Készült: 2020.10.25.02:07:24 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

274. ülésnap (2005.11.30.), 60. felszólalás
Felszólaló Korózs Lajos (MSZP)
Beosztás ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi politikai államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Expozé
Videó/Felszólalás ideje 15:32


Felszólalások:  Előző  60  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Nagy munkát végeztünk az elmúlt hét hónapban, hiszen ez év februárjában a miniszterelnök úr az Országos Idősügyi Tanács előtt egy napirend keretében meghallgatta azokat a problémákat, amelyeket most egy csokorba gyűjtve törvénytervezet formájában idehoztunk az Országgyűlés elé.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat azt példázza, hogy az érdekképviseletek által megfogalmazott, saját hosszabb távú tapasztalataik, vizsgálataik eredményei által is alátámasztott kezdeményezések viszonylag rövid távon is célba érhetnek, ha a kormányzat figyel hangjukra, javaslataikra. Februárban - ahogy említettem - az Idősügyi Tanács ülésén hangzott el ugyanis a kérés, kezdeményezés, hogy a kormány vizsgálja meg a nyugdíjak között az elmúlt években, évtizedekben kialakult arányokat, mutassa ki a létrejött aránytalanságokat, torzulásokat, és hozzon intézkedéseket az igazságtalanságok enyhítésére.

Az ülésen részt vevő miniszterelnök a felvetést támogatta, és a feladatot mindjárt ki is adta. A javaslat kimunkálását, egyeztetését és a hivatalos kormányzati munkaszakaszt követően most az év vége felé pedig már törvényjavaslatként tárgyalhatja a tisztelt Ház azt a nyugdíjkorrekciós intézkedéscsomagot, amely jelentőségében, méreteiben, az érintettek számában, költségvetési kihatásában, de talán koncepciózusságában, rendszerszerű felépítésében is az utóbbi egy-másfél évtized egyik kiemelkedő nyugdíjprogramja.

Természetesen ez a program és az azt megalapozó szakmai munka nem előzmények nélkül való, nem is készülhetett másként, mint az utóbbi másfél évtizedben elért eredmények bázisán. Az egyik ilyen előzmény, hogy a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság jogelődjénél az 1990-es évek elején megkezdődött és azóta is rendszeres a nyugdíjarányok vizsgálata, elemzése reprezentatív tényadatok bázisán, korszerű módszerek alkalmazásával.

Igen fontos előzmény továbbá, és erről néhány mondatot külön is érdemes szólni, az 1992-es első és mindmáig egyetlen nyugdíjkorrekciós intézkedés. Ennek is az szolgált alapjául, hogy kezdtek kibővülni és pontosabbakká válni a nyugdíjak nagysági viszonyairól, arányairól vagy éppen aránytalanságairól szóló ismereteink. Így sikerült 13 éve egyetértésre jutnunk arról, hogy az intézkedésbe kiket indokolt bevonni, a korrekciós emelés mértékei milyen szempontok szerint és mennyire legyenek differenciáltak.

Meg kell mondanom, a helyzet akkor sem volt egyszerű, de az arányrendszert eltorzító tényezők akkor még nem voltak annyira szövevényesek, mint jelenleg. A kívánt hatás elérhető volt egylépéses korrekcióval, amely annál nagyobb mértékű emelést biztosított, minél régebben és minél hosszabb szolgálati idővel ment valaki nyugdíjba. Ma már ennél bonyolultabb a korrekciós struktúra. Az 1992. évi nyugdíjazási évjáratok közül utolsóként az 1988-asra kiterjedő korrekciós intézkedés társadalmi fogadtatása igen kedvező volt, és sokat javított az arányokon. Igen ám, de ezt követően további nehéz évek következtek, súlyos gazdasági recesszióval, a nyugdíjak és a keresetek drámai mértékű értékvesztésével, számos, külön-külön talán az adott időben és helyzetben indokolt, de összességében mégis a nyugdíjarányokat megzavaró nyugdíjrendszerbeli változásokkal. Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ennek negatív tapasztalataiból érdemes is tanulnunk.

