Készült: 2020.04.04.18:24:32 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

206. ülésnap (2001.05.09.),  344-445. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása és lezárása
Felszólalás ideje 4:36:23


Felszólalások:   236-344   344-445   445-450      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. Nem. (Nincs jelentkező.) A részletes vita e szakaszát lezárom.

Megnyitom a részletes vita utolsó szakaszát az ajánlás 1-3. pontjai alapján. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok.

Mivel ezek szerint több felszólaló nincsen, a részletes vita e szakaszát és a részletes vita egészét lezárom.

Megkérdezem Bogár László államtitkár urat, kíván-e válaszolni. (Dr. Bogár László: Nem.) Nem kíván. A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk.

 

Soron következik a szomszéd államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/4070. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4070/1. és 4-13. számokon kapták kézhez.

Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben. Elsőként Balla Mihály, a Fidesz képviselője következik felszólalásra.

 

BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A polgári kormány és a Fidesz külpolitikáját három szervesen egymáshoz kapcsolódó alappillér határozza meg. Először is az euro-atlanti integráció és az abból adódó feladatok megoldása, másodsorban a közép-európai térségben a szomszédsági kapcsolatok alakítása, a térség közös érdekeinek, az együttműködés módjainak kialakítása. A harmadik a nemzetpolitika, melynek következtében a polgári kormány az előző két pillérrel összhangban a tisztelt Ház elé terjesztette a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatot.

A törvényjavaslat elfogadása egy 80 éves adósság törlesztése, s 80 év után először kerülnének rendezett viszonyba a határon túli magyarok az anyaországgal. A törvénytervezet konkrét tartalommal is megtöltené az alkotmány idevonatkozó XX. törvényének 6. §-ában foglaltak szellemében a Fidesz által is hangoztatott meggyőződést, amely szerint a határon túli magyarok a magyarság szerves részét képezik.

Hozzászólásomban a törvény néhány külpolitikai szempontjára, viszonyára szeretnék rávilágítani. A javaslat minden egyes rendelkezése összhangban áll a Magyar Köztársaság által vállalt kötelezettségekkel, beleértve az EU-csatlakozásból eredőket, a nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumokat, különös tekintettel az Európa Tanács keretegyezményére, és a határon átnyúló együttműködést elősegítő egyezményeket, alapszerződéseket.

A törvényjavaslat az Európai Megállapodáson és Magyarország nemzetközi kötelezettségein belül kívánja megadni a határon túli magyarok számára a kedvezményeket.

Tisztelt Ház! A kelet-közép-európai térség sajátos történelme során úgy alakult, hogy mintegy hárommillió magyar ajkú kisebbség él a hazánkkal szomszédos államokban; a legnagyobb számban Romániában Erdélyben, Szlovákiában a Felvidéken, Szerbiában a Vajdaságban és Ukrajnában a Kárpátalján. A térség országainak az elmúlt évtizedben végbemenő átalakulása és az európai integrációs törekvések eltérő üteme miatt a globalizálódó világunkban az erősödő migrációs tendenciák lehetősége megnőtt. Ennek okán a javaslat fő célja, hogy a határon túli magyarságnak a szülőföldön való boldogulását, saját nemzeti kultúrájának megőrzését támogassa minden lehetséges eszközzel.

Ilyen nemzeti célokkal a szomszédos államok kormányai is azonosulnak, hiszen Szlovákia, Szlovénia, Románia is megalkotta törvényét a saját határaikon túl élő nemzeti kisebbségeikre. De Lengyelországban is folyamatban van egy hasonló jellegű törvény megalkotása.

Mint a felszólalásom elején már említettem, Magyarország külpolitikájának egyik sarokpillére a régió stabilitása és a jószomszédi viszonyok alakítása és lehetőleg minél több együttműködési forma kialakítása.

 

 

(20.00)

 

Ezeken a kereteken belül a magyar kisebbség összekötő kapocs, illetve mint politikai erő aktív feladatvállalója lehet országaink együttműködésének.

A napokban olvastam Czakó Gábor "A teremtő mosolya" című gondolatgyűjteményében szereplő egyik írásában néhány ideillő sort, engedjék meg, hogy idézzek belőle: "Ha körülnézünk a Kárpát-medencében, nem csupán azt látjuk, hogy egy népnél sem vagyunk alábbvalók, hanem a feladatot is, amit a szomszédainkkal való kapcsolatunk teremt. Nekik is, nekünk is van mit emelnünk a másikon. A mi felelősségünk a mostani történelmi pillanatban mintha nagyobb volna."

Tisztelt Ház! A törvény illeszkedik a nemzetközi joghoz és kapcsolatokhoz. A törvényjavaslat kidolgozásakor természetesen figyelembe kellett venni az Európai Unióhoz történő csatlakozásból eredő követelményeket. Meggyőződésünk, hogy az integrálódó Európához a törvény elfogadásával egy nemzeti értékeiben, kultúrájában egységes magyarság fog csatlakozni, hozzájárulva magyar oldalról a pozitív Európa-jövőkép kialakításához.

A törvénytervezet alkalmazási köre két ponton érintkezik jelentősebben az uniós hatáskörökkel. Az egyik ilyen az idegenrendészet, a schengeni elvek, a másik a munkavállalás kérdésköre, amelyek közvetlenül is érinthetik a tagállamokat, ha mi csatlakozunk az Európai Unióhoz. A schengeni elvek nem sérülnek, mert a magyar igazolvány nem helyettesítheti az útlevelet. A munkavállalás a jelenlegi három hónapos időtartamával nem okozhat gondot a közösségnek, hiszen az EU-csatlakozás időpontjától a törvény vonatkozó rendelkezései a csatlakozási szerződéssel harmonikusan kerülnek alkalmazásra. Itt jegyzem meg, hogy például Görögország a macedóniai és albániai görögség számára sokkal nyitottabb lehetőségeket kínál ezekben a kérdésekben: munkavállalást, illetve más EU-tagország Görögországon keresztüli látogatását, de gondolhatunk akár a portugál, akár a német vagy az ír példákra is.

Ismereteink szerint a Külügyminisztérium már a MÁÉRT időszakában folyamatosan tájékoztatta az EU-tagállamok és a szomszédos államok hivatalos képviselőit a készülő javaslatról, amelynek az előterjesztett szövegét a kormánydöntést követően hivatalosan is eljuttatták az érintett képviseletekhez angol nyelven.

A törvénytervezet ismeretében tehát elmondható, hogy a javaslat fő célja, hogy Magyarország segítse a szomszédos államokban élő magyarság egyéni boldogulását szülőföldjén, nem sértve és figyelembe véve hazánk nemzetközi kötelezettségeit, a szomszédos országokkal kötött szerződéseket, az együttműködéseket és az európai uniós csatlakozási alapelveket.

Ahogy konszenzus tapasztalható az integrációval kapcsolatos kérdések legtöbbjében, úgy a határon túli magyarság teljes körű támogatását élvezve kívánatos lenne, hogy a nemzeti kérdésekben - így a törvénytervezetben is - általános megegyezés alakuljon ki a magukra nemzeti kötelezettséget is felvállaló pártok között. Ennek a konszenzusnak a szellemében ajánlom a törvényjavaslat részletes vitára való bocsátását és elfogadását.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Molnár Gyula, az MSZP képviselője.

 

MOLNÁR GYULA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagy öröm, hogy ezen késő esti órában a vitában ön személyesen és az államtitkár úr is megtiszteltek minket. Magam is szeretnék csatlakozni azokhoz a hozzászólókhoz, és egyetérteni velük, akik az általános vita első szakaszában ezen törvény kapcsán emelkedettebb hangon szóltak és történelmi pillanatokról elmélkedtek. Én is úgy gondolkozom, hogy egy döntő fontosságú javaslatról van szó, amelyben, úgy tűnik, a magyarországi politikai elit többsége, vélhetően egy széles társadalmi konszenzussal kísérve egy olyan elvi, alkotmányos kötelezettség valósággá alakítására vállalkozik, amely régi adósságunk.

Talán megbocsátanak nekem, ha ebben a hozzászólásban ellenzéki képviselőként picit már a konkrétumok felé haladva, nem mindenben és nem teljes egészében fogok abban a mederben maradni, néhány dilemmát és aggályt magam is szeretnék megfogalmazni, azzal az általános megközelítéssel persze, amit Tabajdi Csaba képviselőtársam vezérszónokként fogalmazott meg. Azzal az igénnyel kezdtünk neki a munkának, már az állandó értekezleten, majd később, amikor a törvény szövege ismertté vált, hogy a végszavazásnál szeretnénk az igen gombot megnyomni.

Minden szempontból úgy érezzük, hogy elérkezett az igazság pillanata, hiszen itt van előttünk egy törvény, egy kodifikált szöveg, amely világosan jelzi azokat a kereteket, amelyek között a magyar kormány vagy a magyar politikai elit többsége ebben a kérdésben mozogni kíván. Elérkezett abból a szempontból is, hogy képesek vagyunk-e az ország térségbeli szerepe és a szomszédok várakozó figyelme közötti vékony ösvényt megtalálni. Elérkezett abból a szempontból is, hogy képesek vagyunk-e megteremteni ebben a törvényben a jogos és a lehetséges igények egyensúlyát. És elérkezett abból a szempontból is, hogy minden egyes pártnak szembesülnie kell azzal, mit is ígért, hogy ezeknek az ígéreteknek a valóságtartalma micsoda, és hogy mit is tettek az elmúlt időszakban ezen a területen.

A Szocialista Párt álláspontja kialakításánál abból a fontos történelmi tényből indult ki és indul ki továbbra is, amelyet úgy szoktunk emlegetni, hogy konszenzusos külpolitikai prioritások - ha jól emlékszem, az államtitkár úr hasonló kiindulási pontot célzott meg a saját maga beszédében. Mi is úgy gondoljuk, hogy ez a hármas célrendszer, amely Magyarországon szerencsésen kialakult, nem egy tudományos kutatás végeredményeképpen, hanem a politikai elit megállapodásaképpen, egy természetes folyamat eredményeként alakult ki, egy alkalmazkodási igényből a megváltozott nemzetközi politikai és gazdasági helyzethez, abból a szerintem is normális törekvésből, hogy jobb, ha az embert barátságos szomszédok veszik körül, és a már említett, több hozzászólásban elhangzott XX. századi történelmi traumánk következményéből és esetleges felszámolásából. Most, a pontos szöveg ismeretében, azt gondolom, levonhatunk némi következtetést abból, mire is jutottunk az ígéreteinkhez képest, mennyire volt ez a folyamat tervszerű, amikor oda fogunk jutni, hogy valósággá válik a határon túli magyarok különleges jogállása.

Még egyszer szeretném előrebocsátani, hogy az MSZP azzal az igénnyel vesz részt ebben a vitában - és a módosító indítványaink is erről szólnak -, hogy szeretnénk egy hatékony, működőképes és jó törvényt elfogadni a végén. Úgy érzékeljük azonban, hogy nem sikerült jelentősen oldani azt a dilemmát - bár ez nemcsak ennek a törvénynek a tiszte, tudom, sokkal több helyen rendezendő feladat ez -, hogy a határon túli magyarság problémáinak jelentős része nem Magyarországon és Magyarországról oldható meg, nem a magyar-magyar párbeszéd eredménye lehet ezen kérdés hosszú távú és generális megoldása. Továbbra is kitartunk azon álláspontunk mellett, hogy a határon túli magyarság problémáinak megoldása jelentős részben a többségi nemzettel való megállapodáson múlik.

Úgy érzékeljük, hogy nem sikerült a törvény-előkészítés szakaszában érdekeltté tenni Európát, az Európai Uniót ezen kérdés támogatásában, nem sikerült újra rávilágítani arra a speciális helyzetre, ami ezt a térséget - most már évtizedek óta - sújtja. Hiába próbálta meg Balla képviselőtársam az elmúlt hozzászólásában tényszerűen bemutatni azt, hogy milyen események történtek ezen törvénykoncepció világra jövetele óta, hogyan és miképpen mutatta be ezt a kormány a megfelelő fórumokon, mégis ott van a hátsó agyunkban az az apró kis vélelem és félelem, hogy talán az Európai Unió ma még puha és visszafogott álláspontja mögött sokkal kevésbé a tények pontos ismerete, sokkal inkább a várakozás húzódik meg. Nem gondolom, hogy ezzel nekünk itt ma oly mélyen kell foglalkoznunk, csak azt gondolom, az sem szerencsés talán, ha tényként rögzítjük azt, ami csak egy kormányzati szándék volt, ami az elmúlt időszakban a tájékoztatás kapcsán megfogalmazódott.

Mi is van az ígéretekkel? A '98-as választási kampányban a mai kormánypártok többsége kettős állampolgárságról beszélt. A kettős állampolgárságtól viszonylag egyenes út vezetett a Magyarok Világszövetsége által határozottabban és erősebben megfogalmazott állampolgársági igényig, majd a választójog esetleges megadásáig.

 

 

(20.10)

 

Hatalomra kerülvén a mai kormánypártok, különleges státust kezdtek el emlegetni. '98 szeptemberében közös bizottságot hoztak létre a határon túli magyarokkal ennek az előkészítésére. '99 januárjában jelentették ki véglegesen, legalábbis akkor érzékeltük ezt először, hogy nem lesz kettős állampolgárság, státustörvény előkészítése zajlik. Majd következett Tusnádfürdő, amikor a miniszterelnök úr, mindenkit meglepve, státustörvényszerűséget említett. Innentől kezdve a dolgok felgyorsultak. Ma ott tartunk, hogy most egy kedvezményekről szóló törvény tárgyalása zajlik a parlamentben.

Azt gondolom, nem célom és nem is lehet feladat, hogy ebben a teremben bárkit meggyőzzek arról, hogy mennyivel szerencsésebb lett volna ezen a területen az MSZP-program végrehajtása. Nem is gondolom, hogy nekünk, ellenzéki képviselőknek bármikor az lenne a feladatunk, hogy számon kérjük önökön, polgárinak nevezett kormányon, az MSZP-program végrehajtását. Azt gondolom, nem volt szerencsés hamis illúziókat kelteni ezen törvény kapcsán. Azt gondolom, világossá kellett volna tenni azt, hogy tartós és stabil rendezés ebben a kérdésben úgy lehetséges, ha Magyarország integrációja töretlen, dolgozunk azon, hogy a szomszédos államokban a helyzet, a közállapotok jelentősen javuljanak, és hosszabb távon valósítjuk meg az ő közeledésüket is az Európai Unióhoz. Azt gondolom, hogy ehelyett, ha nagyon le akarnám ezt egyszerűsíteni, történt egy szimbolikus lépés, aminek, azt gondolom, sokan fognak örülni a határon túl. Utána pedig megkaptuk törvényként a régi jogok gyűjteményét.

A kolozsvári Szabadság című lap egyik publicistája mondta azt nagyon szellemesen egy írásában, hogy "Nesze státus, fogd meg jól!" Ez ma a helyzet. Ez az írás érdekes módon ott született és nem Magyarországon.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Befejezésképpen szeretném önöknek ajánlani módosító indítványaink azon körét, amelyek bizonyos szempontból nem egyszerűen a törvényjavaslat pontosításáról szólnak, hanem, még egyszer mondom, sokkal inkább egyfajta tartalmi bővítése a részünkről egyébként az alapelveiben vélhetően támogatandó törvényi megközelítésnek. Az egyik ilyen, a szülőföldön maradás egyébként ma már lényegesen erősebb megfogalmazás, mint az eredeti verzióban szerepelt. Ebből a szempontból különösen szeretném kiemelni azt, hogy szeretnénk speciális és kiemelt feladatokat adni az Illyés Közalapítványnak, az Apáczai Közalapítványnak, az Új Kézfogás Alapítványnak, a Segítő Jobb Alapítványnak, a Mocsáry Lajos Alapítványnak. Tehát szeretnénk, ha mindazokon a területeken, amikkel ezek az alapítványok foglalkoznak, az erősebb funkciókkal valóban el tudnák végezni azt a tevékenységet, ami, még egyszer mondom, végcéljában a szülőföldön maradást erősítené.

Tudom, hogy a politikai viták középpontjába került az országgyűlési biztos intézménye általában. Tudom azt, hogy a Fidesznek ezzel kapcsolatban most van egy speciális javaslata. Mégis kérem, fontolják meg annak a lehetőségét, hogy a határon túli magyarok számára egy olyan képviseleti lehetőséget teremtsünk, ami egy országgyűlési biztosban testesülhetne meg, aki, azt gondoljuk, bizonyos szempontból a velük kapcsolatos magyarországi, jogi kérdések segítésében, rendezésében segíthet, és bizonyos szempontból megvalósíthatja az intézményes képviseletüket.

Utoljára szeretném önöknek említeni: valóban megfontolandó az az adatvédelmi kérdés, amit Tabajdi Csaba képviselőtársam már említett. Itt valóban olyan országokról van szó, amelyek a demokratikus átmenet egy sajátos szakaszában járnak. Nem lenne szerencsés, ha a magyarság ilyen formában lévő adatbázisa olyan helyzetbe kerülhetne, ami esetlegesen visszaélésekre adhat okot.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszter Úr! Még egyszer mondom: kérem, hogy ezeket a dilemmákat a helyükön kezeljék. Azzal az igénnyel tettük meg és tesszük majd meg a hozzászólásainkat, és e szerint nyújtottuk be a módosító indítványainkat, hogy a törvényt jobbá, működőképesebbé és mindenki számára elfogadhatóbbá tegyük.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Balczó Zoltán úr, a MIÉP képviselője.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretném kétpercesekkel szétdarabolni a felszólalásokat, mégis kénytelen vagyok ezt most megtenni.

Molnár képviselő úr többes szám első személyben beszélt. Nem vagyok benne biztos, hogy teljes egészében és minden tekintetben a szocialista frakció vagy annak meghatározó személyiségei álláspontját mondta. Ezért én neki próbálok válaszolni.

Képmutatónak tartom mindazt, amit elmondott: azt veti ennek a törvényjavaslatnak a szemére, hogy kevés. Hogy csak egyetlen elemet emeljek ki: azt veti a szemére, hogy hitegetett a kettős állampolgársággal, és vajon miért nincs kettős állampolgárság; és még néhány ilyen tényt említett. Tisztelt Képviselő Úr! Kíváncsi lennék, hogyha ezen nagyon fontos, bár szerény és több tekintetben kritizálható javaslat helyett valóban azoknak a hamis illúzióknak, amik születtek, talán elsősorban a határon túl - én a jelenlegi ciklus alatt nem éreztem, hogy a kormányzat hamis illúziókat keltett volna -, mind meg akart volna felelni a benyújtott törvényjavaslat, akkor önök jogosan mondhatták volna azt, hogy vajon milyen békétlenséget alakít ki ez a törvényjavaslat a szomszédos államokkal, amikor ott önkényesen be akarja vezetni a kettős állampolgárság intézményét, hogy ezt a példát emeljem ki.

Tehát én nagyon örülnék, ha a Magyar Szocialista Párt a maga parlamenti erejével olyan módon próbálná továbbvinni ezt a törvényjavaslatot, adott esetben a nemzetközi kapcsolatait is, a pártközit is, alapul felhasználva, hogy ennél tovább tudnánk elmenni.

A MIÉP úgy érzi, hogy a jelenlegi keretek között helyes, reális és támogatandó a javaslat. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Pósán László úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én sem kívánok hosszasan és más irányba elmenni, csak engedtessék meg, hogy egypár dologra felhívjam a figyelmet.

Molnár Gyula azt említette, hogy a szülőföldön maradás erősítése az egyik legfontosabb cél, ezzel maximálisan egyetértek. Csak egyetlenegy dolgot nem tudok értelmezni: ha ez a cél, akkor a bizottsági vita során Tabajdi Csaba miért képviselte azt, hogy hat hónapos munkavállalásban kellene gondolkodni, ami egyenlő egy fél esztendővel? A félévi munkavállalás gyakorlatilag azt jelenti, hogy ez a határon való áttelepülésre ösztönöz.

A másik észrevételem az országgyűlési biztos személyére vonatkozik, az ombudsmanra, ha úgy tetszik. Azt gondolom, ezen persze el lehet gondolkodni, de ez nem a mostani törvényhez tartozó kérdéskör, hiszen ez külön törvényben szabályozandó, és ezt nem lehet beépíteni ebbe a törvénybe. Persze el lehet gondolkodni rajta, csak én azt gondolom, hogy amikor most, per pillanat erről a törvényről beszélünk, akkor ebbe nem kellene belekeverni egy olyan kérdéskört, ami jogilag teljesen más szabályozást igényel.

A harmadik pedig: szeretném Molnár Gyula figyelmét felhívni arra, hogy elő kell venni egyébként a Fidesz választási programját, a kormányprogramot is, pontosan el kell olvasni, és akkor nem fog olyan zöldségeket beszélni, hogy mit ígért a Fidesz, vagy mit nem ígért.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Hargitai János úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy Molnár képviselő úr felszólalásának az volt az egyik érdemi vonulata, azt mutatta be nekünk, hogy a koncepció hogyan változott és hogyan szegényedett el. Eljutott odáig, hogy egy kolozsvári publicistát idézett, aki azt mondta, hogy nesze státus, és mögötte gyakorlatilag nincsen semmi.

Ezt a gondolkodást nem lehet elfogadni semmi szín alatt, mert ez a gondolkodás azt tükrözi, hogy az MSZP ugyan támogat valamit - ma már eljutott egyébként a támogatásig, korábban még másik álláspontot képviselt -, de valójában a semmiről beszélünk. Ez a gondolkodás azért nem igaz, mert Molnár képviselő úr arra gondol, hogy a státustörvény - és én nyugodtan használom ezt a kifejezést, akkor is, ha a törvénynek nem ez a címe - valamilyen értelemben másfajta státusba helyezi a külföldön élő magyarokat, mert eddig a külföldi jogállását élvezték Magyarországon. Ha valaki most nem akarja érzékelni azt, hogy ha létrejön egy közjogi kapcsolat a külföldön élő magyar és az anyaország között, ez minőségileg más kapcsolat, mintha a külföldi jogállását élvezné, az egyszerűen a homokba dugja a fejét. Lehet azt mondani, hogy a semmiről beszélünk. Meggyőződésem, hogy a határon túli magyarok nem így élik meg ezt a kérdést.

Arról lehet vitatkozni, hogy mi ennek a státusnak, mi ennek a speciális jogállásnak a tartalma, hogy ez mennyire hasonlít, mondjuk, a német idegenrendészeti törvénynek ahhoz a speciális jogállásához, amit ők is ismernek. Mert ott is ismerik a német állampolgárt, ismerik a külföldit, és ismerik az úgynevezett státus-deutsche jogállását, ami az én felfogásom szerint persze gazdagabb mint a miénk. De azt mondani, hogy a miénk, amiről beszélünk, az a semmi kategóriája, ez hamis beállítás.

Tehát nyugodtan merjük státustörvénynek nevezni, és legfeljebb arról vitatkozzunk, hogy mi ennek a jogállásnak a tartalma. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője.

 

 

(20.20)

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A hazai közéletben, közvéleményben megértően, de a sajtó és a politikai ellenzék egy részében éles kritikával fogadott törvényjavaslatnak vannak általános indítékai és van egyedi kiváltó oka. Az egyik ok közismert: ha az Európai Unió tagállamává válik Magyarország, akkor a schengeni megállapodások értelmében országunk és a volt szocialista országokban élő magyarság közé nagyon erős határzárak, elválasztó falak ékelődnek. Mint ahogyan évtizedekkel ezelőtt a Német Szövetségi Köztársaság is csak azzal a feltétellel lépett be az akkori Közös Piacba, hogy ez a lépés nem válaszfalat épít a németek közé, de tartalmas formát talál a német-német szolidaritásra, úgy nekünk is - erre a példára is hivatkozva - nem kell vállalnunk a magyarság közé emelt válaszfalak tőlünk nem is követelt létét, hanem vállalnunk kell a nemzeti szolidaritást. Erre kötelez az alkotmányunk, és erre feljogosítanak minket más európai nemzetek hasonló típusú törvényei is.

Az ilyen, a nemzeti diaszpórákat védő törvények léte már annyira általános Európában, hogy Magyarország mint az egyik legnagyobb nemzeti kisebbség anyaországa, nem vonhatja ki magát egy ilyen jellegű törvény megalkotása alól. Előttem már többen idézték hatályos alkotmányunkat, melynek 6. § (3) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását." Végre tartalommal töltődik fel ez az eddig csupán a nemzeti szolidaritás kötelezettségét alaptörvényünkbe iktató paragrafus, végre konkrét intézkedésekbe menően is felelősséget vállal a Magyar Köztársaság a történelmi hazában élő, határon túli magyarok sorsáért.

Az alkotmány csak azt a szállóigévé vált mondatot szövegezte meg jogi nyelvezetben, amely a XX. századi magyar irodalom egyik képviselőjétől, Szabó Dezsőtől származik. E gondolat szerint minden magyar felelős minden magyarért. Ez a törvényjavaslat nem más, mint ennek az írói intelemnek és az alkotmányban lefektetett kötelezettségünknek törvényi formában történő megjelenítése. Akik számára túl konzervatív felfogású író Szabó Dezső, azoknak hadd idézzem a liberális gondolkodóként jegyzett Bibó István 1946-ban leírt következtetéseit, aki úgy vélte, hogy az adott nemzetközi jogi feltételek mellett, idézem: "A kisebbségek életét másképp, mint politikai erőfeszítéssel alig lehet elviselhetővé tenni, és ez a politikai erőfeszítés pedig közvetve vagy közvetlenül nem lehet másnak a gondja, mint a rokon államé, vagyis a miénk." Ötvenöt esztendő után végre ezt a bibói gondolatot is meg kívánjuk valósítani a gyakorlatban, és milyen különös fintora a sorsnak, hogy ennek a gondolatnak a leghevesebb kritizálói most Bibó állítólagos szellemi örökösei.

Tisztelt Ház! Az első közismert, státustörvényre jellemző példát már említettem, amikor is a volt Német Szövetségi Köztársaság 17 millió kelet-német lakosnak alanyi jogon megadta és évtizedeken keresztül makacsul fenntartotta a szövetségi köztársasági állampolgárságot. Horvátország 1993-ban négymillió határon kívüli horvátnak adta meg a horvát állampolgársághoz való jogot. Lengyelország bár nem adott állampolgárságot, de lengyelországi tartózkodás esetére különleges jogállást biztosított több mint kétmillió, Litvániában, Fehéroroszországban és Ukrajnában élő őshonos lengyel számára - itt már érezhető a magyar típusú megoldás. A lengyel törvényhozás más megítélés alá helyezte, előnyben részesítette a szülőföldjükön maradó lengyeleket a nyugati emigráns lengyelekhez viszonyítva.

Bulgária, Szlovénia, Portugália és újabban Olaszország élt nemzettársai számára az úgynevezett minimális státus megadásának lehetőségével. Spanyolország kulturális és történelmi okok miatt pozitív diszkriminációt alkalmaz a latin-amerikai országok állampolgáraival szemben, beleértve a munkavállalás jogát is. Szlovákia nem csupán a szomszédos országokban élő szlovákokat kínálta meg kedvezményekkel, hanem valamennyi más országban élőt. Eddig tudomásom szerint harminchat országból nyújtották be szlovák voltukat igazoló irataikat a kedvezményezett státusért folyamodók. Románia egyszerű miniszteri rendelettel tette lehetővé a moldáviaiak romániai munkavállalását, tanulását és politikai szereplését. Nemrég vált például romániai szenátorrá az egyik volt moldáviai politikus. Ha Írországban az állampolgárságra pályázó egyén bizonyítani tudja, hogy legalább egyik nagyszülője ír származású, akkor őt automatikusan megilleti az ír útlevél. Ausztriában az erdélyi szászok és a svábok kaptak különleges jogosítványokat.

Az Albániában élő görög kisebbség szintén különleges jogokat élvez az Európai Unióban: az érintett személyek görög nemzetiségűeknek szóló személyi igazolványt kapnak. Ez az okmány feljogosítja őket görög területen való tartózkodásra és munkavállalásra, továbbá más uniós országokba való beutazásra is. Európán kívül közismert Izrael gyakorlata az állampolgárság megadásában, amelynek feltételéül elegendő csak valamely izraelita hitközség igazolását felmutatni.

A törvényt ellenzők szóhasználatával élve megkérdezem, megvetendő soviniszták-e, rasszisták-e ezek a felsorolt országok, mert sajnos itthon ilyen súlyos jelzőkkel is illették ezt a törvénytervezetet.

Tisztelt Ház! Szándékosan részleteztem a státus jellegű törvényeket alkalmazó európai országok hosszú sorát. Tudatosítanunk kell ezt, mert nap mint nap olvasható olyan hamis állítás egyes napilapokban, politikai hetilapokban, hogy ez a törvényjavaslat nem illeszkedik az Európai Unió jogrendjéhez. Éppen fordítva igaz: akkor lógnánk ki az európai uniós országok jogalkalmazásából, ha mi nem törődnénk az írekhez, spanyolokhoz, portugálokhoz, németekhez, osztrákokhoz, görögökhöz, olaszokhoz hasonlóan a nemzettársainkkal.

