Készült: 2019.10.17.13:49:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

71. ülésnap (2019.06.12.), 201. felszólalás
Felszólaló Dr. Hiller István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:11


Felszólalások:  Előző  201  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Azt mondják, Eötvös Loránd nagyon szeretett hegyet mászni. Amikor megakadt egy kutatásban, vagy ha nem volt tiszta, hogy merre tovább, akkor a lányaival együtt hegyjárásra indult, ott kitisztult a feje, a távolból jobb rálátás bizonyult az adott kutatási területre, és aztán folytatta a munkáját. Tisztelt kormányzati Többség! Én azt javaslom, hogy Eötvös Lorándnak ezt a tapasztalatát most gyakorolják, mert az az útválasztás, amit ennél a törvénynél elkövetnek, az én véleményem szerint nem szolgálja az országunk érdekét. Tartalmilag a törvényjavaslat valóban három állítás köré csoportosítható. Az egyik a kutatóintézeti hálózat leválasztása a Magyar Tudományos Akadémiáról, a másik az alapfinanszírozás megszüntetése, a harmadik pedig az akadémiai vagyon ingyenes átadása. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az akadémiai vagyont elveszik. Javaslom, hogy mind a három témán szakmai értelemben is menjünk végig, nézzük meg az érveket, ellenérveket, és hogy ebben mi az, ami leginkább a magyar kutatás-innováció, e tekintetben az országunk érdeke.

Elsőként is, amikor a tárgyalások folytak, a kutatóintézeti hálózat tevékenységének, munkájának színvonala érdekében közös megállapodással önök, illetve a Magyar Tudományos Akadémia létrehozott egy értékelő vegyes bizottságot tudósokból, ez a társaság meghatározott időre letette a jelentést, amely nyilvános, és amely jelentésről idáig nem ejtettek egyetlen szót sem. Ez tehát nem valamiféle akadémiai háttérintézmény.

Itt nem arról van szó, hogy valamiféle akadémiai lobbi, hanem önök által elismerten, közösen felállított, közösen működtetett kutatócsoport, még pontosabban bizottság, amelynek előzetesen elmondták, hogy eredményét mind a két fél magára nézve kötelezőnek tartja.

A jelentésből idézek: „Az MTA kutatóintézet-hálózata Európában a legjobbak közé tartozik. A hálózat teljesítménye kiváló, és számos olyan alkotóműhellyel rendelkezik, amelyek a világ élvonalába tartoznak, és nemzeti kincsnek tekinthetők. A kutatóhálózat gyökeres átalakítására nincs szükség, de mint minden nagy rendszeren, ezen is lehet fejleszteni, például a fiatal kutatók intenzívebb bevonásával.” Eddig az idézet. Az értékelés elveit az MTA és az Innovációs és Technológiai Minisztérium hét-hét képviselőjéből létrejött Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottság határozta meg.

Egyébként mégiscsak tudományról beszélve, nem lehet csak egy érvet megvizsgálni, és abból levezetni a véleményünket, ezért hozzá kell tenni, hogy például azt az előbb idézett eredményt, amelyet tehát a minisztérium és az Akadémia közös akarattal létrehozva és előre elmondva, hogy véleményét elfogadja, döntött, ennek az előbb idézett véleménynek az igazát és jogosságát többen vitatták, például a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Grüner György, a University of California neves professzora, aki azt mondta, hogy ő ezt nem fogadja el, azok a sztenderdek, amelyekben ő a tudományos világban él, sem a tudomány dinamikája tekintetében, sem az Akadémia tudományterület-felosztása tekintetében, sem az értelmezési és eredményindex tekintetében nem megfelelők. Ezt részletesen kifejtette az Egyesült Államokban és magyar nyelven Magyarországon is. Ilyen érv is van.

Azonban, ha ezeket az érveket ütköztetjük, akkor tisztelettel kérem önöket, mondják meg, mi az a végkövetkeztetés, amelynek az az eredménye, hogy jobb megoldás az országunk számára, ha a kutatóhálózatot leválasztják. Tessék megmondani nekem, hogy logikailag hogyan következik abból, hogy a közösen felkért bizottság elmondja azt, amit az előbb idéztem, más ezt vitatja, de egyetlenegy olyan kitétel, egyetlenegy olyan végkövetkeztetés nincs, hogy amennyiben leválasztják a kutatóhálózatot az Akadémiáról, akkor a magyar tudományosság és innováció eredménye magasabb. Senki nem mondta!

Ezért az első témakörnél azt kell mondjam, tisztelt Országgyűlés, hogy ennek a törvénynek a szellemisége, a törvény szövege mögötti valós tartalom nem egyszerűen a Magyar Tudományos Akadémiáról szól. Én azt állítom önöknek, hogy miközben a Magyar Tudományos Akadémiának a jövőjéről beszélünk, ebben a törvényben tükröződik az önök hatalomfelfogása. Ez a törvény a hatalomról szól, és csak tárgya a Magyar Tudományos Akadémia. Én azt állítom önöknek, hogy ennek a törvénynek a tényleges íze, tartalma nagyjából ugyanaz, mint amikor a soproni Petőfi Sándor Általános Iskolát, a pesterzsébeti Gyulai István Általános Iskolát, a veszprémi Lovassy Gimnáziumot és még hozzávetőlegesen 3200 társukat államosították.

Ugyanaz a mentalitás, mint amikor az ’56-os Intézetet, amelynek kutatási és tudományos eredményeit az elmúlt két évtizedben nem vitatták, kutatási metódusát különösképpen nem, sőt a jelenlegi kormánypárt történetének első évtizedében kimondottan pártfogolta, amikor úgy gondolják, hogy ezzel nem értenek egyet, sem a kutatás eredményeivel, akkor nem vitába szállnak, hanem beolvasztják. Hogy félreértés ne essék, az ’56-os Intézetet nem egy egyetemi tanszékbe, nem is egy bölcsészettudományi központba, amit a Magyar Tudományos Akadémia intézethálózata jelent, hanem a Veritas Intézetbe olvasztják be. Elgondolkodtak már, hogy miért? Azért, mert azt tudják a legkönnyebben kontrollálni. Ez a törvény nem a kutatás színvonalának emeléséről szól, ez a törvény a magyarországi tudományos kutatás állami, kormányzati kontrolljának megerősítéséről szól.

Ez a törvény nem a szabadság kiteljesítéséről szól, a színvonal emelésével, ez a törvény a magyar kormány felügyeletének megerősítéséről, hatalmának kiterjesztéséről és ilyen értelemben tetszik, nem tetszik, igenis az akadémiai szabadság csorbításáról szól. Ez erről szól!

A második kérdéskörben nézzük meg a vagyonelvétel kérdését. Tisztelettel kérem önöket, hogy mélyedjenek el annyiban a Magyar Tudományos Akadémia történetében, hogy a Tudományos Akadémia vagyona nem a második világháború után jött létre. Nemcsak a székházra gondolok, de ha megnézik a két világháború közötti történetet, akkor az úgynevezett Vigyázó-hagyaték, ami azt jelentette, hogy a Magyar Tudományos Akadémiára igen jelentős vagyont hagyott egy magyar ember, állampolgár, ebből a vagyonból földbirtokos, ebből a vagyonból bérházbirtokos, ebből a vagyonból kötvénybirtokos lett a Magyar Tudományos Akadémia. Ez a vagyon akkor, egészen 1946-48-ig azért nem került elkobzásra, mert minden addigi kormány értette, hogy egyébként a Magyar Tudományos Akadémia alapításától kezdődően nem kormányé volt, egyetlen kormányé sem.

(19.30)

Legyen az az Osztrák-Magyar Monarchia idején, legyen az a király nélküli Magyar Királyság idején és egyébként a későbbiekben is, kivéve akkor, amikor nem demokratikus berendezkedés volt az országban. A vagyon biztosította az Akadémia függetlenségét, hogy bár a magyar állam időről időre, évről évre, szakaszról szakaszra, a mindenféle korban másnak nevezett, de mai fogalmaink szerinti központi költségvetésből támogatta ugyan az Akadémiát, de megvolt a vagyoni biztonság, amely egyébként a kutatás, a véleményalkotás, az akkori fogalmak szerinti kutatási és tudományos szabadság egyik biztosítéka volt. Amikor elveszik a vagyont, akkor nekem ne mondják, hogy arról van szó, hogy egyébként minden a magyar államé! Persze! Csak ezzel megint a kutatás szabadságának biztonságát csökkentik.

És nagyon helyes, hozzunk nemzetközi példákat! Én nagyon szívesen belemegyek akár a német, akár az osztrák példába; történetesen az osztrák intézményhálózatban dolgoztam. De hogyha a németet említik, ami még az osztráknál is vagyonosabb, akkor ismételten leginkább az önök máskor elhangzott véleményére kívánok apellálni, tudniillik olyan, hogy német tudományos akadémia, nagy tisztelettel közlöm önökkel, ilyen nincs. Nincs! Olyasmi van, amit egyébként durván egy évtizeddel ezelőtt hoztak létre, aminek az a neve, hogy Union der deutschen Akademien der Wissenschaften, azon híres nyolc német akadémia, Heidelbergától Göttingáig, Berlintől Münchenig, amelyek egyébként a német történelem sajátosságait, regionális tagoltságát kutatva valóban magas színvonalú oktatást, kutatást végeztek, de olyan, hogy német tudományos akadémia még a német egység létrejötte után sincs, ezért az ottani akadémia viselkedését a kutatóhálózathoz, nagy tisztelettel kérem, ne hasonlítsák már ahhoz a Magyar Tudományos Akadémiához, amelynek a magyar történelemben játszott szerepe egyértelműen a magyar nemzeti identitás egyik legfontosabb pillére.

Ezért önök, akik egyébként nemzeti  idézőjelben mondom, ahogy szokták emlegetni  távlatokban kívánnak gondolkodni, nagy tisztelettel kérdem önöket, hogyan akarják ezt a gyakorlatban megvalósítani, amikor a Széchenyi István által alapított, minden elnyomás idején passzivitásba vonulva, de függetlenségét megtartva, és minden demokratikus berendezkedésben virágkorát élő Akadémiánál csökkenteni kívánják mindazt, amiről az előbb beszéltem. Hogyan jön ez a nemzeti identitás megerősítése a nemzeti identitás egyik legfontosabb pillérének csonkolásához? Mert ezt nincsen ember, aki be tudná bizonyítani!

Egyébként helyes felvetés, hogy azt mondják, érdemes emelni a színvonalát a magyar kutatásnak és innovációnak  rendben van. Rendben van! Azokat a gondolatokat, amelyeket bő egy évtizeddel ezelőtt elmondtam a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén, minden szavában, minden mondatában és teljes gondolatiságában vállalom. Már csak azért is, mert volt olyan párbeszéd, sajátos módon, az Akadémia később megválasztott elnökével, akire nagy tisztelettel felhívom a figyelmet, hogy mégiscsak éveken keresztül az önök padsoraiban ülő parlamenti képviselő volt. Pálinkás József akadémikus a Fidesz padsoraiban onnan kritizált engem sokszor, amikor miniszter voltam, majd egyébként akadémiai elnökké megválasztása után, többek között ezen felszólalás után leültünk, ebből a felszólalásból és abból a leülésből lett az egyik nagyon fontos program, a magyar nemzeti tehetségkutató program és részben a Lendület-program, amely az ő nevéhez kötődik.

Nagyon sajátos helyzet, hogy önök elhatárolódnak egykor volt képviselőjüktől, az Akadémia elnökétől azért, mert most önöket kritizálja, miközben akkor, az önök által sokat szidott időben az a párbeszéd, amiről az előbb beszéltem, megvolt. De ha már párbeszéd, ha már párbeszéd, hogyan tetszenek azt gondolni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia hivatalban lévő elnökét a magyar Országgyűlés szakbizottságából kidobják? (Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Így van!  Szégyen!  Igen!) Hogyan? Hogyan merik azt megcsinálni, hogy a Kulturális bizottság ülésére meghívják, ő eljön, elmondja a véleményét, a kormány államtitkára elmondja az ezzel egyébként nem azonos véleményét, mind a két felvezetés kulturáltan elhangzik, majd a Kulturális bizottság többsége azt mondja a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, hogy itt most ennyi volt, arra van az ajtó, azt’ menjen ki?! Én láttam annak az embernek az arcát.

A mai magyar tudományos élet egyik legmeghatározóbb személyisége, és nemcsak azért, mert a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Hogyan néznek tükörbe? Hogyan mondják ezt majd az utókornak, hogy mi voltunk azok, akik a törvény tárgyalásának idején kidobtuk a Magyar Tudományos Akadémia elnökét a bizottságból?

Tisztelettel kérem önöket, hogy mindazzal az érvvel, legyen az a hazai közvéleményben és a nemzetközi közvéleményben megmutatkozó érvrendszer, azzal a közös céllal, hogy a magyar innováció és tudomány színvonalát emeljük, erről az útról, amit ez a törvény képvisel, térjenek le, folytassanak párbeszédet, és olyan törvényt hozzanak, amely valóban a magyar tudományos élet színvonalának emelését hozza. Ez nem az, nem támogatom, nem is fogjuk támogatni. Tisztelettel köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  201  Következő    Ülésnap adatai