Készült: 2020.02.23.21:02:56 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

70. ülésnap (1999.05.07.), 124-126. felszólalás
Felszólaló Tállai András (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:39


Felszólalások:  Előző  124 - 126  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a mondandóm első részében a vita során bennem felgyülemlett véleményeket, érzéseket mondjam el. Azt gondolom, hogy egy nagyon újszerű vitáról van szó. Érzékelhető, hogy igazából még a tapasztalt képviselők sem tudnak mit kezdeni ezzel a mai nappal, hiszen a parlament életében először folyik vita a költségvetés irányelveiről. Ebben az értelemben mindenképpen reform értékű a mai nap.

Miről is van szó? Azt gondolom, nincs másról szó, mint arról, hogy folytatódik a kormányprogram megvalósulása. Annak a kormányprogramnak, amiről egyszer már szavazott a Ház - és nem meglepő, ha bejelentem, hogy ezt az ellenzéki képviselők elutasították. Azt gondolom, ez természetes is, hiszen ezt a kormányprogramot a polgári koalíció kormánya alkotta meg, és nem annak elődje, a szocialista többség. A mai napon sok mindenről esett szó ennek szellemében: az MNB elnökének tevékenységéről, annak bírálatáról, a kormányzati döntésekről, annak hatásairól - természetesen csak negatív értelemben -, a Bokros-csomag megdicsőüléséről, az egészségügyi reform ellentmondásairól, a '99. évi költségvetési tervszámok nem teljesüléséről - ami itt elhangzott, az mind-mind negatív dolog volt. Olyan érzés alakult ki bennem, hogy ami ebben az irányelvben benne van, az minden rossz, de ami az ellenzéki képviselők által kimaradt, az minden jó lenne. Természetes, hogy ez nem így van, hiszen nincs olyan peches kártyás, aki ha leül kártyázni, minden partit elveszt - pedig önök ezt akarják sugallni felénk.

Megértem, hogy nehéz helyzetben vannak, hiszen hogyan lehet tényszerűen bírálni egy prognózist, amelyik három évre szól. Ezt csak olyan jelzőkkel lehet illetni, hogy alaptalan, optimista, vágyálmok gyűjteménye.

Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Ez az előterjesztés semmivel nem alaptalanabb, mint az önök riogatása a társadalom kettéosztottságáról, az elégedetlenségről, a beígért sztrájkhullámról. Semmivel sem optimistább, mint önöknek az a reménye, hogy ezzel a politizálással majdan választást lehet nyerni, olyan politizálással, amely a tények elhallgatásáról, elferdítéséről, kritikák örökös és állandó megfogalmazásáról szól. (Varga Mihály: Úgy van!)

Itt említeném meg Takács képviselőtársamnak - büszkén mondom: középiskolában volt tanáromnak - a mai napon egy kétperces hozzászólásában elmondott mondatát, aki azt mondta, hogy a tényekkel szemben beszélni nem nekünk, mármint az ellenzéknek, hanem önöknek, mármint a kormánypártnak veszélyes. Én a tanár úrnak maximálisan igazat adok, csak megfordítom ezt az állítást. Ez azt jelenti, hogy az ellenzéknek a tényekkel szemben bármit lehet mondani, bármit lehet állítani, és mindezt teheti veszélytelenül, és ami a legfontosabb: felelősség nélkül. Ez az ellenzéki politizálás lényege. (Kuncze Gábor: Ezt négy évig csináltátok! - Taps a kormánypárti padsorokban. - Varga Mihály: Jól beszél!) Köszönöm szépen, hogy ez az ellenzéki képviselők tetszését is elnyerte.

De lássuk a tényeket, amiben talán egyetértünk. A magyar gazdaság hosszú távú, stabil növekedési pályára állt (Kuncze Gábor: Mikor? - Moraj.), a bruttó hazai termék nő. A költségvetés hiánya fokozatosan csökken. (Kuncze Gábor: Mikor?! - Horn Gábor: Hogyan? - Moraj.)

Elnök úr, kérem szépen, hogy tegyen rendet a teremben!

ELNÖK: Igen... Arra kérem mindkét oldalt, hogy próbáljon középütt, így ezen a... (Derültség. - Horn Gábor: Középen nincs senki! Az elnök úr pártja már elment!)

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Az állami újraelosztás és a jövedelem-központosítás mértéke csökken (Dr. Nagy Sándor: Gratulálok!), az infláció, a fogyasztói áremelés mértéke meggyőzően és folyamatosan csökken, immár 10 százalék alatt van. A 2000-2002. évi költségvetés irányelve ezen tények, gazdasági mutatók alapján készült. Ezen mutatókból kiindulva nem lehet, nem szabad pesszimista, stagnálást jelentő prognózist készíteni. (Kuncze Gábor: Nana!) Még akkor sem, ha a nemzetközi és a hazai környezetünk változása több olyan negatív elemet hordoz, így a Délkelet-Ázsiában, Latin-Amerikában, Oroszországban lezajló gazdasági válság (Horn Gábor: Ez pesszimista, ezt nem szabad!), amely megrengette a befektetők bizalmát az egész kelet-közép-európai térség iránt. Lelassult az Európai Unióban a gazdasági növekedés, hazánkat rendkívüli, évszázados rekordokat megdöntő havazás, árvíz és belvíz sújtotta. (Kuncze Gábor: Ezt a rekordot is ti csináltátok?)

A kedvezőtlen külső feltételek sem okoznak azonban a gazdaságban lényeges megtorpanást. A pozitív folyamatok is folytatódnak. A kormány gazdasági programjának megfelelően növelni kívánja a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességét, amely ösztönzően hat a gyors exportnövekedés fennmaradására, amelyhez egyaránt hozzájárulnak a Magyarországon működő nemzetközi vállalatok és az egyre erősödő belföldi kis- és középvállalatok. Ösztönözni kívánja a magyarországi tőkebefektetést, de nemcsak a külföldiek, hanem a belföldiek számára is. Az adóterhelés és a bürokrácia csökkentésével növelni kívánja a versenyképességet.

A közép- és hosszú távú célkitűzés változatlanul az, hogy Magyarország a jól képzett és innovatív hazai munkaerőre támaszkodva vegyen részt a nemzetközi munkamegosztásban. Az export mellett a gyors gazdasági növekedés a belföldi felhasználás bővülésére is alapul majd. A következő három évben évi 8-12 százalékos beruházásbővülést és 3-5 százalékos lakossági fogyasztásbővülést tervezünk. A lakosság fogyasztásbővülése pedig a reálbérek és a nyugdíjak évi 2-3 százalékos növekedése mellett valósul meg. A gazdasági növekedés értelme az, hogy a családok életszínvonalát javítani lehessen, a reálbéreket fokozatosan növelni tudjuk.

 

(15.20)

 

Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési irányelvek megfogalmazzák azokat a gazdasági mutatókat és azt az eszközrendszert, amelynek teljesülése esetén megvalósul a polgári kormány programja, amely mindnyájunk jólétét és boldogulását fogja jelenteni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Felzúdulás az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Kuncze Gábor: MSZMP KB 1980!)




Felszólalások:  Előző  124 - 126  Következő    Ülésnap adatai