Készült: 2020.03.30.16:31:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

32. ülésnap (2010.10.05.), 110. felszólalás
Felszólaló Volner János (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:00


Felszólalások:  Előző  110  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért engedje meg, bár nem pont Kolber úrnak kellene az MSZP-frakcióból címeznem, de mégis ő van itt másodmagával, ezért kénytelen vagyok neki elmondani, hogy van annak azért valami diszkrét bája, amikor tizenkét év szocialista kormányzás után még mindig arról beszélnek az MSZP-s képviselők, hogy ideje lenne kijelölni a gazdaságban bizonyos prioritásokat. Tizenkét év alatt már lett volna idő, én is azt gondolom, de talán most sem késő, ha nekifog az új kormány.

Folytatnám, és ezúttal elsősorban a vállalati szektorra vonatkozó makrogazdasági jellegű kitekintést venném alapul, ami az akadémiai beszámolóban volt található. Kiemelkedik a problémáink sorából az, hogy a magyar kis- és középvállalkozások között nagyon alacsony az innovációs hajlandóság, a legalább tíz főt foglalkoztató vállalatok közül az utolsó előttiek vagyunk Európában azzal, hogy csak minden ötödik kis- és középvállalkozásunk innovatív. Ez tehát egy annyira alacsony, annyira javítandó teljesítmény, tisztelt képviselőtársaim, amin el kell gondolkodnunk, és túl azon, hogy ha ezzel az akadémiai beszámolóval kapcsolatban meghozza a döntését az Országgyűlés - elfogadja vagy sem -, ebben az ügyben biztos, hogy lépnünk kell, különben nem lesz magyar gazdasági felemelkedés, és nem lesz kilábalás.

Amikor Magyarország publikációs teljesítményét értékeli a beszámoló, akkor érzékeltem az akadémiai beszámolóban egy bizonyos hangsúlyeltolódást, ami a mennyiségi elvet helyezte egy kicsit jobban előtérbe, mint ahogy kellett volna a minőségivel szemben, és bár láttam itt olyan grafikonokat, amelyek megmutatták azt, hol állunk jelenleg a világátlaghoz mérten, sokszor tapasztaltam, illetve többször tapasztaltam olyat, hogy eltért a grafikon tartalma és eltért a szövegezés.

(15.50)

A 32. oldal 27. ábrájáról van szó például. Itt a világátlaghoz viszonyított magyar publikációs és idézettségi arány - ez egy citációs index, ahogy csúnyán szoktuk hívni - van feltüntetve. Szerepel is, hogy a vegyészmérnöki tudományok körülbelül 1,8-szorosa a világátlagnak, tehát ezen a téren lényegesen jobban állunk. Megjegyzem egyébként, hogy a reálgazdaságon ez látszik is, hiszen gondoljunk csak arra, hogy hány innovatív gyógyszergyártó vállalat működik jelenleg Magyarországon. Műszaki tudományokban is általában jobban állunk, 1,3-szorosa a szorzónk ezen a téren a világgazdasági átlagnak. De bizony voltak itt azért olyan eltérések, például amikor azt mondja a beszámoló, hogy nincs olyan, amiben a világátlag alatt maradtunk volna, azért itt föl van sorolva néhány tudományág, és a grafikonon is legalábbis így jelenik meg, hogy bizony alatta vagyunk mégiscsak. Tehát ott vagy a szöveg, vagy a táblázat nem jó, valamelyiket ilyen módon szerintem korrigálni lenne érdemes mindenképpen.

Rámutatott arra elnök úr is a beszámoló szóbeli ismertetésekor, hogy a 2004 és 2008 közötti időszakban számon tartott magyarországi közlemények kétharmada csupán tíz egyetemről származik.

