Készült: 2019.11.12.19:21:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

205. ülésnap (2005.03.08.), 248. felszólalás
Felszólaló Dr. Pető Iván (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:16


Felszólalások:  Előző  248  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt érdemi kérdésekről van szó. Nemcsak arra kell gondolni, mondjuk, '56-osoknál vagy korábbi időszakokban embereknél, hogy az ügynökséget vállalták, nevezzük így, hanem arra, hogy perben szereplők voltak, tettek olyan kijelentéseket, amelyeket kényszer hatása alatt tettek. De ha ma előveszik ezeket a szövegeket, meglehetősen rosszul hangzanak. Nem lehet megakadályozni, hogy x évvel ezelőtti bírósági anyagokat ne tegyenek esetleg közzé. Én nem látok érdemi különbséget a kétfajta ügy között.

Még egyetlen fontos megjegyzést érzek ebben az ügyben. Az SZDSZ álláspontja eredetileg nem az volt, hogy nyilvánosságra kell hozni ezeket az ügyeket, hanem az volt, amit itt sokan mondanak ma is, hogy a közszereplőkről derüljön ki, ha olyan múltjuk van, amit esetleg titkoltak. Az élet ezen a dolgon túlhaladott. Nem lehet megtiltani a jelek szerint, vagy meg lehet tiltani, de nem tartják be, és morálisan is kérdéses, be lehet-e tartatni, hogy áldozatok, akik azon a jogon, hogy őket besúgták, hozzájutnak ahhoz az irathoz, amiből kiderül, hogy ki súgta be őket, nem lehet morális alapon megtiltani nekik, hogy esetleg ne hozzák nyilvánosságra azoknak a nevét, akik az életüket tönkretették. Kézben tarthatatlan az ügy, ha nem vesszük tudomásul, hogy ez a helyzet alakult ki ilyen-olyan ok miatt az elmúlt 15 évben, akkor ragaszkodunk valami olyan dogmához, ami tarthatatlan.

Én, még egyszer mondom, azt morális értelemben tartom kétséges dolognak, hogy egy áldozattól, tehát besúgottól, följelentettől, akinek az életét tönkretették, megtagadjuk azt a jogot, hogy nyilvánosságra hozza annak a nevét, aki az életét tönkretette.

Kékkői képviselő úr itt meglehetősen drámai hangon beszélt a maga életéről: 12 éves korában följelentették. Nem tudom megtiltani neki, mármint erkölcsi alapon, hogy ha kívánja, nyilvánosságra hozza annak a nevét, aki 12 éves korában őt följelentgette. Ez az alapvető probléma, ezért kell sajnos túllépni azon az állásponton, ami talán 15 évvel ezelőtt helyes lett volna, ma már azonban tarthatatlan.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  248  Következő    Ülésnap adatai