Gyakran olvasható egy másik szemrehányás is felszólító módban, miszerint: "Öntudatból vállalják magyarságukat a kint élők, és ne érdekből!" Ugyanezek az öntudatra apellálók meg sem említik azt a szomorú helyzetet, hogy a magyar nemzet milliói nyolcvanegy esztendő óta töltik kollektív büntetésüket soha el nem követett vétkeik miatt az utódállamokban, és azóta bármely továbbtanulási, foglalkoztatottsági és szegénységi statisztika azt bizonyítja, hogy szlováknak, szerbnek, románnak vagy ukránnak lényegesen érdemesebb lenni az elszakított területeken, mint magyarnak. A leendő törvény valószínűleg csak enyhítene ezen elnyomottságon és hátrányos helyzeten, de ezt teljes mértékben ellensúlyozni nyilvánvalóan nem tudná.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat sok elvárást nem teljesít. Messze nem olyan széles körben kezeli a kedvezményezetteket, mint a már említett európai országok többsége, például a nyugati emigráció teljesen kimarad a státustörvény kedvezményezetti köréből. Hátrányos megkülönböztetésük felületes indoka az, hogy ők önszántukból, míg a szomszédos országokban jelenleg élő magyarok felmenői a párizsi békeszerződések folytán, akaratukon kívül kerültek kisebbségi sorba. Sajnos, a törvényt ilyen formában helyeslők megkérdőjelezik azt a tényt, hogy százezreket üldöztek el az országból, tízezrek menekültek a szabadságvesztés elől, és ezrek mentették életüket a halálos ítélet, az akasztófa elől, azaz ők is akaratukon kívül kerültek kisebbségi sorba. Ennek a kiüldözött nemzedéknek a harmadik generációja még meg tudná őrizni magyarságát, ha magyarországi oktatási intézményekben a jelen törvény alapján kedvezményesen tanulhatna. Kimaradnak a törvényből a beneš i dekrétum alapján a Csehországba hurcolt magyarok és az Oroszországba, főként Kazahsztánba és Szibériába deportált kárpátaljaiak is.

A hozzám eljuttatott észrevételek és kritikák többsége térben is, funkcióban is erőteljesen bővítené a törvényjavaslatot. Őket arról kívánom meggyőzni, hogy első lépésnek, kezdetnek megfelelő ez a törvényjavaslat, általános vitára feltétlenül alkalmas. A törvény gyakorlati alkalmazása számunkra kijelöli a majdani továbbfejlesztés irányait. Támogatom azt a kormányzati erőt, amely most e rendkívüli türelemmel és történelmi felelősséggel képes ezt a törvényjavaslatot jobbítani, megvalósítani, a kívánatos jövőt pedig életre segíteni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

(20.30)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képviselője. Megadom a szót.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatot a Szabad Demokraták Szövetsége, mint önök tudják, elutasítja. Nem azért utasítjuk el ezt a javaslatot, mert a szomszéd országokban élő 3 milliónyi magyar helyzetére megoldást keres, hanem azért utasítjuk el, mert rossz, alapjaiban elhibázott irányban keres megoldást.

Nem tudom, emlékeznek-e rá, 1995-96-ban, amikor az alapszerződések születtek, és amikor a folyamat elején, már '95 februárjában Németh Zsolt jelenlegi államtitkár úr egy napirend előtti felszólalásában megállapította, hogy megszűnt a külpolitikai konszenzus, mert az akkori ellenzék elutasította az akkori kormánypártok alapszerződés-politikáját, akkor a bírálók rendszeresen a dél-tiroli német ajkúak és a finnországi svédek példájára hivatkoztak. Tudnak-e önök arról, hogy Svédország svéd igazolvánnyal látná el a finnországi svédeket, és azok ilyen igazolvány birtokában lennének jogosultak részben Finnországban, részben Svédországban kedvezményekre? Tudnak-e önök arról, hogy a dél-tiroli olaszokat Németország vagy Ausztria német vagy osztrák igazolvánnyal látná el, és ennek alapján lennének jogosultak bármiféle kedvezményekre? Nem tudnak - mert nincsenek ilyenek! Azokban az esetekben, ahol olyan kisebbségek problémájára, akiket szintén a határok eltolódása hozott kisebbségi helyzetbe - mert Dél-Tirolban is ez a helyzet, és Finnországban a finnországi svédekkel is ez a helyzet, csak ott száz évvel korábban volt ez a határmódosulás -, nem ezen az úton találták meg a megoldást azoknál a kisebbségeknél, amelyek svédként és németként nyelvi, kulturális, oktatási jogok birtokában, de a finn, illetve olasz társadalom integrált tagjaként élik a maguk életét.

3 millió magyar kisebbségben él nyolcvan éve. Ebből az első hetven évben nagyon erős asszimilációs nyomásnak volt kitéve, az anyanyelvnek a lakáson kívüli korlátozott használata, erősen korlátozott saját oktatási, kulturális infrastruktúra, erősen korlátozott anyanyelvi média és az egész életben a diszkrimináció jellemezte és sok tekintetben ma is jellemzi a kisebbségi magyarok életét. A többségi nemzet nacionalista erői lényegében két alternatívát állítottak eléjük: az asszimilációt vagy a kivándorlást. Ez jellemezte különösen a második világháborút követő négy évtizedben az ő helyzetüket.

Mi azt gondoljuk, hogy természetesen a mai törekvésünk az övék is és a mienk is, hogy elkerüljék ezeket az alternatívákat. Azt gondoljuk ugyanis, hogy a szülőföldön maradás és a szülőföldön megtalálni a magyarként való életet, ez a legkönnyebb, a legelőnyösebb megoldása a kisebbségi helyzetnek, hozzátéve azt, hogy kinek-kinek magának kell eldöntenie, hogy ebből a három változatból, amely közül mind a három terhekkel és áldozatokkal jár, melyiket választja; a legkedvezőbbnek a szülőföldön maradást és a nemzeti magyar azonosság megőrzését tartjuk. Ez az, amit a finnországi svédek és a dél-tiroli németek esetében sikerült megtalálni.

A kérdés az, hogy miképpen lehet ehhez hozzájárulni. Mi azt gondoljuk, hogy Magyarországnak, a magyar államnak, ahogy ezt a magyar alkotmány rögzíti, diplomáciai, külpolitikai eszközökkel kell elérnie azt, hogy kisebbségi jogaikat az az állam, amelyben élnek, biztosítsa, és sokrétű támogatással kell hozzájárulni ahhoz, hogy az a nyelvi, oktatási, kulturális infrastruktúra, amely magyarságuk megőrzéséhez szükséges, a saját szülőföldjükön meglegyen.

Az a politika, amelyet '94 és '98 között az akkor hivatalban levő koalíció folytatott, az alapszerződésekkel, amelyekkel hetven év után el lehetett érni azt, hogy a román és a szlovák állam elismerje, hogy a magyar kisebbség helyzete nem belügye, hanem három félnek, a magyar államnak, a magyar kisebbségnek és a román, illetve szlovák államnak a közös ügye; ezt elismerték és elfogadták azt, hogy nem belpolitikai, hanem nemzetközi alapon kisebbségi jogokat kell a magyar kisebbség számára biztosítaniuk. Ebben a közegben jutottunk el oda, hogy az RMDSZ, illetve a Magyar Koalíció Pártja kormánytényezővé lett, és olyan megállapodásokat köthetett azokkal a román, illetve szlovák politikai erőkkel, amelyekkel egyáltalán meg lehetett akkor állapodni, amelyek fontos és bővülő kisebbségi jogokat biztosítottak.

Azt gondoljuk ugyanakkor, hogy ennek a folyamatnak a másik oldala, a kisebbségi jogok biztosítása mellett - és ez is mind az RMDSZ, mind a Magyar Koalíció Pártja politikájában nyilvánvalóan és egyértelműen benne volt -, az ő integrációjuk és emancipációjuk annak az országnak a társadalmában, amelyben élnek. Mi azt gondoljuk, hogy azon az úton kell Magyarországnak továbbmennie, amelyen a kisebbségi magyar pártok politikája halad: a jogbiztosítás, az emancipáció, ugyanakkor az integráció útján. Ezt szolgálta a korábbi politika, és ezen kellene továbbmenni.

Ez a törvényjavaslat rossz helyen látja a problémát és rossz helyen keresi megoldást. Ez a törvényjavaslat a probléma lényegét nem a kisebbségi jogok korlátozottságában, nem a kisebbségnek az adott ország társadalmán belüli diszkriminációjában látja, hanem a magyar államtól való elszakítottságában, és ennek megfelelően a megoldás központi kérdésének a magyar államhoz való formális jogi kapcsolatot tekinti, és ezért, mint ezt Németh Zsolt államtitkár úr a Magyar Nemzet január 4-ei számában adott nyilatkozatában nagyon világosan kijelentette, a probléma lényegének a magyar igazolványt tekinti. Azt mondta az államtitkár úr ebben a nyilatkozatában, hogy ha semmi kedvezmény nem járna ehhez az igazolványhoz, akkor is ez az igazolvány lenne a nagyszerű dolog, az áttörés. Erre az igazolványrendszerre épül az az egész kedvezményrendszer, a munkavállalástól a diákigazolványon keresztül, a szülőföldön nyújtott oktatási támogatásig, amelynek a címzettje mindig az a magyar személy, aki ennek az igazolványnak a birtokosa.

A kisebbségi problémának ez a megoldása megoldhatatlan problémákkal jár. Megoldhatatlan problémát okoz az a különbségtétel, amelyet az egymás szomszédságában élő állampolgárok, Románia, Szlovákia, Kis-Jugoszlávia, Horvátország, Szlovénia állampolgárai között ez a rendszer teremt. Megoldhatatlan problémát okoz vagy súlyos problémákat okoz az, ahogy a magyar állam az ottani irodákon keresztül külföldről jövedelmet juttat; ezeknek az országoknak a problémája. Súlyos problémát jelent az az adatvédelmi probléma, amelyet a külügyi bizottság ülésén szocialista képviselőtársaink felvetettek. Az alapprobléma, hogy miközben a feladat az integráció lenne, ez a törvényi megoldás szembeállítja a magyar kisebbséghez tartozó polgárokat annak az államnak a többi polgárával, akikkel együtt éltek az elmúlt évtizedekben és akikkel együtt fognak élni a következő évtizedekben is.

Ugyanakkor nemzetközi bonyodalmakkal is jár ez a probléma. Nem véletlen, hogy a magyar kormány semmiféle egyeztetést erről a törvényjavaslatról nem folytatott azoknak az államoknak a polgáraival, akiknek a polgárai ennek a leendő törvénynek a jogalanyai. Többször kérdeztem a miniszter úrtól írásban, hogy történt-e ilyesmi, és most, amikor benyújtották a törvényjavaslatot, tudtuk meg a román külügyminisztertől, most tudtuk meg a szlovák miniszterelnöktől, hogy nem történt ilyen egyeztetés. Azt mondta expozéjában a miniszter úr, hogy hét baráti ország vesz minket körül. Hát ha barátinak tekintik ezeket az országokat, akkor miért ezeknek az államoknak és kormányoknak a háta mögött kellett ezt a törvényt előkészíteni?!

 

 

(20.40)

 

 

Míg 1995-től Magyarország pozíciója a szomszédokhoz képest a nemzetközi közvélemény szemében javult a megelőző évtizedekhez képest, és a nemzetközi közösség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Szlovákiára és Romániára gyakorolt nyomást, most megint megfordult ez a helyzet. Tévút ez a megoldás, tisztelt Országgyűlés, károkat fog okozni, és ezért utasítjuk el.

Köszönöm a figyelmet.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Balczó Zoltán úr, a MIÉP képviselője.

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az SZDSZ képviselőinek felszólalásával teljes mértékben egyet lehet érteni. A kisebbségi jogok megoldásának az az igazi, célszerű és kívánatos módja, ahogy ez Dél-Tirolban megoldódott, ahogyan ez Finnországban megoldódott, amilyen egyéni, kollektív jogokkal rendelkeznek Finnországban a svédek és Dél-Tirolban az osztrákok. Ennek ellenére természetesen vannak szülőföldi kedvezmények, az innsbrucki egyetemen való tanulás kedvezménye, de alapvetően nem állampolgári igazolvánnyal oldották meg, hanem a kisebbségi jogoknak valóban az európai értékrend szerint kívánatos biztosításával, amely mindnyájunk számára példa.

Úgyhogy egyet kell érteni azzal, hogy Bauer Tamás ezt a parlamentben mondta el - azt sajnálom, hogy ezt nem volt módja elmondani a román parlamentben, nem volt módja elmondani az ukrán parlamentben. Igen, mert ennek ott lett volna igazi súlya. Ha viszont a magyar kormány és a Magyar Országgyűlés azt tapasztalja, hogy egyelőre ezen az úton haladva nem sikerült ezt a kívánatos állapotot elérni, igen, akkor jelenleg egy ilyen típusú törvény megalkotását kell nekünk itt most véghez vinni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Potápi Árpád úr, a Fidesz képviselője. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Martonyi úr jelentkezett.)

 

ELNÖK: Én a képernyőn tudom kontrollálni, hogy ki akar hozzászólni. Ha a miniszter úr jelentkezik, akkor természetesen megadom a szót, csak arra kérem, hogy legközelebb a gombot nyomja meg. Azt látom, hogy a szándék megvan. A miniszter úr gépét kérem bekapcsolni!

 

DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egyetlenegy kérdésre szeretnék röviden reflektálni - tartalmi témákra nyilván lesz még alkalmunk visszatérni. Az egyetlen kérdés az, hogy Bauer képviselő úr jelezte, hogy a szomszédos, egyébként valóban baráti országok háta mögött történt-e ennek a törvényjavaslatnak az előkészítése. Én tisztelettel ellent kell hogy mondjak ennek a tételnek. Azt hiszem, köztudomású az, hogy e törvényjavaslat előkészítése a legnagyobb nyilvánosság mellett történt. Csak egyetlen mozzanatra utalnék, amire egyébként ő is utalt, hogy tudniillik az alapszerződések következtében vagy ezeket követően Romániában, majd később Szlovákiában a magyar közösség politikai pártja koalíciós tényezővé, a kormány részesévé vált. Nos, ezek a politikai pártok ott ültek azokon a Magyar Állandó Értekezleteken, ott ültek a szakbizottságokban, amikor egyébként a gondolat megszületett, útjára indult, majd pedig testet öltött a különböző szövegekben.

Azt mondani tehát, hogy a szomszédos országok kormányai háta mögött történt volna az előkészítés, azt hiszem, mindenféleképpen tévedés. Egyébként végig készek voltunk arra, hogy bárkivel beszéljünk erről; beszéltünk is. Formális konzultációt soha senki nem kért. De ez az egész kérdés a legnagyobb nyilvánosság előtt folyt, és azt hiszem, hogy a szövegről konzultációt csak akkor lehet folytatni, amikor van szöveg. Szöveg pedig akkor állt elő, amikor a kormány a törvénytervezetet elfogadta és azt törvényjavaslatként az Országgyűlés elé terjesztette.

Még egyetlenegy mozzanatra utalnék, azt is inkább csak kérdésként. Bauer képviselő úr feltehetően érzékeli azt a vonulatot ma Európában, hogy egyre inkább elfogadják, elfogadjuk a több közösséghez tartozás tételét, és ez mindennek a lényege. Az alapkérdés az, hogy az állampolgársági kötelék mellett, amit hosszú-hosszú időn keresztül kizárólagos köteléknek ismert el a világ, elfogadjuk-e vajon azt, hogy emellett léteznek más kötődések is, vannak más közösségek is. Nem az állam az egyetlen mindenható tényező, amely meghatározza az emberek és a közösségek életét.

Én kicsit csodálkozom azon, hogy egy liberális eszmerendszert követő képviselőnek kell nekem ezt mondanom, hogy ma több közösséghez is lehet tartozni, ezek közül a közösségek közül a leglényegesebb a nemzet, és ez a nemzet mint közösség nem mindig azonos történelmi véletlenek következtében az állammal, és ez a törvény lényegében nem akar mást kifejezni, mint azt, hogy ez a közösség is létezik, és ehhez a közösséghez való tartozást akarja elismerni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képviselője.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Két megjegyzést szeretnék tenni ahhoz, amit ön mondott. Az egyik: azt gondolom, hogy amit a szomszéd országokkal való viszonyról mondott az előkészítés során, nem tudok erre jobb kifejezést, azt gondolom, hogy ez a válasza nem volt egyenes. Ugyanis én azokban az írásbeli kérdésekben azt kérdeztem öntől, hogy adtunk-e tájékoztatást és kértünk-e véleményt, kaptunk-e véleményt, formálisat, informálisat az ő külügyminisztériumuktól, az ő nagykövetségüktől. Erre írásban sem kaptam választ, csak annyit, hogy az Európai Unió a budapesti diplomáciai képviseleteket tájékoztatta.

Az az állítás, hogy a román vagy a szlovák kormányt mi az RMDSZ-en vagy a Magyar Koalíció Pártján, vagy más magyar szervezeteken keresztül... - nem is mondom, hogy tájékoztatjuk, ez szerintem nem korrekt, és őket hozza nehéz helyzetbe, mármint az RMDSZ-t vagy a Magyar Koalíció Pártját, ha egy román vagy szlovák kormányzati tényező erről a fogalmazásról értesül. A kérdés az, hogy miért kerülték el azt, hogy a román kormányhoz, a román külügyminisztériumhoz, a szlovák kormányhoz, a szlovák külügyminisztériumhoz, a jugoszláv kormány illetékes intézményeihez forduljanak az előkészítés során.

Ami pedig a több közösséghez való egyidejű tartozást illeti, én ezzel egyetértek. A kérdés az, hogy indokolt-e, hasznos-e, célszerű-e ezt ilyen közjogi megoldással érvényesíteni, amelynek meggyőződésem szerint itt és most több a kára, mint a haszna. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Hozzászólásra következik Potápi Árpád úr, a Fidesz képviselője.

 

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy elöljáróban néhány mondat erejéig a törvényjavaslat kapcsán párhuzamot vonjak Magyarország 1920-as, '30-as évekbeli és mai története között. Az első világháború vérzivatara 1918 és '19 reményei, eszményei és nagyfokú tehetetlensége után 1920-ban Magyarország fásultan és kábán ült a vádlottak padján.

A trauma, amely ekkor érte az országot, sokak számára felfoghatatlan volt. Magyarország egy európai középhatalomból Közép-Európa leggyengébb és legszegényebb országává vált. Mégis két évtized múlva Magyarország ismét jól szervezett, gyorsan fejlődő állam lett Közép-Európában.

Ma, egy évtizeddel a fél évszázados diktatúrák korszaka után, újra erősödő, gyorsan fejlődő, Európa jobbik feléhez csatlakozó állam Magyarország. Közép-Európa békéjében, stabilitásában és szabadságában vagyunk érdekeltek, hiszen nemzetünk fejlődése határon innen és túl csak így valósítható meg. Talán a szerencsés politikai konstelláció - mely ma jellemzi térségünket - is motivál bennünket arra, hogy az elszakított nemzetrészek felé forduljunk, és segítsük őket identitásuk megőrzésében, gazdasági fejlődésükben. Az ő megmaradásuk a mi megmaradásunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára mindannyian ismerik a csángók történetét. Számuk ma Moldvában 200-250 ezer közé tehető, de csak 50-60 ezer az, aki még beszéli és használja a magyar anyanyelvét.

 

 

(20.50)

 

 

A folyamat még a XVII. században elindult, és bizony a csángó megnevezés ezért kapott pejoratív értelmet. Az ilyen értelemben vett csángósodás nem állt meg, felfalja a szórványokat, s kikezdi a tömbmagyarságot is. Azt hiszem, az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ezt megállítsuk.

De térjünk vissza a csángókhoz! Az előttünk levő törvényjavaslat hatalmas esélyt ad arra, hogy e néprészünk, mely a történelmi Magyarország határain is kívül él, élni tud azokkal a kedvezményekkel, amelyekkel jobb helyzetben levő erdélyi vagy felvidéki társai. Talán megmenthető lesz nemzetünk számára e csodálatos kultúrájú népcsoport. Azt hiszem, e cél érdekében a polgári kormány eddig is nagyon-nagyon sokat tett és tesz jelenleg is.

Sokszor hallani, hogy a magyarországi társadalom nem támogatja a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat elfogadását. Talán ezt azért is gondolom másként, mert nagyszüleim mindannyian a jelenlegi otthonunktól ezer kilométerre fekvő, csodálatos hangzású Istensegítsen és Józseffalván születtek, nőttek fel s kötöttek házasságot. De a mi családunk nem egyedüli a körzetemben, aki gondolataiban és álmaiban, rokonaiban és ismerőseiben kötődik a trianoni határokon túli területekhez. A bonyhádi választókörzet közel 40 százaléka bukovinai vagy erdélyi székely vagy felvidéki magyar. A közvélemény-kutatás adatai is azt mutatják, hogy a hazai lakosság többsége támogatja a törvény elfogadását.

A másik sokszor felvetődő kérdés, mit szólnak az úgynevezett státustörvényhez Európa és a környező, sokszor kis-antanti reflexszel reagáló országok. Nos, Európa számos országa segíti a más államok területén élő nemzettársait. De talán számunkra jelen kérdésben fontosabbak a szomszédok. Összességében megállapíthatjuk, hogy bár a környező országok ilyen jellegű jogszabályai különböznek a magyar tervezettől, számos hasonló elemet és jogelvet tartalmaznak, ezért jogos hivatkozási alapul szolgálnak. Mindhárom, román, szlovák, lengyel jogszabály jogviszonyt létesít az anyaállam és egy másik állam állampolgára között vagy azáltal, hogy államigazgatási eljárás keretében számukra egy igazolványt ad ki - például a szlovák és a lengyel -, vagy azáltal, hogy támogatást nyújt számukra szülőföldjükön - román.

A Külügyminisztérium, illetve a konzulátusok vesznek részt az államigazgatási eljárásban. A jogosultakat nyilvántartják, igazolványt kapnak. A szlovák és a lengyel megoldás az igazolvány tulajdonosának alanyi jogon biztosít egyes kedvezményeket az anyaországban. A szlovák és a lengyel jogszabályból eredő jogok kiterjednek a jogosult hozzátartozójára is, konkrétan 15, illetve 18 év alatti gyermekére. Hasonló a biztosított kedvezmények köre. Munkavállalási, oktatási kedvezmények, beutazási, tartózkodási és az orvosi ellátásban biztosított kedvezmények; a szülőföldön kisebbségi tannyelvű oktatás támogatását célzó akciók, kulturális és művészeti akciók, illetve egyéni segélyezések rendkívüli egészségügyi helyzetekben. A támogatásokat és adminisztrációs költségeket költségvetési forrásokból fedezi a román törvény. A román törvényben szerepelnek más államok területén igénybe vehető támogatások a Romániával mint anyaországgal fennálló jogviszony alapján.

A törvénytervezet nem fog feszültséget kelteni. A szomszédos államokban élő magyar közösségek a békés megoldások, a jogállamiság, a piacgazdaság és az integráció mellett foglaltak állást, amivel nagymértékben hozzájárultak a szomszédos országok és az egész régió stabilitásához. Erre kiemelkedő példa a romániai, szlovákiai és jugoszláviai magyar szervezetek kormányrészvétele.

A törvény elősegíti a határ menti együttműködést, amely etnikai származástól függetlenül hasznos az ott élő közösségek számára.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Balczó Zoltán úr, a MIÉP képviselője.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! 1981-ben családommal erdélyi úton voltunk, akkor hároméves kisfiunk váratlanul rosszul lett, belázasodott, és a Királyhágó és Kolozsvár között egy faluban álltunk meg, segítséget kértünk, kaptunk. Hosszabb időt töltöttünk el egy házban, és amikor továbbindultunk, azon kívül, hogy a nálunk levő, ajándéknak szánt alapélelmiszerekből igyekeztünk nyilván gesztusértékűleg és nem fizetségként hagyni az ott lakóknak, megkérdeztük, ha erre járunk, mire van leginkább szükségük. A család legidősebb tagja azt mondta: egyet kérünk, minél többen, minél gyakrabban jöjjenek át ide, mert azt az ajtót, amelyet gyakran nyitogatnak, nem lehet végképp bezárni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvény erről az ajtóról szól részben és erről a nyitva tartásról. Húsz év alatt szerencsére a helyzet pozitívan változott. Már nem önmagában a határon való átkelés a fő kérdés, és kétirányú ez a kapcsolat, de egyáltalán nem mindegy, hogy akik hozzánk ezen az ajtón átlépnek, tudják-e a célt, tudják-e, hogy miért jönnek ide, tudják-e, hogy itt őket hogyan fogadják.

Ennek a törvénynek a megalkotása az Országgyűlés megkerülhetetlen kötelessége. Itt többen utaltak előttem az alkotmányos felelősségre. Igen, biztosítani kell a magyar nemzethez való tartozást, a nemzeti azonosságtudat megtartását és a határon túli magyarok szülőföldjükön való boldogulását.

A törvényjavaslatban biztosított lehetőségeknek két köre van: az alanyi jogon járó kedvezmények itt és a pályázat útján elnyerhető támogatások a szülőföldön. Engedjék meg, hogy mivel túl vagyunk a vezérszónoki körön és három héten és vitáról van szó, hogy néhány olyan felfogást is cáfoljak, amivel a Magyar Igazság és Élet Pártja nem ért egyet.

Téves az a felfogás és megkülönböztetés, hogy a szülőföldi támogatás szolgálja az otthon maradást, az itteni kedvezmény meg mintegy az áttelepülést segítené elő. Nem, tisztelt képviselőtársaim, az itteni kedvezmények, amelyeket kapnak, igenis azt a célt szolgálják, hogy egy élő kapcsolat legyen az anyaország és az ő szülőföldjük között, hogy ne kényszerüljenek arra, hogy áttelepedjenek, hanem igen, akár szakmájukat gyakorolva, továbbképzésre jőve, egy olyan kapcsolat alakuljon ki, amely pontosan azt segíti elő, hogy ők a szülőföldjükön maradhassanak. És természetesen van egy passzus, hogy akik letelepedést kérnek, azok nem részesülnek ezekben a kedvezményekben. Tehát szó sincs róla, hogy a magyarországi kedvezmények a szülőföld elhagyására csábítanának.

A vezérszónoki körben az SZDSZ vezérszónoka a következőt mondta: "A törvény elsősorban az idelátogatóknak kíván bizonyos kedvezményeket adni, ugyanakkor ezek a kedvezmények se nem hasznosak, se nem fontosak, se nem lényegesek." Nos, önmagában a magyar igazolványnak nagyon nagy lelki jelentősége van. Természetesen nem attól lesz valaki magyar, hogy egy igazolványt kap, de sajnos ismerjük, hogy itt nálunk, Magyarországon hányan nevezik - intelligens emberek is - azt a romániai, ukrajnai magyart, aki szebben beszéli a nyelvet, jobban ismeri a történelmünket, többet tett a maga magyarságáért, mint mi, és így nevezik: a román, az ukrán. Ez az igazolvány legalább valami megerősítést ad nekik.

Sorolhatom tovább: a munkavállalás megkönnyítését, az adminisztrációs terhek csökkentését, az utazási kedvezményeket, a pedagógusigazolványhoz kapcsolódó kedvezményeket, a kulturális javakhoz való hozzáférést, a pedagógus-továbbképzés kedvezményeit és meghatározott keretszámig az államilag finanszírozott felsőoktatásban való részvételt. Nyilvánvalóan ez nagyon fontos és nagyon hasznos.

A szülőföldön nyújtandó támogatások közül kiemelkedő az a bizonyos tankönyv-, taneszköz-támogatás, amelynek jelzett összege húszezer forint gyermekenként, amennyiben saját háztartásban élő két kiskorú gyermeket magyar nyelvű oktatási intézménybe járatnak. Felbecsülhetetlen ennek a jelentősége!

 

 

(21.00)

 

Természetesen egyéb szülőföldi támogatásokat is nyújt ez a törvény, és a meglévő közalapítványok legtöbbjének is ez a feladata. Valószínűleg azt majd át kell gondolni e törvény hatálybalépését követően, hogy az eddig nagyon komoly nemzetstratégiai célokat teljesített közalapítványoknak hogyan kell egymással összehangolni a tevékenységét, intézményileg hogyan kell átszervezni.

Többször hangzott el kritika azzal kapcsolatban, hogy ki a törvény jogalanya. Igaz-e a kirekesztés, korlátozás vádja? Ennél megengedőbb nem lehet egy törvény a magyar nemzethez való tartozás tekintetében, hiszen vállalja a szabad identitásválasztást, az írásban történő nyilatkozatot, valamint a magyar nyelv ismeretét. Én abban bízom, hogy ha bizonyos százalékban a kedvezményekkel élve határon túli, nem a magyar nemzethez tartozók is élnek majd ezekkel a lehetőségekkel, talán itt, az anyaországban el tudjuk azt mondani, hogy igen, lehet, hogy ilyen szomszéd államokbeli polgárok is vannak, de ez volt az egyetlen megoldás, és el tudjuk azt érni, hogy ne mondják azt, miért adunk kedvezményeket adóforintjainkból ukránnak, románnak. Igen, legyen a magyarság vállalása előny, legyen szabad identitásválasztás, de akkor természetesen mindnyájan ennek szellemében igyekezzünk itt az ilyen kritikákat majd kivédeni!

Kell-e félnünk attól, hogy ezzel a törvénnyel sértjük a szomszédos államok többségi nemzeteinek érzékenységét? Diszkriminatív, mert etnikai alapon hátrányosan különbözteti meg a szomszédos államok polgárait - szól a hamis állítás. A törvény bizonyos támogatást ad a szomszédos államokban élő magyaroknak, úgy, ahogyan ezt más államok is teszik. Nincs hátrányos megkülönböztetés, a kisebbségi kollektív jogok, az asszimilációs nyomásnak a kompenzálására születik ez a törvény. Az ide, Magyarországra jövő bármelyik szomszéd állambeli állampolgár semmivel nem kerül hátrányosabb helyzetbe, mint eddig volt.

Ahhoz, hogy milyen mértékig kell most figyelembe venni a szomszéd államok meghatározó politikusainak a kifogásait, egy kifogást hadd idézzek, mert ennek az abszurditása kicsit azt jelzi, hogy nem a tételes, törvénnyel kapcsolatos érdemi kifogásról akarnak tárgyalni, hanem a magyarsággal való riogatásról van szó. Hiszen Adrian Na stase román miniszterelnök azt mondta: előfordulhat, hogy arra ébredünk, hogy Erdélyben 7 millió magyar él. Azt hiszem, nyilvánvaló a teljes abszurditása annak, hogy mit jelent az, hogy 7 millióan vallják majd magukat magyarnak, a magyar nemzethez való tartozás érdekében magyarul fognak majd beszélni. Természetesen ez az abszurd kijelentés azt jelzi, hogy nem az érdemi kifogásokról van szó a törvény adott pontjaival kapcsolatban, hanem a riogatásról. Természetesen minden tájékoztatást meg kell adni, de ennek a törvénynek a meghozatala a mi felelősségünk.

