Készült: 2020.02.23.19:03:31 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

74. ülésnap (2007.05.22.), 70. felszólalás
Felszólaló Pokorni Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 16:30


Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Nem olyan régen módosította ez a parlament a kormány javaslatára a felsőoktatási törvényt, és nem volt olyan régen a 2005-ös módosítás sem.

Számos technikai részletre tér ki a törvénymódosítás. Ezeknek egy nagy része indokolt, helyénvaló, csiszolni, javítani kell. Egy részében komoly aggályokat látunk, doktori iskola jogköre és így tovább, ezeket elmondtuk. Van, ahol nem sikerült megtalálni a jó megoldást, a hátrányos helyzetű fiatalok hátrányos helyzetének a definiálása kifejezetten érdekes. Hogy is van? 19, 20, 21, 25 éves fiatal embernél az szabja meg a hátrányos helyzetet, hogy amikor tanköteles korba lépett, tehát 6 éves korában a szüleinek éppen milyen volt az iskolai állapota - közben eltelik másfél évtized. Ez alapján lesz valaki jogosult ingyenességre, vagy veszíti el a jogosultságát. Azt gondolom, hogy ezen még egy kicsit dolgozni kellett volna a minisztérium jogászainak, és feltehetően fognak is még. Alkotmányos aggályok is vannak itt, de hagyjuk is ezt.

Én azt gondolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak a valódi kormányzati célja az a finanszírozási fejezet, a finanszírozási rész, ez a bizonyos hároméves megállapodás.

(13.50)

Mivel általános vitában vagyunk, érdemes megnézni azt is, hogy milyen helyzetbe illeszkedik ez a törvényjavaslat. Vajon nem mulasztja-e el a kormány a szükséges - általunk egyébként indokolt - intézkedések meghozatalát, hogyan is állunk ma - 2007 kora nyarán - a felsőoktatás terén? Elég nagy botrány volt az idei felvételi jelentkezési szám; ez a 108 ezres jelentkezési szám gondot, problémát jelez. Szerintem a miniszter úr is megdöbbenve látta, hogy ilyen kevés fiatal kíván jelentkezni Magyarországon főiskolára, egyetemre. Gondoljunk csak vissza: 2002-ben 165 ezer fiatal jelentkezett egyetemi, főiskolai tanulmányokra. Eltelt öt év - öt éve irányítják az országot -, a 165 ezer helyett most csak 108 ezren jelentkeztek, 57 ezer gyerekkel kevesebb. Nem vagyok jó fejszámolásból, de ez olyan 30-33 százalékos csökkenés. Azért ennek valami mélyebb oka kell hogy legyen, ez jelez valamit.

Önök azt mondják, hogy ez a demográfiai csökkenésből fakad, legalábbis a nyilatkozatokból ezt hallom. De - képviselő hölgyek és urak, miniszter úr - az érettségizők száma 5-6 éve sem volt kevesebb, mint most, gyakorlatilag évek óta stagnál, 1-2 ezres az ingadozás, van olyan év, amikor nő, de nem csökken, ennyivel - 57 ezerrel - pedig kiváltképpen nem.

A másik, amit hallunk, hogy a felsőoktatási rendszer feldolgozta az elmúlt évtizedek során felhalmozódott, fel nem vett fiatalok nagy sorát. Ezt nem látom megalapozottnak. Azt gondolom, mélyebb oka van, amelyet pedig érdemes megnézni. Az egyik: drágult a tanulás. A tandíjról, költségtérítésről majd mindenképpen beszélnünk kell, hogy 2005-ben - nem sokkal a választások előtt - önök nemhogy tandíjról nem beszéltek, hanem mindenkinek egy ingyenes diplomát ígértek, és valóban, mintha méltóságukban, igazmondásukban sértettük volna meg önöket, úgy szisszentek fel, ha valaki a tandíj szót emlegette, és abbeli meggyőződésének adott hangot, hogy ennek a bevezetésére készülnek. Alig telt el egy szűk esztendő, már azon folyt a vita, hogy az utólagos képzési hozzájárulásnak milyen formája lesz az egyedül igazságos. Aztán eltelt két hét, akkor már nem az utólagos képzési hozzájárulást, hanem a fejlesztési részhozzájárulást - tandíjat -, a tanulmányok ideje alatt befizetendő díjat tekintették egyedül igazságosnak. Ennek bizony visszatartó, riasztó hatása volt, a szegényebb családokra mindenképpen.

