Készült: 2024.03.29.14:22:56 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

199. ülésnap (2012.06.06.),  417-461. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 1:49:39


Felszólalások:   63-416   417-461   461      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság által előterjesztett négy országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. Ezek a következők: országos népszavazásról szóló H/7429. számú határozati javaslat, amelynek a kérdése: "Egyetért-e ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?"; továbbá: országos népszavazásról szóló H/7430. számú határozati javaslat, amelynek a kérdése: "Egyetért-e ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte?"; továbbá: országos népszavazásról szóló H/7431. számú határozati javaslat, amelynek a kérdése: "Egyetért-e ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?"; továbbá: országos népszavazásról szóló H/7432. számú határozati javaslat, amelynek a kérdése: "Egyetért-e ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?" Valamennyi határozati javaslat alternatívát, tehát a) és b) változatot tartalmaz.

Tisztelt Országgyűlés! Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Salamon László úrnak, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökének, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben.

DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ismeretes, az állampolgári népszavazási kezdeményezések tekintetében, miként a más irányú népszavazási kezdeményezések tekintetében is alaptörvényünk rendelkezése szerint a népszavazás elrendeléséről az Országgyűlés dönt. A népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatos döntés kialakítása és az ezt megelőző vita lefolytatása az eddig kialakult gyakorlat és házszabályi rendelkezések értelmében úgy történik, hogy az Országgyűlés alkotmányügyekkel foglalkozó bizottsága országgyűlési határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé.

Ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a tárgyát képezi az a döntés, hogy az Országgyűlés az országos népszavazást elrendeli-e vagy sem. Ennek a kötelezettségének az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság ezúttal is eleget tett, az Országgyűlés elé terjesztette ezt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben - miként az ülésvezető elnök úr előbbi felvezető szövegéből hallottuk - az alkotmányügyi bizottság két változatot terjeszt az Országgyűlés elé mind a négy népszavazási kérdésben. Az a) változat akként szól, hogy az Országgyűlés a népszavazást elrendeli, a b) változat pedig akként szól, hogy az Országgyűlés a népszavazást nem rendeli el. Vagyis az országgyűlési határozati javaslat voltaképpen nem dönti el ezt a témát, az alkotmányügyi bizottság nem tekintette hatáskörébe tartozónak azt, hogy prejudikáljon a döntést illetően, hanem, ha szabad így mondanom, technikai szerepre vállalkozott, technikai értelemben abba a helyzetbe hozta az Országgyűlést, hogy a népszavazási kezdeményezést az Országgyűlés megvitathassa, és annak elrendeléséről vagy el nem rendeléséről a döntését kialakíthassa.

Voltaképpen a határozati javaslat indoklásaként ennél többet nem is kell mondanom. Nyilván képviselőtársaim majd az érdemi álláspontjukat a vita során ki fogják fejteni. Azzal zárom ezt az ismertetőt, a határozati javaslatnak ezt az előadását, hogy az Országgyűlés a határozati javaslatokat vitassa meg, és ennek eredményeként hozzon döntést.

Talán még utolsó utáni szóként jelzem, hogy az állampolgári kezdeményezések száma nem érte el a kötelezően elrendelendő népszavazáshoz szükséges állampolgári számot. Mint tudjuk, a kezdeményezéshez legalább 100 ezer állampolgár aláírása szükséges, ez megvan, ahhoz azonban, hogy az Országgyűlés kötelezően rendelje el a népszavazást, vagyis hogy az Országgyűlésnek ne legyen önálló valóságos döntési, választási lehetősége, 200 ezer állampolgári aláírás lett volna szükséges. Ennyi aláírás nincs, ebből adódóan az Országgyűlést szabad mérlegelés illeti meg a tekintetben, hogy milyen döntést fog hozni.

Még egyszer kérem, hogy az Országgyűlés az országgyűlési határozati javaslatokat, illetőleg az annak hátterét képező népszavazás-kezdeményezési kérdéseket vitassa meg, és hozzon döntést az ügyben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Czomba Sándor államtitkár úrnak.

DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Négy országos népszavazási kezdeményezés eljárási folyamata érkezett el abba a szakaszba, amikor az Országgyűlés döntési helyzetben van. Karácsony Gergely, Szél Bernadett, dr. Schiffer András és Scheiring Gábor képviselőtársaink, tehát a Lehet Más a Politika négy országos népszavazási kezdeményezése szerepel a tisztelt Ház napirendjén. A kezdeményezések egyrészt munkaügyi, másrészt oktatási kérdéseket tartalmaznak.

Az említett kérdésekben az Országos Választási Iroda vezetője 2011 decemberében adta ki a hitelesített aláírásgyűjtő íveket. Az összegyűjtött aláírásokat a szervezők határidőben átadták az Országos Választási Bizottság részére. A leadott aláírásokat az Országos Választási Iroda és az Országos Választási Bizottság megvizsgálta, hitelesítette, továbbá megállapította az érvényes aláírások számát. Az OVB megállapítása szerint a népszavazási kezdeményezések támogatására az LMP több mint 100 ezer, de kevesebb mint 200 ezer aláírást tudott összegyűjteni a rendelkezésre álló négy hónap alatt. Tekintettel arra, hogy a kérdésenkénti 200 ezer aláírás összegyűjtése nem sikerült az LMP-nek, a kezdeményezés nem kötelezi az Országgyűlést a népszavazás elrendelésére.

Az alaptörvény 8. cikkének (1) bekezdése alapján az Országgyűlés szabadon dönthet arról, hogy elrendeli-e az országos népszavazást vagy nem. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - mint a választások és népszavazások lebonyolításáért felelős tárca - elvégezte a tervezési feladatokat. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy elrendelése esetén az országos népszavazás lebonyolítása 4 milliárd 800 millió forintba kerülne. Ezen összegből lenne biztosítható a választási szervek működése, a szükséges eszközbeszerzés, az informatikai rendszerek fejlesztése és az oktatások lebonyolítása. Amennyiben az Országgyűlés úgy határoz, hogy a választópolgárokra bízza a feltett kérdések eldöntését, az Országos Választási Iroda készen áll arra, hogy törvényes keretek között szakszerűen szervezze meg és bonyolítsa le a népszavazást.

Tisztelt Képviselőtársaim! A vita kapcsán jómagam a kormány nevében a foglalkoztatási oldal részéről szívesen állok majd szakmai kérdésekben az önök rendelkezésére.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási, tudományos és kutatási bizottság írásban nyújtja be ajánlását, előadót nem állít.

Tisztelt Országgyűlés! Az elhangzottakkal kapcsolatban felhívom szíves figyelmüket, hogy mind a négy előterjesztés a) és b) változatot tartalmaz aszerint, hogy az Országgyűlés elrendeli-e az országos népszavazást vagy sem. Kérem képviselőtársaimat, hogy az egyes változatok elhagyására ne terjesszenek elő módosító javaslatot. Az Országgyűlés eddigi gyakorlatának megfelelően, ha a képviselő a szavazás során az egyik változatot elutasítja, az értelemszerűen a másik változat elfogadását eredményezi.

(18.50)

Ez tehát a szavazási kérdés. Módosító javaslat benyújtására nincs szükség.

Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Lakatosné Sira Magdolnának, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.

LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország Alaptörvénye 8. cikkének (1) bekezdése értelmében legalább 200 ezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendel el; a köztársasági elnök, a kormány vagy százezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendelhet el.

A Lehet Más a Politika az alaptörvény felhatalmazása értelmében élni kívánt demokratikus jogával, és négy kérdésben kezdeményezett népszavazást a választópolgárok körében. A nemzeti ügyek kormányának eddigi intézkedéseit firtató felvetések azonban nem ütötték meg azt az ingerküszöböt, hogy arról országos referendumot is tarthassanak. Az aláírók száma a 2010-es választások ellenzéki pártokra leadott 1 millió 300 ezer szavazójának alig 10 százaléka, szóval, egyértelmű ítéletet lehetett mondani a kezdeményezésről: megbukott. A legtöbb ponton a munkavállalással kapcsolatos kérdést terjesztettek népszavazásra. Nem szabad elfelejteni, és szeretném is hangsúlyozni, hogy a kormány, a munkavállalók és a munkaadók között hosszas egyeztetések és tárgyalások folytatódtak le, hogy az új munka törvénykönyve a legrugalmasabbak közé tartozzon Európában.

A hatályos munka törvénykönyvének szabályai nem járultak hozzá a foglalkoztatás növeléséhez, ezáltal a foglalkoztatás nemzetközi viszonylatban kirívóan alacsony szintjére az elmúlt évtizedben nem sikerült érzékelhető javulást eredményező megoldást találni. Az új munka törvénykönyve megalkotásának szükségességét a szakmai visszajelzések is egyértelműen megerősítették, mert a hatályos törvénymódosításokkal már nem javítható, nem képes a kor igényeinek és a gyakorlati élet elvárásainak megfelelni, nem biztosítja a hazai munkáltatók versenyképességét, és legfőképpen nem segíti a munkahelyteremtést és a munkahelyek megőrzését.

A munka törvénykönyvének elfogadása előtt a felek megállapodtak, és a sajtó nyilvánossága előtt ratifikálták is a javaslatot. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a kormány és az érdek-képviseleti szervek között konszenzus jött létre a munkajog alapvető szabályait illetően, így a próbaidő és a szabadság szabályozását illetően is.

De nézzük sorban a kérdéseket! Egyetért-e ön azzal, hogy száz napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni? A jelenleg hatályos munka törvénykönyve szerint a próbaidő hossza 30 nap. Ez a törvényes próbaidő. Munkaszerződésben háromhavi, kollektív szerződés alapján hathavi próbaidő köthető ki. Az új, július 1-jétől hatályba lépő munka törvénykönyve értelmében a felek a munkaszerződésben a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb 3 hónapig terjedő próbaidőt köthetnek ki. Ezt kollektív szerződés hat hónapig terjesztheti ki. A próbaidő intézményének célja, hogy a felek kölcsönösen megismerjék a teljesítendő munkaviszony tartalmát, annak körülményeit, mint ahogy a jogintézmény neve is jelzi, kipróbálják a munkaszerződésben foglaltak gyakorlatban való érvényesülését. Próbaidő csak munkaszerződésben köthető ki, annak tartalma a munkaviszony kezdetétől számítandó. Próbaidőt a határozott idejű munkaviszony létesítése esetén is ki lehet kötni. Ha viszont a munkáltató személyében változás következik be, az átvevő munkáltató próbaidőt nem köthet ki, hiszen a változás a munkaviszonyt nem érinti, azaz újabb munkaviszony nem jön létre a munkavállaló és az átvevő munkáltató között. Amennyiben a felek ennél rövidebb tartamú próbaidőt kötöttek ki, a próbaidő legfeljebb egy alkalommal meghosszabbítható. A meghosszabbítás korábbi szabályozás szerinti tilalmát tehát a munka törvénykönyve nem tartja fenn. Természetesen a meghosszabbított próbaidő sem haladhatja meg az előzőekben említett három, illetve hat hónapot. A próbaidő meghosszabbítására is csak rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megtartásával kerülhet sor. Ezért ennek akkor van helye, ha valamilyen okból, például a munkavállaló hosszabb távolléte miatt az intézmény a rendeltetését nem tudta betölteni.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a próbaidő meghosszabbítása csak a felek kölcsönös megállapodásával történhet. A népszavazási kérdésben megfogalmazott munkaviszony egyértelműen a versenyszférára utal. A versenyszférában 2 millió 600 ezer fő dolgozik. A próbaidő csak ott haladja meg a 3 hónapot, ahol a munkáltató és a szakszervezetek kollektív szerződésben így rendelkeznek. Az utóbbira is csak akkor kerül sor, ha a munkáltató tevékenységének jellege vagy a munkakör sajátosságai alapján a 3 hónap a felek számára nem elegendő egymás kölcsönös kipróbálására. Aki erre a kérdésre igent mond, az a kollektív szerződésekre mond nemet. Nem értjük, miért szeretné az LMP a munkavállalók kollektív szerződéses jogosítványait gyengíteni. Kiemelendő, hogy az Európai Unió szervezeteiben történő munkavállalás esetén az EU-intézmények jellemzően 6 hónapos próbaidőt kötnek ki.

