlen ráhatása, de a szemléletformálásban, az értékrend erősítésében, úgy is, mint a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, amely számára a család, az anyaság nagyon fontos érték, kérem, hogy továbbra is munkálkodjanak sikeresen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
97 154-156 2015.09.21. 2:12  153-162

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Igen, természetesen.

ELNÖK: Jelzi, hogy igen. Akkor öné a szó, Hoffmann Rózsa képviselő asszony.

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Pontosan 132 évvel ezelőtt, azaz 1883. szeptember 21-én mutatták be az akkori Nemzeti Színházban Paulay Ede rendezésében Madách Imre világirodalmi léptékű drámáját, Az ember tragédiáját. Száz évvel később, pontosabban 101 évvel később a Magyar Írószövetség azzal a javaslattal állt elő, hogy ez a nap legyen a magyar dráma napja, és a javaslat elfogadást nyert.

Azóta minden évben megemlékezünk a hungari­kumainkról, a magyar drámáról, és így közvetve a magyar irodalomról. Azt ünnepeljük ezen a napon, hogy igen magas a kultúránk, hogy irodalmi alkotásaink világirodalmi mércével mérve is óriásiak, és hogy Madách Imrének ez a nagyszerű drámája 22 év kényszerű könyvbe rejtett hallgatás után kiléphetett a könyvbe zárt fogságából, bemutathatták, és átléphetett az irodalom és a színházszervezés nem könnyű frontján.

Miután a kultúra, ezen belül is azok a művészeti ágak, amelyek több embernek adnak együttműködési lehetőséget, óriási dolog az emberi élet minősége szempontjából, az ember fejlődése, a gyerekek fejlődése szempontjából, a közösségszerveződés, a nemzeti identitás erősödése szempontjából, tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy kap-e elegendő támogatást a magyar dráma, kap-e elegendő támogatást a magyar színházművészet, lesz-e folytatása annak a szép sorozatnak, amely nem Madáchcsal kezdődött, hanem korábban, de Madách mindenképpen egy kiemelkedő állomása volt. (Taps a KDNP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
97 160 2015.09.21. 1:05  153-162

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Örömmel hallottam államtitkár úr válaszát, annál is inkább, mert jól tudjuk, hogy milyen nehéz a forrásokat előteremteni. Sokszor vádolnak azzal mindenféle kormányt, hogy a kultúra a mostohagyereke mindenféle költségvetésnek. Ezek a lehetőségek megteremtik a további lehetőségét annak, hogy ne csak Madách Imre nevét ismerje mindenki a világban, hiszen a magyar dráma napja nemcsak a határon belüli, hanem a határon túli magyar irodalomnak, a magyar drámának is a napja.

Ezek a pályázatok, ezek a lehetőségek majd azt eredményezhetik minden bizonnyal, hogy ismét lesznek Örkény Istvánjaink, Németh Lászlóink és olyan drámaírók, drámaszerzők, akiknek a műveit nemcsak a profi művészek, hanem a diákművészek is előadhatják, hiszen a pedagógiában, az embernevelésben is a dráma, ezen belül pedig a magyar dráma semmi mással nem helyettesíthető eszköz. Köszönöm a válaszát, államtitkár úr.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 91 2015.09.22. 5:00  82-97

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném előrebocsátani, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt számára ez a törvényjavaslat, módosítási javaslat egyértelműen támogatható és támogatandó. Az MSZP vezérszónokainak egyike azt mondja, hogy érthetetlen az előterjesztés, és ha már mindenáron feladatot akarunk keresni a Veritasnak, akkor ezt oldjuk meg másképp. Hát pont fordítva van! Én figyelmesen hallgattam államtitkár úr miniszteri expozéját, és teljesen egyértelmű volt, hogy pont fordítva áll a dolog. Éppen a kárpótlási iratanyag elhelyezéséről kellett rendelkezni és nem a Veritasnak kellett itt bármilyen okból kifolyólag mentőövet nyújtani. Ezenkívül a Fidesz vezérszónokának a gondolatait a Kereszténydemokrata Néppárt a magáénak mondja. Nem akarom megismételni mindazt, amit Simon Róbert képviselő úr itt elmondott, de akár meg is tehetném.

Inkább engedjék meg, hogy egy kis visszatekintést tegyek a múltba, már csak azért is, mert esetleg felmerülhet a kérdés sokakban, hogy ilyen történelmi időkben, amelyeket most élünk, miért kell egy ilyen keveseket izgató témával foglalkoznunk. Bizony azzal szembesülhetünk, megint utalhatok a Fidesz vezérszónokára, hogy egy nagyon fontos és a jelen és a jövő szempontjából fontos feladatról van szó, és bármilyen viharosak is a napjaink, a jövőről gondoskodni mindig kötelezettségünk.

A magyarországi levéltárak története a középkorra nyúlik vissza. III. Béla király rendelte el először 1181-ben, hogy a királyi udvarban az írásbeliség az ügyintézés során megjelenjék, és lényegében ez az írásbeliség és az iratok őrzése az irattárak, a levéltárak kezdete. Ezek után megjelent a királyi levéltár, a káptalani és a városi levéltárak, majd a XVIII. században megszerveződtek a megyei levéltárak és így tovább. Hosszan leírtam a levéltárak történetét, de az idő előrehaladtával úgy gondolom, hogy talán ez mellőzhető, hiszen ezek mind nyilvános és ha nem is közismert, de sokak által ismert tények.

Inkább ugranék egy óriásit az időben, és arról szólnék pár szót, hogy a rendszerváltoztatáskor természetesen nem ez volt a legsürgősebb feladat, és így a kilencvenes évek legelején kardinális változás nem állt be a levéltárak egyébként kusza rendszerében; viszont hogy nem volt megfelelőképpen szabályozva az iratanyag őrzése, azt mi sem mutatja jobban, minthogy 1990 óta napjainkig összesen 66 - megismétlem: 66 - jogszabály foglalkozik a levéltárak helyzetével.

(13.40)

Ezért tehát a 2012-ben módosított 1995-ös levéltári törvénynek a mostani módosítása mindenképpen indokolt, már csak azért is, mert - mint ahogy ezt megint csak hallottuk és mindannyian tudjuk - a kilencvenes évek elejének legizgatóbb, mindenkit foglalkoztató és a mai fiatalok előtt nagyon kevéssé ismert története éppen a kárpótlás története, amely - mint hallottuk - még nem zárult le teljes mértékben, viszont abban az időben óriási viharokat, érzelmeket keltett, és mindmáig hatást gyakorol a közgondolkodásra és azokra a csoportosulásokra, emberekre, akiket a kárpótlás közelebbről érintett. A kárpótlási iratanyag óriási mennyisége indokolja azt, hogy ezt egy helyen tartsák számon, szakszerűen kezeljék, és úgy kezeljék, hogy a kutatás számára, a tudományos élet számára, most és a jövőben mindenki számára hozzáférhető legyen.

Ezért tehát nem ismertetve a levéltárak történetének egyébként nagyon izgalmas sorozatát, megismétlem, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt ezt a törvénymódosítást fontosnak tartja és minden tekintetben támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
101 18 2015.10.05. 5:03  17-21

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt héten több képviselőtársammal együtt Strasbourgban az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén vettem részt. A legtöbbet tárgyalt téma természetesen, ahogy sokan jellemezték, a bevándorlási katasztrófa volt. A megszólaló képviselők szinte mindegyike közös európai megoldás kidolgozását sürgette. Most mégsem erről kívánok szólni, hanem arról, hogy a kulturális bizottságban vitatott szinte valamennyi jelentés visszatérő üzenete, hogy a világméretű problémák kezelését az iskolában kell elkezdeni.

Ilyen világméretű kihívás az idegen nyelvek tanulása is. Ismét azzal kellett szembesülnünk, hogy mennyire megnöveli az egyes országok érdekérvényesítő lehetőségeit, ha nagy számban vannak világnyelveket kiválóan beszélő, jó szakembereik, akik felkészülten és bátran meg tudnak és meg mernek szólalni a tolmácsolás nélküli vitákban is. Sok külföldi szakértővel és képviselővel találkoztam megint, akiknek semmi gondot sem okoz idegen nyelven szabatosan kifejteni álláspontjukat, és egy-egy jól sikerült megszólalással, tapasztalhatjuk, hangulatot lehet teremteni, akár többséginek vélt véleményt árnyalni vagy éppen megfordítani.

Sajnos mi Magyarországon még mindig a gyér idegennyelv-tudás tehertételével küzdünk. Több tíz­ezer diploma ragadt bent hosszú évek óta, mert a fiatal, egyetemet, főiskolát végzett szakember nem volt képes letenni a nyelvvizsgát. Állítom, közülük elenyészően kevés azoknak a száma, akik valamilyen igazolható képességhiány miatt voltak e téren sikertelenek. A diplomamentő programokra sem jelentkeznek időben és elegen, ráadásul mindig megtalálják azokat a szószólókat, akik rosszul értelmezett emberségből vagy egyéb okból felmentik őket, és nyelvvizsga nélküli diplomát kérnek számukra.

Ezt a helyzetet megelőzendő, törvényben írtuk elő, hogy 2020 után már csak középfokú nyelvvizsga birtokában lehessen a felsőoktatásba jelentkezni. Addig még 4-5 öt év van hátra. Már most azon kellene fáradoznia minden tanulónak és nyelvtanárnak, hogy addigra elérjék a kívánt szintet. Ehelyett azonban gyakran hallhatjuk azt a téves állítást, hogy a középiskolában nem lehet felkészülni a nyelvvizsgára. Nyelvtanári szakmai felelősségem teljes tudatában állítom, hogy ez nem így van. Évente tízezer szám bizonyítják középiskolások, hogy lehet, csak éppen tudatos, szakszerű, intenzív tanári és szorgalmas tanulói munka kell hozzá. És természetesen olyan nemzeti nyelvoktatási stratégia, amire régóta szükség volna.

Érvényt kellene például szerezni az EMMI-ben három évvel ezelőtt készült tervezet azon javaslatának, hogy a középiskola köteles az első idegen nyelv tanítását folytatni.

Éppen azért redukáltuk az általános iskolákban tanítandó nyelvek számát, hogy ennek a szükséges intézkedésnek meglehessenek mindenütt a személyi és tárgyi feltételei. És megvannak, csak éppen a köznevelési rendszerünk nem figyel oda, hogy érvényesítse ezt a stratégiai szempontból fontos célt. És bizony ebben a tanévben is gimnáziumok tucatjai kezdték a nulláról mindkét idegen nyelv tanítását, ami nem helyes, elpocsékolt időt eredményez visszamenőleg.

Nem kívánom itt most megemlíteni egy nyelvi stratégia további szükséges elemeit, hiszen ez nem elsősorban a politikus, hanem a szakemberek dolga, nem is a szakszervezeté, megjegyzem, de az volna a helyes, ha a célok és eszközök megfogalmazásához az alkotók kikérnék és megfogadnák sok-sok sikeres középiskolai nyelvtanár javaslatát.

Az Európa Tanács kulturális bizottsága legutóbb azzal bízott meg, hogy egy éven belül készítsek jelentést a kisebbségi és regionális nyelvek használatáról, helyzetéről Közép- és Kelet-Európában. Súlyos feladat, aminek örömmel tettem eleget. Ám e számunkra nemzetpolitikai szempontból kiemelt kérdésnek is vannak idegennyelv-oktatási vetületei. Jó fényt vetne Magyarországra, ha a jelentésben e téren is sikereinkről számolhatnék majd be egy év múlva. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

(13.40)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 135-137 2015.10.06. 5:37  132-145

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnézést kérek a késésért, az én sorrendem más volt.

ELNÖK: Igen. Ezért szóltam, hogy sorrendeltolódás van, de természetes, hogy…

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Répássy Róbert államtitkár úr elmondta ennek a törvényjavaslatnak az indoklás részét, én azt nem kívánom megismételni. Nagyon fontos kérdésről van szó, egy 1950-es római egyezményről, amely az emberi jogok alapvetését fogalmazza meg, s mint hallottuk, azóta 14 kiegészítő jegyzőkönyv készült. Ez most a sorban a 15., amelyhez az Európa Tanácsnak már 41 tagországa csatlakozott. Magyarország is tagja az Európa Tanácsnak, aláírtuk ezt a jegyzőkönyvet, itt most az Országgyűlés arról fog dönteni, hogy ratifikálja-e ezt a jegyzőkönyvet avagy sem.

Nos, az emberi jogokról szól itt minden, és az emberi jogok elsősorban a XX. század második felében váltak a közgondolkodás és a közbeszéd középpontjává. Nincs olyan szakpolitikai terület, amely valahol ne érintené az emberi jogokat. Különösen kényes kérdés ez napjainkban, a normális ügymeneten túl, akkor, amikor olyan időket élünk, hogy különleges helyzetek adódnak. Ilyenkor ez különösen éles, még akkor is, ha ez a jegyzőkönyv nem a migránsválságról és nem a napjainkat égető problémákról szól. De maga a témafelvetés nem hagyhat bennünket közömbösen.

A Kereszténydemokrata Néppárt számára és a kereszténydemokrata gondolkodás számára is rendkívül fontos a jog mint olyan. Fontosnak tartjuk megemlékezni arról, hogy jó 25 évvel ezelőtt, a rendszerváltoztatás emelkedett hangulatában szinte naponta százszor ismételt szó volt az, hogy most már jogállamot teremtünk, és jogállamban élünk. Ezt a Kereszténydemokrata Néppárt, az akkori és az azóta működő kereszténydemokraták is mind fontosnak tartják, hogy olyan világban éljünk, ahol a jog tiszta, átlátható, ahol nem kell senkinek sem attól félni, hogy jogszerűtlen magatartás, viselkedés következtében az élete épsége veszélyeztetve van.

És idetartozik még az is, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a természetjogot követi. Ez is jog. Azt talán kevesen tudják, akik távolabb állnak a mi világunktól, hogy a keresztény egyházban nagyon fontos egyházjog is működik. Ezért hát minden ilyen kérdés fontos számunkra. Meg is vizsgáltuk ezt a törvénymódosítást, szakértőnk révén részt vettünk a kidolgozásában, és teljes szívvel támogatni tudjuk, mégpedig a következők miatt.

Egyrészt nemcsak jogról, hanem kötelességről van itt szó, ez is fontos szempont számunkra, hogy a jogok és a kötelességek mindenkor egyensúlyban legyenek. Miközben a jogokat hangsúlyozza, kötelességeket is ró a tagállamokra. Nos, visszatérve tehát a javaslathoz, mindössze három cikk tartalmi visszatekintésére akarok vállalkozni ebben a rövid felszólalásban.

Az 1. cikkely a szubszidiaritás elvére és a mérlegelési jogkör doktrínájára utal. Mind a kettő nagyon fontos jogrendünkben és a jogállamokban. A szubszidiaritás elve a keresztény gondolkodásban is fontos alapelv. Ugye, arról szól, hogy az adott helyen a tények, a körülmények ismeretében tudnak helyes döntést hozni. Itt is erről van szó, hogy a nemzeti hatóságok elvileg jobb helyzetben vannak a helyi szükségletek és feltételek megítélésében, mint a nemzetközi bíróság.

A 2. cikk, ahogy államtitkár úr is expozéjában utalt erre, a bírák életkoráról szól és arról, hogy amikor az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének beterjesztik a bírák névsorát, addig kell a 65 éves kort elérni vagy fiatalabbnak lenni. Ezzel egyértelművé teszik ezt a mindig kényes kérdést, a korhatár kérdését. A 3. cikkely pedig az ügymenetet gyorsítja azáltal, hogy a korábbi 6-ról 4 hónapra csökkenti a beterjesztendő másodfokú javaslatokat.

Nos tehát, ezeket a változtatásokat teljes szívvel tudjuk támogatni, hiszen kötelességünket teljesítjük azzal, hogy csatlakozunk hozzá, és a ratifikálás mellett fogunk vélhetőleg dönteni. Ezek észszerű javaslatok, pontosabbá teszik az eljárásokat, és a jogrendünk biztonságát szolgálják. Úgyhogy a Kereszténydemokrata Néppárt támogatja ezt a törvénymódosítást. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 153 2015.10.06. 10:07  146-159

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselő­csoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy hallottuk, három, egymással szorosan összefüggő törvényjavaslatot tárgyal itt a parlament, mert ahogy elnézem a nagy­számú érdeklődőt meg az eddigi felszólalásokat hallgattam, hát azért itt nem vitáról folyik a szó, hanem tárgyalásról. Ebben a három törvény­javaslatban ilyen kulcsszavak szerepelnek szá­momra, mint tudás, tudomány, magas technológia, kuta­tás, innováció, csúcstechnológia, munkahely­teremtés és természetesen nemzetközi szervezetek­ben való részvétel. Ez mind olyan téma, amely a Kereszténydemokrata Néppártnak, személy szerint nekem is fontos szívügyem, ezért is vállalkoztam arra, hogy a témához hozzászóljak.

Még bevezetésként azért kénytelen vagyok megemlíteni, hogy nem teljesen értem Józsa István képvi­selő urat, aki szembeállította egymással, nyilván­való szándékkal a munkát és a tudást. Ha önnek igaza lenne, képviselő úr, akkor ebből az követ­kezne, hogy mondjuk, egy tanárember, egy mérnökember vagy éppen egy politikus nem dolgo­zik (Dr. Józsa István: Nem ezt mondtam. Pont fordítva.), mert nem a két kezével bütyköl valamit, hanem a tudásával dolgozik. Ez a szembeállítás nagyon helytelen, nagyon kártékony, és miniszter­elnök úr sem úgy értelmezte a munkát soha, hogy koszos overallban dolgozni valahol valami olajos teremben és csak ezt érti munka alatt, hanem igenis, a szellemi munka a XX. és XXI. század jellemző munkája, amely mellett ott vannak azok a kézzel végzett, fizikai erővel végrehajtott munkafolyamatok is, amelyeket mióta világ a világ, csak így lehet megtenni. Erre kénytelen voltam reagálni.

Most, ha megengedik, azért visszatérek a törvényjavaslatokhoz, aminek kapcsán a két előttem szóló, államtitkár úr és Bartos Mónika képviselő asszony pontosan elmondta, hogy miről is van itt szó: űrügynökségről és nem hírügynökségről, ahogy néha hallani lehet ezt a szót; az Európai Űrügy­nökséghez való csatlakozásról, amely egy Párizsban székelő, éppen 40 éves szervezet, és 22-23 tagja van. A célja az, hogy a legmagasabb technológiát, űrtechnológiát, űrkutatást európai központtal végezze, és az ehhez való csatlakozásunk adja meg a magyar tudománynak, kutatóknak, egyetemeknek azt a lehetőséget, hogy bekapcso­lódjanak azokba a folyamatokba, amelyek alapvetően költség­igényes­ségük okán egyetlen ország számára kevésbé len­nének lehetségesek vagy egyáltalán nem volnának lehetségesek.

Ez az Európai Űrügynökség, amely rövidítve az ESA névre hallgat, ennek a stratégiai célja tehát az európai űripar versenyképességének a fenntartása és megerősítése. Emellett olyan programok életre hívása a feladata, ami egyetlen állam számára túl költséges vagy egyszerűen lehetetlen volna, közösen fejlesztve azonban méretgazdaságos és jól haszno­sítható. A szervezet tehát rendkívüli lehetőséget kínál Magyarország számára is, amely a kisebb gazdasági teljesítményű vagy kisebb lakosságszámú országok számára jelentős előnyt jelent, ezért a csatlakozásunk mindenképpen indokolt. A beveze­tőmben felsorolt értékek okán természetes, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt ezt támogatja.

Az ESA részére a tagállam által megfizetett hozzájárulás igen magas arányban a tagállam vállal­kozásai számára válik elérhetővé. Így jön be a munkahelyteremtés ebbe az egész folyamatba és gondo­lat­menetbe, amely szintén prioritása a párt­szö­vet­ségünknek. Természetesen ahhoz, hogy ez a visszatérítés megvalósuljon, szükséges a szerve­zeten belül egy integrációs program. Ennek legfontosabb elemeként az újonnan csatlakozó ország az ESA-val közösen felállít egy felzárkóztatási munkacsoportot, és ennek a csoportnak lesz a feladata célirányos pályázatok kiírása, kifejezetten a magyar piaci szereplők és kutatóhelyek számára. Hallottuk azt is, csak megismételni tudom, hogy közel 50 kis- és közepes vállalkozás vesz már részt eddig is azokban a programokban, amelyek az ESA-hoz tartoznak valamilyen formában. A felzárkóztatási munka­csoport segíthet abban is, hogy az új tagállam a szá­mára legcélszerűbb választható programokban ve­gyen részt, a megfelelő orientációhoz természetesen hasznos, ha a tagállam rendelkezik saját űrstra­tégiával is.

Hazánk felismerte, hogy a gazdaság élénkítését olyan befektetéseken keresztül lehet elérni, amelyek a helyi kis- és középvállalkozások számára biztosí­tanak lehetőséget a létszámbővítésre, új munka­helyek megteremtésére, és mindezt úgy teszik, hogy közben a magasan képzett szakembereket itthon tartják, új munkalehetőségeket teremtvén számukra. Ennek egyik eszköze csatlakozásunk az ESA-hoz. Ezen felismerés nyomán 2014 őszén született meg tehát a döntés Magyarország ESA-hoz való csatla­kozásáról, és ez év február 24-én a felek aláírták a csatlakozásról szóló megállapodást, jelenleg tehát a folyamat ratifikációjánál tartunk.

Ahogy említettem, a Kereszténydemokrata Nép­párt támogatjamind a három törvény­módo­sítást. Szeretném összefoglalni ezeknek az indok­lását. Egyrészt, ahogy az iparilag fejlett országokban min­den­hol fontos, úgy Magyarországon is kiemel­kedő szereppel kell bírjon hosszú távon az űrtevé­keny­ség eredményeként létrejött szolgáltatások köre. Ide­értendő például a helymeghatározás, műsor­szórás, műholdas távközlés, időjárás-előrejelzés, klíma­változás és katasztrófavédelem műholdas rend­sze­rek, űralkalmazások segítségével. Az ESA-hoz való csatlakozás jelentősége a következőkben foglalható össze. Az Európai Űrügynökség céljaink eléréséhez kiemelkedően fontos, hiszen ez egy konkrét űrtechnológiai és űrkutatási programok megvalósí­tására létrejött nemzetközi szervezet. Csatlako­zásunk egyenértékű így egy több mint 20 iparilag fejlett országggal konkrét csúcstechnológiai feladatok ellátására kötött ipari együttműködéssel. Ennek pozitív hatásai pedig akár már rövid távon is számos területen jelentkezhetnek.

Az ESA-hoz történő csatlakozás hatása a követ­kezőkben ragadható meg. Tagságunknak köszön­hetően könnyebben és hatékonyabban férhetünk hozzá az űralkalmazások által biztosított létfon­tos­ságú rendszerekhez. A bővülő finanszírozási források miatt a szektorra jellemző kkv-k megerősödése mellett az űriparban a munkavállalók számának jelentős növekedése, így a költségvetés bevételeinek növekedése is várható. Ezzel egy időben pedig az űrtech­nológiába befektetett forrásoknak köszönhe­tően növekszik hazánk ipari versenyképessége, ami egyaránt kihat kutatóintézeteinkre és nem utolsó­sorban egyetemeinkre is, amelyek az innovációnak, a kutatásoknak, kísérletezéseknek fontos szellemi műhelyei, mint tudjuk.

(19.30)

Szembe kell nézni a kérdéssel, hogy mi biztosítja az ESA részére befizetett hozzájárulás mihamarabbi megtérülését. A három törvényjavaslat elfogadását követően, a ratifikációs folyamat lezárultával elérhetővé válnak az ESA keretében kiírt pályázatok kötelező programjai, emellett már kidolgoztunk egy külön Magyarországra szabott felzárkóztatási programot, ennek keretében megjelent a csak magyar vállalkozások és kutatóhelyek számára elérhető, folyamatosan nyitva álló pályázat. A felzárkóztatási program célja, hogy a magyar ipari szereplők esetén ténylegesen érvényesüljön a földrajzi visszatérítés elve, azaz a kkv-k, egyetemek és kutatóintézetek sikeresen visszapályázzák a Magyarország által befizetett tagsági díj minél nagyobb hányadát.

Mi is javasoljuk a tisztelt Országgyűlésnek a három törvényjavaslat támogatását, elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
115 10 2015.11.09. 4:48  9-12

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A magyarság és egész Európa talán legégetőbb gondjáról, a de­mog­ráfi­ai válságról kívánok szólni, nemcsak a téma állandó aktualitása okán, hanem különös tekintettel a múlt hét végén megtartott háromnapos demográfiai konferenciára. Az átlag európai ember fél évszázaddal ezelőtt még alig-alig ismerte a demográfia szó jelentését. Az élet a maga több évezredes kialakult medrében zajlott, a háború borzalmaiból lassan ocsúdó emberek visszataláltak a természet törvényei szerinti ünnep- és hétköznapokhoz, férfiak és nők házasodtak, és gyerekek születtek, rendre több egy-egy országban, mint ahányan örökre eltávoztak közülünk. Teljesült tehát a parancs, amely a világ legolvasottabb könyvében, a Bibliában Mózes I. könyvének első részében így szerepel ‑ rövidítem -: „Terem­té Isten az embert az Ő képére férfiúvá és asszonnyá, és megáldá Isten őket, és mondá nékik, szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet.”

E parancsot feledni vagy megtagadni látszik a civilizáltnak mondott világ lakóinak nagy része. Mindannyian ismerjük a sokkoló adatokat Magyarországra nézve: 1981 óta, 34 év alatt csaknem 1 millió fővel, 856 ezerrel csökkent hazánk polgárainak a száma, és ezzel együtt fogy a magyarság szerte a Kárpát-medencében. Jó érzékkel és jókor hívta tehát össze az elmúlt héten az Emberi Erőforrások Minisztériuma a demográfiai fórumot, amelyen sok-sok megszívlelendő gondolat kapott hangot, mert a probléma már több, mint súlyos. Az a nemzet, amelynek nem valamilyen természeti vagy emberi katasztrófa következtében, hanem saját elhatározásból fogy a lélekszáma, halálra van ítélve.

Nekünk, az élőknek és különösen a fiataloknak tehát egyénenként is választ kell adnunk a kérdésre, hogy egy halálra vagy életre, fejlődésre, virágzásra ítélt nemzet tagjai akarunk‑e lenni, vagy hogy a halálos ítéletet rossz pótcselekvéssel, például idegenek betelepítésével kívánjuk‑e látszólag, ideiglenesen elkerülni. Miniszterelnökünk már több ízben, így a demográfiai fórumon is egyenes választ adott: nem. Nem kérünk az erőszakos bevándorlók kínálta hamis látszatelőnyökből; Magyarországnak képesnek és kész­­nek kell lennie megvédenie magát minden tekintetben megerősödve, létszámában is gyarapodva ismét. És ez a határozott álláspontja a Kereszténydemokrata Néppártnak is a kezdetektől fogva, akárcsak választópolgáraink elsöprő többségének.

(11.30)

A gyarapodáshoz, az óhajtott gyermekek megszületéséhez és felneveléséhez családbarát kormányunk igen komoly, évről évre növekvő támogatást nyújt a családoknak. Itt senkinek nem kell tartania attól, hogy a gyermekvállalás és -nevelés anyagi vonzatai ellehetetlenítik a megélhetést. Ezekből hallottunk egy csokornyit az első napirend előtti felszólalásra adott kormányzati válaszban, és korántsem mindent sorolt föl az államtitkár úr. Sztregovai szellemóriásunk, Madách Imre Az ember tragédiájában lehangoló víziót láttat az emberiség jövőjéről. Ám, amikor Ádám a történelem kilátástalansága miatt arra készül, hogy elvesse magától az életet, megszólal Éva: „Anyának érzem, óh, Ádám, magam”. És a születendő új élet ismét reménnyel tölti el az előbb még önmagával végezni akaró Ádámot, akinek az Úr is biztatást küld, mondván: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Azt kívánom, hogy Magyarországon és szerte Európában egyetlen fiatal pár se mondjon le a gyermekek születésével és felnevelésével járó, semmivel nem pótolható örömökről. És akkor boldogabb lesz az életünk Európában és szerte a Kárpát-meden­cében. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
116 182 2015.11.16. 1:57  181-188

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, elfogadom. Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! 2011-ben a bajba jutott lakáshitelesek kapcsán mondta a következőket Orbán Viktor miniszterelnök úr: „mi senkit sem hagyhatunk az út szélén”. Ugyanez az elv érvényesült az elmúlt négy évben sok-sok olyan emberrel és minden olyan réteggel kapcsolatban, akik valamilyen formában bajba jutottak vagy segítségre szorultak, szorulnak, lett légyen szó családokról, kísérő nélkül érkezett migráns gyerekekről vagy a hajléktalanokról.

A Kereszténydemokrata Néppárt azokat az intézkedéseket, amelyek a bajbajutottak segítését szolgálták, mindig teljes mellszélességgel támogatta, és így lesz ez a jövőben is. Azonban van egy olyan réteg, amely születésétől fogva vagy valamilyen baleset, betegség folytán különös segítségre szorul, ez pedig az úgynevezett fogyatékkal élők rétege, akiknek problémát jelenthet a közlekedés, akinek problémát jelenthet a közmédiumok figyelése, esetleg egy telefonálás vagy éppen a parlamenti közvetítés figyelése. Segítség nélkül nem tudnak teljes életet élni. Ezért az ő támogatásuk kiemelt figyelmet érdemel.

Tudomásom szerint mind a köznevelés, mind a felsőoktatás, mind a felnőtt élet területén a kormány nagyon sok segítséget nyújt meg nyújtott eddig is ennek a rétegnek. Mindazonáltal szeretném hallani államtitkár úrtól, hogy milyen egyéb intézkedések vannak folyamatban, illetve miket tervez a kormány a fogyatékkal élők életének megkönnyebbítése céljából.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
116 186 2015.11.16. 1:09  181-188

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Örömmel hallgattam a válaszát, kedves államtitkár úr, annál is inkább, mert mint hallottuk, a napokban a katolikus egyház meghirdette a Szent Márton-évet, Ferenc pápa pedig az irgalmasság évét, és ezek nélkül az értékek nélkül, amit Szent Márton is képviselt, aki a köpenyét megosztotta a szegény és nyomorult helyzetben levő koldussal, ezen a problémán nem tudunk segíteni, és jó úton haladunk, hogy itt ilyen hosszú távú programot fogadott el a kormány.

Azonban egy dologra érdemes még odafigyelni, és itt is, azt hiszem, nagy lépést tettünk előre, hogy a magyar közvélekedés pozitív irányban változott az utóbbi években a megváltozott munkaképességűek, illetve a fogyatékkal élők irányában. Ma már nem csodálkoznak rá annyira egy ilyen emberre, mint 10-20 évvel ezelőtt, és az emberek, fiatalok és idősek szemében a segíteni akarás és a segíteni tudás egy komoly érték lett. Kívánom, hogy csak így folytassuk tovább. Köszönöm a figyelmet.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 78 2015.11.19. 14:38  71-90

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt véleményét szeretném összefoglalni egy olyan törvényről, amely ‑ mint ahogy az államtitkár úr bevezetőjéből világosan hallottuk ‑ három nagy témakört ölel föl, az NKA és a kulturális törvény módosítását, illetve egy rövid paragrafusban egy nemzetközi egyezményt. Az ügyet most a fontossági sorrendet meg­fordítva, a hátuljáról szeretném kezdeni, hiszen nyíl­vánvalóan a legtöbb vitát és előzetes polémiát ki­váltó módosítás az éppen a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosítása, ezt hagynám a végére.

A francia-magyar koprodukciós egyezmény meg­szüntetésével kapcsolatos passzust egyetlen poli­tikai erő sem vitatta. Természetesen egy, ha jól számolom, 45 évvel ezelőtti egyezmény felett eljárt az idő, nagyon aktuális ennek a megszüntetése. Kérni szeretném ugyanakkor a kormányt, hogy erősítse azo­kat a koprodukciós tevékenységeket, amelyek nagyban tudják segíteni egyrészt a magyar filmgyártás színvonalának emelését, behoznak a magyar filmekbe olyan elemeket, amelyek, mondjuk, nemzetközi mércével mérve is érdekesek, izgalmasak, nívósak, és erre a francia filmgyártás kifejezetten alkalmas, hiszen volt és reméljük, még lesz a francia filmgyártásnak is több olyan jelentős periódusa, alkotója, szerzője, amelyek gyümölcsözően hathatnak a magyar filmgyártásra, és természetesen fordítva: nekünk is érdekünk, hogy olyan művek szülessenek ebben a populáris, ugyanakkor művészeti ágat is képviselő műfajban, amelyek a filmgyártás és a filmek nemzetközi elismertségét is szolgálják, miközben természetesen a magyar nézőknek örömükre is szolgálnak. Ezzel tehát nincs is semmi baj, ez rendben van.

Nincs semmi baj a másik módosító csomaggal sem, a könyvtárakra és a múzeumokra vonatkozó javaslatokkal, amelyek ismertetésétől tartózkodom, lévén, hogy azt teljesen világosan kifejtette államtitkár úr és a Fidesz vezérszónoka is. A KDNP természetesen támogatja ezeket a módosításokat is, ugyanis, amit fontosnak tartok megemlíteni, az a következő: a könyvtár fogalma néhány évtizeddel ezelőtt kimerült a könyvek és a folyóiratok gyűjtésében, tehát a nyomtatott produktumok gyűjtésében, ezek fölött is már eljárt az idő, ideje, hogy az elektronikus változatok, köteles példányok szolgáltatását és gyűjtését is a mai kornak megfelelő igény szerint szabályozzuk.

Ami a múzeumi módosításokat illeti, ott pedig két fontos mozzanatra szeretném felhívni a tisztelt Országgyűlés figyelmét. Örvendetes, hogy kitér a módosítás a természettudományos gyűjtemények szabályozására, és itt össze is kapcsolnám ezt a szándékot a természettudományok iránti fokozott igénnyel, érdeklődéssel és támogatással, amely a harmadik és második Orbán-kormány politikáját egyaránt jellemzi. Külön dicsérendő és helyeselendő az, hogy a nemzetiségi, néprajzi gyűjtemények szervezeti, működtetési, nyilvántartási kérdéseit is tárgyalja. Ezért tehát természetesen a törvénymódosításnak ezt a részét is támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt.

Gondolom, nem fogok meglepetést okozni a tisztelt Országgyűlésnek, ha azzal vezetem be a harmadik nagy témakör tárgyalását, hogy ezt is támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt, éspedig a következők miatt. Mi egészen máshogy látjuk az MMA, a Magyar Művészeti Akadémia szerepét, mint ahogy az előttem szóló Hiller István szocialista képviselő úr itt elmondta, aki a tőle megszokott retorikai fordulatokkal, eléggé dehonesztáló, borzalmas és ijesztő kifejezéseket mondott nagy felindulásában. Nem is jegyeztem fel mindet, hiszen a jegyzőkönyv ezeket megőrzi.

A KDNP a következőképpen látja a kérdést. A kultúra, a művészetek támogatása mindig is mecénást igényelt. Évszázadokkal ezelőtt ezt általában a módos arisztokraták, a papság, az egyház és egy-két olyan gazdag mecénás vállalta magára, akiknek a művészetek iránti fogékonysága jóval átlagon felüli volt, és megengedhette magának azt, hogy a vagyonából valamit úgymond áldozzon a művészetek és a művészek felkarolására.

A mai Magyarországra ‑ akárcsak nagyon sok más országra ‑ nem jellemző, hogy ilyen gazdag mecénások volnának, akikre rá lehetne bízni a különböző kulturális termékek és művészek támogatását. Nincsenek már olyan Esterházy hercegek ‑ bár hála istennek, él még közülük néhány ‑, aki fel tudná vállalni, hogy mondjuk, egy Haydn és a zenekara fizetését támogassa, hogy szponzorálja remek szimfóniák és színházi darabok előadását és megalkotását. Ezért tehát az állam vette át kényszerűségből valamilyen formában a mecenatúra szerepét. Az állam mindig egy fikció, és mindig kifejezi azoknak az akaratát, akik ‑ legalábbis egy demokratikus társadalomban ‑ a többség jóvoltából a döntések zömét hozzák.

Az állam önmaga ‑ miután ez egy fikció - termé­szetesen ahhoz, hogy egy ilyen feladatot el tudjon látni, hogy összefogja a művészetek, a magyar és az egyetemes művészetek támogatását, és mecénás is legyen, akkor tudja megoldani, ha van erre létrehozott szervezete.

(13.10)

Én egy ilyen szervezetnek látom a magyar művészeti alapot, amely ezt a kettős feladatot, tehát a támogatást, a gondoskodást, a fejlesztést, a megőrzést, tehát nem is kettős, hanem többszörös feladatot elláthatja. És ebben nincs semmi rossz, semmi rosszat nem látunk ebben azokból a felsorolásokból, amelyeket itt Hiller Istvántól hallottunk, hiszen ezzel a művészeteket a tudománnyal mintegy egyenrangúvá emelte a 2011-ben megszületett törvény, amely a Magyar Művészeti Akadémiáról rendelkezett.

És az nem érv arra, hogy nem integrál az MMA, mert sok olyan művész van, ahogy hallottuk, akik nem hajlandók ebbe belépni. Meglátásom szerint éppen ők azok, akik az integráció ellen és a széthúzásról szólnak. Miért nem lépnek be? A Magyar Tudományos Akadémiában is ilyen, olyan, amolyan világlátású, világnézetű és pártállású tudósok vannak, és mégsem jut senkinek eszébe, hogy két Tudományos Akadémiára lenne szükség. Az igaz, hogy a Tudományos Akadémia már lassan 200 éves, de legalábbis több mint 150 éves intézménye a magyar államnak, míg a művészeteknek nem volt ilyen összefogója. Ezért örülnünk kell annak, hogy van egy ilyen testület, amely a legmagasabb kultúrára, a legmagasabb művészetre és ezt a művészetet gyakorló, kiváló, nemzetközileg elismert emberekre irányítja a figyelmet. Az előttem szóló is elismerte, hogy igen, a Művészeti Akadémiában rengeteg olyan ember van, akiknek a művészeti teljesítménye nemcsak magyar, hanem nemzetközi mércével is mérhető.

Ezért tehát a Művészeti Akadémia egy jó intézménye a magyar államnak, de ahogy ezt már megszoktuk, bizony egy-egy vezető, egy-egy vezető testület összetételében mindig komoly ellentétek vannak a magyar szellemi életben. Nem tudom, meddig fog ez még így tartani, régi történet ez, ezt is tudjuk, legalább 50 éves, vagy 100 éves, vagy 150 éves, és ha azok kritizálják a személyi összetételt, egy-egy döntéshozó testület személyeit, akiktől ezek a személyek ideológiailag távolabb állnak, ez nem örvendetes, ugyanakkor érthető.