Igen, vannak a törvénynek hiányosságai. Egy kerettörvény jobb lett volna talán, minden szabályozást egy teljes törvénycsomagban látni. Most egy kicsit meg kell előlegezni, hogy a kormányrendelet, valamint öt miniszteri rendelet tételesen és technikailag is meg tudja oldani azokat a célokat, amelyeket ez a kerettörvény tartalmaz.

Kulcskérdés a schengeni határ kérdése. Ezzel kapcsolatban csak egy utaló mondat szerepel, de természetesen egy nemzetközi szerződésnek megfelelően a legkedvezőbb feltételeket fogjuk biztosítani. Reméljük, hogy erre a kérdéskörre is vonatkozik Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének az a kijelentése, hogy mindig tekintettel kell lenni a lakosság érzékenységére. Azt hiszem, hogy a magyarság esetében ez az az érzékenység, amelyre tekintettel kell lenni.

A Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja ezt a törvényjavaslatot, mint egy első lépést annak a programnak a megvalósítása tekintetében, amely programot Orbán Viktor miniszterelnök valahogy röviden így nevezett meg: ez a nemzet egyesítésének határokon átívelő programja.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képviselője.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Két megjegyzésre, két hozzászólásra szeretnék visszatérni. Potápi képviselő úr azt mondta, ő meg van róla győződve, hogy ennek a törvényjavaslatnak a megvalósítása nem fog feszültségeket okozni a szomszéd országok többségi lakossága és a magyar kisebbség között. Nos, Tabajdi képviselő úr a külügyi bizottság ülésén idézte a Balázs Ferenc Intézet sokat idézett vizsgálatát, de azt, amit ritkábban idéznek belőle, nevezetesen, hogy a határon túli magyarok háromnegyede tart attól, hogy ebből feszültség lesz a többségi társadalom és a magyarok között. Talán ezt a pontját is érdemes figyelembe venni ennek a bizonyos közvélemény-kutatásnak.

Sok szó esett itt a nemzetközi példákról, Lezsák Sándor és Potápi képviselő úr is sokat hivatkozott rájuk. Lássunk világosan! Itt három különböző dolog van. Az egyik dolog, amikor a külföldön élő nemzetiségieknek könnyen vagy automatikusan adnak állampolgárságot. Ez a német, az izraeli és bizonyos tekintetben a horvát eset, ahol kettős állampolgárság van. Egy másik eset az, amikor a kulturálisan közel álló más államok valamennyi állampolgára kap bizonyos kedvezményeket. Ez a spanyol, portugál eset, de nem nemzetiségi alapon adják a kedvezményeket. És csak a harmadik változat az, ami a magyarra emlékezetet, ez a lengyel, a szlovák, a görög és a román eset. Én nem Szlovákiát, Görögországot, Romániát és Lengyelországot tekinteném ebben az egész összefüggésrendszerben példaképnek, hanem az általam korábban már idézett svéd, finn, olasz, osztrák példát.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Nagy Gábor Tamás úr, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.

 

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én szeretném ott folytatni, ahol Balczó képviselőtársam abbahagyta, nevezetesen, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat az első lépés egy olyan határokon átívelő nemzetegyesítésnek, amelyet a polgári kormány a zászlójára tűzött.

Azt gondolom, hogy az első lépés szinte a legfontosabb lépés, és éppen itt az ideje annak, hogy végre megtörténjen ez az első lépés, amely egybefűzi a nemzetet a törvényhozás, az Országgyűlés által jóváhagyott jogalkotási termék vagy egy jogalkotási aktus által is és jelképesen is. Összefűzi azokat a nemzettesteket, amelyeket nem felejthet el az anyaország. Éppen emiatt a törvényjavaslat célja az, hogy a külhoni magyarság szülőföldön való boldogulását segítse elő úgy, hogy Magyarországon ad különböző kedvezményeket a határon túli magyaroknak. És reményeim szerint a törvény társadalmi hatása a szomszédos államokban élő magyarság és az anyaország közötti kapcsolatok és együttműködés erősödése lesz.

A törvénytervezet megalkotása az 1999 óta ülésező MÁÉRT szakbizottságok koordináló munkájával folyt, akik kapcsolatot jelentettek a nemzeti kisebbségek és az anyaországi államigazgatás között. Így a törvénytervezet alanyainak meghallgatásával, véleményezésével, valamint a szociális kedvezmények terén a MÁÉRT egészségügyi és szociális szakbizottságának teljes egyetértésével született meg a törvénytervezet most vitatásra kerülő ajánlása. Ez a határokon túli magyar szervezeteken túl az összes magyar parlamenti párt képviseletét is jelentette.

Tudjuk jól, hogy a törvény jelenlegi tervezete egy alapkonstrukció, egy keret, amely további folyamatos szakmai egyeztetések útján kerül bővítésre, és ezekkel a bővítésekkel is elő kívánjuk segíteni a határon kívüli magyar nemzeti közösségek létszámbeli, kulturális és gazdasági fejlődését, valamint nemzeti azonosságtudatuk erősödését.

 

 

(21.10)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban a külhoni magyarság számára nyújtandó munkavállalási és szociális kedvezményekről szeretnék beszélni. Mivel tapasztalataim szerint a határon túli munkavállalók általában szezonális munkavégzésre érkeznek Magyarországra, a magyar igazolvánnyal rendelkezők számára évente három hónapig biztosít alanyi jogon munkavállalást a tervezet. Nem gondolom, hogy még egyszer el kell mondani, sokszor hallottuk már, hogy a magyar igazolvány több lesz annál birtokosai, tulajdonosai számára, mint amennyit a joghatálya Magyarországon jelenteni fog. Ez a magyar igazolvány is egy jelkép, egy szimbólum a nemzet egységéről.

De visszatérve a munkavállalás kérdésére: a jövőben kiadásra kerülő munkavállalási engedélyek hozzásegítenek ahhoz, hogy csökkenjen az illegálisan foglalkoztatott, határon túli munkavállalók száma. Jövedelmük törvényessé válhat, a magyar állam számára ez adóbevételt is jelenthet. A legális munkavállalás által csökken a munkavállalók kiszolgáltatottsága, mert az illető a munkájáért nem kaphat kevesebbet, mint a törvény által garantált minimálbér. A magyarországi munkavállalás esetén a munkavállaló köteles egészségbiztosítást és nyugdíjjárulékot fizetni, s e befizetés alapján jogosult egészségügyi és nyugdíjellátásra. Jelenleg már folynak egy tárcaközi bizottságban azok az előkészítő munkálatok, amelyek egy, sajátosan a státustörvényhez illeszkedő biztosítási rendszer felállítását célozzák. Ilyen szabályozásra Európa számos országában van példa. Gondoljanak itt tisztelt képviselőtársaim a német szabályozásra, ahol a migráns munkavállalók külön biztosítási rendszerbe fizetik hozzájárulásaikat, amely az állampolgárokétól eltérő, de szabályozott ellátási formát jelent.

A szomszédos államokban élő magyarság egészségügyi ellátása különböző okokból elmarad a magyarországi színvonaltól, azonban a törvény lehetőséget nyújt arra, hogy a határon túli magyarok a bárki által önköltségen igénybe vehető szolgáltatás díját a szolgáltatás előtt pályázat útján visszaigényelhessék. Magyarországi tartózkodás esetén azonnali sürgősségi ellátást igénylő személy a kétoldalú szociális egyezmények rendelkezései szerint jogosult ellátásra. A megfelelő szintű egészségügyi szolgáltatások szülőföldön való igénybevételére nyújt lehetőséget az ökumenikus keretek között egyházi közreműködéssel létrehozható úgynevezett egészségügyi centrumok rendszere, s ez a rendszer közreműködhet a szomszédos országokban élő magyarok munkavállalási engedélyének feltételét képező munkaalkalmassági vizsgálatok elvégzésében is, valamint hiánypótló szolgáltatásai által az otthonmaradást is elősegítheti.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar igazolvány által vagy alapján igényelhető szociális kedvezmények nem érintik a továbbra is hatályos kétoldalú egyezmények által biztosított jogokat, amelyek számos országgal, például Szlovákiával is fennállnak. A napokban lép hatályba az a Romániával megkötött kétoldalú foglalkoztatási egyezmény, amely szabályozza a féléves szezonális munkavégzést, illetve a gyakornokcsere lehetőségét. Természetesen ezek az egyezmények nem a magyar nemzethez tartozás alapján teremtenek szabályozott jogi lehetőségeket, hanem a magyar, illetve a román állampolgárság alapján, és így jól kiegészítik a státustörvény kereteit.

A határon túli családtámogatási rendszer célja egybeesik a törvény alapcéljával, nevezetesen, hogy a magyar közösség szülőföldön való boldogulását segítse elő. A határon túli családok nevelési, oktatási támogatásért folyamodhatnak, ha legalább két, saját háztartásban élő gyermek taníttatásáról magyar nyelvű óvodában, illetve oktatási intézményben gondoskodnak. És azt is hallottuk az előbb, hogy ez nagyon jelentős támogatás, amely, úgy érezzük, a magyar nyelv, a magyar identitás megőrzéséhez, ápolásához nagyon nagy segítséget fog jelenteni.

Úgyszintén ezt a célt szolgálja a törvény munkahelyteremtésre vonatkozó támogatási rendszere is. A határon túli magyar pedagógusok továbbképzésének támogatása, mely magába foglalja a szállásköltség, az útiköltség megtérítését, valamint a beiratkozáshoz való hozzájárulást, azt segíti elő, hogy az újonnan létrejövő tagozatokon, iskolákban, egyetemi fakultásokon helyi és megfelelően képzett tanárokkal tölthessék be az újonnan létesülő állásokat.

A nyereségérdekelt gazdálkodó szervezetek támogatásával szintén a helyben maradás elősegítése a cél. Ilyen támogatásra újság, folyóirat, könyvkiadó is pályázhat és mindazok a szervezetek, amelyeknek célja a magyar nyelv, a kultúra ápolása, a népművészet, az ipar, a falusi turizmus, hogy csak a leglényegesebb pontokat említsem.

A magyar munkaerőpiac számára nem jelent fenyegetést a megnövekedő munkavállalási lehetőség, éppen ellenkezőleg. Egyes területeken nem a munkanélküliség, hanem a munkáskéz hiánya okoz feszültséget, vagy más szavakkal: a Magyarországon tapasztalható strukturális munkanélküliség megfelelő munkaerő-utánpótlást igényel. Utalhatnék a miniszterelnök úrnak a Gazdasági Tanács legutóbbi csúcstalálkozóján elmondott felvetésére is, amely szerint a hazai gazdasági növekedés előbb-utóbb csak külföldről kiegészített munkaerővel tartható fenn.

A törvényjavaslatról beszélve ezeket az összefüggéseket is figyelembe kell venni. Amennyiben szabályozott és átlátható keretek között oldjuk meg a határokon túli magyarok munkavállalását, az nem csupán a magyar gazdaság sikeres fejlődését, hanem az Európai Unió és a helyi, a határon túli magyar közösségek gyarapodását is jelenti.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Sokszor fogalmazódik meg manapság, hogy a jövőbeni uniós csatlakozás, keletre tolva a schengeni határokat, kettészakíthatja a hazai és a határon túli magyarságot, megnehezítheti az élő kapcsolatok fenntartását. Éppen ezért érdeke a magyar közösségnek, hogy világos szabályai legyenek a határon túli kapcsolattartásnak. Reményeink szerint a határon túli magyarok számára nyújtott kedvezmények hozzájárulnak Közép-Európa stabilitásának megszilárdításához, amely elősegíti európai uniós csatlakozásunkat is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Kelemen András úr, az MDF képviselője.

 

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagy Gábor képviselőtársamnak a munkavállalás legalizálásának jelentősége kapcsán elmondott szavai rendkívül fontosak abból a szempontból, hogy más megvilágítást adnak az előtte elhangzott kis vitarészletnek, ami Potápi Árpád és Bauer képviselő úr között fölmerült, vagyis hogy lesz-e feszültség ebből a törvényből adódóan. Ha lesz feszültség, azt hiszem, ez a verseny feszültsége, hiszen nyilvánvalóan azt mondani, hogy semmiféle feszültség nem lesz, ez egy kicsit idealista elképzelés volna, mint mindig, hogyha egy esélytelen társadalmi réteg esélyhez jut egy adott társadalmon belül, és ez nyilvánvalóan jelent feszültséget. De ezt nem kell úgy tekinteni, mintha valami fenyegető mértékű feszültség lenne, hiszen a munkavállalás legalizálása kapcsán, amit Nagy Gábor mondott, arra szeretnék rámutatni - és talán jó példaképp vagy jó rávilágító eszköz erre -, hogy a rabszolga-felszabadítás talán nem okozott-e feszültséget. Okozott, és mégis előrevitte a világot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Vojnik Mária, az MSZP képviselő asszonya.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Nagy Gábor képviselőtársam hozzászólására annyiban szeretnék a rövid időkeretben reagálni, hogy amiről a képviselő úr beszélt, az csak arra a problémára nem megoldás, amelyről látszólag a képviselő úr az előadásában beszélt. A három hónapos munkavállalói lehetőség Magyarországon azokat a munkaerőgondokat nem oldja meg, ahol hiány mutatkozik, ezzel szemben ott képez versenyt, ahol Magyarországon a munkaerőpiacon túlkínálat van.

A hozzászólásomban erre részletesen ki fogok térni, egyébként pedig adatokkal szolgálhat az a kutatás, amelyet képviselőtársam is ismerhet a Balázs Ferenc Intézet kutatásaiból, és a hozzászólásomban el fogom mondani, hogy ez az ország mely rétegeit és milyen munkavállalóit érinti igen érzékenyen.

Csak erre szerettem volna most ebben a rövid időben rávilágítani, képviselő úr. Köszönöm.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Pósán László, a Fidesz képviselője.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a mostani felszólalásra szeretnék csak egy megjegyzést tenni, mert lehet, hogy akkor nem azonos újságokat olvasunk.

 

 

(21.20)

 

Ha kézbe veszem Hajdú-Bihar megyében vagy szüleim révén Szabolcs-Szatmár megyében a helyi lapokat, és megnézem az ottani álláshirdetéseket, akkor bizony azt tapasztalom, hogy rengeteg állást hirdetnek, és egyúttal azt is tapasztalom - részben rokonság, részben ismerősök és egyebek elmondása alapján -, hogy számos olyan munkahely van, amit egész egyszerűen az ott élők nem kívánnak betölteni. Hogy ennek milyen vonzatai és milyen okai vannak, azon nyilván elvitatkozhatunk, és ez egy más kérdés, nem idetartozik.

Tehát én csak azt mondom, hogy az az állítás, miszerint ott képez versenyt, ahol egyébként is túlkínálat lenne bizonyos értelemben a munkaerőpiacon, azt gondolom, ez így nagyon leegyszerűsítő, beszűkítő és sommás vélekedés, mert azért azt pontosan meg kellene nézni, hogy mikor, milyen területekről beszélünk. Ha a képviselő asszony e tekintetben egy kicsit körülnézne, akkor nagyon jól tudná, hogy bizony, ez legtöbb esetben idénymunka, mezőgazdasági idénymunka, és nagyon sok helyen inkább a segélyt veszik fel, nem pedig ilyen munkákra mennek el. Nem kívánok e téren tovább véleményt mondani, mert a végén még valami teljesen valótlan dolgot fognak rám sütni, aminek semmi alapja nincsen.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Nagy Gábor Tamás, a Fidesz képviselője.

 

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én csak azt szeretném mondani, hogy valóban lehet, hogy nagyon sok kérdésre, ami a munkavállalás és a munkanélküliség kezelését jelenti, a magyar gazdaságnak ezekre a problémáira nem a státustörvény hivatott megoldást találni. De a másik oldalról az biztos, hogy az elmúlt évek gyakorlata az, hogy a szomszédos országokban - és most elsősorban Romániára gondolok -, a komoly munkanélküliséggel bíró régiókban élő magyarok azért vállalnak Magyarországon idénymunkát, szezonális munkát, mert itt teremtik meg annak anyagi feltételeit, hogy ebből a családjukat eltartsák.

Ezt a szempontot szintén nem ildomos elfelejteni, amikor arról beszélünk, hogy ezeknek a munkavállalóknak az eddigi teljes kiszolgáltatottsága helyett a szabályozás folytán egy legális lehetőséget biztosít ez a kedvezmény, ez a törvény arra, hogy ezt a - ha úgy tetszik - gazdasági érdekeltséget a továbbiakban saját érdekeik folytán is fenntarthassák. Tehát az valóban igaz, hogy ez nem a magyar gazdaságot fogja elsősorban lábra állítani, de biztos vagyok abban, hogy segítséget nyújthat azokban a körökben, amit most Pósán képviselőtársam is említett, a szezonális és idénymunkások foglalkoztatásában.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Vojnik Mária, az MSZP képviselője.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Pósán Képviselő Úr! Mind a kettőnknek azt javaslom, hogy ne az újságból tájékozódjunk, hanem azokból a szociológiai kutatásokból, amelyekre én elsősorban hivatkoztam, és amelyekből most tisztelettel szeretnék önöknek idézni, ez pedig így szól: a munkavállalást és a magyarországi hasonló korú munkavállalókat is vizsgálva, a 36-55 éves középkorosztály tagjainak jelent a munkaerőpiacon konkurenciát a határon túli magyarok munkaerő-kínálata, és ehhez még azt szeretném hozzátenni, hogy ez egyáltalán nem egy jelentéktelen konkurencia.

A Vajdaságban, Felvidéken és Erdélyben a várható státusmagyarsággal rendelkezők egyharmada, míg az Ukrajnai Köztársaságban potenciálisan várható státusmagyarok fele kíván élni ezzel a felkínált lehetőséggel.

Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy ennek a számnak gondoljanak utána. Köszönöm.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Szűrös Mátyás úr, az MSZP képviselője.

 

DR. SZŰRÖS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszteri expozéban, de a képviselőcsoportok tartalmas vezérszónoki beszédeiben is elhangzott a tárgyalt törvény alapját képező felfogás és koncepció; ezt nem kívánom megismételni. Magam is osztom azt az álláspontot, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény megalkotása fontos és időszerű feladatunk, országgyűlési képviselőknek. Egy nemzeti ügyről van szó, ezért fontosnak tartom, hogy személyesen is állást foglaljak az ügyben.

A célunk az lehet, hogy a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott kedvezményekkel és támogatásokkal hozzájáruljunk megmaradásukhoz, sőt gazdasági, kulturális, valamint politikai és jogi környezetük jobbításához, általános rendezéséhez, s mindezáltal nemzeti azonosságuk megőrzéséhez, kiteljesítéséhez.

Ez természetesen a mi feladatunk, hogy ehhez hozzájáruljunk. A törvény elfogadásával valóban történelmi adósságot is törleszthetünk, hiszen több mint nyolcvan év óta először teremthetünk rendezett viszonyt az anyaország és a határon túl élő magyarok között, és konkrét tartalommal tölthetjük meg azt a közösen vallott elvet, hogy a határon túli magyarság a nemzet szerves részét képezi, s felelősséggel tartozunk sorsáért. Így még inkább közfeladattá válhat e fontos nemzeti kérdés kezelése.

Tisztelt Képviselőtársaim! A határon túli magyarok kérdése az igazságtalan és szégyenletes trianoni békeszerződés óta létezik. Megoldására és kezelésére különböző felfogások, koncepciók és tervek születtek, illetve kerültek alkalmazásra, míg eljutottunk a máig. A két világháború között a területi revízióra való törekvés jellemezte a hivatalos politikát, amely közismerten kudarcot vallott, károsnak bizonyult. Voltak akkor is értelmiségiek, akik másképp gondolkodtak, mint például Szabó Dezső: kelet-európai konföderációban.

A második világháború után, a létező szocializmus idején, az idegen megszállás körülményei között egy elvont internacionalizmus uralta el a hivatalos politikát, amely lényegében a Szovjetunió érdekviszonyait fejezte ki, magára hagyva a nemzetet, főleg a határon túli részét. Voltunk akkor is, akik ezzel szembeállítottuk nemzeti érdekeink felkarolását az adott körülmények és lehetőségek között. Az internacionalizmus ellenszereként vetettük fel a nemzeti kérdések kezelésének szükségességét.

Barátságos gesztusnak tekintem, hogy Németh Zsolt államtitkár úr is utalt erre a nyilatkozatra, és természetesnek tartom, hogy Tabajdi Csaba képviselőtársam is megemlítette az 1988-as nyilatkozatomat, amelynek kidolgozásában, kivitelezésében neki is volt személyesen része.

Mi akkor a nemzeti érzéseket és törekvéseket kiváltó fontos eseményre számítottunk, azt terveztük meg ebben a folyamatban, amiről beszélek. A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon pedig, 1989-ben az alkotmány tervezetébe került ez a tézis, az akkor megfogalmazott kötelezettség, a következőképpen: "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását."

Azt is fontosnak tartom, hogy mind államtitkár úr, mind mások megemlítették Antall József e témával kapcsolatos fontos vállalását. A rendszerváltás óta, tehát 1989 óta sok minden történt az alkotmányban rögzített kötelezettség gyakorlati megvalósításában, míg eljutottunk - röviden szólva - a magyarság, a nemzet határmódosítás nélküli egyesítésének vagy összefogásának felfogásáig, koncepciójáig és ennek a gyakorlatáig, hiszen a napirenden lévő törvényjavaslat tárgyalása már ezt fejezi ki.

 

(21.30)

 

Időközben történt más is: lényegében kialakult egyfajta struktúra a határon túli magyarság és az anyaország kapcsolataira vonatkozólag. Szeretném remélni, hogy rátalálunk - de lehet, hogy már rá is találtunk a helyes útra, ha a történelmi előzményekre gondolok -, amely elvezet a határon túli magyarság helyzetének általános rendezéséhez, vagy legalábbis a magunk részéről erre törekedve ehhez hozzájárulunk, és így elő tudjuk segíteni a térség általános stabilizálódását és Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz, miközben nemzeti önbecsülésünket is megőrizzük.

Ezek után röviden néhány szót a kérdés nemzetközi vonatkozásairól. Eddigi tapasztalataim alapján úgy látom, hogy a nemzetközi jogi követelményekkel összhangban lévőnek lehet tekinteni ezt a törvényt, amely nem sérti más országok szuverén jogait.

A másik dolog: nem lenne szükség rá, ha a szomszédos országokban élő magyarok szellemiekben és anyagiakban nem szorulnának rá az anyaország támogatására. Az utódállamokban ugyanis nem történt egyetlen nagy horderejű, mondjuk úgy, stratégiai intézkedés, amely gyökeresen javította vagy körültekintően rendezte volna a magyarság helyzetét az elmúlt nyolc évtized alatt. Ezért indokolatlannak tartom a szlovák és a román kormányfő fenntartásainak hangoztatását, különösen addig, amíg Szlovákiában érvényben vannak a Beneš -féle dekrétumok, vagy amíg Romániában nincs magyar egyetem, amíg a magyar egyházi javakat nem szolgáltatják vissza, és így tovább. Gondolom, most az zavarja őket, hogy még nincs is meg a törvény, a Magyar Országgyűlés még el sem fogadta, csak a híre terjedt el, máris felértékelődött a szomszédos országokban a magyarsághoz való tartozás - ez már egyfajta kis eredmény.

Ez a törvény, illetve a munkálkodásunk ilyen irányban véget vethet az asszimilációnak, vagy legalábbis lefékezheti azt, megakadályozhatja a magyarság apadását és elvándorlását. Úgy gondolom, az Európai Uniónak sem okozhat gondot ez a törvényjavaslat, illetve ennek a törvénynek az elfogadása. És fontos számomra, gondolom, valamennyiünk számára, hogy az érintettek, a határon túli magyarok szervezetei támogatják a törvényjavaslatot, és élni kívánnak az általa adott lehetőségekkel. Azért is tennünk kell, hogy az anyaország lakossága, az itthoniak tudják: erősíteni kell nemzetünket az összefogás révén, illetve ezáltal javulnak lehetőségeink a nemzetközi színtéren, Európában, szélesebb értelemben a nemzetközi színtéren, de különösen Kelet-Közép-Európában.

Végül annyit: ne higgye senki, hogy a nemzet mint kategória gyorsan el fog tűnni a színtérről a globalizálódó világban! A nemzet, a nemzeti keretek és a regionális integráció nyújthat védelmet a globalizáció káros hatásaival szemben, és jobban tudunk az előnyeivel élni, hogyha így gondolkodunk és erősítjük a nemzeti összefogásunkat.

Én tehát támogatom a törvényjavaslatot, meg fogom szavazni. Nyilvánvalóan lesznek módosító javaslatok, úgy gondolom, hogy azokat is körültekintően kell kezelnünk.

Köszönöm szépen. (Taps.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Surján László úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az úgynevezett státustörvény általános vitájában lényegileg három gondolatot szeretnék elmondani, aztán néhány apróbb megjegyzést tenni. Először arról lesz szó - kissé elméleti megközelítésben -, hogy kik ennek a törvénynek az alanyai, azután az egészségügyi vonatkozásokat taglalom, végül arról szólok, hogy kiknek az érdekét szolgálja, kinek jó igazán ez a törvény.

Az emberi természetbe mélyen bele van égetve az egymás iránti felelősség, a szeretet a keresztény kultúra lényege, de vallástörténész legyen a talpán, aki képes lenne egy olyan vallást felmutatni, ahol semmilyen mértékben nem fordul elő ez a gondolat, sőt a francia forradalom, ami igazán nem tekinthető valami vallási intézménynek, a zászlajára tűzte a testvériességet. Tehát valami nagyon mélyen belénk égetett gondolatról van szó, és a XX. század tragikus történelmi hozadéka rámutatott arra, hogy ez a másik ember iránti felelősségünk egyetemes kell legyen, abból nem szorítható ki senki. De amikor ennek az egyetemességnek a fontosságát hangoztatom, egyben melléje kell tenni azt is, hogy az emberi kapcsolatok sok koncentrikus kört alkotnak; a családtagok, a rokonok, a barátok, a településen lakók, az ország lakói, a régiók és az egész Föld koncentrikus körökként nemcsak a távolságot jelzik, hanem a felelősségünk mértékét is. Aki hozzám közelebb van, az iránt a feladataim, a gondoskodási kötelezettségem nagyobb, mint a távol lévőhöz.

Természetesen mindenfajta határnak a meghozatala mesterséges dolog. Ezek a mesterséges határok vitathatók. Mi azt mondjuk: ebben a törvényben átfogjuk a szomszéd országokban élő magyarokat. Ezzel még nem teljesítjük azt a gondolatot, hogy minden magyar felelős minden magyarért, de legalább közelítünk efelé. Méltatlan dolog vitatkozni ennek a határnak az alkalmas vagy alkalmatlan voltán, lehetne érveket sorolni amellett, hogy bővítsük, lehet érveket találni amellett is, hogy szűkítsük. Azt hiszem, sokkal inkább azt kellene megtennünk, hogy egy idő után visszatérünk erre a kérdésre, és megnézzük, kell-e bővíteni a kört. Mert például azok a magyarok, akik a szomszéd országokban születtek, de ma harmadik országban élnek, kívül esnek e törvény határain, nem hiszem, hogy tartósan szabad lenne elfeledkezni róluk.

Az anyaország gondoskodása a határon túliak egészségi állapotáról nem a rendszerváltás terméke. Évtizedek óta léteznek kétoldalú szerződések, amelyekben a sürgősségi betegellátást kölcsönösen vállaljuk. A nem sürgősségi eseteknek is volt megoldása már a rendszerváltás előtt, elvileg fizető betegellátás keretében, de ez alól a szakminiszter felmentést adhatott és adott is.

Mi változik? Nem változik most a sürgősségi betegellátás, ugyanúgy a kétoldalú szerződések kezelik ezt a kérdést. A törvény előtt, de a rendszerváltás után azonban már megváltozott valami. Amikor a kórházak egyre nehezebb helyzetben voltak, egyre kevesebb pénz állt a rendelkezésükre, és egyben rájuk volt kényszerítve, hogy próbálják felmérni, mi mibe kerül, sőt az ellátást is aszerint kapták, hogy milyen betegeket, hányat, milyen formában láttak el, amikor belépett a rendszerbe a biztosítási elv, akkor ez a nagyvonalúság, hogy lássuk el őket, már nem volt tartható felelősen az ellátandó betegágyak iránt. Ekkor lépett be az alapítványi forma, a Segítő Jobb Alapítvány, amely költségvetési támogatással nagyon sok jót tett, és okosan nyúlt a kérdéshez: megpróbálta kinn meggyógyítani, akiket kinn is meg lehetett gyógyítani, csak eszköz vagy gyógyszer hiányzott hozzá, kivitte a tudást ennek a gyógyításnak az érdekében, de ha kellett, behozta a beteget, a magyar beteget, és nem csak a magyar beteget, mert a kirekesztés sosem volt jellemző ránk, amikor ezzel a kérdéssel foglalkoztunk.

 

 

(21.40)

 

Ez az alapítványi forma is megmarad, de változik egy kicsit a helyzet, hiszen az érintettek egy része, amikor Magyarországon munkát vállal, egyben biztosított lesz, s a biztosítottnak önálló, saját jogai vannak. Igaz, az ő befizetései tulajdonképpen részlegesek a magyar állampolgárságú munkavállalókhoz képest, az ellátás is, amely e befizetéshez csatlakozik, csak részleges. De arra lehet számítani, hogy amikor e rendszert bevezetjük, akkor az történik, hogy a befizetések száma, összege nagyobb lesz, mint az első időben jelentkező kiadások, hiszen az ember élete természeténél fogva idősebb korban igényli a nagyobb egészségügyi ráfordítást, mint az ereje teljében lévő munkavállalók körében. Nos, méltányos dolog, hogy e befizetéseket külön tartsuk számon, ne a nagy kalapba ömlesszük be, és lehetőség szerint például az említett alapítványi rendszeren keresztül az érintettek irányába juttassuk vissza.

