Készült: 2024.04.19.21:51:32 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

273. ülésnap (2005.11.29.), 88. felszólalás
Felszólaló Dr. Szabó Zoltán (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:15


Felszólalások:  Előző  88  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elég sajátságos a helyzet, hogy először bizottsági előadóként, aztán előre bejelentett hozzászólóként is kénytelen vagyok ugyanazt elmondani.

Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy a kulturális és sajtóbizottságnak az Országos Rádió és Televízió Testület költségvetését és általában a közszolgálati médiumok finanszírozását illető álláspontja minden esztendőben kormánypárti és ellenzéki oldal szerint megosztott volt, ennek megfelelően a bizottság szükségképpen többségi álláspontja lényegében megegyezik azzal az állásponttal, amelyet a Magyar Szocialista Párt nevében előterjeszteni és védeni kívánok.

Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a választási programunkban, illetve a kormányprogramban előirányzott kedvező lépés, hogy tudniillik az egyéni előfizetőket megszabadítjuk az előfizetési díj, hivatalos nevén az üzemben tartási díj befizetésétől, ez valóban - e tekintetben a tisztelt ellenzéki pártok kritikája teljesen jogos - úgy lett volna helyes és korrekt, ha a kétharmados médiatörvény ez irányú rendelkezéseit sikerül módosítani.

 

(17.40)

 

Azonban az e rendelkezések módosítására irányuló egyetlen próbálkozásunk sem aratott sikert, minden esetben megbicsaklottunk az ellenzék valamely kifogásán, és ez a kifogás jószerével mindig arról szólt - teljesen függetlenül a médiatörvény módosítására benyújtott javaslat technikai részleteitől -, minden esetben arra irányult, hogy ha nem az előfizetők fizetik be az üzemben tartási díjat, akkor annak ne a tapasztalatok szerint befolyó vagy esetleg annak évről évre valamilyen progresszióval korrigált változata kerüljön az ORTT kasszájába, hanem az a számított összeg, amit az összes üzemben tartott készülék után kellene behajtani akkor, ha sikerülne mindenkitől behajtani.

A kormánykoalíció azon az állásponton volt, hogy egy olyan módosításra volna szükség, amely mind a költségvetési teherbíró képességgel, mind a közszolgálati médiumok tapasztalati működési költségeivel összhangban határozza meg az üzemben tartási díjnak, pontosabban az ORTT költségvetésébe befolyó költségvetési összegnek a mértékét, egy olyanfajta automatizmussal, amely ezt a két korlátot - a közszolgálati médiumok tapasztalati működési költségét és a költségvetés teherbíró képességét - egyaránt figyelembe veszi.

Ez irányú próbálkozásainkban nem találtunk partnerre az ellenzéki pártokban, ilyen módon a médiatörvény említett módosítására nem volt lehetőség. Ennek megfelelően a kormány már a 2003. évi költségvetésben is ahhoz a megoldáshoz folyamodott - sőt, azt hiszem, már a 2002. évi költségvetési módosításban is -, hogy a tévékészüléket üzemben tartó egyéni előfizetők helyett a költségvetés vállalja át az ORTT-be befizetendő összeget, vállalja át azt az összeget, amely a tapasztalatok szerint ténylegesen a kirótt előfizetési díjak arányában befolyt az ORTT kasszájába. Ez a megoldás, egy erre irányuló javaslat fekszik most is önök előtt a költségvetési bizottság illetékes albizottságának javaslataként. Úgy gondolom, hogy ez a szabályozás - ha nem tudjuk, mert politikai akarat híján nem lehet módosítani a kétharmados törvényt -, ez a megoldás alkotmányos, racionális, összhangban van azzal, amit a kormánykoalíció a választási programjában és a kormányprogramjában ígért, és összhangban van azzal, ami a közszolgálati médiumok racionális és gazdaságos működtetése esetén elegendő.

Az előterjesztést tehát a tisztelt Háznak elfogadásra javaslom. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  88  Következő    Ülésnap adatai