Készült: 2020.02.22.17:16:29 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

145. ülésnap (2008.05.13.), 196. felszólalás
Felszólaló Pokorni Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 19:01


Felszólalások:  Előző  196  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Urak! Államtitkár Úr! Képviselő Hölgyek! Még a kormány tagjait is elfogja néha az értelmiségi hiúság, és szemben azzal, amit politikusként mondanának a mundér becsületének védelmében, van bennük egyfajta igény az igazmondásra.

Hiller miniszter úrnak van egy emlékezetes tévés beszélgetése - talán Baló Györggyel -, ahol az interjúvoló feltette neki azt a nagyon egyszerű és érthető kérdést, hogy mégis, hogyan látja hat év kormányzás után - amiből persze ő csak másfelet-kettőt volt oktatási miniszter -, hogy egy szegény falusi gyerek helyzete, esélyei az előrejutásra, felemelkedésre most jobbak, vagy hat évvel ezelőtt voltak jobbak. Hiller miniszter úr - becsülendő módon egyébként - nem a propagandaszöveget mondta, hanem őszintén bevallotta, amit valamennyien tudunk, hogy az elmúlt hat évben romlottak ezeknek a gyerekeknek az esélyei.

Nyilván nem a kormány jó szándékán múlott ez. Nem hiszi egyikünk sem, hogy tudatos rosszindulat, rosszakarat munkálhatott a kormány részéről. De mégis, az eredmény az, hogy a helyzet ezen a téren ma rosszabb, mint volt. Sok mindent nyilván a világ, a gazdaság helyzete, a társadalom belső feszültségei, mozgásai okoznak, amin vagy úrrá tud lenni egy kormány - hathatós eszközöket alkotva, teremtve -, vagy nem tud; maga a miniszter úr állapította meg úgy, hogy nem tudott. Nyilván ez az oka, ez a magyarázata annak, hogy végre, hat év elteltével ezzel az alapvető fontosságú kérdéssel egy ilyen törvényjavaslat formájában a kormány foglalkozni akar, és ezt a parlament elé terjeszti.

Valóban komoly gondok feszítik a magyar közoktatást. A finanszírozás terén Tatai képviselő úrnak a nagy számok tekintetében igaza van. De a képviselő úr úgy is, mint egykori igazgató, pontosan tudja, hogy például az alsó tagozatban, az első osztályban két évvel ezelőtt egy gyerek után 204 ezer forintot kaptak az iskolák, most pedig 145 ezer forintot, 60 ezer forinttal kevesebbet.

(16.10)

Persze, lehet pályázni sok mindenre, de jelentős a különbség aközött, hogy valami jár, garantáltan ott van, stabilan tervezni lehet rá, és aközött, ami csak pályázható.

Szeptemberben a második olyan tanév kezdődik, amikor nominálisan - nem reálértékben, nominálisan is - csökken az óvodai és iskolai normatívák összege. Tavaly nyáron több száz iskolát kellett bezárni, átszervezni, átadni más fenntartónak; több ezerre, talán tízezerre is tehető azoknak a pedagógusoknak a száma, akiket a tavalyi szünetben kénytelen-kelletlen küldtek el az iskolákból, óvodákból.

A pedagógusbérekről is tetszettek beszélni. Hat évvel ezelőtt, 2002-ben a Medgyessy-kormány első intézkedései között volt az utolsó érzékelhető lépés, hozzáteszem: akkor is igazi teljesítményt kikényszerítő, minőséget javító elem nem volt az elhíresült 40 vagy 50 százalékos béremelés óta. Reálérték-veszteséget szenvedtek el az itt dolgozók, és most is azt látjuk, hogy mind a mai napig hiányzik egy, a minőséget és a szakmai előrejutást támogató, differenciált előremeneteli rendszer, életpályamodell.

Folyamatosan csökkent - nem kis botrányoktól övezve - a művészeti nevelés támogatása. Kilátástalan helyzetbe kerültek mára az önkormányzatok által fenntartott kollégiumok. Míg évekkel ezelőtt közös volt az a cél, hogy a kollégiumokat gyakorlatilag száz százalékon finanszírozzuk a központi költségvetésből, mára ez 60 százalékra csökkent; ami látható: egyre kellemetlenebb, kilátástalanabb a helyzet, zárnak be ezek az intézmények.

Az iskoláink, óvodáink, kollégiumaink állapota leromlott, nincs stabil, kiszámítható, állandó forrás ezeknek a felújítására, karbantartására.

