Készült: 2020.03.28.20:09:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

148. ülésnap (2008.05.20.),  95-113. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita megkezdése
Felszólalás ideje 2:58:05


Felszólalások:   19-94   95-113   113-139      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A korábban elhangzottaknak megfelelően az általános vitát az ülésnap végével lezárom, így a módosító javaslatok benyújtására az ülésnap végéig kerülhet sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról szóló törvényjavaslat, továbbá a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának a megkezdése. Önök a törvényjavaslatot T/4318., T/4319. és T/4320. számokon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/4318/1. és 2., T/4319/1. és 24., továbbá T/4320/1. és 2. számokon megkapták.

Megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének, 45 perces időkeretben. Miniszter úr, öné a szó, parancsoljon!

DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Jó ideje tudjuk, látjuk, hogy a rendszerváltást követően eltelt közel két évtized során a költségvetési gazdálkodást, az államháztartási hiány alakulását nagyban befolyásolják a politikai ciklusok. Szinte minden kormány időszakára jellemző volt, hogy a választások közeledtével kevesebb figyelmet fordítottak az egyensúlyra, a választási években jelentős, a GDP 10 százaléka közelében lévő vagy azt meghaladó hiányok alakultak ki. Bár jó ideje tudjuk, látjuk, hogy ez sokáig nem folytatható, korábban mégsem történt sok minden.

A kormány fontosnak tartja, hogy végleg sikerüljön szakítani ezzel a rossz gyakorlattal, amely nagymértékben veszélyezteti Magyarország jövőjét, felzárkózását, növeli a gazdaság szereplőinek bizonytalanságát. Ezért is döntöttünk arról, hogy a 2006-ban megkezdett erőteljes költségvetési konszolidáció, az államháztartás nagy rendszerei - az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer, a központi közigazgatás - reformjának folytatásaként, emellett hozzálátunk a közpénzügyek reformjához is. A nemzetközi tapasztalatok alapján kialakítjuk a költségvetési gazdálkodás, a tervezés, a közpénzügyek felhasználásának olyan rendszerét, amely hosszú távon garantálja az egyensúlyőrzést, az eladósodás megállítását, a gazdaság, az ország stabilitását.

Tisztelt Országgyűlés! A nemzetközi tapasztalatok persze azt mutatják, hogy ilyen intézkedésekre általában az országok akkor szánják el magukat, amikor erre egy kialakult válság kényszeríti az országokat, amikor már nincs más út, nincs más lehetőségük. Úgy gondoltuk, Magyarországon a politikai elit kellő felelősséggel bír az ország jövőjét illetően, belátja, hogy szükséges az önkorlátozó intézkedések vállalása, ez az, ami gyorsabban vihet előbbre minket, nem pedig a megalapozatlan ígértetés, a populizmus, esetenként a közpénzekkel történő felelőtlen gazdálkodás.

Bízva abban, hogy valamennyi politikai párt legfontosabbnak az ország érdekét, jövőjét tartja, ennek alapján kétharmados többséggel, valamennyi párt közreműködésével és egyetértésével, vagyis széles körű parlamenti konszenzussal fogadható el egy közösen kialakított, a felelős költségvetési gazdálkodást biztosító szabályrendszer és intézményrendszer. Azért is bizakodtunk, mert egy ilyen kezdeményezéshez kellő szakmai támogatást kaptunk. Az Állami Számvevőszék már jó ideje szorgalmazza, hogy valamit kéne tenni, sőt ezen túl kidolgozták azokat a téziseket, hogy miként kellene megújítani a közpénzügyekkel történő gazdálkodást Magyarországon.

A kormány számára úgy tűnt, megérett az idő egy ilyen lépésre, mindenki számára nyilvánvalóvá vált annak szükségessége, hogy szakítani kell a politikai költségvetési ciklusok gyakorlatával, ez ugyanis egyre nagyobb károkat okoz az országnak. Azért is gondoltuk ezt, mert politikai nyilatkozatok szintjén a parlamenti pártok képviselői egyetértettek az Állami Számvevőszék kezdeményezésével, támogatták azokat a gondolatokat, amelyeket a Számvevőszék korábban egy konferencia keretében, majd később az említett közpénzügyi téziseiben is megfogalmazott.

Tisztelt Országgyűlés! Mint említettem, egy ilyen, kellő költségvetési fegyelmet garantáló rendszer működtetésének a nemzetközi tapasztalatai igen kedvezőek. Svédországban ma elismerten a világ egyik legjobb költségvetési rendszerét üzemeltetik. Ennek azonban az az előzménye, hogy ez az ország 1994-ben fenntarthatatlan költségvetési rendszere következtében súlyos válságba került, 12 százalékot meghaladó deficittel küzdött, a munkanélküliség pedig elérte a 20 százalékot. A svéd politikai elit azonban hajlandó volt megváltoztatni a játékszabályokat és saját magát korlátozni. A világon számos országban dolgoznak a költségvetési intézmény- és szabályrendszer modernizációján. Egyszerre aktuális ez a kérdés fejlődő és fejlett országokban egyaránt. Az Európai Unió az elmúlt években több alkalommal is bátorította tagállamait, hogy a maastrichti kritériumokon túlmenően saját nemzeti szabályrendszereket dolgozzanak ki és vezessenek be, a független költségvetési intézmények létrehozását pedig kifejezetten előremutató megoldásnak nevezte a költségvetési politikák fenntarthatóságának biztosítására.

Tisztelt Országgyűlés! Mit is tett eddig a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium annak érdekében, hogy ez a konszenzus létrejöhessen, a legfontosabb kérdésekben mind az öt parlamenti párt megállapodhasson? A Számvevőszék téziseinek figyelembevételével a tárca 2007 közepén kidolgozta a szakmai koncepcióját és egyeztetést kezdett a parlamenti pártok e témában érintett képviselőivel. A koncepció lényege, hogy szükség van egy szabályrendszerre, amelynek a betartása, érvényesülése biztosítja az egyensúlyőrzést, az egyensúly javulását, és ennek eredményeként hosszabb távon az eladósodás fokozatos mérséklődéséhez vezet, valamint létre kell hozni egy független intézményt, amelynek léte, működése, kontrollja garantálja a szabályrendszer érvényesülését.

A koncepció alapján elkészült törvényjavaslat e funkció ellátására a Törvényhozási Költségvetési Hivatalt tervezi létrehozni. A kormánytól való függetlenség érdekében a szervezet elnökét az Országgyűlés kétharmados többséggel kormányzati cikluson átívelő hivatali időre választja meg, és a mindenkori kormánynak nincs lehetősége sem közvetlen, sem közvetett módon utasítani vagy döntéseiben korlátozni. A hivatal alapvető feladata, hogy biztosítsa azokat a kormánytól független információkat és szakmailag megalapozott elemzéseket, előrejelzéseket, hatásvizsgálatokat a költségvetést érintő minden területen, amelyek alapvetőek a közpénzügyekkel történő felelős gazdálkodáshoz. A hivatal kormánytól független nyilvános módszertannal és adatbázissal alátámasztott előrejelzése minden esetben a parlament rendelkezésére áll, nemcsak a költségvetési törvényjavaslat vitájában, hanem a szaktörvények elfogadása előtt is. Az intézmény a parlamenti vita során benyújtott módosító javaslatokat is értékelné költségvetési hatásuk tekintetében. Ezen értékeléseket természetesen az országgyűlési képviselők megismerik, és ezt követően hozzák meg döntéseiket a parlament bizottságaiban és plenáris ülésein.

A közpénzügyi törvénycsomag fontos eleme az alkotmány módosítása. Erre mindenképpen szükség van, amennyiben úgy gondoljuk, hogy a felelős költségvetési gazdálkodásról és a költségvetési hivatalról szóló törvény elfogadása széles konszenzussal, kétharmados parlamenti jóváhagyással történjen, hiszen a kétharmados törvényeket az alkotmányban rögzítik Magyarországon. Ugyanez vonatkozik a költségvetési hivatal vezetőinek kétharmados megválasztására is, ami pedig az egyik legfontosabb garanciája a létrehozandó intézmény pártsemlegességének.

Tisztelt Képviselők! Néhány szót szeretnék szólni a kormány által szükségesnek tartott költségvetési szabályok rendszeréről az előterjesztés alapján.

(12.20)

A szabályrendszer akkor tud hosszú távon stabilan, rövid távon pedig rugalmasan működni, ha a költségvetés tételeit nem egységesen, hanem differenciáltan kezeljük. A tételek egy része rövid távon is alakítható, és a költségvetési törvény vitája során hozott döntésekkel befolyásolható. Ezekre az úgynevezett belső tételekre nyilván a kormánynak is megfelelő hatása lehet a költségvetés végrehajtása során. Ilyenek például a központi kormányzat bérkiadásai vagy a különféle vállalkozássegítő támogatások a költségvetésből. Ezekkel szemben az úgynevezett külső tételek alakulását a költségvetési törvény vitája során érdemben nem lehet befolyásolni, mivel a következő évi összegüket szaktörvények és egyéb külső tényezők határozzák meg. Ilyenek például az adóbevételek vagy a nyugdíjkiadások.

Bár némileg eltérő módon, de a költségvetési tételek mindkét típusára vonatkoznak olyan szabályok, amelyek biztosítják, hogy az államadósság értéke az infláció hatását leszámítva közép- és hosszú távon nem növekszik. Ez a reáladósság-szabály, amely döntési mechanizmusa révén biztosítja az eladósodás megállítását, ugyanakkor megfelelően rugalmas ahhoz, hogy a költségvetési politikában maradjon mozgástér a gazdaság természetes ingadozásainak csillapításához.

A reáladósság-őrzés szabályait kiegészíti a pozitív elsődleges egyenleg követelménye. Ennek megfelelően a jövőben a költségvetési törvény a jelenlegiek mellett további két mutatót is rögzít. Az egyik a tárgyévet követő év belső tételeinek - vagyis azoknak a tételeknek, amelyekről gyakorlatilag van döntési lehetőség - egyenlegkövetelménye. A másik mutató a tárgyévet követő második év elsődleges egyenlegének a célértéke. Tehát az éves költségvetési törvény elfogadása során nemcsak az adott, hanem a következő két év alapvető paramétereiről is döntés születik. Ebből a rendszerből következik, hogy miután a költségvetési törvény rögzítette a tárgyévet követő év belső tételeinek egyenlegkövetelményét, a továbbiakban a külső tételek egyenlege sem rontható. Ez persze nem zárja ki, hogy változzon például makrogazdasági vagy demográfiai folyamatok hatására, de nem rontható a kormány vagy az Országgyűlés intézkedései által. A kormány, az Országgyűlés dönthet egyes kötelező tételek módosításáról, például csökkenthet adót, de minden ilyen intézkedést ellentételeznie kell úgy, hogy az egyenleget ne befolyásolja, ne rontsa az egyenleget.

Tisztelt Országgyűlés! Ugyanakkor a legjobb szándék mellett is előfordulhatnak olyan nem várt és a magyar gazdaság konjunkturális mozgásaitól független események, amelyek költségvetési hiányt növelő hatásának kivédése rövid távon nem lehetséges. Ilyenek lehetnek például a jelentősebb természeti katasztrófák vagy a nemzetközi pénzpiaci mozgások. Ilyen esetekben sem megengedhető az adósságszint végleges megemelkedése, ugyanakkor reális elvárásokat kell támasztani a korrekció előírásakor. Javaslatunk szerint, ha ezek a problémák a költségvetés végrehajtása során idejekorán kiderülnek, akkor a helyes megoldás a különféle tartalékok felhasználását véve első helyre, ezt követően pótköltségvetés készítése. Amennyiben ez a megoldás idő hiányában már nem járható, akkor a reáladósság szabálya alapján három év alatt kell a korrekciót végrehajtani.

Az említett költségvetési szabályok között, vagyis a reáladósság-őrzés, a pozitív elsődleges egyenleg követelménye mellett lényeges a kötelező ellentételezés elve. Ez egyébként már ma is része a Házszabálynak, tehát nem új követelmény, a döntéshozók számára viszont szükséges a következetes érvényesítése. Úgy véljük, e szabály az egész költségvetési fegyelem talpköve lehet, elejét veheti a felelőtlen ígérgetéseknek, megakadályozhatja a jelen terheinek a későbbi generációkra hárítását.

Tisztelt Országgyűlés! Eddig elsősorban arról beszéltem, hogy milyen eszközökkel kívánjuk csökkenteni az államháztartáson belül a központi alrendszer egyensúlyi gondjait, és ezzel hozzájárulni ahhoz, hogy az ország eladósodottsága mérséklődjön. Nem elég csak a központi alrendszert szabályozni, az államháztartásnak, az államháztartás pénzügyi gazdálkodásának fontos részei a helyi önkormányzatok is.

Nem kívánjuk az önkormányzatok pénzügyi önállóságát korlátozni, ugyanakkor esetükben is követelmény a felelős költségvetési gazdálkodás. A helyi önkormányzatok sem hozhatnak olyan felelőtlen döntéseket, amelyekkel a jelen terheit az utódokra hárítják. Már ma is vannak olyan szabályok, amelyek működnek, s amelyek korlátozzák az önkormányzati hitelfelvételt. Az általunk megfogalmazott követelmények tehát e tekintetben nem újak, legfeljebb pontosítanak. A helyi önkormányzati alrendszer bruttó adósságállománya tavaly az év végén elérte a 670 milliárd forintot. Az adatszolgáltatásokból egyértelműen látható, hogy az önkormányzatok a gyakran hosszú türelmi idővel felvett hiteleket és a közel 100 milliárd forintra rúgó kötvénykibocsátásból származó forrásokat részben működési kiadásaik finanszírozására fordítják, ahelyett, hogy végrehajtsák az indokolt működési, racionalizálási intézkedéseket.

Egyszerre tartjuk fontosnak az önkormányzatok esetében is a költségvetési fegyelem erősítését, valamint azt, hogy lehetőséget kapjanak fejlesztési hitelek felvételére, tudják biztosítani a finanszírozási feltételeket az uniós források hatékony felhasználásához, és legyen lehetőségük a helyi bevételek éven belüli ingadozásainak kiegyenlítésére. Mindezt szem előtt tartva javasoltuk, hogy a helyi önkormányzatok működési célra olyan likvid hitelt vehessenek fel, amelyet az adott naptári éven belül vissza is fizetnek; fejlesztési célra vehessenek fel többéves lejáratú hiteleket, bocsássanak ki kötvényeket, mégpedig szabad forrásaik arányában. E szabályozásnak az egyes önkormányzatok túlzott és fedezetlen eladósodásának megakadályozásán túl az is célja, hogy az önkormányzati alrendszer esetleges kereteken túli költekezése a későbbiekben ne veszélyeztethesse a maastrichti hiánykritérium államháztartási szintű teljesülését.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány azután, hogy a múlt év novemberében közpénzügyi törvénycsomag formájában beterjesztette a parlamentnek javaslatát, a megegyezés, az ötpárti konszenzus kialakításának reményében tovább folytatta a korábban megkezdett tárgyalásokat. Ezért is nem kezdődött el mind ez ideig a csomagban lévő javaslatok parlamenti plenáris tárgyalása, mert komolyan gondoltuk, hogy egy olyan alapvető kérdésben, amely az ország jövőjét nagyban meghatározza, és amelynek elfogadása végső soron minden párt érdeke, közös nevezőre lehet és kell jutni. Az elmúlt esztendőben összesen nyolc alkalommal ültünk tárgyalóasztalhoz a Pénzügyminisztériumban a pártok képviselőivel, az idén pedig további hét egyeztetésre került sor, ezen túl két alkalommal alkotmányjogi szakértők, képviselők is találkoztak a téma megbeszélésére.

Kidolgoztunk egy olyan számítógépes modellt, amely könnyen nyomonkövethetően bemutatja, hogy a reáladósság, illetve a pozitív elsődleges egyenleg szabályának alkalmazása különböző makrogazdasági körülmények között hogyan hat, miként javul az egyensúly, hogyan mérséklődik az eladósodás, mennyiben nő a mindenkori kormány, illetve a parlament mozgástere. E modellt a pártok rendelkezésére bocsátottuk, és a Pénzügyminisztérium honlapján hozzáférhetővé tettük mindenki számára. Mivel ilyen kérés érkezett, azok a pénzügyminisztériumi szakemberek, akik kidolgozták a koncepciót, illetve a modellt, majd az alapján a parlamentnek benyújtott törvényjavaslatokat, előadás és prezentáció keretében bemutatták azt a Fidesz gazdasági kabinetjében, illetve más érdeklődő képviselők számára a reáladósság-őrzés szabályának működését.

Tudva e törvénycsomag fontosságát, véleményem szerint igen nagy fokú kompromisszumkészséget tanúsítottunk a tárgyalásokon is. Azért, hogy a megegyezést a fő kérdésekben ne akadályozhassa meg az önkormányzatokkal, vagyis az államháztartás helyi alrendszerével kapcsolatos szabályok vitája, azokat az önkormányzati törvény módosítása keretében kívánja a kormány a parlament előtt megvitatni és megváltoztatni.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz alapvetően a kiadások szabályozása, vagyis a kiadási plafonok mellett kötelezte el magát az elmúlt időszakban. A Pénzügyminisztérium szakmai stábja a tárgyalások folyamán több olyan koncepciót, majd ennek alapján törvényjavaslatot készített el, amelyben a költségvetési szabályok közé bekerültek a kiadási plafonok is. A Fidesz az általa javasolt szabállyal csak a kiadásokat akarja korlátozni. Ez nem zárná ki az esetleges jelentős egyensúlyvesztés lehetőségét, a további erőteljes eladósodást, ezért csak olyan kompromisszumot tudunk elképzelni, amely a reáladósság-szabályt és a kiadási plafonokat kombinálja.

Vitát váltott ki a tervezett intézményrendszer is. A benyújtott törvényjavaslat olyan hivatallal számol, amely képes független módon működni, saját adatbázissal, saját apparátussal rendelkezik, azért, hogy önállóan készítsen makrogazdasági prognózist, amely nélkülözhetetlen a költségvetési tervezet megalapozottságának eldöntéséhez, önállóan képes arra, hogy részleteiben véleményezze a költségvetési tervezetet, véleményt mondjon, gyakorlatilag beárazzon minden, a költségvetéshez, illetve más szaktörvényhez készített módosító javaslatot, szakmai törvényjavaslatot az egyensúlyra való hatása szempontjából.

(12.30)

Mivel a Fidesz, nem kimondottan szakmai szempontok alapján, hanem takarékosságra hivatkozva nem értett egyet egy szerinte nagy létszámú hivatal létrehozásával, ezért abba az irányba folytattuk a megbeszéléseket, hogy a megállapodás érdekében minimálisan milyen feladatokat kellene ellátnia egy ilyen kontrollintézménynek. Ennek alapján készítettünk egy olyan változatot is, amely kevesebb feladatot látna el, de még így is a megfelelő kontrollt gyakorolhatja a folyamatokra, illetve lényegesen kisebb létszámmal működhetne. Sőt, legutóbb egy olyan változattal is előálltunk a tárgyalások során javaslatot téve, amelyben nem költségvetési hivatalra vagy költségvetési tanácsra tettünk javaslatot, hanem egy személy megbízására, mégpedig az Országgyűlés költségvetési főtanácsadójának a megbízására.

A Fidesz kifogásolta azt is, hogy szerinte a szabályozás alól kimaradnának területek. Szorgalmazta, hogy terjesszük ki olyan területekre is, mint az állami vállalatok, valamint azok a fejlesztések, beruházások, amelyek PPP keretében, magántőke bevonásával valósulnak meg, és amelyeknek jelentős költségvetési következményei vannak a következő évtizedekre. Bár véleményünk szerint ezeknek a területeknek a szabályozása, számbavétele megoldott, hiszen érvényesülnek az uniós követelmények, elszámolási előírások, nem zárkóztunk el e javaslat elől sem. A legutóbb készített változatok már e követelményeket is kielégítik és teljesítik.

A tárgyalások során kialakított, kompromisszumosnak gondolt megállapodások alapján kidolgoztuk az alkotmány, az önkormányzati törvény módosításának, valamint a közpénzügyi törvénynek jogszabályi normaszövegét valamennyi változatra, beleértve a különböző intézményi variációkat is. A javaslatokat a tárgyalópartnerek rendelkezésére bocsátottuk.

