Készült: 2020.08.14.01:51:45 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

96. ülésnap (1999.10.22.),  247-277. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása és lezárása
Felszólalás ideje 1:04:55


Felszólalások:  Előző   247-277  Előző      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Varga Mihály államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Varga Mihály nemet int.) Nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az ülés befejezésének hatályával zárom le... Itt nem volt olyan kérés, hogy fél 10-ig, ugye? Kérdezem a képviselőtársakat: nem hangzott el olyan indítvány, hogy fél 10-ig, ugye? (Közbeszólások: Nem!) Nem, jó.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1659. számon, az Állami Számvevőszék véleményét T/1659/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1659/2., 4. és 5. számokon kapták kézhez a képviselők.

Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. A mai napon mindösszesen 260 perces időkeret áll a frakciók rendelkezésére.

Megadom a szót Mánya Kristóf képviselő úrnak, aki előzetesen írásban jelezte felszólalási szándékát.

DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt három napban az egészségbiztosítás költségvetése kapcsán igen kritikus, olykor szenvedélyes megnyilvánulásokra került sor, aminek a lényege oda vezethető vissza, hogy az egészségbiztosítás számos előirányzata valóban aggodalmakra adhatott és adhat okot, mert részben a szinten tartást vagy - néhány előirányzatnál - még a szinten tartást sem biztosító forrásokat vetít előre.

Szocialista párti felszólalók részéről elhangzott, hogy ezt a forráskivonást 1994 és '98 között meg lehetett magyarázni, most viszont más a helyzet, mert más a gazdaság állapota. Annyiban egyet tudunk érteni ezzel, hogy hála a jó istennek, az elmúlt másfél évben a gazdaság állapota és mindenekelőtt a nemzeti össztermék emelkedése, javulása 4,5-5 százalékos, ez mindenféleképpen reményekre ad jogot. Természetesen, ha ezt összevetjük azzal, hogy egy nagyobb nemzeti össztermékből a 4 százalék, ami 1999-ben várhatóan jelezni fogja az egészségbiztosítás kiadásait, összértékben lényegesen nagyobb, mint adott esetben az 1998-as 6,1 százalék; akkor már finomabban érzékeljük azt, hogy egyáltalán volt-e itt forráskivonás. Ez az egyik dolog, amit az eddig elmondottakhoz fontosnak tartottam hozzáfűzni.

A másik az, hogy ezek az ellenzék által nagyon riasztónak tartott előirányzatok egészen más megvilágításba kerülnek, ha az államháztartási kiadásokon belül nézzük az egészségbiztosítás kiadásait.

(17.40)

Ott ugyanis ez a csökkenés az 1998-as és a 2000-es költségvetés vonatkozásában már közel sem olyan nagy. 12,5 százalék volt 1998-ban az államháztartási kiadások egészségbiztosítási kiadásokra eső része, 2000-ben pedig 11,7 százalék a tervezett kiadás. Ennyit a számok világáról.

Ennél sokkal fontosabb az, hogy éli meg a betegek társadalma az egészségügy kétségkívül nehéz időszakát, amely 1994-98 között köszöntött az országra. Úgy tűnik, elsősorban talán nem is ők érzik a válságot, hanem inkább azok, akik dolgoznak, az orvosok, a szakdolgozók, a nővérek. Azért mondom ezt, mert a közelmúltban a Szonda Ipsos felmérése nem mutatott olyan rossz megelégedettséget, hiszen 1999 szeptemberében a betegek 85-90 százaléka az ellátással meg volt elégedve. Ezt többen kritikával fogadják, de azért valamit mégis mutat.

A betegek döntő többsége, közel 70 százaléka az orvosok és a nővérek munkáját lelkiismeretesnek, szakmailag felkészültnek és számukra megfelelőnek találta. Ezt is fontosnak tartom elmondani. Mégpedig azért tartom fontosnak elmondani, mert nagy baj, ha egy ilyen költségvetési vita oda vezet, hogy megrengeti a betegek bizalmát az ellátórendszerben. Erre több utalás történt az elmúlt két napban, igaz, hogy elsősorban a beteg és az orvos közötti bizalmi viszony megrendülésére utalva és elsősorban a vényírási szabályok megváltoztatásával összefüggésben. Óva inteném felelős egészségpolitikusainkat az ellenzéki oldalon, hogy ezt tegyék, mert ez a bizonyos nagyon fontos orvos-beteg, ápolt-ápoló bizalmi viszony nem fog erősödni azzal, ha riogatjuk a betegek társadalmát. Az egészségpolitikus és a szakma magától is tudja, hogy kitörési pontokat kell keresni, és ezek a kitörési pontok nem egyik napról a másikra fognak mutatkozni.

Az általános vita eddigi szakaszaiban többen elmondták, hogy a kitörési pontok hol mutatkoznak. Nem sok van belőlük, három fő kitörési pontot említettek kormánypárti képviselőtársaim. Az egyik a háziorvosi privatizáció, a másik a kórházi ellátórendszernek egy integráció irányába történő és a kórháztörvény által szabályozottan létrejövő erősítése 2000 tavaszától, a harmadik elem pedig a tárca új programjai. E témában a rezidensképzés hangzott el, de mindenekelőtt a sürgősségi betegellátás fejlesztése. Mind a két program hiányokat pótol, és mind a kettő olyan - elsősorban a sürgősségi betegellátásra gondolok -, amely mentén az orvos-beteg találkozásokat költséghatékonyabban tudjuk megoldani.

Természetesen számos kérdést felvet a sürgősségi ellátórendszer fejlesztése. Mindenekelőtt felveti azt a kérdést, hogy ebből a fejlesztési rendszerből minden magyar kórház tud-e részesedni. Feltehetően nem. Valószínűleg elsősorban a nagyobb megyei és az ötszáz ágy feletti kórházak fognak az elkövetkező egy-másfél évben jelentős fejlesztést kapni, de nem biztos, hogy ez baj. Sőt bizonyos, hogy a minőségi fejlesztés szempontjából és a minőségbiztosítási szempontokat is figyelembe véve ez az ellátás biztonságát fogja javítani.

Az egészségbiztosítási előirányzatokon túlmenő vita és a szakmaiság kérdését érintő felvetések visszatérő eleme volt a szakma véleményének kikérése, az, hogy nem kérdezték meg a szakmát. Persze egyszer már jó lenne tisztázni, hogy mit értünk a szakmán, mit ért az ellenzék a szakmán. Úgy tűnik, az ellenzéknek mindig az lesz a szakma, amelyik a leghangosabb ricsajt csapja. Valószínűnek tartom, hogy most a Magyar Kórházszövetség a szakma, máskor a Magyar Orvosi Kamara, megint máskor bizonyos szakmai kollégiumok. Mi a szakma? Mindig az a szakma, amelyik legközelebb van a tisztelt ellenzékhez.

