Készült: 2020.04.08.08:54:04 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

126. ülésnap (2000.03.20.),  46-193. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 4:21:30


Felszólalások:   42,44-45   46-193   193-215      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról szóló jelentés, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezlet ajánlásaira, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája. Az előterjesztéseket J/2204. és H/2388. számokon kapták kézhez.

 

Mielőtt megadnám a szót Németh Zsolt államtitkár úrnak, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a díszpáholyban helyet foglaló határon túli magyar szervezetek vezetőit és képviselőit (Taps.), akik immáron egy jó órája figyelemmel kísérik a munkánkat. (Derültség a kormánypártok soraiban.)

Megadom a szót Németh Zsolt politikai államtitkár úrnak, a jelentés előterjesztőjének, a napirendi ajánlás szerint húszperces időkeretben.

 

NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Vendégeink, a határon innen és túlról! Tisztelt Ház! (Zaj. - Az elnök csenget.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szokásainknak megfelelően azt kérem, hogy biztosítsák a figyelmet, hogy az előterjesztő, az államtitkár úr elmondhassa expozéját.

NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Mindenekelőtt hadd fejezzem ki örömömet, hogy a Magyar Országgyűlés rendes napirendjén szerepel a határon túl élő magyarság helyzetéről szóló jelentés. Az elmúlt évtized során a határon túl élő magyarság problematikája folyamatosan jelen volt e falak között, napirend előtt vagy után, esetleg más, szorosan összefüggő napirendhez, például külpolitikai vitanaphoz kapcsolódóan, de a mai nappal nyerte csak el a kérdés a súlyának megfelelő és ehhez méltó formát.

A Házszabály nem teszi lehetővé, hogy a határon túli magyarok részt vegyenek e vitában, de éppen ezért külön örülök, hogy a MÁÉRT tagjai a páholyokban személyes jelenlétükkel megtisztelik az Országgyűlést, és részük van egy olyan tapasztalatban, amelyet a MÁÉRT keretei között zajló politikai konzultációban hasznosíthatnak, mindannyiunk javára. Köszöntöm önöket.

A határon túli magyarok helyzetének történeti, szociológiai elemzése nem tisztem. A politikai elemzéshez mégis nélkülözhetetlen a szembesülés a rideg tényekkel.

 

 

(15.40)

 

 

Ezért utalásszerűen jelzem, hogy a Kárpát-medencében ma 3-3,5 millió magyar él kisebbségi sorban: 1,5-2 millió Romániában, Erdélyben, 600-700 ezer Szlovákiában, a Felvidéken, 300-350 ezer Jugoszláviában, a Vajdaságban és 150-200 ezer Ukrajnában, a Kárpátalján. Számuk a XX. század folyamán stagnált, míg arányuk a többségi lakossághoz viszonyítva összezsugorodott. A szaporulatot elnyelte a beolvadás és a kivándorlás. Ez a tendencia az elmúlt tíz évben nem állt meg, hanem éppen ellenkezőleg, sajnálatosan felgyorsult. Főbb szociológiai jellemzőik: mobilitás, képzettség, anyanyelvi oktatás, anyagi helyzet, tudati jellemzők, devianciák hasonlóan rossz állapotot, illetve tendenciát mutatnak. A magyar nemzetpolitika határon innen és túl ezeknek a tényeknek és folyamatoknak kell ellenszegüljön. Ez tehát a kontextus.

A nemzetpolitika terén - megítélésem szerint - mégis a 2000. év legfontosabb fejleménye, hogy immáron reális a lehetősége annak, hogy a szomszédos országokban élő magyarok megőrizzék nemzeti identitásukat, szellemileg és anyagilag gyarapodjanak szülőföldjükön. Nyolcvan, illetve tíz éve tudjuk, hogy ezt a célt kell követnünk. Kell, gondoltuk még akkor is, ha egy napon kiderül, hogy amit akarunk, az lehetetlen. Mára azonban a polgári kormány meggyőződésévé vált, hogy ez a cél nemcsak vágy és ábránd, hanem realitás. Ahhoz, hogy ez a meggyőződés egyaránt szilárddá váljon a magyarországi és a határon túli magyarokban, persze az kell, hogy pontosabban megismerjük azokat a belső és külső nemzetközi feltételeket, amelyek mellett a magyar nemzetpolitika folytatható.

Tíz évre volt szükségünk, hogy megtapasztaljuk erőinket, számot vessünk teljesítőképességünkkel, hogy rájöjjünk, képesek vagyunk elérni a fenti célt. Az új évezred küszöbén nemzetpolitikánk ezzel a meggyőződéssel gazdagodott: el tudjuk érni. Elképzelni sem tudok ennél fontosabb eredményt.

A nemzetpolitika terén elért eredményeknek köszönhetően az utóbbi időszakban alábbhagyott mind a szkepszis, mind a busongás, az üres nemzeti retorika. Az előző kormányzati ciklusban hatalmon lévő szkeptikusok meggyőződhettek egyrészt arról, hogy lehetséges a magyar külpolitika három célkitűzésének - az integrációs, a regionális és a nemzetpolitikának - a maradéktalan összehangolása, másrészt, hogy a határon túli kisebbségek problémáinak szakszerű, körültekintő, ugyanakkor határozott felvetése nem hiúsította meg, és még csak nem is hátráltatta, hanem éppenséggel elősegítette euro-atlanti integrációnkat.

Azt is hozzátenném, hogy határozottságunkat - a szkeptikusok előrejelzéseivel ellentétben - a szomszédos országokhoz főződő, főként gazdasági téren folyamatosan bővülő kapcsolataink sem sínylették meg. A jövőben sem történik ez másként. A problémákat nem eltitkolni szándékozunk, hanem előtárni, és ezzel egy időben megoldási javaslattal is élünk. Ez az a stratégia, melyet követtünk és követünk.

A helyzet megítélése és a célok tekintetében nyugodt lélekkel és örömmel állapíthatom meg, hogy a magyarországi parlamenti pártok és a határon túli magyarok döntő többségének körében konszenzus van. S ha valaki ezt kétségbe kívánja vonni, a Magyar Állandó Értekezlet két zárónyilatkozatára fogok utalni, melyeket a résztvevők mindegyike egyöntetűen támogatott, s melyek lényegi megállapításokat tartalmaznak a helyzetértékelést és a jövőbeni cselekvési irányokat illetően.

Tudatában vagyunk, hogy nemzetpolitikai célkitűzéseink csak a magyarországi és a határon túli magyarok közös erőfeszítése révén vihetők sikerre. Az egyes nemzetrészek közötti egyenrangúságnak és szabályozott viszony kiépítésének igényével fogalmaztuk meg a szerződéses nemzet koncepcióját. Ennek jegyében hoztuk létre a MÁÉRT-et, a magyar-magyar együttműködés intézményes formáját, amely lehetővé teszi a politikai - ide értve a gazdaságpolitikát is - célok és eszközök összehangolását.

A Magyar Állandó Értekezlet lényegében egyfajta nemzeti integráció, de olyan, amelyik hozzásegíti a határon túli magyar közösségeket ahhoz, hogy azokba az államokba is sikeresen integrálódjanak, amelyekben élnek.

E kétirányú integrációt mozdítja elő a készülő törvény a határon túli magyarok jogállásáról. Erről a törvényről el kell mondanom, hogy a szülőföldön való maradást és gyarapodást úgy kívánja szolgálni, hogy az egyén és a gyakorlati élet szintjén teszi megélhetővé a magyar nemzethez tartozást. Ami pedig az eurokonformitás igényét illeti, joggal előlegezhetem meg, hogy a készülő és ez év november 30-ig parlament elé kerülő törvénytervezet, mely a szolgáltatások terén nyújt speciális preferenciákat bizonyos nem magyar állampolgárok számára, s amely teljes mértékben megfelel az Unió hasonló esetekben szokásos jogi megoldásainak és gyakorlatának, kifejezetten kedvező fogadtatásra számíthat az euro-atlanti közösség részéről.

A határon túli magyarok kétirányú integrációja egyáltalán nem ellentmondás, hanem egy, a XXI. század eleji európai társadalmi folyamatok regionalizációs logikájának teljes mértékben megfelelő törekvés. Illusztrációul: a határmenti régiók vagy eurorégiók polgárai is a bőrükön érzik és a gyakorlatban megélik, hogy két irányban kötődnek, hogy a két fél együttműködésében rejlenek az ő privát lehetőségeik. De a kétirányú integráció a válaszunk, a polgári kormány válasza 80 év után a trianoni döntésre és a század más nemzeti traumáira. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

A konkrét relációkat illetően kedvező változások történtek '98 őszén Szlovákiában, amelyek a kétoldalú kapcsolatokat is átalakították. Az év folyamán komoly eredmények születtek Szlovákia integrációs felzárkóztatása terén, melyben a magyar külpolitika több dimenzióban is aktív szerepet játszott. A szlovákiai magyar közösség kormányzati szerepe a bilaterális államközi kapcsolatokat erősítő tényezővé vált, ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy a szlovák kormányprogram kisebbségi célkitűzéseinek teljesítése vontatottan halad, egyes vonatkozásokban megtorpant.

A közelmúltban megvalósult miniszterelnöki látogatás során jóleső érzéssel vettük tudomásul, hogy Ukrajnában megerősítést nyert az Európa-orientált külpolitikai vonalvezetés, ugyanakkor továbbra is nyugtalanító legnagyobb szomszédunk gazdasági helyzete. Érdeklődéssel várjuk a közigazgatási reform, a Tisza menti járás ügyének előrehaladását.

Az év folyamán elhúzódó transzformációs válság jellemezte Romániát, a konstruktivitás irányába mutató bilaterális kapcsolatokkal. Kedvezőnek értékeljük, hogy a román külpolitika nem szenvedett törést az integrációs szándékokat illetően. Az RMDSZ négy év alatt komoly részt vállalt a társadalom belső reformjának előrevitelében, bár a '96-os kormányprogram számos célkitűzésének nyilvánvaló elakadása a romániai magyarságot is érzékenyen érinti.

Reményeink szerint a 2000. évi romániai választások nem okoznak törést a román integrációs szándékokban és az interetnikus és kétoldalú kapcsolatokban. Kedvezően alakultak a magyar-szlovén és a magyar-horvát kapcsolatok. Horvátországi politikánkat messzemenően igazolta az idő, a horvát demokrácia erejébe vetett bizalom nem volt hiábavaló.

Jugoszlávia speciális problémát jelent mind a nemzetközi közösség, mind Magyarország számára. A vajdasági magyarságot drámaian érintették a délszláv válság negatív következményei, a diktatórikus állam kisebbségi jogokat korlátozó politikája. E helyzetben a vajdasági magyar közösség érdekképviseleti szervezetei józanságról tettek tanúbizonyságot. A kidolgozott autonómiakoncepció nemzetközileg ismertté vált, megvalósítására a demokratikus ellenzék hatalomra jutásával nem elhanyagolható esély van. Az elmúlt időszakban a jugoszláv térséghez kötődő magyar érdekek és a nemzetközi kötelezettségek egyensúlyának fenntartása a magyar külpolitika egyik fő feladatát képezte, és sajnálatosan folyamatosan képezi mind a mai napig.

Magyarország sajátos hídfőállás szerepet tölt be Kelet-, Délkelet-Európa vonatkozásában. Az a tevékenység, amelyet a NATO tagjaként ebben a szerepkörben a biztonságnak és a stabilitásnak nemcsak fogyasztójaként, hanem termelőjeként folytatunk, kisugárzik a határon túli magyar kisebbségek jövőbeni sorsának alakulására is.

Nemzetpolitikai céljaink sikerre vitele szempontjából is döntő fontosságú, hogy a környezet, amelyben határon túli magyar kisebbségeink élnek, politikailag, gazdaságilag biztonságos legyen, hogy a szomszédos országokban megszilárduljanak a demokratikus intézmények, hogy ezek az államok minél közelebb kerüljenek a Magyarország által is választott szövetségi rendszerekhez, az euro-atlanti integrációs szervezetekhez; hiszen a nemzetpolitika, amelyet folytatunk, demokratikus körülmények között lehet igazán eredményes.

 

 

(15.50)

 

Magyarország és a határon túli magyarok egyebek mellett ezért is érdekeltek abban, hogy a környező országok demokráciái megszilárduljanak. Ha a demokratikus intézmények építéséhez kormánypozícióból lehet hozzájárulni, a határon túli magyarok részt vállalnak a kormányzásban, mint Romániában vagy Szlovákiában. Ha a demokratikus törekvések ellenzékből támogathatók eredményesen, a magyar kisebbségi közösség ellenzékben politizál, mint például a Vajdaságban. Nemzeti érdekeink tehát nem függetleníthetők a hatalom jellegétől, értékorientációjától. A határon túli magyarok egzisztenciálisan demokraták. Ebből a magyar nemzetpolitikának nem szabad engednie.

Egy számvetésből és a jövőbeni célok felvázolásából nem maradhat ki a határon túli magyar politikai elitek tevékenységének az elismerése. Túl kevés szó esik arról, hogy ezek az emberek tíz év óta csúcsteljesítményt nyújtanak. Nagyrészt ezen vezetők józanságának, ítélőképességének és szorgalmának köszönhető, hogy térségünk magyarlakta része a körülményektől függően változó mértékben ugyan, de összességében megőrizte politikai és gazdasági stabilitását, és jó esélye van arra, hogy továbblépjen a szellemi és anyagi gyarapodás útján. E vezetők nem látványos, de okos és következményeiben rendkívül hatékony támogatása nélkül Magyarország ma nem lehetne a NATO tagja, és nem lehetne a legesélyesebb az EU-tagjelöltek sorában sem. Csak jelezni szeretném, hogy Magyarországon vannak, akik tudják, mit köszönhetnek nekik. (Szórványos taps a Fidesz és az MDF padsoraiból.)

Néhány szó a határon túli magyarok anyagi támogatásáról. Bár szomszédainknál Jugoszlávia kivételével tendenciává vált az európai retorika követése, a kisebbségi politika elvei és gyakorlata között nagyon sok ellentmondás maradt, ami többek között a kisebbségi közösségek állami támogatásának szűkösségében, egyes szomszédok esetében teljes hiányában ölt testet. Az anyaország e kötelezettséget nem veheti át, ugyanakkor a kisebbségi közösség szervezeti életét megbénító anyagi kiszolgáltatottságát sem nézheti tétlenül. Támogatáspolitikánk alapját az előző kormányzati ciklusban kialakult gyakorlatnak megfelelően továbbra is a közalapítványi rendszer hatékony működtetése jelenti, melyben a döntéshozatal joga a szakmailag, politikailag tagolt kuratóriumok kezében van.

Mi a magunk részéről a határon túlra irányuló magyarországi támogatások volumenét szeretnénk növelni. Örvendetes fejlemény, hogy Magyarországon egyre többen belátják, a határon túli magyarok támogatása gazdaságilag is kifizetődik Magyarország számára. A kárpátaljai árvíz és a következmények felszámolásának időszaka újból bebizonyította, hogy az anyaország társadalmi szinten sem közömbös a határon túli magyarok sorsa iránt. A nem kormányzati szervek, az egyházak, önkormányzatok, alapítványok, oktatási intézmények, vállalatok a költségvetésből e célra kijelölt összegek nagyságát ma már meghaladó mértékű támogatást nyújtanak a határon túlra. A határon túli magyar oktatás finanszírozása, így a felekezetközi erdélyi egyetem létesítése és működtetése során különösen is számítunk a magyarországi magyar társadalom közvetlen hozzájárulásaira. Annál is inkább, mert a határon túl kiképzett emberek időlegesen a bővülő magyarországi munkaerőpiacon is kamatoztathatják tudásukat, növelve ezáltal Magyarország gazdasági teljesítőképességét is.

Szándékaink szerint egyre inkább a "segélyezés helyett együttműködés" elv alkalmazásának kell elsőbbséget élveznie. Ehhez kedvező feltételt jelent, hogy az elmúlt évtizedben a határon túli magyar közösségek érdekképviseleti és politikai önszerveződése olyan stádiumba jutott, amely már nem hasonlítható össze a közép-európai rendszerváltozások időszakával. Stabil magyar politikai, gazdasági és kulturális szervezetek működnek a határon túl. A piaci jellegű kapcsolatépítésben érdekelt magyarországi intézményi háló - Új Kézfogás Közalapítvány, Corvinus Rt., Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, kamarák, nagyvállalatok - is látványosan fejlődik. A megfelelő pénzintézeti háttér megteremtése azonban még várat magára.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A polgári kormány nemzetpolitikája egyszerre határozott és körültekintő. Ennek legfontosabb előfeltétele, hogy Magyarország nemzetközi pozíciója mindezt lehetővé teszi. Nemzetpolitikánk az adott lehetőség mellett a magyar külpolitika felelősségéről is szól - és nem csupán a határon túli magyarok iránt viselt alkotmányos felelősségre gondolok -, hasonlóképpen arra a felelősségre is, amelyet egy soknemzetiségű és hányatott múltú térségben minden nemzeti kisebbség iránt viselünk. Akár a problémák elhallgatása, akár felelőtlen kezelése egyformán végzetes lehet. Ezért a határozottság, és ezért a körültekintés.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Potápi Árpádnak, az emberi jogi bizottság előadójának, a határozati javaslat előterjesztőjének a napirendi ajánlás szerinti tízperces időkeretben.

POTÁPI ÁRPÁD, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Állandó Értekezlet megalakulását követő országgyűlési határozat felkérte a kormányt, hogy évente legalább egy alkalommal számoljon be az Országgyűlésnek a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, beleértve a Magyar Állandó Értekezlet ajánlásainak végrehajtását is.

A képviselőtársaim megkapták a kormány jelentését. A jelentés külön egységekben röviden foglalkozik az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági, a horvátországi, a szlovéniai és a nyugati magyarság helyzetével. Külön rész foglalkozik a HTMH elmúlt két évének szerepével. 1998 óta a HTMH felügyelete a Miniszterelnöki Hivatalból átkerült a Külügyminisztériumba, a külügyminiszter felügyelete alá. Ezt a felügyeleti jogot a politikai államtitkár gyakorolja. A Külügyminisztériummal való együttműködés tapasztalatai pozitívak, hiszen a hivatal a diplomáciai csatornákon is információhoz juthat. Kormányrendelet alapján mind a 13 tárcánál kijelölték a határon túli magyar ügyekért felelős szervezeti egységeket, illetve személyeket, akik a HTMH koordinálásában együttműködnek. Ezen intézkedéseknek is köszönhető, hogy hatékonyabbá vált az államigazgatásban a határon túli magyarok kérdéskörének megjelenítése.

Külön fejezet foglalkozik a jelentésben a MÁÉRT szakértői bizottságok munkájával, külön fejezet foglalkozik a határon túli magyarság anyagi támogatásával, és külön fejezet foglalkozik a kisebbségi vegyes bizottságok működésével.

Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság március 14-én vitatta meg a kormány határon túli magyarságra vonatkozó 1999. évi jelentését. Szabó Tibor, a HTMH elnöke szóban tette meg a kiegészítéseit, melyek már a 2000. évi fejleményekre vonatkoznak. Ezek közül csak néhányat említenék meg most, melyek talán a legfontosabbak. A Vajdasággal kapcsolatban több fejleményt említett, ezek közül kiemelném, hogy a szegedi önkormányzat által kezdeményezett alapítványhoz a magyar kormány 350 millió forint plusztámogatással járult hozzá. Az alapítvány bejegyzése és az első pályázatok kiírása megtörtént. A támogatottak köre meglehetősen széles, elsősorban olyan szegedi, szerbiai önkormányzatok, médiát üzemeltető vállalkozások, magánszemélyek és szervek tartoznak a körbe, amelyek valóban hozzá tudnak járulni a stabilitási konferencia értelmében megfogalmazott demokratizálási alapelvekhez. Az alapítvány támogatási struktúrájába ugyanakkor beletartozik a karitatív, szociális jellegű támogatások nyújtása is.

Erdéllyel kapcsolatos új fejlemény, hogy a földekről és az erdőkről szóló törvény végrehajtását elősegítendő egy RMDSZ-szel közös budapesti irodát működtetett nagy sikerrel a HTMH.

 

(16.00)

 

Ami Szlovákiát illeti, két olyan téma van, amely a kétoldalú tárgyalásokon folyamatosan napirenden van, és amelyben a szlovákiai magyarság a magyar kormány folyamatos segítségét kéri. Ez a szlovák kormány által tett vállalás, miszerint ebben az évben alá fogják írni a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. A magyar koalíció pártja egy konkrét tervezetet dolgozott ki arra vonatkozóan, hogy milyen opciókkal volna szerencsés Szlovákiának elfogadni ezt a nemzetközi dokumentumot, amely az ottani magyarság nyelvhasználata szempontjából - különös tekintettel a számunkra nem teljesen kedvező nyelvhasználatról szóló törvény után - egy újabb lehetőséget nyújt arra, hogy korrigáljon a nyelvi jogok csorbulásán, amennyire lehetséges.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

A másik fontos téma, hogy szintén napirenden van - a szlovák kormány programjával is egybeesik - az önálló magyar felsőoktatási kar - nem intézmény, hanem kar -, amely a meglévő szlovák oktatási hálózaton belül az ottani magyar pedagógusképzést biztosítaná. Ez a képzés valószínűleg a nyitrai pedagógiai főiskolán valósulna meg.

Az egyik legfontosabb ez évi intézkedés valószínűleg az, hogy a kormány az Új Kézfogás Közalapítvány segítségével 12 ezer ember földhöz jutását segítette elő Kárpátalján úgy, hogy az ukrán állam által előírt illetékeket az igénylők helyett befizette. Ez nem jelent túl nagy földterületet - alkalmanként 1-2-3 hektárnyit -, az ottani körülményeket figyelembe véve azonban alapvető megélhetési forrást jelent, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy egy-egy ilyen család öt-hat embert tart el, tehát gyakorlatilag a kárpátaljai magyarság egyharmada jutott ilyen földtulajdonhoz.

A bizottsági ülésen az ellenzék részéről csupán néhány felvetéssel éltek a jelentést és a szóbeli kiegészítést illetően. A jelentés az általánosság síkján mozog. A Magyar Állandó Értekezlet szakértői bizottságainak munkáját érte kritika. Németh Zsolt államtitkár úrnak nem lett volna szabad a Csángóföldre ellátogatnia - ez utóbbi kijelentésnél bontakozott ki jelentősebb vita. A kormánypárti képviselők részéről üdvözöltük Németh Zsolt államtitkár úr februári csángóföldi útját. Ez az utazás bizonyítja, hogy a magyar kormány ilyen szinten érdeklődik és foglalkozik a csángókérdéssel. Ugyanazokban a napokban a román oktatási tárca kiadott egy olyan utasítást, miszerint a csángóföldi iskolákban az érdekvédelmi szervezetek is kérhetik a magyar nyelv tanítását. Ez azért nagyon jelentős fejlemény, mert a szülőket még ma is megfélemlítik. Remélem, a csángókérdésben további előrelépés várható.

Végül az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság egyhangúlag fogadta el a jelentést, és 1 tartózkodás mellett fogadta el a bizottság határozati javaslatát. Kérem önöket, hogy az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság országgyűlési határozati javaslatát fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megkérdezem a társadalmi szervezetek bizottságát, hogy kíván-e előadót állítani. (Jelzésre:) Nem kíván előadót állítani. Köszönöm szépen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, az ajánlás értelmében 15-15 perces időkeretben.

Elsőként megadom a szót Pósán Lászlónak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak; őt követi majd Tabajdi Csaba képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt nevében.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Vendégek! Ha magunk elé terítenénk Európa etnikai és politikai térképét, akkor azzal az érdekes helyzettel találkoznánk, hogy Európában talán Magyarország az egyetlen olyan állam, amely némi túlzással élve önmagával határos, ha az etnikai térképet nézzük. Éppen ezért azt gondolom, hogy igenis egy jó kezdeményezés és üdvözlendő dolog, hogy az Országgyűlés napirendjén szerepel a magyar nemzeti kisebbségek kérdése.

Engedtessék meg, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében kifejezzem azon elégedettségemet, hogy az elmúlt időszakra, a '98-as kormányváltásra visszatekintve jelentős elmozdulás történt e téren, és sikerült egyensúlyba hozni a nemzetpolitika, a szomszédsági politika, valamint az integrációs politika kérdését. Egyúttal ezek az irányvonalak úgy jöttek összhangba egymással, hogy nem gyengítik, nem kioltják egymást, hanem, ha szabad ezt mondani, akkor egymást erősítik, és egymást kölcsönösen feltételezik is.

A következőkben, azt hiszem, ezekre alapozva nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Magyarország integrációjának kérdése ily módon több, mint pusztán Magyarország integrációjának kérdése. Az integrációs kérdés ilyen értelemben összmagyar érdekké is vált, olyan összmagyar érdekké, amely egyúttal természetesen az egész magyar nemzetiség kérdésére is pozitív hatást kell hogy gyakoroljon a jövőben. A nemzetpolitika tehát nem került szembe az integrációs politikával és a szomszédságpolitikával, annak ellenére, hogy ha visszaemlékezünk, 1998-ban az ellenzéki oldalról voltak ilyen típusú aggodalmak, felvetések, avagy éppen egyéb megfontolásból történő felvetések.

Azt szokták mondani a kedves kollégáim még az egyetemen, hogy a tények tolakodó közelsége gyakran megzavarja az embert a nagyívű koncepció kialakításában. Szeretném azt gondolni, hogy fordítva kell megközelíteni a problémákat és a kérdéseket, és igenis nézzük a tényeket, és azok alapján szűrjünk le következtetéseket, ne pedig csak teoretikus koncepciókat gyártsunk. Éppen ezért engedjék meg, hogy néhány fontosabb tényre felhívjam a figyelmet. Nagyon lényeges változásnak, elmozdulásnak tekintem, hogy a korábban eseti jellegű magyar-magyar politikai kapcsolatok intézményes keretet kaptak, és a Magyar Állandó Értekezlet létrejöttével e kapcsolatok rendszeres formát is öltenek.

Ehhez kapcsolódóan pedig természetesen olyan fontos kérdések és feladatok fogalmazódtak meg, amelyek, azt hiszem, az egész magyarság összkérdései és összügyei. Kétségtelen, hogy a különböző országokban élő magyar nemzeti kisebbségek számára a hangsúlyok más és más helyen lehetnek, de az alapvető kérdések tekintetében mégiscsak olyan irányokba történnek elmozdulások, amelyek összérdeket szolgálnak. A legfontosabb feladata a MÁÉRT-nek meglátásunk szerint az, hogy partneri viszonyt létesítsen a magyar nemzethez tartozó, ámde különböző országokban élők között. Ne születhessenek döntések a határon túli magyarokat érintő kérdésekben úgy, hogy ők ne tudják kifejteni álláspontjukat, ne tudjanak véleményt alkotni erről, és ne szülessen oly módon döntés, hogy az ő beleegyezésük és hozzájárulásuk ezt nem támogatja!

Ne fordulhasson elő az a helyzet, ami előfordult azért az alapszerződések megkötése esetén, ha visszaemlékezünk; nevezetesen, arra kell gondolni, amikor a határon túli magyar politikai vezetők közül jó néhányan teljes joggal azt mondták, hogy kénytelenek tudomásul venni, hogy ez és ez köttetett. Azt hiszem, hogy a MÁÉRT esetében, ami lényeges elmozdulás, az pontosan az, hogy partneri viszonyt sikerült létesíteniük a különböző feleknek egymással.

A Magyar Állandó Értekezlet egy olyan konzultációs forma, amelynek ily módon a létrejötte is tükrözi ezt az elvet, nevezetesen azt, hogy a határon túli magyar szervezeteknek is az erre irányuló igénye nagymértékben szerepet játszott ennek létrehozásában, de természetesen az anyaországbeli politikai erők között is konszenzus mutatkozott e téren, és remélem, hogy ez a jövőben is így lesz. A különböző feladatok végrehajtásának elősegítésére szakértői bizottságok alakultak. A szakértői bizottságokban a határon túli szervezetek mellett, a kormány szakértői mellett a magyar parlamenti pártok szakértői is részt vesznek. Azt hiszem, hogy ez a felállás, ez a szerkezeti összetétel kellő garanciát és keretet jelent a konszenzuális döntéshozatalra a jövőt illetően is.

 

(16.10)

 

1999 szeptembere és októbere folyamán a bizottságok meg is tartották alakuló üléseiket, ahol meghatározták a legsürgősebbnek ítélt feladatokat. Most nem kívánom ezeket, mindegyiket felsorolni.

Csak engedtessék meg az, hogy néhány fontosabbat kiemeljek, ami önmagában szimbolikusan is jelzi, hogy melyek azok a nagy kérdéskörök, amelyekre a közeljövőben választ kell találnia az összmagyarságnak. Egyrészt az integrációs folyamat általános helyzete, alakulása; ennek kapcsán olyan kérdésekre kell megoldást keresni, amely a határok ellenőrzésére vonatkozik, a vízumpolitikára vonatkozik, az állampolgársági politikára vonatkozik, vagy közkeletűbben az úgynevezett státustörvényre vonatkozik. Azt hiszem, hogy ezek bizony mindannyiunkat érintő kérdések.

A gazdasági kapcsolatok intenzívebbé tétele hasonlóképpen ebbe a kategóriába sorolható; egyrészt azért, mert lehetőséget teremt a gazdasági kapcsolatok intenzívebbé válása a magyar nemzeti közösségek gyarapodására és ezáltal erősödésére. Másrészt pedig az a tény, hogy ha a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok erősödnek és intenzívebbé válnak, az Magyarországra nézve is pozitív hatású. Azt hiszem, hogy ez különösebb kommentárt és nagyobb bizonyságot, nagyobb bizonyítást nem igényel. Ilyen értelemben ez tehát az anyaország érdeke is.

A határon túli magyar oktatási, tudományos, kulturális kérdések igen széles köre hasonlóképpen a kiemelt kérdések közé tartozik, hiszen az identitás, a nemzeti önazonosság szempontjából ezek kulcskérdések, ahogyan az egzisztencia és a mindennapi megélhetés szempontjából a munkajogi, a foglalkoztatáspolitikai, egészségügyi kérdések is természetszerűleg a figyelem középpontjában állnak.

A MÁÉRT második ülése is mutatja, hogy alapvetően nemzeti ügyekben szükséges és megteremthető a magyarországi parlamenti pártok, a határon túli magyar parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek, valamint a nyugati magyarság képviselői közötti nemzeti konszenzus. A Fidesz üdvözli ezt a konszenzust, és üdvözli azt is, hogy a határon túli magyarok magyarországi jogállásáról szóló törvényi szabályozás szükségességéről konszenzusos állásfoglalás született. Mindezt fontos lépésként értékeljük a magyar-magyar integráció gyakorlati megvalósításának irányában.

