Készült: 2020.02.20.09:09:09 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

130. ülésnap (2008.03.11.), 90. felszólalás
Felszólaló Pokorni Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:59


Felszólalások:  Előző  90  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Tatai képviselő úr előttem szólt. Ha jól emlékszem, képviselő úr azt mondta, hogy két és félmilliónyian fizetnek adót? Négy. (Felemelt kezén mutatja.) De sokan csak minimálbér után, ez kétségtelen, de érdemes pontosan megnézni a számokat.

Az, hogy hány szegény, a társadalom alsó tizedéből, alsó harmadából származó gyerek érkezik a felsőoktatásba, fontos kérdés. Tudom, hogy gimnáziumi igazgatóként elkötelezettje voltam személyesen is az Arany János tehetséggondozó program beindításának. Hiszen a tatai gimnázium egyike volt a kiválasztott gimnáziumoknak, minden megyében kiválasztottuk a legjobb gimnáziumot, lehetőség szerint a legjobb kollégiummal, és mára elmondhatjuk büszkén, hogy már leérettségiztek és egyetemre járnak azok a gyerekek, akik a legrosszabb szociális körülmények közül, a legkisebb településekről jőve kaptak lehetőséget ennek a programnak a keretében. Az a szám, amit büszkén szokott emlegetni Hiller miniszter úr, hogy most már hány nagyon szegény családból jövő gyerek jár egyetemre, ebben nagyon nagy szerepe van annak a programnak, amit közösen indítottunk el a polgári kormány idején, akkor ön mint gimnáziumi vezető igazgató szerepet vállalva ebben.

Meggyőződésem, őszinte hitem, hogy az a rendszer, amit önök kialakítottak volna, és amit a népszavazás most már szerencsére lehetetlenné tesz, az rosszabb a szegényebb gyerekeknek. Gondoljon bele bárki, laikusként is könnyű megítélni. Mikor van nagyobb esélye bejutni egy szegény családból jövőnek az egyetemre, főiskolára? Akkor, ha ez a kapu 51 százaléknyira van nyitva, 51 százalék tandíjmentes, vagy akkor, ha 7,5 százaléknyira? Mert amiről önök beszéltek, a 15 százalék igaz, az államilag finanszírozott képzésben részt vevő gyerekek 15 százaléka - a teljes létszámnak csak 7,5. És természetesen ebben a 7,5 százalékban is a legjobban tanulók között legalább olyan arányban lesznek gazdagok, mint szegények. Elmondhatják még így utólag, a vasárnapi döntés fölötti keserűségtől vezéreltetve, hogy na de hát a legszegényebbek alanyi tandíjmentesek lettek volna. Ez igaz. De nézzük meg, ki a legszegényebb. Az a gyerek, aki olyan családban él, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 28 500 forintot. Ahol az egy főre jutó jövedelem 28 600 forint, az már gazdag? A fenét gazdag, ő is szegény, de ő már nem kapott volna alanyi tandíjmentességet ebben a rendszerben.

De tegyük ezt félre, és térjünk a mostani törvény vitájának tényleges tárgyára. Én elhiszem, amit önök mondanak, hogy önök sem a vizitdíjat, sem a tandíjat alapvetően nem pénzbeszedési eszközként akarták alkalmazni, hanem a rendszer belső megváltoztatására. Béki Gabriella és többen érveltek emellett. A tandíjtól azt remélték, hogy majd a minőséget javítja, szerintem ez egy hiú ábránd volt; a vizitdíjtól pedig azt, hogy mérhetővé, ellenőrizhetővé és bizonyos értelemben racionálisabbá teszi az orvos-beteg találkozót. Elhiszem. Még akkor is, ha nem bíztam abban, hogy ez megvalósul, de hogy ez volt a fő mozgató ok és nem a pénzbeszedés, fogadjuk el.