Az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon sokat beszéltek, nyilatkoztak - a sajtó hangos volt ezektől - az iskolai erőszak újból és újból felbukkanó eseteiről. Ezek jól hívják fel a figyelmet arra, hogy az iskolai nevelés kérdése megoldatlan. Az elmúlt évtized, két évtized gondja ez. A megszorítások miatt folyamatosan szűkülnek ezek a nevelési színterek, és az iskolák egyre kevesebb energiát és figyelmet fordítanak minderre. Eltűntek, gyakorlatilag felszámolódtak az iskolai nevelés színterei, csökkent a délutáni, szabadidős tevékenységek időtartama, lehetősége, számos esetben fizetőssé váltak azok a szakkörök, foglalkozások, kirándulások, amelyek a lehető legvilágosabban adják a közös cselekvés örömteli élményét a gyerekeinknek. Lehet természetesen osztálytermi körülmények között is megajándékozni a gyerekeinket a közös cselekvés élményével, de ennek, mióta világ a világ, a pedagógiai színtere ezek a manapság kevésre becsült idősávok, ez lenne ennek az igazi gazdája.

Azt látjuk, hogy nincs vagy egyre kevesebb pénz van az egészségnevelésre, prevenciós feladatok ellátására. Az etikaoktatás, a polgári kormány által elindított etikaoktatás - gyakorlatilag fakultatívvá válva - elpárolgott, és láthatjuk ennek a hiányát.

A napközi sok esetben nem több ma már, mint gyerekmegőrző, és ha a kormány szándékai, reméljük, hogy nem így lesz, de a kollégiumok esetében is végrehajtásra kerülnek, akkor a kollégiumoknál is gyakorlatilag a pedagógiai, szakmai munka visszaesik, jószerével megszűnik.

Egy sor megoldásra váró tartalmi kérdéssel szembesülünk nap mint nap, amire ma a kormánynak nincs világos válasza, nincs megoldási javaslata. Azt látjuk, hogy az érettségi ma már technikailag működik, tehát nem kell attól félnünk, hogy a pár évvel ezelőtti érettségibotrányokhoz, tétellopásokhoz hasonló ügyekkel szembesüljön a magyar közoktatás. Tartalmilag ugyanakkor azt látjuk, hogy igen komoly tartalmi, minőségi kifogásokat támaszthatnak a közoktatás szereplői az érettségi vizsgarendszerrel kapcsolatban. Jogos kritika érte például többször a középszintű érettségi színvonalát, illetve önmagában azt a rendszert, amit az önök kormánya módosított, amelyik nem teszi kötelezővé az államilag finanszírozott felsőoktatásba való belépéshez az emelt szintű érettségi választását.

Uraim! 2008-ban matematikaérettségi tétel az a kérdés, hogy 75 forint fél kiló narancs, és hány forintba kerül két kiló narancs. Átcsúsznánk talán ezen a vizsgatételen. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Az volt, hogy 300 forintért mennyi narancsot lehet venni!) Lehet, hogy fordítva volt, hogy 300-ért mennyi narancsot lehet venni. (Derültség, zaj.) Valóban, ez már sokaknak meghaladná a kompetenciáját. (Tatai-Tóth András: Nemcsak ez az egy feladat volt!)

Uraim! Tehát be kellene látni, hogy az, amit hat évvel ezelőtt Magyar Bálint tett, hogy az egyetemek által választhatóvá tette, hogy mit követelnek, emelt szintű vagy középszintű érettségit, ez egy rossz döntés volt. Ennek a hatása, romboló hatása a színvonalra, a tartalomra, a minőségre vonatkozó romboló hatása nyilvánvaló. Lépni kellene!

A természettudományos tárgyak oktatása szintén megoldatlan. Alacsony óraszámokkal, úgy is le lehet érettségizni ma Magyarországon, hogy egyetlenegy természettudományos tárgyból sem kell érettségin számot adni. A gyengébbek kedvéért a matematikát nem tekintjük természettudományos tárgynak, a tudományok szokásos besorolása szerint.

A szakiskola terén: a gyerekeink 24 százaléka, akik szakiskolába járnak, kipotyog a rendszerből, közel a negyede kiesik a rendszerből, ami őrült pazarlás pénzzel, energiával, mindennel. A bennmaradók 42 százaléka egy tárgyból megbukik, és a szakiskola belső tartalmi gondjaira, feszültségeire mind a mai napig az eltelt hat év során nincs válasz, nincs érdemi megoldási javaslat.