Felszólalásom végén azt vizsgálom, hogy kinek válik e törvény a javára. E kérdésre két szinten lehet felelni. Az első nyilvánvaló: akikről szól, akikért szól, akik a különféle ellátások alanyai. De, tisztelt Ház, azt hiszem, hogy ez az életnek és a kérdésnek csak az egyik síkja, van egy másik sík is. Szülők, pedagógusok, lelkészek gyakran hangoztatják a gyerekeknek, hogy jobb adni, mint kapni. Úgy vélem, hogy itt is erről van szó. A XX. század az anyaország magyarságát is meggyötörte testi, de főleg lelki értelemben. Lelki gyógyulásunk része e törvény, ugyanis a magunk önbecsülését is szolgálja.

A magunk önbecsülését is szolgálja az, hogy mások javára lehetünk, és úgy érzem, hogy mint annyiszor, most is a határon túliak nyújtanak többet nekünk, mint mi nekik. Arra biztatom az anyaország polgárait, hogy ne sokat foglalkozzanak a törvény körüli hecckampánnyal, ez ugyanis mindössze néhány talaját vesztett, szalmaszálba is kapaszkodó embertől származik. Sokkal inkább figyeljenek azokra a határon túli magyarokra, akik örülnek e törvénynek. Figyeljenek azokra is, akik módosító indítványokkal akarják javítani a tervezetet. Figyeljenek arra, hogy minden számottevő politikai erő támogatja e törvényt, és legyenek büszkék arra, hogy segíthetnek azokon, akiknek a terhei magyar származásuk miatt még akkor is meghaladják az átlagot, ha a többségi nemzet az európai normáknak megfelelően kezeli saját kisebbségeit.

Most mód van a gyakorlatban is megvalósítani azt, amit Antall József a 15 millió magyarról mondott. Számomra nagy öröm, hogy ez, amelynek elvi meghirdetése 11 éve hatalmas felzúdulást váltott ki, ma az említett konszenzus légkörében tárgyalható. Köszönet érte azoknak, akiket illet. Örüljünk mindannyian, hogy egy nyolc évtizedes rémálom kínjai úgy kezdenek csökkenni, hogy ezzel nem sértjük mások érdekeit. Örüljünk annak, hogy hazánknak már van annyi ereje, hogy megteheti e lépést.

Amit adunk, talán nem sok; talán nem több, mint az a fél pogácsa, amelyet a népmesék hősei osztanak meg a rászorulókkal, de mint tudjuk, a népmesékben ezek a gesztusok bőségesen meg szoktak térülni. Fogadjuk meg a mesék tapasztalataiból származó ősi bölcsességet!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt, akit majd Hargitai János követ.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy egy személyes mondattal kezdjem. A MÁÉRT-ban a Magyar Szocialista Párt az előkészítő szakbizottságba engem delegált az egészségügy, szociálpolitika, munkavállalási kérdések előkészítésére. Ezekben az előkészítő bizottsági munkákban legjobb tudásom szerint részt vettem, és ezért a határon túli szervezetek véleményéről nem vélekedésem, hanem konkrét ismeretem van, ezért engedelmükkel ezeket alkalmasint ide fogom hozni a Ház elé.

A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezet vezérszónoki körében Tabajdi Csaba a Magyar Szocialista Párt politikai állásfoglalását közvetítette, amelyet a magam részéről maradéktalanul osztok. Hozzászólásomban, amelyben a társadalombiztosítási ellátással, egészségügyi szolgáltatásokkal, a munkavállalással összefüggő kérdéseket érintem, kritikát fogok megfogalmazni. Ez nem a törvényjavaslat szándékára irányul, hanem a kivitelezés fogyatékosságaira. Tisztelettel kérem ezért képviselőtársaimat, hogy ne a politikai szándékot keressék mögötte, hanem próbálják végiggondolni, hogy az általam előhozott kritikák, észrevételek vagy kifogások érdemesek-e a megvitatásra, ne adj' isten, akár még a javításra is.

Tisztelt Országgyűlés! Általános észrevételként szeretném szóvá tenni, hogy a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdésében felsorolt szomszédos államokkal minőségileg eltérő kapcsolatok és elszámolási rendszerek alakultak ki mindazon területeken, amelyekről az előbb beszéltem. Különösen fontos tényező, hogy a felsorolt országok minőségileg eltérő színvonalat biztosítanak állampolgáraiknak, és amikor e törvényjavaslatról, a határon túl élő magyarokról beszélünk, akkor ezt elhanyagolni nem lehet. Két példát szeretnék mondani, az egyik Ausztria, a másik Erdély.

Ausztria: az Európai Unió normáinak is megfelelő, törvényben kihirdetett kétoldalú egyezmények szabályozzák a felsorolt területeket, ráadásul közigazgatási egyeztetés alatt áll egy újabb törvény, amely az európai jogharmonizáció okán az európai gazdasági térség tagállamainak állampolgáraira tekintettel újraszabályozza a társadalombiztosítás és munkavállalás kérdéseit. Igaz ugyan, hogy ezek az új rendelkezések részben csatlakozásunk után lépnek hatályba, de ez a dolgok lényegén nem változtat.

Más oldalról közelítve, Ausztria intenzíven ellenzi a magyar munkaerő szabad áramlását, mi pedig a határon túli magyaroknak, akik osztrák állampolgárok, liberalizált munkavállalási feltételeket teremtünk. Egy másik oldalról, a magam részéről nem hiszem, hogy az Ausztriában élő magyar családok a szociális természetű támogatásainkra rászorulnak, de azt okkal feltételezem, hogy főként az egészségügyi ellátás területén nem lesz ritka a nem rendeltetésszerű igénybevétel.

 

(21.50)

 

Ami Romániát illeti, a másik példám: rendkívül nehézkesen vagy egyáltalán nem működő kapcsolatokról beszélhetünk. A magyar és a román állami társadalombiztosítási szervek közötti együttműködés érzékelhetően nem javul. Súlyos elszámolási deficitek vannak a nyugdíj-megállapodások területén, ahol is a román fél a beszámított szolgálati időre eső részt például nem hajlandó megtéríteni. Nem exportálja Magyarországra többek között a gyermektartási díjakat és a Romániában megállapított nyugdíjakat, illetve nyugdíjszerű ellátásokat.

Jó lenne, ha Romániával államközi szinten konszolidálhatnánk a kapcsolatokat, és új egyezményekben rögzíthetnénk, mert így az egész törvény végrehajtásához szükséges fedezetnek legalább a felét ezen az úton biztosíthatnánk. Úgy gondolom, hogy az Erdélyben élő magyarság ügyét az államközi kapcsolatok normalizálása nélkül nehezen fogjuk tudni elérni.

Most a bevezetőmben említett három területtel kapcsolatos aggályaimat szeretném önökkel megosztani. A két elsőt egybevenném, ezek a társadalombiztosítási ellátásokat és az egészségügyi szolgáltatásokat érintik. A törvényjavaslat 8. §-a foglalja össze azokat a legfőbb rendelkezéseket, amelyek ezt a kört érintik, és ezeket én több szempontból is aggályosnak tartom. Az első aggály: a javaslat azt a látszatot kelti, hogy a három hónapig Magyarországon dolgozó személy tartósan jogosulttá válik a nyugdíj- és egészségbiztosítási szolgáltatásokra, noha ez nem igaz. A hatályos rendelkezések szerint a biztosítási jogviszony a járulékfizetési időszakban áll fenn, és azt követően megszűnik.

A másik: a javaslat elfedi azt a nem lényegtelen körülményt, hogy nemcsak a munkavállaló, hanem a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozók is biztosítottá válnak. Tisztelt Képviselőtársaim! A hatályos magyar jog két törvényben is szabályozza a biztosított és a vele egy háztartásban élő, biztosítottnak minősülő személyek kapcsolatát, és alanyi jogon terjeszti ki a munkavállalóval közös háztartásban élő gyermekekre a biztosítási jogviszonyt.

E törvényjavaslat normaszövege láttán három dolgot tehetünk. Az egyik, hogy elolvassuk, és nem mondunk semmit. A másik: elolvassuk, és tudatosítjuk, hogy itt egy ellentmondás van. A harmadik: elolvassuk, tudjuk, és megpróbálunk jogorvoslatot találni. Jogorvoslatot, korrekciót pillanatnyilag a kormánypártoknak van módjukban elvégezni. Szeretném képviselőtársaimat a kormánypárti padsorokban arra biztatni, hogy ezt a korrekciót tegyék meg. Arról van ugyanis szó, hogy az előzetes felmérések, becslések szerint a státustörvény elfogadása után mintegy 50-80 ezer munkavállalóval számolunk. Ha csak a fele hozza magával a hozzátartozóit, akkor a biztosítottak száma már meghaladhatja a 100 ezret. Ennek a költségvetési kihatásairól nem beszélni nem helyes.

Pontosan ezért szeretném elmondani, hogy az a feltételezés, amelyet a normaszövegben nem, de a kormánypárti képviselőtársaim prezentációjában megismerhettünk, hogy létezik majd egy önálló biztosítási pénztár, kassza, elkülönült biztosítás, amelyben a határon túli munkavállalók fizetnek járulékot, a szolgáltatásokat igénybe vevők számát is tekintve biztosan és garantáltan tartósan deficites lesz. Ezt a deficitet valakinek ki kell egyenlítenie. Ha ez a magyar állam lesz, akkor tudnia kell, hogy mekkora költségekkel kell számolni.

Én tehát arra kérem képviselőtársaimat, hogy számoljanak. Az a javaslat ugyanis, hogy csak személyesen a magyarországi munkavállalóra érvényes a szabályozás, ellentétes azokkal a szabályokkal, amelyek Magyarországon a biztosítási járulékokra és az ezzel megszerezhető jogosítványokra vonatkoznak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 3-6 hónapos munkavállalás kapcsán: a kétperces hozzászólásomban elmondtam, hogy ez hol teremt konkurenciát a magyar munkavállalóknak, hol nem elégíti ki azt az igényt, ahol ma Magyarországon munkaerőhiány van. És az a szabály pedig, amelyik előírná a 16. §-ban, hogy a három hónapos munkavállalás külön szabály és engedélyezési eljárás alapján valameddig, akármeddig meghosszabbítandó, úgy vélem, nem helyes szabály, nem normakövető magatartásra ösztönöz. S még azt is megkockáztatom, hogy egyfajta kormányfüggő kedvezmény lehet egyes határon túli magyaroknak.

Ezért a javaslatunk, amikor arra teszünk indítványt, hogy hat hónap legyen az engedélyezett maximális munkavállalás, de szűnjön meg a külön jogszabályban szereplő, ezt meghosszabbító időtartam, akkor ez egyfelől szigorít, másfelől lehetővé teszi a nem idényjellegű, nem alkalmi munka jellegű munka végzését Magyarországon. Azt gondolom, hogy ez a mi számunkra és a határon túl élő magyarok számára egyaránt fontos.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kései órában és a hozzászólásra szabott igen rövid időben csak felvillantani tudtam néhány aggályt, amelyet a normaszöveg-javaslat figyelmes elolvasása és a szakbizottsági tapasztalatok alapján megtehettem. A módosító indítványok indoklásakor ezeknek az alátámasztásával nyilvánvalóan még tovább tudnám indokolni ezt.

Köszönöm a figyelmüket, és arra számítok, hogy a javaslatainkat közös megegyezéssel el tudjuk fogadni. Ha azok beépülnek a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezetbe, akkor ezt a politikai pártok konszenzusával a Magyar Országgyűlés el tudja majd fogadni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólások következnek. Megadom a szót Surján Lászlónak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Figyelemmel hallgattam Vojnik Mária felszólalását. Látok ugyan némi ellentmondást a hat hónapos javaslat meg a nagy aggodalom között, hogy nagy verseny lesz, hiszen ha megnő a beutazás, az önmagában is versenyhelyzetet jelent, de nem ezt szeretném taglalni.

Arra azonban érdemes egy picit felfigyelni és közösen végiggondolni, hogy a hat hónap mintegy általánossá tétele egyben személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettséggel is jár, ami újabb problémákat vet fel. De a legfontosabb kérdés, amit Vojnik Mária felvetett, az, hogy ezen három vagy hat hónapos periódus alatt a biztosítási jogviszony mire terjed ki.

Én a beszédemben céloztam arra - ha jól emlékszem, nem hagytam ki azt a félmondatot vagy mondatot -, hogy ez egy részleges befizetés, amiért részleges juttatások is járnak. A törvény a következőképpen fogalmaz: a befizetés alapján a munkavállaló külön jogszabályban meghatározott körű egészségügyi és nyugellátásra szerez jogosultságot. Ez pedig a jog nyelvén nem jelenti azt, hogy a magyar állampolgárságú biztosítottakra megállapított jogok automatikusan vonatkoznak azokra az emberekre, akik az életük folyamán néhányszor negyed, vagy néhányszor fél évig itt járulékfizetők voltak. Ez egyszerűen ellenkezik a járulékfizetés logikájával; nem lehet teljes körű ellátást nyújtani azoknak, akiknek nem teljes körű a befizetése. Hiszen a biztosítás kockázatközösséget jelent, és itt ennek a teljes körű közösségvállalásáról nem lehet szó. Én megértem azt, hogy az ellenzék nem szereti a keretjogszabályokat - ezt teljes mértékben megértem. Jobban bele szeretne látni ebbe, hogy mi is lesz emögött.

Ez a probléma, amit a törvény meg akar oldani, olyan, amit nem lehet másképp kezelni, mint keretjogszabályokkal.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

 

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Pósán László képviselő úr, szintén Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Vojnik Mária felszólalásához kapcsolódóan a hat hónapos munkavégzés ügyét emelném ki.

Bevallom őszintén, a felvetést nem értem, olyan értelemben, hogy nem sokkal ezelőtt ön pontosan a munkaerő-túlkínálat aggodalmát fogalmazta meg bizonyos területeken. Ebből logikusan lehetne arra következtetni, hogy itt önmagában probléma a három hónap is. Akkor most hova tegyük a hat hónapot?

 

(22.00)

 

Ha mindettől eltekintünk, tételezzük fel, hogy ez egész egyszerűen logikai bukfenc, akkor is nagyon komoly problémám van ezzel kapcsolatosan. A vezérszónoki körben önök is elmondták - és maximálisan egyet is tudunk ezzel érteni -, a cél az lenne, hogy a szülőföldön való boldogulást segítsük elő. Azt gondolom, a hat hónapos munkavállalással - az egy fél esztendő - nem a szülőföldön való boldogulást segítjük elő, hanem bizony ezzel kimondjuk azt, hogy ösztönözzük a Magyarországra történő áttelepedést. Akkor itt önöknek legalább logikailag mégiscsak rendbe kellene tenni azt, hogy most mit is akarnak, milyen stratégiai célokat követnek, hogyan illesztik ebbe bele a munkaerőkérdést, a munkaerő-piaci kérdést, és valami koherens egységet lássunk, mert így most lógnak szerteszéjjel a szálak, nem tudom őket összefűzni, és nem igazán értem, hogy melyik irányba halad az önök felvetése, ebbe, abba vagy amabba az irányba. Azt gondolom, akkor tudunk egy nyelven beszélni, ha önök is a saját frakciójukon belül egy nyelven beszélnek.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, szintén kétperces hozzászólásra.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Az ellentmondás, amit Pósán képviselőtársam felvetett, nem az én beszédemben van. Egy percig sem vonom kétségbe, hogy van Magyarországon vagy létezhet a jövőben külső munkaerő-szükséglet, ez a külső munkaerő-szükséglet azonban, képviselő úr, nem az alkalmi munkavállalói kört érintő munkaalkalomra vonatkozik. Önök is tudják, hogy elsősorban melyek azok az ipari ágazatok, szolgáltatások, ahol munkaerőhiány jelentkezhet. A határok körüli, elsősorban az idénymunkákhoz kapcsolódó munkavállalói körben ez jelentős kockázatot jelent a határon inneni munkavállalók számára. Két percben nincs idő arra, hogy ezt kifejtsem, de olvassa el az idevonatkozó tanulmányokat, képviselő úr.

Ezért azt gondolom, hogy nem az az ellentmondás, hogy három vagy hat hónap, hiszen az ellentmondást önök is megteremtették azzal, hogy három, de egy külön jogszabály szerint hat hónap, hanem az az ellentmondás ebben, hogy önök nem tudják egészen pontosan - mert én is csak azokra a tanulmányokra hivatkozom, amelyek ebben a tárgyban születtek -, hogy a magyarországi munkavállalási szándék földrajzi területenként, a potenciális munkavállalók esetében életkor szerint, szakképzettség szerint, iskolai végzettség szerint, ágazatonként, ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, szolgáltatás bontásában hogyan fog alakulni. Kalkulálni tudjuk a munkavállalók lehetséges számát abból, hogyan nyilatkoznak a határon túli státusmagyarjelöltek, mit gondolhatunk ma a magyarországi munkaerő-piaci helyzetről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ennek összevetésével kellene eldönteni, hogy ebben az esetben melyiket tekintjük valódi kockázatnak.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt, akit Balogh László követ, az MSZP részéről.

 

DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha időm engedi, a következő kérdések felvetését és átgondolását vázolnám fel. Egy első problémakör kapcsán vizsgálandónak gondolom ennek a törvénynek a hazai jogrendszerben való elhelyezkedését. Az alkotmánnyal való összevetéséről már sok képviselő szólt, ezt röviden fogom tenni, inkább egy másik törvény szellemiségével akarom összevetni, és ez az 1993. évi, hazai kisebbségekre vonatkozó törvény, mert annak fontos megállapításai vannak, amelyen keresztül egyfajta szellemi rokonságot látok a két törvény között, ami hivatkozási alapot adhat számunkra egy ilyen típusú törvény megalkotásához.

Érdemes ezt a törvényt vizsgálni nemzetközi jogi mezőben, megnézni azt, hogy amikor Magyarország, a Magyar Köztársaság ezt a törvényt megalkotja, akkor hogyan lép fel, és mi jogosítja fel erre. Ha még időm engedné, érdemes lenne egyfajta diszkriminációs metszetben vizsgálni ezt a kérdéskört, mert a sajtóban szabad demokrata képviselők gyakran felvetik - Bauer képviselő úr is utalt rá -, hogy valamifajta diszkriminatív szabályokat is sért ez a törvény, amikor nemzeti alapon tesz különbséget. Ezeket szeretném cáfolni, ha időm engedi.

Igaz az, amit Németh Zsolt államtitkár úr mondott, hogy a mainál nehezebb időkben is voltak politikusok - többek között az itt szóba hozott baloldali politikus -, akik a nemzetben való gondolkodás lehetőségét és szükségességét felvetették. Nyilvánvalóan említenem kell - már boldogabb időben - Antall miniszterelnök úr megnyilvánulását, amikor a széles közvélemény számára is érthetően kifejezte annak szükségességét, hogy célszerű és lehet itt Kelet-Közép-Európában nemzetben gondolkodni. Érdekes lenne - de ezt nem teszem, mert az időm nem engedi - az előző kormány politikáját elemezni ebből a nézőpontból, amikor a szomszéd államokkal megállapodások megkötésére törekedett, mert talán ez volt a gerince az ő politikai gondolkodásuknak.

Fontosnak tartom a MÁÉRT létrehozását, ami intézményes kapcsolatot teremt a Magyar Köztársaság és a határon túl élő nemzettestek között. Nagyon fontosnak gondolom ennek a törvénynek az elfogadását, ami minőségileg más kapcsolatot fog jelenteni a Magyar Köztársaság és a külföldön lévő magyar közösségek és egyedek között, mert létrehoz egy eddig hiányzó közjogi kapcsolatot - nem győzőm eleget hangsúlyozni ennek az érték voltát. Az a felelősségi klauzula, ami az alkotmányban megfogalmazódik, a 6. § (3) bekezdésben - aminek normatív tartalma eddig is vitatott volt, hiszen ez csak egy politikai deklaráció volt -, a törvény elfogadásától kezdődően megfogható normatív tartalmat, közjogi tartalmat kap. Ez ennek a törvénynek mindenképp egy értéke.

Ha a hazai kisebbségi törvénnyel összevetem ezt a törvényt, akkor ennek a kisebbségi törvénynek egy rendelkezését hadd idézzem a figyelmükbe. Amikor az alapvető rendelkezések között, a 4. § (3) bekezdés - csak az utolsó fordulatát mondom, bár a többi is szép és veretes, csak az időm nem engedi - utolsó fordulatában a szülőföldhöz való jogot szabályozza a kisebbségi törvény, akkor így szól: "az óhazához és annak kultúrájához, hagyományaihoz való kötődés szabadságát jelenti", és ami nagyon fontos, oltalmát is jelenti. Ennek az utolsó fordulatnak van jelentősége, mert ha nemzetközi kitekintést teszek, és megnézem, hogyan lép fel a Magyar Köztársaság mint a nemzetközi jog egyik alanya, amikor ezt a törvényt meghozza, akkor ha Dél-Tirollal előjött néhány képviselő, ez egész más környezet, egész más példa, Ausztriának sokkal nagyobb jogosítványai vannak, a nemzetközi jogban egyedülállóan egyfajta védőhatalomként, Schutzmachtként léphet fel. Nyilvánvalóan itt nincsen szó arról, amit lehetőségként a kétoldalú, Olaszország és Ausztria közötti egyezmény Ausztria számára megadott, de egyfajta oltalmazó hatalomként Magyarország is felléphet. Ezt teszi minden egyes kultúrország Európában, amikor az ilyen típusú törvényeit megalkotja.

Ez az igazi nézőpont. Nem az a kérdés, amit Bauer képviselő úr felvetett, hogy nézzük meg más típusú országok törvényeit, és a mi törvényünk melyik törvényekhez hasonlít. Ha kelet-közép-európai törvényekhez hasonlít, akkor ez nem igazi nézőpont - ezeket az országokat sorolta -, hanem nyugat-európai példákat szeretne látni. Németország példáját is hozhatom. Én Baranya megyei képviselő vagyok, nagyon jól tudom, hogy nincs Baranya megyében olyan település, ahol német közösség él, és Németországnak ezt a fajta oltalmazó áldását ne élvezné ez az adott baranyai közösség, mert Németország számtalan csatornán ezeknek a közösségeknek forrásokat juttat el, és ez így helyes. Ezt a magyar kisebbségi törvény helyesli, amikor egyfajta oltalmazó hatalomként, oltalmazó anyanemzetként elismeri Németországot, de mondhatnám Romániát, Horvátországot és az összes többi országot, hogy nyilvánuljon így meg a hozzátartozó kisebbségek irányában, a kisebbségek felé, amely kisebbségek tagjai nyilvánvalóan magyar állampolgárok.

Ez az igazi nézőpont. Ha ezt mi elismerjük, és elismertük 1993-ban a hazai kisebbségi törvény megalkotása során, akkor teljes joggal alkotunk egy ilyen típusú törvényt, amikor a Magyar Köztársaság és a Magyar Köztársaság határain kívül rekedt nemzettestek és az ahhoz tartozó magyar polgárok kapcsán szabályozzuk ezt a kérdést. Felfogásom szerint ez az igazi nézőpont.

 

 

(22.10)

 

 

Egy másik kérdéskör a diszkrimináció problémája. Jól tudjuk azt, hogy a nemzetközi jog általános szabályai - itt szokásjogi szabályokra kell utalnom -, a megkötött nemzetközi szerződéseink, az Európai Közösség joga és az Európai Unió joga szerint is nagyon fontos, alapvető érték mindenfajta diszkrimináció tiltása. Érhet-e minket olyan vád, hogy mi nemzeti alapon különbséget teszünk ember és ember között? - mint ahogy ez megfogalmazódott, legalábbis én ezt kiéreztem Bauer képviselő úr megszólalásából. Ha valahol ezt fel lehet vetni, akkor talán abban a mezőben, amikor alanyi jogon juttatunk valamit külföldön élő, magyar nemzethez tartozó nem magyar állampolgároknak. De azért szeretném jelezni a képviselőtársaimnak, hogy a forrásoknak, amit ennek a törvénynek szánunk, ez csak egy töredéke. Öt és fél-hatszorosa azoknak a forrásoknak a nagysága, amelyek nem ilyen címen juttatnak kedvezményeket, támogatásokat a határon túli magyaroknak, hanem pályázati rendszerben, közhasznú szervezet közbeiktatásával, azaz nem alanyi jogon juttatják ezeket a forrásokat. Ez a megoldás konform, és megfelel az Európai Unió jogának, mint ahogy a törvény általános indoklása erre hivatkozik is.

A diszkriminációs vádakkal szemben még milyen érveket hozhatunk fel? Felhozhatunk politikai érveket is. Ezek egyszerűen úgy hangzanak, hogy Románia, Szlovákia, Horvátország is hasonló típusú törvényeket alkotott meg. Ez persze csak egy politikai érv. A nemzetközi jogi vizsgálódás kapcsán ez nem egy hatásos érv, mert ezek a nemzetközi jogi dokumentumok, amelyeket Magyarország is aláírt, objektív jellegűek. Nekünk végre kell hajtanunk ezeket az egyezményeket, a benne foglalt elveket, és nem hivatkozhatunk egy másik ország megoldására.

De már talán hathatósabb érv a törvény 1. § (2) bekezdésére hivatkozni, amikor azt mondjuk, hogy nyilvánvalóan ezek a kedvezmények és juttatások járnak annak a házastársnak, aki nem magyar, vagy annak a gyereknek, aki nem magyar, de együtt él, családi közösségben él a magyar állampolgárral. Ez ott van benne a törvényben, tehát ez már egy, a diszkriminációs vádakat lerontó érvelés lehet.

Az igazi érv, amit a hazai kisebbségi törvénnyel való párhuzam kapcsán már megemlítettem: mi nemhogy a kölcsönösség lehetőségét vetjük fel ezeknek az országoknak, hanem azt tudjuk demonstrálni, hogy mi eddig is így tekintettünk a környező országokra, eddig is természetesnek tekintettük, hogy egyfajta oltalmazó anyaországként, egyfajta oltalmazó hatalomként - talán merész ezt a "hatalom" kifejezést használni az "oltalmazó" jelző után, de a dolog lényege végül is ez - lépjenek fel olyan magyar állampolgárok segítése és támogatása érdekében, akik a horvát nemzethez, a román nemzethez, a szlovák nemzethez tartozónak érzik magukat. Ez az igazi hivatkozási alap felfogásom szerint, amiért mi meghozhatunk egy ilyen típusú törvényt. Ennek szükségességét én fontosnak vélem, és meggyőződésem, hogy ez teljes mértékben illeszkedik az európai jogi gondolkodásba, és illeszkedik az európai kultúrállamok gondolkodásába.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Balogh László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Weszelovszky Zoltán, a Fidesz részéről.

 

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Közel 3 millióra tehető a határon túl élő, Kárpát-medencei magyarok száma. Óriási ez a szám - de a felelősség is, amelyet az anyaország köteles viselni a sorsuk iránt. Szerencsére az 1989-es alkotmánymódosítás óta nemcsak erkölcsi, hanem alaptörvényben foglalt felelősségről is szó van, amelyet a Magyar Köztársaság a határain kívül élő magyarok sorsáért visel, egyben kötelessége, hogy kapcsolatukat az anyaországgal segítse, előmozdítsa. Így természetes, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat az alkotmány e két mondatát próbálja konkretizálni.

A törvény beterjesztését nemcsak az alkotmánymódosítás óta eltelt tizenkét év érlelte meg, hanem a Magyar Köztársaság európai uniós csatlakozása is kikényszeríti, hiszen a csatlakozás pillanatában a közel 3 millió Kárpát-medencei magyar az Unión kívüli harmadik ország polgárává válik, aki ha az anyaországba akar jönni, szembetalálja magát a vízumokkal, a schengeni határzárral és a munkavállalás akadályaival. Ahhoz, hogy az ő helyzetük kezelhető legyen, a magyar külpolitikának el kellene fogadtatni az Európai Unióval és a környező országokkal azt, hogy a határainkon túl élő magyar kisebbség helyzete nem megoldott, ilyen problémával más csatlakozni kívánó ország nem küszködik, ez egyedi magyar probléma, amely egyedi megoldást igényel.

A Magyar Köztársaság számára a határainkon túl élő magyar kisebbségek helyzetének megoldása alapvető nemzeti ügy. A problémát pedig úgy kell és úgy is szeretnénk megoldani, hogy a határainkon túl élő magyar kisebbség a lakóhelyén, annak az országnak a polgáraként boldoguljon, ahol él.

Tisztelt Ház! Ellentétben a kormánypárti képviselőtársaimmal, olyan érzésem van, hogy a kormány három területen késlekedett, illetve nem tett meg mindent azért, hogy a törvény elfogadása, majd pedig az alkalmazása zökkenőmentes legyen.

1. Először is a szomszédos országokkal mindenképpen szélesebb körű konzultációra lett volna szükség azért, hogy a magyar kisebbség számára nyújtandó pluszjogosítványokat ne gyanakvással fogadják, hanem az anyaország természetes gondoskodásaként fogják fel.

2. Meg kellett volna szerezni az uniós tagállamok támogatását azért, hogy a határon túli magyarok hazánkban történő munkavállalása mögött ne a schengeni egyezmények kijátszását sejtsék.

3. Ez a törvény széles körű belpolitikai támogatás nélkül nem működik, hiszen a törvénnyel való egyet nem értés szembefordíthatja a "belmagyar"-t a "külmagyar"-ral. Mindhárom terület fontos, kiemelt figyelmet érdemel, amellyel még nagyon sok dolga kell hogy legyen a kormányzatnak.

Ami a törvény előkészítését illeti, véleményem szerint túl későn vált nyilvánvalóvá a kormány álláspontja arról, hogy milyen jellegű támogatást milyen összegben és milyen csatornákon át akar eljuttatni a határon túl élő magyarokhoz. Az előkészítés időszakában megalapozatlan illúziók keltődtek, túlzott várakozások alakultak ki, amelyek leértékelhetik a törvény rendelkezéseit, és keserű szájízt keletkeztethetnek a határon túl élők körében, akik ennél többre számítottak.