Tisztelt Képviselőtársak! Függetlenül attól, hogy a tárgyalások közel egy éven keresztül folytak, nem sikerült a Fidesz által delegált tárgyalópartnerektől az alapvető kérdések zömében semmilyen egyértelmű állásfoglalást kapni. Több esetben már úgy tűnt, hogy néhány alapvető koncepcionális kérdésben létrejött a megegyezés, aztán a legnagyobb sajnálatunkra kiderült, hogy tárgyalópartnerünk nem bírt kellő felhatalmazással, mandátummal, valójában nem is egyezett meg velünk. Így több alkalommal kényszerültünk arra, hogy szinte nulláról kezdjük újra a tárgyalásokat, azokról a dolgokról is, amelyekről korábban már úgy tűnt, van megállapodás, mindenki számára nyilvánvaló a szükségessége, mindenki számára egyértelmű, hogy ez az ország érdeke.

Úgy gondolom, a kormány elment a végsőkig a megegyezés reményében. Eljött az igazság pillanata. Döntse el a Fidesz, akarja vagy sem kétharmados többséggel megszavazni a közpénzügyek szabályozását, az alkotmánymódosítást, az önkormányzati törvény módosítását, a költségvetési felelősségről szóló törvényt; valóban elkötelezett-e a Fidesz az egyensúly javításában, valóban vállalja-e a kiadások szükséges mértékű csökkentését, valóban vállalja-e az egyensúly tartós megőrzését biztosító szabályok önkorlátozást is jelentő rendelkezéseit, egyáltalán egyetért-e a javasolt és kezdeményezett változtatásokkal az általa remélt kormányzati pozíciójában is.

A kormány elkötelezett abban, hogy a költségvetési szabályokat kétharmados többséggel elfogadjuk az Országgyűlésben. Váljon egyértelművé, a pártoknak e javaslathoz való viszonya eldönti, mennyire lehet komolyan venni ígéreteiket az egyensúlyőrzés ügyében, mennyire lehet komolyan venni a korábban tett kijelentéseiket a kiadások csökkentése ügyében, mennyire lehet komolyan venni korábban tett kijelentéseiket a szükséges közpénzügyi változtatások ügyében. E javaslathoz kialakított esetleges elutasító viszony hiteltelenné tesz minden ígéretet és minden ígérgetést, amit hiánycsökkentés, kiadásmérséklés, újraelosztásiszint-csökkentés ügyében tesznek képviselők, politikusok, pártvezetők mostanában Magyarországon.

Az igazság pillanata tehát eljött, és itt van e törvényjavaslat kapcsán. Úgy vélem, egyértelműen meg fog nyilvánulni mindannyiunk számára az, hogy ki mennyire elkötelezett ezen folyamatok újraszabályozásában.

Szerintem még most sem késő, még most is van lehetőség a megállapodásra, a széles körű konszenzus létrehozására, ez ugyanis óriási jelentőséggel bír. Jelentősége abban rejlik, hogy a költségvetési egyensúly kérdését a pártok leveszik a politikai viták napirendjéről, az egyensúlyőrzés követelménye olyan axiómává válik, ami megkérdőjelezhetetlen, és ez nagyban növeli Magyarország, az itt folyó gazdaságpolitika hitelességét, kiszámíthatóságát, végső soron felértékeli az országot. Persze, ez szakítást jelentene az eddigi, több évtizeden keresztül folytatott, nem kimondottan fegyelmezett közpénzügyi költségvetési politikával, amely valamennyi korábbi kormányra jellemző volt, amely valamennyi korábbi kormányt létrehozó pártra jellemző volt.

Azt mondhatom, mi erre a változtatásra készen állunk, a javaslatot beterjesztettük az Országgyűlésnek; felismertük, hogy csak felelős költségvetési politikával biztosítható Magyarországon tartósan a jólét, a fellendülés, a felzárkózás az Európai Unió fejlettebb, gazdagabb tagállamainak népességéhez. Végső soron ezért történt meg a rendszerváltás két évtizede, ezért csatlakoztunk az Európai Unióhoz 2004-ben, s ezért kívánunk belépni néhány év múlva az eurózónába is.

Úgy vélem, ez a felismerés a legnagyobb ellenzéki pártban, a Fideszben mind ez idáig nem született meg. Ha úgy tetszik, nincs meg a politikai döntés, legalábbis tettekben eddig semmiképpen nem nyilvánult meg. Itt a lehetőség, hogy az Országgyűlésben ezek a tettek valósággá váljanak.

Tisztelt Ház! Sporthasonlattal élve, ideje áttérnünk a szabadfogású birkózásról a kötöttfogású birkózásra. Mindkét sportágban lehet nemesen küzdeni, és aranyérmeket is lehet szerezni. Csak a kötöttfogású birkózás sokkal kevésbé veszélyes.

Természetesen úgy nem működik az átállás, hogy először csak az egyik fél kezdi el a kötöttfogású birkózás szabályait betartani, hanem csak úgy, hogy egyszer csak megállapodnak, hogy a továbbiakban mindketten elfogadják a szigorúbb szabályokat. Ugyanígy biztos vagyok abban, hogy semmit nem vesz el a politikai küzdelmek erejéből és értékéből, ha szigorítjuk a szabályokat, és minden pártnak érdekében áll e szabályokat elfogadni, feltéve, hogy a többi párt is csatlakozik e szabályok elfogadásához.

Amikor 2007 közepén először tettük közzé javaslatunkat, néhányan azzal vádoltak minket, hogy csak a következő kormányokat kívánjuk korlátozni, magunkat pedig nem. Ez nem igaz, de értjük, sőt megértjük a bizalmatlanságot. Ennek megfelelően megoldást találtunk arra a problémára, hogy ugyan a reáladósság-szabályt a maga egészében nem lehet azonnal bevezetni, a jelenlegi kormány is engedje kétharmados erővel megkötni saját kezét a konvergenciaprogram végrehajtásának és ezáltal a hitelesség visszaszerzésének érdekében.

E törvény, megfelelő konszenzus esetén, kétharmados erővel fogja rögzíteni azokat az egyenlegcélokat és -követelményeket, amelyek a 2011-et megelőző években kikényszerítik a konvergenciaprogram fenntarthatóságával kapcsolatos célok megvalósulását. Jeles külföldi és belföldi szakértők - Lámfalussy Sándor, Kopits György -, a Magyar Köztársaság elnöke, a Nemzeti Bank és a befektetők is egyetértenek: ideje meghozni ezeket a törvényeket.

Tisztelt Országgyűlés! Nem csak szakértőkre hallgatok; saját tapasztalataimból fakadó legmélyebb meggyőződésemet osztom meg mindannyiukkal, amikor azzal fejezem be az expozét, hogy akkor válunk érett demokráciává, ha ahelyett, hogy saját rövid távú érdekeinket követve visszaélnénk a tökéletlen szabályokkal, hajlandók vagyunk olyan szabályokat elfogadni, amelyek az ország hosszú távú érdekeinek követését kényszerítik ránk.

Végül hadd mondjam el, hogy sokan támogatták munkánkat az előkészítésben. Sok segítséget kaptunk szakértőktől, független gondolkodóktól, mindazoktól, akik átérezték e javaslatcsomag jelentőségét. Külön köszönetemet fejezem ki az Országgyűlés Hivatala munkatársainak is, akik számtalan egyeztetés során a fontos ügy iránti lelkesedéssel és kikezdhetetlen szakmaisággal segítettek bennünket egyes részletek kidolgozásában. Úgy gondolom, ez az együttműködés példaértékű lehet a jövő számára is.

Végezetül szeretném azzal befejezni, hogy eljött az igazság pillanata. Váljon nyilvánvalóvá, hogy az eddigi szavak tettekké válthatók-e, ki-ki komolyan vette-e azt, amit a költségvetés egyenlegjavítása érdekében, a tartós hiánycsökkentés érdekében, Magyarország érdekében meg kíván valósítani. Ki fog derülni, hogy támogatják-e avagy sem ezeket a gondolatokat valóságos szavazással itt, a parlamentben. Remélem, hogy igen, és akkor felelősen az ország érdekében cselekszünk.

Kérem, tegyék ezt. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottságok állásfoglalásának és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetése következik, 5-5 perces időkeretben.

Először megadom a szót Szabó Lajosnak, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság alelnökének, a bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr. Parancsoljon!

(12.40)

SZABÓ LAJOS, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság 2007. XI. hó 28-ai ülésén megtárgyalta a három törvényjavaslatot. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hiszen ez mutatja meg, hogy mióta folynak már az egyeztetések, illetve mióta foglalkoznak a pártok ezzel a törvényjavaslattal. (Babák Mihály: A kormánynak kellene.) Most itt természetszerűleg az akkori bizottsági ülésről, az akkori állapotokról tudom elmondani a véleményt, majd a vezérszónoklatban tudom elmondani, hogy mi történt azóta, és hol tart ma ennek a törvényjavaslatnak az előkészítése.

Az akkori bizottsági ülésen az akkori kormánykoalíció képviselői egyetértettek abban, hogy szükség van egy ilyen szabályozásra, és lehetőség szerint az önkormányzatokkal együtt kell szabályozni a közpénzügyi felelősségről szóló törvényt. Tehát tudomásul vettük azt az álláspontot, amelyet a legnagyobb ellenzéki párt képviselt a leghatározottabban az addigi egyeztetéseken, hogy az önkormányzatokkal foglalkozó részt egy külön törvényben nyújtsa be a kormány, és külön törvényben tárgyalja a Ház, hogy ez a másik két részről szóló megállapodást ne hátráltassa.

A másik ilyen gondolat, amit az akkori kormányzati többség képviselt, hogy a közbizalom helyreállításának alkotmányos és intézményes garanciáit helyre kell állítani, meg kell alkotni ezekkel a törvényekkel. Alkotmányos garanciát, amennyiben az alkotmány kiegészül egy közpénzügyi fejezettel, illetve intézményi garanciát, amennyiben a törvénnyel létrehozunk egy valamilyen szervezetet - hiszen ekkor még az egyeztetések ott tartottak, hogy nem beszéltünk arról, hogy milyen szervezetet, egy szervezetet - a költségvetési felelősség érvényesítése érdekében.

Harmadik pontként az akkori kormányzati többség szükségesnek tartotta, hogy a költségvetés-politikai szabályok kerüljenek áttekintésre, újrafogalmazásra, új szabályok megalkotására, így kiemelt szerepet a reáladósság-szabálynak szántunk mi, amellyel érvényesíteni kívántuk azt, hogy az állam további eladósodása ne történhessen meg, természetesen a költségvetési politikai szabályok között fenntartva a kötelező ellentételezés szabályát is, ahogy a pénzügyminiszter úr az expozéjában mondta.

A negyedik pont, amit sarokpontként jelöltünk mi ki a bizottsági ülésen, és a további tárgyalásokon mi feltételként szabtunk, az volt, hogy ez a három törvény úgy legyen elfogadva, és olyan ütemezést biztosítson a bevezetése, hogy már ebben a kormányzati ciklusban érdemi lépések tudjanak történni a költségvetés tervezése, végrehajtása és ellenőrzése során e törvények alapján.

Összegzésében az akkori kormányzati többség a 2007. november 28-ai ülésen ezekkel a feltételekkel mindhárom törvényt általános vitára alkalmasnak tartotta, és általános vita után elfogadásra ajánlotta a módosításokkal együtt a parlamentnek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kisebbségi vélemények ismertetésére most megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, parancsoljon!

MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban sajnos ki kell igazítsam két ponton is a pénzügyminiszter urat. Az egyik, azt állította az expozéjában, hogy a politikai ciklusokkal van a baj. Tehát ez a választások előtti problémát mutatja, hogy akkor szalad el az államháztartási hiány, a költségvetési hiány. Sajnos azt kell mondjam, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban jelentősen és folyamatosan a szocialista kormányok alatt nagyobb volt a hiány, mint az azt megelőző polgári kormányok ideje alatt, tehát a hiánynak nem a csökkenése, hanem a növekedése volt megfigyelhető. Választástól függetlenül minden évben magasabb volt a hiány, felelőtlenül, a nemzetközi vagy a konvergenciaprogramoktól és a vállalt kötelezettségeinktől eltérően, szószegően és felelőtlenül magasabb volt. Ez az első fontos kiindulópont.

A másik, a Fidesz véleménye kapcsán két dolgot le kell szögezni. Egyrészt a Fidesznek van önálló javaslata, tehát az igazság nem úgy mérődik, hogy van egy szocialista javaslat, és aki azt nem támogatja, az mind ellene van azoknak a követelményeknek és szempontoknak, amelyeket fontosnak tartunk. Van egy szocialista javaslat és van egy fideszes javaslat, a kettő máshova helyezi a hangsúlyt. Azt gondolom, hogy a mi javaslatunk megfelelően megalapozott szakmai szempontból.

A másik pedig a hitelesség kérdése, ami döntő; az elmúlt ciklusban felelőtlen és hiteltelen gazdaságpolitika és költségvetési politika folyt, azt megelőzően a tények tekintetében pedig a polgári kormány alatt ezzel szemben sokkal konszolidáltabb és fegyelmezettebb és felelősségteljesebb költségvetési politikai folyt. Ezek megint tények, azt gondolom, a számok mutatják. (Keller László: Kétéves költségvetés!)

Az is tény, hogy az államháztartási hiány a szocialista kormány alatt 10 százalékot meghaladó lett volna, ha nincs az ígéretekkel szemben egy drasztikus megszorító csomag, teljesen szembemenve a vállalt választási programnak és kormányprogramnak, szószegő módon; ha az inflációval folyamatosan nem manipulálnának, és ezáltal többletbevételekre tesznek szert, amelyeket a parlamenti kontrollt megkerülve, alkotmányellenesen, lényegében saját hatáskörben költenek el, megkerülve és felrúgva a parlamenti demokrácia egyik alapintézményét; és ha nem lennének olyan problémák, hogy a hatástanulmányok folyamatosan hiányoznak a parlamenti beterjesztések, parlamenti törvényjavaslatok mögül.

Az előbb tárgyaltuk, ma csak, konkrétan a mai napon azt a törvényt, ami mondjuk, ugyancsak nem tartalmazott hatástanulmányokat és világos számításokat arra nézve, hogy a törvény mit jelent erre az évre, mit jelent a jövő évre. Tehát nem beszélni kell, hanem csinálni kell, ez a döntő része, mert most azért kell törvényt hoznunk, mert a szocialista kormány folyamatosan és tartósan felrúgta a törvényeket, felrúgta a nemzetközileg vállalt kötelezettségeket, és felelőtlen gazdaságpolitikát folytatott. Egy normális országban nem lenne szükség erre a törvényre, mert normális esetben a kormány betartja a törvényeket, normális esetben a kormány felelősen gazdálkodik, normális esetben a kormány nem manipulálja az adatokat mind itthon, mind külföldön. Sajnos nem ez a helyzet. Az önkormányzatok eladósodása egy olyan kérdés, ami megint a szocialista kormányok gazdaságpolitikájának és költségvetési politikájának hatására alakult ki, és azt gondolom, hogy ezt nem lehet ettől függetlenül megvizsgálni.

Néhány alapelvet fontosnak tartanánk a törvény és egyáltalán a közpénzügyi szabályozás tekintetében, a normák megfogalmazásában. Az első alapelv: nyilvánvalóan a szervezetnek függetlennek kell lennie a kormányzati hatalomtól, máskülönben nem tud kontrollt gyakorolni.

A másik: minél kisebb működési költségűnek kell lenni. Itt egy jelentős különbség van, mi nem nagy apparátusban gondolkodunk, hanem egy kis tanácsban gondolkodunk, amely a megfelelő szakmai véleményével világossá tenné azt, ha a kormány nem megalapozott vagy szakmailag nem megfelelő költségvetést és államháztartást terjeszt be a parlament elé. A hatáskörök pontos tisztázását is fontosnak tartjuk. Egyetértünk abban a pénzügyminiszter úrral, hogy a 2009-es évre is vonatkozzon ez a szabályozás, hiszen a kormányok a választási évben szokták felelőtlenül megnövelni a kiadásaikat. A kiadási plafonok mellett vagyunk ugyanakkor, és nem pedig a reáladósságnál, ami nehezen értelmezhető, és utólag állapítható meg pontosan. Nem értünk egyet azzal az önkormányzati gazdálkodással, amely lényegében azt jelenti, hogy alágyújtunk egy kuktának, majd megpróbáljuk rányomkodni a fedelét. Szét fogja vetni nyilvánvalóan, ha gyújtunk, tüzelünk alá; ha ugyanis újabb feladatokat adunk, újabb pénzeket vonunk el az önkormányzatoktól, akkor ne csodálkozzunk, hogy azok a megszorítások mellett a hitelfelvételhez nyúlnak, mert ez a felelőtlen kormányzati politikának a következményeként áll elő, és nem az önkormányzat gazdálkodásának hiányosságai miatt csupán.

Tehát az önkormányzatok gazdálkodásának egészét át kellene tekinteni, csupán egy ilyen presszióval, hatalmi centralizált presszióval nem lehet eredményt és tartós eredményt elérni, márpedig tartós eredményre lenne szükség.

Összefoglalóan azt kell mondjuk egyébként, hogy egy törvény, egy jó törvény szellemisége nagyon fontos lenne, fontos visszatartó ereje lenne. A jelenlegi előterjesztés kapcsán számos koncepcionális vitánk van, ugyanakkor a legfontosabb, hogy nem beszélni kell, hanem csinálni. Olyan törvényeket kell benyújtani, amelyek mögött ott vannak a hatástanulmányok, olyan költségvetéseket kell benyújtani, amelyek felelősek és megalapozottak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és olyan gazdaságpolitikát, amely a magyar társadalom és a gazdaság felemelkedését szolgálja, nem pedig ezzel ellentétes, amit tapasztalhatunk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatról az önkormányzati bizottság kialakította az állásfoglalását.

(12.50)

A bizottság ülésén ugyanakkor kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. A bizottság állásfoglalásának ismertetésére most megadom a szót Balogh József képviselő úrnak, a bizottság alelnökének. Parancsoljon!

BALOGH JÓZSEF, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Pénzügyminiszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Múlt év november 28-án tárgyalta meg az önkormányzati és területfejlesztési bizottság az előterjesztést, és az előterjesztők kérésére a három törvényjavaslatot egy napirendi ponttá vontuk össze; ez egyébként a bizottság támogatásával találkozott. A három törvény a helyi önkormányzatokról szóló törvény, a költségvetési felelősségről és az alkotmány módosításával kapcsolatos törvénymódosítás volt.

Az összefoglaló vélemények azt tükrözték, hogy az Állami Számvevőszék által még az elmúlt év közepén beterjesztett közpénzügyi téziseket az Országgyűlés elfogadta, a beterjesztett javaslatok, törvénymódosítások a bizottság véleménye szerint ezen tézisekkel összhangban álltak. A tézisekben szereplő javaslatok több olyan témát érintettek, amelyek végül is összhangban állnak azokkal a törekvésekkel, amelyeket a kormány beterjesztett. Az egyik a költségvetés és a zárszámadás készítésének kérdése, a másik a költségvetési egyensúly, tehát a költségvetési politikával kapcsolatos alapvető szabályok rögzítése. És természetesen az alkotmánymódosítás is önmagában véve kétharmados többséget igényel, illetve az önkormányzati törvény szintén kétharmados többségigényű, a harmadik törvény pedig a költségvetési felelősségről szóló törvény, amely az alkotmány beterjesztett módosítása értelmében szintén kétharmados többséget fog igényelni. Ebben a törvényben pedig létrejönne a Törvényhozási Költségvetési Hivatal mint szervezet, amely teljesen új intézmény a magyar államrendszerben. Ennek az alapvető szabályait rögzíti a törvény, és a hivatal elnökének megválasztását szintén kétharmados többséghez fűzi.

A továbbiakban, miután a hivatal létrejönne, és ezeket a szabályokat elfogadja az Országgyűlés, onnantól kezdve a költségvetés elfogadásának procedúrájában további kétharmados szavazások már nem kerülnének elő. Tehát egyszerűen fogalmazva: kétharmados lenne a rendszer, de feles működési szabályokkal. Tehát a fő cél az államháztartás központi alrendszerére vonatkozó szabályok esetében egyrészt az átláthatóság növelése, másrészt pedig a fenntarthatóság biztosítása. Ennek a részleteibe nyilván nem mentünk bele, hiszen általános vitára való alkalmasságról van szó, de a törvényjavaslathoz mellékelve van az általános indokoláson túlmenően jogi, gazdasági hatásvizsgálat is.