Kamarai tisztségviselőként nagyon jól tudom, hogy az orvostársadalmat, éppen azért, mert évtizede alulfizetett, milyen könnyen lehet hangulati tényezőkkel befolyásolni. Tudom, hogy van ilyen lehetőség. Mégis elgondolkoztató, hogy az orvostársadalom az elmúlt másfél évben nem veszítette el türelmét a polgári kormányzat iránt. Mert sem sztrájkot, sem látványos - egyébként az ellenzék által már régóta felkarolt és Kelet-Magyarországról induló - akciókat nem volt képes és gondolom, nem is lesz képes végrehajtani. Nem azért, mert meg van elégedve, tisztelt képviselőtársaim! Semmiképpen sem azért! Hanem azért, mert tudja, hogy ebből a nagyon nehéz helyzetből egyik napról a másikra nem lehet kitörni, és már látja, nem mondom, hogy az alagút végét, de hogy vannak, nem gyertyáink, hanem lassan reflektoraink lesznek! Látja azt, hogy az alagútban a fény növekszik. És látja azt, hogy most már lesz olyan szakmapolitikai, ha úgy tetszik, egészségügyireform-kibontakozás, amely ezt az egészségügyben tíz éve megszokott és elfásító válságot kezelni tudja. Az általános vitában erről kevés szó esett, de nagyon vigyáznunk kell akkor, amikor a kórház szakma, az orvos szakma véleményeit próbáljuk számba venni, mert ezek a vélemények alapvetően mindig lobbivélemények - azért erre is vigyázzunk! Ez természetesen a kormány felé is figyelmeztetés, hogy vigyázni kell az ellátórendszer átalakításával, mert mindig lesznek erősebb érdekérvényesítő csoportok, most is vannak ilyenek, és vannak olyan csoportok, amelyek az ellátórendszert a vállukon viszik, viszont évekig meg sem szólalnak.

Bauer képviselőtársam - jogosan - számon kérte, hogy hol van a biztosítási reform. A biztosítási reform, az egészségügyi reform - és az egészségbiztosítás költségvetésénél erről beszélni kell - valóban számon kérhető a kormányon. De azt nem mondtuk, hogy az 1999-es költségvetési vita végére letesszük a több-biztosítós modellt az asztalra! Ezt azért nem mondtuk, szeretném ezt hangsúlyozni. De hogy fél éven belül le fogjuk tenni az egészségbiztosítás átalakulásával kapcsolatos koncepciót és most már a végrehajtást, az bizonyos, efelől hadd nyugtassam meg az ellenzéki képviselőtársakat.

A másik a koncepciók újra és újra visszatérő számonkérése kapcsán az - Vojnik képviselőtársam többször utalt erre -, hogy nem érzik, a struktúraátalakítást hol tudjuk megvalósítani. Ha egy kórháztörvény születik - és tudnivaló, hogy meg fog születni -, akkor nem nagyon képzelhető el, hogy négy alapszakmás kórházak is és a minimumfeltételeknek meg nem felelő kórház az ország ellátórendszerében tudjon maradni. Volt olyan szakmai csoport, amelyik ezt a kérdést 1996-97-ben az utcán akarta eldönteni. Ezt a veszélyt nekünk is érezni kell, de ez nem lehet ok arra, hogy a kisebb települések presztízsszempontok mentén megvalósuló ragaszkodása a kis kórházakhoz - amelyek egyébként a szakmai minimumfeltételeknek nem felelnek meg - az elkövetkező években adott esetben meghatározó szempont legyen. Ez sem lehet kétséges! Tudom, hogy ezt adott esetben rögtön a kormányzat ellen lehet fordítani, de nyilvánvaló, hogy a struktúraátalakítás nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is az integráció irányába kell hogy megtörténjen, függetlenül attól, hogy a finanszírozás több-biztosítós vagy egybiztosítós lesz.

Még a biztosítási kérdésnél maradva: azt sem lehet elfelejteni, hogy az egybiztosítós modellben - az elmúlt fél év erre számos pozitív példát ad - is van sok tartalék.

 

(17.50)

Azt, hogy a biztosító nemcsak szolgáltatást vásárol, hanem egészségnyereséget vásárol, remélem, ellenzéki képviselőtársaim belátják, nemcsak jelszó. Akár a bizonyítékokon alapuló orvoslás figyelembevételét tekintem a vényírás szabályozásánál, akár a különböző utalványozási rendszerben levő szabálytalanságokat, ahol az OEP következetesen a szerződések biztonságáért lép fel, akár az OEP más ellenőrző tevékenységét nézem, azt mondom, hogy ebben az egybiztosítós rendszerben is van tartalék. És kérem szépen, ez a tartalék nem tízmillió forint, hanem milliárdok!

A sajtóból egymás után értesülünk azokról az ügyekről, amelyek szabálytalan szerződésekkel, fantombetegeknek adott ellátásokkal az egészségbiztosító kasszájából milliárdokat vettek ki az elmúlt években. És ez a tendencia fél éve, egy éve megszűnt országunkban, vagy legalábbis nem meghatározó. Ezt is fontosnak tartom elmondani, amikor a kitörési pontokról beszélünk.

A másik a reformfolyamat időigénye. A reformfolyamat, különösen, amikor nagy elosztási rendszerek, jóléti rendszerek reformjáról van szó, bizonyos, hogy nem hónapok, még csak nem is évek kérdése. Azt elvárni - talán Frajna államtitkár úr mondta ezt nem is olyan régen egy tévévitában -, hogy már az éves költségvetésnél lehessen tudni előre, hogy a nagy elosztási rendszerekre a nemzeti össztermék hány százaléka jusson, ezt előre négy évre sehol sem tudják megmondani, az a mindenkori makrogazdasági feltételektől függ. Biztos, hogy körülbelüli tendenciát lehet mondani, de azt, hogy mennyi jut az egészségügyre, és hogy ez a reform milyen ütemezéssel jön, azt gondolom, csak rövid távon tudjuk most megmondani.

Végül nagyon fontosnak tartom, hogy az egészségügyi rendszer átalakításában - hiszen végül is már ennek az idejét éljük - ne felejtkezzünk el arról, hogy az ellátórendszer átalakítása nem egy tárca ügye; ez már közhely. Ha a magyar költségvetés egyéb fejezeteinél nem tudunk érdemleges javítást elérni, és várhatóan ebben a 2000. évi költségvetés már új súlypontokat is fel tud mutatni, ha itt nem tudunk javulást elérni, akkor nyilvánvaló, hogy sokkal nagyobb teher fog nehezedni az egészségügyi ágazatra, pontosabban az egészségügyi tárcára. Mert azért a népegészségügyi kérdések döntő többsége nem az ellátórendszerrel függ össze, ez - tudjuk jól - jó esetben vagy rossz esetben 15-16 százalék. Az összes többi az életmóddal, életvitellel és a környezeti hatásokkal függ össze.

Tehát mindent az egészségügyi kormányzaton, mindent a társadalombiztosítást felügyelő államtitkáron, illetve a kormányzaton számon kérni, amikor az előirányzatok feszességéről van szó, azt hiszem, enyhén szólva is visszatetsző.