Vita volt az előkészítés során arról is, hogy az anyanemzet felelősségét hogyan kellene kifejezésre juttatni - a külpolitikában például a szomszédokkal kötött kétoldalú megállapodásokon keresztül, vagy a gazdasági eszközökkel, elsősorban a magyarországi munkavégzés biztosításával, vagy meg kell maradni a kultúra területén. Szerencsére a törvénytervezet az előkészítés során megjelölt területeket többé-kevésbé a szabályozás körébe vonta. A szabályozás nehézségeit csak fokozta, hogy óriási vita folyt arról, kit kell magyarnak tekinteni, miként arról is, hogy hol van az a határ, amikor a törvény még nem sérti a szomszédos állam szuverenitását.

Ami a törvény rendelkezéseit illeti, az alábbi területeket tartom a leginkább problematikusnak. Támogatást csak a magyar igazolvánnyal vagy a magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezők kaphatnak. Igazolványt viszont - kevés kivételtől eltekintve - az kaphat, aki rendelkezik a határon túli társadalmi szervezet ajánlásával, melynek nyomán a magyar államigazgatás az igazolványt kiadja. Ezzel kapcsolatosan három probléma van:

1. A törvény nem fogalmazza meg az ajánlás kiadásának tartalmi és eljárási feltételeit, pedig ez szükséges lenne.

2. A törvény nem sorolja fel az ajánlás megadására jogosult társadalmi szervezeteket, így ebből még viták, konfliktusok keletkezhetnek.

3. A törvény rendelkezései nyomán az ajánló szervezetek közvetve magyar közhatalmi jogosítványokat gyakorolnak, ami jogi bonyodalmakat okozhat.

Felvethető, hogy vajon a törvény rendelkezései valóban elősegítik-e a szülőföldön maradást. Tartok tőle, hogy sokkal több, nem Magyarországon igénybe vehető kedvezményre, támogatásra lenne szükség az említett cél eléréséhez, mint amennyit a tervezet adni kíván.

A magyarországi munkavállalás szabályozása eredményezheti talán a legnagyobb csalódást az érintettek körében. Először is a három hónapos foglalkoztatás tipikus vendég-, illetve szezonmunka, amely éppen nem a határon túli magyar szürkeállomány anyaországban történő hasznosítását eredményezi. Másodszor: kedvezményeket kell adni a magyar munkáltatóknak azért, hogy megérje nekik a legális munkáltatás. Ma ugyanis az a helyzet, hogy a haszon a feketefoglalkoztatásban és a megalázóan alacsony bérekben van. Harmadszor: az államnak mérsékelnie kellene az engedélyezési eljárások és a foglalkoztatás költségeit, valamint rövidíteni az eljárást, hogy a határon túli magyaroknak is megérje a legális munkavégzés, az ezzel kapcsolatos adminisztrációt pedig a munkaügyi központoknak kellene felvállalniuk.

 

 

(22.20)

 

Problémákat fog okozni a magyar egészségügyi ellátás igénybevétele. A magyar egészségügy még a határon belül élőkkel kapcsolatos feladatait sem képes maradéktalanul ellátni. A törvény elfogadása után megnövekedő terheket pedig csak úgy lehet rárakni, ha az állam jótáll mindezért, magyarul, megfizeti az ellátás árát. Hiú remény abban bízni, hogy ez majd a járadékbefizetésekkel megoldódik.

Kétségtelen tény, hogy a törvény elfogadása pluszterheket ró a magyar társadalomra. A terheket azonban sokkal jobb szívvel viselné el a lakosság akkor, ha a támogatások normatív alapon, átláthatóan, mindenki számára világos módon jutnának el a címzettekhez. Talán az egyik legnagyobb problémája a törvénynek az, hogy a támogatások szétosztásának nincsenek világos szabályai, amelyek garanciát nyújtanának arra, hogy a pénzt és az egyéb juttatásokat az kapja meg, aki rászorul, illetve akinek a törvény ezt biztosítja. Amikor az országon belül is van szegénység, a nem kellően világos, nem normatív támogatási rendszer sandaságokat, gyanakvást eredményezhet, szembeállítva egymással a hazai és a határon túli magyarokat.

Tisztelt Ház! A fentiekben megfogalmazott kételyek módosító indítványokkal kiküszöbölhetők. Ha ez így lesz, akkor pedig remény van arra, hogy a törvény akár csendes kétharmaddal is elfogadhatóvá válik.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra többen is jelentkeztek. Megadom a szót Surján László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán éppen ennek a zárómondatnak a folytatását mondom, hogy ha csendes kétharmadra törekszünk, akkor van néhány olyan pont, ami újra meg újra előjön a vitában, ami úgy érzem, hogy fölösleges. Ez a bizonyos egyeztetési kérdés. Mintha elbeszélnénk egymás mellett, egyeztettünk, nem egyeztettetek, miért nem egyeztettetek, mikor nem egyeztettetek jellegű vitáink vannak. Én adnék ennek az ügynek egy másik dimenziót. Körülbelül ugyanannyit egyeztettünk - ebben talán megegyezhetünk mind a ketten -, mint amennyit azok a szomszéd országok, amelyeknek ilyen törvényük, rendelkezésük, jogszabályuk van, velünk egyeztettek annak idején. S ha ebben meg tudunk egyezni, akkor nem kell erről többet vitatkoznunk.

Talán Szűrös Mátyásra hivatkoznék még, ő azt mondta, hogy ebben az ügyben egyfajta önbecsülésnek is meg kell nyilvánulnia a magatartásunkban. Mi magyar törvényhozók vagyunk, és itt hozunk törvényeket, és természetesen konzultálunk mindenkivel, akit érdekel, hogy milyen törvényeket hozunk. De nem tehetjük függővé mások akaratától a mi döntésünket.

 

ELNÖK: Balczó András (sic!) képviselő úr következik.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Nem ellenvéleményt kívánok megfogalmazni dr. Balogh László hozzászólásával kapcsolatban, hanem tekintettel arra, hogy abban a szakbizottságban, ahol mi megvitattuk ezt a javaslatot, több olyan kérdést, ami részemről is felmerült, az előterjesztő megválaszolt, tehát bizonyos szempontból úgy érzem, hogy felvetett kérdéseinek egy része tulajdonképpen már a mostani szinten és stádiumban ismert.

Abban, hogy milyen tartalmi szempontok alapján dől el majd az, hogy ki tekinthető e törvény vonatkozásában a magyar nemzethez tartozónak, ebben két feltétel van. Az egyik az identitás vállalása írásbeli nyilatkozattal, a másik pedig a magyar nyelv ismerete. Tehát ez körülhatárolt.

Az ajánló szervezetek megítélésem szerint közvetlen közhatalmi jogosítványt nem gyakorolnak, mert pont attól ajánló szervezetek, hogy az erre feljogosított magyarországi intézmény lesz az, amelyik az elbírálást követően - és nyilván adott esetben például bizonyos nemzetbiztonsági szempontot, kockázatot is ellenőrizve - adja ki, ha tetszik, közhatalmi jogosítványt gyakorolva a magyar igazolványt, tehát közvetlenül az ajánló szervezetek ezt nem teszik meg. Valóban felmerül, hogy melyek az ajánló szervezetek, mert nagyon általános definíció szerepel, és a külhoni magyarság teljességét átfogó szervezet kell hogy legyen, és alkalmasnak kell lennie technikailag a feladat lebonyolítására. Kiderült, hogy itt nem több ajánló szervezetről van szó, hanem adott esetben egyről, amelyen belül képviseltetik magukat a legitim elfogadott politikai szervezetek, egyházak, tehát ez a kérdés e szerint oldódik meg.

A normatív úton való eljuttatásnak számos nehézsége van. Én úgy érzem, hogy az összeget tekintve pedig 20 milliárd a legerősebb becslés SZDSZ-szakértő részéről, ha 5 milliárd forintot tekintünk bevételnek, akkor az azt jelenti, hogy a 2002. évi költségvetésben mintegy 3,3 ezreléket fordítunk arra, hogy a 15 millió magyart ne csak lélekben érezzük magunkhoz tartozónak, hanem ezzel a tettel is. Úgyhogy nagyjából ezek az arányok.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Kelemen András képviselő úr következik.

 

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Elhangzott az a kifejezés, hogy az egyeztetéssel lehetett volna azt elérni, hogy a szomszéd államok ne gyanakvással fogadják a törvényalkotási folyamatunkat. Én azt hiszem, hogy az a többségi politika, amely a kisebbségi magyarságtól megtagadja a közigazgatási egység létrehozását, amely fél attól, hogy esetleg magyar nyelvű püspökük lesz, az a gyanakvás nagyon kérdéses, hogy kioltható-e egyeztetésekkel, hiszen más törekvések húzódnak meg mögötte.

Én nem olyan régen, talán egy hónapja szlovák újságíró tollából olvastam egy nagyon elgondolkoztató megfogalmazást, hogy az a többségi politika, amelyik kirekeszti a kisebbséget, tulajdonképpen az az oka annak, hogy ezek a kérdések ilyen élesen merülnek fel, és azt hiszem, itt az igazi gond ebben a kérdésben.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Szűrös Mátyás képviselő úrnak adom meg a szót.

 

DR. SZŰRÖS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Úr! Nem kívánok senkivel vitatkozni, csak szakmailag megfogalmazni egy általános kérdést.

Konzultáció. Van, amiben a diplomáciában, a nemzetközi kapcsolatokban konzultálni kell, van, amiben tájékoztatni kell. Én osztom azt az álláspontot, amit röviden vázolt a miniszter úr, hogy természetesen eljöhet annak az ideje, amikor kész lesz ez a törvény, akkor akár át is adhatjuk a partnereknek, hogy kérem, mi ilyen és ilyen elgondolásokkal fogjuk a kapcsolatokat fejleszteni a határon túli magyarokkal. Tudniillik azért a nemzetközi kapcsolatokban és jogban már eljutottunk odáig, hogy az emberi jogok kérdése - és idetartozik a kisebbségi jogok kezelése - nem belügy ma már. Jóformán egyedül Kína meg néhány ilyen ország helyezkedik erre az álláspontra, amelyek minden ilyen jellegű kérdést belügynek tekintenek, és elhárítják a dolgot.

Tehát anélkül, hogy én bárkivel is vitatkoznék - többen fölvetették a kérdést -, úgy gondolom, hogy ilyen kérdésben nem konzultálni kell, hanem amikor már kialakult egy végleges szöveg, amit az Országgyűlés elfogadott, arról illik baráti szellemben tájékoztatni a szomszédos államok vezetőit, kormányait.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Weszelovszky Zoltán képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt Szabó Vilmos követi, az MSZP részéről.

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A most tárgyalt törvényjavaslat címe és célja szerint a szomszédos államokban élő magyarokról szól. Úgy látom, hogy ez a legalkalmasabb lehetőség arra, hogy a téma kategóriáinak ellenpontozásával az összmagyar integráció koncepcionális kiterjesztését elérhessük. Ehhez a szomszédos államok mellett a határokon túl a világ szinte minden részében szétszóródott magyarságra kell gondolnunk, és az élő magyarok mellett a meghaltak emlékéről kell szólnunk. Ez nem mai keletű igény.

Dsida Jenő, az 1930-as évek szép szavú költője ezt így fogalmazta meg: "Magyarok, Afrikában, Ázsiában,/ Párizsban, vagy Amerikában/ üljetek mellém! Ti eztán születők, s ti porlócsontú ősök,/... üljetek mellém!"

Tisztelt Ház! Nem más a magyar polgári kormány alapfilozófiája sem, hiszen két vállalt jelzője két feladatvállalás.

 

 

(22.30)

 

Egyfelől: a nemzet évtizedek óta nehéz sorsát az élet és a halál méltóbb keretei közé törekszik helyezni; másfelől: a magyar nemzet egységét a határok szellemi átjárásával, az összetartozást semmiféle nemzetközi szabályt át nem hágó módon törekszik megvalósítani.

Európában már régen megindult az a tendencia, hogy a határvonallal szétmetszett nemzetrészek a gyűlölködés szítása helyett mintegy szomszédolni járnak át egymáshoz. A svájci francia, a németországi francia úgy megy át Franciaországba, mintha másik városba menne. Tudjuk persze, hogy ez sem ment rövid alatt, s azt is figyelembe kell venni, hogy e kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás könnyedségét anyagi nyűgök nem gátolták.

Nekünk a szomszédban élő magyarok számára, ha a határ átjárhatóságát biztosítjuk, támogatásokat és kedvezményeket is biztosítani kell, mert jóllehet mint anyaország mi sem vagyunk gazdagok, de a határon túli magyarság többnyire még szegényebb.

Az összmagyar integráció kiterjesztése - amiről hangsúlyosan szólni szeretnék - alapvetően nem pénz, hanem szándék. Annak a szándéka, hogy a nagyvilágban szétszóródott, jelentős, kiemelkedő személyiségek emlékét, szellemét felkutassuk és hazahozzuk. Ez a folyamat központi akarat és irányítás nélkül is megindult. Példaértékű a magyarországi magyarság számára az a meg nem ingó nemzettudat, mely még a külföldre kerültek második, harmadik generációját is áthatja. Példaként Albert Tezla professzort említem, kinek szülei a századelő kivándorlási hullámával vetődtek Amerikába, és aki már Indiana államban született meg. A minnesotai egyetem irodalomtanáraként 1987-ben kiváló magyar nyelvű, kétkötetes művével jelentkezett Magyarországon, az amerikás magyarok sorsának részletes, dokumentatív, ma is történeti értékű feldolgozásával.

1990-től pedig hosszú sorban tértek s térnek haza a nagyvilágban élt, halt magyarok. Bartók Béla hamvai is hazatérek, Márai Sándornak csak az életműve. Közismert magyar színészek telepedtek haza meghalni, s eddig a magyarság számára ismeretlen nagyságok emléke, hagyatéka jelent meg. Emlékeznek Földes Andor világhírű zongoristáról a Zeneakadémián is, szobrot állít a szülőhely Galamb Józsefnek, aki a Ford gyár főkonstruktőre volt, s ki hitte volna, hogy emlékükkel, hagyatékukkal ma számunkra ismeretlen Nobel-díjas magyarok is megjelennek. Békesy György Nobel-díjasunk hagyatéka Hawaii szigetéről érkezett haza. Most került végső nyughelyére az 1966-ban Freiburgban elhunyt Hevesy György, aki a világ 23 tudományos társaságának volt tiszteletbeli tagja, a kémiatudomány Nobel-díjasa. Vajon ki ismerte őt itthon? Vagy hányan?

A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatot természetes módon a külügyminiszter nyújtotta be. Abban reménykedünk, hogy a kiépülő konzuli rendszer alkalmas lesz arra, hogy a nagyvilágban szétszóródott nagy magyarok emlékét ki-ki a saját területén felkutassa s hazahozza. Abban reménykedünk, hogy itthon nemcsak a személyes elkötelezettségű szülőhely, alapítvány vagy egyéb civil szervezet, hanem kormányzati, össznemzeti fogadókészség is lesz számukra. Hiszen munkásságuk, személyiségük, értékeik tudatosításával, megismerhetőségével a magyarság, a társadalom egésze lesz gazdagabb. És ki vitatná, hogy mindennek nemzetközi visszahatása is lehet, melynek következményeit a határon túl élő magyarság is élvezheti?

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Szabó Vilmos képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Révész Máriusz.

 

SZABÓ VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezet bevezetőjében - helyesen - megfogalmazódik a célok között a közép-európai térségen belüli regionális kapcsolatok fejlesztésének az igénye, illetve az ott élő magyarok szülőföldjükön való boldogulásának elősegítése.

Ezekhez kapcsolódóan, tágabban értelmezve egy nagyon fontos külpolitikai aspektusra szeretném ráirányítani a figyelmünket, nevezetesen: a törvénytervezetnek a szomszédságpolitikánkhoz való illeszkedésére. Azt gondolom, mindnyájunk számára világos és egyértelmű, hogy ez egyáltalán nem elhanyagolható kérdés. Nem elhanyagolható kérdés az, hogy az elfogadásra kerülő törvény javítja vagy rontja Magyarország kapcsolatait a szomszédos országokkal. Oldja a múltban felhalmozódott ellentéteket, vagy inkább feszültségeket gerjeszt? Hozzájárul a térség stabilitásának erősítéséhez, vagy inkább gyengíti azt? De nem elhanyagolható kérdés az elfogadásra kerülő törvény végrehajtása szempontjából sem: egy ellenséges közegben kerül majd sor a végrehajtásra vagy nem ellenséges közegben, netalán tán barátságos közegben?

Tisztelt Képviselőtársaim! Miközben úgy fogalmaztam, hogy mindnyájunk számára világos és egyértelmű, hogy ezek nem elhanyagolható és fontos kérdések, úgy tűnik az eddigiekből, hogy a kormány nem így tekint ezekre. Az elmúlt hetekben szembesülnünk kellett a szomszédos országok kormánypolitikusainak, vezető politikusainak a megnyilvánulásaival, kritikus véleményeivel. És itt tudatosan nem a nacionalista, populista politikai erők és képviselőik véleményeire szeretnék utalni, hanem kormányszintű megnyilatkozásokra.

A leglényegesebb pontja a kritikáknak az, hogy a magyar kormány nem kezdeményezett előzetes konzultációt, nem figyelt a megfelelő időben történő tájékoztatásra. És lehet sorolni a konkrét példákat, ahogy már ez eddig is történt. Az elmúlt hetekben a román kormányfő, a külügyminiszter, az igazságügy-miniszter s más vezető politikusok is hangot adtak aggályaiknak és kételyeiknek. A román külügyminiszter azt is felvetette, megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy közös álláspontot alakíthatnának ki a Magyarországgal szomszédos államok a készülő státustörvénnyel kapcsolatban.

A mai nap híre, hogy a román szenátus külügyi bizottságának elnöke úgy nyilatkozott, hogy Románia területén esetleg nem fogják alkalmazni a határon túli magyarokra vonatkozó törvényt. A jövő héten meghallgatják a külügyminisztert e témában, mivel román állampolgárok státusát érintő törvényről van szó.

De említhetek szlovák megnyilatkozást is: április végén Dzurinda miniszterelnök úr budapesti látogatása során adott hangot aggályainak. Ő is felvetette: a törvény megronthatja a légkört Magyarország és a szomszédai között, illetve a szomszédos országokon belül is. Ha óvatosabban, de Ukrajnából is érkeztek ilyen jelzések. Ők is remélik a szomszédos országokból érkező aggályok figyelembevételét.

Szintén a mai nap híre, hogy az EBESZ kisebbségi főbiztosa, Max van der Stoul budapesti tárgyalásain arra kérte a magyar vezetést, hogy folytasson e témában párbeszédet a szomszédos országok kormányaival.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ezek mellett nem lehet egyszerű kézlegyintéssel elmenni, sem azokkal a magyarázatokkal, amelyek itt elhangzottak. Bár miniszter úr már az előbb megkísérelte, hogy megmagyarázza, én mégis azt gondolom, joggal teszem fel a kérdést: miért nem tekintette a magyar kormány fontosnak, hogy nyitottságot tanúsítson és előzetes konzultációkat kezdeményezzen? Miért késlekedett és késlekedik ezzel?

 

 

(22.40)

 

A külügyminiszter úr nemrég úgy nyilatkozott egy romániai lapnak, hogy kérés alapján szívesen konzultálunk, és minden felvetett kérdésre kimerítő választ adunk. Gyakorlatilag ezt az álláspontját megismételte itt is az előbb.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, azért sem érthető, mert tudunk érvelni és vannak válaszaink. Meggyőződésem, hogy a legsúlyosabb kételyeket el tudjuk oszlatni, ezekre már itt, a mai vita során is elhangzottak példák, hogy Szlovákiában 1997-ben, Romániában 1998-ban már elfogadtak ilyen törvényt, napirenden van Ukrajnában is, Lengyelországban is, és lehetne tovább sorolni. Nem értem tehát a kormányt - miért késlekedett? Őszintén remélem, a kormány belátja, hogy itt hibázott, és nem ragaszkodik tovább ahhoz, hogy ha van kérés, kérdés, aggály vagy felvetés, akkor arra majd kimerítően válaszolunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Történelmi felelősségünk és kötelességünk a határon kívül élő magyarsággal való törődés, de történelmi felelősségünk a jószomszédi viszony kialakításához és fenntartásához való hozzájárulás is. Azt gondolom, a nyitottság itt jó befektetés, jó történelmi befektetés.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

ELNÖK: Balczó Zoltán kétperces hozzászólásra jelentkezett.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Szabó Vilmos hozzászólásából az derül ki, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál egy lényeges alapszempont, hogy a szomszédságpolitika alatt azt értjük, hogy a környező országokkal ápolt jó és baráti viszony az, ami fontos, és ennek tulajdonítunk elsőbbséget azon alkotmányos kötelességünkhöz képest, amely szerint a határon túli magyarokért felelősséget kell éreznünk. Én az elmondottakból nem azt éreztem ki, hogy mindkettőt azonos súllyal kell vagy netán elsődlegesen ezt az alkotmányos felelősséget kell teljesíteni, hanem ennek a bizonyos jószomszédi viszonynak az ápolása előbbre való egy ilyen alkotmányos kötelezettség teljesítésénél.

A nem nacionalistának és nem populistának minősített román kormányfő tette azt az eléggé populista kijelentést - amit már itt említettem -, hogy egyszer arra ébredünk Erdélyben, hogy 7 millió magyar van. Nos, ez a kijelentés számomra azért teszi kétségessé az előzetes konzultáció szükségességét és sikerét, mert ebben valami magyarokkal való riogatás jelenik meg. Azt, hogy már a közös álláspont kialakítására törekednének egy még nem létező törvénnyel kapcsolatban a körülöttünk lévő országok, szinte jelképesen mondva mintegy Kis-Antant-szerveződést érthetnénk alatta. Természetesen reméljük, hogy ez nincs így. Reméljük azt, hogy amikor megismerik a törvényjavaslatot, ezek az aggodalmak természetesen megoldódnak.

Úgy gondolom, Szűrös Mátyás megfelelő, több évtizedes diplomáciai tapasztalatai és ezen a téren meglévő ismeretei alapján fejtette ki azt a véleményt, ami a konzultáció és a tájékoztatás szükségességére vonatkozik. Azt hiszem, ezt mértékadónak tekinthetjük.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt, akit majd Kocsi László úr követ.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt a vita vége felé vissza akarok térni arra a kérdésre, hogy miért van szükség Magyarországon erre a törvényre. Ha ezt a kérdést feltesszük, akkor erre alapvetően két választ tudok adni. Úgy gondolom, a kérdésre adott válasz morális szempontokkal is indokolható, és úgy gondolom, Magyarország gazdasági érdekével is indokolható.

Aki járt már a határon túli magyarlakta régiókban, járt már Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban, úgy gondolom és ez az általános tapasztalatom, hogy másképp látja ezt a kérdést, megváltozik a szemlélete. Elég ehhez átélni kisebb történeteket is, elég szembesülni azzal, hogy néhányan több tíz kilométerrel többet hajlandóak csak azért autózni, hogy magyar MOL-kútnál tankoljanak, vagy elég elmenni, mondjuk, Kallós Zoltán népzenegyűjtő válaszúti kúriájába, ahol látjuk azt, hogy beépítették a tetőteret, elég puritán körülmények között ágyakat helyeztek el hihetetlen sűrűséggel egymás mellett, azzal a szándékkal, hogy hamarosan oda gyermekek fognak költözni. Igazán akkor szívszorító ez a történet, amikor megtudjuk, hogy ide 6 és 10 év közötti gyerekeknek kell költözniük, azért és csak azért, hogy magyar nyelven, az anyanyelvükön tanulhassanak. Nagyon sok hasonló történet van; Kőhalomban például szintén egészen hasonló a helyzet, de nagyon sok helyen Erdélyben és másutt is szembesülhetünk azzal, hogy például a magyar hagyományok, a magyar népzene, a magyar néptánc mit jelent a határainkon túl élő magyarok számára.

Déván van egy ferences árvaház, tulajdonképpen az egyetlen magyar nyelvű árvaháza Erdélynek. Itt is hihetetlen dolgokat tapasztalunk, de az egyik legszomorúbb történet, amikor elmondja a szerzetes atya azt, hogy aki nem ide kerül magyar nyelvű árvaként, az gyakorlatilag minden kapcsolatát elveszíti az anyanyelvével, és rengeteg magyar anyanyelvű árva gyerek van a különböző román nyelvű árvaházakban, és bizony az a szomorú helyzet, hogy sok gyerek érkezett ezekből az árvaházakból hozzájuk, akik már elfelejtettek magyarul, és románul sem tanultak meg. Nos, aki ilyen történetekkel találkozik, az azt hiszem, mindenképpen érzi azt, hogy valamit itt Magyarországon tenni kell, és morálisan mindenképpen indokolható ennek a törvénytervezetnek a benyújtása. Sőt Böjte Csaba ferences szerzetes atya arra is felhívta a figyelmemet, hogy minden magyar székely falu közepén ott áll az első és második világháborúban elesett hősi halottak emlékműve, és igazán nem ők tehetnek arról, hogy a határ túloldalára keveredtek. Tehát aki ezekkel a történetekkel találkozik, átéli ezeket, az indokoltnak találja ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztését.

A mai világban azonban ez nem elég. Ha hallgatjuk a rádióadásokat, olvasunk egy-két újságban megjelent olvasói levelet, akkor látjuk azt, hogy nagyon gyakori az a kérdés, hogy miért erre fordítjuk a pénzt. Nincs Magyarországon szegénység? Nincsenek Magyarországon problémák? Miért a határon túli, más országok állampolgáraira fordítjuk a magyar költségvetés pénzét?

Én úgy gondolom, hogy ennek a törvénytervezetnek a benyújtása gazdaságilag is indokolható. Alaposan végig kell azonban gondolni; a kiadások nagyon könnyen számíthatók. A Külügyminisztériumban készült egy becslés, hogy ez milyen összegbe kerül, és kijött az, hogy két év alatt körülbelül 8-9 milliárd forintba. De abból, hogy a szomszédos országokban élnek magyarok, rengeteg gazdasági haszna is van Magyarországnak. Ha példát akarnék mondani, akkor kicsit hasonlít ez a Forma-1-re. Ott is nagyon könnyű kiszámítani, hogy a Forma-1-es versenyfutam megrendezése Magyarországnak mekkora összegbe kerül, mennyit áldoz erre a költségvetés, és sokkal bonyolultabb kiszámítani, milyen hozadéka van a többlet turistabevételnek, hogyha elfoglalják a szálláshelyeket ezek a vendégek, több százezren itt töltenek el néhány napot Magyarországon. Ha alaposan utánaszámolunk, akkor kijön az, hogy ez a versenyfutam nem ráfizetéses, és érdemes megrendezni. Azt gondolom, érdemes utánaszámolni annak, milyen hozadéka van Magyarország számára, hogy a szomszédos országokban élnek magyarok.

Azt gondolom, nagyon sok számítás lát napvilágot Magyarországon például az agyelszívásról, hogy a képzett munkaerő külföldre, Nyugat-Európa, az Egyesült Államok irányába távozik Magyarországról, ez milyen gazdasági hátrányokat jelent Magyarországnak. Próbáljuk ennek a költségeit megbecsülni, és általában nem kis szám jön ki. Ha végiggondoljuk, akkor itt a Kárpát-medencében bizony ennek a folyamatnak a nyertesei vagyunk. Nagyon sok magasan képzett munkaerő áramlik be a Kárpát-medence országaiból Magyarországra. Ha megbecsülnénk azt, hogy ez mit jelent Magyarországnak, láthatnánk, hogy ez nem elhanyagolható. De nemcsak a magasan kvalifikált munkaerő esetében kell számolnunk, hanem egyéb képzett munkaerő is érkezik ezekből az országokból Magyarországra. Én azonban azt gondolom, mégsem az agyelszívás Magyarországnak a gazdasági érdeke, hanem Magyarország első számú gazdasági érdeke az, hogy ott maradjanak a magyarok azokban az országokban, ahol születtek, meg tudjanak maradni a szülőföldjükön.

 

(22.50)

 

Ha belegondolunk az elmúlt évek adataiba, a magyar vállalkozások egyre izmosodnak, egyre erősödnek, és ha megnézzük az adatokat, akkor évről évre növekszik a tőkekivitel aránya is, ha nem is minden évben egyenletesen, de ez a növekedés azért folyamatosan bővül.

Ezekben az országokban azért tudjuk mindannyian, hogy nem mindig az európai normáknak megfelelő az ügyintézés, és bizony, itt hatalmas gazdasági versenyelőnyt jelent az, hogy a magyar vállalkozások, amelyek elindulnak a határon túli országokba, anyanyelvünkön jól beszélő, képzett, ottani viszonyokat jól ismerő munkaerőt találnak. Ez olyan versenyelőnyt jelent, ami, azt hiszem, talán valamilyen mértékben ellensúlyozza azt, hogy a magyar vállalkozások, amelyek elindulnak Románia, Ukrajna, a Vajdaság, Jugoszlávia irányába, azok talán kevéssé tőkeerősek, mint nyugat-európai társaik, hiszen van egy nagy versenyelőnyük. Ez a versenyelőny az, hogy anyanyelvükön beszélő, ottani viszonyokat jól ismerő embereket találnak.

Azt gondolom, hogy ez hosszú távon mindenképpen pozitív hatással van, nem elhanyagolható pozitív hatással van Magyarország gazdasági életére. Ebből Magyarország profitál, a magyar vállalkozók profitálnak, és mindezeken túl hozzájárul a térség gazdasági fellendüléséhez.

Ha ezt elfogadjuk, hogy ez Magyarországnak gazdasági érdeke, akkor azt gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy kulcskérdés az oktatás. Itt egy paradigmaváltást kellett végrehajtani, vagy paradigmaváltásra van szükség.