Az önkormányzatok esetében a fő problémát ott látja a kormány - amelynek véleményével egyetértünk -, hogy amennyiben a közpénzügyi felelősség szóba kerül, az államháztartás eme igen lényeges alrendszerére is nyilván vonatkoztatni kell ezt. Az önkormányzatok esetében az a tendencia figyelhető meg, hogy az utóbbi években valóban erőteljes eladósodási folyamat indult el, ez tagadhatatlan, és azok a hitelfelvételi korlátok, amelyekre az önkormányzati törvény jelenleg hatályos előírásokat tartalmaz, ez úgy tűnik, hogy hézagos, lukas, és nem alkalmas arra, hogy a hosszú távú eladósodási folyamatot megakadályozza és meggátolja. Ennek részleteibe hadd ne menjek bele. A lényeg, hogy a jelenlegi szabály bevételhez köti az önkormányzatok hitelfelvételi lehetőségét, az új javaslat pedig a szabad forrásokhoz kívánja kötni az éves kötelezettségvállalás mértékét, azzal együtt, hogy ezt minden évben természetesen újra kellene számolni.

Az elhangzott vitában vitatémát képezett, hogy a szabad forrásnak a 80 százaléka a javasolt hitelfelvételi korlát, hogy az nem lehetne-e vajon 75, vagy esetleg emelni kellene, ez még eldöntendő a részletes vitában, illetve annak szükségessége merült fel, hogy bizonyos átmeneti rendelkezési időszakot határozzunk meg, átmeneti szabályokat határozzunk meg a hatálybalépés idejéig. Fölvetődött több esetben bizonyos kockázati elemek figyelembevétele, de az végül is a szabályozás elemét nem képezheti, minden esetben az adott időszakban kell ezeket mérlegelni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Összességében általános vitára 16 igen és 6 nemleges szavazattal a bizottság alkalmasnak tartotta. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor 40-40 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor.

Legelőször megadom a szót Szabó Lajosnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. (Babák Mihály Szabó Lajoshoz: Miért nem mész fel az emelvényre? Hadd lássunk!)

SZABÓ LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Előrebocsátom, hogy a 40 percet nem feltétlenül fogom kihasználni, hiszen ha körülnézek itt a teremben, sőt ha a páholyban Pongrácz úrra nézek, akkor csupa olyan arcot látok azok között, akik itt ülnek a teremben, akikkel már tavaly október óta talán többet találkoztunk, mint a családtagjainkkal. Tállai képviselő úr szokta mindig mondani, hogy többet látott ezen a héten, mint a feleségét, hiszen annyit egyeztettünk ezekről a törvénytervezetekről.

És rendhagyó módon itt tényleg hadd kezdjem a magam és a szocialista frakció nevében a köszönet hangjával mindazoknak, akik ennek a három törvénynek az előkészítésében részt vettek, és erről a három törvényről olyan kitartással folytatták az egyeztetéseket, és azt hiszem, hogy nagyon korrekt egyeztetések, nagyon korrekt szakmai egyeztetések folytak erről a három törvényről. Ha a parlamenti patkó bármely oldaláról beszélünk, ez megállapítható.

És ami nagyon fontos, ezt a három törvényt felesleges politikai vita, felesleges politikai polémia a sajtó hasábjain sem kísérte, hiszen az egyeztetésben részt vevők nagyon fegyelmezetten tartották magukat ahhoz, hogy számukra ez a törvény, ezek a törvények fontosak. Fontosabb a politikai haszonszerzésnél az, hogy a lehető legvégső időpontig tartsuk meg a lehetőségét annak, hogy ezeket a törvényeket el tudjuk fogadni, és ezért kimondottan szakmai egyeztetések folytak, és a szakmai egyeztetésekről az előzetes megállapodásoknak megfelelően vagy közösen, vagy egy kijelölt személy útján tájékoztattuk a sajtót, és ennek köszönhető, hogy erről fölösleges politikai polémia, ami lehetetlenné tette volna azt, hogy ma itt a Házban tényleg szakmailag tudjunk erről a törvényről tárgyalni, nem volt.

Úgy gondolom, és ez személyes véleményem, hogy a múltra nézve megállapodást, egyezséget kötni nem tudunk. Ha itt elkezdünk arról beszélni, hogy kinek az idejében hogyan, miként szaladt el a költségvetési hiány, hogyan alakult az államadósság, milyen volt a gazdaságpolitika, akkor mindenki talál egy eggyel előbbre való dátumot, amire vissza tud mutogatni, és abból megállapodás nem lesz. Én nem tartanám egy jó útnak, ha ebbe az irányba mennénk el.

A jövőre nézve viszont - lehet, hogy nagyon naiv és idealista az én szemléletem - lehet megállapodásokat kötni. És úgy gondolom, ez a három törvény jó alap arra, hogy a jövőre nézve kössük meg a megállapodásokat. Jó alap arra, ha egyetértünk azzal, hogy a költségvetési hiány növekedésének ciklikusságát a jövőre nézve meg kívánjuk állítani, meg kívánjuk akadályozni. Jó alap arra, ha azt tudjuk mondani, hogy abban egyetértünk, hogy a jövőre nézve az államadósság növekedését kordában kívánjuk tartani, éppen az egyes nemzedékek közötti generációk közötti szolidaritás jegyében.

(13.00)

Jó alap arra ez a törvény, ha azt mondjuk, hogy a jövőre nézve a közbizalom helyreállításának folyamatát meg kívánjuk gyorsítani. Mert valóban, biztosan igaz, amit rengetegszer hallottam ezeken az egyeztetéseken az MDF-et képviselő kollégától, hogy "egy normálisan működő országban valószínűleg nem lenne szükség ilyen törvényekre", de nemzetközi példák mutatják, hogy más, nálunk jóval normálisabban működő országokban is vezettek be ilyen intézkedéseket. Azt mondom, a jövőre nézve meg lehet abban állapodni, ha a Magyarországgal szembeni közbizalmat egy rövidebb idő alatt helyre tudjuk állítani egy ilyen törvénnyel, és nem kell ahhoz 3-4 kormánynak folyamatában mindig igazolnia, bizonyítania azt, hogy betartja azokat a számokat, amelyeket elhatározott, hanem ezt az időszakot egy ilyen törvénnyel le tudjuk rövidíteni, akkor ez pénzben is rengeteget számíthat nekünk. Hiszen ez a bizalom pénzben is meg tud fogalmazódni. És ha ennek a pénznek csak egy részét fordítjuk arra, hogy ennek a bizalomnak a megtestesítőjét, a hivatalt vagy bármilyen más intézményt létrehozunk, amire szükség van, már megéri. Számomra a legfontosabb az, hogy ez a törvény megteremtheti a lehetőséget arra, hogy a jövőre nézve megkössük ezeket az egyezségeket, ami minden magyar állampolgárnak érdeke.

Honnan indultunk mi, amikor erről a törvényről tárgyaltunk, és hová jutottunk ma, amikor erről a törvényről tárgyalunk? Most az MSZP vezérszónokaként az MSZP álláspontját fogom elmondani természetszerűleg. Ha odaállítanának, hogy mondjam el a Fideszét, a KDNP-ét vagy az MDF-ét, vagy az SZDSZ-ét, azt is el tudnám mondani, mert annyiszor hallottam már. Azt hiszem, így vannak ezzel azok a kollégák is, akik részt vettek ezeken az egyeztetéseken. Ahogy a bizottsági előterjesztésben is mondtam, mi szükségesnek tartottuk ezt a szabályozást már a benyújtás pillanatában is. Szükségesnek tartottuk azt, hogy a közbizalom helyreállításának érdekében egy közpénzügyi fejezettel egészüljön ki az alkotmány. Szükségesnek tartottuk azt, hogy legyen egy intézményi megjelenítése a közbizalom helyreállításának. Legyen valamiféle intézmény, amely a mindenkori kormányoktól függetlenül, a parlament által létrehozva egy szakmai kontrollt tud gyakorolni a költségvetés készítésének folyamata fölött, hozzáteszem, úgy, hogy az ÁSZ feladatai lényegesen ne csorbuljanak.

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Szükségesnek tartottuk azt, hogy a költségvetés-politikai szabályok megalkotása során egy új elem kerüljön be, amely az államadósság reálértékének növekedését megakadályozza, ezért támogattuk a reáladósság-szabályt, ami egy nemzetközileg új, tehát a nemzetközi gyakorlatban sem ismert, de nemzetközi és hazai szakértők által is figyelemre méltónak tartott szabályozási forma volt. Az ütemezésnél pedig kezdettől fogva azt tartottuk fontosnak, hogy már a 2009-es költségvetés elfogadásakor érdemi szabályok tudjanak működni ebből a szabályozásból. Természetszerűleg ennek a bevezetését egy kicsit hátráltatja az a tény, hogy különféle belpolitikai események miatt csúsztattuk, közös megegyezéssel csúsztattuk ezen törvények tárgyalásának megkezdését a parlamentben. Hiszen megállapodás volt köztünk, hogy a március 9-ei népszavazás előtt érdemben nem volt olyan helyzet ebben a Házban, hogy erről politikai indulatoktól mentes vitát lehetett volna folytatni.

Szándékaink szerint egy kicsit előbb kezdtük volna meg a parlamenti vitát ezekről a törvényekről. De a szakmai egyeztetéseken mindig merültek fel újabb igények, újabb megállapodást módosító indítványok, amelyeket mi is úgy ítéltünk meg, hogy tárgyaljunk róluk a szakmai egyeztetéseken, és a lehető legkésőbbi időpontban, azaz a mai napon kezdődjön meg ez a vita, ami még elvi lehetőséget biztosíthat arra, hogy a tavaszi ülésszakon elfogadott törvény is legyen ebből a három törvényjavaslatból.

Hol tartunk mi ma az MSZP álláspontjában ahhoz képest, ahonnan indultunk? Az alkotmánynál mi azt tartjuk fontosnak, és itt, úgy gondolom, a Fidesz, KDNP, SZDSZ, MDF, MSZP frakciója egyetértett az egyeztetéseken abban, hogy az alkotmánymódosításból ki kell venni azokat a passzusokat, amelyek korlátlan értelmezési lehetőséget adtak volna az Alkotmánybíróságnak bizonyos költségvetési folyamatok megítélésénél, ami a mindenkori kormányok munkájában problémát okozott volna. Tehát ezzel egyetértünk, támogatjuk, hogy ezek kerüljenek ki. (Dr. Hargitai János: Melyek ezek?) Nekünk az alkotmánynál az a fontos, hogy a költségvetési felelősségről szóló törvény kétharmados törvényként kerüljön elfogadásra, demonstrálva azt, hogy ez a mindenkori kormányokon túl egy nagyobb egyetértéssel fogadható el, vagy az 50 százaléknál nagyobb egyetértéssel van elfogadva, és csak azzal módosítható. És fontosnak tartottuk azt, hogy ennek megfelelően az új intézmény létrehozása, illetve az ottani vezetők jogállása is az alkotmányban legyen szabályozva, analogikusan az eddigi ilyen intézményekkel.

A költségvetés-politikai szabályoknál tudomásul vettük a legnagyobb ellenzéki párt szakmai felvetéseit, és készek vagyunk arra, hogy az általunk és a kormány által támogatott reáladósság-szabályon kívül a kiadási korlát is kerüljön beépítésre a törvénybe. Hiszen véleményünk szerint ezek nem egymást kizáró, hanem egymás mellett megélő pontosító szabályokként tudnak működni. Ahogy a számítások is mutatják, illetve bemutatásra került a rendszer működésénél, a reáladósság-szabály és a kiadási korlát egymás mellett megél, pontosítja a rendszert. Természetesen továbbra is fenn kívánjuk tartani a kötelező ellentételezés szabályait.

A harmadik pont, ami nálunk alapfeltétel: az intézmény szerepe. Direkt nem mondok hivatalt, direkt nem mondok tanácsot vagy biztost, vagy bármi mást, hanem intézményt vagy személyt, ami vagy aki ezt a szerepet betölti. Mi itt tudomásul vettük, sőt mi is kezdeményeztük, hogy ez az árumegállító jog kerüljön ki a jogok közül, ne korlátozza a parlament, ne korlátozza a mindenkori kormányok mozgásterét egy ilyen árumegállító jog. De azt mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy a hivatal a makro-előrejelzések készítéséért legyen felelős, és a hivatal véleményezze a költségvetést. Ez a minimális elvárásunk a hivatallal szemben. Ahogy az ÁSZ a Pénzügyminisztériummal együtt közösen kiadta azt a tevékenységi listát, amiben a hivatal és az ÁSZ megosztja egymás között a feladatokat, azt teljes mértékben el tudjuk fogadni, és támogatni tudjuk.

(13.10)

A 4. pontban továbbra is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy ezeket a törvényeket úgy kell elfogadni, és ezeknek a törvényeknek a bevezetését olyan ütemezéssel kell végrehajtani, hogy még ebben a ciklusban, ebben a kormányzati ciklusban a költségvetés tervezésekor érdemi feladatok tudjanak megvalósulni, és érdemi változások lépjenek életbe.

Összefoglalva azt tudom mondani, hogy akik a szakmai egyeztetéseken részt vettek, nyugodt lelkiismerettel mondhatják azt, hogy ameddig a szakmai egyeztetéseken el lehetett jutni, eljutottunk, amit a szakmai egyeztetéseken meg lehetett fogalmazni, megfogalmaztuk. Most a politikai szándékon múlik, hogy ezeknek a szakmai egyeztetéseknek az eredményei átkerülnek-e a törvénybe, a politikai szándékon múlik, hogy ezek a törvények a megfelelő szakmai egyeztetés után a megfelelő módosításokkal elfogadhatóak-e, és a jövőre nézve ezeket az egyezségeket meg lehet-e kötni mindannyiunk érdekében.

A mi részünkről a szakmai megállapodási szándék után a politikai megállapodási szándék is megvan. Készek vagyunk arra, hogy a szakmailag előkészített módosító indítványokat ötpárti módosító indítványként a parlamenthez benyújtsuk, tehát mi készek vagyunk aláírni ezeket a módosító indítványokat. Készek vagyunk arra, hogy ezeket a törvényeket ezen módosításokkal együtt úgy fogadjuk el, hogy még ebben a kormányzati ciklusban érdemi módosítások történjenek a költségvetés tervezésekor. Ehhez kérek a szakmai előkészítő tárgyalásokhoz hasonló korrekt partnerséget és munkát itt a többi parlamenti párt részéről is a parlamentben.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Most megadom a szót Tállai András képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.

TÁLLAI ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nagy horderejű törvénycsomag van előttünk, hiszen nem tudom, mikor tárgyalt a parlament utoljára olyan törvénycsomagot, amelynek három törvényjavaslat a része, amely mindhárom kétharmados többséget igényel, az eredeti elképzelések szerint a parlamenti elfogadás feltétele a kétharmados többség.

Az is nagyon érdekes, hogy hogyan került ez a törvényjavaslat az Országgyűlés elé, hiszen még tegnap úgy jöttünk föl Budapestre, az Országgyűlés ülésére, hogy csak egyetlenegy törvényjavaslatot fogunk ma tárgyalni, és megdöbbenéssel hallottam a tegnapi nap során, hogy nem a kormány, hanem az MSZP-frakció kezdeményezésére még a mai napon meg kell hogy tárgyaljuk az önkormányzati törvényjavaslatot és az alkotmányról szóló törvényjavaslatot is. Valószínűleg ez az oka annak, hogy például az alkotmányügyi bizottság nem is tudott véleményt alkotni. Tehát ez már jelzi, hogy bizonyos zavarok vannak a kormányoldalon is a tekintetben, hogy a törvényjavaslatok támogatottsága és az elfogadottsága a parlamentben várhatóan mit is fog jelenteni, hiszen ilyen horderejű törvényjavaslatnál elvárható lenne, hogy egységes legyen, mondjuk, a kormánypárti frakció és a kormány álláspontja.

Tisztelt Országgyűlés! Én azzal kezdem, hogy fölteszem azt a kérdést, miért van szükség ma Magyarországon arra, hogy közpénzügyi törvénycsomagról, alkotmánymódosításról, önkormányzati törvény módosításáról tárgyaljon az Országgyűlés a közpénzek felhasználása terén. És úgy zárójelben teszem fel azt a kérdést, hogy miért nem volt szükség, mondjuk, 1998-2002 között arra, hogy egyáltalán a közvélemény ezzel a kérdéssel, hogy szükség van-e közpénzügyi törvényre, egyáltalán ennek a szabályozására, akkor miért nem foglalkozott a közvélemény és a politika ezzel a kérdéssel.

Megpróbálok választ adni, mégpedig olyan válaszokat kerestem, hogy az MSZP-SZDSZ közös kormányzás döntéseiből, amelyek a közpénzek felhasználására vonatkoztak, megpróbálok azokból néhány példát elmondani, nem időrendi sorrendben, hanem csak úgy emlékeztetésképpen, és talán el fogunk oda jutni, hogy miért van szükség ma erre a kormánypártok által is nagy jelentőségűnek és fontosságúnak mondott törvénycsomagra.

Induljunk el onnan, hogy a választási ígéretek 2002-ben elég nagyra sikeredtek, és azt követően, egy vehemens kormányfővel az élen, azonnal megkezdődött a választási ígéretek végrehajtása. Ezzel egyébként semmi probléma nincsen. A probléma az volt, hogy mint kiderült, ezek a választási ígéretek és később a döntések olyan elemeket tartalmaztak, amelyeknek nem volt meg a fedezete Magyarországon. Ilyen volt az 50 százalékos bérfejlesztés a közszférában, a családi pótlék emelése és még sorolhatnám. Tehát az első időrendi lépés az volt, hogy egy felelőtlen pénzügyi döntést hozott az akkori kormányzat.

Csak példaként említem meg, végig vitát váltott ki az országban az, hogy szükség van-e ilyen ütemű autópálya-építésekre, szükség van-e ilyen méregdrágán autópályát építeni, hiszen láthatjuk, hogy a környező országbeli árak többszöröséből tudtunk mi egy kilométer autópályát előállítani, vagyis azok, akik ezt építették. Szükség volt-e ilyen felelőtlenül, eszetlenül előrerohanva az országot, ki tudja, hány évtizedre eladósítani ezekkel az autópálya-építésekkel, az infrastruktúra csak egy szűk metszetének a fejlesztésével?

Aztán fölteszem azt a kérdést, hogy mit okozott Magyarországon az a döntés, amikor a kormányzó többség a minimálbérre azt mondta, hogy a jövőben nem kell utána adót fizetni. Persze én most nem azokról az emberekről beszélek, akiket ez pozitívan érintett, hanem hogy az országot hogyan érintette, és ennek milyen következménye lett. Meggyőződésem, hogy ma az adórendszer átalakításának egyik korlátja ez a döntés. (Keller László: Megszavaztátok. - Dr. Hargitai János: Nem ment simán.) Láthatjuk, hogy ma több mint másfél millió ember minimálbérre vagy akörüli összegre van bejelentve. Egy teljesen nyilvánvalóan rossz döntésről van szó. Most közpénzügyi és költségvetési szempontból beszéljünk, ne a népszerűségi dologról, mert népszerű könnyen lehet az ember, csak mindig meg kell nézni, hogy mi annak a következménye.

Most ott tartunk, hogy ma Magyarországon mindenkinek az a célja, hogy minimálbérre vagy egy-kétezer forinttal vagy ötezerrel, tízezerrel magasabbra bejelenti őt magát meg az alkalmazottját, aztán mindenki békén hagyja. Csak egyvalaki jár rosszul, az állam, merthogy elmarad az adóbevétel. Annak nem is mondom az igazságtalan részét, hogy az adókedvezmények tekintetében ezek az emberek kimaradnak, és nem tudják igénybe venni; ez különösen akkor volt fájó, amikor még volt családi adókedvezmény.

Aztán ugyanezen időszakra esik, ha visszaemlékezünk, az áfavisszatartás, hiszen Magyarországon megtörtént az a dolog, hogy a törvényeket csak a vállalkozókra és az adóalanyokra néztük kötelezően, mert hogyha neki, a vállalkozónak 20-a volt a fizetési határideje, akkor 21-én vagy 22-én esetleg már ott volt a számláján az inkasszó, de az állam magára nézve nem nézte kötelezőnek azt, hogy ő tartozik a vállalkozónak, és hogy ő is a törvény szerinti határidőre kifizesse. Vállalkozók ezrei kerültek súlyos likviditási helyzetbe, bizonyos vagyok abban, hogy sokuknak a felszámolást is jelentette a vállalkozása tekintetében.