A határon túli magyar nemzeti kisebbség kérdésköréhez kapcsolódóan engedtessék meg, hogy néhány egyéb tényt említsek, amit akár szimbolikus, akár gyakorlati vonatkozásban, de mindenképpen fontosnak tartunk. Egyrészt üzenet értékű és szimbolikus, tartalmát tekintve mély lélektani vonatkozásokat jelent vagy jelentett az, hogy a magyar miniszterelnök - ha az elmúlt hónapokra visszatekintünk - személyesen felkereste a határon túl élő magyarlakta területeket, azt is mondhatnám, hogy kivétel nélkül, sorban. Az új kormány hivatalba lépését követően szinte azonnal Erdélybe, legutóbb pedig - ha fellapozzuk az újságokat, akkor aki elfelejtette volna, annak is nyilvánvalóvá válik - Kárpátalja volt e célállomás. Azt hiszem, hogy a magyar nemzeti szolidaritás megnyilvánulása szempontjából a Kárpátalját sújtó nagy árvíz az egyik legbeszédesebb, legékesebb példa lehetett, jóllehet azt is hozzá kell tenni, hogy ha nem muszáj, akkor nem ilyen formában kellene megnyilvánulnia a szolidaritásnak, azaz isten óvjon még egyszer bennünket hasonló tragédiáktól.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a millenniumi pályázatokat illetően határon túli magyar területekre szóló pályázatokat is kiírt. Ha fellapozzuk a minisztérium tájékoztatóját, amely a pályázatok eredményét tartalmazza, akkor láthatjuk, hogy az épített örökség, a magyar műemlékek, a történeti síremlékek, a temetők s a többi felújítása határon túli területeken természetesen szerepel. Szerepelnek ezen elbírált pályázatok között határon túli kiadók, értelmiségiek, alkotók pályázatai úgyszintén, ahogyan ünnepségek, fesztiválok rendezésének a támogatása is. Bevallom őszintén, én egy gyors számolást vagy gyors összesítést végeztem, egészen kerek számot nem tudok, de ez körülbelül százmilliós nagyságrendet elérő keret; azt gondolom, hogy ez jelentős.

A romániai magyar alapítványi egyetem létrehozásával kapcsolatosan a költségvetésben szerepel 2 milliárd forint elkülönített keret. Sajnos azok a reményeink, amelyek az állami magyar felsőoktatásra irányultak, olyan ütemben, ahogyan mi szerettük volna, nem állnak a megvalósulás küszöbén. Azt hiszem, hogy a XXI. század küszöbén állva, amikor a tudás és a végzettség szerepe a mindennapok boldogulásában egyre fontosabb lesz, nem lehet kivárni, és nem lehet sokáig halasztani a magyar felsőoktatás kérdését a határokon túl.

Szimbolikus lépés, ámde lélektani szempontból, lelki szempontból mindenképpen fontos az aradi szoborcsoport kérdése. E téren hosszú-hosszú évtizedekig lényegében nem volt elmozdulás. Végre megtört a jég. Azt gondolom, hogy ezt Magyarországon igazából nem is sikerült kellő súllyal érzékeltetni a köztudatban. Igazából a határon túl élő honfitársaink azok, akik ennek a súlyát és jelentőségét sokkal jobban tudják, mint mi. A Párkányi-híd kérdésével kapcsolatban elhangzottak már észrevételek, én csak ismételni tudom, hogy fontos, akár gazdasági, de ugyanúgy szimbolikus jelentését is érzékelem.

Ahogyan fontos és ugyancsak mind szimbolikus, mind pedig egyéb vetületeit tekintve lényeges kérdés az, hogy az anyaország a horvátországi magyar lakta területek újjáépítésében tevőlegesen részt vállalt, ahogyan Szlovéniában a magyar kulturális központ létrehozásában részt vállal, és az egyik legfontosabb a közalapítványi forma, amely igen jelentős pénzösszeget képes a határon túli kérdésekre mozgósítani.

Az Illyés Közalapítványról már volt szó. Engedtessék meg, hogy most egyrészt az Új Kézfogás Alapítványt emeljem ki, különösen a tevékenységének azt a részét, amelyik a felelősség kérdését is felveti, nevezetesen oly módon, hogy nem segélyezés, hanem a partneri kapcsolat előtérbe helyezésével a gazdasági prosperitást, a határon túli magyar gazdasági prosperitást vissza nem térítendő kamatok formájában, vagy pedig egyéb forráshoz jutási lehetőségek felkutatására igyekszik elérni, és nem pedig szimplán csak segélyezéssel. Azt hiszem, hogy ez az alkotó energiákat is sokkal jobban felszabadítja, mint szimplán csak a segélyezés.

Az Apáczai Közalapítvány komoly támogatást nyújtott a tavalyi esztendőben már a nagyváradi Sulyok István Református Főiskolának, a komáromi Kálvin János Teológiai Akadémiának, a kárpátaljai Magyar Tanítóképző Főiskolának, a beregszászi főiskolának. Ezeket azért tartom kiemelendőnek, mert ezek már működő határon túli felsőoktatási intézmények; olyan intézmények, amelyek egyúttal egy bázist, alapot is jelenthetnek a további felsőoktatási működtetésre, illetőleg Romániában az erdélyi magyarság esetében az ottani magyar egyetemhez is komoly alapokat fognak majd jelenteni, legalábbis szándékaink szerint.

Az Apáczai Közalapítvány idei évre kiírt pályázatai között többek között olyan témák szerepelnek, amelyek a jövőre nézve - megint csak azt remélem, és bízom benne, hogy így is lesz - fontosak. Nevezetesen: a pedagógus-továbbképzés, a szakoktatás, a felsőoktatás területén, a fiatal, határon túli magyar oktatók életkörülményeinek javítása, a határon túli magyar fiatalok ösztöndíjának kiegészítése vagy a Magyarországon szerzett diplomák hazai honosításához való hozzájárulás. Magyarán mind olyan lépések, amelyek azt kívánják elősegíteni, hogy meglegyenek a feltételek - akár anyagi, akár egyéb politikai -, lelki támasz arra nézve, hogy legyen esély és legyen perspektíva a szülőföldön való megmaradásra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

Tisztelt Ház! Engedtessék meg csak annyi a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében, hogy az összmagyarság felemelkedésében látjuk Magyarország és az egész magyar nemzet jövőjét, és azt gondolom, hogy ehhez a MÁÉRT és ez a határon túli magyar politika, ami eddig folytatódott, és a jövőben is így megy, biztató kezdetet jelent.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Tabajdi Csaba képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Lányi Zsolt képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről. Öné a szó, képviselő úr.

 

 

(16.20)

 

 

DR. TABAJDI CSABA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeretett Határon Túli Vezetők! Kedves Barátaim! Valójában már sokszor esett szó ebben a Házban a határon túli magyarság kérdéseiről, problémáiról, és azt hiszem, hogy egy ilyen első összefoglaló és első beszámoló kellő figyelmet érdemel, és nem elégedhetünk meg azoknak a kérdéseknek a felsorolásával, amelyeket ez a beszámoló tartalmaz, hiszen ha ez az első beszámoló, akkor nagyon jó lett volna - a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekről készült első beszámolóhoz hasonlóan - átfogó stratégiai képet adni és nyújtani. Az is elgondolkodtató, hogy a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekről kétévente hallgat meg beszámolót a tisztelt Ház, a határon túli magyarok helyzetéről pedig évente. Nekünk, törvényhozóknak ezt is végig kell gondolnunk, hogyan lehetne ezt a kérdéskört szinkronba hozni.

Kedves Barátaim! 1989 óta több mint egy évtized telt el, és fel kell tennünk azt az alapvető kérdést, hogy a rendszerváltozásokkal a közép-európai magyarság helyzete, sorsa megváltozott-e. Ha azt nézzük, hogy mi volt tíz évvel ezelőtt, ha a diktatúrát nézzük a demokráciákhoz vagy a félig kész demokráciákhoz képest, ha a magántulajdont nézzük a közösségi tulajdonhoz képest, ha az ateizmust nézzük a vallásos hit emancipációjához képest, akkor óriási a változás a Kárpát-medencei magyarság helyzetében. Össze sem mérhető, hogy mi volt tíz évvel ezelőtt, és mi van jelenleg, de rögtön hozzá kell tennem, hogy ennek ellenére mégsem történt áttörés a Kárpát-medencei magyarság sorsában, még nincsenek a Kárpát-medencei magyarság életében - talán Szlovéniát kivéve - kellő törvényes garanciák arra, hogy a kisebbségi helyzetre megfelelő alkotmányos szabályok lennének.

Kedves Barátaim! Ezzel az alapdilemmával kell szembenéznünk, és azzal a problémával, hogy Magyarország és szomszédai eltérő integrációs dinamikája következtében tovább nő a szakadék a magyarországi társadalom és a határon túli magyarság között - ezt szoktuk mi szétfejlődésnek nevezni. Ez sokszor leegyszerűsödik Schengenre és a vízumkérdésre, holott igazán az a nagy kérdés és az a nagy dilemma, hogy mi lesz Kárpátalján az életszínvonallal, lesz-e Erdélyben, a Székelyföldön és a Partiumban élhető élet, a Vajdaságban lesz-e élhető élet. Olyan fokú lesz az életszínvonalbeli különbség - ez az olló kinyílik -, hogy rendkívül nehéz lesz, sőt azt kell mondanom, nagyon lesz bármilyen magyar kormánypolitikának ezt ellensúlyoznia, hogy megvalósuljon az a cél, amelyben valamennyi parlamenti párt közt egyetértés van: a határon túli magyarok szülőföldjükön boldoguljanak.

Tisztelt Ház! Ez lesz az a nagy szorongató dilemma, amellyel szembe kell néznünk, ezt lehet enyhíteni, ezt lehet mérsékelni. E tekintetben nagyon fontos, talán az egyik legfontosabb dolog a határon túli magyarok egzisztenciateremtésének, polgárosodásának, vállalkozási készségének magyarországi segítése, nemcsak a kormány, hanem a testvérvárosok, testvértelepülések, testvérmegyék, magyarországi szakmai szövetségek révén, de legalább ilyen fontosságú az - amit sokszor nem is értenek meg -, hogy miért fontos az anyanyelvi oktatás teljes vertikumának biztosítása Erdélyben, Romániában, és miért nagyon fontos, hogy Szlovákiában is történtek lépések az anyanyelvi felsőoktatás terén.

Tisztelt Ház! Nekünk igenis szembe kell néznünk olyan kérdésekkel, amelyek nincsenek benne ebben a jelentésben: mi lesz az RMDSZ-szel, ha kormányváltás van, és az RMDSZ kétszeresen kisebbségbe, kétszeresen ellenzékbe kerül? Mit kezdjünk a szlovákiai koalíció jövőjével, hogy a vajdasági magyarság autonómiája, jogainak biztosítása tapodtat sem halad előre; mit kezdünk az RMDSZ egységével; és mi a magyar politika és a magyar kormány felelőssége?

Tisztelt Ház! Arra, hogy van-e egyetértés ma Magyarországon a határon túli magyarok ügyében, azt kell mondanom, hogy van is, meg nincs is. Van egyetértés a tekintetben, hogy abban valamennyi politikai erő egyetért, hogy ez meghatározó jelentőségű nemzetstratégiai feladat, nem pedig egyszerű szakpolitikai kérdés, de már a kérdés hogyanját illetően meg kell mondanom, hogy egyre jobban repedezik a nemzeti egyetértés. Ezt össze lehet foltozni, úgy lehet tenni, mintha meglenne ez a nemzeti egyetértés, de ez a nemzeti egyetértés több oknál fogva erősen kérdőjeles. Kérdőjeles azért - a határon túli tisztelt vendégeink láthatták -, mert végletesen megosztott, a normális politikai életnél is sokkal jobban megosztott a magyar belpolitikai élet, és még ennyire fontos kérdésben sincs meg az érdemi párbeszéd. Itt van a MÁÉRT-tel kapcsolatos legfőbb kritikája a Szocialista Pártnak: nem töltődött meg ez az általunk is üdvözölt intézményi forma kellő tartalommal, nem töltődött meg kellő aprómunkával, konkrét gyakorlati lépéssel, sok a formális egyeztetés, és nincs érdemi párbeszéd, nincs érdemi egyetértés - ezekre majd konkrétan kitérek.

Amikor azt mondom, hogy miben nincsen és miben van megrepedezőben ez a nemzeti egyetértés a határon túli magyar ügyekben, akkor az első és leglényegesebb a magyar politika mindenkori felelőssége a határon túli magyar nemzeti közösségek iránt, nevezetesen az egyenlő közelségtartás elve. Úgy látjuk, és a Szocialista Párt többször egyértelműen szóvá tette a MÁÉRT különböző ülésein is, hogy elfogadhatatlan a jelenlegi kormány politikája, amely megosztja, polarizálja a határon túli magyarságot, válogat a neki tetsző határon túli magyar áramlatok között. Különösen elfogadhatatlan ez a gyakorlat Ukrajna esetében, a Vajdaság esetében, Jugoszlávia esetében, és elfogadhatatlan Horvátország esetében.

Ennél is súlyosabb és ennél is nagyobb gond, hogy nem látom az egyenlő közelségtartás elvét az RMDSZ különböző platformjainak irányzatai iránt, és ki kell mondanom itt, a Magyar Országgyűlésben, hogy nagyon nagy a magyar kormány felelőssége, mert bizony, az amúgy is megoszlott határon túli magyarságot - különös tekintettel az erdélyi, a vajdasági, de valamennyi nemzeti közösséget mondhatnám - nem megosztani kellene, hanem segíteni az egyetértést és a békéltetést. Elfogadhatatlan, hogy a felügyelő államtitkár többször látványosan fogadja az RMDSZ egyik platformját, a Reform Tömörülést, és elfogadhatatlan, hogy nincs meg az egyenlő távolságtartás elve. Hozhatnám a Vasárnapi újságot is, ahol Markót lehazaárulózhatja az RMDSZ egyik ellenzéke, és idézhetném tovább a példákat egészen odáig, hogy megpróbálja ez a kormány a vajdasági magyarságot kétpólusúvá feltornázni. Ha ez a VMSZ-re és a VMDK-ra igaz, akkor ezt még el is tudnánk fogadni, de ezt a kétpólusosságot nem így fogalmazza meg a jelenlegi kormány.

Rögtön szeretném hozzátenni, szeretném kérni a határon túli tisztelt jelenlévőket, hogy az egyenlő közelségtartás elve nemcsak a magyarországi politikai erők részéről fontos dolog, hanem nagyon jó lenne, ha az egyenlő közelségtartás elve a nemzeti szolidaritás jegyében kölcsönösen elfogadott elv és kritérium lenne.

Tisztelt Ház! Azt sem tudjuk elfogadni, amit a beszámoló tartalmaz, hogy most állt volna helyre a három külpolitikai irány egyensúlya. Mi nem használjuk azokat a szavakat, amelyeket ebben a Házban az államtitkár úr képviselőkorában használt, hogy "hazaárulózás" és egyebek, hiszen ezt majd eldönti mindenkor a történelem.

 

 

(16.30)

 

 

Mint ahogy eldöntötte a történelem azt is, hogy a magyar-román, a magyar-szlovák alapszerződés nélkül sem az RMDSZ, sem pedig a Magyar Koalíció nem kerülhetett volna kormányzati pozícióba; hiszen - én azért másképpen vagyok ezzel, eltérően itt a MIÉP-es képviselőtársaimtól - nagyon sokra becsülöm azt az erőfeszítést, amit mind az RMDSZ, mind a Magyar Koalíció kormányban próbál megtenni, és én nem is becsülöm le az eredményeket. Hogy csak az RMDSZ-nél mást ne említsek, mint a földtörvényt vagy a közbirtokossági törvényt, ha semmi mást nem ér el az RMDSZ három év alatt, mint hogy tulajdonhoz juttatja a székelyföldi és partiumi magyarságot, visszaad a földjéből, akkor már nagyon jelentőset végzett. Még sajnálatos az, hogy nagyon sok egyéb dolog - leginkább a törvényes garancia - eddig nem született meg, ezt mi is tudjuk.

Tisztelt Ház! Amiben nincs egyetértés ezzel összefüggésben, ez a határon túli magyarok támogatásának, pénzügyi rendszerének átláthatósága. Újra gyakorlattá vált a nejlonszatyorban való pénzügyi támogatás átadása, és míg korábban az Illyés Közalapítvány kuratóriuma a pártok által volt sokpárti, addig jelenleg ez nincs így. Míg korábban az ellenzéknek, nevezetesen Németh képviselő úrnak lehetősége volt, és az összes akkori ellenzéki pártnak lehetősége volt közvetlenül ellenőrizni a pénzek támogatását, annak átláthatóságát, jelenleg ez nincs így, tisztelt Ház. Ezért ez elfogadhatatlan, mert konkrét tények is vannak arra, hogy folynak mutyizások, asztal alatti pénzek átadása történik a határon túli magyar legitim szervezetek megkerülésével. És én ezt nagyon fontosnak tartom, hogy megkerülik a határon túli magyar szervezeteket.

Van-e egyetértés, tisztelt Ház, lehet-e egyetértés ebben a Házban olyan párttal, amelynek frakcióvezetőjét nemrégiben hallhatták, aki olyan kifejezést használt, mint élettér (Taps a MIÉP padsoraiban.), amely a nácik eszköztárából való? Áder elnök úr jelezte, hogy jó lenne, ha itt nem lennének személyeskedések ebben a Házban. Én jobban örültem volna, ha Áder házelnök úr arra szólítja fel a tisztelt Házat, hogy ebben a Házban ne hangozzanak el szalonképtelen (Rozgonyi Ernő: Te mondod meg, hogy mi a szalonképtelen?), a magyar nemzeti hagyományoktól idegen, nem Európa-konform, rasszista kifejezések, ugyanis jó lett volna, ha az államtitkár úr elhatárolódik attól, amit a MIÉP frakcióvezetője mond, hogy a Tiszát ért károsodással szemben katonailag nem tudunk fellépni. Kérem szépen, aki itt katonai eszközöket emleget a Kárpát-medencében, az hazardírozik a határon túli magyarok életével! Felelőtlen és káros kijelentés! (Közbeszólások a MIÉP padsoraiból: Jaj! - Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

És arra kérem az államtitkár urat, hogy máskor (Közbeszólások a MIÉP padsoraiból.) egyértelműbben... - sőt határolódjon el, és mondja meg, hogy a katonai eszközöket egyszer és mindenkorra ki kell vonni abból a szókincsből, amely a határon túli magyarokra vonatkozik.

Tisztelt Ház! Valamennyien egyetértünk abban, hogy szülőföldjükön boldoguljanak a határon túli magyarok. A státustörvény vagy a határon túli magyarok jogállásával foglalkozó törvény semmit, tapodtat sem haladt előre, hiszen máig nem tisztázódtak azok az alapkérdések, hogy ki a magyar, érvényes-e ez a Kárpát-medencére vagy a nyugati magyarságra is, milyen területekre terjedjen ki, és én, mint az európai integrációs szakbizottság tagja, elmondhatom, hogy semmiféle írásos anyag, nemhogy normaszöveg nem volt, nem volt koncepció sem, de még a kérdéseket felsoroló papírt sem kaptak a bizottság tagjai, holott ezeket a kérdéseket tényleg együttesen kellene végiggondolni.

Tisztelt Ház! Az intézményes párbeszéd fontos dolog, de ne felejtsük el, hogy ennek számos eleme már a Németh-kormány idején, de leginkább az Antall-kormány idején alakult ki, tehát nem most jött létre ez az egész intézményes párbeszéd, még a magyar-magyar csúcsrendszer sem, hiszen az már az Antall-kormány idején is volt, és végig volt folyamatosan a Horn-kormány idején. Ezzel együtt tényleg fontos szint a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) MÁÉRT, de a MÁÉRT-nek érdemi kérdésekre kell vonatkoznia. Az érdemi párbeszédhez, az érdemi kérdésekhez partnerek vagyunk, de formális egyezkedéshez, formális párbeszédhez partnerek nem leszünk, asszisztálni nem kívánunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Lányi Zsolt képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Szent-Iványi István képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.

Öné a szó, képviselő úr.

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! (A díszpáholy felé fordulva:) Kedves határon túli magyar pártok Képviselői! Engedjétek meg, hogy a Független Kisgazdapárt nevében szeretettel üdvözöljelek benneteket, és örüljek, hogy itt vagytok. Sajnáljam, hogy nem kaphattok szót a jelenlegi alkotmány szerint, mert biztos, hogy volna mondanivalótok.

Az előbb felszólaló, az MSZP tisztelt képviselője azt mondta, hogy előzmények is vannak. Hát bizony vannak, és én az előzményekkel kezdem. 1920-szal kezdem, amikor a trianoni dekrétum széttépte hazánkat, és kétharmad részét elcsatolta lakóival, természeti kincseivel, völgyeivel, hegyeivel, folyóival együtt. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Igaza van!) És akkor, 1920-ban volt egy Magyar Országgyűlés, és ennek a Magyar Országgyűlésnek volt egy magyar országgyűlési elnöke, és magyar képviselők ültek itt a padokban (Dr. Gidai Erzsébet: Ez az!), és akkor azt mondotta az akkori elnök, hogy az elcsatolt területeken, az utódállamok területén élő ma már nem magyar állampolgárok, de a mi magyarjaink ugyanúgy a nemzet testéhez tartoznak, mint az anyaországon belül élő magyarok. (Taps a MIÉP padsoraiban.) És akkor az egész parlament itt fölállt, és ezt a törvényt egyhangúlag fogadta el! (Dr. Gidai Erzsébet: Így van!) Mert volt magyar érzés azokban az emberekben, akik akkor itt ültek a parlament soraiban! - ennyit erről.

A másik dolog: a diktatúra éveiben a szőnyeg alá söpörtük 50 évig ezt a kérdést. Egyetlenegy szubjektív véleményt hadd mondhassak, tudom, egy kicsit nem illik. Én kisebbségben születtem. Én tudom azt, hogy mit jelent kisebbségben élni, és tudom azt, hogy mit jelent a kisebbségi magyarnak, ha az anyaország gondoskodik róla. Ha az anyaország előveszi a problémáit, megbeszéli, próbál rajta segíteni, ez rettenetes erőt kölcsönöz. Amikor az államtitkár úr említette, hogy a magyar kisebbségben élő nemzettársaink, magyar testvéreink fogynak, hogy az identitás romlik, hogy a nyelv a csángóknál... - ezeket én most nem akarom hosszan ecsetelni, mert kevés az idő, de egy biztos, ez annak tudható be, hogy 50 évig nem volt olyan politikai megnyilatkozása az anyaországnak, amire '20-ban esküt tettünk. És ez volt, ami miatt a magyarok elvesztették a bátorságukat, úgy érezték, hogy teljesen elhagyta őket az anyaország.

Most a rendszerváltás után elindult valami, először retorikai szinten. Az én tudomásom szerint - lehet, hogy rosszul tudom, képviselőtársaim - az első magyar-magyar csúcs a Béla király úton volt 1996. július 4-én és 5-én, ahol is reggelig fogalmaztunk egy zárónyilatkozatot. Engem az a szerencse ért, hogy én mindegyiken részt vettem, részt vettem először a Béla király úton 1996-ban, de szeptemberben Pápán is részt vettem, majd utána részt vettem a következő, február 20-ain már '99-ben, meg a legutóbbi, november 11-12-ein, akkor már nem magyar-magyar csúcsnak neveztük, hanem Magyar Állandó Értekezletnek neveztük. De ezek az elnevezések nem döntőek, a lényeg a következő:

A július 4-5-ei zárónyilatkozatban nagyon halványan, óvatosan fogalmazva szerepelt egy-két olyan mondat, amelyik vonatkozott az autonómiára, vonatkozott a nyelvhasználatra, és olyan dolgokra vonatkozott, amelyeket minden magyar kormánynak kötelessége támogatni abban az esetben, ha azokat akár a Felvidéken, akár Erdélyben vagy a Délvidéken a legitim magyar pártok a zászlójukra tűzik.

 

 

(16.40)

 

 

Ez a magyar kormány kötelessége. A magyar anyaország kötelessége, hogy ezeket a törekvéseket támogassa. Nagyon helyesen meghatároztuk akkor, már az első összejövetelünkön, hogy ne Budapesten döntsünk mi a határon túli magyarok sorsáról, hanem a határon túli magyarok képviseljék a magyarságot megfelelő módon, és az ő javaslataikat fontoljuk meg, vitassuk meg, és utána egységesen támogassuk azt.

Ez a július 4-5-ei zárónyilatkozat az akkori szempontok szerint kemény volt, mert egyáltalán meg merte említeni, hogy autonómiát kellene adni, mondjuk, 2 millió magyarnak, aki egy blokkban él a Székelyföldön meg ilyen apróságok. Akkor ez még borzasztó volt, és egy-két liberális újság Nyugaton meg itthon kezdte ezt nacionalizmusnak nevezni. Erre megijedt az akkori kormány, megijedt az akkori kormánypárt, és ezt most azzal bizonyítom be ékesen, hogy egypár hónap múlva, '96. szeptember 4-én Pápára már nem mert eljönni. Egyszerűen nem merte képviseltetni a magyar kormány azon az összejövetelen magát, ahol az egész kisebbség, az összes határon túli magyar legitim párt vezetői ott voltak, és akkor történtek azok a dolgok, amelyeket itt az előbb Tabajdi képviselőtársam említett, ezek az alapszerződések, amelyeknek a világon semmi köze ahhoz nincsen, hogy ma az RMDSZ kormányon van vagy nincs kormányon. Iliescuval kötöttek egy szerződést, két kommunista kezet fogott, az a világot nem rengeti meg, Európát nem rengeti meg, az egyszerűen egy nulla dolog volt, nincs jelentősége. Az országok közötti kapcsolatnak akkor van jelentősége, ha gazdaságilag együttműködnek, akkor van jelentősége, ha az emberi jogok érvényesülnek... - igen, parancsoljon!

 

ELNÖK: Képviselő úr, elnézését kérem, elnézést, hogy megzavarom a hozzászólásában - 6 perc 35 másodpercet használt el -, de az államtitkár úr mint előterjesztő eltávozott az ülésteremből. A Házszabály értelmében az előterjesztő kötelessége, hogy a teremben tartózkodjon akkor, amikor a témáját tárgyaljuk. Intézkedtem, hogy az államtitkár úr vegyen részt az ülésen.

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Addig maradjak fönn vagy menjek le?

 

ELNÖK: Ahogy a képviselő úrnak kényelmes.

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Itt maradok.

 

ELNÖK: Kérem képviselőtársaim türelmét, de addig nem tudjuk folytatni az ülést, amíg az előterjesztő nincs jelen az ülésteremben.

Köszönöm a türelmüket.

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Pedig olyan jól belejöttem, elnök asszony.

 

ELNÖK: Én is élveztem, képviselő úr, a felszólalását...

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Meg vagyok törve. Nem baj, megtalálom a fonalat.

 

ELNÖK: ...de a Házszabály előírásait valamennyiünknek kötelessége betartani. Köszönöm a türelmüket. (Dr. Bánk Attila jelentkezik. - Lányi Zsolt: A frakcióvezetőm jelentkezik!)

 

DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Elnök asszony, indítványozom, hogy rendeljen el szünetet. Nem lehet tudni, hogy mikor tér vissza az államtitkár úr, amikor remélhetőleg meg fogja tudni hallgatni a Kisgazdapárt szónokát. Honnan tudja, elnök asszony, hogy 10 perc vagy 15 perc múlva jön vissza?

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, elfogadom a frakcióvezető úr ajánlatát, 15 perc technikai szünetet rendelek el. Köszönöm a javaslatát. 6 perc 30 másodpercnél folytatjuk.

Köszönöm.

(Szünet: 16.41-17.01

Elnök: dr. Szili Katalin

Jegyzők: Vidoven Árpád, Kapronczi Mihály)

 

ELNÖK: Tekintettel arra, mivel minden feltétel adott, folytassuk tovább a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezlet ajánlásaira című jelentés tárgyalását.

Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy a Házszabály értelmében az előterjesztő köteles jelen lenni. Az államtitkár úr jelezte, hogy szólni kíván. Államtitkár úr!

 

NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Alelnök Asszony! Pontosan idézett, az előterjesztőnek valóban kötelessége jelen lenni. Az előterjesztő viszont a kisebbségi bizottság, nem pedig a kormány.

Köszönöm. (Dr. Pósán László tapsol.)

 

ELNÖK: Tekintettel arra, hogy a határozat előterjesztője valóban a bizottság, viszont a jelentés előterjesztője a kormány (Csurka István felmutatva az iratot: Martonyi János!) - hiszen ha emlékeim nem csalnak, ön mondta az expozét -, és figyelemmel a Házszabály 45. § (4) bekezdésére, amely értelmében a kormány tagja vagy a helyettesítésére jogosult személy akkor is köteles részt venni az Országgyűlés ülésén, ha a napirenden lévő törvényjavaslat, határozati javaslat vagy jelentés az ő feladatkörét érinti, államtitkár úr, ez volt az a szakasz, amely alapján kértem, hogy ön vegyen részt.

Ennek alapján, tekintettel arra, hogy 6 perc 30 másodpercet használt el Lányi képviselő úr a vezérszónoki felszólalásából, 8 perc 30 másodperce van még a képviselő úrnak. Öné a szó.

 

 

(Vidoven Árpádot a jegyzői székben Németh Zsolt váltja fel.)

 

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Bár egy kis jutalomidőt adhatott volna, amíg újra belelendülök (Derültség.), mert lassan hat-hét éve vagyok parlamenti képviselő, de ilyen még nem volt, hogy egy vezérszónoklatot abba kelljen hagynia az embernek és újra neki kelljen fognia. Tehát ez egy újszerű állapot. Ettől függetlenül, köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Képviselő úr, sajnos sem jutalmazásra, sem büntetésre nincs alkalmam.

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim, Uraim! Kedves Barátaim, akiket már köszöntöttem! Most akkor folytatnám.

Azt hiszem, ott tartottam, hogy 1996. szeptember 4-én Pápán a kormány már nem képviseltette magát, ennek következtében, bár az összes határon túli legitim magyar szervezet vezetője ott volt, a kormány ezen nem vett részt, hamvába holt az egész kezdeményezés, és maradt tovább a retorika szintjén, ami valamivel több, mint az elmúlt 50 éves diktatúrában, mert akkor még retorika sem volt, de itt legalább retorika szintjén maradt egy darabig valami; és akkor egy hosszú szünet következett - sokkal hosszabb, mint az én felszólalásomban ez a kis intermezzo, mert ez csak 15 perc volt. Ellenben a magyar-magyar összejövetel, amelynek a célja egyértelmű, és ma is ugyanaz, mint az elsőé, amely 1996. július 4-5-én zajlott, hogy a magyar anyaország kormányának három fontos prioritása van: az egyik prioritás - én ezzel szoktam kezdeni - a nemzetpolitika, a másik az euroatlanti csatlakozás, a harmadik pedig a regionális együttműködés a határokon túl élőkkel, gazdasági, kulturális, testvérvárosi és testvérközségi kapcsolatokat létesíteni és tartani a kapcsolatot és a lelket a határon túl élő magyarokban, hogy meg tudjuk őrizni a magyarságunkat, a nemzettudatunkat.

A beszédem elején hivatkoztam 1920-ra és Trianonra, azonban a történelem és Magyarország szeszélyes kapcsolatrendszerében sajnos Magyarországot többször érik olyan tragédiák, amikor nagyon sok magyar barátunknak, magyar társunknak, több százezernek különböző okok miatt el kellett hagynia az országot - ez volt 1945 után és 1956 után is -, és a világon szerteszét szóródtak, tehát ezt most kicsit ki kell egészíteni.

A határon túli magyarok kérdésében jelentős konszenzus látszott kialakulni a legutóbbi megbeszélésünkön. Egy zárónyilatkozatot fogalmaztunk, és a zárónyilatkozatban óvatosabban, de azért már a tiszteletre méltó ellenzék is, amelyik az azelőtti időkben, még a magyar-magyarban kormányzaton volt, elfogadta azt, amit Európa és a világ is elfogad, hogy végeredményben az autonómia nem az ördög, nem a sátán, hanem minden emberi jog alapja, hogy egy közösségben élő, egy nyelvet beszélő, egy kultúrájú emberek ezt érvényre tudják juttatni, azaz magyarul tanulhassanak, olvashassanak és egyáltalán magyarok maradhassanak, de ez vonatkozik minden nációra. Ezt most már az Európai Unió, az amerikaiak és mindenki elfogadja, úgyhogy ma már nem ördög az, amit akkor még nagyon tilos volt, az autonómiáról beszélni.

Ma is azt mondom, hogy ez nagyon fontos kérdés. Azt mondom, rendkívül fontos kérdés, hogy mi az európai uniós csatlakozásunk és a NATO-tagságunk révén nagyon sokat tudunk segíteni az utódállamoknak, amelyek körülöttünk élnek, és amelyek szintén mind a NATO, mind az Európai Unió felé kívánkoznak. Tudunk segíteni abban az esetben, ha ezek az országok betartják a legelemibb emberi jogokat, mely emberi jogok legelemibbje az, hogy az ott nagy tömegben együtt élő kisebbség megkapja azokat a jogosítványokat, amelyektől még jó állampolgár lehet. Mert én attól még nem vagyok nacionalista, ha azt kívánom, hogy legyen magyar könyv, legyen magyar irodalom, magyar egyetem, magyar iskola, és egyáltalán tudjon magyarul élni a magyar ember bárhol a világon. (Taps az FKGP, a Fidesz és a MIÉP soraiból.)

Az új, a nemzeti kormányunk, amelyik 1998-ban vette át az uralkodást, hogy így mondjam (Dr. Lamperth Mónika: Meg is látszik!), 1999. február 20-án már összehívta és törvényi szintre emelte azt a magyar-magyar csúcsbeszélgetést, amelynek nem volt különösebb kötelező jelentősége. Tehát ez már igen nagy vívmány, tisztelt Tabajdi úr... - de nincs itt a képviselőtársam, akkor nem sportszerű, tehát nem mondok semmit. Ennek következtében február 20-án ott már olyan határozat született, hogy ezt a Magyar Állandó Értekezletet törvénybe iktassuk, a parlament elé hozzuk, itt megtárgyaljuk, megvitatjuk és megszavazzuk, és megszavaztuk, tehát ez ma már törvény. Ennek tudható be, hogy felkértük a Külügyminisztériumot, felkértük a bizottságokat, hogy az éves beszámolót meg kell tartani. Ez történt itt meg.

Most nem akarom ismételni az államtitkár úr szavait, az eredményeit, a hat bizottságot, amelyekben a magyar kormánynak államtitkári szinten van képviselete. Nagyon sok mindennek nekikezdtek, és nagyon sok mindennel foglalkoznak, és támogatják és próbálják támogatni a határon túl élő magyarokat a törekvéseikben, és bizonyos kezdeti lépések már megtörténtek, ami nem kevés; most nem akarom újra elismételni, mert lassan elfogy az időm.

Ugyanakkor foglalkoznom kell azzal, hogy '56 után sok százezer magyar és '45 után is elég sokan elhagyták ezt a hazát, és most kisebb vagy nagyobb csoportokban, de mindenképpen nem a határok mentén élnek, hanem szerte a világban; a nyugati emigrációra gondolok. Talán visszaemlékszenek a képviselőtársaim és az itt jelen lévő kedves barátaim is, amikor a Magyar Állandó Értekezleten felmerült ez a kérdés és ott képviseltette magát a nyugati emigráció, akkor a legnagyobb ellenállásba ütközött az az egyetlen mondat, amelyet a Független Kisgazdapárt javaslatára... - de nem szeretnék ebből pártpolitikát csinálni, mert ez nemzeti ügy, és ez annál szentebb, mint hogy ilyen apróságokkal foglalkozzak, mint az előttem szóló MSZP-s képviselő, aki ezt is felhasználta arra, hogy egy kis propagandát fejtsen ki, de én ezt nem teszem meg, mert én ennél sokkal nagyobbra tartom ezt az ügyet, mint hogy pártpolitikai vitákat kezdeményezzek és próbáljam az igazamat magyarázni.

 

 

(17.10)

 

Mert ez előttem szent, hogy minden magyar ember megtalálja az élete értelmét, megtalálja azt, hogy a szülőföldjén egyenrangú állampolgár legyen, és ne kelljen a kisebbség keserű kenyerét egye, amit '20 óta evett, talán most, a XXI. században eljön ez az idő, de ez minden pártpolitika fölött áll. Ez a nemzetnek az egyik legfontosabb értéke.

Visszatérve az emigrációra, ugye, ott borzasztó nagy ellenállásba ütközött a tisztelt MSZP és SZDSZ részéről az az egyetlen mondatocska, amelyet szintén a Kisgazdapárt javaslatára kívántunk volna belevenni, és amely úgy szólt, hogy a kormány foglalkozzon azzal, hogyan lehetne megoldani a kettős állampolgárságú, külföldön élő magyaroknak a választójogát, tehát hogy letehessék a voksukat, és választhassanak, szavazhassanak. Ugye, a mostani törvények szerint még az sem szavazhat, aki nemhogy emigráns, hanem magyar állampolgár, és az Akácfa utca 22-ben lakik, csak véletlenül ki kellett utazzon, mert meghalt a nagymamája Zürichben, pont ott volt, és akkor az már nem is szavazhat.

Én kinn voltam most Amerikában, elég sokat támadtak is érte - de ez most nem ide tartozik -, de egy biztos: én voltam a jobboldaliaknál, voltam a baloldaliaknál, és voltam a liberálisoknál. És meg kell mondjam, drága liberális barátaim, a liberálisok is azt mondták, hogy ez a legnagyobb disznóság (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hiszen az összes náció, amikor választani lehet és elmegy szavazni, akkor megy a konzulátusára, vagy megy a nagykövetségére, és ott leadja a voksát. (Dr. Bánk Attila: Úgy van! - Az elnök jelzi az idő leteltét.) Tehát ez nem egy jobboldali és nem egy nacionalista kívánság, amit mondok, ezt minden állampolgár elvárhatja, aki kettős állampolgár és magyar állampolgár (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy élhessen ezzel a jogával.

Hát ez csak 9 perc 27 másodperc - nekem 15 percem van!

 

ELNÖK: Képviselő úr!

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Ennek következtében...

 

ELNÖK: Képviselő úr!

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Befejezem, csak ugye, az idővel én is úgy vagyok, matematikából sose voltam jó. (Derültség az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Képviselő úr!

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tehát gyakorlatilag, akkor most már be kell fejeznem ezek szerint, a kérésem az, igenis én innen most kérem azt a kormánytól, hogy elfogadva és a Kisgazdapárttal maximálisan támogatva azokat a törekvéseket, amelyeket a kormány a határon túli magyarok érdekében tesz, és mindenben támogatja az autonómiatörekvést, az oktatást, a nyelvet és egyebeket...

 

ELNÖK: Képviselő úr!

 

LÁNYI ZSOLT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: ...a nyugati emigrációval is foglalkozzon, százezrekről van szó, a szavazó nem annyi közel se, de mindenképpen a saját megbecsülésünk és önbecsülésünk érdekében igenis foglalkozzon vele a kormány.

Nagyon szépen köszönöm a türelmüket. Sajnálom, hogy két részletben kellett elmondanom, mint egy folytatásos regényt, a hozzászólásomat. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Képviselő úr! Ezt kifejezetten az elnök sajnálja leginkább, hogy ilyen helyzetbe kerültünk. És tájékoztattam önt, amikor feljött a második felvonást elmondani, hogy 8 perc 30 másodperce van, és ezzel természetesen... (Közbeszólás az FKGP soraiban: Lépjünk!) - továbblépünk.

Szent-Iványi István képviselő úr következik, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Kelemen András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel köszöntöm a határon túli magyarság vezető személyiségeit, akik itt vannak ezen a vitán. Szeretnék elnézést kérni tőlük, mindannyiunk nevében és az államtitkár úr nevében is, hogy ilyen közjátékra került sor. Én nagyon sajnálom, hogy az előterjesztő képviselője ezen a nagyon fontos vitán úgy találta, hogy más irányú elfoglaltsága fontosabb; most itt van velünk, tehát tudjuk folytatni a vitát, és ez mindenképpen pozitívum.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége a jelentést ebben a formában és az ahhoz csatlakozó határozati javaslatot nem tudja elfogadni, és erre több oka is van, formai és tartalmi okok egyaránt. A formai okokat hamarabb befejezhetjük, ezeknek kisebb a jelentősége, de azért nem állom meg, hogy pár szót ne szóljak róla.

Aki látta ezt a jelentést - és most különösen a jelentésre gondolok, és nem a határozati javaslatra, amely néhány passzusból áll csupán, hanem magára a jelentésre -, az meglepődik ennek a jelentésnek a színvonalán. Ez egy hevenyészett fércmunka, tisztelt képviselőtársaim! Megalapozatlan állítások, stiláris pontatlanságok, pongyolaságok vannak benne, és a megállapítások egy része tartalmilag is erőteljesen kifogásolható. Én úgy gondolom, hogy ez a fontos kérdéskör ennél sokkal színvonalasabb, megalapozottabb munkát, megalapozottabb előterjesztést igényelt volna; ezzel kifejezésre juttathatta volna a tisztelt kormány, hogy az ügynek mekkora jelentőséget tanúsít.

De valójában nem ez az igazi oka annak, hogy nem tudjuk elfogadni, hanem a jelentés tartalma, illetve az, amit a jelentés takar, az az elmúlt egy-, másfél éves gyakorlat, amelynek számos olyan pontja van, amellyel nem tudunk azonosulni, amelyet nem tudunk elfogadni.

Szeretném azzal kezdeni, ami pozitívum, hogy a választási kampány idején én attól tartottam, hogy az új kormány külpolitikájában és annak különösen szomszédsági politikájában, sokkal erőteljesebben lesz jelen az a nemzeti kizárólagosságra és elsődlegességre való törekvés, amelyet a választási kampányban képviseltek. Bevallhatom, hogy ezek a félelmeim szerencsére nem váltak be. De azért ez a politika bizony más, mint a korábbi! Kétségtelen, hogy Torgyán József pártelnökként még azzal kampányolt, hogy fel kell mondani azonnali hatállyal az összes alapszerződést. Hála istennek, ez nem következett be. És annak is örülök, hogy az államtitkár úr az előterjesztésében nem azt a hangot ütötte meg, amelyet a választási kampány során, ahol ő ugyan nem a felmondásról beszélt, de a felülvizsgálatról beszélt, több alkalommal nyilatkozott, hogy az alapszerződések felülvizsgálatára szükség van. Szerencsére nem ez történt, és ez mindenképpen pozitívum.

De ez nem jelenti azt, hogy minden tökéletesen ment volna. Nem jelenti ez azt, hogy valóban azokat a pozitív tendenciákat tudtuk volna folytatni mindezeken a területeken, amelyek 1994 és 1998 között érvényesültek. Gondolok itt különösen arra a politikai szándékra, amelyet Tabajdi képviselőtársam úgy juttatott kifejezésre, hogy az egyenlő közelség politikája az a politika, hogy a magyar kormány nem Budapestről akarja meghatározni a határon túli magyar szervezetek politikáját, vezetőinek személyét, nem kíván dönteni az egyes szervezetek között, hanem mindazokat partnernek tekinti, amelyek legitimek, amelyek támogatottsággal rendelkeznek. Ez bizony kulcskérdés - és ezen a téren egyértelműen rossz fordulat következett be az elmúlt időszakban. Tabajdi képviselőtársam segített abban, hogy most ne kelljen hosszan felsorolnom az eseményeket, de mindannyian érzékeljük a megosztásra irányuló törekvéseket.

Különösen erősek ezek a törekvések a romániai magyarság esetében, de érzékelhetőek a vajdasági magyarság vagy Kárpátalja esetében is.

Én azt gondolom, hogy helyes lenne, ha a kormány ezzel a gyakorlattal szakítana, mert ez a gyakorlat árt a határon túli magyarságnak, de árt Magyarországnak is. Vissza kell térni oda, ahonnan elindultunk: minden legitim magyar szervezet egyenrangú partnere a magyar államnak, a magyar kormánynak, a magyar politikai pártoknak, és mindannyian arra a támogatásra és arra a segítségre érdemesek és méltók, amelyek összeegyeztethetők Magyarország külpolitikai és nemzetpolitikai célkitűzéseivel. Tehát ez az, amiben mindenképpen bíráljuk a kormány kisebbségpolitikai gyakorlatát.

Meg kell említenem azt, hogy a Magyar Állandó Értekezletet összpárti - azt hiszem, ezt mondhatom - támogatás övezte. Helyeseltük azt, hogy jöjjön létre egy olyan fórum, amely alkalmas ezeknek a kérdéseknek a színvonalas megvitatására, a konzultációra, a stratégiai együttgondolkodásra, mert erre szükség van. Tehát pozitívan közelítettünk és közelítünk a mai napig a Magyar Állandó Értekezlethez, helyeseljük a kezdeményezést, de nem vagyunk elégedettek a gyakorlattal.

 

 

(17.20)

 

 

Ami eddig történt, azt kevésnek ítéljük meg, és úgy látjuk, hogy nagyon sok a formális elem, nagyon sok a protokolláris elem ezekben a megbeszélésekben, és nagyon kevés a tartalmi, szubsztanciális eredmény.

Itt szeretném megemlíteni a szakbizottságok munkáját is. A jelentés valóságos diadalmenetként írja le ezeknek a szakbizottságoknak az eddigi tevékenységét, és aki csak a jelentést olvasta, az biztosan azt gondolja, hogy ezekben a szakbizottságokban rendkívül érdemi és nagyon fontos munka folyik. Sajnos, tisztelt képviselőtársaim, nem ez a helyzet.

Én magam tájékozódtam a pártunk által delegált szakértőktől, hogy hogyan látják, az ő véleményük korántsem ennyire pozitív és elismerő. Ők úgy érzékelik, hogy ritkán üléseznek ezek a szakbizottságok, ritkán folyik tartalmi és érdemi vita, kevés eredményre jutottak a mai napig, és külön fölvetik szakértőink - legnagyobb meglepetésükre -, hogy a kormánypárti szakértők alig vesznek részt ezeknek a bizottságoknak a munkájában. Vagy egyáltalán nincsenek jelen - bizonyos pártok szinte egyiken sem jelentek meg - vagy csak rövid ideig vesznek részt ebben a munkában. Ez mintha ellentmondásban lenne az erről az emelvényről elhangzott magasztos szavakkal. Innen mindenki azt gondolhatta, hogy ez a legfontosabb tevékenysége a kormánypártoknak, a gyakorlat meg azt mutatja, hogy bizony nem sok minden történt.

A státusz törvény kapcsán: rendkívül hangzatos volt, ahogyan az államtitkár úr a Magyar Állandó Értekezlet előtt-alatt beharangozta a státusz törvény tervezetét. Azt mondta, hogy "töredéknemzetből" - remélem, jól idézem - "most a szerződéses nemzet felé teszünk egy nagy lépést, és ez lesz az új XXI. század magyar nemzeti fejlődésének a szerződéses alapja".

Ezek nagyon szép és megható gondolatok voltak, de sajnos ezeknek a tartalmáról azóta sem tudunk sokkal többet, mint akkor. Az alapkérdések tisztázásáig nem tudtunk eljutni közel fél évvel a tanácskozásunkat követően. Ma sem tudjuk azt, hogy az úgynevezett státusz törvény vagy jogállási törvény kikre fog pontosan vonatkozni és milyen jogosultságokat fog tartalmazni.

Az ellenzéki pártok egyetértettek azzal, hogy együtt vizsgáljuk meg ennek a lehetőségét. De amikor egyetértettünk ebben, akkor rögtön óvtuk is mind a kormánypártokat, mind a határon túli magyar szervezetek képviselőit, hogy bármiféle eltúlzott illúziókat tápláljanak egy ilyen törvényes megoldással kapcsolatban.

Nagyon komoly kockázatok és veszélyek vannak ezzel kapcsolatban. A kockázatok alatt elsősorban azt értem, hogy eltúlzott várakozásokat kelthetnek és részben már keltettek is kijelentések, ugyanakkor pedig a teljesítés ettől nagyon lényegesen elmarad, mondhatnám, hogy a mai napig még semmi nem történt. Nem is egyszerű egyébként meghatározni a teljesítések körét, én ezt elismerem, ehhez valóban érdemi együttműködésre lenne szükség, és ennek a nyomát idáig nem nagyon láttuk.

Ha túl sokat kíván nyújtani szolgáltatásban, jogosultságban ez a tervezet vagy ez a státusz törvény-javaslat, akkor felveti azt a kérdést, hogy mennyiben áll ez összhangban a magyar társadalom és gazdaság teherbíró képességével, és mennyiben egyeztethető össze más fontos külpolitikai célkitűzésekkel, a szomszédos országok többségi demokratikus elitjeivel való együttműködéssel. Ha túl keveset ad, akkor jogosan vetődik fel, hogy már megint becsapták a határon túl élő magyarokat.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, az a mi felelősségünk, mindannyiunké - és a kormány felelőssége, aki ezt a javaslatot tette, különösen az -, hogy elkerüljük ezeket a csapdákat. Senkit be ne csapjunk, senkit ne áltassunk, de minél hamarabb azt tudjuk biztosítani, amire mindannyian készen állunk. Remélem, hogy ezen a téren valami történni fog.

A határon túli magyarok definíciójával kapcsolatban ez az anyag is homályban tapogatózik. Most nem akarok a részletekbe belemenni, de ilyeneket mond, hogy ki a magyar, azt majd valahogy a nyelvismeret, az egyházi bejegyzés és még valami - most már nem is emlékszem pontosan... - alapján kell megállapítani. (Közbeszólás a MIÉP soraiból: A származás!) A származás, bocsánat, igen - a származás alapján kell megállapítani. Bizonyos, hogy így nem jó úton járunk, másfelé kell elmennünk.

Az előbb Lányi Zsolt képviselőtársam a kettős állampolgárság kérdését vetette föl. A Magyar Állandó Értekezlet tagjainak túlnyomó többsége és a határon túli magyar szervezetek vezetőinek túlnyomó többsége is egyetértett abban, hogy ez a kérdés ebben a formában, ahogyan ön veti fel, nem felvethető. Nem az a cél, hogy kettős állampolgárságot hozzunk létre, hanem az alapcél - és azt hiszem, ez mindannyiunk célja -, hogy a határon túl élő magyarok számára lakóhelyükön biztosítsuk a méltó és a biztos megélhetés, illetve az identitás vállalásának a lehetőségét. Ez az alapvető célkitűzés, és nem az elvándorlás előmozdítása.

Engedjék meg, hogy rátérjek néhány más kérdésre, amelyeket érint ez a jelentés. De tényleg csak érint, és keveset mond róla, pedig problematikus ügyekről is van szó közöttük. Ilyen az erdélyi felekezetközi alapítványi egyetem ügye.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi azok közé tartozunk, akik támogattuk azt a gondolatot, hogy a magyar kormány, a magyar költségvetés, a Magyar Országgyűlés segítse elő, ha nem megy az állami egyetem, akkor a magánegyetem létrejöttét is, természetesen azzal, hogy nem mondunk le az állami egyetem minél hamarabbi megvalósításáról. De ezt csak akkor tudjuk támogatni, ha tisztázott célkitűzésekről van szó, ha tudjuk, hogy az a pénz hova és mire fordítódik - mert ezt a mai napig nem tudjuk. A költségvetési törvényben született egy döntés, de ennek a konkrét következményeit a mai napig sem ismerjük.

Sajnos van okunk azt gondolni, hogy belső, az RMDSZ-en belüli viták eszközévé is válhat ez az ügy. A kormány itt is azt a preferenciát kívánja érvényesíteni, amit egyébként az RMDSZ-szel való politizálásában - tehát bizonyos szárnyának a támogatásában - folytat. Nem helyes ez, az a jó, ha minél hamarabb tiszta vizet öntünk a pohárba, és az RMDSZ legitim vezetésének egyetértésével hozzuk meg a döntéseket.

Illyés Közalapítvány - erről is esett már szó. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ez az a hely, ahol részletekbe menően szeretnék erről beszélni. De a jelentés maga arról beszél, hogy megalapozatlan sajtótámadások érték a közalapítványt. (Közbeszólás a MIÉP soraiból: Így van!) Nem ez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim! A sajtó felvetéseire - amelyek jogos felvetések voltak, és fölmerültek a külügyi bizottság ülésén is - mind a mai napig nem kaptunk egyértelmű, mindent tisztázó választ. Várunk erre továbbra is.

Problematikus kérdéseket látunk a döntéshozatal rendjében - a döntéshozatal nem átlátható, nem ellenőrzött -, a döntéshozatal kontrolljában - jelenleg csak két ellenzéki kurátor van a kuratóriumban. Sokszor ők maguk is arról panaszkodnak, hogy késve szereznek tudomást a döntésekről, bizonyos döntésekről nem szereznek tudomást, nem áll módjukban minden összefüggést gondosan megvizsgálni a döntések előtt. Valóban fölmerül az a gyanú, hogy az államtitkár úrhoz közel álló, lojális emberek többségével töltötték fel a kuratóriumokat, és a kuratóriumok döntéseiben ezek a szempontok érvényesülnek.

Van egy összeférhetetlenségi kérdés is; ezt megint nem akarom itt hosszasan boncolgatni. A kuratórium elnöke - aki egyébként egy tiszteletreméltó személyiség - egyben egy olyan szervezetnek is az elnöke, amely több ízben kért és nyert el támogatást ugyanettől az alapítványtól, részt vett más szervezetek, alapítványok létrehozásában, azokkal szoros kapcsolatban van, és ezek is különböző pályázatokon nyernek. Tehát ezeket a kérdéseket is tisztázni kell - ez nem történt meg.

Az Új Kézfogás Közalapítvány esetében bár van egy pozitív előrelépés - én ezt elismerem, az elmúlt évek gyakorlata nem volt jó, ezen változtatni kell -, ugyanakkor a kuratóriumból az én tudomásom szerint az ellenzéki kuratóriumi képviselők kiszorultak, mindenesetre a szabad demokraták képviselőit kiszorították, és azóta ennek a pontos működésére nem tudtunk rálátni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon hosszan lehetne folytatni a problémákat, csak az időm már a vége felé jár. Ezért még egyszer kénytelen vagyok leszögezni, hogy ebben a formában ezt a jelentést nem tudjuk támogatni, alapvetően persze nemcsak a jelentéssel, hanem a jelentés mögött meghúzódó anomáliákkal, problémákkal van gondunk. A szabad demokraták készek arra, hogy együttműködjenek egy olyan kisebbségpolitika folytatásában, amiről szavakban szó van, de azt szeretnénk, ha a szavak és a tettek összhangban állnának egymással. Egy olyan kisebbségpolitikát, amelyet szavakban hirdet a kormány, tudunk támogatni, de egy olyat, amelynek a gyakorlatát az imént bíráltam, nem tudunk támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Kelemen András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Csurka István frakcióvezető úr, a MIÉP képviselőcsoportja nevében.

Öné a szó, képviselő úr.

 

 

(17.30)

 

DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Mindenekelőtt üdvözlöm a szomszédságból érkezett magyar testvéreinket - mint annak egyik jelét, hogy lehetőségeink szerint igyekszünk megteremteni az együttműködést, sőt, ahogy a bizottsági és a MÁÉRT-munka mutatja, ahol lehet, ott a közös döntéshozatalt is.

A téma fontossága miatt megpróbálok kilépni a kormánypárti-ellenzéki szerep kettősségéből, ennek megítélési korlátaiból, inkább az anyaghoz ragaszkodnék, amelyet kaptunk megítélésre és megvitatásra.

Tisztelt Ház! Lehet, hogy a határon túli magyarokra vonatkozó kormányjelentést az előttem szóló hevenyészettnek tartja, én ennek ellenére tartalmas irománynak vélem. Bemutatja, hogy egy nemzetpolitikai feladat hogyan teljesül a napi munka során. Ki kell emelnem, hogy már a kormány elkötelezettségét bizonyította az a tény, hogy miniszterei feladatkörének meghatározásakor hangsúlyosan tekintetbe vette a szomszéd országokban élő magyarokra vonatkozó tárcafeladatokat, hogy előrelépett a magyarközi kapcsolattartás terén, amikor az Országgyűlésben részt vevő pártok képviselőivel és az elszakított magyarság képviselőivel közösen intézményesítette az addig legfeljebb lökésekben zajló esetleges folyamatot, és elősegítette a Magyar Állandó Értekezlet megalakulását, valamint megteremtette a keretet a MÁÉRT-en belül a szakbizottsági munkáknak.

Jelentős az előrelépés a határon túli magyarság anyagi támogatása terén, ezt részletezi jobban a jelentés, és ez a tény is mérhetővé teszi a kormányzat felelősségvállalásának komolyságát. Mindezek mellett az egyes nemzetrészek és azoktól el nem választhatóan az összmagyarság - mert éreznünk kell, hogy ez összetartozik - helyzete cseppet sem rózsás, éppen ezért a munka eredményessége tovább fokozandó.

A jelentés első oldalán leszögezi, hogy - idézem - "a magyar külpolitikában 1990-ben kialakult - én inkább úgy mondanám, kialakított - három fő cselekvési irány között sikerült helyreállítani az egyensúlyt". Az MDF úgy ítéli meg, hogy egyrészt kétségtelenül érzékelhetően javult a magyar kisebbségekkel kapcsolatos politikánk. Ám ha abból az alapelvből indulunk ki, ami szerintünk magától értetődik, vagyis hogy egy kisebbséget előnyhelyzetbe kell hozni, ezt nevezzük pozitív diszkriminációnak, akkor az előbbi állítás kicsit mégis túlzónak tűnik. Románia és Szlovákia például még Európa tanácsi felvételekor, tehát évekkel ezelőtt nemzetközi színtéren tett vállalásait sem teljesítette, és ez különösen ütközik az előnyös megkülönböztetés elveivel. Gondolok például arra, hogy a nemzeti kisebbséget hátrányos helyzetbe hozza maga a szlovák alkotmány, a szlovák nyelvtörvény és kiemelten a beneš i, nemzetiségellenes rendelkezések vita nélküli fenntartása. Ezek közül az úgynevezett beneš i dekrétum kollektív bűnösséget is kimondó és ezért a magyarokat és németeket jogaiktól és tulajdonuktól - és ennek máig történő kihatása van - megfosztó szövegeinek törlésére Szlovákia például 1993-ban tett ígéretet, és tudomásom szerint a felvidéki Magyar Koalíció Pártja kormányalakításkor ezt a kérdést nem is vethette fel érdemileg.

Ebből a szempontból a szlovák külpolitika legutóbbi gyöngyszeme az, amikor a szlovák kormány magyar alelnökének szóvivőjére marad az a feladat, hogy utasítsa vissza a szlovák kisebbségpolitikával szemben az Európa Parlamentben március 9-én megfogalmazott vádakat, amelyek részben túlzóak, de részben a visszautasítás is olyasmit tartalmaz, hogy a követelmények részbeni és majdani teljesítésére hivatkozik. Ilyen körülmények között erőteljesebb hangsúlyt kellene kapnia annak a jogos magyar elvárásnak, hogy a szomszéd országok integrációs lépéseinek magyar támogatása csakis azok Európa tanácsi elveknek megfelelő nemzetiségi politikáján alapulhat.

Ezzel szemben kormányunk jelentése aggodalommal említi a szlovákiai közigazgatási reformnak a tömbszerű kisebbségi területet megosztó törekvéseit, és tudjuk, hogy alappal. És ha tényszerű is a jelentés megállapítása, hogy - és idézem - "a magyar kormány lehetőségei e tekintetben korlátozottak", tudjuk, hogy úgy van, berendezkedhetünk-e egyoldalú támogató hozzáállásra a kölcsönösség igénye nélkül? Hiszen a közösségek létének biztosítása, garantálása nélkül a magyar politikusok kormányzati részvétele Romániában és Szlovákiában nagyon eltorzulhat. Úgy eltorzulhat, hogy nem lesz más, mint Európa felé mutatott külcsín - és akkor hol a belbecs? Hiszen hogy fogják az esetleges következő választásokon a helyi magyar kisebbségek szavazópolgárai támogatni azokat a magyar politikai formációkat, amelyek nem tudták a közösség törekvéseit elérni? Így tudok csatlakozni ahhoz a kérdésfelvetéshez, amit Tabajdi Csaba mondott, hogy mi lesz az RMDSZ-szel, mi lesz a Magyar Koalíció Pártjával. Nagy az aggodalom ebből a szempontból.

És ha már itt áttértem az egyes szomszédos területek eseményeivel kapcsolatos alfejezetekre, hadd jegyezzem meg, hogy ugyanilyen hangsúlyeltolódás észlelhető a magyar-szerb viszonylatban, ahol néha oly mértékben kerül előtérbe a szerbiai demokratizálódás kérdésköre, hogy közben nem kap elegendő hangsúlyt a magyar kisebbség helyzetének javítása. Legalább annyit előre kellene lépni a délvidéki magyarok ügyében, hogy jogsérelmeiket és különösen a személyek és javak elleni merényleteket folyamatosan és szervezetten a világ elé tárjuk. A stabilitási paktum egyes munkaasztala munkáinak keretében beillesztünk egy emberi jogi figyelőszolgálatot. És annyit, hogy segítjük a magyar tájékoztatást - utalok a helyi sajtóra, a lebombázott rádióadóra -, a helyi tájékoztatás helyreállítását.

Ugyanakkor a Horvátország felé történő kormányzati nyitás nagyon jó lépés volt, és időben történt, egyúttal ennek a kisebbségi vonatkozásai is egyre jobban érezhetők. Szlovénia kapcsán pedig: folyamatos azon térség hátrányainak a leküzdése, ahol a magyar kisebbség él, mert talán ez a legfontosabb az előrelépés szempontjából.

Az Ukrajnával foglalkozó részben a jelentés megállapítja, hogy a kisebbségek ügyét az állami bizottság megszűntével a hivatali hierarchia alacsonyabb szintjére süllyesztették. Én hiányolom a jelentésből, hogy nincs jelzés az anyagban, hogyan reagált kormányunk erre, és hogyan reagált esetleg a vegyes bizottság. Hiszen nem szabad felejtenünk, és figyelmeztetnünk kell az ukrán partnerünket, hogy mi elismert nemzetiségként vettük fel a magyarországi ukránokat is a hazai kisebbségek közé, holott azért kíváncsi volnék arra, hogy hányat lehetne összeszámlálni, ha nem számítjuk közéjük azokat, akik azóta pénzüket menekíteni jöttek hozzánk, hanem itt éltek velünk korábban.

Nagyon üdvözlöm a kárpátaljai magyarok termőföldhöz juttatását célzó magyarországi támogatást. Azonban ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy hasonló segítségre lenne szükség a Székelyföldön is, ahol a tömbmagyarság megmaradásának kulcskérdése lesz az államtalanítás után a földek tulajdonjoga. Ide csatlakozik egy másik magyar tömbnek, a Csallóköznek a kérdése is. Hiszen meg kell jegyeznem, hogy megbocsáthatatlan mulasztása lenne a szlovák kormányban részt vevő magyaroknak, ha a Csallóköz területén nem tudják véghezvinni a még fellelhető eredeti magyar tulajdonosoknak a termőföld visszaadását.

A nyugati magyarsággal kapcsolatosan csak egy mondatot szögeznék le: ez egy folyamatos igény és kérés a parlamentben, a jobboldaltól kezdve - tényleg nem érdemes vitát kezdeni, hogy melyik párt mikor kezdeményezett, a '94-98 közötti időszakban bizony a Magyar Demokrata Fórumnak is volt országgyűlési határozati javaslat indítványa ebben az ügyben -, a nyugaton élő és magyar állampolgársággal rendelkező magyarok szavazati jogának megadását mi természetesnek tartjuk.

Mind a földrajzi területek sorravétele, mind a bizottsági munkák során ismételten előtérbe kerülnek az oktatás kérdései, és azt hiszem, ez egyáltalán nem véletlen. A megmaradás kérdése az oktatás ügyéhez erőteljesen kötött. Ezért érthető az az általános vélemény, hogy cél megtartani a nemzetiséget és annak értelmiségét a szülőföldjén - világos ez. Ezért fájlalja a jelentés, hogy sokan nem térnek vissza a szülőföldjükre magyarországi képzésük után. Helyes az a törekvés, hogy otthoni taníttatásukhoz járuljunk hozzá. Azonban fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy ez visszájára is fordulhat, ha - mint erre sok jel utal - a működés ellenőrzése híján - talán Jugoszláviában - például ösztöndíjakkal támogatja a magyar állam a jugoszláviai felsőoktatásban nem magyar nyelven tanuló fiatalokat, sokszor olyanokat, akik már a középiskolában sem magyar nyelven tanultak.

 

 

(17.40)

 

Ez az adófizetőink pénzének elherdálása, hiszen ezekre az ösztöndíjasainkra magyar értelmiségként sem Jugoszláviában, Szerbiában, sem itthon nem számíthatunk. Ennél talán mégiscsak jobb, ha nálunk tanulnak. Itt kell megjegyeznem azt is, rendkívül fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kisebbségi magyarság szülőföldön tartását ne a menekültügyi szerveink végezzék, ne azok próbáljanak ebbe beavatkozni. A már hozzánk menekültek megalázása, honosításuk meglassítása, meggátolása hamarább készteti őket a továbbvándorlásra, és a magyar haza szeretetének csökkentésére - majdnem azt mondtam, hogy meggyűlölésére -, mintsem hogy honvágyat keltene, és visszatérésre ösztönözne. Fogyó népességű országunkban a hozzánk érkezettek elvadítása, családalapításuk, családegyesítésük, beilleszkedésük meggátolása egyszerűen vétek.

Visszatérve az oktatásra, lehet, hogy felesleges ismételnem, de miközben a bizottságok gyakran elvesznek a "ki a magyar?" kérdésében - mint ahogy ezt már többen is említették előttem -, az oktatás területén, azt hiszem, van egy olyan pont, ahol legalábbis bizonyos szűkebb értelemben előre lehetne lépni. Mert a többségi államok évtizedes elnyomó politikája folytán ugyan igaz, hogy nemcsak az a magyar, aki anyanyelvi iskolában tanul és tanít, de az aztán mindenképpen. Ezért javasoltam - és sajnos bizottsági szinten ezt elvetették - akkor T/779. számú önálló indítványomban a magyarországihoz hasonló kedvezmények adását számukra.

Maga az államtitkár úr említette, hogy segélyezés helyett együttműködés. Ezzel az elvvel tökéletesen egyetértek, és éppen ezért a jelentéssel szemben, amely a határon túli magyar oktatást támogató intézményekről beszél, azt javasoltam és javaslom, hogy a segélyező-segélyezett viszony tényleg alakuljon át partneri viszonnyá, a határon túli, anyanyelven működő oktatók és nevelők, diákok és szülők, nem állami iskolafenntartók szervezeteinek bevonásával a hazai hasonló szervezetekbe.

Javasoltam korábban is - és ezt szeretném ismételten ajánlani - a tankönyvtámogatás kiterjesztését a szomszéd országok magyar anyanyelven tanuló diákjaira. A határon túli magyarság civil, szakmai és társadalmi szervezeteinek bevonása a hazaiak működésébe - ahogy erre már néhány területen van is néhány példa - létrehozhatja a magyarság politikai határoktól mentes részvételét, és horribile dictu bebizonyulhat, hogy a határon túli magyarság alkotóan tud hozzájárulni az egész magyar kultúra továbbéléséhez.

Tekintettel arra, hogy a jelentés a Magyar Állandó Értekezlet ajánlásaira hivatkozik mint alapra, néhány szóval foglalkoznék a bizottságok munkájával. A bizottságok munkáját kétségtelenül fel kellene gyorsítani, hiszen a megalakulásukról szóló döntés 1999 februárjában volt, és azóta mindössze két ülésük volt - egynek volt három. Ezért kicsit dagályosnak érzem a jelentésben azt állítani, hogy a bizottságok többségében megszülettek az első tartalmilag értékelhető eredmények. Ezek az eredmények legfeljebb arról szólnak, hogy mit kellene tenni.

Mint a MÁÉRT zárónyilatkozatának egyik szövegezője és bizottsági tagja az MDF részéről, egészében üdvözlöm a kormány erőfeszítéseit a Magyar Köztársaság területén kívülre került magyar közösségek megmaradásáért, és ha lehet, fejlődéséért. Mind támogató értékelésemmel, mind bíráló megjegyzéseimmel ehhez kívántam a magam szerény eszközeivel hozzájárulni. Köszönöm figyelmüket. (Taps az FKGP, az MDF és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Csurka István frakcióvezető úr, a MIÉP vezérszónokaként. Öné a szó, frakcióvezető úr.

 

CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt határon túli politikai Vezetők! A magyarság helyzete az 1990-es fordulat után a környezetünkben, a környező államokban természetesen és kétségtelenül nagyot változott. Ezzel együtt a magyarság belső intézményei, kormányai is lehetőséget kaptak arra, hogy példának okáért létrehozzák ezt az intézményt - amellyel kapcsolatban a jelentést ma tárgyaljuk -, tehát a Magyar Állandó Értekezletet.

Van egy Határon Túli Magyarok Hivatala is, amely sok ügyes-bajos dolgában segít eligazodni a határon túlról érkező magyaroknak, és ez mind jó dolog, és az is fontos, hogy létezik ez az intézmény. Az azonban, hogy a magyar sors döntően megváltozott volna, mióta, 1990 óta a szovjet uralom mindenütt megszűnt - nem a befolyás, hanem az uralom -, sajnos, nem mondható el, még itthon sem, különösen pedig a határon túli magyarokat illetően nem. Nem egyforma a sorsuk, de az elnyomás alól nem szabadultak fel sehol.

Ezzel a ténnyel ez a jelentés nem számol, mert a régi szovjet stabilitás helyett most egy globális stabilitás kötelezettsége hárul a magyar kormányra, és ezért a magyar kormány ezt a döntő szót még ma sem meri kimondani, hogy a határainkon kívül, de a Kárpát-medencén belül élő magyarokat mint magyarokat, elnyomják. Nem mondja ki, nemigen meri kimondani, politikai megfontolásokat tol előtérbe, és e kimondatlanságon belül próbál politizálni, amit van, aki elfogad, van, aki nem. Van, akinek jobban tetszik a régi, a szovjet stabilitás, amikor a magyar mint utolsó csatlós alá volt vetve még a tömbön belül is, hiszen Románia ügyesen kiugorva, a csehszlovákok - főleg a csehek, ugyebár - pedig a háborúban a másik oldalon állva - ugyanígy a lengyelek is -, legalábbis látszólag bizonyos előnyt élveztek a magyarokkal szemben a szovjet tömbön belül. Csekélyek voltak ezek az előnyök, nem kell erről túlságosan sokat beszélnünk, de tény.

Meg volt engedve Ceauš escunak, hogy vad nacionalista és soviniszta politikát folytasson, Magyarországnak pedig nem volt megengedve '56 miatt. Ez tény. Most azonban más a helyzet. Most azért nincs megengedve Magyarországnak, hogy hathatós védelmet nyújtson a kisebbségekben élő magyar nemzettársainak, mert a globalizmus minden nacionalizmust - legalábbis látszólag most már - üldöz, és nem teszi lehetővé, hogy a stabilitáson valami kis sérülés is essék azért, mert az ebben a térségben egymás mellett élő nemzetek kormányai összetűznek egymással.

Az előttem felszólalók közül mélyen egyetértek Kelemen úr meglátásaival és Lányi Zsolt szavaival, de ezt a tényt, hogy ez a jelentés egy olyan keretben mozog, olyan szűk, illetve szándékosan leszűkített keretben foglal helyet, nem lehet nem észrevenni.

 

(17.50)

 

Ezzel sokat tudunk segíteni - a Magyar Állandó Értekezlettel és a Határon Túli Magyarok Hivatalával - a kiszorult nemzettársainknak, de az alapvető kérdéseket nem tudjuk megoldani, mert az alapvető kérdések egy általános rendezés keretében oldhatók meg. Mindaddig, amíg ez a kérdés nem lesz világos Nyugat-Európa előtt és a világot ma egyetlen hatalomként irányító USA előtt, addig itt, ebben a térségben nem lesz béke, nem lesz rend, és a magyarság léte veszélyben fog forogni.

Nekünk tehát minden olyan intézkedést, amit például ez a jelentés is magában foglal, és ami ezek keretében megvalósítható, meg kell tennünk, és ehhez mi a támogatásunkat adjuk is, de csak úgy és csak azzal a feltétellel, hogy soha nem felejtjük el azt követelni - ez hiányzik a kormány mai magatartásából -, hogy az általános rendezésre való igényünket Európával szemben és a világgal szemben állandóan fenn kell tartanunk. Ez ma rebellió, mint ahogy láttuk is az előttem szóló Tabajdi Csaba szavaiból és Szentmihályi képviselő úr szavaiból is - (Moraj. - Közbeszólások a MIÉP soraiból: Szent-Iványi!) jaj, bocsánat, szegény Szent-Iványi, megsértettem (Balczó Zoltán: Már elment!); elment -, Szent-Iványi képviselő úr szavaiból, hogy vannak, akik ezt a régi, szovjet típusú, alávetett magyar stabilitást szeretnék visszahozni, és mindjárt felhördülnek, ha olyan szavakat hallanak, amelyek ebbe a légkörbe, ebbe az állapotba nem illenek bele. Ugyebár valami ilyesmit mondott Tabajdi képviselő úr, hogy katonai eszközök igénybevételét emlegetni itt, erről az emelvényről vagy az Országgyűlésből a határon túli magyarokkal kapcsolatban: az ő életük veszélyeztetése.

Kérem szépen, történt itt más is, éspedig az önök jóvoltából, akik a NATO-hoz való csatlakozás élharcosai voltak, és a NATO - tudtommal legalábbis - bombázott magyarlakta területeket katonai eszközökkel, mert másképpen bombázni nem lehet, és ez ön szerint belefér a mi politikánkba, és ezt nem szabad felhánytorgatni, mert ez rendben van, ehhez mi a hozzájárulásunkat adtuk, a légterünket adtuk ehhez, és helyeseltük. Mi nem helyeseltük, és most sem helyeseljük.

Mi lett az eredménye? Semmi. A kommunista rendszer Szerbiában fennáll, talán erősebb, mint valaha, és ehhez az ott uralmon lévő magyar párt is nagymértékben hozzájárul. Ez is a hibája ennek a jelentésnek, hogy nem tesz különbséget a határon túli magyar pártok között, és az ő belviszályukban - ettől óvtak a szabad demokraták és az MSZP képviselői is - nem mer itthon állást foglalni a kormány a maga igazságérzete szerint. Nem! Kérem szépen, ez nem politika így, hanem kiszolgálása a legmagyarellenesebb erőknek, kiszolgálása Milosevicsnek és egész társulatának.

Ha ugyanis nekünk arra itt nincs erőnk, hogy beleszóljunk, akkor azt ismerjük be, de ne próbáljunk úgy hatni, hogy mi nem szólunk bele, mindenki, aki legitim, és tudjuk, hogy hogy meg tudja teremteni egy Ceauš escu, egy Iliescu a maga legitimitását, meg tudja teremteni egy Milosevics-kormány még a magyar társadalom, a magyar társadalomrész körülményei között is a maga legitimitását, hogy mire tudja a magyar érdek ellen vezényelni embereivel, terrorjával, pénzével, hatalmával a magyarokat! Ha ezt mi itt nem vesszük észre, és belemegyünk abba a nagy szovjet típusú egyezségbe, hogy mindenki szép, mindenki jó, akkor elvesznek a magyarok ilyen képviselet mellett.

Nem így van, hála istennek, mindenütt. Nincs mindenütt egyformán jól, talán tökéletes természetesen sehol sem lehet, de igenis a magyar kormánynak különbséget kell tenni, mert különben minden tönkremegy. Ha a magyar kormány pénzt ad, hivatalokat ad, támogatást ad és sok millió magyar jóindulatát is beleömleszti ezekbe, és ott pedig magyarellenes képviseletek alakulnak ki, függetlenül attól, hogy milyen módon teremtették meg a legitimitásukat egyes ilyen képviselők, akkor inkább hagyja abba! Mert ez annak a régi rendszernek a folytatása, a magyar alávetettség folytatása, amiből semmi jó nem származik! Ha egyszer függetlenek vagyunk, ha egyszer mi Európához akarunk csatlakozni - nem tudom, mikor lesz belőle valami -, és ha netalán mégis úgy alakulna, bár nem hiszem, hogy mi bemegyünk, és tőlünk függ, hogy utánunk jöhetnek-e a környező államok, akkor legalább ha jelenleg ez a látszat - mert semmi több, csak látszat, nem lesz ebből a csatlakozásból az égvilágon semmi, tessék egyszer végre tudomásul venni -, akkor ezt a látszatot is ki lehet használni arra, hogy igenis a jót és a jobbat támogassuk, és azt, amelyik igazán magyar. Ezt nem kell szégyellni.

Ha a globalizmus nekünk azt mondja, hogy tessék mindent egyformának ítélni, mi mondjuk meg, valahol nagyon messzire innen, hogy ki a magyar, és mire van nekünk szükségünk ahhoz, hogy stabilitás legyen ebben a nyomorult Közép-Európában, akkor mi talán mondjuk meg azt, hogy nekünk erre meg nincsen szükségünk, mert mi meg akarunk maradni itt, Magyarországon magyarnak, és mindenütt a Kárpát-medencében. Ilyenformán kell ezt az egész állandó értekezletet vezetni a továbbiakban.

Mi természetesen látjuk, hogy ennél a lépésnél nagyobbat nem biztos, hogy tehetett volna ez a kormány. De ha úgy gondolja, hogy ezzel be is fejezte, és itt megáll, és még azokat a kifogásokat és ajánlásokat sem veszi figyelembe, amit Kelemen MDF-es képviselő úr előadott, vagy amit Lányi kormánypárti képviselő úr előadott, akkor nagy baj van.

Mi eddig nem jóindulattal, nem teljes meggyőződéssel, kicsit félve attól, hogy innen még visszább is lehet vonulni, azért, hogy ez ne történjen meg, igen, elfogadjuk a Magyar Állandó Értekezlet jelentését, és azt kívánjuk, hogy a magyar érdekek képviseletében sokkal keményebben nyomuljunk előre, sokkal kevésbé törődjünk az MSZP-s és SZDSZ-es kifogásokkal, amelyek mind a régi sztálini világból jönnek fel, emelkednek fel - és olyanok is. (Derültség a MIÉP soraiból.)

Egyébként pedig az elnök asszony szíves figyelmébe ajánlom, hogy most a jelentés előadója itt van, de a határozati javaslat előadója nincsen itt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban, és nagy taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétperces hozzászólásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, a MIÉP képviselőcsoportjából.

Képviselő úr!

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon fájlalom, szinte röstellem, hogy belpolitikai jellegű támadásra kell reagálnom, de Tabajdi Csaba képviselő úr itt a beszédében, miközben össznemzeti ügynek tekinti nagyon helyesen a határon túli magyarokkal való foglalkozást, az Illyés Közalapítvány megismételt, alaptalan rágalmazásával a belpolitikai csatározás szintjére süllyesztette ezt a kérdést.

 

 

(18.00)

 

Mint a kuratórium tagjának, kötelességem erre válaszolni. Úgy gondoltam, hogy a sajtóban megjelent, és már többszörösen cáfolt, alaptalan rágalmak után, amelyekkel a külügyi bizottság eltávozott elnöke, aki, úgy látszik, csak dörgedelmes beszédét kívánta elmondani... - egy bizottsági elnökhöz méltatlan módon, a tények teljes ismerete nélkül tartott egy külügyi bizottsági meghallgatást, ahol világosan lehetett cáfolni mindezt az állítást, most ez a kérdés újólag idekerül.

Mutyizás határon túli magyar legitim szervezetek megkerülésével? A képviselő úr nagyon jól ismeri a döntéshozatal mechanizmusát, az alkuratóriumokat, semmi ilyen mutyizás nem történik.

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Az Illyés Közalapítvány átláthatósága - minden döntés, minden jegyzőkönyv rendelkezése áll. Pártok lehetősége? Közlöm a képviselő úrral, hogy az önnel egy sorban ülő Szűrös Mátyás, az ön párttársa, aki ennek a közalapítványi kuratóriumnak a tagja, minden döntésben alapvetően részt vesz a tekintélyével, százból száz vagy kilencvenkilenc esetben a MIÉP képviselőjével azonosan szavazva. Nagyon sajnálom, hogy önök ezt a kérdést is a konfrontáció területének tekintik, nem pedig a konstruktív ellenzékiség területének.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nem a tüzet akarom szítani, mert a tűz szítása árt a külföldön, a határon túl élő magyaroknak. Inkább konkrét dolgokról szeretnék szólni, arról, hogy konkrét cselekedetekkel lehet segíteni a határon túl élő magyarok sorsán. Mivel ennek a két esetnek résztvevője vagyok, ezt a két esetet szeretném megemlíteni.

Első gondolatom a köszöneté. Hajdúszoboszlón a Barátság Üdülőben, még a '80-as években a Közgazdaság-tudományi Egyetem oktatóival találkoztam, romániai egyetemen magyarul oktató kollégákkal, akikkel többnapos konzultációt tartottunk arról, hogy a közgazdaság-tudomány eredményeit hogyan lehet hasznosítani az egyetemi és főiskolai oktatásban. Ez az egyik konkrét eset.

A másik: Királyhelmecen voltam, az ottani közgazdasági főiskolán, Rozgonyi úrnál, akinél előadást tartottam az ott élő hallgatóknak, és megtapasztaltam, hogy a hallgatók milyen intenzíven figyelik a magyar közgazdaság-tudomány eredményeit. Hadd köszönjem meg azoknak a közgazdaság-tudományi egyetemi oktatóknak a munkáját, akik kiutaztak Királyhelmecre több alkalommal, hogy színvonalas oktatást biztosítsanak, és hadd köszönjem meg a Királyhelmecen élő, közgazdaságtant, matematikát és a többit tanító tanároknak azt a lelkiismeretes munkát, amivel ott a szorgalmas diákokat megfelelő színvonalon oktatták.

Még egy mondatot hadd mondjak. Széchenyi István 1820. augusztus 9-én azt írta naplójába, amikor Nagyerdőn tartózkodott katonáival, hogy a magyar nyelvre nagyon vigyázni kell, a magyar nyelv olyan, mint a zománc a fognak, és ezt itthon és külföldön is szent kötelességünk megóvni.

Köszönöm szépen. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy a parlamentben, különösen ha ilyen téma van terítéken, illő tényszerűnek lenni, konkrétnak lenni, és felelősségteljesen megnyilatkozni. Éppen ezért engedtessék meg, hogy néhány pontatlanságra avagy szándékos ferdítésre felhívjam a figyelmet.

Tabajdi Csaba azt mondotta, hogy a kormány megosztja és polarizálja a határon túli magyarságot. Nem tudom, hogy mire alapozza a véleményét, de egyetlenegy dolgot hadd említsek. Ha emlékeim nem csalnak, akkor a vajdasági magyar egység 1994-95 táján hullott szét. Nem kérdezem, hogy ez minek tudható be, de azért el lehet gondolkodni ilyen vonatkozásokban is a dolgokról.

Csatlakozván az előttem szóló Balczó képviselő úrhoz, azt gondolom, hogy nagyon kártékony és ártalmas azt mondani, hogy a határon túli támogatások átláthatatlanok, és mutyizások s a többi vannak. Nem akarok kitérni a kuratóriumok kérdésére, mert erről már volt szó, de a közalapítványok működése nyilvános, a jegyzőkönyvektől kezdve minden hozzáférhető, ezek munkáját ellenőrzi az ÁSZ, ellenőrzi a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Azt gondolom, hogy ilyet állítani elég nagy felelőtlenség.

Szóba került az Illyés Közalapítvány kérdése. Ahogy elhangzott - csak megerősíteni szeretném -, a külügyi bizottságban ez egyszer már felvetődött. Olyannyira alaptalan volt az egész, hogy a végén maga a bizottság elnöke kért elnézést, hogy ilyeneket állított. Azt gondolom, ha ezek után újra ilyen kérdésekkel jönnek elő, ez szándékos és valamilyen rossz irányba mutató dolog kíván lenni, nem pedig a tárgyszerűségnél maradó konstruktivitás.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szintén két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Rendes hozzászólónak is bejelentkeztem, abban valóban a határon túli magyarok sorsáról szeretnék beszélni, nem pártpolitikai csatározásokról. A kétpercesben szeretnék néhány elhangzott dologra reagálni.

Először is, az előterjesztő képviselője, tisztelt Csurka képviselő úr, jelen van, hiszen az előterjesztő az emberi jogi bizottság, és ha jól látom, az emberi jogi bizottság több tagja is jelen van a teremben.

A másik, amit ön mondott - persze a kifejezéseiben vannak állandó visszatérő szófordulatok, amelyeket minden témában előhoz az MSZP-vel szemben, ezekre nem is igen érdemes reagálni, azt azonban furcsának tartom -: a sztálinizmust és a demokráciát próbálja itt összekeverni. Nem hiszem, hogy bárki sztálinizmust követne, amikor azt mondja, hogy ha a határon túli magyarok önmaguk soraiból valakit megválasztanak többségi szavazással vezetőnek, akkor annak a támogatása azonos lenne a sztálinizmussal. Azt gondoljuk, hogy az RMDSZ-ben, a Vajdaságban, a Felvidéken olyan vezetőket választottak a magyarok, akikben bíznak, lehetséges, hogy két év múlva vagy négy év múlva ezek az arányok meg fognak változni. Ebben a tekintetben itt a kormányt furcsa módon kétféle támadás is érte: elfogult bizonyos szervezetek javára, ön szerint meg nem eléggé elfogult bizonyos szervezetek javára. Én azért helyesebbnek tartanám, ha pontosan olyan arányban támogatná a határon túli magyar szervezeteket, ahogy a határon túli magyarok teszik ezt a voksaikkal.

Ez a két megjegyzésem lett volna, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szintén két percre megadom a szót Koncz Ferenc képviselő úrnak, Fidesz.

 

KONCZ FERENC (Fidesz): (A felszólaló mikrofonja zúg.) Köszönöm, elnök úr.

 

ELNÖK: (A terembiztos felé:) Tessék odavinni egy mikrofont, mert begerjedt!

 

KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégeink!

 

ELNÖK: Tessék odavinni a kézi mikrofont! (Megtörténik.)

 

KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm. Engedjék meg nekem, hogy a Magyar Állandó Értekezlethez kapcsolódóan a Magyar Ifjúsági Konferenciáról szóljak itt egy-két szót önökhöz. Az említett Magyar Ifjúsági Konferencia március 16-án tartotta első rendes ülését Székelyudvarhelyen. Ez a bizonyos konferencia a magyarországi, illetve a határon túli magyarság ifjúsági szervezeteinek teremt állandó fórumot, tagja nyolc határon túli régió - erdélyi, felvidéki, horvátországi, kárpátaljai, moldvai csángó, Mura-vidéki, nyugati és vajdasági régió -, az anyaországi ifjúsági szervezetek, a magyarországi történelmi egyházak és a parlamenti pártok képviselői.

A Magyar Ifjúsági Konferencia célja, hogy a Magyar Köztársaság kormánya a határon túli ifjúsági szervezetekkel együttesen olyan megoldásokat dolgozzon ki, melyek segítik a szülőföldjükön kisebbségben élő magyarok boldogulását.

 

(18.10)

 

A konferencia '99. november 27-én tartotta alakuló ülését Budapesten. Mindezek szellemében tartotta meg a konferencia az ez évi első rendes ülését, amelyet Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter úr hívott össze. A Magyar Ifjúsági Konferenciára egy négynapos rendezvénysorozat keretében került sor. Március 15-én a konferencia tagjai közösen emlékeztek meg a '48-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról székelyudvarhelyi ünnepségükön. Több pontja volt ennek a konferenciának, azonban a legfontosabb, azt hiszem, mindenképpen el kell hogy hangozzék itt most, és nagyon fogy az időm, ezért ezekről kívánok a továbbiakban beszélni.

Pályázatokat fog kiírni ez a konferencia, és ez év áprilisában jelennek meg ezek a pályázatok három témában. A három téma pedig a következő: helyi ifjúsági közösségek újjáéledését (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és megerősödését segítő programok támogatása, több határon túli régió közös ifjúsági szabadidős (Az elnök ismét csenget.) és ifjúsági kulturális programjainak támogatása. A pályázatok keretösszege összesen 41 millió forint.

Azt mondta Móricz, hogy okos ember előbb tesz, aztán beszél. Azt gondolom, hogy az előbb általam elmondottak a tettek oldalára teszik mindenképpen a mérleg nyelvét, és azt gondolom, ezt mindnyájan csak üdvözölhetjük.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén két percre megadom a szót Tabajdi Csaba képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Pósán képviselő úrnak szeretném felhívni a figyelmét, hogy tanulmányozza az Illyés Közalapítvány irattárában is megtalálható anyagokat. Sajnos a VMDK szétesése már elindult '93-94-ben, ennek ellenére sosem állítottuk, hogy az Antall- vagy a Boross-kormány lett volna a felelős a VMDK széteséséért. Nagyon messzire vezető okai lennének ennek. Mindenesetre megnézheti a képviselő úr azokat a leveleket, amelyeket a VMDK akkori vezetője Boross Péterhez, Jeszenszky Gézához, Csoóri Sándorhoz és másokhoz intézett. Nagyon szomorú történet, ajánlom, hogy nézze meg közelebbről.

Balczó Zoltán képviselő úrnak pedig szeretném jelezni, örülök, hogy aggódik az Illyés Közalapítvány becsülete miatt. (Balczó Zoltán: Nem aggódom!) Én legalább ennyire aggódom, nemcsak azért, mert ennek elődjét a Németh-kormány idején az én kezdeményezésemre hozták létre és az Illyés nevet is én javasoltam a kuratóriumi ülésen, és Illyés neve számomra is szent. Szeretném felhívni Balczó úr figyelmét arra, hogy sajnálatos, hogy Szűrös Mátyás elnök urat, aki az Illyés Kuratórium elnöke volt, és akit még a Boross-kormány nevezett ki, nem tartotta fontosnak megtartani a jelenlegi kormány a kuratórium elnöki tisztében, és bármennyire is tisztelem Szűrös Mátyást, tényszerű, hogy nem az MSZP delegálta őt, hanem Németh Zsolt államtitkár úr választotta ki.

Ami pedig a támogatásokat illeti, ezt nagyon jól kell tudnia Balczó úrnak, hogy amennyivel növekedett a növekmény, azt nem az RMDSZ és nem a határon túli magyar szerveztek döntötték el, hanem innen, Budapestről döntötték el, innen osztották szét.

És végezetül, ha ön kíváncsi arra, nem akarom megnevezni a személyt, aki egész életét azzal töltötte, hogy a határon túli oktatással foglalkozzon, aki elmondja önnek, hogy egy fantomszervezet számára kértek támogatást az ő részéről, mármint hogy írásban támogassa 20 millió erejéig - nem kívánom sem a személyt, sem az országot megnevezni. (Dr. Kávássy Sándor: Elég baj!)

Köszönöm a figyelmet.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem párbeszédet kívánok folytatni Tabajdi Csabával, tehát szó se róla, ne legyenek ilyen mellékgondolatok. Szeretnék egy másik kérdést érinteni.

Hegyi Gyula vetette fel, hogy a határon túli különböző szervezeteket az ottani magyarok a voksaikkal különbözőképpen támogatják, és ez egy kellő kiindulópont lehet. Én azt gondolom, hogy a MÁÉRT működési logikája így épül fel, gyakorlatilag azok a szervezetek vesznek ebben részt, amelyek olyan típusú formai kritériumoknak meg tudnak felelni, hogy parlamenti avagy tartományi képviseletet tudnak biztosítani.

Tehát innentől kezdve akkor azt gondolom, hogy valahol önök között, tehát Tabajdi Csaba és ön között nincs teljes összhang a tekintetben, hogy akkor most mi a követendő irányvonal. Ez a dolog, hogy milyen mértékben és hogyan bírnak legitimitással ottani voksok által ezek a szervezetek, avagy ez a bizonyos egyenlő közelségtartás logikája - most nem tudom hova tenni, hogy melyik irányvonalat kell akkor az önök részéről, úgymond, hivatalosnak tekinteni. A vezérszónokit vagy az ön felvetését?

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Lányi Zsolt képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én két dologra szeretnék egészen röviden reagálni.

Az egyik dolog: itt szóba került az, hogy szerencsére több szónokunk nem érintette - főleg a kormányoldalra gondolok - az alapszerződésekkel kapcsolatos témát. Hát én a magam részéről érintettem, és most megint aláhúzom. Az alapszerződések nem befolyásolták azt, hogy ma a határon túli országokban milyen kormányzati tényezők a magyar pártok egyes képviselői.

Én két dologra hívnám fel a figyelmet. Az egyik dolog az, amikor a román alapszerződés ügyében én Aradon lent voltam a templomban, ahol Tőkés Lászlótól kezdve az összes magyar legitim párt képviselője, illetve az RMDSZ összes megyei képviselője ott volt és tiltakozott kézzel-lábbal a román alapszerződés ellen - és ma benne vannak a kormányban.

