Készült: 2021.06.13.12:23:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

150. ülésnap (2016.05.11.), 56. felszólalás
Felszólaló Dr. Hiller István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 24:50


Felszólalások:  Előző  56  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Kormány! Egy jól megfogalmazott költségvetés valóban nemcsak számok rengetege, hanem kifejez irányokat, kifejez filozófiát, kifejez mindent, amit egy kormány az országról, a nemzetéről, sőt tágabb környezetéről és ahhoz való saját viszonyáról gondol. Ezért a politikában, a parlamenti életben megszokott adok-kapok helyett én most egy olyan gondolkodásra hívom önöket, amelyben próbáljuk egy nagy terület esetében megnézni, hogy melyek azok az irányok, amelyeket én kitapinthatónak vagy éppen nagyon erőteljesnek látok az önök, tisztelt többség, politi­kájában, melyek azok az irányok, amelyeket kevés­bé látok megalapozottnak és inkább hezitálásnak tartom, és melyek azok az irányok, lépések, ahol ha­sonló lehet a gondolkodásmódunk.

Nem kétséges, hogy egy ellenzék a költségvetéshez, a többség által beterjesztett költségvetéshez a demokrácia szabályai szerint kritikusan kell hogy viszonyuljon, ez szerintem helyes is, így tud működni egy normálisan gondolkodó ország, de ha nem csak egyes számokat látunk, nem csak ráadásul egyik évről a másik évre történő növekményt vagy csökkenést, akkor érdemes hosszabb távon gondolkodni és megfogalmazni, hogy mi ebben az esetben a véleményünk.

Én a Szocialista Párt oktatással, kultúrával kapcsolatos véleményét szeretném világossá tenni a beterjesztett költségvetési javaslat terén. Talán ne egyszerűen a számok nyelvén beszéljünk, ne csak számokat nézzünk, bár kétségkívül a költségvetés önmagában alkalmas arra, hogy számokat összevessünk, hanem mert ezt a területet olyannak látom, ahol az önök, a tisztelt kormány és a többségi frakciók véleménye, politikája, iránya világosan kiderül, én ezt egyértelműnek látok, ezzel kapcsolatos törekvéseikről akarom elmondani a véleményemet.

Javaslom, hogy bontsuk részekre, nézzük először a közoktatást mint olyan területet, amely területen a véleményünk az elmúlt évben, években is ütközött. Ezt a nézetkülönbséget nemcsak a Parlament falain belül lehetett érezni, hanem az elmúlt hónapokban, években, különösen az elmúlt fél évben az egyik legjelentősebb társadalmi visszhangot nyert terület az oktatás, ezen belül a közoktatás, ahol sokkal többen szóltak ehhez a maguk saját módján, mint akik politikával hivatásosan vagy akár csak napi szinten foglalkoznak.

Az a növekmény, amelyet miniszter úr és aztán a beterjesztést ma megtevő, pénzügyekért is felelős miniszter úr a szakminiszter mellett elmondott, érdemes arra, hogy részleteiben megvizsgáljuk. Az a növekmény, amelyet a közoktatás tekintetében látok, ez a valamivel több mint 105 milliárd forint, két nagy részre bontható. Az egyik a korábban… ‑ és erről majd érdemes szót váltani, hogy már megboldogult-e vagy éppen a boldogulás útján járó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alulfinanszírozásából fakadó, most már nélkülözhetetlenné váló lépés, amikor tudniillik több mint 90 milliárd forintot nem fejlesztésre, nem színvonalemelésre, hanem azért volt szükségük betenni a beterjesztett költségvetési javaslatba, mert pontosan látták és tudták, hogy az államosított magyar közoktatás működése, fenntartása, ha mindenki számára érthetővé akarom tenni, az a tanév, ahol gyermekeink, unokáink százezrei tanulnak, ilyen feltételek mellett még a színvonal megtartásával sem működtethető. Súlyosan felmerült annak a veszélye, hogy a pedagógusok állhatatos munkája mellett is egy súlyos színvonalesésnek vagyunk a tanúi.