A tanulói teljesítményekről sokat vitatkoztunk ebben a teremben. A különböző mérések jól mutatják, hogy az óvoda, az alsó tagozat rendben van; a felső tagozaton nyílik az olló, és csúszunk le éllovasból sereghajtókká. Nyilván számos ok van, de a számos ok között a meghatározó, hogy a felső tagozat finanszírozásánál mutatkoznak az alapvető gondok. Az alsó tagozat aránylag könnyen finanszírozható egy tanítói rendszerben, a felső tagozat szaktanári rendszere pedig nem. Egybevetve az OECD-adatokkal, azt látjuk, hogy az alsó tagozat finanszírozása nagyjából megfelel az OECD-számoknak, a felső tagozaton pedig kevesebb, mint a felét költjük az OECD-államokhoz viszonyítva a felső tagozat működtetésére. Nem csoda, ha ez egy idő után megmutatkozik a gyermekeink teljesítményében, az ott folyó munka minőségében is.

A roma gyerekek vagy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, közöttük számos roma gyerek sajátos problémáinak a kezelése megoldatlan évek óta. Az óvodáztatás kiterjesztése, támogatása, amennyiben nemcsak egy szűk kört tud majd elérni - ez a kockázat a mai rendszerben benne van -, fontos lépés lehetne ezen a téren, de azt is látjuk, hogy önmagában kevés, ha ez nem kapcsolódik egy óvodaépítési programhoz. Szerencsém volt beszélgetni Arató államtitkár úrral, Hiller miniszter úrral erről, megkérdeztük elég őszintén, felmértétek-e, hogy hol kell építeni óvodát. Mert mondjuk, az V. kerületben, ahol elöregszik a kerület, kevés gyerek születik, van bőven óvoda, csak a probléma az - most nincs itt Rogán Tóni, hogy ezt tudná cáfolni, de talán ő is egyetért ezzel -, hogy az V. kerületi óvodákat nem tudjuk kitolni Pomázra vagy Csobánkára vagy Borsodba vagy Szabolcsba, ahol viszont az agglomerációs gyűrűben, a kistelepüléseken robbanásszerűen nő és a hátrányos helyzetű családok körében nő a gyereklétszám, aminek egyfelől örülünk, másfelől a problémát látjuk halmozódni, eszközök pedig nincsenek.

Nincs ilyen felmérés. Ennek az egyszerű kérdésnek a felmérése nélkül futunk neki ennek a jogszabályi változásnak. Pedig ha nem bővítjük az óvodai férőhelyeket, akkor mit fog elérni ez az intézkedés? Azt, hogy pár ezer halmozottan hátrányos helyzetű gyereket kénytelenek lesznek, kötelező lesz felvenni őket, a szülők motiválva lesznek 40 ezer vagy 20 ezer forinttal, hogy be is adják, de a férőhely-kapacitás fix.

(16.20)

Akkor azt érjük el, hogy az egyébként nem sokkal jobb helyzetben lévő társaikat szorítják ki az óvodából ezek a gyerekek, akikre szintúgy ráférne az óvodáztatás, de az iskola-előkészítés mindenképpen. Tehát önmagában ez az eszköz helyes, de látható, hogy kevés, félmegoldást okoz, sőt olyan feszültségeket hozhat létre, amelyekkel az előterjesztők talán nem is gondolnak.

Hasonló a helyzet az előbb a Tatai képviselő úr által említett pályakezdőpótlékkal. Mindenki szívesen oszt pénzt, jó dolog az, gondolják a kormányok, különösképpen a politikusok, csak azért lássuk be, hogy ez félmegoldás. És miért pont a pályakezdőknél? Miközben a gyakorlatból ön is tudja - de talán mérések is mutatják -, hogy a pályaelhagyás a harmadik-negyedik évben a legnagyobb. A pályakezdő pedagógus három-négy év tanítás után dönt úgy, hogy ezt nem neki találták ki, ebből nem él meg, a gyerekeit ebből nem tudja eltartani. Miért nem ott nyúl bele a rendszerbe a kormány vagy a parlament? Mi a garancia arra, hogy nem lesznek a mindenféle követelmény nélkül így kifizetett pályakezdő pedagógusok, amint lejár ez a pótlék, a szakma elhagyói? Mennyiben segíti ez a pályakezdők szakmai beilleszkedését, vagy mennyiben teszi lehetetlenné? Nem lehet önmagában egy elemet, egy sávot kiemelni. Az egész szakmára egy előmeneteli rendszert kell kidolgozni, követelménnyel együtt. Alapszabály, hogy ingyen semmit se adj, mindenért követelj, ha mást nem, hát minőséget, ha mást nem, hát hűséget. De pénzt, közpénzt beletenni a rendszerbe, sok-sok milliárd forintot anélkül, hogy ezeket a pontokat világosan látnánk, jó szándék ide vagy oda, nem tudjuk más szóval illetni, mint felelőtlenséggel.

