Készült: 2020.08.08.04:35:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

56. ülésnap (1999.03.22.),  71-86. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita megkezdése
Felszólalás ideje 1:18:28


Felszólalások:   71   71-86   86-106      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát elnapolom, folytatására a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az egészségügyet, illetve a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/851. számon, az egészségügyi bizottság ajánlását pedig T/851/1. számon kapták kézhez.

Először megadom a szót Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának. Miniszter úr, önt illeti a szó.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Elnök Asszony! Az önök előtt fekvő törvénycsomag az egészségügyi ágazat számára meghatározó jelentőségű törvények módosítását tartalmazza. Két részben terjesztem elő, az egyik a kamarai törvényrész, a másik a gyógyszer-forgalmazási rész.

Az orvostudomány és a gyógyszerészet művelői hagyományosan nagy felkészültségű szakemberek, akik foglalkozásában az önálló gondolkodás, a kreatív cselekvés, az etikus és humánus magatartás alapvető követelmények. Éppen ezért mind az orvosok, mind pedig a gyógyszerészek évszázadok óta igyekeznek ezeket az értékeket mindig a kor szelleméhez alkalmazva őrizni. Mindkét szakma hagyományai közé sorolhatjuk az önszerveződések, a tudományos és szakmai fórumok megteremtésének az igényét is. Több formában lehetséges ennek teret adni, melyek közül az egyik legfontosabb a kamarai szerveződés.

A magyar orvostársadalomban mindig megvolt az igény, de csak tíz évvel ezelőtt lett lehetőség, hogy a kamarát újból megalakítsák, és ezzel az ország egészségügyi ellátásának, egészségpolitikájának hatékony befolyásolása legyen lehetséges. A kezdeti egyesületi formát végül is '94 óta törvényi felhatalmazottsággal hivatásrendi köztestületként működtetik, és ez a Magyar Orvosi Kamara és a Gyógyszerész Kamara. A '94-es törvényi keretek lehetőséget biztosítottak arra, hogy megkezdődjön az önigazgatás, az önszerveződés és a napi gyakorlat kialakítása.

Az elmúlt évek törekvései pozitív és negatív tapasztalatokkal egyaránt szolgáltak mind a kamarák tagsága, mind pedig az állami irányítás számára. A tapasztalatok alapján merült fel a jogosnak mondható igény, hogy a törvény által megszabott kereteken változtassunk. A kamarák törekvése sok tekintetben egybevág az állami irányításról, a közigazgatásról alkotott reformelképzeléseinkkel. Fontos cél, hogy ott, ahol lehetséges, az állam vonuljon ki korábbi közvetlen ügyintézői szerepéből, és bízza ezeket a feladatokat az önigazgatásra képes és alkalmas hivatásrendi kamarákra. Ezen elvnek megfelelően bővülnek a kamarai jogosítványok. Ugyanakkor pontosabb, részletes tartalmi meghatározást kapott a miniszter törvényességi felügyelete, azaz garancia lesz a jövőben is arra, hogy fennakadás nélkül születhessenek meg a döntések.

A kamarák szerepének növekedésével együtt növekszik a döntés-előkészítésben való felelősségük is. A nagyobb felelősség ugyanakkor megköveteli annak fokozott érvényesíthetőségét is. Ez az, amiért a kamara bővülő feladatainak ellátására a szakmai kollégiumrendszer az igazgatás szakszerűségét biztosítani tudja. Ezzel teremtjük meg a lehetőséget arra is, hogy olyan főállású szakemberek végezzék a feladatokat, akiknek a szerepét leginkább a helyi önkormányzatok mellett dolgozó jegyző szerepével hasonlíthatjuk össze.

Az igazgatás szakszerűségén túl a javaslat alapvető jelentőségűnek tekinti az igazgatás racionalizálását. Ennek érdekében a kamarai feladatok jellegének jobban megfelelő, az operatív működést elősegítő belső szervezeti változások is indokoltak, elsődlegesen a működés egyszerűsítésének igényével. Az Orvosi és a Gyógyszerész Kamara kitüntetett helyzetben van azáltal, hogy az adott szakmák minden gyakorló képviselőjét tömörítik. Úgy gondoljuk, hogy ennek megtartása feltétlenül szükséges. Ez a helyzet teszi lehetővé, hogy a hivatás gyakorlóit érintő jogalkotásban aktívan részt vegyenek. Ezért a törvénymódosítás előírja, hogy a döntések előkészítése és meghozatala során nemcsak formálisan, hanem valódi partnerként, az egészségügyi igazgatás egyenrangú szereplőjeként kell a kamarákat bevonni, tudva azt, hogy a szakmaiságon túl közvetlen politikai felelősség a kamarákat nem terheli. Ezen a módon vélhetően nagyobb szakmai legitimációt kapnak az ágazatirányítói döntések.

A törvénymódosítást az is indokolta, hogy a kamarai törvényt illetően az Alkotmánybíróság döntést hozott, és hosszú kommentárral indokolta azt. Az egészségügyi ágazat működése elképzelhetetlen erős, szakmai hatósági ellenőrzés nélkül. Ez a szerep azonban összeférhetetlen a kamara érdekképviseleti feladataival, illetőleg azzal, hogy a kamara orvosetikai és egyéb szakmai magatartási kérdésekben kötelező normákat ír elő, és etikai bizottságai útján szankcionálhatja ezen szabályok megsértőit. Az államigazgatási érdekek és a kamarai érdekek esetleges ütközését feloldja a törvénymódosítás a tekintetben, hogy a korábbinál pontosabban rendelkezik az összeférhetetlenség szabályairól és a kamara etikai jogköréről.

Tisztelt Képviselők! Hazánkban az Orvosi Kamara és a Gyógyszerész Kamara működése hagyományosan a német-osztrák típusú modell alapján formálódott. Ennek megfelelően a kamarák köztestületi jellege magában hordozza azt, hogy részesei az állami feladatok megvalósításának. Nem minden európai államban követhetjük nyomon ezt a gyakorlatot. Sok országban az egyesületek keretében szerveződő szakmai szervezetek testesítik meg az adott hivatás érdekképviseletét, és közvetítik szakmapolitikai álláspontjukat.

(17.30)

A magyar gyakorlatot tudatosan nem lobbyszervezetek felé szeretnénk fejleszteni, hanem az önigazgatási és döntési felelősség lehetőségét és kötelezettségét kívánjuk nyújtani. Meggyőződésem, hogy mindkét kamara eddigi működése megfelelően alátámasztja, hogy ezzel előremutató lépést teszünk.

A másik előterjesztés tulajdonképpen a gyógyszerekről szóló 1998. évi XXV. törvényt módosítja. A törvény módosítását az előzőekben előterjesztett két kamarai törvény is szükségessé teszi, hiszen az e tárgykört szabályozó joganyaggal egyeztetni kellett a gyógyszer előállítását, forgalmazását és a termékkör felhasználását és útjának alapvető szabályait. A törvény módosításának elsősorban technikai jellegű szövegpontosítás, illetve a teljes jogharmonizációt megvalósító szabályozás kialakítása volt a célja.

A módosítás másik fő iránya a kormányprogramban meghatározott közigazgatási korszerűsítési cél, amely a központi közigazgatási szervek hatósági feladatoktól történő megtisztítását irányozza elő. A kormány programja célul tűzi ki a jogalkotás számára, hogy azokat az alapvetően hatósági jellegű feladatokat, amelyeket jogszabály minisztériumhoz telepít, célszerű alacsonyabb szintű közigazgatási szervhez, illetve ha erre az ágazaton belül lehetőség van, a közfeladatot ellátó köztestülethez telepíteni. Jó példa erre a gyógyszertárak létesítéséhez, illetve működéséhez szükséges személyi jog engedélyezésének a Magyar Gyógyszerész Kamarához való telepítése.

A módosítás eredményeként így már a bírói utat megelőzően, még a közigazgatás rendszerén belül lehetőség nyílik a jogorvoslati út igénybevételére, ténylegesen szakmai döntéshozatal elősegítésére. Ezzel a megoldással megvalósul az a kormányzati cél, mely szerint a tárcának első számú feladata elsősorban nem a hatósági feladatok ellátása, hanem a kormányzati ágazati jogszabályok előkészítése, megalkotása, illetve a megalapozott döntés-előkészítés megvalósítása.

A fenti szempontokra figyelemmel a javaslat a gyógyszertörvényben az egészségügyi miniszterhez vagy a minisztériumhoz telepített azon hatósági feladatokat, melyekben a megalapozott döntés elsősorban a szakmai feltételeket megállapító jogszabályoknak történő megfelelésén alapul, az ellátás szakmai felügyeletét ellátó Országos Gyógyszerészeti Intézethez helyezi át. A két törvénycsomag - a két kamaráról és a gyógyszerforgalmazásról szóló - módosításait kérem, hogy támogassák, és ezzel segítsék elő a két hivatásrendi kamara szakmai tekintélyének növekedését, közhatalmi szerepének erősödését és két további ágazati törvény hozzáigazítását a kamara szerepeihez; azt gondolom, hogy előrelépést jelent az irányításban és a közfeladatok ellátásában egyaránt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Kökény Mihály bizottsági elnök úrnak, az egészségügyi bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A végén kezdem: az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerész Kamara véleményének meghallgatása után egyhangúlag általános vitára ajánlotta az egészségügyet, illetőleg a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról előterjesztett javaslatot.

Az egyöntetűség természetesen nem jelent százszázalékos egyetértést minden részkérdésben. Szükség lesz kisebb-nagyobb módosításokra, a szavazás eredménye azonban a bizottságnak azt a meggyőződését fejezte ki, hogy az erős - s hangsúlyozom: a politikától közvetlenül nem függő - kamarák a magyar egészségügyben stabilizáló erőt jelenthetnek.

A beterjesztett törvénycsomag tulajdonképpen négy jogszabály módosítását tartalmazza: az 1994-ben alkotott két szakmai köztestületről szóló törvényét, az ugyancsak ötéves, a gyógyszertárak létesítését szabályozó törvényét és a tavaly született gyógyszertörvényét. A bizottsági vitában fölmerült, hogy kicsit aggályos, miért kellett ezeket összefűzni; főleg az utóbbi tekintetében, hiszen a gyógyszertörvény megváltoztatása csak részben van a másik három törvény módosításával összefüggésben, jórészt nincs. Ez a gyógyszerpiac szereplőinek lobbyzását tükrözi, jórészt az európai uniós szabályoknál is szigorúbb követelmények enyhítését, illetve egyes uniós szabályok bevezetésének halasztását kezdeményezi. Ezek összességükben elfogadhatók még akkor is, ha az egyes érdekcsoportok véleménye megoszlik ezekben a kérdésekben.

Megnyugtató volt, hogy a Magyar Orvosi Kamara, illetőleg a Magyar Gyógyszerész Kamara összességében támogatja az előterjesztést, bár a bizottsági ülésen is nehezményezte a Magyar Gyógyszerész Kamara a gyógyszertár meghatározásának olyan irányú módosítását, amely megítélésük szerint a gyógyszerészeket kiskereskedőknek, s nem egészségügyi szolgáltatóknak láttatja. Ezt a véleményt a bizottsági tagok is osztották.

A Magyar Orvosi Kamara a szakmai alkalmasság kérdésében szeretne több jogosítványt kapni. Főleg egyes vezető orvosok, de leginkább a háziorvosok alkalmazásánál és szerződéseinél szorgalmaz a véleményezési jog helyett egyetértési jogkört. Erről vita bontakozott ki azzal összefüggésben, hogy fennállnak-e a jórészt önkormányzati kinevezési jogok korlátozásának alkotmányos előfeltételei.

A bizottsági vita tanulsága ebben a tekintetben az volt, hogy nem függetleníthetjük magunkat az egészségügy hatályos jogszabályi környezetétől, továbbá az, hogy a háziorvosi praxis működtetését szabályozó szakmai, törvényi feltételek átfogó átalakítását nem ezzel a törvénnyel kell elkezdeni.

Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A fentiek alapján a bizottság - ahogy a bevezetőben említettem - az előterjesztést általános vitára alkalmasnak minősítette. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Most először az írásban jelentkezett képviselőknek adom meg a szót: először Horváth Zsolt képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat-csomag címében az egészségügyet és a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosítása szerepel.

Ahogy az előbb elhangzott, a cím akár azt is sugallhatná, hogy itt néhány hatályos törvény, így az orvosi kamarai, a gyógyszerész-kamarai, a gyógyszertárak létesítéséről és működésük szabályairól, valamint a gyógyszerekről szóló törvények egyszerű korszerűsítéséről s ezen javaslatok praktikus okokból történő együttes kezeléséről van szó. Ez nem így van!

A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója fontosnak és gyakorlati megközelítésén messze túlmutatónak tartja azt, hogy e törvények módosítását az Országgyűlés most egy csomagban tárgyalja. Az együtt-tárgyalást célszerű három szempontból vizsgálnunk: alkotmányossági, tartalmi és gyakorlati megfontolásokból.

Elsőként engedjenek meg néhány gondolatot az alkotmányossági szempontokról. A rendszerváltás után alakult szakmai kamarák közül az elsőként öt éve, a '94. évi XXVIII. törvénnyel létrehozott Magyar Orvosi Kamara szinte megszületése pillanatától fogva jogi és szakmai kritikák, támadások tárgya volt. Kétségbe vonták a kötelező kamarai tagság, a közfeladatok átvétele, a fegyelmi szankciók alkotmányosságát. Szenvedélyes viták zajlottak az orvosi és ezen kívüli körökben az első hivatásrendi kamara létjogosultságáról. A viták hevét az is fokozta, hogy a Magyar Orvosi Kamara megalakulása egybeesett az egészségügy átalakításának dilemmájával.

Számos, az orvosi kamarai törvény alkotmányellenességét véleményező indítvány, panasz érkezett az Alkotmánybíróságra. A '97. júliusi határozat alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a törvény azon részeit, melyek a nem magyar állampolgárságú orvosok kamarai felvételét, országos nyilvántartásba vételét, valamint a köztisztviselő orvosok önkéntes kamarai tagságát szabályozták.

(17.40)

Ezen túlmenően a határozat indoklása elvi éllel adott iránymutatást az államigazgatási szervek és a köztestületek viszonyáról, a köztestületek funkcióiról, azzal együtt, hogy mind az Orvosi, mind a Gyógyszerész Kamara évek óta folyamatosan érvelt az alkotmányosan lyukas alaptörvényük módosítása mellett, de az előző ciklusban erre mégsem került sor.

Az előttünk lévő törvényjavaslat most a két hivatásrendi kamaráról szóló törvény módosítását egyszerre, az azonos alkotmányossági hiányokat pótolva kezdeményezi.

Második szempontként: a törvénycsomag tartalmilag is összefügg, hiszen a polgári koalíció kormányprogramja az alapja. Ennek értelmében azokat az alapvető hatósági jellegű feladatokat, amelyeket jogszabály jelenleg minisztériumhoz telepít - amennyiben az az államigazgatás fórumrendszerében megoldható -, célszerű alacsonyabb szintű közigazgatási szervhez, illetve ha az ágazaton belül lehetőség van erre, köztestülethez telepíteni.

Frakciónk úgy látja, hogy a két szakmai kamara jogainak bővítése csak szerves fejlődés eredménye lehet. Az átruházott közigazgatási feladatok és a kamarák hatékony belső igazgatása egymást feltételezik. Külön szempont az európai uniós jogharmonizációs követelmények érvényre juttatása. Ennek jegyében fogadtuk el ősszel az egészségügyi és a gyógyszerészi vállalkozások szabad letelepedéséről szóló törvényt.

