Felszólalás adatai

DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár úr gondolataival érdemes talán kezdenünk, hiszen olyan megállapításokat tett, amelyekben a parlament felelősségét próbálta hangsúlyozni, mintha a parlamenten múlt volna eddig is, hogy a költségvetési hiány elszállt, és az államadósság ilyen drasztikus mértékben, robusztus módon nőtt. Ez tévedés, ez félrevezetés, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a kormányzati végrehajtás során történtek meg azok a túllépések, amelyek ehhez a mai tarthatatlan állapothoz vezettek.

Az jut eszembe, hogy amikor valaki önmaga készít elő valamilyen javaslatot, amellyel önmaga hibáit próbálja kijavítani, és másra próbálja a felelősségét hárítani, a döntést meghozatni, annak értéke körülbelül annyi lesz, mint amiről Herényi Károly is beszélt. A pótköltségvetés készítésének szabályaiban a saját maga számára olyan módon adott lehetőséget a túlköltésre, hogy, mondjuk ki, 2002 első száz lépésének következményeként jött létre az a költségvetési helyzet, hogy a kormányzat bármennyit költhetett a parlament ellenőrzése nélkül. Ha ezzel a problémával szembesülünk, azt gondolom, minimum félreértése a helyzetnek, államtitkár úr, hogy a parlament nem végezte el a munkáját vagy éppen az Állami Számvevőszék.

Erre vonatkoznak a közpénzügyi tézisek, amelyeket az Állami Számvevőszék elkészített, hogy egy rendszert kell bevezetni, egy olyan átfogó, a kormányzatra és a végrehajtó szervezetekre vonatkozó rendszert, amely garanciát ad arra, hogy nem a kormányzat jó szándékán múlik csak, hogy be van-e tartva a költségvetés egyébként törvényben szabályozott költésének felső korlátja, hanem egy átlátható, világos új költségvetési rendszer bevezetését kell megcélozni. Márpedig a Számvevőszék ezt letette az asztalunkra, és azt gondolom, hogy ennek a megfontolása, a végrehajtásra való kötelezése, hogy a tervezési folyamatba, majd a végrehajtásba épüljön be, ezt a Számvevőszék ajánlásának megfelelően a parlamentnek erőteljesebben kell képviselnie, ahogy ezt a költségvetési bizottságban már megfogalmaztuk.

Másrészről a mai beszámoló, amely egyébként átfogja a 2006. év teljes, 61 állami számvevőszéki jelentéssel kapcsolatos vizsgálatot, ezen belül azt a "cseppben a tenger" vagy "részben az egész" elvet szeretném kiemelni, ami az állami tulajdon sorsát jelzi. Különösen azért, mert a kormányzat részéről előszeretettel szokták azt mondani, hogy az állam egy rossz gazda, a kormányzat nem tud gazdálkodni a rábízott vagyonnal, és rögtön ezen általános filozófiai megközelítési elv alapján a felelősséget le is vetik magukról. Márpedig, azt gondolom, itt az alkalom, hogy ezt a felelősséget számon kérjük, nem lehet ezen az elven ezt tenni, mert ha egy kormányzati szereplő így gondolja, akkor egyetlenegy módon tehet ennek eleget, ha félreáll, nem kormányoz, nem viseli az állami vagyonnal kapcsolatos gazdálkodás felelősségét.

Nézzük a számok nyelvén, amit az Állami Számvevőszék jelentésében olvashatunk: 97 jelentős állami tulajdonú, tartósan veszteséges társaságot vizsgált meg az ÁSZ 2005-ben. Ezek tulajdon szerinti könyvértéke 503 milliárd forint volt. A vizsgált időszakban 478 milliárd üzemi szintű veszteséget és 290 milliárd forint adózás előtti veszteséget termeltek. Ez nem egyévi, hanem többévnyi adatnak az ismertetése. Mutatja ezt viszont, hogy ezen időszakban a teljes vagyon elvesztése történt meg a vizsgált állami tulajdonú vállalatoknál, társaságoknál. Nyilván érdemes megnézni az okát, de mielőtt ezt megtenném, miután elhangzott a vezérszónoki körben is, hogy pont most a kormányzat 10-15 milliárd forint éves többletbevétel érdekében több mint 330 ezer magántulajdonú vállalat többletadóztatását helyezte előtérbe, és július 1-jétől kívánja bevezetni, joggal kérdezhetnénk, hogy ezen vállalatok is többletadó fizetésére is fognak köteleződni.

