Felszólalás adatai

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az ön által felvetett kérdés és a 2000-es kormányrendelet kapcsán két irányba mehetünk el. Az egyik magának a jóvátételnek, az igazságtételnek, valamelyest az elégtételnek a kérdése, a másik pedig a nyugdíjemelési kérdés, amelyik a konkrét összegszerűségét jelenti.

Tíz évvel ezelőtt, amikor létrejött ez a kormányhatározat, akkor valóban egy óriási hiányt pótolt, hiszen bár 1990-ben, tehát a rendszerváltás legelején voltak olyan törvények, amelyek a nyugdíjba is beépülő nagyon kis összegű pótlékokat, kiegészítő támogatásokat rendezték, de ezek 1000-2000 forint összegűek voltak. De beépültek a nyugdíj összegébe, és húsz év alatt tovább halmozódtak. Ez a támogatás vagy ez a kiegészítő pótlék ennél jóval nagyobb nagyságrendű volt, hiszen ön is mondta, attól függően, hogy valakit különböző szabadságelvonó intézkedésekre - akár a Szovjetunióban kényszermunkára, akár Magyarországon kitelepítésre - ítéltettek, ez 20-30 vagy 40 ezer forint volt, 3-5 évig, 5-10 évig és 10 év fölötti összegben. Ez a rész az, amelyik valóban nem emelkedett.

A kettő között annyi a különbség, hogy míg a '90-ben hozott nyilván a társadalombiztosításból kiesett időszak pótlására szolgál, ez egy nagyobb összegű javadalmazás volt. Mi úgy gondoljuk természetesen, hogy amint a kormánynak erre lehetősége van, hogy nyugdíjakat általában emeljen, sosem szabad diszkriminálnia, sosem szabad azt mondania, hogy bizonyos nyugdíjelemek nőnek az általános nyugdíjemelés mértékében, más nyugdíjelemek viszont nem nőnek. Ez nem is volt gyakorlat, ezt csak az utolsó 3-4 évben vezette be a szocialista-liberális kormányzat. Addig ezek a különböző nyugdíjtételek igyekeztek együtt emelkedni.

Ugyanakkor szerintem kvázi filozófiai különbség is van az előző kormány hozzáállása és a mostani kormány hozzáállása között, hiszen mi azt szeretnénk, ha ez nem egyszerűen az illetők társadalombiztosításból kimaradt időszakának a jóvátétele lenne, hanem egész egyszerűen annak egyfajta ellentételezése, hogy utána őket évtizedekig megbélyegezte ez a rendszer. Nemcsak abban a 2-3-4 évben voltak elzárva a külvilágtól, akár a Szovjetunióban, akár máshol (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hanem utána egész egyszerűen nem tudtak munkát vállalni, nem tudtak boldogulni úgy, ahogy azt a képességeik megengedték volna. Úgyhogy igenis ígérhetem a képviselő úrnak a szemléletváltást ezen a téren is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)