Készült: 2024.03.28.16:38:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

6. ülésnap (2018.06.05.), 109. felszólalás
Felszólaló Székely Sándor (DK)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 3:50


Felszólalások:  Előző  109  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZÉKELY SÁNDOR (DK): Tisztelt Elnök Úr! Kedves itt maradt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót. Végighallgattam az elmúlt órák elég hosszas vitáit egy, ebben a kontextusban szerintem alig-alig létező kérdésről. És most figyelmeztetek mindenkit, hogy egy olyan kérdésről fogok beszélni, ami létezik, méghozzá arról, hogy Magyarországon a benzinár 400 forint lett. Ez azt jelenti, hogy sokkal drágább lett, hiszen egy hónappal ezelőtt, ha teletankoltak, az 3 ezer forinttal kevesebb volt. Most pedig úgy tűnik, hogy az élvonalba lőttük ki magunkat ezzel az árral, és ha azt kérdezgetik maguktól, kedves fideszes képviselőtársaim, hogy hogy lehet ez, akkor erre az a válasz, hogy két dolog van. Egyrészt Matolcsy György eddig gyengítette a forintot, a másik ok pedig valójában önök, hiszen elfogadtak egy olyan jövedéki törvényt 2016-ban, amely akkor is magasan tartja az üzemanyagárakat, ha az olaj világpiaci ára egyébként csökken. Önök megszavazták, hogy ha az olaj hordónkénti világpiaci ára 50 dollár alá csökken, akkor a jövedéki adó emelkedik benzin esetében 5, a gázolaj esetében 10 forinttal. Tehát minél olcsóbb lesz a benzin a világpiacon, annál több lesz rajta az adó Magyarországon, és a magyar családok pedig csak fizetnek a benzinkutakon, aztán fizetik a megemelt kenyér- és húsárakat, amik a benzin ára miatt felemelkedtek. Mindezt a Fidesz 2016-os jövedéki törvénye miatt, ami miatt még csak elvi lehetőség sincs arra, hogy olcsóbb legyen az üzemanyag, legalábbis a törvény módosítása nélkül. És akkor megjegyezném, hogy 14 évvel ezelőtt Áder János, a mostani köztársasági elnök azt mondta, idézem: „A kormány 250 forintos értéken fagyassza be a benzin árát, mert ha ez nem történik meg, ez azt jelenti, hogy a kormány továbbra is nyerészkedik az embereken. Ha meg azok a jóslatok igaznak bizonyulnak, hogy a benzin ára esetleg eléri majd a 300 forintot, annak összes következményét a kormánykoalíciónak kell vállalnia.” Hát, hölgyeim és uraim, az a helyzet, hogy a benzin ára elérte a 400 forintot, van, ahol a 440 forintot, és valahogy nem hallom önöktől, hogy Orbán Viktornak vagy a kormánynak le kellene mondani.

Nem halljuk, hogy be kéne fagyasztani a benzinárat, és azt sem halljuk, hogy milyen megoldást kínálnak. Olyan dolgokról beszélnek, amik egyébként az ország valódi problémáit nem érintik. És csak megjegyzem, hogy ez az akkori Gyurcsány-kormány teljesítményénél sokkal-sokkal rosszabb.

(17.50)

Ez a mostani benzinár valójában azt jelenti, hogy önök nyerészkednek a magyar állampolgárokon, és egész egyszerűen kihasználják azt, hogy önök kicsit túlsúlyba kerültek sajnos ezen a választáson.

Szeretném feltenni a kérdést, hogy miért nyerészkedik az Orbán-kormány a magyar embereken. Ha Magyarország önök szerint jobban teljesít, akkor miért kell 400 forintért tankolnunk? Miért nem csökkentik az üzemanyagok adóterhét?

Két dolgot szeretnék kérni a kormánytól. Először is, vegyék elő a 2016-os jövedéki törvényt, és vegyék ki belőle, hogy az olcsóbb olajárak magasabb adót eredményeznek, másodszor pedig csökkentsék az üzemanyagárakban lévő jövedéki adót. Ne csak beszéljenek a magyar családokról, ne csak a plakátok legyenek fontosak, hanem mozdítsák meg legalább a kisujjukat és csökkentsék a benzinárakat! Ha nem teszik, akkor önök  emlékeztetem önöket ismét  még a saját köztársasági elnökük szerint is nyerészkednek az embereken. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  109  Következő    Ülésnap adatai