Készült: 2019.10.17.08:58:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

282. ülésnap (2005.12.19.), 2. felszólalás
Felszólaló Gyurcsány Ferenc
Beosztás miniszterelnök
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 20:22


Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a mai napirend előtti felszólalásomban annak a kötelességemnek tegyek eleget, hogy beszámoljak az Európai Tanács ülésén elvégzett munkáról és annak végeredményéről. Beszámoljak arról a munkáról, amelynek nyertese és kedvezményezettje nem valamelyik politikus, nem valamelyik párt, hanem Magyarország. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Először is szeretném megköszönni mindazoknak, akik a magyar álláspont kialakításában és képviseletében közreműködtek; azoknak a szakértőknek, akik kormányon belül és kormányon kívül dolgoznak; azoknak az európai parlamenti képviselőknek, akik valamennyi parlamenti pártot képviselik az Európai Parlamentben, az Európai Parlament közreműködése nélkül nincsen európai költségvetés. És köszönöm valamennyi parlamenti párt képviselőinek, vezetőinek - függetlenül attól, hogy melyik európai pártcsaládba tartoznak -, hogy végig azt az álláspontot képviselték, hogy Európának és Magyarországnak szüksége van egy költségvetésre, bár igaz, nem bármi áron, hanem egy olyan költségvetésre, amelyben kifejezésre jut a közös nagy európai cél, az egység, a prosperitás és a szolidaritás céljai, és ezekben a célokban valamennyi nemzet, valamennyi tagállam képes megfogalmazni a saját céljait. Köszönöm nekik, és kérem a továbbiakban is bátorító együttműködésüket.

Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy az elmúlt percekben a parlamenti pártok elnökeivel találkoztam. Ezen a találkozón tájékoztattam az elnököket azokról a részletkérdésekről is, amelyek a tárgyalás menetére, a tárgyalás folyamatában érzékelhető, nemzetek közötti vitákra vonatkoznak, hogyan alakult ki az a kompromisszum, amely nyilvánvalóan kompromisszum. A hétköznapi életben időnként azt látjuk, hogy két ember is nehezen tud egymással megállapodni, ha pedig öten vannak együtt, akkor pedig már igazi nagy kihívás a megállapodás. Hát itt pedig 25 tagállamnak kellett megállapodnia. Huszonöt olyan tagállamnak, amelynek nagyon más a kultúrája, nagyon más a történelme, és jelentősen eltérnek a nemzeti érdekeik, természetesen.

Csütörtökön este, az első tárgyalási nap estéjén nagyon messze voltunk egy lehetséges megállapodástól. Egymás után szólaltak fel a nemzetállamok képviselői, ráadásul úgy, hogy olyan kijelentéseket tettek, amely kijelentések kölcsönösen kizárták egymást. Nem volt a kijelentéseknek olyan részhalmaza, amelybe mind a 25 tagállam befoglalható lett volna; nem egészben, de legalább részben. Az első esti megbeszélésen egyetlen tagállam volt, amely hivatalosan nem egyszerűen csak kritikával illette a költségvetést, hanem nemet mondott erre a költségvetésre. Ez Magyarország volt. Magyarország ezt követően még kétszer megismételte ezt az álláspontját, a brit elnökséget adó miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokon, később a külügyminiszterrel lefolytatott tárgyalásokon. De nem csak nemet mondtunk. Elmondtuk azt is, hogy mi a javaslatunk, mert hát nemekből nem lesz majd európai költségvetés. Elmondtuk, hogy melyek azok a pontok, ahol át lehet hidalni a meg nem egyezés konfliktusait, hogyan lehet egész Európa számára elfogadható költségvetést tenni szerintünk, hogyan lehet szolgálni a most csatlakozottak érdekeit, és hogyan lehet Magyarország érdekeit szolgálni.