Hölgyeim és Uraim! Ez azt jelenti, hogy a magyar felsőoktatás jelentős számú hallgatót bocsát ki jelentős számú intézményből, de gyakorlatilag érdemi, nemzetközi szinten is értékelhető publikációs teljesítmény csak az elitegyetemek szűk köréből származik. Ez ismét egy olyan eset, amiből le kell vonnunk a megfelelő tanulságokat. Nyilvánvalóan az lenne a megoldás, hogy lehetőség szerint minden egyetemet fölhozzunk egyre magasabb szintre, és ne az legyen, mint amit legutóbb a világ egyetemeinek rangsorában láttunk, hogy különböző teljesítményeik alapján rangsorolják a világ első 500 egyetemét, és ha jól emlékszem, két magyar egyetem került be az első 500-ba, hanem bizony ezen a téren azért jócskán lehetne előrelépni, és bőven van mit javítanunk.

Különösen tanulságosnak tartom a beszámoló szabadalmakra vonatkozó részét, és nagyon örülök annak, hogy elnök úrék rámutattak arra, hogy a szabadalmaztatás magas költsége mellett a kutatók gondolkodása, az intézményrendszer felkészületlensége is hozzájárul ahhoz, hogy a szabadalmi teljesítmény rendkívül gyenge Magyarországon. És bár én is szeretném elkerülni azt, hogy tisztelt képviselőtársaimat számokkal untassam, azért mégiscsak van itt egy-két drámai szám, amit kénytelen vagyok ismertetni. A megadott szabadalmi bejelentések száma 2004-ben kettő darab volt. Kettő darab. 2008-ban három darab. A hatályos szabadalmi bejelentések száma 2004-ben 18, 2008-ban 27.

Látható, hogy megadott szabadalmi bejelentéseknél 2-3 szabadalommal még egy olyan kis ország sem képes a gazdaságát mobilizálni és tartós, kiegyensúlyozott fejlődési pályára állítani, mint Magyarország. Nyilvánvaló, hogy nem vehetjük föl a versenyt az innovációs nagyhatalmakkal szemben, hiszen mérhetetlenül, jóval nagyobb erőforrásokkal gazdálkodnak, mint hazánk, de az is látható, hogy a szabadalmak számát illetően jelentős problémák tanúi lehetünk, jelentős feladatok állnak előttünk, és ezek bizony megoldás után kiáltanak.

Akkor, amikor megnézzük azt, hogyan működik az alapkutatásban a nyugati intézmények többsége, akkor bizony azt láthatjuk, hogy a szabadalmaztatás azért is számít bevett gyakorlatnak, mert egyrészt megvan a költségvetési fedezete az egyetemek gazdálkodásában, másrészt pedig több olyan egyetemet találunk a nyugati országokban, amelyek önálló szabadalmi ügyvivőket, szabadalmi ügyvitellel foglalkozó irodákat működtetnek. Megvan ezeknek az irodáknak - túl az adminisztratív eljáráson - az a szerepük is, hogy az alapkutatás és az alkalmazott kutatás közti kapcsolatot erősítik, megteremtik a tudományos eredmények piacképes értékesítésének feltételeit, kőkemény alkudozásokban állapodnak meg a magánszférával arról, hogy milyen feltételek mellett, milyen elosztási arányok mellett működik együtt velük az egyetem egy-egy élet- és piacképes kutatás kapcsán.

Ezt nagyon érdemes lenne Magyarországon is átvenni, hiszen ennek a hiánya egyre inkább égető, és a szabadalmak száma is azt mutatja, hogy ez a jelenség bizony kínzó hiányt okoz Magyarországon. És akkor, amikor arra gondolunk, hogy a reálgazdasági hasznosulás mennyire erős vagy mennyire gyenge, akkor ahogy itt a beszámoló is írja, az egyetemi kutatók zöme nem ismeri az ipari kutatások természetét, nincs kutatócsere vagy legalábbis elenyésző számban valósul meg az alkalmazott kutatóhelyek és az alapkutatás résztvevői között. És ez bizony ahhoz vezet, hogy előbb-utóbb meglehetős zártságba kerülnek a magyar alapkutatásban dolgozók, kialakul egy belterjes jelleg, aminek a felbontására bizony kísérletet kell tenni. És ez is egy olyan pont, ami arra mutat, hogy bárhogy is szeretnénk elhitetni a közvéleménnyel vagy akár magunkkal is, az akadémiai reform nem zárult le. Jelentős fejlődési pálya áll előttünk, ha meglépjük ezeket a lépéseket, és a gyakorlathoz közelítjük a K+F-et Magyarországon.