Na most, a Művészeti Akadémia betölti azt a szerepet, amit évszázadokon keresztül a mecénások betöltöttek, és arra is mutat példát a kultúrtörténet és a szellemtörténet, hogy a döntéshozók, akik egy-egy támogatandó műről vagy művészről döntöttek, bizony többször tévedtek, és nagyon sokszor jó döntést hoztak. Számos ilyen példát ismerünk a festészetből, irodalomból, Puccini első remek operáját egy szakértői bizottság nem támogatta, és magasra emelt helyette egy sokkal értéktelenebb művet. És ki az, aki igazságot szolgáltatott? Mindig az utókor és mindig a közönség, mert a művészetben nincsenek olyan objektív kritériumok, mint amilyenek a tudományok egy részében, ott is csak egy részében, főleg a természet-, műszaki tudományokban elég objektívan lehet dönteni egy-egy teljesítményről, vagy a sportban, de már a humaniórák tekintetében is elég sok a vita.

A művészet pedig, az esztétikum egy olyan kategória, amit nem lehet kilóra, súlyra mérni, szükségszerű, hogy a döntéshozók saját beállítottsága, szubjektív véleménye mindig szerepet játszik. Mert, tisztelt Országgyűlés, ne áltassuk magunkat! Ez a vita, ami már a sajtóban követhető volt, és ami itt most a szocialista hozzászólásból kiderült ‑ én egy egészen más álláspontot képviselek ‑, alapvetően arról szól, hogy ki osztja a pénzt, és ezek, hogy ideológiai diktatúra, kisajátítás, olyan jól hangzó szavak, de arról van szó, hogy a Nemzeti Kulturális Alap, amely források fölött rendelkezik, nagyon sok olyan döntést meg tud hozni, amivel támogat vagy nem támogat. Hozzá szeretném tenni, hogy nem tilt, mint ahogy ezt a kommunizmus évtizedeiben megtapasztaltuk, nem tilt, csak esetleg nem támogat; nyilvánvalóan azokat a műveket és szerzőket, amelyek a döntéshozók többségének a véleményét birtokolják. És valóban, ha változik a világ kereke ‑ nem fog meglátásom szerint, pusztán elméletileg teszem fel ‑, akkor lehet, hogy más orientációjú művek és művészek kerülnek előtérbe, de ez a dolgok természetéből fakad.

Ahhoz, hogy az MMA ezt a funkcióját, amit a törvényalkotó szánt neki immár négy évvel ezelőtt, be tudja tölteni, szükségszerű ez a közeledés az NKA és az MMA között. És a döntéshozatalban természetesen szakemberek lesznek ott, a miniszter, legyen az bármelyik pártnak a jelöltje akármilyen kormányban majd 50 év múlva, nem esett a fejére, hogy egy művészeti kérdésekben döntő testületbe, mondjuk, bányászokat vagy kovácsokat delegáljon, nyilvánvalóan alapvetően a művészetekhez megfelelő formában értő szakemberek kerülnek oda. Ugyanígy az MMA, mert az NKA Bizottságába egyharmad-egyharmad-egy­harmad arányban kerülnek be a szakemberek, az MMA nyilván megint szakembereket delegál. És ott vannak a szakmai testületek, akik szintén delegálnak.

Volt módom nem nagyon közelről, de mégiscsak úgy belekapcsolódni egy-két ilyen lektorálási, döntési ügybe, és bizony azt tapasztaltam, hogy két művész ugyanarról a műről néha háromféle véleményt fogalmaz meg. Ezért nem érdemes ezt túlideologizálni, egyetértés ebben a tekintetben nem lesz, tudomásul kell venni, hogy van egy törvényünk, van egy intézményünk, amely szépen lassan beleilleszkedik az intézményrendszerbe, amelyet nemes célok érdekében hoztak létre, amely jó a művészetnek, jó a kultúrának, és tudomásul kell azt is venni, hogy hatodik éve olyan Magyarországon élünk, ahol egy bizonyos nemzeti keresztény értékek iránt elkötelezett kormányzat van. Nyilvánvaló, teljesen nyilvánvaló, hogy elsősorban ezt a vonalat támogatja, de senkit nem űz ki, senkit nem támad, nem tiltja ki az országból, nincs a „három T” uralma, mint ami volt valamikor. Ezek tehát természetes dolgok, ne dramatizáljuk a helyzetet, és támogassuk ezt a törvényjavaslatot, amit a Kereszténydemokrata Néppárt mindenképpen támogatásra méltónak tart. Köszönöm szépen, és elnézést kérek, ma reggel berekedtem. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 98 2015.11.19. 15:25  91-128

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy nagyon alaposan végiggondolt, jól előkészített és komolyan összehangolt törvényjavaslat fekszik előttünk 7402. számmal. Köszönet és elismerés illeti az Emberi Erőforrások Minisztériumát, annak legalább kettő, ha nem három vagy négy államtitkárságát és természetesen a kormányt mindazért a nemcsak erőfeszítésért, hanem eredményért, amit a jelen magyarság egyik legsúlyosabb gondjának orvoslására tett és tesz. És az a legsúlyosabb gond nem más, mint az a demográfiai helyzet, amelyikben ugyan javulóban vannak a mutatók örvendetes módon, de még mindig azt vetítik előre, hogy ha a magyarság létszámában továbbra is így fogy, akkor az a vízió, amit a reformkorban filozófusok, gondolkodók felfestettek, nem is olyan valószerűtlen.

Azonban kormányunk megtesz mindent annak érdekében, hogy ez ne következzék be, és ennek egyik bizonyítéka az az intézkedéssorozat, amit 2010 óta a második, majd a harmadik Orbán-kormány következetesen tesz, és ebben a törvényjavaslatban is visszaköszön. Ez pedig nem más, mint hogy intézményes kereteket és pénzügyi forrásokat teremt ahhoz a gyermek- és családpolitikához, amely a népszaporulatot és a gyermekek egészséges fejlődését magasabb színvonalon, nagyobb eredményességgel tudja biztosítani, mint tette azt a megelőző időszakokban.

Ennek a törvényjavaslatnak számos részletében felmutatható sok-sok erény. Ha a legnagyobbat kellene kiemelnem, talán mégis azt emelném ki, amely szerves kapcsolatban áll a kormányunk politikájával, hogy a gyermekvédelmet, a gyermekek ellátását, a családpolitikát, a szociálpolitikát, idesorolnám még a köznevelés egyes elemeit is, egy egységnek tekinti, annak kezeli, bizonyítván, hogy ezt a nagyon fontos feladatát a kormányzat csak összehangolt, egységes intézkedéssorozattal és ahogy Selmeczi Gabriella képviselő asszony fogalmazott, holisztikus látásmóddal és holisztikus intézkedéssel lehet javítani.

Én tehát örömmel olvastam mindezt a törvényjavaslatban. És annak is örülök, hogy a médiumokban most már napok óta nagyon sok híradást lehet arról hallani, hogy milyen változásokat hoz ez a törvényjavaslat, és ha van törvény, amely megérdemli ezt a nagy médianyilvánosságot, akkor ez éppen ez, hiszen nagyon sok embert érint, és nagyon fontos, hogy tudjanak róla.

Én nem fogok végigmenni a törvényjavaslat összes passzusán, amit természetesen a Kereszténydemokrata Néppárt, amelynek politikájában a család és a gyermek kiemelt helyet foglal el, mi több, elsődleges szerepet játszik, természetesen teljes mellszélességgel támogatja, és a kidolgozásában különböző módon és különböző időpontokban részt vett. Mégis szeretném néhány összefüggését felvillantani ennek az intézkedéssorozatnak. Mint mondtam, 2010 óta folytatja a második, majd később a harmadik Orbán-kormány azt a politikát, amely azt szolgálja, hogy a családok, benne pedig a gyerekek helyzete lényegesen javuljon.

(15.10)

Hiszen a gyerek a családban érzi a legjobban magát. Ezért is függnek össze a dolgok.

Mint tudjuk, 2011-ben a köznevelési törvényben született meg a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatára az az intézkedés, hogy hároméves kortól járjon minden gyermek óvodába. Ez 2015 szeptemberétől megvalósult. Ez most ebben a törvényjavaslatban kiegészül azzal, hogy az óvodába járó gyermekeknek igen jelentős százaléka ingyenes ellátást fog kapni. A hároméves kortól való óvodába járás pedagógiai, fejlődéslélektani szempontból alapvető fontosságú. Picit elszomorodtam az első ellenzéki hozzászólás hallgatása közben, mert nem nagyon sok gondolat volt az elhangzottak mögött a tekintetben, hogy a gyerek egészséges lelki, testi, érzelmi, erkölcsi fejlődésén van a hangsúly, hanem a számokkal való manipulációnak valami zavaros fejtegetését hallottuk. Ennek során arra kellett megint csak rájönnöm, hogy vannak olyan politikai erők, vannak olyan gondolkodók, akiknek a fejében a világ csak materiális összefüggésekből áll, statisztikai adatokból, amelyeket lehet csűrni-csavarni a mindenkori pártérdekeik szerint.

Azon vitatkozni, hogy most a 4,5 milliárd forint sok vagy kevés, vagy elég, vagy hogy honnan kerül elő, az egy törvény megalkotása során felesleges, hiszen nincsenek meg még a tapasztalati adatok. Az elmúlt években is végigélhettük azt, hogy előre huhogunk, hogy honnan lesz valamire pénz, ezt hallottam az előttem szólótól most is, hogy nem tudni, milyen költségvetési támogatást fognak kapni ezek az intézmények, amelyek létrejönnek. Kérem szépen, régóta tudjuk, hogy ezeket nem az alaptörvények szokták meghatározni, hanem a költségvetési törvény, a végrehajtási rendeletek. Olyan még nem volt az elmúlt öt és fél évben, hogy a törvény rendelkezik valamilyen feladatról, és az azért nem tud teljesülni, mert nem teremtődnek elő hozzá a források. Ezért nem erre a jajgatásra lenne szükség, hanem az a feletti öröm kinyilvánítására, hogy tényleg számos olyan intézkedés van ebben a törvényben és született már meg a múltban és elővételezi a törvény 2016-ra, ’17-re, amely azt vetíti előre, hogy a gyermekeink helyzete lényegesen javulni fog.

A gyermekétkeztetésről szólnék néhány szót. Igen, nincs pontosan, nem is kell egy törvényben, isten ments, hogy pontosan szabályozzuk azokat a technikai részleteket, hogy hogyan és miként kell a családoknak igényelni a szünidei étkeztetést. Nagyon helyes, hogy csak akkor jár a gyereknek, ha a család ezt igényli. A magyar családok igen jelentőse része azért ‑ itt pontos számot nem tudok mondani, de látom a környezetemben, a falumban, ahol lakom ‑ vagy elmegy nyaralni, vagy a kivett szabadság idején otthon maradnak, megfőzik azt az ebédet, és nem tartanak igényt gyermekétkeztetésre. Ott nem tart még ez az ország, hogy az ablakon kidobjunk összegeket olyan tevékenységre, amelyre nincs is igény. A másik oldalról viszont helyesli a Kereszténydemokrata Néppárt is természetesen, hogy a szegény sorsú gyermekek, akiknek elég sok hátrányt kell elszenvedniük az életben, legalább a napi egyszeri meleg étkeztetést megkapják. Bízzunk benne, hogy az ország fejlődése majd oda fog vezetni, hogy erre az intézkedésre egy évtized vagy jó néhány év távlatában nem lesz szükség.

Bölcsődei ellátás. Jelentős része ennek a törvénynek a kisgyermekkori nevelés, illetve az úgynevezett nappali ellátás. Talán nem kerülte el a képviselőtársaim figyelmét, hogy nappali ellátást mondtam. Ez talán az egyetlen olyan pont, ahol picit kritizálom a törvényt, mert a „napközbeni” a magyar nyelv szabályainak nem felel meg, és mint tanárember, mint képviselő nem nagyon örülök neki, amikor helytelen kifejezéseket hallok. Javaslom, ha lehet, még változtassuk át nappali ellátásra, mert az egy helyes magyar szó. Attól, mert ez már bevett, mert sokszor mondtuk, még nem kell a helytelent rögzíteni.

De térjünk vissza a nappali ellátásra bölcső­déskorban! Hallottuk kritikaként, hogy milyen óriási bűn, hogy a barcelonai 35 százalékos bölcsődei ellátottságot a kormány 25 százalékra csökkentette. Ha jól tudom, most a gyerekek 17 százaléka jár bölcsődébe. Most az a célunk, hogy 35 százalékuk valóban bölcsődébe járjon? Az a cél, amit Selmeczi Gabriella képviselőtől hallottunk, hogy minden család, minden szülő szabadon dönthessen arról, hogy vissza akar-e menni a gyermek hároméves kora előtt dolgozni az anyuka, tehát szükség van-e bölcsődére vagy sem. És ha ez lesz, akkor a 25 százalékot meghaladhatjuk, de azért a statisztikai folyamatoknak van egy törvényszerűsége, valamint ismerve a magyar szociális intézkedések sorozatát, abból, ami most 17 százalékos, mesterségesen nem kell 35 százalékot csinálni csak azért, mert Barcelonában elhatározták. A hangsúly azon van, hogy aki dolgozni akar, és nincs más megoldása, az helyezhesse el bölcsődében a gyermekét.

Már csak azért sem kell forszírozni a 35 százalékot, mert nagyon jól tudjuk, és ezt nagyon sokan átéltük, amikor a gyermekeink kicsik voltak, hogy a bölcsődei életkor bizony olyan, amikor a gyerek nagyon hamar megbetegszik, amikor az egészségének, a fejlődésének árt esetleg az, hogy közösségben van, mert az immunrendszere még nem teszi alkalmassá arra, hogy elviselje a fertőzéseket. Személyes élettapasztalatom is azt mutatja, hogy bizony nagyon sokszor nem sikerült bölcsődébe vinni a gyereket, mert többet volt beteg, mint amennyit bölcsődébe tudott járni. Körülbelül hároméves korára erősödik meg nagyon sok gyerek annyira, hogy már nyugodtan közösségbe járhat. Ezért fontos azt a szempontot hangsúlyozni ‑ megismétlem ‑, hogy ahol a családnak ez az óhaja, kívánsága, akarata, hogy az édesanya dolgozhassék, és nincs más megoldás, mint hogy bölcsődébe járjon a gyerek, ott teremtse meg a kormány és az önkormányzat együttesen a bölcsődébe járás feltételét. De ne tűzzünk ki ilyen abszolút célokat, mert ez engem kísértetiesen emlékeztet arra a szocializmus kezdetén meghirdetett sok-sok jelszóra, hogy „asszonyok a bányába”, „asszonyok a traktorhoz”. Azért van az életnek egy természetes rendje, ami ellen nem kell mesterségesen fellépni, csak azért, mert a világban ez olyan nagyon divatos lett.

Örömmel fogadtam azt a változtatást, hogy a hároméves kortól kötelező óvoda nem teljesíthető a családi napköziben. Ez bizony egy olyan pont volt, ahol a saját párttöbbségemmel is szembemenve sosem támogatottam ezt az elgondolást. Örömömre szolgál, hogy a törvényalkotók most megtették ezt a lépést. Nem mintha a családi napközire akkor nem lett volna szükség, de az mégiscsak egy másfajta intézmény, mint az óvoda, és ha mindenkinek kötelező, akkor az állami és önkormányzati óvodákat kell támogatni. Munkahelyi óvodáról ugyan nincs szó a tervezetben, de munkahelyi bölcsődéről igen. Nagyon támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt, hiszen a kisgyerekeknek a hosszú utaztatás is problémát jelenthet. A munkahelyi bölcsőde pedig nagyon sokszor az egyik szülő munkahelye közelében vagy éppen ott van, ezzel is a gyerekek egészségét kímélni lehet. Örvendetes, hogy a bölcsődei felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozók besorakoznak a pedagógus-életpályába a béreket illetően. Ez megint pontosan és jól mutatja azt a koncepciózus, évekre előre tervezett és fokozatosan ütemezett politikát és intézkedéssorozatot, amelyet a humánszféráért felelős minisztérium és a kormány gyakorol. Jól emlékszem, amikor a pedagógus-életpálya elindult, mennyi huhogás volt az ellenzéki padsorokból, először hogy nem kell, utána hogy honnan lesz erre pénz, utána meg a sürgetés, hogy de igen, még ezt is, meg azt is, meg amazt is. Bár olyan helyzetben lenne Magyarország, hogy egyszerre mindenkinek óriási béremeléseket lehetne adni, de annyi tényt lehet felsorakoztatni az elmúlt évekből arra, hogy a kormány az ígéreteit teljesíti, és nem hagy az út szélén senkit, fokozatosan, ahogy ereje engedi, emeli a béreket, hogy ez mindenképpen örvendetes és bizalomra ad okot.

(15.20)

Befejezésül egy elég fontos gondolat, amit nagyon keveset hallok a kommunikációban is és a politikusok szájából is. Az nagyon jó, hogy gyermekeket ingyenesen étkeztetünk, nagyon jó, hogy gondoskodunk róluk, hogy felügyeljük a gyerekeket, de azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a gyermek táplálása, felnevelése, a róla való gondoskodás alapvetően a családok feladata, a szülőké, akik a gyermeknevelés örömeire vállalkoztak, és tudják, hogy ez persze a piacon pénzbe kerül. De ha mindig azt a mentalitást folytatjuk, hogy az állam majd segít mindenkinek, akkor kialakul egy olyan gondolkodás az emberekben, hogy a gyerekvállalás nem a szülők ügye.

Ha a jövedelemszint emelkedik, ha a munkahelyek száma emelkedni fog, bízhatunk abban, hogy mind több család lesz abban a helyzetben, hogy ezt természetes erkölcsi kötelességének tekinti, és nem az államtól vagy az önkormányzattól vár olyan segítséget (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyre történetesen rá sincs szorulva. Elnézést kérek és köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 160 2015.11.19. 13:58  153-170

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Negyed kilenc elmúlt pár perccel, elég késő van ahhoz, és elég régóta itt ülünk az ülésteremben, hogy úgy döntöttem, nem szólok hozzá a törvény minden egyes érintett témájához, annál is inkább, mert a Kereszténydemokrata Néppárt támogatja a módosítást, inkább egy-két fontos mozzanatra hívnám csak fel a tisztelt Országgyűlés figyelmét.

A köznevelést módosító részekkel szintén nem foglalkozom; a diákigazolványok és tanárigazolványok elektronikus kártyaként történő használata indokolt, logikus.

Az első téma, amelyet érintenék, ez a duális képzésben részt vevő hallgatók munkadíja. Nagyon örültem, hogy végre eljutottunk idáig, hogy ezt a fontos kérdést a törvény szabályozza, hiszen a duális képzésnek ez egy olyan tartozéka, amely nélkül kudarcra lenne ítélve. Nyilvánvalóan majd az élet eldönti, hogy a szabályozás mennyiben tökéletes; jónak látszik mindenképpen, támogatja a KDNP.

Viszont felhívnám a figyelmet itt egy fontos mozzanatra. Megítélésünk szerint a pedagógusképzésre ráépített ötödik, illetve hatodik gyakorlati év is duális képzés, hiszen gyakorlatot végeznek majd a hallgatók, még mellette azért tanulnak is. Ezért tisztelettel arra kérem a kormányt, hogy ne feledkezzék meg nagyon hamarosan ezt az ügyet szabályozni, hiszen két év múlva odakerülnek az új osztatlan képzésben részt vevő tanárjelöltek, hogy kikerülnek ebbe a gyakorlati évbe, amit ugyan nem hívunk duális képzésnek, de szerencsés lenne így elnevezni, és annak analógiájára megosztozni a forrásokban az egyetem, főiskola, illetve a gyakorlóhelyek között. Ez a majdnemhogy előzmények nélküli gyakornoki év a tanárképzésben nagyon sok végiggondolandó témát jelent, és érinti mind a köznevelést, mind az egyetemi és a főiskolai oldalt, nemcsak finanszírozási, jogi szabályozási kérdéseket is felvet. Nyilvánvalóan nehéz lesz megoldani, de meg lehet oldani, úgyhogy azt szeretném kérni, hogy ez a munka kezdődjék el, vagy legalábbis értesüljünk róla, mert én magam úgy veszem észre, vagy nem tudok róla, hogy erre már gondolt volna a kormányzat. De ezt a részét, mint ahogy az egész törvényt, nagyon üdvözlendőnek tartjuk.

Szintén támogatjuk a struktúra átalakítására vonatkozó tervezeteket. Mindez azt igazolja, hogy visszatekintve egy jó 15 évre, az egyetem, az egész felsőoktatás egy olyan élő szervezet, amely állandóan változik, és a kor igényeihez, a nemzetközi trendekhez történő igazítás időről időre megjelenik. Jó fél évszázaddal ezelőtt egy merev, statikus struktúra volt a felsőoktatás, azóta rengeteg változáson esett át.

Én magam és a KDNP üdvözöljük az Állatorvos-tudományi Egyetem önállósodását, és támogatjuk természetesen az alkalmazott tudományok egyetemeinek létrehozását Kecskeméten, illetve Gyöngyös-Eger, Eger székhellyel.

Azt olvastam az indoklásban, hogy ezeknek a volt főiskoláknak az egyetemmé történő átnevezése, ahogy az előttem szóló képviselő úr mondta, azért is fontos, mert az egyetem szó jobban vonzza a nemzetközi hallgatóságot, és fontos célja a felsőoktatás-irányításnak, hogy külföldi hallgatók is jöjjenek a magyar egyetemekre minél nagyobb számban. Ez igaz, el is fogadom, ez egy nagyon nyomós érv. De osztom azt a véleményt, attól, hogy egyetem lesz, még a színvonal emelése vagy emelkedése nem bizonyos.

Amit Pósán képviselő úr mondott a felszólalásában, az rendkívül húsbavágó, hogy az egyetemi oktatók is érezzék a felelősségüket minden egyes vizsgán, minden egyes zárthelyi értékelésénél, mert az, hogy ők elégségesnek minősítik-e a hallgatók tudását vagy sem, az eldönti a jövő értelmiségének a színvonalát. Ugyanígy a bemeneti követelmények meghatározása, emelése is a színvonal, a minőség, az egyetem nívójának az emelését szolgálhatja.

Itt felhívnám a figyelmet egy olyan kettős beszédre, amely talán nem is tudatos, de nagyon sokszor szembetalálkozunk vele a felsőoktatásról megnyilatkozó különböző közszereplők szavait hallva. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a nyelvvizsgával kapcsolatos módosítások az igényességet szolgálják-e. Másrészt pedig értem, hogy ez egy olyan probléma, amit tolunk magunk előtt évtizedek óta, és a nyelvvizsga hiánya bizony köztudottan azt eredményezi, hogy tízezres nagyságrendben nem tudunk diplomákat adni, vagy nem tudtak az alapképzésből a mesterképzésbe átlépni a fiatalok. Csak arra a felelősségünkre szeretnék utalni, hogy mi, akik a törvényt alkotjuk és elfogadjuk, felelünk azért, hogy a felsőoktatás nívója, az igényessége hogyan emelkedjék. És azt nem vitatja senki tudomásom szerint, hogy a jövő magyar értelmiségének idegen nyelveket birtokolni kell. Nemcsak úgy hozzávetőlegesen, mert az a középfokú nyelvvizsga, amit megkívánunk, az csak hozzávetőleges nyelvtudás, hanem sokkal jobban. Ezért ideje lenne már túllépnünk ezen az álszemérmes, álhumánus szempontrendszeren, és kimondani kerek perec, hogy kivéve azokat, akiknek olyan képességbeli hiányosságuk van, ami orvosilag igazoltan képtelenné teszi őket arra, hogy idegen nyelvet elfogadható szinten meg tudjanak tanulni, igenis, a felsőoktatási diplomának feltétele, mégpedig a bemenet oldaláról, úgy, ahogy azt a felsőoktatási törvény rendezi ‑ ha jól emlékszem, 2020-tól vagy ’21-től ‑, a nyelvvizsga. És óva intem attól a mindenkori parlamentet, hogy megint elkövesse azt a hibát, hogy álhumánumból, szánalomból enyhítsen ezen a törvényen. Most ezt egy ideiglenes módosításnak tekinthetjük ilyen szempontból, ami segít bizonyos rétegeken, mert 2020-tól, ’21-től ez a probléma nem fog felmerülni.

Egyértelműen az igényességet szolgálja meglátásom szerint a doktori képzésre vonatkozó új szabályozás. El lehet, és bizonyára az államtitkár úr személyesen is és az apparátusa is heteket, hónapokat vitatkozgatott a különböző szakmai és egyéb szervezetekkel, hogy melyik a legjobb megoldás, és hiszem azt, hogy megtalálták a legjobbat. A három korábbi szabályozás, mint látjuk, azt eredményezte, hogy végül is a doktori címet az induló létszámhoz képest, ha jól emlékszem, 25 százalék érte el. Ez önmagában azt mutatja, hogy itt óriási pénzek mentek veszendőbe, energiák mentek veszendőbe. Jóllehet, ezeknek a fiataloknak, akik azért elvégeztek egy-két évet és nem jutottak el a doktori cím megszerzéséig, azért a tudásuk gyarapodott, de mégiscsak a doktori képzésnek az egyetlen és kitüntetett célja annak a tudományos utánpótlásnak a biztosítása, amely az ország szellemi fejlődésének a motorja, és ezáltal közvetve a gazdasági fejlődésének a motorja is.

Ezért itt nem lehetünk elnézőek, hogy beiskoláztunk iksz hallgatót a doktori iskolára, kapnak magas ösztöndíjat ‑ legyünk őszinték, a 100 ezer forint sem volt alacsony, amit meg a mostani törvénytervezet javasol, még magasabb.

(20.30)

Tehát kellőképpen dotálja is őket az állam, megbecsüli, el kell tőlük várni, hogy hacsak emberi tragédiák, olyan élethelyzetbeli változás nem történik, ami ezt indokolja, akkor szerezzék meg a címet. Azért helyeslem ezt a 2 + 2 megoldást, mert lehetővé teszi azt, hogy a második év után, akin már látszik, hogy képtelen lesz arra, hogy a disszertációját önállóan megírja és megvédje, az akkor legalább kiesik ebből a képzésből és azok, akik bent maradnak, nagyobb valószínűséggel szerzik meg.

Ugyan nem érinti a törvény, nem is kellett, hogy érintse, csak felhívnám itt is a figyelmet, sokkal nagyobb tekinteteket kellene vetni a doktori disszertációk elkészítésének módjára, az ezzel kapcsolatos lehetséges csalások kiszűrésére. Viszont a fiatal doktoranduszokat minden módon segíteni kell, hozzá kell őket juttatni ahhoz, hogy bekapcsolódjanak minél előbb abba a tudományos vérkeringésbe, amelyben mindannyian, akik esetleg egyetemre jártunk, esetleg még oktattunk is, mint jómagam is, akárhányszor megfürdünk egy kicsit, lubickolunk abban a közegben, amit a fiatal szellemi munkások bizonyítanak. Nos, ehhez szorosan kapcsolódik a következő téma és általam utolsóként említett téma, ez az egyetemi oktatók bérrendezése, mert ha ez megtörténik, mégpedig olyan mértékben, ahogy a tervezet javasolja, akkor el fogja kerülni a felsőoktatás és a felsőoktatási irányítás is azt az anomáliát, amelyet az előttem szóló képviselő úr felvázolt. Itt nem idézem a számokat, de egy tanársegéd fizetése azért magasabb lesz, mint egy doktoranduszé, és hozzá kell tenni, hogy a doktori szabályzat szerint a doktori képzésben nem a tanársegédek és az adjunktusok vesznek részt, hanem a docensek és a professzorok. Ha mégis van olyan egyetem, amelyik a tanársegédeit állítja oda, akkor viszont meg kell büntetni, ellenőrizni kell.

Az ellenőrzés egy kicsit gyenge oldala a felsőoktatásnak. Itt közben átfutottam az ÁSZ jelentését is, amely ugyan a finanszírozásról meg a pénzgazdálkodásról szól, de ebből is az derül ki, hogy a belső ellenőrzése az egyetemeknek erősítésre szorul, és az ágazati irányításnak is oda kell figyelni, és minden egyes döntésnél azt látni, hogy a doktori képzés átmenet a felsőoktatás és a tudomány világába, ha ott hibázunk, ha ott elnézőek vagyunk, akkor nagy hibát követünk el. De ugyanúgy nagy hibát követünk el, hogyha elnézőek vagyunk a tekintetben, hogy a vizsgák és a különböző beszámolók értékelése hogyan történik.

Tisztelt Képviselőtársak! Én is egyetemi oktató vagyok és voltam, jóllehet most nem gyakorlom ezt a mesterséget, de nagyon jól emlékszem arra, hogy oktatótársaim szinte büszkélkedtek azzal, hogy „én soha nem buktatok”. Nagyon szimpatikus emberi vonás, nem is azt mondom, hogy buktatni kell, de akinek elégtelen a tudása, annak elégtelent kell adni és ismételje meg. Én is dicsekedtem azzal, hogy nagyon keveset, nagyon kevés hallgatót, imádtam jelest adni, de az kapjon jelest, az kapjon elégségest, akinek a tudása megfelelő, úgyhogy erre érdemes azért nagyon odafigyelni.

Végül is ez a béremelés, amit a kormányzat itt kilátásba helyezett, elég jól kompenzálja azokat a sérelmeket, amelyek köztudottak voltak, de én ebben is azt a jelet látom, hogy kormányunk, ahogy erejéből futja, igyekszik minden rétegnek pótolni azt, amit a megelőző évtizedben nem volt képes, mert az ország gazdaságilag, anyagilag a tönk szélén állt. Megindultak most már azok a béremelések, itt tárgyaltuk vagy öt órával ezelőtt a szociális tárgyú törvényeket, amelyek beemelik a pedagógus-életpályába a felsőfokú bölcsődei dolgozókat is, most itt végre az egyetemi oktatók béremelését is látjuk. Azt kívánom tiszta szívemből, államtitkár úr, önnek is meg az egész kormánynak is, hogy ez a folyamat ne álljon meg soha. Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
120 12 2015.11.23. 5:07  11-14

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom megállni, hogy egy mondatot ne szenteljek annak, hogy hosszú képvi­selői múltam után is még mindig elképedve hallgatom azt, hogy az ellenzék időről időre nem átallja és nem röstelli ugyanazokat a témákat idehozni, amelyekre már huszonötször választ kapott.

Én nem ezt a csetepatét folytatnám, hanem egy olyan témáról szeretnék szólni, amely beleilleszkedik a megelőző hetek eseménysorozatába, amely mind-mind arról szólt, hogy a magyarságunk fejlődik, gyarapszik, erősödik, és hogy ezért mi mindent kell megtenni. Ilyen eseménysorozat volt a magyar szórvány napja és a magyar nyelv ünnepe, és az, amiről most szólni szeretnék, a Rákóczi Szövetség által a kisiskolásoknak szervezett ösztöndíjprogram.

A Rákóczi Szövetség évek óta oroszlánrészt vállal a külhoni magyar kisiskolások beiratkozási programjának szervezésében. Azok a gyerekek, illetve szüleik, akik magyar óvodába vagy iskolába íratják be gyermekeiket, ilyentájt, a tanév elején jelképes ösztöndíjat kapnak. Sok egyéb sikeres intézkedés mellett ezzel az aktussal ismerjük el a nemzet iránti hűségüket. Ebben az évben mintegy 5800 kisdiák vehette, illetve veszi át az ösztöndíjat az elszakított területeken, hiszen a program még folytatódik.

A finanszírozásban élen jár a civil szféra és számos közéleti ember. Magyarországi önkormányzatok százai és mások mellett a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselői önként segítik pénz­beli adományokkal, példát mutatva arra az egyszerű igazságra, hogy testvérek, azaz ‑ a népszerű dal refrénjét idézve ‑ egy vérből valók vagyunk, és hogy erkölcsi kötelességünk segíteni nálunk nehezebb sorsú testvéreinken.

Magam, mint a KDNP képviselője, három ilyen alkalmon lehettem jelen: Szenczi Molnár Albert szülővárosában, Szencen, a bencés hagyományokat ápoló, Jedlik Ányost és Czuczor Gergelyt sajátjának tekintő Érsekújváron, és A föl-földobott kő költőóriásának, Ady Endrének a nevét viselő iskolában, Párkányban. Ez utóbbi helyszínen jelen volt köztársasági elnök urunk felesége, Herczeg Anita is, aki szép lelkesítő beszédben köszöntötte a jelenlévőket.

A mindenütt ünnepséggel kísért ösztöndíjátadások az érintett iskolák tanárainak, szülői közösségének és nem utolsósorban a kitűnő szervezőmunkát végző Rákóczi Szövetségnek köszönhetően mindenütt valódi örömünneppé, magyarságunk melletti tanúságtétellé váltak. A kis elsősök magyar versekkel, magyar néptánccal, tréfás jelenetekkel örvendeztették meg a közönséget. Az iskolaigazgatók és a tanítók, köztük számos tanító férfi is, elismerésre méltó pedagógiai munkát végeztek, hiszen az alig több mint két hónapja iskolába járó gyerekek hiba nélkül szerepeltek, mosolyt csalva mindannyiunk ajkára. És szólnom kell a szülőkről is, mert ők döntöttek úgy, hogy minden ellenpropaganda ellenére magyar iskolába íratják a gyermeküket. És nyilvánvaló, hogy döntésükben nem a jelképesnek mondható ösztöndíj játszott hangsúlyos szerepet, hanem magyarságtudatuk, nemzeti elhivatottságuk és az a tény, hogy egyre inkább belátják, magyarnak megmaradni érdemes, mert a nyelvünk olyan kincs, amely csiszolja az agyat, és mert Magyarország minden tekintetben gyarapszik, amelyhez tartozni komoly előnyöket hozhat majd a gyermeküknek.

Megható pillanatoknak lehettünk tanúi az ösztöndíjátadást követő kézfogások közben, egymás szavába vágva mondtunk köszönetet egymásnak, mi, az átadók azért, mert jól döntöttek, hogy őrzik a magyarságukat, ők pedig, akik az ösztöndíjat átvették, azért, hogy a magyar kormány annyi segítséget nyújt nekik, és azért is, hogy ott voltunk, részt vettünk az ünnepségen.

Kedves Képviselőtársaim! Tiszta szívvel javaslom, hogy mindenki támogassa önkéntes hozzájárulással a Rákóczi Szövetséget. Jó helyre mennek a forintok, nagy szükség van rá a Felvidéken, Kárpátalján különösen, a Vajdaságban, Erdélyben és a szórványban.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
126 91 2015.12.15. 3:23  90-95

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Gondolom, ön fog válaszolni. Közel két év telt el a fémkereskedelemről szóló 2013. évi CLX. törvény elfogadása óta, amely jelentősen szigorította az ágazatra vonatkozó szabályozást, és azt a célt tűzte maga elé, hogy meggátolja a színesfémlopásokat és az illegális kereskedelmet.

Érdemes felidézni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a fémlopások visszaszorításának érdekében a szabályozással mit is tűztünk magunk elé ki célul. Néhány a legfontosabb változtatások közül: legyenek szigorúbbak az ellenőrzések, és ezeket vezessék be; emelkedjenek a büntetési tételek; az engedélyezési, raktározási feltételek is szigorodjanak, és végül javuljon a hatóságok közötti együttműködés. A törvény elfogadása óta nagy megelégedésünkre szolgál, hogy olyan híreket lehet hallani, amelyek szerint a fémlopás vagy az illegális fémkereskedelem jelentős mértékben visszaszorult. Köztudott volt, hogy korábban igen érzékenyen érintette ez a probléma egyebek mellett a közszolgáltatókat.

Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tájékozódtam, hogy a fémkereskedelemről szóló 2013. évi CLX. törvény hatálybalépése óta a közszolgáltatók helyzete lényegesen javult. A biztonság érdekében tett erőfeszítések, valamint a szigorodó törvényi szabályozás együttesen az eddig eltelt viszonylag rövid időszakban érzékelhető eredménnyel járt. A MÁV-nál például, amely talán a leginkább veszélyeztetett, ám fontos közszolgálati szerepe miatt kiemelten védendő szolgáltató, két év alatt a hatodára csökkent a kábellopások száma, a fémlopásoké pedig a harmadára esett vissza. A Budapesti Közlekedési Vállalat tájékoztatása szerint a fémlopások száma itt is jelentősen visszaesett, köszönhetően a BKV és a rendőrség hatékony együttműködésének, amely az elmúlt időszakban több sikeres razziában öltött testet. Itt jegyezném meg, hogy a közlekedés biztonságának fenntartása továbbra is nagyon fontos cél kell hogy legyen. Elvárjuk tehát és joggal, hogy a további nagyon szigorú ellenőrzés is megvalósuljon, ezzel az esetleges bűncselekményeket előzzük meg, és teremtsük meg a maximális utasbiztonságot.

Tisztelt Államtitkár Úr! (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) Az elmúlt időszak tapasztalataiból látszik, hogy csökkentek a lopások. Tisztelettel kérdezem, hogy az érintett hatóságok milyen fémkereskedelmi ellenőrzéseket és milyen eredménnyel hajtottak végre. Vannak‑e új fejlemények, és remélhetjük‑e a pozitív tendencia folytatását? Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
126 95 2015.12.15. 1:07  90-95

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztában vagyok azzal, hogy itt, az Országház falai között sokszor történelmi jelentőségű, súlyos dolgokról esik szó, ehhez képest a kábellopások, a fémlopások nagyon jelentéktelen témának tűnnek, ami esetleg derültséget is kelthet néhányakban. Ugyanakkor a „Ne lopj!” parancsa és ennek betartása egy évezredes parancs, és nagyon fontos, hogy a biztonságunkat szolgálja ennek a törvénynek a jó végrehajtása.

Államtitkár úr meggyőző válaszai, amelyek 318 millióról 20 millióra történő csökkenésről vagy 178 millióról 12 millióra történő csökkenésről szóltak, megnyugtatók a tekintetben, hogy nem kell attól tartanunk, hogy a felelőtlen fém- és kábellopások miatt a biztonságos közlekedésünk, ne adj’ isten, az életünk is veszélyben lesz. Kívánom önöknek, hogy továbbra is sikeresen folytassák ezt a munkát. A válaszát köszönettel elfogadom. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

(13.10)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 14 2016.03.01. 5:01  13-16

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Amint hallották, kulturális kérdésről, kiemelten a magyar filmről kívánok szólni. Ugyan csendesül már az öröm, mégis beszélnünk kell még itt róla.