Javaslatunk elsősorban arra vonatkozott, hogy több forrás kell, arra vonatkozott, hogy ezeket a forrásokat úgy kell szétosztani, hogy abból jobban részesedjenek a most csatlakozott tagállamok, hiszen a szolidaritás eszménye az, amely a költségvetést át kell hogy hassa. Arról szól a hétköznapi Európa, hogy egyre kisebb a hétköznapokban a különbség egy Békés megyében élő és egy Walesben élő európai polgár között, és arról szóltak ezek a javaslatok, hogy ne nekünk kelljen alkalmazkodni terveinkben az Európai Unió költségvetéséhez, hanem a költségvetés alkalmazkodjon mihozzánk. Ez volt az a három fő állítás, amelyet tettünk, és mindhárom állításban megfogalmaztunk konkrét javaslatokat.

A megállapodás az utolsó pillanatban, pénteken késő éjszaka, éjfél körül ért véget, mindez úgy, hogy utolsóként még mindig Magyarországgal tárgyalt az Európai Unió, mi voltunk az az utolsó tárgyaló csapat, amelyikkel még mindig nem sikerült megállapodni, és arra várt az Európai Tanács, hogy a brit elnökség és Magyarország képes lesz-e megállapodni.

Miért kellett a magunk álláspontját az utolsó pillanatig képviselni és védeni? Nagyon egyszerű okoknál fogva. Elsősorban is azért, mert Magyarország számára, ha mindazokat a célokat meg akarja valósítani, amelyeket várnak tőle, ehhez több forrás kell, ehhez több pénz kell egészen egyszerűen. Persze nagy baj lenne, ha itt úgy gondolnánk, hogy csak olyan fajta nemzeti önzés létezik, hogy mi a magunk szempontjait hangsúlyozzuk csak. Az is nemzeti önzés, ha valaki nem érti a másik szempontját, hogy meddig tud elmenni a másik fél, hogy mi az, amiben egy másik tagország engedhet - Németország, Nagy-Britannia, Franciaország vagy éppen Olaszország. Nagy baj lenne és félreértés lenne úgy képviselni a nemzeti érdeket, hogy nem látnánk, hogy itt nem egyszerűen nemzeti érdekek sokasága adja ki az európai érdeket, hanem van ennél valamivel több is. Hogy létezik egy közös álom, egy békében és prosperitásban élő földrész, amely arra mozgósítja erőforrásait, hogy csökkentse a különbségeket ezen földrész egyes régiói között.

 

(13.10)

Azaz nem lehet odáig sem elmenni a nemzeti akarat érvényesítésében, hogy tudjuk, hogy a földrész egy másik pontján, egy másik tagállamban ez pedig olyan konfliktusokat okoz, amely konfliktusok nyilván már nem szolgálják a közös érdeket. Ez egy puzzle, egy olyan puzzle, amely többféleképpen összerakható, de nem végtelen a száma a lehetséges kompromisszumoknak. Úgy kell kirakni a végén ezt a politikai, gazdasági, társadalmi, mondjuk úgy, hogy kirakós, nagy politikai játszmát - itt a “játszmaö idézőjelben van -, hogy végül a kialakuló képpel mind a 25 tagország egyetértsen.

Miről szól még ez a megállapodás? Arról, hogy Magyarországhoz igazodó felhasználási szabályok legyenek. Melyek ezek a legfontosabb szabályok?

Az első - és ebben a franciákkal együttműködtünk -: ne engedjünk addig hozzányúlni a közös agrárpolitikához, amíg a magyar gazdák támogatása el nem éri az európai gazdák támogatását. Ezt megvívtuk és megnyertük. (Taps a kormánypárti oldalon.)

A második: Magyarországnak olyan tömegű fejlesztésre van szüksége - ezek ezermilliárdos nagyságrendű fejlesztések évente -, hogy nekünk az áll érdekünkben, hogy ezeket a forrásokat úgy használhassuk fel, hogy az ne kergesse megoldhatatlan nemzeti vállalkozásba Magyarországot. Azaz változtassunk azon a szabályon, hogy ma minden 1 forint európai pénzhez átlagosan a fejlesztéspolitikához tartozó projektekben közel 50 fillért kellett hozzátenni. Nade, hát hogyan bírnánk mi ezt a tempót 2007-től, amikor közel 800 milliárd forint fog bejönni minden évben az Európai Unióból? Ha fenntartottuk volna ezt az arányt, akkor egészen biztosan az lett volna a korlátja az európai uniós pénzek lehívásának, hogy Magyarország a saját nemzeti költségvetéséből, az önkormányzatok a saját költségvetésükből, a civil szervezetek a saját költségvetésükből nem tudtak volna lépést tartani. Azaz az 1 forint európai pénz, 50 fillér magyar pénz jelenlegi aránya egy három és félszeresére megnövelt európai támogatás mellett Magyarországot megoldhatatlan helyzet elé állította volna.

Ha nagyon őszintén beszélek, az elé a dilemma elé állt volna bármelyik kormány 2007-et követően, hogy vagy fejleszt, de akkor vissza kell fogni a szociális kiadásait - nyugdíjat, családtámogatást például -, vagy nem fejleszt, mert nem lesz képes hozzátenni, bármennyire sok pénzt ígérnek Európából, a nemzeti részt. Ezért volt kulcskérdés megvédeni azt az álláspontot, hogy az 1 forint európai pénz, 50 fillér magyar pénz helyett az legyen a megosztozás, hogy 1 forint európai pénz és, mondjuk, 18 fillér magyar költségvetési forrás. Ezt már bírni fogja Magyarország. Ez azt jelentheti, hogy a magyarországi fejlesztések 85 százaléka európai forrásból fog épülni, és nem kell Szegednek, nem kell Pécsnek, nem kell Csongrádnak, Győrnek vagy a többi városnak lehetetlenre vállalkozni akkor, amikor új programot fogalmaz meg a következő hét-nyolc év fejlesztésében. Ez volt a második nagyon fontos kérdés. (Taps a kormánypárti oldalon.)

A harmadik ugyanehhez kapcsolódik. Bár sokan azt mondják, hogy az Európai Parlament által tett költségvetési indítványhoz kellett volna ragaszkodnunk, de szeretnék arra emlékeztetni mindenkit: az Európai Parlament - nem kis részben a nettó befizető tagországok nyomására - azt szerette volna elérni, hogy az önkormányzati beruházásokhoz kapcsolódó általános forgalmi adót csak saját nemzeti forrásból lehessen finanszírozni. Kérem szépen, ez még csökkentett általános forgalmi adó mellett is - amelyre január 1-jétől sor fog kerülni - 20 százalékkal drágította volna a beruházásokat a jelenlegi szinthez képest. Kérem szépen, melyik az az önkormányzat, amelyik ezt elbírja?

És tegyük hozzá: a luxemburgi elnökség alatti költségvetési javaslat elfogadta ezt. Azaz Magyarország számára az volt a kérdés, hogy lehet-e a luxemburgi javaslathoz képest ebben a felhasználási szabályban többet elérni, lehet-e olcsóbbá tenni az önkormányzati beruházásokat, el lehet-e érni azt a kompromisszumot, hogy fennmarad az a rendszer, amelyben az önkormányzatok által megvalósított fejlesztési beruházások általános forgalmi adóját is európai pénzből lehet finanszírozni, ezzel felülről lefelé számolva 16-17 százalékkal még egyszer olcsóbbá tenni ezeket a beruházásokat. Ez az utóbbi két kérdés volt olyan, amelyben a visegrádi négyekkel együtt lehetett működni és meg lehetett állapodni.

A harmadik nagyon fontos kérdés Magyarország számára: mire költünk? Mi lesz ennek a pénznek a sorsa? Hát azért ez a pénz családonként közel kettőmillió forintot jelent. Mondom ezt úgy, hogy eszünkbe idézem, hogy ma Magyarországon ennél kisebb az egy főre jutó éves munkajövedelem, azaz itt igen sok pénzről beszélünk összességében. Amellett érveltünk - Barroso elnök úr maga nem nagyon értette -, hogy példának okáért mi ebből a pénzből fel szeretnénk újítani lakótelepeket, bérházakat, lakásokat, és nem csak szociális kategóriában, mert ez az európai uniós bürokraták és vezetők gondolkodásában az önkormányzati bérlakásokat jelenti csak. De hát Magyarországon alig vannak önkormányzati bérlakások; itt mi odaadtuk a bérlőknek ezeket a lakásokat. Ha csak őrájuk értettük volna - az utolsó éjszakáig ott szerepelt ez a “szociálisö jelző a költségvetés szöveges részében -, ha ebbe belement volna Magyarország, akkor hiába mondtam volna most önöknek, hogy lakásra is lehet fordítani a pénzt, ez igaz lett volna a szó szigorú értelmében, de valóságosan Magyarországon éppen azok nem részesülhettek volna ebből a forrásból, akiknek leginkább kell; azok, akik nem saját családi házban laknak, hanem egy nagy épületben egy lakással rendelkeznek lakótelepen, vagy régebben épített bérházakban.

Ez az egyik legfontosabb áttörés, mert a magyar lakásállománynak mint egy falat kenyér, annyira kell most már az a felújítás, ami az elmúlt évtizedekben kimaradt. És jól látjuk - nézek itt Kolber miniszter úrra -, hogy nem tudunk annyi lakótelepprogramot, annyi panelprogramot meghirdetni, hogy ne jegyeznék túl az önkormányzatok. Időnként egyik-másik - látom a székesfehérvárit, amelyik 6 ezer lakás felújítására adta be az igényét - szinte saját lehetőségeit túlfeszítve adja be az igényeket. És miért teszi ezt meg? Mert azt látja, hogy az adott városban élőknek ez az egyik legfontosabb problémája.

Nem lehet szociális Európáról úgy általában beszélni, közben nem észrevenni, hogy Magyarországon az egyik legbonyolultabb, legnehezebb szociális kérdés, hogy az a lakás, amelyben élünk, amely egyszer a felemelkedés lehetősége volt, amikor lakótelepre költözött valaki, ami az előremenetel volt akkor, amikor megvehették a lakásokat a '90-es évek elején, ez most sokak számára szociális csapda. Ők nem tudják felújítani; pár százezer forintja nincsen - természetesen - sok százezer vagy millió embernek. Ha itt nincsen közösségi szerepvállalás, hát akkor ezek a lakások végképp tönkre fognak menni, és nem a nemzeti vagyont fogják gyarapítani, hanem itt enyészik el a kezünk között a nemzeti vagyon egyik legértékesebb része. És nem az a kérdés, hogy önkormányzati tulajdonban van-e, vagy magántulajdonban van, hanem az a kérdés, hogy a legfontosabb nemzeti vagyont, amely a legszemélyesebb és legfontosabb magánvagyonok egyike, a lakásokat, fel lehet-e újítani.

Az utolsó éjszaka sikerült megállapodni: a “szociálisö szót töröltük ebből a kérdésből. Magyarországon a következő tíz évben a teljes lakásállomány megújíthatóvá válik. Ez ennek a költségvetésnek az egyik legnagyobb érdeme. (Taps a kormánypárti oldalon.)

A következő kérdés: az Európai Unió mindig finanszírozta azokat az utakat, amelyek átvezetnek egyes országokon, amelyek az európai úthálózat részét képezik. Magyarországon a legtöbb autópálya ilyen. Nade az autópályáról lejövünk egyszer. És hát nem csak azoknak kell több lehetőség és élet, akik autópálya mentén laknak. Nem állhat egy ország csak autópályából.

 

(13.20)

Várost és várost, várost és falut, falut és falut össze kell tudni kötni, elérhetőnek és megközelíthetőnek kell lenni mindenkinek. El kellett fogadtatni, hogy autópályán kívül is van élet, hogy parafrazáljak egy másik mondást. El kellett fogadtatni, hogy az alacsonyabb rendű utak felújítása és építése legalább annyira európai érdek, mint az autópályák építése; hogy adjunk ahhoz támogatást, hogy a magyar utak éppolyan minőségűek lehessenek, mint amilyen a nagyon sokszor megcsodált nyugat-európai utak, és hogy akkor ér valamit az autópálya, akkor segít a legtöbbet, ha az autópálya nem széjjelválasztja a régiót, hogy van az autópálya és a közvetlen környezete, utána pedig zötykölődünk messze, sokszor tíz kilométert, hanem az autópálya összeköt, és erre az autópályára jó minőségű utakon jutnak el az emberek. Csak az az alku, amelyet az utolsó éjszaka megkötöttünk, amellyel egymilliárd euróval több érkezik Magyarországra, mint amit számítottunk, csak ez az alku egészen biztosan legalább 2500 kilométer alsóbbrendű út megépítését vagy felújítását teszi lehetővé - csak hogy lássuk, hogy mennyi ez a pénz. (Taps az MSZP soraiban.)