Tisztelt Országgyűlés! Az uniós irányelvek egyre jobban meghatározzák az ágazati jogalkotást is. Ez nem megy problémamentesen azokon a területeken, amelyeken a hatályos szabályozás viszonylag új, hiszen a piaci szereplők is azok. A törvényjavaslat mindenekelőtt a gyógyszergyártó fogalmi meghatározásával, a gyógyszer-nagykereskedelem szabályozásával igazodik az uniós irányelvekhez. A jelenleg hatályos gyógyszertörvény ugyanis csak kerettörvény, az uniós irányelvekkel az említett kérdésekben csak részben harmonizál. Éles szakmai vita tárgya, hogy kapjon-e a gyógyszergyártó nagykereskedelmi jogosultságot a lakossági gyógyszerellátásban, csakúgy, mint Európa legtöbb országában.

Ugyanígy, tehát uniós megközelítésből és a Központi Statisztikai Hivatal jelenlegi besorolására hivatkozva amellett is érvelnek, hogy a közforgalmú gyógyszertárak kiskereskedelmi tevékenységet végző intézmények legyenek. Frakciónk támogatja az előterjesztő kiindulási elvét, mely a gyógyszert speciális árunak, a magyarországi gyógyszerellátás helyzetét pedig a biztosítási reform előtti speciális és átmeneti helyzetnek tekinti. Ebből ugyanis az következik, hogy ne engedjük meg a gyógyszertárak kiskereskedéssé alakítását, továbbra is biztosítsuk a gyógyszerellátás egészségügyi hatósági kontrollját s a piac egyensúlyát.

Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik: gyakorlati szempontból is hasznos a törvénycsomag együtt-tárgyalása. Így van módunk ugyanis a két szakmai köztestület működését, jellegzetességeit közelebbről is szemügyre venni, összehasonlítani. A Magyar Orvosi Kamara most mintegy 36 ezer orvos köztestülete. Jelentős szervező munka van amögött, hogy az orvosi diplomához kötött tevékenységet végzők körében a kamarai tagság ma már általános.

Az említett legitimációs viták lezárultával a tisztségviselők apránkénti lépésekkel, kitartó diplomáciával elérték, hogy a kamara az egészségügy negyedik - a kormányzat, a tulajdonos és a finanszírozó mellett a negyedik -, önálló szereplője legyen. Az önállóság a mai napig nem jelentett és nem is jelent egyenrangúságot. Ezzel együtt az orvoskamarai szerep az egészségügy elhúzódó, rendszerszintű válsága közepette sajátságos jegyeket visel magán. Egyrészt az orvosok szakmai tevékenységét, szociális helyzetét közvetlenül befolyásoló törvények és rendeletek megalkotásánál a kamara rendszerint kiszorított tárgyalási pozícióba került. Az egészségügyi törvény volt szinte az egyedüli jogszabály, melynek előkészítése során az Orvosi Kamarát az előző ciklusban érdemben meghallgatták. Másrészt jelentősen késett a belső normaalkotás, az etikai statútumot csak a múlt évben sikerült megalkotni. Ezt azért fontos megemlíteni, mert az orvosetikai ügyek száma az elmúlt években feltűnően szaporodott, szoros összefüggésben az ellátórendszer alulfinanszírozottságával, az orvosok nagyobb részének agyonhajszoltságával és a vállalkozásaik átláthatatlanságával.

A jelenlegi Orvosi Kamara további fontos jellemzője, hogy esetenként markáns, munkavállalói jogokat is érintő szakmai érdekképviseletet lát el, s ezt az alapszabályába is foglalta. Közismert, hogy az elmaradt ügyeleti díjazás ügyében sok helyen zajló munkaügyi bírósági eljárást a kamara kezdeményezte. Azt talán kevesebben tudják, hogy több vidéki kórházban a helyi szervezet a szakszervezetekkel együtt köti a kollektív szerződést. Mindez a köztestületiségtől eltérő tevékenység, egyrészt a tagság akaratát tükrözi, másrészt sajátos kényszerpálya. Kényszerpálya, hiszen a kamara szeretne eredményeket felmutatni legalább a szociális, munkajogi érdekvédelem területén, ha már a közfeladatok ellátását a jelenlegi kamarai törvény alig teszi lehetővé. Jellemző módon az orvosok működési nyilvántartásának vezetésére mint közfeladatra, csak az egészségügyi törvény jogosította fel az Orvosi Kamarát.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Gyógyszerész Kamara működését az elmúlt években nem érte sem alkotmányossági, sem érdemi szakmai kritika. A kamarához tartozó 6 ezer gyógyszerész szakmai-egzisztenciális helyzete a piaci lehetőségektől függ, hiszen nagy többségük közforgalmú patikában dolgozik tulajdonosként, alkalmazottként vagy úgynevezett jogfenntartó gyógyszerészként. Ezért a gyógyszerészek szakmai érdekképviselete mindig egységesebb volt, mint az orvosoké. A kamara hatékony működését utóbb már zavarta a mereven közigazgatási határokhoz igazodó felépítés, amelyen az alapszabály nem változtathatott a törvényi kötöttség miatt. Ezzel együtt a személyes gyógyszertár-működtetés alapján lebonyolított patikaprivatizáció a Gyógyszerész Kamara sikertörténete volt.

A törvényjavaslatban a két kamarai törvény módosítása mindenekelőtt azt a célt szolgálja, hogy a köztestületi jogállás erősödjön a feladat- és hatáskörök részleges újraszabályozásával; másrészt a szakmai érdekképviseleti funkció illeszkedjen az államigazgatási eljárásokhoz, az intézményi kapcsolatrendszerhez. Mindezek érdekében a törvény garantálja a szakszerűbb működést elősegítő szervezeti változásokat.

A miniszter úr expozéjában elhangzott, hogy a tárca, az egészségügyi igazgatás nemcsak önálló, de egyenrangú szereplőiként kívánja bevenni az érintett köztestületeket az ágazati irányításba. A hatósági jogkör bővülése természetesen csak arányos lehet annak mértékében, mennyire felkészült erre a kamara, illetve nem áll-e fenn annak veszélye, hogy az eljárás elhúzódik. A szakmai érdekérvényesítés szempontjából nincs lényeges különbség a hatósági jog gyakorlása és az egyetértési jog között, valójában azonban az egyetértési jog idegen az államigazgatási eljárástól. Tartalmilag azért, mert vétójogot jelent, és így megbénítja a döntéshozatalt, eljárásjogilag pedig azért, mert nincs biztosítva a jogorvoslat lehetősége. Ezért általában az egyetértési jogot az állam csak olyan ügyekben szereti megadni, amelyekben az ügy természeténél fogva egyébként is folyamatos egyeztetési kényszer van, vagy amelyekben igen ritkán kell kisebb jelentőségű kérdésekben dönteni.

Ennek megfelelően a törvényjavaslat csak a Gyógyszerész Kamaránál hoz újabb egyetértési jogot, amennyiben a gyógyszerészek és az egészségbiztosítás szervei közötti általános szerződési feltételek kialakítását a Gyógyszerész Kamara egyetértéséhez köti. Meg kell jegyezni: ez az egyetértési jog az Orvosi Kamarának már most is adott, ennek ellenére az éves finanszírozási szerződések az elmúlt években rendre a kamara ellenére születtek. Az Orvosi Kamara országos vezetése részéről visszatérő igény, hogy egyetértési joga legyen a háziorvosok és az önkormányzatok közötti szerződéskötésnél, illetve -bontásnál.

A teljes praxisprivatizáció még élesebben veti fel ezt a kérdést, igaz, a települési önkormányzat részéről is - csak ellenkező irányból. Frakciónk álláspontja, hogy a kamara a szakmai megfontolásait a háziorvosok és a helyi önkormányzatok közötti szerződések, az alkalmazás tekintetében véleményezési joga keretében is kifejtheti. A törvényjavaslatban ez a lehetőség új elemként jelenik meg, ugyanakkor a háziorvosi privatizáció kapcsán a személyi jogú praxis működtetési forma valóban elképzelhetetlen a kamara részvétele nélkül. Ehhez meg kell teremteni a szellemi szabadfoglalkozású orvos jogi státuszát, ami önálló törvényt igényelhet.

A gyógyszerészeknél a személyes gyógyszertár működtetési jog évek óta valóság, a patikaprivatizáció ennek alapján zajlott le. Eddig az egészségügyi miniszter gyakorolta az engedélyezési jogot, a törvényjavaslat most ezt a Gyógyszerész Kamara hatósági jogaként jelöli meg. A két kamarai törvény módosítása céljában, szerkezetében, szabályozási módjában csaknem azonos.

 

(17.50)

 

A jogosítványokból több jelenik meg a Gyógyszerész Kamaránál, ezért célszerűnek látszik az általános vita során ezt alaposabban áttekintenünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója az egészségügyet, illetve a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot igen jelentősnek, az egészségügy átalakítását elősegítőnek tartja, és ezért elfogadásra ajánlja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Hegedűs Mihály képviselő úr. Képviselő asszony, önt illeti a szó.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! 1994-ben a Magyar Orvosi Kamaráról és a Gyógyszerész Kamaráról szóló törvényekkel az Országgyűlés elismerte az orvosi és gyógyszerészeti hivatás gyakorlóinak jogát a szakmai önkormányzatokhoz. Az akkori törvényi vitákat visszaidézve emlékeznünk kell, hogy jelentős és éles viták kísérték a kamarai jogosítványok kérdését, hiszen már akkor is legalább annyian szerették volna e köztestületek jogosítványát korlátozni, mint amennyien bővíteni.

Az eltelt öt év alkalmat adott arra, mind az orvosi, a gyógyszerészeti hivatás gyakorlóinak, mind pedig a törvényhozóknak, hogy a felgyűlt tapasztalatok ismeretében hozzányúljanak ehhez a két törvényhez. Ahogy a bizottsági elnök úr is már említette, a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója támogatja ezeknek a törvénymódosításoknak az általános vitára való alkalmasságát. Kormánypárti képviselőtársaimmal ellentétben azonban nem találtuk meg a különös szakmai indokát annak, hogy az előterjesztő egy csomagban kezeli a kamarákról szóló törvények módosítását a gyógyszertörvény módosításával.

Attól tartunk, hogy a törvényjavaslat vitája ezáltal szerteágazóvá válik, és a különböző érdekek érvényesítése érdekében a benyújtásra kerülő módosító javaslatok jelentősen megnehezítik a fő témák megvitatását és elfogadtatását. A két kamarai törvény módosítása különösen fontos érdemének tartjuk, hogy ezek mind a Gyógyszerész Kamara, mind a Magyar Orvosi Kamara egyetértésével, a velük való konszenzusban születtek meg.

Fontosnak tartjuk, hogy a két köztestületi kamara tekintetében az azonos tartalmú és irányú rendelkezések azonos szöveggel jelennek meg. A jogosítványok tekintetében csak ott tapasztalhatók eltérések, ahol a két kamara szakmai tevékenységének tartalma is eltérő. Ezért tehát az azonos szövegezések egyik törvényjavaslatban sem okoznak zavart, ellenkezőleg, egységessé teszik azokat. A kamarai törvények módosulása következtében lényegesen megváltozik a véleményezési, egyetértési jogok gyakorlása, illetve a törvényjavaslat előkészítői ezekre fontos hangsúlyt helyeznek. Ezekre szeretnék a következőkben visszatérni.

A legfontosabb jogosítványokat illetően tulajdonképpen elsősorban olyan jogosítványokról van szó, amelyek nem a kamara egyetértési, illetve vétójogát érintik, hanem olyan véleményezési jogköröket, amelyek akkor is fontosak e kamarák történetében, ha azok nem jelentenek egyet nem értés esetén automatikus vétót. A törvényjavaslat további dicsérgetése helyett inkább a szakmai aggályokra szeretnék kitérni.

A módosítások értelmében, amelyek az Orvosi Kamarát érintik, a szakmai kollégiumok működtetéséről szeretnék szólni. A szakmai kollégiumokat a kamarák működtetik - mondja a törvény előterjesztője -, ennek a működési jogosítványnak azonban a belső tartalma nincs feltárva. Úgy tűnik látszólag, mintha ezeket a szakmai kollégiumokat az Orvosi Kamara működtetné, ugyanakkor alaposan végigolvasva ezeket a rendelkezéseket arra kell jutnunk, hogy e működtetés elsősorban adminisztratív jellegű működtetés. Márpedig az orvosi hivatás gyakorlásáról, és a szakmai kollégiumokról szólva meg kell jegyezni, hogy ezeknek a működtetési céloknak elsősorban tartalmiaknak kell lenniük.

A bizottsági vitában is felmerült, hogy a szakmai kollégiumok működtetése terén a kormánypártok képviselői között is vannak nem elhanyagolható ellentmondások. Mind a két kamaránál a törvényjavaslat megteremti a professzionális igazgatási, jogi apparátus feltételeit és követelményrendszerét, amely nélkülözhetetlen előfeltétele a megnövekedett közfeladatok ellátásának. Azonban nem találtuk meg ebben a javaslatban azt a pontos útmutatást, hogy e közigazgatási feladatok ellátásához milyen mértékű költségvetési források állnak a kamarák rendelkezésére. Ezt nem tartjuk elhanyagolhatónak, hiszen a törvény hatálybalépése 2000. január 1-jén ezekre a közfeladatokra már ki fog terjedni.

A tervezet kísérletet tesz arra, hogy szabályozza a köztestületi tisztségviselők jogállását. Őszintén szólva szívesebben láttam volna, ha e köztestületek vezető tisztségviselőinek jogállását egy ehhez méltó törvényszöveg szabályozza, és nem mossa egybe az üzemi tanácsok, illetve szakszervezeti vezetők jogosítványaival. A törvényjavaslat mindkét kamara esetében az egyetértési jogok gyakorlására az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény szakhatóságokra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását írja elő, és ezt oly módon teszi, hogy értelemszerűen kell a szakhatóságokra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni. Ebben az a gond, hogy nem tudjuk pontosan, mert nincs definiálva, hogy mikor kell értelemszerűnek ítélni ezt az alkalmazást. A másik pedig, hogy lehet-e egyetértési jogot szakhatósági tevékenységnek minősíteni.

Mind a két kamara erőteljes jogosítványokat kap a tagjai körében előírható kötelező továbbképzések tekintetében. Tekintettel azonban arra, hogy az egészségügyi törvény konkrétan és részletesen kitér a továbbképzések kérdésére, ezért ebben a tárgyban a már kiadott tárcarendeleteket valószínűleg a törvénnyel még összhangba kell hozni. Mind a két kamara tekintetében rendezi a kamarai tagság az összeférhetetlenségi eseteket, ennek lényege, hogy a kamarai jogosítványokkal érintett köztisztviselők kamarai tagsága kizárt. Ezzel összefüggésben azonban bizonytalanságot tapasztalunk a tervezetben az említett körbe tartozók szakmai tevékenységével kapcsolatban. Felmerül az a kérdés, hogy mindazon köztisztviselők, akiknek kamarai tagsága kizárt, végezhetnek-e diplomához kötött egyéb tevékenységet vagy sem.

A MOK eredeti követeléseinek egy része, különösen a szakorvosi kérdések köre, és bizonyos erős jogosítványok követelése a törvényjavaslatban nem nyert elfogadást. Ebben a kérdésben mind a bizottságban, a különféle pártok képviselői között, mind pedig az Orvosi Kamara képviselője által előadva, még lényeges egyeztetésekre kerülhet sor a jövőben, illetve ennek szükségessége változatlanul fennáll. Azt is meg kell vizsgálni, hogy ez a törvényjavaslat, amely valóban a szükségletnek megfelelően rendezi és korszerűsíti a kamarai törvényt, megfelel-e azoknak a várható, az egészségügyben készülő reformtervezeteknek, amelyek meghozatala esetén a kamarák felértékelődnek.