Tegnapra virradóan több száz tévécsatorna közvetítésének köszönhetően, szerte a földkerekségen közel 1 milliárd ember hallhatta, láthatta, olvashatta és tanulhatta meg ismét Magyarország nevét és hajhatott fejet nemzetközileg is nagyra értékelt kultúránk előtt. Igen, komoly elismerésben részesült, Oscar-díjat kapott Nemes Jeles László tavaly bemutatott filmje, a Saul fia. Szívből gratulálunk a művésznek és az alkotócsapatnak. És jó érzéssel nyugtázzuk, hogy fiatal rendezőnk köszönetet mondott Magyarországnak a támogatásért, a sikeréért.

Az Oscar az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, 1929 óta az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ítéli oda, és egy idő óta a legjobb külföldi alkotásokat is jutalmazza. Ezek sorában lett most győztes a magyar film, amelyet itthon már több mint 100 ezer néző látott.

Az Oscar gálája évek óta, sőt évtizedek óta a nemzetközi kulturális élet meghatározó eseményévé vált. Vannak persze, akik fanyalognak, például amiatt, hogy a politika időről időre besettenkedik a kulisszák mögé. Ennek legismertebb példáját Marlon Brando szolgáltatta, amikor 1972-ben nem vette át személyesen a Keresztapáért neki ítélt díjat, tiltakozásul az amerikai őslakosokkal kapcsolatos bánásmód ellen. Vannak, akik ellenérzésüknek adnak hangot a gálára és a díjra rárakódott üzleti csillámpor, a költséges ruhakölteményekben a 150 méter hosszú vörös szőnyegen bevonuló világsztárok miatt.

Mindettől függetlenül vagy mindemellett büszkeségre okot adó tény, hogy az Oscar világrangot ad és dicsőséget hoz a díjazott alkotásoknak és nemzeteknek. És most Magyarország ismét felkerült erre a világszerte jegyzett dicsőségtáblára. Örüljünk neki, és legyünk büszkék a méltán elismert magyar filmkultúránkra. Mint ahogyan büszkék lehetünk a korábban Oscarral díjazott magyarokra. Megérdemlik, hogy a nevük itt elhangozzék: William S. Darling, Herczeg Géza, Kertész Mihály, a világhírű Casablanca-film rendezője, Lukács Pál, Marczincsák György Pál, Rózsa Miklós, Trauner Sándor, Kiss József, Zsigmond Vilmos, Rofusz Ferenc és Szabó István. Ez a névsor most 12-re bővült Nemes Jeles László honfitársunkkal. Éppen ezért javasoljuk, hogy kulturális politikánk és a szóba jöhető szponzorok mostantól még mélyebben nyúljanak a zsebükbe, és minden lehetséges módon ösztönözzék további remekművek születését.

A magyar film mindig is minőséget jelentett. A sok kiváló alkotás közül itt most csak egyet említek meg, a napokban az egyik tévécsatornán ismét levetített Ház a sziklák alatt című Makk Károly-filmet, amely egyenrangú művészi alkotássá emelte Tatay Sándor novelláját. Azért éppen ezt, mert a köztévé vele állított emléket a néhány napja elhunyt nemzet színészének, Psota Irénnek. Béke poraira! Fájdalom, hogy sokan eltávoztak már az induló 12-es csapatból.

Bárhová nézünk, azt láthatjuk, hogy kedvező szelek járnak mostanában a magyar kultúrára. Országszerte felújított műemlékeink, szaporodó köztéri szobraink, könyvkiadásunk dömpingje, teltházas színházaink és hangversenytermeink, a Virtuózok világsikere, a Röpülj, páva!, de akár A Dal tömegeket megmozgató sorozata, szaporodó fesztiváljaink emel­kedő színvonala mind olyan kulturális értéket teremtett, amely Magyarország védjegye a nagyvilágban.

(9.40)

Mindez csak úgy jöhetett létre, hogy vala­mennyiünk közös munkájával előteremtettük a kultúra támogatásához nélkülözhetetlen forintokat, amelyekkel a kormány és intézményei ‑ mint például a Filmalap ‑ ügyes mecénásként sáfárkodtak. Köszönet érte, és örüljünk végre együtt a tegnapelőtt éjszakai sikerünknek! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 114-116 2016.03.01. 24:59  75-235

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát, nehéz megszólalni egy ilyen, Parlamentbe hozott gyászinduló után. Én magam azon gondolkodtam, hogy úgy látszik, egy egészen más iskolát és országot ismerek (Lukács Zoltán: Így is van! ‑ Dr. Harangozó Tamás: Ebben biztosak vagyunk!), nem tagadván, hogy vannak esetleg rezignált, kiábrándult, könnyen utcára vihető pedagógusok is, de én magam előtt látom azt a sok száz, sok ezer óvónőt, tanítót, tanárt, akik reggelente mosolyogva várják a gyerekeket, és látom azt a sok százezer vagy éppen milliónyi fiatalt, akik reggel örömmel mennek az iskolába, és délután-esténként örömmel számolnak be édesanyjuknak, édesapjuknak arról, hogy ma is tanultak valamit, jó volt az iskolában, és hogy fejlődtek. Úgyhogy hagyjuk is ezt a kétoldalú megközelítést, egymást meggyőzni valószínűleg nem fogjuk tudni, mert akinek az a célja, hogy mindenáron úgy állítsa be a magyar köznevelés rendszerét, mint egy romhalmazt, azt nehéz meggyőzni. Mégis megkísérlem, és tényeket fogok mondani.

De bevezetőként annyit, hogy ez a vitanap nem 13 órakor kezdődött ma, hanem reggel 9-kor körülbelül, amikor is nem is egy napirend előtti felszólalás már a köznevelés helyzetéről szólt, és előrevetítette a délutáni vitanapot. Egyebek között hallhattuk Hiller István napirend előtti felszólalását, aki arról beszélt, hogy az ilyen vitanapok többnyire unalomba fulladnak, és nincsen igazi tétjük. Majd hozzátette, hogy ők, mármint az MSZP nem ilyen unalmas, tét nélküli vitanapot akarnak rendezni, hanem - idé­zem ‑ „útmutatást akarnak adni”. Szeretném megkérdezni, hogy miféle utat akarnak nekünk itt felmutatni. Hiszen 1948-tól kezdődően 2010-ig, kétszer négy év kivételével, közel hatvan évük volt nekik arra, hogy a közoktatás ügyét rendbe tegyék (Közbeszólás az MSZP soraiból: Istenem! ‑ Dr. Varga László: Miről beszélsz? Te voltál MSZMP-tag! ‑ Dr. Harangozó Tamás: MSZMP, Hoffmann Rózsa, üljön le!), és olyan közoktatási rendszert építsenek ki, amely virágzik. Nem fogok szólni hatvan évről, csak a megelőző huszonötről. (Dr. Harangozó Tamás: Kettőnk közül maga volt az MSZMP tagja, úgyhogy fejezze be! ‑ Közbeszólások az MSZP és a kormánypártok soraiból. ‑ Az elnök csenget.)

ELNÖK: Tessék, képviselő asszony, folytassa!

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Megpróbálnám. Nagyon nehéz túlkiabálni persze itt a férfiak harsogását, de azért megkísérlem a lehetetlent.

Nos, ha csak 1990-ig megyünk vissza, milyen utat mutatott az MSZP, illetve azok a kormányok, amelyek a közoktatást, köznevelést ‑ akkor még közoktatásnak hívtuk ‑ irányították? Elbocsátott tanárokat. Hallottunk itt számokat mintegy 16-17 ezerről. Mutatott olyan utat is, hogy megemelte minden egyes pedagógus heti kötelező óraszámát heti két órával, anélkül, hogy ehhez fizetésemelést rendelt volna. Nem követték ezt az intézkedést sztrájkok és tüntetések. Elvették a pedagógusoknak és másoknak is a 13. havi fizetését, ezzel mintegy 17 milliárd forintot vontak el a közoktatásból, amit mi visszatettünk. És sorolhatnám a problémákat, a gyengülő eredményeket, a közoktatási rendszer teljes szétzilálását. Aki figyelt Balog Zoltán miniszter úr expozéjára, ott sorban egymás mellé tette azokat a jeleket, ami miatt 2010-ben változtatnunk kellett. Ezért ez a vitanap talán ne útmutatás legyen, hanem legyen az, aminek lennie kell, eszmecsere, konzultáció arról, hogy hogyan tovább, mit kell csinálni, hogy azok a kétségtelenül meglévő problémák, amelyek miatt most itt összeültünk, javuljanak.

Szeretném a mondandóm elején még leszögezni, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt számára és magától értetődően a szövetséges nagyobbik párt, a Fidesz számára is a köznevelésben a legfontosabb érték a gyermek. Éppen ezért neveztük a 2011-ben néha ironikusan emlegetett köznevelési törvényt köznevelésnek, mert nevelni köztudottan a gyerekeket lehet. Számonkérni bizonyos mondatok hiányát teljesen fölösleges, amikor a Fidesz-KDNP-kormány minden intézkedése a gyerekek javát szolgálja. Azt hiszem, nem kell itt bizonygatni azt a családpolitikát, amely pont azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek ne éhezzenek, hogy jobban éljenek. És ugyanígy az iskolarendszerben is tisztában vagyunk azzal, hogy ha történetesen a pedagógusok élethelyzetén javítunk, ez is a gyerekek érdekét szolgálja, mert a jobban fizetett, jobban megbecsült tanárok a gyerekekkel eredményesebben tudják a pedagógiai munkát végezni.

A másik ilyen alapvetésünk, hogy megbecsüljük, tiszteljük a tanárembereket, fejet hajtunk előttük, és azt hiszem, hogy a 2010 óta megkezdett politikánk, a pedagógus-életpálya, az itt már számokkal többször alátámasztott és bebizonyított fizetésemelés mind-mind azt igazolja, hogy kiemelt figyelemmel van a kormányunk a pedagógusokra, és értékeljük a munkájukat. Tisztában vagyunk azzal, hogy a jó iskola legfontosabb alapfeltétele a jó pedagógus, a jól megfizetett, megbecsült pedagógus ‑ mi más szolgálja jobban a gyerekek érdekét, mint ez?

De nézzük akkor a mai helyzetet, ami miatt ezt a vitanapot kezdeményezték. Ahhoz, hogy a helyzetet tisztán lássuk, egy kicsit érdemes visszatekinteni. Ígértem, hogy nem fogok hatvan évre, pláne nem száz évre visszamenni, csak a kilencvenes évekig. A kilencvenes évek elején alakult ki az az oktatási rendszer, amely háromféle fenntartót tett lehetővé a köznevelés, a közoktatás rendszerében, így a települési önkormányzatokat, az egyházakat és emellett magániskolák létét is lehetővé tette. Itt most az önkormányzati iskolarendszerről engedjenek meg néhány szót.

Az önkormányzatok voltak tehát a fenntartók, közel háromezer települési önkormányzat a több mint ötezer iskolánál. Nem vitatva az önkormányzati testületek, polgármesterek jó szándékát, iskola iránti elkötelezettségét, mégis azt kellett tapasztalnunk, hogy ez az önkormányzati rendszer ahelyett, hogy összetartott volna és jobban szolgálta volna a gyerekek egyenlő esélyének a mindenki által tiszteletben tartott és követendő célját, egyre jobban széjjelment, egyre jobban nőttek a különbségek az iskolák között mind anyagi tekintetben, felszereltségben és természetesen az oktatás színvonala tekintetében is.

(15.40)

Az önkormányzatok mintegy 50 milliárd forint adósságot halmoztak fel akkor, ami az elmúlt évekre 1300 milliárd forint adósságra nőtt. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok néhány kivételtől eltekintve csődbe mentek. Ha egy intézmény fenntartója, jelesül az önkormányzat csődbe megy, akkor értelemszerűen csődbe megy a fenntartott intézmény is. Ennek a látható jelei természetesen különbözőek megyénként, városonként, de a tény önmagáért beszél.

Milyen látványos jelei voltak ennek a csődnek? Sorra szűntek meg a szakkörök, elsősorban a vidéki iskolákban. Nem egy, hanem több tucat, több száz olyan iskola volt, ahol egyetlenegy szakkört sem tudtak tartani, pedig jól tudjuk, hogy a szakkör az iskolai pedagógiai munka egyik ékes színfoltja. Bezártak, megszűntek az iskolai kórusok, az énekkarok, a diákszínjátszás. Nagyon leszűkült, sok helyen megszűnt minden iskolai sportolási lehetőség. Az elszegényedett önkormányzatok alig bírták fenntartani az iskolai étkeztetést, és szociológusok tanulmányai, pedagógusok tapasztalatai mind azt mutatták, hogy óriási mértékűre növekedett a gyerekszegénység, a gyerekek nem megfelelő étkeztetése. Megjegyzem, hogy ezeket a problémákat mi orvosoltuk, hiszen ma már a gyerekek óriási nagy többsége ingyen étkezik az iskolában, és nem egy olyan iskola van, ahol a választható szakkörök száma ötven és száz között mozog, ezáltal színessé, széppé téve a gyerekek délutáni elfoglaltságát. Ezek természetesen nem kötelezőek, ki-ki az érdeklődése alapján jár ide. Mi ez, ha nem egy gyerekközpontú iskolarendszer?

De folytatom még a hiányjeleket. Szinte megszűntek a nyári étkeztetés lehetőségei, szintén anyagi okok miatt. A nyári táborok egymás után zártak be. S bizony ezerszámra voltak olyan pedagógusok, akiket az önkormányzati pénzhiány miatt törvénytelenül úgy foglalkoztattak, hogy tíz hónapos szerződést kötöttek velük, ezáltal megspórolván kéthavi nyári fizetést. S ami megint nagyon fájdalmas, és az oktatás színvonalára nézve is nagyon negatív: ismét megszaporodtak a képesítés nélküli pedagógusok. Ennek oka egyrészt az volt, hogy így anyagilag megint csak a fizetésben sokat tudtak spórolni.

S akkor nézzük, hogy mi volt a szakmai oldalon. A fenntartónak vannak szakmai irányítási lehetőségei. Ahol az önkormányzatoknak, elsősorban a kistelepüléseken, nem volt olyan pedagógiai tudással, kompetenciával rendelkező embere, ha szabad így mondani, humán erőforrása, ott jó szándékkal ugyan, de mégiscsak a szakmai irányítás feladatát nem tudták megfelelő színvonalon ellátni. És megjelent az a tendencia is, hogy jóllehet a fenntartónak nem volt joga beleszólni az önállónak hirdetett iskolák életébe, bizony egyre többször rákényszerítettek az iskolákra olyan szakmai elgondolásokat, amelyeket az iskolák kényszerből hajtottak végre. Ezért az a sokat hangoztatott iskolai szakmai autonómia, ami óriási érték kellene hogy legyen, bizony nagyon sok esetben sérült. Ennek gazdag irodalma van, érdemes forgatni a kilencvenes és kétezres évek pedagógiai sajtóját.

E sok probléma eredményeképpen persze tovább gyengültek az eredmények, a 2000-es évek elején megjelent a PISA-sokk, amire késve reagált az akkori kormányzat, és csődbe ment nagyon sok alapítványi iskola, amely orvoslására, átvételére nem volt lehetőség. Mert, mint ahogy miniszter úr mondta az expozéjában, nem volt egyértelmű felelőse az oktatásügynek. Itt a parlament nagytermében is többször elhangzottak azok a problémák, amelyek zömmel Nyugat-Magyarországon jelentkeztek, amikor egy-egy csődbe ment önkormányzat átadta az iskoláját egy fűt-fát ígérő alapítványnak, de a fű és a fa helyett bizony az lett, hogy a pedagógusok félévekig vagy akár évekig nem kaptak bért ‑ nem egy-két nap késéssel kapták meg, hanem egyáltalán nem kaptak -, majd az iskola bezárta kapuját, és mentek a gyerekek, ahová tudtak.

Ilyen problémák az elmúlt években nem voltak. S ezekért a pedagógusokért, ezekért a gyerekekért abban az időben bizony nem vonult senki utcára, és nem sírtak miattuk, és az akkori oktatás irányítója, Hiller miniszter úr is széttárta a kezét, mert nem volt rá jogi lehetőség, jogi eszköz, hogy ezeket a nem egyedi, hanem többszörösen, tucatszám jelentkező negatív fejleményeket javítsák vagy megoldják.

De nézzük az önkormányzati fenntartás másik oldalát is, azt, hogy egyáltalán mit tanítottak ezekben az iskolákban. Mint mondtam, nem volt igazi szakmai irányítás. Olyan korban éltünk, amikor a Nemzeti alaptanterv tananyagot nem tartalmazott, a létező kerettanterv nem volt kötelező, ezért nem volt egy olyan oktatásirányítási dokumentum, amelyből egyértelművé vált volna, hogy mit kell tanítani minden gyereknek és mit nem kell tanítani.

Nem ecsetelem ennek a negatív következményét, mindenki elgondolhatja, csak ideidézek egy néhány héttel ezelőtt látott kis videofelvételt, ahol főiskolás lányokat ‑ hangsúlyozom, főiskolás, tehát érettségizett, értelmiségi pályára készült ‑ lányokat kérdezett meg a riporter, két kérdést tett fel nekik. 1. Mennyi a feszültség Magyarországon a konnektorokban, az áramokban? Nem tudták. Megkérdezte, hogy hány volt, de akkor sem kapiskálták. Ez is nagy baj. Egyébként, ha jól emlékszem, gazdasági főiskolára jártak ezek a lányok. Akinek ennyi műszaki ismerete nincs a XXI. század elején, ott súlyos problémák vannak.

De van még ennél is komolyabb probléma. Minden oktatási konferencia arról is szól, hogy a fiatalokat állampolgárrá kell nevelni, amelynek alapfeltétele, hogy történelmi ismereteik legyenek, hogy tájékozódjanak a világban, a politikai életben. Nos, azt kérdezték tőlük, hogy mikor volt a második világháború. Nem vagyok jó színész, ezért nem kísérlem meg eljátszani azt az arckifejezést, amivel erre reagáltak és a vállukat vonogatták; a lényeg az, hogy nem tudták. Ez a jelenség persze lehet egyedi is, de idehozhatnánk olyan példákat, amikor egy-egy október 23-i ünnepre készülve előszeretettel kérdezik meg riporterek a gyerekeket, a fiatalokat, hogy mit ünneplünk október 23-án, és a válasz 90 százalékban ugyanaz, hogy a vállukat vonogatják. Vagy hogy miért volt lyukas az ’56-os zászló.

Mindenki sorolhatna százszámra, egyetemi oktatók tucatszámra olyan példákat, amely a fiatalok tudásának a hiányosságát mutatják. Ezek visszavezethetők arra, hogy nem volt tartalmi szabályozás, és nem volt ellenőrzés. Ez így nem maradhatott tovább, választani kellett tehát, hogy mit tegyen ezek után 2010-től az újonnan megalakult kormány. Három út közül lehetett volna választani, már ami az iskolák fenntartását illeti. Egy: legyen az önkormányzatoké, mint ahogy eddig is volt, ez kevés vizet fog háborítani. Egyértelmű, hogy nem lehetett ezt az utat választani, hiszen csak az itt felsorolt jellemző tünetek mind azt mutatták, hogy ez így nem mehet tovább. A másik lehetőség az lett volna, hogy vegyék át az egyházak az iskolákat. Az egyházak maguk sem akarták, nem volt akkora erejük, és az ország lakosságának egy része sem fogadta volna ezt jó néven. A harmadik lehetőség a magániskolák rendszere lett volna, amelyek előbb-utóbb, mint hallottuk, bizony tandíjat szednek, mert jól meg akarják fizettetni az általuk nyújtott szolgáltatást. Ez sem volt járható út.

Ezért nem volt más, mint hogy az állam a kezébe vegye az iskolák fenntartását. Nem volt ez egyébként hajánál fogva előrángatott ötlet, hiszen már 2010 előtt megjelentek ezek a gondolatok. Ezért nem is értem, mert éppen Hiller István minisztersége alatt látott napvilágot több olyan kezdeményezés és tanulmány, amely az iskolarendszer többé vagy kevésbé történő államosításáról szólt. Vajon hogy tud most ezzel szembenézni az, aki ezt kezdeményezte a 2010 előtti években, s aki most azt mondja, hogy vissza kell csinálni az iskolák államosítását, amit mi megoldottunk? Hiszen ő is ezt akarta.

(15.50)

Vagy a Jobbik képviselőitől, Dúró Dóra képvi­selő asszonytól, Ikotity Istvántól is hallottunk ilyeneket, vissza kell adni az iskolákat az önkormányzatoknak. Miért? ‑ mikor egyszer az élet bizonyította, hogy nem működik. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Kérdezem azt is, hogyan értelmezik az MSZP képviselői azt, vagy a DK, vagy a PM képviselői, Kiss Lászlótól hallottam ma reggel ezeket a szavakat, nagyon hangzatos szép mondat: adják vissza az iskolát a gyermekeknek és a pedagógusoknak. Kérdezem: miért, most kié? (Közbeszólások az MSZP soraiból: A KLIK-é.) Nem a gyermekek járnak oda? Nem a pedagógusok dolgoznak? Vagy talán majd gyermekigazgatók fogják igazgatni az iskolát? És gyermekek fogják fenntartani?

Meglehet ez egy mesevilágban. Ajánlom is a jó tollú kollégáknak, hogy írjanak ilyen meséket. Biztos nagyon tetszetős lesz, de nem fog működni. Ezért tehát bizony mi úgy döntöttünk, hogy az állam veszi kézbe az iskolák fenntartását. És ebben semmi meglepő nem lehetett, hiszen, aki itt volt 2010-ben, a kormány alakuló ülésén és szembesült a kormányprogrammal, vagy később olvasta, annak számára egyértelmű lehetett, hogy a második Orbán-kormány sokkal nagyobb szerepet szán az államnak, éppen azért, mert ez az az intézmény, amely a kiegyenlítést a legeredményesebben tudja megcsinálni.

Na már most, ha az állam átveszi a fenntartást, akkor szükség van egy szervezetre, amely a klasszikus fenntartói feladatokat elvégzi. Azon lehet vitatkozni, hogy ezeknek a megosztása, felsorolása a legjobban sikerült-e vagy hibásan, de hogy ilyen szervezetre szükség van, az biztos. Ezt nem teheti a minisztérium, alkalmatlan rá. Létre kellett hozni egy olyan szervezetet, amely az iskolák fenntartását ezek után elvégzi. Korábban az önkormányzatoknál mintegy 5 ezer tisztviselő, valamivel több mint 5 ezer tisztviselő foglalkozott az iskolák fenntartásával, a KLIK teljes létszáma éppen hogy meghaladta a 2 ezret. Létrejött tehát az iskolákat fenntartó szervezet, amelyet Klebelsberg Kunóról neveztünk el.

Na most, egy ilyen szervezetet létrehozni, ahhoz lehet, hogy évtizedek kellenek, hogy az tökéletesen működjön. (Nagy zaj az ellenzéki padsorokban.) Senki nem állította soha itt a parlamentben sem és máshol sem, hogy hibátlanul és tökéletesen működik ez a szervezet. Nem kell kiabálni, ugyanazt mondom én is, mint amit önök gondolnak. Természetesen nem hibátlan, nem tökéletes a működése, de mindjárt idetehetem, amit Németh Szilárd képviselő úr előttem kettővel tartott felszólalásában mondott, hogy pontosan ez az egyik olyan terület, amelyre a köznevelési kerekasztal hivatott most, hogy ezeket a hibákat kijavítsa.

És ha mindannyian közösen összefogunk, a problémákat közösen megoldjuk, akkor ezek a hibák javíthatók, személycserével, infrastruktúrával és olyan szervezési megoldásokkal, amelyek jobban megfelelnek a ma igényeinek. És itt óriási szerepe van a köznevelési kerekasztalnak, az abban részt vevő sok-sok szereplőnek, mert ők azok, akik a bőrükön érezték a működés hiányosságait. De ide kell hoznom azt, hogy különösen vidéki körzetben, magam is nagyon sok ilyet láttam, bizony azt tapasztaltam, hogy a KLIK a vidéki tankerületekben igen komoly eredményeket hozott. Először is kiegyenlítette a fizetéseket. Megszüntette a legtöbb helyen az áldatlan szerződéseket, amelyek méltatlanok voltak a pedagógusokhoz. Megszüntette a legtöbb helyen, legalábbis jelentősen csökkentette a képesítés nélküli pedagógusok alkalmazását. Megindult tehát az a kiegyenlítődés, amely nem fog egy vagy két év alatt megtörténni, de jó úton haladunk.

Engedjék meg, hogy még egy szót szóljak arról, hogy miért Klebelsbergről neveztük el annak idején ezt az intézményt. (Korózs Lajos: Mert a Horthy-rendszert kell visszahozni.) Klebelsberg Kunó, mint tudják… (Balla György: Tényleg ennyire idióta vagy, Korózs?) Nem is hallottam, hogy mit mondott. (Nagy zaj. ‑ Az elnök csenget.) Higgyék el, meg lehet szokni az ilyen bekiabálást is, most már belelen­dültem.

Klebelsberg Kunó volt az, aki olyan népiskolai programot valósított meg, amely mögött az a meggondolás állt, hogy ne legyen egyetlen olyan gyerek se Magyarországon, aki legalább fél óra gyaloglással nem éri el a következő iskolát (Gőgös Zoltán: Most is ez lesz, ha nem lesz iskolabusz.), és ezáltal szűnjön meg az az írástudatlanság, ami Magyarországot nagyon mélyen tartotta. És sorolhatnám még Klebelsberg tetteit. Méltó arra a kultuszminiszter, hogy róla nevezzünk el egy olyan fenntartót (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Eötvös Józseffel mi van?), amely az ő korszakához hasonlóan az állam felelősségét jelölte ki azért, hogy a gyerekek biztonságosan nevelődjenek, mindenki meg tudjon tanulni írni, olvasni.

Úgyhogy itt van a köznevelési kerekasztal, amely mellett, ha a Jobbik fontosnak tartja, hogy nemzeti konzultációt tartson, még nem tudom, hogy ezt milyen módon képzeli el, de végül is szakemberek nélkül nem lehet ezt a problémát megoldani, a kerekasztalban pedig az Akadémiától kezdve a gyakorló óvónőig, a szülők, a diákok, mindenki ott ül, mindenki a véleményét elmondhatja. És ha ezt türelmesen meghallgatjuk, és nem tételezzük fel, hogy itt van olyan szereplője az egész oktatási rendszernek, aki számára nem fontos a gyerek, akkor hiszem azt, hogy eredményre fog jutni ez a kerekasztal.

Nos, amíg van KLIK, addig talán jó lenne, ha megszüntetnénk azt, hogy szitokszóvá váljon az oktatásban. Hívhatjuk persze akárhogyan, egy biztos, hogy az állami iskolarendszerben fenntartó nélkül nem működhetnek az iskolák. Ennek a fenntartó szer­vezetnek a racionalizálása pedig folyamatban van. Nagyon bízom abban, hogy az államtitkár úr ál­tal kezdeményezett és miniszter úr által felügyelt köznevelési kerekasztal jó megoldásokat fog találni. Azt hiszem, mindannyiunk közös felelőssége, akár politikusok vagyunk, akár szakember vagy mindkettő, hogy ennek a kerekasztalnak a sikeres működését elősegítsük, és talán akkor ilyen megmozdulásokra a közeljövőben nem lesz szükség. Sok sikert kívánok, állam­titkár úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 158 2016.03.01. 2:15  75-235

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Nem szeretném átvenni a kerekasztal, illetve a munkacsoportok szerepét (Közbeszólások az MSZP soraiból: Mi sem szeretnénk!), ezért nem reagálok a portfólióval kapcsolatos észrevételre, amelynek azért a hangneme ‑ bocsásson meg, Gőgös képviselő úr! ‑ kicsit erős volt itt, a Parlament falai között (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól. ‑ Dr. Szakács László: Nem mi találtuk ki a rövidítést!), de bízzunk abban, hogy a kerekasztal meg a munkacsoportok képviselői ezt a kérdést rendbe hozzák. Én az ön alapvetésével nem értek egyet, ezt azért le kívántam szögezni. (Gőgös Zoltán közbeszól.)

Amiről viszont szólnék, az a tartalmi kérdés és a túlterhelés vagy nem túlterhelés kérdése, de általánosabb síkon. Annak, hogy túlterhelt-e egy gyerek vagy sem, annak a megítélése családonként, gyerekenként azért eléggé változik, ebben egyezzünk meg. De maradjunk a számoknál, amelyek összehasonlíthatók! Az óraszámuk az új Nemzeti alaptantervben, ahogy elhangzott már, a mindennapos testnevelés miatt kettővel nőtt, és az erkölcstan miatt eggyel, tehát számszerűen nem mutatható ki, hogy most jobban terheltek a gyerekek, mint voltak korábban. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) Viszont az iskoláknak van és lehetséges olyan keretük, hogy előírnak valami nem kötelező foglalkozást, és arra sokan jelentkeznek.

Én azt javaslom, hogy a túlterheléssel és az ezzel a kérdéssel foglalkozók végezzenek vizsgálatot, hogy hol és milyen gyerekek túlterheltek. Akiktől ezt a kifejezést hallani lehet, azok általában önként vállalt pluszfeladatokat végeznek, tagozatos osztályba, kétnyelvű, két tannyelvű osztályba vagy nemzetiségi iskolába járnak, ahol plusz óraszámok rakódnak az óraszámra. Nem igaz, hogy 35-37 órája van alapból egy gyereknek. Tessék megnézni a Nemzeti alaptanterv… ‑ kedves képviselő úr, önhöz szólok, mert ön is megszólított engem, Farkas Gergely képviselő úr. (Az elnök csenget.) Számolja össze az óraszámokat, nem több, mint volt. És a túlterhelés egyéb vonatkozásai kapcsán, bocsánat, még egyszer jelentkezem majd. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 184 2016.03.01. 2:19  75-235

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Visszatérnék a higgadtabb szakpolitikai kérdésekre, mert tudják, kedves képviselőtársaim, az úgy van, hogy egy vitában sokszor az érveket indulatokkal helyettesítjük, és általában nem annak van igaza, aki nagyon indulatos. A túlterheléssel kapcsolatban nem tudtam befejezni az előbb a mondandómat, ezen a nyomvonalon szeretném ismét folytatni, egy olyan összefüggésre ráirányítani a figyelmet, amelyről nem vagy nagyon kevés szó esik.

Panaszkodunk sokszor amiatt, joggal, hogy az ifjúságunk műveltsége sok kívánnivalót hagy maga után. Amikor a tantervek felülvizsgálatához hozzákezdünk, és amiatt panaszkodunk, hogy túlterheltek a diákok, azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a műveltségüket gyarapítani az iskolának kötelessége. Igen nagy a felelősségük a tantervalkotóknak, itt ennek a munkacsoportnak lesz a legnehezebb dolga. Farkas Gergely képviselő úr már úgy hivatkozott rám, mint a klasszikusokra szokás. Valóban azt mondtam, hogy egy tantervet készíteni szinte lehetetlen, mert mindenki csak bele akar tenni, elvenni viszont nem akar belőle semmit. Ez a kísértés most is fenn fog állni. Az utolsó Nemzeti alaptanterv készítésekor is valahányan, akik hozzászóltak, mind azt kifogásolták, hogy miért nincs benne még ez, meg miért nincs, benne az.

Itt szeretném jelezni azt is, hogy a gazdasági ismeretek benne vannak, éppen ezért készítettünk egy olyan Nemzeti alaptantervet, ahol nem külön tantárgyakban jelennek meg az egyéb ismeretek, hanem a hagyományos tantárgyakba applikálva. Hogy ez megtörténik-e a tanítás során, ennek a segítése a szaktanácsadásnak, az ellenőrzése pedig a tanfelügyeletnek lenne a dolga. Az iskolák szabadidőkeretében pedig dönthetnek arról, hogy mire van ott szükség, és a túlterhelés akkor nem lesz olyan veszélyes, mint ahogy azt nagyon sokan, megítélésem szerint kártékonyan hangoztatják, mert így globálisan nem igaz ez a kijelentés. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 228 2016.03.01. 2:12  75-235

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azzal a hívó szóval szeretném az utolsó felszólalást, legalábbis részünkről, megkezdeni, ami végigvonult ezen az egész délutánon, és ez pedig a gyerekek védelme, összefüggésben azzal, hogy hogyan politizáljunk vagy ne politizáljunk az iskolában.

Először is szeretném eloszlatni azt a téveszmét, hogy a „politika” szót vagy politikai témát meg sem lehetne említeni az iskolában. Ez tévedés, hiszen a gyerek kérdez, minél fiatalabb, minél többet bújja az internetet és nézi a televíziót, annál több kérdése van. Egy tanár nem teheti azt meg, hogy a kérdésére ne válaszoljon. Ami egyértelműen tilos, a direkt pártpolitizálás, illetve a gyereknek valamilyen irányba történő terelése. A gyerekek szeretik is a tanári őszinte választ.

Amitől viszont nagyon óvnám a gyerekeket, az olyan igazgatói körlevelek ‑ mert ilyenek is voltak -, amikor a diákönkormányzatot kifejezetten arra késztette az igazgató, hogy ne menjenek iskolába vagy menjenek el a tüntetésre. Ez is tilos, mert ez már olyan politizálás, ami a gyerekek személyes szférájába történő beavatkozást jelenti.

Most pedig ennek a napnak a végeztével arra szeretném tisztelettel kérni az összes, főleg tanítót, tanárt az iskolákban, hogy ha találkoztak olyan jelenséggel a tegnapi nap után, hogy gyerekek veszekedni kezdtek, vitatkozni, netán gorombáskodni egymással azért, hogy ki volt iskolában hétfőn és ki nem, akkor ezt minden művészi pedagógiájukkal szereljék le, mert ez már olyan direkt politizálás, ami károsan hatna a gyerekekre, és nem szerencsés, ha az osztályközösségeket szembefordítja, ne adj isten, a gyereket fordítja szembe a szülővel.

Őrizzük meg a békét az iskolában, az iskola maradjon a gyerekeké! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
138 112 2016.03.30. 12:11  105-122

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A világtörténelem arra tanít bennünket, hogy a külpolitika időről időre, rövid vagy hosszú távra meghatározhatja egy‑egy nemzet, akár egy‑egy földrész sorsát és jövőjét. Napjaink történelme is jobban ráirányította a külpolitikára a figyelmet, mint a megelőző évtizedekben, magánbeszélgetésekben, félhivatalos beszélgetésekben soha ilyen gyakran és ilyen tájékozottságról árulkodva nem jelennek meg a külpolitikai témák. Ezért tehát bizony időszerű volt, hogy törvény szülessék a külképviseletek munkájának szabályozásáról. Ahogy hallottuk államtitkár úr expozéjában, körülbelül 25 éve volt aktuális ez a kérdés. Ezért tehát a Kereszténydemokrata Néppárt időszerűnek tartja és üdvözli a T/9784. számú törvényjavaslat előterjesztését.

Az Országgyűlés elé kerülő szabályozásról a Kereszténydemokrata Néppárt nevében elmondhatom, hogy az megteremti a feltételrendszerét az egységes külügyi igazgatásnak, amelynek része a külgazdaság, valamint a kulturális és a tudománydiplomácia is. Ehhez nemcsak egységes szabályozást vezet be, emeli törvényi szintre az eddig szerteágazó joganyagot ‑ ahogy hallottuk, szabályok eddig is voltak, tehát nem minden új ebben ‑, hanem ki is bővíti a magyar kül­politika feladat- és eszköztárát. Ezek között is hang­súlyos a nemzeti érdekek külföldön történő meg­jelenítése, képviselete és védelme, az eredményes és sikeres Magyarország megjelenítésében, fejlesztésében játszott szerepe és a magyar álláspontok következetes képviselete. Éppen ezért meg kell erősíteni a külképviseletek, a külügyi szolgálat alapvető rendszerét és a tartós külszolgálatra vonatkozó speciális szabályokat, amit a most tárgyalt T/9784. számú törvényjavaslat megold.

Hangsúlyoznunk kell, hogy egyedi az a viszonyrendszer, az az életrendszer, amelyben a külszolgálatot ellátók élnek és dolgoznak, és kiemeltek azok az elvárások, amelyeknek a külképviseleten dolgozóknak meg kell felelniük. A jogszabálytervezetben fontos célként jelenik meg a bürokrácia csökkentése is, egyidejűleg pedig a kontroll hatékonyságának növelése a külképviseleteken. Ezek a célok természetesen a belpolitikában is érvényesek, ily módon a külpolitika nem független attól, ami itthon történik.

A törvényjavaslat bevezető része külön kiemeli, hogy fokozni kell a külképviseleti hálózat hatékonyságát, rugalmasságát és reagáló képességét a Magyarország és más államok közötti gazdasági, társadalmi és politikai együttműködés további erősítése érdekében. Ezzel egy átlátható, egységes és stabil külszolgálati rendszer jöhet létre, amely elismeri a magyar diplomácia kiemelt jelentőségét. Hiszen a diplomácia az a terület, amely a külpolitikát külországokban, szerte a nagyvilágban megjeleníti. Ezért is fontos ezeknek a szabályoknak a törvényi szintre emelése és végre 25 év után a megalkotása.

Tisztelt Képviselőtársaim! E néhány szóban értelmezem és értékelem az előttünk fekvő törvényjavaslat tartalmát. A javaslat a hatályát tartalmazó rendelkezésében megszabja az érintettek körét, az értelmező rendelkezések között pedig fogalmakat határoz meg, és megteremti annak jogalapját, hogy a külföldi magyar kulturális intézetek a külképviseletek nem önálló szervezeti egységeiként működjenek a jövőben. Jól tudjuk, hogy a diplomácia eszköztárában a kultúra a legtöbbször a leghatékonyabb eszköz, amivel vonzani, taszítani lehet, szimpátiát kelteni és partnereket megtalálni a további eredményes együtt­működés érdekében.

A törvényjavaslat az 1961‑es bécsi nemzetközi szerződésben foglaltak figyelembevételével nevezi meg a külképviselet tagjait és rendezi a köztük fennálló hierarchikus viszonyt. Nevesíti a külpolitikáért felelős miniszter irányítása alatt álló külképviseletek vezetését ellátó tisztségek körét, emellett ez a szerződés az alapja a vezetői helyettesítések szabályozásának is. A jogszabály a közszolgálati tisztviselőkről és a munka törvénykönyvéről szóló törvények, valamint a fogadó állam munkajogi szabályaival összhangban határozza meg a külképviselet munkarendjét, a munkavégzésre irányuló különleges szabályokat, és gyakorolja a kihelyező szerv vezetője által ráruházott munkáltatói jogokat. A diplomaták feladatait pedig a külképviseleteken a kormánytisztviselők kihelyező okiratában és munkaköri leírásában foglaltak és a külképviselet-vezető utasításai szabályozzák. Azokra a munkavállalókra pedig, akiket a külképviselet foglalkoztat, a magyar munka törvénykönyve vonatkozik, ha azt a fogadó állam joggyakorlata és joga lehetővé teszi.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat előírja, hogy a kihelyezésre kerülő személy felkészítésének, szakmai irányításának, illetve a szakdiplomata és a szaktárca közötti kapcsolattartásnak a részletes szabályait a kormány rendeletben szabályozza. A felkészítést pedig a külpolitikáért felelős, valamint az európai uniós ügyekért felelős miniszter végzi. Rendelkezik arról is a törvényjavaslat, hogy a felkészítés időtartama legalább egy, legfeljebb pedig hat hónap, valamint arról is, hogy pályázat útján lehet betölteni ezeket a tisztségeket. A javaslat alapvető jelleggel rendezi a rangadományozás és a ranghasználat szabályait is, emellett meghatározza a tartós külszolgálatra kihelyezhető kormányzati szolgálati jogviszonyban lévők körét és a tartós külszolgálatra kihelyezésre kerülő kormánytisztviselőkre vonatkozóan a kihelyezés minimumfeltételeit is.

Előírja, hogy valamennyi kihelyezettnek meg kell felelnie a kihelyező szerv által támasztott iskolai végzettség, szakmai vizsga és nyelvismeret vonatkozásában előírt feltételeinek. A szükséges pályázati kiírásban pedig meg kell jelölni a kihelyezés pontos dátumát, pontos időtartamát, a hazarendelés évének meghatározásával. A törvényjavaslat emellett garanciális jelleggel meghatározza a tartós külszolgálat megszűnésének és megszüntetésének okait is. A sza­bá­lyozás garanciát biztosít a kormányzati szolgálati jogviszonyban állók részére a tartós külszolgálat meg­szűnését követő, végzettségüknek megfelelő vissza­­helyezésre is.

Az eseti, az egyedi kivételek ügyében a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja az, hogy nagyon indokolt esetben a miniszter személyes felelősségére apellálva megengedhető az általános szabályoktól való eltérés, hiszen egy törvényben nagyon nehéz előre látni minden olyan esetet, ami történetesen indokol majdan egy ilyen döntést. Nyilvánvalóan nem ez kell legyen a tipikus, hanem a kivételes, esetleg soha nem alkalmazott gyakorlat.

Ami a kiküldetés időtartamának 5 évére vonatkozik, a KDNP egyetért ezzel, hiszen ezzel tudjuk megoldani, hogy a külképviseletek állománya függetlenedik időben a kormányzati ciklusoktól, és az 5 év bevett gyakorlat máshol is; elegendő időtartam arra, hogy a megfelelő kapcsolatok kiépítése után valóban hatékonyan és igen eredményesen tudjon tevékenykedni külföldön a diplomáciai testület.

(15.40)

A törvényjavaslat a korábbi juttatási rendszert alapvetően alakítja át, ezzel kíván jobban megfelelni a társadalmi igazságosság elvének. A kihelyezett a tartós külszolgálatának időtartama alatt devizailletményt kap, emellett családi helyzetétől és egyébtől függően a törvény szerinti hozzátartozói megélhetési költségeinek fedezésére költségtérítést, illetve költségtérítés-kiegészítést állapítanak meg számára.

Ezeknek a bonyolult szorzóknak, amelyeket tartalmaz a törvényjavaslat, az alapját a mindenkori éves költségvetési törvény határozza meg, helyesen, hiszen ily módon nyomon lehet követni a többi európai uniós ország gyakorlatát és a mindenkori költségvetési helyzetet is.

A javaslat ehhez kapcsolódva kitér még a helyettesítési rendre és egyéb munkakörülmények szabályozására is.

Végül megjegyzem, hogy a törvény a tervezet szerint 2017. augusztus 1-jén lép majd hatályba, és ezzel mindannyiunk számára megadja a kellő felkészülési időt a megfelelő jogi környezet megteremtéséhez. Ezért több mint egy év áll még rendelkezésre ahhoz, hogy a szükséges rendeletek elkészüljenek, és hogy az új szabályozásra a megfelelő külügyi szervek fel tudjanak készülni. Eddig gyakran érte olyan vád a kormányunkat, hogy kapkod a törvényalkotással és annak hatályba léptetésével, most ez a kihúzott hatálybalépési idő éppen a türelemről és megfontoltságról tanúskodik, ezért ezt is támogatni tudjuk.

Tisztelt Országgyűlés! Az itt tárgyalt törvényjavaslat véleményünk szerint javítani fogja Magyarország diplomáciai munkájának hatékonyságát, ami pedig hiányzik belőle, azt a rendeleti szintű szabályozással pótolni lehet. Tekintettel arra, hogy 25 éve nem volt ilyen törvényünk, amennyiben az élet azt bizonyítja, hogy az itt felsorolt, egy-két képviselő által megemlített hiányok valósak, ez kellő figyelmeztetés lesz majd annak idején a kormányzat számára, hogy ezeket a hiányokat rendelettel vagy tör­vénykiegészítéssel, azaz -módosítással betölthesse.

Éppen ezért a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja nevében a támogatásunkról tudom biztosítani a javaslatot. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
139 2 2016.04.04. 4:24  1-4

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A világtörténelem egyebek mellett arra tanít, hogy a külpolitika, a diplomáciai kapcsolatok és a külügyek általában véve meghatározóak lehetnek egy‑egy nemzet vagy régió sorskérdéseinek alakulásában. Békeidőben kisebb hazai figyelem övezi a nemzetközi történéseket, és ez így van mindenütt a világban. Ám változó korokban és háborús időkben nemcsak a politikusok érdeklődése és aktivitása nő meg, hanem a polgárok magánbeszélgetéseit is uralják a médiában sűrűn tárgyalt külpolitikai témák. Ez a jelenség figyelhető meg Magyarországon is a tömeges népvándorlás tavaly robbant kérdései kapcsán. Indokolt tehát, hogy az Országgyűlésben mind több szó essék nemzetközi vonatkozású témákról.

Ebbe a sorba illesztem a külképviseletekről szóló törvénytervezetet, amelyet a múlt héten kezdett tárgyalni a tisztelt Ház. Fontosságát talán nem szükséges bizonygatnom, hiszen nyilvánvaló, hogy külpolitikánkat és egész Magyarországot a külszolgálatot teljesítő diplomatáink jelenítik meg állandó jelleggel szerte a világban. Az ő kiválasztásuk, képzésük, tevékenységük jó szabályozása tehát kulcskérdés hazánk érdekeinek és értékeinek képviselete szempontjából.

A diplomáciának számos dimenziója van, mint tudjuk. Közülük talán a legkevesebb szó a parlamenti diplomáciáról esik, holott jelentősége vitathatatlan a demokratizálódó nemzetközi térségben. Az országgyűlési képviselők a szerteágazó kapcsolatok művelésén keresztül járulnak hozzá Magyarország nemzeti céljainak szolgálatához. A nagyvilág politikusaival kiépített személyes kapcsolataik, a konferenciákon, közgyűléseken, két- és többoldalú hivatalos vagy baráti találkozók alkalmával ápolt személyes kapcsolataik, megbeszéléseik és vitáik mind azt célozzák, hogy a nagyvilág értse és értékelje Magyarország törekvéseit. Ebben a szép küldetésben magától értetődően osztoznak a Kereszténydemokrata Néppárt elkötelezett képviselői.

A magyar parlamenti diplomácia rendkívül aktív. Számos külföldi vendéget, delegációt fogadtunk az elmúlt években. Csak 2015-ben 192 külföldi küldöttséget, amelyből 11‑et nemzetközi konferenciák alkalmából. Kiemelt figyelmet kapnak a nemzetpolitikai és az EU-s témák. Az előbbit épp az elmúlt hétvégén, március 31-én és április 1-jén a 11. alkalommal megtartott Kárpát-medencei Képviselők Fóruma, a KMKF példázza. Jól működnek a parlamenti kétoldalú baráti tagozatok, a személyesség biztos fórumai. A kétoldalú kapcsolatok mellett meghatározó a nemzetközi parlamenti szervezetekben történő szerepvállalásunk is. Hét ilyenbe delegál a magyar Országgyűlés állandó küldöttséget, köztük több kereszténydemokrata képviselőt. E hét szervezet a következő: az Interparlamentáris Unió, az Európa Tanács, a NATO, az EBESZ, a közép‑európai kezdemények, a Frankofón és az Euromediterrán Parlamenti Közgyűlés.

A parlamenti diplomácia csak botladozhatna, ha nem volna kiváló segítője az Országgyűlés Külügyi Igazgatósága. Az igazgatóság vezetőinek és munkatársainak professzionális, nemzetközi körökben is magasra értékelt munkájáért e fórumon is illik minden képviselőnek köszönetet mondani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a KDNP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
148 172 2016.05.09. 2:18  171-178

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy jó órával ezelőtt kereszténydemokrata képviselőtársam, Móring József az informatikai tudás hiányossága témában interpellálta államtitkár urat. Én hasonló nyomvonalon szeretném folytatni, némiképp rokon témával, a pénzügyi tudatosság helyzetét vizsgálnám.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Talán nem szükséges részletesen elemezni azt a tényt, hogy az elmúlt évtizedben, a szocialista kormányok idején, részben a felvilágosítás hiánya miatt is, szándékosan vagy szándéktalanul, a gazdasági és a devizaválság következményében családok ezrei mentek tönkre Magyarországon, nem utolsósorban a felelőtlenül felvett, persze propaganda alapján felvett devizahitelek eredményeképpen.

(Dr. Szűcs Lajost a jegyzői székben
Gelencsér Attila váltja fel.)

Az Állami Számvevőszék a közelmúltban vizsgálta a kérdést, és 2016-ban befejezett kutatásában arra kereste a választ, hogy mi lehet a pénzügyi kultúra fejlesztését megcélzó programok, képzések alacsony eredményességének az oka. A kérdőíves felmérésen alapuló kutatás átfogó képet ad a hazai pénzügyikultúra-fejlesztési programokról, feltárja a már fennálló képzési rendszerek, programok jellemzőit, hiányosságait. Az ÁSZ indokoltnak tartja a felelős és megalapozott közpénzfelhasználás elősegítése érdekében a minőséget és eredményességet biztosító tényezők erősítését, valamint ezek érvényesítését a képzési és szakképzési programokban.

Ezért kérdezem tisztelettel államtitkár urat, mit tesz a kormány a pénzügyi tudatosság kialakítása, a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében, és milyen alapvető (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) gazdasági ismeretekkel és készségekkel tudja segíteni az iskolásokat (Az elnök ismét csenget.) és az iskolapadból kikerülő fiatalokat, felnőtteket a pénzügyi tudatosság kialakítása érdekében. Köszönöm türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
148 176 2016.05.09. 1:09  171-178

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Igen, államtitkár úr, az említettekhez még hozzátehetném, a felelőtlen hitelfelvétel mellé például az árubemutatókon történő vásárlásokat, amelyek mögött komoly propaganda húzódik meg, és előszeretettel csapnak be főleg idős, nyugdíjas embereket, akik ily módon eladósodnak.

A Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata folyamatban van, mint tudjuk, ezt a törvény is előírja, a következő évre ütemezték. Tudom, hogy a Nemzeti alaptanterv tárgyalja a pénzügyi ismeretek tanítását. Mint a kormány felelős tagjának, szeretném a figyelmét felhívni arra, és egyben kérni is államtitkár urat és a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet ezen programok oktatásának a hatékonyságára. Nem véletlen az ÁSZ jelentése, amely feltárta, hogy nagyon alacsony fokú a magyar fiatalok pénzügyi tudatossága.

És igen, a felnőtt lakosság számára is képzéseket kell szervezni, hogy ne ismétlődjék meg a korábbi baj. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
150 58 2016.05.11. 25:02  1-206

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés megléte mind egy család, mind egy település, egy régió vagy nemzet, vagy egy még nagyobb egység életében alapvetően a kiszámíthatóságot garantálja; a biztonságot, bizonyos esetekben a bizonyosságot, de mindenképpen a tervezhetőséget. És minél előbb megvan egy időtáv költségvetése egy közösség számára, annál jobb, mert a tervezhetőség és bizonyosság hosszú távon megtérül az emberek életvitelében, boldogságában, munkavégzésében.

Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt, én magam is szívből támogattuk már tavaly is azt, hogy minél előbb készüljön el a költségvetés tervezete, és így vagyunk ezzel az idén is. Azzal együtt is, hogy hallottam, hogy egyik-másik ellenzéki képviselő, jelesül a Jobbik vezérszónoka kritizálta, hogy másfél évszázados hagyományt rúg fel azzal a mostani kormány, hogy ilyen korán, tavasszal beterjeszti a költségvetést.

(14.40)

A hagyományok szent dolgok, tisztelni kell őket, de ez nem egy olyan hagyomány, ami kőbe volt vésve, és jó, ha előre megvan. Ezzel ellentétben jól emlékszem, amikor 2010-ben a második Orbán-kormány elkezdte a kormányzását, azt megelőzően, 2009-ben az MSZP ősszel terjesztette be a költségvetést, valamikor decemberben fogadta el a parlament, tehát tisztelte a másfél évszázados hagyományt, nem tavasszal, hanem ősszel készítette el, mégis a kormányzásunk kezdetén mindjárt azzal kellett foglalkoznunk, és még utána hónapokig, hogy ezt a költségvetést toldozgassuk-foldozgassuk, kiegészítsük, megszorításokat készítsünk, mert egy olyan költségvetés készült, ami valótlan számokra alapozódott ‑ jól tudjuk, hogy ezt az Európai Unió is elismerte ‑, és bizony az ország az összeomlás szélén állt.

Ezzel szemben a 2016-os évet úgy tudtuk elkezdeni az idén, hogy idejében elkészült költségvetésünk volt, és ha az idő, az élet katasztrófák, tragédiák, váratlan dolgok vagy éppen nem kellőképpen tudott dolgok még úgy hozzák, hogy a költségvetésen valamit változtatni kell, akkor is jó, ha megvan. Ennyit tehát a költségvetés elkészítéséről.

Azt hiszem, hogy elismerés illeti mind a kormányt, az egész kormányt, hangsúlyosan a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetőit, munkatársait, az Állami Számvevőszéket, a Költségvetési Tanácsot mindazért a munkáért, amit szakértelemmel és ilyen rövid idő alatt jó színvonalon elvégeztek, ahogy a mai napon elhangzott hozzászólások is erről meggyőzhettek mindannyiunkat. A miniszteri expozéban a nemzetgazdasági miniszter úr az adócsökkentés és otthonteremtés költségvetésének nevezte, olyan költségvetésnek, amelyben mindenki léphet előre egyet. Ezt az állítását az expozéban számokkal, adatokkal, tényekkel is alátámasztotta, valamint fenntartható és stabil növekedéssel számolhatunk, mondta. A Kereszténydemokrata Néppárt, amely mind szakértői, mind politikusi szinten részt vett és évek óta részt vesz a költségvetés kidolgozásában is, értelemszerűen ezt teljes szívvel támogatja és támogatni fogja.

Tisztelt Országgyűlés! Huszonvalahányadik hozzászólóként nem tudom megállni, hogy ne reagáljak néhány, reggel 8 óra óta elhangzott szóra és kijelentésre, különösen az ellenzéki képviselők egyik-másik megnyilvánulására szeretnék reagálni. Teszem ezt akkor is, ha a miniszteri expozét mindössze három ellenzéki képviselő méltatta végighallgatásra ‑ bo­csá­nat, az elnöklő képviselő úrral együtt négy ‑, az Állami Számvevőszék jelentését talán hatan vagy heten, ha jól számoltam, aztán a továbbiakban nem számoltam. Így tehát nem csoda, hogy sok olyan va­lót­lanságot állítottak vagy olyan ferdítéseket mond­tak a szavaikban, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Jól tudjuk mindannyian, ahogy az előttem szóló képviselő is ezt megjegyezte, hogy az ellenzéknek a modern demokráciákban az a szokása ‑ és ez nyilván nem fog megváltozni ‑, hogy nem dicsérik, hanem kritizálják a költségvetési törvényt, és ezért nem is fogadják el, úgyhogy ez az előző kijelentés sem lepett meg bennünket, de a kritikából azért nem következik az, hogy egy sor valótlanságot állítsanak.

Mi, akik olvastuk a költségvetést, ha nem is az összes kötetet, de a legfőbb számaival azért tisztában vagyunk, tudjuk és mosolygunk ezeken. De azért vannak ám sokan az országban, akik követik az Országgyűlés költségvetési vitáját, és ilyen vastag köteteket nem lapoznak, ezért tartom fontosnak azt, amit Banai Péter Benő államtitkár úr megtett, hogy nagyon határozottan azt követelte ‑ bocsánat, kérte, mert nagyon udvarias volt a felszólalása ‑ az ellenzéki képviselőktől, hogy ha állítanak olyasmit, hogy ez például a zsarnokság költségvetése, vagy tényeket állítanak, hogy kiknek nem kedvez, akkor legyenek kedvesek, támasszák alá az állításaikat a költségvetés sarokszámaival. Ezt mind ez idáig nem tették meg, még egy darabig itt maradok, és érdeklődve fogom várni, hogy ezt megtegyék.

Megszoktuk azt is, hogy a költségvetési vita során az ellenzéki képviselők előszeretettel használják fel az alkalmat arra, hogy saját szakpolitikai elképzeléseiket itt fényezzék. Erre is hallottunk példát, én ezekre szándékosan nem akarok reagálni, mert a költségvetési vita meglátásom szerint nem ennek a helye. De hát ezt is mosolyogva tudomásul vesszük, mint olyat, ami mindig így szokott történni. Azt azonban nem tudom mosolyogva tudomásul venni, és a frakcióbeli társaim sem tudják mosolyogva tudomásul venni, hogy egyes képviselők olyan hangnemet ütöttek itt meg, és olyan kifejezésekkel jellemezték a költségvetést, ami méltatlan a parlament munkájához. Szándékosan nem ismétlem meg ezeket, hogy ne erősítsem az ide nem illő szavakat, de egyre azért kitérek.

Az MSZP vezérszónoka például úgy jellemezte ezt a költségvetést, hogy alamizsna, és hogy összekötözött lábakkal nem lehet táncolni. Kedves Képvi­selőtársak! Mindannyian tudjuk, akik itt vagyunk ‑ aki nem tudja, ott valami hiba van ‑, hogy 2002-2010 között ugyanez az MSZP alkotta meg mindig és fogadtatta el a költségvetéseket, amelyek hamis számokon alapultak, és 2010-re kis híján romlásba döntötték az országot. Ebből a költségvetési és gazdasági helyzetből húzta ki és emelte ki hat év szívós munkájával a mostani kormány ezt az országot, és ennek egyik fontos eszköze volt az a költségvetés, amelyet idén is megalkottunk.

Szeretném ismét felidézni a nagy sikert aratott Kant-idézetet, nem teljesen szó szerint, csak a lényegét: ha nem vesszük észre, hogy a vitában nem a partnerünk eszével, hanem az akaratával állunk szemben, hibázunk, mert hiába érvelünk az ész oldaláról ott, ahol akarattal és beállítódásokkal van dolgunk. Ezért tehát azt javaslom mindenkinek, hogy az elhangzott méltatlan vagy nemtelen megjegyzéseket, kritikákat eme összefüggés tudatában raktározzák el magukban. Itt nem észről, nem érvekről, nem értelemről, hanem akaratról és beállítódásról van szó.

Folytatom akkor a költségvetés méltatását, illetve tárgyalását. Nem akarnék leragadni egyetlen szakterületnél addig, amíg a költségvetésről általában nem ejtenék néhány szót. Nézzük először is a legfontosabb tendenciákat! Néhány ilyen ‑ nem olvasom fel mindet, egyrészt az expozéban hallhattuk, csak a figyelmet szeretném ismét ráirányítani. A GDP növekedése 2010-ben 0,7 százalékos volt, ’16-ban 2,5, 2017 végére 3,1 százalékra tervezett. Mi ez, ha nem az emberekhez közvetlenül is eljutó eredmény? Hiszen ennek eredményeit élvezik a bérükben, a fogyasztásban, látják az egyre szépülő városainkban, falvakban.

Ugyanez a helyzet az államadóssággal, amely az egyik legtragikusabb szám volt 2010-ben. A GDP 80 százalékát meghaladta 2010-ben, talán 83 százalék is volt. Ez az államadósság ’16-ra 74,5 százalékra csökkent, és ’17 végére 71,9 százalék a tervszám. Ez azt jelenti, hogy hét év alatt 9 százaléknyi a csökkenés. Még mindig óriási, még mindig nagyon magas, de kevés példa van rá a nagyvilágban, hogy ilyen magas államadósságból ilyen irányban, ilyen tendenciával ki tudna emelkedni egy ország.

Végül a harmadik fontos mutató a munkanélküliségi ráta, amely 2010-ben 11,2 százalék volt, 2016-ban 5,5 százalék, és 2017 végére 5,2 százalék a tervszám.

(14.50)

Ezeket a munkanélküliségi adatokat bárhol, ha nemzetközi porondon megfordulok és más nemzetbeli politikusokkal ezekről tárgyalunk, mindegyik csodálattal és tisztelettel szemléli; mindemögött a magyar emberek erőfeszítése, a magyar gazdaság teljesítménye van, amiért illik nekik köszönetet mondani, és minden dolgozó embernek.

Nézzük, hogy mit érezhetnek az emberek a költségvetésből, amit több képviselőtársam is firtatott; és valóban a költségvetés értelme, célja, lényege az elmondottak mellett az, hogy az emberek, az adott társadalom tagjai érezzék ennek a pozitív és növekvő hatását. Nem könnyű persze elégedettséget kiváltani és várni az emberektől, mert jól tudjuk, hogy az emberi természet olyan, hogy ugyan örül a többletnek, de mindig kevesli. Ez megnyilvánul a költségvetéssel kapcsolatban is.

Az önkormányzatok, amelyek helyben az emberek ügyes-bajos dolgaiban segíteni tudnak, nekik támogatást tudnak adni, intézni a dolgaikat, nos, az általános támogatásuk 9,8 milliárd forinttal emelkedik 2017-ben. Ez 6,7 százalékos növekmény. A gyermekjóléti támogatások 11 milliárddal növekednek, ez 5,8 százalékos növekmény. A működési támogatások is nőnek 400 millió forinttal, 1,2 százalékkal.

Az önkormányzati támogatások növekedését már jobban érzi az egyes ember, a nagy állami költségvetés szintjén a röpködő milliárdokat kevésbé érti, bár azok is hozzá jutnak el. További, az emberekhez eljutó lehetőségei az önkormányzatnak, és ebben már felfedezhetők az irányok, egy kormányzati filozófia, kormányzati prioritás: a családi adórendszer továbbra is az egyes családok életét segíti, a gyermekes családok életében jelent könnyebbséget.

Tisztában vagyok azzal a reakcióval, amellyel sokan viszonyulnak, mondjuk, az adócsökkentéshez, hogy kevésbé élik meg jövedelempluszként, sokkal inkább a béremelést élik meg úgy. Ezért azt tudnám javasolni, hogy a családok is készítsék el a maguk költségvetését, és ha hónapról hónapra vesznek egy papírt és fölírják, hogy ennyi lesz a bevétel, mondjuk, a béremből és a kiadás ennyi lesz, akkor már láthatók a különbségek, és a kiadás oldalán megjelennek az áfacsökkentések, amelyek ‑ ez is elhangzott már ‑ jelentős mértékűek az alapvető élelmiszer esetében, és megjelenik a személyijövedelemadó-csökkenés a bevétel oldalánál, amely ‑ meg­is­mét­lem ‑ Európában eléggé egyedülállóan alacsony, 15 százalékos lesz 2017-ben.

És abban a pillanatban, ha ezek a családi költségvetések elkészülnek, akkor jobban szembesülnek az emberek azzal, hogy itt nemcsak a bérek növekedéséből származik a jobb élet lehetősége, hanem az egyéb kormányzati intézkedésekből. Az otthonteremtési program az egyik legóriásibb eredménye ennek a kormánynak. 211 milliárd forintot tervez erre a költségvetés, és igen, a családoknak, a gyermekszületésnek, a boldogabb, nyugodtabb életnek kedvez. És itt is azt tapasztalhatjuk, hogy a kormány jó érzékkel nyúlt ahhoz, hogy mi Magyarország egyik legsúlyosabb gondja; sajnos több ilyen van, de mégis az egyik legsúlyosabb az, ami Európában majdnem mindenütt, hogy kevés gyerek születik még mindig, bár megindult itt is felfelé a növekedés.

Hogy lehet ezen segíteni? Fészekrakással. És ez a családteremtési, otthonteremtési program, a CSOK és az egyebek ehhez segítenek. A lakossági hitelek is, ahogy hallottuk, míg 2010-ben 70 százalékuk devizahitel volt, ez ’17-re 1 százalék körül lesz, ez is óriási segítség a családnak. És akkor tegyük hozzá, hogy az infláció nulla százalékhoz közelít. Vagyis nem kell azzal számolnia a magyar embernek, hogy jó, kap béremelést adott esetben, de egy év múlva már ennek nem érzi hatását. Nem tudom, a képviselőtársak közül kik emlékeznek arra, ha jól emlékszem, 2002-ben volt, amikor a beígért 50 százalékos béremelést a közszféra alkalmazottai, köztük a pedagógusok ‑ jól emlékszem rá, iskolában dolgoztam ‑ valóban megkapták, és örültek is neki.

De olyan mértékűvé nőtt az infláció, hogy ennek a hatását hónapról hónapra kevésbé lehetett érezni. Egy év múlva gyakorlatilag ‑ hogy az ismert amerikai bestsellert idézzem ‑ elfújta a szél. Most ezek a növekmények, amelyek bérben és egyéb módon ott lesznek a családoknál, a munkából élő embereknél, ezek értékállósága megmarad vagy csak minimális mértékben csökken, hiszen az infláció gyakorlatilag közelít a nullához.

Na, nézzük akkor, hogy még milyen módon részesülnek megint csak a családok, az emberek többletből. Az oktatás, mint tudjuk, 270 milliárd forintot kap. Itt megint azért értelmezni kell az előbb hallott okfejtést, hogy például az intézményfenntartó támogatásánál megjelenő plusz 90 milliárd forintnak nem kell örülni, mert az nem egy fejlesztést szolgál, hanem az eddigi hiányt pótolja. Fel lehet fogni így is meg úgy is. A KLIK eddig is működött, az oktatási rendszer eddig is működött. Végre abba a helyzetbe jutott a kormány, hogy egyrészt talán pontosabb számításokat tudott végezni, másrészt elő tudta teremteni azt az összeget, amely biztosítja az oktatási rendszer működtetésének megfelelő anyagiakat. És ha ez így lesz, akkor ez megjelenik bizony színvonalemelésben, mert jól tudjuk, hogy ahol nincsenek anyagi gondok, ott nagyobb figyelmet tudunk fordítani az igazi munkára és nagyobb lesz a nyugalom.

Nem ismétlem, hogy milyen kiadások növekednek, a kultúra kiadásainak 66 milliárdos növekedésével kapcsolatban szeretném a jelen lévő államtitkár urak figyelmébe ajánlani, hogy arra nagyobb figyelmet javaslok fordítani, hogy azok a területek, amelyek alapvetően pályázatokból finanszírozódnak, talán nem ártana egy kicsit a központi költségvetésnek is nagyobb gondot fordítani rá. Gondolok most az elmúlt időszakban joggal panaszokat kiváltó kulturális, irodalmi folyóiratok támogatásának megnyirbálására.

Tehát egyik oldalon az, aki a kultúrában dolgozik, örül annak, hogy 66 milliárd forint többlettámogatást kap, de ha ő éppen abból az eddigi egymillió forintból tudta működtetni azt a folyóiratot, és ez most nem létezik, mert a pályázaton nemet mondanak, akkor ez nem egy jó rendszer, erre is oda kellene talán jobban figyelni.

Nos, a pedagógus-életpálya jó lökést adott 2013-ban a többi területnek. Ma már nagyon sok területnek van életpályája, ami megint a kiszámíthatóságot, a bizonyosságot jelenti, és ma már senki nem kérdőjelezi meg, hogy például a pedagógusok esetében, ahol 2013-ban kezdődött, kiegészítve már a minősítések többletjövedelmeivel, ez bizony komoly eredmény. Ide is hozzátenném azt, hogy a nulla százalékhoz közelítő infláció mellett ennek az értéke óriási.

És senki nem szólt idáig, úgyhogy enyém maradt ez az örömteli feladat, hogy megemlítsem, hogy különböző programok támogatásán keresztül is sok többletforrás jut az emberekhez; mégpedig olyan területen, ami nagyon érzékenyen érinti az emberek, a családok, egyes családok életét. Így például a fogyatékkal élő személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása 42,18 százalékkal nő. Ugyancsak a fogyatékkal élő személyek érdekvédelmi szervezeteinek támogatása 78,83 százalékkal nő. És jelentősen nő az egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása, és tudván, hogy a magyar embereknek jóval több mint 50 százaléka tartozik valamilyen egyházhoz, közvetve ez is az embereket segíti.

És örömmel látom, hogy a kulturális fesztiválok és események támogatása is 100 százalékos növekedés elé nézhet 2017-ben. Ezek gomba mód elszaporodtak Magyarországon, de örvendetes, hogy nyáron bármerre jár az ember, akár egy kisebb faluban, településen, egy-egy fesztivál színesíti az ott lakók életét, vonzza az embereket, úgyhogy ez is nagyon örömteli.

(15.00)

(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Majdnem végül megemlíteném ‑ egy kicsit visszahivatkozás gyanánt ‑ az elhangzott nemzetiségi szószólói megnyilvánulásokat, amelyeket csak erősíteni tudok, és amelyek dicsérőleg szóltak arról a tendenciáról, ahogy a magyar költségvetés és kormány a Magyarországon élő 13 nemzetiségi kisebbséget támogatja. Ritter Imre, a német nemzetiségi szószóló ilyen szavakat mondott, amiket örömmel ismétlek meg, hogy a támogatásuk folyamatosan emelkedik, ami korábban siralmas volt, és az elmúlt száz évben nem volt rá példa, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek ilyen támogatást élvezhettek volna. Az általa megemlített szabályozási problémákat pedig, úgy hiszem, hogy kellőképpen orvosolják.

Végezetül engedjenek meg még egy mondatot arra, hogy a külügyek, a nemzetközi kapcsolatok és egyáltalán a külpolitikánk kiemelt figyelmet kapott ‑ joggal ‑ az elmúlt években, és ennek a költségvetési vonzata is látszik a költségvetésben, amire szükség volt. Itt az érveket, indokokat azért sem mondom el, mert Németh Szilárd képviselőtársam ezeket tételesen elmondta. De idetartozik a külképviseletek, konzulátusok számának növekedése, amire ebben a forrongó, gyorsan változó, nemzetközileg nem túlzottan barátságos világban óriási nagy szükségünk van, hogy a külföldi nagyköveteink, konzuljaink és az ott lévő apparátus a magyar érdekeket képviselje.

Az Állami Számvevőszék jelentésében kitért arra, hogy a költségvetés elkészítése szabályos volt, megfelelt a törvényeknek, mi több, megfelel az Alaptörvényünknek is, és miután olyan szakapparátus készítette, amelynek a ténykedését nem kérdőjelezzük meg, hiszen a szakértelem ott van, ennek tükrében is nehezen érthető egyik-másik ellenzéki képviselőnek a megnyilvánulása. Örömmel hallottam az ÁSZ elnökének, Domokos László úrnak a szavait, aki azt mondta, hogy ez az első nem válságköltségvetésünk, hogy Magyarország visszanyerte a költségvetési önállóságát, és ez a költségvetés képes arra, hogy megalapozza a jövőt, és a nagyobb növekedés reményét hozhatja el. És miután ezek a szavak igazak, ezért azt javaslom mindenkinek, hogy próbáljunk megtanulni egy kicsit örülni annak, ami jó, hiszen a tendencia számokkal, tényekkel alátámasztottan azt igazolja, hogy nagyon jó úton haladunk.

A Kereszténydemokrata Néppárt, amely nemcsak hat évre szokott visszatekinteni, hanem kétezer évre, amely nemcsak hat évre vagy két évre néz előre, hanem újabb ezer évekre, ezt a tendenciát nagyon fontosnak látja, az eredményeket pedig értékeli, és ezért teljes szívvel támogatja a költségvetést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
157 46 2016.05.25. 16:15  39-80

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megszokhattuk már, hogy amikor oktatással foglalkozó törvények vitája folyik a parlamentben, akkor az indulatok egy kicsit magasabbra csapnak a szokásosnál, és az ellenzéki pártok előszeretettel fejtik ki saját koncepciójukat, fogalmaznak meg állításokat anélkül, hogy ezeket tényekkel, adatokkal bizonyítanák. Itt is hallottunk egy sort ebből az előzőekben, ezért én fontosnak tartom elmondani azt most, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt hogyan látja az előttünk álló törvénycsomagot, és hogyan vélekedik róla.

Három, oktatással foglalkozó törvény módosításáról van szó, mind a három 2011-ben vagy azt követően született meg. Azóta eltelt tehát öt év. A szervezetelmélettel foglalkozó tudomány és gyakorlat egyetért abban, hogy ha egy-egy nagy rendszer átalakítása elkezdődik, akkor egy idő után megmutatja annak pozitív, negatív oldalait, és ezen egy idő után természetesen változtatni kell. Egy ilyen nagy rendszer, mint az oktatási rendszer, legalább egy évtizedes kifutási idővel tehető csak olyanná, hogy biztosak legyünk abban, hogy jól működik.

Meglátásom, meglátásunk szerint ez történt most, jóllehet, a változtatásokat egy kicsit felgyorsította, kikényszerítette az a nagyrészt politikailag motivált hullám, amelyet január eleje óta láttunk, és amelyben nem egy ellenzéki politikus személyesen is az élére állt azoknak a tiltakozásoknak, követeléseknek, amelyeknek egy része, a szakmailag elfogadható része itt olvasható ebben a törvénycsomagban.

Még egy általános észrevételt tennék, mielőtt a részletekre rátérnék. Napjainkban világszerte ‑ Eu­ró­pá­ban különösen ‑ igen nagy hangsúlyt kap a demok­ráciára nevelés, a demokratikus állampolgár ne­velésének a kérdése. Nemzetközi fórumokon rendre tanácskozási téma. A demokrácia legfontosabb eszköze a párbeszéd. Számunkra elég fontos tanulsága volt a megelőző időszaknak, hogy azok az önmagukat demokratikusnak valló erők, akik a követelések élére álltak, elzárkóztak a párbeszédtől amiatt, hogy nem vettek részt a köznevelési kerekasztal munkájában, amely óriás erőfeszítés volt az azt vezető miniszter, államtitkár úr és a munkatársak részéről, és amely eredményesen zárult, illetve nyilvánvalóan folytatódik még, hiszen mindig vannak és lesznek a köznevelésnek vitatható és vitatott kérdései.

Nézzünk néhány konkrétumot! A szakképzésből azt emelném ki, éppen ellentétben azzal, amit az előzőekben hallottunk, hogy a szakmunkásokat a kormány nem tekinti egyenrangú állampolgároknak. Egy sor olyan intézkedést valósít meg a szakképzési törvény, amely a szakképzésben részt vevő fiatalok helyzetén lényegesen javít. Ilyen az államtitkár úr által is említett harmadik szakképzés megszerzését szolgáló szakmai vizsga ingyenessége, az iskolák profiljának tisztítása és sok egyéb. Szó sincs arról, hogy a szakképzést irányító szakemberek ne tudnák, hogy ma már nem Trabantokat szerelünk kulcsokkal és kalapáccsal, pontosan tudják, hiszen a legtöbben a gyakorlatból jöttek, éppen azt szolgálja a szakképzés átalakítása, hogy végre olyan legyen a szakképzésünk, amely megfelel a XXI. század igényeinek.

Ugyanakkor felhívnám a figyelmet arra, hogy a kerettantervek elkészítése, összeállítása, tartalma körül még mindig igen sok a vita. Nagyon nehéz kérdés, nem is tartom valószínűnek, hogy olyan kerettantervek fognak születni ‑ hiszen ilyen még sose volt ‑, amelyekkel mindenki elégedett, de fontosnak tartom azt, hogy ezekben a kerettantervekben megjelenjék az, hogy a szakmát tanulóknak is a világot ismerniük kell, a világban jól kell tájékozódniuk, ezért nagyon óvatosan kell bánni a kihagyásokkal és azokkal a tartalmakkal, amelyek belekerülnek. Ez nem a törvény témája, hiszen a kerettantervet általában miniszterek adják ki, inkább csak egy felhívást szerettem volna itt megfogalmazni, hogy ezt igen lelkiismeretesen, körültekintően és lehetőleg jól kell majd megtenni.

Én magam tetszéssel fogadtam azt, hogy készségfejlesztő iskolának nevezzük át a korábbi speciális szakiskolákat. Jó az, ha egy név fedezi azt, hogy mi annak az intézménynek a tartalma, és ez is egy profiltisztítás a szakképzés területén.

Most áttérnék a köznevelés kérdéseire, amelyektől zengett a média és az ég január óta, és ez elsősorban is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal kapcsolatos. Nem tudom, mire alapozzák azt az állítást ennek az állításnak a megfogalmazói, hogy az állami intézményfenntartás, a központosítás eleve ördögtől való. Hiszen ők is jól tudhatják, hogy vannak olyan iskolarendszerek, amelyek így működnek, nem is rosszul vagy nem is akárhogyan, hanem nagyon is eredményesen. Önmagában véve az önkormányzati, helyi vagy központi iskolafenntartásból és működtetésből nem következik az, hogy az magas vagy alacsony minőséget szolgáljon. És talán nem szükségtelen emlékeztetnem a hallgatókat arra, hogy 2010 előtt az önkormányzati rendszerben olyan óriási különbségeket, akkora hiányokat, olyan színvonaltalanságot, olyan megengedhetetlen szabálytalanságok sorozatát produkálta a közel háromezer önkormányzat által fenntartott iskolarendszer, hogy emiatt döntött úgy a kormány ‑ és amiatt is, mert az állam szerepét jó megfontolásból erősíteni akarta ‑, hogy az állam fogja az iskolarendszerben a nagyobb szerepet játszani.

Én tisztában vagyok azzal, hogy egyes ellenzéki pártokat, gondolkodókat erről a súlyos ellentmondásról nem fogom tudni meggyőzni, mint ahogy ők sem fogják a kereszténydemokrata gondolkodókat meggyőzni arról, hogy jobb visszatérni az önkormányzati fenntartáshoz. Az élet eldönti majd, pár év kell még ahhoz, hogy ez az iskolarendszer az eredményeit megmutassa, és abban bízunk, hogy akkor elhalkulnak azok a hangok, amelyek minősíthetetlen vagy nyomdafestéket nem tűrő vagy azt súroló jelzőkkel illetik méltatlanul a mai oktatásirányítás dolgozóit.

