Készült: 2024.03.29.10:58:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

219. ülésnap (2017.05.04.), 2. felszólalás
Felszólaló Vargha Tamás (Fidesz)
Beosztás Honvédelmi Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka előterjesztő nyitóbeszéde
Videó/Felszólalás ideje 4:55


Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor tavaly ősszel a honvédelmi ágazatot érintő törvénycsomagot bemutattuk itt a tisztelt Házban, úgy fogalmaztunk, hogy az előttünk álló javaslatot a köznyelv salátatörvénynek nevezi, és akkor is már hangsúlyoztuk, hogy a „saláta” szó helyett, mint most is, inkább a „gondoskodási” jelzőt használnánk, hiszen akkor is és most is az előttünk fekvő javaslat tekinthető a kormány gondoskodási csomagjának.

Hozzátehetnénk talán azt is, hogy motivációs csomag is egyben ez a törvénycsomag, hiszen a kormány és annak tagjaként Magyarország honvédelmi minisztere abban érdekelt, hogy megbecsülje azokat, akik esküjükben arra teszik fel életüket, hogy Magyarországot híven szolgálják, Magyarország függetlenségét, az állampolgárok jogait és szabadságát bátran, az Alaptörvény és a törvények betartásával, a rájuk bízott honvédek és fegyverek erejével életük árán is megvédjék, hiszen mindannyian valljuk közösen, hogy az ember, a honvéd a legfőbb, a legnagyobb érték.

Magyarország elvitathatatlanul jól teljesít, Magyarország erősödik, aminek egyik érdekes következménye az is, hogy a munkaerőpiacon szekto­rá­li­san nem munkanélküliség, hanem éppen munkaerőhiány alakulhat ki. A motiváció tehát a mi esetünkben is, azt gondolom, hogy elvitathatatlanul fontos tényező. A kormány meg is tesz mindent annak érdekében, hogy a hivatásos, a szerződéses vagy a tartalékos honvédek megbecsülésével vonzóbbá tegye a katonai szolgálatot, hogy az önkéntesen jelentkezők toborzását ezzel is segítse. Ezenfelül ebben a csomagban a honvédségi szervezeti átalakítások törvényi lábát kívánja az előterjesztő megteremteni.

A törvényjavaslat célja a Magyar Honvédség személyi állományát, valamint általánosságban a honvédelem ügyét érintő kérdések szabályozása a hatékonyabb közfeladat-ellátás érdekében. A kormány ezt részben a honvédek jogállásáról szóló törvénnyel, részben egy-egy nem közvetlenül a honvédelmi ágazati, de a honvédelemre, a honvédekre, a honvédek életére kiható törvények módosításával látja megvalósíthatónak.

A teljesség igénye nélkül néhány törvény, amely­nek módosítása előttünk fekszik.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi törvény módosításának célja, hogy az önkéntes tartalékos katonák tényleges szolgálatteljesítésének időtartama is jogosultsági időnek minősüljön az álláskeresési járadékra való jogosulttá válás szempontjából. Vagy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi törvény módosításának célja az önkéntes tartalékos szolgálatvállalást elismerő szabályok beiktatása és a közalkalmazottak egyes feladatellátása során elkövetett vétkes kötelezettségszegésre vonatkozó honvédelmi ágazati szabályok megalkotására vonatkozó felhatalmazás megteremtése.

És így tovább még számtalan törvény, amelyek közül, azt gondolom, a legfontosabb a honvédek jogállásáról szóló törvény módosítása, amely a következő főbb témakörökhöz kapcsolódik: az önkéntes tartalékos szolgálatvállalás ösztönzése; a Magyar Honvédség tevékenységét segítő egyesülethez szolgálati érdekből történő vezénylés speciális szabályainak megteremtése; vagy az állomány a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium szakmai állami vezetőjévé kinevezett tagjára vonatkozó jogviszony-szüneteltetési szabályok megalkotása a jelenlegi áthelyezési kötelezettség helyett; a honvédségi ösztöndíjas hallgatók jogállásával összefüggő egyes kérdések törvényi szintre emelése; az előmenetel szabályainak pontosítása a más szervhez vezényeltekre nézve; vagy a jogalkalmazás során felmerült gyakorlati problémák kezelése, különös tekintettel az egészségkárosodási ellátás szabályrendszerére.

(9.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvénycsomag tehát a honvédség, a magyar kormány gondoskodási csomagjának nevezhető, mert azt gondoljuk, és abban hiszünk, hogy az ember, a katona, a honvéd minden hagyományos vagy elektronikus modern harceszköz előtt a legnagyobb érték.

Tekintve, hogy a honvédelem mindannyiunk közös ügye, nemzeti ügy, kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai