Készült: 2020.10.02.01:36:26 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

263. ülésnap (2017.11.30.), 110. felszólalás
Felszólaló Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:16


Felszólalások:  Előző  110  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Nemzetiségi Szószóló Urak! Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt mindig is nagy figyelemmel kísérte, és nemcsak kísérte, hanem közreműködőleg, támogatólag figyelte azokat a törvényeket és azt a valóságot, amely a magyarországi nemzetiségek, a személyek és közösségek sorsát érintette, akárcsak a határainkon kívül rekedt magyarok sorsát, hiszen ez a kettő mindig is párhuzamba állítandó és állítható, ahogy több előttem szóló is említette ezt.

Ezért a kereszténydemokraták most is figyelték ennek a törvénynek a sorsát, és örömünkre szolgál, hogy advent kezdete előtt néhány nappal egy ilyen fontos törvényt tárgyalhat a Magyar Országgyűlés, amelynek az aktualitása, mint hallottuk Fuzik elnök úr bevezetőjében, egyrészt abban keresendő és található meg, hogy 25 éves a nemzetiségekről szóló törvényünk, amely, mint minden törvény, amióta a parlamentek törvényeket alkotnak, természetesen időről időre korrekcióra, kiigazításra szorul, így van ez most is.

De aktualitást ad ennek a törvénynek és a törvény tárgyalásának az a helyzet is, hogy az elmúlt években mintha felerősödött volna a nemzetközi európai szervezetekben a nemzetiségekről, ahogy ott mondják, a nemzeti kisebbségekről való gondolkodás, így az Európa Tanácsban, az OECD-ben, és sok egyéb szervezetet emlegethetnék, említhetnék. Sajnos, odáig még nem jutottunk el, hogy az Európai Unió is arra a rangra emelje az Európában élő mintegy 70 millió, nemzeti kisebbséghez tartozó ember sorsát, hogy jogszabályt alkosson, de ez a kezdeményezés, amelyet a FUEN megindított és amelyet éppen az önök jóvoltából az elmúlt hetekben az Országgyűlés tárgyalt és egyhangúlag támogatott, jó reménnyel kecsegtet. Ha Európa népei is így akarják, akkor születik majd egy olyan európai szabályozás is, amely tovább javítja a kisebbségek helyzetét ott, ahol ez javításra szorul.

Magyarországon talán ez kevésbé érdemes vagy kevésbé valós helyzet, mint más országokban, de most beszéljünk az itthoni helyzetről. Mégpedig, ha visszatekintünk ezer évre, akkor azt láthatjuk, hogy a magyar történelem során a behívott nemzetiségekre mindig odafigyelt minden olyan uralkodó és állami vezető, aki távlatokban gondolkodott. Szent István királyunk példáját és intelmeit mindannyian jól ismerjük, amelyben felhívja az utódok figyelmét arra, hogy az államalkotó tényezőként szereplő nemzeti kisebbségeket becsüljük meg, hiszen közreműködnek országunk gyarapításában. Sok olyan személyiséget is említhetnénk a magyar történelemből és szellemtörténetből, akik származásukat tekintve jóllehet nem is magyar anyanyelvűek, mégis alkotó módon, nagyon előrevivően hozzájárultak a magyar történelem és a magyar sors jobbra fordulásához. Zrínyi Miklós példája közismert, vagy a ’48-as tábornokok közül sokan, akik esetleg még nem is tudtak magyarul, mégis magyarrá váltak azzal, hogy azonosultak hazánk sorsával.

(18.00)

(Az elnöki széket Sneider Tamás,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Sokszor éri a magyar történelmet az a vád, hogy mostohán bánt a nemzeti kisebbségekkel. Lehetséges, hogy ebben voltak igaz példák is. De azt kevesen említik, hogy már 1868-ban született egy olyan nemzetiségi törvény ‑ megismétlem, 1868-ban ‑, amely például biztosította a nemzetiségek anyanyelvű oktatását.

Ez az alapja annak, hogy a nemzetiségek jogai érvényesülhessenek, hiszen az anyanyelv az, amelyen ha tanulunk, beszélünk, megtanulunk imádkozni, magunkat kifejezni, ez a legfontosabb biztosítéka, garanciája annak, hogy a nemzeti identitásunk, személyiségünk méltóságának legfontosabb alapja sértetlenül marad. Nos, ezért is fontos számunkra minden olyan törvény és minden olyan állomás, amely a most meglevő helyzet kicsi problémáin még javítani igyekszik, és ez a mostani törvényjavaslat is egy ilyen mozzanata a magyar parlament jogalkotásának.

Elnök úr és államtitkár úr bevezető szavaiból jól hallottuk, hogy mennyi egyeztetés előzte meg ennek a most itt tárgyalt törvénynek a megalkotását, illetve a nemzetiségek jogairól szóló törvény módosítását. Örömmel hallhattuk, hogy ezek az egyeztetések egyetértéssel zárultak, és mind a beterjesztő Nemzetiségek bizottsága, a kormány, az adott minisztérium, a Fidesz és remélhetőleg a többi párt is támogatni fogja ezt a törvénymódosítást, ugyanúgy, ahogy a Kereszténydemokrata Néppárt értelemszerűen támogatja.

Én most nem ismételném meg a törvénymódosítás egyes tartalmi elemeit, amelyek mind fontosak, és jóllehet hallottuk itt Teleki képviselő úr szavait, aki felhívta a figyelmet néhány olyan hézagra, amely még mindig megvan, nem kívánok ezekben állást foglalni, hiszen mint mondtam, minden törvény és minden helyzet általában változik, és talán a képviselő úr is azt tapasztalja, hogy a magyarországi politika, a kormány és a pártok jóindulattal és a lehetőségekhez mérten nagyon pozitívan viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez.

Inkább arra szorítkoznék, hogy lássuk, nézzük, hogy Magyarország területén a nemzetiségek milyen formában gyakorolhatják a jogaikat. Ez nem mondható el minden európai országról sajnos. Joguk van óvodákat, iskolákat alapítani és működtetni az óvodától az általános iskolán keresztül, a középiskolán keresztül egészen a felsőoktatásig. Gondoskodhatnak és gondoskodnak is saját anyanyelvükön oktató pedagógusokról. A magyar állam ehhez segítséget nyújt a pedagógusok képzésével és a megfelelő pedagógus-továbbképzéssel vagy itthon, vagy abban az anyaországban, ahol erre vonatkozóan egyezségek születtek. Ez óriási nagy feltétele az anyanyelv továbbvitelének, áttételesen tehát a nemzetiségi jogok gyakorlásának, mert ha ez nincs, akkor előbb vagy utóbb elsorvad és eltűnik az a nemzetiségi vagy kisebbségi nyelv egy adott területen, amelyet viszont gyarapítanunk, védenünk, ápolnunk szent kötelessége mind­annyiunknak.

Azt is hallhattuk, és nagyon helyes, és ez a törvényjavaslat még tovább növeli ezeket a jogokat, hogy a kulturális intézményeiket is működtethetik, a kultúrájukat ápolhatják, fenntarthatják, mi több, a kulturális intézmények esetében is vagyonkezelői jogot kaphatnak. Használhatják az anyanyelvüket a közigazgatásban, a mindennapi életben. Kétnyelvű feliratok vannak a települések előtt, és a nyelvhasználat lényeges elemeként a vezeték- és keresztnevüket is anyakönyveztethetik a saját nyelvükön. Ez sincs mindenütt így. Példaértékű tehát, amit a magyar törvénykezés biztosít.

Az összes nemzetiségi jog, amit az eddig meglevő törvények vagy az itt tárgyalt törvény most tovább javít és emel, nálunk nemcsak írott szóként, jogszabályként szerepel, hanem a gyakorlat is ezt mutatja, és nem tudunk vagy csak nagyon ritkán, elvétve tapasztalunk olyan helyzetet, ahol a gyakorlati élet egészen mást mutat, mint amit a törvény betűi. Ezért tehát örömmel üdvözöljük ezt a törvénymódosítást ismételten, mert az emberi méltóság, a nemzetiségek fennmaradása erősödésének a garanciáját látjuk benne. Hogy a magyarországi nemzetiségi politika és a nemzetiségek helyzete itt nemcsak elfogadható, de jónak mondható, arról én két úton is meggyőződhettem. Egyrészt több nemzetiségi képviselővel beszélgettem erről a kérdésről, akiknek hasonló véleményük volt, megemlítve természetesen, hogy hol lehet még és hol kell javítani, és ebben mi mindig partnerek leszünk. De idesorolom azokat a nemzetközi szakértői véleményeket is, amelyek megalapozottak. Ezek közül is az Európa Tanács kisebbségi nyelvek chartájának szakértői bizottsága és jelesül annak elnöke és alelnöke komoly vizsgálatok útján tett olyan megállapításokat, és ezt írásba is adta, hogy Magyarországot több tekintetben példának lehet említeni.

Végül hadd említsem meg azt a helyzetet, amelyet bizony sok külföldi szereplő csodálkozva néz. Egyrészt az, hogy itt a nemzetiségi önkormányzatok iskolákat tarthatnak fenn, erre bizony csodálkozva néz elég sok külföldi politikus, és magyarázni kell nekik, hogy ezt a jogot hogyan értelmezzük, és hogy ez nem mond ellent a magyar köznevelési vagy oktatási rendszernek, mert értelemszerűen ezek a nemzetiségi iskolák beleilleszkednek a magyar köznevelés rendszerébe, annak a törvényeit magukéra nézve kötelezőnek tekintik, de az anyanyelven való oktatás és a kultúra ápolása szempontjából, hogy ők a fenntartók, és nélkülük nem lehet fontos döntéseket hozni, ez alapvető. Idehozhatom például az igazgatók kinevezésének kérdését is, amelyben nagyon komoly jogokat gyakorolnak a kisebbségi önkormányzatok.

A másik ilyen példa, amit mindenkinek a figyelmébe érdemes ajánlani, talán még nem is eléggé köztudott a magyar közgondolkodásban, hogy itt vannak önök most hatan vagy heten, 13 nemzetiséget képviselnek a nemzetiségi szószólók, és teljes harmóniában működhetünk együtt, a javaslataikat mindig nagy jóindulattal, tetszéssel fogadjuk és támogatjuk, és erre a továbbiakban is számíthatnak. Ezért tehát a törvény és a gyakorlat közelítése vagy erősítése mindannyiunknak szívügye. A Kereszténydemokrata Néppárt tehát támogatja ezt a törvényjavaslatot.

Engedjék meg, hogy mondjak még két mondatot! A következő napirendi pontban a köznevelési törvény módosításaként szintén egy nemzetiségi javaslatot fogunk tárgyalni. Itt kell hogy elmondjam, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt természetesen támogatja ezt is, hogy tudniillik a nemzetiségi oktatók pótléka az iskolában emelkedjék.

Én is megköszönöm az önök munkáját. Kérem és meg is ígérem a további eredményes, gyümölcsöző együttműködést, nemcsak a nemzetiségi, hanem egyéb témákban is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti és a szószólói padsorokból.)




Felszólalások:  Előző  110  Következő    Ülésnap adatai