Nézzük a következő kérdést! Egyetért-e ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni? Ennek a kérdésnek biztos könnyű lenne népszerűséget szerezni, de nézzük meg hozzá a valóságot, ne csak a magyar, hanem az európai valóságot is. A hatályos törvény szerint a munkavállaló az alapszabadság egynegyedével rendelkezhet, ez 20 nap alapszabadság esetén 5 nap, 30 nap alapszabadság esetén 8 nap. Az új munka törvénykönyve szerint valamennyi munkavállaló egységesen 7 munkanap szabadságról rendelkezhet. Ez 20 nap alapszabadság esetén már egyharmadnak felel meg. A szabadságot eltérő megállapodás hiányában úgy kell kiadni, hogy tartama legalább összefüggő 14 napot elérjen. A hatályos és az új munka törvénykönyve szerinti szabályozás is teljes összhangban van a közösségi joggal és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet előírásaival. Valamennyi EU-tagország munkajogi szabályozásával összhangban a szabadság kiadásának joga és kötelessége a munkáltatóé. A szabadság kiadása során ugyanakkor érvényesülnie kell a felek együttműködési kötelezettségének, ennek megfelelően a szabadságot a munkavállaló előzetes meghallgatása alapján kell kiadni.

Lássuk a következő kérdést! Egyetért-e ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen? Közismert tény, hogy a 2010-es kormányváltáskor komoly adósságot és hiányt örököltünk. A 7 százalék fölötti GDP-arányos államháztartási hiány, messze 80 százalék fölötti államadósság komoly átalakításokat követel meg. Így született meg a Széll Kálmán-terv, amely a Nemzeti Foglalkoztatási Alap esetében is megtakarítást és hatékonyabb működést írt elő. Hangsúlyozni kell, hogy nem pusztán a megtakarítás volt a cél, hanem a hatékonyabb működés elérése is. Az új rendszer a munkakeresést jobban ösztönzi. Ennek egyik elemeként az álláskeresési járadék eddigi maximálisan 270 napos folyósítási ideje 90 napra csökkent. A passzív eszközök helyett - ilyen az álláskeresési járadék is - az aktív támogatásokat kívánjuk előnyben részesíteni, hogy az érintettek minél hamarabb munkába állhassanak, és minél rövidebb ideig kelljen fizetés helyett járadékból megélniük.

Az utolsó kérdés pedig így szól: egyetért-e ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte? A korhatár csökkentésével nem célunk bárkit is kiszorítani az iskolapadból, aki tanulni szeretne, az természetesen ezután is tanulhat. Szeretném hangsúlyozni, hogy a tapasztalatok szerint a tankötelezettségi korhatár nincs szoros összefüggésben a szakmaszerzés időpontjával. A tankötelezettségi korhatár elérése után azok hagyják el rövid időn belül az iskolát jellemzően, akik 18 éves korukra sem szereznek szakmai végzettséget. A csökkentés életszerűségéről tanúskodik ugyanakkor, hogy egyébként 45 európai országból 36 esetében 16 éves korban vagy az alatt van meghatározva a tankötelezettség felső korhatára. A tankötelezettségi korhatár csökkentésével a kormány megteremti a tankötelezettség és a szakképzési idő harmóniáját. Lehetőséget ad arra, hogy a tanulás helyett inkább dolgozni kívánó fiatal szakmát tanulva kiléphessen a munka világába, azonban az állam továbbra is biztosítja a térítésmentes továbbtanulás lehetőségét a 16. életévüket betöltött fiatalok számára az érettségi, illetve az első szakképesítés megszerzéséig.

(19.00)

Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti ügyek kormánya az elmúlt két évben rengeteg munkát végzett, olyan strukturális átalakításokat is meglépett, ami már a rendszerváltás óta váratott magára. Az LMP által szorgalmazott referendumban megfogalmazott kérdések az eddig elvégzett munkát és a munkavállalókkal és munkaadókkal közösen kialakított megegyezést rúgnák fel.

A választópolgárok már ítéletet mondtak a kezdeményezés felett: elutasították, ezért mi is azt javasoljuk, hogy az Országgyűlés az emberek szándékainak megfelelően ne rendeljen el népszavazást.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Ipkovich György képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.

DR. IPKOVICH GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója támogatja mind a négy népszavazási kezdeményezés kiírását.

Külön beszélnék a munka törvénykönyvével kapcsolatos kérdésekről és az oktatásról. Először az oktatást venném szemügyre, de először is reagálnék képviselőtársam imént elhangzott mondatára, amely szerint a választópolgárok elutasították a kezdeményezést. A választópolgárok nem utasították el ezt a kezdeményezést, az önök által bevezetett új népszavazási rendszer nem tette lehetővé, hogy egy kisebb párt kellő számú aláírást gyűjtsön össze ebben a kérdésben. Ez az igazság, nem pedig az, amit ön állít, tisztelt képviselőtársaim, hogy elutasították az állampolgárok. Az állampolgárok ezt rendkívül fontosnak tartják, hiszen a munkaügy és az oktatásügy a legfontosabb kérdések közé tartozik, ami az állampolgárokat érinti.

Az oktatás tekintetében azzal indokolnám a frakcióm álláspontját, hogy egész Európában zajlik a vita a tankötelezettség 18 évre való felemelése tekintetében. A britek konzervatív kormánya most tervezi ennek a lépcsőnek a bevezetését. A másik ilyen indok, hogy a 16 évhez nem kapcsolódik képzési forma, tehát indokolt a 18 éves korhatár meghatározása, és hogy ez ne különböző jogszabály-alkotási trükkök játékszere legyen, indokoltnak tartjuk ebben a népszavazás elrendelését és pont tételét erre a kérdésre.

Miképpen pont ebből az okból tartjuk indokoltnak a munka törvénykönyvével kapcsolatos népszavazási kérdések elfogadását, illetve a népszavazás megtartását. A munka törvénykönyvének pontosan a mostani módosítási aktusa utal arra, hogy rendkívül képlékeny a munka törvénykönyvével kapcsolatos jogalkotói álláspont. Akkor, amikor a hatálybalépés előtt néhány héttel 127 oldalas módosító indítványt terjeszt be a munka törvénykönyvével kapcsolatban a kormány, indokoltnak tartjuk, hogy azok a sarkalatos kérdések, amelyeket ezek a népszavazási előterjesztések tartalmaznak, ne a tisztelt kormányzati többség kénye-kedvén, hanem a népszavazás döntésén múljanak. Így - úgy gondoljuk - a szabadság kiadására vonatozó álláspont, ami nem lehet érdektelen egyébként a választópolgárok számára, a bőrükön érzik az ezekkel kapcsolatos anomáliákat, illetve a próbaidő időtartamának meghatározása népszavazás tárgya legyen.

A próbaidő túlzott mértékben való meghatározása kiszolgáltatottá teszi a munkavállalót, ez nem érdekünk nekünk sem, az LMP-nek sem, meg úgy néz ki, hogy az ellenzéki pártoknak sem érdeke, ez a törvényalkotónak lehet érdeke, bizonytalanságban tartani a dolgozót. Bízzuk rá a választókra! Döntsék el ők, hogy akarnak-e bizonytalanságban leledzeni a próbaidő tekintetében, vagy pedig egy viszonylag szoros, promt időszakot hagynának erre a kérdésre, és véglegesítendő a saját sorsukat.

Nem szaporítva a szót: mind a négy kérdésben az a) változatot támogatjuk, tehát az elrendelését javasoljuk a tisztelt Országgyűlésnek a népszavazás megtartására. Az pedig, hogy ez pénzbe kerül, teljesen természetes kérdés, az önök által valamikor kezdődött népszavazás is pénzbe került, mégsem az volt az oka, hogy ne javasoltuk volna ennek a megtartását.

Kérem a tisztelt képviselőtársaim támogatását. Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Salamon László elnök úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának.

DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt nem támogatja a népszavazási kezdeményezéseket.

Pártunk álláspontját elvi és gyakorlati okfejtéssel kívánom alátámasztani. Az elvi okfejtés a demokrácia két formájának az egymáshoz való viszonyából indul ki. Ismeretes, hogy a néphatalom gyakorlásának az általánosan intézményesített és alapvetően jellemző módja és formája a közvetett hatalomgyakorlás, amikor a nép a hatalmát választott képviselők útján, jelesül a népszuverenitás első számú letéteményesének számító parlament útján gyakorolja. Ezt egyébként nem én mondom itt most először, közel húsz évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság értelmezte a hatalomgyakorlás egymáshoz való viszonyát e kétféle demokráciaforma tekintetében, és akkor mondotta azt ki, hogy a népszavazás mint a közvetlen hatalomgyakorlás módja az a közvetett, választott képviselők útján történő hatalomgyakorláshoz képest csak kivételes, rendkívüli jellegű.

Ebből az következik, tisztelt képviselőtársaim, egyrészt hozzá kell tennem, hogy tulajdonképpen a népszavazás intézményével a nép elvonja az Országgyűlés döntési hatáskörét, ebben ered egyébként... (Felzúdulás, közbeszólások az LMP soraiban.) Képviselő úr, ismeri ezeket a dolgokat? (Dr. Dorosz Dávid: Ismerem.) Hát akkor nem értem a reakcióját, mert mondjuk, ez, amiről beszélek (Dr. Dorosz Dávid: 2008...), elemi alkotmányjogi ismeretség. Azt kérem, hogy ha én erről önnek beszélek, akkor hallgasson engem úgy végig, ahogy majd én is végig fogom önt hallgatni, amikor esetleg vitába száll az ilyen általánosan elfogadott alkotmányjogi kánonokkal.

Ha megengedik, visszatérek az álláspontunk ismertetéséhez. Tehát a közvetlen demokrácia, a népszavazás intézménye a világon mindenütt és Magyarországon is a parlament hatáskörének az elvonását, a nép által történő magához vonását jelenti, ami - még egyszer mondom - a demokráciák legnagyobb részében természetes, elfogadott és nagyon is helyénvaló jelenség, intézmény, lehetőség. Azonban ennek az intézménynek a kivételességéből rejlően a mi álláspontunk szerint ilyen intézményi eszközök igénybevételére igazán akkor van lehetőség és igazán akkor indokolt, ha valóban kivételes körülmények, kivételes okok szólnak amellett, hogy a parlament döntési hatáskörét közvetlenül a választópolgárok vegyék át.

Mi, a Kereszténydemokrata Néppártban nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ilyen helyzet fennállna, és ezt a gondolatmenetet összekötném a gyakorlati érvekkel. Azért merem ezt állítani, hogy nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ilyen helyzet fennállna, mert annak, hogy egy ilyen helyzetről beszélni lehet-e vagy sem, a szondája, a mércéje a népszavazási kezdeményezés támogatottsága. Ez a népszavazási kezdeményezés messze nem tudta elérni azt a támogatottságot, ami egy kötelezően elrendelendő népszavazáshoz szükséges. A választópolgárok ebben a számban nem képeztek olyan számosságot, amely alapján azt lehetne mondanunk, hogy ez a kezdeményezés elementáris társadalmi támogatásban részesült volna; nem részesült abban. Messze nem volt ennek a kezdeményezésnek olyan támogatottsága és a támogatásnak olyan átütő ereje, hogy reális esélye lenne annak, hogy a megtartandó népszavazás érvényes lesz, és ez egy nagyon lényeges szempont, mert azt gondolom, ezt nagyon fontos mérlegre tenni. Tudniillik én nem tartom elhanyagolható kérdésnek azt, hogy ez a népszavazás 4 milliárd 800 millió forintba kerül.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben az országban 2,5 millió adózó van, ez azt jelenti, hogy a népszavazási kezdeményezés minden adózónak 1920 forintjába, közel 2 ezer forintjába kerül.

(19.10)

Teljesen egyetértek Ipkovich képviselő úrral, hogy a demokrácia nem pénzkérdés. Ha lenne reális esélye egy népszavazás érvényességének, vagyis annak, hogy a választópolgárok több mint fele el fog menni, és részt vesz egy ilyen népszavazáson, akkor erre az érvre nem lenne szabad hivatkozni. Akkor én is azt mondom, hogy az nem szempont, hogy mennyibe kerül a népszavazás. Ha viszont előreláthatóan, igen nagy valószínűséggel a népszavazás érvénytelen lesz, és a választópolgári támogatottságban megnyilvánuló sikertelenség ennek az árnyékát vetíti előre, tehát ha nagyon nagy valószínűséggel prognosztizálható, hogy a népszavazás érvénytelen lesz, akkor ez az adózónkénti 1920 forint pénzkidobás lesz. Úgy gondoljuk, nem vállalható felelősséggel egy előreláthatóan érvénytelen népszavazás lehetőségének mérlegelése mellett, és ezt előre látva, hogy ilyen fiaskó várható egy ilyen kezdeményezés tényleges lebonyolítása következtében, nem vállalható számunkra, hogy a magyar adózótársadalmat 4 milliárd 800 millió forinttal megterheljük.