Anélkül, hogy legyen egy szervezet, amelyik az intézményfenntartás munkáját ellátja, nem lehet állami iskolarendszert megvalósítani; azt hiszem, ez evidencia. Most ennek a szervezetnek a felépítése és jó működtetése, egyebek mellett ez az, amire céloztam az imént, hogy ehhez egy évtized kell, hogy ez kiforrja magát. A KLIK, amely idáig működött, nagyon sok lehetőséget rejtett magában, és produkált sok hibát. Mi volt ezeknek a hibáknak a gyökere?

Leegyszerűsítve én két tényezőre világítanék rá. Valóban, a költségvetés nem bánt jól a KLIK-kel, ebből adódtak azok a hiányok, amelyeket ugyan utólag az állam mindig pótolt, de olyan ingerültséget, olyan feszültséget váltott ki a területen, amely megmagyarázza azt a sok tiltakozást, amelynek tanúi voltuk. Ezért tehát a jövőre nézve az egyik legfontosabb útravaló vagy tanulság az, hogy a mindenkori intézményfenntartó költségvetését nagyon alaposan kell kiszámítani, karbantartani, hogy ne történhessen az meg, hogy fizetetlen számlák vannak, és így tovább. Ebben az új rendszerben, ismerve a költségvetési számokat is, megvan a lehetőség, de állandóan nyomon is kell követni, mert az iskolarendszer is olyan, mint egy szervezet, hogy bármikor bármi megbetegedhet benne, és annak a kijavítása, gyógyítása bizony költségbe, pénzbe kerül.

A másik tanulság az, amiről itt a parlamentben nagyon kevés szó esett, hogy vidéki viszonylatban különösen, sok helyen nagyon jól bevált a KLIK-es rendszer. Ezért a sikertörténetet nem kell gúnyosan említeni, hanem utána kell nézni, hogy például Békés megyében, Borsod megyében, Somogyban, Tolna megyében ismerek olyan környékeket ‑ és bocsánat, hogy nem említem az összeset ‑, ahol mind az iskolák, mind a KLIK dolgozói, mind az iskolák környezete tökéletesen elégedett volt a KLIK működésével.

(11.50)

Ez tehát azt jelenti, hogy nem a rendszerből, nem a szervezetből fakadtak a hibák, hanem valószínűleg egyrészt a pénzhiányból ‑ ahol ezek a hibák előfordultak ‑, másrészt talán az emberi tényező nem megfelelő mivoltából. Ezért tehát az új rendszerben az 56 tankerületi központban ‑ amelyet természetesen mi támogatunk ‑ az egyik legfontosabb feladatnak azt látjuk a megfelelő finanszírozási keretek biztosítása mellett, de azzal egyenrangú módon, hogy a személyek, az emberek, az ott dolgozók kiválasztása alapos legyen, megfontolt legyen és jó legyen. Mert működhet jól Békés megyében az egyik vagy másik tankerület ugyanolyan elvek alapján, és rosszul Budapest ikszedik kerületében egy másik tankerület, ha ott a munkatársak félvállról veszik a munkát vagy nem elég lelkiismeretesek.

Amit még a KLIK-kel kapcsolatban világosan kell látni: a legtöbb probléma azokban a körzetekben, azokban az iskolákban fordult elő, ahol a fenntartó a KLIK volt, a működtető pedig az önkormányzat. Ez a két úr szolgája ‑ vagy más mondások is igazak erre ‑, jól tudjuk, azért néha problémát okoz. Nem okoz problémát ott, ahol az emberi kvalitás, az emberi hozzáállás olyan, hogy alapvetően a segítő szándék motiválja az iskola munkáját, és ott betömködik a lyukakat, megegyeznek a problémákról, és nem kerül konfliktushelyzetbe az az intézmény, hogy most a fénymásoló papírt ki fizesse. Ahol az önkormányzati vezetés hozzáállása nem pont ilyen, mert más a meggyőződése, vagy éppen megsértődött amiatt, hogy most már nem ő az iskola fenntartója, ott halmozódtak és sokasodtak a problémák.

Ezért a működtetői és a fenntartói, amely két feladatot csak elméletileg, de akkor is nagyon nehezen lehet szétválasztani, a gyakorlatban azonban naponta problémák adódnak, helyeseljük. Méltatlan az iskola ügyéhez, a gyerekek neveléséhez az, hogy azon huzakodjék a KLIK meg egy önkormányzat, hogy most azt a csomag fénymásoló papírt vagy éppen a fénymásoló patront ‑ mikor ezek a legtöbbször bagatell tételek ‑ ki fizesse ki. Ettől kezdve, ha valahol hiányzik a fénymásoló papír vagy a fénymásoló patron, joggal lehet majd az állam, azaz a tankerület szemére vetni, hogy nem teljesíti a dolgát.

A köznevelési törvénnyel kapcsolatos módosításokból kiemelném a sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó sok-sok változtatást, amely megint csak azt igazolja, azt bizonyítja, hogy a gyerekek, a hátrányban lévő gyermekek, a fogyatékkal élő gyermekek iránt igen nagy a kormányzat felelőssége, jó az utazó gyógypedagógusi hálózat és így tovább.

Még egy megfontolást szeretnék itt elmondani, hogy a tankerületi központok ‑ amelyekből, úgy tudjuk, 56 lesz ‑ munkatársai az iskolák fenntartói és működtetői lesznek, tehát bizonyos értelemben irányítói, vezetői feladatokat látnak el az iskolák mellett vagy éppen fölött, jóllehet partneri kapcsolatban, mert ez csak így helyes. Ebből a megfontolásból adódik, hogy talán szerencsés lenne a tankerületek munkatársait kormánytisztviselői státuszba venni, hiszen ők a kormányzatot képviselik ott a megfelelő régiókban.

Csak erősíteni tudom azt, amit Pósán képviselő úr mondott, hogy nagyon támogatjuk a köztársasági ösztöndíj összegének az emelését, és a doktori ösztöndíjjal való kapcsolatba hozatalát.

Befejezésként: tehát szükségszerű időről időre változtatni a dolgokon, amiket a legjobb szándékkal és a legjobb tudással, demokratikus módon, többségi szavazattal, tehát sok-sok ember véleményét beépítve alkottak meg az elődök, ez mindig is így volt. Azt mondják, hogy az életben csak egy dolog állandó, ez pedig a változás, ezért tehát szükségszerű változtatni a törvényeken, mindazonáltal az állandóság is kell. Különösen ajánlanám megfontolásra azt, hogy az egyes iskolatípusok elnevezését a felsőoktatás vonatkozásában is és a köznevelésben is nem szerencsés túl gyakran változtatni. Az emberek gondolkodása lassabban követi ezeket a változtatásokat, és jó, ha tudja a szülő és a gyerek, hogy az egyik vagy másik iskolatípustól mit várhat és mit jelent.

Én kívánok sok sikert ehhez az új rendszerhez. Itt is felhívnám a figyelmet a készülő, átalakítandó Nemzeti alaptanterv és kerettantervek fontosságára, amely megint sok vihart fog kiváltani, és jogosan, mert mindenki elvárja abba beletenni azt, amit ő nagyon fontosnak tart. Továbbá ‑ befejezésként ‑ a kis iskolák gondozására szeretném kérni az oktatásirányítást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
157 72 2016.05.25. 2:02  39-80

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Három gondolat két percben. Először is, a Kereszténydemokrata Néppárt azért nem támogatja az önkormányzati iskolarendszert, mert alapértékei közé tartozik a szolidaritás, az elesettek segítése, és ezt az önkormányzati iskolarendszer nem tudta biztosítani, nem utolsósorban részt vett ennek a törvénynek a kidolgozásában.

Második gondolat, részt vett, de nemcsak a Kereszténydemokrata Néppárt, hanem a Fidesz is, és az egész parlament fogadta el a kormány támogatásával, ezért tehát enyhén szólva is butaság egyetlen személyhez, jelesül énhozzám kötni ennek a törvénynek a megalkotását.

A harmadik gondolat. A leghatározottabban tiltakozom az ellen a kijelentés ellen, ami itt elhangzott, nem is egyszer, hogy ez az oktatási rendszer vagy ez a törvény megbukott. Nézzük, milyen elemeket tartalmazott ez a törvény! Csak néhányat, mert nem győzöm két percben vagy egy percben felsorolni. A nevelés előtérbe helyezése, a hároméves kori óvodáztatás, a középiskolásoknak a kötelező közösségi munkája, a pedagógus-életpálya, a tanfelügyelet, a szaktanácsadás megújítása, a pedagógusok minősítése; vagy említhetném azt, hogy az iskolák önállósága az állításukkal ellentétben nőtt, hiszen maguk dönthetnek a működésükről, a tantervükről, és lehetőségük van arra is, hogy saját kerettanterv alapján dolgozzanak. Ez utóbbiról nem nagyon tudok, egy-két alternatív iskola kivételével.

Ami rosszul működött, az a KLIK, ezen javít ez a törvénymódosítás, de azt állítani, hogy megbukott ez az oktatási rendszer, kérem szépen, az a butaság, nem az, amit ez a törvény tartalmaz. (Taps a Fidesz soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
160 14 2016.06.07. 5:15  13-16

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A mögöttünk hagyott hétvégén két jeles nap szolgáltatott alkalmat az emlékezésre és az ünneplésre. Tekintve, hogy mind a kettő úgyszólván mindannyiunkat érint, fontosnak tartja a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója, hogy erről a két jeles napról, illetőleg azok tartalmáról itt az ország házában is szó essék. Annál is inkább, miután a kettő szorosan összefügg egymással.

A nemzeti összetartozás napjáról tegnap napirend előtti felszólalásában Firtl Mátyás képviselőtársam szólt. Én magam a nevelőkről, a nevelők tiszteletéről a pedagógusnap kapcsán kívánok szólni. És igen, a kettő összefügg, mert az iskola az, ami átadja a gyerekeknek azt a tudást, amelynek során megismerik a történelmi eseményeket, azokat, amelyek a nemzeti összetartozás napjához vezettek. Az iskola az, amely elviszi kirándulni a gyerekeket a határon túl, hogy megismerjék a valóságban is történelmi emlékhelyeinket. Az iskola azonban, és ha most megengedik, Korzenszky Richárd perjel urat, köztiszteletben álló bencés pedagógust idézem: „Az iskola nem a tantervektől és a tankönyvektől lesz iskolává. Nem az épület fölszereltségétől függ, hogy egy iskola jó-e vagy sem. Sokkal fontosabbak kellenek, igazi elkötelezett, magukat szétszakítani, szétosztani kész emberek, akik kézen fogják a gyermekeket, és felvezetik őket az életbe.”

Igen, felvezetik az életbe. Ez az a magas hivatás, amely mindenképpen tiszteletet érdemel és tiszteletet követel. Ezért csak a tisztelet hangján szabad és kell a pedagógusokról beszélni. Akiket tisztelünk, azokhoz igazodunk, azokat példának tekintjük, de magas mércét is állítunk eléjük. Mi a tisztelet forrása? Lehet természetesen külső forrása, ilyen az állam, a társadalom, a közösség megbecsülése, egy státuszszimbólum, egy magasabb fizetés. Ez forrása lehet, de az igazi forrása maga az a személy, maga az a hivatási kör, amely azt a feladatot végzi, amely tisztelet parancsol és tiszteletet érdemel. Az a munka, ami áthatja mindennapjaikat és heteiket.

Kevesen tudják, hogy mivel telnek egy tanító, tanárember hétköznapjai, hogyan múlnak a hetei. Minden délután azzal kezdi a tevékenységét, hogy végiggondolja mindazt, ami történt aznap és előző nap az osztályban, az osztályaiban, átnézi a tanterveit, végiggondolja, hogy a következő napon mit szeretne elérni, melyik gyerekkel éppen milyen feladatot kell elvégeztetni ahhoz, hogy az a gyerek és az az osztály fejlődjön. Aztán dolgozatokat javít, osztálykirándulásokat tervez és szervez, elvégzi a szükséges naplóbeírásokat és az adminisztrációt. Igen, ebben a munkában elfárad, ahogy hallottuk.

De kérem, ki nem fárad el, aki szorgalmasan, tisztességesen végzi a munkáját? Elfárad az államtitkár, elfárad a földműves, elfárad a kamionvezető, elfárad a busz- és az autósofőr, hiszen a jól végzett munka fárasztó. Ugyanakkor ez a fáradtság adja meg a pihenés lehetőségét. A pedagógusok napja is, a pedagógusok munkája is ilyen. Mondják, hogy a pedagógus munkája a leghálátlanabb, ugyanakkor a leghálásabb feladat is. Hálátlan azért, mert az eredményét nem látja azonnal, sokszor csak évek, évtizedek múltán, a leghálásabb viszont azért, mert látja ezt az eredményt. És ez az eredmény visszaköszön.

A pedagógusnap alkalmából a falumban volt alkalmam részt venni egy olyan ünnepségen, ahol arany- és ezüstdiplomás tanítónőket köszöntöttek. Visszatérő szó volt a tisztelet, a megbecsülés és a visszaemlékezésekben a szigorúság. Igen, megint csak Korzenszky Richárd perjel úr szavait idézem: „A társadalmat nem a gazdaságpolitika fogja megváltoztatni, hanem az emberi minőség.” Az az emberi minőség, amit ezek a tanító emberek szolgáltatnak.

A pedagógusnapot a legsötétebb kommunista években vezették be ebben az országban. Volt a rendszerváltoztatás idején egy gyenge tiltakozás, hogy el kellene törölni. Mégsem sikerült. Jól is van így. Így legalább a társadalom figyelme egy napon rájuk irányul.

A múlt héten Bonis Bona kitüntetéseket adott át a miniszter, ma délután pedig a kiváló pedagógusokat köszönti. Engedjék meg, hogy én is itt szimbolikusan köszöntsem az ország összes tanárát, és megköszönjem a munkáját ezzel a virággal. (Felmutat egy szál rózsát.) Köszönöm.

(9.40)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
171 184 2016.10.03. 2:07  183-190

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egy hónapja, hogy megkezdődött a 2016/17-es tanév, és elhalkulni látszanak a „jaj, de nehéz a tanévkezdés” kezdetű dallamok. Mindazonáltal maradt itt egy olyan ellentmondás, amelynek tisztázása talán hasznos lesz itt a parlamentben.

A 2016/17-es tanévben több mint 1,5 millió diák kezdte meg tanulmányait, illetve kezdődött meg a nevelésük óvodában, általános iskolában, gimnáziumban, szakgimnáziumban és szakiskolában. Ez egy tény.

Tény az is, hogy a 2011 decemberében elfogadott köznevelési törvény alapján, azóta is tartott módon felmenő rendszerben az általános iskolások mind ingyen kapják meg a tankönyveiket - ez ebben az évben azt jelenti, hogy már az egész alsó tagozat ingyen kap tankönyvet, továbbá azok a szociálisan rászoruló felső tagozatosok vagy gimnazisták is, akiknek a körét jogszabály kijelöli.

Tény az is, hogy soha kormány ennyit nem fordított gyermekétkeztetésre, mint a mi kormányunk. Ez 2016-ban már 71,74 milliárd forint. Tény az is, hogy ez az összeg 2010-ben, az utolsó szocialista kormány idején készült költségvetés alapján mindössze 29 milliárd forint volt.

Tény az is, hogy 2013 szeptemberétől fokozatosan nő, rendeletekben meghatározott módon a pedagógusok bére, és hogy a Klebelsberg Központ költségvetése is rendbe jön.

Tisztelt Államtitkár Úr! Nem értem, hogy az ellenzéki képviselők miért mondják azt, hogy romokban az oktatás, hogy a kormány nem figyel a gyerekekre és az oktatásra. Kérem, segítsen eloszlatni az ellenzéki képviselők kételyeit! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
171 188 2016.10.03. 1:03  183-190

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Ugyan nem értettem, amit az elnök úr mondott, de gondolom, hogy megadta nekem a szót, úgyhogy van még pár másodpercem, hogy válaszoljak.

Köszönöm szépen az államtitkár úrnak a válaszait. Felsorolta azokat a tényeket, amelyeket mindannyian tudunk, ismerünk és tapasztalunk, és az emberek is, akikkel beszélgetünk a városokban, falvakban, tudják ezt, mert éppen a gyermekük ingyen étkezik, meg ingyen kapta meg a tankönyvet. Ezért én változatlanul nem értem ezeket az ellenzéki vádakat, amelyek meglátásom szerint nem igazak.

Szeretnék azonban egy témára reagálni, ez pedig az iskolák bezárása, amelyek fájdalmasan megtörténtek a szocialista kormányzás ideje alatt. Ezzel szemben 2010-2011 óta, amikor is törvénybe iktattuk a kisiskolák létezésének lehetőségét, egyetlenegy iskolát nem kellett bezárni a szülők akarata ellenére (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ez óriási eredmény, úgyhogy ehhez csak gratulálni lehet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
176 10 2016.10.17. 5:03  9-12

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Petőfi Sándor soraival szeretnék röviden utalni felszólalásom tárgyára: „Itt van az ősz, itt van ujra. / S szép, mint mindig, énnekem. / Tudja isten, hogy mi okból / Szeretem? de szeretem.” Igen, szeretünk gyönyörködni az ősz ragyogó színeiben, a mezőkön reggelente megülő ködben, és szeretjük hallgatni a fák lehulló levelének lágy neszét. Ám nem szeretünk vacogva és dideregve készülődni a téli zimankóra, ezért hát jól befűtjük a lakásainkat, és a terjeszkedő sötétség ellen felgyújtjuk a lámpákat, ami viszont, jól tudjuk, sok pénzbe kerül.

Jó néhány évvel ezelőtt a hideg napok beköszöntének visszatérő szomorú híradásai arról szóltak, hogy itt meg ott a saját otthonukban fagytak meg szegény emberek, mert csekély jövedelmükből nem futotta arra, hogy tüzelőt vegyenek, hogy kifizessék a meleg és a fény elővarázsolásához szükséges összegeket. És akik ki is tudták valahogyan gazdálkodni, bizony össze kellett húzniuk a nadrágszíjat hozzá. Így volt ez éveken keresztül.

2010-re a magas és folyamatosan növekvő rezsikiadások miatt a magyar családok pénzügyi mozgástere egyszerűen annyira leszűkült, hogy szinte lehetetlenné tette megélhetésüket, elmélyítette a szegénységet, növelte az inflációt, csökkentette a bérek és a nyugdíjak értékét, gátolta a fogyasztást, ezáltal a gazdaságot is. 2010‑ben ott tartottunk, hogy a fizetésekhez viszonyítva az Európai Unióban a magyar családoknak volt a legdrágább a gáz és a második legdrágább az áram ára. Jövedelmük negyedét, a szegényebbek a felét költötték rezsire.

Október 15-ével elindult a fűtési szezon. A meleg radiátorokat és felfűtött kályhákat soha nem adták ingyen, ilyenkor a családok rezsiköltségei megemelkednek. A 2010-es kormányváltás után az egyik első döntésünk volt a rezsiköltségek befagyasztása, majd 2013-14‑ben egy radikális rezsicsökkentést hajtottunk végre. Első lépésben 2013 januárjától 10 százalékkal lett alacsonyabb a földgáz, az áram és a távhő ára. Második lépésben 2013 novemberétől újabb 11,1 százalékos csökkenés következett. Harmadik lépésben 2014‑ben a gáz ára újabb 6,5 százalékkal, az áram ára újabb 5,7 százalékkal, a távhőé újabb 3,3 százalékkal lett kevesebb. Ehhez járultak a kedvezményes tüzelőfa-akciók, szintén jelentősen csökkentve a családok rezsiterheit.

Az átlagosan 25 százalékos rezsicsökkentésnek köszönhetően a családok évente az ingatlan méretétől és fűtési módjától függően 110-200 ezer forintot takaríthatnak meg. A megtakarított összeg 2013-16 között összesen már 821 milliárd forintra rúg, amiből az idei megtakarítás 179 milliárd.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szocialisták a kormányzásuk alatt háromszorosára emelték a gáz és duplájára az áram árát, holott ennek az ellenkezőjét ígérték, mégpedig lassan mondták, hogy mindenki megértse. Aztán persze nem így történt. Miközben a családok folyamatosan megszorításokat szenvedtek el, a külföldi kézre került közműszolgáltatók 1040 milliárd forint profitot vittek ki az országból. Az akkor kormányzó baloldal pedig mindezt nemcsak hagyta, hanem segítette is.

A 2010 után végrehajtott rezsicsökkentés uniós szinten is radikális változást, javulást hozott. Mára, a 2016. augusztusi adatok szerint, az Európai Unióban hazánkban lett az ötödik legolcsóbb az áram és a második legolcsóbb a földgáz ára. Az elmúlt négy évben a 30 napon túli hátralékok jelentősen, 40-50 százalékkal csökkentek a különböző szolgáltatásoknál. A kikapcsolt lakossági fogyasztók 30 százalékkal lettek kevesebben.

A cél továbbra is a rezsicsökkentés eddigi eredményeinek megőrzése, illetve a kormány vizsgálja, hogy van-e lehetőség a lakossági energiaárak további csökkentésére. A rezsicsökkentés ma is védelmet ad a családoknak, és ez így lesz még a jövőben is sokáig. Mindenkinek kívánok zimankó- és fagyásmentes telet és szép őszt. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
182 62 2016.11.07. 3:01  61-66

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi időszak politikai és gazdasági döntéseinek eredményeképpen ma Magyarországon lényegesen jobb feltételek között és nagyobb számban vállalhatnak munkát a nők, mint a kilencvenes évek végén vagy akár a Fidesz-KDNP-kormány első évében. A családpolitikai intézkedésekkel pedig a választás szabadságának megtartásával teremtette meg a kormány a női munkavállalás bővítésének lehetőségét, szem előtt tartva a családi élet fontosságát, a gyermeknevelés elsődlegességét.

Ismeretesek a Statisztikai Hivatal adatai, amelyek alapján már látható, hogy eddig mit értünk el. Amíg 1998-ban a gazdaságilag aktív nők száma Magyarországon 1 millió 800 ezer volt, 2010-ben ez a szám 1 millió 950 ezer, tavaly pedig már 2 millió fölött volt.

Általános gazdasági eredmények is megmutathatók vagy kimutathatók ezekből a számokból, hiszen a növekvő női foglalkoztatás eredményeképpen csökken a munkanélküliség, növekszik a családok gazdasági ereje és erősödnek a családok.

Nézzük most a szorosabban vett családpolitikai intézkedéseket! Sorolni is nehéz, hogy mennyi ilyen családpolitikai intézkedés született. Csak néhányat említek: a családi adókedvezmény bevezetése, majd kiterjesztése, a gyed extra, az első házasok kedvezménye, a CSOK, és így tovább.

2015-ben 91 700 gyermek született, sajnos ugyan csak 0,2 százalékkal több, mint a megelőző év­ben, de több, és megállt a csökkenés. Sikerült megállítani tehát a korábbi csökkenést, mégpedig oly módon, hogy a termékenységi arányszám a 2010. évi 1,25-ról 2015-re 1,44-ra növekedett. Érdemes megemlíteni azt is, hogy örvendetesen nőtt a házasságkötések száma.

S miután mindannyian egyetérthetünk abban, hogy Magyarország legfontosabb társadalmi sorskérdése a demográfiai folyamatok javulása, ezért kérdezem tisztelt államtitkár urat: a jövőre vonatkozóan milyen célokat tűzött ki maga elé a kormány a női foglalkoztatás további javítására? Sikerül‑e egyensúlyban tartani a nők foglalkoztatásának bővítését és a gyermekvállalás ösztönzését? Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(14.50)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
182 66 2016.11.07. 1:10  61-66

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen a válaszát, tisztelt államtitkár úr. Öröm hallani ezeket a számokat, és jó látni azt, hogy a tendencia egyre javuló. Magyarország családpolitikája és annak eredményei követésre méltók mások számára is, és ma azok a fiatal házasok, akik gyermeket vállalnak, sokkal nagyobb biztonsággal nézhetnek a jövő elé, mint a megelőző évtizedekben.

Ennek a családpolitikának az óriási érdeme az, hogy meghagyta a választás lehetőségét a családoknak és a nőknek, nem kényszeríti sem a fakanál mellé, sem pedig munkavállalásra a nőt. Szabadon választhat mindenki, hogy dolgozni akar‑e vagy gyermeket nevelni. De mégsem titkolhatom, hogy a gyermekek számának a növelése, a gyermekszületés az, ami az emberi életet, a családi életet igazán megkoronázza. Nem véletlen az, hogy ha egy fiatal embernek gyermeke születik, akkor az egy soha át nem élt boldogságról tanúskodik. A választ elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
185 96 2016.11.10. 14:38  89-122

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Közhelyszámba megy, de annál igazabb az a kijelentés, hogy rendkívül gyorsan változó világban élünk, változnak a külső és belső körülmények, a szabályok, új eszközök jelennek meg, és ezt a gyorsuló változást a törvényalkotásban, a szabályozásban is követni kell, különösen az oktatásról szóló törvényekben, hiszen az oktatásnak hosszú idők óta megvan az a kettős feladata, hogy nemcsak követni kell az eseményeket, hanem a jövőt is elő kell készíteni.

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint ez a beterjesztett törvénymódosítás ezeknek az időközben bekövetkezett változásoknak a visszhangját tartalmazza, szemben az előttem szóló ellenzéki képviselő úrral, aki igyekezett úgy beállítani, de ez nem sikerült neki, mert tényekkel nem tudja bizonyítani, hogy egy ötéves kudarcos oktatáspolitika korrekciójának a kezdete. (Zaj az MSZP soraiban.) Rá fogok mutatni egy-két ilyen pontra. Amikor ilyen zaj követi egy képviselő szavait, akkor már sejthetjük, hogy egyetértenek vele, csak éppenséggel így adnak hangot az ellenvéleményüknek. Kérem, hallgassanak végig csendben, én is ezt fogom tenni. Rámutatnék néhány olyan pontra, ami az elmúlt években bekövetkezett változásokra adott helyes válasz ebben a törvénymódosításban.

A magyar politikának talán a legfontosabb eleme az a nemzetpolitika, amely mintegy szimbolikusan megjelent 2010-ben az egységesen megszavazott állampolgársági törvényben és egyéb mozzanatokban. Hiszen ahhoz, hogy Magyarország erős legyen, erősödjék és erős maradjon, elengedhetetlen az, hogy a Magyarországon kívül élő magyarok is erősödjenek, és ugyanezt a jogot, lehetőséget, bizalmat megadjuk a Magyarországon rekedt vagy más módon itt élő nemzetiségeinknek. Ezért ez a törvénymódosítás nagyon helyesen reagál azokra a hiányokra, amelyek eddig valamilyen oknál fogva kimaradtak a törvényből, hogy tudniillik bevezeti a kiegészítő nemzetiségi nyelvoktatást mint alapfeladatot azokban az intézményekben, ahol ezt végzik, hogy rendelkezik arról, hogy az ilyen intézmények intézményi tanácsába meg kell hívni a nemzetiségi önkormányzatok képviselőit, és az is nagyon helyes, hogy részben a felsőoktatásra kacsintva a 20. §-ban, ahol nem létezik vagy nem elégséges az a hazai szakképzés, amely biztosítaná a nemzetiségi iskolákban a megfelelő pedagógus-utánpótlást, lehetővé teszi, hogy határon túli pedagógusok is végezhessék a munkát.

A második ilyen fontos csomag a gyermekekről szól. Való igaz, hogy szó szerint az a fogalom, hogy a gyermekek mindenekfelett való érdeke kimaradt a 2011‑es törvényből, de meglátásom szerint ez rágódás a szavakon. Hiszen aki veszi a fáradságot, hogy nemcsak ilyen szólamokat hangoztat, hanem végigolvassa figyelmesen a törvényt, és annak egyes paragrafusait értelmezi a maga számára, annak pontosan látnia kell, hogy az egész 2011-ben megalkotott, köznevelésről szóló törvény a gyermekek érdekeit szolgálja, hiszen éppen azért neveztük át köznevelési törvénynek a korábbi közoktatási törvénnyel szemben, mert a gyermek, a kisgyermek és az ifjú bizony olyan, még fejlődésben lévő egyén, akinek a nevelése állami feladat. És semmi olyat nem tudnak kimutatni a ’11‑es törvényből, ami ez ellen szól. Most azon lovagolnak, hogy a miniszteri vagy államtitkári expozéban előkerült ez a kifejezés. Megértem persze az ellenzéki képviselők görcsös igyekezetét, hogy mindenáron azt bizonyítsák be, hogy kudarcot vallott a korábbi oktatáspolitika, de ez nem igaz, ezt tudja tanúsítani az ország sok ezer iskolájának sok tízezer pedagógusa és sok százezer gyermeke.

A gyerekek érdekeit szolgálja ebben a törvénymódosításban, és az időközben bekövetkezett változásokra adott jó válaszról szól a 16. §, amelyből kiolvasható az, hogy a nem magyar állampolgárságú ‑ értsd alatta: akár a migráns gyerekek ‑ is­ko­láz­tatását is biztosítani kell. Jó érzéssel olvashatjuk ezt a szöveget. Az Európa Tanácsban éppen most tárgyalunk egy olyan jelentést, amely a kíséret nélkül maradt migráns gyerekek jogainak biztosításáról, így oktatási jogairól is szól. Büszkén kihúzhatjuk majd magunkat Strasbourgban, amikor beszámolhatunk arról ‑ egyébként már én is jeleztem a strasbourgi parlamentben ‑, hogy Magyarország fölkészül arra, bármilyen kevés számú migráns gyerek van is itt az országban, hogy minden jogot és minden lehetőséget megkapjanak.

Ugyancsak a gyermekek mindenekfelett való érdekét szolgálja az, hogy a magántanulói státuszt rendezte a törvényjavaslat a 15. §-ban, igyekezvén kikerülni azt a helyzetet, hogy ellenőrizetlen, esetleg nem megfelelő szakmai színvonalú intézményekben teljesítsék a tankötelezettségüket azok a magyar gyerekek, akiket a szüleik valahová külföldre visznek. Tehát ez is megnyugtató.

Nagyon helyeselhető a 12. § azon rendelkezése is, hogy a fegyelmi eljárásokban hogyan kell segítenie a kormányhivatalnak azokat a családokat, ahol a szülő esetleg nem tud egy iskolaváltásról szóló döntés után más iskolát keresni a gyermeknek, hiszen a tankötelezettséget teljesítenie kell, ez nemcsak kötelessége, hanem joga is minden gyereknek, még akkor is, ha olyan súlyos fegyelmi vétséget követett el, ami miatt más iskolába helyezik.

Ugyancsak a gyermekek mindenekfelett való érdekéről szól a 4. §, amely határozottan kimondja azt az evidenciát, amit évek vagy évtizedek óta betartott vagy mindig is igyekezett betartani a mindenkori oktatási kormányzat, azt tudniillik, hogy az érettségi szabályok változásának időben kell megtörténnie, legalább két évvel az előtt, hogy a gyerekeknek, a fiataloknak joguk, módjuk legyen felkészülni az új követelményekre, elvárásokra. Ami persze nem zárja ki, hogy akár négy évvel korábban is meg lehet hozni a rendelkezéseket. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk, a napokban dönt az oktatási kormányzat egy érettségiszabály-változásról, akkor ‑ most 2016-ot írunk, 2017-ben kell jelentkezni az érettségire ‑ leg­közelebb a ’19‑es érettségiben lehet érvényesíteni ezeket a változásokat. Igen, ez is a gyerekek mindenekfelett való érdekét szolgálja.

Én biztosan állíthatom azt, hogy egy törvény sokkal inkább szolgálja a gyermekek mindenekfelett való érdekét akkor, ha a részletszabályokban olyan megállapításokat tesz, olyan döntéseket hoz, amelyek valóban a gyermekek érdekét szolgálják, mintha szépen deklarálja ezt a mondatot, de olyan intézkedéseket tesz a törvényben, amelyek a gyerekek érdekei ellen szólnak. Erre számos példát láttunk az előzőekben, de most nem az a dolgom, hogy a korábbi oktatáspolitika kritikáját elmondjam.

(15.30)

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átszervezését másképp látjuk természetesen, mint az ellenzéki képviselők. 2013-ban döntött úgy az Országgyűlés és a kormány meg az oktatáspolitika, hogy az állami fenntartásba vételhez szükséges létrehozni egy olyan intézményt, amely a feladatokat ellátja. Ez tény, ez 2013 nyarán történt meg. 2014. január 1-jén már működőképes volt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Vagyis pár hónap leforgása alatt állt fel az a nagy szervezet, amelynek az évtizedes berögződéseket megmásítva az állami fenntartásba vétel feladatait el kellett látnia. Ilyen gyors munka eredményeképpen működőképes volt már januárban a szervezet.

Sosem állítottuk, én magam sem állítottam, hogy a működés hibátlan volt. Hiszen rendkívül gyor­san kellett lépni, hogy időben elkészüljön. Az elkövetkezett hónapok megmutatták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működésének hiányosságait. Erre rárakódott egy költségvetési hiány. Erről szólt a 2016. január 1-jével kezdődött tiltakozássorozat. Ez is tény.

Az viszont nem tény, hogy tízezrek vonultak többször az utcára. De ne vitatkozzunk utólag a számokon. Azok a pedagógusok, azoknak a sokasága, akik akkor a nemtetszésüknek ilyen módon adtak hangot, ma békében és nyugodtan tanítanak az iskolákban. Csöndben vannak, mert tudják, hogy sok tízezer forint fizetésemelést kaptak, és azt is tudják, hogy a köznevelési kerekasztalon, amit államtitkár úr vezet, módjuk, lehetőségük van arra különböző szervezetek révén, hogy a véleményüknek hangot adjanak, és nemcsak hogy hangot adjanak, hanem azokat meghallgassák.

Az, amit most ebben a törvénytervezetben olvashatunk, hogy tudniillik november 30-ra majd föláll, januártól pedig működik a KLIK és a dolgozóinak mi lesz a jogállása, éppen ezeknek a tárgyalásoknak az eredményeképpen került be a törvénybe. Az ellenzéki pártoknak kezdettől fogva nem tetszett az állami intézményfenntartó, és nem tudok elképzelni olyan szervezeti felállást, és nevű intézetet, amely az állami fenntartás feladatait elvállalja, végzi, és amelyet ne illetnének kritikával. Mert eleve attól a szótól, hogy állam, és az állam gondoskodik és felelősséget vállal, és segít, valamilyen reflex folytán egyes ellenzéki politikusoknak és pártoknak már mindjárt viszket a tenyerük, és akkor elkezdenek csúnyákat vagy olyan dolgokat mondani, amik nem felelnek meg a valóságnak.

Azt kívánom, hogy ez a mostani átszervezés történjék meg sikeresen. Tudok róla, hogy már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, hiszen a tavaszi köznevelési kerekasztali tárgyalásokon már kirajzolódtak a körvonalak. Ez nem tegnap pattant ki az államtitkár úr fejéből vagy a kormány fejéből, és ahhoz, hogy január 1-jétől valóban gördülékenyen, jól működjék az új KLIK, ami örömömre megőrizte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter nevét, teljes erővel és kapacitással kell ezt a munkát végezni. Szeretném remélni, hogy az új KLIK-ben nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a munkatársak és a vezetés is a szakmai feladatokra, mert azért ne felejtsük, hogy a gyerekek mindenekfelett való érdeke nemcsak azt kívánja, hogy elegendő pénz legyen a feladatokra, hanem arra is, hogy a pedagógiai munka megfelelő szakmai színvonalon folyjék.

A felsőoktatási törvény módosításáról is szól, hasonlóképpen olyan változásokat vezetne be, amelyeket az idő produkált. Itt is a gyermekek, a fiatalok érdekeinek képviseletét érhetjük tetten, a 30. §-ban például, amelyet, ha jól emlékszem, Vinnai Győző képviselőtársam is említett. Nagyon helyes, hogy a fogyatékkal élő fiatalok támogatási idejét meghosszabbította ez a törvényjavaslat, és bízom benne, hogy ebből valóban törvény lesz és így is lesz. Mert a társadalmunkban nagy örömünkre erősödik az a szemlélet, és ez visszatükröződik a jogalkotásban is, a mindennapi életben is, hogy a fogyatékkal élő emberek különös gondoskodást, segítséget, az átlagtól eltérő támogatást igényelnek, hiszen nehezített körülmények között élnek. Erre van szükségük ahhoz, hogy teljes jogú állampolgárként élhessék meg az életüket.

Üdvözöljük a két új egyetemet, amelyek nem újak, csak az elnevezésben és bizonyos szerkezeti változásban nyilvánul meg, a Magyar Táncművészeti Egyetemet és a Soproni Egyetemet. A Kereszténydemokrata Néppárt értelemszerűen támogatja a törvénymódosítást. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
185 106 2016.11.10. 2:05  89-122

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Sohasem szerettem és ma sem szeretem, ha a szavaimat kiforgatják. Majd a jegyzőkönyvben ellenőrizze: nem azt állítottam, hogy az állam neveli a gyerekeket, nem is az állam feladata; de az az állam feladata, hogy gondoskodjék a gyerekek nevelésének lehetőségéről, biztosítsa azokat a körülményeket, hogy a gyerekeket neveljék.

Tulajdonképpen ezért jelentkeztem szólásra, hogy ezt az igazságtalanságot, amelyet ön itt mondott, helyre tegyem, de ha már van még másfél percem, akkor azért elmondom azt a véleményemet is, hogy meggyőződésem szerint, hogyha valamit állítunk, akkor azt nem árt bizonyítani.

Ön állandóan azt hangoztatja, hogy ez nem a gyerekek érdekét szolgálja, mi több, a gyerek érdekeivel ellentétes. Kérdezem, hol ellentétes a gyerek érdekével az, hogy hittant vagy erkölcstant tanulhat; ha az iskolában szembesül azzal, hogy a tetteinek, a szavainak és az elmulasztott tetteinek erkölcsi következménye van; ha megtanulja az iskolában azt, hogy segítsen másokon, ami az állampolgári nevelésnek is része. Hogyan függ össze a gyerekek érdekeinek szolgálatával vagy nem szolgálatával az, hogy a fenntartó, amely magasan a gyerek fölött van, azért alakul át, hogy gyorsabban intézzék az iskola dolgait? Ezek bizony nagyon levegőből kapott állítások, és az érveket ön indulattal helyettesítette, de ettől még nincsen igaza.

A dolgokat nem egyformán látjuk, ez rendben van ‑ ezért még nem kell valótlanságokat állítani. Ilyen valótlanság például az, hogy a fiatalok már nem mennek pedagógusnak. Az államtitkár úr majd pontos számokat tud mondani, hogy évről évre hogyan változik a pedagóguspályára jelentkezők száma.

