Készült: 2020.07.10.19:40:25 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

112. ülésnap (2020.03.16.), 182. felszólalás
Felszólaló Farkas Gergely (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka azonnali kérdésre adott képviselői viszonválasz
Videó/Felszólalás ideje 1:11


Felszólalások:  Előző  182  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm szépen. Köszönöm a válaszának a végén lévő megnyugtató szavakat. Szerintem a kiskunhalasiakat leginkább ez érdekli, bár azért hozzátenném, hogy továbbra is kérdés bennük, és én is megkaptam ezeket a kérdéseket, hogy az ott dolgozókat hogy tudják elszeparálni, mert azért mégse elvárható, hogy majd beköltöznek oda az ott dolgozók, és onnan nem jönnek ki. De egyébként a többi kérdésem is részben már múltbeli döntésekre vonatkozott, ezért nem teljesen tudom érteni miniszter úr szavait, hiszen azért gondolom, arra legalább kaphatunk magyarázatot, hogy miért pont Kiskunhalasra esett a választás. Ez a döntés már megtörtént, illetve hogy a kiskunhalasi kórházzal milyen viszonyt fog ápolni ez az új járványkórház, az is, gondolom, hogy azért már minimum tervben van. Tehát én bízom benne, hogy ezekre akár most még a viszonválaszban tudok választ kapni, vagy pedig arra kérem önöket, hogy a kiskunhalasiak és a környékbeliek érdekében tegyék meg a tájékoztatást. Higgyék el, önöknek is jó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ha az emberek nem aggódnak feleslegesen, hanem megnyugtatóan tudnak ehhez a helyzethez állni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  182  Következő    Ülésnap adatai