Készült: 2019.10.15.17:22:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

187. ülésnap (2001.02.14.), 174. felszólalás
Felszólaló Dr. Hargitai János (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:00


Felszólalások:  Előző  174  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két percre azért jelentkeztem szólásra, mert két képviselőtársam is idézett. Az egyik Kiss Gábor, nagyon pontosan, hiszen felolvasta a jegyzőkönyvet, a másik képviselő úr Fodor Gábor, helyzetéből adódóan ezt egy kicsit szabadabban tette, és azt gondolom, hogy ezzel elferdítette a valóságot.

Tehát a következő történt az emberi jogi bizottsági ülésen. Miután tudjuk jól, hogy a kormány minden számításba jöhető egyeztetést lefolytatott az egyházi szervezetekkel és a pártokkal is, mégis egy ponton az látszik - és ez a beterjesztéskor körülbelül látszott -, hogy valami váratlan történt, és az a körvonalazódó megegyezés, ami persze nem volt kimondva, de ezt mindannyian éreztük, legalábbis a Szocialista Pártot illetően, megbomlani látszott.

Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ez a dolog a költségvetés elfogadásával történt. Fodor Gábor úr többször megszólította az ott jelen lévő köztisztviselőket, hogy mit akar a kormány ezzel demonstrálni, hogy beterjeszt egy kétharmados törvényt, amikor nyilvánvalóan nem lesz megegyezés, tehát nem lesz meg a kétharmad. Ezek a köztisztviselők erre nyilvánvalóan semmit nem mondtak, és miután ez már sokadszor elhangzott, ezért én kormánypárti képviselőként azt mondtam, hogy nyilvánvalóan azt gondoljuk, hogy ez a törvény átmehet. Egyébként itt emlékeztetem Fodor Gábort arra, hogy Semjén Zsoltnak volt egy ilyen mondata, hogy a remény hal meg utoljára. Tehát a kormány azzal a szándékkal terjesztette be ezt a törvényt, mert hiszi, hogy erre a módosításra szükség van, és a módosításra talán lehetőség is van, látva azt, hogy a szocialista képviselők is valamilyen részét elfogadják ennek a módosításnak.

Volt egy olyan mondatfüzérem is - ezt, még egyszer mondom, Kiss Gábor úr tökéletesen idézte -, hogy egyébként én azt is értéknek tekintem, ha demonstrálhatjuk egy ilyen vita során azt, hogy ki, mit képvisel ezekben a nagyon fontos kérdésekben.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  174  Következő    Ülésnap adatai