A másik dolog, amikor az ukrán alapszerződést tárgyaltuk, a legelső volt, akkor itt a folyosón járkáltak az ukrán-magyar barátaink, a ruszinok és a ruténok mutogatták - én meg nem tudtam elolvasni, mert nem ismerem a cirill betűket -, hogy ezt fordítsátok le, ezt adjátok oda, és volt egy magyar ember, nem mondom a nevét, mert nem is tudom, mert el is felejtettem, mert percemberke volt, aki itt kiállt és nagyban üvöltözött, hogy igenis, ez nagyszerű alapszerződés. Beregszászban akkor már majdnem autonómia volt, és azt rontottuk el teljes egészében, az akkori kormányzat.

A másik dolog: itt az a vád érte a kormányt - nem feladatom megvédeni a kormányt, félreértés ne essék, a külügyi kormányzatot sem, de a külügyi kormányzat és a nemzeti pártok is ha bejelentkeznek, a határon túli magyar legitim szervezetek bárkije, szeretettel fogadjuk. Járt nálunk Markó Béla, járt nálunk Tőkés László, járt nálunk Katona Ádám. Járt nálunk Domokos, járt nálunk Kasza kolléga is, pedig ők két pártot képviselnek, van is ellentét közöttük, volt is. Ugyanígy mondhatom Bugárt, A. Nagyot és Duray Miklóst is, tehát itt nem választja szét a magyar külpolitika (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a magyar ezt a dolgot, igenis nem egyenlő mértéket és távolságot tartunk, hanem magunkhoz öleljük az összes magyart, aki a magyar érdekeket képviseli (Az elnök ismét csenget.) kint a külső területeken, amelyik nem Magyarország.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP:

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretnék részletekbe menni az Illyés Közalapítvány működésével kapcsolatban, azt azonban el kell mondanom, hogy Tabajdi Csaba rosszul ítélte meg, én nem aggódom az Illyés Közalapítvány miatt (Dr. Tabajdi Csaba: Elég baj az!), én teljesen nyugodt vagyok az Illyés Közalapítvány működésével, döntéshozatalával kapcsolatban, és megnyugtathatnám, hogy ő se aggódjon.

Egyébként azt gondoltam, hogy a képviselő úr tudja az előző ciklusbeli tisztségéből adódóan, hogy minden egyes döntés a feladatellátáshoz szükséges pénz kapcsán - nem véletlenül nem támogatást mondok, mert kötelessége minden kormánynak a határon túli feladatokat ellátni - Budapesten, a kuratóriumban születik, máshol döntést nem hoznak. Csupán arról van szó, hogy a javaslattétel tekintetében az alkuratóriumoknak más a mechanizmusban való részvétele abban az esetben, amikor a stratégiai keretek elosztásáról van szó.

És még annyit hadd tegyek hozzá, hogy abban igaza van, hogy Szűrös Mátyás képviselő úr valóban köztiszteletnek örvend a határon túli magyarok ügyeiben és a kuratórium működésében is. Ön nehezményezi, hogy ez a kormányzat őt ebben az elnöki tisztségében nem tartotta meg. Némi ellentmondást látok viszont abban, hogy azt említi, hogy az MSZP nem jelölhetett és delegálhatott saját maga önálló jogosultsággal a kuratóriumba tagot, hanem azt a kormányzat kérte fel, nevezetesen Szűrös Mátyás személyében. Ebből azt a következtetést vonnám le, hogy önök sajnálatos módon talán nem Szűrös Mátyást delegálták volna, de azt igen nehezményezik, hogy nem ő lett az elnök. Ennyit a logikáról.

Köszönöm. (Derültség és taps a MIÉP padsoraiban és a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az MSZP-ben ugyan nem bűn, ha valaki önállóan gondolkodik, de egyszerűen nem értem, hogy Pósán képviselő úr mibe akadt bele, szóval azt hiszem, hogy nem figyelt oda arra, amiről beszéltünk. Én egyszerűen arra reagáltam, amit Csurka képviselő úr elmondott, aki azt helyesnek tartotta, hogy lehet, hogy vannak olyan határon túli magyar szervezetek és vezetők, akik nagy támogatást kapnak otthon, de ha ez nem felel meg az általa fontosnak tartott nemzeti szempontoknak, akkor ezeket nem kell támogatni.

 

(18.20)

 

Erre mondtam azt, hogy őszintén remélem, a magyar kormány nem megy bele ebbe a zsákutcába, hanem olyan arányban támogatja ezeket a szervezeteket, amilyen arányban támogatják őket a határon túli magyarok.

Elhangzott itt egy utalás az egyik ellenzéki képviselő szájából azzal kapcsolatban, hogy a kormánypárti Magyar Rádió, nevezetesen a Vasárnapi újság uszítást folytat az RMDSZ vezetői ellen. Azt gondoltuk, ez is például egy olyan jelzés, amelyben örültünk volna, ha a kormány képviseletében például Németh Zsolt államtitkár fölállt volna és azt mondta volna, hogy a Vasárnapi újság nagyon helytelenül teszi, amikor az RMDSZ szabadon választott vezetői ellen szélsőséges hangon uszít abban a Magyar Rádióban, amelynek sajátosan csak kormánypárti kurátorai vannak, tehát mi más módon természetesen ezzel kapcsolatban nem tudunk állást foglalni.

Végül pedig, ami az alapszerződéseket illeti, tisztelt Lányi Zsolt képviselő úr, azt hiszem, az alapszerződésekkel kapcsolatban kétfajta álláspontot lehet elfogadni. Valaki vagy helyteleníti, és ha kormányon van, akkor kezdeményezi annak felmondását vagy megváltoztatását, vagy két éve kormányon van és elfogadja - ezek szerint a helytelenítésének viszont semmilyen értelme most már nincsen. Ne haragudjon, hogy ilyen nyíltan megmondom, de valaki vagy támogatja, vagy nem támogatja. Ha valaki kormányon van és betartja, betartatja, akkor valószínűleg támogatja is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Szűrös Mátyás jelentkezik.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Még egyszer röviden, és ígérem, részemről utoljára szólok a kuratóriumok kérdéséhez. Szent-Iványi úr, ha jól emlékszem, azt mondotta, hogy az Új Kézfogás Alapítvány korábbi gyakorlata elég rossz volt, most egészen jó irányba mozdulnak el a dolgok, ugyanakkor kifogásolta, hogy a jelenlegi kuratóriumban nincsenek ott az SZDSZ képviselői. Én csak félve teszem föl a kérdést, hogy vajon a kuratóriumi összetétel és az alapítvány működésének ilyen jellegű pozitív változása között vajon nincs-e összefüggés.

A másik felvetésem: Szent-Iványi úr azt is szóvá tette, hogy lassan haladnak a dolgok, és megemlített egy olyan kérdést, hogy ki a magyar. Ha a magyar parlamentben arra nem sikerült választ találni, ugyancsak ilyen logika mentén, hogy ki a magyar, ami a választójogot érintően egy fontos kérdés lehet, akkor innentől kezdve néhány hónap vagy mondjuk, egy fél év után azt várni, hogy hasonlóan - idézőjelben - "egyszerű" kérdésre azonnal megoldást sikerül találni, azt hiszem, dőre dolog lenne.

Ha abból indulunk ki ugyanis, hogy Magyarországnak az a fajta helyzeti előnye, ami talán a jövőben is meglesz az integrációs ütemet tekintve, és ilyen értelemben Magyarországnak a vonzereje értelemszerűen jóval nagyobb lesz, akkor azt hiszem, az a fogalomkészlet, amit én először Tabajdi Csabától hallottam, de azt hiszem, nagyon találó, hogy úgynevezett etnobiznisz állhat elő, ez előállhat onnantól kezdve olyan vonatkozásban is, hogy ki a magyar. Hát mindenki, aki szeretne, mondjuk, Magyarországra jönni, de életében semmi köze nem volt sem nyelvileg, sem kulturálisan, semmilyen vonatkozásban a magyarsághoz. Kérdezem én akkor, hogy ilyen esetben egy magyar társadalom tudná azt tolerálni? Nem tudná tolerálni.

Tehát muszáj megtalálni azokat a normális (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) definíciókat, amelyek mindenki számára elfogadhatóak. Köszönöm.

 

ELNÖK: Még nagyon sok kétperces felszólaló van, és többen jelentkeztek normál felszólalásra is. Két percre megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, nem helyes, ha valaki indulatból, a sértődöttség pozíciójából politizál, és így teszi meg a megjegyzéseit a parlamentben. Különösen nem helyénvaló, ha ez ilyen fontos témában történik, amikor igazán fontos lenne, hogy valamiféle egyetértést tudjon felmutatni a magyar parlament.

Tabajdi Csaba, ha most jól értettem, hirtelenjében elhatárolódott párttársától, Szűrös Mátyástól, pedig Balczó Zoltán képviselőtársam csak a következőt mondta, egy példával szerette volna illusztrálni, hogy az Illyés Közalapítványban a kérdések konszenzussal dőlnek el. A MIÉP van, mondjuk, a politikai paletta egyik szélén, és azt jelezte, hogy az esetek 95 százalékában politikai pártállástól függetlenül ugyanúgy szavaz, mint Szűrös Mátyás képviselőtársa. Azt hiszem, erre nem helyes válasz, ha azt mondjuk, hogy ki delegálta. Szűrös Mátyás az MSZP padsoraiban ül, és azt hiszem, ez feltétlenül jelzés értékű, és örülünk annak, hogy az Illyés Közalapítvány egységesen dönt.

Igazából az is egy indulattól vezérelt felvetésnek tűnhet, ami az emberi jogi bizottság elmúlt ülésén történt, amikor éles kirohanást intézett Tabajdi Csaba képviselőtársam Németh Zsolt államtitkár úr ellen, és bírálta azt, hogy a Csángóföldre látogatott. Azt hiszem, itt volt az ideje, már nagyon rég itt lett volna az ideje annak, hogy hivatalos magyar kormánydelegáció a Csángóföldre utazzon, és ezt nem lehet úgy tekinteni, hogy ezzel ártott a román-magyar kapcsolatoknak. Nem szabad nekünk is ezeket a tabukat magunk elé felépíteni, és különösen helytelen az, hogy ha végre egy ilyen áttöréssel felérő látogatást a legnagyobb ellenzéki párt egyik képviselője, aki a témában egyébként otthonosan mozog, ilyen hangnemben és ilyen módon bírál.

Ezenfölül egyetlen megjegyzést szeretnék tenni. Hegyi Gyula képviselőtársamnak mondanám: úgy érzem, nagyon helytelen lenne, ha a független rádióműsorokat, mondjuk, a kormány (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) különböző tisztségviselői bírálnák; más esetben önök tiltakoznának ez ellen a leghangosabban.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Szűrös Mátyás képviselő úrnak, MSZP. (Nem működik a képviselő mikrofonja.) Kérem, kapcsolják be Szűrös Mátyás képviselő úr gépét! (Megtörténik.)

 

DR. SZŰRÖS MÁTYÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az ókori kínaiak megmondták, hogy a politika a marsall, csak nem jó, ha ilyen kérdésbe, mondjuk, pártpolitikát viszünk. Az kétségtelenül nem jó. Itt nemzetpolitikáról van szó, és ehhez kellene tartanunk magunkat.

A másik dolog pedig: ebben bizonyos kiegyensúlyozott stílust célszerű követni. És nagyon sajnálom, hogy mi Tabajdi Csabával a nyolcvanas évek közepén sok mindenben egyetértettünk, azóta sok mindenben, úgy látszik, nem értünk egyet; főleg a hangvételben nem, mert a bírálatot is meg lehet fogalmazni, hogy mondjam, normális politikai hangnemben és stílusban.

Ami pedig az Illyés Közalapítványt illeti, ezt megvitattuk a külügyi bizottságban, megvitattuk magában a közalapítvány kuratóriumában, amit lehetett, tisztáztunk; és azt hiszem, olyasmi nem történt, legalábbis a mi tudtunkkal nem történt, amiről Tabajdi Csaba beszél.

De nem is erről akarok beszélni, hiszen ez ebben a kérdéskörben azért nem fő kérdés. Hanem az a fő kérdés, hogy előrehaladtunk valamit a határon túli magyarság ügyében, de ez még nyilvánvalóan kevés, és feltételezem, a kormány sem gondolja, hogy ez már elég, de azért tíz év alatt valami történt különböző kormányok idején.

Bizony igazuk van azoknak is, akik azt mondják, hogy sok tekintetben meg is van kötve a kezünk. Nem is mindig értenek minket. Mi már megnyitottuk a határt a keletnémet turisták előtt, amikor a nyugatnémet külügyminiszter Prágába menvén minket még óvatosságra intett, mert nagyon féltek bizony attól a sok szovjet hadosztálytól, amelyik az NDK területén és Magyarország (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) területén állomásozott.

Nem akarok most ezekbe belemenni, de az igaz, igaza van Balczó képviselőtársamnak, a Szocialista Párt sajnos nem engem javasolt volna erre a posztra, pedig én az életem egy részét erre rátettem (Az elnök ismét csenget.), és ezt nagyon jól tudja Tabajdi Csaba is.

Elnézést, elnök úr, ezzel befejeztem. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Semmi gond. Két percre megadom a szót Lányi Zsolt képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Én csak nagyon röviden az általam nagyon tisztelt Hegyi képviselőtársamnak szeretnék két dolgot mondani.

Az egyik: figyeljen oda, amit én mondok! Én azt mondtam, hogy akár az RMDSZ-nek, akár a szlovák magyar pártoknak a kormányban való működése és az alapszerződések között nincs logikai összefüggés. Ez volt az egyik, ezt fönntartom.

A másik dolog: valóban nem értettem egyet egyetlen alapszerződéssel sem, de nem én voltam így, hanem pontosan az azon a területen élő magyar pártok véleményét tolmácsoltam akkor itt, a parlamentben, mert ők sem értettek egyet.

 

 

(18.30)

 

 

Nem kívánom felbontani az alapszerződéseket, mert ha már vannak, akkor próbáljuk azt hasznossá és talán gyümölcsözővé tenni. Ezért szerettem volna ezeket tisztázni, valóban nem pártpolitikai szinten, ő se úgy tette föl, csak hogy közös nyelven tudjunk ebben beszélni. Én valóban nem értettem egyet az alapszerződéssel, ma se értek egyet, de ha már megvan, nem kívánom felbontani, mert az is egy eszköz, hogy esetleg közelítsünk egymáshoz és jobb helyzetbe hozzuk az ott élő magyarokat.

A harmadik pedig az, hogy a kettő logikai összefüggése az én olvasatomban és meglátásomban nincs összefüggésben, csak ezt kívántam mondani és ezt szerettem volna a helyére tenni ebben az esetben.

Köszönöm szépen a türelmet. (Szórványos taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Kelemen András képviselő úrnak, MDF, adom meg a szót két percre.

 

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Az az igazság, hogy engem is Hegyi Gyula hozzászólása biztatott arra, hogy leszögezzem: az alapszerződésekkel kapcsolatosan tényleg alapvető dologról van szó. Annak idején, emlékszem, a román-magyar alapszerződés kapcsán Gál elnök úr félbe is szakított engem, mert egyebet se csináltam, csak hosszú perceken keresztül soroltam pontról pontra, hogy hol érzek kétértelműséget, tisztázatlanságot, olyasmit, amit ki lehet játszani, és ezek tények, a szövegből adódóak.

A szlovák-magyar alapszerződéssel kapcsolatban pedig emlékezzünk arra, ha semmi másra, arra az utolsó pillanatban átnyújtott, nem is tudom, jegyzéknek merhetem-e nevezni azt, amikor már az ünnepélyes aláírás volt, hogy másként értelmeznek valamit - és mit? És erre azért mindannyian emlékszünk az alapszerződés kapcsán! Az a bizonyos 1201-es Európa tanácsi ajánlás, amelyet azóta is egyfolytában igyekeznek a partnereink másként vagy nem értelmezni, holott erre megint csak nemzetközi szinten, az Európa Tanács szintjén van vállalásuk, hogy végrehajtják.

Tehát azt hiszem, hogy amikor mi bíráltuk és nagyon keményen szembeszálltunk ezekkel az alapszerződésekkel, ennek jó oka volt. De az kétségtelen, hogy egy meglévő szerződést felbontani viszont olyan barátságtalan lépés, amely a térségben meglévő nyugalmat és stabilitást veszélyeztetné, ezért természetes dolog, hogy ha egyszer van egy szerződés - olyan, amilyen -, akkor abból mint tényből kell kiindulni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MDF és a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Egyelőre a kétpercesek végére értünk, ezért az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót az ajánlás szerint tízperces időkeretben. Először megadom a szót Balogh József képviselő úrnak, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt; őt követi majd Hegyi Gyula képviselő úr.

Tessék, képviselő úr!

 

BALOGH JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Igen tisztelt határon túli magyar Testvéreink! Engedjék meg, hogy Teleki Pál néhai miniszterelnök szavaival kezdjem felszólalásomat: "Tudom, hogy magyaroknak nehéz összetartást hirdetni, mégis meg kell tennem ezt is. Tehetem, mert bár nem visz rá a lázadó, büszke egyéni természetünk, felbuzdulásunkban mégis össze tudunk fogni, és ha ököllel az asztalra vágtunk - mondván, most pedig ezt megcsináljuk -, csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időben élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy most pedig összefogunk."

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány jelentését tárgyaljuk a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, illetve az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatát. A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja támogatja - már csak az előbb említett összefogás szükségessége miatt is - a jelentés elfogadását.

Hosszú utat tett meg a magyar belpolitika, míg ez a beszámoló a tisztelt Ház elé került. 1996 nyarán volt az első magyar-magyar csúcs, majd az év szeptemberében Pápán az úgynevezett csonka csúcs, amelyen az akkori MSZP-SZDSZ-es politikai vezetők nem jelentek meg. Majd hosszú-hosszú csend következett az anyaország és a határon túlra szakadt honfitársaink között.

Tisztelt Ház! A polgári koalíció választási győzelme, a Fidesz-kisgazda-kormány azonban áttörést hozott, és csipkerózsika-álmából felébresztette a magyarokat. 1999 februárjában Budapesten ismét egy asztalhoz ültek az anyaországbeliek és a határon túliak, valamint a világban szétszóródott magyarság képviselői. E történelmi jelentőségű magyar-magyar csúcs, konszenzussal elfogadott elnevezéssel, az első Magyar Állandó Értekezlet után kijelenthettük, hogy egyetértés alakult ki a Magyar Országgyűlés pártjai között a határon túli magyarság kérdésének megítélésében, a nemzetstratégia célkitűzésében.

Ezen az első találkozón a Független Kisgazdapárt önálló álláspontot jelenített meg, nevezetesen számunkra rendkívüli jelentőséggel bír az EU-csatlakozásunk utáni időszak, a schengeni határ kérdése, azaz a kárpát-medencei magyarság szabad beutazásának biztosítása. A kisgazda felvetés teljes támogatást kapott, ezért került felállításra egy új bizottság.

A kritikánkat ezzel kapcsolatban most meg kell fogalmaznunk. A jelentés igen felszínesen és konkrétumok nélkül foglalkozik a kettős állampolgárság, a szavazati jog, a kettős útlevél esetleges lehetőségével. Miközben a határon túli magyarok körében óriási a várakozás, mi, kisgazdák nem látjuk a külügyi kormányzat konkrét megoldási elképzeléseit, vagyis a Független Kisgazdapárt ezen a területen markánsabb lépéseket vár.

Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt a Magyar Állandó Értekezlet második ülésén is aktívan részt vett, a zárónyilatkozatban a preambulum szövege saját indítványunk volt. Így a részvevők megemlékeztek a Szent István-i államalapítás és a kereszténység felvételének ezredik évfordulójáról.

Képviselőcsoportunk azóta is szoros kapcsolatban áll a határon túli magyarokkal. Legutóbb éppen a kisgazda székházban volt találkozó Tőkés László és Torgyán József pártelnök között, ahol a két delegáció konkrét együttműködésben állapodott meg párt-, illetve minisztériumi szinten. Ennek jelentőségét alátámasztja, hogy a magyarországi delegációvezető a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-kisgazda-kormány érdeme, hogy a rendszerváltoztatás óta először fekszik írásos előterjesztés a tisztelt Ház asztalán, amely jelentés az anyaországtól elszakított valamennyi nemzetrész helyzetével foglalkozik.

Az ország értékelésével egyetértünk. Továbbra is támogatják a kisgazdák a magyar külpolitika három fő cselekvési iránya, az euroatlanti integráció, a regionális együttműködés és a nemzetpolitika közötti egyensúly fenntartását, mely a rendszerváltoztatás óta meghatározza Magyarország külpolitikáját. Magunk is tapasztaljuk, hogy a szomszédos országokban végbemenő demokratikus folyamatok külpolitikai irányvonalaink sikerét megalapozzák.

Az elmondottak alapján a Független Kisgazdapárt a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról szóló J/2204. számú jelentést elfogadja. Ez a jelentés és a mögötte álló munka méltó ez évi ünnepségsorozatunkhoz, államalapításunk ezeréves évfordulójához.

Böjtmás havában tárgyalja az Országgyűlés a határon túli magyar testvéreink helyzetét, és a Független Kisgazdapárt kéri a hazai politikai tényezőket, hogy a nemzeti összefogás jegyében - ahogy Teleki Pál szavait hallották - magunkba mélyedve gondoljuk át az előttünk álló közös feladatokat, a magyar jövőt biztosító alkotó munkát, hogy igazak legyenek a XV. századi Szent István-i zsolozsma sorai.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz és a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP; őt követi majd Fenyvessy Zoltán.

 

(18.40)

 

HEGYI GYULA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt határon túli magyar Vezetők! Hozzászólásomban kizárólag a délvidéki magyarság helyzetéről szeretnék szólni; két oka is van ennek, hogy ezt választom.

Egyrészt, azt gondolom, nem vezérszónokként, hanem sokadik hozzászólóként ebben a vitában, arról szeretnék beszélni, ahol érzésem szerint a legnagyobb gondok, a legnagyobb nehézségek vannak, ahol leginkább szükség van a segítségünkre. Másrészt pedig az Európa Tanács délkelet-európai, volt jugoszláv térségbeli raportőrjeként különösen ismerem ezt a helyzetet, pontosabban, különösen ismerem azt a tragikus helyzetet, ami a nagy tragédián belül egy kis tragédia, hogy a délvidéki magyarság helyzete sokkal kevésbé része a politikai vitának, a nemzetközi diplomáciában zajló egyeztetéseknek, mint más ottani kisebbségek helyzete.

Elhangzott a beszámolóban, hogy mindenütt, így a Vajdaságban is, sajnálatos módon csökken a magyarság aránya, paradox módon azonban mégis hozzá kell tennünk, hogy Jugoszláviában, bármilyen bizarr kimondani, nő a magyarság aránya, annak következtében, hogy Jugoszlávia egyre inkább zsugorodik, egyre inkább elveszti különböző területeit, és ilyen módon közel állunk ahhoz, hogy a megmaradt Kis-Jugoszláviában vagy még kisebb Jugoszláviában, vagy egyszerűen Szerbiában a magyarság legyen a legnagyobb nemzetiség. És erre mindenképpen oda kell figyelni.

A vajdasági, délvidéki magyarság sorsáról szólva, aki járt ott, ismeri az ottani értelmiségieket, pontosan tudja, hogy van egy sajátos helyzet, amely, talán Burgenlandot leszámítva, egyetlen határon túli magyar kisebbséggel sem fordult elő, hogy a '60-as, '70-es években a vajdasági magyarok bizonyos tekintetben jobban és szabadabban éltek, mint a magyarországi sorstársaik, és ez a fajta érzés változott meg. Nemcsak kisebbségként kerültek rossz helyzetbe, hanem egyszerűen jugoszláv állampolgárként is egy olyan országnak a részei, amelyet nem az ottani nép, hanem a vezetők ostoba, és mondhatom, önpusztító politikája miatt egyre inkább kirekesztenek a nemzetközi közösségből.

Kevés határon túli magyarság van, amelyben olyan nagy arányban vannak nyelveket beszélő, tehát nemcsak a magyart és a szerbet, hanem angolt vagy németet beszélő, Németországot, Svédországot, Nyugat-Európát jól ismerő, tájékozott, technikailag képzett, az európai kultúrára nyitott fiatalok, mint a Vajdaságban, és ezért is tragikus, hogy ezek az emberek tulajdonképpen a kivándorlás vagy pedig az otthon való vegetálás között kell hogy válasszanak. Amennyiben megindulna a demokratikus fejlődés a Vajdaságban és Szerbiában, azt hiszem, nagyon nagy feladat és kihívás hárulna az ottani magyarságra, és ezért is lenne kívánatos, hogy megmaradjanak, bármilyen nehéz ezt innen mondani természetesen, a jól fűtött Parlamentből.

És amikor azt mondom, hogy jól fűtött Parlament, akkor engedjék meg, hogy megmutassam... - én nemrég, legutóbb Zentán jártam, beszélgettem ottani magyar értelmiségiekkel, és be kell vallanom, hogy akkor leginkább a tél és a fűtés került szóba, és nem azok a magasztos vagy kevéssé magasztos kérdések, amelyekről mi itt egyébként pártpolitikusként beszélgetünk. A kezembe nyomták ezt a Pobedi Zimu - ha jól értem, szerbül nem értek, de azt hiszem, azt jelenti, hogy hogyan győzzük le a telet, vagy győzzük le a telet - című kiadványt (Felmutatja.). Egész télen át az volt a legnagyobb kihívás az ott élő magyarok és természetesen nem magyarok számára, hogy a telet hogyan vészeljék át, hogy viszonylag fűtött lakásban élhessenek, hogy ne fagyjanak meg a gyerekeik. Bizony, ez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, és ebben a felszólalásomban nem akarok pártpolitikai húrokat pengetni, egyszer majd meg kell vizsgálni, hogy a kormány eleget tett-e, minden segítséget megadott-e az ottani magyaroknak ezen a télen vagy nem, de hozzá kell tennem, valószínűleg alapvetően a nemzetközi viszonyokon múlott az, hogy mit lehetett tenni ezzel kapcsolatban.

A háború okairól nem akarok beszélni, de azért mindenki tudja, aki járt a Délvidéken, vagy akár Magyarországon beszélt délvidéki magyarokkal, hogy a háború vagy különösen a magyarlakta területek bombázásának az okait, finoman szólva, nemigen értették az ottani magyarok, és nem is hiszem, hogy nekünk valami felvilágosító kampányt kellene ebben az ügyben folytatni.

Szomorú, hogy a hídroncsok kiemelésével kapcsolatban mindmáig nem történt semmi. Egyszer már elmondtam ebben a Házban, ismét szeretném röviden megemlíteni, hogy az Európa Tanács tagjaként Lotz Károly szabad demokrata és Surján László fideszes képviselőtársammal együtt kezdeményeztük egy módosító indítványban, hogy az Európa Tanács szólítsa fel az Európai Uniót a hídroncsok kiemelésének a támogatására. Egyhangúlag ezt meg is szavazta az Európa Tanács parlamenti közgyűlése szeptemberben. Azóta, ha jól számolom, fél év telt el, és a hídroncsok kiemelésében szép ígéreteken kívül nem sok történt. Tudom, hogy ebben nagyon kevés a magyar kormány felelőssége, és nem akarom ezt most ellenük fordítani, bár ezt a kérdést talán még többször kellett volna szóba hozni mindannyiunknak, külföldi diplomatákkal beszélve, mint ahogy tettük.

Az is egy dilemma, tisztelt képviselőtársaim, hogy a vajdasági magyaroknak valóban használ-e az a fajta embargó, amely együttjár a gazdasági, a kulturális vagy a sportkapcsolatok befagyasztásával. Felteszem a kérdést, hogy a szerbiai demokratikus ellenzéknek sem használ ez az embargó, hiszen ha egy kosárlabdacsapat nem megy el Belgrádba, attól Milosevics rezsime nem rendül meg, de esetleg megrendül az ottani emberek hite abban a természetes európai összetartozásban, amely viszont nagyon fontos lenne, hogy ne rendüljön meg. De akik ott élnek vagy járnak, azok tudják, hogy a legnagyobb gond a gyerekcipő, a mindennapi hús, a benzin, a fűtőanyag. Most véget ér a tél, és az ember kincstári optimizmussal szeretné remélni, hogy legalább a következő télig változik a helyzet.

Azt mindenképpen látni kell, hogy az ottani magyarság kettős helyzetben van, hiszen egyrészt természetesen magyarságként fél, és megkülönböztetésnek van kitéve, másrészt, jugoszláv állampolgárként, a lerombolt hidak mellett járva, a benzinembargót tapasztalva, természetesen osztozik az ottani szerb nép sorsával, és megérti annak a problémáit. Ha optimista vagyok, akkor őszintén remélem, hogy ez a sorsközösség az ottani magyarok és a szerbek között, a majdani demokratikus állapotok között, a fejlődés egyik kiinduló pontja lehet.

A magamfajta - és ezt ne vegye senki bírálatnak, nem akarok beleszólni olyan dologba, ami nem rám tartozik - ember persze azt is nehezen érti meg, hogy 350 ezer magyarnak miért van szüksége hat politikai pártra, de remélem, hogy ezt a demokratikus fejlődés fogja megoldani. Azt is tudom, és nyilván nem én vagyok az első, hiszen vannak vajdasági magyar sajtótermékek, amelyekben ez a kérdés elhangzik, hogy vannak ottani fiatal magyarok, akik a hat párt helyett egy hetedikbe, Nenad Csanak vajdasági szociáldemokrata ligájába helyezik a legnagyobb bizalmat, különösen azért, mert talán ez az egyetlen szervezet, amely a leghatározottabban kiáll a Vajdaság teljes autonómiája mellett.

Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy a különböző autonómiai koncepciókat nem tisztem megítélni, bármelyik valósuljon meg, örülnék neki; félő, hogy ennek jelenleg igen kevés az esélye. Azt gondolom azonban, és tudom, hogy nem vagyok egyedül, a Délvidéken is sokan így gondolkodnak erről, hogy legalábbis, legkézenfekvőbb módon a vajdasági tartomány autonómiáját mindenképpen helyre kellene állítani, és ez egy olyan kérdés, amelynek van realitása, negyven éven át működött, és éppen Milosevics verte szét. Ilyen értelemben tehát, ha a vajdasági autonómia helyreállítása mellett foglalunk állást, akkor a milosevicsi ámokfutást is szeretnénk visszagörgetni, persze nem valódi visszagörgetésről van szó, hiszen Milosevics előtt, hajlandóak sokan erről megfeledkezni, egypártrendszer volt Jugoszláviában, és egy új, autonóm Vajdaságban természetesen többpárti demokráciának kellene létezni.

Ami a kulturális személyi autonómiát jelenti, erről is keveset beszélünk, tisztelt képviselőtársaim. Amitől az ottani magyarok félnek, az a közigazgatási rendszer olyatén megválasztása, amelyben még inkább kisebbségbe kerülne a különböző, ottani szóhasználattal élve, községekben, járásokban - mi mondanánk talán így - a magyarság, és éppen azért azt gondolom, hogy mindenfajta ilyen szépen hangzó, kicsit papírízű autonómiakoncepció előtt azt kellene megvizsgálni, hogy nemcsak magyarok számára, hanem a helyi lakosság számára milyen közigazgatási reform fogadható el, illetve mi az, amit meg kell védeni abból a kevésből, ami még mindig volt.