Képviselő asszony, nem fogok még egyszer szólásra jelentkezni, akármit is mond, mert nekem ez nem stílusom, de azért ezt nem akartam hagyni.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
188 74 2016.11.21. 2:34  73-78

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az emberhez méltó életmód biztosítása és a megfelelő alapellátás elindítása érdekében a hajléktalanellátásban már november elején beköszöntött a tél az utcán élő hajléktalan emberek számára. Az Orbán-kormány több fronton is elszánt fejlesztéseket indított a hajléktalan emberek életkörülményeinek javítása érdekében. A támogatás ennek megfelelően több szinten valósul meg (Zaj a Jobbik padsoraiban.), egyrészt állami intézményekben, mint a hajléktalanok ápoló-gondozó otthonai, nap­pali ellátást nyújtó intézményekben, átmeneti szál­lásokon és rehabilitációs intézményekben, de nagy szerepet játszanak emellett a hajléktalanok vé­delmében az önkormányzati, civil és egyházi fenntartású szervezetek is.

A szociális törvény változásával, amely a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektet azzal, hogy kimondja az önkormányzatok általános felelősségét a területükön élők szociális biztonságáért, a felnőtt-jelző­rend­szer működtetésével, a tűzifaprogrammal, a köz­munkaprogrammal, vagy az egyre több munkalehetőséggel a kormány már eddig is sok mindent tett a hajléktalanság kialakulása ellen. Az is fontos, hogy azok számára, akik ebben a formában élik mindennapjaikat, a közvetlen, azonnali segítség mellett tudjanak kiutat is mutatni, fel tudjuk hívni a figyelmüket az élhetőbb világra. Ebben itt külön köszönetet kell mondanom a magyarországi egyházak áldozatos munkájáért, hiszen példaértékű, amit a téli krízisidőszakban is nyújtanak.

Mindezek alapján tisztelettel kérdezem állam­titkár urat, hogyan készül a kormány a tél közeledtével a hajléktalan emberek védelmére, és milyen lehetőségeket kínál számukra a hideg ellen. Mekkora támogatási keretet fordít az idei télen a kormány az utcán élő emberekre, helyzetük javítására? Hogyan erősítette meg a kormány a hajléktalanokat segítő szociális ellátórendszert, és milyen lehetőségei vannak arra, hogy további eszközökkel segítse a hajléktalan embertársainkat?

Várom államtitkár úr kedvező válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
188 78 2016.11.21. 1:26  73-78

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Nemzetközi feladataimból kifolyólag gyakran megfordulok más európai fővárosokban, és azt látom, hogy bizony a nagy nevű, nagy hírű európai városokban rengeteg a hajléktalan, akik meglehetősen elhanyagolt körülmények között, nyomorúságos állapotban tengődnek az utcán. Ilyeneket persze Budapesten is látni, mindazonáltal ön sorolta itt a számokat és az összegeket, amelyek rendkívül meggyőzőek voltak.

Mint kereszténydemokrata politikusnak nagyon fontos az emberi oldala ennek a kérdésnek. Elmondom, hogy röviden megszólítottam egy, a budapesti albérletem közelében gyakran látott hajléktalant, aki megerősítette azt, hogy minden lehetőségük megvan otthonba menni, de ő már nem akar, mert megszokta az utcai életet. Ezek a segítségek ezen is átsegítik ezeket a hajléktalan embereket, akiknek még így is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nyomorúságos az életük.

Fontos ezt látnunk, különösen akkor, amikor (Az elnök ismét csenget.) tegnap a szentatya bezárta az irgalmasság évét, és az irgalmasság évében talán nagyobb figyelem (Az elnök ismét csenget.) fordult a hajléktalanokra. Bízom benne és biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is így lesz. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
192 12 2016.11.29. 16:10  1-115

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Vendégeink! Éppen öt évvel ezelőtt, 2011 novemberében kezdte tárgyalni az Országgyűlés azt a törvényt, amely köznevelési törvény lett, és amelyet 2011. december 19-én hajnalban, igen nagy többséggel fogadott el az Országgyűlés. A törvény elfogadása után nagyon gyors ütemben több mint 120 jogszabályt alkottunk meg 2014 nyaráig, azóta pedig további jogszabályok szolgálták azt a célt, amit a köznevelési törvény a bevezetőjében is értelmezett, hogy keretjellegű a törvény és a kereteket egyéb jogszabályokkal kell kitölteni, hiszen a részleteket nyilvánvalóan nem törvény szabályozza a modern jogállamokban.

(Gelencsér Attila elfoglalja helyét
a jegyzői székben.)

A törvény elfogadásával tulajdonképpen befejeződött az a munka, amellyel leraktuk egyértelműen a szilárd alapjait egy új köznevelési rendszernek, és ezt a köznevelési rendszert a céljai és a hozzá megtett út minősítik. Ezeket a célokat nem vitatta senki a vitában, és a mostani vita sem a célokról zajlik, ahogy látom, hanem inkább a végrehajtásnak egyik-másik helyes vagy helytelen lépéséről. Ezért semmiképpen sem tudom értelmezni azt, hogy miért léptek fel többen ez év tavaszán azzal a jelszóval, hogy vonjuk vissza a törvényt, forduljunk vissza a régi helyzethez, ami itt ma nem hangzott el, de látensen mégiscsak az előttem szóló Hiller István képviselő szavaiban benne volt, aki gyalázatosnak nevezte ezt a törvényt és az egész oktatáspolitikát pocséknak. Mi több, idehozta Herczeg Ferencet is, a több mint száz évvel ezelőtti képviselőt, írót, aki A gótikus ház című munkájában valóban leírta ezeket a sorokat, de azt is leírta, hogy 14 év alatt hogyan tette tönkre az ellenzék az obstrukció intézményével azt a szándékot, hogy Magyarország felépítése tovább folytatódjék.

Ezért tehát kiragadni persze sok mindent ki lehet, de forduljunk el a múlttól, én inkább a jelenről és a jövőről szeretnék röviden szólni. Arról tudniillik, hogy miért helyes ez a köznevelési törvény, ha ‑ hoz­zá­teszem, sosem titkoltam, én sosem tagadtam ‑ a hozzávezető útnak a módszerei, pedagógiai eljárásai esetleg vitathatók, és azért van egy demokratikus társadalmunk, azért van sok szakmai intézményrendszerünk és részben politikai intézményrendszer is, hogy ezeket megvitassuk. Hozzáteszem, hogy ezeknek a vitáknak a nagy része meglátásom szerint inkább az egyetemi szférába, a konferenciákra tartozna, mert nagyon sok olyan van közöttük, ami nem politikai kérdés, természetesen bármit be lehet hozni a parlamentbe.

Nos tehát, miért nem lehet szó arról, hogy ezt a köznevelési törvényt helytelennek ítéljük? 2010 előtt az akkori törvényben a gyerekek mindenekfelett való érdeke ellenére olyan közoktatási helyzetet eredményezett az akkori kormányzat, amit elég részletesen jellemzett az előttem szóló Kucsák László úr, fideszes képviselő. Mindazonáltal megismétlem ennek a korábbi köznevelési rendszernek néhány jellemzőjét: szétaprózott volt; egyenetlen volt minden tekintetben; óriási különbségeket eredményezett település-település, iskola-iskola között; a műveltséghez való hozzáférés esélyei is nagyon különbözők voltak; az esélyek romlottak; az iskolákban mindennapos gyakorlattá váltak a normaszegések, a fegyelmezetlenségek, mi több, olyan oktatáspolitikai környezet vette körül az iskolákat, amelyben sokszor a normaszegőknek adtak igazat; a nevelők megbecsülése mélypontra jutott; pénzkivonás történt az oktatásból; az egyenlő bánásmód hiánya pedig megmutatkozott az állami, az önkormányzati, a magán- és az egyházi iskolák között, ami egy demokratikus társadalomban lehetetlen dolog; iskolabezárások voltak, érettségi botrányok és így tovább.

Ezért nézzük meg, hogy hogyan határozta meg a köznevelési törvény az oktatási rendszer céljait, amit ‑ még egyszer elmondom ‑ soha senki nem vitatott, sem politikai, sem szakmai erő. Itt most idézek az öt évvel ezelőtt elhangzott vezérszónoklatból: „A törvény célja egy olyan köznevelési rendszer megalkotása, amely elősegíti a rábízott gyermekek, fiatalok harmonikus testi, lelki és értelmi fejlődését, készségeit, képességeit, ismereteit, jártasságait, érzelmi és akarati tulajdonságait életkori sajátosságaiknak megfelelő, tudatos fejlesztése révén, és ezáltal erkölcsös, önálló életvitelre, a magánérdeket a köz érdekeivel összeegyeztetni képes embereket, felelős állampolgárokat nevel.

Kiemelt célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás. A köznevelési törvény tehát az embernevelést tűzi alapvető céljául az iskolarendszernek, a nevelést a szó teljes értelmében, ezen belül is a teljes személyiség és általa a közösség, a család, a nemzet, az egyház, emberiség fejlődésének szolgálatába állítja.” A szöveg utánakereshető az országgyűlési dokumentációban.

Én arról szeretnék beszélni, hogy az eltelt időben ezek a célok hogyan kezdtek megvalósulni, mit tettünk annak érdekében, hogy ezeket a célokat elérjük. Először is tehát, mit tettünk a gyerekekért és a nevelés eredményessége érdekében. Az egyik legfontosabb újítás volt, amit pozitívan értékelhetünk egyértelműen, a hároméves kortól kötelező óvodáztatás bevezetése volt. Megjegyzem, azért a neveléstörténetünkben sok érték van, egyebek mellett 1891-ben Csáky Albin javaslatára született meg az első óvodai törvényünk, amely hároméves kortól ajánlotta, illetve tette bizonyos esetben kötelezővé az óvodát. Miért olyan fontos ez? Mert orvosolhatja vagy hozzájárulhat annak orvoslásához, hogy korán kiessenek a gyerekek az iskolából, és elősegítheti azt, hogy aki 3‑6 éves korig közösségben nevelkedik, annak sokkal kevesebb problémát fog jelenteni az iskolába lépés.

(10.20)

Megjegyzem: csak 2015-től lépett érvénybe ez a jogszabály, tehát az eredményeit még nem mérhetjük fel. Négy-öt év múlva láthatjuk majd, és remélhetjük, hogy csökkenni fog azoknak a gyerekeknek a száma jelentős mértékben, akik hároméves kortól óvodába jártak és megtanulják, mi az a rend, mi az, hogy alkalmazkodni, együttműködni a többi gyerekkel, bizonyos feladatokat teljesíteni. Azt is tudjuk, hogy 2015-16-ban már 3,7 százalékkal nőtt a hároméves korú gyerekek száma, akik óvodába jártak, és minden életkorban bizonyos növekedést tudtunk felmutatni. Ezt az állam mindenféle eszközzel segítette, óvodai férőhelyekkel és így tovább.

Nem ismétlem meg, mert elhangzott, bár szívesen megtenném, hogy a gyerekek fejlődésének érdekében anyagi eszközökkel hogy járult hozzá a kormány, tankönyv, étkeztetés és így tovább. Csak ismételni tudnám azt, ami már elhangzott. De még mindig a nevelésnél maradva, bevezettük választhatóan a hit- és erkölcstan oktatását. Erre óriási szükség volt egy olyan világban, ahol a gyerekek fogalmai és a társadalom fogalmai erkölcsi kérdésekben több mint meglazultak; problémamentesen zajlik. Rendelkeztünk arról, hogy egész nap nyitva legyen az iskola a gyerekek érdekében. Ez a cél jó, senki nem vitatta. A hozzá vezető utat csiszolgatni kellett és csiszolgatni kell, mert nagyon sokan félreértették, iskolák, politikusok és így tovább. A lényeg az, hogy a gyerekekkel pedagógusok, nevelők, szakemberek foglalkozzanak délután 4-ig, ha kell, 5-ig, mert jobb nekik, mintha egyedül kallódnak az utcán.

Bevezettük a mindennapos testnevelést. Senki nem vitatta a célokat, és nagyon jó eredmények vannak, már látszik az első tesztvizsgálatok eredményében is, bár ez is hosszú távon értékelhető csak. Tudom, ezt sem tagadtuk soha, hiszen tény, hogy az infrastruktúra nem megfelelő még, de óriási erővel folynak a tornaterem- és uszodaépítések, hogy meglegyen az infrastruktúra, addig pedig a pedagógusok találékonysága nagyon sok helyen, nagyon ügyesen megoldja a gondokat.

A művészeti nevelés óraszámát emeltük meg egyedül az új Nemzeti alaptantervben, ami megint csak a gyerekek lelki, esztétikai, érzelmi fejlődését segíti, az alsó tagozaton egy órával megemelkedett a művészeti óra. Bizony, ennek a célját megint csak nem vitathatja senki. Még egy intézkedés, ami vadonatúj a törvényben: a középiskolák közösségi munkája, amelynek eredményei iránt direkt érdeklődtem az elmúlt napokban. Továbbra is folytatódik az a tendencia, hogy pozitívak az eredményei, a pályaválasztást segítő, a gyerekek mentalitását fejlesztő tevékenységről van szó, amelynek a kezdeti nehézkes adminisztratív terhei csökkennek, és a pedagógusok megtalálták az utat.

Tehát ezt az utat folytatni kell, essék több szó arról, hogy a nevelés mennyire fontos. Idézhetnék megint sokat, van néhány kiírt idézetem, de az időm nagyon szalad, ezért a másik nagyon fontos területről beszélnék csak a vezérszónoklat keretei között, ez pedig a nevelők, a tanárok megbecsülése.

A nevelést, az iskolát közszolgálatnak tekintjük, az egész iskolaügyet. Ez szerepel a törvény bevezetőjében, a magyarázatában. Ez azóta sem változott. Közszolgálat, vagyis a nevelésen, az iskolán keresztül gyakorolja a társadalom, a közösség és az egyén érdekében a nevelés tevékenységét. Ebből következik nagyon sok minden változás. A leglényegesebb az, hogy olyan helyzetbe kerüljenek a pedagógusok mindenütt, szerte az országban, hogy a megbecsülésüket ne csak szavakban, hanem valóban is érezzék. Ezt a célt szolgálta és szolgálja a pedagóguséletpálya-modell, amelynek több szó esett a bérvonatkozásairól. Ezeket sem akarom megismételni, de soha ilyen jelentős mértékű nem volt.

A köznevelésben a felsőoktatás analógiájára hasonlatos lépcsőfokokat vezet be a pedagógus-életpálya. Nem nagyon hallom, hogy erről beszélnének, pedig ez a lényeg, hogy ambicionálják a tanárok ‑ és ezért kapják meg a fizetésbeli eredményt is, hogy többletet mutassanak fel. Ezért a pedagógus I.‑ből a pedagógus II.-be, onnan a mestertanár és aztán a kutatótanár fokozatba belépni, az legyen egy dicsőség, mint ahogy így is élik meg. De tudtuk, hogy nehéz egy ilyen változást bevezetni, tudtuk, hogy sok probléma fogja kísérni; kísérte is, talán kicsit több is a kelleténél. Azt szeretném elmondani, hogy jelentős létszámban vannak most már mestertanár pedagógusok és kutatótanárok is vannak. A pálya szabad, de nem kötelező. Mert akinek valóban nagy nehézséget okoz a mestertanár fokozatba történő belépés és ennek önkéntes vállalása, annak ezt nem kell megtennie. Ezt a célt szolgálta az is, hogy a nyugdíj előtt állókat ne kényszerítsük arra, hogy megpályázzák a magasabb fokozatot, hanem a hét évben ők már szabadon dönthetnek.

Szakértők, jó szándékú szakértők tevékenységének eredményeképpen talán egy kicsit valóban túlbürokratizált lett a rendszer, de arról vitatkozni 2014-15-16-ban, hogy szükséges‑e egy értelmiségi em­bernek a magasabb fokozatba lépéshez és a magasabb fizetéshez a modern technikát, a számítógépet használatba véve feltölteni bizonyos olyan dokumentumokat, amelyek nem másról szólnak, mint a munkája leírásáról, szerintem ez azért már felesleges. Egyre többen vannak, akik ezt belátják, akik végigcsinálták a pályázatot, és azt mondják, hogy jót tett ne­kik, hogy szembe tudtak nézni a saját munkájukkal.

Egyébként a köznevelési kerekasztal jó terep arra, hogy ezeket a technikai nehézségeket kiküszöbölje, és reméljük, elérkezünk ahhoz az állapothoz, amely… ‑ és itt nem tudom megállni, hogy Németh Lászlót ne idézzem, bocsássák ezt meg nekem. A törvény a pedagóguséletpálya-modellről szóló fejezetében megfogalmazza ‑ ez még nem Németh László, hanem a törvény ‑ az elhivatottságra épülő, a pedagógiai munkához és az élet kérdéseihez értő módon, kreatívan viszonyuló, önálló döntéseket hozni tudó és ezért felelősséget vállaló pedagógusszerepeket. Kiszámíthatóvá és magasabb követelmény mellett, jóval magasabb bérezésűbe teszi az életpályát. Ez a törvény és az életpályamodell célja.

Németh Lászlóhoz kanyarodok, aki azt mondja: „Az óvodai csoportszobában, az iskolai tantermekben, mindenütt a tanár fontosabb, mint a tananyag. Az iskolát nem az élet tornatermének tekintjük, hanem az egész élet tervszerűen sűrített másának, ahol a tanuló életfokonként és rendezve kapja mindazt, ami odakint kaotikusan veszi körül.”

A mi dolgunk ennek a rendezésnek a megteremtése, hogy a gyerek, a fiatal az állapotának megfe­lelően fejlődhessen. Ahhoz, hogy a tanárok ehhez a feladathoz mindannyian, mindenütt méltóvá válhassanak, szükség van az életpályamodellre. Ezt sem kérdőjelezte meg senki. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
192 42 2016.11.29. 7:31  1-115

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mielőtt a vezérszónoklatomban nem érintett témákra kitérnék, engedjék meg, hogy egy gondolat erejéig reagáljak Varga László képviselő úr egy gondolatára. Úgy hiszem, képviselő úr, hogy némi felelőtlenségre vall az, ha szakmai kérdésekben úgy nyilvánulunk meg, hogy az nem felel meg a szak­má­nak. A nevelés és az oktatás szembeállítására gon­do­lok. A kettő nem egymással szemben, hanem együtt létezik, mi több, a nevelés fogalmába beleértendő az oktatás is. Javaslom egy kicsit tanulmányozni, ha a téma érdekli, Fináczy Ernő munkásságát.

Ha megengedik, néhány rövid témát szeretnék mindössze érinteni, mert erre nem volt időm a korábbiakban kitérni. Először is említettem az egyházi iskolák áldatlan helyzetét 2010 előtt. Örvendetes számunkra, hogy ez a helyzet megoldódott, és az egyházi iskolák egy sokszínű iskolarendszerben virágoznak. Ezért vissza kell utasítanom azt az állítást, amelyet Hiller István fogalmazott meg, és sötét középkorra utalt, amikor az egyházi iskolák támogatásáról beszélt. Kérem, ne felejtsük el, azt, hogy ma iskolák vannak Magyarországon, elsősorban a katolikus egyháznak, a bencés szerzeteseknek köszönhetjük, akik több mint ezer évvel ezelőtt megalakították az iskolát, majd a reformáció korában a református iskolák mentették a tudást, a könyvtárakat, vitték tovább a kultúrát az ifjúság körében. Ezért megérdemlik, hogy ott legyenek egy színes iskolarendszerben. Ezért most a helyükön vannak, és ennek mindannyiunknak örülni kell.

Jó lenne, ha azok, akik nem kötődnek egyetlen egyházhoz sem, szakítanának azzal a kommunista időkből származó mentalitással, hogy ami egyházhoz köthető, az rossz, az üldözendő. Szabad világban, demokráciában élünk, ennek a gondolkodásnak jó lenne már véget vetni.

A második téma, amelyet nem említettem, de amely az új köznevelési rendszerben lényeges változást hozott, ez az iskolák állami fenntartásba vétele, amelyet az ellenzéki oktatáspolitikusok előszeretettel államosításként aposztrofálnak, holott nem lehet elégszer tiltakozni az ellen, hogy államosítás 1948‑ban történt Magyarországon, amikor is minden épületet, minden tulajdont elvettek az egyházaktól, infrastruktúrát, pedagógusokat, szerzetestanárokat szám­űztek, meggyötörtek, elküldtek, és mindent az állam vett kezébe. Most nem ez történt, mert a tulajdon ott maradt az önkormányzatoknál. Az állam felelősséget visel, és ezért az új köznevelési rendszerben felelősséget is vállalt azért, hogy egységesen irányítja, szervezi, felügyeli a köznevelés rendszerét, attól a céltól vezérelve, hogy minden kisgyermek, akárhová született, hozzájuthasson ugyanahhoz a műveltséghez.

Ebben az új koncepcióban és új struktúrában természetesen elkövetődtek és valószínűleg el is fognak még követődni olyan hibák, olyan ballépések, amelyeket korrigálni kell, de ez nem kérdőjelezheti meg azt, hogy az állam felelősségét az iskolák fenntartása és most már sokszor működtetése révén tudja vállalni.

A tartalmi szabályozásról: lényeges változást hozott az új rendszer azáltal, hogy a Nemzeti alaptantervet megújította. Hozzáteszem, hogy a Nemzeti alaptantervet a törvény értelmében is ötévente felül kell vizsgálni, és ez így van rendjén, hiszen a tudomány ismeretei bővülnek, egyre több igényt fogalmaz meg a társadalom az intézmények, az iskolák felé, ezért szükségszerű, hogy ötévenként felülvizsgálják. Tehát az, ami most zajlik, a törvény szelleméből is fakad. Mindazonáltal azt a segítséget a kerettantervekkel és egyéb segédletekkel az állam megadja az intézményeknek, hogy tudniillik ezek szerint a tantervek szerint lehessen haladni.

Elég rossz gyakorlata az a magyar pedagógiának, de itt is talán valami fejlődés várható és remélhető, hogy a tanterveket a pedagógusok többsége nem ismeri, csak a tankönyveket, ezért származik óriási nagy félreértés a tankönyvek szerepéből. Holott azt kell az iskolában közvetíteni, amit a Nemzeti alaptanterv kötelező érvénnyel előír, ehhez viszont ismerni kell, a tankönyv ehhez csak valami eszköz.

Ezt a célt szolgálja az iskolák szakmai autonómiája, hogy jól gyakorolják az iskolák ezt a tevékenységet, amely a következő témám. Szemben azokkal az állításokkal, amelyeket gyakran hallunk, hogy csökkent vagy megszűnt az iskolák autonómiája, az ellentéte igaz ennek. Kérem szépen, 2010 előtt az iskolák legfontosabb pedagógiai dokumentumait ‑ így a pedagógiai programot, a szervezeti és működési szabályzatot, a házirendet ‑ mindig az iskola fenntartója, jelesül az önkormányzat hagyta jóvá, egy olyan testület, amely általában nem is rendelkezett elegendő pedagógiai tudással. Tessenek szívesek el­ol­vasni a ’11-es köznevelési törvényt: ezeknek a dokumentumoknak a jóváhagyása egyes egyedül a nevelőtestület hatáskörébe tartozik. Ezért tehát az iskolák önállósága nemhogy csökkent volna, hanem éppen ellenkezőleg, nőtt. Értelemszerűen az, hogy a Nem­zeti alaptanterv kötelező mindenkire nézve, egy állam által felelősséggel tartozó oktatási rendszerben magától értetődik, hogy természetes, hogy amit min­denki tanul és mindenhol tanítanak, azt itt is tanítani kell.

Nos, összefoglalva azokat a perspektívákat, azokat a prioritásokat, amelyeket Palkovics államtitkár úr a vezérszónoklata végén megemlített, csak támogatni tudom a Kereszténydemokrata Néppárt nevében is, hiszen a következő három területet említette: a tanárképzés és a tanártovábbképzés erősítését, a tartalmi szabályozás helyretételét és az infrastrukturális fejlesztéseket. Ez az a három terület, amelytől az iskola eredményesebb lesz.

Végül a ma nyilvánosságra hozott TIMSS-ered­ményeknek mindannyian örülhetünk, mind a matematika, mind a természettudományok vonatkozásában a tízéves, azaz negyedikes gyerekek, akiket már érintett az új köznevelési rendszer, messze az európai átlag fölött teljesítettek, annak ellenére, hogy a szülők affinitása, motivációja a természettudományok iránt Magyarországon lényegesen alacsonyabb, mint az európai átlag. Ez is azt bizonyítja, hogy az iskolaügyünk jó irányban halad, amelyhez további sok sikert, erőt kívánok az oktatásügy irányítóinak. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

(12.10)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
192 54 2016.11.29. 2:05  1-115

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen. Sallai R. Benedek képviselő úr hozzászólására szeretnék elsősorban reagálni. Képviselő úr, ön azt mondta, hogy jól figyelte a vitát és nem esett szó a pedagógusokról. Elég későn jött be a terembe, mert 9 órától tart a vita, és alig volt olyan képviselő, aki a pedagógusokról, a tanárokról ne szólt volna. Ezért folytatnám ezt a témát, nem a minősítésről és nem a béremelésről szólván, de azt még egyszer nem árt leszögezni, hogy olyan mértékű béremelést kaptak a pedagógusok a megbecsülés oldaláról, amelyhez fogható nem volt. Csak egyetlen példát hadd említsek: például egy 18-20 éves gyakorlattal rendelkező egyetemi végzettségű tanár 2013 előtt 172 ezer bruttót kapott, ez a következő év szeptemberében 304 ezer forint lesz. Ez 140 ezer forint emelkedés, ami, azt hiszem, szép summa.

De inkább arról szólnék, hogy a pedagógusok megbecsülése, amely minden oktatásról gondolkodó szempontjában ott van, abban is megnyilvánul, hogy azokat a feladatokat, amelyek újonnan jelentkeztek a köznevelés rendszerében, mint például a tanfelügyelet vagy a minősítés, szintén ők végzik. Ne felejtsük el, hogy nem valami elefántcsonttoronyból leszálló, irodából kijövő tanfelügyelők ellenőrzik a pedagógusok munkáját, hanem ők maguk, akik másnap visszamennek a saját iskolájukba és ott a saját osztályukat tanítják és gyakorlatból is ismerik azt, amit ellenőriznek. Továbbá külön képzést kapnak erre, és állandóan figyelnek arra, hogy a munkájukat hogy végzik. Ilyen sem volt még a köznevelés rendszerében. Ugyanígy a minősítés rendszerét is ők végzik. Ebben is a megbecsülésük érhető tetten. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
192 76 2016.11.29. 2:08  1-115

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Örülök, hogy most jöttem sorra, mert néhány eredményről szeretnék szólni, először is a nyelvoktatás területén. Talán elkerülte a képviselőtársak figyelmét, hogy a 2011-es törvény bevezette az általános iskolások hatodik és nyolcadik osztályos mérését. A nemzetközi sztenderdnek megfelelően a hatodikosoknak az A1-es, a nyolcadikosoknak az A2-es szintet volna kívánatos elérni. Az első év eredményei biztatóak, ugyanis a hatodikosok 82 százaléka, a nyolcadikosok 70 százaléka elérte ezt a szintet. Kívánom, hogy ez az eredmény fokozódjék a jövőben is.

Eddig még nem esett szó arról, hogy Magyarország példaértékű abban, hogy a területén élő nemzetiségeknek milyen jogokat biztosít az oktatásban. Külön létszámhatárokat állapítottunk meg. A nemzetiségi önkormányzatok fenntarthatják az iskolákat, és valamennyi nemzetiségi nyelven anyanyelven is folyik az oktatás amellett, hogy csak az anyanyelvet tanulják. Ezt a helyzetet az Európa Tanács nyelvi chartájának szakértői bizottsága is példaértékűnek minősítette.

Ezzel párhuzamosan Magyarország igen komoly eredményeket mutathat fel a tekintetben is, hogy a határain kívülre rekedt magyarság oktatásáért mi mindent tesz, s nemcsak Kárpátalján, amiről az utóbbi hónapokban sok szó esik, hanem hagyományosan a Délvidéken, Erdélyben és a Felvidéken is. Az, hogy a magyar nyelvet ott még tanulhatják a gyerekek és magyar nyelven tanulnak, a magyar kormány segítsége nélkül erre nem volna lehetőség.

Azt hiszem, hogy ezek is olyan eredmények, amelyeket elkönyvelhetünk mint óriási pozitívumokat, és kívánom, hogy csak ilyen irányban folytatódjék tovább.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
197 117 2016.12.12. 2:11  116-123

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az év vége közeledtével egyre több szó esik itt a tisztelt Házban is a jövő évi bérekről, a béremelésekről, különböző ágazatok helyzetéről, az eddig elért eredményekről és lehetőségekről.

Mivel Magyarország gazdasága az elmúlt időszakban végre újra felívelő szakaszba lépett, a költségvetési gazdálkodás pedig megteremtette a lehetőséget egy átfogó bérrendezéshez, végre egy olyan ágazat, jelesül a kultúra dolgozóiról beszélhetünk, akiket az elmúlt években idáig, fájdalom, nem állt módunkban segíteni. Több mint húszezer emberről van szó, akik kistelepüléseken, falvakban, városokban és a fővárosban egyaránt nap mint nap áldozatos munkát végeznek önkormányzati, civil és egyházi fenntartású intézményekben, és ezt hatalmas szellemi értéknek tekinthetjük.

Azt hiszem, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez a kormányzat élén kíván járni a kulturális és egyházi értékek megőrzésének, ezért már az elmúlt időszakban is óriási infrastrukturális fejlesztéseket valósított meg, mintegy 500 könyvtár, kultúrház újult meg, a fővárosban pedig a Pesti Vigadó, a Várkert Bazár, a Zeneakadémia, az Erkel Színház, és sorolhatnám még, hogy milyen felújításokat és fejlesztéseket hajtott végre. Az ezekben az intézményekben dolgozók megérdemlik, hogy végre emelkedjen a fizetésük, növekedjék a biztonságuk.

A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjeként külön örülök annak, hogy végre a munkavál­lalók életminőségén is javíthatunk. Ezért kérdezem, milyen mértékben emelkedik jövőre a kulturális ágazat dolgozóinak a bére; egyszeri korrekciót tervez-e a kormányzat, vagy esetleg számíthatnak-e további béremelésre; és milyen intézkedéseket tervez a kormányzat a kultúra területén. Tisztelettel várom a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
197 121 2016.12.12. 0:52  116-123

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország fejlődik, jobban teljesít gazdasági értelemben is, és ehhez a fejlődéshez, ehhez a jobban teljesítéshez, ha láthatatlan módon is, de hozzájárulnak a kulturális ágazat dolgozói, a múzeumok, a levéltárak, a könyvtárak dolgozói, akik évszázadok óta mentették az értékeket, és továbbadták azt a kultúrát, aminek köszönhetjük, hogy Magyarország ma fejlődik; ez az ő érdemük is.

Ezért örömmel hallom, hogy a kormányzat a béremeléssel az életszínvonalukon is javítani fog, és remélem, hogy ez az egyszeri béremelés nem egyszeri lesz, hanem majd a későbbiekben is, a kormányzat gondoskodásának köszönhetően, méltó elismerésben részesül majd az ő munkájuk is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
202 166-168 2017.02.27. 2:16  165-174

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Természe­tesen.

ELNÖK: Öné a szó.

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! A szociális területen dolgozók bérfejlesztéséről és életpályájáról szeretném önt kérdezni. Képviselőtársaim nevében is felelősséggel mondhatom, hogy a rászorulók támogatása, a gyermekek, az idősek, a betegek, az elesettek, az otthontalanok vagy ápolásra szoruló embertársaink megsegítése mindannyiunk személyes ügye. Kiemelt felelősségünk ebben a segítségnyújtásban a velük foglalkozó szakembergárda, tehát a szociális szféra dolgozóinak megbecsülése.

Ezért az a célunk, hogy az ágazatban dolgozók az erkölcsi mellett megfelelő anyagi elismerésben részesülhessenek, így a Fidesz-KDNP-kormányzat elindította ennek a több mint 90 ezer szociális dolgozónak a bérfelzárkóztatását. Ők azok, akik mintegy 800 ezer embernek segítenek nap mint nap karitatív, állami, önkormányzati, egyházi, szociális intézményrendszerben vagy önkéntesként.

(14.10)

Az elmúlt három évben már megkezdtük a bérfelzárkóztatást, 2014-től évi 12 milliárd forintos bérpótlékkeretet állapított meg számukra a kormány, amit 2015-ben és 2016-ban további 8-8 milliárd forinttal toldott meg, így összességében is mintegy 60 milliárd forinttal több pénz állt rendelkezésre a bérek emelésére.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az ország gazdasági megerősödésével végre lehetőségünk nyílt az általános béremelésre, ami a szociális ágazatban dolgozókat is segítette. Az ellátás biztonságához, ahhoz, hogy őket a szektorban a jövőben is meg tudjuk tartani, folyamatos támogatásra van szükségük. Éppen ezért kérdezem, hogy milyen mértékben emelkedik és kiket érint a szociális területen dolgozók béremelése, valamint hol tart a szociális életpálya-koncepció kidolgozása, milyen egyeztetéseket folytat a kormányzat ebben a kérdésben. Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
202 172 2017.02.27. 1:12  165-174

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyára mindannyian emlékszünk rá, hogy 2010-ben, amikor ez a kormány megkapta ‑ vagy az elődje ‑ a bizalmat a szavazók jóvoltából, akkor milyen sok egyéni lelki kínt is okozott mindannyiunknak, hogy olyan hiányokkal vettük át az államháztartást, olyan pénzhiánnyal, olyan államadóssággal, hogy nagyon sok, egyébként indokolt területre nem jutott pénz azért, mert a megelőző kormány elherdálta, eladósította az államot. (Varga László: Hihetetlen!)

Nagy öröm számunkra, hogy végre oda eljutott Magyarország egy jó kormányzással és egy jó gazdálkodással, hogy az igazán megbecsülésre szorulók is megkaphassák azt a járandóságot, ami lehetővé teszi, hogy ebből a fizetésből megéljenek. (Varga László: Fogadjatok el egy határozatot, hogy zseniálisak vagytok!) Úgy gondolom, hogy köszönet illeti a szociális területen dolgozókat, mindazokat, akik nem csüggedtek, nem veszítették el a reményt, itthon maradtak, és remélem, hogy bízhatnak abban, hogy ez az életpálya tovább folytatódik, és a megbecsülésük erősödik. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
203 204 2017.03.06. 2:06  203-210

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A mások javára dolgozó, együttműködő közösségek megléte egy egészséges társadalomnak a tartóoszlopait jelentik és ugyanakkor mércéjük is. Éppen ezért ezeknek a közösségeknek a működését biztosítani, mi több, a közösségeket fejleszteni kormányunknak és a Fidesz-KDNP-frakciónak is kötelessége, feladata és teszi is ezt a dolgot. Vajon miért?

Milyen közösségekről van szó? Olyan civil társaságokról, egyesületekről, egyházi szervezetekről, amelyek fontos önkéntes munkának a szervezői, fontos karitatív munkát végeznek, kik hagyományosan, kik újonnan, olyan feladatokat látnak el, amellyel segítik az állami feladatvállalást. Határon kívüli, nagyon fontos szerepet játszanak, ott is a kulturális, szociális és egyéb tevékenységekben. Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban mintegy 60 ezer ilyen civil egyesület, közösség munkáját támogatta a költségvetés, és megduplázta ezeket a támogatásokat az utóbbi időben.

E támogatásnak egyik formája az adófelajánlás is. Éppen ezért azt szeretném kérdezni államtitkár úrtól, hogy az önkéntesség és a karitatív munka előmozdítása céljából mennyiben tudja segíteni ezt a folyamatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának uniós pályázata, és milyen további közösségfejlesztési intézkedéseket, programokat vagy pályázatokat tervez a kormány a civil és egyházi szervezetek körülményeinek javítására. Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
203 208 2017.03.06. 1:13  203-210

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, államtitkár úr a pozitív tartalmú válaszát. Egyetértek a diagnózisával, magam is ezzel kezdtem, Magyarország lesz attól erősebb, hogy ha a közösségei erősebbek.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a történelemből és egyéb forrásokból jól tudjuk, hogy amikor a kommunista hatalomátvétel megtörtént, a diktatúra egyik első tevékenysége éppen az volt, hogy ezeket a közösségeket, amelyek a társadalom tartóoszlopai, megszüntesse, működésüket lehetetlenné tegye. Éppen ezért is öröm, hogy ebben az új korszakban, amiben szerencsénk van élni, a közösségek támogatását, a pénzügyi támogatását is fontosnak tartja a kormány.

Szeretném kiemelni, hogy a működés biztosítására is lehetőséget nyújt sok szervezetnek, civil és egyházi szervezetnek, ez is fontos, mert jóllehet nagyjából önkéntes munkát végeznek, a szervezetek működtetéséhez professzionális munkára van szükség, és erre is megfelelő forrást kínálnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezek a pályázatok. Köszönöm szépen a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
206 14 2017.03.13. 4:49  13-16

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Március 13‑át írunk. Középületeink és magánházaink sokasága ünnepi díszbe öltözött, nemzeti lobogónk és a szívünk fölé tűzött kokárdák hirdetik, hogy magyar közösségi létünk legszeretettebb napjára készülünk.

Itt, az ország házában is, különösen a kormánypárti sorokban tapintani lehet a nem hétköznapi hangulatot, hiszen két nappal március 15-e előtt szabadon, idegen hatalmak diktátumától mentesen államfőt választunk, aki az alkotmányunk, Alaptörvényünk szellemében a magyarságot, az összes magyar embert, Magyarországot képviseli a nagyvilágban. Nekünk, országgyűlési képviselőknek ez a választás az egyik legmagasztosabb feladatunk és küldetésünk.

Sajnos nem volt ez mindig így a történelmünk során. 169 évvel ezelőtt a márciusi ifjak és a hős honvédek éppen a szabadságunkért küzdöttek és áldozták nagyon sokan életüket az áradattal szemben vívott csatákban. Tisztelet és köszönet az akkori hősöknek, a bátraknak és mai kortárs utódaiknak, akik beteljesítették a költő szavait, amelyek szerint: „A magyar név megint szép lesz, / Méltó régi nagy híréhez”. Egy emberöltővel ezelőtt végre megszületett a szabadságunk, ám újra és újra meg kell küzdenünk érte. Ma is. Joggal idézhetjük Vörösmarty Mihálynak „A vén cigány”-ból ismert sorait: „Háború van most a nagy világban, / Isten sírja reszket a szent honban”.

A XXI. század Európájában is meg kell vívnunk itthon és nemzetközi porondon függetlenségi harcainkat azért, hogy Magyarország önállóan dönthessen sorskérdéseiben. Hogyan? ‑ kérdezhetjük joggal. Ter­mészetesen nem fegyverrel, csatákban, hanem tisz­ta szívvel, őszinte szóval, egyenes tartással, kitartó alkotómunkával, tehetséggel, szorgalommal és a ma­gyar kultúra értékeinek ápolásával, gyarapításával. A kilátásaink jók, mert ebben erősek vagyunk. Egy emberként ünnepeltük nemrég a magyar kultúra napját. Egész évet szentelünk a magyar nyelv óriásának, apostolának emlékezetére, ébrentartására és gaz­dagítására; természetesen Arany Jánosra gondoltam.

Együtt örvendezünk a magyar filmek sikerének, a negyedik Oscarnak és az Arany Medve-díjnak. Iz­gulunk értük, és joggal dicsekszünk fiatal virtuózaink és a Röpülj, pávások sikerének. Boldogan és büszkén hallgatjuk iskolásaink szép versmondását, énekét, zenélését, és gyönyörködünk magával ragadó, fergeteges néptáncukban, a legkisebb falvakban is.

(8.40)

Igen, „Magyarból jeles” ‑ választotta találóan címéül az az elmúlt napokban bemutatott kiadvány, amelyben minden magyar iskolába eljut Kossuth Lajos üzenete szerte a Kárpát-medencében. Vagy egyre többen dolgozunk és munkánkkal hozzájárulunk Magyarország erősödéséhez. És új honfitársainkként üdvözölhetjük azokat az embereket, köztük népszerű sportolókat, akik állampolgári esküjükkel együtt ezt a hazát választották. Mintha Petőfi Sándor üzenetét tették volna magukévá: „Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állanék ezennel én.”

Tisztelt Országgyűlés! Ünnepre készülődvén bizonyára érthetőek a megszokottnál emelkedettebb gondolatok. Adjuk át bátran magunkat az örömnek, és egyetlen órára se feledkezzünk meg közös dolgunkról, a Himnusz költőjének szavait idézve: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!” Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
211 16 2017.04.04. 4:33  15-18

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 53 év óta ünnepeljük a magyar költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján. Megmozdul ilyenkor valamennyi, kultúrát szomjazó magyar ember, minden kulturális intézmény, iskola, óvoda, fiatal és idős szerte a Kárpát-medencében, hogy figyelmet szenteljen és kérjen egyedülálló nemzeti kincsünknek.

(9.40)

Illő tehát néhány percet áldoznunk a magyar költészetnek és költőinknek az ország Házában is, hogy a politika érdességét egy rövid időre felválthassa a szépségnek hódolás.

Kell-e ma a vers az embereknek? ‑ kérdezhetik a kétkedők. Igen, kell, mert mindig vannak és lesznek, akik szomjazzák a szépet, az igazat, a hiteles érzetek és érzelmek művészi felvillantását, anyanyelvünk páratlan színeinek élvezetét, a tapasztalati világból való kiszakadást egy-egy pillanatra a nyelv világfeltáró és -teremtő misztikuma által; mindazt, amivel a művészetek, jelesül a költészet ajándékozhat meg bennünket. Versmondó versenyek, „A vers mindenkié” és hasonló országjáró programok, közös szavalások, éjszakába nyúló iskolai és egyéb versmara­to­nok, népes író-olvasó találkozók mind azt bizonyítják, hogy a költészet él, közösséget teremt és hat.

Mit nyújt, mit tanít nekünk a magyar költészet? Érdek nélküli szépséget, gyönyörűséget, érzelmi gazdagságot. Anyanyelvünk mélységeinek felfedezését és bővítését; történelmi, néprajzi tudást; nemzeti érzést, hazaszeretetet; önismeretet és emberismeretet, világlátást; istenkeresést és rátalálást; rácsodálkozást természeti gazdagságunkra; mosolyt vagy éppen könnyeket; játékosságot, vagyis az emberi lét teljességének megélését.

A költészet, avagy a műalkotás, ahogy József Attila is mondja, határolt végtelenség. Végtelenség, mert az olvasó minden egyes kísérlete újabb és újabb ráeszméléssel jár. Végtelenség, mert a nagy költészet mindig újraolvasásra sarkall, nem lehet betelni vele. Útnak indul a nyelv, és hazát teremt, otthont kínál mindahányunknak, akiknek anyanyelve vagy csaknem anyanyelve a magyar.

A költészet napján a költőket ünnepeljük, de szívem szerint ünnepelem azokat a műfordítókat is, akik hallatlanul gazdag nyelvünket a lehetetlenséggel viaskodva ültetik át idegen nyelvű költészetté, hogy a magyarul nem tudókat is megajándékozzák. Méltán választották elődeink József Attila születésnapját a magyar költészet emléknapjának, aki Elégia című költeményében, miután megfesti a sivár külváros pusztító nyomorát, a lehangoló gyárudvart, alátekintve önmagára és a magához hasonló milliókra, nem a keserűség haragját zúdítja az olvasóra, hanem úgyszólván váratlanul, így szól: „Igazán / csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. / Magaddal is csak itt bírhatsz, / óh lélek! Ez a hazám.” Igen, ez a hazaszeretet, amelynek ilyen meggyőző önvallomására csak az igaz költészet képes.

A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözölné, ha a legnézettebb hírközlő csatornákon sűrűbben jelennének meg a magyar költészet remekei kiváló művészeink előadásában, hogy a vers valóban mindenkié legyen. Tájékoztatom arról is a tisztelt Házat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezni fogja a hozzá kapcsolódó civil szervezeteknél újabb versíró és versünnep pályázatok kiírását. Igen, dicsőség a magyar költészetnek, éljenek a magyar poéták! Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
211 40 2017.04.04. 12:43  23-88

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját szeretném kifejezni a következő percekben a 14686. számú törvényjavaslattal kapcsolatban. Bízom benne, mint ahogy a mi oldalunk kulturáltan és csendben végighallgatta az előttem szólót, talán engem is megtisztelnek ezzel, hiszen az ügy fontossága megér ennyit. Annál is inkább, mert pszichológiából valamikor azt tanultam, hogy az indulatok, a gúny, a bekiabálás nem erősíti a bekiabálók érveit, hanem inkább gyengíti. Lehet, hogy nem is töltöm ki a 15 percemet, bízom benne, hogy figyelmesen végighallgatnak.

Megkísérlem összegezni, mi hogy látjuk ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztését. Mint ismeretes, 2011-ben alkotta meg a parlament a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt. Ez a törvény szabályokat, mégpedig a korábbinál komolyabb, szigorúbb szabályokat állapított meg a külföldi felsőoktatási intézmények működéséről, és a jogbiztonság érdekében előírta azt is, hogy ezeknek az intézményeknek, mint ahogy a felsőoktatás egyéb intézményeinek is a működését ötévente felül kell vizsgálni, és mellérendelte, hogy a felülvizsgálatot az Oktatási Hivatal intézi, és ez a felülvizsgálat alapvetően a működésre vonatkozik, és nem arra, hogy mit tanítanak az egyes órákon, milyen értékrendet közvetítenek.

A 2011-ben megalkotott és 2012 elején hatályba lépett törvény értelmében az öt év tavaly letelt, és az Oktatási Hivatal megkezdte ezeknek az intézményeknek a felülvizsgálatát, ahogy hallottuk már több előttem szólótól, és ez a felülvizsgálat a 28 külföldi egyetem közül 27 működésében komoly szabálytalanságokat talált. Amit a bevezetőben elmondtam, és amelyek ismeretesek, nem jelentik azt, hogy azért, mert némelyik egyetem 27, 20, vagy nem tudom, hány évvel ezelőtt is működött már, és eddig is voltak szabálytalanságok, ezek szerint működhetett volna tovább is így. Ez egy nem helyes álláspont, mert egész életünk biztonságra törekszik mind a magánéletben, mind a közéletben, és ennek egyik alapját, a garanciáját pont a szabályok jelentik. S mint mondtam, ennek a felülvizsgálatnak az időpontja elérkezett.

Ezért vitatom azt az álláspontot, amit az egyik előttem szóló képviselő mondott az egyik egyetemre, a CEU Soros-egyetemre vonatkoztatva, hogy törvényesen működött, mert azoknak a jogszabályoknak, amelyeket a 2011-es törvény lefektetett, nem felelt meg. Ebből a 28, illetve 27 felsőoktatási intézményből négy ország hét intézményére vonatkozik közelebbről az a megállapítás, hogy a működésük nem felel meg a szabályoknak, hiszen a többi az Európai Unió tagországaihoz köthető.

Ezért a KDNP meglátása szerint ez a törvénymó­do­sítás, törvényjavaslat helyes célt szolgál, mert ez a cél nem más, mint az, hogy a felsőoktatási intézmények, akár magyarok, akár külföldiek, ismert jogszabályok szerint, átláthatóan működjenek, hogy ne le­gyenek előjogok. Mert az a világ, amit jól ismertünk, amely megszűnt vagy megszűnőben van a kilencvenes évek óta, nem volt jó, amikor az előjogok határozták meg, hogy kinek mit szabad és mit lehet. Miniszter úr a vezérszónoklatában, illetve az expozéjában felolvasott egy levélrészletet, ami pont arra mutatott rá ‑ én ezt a levelet nem ismertem, csak most hallottam, de megdöbbentem tőle ‑, hogy úgy látszik, mégsem múlik még el az a világ, amikor előjogokra hivatkozva a szabályok megkerülését kérik egyesek. A KDNP számára ez bizony nem elfogadható.

Ezért tehát a törvénymódosítást a KDNP támogatja, annak céljaival azonosul. Azért, mert olyan igazodási pontokat teremt a felsőoktatásban, azonos feltételeket, a bizalmat, az átláthatóságot és az előjogok megszüntetését. A szabályok egésze és azok betartása egész életünkre kihat, és a felsőoktatásban szintén így van. Nem véletlen, hogy az oktatás mindig nagyon felborzolja a kedélyeket, sok indulatot, érzelmeket kavar föl. Hiszen csak nézzünk egy-egy példát, hogy hogyan lehet bejutni a felsőoktatásba, mi a diploma értéke, azzal hogyan lehet elhelyezkedni, hogyan halad a diák a felsőoktatásban, ez bizony a családok, az emberek, a hallgatók, a szülők életét közvetlenül is befolyásolja. Akárcsak az a minőség, amit a felsőoktatási intézményben kap, ez is mindig vitát kavar itt is, magánbeszélgetésekben is, hogy mi az értéke egy-egy felsőoktatási intézménynek. Én ebben nem szeretnék állást foglalni, és a KDNP is óvakodik, tartózkodik ettől. Csak arra szeretnék rámutatni, hogy nagyon sokféle rangsor létezik, és gomba módra szaporodnak a rangsorokat felállító szervezetek. A minap olvastam egy olyan rangsort is, amely az inkriminált CEU-t az ezervalahányadik helyre sorolja, mások az élre sorolják. (Dr. Szél Bernadett: Hol lehet megtalálni ezt a listát?) Ezek egymásnak ellentmondó hírek, mégis valahogyan működik és boldogul a felsőoktatás. Nem kérdőjelezem meg a rangsorok létét, csak azt szeretném mondani, hogy jobb lenne óvatosabban bánni velük.

(11.00)

Igen nagy fellángolás követte ezt a törvénymódosítást, láttuk, hogy vasárnap nagyon sokan az utcára vonultak. Talán a leggyakrabban elhangzott hívószó a szabadság, illetve a szabadság eltiprása elleni fellépés volt. Ezt a kapcsolatot én nem látom a törvényjavaslat és a szabadság között, hiszen a módosítás egyáltalán nem érinti a külföldi egyetemeken tanított tudományt. Mert a tudomány tényleg szent és szabad, ez az egyetemek saját autonómiája. Így van ez hosszú évszázadok óta ‑ ezt a törvénymódosítás nem érinti.

Mióta minősítik a felsőoktatást, valamikor a 90-es évek elején kezdődött el ez a magyar felsőoktatás történetében, azóta is gondosan ügyel a minősítő testület, a Magyar Akkreditációs Bizottság arra, hogy ne a saját szempontjait érvényesítse, hanem a tudomány szempontjai szerint szóljon arról, hogy egyik-másik felsőoktatási intézmény megfelelő minőségben, megfelelő módon működik-e. Ezt a kérdést, ezt az álláspontot, ami helyes és világszerte követik, nem érinti ez a törvénymódosítás.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Így tehát azt kell mondjam, hogy az egyetemi autonómia sem hozható kapcsolatba ezzel a módosítással. Mert miről is szól e törvényjavaslat? Itt van előttem, néhány olyan témát idézek, ami, azt hiszem, pont a biztonságot, az átláthatóságot, az azonos működési elveket garantálja. Például a névhasználat kérdése. Jól tudjuk, hogy az elnevezés pontosan utal arra, hogy annak viselője mit képvisel, mit hordoz. Ezért tehát helyes szabályozni azt, hogy a felsőoktatási intézmény elnevezése nem lehet megtévesztő, nem kelthet az intézményre, annak tevékenységére vonatkozó hamis látszatot. Csak ezt az egy mondatot olvastam fel. Ez egy olyan kitétel, ami ellen már józan ésszel sem tiltakozhatunk.

Helyes az is, hogy ha külföldi egyetem magyarországi működéséről van szó, akkor a mögött legyen ott valamiféle nemzetközi szerződési garancia, hiszen a kormány és az Országgyűlés ennek tudatában lehet nyugodt, hogy valóban a magyar emberek érdekét szolgálja, ahogy erre utalt valamelyik előttem szóló. Megerősíti az ötévente történő felülvizsgálatot; ez is egy olyan kitétel, amit csak támogatni lehet. A határidők megítélése egy kicsit távol áll most tőlem, mert egészen pontosan ezt nem tudom megítélni. De bízom benne, hogy azok az egyetemek, amelyeknek komoly pótolnivalójuk van, meg tudják ezt csinálni.

Volt már ilyen a magyar felsőoktatásban. Én magam is a felsőoktatásban dolgoztam akkor, amikor az erőltetetten, gyorsan bevezetett, úgynevezett bolognai rendszer miatt az egész képzési szerkezetet át kellett alakítani, és hajnalig tartó munkával, de heteken keresztül, épp a minap emlegettük fel, éjszakánként meg tudtuk csinálni a tantervleírásokat, hogy az akkreditáció meglegyen. Már sokan elfelejtették, de amit az ember nagyon akar, arra képes. És azt is tapasztaljuk, hogy ha néha hosszú határidőt adunk egy feladat elvégzésére, akkor tologatjuk magunk előtt hónapokig, majd az utolsó percben csináljuk meg, de megcsináljuk. Erre például a legjobb bizonyíték, Magyarországon legalábbis, az adóbevallások kérdése.

Nos, a Kereszténydemokrata Néppárt támogatja a törvényjavaslatot az elmondottak miatt, de hozzáteszek még néhány érvet. Nem vonatkozik az európai uniós tagországok külföldi egyetemeire. Nem vonatkozik azokra a Kárpát-medencében működő, magyar alapítású vagy magyar támogatással működő egyetemekre, amelyek a külhoni magyarság továbbélését segítik.

Pozitív állásfoglalást, természetesen feltételekkel, fogalmazott meg a Magyar Rektori Konferencia is, ami szintén azt mutatja, hogy a magyar felsőoktatásnak e reprezentatív testülete és képviselői sem akarják, hogy előjogokkal rendelkezzenek egyes felsőoktatási intézmények. Ezért tehát ők is a módosítás mellé állnak, és bíznak benne, hogy a feltételeket, az adminisztratív kötelezettségeket megteszik azok, akiknek meg kell tenniük. És némiképpen hasonlóan foglalt állást a Hallgatói Önkormányzatok Szövetsége is. És erről szól a józan ész is.

A Kereszténydemokrata Néppárt a szabadság filozófiai kérdéseihez úgy viszonyul, hogy a szabályozott szabadságot tekinti mintának. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki így gondolja, hanem a parttalan szabadság híve. Kérem, demokráciában élünk, mindenkinek más és más lehet a véleménye, a KDNP ezt képviseli. Nagyon szépen köszönöm, hogy csendben végighallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
219 48 2017.05.04. 10:11  41-58

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést kérek a pár másodperces késlekedésért. Örö­mömre szolgál, hogy a Kereszténydemokrata Nép­párt vezérszónokaként kulturális tárgyú törvényekről fejthetem ki a magam és a KDNP álláspontját.

Nagyon fontos mozzanatnak tartom azt, hogy viszonylag jó helyen, napközben kulturális törvényekről tárgyal a tisztelt Ház. Nem mindig volt ez jellemző, és közéletünkben is egy meglehetősen elferdült, torzult gondolkodásra vall az, hogy a kultúra dolgait mindig a gazdaság, a politika és a sport, ami egyébként szintén a kultúra része, végére sorolják. Így kialakul az emberekben egy olyan torz képzet, hogy ami kultúra, múzeum, irodalom, könyvtár, közművelődés és így tovább, amelynek java részét ez a törvénymódosítás is érinti, valami másodlagos, mi több, valami kártékony fogyasztója a közjónak. Ez a törvény ezt a gondolkodást nemcsak azáltal, hogy az Országgyűlés csütörtökön délben tűzte napirendre, hanem a mondanivalójával is igyekszik felülírni.

A törvény szándékában semmi olyat nem látok, ami ne volna támogatható. Nem is tudom tetten érni azokat a gondolatokat, amiket az előttem szóló kifejtett, hiszen ez egy korszerű kerettörvény. A részletek szabályozását miniszteri végrehajtási rendeletekre bízza, és nincsenek benne olyan részletek, amelyek például a miniszteri hatalom növekedéséről és központosításáról szólnának. Éppen ellenkezőleg, utalok itt arra a törvényhelyre, amely több esetben is megszünteti a miniszter előzetes véleményezési jogkörét, ezáltal csökkenti az adminisztrációt és csökkenti a bürokráciát.

Hogy majd a miniszteri végrehajtási rendeletek milyenek lesznek, abban is példaértékű, mert egy-két tekintetben rámutat már, hogy hogyan akar szabályozni, de ezt majd meglátjuk. Én ettől egyáltalán nem tartok. Azt viszont meg kell állapítsam, hogy a mostani kulturális kormányzat pozíciójának elfoglalása óta nagyon következetes abban, hogy kulturális alapellátásról beszél, ki akarja terjeszteni a kulturális alapellátást minden magyar állampolgárra. Bevezette ezt a fogalmat, erről többször tájékoztatta a Kulturális bizottságot is, amely ezt egyetértéssel fogadta.

Ez a szándék tetten érhető ebben a törvényben és a további jogalkotásban majd aprópénzre lesz váltható. Ez rendkívül fontos, mert a kultúra, mint mondtam, nem egy fogyasztó, hanem értéktermelő ágazat, és igaza van a nagyon körültekintő, alapos, részletes expozét mondott államtitkár úrnak, amikor azt állítja, magam is ezt állítom, hogy a kultúra javainak fogyasztása és a kultúra termelésében való részvétel növeli minden ember életminőségét. Azáltal, hogy a kultúrát fogyasztjuk, alkotjuk, gyarapítjuk, a gazdasághoz is hozzájárulunk, és életminőségünk javul. Ezt a fajta szemléletet, ami a sor végére teszi általában a klasszikus értelemben vett kultúrát, bizony ideje felülmúlni. Én ezt a szándékot egyértelműen tetten értem a törvényszövegben, a magyarázó szövegekben és államtitkár úr minden részletre nagyon alaposan kiterjedő expozéjában.

Ezért el is tekintek attól, hogy a törvény minden egyes részletéről itt szót ejtsek, nem is ez a tisztem. Inkább arra helyezem a hangsúlyt, hogy egyértelmű legyen, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt miért tudja teljes mellszélességgel támogatni ezt a törvényt. Először is amiatt, amire már utaltam, hogy kulturális alapellátásról, közösségi szolgáltatásról beszél, ami minden magyar állampolgár számára az életminőség javulását eredményezheti. Ilyen kulturális alapellátás nélkül sivárabb lenne az életünk, és sivár életű, a kultúra javaiban nem részesülő emberek bizony a gazdaságban is, a munkahelyükön is sokkal gyengébben teljesítenének. Ez az összefüggés teljesen világos.

A törvény utal arra, hogy a költségeket majdan a költségvetési törvény fogja meghatározni, és semmi egyebet nem mond. Ezért tehát az előttem szóló szocialista képviselő szavait nem értem, hogy tudja összefüggésbe hozni ezzel a törvénnyel a költségek csökkentését. Majd amikor a költségvetésről tárgyalunk, a mi dolgunk az, hogy ügyeljünk arra, hogy a sor végén kullogó fogyasztóként szerepeljen a kultúra, hanem ezek a szempontok ott valóban megjelenjenek.

(12.40)

Arra, hogy azok a rendeletek, amelyek majd a kultúra személyi, infrastrukturális és szakmai követelményeit fogják szabályozni, valóban ezt a célt szolgálják, ez a törvény megadja a lehetőséget.

A második gondolat, ami miatt nagyon jó szívvel támogatjuk ezt a törvényt, a népművészetek, a néphagyomány, a hagyományőrzés és az örökségvédelem hangsúlyozása. Az elmúlt évtizedekben, ahogy visszaemlékszem, amikor kultúráról volt szó, elsősorban az úgynevezett elitkultúrára gondolt mindenki, a művészetekre, az operára, az irodalomra és így tovább, a népművészetek egy kicsit mindig mostohagyermekek voltak. Elég arra utalni, hogy például a népzenész szak indulása a zeneképzésünkben sem egy sima történet, miközben a kultúránknak nemcsak hogy szerves része a népművészet, hanem enélkül nem is beszélhetnénk magyar kultúráról. Itt helyes, ha az állam feladatait meghatározza a jogszabály a népművészettel, hagyományőrzéssel kapcsolatban, és nagyon helyes, hogy a minőségre helyezi a hangsúlyt.

Nemcsak a népművészet tekintetében, ahol az alkotások minősítésében megint csak a minőség az alapvető szempont, hanem más területen is megjelenik a minőség-központúság ‑ itt utalok a „Minősített könyvtár” cím és a „Könyvtári minőségi díj” bevezetésére, ami nagyon kívánatos, és csak javasolni tudom a kulturális kormányzatnak, hogy a kulturális életünk minden területén, egyre több területén gondoskodjék arról, segítse, hogy minőségi díjak, nemcsak állami, hanem területi, önkormányzati és egyéb díjak ösztönözzék a minőségi kultúrának a fejlődését.

A harmadik pont, amit nagyon melegen támogatunk, szerves összefüggésben az előbbiekkel, hogy a magyar kultúra szerves részének tekinti a nemzetiségi kultúrát, és erre büszkék lehetünk a nagyvilágban és Európa-szerte, ahol pontosan tudják, hogy Magyarország a nemzetiségekkel való kapcsolattartás, a nemzetiségi önkormányzatok intézményének bevezetése, a nemzetiségi oktatási és kulturális intézmények működésének segítése szempontjából bizony példamutató. Bár minden európai országról el lehetne ezt mondani! Nem lehet. Magyarországot nagyon sok helyen pozitív mintának tekintik, és egy kicsit irigykedve is néznek erre, jóllehet bizonyára itt vannak a nemzetiségi szószólóink, ők is érzékelik, hogy ez a folyamat sem nélkülöz bizonyos zökkenőket olykor-olykor, de ez a törvény, amelyet itt most tárgyalunk, egyértelműen bizonyítja a magyar államnak, a magyar politikai élet vezetőinek azt a szándékát, hogy itt a nemzetiségi kultúrát a magyar kultúra szerves részeként, de külön nevesítve említse meg. Ezért a nemzetiségi bázisintézmények is, amelyeket a törvény kilátásba helyez, ezt a fajta minőségi szemléletet eredményezik. Mint mondtam, nem kívánom a törvénynek a többi részletkérdését értelmezni.

A Kereszténydemokrata Néppárt számára a szándék nyilvánvaló, a szándék jó, a szándék követhető, a törvény pedig megfelel annak az elvárásnak, hogy ‑ keretszabályozással megnyitva újabb szabályozások lehetőségét ‑ valóban a kultúrát arra a rangra emelje, ahol a gondolkodásunkban, a mindennapi életünkben mindig is volt és van. Tehát a Kereszténydemokrata Néppárt támogatja ezt a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
219 66 2017.05.04. 4:07  59-78

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés, illetve annak töredéke! Nagyon rövid leszek, tekintve, hogy egy nagyon rövid törvényt tárgyalunk, amelynek mindössze négy-öt érdemi paragrafusa van, az egyebek pedig technikaiak, és ahogy az expozét elmondó államtitkár szavaiból is hallottuk, meg a törvényt olvasva is látjuk, egy dologra koncentrál: az előadó-művészeti szervezetek vezetői kinevezésének körülményeit szabályozza.

Azt magánemberként, laikusként is mindenki érzékeli és tudja, egy-egy intézmény arculatát nagymértékben meghatározza az, hogy milyen képzettségű, milyen mentalitású vezetője van. Az oktatás területéről kutatási eredményeket is ismerünk, amelyek tudományos hitelességgel igazolják, hogy például egy-egy iskola, tanintézmény eredményességét egy-két éven belül több mint 50 százalékban meghatározza, hogy ki a vezetője. Nem tudok ilyen kutatásról az előadó-művészeti szervezetek életében, lehetséges, hogy van, lehetséges, hogy nincs, de vélem, hogy ott sem másodlagos, hanem nagyon fontos, hogy ki, milyen felkészültségű és milyen körülmények között megválasztott vezetője van. Jóllehet például egy színház életét a közvélekedés talán sokkal inkább a sztárművészek után ítéli meg, de akik egy kicsit is belelátnak egy-egy ilyen bonyolult szervezetnek a működésébe, azok tudják, hogy egy vezetőn mi minden múlik.

És bizony a vezetéstudománynak is egy alapvető kérdése, amire elég egyértelmű választ tud ma már adni, hogy feltétlenül az-e a legjobb vezető, mondjuk, egy színház élén, aki a leghíresebb és a legkiválóbb színész, avagy lehet olyan is jó vezető, aki történetesen nem színész, valamit konyít hozzá, de kiváló menedzser, jogász, és így tovább. A XX. század második felére a vezetéstudomány egyértelmű választ adott, hogy a vezetés önálló tudomány, ezért is igényli azt, hogy egy-egy fontos szervezet élére olyan vezető kerüljön, aki mind a vezetésben járatos, gyakorlott, tapasztalt, erre képzett, emberi tulajdonságai alapján, kompetenciái alapján erre képes, de, tegyük hozzá ‑ főleg a humán szférában ez nagyon igaz ‑, kell hogy értsen ahhoz a területhez is, mégpedig belülről ismerje.

(14.30)

Meglátásom szerint ez a törvénymódosítás, amely lényegében nem sokat változtat az eddigi eljáráson, ezeket a szempontokat kielégíti, kielégíti azáltal is, hogy két szinten szabályozza a vezetővé válásnak a menetét, egyrészt törvényi szinten, másrészt pedig kormányrendeleti szinten, mégpedig a pályázat kiírásának, benyújtásának, értékelésének rendjét, a szakmai bizottság összetételét és eljárásrendjét kormányrendeletben határozza meg.

Csak köszönet és elismerés illeti Hoppál Péter államtitkár urat, hogy ha jóllehet egy kicsit talán a türelmünket igénybe vevően, hosszadalmasan is, de mégiscsak ismertette a kormányrendeletnek a tartalmát ‑ nem szokványos eljárás ez itt ‑, és akiben esetleg valamilyen kérdés felmerülhetett, hogy jó, és akkor hogyan lesz, és mit fog tartalmazni a rendelet, annak ez az igénye most kielégülhetett. Úgyhogy én nagyon szépen köszönöm.

A Kereszténydemokrata Néppárt részéről ezt a törvénymódosítást, amelyet a kormányzat szükségesnek talált, támogatjuk.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
219 142 2017.05.04. 13:50  135-162

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Megszokhattuk már itt az Országházban, hogy ha oktatással foglalkozó törvényekről van szó, akkor ellenzéki képviselők minden alkalmat megragadnak, hogy a törvényjavaslatban szereplő állításokat csúsztatva, félremagyarázva politikai célokra használják ki az oktatási törvények tárgyalását.

Egy példával támasztom alá az állításomat, mert nem szeretek levegőbe beszélni. Az előttem szóló MSZP-s képviselő asszony azt mondta, hogy esztelenül nyugdíjaztuk a pedagógusokat, ezzel is előidéztük a pedagógushiányt, de ez nem így van. Pontosan tudom, hogy csak a hiányszakmákban dolgozó pedagógusok minden kedvezményt, minden engedményt megkaptak, ott viszont, ahol bizonyos szakmákban túl sokan voltak és nagyon sokan végeztek, annak érdekében, hogy a fiatal pályakezdők munkát kapjanak, ott amikor elérték a nyugdíjkorhatárt, akkor küldtük őket nyugdíjba. Nos, ezek a csúsztatások olyan célt szolgálnak, hogy minden eszközt megragadjanak, hogy a Fidesz-KDNP oktatáspolitikáját hamis és rossz színben tüntessék fel, ez ellen, úgy gondolom, föl kell emelnünk a szavunkat az igazság nevében.

Azt is megszokhattuk már, hogy a Pedagógusok Szakszervezete ilyenkor a sztrájkbizottság összehívásával fenyeget. Ez történt most is. Itt van előttem a Pedagógusok Szakszervezete elnökének levele, amelyet több címzettnek elküldött, így a mi frakcióvezetőnknek is, és jelezte, hogy kezdeményezi a sztrájkbizottság összehívását, holott egy olyan törvényjavaslatról van szó, amelyet nagyon fontos szakmai testülettel, jelesül az oktatási kerekasztallal és annak tagjával, a Nemzeti Pedagógus Karral nemcsak hogy megbeszélt formálisan, hanem egyenesen néhány passzusát az ő javaslatukra terjesztette be az oktatásért felelős miniszter.

(19.50)

Akkor most kérdezem, miért akar sztrájkolni a Pedagógus Szakszervezet? Ki az ebben az országban, aki az olyan szakmai kérdésekhez alaposabban ért, mint például a pedagógusok foglalkoztatási kérdése. Ha egyszer ők javasolnak egy szakmailag megalapozott javaslatot, a Pedagógus Szakszervezet milyen alapon hirdet sztrájkot? Persze szíve joga, a törvények ezt megengedik. Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy a laikusokat ‑ ha egyáltalán vannak ilyenek, akik ilyen késői órában követik még az országgyűlési közvetítéseket ‑ ne tévesszék meg ezek a hamis állítások vagy esetleg majd a későbbi sztrájkfenyegetés. Egy nagyon megalapozott, nagyon végiggondolt, az oktatási kormányzat távlati gondolkodásába illeszkedő törvényjavaslatot tárgyalunk most itt az Országgyűlésben.

Én nem kívánok végigmenni ennek az összes pontján, hiszen egyrészt az államtitkár úr nagyon kimerítő és nagyon megbízható magyarázatot adott, és ezt a Fidesz szóvivője szintén részletesen értelmezte. Egy-két mozzanatra szeretnék rámutatni azzal a magyarázattal kiegészítve, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt miért támogatja ezeket a javaslatokat, illetve a törvény egészét.

Természetesen támogatjuk azokat a módosításokat, amelyek jobb helyzetbe hozzák a felsőoktatás tanárait, így a fizetési fokozatba sorolásukat, vagy azt, hogy a tanársegédet, ha letette a doktori szigorlatát, három év múlva ki kell nevezni adjunktusnak. Ez azt a méltatlan helyzetet orvosolja, ami eddig a felsőoktatásban általános volt, hogy nem volt ilyen kötelezettsége a munkáltatónak. Ezt csak helyeselni lehet.

Az oktatási kormányzatnak hosszú évek óta egyértelmű törekvése, hogy ne hagyja azt, hogy ellenőrizetlenül, a szabályok be nem tartásával menjenek ki pénzek és történjék az intézmények működtetése. Ebbe a koncepcióba illik az, hogy az ösztöndíjakat nyilvántartja egy idő óta az Oktatási Hivatal. Csak helyeselni tudjuk, hogy a közszolgálati ösztöndíjas és a magyar állami ösztöndíjas hallgatók nyilvántartása is egységes rendszerben történik, amire bizony azért van szükség, hogy a törvényben meghatározott határidőn túl senki ne vehessen fel állami ösztöndíjat, ne költhesse az adófizetők pénzét, hiszen a költségvetés ebből áll össze.

Egyetértünk a szenátus négyévenkénti megújításával, ez megfelel a demokratikus alapelvnek, és egyetértünk azzal is, hogy a szenátus felelősségét a törvény kijelöli a tanárképzés intézményi koordinációjára. A 2011-ben megalkotott nemzeti felsőoktatási törvény rendelkezett a tanárképzés megújításáról, ezeket én most itt nem akarom megismételni, gondolom, hogy a legtöbben ismerjük, és rendelkezett arról is, hogy a tanárképzésnek kell hogy legyen egy intézményi centruma, egy tanárképző intézet, de ezen a területen még sok rendeznivaló van. Azzal, hogy a szenátus koordinációs feladatává jelölte ki a törvény, csak remélhető, hogy koncepcionálisabb és valóban fontosabb feladattá válik a valóságban is a pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézményekben.

Csak egyetérteni lehet az oktatási jogok biztosára vonatkozó szabályokkal. Kihangsúlyoznám azt az elemét, hogy senki nem utasíthatja, nem fogadhat el utasítást senkitől. Ez az ombudsman intézményének a függetlenségére utal. Egyébként egy olyan intézményről van szó, amire a magyar oktatásijog-rendszer büszke lehet, hiszen eléggé egyedülálló még mindig, hogy külön oktatási jogok biztosa őrködik a jogok betartása és érvényesülése felett.

Nincs ember ebben az országban, akit ne rázott volna meg a januári veronai tragédia, így tehát csak egyetérteni lehet azzal a törvényhellyel, amelyben a tanulmányi kirándulások tekintetében az intézményvezető felelősségét firtatja, illetve bizonyos szabályok bevezetését teszi szükségessé. A határon túli kirándulások esetében is figyelni kell erre, hiszen ezek ‑ bármennyire is magyar területre mennek ‑ jogi értelemben külföldi kirándulások. Ha ilyen buszos kirándulások vannak, akkor nehogy valami tragédia történjék.

Csak támogatni tudjuk azt a törvényhelyet, hogy szülők kezdeményezésére az első évfolyam megismételhető és ennek nem kell hogy nyoma maradjon. Megjegyzem, ez egy korábbi törvényben benne volt. Én annak idején sajnáltam, amikor kimaradt, hiszen ez azt a rugalmas elvet valósítja meg, hogy bizony a gyerekek fejlődése különböző tempójú, és vannak olyan bölcs, józan belátású szülők, akik rájönnek arra, hogy többet segítenek a gyereküknek, ha egy évvel meghosszabbítják az alapképzés időszakát, és ennek nincs olyan nyoma, hogy a gyerek kap, mondjuk, egy elégtelen bizonyítványt. És ugyanez a helyzet a kilencedik évfolyamon is. Ezt is támogatni tudjuk.

Támogatjuk a btm-es gyerekekre vonatkozó szabályozást is. Aki beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzd, annak nem az értelmével van probléma, hanem az akaraterejével, a pszichéjével, ami nehezen hozható össze azzal, hogy mondjuk, magyarból, történelemből és matematikából ne értékeljék. Nyilvánvalóan külön elbánást érdemelnek és ezt követelik valamennyi iskolafokon, de ők nem beteg gyerekek, nem olyanok, akiknek olyan zavaruk lenne, amit nem lehet korrigálni. A pedagógia ma már annyira differenciált kell hogy legyen, és a gyakorlatban egyre inkább differenciálttá válik, hogy ezeknek a gyerekeknek a későbbi életben való boldogulását segíti ez a rendelkezés. Egyébként a szabályokat államtitkár úr ismertette; itt azért nagyon sokféle út van.

Végül szólnék néhány szót én is a legvitatottabb kérdésről, a gyógypedagógus kényszerfeloldásáról, így nevezném csak. Kedves képviselőtársak, tegyék fel azt a kérdést maguknak, hogy ha valóban nincs, mondjuk, gyógypedagógus végzettséggel rendelkező pedagógus, aki az ének-zene órákat meg tudja tartani az iskolában, és a rokonságunkban, ismeretségi körünkben van enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékos gyerek, vajon úgy döntetnének-e, hogy akkor ne tanuljon éneket, ne legyen, aki énekelteti azt a csoportot, vagy azt mondják, hogy akinek énektanári képzettsége van, az azért tud énekelni, tud énekeltetni. Fontos, hogy a gyerek énekeljen, mert zene nélkül felnőni az bizony érzelmi sivársághoz is vezethet. Lehet, hogy ha gyógypedagógus képzettsége van, akkor ez hatékonyabb lesz, de nem ártalmas neki.

Ezenkívül enyhén szólva is nem fair úgy beállítani, hogy ez a mi oktatáspolitikánk következtében állt elő. 2010 előtt már látható volt, hogy komoly pedagógushiányok vannak, és hogy elöregedett a pedagógustársadalom, mégsem emelték a pedagógusok fizetését, olyan körülmények voltak az oktatási intézményekben, hogy megindult a pályaelhagyás, mert a pedagógusok nagy többsége nem osztotta azokat a liberális elveket, amelyeket az akkori oktatáspolitika közvetített. Ezért 2010-től igen nagy erővel megalkottuk a pedagógus-életpályát, jelentősen emelkedtek a fizetések, a Klebelsberg-ösztöndíj következtében növekedett a pedagógusképzésre jelentkezők száma. De kedves kollégák, hány év kell ahhoz, hogy egy pedagógusképzési rendszerből olyan tömegek jöjjenek ki, hogy az egyre súlyosbodó pedagógushiányt pótolják? Hát, minimum egy évtized, ha nem egy emberöltő, hiszen ekkora hiányok voltak. És a megelőző kormányok oktatáspolitikája erre egyáltalán nem figyelt. Felismerve a helyzetet mi ezt orvosoltuk, megtettük a szükséges lépéseket, de az idő még nem jött el, hogy ez eredményt hozzon.

A másik példa a természettudományok, ahol többen jelentkeznek, de ma még mindig nem elegen. Tehát annak belátása egy oktatási szakpolitikustól, hogy az oktatásban egy-egy változtatás bizony sokszor csak húsz év múlva mutatja meg a hatását, ez majdnem egy olyan alapvető követelmény, mint hogy tud-e írni, olvasni.