Nem az elmúlt évekre akarok hivatkozni, valóban erről sokat vitatkoztunk, egy ideig tagadták, utána nem nagyon beszéltek róla, majd később a kormány szükséges döntései évről évre azonnali beavatkozásként tízmilliárdokkal segítették ki a magyar közoktatást, mindezt azért, mert az államosított közoktatás centrumának költségvetését tudatosan vagy próbaként, de mindenképpen alulfinanszírozták, így aztán évről évre augusztus végén meg valamikor az ősz derekán kiderült, hogy a tanév így nem megy el.

Ezért javaslom, egyezzünk meg abban, hogy a közoktatásra fordított, költségvetési javaslatban sze­replő többlet többsége, igen jelentékeny része nem színvonalfejlesztésre, hanem pótlásra fordítódik, azért emelték meg, mert pontosan tudták az elmúlt évek tapasztalata alapján, hogy az alulfinanszírozás bedőlt. Ez immáron nemcsak szakpolitikusok, hanem az osztálytermek valóságában derült ki, és olyan mennyiségű helyi botrányt hozott ‑ hiszen az egyéniben megválasztott képviselők döntő többségét önök, tisztelt többségi frakciók adják, önök nyilván éppúgy szembesültek, mint mi, akik egyéniben megválasztott képviselőként kisebbséget képviselünk ‑, hogy állampolgárok, szülők, pedagógusok, iskolában dolgozók tömege jelent meg fogadóórákon vagy éppen beszélgetések során, aztán később a nyilvánosságban, hogy a helyzet tarthatatlan.

(14.20)

Én tehát ebben a növekményben az égadta világon semmiféle színvonalemelésre tett kísérletet nem látok, hanem, mint említettem, egy immáron nélkülözhetetlenné vált hiány pótlására, hogy a tanév legalábbis gördülékenyebben menjen, mint eddig, s kétségkívül a többlet egy része a korábban megfogalmazott pedagógus-életpályamodell erre vagy a következő évre eső részének a költségvetési támogatási fedezete.

Aki a pedagógusok számára juttatott többletforrást kritizálja, azt csak úgy teheti, hogy azt mondja, hogy kevés. Bár arra, mivel nemcsak szakpolitikusokról van szó, hanem mégiscsak törvényeket hozó döntéshozókról, tisztelettel felhívom a figyelmüket, és ha nem veszik rossz néven, mégiscsak elültetném a fülükben, hogy biztos mindenben jót tettek-e és jól csinálták-e akkor, amikor úgy és olyan módon tettek jelentős mennyiségű pénzt a pedagógusok bérébe jövedelememelő céllal, hogy pedagógusok tömegei egyébként meg tiltakoznak. Talán mégsem lehetett minden rendben a szakmai kidolgozottsággal, ha azoknak, akik egyébként részesültek benne, a jó része a szakmai ellensúllyal, amit műveltek a köznevelésinek elkeresztelt törvényükben, nem ért egyet.

De van itt egy, a közoktatást érintő másik fontos kérdés is. Kérem szépen, gondolkodjunk együtt, hogy vajon helyénvaló-e ez. Ez a beterjesztett költségvetési javaslat egy olyan időszakban kerül a parlament elé, amikor önök a tisztelt kormány tervei szerint a magyar közoktatás szerkezetében, irányításában igen jelentős változásokat kívánnak eszközölni. Arról lehet hallani, és erről majd nyilván külön vitában elmondjuk a véleményünket, hogy ugyan nem szüntetik meg a központot, de KLIK helyett KK lesz, Klebelsberg nevét akarják őrizni, ami önmagában helyes, bár amit az intézményfenntartó központ működésével koptattak ezen a néven, az azért tanulmányokra érdemes. De mint hallom, nem akarják megszüntetni a központot, hanem Klebelsberg Központként, valamiféle centrumként továbbműködtetik, még akkor is, ha 57 darab úgynevezett menedzserközpontba sűrítenék össze egyfajta decentralizációs kísérletként a magyar közoktatás intézményeinek fenntartását ‑ nyilván az államosítottakra gondolok ‑, amely iránnyal, és ez az első rövid kitérőm, egyetértünk, én legalábbis egyetértek vele, tudniillik hogy ebben az őrült túlcentralizáltságban kellett már olyan lépést tenni, ami a döntéseket közelebb viszi az iskolákhoz, a pedagógusokhoz, a pedagógusközösségekhez, de leginkább az érintett gyermekekhez.