Gondoljunk csak vissza: utoljára 1995-1996-ban volt ilyen visszaesés a jelentkezések számában, a Bokros-csomag idején, mint amit a számok alapján itt látunk. Abban, hogy a gyerekeknek, a családoknak ilyen mértékben esett vissza a tanulási kedve, szerepet játszott, hogy önök csökkentették a tanulási lehetőségeket, csökkentették az államilag finanszírozott keretszámokat. Hiszen 2003-ban - ez volt az utolsó tanév, amikor még a polgári kormány szabta meg, hiszen mindig előre szabjuk meg a felvehetők keretszámait - 56 500 gyereket vehettünk fel teljes értékű felsőoktatási képzésre, egyetemre, főiskolára. A keretszám 65 ezer volt, ebben volt 5500 felsőfokú akkreditált szakképzés is. De nézzük csak a valóban kemény diplomát, a főiskolai és egyetemi diplomát, ez 56 500 volt. Ez a szám mára 43 500-ra csökkent, ez 13 ezer fős, közel 20 százalékos csökkenés. Önök az elmúlt öt évben ötödével csökkentették a teljes értékű, államilag finanszírozott férőhelyek számát. Ötödével!

Hogy érthető legyen, mert itt egy kis ravaszkodás történt az elmúlt öt esztendőben; valamennyien emlékszünk még Öveges professzorra, a televíziós előadásaira. Van egy vödör, tele vízzel, ebbe beleteszünk egy lufit, amely levegővel van tele. Azt elkezdik fújni, és a lufi szorítja ki a vödörben lévő vizet. A lufi a felsőfokú akkreditált szakképzési keretszám, amelyet lassan 5500-ról most már 12 500-ra növeltek az elmúlt öt évben, de soha nem használták ki teljes mértékben. Ez nagyrészt egy üres halmaz, fújják-fújják ezt a lufit, látszatra mindig színültig van a vödör, de egyre kevesebb víz van benne - mondja Öveges professzor. Így érték el azt, hogy látszatra mindig maradt a 65 ezres keretszám - most az utóbbi évben 6 ezres csökkenéssel, már változtattak ezen -, de jelentős mértékben csökkent a főiskolára, egyetemre felvehető gyerekek száma. Ez rossz dolog.

Többen elmondták, ennek az országnak a jövője azon múlik, mennyien tanulhatnak, mennyien jutnak hozzá a jó színvonalú tudáshoz. Ezt a lehetőséget, ezt a kaput bezárni rossz. Ezt a lehetőséget kinyitni, bővíteni pedig jó.

A harmadik ok, amelyben ezt a visszaesést látom, az a politikai propaganda, amelyet az elmúlt években önök - nemcsak az oktatási tárca, hanem sajnos ebben a munkaügyi, szociális tárca is szerepet játszott - kifejtettek, mintegy elriasztva a gyerekeket a továbbtanulástól. Két szajkózott, untig hajtogatott szólamot hallottunk. Az egyik a pályakezdő-munkanélküliség, hogy a diplomások nem kapnak állást. A pályakezdő-munkanélküliség sajnos jelentős Magyarországon, lassan 20 százalékos. De kevesen tudják, hogy ez egy átlagszám, és sok összetevőből áll össze. Érdemes megnézni, milyen kockázata van egy tanult fiatalnak, és milyen kockázata van egy tanulatlannak. Nos, egy középfokú végzettséggel sem rendelkező, tanulatlan fiatal ember munkanélküliségi kockázata 43 százalék, irtózatosan nagy. De az egyetemi diplomával rendelkező fiatal munkanélküliségi kockázata tavaly még alig 2 százalék volt, most némileg nőtt egyébként, ahogyan pang a gazdaság, most már lassan 3 százalékot ér el. De mégiscsak vessük össze a 3-at a 43 százalékkal! Ha másért nem - sok egyéb ok miatt fontos, de ha másért nem -, ezért érdemes tanulni, mert a munkanélküliség kockázata tizede, huszada a tanulatlanénak.