Kiemelte a beszámoló azt is - nagyon helyesen -, hogy az egyetemi hasznosítású vállalatoknál nem alakult ki a kockázati tőke jellegű finanszírozás, hiszen a kockázatitőke-befektetők hiányoznak Magyarországról. Megjegyzem és hozzáteszem egyébként, hogy ez az alkalmazott kutatásra is jellemző. Aki nem tud magától üzlettársat találni magának megfelelő tőkeerővel - lehetőség szerint a nyugati országokból, hiszen Magyarországon ennek gyakorlatilag nincs hagyománya -, az gyakorlatilag többé-kevésbé Magyarországon halálra van ítélve. Nagyon súlyos ezt kimondani, de tény, hogy így van, tény, hogy a magyar innováció az alkalmazott kutatásban, amely szabadalmak formájában ölt testet, egyre nagyobb arányban vándorol el az országból.

Ha az elmúlt időszakra, az üvegbetonra, a Teklára, erre a hőszigetelő, hulladék anyagokat hasznosító építési rendszerre vagy valami egyébre gondolnak, a kutatóknak az volt az első dolguk, hogy elrohantak Nyugatra, és megpróbálták ott értékesíteni a portékájukat, mert a Magyar Tudományos Akadémia iránt ugyan jelentős a közbizalom, de érhető módon egy ilyen találmány gyakorlati hasznosulását nem a Tudományos Akadémiától kell várni, hanem a piactól. Ha hiányzik a kockázati tőke, akkor bizony föl kell szólítsuk arra a kormányt, hogy egy aktív, vállalkozó államként működjön, egy aktív, kezdeményező szereppel éljen a gazdaságban, és a hiányzó kockázati tőkét egy objektív, teljesítményalapú elbírálási rendszer keretén belül saját erőforrásból, mindannyiunk érdekében pótolja ki. Ha ugyanis ezt nem tesszük meg, akkor az egész egyszerűen olyan, mint ha egy cserépnyi földbe soha nem tennénk vizet, de várnánk, hogy nőjön a növény. Enélkül nem fog menni, hiába jó a föld.

Érdekes volt azt is látnunk, hogy a beszámoló szerint 15-20 számottevő technológiai transzferszervezet létezik. Itt a számottevő jelleget azért némileg kifogásolnám, hiszen látható a szabadalmi bejelentések számából és az alacsony hozzáadott értékből, hogy számottevőnek talán ezeket a szervezeteket nem nevezhetjük, még akkor sem, ha alapvetően a kezdeményezés pozitív és értékelendő, de maguk a számok, még egyszer mondom, a számottevő jelleg mögül hiányoznak.

Az Akadémia 38 kutatóintézetből álló intézethálózatot működtet, 2380 főt foglalkoztatnak kutatói státusban, 79 felsőoktatásban és közgyűjteményekben működő akadémiai támogatású kutatócsoportban folyik alapkutatási jellegű tevékenység. Tehát azt látjuk, hogy jól képzett emberekből, ha a nemzetközi átlaghoz képest le is vagyunk maradva létszámarányosan, jól képzett emberekből azért nincs hiány. Jelentős szellemi tőke halmozódott föl, amelyet megfelelő szervezeti keretek között, megfelelő és kiszámítható költségvetési támogatások mellett sokkal jobban ki lehetne aknázni a jelenlegieknél.

Említi a beszámoló a spin-off cégeket. Ezeknek az a bajuk, hogy egyrészt túlságosan kevesen vannak, ha jól emlékszem a beszámolóban foglaltakra, 26 darab. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag mérhetetlenül kevés a K+F részarányán belül a teljesítményük. Márpedig ha a nyugati országok, a sikeres nyugati országok gyakorlatát megnézzük, akkor ez lehet egy olyan súlyponti terület, amely a magyar gazdaság számára is kilábalást kínálhat.