Kérem, hogy egyszer majd mondják el, miért pont 57, mert a magyar közigazgatás történetében még nem sikerült találnom olyan egységet, amely ezt az 57-et lefedte volna, a tanügyi igazgatás egészében sem és a magyar közigazgatásban sem. A járást egy működőképes egységnek tekintem, a tankerületet hasonló méretben, beszélgethetünk a megyei szintről és nyilván van egy országos szint, de hogy 57-es szám alapon, nyilván összevonva több járást vagy tankerületet, miért pont ennyi és így, ezt még nem sikerült megfejteni, igaz, nem is a költségvetési törvényjavaslat feladata.

Na de, ha ezekről beszámolnak a szakmai és nem szakmai közvéleménynek, akkor ennek nyilván kell hogy legyen finanszírozási alapja. Azt kell mondjam önöknek, hogy ebből a költségvetési javaslatból az önök által tervezett változtatáshoz az ég egy adta világon semmilyen finanszírozási alap nem társul. Ami a 2017. évi költségvetésből kiolvasható, az annak a szerkezetnek a jobbított finanszírozása, amiről immáron önök is belátták, belátják, hogy megbukott. A két változás nem találkozik egymással. Az egyik vál­tozás az, amikor 2017-ben az oktatással a törvényjavaslatban megfogalmazott módon bánnak, a másik irány pedig az, amikor bejelentették, hogy megváltoztatják a közoktatás, a tanügyigazgatás szerkezetét, a kettő azonban nincs köszönőviszonyban egymással.

Azt kell mondjam önöknek, hogy azt a következtetést itt május első felében nem túl nagy bátorság megengednem, hogy a magyar közoktatás átalakítása miatt, amit önök terveznek, költségvetési módosítással kell hogy előálljanak ebben az évben. Különben nem fog menni! Vagy azt csinálják, amit a költségvetésben leírtak, de az ‑ most egyszerűsítem ‑ a KLIK-modell. Vagy pedig azt, amit most bejelentettek, hogy éppen kidolgozzák, s ugyan teljes egészében még nincs kész, de egy decentralizációs irányba viszik el a magyar közoktatást, ennek azonban a költségvetésben semmilyen nyoma nincs. Ugye, nem gondolják komolyan, hogy ugyanabból a pénzből magát az átalakítást lehet finanszírozni, mint amit itt most KLIK-re szánnak? Biztos, hogy nem! Hogy az 57 menedzserközpont felállítása, működtetése, a teljes átállítás nullszaldós tud lenni? Biztos, hogy nem! Megjegyzem még egyszer, hogy a költségvetésben ennek az átalakításnak és az átalakított szerkezet finanszírozásának semmilyen nyoma nincs. Önök egy olyan szerkezetet finanszíroznak a költségvetési javaslatban, amelyet önök is bukottnak tekintenek, ezért a megváltoztatására készülnek. Ebben a szerkezetben mi nem hiszünk.

Az államosítást sikerült annyira abszurddá és annyira abszolúttá tenni, amilyen a magyar tanügyigazgatás történetében soha nem volt, Eötvös József minisztersége óta soha, sem az első világháború előtt, sem a két világháború között, sem a második világháború után soha. Három-négy év után a tapasztalatok és a visszhang alapján belátják, hogy ez nem folytatható tovább, mert kudarcos, mert ellenállásba ütközik, és gyakorlatilag semmiféle szakmai, társadalmi támogatottsága nincs, ezért változtatni kívánnak rajta. Annak tulajdonképpen örülni kell, hogy elhatározták magukat a változtatásra, csak éppenséggel a beterjesztett jövő évi költségvetésben nem ennek a változtatásnak a finanszírozását látjuk, hanem a korábbi megbukott szerkezet finanszírozásának a jobbítását akarjuk. Ez így nem fog menni, ezt önök is tudják, ezért javaslom, hogy jegyezzük meg, amennyiben úgy döntenek, hogy a magyar közoktatás szerkezetén változtatnak akár úgy, ahogy önök azt elgondolják, ezt a költségvetést módosítani kell és módosítani is fogják.

A szaktörvények esetében, és most a költségvetési törvény esetében is elmondom, hogy ezt a túlzott centralizációt sem a magyar közoktatás színvonalának megtartására nem látjuk alkalmasnak, az emelésére meg főleg nem. Kérem, gondolják meg, hogy ebbe a szerkezetbe, amelyet leginkább egy lyukas vödörként ábrázolhatnék, öntik bele a pénzt, öntik bele, miközben az alján folyik ki. Ezt önök is látják. Elismerem, hogy önök sok energiát tettek bele, és most már több pénzt is próbálnak beletenni, mint például tavaly, de a szerkezet rossz, ezért aztán az energia és a pénz igen nagy része elfolyik és kifolyik. Javaslom, hogy ezt ne folytassák, mert nem vezet eredményre; leginkább a gyermekek, a diákok eredményessége az, amely ennek a kárát látja.

(14.30)

Rövidebben a felsőoktatásról. A felsőoktatás esetében mégiscsak le kell szögezni, hogy fél évtizeden keresztül önöknek semmiféle elképzelésük nem volt a magyar felsőoktatás irányításáról. Önöknek annyi maradt meg a fejükben a magyar felsőoktatásról, hogy 2008-ban több mint 3 millió embert elcipeltek az urnákhoz, rávették őket egy szavazásra; amikor elnyerték a kormányzás lehetőségét és hatalomra kerültek, akkor pedig kiderült, hogy nem értenek a felsőoktatáshoz. Hát, annál szakmaiatlanabb törvényt, mint amit 2011-ben a magyar felsőoktatásban alkottak, a magyar felsőoktatás története még nem látott. Ezt egyébként saját nem politikus, például akadémikus körükben is nagyon hasonló megfogalmazással mutatják be.

Ugyanakkor ez a fél évtized jó alkalom volt arra, hogy különböző nemes tevékenységet maguk mögött hagyó magyar politikusokról elnevezett tervekben, így aztán szegény Széll Kálmánról elnevezett két tervükben is elképesztő mennyiségű pénzt vontak ki a magyar felsőoktatásból, különösképpen a központi költségvetés felsőoktatási intézményeknek juttatott támogatásából. Az a növekmény, amit most a magyar felsőoktatás támogatásába, központi költségvetési támogatásába betesznek, a korábbi évhez, évekhez képest előrelépés, így aztán 2017-ben a központi költségvetés felsőoktatásnak juttatott GDP-arányos támogatása már el is éri a 0,7 százalékot.

Tisztelettel közlöm önökkel, hogy 2010-ben ugyanez az arányszám 0,8 százalék volt. Ha valaki, akkor mondhatja, sem én, sem mi arra sem lehettünk büszkék, hogy egy válság közepén egyébként felsőoktatásra akkor már csak ennyit tudtunk fordítani. De kérem szépen, hat évvel a kormányzás átvétele után a beterjesztett jövő évi költségvetésük felsőoktatásnak juttatott központi költségvetési GDP-arányos támogatása nem éri el azt a szintet, amivel átvették a kormányzást 2010-ben. Ez az igazság, 0,8 százalék volt 2010-ben, a mostani emeléssel 0,7 százalékra nő. Hat év után, öt év helyben járás, egy év ‑ nevezzük így ‑ előremenetel után nem tartanak ott, mint 2010-ben az előbb megadott irányszám tekintetében.

Itt kell visszakapcsolnom a közoktatásra még egy pontig. Hiszen ahogy mondtam, a politikájuk kirajzolódik például abban, hogy a centralizációt a közoktatásban újabb lépéssel erősítik meg, és amit idáig lehetővé tettek, hogy bizonyos önkormányzatok egyébként a működtetést elvégezzék, most szintén államosítják. Ez a valamivel több mint 60, valamivel kevesebb mint 70 milliárd forintnyi, eddig önkormányzatoknál számon tartott támogatás a költségvetésben az égadta világon sehol nincs. Önök átveszik az önkormányzattól a feladatot, ezt miniszteri szinten bejelentik, az önkormányzatok, nem tudomásul véve, hallják, hogy ez történik, de a finanszírozásban, a költségvetésben ennek a 60-70 milliárd forint közötti összegnek ‑ hiszen még nem tudjuk, hogy 2015-ben pontosan mennyi volt ez a nagyságrend ‑ nem teremtik meg az alapját.

Végezetül röviden és inkább szimbolikusan a kultúráról: a kultúrára szánt összeg 2016-hoz képest, és ez tisztességes dolog, nominálisan növekvő, de ha a belső szerkezetét megnézzük, akkor pedig elképesztő szélsőségeket tartalmaz. Nagyberuházások, építkezések, felújítások adják a költségvetési javaslatukban a többlet lényegi részét. Vannak olyan ügyek, amelyekben azt gondolom, egyet fogunk tudni érteni. Helyes dolog, ha hat év után előveszik azt az elképzelést, hogy a Magyar Állami Operaházat felújítják. Ugyan 2009-2010-ben ezt még élesen támadták, fölöslegesnek tartották, eltelt hat év, már korábban meg kellett volna változtatniuk a véleményt, de hogy erre beterveznek, legalábbis az előkészületre, összegeket, ez helyes dolog.

De az egésznek a legjellemzőbb része nem a költségvetés egészében nagyságrendileg óriási részt elfoglaló, hanem szimbolikusan, amit szeretnék önöknek is bemutatni tisztelt, többségi frakciókban helyet foglaló képviselőtársak, a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozása. Higgyék el, ez csemege lesz az elkövetkező évtizedben kutatóknak. Itt olyat művelnek a magyar kultúrában, ami jókedvű egyetemisták és már kevésbé jókedvű kutatók számára egy sereg tanulmány megírására ad alkalmat.

A Magyar Művészeti Akadémia, ami immáron nemcsak a közoktatásba, hanem a minimálbér megállapításába is partnernek tekintendő ‑ hát, mi mással foglalkozna, mint a minimálbér megállapításával ‑, a Magyar Művészeti Akadémia költségvetése ismét jelentősen nő, mert új irodaépületre van szükség. Ugye, mint közismert, a Műcsarnokot sikerült már a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába adni, amiért nem tudják lemosni, hogy gyalázat, amit csináltak. Mióta a Műcsarnokot az akkor magyar király, Ferenc József felavatta, a mindenkori magyar kortárs művészeté, képzőművészeté volt. Soha egyetlenegy kormány nem adta egy irányzat tulajdonába, önök ezt megtették.

Hasonlóképpen megtették a Pesti Vigadóval, majd, miután átadták a Művészeti Akadémiának a Pesti Vigadót, kiderült, a Művészeti Akadémia titkárságának közlése nyomán, hogy a Pesti Vigadó nem alkalmas bürokratikus célra. Megjegyzem, ha két magyar állampolgárt megkérdeztek volna, aki korábban kulturális rendezvényen, koncerten vagy bármi más egyében ott volt a Pesti Vigadóban, hogy kedves magyar állampolgár, ez vajon alkalmas-e bü­rok­ratikus célokra, nagy valószínűséggel azt mondta volna, hogy nem. Önök odaadták, majd most kiderül, hogy arra a célra nem alkalmas, ezért a költségvetési javaslatban egy új irodaépületet adnak 1,2 milliárd forintos beruházással a Magyar Művészeti Akadémiának, amely így a költségvetésben ‑ kérem, hogy ennek nézzenek utána ‑ egy egészen komoly csúcsállítási lehetőség előtt áll. Olyan intézmény ugyanis, amely a támogatás 83 százalékát önmagára költi. Ez, kérem, párját ritkító! Nem arra használja a támogatást, amiért egyébként létrehozták, ami a célja, hanem saját titkárságára, saját irodaépületére és akadémikusi tiszteletdíjak kiosztására. Van például kutatóintézete, de kutatása nincs. Van például titkársága, de az meg nem szervez programokat. Van most már három óriás palotája, de nem tudja elvégezni a bürokratikus feladatokat. Azt kell mondjam, minden tekintetben párját ritkító, és az, hogy ezt tovább erősítik, mutatja, hogy a kultúra finanszírozásának belső szerkezete mennyire abnormis az önök felfogásában. Ehhez képest az önkormányzatoknak juttatott közkultúrára gyakorlatilag pluszforrást nem tesznek.

Az a helyzet, és ezzel zárnám, hiszen a kultúrára éppúgy igaz, mint a közoktatásra, ez a költségvetés, tisztelt többségi frakciók, azt tükrözi, hogy minél szegényebb vagy, annál kevesebb lehetőséged van, és minél gazdagabb, annál jobban páholyban érezheted magad. Ezért mi ezt a költségvetést sem részleteiben, sem egészében nem fogjuk támogatni, hanem elutasítani fogjuk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  56  Következő    Ülésnap adatai