 

(18.00)

Gondolok itt a praxisprivatizációra, a különféle szerződéskötésekre. Teljesen más a helyzet ma az egységes, egy állami egészségbiztosítóval való szerződéskötésben történő tárgyalási pozícióban, és teljesen más lesz a kamarák helyzete egy decentralizált, többszereplős biztosítási rendszerben, ahol a kamarák érdekérvényesítő, érdekmegjelenítő vagy egyeztetési pozíciói mások és mások lesznek. Ezért javaslom a tárcák képviselőinek, hogy gondolják végig, nem kellene-e már most ebben a törvényben egy kicsit elébe menni a várható változásoknak, hogy ne a reformnak megfelelően kelljen újra hozzákezdeni akár már ősszel a kamarai törvények módosításához.

Már Horváth képviselőtársam érintette a praxisprivatizáció, illetve a személyi jog gyakorlását a háziorvosi praxisokban, a gyógyszerész személyi jogával kapcsolatosan. Ezt a törvényjavaslat ma még nem tartalmazza, így újra csak javaslom a törvény beterjesztőjének ennek a javaslatnak a megfontolását.

A Gyógyszerész Kamaráról szóló törvény módosításakor a Gyógyszerész Kamara elnök asszonya támogatásáról biztosította ezt a törvénymódosítást, és szakértőként és a szakmai szervezet képviselőjeként is azt kérte a bizottságtól, illetve a parlamenti pártok képviselőitől, hogy a velük való egyeztetés után, a szakmai szervezettel történt konszenzus után javasoljuk ennek a javaslatnak az elfogadását. Két kérdésben fogalmazott meg aggályt. Az egyik a működtetési jog engedélyezésének kérdése, amelynél párhuzamosságot vélt fellelni - illetve mi magunk is - az engedélyezés és a működtetés kérdésében, a személyi jog odaítélése és a működtetés engedélyezése, tehát a GYOK-jogosítvány és az ÁNTSZ-jogosítvány között. Mi magunk is megfontolásra ajánljuk, hogy amennyiben egy szakmai köztestület az egyik jogosítványt megadhatja, megadhatja-e a másikat is. Mi ebben nem látunk lényeges ellentmondást.

Teljesen egyetértve a Gyógyszerész Kamara képviselőjével, a gyógyszertár definícióját kérjük újragondolni, az egészségügyi szolgáltató funkcióját megtartani - ezt mi feltétlenül szükségesnek gondoljuk.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Orvosi Kamaráról, a Gyógyszerész Kamaráról szóló törvényjavaslat nagyobb aggályok nélkül elfogadható számunkra. A módosító indítványokkal elsősorban azokat a javaslatokat igyekszünk majd megtámogatni, melyet a köztestületi kamarák képviselői maguk is kívánatosnak tartanak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Hozzászólásra következik Hegedűs Mihály képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójából.

A képviselő urat illeti a szó.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egyesített módosításban foglalkozik négy törvénnyel, amelyeknek a napi feltételekhez való alakítása szükségszerű volt. A módosítások szükségesek, mivel az eltelt öt-hat év jelentős változásokat hozott mind a politikai, mind a gazdasági környezetünkben.

Az utóbbi gyógyszertörvény alig három hónapja lépett hatályba, de máris több tekintetben elavult. A módosításnak kettős célúnak kell lennie, az első cél elsősorban technikai. Célja azon törvényi pontatlanságok korrigálása, amelyek megnehezítik a törvény európai uniós irányelvekkel történő teljes harmonizációját. Ez a technikai módosítás sürgető, így ha ezekhez a fiatal rendszabályokhoz hozzá kell nyúlni, akkor természetes, hogy megtörténjen a kormányprogramban előírt közigazgatási korszerűsítés megvalósítása is. Így célszerű a minisztériumhoz telepített hatósági feladatokat alacsonyabb szintű közigazgatási szervhez, illetve közfeladatot ellátó köztestülethez telepíteni. Ily módon lehetővé válik a más hatósági intézkedésekhez illeszkedő jogorvoslati rendszer kialakítása.

A minisztérium nagyobb lehetőséget kap elsődleges feladatára, az ágazati jogszabályok előkészítésére, megalkotására, illetve a döntés-előkészítések megvalósítására. Így az előttünk fekvő gyógyszertörvény-módosítás az ellátás szakmai felügyeletét az Országos Gyógyszerészeti Intézethez helyezi át.

A Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerész Kamara a rá vonatkozó törvények megszületése óta eltelt öt év során új politikai és működési környezetbe került. Elmondhatom, hogy mindkét kamarai módosító javaslat a pillanatnyi feltételeknek csaknem megfelel. Mindkét előkészített törvény magas színvonalú, igényes munka után került a képviselőház elé. Az eredményes előkészítés feltétele volt, hogy mindkét kamara egyenrangú félként vett részt a munkában. Így a megszületett törvényjavaslatok felölelik szinte az egészségügy teljes szakmai érdekképviseletét.

A Független Kisgazdapárt az előterjesztett törvénymódosításokat elfogadásra javasolja, ugyanakkor módosító javaslatokat kívánunk benyújtani. A javaslatok egy része elnevezésbeli, illetve kisebb horderejű pontosító javaslat. A javaslatok más része stratégiai jelentőségű, melyekkel elsősorban az orvoskamarai törvényt kívánjuk segíteni.

Szükségesnek látjuk megvizsgálni, hogy a két kamarai törvény milyen módon illeszkedik az egyes európai uniós kamarai törvényekhez. Ekkor látjuk, hogy a kamarák még az újonnan kapott jogosítványokkal is messze elmaradnak azoktól a hatásköröktől, amelyekkel a nálunk példának tekintett Európai Unió orvoskamarái rendelkeznek. Ha megvizsgáljuk az orvoskamarai törvényeket, akkor elmondhatjuk, hogy a közelmúlt és talán a jelen igényeit is kielégítik. Ha a koalíciós pártok kormányprogramját állítjuk mércének, akkor már nem kielégítőek. A kamarai törvény képtelen kezelni azt az ellentmondást, amely a jogalkotó szándéka és az önkormányzati törvény között van. Az önkormányzati törvény az ellátási felelősséget a helyi önkormányzatok kezébe helyezi, így a helyi politikusok - sokszor nem szakemberként - kötelezettséget kaptak az egészségügyi ellátás irányítására. Sok esetben ezt a jogosítványt a politikailag nem rokonszenves szakemberek eltávolítására használták fel.

Gyakran előfordul, elsősorban kisebb településeken, hogy az évek óta munkáját magas szinten ellátó háziorvost a vele szembe került polgármester előbb lejáratja, majd munkájától is megfosztja. De gondoljunk arra, hogy az 1994. évi választások után Budapesten politikai színezetű tisztogató eljárások keretében távolítottak el több egészségügyi vezetőt! Ez mutatja, hogy az orvoskamara érdekvédelmi funkciója lehetőségeinek korlátozott volta miatt elégtelen, és elégtelen marad a jelen törvénymódosítás után is, ha ebben a formában fogadjuk el. Ezen a hiányosságon az egyetértési jog kiterjesztésével lehet segíteni.

 

(18.10)

 

Az Orvosi Kamarának egyetértési jogot kellene kapnia minden olyan esetben, amikor döntés születik az ellátó orvosok munkaviszonyáról, akár kinevezés, akár megszüntetés esetében, valamint az ellátandó feladatokról kötött szerződéseknél, akár biztosítóval, akár az önkormányzattal köttetnek.