Sokan sokfajta javaslatot felvetettek, hogy mihez kellene ragaszkodni Magyarországnak. Azokkal értek egyet, és ebben köszönöm a parlamenti pártok elnökeinek, benne az ellenzéki pártok vezetőinek is a támogatását, hogy az utolsó napokig folytatott konzultáción azért az világos lett, hogy talán mégsem az a helyes álláspont, ha úgy küldjük el Magyarország delegációját Brüsszelbe, hogy ha nem érjük el az Európai Parlament által kitűzött befizetési célt, akkor Magyarországnak mindenképpen vétóznia kell. Ha Magyarország ezt tette volna, akkor saját nemzeti érdekei ellen cselekedett volna, és a közös Európa érdeke ellen cselekedett volna. De azt láttam éppen a pártelnökökkel való konzultációban, hogy ezt az igényt személyesen egyikőjük sem erősíti meg.

Ezt egy okos, felelős magatartásnak látom, és köszönöm mindazoknak, akik képesek voltak belátni, hogy Magyarországnak nem az az érdeke, hogy vétózzon, hanem az az érdeke, hogy határozott, egyértelmű, szakmailag, politikailag jól kidolgozott álláspontban képes legyen megváltoztatni egy rossz költségvetést, és egy jó költségvetéssel jöjjön haza. Becsapni az ajtót, nemet mondani, ehhez nem kell politikusnak lenni. Ehhez ki lehet küldeni bárkit Brüsszelbe. Ahhoz kell igazi teljesítmény, hogy olyan költségvetés legyen a végén, amelyről Magyarország úgy érezheti, hogy szolgálja a nemzeti céljait, és ezek a nemzeti célok összhangban vannak a közös európai célokkal. (Taps az MSZP soraiban.)

Befejezésül, tisztelt elnök asszony, tisztelt Országgyűlés, szeretném még egyszer megköszönni mindazoknak a munkáját, akik az elmúlt években ezért a költségvetésért dolgoztak. Egy költségvetés készítése soha nem egy év terméke, egészen biztos, hogy az első munkák elkezdődtek akkor, amikor 2000-ben elindult ez a költségvetési szakasz. Ezért köszönetet kell hogy mondjak nyilván az előző kormányoknak is, azoknak a szakértőknek, akik az előző kormányokat támogatták, az ő számukra dolgoztak. Magyarországon ezekben az ügyekben, hosszú távú nagy nemzeti fejlesztési kérdésekben csak akkor van siker, ha nem azon gondolkodunk, hogy hogyan lehet kormánynak és ellenzéknek egymással vitatkoznia, hanem hogyan lehet közösen Magyarország érdekeit megvédeni.

Túl vagyunk egy fontos tárgyaláson. Készülhetünk arra, hogy na és akkor mire fordítjuk ezt a pénzt. Mostantól világosak a keretek, felgyorsulhat az a munka, amelyben megfogalmazzuk a 2007-et követő időszak nagy nemzeti fejlesztési programját, egy sikeres ország programját. Azt kívánom magunknak a parlament karácsony előtti utolsó plenáris ülésnapján, hogy olyan év következzen, amelyben a munka nyugalma jön, több biztonság, több megértés, kevesebb vita, ha lehet, akkor veszekedés egyáltalán, arra használjuk az előttünk álló lehetőségeket, az ünnepek hosszú napjait, majd januártól újra azért dolgozzunk, hogy legyen egy sikeres ország, egy sikeres Magyarország, Magyarországért, az itt lakó emberekért, a köztársaságért, és persze egy közös, nagyszerű Európai Unióért.

Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps az MSZP, az SZDSZ és az MDF soraiban.)




Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai