Felszólalás adatai

Két olyan alapelv van, amit nagyon fontosnak tartunk, amivel ellentétes ez a javaslat. Az egyik a jó kormányzás alapelve, ami sajnos az elmúlt két évben nagyon messzire elkerülte a parlamentet és a kormányzást. Azt látjuk, hogy ez a javaslat is egyéni képviselői indítványként került a Ház elé. Tulajdonképpen a javaslat azt fogalmazza meg, hogy a mindenkori kormány lemond bizonyos kompetenciákról egy hatóság érdekében, és az ember ilyenkor mindig elgondolkodik azon, hogy mennyire elkötelezett ebben a dologban a kormányzat egésze, hiszen ha valóban a Fejlesztési Minisztérium támogatást javasolt, akkor miért nem ő maga nyújtotta be; sokkal elegánsabb lenne. És az a legkevesebb, hogy elegánsabb lenne. Pontosan tudjuk azt, hogy a jogalkotásnak nem véletlenül az az általános menetrendje, hogy a kormány tesz bizonyos előterjesztéseket, hiszen akkor az megjárja a közigazgatási egyeztetést, hiszen akkor érvek, érdekek ütközhetnek egy nyilvános társadalmi vitában, és nem itt, a parlamenti felszólalásokra redukálódik az a társadalmi vita, ami egy ilyen fontos kérdésben el kellene hogy hangozzon.

Szintén a jó kormányzás alapelvével ellentétes az, hogy egy teljes ágazat, egy stratégiai ágazat minden szabályozási és ellenőrzési elemét, a fogyasztóvédelmet bizonyos szempontból, még a rendeletalkotást is, mindent kiszervezünk a mindenkori kormány hatásköre alól.

Mondhatjuk azt, hogy ez egy független hatóság, de független hatóságokat ritkán vezetnek volt országgyűlési képviselők, úgyhogy azt kell mondjam, hogy legalábbis ez a független hatóság majd a következő kormányzati ciklusban lesz független. Jelenleg ugyanis azt látjuk, hogy egy bonyolult erőtér van, ahol igazából nem kormányzás van, hanem nagyon nehezen átlátható érdekhálók szövete határozza meg a parlamenti döntéseket. Ezt mutatják a nagy számban elfogadott egyéni képviselői indítványok, ezt mutatják azok az esetek, amikor a dohánylobbi képviselője küldi el Brüsszelbe egyeztetni a dohánytörvényt, és itt is azt látjuk, hogy nem tudjuk pontosan, honnan is fújta be a szél ezt a javaslatot a parlament számára.

A legnagyobb probléma az, hogy mi van akkor, ha a magyar választópolgárok egyszer majd úgy döntenek, hogy másfajta hírközlési politikát szeretnének megvalósíttatni azokkal a pártokkal, akik a parlamentben szavaznak, mint amit ez a független hatóság képvisel. Mi van akkor, ha azt gondolják, hogy mondjuk, a légi riasztás rendszerével kapcsolatosan komoly problémák vannak? Mi van akkor - nagyon nem szeretném, ha ez bekövetkezne, de azért mégiscsak játsszunk el a gondolattal -, ha a hatóság a légi riasztással kapcsolatos feladatait nem jól látná el? Milyen politikai konzekvenciát lehet majd akkor levonni? Hol lesz a politikai felelősség?

Azt gondolom, hogy helyes az, hogyha van egy okos munkamegosztás független hatóságok, valóban független hatóságok és a mindenkori kormány között, de az, hogy a politikai felelősséget teljesen kivonjuk a rendszerből, és egy ilyen fontos kérdésben egy, a magyar állampolgárok akaratától teljesen független hatóság döntsön, ez szerintem ellentétes a parlamentáris demokrácia logikájával.

Láttuk azt - hiszen egy konvergens hatóságról van szó -, hogy a média területén hogyan folyt az a lopakodó szabályozás, aminek keretében egyre több kompetenciát, egyre több felelősséget, egyre több jogot kebelezett be a médiahatóság és annak az elnöke. Nem is tudom már összeszámolni, hogy hányszor módosítottuk a médiajogszabályokat, és ezek mind a centralizáció irányába hatottak, és annak az irányába hatottak, hogy például a parlamenti pártok által is delegált paritásos kuratórium alól hogyan vonják ki a közmédia irányítását.

Kicsiben tulajdonképpen itt is azt látjuk, hogy volt egy szabályozás, ami valóban - Baja képviselőtársam már említette - itt a parlamentben szintén nagy vitákat váltott ki, ahol bizonyos kompetenciákat átadtunk a hírközlési hatóságnak, és most az az érvelés, hogy ha már átadtuk a kompetenciák egyik felét, adjuk hozzá a másikat is, mert akkor legalább egy kézben lesznek. Valóban egy kézben lesznek, egy olyan kézben, amire legalábbis a demokratikus kormányzást, a demokratikus felhatalmazás logikáját követve nem lehet semmilyen befolyást gyakorolni. Nyilván vannak informális befolyások, hiszen pontosan tudjuk azt, hogy mely párt országgyűlési képviselője volt a hírközlési hatóság jelenlegi elnöke.

Ez tehát önmagában is elégséges lenne ahhoz, hogy ne támogassuk ezt a javaslatot, de van még egy másik szempont, ami az LMP számára különösen fontos, ez pedig az átláthatóság szempontja, ami szintén sérül a javaslat szövege szerint. Egyrészt a javaslat, miközben nagyobb döntési lehetőséget ad a hírközlési hatóságnak, közben szűkíti a közzéteendő határozatok körét, azzal a szokásos érvelésével, hogy ha túl sok határozatot teszünk közzé, akkor majd nehéz lesz eligazodni. Én azt mondom, hogy tegyünk közzé mindent, és bízzuk azokra az állampolgárokra, akiket ezek a dolgok érdekelnek, el fognak tudni igazodni. Információs társadalmat építünk, tehát azt gondolom, hogy ez eléggé perverz érvelés az átláthatóság ellen, főleg akkor, ha már egyszer hírközlésről beszélünk.

A másik az, hogy bizonyos, egyébként, számomra legalábbis, a törvényjavaslatból nem kiolvasható nemzetközi kötelezettségvállalásokra tekintettel akarnak korlátozni bizonyos betekintési jogosultságokat. Nem tudom, adatvédelmi, állampolgári információszabadság szempontjából ez is eléggé meredeknek tűnik.

A negyedik dolog, amit szintén szóvá tennék, ez pedig az, hogy a javaslat kötelezi a digitális műsorterjesztőket arra, hogy tulajdonképpen szűrjék azokat a tartalmakat, amiket továbbítanak.

(13.30)

Itt az indok a fiatalkorúak védelme, amelyről azt gondolom, ebben nincs közöttünk vita, hogy egy nagyon fontos médiaszabályozási kérdés. Valóban fontos, hogy a káros tartalmaktól tudjuk megvédeni a fiatalokat. Azt nem értem azonban, hogy ha van egy ilyen hiperszuper hatóságunk, akkor miért nem az ő feladata az, hogy minden tartalmat szűrjön és ellenőrizzen. S ha már ilyen nagy felelősség van a kezében, és ennyi eszköz ahhoz, hogy fellépjen a célja érdekében, akkor miért a folyamat legvégén lévő médiaműsor-terjesztővel kapcsolatosan merülnek fel olyan elvárások, hogy ezeket a tartalmakat automatikusan szűrje, és például ő maga megállapítsa egy bizonyos tartalomról, hogy az pornográf tartalomnak számít-e, miközben az egyébként mindenféle jogosítványokkal felruházott és költségvetési forrásokkal is jól megtámogatott Média- és Hírközlési Hatóság még nem állapította meg, hogy az a bizonyos tartalom tulajdonképpen valóban abba a VI-os kategóriába sorolandó vagy pedig nem.

Tehát tulajdonképpen amit itt látunk, az egy tudatos kiszervezése a parlamenti kontroll alól egy nagyon fontos ágazatnak. Ez igazából akkor válik érdekessé, amikor egyébként szintén a parlament által nehezen felügyelhető módon óriási fejlesztési forrásokat fordít a magyar állam teljesíthetetlen módon egy olyan piacra való belépés céljából, amely Magyarországon talán az egyetlen olyan piac, ahol tényleg van valódi árverseny, ez pont a mobiltelefonok világa. Tehát valahogy miközben a hatóság függetlenségére hivatkoznak, valójában a demokratikus kontroll alóli függetlenség az, ami itt megvalósul.

Éppen ezért azt kell mondjam, összességében az egész filozófiájában ez a javaslat nagyon messze áll attól, amit mi gondolunk arról, hogyan kellene egy közösségi politikát Magyarországon véghezvinni, úgyhogy ezt a javaslatot nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP és az MSZP padsoraiból.)