Azt hiszem, ez a vita arra mindenféleképpen alkalmas volt, hogy a kormánypárti oldal semmiféle kincstári optimizmusát nem kellett hogy kifejezze a jövő évi költségvetést tekintve. Amit én elmondtam, remélem, nem tekintik annak. Érezzük, hogy 2000-ben feszültségek lesznek az ellátórendszerben. Többen szokták azt mondani, hogy kicsi a takaró, kilóg az egészségügy lába alóla, és ennek kapcsán többen mondják azt, nem is biztos, hogy a takaró kicsi, csak keresztben van a betegen, illetve az egészségügyi rendszeren. Az az érzésem, hogy a történet erről fog szólni 2000-ben, és azok a műhelymunkák, amelyek három tárcánál folynak, beérnek az év végére ahhoz, hogy lássuk, hogy 2000-ben milyen kitörési pontok mentén tudunk haladni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én akkor döntöttem el, hogy meg kell nyomnom a gombot, amikor Mánya képviselő elkezdte a hozzászólását azzal a mondattal, hogy már másfél éve milyen jól fejlődik a magyar gazdaság. Én őszintén nem értem: van önök között olyan, aki komolyan gondolja, hogy attól, hogy a Fidesz-kormány leteszi az esküt, attól következik be egy fordulat a gazdasági folyamatokban? (Selmeczi Gabriella: Egyértelmű volt! Amióta Varga Mihály az államtitkár! - Varga Mihály közbeszólása. - Selmeczi Gabriella: Abszolút benne vagy ebben, Misi!) A gazdasági növekedés '96 harmadik negyedéve óta tapasztalható ebben az országban, és amikor a Fidesz-kormány hivatalba lépett, akkor az ország már rajta volt ezen a sínen.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Rendes felszólalásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én megmondom őszintén, arra számítottam, hogy így a vita harmadik napján módom lesz pótolni mindazt, amit az első nap elmulasztottam, merthogy az első nap, szerdán, a szabad demokraták összesen 40 perces időkerettel rendelkeztek, és akkor órákon keresztül azért dühöngtem, dohogtam itt, mert nem tudtam még egy kétperces reagálásra sem jelentkezni, hiszen az időkeretünk elfogyott, a kormánypárti oldalon viszont tömegével hangzottak el olyan kijelentések, állítások, amelyekkel vitatkozni kellett volna.

Abban a reményben jöttem, hogy ha nem is tévé előtt, de legalább a jegyzőkönyv előtt ezt a vitát fel tudom újítani, vagy válaszolni tudok elhangzott dolgokra. De nagyon csalódott vagyok, mert azok a képviselők, akik ezeket a megjegyzéseket megtették, nincsenek jelen. Szívesen vitatkoztam volna Révész Máriusszal, Surján Lászlóval és többekkel, akik itt nagyon súlyos megállapításokat fogalmaztak meg.

Azért a jelenlétük nélkül is engedjék meg, hogy legalább egy gondolatmenetet szóba hozzak. Azt gondolom, ez olyan kérdés, amiről nagyon kevés szó esett a vitában, és ehhez egy ugyancsak jelen nem levő képviselőtársam, Danka Lajos beszédét kezdem idézni, aki azzal kezdte a mondandóját, hogy a társadalombiztosítás jelenleg - jelenleg! - egy pazarló, a vállalkozók és a lakosság befizetéseit elherdáló rendszer.

Nos, én ezen a summázó megjegyzésen azért akartam fönn, mert egy évvel ezelőtt - vagy már több is, mint egy évvel ezelőtt, régtől - a Fidesztől folyton azt hallottuk, hogy a társadalombiztosítás legnagyobb baja, hogy ezek az önkormányzatok, amelyek az előző öt évben voltak, alkalmatlanok arra, hogy gazdálkodjanak, alkalmatlanok arra, hogy a pénzt jó gazda módjára kézben tartsák, kezeljék. Azt hallottuk a Fidesztől, hogy azért szüntetik meg az önkormányzatokat hatalomra jutásuk legelső intézkedéseképpen, mert az önkormányzatok a baj fő forrásai.

Én felteszem, hogy ha fideszes képviselőtársaim most egyáltalán reagálnak a megjegyzéseimre, akkor arra fognak hivatkozni, hogy de hát hiszen csak egy év telt el, hogyan lehetett volna ebben a fantasztikus nagy rendetlenségben egy év alatt rendet teremteni, és a többi és a többi. De hát akkor hogyan is van a helyzet az önkormányzatok megszüntetésével, hogy van a helyzet azzal, hogy kellett egy jó gazda, mondjuk, egy kormánybiztos, aki kézbe veszi a folyamatokat és oda hat, hogy ez a pazarlás megszűnjön, hogy nagyobb legyen az ellenőrzés meg a rendezettség?

Megmondom őszintén, hogy a törvénynek azokat a paragrafusait, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy hogyan keveredik újra össze a társadalombiztosítás és a költségvetés, szóval hogy az állam hogyan kezdi ezt a két teljesen külön logikára felépülő külön kasszát megint babrálni és összekeverni, az ebbe az irányba mutató paragrafusokat nagy-nagy szomorúsággal olvastam a tervezetben, és módosító indítványok formájában javaslatot is tettem ezek elhagyására.

Mindenekelőtt ilyen paragrafus az, amikor a 16. §-ban az APEH ösztönzésére, pontosabban a APEH-dolgozók ösztönzésére próbál társadalombiztosítási forrásokat átcsoportosítani a tervezet.

 

(18.00)

De tulajdonképpen ebbe az irányba hat az is, amikor a 17. § (7) bekezdésében a tervezet törölni kívánja az APEH jelenlegi havi adatszolgáltatási kötelezettségét a befolyt járulékbevételekről.

Arról van szó, hogy a Kincstáron keresztül az ONYF és az OEP számára naponta kell átutalni a befolyó összeget, de a tervezet javaslata szerint csak a tárgyévet követő április 20-áig kell az alapkezelőkkel elszámolni. Következésképpen csak nagyon nagy késéssel tudnánk meg, hogy ténylegesen mi a helyzet a járulékbefizetések frontján.

Ha erre a tisztelt képviselőtársaim azt mondják, jó-jó, de ez az élet diktálta követelmény, mert az APEH nem tud eleget tenni ennek az adatszolgáltatási kötelezettségének, akkor erről azt gondolom, az lenne a dolga, hogy eleget tudjon tenni az ilyen kötelezettségének, hogy minimum havonta adjon jelentést a helyzet alakulásáról, de ha nem havonta, legalább negyedévenként.

Szerintem ebbe a folyamatba illeszkedik az a 22. §, amelyben azt olvashatjuk, hogy meg kívánják szüntetni a MEP-ek önálló jogi személyiségét, s teszik ezt azelőtt, mielőtt döntés vagy legalább kidolgozott koncepció megfogalmazódott volna azzal kapcsolatban, hogyan is akarják átalakítani a társadalombiztosítás finanszírozási rendszerét, hogy több biztosító, egy biztosító, regionális biztosítók épülnek, nem épülnek. Nincsen még egy éve, hogy kaptunk - Selmeczi Gabriella volt akkor a kormánybiztos - egy reformtervezetet, amiben eléggé vázlatosan, de a regionális biztosítórendszer koncepciója fel volt villantva inkább, mert azt túlzás lenne mondani, hogy ki volt dolgozva; azóta hallhattuk, hogy mégse ebbe az irányba történik mindez.

Akkor miért kell babrálni ezeket a MEP-eket, amelyek pillanatnyilag még megvannak, működnek? Nem lenne jobb először valahogy tisztázni Házon belül a koncepciót, a reform irányát és utána hozzáigazítani a vonatkozó passzusokat?

Tisztelt Képviselőtársaim! Szívesen beszélnék még sok kérdésről a költségvetés kapcsán, hiszen tényleg nagy jelentőségű kérdésekről van szó, de takarékoskodom a szűkre szabott időnkkel, hogy ha esetleg még van vitára késztetettség a másik oldalon, akkor kétpercesekben tudjunk reagálni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm a képviselő asszony megértését, hogy ilyen hosszú hét után nagyon megértő. Megadom két percre a szót Bauer Tamás képviselő úrnak. (Varga Mihály: Adunk át az időből, ha elfogy!)

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy másik megjegyzésre is készültem Mánya képviselő úr beszédével kapcsolatban, és ezt két hozzászólásra választottam szét.

Az a megjegyzése, miszerint mi nem ígértük, hogy a '99-es költségvetés kapcsán meglesz az egészségbiztosítási reformkoncepció, szerintem téves. Az a kormány megalakulásakor határozottan és egyértelműen megfogalmazott állítás, hogy 2001. január 1-jén életbe kell lépnie az új rendszernek, mindenképpen azt jelzi, hogy a koncepciónak már régen készen kellene lennie, hiszen ha a nyugdíjreformra gondol, jóval több mint egy évnek kellett eltelnie a koncepció és a törvény megszületése között, és több mint egy évnek kellett eltelnie a törvény megszületése és a hatálybalépése között, közel egy évnek.

Az egészségbiztosítási reform összehasonlíthatatlanul bonyolultabb feladat, mint a nyugdíjreform, tehát azt hiszem, nyugodtan ki lehet mondani, hogy miután jelenleg nincs koncepció, ebben a ciklusban már aligha léphet életbe egy egészségbiztosítási reform. Annak idején nagyon örültünk, hogy a Fidesz választási programja és a kormány programja ezt tartalmazta, és a magunk részéről nagyon sajnáljuk, hogy ez nem fog megvalósulni, mert újabb négy évet veszít a magyar egészségügy ebben a tekintetben. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. A társadalombiztosítás reformja, azt hiszem, valóban olyan falat, amibe már többen belebuktak, és nem kizárt, hogy még többen bele is fognak bukni.

Tanulságos volt ebből a szempontból képviselőtársaimmal együtt az a látogatás - ellenzéki képviselőtársaink is ott voltak köztünk -, amit Lengyelországban tettünk, ahol, az előzmények ismeretében azt mondom, hogy vakon, január 1-jével a 16 plusz egy regionális biztosítós modellt megcsinálták. Mindenképpen érdemes tanulmányozni, már csak a hagyományok miatt is, hogy ez mit idézett elő.

Nyilvánvaló, hogy az adatok értékelése különböző szempontokból lehetséges, és mindenki a saját felfogásának megfelelően próbál bizonyos eredményeket vagy bizonyos hátrányokat hangsúlyozni. Nekem az volt a benyomásom, hogy bizony sokkal drágább és egyáltalán nem a szolidaritás elvének az erősödése irányába mozdult el az ellátás, és az ellátásban hihetetlen nagy gondokat okozott az átállás.

Úgyhogy a kisebbik gondnak tartom azt, ha ebből a szempontból talán kisebb lépésekkel haladunk előre, és ezzel kapcsolatban inkább egy megalapozottabb, körültekintőbb tervről vitatkozunk, illetve ha döntés születik, lépünk ebben az ügyben. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mánya Kristóf képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni néhány pontban. Két perc kevés hozzá, ezért kértem hozzászólást, de igyekszem rövidre fogni a mondanivalómat, elnök úr.

Az egyik az első kérdéskör: nemcsak ellenzéki képviselők fogadták ezt a törvényjavaslatot kritikával, hanem felelős kormánypárti képviselők is. Az ön hozzászólásából is azt éreztem ki, hogy elég nagy bizonytalansággal tekint erre a költségvetésre, de az MDF és a Kisgazdapárt képviselői is egyértelműen hangot adtak annak, hogy ez a költségvetés így, a jövő évben a társadalombiztosítás működőképességét nem biztos, hogy garantálni fogja.

A második a forráskivonás: egyértelművé tettük, képviselő úr - és ezt talán ön sem cáfolja -, hogy mivel bázisszemlélet uralkodik a társadalombiztosítás tervezésében is, jelentősége van annak, hogy mi a bázis. Ebben az évben 13 milliárd forinttal kevesebb az, amit a társadalombiztosításra lehet fordítani, és erre a bázisra tervezte a gyógyító-megelőző ellátást a kormányzat, és feltehetően önök, hacsak nem fogják elfogadni az ellenzéki vagy az MDF-es módosító indítványokat, valószínűleg ezt fogják megszavazni. Ezzel az a gond, hogy semmiféle szerkezetváltozás nem következett be. Se reform, se bármi más, ami megváltoztatná az ellátószerkezetet, nem következett be, és innentől kezdve pedig már arra kell figyelni, hogy a működőképességet ebben a szerkezetben biztosítani kell. Ez a szerkezet pedig abból a gyógyító-megelőző ellátási előirányzatból nem biztosítható, ezt világosan kell látni!

Felhívtam már a figyelmet arra a hozzászólásomban, hogy lehetne okulni az előző kormányzat munkájából is, ugyanis '96-ban szerkezetet alakítottunk, változtattunk, éppen ezért úgy gondoltuk, hogy van a rendszerben megtakarítás. És akkor volt egy 8,5 milliárd forintos kivonási szándék, ami aztán nem valósult meg, mert az akkori kormány képes volt felülkerekedni az előzetes elképzelésén, és kész volt bizonyos korrekciókat végrehajtani.

(18.10)

Tehát igazából, képviselőtársam, az a vélekedése, hogy az elmúlt évek során forráskivonás volt, nem helytálló, mert az a '96-os előzetes forráskivonás '97-ben visszakerült a rendszerbe, '98-ban is megfelelően lett tervezve a gyógyító-megelőző ellátás, azzal a peremfeltétellel, hogy '98-ra nekünk sem sikerült érdemi változást belevinni az ellátórendszerbe, éppen ezért a működtetéséhez a szükséges forrásokat biztosítani kellett, és biztosítottuk is.

De most más a helyzet, képviselő úr! Nézze meg a költségvetést, és láthatja - gondolom, hogy ismeri is, tehát nem tételezem fel, hogy nem ismeri -, hogy valóságos forráskivonás történt, és ez a működőképességet fogja veszélyeztetni. A gyógyszer-előirányzatról már nem is akarok külön szólni, mert ez az általános vitában éppen elégszer szóba került.

A kitörési pontokról egy icipicit bővebben szeretnék szólni. Két kitörési pontot sikerült feljegyeznem, a harmadikat nem, de azt hiszem, az nem is volt olyan jelentős.

