Készült: 2020.08.14.16:43:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

86. ülésnap (1999.09.10.),  1-122. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása és lezárása
Felszólalás ideje 4:10:55


Felszólalások:   1   1-122  Előző      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri az Országgyűlés mai munkáját.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 5. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Világosi Gábor úr lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1501. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1501/1-12. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a hétfői ülésnapon döntöttünk az előterjesztés 20 órás időkeretben történő tárgyalásáról. Felkérem a jegyző urakat, hogy ismertessék a frakciók rendelkezésére álló időkeretet, valamint az általános vita mai napra javasolt tematikus vitaszerkezetét.

DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A frakciók rendelkezésére álló időkeret, a tegnapi napról áthozott idővel együttesen, a mai napon a következő:

Fidesz: 61 perc plusz 1 perc; MSZP: 67 perc plusz 9 perc; FKGP: 34 perc plusz 24 perc; SZDSZ: 28 perc; MDF: 25 perc plusz 30 perc; MIÉP: 25 perc plusz 20 perc.

Felhívom továbbá a képviselők figyelmét, hogy a másik tárgyalási napra átvitt időkeret a tévéidőt nem érinti.

HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés elnökének javaslata szerint a mai napon a törvényjavaslatban szereplő járulékok módosítására tett rendelkezéseket vitatjuk meg. Ennek tematikus felosztása a következő:

Első rész IV. fejezet: a társadalombiztosítás ellátásairól szóló törvény módosítása. V. fejezet: a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény módosítása. VI. fejezet: a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény módosítása. VII. fejezet: a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és szerveinek állami felügyeletéről szóló törvény módosítása. VIII. fejezet: az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény módosítása.

Negyedik rész I. fejezet: a munka törvénykönyvéről szóló törvény módosítása. II. fejezet: az alkalmi munkavállalói könyvről szóló törvény módosítása. III. fejezet: a közalkalmazotti törvény módosítása. IV. fejezet: a köztisztviselői törvény módosítása.

Ötödik rész: vegyes rendelkezések - az 1-22. számig terjedő mellékletek.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a képviselők figyelmét, hogy felszólalásaik során a tartalmi összefüggéseket figyelembe véve lehetőség szerint tartsák be a jegyző által ismertetett tematikus vitaszerkezetet.

Most tehát a képviselői felszólalásokra kerül sor, az előre leadott jelentkezési sorrendben. Elsőként Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője szólal fel - megadom a szót a képviselő úrnak -; őt Vojnik Mária, az MSZP képviselője követi.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy néhány mondatban elmondjam, miről szeretnék beszélni.

Először általánosságban egypár gondolatot az adózásról, illetve az ebből befolyó összegekről; utána pedig tematikusan a társadalombiztosítási ellátás köréből szeretnék három kérdéssel foglalkozni: az egyik a gyed lesz, a másik a magánnyugdíjpénztárak, a harmadik pedig az átlépők problémája a magánnyugdíjpénztárnál. Ezt követően a kötelező egészségbiztosításról szeretnék beszélni - ez a táppénzszabályok változását jelenti -, illetve legvégül az egészségügyi hozzájárulás szabályainak változásáról.

Az általános gondolatok. Miért is jó nekünk az, hogy egyszerre áll előttünk az adóról, a járulékokról, az illetékekről és tulajdonképpen minden olyan dologról szóló törvény, amely az ország bevételeit, a költségvetés bevételeit biztosítja? Azért, mert így láthatjuk azt, hogy a terhelés hogyan oszlik el, mely részeken tudunk bevételekre szert tenni, és mely területek azok, ahol a bevételek csökkentésével segíteni tudunk, támogatni tudunk egyes területeket; így teljesebb képet láthatunk.

El kell mondanom, hogy összesen 12 530 milliárd forint - hatalmas szám! - az ország jövő évben várható összes teljesítménye. Ebből 59 százalékot azok zsebében hagyunk, akik ezt megtermelik, tehát ott marad; 41 százalék az az összeg, amely elvonásra kerül, amelyből gazdálkodhatunk, és amelyet az összes célunk, tervünk megvalósítására fordíthatunk.

Ha az ember elvonásról dönt, akkor nagyon szereti tudni azt, hogy mire is fogjuk ezt költeni, hiszen akkor tudja eldönteni, hogy egyáltalán jó szívvel megteszi-e ezt vagy nem. Nézzük, mire költjük!

Először is az adósságaink törlesztésére költjük, ez 2000-ben 803 milliárd forint lesz, ez körülbelül 15 százaléka a pénzünknek. Ezt követően a másik nagy tétel a Nyugdíjbiztosítási Alap, amely 993 milliárd forintot fog elvinni, ez körülbelül 20 százaléka a pénzünknek. A harmadik ilyen nagy tétel az Egészségbiztosítási Alap, amelyik 726 milliárd forintot fog elvinni, ez 14 százaléka a pénzünknek. Ez a három legnagyobb tétel. Ezt követően az egyéb feladatok, terhek fölött, amelyek a költségvetést nyilván mindig terhelik, körülbelül van egy olyan 20 százaléknyi rész, amelyikben kisebb-nagyobb változtatásokat tehetünk, és amelyben gondolkodhatunk.

Engedjék meg, hogy visszatérjek az államadósság terheire! Szerencsére az ország gazdasági helyzete folyamatosan javul; ezt valamennyien elismerjük itt, a parlamentben, legalábbis a korábbi felszólalásokból erre következtetek. Ennek következtében javul az ország külső megítélése, vagyis olcsóbban jutunk hitelekhez, ezzel csökken az államháztartás hiányára nehezedő teher. Másfelől - nagyon örvendetes - csökken az infláció. Az infláció ütemének a csökkenése azt jelenti a számunkra, hogy kevesebb a kamat, amit ki kell fizetnünk. Mind a kettő nagyon jó folyamat, ezeket a folyamatokat fenn kell tartani.

Mi veszélyeztetheti az infláció csökkenését? Sok közgazdász van a teremben, óvatosan próbálok fogalmazni - tulajdonképpen a béreknek az elszabadulása, kiáramlása, illetve ha olyan árfelhajtó tényezők megjelenhetnek, amelyeket nem tudunk kordában tartani. A mi szakterületünkön, az egészségügy területén az egyik ilyennek a gyógyszerkasszát látom, amelynek a kordában tartása valamennyiünk elemi érdeke, hiszen ha elszabadul, az az inflációt gerjesztheti.

Az inflációról egy gondolatot szeretnék idézni, hogy megértsük, mennyire fontos is a számunkra. Egy bajszos, szemüveges pénzügyminiszter mondta: "Nincs az a béremelés, amit ti ki tudtok küzdeni magatoknak, és én nem tudok elinflálni." - és ennek egypár évig tanúi voltunk az országban. Ezt a folyamatot nem szabad megismételnünk, nem szabad visszakerülnünk ebbe a spirálba. Ezért tehát ezen a területen a realitások között kell maradnunk.

Sokszor elhangzott a héten, hogy egyre jobban él az ország, soha nem látott két jó éve volt. Akkor mi az oka annak, hogy nem nőhetnek ilyen nagyságrendben a bérek? Miért nem fogyaszthatjuk el mindazt, amennyivel fejlődtünk, amennyivel nőttünk?

(9.10)

A válasz roppant egyszerű, mindenki a családjában is így gondolkodik: ha pluszjövedelemhez jut, akkor ennek egy részét arra fordítja, hogy egy kicsit jobban éljen, a másik részét pedig addig elmaradt dolgokra - például kicseréli a hűtőt, vagy esetleg a háztetőt hozza rendbe -, illetve új, tartós dolgokra fordítja. Ezt szeretnénk mi is csinálni. Fejlődésünk felét arra szeretnénk fordítani, hogy egy kicsit jobban éljünk, a másik felét arra szeretnénk fordítani, hogy a gazdaságot, amiből élünk, jobb helyzetbe hozzuk, ösztönözzük, hogy ezután még több legyen az, amit eloszthatunk.

Ezután engedjék meg, hogy tételesen, részletesen rátérjek a társadalombiztosítási ellátásról szóló részre; ez a IV. fejezet. Ezen belül három dolog van, amit szeretnék kiemelni, az egyik a gyermekgondozási díj ismételt bevezetése. Önök jól tudják ennek a jelentőségét, ez azt fogja jelenteni, hogy január 1-jétől, aki két év alatti gyermeket nevel és biztosítotti jogviszonnyal rendelkezik, az a jövedelmének arányában egy juttatáshoz fog jutni. Ennek az átvezetése történik meg ebben a részben; nagyon sok paragrafust érint a módosítás, hiszen a társadalombiztosítási törvények meglehetősen bonyolultak.

Rendezi ez a módosítás ugyanezen részben a pályakezdők átlépésének problémáját a magánnyugdíjpénztárakba. Ezzel a következő gond volt: azoknak az egyetemi, főiskolai hallgatóknak, akik nappali tagozaton tanultak és a tanulmányaikat még folytatják, nem fejezik vagy nem fejezték be szeptember 1-jéig, de már dolgoztak, például tanulás mellett, mert ebből segítették a tanulásukat, volt jövedelmük, az ő helyzetüket a törvény nem rendezte megfelelően, ugyanis ők így már nem számítottak pályakezdőnek, mert volt jövedelmük, átlépni meg nem tudtak, mert lejárt a határidő. Ezt változtatja meg ez a szakasz, ez egy nagyon fontos rész, így megnyílik számukra a lehetősége annak, hogy a magánnyugdíjpénztárakba átlépjenek.

A harmadik igen fontos rész az a magánnyugdíjpénztárnál a tagdíj mértéke és ennek a százalékos nagysága. Tudjuk jól: az elmúlt évben 7 százaléknak kellett volna lenni, 6 százalékon tartottuk. A jövő évben 8 százalékon kellene lenni ennek a tagdíjnak, és változatlanul 6 százalékon fogjuk tartani. Mi ennek az oka? Az oka az, hogy ez egy olyan rendszer, amelyben az átlépők a járulékuk egy részét elviszik a nyugdíjpénztártól, vagyis a társadalombiztosítási nyugdíjpénztártól. Ezt a kieső részt a költségvetésnek kell pótolnia. Úgy ítéljük meg, hogy a költségvetés jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé azt, hogy 8 százalékra emelkedjen ez a szám; ez a 6 százalék az, ami a teherbíró képességünkbe belefér. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy ennek változatlanul kell maradnia.

Volt ebben a konstrukcióban egy hiba, amit a következő szakasz rendez, és ezt szeretném kiemelni: ez a hozzátartozói nyugellátás. A hozzátartozói nyugellátás magánnyugdíjpénztár-tag esetén a következőt jelentette: ha valaki - és sajnos volt már rá példa - a felhalmozás időszaka alatt, tehát amíg gyűjtötte a tőkeszámlájára a pénzt, elhunyt, akkor a kedvezményezett, az a hozzátartozó, aki ezt a pénzt megkaphatta, ha átléptek, kapott egy összeget. Mivel nemrég indultak a pénztárak, ez az összeg 30-40-50 ezer forint között volt; ugyanakkor elvesztette azt az ellátást, vagy legalábbis jóval alacsonyabb szinten kaphatta meg, amely a hozzátartozói nyugellátás a társadalombiztosítás rendszerén belül.

Ezzel a törvényszakasz-módosítással azt tesszük lehetővé, hogy ezek az emberek, ezek a kedvezményezettek, akik elvesztették a hozzátartozójukat, válasszanak, hogy azt a tőkét kérik, ami azon a számlán addig felhalmozódott, vagy vissza kívánnak lépni a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe, és azt a nyugellátást, a hozzátartozói nyugellátást veszik igénybe. Azt hiszem, ezzel egy olyan lyukat betömtünk, ami sajnálatos módon a törvényen volt.

A harmadik szakaszban a táppénzről szeretnék beszélni. A táppénzszabályok megváltoztatása a tervezet szerint azt jelenti, hogy az első 30 munkanapra ezentúl a munkáltató fogja fizetni a táppénzt, és az efölött levő időszak pedig a társadalombiztosítást fogja terhelni, és elmarad az az egyharmados járulék, amit folyamatosan fizetniük kellett a munkáltatóknak.

A mi véleményünk szerint ez a rendszer költségvetési hatásában körülbelül ugyanakkora, mint a régi volt, tehát se nem ad, se nem vesz el. Ezzel szemben jól hallhatóan nagy ellenállás kezd kibontakozni. Mi magunk is gondolkozunk azon, hogy ezt érdemes-e és milyen irányban érdemes átalakítani. Gondolkodunk a változtatáson, szakértőink jelen pillanatban is dolgoznak ezen.

Legeslegutolsó pontként szeretném az egészségügyi hozzájárulásról szóló részt érinteni. Ebben egészen pici változás van. Mint tudjuk, az egészségügyi hozzájárulás két részből áll, van egy százalékos része, ez 11 százalék, és van egy tételes hozzájárulás, amely 3600 forintról 3900 forintra emelkedik. A százalékos részhez értelem szerint nem kell hozzányúlni, az mindig pontosan a megfelelő viszonyokat követi. Viszont minden kerek számhoz, ahogyan az inflációt kalkuláljuk, hozzá kell nyúlni; ez egy valorizáció, az infláció mértékét sem éri el ez az emelés. Ez az összváltozás, ami ebben történt.

Mindezekkel együtt úgy gondolom, hogy nagy munka a Ház számára ez a törvénycsomag, és így az utolsó napon szeretném megköszönni azt, hogy itt a Házban egy érdemi, tartalmas, jó vita zajlott az önök közreműködésével.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Vojnik Mária, az MSZP képviselője; őt Szentgyörgyvölgyi Péter, a Független Kisgazdapárt képviselője követi.

Megadom a szót a képviselő asszonynak.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban és a mai napon is arról beszélünk, hogy az adókból és a járulékbevételekből meghatározható bevételek hogyan fogják biztosítani mindazokat az ellátásokat, amelyeket a költségvetésből és a költségvetés nagy alrendszereiből biztosítani kell.

Arról döntünk, hogy milyen bevételei származnak a társadalombiztosítási alapoknak, azokat milyen szabályok között fogjuk behajtani, hogyan kell őket megfizetni, és hogyan fogjuk őket felhasználni. Ezeknek a döntéseknek az ismeretében tudni fogjuk, hogy a következő évi költségvetés készítésekor mire számíthatnak majd a nyugdíjasok, milyen nyugdíjemelésre; mire számíthatnak majd a betegek és a rászorulók, milyen táppénz, milyen pénzbeli és milyen természetbeni ellátások állnak a rászorulók rendelkezésére. Vagyis ezek a szabályok arra valók, hogy megalapozzuk a költségvetést és a társadalombiztosítás jövő évi költségvetését.

Az adó- és járuléktervezetek mellé a kormány két mellékletet adott, és azt mondta, hogy ezeket használjuk együtt ezekkel a törvényjavaslatokkal, és ezekben a mellékletekben egyfelől az indokolásokhoz még egy külön magyarázatot fűz, megvilágítja az összefüggéseket a maga szándéka szerint, másfelől gyakorlatilag bemutatja, mintegy elő-költségvetésszerűen, hogy hogyan fogjuk felhasználni azokat a bevételeket, amelyek rendelkezésünkre állnak.

Horváth Zsolt képviselőtársam a Fidesz képviseletében már elmondta, hogy melyek azok a makrogazdasági mutatók, amelyekkel számolni kell, milyen lesz a gazdasági növekedés, a várható infláció, hogyan fog alakulni a nagy alrendszerek kondíciója, és azért ebből meg kell ismételni legalább hármat.

Az egyik, hogy a gazdaság jó pályán halad, a makrogazdasági környezet stabil, hogy a nemzeti jövedelem termelése gyors ütemben és egyenletesen jövőre is megvalósul, hogy az infláció a kormány tervei szerint 6 százalék lesz (Dr. Horváth Zsolt: 6-7 százalék!), hogy a jövedelemcentralizáció és az újraelosztás a kormány tervei szerint úgy fog változni, hogy valamilyen mértékben csökkenő tendenciában kerül újraelosztásra, és a jövedelmek egy része az állampolgároknál marad.

(9.20)

Akkor hát arról is beszéljünk, hogy ilyen jövő évi kondíciók mellett vajon mire jut azoknak, akik ezekből az ellátásokból - amiket a bevételek megalapoznak - majd részesedni fognak. Mert ezekben a mellékletekben persze az is benne van, hogy a jövő évben a társadalombiztosítási alapokban az állami költségvetés szerepe lassan, kis mértékben ugyan, de tovább csökken. És persze az is benne van már előre, hogy a nyugdíjemelés mértéke 8 százalék körül lesz. Az is benne van, hogy az egészségbiztosítási alapok az infláció mértéke alatti, mintegy fele mértékű részesedésre számíthatnak.

A járulékok mértékének meghatározásakor persze az is megmutatkozik a számok mögött, hogy egy kormánynak van-e stratégiája egy adott ellátási struktúra működtetésére, és persze az is megmutatkozik, hogy van-e a kormánynak koncepciója arra, hogy ha egy adott struktúra nem működik, egy új struktúrát finanszírozzon.

Ezt a stratégiát már tavaly is számon lehetett volna kérni, de még adtunk a kormánynak - persze - egy évi türelmet, mert ennyi járt neki. Mégis mi volt tavaly? Már tavaly is látszott, hogy az adott, beszedett járulékokból és adókból a biztosítási rendszerekben a jogosult ellátások, az egészségügyi ellátás struktúrája nem működtethető azon a színvonalon sem, amit az előző évben biztosítani lehetett. De türelmesek voltunk, mert arra vártunk, hogy ebben az évben új struktúra fog megjelenni, és ezekhez kell majd a forrásokat biztosítani. Vártunk tavaly ősszel arra, hogy a tavalyi év végén lesz egy új struktúra; vártunk tavasszal arra, hogy a tavaszi ülésszak végére lesz; vártunk nyáron arra, hogy majd ősszel; most már hetente változik, mert a múlt héten még vártunk októberre; aztán vártunk október végére, novemberre; és persze most már várjuk azt, hogy majd hogy lesz jövőre. Mivel azonban jövőre a struktúraváltozás csak előremutató lehet - hosszú és bonyodalmas utakon -, a következő évben az adott költségvetési forrásokból ezt a struktúrát kell finanszírozni. Az én meggyőződésem szerint ez lehetetlen.

Ezért a következőt állítom: a társadalombiztosítási alapok költségvetése nem lesz megalapozott, a kormánynak nem lesz stratégiája az ellátások finanszírozására, az adott struktúrák fenntartására. Ezt pedig arra alapozom, hogy ebben az évben az egészségügyi ellátásokból folyamatosan vissza kellett lépni - mennyiségében és minőségében is. A gyógyító-megelőző kassza ellátásai csökkentek, a háziorvosoknak jutó pénz már most, ősszel csökken, a gyógyszerek támogatására szánt keret nem volt elég, a rászorulók terhei megnőttek, a műszerek beszerzésére szánt keretek nem voltak elegendők, az amortizáció fedezésére nem volt pénz; a kórházak a csőd szélére kerültek éppúgy, ahogy kerülnek jövőre is; összevonások, hiány; a rendszer alulfinanszírozott, a intézkedések hektikusak, kapkodóak, egyik hétről a másikra változnak, és ezt lassan sem az ellátó, sem a beteg nem tudja követni.

Ha ez várható volt tavaly, várható lesz jövőre, akkor persze azt kell megvizsgálni, hogy szükségszerű volt-e egy évvel ezelőtt a gyors, 6 százalékot kitevő járulékcsökkentés. Persze, azt mondhatjuk, hogy igen, szükségszerű volt, hiszen a Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programjában ez benne volt, ezért hát meg kellett csinálni.

Volt-e alapja? Azt mondom, nem volt alapja, és ilyen értelemben persze már nem volt szükségszerű sem, hiszen nem lehetett ilyen járulékcsökkentés mellett az alapok működését biztosítani.

Mi változik jövőre? Érdemben látszólag nem változik semmi. A járulékok mértéke nem változik, legfeljebb annyiban, hogy az egészségügyi hozzájárulás 300 forinttal megemelkedik. Azt gondolom, hogy ez valóban nem érdemi változás, és mivel a struktúra adott, a források adottak, a bevételek adottak, ezért a következmények is adottak lesznek.

Indokolt-e, hogy a társadalombiztosítási alapok bevételeihez az állam csökkenő mértékben járul hozzá? Azt mondom, nem indokolt. Az egészségügyi ellátásban az egészségügyi alapoknál az egy betegre fordított összeg nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony. Ezt számtalan tanulmány és természetesen ma már a közvélemény is ismeri.

Ma a nyugat-európai országokban - ha úgy tetszik, a fejlett országokban, ha úgy tetszik, a fejlett világban - az állam hozzájárulása a költségek viseléséhez nem csökkenő tendenciát mutat. Ellenkezőleg: nő. Így lehet még az adott környezetben is biztosítani az úgynevezett orvosilag lehetséges és gazdaságilag szükséges kitételek mellett, hogy a haladó orvostudomány és az emelkedő költségek mellett a betegek valóban korszerű ellátásokhoz jussanak.

Meg kell még vizsgálni, hogy szigorítandók-e tovább a táppénzszabályok az utóbbi évek trendjének ismeretében, hiszen a táppénzre fordítható költségek fokozatosan csökkennek. Erre nem szeretnék részletesen kitérni, képviselőtársaim foglalkoznak ezzel.

Indokolt volt-e a járulékbehajtást áthelyezni az APEH-hez? Indokolt volt-e az egészségbiztosítási alapoktól ehhez pénzt, forrást biztosítani? Indokolt volt-e ezeket a forrásokat év közben megnövelni, indokolt-e a jelenlegi kiadási szükségletek mellett további átcsoportosításokat biztosítani? A behajtási eredmények ismeretében azt tudjuk mondani, hogy ez ma még nem dőlt el, ma úgy látszik, hogy még nem elég hatékony a behajtás. Maga az APEH ismeri el, hogy a járulékbehajtási fegyelem nem javult érdemben; azt is, hogy a bevételek biztosítása, a számlák vezetése, egyáltalán, a rendszer működése az átállás periódusában ma még elég bizonytalan. A múlt héten meghallgattuk a bizottság elnökének indítványára a társadalombiztosítási alapokat felügyelő politikai államtitkárt, aki jelentős bizonytalansággal tudott csak beszámolni arról, hogy a járulékbevételek, behajtások teljesítése milyen.

Végül, kedves képviselőtársaim, ilyen kondíciók ismeretében, hogy tudniillik várhatóan szűkülnek az állami ellátások, indokolt-e az öngondoskodás eddig kialakított formáiból, a támogatásból való visszalépés? Indokolt-e az önkéntes kiegészítő pénztárak adókedvezményének csökkentése? Indokolt-e a magán-nyugdíjpénztári befizetések befagyasztása? Azt gondolom, hogy ilyen ellátási színvonal, ilyen állami gondoskodás mellett bizony, mondhatjuk azt, hogy nem indokolt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az adó- és járuléktörvények módosítása ismeretében azt tudjuk mondani, hogy a kormánynak nincs stratégiája arra, hogy a következő évben biztosítsa a társadalombiztosítás nagy alrendszereinek, a társadalombiztosítási alapok - köztük az Egészségbiztosítási Alap - működtetését.

 

(9.30)

Ezzel kockáztatják állampolgártársaink biztonságát, ehhez pedig a Magyar Szocialista Párt nem ad támogatást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Gógl Árpád miniszter úr, megadom a szót.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszony! Egy gondolatra szeretnék reagálni, ez pedig az, hogy van-e a kormánynak egészségügyi ellátási átalakítási stratégiája. Azért nem használom a "reform" szót, mert generális átalakításról van szó.

Májusban a kormány határozatot hozott, hogy az ellátás átalakításának ad hangsúlyt. A törvényi feltételeket megteremtettük, illetve megteremtődtek; az egészségügyi törvényre, kamarai törvényre, a felsőoktatási törvényre utalnék. Furcsa módon azért a felsőoktatási törvényre, mert ez teremtett lehetőséget az oktatási és ellátási akkreditációra.

Mi történt és mi történik? Az átalakítási reform során az állampolgár biztonságára bevezetésre került és kompletté tettük az oltási rendszert. A közegészségügy átalakítását lehetővé tevő ÁNTSZ-t módosító törvény a parlament előtt van, és a részletes vita is lezajlott. Az ellátási reformban ebben az évben kijelöltük és stabilizáltuk az alapstruktúrát. Mind a négy helikopteres bázis működik, több mint 30 esetkocsival kiegészítettük a rendszert, és beindítottuk október 1-jével a személyi feltételeket biztosító új szakképzési rendszert, melyhez 3,5 milliárdot soroltunk a jövő évben.

Azt gondolom, hogy ezek kijelölésével és a fogadóbázisok megjelenítésével a közeljövőben kialakul az a szerkezet, amely most már biztonságos ellátórendszer-működtetést tesz lehetővé. Átcsoportosításokra szükség van. Kétségtelen, hogy a jövő évi költségvetés nem tartalmaz akkora összegeket, amelyekből egy lépésben megvalósíthatjuk az átalakítást, de ez elindult, és világos a kormány egészségügyi stratégiája. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! Kérem, ne haragudjon meg azért, amit mondok, próbálok finoman fogalmazni: tényszerűen nem felel meg a valóságnak mindaz a kép, amelyet itt ön felvázolt a magyar egészségügyről. Ez egész egyszerűen nem így van!

Ha ön elmegy egy kórházba, jól láthatja, hogy a kórházak jelentős része nincs csődhelyzetben. Normálisan gazdálkodnak, a betegellátás nem csökkent sem mértékében, sem színvonalában, ahogy ön ezt az előbb elmondta. Egyetlen szerencsénk van: hogy az ön megállapításai nem érvényesek a magyar egészségügyre. Én azért vagyok meglepődve, mert ön reális megszólalásokat szokott tenni, ezúttal azonban, azt hiszem, arányt tévesztett - ez a kép nem a magyar egészségügy képe.

A számok egyébként nem azt mutatják, amit ön mondott, és ahogy ön megpróbálja beállítani. Azt mondta, hogy a járulékcsökkentés miatt kevesebb pénz jutott az egészségügyre. Ez nem felel meg a valóságnak, hiszen hiány van az alapokban, azt a költségvetés tette át folyamatosan, és ha meg tetszik nézni, akkor az egészségügy tavaly - és ezen már nagyon sok fórumon elvitatkoztunk - még a zárolások után is közel 40 milliárddal többet kapott, mint az ezt megelőző évben. Ez a pénzösszeg a magyar egészségügyi rendszerben felhasználásra került. Ne tessék azt mondani, hogy szűkülnek az ellátások! Ez nem felel meg a tényeknek!

Egyetlenegy olyan terület van egyébként, pontosabban hármat látok a jövő évben, ahol valóban szűkülés van. Az egyik az Egészségbiztosítási Alap működési kiadásai, ott valóban van egy jelentős csökkenés. Aztán ha tovább nézem a számokat, két olyan kassza van, ahol próbáljuk megfogni a kiáramlást, az egyik a gyógyászati segédeszköz-támogatás, a másik a gyógyszerkassza. Mindkettő olyan terület, ahol feltételezhetően kisebb-nagyobb problémák vannak az adminisztrációval - nem akarom azt mondani, hogy rendszeresek a visszaélések.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Vojnik Máriának, az MSZP képviselő asszonyának.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Miniszter Úr! Azt állítottam, hogy a kormánynak nincs stratégiája a struktúra finanszírozására. Ebben az ügyben lefolytathatjuk a parlamentben a vitát, állok elébe, én azonban ezeket az ellátásokra fordítható pénzekre, az adott struktúra működésére és a rendelkezésünkre álló adatokra alapoztam.

Azt is állítottam, hogy az új struktúra pedig nincs kész. A miniszter úr elmondta a struktúra néhány elemét, az új egészségügyi struktúráét, azonban azt gondolom, hogy ez nem maga a rendszer. Ezért én tisztelettel újra és újra várom, hogy ezt a következő év valamely időszakában vagy az év végén - vagy amikor készen lesz -, elénk bocsássák, és ezt megbeszélhessük.

Horváth képviselőtársamnak szeretném elmondani, hogy akkor ráadásul nem egy országban élünk. Nem egyszerűen arról van szó, hogy én mást látok, mint a képviselő úr, hanem nem is azt élem meg! Velem együtt azonban megéli ezt a kórházakban dolgozó orvosok, nővérek többsége, akik ebben az évben ezekből a fedezetekből nem kapták meg az ígért béremelést, ahol nem lehetett fejleszteni a megfelelő mértékben, ahol a Kórházszövetség, a Gazdasági Vezetők Egyesülete azt mondja, hogy fokozatosan vissza kell lépni az ellátások tartalmából. (Dr. Horváth Zsolt: Nem igaz!)

Ezért azt gondolom, hogy ha a képviselő úr eljött volna a múlt héten arra a bizottsági meghallgatásra, vagy elolvasta volna az elénk terjesztett dokumentumokat, akkor az ön számára is világos lenne, hogy milyen problémákról beszélek.

Köszönöm szépen. (Dr. Horváth Zsolt: Ott voltam! - Taps az ellenzék padsoraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kökény Mihály úrnak, az MSZP képviselőjének.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Eléggé megdöbbenve hallgatom a miniszter úr és Horváth Zsolt képviselőtársam mondandóját. Miniszter úr, valóban lehetséges, hogy léteznek tervezetek, én is ismerek jó néhányat, ezek között azonban alapvető ellentmondások vannak. Én nem látom azt, hogy a kormánynak lenne egy konzisztens, átfogó stratégiája arra, hogy mit is akar csinálni a magyar egészségügyben. Pontosan ezt az átfogó szakmai programot hiányoljuk. Lehet, hogy van, csak titkos, és a képviselők számára egyelőre nem megismerhető.

Csatlakozom Vojnik Máriához. Megalapozatlan, legalábbis a járulék- és adószabályok oldaláról az egészségügy jövő évi költségvetése. Azt gondolom, bekövetkezett, hogy a kormányzatra rádőltek az egészségügyben a választási ígéretek. Ez a költségvetési javaslat, az egészségbiztosítás költségvetési javaslata nem tudja a reális, de szerény ígéreteket sem kielégíteni. Azt gondolom, hogy ezen nem lehet segíteni, sem átszervezési, sem államosítási kampánnyal, sem holt lelkek elleni kampánnyal.

Egyébként pedig, tisztelt képviselőtársam, a Kórházszövetség valószínűleg nem hívott volna össze szeptember 22-ére rendkívüli közgyűlést, ha minden olyan rendben lenne, ha nem lehetne tapasztalni azt, hogy a minisztériumi adatok szerint is az elmúlt hónapokban nőttek a kórházak kifizetetlen számlái.

Tehát azt gondolom, helyénvaló lenne szembenézni a valóságos helyzettel, és közösen keresni a megoldást a problémákra.

Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gógl Árpád miniszter úrnak.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Köszönöm, és most talán egyben tudok válaszolni. Nagyon köszönöm Vojnik Máriának, hogy a részelemeket felfedezi abban a nem létező titkos dokumentumban, amelyre Kökény úr utalt. Tehát ha az egészségügy reformjának a részelemeit úgy összegezzük, hogy közegészségügy, egészséges állampolgári út és kapcsolódás, valamint betegút, azt gondolom, hogy minden lépése tisztázott, de ez már korábban is tisztázott volt.

Az kétségtelen, hogy globális növekedés a ráfordításban nincs. Az viszont világos, hogy azoknak a lépéseknek a pénzeszköze, amelyek megalapozzák ezt az átalakulást, a rendszerben van - bizonyos átcsoportosításokkal! Mert a közegészségügyre a Phare-többlettel együtt majdnem 4 milliárd forintot adunk, hogy felkészüljünk az európai uniós csatlakozásra.

 

(9.40)

Az egészséges életúthoz a tárca költségvetésében most már hozzátartozik a kiterjesztett influenza-védőoltás is mint profilaxis, amely nagyon sok helyen nem kötelező, és egy kampánnyal együtt a B-vírus a kimaradó korosztályok számára. A tényleges egészségügyben tehát, amelyben a betegek ellátására sor kerül, az alapellátás megerősítése és a jövő évben a mentőszolgálat sürgősségi kiterjesztése fele részben megvalósul, és ennek a soros pénze is benne van.

A döntési útvonal teljesen világos, és remélem, hogy ha majd a szocialista képviselők is elolvassák az anyagokat - el fogom juttatni ezeket -, akkor világos lesz, hogy egy probléma megjelenésétől a feloldásáig a négy egészségtudományi egyetem organizálásával egy rendezett rendszer lesz. Ez a felépülés szükségtelenné teszi majd az úgynevezett LXIII. törvényt.

Köszönöm szépen a figyelmet.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kökény képviselő úr, ön is megerősíti azt a képet, amelyet Vojnik képviselő asszony felvázolt. Szeretném ismételten elmondani, hogy ez a kép valótlan. Mire alapozom ezt az állításomat? Ön a Kórházszövetségre hivatkozott. Én történetesen kecskeméti képviselő vagyok, és a Kecskeméten üzemelő megyei kórház igazgatója az egészségügyi gazdasági vezetők szövetségének az elnöke, Nemes János úr, ön is ismeri. Történetesen elég gyakran szoktam... - lehet, hogy volt. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Ez igaz. Elmondjam, miért, vagy inkább visszatérjek a témámra?

Tehát Nemes János igazgató úr egész idáig a vezetője volt, nemrég még együtt hallgattuk meg őt a bizottságban ebben a minőségében. Vele rendszeresen egyeztetek a magyar kórházak helyzetéről, az ő álláspontjukról, véleményükről, és nyugodtan állíthatom - a múlt hét pénteken történt az utolsó többórás megbeszélésünk (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) -, hogy az a kép, amelyet önök felvázoltak, nem állja meg a helyét, és ezt nem támasztják alá sem a kórházak helyzete, sem a kórházak vezetői.

Kérem, hogy reális képet fessenek az egészségügyről, ne akarják úgy beállítani, mintha itt minden katasztrofális lenne! Vannak problémák, örököltük őket, küzdünk velük, de egy biztos: az a kép nem igaz, amelyik itt már többször is elhangzott.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kökény Mihály úrnak, az MSZP képviselőjének.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Elnök Úr! Azt gondolom, hogy valószínűleg nem azonos bizottsági ülésen voltunk szeptember első napjaiban, amikor meghallgattuk az érdek-képviseleti szervezetek vezetőit, amikor világosan kiderült, hogy nem tudtak teljesülni a bérígéretek, amikor többek között Nemes János elnök úrtól képet kaptunk - hiszen valóban még elnök - a kórházak helyzetéről. Lehet, hogy kormánypárti oldalon valóban egyfajta szelektív hallás nehezíti a dolgok megértését, de azt gondolom, hogy a tények magukért beszélnek. Beszél erről a szakma, beszélnek erről a tiltakozó orvosok, nővérek, és azt gondolom, hogy az emberek is beszélnek erről a rendelők várószobáiban.

Javaslom a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy talán nézzünk meg együtt egy-két intézményt, és tisztázzuk, hogy valójában ki dramatizálja a helyzetet, és ki nem.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Képviselő Úr! Kérem, bocsásson meg, hogy újra válaszolnom kell, de most már egész egyszerűen eljutottunk arra a határra, amely mint orvosnak sérti az önérzetemet. Ne tessék azt állítani az egészségügyben dolgozó valamennyi emberről, hogy nem tudja garantálni a betegek biztonságát ebben az országban! Ne sértsünk már meg mindenkit, aki az egészségügyben dolgozik! (Dr. Kökény Mihály: Ezt nem mondtam, képviselő úr!) Hát az önök által vázolt kép ezt sugallja! Azt sugallja, hogy "te magyar, rettegj (Dr. Kökény Mihály: Nem ezt mondtam!), mert ha bemész a kórházba, nem fognak tudni meggyógyítani!" (Dr. Kökény Mihály: Ne magyarázza a szavaimat, képviselő úr!) Ne mondjunk már ilyet erről a több százezer emberről, aki itt dolgozik! Szakadásig húzzák az igát, és azt állítják, hogy ők nem tudják meggyógyítani az embereket. Ne mondjanak ilyet! Nagyon kérem, ne állítsanak ilyet!

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Vojnik Mária, az MSZP képviselője. Megadom a szót. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.)

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Képviselő Úr! Ez nagyon érdekes taktika, hogy tudniillik amikor azt mondjuk, az objektív helyzetet feltárva, a nehézségeket is elmondva változtatási igénnyel lépünk fel, és elmondjuk, hogy a rendszerben élők és dolgozók és a rendszert igénybe vevő betegek helyzete milyen, akkor a dolgozókért is aggódunk. Önöknek persze egy kicsit sem baj, amikor meg lehet őket fenyegetni különféle szankciókkal. De amikor meg kell hivatkozni, meg kell védeni egy állítást, akkor persze be lehet őket rángatni ebbe a körbe.

Képviselő Úr! A következőt szeretném mondani: "Külső források bevonása nélkül az intézményrendszer, a struktúra működőképtelen lesz, a lakossági ellátás sérül, a szakmai tartalom végletesen leszűkül" - mondta a bizottsági ülésen a Kórházszövetség elnöke. Az ön által meghivatkozott Nemes János pedig azt mondja: "Az 1999-es szinten lehet legfeljebb számolni, nem várható előremozdulás, a kórházak gazdálkodását több önkormányzati vagy kincstári biztos koordinálja, újabb eladósodási hullám várható." Ne tessék a Nemes urat ebben az ügyben olyan módon citálni (Varga Mihály: Melyik törvény vitája van, elnök úr?), mintha ő az önök politikáját és stratégiáját védené!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Gógl Árpád miniszter úr.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Bevallom, hogy a kilátástalan szócséplésnek nem vagyok híve, de valahol sértett az, hogy "meg lehet fenyegetni őket" - ezt a kifejezést használta Vojnik Mária. Azt gondolom, hogy az egészségügyi kormányzat sok mindent tesz, de nem fenyeget.

Hogy számok legyenek, azon bizottsági ülés jegyzőkönyve szerint Pusztai Erzsébet elmondta az átlagokat, és ha Kökény miniszter úr visszaemlékszik, akkor 112 százalék a megyei intézményekben a növekmény az átlagban. A jelen pillanatban még 10 százalék alatt van az infláció, tehát ez reálérték-növekedést jelent. Világos mindenki számára - legalábbis számomra -, hogy forrástöbbletet igényelne az egészségügy. Erre is van stratégia, ennek is szeretnénk elősegíteni a lépéseit.

Ezt a célt szolgálja a kiegészítő biztosítási rendszer, és ezt szeretnénk elérni azzal, hogy esetleg egészségügyi termékdíjat tudjunk megjeleníteni, mert az elsődleges elosztásból jelentős forrásbővülésre nem nagyon lehet számítani.

Az egészségügyi kormányzat nem fenyeget senkit. Azt gondolom, hogy most is és máskor is csak meghajlunk az egészségügyben dolgozók áldozatkészsége előtt, és reméljük, hogy a strukturális átalakítással azért lesz módunk többletet bevinni.

Azt kérem, hogy reális képet fessenek. Ebben teljesen egyetértek Horváth Zsolt képviselőtársammal, mert ez a rendszer még működik. (Taps a Fidesz és a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Babák Mihály úr, a Fidesz képviselője.

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Vojnik Mária kedves és aggódó szavait én magam is aggodalommal hallgattam, és úgy voltam, hogy meg kell ijednünk, és Magyarországon tragédia van, hiszen az egészségügyi ellátás humán szolgáltatás, amely embert, családot érint, a legfontosabbat: az egészségünket, a biztonságunkat.

Megmondom őszintén, hogy egyből előjöttek a huncut gondolataim: Mária hol volt négy éven keresztül? Akkor, a saját kormánya idején nem tudott aggódni hasonló vehemenciával (Taps a MIÉP padsoraiban.), hasonló gondolkodással?

Kedves Kökény volt miniszter úr, úgy gondolom, hogy nem a választási ígéretek dőltek ránk, hanem az önök által hátrahagyott gondok, problémák, meg nem oldott kérdések. Ne próbáljunk farizeus módjára mást mondani, mint ami van! Az egészségügyben dolgoznak az emberek, dolgoznak a szolgáltatók, az orvosok becsületesen és lelkiismeretesen. Nem egy éve, nem két éve és nem ez alatt a kormány alatt gyűltek össze azok a problémák és feszültségek, amelyek jelenleg feszélyezik az ottani légkört és a szolgáltatást.

 

(9.50)

 

Nagyon köszönöm a magyar egészségügyben dolgozóknak azt, hogy ezeket a viszonyokat elviselik; a kormánynak vannak elképzelései a szolgáltatások színvonalának javítására és a finanszírozására is.

Remélem, rövidesen elő fogunk tudni állni konkrét, kőkemény javaslatokkal, véleményekkel és intézkedésekkel. De ez a munka nem oldható meg egyszerre, mert ha most az egy év türelmet, amit Mária itt megszavazott nekünk, és azt mondta, hogy türelmes volt az egy év alatt... - hát nem egy év gondja dőlt össze, és nem egy év gondja dőlt ránk, hanem sok év gondja! Kérem, nekünk, állampolgároknak is volt türelmünk önökhöz, amikor elvonták a fogászati ellátást és sok egyéb mást!

Úgyhogy nagyon szépen kérem önöket, hogy egy kis türelemmel legyenek, és gondolom, a kormánynak határozott lépései lesznek a problémák megoldását illetően.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, az MSZP képviselőjének.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót. Ígérem, hogy utoljára szólalok meg ebben a vitában és ma, és egy percig sem fog tartani. Igen, azzal egyetértek, hogy az egészségügyet ma már az ott dolgozók áldozatkészsége tartja talpon. Azzal is egyetértek, hogy volt örökség, nagyon hosszú örökség a magyar egészségügyben. De tisztelt képviselőtársaim, azért arról ne feledkezzünk meg, hogy milyen volt a gazdaság környezete az egészségügy számára 1994-95-ben, és milyen most! Erről Vojnik Mária és egyébként Horváth Zsolt is beszélt a hozzászólásában, és azt hiszem, hogy ettől nem lehet elvonatkoztatni.

Miniszter úr, egyébként önök 13,5 százalékos bérígéretet tettek. És én már nem a választási kampányról beszélek, hanem erről a 13,5 százalékról, amiről mind a ketten tudjuk, hogy jelentős részben nem teljesült! Nagyon sok intézményben nem teljesült, a rendelőintézetek egy jelentős részében a 2 százalékot sem érte el!

És végül, de nem utolsósorban hadd mondjam azt, hogy igenis, az egészségügyi dolgozók, intézmények kiszolgáltatottságát növeli az, ha a kórházvezetők ellen feljelentési kampány van; növeli az, ha a háziorvosi praxispénz elvonásával, úgymond, bünteti az egész háziorvosi szakmát azért, mert a gyógyszerkasszában túllépés van. Erről beszélünk, amikor úgy gondoljuk, hogy igazságtalan kampány folyik a szakmában dolgozókkal szemben.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Ismét kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Gógl Árpád miniszter úr.

Megadom a szót.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! Végtelenül sajnálom, de a kollektív büntetést megjeleníteni, egyáltalán megfogalmazni - sértő. Legyen világos az, hogy egy statisztikus döntés-előkészítésben 7 százalék növekménnyel számoltunk, nem a 123 milliárdra utalok, hanem a 138 milliárdra. 143 milliárd fogyott a gyógyszerkasszából, elő kellett teremteni 5 milliárd forintot. Megkíséreljük költségvetési tartalékból valamilyen módon azt az 500 milliót, amit az alapellátó kasszából kivettünk, visszapótolni, mert kétségtelenül a kis praxisok nehéz helyzetbe kerülnek.

Mindenki számára utalnék arra a grafikonra, amelyet az e heti ülés kezdetén kiosztottunk. Mindenki idézze vissza azt a piros vonalat, hogy körülbelül hogyan változott az egészségügyre fordított összeg reálértéke: az elmúlt két év volt az, amikor minimális reálérték-növekedés volt az egészségügyben. Lehet mondani járóbetegrendszert, ahol 2 százalék az emelkedés, de tudok mondani 26 százalékosat és 33 százalékosat. Ezért mondtam a 12,1 százalékot, ami mégiscsak 2 százalék reálnövekedés a megyei típusú intézményekben, és majdnem mindegyikben 10 százalék felett van.

Az én számomra világos, hogy alulfinanszírozott ez a rendszer, világos, hogy feszültségekkel tarkított, de... - bocsánat, még azt is elmondom, hogy kritikus helyzetű az egészségügy -, de ez még egy működő rendszer, és remélem, hogy a működőképességét meg is fogja őrizni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Babák Képviselő Úr! A felszólalásomban a társadalombiztosítási alapok bevételeiről beszéltem, arról, hogy az Egészségbiztosítási Alap kiadásai az inflációtól elmaradó mértékben fognak emelkedni. Beszéltem a Nyugdíjbiztosítási Alapok helyzetéről, a járulékbehajtásról és -fizetésről.

Nem megyek bele abba a vitába, amit ön velem szemben kezdeményezett 23 éves orvosi gyakorlattal, az elmúlt négy évben aneszteziológus és intenzív terápiás orvosként, és a Magyar Orvosi Kamara megyei elnökeként, aki vállvetve küzdött a mostani miniszterrel, Gógl Árpád miniszter úrral, az akkori kamara országos elnökével, az egészségügy helyzetének javításáért. Ez az én curriculumom, Babák képviselő úr, és azt gondolom, hogy nekem van erkölcsi alapom számon kérni azt, ami elmaradt, és azt is, ami nem lesz.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gidai Erzsébetnek, a MIÉP képviselő asszonyának.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Kökény Mihály hozzászólására szeretnék reagálni, amelyik a gazdasági környezetről szólt.

Kökény képviselőtársam, aki elég régóta és hosszú időt töltött a hatalom felső szintjén mint miniszterhelyettes a '80-as évek végén, majd később miniszterként is, nagyon jól tudhatja, hogy a gazdasági környezetet 1998-ban sokkal rosszabbul adták át, mint ahogy kapták 1994-ben, vagy amilyen a '80-as évek végén volt. (Derültség az MSZP soraiban.) Ezért nagyon jól tudhatja, hogy a '80-as évek végén is az egészségügyre szánt forrásokat a nemzetközi kifizetések csatornáján nyomták ki, aminek a hátterében indokolatlan hitelfelvételek voltak. Mikor tiltakoztak ellene? Én benne voltam akkor több olyan bizottságban, szakmai bizottságban, amely ezeket az elemzéseket végezte (Közbeszólás az MSZP soraiból: A KB megbízásából?) - soha nem tiltakoztak ellene!

Ha csak az egészségügyi önkormányzatok működését nézem, az egészségbiztosítás területén milliárdokat vittek ki az önkormányzat kasszájából. Tessék átnézni az Állami Számvevőszék jelentését! Ha ezek a milliárdok az egészségügyre visszakerültek volna, ma nem vették volna át ilyen rossz helyzetben! Mikor tiltakoztak az 1996-ban megkötött, szigorúan bizalmas IMF-szerződés ellen, amelyik az egészségügyben az ágyleépítést kezdeményezte? Először 35 ezer ágy, amit kidolgoztattak, majd visszavonták 24 ezer ágyra. Itt tehát nagyon súlyos hibákat is elkövettek! Szembe kell nézni azzal, hogy négy év alatt mit tettek azért, hogy ezek a hibák megszűnjenek?!

Nagyon tisztelem Vojnik Máriát, és tudom, hogy nagyszerű szakember is, ő nagyon jól tudja, hogy valójában olyan forrásokat emeltek ki az egészségügyből, az egészségügy kárára és rovására, amelynek eredményeképpen tart ott az egészségügy, ahol ma tart - és ezzel szembesülni kell! És ne komolytalankodjunk, amikor ezekről a kérdésekről beszélünk, önmagunkkal is szembe kell nézni!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra megadom a szót Hegedűs Mihály úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének, aki Szentgyörgyvölgyi Péterrel úrral cserélt a felszólalási sorrendben.

A képviselő urat illeti a szót; őt Béki Gabriella, az SZDSZ képviselője követi.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1501. számú törvényjavaslat járulékokkal foglalkozó részével kapcsolatos gondolataimat kívánom kifejteni.

A javaslatokat döntően két csoportra lehet osztani. A járulékbevallási, -befizetési rend egyszerűsítésének, az adó- és járulékbeszedés egy beszedő szervezetbe integrálásának első nagy lépése megtörtént, az állami adóhatóság feladatává vált a járulékbeszedés is. A jövő évben folytatódik az integrált rendszer működéséhez szükséges feltételek kialakítása, ez a járulék- és adóbevallási rendszer egységesítésében nyilvánul meg. Elmondható, hogy a törekvés sikeres, a járulék bevallása és befizetése gyorsabb, olcsóbb lesz mind a befizetők, mind a beszedők oldaláról.

Változtatási javaslatok történtek a befizetések mértékére is. A javaslat tekintettel van a társadalom és a költségvetés teherbíró képességére, így a javaslat szerint a lakosság terhei nem növekednek. A 2000-ben hatályos járulékmértékek nem változnak az 1999. év fizetési kötelezettségeihez képest. Ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatót terhelő nyugdíj-biztosítási járulékteher nem csökken, illetőleg a biztosítottat terhelő nyugdíjjárulék nem növekszik 1 százalékkal. Ehhez azért egy-két gondolatot szeretnék fűzni, elsősorban a 108. §-hoz, amely javaslat kimondja: "A költségvetés aktuális teherbíró képességét mérlegelve a javaslat a magánnyugdíjpénztár tagjainak 2000. január 1-jétől előírt tagdíjfizetési kötelezettségét 6 százalékban állapítja meg a hatályos 8 százalékkal szemben."

(10.00)

Ez a módosítási javaslat a pillanatnyi szinten befagyasztja az előző kormány által 1997-ben politikai konszenzus nélkül, elsietetten megalkotott és szakmailag kellően alá nem támasztott nyugdíjreform eddigi tagdíjfizetési kötelezettségét. A magánnyugdíjpénztár jelen formájában nagymértékben inadekvát, korszerűtlen, rendkívül drágán működő és nehezen ellenőrizhető bürokratikus dzsungel. A Független Kisgazdapárt véleménye szerint a kormánynak nemcsak kedvezményekkel, juttatásokkal kell szolgálni a polgárokat, hanem a rosszul szabályzott intézmények jó újraszabályozásával is. Mivel ez a törvény országunk minden lakosát érinti, javaslunk több rendkívüli, illetve programba beiktatott parlamenti vitanapot, és az ellenzékkel közösen egy új, a lehető legjobban működő nyugdíjrendszer alapjait kíséreljük meg lefektetni.

Néhány gondolatot fűznék az Egészségbiztosítási Alapot érintő módosításokhoz. Ezzel, hasonlóan az előzőhöz, kettős cél elérését tűzte ki az előterjesztő. Az egyik az adminisztrációs terhek csökkentése, a másik az arányos járulékterhelés és a finanszírozás hatékonyságának a növelése. Az adminisztrációs terhek csökkentését helyes irányban segítik a módosítások. A foglalkoztatók számára rendkívüli adminisztrációs terhet jelent, hogy a társadalombiztosítással kapcsolatos kötelezettségeket eltérő alapon, eltérő időpontban, különböző adathordozón kénytelenek teljesíteni. Így a javaslat szerint megszűnne a munkáltatók egyharmados táppénz-finanszírozási kötelezettsége, valamint az alkalmazottak vonatkozásában a jelenleg évi 15 munkanap betegszabadság lehetősége és a 3 munkanap betegszabadság orvosi igazolás nélküli igénybevételének lehetősége is.

A 3 napos, orvosi kontroll nélküli betegszabadság sajnos nemcsak az eredeti célját érte el, hanem visszaélésre is jelentős lehetőséget adott. Ez a 3 nap gyakran fizetett pótszabadságot jelentett a vele visszaélőknek, természetesen gyakran betegség nélkül. E lépésekkel jelentősen egyszerűsödik a táppénzes esetek adminisztrációja. De a gyakorlat kudarcként élte meg az egyharmados táppénz behajtását. Ennek a teljesítése gyakran nem fedezte a behajtás költségeit sem, mivel évi több százezer fizetési meghagyás kibocsátását igényelte. Ennyit az adminisztráció csökkentéséről.

A jelen módosítások egyszerűbbé teszik a folyamatot, de a hozzákapcsolt úgynevezett arányos járulékterhelés több szempontból aggályosnak tűnik. Kezdem talán a legnagyobb aggállyal. A módosítás javaslatot tesz arra, hogy a betegség első 40 naptári napjára a munkáltató, illetve az önfoglalkoztatók fizessék az erre az időre eső keresetpótlást. Itt talán érdemes néhány gondolattal hosszabban időzni. Ez a módosítás helyes a finanszírozó biztosító szempontjából, ez egyértelmű. Egyrészt csökken a táppénzt igénybe vevők száma, mivel a munkáltató gyakran retorziót alkalmaz a beteg munkavállalóval szemben, ennek a leggyakoribb módja az elbocsátás. Az ettől való félelem gyakran készteti a valóban beteg dolgozót arra, hogy betegen is dolgozzék. Való igaz, hogy ez a félelem az úgynevezett lógósokat, visszaélőket is visszatartja a visszaélésektől. Harmadrészt a keresetpótlás terheit részben a biztosítottakra terheli, így valóban mentesül a biztosító milliárdos nagyságrendű kifizetéstől.

Tisztelt Képviselőház! Nagyon nehéz orvosként, a beteg érdekeit nézve, illetve felelős törvényhozóként látszólag ellentétes érdekeket szolgálni. Nézzük a nemzetközi összehasonlítást a fejlett országokkal! Le kell szögezni, hogy a halálozási és megbetegedési adatok alapján Magyarország Európa egyik legbetegebb országa. A népesség romló egészségi állapota amellett, hogy fokozza az egészségügyi kiadásokra gyakorolt nyomást, más közvetett és közvetlen költségeket okoz, amelyek a magyar munkaerő produktivitásának csökkenése miatt jelentkeznek.

Nézzünk néhány számot! Átlagosan minden magyarországi dolgozó évente 16,5 napot van távol a munkától betegség miatt. Ez összevetve például az Egyesült Államok és Hollandia adataival, 5,2, illetve 5,5 nap. Ez a magas távolléti arány évi 60 millió munkanap elvesztésének felel meg. Ez az Egészségbiztosítási Alap hatalmas táppénzkiadásaihoz vezet, ami közel 200 millió dollár évente. A munkaerőpiac termelékenységének csökkenését évi 840 millió dollárra becsülik. Az elkerülhető halálozások és megbetegedések következtében kieső bevételeket évi 600 millió dolláros összegre becsülik. Ezek megdöbbentő számok.

Nézzük az ellentéteket! Ha ezt az óriási táppénzkiadást csökkenteni tudjuk, jó mindenkinek. Jó a polgároknak, jó az Egészségbiztosítási Alapnak, jó az államnak és jó az államot finanszírozó polgároknak. De miből tevődik össze a csökkenés? Kisebb részben abból, hogy az úgynevezett lógósok, félvén a retorziótól, kevésbé veszik igénybe a táppénzt, elsősorban a magánszférában. Gyakorló orvosként tudom, hogy a csökkenés oka nagyobb részben az, hogy a valóban betegek nem veszik igénybe a gyógyulást jelentő pihenést, mivel ők is félnek a retorziótól. Milyen folyamat játszódik le ilyen esetekben? Mivel a dolgozó gyakran betegen is dolgozik, az akut megbetegedésből krónikus lesz, ezek bizonyos részéből pedig rokkantság. Így növekszik az elkerülhető halálozások és megbetegedések száma, amely tovább fokozza a kieső bevételek nagyságát. A közvetlen anyagi veszteség mellett a társadalmat terheli a retorziókat követő munkanélküliség, illetve növekvő számú rokkantnyugdíjas után fizetendő összeg. Körülbelül 40 nap alatt az akut betegségek túlnyomó része meggyógyul. Orvosszakmailag nem indokolt a súlyos, krónikus, illetve szubakut betegségek után fellépő keresetpótlást a foglalkoztatókkal fizettetni. Ez alátámasztja, hogy a munkáltatói teher 30 munkanapnál tovább ne terjedjen.

A módosítás egy esetben az arányosabb járulékterhelés irányába hat. Ez az egyéni vállalkozók és társas vállalkozások tagjai esetén is kiterjeszti a táppénz fizetésének kötelezettségét a betegség első 40 naptári napjára. Mivel a táppénzkiadás az egyéni vállalkozót, illetve a társas vállalkozást terhelné, de ezt a kiadást a személyi jövedelemadó, illetve társaságiadó-fizetési kötelezettségnél költségként számolhatná el, a keresetpótlás mértéke ez esetben is megegyezne a táppénz mértékével. A sok százezer kisvállalkozó közül a súlyos nehézségekkel küzdők gyakran menekülnek a betegség, a táppénz védőszárnyai alá, mivel ezen idő alatt könnyebbednek terheik. A működőképesség határán lebegő kisvállalkozások gondjait nem az Egészségbiztosítási Alapnak kellene enyhíteni, hanem például ugyanezen módosítás keretein belül kellene enyhülést találniuk, például a forgalmi adó szabályainak kedvezőbbé tételével.

A jelen módosítások könnyítenek mind a pénztár, mind a foglalkoztatók adminisztrációs terhein. Összességében a javaslat, figyelembe véve a táppénzes esetek csökkenését is, várhatóan 1,5 milliárd forint megtakarítást jelent a foglalkoztatók javára. A munkavállalók egészségére kiható negatív hatás, valamint az Egészségbiztosítási Alapot, illetve a költségvetést érintő negatív tehernövelés, a rokkantnyugdíj, munkanélküli-járadék miatt a Független Kisgazdapárt egy év után visszatér ezen negatívumok kiküszöbölésének megoldási lehetőségeire.

A társadalombiztosítás, az egészségügy pénzügyi alapjai finanszírozásának biztonsága megkívánja, hogy minimális mértékben, de emelkedjen a foglalkoztatók tételes egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettsége. Ez havi 3900 forint hozzájárulási kötelezettséget jelent. Ez összhangban van az átlagkereset növekedésével, így csak kisméretű munkáltatói tehernövekedést jelent.

 

(10.10)

A Független Kisgazdapárt a módosítások céljával egyetért, támogatja azokat.

Az elvonások, illetve a juttatások mértékével, illetve kiterjesztésével nem minden esetben értünk egyet, ezért módosító javaslatokat foganatosítunk, melyek elfogadása esetén segítjük a módosítások törvényerőre emelését.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, az SZDSZ képviselőjének; őt Sági József, a Fidesz képviselője követi.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szűkre szabott az időm, mégis szükségét érzem annak, hogy egy megjegyzést fűzzek ahhoz a kétperces pengeváltás-sorozathoz, amelynek az előbb voltunk a tanúi.

Azt gondolom, érthetetlen, az idő múlásával egyre inkább érthetetlen, hogy a kormányoldal miért ilyen intoleráns az ellenzék megjegyzéseivel kapcsolatban. Az egészségügy problémái súlyosak! Kormányok jönnek, kormányok mennek, az egészségügy problémái pedig maradnak. Az lenne a rendjén való, ha a kormányzati oldal szakítana már azzal a fiatalos lendületével, amit tapasztaltunk tőlük intoleranciában is a választás utáni első költségvetés idején, és most már egy kicsit megfontoltabban beszélne ezekről a kérdésekről.

Azért is mondom ezt, mert magam is arról szeretnék beszélni, hogy szembesítsem a Fideszt az ígéreteivel. Egy hete, hogy foglalkozunk az adó- és járuléktörvények módosításával; az előző napokon főként az adótörvényekről esett szó, arról, hogy elmaradt az adóreform, és hogy ebből milyen problémák származnak. Én ma arról szeretnék beszélni, hogy elmaradt, nem folytatódik a járulékreform, amit pedig a Fidesz nagyon megígért. És ígéret szintjén természetesen egyet lehetett érteni azzal - mert fontos -, hogy járulékreform készüljön az országban, fontos, hogy az élőmunka terhei csökkenjenek. Igaz ugyan, hogy azok az ígéretek nagyon megalapozatlanok és túlzóak voltak.

Ma már azt látjuk, hogy a Fidesz nemcsak a választási ígéreteit nem tartja meg, hanem a kormányprogramban leírt ígéreteit sem, vagy hogy közelebb menjek: az egy évvel ezelőtti kijelentéseivel is szembekerül, sőt a tavaszi költségvetési irányelvek kapcsán megfogalmazott kijelentéseit sem tudja tartani.

Ezt az anyagot most úgy kaptuk meg, hogy a fő érv, a rendezőelv, amely mentén megszülettek a döntések: a stabilitás. Azt gondolom, hogy pont a járulékreformot illetően ez az ígéret, ez a kijelentés nem működik, ugyanis a nyugdíjreformba, amit az előző kormány nem kis erőfeszítés árán meghozott, mégiscsak belepancsol ez a kormány, és olyan módon nyúl bele, hogy azzal megrendíti azt a folyamatot, amelyet mi nagy erőfeszítések árán elindítottunk.

Tavaly azt hallhattuk a Fidesztől, hogy azért olyan felemás az adóintézkedés, illetve a költségvetés, mert még olyan átmeneti év, választási év volt, amikor ezt készíteni kellett, de majd a 2000. év költségvetése maradéktalanul "a polgári erők nemzetépítő akaratát juttatja majd kifejezésre."

Nézzük, hogy a járulékreform ügyében mi a helyzet! A tavalyi évben valóban elindított egyfajta járulékreformot a Fidesz. Az eredeti ígérete az volt, hogy közel a felére csökkenti a munkaadói terheket; 25 százalékra ígérte csökkenteni a terheket négy év alatt. Az első évben valóban elrendelt egy 6 százalékos munkaadói járulékteher-csökkentést, igaz ugyan, hogy ez a 6 százalék nem volt 6 százalék, hiszen csak azt jelentette, hogy a 39 százalékot lecsökkentette 33 százalékra, de ezzel párhuzamosan megemelte az egészségügyi hozzájárulást, méghozzá jelentős mértékben emelte meg, hiszen ha visszaemlékszünk még a számokra, abban az évben eredetileg 2100 forint volt az egészségügyi hozzájárulás, idénre pedig 3600 forint lett, tehát egy 1500 forintos emelést mellé tett. Szeretném zárójelben megjegyezni, hogy ez az emelés ráadásul pont azokat a munkaadókat sújtotta jelentősebb mértékben, ahol kis jövedelmű munkavállalókat nagyobb számban foglalkoztattak.

Sőt, ezt az egészségügyi hozzájárulást még ki is egészítette egyszázalékos összegű teherrel; eredetileg az egészségügyi hozzájárulás fix összeg volt, most két fajtáját ismerjük és gyakoroljuk. Ezzel párhuzamosan belenyúlt a nyugdíjreformba, azzal az ígérettel, hogy a magánnyugdíjpénztárat választók befizetésének nagyobbik felét - egészen pontosan akkor 7 százalékból 6 százalékot - a magánnyugdíjpénztárakba irányítják. A tavalyi döntés egy évre szólt. 2000-re már úgy hagyta a hatályos törvényt a Fidesz, hogy a 8 százalékból 7 százalék fog majd átkerülni.

Mi történik most idén? Megint meglepetésszerűen belenyúl, és befagyasztja ezt a magánnyugdíjpénztárba irányítandó összeget. Tavaly sok menetben elmondtuk, hogy ez nagyon rossz üzenet a járulékfizető polgárok irányába. Elmondtuk, hogy ez egyenértékű a szerződésszegéssel, hogy aláássa azt a bizalmat, ami a nyugdíjreformmal kapcsolatban az emberekben kialakult; hogy jogbizonytalanságot teremt, pedig mindannyian tudjuk, hogy a lakosság nagy része megmozdult erre a reformígéretre, hiszen több mint 1 millió ember lépett be a magánnyugdíjpénztárakba.

Engem nagyon izgatott ennek a kérdésnek a folytatása, hogy mi lesz a terve a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban a Fidesznek, éppen ezért idén tavasszal, április 13-án kérdést tettem fel, amelyet a jegyzőkönyv őriz: "Mire számíthatnak a magánnyugdíjpénztárat választó állampolgárok?" címmel. Akkor nekem éppen az államtitkár úr válaszolt erre a kérdésre, s kijelentette, hogy van egyfajta felülvizsgálat nyugdíjreform-ügyben, de természetesen a Pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetést azzal a 8 százalékkal kalkulálja, ami a hatályos törvényben benne van, és azt mondta - szó szerint idézem - a kérdésre adott válasza végén, hogy "a pénzügyi tárca nem készül ad hoc jellegű módosításokra és törvényhozásokra".

Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyha áprilisban elhangzik egy válaszban egy ígéret, amelyet gyakorlatilag úgy lehet értelmezni, hogy a kormány nem fogja megváltoztatni a hatályos törvényt, utána öt hónappal később olyan csomagot kapunk a kezünkbe, amelyikben mégiscsak itt van ez a változás, akkor azt gondolom, hogy nagyon alapos probléma van a kormány stratégiájával! Az előttem felszólalók az ellenzéki oldalról már többen kifogásolták, hogy nem lehet tudni, mi a kormány elképzelése, hogy egyik évről a másikra, egyik félévről a másik félévre dől el, hogy mi az, amit lépni kíván a kormány, pedig ezek hosszú távú rendszerek. A nyugdíjbiztosítás éppúgy, mint az egészségügy, nem egy ciklushoz kötött feladata az aktuális kormányzatnak, hanem itt hosszú távon kellene tudni gondolkodni és reformot építeni.

 

(10.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is csak azt tudom mondani, hogy nagyon elégedetlen vagyok azzal, amit most a kormánytól kézhez kaptunk, hogy ez a járulékreform befagyott, megfékeződött, nem folytatódik, amit ígért a kormány. Zárójelben jegyzem meg a mondandóm végén, hogy van egy olyan üzenete is, hogy ellentmond annak, amit a polgári jövő képéről gondolt és ígért a Fidesz, hiszen azt mondta, hogy maga is fontosnak tartja, hogy az állampolgárok szakadjanak le az állami támogatás köldökzsinórjáról - ezek is kormány, illetve a miniszterelnök úr korábbi szavai -, hogy erősíteni akarja az öngondoskodás elvét.

Azt gondolom, hogy nem szükséges tovább bizonygatnom, hogy ez a csomag, amit a kezünkben tartunk, nem arról szól, hogy az öngondoskodás elvét tovább kívánná erősíteni a kormány. Azt mondtam a bevezetőben, hogy kormányok jönnek, kormányok mennek; tartok tőle, hogy az egészségügy finanszírozásának a gondja a következő kormányra marad. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Varga Mihály politikai államtitkár úrnak.

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, hogy a kormányzat hiába készít háttérszámításokat, és azokat hiába osztja ki néha a képviselőknek, ezeket a számításokat talán el kellene olvasni.

A képviselő asszony hozzászólásának rendkívül sok eleme egyszerűen nem felelt meg a valóságnak, a tényeknek. Az idő hiányában én most csak egy elemét hadd cáfoljam az ön hozzászólásának, ez a tb-járulékok idei évre vonatkozó csökkentéséről szól. A képviselő asszony azt mondta, hogy a vállalkozások nem jártak jól azzal a tb-járulékcsökkentéssel, amit a kormányzat javasolt, és amit a parlament jóváhagyott.

Én szeretném elmondani a számokat: 39-ről 33 százalékra csökkent a tb-járulék, ez körülbelül 150 milliárd forintot hagyott kint a vállalkozásoknál. Teljes mértékben igaz, hogy az egészségügyi hozzájárulás növekedett erre az esztendőre, ez körülbelül 30 milliárd forintos többletterhet jelent a vállalkozások számára. A két számból nagyon egyszerű mérleget vonni - körülbelül 120 milliárd forint maradt kint a vállalkozásoknál. Ezek a tények, és nem az, amit ön, képviselő asszony, állított. Ha ehhez még hozzáteszem azt, hogy emellett a munkavállalói járulék is csökkent 4 százalékról 3 százalékra, akkor azt kell mondanom, hogy az idei esztendőben a vállalkozások terhei lényeges módon csökkentek, ellentétben az elmúlt négy esztendő tényeivel.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én tényleg csüggedten figyelem, hogy milyen stílus kezd eluralkodni. Azt gondolom, hogy ahol a szakmai érvek elfogynak, ott jön a személyeskedés.

Éppen ezért, államtitkár úr, én nem vontam kétségbe, hogy tavaly volt járulékcsökkentés - magam is fölidéztem. Legfeljebb annyit tettem hozzá, hogy nem volt 6 százaléknyi, mint látható volt a 39-ről 33-ra való csökkenésnél, hiszen valamekkora növekedés az egészségügyi hozzájárulás miatt volt. Nem tudom, hogy mit utasított vissza azokból a ténymegállapításokból, amiket tettem, de sokkal hasznosabb lenne, nemcsak a parlamentnek, az országnak is, ha tényleg egymást tiszteletben tartva, szakmai érvekről tudnánk higgadtan gondolatokat cserélni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ismertetném a televíziós időben rendelkezésre álló időkereteket frakciónként. A Fidesznek 15 perc 42 másodperc áll még rendelkezésére, a Magyar Szocialista Pártnak 23 perc 22 másodperc, a Független Kisgazdapártnak 11 perc 50 másodperc, a MIÉP-nek 15 perc 5 másodperc, az SZDSZ-nek 8 perc 10 másodperc, az MDF-nek pedig 17 perc áll rendelkezésére.

Hozzászólásra következik Sági József, a Fidesz képviselője; őt Gidai Erzsébet, a MIÉP képviselője követi.

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon szűkös az idő, éppen ezért jó néhány dolgot el kell hagynom abból, amit terveztem elmondani.

Mégis nagyon fontosnak tartanám, hogy most itt fentről utaljak az előttem felszólaló Béki Gabriella egy-két kijelentésére, hiszen ő majdnem pontosan azt mondta, ha jól emlékszem, hogy ahol a szakmai érvek elfogynak, ott jön a személyeskedés. Volt szerencsém megnézni az Aktuális című tévéműsort egy-két nappal ezelőtt. Kérem szépen a képviselőtársaimat, nézzék majd vissza, hogy ott milyen szakmai érvek hangzottak el a képviselő asszony szájából, főleg a műsor legvégén.

Én úgy gondolom, hogy ennek a javaslatnak, ami előttünk fekszik, a legnagyobb erénye mégiscsak az, hogy az adóigazgatási rendszer hatékonyságát növeli. Feltétlenül az adórendszer korszerűsítésének irányába hatnak azok a pontok, amelyekről most néhány gondolatot kívánok mondani.

A változtatások között vannak az adórendszer szinte valamennyi elemét érintő sajátosságok. Ezen általános jellegzetességek között kell megemlíteni az adminisztrációs kötelezettségek mérséklését. Hadd utaljak például a javaslat 69. §-ában található néhány erre utaló mondatra. Itt arról van szó, hogy ha az illetékes egészségbiztosítási igazgatási szerv a pénzbeli ellátások folyósítását az ellátás megállapítását követően 15 nap múlva nem teljesíti, akkor az Art.-ben meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot köteles fizetni a jogosult részére. De nem kell megfizetni a kamatot, ha a kamat összege nem haladja meg a 100 forintot. Szerintem nagyon helyes ezt a javaslatot bevenni, hiszen nemegyszer azt tapasztaltuk már eddig is, hogy olykor az adminisztrációs kötelezettségek messze túlnőttek azon a hasznon, mint amit hozott volna egyébként is a törvényjavaslat.

Vagy egy másik: a 91. §-ban megfogalmazott 3 pont közül az a rész, amely a pályakezdőkre vonatkozik, hiszen az eddigiektől eltérően most már az is pályakezdőnek minősül, aki az oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányai megszűnését követően első ízben létesít az 5. §-ban meghatározott jogviszonyt. Hadd utaljak akkor a jó néhány százezer diákra, hallgatóra, akik a nyári szünetükben iskolaszövetkezetben vagy önállóan munkát vállalnak, és emiatt aztán kiesnek e törvény hatálya alól. Szerintem semmiképpen - megint csak azt kell mondanom - nem mond ellent annak a követelésnek, amelyet a Fidesz kezdettől fogva kormányprogramban is megvalósított, vagyis a polgári jövőt így is szolgálni kívánjuk.

Utalni kell azonban néhány mondattal a javaslat néhány olyan részére is, amely vagy koncepcionális, vagy technikai okok miatt korrekcióra szorul, és esetleg módosító indítványok beadására késztet engem. Ez feltétlenül a 116. §-nak az a része, amely kimondja, hogy a foglalkoztató a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg a biztosítottat írásban tájékoztatja az általa fizetett társadalombiztosítási járulékról, baleseti járulékról, a biztosított jövedelméből levont nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékról, valamint a tagdíj összegéről. Ezt a tájékoztatást szerintem havonta lehetetlen megadni a dolgozónak, elég ezt évente, a bérek év végi elszámolásánál megtenni. Az év közben kilépő dolgozó értelemszerűen a kilépéskor kiállított igazolásoknál eddig is megkapta, és a jövőben is meg fogja ezt kapni.

A második ilyen pont a mellékletekhez kötődik, amely az iparűzési adó javasolt megosztásáról szól. Elnézést kérek azért, hogy ezt most mondom el, de korábban nem kaptam szót ebben a tárgykörben, most viszont, ha alkalmam nyílik rá, hadd mondjam el, hogy mit gondolok erről a kérdéskörről. Azok a cégek, amelyek több önkormányzat területén működnek, tevékenykednek, az önkormányzatok között értelemszerűen kötelesek az iparűzési adót, a fizetési kötelezettséget megosztani.

 

(10.30)

A javasolt megosztás szerintem nagyon bürokratikus. Ez egy külön nyilvántartást igényel, amire a vállalkozók nincsenek felkészülve. A számviteli törvény, valamint az adójogszabályok előírásai alapján csak a vállalkozók nagyon kis hányada rendelkezik ezzel az információval az eddig kötelezően vezetett üzleti nyilvántartások alapján, hiszen ott tudják ezeket az információkat, ahol önköltséget kell megállapítani.

A legkisebb adminisztrációval megoldható megosztás az árbevételek alapján történhet. Ezek az adatok a jelenleg alkalmazott könyvelési rendszerben korrekt módon jelen vannak, könnyen ellenőrizhetők, és nem igényelnek újabb adminisztrációs terhet.

Végezetül szerettem volna utalni egy XVII. századi angol anyagra. Jonathan Swift Gulliver utazásai című regényfüzérében hosszabb időt szentel egy irodalmi parabolának, amelyben két tudós beszélget arról, hogy kiket, hogyan lehetne megadóztatni.

A két tudós beszélgetésének elejét nem idézem, a végét, az utolsó bekezdést szeretném idézni: "A nőket a szóban forgó terv alapján szépségük és eleganciájuk szerint kell megadóztatni. Ők természetesen ugyanazzal a joggal rendelkeznek, mint a férfiak, amennyiben az adótételt önmaguk fogják megállapítani. Viszont hűség, erkölcs, józan ész és jóindulat nem tartozik az adóhivatal ellenőrzése alá, a jövedelem, amit ebből nyernének, még a behajtás költségeit sem fedezné."

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Gidai Erzsébetnek, a MIÉP képviselő asszonyának; őt Csáky András, az MDF képviselője követi.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan anyagnak a vitája zajlik most, amely gyakorlatilag a legfontosabb területeket érinti, hiszen közvetlenül érinti a magyar népesség egészségi állapotát, életminőségét, helyzetét.

Amikor tavaly a társadalombiztosítási, tehát az Egészség- és Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatokat kivették az MSZOSZ hírhedtté vált megnyújtott kezéből, és kormányzati felügyelet alá helyezték, megszavaztuk, egyet is értettünk ezzel, hiszen igen nagy pénzforrásról van szó, pazarlás, sőt visszaélések tömege történt az önkormányzati lepel alatt.

Mégis, amikor most áttekintjük a társadalombiztosítási forrásokat - ezt végig nyomon követtem, most már több éven keresztül -, azt mondhatjuk, hogy valóban, továbbra is forráshiányos maradt. És ha valami nagyon kedvezőtlen és kellemetlen örökségként maradt meg az új kormányzat számára, az kétségtelenül az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás.

Ha áttekintjük a forrásokat, és összevetjük a tényleges helyzet alakulásával, akkor ez olyan súlyos örökséget jelent, hogy ennek a megoldását egy-két év alatt nem is lehet elvárni, nem lehet elvárni a több évtizedes, de különösen az utóbbi 15 évben történt hanyagságok megszüntetését egy vagy két év alatt.

Ha megnézzük, akkor ma a magyar népesség igen rossz szerkezeti összetételű, hiszen több mint egyharmada nyugdíjas korosztályú, és a nyugdíjasoknak több mint 40 százaléka a nyomor szintjén él. Ha megnézzük az egészségügyi ellátás területét és lehetőségeit, akkor a magyar népesség egészségi állapota tekintetében bizonyos mutatókat illetően, például a születéskor várható átlagos élettartam vonatkozásában Európában az utolsó országok között van, sőt, világviszonylatban is a legrosszabbak a mutatói.

Kezemben van dr. Gombkötő Györgynek és Szeremi Máriának egy nagyszerű tanulmánya, amelyik tanulmányban a magyar népesség megbetegedési és halálozási viszonyainak az elemzését végezték el végre, hosszú éveket követően, hiszen ilyen felmérés, vizsgálat a nyolcvanas évek eleje óta nem történt. Ez egyértelműen igazolja, hogy életkilátásaink, az egészségi állapot, a halálozási mutatók romlása gyakorlatilag az elkövetkező években is súlyos népességcsökkenést fog eredményezni és a népesség minőségi állapotának a romlását.

Ha ezzel szembeállítom az egészségügyi ellátást, amelyik felelős azért, hogy az egészségi állapotot karban tudja tartani, de nem felelős, vagy mindössze csak tíz százalékban felelős azért, hogy ez a helyzet kialakult, mert ennek az oka mindenekelőtt az életminőség, a környezeti károk fokozódása, az életminőség romlása az oka, tehát visszavezethető a rossz gazdaságpolitikai tevékenységre, de ha az egészségügynek kell ellátni ezeket a feladatokat, akkor azt mondhatjuk, hogy az egészségügy a többszörösen hátrányos helyzetű ágazatok közé tartozik, és ezek közé tartozott már húsz évvel ezelőtt is, de jelentősebb változtatást nem hajtottak végre.

Súlyos felelősség terheli ezért a korábbi kormányzatokat. Ha visszavezetem a Németh-kormányzat idejére, a nyolcvanas évek végére, amikor forrásokat vontak ki az országból, törvényellenesen privatizáltak, az ország nemzeti vagyonát külföldre áramoltatták, pénzátmosás következett be, korrupció kezdődött el óriási mértékben, közben a humán infrastruktúra drasztikusan leépült, többek közt az egészségügy is.

Különösen kritikusnak tartom ma Magyarországon a fekvőbeteg-ellátás helyzetét. Tessék végignézni az országban a fekvőbeteg-ellátó intézményeket! Bár némely helyen, ahol jó a vezetés, megpróbálnak pótlólagos forrásokat szerezni, de ez az a terület, amely nem piacosítható, és rendkívüli korlátozott a piaci lehetőség, ezért a fekvőbeteg-ellátás fenntartása, fejlesztése kormányzati feladat és kormányzati felelősség is. Ha így tekintjük, akkor bizony nagyon súlyos helyzetben van a fekvőbeteg-ellátás.

Tessék elmenni egy dunaújvárosi kórházba! Nézzék meg a szakmai hierarchia csúcsán álló oktatási intézményünket, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem belklinikáit, a 12, 14 vagy 16 ágyas belklinikai osztályokat! Ha oda el tetszenek menni, elszégyellik magukat, hogy milyen helyzet és állapotok uralkodnak, ott, ahol kitűnően felkészült szakemberek fillérekért tanítják meg az orvoslás tudományát és mesterségét.

Ha az anyagi érdekeltség oldaláról nézem, magam is szégyenletesnek tartom, nemzetközileg is, nem egy nemzetközi konferencián veszek részt, ahol arcpirulva kell beszélni arról, hogy milyenek a javadalmazások az egészségügyben, mert európai viszonylatban is az utolsó helyen állunk. És ha erre azt mondják, hogy elviszik a forrásokat a paraszolvencia, vagy ahogy nevezzük, a zsebipénz formájában, ez csak egy szűk réteget érint az orvosok között is, nem mindegyik orvos él ezzel a látszatforrással.

Mert hiszen lassan már nincs is, aki megfizesse, hiszen a betegek zöme abból a rétegből kerül ki, akik rendkívül rossz körülmények között élnek, és nincs is forrásuk, hogy meg tudják fizetni az orvosokat. De ez nem megoldás, nem lehet arra hivatkozni, hogy ha a paraszolvencia működik - ez nem fodrász vagy taxiszolgáltatás -, akkor a fizetéseket és a fizetések rendezését tolni lehet magunk előtt vagy elhanyagolhatjuk! Többszörös átlagfizetés járna ma az egészségügyben, ha az átlagfizetésekhez viszonyítunk, mint ami ma uralkodik! Ilyen szempontból tekintve tehát nagyon súlyosak a forráshiányok.

Kérdés, hogy akkor az a fajta kiigazítás, amely ezt az előterjesztett anyagot is jellemzi, ezek a javaslatok, ez a kicsit izzadságszagú erőlködés arra vonatkozóan, hogy honnan szerezzünk be pótlólagos forrásokat, megoldja-e ezt a kérdést.

A magunk részéről nem tudunk egyetérteni például azzal, hogy az eho, az egészségügyi hozzájárulás havi összege 3600 forintról most 3900 forintra növekszik. Hiszen a munkáltató, a kisvállalkozó nem tudja megfizetni, nem beszélve arról, hogy ma már úgy alkalmaz, hogy bedolgozó vállalkozóként alkalmazza a munkaerőt, tehát a munkaerőre hárítja át ezeket a terheket. Nem tudja fizetni, mert hiszen kényszervállalkozóként miből fogja a családját eltartani, aki egy kisvállalkozónál esetleg bedolgoz?

De ugyanakkor már a külföldi cégek, multinacionális vállalatok is igyekeznek ezeket a terheket áthárítani a munkaerőre, mert vagy bedolgozóként, vállalkozóként alkalmazzák, vagy esetleg, ha előfordul, hogy beteg lesz, akkor elbocsátják. Tehát ez alól a pótlólagos teherfizetés alól, amivel tavaly jutalmazták a vállalkozókat, most büntetik, mindenféleképpen igyekeznek kibújni.

Úgyszintén nem tudjuk elfogadni a 40 naptárnapi táppénz fizetését, mert hiszen a kisvállalkozóknak erre sincs forrásuk, a nagy multinacionális cégek pedig akár külföldi munkaerőt alkalmaznak, és eleve nem tartják be ezeket a szabályokat. Tehát ezek hamis pótcselekvések, nem a lényeghez nyúlnak hozzá.

Ha ilyen szempontból nézzük, akkor valójában a végső fogyasztóra, tehát a családra, foglalkoztatottra hatnak ki, mert ezzel a munkanélküliséget növelni fogják, hiszen ma már elküldhetik a munkaerőt, ha beteg; vagy egyáltalán nem is jelenik meg az orvosnál, csak akkor, amikor a betegsége olyan helyzetű, hogy már szinte alig lehet rajta segíteni, akkor viszont a többletráfordítás az egészségügyi kiadások növekedését fogja eredményezni.

(10.40)

Tehát egy róka fogta csuka állapot alakul ki, amelynek hatására nem fog jelentősen megemelkedni az a forrás, amelyből az egészségügy helyzetét jelentős mértékben javítani lehetne.

Én tisztelettel követem Gógl Árpád miniszter úr törekvéseit, mert az, hogy például a teljes mértékben elhanyagolt egészségnevelést, a prevenciót kiemelten kezeli, ez igen nagy dolog, hiszen az elmúlt években még az 1 százalékot sem érte el az erre történt finanszírozási alapok biztosítása. Ma itt egy változás megindul, de ezek olyan szerény forrásokat teremtenek, amelyekkel valójában egy jelentős egészségügyi szerkezeti váltás, a népesség egészségi állapotának gyökeres javítása nem következhet be, mert nincs elegendő bázis hozzá, financiális bázis.

Mégis fölvetem azt a kérdést: valóban nincsen forrás ma Magyarországon? Erre az a válaszom, hogy van, mert ezek a források benne vannak bizony a költségvetésben és az államháztartás forrásai között, és - bármennyire is egyes képviselőtársaim nem szeretik, ha a nemzetközi vonatkozást megemlítem, mert hiszen közreműködtek abban, hogy ez a helyzet kialakuljon - meg kell mondanom, hogy a költségvetésbe beépített adósságszolgálat a következő évben 800 milliárd forintot tesz ki. Ha nem nyúlnak hozzá a kiadási oldal átalakításához, ezeknek a forrásoknak az átrendezéséhez, tehát a pénzügyi felülvizsgálathoz és ehhez a pénzügyi nagytakarításhoz, nem lehet megoldani az egészségügy vagy a nyugdíjasok helyzetét jelentős mértékben. Tehát továbbra is az elszegényedés, a leépülés, a csőd felé fog haladni mind a két terület.

Ezért azt javasoljuk, hogy az adósságszolgálat összegét jelentős mértékben csökkenteni kell. Márpedig ha kormányzati felelősség az egészségügyi szolgáltatások helyzetének a javítása és a magyar népesség egészségi állapotában bekövetkező romlás azonnali megállítása, akkor kormányzati felelősség az is, hogy ezekhez a forrásokhoz hozzányúljanak. És ha - úgy mondom - nyomon követjük, hogy valóban egy rendszerváltást kívánnak végrehajtani, akkor a rendszerváltáshoz hozzátartozik, hogy nem vállalják fel azt a jogfolytonosságot, amelyet a korábbi kormányzatok súlyos nemzetellenes pénzügyi hibaként, ha tetszik, gazdasági bűncselekményeket is érintő tettként követtek el. Nem vállalják, nem viszik tovább, hanem itt meghúznak egy olyan vonalat, ami az adósságtémában, adósságügyben gyökeres váltást eredményez, vagy legalábbis vezet be, ami azt jelenti, hogy nem tolják maguk előtt ezt az adóssághólabdát, mert itt számtalan olyan megoldás van, hogy ezeket az országba be nem jött hiteleket és piszkos pénzeket kiemeljék a költségvetésből, és ezeket a forrásokat, amelyeket valójában az adófizető háztartások, családok és magyar állampolgárok biztosítanak, ezeknek egy részét az egészségügy finanszírozására fordítsák, illetve a nyugdíjak korrekciójára használják fel.

Ekkor teremtenek olyan forráslehetőséget, amellyel ténylegesen az egészségügyben is egy jelentős szerkezetváltás végrehajtható, a nyugdíjak változtatása megvalósítható, és ennek eredményeképpen egészségesebb népesség jelenik meg a jövőben Magyarországon. Ezért kérjük ezt, és erre adtunk be módosításokat, hogy ilyen irányú pénzügyi átrendeződéssel kíséreljük meg ezeknek a területeknek is a minőségi javítását és változtatását.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban és a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Csáky András, az MDF képviselője; őt Kósáné Kovács Magda, az MSZP képviselő asszonya követi. Megadom a szót a képviselő úrnak.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az adó- és járulékrendszerről azért tanácskozik az éves költségvetési vitát megelőzően az Országgyűlés, mert a jövő évi költségvetés kiadásait a főleg adókból és járulékokból keletkező bevételek képzik. Természetes tehát, hogy az adótörvényekről csak a később tárgyalandó költségvetés céljaira figyelemmel érdemes beszélni.

Képviselőtársaim tapasztalhatták, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja bevételt növelő javaslatokat tesz. A gazdasági reklámtevékenység adóját, illetve a legmagasabb jövedelműek adókulcsának átmeneti növelését már indokolták képviselőtársaim, ezért ezekről röviden csak a következőket szeretném elmondani.

A legmagasabb szja-adósáv kulcsának emelésére tett javaslatunk ismertetésekor szeretném emlékeztetni önöket Ludwig Erhard egykori nyugatnémet gazdasági miniszter, majd kancellár szavaira: "A német gazdaság növekedésének beindításakor elsősorban a gazdasági élet kulcspozícióban levő szereplőire és a bankokat irányító kormányosokra számítok, tőlük vár Németország nagyobb anyagi áldozatot is az átlagosnál, abban a tudatban, hogy ezeknek az áldozatoknak a hasznát elsősorban ők fogják élvezni." És Ludwig Erhardnak igaza lett. A magasabb jövedelmek nagyobb mértékű elvonását nem a szociáldemokrata egyenlősdi okán, hanem konzervatív közgazdászként érvelve kérte, és a német gazdasági csoda minden fejlődő ország számára csak példa lehet.

Vagy hogy ne csak konzervatív politikust idézzünk, emlékezzünk Kennedy elnök szavaira is, aki azt mondta: ne azt nézd, hogy mit kapsz Amerikától, hanem azt, hogy mit adsz neki. Ezek a szavak talán Magyarországon is megfontolandóak lehetnek, hiszen a legmagasabb jövedelműek éppen eleget kaptak Magyarországtól ahhoz, hogy most valamennyit visszaadjanak belőle.

A gazdasági reklámtevékenység javasolt adója ugyanilyen típusú kérést jelent. Ez esetben akár úgy is tekinthetjük a reklámtevékenység után fizetett adót, mint némi kárpótlást azért, mert egyre nagyobb számban kell elviselnünk a sokszor bugyuta és ízléstelen reklámáradatot. Ráadásul ezeknek a reklámoknak a jó része arra irányul, hogy kimondottan egészségkárosító termékek fogyasztását segítsék elő, gondolok itt az igen agresszív dohány- és alkoholreklámokra, a különböző egészségkárosító termékek népszerűsítésére. Ezekből a reklámokból pedig nyilvánvalóan következik a reklámozott termékek fogyasztásának növekedése, hiszen enélkül a gyártók nyilván nem fizetnék a magas reklámköltségeket. Az okozott egészségkárosodás terheit persze nem a gyártók vagy a reklámozók viselik, hanem az egészségbiztosítás.

Amikor az egészségügyi miniszter ezekhez a cégekhez fordult azzal a kéréssel, hogy nyereségüknek legalább töredék részét forgassák vissza az egészségügybe az általuk okozott kár enyhítése érdekében, akkor gúnyos elutasítást kapott. Márpedig nem az lenne a természetes, hogy az, aki másnak kárt okoz, az a kár enyhítésére is kötelezett legyen? Ismerjük azt a magyar közmondást, hogy mindig azt a lovat terhelik, amelyik jól húz. Ám az adó mértékének alapja csak a méltányosság lehet, vagyis az, hogy az alacsonyabb jövedelmeket ne terheljük oly mértékben, ami már a megélhetést veszélyezteti. Ha viszont nagyobb bevételre van szüksége a költségvetésnek, mert közérdekű kiadásai nőnek, akkor valahonnan ezt a magasabb bevételt elő kell teremteni.

Mik azok a közkiadások, amelyek növekedésével a költségvetés számol? Ilyenek a honvédség működőképességének fenntartásához, a NATO által elvárt magasabb szint közelítéséhez szükséges jelentős többletráfordítások. Ilyenek a mezőgazdaság támogatásának növekvő összegei, amelyek viszont az Európai Unióhoz való csatlakozás sikerének zálogát jelentik. És elsősorban ilyen a gyermekes családokat érintő mintegy 30 százalékos jövedelemtöbblet, ami azonban így is csak a gyerekek felnevelési költségeinek harmadát teszi ki.

Mindhárom kiemelt előirányzat a jövőbe történő beruházást jelenti. Ezért olvastam különös megütközéssel azt az újságcikket, amelyben egy kitüntetett liberális újságíró kinyilvánította, hogy más éljen nyugodtan nagy családban, ha akar, de ne az ő pénzén. Ennél brutálisabb bevallását az önzéserkölcs tudatos vállalásának még az e téren nem túl szemérmes magyar sajtóban sem olvastam eddig. Mert gondoljunk bele: ha igaz is lehet a fenti kijelentés az adott pillanatban, akkor sem veszi figyelembe, hogy az emberi élet nem a lapzártáig tart. A gyereknevelés nem áldozat, hanem beruházás a jövőbe, s a tisztelt újságíró feltehetően még sokáig akar élni, így neki fizetnek majd társadalombiztosítási járulékot a ma felnövő gyerekek, hogy nyugdíját megkaphassa, és idős korában is hozzájusson az egészségügyi ellátáshoz. (Dr. Kávássy Sándor: Úgy van! - Szalay Gábor: Nem ez volt a lényeg, hanem hogy hozzátette: liberális újságíró!)

Arról már nem is beszélve, hogy aki ma nem születik meg, abból holnap nem lehet újságolvasó. Aki ennyire csak magának és a mának él, az elfelejti, hogy az ember társas lény, társadalomban él, fennmaradásának feltétele az egymást követő generációk sora, akik egymás iránt felelősséggel tartoznak.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja természetesen támogatja az említett költségvetési prioritásokat, erre tekintettel az adó- és járuléktörvény-csomag egészével is egyetértünk. Ha ennek ellenére módosító javaslatokat teszünk az adótörvényekhez, annak az az oka, hogy legalább további egy prioritást szeretnénk megjeleníteni a jövő évi költségvetésben. Szeretnénk nagyobb támogatást teremteni az egészségügy számára.

 

(10.50)

Az ehhez szükséges forrást hivatott biztosítani módosító javaslatunk az adótörvények vitájában. Az egészségügy helyzete Magyarországon és az ország lakosságának katasztrofális egészségi állapota mindenképpen halaszthatatlanná teszi ezt. Az elmúlt években olyan arányú költségkivonás történt az egészségügyből, hogy az mára az egészségügyi rendszer működőképességét fenyegeti. Nem lehet továbbra is csak az egészségügyi dolgozók áldozatvállalására, hivatásszeretetére számítani, mert egyre többen adják fel reményeiket, veszítik el hitüket abban, hogy az eredményes gyógyítómunkához szükséges minimális feltételeket valaha is meg tudjuk teremteni számukra. Különösen sok nővér hagyja el a pályát a megalázóan alacsony bérek miatt, miközben az orvosok és nővérek közti arány már ma is sokkal rosszabb Magyarországon, mint az európai országok átlaga. Ezért aztán a szakképzett nővér helyett az orvos, a hiányzó takarító helyett a nővér dolgozik.

Egészségügyi intézményeink helyzetéről egyre többet olvashatunk. Nagyon sok intézmény mára felélte minden tartalékát, ezért nem lehet további megtakarításokat remélni a rendszeren belül. Különösen kínzó pontként jelentkezik a kórházak és rendelőintézetek vezetőinél a halmozódó adósságok sora, a kifizetetlen munkabérek terhei, melyeket csak újabb hitelek felvétele árán tudnak teljesíteni. A közalkalmazotti törvényben előírt 13. havi fizetést például csak úgy tudják előteremteni, ha erre előleget vesznek fel következő évi bevételük terhére.

Az intézmények infrastruktúrája, műszer- és gépállománya elavult. Kórházaink egy része nem felel meg a működéshez szükséges minimálfeltételeknek sem, ezért csupán ideiglenes működési engedéllyel rendelkeznek. A legkínzóbb hiányok enyhítésére az intézmények jó része hiteleket vett fel, ezek visszafizetése szintén jövő évi költségvetésüket terheli. Sok esetben kényszerülnek arra, hogy a visszafizetéseket az egészségbiztosítótól működési költségként kapott térítési díjakból teljesítsék, vállalva a törvénytelen eljárás miatti elmarasztalást is. A fejlesztési-beruházási költségeket a tulajdonos államnak vagy önkormányzatoknak kellene állni, azonban az ő költségvetésük is éppoly nehezen teszi ezt lehetővé, mint ahogy az egészségbiztosítás költségvetése sem elég a tényleges működési költségek fedezésére.

Az egészségügyben az infláció általában majdnem kétszerese az átlagos inflációnak. Ennek oka az, hogy az egészségügyben használt eszközök, gyógyszerek túlnyomó többsége importból származik. Ezen túl az orvostudomány fejlődése egyre újabb és újabb módszereket, eljárásokat, gyógyszereket eredményez. Jószerével azt mondhatjuk, hogy az orvostudomány ma már a lehetetlenre is képes, de a lehetségesre sincs pénze. A modern eljárások ára többnyire igen magas, mert tartalmazza a kutatásra, fejlesztésre fordított hatalmas összegeket is. Hazai bevezetésüktől mégsem tekinthetünk el, hacsak nem kívánunk visszasüllyedni a szocialista egészségügy színvonalára, amikor ezen a téren is 10-15 évvel voltunk elmaradva a nyugat-európai országoktól. Az európai uniós csatlakozás után természetesen nem tarthatók fenn a szakmai színvonal ilyen különbségei. Akik pedig ma arra gondolnak azok közül, akiktől most nagyobb tehervállalást kérünk, hogy jobban járnak, ha a mindenki számára hozzáférhető magasabb színvonal terheinek vállalása helyett inkább majd külföldre mennek gyógykezeltetni magukat - mert sajnos ilyen hangok is hallatszanak -, hiszen magas jövedelmük ezt lehetővé teszi, azoknak orvosként azt kell mondanom, hogy rosszul számolnak. A gyógyulás esélyét ugyanis a ráfordítás, a pénz mellett legalább annyira befolyásolja az, hogy mennyi időn belül kerül ellátásra a beteg.

Az Egészségbiztosítási Alap csak az adott évben befolyt egészségbiztosítási hozzájárulásból és járulékból gazdálkodhat. Ugyanakkor az egészségügynek el kell látnia azokat is, akik nem fizetnek a biztosítóknak. Márpedig ezek száma közel azonos azokéval, akik társadalombiztosítási hozzájárulás fizetésére kötelesek. Ebbe a csoportba tartoznak a nyugdíjasok, a keresettel nem rendelkezők, mint a gyerekek, a tanulók, a sorkatonák, a hajléktalanok, a szociális segélyben részesülők. Ők mindannyian magyar állampolgárok. Az államnak az alkotmányból eredő kötelezettsége számukra is biztosítani az egészséghez való hozzájutás jogát.

Ezekre való tekintettel fogjuk javasolni az Országgyűlésnek, hogy az állami költségvetéshez képest az ellátások költségeinek töredékét jelentő módon ugyan, ám járuljon hozzá további évi 9 milliárd forinttal az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséhez. Ennek fedezetét kívánjuk megteremteni a javasolt gazdasági reklámtevékenységet érintő adóval, illetve a legmagasabb szja-adókulcs átmeneti emelésével. E nélkül a fedezet nélkül ugyanis nem látunk esélyt arra, hogy a költségvetés prioritásainak érintetlenül hagyása mellett elő tudjuk teremteni az igényelt összeget. Tudom, hogy ez a pénz meglehetősen kevés, de legalább lehetővé tenné azt, hogy az egészségügyi intézményeknek ne kelljen ismét hiteleket felvenni a jövő évi 13. havi munkabér kifizetéséhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha bárki több pénzt kér az egészségügynek ebben a Házban, rendszerint azt a választ kapja, hogy az egészségügy mai helyzete annak a következménye, hogy a társadalom nagy rendszerei közül leginkább az egészségügyben maradtak el a rendszerváltozást jelentő reformok. Noha ez az állítás csak részben igaz, mert az elmúlt tíz évben jelentős változások történtek ezen a területen, mégis kétségtelen, hogy jelentős további átalakításokra lenne szükség.

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy bármilyen reformhoz az elhatározáson túl pénz is kellene. Azokat a változásokat, amelyek az egészségügyben az elmúlt tíz évben megvalósultak, annak köszönhetjük, hogy az Antall-kormány idején az egészségügyre fordított kiadások a nemzeti jövedelem 4,5 százalékáról 7,5 százalékra növekedtek. Ezt követően azonban ez az arány drámaian zuhant, és az elmúlt egy év sajnos nem tette lehetővé az egészségügyből kivont pénzek visszapótlását. Reményeink szerint erre először a következő évben kerülhetett volna sor. A magyar gazdaságot ért idei csapások azonban ezt legalább egy évvel elodázzák. Sajnáljuk a helyzetet, de továbbra is fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy Európa legbetegebb nemzetének egészségügye igényli, hogy legalább az egészségesebb európai népek e célra fordított kiadásainak átlagát elérjük.

A legégetőbb, nyomasztó gondok megoldására törekednünk kell, nem dughatjuk homokba a fejünket. A népesség rohamos fogyása ugyanis két okra vezethető vissza. Egyrészt kevesen születünk, másrészt korán halunk meg. A demográfusok előrejelzése szerint, amennyiben ez a trend folytatódik, 2015-re olyan kevés aktív munkaképes korú állampolgár lesz az országban, hogy teljes jövedelmük sem lesz képes fedezni az idősek és betegek ellátásának költségeit. Ezért támogatjuk a koalíciós kormány aktív családpolitikáját, azonban a kérdés másik oldalával is törődnünk kellene. Nevezetesen azzal, hogy megállítsuk a munkaképes korú emberek idő előtti megrokkanását, halálát.

Ez a kérdés különösen égető az Európai Unió kapujában várakozva, Magyarország a csatlakozással ugyanis jórészt csak testileg-lelkileg egészséges munkaerejét ajánlhatja a közösségnek. Természeti kincseink, nyersanyagaink Trianon óta nincsenek. Mezőgazdaságunk a megnövelt támogatások ellenére is csak az európai átlagot tudja megközelíteni; ráadásul Európában a mezőgazdasági termékek túltermelése tartósnak ígérkezik. Az éves nemzetközi versenyben helytállni pedig csak egészséges emberekkel lehet. A nemzetek kíméletlen versenyében egészséges népnek lehet csak jövője.

Tudjuk, hogy az egészségügy rendszere önmagában csak 15-20 százalékban felel egy ország egészségi állapotáért. A megbetegedések kialakulásában a természeti és társadalmi környezet feltételei, a szociális helyzet, az emberi együttélés kultúrája vagy kulturálatlansága sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Tudjuk, hogy az egészség megőrzésében az ember életmódja, táplálkozási szokásai, fizikai és szellemi aktivitása ugyancsak jelentős szerepet játszik. Tudjuk, hogy magán az egészségügyi rendszeren belül is sokkal hatékonyabb lenne a betegség gyógyítása helyett a betegség megelőzése. Tudjuk, hogy az ezt célzó nemzeti egészségfejlesztési program mindezeket felvállalja, de azt is tudjuk, hogy mindezek megvalósításához rengeteg pénzre lenne szükség. Alapvetően érintené az adó- és illetékrendszert, ráadásul a társadalom számára elfogadhatóvá kellene tenni mindezt.

De Gaulle mondta egyszer: "A politikust az különbözteti meg az államférfitól, hogy míg az előbbi egy választási ciklusban gondolkozik, az utóbbi legalább egy generációban." Ha tehát azzal kívánunk hízelegni magunknak ebben a Házban, hogy képesek vagyunk államférfiként gondolkozni, akkor a mondottak megvalósítását mindenképpen meg kell kezdenünk. Mert ha a pénzhiány, az elégtelen eszközök miatt ma akár egyetlen ember is meghal, akkor azt a jövőben a legnagyobb anyagi áldozattal sem tudjuk feltámasztani. És ha ma egyetlen emberért is harangoznak, akkor az a harang mindannyiunkért szól.

(11.00)

Mindannyiunkért, akik nem tudhatjuk, hogy ránk mikor kerül a sor. Ezért a ma politikusának, minden egyes politikusnak tisztáznia kell önmagával, hogy csak a mára gondol - mint az idézett újságíró -, vagy nemzete fennmaradása, jövője a tét. Tudom, hogy az ország teherbíró képessége a jövő megalapozását csak fokozatosan teszi lehetővé. Tudom, hogy hosszú még az út, melyet végig kell járnunk, de egy kínai közmondás szerint a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.

Ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ha az egészségügy több cikluson átívelő működésének legalább a minimálfeltételeit próbáljuk megteremteni, akkor pártpolitikai szempontokra tekintet nélkül támogassák a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának javaslatait most, az adózás rendjéről szóló törvények tárgyalása során, és még inkább a költségvetések majdani vitája idején.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Dancsó József, a Fidesz képviselője. Megadom a szót. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Téves!) Téves.

Hozzászólásra következik Kósáné Kovács Magda, az MSZP képviselő asszonya; őt Szentgyörgyvölgyi Péter, a Független Kisgazdapárt képviselője követi.

Megadom a szót a képviselő asszonynak.

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az adótörvények vitájának mai szakaszában egyetlen igen fontos kérdésről szeretnék beszélni, ez a keresőképtelen munkavállalók ellátásának helyzete.

Hogy miért éppen e törvény kapcsán, arra persze én sem tudok választ adni, hiszen a keresőképtelenség nem adóügy, és a keresőképtelen munkavállalók ellátása itt, ebben a törvénycsomagban nem függ össze a járulékfizetési szabályok változtatásával. Azt viszont már többször elmondtuk, hogy maga a törvénycsomag inkonzisztens, belső logikai összetartó erő nincs benne, tehát nem meglepő, hogy olyan témáról kell beszélnem, amely nincs összefüggésben az egész törvénycsomag fő gondolataival.

A javasolt törvénymódosítás megszünteti a munka törvénykönyvében rögzített 15 napos betegszabadságot, ezzel egyidejűleg elengedi a későbbi táppénz egyharmadának térítési kötelezettségét a munkáltatónak. Igen ám, de helyette évi 40 naptári napra terjedő időre a táppénz kifizetését áthárítja a munkáltatókra. Évi 40 napig! Itt az előttem felszólaló fideszes képviselőtársam figyelmét is fel kell hívnom arra, hogy hiába beszél 30 munkanapról, a munkanap csak a betegszabadság esetén használható fogalom, a táppénzt naptári napokra számolják, következésképp az áthárított időtartam nem kevesebb, mint 40 naptári nap.

A további változások, amelyek a keresőképtelen munkavállalók életéhez, helyzetéhez fűződnek, nem kevésbé siralmasak. Különösen súlyosnak tartom, hogy a törvényjavaslat megszünteti a passzív jogon járó táppénz igénybevételének a lehetőségét; és ki kell emelnem egy különösen hátrányos helyzetbe kerülő csoportot: ők az egyéni vállalkozók. Hogy ezeknek a szigorításoknak mi az indoka, arra a miniszteri expozé egyetlen mondat erejéig tért ki. Azt mondta a miniszter úr, hogy a munkáltatók terhein akartak könnyíteni. Ha ezt az indokot elfogadom is, fel kell hívnom a miniszter úr és minden kormánypárti képviselő figyelmét arra, hogy a munka világának csak egyik szereplője a munkáltató. A másik oldalon ott vannak a dolgozó emberek, és soha egyetlen módosítást sem lehet úgy elfogadhatóvá tenni, hogy a munka világának csak az egyik szereplőjére gondolunk, a másikra nem.

Joggal gondolhatnánk, hogy a módosítások mögött költségvetési indokok húzódnak meg, hiszen a költségvetésnek mindig kevés a pénze. Költségvetési indoka azonban a szigorításoknak nem lehet. Hiszen az átlagos táppénzen töltött idő az elmúlt időszakban folyamatosan csökkent, öt év alatt összesen 10 nappal lett rövidebb ez az idő; öt évvel ezelőtt 40 nap volt az átlagos táppénzben töltött idő, most 30 nap - és hogy ez a csökkenés nem a magyar népesség egészségi állapotának javulásából következik, arról a képviselőtársaim már szóltak. Az érveiket és adataikat megismételni nem kívánom, legfeljebb csak még egyszer aláhúzom, hogy a táppénzes idő úgy csökken, hogy közben a magyar lakosság egészségi állapota folyamatosan rosszabb lesz. Ebből következően a táppénzkiadások sem emelkedtek, nem is emelkedhettek; a járulékbevétel lényegesen emelkedett, mert a fizetésekkel arányosan természetesen nőtt; a táppénzkiadás 1995-ben 39 milliárd forintba került, 1998-ban pedig mindössze 41 milliárdba, tehát gyakorlatilag nominálértékén maradt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy a kép teljes legyen, mindkét, a munka világa szempontjából indokolt kérdést fel kell tennünk. Fel kell tennünk azt a kérdést, hogy miként érinti a változás a munkáltatókat, és természetesen még inkább azt a kérdést, hogyan érinti a dolgozó embereket.

Az előbbi felszólalók közül többen hangsúlyozták, hogy az intézkedés kedvező a munkáltatóknak, mert csökkenti adminisztratív terheiket. Ha a képviselőtársaim figyelmesen olvasták a törvényjavaslatot, tudják azt, hogy ennek a 40 naptári napnak a táppénzköltségét az Egészségbiztosítási Pénztár megelőlegezve kifizeti. Következésképp az utólagos elszámolás adminisztratív terhe megmarad, mint ahogy megmarad az adózás rendjéről szóló törvény szerint a behajtás lehetősége is, következésképp az adminisztrációs szabályok, az adminisztrációs terhelés nem változik. A munkáltatói csoporton belül pedig egy jelentős csoportnak, az önfoglalkoztató egyéni vállalkozóknak a helyzete lényegesen romlik. Az egyéni vállalkozók ugyanis mindeddig betegségük, keresőképtelenségük első napjától kezdve táppénzre voltak jogosultak. Miközben a kormány állandóan azt hangsúlyozza, hogy politikájával vállalkozó-, kisvállalkozó-barát, az egyéni vállalkozókat megfosztotta az első naptól járó táppénz lehetőségétől.

Mindebből az következik, hogy az egyéni vállalkozónak, ha beteg lesz, 40 napig az ellátatlanság rémével kell szembenéznie, 40 napig az egyéni vállalkozónak nincs jövedelme, és vajmi kevés vigasz a számára az, hogy a képletes, valójában önmaga számára ki nem fizetett táppénzének összegét, amelyet az egészségbiztosítás számára igazol, év végén az adóelszámoláskor a költségei között leírhatja. A költségleírás és az ellátatlan betegség időtartamban sem esik egybe, és a beteg egyéni vállalkozó teljesen kiszolgáltatott marad. Az már tényleg csak egy lábjegyzetet érdemel - erről is szó volt már -, hogy mindehhez képest az egyéni vállalkozók terhei is nőnek, százalékos arányban az ő terheik jobban azzal, hogy a fix összegű egészségügyi hozzájárulás magasabb lett.

Én magam is egyetértek azzal, hogy ez az embertelen szabálymódosítás még általánosabbá fogja tenni a munkaerőpiacon a kényszervállalkozást, és félreértés ne essék, ezt a kényszervállalkozási formában történő alkalmazást nemcsak a gonosz külföldi tőkések alkalmazzák, megjelent ez már régen a költségvetési szférában is, állami költségvetésből élő szervezeteknél, hiszen minden szervezet hamar rájön, önmaga számára hogyan lehet kedvező pozíciót biztosítani, még akkor is, ha ez más kárára történik.

Szó esett arról, hogy ez a változtatási szabály gyakorlatilag nullszaldós. Nagyon nehéz ezt ellenőrizni, hiszen az a melléklet, amelyet kézhez kaptunk, a tájékoztató anyag 19. számú melléklete, körülbelül olyan meggyőző számokat tartalmaz, mintha ezeket a számokat kenón sorsolták volna ki. Maga az összeg, amelyről az expozé is szólt, olyan csekély, hogy a statisztikai hibahatáron belül van. Ami viszont biztos: biztos az, hogy a beteg ember kevesebb pénzt kap, hiszen a táppénz összege alacsonyabb, mint a betegszabadság idejére járó ellátás, és az is biztos, hogy mivel a táppénz után járulékot nem kell fizetni, a társadalombiztosítás bevételei is csökkennek.

Számomra természetesen ennél is fontosabb kérdés, hogyan érinti a javaslat a dolgozó embereket. Egyetértek mindazokkal, akik a kiszolgáltatottság növekedéséről beszéltek. Az a tény, hogy 40 naptári napig ez az időtartam magasabb, mint az egész évben átlagosan táppénzben töltött idő, a táppénzt a munkáltató fizeti, a beteg vagy betegeskedésre hajlamos emberek, dolgozók foglalkoztatásában a munkáltatót ellenérdekeltté teszi.

 

(11.10)

És tudjuk, hogy minden munkaerő-piaci bizonytalanság a foglalkoztatás ellen hat.

A legnagyobb pofon, amit a dolgozók ebben a törvénycsomagban kapnak, a passzív jogon járó táppénz megszüntetése. A hatályos szabályok szerint a munkaviszony megszűnése után még három naptári napig a dolgozók táppénzre jogosultak. Ez a védelem azért nagyon fontos, mert általában a munkaviszony megszűnése, az utolsó napi el- és leszámolás a hétvégén történik, és ezért a pénteken megszűnő munkaviszony lehetővé teszi, hogy ha a munkaviszony megszűnése miatt amúgy is nehéz lelkiállapotban lévő dolgozó szombaton vagy vasárnap beteg lesz, akkor még hétfőn kiírathatja magát táppénzre, és nem marad ellátatlanul.

Ne tessenek nekem a visszaélés lehetőségével érvelni, mert természetesen visszaélni mindennel lehet - de a devianciára szabályozni nem lehet! És ha van visszaélés, tessék ellenőrizni a táppénzkiírásra jogosult orvosokat!

Végül fel kell vetnem azt a kérdést, hogy a megváltozott szabályok alkotmányossági szempontból hogyan értékelhetők. Az Alkotmánybíróság annak idején a betegszabadság jogintézményének bevezetésekor többször foglalkozott a kérdéssel. A képviselőtársaim emlékeznek is arra, hogy bizonyos döntéseket alkotmányellenesnek nyilvánított. Ugyanakkor kimondta azt - és ez természetesen intelemül szolgál, hogy a teher áthárítása önmagában nem jelent alkotmányellenességet. De hozzátette, hogy akkor nem, ha ez más oldalon tehercsökkenéssel jár együtt. Elfogadta a betegszabadság 10 napról 15 napra történő felemelését és az egyharmados térítési kötelezettséget, de azért, mert ezzel egy időben a munkáltatók járulékfizetési kötelezettsége csökkent. Ilyen egyensúlyteremtésnek a szándékáról most szó sincs!

Nem tudom, hogy mit szólna az Alkotmánybíróság a táppénzes naptári napok számához, hiszen a felén túli sérelem elvével érvelt annak idején, amikor a 25 nap betegszabadságot soknak találta. Abban viszont biztos vagyok, hogy az egyéni vállalkozók vesztesége, várományvesztése, az egyéni vállalkozóknak eddig járó szolgáltatás elvesztése alapvetően sérti a társadalombiztosításhoz fűződő alkotmányos jogokat, a társadalombiztosítási tulajdonhoz fűződő jogot, a szerzett jogok védelmét és a szociális biztonsághoz való elemi jogot.

Meglepetve hallottam Horváth Zsolt képviselőtársamtól, hogy gondolkodnak a konstrukció megváltoztatásán. Nagyon szeretném, ha legalább az általános vita lezárulásának utolsó napján lenne valami halvány fogalmunk nekünk, képviselőknek és érintett dolgozó embereknek arról, hogy mi lesz velük jövőre, akkor, ha betegek lesznek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony felszólalását. Megadom a szót Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy a televízióközvetítés idejében 11 perc 50 másodperc áll az ön rendelkezésére. Őt követi majd Szalay Gábor képviselő úr. (Dr. Horváth Zsolt: Elnök Asszony! Kétpercest kérnék!)

Igen? Horváth Zsolt képviselő úr kétperces hozzászólást kért, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselő asszony, köszönöm szépen, hogy beszédében pontosan idézte szavaimat. Szeretném még egyszer felhívni a figyelmét arra, hogy keresünk más megoldásokat. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja és a szakértői ezen dolgoznak.

A záró mondatában azt mondta, hogy jó lenne ezt megtudni az általános vita lezárásának napján. Nem hiszem, hogy bárkit befolyásol az, hogy három hét múlva tudja meg a jövő január 1-jétől esedékes szabályozást, vagy a mai nap folyamán. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy most több kétperces hozzászólásra nincs igény, így ebben az esetben most Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő urat illeti a szó.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításának 1501-es előterjesztése tárgyalásának tematikája szerint az utolsó fejezethez érkeztünk. Én a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselőkről szóló 1992. évi XXII. törvényről, illetve a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvényről és az alkalmi munkavállalói könyvvel való foglalkoztatásról szóló 1997. évi LXXIV. törvényről szeretnék szólni, amelyek tulajdonképpen már címüket és tartalmukat tekintve se nem adótörvények, se nem járuléktörvények, mégis valahogy közvetve, áttételesen kapcsolatban vannak az adótörvényekkel, ezért feltétlenül ebben a módosító csomagban kell tárgyalni néhány paragrafusuk módosítását.

Ugyanakkor az, hogy ilyen nem adó- és nem járuléktörvények módosítására kerül sor, ez cáfolata annak is, ami az elmúlt négy napban itt kritikaként elhangzott - különösen az első nap, amikor a vezérszónokok szólaltak fel -, hogy talán egyetlenegy előterjesztésben, törvényben módosítani azt a nagyon sok - több mint húsz - törvényt, amely az adóval és a járulékokkal kapcsolatos, talán nem szerencsés, és témája szerint talán több törvényre kellene felbontani a módosító törvényeket is.

Meggyőződésem, hogy ha ez így történt volna, és nem egyetlen törvényben történik meg ennek a rendkívül összetett és ágas-bogas kérdéskörnek, amely mind az adóval és járulékokkal valamiféle szinten kapcsolatban van, nem így történik meg a módosítása, akkor szinte biztos, hogy újabb módosításokra kellett volna sort keríteni, mert néhány törvény módosítása kimaradt volna. Valószínűnek tartom, hogy az előbb felsorolt törvények módosítására se került volna sor, mert valóban csak annyira áttételesen kapcsolódnak az adó- és a járuléktörvényekhez.

A munka törvénykönyvének például egyetlenegy paragrafusa, annak is egyetlenegy bekezdése módosul, a 8. § (2) bekezdése. Ám ez rendkívül lényeges és nagyon fontos, mert azt tartalmazza, hogy a munkavállaló milyen igazolásokat köteles kiadni a munkavállaló számára, amikor annak munkaviszonya megszűnik. Így ez a módosítás, hogy a táppénzben töltött időt kell igazolnia a munkavállalónak, a munkáltató adja ki ezt az igazolást. Tehát egy rendkívül fontos igazolás, enélkül dupla fizetések történhetnének; mindenesetre tehát olyan helyzetbe kerülne akár a munkavállaló, akár a munkáltató, amely nyilvánvalóan nemkívánatos.

Legnagyobb mértékben talán az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatottakról szóló 1997. évi LXXIV. törvény módosul, mégpedig két nagy részében is. Egyrészt kiterjeszti azok körét, akik ilyen címen munkát vállalhatnak, másrészt kiterjeszti azok körét is, akik ilyeneket foglalkoztathatnak. Eddig ugyanis, az eddigi rendelkezések szerint csak és kizárólag magánmunkáltató foglalkoztathatott ilyen munkakönyvet pótló könyvvel alkalmi munkást. Ez most kiterjesztődik, mégpedig azért, mert a gyakorlati élet bebizonyította, hogy máshol is szükség van rá. Az önkormányzatoknál nagyon nagy szükség van rá, kisebb társaságoknál, részvénytársaságoknál, korlátolt felelősségű társaságoknál nagyon nagy szükség van rá. És ha ez nem lenne, azzal végül is a feketegazdaságot segítjük a gyakorlatban megvalósulni.

Tehát a feketegazdaság ellen is hat annak a módosítása, hogy most már nemcsak magánmunkáltató - majd ennek a módosító törvénynek az elfogadása után -, hanem önkormányzatok és kisebb társaságok is foglalkoztathatnak ilyen könyvvel alkalmi munkásokat, és az is módosul, hogy kik vállalhatnak ilyen munkát. Eddig a munka törvénykönyve 72. §-ára hivatkozott a jogszabály, hogy aszerint foglalkoztathatók, tehát amelyekre az engedélyt ad. Ez kiterjesztődik például a Magyarországon tanulmányaikat folytató diákokra is.

Kérem szépen, teljesen életszerű a dolog! Magyarországon egy egyetemista, egy magyarul beszélő határon túli magyar, miért ne dolgozhatna alkalmi munkaként, kiegészítendő azt a kis ösztöndíját, amit esetleg az egyetemen kap?

(11.20)

Teljesen logikus, és hozzá kell tenni, ha nem lenne ez a törvény, akkor is valószínű, hogy feketemunkásként ez megjelenne a munkaerőpiacon, ami viszont teljesen értelmetlen és céltalan lenne.

Azt tudjuk, hogy ezek után az alkalmi munkavállalók után társadalombiztosítási járulékot nem kell fizetni, erre szolgál egy bizonyos kis bélyeg, amelyet be kell ragasztani ezeknek a könyvébe, és ezeknek a bélyegeknek - amelyek persze illetékbélyeg-szerűségnek tűnnek - az összegét meg kell osztani a forgalmazónak a társadalombiztosítási és az egészségügyi biztosító pénztárak között. Ez most csökken, 11 százalékkal csökken, vagyis ezzel a forgalmazókat előnybe helyezik, mintegy késztetik őket még több ilyen könyvecske forgalmazására, mert több marad náluk a befizetésekből. Igaz, hogy így 11 százalékkal kevesebb jut a társadalombiztosításnak, illetőleg az egészségbiztosításnak, de mindenesetre ezzel mégis fellendítik a forgalmat.

Említés történt arról, hogy a közalkalmazottak és a köztisztviselők egy szűk körére is vonatkozik ez a jogszabály, nevezetesen, amikor az önkormányzatoknál vagy olyan szervezeteknél is, amelyeknek a rendes dolgozója közalkalmazottnak, köztisztviselőnek számít a jogszabály szerint, most már meg van engedve e foglalatoskodás, így ki kell venni ezeket a közalkalmazottak és a köztisztviselők köréből, hisz tudjuk, hogy mind a közalkalmazott, mind a köztisztviselő rendkívül szabályozott karrierrendszerben dolgozik, külön minősítési rendszerrel, külön bértáblázatokkal és kategóriákkal - aminek megvan a megfelelő magyarázata -, hogy a közalkalmazottakat és a köztisztviselőket egy meghatározott életpályán, kedvező életpályán végig lehessen futtatni. Nyilvánvaló, hogy ezek az alkalmi munkavállalók oda nem tartozhatnak, ezért kellett módosítani a közalkalmazotti és köztisztviselői törvényt is.

Összegezve: ezeket a jogszabályi módosításokat mi egy rendszer módosításában szükségesnek tartottuk. Utalni szeretnék a Független Kisgazdapárt vezérszónokának legelső nap elmondott beszédére, mely szerint bár nem tekinthető reformcsomagnak ez az előterjesztés az adó- és járuléktörvény módosításáról, több azonban, mint egy egyszerű kiegészítés. Talán úgy lehetne felfogni, hogy az egész, rendkívül kusza törvényhalmazban próbál valamiféle rendet csinálni és azt egyszerűsíti. Ennek a néhány törvénynek a módosítása eklatánsan bizonyítja ezt a megfogalmazást, úgyhogy összességében a Független Kisgazdapárt támogatni fogja ezeknek a törvényeknek a módosítását.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Szalay Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. (Dr. Gidai Erzsébet: Kétperces!) Elnézést kérek, kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Gidai Erzsébet képviselő asszony, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Az előttem szóló képviselőtársamhoz kapcsolódva szeretnék visszatérni a forrásteremtésre, hiszen ő is említette, hogy valójában a vállalkozások területén épp az alkalmazás különböző trükkjei és lehetőségei sem adnak már pótlólagos forrásteremtésre lehetőséget. Ezt szeretném megerősíteni, hiszen ha átnézzük a statisztikában közölt vállalkozások megoszlását, akkor közel 90 százalékát teszik ki a kisvállalkozók vagy a középvállalkozók. Ha ide még hozzávesszük a kisiparost, kiskereskedőt vagy az agrárgazdaságban a gazdákat, akkor valójában itt pótlólagos forrásteremtésre nincs lehetőség, hiszen a megnövekedett adóprés vagy járulékprés olyan határához közeledett a kényszervállalkozók jelentős része, hogy innen pótlólagos forrás beáramoltatása igen-igen korlátozottan vagy egyáltalán nem lehetséges.

Mi a következő lépés? Áthárítják az alkalmazottakra, akár bedolgozóként, akár más vállalkozói megoldással. Ha most erről az oldalról nézem, akkor a magyar háztartások, illetve a családok fizetőképessége és közteherviselő képessége is a felső határhoz érkezett. Nem olyan régen végeztük el hatezer háztartás, majd megismételve kétezer háztartás vizsgálatát a Társadalomkutató és Előrejelző Intézet keretében, amely egyértelműen kimutatta, hogy a magyar háztartásoknak több mint 60 százaléka egyszerűen nem rendelkezik a minimális megtakarításokkal, és a megtakarításait éli fel, így ezeknek a közterheknek az átvállalására alkalmatlan, vagyis fizetőképtelenné válik.

Itt térek vissza arra, hogy itt valójában a megoldás kulcsa az - ami jelentős minőségi változtatást eredményezhet -, ha hozzányúlunk a költségvetés kiadásainak kitakarításához, hiszen az adófizetők finanszírozzák meg azokat a kiadásokat, amelyek, mint említettem, például adósságszolgálat és más piszkos pénzek finanszírozására szolgálnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezt nagyon komolyan kell venni, és mindaddig a frakcióban is folytatjuk ezt a tevékenységet, amíg ennek a tisztázása meg nem történik. Elnézést kérek az idő miatt. (Taps a MIÉP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tájékoztatom a MIÉP képviselőcsoportját, hogy 1 perc 6 másodperc áll még rendelkezésükre, és tájékoztatom a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a Független Kisgazdapárt a megmaradt 2 perc 49 másodpercét a Fidesz képviselőcsoportja rendelkezésére bocsátja. Figyelemmel arra, hogy nincs több kétperces felszólaló, Szalay Gábor képviselő úrnak adom meg a szót; őt követi majd Végh László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Asszony! A választási programjában, de a választási kampány idején és ennek megfelelően a kormányprogramban is a Fidesz kiemelt figyelmet fordított és adó- és járulékrendszer ügyének. Hatalmasakat ígért, tökéletesen megalapozatlanul, de mindenesetre a választókat mindezzel eredményesen félrevezette. Ezen ígéretek romjaival van most dolgunk. Ma már tulajdonképpen tragikomikusnak tűnik Stumpf miniszter úrnak az az egy évvel ezelőtti kijelentése, hogy a kormány nem ismer pardont a kormányprogram végrehajtásában.

Az elmúlt négy nap vitái arról szóltak, hogy az ellenzék szembesítette a kormányt egykor tett ígéreteivel, erre számos példa volt. Én most csak két egykori ígéretet szeretnék kiragadni, mielőtt a táppénzügyekről egy kicsit részletesebben beszélnék. Elhangzott az az ígéret a kormányprogramban, hogy az élőmunka terhelésének, azaz a tb-járulék összegének csaknem felére, azaz 25 százalékra történő mérséklését ígérte a kormány. Két év után 49 százalékról 44 százalékra sikerült lemennünk - ez nagyon messze van még a 25 százaléktól -, miközben nem kell arról sem elfeledkezni, hogy az egészségügyi hozzájárulás mértéke pedig 2100 forintról a mostani tervek szerint már 3900 forintra növekszik. Ez közel 70 milliárd vagy 70 milliárd körüli pluszt terhel a munkaadókra, és nagyjából elimminálja a tb-járulék csökkentésének pár százalékát.

A másik ígéret, amire kitérnék: rögzítette a kormányprogram, hogy a jogszabályok, így az adó- és járulékjogszabályok előkészítése során is nagy hangsúlyt fektetnek majd az előzetes hatásvizsgálatok elkészítésére. Ebből éppúgy nem tapasztalható semmi, mint sok más ígéretből.

Ez utóbbi be nem tartott ígéret kiválóan manifesztálódik abban a bizonytalanságban, ami a táppénzszabályok tervezett változtatását illeti. A kormány azt állítja, hogy a munkaadók és foglalkoztatók számára összességében kedvező lesz a változás, ami egyrészt az eddig 15 nap betegszabadság és a 15 nap feletti táppénz egyharmadának megfizetése helyett ezután 40 nap táppénz megfizetését rója a munkaadókra, miközben az általuk fizetendő tételes egészségügyi hozzájárulás is nő 3600 forintról 3900 forintra. A kormány azt állítja, hogy összességében mindez kedvező lesz a foglalkoztatóknak, a munkaadóknak. Ami azonban egyedül biztos: ezen kérdés megítélésében tökéletes a bizonytalanság. Egymásnak ellentmondó becslések jelennek meg, hatástanulmány mint olyan nem létezik.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ez az egy szem táblázat, amire ön az előbb hivatkozott, és amelyet Kovácsné Kósa Magda képviselőtársunk kenón kisorsolt számok halmazának nevezett, lehet, hogy igaz, és lehet, hogy teljesen távol áll az igazságtól.

 

(11.30)

Én mindenesetre emlékszem, a gazdasági bizottsági vita során már elkezdtünk vitatkozni erről az egy szem táblázatról. Amikor kiderült, hogy a Pénzügyminisztérium egy újabbat terjesztett elénk, akkor az újról kezdtünk el vitatkozni. Egyáltalán nem biztos, hogy bármelyikben is az igazság számai jelentek volna meg.

Azonban mondok én ennél még meglepőbb dolgot. Május 4-én azonnali kérdést intéztem a pénzügyminiszter úrhoz az akkor még 15 napról 90 napra történő kiterjesztés ügyében, és érdeklődtem, hogy ennek vajon mik lesznek a kihatásai. Nos, a pénzügyminiszter úr nekem azt válaszolta, hogy a 90 napra való kiterjesztés valóban 10,1 milliárd többletterhet jelent a foglalkoztatóknak. Sok minden más miatt nem elégedtem meg a válaszával, ezért írásban megismételtem a kérdésemet, és írásban választ kaptam a miniszter úrtól egy hónappal később, június közepén. Akkor ugyanerre a kérdésre a következő választ kaptam. A keresőképtelenség 15. és 90. napja között kifizetett táppénz '98. évi kiadása mintegy 26,4 milliárd forintot tett ki. Ha ebből levonjuk a munkáltatók által fizetett egyharmadot, marad 20 milliárd, azaz a pénzügyminiszter májusban tett 10 milliárdjához képest júniusban 20 milliárdot hallottunk, és erről a 15 napról 40 napra való kiterjesztésről egy fia adat nincs ebben az egyébként önmagában is bírálható táblázatban.

Én tehát azt gondolom, ha ezekből a nagyon eltérő miniszteri válaszokból kibarkochbázok egy közepes értéket, akkor az azt jelenti, hogy a 15 napról 40 napra történő kiterjesztés minimum 6-7 milliárd forint pluszterhet jelent; az egészségügyi hozzájárulás 3900 forintra történő kiterjesztése 13 milliárd forintot jelent; ez összesen 18 milliárd forint - de mondom, azt hiszem, ez nagyon kedvezően becsült a kormány szempontjából -, miközben a 15 nap felett fizetett egyharmadnyi munkáltatói finanszírozás elmaradása 10,1 milliárdot jelent. Ennek a végösszege tehát az, hogy 7-8 milliárddal nőhet a munkaadók terhe, szemben azzal, amit a kormány állít, hogy jobban járnak.

Én arra tennék javaslatot a tisztelt kormánynak, hogy ebben az adó- és járuléktörvényben és az ezen alapuló költségvetésben - amikor tényleg minden fillérre szükség van - ne gyakoroljon ilyen nagyvonalú gesztust a munkaadóknak, hogy lehetőséget ad számukra, hogy 3 milliárddal jobban járjanak, ahogy ezt a kormány állítja, hanem állítsa vissza az eredeti állapotot, és akkor - még ha a saját számainak ő hisz is - nyer 3 milliárdot, a munkavállalók vagy a munkaadók, a foglalkoztatók pedig meg lesznek nyugodva, mert azt hiszem, senki nem hisz, tisztelt államtitkár úr, ezeknek a "random size" adatoknak, amikkel ön elkápráztatta itt a parlamentet vagy ha nem is ön személy szerint, akkor a Pénzügyminisztérium.

Még két dolgot hozzátennék. Ennek a táppénzváltoztatásnak két másik hatására is felhívnám a figyelmet. Egyrészt...

ELNÖK: Képviselő úr, 7 perc 14 másodperce volt még a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának televíziós időben.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Akkor befejezem, erre nem maradt lehetőségem. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm a képviselő úr megértését. Hozzászólásra következik Végh László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. A képviselőcsoportnak 9 perc 43 másodperc áll még rendelkezésére televízióidőben. Képviselő úr, öné a szó.

VÉGH LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A felnőtt életem során először tapasztalom, először élünk olyan kormány kormányzása alatt, amely valóban komolyan gondolja azt, hogy a társadalmi jóléthez és a különböző társadalmi szolgáltatásokhoz, a jóléthez szükséges társadalmi szolgáltatásokhoz egy növekvő, erős gazdaság kell, akkor lehet növelni ezeket a szolgáltatásokat, illetve ezek színvonalát, ha a gazdaság teljesítőképessége nő. Ehhez olyan célokat jelölt meg a kormány, ami a gazdaság növekedése irányába hat.

Először is, a megtermelt javakból az előállítóknak minél többet szeretne otthagyni, hogy legyen értelme annak a munkának, amit végeznek. Az adóterheket meg azért próbálja meg csökkenteni, hogy ne vonják el azokat a javakat, amelyeket a bővített újratermeléshez szükséges felhasználni. Az adó- és egyéb jogszabályokat, amiről ma itt szó van, megpróbálja úgy alakítani ez a kormány, hogy stabilak, kiszámíthatóak legyenek. Hiszen ahhoz, hogy a gazdasági növekedés egy vállalkozó számára elérhető legyen, mindenképpen a stabil, kiszámítható jövő képe szükséges.

Nagyon sok olyan gondolat megfogalmazódik a hétköznapi vagy mondhatni, az utca emberében, amit igencsak érdemes megszívlelni, és ez a kormány ezt hajlandó észrevenni, felkarolni és a törvénymódosítások folyamán ezt alkalmazni is. Ezek nagyon egyszerű gondolatok: többek között az előbb említett adórendszer stabilitása szükséges, mondják az emberek, és olyan jogszabályok szükségesek, amelyek a mindennapi életet nem akadályozzák, a mindennapi élethez alkalmazkodnak, és a munkavégzés során a helyhez és időhöz úgy alkalmazkodnak, hogy az végrehajtható mind a munkavállaló, mind pedig a munkaadó szempontjából. Ezért most ennek az egész rendszernek, ennek a törvénymódosítási csomagnak egy olyan kis részét szeretném elmondani, ami valóban ezeket a példákat tükrözi.

Az alkalmi munkavállalói könyvvel kapcsolatban: az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatással s az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetésével az 1997. évi LXXIV. számú törvény foglalkozik. Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatást ez a törvény szabályozza, amelynek lényeges eleme, hogy a munkaviszony legfeljebb öt egymást követő naptári napig; egy naptári hónapon belül legfeljebb 15 naptári napig; egy naptári éven belül legfeljebb 90 naptári napig tarthat. Foglalkoztatási korlátként szabta azt, hogy a munkáltató csak magánszemély lehet. A kedvező tapasztalatok, a felmerült igények alapján ítélte meg úgy a kormány, hogy lehetőséget kell teremteni a munkáltatói kör bővítésére is. Hiszen a kisvállalkozásoknál, de a mezőgazdaságban előforduló valamennyi munkáltató esetében előfordulhat az, hogy az alkalmilag ellátandó feladatok, kampánymunkák esetében bővíteni kell a foglalkoztatottak számát, és ebben az esetben a foglalkoztatási forma rendkívül kedvező. A mezőgazdaság átalakítása során a nagyüzemi gazdálkodás mellett egyre inkább a munkaigényes növényi kultúrák bevezetésével nő a kampányszerűen visszatérő munkaműveletek száma, melynek megoldásában segít a munkáltatói kör kibővítésének lehetősége. Ez különösen egy olyan megyében, mint Békés megye, egy olyan városban, mint Békéscsaba, rendkívül fontos szempont.

A javaslat a külföldi állampolgárságú, de Magyarországon működő szakiskolák, középiskolák, alapfokú művészeti oktatási intézmények, felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatóira, illetve a hallgatói jogviszonyban álló személyekre is kiterjeszti a munkavállalás ilyen lehetőségét. Erről szintén - mint a keleti országrész határon elhelyezkedő városának képviselője - ismét azt kell mondanom, hogy rendkívül fontos számunkra. A munkáltatói kör kibővítésével párhuzamosan azonban a javaslat szerint a közalkalmazotti és a köztisztviselői törvény hatálya alá tartozó munkáltató közvetlenül az alaptevékenységek körébe tartozó feladatokra alkalmi munkavállalói könyvvel munkavállalót nem foglalkoztathat. És még sorolhatnám ezeket az aprónak tűnő, de rendkívül fontos változtatásokat, ami, ismételten hangsúlyozom, olyan kérések elismerését jelenti és törvénymódosítás formájában új jogszabály megfogalmazását eredményezi, ami a mindennapi élethez mindannyiunknak szükséges azért, hogy az adójogszabályok ne csak megalkotásra kerüljenek, hanem végrehajthatók is legyenek úgy, hogy mindamellett, hogy senki sem szeret különösebben adót fizetni, de mindenki szeret úgy élni, hogy az a társadalmi elvárásnak megfelelően, a megfelelő rendszerek, a megfelelő szabályok szerint történjen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

(11.40)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik, tekintettel arra, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége már nem rendelkezik televízióidővel - majd azt követően szólnak -, Tállai András képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. (Jelzésre:) Ő nincs jelen.

Ebben az esetben kétperces hozzászólásra megadom először a lehetőséget Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, a MIÉP képviselőcsoportjából Tájékoztatom, hogy 1 perc 6 másodperce van.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Az előttem szóló az adózás stabilitásáról beszélt. Ehhez szeretnék kapcsolódni: az adózás stabilitását az is elősegíti, ha bizonyos jogtalan adómentességeket megszüntetünk. Így például nemcsak a multinacionális cégek jogtalan, törvénytelen adómentességét számolja fel az általunk majd benyújtásra kerülő társaságitörvény-módosítási javaslatunk, hanem úgy véljük, hogy az országot katonailag megszállt NATO-hadsereg adó- és járulékfizetési mentességének a megszüntetését is kezdeményeznünk kell.

Ez ugyanúgy játszódik le most, mint amikor a megszálló szovjet csapatok itt voltak, s szintén mindenféle adó- és járulékfizetés nélkül, fillérekért jutottak hozzá a javakhoz, az egészségügyi és egyéb szolgáltatásokhoz. Ezzel mi nem értünk egyet, tehát a megszálló NATO-katonaság esetében is javasolni fogjuk, hogy adó- és járulékfizetési kötelezettségük is legyen.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony pontosságát. Horváth János képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Kérem Gidai Erzsébet képviselő asszonyt, hogy a szóhasználatában legyen szíves pontosabban megfogalmazni! A megszálló szovjet csapatokról és a NATO-csapatokról azonos fogalmakkal beszél - szeretném, ha nem így tenné! (Dr. Gidai Erzsébet: Egyforma!) Ez nem pontos, nem tesz jót a nemzet közérzetének és hírünknek a világban. (Dr. Gidai Erzsébet: Televízióadáson kívül kifejtem a nézetemet.) Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Fidesz képviselőcsoportjából Tállai András képviselő úr következik. A képviselő úrnak 3 perc 44 másodperc áll rendelkezésére. Öné a szó.

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nehéz a vita végén összefoglalnom ilyen rövid idő alatt, de megpróbálom kiemelni a lényeget, ami a héten történt.

Úgy gondoljuk, helyes és jó döntés volt az időkeret meghatározása és a törvényjavaslat csomagban való tárgyalása. Azért volt jó döntés, mert jogszerű - ezt az alkotmánybírósági döntés igazolja -, ésszerű és praktikus, egymással összefüggő, egymásra épülő törvények módosításáról van szó. Az adók és járulékok funkciója azonos, módosításuk egységes kezelése indokolt és logikus. A 20 órás időkeret elegendő volt, hiszen az ellenzék részéről a vita a legtöbbet arról szólt, hogy mi nem került a törvényjavaslatba, és az miért nem.

Az általános vitának azonban arról kellene szólnia, ami a törvényjavaslatban van, és azok társadalmi hatásairól - erről kevés szó esett. Az ehhez szükséges időkeretet az MSZP vezérszónoka azonnal igazolta, hiszen 8 perccel kevesebbet beszélt, mint amennyit beszélhetett volna, és az elmondottak lényege egyetlenegy üzenet volt: hogy az ülő bika és a sziú törzsfőnök mit csinált, amikor elrabolták a földjeiket. Ezt mondta el az adótörvények vitájánál. (Varga Mihály: Így van!)

Az SZDSZ vezérszónoka sem használta ki az idejét, mert rájött, hogy poénkodni nem tud 25 percen keresztül, ezért néhány perccel előbb befejezte a vezérszónoklatát. Már akkor érezni lehetett, hogy nincsenek igazi érvek a benyújtott törvényjavaslattal szemben, és ezt az egész heti vita, helyesebben a felszólalások teljes mértékben alátámasztották.

A második megállapítás, hogy az ellenzék úgy tesz, mintha az előző kormányzati ciklusban nem lettek volna adótörvények, és ezért a szavai hiteltelenné válnak. Szeretnék felidézni egy mondatot a személyi jövedelemadó törvény 1995. évi változásával kapcsolatban, amelynek az általános indoklása azt mondja, hogy "csökkenteni kell a fogyasztást az országban, meg kell szüntetni a nulla adókulcsot, és biztosítani kell a költségvetés bevételét". Ezt 1995-ben elfogadták a képviselők!

Ennek hatására hoztak egy hatkulcsos adótáblát, amelynek az alsó kulcsa nulláról 20-ra emelkedett, a felső kulcsa pedig soha nem látott mértékű, 48 százalékos volt. Ez az időszak volt az, amikor a vállalkozók, ha 900 ezer forint fölött volt a jövedelmük, fizettek 48 százalék adót, 42,5 százalék tb-járulékot, 10 százalék nyugdíjjárulékot. Ha ezt összeadjuk, akkor többet fizettek, mint amennyit megtermeltek. Ilyen reformot készített akkor az MSZP-SZDSZ-kormány, amit egyébként a képviselők kétharmados többséggel jóvá is hagytak.

Ehhez képest a jelenlegi szja-törvénymódosítást lényegében egyetlen kritika érte, hogy nem történik meg az adósávok valorizálása. Az adókulcsok változatlanságát egyetlen ellenzéki képviselő sem bírálta. A valóság az, hogy nem nő a munkajövedelmek adója, és ami az adótáblát és az adókulcsokat illeti, soha nem volt ilyen egyszerű a személyi jövedelemadó rendszere.

A legnagyobb vitát az áfa-visszaigénylés korlátozása okozta. Ehhez is szeretnék egy mondatot hozzátenni: az 1994. évi törvény, amelyet szintén kétharmaddal fogadtak el önök, azt mondja: "A törvénymódosítás egyik fő célja a visszaigénylés szigorítása, ezért is kulcsfontosságú annak a körülírása, hogy az adóalany mely esetekben kerülhet ténylegesen visszaigénylő pozícióba." Akkor ez elfogadott elv volt, de ma ezt nem tudják elfogadni! (Szalay Gábor közbeszól. - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Végezetül azt szeretném elmondani, hogy a Fidesz...

ELNÖK: Képviselő úr! (Tállai András: ...elfogadja ezt a törvényjavaslatot...) Képviselő úr, nem tudok önnek a továbbiakban, ne haragudjon, szót adni! Köszönöm szépen. Tájékoztattam önt előre, hogy mennyi az önök időkerete. Köszönöm szépen. (Tállai András: Köszönöm szépen, elnök asszony. - Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Puch László képviselő urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy 11 perc 10 másodperc áll az ön rendelkezésére. (Varga Mihály: Vele szemben is ilyen szigorúan járjon el, azt kérjük!) Természetesen, államtitkár úr.

PUCH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Be fogom tartani az időt, de mielőtt az általam kiválasztott témakörhöz szólok, engedjenek meg két mondatot!

Óriási a bizonytalanság! Előttem szóló képviselőtársam összefoglalta abszolút biztonsággal, ez micsoda jó vita volt, ezzel szemben ma többször hallottuk, hogy készül módosító indítvány, aminek a beadására ma kettőig van lehetőségük. Még frakción belüli koncepcionális vitákról is szóltunk.

Azért hadd mondjak két mondatot erről a nagyon jó adótörvénycsomagról! Az adók és járulékok valóban nem változnak, de nem is javítják sem a gazdálkodók, sem a munkavállalók pozícióját, holott úgy gondolom, amikor gazdasági növekedésről beszélünk, amikor az ország elindult egy jó úton, akkor talán illett volna az adótörvényeknek is segíteniük ezeken az ügyeken, hogy gyarapodjanak és erősödjenek a magyar családok. Nagyon szeretném, ha ezt végiggondolnák még a hátralévő időben a módosítások kapcsán.

Most az önkéntes pénztárakat és a magánnyugdíjpénztárakat érintő módosításokról szeretnék beszélni. Szeretném meggyőzni önöket arról - és talán van még idő arra, hogy ezt módosító indítványokkal segítsék -, hogy a módosítások elhagyása a polgárok, sőt az egész magyar lakosság érdekeivel találkozna, s ez az érdek véletlenül összhangban is van a magyar nemzetgazdaság érdekeivel. Szeretném ezt bizonyítani. A magánnyugdíjpénztárak taglétszáma jelenleg több mint 1,8 millió fő, az önkéntes pénztárakba több mint egymillió tag lépett be az elmúlt években. Ez arra enged következtetni, hogy a magyar családok fele közvetlenül érintett a nyugdíjrendszer kiszámíthatóságában. Miért érinti a magyar családokat hátrányosan a kormány által elképzelt módosítás?

Az önkéntes pénztárak köréből szeretnék erre példát hozni. Az adókedvezmények csökkenése az egymillió forint alatti jövedelműeket érzékenyebben érinti, mint a magas jövedelműeket, egyrészt az alacsonyabb jövedelemsávba tartozók nagy száma él a kedvezmények lehetőségével, másrészt a kedvezménycsökkenés miatti reáljövedelem-csökkenés az esetükben nagyobb arányt képvisel. Tehát az alacsonyabb jövedelemsávba tartozók pozíciója a tervezett intézkedéssel tovább romlik.

A minimálbér 115 százalékát meg nem haladó munkáltatói hozzájárulást 2000-től, igaz bevételként, nem kell elkönyvelni, de adókedvezmény sem vehető érte igénybe, így viszont a munkáltatónak a 44 százalék adót és járulékait meg kell fizetni. Ez egyértelműen megdrágítja az ilyen juttatást, s véleményem szerint a munkáltatók ezen juttatásokat átrendezik egy jogilag jól kezelhető trükkel, hisz a kedvezmény mértékétől eltekintve egyéb kedvezményezett rendszerek nem változnak a javaslat szerint.

Egyébként, ha meglepetést mondtam volna: az elmondott megállapításokat a Pénzügyminisztérium szakértői anyagai tartalmazzák. Kérem, lapozzák fel, ha nem hisznek nekem! Ezekből egyértelműen következik, hogy az önkéntes pénztárakra vonatkozó szabályozás nem válik előnyére annak a közel egymillió tagnak, aki ebben a pénztárban jelenleg bent van.

Egyébként most szeretnék arra is választ keresni, hogy a családi és egyéni helyzetek romlása és pozíciójának nem javulása együtt jár-e a nemzetgazdaság érdekeivel. Erre határozottan szeretném azt mondani, hogy ez ellentétes a magyar nemzetgazdaság érdekeivel.

 

(11.50)

 

Mivel bizonyítanám én ezt? A magánnyugdíjpénztárak jelenlegi befizetéseinek összege több mint 85 milliárd forint. Az önkéntes pénztárakban közel 150 milliárd forint van, és havonta mintegy 10-15 milliárddal együtt a kettő nő. Ez valóban hatékonyan segítheti a magyar gazdaság növekedését.

Ezen befizetések lassulása eltávolítja a magyar gazdaságot az önök által 7 százalékban meghatározott gazdasági álomnövekedéstől. Mit tesz lehetővé ez az összeg? A belföldi megtakarítással finanszírozni az államháztartás hiányát, hogy ne kelljen külföldi hiteleket igénybe venni ahhoz, hogy a hiány finanszírozható legyen, segíti a gazdaság pozitív folyamatainak is a finanszírozását. A törvény előírja, hogy ezeket a forrásokat hogy és mint lehet a gazdálkodás előnyére beforgatni.

Az előrejelzések és a nemzetközi tapasztalatok is ezt mutatják, hogy ezen források gyorsuló ütemben képesek közvetlenül a gazdaság finanszírozásában részt venni és jelentősen segíteni annak növekedését. Ezek a befektetések nem rövid távúak, nem spekulatívak, nem mozdulnak minden rossz hírre, tehát hosszú távon biztonságosan kiszámíthatók, és a magyar gazdaság érdekeit szolgálják. Valójában ezzel segíthető elő, hogy kialakuljon, erősödjön egy komoly erőt képviselő magyar tőke, mely a jövedelemtermelők kényszerén túl a magyar gazdaság és a magyar társadalom érdekeit is képes szolgálni.

Mielőtt felzúdulna itt valaki, hogy a tőkét képviselem, szeretném elmondani, hogy ez a tőke nagyon sok kisember befizetése, például a nyugdíjpénztárak esetében 1,8 millió tag fizeti be ezeket, és ezek az emberek elsősorban a saját jövőjükről és a családjuk gyarapodásáról kívánnak ezzel gondoskodni.

Ezt a folyamatot töri meg, csökkentve a jogbiztonságba vetett hitet, a tavaly megkezdett út, amelyet az idén, úgy látom, folytatnak, és nagyon szeretném, ha véglegesen eldöntené a kormányzat, hogy a magánnyugdíjpénztárakat, a többpillérű nyugdíjrendszert fenntartja, vagy visszajön a felosztó-kirovó rendszer, amiről, úgy gondolom, közös megállapításunk volt az elmúlt időszakban, hogy nem igazán jól működött. Tehát én szeretném, ha erre választ kapnánk az elkövetkező időszakban, hogy minden évben számíthatunk-e arra, hogy ezekben a feltételekben jelentős romlás van.

Miért rossz ez az irány a Magyar Szocialista Párt szerint és szerintem is? Csökkenti az öngondoskodási képességet, csökkenti ebben a formában a megtakarítási hajlandóságot, időben kitolja a magyar befektetési tőke megfelelő ütemű gyarapodását. És ezzel szemben mi van a serpenyő pozitív oldalában? (Varga Mihály: Csökkenti a hiányt!) Van egy megtakarítás a költségvetésben, évi 50-60 milliárd, ami közel 0,4 százaléka a GDP-nek, közel 4-5 százaléka a nyugdíjalapnak, tehát én ezt kétségtelenül nagyon fontosnak tekintem. De ezzel szemben mi van?

Van egy jogbiztonság, a törvénybe vetett hit - ami, azt gondolom, legalább annyira fontos, ha egy törvény hosszú távra szabályoz valamit, azt betartsuk, kölcsönös érdekünk, hogy ezt betartsuk, mind a polgároknak, állampolgároknak, mind a kormányzatnak - és egy gazdasági, finanszírozási növekedési lehetőség, ami, úgy gondolom, szintén segítheti, hisz az állampapír-vásárlásra kell fordítani ezen befolyt összegek jelentős részét. Ezzel, úgy gondolom, épülhetne egy kicsit az autópálya, és akár az inflációcsökkenési kormányprogramot is segíthetné, ha ezek nem a fogyasztásban, hanem a megtakarításban jelennének meg - és közvetlenül az állam.

Befejezésül szeretném az önök figyelmébe ajánlani, hogy a Magyar Szocialista Párt nyugdíjreform-elképzelését, ami a több pillért jelentette, az elmúlt két évben a magyar családok jelentős része forintjaival, szavazataival, azzal, hogy bement a nyugdíjpénztárakba, támogatta. Kérem, gondolják meg ezt a javaslatot, lehet-e és akarják-e a családokat támogatni. Nézzük csak meg, kik azok, akik éltek a magánnyugdíjpénztárba való belépés lehetőségével!

Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a tagok közel 60 százaléka 35 év alatti. Ez az a korosztály, amely a családalapítás első lépéseit teszi meg, döntően ezek a fiatal családok élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy belépnek a magánnyugdíjpénztárba, amit most önök elkezdtek lebontani. Én nagyon remélem, hogy ebben a rövid időben lesz lehetőségük ezt végiggondolni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. 3 perc 8 másodperce maradt a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának. Keller László képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget.

Öné a szó, képviselő úr.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Tállai képviselő úr kiment a teremből, sajnálatomat szerettem volna kifejezni a tekintetben, hogy rendkívül alacsony szintre süllyedt a vita összefoglalójában.

A másik, ami miatt szót kértem, hogy a kormányt dicsőítő Végh László megtévesztett fideszes képviselőt és társait megpróbáljam a valóság talajára visszahelyezni. Hiszen, tisztelt képviselőtársak, a kormány az indokolásban, a törvénycsomag indokolásában biztonságot, kiszámíthatóságot és stabilitást ígért, miközben, nézzük meg, az egyhetes vita miről szólt. A kisebbik kormányzó párt azt mondja, hogy újabb adókat kell bevezetni. A kormányzat beterjesztett törvénycsomagjában egyáltalán nem lelhető fel ez az elgondolás - reklámadó, kamatadó, és nem sorolom.

A Fidesz azt mondja, hogy a személyi jövedelemadó törvényt alapvetően módosítani kell, mert rájött arra, hogy azt a jövedelemátcsoportosítást, amit ez évben végrehajtott, korrigálni kell. A táppénz-finanszírozás új rendszerét meg kell változtatni módosító indítvánnyal. Nem tudjuk a vita végén, hogy hogyan gondolkodik erről a Fidesz. A kisgazdák kijelentették, hogy a biztosítási adót nem támogatják, az áfatörvény módosításában pedig alapvető változtatások szükségesek.

Tisztelt Képviselőtársak! Lezárult az egyhetes vita, és látható, hogy a kormánypártok teljesen eltérő elgondolásokat fogalmaztak meg a vitában, és egyáltalán nem tették világossá sem a képviselők, sem az állampolgárok számára, hogy hogyan gondolkodnak ezekről a törvényekről. És akkor a következtetést is le kell vonni: a kormányzatnak ez a magatartása csak a bizonytalanságot, csak a kiszámíthatatlanságot és csak az instabilitást eredményezi. Sajnálatos, hogy ez így volt, de azt hiszem, hogy ez az egyhetes vita mindenre rávilágított.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom a képviselőtársaimat, hogy tekintettel arra, hogy a Szocialista Pártnak 1 perc 8 másodperce maradt még, Farkas Imre képviselő úr következik, ő az 1 perc 8 másodpercet követően, lévén, hogy a televízióvitának vége, folytatja a hozzászólását. Őt követi majd Dornbach Alajos képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából, természetesen már televízóközvetítésen kívül. Képviselő úr, önt illeti a szó.

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő egyvelegből a mai napon három résszel, három fejezettel kívánok foglalkozni: a kötelező egészségbiztosítás ellátásainak módosításával, az egészségügyi hozzájárulással és az alkalmi munkavállalás új szabályaival.

Közülük a legjelentősebbnek a kötelező egészségbiztosítás ellátásában bekövetkező változásokat tartom. A nem túl terjedelmes módosítással a kormánynak sikerült mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat eltalálnia. Egy népi színműhöz hasonlóan, Döbrögi példáját próbálom elővenni: háromszor veri el kapásból a munkavállalókat. Melyik ez a három?

Az első: a jövőben nem lesz jogosult táppénzre az, aki biztosítási jogviszonyának megszűnését követően az első, második vagy harmadik napon keresőképtelenné válik. Miért nem? A törvényjavaslat indoklása erről semmit nem mond. Tehát csak!

A másik: január 1-jétől megszűnik az orvosi igazolás nélkül igénybe vehető, három napig terjedő betegszabadság. Ez miből derül ki? Onnan, hogy a törvény szövege értelmében megszűnik magának a betegszabadságnak az intézménye is. Ha betegszabadság nincs, akkor nyilván ez a lehetőség sem lesz. Kétségtelen, hogy ez a munkáltatók számára kedvező lépés egyébként, de tény, hogy a munkavállalók számára egy megszerzett jogot von el. (Varga Mihály: Sehol a világon nem volt ilyen!) Akkor is, Magyarországon volt, és Magyarországon elvonja ezt a jogot.

A harmadik legjelentősebb lépés pedig az, hogy azzal, hogy egységessé válik a betegszabadság és a táppénz, és ezt a kormányzat az adminisztráció csökkentésével magyarázza, a táppénz lép a betegszabadság helyébe, és így a dolgozók ezekre a napokra kevesebb összeget fognak kapni. A betegszabadság napjaira az aktuális átlagkereset 80 százaléka járt korábban, a táppénzre pedig az előző évi átlagkeresetnek a 70 százaléka. Én azt hiszem, hogy akkor, amikor az egészségügynek az ellátásai már a valahány év alatt meglehetősen az égbe szöktek, és ez a kormányzat is tett ehhez hozzá természetesen, nagyon fontos lenne, hogy a beteg dolgozó valamennyivel nagyobb ellátást kapjon.

 

(12.00)

Most ezzel szemben a betegszabadság intézményének a megszűnésével az ellátása csökkenni fog, annak a 15 napnak az esetében feltétlenül, ami eddig egyébként megvolt.

Ezek után hogyan sérülnek a munkáltatói érdekek, ha az előbb felsorolt három intézkedés valójában kedvező lesz a munkáltatók számára? Úgy, hogy nekik a jövőben nem a betegszabadságot és a táppénzkiadások egyharmadát kell majd megfizetni, hanem 40 naptári napig terjedően táppénzként valamennyi költséget. Hogy miért ennyi napot? Nyilvánvalóan azért, mert a kimutatások szerint - ami egyébként meglehetősen bizonytalan alapokon nyugszik - 30 nap körül van az átlagos táppénzes hiányzás. Ekkora teher korábban, ezt kiszámíthatjuk, 70-80 napos hiányzás után nehezedett a munkáltatóra, mint ami majd most fog rá nehezedni.

Azt szeretném elmondani, hogy a kormányzatnak ez a lépése nem egy rossz húzás; ilyet még a Bokros-csomag sem tett ebben a körben. A Bokros-csomag azt javasolta, hogy 10-ről 21 napra növekedjen a betegszabadság - nem törölte el a betegszabadságot, hanem azt megnövelte volna -, és ezt a munkáltatókkal akarta finanszíroztatni. Az Alkotmánybíróság ezt elutasította, mert véleménye szerint túlzottan terhelte a munkáltatókat. És most mit fog ehhez szólni az Alkotmánybíróság?

Most a munkáltatóknak ráadásul még hálásnak is kellene lenni a kormánynak, mert egy kimutatásban arról beszélnek, és az indoklásban is elmondják, hogy 2 milliárd forinttal jobban járnak majd a munkáltatók! Amikor a gazdasági bizottság ülésén ezt felvetettem, akkor azonnal kiigazítottak, meglobogtattak egy táblázatot, ami szerint már 7 milliárd forinttal jártak volna jobban a munkáltatók. Amikor megkértem az ott lévő kormányzati tisztségviselőt, hogy mutassa be ennek a hevenyészett táblázatnak a háttérszámításait, hogy miből indultak ki, nem tudott ehhez semmit hozzátenni.

A bizottság elnöke felszólította a Pénzügyminisztérium képviselőit, hogy a hét végéig nyújtsák be a háttérszámításokat. Semmilyen számítást nem kaptunk. Azóta ezen a héten is kétszer kértem, hogy a számításokat áttekinthessem, mutassanak valami hátteret ehhez, ez nem történt meg. Ezek után véleményem szerint joggal mondható és feltételezhető, hogy igaza van a munkáltatói szervezeteknek, amelyek kifogásolják a kormánynak ezt a lépését. Ilyen alapokon, ilyen bizonytalan számítási alapokon, titkolózással véleményem szerint lehet ebben igazság, hogy a kormányzat most olyan ügyben akarja megsegíteni a munkáltatókat, amit ők nem szeretnek, és azért nem szeretnek, mert számukra valószínűleg hátrányos.

A következőkben az egészségügyi hozzájárulással szeretnék foglalkozni. Meglehetősen rövid a tervezet, de arra elégséges, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulást 3600-ról 3900 forintra emelje. A munkáltatókat ez közel 10 milliárd forinttal terheli, és különösen az alacsony jövedelműeket foglalkoztatóknak jelent súlyos terhet. Miért teszi ezt a kormány? Azt mondja, valorizál. De akkor miért nem valorizál az szja-táblánál, az alkalmazotti kedvezménynél és a családi pótléknál? Máshol azt mondja, stabilizál a célok között. De akkor miért nem stabilizál az egészségügyi hozzájárulásnál?

Még egy érdekes, nem egyedüli esetet szeretnék itt elmondani. Az egészségügyi hozzájárulás sorában a normaszövegben az szerepel, a 131. §-ban felsorolják, hogy a százalékos egészségügyi hozzájárulást milyen tételek után nem kell megfizetni. Beemelték ide a gyermekgondozási díjat, és az indokolás is egyedül erről szól, ugyanakkor a korábbi törvényben egyértelműen benne van a gyermeknevelési támogatás is. Ezt a kormányzat most a normaszövegből kihagyta.

Most azt szeretném megkérdezni, hiba történt-e, kifelejtették-e a normaszövegből, és ezért nem utaltak rá az indoklásban, vagy direkt kihagyták, de nem tartották fontosnak, hogy az indokolásban beszéljenek róla, vagy direkt kihagyták, és tudatosan nem szóltak róla, hátha senki nem fogja észrevenni. De az elég érdekes lesz, ha egymillió ember fog majd százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni a kormány előterjesztése alapján a gyermeknevelési támogatás után.

Végül néhány szót az alkalmi munkavállalásról is szeretnék szólni. Kormánypárti képviselőtársaim ragyogóan elmondják, hogy kiterjesztik az alkalmazási körét, és ezt helyesnek is tartom. De azért itt is elhallgatnak egy fontos dolgot, legalábbis a normaszöveg itt sincs összhangban az indokolással.

A 196. §-t módosítják, amely a törvény 8. §-ának (1) és (2) bekezdését érinti. Ennek az lesz a következménye, hogy kihagyják belőle azt a tételt, amelynek az értelmében a 250 ezer forint alatti ilyen jellegű jövedelmeket nem kellett bevallani és nem kellett megadóztatni. Most azt szeretném megkérdezni az államtitkár úrtól vagy a kormánypárti képviselőktől, hogy itt miről van szó. Az alkalmi munkavállalás kiterjesztésének az az ára, hogy gyakorlatilag most már minden fillér után adózni kell majd?

Véleményem szerint ez nem helyes, de nem derül ki ebből a törvényszövegből, illetve a szövegből pontosan az derül ki, hogy igen, a 250 ezer forint alatti ilyen jellegű bevétel után is adózni kell majd. Nagyon kellemetlennek tartom, hogy a bizottsági ülésen mindegyik tétel felmerült, és erre egyáltalán nem kaptunk semmiféle választ a kormányzat tisztségviselőitől.

Én azt javaslom a kormánynak - előző képviselőtársamhoz hasonlóan -, hogy ne próbálja a munkáltatókat megsegíteni ott, ahol azok nem is kívánnák azt, és az erősen megnyirbált munkavállalói jogokat is kisebb lépésben próbálják a következőkben nyirbálni. És ha a kormányzat az általa összefoglalóan kiküldött anyagban Churchillre hivatkozik, és színvonalas anyagot akar produkálni, akkor pedig arra kérem, hogy az előterjesztések során ilyen úttörő hibákat ne kövessenek el, mint amilyeneket eddig is megtettek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy a televízióidőn kívüli hozzászólási lehetőség a Fidesz képviselőcsoportja számára 19 plusz 1 perc a tegnapról maradt időkerettel együtt, tehát összesen 20 perc; a Magyar Szocialista Párt számára 21 plusz 9 perc, természetesen Farkas képviselő úr televízióidőn kívüli idejével csökkentett része, ez körülbelül 21 perc 10 másodperc körül van; a Független Kisgazdapárté 10 perc plusz 24 perc, az összességében 34 perc; a Szabad Demokraták Szövetségének - (A pulpituson álló dr. Dornbach Alajoshoz fordulva.) a képviselő urat is tájékoztatom - 9 perc áll rendelkezésére; a Magyar Demokrata Fórumnak 8 plusz 30, azaz 38 perc hozzászólási lehetősége van; a MIÉP képviselőcsoportjának pedig 8 plusz 20, azaz 28 perc áll rendelkezésére.

Dornbach Alajos képviselő urat illeti a szó; őt követi majd Bauer Tamás képviselő úr, szintén a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A táppénzjogokkal kapcsolatos rendelkezések kapcsán szeretném a Ház figyelmét felhívni néhány összefüggésre. Farkas képviselő úr nagyon lényeges mondandókat mondott már el, azt megismételni az idő rövidsége miatt sem kívánnám.

Elsősorban az a véleményem, hogy ezek a tervezett rendelkezések nemcsak alkotmányossági aggályokat vetnek fel, hanem gazdaságpolitikai és különösen a munka világát érintő aggályokat fogalmaznak meg. A munkavállalók kiszolgáltatottsága a munkáltatókkal szemben növekedni fog, a munkáltatók pedig érdekeltek lesznek abban, hogy munkaviszony helyett más foglalkoztatási jogviszonyban alkalmazzák a munkavállalókat. Ez semmiféleképpen nem tesz jót a munkavállalói érdekeknek.

Különösen kiszolgáltatottnak fogják érezni magukat az igen nagy számú, egy-két főt foglalkoztató kisvállalkozók. Hiszen ha egy kisvállalkozó ki van téve annak a veszélynek, hogy egy-két alkalmazottja 40 napos táppénzét vagy 30 munkanapra eső táppénzét ő kényszerül fizetni, ez igen-igen nehéz helyzetet teremthet a munkáltató számára.

Az alkotmányossági aggályokkal kapcsolatosan néhány további szempontot mondanék el, mint amit Farkas képviselő úr már elmondott. Röviden föl kell idézni ennek az intézménynek, tehát a munkáltató által finanszírozott táppénz intézményének a történetét. 1992-ben az Országgyűlés törvényt fogadott el, amely szerint 10 munkanapra eső táppénzt a munkáltatók fizetnek.

 

(12.10)

 

A Bokros-csomag 1995-ben úgy rendelkezett, hogy 10 nap helyett 25 napot fizessenek a munkáltatók. Az Alkotmánybíróság ennek kapcsán egy nagyon részletes és szofisztikált döntésével megsemmisítette ezt a rendelkezést, arra hivatkozva, hogy a munkáltató a kvázi tulajdonjogként védelmet élvező társadalombiztosítási szolgáltatások iránti jogot nem korlátozhatja indokolatlanul, még közérdekre hivatkozva sem; és azt is kimondta, hogy a közérdekre való hivatkozással a táppénzjog indokolt, arányos, elfogadható mérséklése legfeljebb 50 százalékos lehet. Tehát legalább 50 százalékig a társadalombiztosításnak a biztosítási elv alapján helyt kell állnia a táppénzfizetési kötelezettségekért.

Az Alkotmánybíróság pontosan hivatkozott az 1990-es és '91-es egészségbiztosítási pénztári adatokra, hogy ezekben az években a különböző hosszúságú táppénzidőszakok táppénznapokra vetített számítása... - tehát hogy milyen tömegű táppénzes nappal kellett számolni, vagyis hogy például a Bokros-csomag által tervezett intézkedéssel hány százalékot hárítaná át a törvény az Egészségbiztosítási Pénztárról a munkáltatóra. És úgy találta az Alkotmánybíróság, hogy ez több mint a fele, és éppen ezért megsemmisítette a törvényt. Hozzáteszem - a felszólalás keretei nem teszik lehetővé kifejteni a részleteket -, hogy voltak olyan számítások, amelyek szerint a Bokros-csomag nem felét, pláne nem 75 százalékát, mint ahogy az Alkotmánybíróság számította, hanem csupán 41 százalékát hárította volna át a munkáltatókra.

Bármilyen számítást veszünk azonban alapul, a 30 munkanapra eső táppénz mindenképp messze túl van a táppénzes napok tömegének a felén; tehát több mint a felét áthárítja a munkáltatókra.

Hiányzik a törvényjavaslat mellől a hatásszámítás. Pontosan azok az adatok hiányoznak, amelyek alapján el lehetne dönteni, meg lehetne ítélni, hogy az alkotmányossági aggály megalapozott-e. Van-e veszélye annak, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti ezt a rendelkezést? Nevezetesen, van egy adat, hogy az átlagtáppénz időhossza 30 nap a múlt naptári évben. Ezek részadatokkal alá nem támasztott, hivatkozások során elhangzott állítások. Ha ezt nagyon sematikusan alkalmazom, azt mondom, a teljes intézményből kivonul a társadalombiztosítás. Mindenesetre, tisztelt államtitkár úr, felhívom a figyelmét az alkotmányossági aggályra a kormány érdekében és az Országgyűlés érdekében is.

Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, és tájékoztatom, hogy 4 perc 2 másodperc áll rendelkezésére hozzászólásra; őt követi Sáling József képviselő, a Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr, öné a szó.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tállai András képviselő úr itt a szokásos elégedettséggel állapította meg, hogy milyen jól bevált az időkeret. Jól bevált, mert nekünk nincs módunk sok-sok kétpercesben válaszolni arra, amit a kormánypártok elmondanak. Nekem ezért csak négy rövid pontra maradt időm.

Nagyon - ha szabad így mondanom - mulatságos volt számomra a ma reggeli vita, hiszen ahogy Vojnik Mária és Kökény Mihály az egészségügy bajairól beszélt, és ahogy Horváth Zsolt és Gógl miniszter úr elmagyarázta, hogy tulajdonképpen nincs itt nagy baj, ez számomra, mint aki az előző ciklust is itt töltöttem, kísértetiesen emlékeztetett a megfordított szereposztásra. Arra, amikor annak idején Selmeczi Gabriella, Pusztai Erzsébet sokkal vehemensebben mondta el, hogy milyen katasztrófa van az egészségügyben, és éppen Kökény Mihály magyarázta, hogy a dolog azért nem olyan szörnyű.

A dolog mögött az húzódik meg, hogy persze az egészségügy nehéz helyzetben van, a finanszírozás megoldatlan. A Fidesz és személy szerint Gógl miniszter úr programja arról szólt, hogy egyfelől csökkentik a járulékokat, hogy jót tegyenek a vállalkozóknak, másfelől duplájára növelik az egészségügy költségvetését, mert azt hitték a választások előtt, hogy a normál költségvetésből százmilliárdokat lehet a tb-hez átcsoportosítani, és sajnos, Varga Mihály államtitkár úr és a Fidesz többi közgazdásza elmulasztotta őket a választás előtt figyelmeztetni arra, hogy ez nem lesz lehetséges, és csak kormányra kerülve vették észre, hogy ez a helyzet, és ezért egész egykori programjukat úgy felejtették el, ahogy volt.

A megoldás természetesen nem az, hogy százmilliárdokat csoportosítunk át, hanem a megoldás a valódi egészségbiztosítási reform, amit a Fidesz - jól tudjuk -, levett a napirendről.

A magát polgárinak minősítő kormány a legfontosabb, maga által is polgárinak minősített erényt, a szerződés, a törvény tiszteletben tartását, a szavahihetőséget dobja sutba azzal, amit a magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal csinált. Ki kell egészítenem Béki Gabriellát: nemhogy áprilisban, de még a júniusban benyújtott hároméves költségvetési irányelvekben is azt írta a kormány - igaz, államtitkár úr? -, hogy 8 százalék marad ez a járulék, ez a tagdíj; benne volt, jóváhagyta az Országgyűlés a hároméves irányelveket. Eltelt egy nyár, és ma már 6 százalék. Ez a szavahihetetlenség netovábbja!

Táppénz: egyetlenegy dolgot szeretnék hozzátenni ahhoz, amit itt Puch László, Farkas Imre és Dornbach Alajos elmondott. A táppénz az egészségbiztosító egyetlen jövedelemarányos szolgáltatása a biztosítottaknak. A táppénz az egyetlen dolog, ami abban teszi érdekeltté a biztosítottat, hogy a valódi fizetése alapján fizessen járulékot. Ha a táppénz mint biztosítói szolgáltatás gyakorlatilag megszűnik, ezzel tovább ássuk alá a biztosítási elvet, tovább ássuk alá azt az érdekeltséget, hogy ne névleges, hanem valódi jövedelmet valljanak be a biztosítottak. Ez is egy - ha úgy tetszik - merénylet a biztosítási elv ellen, a feketegazdaság elleni fellépés ellen.

Utolsó megjegyzésem: mindenki tudja, hogy úgy kormányozni, hogy még több adót szedek be a polgároktól, ez ugyanolyan egyszerű dolog, mint 15 milliós autókat tervezni. Az autótervezésben az igazi kunszt az, hogy 3 vagy 4 millió forintos autót tervezünk úgy, hogy az egy jó autó legyen. Nos, a kormányzásnál is így van. Azt csinálni, amit a Magyar Demokrata Fórum most csinál, hogy újabb adóötletekkel áll elő, és így próbálja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) fedezni a kiadásokat...

ELNÖK: Képviselő Úr! Elnézését kérem...

BAUER TAMÁS (SZDSZ): ...erre mindenki képes.

ELNÖK: ...hasonló az eset, nem tudok sajnos lehetőséget biztosítani az ön számára.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron következik a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából Sáling József... - azaz következne. Elnézését kérem, Gidai Erzsébet képviselő asszony kért kétperces hozzászólásra lehetőséget. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Horváth János képviselőtársamnak csak egy mondattal szeretnék reagálni arra, amit volt szíves mondani. Nem értünk egyet ebben a kérdésben, más a fogalomhasználat, más hozzáállásunk van, de azt hiszem, a NATO megszavazásánál ezt már kifejtettünk, és az állásfoglalásunk is elutasítás volt. Számomra a NATO katonai megszállást jelent, és nagy különbséget nem találok a szovjet megszállás és a NATO-megszállás között. De ez nem teljes mértékben érinti a jelenlegi vitatémát, nem ezzel kapcsolatban vetettem ezt fel, hanem a járulék nem fizetése miatt vetettem fel.

A másik, amit szerettem volna megemlíteni, elhangzott a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos érdekes előadás, hozzászólás. Én nem vagyok magánnyugdíjpénztár-ellenes, de egy magánnyugdíjpénztár akkor képes rizikómentesen működni, ha egy stabil gazdaság feltételei között gazdálkodik, és a magánnyugdíjpénztárba fektetők vagy azt választók is akkor érzik garantáltan majd 25-30 vagy 40 év múlva, hogy megtérül a befektetett pénzük, ha stabil a gazdaság. Ahol ez nem működik így, tehát például Magyarországon - más egy Németország, Svédország, vagy nézzük meg Ausztriában, de nálunk nincs stabil gazdaság -, nemigen látjuk azt a garanciát, amit nyújtana a magánnyugdíjpénztár a fiatal embereknek, hogy valóban egy stabil nyugdíj-visszatérítést vagy megnövekedett, jó tőkebefektetéssel megnövekedett nyugdíj-hozzájárulást fognak kapni 35 vagy 40 év múlva.

Tehát ebben az esetben a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban igen sok a kételkedés, és a beépített biztosítékok hiányában gyakorlatilag nagy az ellenszenv, nagyobb az ellenszenv, mint ami ezzel szemben állna - esetleg a szimpátia és a magánnyugdíjpénztárak választási igénye megjelenne. Tehát én pénzügyileg sem és biztonság szempontjából sem tartom stabilnak jelenleg a magánnyugdíjpénztárak működését hosszú távon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Csáky András, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

(12.20)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Úgy gondolom - Bauer képviselő úr hozzászólására szeretnék reflektálni -, hogy akkor, amikor a közvélemény szembesülhetett azzal, hogy például a Postabank, ráadásul a humánpolitikai vezetője 140 millió forintért pereli végeredményben a magyar költségvetést - habár nagylelkű akkor, amikor azt mondja, hogy 40 millióval is megelégedne -, nem olyan túlzó azt feltételezni, hogy átmenetileg - és hangsúlyoztuk, hogy átmenetileg - az 5 millió forint feletti évi jövedelmeket talán meg kellene adóztatni, és az ennek során beszedett összeget az egészségügy irányába átkanalizálni. Néha az az érzésem, hogy képviselőtársaim hál' istennek nagyon jó egészségnek örvendenek, és nem járnak egészségügyi intézményekbe, illetve ha járnak is, mint VIP-személy nem tudják érzékelni azokat a körülményeket, amelyek jelenleg a magyar egészségügyet uralják. (Dr. Vojnik Mária közbeszól.)

Úgyhogy akkor, amikor ezeket a javaslatokat megtettük, kizárólag ennek érdekében tettük meg. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. A Magyar Szocialista Párt jelezte, hogy két percet átad a Szabad Demokraták Szövetségének, így ez esetben megadom a szót kétperces reagálásra Bauer Tamás képviselő úrnak. Képviselő úr, öné a szó.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Talán észrevette Csáky képviselő úr, hogy amióta ezt a postabankos VIP-listát nyilvánosságra hozták, mi nem beszéltünk arról, hogy kik vannak rajta. De ha már ön szóba hozza, kénytelen vagyok megemlíteni, hogy a '90-94 között vezető kormánypárt - a Magyar Demokrata Fórum - számos vezető politikusa szerepel rajta, úgyhogy Postabank-ügyben az MDF-nek nincs mit szemre hánynia bárkinek ebben az Országgyűlésben. Ez az összefonódás a Postabank és a politika között az MDF-kormány idején kezdődött. Kérem, ezt vegye tekintetbe!

De a lényege az állításnak, amit nem tudtam befejezni - és nem az elnök asszony fojtotta belém a szót, hanem a Fidesz-többség, azzal az időkerettel, amit ráerőltetett a parlamentre -, hogy úgy kormányozni, hogy többletadókat vetek ki a társadalomra, mindenki tud! Sikeresen kormányozni az tud, aki abból a pénzből, ami a meglevő - és reményeink és szándékaink szerint - csökkentett adók mellett tudja úgy elosztani a költségvetés és az államháztartás bevételeit, hogy az a társadalom számára normálisabb, működőképesebb életet tegyen lehetővé.

A Fidesz azt ígérte, hogy adócsökkentés mellett fogja biztosítani a társadalom működőképességét, és ez az egész adóvita azt mutatja, hogy a Fidesz vezette többség ezt az alapvető ígéretét nem tudta betartani, és mind az MDF, mind a Kisgazdapárt többletadókkal próbálja ezt az ellentmondást feloldani. Őszintén kívánom a Fidesznek, hogy ennek az MDF-es és kisgazda törekvésnek a haza javára ellenálljon a következő hetekben és hónapokban.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Horváth János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A magyar Országgyűlésben elhangzott nyilatkozatoknak több jelentőségük van annál, mint hogy két személy egyetért vagy nem ért egyet valamilyen kérdésben. Az, hogy Gidai Erzsébet képviselő asszony és Horváth János képviselő nem ért egyet valamilyen kérdésben, tiszteletreméltó állampolgári jog és gyakorlat.

Az azonban, hogy olyan pontatlanságok hangozzanak el és ne javítódjanak ki, hogy a szovjet gyarmati hadsereg mit tett Magyarországon, és ezt hasonlítani a NATO-hoz, olyan nagy aránytalanság! Kérem szépen, 1956-ban szabad Magyarország lett volna, ha nem a gyarmati szovjet hadsereg beavatkozása miatt... És milyen áron! És milyen áron! Hány magyarnak az életébe került az!

Továbbá: 1945-ben Magyarországon szabad választások voltak. Ebben a parlamentben, ebben az Országgyűlésben - aminek én is része voltam akkor - olyan magyar demokrácia és függetlenség indult el, amelyre a világ ránézett, és nem lett volna annak vége, ha nem a szovjet hadsereg támogatásával hurcoltak volna el engem is ebből a parlamentből, ebből a teremből! Az a szovjet hadsereg ittlétének volt a következménye!

Nem kívánok én most erről tovább beszélni, hiszen adótörvényekről és más témákról beszélünk, de néha mégis előfordulnak olyan aránytalanságok, melyek megzavarhatják az ország közérzetét, és csodálkozhat a világ azon, hogy a magyarok elvesztették arányérzéküket? Nem veszítettük el!

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Különösen köszönöm a képviselő úr kétperces hozzászólásának utolsó fordulatát, mert úgy gondolom, hogy valóban az adók és járulékok a mai eszmecsere, illetve vita témája.

Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Bauer képviselő úrnak - nem meglepő módon - megint a társadalomról alkotott véleménye jellemző akkor, amikor azonosítja a társadalommal azt a szűk réteget, amelyik a rendszerváltozás kétséges jogviszonyok közötti haszonélvezője. Ugyanis nem hiszem, hogy az egész társadalmat érinti az a javaslat, adójavaslat, amit benyújtottunk, hisz a beszédemben is mondtam, hogy az adóztatás valóban magában kell hogy foglalja a méltányosságot is, úgyhogy nem tudom, hogy miért azonosítja ezt a szűk kört az egész társadalommal.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Fenyvessy Zoltán képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Horváth János képviselőtársam felszólalása késztetett a viszontválaszra. Bár úgy érzem, Gidai Erzsébet nem szorul védelemre, de azért akár a jegyzőkönyv, akár a rádióhallgatók miatt el kell mondani, hogy Gidai Erzsébet egy vonatkozásban tett összehasonlítást a két hadsereg között: mégpedig a témához tartozó adó és járulék vonatkozásában. Abban hasonlította össze a két esetet, hogy a szovjet hadsereg sem fizetett adót és járulékot, és most a NATO itt-tartózkodó katonái, hadseregei, csapatai sem fizetnek adót és járulékot.

Az előterjesztés folyamán mindig az került szóba, hogy aki valamit meg szeretne valósítani, tegyen javaslatot a forrásokra. Gidai Erzsébet képviselőtársam nem tett mást, mint megjelölt egy forrást, ahonnan adókat, járulékokat lehetne beszedni. Nemcsak lehetne, hanem kellene is, hiszen semmi sem indokolja, hogy egy nálunk tartózkodó idegen hadsereg adómentesen, járulékmentesen, kedvezményesen élvezzen különböző előnyöket, miközben az állam polgárai agyon vannak terhelve adókkal, járulékokkal. Ilyen tekintetben tett összehasonlítást Gidai Erzsébet a két hadsereg között, nem pedig a különböző kártételekkel, forradalomleveréssel kapcsolatban.

Úgy érzem tehát, hogy Horváth János képviselőtársam túldimenzionálta ezt a kérdést, el is vitte a kérdést magáról a témáról, és az a véleményünk, hogy igenis szükséges lenne a nálunk tartózkodó idegen hadsereg megadóztatása és járulékokkal terhelése. Ha a magyar állampolgárok viselnek ilyen terheket, semmi nem indokolja, hogy mások, akik itt tartózkodnak, de nem magyar állampolgárok vagy nem magyar jogi személyek, ugyanezeket a terheket - vagy urambocsá!, esetleg nagyobb terheket - ne viseljék.

Úgy gondolom, hogy ez a helyreigazítás szükséges volt. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Figyelemmel arra, hogy több kétperces hozzászólási szándék... (Keller László jelzi hozzászólási szándékát.) De igen, Keller László képviselő úr két percet kért. Kérem szépen, hogy a jövőben kellő időben legyen kedves ezt jelezni. Képviselő úr, öné a szó.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Itt egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni azt, amit a MIÉP képviselői produkálnak a teremben. Azt sugallják, hogy a NATO erői, akik itt tartózkodnak Magyarországon, vagy nem a magyar honvédelem erői, egyszerűen nem fizetik meg azt az ellátást, amit adott esetben itt, Magyarországon kapnak. (Dr. Fenyvessy Zoltán: A járulékokat!) Ez óriási tévedés! (Rozgonyi Ernő: Már senki nem tud magyarul?) Tisztelt Képviselőtársam! Majd kérjen szót, akkor kap, és ne kiabáljon bele a beszédembe!

Azt gondolom tehát, hogy figyelembe kell venni azt, hogy Magyarországon a biztosítási rendszer hogyan működik, és nyilvánvaló, hogy aki ezen a körön kívül van, ha igénybe veszi az egészségügy szolgáltatásait, akkor megfizeti.

(12.30)

Az a sajnálatos, hogy a magyar parlamentben olyan megnyilvánulások hangzottak el, amelyek a valóságtól teljes mértékben távol vannak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Most valóban Sáling József képviselő urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Mayer Bertalan képviselő úr, úgyszintén a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Képviselő úr, öné a szó.

DR. SÁLING JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló '97. évi LXXIV. törvény módosításáról szeretnék szólni.

Már többen kifogásoltuk, hogy egy csomagban kell ennyi módosítást tárgyalni, ráadásul kellő felkészülési idő és meggyőző háttérszámítások nélkül. Hallottuk ugyan az alkotmányügyi bizottság álláspontját, mely szerint az összetartozó ügyeket igenis lehet egy csomagban módosítani, itt azonban egy igazi gyöngyszemmel van dolgunk. Az alkalmi munkavállalói törvény ez idáig kizárólag a magánszemély munkáltatók számára tette lehetővé azt, hogy alkalmi munkavállalót foglalkoztassanak. Most ez a módosítás kibővíti a lehetőséget szinte minden munkáltató számára. Számomra nem nagyon világos, hogy egy adókkal és járulékokkal foglalkozó csomagba miért kellett belecsempészni egy foglalkoztatási szabályt, pont most, amikor készül a munka törvénykönyve új koncepciója. Úgy látom azonban, itt megint arról van szó, hogy a munkaügyek irányítói minden alkalmat megragadnak, hogy fellazítsák a foglalkoztatási szabályokat, hátrányos helyzetbe hozva ezzel a munkavállalókat. Hasonló történt a szabadság kiadásának megkönnyítésekor is, jegyzem meg.

De nézzük a részleteket! A 192. § indoklásából a következő derül ki. Az eltelt időszak tapasztalatai szerint egyre nagyobb az igény arra, hogy az alkalmi foglalkoztatás lehetőségeinek jogi feltételei bővüljenek. Az új foglalkoztatási forma iránt a magánszemély munkáltatók mellett a mezőgazdasági nagyüzemek, a kisvállalkozások, a betéti társaságok, kft.-k, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező társasházak is joggal tarthatnak igényt, mert ennek a rugalmas foglalkoztatási formának az előnyei, például az egyszerűbb adminisztráció, náluk is megjelennek.

Természetesen itt sem találunk számításokat arra nézve, hogy hány munkáltató hány embert hány órára foglalkoztatott eddig, mennyire elterjedt ez a foglalkoztatási mód, vajon kinek segít igazán ez a forma, a munkáltatónak vagy a munkavállalónak. Nem tudni, hogy mi is a kiterjesztés valódi oka.

Ehhez a képest a módosítás kiterjeszti a lehetőséget a magánszemély munkáltatók mellett a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó valamennyi munkáltatóra, sőt bizonyos megszorítások mellett a köztisztviselői és közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknak is lehetőségük nyílik arra, hogy a jövőben ezt a foglalkoztatási formát alkalmazzák. Csak megjegyzem, hogy az állam a saját munkavállalóit védelembe vette, egyébként helyesen, hiszen köztisztviselő, közalkalmazott nem lehet alkalmi munkavállaló. A kérdés csak az, hogy ez a védelem más szakmára miért nem vonatkozik. Például tanítani nem lehet alkalmi munkában - de miért lehet kereskedni vagy más szakmát végezni?

Az alkalmi foglalkoztatásnak ugyan vannak időbeli korlátai, hiszen vagy naponta, legfeljebb öt egymást követő naptári napig, vagy egy hónapon belül legfeljebb 15 napig, vagy egy éven belül legfeljebb 90 naptári napig lehet így munkaviszonyt létesíteni. Ezek a mértékek mégis elegendőek lehetnek ahhoz, hogy bizonyos szakmákban tömegesen foglalkoztassanak így munkavállalókat a kiterjesztés után, elvéve tőlük a munkaszerződés nyújtotta védelmet, a felmondás, a végkielégítés lehetőségét.

Ma minden munkáltató keresi a rugalmas foglalkoztatási formákat, amivel elsősorban bérköltséget akar megtakarítani és nem a munkahelyek számát gyarapítani. Mivel a bérek ma már nem szoríthatók lejjebb - vagy azért, mert már a minimálbér közelében vannak, vagy azért, mert az adott régióban már túlkereslet van a munkaerő iránt -, így a felmondás és a végkielégítés nyűgétől szeretnének megszabadulni.

Egyre elterjedtebb az a gyakorlat, hogy néhány hónapra kötnek munkaszerződést, majd ezt többször megismétlik, természetesen határozott időre. Ezeket a bíróságok ugyan joggal való visszaélésnek minősítik sok esetben, ha az ügy oda kerül. Léteznek az úgynevezett három hónapos próbaidős munkaszerződések, amelyek persze törvénytelenek, majd az ezt követő munkaszerződésben újabb próbaidőt kötnek ki a munkáltatók, meghosszabbítva ezzel a próbaidő hosszát, éppen azért, hogy közben minden kötelezettség nélkül meg lehessen válni a munkavállalótól. Ez a kiterjesztés csak újabb munkaügyi zavarokat okoz, ha védelmi garanciák nélkül alkalmazhatják a munkáltatók.

Tisztelt Ház! Az alkalmi munkavállalói könyvet annak idején azért vezette be a munkaügyi kormányzat, hogy a munkanélküliek akár naponként is szerezhessenek megfelelő mennyiségű igazolt, munkában eltöltött időt, hogy ne szoruljanak ki a jövedelempótló támogatásból. Tehát a cél a munkanélküliek segítése és a feketemunka visszaszorítása volt. Az alkalmi munkavállalói könyv segíthet az ilyen munkát vállalóknak vagy az így foglalkoztatóknak. Meg is kell védeni az alkalmi munkát végezni kényszerülőket. Nem lehet cél azonban a munkavállalók átminősítése alkalmi munkássá. Ez a kiterjesztés pedig éppen ezt a veszélyt hordozza magában, ezért ezt nem is tudjuk támogatni. Köszönöm.

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Gidai Erzsébet képviselő asszony kért kétperces hozzászólásra lehetőséget. Képviselő asszony!

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak nagyon röviden szeretnék reagálni, és nem kívánok ennyi időt tölteni az előttem szóló képviselő kolléga, Keller László véleményével.

Abszolút félreértette, és kicsit süketek párbeszéde módjára figyeli, úgy látszik, a szavakat. Itt ugyanis egy adómentesség-járulékmentesség kifogásolásáról volt szó, amit továbbra is fenntartunk, hogy adó- és járulékmentességre nem jogosult még a NATO sem. Ezzel lehet egyetérteni, lehet egyet nem érteni természetesen. Engem csak az lep meg, hogy annyira kozmopolita módon állnak hozzá időnként ilyen fontos nemzeti kérdésekhez, és nem a saját érdekeink képviselete a mindenekfeletti.

De igazán, amiért szót kértem, az az, hogy szerepel az előterjesztésben egy olyan kitétel, amely a gyermekgondozási díj és gyermekgondozási segély nyugdíjjárulékáról szól. Javasolni szeretnénk, épp a családpolitika miatt, ami szimpatikus a kormánypárt részéről, hogy a gyermekgondozási díjban és -segélyben részesülők esetében a nyugdíjat - ez tudomásom szerint 6 százalék - átvállalhatná a költségvetés. Tehát ne fizessék a 6 százalékos nyugdíjjárulékot sem, mert ez valójában a családpolitikai célokat, amelyeket nagyon szépen kidolgoztak, segítené elő és támogatná.

Még egy paragrafushoz szeretnék konkrétan hozzászólni. Ez arról szól, hogy módosították a 99. §-ban - amely az előkészítésben szerepelt - azt a korábbi tételt, hogy 2000-től 32 százalékos tb-járulékfizetés jelenik meg a vállalkozóknál. Ez az eredeti tb-törvényben benne volt, most kihúzták belőle, és marad a 33 százalékos. Nagyon szimpatikus volt az 1 százalékos csökkentés 2000-től. Nem tudom, mi indokolta ezt az 1 százalékos elvételt, hiszen ennek a pénzügyi hatásai természetesen nem nagyok, viszont erkölcsi hatásai igen jelentősek lettek volna.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mayer Bertalan képviselő úr következik, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Tájékoztatom a képviselőt, hogy 12 perc 55 másodperc áll még a frakció rendelkezésére. És ezzel - tájékoztatom képviselőtársaimat - az írásban jelentkezett hozzászólások végéhez is értünk.

Képviselő úr, önt illeti a szó.

MAYER BERTALAN (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Újraolvasva a liberális kormánynak alig egy esztendővel ezelőtt elfogadott programját, átélve az elmúlt év bizottsági üléseinek hangulatait és az e hét vitájának tapasztalatait, egy érdekes hasonlat jutott eszembe: citrom helyett citrompótlót - az előttünk fekvő adókról, járulékokról és egyebekről szóló törvénytervezet pedig talán "narancs helyett narancspótlót" címet kaphatna.

Hogy miért? Azért, mert azt már megszoktuk, hogy a kormány mást mond és mást tesz. Nem reformot hozott elénk, hanem csak karcolgatásokat. Márpedig ha adóreform, egészségügyi reform, társadalombiztosítási reform nem lesz 2000-ben, akkor a nemzet számára elvész az a négy esztendő, hisz 2002-ben választások lesznek, tehát 2001-ben jelentős változásokat nem lehet hozni. Nő az adóterhelés, a sávok nem változnak, rendkívül sok lesz az átcsúszás. '99-ben jelentős átcsoportosítás történt a kispénzűek rovására, és az előttünk fekvő anyag nem korrigálja ezeket a negatív hatásokat, hanem tovább növeli az átcsoportosításokat a gazdagok számára.

Összegezve: újra nincsenek meg a kormányprogram ígéretei, a jelentős adó- és járulékcsökkentés helyett adónövelést és társadalombiztosítási növekedést hoz, a családok helyzetének javítása címszó alatt pedig, legyünk őszinték, csak egyes családok helyzetének javítását szolgálja.

(12.40)

Emellett jelentős eredményként hozza az áfaigénylés megszigorítását. Ezzel kapcsolatban azért vannak aggályaim, mert felveti az ellenőrzések hatékonyságát, az adórendőrség eredményességét, és egyértelműen a költségvetést próbálja ezzel helyzetbe hozni a pénzhasználat meghosszabbításával, mégpedig kamatmentesen, a kis- és középvállalkozások rovására, és nem azért, mert a tervezett lépések elsősorban a kisvállalkozókat, köztük is a mezőgazdaságban dolgozókat hozzák rendkívül hátrányos helyzetbe.

Azután mintha az "EU-konform" kifejezés mindig akkor jutna eszünkbe, ha valami negatív lépést kell és szándékozik indokolni a kormányzat. Hiszen nem azért kell a bort jövedéki adó alá vonni, hogy EU-konform legyen, hanem azért, mert a hamisítással szemben eddig tehetetlenek voltunk.

Azután a családi támogatás további kettészakadást eredményez, a vagyoni helyzet alapján tesz különbséget gyermek és gyermek között. Miközben támogatom, hogy a családi pótlékot valamennyi gyermek részére terjesszük ki, és ne aszerint tegyünk különbséget, hogy melyik családnak milyen az anyagi helyzete, az adókedvezménnyel pontosan a gazdagok és a nagyobb jövedelemmel bíró családok számára hozzuk helyzetbe a gyermekeket, illetve ők kapnak többet vissza.

Számomra megütközést keltett az a kormánypárti politikus barátom, aki azt mondta, hogy aki nem tudja visszaigényelni a gyermekek után járó támogatást, az gondoskodjon magának olyan állásról, hogy azt meg tudja tenni. Azután az is elhangzott kormánypárti politikusok részéről, hogy aki nem tud, az nem is szeretne dolgozni. Nem tudom, honnan szerzik a képviselőtársaim a tapasztalataikat, de amikor ezt állítják, talán szét kellene nézni egyszer Békésben, azután Borsodban, és az sem lenne nagy baj, ha békési tapasztalataikat nem a gyulai várfürdőben, a borsodi tapasztalataikat pedig nem a miskolctapolcai barlangfürdőben szednék össze. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.) Talán egyszer a Viharsarokba is el kellene menni.

Azután itt van a biztosítási adó. Rossz az üzenete, joggal fogalmazható meg és tehető fel a kérdés, hogy kinek szól. A katasztrófa sújtotta lakosságnak, az alig biztosított önkormányzatoknak, a biztosítással lassan anyagi áldozatot hozni nem tudó mezőgazdasági termelőknek és vállalkozóknak, avagy egy kis picsi-pacsi fegyelmi a biztosítóknak, akik nem rohantak önkéntes felajánlásokkal miniszterelnökünk felhívására. Egy biztos: nem szolgálja sem a biztosítási kedv növelését, sem a biztosítási fegyelmet.

A másik kérdés, hogy sem a minisztérium képviselői, sem pedig a kormány képviselői nem tudtak arra válaszolni, hogyan képzelik el a biztosítási adó bevezetése mellett a mezőgazdasági biztosítás ma még államilag támogatott adóztatását. Aggályom továbbá, hogy állítólag ezek a törvénytervezetek, az előterjesztés egy széles körű társadalmi vita alatt bontakoztak ki, és nyertek konszenzust.

Azt hiszem, hogy Tállai képviselőtársamnak nincs igaza, aki azt mondja, hogy ez a társadalmi vita megtörtént. Igaz, hogy a két kormánypárt, a Fidesz és a kisgazdák között volt vita, üzengetve egymásnak, de azt gondolom, hogy ez mégsem merítheti ki a társadalmi vita tényét.

Azt gondolom, hogy a tb-terhek növelése egyszerű parasztvakítás. Hiszen arról szól, mintha valóban csökkentenék a munkaadók terheit, miközben az előbb számokban és tényekben elhangzott: több tízmilliárd forintokkal növelik azt. Mit fog ez eredményezni? Azt hiszem, hogy tömegesen megjelenik a betegeskedők elbocsátása, akik munkanélküli járadékért, illetve később az önkormányzatnál jelennek meg szociális támogatásért. Elfogadom a fideszes politikus azon véleményét, amelyik azt mondja, hogy ez az előterjesztés nem ellentétes sem a kormányprogrammal, sem a kormány céljaival. Azt viszont kétlem, hogy ez az ország érdekeit is szolgálná, mert ezáltal vesztegetjük az időt, és az idő a legnagyobb kincs egy nemzet életében. Hiszen az elveszített vagyont áldozatos munkával visszaszerezheti egy ország, de az elfecsérelt idő örökre kiesik egy nemzet életéből.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Mádi László képviselő úr jelezte kétperces hozzászólási szándékát. Képviselő úr, öné a szó.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mayer képviselőtársam számos pontatlanságot követett el, én egy dologgal kívánok csak foglalkozni, ami a Házban már hosszabb vitát váltott ki. A gyerekek után járó adókedvezmény nem vagyonfüggő, az a jövedelemhez van kapcsolva olyan értelemben, hogy visszaigényelhetik az adót, nem kell befizetniük az adót azoknak, akik gyereket nevelnek. A Fidesz-Magyar Polgári Párt ezzel is el kívánja ismerni azt a rendkívül nagy társadalmi hasznosságot, amely a gyereknevelésben megjelenik.

Tehát ilyen értelemben nem vagyon-, hanem jövedelemfüggő, és ez lehetővé teszi azt - mint ahogy már korábban is elmondtam -, hogy kétgyerekes családok esetében 264 ezer forintig, háromgyerekesek esetében pedig közel félmillió forintig lényegében nem kell adót fizetni azoknak, akik kettő vagy három gyereket nevelnek. Miközben az összes közszolgáltatáshoz, amelyet az állam nyújt - a honvédelem, a közbiztonság, a rendőrség esetében, az oktatás, egészségügy - ingyenesen tudnak hozzájutni.

Tehát azt gondolom, hogy ez rendkívül pozitív dolog, és a leszakadó középosztály további romló pozícióját kívánja gátolni. Ez a Fidesz-Magyar Polgári Párt felvállalt célja. Azt gondolom, hogy ez egy pozitív intézkedés, bármennyire is nem tetszik az a szocialista párti képviselőknek, hiszen 30 százalékkal növeljük ezt az adókedvezményt. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Gidai Erzsébet képviselő asszony jelezte ismételt hozzászólási szándékát. Képviselő asszony!

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen...

ELNÖK: Elnézését kérem, képviselő asszony... Kétperces hozzászólásra jelentkezett Mayer képviselő úr. Ismételten kérem a képviselőtársaimat, hogy időben jelezzék a hozzászólási szándékukat, mert rendkívül kényelmetlen helyzetbe kerül így az elnök.

Öné a szó, képviselő úr.

MAYER BERTALAN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Elnézést kérek, igyekeztem, csak még gyakoroljuk (Derültség.), legközelebb biztos jobban fog menni.

A képviselőtársaimnak mondanám, hogy biztos lehet igazság abban, amit Mádi képviselőtársam mond. Azonban a pulpituson arról beszéltem, hogy narancs helyett narancspótló, azaz hogy a családok támogatása az egyes családokra vonatkozik ott, ahol két kereső van, legalább két gyerek van, és a két kereső pénze meghaladja a minimum 85 ezer forintot. Egyébként, ahol nincs ennyi a családnak és két gyerek van, ott nem tudnak annyi adót visszaigényelni, amennyire mód és lehetőség volna.

Tehát igaz az, amit ön mondott, hogy a Fidesz felvállalta, hogy a polgárok kormánya lesz, és a polgári családokat fogja támogatni - elsősorban azokat, akik magasabb jövedelmi kategóriába tartoznak, és vissza tudják igényelni azt az adókedvezményt, amelyet a képviselőtársam mondott. Én azonban a leszakadó rétegről beszéltem, azokról, akik jelen pillanatban nem tudnak munkát vállalni, mert olyan térségben élnek, illetve annyi keresetért kénytelenek dolgozni, amelyek nem teszik lehetővé a gyermekek után járó adókedvezménynek a visszaigénylését.

Tehát valószínű, hogy mindketten igazat mondunk, csak más rétegről és más emberekről beszélünk. Mi a leszakadókról és a rászorultabbakról, önök pedig a gazdagokról. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem képviselőtársaimat, kinek van igénye még kétperces hozzászólásra. (Mádi László jelentkezik.) Két percre öné a szó, Mádi László képviselő úr.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Egyetlen mondat. Akiket mi támogatunk, azok az alacsonyabb adósávba tartozók, tehát őket gazdagoknak minősíteni, akiknek két-, három-, négy-, ötszázezer forint jövedelme van éves szinten bruttóban, szerintem nem igazán helytálló.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy most egyetlen képviselőtársam sem jelezte kétperces hozzászólási igényét, megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, ismételt hozzászólásra. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a lehetőséget, hiszen nekünk fel nem használt időnk is van, tehát ezért is kértem szót, és a mondanivalóért.

Amikor egy jelentős változás és változtatás igénye merül fel akár az adó-, akár a járuléktörvény módosítására vonatkozóan, akkor nélkülözhetetlenek azok a szakmailag megalapozott hatástanulmányok, amelyeket korábban sem és sajnos most sem végeztek el.

Enélkül egy kicsit olyan, mintha valaki a sötét alagútban tapogatózva reméli, hogy egyszercsak majd egy fény eligazítja és kivezeti az alagútból, márpedig ilyen formában nem lehet eredményesen és hatékonyan megtalálni a kivezető utat.

 

(12.50)

Mondom ezt azért, mert különösen az egészségügyi járulékok és az egészségügy helyzetére vonatkozóan igen lényeges lett volna, ha egy olyan hatástanulmány készül el, amely egyrészt megnézi azt, hogy milyen a magyar népesség egészségi állapotának várható változása - ami egy úgynevezett keresletet is támaszt az egészségügyi szolgáltatások iránt -, és ezzel szemben az egészségügyi ellátás milyen kapacitásokat, milyen minőséget tud nyújtani, és milyen a kettő közötti kapcsolat. Egy korábbi vizsgálatunkra itt hivatkoznék, hiszen néhány évvel ezelőtt készítettünk egy ilyen elemzést, ami megkísérelt a kereslet-kínálati mechanizmus alapján egy átfogóbb rendszert kialakítani. Ennek az lett az eredménye, hogy ha a magyar népesség egészségi állapotának a változását elemezzük, és ennek a tíz évre előrevetített prognózisát készítjük el, akkor egy kicsit leegyszerűsítve, mintegy exponenciális függvény mentén várható az egészségi állapot romlása. Ezzel szemben ugyanezt az egészségügyi szolgáltatások várható alakulására tekintve is elvégeztük. Az egy lineáris, egy lassú vagy stagnáló változás mentén fog alakulni.

Azt hiszem, hogy ha elképzeljük ezt a két függvényt magunk előtt a koordinátarendszerben az idő függvényében, akkor itt egyértelmű, hogy egy nagyon jelentős eltérés van a szolgáltatások és az egészségi állapot romlása között, vagyis ki nem elégített keresletek halmozottan jelennek meg, amelyek természetesen olyan törvényi módosításokkal, amelyek mondjuk, a munkáltatót terhelik, tovább fokozódnak, mert hiszen nemigen mer a munkavállaló beteg lenni, nagyon késői az orvoshoz fordulás. Ha összevetítem - ez több, mint tíz éve készült előrejelzés - a tényadatokkal, akkor azt lehet mondani, hogy a kettő közötti eltérés rosszabb, mint amit a prognózisok felvázoltak, épp az időközben bekövetkezett gyorsuló életminőség romlása miatt, a környezeti károk drasztikus növekedése során megjelenő egészségkárosodások következtében.

Ennek alapján elkészült egy következő elemzés, amely azt nézte meg, hogy hol vannak a rizikófaktorok, amelyek az egészségi állapotra jelentős mértékben hatnak. Egyértelmű - ez egy Phare-program keretében készült vizsgálat -, hogy az életminőség mintegy 40 százalékkal felelős ezért, és közel 40 százalékkal a környezeti károk okozta káros következmény az egészségi állapot romlását idézi elő, mégpedig drasztikus romlását.

Ezen belül is kiemelkedő jelentőségű az élelmiszerekkel magunkhoz vett káros anyagok kártékony hatása, ez az egészségi állapot romlását felgyorsította. Ez annak a következtében állt elő, hogy megnyílt az ellenőrizetlen élelmiszerek beáramlása az országba, külföldi élelmiszerek lepték el a piacot, a hazai termelők élelmiszerre, a hazai bázisú élelmiszerek visszaszorulása következtében, az ellenőrzés hiánya következtében nagyon súlyos rizikótényezőként jelenik meg az élelmiszerekkel magunkhoz vett káros anyagok következtében megjelenő egészségi állapot romlása.

A hozzászólásomban említettem azt a tanulmányt, amelyet Gombkötő György dr. és Szeremi Mária készítettek el, és ez a tanulmány - ajánlom szíves figyelmébe mindazoknak, akik e témával foglalkoznak vagy érdeklődnek ez iránt - gyakorlatilag ezeket a vizsgálati eredményeket egy legújabb elemzéssel erősíti meg, sőt a népességi egészségi állapotának romlásában olyan tényezők jelennek meg, amelyekről korábban azt mondottuk, hogy egy visszaszorított járvány, egy visszaszorított betegség, ez most felüti a fejét, épp a higiéniás állapotok romlása, az életminőség romlása következtében.

Hadd idézzek itt ebből a tanulmányból! Felvetik a fejtetvesség, a ruhatetvesség növekedésének, a rühösség, a csótányfertőzöttség nagyon káros hatását, ami korábban nem is jelent meg a megbetegedéseket okozó rizikótényezők között, vagy legalábbis teljesen elenyésző módon, a korábbi daganatos megbetegedések, szív- és keringési megbetegedések - és így tovább sorolhatnám - rizikótényezők mellett. Ez azt is jelenti, hogy ha a magyar népesség állapota ilyen drasztikusan romlik - ami megjelenik a mortalitási mutatók ugrásszerű növekedésében, vagy megjelenik a születéskor várható élettartam várható csökkenése következtében, amit a Magyar Demográfiai Intézet is nem olyan régen elemzéseiben kimutatott -, akkor itt a népesség olyan gyorsuló fogyásával kell számolni, amiben nagyon felelősek mindazok a tényezők, amelyek az egészségi állapot romlását előidézték.

Ha egy ilyen helyzet állt elő, hogy ezek a mutatók a nemzetközileg is a legrosszabbak között vannak, akkor ez olyan, mint egy vészhelyzet vagy egy háborús helyzet, ha tetszik, mert hiszen sokkal nagyobb károkat okoz - ha így évekre lebontom -, mint például a második világháború okozta népességi károk Magyarországon, ezért itt azonnali beavatkozásra van szükség. Ez nem tűri azt a halasztást, hogy majd nyomjuk magunk előtt, és majd két-három vagy tíz év múlva történnek meg azok a beavatkozások, amelyek megkísérlik itt az egészségi állapot romlását megállítani.

Különösen tragikusnak tartom, hogy a készült elemzések alapján a 16 éven aluli korosztály egészségi állapotának romlása felgyorsult, ami azt mutatja, hogy az életkilátásaink romlottak, hiszen ha a következő generációknál vagy gyermekeknél jelenik már meg az egészségi állapot romlása, akkor az nyomja maga előtt, és a következő generációknál halmozottabban jelenhet meg. Ez egy olyan súlyos állapot, ami gyakorlatilag nem tűr halasztást. Ilyen esetben sokkoló hatásként élhette volna meg a korábbi kormányzat is vagy élhetné meg a jelenlegi kormányzat, és minden forrást, amit csak lehet, ennek a megakadályozására, megszüntetésére kell fordítani.

Ha ezzel párhuzamba állítom az egészségügyi ellátás helyzetét, akkor mindenekelőtt két dolgot emelek ki, két területet: az első-, másod- és harmadfokú megelőzést, különösen az elsőfokú egészségneveléssel összekapcsolódó prevenciót, ami rendkívül mostohagyermek még ma is az egészségügyi ellátásban az igyekezet ellenére. Itt egy jelentősebb ÁNTSZ- vagy egészségnevelési feladat megvalósítása válik szükségessé. Ha ehhez hozzáteszem a kritikus másik terület, a fekvőbeteg-ellátást, a kórházi ellátást, akkor azt kell mondanom, hogy bizony az egészségügyi ellátásunknak ez a két függvénye még rosszabb irányt vesz fel, és egy csődhelyzet felvázolását lehetne bemutatni.

Ez azt jelenti, hogy az ellátás oldaláról - különösen a fekvőbeteg-ellátásnál - és a megelőzés esetében olyan forrásokat kell biztosítani az egészségügynek, ami azt jelenti, hogy a mostani gyógyító-megelőző ellátásra fordított 3,8-4,5 GDP százalékos arány alacsony. Ennek közel kétszerese lenne szükséges ahhoz, hogy ezeket a súlyos feladatokat azonnal megelőzni, megakadályozni lehessen, és egy jelentősebb változás következzen be a magyar népesség egészségi állapotának változásában. Ezzel tulajdonképpen a megmaradásunkról van szó, ennek a biztosítására szolgálna ez fedezetül.

Ha a forrásoldalt nézzük, akkor valójában a fekvőbeteg-ellátásnál különösen a technikai felszereltség, a műszerezettség esetében vannak egyes helyeken igen jelentős elmaradások, például az egyszer használatos eszközök esetében. A számítások szerint a fejlett egészségügyi ellátórendszerrel rendelkező országokhoz képest 1:5 az arány, kimutatható az elmaradottságunk, ami természetesen differenciáltan jelenik meg attól függően, hogy egy-egy kórház esetében az ottani vezetők, a menedzsment vagy a vezető orvos mennyire képes ügyeskedéssel különböző forrásokhoz hozzájutni, és ezt eszközbeszerzésre fordítani. Azt látni kell, hogy valójában az eszköz, a különböző egyszer használatos eszközök és a műszerek ára rendkívül magas, ezt tehát ilyen ügyeskedéssel finanszírozni nem lehet. Ez kormányzati feladat, hogy itt a gépberuházásokat segítsék, és különböző forrásokat teremtsenek hozzá.

Az a felfogás, hogy a kórházak és más egészségügyi intézmények bizonyos pénzügyi tartalékokkal rendelkeznek - mert hiszen a gazdálkodásban olyanfajta esetleges, időnkénti visszaélések, vagy nem megfelelő gazdálkodás jelenik meg, vagy nem jól kódolják a HBCS-pontokat, és ez ad esetleg bizonyos forrástöbbletet -, azt hiszem, hamis képet ad, mert ahol ez már megjelent az egyszeri felhasználás következtében, 15 százalék körüli ez a forrástartalék, ezt felhasználva ma már nagyon nehéz ilyen pótlólagos forrást kiemelni és hasznosítani. Természetesen ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a fekvőbeteg-ellátás szerkezeti átalakulása bekövetkezzen, magas szinten tudja továbbra is ellátni a feladatát; ahhoz, hogy az egészségügyben dolgozók jövedelme, bérszínvonala ne 10 vagy 15 százalékkal nőjön, hanem két-háromszorosra kellene emelni ahhoz, hogy tisztességes bérarányokat tudjanak kialakítani, és a paraszolvenciát vissza lehessen szorítani, ehhez kormányzati forrásokat kell teremteni.

Másképpen ez nem oldható meg, külföldi befektetőkkel vagy azzal, hogy időnként elhangzik, hogy majd privatizálom a fekvőbeteg-ellátást - ez nem oldja meg sehol a világon! Európai összehasonlítást végeztem: az angol NHS-rendszerben, amely költségvetési finanszírozásra épül, vagy a német biztosítási alapú, finanszírozási rendszerű egészségügyi ellátó rendszerben a privatizált kórházi arány nagyon minimális; vagy kiemelhetem Ausztriát is.

(13.00)

Ez olyan közellátást biztosít, ami nem bírja el a privatizáltság magasabb fokát vagy a privatizált fekvőbeteg-ellátást, tehát ezzel nem oldjuk meg. Akkor léphet ez életbe, ha az alapellátást és a gyógyellátást mindenki számára viszonylag magas szinten, tehát az "ami orvosilag lehetséges, gazdaságilag megengedhető" elv alapján biztosítani tudjuk, akkor esetleg egy minimális szinten a privatizálás is szóba jöhet, de egyébként nem oldja meg az egészségügy gondját és baját. Márpedig ezt hólabdaszerűen, ugyanúgy mint az adósságot is, nem lehet magunk előtt görgetni, mert ez gyakorlatilag emberi életben tesz károkat, és ez nagyon súlyos következménnyel jár.

Ezért az a javaslatunk, hogy ezeket a forrásokat a költségvetésből és az államháztartás még egyszeri áttekintéséből biztosítani lehet. Ha csak az adósságszolgálatot például csak 10 százalékkal csökkentik, ami nem egy nagy átrendeződése lenne a költségvetés kiadási oldalának, már akkor olyan forrásokat lehetne teremteni, hogy az egészségügy vagy a nyugdíjbiztosítás veszteségeit finanszírozni lehetne. Természetesen ehhez még kapcsolódik, hogy mindazt a folyamatot... - az önkormányzatok működtek, tehát ahol nagyon súlyos visszaélések voltak, milliárdokat tüntettek el, több ÁSZ-jelentésre is hivatkozom, azért ez a felelősségre vonás nem maradhat el, és ilyen formában is, bizonyos forrásokat teremtve vissza lehetne hozni és valóban rendeltetésszerűen felhasználni az egészségügyben, akár a nyugdíjbiztosítás területén ezeket a forrásokat.

Végezetül továbbra is hangsúlyozni szeretném és mi kezdeményezzük - bármennyire is egyes képviselő kollégáknak ez itt humoros -, hogy igen, a költségvetésbe beépített olyan forrást, ami az 1750 milliárd forintot jelenti; teljes mértékben tisztázatlan, rajta van a titkosított listán ennek a teljes, tételes feldolgozása, a háttéranyaga, amit nem hoztak még eddig sem nyilvánosságra, be fogjuk kérni ezt, reméljük, hogy megkapjuk, akár a felügyelőbizottság elnökétől, akár magától a Magyar Nemzeti Bank elnökétől... És ha ezt a forrást ki lehet vinni a költségvetésből, ki lehet tisztítani, akkor ezzel valójában meg lehet oldani azokat a deficiteket, amik az egészségügyben, a társadalombiztosítás nyugdíj-biztosítási területén megjelenik, amellyel ezeket az akuttá vált, azonnali beavatkozást igénylő rendellenességeket orvosolni tudja.

Úgy érzem, az a véleményem, és mindig is ezt vallottam korábban a munkáimban is, hogy nem lehet egy kormányzatnak csak kozmopolita módon hozzáállni ezekhez a kérdésekhez. Itt mindenekelőtt a nemzeti érdeket, a magyar népesség érdekeit kell képviselni, különben miért kormányoznak. Ez a legfontosabb feladatuk, és ha ebből indulok ki, akkor ha bizalmat kaptak a kormányzásra, akkor igenis elvárjuk azt és elvárják a szavazók, elvárja a magyar népesség minden tagja azt, hogy bizony a forrásokat, amiket ők fizettek be, ráadásul adó és járulék formájában, visszakapják. Mert azért vállalták a közterhek fizetését, és nem azért, hogy különböző nemzetközi célokat finanszírozzunk meg, amelyeknek az eredményei nem láthatók vagy legalábbis egy olyan differenciálást hajtsanak végre, hogy az a külföldi vállalkozó maradjon itt, aki megfizeti az adóját, hosszú távon fektet be, technológiai váltást és magyar munkaerőt alkalmaz. Aki ezt nem végzi, az menjen el, hagyja el az országot! Nincs itt mit keresnie ebben az országban! Tehát ez forrás-, tőkekivonó, ezt látni kell! Igen, a választóknak is elemi joga és követelése, hogy azokat a forrásokat, amiket összeadnak a családok, összeadnak a magyar vállalkozók, saját számukra forgassák vissza, és ez kötelező erővel, büntetőjogi kötelező erővel is vonatkozik minden kormányzatra, a jelenlegire is.

Ezért ezeket a forrásokat kell visszajuttatni a humán infrastruktúra területére, mert ha ezt nem teszik - nagyon közismert Schultznak az emberi tőkéről írt könyve vagy Lindon LaRouche munkája, és számtalan nemzetközi példát hozhatnék még föl, amely azt mondja, hogy a legfontosabb az emberi képesség, vagy ha tetszik, nem szép szóval: az emberi tőke megőrzése, mert enélkül nem létezik egyetlenegy kormányzat sem vagy legalábbis bukásra ítélt. Ezért szükséges tehát a pénzügyi forrásoknak, az államháztartás pénzügyi forrásainak a gyökeres felülvizsgálata, áttekintése hatástanulmányokkal, és azonnal - majd a költségvetési vitánál erre visszatérünk - rendezni kell ezeket, kiemelve a költségvetésből ezeket a piszkos forrásokat, és oda forgatni, ahol a legnagyobb szükség van rá, jelen esetben az egészségügyre és a nyugdíjbiztosítás területére. Ezzel lehet elérni, hogy a bizalom helyreálljon és a következő választásokat is lehet ezzel tisztességesen előkészíteni.

Ha ez a forrás nem teremtődik meg, akkor olyan deficitet termel újra, amelynek a finanszírozása újabb hitelfelvétellel, külföldi hitelfelvétellel vagy a belső adósság növekedésével egyszerűen öngyilkosság. Ezt nem lehet tovább tartani és tovább pörgetni Magyarországon, mert a gazdaság teljes összeomlását jelenti. Erre az EU-csatlakozás sem fog majd gyógyírt hozni. Naivitás ezt hinni, mert az európai uniós csatlakozás további forráskivonást, nem forrásbehozatalt jelent, ha ennek a nettó mérlegét nézem. Erre szeretném kérni a kormányzatot és az ebben való közreműködésben mi szívesen, akár szakmai tanulmányok elkészítésében is közreműködünk.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Noha Gidai képviselőtársam megszólalásának igen sok mozzanatával nem értek egyet, mégis szeretném azokat megerősíteni, amelyekkel egy ágazat érdekében maradéktalanul azonosulni tudunk.

Ennek pedig két olyan eleme van, amire újra és újra ebben az adó- és járulékvitában makacsul magam is és képviselőtársaim is visszatértek. Ez pedig az, hogy nem lehet megengedni, hogy az Egészségbiztosítási Alap kiadásainak növekedése alacsonyabb legyen, mint a várható infláció, tehát hogy az ide csoportosuló források értéke még az ez évi szinten való értékmegőrzését se biztosítsa. Ezt pedig egyféleképpen lehet most már a beterjesztett törvényjavaslat útján elérni: a társadalombiztosítási alapokban a költségvetési támogatás mértéke emelkedjen meg! Ma már sokszor elhangzott ebben az Országgyűlésben, hogy az állam hogyan járult hozzá az egészségügyi és nyugdíjellátások kérdéséhez. Ezt sok képviselőtársam érintette. Én pedig újra és újra arra szeretnék visszatérni, hogy a társadalombiztosítási alapok működtetését elsősorban az a 800 ezer munkavállaló és munkáltatója biztosítja, mintegy 91,6 százalékos mértékben, amiből 10 millió magyar állampolgár egészségügyi ellátását fogják biztosítani. Azt vetem a kormány szemére, hogy ezeknek a járulékalapoknak a kiszélesítését nem tette meg. Azt vetem a kormány szemére, hogy nem segítette az ellátások bővülését, sőt szinten tartását sem.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Rozgonyi Ernő képviselő úr kért még szót a MIÉP képviselőcsoportjából. 5 perc 10 másodperce van még a képviselőcsoportjuknak. Öné a szó, képviselő úr.

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Hallgatva ezt a vitát, önkéntelenül újból meg kell kérdeznem, hogy most van pénze ennek a költségvetésnek elegendő, vagy nincs elegendő pénze. Azaz szükség van-e erre a jövedelemkoncentrációra, vagy nincs rá szükség? Csökkenteni kell a költségvetés vagy akármilyen módon az állami újraelosztás szerepét? Hova, meddig vagy tulajdonképpen miről van itt szó?

Kiderül, hogy az égvilágon semmire nincs pénz, ugyanakkor azt kell mondanom, hogy a MIÉP már tavaly javasolta például a kamatadó bevezetését - amit elmondtam az idén is, illetve most is -, és további adónemekre és azok bevezetésére is látunk lehetőséget, adtunk javaslatot. Igen, igaz, hogy ezek olyan adók, amikre mi javaslatot tettünk, amik nem közvetlenül azokat sújtják, akik bérből és fizetésből élnek, ez igaz. Na, de kérem szépen, azért ebben az országban a haszonélvezők is fizethetnek egyszer, gondolom, olykor-olykor adót is!

(13.10)

Valamilyen módon, gondolom, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jól élnek itt, lébolnak. Egész egyszerűen érthetetlen, hogy a kormányzat például egy olyan teljesen nyilvánvaló dolgot, hogy a kamatból jövedelem lesz, nem képes megadóztatni: egész egyszerűen nem érti az ember, hogy milyen érdekcsoportok szövevénye állhat e mögött a konok elzárkózás mögött!

Ez különösen azért furcsa, mert ugyanakkor, amikor arról van szó, hogy a bennszülöttek bőrén kell spórolni, akkor rendkívül találékonyak. Akkor ki lehet húzni mindenki alól mindent, még a lepedőt is! Tessék tudomásul venni, hogy szemléleti váltás nélkül óriási bajok lesznek ebben az országban! És ez csak az egyik vetülete a dolognak.

A másik vetülete pedig az, hogy tűrhetetlen, hogy itt minden pénzügyi eszközzel - most nem csak az adókról beszélek, minden pénzügyi eszközzel - kizárólag a bennszülöttek rovására történnek mozgások! És itt azért beszéljünk még néhány konkrét dologról! Tűrhetetlen, hogy a bankok, a pénzintézetek hogyan járulnak hozzá ennek az országnak a költségeihez! Ez nevetséges állapot! Miért nem vizsgálják ezt felül, miért nem borítják ezt ki?

Ugyanez a helyzet az adósságszolgálattal is. Mondja már meg nekem egyszer valaki, hogy Magyarország eddig mekkora összeget fizetett törlesztés és kamattérítés címén! Mondja már meg nekem ezt valaki! És aztán nézzük meg, hogy a különböző hitelfelvételekből ennek az országnak milyen haszna volt! Aztán tessék mérleget vonni, és tessék megmondani nekem, hogy itt mi történt! Abszurd dolgok ezek, és érthetetlen, hogy nem hajlandó a magyar nép érdekeit szolgáló, erre esküt tett kormányok sorozata arra, hogy ezekkel a kérdésekkel szembenézzen. Döbbenetes, egész egyszerűen érthetetlen!

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Nem kíván.

Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a ma felhasznált időkeretet követően a Fidesz képviselőcsoportjának 16 perc 4 másodperce, az MSZP-nek 2 perc 54 másodperce, a Kisgazdapártnak 34 perce, a Demokrata Fórumnak 36 perce, a MIÉP képviselőcsoportjának 50 másodperce maradt. Köszönöm szépen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy több felszólaló nincs, megkérdezem Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Államtitkár úr!

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. A szavazás előtt kívánok majd válaszolni.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár úr a szavazás előtt kíván válaszolni.

Az általános vitát, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében, a mai napi ülés berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Ezzel megköszönöm képviselőtársaim figyelmét és együttműködését. Azzal együtt, hogy kívánok önöknek ma még szép napot és jó pihenést a hétvégére, átadom az elnöklést Gyimóthy Géza alelnöktársamnak. Köszönöm a figyelmüket. Viszontlátásra! (Taps.)

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)




Felszólalások:   1   1-122  Előző      Ülésnap adatai