(20.00)

Számonkérni azt, hogy két év alatt vagy négy év alatt orvosolni azt, amit a megelőző húsz év elrontott, egyszerűen szakmaiatlan, és az oktatási folyamatok nem ismeretéről árulkodik. Arra kell gondoljak, hogy emögött is valami olyan politikai szándék húzódik meg, ami főleg egy évvel a választások előtt magyarázható, bár nem helyeselhető.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Igen, kedves ellenzéki képviselőtársak, azt kell mondjam, hogy ez nem fair ily módon, mert nem feltételezem azt, hogy önök ne tudnák, hogy egy 4-5 évig tartó pedagógusképzés, ahol egy év alatt kijön x számú hallgató, ahhoz 5-10 év kell, hogy feltöltődjék úgy az a hiány, amit a korábbiak nem pótoltak. Ezért azok a jelzők, hogy mi itt embertelenek vagyunk, természetesen a Fidesz-KDNP oktatáspolitikájára gondolok vagy utalok, vagy hogy kitaszítjuk a gyerekeket, ezek megint csak nem fair állítások. Önök is nagyon jól tudják, hogy nem erről van szó, csak félremagyarázzák a jelenségeket.

Összességében a KDNP jó szívvel és jó lelkiismerettel támogatja ezt a törvényjavaslatot, és sikert kíván annak érvényre juttatásához. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
228 12 2017.05.29. 2:13  1-12

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt nagy tetszéssel és egyetértéssel fogadja, követi, támogatja és kezdeményezi a kormány családpolitikai intézkedéseit. Mindannyian büszkék lehetünk az elért eredményekre, egyebek mellett arra ‑ hogy egy anyagi természetű dolgot említsek ‑, hogy a GDP-nknek közelítőleg 5 százalékát fordítjuk családpolitikára. Nincs ehhez hasonló ország Európában.

Egyetértünk azzal is, s kezdettől fogva támogattuk és támogatjuk, hogy a demográfiai kérdést nem betelepítéssel, nem migrációval, hanem jó családpolitikával kell megoldani. A Kereszténydemokrata Néppárt értelemszerűen a természetjog alapján állva tudja, érzi és követi, hogy évezredek óta a kétszülős család az, amit ideálisnak tekintünk. Ezzel együtt is a kormány nagyon helyesen tette, hogy kiegészítette a családpolitikai intézkedéseit, és az egyszülős családok mellett figyel és külön támogatásban részesíti a fogyatékkal élőket nevelőket és a beteg gyerekeket. Így tehát a családpolitikáról csak pozitív véleménnyel lehet az, aki figyel arra, hogy mi volt itt, mondjuk, tíz vagy húsz évvel ezelőtt, és hol tartunk ma.

De engedjék meg, hogy egypár szót a gyerekről, a család értelméről, a jövő zálogáról is szóljak, különös tekintettel arra, hogy tegnap gyereknapot ünnepeltünk. A gyerekek figyelnek bennünket. Utalok itt most Vittorio De Sica negyvenes években készült filmjének a címére. Ennek az a lényege, hogy a gyerek mindent meghall és megért, az igazságérzete fejlett, tudja, hogy ki mond igazat, tudja, hogy ki hazudik, ért a metakommunikációból is, és követ bennünket. És ha mi nem úgy kommunikálunk, ahogy az az ő fejlődését szolgálja, akkor romboljuk a gyerek lelki fejlődését, ezt pedig nem tehetjük meg mi, politikusok. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
231 6 2017.06.06. 5:21  5-8

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Jól elrendezte az élet, hogy a természet újraéledésével egy időben, a késő tavaszi hónapokban az emberek megújulásának is három jeles napot szentelünk, május első vasárnapján az édesanyákat, a hónap végén a gyermekeket, majd június első vasárnapján a pedagógusokat ünnepelhetjük. Ez utóbbi, a pedagógusnap az idén a kereszténység nagy ünnepével, a pünkösddel és a nemzeti összetartozás napjával is egybeesett, és bizonyára ez sem véletlen. Mind a három említett jeles nap a megújult életért, a gyermekekért viselt felelősségünket helyezi a közfigyelem középpontjába.

Ma, június elején itt, az ország Házában a fiatalokat nevelő szakemberekről, tanítókról, nevelőkről, tanárokról és hozzájuk kívánunk szólni, mivel tegnap őket ünnepeltük. Úgyszólván nincsen olyan alkotója az egyetemes szellemi életnek, legyen az filozófus, író, művész, tudós, meghatározó politikus vagy természetesen tanár, aki ne írt vagy mondott volna megfontolásra érdemes, veretes allegóriákat vagy gondolatokat a pedagógusok munkájának lényegéről, hasznáról és fontosságáról. Engedjék meg, hogy ezúttal saját szavaimmal köszöntsem gyémántcsiszoló kollégáimat.

A rendszerváltoztatás előtt sokan voltunk, akik nem kedveltük a pedagógusnapot, mivel tudtuk, hogy a magyar állam 1952-ben vezette be, mintegy kárpótlásul a méltatlan meghurcolásokért és a nevelőmunka megalázó bérezéséért. Ma már szerencsére büszkén vállalhatjuk e hivatás megünneplését, mert helyrebillent a rend. 2011 óta minden magyar ember tudhatja és érzékelheti, hogy a politika Magyarországon magasra értékeli a nevelést, az oktatást és a pedagógusok tevékenységét.

Országgyűlésünk elsőnek iktatta törvénybe a pedagógus-életpálya kiszámíthatóságot és biztonságot teremtő állomásait, és emelte meg ezzel együtt a díjazását. Reméljük, hogy rövidesen visszatérhetünk a fizetések minimál- vagy átlagbérhez történő állandó viszonyításához is, mert a bérszínvonalukat hosszú távon magasan kell tartanunk. Az oktatási költségvetés jövő évi közel százmilliárd forintos növelése ehhez jó kiindulási alapnak tekinthető, mert pedagógusok nélkül nincs gyermeknevelés, és gyermekek nélkül nincs jövőnk. Ezt jól tudjuk mindannyian.

(11.20)

Köszöntsük hát tisztelettel a pedagógusainkat! Köszöntöm óvónőinket és -bácsijainkat, akiknek arca, mosolya és biztatása végigkíséri a ma még apró emberkéket a rájuk váró úton. Köszöntöm tanítóinkat, akik miközben az alapkészségeket fejlesztik fáradhatatlanul, életre szóló támaszt nyújtanak a ma még kicsiknek. Évek teltek-múltak, de még most is érzem olykor-olykor jó tanítóm meleg kezét, ahogy Kányádi Sándor költőnk mondja. Köszöntöm a fogyatékkal élő és a különböző hátrányokkal küszködő fiatalok fejlődését hozzáértéssel, empátiával egyengető pedagógusainkat, akikre méltatlanul ritkán irányul reflektorfény. Köszöntöm a kimagasló tehetséggel megáldott ifjaink alázatos, önmagukat nem kímélő nevelőit, és kiváló sportolóink, világhírt szerző virtuózaink, diákolimpikonjaink nevelőit. Köszöntöm a szakember-utánpótlás biztosításában elkötelezett mestereinket, akik szakmára és emberségre tanítanak. Köszöntöm a jövő értelmiségének felkészítésében fáradhatatlan egyetemi, főiskolai kollégákat, a doktori iskolákban közreműködő gyakorlati szakembereinket.

Külön is köszöntöm azokat a pedagógusokat, akik együttműködő közösségek teremtésében járnak elöl szolgálatukkal. Csak egyetlen példát idézek ide, mivel éppen személyesen élhettem át rendkívüli élményként pünkösdvasárnap estéjén a Magyarpolány és környéki tanárokat, akiknek önkéntes kórusa nagyban hozzájárult a pünkösdi passiójátékok országszerte növekvő híréhez.

Köszöntöm mindazokat a kollégákat, akik a napokban pedagógusnapi kitüntetésüket veszik át megérdemelten, akárcsak azt a közel 200 hivatását gyakorló pedagógust, akikre a jövőnk formálását bíztuk. És fejet hajtok sok-sok híres-neves volt tanárunk alkotó és nevelő életműve előtt, közöttük is most elsősorban a tegnap fájdalmunkra eltávozott Jókai Anna előtt. Isten nyugosztalja őket, tanításukat megszívleljük. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Kedves Kollégák! Nagy László szavaival: „…élen állsz, és messze látszol, Sose feledd: példa vagy!” Isten éltessen becsületben, boldogságban minden nevelőt! (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 236 2017.09.18. 4:38  225-252

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Furcsa paradoxona az életünknek, a közéletünknek is az, hogy a viharfelhők közül is előbújik a nap, egyszerűbben szólva: minden rosszban van valami jó is. A jó jelesül most az - ahogy az előttem szólók is erről megemlékeztek -, hogy a nemzetpolitikai sorskérdésekben egyetértésre jutottak a parlamenti pártok. A rossz viszont az a veszély, az a fenyegetés, amit az ukrán oktatási törvény jelent a magyar kisebbségre nézve és valamennyi Ukrajnában élő kisebbségre nézve.

Nem vigasztalhat bennünket az a tény sem, hogy Ukrajnában a lakosság mintegy 20 százaléka tartozik valamilyen kisebbséghez; őket ugyanúgy sújtja. Nekünk a külhoni és elsősorban most jelesül a kárpátaljai magyarságért érzett és viselt felelősségünkkel kell törődni, és annak érdekében kell szólnunk.

Az országgyűlésihatározat-tervezet kilenc olyan nemzetközi többoldalú vagy kétoldalú egyezményt sorol fel, amelyet az ukrán oktatási törvény sért; megismétlem, kilencet, és mellettük vagy közöttük ott van az ukrán alkotmány is. Ez tehát a helyzet jogi kérdése, amit nincs időm és talán nem is szükséges kifejteni, hiszen az előttem szólók részletesen elmondták, hogy milyen szerzett jogokat von el az ottani kisebbségektől, köztük a magyarságtól.

(19.30)

De nem csak jogi kérdés. A józan észnek is ellentmond egy ilyen törvény, hiszen azok a fiatalok, akik nem tanulhatnak az anyanyelvükön, alapvetően esélytelenségre vannak ítélve. Ezért elfogadhatatlan szakmai szempontból is az ukrán oktatási miniszter vagy államtitkár asszony érvelése, amelyet többször is hallhattunk, aki azzal érvelt a törvény mellett, hogy ők esélyegyenlőséget akarnak biztosítani az Ukrajnában élő kisebbségeknek azzal vagy azért, hogy megtanulhassák az ukrán nyelvet.

Ez egy fából vaskarika. Az embernek a fejlődéséhez az ad alapvetően esélyt, ha az anyanyelvén tanulhat, amelyre született, amelyet jól ismer, amelyen gondolkozik, amelyen olvasni tud. Emellett nem kizárva, sőt erősítve természetesen azt, hogy az adott országnak a nyelvét is ismerje, hiszen az ottani cégeknél és munkahelyeknél így tud majd igazán boldogulni.

Elfogadhatatlan az is, hogy az ukrán partnerekkel folytatott megelőző tárgyalásokban az ukrán fél biztosította a magyar tárgyalófeleket arról, hogy megoldják ezt a kérdést. Nem oldották meg. Ezért tehát felmerül az ukrán vezető politikusok szavahihetősége is, amelyre mi, kereszténydemokraták különösen is érzékenyek vagyunk. Elfogadhatatlan számunkra minden olyan képmutatás, álságos ígéret, amely egyszerűen szólva hazugságot jelent, és a szószegés vádja jelen esetben igaz ítélet.

Ezért tehát azt várjuk az ukrán politikai tényezőktől, hogy döntsék el végre, hogy Európához akarnak-e tartozni, amit olyan szerződések aláírásával igazoltak eddig, amelyek aláírására vagy az ahhoz való csatlakozásra senki nem kényszerítette őket, ezeket önként vállalták. Ha pedig Európához akarnak tartozni, ebből az következik, hogy azokat a normákat, amelyeket aláírásukkal vállaltak, kövessék a mindennapokban, hozzanak olyan törvényeket és jogszabályokat, amelyek jelesül most a kisebbségek jogait is védik.

Végül köszönetet szeretnék mondani a kormánynak, a külügyminiszternek és a Külügyminisztériumnak azért a határozott fellépésért, amelyet az elmúlt napokban mutattak. A magunk részéről mi is ezt fogjuk tenni minden nemzetközi fórumon, én személy szerint az Európa Tanácsban, ahol továbbra is ezt a vonalat képviseljük. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
251 258 2017.10.30. 5:26  249-266

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Nemzetiségi Szószóló Urak és távol levő Hölgyek! Én is azzal akartam kezdeni, és ezzel is kezdem, amivel az előttem szóló Pánczél Károly, hogy köszönettel tartozunk önöknek ezért a kezdeményezésért, amely itt Magyarországon és Közép-Európában rendkívül fontos, hiszen a XX. és a megelőző évszázadok viharai itt olyan állapotokat idéztek elő, amelyek a különböző népekhez és anyanyelvi csoportokhoz tartozó emberek feje fölött döntöttek országhatárokról, hovatartozásról, és nem arról van szó, hogy ide-oda vándorolva települtek le. Ezért az őshonos kisebbség, az őshonos nemzeti kisebbség egy olyan védendő fogalom, amelyben meg kell mutatni azt, hogy az emberek néha önmaguk elhatározásán kívül életük során néhány, kettő-három vagy négy ország állampolgáraivá is váltak.

Ha az ő nemzetiségi, anyanyelvi jogaikat nem védjük, nem védtük, akkor identitásuknak legfontosabb elemét, az anyanyelvhez való jogot vesztik el. Márpedig az anyanyelvhez való jog, az anyanyelv használatának joga a személyes, pszichés, lelki, értelmi, érzelmi fejlődésüknek alapvető feltétele. Jól tudja ezt mindenki, még akkor is, ha ezt néhányan tagadják.

Soha jobbkor nem kezdeményezhették volna ezt az országgyűlési határozatot, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt értelemszerűen teljes szívvel támogat, mint napjainkban, amikor azzal szembesültünk, hogy a tőlünk keletre fekvő Ukrajna, miközben szavakban a kisebbségek esélyegyenlőségét hangoztatja, olyan törvényt fogadtat el a parlamentben, amely az esélyegyenlőség hamis jelszava alatt fontos jogokat von el az országában élő több mint tíz, talán 16 nemzeti kisebbségtől. Szembesülhettünk azzal a kettős beszéddel is, amely sajnos az európai politikában ma már megszokott ‑ bár felejthetnénk el egy életre! ‑, hogy mint mondtam, olyan szavakkal érvelnek a törvény meghozatala mellett, amelyekről minden ember belátja, hogy ezek álságos szavak, hogy ezek nem igazak, de nagyon kevesen mondják ezt az ő szemükbe. Ezért végtelenül örültünk és örültem ennek a kezdeményezésnek, amelyről mondanék még néhány szót.

Amikor az európai nemzetközi szervezetek létrejöttek, közülük az Európa Tanács, nagyon pozitívan a kisebbségek jogait, az anyanyelvhasználatot, a nyelvi sokszínűséget a zászlajára tűzte. Ennek jegyében alkotta meg az önök által is említett regionális és kisebbségi nyelvek chartáját, amely 25 éves születésnapját fogja ünnepelni jövőre, aztán a kisebbségi keretegyezményt, és számtalan akcióval és intézkedéssel húzza alá, hogy ez a kérdés számára fontos. De azzal kell szembesülnünk, hogy valamennyi tagországban úgyszólván Magyarország és egy-két terület kivételével ezek a kisebbségi nyelvi jogok papíron esetleg egészen szépek, a törvények esetleg teljesen rendben vannak, de a gyakorlat egészen mást mutat.

Ezzel szembesültem én magam is, amikor szintén az Európa Tanács keretében készülő jelentésemen dolgoztam és gyűjtöttem anyagot. Ez a jelentés éppen a regionális és nemzetiségi kisebbségi nyelvhasználatról szól, talán januárban kerül tető alá, ahol nagyon sok interjúpartnerem megfogalmazta ezt a problémát.

Nos, az egyik legismertebb európai szervezet, az Európai Unió mind ez idáig nem alkotott jogot, jogszabályt, ahogy hallottuk. Ideje volna olyan jogszabályt alkotni, amely keményebb, mint egy ajánlás, amit az Európa Tanács elfogad, hiszen ahhoz, hogy ha itt valóban szabad világban, ahol az emberek szabadságjogai érvényesülnek nemcsak papíron, nemcsak szóban, hanem a valóságban is, olyanban szeretnénk élni, akkor a kisebbségi jogok védelmére fel kell emelnünk a szavunkat.

Öröm a FUEN kezdeményezése. Támogassuk minden fórumon, mindannyiunknak, azt hiszem, ez szent kötelessége. És az is öröm, hogy a Magyar Országgyűlés ismét egyhangúlag fog vélhetően e mellett a kezdeményezés mellett kiállni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
257 14 2017.11.14. 4:34  13-16

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindig aktuális szólni az ország házában a magyarság sorskérdéseiről. Most különösen is, a magyar nyelv napját követően, amikor újból Magyarországot akarja szégyenpadra állítani az Európai Unió több nagyhangú politikusa ‑ hallhattuk az Európai Parlament liberális vezérének múlt heti gyűlölködő kirohanásait ‑, amiért a jól szponzorált, szervezett, illegális migrációval szemben minden erőnkkel védjük határainkat, nyelvünket és identitásunkat; amikor itthoni tányérnyalók, így a volt miniszterelnök szégyenszemre újra az elszakított nemzettársaink jogainak megvonásáért szónokol; vagy amikor keleti szomszédunk olyan törvényt fogad el és érvel mellette álszent módon, ami rontja, és súlyosan sérti az ott élő másfél százezer honfitársunk magyarságban történő megmaradásának esélyeit.

Ám nem ezekről a minősíthetetlen próbálkozásokról érdemes szólni, hanem a küzdelmünk eredményeiről. Egyre erősebbek vagyunk és leszünk. Nem volna elég időm felsorolni a Fidesz-KDNP-kormány mindazon intézkedéseit, az egyházak és a civil társadalom mindazon tetteit, amelyek az összmagyarság gyarapodását szolgálták és szolgálják eredményesen. Csak néhány mostanában történt vagy történő eseményt említek.

Egyházi magyar iskolák, kollégiumok, óvodák sora nyílt vagy újul meg szerte a Kárpát-me­den­cé­ben, és jelentős kormányzati támogatásunkkal erősödik a külhoni magyarság számos intézménye, szektora. A hazai külpolitika karakán kiállása mellett Országgyűlésünk egyhangúlag elítélte az ukrán oktatási törvény magyarságot is sújtó cikkelyét. Ugyanígy támogattuk a kisebbségi nyelvek védelmét szolgáló európai civil kezdeményezést. Itt jegyzem meg, hogy a FUEN felhívásának aláírása érdekében hatékony kampányt kell folytatnunk.

A múlt héten ismét találkozhattak egymással a szórványban élő magyarság képviselői, ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet. E tanácskozások eredményei ismertek. Holnap, a szórványmagyarság napján ismét az összmagyarságra irányulnak majd a reflektorok. Több nemzetközi konferencián hangzik el kiáltásunk a kisebbségbe szorultak jogainak védelmében, így például ma az Európa Tanács nyelvi chartájának 25 éves évfordulóját ünneplő vagy arra emlékező konferencián a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, vagy Kalmár Ferenc korábbi kereszténydemokrata képviselőtársunk Strasbourgban már elfogadott, illetve megint egy kereszténydemokrata képviselő által készített, januárban tárgyalandó másik jelentésben.

(9.40)

És példaértékű az az értékes munka, amelyet több civil szervezet, köztük a Rákóczi Szövetség végez e téren évek óta. Magam az idén már nem először vehettem részt a 2004-ben kezdődött beiratkozási program jóvoltából, ezúttal a Vajdaságban, Nagy­kikindán egy olyan ünnepi eseményen, ahol a ma­gyar iskolába beiratkozott kisdiákok és szüleik vehették át az erről szóló oklevelet és ösztöndíjat; még csak néhány tucatnyian az idei hatezerből, de a szá­muk évről évre növekszik. Mert ahogy a szülők elmondták, erős anyaország gondoskodása mellett érdemes magyar iskolába járni és jó magyarnak lenni.

Ezek a tények, eredmények és az állampolgárok véleménye mind azt bizonyítják, hogy igen, jó irányban erősödik az összmagyarság. Köszönet mindezért a kormányunknak, minden magyar embernek és szervezetnek, a beiratkozási és más programokat támogató önkormányzatoknak, politikusoknak, magánembereknek, munkatársaknak és a magyarságukhoz mind nagyobb számban ragaszkodó külhoni nemzettársainknak. Köszönjük. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
261 64 2017.11.27. 2:54  63-68

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2010 októberében a tisztelt Ház határozatot fogadott el, amelynek értelmében a magyar iskolások legalább egy ízben életükben, iskoláskorukban állami támogatással eljuthatnak határon túli területekre, és cserekapcsolatok keretében minél több külhoni magyar fiatal látogathat el Magyarországra. Ezzel indult útjára a Határtalanul!-program, amelynek köszönhetően 2013 óta már 200 ezer magyar diák utazott külhonba, illetve 12 ezer határon túli magyar diák kereshette fel az országot. A programban 1400 iskola 7. osztályos tanulója látogatta meg a külhoni vidékeket, illetve 9. évfolyamos középiskolás diákok közösen megvalósítható projekt keretében működhetnek együtt hasonló korú magyar társaikkal.

(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A kormány célja ezzel a programmal éppen az, hogy senki ne fejezhesse be iskolai tanulmányait anélkül, hogy életében legalább egyszer állami segítséggel személyesen szerezhessen tapasztalatot határon túli területeken arról, hogy hogyan élnek ott a magyarok, tömbben vagy szórványban, a Felvidéken, Vajdaságban, Erdélyben vagy éppenséggel Kárpátalján. A nemzeti összetartozás, a magyar-magyar személyes kapcsolatok megtapasztalása mellett ezeken a területeken meglátogathatják a magyar történelemből, művelődéstörténetből ismert nevezetes helyszíneket és földrajzot.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy ezek a kezdeményezések megvalósulhassanak. Magam mint kereszténydemokrata képviselő, úgy látom, hogy a Fidesz-KDNP-kormány és az országgyűlési képvi­selőink számára fontos, hogy a kettős állampolgárság mellett a személyes élményeken alapuló kapcsolat legyen az összetartozás alapja. A kormány ehhez ad segítséget pályázati támogatás formájában, amelyből elszámolható az utazás, a szállásköltség, az étkezés, a napidíj, a projektvezetők tiszteletdíja vagy éppen a múzeumi belépők költsége.

A program céljaival teljes mértékben azonosulva kérdezem, tisztelt államtitkár úr, hogy melyek a programmal és a pályáztatással kapcsolatos eddigi tapasztalatok, és mekkora összeget fordít a kormány ebben az évben ennek a sikeres programnak a folytatására. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
261 68 2017.11.27. 1:08  63-68

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Igen, államtitkár úr, öröm volt hallani azt, amivel minden jó szándékú magyar ember világszerte egyetért, hogy kormányunk mennyire figyel a nemzetpolitikára, az összmagyarság sorsára. Hiszen a Határtalanul!-program, sok egyéb más támogatott projekttel együtt, nemzetpolitikánknak, a nemzetegyesítésnek szerves része. Talán sokan emlékszünk még azokra a szomorú tapasztalatokra, amelyek a rendszerváltoztatás hajnalán ismertté váltak és arról szóltak, hogy véletlenszerűen határon túli magyar területre került fiatalok csodálkozva néztek egymásra és kérdezték meg tanárukat, hogy vajon miért beszélnek itt magyarul az emberek.

Ennek az időnek természetesen már vége. Sajnos, nem mondható el, hogy az európai döntéshozó politikusok nagy része tisztában van a helyzettel, és ugyanígy gondolkodik. Természetesen a válaszát elfogadom, kedves államtitkár úr, és kérem, hogy folytatódjék tovább ez és sok egyéb nemzetegyesítő program. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
263 110 2017.11.30. 13:16  101-124

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Nemzetiségi Szószóló Urak! Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt mindig is nagy figyelemmel kísérte, és nemcsak kísérte, hanem közreműködőleg, támogatólag figyelte azokat a törvényeket és azt a valóságot, amely a magyarországi nemzetiségek, a személyek és közösségek sorsát érintette, akárcsak a határainkon kívül rekedt magyarok sorsát, hiszen ez a kettő mindig is párhuzamba állítandó és állítható, ahogy több előttem szóló is említette ezt.

Ezért a kereszténydemokraták most is figyelték ennek a törvénynek a sorsát, és örömünkre szolgál, hogy advent kezdete előtt néhány nappal egy ilyen fontos törvényt tárgyalhat a Magyar Országgyűlés, amelynek az aktualitása, mint hallottuk Fuzik elnök úr bevezetőjében, egyrészt abban keresendő és található meg, hogy 25 éves a nemzetiségekről szóló törvényünk, amely, mint minden törvény, amióta a parlamentek törvényeket alkotnak, természetesen időről időre korrekcióra, kiigazításra szorul, így van ez most is.

De aktualitást ad ennek a törvénynek és a törvény tárgyalásának az a helyzet is, hogy az elmúlt években mintha felerősödött volna a nemzetközi európai szervezetekben a nemzetiségekről, ahogy ott mondják, a nemzeti kisebbségekről való gondolkodás, így az Európa Tanácsban, az OECD-ben, és sok egyéb szervezetet emlegethetnék, említhetnék. Sajnos, odáig még nem jutottunk el, hogy az Európai Unió is arra a rangra emelje az Európában élő mintegy 70 millió, nemzeti kisebbséghez tartozó ember sorsát, hogy jogszabályt alkosson, de ez a kezdeményezés, amelyet a FUEN megindított és amelyet éppen az önök jóvoltából az elmúlt hetekben az Országgyűlés tárgyalt és egyhangúlag támogatott, jó reménnyel kecsegtet. Ha Európa népei is így akarják, akkor születik majd egy olyan európai szabályozás is, amely tovább javítja a kisebbségek helyzetét ott, ahol ez javításra szorul.

Magyarországon talán ez kevésbé érdemes vagy kevésbé valós helyzet, mint más országokban, de most beszéljünk az itthoni helyzetről. Mégpedig, ha visszatekintünk ezer évre, akkor azt láthatjuk, hogy a magyar történelem során a behívott nemzetiségekre mindig odafigyelt minden olyan uralkodó és állami vezető, aki távlatokban gondolkodott. Szent István királyunk példáját és intelmeit mindannyian jól ismerjük, amelyben felhívja az utódok figyelmét arra, hogy az államalkotó tényezőként szereplő nemzeti kisebbségeket becsüljük meg, hiszen közreműködnek országunk gyarapításában. Sok olyan személyiséget is említhetnénk a magyar történelemből és szellemtörténetből, akik származásukat tekintve jóllehet nem is magyar anyanyelvűek, mégis alkotó módon, nagyon előrevivően hozzájárultak a magyar történelem és a magyar sors jobbra fordulásához. Zrínyi Miklós példája közismert, vagy a ’48-as tábornokok közül sokan, akik esetleg még nem is tudtak magyarul, mégis magyarrá váltak azzal, hogy azonosultak hazánk sorsával.

(18.00)

(Az elnöki széket Sneider Tamás,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Sokszor éri a magyar történelmet az a vád, hogy mostohán bánt a nemzeti kisebbségekkel. Lehetséges, hogy ebben voltak igaz példák is. De azt kevesen említik, hogy már 1868-ban született egy olyan nemzetiségi törvény ‑ megismétlem, 1868-ban ‑, amely például biztosította a nemzetiségek anyanyelvű oktatását.

Ez az alapja annak, hogy a nemzetiségek jogai érvényesülhessenek, hiszen az anyanyelv az, amelyen ha tanulunk, beszélünk, megtanulunk imádkozni, magunkat kifejezni, ez a legfontosabb biztosítéka, garanciája annak, hogy a nemzeti identitásunk, személyiségünk méltóságának legfontosabb alapja sértetlenül marad. Nos, ezért is fontos számunkra minden olyan törvény és minden olyan állomás, amely a most meglevő helyzet kicsi problémáin még javítani igyekszik, és ez a mostani törvényjavaslat is egy ilyen mozzanata a magyar parlament jogalkotásának.

Elnök úr és államtitkár úr bevezető szavaiból jól hallottuk, hogy mennyi egyeztetés előzte meg ennek a most itt tárgyalt törvénynek a megalkotását, illetve a nemzetiségek jogairól szóló törvény módosítását. Örömmel hallhattuk, hogy ezek az egyeztetések egyetértéssel zárultak, és mind a beterjesztő Nemzetiségek bizottsága, a kormány, az adott minisztérium, a Fidesz és remélhetőleg a többi párt is támogatni fogja ezt a törvénymódosítást, ugyanúgy, ahogy a Kereszténydemokrata Néppárt értelemszerűen támogatja.

Én most nem ismételném meg a törvénymódosítás egyes tartalmi elemeit, amelyek mind fontosak, és jóllehet hallottuk itt Teleki képviselő úr szavait, aki felhívta a figyelmet néhány olyan hézagra, amely még mindig megvan, nem kívánok ezekben állást foglalni, hiszen mint mondtam, minden törvény és minden helyzet általában változik, és talán a képviselő úr is azt tapasztalja, hogy a magyarországi politika, a kormány és a pártok jóindulattal és a lehetőségekhez mérten nagyon pozitívan viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez.

Inkább arra szorítkoznék, hogy lássuk, nézzük, hogy Magyarország területén a nemzetiségek milyen formában gyakorolhatják a jogaikat. Ez nem mondható el minden európai országról sajnos. Joguk van óvodákat, iskolákat alapítani és működtetni az óvodától az általános iskolán keresztül, a középiskolán keresztül egészen a felsőoktatásig. Gondoskodhatnak és gondoskodnak is saját anyanyelvükön oktató pedagógusokról. A magyar állam ehhez segítséget nyújt a pedagógusok képzésével és a megfelelő pedagógus-továbbképzéssel vagy itthon, vagy abban az anyaországban, ahol erre vonatkozóan egyezségek születtek. Ez óriási nagy feltétele az anyanyelv továbbvitelének, áttételesen tehát a nemzetiségi jogok gyakorlásának, mert ha ez nincs, akkor előbb vagy utóbb elsorvad és eltűnik az a nemzetiségi vagy kisebbségi nyelv egy adott területen, amelyet viszont gyarapítanunk, védenünk, ápolnunk szent kötelessége mind­annyiunknak.

Azt is hallhattuk, és nagyon helyes, és ez a törvényjavaslat még tovább növeli ezeket a jogokat, hogy a kulturális intézményeiket is működtethetik, a kultúrájukat ápolhatják, fenntarthatják, mi több, a kulturális intézmények esetében is vagyonkezelői jogot kaphatnak. Használhatják az anyanyelvüket a közigazgatásban, a mindennapi életben. Kétnyelvű feliratok vannak a települések előtt, és a nyelvhasználat lényeges elemeként a vezeték- és keresztnevüket is anyakönyveztethetik a saját nyelvükön. Ez sincs mindenütt így. Példaértékű tehát, amit a magyar törvénykezés biztosít.

Az összes nemzetiségi jog, amit az eddig meglevő törvények vagy az itt tárgyalt törvény most tovább javít és emel, nálunk nemcsak írott szóként, jogszabályként szerepel, hanem a gyakorlat is ezt mutatja, és nem tudunk vagy csak nagyon ritkán, elvétve tapasztalunk olyan helyzetet, ahol a gyakorlati élet egészen mást mutat, mint amit a törvény betűi. Ezért tehát örömmel üdvözöljük ezt a törvénymódosítást ismételten, mert az emberi méltóság, a nemzetiségek fennmaradása erősödésének a garanciáját látjuk benne. Hogy a magyarországi nemzetiségi politika és a nemzetiségek helyzete itt nemcsak elfogadható, de jónak mondható, arról én két úton is meggyőződhettem. Egyrészt több nemzetiségi képviselővel beszélgettem erről a kérdésről, akiknek hasonló véleményük volt, megemlítve természetesen, hogy hol lehet még és hol kell javítani, és ebben mi mindig partnerek leszünk. De idesorolom azokat a nemzetközi szakértői véleményeket is, amelyek megalapozottak. Ezek közül is az Európa Tanács kisebbségi nyelvek chartájának szakértői bizottsága és jelesül annak elnöke és alelnöke komoly vizsgálatok útján tett olyan megállapításokat, és ezt írásba is adta, hogy Magyarországot több tekintetben példának lehet említeni.

Végül hadd említsem meg azt a helyzetet, amelyet bizony sok külföldi szereplő csodálkozva néz. Egyrészt az, hogy itt a nemzetiségi önkormányzatok iskolákat tarthatnak fenn, erre bizony csodálkozva néz elég sok külföldi politikus, és magyarázni kell nekik, hogy ezt a jogot hogyan értelmezzük, és hogy ez nem mond ellent a magyar köznevelési vagy oktatási rendszernek, mert értelemszerűen ezek a nemzetiségi iskolák beleilleszkednek a magyar köznevelés rendszerébe, annak a törvényeit magukéra nézve kötelezőnek tekintik, de az anyanyelven való oktatás és a kultúra ápolása szempontjából, hogy ők a fenntartók, és nélkülük nem lehet fontos döntéseket hozni, ez alapvető. Idehozhatom például az igazgatók kinevezésének kérdését is, amelyben nagyon komoly jogokat gyakorolnak a kisebbségi önkormányzatok.

A másik ilyen példa, amit mindenkinek a figyelmébe érdemes ajánlani, talán még nem is eléggé köztudott a magyar közgondolkodásban, hogy itt vannak önök most hatan vagy heten, 13 nemzetiséget képviselnek a nemzetiségi szószólók, és teljes harmóniában működhetünk együtt, a javaslataikat mindig nagy jóindulattal, tetszéssel fogadjuk és támogatjuk, és erre a továbbiakban is számíthatnak. Ezért tehát a törvény és a gyakorlat közelítése vagy erősítése mindannyiunknak szívügye. A Kereszténydemokrata Néppárt tehát támogatja ezt a törvényjavaslatot.

Engedjék meg, hogy mondjak még két mondatot! A következő napirendi pontban a köznevelési törvény módosításaként szintén egy nemzetiségi javaslatot fogunk tárgyalni. Itt kell hogy elmondjam, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt természetesen támogatja ezt is, hogy tudniillik a nemzetiségi oktatók pótléka az iskolában emelkedjék.

Én is megköszönöm az önök munkáját. Kérem és meg is ígérem a további eredményes, gyümölcsöző együttműködést, nemcsak a nemzetiségi, hanem egyéb témákban is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti és a szószólói padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
268 18 2018.02.19. 5:14  17-22

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 2018 minden bizonnyal olyan év lesz, amelyben intenzitásában erősödik és megmarad az a jelenség, amelyet migrációnak, bevándorlásnak vagy éppenséggel legújabb kori népvándorlásnak nevezünk, és amely a magyar emberek nagy többségének véleménye szerint, így a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz szerint is nem jó, hanem rossz dolog, már csak azért sem, mert ellenkezik az ember alapvető természetével. Az ember már csak olyan, hogy miközben tiszteletben tartja embertársait, elfogadja, hogy sokan sokfélék vagyunk, komfortérzete azt kívánja, hogy olyanokkal éljen, olyanokkal lakjon együtt, akik hasonló mentalitásúak, mint ő maga. És ha erre nincsen lehetősége, akkor védekezni fog fallal vagy kerítéssel. A kerítés az elmúlt időszak PC beszédének az átok-, szitokszava lett, a mi meggyőződésünk szerint pedig védelmet jelent az értékeinknek. Arról szeretnék szólni itt, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt szerint és a keresztény emberek szerint mit védünk a kerítéssel ebben a migrációs időszakban. Először is biztonságunkat, az európai és a magyar emberek biztonságát, mégpedig az integrációra képtelen tömegekkel szemben. Igenis védjük a magyar és az európai emberek életét is, és hogy erre milyen nagy szükség van, azt az elmúlt időszak terrorcselekményei sajnos fájdalmasan megmutatták. Védjük tehát az életünket azok ellen, akik szerint „igaz hitre” kellene téríteni bennünket  ezt idézőjelben mondom , és ennek az igaz hitre térítésnek az érdekében akár az életünk kioltása sem bűn.

Védjük az asszonyainkat, lányainkat; az asszonyainkat, akiknek a keresztény hit szerint az oltár előtt a férfi azt fogadja, hogy szeretlek és tisztelni foglak mindaddig, amíg a halál el nem választ. Azok, akik most elárasztják Európát, nem így gondolkodnak. Védjük pedig tehát a családeszményünket is, azt a családot, amely egy férfi és egy nő szerelméből született gyermekekkel együtt alkot közösséget, és nem azt a családot, ahol több asszonnyal él egy férfi, vagy az egyéb modelleket is mondhatnám.

És akkor most már arról beszéltem, amiket a keresztény értékek körébe sorolunk, amellyel a magyar lakosság 78 százaléka azonosul, még akkor is, ha ő maga esetleg nem vallását gyakorló, hívő keresztény ember. Nézzünk néhányat ezekből, amelyeket szintén védenünk kell. Azokat az erkölcsi értékeket, amelyeket nagyrészt a tízparancsolat is magában foglal, hogy ne ölj, embertársadat tisztelt, apádat és anyádat tiszteld, mondj igazat, akkor is védjük, ha sajnálatos módon itt a magyar Országházban is naponta vagy hetente találkozunk olyan jelenséggel, hogy felkent képviselők nem mondanak igazat. Az adott szónak a szentségét védjük, valamint a tulajdonunkat, hogy ne vedd el a másét  bizony ez is védelemre szorul. Ne alázd meg a másikat, hallgasd végig türelmesen, ne vágj a szavába  mindez a kultúránknak, keresztény értékeinknek része, akárcsak a viselkedési szabályaink, étkezési szabályaink. Igen, szeretjük a disznóhúst, meg is esszük, és nem szeretnénk olyan körülményeket, hogy ennek az élvezetnek akár az életünk is áldozatul eshet. Védjük az egyenlő jogokat, a munka becsületét, és a pénz nem mindenek felett való tiszteletét vagy imádatát.

És akkor nézzük azokat a keresztény értékeket, amelyek a hívő emberek számára fontosak. Templomaink védelme, úgy is, mint műemlékek, úgy is, mint szakrális helyek, és főleg itt az utóbbira gondolok; a kereszt falra helyezése azokon a helyeken, ahol ez illik. A festészetünk, amely ábrázolja szentjeinket, a szobrainkat, Bachnak, Händelnek és a többieknek a zenéje, amely teljessé teszi az életünket; a könyvek, az irodalom, elsősorban itt a Bibliát említhetem, amely nélkül az életünk egész más volna. Mindazt védjük tehát, amelyet Európa felhalmozott a kereszténység kétezer éve alatt, és a magyarság megőrzött és ápolt és az utolsó nyolc évben sikerre vitt.

Választás lesz, sorskérdés lesz, sorsfordulat, nemcsak a magyaroknak, hanem Európa számára is, ezért nagyon fontos, hogy ezeket világosan lássuk. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)