És azt is tudom, hogy sokan érthetetlennek tartják azt, habár ebben Magyarországnak kevés felelőssége van, hogy miért éppen Budapestről hirdetik meg időről időre a jugoszláv királyság helyreállítását. Több más határon túli kisebbséggel szemben a jugoszláviai magyar kisebbség kifejezetten rosszul élte meg a háború előtti királypárti időket, és bár egypárti diktatúra volt a titói rendszer, kisebbségi jogok tekintetében sokkal-sokkal többet adott az ottani magyarságnak, mint a királyi Jugoszlávia, ezért nem hiszem, hogy Budapestről érdemes lenne a jugoszláv királyság ötletével kereskedni.

 

 

(18.50)

 

Azt hiszem, hogy a vajdasági, délvidéki magyarságnak az lesz a megoldás, ha a demokratikus Szerbián belül egy nagyon nagy autonómiával rendelkező demokratikus Vajdaságban élhet, és ott hasznosíthatja mindazokat a tapasztalatait, amelyeket az elmúlt években, évtizedekben szerzett.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Fenyvessy Zoltán képviselő úrnak, MIÉP; őt követi Bauer Tamás.

 

DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves magyar Testvéreim! Szándékosan nem mondtam a páholyban ülőknek azt, hogy kedves vendégeink, hiszen mi azt szeretnénk, ha nem vendégek lennének ebben a Házban, hanem a magukénak éreznék az ország Házát, nemcsak az ország, hanem a nemzet Háza lenne, és ugyanolyan joggal éreznék magukat otthon ebben a Házban, mint azok a szerencsésebbek, akiknek a feje fölött nem tolták át teljesen igazságtalanul a határokat.

Bizonyára sokan visszaemlékszünk még az úgynevezett rendszerváltás előtti jelszóra, az akkori vezetők jelszavára, hogy nem szabad olyan repülőre lőni, amelyen a mi túszaink ülnek. Ezzel a jelszóval fogták ki a szelet abból a vitorlából, hogy foglalkozni kell a határon túli magyarokkal. Azzal a csavart logikával vetették el, hogy nem kell vele foglalkozni, mert ők eshetnek áldozatául annak, ha az akkori magyar kormány felvetné a problémáikat.

Az eredményeket tudjuk; tudjuk a falurombolást, ismerjük azt, hogy milyen volt akár a kárpátaljai, akár a más elszakított területen élő magyarok helyzete azért, mert az akkori magyar kormányok felelőtlenül álltak ehhez a kérdéshez. Egyértelmű tehát, hogy ma a magyar kormányoknak és a Magyar Országgyűlésnek foglalkozni kell - kutya kötelessége foglalkozni - a határon túli magyarok helyzetével és problémájával. Ugyanakkor hiányolom, hogy a magyar kormány politikájában és a jelentésben sem jelenik meg az az általános nemzetközi tilalom, amely azt mondja, hogy az etnikai összetétel erőszakos megváltoztatása tilos.

És tudjuk, hogy az utóbbi időben bizony, nagyon sok helyen erőszakosan megváltoztatták - a magyarok hátrányára - a Kárpát-medencében a népesség összetételét. Gondolhatunk itt akár a falurombolásra, akár az Erdélyben végzett egyetemisták Kárpátokon túlra küldésére, akár az olyan betelepítésekre, hogy zárt városok voltak Erdélyben, ahova csak románokat lehetett beengedni, magyarok nem települhettek be, így változott meg a városok népesség-összetétele, és említhetnék sok más példát a múltból, de napjainkban is itt van az erőszakos betelepítés témája, és most sem foglalkozik vele a kormányzat.

Gondoljunk csak a délvidéki helyzetre, amikor előbb a horvátországi háború után, majd a boszniai háború után, végül a koszovói háború után százezres nagyságrendben jöttek betelepülők a Délvidékre, és változtatták meg az etnikai összetételt. Mindezt minden különösebb reagálás nélkül megtehették. Nem fordult senki a nemzetközi szervezetekhez, hogy kérem szépen, itt az etnikai összetétel erőszakos megváltoztatása folyik, amely a nemzetközi szerződések szerint tilos.

Nagyon fontos lenne, ha a magyar kormány végre elszánná magát arra, hogy nem valami forradalmi újítást, csak másokat követve... - mondjuk, az osztrák példát követve, amit ők a dél-tiroli osztrákokkal szemben folytatnak, védőhatalmi státust igényeltek maguknak. Sok időbe tellett, de megkapták. Tudjuk, hogy ez mit jelent: egyszerűen beleszólásuk lehet a dél-tiroli németek, osztrákok ügyeinek vitelébe, az ügyeikben való olasz döntésekbe. A dél-tiroli németek problémáit, ha lennének - nem tudom, vannak-e - elvihetnék nemzetközi fórumokhoz.

A magyar kormány nem nagyon fordul nemzetközi fórumokhoz a határon túli magyarokat ért sérelmek miatt, sem az egyéni sérelmek ügyében, sem a kollektív sérelmek ügyében. Ilyen egyéni sérelem lehet az, hogy még most is, 2000-ben is bebörtönözhetnek politikai okból a határon túl magyart; mondjuk, Székelyudvarhelyen a Cserehát-ügyben folytatott tevékenysége ügyében. Ebben a kérdésben nemigen látni eredményes fellépést. De ugyanígy nemigen látni eredményes fellépést a kollektív sérelmek ügyében sem. Hadd mondjam el, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt Kárpátalján voltam a KMKSZ 11. közgyűlésén, ahol örömmel jelentették be - példaként mondom -, hogy ebben az évben ismét lehet magyarul felvételizni az egyetemekre Kárpátalján, és ezt minden évben külön-külön kell kiharcolni ahelyett, hogy érvényt szereznének annak az előírásnak, annak a nemzetközi szerződésnek, hogy joguk van. És amihez joguk van, azt ki kell követelni; ha nem megy a két ország között, akkor nemzetközi fórumokon kell kikövetelni.

Ugyanígy követelni kellene, ha már ezek a nyomorult alapszerződések megköttettek - mert mást nem tudok rájuk mondani, mint hogy nyomorult alapszerződések -, akkor legalább annak a kevés jó törvénynek, amit a határon túli magyarok mostani anyaországában hoznak - legalább annak a kevés, jó törvénynek -, a végrehajtását. Ha az adott ország nem hajlandó végrehajtani, akkor szintén nemzetközi fórumokhoz kell fordulni. Ezt mondhatnám az intézmények kérdésében, mondhatnám a földek visszaadásának kérdésében, egyházi kérdésekben, oktatási kérdésekben.

Az államtitkár úr éppen a Csángóföldön járt. Pontosan tudja, hogy még mindig mennyire nem biztosítják a csángóknak az anyanyelvű oktatást. A törvény biztosítja. De ha végigment Nagyváradtól a magyar úton Marosvásárhelyig, megmondhatná, hogy hány helyen látott magyar táblákat ott, ahol a lakosság lélekszáma a 20 százalékot meghaladja, tehát a törvény szerint kötelező lenne nemcsak a település elején és a végén, hanem utcatáblákat, közintézmény-táblákat is magyarul elhelyezni. Nincsenek! Nagyváradtól Kolozsvárig egyedül Körösfőn található ilyen, még Bánfihunyadon sem, Kalotaszeg székhelyén.

Tehát volna mit követelni, hogy legalább azt a kevés törvényt hajtsák végre, amit elfogadott az az ország. Nagyon szomorú látni azt a fogyást, ami elsősorban szórványvidékeken történik. A figyelem, a magyar kormány figyelme elsősorban a tömbmagyarságok felé fordul. Szerintem ugyanilyen figyelmet kellene fordítani a szórványvidékekre is, hiszen Dél-Erdélyben járva korábbi magyar településeken vagy magyar többségű településeken - nem csak magyarok által lakott településeken - elvétve vagy egyáltalán nem lehet már magyar hanggal találkozni, magyar felírásról pedig már nem is beszélek, legfeljebb régi templomokon, amelyek mennek tönkre. Tehát a szórványokkal való foglalkozás fontos.

Legalább ilyen fontosnak tartjuk a mostaninál fokozottabb gazdasági együttműködés támogatását. Jól tudom, hogy az Új Kézfogás Alapítvány tesz erre kísérleteket, és halvány eredmények vannak is. Kevés! Sokkal több, sokkal hatékonyabb együttműködés kellene a határon túli magyar vállalkozók megsegítésére és a magyar-magyar kapcsolatok kiépítésére nemcsak politikai téren, hanem gazdasági téren is. Ugyanúgy, ahogy oktatási téren, egyházi téren és minden egyéb téren, fokozni kellene az együttműködést, mert a jelenlegi kevés.

Vannak jó lépések, tehát nem azt mondom, hogy a mostani lépések nem jó irányba mennek, de nagyon óvatosan, nagyon lassan mennek. Ennél sokkal radikálisabban és sokkal gyorsabban kellene, mert ha ilyen lassan megyünk, mire odaérünk, elfogy a magyarság. Nem lesz kihez odamenni, elfogynak.

Az utóbbi időben néhány, nem jobboldali nemzeti újságban olvashattam olyan írásokat, hogy sok az a pénz, amit a magyar kormány a költségvetés alapján a határon túli magyarokra fordít - 2 milliárd az egyetemre, néhány száz millió még az Illyés Közalapítványnak és más utakon -, én viszont azt mondom, hogy kevés. Nagyon kevés!

Lényegesen több kellene, mert ha csak visszautalok a kárpátaljai közgyűlésen tett látogatásomra, a szívem szorult össze attól, hogy egy hideg, fűtetlen színházteremben kellett megtartani a KMKSZ közgyűlését, mert annyira nem volt pénzük, hogy befűtsenek. Ez tarthatatlan! Úgy gondolom, hogy a magyar kormánynak évente egyszer meg lehetne adni azt a támogatást egy határon túli magyar szervezetnek, hogy ne tegyék ki annak a küldötteiket, hogy náthásan, betegen menjenek haza a küldöttgyűlésről, mert arra nincs pénz, hogy ilyenkor, egy évben egyszer befűtsenek.

Összegezve tehát: a jelentésre is, meg az egész határon túli magyarság kérdésére azt tudjuk mondani, hogy a MIÉP támogatja a kormányzatnak azokat az intézkedéseit, amelyeknek az első csíráit látjuk, de ha ez a csíra ilyen lassan fejlődik, ahogy már jeleztem, nagyon soká lesz belőle termés.

 

 

(19.00)

 

Kérem a kormányt, hogy gyorsítsa fel ezt a munkát, és tegye hatékonyabbá, eredményesebbé, nehogy az legyen, hogy végül nem lesz kinek a támogatást nyújtani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt szomszéd országokban élő magyar Képviselők! Tisztelt Országgyűlés! Eredetileg nem terveztem felszólalni, hiszen a frakciónk álláspontját Szent-Iványi István képviselő úr ismertette önökkel. A vita, amelyben nagyon sok, ezen a jelentésen messze túlterjedő kérdés is előkerült a felszólalásokban és a kétperces vitában is, arra késztet, hogy két kérdésben mégis röviden visszatérjek a szabad demokraták álláspontjára, illetve a saját véleményemre.

Itt most a jelentés és a határozati javaslat vitája folyik, tartalmi vita természetesen a jelentés szövegéről folyik, hiszen a határozati javaslat a jelentés elfogadásáról szól, szavazni csak a határozati javaslatról tudunk, módosító javaslatot ahhoz lehetne benyújtani, de ezt nem tesszük, érdemben azonban erről a jelentésről van szó. A jelentés, mint erről sokan beszéltek, sok helyes elemet tartalmaz arról, hogy a magyar kormány, a magyar állam mi mindenben támogatja a szomszéd országok magyarságának mindennapi életét, de vannak benne bizonyos elvi jellegű megállapítások is, és én két elvi természetű megállapításról szeretnék röviden szólni.

Az egyik - és erről már a szocialista és szabad demokrata felszólalók beszéltek - az a mondat a jelentés 2. oldalán, a harmadik bekezdésében, hogy a magyar külpolitikában 1990-ben kialakult három fő cselekvési irány között sikerült helyreállítani az egyensúlyt. Mit jelent ez a mondat, államtitkár úr? Nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a mostani kormánynak sikerült, feltételezem, hogy ezt értik rajta. (Németh Zsolt igent int.) Bólint, így van. Mihez képest? Nem ahhoz képest nyilván, amit az Antall-kormány csinált, hiszen a jelenlegi kormány az Antall-kormány követőjének tekinti magát minden lényeges kérdésben, hanem ahhoz képest, amit a szocialista-szabad demokrata koalíció csinált. Gondolom, ezt értik ezen a mondaton. Igaz?

Egyrészt azt szeretném mondani, hogy ez a mondat ellentétes azzal a sokat hangoztatott igénnyel, hogy konszenzus legyen a külpolitikában. Mert ha a jelenlegi kormánykoalíció nem ért egyet azzal, amit az előző kormány csinált ebben a kérdésben, akkor nyilván nincs konszenzus, és én azt gondolom, hogy tényleg nincs konszenzus. Miért nem volt egyensúly az előző kormány idején a három irány között? Vajon túlsúlyra került-e akár az integrációs politika, akár a szomszédsági politika a szomszéd országok magyarságának támogatásához képest? Ezt jelenti ez az állítás? Nincs ez világosan megfogalmazva. Amikor önök ellenzékben voltak, akkor ezt rendszeresen állították, nem tudom, hogy ma is ez-e a véleményük. De sok év elteltével ma már világosan láthatjuk, hogy az a politika, amelyet a szocialista-szabad demokrata kormánykoalíció követett, és amelynek - hogy úgy mondjam - szimbolikus megjelenése volt a szlovák és román alapszerződés, ez semmilyen tekintetben nem ártott a szomszéd országok magyarságának, része volt egyfajta szomszédsági politikának és a szomszéd országokban élő magyarságot segítő politikának. Persze különbözött attól, amit a jelenlegi kormány képviselt, és különösen attól, amit a jelenlegi kormány pártjai ellenzékben képviseltek.

Annak a politikának, amit a szocialista-szabad demokrata koalíció képviselt többek között az alapszerződésekkel, az volt az alapelve, hogy adottságnak tekintjük azt, hogy a szomszéd országokban élő magyarság azokban az államokban él, azokban az államokban fog élni a következő évtizedekben is, mindaddig, amíg a határok Európában nem válnak teljesen virtuálissá. Ebből viszont az következik, hogy a szomszéd országokban élő magyarság helyzetén akkor tudunk segíteni, ha ehhez szövetségeseket találunk a szomszéd országok többségi politikai erői között is; megtaláljuk azokat a politikai erőket ezekben az országokban, azokat a demokratikus, nyugati elkötelezettségű politikai erőket, amelyek hajlandók erre az együttműködésre, amelyek megértik a kisebbségi követeléseket és igényeket. Mind az alapszerződések, mind az azokat követően Szlovákiában és Romániában létrejött koalíciós kormányok ténye és tapasztalata azt mutatja, hogy az előző kormánynak ez a filozófiája helyes volt és igazolódott.

Nincs szó tehát arról hogy abban a négy évben bármiféle kívánatos egyensúly megbomlott volna, legalábbis az én megítélésem szerint nincs, és nem látom indokát annak, hogy pozitív értelemben arról beszéljünk, hogy valamiféle egyensúlyt ebben a közel kétéves kormányzati időszakban önök helyreállítottak. Hogy megbomlott-e valami, arról sokat lehetne beszélni, de ez ebbe a felszólalásba nem fér bele.

A másik kérdés pedig, amiről szeretnék beszélni, a jelentés végén található mondat. Azt mondja az Állandó Értekezlet második ülésének zárónyilatkozatával kapcsolatban, hogy - idézem - "a határon túli magyarok magyarországi jogállásáról szóló törvényi szabályozás szükségességének konszenzusos elfogadása fontos lépést jelent a magyar-magyar integráció szimbolikus és gyakorlati megvalósítása felé". Nos, én nem voltam ott; az államtitkár úr és Tabajdi képviselő úr ott volt. Nem voltam ott, de olvastam a zárónyilatkozatot, amely ilyen mondatot nem tartalmaz. Az a zárónyilatkozat azt mondja, hogy valamennyi résztvevő, tehát a két ellenzéki párt is, elfogadja azt, hogy vizsgálják meg egy ilyen törvényi rendezésnek a lehetőségét - ennyit és nem többet. Ebben volt ott, a delegációk között, ha jól értem a zárónyilatkozat alapján, konszenzus. Szükségességről abban a zárónyilatkozatban tudomásom és emlékezetem szerint nincs szó.

Én magam úgy gondolom, hogy ez az elképzelés, amit leegyszerűsítve státustörvénynek szoktak nevezni, egy tévút a probléma megoldásában. Nem véletlen, hogy ezzel kapcsolatban oly hangsúlyosan vetődik fel a kérdés, hogy tisztázni kell, hogy ki is a magyar. Szent-Iványi István beszélt erről, és a kérdés feltevését vitatták. Én azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, tisztelt jelen lévő, szomszéd országbeli magyar politikai vezetők, hogy erre a kérdésre, hogy ki is a magyar, két válasz létezik. Az egyik: magyar az, aki a magyarországi politikai, gazdasági, szociális közösség tagja, és az ilyen értelemben vett magyar lehet nemzetiségét tekintve szlovák, román, cigány vagy bármi más. A másik válasz erre a kérdésre: magyar az, aki a magyar nyelvi, történeti, kulturális közösség tagja, éljen akár Magyarországon, akár a szomszéd országokban, akár bárhol másutt a világon, mert oda származott.

Az a baj ezzel a státustörvény-elképzeléssel, hogy ezt a két fogalmat összekeveri, összemossa, méghozzá tudatosan. (Dr. Fenyvessy Zoltán: Ez két fogalom!) Igen, ez két fogalom, hiszen, mint említettem, a magyar politikai közösség tagja nemzetiségét tekintve lehet szlovák vagy román is, aki pedig a magyar nyelvi kulturális közösség tagja, az állampolgárságát tekintve lehet amerikai, lehet cseh, szlovák, román, ukrán s a többi is. Az a probléma, hogy sehol a civilizált világban ezt a két fogalmat nem szokták összemosni. Vannak kivételek, mondjuk, Horvátország és Szlovákia ilyen kivétel, de egyébként nem szokták összemosni. A szociális jogok, a foglalkoztatási jogok mindenütt a fejlett országokban ahhoz kötődnek, hogy valaki állampolgárként egy politikai, gazdasági, szociális közösségnek tagja vagy sem. És a kulturális, nyelvi integráció az, aminek részévé válhat valaki a politikai közösséghez való tartozás nélkül. Ez a fejlett demokráciákban Európában és Európán kívül az alapszabály.

Olyan rendezést hozni, amely a nyelvi, kulturális közösséghez való tartozás alapján kíván szociális, foglalkoztatási jogokhoz juttatni személyeket, adott esetben a szomszéd országok állampolgárai közül azokat, akik magukat magyarnak vallják, ez mindenféle jogi, szociális, kulturális, gazdasági problémát vethet fel, nem is beszélve arról, hogy azért jócskán élnek olyan személyek, olyan polgárok ezekben az országokban, akik erősen kettős identitásúak, vegyes házasságban vagy anélkül - és ezeket az embereket hova fogják tenni?

 

 

(19.10)

 

 

A problémát nem azért nem rendezték, mert nem volt rá idejük, hanem a problémát nem lehet rendezni. Ezért gondolom azt, hogy ez egy elhamarkodott, végiggondolatlan, nem komolyan vehető elképzelés volt.

Úgyhogy azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy ezt a kérdést helyes lenne nagyon alaposan újragondolni, és a szomszéd országok magyarságának problémáit azon az úton rendezni, azon az úton támogatni őket, azon az úton segíteni őket - adott esetben több pénzzel és nem kevesebbel -, amely úton e problémákat Európa országaiban meg szokás oldani és meg kell oldani.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kelemen András képviselő úrnak, MDF.

 

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a kérdés merült fel Bauer Tamás hozzászólásában, hogy kiegyensúlyozottabb-e a magyar kormány politikája most, mint amilyen az előző ciklusban volt. Anélkül, hogy különösebben élezni kellene a helyzetet, hiszen valójában ezekben a kérdésekben továbbra is az egyetértés - vagy divatosabb szóval a konszenzus - volna a célunk, azért néhány fogódzót hadd említsek meg, ami kapásból eszembe jutott; egyrészt, az európai integrációs politika túlsúlyát. Egy kérdésre annak idején éppen Horn Gyula, akkori miniszterelnök jelentette be a parlamentben, hogy ezt érzi központinak és minden elé helyezendőnek, ami az egyensúllyal kapcsolatosan mégiscsak egy állásfoglalás.

Azonkívül, hogy mennyire nem volt kiegyensúlyozott ez a politika: az előbb utaltam Hegyi Gyulának adott válaszomban arra a bizonyos 1201-es ajánlásra, amelynek a szlovák értelmezése olyan körülmények között került nyilvánosságra, amely körülmények között tulajdonképpen a szerződés aláírása lehetetlenné vált volna, ha komolyan veszik, hogy ugyanarról a szerződésről mást gondol az egyik fél, mint a másik. Így aláírni bizony eléggé felelőtlennek tűnik.

A harmadik kérdés: azt említette Bauer Tamás úr, hogy demokratikus elkötelezettségű többségi politikusokat megtalálni a szomszéd országokban - nagyon igaza van elvben. De a gyakorlatban, az alapszerződések környékén mit jelentett ez? Megtalálták Iliescut, akivel lehetett alapszerződést kötni. A pápai csonka magyar csúcs volna megint egy ilyen motívum, ami arra utal - a legenyhébb szavakkal is csak azt mondhatom -, hogy a kormány visszalépett az addigi magyar-magyar politikából.

Mivel nagyon fontos, amit a végén mondott Bauer Tamás úr a "ki a magyar?" kérdéséhez - kétségtelen, ez akkora téma, amibe kétpercesben még bele se lehet fognom -, én pontosan ezt várnám a bizottságok aktívabb működésétől, mert ez egy olyan fogas kérdés, amit a bizottságoknak kell megoldaniuk.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Bauer Tamás képviselőtársam említette, hogy a határon túl élő magyarok mint közösség, ha erősek, illetve jól működnek, akkor nyilvánvaló, hogy az érdekeiket is jobban tudják képviselni, hiszen a közösség életét az érdekek motiválják és a célok vezérlik.

A gond valóban az, hogy a határon túl élő magyarok érdekei, és az ott élő többség érdekei több esetben megegyeznek egymással, hiszen csak egy érdeket vegyünk: mindegyik jól akar élni. Ha ez az egy érdek valóban érvényesül, akkor valóban nekünk is kapcsolatba kell lépnünk azokkal a határon túl élő erőkkel, amelyek demokratikusan közelítik meg ezeket a kérdéseket. A közösség mozgását, dinamikáját ugyanakkor interperszonális kapcsolatok is szabályozzák - a két perc miatt nem akarok erről szólni, mert mindjárt elrohan az idő.

Szent meggyőződésem, hogy jó közösséget demokratikus alapon a döntések közös meghozatala alapján lehet létrehozni, és nekünk, a magyar parlament politikusainak nem gátolni kell ezeket a folyamatokat a külföldön élő magyarok számára, hanem segíteni. Itt sokszor a különböző pártérdekek gátként lépnek fel ebből a szempontból.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Úgy érzem, hogy Bauer Tamás két XIX. századi fogalmat vett elő, és van egy olyan érzésem, hogy valószínűleg nincs tisztában teljesen a jelentésükkel. Az államnemzet és a kultúrnemzet fogalomkészletével operál - ez múlt századi, kétségtelen. Azt mondja, hogy ezeket nem szokták összekeverni, összemosni.

Nos, ha a XX. század végének vagy a XXI. század elejének Európáját nézzük, akkor azt kell mondani, hogy van erre példa, nem is kevés. Konkrétan lehet említeni a németeket; tegyünk különbséget aközött, hogy ki minősül, mondjuk, állampolgárnak, és németnek tekintik-e, vagy magát németnek vallja-e. Ha a Németországban élő, már ott született törökökre gondolunk, azok német állampolgárok lesznek, de nem tartják őket németeknek, és nem minősülnek németeknek. Innentől kezdve az a megkülönböztetés és nagyon éles határvonal, amit ön mondott, hogy a kettőt nem szokás összemosni Európában, nem állja meg a helyét. De az íreknél is nagyon erőteljesen működik a kultúrnemzet koncepció, a svédeknél is megfogható ez - van erre példa Európában, nem is kevés.

Úgyhogy azt hiszem, hogy Magyarország esetében az, ami az egész XX. századot végigkísérte, vagy Trianon óta mindenképpen végigkísérte, hogy egy kultúrnemzet logika mentén fogjuk meg, hogy ki a magyar, ez mind a mai napig él a köztudatban. Ez vésődött be, ez a meghatározó, és szerintem ennek mentén is kell elmozdulni.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nézze, Pósán képviselő úr, értem a gondolatát, csak egyszerűen nem állja meg a helyét a mai Nyugat-Európában. Hiszen - egyetlen példát mondok - Hessen tartománynak az adatvédelmi biztosa, aki nagyon szoros szakmai-baráti kapcsolatban állt éveken keresztül Sólyom László professzor úrral, az Alkotmánybíróság korábbi elnökével, egy Németországban élő görög volt, aki teljesen felvett, átérzett egy német identitást, mint Németország polgára Németországban - egy görög bevándorló család. (Moraj a MIÉP soraiban.) Az én frankfurti diákjaim között nagyon sok a török, a jugoszláv, a horvát származású, aki sok tekintetben azonosulni tud a német világgal, ott él.

Tehát szeretném világossá tenni, hogy ez bizony nem így van, hanem ezek az emberek sok tekintetben azonosulnak azzal az országgal, amelyben élnek, miközben nyelvi, kulturális szempontból megőrzik (Ifj. Hegedűs Loránt: Csak te nem azonosulsz ezzel!) a maguk adott esetben török, délszláv vagy akár magyar, vagy egyéb indentitását, és kettős identitásuk alakul ki. Tehát ez a kettős fogalom létezik.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Pósán László képviselő úrnak.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Nem akarok sokat beszélni, csak egyetlen megjegyzésem van. A magyar nemzeti kisebbségek nem önként bevándorlás alapján döntöttek úgy, hogy igazodni és asszimilálódni akarnak.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, MIÉP.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Kedves Honfitársaim, az elcsatolt területekről! Az elmúlt tíz évben lezajlott Európában egy jelentős területi átrendeződés, hiszen, amint a történelemből ismerjük, a szovjet birodalmat felszámolták, Csehszlovákia szétvált, egyesítették a két Németországot, a volt Jugoszlávia felbomlott, a balti államok leváltak a korábbi szovjet területről. Csak egyetlenegy, Európa szívében lévő ország területét nem érintették, ez pedig Magyarország.

Márpedig a múlt század legszégyenteljesebb igazságtalansága - lehet, politikai bűncselekménye - volt, hogy ezt az országot nyolc darabjára hasították szét, és ezzel a nyolc darabbal azóta egyetlenegy alkalommal nem törődtek mint egyetlen egységgel, vagy legalábbis a második világháborúnál volt egyfajta helyreállítási törekvés, amelyet természetesen ezt követően megszüntettek. Ennek a nyolc darabjára szétszabdalt országnak a sorskérdéseivel sajnos sem a korábbi, sem a jelenlegi kormányzat nemzetközi fórumokon nem foglalkozik olyan erőteljesen, hogy a területi rendezés kérdését is felvessék. Márpedig nem lesz addig itt nyugalom, és nem lesz megbékélés, kiegyezés, amíg a nyolc darabjára szakított Kárpát-medencei összmagyarság területi rendezését nem vetik fel nemzetközi fórumokon, nem jut kifejezésre itt a parlamentben, nem kerül vitára.

 

(19.20)

 

Hiszen ennek a lehetősége tárgyalások útján megvolt, és még ma is megvan. Ha nem, akkor a jövőben az itt élő nép ezt úgyis ki fogja erőszakolni.

Ha ilyen szempontból nézzük meg, akkor senki nem gondolja komolyan, hogy a határok véglegesek. A történelemben soha nem voltak és nem is lesznek véglegesek a határok. Mindaddig, amíg ezt nemzetközi fórumokon és itt, a parlamentben nem vitatjuk meg, mégpedig úgy, hogy az elcsatolt területeinken élő honfitársaink bevonásával nem rendezünk közös vitát erről a sorskérdésről, addig gyakorlatilag örökösen egy megoldatlan nagy feladat előtt állunk, amelyben nem lehet megnyugtató megoldásokat hozni. Aki azt mondja, hogy ez megnyugtató megoldás, az valójában egy régi pártállami értékrendben, a szovjet hatalom által meghatározott megcsontosodott értékrendben itt maradtan gondolkodik.

Ha ebből a szempontból tekintem át, én több nemzetközi tárgyaláson is részt vettem nemcsak most, hanem korábban, a nyolcvanas években is, és jelenleg is részt veszek, részben parlamenti képviselőként különböző delegációkkal az európai integrációs tárgyalásokon, sőt a NATO közgyűlésén is, azt tapasztaltam, hogy ezeken egyetlenegy alkalommal nem vetették fel, hogy milyen következménnyel jár például az, ha Magyarországot besöprik az európai uniós birodalomba, ebbe a végtelenül elbürokratizálódott, korrupcióval megtűzdelt, nemzetek feletti hatalomba, mi történik akkor, ha csak Csonka-Magyarország lép be, mi történik az elcsatolt területen élő magyarsággal, a honfitársainkkal. Egyetlenegyszer nem vetették fel ezeken a tárgyalásokon vagy a tárgyalások többségén, hogy számukra majd mit fog jelenteni, és itt nemcsak a schengeni egyezményről van szó, hanem sokkal többről. Hiszen ebbe a politikai alkuba be kellett volna hozni, ha valóban a nemzet érdekét képviselik - ahogy a miniszterelnökünk nagyszerűen megfogalmazta, az állam és a nemzet határa nem azonos -, és ha a tényleges nemzethatáron belül élő magyarságot képviselik, akkor minden tárgyaláson kizárólag kiemelten kellett volna foglalkozni ezzel a kérdéssel.

A közelmúltban a NATO egyik közgyűlésén az elnökválasztást vagy a főtitkárválasztást követően felvetettem a hozzászólásomban - a képviselőtársaim is megrémülve hallgatták, hogy mit is fogok kérdezni - a következőt: Magyarország egyharmada, Csonka-Magyarország milyen áldozatot hozott azzal, hogy beengedte a NATO-katonákat? Megfizette azt, ennek fejében a Vajdaságban élő magyarság továbbra is félelemben él, nincs megfelelő ellátás, nincsenek életkilátásai. Mit tesz a NATO, mit ad cserébe, hogy megmentsük, meg tudjuk menteni az itt élő több mint 300 ezer magyart? Felvetette-e egyáltalán a maga vitáiban azt, hogy a területet rendezni kellene, és annak fejében, hogy a NATO-t kiszolgálta ez a kis ország, a területeinket rendezi, és a magyarlakta területeket visszacsatolja Magyarországnak? Még fel sem vetették azt a kérdést, hogy a visszacsatolást követően mi adjunk autonómiát az ott élő szerbeknek, románoknak vagy esetleg szlovákoknak.