A másik ilyen - úgymond - axióma, hogy értéktelenednek a diplomák. Érdemes megnézni az OECD erre vonatkozó felméréseit és tanulmányait, hogy melyik európai gazdaság - sőt, nem is csak Európa, a világ gazdaságait egybevetve - honorálja legjobban a diplomát. Nos, az európai országok egybevetésével Magyarország az élen áll. A magyar gazdaság honorálja legjobban a diplomát. Természetesen ez egy arány, nem egy abszolút érték, hiszen az egyetemi tanárok is jól ellennének egy londoni buszsofőr fizetésével, de ahhoz képest, hogy egy diplomás mennyit keres Magyarországon, összevetve egy csak szakképzettséggel rendelkező ember fizetésével, Magyarországon ez a leghúzottabb, itt a legnagyobb a diplomás bónusz.

Tehát az, hogy itt a diplomásokat munkanélküliség fenyegeti, nem igaz. Az, hogy nem fizeti meg a magyar gazdaság a diplomát, nem igaz, de az elmúlt 4-5 esztendőben mégis ezt hallották a családok, a gyerekek, és ennek itt az eredménye. 165 ezer helyett 108 ezren jelentkeznek egyetemre, főiskolára. Ezt tartom az elmúlt öt év legrosszabb tényének, és ezekben látom az okot, nem pedig a demográfiai csökkenésben.

Nézzük a finanszírozási részt, hiszen arról beszéltem, hogy úgy gondolom, ez a törvénytervezetük legfontosabb része, ez a bizonyos hároméves megállapodás. Nyújt-e ez érdemi garanciát? Nem sokat. Minden oktatási miniszter - beleértve egyébként a polgári kormány oktatási minisztereit is - próbálkozott már ezzel korábban is, hogy szaktörvényben - a költségvetési vitára előre, majd a pénzügyminiszterrel folytatandó küzdelemre - bástyákat telepítsen, s nem sokat ért. Legutóbb, ahogyan itt Pósán képviselő úr felidézte, 2005-ben a nemzetgazdasági átlagbér bizonyos százalékához kötötték a normatív támogatásokat, illetve annak szorzatát állapították meg, és ugyanígy a hallgatói támogatásokat is. Nem kellett hozzá hét hónap, hogy ezt felfüggessze a kormány.

(14.00)

Hét hónapig tartott ez az évtizedekre szóló költségvetési garancia. De nem vagyok én ellene, sőt szurkolok Hiller miniszter úrnak a pénzügyminiszterrel folytatott csatájában. Próbáljon ilyen garanciákat teremteni a szaktörvényben, csak azzal az illúzióval ne hitegessük magunkat, hogy ettől pénzügyi szempontból hosszú évekre előre stabilitás lesz majd a felsőoktatásban.

S azt a vitát se szeretném folytatni, hogy most kinek van igaza: a költségvetést előkészítő pénzügyminiszternek-e, amikor megtervezi három évre előre a költségvetési kitekintést, és leír egy számot, talán 251 milliárdot, ami épp 10 milliárddal több, mint amit ön mondott, hogy szerinte ennyi kell hogy jusson majd a felsőoktatásra, mondjuk, 2010-ben. Hogy jut-e több forrás az ön által javasolt hároméves megállapodások alapján a felsőoktatásra, vagy éppen hogy kevesebb jut, nem tudjuk, de bizonyos értelemben lényegtelen is, mert sajnos azt kell mondjam, hogy mindig az adott költségvetési pillanatban az államháztartás helyzete fogja eldönteni a felsőoktatás finanszírozását, akkor is, ha van hároméves megállapodás a törvényben, és akkor is, ha nincs. Ezt a rektorok talán jobban tudják, mint mi, mert több minisztert, több kormányt láttak már, és több költségvetési vitát végigasszisztáltak.