Mindezek nyomán azt kellett látnunk, hogy a nyugdíjarányok rendszere ismét sokkal több torzulást, feszültséget tartalmaz, és egyre sürgetőbbé válik egy újabb nyugdíjkorrekciós intézkedés.

És itt kell a mai javaslat újabb igen fontos előzményéről beszélni, nevezetesen a nyugdíjas érdek-képviseleti szervezetek egyre tudatosabb, célirányosabb és szakmailag is egyre magasabb színvonalú tevékenységéről. Mind több az olyan nyugdíjasszervezet, amely maga is végez vizsgálatokat, elemzéseket a nyugdíjarányok témakörében, képet alkot a kialakult helyzetről, súlyoz, megkülönböztetést tesz a fontosabb és kevésbé fontos tények, tényezők között, vagyis értékes nyugdíjszakmai tevékenységet folytat. Ennek során hasznosan együttműködnek az államigazgatási szervekkel, amelyek információkkal, elemzési módszerekkel, a releváns szempontok megfogalmazásával tudnak segíteni, cserébe viszont olyan ismereteket kapnak, amelyekhez csak az érdekképviseletek jutnak közvetlenül. Nevezetesen, a nyugdíjas-társadalomban kialakult nézetekről, értékekről, arról, hogy hogyan látják a leginkább érintettek az intézkedések tényleges hatását, mit tartanak jónak, mit tartanak rossznak.

(11.10)

Vagyis a nyugdíjasszervezetek tudják közvetíteni a döntés-előkészítés számára a kollektív bölcsességet. Alappal bízhatunk abban, hogy a nyugdíjasszervezetek és az állami szervek közötti jó együttműködés eredményeként - ezt nemcsak mi tartjuk jónak, hanem ők is, természetesen - az előttünk fekvő törvényjavaslatban benne van ez a kollektív bölcsesség is.

A nyugdíjas-érdekképviseletek a korrekció kérdését az elmúlt időszakban folyamatosan napirenden tartották, de talán idén látta úgy igazán minden érdekelt fél, hogy elérkezett az ideje egy hatásában, pénzügyi feltételeiben, perspektívájában komolyabb korrekciós intézkedés előkészítésének. Mostanra megtörténtek, illetve befejeződésükhöz közelednek a kormányzati ciklusra célul kitűzött intézkedések. Kifizettük a 19 ezer forintos egyszeri juttatást, újra bevezettük a méltányossági nyugdíjemelést, amelynek keretében körülbelül 430 ezren részesültek külön emelésben. Két lépésben 20-ról 30 százalékosra emeltük a saját jogú nyugellátás mellett folyósított özvegyi nyugdíjak mértékét. S hogy a legjelentősebbet említsem, amelyet az ellenzék is a különösen védendő értékek között említ, bevezettük a 13. havi nyugdíj intézményét. 2006-ban már teljes havi nyugdíj jár az évben tizenharmadszorra is. Az újabb jelentős nyugdíjprogramnak éppen ez a teljessé vált 13. havi nyugdíj nyitja meg a lehetőségét, hiszen a korrekciós intézkedések fedezetigénye szépen beilleszkedik majd az elmúlt négy év évenkénti negyedhavi nyugdíjtöbblete fedezetigényének a helyébe. Ez azt jelenti, hogy ezek az évenkénti rendszeres nyugdíjemelésen felüli többletek nem érnek véget a 13. havi nyugdíj bevezetésével, amely maga is több mint 8 százalékkal emelte feljebb a nyugdíjszínvonalat.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezen a ponton szeretnék néhány fontos elemet kiemelni a nyugdíjkorrekciós javaslat elvi alapjait illetően. Az elsőt félig már ki is mondtam: a korrekció fő mércéje a jogszerzés, vagyis a biztosítási elv. Mindjárt az elején tisztázni szükséges, hogy itt nem a kisnyugdíjak általános, rászorultsági alapon történő emeléséről van szó, arra más eszközök, mint például a már említett méltányossági nyugdíjemelés szolgálnak. Itt a mérce az, hogy kik kapnak és milyen mértékben kisebb nyugdíjat annál, mint ami megilletné őket elért szolgálati idejük és keresetük alapján, természetesen a mai általános nyugdíjszínvonalat figyelembe véve. Kik kapnak csak azért kevesebb nyugdíjat, azonos életúttal rendelkező társukhoz képest, mert amikor nyugdíjba mentek, kedvezőtlenebb volt a gazdasági helyzet, vagy mások voltak a nyugdíjjogszabályok? Ezeket az aránytalanságokat a részletes adatbázisra épülő számítási modellezési munkálatok a megfelelő nyugdíjszakmai ismeretekkel társítva képesek feltárni. Az érintettek körét, az elmaradás mértékét viszonylag pontosan meg lehet így ismerni.

Itt azonban mindjárt kiegészítést kell tenni, nehogy félreértéseket okozzunk, vagy olyan várakozásokat ébresszünk, amelyeknek sem mi, sem más nem tudna eleget tenni. A nyugdíjkorrekciós javaslat mind a 2,7 millió nyugdíjas számára személyenként külön-külön nem tud igazságot tenni; nem túlzunk nagyon, ha azt mondjuk, ahány ember, annyi élethelyzet, ahány ember, annyiféle egyedi sajátosság fejeződik ki a nyugdíj összegében. Sajnos senki nem tudja az összes, személyenként változó, befolyásoló tényező hatását követni akkor, amikor azt igyekszünk megállapítani, kinél, milyen mértékű korrekció lenne igazságos. Mit tudunk akkor alapul venni? A tipikust, az általánost, a tendenciaszerűt, ami többé vagy kevésbé minden érintettre vonatkozik, s amelyet aztán egyedi módon színeznek a csak az adott személyre, nyugdíjasra vonatkozó sajátosságok.

Szeretném azt is kiemelni, hogy a nyolc elemből álló intézkedéssorozat lépéseinek tartalma, sorrendje nem véletlen. Igyekeztünk egy szerves egységet alkotó csomagot megkonstruálni, a lépések sorrendjénél kombináltan alkalmaztuk az elmaradások, az igazságtalanságok mértékének, súlyosságának szempontjait, és nyugdíjasokról lévén szó, talán érthetően az életkori szempontokat, továbbá mindezek mellett - mint arra utaltam is - figyelemmel kellett lenni a költségvetési mozgástérre is.

Ami pedig az egyes lépések konkrét tartalmát illeti, azt elsősorban az határozta meg, hogy a vizsgálatok szerint a kialakult aránytalanságok, ellentmondások két nagy összetevőjét indokolt megkülönböztetni. Az egyik komponenst a nyugdíjazás éve szerinti aránytalanságok képezik, amelyek többé-kevésbé hasonlóan érintettek mindenkit, aki az adott időszakban vonult nyugdíjba. Az egyes lépések korrekciós alapmértékei ezért mindenkire vonatkoznak, akik az adott időszakban mentek nyugdíjba. Csak azért nem hangsúlyozom, hogy e mértékek egy-egy időszakon belül mindenkire egységesek, mert ez alól van egy kivétel, a 2007. évi hármas számú korrekciós lépésben.

Ezt a differenciálást mi is egy kicsit óvatosan kezeltük, mert talán szokatlannak tűnhet, hogy nemek szerint javasoltunk különbséget tenni az 1987-ig bezárólag nyugdíjazottak korrekciós mértékében; bizonyára önök előtt ismeretes, hogy a férfiak számára 3, a nők számára 5 százalékos korrekciót javasoltunk. E különbségtől eltekintve azonban a nyugdíjazási évjáratok szerinti korrekciós alapmértékek egy-egy időszakon belül azonosak, különböző időszakok között viszont differenciáltak, hiszen az elemzések szerint jelentősen eltérő mértékű elmaradásokat kell mérsékelni. A legnagyobb emelést a különösen kedvezőtlen nyugdíjazási feltételekkel jellemezhető 1992-es és 1995-ös évjáratok kapják, összességében 8 százalékot, amelyben költségvetési és egyéb megfontolásokból kétszer 4 százalékos emeléssel 2008-ban és 2009-ben részesülnek.

A korrekció másik fő vezérlő mutatója a megszerzett szolgálati idő. Ez a szempont, szemben a nyugdíjazási évjárat szerinti korrekció általános érvényességével, a nyugdíjasoknak meghatározott kritériumok szerint elhatárolt körére vonatkozik. Az elemzések tanulsága szerint a szolgálati idő szerinti korrekciót azokra indokolt kiterjeszteni, akik viszonylag hosszabb időn át voltak biztosítottak. Ezen a ponton szeretnék a korrekcióval kapcsolatban egy félreértést eloszlatni. A szolgálati idő szerinti korrekció alapmértéken felül jár. Tehát nem a nyugdíjazás éve szerinti alapmérték van differenciálva a szolgálati idő szerint, hanem a mindenkinek járó egységes alapmértéken felül illeti meg az érintetteket a szolgálati idő függvényében a külön emelés.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Külön is szeretnék még a nyolclépéses program két eleméről beszélni, az özvegyi nyugdíjakról és a rokkantsági nyugdíjakról. A nyugdíjkorrekciós intézkedések nagy része a saját jogú nyugdíjakat érinti, és a felhasználandó források döntő része is ezen ellátásokat emeli. Szükségesnek tartottuk ugyanakkor, hogy az özvegyi ellátásoknál is sor kerüljön bizonyos feszültségeket oldó intézkedésekre. A saját jogú ellátások mellett járó özvegyi nyugdíjak 50 százalékos emelésére - bizonyára emlékeznek rá - sor került. Úgy éreztük azonban, gondolnunk kell azokra is, akik idős korukra magukra maradtak, sokan közülük már 75 év felettiek, és nincs saját jogú ellátásuk, a meghalt házastársuk utáni özvegyi nyugdíjból élnek.

A másik téma, amelyet kiemelnék, a rokkantsági nyugdíjak kérdése. Ennek exponálása azért is fontos, mert e tekintetben a beterjesztett törvényjavaslat bizonyos fokig eltér attól a javaslattól, amelyet az Idősügyi Tanács látott. A kormányzati munkaszakaszban ugyanis az a meggyőződés erősödött meg, hogy a rokkantsági nyugdíjak 2010-re előirányzott jelentős mértékű megemelését helyezzük az eredeti javaslatnál tágabb keretbe. Az eredeti elképzelés ugyanis a rokkantsági nyugdíjrendszerben alkalmazott nyugdíjskálák hibáinak, torzításainak kijavításához kapcsolta volna a rokkantsági nyugdíjak korrekcióját. De talán akkor járunk el még helyesebben, ha a korrekció nemcsak ehhez a skálakiigazításhoz kapcsolódik, hanem az egész rokkantsági ellátórendszer átalakításához.

Végezetül szeretnék visszakanyarodni, tisztelt Ház, a beszédem elején elmondott gondolatmenethez, illetve ahhoz a gyakorlathoz, amelyet az Országos Idősügyi Tanács folytatott ez év tavaszán, illetve az év elején. Ugyanis szeretném elmondani azt a tisztelt Háznak, hogy az Idősügyi Tanácsban megfogalmazódott problémák mindegyike itt rögzítésre került. Ez az intézkedéscsomag, amelyről szó van, körülbelül 2,6 millió ember sorsán javít. Ennek összes konzekvenciája, anyagi konzekvenciája mintegy 134 milliárd forint. Pontosan tudták az idősszervezetek képviselői, hogy ezt nem lehet egyetlenegy varázsütéssel megoldani, éppen ezért ez a struktúra, ez az évenkénti lebontás velük egyeztetésben került megfogalmazásra, és így került törvényjavaslat formájában ide az Országgyűlés elé.

(11.20)

Szeretném azt is elmondani a tisztelt Háznak, hogy ezt a lépéssorozatot az Idősügyi Tanácsba delegált minden egyes személy kézjegyével látta el, és ezt követően a Művészetek Palotájában a miniszterelnök is aláírta. Tehát ez egy szerződés az időstársadalom és a miniszterelnök között.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  60  Következő    Ülésnap adatai