A főtitkár válasza erre az volt, hogy egyetért a véleményemmel, támogatja azt, de míg Milosevics hatalmon van, addig nem tud ennek jogot szerezni, majd azt követően. Ebből a szempontból persze tudom, hogy ez egy kis retorikai játék volt, de tény, ha változik a politikai helyzet, feltehetnénk neki azt a kérdést, hogy íme a lehetőség a területi rendezésre.

Márpedig mindaddig, amíg ez nem jelenik meg a tárgyalásokon a külügyminiszter részéről, vagy akár a külügyi kormányzat részéről sem, addig a magyarság számára sajnos ez egy olyan jövőképet vázol fel, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a létezésünket, és lehetetlenné teszi, hogy egy elcsatolt és megszállt területen élő több mint 5 millió magyar is emberi jogokat kapjon, mert hiszen itt erről van szó. Ha a jelentést áttekintve nézzük, akkor a konkrét intézkedéseket tekintve sokkal több segítséget lehetett volna korábban és most is adni az ottani honfitársainknak, hiszen egy magyarságtömbben szabad csak gondolkodni.

Amikor arról van szó, hogy több vagy kevesebb, hogy 2 milliárd forintot vagy kevesebbet nyújtsanak-e, vagy nincs elegendő pénz, ezt megint nem tudjuk osztani, hiszen a költségvetésen keresztül az adófizetők pénzéből elmennek olyan piszkos pénzek is, kivonják a költségvetésből az adófizetők pénzét, és tulajdonképpen a korrupcióval telített bankszférát - mondjuk, akár a Magyar Nemzeti Bankot - finanszírozzák, vagy akár a külföldi cégeket támogatják, amely cégek persze kivonják a forrást Magyarországról. Ha ennek csak egy töredékét juttatták volna el az elcsatolt területen élő magyarság életminőségének a javítására, az ottani magyar oktatás, magyar könyvkiadás, magyar kultúra támogatására, a védelmükre, és ezt képviselték volna a nemzetközi fórumokon is, akkor bizony ez a kérdés és az ő helyzetük ma nem ilyen szinten állna, és nem ilyen lenne, mint ahogy ma is léteznek ezeken a területeken.

Nagyon lényegesnek tartjuk, hogy minden megszületett magyar - az elcsatolt területeken is - a születésétől fogva, amikor meglátja a napvilágot, magyar honpolgár, és ezért magyar állampolgárságot kapjon. Szükségesnek tartjuk továbbá azt - ezt nem most jelentjük ki, hanem már több alkalommal kijelentettük -, hogy választási joggal rendelkezzen, és legyen választható. Ha háromharmadnyi egységes országban gondolkodunk, akkor bizony a képviselőiknek itt kellene ülniük a parlamentben képviselőtársainkként.

Szükségesnek tartjuk azt is, hogy a magyar nyelvű oktatás támogatása legyen elsősorban kiemelt feladatunk, a magyar könyvkiadás és a magyar kultúra támogatása. Magunk sem értünk egyet azzal - amit Kelemen képviselőtársam is felvetett -, hogy például Jugoszláviában a szerb egyetemen tanulókat támogatják szerb ösztöndíjjal, akik szerb nyelven tanulnak, ugyanakkor aki magyar nyelven tanul, az pedig nem kapja meg a megfelelő támogatást. Ez egy átnevelési pénz, ezt nem szabad támogatni.

De természetesen szükségesnek tartjuk azt is, hogy itthon, Magyarországon, az egyharmadnyi országban is sokkal erőteljesebben történjen meg az oktatás területén annak a nevelése, annak a történelmi tudatnak a kiépítése, hogy a kétharmadnyi elcsatolt területünkön milyen kultúra van. A magyar honfitársaink életéről, kultúrájáról sokkal többet kellene tanítani, mert nem egy iskolában még most is szégyen kimondani azt, hogy kérem szépen, az én gyökerem Erdélyben van, vagy a Felvidéken van, és nem egy tanár szégyelli ezt megtanítani, hiszen óriási kozmopolita, magyarellenes átnevelés zajlott, és még most is zajlik az országban. Ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az itteni nevelésben és a parlamenti vitában ez sokkal erőteljesebb hangot kapjon.

Olyan vitanap megrendezését szeretném kérni, ahol a magyarság képviselői itt vannak az elszakított területekről is, és a közös sorskérdéseinket együtt vitassuk meg, és hozzunk közösen döntést, mert ez a megmaradásunk és a jövőnk záloga. Enélkül elképzelhetetlen egy biztos jövő megteremtése.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Hegedűs Loránt képviselő úrnak, MIÉP.

 

IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves magyar Testvéreink! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a marosvásárhelyi pogrom - fekete március - tizedik évfordulóján felidézzem azt a jelenetet, amit a pogromot követően az úgynevezett közszolgálati magyar televízió a késő esti órákban, éjfél körül mert csak bemutatni.

A pogrom előtti jelenetet idézném, amikor is a városháza mellvédjén a marosvásárhelyi színésznő, Illyés Kinga a következő verset szavalta: "Nem a fenyők, a hegyek, borvizek, nem mítosz, nem ködlő hangulat, nem a születés bíbormáglyája, mi e földdel engem összead, a szépség, a vérség mind kevés. Több kell ide: hű számvetés. Itthon vagy, itt lehetsz magad, kötések kötnek, hogy légy szabad, léted csak itt lelheti igazát, lényegét, házat és hazát."

Utána következett a nagy áttörés: a román rendfenntartó erők átengedték a felfegyverzett, leitatott román parasztokat, rá a magyar tömegre. De hát nem ez volt az egyetlen fekete márciusa Marosvásárhelynek, Erdélynek, az úgynevezett határon túli nemzetrészeknek.

 

(19.30)

 

Csodálkozom azon, hogy MSZP-s képviselőtársaim - noha természetesen én sem értek egyet azzal, hogy amikor döntő jelentőségű nemzetpolitikai kérdésről van szó, akkor pártpolitikai vonatkozásokról beszéljünk, de mégis valahol a magyar kormányzati hozzáállás, a magyarországi politikai hozzáállás pártcsatározásokon keresztül dől el pro vagy kontra. Csodálkozom azon, hogy szocialista képviselőtársaim közül néhányan, köztük Tabajdi Csaba képviselő úr rendszeresen kitér - még akkor is, amikor a határon túli magyarokról van szó - a szomszédos nemzetek érzékenységére, ennek rendszeresen hangot ad, de egy ilyen alkalommal, ami tulajdonképpen évforduló, és joggal emlékezhetünk a mi érzékenységünkre is, erről nem szól.

Pedig sorolhatnánk azt, aminek egyébként a magyar közoktatás elmulaszt a történelemtankönyvekben megfelelő hangsúlyt adni, hogy mi is történt akkor, amikor vitéz nagybányai Horthy Miklós békésen kívánta a magyar nemzeti önrendelkezést megteremteni, és ezt a nemzeti önrendelkezési törekvést nagyhatalmi politikai jelszóval egy tollvonással megszüntették. A Maniu-gárdistákról van szó, akik lefejezett székely fiúkat körbejárattak az udvaron, mert még tovább mozgott a testük, vagy a Felvidéken télvíz idején bevagonírozott magyarokról, akiket a Szudéta-vidékre szállítottak, vagy Kárpátaljáról a negyvenezer áldozatról, akik a málenkij robotnak estek áldozatul, vagy gondoljunk csak a Délvidékre, Bácskára, a negyvenezer magyarra, akiket horrorisztikus eszközökkel mészároltak le a partizánok. Íme, én úgy gondolom, hogy van okunk az érzékenységre, és ennek megfelelően - természetesen korrekt szemlélettel, nem hisztérizálva, de feltétlenül a megfelelő történelmi vonatkozásokat szem előtt tartva - a magyar nemzeti érdek képviseletére.

És itt van a probléma, amit a Magyar Igazság és Élet Pártja felvet a magyar belpolitikai életet illetően. Nem mi kívánunk, úgymond, ítélkezni azok felett, akik önmagukat magyarnak tartva, a magyarsággal azonosulva próbálják nézetüket a szólásszabadságra hivatkozva is kifejteni, hiszen önmagukat minősítik, amikor beszélnek első osztályú magyarról, aki magyar állampolgár, és másodosztályú magyarról, aki már nem magyar állampolgár.

Bauer képviselőtársam figyelmébe ajánlom Izrael állam példáját - pozitív példa -, ahogyan Izrael állam a világban élő zsidóságról gondoskodni kíván. A Magyar Igazság és Élet Pártja ezt tartja követendő példának, és örülünk annak - noha nem kívánom rontani semmiképpen Szűrős Mátyás képviselőtársamnak a Szocialista Párton belül elfoglalt pozícióját -, hogy a másik nagy ellenzéki párton belül is vannak azért olyan képviselők, akik egyébként nemcsak most - mert mi ezt tudjuk, mert megfelelő módon tudunk mérlegelni -, hanem a korábbiakban is a nemzeti érdek szerint jártak el. Magyarországon a rendszerváltás tragédiája éppen az volt, hogy amikor az állampárt kitermelt végre olyan vezetőket, akik közül többen nemzetben gondolkodtak, a rendszerváltással gyakorlatilag áldozatul estek annak, hogy a magyar politikai akaratképzésben részt vegyenek, és helyette megkaptuk a pufajkást, megkaptuk a csapatát, megkaptuk a liberálisokat, megkaptuk a kettős identitással rendelkezőket, akiknek az identitását nem lehet megkérdőjelezni; ennek ellenére Bauer képviselőtársam azt állítja, hogy az állampolgárság eleve magában hordozza a többségi identitás vállalását.

Kérem szépen, ez abszurd és nevetséges, mert én nem kötelezhetem, mondjuk, Bauer képviselőtársamat arra, hogy vállalja a magyar nemzettel való azonosulást és identitást. Isten ments, hogy kötelezzem rá! Lehetősége van, ha kívánja, vállalja, ha kívánja, nem vállalja. Hasonló módon beszélhetünk ugyanígy a németországi törökökről. Én nem állítom azt, hogy a németországi törökök között nincsenek olyanok, akik a német identitást vállalják, de azt állítom, hogy azért vannak olyanok, akik nem vállalják. Ennek megfelelően úgy vélem, hogy a magyar nemzethez való tartozást ne eszerint próbáljuk mi mérlegelni, mert abban az esetben valóban csak egy választása marad a magyarságnak, ha akaratképzését érvényesíteni kívánja: hogy a határ odébb tolásával biztosítsa a magyar nemzetnek a lelki, szellemi, kulturális és ténylegesen államalkotói egységét.

Úgy vélem, hogy erre nézve tökéletesen egyetértek azzal, amit dr. Gidai Erzsébet képviselőtársam mond: a magyarságnak egyébiránt joga van, az alapszerződéseknek valóban az volt az egyetlen haszna, hogy a status quót biztosították itt, Közép-Kelet-Európában, ezt kellett keresztülvinni és keresztülhajszolni, mert nem Szlovákiával, nem Ukrajnával, nem Szerbiával kötöttük meg az 1947-es párizsi békeszerződést, mely a nemzeti önrendelkezés határait megszüntette, hanem Csehszlovákiával kötöttük meg, Jugoszláviával kötöttük meg és a Szovjetunióval kötöttük meg. Pontosan erről van szó!

A Magyar Igazság és Élet Pártja úgy látja, hogy a történelmi előzményekre tekintettel nem várhatjuk azt, hogy a szomszédos államokban - miután Trianon kialakította a szomszédos többségi nemzetekben a magyarságról a betolakodottsági képet - el lehetne érni a magyarság emancipációját, emberi jogainak, kollektív jogainak az érvényesítését. Nem bízunk, nem hiszünk a nemzetközi szervezetekben sem, hiszen ezek a szervezetek végső soron ahhoz az oldalhoz tartoznak javarészt, akik annak idején érdekeltek voltak a trianoni határ újra-visszaállításában 1947-ben.

Mi viszont bízhatunk önmagunkban, a megfelelő nemzeti akaratképzés elérésében, de ehhez szükség van arra, hogy erős anyaország legyen, olyan ellenzékkel, ahol a nemzeti érdek egyértelműen megjelenik, és csak az jelenik meg. Abban az esetben ez az ország nem fog hanyatlani nemzetgazdaságilag, nem fog hanyatlani demográfiailag, nem fog hanyatlani közigazgatási szempontból, nem fogják betelepíteni idegenekkel, ahogyan megpróbálják javasolni a népességcsökkenés ellenszerét, mondván, hogy ezzel is védekezhetünk, hanem magára talál és az életet tudja választani.

Ennek megfelelően azt hiszem, hogy méltóságteljesen szólhat ebben a Házban ismételten - bár régen hangzott el - ez az imádság, de úgy vélem, hogy ez szól lelki értelemben mindenképpen és szellemi értelemben határon inneni és határon túli testvéreinknek: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában." (Dr. Gidai Erzsébet: Úgy legyen!)

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Fritz Péter képviselő úrnak, MSZP.

 

FRITZ PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves magyar testvéreim, akik közül szerencsére többeket barátomként tisztelve is megszólíthatok. A Magyar Országgyűlésben többen is vagyunk, akiknek volt szerencsénk a saját bőrünkön megtapasztalni, hogy milyen magyar kisebbséginek lenni a környező országokban. Érdekes módon az államtitkár úr kivételével, aki hivatalból szólalt meg, mi eddig nem hallattuk hangunkat. Ennek alighanem két oka is van: az egyik oka az, hogy mi valószínűleg a jóval korábbi ismereteinket nem szeretnénk mint napi aktuális ismeretet feltüntetni, ebben az esetben tévednénk, ha ezt tennénk; a másik pedig az, amit saját magamról is mondhatok, hogy elfogult vagyok ebben a kérdésben, nem vagyok tárgyilagos - őszintén megmondom, hogy végtelenül elfogult vagyok a határon túli magyarokkal kapcsolatosan.

Az anyagról: Pósán képviselő úr azt mondotta, hogy ilyen kérdésről csak pontosan szabad beszélni. Teljesen egyetértek, éppen ezért pontosítanék egy-két dolgot. Rögtön a 2. oldalon szerepel a magyar külpolitika főbb kérdései, különös tekintettel a határon túli magyarságra, és a második bekezdésben van egy mondat, amelyet nagyon nehezen tudok megérteni: "A szomszédsági kapcsolatok és a nemzetpolitika relációját tekintve számos alkalommal léptünk fel az egyensúly kimunkálása érdekében. Olyan szimbolikus események, valós együttműködést igazoló tények és megalapozott tervek említendők itt, mint a párkányi híd közös építése, az aradi szoborcsoport kiszabadítása..." és a többi. Nekem három gondom van ezzel a bővített mondattal. Az első az, hogy ez egy magyartalan mondat, emiatt többféleképpen is értelmezhető, és el lehet képzelni, hogy a két másik megjegyzésem pontosan az értelmezési zavarból támad, de egy ilyen mondatnak pontosnak kell lennie.

A második gondom az, hogy én nem tartom olyan rettentő eredménynek, hogy kiszabadítottuk az aradi vértanúk szoborcsoportját; kevésnek tartom, nem elég.

(19.40)

 

A visszaállítását kellett volna megtenni! A két nemzet megbékélésének az lett volna egy igazi jelképe, ha a Nemzeti Megbékélés Parkját is fel tudtuk volna avatni és abban a szobor alapját el tudtuk volna helyezni, mint ahogy azt terveztük is. Tehát az egyik dolog az, hogy én ezt kevésnek tartom.

A harmadik dolog: azt a kifejezést, hogy "megalapozott tervek", ha ide értendőnek is tartom, akkor meg kell cáfolnom. Ennek a szoborcsoportnak a felállítása egyáltalán nem volt megalapozott, és így kénytelen vagyok ezzel foglalkozni egy rövid időn keresztül, mert rengeteg téves elképzelés van erről. Mi is a helyzet az aradi Szabadság-szoborral? Hegedűs Loránt képviselőtársamnak mondom: sajnos ezt a kérdést nem lehet megérteni a románság érzékenységét nem vizsgálva, azt tehát igenis vizsgálni kell - a miénk mellett.

A szobrot a román hatóságok '23-ban körüldeszkázták és két év múlva eltávolították. Az indokolás az volt, hogy a központi nőalak, amelyre "Hungária" volt vésve, az ezeréves Magyarországot jelképezi, továbbá a '48-as szembenállás miatt a szobor sérti a románok nemzeti érzéseit. 1955-ben, tehát egy más rendszerben, hosszas kérelem után, a legfelső román szervek jóváhagyták a Szabadság-szobor visszaállítását, és a főtéren meg is kezdődtek a munkálatok. Az '56-os forradalom leverése után háromszáz román értelmiségi, az 1923-as érvek hangoztatásával, levélben kérte a munkálatok leállítását - ez meg is történt.

A Szabadság-szobor helyére a román katona szobra került, a teret pedig Avram Iancuról nevezték el. 1974-ben, a kivégzések 125. éves évfordulóján, ismét felvetődött a szobor felállítása, de a helyi szervek mereven elzárkóztak még a gondolattól is, ugyanazon érvekre hivatkozva. 1990 elején, a Ceaus escu-rendszer bukása után Arad új polgármestere elhatározta a szobor visszaállítását. Őt rövidesen támadások érték, nem kis mértékben pont emiatt, és le is váltották.

Durva és közönséges sajtókampány indult a tizenhárom vértanú emléke ellen. Generációk tanult ismereteit erősítették meg azzal az állítással, hogy a tábornokok részt vettek a románok lemészárlásában a '48-49-es harcok idején. Ez ma is súlyos lelki trauma a románságnál. Most akkor vajon megváltozott-e a százötvenedik október 6-a megünneplésének idejére, alkalmára, immár 76 év elteltével ez az értékítélet, ez az érzelem? A helyszínen voltam, több mint huszadik alkalommal vettem részt az október 6-ai eseményeken, tehát hitelesen tudok erről önöknek beszámolni.

Évente ülésezik a magyar és a román történészek vegyes bizottsága, amelyik a Ceaus escu-időben egy ideig nem működött. Ez a bizottság próbálja áthidalni a kétféle történelemszemlélet közötti eltéréseket. Ez a bizottság '93-ban elhatározta, hogy alternatív tartalmú tankönyvet adnak ki a két országban. Ez még nem történt meg, de tavaly év végén Romániában kísérlet történt erre, meg is jelent egy ilyen alternatív jellegű tankönyv, és ez erősen felzaklatta a román közvéleményt. Úgy látszik, nincs még itt az idő, hogy a két ország széles közönsége szembesüljön a beidegződésétől, esetleg meggyőződésétől távol álló nézetekkel. Egy olyan jellegű megbékélés, amely az aradi Szabadság-szobor felállításához kellett volna, nem volt megalapozva.

És itt cáfolom ennek az anyagnak ezt az állítását - ez súlyos tévedése ennek az anyagnak! Hiányzik hozzá az előítéleteken való felülemelkedés, a megbocsátás igénye és szándéka. Enélkül nem megy, mint ahogy sehol a világon enélkül ilyen megbékélés nem tudott létrejönni. Jól meggondolt, türelmes felvilágosításra van szükség. Ennek kellene az anyagban szerepelni, igen tisztelt képviselőtársaim - egy szó nincs az anyagban erről!

A Vajdaságról, kiegészítésképpen a nagyon jó előadáshoz: '97-ben egy eurorégiót hoztunk létre négy magyar megye, négy romániai megye és a Vajdaság részvételével. Ezt a közigazgatási vezetők írták alá. A vajdasági magyarok sérelmezték is, hogy ők ki voltak hagyva az aláírásból. Most a jugoszláv közigazgatási vezetők el sem hagyhatják az országot, tehát amikor az eurorégió tanácskozik akár Temesvárott, akár Szegeden, ők nem vesznek részt. Ilyen szempontból ők most már nem akadályozzák azt, hogy kiteljesedjen az együttműködés, ugyanis ez a szerződés lehetővé teszi az önkormányzatok, a civil szervezetek, a vállalkozók és általában az emberek sokrétű, regionális kapcsolattartását, -teremtését. Balogh József képviselőtársam is ezt említette.

A Vajdasággal kapcsolatosan meggyőződésem szerint a regionális együttműködés a megoldás - erről egyetlen szó nincs az anyagban, pedig ez nagyon fontos dolog volna. Sajnos meg kell jegyeznem, hogy erről nap mint nap sokkal több érv és érzelem hangzik el Montenegróval, Koszovóval kapcsolatban, mint a Vajdasággal kapcsolatban - nem értem! Egyszerűen fel sem fogom ezt a dolgot! A múlt héten kint voltam a Vajdaságban és a tiszai együttműködés kérdéséről tárgyaltam polgármesterrel - magyar polgármesterrel -, révkapitánnyal, hajósokkal, vízügyesekkel, környezetvédőkkel, vízi sportolókkal, politikusokkal. Együttesen határoztuk el, hogy megpróbálunk közbenjárni a jugoszláv kormánynál, hogy engedélyezzék - a vajdasági hidak látványos Dunába roskasztását követően -, a Ferenc József-csatornán tegyék lehetővé, hogy azt a magyar hajók, a tiszai hajózást megsegítve, használhassák. Úgy tűnik, hogy sikerült eredményt elérni. Igen tisztelt képviselőtársaim, van megoldás, még egy ilyen rettenetes helyzetben lévő ország esetében is, mint a vajdasági barátaink esetében.

Ukrajna, Kárpátalja - inkább Kárpátalját mondanám: az alakuló magyar tanügyi járással való intézményes kapcsolatteremtést és annak sokoldalú megszervezését kiemelt feladatnak tekintem - ez az anyagban egyáltalán nem szerepel. A hivatkozott beregszászi KMKSZ-közgyűlésen a miniszterelnök úr jelen volt, beszámolt az ukrán kormányfővel folytatott tárgyalásairól, és azt mondotta, hogy "nem érkezett üres puttonnyal." Igen tisztelt képviselőtársaim, ebben az anyagban abból a puttonyból igen kevés szerepel! Vagy esetleg a puttonyban kevesebb volt? Akkor esetleg elfért volna egy erszényben! Meggyőződésem, hogy sokkal több szerepelt a miniszterelnök úr megállapodásaiban, mint ami itt van. Miért nem szerepel az anyagban?

A negyedik: a magyarság helyzete a környező országokban. Azt hiszem, súlyos tévedés összehasonlítani a környező országokban lévő magyarjaink helyzetét a nyugat-európai törökökkel, arabokkal, görögökkel. Egyrészt, mert valóban nem mi mentünk ezekbe az országokba; másrészt a mi magyarjaink ezekben az országokban, kivétel nélkül mindenhol, a haladást, a magas szintű társadalmi haladást képviselik. A mi embereink nem utcaseprők és nem napszámosok ezekben az országokban, egészen más a státuszuk - ez se szerepel az anyagban sehol. Semmi felsőségtudat nincs bennem, amikor ezt kijelentem.

Végül: túl formálisnak, túl általánosnak, túl közhelyszerűnek tartom a jelentést. Gondoljuk át: ha kimennénk külföldre és ezt az anyagot mondanánk el, tudnánk-e ezzel lelkesíteni a határon túli magyarokat? Én azt hiszem, hogy nem, mert szerintem ennél jobb anyagot kell készítenünk. Ehhez kérem képviselőtársaim segítségét.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Pósán László képviselő úrnak.

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Fritz Péter képviselő úr mondattani-értelmezési problémákkal kezdte. Nekem is ilyen problémám van, csak nekem szöveg-összefüggésbeli problémáim vannak.

Ugyanis Fritz Péter úr azzal kezdte, hogy az aradi szoborcsoport ügye önmagában kevés, ennél több kellett volna - fel kellett volna állítani. Ezt követően pedig hosszasan ecsetelte, hogy miért nem lehet felállítani. Kedves képviselő úr, akkor legalább mondja azt, hogy persze, az lenne jó, ha sikerült volna felállítani ezt a szoborcsoportot, de hát kérem szépen, ilyen körülmények között ez továbbra se megy. És egyébként pedig tegye hozzá azt is, mert szerintem így korrekt, hogy mondjuk, önök hányszor próbálták meg ezeket a szobrokat szépen onnan kihozni.

Ha felsorolta volna nekem azt a huszonöt, ötven, száz próbálkozást és azt mondja, hogy ezért, azért meg amazért nem sikerült, akkor azt mondom önöknek: igen, sajnos itt még mindig ilyen a helyzet. Én nem tudok ilyen próbálkozásról! Most megpróbálta a magyar kormányzat, nem ment könnyen, hál'istennek sikerült; kis lépés, ezt is tudom, még bőven van mit cselekedni.

Nem is arról szól ez a jelentés, hogy eljutottunk a Kánaánba - szó sincs róla! Arról szól, hogy milyen úton tettük meg az első kis lépést, milyen irányba kell menni. Egyelőre erről szól, és nem arról, hogy megérkeztünk a Kánaánba, lecövekelünk, innentől kezdve megállunk és élvezzük a napsütést. Azért tekintsünk mindent a helyén!

És valóban egyetértek: súlyos tévedés összehasonlítani a magyar nemzeti kisebbségeket a Nyugat-Európában élő törökökkel, arabokkal és így tovább. Nem tudom, feltételezem, hogy Bauer Tamásnak címezte ezt a megjegyzését - ha így van, akkor örülök neki. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Fritz Péter képviselő úrnak.

 

FRITZ PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen. Valószínűleg pontatlanul fogalmaztam, és szeretném, ha nem volna pontatlanság ebben a dologban.

 

(19.50)

 

Nem kérem számon a magyar kormánytól, hogy miért nem állította föl a szobrot, pont azt próbáltam bebizonyítani, hogy lehetetlen volt fölállítani, sőt éveken keresztül lehetetlen lesz fölállítani a szobrot. Talán nem kellett volna olyan várakozást gerjeszteni, hogy sikerül fölállítani és nemzeti emlékparkot teremteni, mert Romániában ennek a fogadtatására a társadalmi helyzet még nem alakult ki.

Én csak azt szeretném mondani, a harmadik oldalon az van benne: "A szabadságharc 150. évfordulóján kiszabaduló Szabadság-szobor hozzáférhetővé tétele gesztus értékű tett volt a román kormány részéről." Kedves Képviselőtársaim! Nem volt az. A Szabadság-szobor kikerülve a fogságából sokkal sérülékenyebb, sokkal inkább szétszedhető, és ne adja az Isten, hogy nekem legyen igazam, de el kell mondjam, sajnos ebben a formájában máris voltak alkatrészek, amik eltűntek a szoborról, míg addig, ameddig a katonaság őrizte, legalább ez a hátrány nem érte.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak annyit mondanék Pósán képviselő úrnak - aki az iránt érdeklődött, hogy a szocialista-szabad demokrata kormány hány kísérletet tett arra, hogy az aradi Szabadság-szobrot, ahogy mondta, kiszabadítsa -, hogy a szocialista-szabad demokrata kormány a román alapszerződésben egy sor kisebbségi jog használatára biztosított nemzetközi szerződésben jogi garanciát. Ezeknek egy része megvalósult, egy része még nem valósult meg, ezek emberek százezreit mindennapjaikban érintő jogok, ugyanúgy a szlovák alapszerződésnél, ugyanúgy az ukrán alapszerződésnél, amit még az MDF-kormány kötött. Ezzel kezdték a magyar kormányok és ezeket a lépéseket tartották a legfontosabbaknak.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Normál felszólalásra megadom a szót Pál Béla képviselő úrnak, MSZP.

 

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt határon túlról érkező Honfitársaim! Így a vita vége felé hadd fogalmazzam meg én is a véleményemet, úgy is, mint szintén egy olyan politikus, aki ugyanúgy felelősséget érez a határon túli magyarok sorsáért, mint ahogyan az előttem szóló képviselőtársaim. De nemcsak ebben a minőségemben, hanem úgy is, mint egy olyan ember, aki génjeiben is hordozza a határon túli magyarok sorsát, hiszen édesapám csángó ősei révén, az ő elbeszélései révén volt alkalmam közelről is megismerni a határon túli magyarok helyzetét.

Éppen ezért azt mondom, nem helyes az, ha visszafele mutogatunk és csak a múltról beszélünk. Hiszen a múltat megváltoztatni nem tudjuk. (Közbeszólás: Dehogynem!) A jövőről kell beszélnünk, arról, hogy a jövőben mit akarunk közösen cselekedni mi, ellenzékiek és önök, kormánypártiak, melyek azok a pontok, amelyekben egyetértünk, és amelyekkel valójában azt kívánjuk szolgálni, hogy a határon túl élő magyarok helyzete javuljon. Mert hiszen lehet történelmi bűnöket felsorakoztatni, lehet hangzatos szólamokat mondani, azt hiszem, hogy pont a határon túli magyarok jelen lévő képviselői tudják a legjobban, hogy nagyon gyakran ez nemhogy javította volna, hanem inkább rontotta a helyzetüket.

Azt gondolom, minden kormánynak más volt ebben a lehetősége. Lehet beszélni arról, hogy mit nem tett meg az Antall-kormány, a Boross-kormány, a Horn-Kuncze-kormány vagy az Orbán-Torgyán-kormány, én azt hiszem, hogy nem ez visz előre. Minden kormánynak más volt a lehetősége. Én azt feltételezem, hogy minden kormány megtette a lehetőségeinek megfelelő lépéseket ahhoz, hogy javuljon a határon túli magyarság helyzete, és nagyon remélem azt, hogy a következő ciklusban vagy a következő ciklusokban a következő kormányok egészen más helyzetben lesznek, és még jobb helyzetet tudnak teremteni a határon túl élő magyarok számára.

Még egyet hadd tegyek hozzá ehhez. Szóltak arról is képviselőtársaim, hogy az integrálódó Európában valószínűleg olyan módon tudunk segíteni a határon túl élő magyarok helyzetén, ha abban segítünk a környező országoknak, hogy valóban érvényesüljön a demokrácia, hogy legyen gazdasági fejlettség. Hiszen ha átjárhatóak lennének a határok, ha mindenütt ugyanolyan szinten érvényesülne a demokrácia és ugyanolyan szinten érvényesülhetnének a kisebbségi jogok, akkor azt gondolom, hogy a határon túli magyarok helyzetében is gyökeres változás következne be. A jövő nem a nemzetállamoké, hanem az integrálódó Európáé. Egy átjárható határokkal rendelkező Európában - ugyanazokkal a példákkal, amivel éppen Pósán László képviselőtársam is érvelt - bizonyára nem az lenne a kérdés, hogy hogyan biztosíthatjuk ezeket a jogokat vagy ki hol él, hanem ha mindenki azon a területen, ahol él és amit a hazájának vagy a második hazájának mondhat, ott élhet a demokratikus jogaival, és ott élhet olyan életszínvonalbéli körülmények között, ahova jelenleg csak vágyik, akkor érkezünk el oda, amit mindannyian szeretnénk.

Addig is azt szeretném, ha a magyar parlamentben az lenne az uralkodó hangnem ilyenkor, hogy arról beszéljünk, ami közös és ami összeköt minket, kormánypártot és ellenzéket a határon túli magyarságért érzett felelősségünk jegyében.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. A képviselőtársam itt ezt az európai uniós integrációt mint perspektívát említette, és ehhez szeretnék csak két gondolatot hozzáfűzni.