Én is onnan közelítem meg, képviselő úr, hogy mitől lesz jobb a betegnek. Mitől lesz jobb az önök által végig nem gondolt háziorvosi privatizáció vagy praxisprivatizáció?

Megmondom őszintén, hogy nem tudom megítélni. Október közepén vagyunk, és ennek az elgondolásnak semmiféle írásos nyoma nincs. De nemcsak hogy én nem ismerem, mert ez még rendben van, én országgyűlési képviselő vagyok és nem háziorvos - de a háziorvosok sem ismerik, képviselő úr! Egészen más az, amit mond a miniszteri biztos úr, és egészen más az, amit mond az egészségügyi miniszter, és egészen más, amit kormánypárti országgyűlési képviselők mondanak a témáról. Óriási bizonytalanságot keltenek a praxisjog privatizációjával, igazából több pénz a rendszerben ettől még nem lesz, tehát nem tudom, hogy a betegellátás minősége miért lesz jobb attól, hogy az orvos tudja, hogy az ő praxisjoga egy vagyoni értéket fog képviselni.

Persze végiggondoltam, hogyan fog ez működni. Belegondoltam abba, hogy van egy olyan, sok kistelepülésből álló körzet, ahol egyetlenegy háziorvos működik, aki jövőre éppen nyugdíjba fog menni, és értékesíteni fogja azt a praxisjogot, ami most már egy vagyoni értéket fog képviselni, ezért valaki hajlandó lesz nagyon sok millió forintot fizetni - ha egyáltalán hajlandó lesz -, és mondjuk, nem egyezik az önkormányzat elképzelésével egy hónap múlva az az orvosi tevékenység, amit ott a háziorvos kifejt - és ugye, itt az önkormányzatnak van felelőssége e tekintetben. (Dr. Horváth Zsolt: Akkor meghirdetjük!)

Képviselő Úr! Szabályozás, elgondolások nélkül hogyan merik azt elhitetni, hogy ez egy olyan kitörési pont, ami nagyon jelentősen megváltoztatja a háziorvosi ellátást?

A második ilyen kitörési pontnak nevezte a tárca új programját: ez a sürgősségi ellátás és a rezidensképzés. Miközben a sürgősségi ellátást egy nagy reformelgondolásnak tüntetik fel, erre a jövő évben kevesebbet fognak költeni - ha jól emlékszem -, mint amennyi ebben az évben rendelkezésére állt a tárcának. Ha nem így van, cáfoljon meg, képviselő úr, de azt hiszem, hogy a központi költségvetésben kisebb az előirányzat.

Maga Gógl miniszter úr is elmondta az általános vita vége felé az egyik napon, hogy igazából a sürgősségi ellátás megvalósítását az jelentené, ha ötven új sürgősségi ellátóhelyet létesítenének (Dr. Horváth Zsolt: Negyvenkilenc!), de tizenkettőre van összesen pénz. Akkor teljesen nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet olyan reformértékűnek tekinteni! (Dr. Horváth Zsolt: Elkezdtük!)

A másik a rezidensképzés. A rezidensképzésbe most nem akarok belemenni, mert Horváth Zsolt képviselőtársammal a költségvetési bizottság ülésén elég hosszasan vitatkoztunk. Itt megint csak Gógl miniszter úrra szeretnék visszautalni, aki azt mondta egy hosszabb felszólalásában, hogy most megvan a tárca pénze, és az látszik, hogy körülbelül két évig finanszírozható így a rezidensképzés. Azt, hogy aztán a következő években mi lesz, még nem tudjuk, majd valahogy lesz. Milyen reformelgondolás ez? Mennyire hosszú távú és kiszámítható megoldás ez? Nem én mondom, nem a költségvetési törvényben van leírva, hanem a miniszter úr mondta. (Dr. Horváth Zsolt: De nem ezt! Nem ezt mondta!) Ezt mondta, képviselő úr, nem ült bent, vagy valószínűleg nem tudott figyelni. (Koltai Ildikó: Ez már megint csúsztatás!)

Azt gondolom tehát, hogy ilyen kitörési pontokra nem érdemes hivatkozni, tisztelt képviselőtársak; mindamellett még a rezidensképzésnél azt is hozzá lehet tenni, hogy semmiféle felmérés a szükségletekről, forrásokról nem előzte meg a rezidensrendszer beindítását. De ebbe most nem kívánok belemenni.

Mánya képviselő úr kérdezte, hogy ki a szakma. Tisztelt Képviselő Úr! Az előző kormányzat nagyon sok szervezetet, kamarát szakmának tekintett, és tárgyalt a szakmával. (Selmeczi Gabriella: Annyit hazudik, hogy már elhisszük!) A Magyar Orvosi Kamarát, amit akkor Gógl miniszter úr, mostani miniszter úr vezetett, az EGVE-t, a Kórházszövetséget, az EDDSZ-t és még lehetne sorolni, de ezek a legfontosabb szervezetek, akikkel tárgyaltunk, és folyamatosan tárgyaltunk. Sokszor nem külön-külön, hanem együtt próbáltunk megoldásokat találni azokra az akkor is feszítő nehézségekre. (Dr. Horváth Zsolt: De nem sikerült!) Az a nagy baj, tisztelt képviselő úr, hogy most ezzel a szakmával nem nagyon állnak önök szóba. És én nem nevesítem a Kórházszövetséget, nem nevesítem külön az EGVE-t, hanem együttesen nem akarnak szóba állni velük.

És miért nem veszítette el a szakma a türelmét? Meggyőződésem szerint, ha ön beszélget orvosokkal és őszintén beszélget, akkor kiderül, hogy elveszítette. Csak fél! Csak fél (Koltai Ildikó: Ki tette tönkre az egészségügyet?), azért, mert már egy alkalommal, '93-94-ben átélte azt, amikor éppen az önök padsorában ülő Surján miniszter úr kirúgta vagy kirúgatta a kórházigazgatókat! Ezért félnek, és az állásukat féltve inkább nem szólnak mindazokért, ami folyik az egészségügyi ágazatban.

Ami az egészségügyi, egészségbiztosítási reformot illeti... Örülök annak, hogy itt van Selmeczi Gabriella képviselő asszony (Koltai Ildikó: Mi is örülünk.), aki tavasszal - még államtitkárként - a költségvetési bizottság ülésén letett egy ütemtervet. Elő lehet szedni, meg lehet nézni, hogy az ütemterv szerint hol kellene járni az egészségbiztosítás átalakításának. Akkor az hangzott el, hogy Gógl miniszter úr készíti az egészségügy reformját (Selmeczi Gabriella: Készíti!), és az egyszer össze fog érni, és 2000-től már látható lesz az egészségügyi reform, pontosabban az ahhoz szükséges törvények már most ősszel elő fognak állni. (Selmeczi Gabriella: Készíti is!) Meg kell nézni a költségvetési bizottság ülésének jegyzőkönyvét, képviselő asszony, és akkor lehet tudni, hogy mit ígért ön akkor - és most hol állunk?