Aztán, ahogy továbblépünk, érdemes lenne megvizsgálni azt, hogyan kerültünk mi ide, és miért fontos most annyira az MSZP-kormánynak ez a törvénycsomag. Tehát visszakérdezek én, hogy ha ezeket nem döntötte volna el akkor a kormány vagy Országgyűlés, szüksége lenne-e ilyen sürgősen és ilyen vehemensen most erre a közpénzügyi törvénycsomagra. Számoljuk ki, mennyi volt az az összeg, amit az MSZP-SZDSZ-kormány az elmúlt időszakban a teljesítmény nélküli jövedelmek kifizetésére fordított!

(13.20)

Amit még egyszer hangsúlyozok, én most nem társadalmi szempontból közelítek, ez mindig mindenkinek jól jön. Csak a probléma az, hogy a kormányzás nemcsak a népszerű döntések meghozatalát jelenti, nemcsak azt jelenti, hogy az embereknek a számlájára utalom a pénzt, és a postással küldöm a pénzt, hanem azt is jelenti, hogy mit is jelent ez majd az országra nézve. Ezt felejtette el mindig megnézni, akár Medgyessy Péter volt a miniszterelnöke ennek a kormánynak, akár Gyurcsány Ferenc.

Aztán ha tovább vizsgáljuk az akkori döntéseket, akkor láthatjuk, hogy törvénytelenségek, jogszabálysértések jellemzik az akkori közpénzügyi gazdálkodást. Egészen odáig ment az MSZP-SZDSZ-kormány, hogy az Európai Uniónak nem a valós adatokat közölte, a köztársasági elnöknek nem a valóságos gazdasági helyzetről küldte meg az adatokat, és egészen megtörtént az is, hogy a választások előtt 2006-ban, hiába jogszabály írta elő, hogy ki kell mutatni, meg kell mondani a nyilvánosságnak, hogy mennyi az adott évi költségvetési felhasználás, a pénzügyminiszter úgy döntött, hogy arra ráérünk majd a választások után, mi több, még el is mondta, hogy nem akarja vele a választásokat befolyásolni. Utólag tudtuk meg, hogy ez mit is jelentett valójában.

Aztán az is elgondolkodtató, hogy hogyan mer egy kormány olyat tenni, hogy ötéves adócsökkentési programot hirdet meg, ahol cinkostársul hívja a parlamenti többséget, ezt 2005 őszén meg is szavazza a parlament, és lám, lám 2006 nyarára megvilágosodik a régi-új kormány, hogy ennek nincs meg a fedezete, és ezt a törvényjavaslatot visszavonja.

Csodálkozunk-e ezt követően azon, hogy az Európai Unió országai közül ma Magyarország ellen van egyes-egyedül hiányrendezési eljárási folyamat? Magyarországot késztetik arra, hogy visszafizessen elnyert európai uniós pénzeket. El tudom képzelni, amikor a pénzügyminiszter úrnak Brüsszelbe kell menni, hogy milyen érzés a többi huszonhat pénzügyminiszterrel leülni egy asztalhoz, és ott szégyenkezni, mert ez az ország számára ezt jelenti.

Hová vezetnek ezek a felelőtlen, átgondolatlan, következmény nélküli döntések? Odavezetnek, hogy az ország elveszti a hitelét, odavezetnek, hogy az országban élők elvesztik az állammal szembeni bizalmukat - az, hogy a kormánnyal szemben elvesztik, azt hiszem, hogy ez már nem mostani keletű, ez már régebbi keletű dolog -, és odavezet, hogy akkora a bizalmatlanság az országban az Országgyűlés és a kormányzat irányában, hogy az emberek többsége azon gondolkodik, hogy máshol kíván adózni, és máshol próbálja az életét, akár mint vállalkozó, akár mint magánszemély újrakezdeni, lásd például a Szlovákiába áttelepült magyar vállalkozásokat.

Összességében azt lehet mondani, hogy most jutottunk el oda, hogy annak a politikának, amelynek a lényege, hogy a közpénzeket úgy kell felhasználni, hogy lehetőleg minél több szavazatot szerezzek, és annak mindegy, hogy mi az ára, ennek a politikának, legalábbis ezt mondják a most kormányzók, hogy ennek most már ők maguk is véget szeretnének vetni. Azonban ahhoz, hogy ezt meg tudják valósítani, szükségük van az ellenzékre, szükségük van az ellenzék támogatására, szükségük van az ellenzék szavazatára. Úgy gondolom, először azt tisztázzuk, hogy az ilyen közpénzügyi politizálás hova vezet, és annak mi a következménye.

Az a felfogás, amely szerint egy kormány bármikor bármilyen közpénzt felhasználhat és elhasználhat, az, hogy a költségvetési hiányok azért szaladnak el, mert általában a kormánytól függő túlköltekezés történik az adott kiadási tételeken, annak egyenes következménye az, ahová ez az ország így jutott.

Ha még mindezt melléteszem, mert most csak a közpénzügyekkel kapcsolatos döntésekről beszéltem, ha melléteszem, hogy az országban lényegében az áremelkedés, az infláció mértéke nem csökken, hozzáteszem, hogy az országnak az adóssága mind a mai napig nő, növekszik, és hozzáteszem azt, hogy az Európai Unióban Magyarországon a legkisebb a gazdasági növekedés, valamint azt is hozzáteszem, hogy Magyarország az egyik olyan ország, ahol a legmagasabbak az adó- és járulékterhek, akkor joggal vetődik föl a kérdés, hogy mit csinált ez a kormány gazdasági szempontból ebben az országban az elmúlt hat évben. Két kézzel szórta a pénzt, elvesztette az Európai Unió, a saját lakosainak, adóalanyainak, vállalkozásainak, családjainak a bizalmát, ugyanakkor fölemelte az adókat, fölemelte a járulékokat, és most kéri a parlamentet és az ellenzéket, hogy itt az idő, eljött a pillanat, segítsetek. Segítünk, de ennek természetesen feltételei vannak.

Fölteszem azt a kérdést: '98 és 2002 között miért nem az volt a parlamenti képviselőknek minden második szava, hogy konvergenciaprogram? Pedig higgyék el, akkor is volt konvergenciaprogram. Miért nem kellett akkor a parlament elé jönni közpénzügyi törvénnyel? (Göndör István közbeszólása.) (Keller László: Jó helyzetben vették át a kasszát.) Tetszenek tudni, akkor hogyan alakultak a makrogazdasági mutatók? Elárulom. Az államadósság a GDP-hez mérten 60 százalék fölött volt '98-ban. (Közbeszólások.) 52 és 53 százalék közé esett le abban a négy évben, és 2002-nek a végén ennyi volt. Az infláció mértéke 2002-re 5,2 százalék volt. Amikor átvette a, nem mondom ki, milyen kormány, mert az aztán indulatokat vált ki itt a képviselőkben, az egyik kormány, amely akkor volt '98 és 2002 között, 18 százalékkal vette át, 5,2 százalékkal adta át az infláció mértékét. Érdekes módon, bármilyen hihetetlen, ha a GDP-növekedés átlagát is megnézzük, akkor a jelenleginek minimum négy-ötszöröse még átlagában véve is a négy év alatt. (Babák Mihály: Lehet rajta nevetni, de igaz.)

Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Megértem én a kormány akaratát. Mindennek van egy határa, tehát ezt be kellett látni, hogy ennek véget kell vetni. Ezt elfogadom. Azonban egy kicsit tessenek már magukba szállni, és föltenni azt a kérdést, hogy ma Magyarországon ilyen horderejű törvények meghozatalához, ráadásul így, hogy a kormány be se terjeszti, az MSZP-frakció kér szavazást róla itt a parlament előtt, ennek van most itt biztosan a politikai ideje? Tehát hogy ez a politikai helyzet, ez az, amikor az emberek többsége úgy akar rendet tenni...? Nem közpénzügyi törvénnyel akar, hanem előrehozott választással akar rendet tenni az országban, hogy előrehozott választással akarja a közpénzügyek felhasználását is egyébként rendezni, és nem pedig úgy, ahogy most azt önök javasolják.

A második kérdés, amit fölteszek negyedóra után (Keller László: Eddig még semmit nem mondtál.) - hiszen van bőven időm, hiszen 40 percre emelkedett tegnap a parlament döntése által a felszólalási idő -, hogy mi is az önök által beterjesztett törvényjavaslat célja, és hogyan került ide ez a törvényjavaslat. Akkor itt szeretném gyorsan elmondani, nehogy azt higgyük, hogy az előttünk álló törvényjavaslat bármiféle konszenzust is takar. A következő történt ugyanis. Az elmúlt év júliusában valóban elkezdődtek a tárgyalások, szépen haladtak, és eljutottunk addig, hogy már esetleg egy törvényjavaslat szövegével is meg tudunk ismerkedni, mígnem az egyik szép egyeztetési napon bejelentette a pénzügyminiszter, hogy ő holnap ezt a kormány elé szeretné vinni, és elképzelhető, hogy pénteken már az Országgyűlés elé fog kerülni a törvényjavaslat. Mi ott hevesen tiltakoztunk, hogy nem erről volt szó, itt nincs alapkérdésekben konszenzus és egyezség. Senkit nem érdekelt, akkor nem számított egyébként, hogy mit mond a Fidesz és mit mondanak a többi pártok, ment végig a maga útján, és két nap múlva már a parlament előtt volt a törvényjavaslat.

(13.30)

Az, hogy nem kezdte meg az Országgyűlés a vitáját, teljesen nyilvánvaló, hiszen ez már akkor kudarcra volt ítélve, és nem a szándék miatt, hanem elsősorban a tartalma miatt.

Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat céljával egyet lehet érteni. Egyértelmű célja az, hogy a költségvetés egyensúlyát, egyenlegét javítsa, a hiányt csökkentse, az eladósodás növekedését megállítsa, és egyértelműen olyan intézményi és szabályozási környezetet hozzon létre a költségvetés elfogadása, felhasználása és módosítása kapcsán, amely mindenki számára érthető, átlátható. Én azt gondolom, ezekkel a célokkal alapvetően egyet kell és egyet lehet érteni.

Azonban engedjék meg, hogy nem a Fidesz által mondott véleményt, hanem néhány nemzetközi szervezet, hazai szervezet véleményét a benyújtott törvényjavaslatról elmondjam. A Nemzetközi Valutaalapnak nagyon egyértelmű a véleménye, azt mondja, hogy az a reáladósság-szabály, amihez érthetetlen módon nagyon-nagyon ragaszkodik a Pénzügyminisztérium, nem átlátható és nem transzparens. Ez a Nemzetközi Valutaalap véleménye.

De nézzük meg, hogy mi a véleménye a Magyar Nemzeti Banknak ugyanerről a kérdésről: azt írja, hogy a reáladósság-szabálynak ugyan vannak előnyei, mert a fiskális politika közép- és hosszú távú fenntarthatóságára koncentrál, a hátránya ugyanakkor, hogy nem egy közismert fiskális szabály, amelynek az előterjesztésben leírt működése meglehetősen bonyolult és nehezen kommunikálható. Emellett a szabály nem tartalmaz semmi célkitűzést a nemzetközi mércével magas hazai újraelosztási arány csökkentésére vonatkozóan.

Véleményünk szerint - tehát mondja a Magyar Nemzeti Bank - az elmúlt évek sorozatos költségvetési elcsúszásai miatt erodálódott fiskális hitelesség helyreállításában rövid távon célravezetőbb lehet egy egyszerűbb és ezáltal könnyebben kommunikálható és számon kérhető fiskális szabály. Egyetértve az IMF szakértőinek véleményével, jelen helyzetben az MNB is erősebbnek, egyszerűbbnek és transzparensnek tartja a kiadási oldalra vonatkozó szabályokat a javaslatban megfogalmazott reáladósság-szabálynál. Véleményünk szerint nincs alternatívája annak, hogy a közeljövőben a kiigazítás nagyobb része a kiadási oldalon történjen. Az arányok megítélése természetesen eltérhet a kiadási plafon éves növekedési ütemének rögzítésekor, meg is jelenhet, így korlátozottan megmaradna a fiskális politikai választás szabadsága a különböző bevételi és kiadási szintek között. Ennél egyértelműbben, nem hiszem, hogy fogalmazni lehet: a Magyar Nemzeti Bank azt írja le, hogy a Fidesznek igaza van, és a kiadási oldalon kell rendezni a problémákat.

Egyébként nem ismeretlen szabály ez, hiszen az MSZP-s képviselőknek emlékezniük kell, hogy amikor László Csaba volt a pénzügyminiszter, akkor volt ilyen kezdeményezés, hogy három évre előre meg kell határozni a költségvetés főszámait, amit egyébként az Országgyűlés törvénybe is foglalt. Az más kérdés, hogy az első volt a törvényjavaslatok között, amikor ezt az MSZP vissza is vonta. Nyilvánvalóan ezért fél, tartózkodik a kiadási oldal korlátozásától az MSZP, hiszen már egyszer próbálkozott vele, csak nem jött be, és ugyanúgy, mint az adócsökkentő programot, azt a törvényt is vissza kellett vonni. Ezért aztán egy bonyolultabb, a közvélemény számára nem igazán könnyen érthető szabályozást vezet be.

Például László Csaba azt mondta erről a szabályozásról - azért figyelemre méltó, hogy az MSZP-kormány volt pénzügyminisztere erről a szabályozásról ezt mondta -, hogy ő tíz-egynéhány éve foglalkozik költségvetési-közpénzügyi kérdésekkel, de neki is nagyon-nagyon mélyen bele kellett ásni magát, hogy megértse ezt a szabályt. Egyébként azt mondta az egyik konferencián, két korsó sört fizetne annak, aki tisztán elmondaná neki első olvasatra, hogy miről is szól ez a szabály. László Csaba egyébként ezzel kapcsolatban mást is mondott. Csak azért mondom ezt, hogy olyanoknak a véleményét is elmondjam, akik esetleg önökhöz közel állnak. Ő azt mondta erre az egész szabályozásra, hogy ez nem érthető, nem transzparens, és egyáltalán nem világos, hogy ettől az új szabályozástól milyen eredményeket vár a kormány, és mi várható, mi lesz ennek a következménye. Neki is az volt a véleménye, hogy a szabályozásra szükség van, de csak sok-sok tárgyalás és kompromisszum árán szabad ezt az Országgyűlés elé hozni.

Végezetül az Állami Számvevőszék véleményét szeretném elmondani, ami a következő. Az elemzők egyetértettek abban, hogy a javasolt költségvetés-politikai főszabály, hogy az adósságállomány reálértéke nem nőhet, a GDP dinamikus növekedésének időszakában jól szolgálja az adósságállomány GDP-hez mért arányának gyors csökkenését. Ugyanakkor a javaslatot véleményező külföldi és hazai szakemberek - akik közül kiemelkedő az IMF-delegáció, amely e kérdéskört hazánkban a helyszínen is behatóan vizsgálta és véleményezte - szinte egységesen azon az állásponton vannak, hogy e szabály nem transzparens, nehezen kommunikálható, indokolható, mivel az egyensúlyi követelményt elszakítja a gazdaság teljesítményétől, ráadásul az ehhez kapcsolt költségvetési döntési rendszer szinte áttekinthetetlenül bonyolult. Nem véletlen, hogy ilyen szabályt egyetlen országban sem vezettek be. A javasolt szabály elvetését senki sem indítványozta, viszont alternatív, a nemzetközi gyakorlatban már kipróbált megoldások keresésére biztattak.

Tisztelt kormánypárti Képviselők! Csak az OECD, az IMF, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank mondja, hogy az a szabály, amelyet önök itt szeretnének bevezetni, nem jó, találjunk ki valami mást.

Összességében arra vonatkozóan, hogy szükség van-e a kiadások korlátozására, tehát a kiadási plafon bevezetésére, vagy a reáladósság az a szabály, ami egyébként szakmai értelemben a legnagyobb vita a két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP között, a következő vélemény alakult ki. A reáladósság-szabály érthetetlen, indokolhatatlan, átláthatatlan, nincs rá nemzetközi példa, minden nemzetközi szervezet elveti, míg a kiadási plafon egyszerűbb, érthetőbb és a szakmai szervezetek támogatják. Ezért nincs például konszenzus ebben a szakmai kérdésben a két párt között.

Hozzáteszem, hogy az egyeztetés utolsó napjain érezhető volt egy elmozdulás a Pénzügyminisztérium részéről, s valamiféle törvényjavaslat-szöveget letettek az utolsó napon az asztalunkra, ott egy darab munkanapunk lett volna arra, hogy igen vagy nem válasszal azt mondjuk, hogy ezt támogatjuk vagy nem. Mi akkor is azt mondtuk, hogy a tárgyalásokat tovább kell folytatni, és egy olyan törvényt kell elfogadtatni az Országgyűléssel konszenzusos alapon, amely valóban az ország javát szolgálja. Mi azt mondjuk, hogy ez a szabály ennek nem felel meg.

Most szándékosan egy olyan dologról szeretnénk beszélni, amiben szintén nem értünk egyet, mondhatni azt, hogy amiben talán a legnagyobb ellentét van a két oldal között. Ez pedig, hogy hogyan működjön a közpénzügyeket felügyelő új intézmény, és az milyen legyen. Az alapvető vita közöttünk abban van, hogy míg az MSZP azt preferálja, hogy egy önálló intézmény önálló vezetővel, kétharmados törvénnyel megválasztva, és ami a legfontosabb, az Állami Számvevőszék jelenlegi feladat- és jogkörének szűkítésével, csorbításával, mi több, háttérbe szorításával, sőt egyesek szerint lecserélésével tudna működni, aközben a mi véleményünk, a Fidesz véleménye az, hogy ezt mi nem tudjuk támogatni.

Nem értünk azzal egyet, hogy az Állami Számvevőszéknek a jövőben nem kellene véleményezni a költségvetést, nem kellene ellenjegyezni az állam hitelfelvételét, és nem értünk azzal egyet, amiben az Állami Számvevőszék véleményem szerint az elmúlt években nagyon megerősödött, mutatja ezt a közpénzügyi tézisek kiadványa - amely 15 pontban mondja el, hogy mik az alapvető feladatok - és néhány olyan kiadvány, mint például amiben az elmúlt évre, 2008-ra vonatkozóan makrogazdasági előrejelzéseket tett, vagy a napokban megjelent kiadványa az Állami Számvevőszéknek, amely a 2009. évi költségvetéshez rakja le azokat az elemzéseit, amik nagyon nagyban segítik akár a kormány, akár a parlamenti képviselők munkáját.

(13.40)

Tehát igenis erősödött az Állami Számvevőszék ez irányú tevékenysége, ami nemcsak egy statikus revizori munkát jelent, hanem valójában az ország sorsával, gondjaival, problémáival foglalkozó elemzéseket is. Nem értünk egyet azzal, hogy a közel húsz év alatt komoly tekintélyre és hitelességre szert tett intézmény véleményére ne számítson a kormány, és hogy ne legyen szükség ilyen értelemben is a munkájukra.

Szeretném hangsúlyozni, hogy e tárgyban nagyon komoly nézeteltérés van a két oldal között. Az, hogy nincs egyetértés és konszenzus, többek között ennek is köszönhető, hiszen mi úgy gondoljuk, hogy az Állami Számvevőszéknek igenis szerepe és helye van ebben, és számítunk a munkájára e tekintetben. Ha az Állami Számvevőszékkel kapcsolatos jelenlegi szabályozás esetleg nem megfelelő, akkor abban partnerek vagyunk, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvényt módosítsuk. Tisztázzuk az Állami Számvevőszék helyét és szerepét, azt, hogy milyen új feladatokat tudnánk rábízni, és mit várunk el tőle ebben a tárgyban. Ez nem azt jelenti, hogy emellett nem működhetne akár az Állami Számvevőszéken belül vagy amellett egy más intézményi forma. Többször hangsúlyoztuk, hogy mi ezt a költségvetési tanács működésében látnánk.

Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, elérkeztünk oda, amikor arról kell beszélnünk, hogy mi nincs benne ebben a törvényjavaslatban. Az egyik nagyon fontos kérdés az, hogy az államháztartási körön kívül, illetve azon belül történő elszámolás rendjét nem szabályozza ez a törvényjavaslat. Ez azt jelenti, hogy hiányzik a javaslatból a köz- és a magánszféra együttműködésének törvényi szabályozása. Tudom, hogy a pénzügyminiszter úr azt mondta, véleménye szerint ez rendezve van, a mi véleményünk szerint azonban továbbra sincs rendezve. Példaként mondom el, nincs az rendjén, hogy mondjuk, szabályozzuk a reáladósság keretében, mennyi lehet a költségvetés főösszege, hiszen meghatározzuk a hiányt, ugyanakkor pedig ma is jelentős, akut problémákat nem kezelünk.