De senki sem tagadja, hogy ez pénzbeszedéssel is járt. A tandíjnál 400-800 eurót jelentett volna gyerekenként, a magyar felsőoktatás egészében ez az idén 2 milliárd, jövőre durván 7,5, az egészségügyben pedig ezek a bizonyos 300 forintok, sok kis 300 forint sokra jutott, elég sok embertől szedték már el, ugye, 20 milliárdra taksáljuk ezt az összeget. Erre nincs mód. Lehet ezen keseregni, hogy nincs rá mód - nincs rá mód. Vasárnap óta nincs. Az egy kérdés, hogy mikortól. És én ebben egyetértek önökkel, szerintem bölcsen döntöttek, amikor azt mondták, ez egy helyes döntés volt, nagymértékben hozzájárult szerintem a társadalom higgadtságához, nyugodtságához, hogy lecsendesedjenek az érzések, hogy nem 2009 januárjától, hanem már most szüntetik meg ezeket. Szerintem ez helyénvaló. Én magam is ezt javaslom.

Már csak azért is helyénvaló, amire itt többen utaltak, mert ezeknek a díjaknak a bevezetését önök a kampányban nem tárták elénk. Nem mondták el. Most hogy indokolt volt-e ez a lépés vagy indokolatlan, morálisan elfogadható vagy elfogadhatatlan, ezt tegyük félre. De azt gondolom, hogy ebben a helyzetben, hogy nem vallották be, utána bevezették, most a népszavazás így döntött, valóban nem lenne helyes dolog még fél évig vagy háromnegyed évig ezt alkalmazni, adott esetben a tandíjnál sem. De ennek a döntésüknek van következménye. A következménye az, hogy az erre az évre tervezett 2 milliárdos tandíjbevételt, illetve nem tudom, hány milliárdos vizitdíjbevételt pótolni kell. Önök dönthettek volna úgy, hogy nem törlik el most, hanem majd csak januártól. Még egyszer mondom, nem értettem volna ezzel egyet, üdvözlöm, hogy így döntöttek, de a döntésnek van következménye.

Tudniillik, meg is mondom, hogy miért. Egy köztársaságban élünk, ahogy önök ezt tudják, sőt a miniszterelnök úr elég sokszor hangoztatja is. A Magyar Köztársaság kormánya részéről a közszolgáltatások biztosítása az adott költségvetési év keretein belül nem kegy, nem passzió, hanem kötelezettség. Az alkotmányban a kormányra rótt kötelezettség. Önök a költségvetésben szerepeltettek, még ha minimális mértékben is ide befolyó összegeket. Önök úgy döntenek, hogy ezt már most, ebben az évben nem szedik be. Még egyszer mondom, helyesen. És önöknek kötelezettségük ezeket az összegeket pótolni. Nem királyság Magyarország, ahol a miniszterelnök vagy a miniszter eldöntheti, hogy akarja ezt adni vagy sem, hanem ez kötelezettség. Ha nem ezt teszik - és úgy látom, a képviselő asszony (Dr. Vojnik Máriához:) nagyon hevesen rázza a fejét, ebből arra következtetek, hogy nem akarja ezt tenni -, akkor kénytelen vagyok azt gondolni, hogy ebben valami más vezérli önöket.

(15.20)

Sokan azt fogják mondani, még ha itt a teremben nem is, de a terem falain kívül bizony igen, hogy önök a minél rosszabb, annál jobb elve vagy elfogadhatatlan logikája mentén működnek. Azzal a veszéllyel fognak szembesülni önök is és a miniszterelnökük is, hogy azt a mondást tulajdonítják majd önöknek, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene. (Domokos László: Ezt fogják mondani! - Dr. Vojnik Mária: Nem. Ezt maga mondta.) Ha elvesztettük a népszavazást, majd a tiszteletre méltó magyar nép megkeserüli, hogy hallgatott a demagóg, hataloméhes Fidesz csábítására. Tessék, mostantól kezdve majd látjátok, hogy mennyire kellett volna ez a vizitdíj vagy a tandíj, és már látom magam előtt, sőt nemcsak látom, hallom a rektor urakat, hogy ő mi minden jót csinált volna a tandíjból, digitalizálta volna a tananyagot, emelte volna a tandíjat, és hogy a vizitdíj is milyen jó lenne, hogy végre a kazincbarcikai kórház csöve ne legyen vízköves.

Tartok attól, vagy sokan tartanak attól, hogy bármi baj történik a magyar egészségügyben holnaptól, leesik egy beteg a műtőasztalról, azért bizony a vizitdíj hiánya lesz a felelős és a kezdeményező pártok. Újból 50 kilométeres körzetben cirkál a mentő, bizony azért a vizitdíj eltörlése lesz a felelős és az azt kezdeményező párt. Ne vonják a fejükre ezt a politikai vádat! Gondolják végig alaposan, a döntésük, hogy nem várnak januárig, helyes. Ennek a döntésnek van következménye. A következmény az, hogy a kieső bevételt pótolni kell, mert ha ezt nem teszik, akkor bizony ezzel a váddal fognak szembesülni.

Ha megengedik, végezetül pár gondolatot a tandíjjal kapcsolatban a felsőoktatás minőségéről, hiszen még egyszer mondom, készséggel elhiszem, hogy nem a pénzbeszedés volt az elsődleges cél, hanem a felsőoktatásnál tapasztalt, sokszor joggal fölhánytorgatott minőségi problémák orvoslását remélték ettől. Erre az interneten találtuk a legegyszerűbb, legrövidebb és tömörebb választ, egy diák írta, hogy ha javítani akarod a felsőoktatás minőségét, akkor a diákoktól ne pénzt követelj, hanem teljesítményt. De készséggel belátom, hogy ez nem olyan egyszerű dolog, hogy hogy is követeljük azt a teljesítményt. Nos, mi az alábbi javaslatokat tesszük az asztalra, és javasoljuk a kormánypártoknak, sőt a kormánynak is, hogy fontolja meg.

Még ebben az évben, sőt lehetőség szerint az első félévben tekintse át a parlament és a kormány a felsőoktatási akkreditáció rendszerét annak érdekében, hogy ne csak egy pontszerű, hanem egy folyamatos akkreditáció legyen a magyar felsőoktatásban.

A második pont: tekintse át a parlament és a kormány a felvételi-érettségi pontot. Önök emlékeznek, a kétszintű érettségit a polgári kormány úgy teremtette meg, hogy az államilag finanszírozott képzésbe való belépés feltétele egy vagy két tárgyból az emelt szintű érettségi vizsga volt. Ezt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány szüntette meg, tette választhatóvá, így idézve elő azt a helyzetet, hogy bizony ma a gyerekek túlnyomó része nem az emelt szintű érettségi vizsgát választja, hanem csak az adott intézmény belső értékrendjét tükröző középszintű érettségeit, ha úgy tetszik - ahogy a pedagógus kollégáim mondják -, a háztáji érettségit, és joggal elmondható, hogy ez nem igazságos. Nincs sztenderd országos színvonalnak való megmérettetés, nem igazságos, mondják önök, hogy ezen a ponton dől el, hogy ki jut be az önköltséges és ki az államilag finanszírozott képzésbe, de azért nem igazságos, mert ennek a vizsgának a sztenderd versenyvizsgajellegét az önök előző kormánya vagy ennek a koalíciónak az előző kormánya, a Medgyessy-kormány verte szét. Újból végig kell ezt gondolni! A javaslatunk az, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók egy vagy két tárgyból emelt szintű vizsgát kell hogy tegyenek.

A harmadik pont a következő: jogszabályban rendezzük azt a bizonyos átjárást. 15 százalék, az önköltséges képzésben tanulók legjobb 15 százaléka előrejuthat az államilag finanszírozottba, és a rosszul teljesítő pedig kieshet ebből - önök ezt hozták föl a tandíj mellett fontos érvként. Ez egy fontos és nagyon motiváló erő, de semmi köze a tandíjhoz, ez a tandíj nélkül megvalósítandó feladat, csak éppen nincs szabályozva. Nem is könnyű szabályozni, nehéz eldönteni, hogy az egri óvónőképzőben tanuló diákok teljesítménye hogyan viszonyul a műegyetem építész hallgatóinak a teljesítményéhez; intézményenként, szakonként, karonként szabályozandó fontos kérdés.