A költségvetési vita közepén megjelenik a sajtóban a Miniszterelnöki Hivatalnak egy reformelgondolása, ami szöges ellentétben áll azzal, amit korábban önök hirdettek, szöges ellentétben áll a benyújtott költségvetési törvényjavaslat hároméves programjában foglaltakkal, és nem lehet tudni, hogy végül is ki támogatja ezt a reformjavaslatot. (Dr. Mánya Kristóf: A Népszava! - Koltai Ildikó: Senki! - Selmeczi Gabriella, dr. Mánya Kristóf: A Népszabadság!) A Népszava...

Azt javaslom, képviselő asszony, hogy kérjen szót, és mesélje el, oktasson ki bennünket arról, hogy ez az egészségügyi reformfolyamat vajon miért is szakadt meg. Viszont azt lehet látni, tisztelt képviselőtársaim, hogy azokat a megkezdett, a reform irányába mutató lépéseket is, amelyeket még a korábbi időszakban elindítottunk, azokat is visszafogják. Csak utalok itt a miskolci címzett támogatásra, ahol tulajdonképpen érdekeltséget lehetett teremteni arra, hogy a szerkezetátalakítás jó irányba mozduljon el, de önök büszkén leállították ezt a beruházást, büszkék arra, hogy nem valósul meg két kórház integrációja, és büszkék arra, hogy ily módon politikai támogatással egy kórházat jobb helyzetbe tudnak hozni.

De ez azt is jelenti, tisztelt képviselőtársak, hogy önök a cselekedetükben éppen nem a reform irányába, hanem éppen a reform, az optimális szerkezetátalakítás ellen dolgoznak.

(18.20)

És akkor végül arra szeretnék kitérni, amit a legvégén érintett ön is, hogy kinek az ügye az ellátórendszer átalakítása.

Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon jó lenne, ha ezt mi is tudhatnánk. Ugyanis nézzük a szereplőket! A Miniszterelnöki Hivatal referensei, a Pénzügyminisztériumban politikai államtitkári szinten van az irányítása a társadalombiztosításnak, az Egészségügyi Minisztérium dolgozik bizonyos programokon, egymást oltják ki a programok. Mikor állnak elő egy olyan koherens javaslattal, amely tükrözi a Miniszterelnöki Hivatal, az egészségbiztosítás, vagy társadalombiztosítás, és az Egészségügyi Minisztériumnak is a szándékát? Ameddig egymással csatáznak ezek a szervezetek, illetve ezek vezetői (Selmeczi Gabriella: Kicsoda?), addig nem is lehet reménykedni abban, hogy az ellátórendszer átalakítása bármelyik tárca részéről is elénk kerülhet, és akkor még nem beszéltem arról, hogy illő lenne ezt azért megbeszélni a szakma valódi képviselőivel is.

Nos, ha mindazokat sorba vesszük, amelyeket ön is sorba vett, és megpróbáljuk tárgyszerűen értékelni a helyzetet, akkor bizony, tisztelt képviselőtársam, csak arra a következtetésre tudunk jutni, hogy ez a társadalombiztosítási költségvetési tervezet bizony nagyon sok sebből vérzik; sok sebet fel se nyitottam most, de nyilván fel lehetne nyitni, korábban felnyitottam, és éppen ezért azt gondolom - még egyszer mondom -, hogy érdemes lenne, ha felelősen járnának el, egy nagyon gyors átdolgozásra a kormánynak visszaadni, mert módosító javaslatokkal nagyon nehéz elvégezni a költségvetési törvényjavaslaton a szükséges korrekciókat.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Már megszokom itt a Házban, hogy mindenért természetesen az Antall-kormány a felelős, tegnap is ezt hallgathattam, de azért Keller képviselő úrtól mint az Egészségügyi Minisztérium volt államtitkárától, elvárná az ember, hogy tisztában legyen a folyamatokkal.

Úgy gondolom, hogy a rendszerváltozás óta az első négy év volt az, amikor az adott gazdasági körülmények között a lehető legtöbbet kapta az ágazat. Ezt a számok egyértelműen mutatják.

Vissza kell utasítanom azt, hogy Surján miniszter úr bárkit is kirugdosott. Gondolom, Keller képviselő úr Szolnoki Andreával és a budapesti közgyűlés (Koltai Ildikó: Jól beszél! Jól beszél!) MSZP-s frakciójával téveszti össze, mert 1994 után Budapesten valóban tulajdonképpen majdnem minden kórházigazgatót kirúgtak. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy megint nem a szakmáról folyik a szó, holott Keller képviselő úr egy nagyon érdekes kérdést tett fel, nevezetesen, hogy mitől lesz jobb a háziorvosi privatizációval a betegnek. Megjegyzem, az MSZP programjában is kiemelt helyen szerepelt az (Babák Mihály: Elfelejtette!), hogy a háziorvosi privatizációt támogatja.

Úgy gondolom egyrészt, hogy ha egy teljesen bizonytalan, nem szakmai alapon szerveződő függőségi rendszerből szakmai szempontból függetlenné válnak a kollegák, másrészt ha a saját beruházásaikat biztonságban tudják, tehát azt mondják, hogy érdemes befektetni a saját praxisukba, mert az esetlegesen nem az önkormányzat vagyonát... - illetve ha kikerülnek a rendszerből, akkor ezt megfelelő áron értékesíteni tudják, ez mindenféleképpen valahol a betegek számára lesz előnyös. Majd a következő körben folytatom.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Horváth Zsolt képviselőnek, Fidesz.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Képviselő úr, azt hiszem, teljesen feleslegesen mondtam el szerdán egy csomó kétpercest és hozzászólást, úgy tűnik, nem jutott el azokhoz a neuronokhoz, amelyekhez célozva volt.

Csak a legdurvábbakra reagálnék. A rezidensképzésnél a miniszter úr annyit mondott el, hogy jelen pillanatban kétéves képzési idő az, ami finanszírozva van. Ezt ön nehogy már úgy értse, hogy egy iskolát, egy kétéves képzési időt elindítunk, és akkor ez két évig lesz, utána nincs semmi. Évről évre jönnek az új hallgatók, és a kétéves képzési idő finanszírozva van. Ezt mondta el a miniszter úr. Sőt, hozzátette, hogy szeretné három évre felemelni a képzési időt. Ezt ön most úgy állítja be, mintha csak két évig lenne a hallgatóknak bármiféle jövedelme. Képviselő úr, ezt ön szándékosan kellett hogy csinálja, mert ennél azért sokkal pontosabban látja a helyzetet.

A kórházigazgatók félnek a minisztériumtól, vagy tőlünk, vagy az OEP-től, hogy kirúgjuk őket. Képviselő úr! A kórházigazgatók zöme az önkormányzatok tulajdonában lévő kórházakban van, onnan aztán a miniszter még egy bolhát se tud kirúgatni. (Babák Mihály: Akkor miről beszél?) Úgyhogy ne beszéljen félre! (Selmeczi Gabriella: Félrebeszél!) Ez egész egyszerűen értelmetlen volt!

Mentőállomások: ötven darab mentőállomásra van szükség az országban. Tizenhatot átadtunk, további 19-nek az építését megkezdjük. Sajnálom, hogy nem tudunk egyszerre ötvenet építeni, de ez nem jelenti azt, hogy ez nem lenne reform értékű lépés, és nem jelenti azt, hogy ettől ez nem indult volna el.

A háziorvosi privatizációra már válaszoltak. A praxisjog tulajdon értékű jog, amelyet az önkormányzatok nem tudnak és nem is befolyásolhatnak egy tisztességes jogállamban, a képviselő úr ezt ugyanolyan jól tudja, mint én, és ez egyáltalán nem keresztezi az önkormányzatok területi ellátási kötelezettségét, hiszen ön is foglalkozott a területtel, tehát tudja. Nem értem, miért beszél akkor másról.

Megkérdezte, kinek az ügye az átalakítás. Képviselő úr! Minden magyar állampolgár ügye kell hogy legyen, hiszen pontosan róluk szól. Amit ön elmondott, az pedig egyfajta fantazmagória.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Mánya Kristóf képviselő úrnak, Fidesz.

DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Keller László képviselőtársam az imént azt mondta, hogy nem volt 1994 és 1998 között forráskivonás a magyar egészségügyben, illetve az egészségbiztosítás ilyen költségvetésében.

Akkor nem tudom, hogy az ön által jól ismert "Talpon maradás és változás" című anyag, amely múlt év tavaszán elég széles szakmai nyilvánosságot kapott, miért tartalmazza a következő kitételt, idézem: "Tény, hogy 1994 és 1998 között növekvő GDP mellett - ők akkor azt mondják - az egészségbiztosítás összes kiadása az 1994. évi 8,35 százalékról 1998-ra 6,18 százalékra, azaz háromnegyedére zsugorodik. Szinte példa nélküli - tovább az idézet - az egészségügyi reformok történetében, hogy jelentős reálértékvesztés mellett nem vált szükségessé az ellátás komoly korlátozása, hosszas várólisták nem alakultak ki." Ezt a betegek egyébként nem így látták az elmúlt négy évben, mert volt korlátozás, ha az osztálybezárásokra gondolok.

Ez csak úgy történhetett, hogy az ágazat önmérsékletet tanúsított bérköveteléseiben - ez sem baj azért, ha erre emlékszünk -, visszafogta a fejlesztési és eszközigényeit. Ennyit a tényekhez, hiszen ez az anyag azért őszinte anyag e tekintetben, nem kellene elfelejteni.

Ami pedig a félelmeket illeti, Keller képviselőtársam, azért az egy kicsit a helyzet túldramatizálása, hogy a kórházigazgatók félnének. Valóban lehet esetleg olyan irányú félelmük, hogy nehogy nekünk is eszünkbe jusson egy olyan képletet alkotni, amelyet nagyon verejtékszagú módon sikerült 1995-ben... - ugye, ez a bizonyos ágyszámképlet 10 ezer lakosra, ami még nem is lett volna önmagában baj, hiszen ezt a jelenlegi törvényjavaslat is, mármint magát a kórházi kapacitáscsökkentést, előirányozza. A fő baj az volt... (Az elnök jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm. Ez egy ilyen folytatásos regény lesz. Hogy mit várhatunk a háziorvosi privatizációval kapcsolatosan? Megmondom őszintén, nagyon várom, mert ez lehetőséget biztosít arra, hogy a háziorvosi praxisokban tevékenykedő szakdolgozók helyzetét sikerüljön stabilizálni, mert sajnos be kell látni, hogy a jelenlegi metódusban bizony eléggé kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Várom azt, hogy a háziorvosi privatizáció kapcsán tapasztalatokat szerzünk, és ennek mentén a szakorvosi privatizáció is megtörténhet, és a szakorvosi privatizáció keretén belül végre a kapacitási egyenetlenségeket, illetve a kapacitási túlburjánzásokat kezelni tudjuk. És ez, gondolom, nagymértékben javítaná a helyzetet.

Várom azt az egész privatizációtól és az ezzel kapcsolatos törvénykezéstől, hogy végre rendet csináljon abban a lehetetlen dzsumbujban, ami a magán-, illetve a közszféra között kialakult, ugyanis számtalan példát lehetne mondani, hogy a különböző érdekeltségek összefonódása mennyiben akadályozza önmagában az átalakítást.

(18.30)

Mindenféleképpen pozitív lépésnek tartanám, ha végre sor kerülne arra, hogy erről a törvényről vitázzunk, de Keller képviselő úr is nagyon jól tudja, mint ahogy mindannyian tudjuk, hogy itt az önkormányzati törvény adott passzusa bizonyos fékeket rak a törvénykezési menetrendbe, miután kiderült, hogy sajnálatos módon ebben konszenzust nem tudunk elérni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Sajnálom, hogy éppen kiment Horváth Zsolt, mert arra akartam kérni, hogy az én felvetésemre is reagáljon. Minthogy nincs jelen, felidézem a tegnapelőtti véleményét a járulékszámlákkal kapcsolatban, választ várva arra, hogy mire számíthatunk. "Jelen pillanatban - mondta Horváth Zsolt - a járulékszámlák vezetése késésben van, körülbelül öt hónapos késésben. Ennek oka végtelen egyszerű, a következő: az örökölt járulékszámlák nagyjából a teljes káosz állapotát mutatták, ezt találtuk, hosszú kígyózó sorokban álltak vállalkozók, illetve azok, akiket a tb berendelt számlát egyeztetni. Kérem, ez az a rendszer, amit fel fogunk számolni. Ennek az az ára, hogy most épp egy kicsit csúszásban vagyunk, de utol fogjuk érni magunkat, és akkor pontos, világos képünk lesz. Nem arról van szó, hogy itt valami hanyagság lenne, hanem arról van szó, hogy az elmúlt időszakból - és a többi - olyan kaotikus számlaállapotokat örököltünk, amit tisztába kell rakni, ez a munka folyik, emiatt csúszunk, de itt nem hanyagságról és nem mulasztásról van szó." Elnézést, hogy hosszan idéztem, szó szerint idéztem.

Ebből egy dolog nem derül ki, hogy mikorra. Ezt akartam például többek között szerdán megkérdezni, amikor meg akart minket nyugtatni Horváth Zsolt. Most viszont arra is szeretnék választ kapni, amit az előbb felvetettem. Ha a tendenciát éppen abba az irányba viszik el, hogy még havi adatszolgáltatási kötelezettsége sincs az APEH-nek, akkor hogyan fogják ezt a káoszt felszámolni? Hogyan és mikorra? Úgy, hogy egyáltalán nem lesznek adatok?

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Három dologra szeretnék reagálni. Csáky Képviselő Úr! Az a gond, hogy a háziorvosi privatizációval kapcsolatban semmiféle írott anyag nem áll a képviselők rendelkezésére. Nem önmagával a privatizációs gondolattal van a probléma, hanem azzal, hogy nem tudjuk, hogy önök most miről beszélnek. Hosszú hónapokon keresztül járta az országot a miniszteri biztos, és beszélt 70 milliárd forintos befektetésről a háziorvosi rendszerbe. Most erről már nem beszélnek, viszont beszélnek ingyenes praxisjogátadásról, amikor nem látjuk, hogy milyen garanciális feltételeket biztosítanak az önkormányzatok a háziorvosok számára és a betegek számára. Ez a praxisjog azzal keletkezik, hogy odaviszem a kártyámat a háziorvoshoz, és bármikor elvihetem a kártyámat egy másik háziorvoshoz, mert így működik a rendszer. Teljesen szabad orvosválasztás van, én döntöm el, hogy melyik háziorvoshoz megyek. Ha ez így van, és tömegével visszük el a kártyánkat, akkor mit fog érni az ő praxisjoga? Ezeket a kérdéseket nem akarják tisztázni, és így beszélnek kitörési pontról.