Az egyik az, hogy ez a bizonyos határok nélküli vagy átjárható Európa egy akkora blöff - ugye, ezt ön is tudja? Nyilvánvalóan itt nem erről van szó, hiszen akkor megint egy másfajta migrációs probléma merül fel. Ez nem oldja meg a magyarság sorskérdését, nem oldja meg, nem kisebbségben kell gondolkodni, mert saját területünkön vagyunk, és a saját területünkön senki nem akar kisebbségi lenni. Ott sem akarnak kisebbségiek lenni, ezt a státuszt meg kell szüntetni, a kisebbségi jogot meg kell szüntetni az őslakosságnak, aki saját területén él. Ez az egyik lényeges kérdés.

A másik: azt látjuk, hogy Európában, az Európai Unió hírhedt szervezetében is egyre-másra hozzák az intézkedéseket, hogy nem engedik be az idegeneket, Dánia külön hozott intézkedéseket arra vonatkozóan, hogy ne engedje be az idegen vendégmunkásokat, ugyanúgy az osztrákok, hozzák a németek, a svédek. El tudja képzelni azt, hogy majd akkor egyfajta ilyen áramlással ebbe a birodalmi koncepcióba mi majd be fogunk valahova illeszkedni?! Egyébként is az emberiség történelme birodalmak története, és ezt a nemzetek felettiséget magában foglaló és ezt képviselő birodalom ugyanúgy, mint minden eddigi birodalom, meg fog bukni. Van egy előrejelzés, csak a figyelmébe ajánlom, amely előrejelzés nemzetközi nagy prognózist is mutatott ki, ezt a Bradford Egyetemen készítették, de csináltak itt a mi környékünkön is, hogy 2000 és 2015 között lesz, amikor ennek a birodalomnak az oszlopai szét fognak robbanni, és bizony ebbe a birodalmi koncepcióba egy olyan nép, amelyik 80 százalékban külfölditőke-függővé tette saját országát, eltaszította a saját területét is, ebbe csak belebukni és felszámolódni tud. Úgyhogy ez nem perspektíva senki számára sem.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Fenyvessy Zoltán képviselő úrnak, MIÉP.

 

DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Csak azért jelentkeztem az utolsó pillanatban, mert nem szeretném, ha elvarratlanul maradna az a szál, amit az előbb hallottunk, hogy az előző kormányok is mindent megtettek a határon túli magyarok érdekében. Dehogy tettek meg! Meg kell kérdezni a határon túli magyarok képviselőit, hogyan érzik ők: hogy a korábbi kormányok mindent megtettek a lehetőségeiknek megfelelően az ő érdekükben? Ők biztos nem ezt mondanák!

Ne mi mondjuk meg, hogy a kormányaink megtettek-e mindent, hanem tőlük kérdezzük meg, hogy valóban úgy van-e, ők úgy érzik-e, hogy a mindenkori magyar kormány mindent megtett, ami a lehetősége volt az ő érdekükben! Az ő megkérdezésükre is megvan a hivatalos fórum, a Magyar Állandó Értekezlet adott ülései, ahol ők is felszólalhatnak, elmondhatják a véleményüket, óhajaikat, panaszaikat, és ott kell ezeket a kívánságokat, ezt a listát valamilyen módon besorolni, mi az, ami teljesíthető belőle, és mi az, ami a magyar állam jelenlegi helyzetében akár anyagi, akár egyéb okok miatt nem teljesíthető. De ezt akkor nyilvánosságra kell hozni, és nem biztos, hogy feltétlen hatpárti meg mindenféle kompromisszumokra kell törekedni, mint a legutóbbi esetben is. Nyugodtan alá lehetett volna írni két párt nélkül is a zárónyilatkozatot, hadd látták volna határon belül és határon túl, hogy mely pártok azok, akik a határon túli magyarok kívánságait nem hajlandók aláírni. Az lett volna a mindenki számára világos üzenet, nem pedig az, hogy mindenféle kompromisszumokra törekszünk, és evvel gyengítjük a határon túli magyarok pozícióját.

Legközelebb az lenne a célszerű, hogy nézzük meg, mit kívánnak a határon túli magyarok, ehhez mit tudnak hozzáadni a magyarországi parlamenti pártok vagy azok többsége, és akkor azok többségével aláírni a zárónyilatkozatot, nem pedig lerontani azért, mert egy vagy két párt ezt nem hajlandó aláírni.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Kelemen András képviselő úrnak.

 

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy akik még jelen vagyunk ebben az esti órában, azoknak az a fontos, azért vannak itt, mert egy közös aggodalom köt minket össze.

 

 

(20.00)

 

 

Éppen ezért az a közös aggodalom a nemzet és a tőlünk elszakított nemzetrészek jövője. Ha pedig ez így van, akkor talán jó volna, ha visszatérnénk a jelentéshez, és kevesebbet foglalkoznánk egyrészt a múlttal, mert én is előhozakodhatnék saját családom fájdalmas múltjával is ezen a területen, de azt hiszem, a múlt felhánytorgatása, sérelmek emlegetése sehová nem vezet. Sokkal fontosabbnak érzem azt, hogy van előttünk egy jelentés, ennek vannak nyitott kérdései, azokkal a reális teendőkkel kellene foglalkozni, hogy miben tudunk hatékonyabban és jobban segíteni. Ha kérhetném a képviselőtársakat, hogy ebbe az irányba vigyük a vitát, azt hiszem, akkor jobb érzéssel tudnánk lezárni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Hegedűs Loránt képviselő úrnak, MIÉP.

 

IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót. Az előttem szóló képviselőtársam, dr. Kelemen András gondolatához szeretnék hozzászólni, hogy a múlt a jelenben velünk él, és mindaddig velünk él, ameddig nem zárjuk le (Dr. Gidai Erzsébet: Így van!), nem rendezzük le ezt a múltat. Szeretném a szocialista és a szabad demokrata képviselőknek mondani, azt nem mi hirdettük, hogy a múltat végképp eltörölni, tehát természetesen bizonyos szempontból, ami megtörtént, azt meg nem történtté tenni mi magunk nem tudjuk, legfeljebb a mindenható Isten, aki a saját emlékezetéből is kitörli a bűneinket, és amit elkövettünk, az az ő emlékezetében sem említtetik többé.

Ha az elmúlt időszak úgymond liberális-szociális kormányzat külpolitikai tevékenységét nézzük a határon túli magyarokkal kapcsolatosan, akkor lehetetlen nem észrevenni a mostani MSZP-s és SZDSZ-es álláspontban azt a képmutató magyarázkodást, mert tulajdonképpen a legjobb védekezés a támadás, amikor azt állítják, hogy a kormány jelenlegi politikájával megosztást szül a határon túli magyar szervezetek között, azért, mert különbséget tesz bizonyos szempontok szerint. Ha volt erre nézve gyakorlat, az 1994-től 1998-ig volt, mégpedig a legdöntőbb mezsgye az volt, hogy az adott határon túli magyar kisebbségi vezető vagy szervezet ténylegesen képviselte-e az ottani magyarok érdekeit, autonómiakoncepcióját, autonómiáért való kiállását vagy pedig nem. Ne legyünk annyira naivak, hogy azt hisszük, hogy ott nem voltak olyan emberek, sajnos voltak, mert nem a Hold túloldalán éltünk, akik megalkudtak, kollaboránsok voltak! És nekünk nem a kollaboránsokat kell előnyben részesíteni és nemzetközi szinten támogatni, hanem azokat, akik annak idején helyt álltak a határon túl is és természetesen itt is.

Köszönöm. (Szórványos taps a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak, SZDSZ.

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt határon túli magyar Képviselőtársak! Én nem akartam ehhez a kérdéshez hozzászólni, de feltétlenül úgy érzem, annak aztán tényleg semmi értelme, hogy itt a Házban most arról kezdjünk el beszélni, hogy a múltat ki tartja és ki nem tartja eltörölhetőnek. Ez elég szégyenletes! Szeretném mondani, hogy az SZDSZ képviselőcsoportjában, tudtom szerint, nincs magyar szocialista munkáspárti tag, a mellettem ülő képviselőcsoportban van, éppen Gidai Erzsébet képviselőtársunk, akit '89 szeptemberében még az MSZMP budapesti kongresszusán küldöttnek is megválasztottak.

 

ELNÖK: Képviselő úr, nem kellene személyeskedni, mert ez állandó kétperceseket fog indukálni!

 

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Ez nem személyeskedés, tisztázni szeretném, hogy nem helyes erre az útra térni, mert ez a civakodó nemzetnek a "ki szereti jobban a gyereket?" válás előtti szituációja a családban, és nem jó, hogy Magyarországon a száz házasságra jutó válás 43, és nem jó, ha itt civakodunk, hanem szerintem inkább próbáljuk - éppen a határon túli magyarok érdekében - előretekintve a megoldásokat keresni. Ennek nincs semmi értelme, mert igazából nincs történelmi alapja, ráadásul ebben az esetben még morális alapja sincsen.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Hegedűs Loránt képviselő úrnak. De megkérem a képviselőket, a személyes hangvételű felszólalásokat mellőzni kellene, több törvényjavaslat vár még megtárgyalásra a mai nap során.

 

IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pusztán két percre fogom igénybe venni a türelmét. Ami dr. Gidai Erzsébetet illeti, nyilvánvalóan válaszolni fog majd az elmondottakra.

Sajnálatos módon nem tudok egyetérteni szavaival, és érdekes módon, amikor egzakt érvelés hangzik el, akkor önök úgy tesznek, hogy egyik fülükön be, másikon ki. Amikor arra hivatkozom, hogy azért kívánok ezzel foglalkozni, mert a múlt velünk együtt él, és nem tehetjük meg, hogy ne foglalkozzunk vele, akkor ön azt állítja, hogy nincs értelme ezzel foglalkozni, és ezt súlyos szavakkal elítéli. Ennek nincsen értelme, hogy valaki nem mer szembesülni a múlttal, esetleg a saját pártjának a múltjával.

Mi bizony nem kívánunk azokkal közösen a jövőbe tekinteni bizonyos legdöntőbb nemzetstratégiai kérdésekben, akik ellehetetlenítették a magyar nemzetstratégiát, akik lehetetlenné tették a magyar nemzeti érdekérvényesítést, és olyannyira tették lehetetlenné, ha ma valaki kormányzati szinten megpróbálja ezt nemzetközi szervezeteknél felvetni, akkor oldalakban kell mindezt megtennie, mert hozzászoktak a nemzetközi szervezetek, hogy a magyarok nem szoktak túlzottan kekeckedni akkor, amikor magyar érdekről, pláne a határon túli magyarság érdekéről van szó. Ezért van az, hogy a jelentésben is, mert ez konkrétan a jelentéshez tartozik, akkor, amikor a külügy feladatáról van szó, akkor csak azt olvashatjuk a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatosan, hogy a kormány mozgástere nagyon szűkös, az adott lehetőségek között mindent elkövet. De hogy mi ez az adott lehetőség, mennyiben szűkös ez a mozgástér, azt nem tudjuk meg, mint ahogyan azt sem tudjuk meg, hogy konkrétan a kormány milyen intézkedéseket tett annak ügyében, hogy lehetőség szerint ez a nyelvtörvény megváltozzék. (Az elnök csenget.) Remélem, hogy erre nézve konkrét információkat kapok, és ennek megfelelően megnyugtató válasz révén sikeresen tudjuk majd támogatni a jelentés elfogadását. Köszönöm. (Szórványos taps a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, MIÉP.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Nem kívánok a szomszédomnak, akivel ráadásul az egyetemen együtt tanítunk, válaszolni olyan információkra, amelyek nem felelnek meg a valóságnak; pitiánernek és minőség alattinak tartom, hogy ilyenekkel jön elő. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet továbbra is, csatlakozva a frakcióbeli társaimhoz, hogy ami az elcsatolt területeket illeti, továbbra is fenntartom, az ezekkel kötött egyezményeket felül kell vizsgálni, és ez a múlthoz hozzátartozik. Ha nem ezt helyezzük előtérbe, nem ez a lényeg, akkor valójában elvisszük egészen más irányba, a nem megoldás felé a kérdésekre adandó választ.

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Hadd emeljem még azt ki, hogy a szellem a palackból kibújt. Ez nem most, 2000-ben bújt ki, ez kibújt már 1980-ban, mert részt vettem ilyen rendezvényeken, kibújt 1983-ban, amikor az erdélyi társaságon belül földalatti mozgalomban végeztünk olyan tevékenységet, az irodalom szállítását, vittük a könyveket Erdélybe, más területre. Nyilvánvaló, Kovács képviselőtársamnak fogalma sincs, hogy miről van szó. A későbbiekben is részt vettünk ilyen munkában, és mindvégig az merült fel, hogy ezt mindaddig nem lehet megoldani, amíg a területi kérdésekhez, határokhoz hozzá nem nyúlunk, és ez bizony a múltban kötött egyezményeknek a revízióját, felülvizsgálatát, megszüntetését jelenti. Ez adja a múlt elemzésének lényegét.

Ha arra gondolok, hogy Erdélyben már a '70-es évek végére, a '80-as évek elejére, hiszen családi ágon magam is megéltem ezt, megkezdődött a független Erdélyért való mozgalom, amely ma már sokkal jelentősebb és nemzetközi szintű, akkor bizony egy független Erdélyország számomra is kívánatos jövőkép, a maga múltjával, jelenével és remélhetőleg a jövőjével.

Egyébként nem kívánok az ön pitiáner, minőség alatti színvonalon feltett kérdésére válaszolni.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Két percben hozzászólásra következik Pál Béla képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdem úgy érezni magam, mint aki félreértett valamit, de azt gondolom, Kelemen András képviselőtársammal együtt, hogy a jelenlegi napirend témája nem Gidai Erzsébet múltja, nem is a pártok múltja, hanem az a napirend, hogy jelentés a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezlet ajánlásaira. Így talán nem haragszik meg Kelemen András, ha hozzá csatlakozva azt mondom, ha lehet, akkor erről beszéljünk és ne a múltról.

 

(20.10)

 

Nem azért, mert a múltról nem kell beszélni, kedves Hegedűs Loránt képviselő úr, bizonyára kell beszélni, de most nem ez a téma van napirenden. Beszélhetünk róla, csak ezt nem fogjuk tudni itt most megváltoztatni, és azt gondolom, hogy a határon túli magyaroknak is akkor segítünk, ha arról beszélünk, ami most napirenden van, az ő helyzetükről és a velük kapcsolatos politikai feladatok végrehajtásáról.

A másik megjegyzésem pedig az lenne, hogy Gidai Erzsébet képviselőtársnőm számára lehet az Európai Unió egy blöff. Ezt majd természetesen a jövő eldönti (Dr. Gidai Erzsébet közbeszól.), ebben nem is óhajtok vele vitába szállni, csak néhány megjegyzésem lenne ezzel kapcsolatban. Én azt gondolom, hogy a környékbeli országok példája is mutatja, gondoljunk például a Burgenlandban élő magyarokra, hogy ott, ahol azonos gazdasági demokratikus körülmények és azonos életszínvonal biztosított az ott élő magyarok számára, és élhetnek a magyarságukkal, egészen más a helyzet, mint azokban az országokban, ahol korlátozottan érvényesülnek ezek a jogaik.

Tehát nekem az a véleményem, ha igenis azonos tekintetű gazdasági fejlődés lesz, ha azonos életszínvonal lesz, és ha elérünk oda, hogy azonos módon érvényesülhetnek a demokratikus jogok, akkor a határon túli magyarok helyzetével kapcsolatban is többet tehetünk, mint így.

Köszönöm a figyelmet.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Hegedűs Loránt képviselő úrnak, a MIÉP képviselőcsoportjából.

 

IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igazán nem kekeckedni kívánok, de még egyszer utolsó kísérletet teszek arra, hogy megértessem azt, ami szerintem érthető minden ember számára, akinek van füle a hallásra.

Egy ilyen jelentést lehetetlen a múlt nélkül értelmezni, felfogni. Egyszerűen lehetetlen! Ha erről mi nem veszünk tudomást, akkor nem értjük a jelentést, mert ez a jelentés egyrészt Trianonban gyökerezik, erről természetszerűleg szólni kell, legalább néhány szóval, én azt hiszem, ezt senki nem tagadja, hogy abban gyökerezik; nem beszélve a közelmúltról, ami alapvetően befolyásolja jelenleg is, én erről szóltam, a mostani kormánynak a mozgásterét. Ha szűkös ennek a kormánynak a mozgástere, az nem pusztán a globalizációból következik, amit mi annyiszor bírálunk, természetesen abból is, hanem a globalizmus magyarországi kiszolgáló személyzetének a nemtelen tevékenységéből is következik. És, kérem szépen, nem az sodorja veszélybe a romániai magyarságnak a többségi nemzetrészét, aki államtitkárként, egyébként egy romániai állami tisztségviselővel közösen, elmegy a csángókhoz, hanem az sodorja veszélybe, aki a legnagyobb ellenzéki párt egyik képviselőjeként, vezérszónokaként ezt kifogásolja, és ezáltal muníciókat ad a magyarellenes értelmezésre Romániában. Erről van itt szó, és mi ezt bíráljuk kizárólagosan.

És akiben megvan a jó szándék - én például önben nem kételkedem, hogy megvan a jó szándék a hozzászólásának a tartalmát illetően, Bauer képviselőtársamról ezt nem mondhatom el, egyébként se, de különösképpen amit a mostani hozzászólásával művelt -, azzal miért ne lehetne a közös nevezőt megtalálni? De kérdés, hogy az összérdek vagy a háttérben lévő érdek akarja-e, hogy megtaláljuk a közös nevezőt. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces időtartamban megadom a szót Szűrös Mátyás képviselő úrnak.

 

DR. SZŰRÖS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Két megjegyzésem lenne. Az egyik, hogy változatlanul azt tapasztaljuk, hogy devalválódnak a szavak, a kifejezések mindkét oldalon, és a stíluson azért változtatni kellene, nem kellene nekünk ehhez hozzászokni és megbékélni ezzel.

A másik pedig az, mindig hangsúlyoztam, Lakitelken volt ezzel kapcsolatban annak idején konferencia, hogy nekünk a külpolitikában megfelelő önbecsülést kell tanúsítanunk, és az integrációval kapcsolatban is. Nekünk meg kell őrizni nemzeti mivoltunkat a jövőben is, és erősíteni kellene a nemzetközi tevékenységünket ebben a kérdésben is. Mondok erre egy példát - és nem kell ezt feltétlenül tabuként kezelni.

Amikor ideiglenes elnök voltam, találkoztunk Mitterranddal Budapesten. Mitterrand megfogalmazta, hogy itt, Közép-Kelet-Európában a bajok gyökere vagy forrása a trianoni békeszerződés. (Taps a MIÉP soraiban.) És megkövetett minket ezért. Sajnos, ennek nem volt igazából nagy visszhangja Magyarországon. Bukarestben rendkívül nagy visszhangja volt, a románok nagyon megsértődtek, szabályosan megharagudtak Mitterrandra, és tudom, hogy vannak francia vezetők, akikkel lehet erről szót váltani, nem beszélve más nemzetiségű vagy más nemzethez tartozó politikai vezetőkről. Tehát ha Mitterrand ezt belátta, ez nem azt jelenti, hogy nekünk területi revízióval kell foglalkozni, de abban segítsenek nekünk ezek a hatalmak is, hogy a magyarok teljes jogú polgárai legyenek (Az elnök jelzi az idő leteltét.), államalkotó nemzetei legyenek a környező országoknak. Tehát sajátos a helyzet (Az elnök jelzi az idő leteltét.) itt a Kárpát-medencében és Közép-Kelet-Európában.

Ezt a két megjegyzést tettem volna.

Köszönöm szépen a szót. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Jelzésre:) Képviselő úr, sajnos a monitoromon nem jelent meg a neve... Még most sem... (A terembiztos felé:) Kérném szépen, hogy legyenek olyan kedvesek a képviselő úr... Először a menü gombot kell megnyomni, de mindjárt megkérjük, hogy segítsenek.

 

DR. SZALAY ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Nem akartam ehhez hozzászólni, tisztelt elnök asszony, képviselőtársaim, kedves határon túli magyar vezetők, de miután mindig tiszteltem Gidai képviselő asszonynak a felkészültségét, azt hiszem, azt el kell mondanom, hogy itt, a magyar parlamentben még más kérdés kapcsán sem szerencsés, ha elhangzik, hogy az európai csatlakozást blöffnek gondoljuk. (Dr. Gidai Erzsébet: Határok átjárását, tisztázzuk! Határok átjárhatóságát!)

 

ELNÖK: Megkérem a képviselőtársaimat...

 

DR. SZALAY ISTVÁN (MSZP): Jó, köszönöm szépen a helyesbítést.

 

ELNÖK: ...hogy az úgynevezett parlamentáris rendet tartsák be. Képviselő asszony, önnek is lehetősége van kétpercest kérni.

DR. SZALAY ISTVÁN (MSZP): Ezzel sem értek egyet, és pontosan ekkor nyomtam meg először, kicsit sikertelenül, ezt a gombot. Úgy gondolom, hogy ez nagyon rossz üzenet. És ha a határok átjárhatóságában nem hiszünk, akkor bizony nincs lehetőség arra, hogy a határon túli magyarok valaha is teljes jogú állampolgároknak érezzék magukat ezen a vidéken, ahol ők születtek. És a történelem is arra tanít bennünket, hogy igenis ebben lehet hinni. Tessék csak visszagondolni Németország és Franciaország évszázados háborújára, Elzász-Lotaringia cseréjére nem egyszer, és most valóban úgy lehet átmenni egyik országból a másik országba Európa égisze alatt, hogy alig lehet észrevenni.

Egyébként, hogy mennyire veszélyes ez a téma, Fritz Péter képviselőtársam utalt arra, hogy az eurorégió létesítésén Szeged környékén mennyit fáradoztunk. Annak idején volt egyszer alkalmam tanulmányúton részt venni az Egyesült Államokban, ahol megkérdeztem az amerikai külpolitikai tanácsadókat, hogy mi erről a véleményük. Az első kérdésük az volt: ugye, nem valami revíziós gondolat van mögötte? Tehát függetlenül attól, hogy lehet, hogy Mitterrand elnök belátta Trianonnak a különböző igazságtalanságait, azonban a világ nincs e kérdésben mellettünk. Én azt mondom, hogy egyetlen lehetőségünk, és ha azt komolyan gondoljuk, természetesen mindent megtéve, hogy a határon túli magyarok érdekében (Az elnök jelzi az idő leteltét.) a legjobb feltételeket kiharcoljuk, az, hogy Európához való csatlakozásunkat próbáljuk erősíteni.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hegedűs Loránt képviselő úrnak adom meg ugyancsak két perc időtartamban a szót.

 

IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót. Előttem szóló képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy azért a valóságtól ne rugaszkodjunk el túlzottan, mert jelenleg ott tartunk, hogy a magyar külpolitika tudomásom szerint mindent elkövet annak érdekében, hogy a schengeni egyezménynek a magyart a magyartól elválasztó káros hatásait próbálja valahogyan ellentételezni.

Tehát a jelenlegi helyzet az, hogy miközben annak idején a vasfüggöny elválasztotta, mondjuk, a nagy magyar nemzetrészt, az anyaországot és a többi nagyobb határon túli magyar nyelvi szigetet, illetve tömböt, az ausztriai magyarságtól, ha ezt a részét, szeletét nézem a kérdéskörnek, illetőleg elválasztott bennünket Nyugat-Európától, aközben most az uniós csatlakozásunk, illetőleg ennek bizonyos vonatkozásai gyakorlatilag egy újabb vasfüggönyként fognak működni.

 

(20.20)

 

Lehetséges reménységünk szerint, hogy magyar-szlovák viszonylatban nem, de hogy magyar-ukrán, magyar-román, magyar-szerb viszonylatban igen hosszú időn keresztül elképzelhető, hogy így lesz. Ha egyáltalán - mert mi igen erőteljesen kételkedünk az uniós csatlakozás bekövetkeztében - bekövetkezik, akkor is belátható időn belül Románia, Ukrajna vagy különösképpen Szerbia uniós csatlakozásáról aligha lehet beszélni reálpolitikai felfogással.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm. Ismételten Szalay István képviselő úrnak adom meg a szót két percben.

 

DR. SZALAY ISTVÁN (MSZP): Szeretnék nagyon röviden visszaszólni annyit, hogy természetesen gondoltam erre, de azt hiszem, hogy minél jobban elvadítjuk a környezetünkben lévő országokat attól, hogy ők Európához csatlakozzanak, minél jobban megnehezítjük ezt, annál rosszabb lesz nekünk. Azt hiszem, hogy hosszabb távra kell látni.

Kibírt már ez a magyar nemzet nagyon sok mindent. Kibírta a két részre szakadást, a három részre szakadást, kibírta a vasfüggönyt, szerintem ki fogja bírni Schengent is, és valószínű, hogy nem kell annyit várni rá, különösen akkor, ha nem nehezítjük meg ezt a helyzetet.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Hegedűs Loránt képviselő úr következik ugyancsak két percben, a MIÉP képviselőcsoportjából.

 

IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót. Azzal egyetértek, hogy sok mindent kibírtunk, de azért azt ne tegyük meg, mondjuk, hogy jelképesen szólva magunkra szabadítjuk az ellent vagy az ellenérdekeltségű politikai felfogást, és ezt ültetjük át magyar gyakorlatra, mert az nem felel meg a magyar nemzeti érdeknek.

Sok mindent kibírhatunk, de ha önmagunk mondunk le önmagunkról és a magyar nemzeti érdek képviseletéről, abban az esetben aligha lehet ezt kibírni, mert az önfeladás az egyetlen, amit egy nemzet nem bír elviselni. Tatárjárást elvisel, törökdúlást elvisel - nemsokára fogjuk tárgyalni az úgynevezett magzatvédelmi törvényt -, abortálást ilyen mértékig, a világtörténelem legnagyobb mércéje szerint nem fog tudni kibírni, ha ez tovább folytatódik. Nem beszélve arról, hogy nem nemzeti érdeket követő külpolitikát megint csak nem bír elviselni egy olyan nemzet, amelyik a globalizáció miatt eleve teljesen kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen nemzetgazdaságának 80 százaléka nincs magyar kézben. Majdhogynem nem lehet beszélni nemzetgazdaságról!

Nemzetgazdaság nélkül, demográfiailag teljesen lefelé zuhanva milyen támogatást tudunk adni, igazi honvédség nélkül, mondjuk, a határon túli magyarságnak? Mert itt nem arról van szó, hogy vonuljunk be Erdélybe! Nem állítja a MIÉP, hogy ezt kellene tenni, de hogy annak idején, amikor a Dunát elterelték a szlovákok, akkor ha odavonult volna egy magyar különítmény, egy magyar hadtest csak a határra, annak lett volna egy kis elriasztó hatása, de ezt az akkori külpolitika nem merte megtenni. Mint ahogyan most sem meri megtenni azt, hogy, mondjuk, odavonuljon a Szamos partjára - természetesen a magyarországi részre, és nem a kolozsvári Szamosra gondolok -, és ezáltal jeleznék, hogy: gyerekek, mindennek van határa!

Köszönöm.

 

ELNÖK: Bauer Tamás képviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Egyetlen megjegyzést szeretnék tenni a vita egy korábbi szakaszához, ahol Fritz Péter képviselő úr tett egy megjegyzést ahhoz, amit én mondtam. Egyetértek vele. A példa, amit említettem, nem volt szerencsés. Másképp kellett volna példálóznom.

Ha állandóan arról beszélünk a kisebbségi kérdés, a szomszéd országok magyarságának sorsát és kívánatos jövőjét illetően, hogy azt szeretnénk, ha olyan helyzetbe kerülne a Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában, Kis-Jugoszláviában élő magyarság, mint amilyen helyzetben a finnországi svédek, a dél-tiroli németajkúak vannak, és sorolhatnánk a hasonló európai példákat; nos, azt hiszem, mindenki, aki ismeri ezeknek a népcsoportoknak a valódi, tényleges helyzetét, az tudja, hogy akik ezekben a csoportokban élnek, azokban bizony egyidejűleg van meg az olasz, a svéd s a többi nyelvi, kulturális közösséghez való tartozás, és ahhoz az államhoz való politikai tartozás, amelyben élnek.

Ilyen értelemben tehát az az állítás, ahogy én ezt a kettős identitást megfogalmaztam, ez kialakult ezekben az országokban, és én bizonyos vagyok abban, hogy ha azt az állapotot, amit mi valamennyien kívánatosnak tartunk, a szomszéd országok magyarsága el fogja érni, akkor ilyen állapotba fog jutni. Ilyen értelemben, azt hiszem, az állításom helytálló, noha a példám, amit bevándorlók köréből hoztam, nem volt teljesen szerencsés.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Gidai Erzsébet képviselő asszony kért ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak nagyon dióhéjban visszatérve a határ átjárhatóságára, lehet, hogy egy kicsikét erősebben fogalmaztam. Miért tartom mégis problematikusnak?

Azért, mert amennyiben elméletileg bekövetkezne Románia és Szlovákia csatlakozása az Európai Unióhoz, akkor ez a fajta úgynevezett határnélküliség - mert erről van szó - kétoldalú migrációs mozgást jelent. Tehát nemcsak az innen való átáramlásnak, hanem a befelé áramlásnak is van egy jelentős szerepe, és ez az egyik oldal, ami természetesen nagyon problematikus a számunkra.

A másik: a kifelé áramló népességtől rettegnek Nyugat-Európában. Számtalan sok olyan intézkedést hoztak, nehogy meglepje a kelet-európai vagy közép-európai, a volt szovjet birodalom lakossága a nyugat-európai munkahelyeket, és elvegye az ottani lakosságtól.

Ez tehát nem oldja meg azt a kérdést, hogy a mi elcsatolt területeinken élő magyarság kérdését és integrációját meg tudják valósítani. Ez tehát egy más minőségi szintet jelent. Nem beszélve arról, hogy valójában akkor jelentene ez talán rendezést, ha mind a hét elcsatolt terület ugyanúgy megkaphatná ezt a fajta átjárhatóságnak nevezett valamit, beleértve Szerbiát, Ukrajnát, valamennyi ország számára lehetővé válna.

Amennyiben igen, akkor természetesen másképp merül fel ez a kérdés, de mindaddig, amíg nem, addig ez diszkriminációt jelent. Tehát ugyanott vagyunk, hogy valójában nem oldottuk meg a hovacsatlakozás, hovatartozás kérdését és a mi magyar honfitársaink sorskérdéseit.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Lévén, hogy felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Államtitkár úr? (Németh Zsolt: Holnap, ha lehet.) A holnapi napon. Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom, a határozati javaslatról történő döntésre kedden délután, azaz holnap délután kerül sor.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a műsorelosztás részletes szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/2030. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/2030/1-3. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a napirendi ajánlás értelmében 15 perces időkeretben, elsőként Márton Attila képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Őt követi majd Pál Béla képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 




Felszólalások:   42,44-45   46-193   193-215      Ülésnap adatai