Készült: 2021.08.02.00:49:15 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2018-

Paraméterek:
Képviselő: Balczó Zoltán (Jobbik)

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
T/16318 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénynek a rabszolgatörvénnyel összefüggésben megállapított alkotmányellenesség megszüntetése miatt szükséges módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dudás Róbert (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP) és 14 képviselőtársuk. 2021.05.21
H/16315 Magyarországnak az Európai Ügyészséghez való csatlakozásáról Balczó Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) 2021.05.20
A/16139 Végül is az uniós helyreállítási alap melyik keretére nyújtja be Magyarország tervét a Kormány? Balczó Zoltán (Jobbik) 2021.05.03
A/15777 Miért nem teljesítették az ígéretüket? Balczó Zoltán (Jobbik) 2021.04.07
K/15492 Foglalkoznak Önök érdemben azokkal a COVID oltásokkal kapcsolatos problémákkal, amiket a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke lakossági felhívásában tett közzé? Balczó Zoltán (Jobbik) 2021.03.18
I/15381 Szándékában áll-e a Kormánynak megváltoztatnia eddigi gazdaságpolitikáját? Balczó Zoltán (Jobbik) 2021.03.10
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Ungár Péter (LMP), Stummer János (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varga Zoltán (DK), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. 2021.03.04
A/15248 Az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázatok miért elérhetetlenek a gazdálkodók döntő többsége számára? Balczó Zoltán (Jobbik) 2021.03.01
K/15195 Mit tesz a Kormány az Európai Unió új, ambiciózus klímavédelmi céljának teljesülése érdekében? Balczó Zoltán (Jobbik) 2021.02.25
T/15160 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról Jakab Péter (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.02.22
H/14728 A koronavírus-járvány kormányzati kezelésének hibáit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Varju László (DK), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. 2021.01.25
H/14723 Az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus vakcina beszerzésével és engedélyezésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Arató Gergely (DK), Varga Zoltán (DK), Hajdu László (DK), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és 10 képviselőtársuk. 2021.01.25
H/14655 A gazdasági válság kezelését ellenőrző vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. 2021.01.22
A/13612 Önök megvétóznák az Európai Unió nagy nehezen megalkotott költségvetését, ha annak tagállami folyósítását az uniós pénzek szabályszerű felhasználásához kötik? Balczó Zoltán (Jobbik) 2020.11.09
A/12941 Miért beszéli le a Miniszterelnök-helyettes Úr a szabad választás lehetőségéről az erdélyi magyarokat? Balczó Zoltán (Jobbik) 2020.09.21
A/10177 Mennyi is valójában az a bizonyos 70 százalék? Balczó Zoltán (Jobbik) 2020.04.20
K/9945 Miniszter Úr ígérete ellenére miért nem fizették ki az őshonos állattartóknak járó támogatásokat? Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2020.04.01
H/9824 A 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet, valamint a veszélyhelyzet alatt kihirdetett kormányrendeletek meghosszabbításához történő hozzájárulásról Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik)
2020.03.23.: Balczó Zoltán (Jobbik)
2020.03.23.: Nunkovics Tibor (Jobbik)
2020.03.23
K/9382 Milyen gazdasági intézkedéseket tervez a Kormány az elnéptelenedő régiók további leszakadásának megelőzése érdekében? Balczó Zoltán (Jobbik) 2020.02.27
K/9105 Miért nem tud a Kormányzat gátat szabni a Balaton természetkárosításának? Balczó Zoltán (Jobbik) 2020.02.10
I/9089 Miniszter Úr ígérete ellenére miért nem fizették ki az őshonos állattartóknak járó támogatásokat? Balczó Zoltán (Jobbik)
2020.02.13.: Magyar Zoltán (Jobbik)
2020.02.10
I/8282 A kormány azt tartja megoldásnak, hogy a kifogásolt uniós projektek korrupciós felárát a magyar adófizetőkre terheli? Balczó Zoltán (Jobbik) 2019.11.27
H/8191 A munkavállalók szociális biztonságának megerősítéséről és a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek érvényre juttatásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 2 képviselőtársuk. 2019.11.20
T/8190 A rabszolgatörvény hatályon kívül helyezése Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. 2019.11.20
A/7986 Meddig él vissza a Kormány az emberek türelmével? Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2019.11.11
K/7914 Hogyan kíván a Kormány gátat szabni a Balaton parti természetkárosításnak? Balczó Zoltán (Jobbik) 2019.11.06
A/7806 Mennyire hiteles a Kormány politikája? Balczó Zoltán (Jobbik) 2019.10.28
H/7296 A külföldről érkező szennyvíziszap hazánkban történő lerakásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 1 képviselőtársuk. 2019.09.04
H/7269 Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 2 képviselőtársuk. 2019.09.02
K/6863 Szándékosan teszik tönkre az őshonos állatfajokat tenyésztő gazdálkodókat? Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2019.07.12