A szülőföldön való tanulásra kell fordítani a források nagy részét, arra kell fordítani az energiát. Több mint tízezren tanulnak itt Magyarországon határon túli magyarok. Az a tapasztalat az elmúlt tíz év alapján, hogy akik itt tanulnak, itt végzik egyetemi, főiskolai tanulmányaikat, azok számára nincs visszaút, azoknak a nagy része itt marad Magyarországon. Tulajdonképpen ebből az adatból is következik az, hogy ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt tapasztaljuk, hogy szinte kivétel nélkül, az összes környező országban a fiatalabb generációkban a diplomával rendelkező magyarok aránya körülbelül fele vagy a felét alig haladja meg a többségi nemzetben lévő diplomások arányának.

Még egyszer mondom: ennek két oka van. Egyrészt nehezebb magyarul tanulni, a magyar anyanyelvűek hátrányban vannak az oktatási rendszer folyamán, másrészt viszont aki a tanulmányait Magyarországon fejezi be, azoknak a döntő része itt marad. Tehát itt mindenképpen azt a kormány által követett helyes utat kell folytatni, hogy igenis, a környező országokban kell megteremteni az oktatás alapfeltételeit. Ha ezt nem tesszük meg, akkor probléma van.

Fel kell építeni az egyetemet, fel kell építeni a magyar nyelvű felsőoktatás lehetőségét az összes környező országban egytől egyig, mert nem megoldás, hogy Magyarországon tanulnak. Sokat javult a helyzet, de probléma még most is rengeteg van, sokkal kevesebben tanulnak magyarul, mint azt a népességarány indokolná.

Mondok egy-két példát. Gyergyószentmiklóson Kolozsvárról egy kihelyezett tagozat kezdte meg a működését, az ottani törvényeknek megfelelően évfolyamonként három csoportban, a három csoportból kettő magyar, egy pedig román nyelven tanul. Az a probléma, hogy Gyergyószentmiklós majdnem színmagyar település, és a románul tanuló csoportokba is magyar diákok járnak. De elmehetünk más irányba is, például az utolsó népszámlálás adatai alapján Párkány lakosságának 73 százaléka magyar, de ha megnézzük, az általános iskolában milyen arányban tanulnak magyarok... (Az elnök jelzi az idő leteltét.), akkor látjuk, hogy az arány ennél sokkal rosszabb.

Azt gondolom, hogy a státustörvény lelke az oktatás, és itt nagyon jelentős előrelépések vannak, és bízhatunk abban, hogy lényegesen többen fognak magyar iskolába iratkozni, mint ahányan eddig jártak.

Köszönöm szépen. (Taps.)

 

ELNÖK: Különösen e kései órán kérek mindenkit arra, hogy az időkereteket tartsa be, már csak a többiekre tekintettel is, hiszen még jó néhányan szeretnék a véleményüket elmondani. Erre most Kocsi László képviselő úrnak lesz lehetősége, a Szocialista Pártból.

 

KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt szeretnék egy itt elég élesen megfogalmazott vitára egy mondatban reagálni. A kormányt főleg az ellenzéki képviselők, tehát közülünk többen nagyobb körültekintésre, nagyobb nyitottságra és kooperatívabb külpolitikai aktivitásra biztatták, abban a tekintetben, hogy ezt a törvényt a szomszédos országokban - és ez nem került eddig súllyal szóba, de vélhetően szóba kerülhet az európai uniós partnereknél is - hatékonyabban menedzselje.

Szeretném elmondani, hogy ez nem önmagában abból fakad, merthogy nekünk múlhatatlan szükségünk lenne arra, hogy a kormányt ilyen szűk körben és ilyen késői órán is folyamatosan és élesen bíráljuk, hanem egyszerűen arról van szó, hogy úgy látjuk, hogy az a típusú alkotmányos felelősség, ami az alkotmányban megjelenik, és ezen felelősség törvényi megfogalmazása, ami most újabb fejezethez jut, ez olyan típusú kérdés, amit úgy is definiálhatunk, ha tetszik, hogy ez nem felelősség kérdése, ez annál - ha úgy tetszik - több is: ez magyar nemzeti érdek. Ha pedig így van, akkor azt is tudjuk, hogyha magyar nemzeti érdek, akkor ez érint olyan érdekeket, amelyek a szomszédos országok nemzeti érdekei, és vélhetően érint vagy érinthet olyan érdeket, amely az Unió tagországainak és az Unió központjának az érdekeiként is megfogalmazódnak. Pont ezért, mert érdekek kereszttüzében kell a magyar nemzeti érdeket megfogalmaznunk és lehetőleg minél sikeresebben képviselnünk - és hitem szerint új minőséget jelenthet ez a törvény, ha ezt meghozzuk ebben a tekintetben -, tehát emiatt gondoljuk és kérjük azt, hogy megfelelő körültekintéssel és hatékonysággal végezze ezt a kormány.

A dolognak ezt a részét a magam részéről nem is folytatnám, nem kívánom sem bírálni, sem vegzálni a kormányt ebben a tekintetben, ez egy kérés.

Ezzel összefügg az, hogy azt is szeretném világossá tenni, hogy amikor mi azt mondjuk, hogy magyar nemzeti érdek a határon túli magyarokkal való kapcsolat szorosabbra fűzése, és mindaz a befektetés - nevezzük ezt történelmi befektetésnek -, ami számunkra fontos és hasznos, akkor azt is tudjuk, hogy a jószomszédi viszony fenntartása és fejlesztése is magyar nemzeti érdek. Itt nemcsak arról van szó, hogy milyen közegben kell érvényesülnie olyan törvényeknek, amelyeket mi itt meghozunk és szeretnénk, hogy érvényesüljön, hanem arról is szó van, hogy ez nagyon keményen és a napi valóságban teljes realitással érinti a magyar kisebbséget, függetlenül attól egyébként, hogy milyen eltérő adottságokkal, éppen milyen szomszédos országban él.

Azt is szeretném itt világossá tenni, hogy amikor mi érdekről beszélünk, akkor természetesen ez, amiről mi most vitatkozunk, igenis, integrációs érdekeket is érint, és visszavezet a jószomszédi viszony kérdésére, hiszen erről szoktak vitáink lenni. Magyarország jószomszédi viszonyai, a szomszédos országokkal ápolt kapcsolatai, egyáltalán az a szerep, amit ebben a térségben betölt, azaz hogy külpolitikailag stabilizáló szerepet tud-e betölteni vagy sem, ez Magyarország integrációs esélyeit is érinti, ami szintén nemzeti érdek.

Szeretnék még egy általános politikai megjegyzést fűzni a dologhoz, de ez nem pusztán külpolitikai. Amikor arról beszélünk - teljesen jogosan -, hogy a nemzeti identitás megőrzésében, tehát mindabban, amit mi itt a magyar nemzet történeti, kulturális szimbólumrendszerének, egyáltalán a magyarságtudatban fontos elemeknek gondolunk, amellé oda kell hogy tegyük azt is, hogy a nemzet egyfajta szolidaritásközösség is. Egyrészt szolidaritásról beszélhetünk a határon belül élő magyarok és a határon kívül élő magyarok között, de önmagában is beszélhetünk szolidaritásról a magyar társadalmon, a magyar államon belül.

 

 

(23.00)

 

Azaz a törvény felvet két összefüggést, és a belső vitáink, a bizottsági vitáink rámutattak erre: világosan lehet definiálni és különbséget is kell tenni két dolog között. Az egyik dolog az, hogy ez a törvény milyen viszonyokat teremt, mondjuk, a romániai magyarság számára, azaz a többségi nemzet hogyan viszonyul a státusmagyarrá váló magyar etnikumhoz, egyáltalán milyen légkör veszi őket körül. A másik összefüggés az, amiről itt szintén szó volt, hogy a magyar államhatárokon belül milyen légkör és megítélés, milyen viszonylat veszi körül ezeket az embereket, hiszen - Balczó Zoltán kollégám beszélt erről - vannak olyan sajnálatos esetek, amikor ezen honfitársainkat románozzák, ukránozzák és így tovább.

Ha mi kedvezményeket adunk és ezek a kedvezmények csak becsült költségvetési terheket jelentenek, és ha a becsült tartományban járunk, akkor eljuthatunk a 8 milliárdtól a 20-ig, 30-ig, és így tovább, ha tehát ilyen becsült számok röpködnek, nem tudjuk világosan megfogalmazni, hogy miről is van szó, akkor ez adott esetben a határokon belül is, azaz a magyar társadalmon belül is teremthet olyan viszonyokat, amelyek nem könnyítik meg ennek a törvénynek a korrekt végrehajtását.

Egyébként ehhez tartozik az is, hogy ha akár oktatási vagy nevelési támogatás címén, akár a családtámogatás kiterjesztéseként juttatásokat és kedvezményeket adunk a határon túli magyar családoknak, akkor vélhetően át kell majd gondolnunk azt, hogy a magyar társadalom szociális viszonyai, a magyar szociálpolitika milyen viszonyokat teremt ahhoz, hogy ezt a magyarhoni társadalom hogyan ítéli meg, azaz mennyire tudunk a politikai vagy parlamenti támogatás mögé, ha úgy tetszik, egy társadalmi vagy nemzeti támogatást megszerezni.

Két dologról szeretnék még szólni, ugyan a részletes vitában fognak szóba kerülni olyan módosító indítványok, amelyek egyrészről megpróbálják csökkenteni azoknak a törvényhelyeknek a számát, amelyek mindannyiunk számára nagyon ismerősek lehetnek, hiszen nagyon sok helyen találkozunk azzal, hogy ezt vagy azt a kérdést majd külön jogszabály rendezi. Tehát mi ezt szeretnénk csökkenteni. Ez egy tendencia, ha úgy tetszik, tendenciózus a viszonyunk ebben a tekintetben a törvénytervezethez. Azonban van egy másik tartalmú viszonyunk is, az pedig arról szól, hogy mindaz, amit Magyarország a rendszerváltás óta, tehát az elmúlt 10-11 évben meghonosított, kialakított és intézményesített mint támogatási formát, amely kimondottan a határokon túl működik, és az ott történő tanulást, boldogulást, egzisztenciateremtést szolgálja és mindenféle kedvezményt ott, helyben kíván adni, hogy tehát ezeket az intézményesült támogatási formákat a hozzá tartozó szervezetrendszerrel intézményesítsük. Azaz lehetőséget látunk arra és szükségét is látjuk annak, ha már ebbe a szakaszba érkeztünk, hogy törvényt tudunk alkotni mindazokról a kérdésekről, amelyek a gyakorlatát adják a magyar állam alkotmányos felelősségvállalásának, akkor ebbe helyezzük be azokat a rendszereket, amelyeket az elmúlt tíz esztendőben kialakítottunk.

Ezt azért említem meg külön, mert ugyan lehet ezt majd a módosító indítványoknál külön is indokolni, de két tekintetben politikai jelentőségű dolognak tartom azt, hogy ha lehet, alakuljon ki egyetértés két dologban. Az egyik dolog az, amit úgy szoktunk nevezni, hogy azoknak a bizonyos alapítványoknak az ügye, amelyek valóban hosszú idő óta ilyen célokat támogatnak határokon túl, itt az Illyés Közalapítványra, az Új Kézfogásra gondolok, és nem sorolom végig, kikre gondolok, valamennyien tudjuk ezt, hiszen olyanok ülünk itt, ebben a teremben - egyfelől sajnos, hiszen ez jelenti a jelenlévők számosságát vagy szűk számosságát is -, akik tisztában vannak ezekkel a kérdésekkel.

A másik ilyen kérdés a Magyar Állandó Értekezlet törvényben megfogalmazott intézményesítése, és itt találkozni fognak olyan módosító indítványokkal, amelyek éppenséggel nem csak hogy elhelyezik a Magyar Állandó Értekezletet mint olyan intézményt, amelyet a magyar politikai közélet megalkotott Magyarországon, együtt, ha úgy tetszik, ez egy nemzeti teljesítmény. Egyfelől ezt a szervezeti intézményes építményt szeretnénk elhelyezni a törvényben, másfelől szeretnénk a számára olyan hatáskört vagy kompetenciát definiálni, amely kapcsán úgy érezzük, hogy akkor szervesül jól, és akkor teremthető meg ennek a társadalmi és a politikai támogatása a megfelelő mértékben, ha ezeket a - ha úgy tetszik - szerepeket és kompetenciákat ez a Magyar Állandó Értekezlet gyakorolni tudja.

Azért is mondom ezt végül, mert én is egy szakbizottság tagja vagyok, a kulturális szakbizottságé, és szakmai kérdésekről ugyan nem akarok most szólni, hiszen az a részletes vita kérdése, azt azonban szeretném megjegyezni, hogy istenigazából ez a szakbizottság jobb sorsra lenne érdemes egy ilyen törvény-előkészítő fázisban is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hiszen két dolog történt: volt egy ötletroham, ahol meghallgattuk a határon túliakat, hogy mit szeretnének benne látni, aztán azóta világos és korrekt visszajelzés nem volt, és ennek a dolognak a második fordulós vitája nem történhetett meg. Azt szeretnénk, ha úgy intézményesülne a MÁÉRT és a szakbizottságai, hogy eleven és hasznos élet folyjon ezeken a fórumokon.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP-frakció soraiban.)

 

ELNÖK: Vastagh Pál képviselő úr következik, a szocialista frakcióból.

 

DR. VASTAGH PÁL (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Valóban, néhány észrevétellel szeretnék most már hozzájárulni a vitához. Az est folyamán sokszor szóba került, hogy érdemes-e, kell-e tájékoztatni vagy konzultálni - lényegében mindegy, hogy milyen kifejezést használunk -, számomra ebben az a mértékadó és az az irányadó, hogy a tájékoztatás és a konzultáció mennyiben szolgálja azoknak az érdekét, akik miatt ez a törvény megszületik. És ha a törvény érvényesítése szempontjából, azoknak az embereknek, magyaroknak a szempontjából hasznos és segít, ha tájékoztat a kormány, akkor igenis tájékoztatni kell, ha ötször, ha tízszer, nem érdemes számolni, mert azoknak az érdekét szolgálja elsősorban, akikről ez a törvény szól és akik miatt ez a törvény megszületik.

Hosszú utat tett meg 1999 őszétől kezdődően az a gondolat, hogy ezt a sokat emlegetett alkotmányos szakaszt, annak a végrehajtását végig kell gondolnia a magyar törvényhozásnak és a kormánynak, és bizony a problémát - az én véleményem szerint - az okozta kezdetben, hogy hamarabb szólalt meg a politika, mintsem hogy a megvalósításhoz szükséges szakmai megoldások, lehetőségek még csak halványan is körvonalazódtak volna. Ez nem egy egyedi eset, elő szokott fordulni, hogy hamarabb jelenik meg a politikai szándék, csak ezzel az volt a probléma, hogy ez hihetetlen zűrzavart okozott, és egymásnak ellentmondó, az egész európai uniós követelményrendszerrel összhangba messze nem hozható megoldások bizonyos felesleges feszültségeket és illúziókat keltettek.

Ha kicsit nagyobb a türelem, és először a szakmai megoldások tárházát tekinti át a kormányzat, utána kapcsolja össze a politikai deklarációval, amikor már nagyjából az is kirajzolódik, hogy mit lehet tenni, akkor kevesebb a vita, kevesebb a félreértés, kevesebb az illúzió - és lehet, hogy kevesebb a csalódás, akiknek ez csalódást okozott. Én tehát elsősorban ezt kérem számon, azt a józan megfontolást, amely az első szakaszban bizony ennek a kérdésnek az exponálásában vagy a szándék megvilágításában hiányzott, ami eléggé tévútra és mellékvágányra vitte az ügyet. Hiszen tapasztalhatta mindenki - és bizony én nem irigylem azokat, akiknek ezt a törvényt elő kellett készíteniük ezért -, hogy ez jogalkotási szempontból egy nagyon nehéz és bonyolult feladat. Előzmények nélkül kellett kialakítani egy struktúrát, mégpedig oly módon, hogy nemcsak a hazai jogrendszerbe, alkotmányos rendszerbe kell ennek beilleszkednie, hanem meg kell felelnie a Magyarország által vállalt nemzetközi szerződéseknek és követelményeknek.

Nem sikerült maradéktalanul eloszlatni azokat a kételyeket, amelyek szükségképpen jelentkeztek, hiszen a nemzetközi megállapodások szövegében sok olyan elemet találhatunk, ha utánanézünk, ami bizony ennek a megoldásnak a konformitását nem mindenben támasztja alá. Én az ENSZ által elfogadott 1965-ös egyezményre gondolok, amelyben a pozitív diszkrimináció nemzeti szempontú érvényesítése is, tehát az előnyben részesítés érvényesülése is lényegében olyan megkülönböztetésnek minősül, amit ez az egyezmény nem tesz lehetővé.

 

(23.10)

 

Természetesen ez a külügyi szakemberek feladata, hogy ezt a konformitást kellő felelősséggel áttekintsék, de nemcsak e téren, hanem más elemekben is. A Magyarország által megkötött gazdasági jellegű egyezményekből nem tudom, és nem tudok pontos választ adni rá, hogy vajon, ha Magyarország e törvényben kedvezményeket állapít meg bizonyos alanyi körre, akkor az nem vonja-e maga után azt, hogy mások számára is, más körök számára is, amelyek más egyezményekben jelöltettek meg, nem kell-e a magyar államnak hasonló kedvezményeket biztosítani.

Ezek nagyon szerteágazó egyezményrendszerek, foglalkoztatás, alkalmazás, magyarországi gazdasági tevékenység tekintetében az OECD-től kezdve számos úgynevezett beruházási egyezmény van, amelyben ilyen elemek találhatók. Tehát e tekintetben vajon ez nem vált-e ki egy olyan hatást, amellyel jelenleg, akár a parlamenti vita során, akár a kormányzati előkészítés során nem számoltunk kellő alapossággal?

A problémák sorában én egy alkotmányossági észrevételt szeretnék szóvá tenni, amely nem emlékszem, hogy a miniszter úr expozéjában elhangzott volna, vagy a vita során felmerült volna. Itt különbséget tesz a törvény a magyarság tekintetében, a magyar nemzethez tartozók tekintetében aszerint, hogy ki él a szomszédos országokban, és miként veszítette el korábbi, vagy miként szűnt meg magyar állampolgársága, és azok között, akik saját döntésük alapján más földrészen, más országban magyarként élnek.

Ebből a szempontból vetődött fel bennem az az alkotmányossági probléma, hogy vajon ez a csoportképzés... - és igaz, hogy ezek a juttatások végül is bizonyos értelemben az állami döntéseken múlnak, de lehet-e és alkotmányos-e különbséget tenni ily módon a magyar nemzethez tartozó, különböző helyzetbe került csoportok között. E különbségtétel mértéke megfelel-e azon alkotmánybírósági kritériumoknak, amelyek a csoportok képzésére és ezek egyenlő elbírálására vonatkoznak? A későbbiekben lehet esetleg majd vita tárgya egy ilyen jellegű megközelítés.

Szó esett az adatvédelem problémáiról, amelyet én bizonyos értelemben politikai természetűnek is tekintek - már az aggályt és az esetleges következményeket. Ötféle igazolvány kiadására kerül sor. Most nem sorolom el valamennyit a törvény alapján, mindenki tudja, aki a törvényt tanulmányozta, ezekhez nyilvánvalóan nyilvántartások párosulhatnak, az ajánlásokról is nyilvánvalóan születnek megfelelő listák. Ezek azért veszélyforrást is jelenthetnek, a történelem nagyon sokféle helyzetet előidézett már, és e veszéllyel, nem mint realitással, de mint esetleges lehetőséggel érdemes számot vetni.

Kétségtelen, hogy keretjogszabályról, kerettörvényről van szó. Surján képviselő úr mondta, hogy az ellenzék nem szereti a kerettörvényeket. Nincs is oka rá, hogy szeresse. Én 15-16 végrehajtási jogszabályt számoltam meg a 26 szakaszos törvényben, mert a 27-28-29. § az a felhatalmazásokat, az átmeneti rendelkezéseket tartalmazza - ez nagyon sok.

Tehát e végrehajtási jogszabályok tartalma nélkül nem lehet rendes hatáselemzést, nem lehet rendes költségvetési hátteret kibontani a törvény mögé. Tehát azt kérem a kormánytól, miniszter úr, ha erre van lehetőség, még itt folyik tovább a részletes vita... - és volt erre példa az önök kormányában, a belügyminiszter a szabálysértési kódex parlamenti vitája során ilyen jellegű felvetésre megtette azt a gesztust, hogy a végrehajtási jogszabályokat bemutatta, megküldte a képviselőcsoportoknak, és együttesen a kettő már egy sokkal teljesebb és teljesebb értékű képet ad mindazoknak, akik ebben el kívánnak igazodni, és az egész hatásmechanizmusról.

Végezetül azt szeretném mondani, hogy mi egy működőképes törvényt szeretnénk. Olyan törvényt, amely nem válik politikai deklarációvá, amely ténylegesen érvényesíthető, ténylegesen ennek az előnyeit használhatják azok, akik erre jogosítottak. Ezért mi szeretnénk - és erről szólt képviselőtársam az előbb - a MÁÉRT intézményét belehelyezni e rendszerbe, sőt, ahol lehet, a magyar állam közreműködési lehetősége helyett a MÁÉRT-et beiktatni, és ezáltal úgy ítéljük meg, csökkennek annak veszélyei, hogy a magyar állam esetleg szuverenitási problémákba kerüljön más szomszédos országok állami hatóságaival.

Tehát mi a módosító indítványainkat kidolgoztuk - nagyon sok módosító indítványt készítettünk el -, kérjük, hogy ennek a fogadtatását (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) mérlegeljék, és erről szeretnénk tájékoztatni a határon túli magyar szervezetek képviselőit is.

Szeretnénk ebben konzultálni velük, hogy milyen módosító indítványokkal kívánunk hozzájárulni a törvény eredményes és normális működéséhez.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Solymosi József képviselő úrnak, szintén Magyar Szocialista Párt.

 

DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat általános vitájának a vége felé tartunk, sok minden elhangzott már eddig is a vitában, és így a vége felé már nehéz új dolgokat mondani, ismételni pedig nem szeretnék.

Azt viszont lehet látni, a vitából kitűnt, hogy a sok kritikai észrevétel mellett néhányan az aggodalmukat is megfogalmazták, de azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy általános támogatást élvez a törvényjavaslat, és azt hiszem, én sem mondok túlzottan nagy újságot azzal, hogy személy szerint támogatom, illetve támogatni fogom e törvényt, amely összhangban van a Magyar Szocialista Párt véleményével.

Néhány területen azonban én is átgondolást javaslok, e területekre konkrétan is ki fogok térni, de még mielőtt ezt megtenném, egy kicsit érzelmi oldalról is szeretném megközelíteni e törvényt, annál is inkább, mert ennek oka is van. Nevezetesen, az oka az, hogy én egy olyan környezetben élek, ahol e törvény hiányával, létével vagy nemlétével évtizedeken keresztül nap mint nap találkoztunk, és találkozunk jelenleg is. Nevezetesen, én Tolna megyében, a Völgységben, Bonyhádon élek, ugyanúgy, mint Potápi képviselő úr, aki az előbb már hozzászólt e törvénytervezethez. Lehet, hogy azért, mert mi egy ilyen környezetben élünk, sok mindent másképp látunk, mint azok, akik az ország más részén élnek.

E térségben a történelem nagyon érdekes dolgokat produkált, különösen a második világháború utáni időszakban. Ebben a Házban is szó esett már arról, hogy ebben az időszakban történt eléggé szégyenletes módon az ott élő német ajkú lakosság erőszakos kitelepítése, majd ezt követően ugyanebben a környezetben a Bukovinából érkezett és átmenetileg Bácskában letelepedett székelyek szinte egy éjszaka alatt történő elmenekülése. A beneš i dekrétum kapcsán a Felvidékről is ebben az időszakban telepítettek ide magyar embereket.

(23.20)

 

Úgyhogy a környezetünk szinte napi jellegű kapcsolatban volt és van Romániával, Jugoszláviával a bácskai menekülés kapcsán, illetve a szlovák területekkel úgyszintén.

Ezek a lakossági mozgások azt eredményezték, hogy családok szakadtak szét, rokonok szakadtak el egymástól, sokan otthagyták a szülőföldjüket, és az érintettek a következő években próbálták valamilyen formában keresni a kapcsolatot. De ez a kapcsolattartás, kapcsolatépítés, kapcsolatteremtés nem volt egyszerű a múltban sem. Az utóbbi időben javult ez a helyzet. Magyarországról korábban is könnyebb volt a kapcsolatot kiépíteni, könnyebb, mint külföldről Magyarországra. Sokszor politikai okok és nagyon sokszor anyagi okok is közrejátszottak abban, hogy ezek a kapcsolatok eléggé nehezen tudtak működőképesek lenni.

Nap mint nap láttuk azt, hogy milyen megélhetési gondok jelentkeztek a nem irigylésre méltó helyzetben lévő, szomszédos államokban élő magyaroknál, milyen nehezen, következetesen harcoltak és harcolnak jelenleg is a magyar nyelv használatáért, az oktatásért, a helységnevekért és a politikai pozíciókért. S a napi kapcsolataink során sokszor megfogalmazták, hogy könnyű nekünk, akik a határokon belül élünk, de próbálnánk mi az ő helyükben lenni. Megfogalmazták: elvárnák, hogy a magyar állam a lehetőségeihez mérten kicsit nagyobb segítséget adjon a határokon túl élő magyarok számára.

Az utóbbi időben különösen erősen fogalmazódnak meg ezek a kérdések, miután Magyarország, örvendetes módon, közeledik az európai uniós csatlakozáshoz. Ugyanakkor tudják a határon túl élő magyarok is, hogy a schengeni egyezmény kapcsán azért sok minden megnehezülhet abban az esetben, ha Magyarország tag lesz az Európai Unióban. Tehát ezzel a törvénnyel a problémák megoldásának bizonyos vonatkozásban talán elejét lehet venni. A megoldás valószínűleg az európai uniós csatlakozás lesz, de tudjuk, hogy néhány szomszédos államban erre remélhetőleg tovább kell várni, mint Magyarországnak.

Összefoglalva: szeretném elmondani, hogy a Magyar Szocialista Párt támogatni fogja ezt a törvényt. Mint ahogy már többen megfogalmaztuk, történelmi felelősségünknek is tekintjük, hogy segítsünk ott, ahol tudunk. Fontos, szükséges a törvény, a szülőföldön való megélhetést kell hogy szorgalmazza. Az eddigi hozzászólásokból és a törvényből is az tűnik ki, hogy a törvény ezt sugallja.

Fontos, hogy a határon túl élők számára úgy legyen ennek kedvező hatása, hogy ne sértse a határon belül élők érdekeit. Azt hiszem, nem is sérti a határon belül élők érdekeit, de politikai felelősségünk, hogy ennek megfelelő tájékoztatást próbáljunk a magyar közvélemény számára eljuttatni. A közvélemény számára nagyon pontos költségvetési kihatást, elemző anyagot is el kell juttatni. Ezt ugyan megkapták a képviselők; mi megkaptuk és tudjuk, hogy ennek milyen költségvetési kihatása van. De jó lenne tudatni a magyar társadalommal, itt arról van szó, hogy egy magyar állampolgárra vetítve ez csak néhány száz forintba kerül. Azt hiszem, ezeket a költségeket minden határon belül élőnek el kell tudni viselnie.

Én is azt szerettem volna mondani, amit Vastagh képviselő úr már az előbb elmondott, hogy nagyon sok rendeletre van szükség, és jó lenne ezeket a rendeleteket minél előbb látni. Arról én most már nem akarok vitát nyitni, hogy konzultáció volt-e vagy nem volt, szükséges volt vagy nem, egy biztos: senkinek nem jó, azt hiszem, a törvény működésének sem jó, ha az Európai Unió vezetői úgy nyilatkoznak, ahogy nyilatkoztak. És az sem jó, hogy az érintett szomszédos államok úgy nyilatkoznak, ahogy nyilatkoznak. Tehát azt hiszem, még most sem késő; úgy tudom, a már érvényes, más nyelvekre lefordított törvény elkészült. Azt hiszem, ezekre a konzultációkra még most sincs késő, még elébe lehet menni néhány problémának.

Végezetül azt szeretném még elmondani, nagyon fontosnak tartom a parlamenti ellenőrzést, fontosnak tartom, hogy folyamatosan kísérjük figyelemmel ennek a törvénynek a sorsát. Ha szükséges, akkor próbáljunk korrigálni ott, ahol erre szükség van.

Ezzel lejárt a rendelkezésemre álló idő is. Azzal szeretném befejezni, hogy ezt a törvénytervezetet támogathatónak vélem. A részletes vitában természetesen néhány konkrét dologra még ki fogunk térni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Szanyi Tibor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

 

DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! - és természetesen mindazon polgárok a határokon kívül, belül, akik ezt a vitát még ebben a késői órában is valamilyen módon követni tudják.

Még körülbelül 35 perc van arra, hogy elmondhassuk azt, ami ma már egyszer-egyszer elhangzott ebben a Házban, hogy ma május 9-e, Európa napja van. Ha egy pillanatig belegondolunk abba, hogy mit is ünnepel ilyenkor Európa, nagyon sok mindent elmondhatnánk, de egy dolgot valószínűleg mindenki, akinek ehhez az ünnephez lelkileg vagy bármilyen értelemben köze van: ezen a napon ünnepeljük az európai vívmányokat.

Azt gondolom, ehhez képest a mai parlamenti vitanap nem annyira az európai vívmányok valamiféle tiszteletét tükrözi, hanem sokkal inkább a magyar vívódások képét látjuk. Amikor európai vívmányokról beszélünk, akkor a külügyminiszter úr talán különösen meg tudja erősíteni, ezek úgy jöttek létre, hogy az azokban érintettek valamennyien egyetértettek.