Az MTA stratégiai programjainál több kulcsfontosságú, a Jobbik által is fontosnak tartott terület van nevesítve. Én azt fájlalom, hogy ha már egyszer stratégiai terület, és ha már egyszer egy éves beszámolót olvasunk, akkor az ne csak egy durván tízsoros szövegre korlátozódjon, hiszen ez csak egy emlékeztető jellegű felsorolás, hanem érdemes lett volna kifejteni azt, hogy ha már egyszer stratégiai program, akkor mit tett ezen a téren az Akadémia, hol tartanak ezeken a területeken a munkálatok.

(16.00)

Megjegyzem egyébként, hogy nemzetgazdasági fontosságú célokról van szó, olyanokról, mint az élelmiszer-biztonság, a nyugdíj-finanszírozás vagy Magyarország energiastratégiájának kérdése, most a teljesség igénye nélkül, de azt hiszem, ez remekül rámutat arra, hogy miért lenne fontos ezeket kifejteni, és miért lenne fontos a tudomány és a politika kapcsolatát egyre szorosabbra fűzni, a kormány és a parlament szintjén egyaránt.

Végül, de nem utolsósorban a fennálló időben fel szeretném arra hívni a figyelmet, amit mi jónak tartanánk akadémiai, illetve tudományfinanszírozás szempontjából. S még egyszer mondom, most nem a makroközelítést alkalmaznám, hanem a kutatócsoportok, illetve az egyes kutatók szintjén megvalósuló finanszírozási modellre hívom fel a figyelmüket. Volt egy konfliktus néhány évvel ezelőtt dr. Szabó Csaba és az Akadémia között, ami aztán, hála istennek, rendeződött. Képviselőtársaim kedvéért: a világ legismertebb tudósa a farmakológusok között, ha jól emlékszem, a citációs indexe alapján a 6. helyre sorolt kutatóról van szó. Nagyon nehezen találta meg -a tudományos élet belterjessége miatt - Magyarországon a helyét, de úgy tudom, azóta ez a kérdés már rendeződött. Ő az NIH kutatóhálózatában dolgozott éveken keresztül Amerikában, és felvázolt egy meglehetősen szimpatikus és roppant sikeresen működő modellt. Ez pedig azon alapul, hogy objektív teljesítményelbírálás alapján, jellemzően négyéves projektekben gondolkodva osztanak ki egyes kutatási témákra pénzt. Olyan szempontokat például mellőznek, amelyek Magyarországon hagyományosan többletpontot, kreditet érnek. Ilyenek például: az egyetemi státus kérdése, a tudományos fokozat, az egyéb tudományos tagságok kérdése. Ezekért nem jár pluszpont, azonban a teljesítményalapú finanszírozás megoldott.

Azért, hogy négy évre se legyen bebetonozva egy-egy kutatócsoport a meglévő kényelmes helyzetébe, évente beszámolási kötelezettséggel tartozik az általa elvégzett teljesítményéről egy olyan grémium előtt, ami kifejezetten magasan képzett szakemberekből áll. Megjegyzem, ha ezt a nemzethatárokon belül nem lehet megoldani, akkor nemzetközi együttműködés keretén belül kell arra törekedni, hogy megfelelően képzett szakemberek bírálják el, vagy akár vegyenek részt a magyar kutatási projektekben.

Ez lenne az a modell, amit mi a magyar kilábalás kulcsának tartunk. Ez lenne az a finanszírozási modell, ami számunkra mindenképpen szimpatikus lenne, amely mentes az önkényes szempontoktól, mentes az ismeretségi alapon kiosztott támogatásoktól. És ez lenne az, ami alkalmassá tenné az Akadémiát arra, hogy mentesüljön, legalábbis idővel mentesüljön a belterjesség vádja alól.

Kívánom az Akadémia elnökének azt, hogy a felsorolt szempontokból minél többet sikerrel át tudjon ültetni a gyakorlatba. Jó munkát és egészséget kívánok.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  110  Következő    Ülésnap adatai