Mindezekre tekintettel a Kereszténydemokrata Néppárt az országgyűlési határozati javaslatokból a B-változatot fogja támogatni, vagyis azt, hogy a népszavazás elrendelésére ne kerüljön sor.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm, elnök úr. A képviselőtársaim nevében is megkövetem önt, és kérem, hogy a szakértői páholyban pedig a képviselőket megillető jogokat szíveskedjen ne gyakorolni.

Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a frakció álláspontját, mindösszesen 20 perces időkeretben. Megadom a szót Bertha Szilvia képviselő asszonynak.

BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először megvilágítsam, hogy a feltett kérdésekről milyen mérlegelés alapján hoztuk meg a döntésünket.

A népszavazás kérdését alapvetően nekünk, politikusoknak is több szempont alapján kell megvizsgálni. Az első, hogy valóban kardinális kérdést fogalmaz-e meg, tehát megéri-e egy népszavazást lebonyolítani, aztán, hogy a rá adható válaszok valóban megoldást jelentenek-e a kérdés hátterében álló problémára, illetve hogy valóban a nagyrészt szakmailag laikus emberek millióinak a kompetenciája-e abban az adott kérdésben döntést hozni, tehát hogy mennyire lesz megalapozott így a döntés, mennyire képesek adott esetben az összefüggéseket is látni.

Ezek alapján az LMP által feltett kérdések, még ha jó szándékúak is, de alkalmatlanok a népszavazásra bocsátásra, mert nem kardinális kérdést fogalmaznak meg, a kapott válaszokból a probléma nem oldódna meg, hiszen azzal egyéb jelentős befolyásoló tényezőkre nincs hatás, tehát összességében rendszerszinten nem tudnának változtatni, és mert olyan témákban várnak választ, amihez olyan szakmai ismeretek és összefüggéslátás kell, ami a hétköznapi, laikus milliók számára nem adatott meg. Ezért van a törvényhozásnak itt a feladata, hogy bizonyos szakmai kérdésekben a megfelelő háttérrel próbáljanak meg dönteni. Arról pedig, hogy a törvénykezés sajnos nem megfelelően megalapozott, és nem megfelelő szakmai mederben folyik, nem népszavazással kell döntést hozni és átvenni így a törvényalkotást, hanem négyévente a szavazófülkékben lehet megtenni.

Nézzük a kérdéseket részleteiben is! Az első: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?" Nyilván erre mindenki azt fogja mondani, hogy igen, mármint aki alkalmazott, márpedig belőlük van több, csak nézzük meg, hogy valóban kardinális problémát fogalmaz-e meg. Manapság nem az a legfőbb gond, hogy a munkáltató szabja meg, hogy mikor vegyék ki a szabadságot, hanem az, hogy nem is tudják kivenni a szabadságot. Tehát papíron kiadja a munkáltató, de valójában akkor is bent dolgozik az alkalmazott, a munkavállaló.

Először, úgy gondolom, azt a problémát kellene megoldani, amire már van jogszabály, csak nincs végrehajtása, magyarán, hogy egyáltalán megkapják a szabadságot, és ha már ez megtörtént, van végrehajtás, ellenőrzés, és megkapják a szabadságot, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy ennek a szabadságnak mekkora részéről döntsön a munkavállaló, és mekkora részéről a munkáltató. Ennek a kérdésnek a felvetésére igazából nem látunk tehát valós alapot.

De ha már a feltett kérdés tartalmát nézzük, akkor a harmadik, a szakmai szempontból is egy kicsit meg kellene vizsgálni. Ha egy ideális világot nézünk, akkor a cég vezetése a menedzsment feladata, tehát ők azok, akik rálátnak az üzletmenetre, a lehetőségekre, ideális esetben pár hónapra előre az üzletmenetre, be tudják osztani a munkát, a dolgozók dolga pedig, hogy az egyes, saját részterületi munkáikat elvégezzék. Amennyiben a szabadság kétharmada fölött a dolgozók rendelkeznek - ismétlem, itt ideális világról beszélünk, amikor ki is tudja venni -, akkor a legfrissebb szabályozás szerint 15 nappal korábban be kell jelentenie, hogy ő elmegy, mondjuk, három hétre, mert kétharmad esetén ezt megteheti, akkor mondjuk, júliusban, amikor jó idő van, mindenki akkor akar elmenni szabadságra, és úgy döntenek, hogy mindenki elmegy három hétre szabadságra. A cégvezetés pedig, akinek ott vannak a megrendelések, és végezni kellene a munkát, nem tud mit csinálni, elbukja a megrendeléseket, elbukja a megbízókat, akik adott esetben év közben is jelentős mértékben biztosítják a cég fennmaradását és megrendeléseit. És mindezzel a munkavállalói szabadság oltárán lehet, hogy tulajdonképpen föláldozzák a céget, mert ezáltal hamarosan a munkavállalóknak nem lesz munkahelyük. Ezért persze egy kicsit más oldalról is meg kellene nézni.

Igazából olyan panaszt, hogy nem tudja akkor kivenni a szabadságát, amikor neki valóban nagyon kellett volna, én nem is hallottam. Az a panasz, hogy nem tudják egyáltalán kivenni, nem pedig az, hogy nem akkor, amikor ők akarják. Minden kulturált cégnél igenis meg tudnak arról egyezni, hogy ki mikor akar szabadságra menni, be tudják osztani, amennyiben egyáltalán van lehetőségük kivenni. Igazából ezt semmilyen szempontból nem tartjuk jónak, még ha értjük is, és tényleg az támogatható, hogy lehetőleg a munkavállalókat támogassuk, és minél kedvezőbb körülményeket biztosítsunk nekik.

A következő kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?" Ez a kérdés nagyon fontos problémára próbál megoldást keresni. Jelenleg 90 nap a maximum az álláskeresési járadék folyósításának időtartamában, miközben az átlagos munkanélküliségben töltött idő ennél jóval hosszabb, tehát ez tényleg egy valós probléma. Illetve a feketefoglalkoztatás és a munkanélküliségi körülmények miatt még ennek a 90 napnak a kritériumait is, ami ahhoz kell, hogy erre valaki jogosult legyen, nagyon kevesen ütik meg.

Csakhogy vizsgáljuk meg a másik szempont alapján is, tehát hogy a feltett kérdés és a rá érkező igenek megoldják-e a problémát. Ha ki kell tolni 260 napra a népszavazás döntésének eredményeképp a maximális időtartamot, akkor még ott van pár paraméter, amire nem vonatkozik a népszavazás. Például azt senki nem mondja, hogy nem csökkentheti le a kormány még a mostaninál is nevetségesebb összegre az álláskeresési járadékot, tehát igazából nem fog megoldást nyújtani erre a problémára sem; vagy hogy nem szabhat meg olyan feltételeket, hogy igen ám, de csak az mehet el 260 napra ilyen ellátásra, aki mondjuk, 45 évet már ledolgozott munkaviszonyban. Azt gondolom, hogy egyszerűen magára a problémára, hiába írunk ki népszavazást, nem fog az igenek tömkelege sem megoldást adni.

Az a gond, hogy az LMP azt felejti el, hogy egy alapvetően rosszul felépített munkaügyi rendszerben attól, hogy itt-ott egy picit megpróbálunk változtatni, például népszavazás révén, összességében véve a rendszer rossz marad, és semmit nem fog érni ez az egy-egy jobbító szándékú módosítás. A sok rossz között elvesznek az apró jók. Ez tulajdonképpen támogatható lenne, csak értelmetlen, továbbra is ezt tudjuk mondani. Bár a Jobbik egyébként az életkor és a munkában eltöltött évek száma szerint sokkal erősebben differenciálná az álláskeresési járadék ellátási idejét, illetve annak mértékét is, és az időtartamot, tehát a felső határt még jobban kitolnánk, mert van egy bizonyos életkor, ahol már az a 260 nap sem elég.

(19.20)

Végül a harmadik munkaügyi kérdés: egyetért-e ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni? Hát természetesen ezzel is mindenki egyet fog érteni, ugyanis a köztudatba sulykolták a hat hónapos próbaidőt, amit csak kollektív szerződés esetén lehet előírni. Nyilván ennek is megvan a maga veszélye, erről beszéltünk is eleget a munka törvénykönyve kapcsán, csakhogy ha nincs kollektív szerződés, és nincs benne kikötve ez a hat hónap, akkor az LMP kezdeményezésével gyakorlatilag a többség számára még rosszabb körülményeket biztosítanának, hiszen most három hónap, az azt jelenti, hogy mondjuk, 92 nap legrosszabb esetben is a próbaidő ideje, nem pedig 100. Tehát igazából ez még egy ellentétesen ható kezdeményezés is lehetne. Gondolkodtunk rajta sokat, hogy miért pont 100 nap. Arra a következtetésre jutottunk, hogy mert szép, kerek szám. Egyéb meglátásunk nem volt erről.

Tehát igazából a népszavazás intézményéhez méltatlan az, ami a mi véleményünk, hogy egyszerűen reklám-, illetve kampányfogásként bevesse akármelyik ellenzéki párt az érdemi siker vagy az eredmény legcsekélyebb esélye nélkül. Tehát ezért ezt a kezdeményezést a Jobbik nem tudja támogatni.

Köszönöm a szót. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy ügyrendi javaslatra a büntető törvénykönyvről szóló törvényjavaslat részletes vitájának egészét nem zártuk le. A módosító javaslatok benyújtására az ülésnap végéig, illetve 19 óráig volt lehetőség. A részletes vita egészét most lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Dúró Dóra képviselő asszonynak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.

DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A maradék, negyedik kérdésről beszélnék a Jobbik nevében, ami az oktatást érinti, szűkebben a tankötelezettségi korhatárt 18 évben jelölné meg.

Úgy gondoljuk, hogy bár a közéletben és oktatási szaklapokban is gyakori téma a tankötelezettségi korhatár, mégsem nevezhető kardinális kérdésnek. Legtöbbször a felzárkózás, a képzés és a minimális képzettség megszerzésének kapcsán merül fel, azonban a tankötelezettségi korhatárnak a valóságban nemigen van köze a lemorzsolódáshoz, leszakadáshoz vagy az esélyteremtéshez. A legfontosabb tehát, hogy nem oldja meg azt a problémát, amire egyébként az LMP kommunikációjában is használja ezt a korhatárt, azonban azt elismerem, hogy jelzésértéke van természetesen.

Elidőznék egy kicsit ennél a problémánál azért is, mert szeretném a Fidesz és az MSZP vezérszónokának érveit is vitatni. A Fidesz az új köznevelési törvényben 16 évre csökkentette a tankötelezettségi korhatárt. A Jobbik ezzel sem ért egyet, ugyanis - ahogy itt elhangzott a Fidesz vezérszónoklatában - önök arra hivatkoznak, hogy már ebben az időpontban szakképzettséget szerezve valaki kiléphessen a munka világába. Ez azonban nem igaz, hiszen 16 évesen nincs esélye egy fiatalnak arra, hogy bármilyen szakképzettséget megszerezzen, tehát 16 évesen nem tud kilépni szakképzettséget szerezve a munka világába, ez az érvelés tehát hamis. Az MSZP képviselője azzal érvelt, hogy azért jó a 18 éves korhatár, mert ehhez képzési forma kapcsolódik.

Én úgy gondolom, és a Jobbik álláspontja is ez, hogy a hároméves szakképzés esetében a tankötelezettségi korhatárt 17 évben kellene megjelölnünk, ahogy ezt egyébként még a köznevelési törvény megalkotása előtt Czomba Sándor államtitkár úr is nyilatkozta. Végül nem ez lett a kormány álláspontja, és nem ezt fogadták el, de ez az, ami logikusan kapcsolódik a hároméves szakképzés esetében a képzettség megszerzéséhez.

Itt nem arról van szó, hogy nem szeretnénk lehetővé tenni azt, hogy 17 éves koruk után is tanulhassanak a gyerekek. Természetesen ezt megtehetik, mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy folytassa tanulmányait, azonban ez az a legkorábbi időpont egy ember életében, amikor olyan szakképzettséget tud szerezni, amivel később az életben boldogulni is tud, és sokaknak alakulhat úgy az élete, hogy 17 évesen rákényszerülnek arra, hogy igenis munkába kell állniuk.