Mert ha megnézzük az okokat, akkor bizony az Állami Számvevőszék itt is többféle okra vezeti vissza. Egyrészt a társaság veszteségei rajtuk kívül álló okok, körülmények miatt jött létre, az ellátandó feladatok ellenértékét, amelyeket az állam jogszabályban megfogalmazott, finoman szólva csak részlegesen fizette ki. Magyarul, az elmúlt ötéves időszakban is áthárította, az állami feladatokat, állami megrendeléseket ki nem fizetve az adósság egy részét áttolta ezen vállalatok veszteségei közé. Látom, államtitkár úr meglepődve néz rám, a vasúttársaságot vagy egyéb más állami nagyvállalatot fel lehet sorolni, bizony ezek megtörténtek.

Másrészről belső okai is voltak, amelyek, azt gondolom, helyes, hogy felszínre kerültek. Ezek mögött részben a vagyonkezelési stratégia hiánya, és utólagos, hibásnak bizonyult tulajdonosi vagy vezetői döntések húzódnak meg. A tulajdonos a kormányzat, a vezetők az általuk kinevezett vezetők, az ő hibás döntéseiből vezeti le. A társaságok egyharmadánál a korszerűtlenség miatt következett be a hatékonyság romlása, ott, ahol nem voltak meg a megfelelő műszaki-technológiai feltételek, valamint a társaságok negyedénél korlátozta a pénzügyi források szűkössége a költségcsökkentő beruházások megvalósítását.

Ez egyértelműen jelzi azt, hogy az állam gazdálkodhatna jól, de a kormányzat nem tette ezt, nem teremtette meg ennek feltételeit, ezen társaságok így olyan állapotba kerültek, amely rávilágít egyébként a közpénzügyi alapelvekben megtett javaslatok szükségességére is. Ha az állam megrendelőként fellép, akkor ahhoz ki kell alakítani azt a közfeladat-ellátási, finanszírozási rendszert, amelytől egyáltalán elvárható, hogy ezek a szervek, ezek a vállalatok gazdaságosan, ésszerűen, hatékonyan működjenek, bár a kormányzat maga nem teremti meg a feltételeit ezen vállalatok esetében, hogy a költségvetési teherbíró képességet is figyelembe vevően kedvezőbb, a megrendeléssel arányos finanszírozás történjen meg.

Tehát a kormányzati irányítás alkalmassága vetődik fel, hogy a jó gazda gondosságát számon kérhetjük-e. Mondom, én számon kérném, bár tudom, hogy a kormányzat részéről erre alapozva szokták elhárítani az összes felelősség kérdését, hogy az állam nem tudja ezt megoldani. Aki ezt mondja, azt gondolom, a legjobban teszi, ha feláll a székéből, hiszen ez alkalmassági kérdés, ilyen körülmények között ilyen állami vállalatokat kell jól menedzselni. Ehhez kell minden erőfeszítést számon kérni. Az ÁSZ-jelentés ebből a szempontból erre rávilágított.

Egy másik állami vagyonelemet is szeretnék kiemelni, hiszen az ÁSZ 2005-ben a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot problémás minisztériumnak ítélte. Most, 2006-ban ez nem történt meg, de annak a megállapításai, már csak azért, mert Boldvai László idézte a beruházási oldalát, én a fenntartási oldalát idézném, hogy teljes legyen a kép a hallgatóság előtt is: az utak állapotának 30 százaléka sürgős javításra szorul. Másik fontos számadat: tíz év alatt a korábbi 2 ezer kilométerről a felújítási beavatkozási hossz évente 400 kilométerre, értsd: ötödére csökkent. Tehát nem történnek csodák, oka van mindennek, hogy miért ilyen utakon járunk ma Magyarországon. Az állam nem adott ehhez megfelelő pénzügyi forrásokat.

(12.10)

A beavatkozási ciklusidő - magyarul, hogy mennyi idő alatt ér el átlagosan minden útszakaszhoz az állami felújítás - húsz évről legalább negyven évre növekedett. Azt gondolom, műszaki szemmel is, de állampolgári szemmel is látható, hogy rendkívül rossz, gondatlan költségvetési hozzáállása van az állami vagyonnal való gazdálkodásnak, ennek feltételrendszerén javítani kell, ezért külön várjuk azt a javaslatot, amellyel a kormányzat egyrészt elismeri a hibáit, másrészt pedig a megoldási javaslatokat ide a parlament elé benyújtja.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)