A konszenzuális döntéshozatal Európa lényege, ezt pedig mindenféleképpen párbeszéd előzi meg. Itt utalnék arra, hogy ma már egyszer belebonyolódtunk abba a problémába, hogy a diplomáciában kétféle fogalom van, az egyeztetés meg a tájékoztatás; azért tájékoztatni alapvetően akkor szoktak, amikor egy adott ország a saját területén valamit csinál, ami esetleg érdekelheti a szomszédokat. Ezzel szemben, ha egy ország egy másik ország területén óhajt valamit csinálni, azért elég bizonyosan állíthatjuk, hogy ott nem elég a tájékoztatás, ott bizony illik egyeztetni.

Ezen túlmenően még azt is szeretném itt hozzátenni, hogy ha a történelemkönyveket fellapozzuk, netán a jegyzékek világába is belebonyolódunk, akkor rögtön látjuk, hogy tájékoztatni leginkább általában a nagyhatalmak szokták a nagyon pici országokat. A pici országok pedig nagyon nagy lendülettel szoktak egyeztetni a saját érdekükben. Ebből az ember azt gondolná, hogy Magyarország, afféle nagyhatalmi allűrökkel, szinte valamennyi szomszédjával, talán nem a legszerencsésebben viselkedik.

 

 

(23.30)

 

Amikor Európa-napot említettem, akkor általában az ünnepi szónoklatok alkalmával - mert ezekben a napokban azért hál' istennek volt alkalmam néhányat meghallgatni - szinte mindegyik ünnepi szónok elmondja, hogy az Európai Unió, az Európai Unió bővülése egyben Európa úrjaegyesülése is. Azt gondolom, ez a bővülési folyamat számunkra ezen túl még egy további esélyt is hordoz, ez pedig úgy hangzik röviden, hogy a magyarság újraegyesülésének esélye. Ezt az esélyt nem szabad kockáztatnunk, hiszen amit Trianon után nyolcvan éven át nem tudtunk elérni - mert lássuk be, hogy ez alatt a nyolcvan év alatt a határainkon túl élő magyarságért nagyon-nagyon-nagyon keveset tudtunk tenni, szinte semmit, még így is mondhatnám, sőt talán még azt is mondom, hogy vannak tapasztalataink arról, hogy amikor tettünk valami nagyon keveset, az milyen nagyot tud visszaütni -, nos, azt gondolom, ilyen körülmények között, amikor karnyújtásnyira van tőlünk Európa bővülése, 5-10-15 éves horizontok látszanak ma már itt ebben a térségben, tisztelt hölgyeim és uraim, ezeket az esélyeket rongálni nem szabad. Én a magam részéről feltétlen előrébbvalónak tartom azt, hogy az európai uniós mielőbbi és minél kedvezőbb feltételekkel történő becsatlakozásunk megtörténjen, mint azt, hogy bármilyen jóakarat által vezérelt, elhamarkodott intézkedésekkel ezt az esélyt kockáztassuk.

Ha erre a törvényre ránézek - noha most egy kicsit a magam nevében beszélek, habár amikor azt mondom, hogy a magam nevében beszélek, akkor nem kis mértékben támaszkodom arra, hogy a fogadóóráimon mi mindent mondtak nekem a különböző választópolgárok, akik egyébként nem mondhatnám, hogy egyöntetűen lelkesednek ezért a törvényért -, és ennek a törvénynek a tartalmát egy picit is átgondolom, akkor a magam nevében azt mondom, hogy ez tulajdonképpen azért egy vakrepülés. Hiányzik belőle nekem a fokozatosság, egyszerre akarunk bevezetni olyan technikákat, amelyeket még soha, talán még az is lehet, hogy sehol ki nem próbáltak, de semmiképpen nem ilyen körülmények között; és vakrepülés abból a szempontból is, hogy kicsit mintha a magyar kormányzat süket lenne a kívülről jövő hangokra.

Nem véletlen, hogy azt a kérdést, amit mi ma itt tárgyalunk, érintette Romano Prodi is legutóbbi magyarországi látogatása alkalmával. Nagyon helyesnek tekintette azt, hogy Magyarország aggódik a határain túl élő magyarok sorsáért, azonban azt is hozzátette, hogy azt is nagy örömmel venné, ha a Magyarországon élő kisebbségek sorsáért is ugyanilyen lelkes aggodalmat tanúsítana a magyar kormány. Romano Prodi, Európából, még azt is üzente, hogy az Európai Unióban az a fogalom, hogy "többség", nem is létezik, az Európai Unió önmagában kisebbségek uniója. Ha ebből a gondolatkörből nézzük ezt a törvénytervezet, akkor bizony nagyon-nagyon óvatosan kell eljárnunk. Amikor egyébként a miniszterelnök urat nem is olyan régen itt a parlamentben felszólaló képviselők szembesítették azzal, hogy azért érdemes lenne az európai hangokra odafigyelni, a miniszterelnök úr annyival intézte el a dolgot, hogy hát messziről jött ember véleménye... Én azért azt gondolom, hogy sem az Európai Bizottság elnöke, sem pedig a szomszédos országok vezetői nem marslakók, ők is itt vannak, Budapesttől egyórányi-kétórányi távolságra - mert repülővel ez ennyi -, és ilyen körülmények között látják, érzik, hogy mi folyik.

Ennek a törvénytervezetnek a jelenlegi legnagyobb problémája az, hogy a fő céljait nemigen látszik elérni. Egyrészt ezzel a törvénnyel az a szándék, hogy a határokon túl élő magyarságot a lakóhelyükön maradásra tudjuk ösztönözni, ehhez képest az igénybe vehető kedvezmények döntő hányada magyarországi igénybevételt jelent. A törvény számos pontján felmerül a diszkrimináció problematikája, illetve lássuk be, a költségvetési kihatásokra is maximum nagyságrendi becsléseink vannak. Arról nem is beszélve, hogy maga a törvény számos olyan többletjogot biztosít a határon túli magyarok számára, mint amelyeket magyar állampolgárok élvezhetnek.

Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Ilyen körülmények között azt javaslom, hogy noha a Magyar Szocialista Párt is és jómagam is szeretnénk a tényleges és alapvető törekvéseket támogatni, azt javaslom, fontoljuk meg a fokozatosság lehetőségét, és adott esetben bizonyos kedvezményeknél időszakaszokat lehet beépíteni az életbe léptetéshez. Ne rontsunk ajtóstul a házba, mert azzal adott esetben gond lehet, és ami a legfontosabb - nagyon szeretném, ha a kormányoldal ezt meg tudná szívlelni -, hogy az ebben a vitában elhangzott itteni ellenzéki hozzászólásokat, illetve a szomszédainktól és Európából jövő jelzéseket kellően fontolja meg.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Pósán László képviselő úr.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnézést kérek, hogy rabolom a tisztelt társaság idejét, de egy kérdés bennem motoszkál és nem tudok rá válaszolni. Egyszer már ezt felvetettem, és most megerősödött bennem. Solymosi képviselő úr hozzászólását vagy akár Vastagh Pált, Tabajdi Csabát vagy Szűrös Mátyást is idézhetném korábbról, mind azt mondták, hogy a Szocialista Párt ezt a törvénytervezetet tudja támogatni, egyetért vele; most pedig elhallgatom Szanyi Tibort, és az az érzésem, hogy nem egy nyelvet beszélnek a saját pártjukon belül. Most vagy egyeztetési problémák vannak, vagy pedig láthatóan ez a javaslat nagyon drasztikusan megosztja az ő közvéleményüket.

Én mindenesetre azt javaslom Szanyi úrnak, hogy mielőtt néhány dolgot állít, egy kicsit tájékozódjon, és az sem ártana, ha mondjuk, folyamatában végigköveti valaki a vitát, mert azokról a felvetésekről, amelyeket ő most az előbb megtett - akár a diszkriminációra vonatkozóan is, nem akarom sorolni -, a hozzászólók bizony már jó néhány órára visszatekintve mind elmondták, hogy miért nem állják meg a helyüket. Kérdezze meg ön akár Vastagh Pál kollégáját is, hogy talált-e például látványos diszkriminációra utaló jelet vagy valami hasonlót.

Ha szabad egyetlenegy megjegyzést még tennem: az a megközelítése ennek a problémakörnek, amit Szanyi Tibor úgy fogalmozott meg, hogy az európai csatlakozás esélyeit rontani nem szabad, és ennek érdekében minden mást felejtsünk el, bevallom őszintén, engem kísértetiesen emlékeztet arra a fajta szlogenre, amikor még azt mondták, hogy a jószomszédi kapcsolatokat a proletár-összefogás jegyében és az internacionalizmus szellemében veszélyeztetni nem szabad, ebből következően felejtsük el, hogy a határon túl élnek magyarok. Ez egy olyan múlt, aminek a kísértetét én személy szerint nem szívesen látnám viszont.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Balczó András következik... - ó, bocsánat...

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Előző alkalommal sem javítottam - megszoktam, köszönöm szépen.

 

 

(23.40)

 

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Szanyi Tibor zárszónak tekinthető hozzászólásának azokra a részeire én sem akarok kitérni, amiket itt hosszabban megvitattunk és már elmondtuk a véleményünket, én két meghatározását, kifejezését szeretném a magam részéről elemezni. Az európai vívmányok napja, Európa napja május 9., és miért a magyar vívódások napjának tűnik itt ez a mai este. Azért a szükséges magyar vívódásnak és vajúdásnak a napja ez a mai - ami reméljük, hogy egy életképes gyermeket és törvényt fog szülni -, mert az európai vívmányok és azok megtartása sajnos nem terjedt még el eléggé ezekben a régiókban, ahol élünk.

Ha az európai vívmányok érvényesülnének, amelyekhez az egyéni és kollektív kisebbségi jogok nagyon szorosan hozzátartoznak, akkor ma mást nem kellett volna tennünk, mint egy ünnepi ülést tartunk az európai vívmányokat ünnepelve.

Éppen azért kell itt vívódnunk, mert ez még nem teljesült. Vajon az EU-csatlakozásunkat mennyiben rontja le az, hogy ahol egy közel kétmilliós magyar kisebbség él, és sem kormányon belülről, sem kívülről támogatva az anyanyelvi önálló felsőoktatást nem sikerült létrehozni, akkor most többek között arról beszélünk, hogy igen, akkor mi próbáljuk őket ebben segíteni? Úgy érzem - még egyszer mondom -, hogy igen, lehet ezt magyar vívódások napjának nevezni, de jelenleg még elkerülhetetlen, hogy ezt tegyük.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Elnézést a névtévesztésért. De gondolom, hogy ez nem olyan nagy... (Balczó Zoltán: Semmi baj.) Mertem remélni.

Szanyi Tibor képviselő úr következik, szintén kétperces hozzászólásra.

 

DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kétszer két percben, ha úgy tetszik, kaptam kritikákat, ehhez képest van most két percem, hogy ezekre válaszoljak. Ez az ellenzékiség átka. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Ez a Házszabály átka! - Az elnök csenget.)

Volt egy olyan kérdés, hogy esetleg eltérő hangokat hallhat a Fidesz a Magyar Szocialista Párt soraiból. Szeretném megvilágítani ennek az okát. Először is, a Magyar Szocialista Párt egy sokszínű párt. Tehát mi nem központi utasításokat mondunk el, hanem általában a választópolgáraink véleményét, és ehhez még hozzá szoktuk tenni a saját véleményünket is. Többnyire a főbb kérdésekben persze frakcióálláspontot alakítunk ki.

Ami pedig azt illeti, hogy én említettem olyan címszavakat, amelyek a mai nap során már elhangzottak, hát igen. Én egyébként nem hiszem, hogy a diszkriminációról vagy a költségvetésről akár csak három vagy négy másodpercnél többet beszéltem volna.

Ami pedig ezeket az európai vívmányokat és vívódásokat illeti, elnök úr, azt gondolom, hogy nem vívódnánk mi most itt, ha azokat a vívmányokat és főleg azoknak a kialakulását megnéznénk, amelyekről beszéltem. Ezt a párhuzamot azért hoztam, mert az európai vívmányok igenis egyeztetéssel alakultak, mi pedig most itt azért vívódunk, mert nem tudjuk, csak sejtjük, és félünk attól, hogy vajon ezzel mennyire nyitjuk ki Pandora szelencéjét.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

 

ELNÖK: Megkérdezem Bauer Tamás képviselő urat, hogy ebben a vitában kíván-e szólni. (Bauer Tamás: Igen.) Igen, megadom a szót. (Balczó Zoltán: Ismételt hozzászólás?)

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, ismételt hozzászólásra jelentkeztem - mint második szabad demokrata hozzászóló ma este.

Tisztelt Képviselőtársaim! Végighallgatva ezt a ma esti vitát, abban a helyzetben, mint aki egyedül mondott nemet erre a törvényjavaslatra, elmondhatom, hogy a vita megerősített. Nem vitatom, és meggyőző volt, hogy amit Tabajdi Csaba még a múltkor elmondott, amit ma Révész Máriusz elmondott, vagy amit ma Solymosi József elmondott, abban őszinte segítő szándék van.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy alapszabálynak kell lenni, hogy ha segíteni akarunk, akkor úgy segítsünk, hogy nem ártunk. Ez a törvényjavaslat ennek a követelménynek nem felel meg. Megerősítettek engem azok a nemzetközi példák, amelyeket itt felhoztak. Ezek egy részéről kétpercesben már beszéltem. Most azt teszem hozzá, hogy Lezsák Sándor ma ugyanúgy, mint Surján László egy korábbi cikkben, ahol nekem válaszolt, azt a nyugat-német példát hozta fel, hogy a nyugat-németek kedvezményt adtak, mindenféle kedvezményt az NDK-soknak. Persze, mert ők nem ismerték el azt, hogy az NDK önálló állam, és abban gondolkoztak negyven évig, hogy az NDK majd beolvad az NSZK-ba. Ez a példa ebben az összefüggésben életveszélyes. Azok az országok pedig, amelyekre hivatkoztak, amelyek ugyanilyen vagy hasonló kedvezményeket működtetnek, nem az Európai Unió várományosaként alkották meg ezeket a szabályokat. Görögország már bent volt, a többiek pedig még távol álltak és állnak tőle.

Hargitai János elismerte a hozzászólásában, hogy itt diszkriminatív jellegű kedvezményekről lehet szó, mondta ő. Michael Lake azt mondta, hogy ezek bizony - ami a munkavállalást illeti - olyan diszkriminációt jelentenek, amely az Európai Unió elveivel nem összeegyeztethető.

Ami ezeket a munkavállalási kedvezményeket illeti, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy Magyarország számára az az előnyös, ha olyan munkavállalási kedvezményeket vezet be, amelyek nemcsak a dunaszerdahelyi magyarnak és aradi magyarnak, hanem a dunaszerdahelyi szlováknak és aradi románnak is igénybe vehetők. Mert nekünk érdekünk az, hogy az aradi román és a dunaszerdahelyi szlovák úgy érezze, hogy érdemes Magyarországra jönnie, és érdemes Magyarországra járnia, és ez neki előnyös, és ez a dunaszerdahelyi és aradi magyar számára is előnyös. Olyan megoldást kell alkalmaznunk, amely nem nemzetiségi alapon adja a kedvezményeket, hanem úgy, mint a spanyoloknál, állampolgársági alapon, ha már akarunk adni.

Abban a vitában, amely arról szólt, hogy konzultált-e a kormány a szomszéd országok kormányaival, valójában többről volt szó, mint a konzultáció vagy tájékoztatás kérdéséről, sokkal többről: kétféle politika közötti különbségről. Azt mondta itt a külügyminiszter úr - én ebben helyeseltem neki, amikor két percben válaszoltam -, hogy a mai világban természetes az, hogy többféle közösséghez tartoznak az emberek. Igen, ez így van. A szomszéd országokban élő kisebbségi magyarok egyszerre tartoznak a magyar kulturális, nyelvi közösséghez, a közös magyar történelmi tradícióhoz és a szomszéd ország állampolgári, gazdasági és szociális közösségéhez. De ha ez így van, akkor azokat az intézkedéseket, amelyek az ő kisebbségi jogaikra, életvitelükre vonatkoznak, és ezt teszik jobbá, ezeket az intézkedéseket Magyarországnak és a szomszéd országnak együtt kell megalkotnia. Erről szólt az a politika, amit az előző ciklusban a szocialista-szabad demokrata koalíció az alapszerződések politikájában folytatott.

Ezzel szemben a jobboldal akkor is, ellenzékben is azt kérte számon, hogy miért nem tesszük meg azt, amit mi jónak látunk, függetlenül attól, hogy ők mit látnak jónak. Mi pedig azt mondtuk, hogy olyan lépéseknek van realitása, és olyan lépésekre kell törekedni, amelyek a szomszéd országok politikai osztályának legalábbis a Nyugatra orientált, demokráciaorientált része számára elfogadhatók és vállalhatók. Ez a politika sikeres volt.

De hadd tegyek hozzá valamit! Ha önök odafigyelnek arra, hogy a valóságban milyen politikát folytat az RMDSZ, és milyen politikát folytat a Magyar Koalíció Pártja, akkor azt fogják látni, hogy ők is ezt a politikát folytatják ma is, amit mi folytattunk akkor.

Hadd hozzak fel erre két példát! A szlovák alapszerződés előtt a jobboldali ellenzék azt a feltételt akarta szabni, hogy addig nem lehet szó alapszerződésről, amíg ők le nem mondanak a beneš i dekrétumokról. Név szerinti szavazás volt - emlékszik rá, államtitkár úr? Név szerinti szavazás volt ebben a teremben arról, hogy egy ilyen javaslattal foglalkozzon-e a parlament, a beneš i dekrétumok ügyével. De amikor koalícióra lépett a Magyar Koalíció Pártja a szlovák demokratikus pártokkal, akkor ők ebben a koalíciós megállapodásban félre merték tenni, félre tudták tenni ezt az egész beneš i dekrétumkérdést, mert tudták, hogy ma nem erről van szó, ha valamit el akarnak érni.

Egy másik példa: államtitkár úr, éveken át azt kifogásolta, hogy az előző kormány, a mi kormányunk Iliescuval írta alá az alapszerződést, Horn-Iliescu-paktumról beszélt.

 

 

(23.50)

 

Államtitkár Úr! Most ön Markó-Iliescu-paktumról beszél? Amikor az RMDSZ az Iliescu-féle román kormánnyal kötött olyan megállapodásokat, amelyek előnyösek voltak, és több ponton túlmennek az előző koalíciós megállapodáson is, amikor kormánypárt volt az RMDSZ. Az a politika, amit önök folytattak, ellentétes azzal, amit az RMDSZ és a Magyar Koalíció Pártja sikerrel folytat a maguk országában.

Azt gondolom, hogy ez a mostani vita is arról szól, hogy olyan politikát akarunk-e folytatni a szomszéd országokban élő magyarság segítésére, amihez a románok, a szlovákok, a szerbek, az ukránok, a horvátok és a szlovének között találunk partnert, vagy olyan politikát akarunk folytatni, hogy mi megmondjuk, az ő dolguk pedig az, hogy tudomásul vegyék. Az, amit én itt Surján Lászlótól hallottam, a miniszter úrtól hallottam, Balczó Zoltánéktól hallottam, Szűrös Mátyástól hallottam, az a politika arról szól, hogy itt van ez a magyar nagyhatalom, a szomszédok pedig vegyék tudomásul, hogy ez a magyar nagyhatalom mit dönt itt a Kárpát-medencében.

Ezzel a politikával már sokszor próbálkoztak a XX. század magyar történetében, és tudjuk, hogy hova vezetett. Én azt gondolom, hogy a magyar kisebbségeknek az a politika segít, amivel az előző ciklus négy évében próbálkoztunk, és amelyik arról szól, hogy együtt, a szomszéd országok demokratikus politikusaival együtt kell megoldást találnunk, és mint a tapasztalatok mutatják, lehet is megoldást találnunk azokra a nagyon nehéz kérdésekre, ami a szomszéd országokban élő magyar kisebbségek jövője.

Úgy gondolom, hogy ez a politika, amit úgy fogalmazott meg Surján László, hogy a mi önbecsülésünk azt mondja, hogy mi döntünk, és ők majd tudomásul veszik, ez a politika nem eredményes politika, ez a politika nem szolgálja a szomszéd országokban élő magyarok érdekét, ez a politika a jól ismert évszázados magyar szájhősködés politikája.

Végül egy megjegyzés: én megértem, hogy szocialista képviselőtársainkban van bizonyos skizofrénia ennek a törvénynek a megítélésében. Én ezt megértem; mert ők az előző ciklusban velünk együtt azt a politikát folytatták, ami a helyes politika, és most valamilyen, általam nem ismert okból erre a politikára nincs erejük nemet mondani. Nekünk, még ha egyetlen párt vagyunk is ebben a parlamentben, van erőnk rá.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót Németh Zsolt államtitkár úrnak.

 

NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár (a képviselői helyéről): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban elérkezett lassan az általános vita vége, és összegző felszólalások hangzanak el; én is néhány megjegyzést szeretnék tenni az elhangzott vitával kapcsolatban.

Először is azzal kezdeném, hogy örülök annak, hogy a törvénytervezetet alapvető konkrét kritika nem érte. Generális kritika Bauer Tamás részéről fogalmazódott meg, aki egyedül hősiesen képviselte ebben a vitában a pártját. Azt kell mondanom, hogy az ő álláspontja logikus, de szemmel láthatóan egy elenyésző kisebbségét képviseli a magyar nemzet álláspontjának, különös tekintettel arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet 13 pártja körében egy általános konszenzus övezi a státustörvény tervezetét.

Még a saját pártján belül is egy teljesen elszigetelt hangnem, amit itt most tapasztalhattunk, hiszen Szent-Iványi István a törvény felét elfogadhatónak tartja, azt a felét, amit a legvehemensebben kritizált most Bauer Tamás; nevezetesen, a szülőföldön juttatott támogatások rendszeréről és részleteiről is pozitívan nyilatkozott Szent-Iványi István frakcióvezető úr. De hát tudjuk, hogy Bauer Tamásnak ez a fajta hajlama, hogy mindenkivel, lehetőség szerint még a saját pártjával szemben is kemény támadást intézzen; ezt várjuk Bauer Tamástól. Ezzel együtt fogadják el azt az értékelést részemről, hogy úgy ítélem meg: alapvető, konkrétan megnevezhető tárgyi kritika, hál' istennek, a státustörvénnyel kapcsolatban nem hangzott el.

Talán Szanyi Tibor álláspontja volt még egy kicsit közel az ő álláspontjához, amikor is vakrepülésnek minősítette a törvénytervezetet, de ez kétféleképpen érthető, és majd elválik, hogy ő ezt hogyan érti. Az egyik álláspont talán úgy értelmezhető, hogy eddig nem járt úton indulunk el, és ebből a szempontból mindenféleképpen egyetértek vele, eddig nem járt úton indulunk el, nevezetesen, a szomszédos államokban élő magyarokról törvényi szintű szabályozás az elmúlt 80 évben nem született. A másik értelmezés, hogy a vakrepülést adott esetben a Szocialista Pártban meglevő állásponttal szemben is teszi meg; remélem, nem ez lesz az álláspont. Én úgy vettem ki a Magyar Szocialista Párt képviselőinek az álláspontjából, hogy megegyezésre törekvő a Szocialista Párt ebben a kérdésben, és mi a magunk részéről készen állunk arra, hogy megtaláljuk a megegyezés módozatait.

Szó volt a határon túli magyarokról, szó volt a magyarországi fogadtatásról, és szó volt a szomszédos államokról; röviden mindegyikhez egy megjegyzést hadd fűzzek. Talán a határon túli magyarokról esett a legkevesebb szó a mai napon. Amennyiben szó esett róluk, az illúziókeltés vádja fogalmazódott meg az egyes ellenzéki felszólalók részéről.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy úgy értékeljem a kormánynak az elmúlt három évben a törvény előterjesztésével kapcsolatos álláspontját, hogy sokkal inkább a reményt próbáltuk felébreszteni a határon túli magyarokban, mintsem illúziót keltettünk volna, és valóban elhangzottak az elmúlt időszakban illúziókeltő megjegyzések is a politika különféle sarkaiból, de azt tudom mondani, hogy még őket is megértem. A kormányzat a maga részéről igyekezett elkerülni az illúziókeltésnek mindenfajta irányvonalát, de azoknak, akik ma a hamis illúziókról beszélnek, azt javasolom, vigyázzanak arra, ezzel, hogy különféle módon megpróbálják leértékelni a törvényt, ne azt a reményt oltsák ki a határon túli magyarokban, amit ez a törvénytervezet, reméljük, föl fog bennük kelteni, és be is tud majd teljesíteni.

A határon túli magyarokra nehéz hivatkozni ez ellen a törvény ellen, tisztelt Bauer Tamás. A határon túli magyarok teljes mellszélességgel támogatják ezt a törvénytervezetet, hivatalosan is és nem hivatalosan is. Ne próbálja úgy beállítani, hogy ez a törvény ne lenne az ő szándékukkal megegyező, az ő kezdeményezésükre megszülető törvény; ez nagyon nehéz erőfeszítés, ez még talán önnek sem fog sikerülni.

Magyarországon az elmúlt tíz évben valóban sokat változott a helyzet abban, hogyan fogadja a magyar társadalom a határon túli magyarok ügyeit. A munkavállalás területén egyetértek Vojnik Mária aggodalmainak egy részével, nem automatikus az érdekegybeesés a magyarországi és a határon túli magyarok között, de meggyőződésem szerint egy optimumot ki lehet alakítani, amely mind a határon túli magyarok, mind pedig a magyarországi magyarok érdekeit, különösen a munkavállalás területén összehangolja.

 

 

(0.00)

 

Egyetértek Surján Lászlóval is abban, hogy talán pont Magyarország lehet a legnagyobb haszonélvezője ennek a törvénynek. Keveset beszélünk arról, amikor is a nemzeti összetartozásnak az élményét a magyarországi magyarok is megérezhetik ennek a törvénynek az eredményes elfogadása és végrehajtása révén.

A konzultációkról, a szomszédokról: jó, hogy ez volt a legnagyobb vitapont. Örülök neki, mert azt jelzi, hogy igazán komoly, tárgyi probléma a törvénytervezettel kapcsolatban nincsen. Fogadjuk el egy pillanatra a hipotézist, hogy nem konzultáltunk megfelelően a szomszédos országokkal, fogadjuk el egy pillanatra azt a hipotézist, hogy konzultáltunk volna a szomszédos államokkal! Azt gondoljuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem lennének továbbra is kritikai hangok egyes szomszédos országokbeli politikai körök részéről? Hogy nem fogalmazódnának meg ugyanezek a vádak? Én azt hiszem, hogy innen, ebből a fordított feltételezésből látható, hogy a szomszédos országokban igenis vannak olyan politikai erők, amelyek nem a konzultációt hiányolják, hanem a törvényt ellenzik, a törvény szándékát ellenzik. Ne altassuk el önmagunkat ezen a területen!

Másodszor: azt kell megismételnem, hogy három éve tájékoztatunk, három éve beszélünk, három éve próbálunk kommunikálni, próbálunk nyitottak lenni a törvénnyel kapcsolatban. Különféle cikkeket jelentetünk meg a szomszédos országokban és a többi.

Harmadszor: próbáljuk meg ne szelektíven felsorolni a szomszédos országok reakcióit! Szerintem Magyarország ennek a kérdésnek a kezelésében jól áll, annak ellenére, hogy azok a hangok is elhangzottak, amelyeket például Szabó Vilmos idézett, de ő nagyon sokat nem idézett, sajnos. Nem idézte például a jugoszláv kisebbségügyi miniszter tegnapi álláspontját, pedig egy cikkben van a Max van der Stoulról megjelent cikkel.

Végül is, az utolsó megjegyzésem, tisztelt Ház, az lenne, hogy amikor a magyar kormány azt az álláspontot foglalja el, hogy akkor konzultálunk a törvényről, ha megvan a törvény szövege, és ha a szomszédok kérik, meggyőződésem szerint helyes álláspont, az egyedüli helyes álláspont, hiszen csak arról tudunk konzultálni, amiről kérdéseket fogalmaznak meg irányunkba. Valóban van különbség a konzultáció és az információadás között, a konzultációra is készen állunk.

Azzal szeretném talán félig-meddig igazolni, hogy ez is egy talán elfogadható és helyes álláspont, hogy maga Dzurinda miniszterelnök úr is a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy ha majd lesznek kérdéseik, akkor szeretnék, hogyha válaszolnánk. A szlovák miniszterelnöknek a kérdése pontosan erre vonatkozott. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Jelen voltam a tárgyalások nagyon sok részén, és szeretném aláhúzni, hogy az az alapvető igénye a szomszédos államoknak, hogy ha vannak kérdéseik, akkor konzultáljunk velük. Ezért is ez a magyar kormány és a miniszter úr - ahogy itt elhangzott - hivatalos álláspontja. Meggyőződésem szerint semmilyen más ésszerű álláspontot nem képviselhetünk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Szűrös Mátyás képviselő úr.

 

DR. SZŰRÖS MÁTYÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hogy félreértés ne essék: én nem vagyok általában ellene a konzultációnak, csak ebben az esetben szinte borítékolni tudnám a választ. Aztán meg ha a kormány, mondjuk, a parlamenti tárgyalás előtt konzultált volna a szomszédos államokkal, akkor meg az lett volna a kifogás. Nem helyes, ha a parlamenti tárgyalást megelőzte volna valamiféle mélyebb konzultáció, tájékoztatást pedig a magyar sajtóból lehetett meríteni. Aztán ott vannak a magyar szenátorok például a román és a szlovák parlamentben, meg lehetett volna őket kérdezni, hogy miről is van itt szó tulajdonképpen, mi készül.

De ezt csak azért mondom, mert Bauer Tamás képviselő úr egy kicsit elragadtatta magát itt, hogy nagyhatalomként nyilatkozunk, aztán szájhősködés és így tovább. Ez nem illik ide. Én az ön nevét, képviselőtársam, ki se mondtam.

Nem felel meg az sem a valóságnak, hogy egy kis ország konzultál, a nagy pedig tájékoztat. Kérem szépen, mi '89-ben, amikor megnyitottuk a határt a német turisták előtt, tájékoztatást adtunk Bonnban is, Berlinben is és Moszkvában; utoljára Moszkvában. Ezek mind nagyobb országok voltak, mint Magyarország. Eközben itt a déli hadseregcsoport nagyobb erőt képviselt, mint az összes magyar fegyveres erő együttvéve. Az NDK területén pedig 20 szovjet elit hadosztály állomásozott. Ez az egyik dolog.