A korhatár kérdése kapcsán még fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi legyen azokkal a gyerekekkel, akikkel az oktatási intézmények egyszerűen nem tudnak mit kezdeni, azokkal a túlkoros gyerekekkel, akik bent maradnak a rendszerben, például a 18 éves korhatár következtében is, de a pedagógusok, az iskolák nem tudnak velük mit kezdeni. Ez is érv volt a Fidesz részéről, igen magas szinten, miniszterelnök-helyettes úr is érvelt ezzel, hogy olyan embereket nem kell a rendszerben tartani, akik egyébként nem odavalók.

Több szempontból is hibádzik ez az érvelés, ugyanis ha azokat a gyerekeket, akik nehezen haladnak az iskolában, akik nem tudják a normális viselkedési normákat betartani, az oktatási rendszerben nem sikerül valahogyan felemelni, és nem sikerül nekik valamilyen képzettséget adni, akkor ők elvesznek a társadalom számára. A tankötelezettségi korhatárt tehát nemcsak egy oktatáspolitikai szűk értelmű kérdésként kell kezelni, hanem társadalompolitikai kérdésként is.

Mit kezdjünk akkor, a társadalom mit kezdjen azokkal a fiatalokkal, akikkel az általános iskolában nem tudnak mit kezdeni? Nyilvánvaló, valamit kezdeni kell, és meggyőződésem, hogy az oktatási rendszerben kell velük valamit kezdeni, az lehet az egyetlen olyan út, ami őket kimozdítja abból a nehéz helyzetből, amiben ők vannak. Ezért javasolja a Jobbik azt, hogy 17 év legyen a tankötelezettség, hiszen akkor egy szakképzettséget valóban meg tudnak szerezni, amivel később tudnak a munkaerőpiacon boldogulni, vagy esetleg, ha úgy döntenek, később természetesen továbbképezhetik magukat.

Azért is fontos a tankötelezettséget a szakképzés rendszeréhez igazítani, hiszen a lemorzsolódás leginkább ott jellemző. Tehát a 18 éves tankötelezettségi korhatár egyébként azért sem támogatható, hiszen ha valaki 17 évesen megszerez egy szakképzettséget, és elhelyezkedik egy cégnél, munkát talál, akkor ő ezt nem tehetné meg a 18 éves tankötelezettségi korhatár mellett, hiszen bent kellene maradnia az oktatási intézményben, és nem tudna dolgozni, hogyha ő azt szeretné. Tehát ezzel a kérdéssel tartalmilag nem értünk egyet, és ezért nem támogatjuk azt, hogy erről népszavazást írjunk ki.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP képviselőcsoportja jelezte, hogy három felszólaló ismerteti a frakció álláspontját, mindösszesen 20 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Szél Bernadett képviselő asszonynak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. (Vágó Gábor jelzésére:) Képviselő úr, értem a szándékát, természetesen akceptálom, de a bejelentkezés alapján képviselő asszony volt. Ha ön kíván elsőként szólni (Vágó Gábor: Igen.), megadom a szót Vágó Gábor képviselő úrnak.

VÁGÓ GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a rugalmasságát, elnök úr. A Lehet Más a Politika képviselői 2011 májusában körülbelül ötven népszavazási kérdést nyújtottak be. Célunk az volt, olvasva a Széll Kálmán-tervet, hogy fölhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben Magyarország valóban rátér arra az útra, amit a Széll Kálmán-tervben fölrajzolt a kormány, végveszélybe kerül, hiszen hatalmas csorbulás érzékelhető a munkavállalói jogok területén, az oktatás területén olyan mértékű visszalépés tapasztalható, illetve most már ez így kézzelfogható, amely visszalépés egy negatív Klebelsberg Kunó-tervvel egyenértékű, emberek kiszorulnak az oktatásból, emberek elveszítik a jövőjüket, a munkavállalók viszont a biztonságot veszítik el. Az LMP úgy gondolja, hogy az oktatás egy nemzet felemelkedésének az alapja, a munkavállalói jogok biztosítása pedig a nemzet erejének a biztosítása is.

Nem tudtuk, hogy valójában mit is akar a kormány, hiszen akkoriban, 2011 májusában még a kormány se tudta pontosan, ezért adtunk be rengeteg kérdést, amely ötven kérdés közül csupán négy volt az, amely átment a jogi útvesztőn, de úgy gondoljuk, ez a négy kérdés is eléggé fajsúlyos ahhoz, hogy most itt a Magyar Országgyűlés döntsön úgy, hogy népszavazásra írja ki ezeket a kérdéseket.

Jobban szerettük volna valóban, hogy népszavazást lehessen kiírni az alkotmányról vagy az alaptörvényről, ahogy önök hívják.

(19.30)

Jobban szerettük volna azt, hogy az egykulcsos adóról lehessen népszavazást kiírni, de erről sajnos - az önök alaptörvénye szerint - nem lehet népszavazást kiírni. Viszont ha már a gyökérproblémákról nem lehet népszavazást kiírni, akkor a következményekről viszont véleményünk szerint kutya kötelessége az Országgyűlésnek kiírni a népszavazás azért, mert volt és van ma Magyarországon 135 ezer olyan ember, aki azt gondolja, hogy egy népszavazáson a népnek kell eldöntenie, hogy melyik úton akar elindulni az ország.

Ez az ország a kiszolgáltatottság útja-e, amelyre a Fidesz tereli a népet, vagy ez az ország a biztonságon és a tudáson alapuló utat választja-e? Azt gondolom, hogy nem a levelező tagozatos demokráciának a nemzeti konzultációnak csúfolt álkérdéseivel kell az embereket megkérdezni, hanem döntsön a nép. Döntsön a nép arról, hogy valóban a kiszolgáltatottság-e az, ami célravezető, valóban a tudatlanság-e az, ami célravezető, és ezt nem álságos módon, előre, manipulatív módon feltett tucatkérdésekkel levelezve kell eldönteni, hanem az urnákhoz járulva.

Itt fölmerült, hogy mennyibe is kerül a népszavazás. Ha összeadjuk az eddigi 3 plusz 1 - a nyugdíjas - nemzeti konzultációt, már meg is kapjuk a népszavazás összegét. Ha megnézzük, ha csak a felcsúti, illetve a debreceni stadion építési költségeit összeadjuk, már meg is kaptuk a népszavazás kiírásának összegét. Salamon képviselőtársam említette, hogy adófizetőnként körülbelül 2 ezer forint volna a népszavazás kiírása.

Én most azt mondom, hogy állampolgáronként 20 ezer forintba kerül nekünk az, hogy az oligarchák rabságában tengődik az ország. 20 ezer forintot költ a magyar állam állampolgáronként Simicska Lajos zsebeinek tömésére. Ha tízszer annyi pénzt megér ez önöknek, döntsenek úgy, hogy akkor nem a nép kezébe rakják a döntést, hanem dőljenek hátra, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy önök már nem tudnak semmit tenni a state capture ellen, magyarul, az ellen, hogy a valódi döntéshozók nem itt ülnek a Parlamentben, hanem a valódi döntéshozók az oligarchák, önök csak végrehajtják az ő döntéseiket.

Ha önök nem így gondolják, akkor mondják azt, hogy döntsön a nép! Ne mutogassanak másokra! Itt van 135 ezer ember, aki bátor volt annyira, hogy kiállt, hiszen a népszavazási kampány során nemegyszer tapasztaltam azt, hogy emberek féltek aláírni, és jogosan féltek, hiszen volt olyan is, akinek az állami munkahelyén tiltották meg, hogy aláírja a népszavazási ívet.

Megtörték ezek az emberek a félelem falát, és azt mondják, hogy igenis döntsön a nép arról, hogy a kiszolgáltatottság útját akarja-e járni, vagy pedig a tudás és a szociális biztonság útját akarja-e járni. Úgy gondolom, hogy nem nagy ár az a 4,8 milliárd forint azért, hogy ezt a kérdést eldöntsük egyszer s mindenkorra. Hiszen önök 2010-ben a választási kampányban nem kérdezték meg az állampolgárokat arról, hogy valóban a kiszolgáltatottságba akartok-e menni - mert a Fidesz odaküldi őket.

Én azt mondom, hogy van most 135 ezer ember akarata, amely 135 ezer ember akaratával nem mehet szembe az Országgyűlés, ezért ki kell írni a népszavazást mind a négy kérdésben.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Osztolykán Ágnes képviselő asszonynak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.

OSZTOLYKÁN ÁGNES, az LMP képviselőcsoportja részéről: Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogok tudni nagyon új dolgokat mondani, hiszen ha visszaemlékeznek a köznevelési törvény vitájára, akkor már ott megkezdődött egy nagyon komoly ellenállás az LMP és még akkoriban a többi ellenzéki párt oldaláról is arra nézve, hogy nem lehet a tankötelezettségi korhatárt lecsökkenteni; nem lehet az oktatásba való beruházást, a tudásba való befektetést csökkenteni, hiszen ha ezt megteszi egy ország, úgy lefelé indul el a lejtőn, és nem egy versenyképes világ felé; egy olyan világ felé, ahol az emberek bábok lesznek, ahol igazából nincs szükség kiművelt emberfőkre.

Mindig ez az érv, és az oktatási bizottság írásban nyújtotta be a véleményét. Maga az oktatási államtitkárság itt sincs, ez is mutatja, hogy mennyire fontosnak tartják ezt a kérdést, és a fideszes felszólaló jött azzal az érvvel, hogy 45 európai országban 16 éves a tankötelezettségi korhatár. Azt gondolom, hogy ezekben az országokban viszont nagyon komolyan megkérdőjelezhető és nagyon fontos összehasonlítási alap, hogy ezekben az országokban is olyan esélyegyenlőtlen-e az oktatási rendszer, mint Magyarországon.

Megnézhetjük azt, hogy az lehet, hogy bizonyos országokban alacsonyabb a korhatár, de más a társadalmi-gazdasági státus, mások azok a mutatók, amik a fiatalok iskolai sikerességét mutatják; mások azok az eredmények, amelyek az általános iskolai képzésből kikerülő fiatalok írás-olvasási készségét mutatják, és igen, egy olyan rendszerben, ahol ezek nem kardinális problémák, ott meg lehet engedni azt, hogy kvázi jogot, felelősséget tegyek a tanuló, a diák kezébe azáltal, hogy neki csak 17 éves koráig kell iskolába járnia.

Egy olyan rendszerben, mint a magyar, ami nagyon komolyan esélyegyenlőtlen, amely rendszerben még mindig nem mindegy a XXI. század hajnalán, hogy ki hol kezdi meg az iskolai tanulmányait, egy olyan rendszerben, ahol a szülők, a család iskolai végzettsége és gazdasági státusa determinálja a gyermek iskolai végzettségét, ott nem lehet ilyen felelősséget róni sem a tanulóra, sem a szülőre.

Egy olyan életkor került meghatározásra az oktatásirányítás által, aminek végképp nincs érdemi kimenetele. Ugyanis 16 évesen egy fiatal a rendszerből nem jön ki befejezett szakképesítést adó képzési formából. Ha elkezdi 7 évesen, akkor befejezi 15 évesen; 15 évesen elkezdi a szakképzést, és egyszer csak ott van második osztályos gyerekként, és ha azt akarja, hogy ő most nem csinálja tovább, akkor megvan ez a joga, hogy nem csinálja tovább.

Nem igazán értem Dúró Dóra képviselőtársamat, aki sajnos már elment, hiszen ő maga is végig - még a köznevelési törvény vezérszónoki felszólalásában is - a tankötelezettségi korhatár lecsökkentése ellen beszélt, és most is elmondta, hogy ugyan a Jobbik nem ért egyet ezzel a kezdeményezéssel, de elviekben... - és akkor elkezdett az ellen érvelni, hogy miért nem kell csökkenteni a tankötelezettségi korhatárt. Illetve volt egy nagyon komoly rossz érvelése, amit kérem, hogy adjanak át neki: vagy nem ismeri, vagy már elfelejtette az elmúlt két év alatt, hogy a rendszer úgy volt 18 évesre kitalálva, hogy a 18 éves kor betöltésével befejezett képzési formát kapott a diák, hiszen négyéves volt a szakképzés, nem pedig három.

Azt gondolom, hogy a köznevelési törvény vitájában, ahogyan Pokorni elnök úr szokott fogalmazni, nagyon sok mindent elbuktunk, de talán a legnagyobb bukás és talán a legnagyobb ára az egész köznevelési törvénynek a tankötelezettségi korhatár leszállítása.