Erre csak három példát mondok: a kórházszövetség szerint a kórházak adóssága ma 60 milliárd forint, a BKV adóssága - tudom, egy kézlegyintéssel el lehet intézni, hogy ez főváros, önkormányzat és nem állam; nem így van egyébként - 80 milliárd forint, a MÁV adóssága pedig 120 milliárd forint. A tisztelt kormánypárti képviselők és a kormány úgy gondolják, hogy ha ez a közpénzügyi törvény létre fog jönni, a jövőben bizonyos tekintetben nyilvánvalóan korlátozást fog jelenteni a kormány számára, lesz egy határ, hogy tovább nem lehet költekezni, de a problémákat a költségvetésen kívülre fogjuk helyezni, ugyanis az a politikai érdekünk, mert a kétharmados törvényt szeretnénk betartani. De látható, hogy ez most sincs, pedig most semmi nem szabályozza ilyen tekintetben, és ezek a problémák itt vannak az országban, a társadalomban, itt van a képviselők előtt. Hogy senki nem foglalkozik velük, az egy teljesen más kérdés.

Itt térek ki arra, hogy miért nem támogatjuk az önkormányzati törvényjavaslat hitelkorlátozását. Nem azért, mintha a Fidesz nem foglalkozna ezzel a kérdéssel mint problémával, mert ezzel igenis foglalkozni kell. Csak mi a problémát nem úgy közelítjük meg, mint a kormány, hogy azt mondjuk, na, akkor, tisztelt önkormányzatok, az elmúlt években sikerült titeket tönkretenni, eladósítani, minden vagyonotokat eladatni veletek, akkor most a következő húzás az, hogy ettől kezdve nem is élhettek, mert a hitelfelvételi lehetőséget is megszüntetjük. Nem ez a probléma megoldása. A problémát úgy kell megoldani, hogy visszamegyünk a probléma gyökeréhez, és ha tetszik, ha nem, áttekintjük, hogy az önkormányzatiságnak mik a gondjai, hogyan juthatott ide a 3200 önkormányzat nagy része, és látni fogjuk, hogy ugyanaz a probléma az önkormányzatokkal, mint a BKV-val, a kórházakkal vagy a MÁV-val, mégpedig az, hogy olyan feladatokat kell ellátniuk, amiket a saját bevételükből és az állami normatívákból egyszerűen képtelenek megoldani.

Azt is szeretném elmondani, hogy ebben a törvényjavaslatban sajnos nincsenek garanciális elemek. A törvényjavaslat egyáltalán nem tartalmaz szankciókat. Meggyőződésünk, hogy a közpénzek elköltése, felhasználása, mi több, tervezése során ugyanúgy szankciókat kell alkalmazni, mint ha valaki a saját cégét teszi tönkre; akkor az a minimális szankció, hogy elveszti a vagyonát. Ma a közpénzügyekkel mindent meg lehet tenni, semminemű szankció nem létezik. Nincs személyes szankció - polgárjogi és munkajogi szankcióra gondolok -; nincs politikai szankció, hiszen láthattuk, 2006-ban is már gyalázatos helyzetben volt az ország gazdasága és költségvetése, politikailag mégis ugyanaz a kormány tudott maradni és irányítani. És nincs semmiféle gazdasági szankció sem, tehát még az sincs meg, hogy ha túlköltekezik az egyik kormány az egyik évben, akkor azt a következő évben vonjuk le a kiadások közül, hogy ne kezdjen tiszta lappal január 1-jén, hogy ne kezdhesse el újra két kézzel szórni a pénzt.

Visszatérve: a törvényjavaslatnak nagyon komoly szakmai ellentmondásai maradtak. El tudjuk képzelni, hogy ha egy novemberben benyújtott törvényjavaslat van a parlament előtt, akkor egészen nyilvánvaló, hogy ezek a szakmai szembenállások sajnos megmaradtak. Érthetetlen számunkra, hogy miért kellett így elkezdeni ennek a törvényjavaslatnak a vitáját.

Mi hozhat mégis megoldást ebben a kérdésben? Véleményünk szerint ezt a szabályozást sokkal komplexebben kellene kezelni, és azt mondani, hogy társadalmi egyetértés kell abban a kérdésben, mikor kívánjuk az eurót bevezetni. Konszenzussal most már végre meg kell határozni, hogy valójában mikor kívánjuk bevezetni az eurót. Már így is elég nagy lemaradásban vagyunk, de talán van annyi tudásunk, hogy ezt meghatározzuk. S ettől kezdve a társadalom minden szereplőjének - legyen az politikai párt, kormánypárt vagy ellenzék - ennek kell alávetni és alárendelni magát. Tehát az euró bevezetésének közös célja kell hogy meghatározza ezt követően a közös lépéseinket.

Ehhez természetesen szükséges, hogy más dolgokban is képesek legyünk megegyezni. Például abban, hogy az európai uniós pénzek felhasználását nyilvánossá kellene tenni, és az európai uniós pénzek felhasználásába az ellenzéket be kell tudni vonni.

Azt gondolom, hogy ezek az alapvető kérdések. Ha három kétharmados törvényt - köztük a legalapvetőbbet, az alkotmányról szólót is - módosítani kívánunk, akkor a problémának nemcsak egy szűk szeletét kell látni és azt a parlament elé hozni, hanem sokkal komplexebben, átgondoltabban kell az adott kérdéssel foglalkozni. Azt hiszem, akkor lehet ebből elfogadott törvényjavaslat, ha sokkal szélesebb szakmai egyeztetés történik. Most is történt egyébként, a Pénzügyminisztérium mégis az eredeti, az általa jónak tartott törvényjavaslat benyújtásához ragaszkodott, és figyelembe nem vette, hogy az általam felsorolt szervezetek mit mondtak. Én azt mondom, a kormány lássa be, hogy ezek a törvényjavaslatok ilyen formában nem támogathatók, a parlament kétharmados többségét ebben a formájában nagyon nehéz lesz megszerezni.

(13.50)

Arra kérem a kormányzatot és a kormánypárti képviselőket, ne fogadjanak el és ne próbáljanak elfogadtatni a parlamenttel rossz törvényeket.

Remélem, ez a kis idő rávilágított a törvény néhány elemére vonatkozóan arra, hogy egyszerűen így, a jelen formájában semmiképpen nem tudjuk ezt támogatni, és sikerült meggyőznöm önöket arról - ahogyan mondta a pénzügyminiszter úr -, hogy még nem késő, mert még szerintünk sem késő. Hogyha valóságos egyeztetés történik, és valóságosan kompromisszumkész a kormányzat arra, hogy elfogadja az ellenzék és más szervezetek véleményét, akkor igenis, lehet még ebből a törvényjavaslatból törvény. Döntse el a kormány, hogy mit szeretne. Azt szeretné, hogy egy jó kommunikációs pályát nyisson, amivel el lehet járni a televíziókba, és el lehet mondani, hogy lám, ez a kormány milyen kompromisszumkész, csak az ellenzék gátolta meg ebben, vagy valóságos egyeztetést és ténylegesen az ország javát szolgáló törvénycsomagot kíván elfogadtatni. Ezt kell eldöntenie az MSZP-kormánynak.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

ELNÖK: Most megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának.

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az első kérdés, amit felteszek önmagunknak, azoknak a keveseknek, akik itt vannak a parlament üléstermében, hogy mi kell ahhoz, hogy a két politikai oldal ilyen súlyos kérdésekben megegyezésre jusson. Mert súlyos kérdések vannak előttünk, hisz a kisebbségbe szorult kormány "mindössze" alkotmányt szeretne módosítani, mindössze a kétharmados önkormányzati törvényt kívánja módosítani, és egy új kétharmados közpénzügyi szabályrendszertörvényt akar megalkotni, amiben egy új alkotmányos intézményt, a törvényhozás költségvetési hivatalát is szabályozná. Hát, ez egy merész vállalkozás... Merész vállalkozás akkor is, amikor egy kormánynak politikai támogatottsága és parlamenti többsége van, de így szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Azt is gondolom persze, hogy a kisebbségbe szorult kormánynak nagy valószínűséggel az elkövetkezendő időszakban nem lesz ehhez fogható nagy vállalkozása, mint amit itt megcéloz, talán még a költségvetés elfogadása lesz ehhez mérhető.

Az ember azt gondolná, amikor egy ilyen vállalkozásba belekezd egy ilyen helyzetben lévő kormány, akkor minimum itt van a miniszterelnök, minimum itt van a pénzügyminiszter (Keller László: Itt volt!); önkormányzati törvényt módosítunk, minimum itt van a tegnap esküt tett önkormányzati miniszter, s mivel azért alapvető alkotmányos intézményünket hozzuk létre, talán itt van az igazságügyi kérdésekkel foglalkozó, a jogalkotásokért felelős igazságügy-miniszter. Ezzel szemben mit látunk? Keller államtitkár úr árválkodik itt egyedül velünk. Ez is jelzi a kormány elkötelezettségét. Persze az ember azt is gondolná, hogy itt van az Állami Számvevőszék, de szintén nincsen jelen (Jelzésre:) Bocsánat, meghatározó szinten. Igen, persze, vannak emberek, akik a karzaton jegyzetelnek, ez mind rendjén van; és talán az sem lenne baj, ha itt lenne a Nemzeti Bank is, és közelről figyelné ezeket a kérdéseket. Ehhez képest az igazságügy-miniszter felment a pulpitusra, és az utolsó mondataiban, a huszonvalahányadik percben elmondta, hogy eljött az igazság pillanata, most mindenki színt fog vallani, utána fogta magát, és elment. Na, hát ez az a politikai légkör, amiben mi itt törvényt akarunk alkotni, és még az ország közvéleményével el is akarják hitetni, tisztelt államtitkár úr, hogy önök ezt komolyan gondolják.

Azt gondolom, igaza van az Index mai cikkének, amikor így fogalmaz - az ülés előtt néztem meg -: a pártok leeresztik a közpénzügyi lufit. Valójában ez tényleg erről szól, ez egy közpénzügyi lufi, amivel a kormány kísérletezett. Az igazság pillanata olyan szempontból jön el, nyilvánvalóan ki fog derülni, hogy ezt a beterjesztők sem gondolták komolyan. Tállai András képviselőtársam hosszasan beszélt arról, hogyan került a mai napon elénk ez a három törvény, amit persze már korábban benyújtott a kormányoldal, azután sok oknál fogva - erről Szabó Lajos képviselőtársam is beszélt - elkezdte fagyasztani ezeket a kérdéseket, majd tegnap a házbizottság döntésével ellentétben kierőszakolta, hogy most mégis beszéljünk ezekről a kérdésekről, tudva, hogy kétharmad hiányában ezekben a kérdésekben nem tud törvényt alkotni. Valószínűleg az volt a fontos - itt megint az Index cikkére hivatkozom -, bizonygatni talán a külföldi befektetőknek és eredményként felmutatni azt, hogy nyilvánvalóan keresünk egy bűnbakot a Fideszben, az ellenzékben, a KDNP-ben, esetleg az MDF-ben, hogyha nem szavazzák meg ezt a törvénycsomagot, hiszen nekik is sok gondjuk van ezzel a törvénycsomaggal; felmutatni, hogy mi ugyan megint reformálni akartunk, de ez az alkalmatlan és felelőtlen ellenzék minket megakadályozott. Tehát azt gondolom, ez az egész megint csak a kommunikációról szól.

Azonkívül, hogy ezeknek az alkotmányos tényezőknek itt kellene lenniük, még a következő dolgok is kellenének, hogy kormány és ellenzék ezekben a tényleg sorskérdésekben megegyezésre jusson: érzékelni kellene, hogy ez így nem megy tovább, a baj olyan nagy, hogy meg kell egyezni. Azt gondolom, ez a feltétel egyébként adott: a baj nagyon nagy, meg kellene tudni egyezni.

De lehetséges-e megegyezni, mondjuk, azzal a legnagyobb politikai szélhámossal, aki a bajt előidézte? Azt gondolom, kerülgethetjük ezt a kérdést, ez egy alapvető kérdés. Mert hogy a politikai pártok ezekben a kérdésekben valamikor dűlőre fognak jutni, én ebben hiszek, akár egy alkotmánymódosítással és egy, mondjuk, ehhez hasonló szabályrendszer megalkotásával. Az alkotmányt persze nem ilyen tartalommal módosítanám, mint ami itt van, hisz ezt ma már a politikai pártok sem gondolják komolyan, mert ez lehetetlen helyzetet eredményezne; erről majd beszélni fogok.

De az egy érdekes helyzet, hogy az, aki ezt a mérhetetlen gondot rászabadította az országra - ez a koalíció vagy ez a miniszterelnök -, most ezzel a miniszterelnökkel kellene úgy megegyezni, hogy persze itt sincs. Ez egy lehetetlen elvárás. Tehát nemcsak a bajt kellene érzékeltetni, hanem meg kellene tudni teremteni azt a politikai klímát, benne annak személyi feltételeit, hogy az ország meghatározó politikai erői egymás kezébe csapjanak, és megállapodjanak sorskérdésekről. Ez a feltétel nem adott. Kerülgethetjük a kását; ha ez a feltétel nem lesz adott, akkor ebben a kérdésben nem tud létrejönni megegyezés, mert ez is egy fontos feltétel. Ezt a saját véleményem kapcsán és azt gondolom, sokak véleménye kapcsán itt, a parlamentben nemhogy ki merem mondani, fontosnak gondolom kimondani, azért, hogy ne bolondítsuk egymást fölöslegesen.

Ha konkrétan beszélünk arról a megcélzott javaslatsorról, ami előttünk van, akkor először az alkotmánymódosítás szándékáról kell beszélnünk. Szükség lenne-e az alkotmány módosítására? Én azok közé tartozom, és mivel a szakértői egyeztetéseken a KDNP-frakció nevében általában ott voltam, ezt végig képviseltem, úgyhogy azt gondolom, ez kellene. Sólyom László köztársasági elnök úr, amikor a pártok frakcióvezetőit még a folyamat indulása előtt ebben a kérdésben, ha úgy tetszik, meginterjúvolta vagy egy beszélgetésre hívta - Herényi Károly ott volt, most is bólogat a frakcióvezető úr -, a köztársasági elnök is ezt az álláspontját fejtette ki. Én vele ilyen szempontból egyetértek, hogy az alkotmányhoz is hozzá kellene nyúlni, már csak azért is, mert az alkotmányban a közpénzügyek kapcsán gyakorlatilag semmi nincs, ami pedig van, amit ide lehetne sorolni az alkotmány jelenlegi rendelkezései közül, az az alkotmány 35. § (1) bekezdésének e) pontja. Ez, amióta benne van, azóta nem működik, hogy társadalmi, gazdasági tervek kidolgozását gyártja itt a parlament. Tehát abban máris egyetértek a beterjesztővel, hogy ezt ki kellene venni az alkotmányból, és az alkotmánynak kellene legyen egy közpénzügyekkel foglalkozó fejezete. Ezt célozza meg végül is a beterjesztett előterjesztés, amikor az Országgyűlés fejezetét a 26/A. §-sal egészítené ki. Ebben a következőket fogalmazza meg a kormány - és itt utalok arra, amit Szabó Lajos képviselőtársam, az MSZP vezérszónoka megfogalmazott -, hogy a pártoknak azok a szakértői, akik az alkotmánymódosítás kérdését és lehetőségét vizsgálták, abban értettek egyet, hogy ez a szabályrendszer, amit a kormány beerőszakolt a parlament elé, nem működhet.

(14.00)

Ugyanis ez gyakorlatilag a költségvetés kapcsán megnyíló politikai viták eldöntését nemhogy egy törvényhozási hivatalra bízná, amit korábban képviselt a kormány vagy a Szocialista Párt, ahogy Szabó Lajos fogalmazott, ennek a hivatalnak a valamikori elképzelések szerint mintegy árumegállító joga lett volna, és ezt később már a beterjesztés sem tartalmazta. Most ezt a jogot gyakorlatilag odatennénk az Alkotmánybíróság elé.

Ez egy működésképtelen helyzetet hozna létre, mert mit tudna csinálni ilyen kérdésekben az Alkotmánybíróság. Egyrészt megnézné a kormány álláspontját, a kormány álláspontja ott lenne egy beterjesztett törvényben. Ha van egy törvényhozási hivatal, az nyilvánvalóan letenné az álláspontját, és az alkotmány egy-két rendelkezését ezekkel az álláspontokkal összevetné az Alkotmánybíróság, és nagy valószínűséggel, ha vita van, akkor a törvénykezési hivatalnak adna helyet.

(A jegyzői székben dr. Hende Csabát Pettkó András váltja fel.)

Tehát ez az árumegállító jog gyakorlatilag létrejönne, igaz, hogy az Alkotmánybíróság közbeiktatásával. Az Alkotmánybíróság nem arra szerveződik, lehetetlen tőle elvárni, hogy költségvetési politikai kérdéseket eldöntsön. Mondjuk, hogy a kormány vagy az Országgyűlés hatásköreit csak úgy gyakorolhatja - fogalmaz az egyik beterjesztett mondat -, hogy az a költségvetés fenntarthatóságának veszélyeztetésével ne járjon. Mit kezd ilyen mondatokkal az Alkotmánybíróság? Ezeket nehéz megítélni, nyilvánvalóan az Alkotmánybíróságot nem lehet belekényszeríteni ilyen feladatokba. Ez a pont nem jelent semmi mást egyébként, mint ha azt mondanánk, csak jogilag szebben van megfogalmazva, hogy felelőtlenül nem lehet hatáskört gyakorolni, mint ahogy ezt tette, mondjuk, a szociálliberális kormány.

Van egy második tétel, ami megint megfogható, ami az alkotmányba kerülne, ez pedig azt mondja, hogy gyakorlatilag több bevétellel kell rendelkeznünk, mint kiadással, hiánnyal elsődleges egyenleget nem lehet megtervezni.

(Gulyás József elfoglalja a jegyzői széket.)

Aztán van egy harmadik tétel, ami gyakorlatilag felhatalmazást ad a kormánynak a munkára, amikor azt mondja, hogy ha elfogadta a parlament a költségvetését, akkor a költségvetési bevételeket beszedheti, a kormány is teljesítheti a költségvetési kiadásokat.

Most alkotmány mondaná ki azt, ami eddig is világos volt, hogy az állami költségvetés elfogadása és a zárszámadás elfogadása nyilvánvalóan a parlament dolga, és ha az ex lex állapot létrejön, azaz a parlament nem tud elfogadni költségvetést, vagy a kormány nem tud elfogadtatni költségvetést, akkor ennek a gazdálkodási időszaknak a szabályait is alkotmány rögzíti, és ennek a lezárását is az Országgyűlés tenné meg.

Az is racionális, hogy kell-e az alkotmányban szabályozni, hogy költségvetés és zárszámadás beterjesztését csak a kormány tehetné meg. Nincs is más persze abban a helyzetben, hogy ezt megtenné, tehát itt megint a kétszer kettő igazságát szabályozzuk. Az már egy másik kérdés, ami itt szintén meg van fogalmazva, ezzel például már nem értenék egyet, hogy a költségvetés vagy a zárszámadás módosítására irányuló törvényjavaslatot is csak a kormány terjeszthet be. Azt gondolom, hogy ezt már fölösleges megfogalmazni, azt tehesse meg a továbbiakban is akár egy képviselő vagy ne adj' isten, egy frakció, legfeljebb valamilyen kontroll alatt, mondjuk, a költségvetési bizottság kontrollja alatt. És aztán van még egy tétel, amiben az alkotmány most kimondaná azt, hogy majd a közpénzügyekről egy kétharmados törvényt fogunk elfogadni.

Tehát összességében az a bajom ezzel a szabályrendszerrel, hogy úgy szabályozza ezeket a kérdéseket, hogy végül is az Alkotmánybíróságot döntőbírói szerepbe helyezi, és egy ilyen feladat az Alkotmánybíróságtól nem lenne elvárható. Ezért értettek egyet a pártok szakértői, hogy ezt így semmiképp nem lehet elfogadni. Ha ezt nem lehet elfogadni, akkor Szabó Lajos megállapításával semmi más nem marad, mint az gyakorlatilag - mármint érdemi kérdés -, hogy majd egy kétharmados törvényben szabályozzuk a közpénzügyek átláthatóságát és a fenntartható költségvetés kérdését, valamint a törvénykezési hivatal kérdését. Ez az, amivel még az alkotmány foglalkozik, amikor az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank mellett most már a törvénykezési hivatalról is az alkotmány szintjén rendelkezne.

Belenyúlnánk még egy helyen az alkotmányba, amiben azt mondanánk a kormány feladatait rögzítve, hogy a kormány megteszi az állami költségvetés végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

A Szocialista Párt és a kormány is azért tartotta fontosnak, hogy az alkotmányhoz hozzányúljunk, hogy utána, a költségvetés készítése során vagy a közpénzügyi szabályrendszer megalkotása során és a későbbiek során valamifajta garancia legyen arra, hogy ez így fog tudni működni. A szakértői egyeztetések során végig kifejtettem azt az álláspontomat, és ezt most is tartom, hogy ha nincs megfogható alkotmányos szabály - márpedig ebben állapodtak meg a parlamenti pártok -, ami az Alkotmánybíróságnak, ha úgy tetszik, döntési lehetőséget adna vitás ügyekben - márpedig a megállapodás az, hogy nem lenne döntés -, akkor nincs semmiféle garancia arra, hogy a megálmodott közös szabályokat betartjuk, még akkor sem, ha azt kétharmados törvény rögzíti.

Mert mi alkothatunk kétharmados törvényt közpénzügyi szabályokról, és egy költségvetési törvény szembemehet ezzel a kétharmados törvénnyel - törvény a törvénnyel megy szembe, alkotmányos fogódzója nincs az Alkotmánybíróságnak, ez ettől fogva nem alkotmányos kérdés. Nincs többletgarancia arra, hogy az a lehetetlen helyzet, ami itt előállt az Országgyűlésben, a továbbiakban ne módosulna ezek mellett az alkotmányos szabályok mellett. Tehát ennyit az alkotmánymódosítás szándékáról.

A másik a közpénzügyi törvénycsomag és a költségvetési hivatal kérdése. Az jól látható volt a tárgyalások során, hogy a kormány és az Állami Számvevőszék között azért, mondjuk, a feszültség tetten érhető volt, hogy azért mást képviseltek. Egyrészt azt gondolom, hogy az Állami Számvevőszék helyesen lépéskényszerbe hozta a kormányt, mert ezzel indul a folyamat. Nemcsak a közpénzügyi tézisek beterjesztésével - először sajtó elé vitte Kovács Árpád ezt a tézisgyűjteményét -, hanem helyzetbe hozta már a kormányt azzal is, hogy éveken keresztül, amikor az Állami Számvevőszék jelentését elfogadtuk, akkor annak mindig része volt, Kovács Árpád mindig elmondta, és az anyagok is tartalmazták azt, hogy a jelenlegi államháztartási törvényt meg kellene tudni haladni, és egy új közpénzügyi törvénycsomagot kellene csinálni.

Ezt az Országgyűlés azzal, hogy mindig elfogadta az ÁSZ jelentéseit, helyeslően nyugtázta, és utána nem történt semmi, történt a továbbiakban az a felelőtlen gazdálkodás, aminek a kormány tanújelét adta. Aztán jött ez a konkrét közpénzügyi javaslat. Nyilvánvalóan nem látok bele minden kártyába, de biztosra veszem, hogy ott volt Brüsszel szorítása, és ezek együtthatásaként az eltévelyedett kormány azt mondta, hogy na, most megjavulok és beterjesztek egy merész törvénycsomagot. Körülbelül egy ilyen lépéssort tudok elképzelni, és akkor kezdtünk el birkózni ezek részleteiről.

Mi értelme van felállítani egy olyan hivatalt, aminek jól láthatóan érdemi jogosítványa nincs, mert mi ennek a hivatalnak a jogosítványa, amit most végül is a kormány beterjesztett? Egyrészt ez a hivatal véleményezné gyakorlatilag a beterjesztett költségvetést. Ezt eddig tökéletesen megoldotta az Állami Számvevőszék. Holnaptól kezdve valamilyen, számomra felfoghatatlan indok mellett ezt egy törvénykezési hivatal tenné meg - pluszlétszám, pluszköltségvetés, tehát a kiadási oldalt máris megemeljük ezzel.

Azonkívül adnánk neki persze olyan lehetetlen feladatokat is, hogy amikor egy képviselő benyújtja a maga módosító indítványát bármilyen törvényhez vagy költségvetéshez, akkor ennek számszerűsítésének megvizsgálása is erre a hivatalra várna. Elképzelek egy olyan gyakorlatot... - ebből néha sportot csináltak parlamenti pártok, mi is, hozzáteszem, hogy azzal nehezítettük a kormány munkáját, hogy több ezer módosító indítványt adtunk be egy költségvetéshez. Mire ezeket valamilyen módon szakszerűen véleményezi egy ilyenfajta hivatal, addig elmegy egy negyedév, anélkül hogy költségvetést tudnánk alkotni.

Sokkal egyszerűbben ki lehetne szűrni ilyen szempontból, ha úgy tetszik, a képviselők szélhámosságát ezekben a kérdésekben - ha valaki így akar megnyilvánulni -, mert az Országgyűlés költségvetési bizottságának kellene több jogot adni ilyen kérdések eldöntésében, és nevetséges látszatindítványokat ez a bizottság azonnal félresöpörhetne, és az érdemi indítványokat továbbengedné.

(14.10)

Erre mi inkább milliárdokért létrehozunk egy költségvetési hivatalt, és azt a szerencsétlen hivatalt büntetjük azzal, hogy a képviselők politikailag megfogalmazott indokait számszerűsítsék, és öt perc múlva annak ellenkezőjét is számszerűsítsék. Más jogosítványa érdemben nincs ennek a hivatalnak. Miért akarjuk létrehozni? Addig, ameddig azt komolyan gondoltuk, hogy ennek, ha úgy tetszik, árumegállító joga lesz, ha nem ért egyet a költségvetéssel, akkor ezt a folyamatot megállítja, addig el lehetett gondolkodni egy ilyen hivatalról, bár nem értettem volna ezzel az elképzeléssel egyet. Olyan nincs, hogy a parlament kezéből valaki a költségvetés megalkotásának felelősségét és gyönyörét kivegye, se Alkotmánybíróság, se költségvetési hivatal.

Ezért nem célszerű költségvetési hivatalt létrehozni. Ezeken a szakértői egyeztetéseken mindjárt az elején azt az álláspontot képviseltem a KDNP nevében, hogy az a tudás egyébként - ami egy ilyen egyszeri feladat ellátásához kell, hogy mondjuk, a költségvetést véleményezze valaki, ha már ezt nem akarjuk a Számvevőszékre bízni, ahol ez jó helyen van - a piacról megvehető. Vannak erre szakosodott intézmények, amik tekintélyesek, és képesek ekkor valamit mondani, ha igaz az az európai uniós biztatás, elvárás, hogy kormánytól független intézményeket vonjunk be ebbe a rendszerbe, és az ő hitelességükön keresztül is akarjunk a közvélemény vagy az ország számára megnyugtató költségvetési helyzetet létrehozni.

Az utolsó pillanatban mozdult el a kormány ebbe az irányba, nem pontosan abba az irányba hat, amit mi megfogalmaztunk, de ez nem is olyan fontos, amikor előjött azzal, hogy az Országgyűlésnek lehetne valami egyszemélyes költségvetési szaktekintélye, aki ilyenkor á-t vagy b-t mondana ezekben a kérdésekben. Tehát jól látszik, hogy egy olyan hivatalról szól az előterjesztés, amely hivatalnak a fontosságát már a kormány sem tartja fontosnak, mert a hivataltól eljutott az egyszemélyes intézményig. És akkor ott van a Fidesz-KDNP indítványa, akik indulásnál is már egy költségvetési tanácsban gondolkodtak. Sőt, akkor gondolkodtak már egy költségvetési tanácsban, amikor nyilvánvaló volt, hogy mérhetetlen a baj az országban, az államháztartás pozíciói romokban vannak. Akkor terjesztettük be azt a törvényjavaslatot, amiről önök akkor tárgyalni sem voltak hajlandóak. Tehát a Fidesz-KDNP először jelezte, ha úgy tetszik, a tűzoltási szándékát és ilyen szempontból a megoldásban való közreműködési akaratát, mielőtt ez a közpénzügyi csomag előállt volna.

Most is azt gondolom, hogy ha eldőlne az a politikai kérdés, hogy kell-e egyáltalán az ÁSZ-on kívül valami ilyen intézményt létrehozni, akkor én továbbra is azt mondom, hogy tekintélyekből álló tanácsot hoznék létre. Ez lehet, hogy csak egy háromfős grémium, és ennek a háromfős grémiumnak van egy olyan költségvetése, amivel azt az elemző tudást megveszi, amit utána ő összerendez, és mond valamit az Országgyűlés plénumán és a közvéleménynek arról, hogy milyennek értékeli azt a beterjesztett költségvetést.

Egy következő kérdéskör, amiről röviden beszélni szeretnék, mielőtt azt mondanám, hogy mit kellene csinálni e helyett a törvénycsomag elfogadása helyett, az az önkormányzatokat érintő önkormányzati törvénymódosítás. Veres János pénzügyminiszter úr az igazság pillanatának eljövetelét megjövendölő mondatai előtt azt nem mulasztotta el elmondani, hogy a tavalyi év végén 670 milliárd - ha jól írtam fel a számot - volt az önkormányzatok által felvett hitel, és ez nő. Szokásos kimutatni azt, hogy hogyan nő, mondjuk, a választások előtti években, és mennyivel mérsékeltebb ez a választások évében.

Azt én elfogadom önkormányzati vezetőként is, hogy ha közpénzügyekről szabályokat alkotunk, akkor az önkormányzatokat érintő szabályrendszert is újra lehet gondolni. De az, amit önök képviselnek, és ennek mindig hangot adtam a parlamentben, az egy lehetetlen helyzet. Egyrészt törvények kötelezik az önkormányzatokat feladatellátásra, annak megvannak a paraméterei. Ezt arra feljogosított intézmények vizsgálják, ha azt nem teljesítjük, akkor mondjuk, nem kapunk az adott intézményünkre működési engedélyt. Persze, hogy össze ne dőljön a világ, ideiglenesen ezt mégis megkapjuk, és akkor toldozgatjuk-foldozgatjuk a rendszert.

Önök költségvetési korlátok állításával egyszerűen lehetetlenné teszik az önkormányzatok feladatellátását. Mert arról el lehet gondolkodni ebben az országban, hogy kell-e 3200 önkormányzat, ez egy olyan szemérmesen kezelt kérdés, amiről mi itt nem szoktunk beszélni, mert önök úgy gondolják, hogy az a megoldás, hogy költségvetési kényszereken keresztül - alkotmányos kérdések félretételével, költségvetési kérdéseken keresztül - rendezik el ezeket a kérdéseket. Az önkormányzati rendszert önök, amit konszenzussal állított föl helyesen '90-ben az Antall-kormány idején a magyar parlament, most úgy akarják átrendezni mindig 50 százalékos törvényekkel, hogy alapkérdéseket nem tisztáznak. Na, ha valami alkotmányellenes, ez biztos, hogy alkotmányellenes. Gyakorlatilag ez a módosítás, ami hitelfelvételi korlátokat állítana elő, és ez is csak ebbe a gondolkodásba simul, hogy mivel nagy kérdésekben nincs megegyezés a pártok között, ezért a kasszakulcs felmutatásával, visszaélve a kasszakulcs adta előnyökkel, hogy mi rendelkezünk a költségvetési forrásokkal - ami alatt természetesen a parlamenti többséget értem, most ez egy érdekes helyzet, a kisebbségbe szorult kormány -, majd költségvetési eszközökkel fogom elrendezni ezeket a kérdéseket. Nem nyúlok hozzá az alkotmány 44. §-ához, ahol fel vannak sorolva az önkormányzati alapjogok, mondjuk, a szabad társulás intézménye, a feladatellátás megválasztásának módja törvényi keretek között. Ez a szabadság, ezzel továbbra is rendelkezik az önkormányzati világ, de a költségvetés számait én úgy alakítom, hogy valójában mégse rendelkezzen ezekkel a szabadságokkal, vagyis kiüresítik ezeket az alkotmányos alapjogokat. Ez egy Alkotmánybíróság által használt kategória, és költségvetési kényszereken keresztül kívánják átalakítani durván alkotmányellenesen ezt a rendszert, amihez a KDNP frakciója ilyen önkormányzati törvénymódosításokhoz nem fogja adni a nevét.

Megint utalok Kovács elnök úrnak, a Számvevőszék elnökének a költségvetési bizottságban többször elmondott álláspontjára, amikor az ő diplomáciai finom nyelvén azt mondja, hogy az azért egy veszélyes tendencia, hogy kétharmados kérdések módosítása nélkül alakítjuk át ezeket a rendszereket, mert ő gyakorlatilag ugyanarról beszélt, mint én, csak finomabban adta elő ezt a véleményét, mint ahogy mi, képviselők, legalábbis ellenzéki képviselők a parlamenti költségvetési bizottságban ezt megfogalmazzuk.

Én most jól ismerem, mondjuk, a Baranya megyei önkormányzat költségvetési pozícióit. Lehet szeretni vagy nem szeretni a megyei önkormányzatokat meg a területi önkormányzatokat, de az alkotmány egyelőre csak a megyékről rendelkezik. Nagyon jól tudom, hogy mennyire kevés az a ma még szabadon felvállalt feladatunk, ami mondjuk, a költségvetésünkben benne van, például egy Művészetek és Irodalom Házát működtetünk, gyakorlatilag hirtelen mást nem is tudnék mondani, mondjuk, legyen ez egy 50 milliós tétel, aminek nagy részét a piacról megszerzi ez az intézmény. Ezt még persze ki lehetne dobni ebből a költségvetésből, de ez nem változtat semmin. Az összes többi feladatunk nem hatalmas apparátussal meg felduzzasztott létszámokkal, valamilyen szinten minimálisan képes működtetni azokat a törvényi feladatokat, amire minket törvények köteleznek. És akkor önök előjönnek azzal, hogy holnaptól kezdve a működési hitelfelvételi lehetőségeket így meg úgy korlátozzák, a másik oldalon meg törvények köteleznek minket egy feladat ellátására. Ez egy járhatatlan út.

Amikor azt mondtuk ezen egyeztetések során, hogy nézzük meg az önkormányzati feladatellátás kérdéseit, döntsünk arról, hogy holnaptól kezdve mit kell az önkormányzatoknak ellátniuk, és ha kevesebb feladatuk van, ahhoz kapjanak kevesebb forrást; de az nem megy, hogy a feladataik nem csökkennek, hanem nőnek, és egyre kevesebb költségvetési forrást kapnak ehhez, és még a hitelfelvételi lehetőségeiket is korlátozzuk.

Azzal, amit Tállai képviselő úr felvetett, mondjuk, a kórházak adósságállománya kapcsán, valamelyik kormánynak egyszer valamit kezdenie kell. Ha mi komolyan vennénk azt, hogy most sorskérdésekben ki akarunk egyezni, akkor ezekről a kérdésekről is rendelkeznünk kellene. A kiegyezésnek nem lehet az a módja, hogy újabb sínpárokat fektetünk le, itt a parlamentben egymás tenyerébe csapunk, mondjuk, mi és a legnagyobb politikai szélhámos, ami eleve lehetetlen, és utána meg ezeket a szabályokat valamilyen módon végre kellene hajtania azoknak, akiket viszont törvények köteleznek a feladat ellátására. Tehát ez, államtitkár úr, nem megy.

(14.20)

Mit kellene e törvénycsomag helyett csinálni? Az alkotmányban óvatosan - ha úgy tetszik - valami olyanfajta, az állampolgárok pénzügyi helyzetét is valamelyest érintő dolgokat fogalmaznék meg. Az egyszerűség kedvéért - most nyilvánvalóan nem tudok érdemi mondatokat mondani - a pénzügyi biztonsághoz való jogukat fogalmaznám meg. Ez persze nem egy olyan jog lenne, mint ami alapján valaki pert indíthatna a kormány ellen, hogy rosszak a jövedelmi viszonyaim, adjál több pénzt; ez egy olyan szabály lenne, mint amikor, mondjuk, megfogalmazzuk azt, hogy az egészséges környezethez jogunk van. Az alkotmányban ez is meg van fogalmazva, mégsem dől össze a világ. Tehát az állampolgárok nézőpontjából adnék valami garanciát ahhoz, hogy a kormány ne gazdálkodjon felelőtlenül, mint ahogy ezt eddig tette ez a kormány. Tehát ilyenfajta alkotmányos szabályokat keresnék.

Azzal egyetértek, hogy nincs szükség arra, hogy a parlament helyett költségvetési kérdésekben a végső szót az Alkotmánybíróság mondja ki. Nem hiszek abban - megfogható alkotmányos szabályok nélkül, amire hivatkozni lehetne, hisz azt nem akarja egyik politikai oldal sem -, hogy egyáltalán szükség van kétharmados törvényben megfogalmazni közpénzügyi szavakat. Abban abszolút nem hiszek, hogy ebben egy költségvetési hivatalt fel kellene állítani.

Mi az, amit ezzel szemben tenni kellene? A jelenlegi államháztartási törvényt kellene érdemi módon átírni, ezt akár nevezhetnénk új költségvetési szabályrendszernek is, mert ha ezt érdemben átírjuk - ez egy 50 százalékos törvény -, akár ez egy új szabályrendszer is lehetne. És ebben az új szabályrendszerben nagyon macerás, nehezen teljesíthető eljárási szabályokat állítanék a mindenkori kormány elébe akkor, amikor költségvetési kérdésekkel a Ház elé jön, és ilyet sűrűn kellene tennie.

Egyrészt az egész költségvetési tervezésre ma mi a jellemző? Még az Országgyűlés költségvetési bizottsága is csak akkor találkozik vele - valamikor az ősz folyamán -, amikor először a kormánynak meg kellene jelennie. Ha egy normálisan működő ország lennénk, akkor egy parlament költségvetési bizottsága magát a költségvetési tervezés folyamatát is végig látná, azokba - ha kellene - havonta beleszólna. Ezek mind olyan kérdések, amelyek nem feltétlenül jönnének az Országgyűlés plénuma elé. De hogy a költségvetési bizottságban ezekről a kérdésekről vitázni kellene, a bizottságnak erről állást kellene foglalnia, a bizottság véleményére nyilvánvalóan a mindenkori kormány valamit adna, és a bizottsági tárgyalás mindig a nyilvánosság lehetőségét is megadná, hogy független intézmények már a tervezés fázisában lássák azt, hogy mi az, ami történik, mi az, amit nagy valószínűséggel az Országgyűlés ősszel elfogad.

Nyilvánvalóan megváltoztatnám azt a szabályrendszert, amit, tisztelt államtitkár úr, önök alakítottak ki, aminek a lényege, hogy elfogadtatnak egy költségvetést, ahogyan ezt tették, és utána bármi negatív folyamat történik, nem kell bejönni újra a Ház elé. Se pótköltségvetés, se költségvetés-módosítás, megy a verkli a maga módján, és majd egy zárszámadással a mindenkori többségükkel szentesítik azt, hogy úgy tértek el a költségvetéstől, ahogy éppen akartak - mert önök ezt tették.

Emlékeztetem itt az ország közvéleményét arra, hogy 2006 nyarán, amikor önök megalakították az új kormányukat - itt a Házban hangzott el -, 11,6 százalék volt az államháztartás hiánya. Tehát nem kell svédországi példákra hivatkozni, hogy sokkoló adatokat mondjunk, hivatkozzunk a saját sokkoló adatainkra! Ez az a böszmeség, amit Európában nem követtek még el - hangzott el a legfőbb szélhámostól Balatonőszödön. (Keller László: Ezt másképp mondd, a parlamentben vagyunk!) Tudom, hogy ez fáj, államtitkár úr, fogalmazhatnék másként, de ez tényleg egy politikai szélhámosság. (Tukacs István: A parlamentben vagyunk.) Igen, a parlamentben vagyunk. Örülök, hogy ön is megjött, tisztelt képviselő úr. (Tukacs István: Itt voltam egész délelőtt. - Az elnök csenget.) Azt gondolom, a parlamenti vitakultúrába ez belefér. Az amit csináltak, az szélhámosság, méghozzá több mint szélhámosság.

Akkor utalok megint arra, amit már Tállai képviselő úr elmondott, hogy merték venni a bátorságot, hogy becsapják az ország közvéleményét azzal, hogy nem kommunikáltak valós számokat, vagy mondjuk, egy ötéves adócsökkentési törvényjavaslattal álltak elő a választások előtt, amit a választások után öt perc alatt hatálytalanítottak. Ez nem szélhámosság, tisztelt képviselő úr? Hogyan lehet ezt másként minősíteni? (Tukacs István: Ezt megbeszélhetné velem a képviselő úr, ezt ne itt beszéljük meg a plénumon!) Majd ön szót kap, és utána el fogja mondani, hogy ön sokkal árnyaltabban hogyan fogalmazná ezeket a kérdéseket, amire én azt gondolom, hogy ez politikai kalandorság és szélhámosság, és politikai szélhámosokkal és kalandorokkal ilyen kérdésekben nehéz megegyezni. Még a minősítésben sem értünk egyet, akkor hogyan tudnánk megegyezni a kérdésekben?!

Tehát visszatérve arra, hogy milyen irányban módosítanék - vagy módosítana a mi frakciónk - törvényeket: a jelenlegi államháztartási törvényt lehet úgy módosítani, hogy a mindenkori kormány sokkal nagyobb kényszereket érezzen akkor, amikor el akarna térni az adott év költségvetésétől. Kis eltérési szándék esetén vagy kényszerek esetén a parlament elé kellene jönni, és a parlament nyilvánossága előtt kellene megvédeni azokat a törekvéseit, amit most a parlamenttől - és ilyen szempontból a közvélemény előtt - elrejtve tud megtenni a kormány, és nem lenne szükség ilyen látszattörvények megalkotására, még ha ezt kétharmados törvényekkel is tennénk, hogyha azoknak a kétharmados törvényeknek a betartására sincs alkotmányos garancia, alkotmányos fogódzó.

Ezt az álláspontot a KDNP frakciója egyébként a tárgyalások során viszonylag következetesen - most már hosszú ideje - képviseli, és ha elmenne a kormány ebbe az irányba, akkor azt gondolom, létrejöhetne egy olyan szabályrendszer, ami a jelenlegihez képest óriási előrelépést jelentene, de a jelenlegi megcélzott alkotmánymódosítás, az önkormányzati törvény módosítása is kétharmados törvény alkotása. Amellett, hogy ebben a jogi környezetben, ahogy be van terjesztve, működésképtelen, mert az Alkotmánybíróságot bevonja politikai viták lerendezésébe, mert létrehoz egy drága hivatalt, aminek csak látszatfeladatai vannak, tehát amellett, hogy ez értelmetlen, erre ma - azt gondolom - politikai szándék sincs, hogy egy ilyen törvénycsomag létrejöjjön.

A kiinduló helyzet - és erre hadd utaljak még, amit Veres János képviselő úr mondott, mert ezzel is persze csak vitatkozni lehet -, hogy igaz-e az az egyszerű állítás, hogy a mindenkori kormány a választások évében, ha úgy tetszik, elszalad a költségvetéssel. Mert látszatra ez tényleg igaz, hogyha mondjuk a költségvetés folyamatait elemezzük.

Én azonban látok különbséget a kormányok teljesítménye között ilyen szempontból. Mert az Antall-kormánynak - amelyről én csak a tisztelet hangján tudok beszélni - lehetetlen feladatokat kellett megoldania. Az Antall-kormány végére - mondjuk - a költségvetés helyzete nehéz volt, az magától értetődő, mert nekik takarítani, romot eltakarítani kellett. Azzal, hogy létrehozott alkotmányos intézményeket, már történelmet írt.

Aztán tudjuk, hogy a Horn-kormány sokáig késlekedett bizonyos döntések meghozatalával, aztán meghozta azokat a döntéseket ugye, amit Bokros-csomagként tisztelünk, és utána egy darabig, ha úgy tetszik, fenntartható pályán működött a költségvetés, és ilyen szempontból az ország is megnyugtató pályán mozgott.

Az Orbán-kormány akkori kormánypárti képviselőjeként is tudom, és ezt önök is jól tudják, hogy az Orbán-kormány, hogyha a négy év költségvetési időszakot vesszük, szigorú költségvetési politikát folytatott. Az igaz, hogy a választások évében, mint ahogy általában ez Európában szokás - vagy sajnos szokás, mindenki értelmezze úgy, ahogy éppen akarja -, lazított ezen. De az a négy év azért kiegyensúlyozott költségvetést hozott.

És utána jöttek, tisztelt uraim, önök - mindegy, hogy azt most akkor Medgyessynek hívták vagy első Gyurcsánynak, vagy második Gyurcsány-kormánynak -, amikor elszabadult minden; amikor nemcsak a választások évében voltak lehetetlenek a folyamatok, hanem a lehetetlenség végig bekövetkezett.

Tehát nehéz elfogadni a pulpitusról azokat az állításokat, hogy ha úgy tetszik, ez a politikai osztály úgy felelőtlen, ahogy van, és akkor most ilyen szempontból egyezzünk ki. Nem, az önök felelőtlensége ebben a játéktérben egyszerűen mérhetetlen, és ezt önöknek be kell látniuk, ezt önök egyébként nagyon jól tudják is. Azok, akik ezt a helyzetet létrehozták, azokkal a megegyezés is nehéz, főleg olyan szabályokkal, amelyek a megegyezés lehetőségét fel sem kínálják, mert politikailag sokszor irracionálisak, és egyébként drágán hoznák létre azt a semmit, amit önök valójában csak kommunikációs célokkal szolgáltak.

Akit - elsősorban Tukacs képviselő úrra utalok - megsértettem azzal, hogy legfőbb politikai szélhámosnak neveztem a miniszterelnök urat, és ezzel persze az ő frakcióját is, azt itt a nyilvánosság előtt meg is követem, bár azt gondolom, tartalmilag sajnos igazam van. Bárcsak nagyon szégyellhetném magam, ez lenne jó az ország szempontjából! De amit önök elkövettek, az körülbelül ilyen jelzőkkel mérhető.

Köszönöm a figyelmüket. (Keller László: Ez nem méltó hozzád, János, nem ezt szoktuk meg.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Inkább a tartalommal foglalkozzunk, és azt hiszem, a jelzők tobzódásától eltekinthetnénk.

Megadom a szót Gegesy Ferenc képviselő úrnak, az SZDSZ képviselőcsoportja vezérszónokának.

(14.30)

DR. GEGESY FERENC, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Nekem egy jó hozzáfűznivalóm van, hogy messze nem fogom kihasználni a 40 percet. Ugyanis ebben a helyzetben, amit az előttem szóló jelzett azzal, hogy ki mindenki hiányzik, én kiegészíteném azzal, hogy például az ellenzéki képviselők hiányoznak, hiszen most vagyunk hárman, eléggé kisebbségben, de amikor az előttem szóló elkezdte a beszédét, akkor hatan voltunk, és akkor is kisebbségben voltunk. Egyébként ez nem meglepő, a tegnapi nap során is többször érzékeltem azt, hogy kisebbségben vagyunk a kisebbségi kormány ellenében.

Kezdem a törvényjavaslatokhoz az érdemi hozzászólást. Elhangzott a mai napon is, de a korábbi viták során is, hogy ez a törvénycsomag tulajdonképpen felesleges, mert egyszerűen csak jól, ésszerűen, törvényesen kéne működni, és akkor ezek a helyzetek nem alakulnának ki. Igen ám, de az a helyzet, hogy ez nekünk nem sikerült, és ebben az esetben az előttem szóló 8 százaléka akkor is, ha még mindig kevesebb, mint a későbbi 10 vagy 9,5 vagy 11,5, még mindig nagyon sok. De hozzá lehet tenni azt, hogy nemcsak nekünk nem sikerült, hanem a nyugati országoknak sem. Itt elhangzott a svéd példa, de más országot is lehetne mondani. Igaz, hogy ott éppen nem volt ilyen gyakori nagy csúszás, viszont ott nagyon gyakran követte egy olyan szabályrendszer felállítása, ami ezeket a lehetőségeket korlátozta. Nálunk erre nem volt példa. Igen, a legnagyobb elcsúszás a 2006-os költségvetésben következett be.

Ezért úgy gondolom, érdemes lenne minden eszközzel ezt a szabályozórendszert felállítani, még akkor is, ha ez most paradox módon kiadásnövelést is jelent. Ezt a kiadásnövelést, attól függően, hogy melyik változatról van szó - a legnagyobb 1-2 milliárdot jelenthet -, vessük össze azzal, hogy mondjuk, a 8 százalékos vagy a 9,3 százalékos adósságállomány kamatterhe mekkora. Tehát úgy gondolom, ezt mindenképpen hasznos lenne felállítani, elsősorban azért, hogy a mindenkori kormánytöbbség saját magát tudja keretek között tartani. Mert általában egy költségvetés elfogadásánál nem az ellenzékkel van baj, az ellenzéket le lehet szavazni, hanem azzal, hogy a kormány az általa jónak tartott vagy kompromisszumok révén született javaslatok szinte mindegyikét beszuszakolja a parlamentbe, aztán a különböző előirányzatokat, bevételi előirányzatokat, inflációs előirányzatokat ehhez az elképzeléshez igazítja.

Ebből adódóan ennek a törvénycsomagnak vagy ennek a szabályozásnak természetesen csak akkor van vagy lenne értelme, ha kétharmados lenne. És most megint egy kényelmetlen példa, tavalyelőtt év végén vagy tavaly év elején a törvénybe belekerült a költségvetés elsődleges egyenlegére egy korlátozó tényező. Azután tavaly ősszel volt egy kormány-előterjesztés, amelyik ezt a korlátot javasolta kivenni. A magam részéről megtettem azt a módosító javaslatot, hogy ezt a passzust hagyjuk ki. És mit tesz isten, a költségvetési bizottság ülésén egyik nagy párt sem támogatta a javaslatomat. Tehát amikor akármilyen jó szándékkal megszületik egy korlátozás, ha annak a feloldása, puhítása az aktuális kormánytöbbség szándékain múlik, az a szabályozás felesleges.

Sok részletbe nem mennék bele, hiszen, mint mondtam az elején, nem nagyon látom ebből a kiutat, és azt is hozzátenném, hogy az ötpárti egyeztetéseken most már a különböző változatok, különböző javaslatok miatt több változatban futó törvények szerepelnek, tehát hagyjuk, hogy mi van az egyikben, mi van a másikban, mi van a parlament előtt. Én két olyan kérdést vetnék fel, amiben, úgy érzem, valóban volt, van vita, és itt is többször szóba került. Az egyik az árumegállító jog. Ez azt jelentette volna, hogy a parlament kétharmados többséggel akármilyen szervezetet felruház azzal a joggal, hogy véleményt mondjon, és ez a vélemény akár vétó formáját is öltheti. Ez volt az eredeti javaslatban, ez kihullott. Emlékezetem szerint az a megfogalmazás is kihullott, amely az Alkotmánybíróságot kényszerítené olyan helyzetbe, hogy a fenntarthatóságot, ami a közgazdászok számára többé-kevésbé egyértelmű vagy világos fogalom, de hogy két közgazdász ugyanazt érti-e ez alatt, az már eleve kétséges, eleve nem működik, hogy egy szervezet, vagy egy ilyen garancia nem kerülhet a parlamenten kívülre. Itt szerintem politikai felelősségről van szó. Ezt a jogot a választott képviselőktől nem lehet elvenni.

A másik olyan kérdés, amiben az SZDSZ-nek is volt véleménykülönbsége, az önkormányzati javaslat. Ugyanis az egészen egyértelműen abból a szempontból, nézőpontból indított, hogy például a 2006-os elcsúszást jelentős részben vagy értékelhető mértékben az önkormányzati többletkiadások okozták. Ez egyszerűen 2006-ban sem volt igaz, és a továbbiakban sem. Az önkormányzati szabályozásnak itt azért lehet helye, és úgy érzem, hogy a mostani változat már ilyen szemléletű, hogy igenis vannak felelőtlen önkormányzati hitelfelvételek, nevezhetjük ezt kötvénykibocsátásnak, amit mindenképpen jó lenne törvényi kritériumok beiktatásával megakadályozni. Hangsúlyozom, nem azért, mert ez önmagában az államháztartás óriási hiányát okozhatná, hanem azért, mert az adott önkormányzat, kicsi vagy nagy, mindenképpen sok embernek hosszú távon meg tudja határozni a jövőjét.

Itt nagyon sok felvetés foglalkozott a múlttal; minimum, hogy felelőtlen volt, finom megfogalmazással. Néhány dolgot azért említenék. Érdekes volt, egyszer a felelőtlen béremeléseket emlegették, aztán itt a parlamentben el szokott hangozni elég sűrűn a szociális válság kategóriája, nem tudom, ez hogy jön össze, vagy a felelőtlen autópálya-építés, nem tudom, mit mondott a Baranya megyei közgyűlés elnöke az M6-os autópálya építése során, de én inkább a jövőről szeretnék valamit még mondani. Azt szeretném, hogy ennek a törvénycsomagnak a javított változatát, a fele részét, de valamit fogadjon el a parlament.

Mit értek ez alatt? Nyilvánvalóan minden törvényt lehet módosítani. Őszintén szólva, ha komolyan gondolnám, hogy a következő ülésen vagy két hét múlva a részletes vita fog folyni, akkor már ilyen szemmel nézném még egyszer végig a törvényt, és minden bizonnyal nekem is lennének módosító javaslataim. De ha nem ilyen, hanem azt mondjuk, hogy ennek a felét fogadjuk el, például vannak itt kétharmados módon megfogalmazott szabályok és kétharmados módon létrejövő hivatal, lehet az egyiket elfogadni, a másikat nem. Ha az merülne fel, hogy egy olyan szabályrendszert alkotunk, amelyik a kiadási plafonokat fogadja el, és mással nem foglalkozik, de ezt el lehetne kétharmaddal fogadni, akkor azt mondanám, hogy ez is jobb annál, mintha nem csinálunk semmit.

(14.40)

Úgy gondolom, hogy ez a szabályrendszer, az adósságállomány korlátozásának szabályrendszere jobb, még akkor is, ha nehezebben átlátható, de a közgazdászok azért vannak, hogy ezt a szabályrendszert legalább végiggondolják és átlássák. De ha ez nem elég, vagy mégsem teljesen jó minden részletében, akkor fogadjunk el egy ehhez hasonló vagy ezt célzó szabályrendszert, ha ez a kétharmados elfogadás ára.

Vagy a szervezet. Úgy gondolom, jobb lenne a szervezetnek, ha az Állami Számvevőszéken kívül lenne, azért, mert - ez az ötpártin gyakran elhangzott - ha egy szervezet egyszerre véleményezi és elég komoly jogokkal a költségvetés készítését, és utána nem sokkal a költségvetés elfogadását, nem biztos, hogy ugyanolyan objektív tud maradni, mint amilyen objektívnek elismert ma az Állami Számvevőszék. Azt sem tartom olyan nagyon jó, átütő megoldásnak, hogy vásárolunk a piacon, tehát hogy úgy működjön a dolog, hogy piacelemző szervezetektől kérünk véleményt, hiszen azok most is adnak véleményt, de még sincs olyan rangra emelve, hogy ha X. cég azt mondja, hogy ez az előirányzat rossz, ennek akármilyen következménye lenne, hiszen egy Y. cég esetleg egy kicsit másként látja. De hangsúlyozom, ha egy kétharmados szervezeti felépítésnek az az ára, hogy ez legyen az Állami Számvevőszéknek egy része, én meg tudnám ezt a javaslatot gondolni. S hadd mondjak egy nagyon furcsa javaslatot, ami itt szintén elhangzott: ha ennek az az ára, hogy euró bevezetéséről állapodjunk meg, én nagyon szívesen részt veszek ebben a szakmai tárgyalásban is az SZDSZ nevében, csak az lenne jó, ha valamit lépnénk.

Köszönöm figyelmüket.

ELNÖK: Megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak, az MDF képviselőcsoportja vezérszónokának.

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem is tudom, mivel kezdjem. Talán azzal, hogy szegény Magyarország. Milyen szerencsétlen az az ország, amelyik ilyen politikai elittel van megáldva, hogy amikor tényleg igen fontos törvényeket tárgyalunk, ráadásul hármat, és mind a három törvény kétharmados többséget igényel, akkor 12-en lézengünk itt az Országgyűlésben, a kormány pedig egy tiszteletre méltó államtitkárral képviselteti magát? Kit érdekel, hogy mi történik? Egyébként eldőlt. Hallhatták az előttem szólók szájából, hogy nem lesz meg a kétharmados többség. Itt most végigmegyünk a parlament előírásainak megfelelően vagy a Házszabálynak megfelelően, de ebből az égadta világon nem lesz semmi.

A kérdés az, hogy komolyan gondoltuk és komolyan akartuk-e, hogy legyen ebből valami, hogy tényleg képviselői eskünkhöz méltóan, akár ellenzékben, akár kormányoldalon vagyunk, azt tartjuk fontosnak, hogy az ország előtt álló feladatok, problémák megoldása legyen az elsődleges cél, vagy egymásra mutogatunk, hogy ki a felelős azért, mert idáig jutottunk. Na, idáig tudunk elmenni, aztán itt megállunk, az égadta világon semmit nem oldunk meg, és várjuk a csodát. Várjuk azt, hogy majd jön egy következő választás. De ha a másik oldal nyer, ugyanebben a helyzetben lesz, nem változik semmi, csak a térfelek! A gondolkodás nem változik, hát azzal van probléma, azzal van baj! Ide jutottunk volna, hogy ilyen a politikai közgondolkodás, ami egy normális országot jellemez?

Akkor hadd beszéljek arról, hogy miért volt a kezdeti időszakban igen kemény ellenállásunk a törvényjavaslattal kapcsolatban, és miért kell belátnunk azt, hogy nincs más megoldás. A jelen politikai gondolkodáshoz, a jelen politikai kultúrához egy ilyen megoldás szükségeltetik, de azt meg kell jegyeznem, hogy ez nem igazi megoldás. Ha komolyan vettük volna a feladatunkat, ha a kormány komolyan veszi saját magát, azzal kezdte volna, hogy betartja a törvényeket. Ha azokat a törvényeket, amelyek ma hatályosak, és azért jutottunk ide, mert a kormány nem tartotta be ezeket a törvényeket - majd mindjárt mondom, hogy melyek ezek a törvények -, nem vette figyelembe az Állami Számvevőszék minden esztendőben elmondott megállapításait itt, az Országgyűlésben, akkor mi a garancia arra, hogy ezeket az új szabályokat, új törvényeket be fogják tartani? Az, hogy bekerül az alkotmányba, és kétharmados törvények fognak elvileg nagyobb garanciát jelenteni? Biztosan mindnyájan tudják, hogy legalább 15 olyan alkotmányos mulasztásban vagyunk tetten érhetőek, amelyeket az Alkotmánybíróság írt elő. A legrégebbi 15 éves, lehet, hogy van régebbi, de az egyik legfontosabb a kisebbségek országgyűlési képviselete - 15 esztendeje nem tudjuk megoldani! Most akkor mi a garancia arra, hogy egy alkotmánymódosítást követően a mindenkori kormány majd kötelezőnek tekinti magára nézve azt, hogy az alkotmány előírásait be kell tartani? Módosítani nehezebb lesz, mert kétharmad kell hozzá, ilyen szempontból tényleg van ebben valami garancia.

Na de, ha a költségvetéssel kapcsolatban először is nem születnek olyan politikai döntések, amelyek 2002-ben megszülettek a Medgyessy-kormány hatalomra kerülését követően, nem győzöm ismételni, és most már lassan én fogom magam szégyellni miatta, hogy mi voltunk az egyedüliek, akik ezt nem szavaztuk meg, mert elég pontosan ki lehetetett számolni, hogy ennek nagyon súlyos következményei lesznek. Akkor magunkra maradtunk, és mindenki azt mondta, hogy nem lehet a népakarattal szembemenni. Persze, hogy nem lehet, de nem is volt népakarat, ami ezt követelte volna. Megalapozatlan választási ígéretek voltak, és ami még rosszabb, hogy ezt be is tartották. Aztán ide jutottunk. De ha csak azt veszem alapul, hogy amikor a költségvetés tervezése megtörtént, és benyújtotta a mindenkori kormány, illetve az előző hat esztendő kormánya a következő esztendő költségvetési törvényjavaslatát, akkor abban meghatároztak egy olyan hiányt, ami elvileg elfogadható volt. És amikor elértünk az év végére, akkor kiderült, hogy nagyon jó eset volt az, amikor csak a duplája volt a költségvetési hiány, de volt, amikor ezt is meghaladta.

Tehát nemcsak a tervezéssel voltak itt igen komoly gondok, hanem a végrehajtással is. Akkor az történt, hogy a mindenkori parlamenti többség a zárszámadási törvény elfogadásával szentelt vizet hintett, és jóváhagyta azt a kormányzati magatartást, ami egyáltalán nem tartotta be a kormánytöbbség által elfogadott költségvetési törvényt. Ugye, a baj nagy. Még egyszer mondom, az, hogy ide jutottunk, egy bizonyos szintű politikai kultúra eredménye. A kérdés az, hogy ezen túl tudunk-e lépni, vagy nem. Ez a mostani vita meggyőzött, hogy egyáltalán nem tudunk rajta túllépni, és arról is meggyőzött, hogy akár elfogadjuk ezt az új törvényt, akár nem - valószínű, hogy nem, hiszen az előjelek ezt mutatják -, itt jelentős javulás nem fog e téren beállni. Ami azért, lássuk be, nagyon nagy baj.

Ennek ellenére vagy ennek a felismerésnek a birtokában most megváltoztatva a múltkori véleményünket, azt mondjuk, mégiscsak szükség lenne egy ilyen törvényre, mert mégiscsak kell valami olyan korlátokat szabni, amilyeneket egyébként normális országban nem nagyon kell. Tudom, hogy vannak nemzetközi példák, tudom, hogy van olyan ország, ahol van olyan önálló hivatal, ami hasonló ahhoz, amit mi most szeretnénk felállítani. Tudom, hogy vannak ilyen törekvések, és vannak olyan akaratok, amelyek igyekeznek a politika fékezhetetlenségét valahogy kordában tartani. Még egyszer mondom, az alapvető probléma az, hogy ha nem tartjuk be azokat a törvényeket, amelyek hatályosak, akkor mi ad arra garanciát, hogy ezeket be fogjuk.

Szabó Lajos képviselőtársam a közbizalom helyreállításáról szólt. Szívemből, mert ez a legnagyobb deficitünk. Az a bizalmi deficit, amit a politikai elit magának "kivívott" az elmúlt esztendők során, az kétségbeejtő. De nem ezzel fogjuk tudni helyreállítani! Csak mellékesen vagy zárójelben hadd jegyezzem meg, az első a pártfinanszírozási törvény, a kampányfinanszírozás szabályozása. Tehát magunkkal kezdjük. Nem lehet úgy bizalmat visszaállítani, hogy négyévente a parlamenti pártok kiállnak a választópolgárok sokasága elé, és a szemükbe hazudnak, hogy 386 millió forintot költöttünk a kampányra, és mindenki tudja, hogy legalább egy nagyságrenddel több volt az elköltött pénz. Amíg itt el nem kezdjük a dolgot rendbe tenni, addig nekünk senki nem fog hinni. Hiányzik a politikai akarat, hogy ezt a dolgot valahogy szabályozzuk és kitisztázzuk. Ez egy nagyon nagy baj.

Ennek hiányában felállíthatunk hivatalokat, de egy ilyen hivatal felállítása a gyengeségünk jele. Ez azt jelenti, hogy bizony magunktól nem vagyunk olyan nagyon hajlandóak betartani az általunk meghozott törvényeket, de ha egy másik törvénnyel egy hivatalt hozunk létre erre a célra, meglehetősen sok pénzért, akkor talán majd változik a mi gondolkodásunk... - nem is tudom, hogy mi ennek az egésznek a motivációja.

(14.50)

Nagyon elkeserítő a helyzet, és nagyon reménytelen, legalábbis nagyon nehezen látszik és valahol a távolban pislákol a megoldás, egyelőre nagyon-nagyon távol vagyunk tőle. De nézzük, hogy mi indokolja ezt a mostani törekvést!

A lényeg talán abban fogható meg, hogy az államadósság mára a GDP 65-66 százalékát teszi ki, és ez évi 1100-1200 milliárd forint adósságszolgálatot jelent, ami megöli a magyar gazdaságot. Tehát olyan terhet rak a költségvetésre, a gazdaságra, amit nem fogunk tudni a továbbiakban finanszírozni. Az, hogy az államadósság mértéke a költségvetés fenntarthatóságának legáltalánosabban elfogadott mérőszáma, ez egyszerűsít, és azért ez nem pontosan így van. Bár kétségtelen, hogy Magyarországon az elmúlt évek költségvetési hiányai mellett kiemelt fontosságúnak tekinthető. Úgy tűnt, hogy ezt a problémát a '90-es évek második felében valahogy sikerült leküzdenünk, de a mostani évezred ránk köszöntével ez újra előjött, és nem tudunk vele mit kezdeni.

A reáladósság csökkentése mint költségvetési cél mindig fontos volt, de normális gazdálkodást feltételezve a legfontosabb kérdések a növekedés, a gazdaság versenyképességének javulása, a foglalkoztatás bővítése, a beruházások megfelelő dinamikája és így tovább. A költségvetési politikának tehát offenzívnak kellene lennie, a költségvetési politikának nemcsak a költségvetési egyensúly megteremtését kellene célként kitűznie, ami egyébként fontos dolog, hanem a fejlődés alapfeltételeit kellene, a növekedés alapfeltételeit, a versenyképesség megteremtésének feltételeit kellene rögzíteni minden esztendőben, és itt az egyensúlyra való törekvés ezeket a célokat teljességgel elnyomta.

A törvényjavaslat céljai közé tartozik, és erről beszélt Szabó Lajos képviselőtársam, a hitelesség, a fegyelem, a fenntarthatóság helyreállítása. No de hát ez egy normális országban teljesen kézenfekvő dolog, úgyhogy ezért önmagában törvényt alkotni furcsa dolog.

A vita során el kéne döntenünk néhány kérdést, és a döntés aztán hatályba kellene hogy lépjen. Elfogadható-e a reáladósság korlátozása és annak módja? - az egyik kérdés. A másik: elfogadható-e a pozitív elsődleges egyenleg előírása, pláne az alkotmányban? Persze, hogy elfogadható, de a feltételeit meg kell teremteni. Elfogadható-e a tárgyéven túli hároméves makrogazdasági kitekintés itteni szabályozása? Elfogadható-e a módosítóknál az ellentételezési szabály? Elfogadható-e a hatástanulmány készítésére tett javaslat? Elvben elfogadható-e ez az intézményi rész? Szükség van-e új közpénzügyi szabályozásra az alkotmányban? Támogathatók-e az önkormányzatokra vonatkozó korlátok?

Az alkotmánymódosítás, hogy kezdjem ott, két témakört ölel fel. Hargitai János képviselőtársam elég részletesen kifejtette, és egyetértek vele, hogy a közpénzügyi rész, illetve a költségvetésre vonatkozó rész egy normális országban nem biztos, hogy ilyen súllyal és ilyen mértékben az alkotmányba kell kerüljön. Az én jogi ízlésemnek talán kevéssé felel meg, hogyha ilyen részletesen próbálunk szabályozni. Persze ez ugyanaz a helyzet, vannak olyan országok, ahol egy kézfogással igen komoly üzleti tranzakciókat lehet hitelesíteni, és be is tartják, és vannak olyan országok, ahol ezt lehet 66 aláírással megpecsételt és rögzített szerződésekkel, és akkor sem tartják be.

A második része, ami az alkotmánymódosítást illeti, a hivatal létrehozása. Ha ezt az utat választjuk, akkor ez jó dolog, mert oda helyezi, ahova kell, az Állami Számvevőszékkel azonos szintre, rangra emeli az új hivatalt. Ha ez a szándékunk, és ezt a megoldást választjuk, akkor ez egy normális és támogatható törekvés. Mindenesetre a közpénzekkel felelősebben kell gazdálkodni, mint eddig tették, és a választások inkább az átgondolt programokról, mint a populista ígéretekről kell hogy szóljanak.

Hatástanulmányok készítése: a hatástanulmányokat a jelenleg hatályos, a jogalkotásról szóló törvény előírja. Ha tehát a törvényben egyszer benne van, és amit úgy általában nem tartanak be a kormányok, akkor most mitől fogják egy másik törvénybe való beiktatás után megtenni? Valószínű, hogy nem fogják, ezért mondtam, hogy az akarat hiányzik. A politikai akarat hiányzik, hogy komolyan gondoljuk-e a dolgunkat. Ha komolyan gondoljuk, akkor a jelenlegi törvényi szabályozás mellett majdnem minden megoldható, ha meg nem... Sokan felteszik a kérdést, hogy vajon ez a kisebbségi kormányzás fog-e menni - zárójeles megjegyzés, nyilván nem a témához tartozik -, és erre a válasz talán az, hogy ha a politikai kultúra olyan színvonalú lenne, ami egy kisebbségi kormányzás feltételeit megteremti, akkor valószínűleg nem jutottunk volna idáig. Tehát ez a 22-es csapdája, és itt is hasonló dolgok érhetők tetten.

A felsorolt kérdések természetesen nem újak, ezek jelentős része ma is törvényeinkben szabályozott, ahogy én ezt elmondtam. Az MDF első reakciója a felbukkanáskor, a törvény felbukkanásakor az volt, hogy mondtam, utasítsuk el, de nem nagyon látunk más kiutat. Talán van valami remény arra, hogy ezt az új törvényt, az új hivatalt vagy annak az intelmeit vagy annak az észrevételeit, megállapításait be fogjuk tartani. Mint tudjuk, például a reáladósság korlátozását a költségvetési törvény a hiány tervezésekor maga szokta előírni, csak nem így nevezik, de ami nagyobb baj, hogy nem tartják be.

Érdekes, hogy a 2007. évi költségvetési törvény 1. § (2) bekezdése konkrétan előírta az elsődleges egyenleg pozitív korlátait 2010-ig, de ez a 2008-as költségvetésben már nem szerepel, illetve annak 2007-ben sem volt semmi értelme, hiszen a költségvetési törvény csak egy évre vonatkozik. Ugyanígy érvényben van az ellentételezési kötelezettség és a hatástanulmány-készítési kötelezettség is, az önkormányzatok eladósodási lehetőségei is szabályozva vannak. Tehát az lenne a feladat, hogy a meglévő törvényeket a kormánypártok betartsák, és a kormány betartassa.

A törvényjavaslat a kormány objektívabb költségvetési előterjesztéseinek, illetve terveinek kierőszakolása érdekében létre kívánja hozni a prognózisok és szimulációk párhuzamos végzéséért felelős, nagy felhatalmazásokkal rendelkező hivatalt, amit komolyan kellene vennie a parlamentnek, illetve a költségvetési bizottságnak. A költségvetéssel kapcsolatos javaslatait, illetve hatástanulmányait az Országgyűlésnek meg kell tárgyalnia, de ezeket egyszerű többséggel el lehet utasítani. Egyik párt sem értett egyet az eredetileg tervezett kétharmados elutasítással.

Ha az alkotmány módosítása is megtörténik, és a kormányjavaslattal szemben a hivatal sérti az alkotmány új bekezdéseit, nyilvánvalóan az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni, ami néhány alapvető kérdést azért felvet, például az időt, az időfaktort. Hogyan fog ez működni? Időben hogyan lehet majd ezeket a dolgokat egymáshoz igazítani; vagy korlátlan beavatkozási lehetőség a közpénzügyekbe. A mellékelt alkotmánymódosítási javaslat ebből a szempontból nem jó, az 1. §-ban a 26/A. §-ának (1) bekezdése úgy hangzik, hogy "az Országgyűlés és a kormány hatásköreit az állami költségvetés fenntarthatóságának veszélyeztetése nélkül gyakorolja". Ez definiálatlan és túl általános feltétel, aminek alapján szinte korlátlanul az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni, amely így valójában praktikusan átveheti az Országgyűlés és a kormány szerepét.

Az 1. § (2) bekezdése, amely az elsődleges egyenleg pozitív voltát írja elő, tulajdonképpen jó lenne, ha egy magasabb rendű törvényben rögzítve lenne, de félő, hogy ez viszont nem illik az alkotmányba, mivel átmeneti, 10-20 éves problémáról - reméljük, hogy csak ennyiről - van szó. Kétségtelen, hogy ez konkrét szabály, és ebben az esetben nem lehet ennek túllépését simán megszavazni a zárszámadásban.

Ha már az alkotmánymódosítási javaslatnál tartunk, meg kell hogy említsem, hogy a (3) és az (5) bekezdés is javítandó, mivel az egy naptári évre szóló költségvetést felesleges itt előírni, és a törvényjavaslat előterjesztői is rosszul vannak behatárolva.

Az MDF nem ért egyet az új hivatal ilyen formában történő létrehozásával, a kitűzött, de még kiérleletlen feladatot az ÁSZ-hoz látnánk célszerűnek telepíteni. Az Állami Számvevőszék eleve nagyjából ezt a feladatot végzi, az Állami Számvevőszék kellő számú felkészült szakemberrel rendelkezik. Az Állami Számvevőszéknek van egy kutatóintézete, ahol igen komoly szabad kapacitások lelhetők fel.

(15.00)

Külföldi példák is mutatják, hogy nem feltétlenül egy ilyen komoly, nagy létszámú és meglehetősen drágán működtethető hivatal az igazi megoldás. Meg lehet találni azokat, ha a törvény vitájában erre alkalom lesz, a részletes vitánál és a módosító javaslatok vitájánál akkor elmondjuk, hogy milyen egyéb megoldást tudunk elképzelni. Álláspontunk szerint tehát nincs szükség új intézményre, hivatalra, újabb nagy presztízsű és költséges intézményekre milliárdokért, ezt a feladatot, ahogy mondtam, az ÁSZ-nak kellene ellátnia.

Azt, hogy ez a kontroll, amit ki akarunk építeni, beválik, vagy sem, majd meglátjuk. Egy ilyen intézménynek van érési ideje, és kérdés, hogy hogyan váltja be a hozzá fűzött reményeket. A makrogazdasági prognózisok készítése, a sokéves kitekintésű hatástanulmányok szimulálása ugyanis nem egyszerű kérdés, hiszen itt sztochasztikus folyamatokról van szó. Tessék csak megnézni különböző hazai intézmények két-három évvel ezelőtti makrogazdasági előrejelzéseit 2008-ra vonatkozóan! Szignifikáns eltérést látunk a növekedésre, az inflációra és más paraméterekre nézve ma az akkori elképzelésekhez képest. Ha a tévedések nagyok és rendszeresek lesznek, a hivatal presztízse szertefoszlik.

Az ÁSZ 2007. évi tevékenységéről szóló jelentés múlt heti vitája során elmondtam, hogy aggódva látjuk az önkormányzatok eladósodásának gyorsuló folyamatát. Az önkormányzati alrendszer bevétele-kiadása az elmúlt évben 50 százalékkal emelkedett, az évenkénti növekedési ütem 6-12 százalék volt, ugyanakkor ez mégsem nyújt fedezetet az egyre jobban eladósodó önkormányzatok finanszírozására. Az államháztartás egészéhez képest az önkormányzatok hitelállománya, ami ma körülbelül 800 milliárd forint körülire becsülhető, nem jelentős, de ennek a dinamikája az, ami riasztó. Különösen megemelkedett a kötvénykibocsátás. Ennek természetesen praktikus okai vannak. 2005 végéig a kötvényállomány még alig 4 milliárd forint volt, ami 2007 végére a 211 milliárdot is meghaladta. Ezt százalékban nem is jó kifejezni.

Az önkormányzatok minden kategóriájában emelkedett az eladósodottság. A helyzet kiugróan romlott Budapest főváros kerületeinél, a megyei és megyei jogú városoknál, valamint a városi önkormányzatoknál. Nagyon rossz a helyzet a likvid hiteleket felvevő önkormányzatoknál is, ezek egyötöde egyik évben sem fizette vissza a hitel teljes összegét az év végén, így folyamatosan szolgálta a fizetőképesség fenntartását.

Indokoltnak tartjuk az önkormányzatok fejlesztési és hitelkorlátozásának mielőbbi újragondolását, hiszen egy gyorsan eszkalálódó, egyre súlyosabb problémáról van szó. A mellékelt önkormányzati törvényjavaslat vitáját viszont későbbre kellene halasztani, mert mindenekelőtt pontosítani kellene az állam és az önkormányzatok viszonyát, legalábbis a feladatmegosztás terén, meg kellene pontosabban határozni az önkormányzati feladatokat. Vannak ugyanis olyan félelmek, hogy az állami alrendszer helyzetét, hiányának alakulását esetleg a mindenkori kormány úgy manipulálhatja, hogy egyes feladatok elvégzését az önkormányzatokra hárítja. Tudjuk, hogy a törvény írja elő ilyen esetekre a források kötelező biztosítását, de azt is tudjuk, hogy a gyakorlatban ez nem ilyen idealisztikusan szokott végbemenni.

Egyetértünk a fejlesztési és a likviditási hitelezés szabályozásának különválasztásával is, de a téma előkészítetlensége, kétharmados mivolta, érzékenysége és a különböző önkormányzatok komoly lobbiereje következtében a kérdést javasoljuk a másik két törvényjavaslattól különválasztva, de mielőbb tető alá hozni.

A javaslat a már említett hiányosságai mellett kulturált, igényes munka. Nyilván vannak jó gondolatok az anyagban, ezek ki is egészíthetők. Mi a közpénzügyi törvény modernizálásában az elmúlt évek rossz irányú változásainak a kiszűrésében, illetve ennek szándékával egyetértünk.

A javaslat szabályozni kívánja a költségvetés módosításának és a pótköltségvetésnek a kérdését: a belső tételek esetében a túllépés a GDP 0,2 százaléka lehet. Megér ez is egy külön misét. Az elmúlt esztendőkben a mindenkori kormányok tizenkét alkalommal módosították az államháztartási törvény vonatkozó részét, ami a pótköltségvetés elfogadtatásának a kötelezettségét írta elő a kormányra. Az Antall-kormány idejéhez képest egy nagyságrenddel nőtt az az összeg, ami a mindenkori kormányt pótköltségvetés készítésére, tehát valamiféle korlát betartására kényszerítette volna. A mostani egy érdekes közelítés, nem tudjuk pontosan, hogy miért a GDP-hez viszonyítja ennek a 0,2 százalékában, miért nem a költségvetéshez, de valamiféle korlát és szigorú korlát kell. Úgy tűnik, hogy ez ennek a kitételnek megfelel.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A közpénzügyi törvénynek erősítenie kell a politikai döntéshozók elszámoltathatóságát. Ez egy nagyon fontos tétel, és természetesen egyetértünk vele. Ha ezek a célok megvalósulnának, akkor az valóban egy nagy lépést jelentene, és egy biztató aktust afelé, hogy az Országgyűlés és a kormány, legalábbis a pénzügyi kormányzat úgy működjön, ahogy ez egy normális országban szükséges és elvárható.

Szomorú, hogy úgy tűnik, hogy ebből a törvényjavaslatból nem lesz semmi. Úgy tűnik, hogy a kétharmados többség egyik esetben sem biztosítható, ami azt jelenti, hogy a törvény elfogadásának a híján az fog folytatódni, ami idáig folyt ebben az országban, aminek eredményeképpen oda jutottunk, ahol éppen vagyunk.

Lehet, hogy a kisebbségi kormányzás, lehet, hogy ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztése vagy valami csak meg fogja világosítani a politikai döntéshozók éleslátását vagy gondolkodását, és belátják, hogy el lehet utasítani ezt a törvényt, lehet egymásra mutogatni, lehet egymásra kenni a különféle okokat, a hibákat, a hibákért egymást felelőssé tenni. Azt hiszik a politika szereplői, hogy ez a másiknak árt, nekik használ. Észre kellene venni, hogy ez az égadta világon senkinek nem használ, hiszen amikor az embereket megkérdezik, hogy hogy gondolkodnak a politikai elitről, akkor a bizalom tekintetében, azt hiszem, az utolsó helyen vagyunk, és akkor nem tesznek különbséget kormánypárti és ellenzéki képviselő között, hanem ahogy vagyunk, úgy vagyunk lesajnálva és elutasítva.

Pontosan ezek azok az együttműködésre lehetőséget adó javaslatok és előterjesztések, amelyek ezt a megítélést megváltoztathatják, hiszen itt nem rólunk van szó, nem pártérdekekről, hanem az ország érdekeiről. Igyekezzünk ezt szolgálni! Ha a módosító javaslatainkat, amelyeket meg fogunk tenni, befogadja a kormány és a kormányoldal, akkor bennünk van nyitottság ennek a törvényjavaslatnak az elfogadására.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF és az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A vezérszónoki felszólalásoknak a végére értünk.

Az együttes általános vitát elnapolom, folytatására várhatóan későbbi ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Pettkó András és Hock Zoltán - mindketten az MDF képviselői - önálló indítványát T/4899. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/4899/1. és 2. számon a honlapon megismerhetik.

Az előterjesztők nevében most megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, húszperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.




Felszólalások:   19-94   95-113   113-139      Ülésnap adatai