Mivel az egyetértési jog kiterjesztése önkormányzati jogosítványokat is érint, a Független Kisgazdapárt szükségesnek látja, hogy a parlamentben precedenst teremthessünk az együttműködésre az ellenzéki és kormánypártok között egy politikasemleges területen. A Független Kisgazdapárt javasolja, hogy az egészségügy a lehetőségekhez képest legyen politikamentes terület. Akadályozzuk meg, hogy a mindenkori hatalom politikát vigyen a személyi döntésekbe! Ezt úgy érhetjük el, hogy az ellátási felelősséget, kötelezettséget egy szakmai-érdekvédelmi köztestület, a Magyar Orvosi Kamara kezébe helyezzük.

Ha a kormányzó koalíciós pártok teljesíteni kívánják saját programjukat, akkor ezen törvény az első lépcső lenne azon az úton, amely az alapellátás privatizációjához vezet. A valódi privatizáció elképzelhetetlen az ellátási felelősség szakmai kezekbe tétele nélkül. A parlamentben helyet foglaló minden párt választási programjában, későbbi megnyilatkozásaiban is egyöntetűen az alapellátás teljes privatizációja mellett foglalt állást. Ha a pártok ezt nemcsak választási ígéretnek szánták, akkor bizonyíthatjuk, hogy az egészségügy érdekében képesek vagyunk egy kétharmados törvényt módosítani. A Független Kisgazdapárt ismét hangoztatja abbéli véleményét, hogy fontos közös érdekek mentén minden pártnak meg kell találni az együttműködést.

A Gyógyszerész Kamaráról szóló törvény módosítása egybeesik a kamara fennállásának tizedik és a kamarai törvény ötödik évfordulójával. Küzdelmes időszakot tudhatnak maguk mögött a gyógyszerészek. Legfőbb eredményük, hogy a gyógyszertárak döntő többségének magyar gyógyszerész lett a tulajdonosa. A Független Kisgazdapárt modell értékűnek tartja a patikák privatizációját és jelenlegi működtetésüket. Talán ez az egyetlen olyan magánosítási folyamat Magyarországon - a termőföldeken kívül -, amelyben a magyar tulajdonosok valódi esélyt kaptak a tulajdonszerzésre.

A Független Kisgazdapárt különösen jelentősnek tartja azt a tényt, hogy a gyógyszertárak zömét családok működtetik és családi vállalkozásként tartják fenn. Természetesen itt is megjelentek a tőketulajdonosok, akiket nem érdekel sem a gyógyszerészek sorsa, sem a lakosság ellátása, kizárólag a profittermelő képességet látják, törvényellenesen gyógyszertárláncokat működtetnek. Ezért a Független Kisgazdapárt támogatja a Gyógyszerész Kamara erőfeszítéseit az érdekvédelemben.

A Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló törvény elismeri a gyógyszerészek jogát a szakmai önkormányzathoz. Az elmúlt öt év kamarai tevékenysége bebizonyította: érett arra, hogy önállóan intézze szakmai ügyeit, meghatározza és képviselje gazdasági és szociális érdekeit. Az Orvosi Kamarához hasonlóan a Gyógyszerész Kamara is új jogosítványokkal és új lehetőségekkel gazdagodik a szakmai munka, a továbbképzés és az érdekképviselet területén egyaránt.

Az új közigazgatási feladatok közül kiemelkedik a személyi jog engedélyezése. A javaslat a megnövekedett közigazgatási feladatokhoz szükséges igazgatási feltételek megteremtését is előírja. Ez indokolt, mert a közigazgatási hatáskörök gyakorlásának törvényessége nem csorbulhat.

A gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes szabályairól szóló törvény módosítását a kialakítandó új munkamegosztás indokolja. Az előterjesztő nem egyeztetett a Gyógyszerész Kamarával, amikor a gyógyszertár fogalmát módosították, újrafogalmazták. Ezzel az egészségügyi törvény szellemével és a gyógyszerészek érzékenységével is szembekerültek. A gyógyszerészek rendkívül érzékenyen reagáltak erre a javaslatra, mert úgy érzik, hogy bizonyos érdekek mentén ismét a kiskereskedői körbe kívánják őket visszaszorítani. A módosításnak különösebb indoka nincs, így érthetetlen, hogy miért kell felzaklatni ezzel a gyógyszerész-társadalmat.

Végezetül kijelenthetjük, hogy a magyar egészségügynek nagy nyeresége a jogosítványokkal gazdagodó két kamara működése. Ha a két kamarát a kormányzati szervek egyenrangú partnernek tekintik, akkor a kamarák bizonyíthatják, hogy az új jogosítványokkal előmozdítják a két hivatás gyakorlóinak munkáját.

A két erős kamara nem gyengíti a kormányzati szerveket, hanem ha az önszabályozás és önigazgatás révén hatékonyan oldja meg feladatát, erősíti az egészségügyi kormányzatot. Ehhez a Független Kisgazdapárt minden támogatást megad.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Csáky András képviselő úr.

Képviselő asszony, öné a szó.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Most olyan törvényjavaslat van a kezünkben, amelyikben az előterjesztő, a miniszter, illetve a jogszabály alanyai maximálisan egyetértenek, legalábbis a lényegét tekintve bizonyos az egyetértés. Ilyenkor a képviselők sokkal könnyebb helyzetben vannak, mint mondjuk, más esetben.

Ez a törvénytervezet a Magyar Orvosi Kamara, valamint a Gyógyszerész Kamara áldásával került benyújtásra, következésképp olyan nagyon sok támadási felületet ellenzéki olvasatban sem lehet találni rajta. Ha én mégis ebben az általános vitában szeretném felhívni képviselőtársaim, illetve az előterjesztő figyelmét néhány vitatható pontra, akkor azt elsősorban azért teszem, mert liberális nézőpontból olvasom a kamara és a minisztérium egyetértését.

Az egyik ilyen területe, része a törvénynek, ami nekem legalábbis gondot okoz vagy legalábbis kérdőjeleket vet fel, az a szakmai kollégiumok elhelyezésével kapcsolatos. Én azt tapasztalom, hogy szakmán belül is legalábbis megosztja az érintett közösséget, a szakmát a kollégiumokhoz való hozzáállás, a kollégiumok viszonya a Magyar Orvosi Kamarához. Ez a törvényjavaslat a szakmai kollégiumokat egyértelműen besorolja az Orvosi Kamara alá, gyakorlatilag ágazati fiókszervezeteket csinál a szakmai kollégiumokból egy olyan korábbi státuszukhoz képest, amikor ők közvetlenül a miniszterrel kapcsolatban álló, független szakmai szervezetek voltak.

Én azt gondolom, hogy ez a szakmai függetlenség a miniszter nézőpontjából is nagyon sok előnyt hordozott magában. Amikor a miniszter valamilyen konkrét szakmai kérdésben véleményért fordult a kollégiumokhoz, akkor nem kellett attól tartania, hogy különböző hatalmi viszonyok befolyásolják azt a szakmai véleményt, amit kapni fog.

Kétségtelen, hogy a szakmai kollégiumok számára ez a helyzet azt a nehézséget jelentette, hogy a miniszterhez, illetve a kamarához fűződő lojalitásuk hogyan alakul. Ebben az új felállásban viszont ez a dilemma egyértelműen megoldódik; egy hierarchiába, a kamara alá sorolva találják meg a helyüket a szakmai kollégiumok, és még egyszer mondom, nem biztos, hogy ez a független szakmai véleményformálás szempontjából minden tekintetben előnyös megoldás lenne. De én úgy állok ehhez a kérdéshez, hogy legyen ez a szakmában részt vevők gondja-baja, a kollégiumok és a kamarák döntsék el maguk, hogy hogyan akarnak egymáshoz viszonyulni, és én képviselőként elfogadom az ő döntésüket.

 

(18.20)

 

Legfeljebb annyit fűznék hozzá, hogy pillanatnyilag a kollégiumok hozzáállását nem ismerem; a bizottsági ülésen a kamara képviselői voltak jelen, kollégiumi képviselővel nem találkoztunk. Talán érdemes az előttünk álló heteket arra is kihasználni, hogy a kollégiumok szakmai véleményét megismerjük e tekintetben.

A másik téma, amiről egy kicsit hosszabban szeretnék beszélni, az azzal kapcsolatos, hogy ez az új törvényjavaslat milyen jogosítványokkal dúsítja fel az Orvosi Kamara korábban is meglevő jogosítványait, ezek a jogosítványok ugyanis érzékelhetően bővülnek, különösen a véleményezési jog tekintetében. A régi törvény három bekezdésben fogalmazott meg véleményezési jogosítványokat, ez az új javaslat az e) pontban pontosan nyolc alpontban sorol föl nagyon eltérő területeket, ahol a kamarának a véleményezési jogköre bővül.

Miért érzek én egy kis problémát ebben a jogkörbővülésben? Elsősorban azért, mert a véleményezési jog egy nagyon gyenge jogosítvány. A véleményt vagy figyelembe veszi, aki kikérte, akinek szól, vagy nem veszi figyelembe. Az a tapasztalat, hogy az el nem fogadott vélemények azzal a következménnyel járnak, hogy a szakma, a kamara tekintélye gyengül, aláásódhat. Tehát megfontolás tárgyává tenném - üzenve ezt a kamara képviselőinek is -, hogy érdemes-e maximalista igénnyel a véleményezési jogokat ilyen terjedelemben bővíteni, ha az esetleg azzal a következménnyel jár, hogy súlytalanná válik a kamara véleménye, ha azzal a következménnyel jár, hogy nagyon sok olyan döntés születik, ahol nem veszik majd figyelembe a kamara véleményét.

Van két olyan alpont ezek között a jogosítványok között, amelyekről egy kicsit bővebben szeretnék szólni. Az egyik a szakmai alkalmasság kérdése. A régi törvény is tartalmazta azt a gondolatot, hogy vezetők, vezető beosztású orvosok kinevezéséhez kelljen kamarai véleményt adni. Ez az új változat azonban az alapellátás orvosainak foglalkoztatásához is kéri a kamara véleményét; ezzel tényleg beláthatatlanul kiszélesíti ezt a feladatát a kamarának, miközben belső ellentmondást is hordoz az a megfogalmazás, ami a törvényjavaslatban szerepel, tudniillik a munkaviszonyban foglalkoztatandó orvosokról beszél, és ehhez képest nem tudunk semmit arról, hogy a vállalkozásban praktizáló orvosok számára miért nem kell vélemény, ha egyszer az alapellátásban való foglalkoztatáshoz erre szükség van.

Ez az ellentmondás is újragondolást igényel e tekintetben, és hasonlóképpen az, amit az 1. § (2) bekezdése tartalmaz, amiről viszont egyértelműen azt gondolom, hogy az előterjesztők részéről kellene újragondolni, mert az egy rossz szövegváltozat. Tudniillik arról van szó, hogy a döntések, a jogszabályok előkészítéséért felelős szervek kötelesek a tervezetet megküldeni, a MOK véleményét mérlegelni, illetve ha nem helybenhagyó a döntés, akkor az elutasítás okairól írásban tájékoztatni. Ez a paragrafus úgy van megfogalmazva, hogy gyakorlatilag az önkormányzatoknak, állami szerveknek ír elő kötelességet, pedig ez a törvény nem az önkormányzatokról, hanem a MOK-ról szól. Tehát itt a szöveg alkotmányjogi szempontból kifogásolható; az önkormányzatokról kétharmados törvény szól, nem lehet az Orvosi Kamaráról szóló törvényben úgy fogalmazni, hogy azzal gyakorlatilag az önkormányzatok feladatkörét bővítve, kötelességeket írunk elő az önkormányzatnak.

A másik véleményezési jogkör, ami továbbgondolást érdemel, az orvosképzésre, szakképzésre, szakmai továbbképzésre vonatkozó kamarai vélemény, ahol a szakmánkénti keretszámok meghatározása tekintetében ad ilyen gyenge jogosítványt ez a tervezet. A szakmánkénti keretszámok meghatározása több szempontból aggályos. Liberálisnak nem nevezhető megoldás a felvételi keretszámok működtetése. Úgy gondolom, orvosegyetemi rendszerünk egyik hibája, hogy a felvettek szinte mindegyike el is végzi, el tudja végezni az egyetemet, miközben sokan esélyt sem kapnak rá, hogy bekerüljenek. Ismereteim szerint legfeljebb kitolódik a képzés befejezése, de nagyon kevesen, az egyetemek között a legkevesebben éppen az orvosi egyetemről hullanak ki végleg. A korábbi elképzelések, hogy nagyobb létszámot kellene fölvenni, és másod-harmadéven kimenetet biztosítani főiskolai irányba vagy más irányba, pillanatnyilag még nem valósultak meg.

Végképp hibás, hogy központilag kívánjuk szabályozni a végzett orvosok szakorvosi képesítését. Nagyon rossz emlékképeket idéz, az ötvenes évekhez visszanyúló emlékképeket, amikor még a kötelező elhelyezés is divatban volt egy periódusban. Azt gondolom, hogy a munkaerő-piaci szerepnek sokkal nagyobb területet kell biztosítani az orvosi pálya vonatkozásában is. Ha a kamara a nevét adja a véleményezésen keresztül ehhez a keretszámmegoldáshoz, akkor azt gondolom, hogy egy kicsit beleinvolválódik ebbe a nemkívánatos folyamatba, hiszen ez a folyamat odavezet, praktikusan odavezethet, hogy egyes pénzes szakmák védeni kívánják a szakmai létszámukat, míg mások ezt kevéssé tudják érvényesíteni, és teljesen világos, hogy ebben a küzdelemben éppen a népegészségügyi szempontok lesznek a legkevésbé fontosak vagy legkevésbé méltányoltak.

Szeretnék nagyon röviden szólni a Gyógyszerész Kamarát érintő fontos kérdésről, ami gyakorlatilag a gyógyszertárak létesítéséről szóló törvényben kap helyet, hogy tudniillik az a néhány paragrafus módosítás éppen a leglényegesebb területen nyúl hozzá a témához: a gyógyszertár definíciójánál. Ennek a definíciónak a régi törvényi szabályban az a lényege, hogy a gyógyszertárak egészségügyi jellegét hangsúlyozza, és ez a hangsúlyozás rendesen elvész ebben az új javaslatban. Azt gondolom, ez ellen okkal tiltakoznak a Gyógyszerész Kamara képviselői; nagyon jó lenne ebben a kérdésben a Gyógyszerész Kamara véleményét komolyabban venni, és olyan szövegváltozatra módosítani a beterjesztettet, amit a Gyógyszerész Kamara is el tud fogadni.

Ott szeretném befejezni a hozzászólásomat, ahol kezdtem. Az előttünk levő hetekben - hiszen a háromhetes ritmus erre bőven hagy időt - van lehetőség arra, hogy a két kamara és a tárca képviselői tovább egyeztessenek, és amennyiben olyan végterméket kapunk, ami semmi kétséget nem hagy, akkor ellenzéki oldalról is támogatni fogjuk a törvénymódosítást.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

(18.30)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony.

Képviselőtársaim, engedjék meg, hogy átadjam az elnöklést Gyimóthy Géza alelnök úrnak, és kívánjak önöknek további jó munkát. Köszönöm a figyelmet.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF. Tessék!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Öt évvel ezelőtt az orvosok és a gyógyszerészek sürgető követelésére és kinyilvánított örömére születtek meg az orvosi, illetve gyógyszerészi kamaráról rendelkező törvények. Azóta mindkét köztestület tagjai úgy érzik azonban, hogy igazából nem ilyen lovat akartak; nagyobb szerepet szeretnének kapni a hivatásukat érintő szakmai és anyagi kérdések eldöntésében, cserébe viszont az ezzel járó nagyobb felelősséget is készek vállalni. Szándékuk találkozott a kormányprogram azon elképzelésével, mely szerint a kormányzati munkát meg kell szabadítani a napi hatósági, igazgatási feladatoktól, azokat alsóbb döntési szintekre vagy a szakmai köztestületekre bízva.