(19.40)

Ugyanis továbbra is azzal érvelek, hogy nem lehet 16 éves, képzetlen fiatalokat a munka világába kibocsátani. Nem lehet ezeket a fiatalokat az utcára tenni mindenféle tudás és versenyképesség lehetősége nélkül.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Szél Bernadett képviselő asszonynak, az LMP vezérszónokának.

DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! "Elég a kiszolgáltatottságból!" Ez volt a népszavazási kezdeményezésünk jelszava. Hangsúlyozom azt a szót, hogy kezdeményezésünk, mert az LMP volt az a párt, amely Magyarországnak ebben a sötét időszakában - amelyet önöknek köszönhetünk, tisztelt kétharmad - talpra tudott állni. Talpra tudott állni, mert minket lehet iskolázni, minket lehet regulázni, de minket nem lehet megtörni, és nem lehet a kezdeményezőkészséget elvitatni tőlünk.

Mi azt gondoljuk, hogy 1980 forint állampolgáronként van akkora költség, amelyet érdemes beruházni a demokráciába. Mi azt gondoljuk, hogy nem ezen kell spórolni. Lehet spórolni a Közgépen, lehet spórolni Nyerges Zsolton, Simicska Lajoson. (Taps az LMP soraiban.) Lehet spórolni az önök által intézményesített iparszerű korrupción a közpénzek kiszivattyúzásában, de nem 1980 forinton állampolgáronként.

Egyébként, ha már a pénzek kerültek előtérbe, akkor hadd mondjam el önöknek, hogy mennyibe került volna az, ha azokat a rendelkezéseket, amelyeket mi foganatosítottunk ebben a népszavazási kezdeményezésünkben, tényleg megtenné az ország. Azt lehetett olvasni, igen, a Magyar Nemzet állítása volt, hogy akár 100 milliárdos kiesést is okozhat a 2012-es büdzsében, ha sikerrel jár az LMP által kezdeményezett népszavazás. Ez, kérem szépen, egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Négyből kettő kérdésnek semmiféle költségvetési hatása nem lenne. Egyszerűen a munkavállalók embernek éreznék magukat, sokkal inkább embernek, mint teszik azt most.

A másik az, hogy megpróbáltuk megbecsülni azt, hogy az álláskeresési járadékot, ha meghosszabbítanánk, akkor az körülbelül 60 milliárd forintot tenne ki. A tankötelezettség módosításával kapcsolatos költség egyébként 22 milliárd forintra tehető a kormány titkos háttéranyaga alapján. Éves szinten és 2013-tól így mintegy 65-82 milliárd forintos kiadásnövekedéssel lehetne számolni akkor, ha a népszavazási kezdeményezésünk sikeres lenne, és a parlament megszavazná azt, hogy ezeket a kérdéseket demokratikus módon fel lehessen tenni népszavazásra ebben az országban.

Tehát semmiképpen nem igaz az, hogy 100 milliárd forintos átcsoportosításra lenne szükség, és hasonlóképpen téves az a beállítás, hogy a legfeljebb 89 milliárd forintos befektetés az oktatásba és a foglalkoztatásba mindenképpen rontaná hazánk felzárkóztatási esélyeit. És különben is, de tényleg, ez itt az alapvető kérdés, hogy miért ezeken a dolgokon akarunk spórolni. Miért pont az egészségügyön? Miért pont az oktatáson, és miért pont a dolgozó embereken? Miért ezeken a kérdéseken akarunk spórolni?

Itt a valódi tét teljesen más. Itt a valódi tét arról szól, hogy felzárkózunk vagy végletesen leszakadunk; hogy Skandinávia, Szlovénia, Csehország példáját követjük, vagy megyünk Malajziába és Bangladesbe. Nézzék, Európában nálunk a legdrágább a foglalkoztatás. Itt a legmagasabb a munkabérre rakódó adó- és járulékteher. Egész egyszerűen ezért nem éri meg ebben az országban foglalkoztatni. Ezen ugyanakkor nem a kizsákmányolás növelésével kell változtatni, nem az a fajta rugalmasságnövelés - amit itt mantraszerűen ismételgetnek folyamatosan - a helyes válasz arra, hogy hazánk foglalkoztatási problémáit megoldjuk. Nem ebben kell versenyezni a világgal, itt jó oktatásra van szükség, jó egészségügyre, magasan képzett munkavállalókra, és nem pedig eldobható, alacsonyan képzett munkaerőre. Nem ez a munkaerő alapú társadalom!

Ha konkrétan a kérdésekbe bele akarunk menni, akkor hadd emeljem ki azt, hogy az álláskeresési járadék meghosszabbítása miért lenne fontos. Miért lenne fontos az, hogy egy olyan országban - ahol 18 hónap alatt lehet állást találni, ahol kígyóznak a sorok, hogy az embereknek munkájuk legyen; és én, aki az országot járom most már több mint egy hónapja, síró embereket látok, hogy bár kapnának munkát, bármilyen munkát, csak kapnának; ebben az országban 18 hónap, még egyszer mondom, egy állást találni - önök ne három hónapig biztosítsák nekik azt, hogy ember módjára el tudjanak menni, fizikálisan meg tudják közelíteni az állásinterjút, és úgy nézzenek ki, mint ahogy egy munkavállalónak kinézni kell: tiszták legyenek, jól tápláltak legyenek, és egyáltalán legyen erejük arra, hogy állásra pályázgassanak.

Kinek az érdeke az - tegyük fel ezt a kérdést -, hogy az emberek rövidebb ideig keressenek munkát, és hosszabb ideig legyenek munkanélküliek? Ki áll emögött? Mi azt szeretnénk, ha senki nem állna, és mi azt szeretnénk, hogy az embereknek legyen ereje ahhoz, hogy munkát tudjanak keresni, ha már munkahelyet senki nem teremt nekik ebben az országban.

A másik az, hogy ez a szabadság kérdése nem annyira lényegtelen, mint amilyennek tűnik. A harmadik pedig az, hogy három hónapnál tovább ne lehessen próbaidőn tartani a munkavállalót. Nézzék, nagyon kevés olyan munka van, ahol indokolt az, hogy hat hónapig megfigyeljék azt, hogy az illető hogyan dolgozik, illetve ha a kölcsönösséget nézzük, akkor ő is meg tudja nézni azt, hogy mennyire megfelelő számára az a munkáltató. Nagyon indokolatlan az, hogy hat hónapig, fél évig az embereket próbaidőn lehessen tartani, amikor még szabadságra sem tudnak menni, és egyáltalán a munkavállalói jogaikat korlátozottan tudják érvényesíteni.

Ráadásul itt merül fel az a kérdés megint: kinek az érdeke az, hogy ennyire eldobhatóak legyenek az emberek? Kinek az érdeke az, hogy folyamatosan cserélhetők lehessenek? Azt gondolom, hogy egy felelősen gondolkodó kormány semmiképpen nem gondolkodhat abban, hogy a Keletre nyitást ilyen sajátosan értelmezve, egy tál rizsért dolgoztat embereket, akiket bármikor lecserélhet. Egy felelősen gondolkodó kormány és egy parlament olyan, amely támogat egy olyan Magyarországot, ahol mindenki megtalálja a helyét, jól érzi magát, és nem elvándorol az országból, hogy a lehető legmesszebb kerüljön ettől a borzalomtól, amit ők itt megtapasztalnak; az igazából abban gondolkodik, hogy itt jól képzett emberek, megbecsülten munkát találhassanak, és ott a legjobb tudásuk szerint dolgozhassanak.

Mi akármerre járunk az országban, azt látjuk, hogy a magyar emberek erre készek. A magyar emberek tudnának dolgozni, jól dolgozni, ha kapnának erre lehetőséget, és amikor ott álltunk a standokon - esőben, szélben, ahogy szoktunk, vagy éppen napsütésben -, akkor olyan emberekkel találkoztunk, akik nagyon sok üzenetet adtak át nekünk. Az egyik és a legfontosabb üzenet a csalódásé volt. Ők nem ilyen országot akartak. Ők nem ilyen irányba akarnak menni. Ők dolgozni akarnak, ők családot akarnak, ők életet akarnak ebben az országban. Az LMP szerint is egy élhetőbb, egy igazságosabb Magyarországra van szükség, ahol nem kiszolgáltatottak vagyunk, és nem pedig félelemben élünk.

Nagyon tanulságos volt azt számunkra látni, hogy hány ember mondta azt: aláírnám, képviselő asszony, de nem merem aláírni. Miért nem mernek aláírni? Egy kicsit gondolkodjanak el azon, legyenek kedvesek, hogy miért félnek ezek az emberek annyira?! Miért féltik azt a keveset is, ami van? Nem ér a gazdasági világválsággal, mint egy fügefalevéllel takarózni folyamatosan! Önök felelősek azért, hogy ez az ország milyen irányba megy. Önök felelősek mindenért, amit megtesznek, és önök felelősek mindenért, amit elmulasztanak megtenni. Mi most önöknek felkínáltunk valamit, és az önök legjobb belátására bízzuk, hogy hogyan szavaznak.

Tudniuk kell arról, hogy az az embertömeg, aki aláírta ezt a népszavazást, az konkrétan vállalta névvel, címmel, mindennel, hogy ő szeretne egy olyan országban élni, amely élhető, és amely a családja számára is élhető lehetőségeket kínál. Ez a döntés van most az önök kezében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett, szót kért Czomba Sándor államtitkár úr. Megadom a szót.

DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést, picit rendhagyó módon a kormány azonnal reagál a vezérszónoki kör után. El kell sajnos mennem, de nagyon fontosnak tartom, hogy egypár dolgot megosszak önökkel.

Kedves Szél Bernadett képviselőtársam, azt szeretném önnek javasolni, hogy ne csak három hónapig járja az országot. Tudja, mi, akik 48 éve, 50 éve, 30 éve élünk ott, amiről ön egyébként most beszél, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legkeletibb csücskében, mi nem három hónapja próbáljuk fölmérni, hogy mi is a helyzet, majd hozzuk ide a parlament elé, hanem sajnos látjuk, érzékeljük, hogy nagyon nagy baj van.

Hóban, fagyban, sárban, jégben, mindenben voltak önök, kedves képviselő asszony. Engedje meg, hogy megosszam önnel meg önökkel azt az élményemet, ami az LMP-s aláírásgyűjtéssel kapcsolatban megtörtént. Egy kis városban voltam, nem mondanám a nevét, mert esetleg számon kérhetik azoktól, akik ott voltak. Két nagyon aranyos, kedves hölgy volt velem szemben. Azt mondtam nekik, hogy ha meggyőznek engem arról, hogy az az aláírás, amit kérnek tőlem, az jogos és fogadható, akkor aláírom az ívet. Nem szeretném terhelni az itt jelenlévőket azzal, de a kérdést sem tudtuk azonosítani, maradjunk ennyiben.

Azt szeretném, kedves képviselőtársaim, önöktől kérni, ha már fizetett forradalmárokat alkalmaznak, mert ezek a fiatalok mind diákmunkások voltak, ugye? (Osztolykán Ágnes közbeszólása.) Ők voltak a fagyban, hóban, jégben, sárban, nem önök elsősorban, hanem ők voltak, diákmunkások voltak, remélem, nem tagadják ezt, ami önmagában nem probléma, a fő probléma az, hogy nem voltak fölkészülve arra, amiért odaállították őket; írjátok alá, mert ez egyébként nekünk fontos, meg ezért fizetnek. Tehát ezt azért másképpen kellene - úgy gondolom, ha önök komolyan gondolják - egy ilyet kezelni.

(19.50)

De menjünk sorba akkor a kérdéseken, mert ez fontosabb! Száz napnál hosszabb próbaidő. Mit is mond az új munka törvénykönyve? Most már nem akarok a most hatályosról beszélni, mert reményeink szerint az új munka törvénykönyve hamarosan él. Alaphelyzetben 90 nap, 3 hónap; munkaszerződésben 3 hónap. Kollektív szerződés dönthet arról, hogy maximum 6 hónapra kitolja. A közszférában jelen pillanatban is 6 hónap, ezzel talán nem mondok újat.

Kollektív szerződéssel a magyar versenyszféra munkavállalói, a 2,3 millió ember 20-25 százaléka van lefedve. Ugye, megint csak szűkítjük a kört; lehet érzékelni, hogy mit jelent ez. Ami baj egyébként, mert összességében mi szeretnénk, hogyha ez a szám nagyobb lenne, mert az, hogy a munkaadói-munkavállalói oldal megfelelő párbeszédet tudjon folytatni a munka világában, ez egy lényeges kérdés, de jelen pillanatban ez a magyar realitás. Megnézem én magamnak azt a szakszervezetet, amelyik egyébként a 6 hónapos próbaidőbe úgy megy bele, hogy a másik oldalon semmi mást nem vár el, vagy nem kér! Az a szakszervezet nem sokáig lesz talpon, egészen bizonyos. No, erről a 100 napos próbaidő kérdéséről ennyit!

Alapszabadság kérdése: jelen pillanatban 20 nap plusz 10 nap, alapszabadság, pótszabadság; 5 nappal, az alapszabadság egynegyedével rendelkezik a most hatályos szerint a munkavállaló, az új munka törvénykönyv szerint 7 nappal - hét nappal - fog, és 14 napot egyébként neki, hogyha úgy kéri, egyben kell kiadni. Tehát magyarul: a most hatályoshoz képest az új munka törvénykönyve szabadság szempontjából kifejezetten munkavállaló-barát, pozitív üzenete van. Ráadásul, amiről ma reggel beszéltünk, arról szól, hogy a pótszabadság kérdésében is olyan módosító él, amelyik azt mondja, hogy ott sem lehet, csak a munkavállaló javára eltérni. Mi a kérdés, kedves LMP-s képviselőtársaim, ezzel kapcsolatban?

A következő: álláskeresési ellátás, 260 nap. Nem tudom, honnan szedték a 260 napot, mert 270 nap volt korábban. Lehet, hogy az a 10 nap valakinek ott feleslegesnek tűnt. A korábbi időszakban 270 nap volt. Ez valóban egy nagyon fontos kérdés. És korábban is hangsúlyoztam, most még egyszer szeretném hangsúlyozni, nyilvánvalóan, ha megnézzük az uniós gyakorlatot, 270 nappal tőlünk gazdagabb országok se nagyon éltek. De mondjuk, egy 180 napos nagyságrend egy reálisnak tűnő dolog lenne.

És sokáig versenyzett a parlamenten belül és kívül a 90 nap és a 180 nap kérdése, és azért kellett a 90 napnál maradnunk, mert tisztán költségvetési kérdés az, hogy amit az elődeink ránk hagytak, abból a csávából ki kell másznunk, és így tudunk kimászni. Nem jó az a szám, amit ön mondott, ennél ez sokkal nagyobb megtakarítás. Nézze meg majd a korábbi Munkaerő-piaci Alapot vagy most a Nemzeti Foglalkoztatási Alapot, hogy ott mekkora összegekről van szó, ami az álláskeresési ellátás tekintetében a tavalyi meg az idei évvel kapcsolatban van.

Egyébként szeretném felhívni a figyelmüket, talán ilyen statisztikát még nem láttak, a korábbi időszakban az álláskeresési járadékban részesülőknél, azoknál, akik kiléptek, tehát munkahelyet találtak, az átlagos bent tartózkodás ideje 92 nap - 92! Ne a 180 nap tartós munkanélküliséggel jöjjenek, mert az egy teljesen más kategória! A másik: akik meg nem tudtak kilépni, ott az átlagos idő 130-150 nap között van. Tehát azt mondom, hogy ebben a kérdésben, ha a magyar költségvetés lehetővé teszi, és a magyar munkaerőpiac olyan állapotban van, érdemes adott esetben visszatérni rá, nem népszavazással, meg népi kezdeményezéssel, de jelen pillanatban a 90 napot alapvetően meghatározza a költségvetés helyzete.

A következő kérdés a tankötelezettségi kor tekintetében a 16 év. Megint csak szeretném azért megerősíteni azt, hogy Európa számos tagállamában, a legtöbb tagállamban ez jelen pillanatban is 16 év. Mondjuk, a finneket vegyük alapul - mert azért Finnország nem olyan túl rossz, ugye? (Dr. Szél Bernadett jelzésére:) Nyugodtan, kedves képviselő asszony, nyugodtan! Tehát menjünk sorba, vegyük azokat a rendszereket. Tudjuk, hogy a magyar rendszerrel vannak problémák, új szakképzési törvény van pontosan ezért, új köznevelési törvény lesz pontosan ezért, hogy ne azokat az anomáliákat húzzuk magunkkal, amiket eddig cipeltünk. Tehát legyen nyugodt, hogy ebben az ügyben a 16 éves kor kérdése meghatározó és bevállalható.

Aki tanulni szeretne Magyarországon, észre sem fogja venni, hogy változott a tankötelezettségi kor - pont. Észre sem fogja venni, hiszen a tanulónak nem a joga, hanem a kötelezettsége szűnik meg a 16. életévét betöltve. Ez egy nagyon-nagyon lényeges kérdés, tisztelt képviselőtársaim. Ha már járja az országot, alkalmasint menjen be olyan általános iskolába, ahol a pedagógusok majd el fogják mesélni önnek, hogy az az enyhén túlkoros néhány ember, akit kötéllel sem lehet ott tartani az iskolapadban, mert nagyon nem szereti, mit tesz az iskolaközösséggel, meg mit tesz a pedagógusközösséggel? Tehát szükséges-e olyan embereket bent tartani a rendszerben, akik egyébként semmilyen motivációval nem rendelkeznek?

Attól pedig ne féljenek, most is a 9. évfolyamon 25-30 százalékos, a 10. évfolyamon 15-20 százalékos a lemorzsolódás. Most van baj, jelen pillanatban, mert ezek a srácok kikerülnek, a világon senki nem szól hozzájuk. Ezért van a Híd-program, a Híd-program különböző fajtái, hogy ne kallódjanak el ezek a gyerekek, és ne bukjanak ki a 9-10. évfolyamon, hanem a 8-9. között legyen egy olyan átmenet, amiben a szakképzésbe való belépés feltételei megteremthetők.

És összességében azt gondolom, tisztelt LMP-s képviselőtársaim, hogy ne keressenek kifogást emögött. Lehetett szépíteni a számokat, csűrni-csavarni ide-oda, be kell vallani: veszíteni is tudni kell adott esetben, emelt fővel. Ez most nem jött össze.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tapolczai Gergely képviselő úrnak adom meg a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából.

DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban a tankötelezettségi korhatárral kapcsolatban szólok hozzá.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Az LMP népszavazási kérdése úgy szólt, egyetértünk-e azzal, hogy a tankötelezettségi korhatár 18 év alatt legyen. Itt feltehetném azt a kérdést, hogy amikor bevezették annak idején a 18 éves korhatárt, akkor volt-e népszavazás erről a kérdésről. Megkérdezték-e az emberek véleményét, hogy egyetértenek-e a 16 éves korhatár felemelésével 18 éves korra?

De most nem is ez a kérdés. Mi szól amellett, hogy csökkentsük az életkort? Már több érvet is felhoztak, és egypárral magam is előállnék. Európa 19 országában 16 év a korhatár, például Dániában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Norvégiában. Mindösszesen 4 olyan európai ország van, ahol 18 év az életkorhatár, 5 országban pedig 17 év.

Mindannyian tudjuk, hogy a korhatár csökkentése nem azt jelenti, hogy kötelező befejezni a tanulást, hanem az államtitkár úr is megfogalmazta: a kötelezettség szűnik meg, a tanuláshoz való jog nem. A korhatár a tanulóknak ad lehetőséget annak eldöntésében, hogy mit szeretnének a továbbiakban: tanulni vagy dolgozni. Az állam ezután is biztosítja az ingyenes, illetve térítésmentes oktatást az érettségiig vagy az első szakképzettség megszerzéséig.

A szakmai bizonyítványt kortól függetlenül meg tudja szerezni a tanuló; a felnőttképzésben is bármikor részt vehet, kortól függetlenül. A felsőoktatás megszervezése továbbra is kötelező állami feladat marad. Az iskolarendszerű képzésbe bármikor vissza lehet térni.

Tegyük a szívünkre a kezünket: mindannyian tudjuk, hogy voltak, mindig is voltak, vannak és lesznek is olyan tanulók, akiket, finoman fogalmazva, nem köt le a tanulás, inkább mást csinálnának már 16-17 éves korukban, például dolgozni szeretnének. Ettől függetlenül én elismerem, hogy ez nagyon összetett kérdés, mert azért munkahelyeket kell biztosítani, álláslehetőségeket kell biztosítani vagy megfelelő szakképzést kell biztosítani.

(20.00)

Éppen ezt hidalja át a kormány a korábban már megkezdett 3 éves új típusú, gyakorlatorientált szakiskolai képzés által. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy maga az a tény, hogy a munkába állás előtt a fiatalok milyen hosszú időt töltenek el az iskolapadban, ez nem minőségi feltétel az oktatás részére, mert nem feltétlenül jelenti az élethosszig tartó tanulás képességét, illetve a foglalkoztathatóságot. Dániában például a 15-19 éves kor között 83 százalék az iskolás, Magyarországon ez az arány 87,5 százalék, ugyanakkor a 25-60 év közötti, legfeljebb általános iskolát végzett dán férfiak 25 százaléka részt vesz a nem formális képzésben, átlagosan évente 790 órában, míg itthon ez az arány ugyanebben a korosztályban legfeljebb az általános iskolai végzettséget szerzett magyar férfiak 10 százaléka. Tehát ez meghatározhatatlan, nincsenek adatok. Dániában az általános iskolát el nem végzett férfiak 54 százaléka foglalkoztatott, nálunk a nyolc évfolyamot el nem végzők foglalkoztatási aránya 20 százalék. Tehát sokkal lényegesebb a tanulás hatékonysága és minősége, mint az, hogy hány évig ült iskolában a tanuló.

Figyelembe kell vennünk azt is, mivel a tankötelezettségi korhatár 16 évről 18 évre emelése régebben, több mint tíz évvel ezelőtt történt, egy picit emelkedett a 17-18 éves korban iskolába járók aránya, de ezek az arányok nagyon alacsonyak. 2008-ban a képzésben való részvételi arány a kötelező iskoláztatási korhatárt megelőző életév esetében csak egy picit haladta meg a 90 százalékot, ezzel az európai országok között az egyik legalacsonyabb mutatószámunk van. Ez azt jelenti, hogy Magyarország, bár bevezette 18 éves életkorig a tankötelezettségi korhatárt, a 17-18 éves korosztályban nem tudta elérni azt, hogy ez az arány emelkedjen a többi európai ország átlagához képest, nem tudott felzárkózni. Tehát a tankötelezettségi korhatárt a 18 éves életkort követően nem követik olyan reformok és változások, amelyek eredménye az lett volna, hogy a döntő többség bent marad az iskolarendszerű képzésben 18 éves koráig, vagy utána is valamilyen képzettséget szerezzen.

Csak megjegyzem, ha jól működik az oktatási rendszer, és a gyermekek, a fiatalok, elsősorban a szülők úgy látják, és valóban úgy látják, hogy van értelme a továbbtanulásnak, akkor nem lenne szükség a tankötelezettségi korhatárra, csak annyi történne, hogy az állam pontosan megszabja, milyen oktatási szolgáltatást milyen idős korig lehet ingyenesen igénybe venni; zárójelben - ez most is így van. Az állam biztosítaná, hogyha különböző formában is, de mindenki részesülhessen ezekből a szolgáltatásokból, és ez így van most is, de sajnos még nem tartunk itt, és egy határt sajnos meg kell húzni. Be kell látnunk, hogy a 18. életév azért problematikus, mert a jogszabályt nem sikerült betartani, nem éri el a célját, emiatt is van értelme a korhatárcsökkentésnek. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy az iskolák, elsősorban a szakiskolák képesek lesznek-e jobban megtartani a tanulóikat, értelmes és hasznos képzést nyújtva a diákoknak.

Végül engedjék meg, hogy néhány kulcsgondolatot idézzek, az internetet olvasgatva különböző kommenteket találtam ezekkel kapcsolatban, és ebből szeretnék idézni: teljesen mindegy, mennyi a korhatár, hogyha 18 lesz vagy 15 vagy akármennyi, a szülő felelőssége a gyerek nevelése és a tanulás fontossága. Vagy: szerintem nem az államnak kell az életkort előírni, hanem a közfelfogásnak kell megváltozni. A közhely is azt mondja, hogy a jó pap holtig tanul, de attól közhely, hogy ez igaz is. Kötelező vagy sem, tudatos vagy sem, tanulás nélkül nem lehet élni. Más idézet: nem a korhatárt szabnám meg, inkább a minimális végzettséget szabnám meg a nagykorúságig. És egy utolsó: véleményem szerint a tankötelezettség az általános iskola befejezéséig tartson; ez lehet 15-16 év, ez nem fontos kérdés, ettől még nem fogják tömegesen otthagyni a gyerekek az iskolát, és alternatívát is adnánk, például legyen tanműhelygyakorlat, és a két év alatt szakmát adjunk a kezébe, 16-17 évesen megjelennek a munkaerőpiacon, ez egy élő belgiumi gyakorlat.

Attól nem kell félni, hogy aki nem akar tanulni, annak korábban fog kezdődni a munka világa. Fontos az, hogy az oktatási rendszer legyen jól átgondolva, és ne jelentsen a korai szakmaszerzés zsákutcát. Tapasztalatból tudom, hogy a fiatalok, megismerve a munka keménységét, megjön az eszük, felismerik a tanulás fontosságát, és ezért nem tartom fontos kérdésnek a tankötelezettségi életkor kérdését, esélyt és lehetőséget kell adni a továbblépésre. Összegezve: szerintem itt és most nem a tankötelezettségi életkorhatár a legfontosabb kérdés.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Szél Bernadett, az LMP képviselője.

DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Czomba Sándor államtitkár urat idézem, azt mondta, hogy veszíteni emelt fővel kell. De kérem szépen, itt nem mi veszítünk, hanem az ország veszít, és ez egy nagyon nagy különbség! Ha önök azt állatják, hogy azok az emberek, akik tényleg tanulni akarnak, észre sem fogják venni, hogy 16 évre csökkent a tankötelezettség felső korhatára, akkor én felhívnám a figyelmüket arra, hogy ebben az országban nagyon sok és egyre több olyan ember van, aki akar tanulni, de nem tud tanulni. Ebben az országban gyermekek éheznek! Ebben az országban családok éheznek! Önöket ne tévessze meg az, hogy itt, az aranyborítású falak között az arányok pillanatnyilag ilyenek. Ott kint már nem így néz ki a világ.

Amikor kint álltunk a standokon, és hangsúlyozom, én és képviselőtársaim ott álltunk a standunkon, az egész párt ott állt a standokon, mi beszéltünk emberekkel, és világosan látjuk, mivé lett ez az ország az elmúlt két évben.

(20.10)

Ma tartottunk egy kétéves évértékelőt, és világosan elmondtuk, hogy még két ilyen évet ez az ország nem fog kibírni.

De hogy visszatérjek arra, hogy önök sorra európai analógiákat sorolnak fel, és azt állítják, hogy Finnországban és Dániában tökéletesen működik az, hogy 16 év a korhatár, elmondom önöknek, a munkaerőpiac folyamatos rugalmasítása csak akkor működne, ha a szociális hálót kifeszítenék mellé. De ami itt zajlik, az a munkaerőpiac rugalmasítása mellett a szociális háló lebontása. Ezt az ország nem fogja kibírni! Ez egy olyanfajta csúsztatás, amely sorozatosan visszatér, éppúgy, mint a statisztikákkal való különböző mágiázás.

Én láttam olyan statisztikákat, amiket Czomba államtitkár úr említett, de ő is biztos látta, hiszen Vásárosnamény környékén is világosan látható, hogy az országban hatalmasak a regionális különbségek. A munkanélküliség ott a legfájóbb, ahol a leghosszabb ideig tart, ott az emberek duplán és triplán szenvednek, és ott a problémák halmozottan jelentkeznek az oktatásban, az egészségügyben és a munkaerőpiacon is. Egy ilyen országban élünk, és ezt figyelembe kell vennie az államtitkár úrnak is.

Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Szintén kettőperces felszólalásra következik Vágó Gábor, az LMP képviselője.

VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engem is Czomba államtitkár úr szavai késztettek arra, hogy megszólaljak. Úgy gondolom, hogy ma, illetve ezekben az években válaszút elé érkezett az ország. A Fidesz letette a garast az asztalra, és azt mondja, nincs fontosabb annál, mint hogy tartsuk a hiánycélt, ezért minden egyes áldozatot lehet vállalni, legyen ez az áldozat akár az, hogy a jövő felemelkedésének az esélyét is eldobjuk, legyen ez az áldozat akár az, hogy az ország kettészakadását nemhogy megállítaná a kormány, hanem még egy lapáttal rátesz, és ez a kettészakadás nem csupán társadalmilag értendő, hiszen számok bizonyítják, hogy egyre nagyobb a különbség a társadalom két széle között. Ez a kettészakadás nem csak földrajzilag értendő, hiszen a keleti és a déli régiókban olyan kistérségek vannak, ahol esély sincs munkát találni.

Ez a kettészakadás mentálisan is értendő. Kettészakadás azokkal kapcsolatban, akik lemondtak arról, hogy ebben az országban még lehet bármit is kezdeni, és mély depresszióba zuhannak, vagy pedig százezrével menekülnek külföldre, hiszen csak a tavalyi évben több mint százezer munkatársunk hagyta el munkavállalás céljából az országot. Beindult az egymillió munkahely teremtésének programja, csak az a baj, hogy ezek az adózó munkahelyek külföldön létesülnek magyar munkáskezeknek. Illetve vannak, akik itt maradnak, de még félnek. Talán egy kis remény csillanhat meg akkor, amikor kezükben érezhetik a saját sorsuk fölött való döntés jogát. Ez a döntés a népszavazáson megtörténhet.

Köszönöm a szót.

ELNÖK: Előterjesztőként megadom a szót Salamon Lászlónak, a KDNP képviselőjének, kettő percben.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr, nem előterjesztőként fogok megszólalni, hanem a KDNP képviselőjeként, és ez nem mindegy, mert a határozati javaslat két variációt tartalmaz, ha szabad mondani, a határozati javaslat semleges.

ELNÖK: Így is jó, akkor kormánypárt, ellenzék a sorrend.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): A KDNP képviseletében a következőket szeretném elmondani az elhangzottakra. Amiről most itt vitatkozunk, beszélgetünk, az nagyon fontos kérdés, és szerintem ezekről nem hogy lehet, hanem kell is vitatkozni. A kérdés ennél a napirendnél az, hogy ebben az ügyben legyen-e népszavazás vagy nem. A Lehet Más a Politika álláspontjának alátámasztására a nép segítségét kérte. A 138 ezer aláírás számomra aláírás azt jelenti, hogy a nép ezt a segítséget nem adta meg. Úgy fogalmazok, hogy az ország választópolgárainak a többsége ebből a számadatból következően nem akarja ezt a népszavazást. Amikor mi azt mondjuk, hogy ne rendeljünk el népszavazást, akkor ezt mérlegeljük, és azt mérlegeljük, hogy azokat a költségeket kiadni, amik ezzel felmerülnek, felelőtlenség, sőt megengedem, nagyon súlyos hiba lenne.

Nem arról van szó, hogy a demokráciára nem kell pénzt szánni - kell. És ha egy olyan népszavazásról lenne szó, amelynek jó esélye van az érvényességre, akkor természetesen megengedhetetlennek tartanám a költségekre való hivatkozást. Itt viszont, hogy pestiesen és egyszerűen mondjam, egy pénzkidobásra kerülne sor, ha ebben a kérdésben a kezdeményezés ilyen alacsony támogatottsága mellett tűznénk ki a népszavazást, mert majdnem biztosan várható, hogy ez egy érvénytelen népszavazás lesz. Érvénytelen népszavazásra ne adjunk ki 4 milliárd 800 millió forintot, nem vagyunk abban a helyzetben. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló szintén kettőperces időkeretben Szél Bernadett, LMP.

DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Hát igen, az önök számára ez erről szól, számunkra viszont arról szól, hogy elég bátor-e a kormány és a parlament ahhoz, hogy bevállaljon egy valós nemzeti konzultációt. Mert amikor odamegyünk és megkérdezzük, hogy te, kedves állampolgár mit szeretnél, ez a nemzeti konzultáció. Ezt nevezhetjük népszavazásnak, de ez valóban arról szól, hogy ténylegesen megkérdezzük az embereket arról, hogy mit szeretnének. Nagyon szép visszajelzés lenne ez az önök számára a ciklusfelezőn arról is, hogy vajon jó irányba viszik-e az országot vagy nem.

Az, hogy ennyire szeretnék elkerülni ezt a fajta visszajelzést, számomra nem azt jelenti, hogy meg vannak róla győződve, hogy nem jó úton járnak. Ez számomra azt jelenti, hogy önökben kétségek vannak, és a kétség mindenképpen üdvös, ha arról van szó, hogy egy ennyire félrement gazdaság- és társadalompolitika után egyaránt képesek arra, hogy valamilyen szinten hangot adjanak a kétségeiknek. Úgyhogy én ezt a vitát itt a parlamentben annak fogom fel, hogy a kormánypártok megfogalmazták a kétségeiket azzal kapcsolatban, hogy vajon saját gazdaság- és társadalompolitikájuk hiteles-e és jó irányba megy-e.

Azért egyet szeretnék önöknek elmondani. Napfényre került egy olyan irat, amelyből világossá vált, hogy önök 70 ezer diák lemorzsolódásával számolnak 2015-ig még az érettségi előtt. Legyenek kedvesek, indokolják meg nekem, hogy miért pont az oktatással csinálják ezt. Mindannyian egyetértünk abban, amit Széchenyi István óta tudunk, hogy egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik. Akkor miért azzal példálóznak, hogy az oktatásból kell elvenni a pénzt, miért számolják ki ezt konkrétan, miért ebből akarnak megtakarítani? Ezzel párhuzamosan miért mondják azt, hogy 1980 forint egy bátorságpróbára az önök részéről sok lenne, pénzkidobás, egyáltalán miért előlegezik azt meg, hogy ez a népszavazás biztosan érvénytelen lenne? Attól tartok, hogy önök tudják, valószínűleg nem lenne érvénytelen, és ettől félnek.

Köszönöm.

ELNÖK: A következő felszólaló Szilágyi György, a Jobbik képviselője.

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Muszáj egy-két dologra reflektálnom, mielőtt a tankötelezettségről beszélnék. Itt azért a realitásérzékről is szó van. Amiről most vitatkozunk, az éppen az, hogy az LMP elindított egy népszavazási kezdeményezést, amire nem tudják összegyűjteni a megfelelő létszámú aláírást. Úgy érzem, a realitásérzék már itt is csorbult egy kicsit, hiszen nem biztos, hogy ekkora pártszervezettséggel el kellett volna indítani egy ilyen kezdeményezést.

A másik az, amik elhangzottak a beszédekben. Kicsit megmosolyogtató az, amikor úgy érzi az ember, hogy a budapesti belvárosi ifjúság akarja megmondani azt, hogy milyen a való világ. Majd megmondják a kávéházakból, és onnan lemérik, hogy milyen is a való világ, amikor valamikor vidéken járunk. Szél Bernadett is ezt mondta, és Vágó Gábor is azt mondta, hogy mi az a 4,8 milliárd forint. Úgy beszélt a 4,8 milliárd forintról, mintha azt csak ki kellene vennie az embernek a zsebéből, és már látott volna egyben annyit. Én még nem láttam, ez valószínűleg nagyon sok pénz lehet.

A másik, ami mellett nem szabad elmennünk szó nélkül: Osztolykán Ágnes, akit ritkán látunk itt a parlamentben, de amikor láttuk, akkor a felszólalásában cinikusan, nagy hangon háromszor is megemlítette, hogy amikor Dúró Dóra befejezte a felszólalását, elment a kislányához. Utána pedig ő fogja magát, kivonul innen, és ugyanúgy nem hallgatja végig az államtitkár válaszát, mert az már nem érdekli. Csak az érdekli, hogy el tudta mondani azt, amit el akart mondani, de hogy erre milyen érvek jönnek, erre milyen érveket mondanak, az nem érdekli, azokról már nem is hajlandó vitatkozni, mert pontosan tudja Osztolykán Ágnes, hogy amit ő mondott, az megint csúsztatás, és nem fedi a valóságot.

(20.20)

Mert mit mondott? Azt mondta, hogy azzal, ha lecsökkentjük a tankötelezettséget, innentől kezdve majd a gyerekek tömkelegével kerülnek ki az iskolákból. Nem erről szól a tankötelezettség lecsökkentése. Benne van a szóban, biztos, hogy tudja értelmezni azt a szót, hogy tankötelezettség. Mi van benne? Kötelezettség. Kötelező neki iskolába járnia eddig az ideig. Utána joga van rá - elmondta az államtitkár úr is -, járhat, mert különben, ha nem járhatna, nem lenne joga, akkor ha 18 év a tankötelezettség, akkor felsőoktatás sem lenne Magyarországon, hiszen onnantól kezdve nem járhatnának. Tehát kötelezettség. Miért jó, ha lejjebb viszi az ember ezt a kötelezettséget? Azért, mert vannak olyan tapasztalatai a társadalomnak, amikor vannak olyan gyermekek, akik nem szeretnének tanulni. Na most, itt is van egy nagyon lényeges dolog. Attól, hogy egy gyerek nem szeretne tanulni, ahhoz, hogy ne járjon iskolába, amikor megszűnik a tankötelezettsége, kell még egy másik együttállásnak is lennie, hogy a szülei se szeressék azt, hogy ő iskolába járjon. Mert ha a szülő akarja, hogy iskolába járjon a gyerek, a szülő megfelelő oktatást és megfelelő hátteret biztosít a gyermeknek, akkor az a gyermek, amikor megszűnik a tankötelezettség, akkor is iskolába fog járni, hiszen valóban egyetértünk azzal, hogy a kiművelt fők viszik előre ezt az országot, és tanulni, tanulni, tanulni kell. Ez egyértelmű.

De ha ez a két együttállás megvan, hogy a szülő és a gyermek sem akar tanulni, akkor az a gyermek abban a közösségben, ahova ő bemegy, és olyan gyermekek vannak ebben a közösségben, akik viszont tanulni szeretnének, rontja ennek a közösségnek az egész morálját és a tanulási lehetőségeit is, hiszen az a gyermek nem úgy fog viselkedni, ahogy hozzá kellene állnia egy órához, az a gyermek nem úgy fog a tanárhoz viszonyulni, ahogy egy olyan gyermek viszonyul a tanárhoz, aki tanulni szeretne, hiszen az a gyermek a tanulást le fogja degradálni, és azt fogja mondani, hogy vannak ennél sokkal fontosabb dolgok. Hát, ha vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, akkor lehetővé válik számára az, hogy nem lesz kötelező neki 18 éves koráig az iskolapadban ülnie, hanem akkor elmehet, és azokat a fontosabb dolgokat csinálhatja. De még egyszer mondom, ehhez kell a szülő és a gyermek közös akarata, mert ha a szülő nem akarja, hogy a tankötelezettség után a gyermek ne járjon iskolába, akkor minden valószínűség szerint hatással lesz a gyermekére, és valóban iskolába fog járni. Mert ebben a rendszerben, ha a szülő és a diák nem akarja, akkor a tanár hiába akarja, hogy a gyermek tanuljon, a tanár hiába tesz meg bármit azzal kapcsolatban, hogy a gyermek tanuljon. Abban is biztos vagyok - hogy visszatérjek Dúró Dórára -, hogy az ő Hunóra kislánya minden valószínűség szerint, ha meg fog szűnni a 16 éves tankötelezettség, akkor is iskolába fog járni, mert a szülők azt fogják mondani, hogy járjon iskolába, mert valóban a gyermek fejlődéséhez, a gyermek érvényesüléséhez nagymértékben számít az, hogy a gyermek milyen végzettséggel rendelkezik. Akik viszont nem akarják, azoknak nem.

Ezért mondom, hogy én arra kérem az LMP-s képviselőtársaimat, hogy sokkal több realitásérzékkel, sokkal inkább először nézzenek magukba, és keressék meg azokat a hibákat, amelyek bennük is megvannak, hogy valóban ez csak szavakban van meg, vagy pedig komolyan is gondolják azt, amit mondanak. Erre példa Osztolykán Ágnes esete, aki az egyik képviselőtársát leszólja azért, hogy innen elmegy, majd fogja magát, és elmegy innen, és megint nem fogjuk látni nagyon sokáig, mert mostanában nemigen láttuk itt. Tehát először a saját szemükben keressék meg azokat a bizonyos gerendákat, és csak utána nézzék meg, hogy milyen szálkák vannak.

Még egyetlenegy mondat a tankötelezettséggel kapcsolatban. Változott a világ. A fiatalok sokkal érettebbek, mint mondjuk, az én időszakomban voltak. Nem véletlen az, hogy például mi javasoltuk a büntethetőségi korhatár levitelét is, hiszen amikor én voltam fiatal, nem nagyon volt divat, hogy 12-13 éves gyermekek bűnözzenek. Ma már sajnos nagyon sok helyen 12-13 éves gyermekek bűnöznek. Itt is egyébként meg kell lenni általában az együttállásnak, mert általában azok a gyermekek bűnöznek, azok a gyermekek követnek el kisebb lopásokat vagy bármi egyebet, akiknek a szülői háttér olyan, hogy még esetleg biztatják is arra, hogy bűnt kövessen el. Ez a kettő teljes mértékben összefügg, hiszen az, aki erre biztatja a gyermekét, biztosan azt fogja mondani, hogy nem is kell tanulnia, mert egy dolog számít, és itt jön ismételten az LMP-hez, hogy az én véleményem szerint a legkárosabb "izmus", ami létezett a világon, az a liberalizmus. Az a liberalizmus, amikor azt mondom, hogy az egyén a legfontosabb, csak én számítok, csak egy dolog számít, az értéket semmi másban nem tudod lemérni, mint amennyi pénzed van, csak ez az egyetlenegy érvényesülés van. Nem az számít, hogy ki hogyan gondolkozik, ki hogyan neveli a gyermekeit, ki milyen családot tart fenn, hogyan éli az életét, mennyire művelt. Egy dolog számít: mennyi pénzed van. Ez a világszemlélet pont a liberalizmusnak köszönhető, és egyébként ennek a liberalizmusnak is köszönhető az, amit Vágó képviselőtársam a tényleg sajnálatos külföldi kivándorlásokról mondott, mert annak is köszönhető, hogy a liberalizmussal megszűntek azok a gyökerek, megszűntek azok az értékek, amelyek még itt tarthatnák a fiatalokat akkor is, ha nehezebb körülmények között élnek meg, mint egyes más országokban. De gondolom, ahogy látom, még vitatkozni fogunk erről az elkövetkezendő percekben.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Kettőperces felszólalásra következik Vágó Gábor, az LMP képviselője.

VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Szilágyi Képviselőtársam! Csak szeretném felvilágosítani egy nagyon apró dologról, hogy az LMP egy zöldpárt. (Taps az LMP padsoraiban.) A zöldpolitika alapgondolata a közösségiség. A zöldpolitika emberképe a közösségben élő ember, és ezért is gondoljuk úgy, hogy a népszavazás kapcsán ezeket a kötelékeket meg kell erősíteni. A szolidaritás egy alapvetően zöldérték is. A szolidaritás (Dr. Cséfalvay Zoltán: Biztosan.) - igen, tisztelt államtitkár úr - nem csupán egy mikroközösségen belüli szolidaritás, hanem az egész társadalmon belüli szolidaritás, így a munkavállalói jogok is ugyanúgy a szolidaritás alá tartoznak.

Nem akarom ezt túlcizellálni, mert tudom, hogy a jobbikosoknak van egy ilyen képe az LMP-ről, amit a Barikádban mindig leírnak, hogy mi ilyen pesti kávéházakban ülünk egész nap. Én egy tanyasi gyerek vagyok, kérem szépen, tanyára születtem, mind a mai napig járok falura, az édesapám ott lakik, szoktam ott beszélgetni emberekkel. Ez nem ilyen ördögtől való dolog, hogy az ember beszélget állampolgárokkal.

Csak egy dologra szeretném felhívni az ellenzéki képviselőtársaim figyelmét, főleg a jobbikosokét: miért nem írnak ki önök népszavazási kezdeményezést? Büszkék arra, hogy milyen erős a szervezetük - írjanak ki lényegi kérdésekben népszavazási kezdeményezést, majd akkor eldöntjük mi is, hogy támogatjuk-e vagy sem. Mondjuk, furcsa így a Jobbikot hallgatni, amikor maga Vona Gábor is aláírta a népszavazási kezdeményezést. Hát, ez a helyzet, lehet, hogy a Jobbik azóta változott, ahogy az idők is változnak, de én azt gondolom, hogy most az Országgyűlésnek nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is kiírni ezt a népszavazást.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)

ELNÖK: Úgy tűnik, hogy megnyílik a vita a szolidaritás színéről és két párt ön- és egymás meghatározásáról. Természetesen senkibe nem akarom belefojtani a szót, de remélem, hogy előbb-utóbb visszatérünk a szorosabban vett tárgyunkhoz.

Megadom a szót Szilágyi Györgynek, a Jobbik képviselőjének.

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az utolsó felszólalásom lesz, és röviden fogok szólni. Először is szeretném Vágó Gábortól kérni, hogy mutassa már meg Vona Gábor aláírását, mert biztos mutogatnák önök ezerrel, ha ez így lenne. Mutassa meg, jó? (Vágó Gábor: Nem tehetjük meg.)

A másik az, hogy zöldértékek, tudom, meg zöldolaj, meg minden egyéb, már minden zöld önöknél, ami csak létezik. Most nem tudom, most ön akkor azt mondta, hogy a liberális értékek nem önökhöz tartoznak, de két héttel ezelőtt nem én, hanem ön nevezte itt a parlamentben Cohn-Benditet a barátjának. (Vágó Gábor: Nem én neveztem.) Azt a Cohn-Benditet nevezte a barátjának (Derültség.), aki egy maoista, és pedofilgyanúval a liberálisok vezetője az EU-ban. Vágó képviselő úr, döntsék már el, hogy akkor melyik irányvonalat akarják képviselni! Én itt befejeztem egyébként teljes mértékben ezt a vitát, hogy meghatározzuk az LMP identitását éppen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tipikusan a folyosón folytatható ez a vita (Derültség.)

Természetesen Dorosz Dávidnak megadom a szót, az LMP képviselőjének. Kíváncsian várom a felszólalását.

DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A folyosón való interakciókat meghagynám Zagyva György Gyula képviselőtársamnak. Azt gondolom, hogy ő utolérhetetlen mestere ezeknek az eseményeknek.

Szilágyi György képviselőtársam hozzászólására reagálnék, hogy Vona Gábor pártelnök úr aláírását hiányolja. Kedves képviselőtársam, vegye elő az újságokat: több újság címlapján Vona Gábor maga nyilatkozta, hogy aláírta a népszavazási kezdeményezéseinket, innentől kezdve a párt elnökével vitatkozik, nem pedig velünk.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)

(20.30)

ELNÖK: Hogy lássák, én mennyire nem akarom senkibe belefojtani a szót, megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Miután jelentkezőt nem látok, ezért megkérdezem Salamon László urat, hogy mint a bizottság elnöke, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Elnök úr, megadom a szót.

DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Az alkotmányügyi bizottság technikai előkészítője volt ennek a vitának, amikor az A- és B-variációban mind a népszavazás elrendelésének a lehetőségét, mind pedig a népszavazás el nem rendelésének a lehetőségét az Országgyűlés asztalára letette.

Ez annyit jelent, hogy az alkotmányügyi bizottság nem prejudikált a döntést illetően. Ennek a szellemében én most, mint aki az alkotmányügyi bizottság elnökeként szólalok meg, ehhez tartom magam. Tehát annyit tudok a vitában elhangzottakra az alkotmányügyi bizottság nevében válaszolni, hogy az Országgyűlés hozza meg bölcs döntését.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztésekhez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, következő ülésünkön az előterjesztések elfogadásáról döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Nyikos László, a Jobbik képviselője, napirend utáni felszólalási szándékát visszavonta.

Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának várhatóan háromnapos ülését 2012. június 11-én 13 órára összehívom.

Megköszönöm munkájukat. Az ülést bezárom.

(Az ülés 20 óra 32 perckor ért véget.)



Hegedűs Lorántné s. k.

Dr. Lenhardt Balázs s. k.

jegyző

jegyző

Móring József Attila s. k.

Dr. Stágel Bence s. k.

jegyző

jegyző

A kiadvány hiteléül:

Dr. Soltész István

az Országgyűlés főtitkára



Szöveghű jegyzőkönyv

" A 2010-2014-es országgyűlési ciklus

36163 Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 38. ülésnapja 2012. június 6-án, szerdán 36164




Felszólalások:   63-416   417-461   461      Ülésnap adatai