A másik pedig: a baloldalon is vannak népben, nemzetben gondolkodók, és emlékeztetném a jelen lévő képviselőtársaimat, hogy Nagy Imre az életével bizonyította, hogy bár ő baloldali politikus volt, az utolsó szó jogán is azt mondta: sorsomat a nemzet kezébe teszem le. Kérem szépen, nekünk vannak bizonyos kötelezettségeink az ország, a nemzet előtt, és azt hiszem, hogy ilyen szempontból célszerű ezt megközelíteni, és nem kellene eltúlozni bizonyos dolgokat. Kétségtelen, hogy van az álláspontokban különbség, de ezt tudomásul kell venni, és nem minősíteni a másikat, hanem érvekkel próbáljuk egymást meggyőzni.

Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést, hogy hosszabb voltam két percnél. (Taps.)

 

ELNÖK: Bauer Tamás képviselő úr is kétperces hozzászólásra jelentkezett.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha már az államtitkár úr nem zárszóként, hanem fölszólalásként mondta el azt, amit mondott, akkor egyetlenegy megjegyzést tennék. Tudok példát mondani ennek az utóbbi, most már 11 éves szabad magyar parlamentnek a történetéből, amikor a Fidesznek 21 mandátummal, egyedül a parlamentben igaza volt: kárpótlás - de más is volt.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. Nem jelentkezett senki sem. (Közbeszólás: Még vannak ismételt felszólalók: Kelemen András és Tabajdi Csaba.) Elnézést, egy másik papíron ez nem tűnt fel nekem. Ismételt felszólalásra még ketten jelentkeztek: Kelemen András és Tabajdi Csaba. Először Kelemen András képviselő úrnak adom meg a szót.

 

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. A múltkori felszólalásomban már elmondtam, hogy támogatja az MDF, és támogatom személyesen én is a törvényjavaslatot. Most amiért szólni akartam, az az, hogy úgy érzem, 40 év konszenzus nélküli egyöntetűsége után különösen jelentős az a magyar népi politizálás, amely ehhez a helyzethez vezetett.

Sokszor elfelejthetjük, hogy ez egyáltalán nem természetes. Hogy csak egy ellenpéldát hozzak: például Észtországban három orosz párt politizál, mindhárom ellenzékben, és az orosz szavazók megoszlanak a tisztán nemzetiségi és az észt többségi pártok között. Tehát amikor egy kisebbség meg tudja fogalmazni a közös akaratát, és ezt törvényes eszközökkel igyekszik elérni, azt hiszem, ez rendkívül jelentős folyamat.

Az is kétségtelen, ami ma már elhangzott, hogy töretlen az ösvény. Ezért nyilvánvalóan sok kérdőjel, sok vitatható részlet van. Én gondolatébresztésül három elemet vetnék föl, mintegy előkészítendő a részletes vitát. Vannak ugyanis, akik azzal támadnak, hogy ennek az a célja, hogy a magyarországi munkaerőhiányt akarja valóban kezelni. Ha így is van, ha van egy ilyen vetülete, baj volna ez? Hiszen itt fölmerül mindjárt egy alapkérdés, ami egy alapfogalmunk tisztázását igényli: a szülőföldön való megtartás.

Mi a szülőföld? Szülőföldön marad-e a székely, ha beköltözik Brassóba, vagy ha elmegy Bukarestbe és ott marad? Szülőföldjén marad-e a várvidéki magyar, ha az Őrségből átköltözik Bécsbe? Mi a lehetősége az utódállamok területéről egyenesen Nyugatra költözött magyarnak, aki már sosem volt magyar állampolgár? Ezért a szomszédos országokra vonatkozó, bevezető 1. § kapcsán mindjárt fölmerül az a kérdés, hogy mi van ott, ahol például az egykori Jugoszlávia, a volt Szovjetunió, Csehszlovákia területén belül történt az elköltözés, és most ez a szomszédságból való elkerülést, a törvény hatálya alól való kikerülést jelenti.

 

(0.10)

 

Pedig itt is sokszor a határ hagyta el az embert. Töprengtem azon is - majd erre lesz kétféle módosító ajánlatom is -, hogyan lehetne áthidalni az ebből adódó problémákat. Az egyik nyilvánvalóan az, hogyha a magyar állampolgárság megszerzését a nem szomszédos államok magyar lakosai számára megkönnyítjük és lehetővé tesszük, de persze akkor felmentést kell a letelepedési engedély megszerzése alól nyújtani, és az állampolgári kérelem benyújtásának várakozási idő nélkül kellene történnie. Ugyanakkor lehetne más megoldás is, hiszen mindenféleképpen jogos a szülőfölddel való kapcsolat erősítése, és ez történhet azzal, hogyha egy ilyen harmadik országból ottani ajánlással kapják a magyar igazolványt, abban az esetben például, ha az elköltöztetés - mint a csehországi magyarok esetében vagy sok esetben Kárpátalján - erőszakos elhurcolással vagy kitelepítéssel történt. Ezért a területi elv helyett, amit megfogalmaz a törvény, vagyis a lakáshely, az érintett személy lakása helyett az állampolgársági elv bevonása is kiterjesztheti a joghatályt és a jogalanyok körét.

Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezzel ellentétben el kellene kerülni azt, hogy egyszerre lehessen egy adott állampolgárság mellett különböző államokban megszerezhető jogosítványok érdekében esetleg több nemzetiség vállalását végezni. Ez lenne az egyik tömb, amit érdemesnek tartok megjegyezni.

A másik kérdés a szülőföldön nyújtandó nevelési-oktatási támogatás, tankönyv- és taneszköz-támogatás. Ezt rendkívül fontosnak érezzük, és tulajdonképpen ennek bevétele a törvény-előkészítés anyagába tette lehetővé azt, hogy fenntartás nélkül támogassuk ezt az anyagot, hiszen eredetileg mi úgy gondoltuk el, ennek mindenképpen alanyi jogon kellene járnia, de teljesen megértjük a törvényjavaslatnak azt a hozzáállását, hogy kérelmezni kelljen, hiszen az a felmérést is elősegíti, meg azt is, hogy a szándékról is nyilatkozik az illető ebben az esetben. Igen ám, de aki megfelel a feltételeknek és e szándékát kinyilvánítja, akkor oly módon kéne majd a törvényt megfogalmazni, hogy kivétel nélkül meg is kaphassák, lehet, hogy az anyagi lehetőségünk birtokában esetleg szűkebb anyagiakkal, de egyenlően, hiszen egyenlő helyzetben vannak. Még így is természetesen hátrányba kerülnek azok, akiknek a környékén nincs magyar oktatási-nevelési intézmény.

A harmadik témakör, amit meg szerettem volna említeni, az igazolvány visszavonásának kérdése. Ugyanis itt egy kicsit a büntetőjogi megközelítés és szemlélet uralkodott el néhol, és nekem az az érzésem, hogy ebből a szempontból különválasztandó a Magyarországon igénybe vehető kedvezmények és a szülőföldön kapható támogatás. A kettő kapcsolódását indokolatlannak érzem. Hogy rávilágítsak: ha valakit kitiltanak Magyarországról például túltartózkodás miatt, miért ne kaphatna attól még a gyermeke szülőföldön járó támogatást?

Mindezeket a meggondolásokat és még másokat is, amelyekre most nem akarok részletesen kitérni, hiszen ez majd a részletes vita anyaga lesz, igyekeztem megjeleníteni majd módosító indítványokban. Az egész törvénnyel kapcsolatban még egyszer szeretném leszögezni azt, amit az államtitkár úr a MÁÉRT egyik ülésén mondott, hogy a szerződéses nemzet fogalmát igyekszünk megcélozni. Én remélem, hogy ennek az előkészületben lévő szerződésnek olyan jövője lesz, mint egykor a vérszerződésnek volt.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a MIÉP padsoraiból.)

 

ELNÖK: Tabajdi Csaba képviselő úr következik.

 

DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Éjfél után, az általános vita végéhez közeledve megállapítható, hogy három markáns koncepció körvonalazódott. Ezt azért tartom nagyon fontosnak elmondani, hiszen itt némelyek részéről azt a látszatot szeretnék kelteni, mintha itt mindenben egyetértés lenne a parlamenti pártok között. Szó sincs erről! Ahogyan a vezérszónoki beszédemben is elmondtam a Szocialista Párt véleményét, újra el kell mondanom, hogy alapvető filozófiai különbség van a vezető kormánypárt és a Szocialista Párt között, és van eltérés a szabad demokratáktól is. Ennek a lényege az, hogy a kormány ezzel a törvénnyel azt a látszatot próbálja kelteni, mintha magyar-magyar párbeszéddel orvosolható lenne a határon túli magyarok problémája, holott a vezérszónoklatban az MSZP álláspontjaként elmondtam, hogy a szomszédok nélkül Budapest ha megfeszül, akkor sem tudja megoldani a problémákat, ha ehhez Bukarest, Pozsony, Zágráb, Kijev, Ljubjana és Bécs nem partner.

Vagyis itt van egy nagyon lényeges szemléletbeli különbség, és van egy különbség, kedves Bauer Tamás, a tekintetben is, hogy teljesen igazad van, az alapszerződések nagyon fontosak, a szomszédsági viszony nagyon fontos, de addig, amíg a szomszédaink többsége nem biztosítja az ott élő nemzeti közösség autonóm integrációját, vagyis integrációt és autonómiát egyszerre, mert ha nem adunk autonómiát, akkor az integráció beolvadást jelent... E tekintetben számunkra igenis mérvadó példa a finnországi svédek, Oland vagy Dél-Tirol autonómiája, mert épp azért nem kell Svédországnak svéd igazolványt adnia, mert Finnország megteremtett egy olyan autonómiát, és Dél-Tirol is megteremtett egy olyan autonómiát.

Rögtön hozzáteszem: nagyon jó lenne, ha mi jobban végiggondolnánk a magyar érvrendszert az Európai Unió irányában is. Egyrészt Balogh László képviselőtársamnak igaza van, hogy ez egyrészt egy egyedi probléma az Európai Unióban. Nem lesz az Európai Uniónak másik olyan tagja, amelynek ilyen sajátossága lenne, legalábbis a magyar csatlakozás idején, de hosszabb távon ez Közép- és Kelet-Európában általános probléma. Probléma Szerbia számára, probléma Románia számára Moldova irányában vagy az ukrajnai románok vonatkozásában, sőt Nyugat-Európában is. Már az Európa Tanácsban tulajdonképpen ezzel a kérdéskörrel, a határon túl élő nemzetrészekkel való kapcsolattartással külön jelentés foglalkozott, vagyis ha nem is olyan égető probléma ez ma még, de már összeurópai szinten is megjelent ez a kérdés.

Vagyis igenis van szemléleti különbség, és e tekintetben mi azt mondjuk, hogy kétoldalú viszony, plusz magyar-magyar integráció. Vagyis a határon túli magyarok problémájának megoldását a Szocialista Párt hármas integrációban plusz autonómiában látja. Egyrészt az adott országba integrálódniuk kell, vagyis egyenlő jogokat kell a többségnek biztosítania, és ezt nem a magyaroknak kell, mert a magyarok rég szerettek volna integrálódni, de nem fogadták el őket egyenlő, megfelelő állampolgárként és nemzeti közösségként; kell a magyar-magyar integráció, és ez a törvény ezt is elősegíti; és kell az európai integráció - és mindehhez kell a határon túli magyaroknak az autonómia. Vagyis a vezérszónoki beszédemben szerettem volna a Fideszt emlékeztetni arra, amit korábban az autonómiáról mondott, hogy ne tessék lemondani az autonómiáról. Igenis, ha a határon túli magyar nemzeti közösségek nem kapnak autonómiát, akkor ez csak egy szépségflastrom, hozzájárulás a határon túli magyarok megmaradásához.

A Szocialista Párt alapvetően azért támogatja, mert még ha nem is tekintjük ezt az igazi megoldásnak, de mégis a megoldáshoz vezető lépésnek tartjuk, és ilyen értelemben, kedves Tamás, nem mi vagyunk skizofrének, nem a Szocialista Párt skizofrén, hanem az a közép-európai helyzet, amit nekünk itt megteremtettek.

 

(0.20)

 

Nagyon jó lenne használni - bizonyára Martonyi miniszter úr használja a nyugatiakkal való érvrendszerben -, hogy igenis, ha Magyarország megkapta volna azt a védhatalmi státust, amit megkapott Ausztria Dél-Tirol vonatkozásában, ha tisztességes kisebbségi klauzulák lettek volna a versailles-i békerendszert követően, ha lenne egy tisztességes európai kisebbségvédelmi rendszer, akkor semmiféle magyar igazolvány kiadására nem lenne szükség. De mivel ez nincs meg, és nem mi vagyunk skizofrének, hanem a helyzet skizofrén, ugyanis annyira eszközszegény a magyar kisebbségpolitika, annyira birtokon kívül vagyunk, hogy még ilyen, bizonyos értelemben pótcselekvésekre is szükség van; azért mondom ezt bizonyos értelemben pótcselekvésnek, mert az igazi cselekvést az előzőekben már vázoltam.

Tulajdonképpen a Szocialista Párt számára van azért bizonyos kockázata is - ezen a késő éjszakai órán ezt is el kell mondani -, amennyiben kialakítunk egy kompromisszumot, mivel annyi lyuk, hézag és elvarratlan szál van ebben a törvényben. Kedves Németh Zsolt, én azért nem kérem azt, hogy bevallja a Külügyminisztérium államtitkára, de azért ma már Vastagh Pál is elmondta, hogy hány helyen utal ez a törvény külön jogszabályra, és nagyon komoly aggályokat, jogos, legitim aggályokat fogalmaztunk meg például az adatvédelem vonatkozásában is - tehát ne mondjuk azt, hogy nincsenek jogos aggályok! Nagyon sok jogos aggály van; a mi feladatunk az, hogy ha egyetértésre tudunk jutni, hogyan lehetne ezeket a kockázatokat csökkenteni, és erre kérném külügyminiszter urat is, hogy amennyiben mi itt egy kétharmaddal vagy még nagyobb támogatással meg tudnánk szavazni ezt a törvényt, amit mi, szocialisták szeretnénk, akkor túlzottan nagy kockázatot vállalunk, hiszen a további jogszabályokra semmi ráhatásunk nincsen. Márpedig itt a kockázatok, veszélyek száma igen nagy.

Vagyis ezért tartanánk nagyon fontosnak, hogy a törvény elfogadását követően legyen egy normális párbeszéd; mellesleg megjegyzem most, éjjel fél egy táján, hogy holnap lesz egy konzultáció a határon túli magyarokkal. Nem igazán tudom megérteni azt, hogy a módosítókról miért nem lehetett az ellenzéki pártok képviselőivel is egy kicsi kvázi MÁÉRT-et csinálni, főképp akkor, amikor mi, szocialisták azt mondtuk, hogy megfelelő módosítással, megfelelő egyeztetési folyamattal látunk esélyt arra, hogy ezt a törvényt elfogadjuk - akkor miért van szükség erre a titkolózásra? Tehát nem értem meg igazán, hogy még mindig nincs meg az a nemzeti összjáték, ami egy ilyen dologban elengedhetetlenül szükséges lenne.

Végezetül amiről ma nagyon sok vita folyt, ez az egyeztetés vagy nem egyeztetés kérdése. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen országban, amely tulajdonképpen Mátyás óta igazán szuverén nem volt, illetőleg független nem volt, csak '90-et követően, hiszen a két világháború között is felemás volt ez a magyar szuverenitás, mi különösen érzékenyek vagyunk, hogyan alkalmazkodjunk a külvilághoz.

Nekem az a véleményem, eltérően Szűrös Mátyástól, az én diplomáciai és kisebbségi tapasztalatom inkább azt sugallta volna, hogy mindenféle megalázkodás nélkül sokkal célszerűbb lett volna a szomszédok beavatása, nem is feltétlenül kormányzati szinten. Ezt meg lehetett volna csinálni a Teleki Alapítvány szintjén, meg lehetett volna csinálni a civil szférában, mert ezt is elmondtam, és most is elmondom, hogy azért ha annak idején, '94-98 között Németország német igazolványt osztogatott volna itt minden konzultáció nélkül, én azért a kiskun bajszomat összeráncoltam volna, annak ellenére, hogy a német-magyar államközi viszony igen jó volt.

Vagyis nem esett volna le az aranygyűrű a Külügyminisztérium, a magyar diplomácia ujjáról, hogyha megadja azt a lehetőséget, hogy a szomszédokkal egyeztessen. Az egyeztetés nem egyezkedést jelent, nem a beleegyezését kéri önmagában véve, de azért szeretném jelezni, hogy birtokon kívül vagyunk. Ezt azért nekünk nem árt tudomásul venni, hogy birtokon kívül vagyunk, bármennyire is jó Magyarország nemzetközi pozíciója.

Tisztelt Ház! Ezért én célszerűbbnek tartanám, és nem kérem, hogy a kormány vallja be, de azt kérném, hogy vonja le a következtetéseket, és most még tegye meg azokat a konzultációkat a szomszédok és az EU vonatkozásában, hogy ne lehessen nagyobb feszültség. Nyilvánvaló ugyanis, hogy némely szomszédok az álló lámpavasba is belekötnének, ebben nincs vita közöttünk, de nem kellene ilyen ziccerlabdákat a szomszédoknak feladni. Azt hiszem, hogy ha mi itt megfelelően működünk együtt, akkor egy parlamenti egyetértés kialakítható, és a kockázatok csökkenthetők.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr, de cserébe el is állok a napirend utáni hozzászólástól ma estére vagy ma hajnalra.

Tabajdi képviselő úr felszólalásához van egy apró megjegyzésem és egy másik. Az apró megjegyzésem annyi, hogy azoknak a bizonyos finnországi svédeknek egy pici töredéke, aki Olandon autonómiát élvez, a nagy többsége körben a parton, ott nincs autonómia. (Dr. Tabajdi Csaba: Ott is van, Tamás!) Területi autonómia nincsen.

Ami a dolog érdemét illeti, én azt gondolom, hogy ha mi egyetértünk abban, hogy ezt a problémát Budapest csak Bukaresttel, Pozsonnyal, Kijevvel, Zágrábbal, Ljubljanával, sőt Belgráddal - ami véletlenül kimaradt - együtt tudja megoldani, akkor azt kell végiggondolnunk, hogy ez a törvény és ez a törvényalkotási eljárás ezt segíti vagy nehezíti. És azt gondolom, hogy ez a törvény és kiváltképp ez az eljárás ezt nem segíti, hanem nehezíti, és még azt is hadd tegyem undok módon hozzá, hogy az a sok-sok módosító javaslat, amit a szocialista csapat készített, az ezen a problémán nem változtat.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Azt hiszem, most már tényleg elfogyott az utolsó hozzászóló is, de azért megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Természetesen miniszter úrnak megadom a szót, de csak azt követően, hogyha már senki nem jelentkezett. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem, úgyhogy megadom a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak.

 

DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon sok mindennel egyetértek, ami ma este, éjszaka elhangzott, és sok mindennel nem értek egyet. Sok mindennel egyetértek Tabajdi Csaba felszólalásában is; amivel nagyon határozottan nem értek egyet, az az - és ezt szeretném ismételten leszögezni -, hogy a kormány egyáltalán nem a magyar-magyar kapcsolatokat tekinti a magyar kisebbségek helyzetének javítása egyetlen kizárólagos eszközének. Azt hiszem, hogy az expozém sem erről szólt, de azért elismétlem most is, hogy mi az Európa-politika, a szomszédpolitika és a magyar politika egységében, ennek az egységén keresztül képzeljük el az összmagyarság helyzetének, ezen belül természetesen a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek helyzetének javítását.

Ezt azért mondtam el a polémia folytatásának szándéka nélkül, mert nem mindegy az, hogy most mit teszünk és mit fogunk tenni a jövőben. Nagyon értem azokat az aggodalmakat, amelyek elhangzottak mind a szomszédpolitika, mind pedig az Európa-politika összefüggésében, ezért szeretnék szólni még egy szót vagy kettőt erről a bizonyos egyeztetés, felvilágosítás, konzultáció témáról.

Én az előbb Bauer képviselő úrnak kizárólag arra a megjegyzésére akartam reflektálni, hogy mintegy a szomszédos országok kormányainak a háta mögött készítettük elő ezt a törvényjavaslatot. De azért ha mi itt valóban nemzeti konszenzust akarunk, akármi is az álláspontunk a törvény egyes megoldásaival kapcsolatban, és valóban ennek megfelelően akarunk mind a szomszédokkal, mind pedig az Európai Unió felé politizálni, akkor mégiscsak jelentőségük van, lesz a tényeknek. Ezért vagyok kénytelen foglalkozni ezzel a témával, ismétlem: nem a polémia folytatásának szándékával, de azért nem mindegy az, hogy mi történt.

Ez egy olyan törvényjavaslat, ami az én tapasztalataim szerint a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapta. Én még soha nem vettem részt olyan törvénytervezetnek vagy törvényjavaslatnak az előkészítésében, ami ilyen mértékű nyilvánosságot kapott volna, hiszen ezért volt a sok vita, amit egyébként nagyon sokan kifogásoltak is, hogy túl sok volt a vita.

 

(0.30)

 

Azért volt sok a vita, mert koncepció születésétől kezdve állandóan közbeszéd, vita tárgya volt ez a kérdés, és nagyon jó, hogy ez így történt. De valamennyi Magyar Állandó Értekezlet előtt összehívtuk a szomszédos országok nagyköveteit, az Európai Unió országainak a nagyköveteit, a NATO-tagállamok nagyköveteit, és részletesen beszámoltunk nekik arról, hogy mi lesz a következő MÁÉRT témája. Ezen belül a születésétől, fogantatásától kezdve különleges figyelmet kapott természetesen az akkor még talán nem így nevezett, ma már így nevezett, szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény. Amikor pedig elkészült a törvényjavaslat, akkor megint csak összehívtam a szomszédos országok nagyköveteit, a NATO-tagállamok nagyköveteit, az Európai Unió tagállamainak a nagyköveteit, részletesen ismertettem velük a tervezetet, éppen azért, mert akkor már elég sok téves információ keringett, hamis hírek keringtek; elmagyaráztam nekik a jogi megoldásokat, és válaszoltam a felmerült kérdésekre.

Egyébként kérdések feltételére és ezek megválaszolására korábban is, tehát az elmúlt két és fél esztendőben is sor került: a kérdezők között szerepelt Románia nagykövete, Szlovákia nagykövete, adott esetben az Európai Unió nagykövete és számtalan tagállam nagykövete. Ha úgy tetszik, akkor ez konzultáció volt, ha úgy tetszik, akkor ez felvilágosítás, egyeztetés volt, mindenesetre folyamatos párbeszédben álltunk mind a szomszédokkal, mind az Európai Unió tagállamaival, mind pedig a NATO-val, tehát a szövetségeseinkkel, és természetesen az előkészítés együttesen folyt, ez volt a jó a dologban.

Soha senki nem vetette azt fel, hogy külön, úgymond hivatalos kétoldalú konzultációkat kellene javasolni. Sajátos módon a "konzultáció" szó is csak akkor került előtérbe, amikor itt járt a román külügyminiszter, és jelezte azt, hogy szeretnének konzultálni. Erre az igényre én azonnal igenlő választ adtam, azt mondtam: természetesen készek vagyunk konzultálni. Ez egy kétoldalú konzultáció szakértői szinten, megjegyzem, akkor a külügyminiszter kollégám nem jelzett kritikát azzal kapcsolatban, hogy korábban nem történt ilyen konzultáció, igaz, későbbi nyilatkozatokban ez az elem is megjelent; talán nem teljesen alaptalan annak a feltételezése, hogy bizonyos belpolitikai megfontolások is erre indítottak egyeseket. De a lényeg az, hogy mi a kezdet kezdetétől elmondtuk, hogy mit akarunk, elmagyaráztuk, hogy mit akarunk, és válaszoltunk a nekünk feltett kérdésekre.

Ami pedig az Európai Uniót illeti, véletlen egybeesés, de a legelső Magyar Állandó Értekezlettel egy időben érkezett ide az Európai Bizottságnak az a tagja, aki éppen véletlenül a migrációért, az ezzel kapcsolatos bel- és igazságügyi témákért felelős, Vitorino, a portugál biztos. Idő hiányában csak úgy tudtuk megoldani a találkozást, hogy ő feljött oda, a Magyar Állandó Értekezlet színhelyére, és ott folytattunk vele egyórás megbeszélést, amelynek jelentős részét az éppen akkor megszületett gondolat ismertetése töltötte ki, nevezetesen, részletesen tájékoztattam őt arról, hogy mit is gondolunk, hogyan is próbáljuk szabályozni a szomszédos országokban élő magyaroknak juttatandó kedvezményeket. Már akkor felmerült természetesen a beutazás és a tartózkodás témája, hiszen az Európai Unió szempontjából ez a döntő kérdés. Én akkor azokra kérdésekre, amelyeket ő feltett, megnyugtató választ adtam, ezek pontos szövege most itt szerepel a törvényjavaslat 3. §-ában, amely azt mondja: "a beutazás és az ott-tartózkodás tekintetében az e törvény hatálya alá tartozó személyek számára a nemzetközi jogi kötelezettségek figyelembevételével az adott helyzetben legkedvezőbb elbánást biztosítja", tehát alkalmazkodik az adott nemzetközi jogi és európai jogi, közösségjogi keretekhez. Az Európai Uniót elsősorban ez érdekelte. Természetesen ezután is számtalan megbeszélésre került sor - én nem tudom felsorolni, hogy hány külügyminiszterrel, mikor, milyen tartalommal beszéltem erről, de hogy mindenkit tájékoztattam, és hogy ez folyamatosan párbeszéd tárgya volt, az vitathatatlan.

Ezek után az a kérdés, hogy most, a következő napokban, hetekben, hónapokban milyen álláspontot akarunk kifelé képviselni: azt akarjuk-e mondani, amit utólag, úgy tűnik, azért a szomszédos országok egyes politikai körei felvetnek, hogy tudniillik konzultálni kellett volna, és milyen kár, hogy nem konzultáltunk, mert hiszen ha konzultáltunk volna, akkor nyilván egész más lenne a helyzet; vagy pedig azt akarjuk mondani, hogy ennek a törvényjavaslatnak az előkészítése a legteljesebb nyilvánosság mellett történt, folyamatosan tájékoztattuk a szomszédainkat, a szövetségeseinket, az Európai Unió tagállamait, és erre természetesen a jövőben is készek vagyunk.

Ha kétoldalú konzultációra kapunk javaslatot, ennek azonnal eleget teszünk - meg kell mondjam, ilyen javaslat eddig egy érkezett. Természetesen mindenki mással is beszélünk, ha úgy tetszik, konzultálunk, tegnapelőtt, ha úgy tetszik, konzultáltam a jugoszláv szövetségi kisebbségi miniszterrel - a sajtóban olvasható volt, az államtitkár úr már utalt rá, az ezzel kapcsolatos megítélés -, és, ismétlem, minden további konzultációra készek vagyunk. De azt mondani, hogy itt a magyar külpolitika hibát követett el, és ezzel elfogadni egy olyanfajta utólagos érvelést, amelynek nyilvánvaló belpolitikai motivációi vannak - és most nem Magyarországról beszélek -, én úgy érzem, hiba lenne, ezt el kellene kerülni.

Ettől függetlenül mi a legnagyobb készséggel várjuk a módosító javaslatokat. Minden ésszerű módosító javaslatot figyelembe fogunk venni. Mi nagyon szeretnénk azt - és ezt már többször elmondtuk -, ha ez valóban egy nemzeti konszenzust tükröző törvény lenne, ha megkapná a legalább kétharmados többséget. Ennek érdekében mindent meg fogunk tenni, azt is meg fogjuk tenni, hogy a végrehajtási jogszabályokat a lehető legrövidebb időn belül kidolgozzuk. Valóban, elfogadom, hogy a kép teljessége megkívánná, hogy ezeket is át tudjuk tekinteni, de azért ne feledjük el, hogy egy új dologról van szó, nem könnyű jogalkotási feladat, egyetértek azokkal, akik ezekre a nehézségekre is utaltak, de ezeket meg kell oldani, meg is fogjuk oldani. A kérdés az, hogy mi a szándékunk: az-e a szándékunk, hogy csináljunk egy jó, sikeres, olyan jogszabályt, amely ténylegesen segít rajtunk, magyarokon itthon és a határon kívül, összhangban áll a szomszédpolitikánkkal, összhangban áll az Európa-politikánkkal; vagy pedig abban vagyunk érdekeltek, hogy a feszültség növekedjen, hogy a problémák nagyobbnak tűnjenek, mint amilyenek valójában, és ezzel valójában nehezítsük nemcsak a magyarpolitikánkat, hanem az Európa- és a szomszédpolitikánkat is. Mi az első változat mellett vagyunk, amellett leszünk.

Az együttműködési készségünket szeretném még egyszer nagyon nyomatékosan leszögezni, és nagyon remélem, hogy a részletes vita alkalmat fog adni arra, hogy azoknak az aggodalmaknak, azoknak a kétségeknek a nagy többsége megoldódjék, eloszoljék, amelyek a mai vitában felmerültek.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén kerül sor.

 

Most soron következik a konzuli védelemről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/3929. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/3929/20. számon kapták kézhez. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Senki nem jelentkezik.) Nem kívánnak előadót állítani.

Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatok számára és az összefüggésekre tekintettel a részletes vita egyetlen szakaszból álljon. Kérem, aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslattal egyetértett.

Írásban előre senki nem jelentkezett. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni, miután megnyitottam a részletes vitát az ajánlás 1-14. pontjai alapján. Búsi Lajos képviselő úrnak adom meg a szót.

 




Felszólalások:   236-344   344-445   445-450      Ülésnap adatai