Látszólag tehát találkozik a két igény - ha azonban ketten akarják ugyanazt, az már nem ugyanaz. Mert mit akarhat bármely kamara, ha valóban védi testületeinek és tagjainak érdekeit, mint azt a feladataikat előíró paragrafus tartalmazza? Minden, a szakmájukat érintő kérdésben az egyetértési, vagyis vétójogot; a véleményezési jog ugyanis érdemben csak azt jelenti, hogy véleményüket elmondhatják, ám azt a másik félnek nem kötelező figyelembe vennie.

Mit tehet a kormány ebben a helyzetben, hiszen őt az egész lakosság egészségügyi ellátásáért terheli a nem jelentéktelen súlyú politikai felelősség, miközben az ellátást biztosító orvosok és gyógyszerészek ugyancsak jelentős, véleményformáló politikai erőt jelentenek? Megkísérli olyan kompromisszumos törvényjavaslat előterjesztését és elfogadtatását, amely "a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad" elvén alapszik: miközben érvényesíteni törekszik az említett, nem csupán egy szakmai csoport érdekeit megjelenítő politikai felelősségét, megkeresi azokat a kérdéseket, amelyek az orvosok és gyógyszerészek számára a legfontosabbak lehetnek. Ilyen kérdés az, hogy hányan, milyen szakképesítéssel, milyen szinten és mennyiért művelhessék a szakmát. Ezért aztán a javaslat szerint a kamarák vezetnék a jövőben az orvosok és gyógyszerészek működési nyilvántartását, amely a munkavállalás egyik feltétele; működtetnék a hivatás gyakorlásának szakmai alapelveit meghatározó szakmai kollégiumokat; meghatároznák és szerveznék a kötelező szakmai továbbképzést; egyetértési joguk lenne a külföldön szerzett szakképesítés elismerésében; végül, de nem utolsósorban a Magyar Orvosi Kamarának egyetértési joga lenne az orvosi hivatás gyakorlói és az egészségbiztosítás szervei közötti általános szerződési feltételek kialakításában. Mindez valóban tekintélyes jogosítványcsomag, a törvényjavaslat készítői azonban ezeket a ténylegesen gyakorolható jogokat belekeverték a lényegesen gyengébb erejű véleményezési jogok közé. Javasolni fogjuk a kétféle felhatalmazás világos, kodifikációs elkülönítését.

Ám a megnövelt kamarai jogosítványok ellensúlyozására a kormányzati ellenőrzés világos megjelenítését is meg kell oldani. Ezért a javaslatban, miközben saját kötelezettségeit, nevezetesen a kamarai véleményezési jog gyakorlásához szükséges tájékoztatási kötelezettséget igen részletesen szabályozza, ugyanilyen aprólékossággal szól a törvényességi felügyelet gyakorlásához szükséges felügyeleti jogosítványokról is. Ez a szabályozás véleményünk szerint a két fél között az elérhető egyensúlyi helyzetet valósítja meg.

Érdekessége a törvényjavaslatnak, hogy megkísérli annak a dilemmának a feloldását is, amely akkor áll elő, ha egy orvos az egészségügy területén vezető beosztású tisztségviselőként szerepel. Az orvosi diploma - néhány bírósági határozaton alapuló megfogalmazást kivéve - ugyanis életfogytiglanig szóló jogosítványt jelent, az ezt kifejező kamarai tagsággal együtt, miközben egyes orvosi végzettségű személyek hosszabb-rövidebb ideig vezető köztisztviselőként dolgoznak, esetükben tehát egy átmeneti közjogi felelősség, a köztisztviselői szolgálati viszony ellentétbe kerülhet állandó felelősségükkel, amely orvos mivoltukból ered. Erre az ellentétre a közelmúltban akadt már példa. Ebben a helyzetben a kamarának azt kell mérlegelnie, hogy a lényegében folyamatosan fennálló orvosi felelősség szünetel-e a köztisztviselői jogállásból fakadó alávetettség idején, alkalmazhatóak-e az orvosetikai szabályok rájuk nézve ez alatt az időszak alatt. A törvényjavaslat megoldási kísérlete erre az esetre igen érdekes: az etikai eljárás ugyan lefolytatható, ám annak szankcióit nem kell érvényesíteni. Olyasmi ez, mint amikor valakit a távollétében akasztanak fel. Tudom, hogy ilyesmi előfordult a joggyakorlatban, mégis őszinte kíváncsisággal várjuk, miként érvényesül ez a megoldás a gyakorlatban. Természetesen ennél lényegesen kívánatosabb lenne, ha egyetlen orvos sem kerülne olyan helyzetbe, amikor vezető beosztása ellentétbe kerül orvosi hivatása erkölcsi normáival.

Eddig a két kamara hasonló jellegű szabályozásairól egységesen beszéltünk. A Gyógyszerész Kamaráról rendelkező törvényjavaslatban azonban található néhány, csak ott fellelhető rendelkezés is. Ezek egyike nyilvánvalóan csak a gyógyszerészek esetében értelmezhető, nevezetesen az, amely a személyes működtetési jog engedélyezését - magyarul azt, hogy ki nyithat gyógyszertárat - a kamara hatáskörébe adja. Ez a piac szereplőit meghatározó jog annak a már említett alapkérdésnek felel meg, amellyel a szakma szabályozni kívánja, hányan legyenek egyáltalán.

A további két eltérő javaslat azonban véleményünk szerint az Orvosi Kamaránál is alkalmazható lenne. Az egyik a gyógyszerészek körében előforduló, egymás közti viták esetén lehetővé tenné a kamara egyeztető eljárását a felek felkérésére. Véleményünk szerint az orvosi tevékenység körében is előfordulhatnak netán vitás kérdések, és igencsak kívánatos lenne ezekben az esetekben a kamara egyeztetési eljárása.

Ugyancsak megfontolásra ajánljuk annak a kivételes világossággal megfogalmazott összeférhetetlenségi szabálynak az átvételét, amely úgy rendelkezik: "Összeférhetetlen a kamarai tisztséggel, ha valaki a gyógyszerészet szakmai irányításában vagy finanszírozásában ügydöntő jelleggel részt vesz, valamint ha más, a gyógyszerészet területén működő érdekvédelmi szervezetben vagy politikai pártban tisztséget tölt be.". Felmerül a kérdés: az orvosi kamarai tisztséggel miért összeférhetőek a hasonló szakmai irányítási, finanszírozási és politikai tevékenységek?

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy az elmúlt öt év gyökeres változásai szükségessé teszik a kamarai törvények módosítását, elfogadom, hogy a jelenlegi módosítás egy lehetséges kompromisszum eredménye - ám azt is tudnunk kell, hogy újabb néhány év múlva az élet újabb módosítást kényszerít majd ki, az egészségügy átalakítása ugyanis még nem ért véget. A négy szereplő: az állam, a finanszírozó, a szolgáltató és az állampolgár helyzete folyamatosan változik és alakul, ezeket a változásokat pedig követnie kell a törvényalkotónak is, például abban is, hogy az egészségügy mint szolgáltató nemcsak orvosokból és gyógyszerészekből áll, hanem műszaki, gazdasági szakemberekből és nem utolsósorban ápolókból, asszisztensekből és még számtalan, a hivatása iránt elkötelezett emberből.

 

(18.40)

Az ő testületeiknek és tagjainak érdekeit és jogait ugyancsak meg kellene jeleníteni végre valamilyen formában. Addig azonban a jelzett módosításokkal a Magyar Demokrata Fórum el fogja fogadni a jelenlegi törvénymódosítást kezdeményező törvényjavaslatot.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, ezért, tisztelt Országgyűlés, az általános vitát elnapolom. Folytatására és lezárására a pénteki ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Európai Unió bűnüldözési információs rendszeréhez történő csatlakozás keretében megvalósuló együttműködésről és információcseréről szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/856. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/856/1-4. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. Tessék!




Felszólalások:   71   71-86   86-106      Ülésnap adatai