De igazán nem is ez a fontos, hanem hogy milyen hatása van a felsőoktatásra. Jó finanszírozás nincsen, mert valakinek mindig rossz. A kérdés az, hogy kinek rossz: a kevésbé hatékonyan gazdálkodónak, a kevésbé jó minőséget folytatónak, vagy annak, amelyik pazarolja a pénzt, vagy annak rossz, aki éppen igyekszik takarékos lenni, amelyik igyekszik több gyereket oktatni, hatékonyabb módon.

Az egyetemekhez elküldött hároméves megállapodástervezet azt mutatja, hogy ez az elképzelés nem jó - ezt maguk a rektorok mondják el. Nem jó, mert például arról szól, hogy a fel nem használt pénzeket majd vissza kell fizetni. Arra ösztökéli majd az intézményeket, hogy mindent el kell költeni, azt is, amit egyébként józan racionalitás szerint nem költenének el. Tehát nem a takarékos intézménynek jó, hanem a pazarlónak.

Arra ösztökéli az egyetemeket, sőt elő is írja, hogy három év alatt nem változtathatnak a szervezeti rendjükön. Próbálom pontosan idézni: "A szervezeti struktúrának három év alatt változatlannak kell lennie az adatok összehasonlítása érdekében." A változatlanság kritérium, igény ma a magyar felsőoktatásban? Lásd: bolognai folyamat, sikeres felzárkózás. Dehogy! Éppen az lenne a célunk, hogy a belső szervezeti racionalitással, racionalizálással próbáljanak hatékonyabban, jobban felkészülni erre a feladatra.

A minisztérium szempontja az, hogy jobban össze tudja vetni az adatokat, de csókolom, ne a minisztérium szempontja legyen a meghatározó, hanem az intézmény fejlődésének a szempontja!

És sorolhatnám tovább ezeket a pontokat - elmondták. Érthetetlen, mit keres itt a PPP-s megállapodások újragondolása. Lehet, hogy ki lehet húzni belőle, ki is kell, mert erre egyszer már kötött szerződést.

De ami az igazi aggály: korábban egy törvénymódosításban egy versenyszituációt indítottak el - normatív finanszírozás, versengő hallgatók, versengő egyetemek. Most ezt a versenyt leállítják (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ezzel a hároméves megállapodással. A minisztérium szubjektív döntései fogják eldönteni, hogy ki mennyi pénzt kap, és nem a hallgatók, illetve a munkaerőpiac visszaigazolása.

Az elnök úr talán megenged még egy gondolatot, egyet: sokszor elhangzik, hogy kell a hallgatók, a családok, a munkaerőpiac visszaigazolása, hogy pontosan tudjuk, hogy az egyetemek által kibocsátott hallgatók mennyit érnek, mennyire sikeresek, milyen a képzésük minősége. Szeretném felidézni, bár nem ön volt akkor a miniszter, hanem Magyar Bálint, amikor leállították a fiatal diplomások életpálya-vizsgálatát. Ez folyt, nem kell kitalálni újból a meleg vizet: 1999-ben, 2000-ben indítottuk el, hogy három éven keresztül nyomon kísérjük a fiatalokat (Az elnök újból csenget.) a diplomaszerzés után. Nem kellett volna szétverni 2002-2003-ban, és akkor ma már hét év adata állna rendelkezésünkre, ami alapján sokkal jobb képet tudnánk alkotni az egyetemek, főiskolák minőségéről, teljesítményéről, semmint (Az elnök ismét csenget.) itt a hároméves megállapodás hat szempontja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai