Készült: 2024.04.19.22:06:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

29. ülésnap (1998.11.17.),  114-122. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 7:01


Felszólalások:   106-114   114-122   122-130      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Herényi Károly úr, az MDF képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: "Hová tűntek a halak a Balatonból, avagy ki védi a horgászok érdekeit?" címmel. Képviselő urat illeti a szó.

 

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Úgy látszik, a volt kormánypárti, jelenlegi ellenzéki képviselők nagyon megfogadták a "cirkuszt és kenyeret" elvét; kormányzati pozícióban kenyeret nem sokat tudtak adni, de cirkuszt most tudnak csinálni. Én másról beszélnék, olyanról, ami talán több embert érint.

Mint Balaton-parti képviselő kérdezem öntől - több ezer ember problémáját próbálom megjeleníteni -, hogy hová tűntek a Balatonból a halak, és ki fogja a horgászok érdekeit megvédeni.

Ez a látszólag nem túl jelentős kérdés három szempontból nagyon fontos. Egyrészt jelzi a Balaton ökológiai helyzetét, biológiai állapotát. Másrészt több ezer horgász szempontjából fontos, akik évente közel 10 ezer forintot fizetnek ki azért, hogy engedélyt vásárolhassanak és horgásszanak. Harmadrészt fontos a Balaton-parton élő több tízezer ember szempontjából, akik az idegenforgalomból élnek. S ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a szezon megnyújtásának egyik lehetősége a horgászturizmus fejlesztése, akkor be kell látni, hogy ez halak nélkül meglehetősen nehézkes.

Kérdezem miniszter urat mint a tárca vezetőjét, aki felelős a halászat felügyeletéért, mit kíván tenni annak érdekében, hogy a Balatonból ne halásszanak, ne horgásszanak és ne vegyenek ki több halat, mint a természetes szaporulat és a pótlás. Támogatna-e a minisztérium egy olyan indítványt és javaslatot, amely megtiltaná az elektromos - úgynevezett szelektív - halászat gyakorlatát, mert ennek rendkívül súlyos és káros következményei lesznek a későbbiekben?

Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)

 

ELNÖK: Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr válaszol a kérdésre. Megadom a szót.

 

DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Úgy gondolom, valamennyiünk előtt ismeretes az a tény, hogy a horgászoknak a Balatonban lévő hal sosem volt elég, ma sem elég, és a jövőben sem lesz elég, függetlenül attól, hogy ténylegesen milyen mennyiségű hal van a Balatonban. Tény azonban, hogy a halállomány szerkezete kedvezőtlenül változott az utóbbi években, nevezetesen azzal, hogy a hetvenes és nyolcvanas években rengeteg busát telepítettek a tóba. A busák mennyisége időközben hallatlanul megnőtt a Balatonban, és olyan méretet értek el - mivel horoggal nem foghatók -, hogy 10-40 kiló közötti busák találhatók a Balatonban.

Tájékozódásom szerint a közelmúltban - ha jól emlékszem, november 15-én - olyan bemutató halászatot tartottak, amelyre igen tisztelt képviselő urat is meghívták. Ekkor a halászat kapcsán igyekeztek arra választ kapni, hogy milyen mennyiségben kerül a hálóba a busa és milyenben az egyéb hal. A halászat eredménye az lett, hogy 90 százalékban került hálóba a busa, és csak 10 százalékban az egyéb halak. Ez a mintahalvétel is egyértelműsíti tehát, hogy a busák szaporodtak el rendkívül kedvezőtlen módon, ezért egyértelmű, hogy ebben a vonatkozásban kell keresni a megoldást. De hogy miként, engedje meg, hogy arra majd az egy percben válaszoljak, hiszen a két perc letelt.

Köszönöm a türelmét. (Taps az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak.

 

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a választ, miniszter úr. Én el is fogadom ezeket a szakmailag nyilván megalapozott érveket, de nagyon nehéz lesz ugyanezeket elfogadtatni azokkal a külföldről érkező horgászturistákkal és helyi horgászokkal, akiknek a tapasztalatai egészen mást mutatnak. Bízom benne, hogy a következő egyperces válaszában teljesen meg fog nyugtatni engem is és a horgászokat is.

 

ELNÖK: Viszontválasz illeti meg a miniszter urat.

 

DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Attól tartok, nem fogom tudni megnyugtatni önt, mert az tény, hogy a busa ilyen arányban elszaporodott a Balatonban. Ha kifogásolják a halászatnak azt a módját, amelyet az előbb ön is említett, akkor nincs mód kifogni a busákat, mivel 40 kilós halat nem lehet horoggal kifogni; egyet-egyet esetleg meg lehet így fogni, de tömegesen nyilvánvalóan semmiképpen sem.

Egyebekben szeptember 1-jével létrehoztuk a vadászati és halászati felügyelőséget. Százezer forintig terjedő bírságot szabnak ki az orvhalászokra, és büntetőeljárást is indítanak az orvhalászok ellen, ha tetten érik őket. Az orvhalászok száma sajnálatos módon nagyon elszaporodott. Úgy gondolom, az ellenük való küzdelem egy része lehet az eredményességnek.

A másik oldalon pedig megemlíteném az előbb ismertetett eljárást, hogy a busákat ritkítani kell, a nemes halállományt pedig szaporítani. Ez a tervünk, ez látszik a megoldásnak.

Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Szabó Lukács úr, a MIÉP képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek: "Mikor fizetik ki végre a telebingó nyerteseit?" címmel. Miniszter úr távollétében - ha a képviselő úr elfogadja - az államtitkár úr válaszol. (Szabó Lukács jelzi, hogy elfogadja.) Megadom a szót a képviselő úrnak.

 




Felszólalások:   106-114   114-122   122-130      Ülésnap adatai