Nézzünk meg még néhány elemet! Az iskolai erőszak problémája nyilvánvalóan nem oldódik meg attól, hogy az iskola kötelezheti a szülőt - itt olvasom -, hogy a gyermekét vigye el az iskolapszichológushoz vagy a nevelési tanácsadóhoz. Sokkal mélyebb, szerteágazóbb gyökérzete van ennek a gondnak. S az a pont, ahol ezt a kormány meg akarja ragadni, szintén nem helyes. Ahol már ilyen kérdések előkerülnek, az már a terápia része, annak a részletvitája, hogy milyen joga van az iskolának, milyen a szülőnek. Ez a pont önmagában akár még helyes is lenne, de először azt kellene megcéloznia a kormánynak, hogy olyan iskolai közösségeket, olyan iskolai nevelési tereket hozzon létre, ahol ezek a konfliktusok, az ilyen jellegű erőszakos esetek sokkal kisebb számban vagy egyáltalán nem fordulnak elő. Erre nem látunk megoldást, minderre nem találunk választ. Ezek tehát részletek, kiragadott pontok.

Nem tudom, persze lehet-e élcelődni azon, hogy nincs jobb dolga a kormánynak, mint hogy igazgatónak vagy főigazgatónak hívják a társult intézmények vezetőit. De ha erre van figyelme, akkor az előbb felsorolt alapvető gondok orvoslására is összefogottabb munkát kellene végeznie a kormánynak. A baj részemről éppen az, hogy csak szándékokat és deklarációkat látunk. Hölgyek és urak, hat éve tetszenek kormányozni! Hat évvel ezelőtt - meg két évvel ezelőtt - lehetett egy kormányprogramban deklaratív kijelentéseket tenni. De ma már nem a szándékok kinyilvánítása a kormány feladata, hanem részleteiben kimunkált, mért, ellenőrzött eszközök, megoldások kellenek. Ez a Magyar Köztársaság kormányzó erejének a feladata. A jó szándék deklarálása a kormányzás elején rendjén való. De most is azt olvassuk, hogy kapjon felhatalmazást a kormány ennek a pótlékrendszernek a kimunkálására. Hat év kormányzati időszak után! Vallják be, hogy ez így nem túl meggyőző!

Talán még annyit, hogy rengeteg vita lesz még az egész szegregációs kérdésről, mert nagyon mély, feszültséggel teli gondokat érint az Oktatási Hivatallal, az első osztály indításának megtiltásával, korlátozásával. Ez nagyon durva beavatkozás az iskolák életébe; sokan joggal tarthatnak attól, hogy több tucat vagy akár több száz iskola megszűnését jelentheti pár éven belül, ha nem tudják ezeket a hivatal által előírt feltételeket teljesíteni.

De megint csak az alapkérdésre térjünk vissza! Önök tapasztalt emberek, itt ülnek választott képviselőként a magyar parlamentben. Tudják a saját életükből, hogy teljesítmény, munka, erőfeszítés, izzadság nélkül sose lesz eredmény. Így van ez ezen a téren is. Pusztán adminisztratív eszközökkel, jogszabályok meghozásával nem fognak változást elérni ezen a téren. Lehet azt gondolni, hogy a paragrafus olcsó, ingyen van, megszavazza a parlament, és aztán majd valami történik. De ide erő kell, pénz kell, energia kell, folyamatos munka kell ahhoz, hogy a szegregáció vagy a felzárkóztatás terén valamit elérjenek. Pusztán adminisztratív eszközökkel, paragrafusok megszavazásával nem fognak eredményt elérni ezen a téren. Ez a legfőbb gond, válaszolva képviselő úr szavaira, amiben az aggályokat megfogalmazták a kisebbségi előadók, és a Fidesz nevében én is.

Egy szó mint száz: sokkal mélyebbek, sokkal nagyobbak a gondok annál ma Magyarországon az oktatás terén, semmint hogy azt tudjuk mondani, hogy ez a törvényjavaslat, így, ahogy van, néhány kiragadott pontjával, félig-meddig végiggondolt megoldási javaslatával ezeket egyáltalában csak jelezné is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  196  Következő    Ülésnap adatai