Mánya Képviselő Úr! Az elmúlt évek forráskivonásai során arról beszéltem, hogy 1997-1998-ban nem volt forráskivonás a rendszerből. Ezt mondtam, de nyilvánvaló, hogy azt a tényt, ami megtörtént a korábbi időszakban, én is elismerem, és nem vitatom. Ami pedig az ön által említett képletet illeti, ma is hatályban van, önök az elmúlt év során nemhogy nem helyezték hatályon kívül, hanem kifejezetten beírták a törvénybe, hogy 1999-re és 2000-re is ez a képlet hatályos. Megvolt a lehetőségük, hogy tegyenek mást, nem tették, de akkor most ne hivatkozzon arra, hogy ez a képlet mennyire rossz volt, egyébként ez is hozzájárult a szerkezetváltáshoz. Nem volt szerencsés, de ki lehetett vele váltani bizonyos átalakításokat. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Mánya Kristóf képviselő úr következik két percben.

DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Az előbb ott járt le a két percem, amikor azt mondtam, hogy ettől a képlettől valóban félnek a kórházigazgatók, nehogy ennek érvényt szerezzünk. Nem mondtam azt, hogy ez nincs érvényben, érvényben van, csak mivel a kormányzat életidegen szabályozásnak találta, nem szerzett ennek a kapacitáscsökkentő képletnek érvényt. Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos normatív elemeket a kapacitáskiszámításnál, de nem olyan elemeket, amelyek 1989-es ingázó számokhoz... - azonkívül pedig a kutak számához, közegészségügyi mutatókhoz, amelyek 5-10 éves adatok voltak, igazítják a kórházi ágyszámot. Ez egy életidegen szabályozás volt. Ha már itt tartunk, nagyon fontos az, hogy ha szabályozás van, akkor az működjön is.

Megyei ágyszám-csökkentési tárgyalások részese voltam jó pár alkalommal azokban az időkben, 1996-ban, és azt tapasztaltuk meg... - most a koncepciót kéri számon, képviselőtársam, a keményen bemutatott, majd aztán ütemesen végrehajtott koncepciót. Ez elég egyértelmű törvény volt, és sok ellenében jó is volt, 1996-ban mégsem tudta a tárca saját intézményeinél, az állami szanatóriumokban az abszolút felesleges rehabilitációs ágyak megszüntetését elérni. Ez is visszaköszön ilyenkor, amikor meghirdetünk egy kapacitásátalakítást, gyakorlatilag kipipáljuk, ügyes matematikai, epidemiológiai és egyéb, inkább úgy mondom, statisztikai módszerekkel, csak éppenséggel nem tudjuk végrehajtatni; ahogy Kökény képviselőtársam annak idején mondta - talán még mondja is, de utóbb egyre ritkábban -, rossz alkuk születtek. Valóban rossz alkuk születettek, mert nem tetszettek tudni a koncepciót végrehajtani.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most teljes evolúciót kapunk e témakörből, de kérem - bár általános vitában tényleg sehogy nem lehet korlátozni -, hogy egy kis önmérsékletet tanúsítsanak, mert körülbelül a negyedik kör kezdődik.

Csáky András képviselő úré a szó, MDF.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Nagyon rövid leszek, elnök úr. A praxisjog azzal keletkezik, hogy ha valaki a megadott feltéteknek megfelel, akkor azt megkapja, hogy praxist létesítsen. Hogy utána a praxis működni fog-e, az nyilvánvalóan a felkészültségétől függ. Keller képviselő úr is nagyon jól tudja, hogy az eredeti elképzelés az volt, hogy tulajdonképpen az önkormányzati hatáskörből ki is vesszük ezt a kérdéskört, mert felmerült a kérdés, hogy oda tartozik-e ez az egész. Időközben kiderült, hogy erre a lehető legcsekélyebb esély sincs, miután egyrészt kétharmados törvényről van szó, másrészt pedig talán az önkormányzatok is bizonyos fokú rálátást igényelnek az egészségügyre. Jóllehet olyan nagy befolyást szakmai szempontból eddig sem tudtak, és nem is akartak, hála istennek, gyakorolni, hiszen a szakmai kérdés más kérdés.

Egy csomó kérdést felvet magának az egész rendszernek az átalakítása, a finanszírozástól kezdve sok minden máson keresztül, de bízom benne, hogy hamarosan írásos anyagot is látunk. Azzal egyetértek, hogy jó lenne már erről vitatkozni.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Mánya Képviselő Úr! Sokféle módon lehet elérni azt, hogy egy meglévő szerkezet egy másik optimális szerkezetbe menjen át. Ennek egy lehetősége volt, az a bizonyos érdekegyeztető fórum és a hozzá tartozó képlet, ebben meggyőződésem szerint az érdekegyeztető fórum szerepe rendkívül pozitív volt. Az érdekelt feleknek egymással kényszerűen tárgyalniuk kellett, és azt hiszem, hogy azt a kört nem lehet kifogásolni, akik a tárgyalásra úgymond rá voltak kényszerítve. Hogy valamilyen módon szükséges számba venni a kapacitásokat és a különböző ágyszámokat befolyásoló tényezőket, azt sem lehet elvitatni. Azt nem szabad gondolni, hogy ez egyedüli formálója lehet egy egészségesebb szerkezet irányába történő haladásnak. Akkor és most is úgy tűnik, hogy mindenki, aki csak a képletet látja, ezt az egyetlenegy megoldást látja. Éppen arra utaltam, hogy meg lehet más módon is közelíteni ezt a kérdést.

 

(18.40)

Nyilvánvaló, hogy csak és kizárólag a fejlesztési érdekeltség megteremtésével sem lehet elérni százszázalékos eredményt, de az a nagy gond, hogy önök ezzel a lehetőséggel nem élnek, hiszen egyértelművé tettük a költségvetési vitában is, hogy ha politikai céloknak rendelik alá a fejlesztéseket, akkor egyszerűen nem tudnak szakmailag olyan eredményt elérni, mint ami kívánatos lenne.

Ami pedig a kórházigazgatók leváltását illeti, azt gondolom, hogy önök nagyon jól ismerik azokat a módszereket, amivel ezt el lehet érni. Tisztában vagyok azzal, hogy önkormányzati tulajdonban lévő kórházakról van szó, ott pedig fideszes többség van, és el lehet érni, hogy ezek bekövetkezzenek.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Varga Mihály államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Varga Mihály nemet int.) Nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az ülés befejezésének hatályával lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Két napirend utáni felszólalásra jelentkeztek, de az egyik képviselő úr nincs itt, ezért napirend utáni felszólalásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ: "Háttal Európának" címmel. Tessék!




Felszólalások:  Előző   247-277  Előző      Ülésnap adatai