A negyedik a fiatal diplomások életpálya-vizsgálatának az újbóli indítása, hiszen a minőséget az befolyásolja, hogyha érdemi információk alapján tudnak dönteni a családok az érettségi előtt, hogy hova mennek majd tanulni a gyerekek, információval rendelkeznek arról, hogy ha majd végez, milyen arányban tud elhelyezkedni, milyen jövedelmet kap. A fiatal diplomások életpálya-vizsgálatát a polgári kormány idején elindítottuk. Sajnálatos módon az önök koalíciója által megválasztott kormány ezt leállította, pedig akkor várható csak el, hogy alapos, megfontolt döntést hoznak a felvételi jelentkezéssel a családok, ha érdemi információt kapnak a kezükbe, ehhez pedig ezt szolgáltatni kell.

Az ötödik a mesterképzésbe való belépés, bejutás szabályainak a haladéktalan rendezése. Gondolják végig, milyen hatással van a felsőoktatás minőségére az, hogy most másodévesek azok a hallgatók, akik jövőre, jövő ilyenkor majd valamilyen megmérettetésen, valamilyen normarendszer alapján felvételiznek a mesterképzésbe, ahol újabb 30 százalék juthat csak oda be, és ma a másodéves hallgatónak fogalma sincs, hogy mi alapján, mikor, hogyan kell majd neki számot adni a tudásáról, illetve fogalmazzunk pontosan, a képzések túlnyomó többségében fogalma sincs. Néhány fehér holló már van, néhány szakon ezt már sikerült tisztázni, de a kormány felelőssége, hogy ezt a pontot éppen a minőségjavítás érdekében tisztázza. Milyen minőség folyik egy olyan oktatásban, ahol nem áruljuk el előre, hogy amit játszunk, az futball vagy kézilabda, majd csak utólag, a harmadik év végén mondjuk meg, hogy mik a szabályok?

Gondoljuk végig, milyen hatással van a felsőoktatás minőségére, hogy a gyerekeinknek fogalma sincs, hogy az alapdiplomaként, három év után alapdiplomaként kézhez kapott oklevelek mit érnek. Ezért a hatodik pontunk, hogy törvényben szabályozzuk, jogszabályban rendezzük a gazdaság szerepvállalását e tekintetben, hogy tudható legyen, látható legyen, hogy az alapdiplomát a magyar gazdaság, a magyar munkaerőpiac milyen mértékben és hogyan fogadja el, mert ekkor remélhetjük, hogy a diákjaink, a hallgatóink valóban motiváltan fognak tanulni, és a felsőoktatás minőségét érdemben tudjuk majd javítani.

És végül a hetedik: megint csak szabályozott módon kell rendeznünk, hogy a gazdaság szereplői hogyan vesznek részt a felvételi keretszámok, szakirányok eldöntésében, megválasztásában, hány informatikus, matematikus, kommunikáció szakos és politikus kell Magyarországon. Nyilván nem egyedüli szempont (Közbeszólásokra:), kevesebb, mondják itt többen, ezzel egyetértünk. Alapvetően nemcsak a gazdaság szempontja kell hogy itt érvényesüljön, de hogy a gazdaság szempontjainak érvényesülnie kell valamilyen módon, rendezett módon szerepet kell kapniuk ebben a folyamatban, az bizonyos.

A tandíj eltörlését követően, azt gondolom, a felsőoktatás minőségének javítására érdemi lépéseket ezeken a területeken lehet tenni. A tandíjhoz fűződő várakozások, amelyeket én sok esetben megalapozatlannak tekintettem - lényegtelen, hogy megalapozott volt-e vagy megalapozatlan -, vasárnaptól ezek a várakozások hiábavalóak, más módon kell a felsőoktatás minőségét garantálnunk. Kérem, hogy erre koncentráljunk a jövőben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  90  Következő    Ülésnap adatai