Felszólalás adatai

DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Szeretném elöljáróban elmondani, hogy kimondottan a környezet- és természetvédelmi részeket szeretném kiemelni az országos fejlesztéspolitikai koncepcióból, s nyilván ez okozhatta azt a félreértést, amit Szabó képviselőtársam megjegyzett akkor, amikor nem volt rá válaszadási lehetőség, hogy én azt merészeltem mondani, hogy néhány alaphelyzetet nem tisztáz a koncepció, így aztán nehezen érthető az is, hogy mire próbál építeni, és azt gondolom, ilyen szempontból nincs ellentmondásban más képviselőtársam fölszólalásával, aki esetleg a saját területét kidolgozottnak vagy megalapozottnak látja.

Tisztelt Miniszter Úr! A fejlesztéspolitikai koncepció, mint ahogy ezt a bizottsági kisebbségi vélemény során is már megfogalmaztam, illetve elmondtam, túlzottan általános, azonban ez önmagában nem volna nagy baj, hiszen ezzel együtt is lehetne az elkövetkező néhány év, vagy nevezzük úgy, néhány évtized vezérfonala. Ennél nagyobb gond viszont az, hogy néhány probléma gyökerével, a probléma kialakulásával és máig tartó hatásával nem foglalkozik, így nem csoda, ha rossz, megvalósíthatatlan célt fogalmaz meg, vagy nem fogalmaz meg semmit, illetve mást mond, mint amit a ma gyakorlatában éppen aktuálisan követ.

A sok példából engedje meg, hogy kettőt kiemeljek. Az egyik talán a közlekedés. Egyrészt a településeken átvezető forgalom kérdése legalább olyan vagy nagyobb gond, mint maga az autópálya, illetve az autópálya hiánya. De ugyanígy idetartozik az alacsonyabb rendű utak kérdése, és ehhez jön még a vasút és a közút kérdése, illetve azok rivalizálása, amiből mindig a vasút jön ki vesztesen, amire nem lehet egy laza mozdulattal azt a választ adni, hogy a jövőben mindent megoldunk az autópályák építésével. Vagyis a múltbeli hibás döntésekre, a sugaras közlekedésre, a vasút leépítésére, a jelenbeli semmittevésre nem építhető egészséges koncepció, mint ahogy nem is épült.

A másik terület a mezőgazdaság. Önök ebben a koncepcióban - egyébként számomra nagyon kedvezően és nagyon támogatandóan - ökológiai mintaállamról beszélnek, miközben ennek alapját az elmúlt évtizedek hibás szemléletének köszönhetően, a termőtalajt, a növény- és állatfajtákat bezsugorították, ennek következtében a diverzitás mind a három területen jelentősen csökken. Amikor ökológiai mintaállamról beszélünk, akkor kicsit vissza kellene menni a múltba. És valóban, Magyarország valamikor ökológiai mintaállam volt, ennek a helyreállítása, illetve visszahozása nagyon hálás dolog lenne, csak ez éppen nem a mai alapokon képzelhető el. A ma gyakorlata messze áll az Európai Unió elképzeléseitől, gyakorlatától, amit jól mutat, hogy az agrár-környezetvédelem terén sajnálatos módon a lobbik miatt nem tudjuk azt a támogatást megszerezni, amivel a vidékre és a családi gazdaságokra alapozott, ökológiai stabil és fenntartható fejlődésnek megfelelő, azt megalapozó mezőgazdálkodás folytatható. Ezt figyelembe véve nem csoda, hogy a szlogenen kívül mást nem is sikerült megfogalmazni ebben az anyagban. Természetesen ezekről részletesebben a koncepció indoklásában még lehet szót ejteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ami magát a határozati javaslatot illeti, megállapítható, hogy már maga a preambulum is aránytévesztő, és rossz alapokra helyezi a tervezetet. A mai helyzetben és sajnálatosan még az elkövetkező évtizedekben is - lásd a két német állam példáját, ami lebegjen előttünk - meglátásom szerint az Európai Uniónak kell segíteni a mi fejlődésünket, és csak ez után tudunk mi segíteni az egész közösségnek. Ez nem zárja ki, hogy egyes területeken már most is tudunk példát mutatni, de leginkább nekünk van szükségünk támogatásra.

Fontos lenne deklarálni, hogy szerepünk a régióban mindig, ma is és a jövőben is fontos. Ha csak a közlekedést nézzük, akkor ez egészen világos és könnyen belátható. Nekünk nemcsak a 15 éves tapasztalatokat kell felhasználni, amelyről elmondható, hogy leginkább az elszalasztott lehetőségek évei, hanem az azt megelőző évtizedekre is, amire pedig az elmondható, hogy a hibás döntések okozta aránytalan, diszharmonikus fejlődés évei. Az agrárország jellegünk tagadása és a lehetőségek adta előnyök elszalasztása sokára lesz behozható.

Amennyiben az ország tényleges helyzetét vesszük figyelembe, és mint alapra erre építünk, akkor a hangsúlyt több helyen és másra kell hogy helyezzük, hogy megfelelően tudjunk fejlődni. A környezet állapotánál célszerű lenne annak hatását az ember egészségi állapotával összevetni, és úgy határozni meg a célokat. Az elért eredményeket is jó volna felvázolni, megismerni azokat, és építeni arra, mondjuk, például a vasút-közút vonatkozásában; vagy a kistelepülések leszakadása vagy fellendülése hogyan történhet meg, például iskolák, óvodák, posta és még sorolhatnám ezeknek a helyzetét; aztán ebből következik-e, hogy néhány évtized múlva mindenki ugyanazon lehetőségekkel rendelkezik, lakjon bárhol is ebben a hazában.

Magában a határozatban és annak is a 2/a pontjában mint első helyen említett fenntartható fejlődés elvének a rögzítéséért örülhet is az ember. Csakhogy egyrészt nem a környezetminőség és a gazdaság között kell összhangot teremteni, hanem a környezet és a gazdaság között, hogy a jövő generációk is azokkal a lehetőségekkel élhessenek, mint mi, vagy jobbal és többel. A fenntartható fejlődés ugyanakkor kimondottan környezeti, ökológiai kategória, nem szerencsés használni minden területre, és főleg nem automatikusan. Ebből az is következik, hogy nem összhangot kell teremteni a gazdaság és környezet között, hanem olyan gazdaságfejlesztés fogadható el és olyan gazdaságfejlesztés követhető, amely kielégíti a fenntartható fejlődés elvét. Nem beszélhetünk ugyanis társadalmi jólétről, amely lealázza a természetet, feléli a meg nem újuló energiaforrásokat, szeméthegyeket épít, és növeli a betegségekben szenvedő embertársaink számát. Ma ez a helyzet, ezt illene rögzíteni, és azt is, hogy ebből hogyan lehet kitörni.

Az is nagy probléma, hogy miközben helyesen megfogalmazza a fenntartható fejlődést és annak prioritásáról beszél, eközben magában az anyagban a szakadatlanul növekvő gazdaságról szól, vagyis a jövő - az anyag számára legalábbis - egyenlő a gazdaság mindenáron való növekedésével. Hogy a fenntarthatóság mennyire álca, az a következőkből kiderül. A 3. pontban ugyanis már azt fogalmazza meg, hogy a fenntartható fejlődés szempontjait is követő ország leszünk, vagyis vannak fontosabb szempontok is. Ennek nyomatékot is ad, amikor a jövedelem és a munkahely megelőzi a tiszta és jó minőségű környezetet. Ha ezt lefordítjuk a közérthetőség nyelvére, akkor ott vagyunk, ahol ma; vagyis a munkalehetőség és a jövedelem kényszere felülírja a környezeti elveket, amit úgy szoktak megfogalmazni, hogy majd védjük a környezetet, ha elég gazdagok leszünk. Csakhogy a világon, ha körülnézünk, éppen a leggazdagabbak nem védik a környezetet, így biztosak lehetünk benne, mert ezt látjuk ma is, hogy a gumigyárak, üveggyárak, veszélyes üzemek számára nyitottak vagyunk, mert kell a munkahely, a megfelelő jövedelem. Eközben a saját adottságainkat és lehetőségeinket nem használjuk ki, miközben az egészségi állapotunk nemhogy javulna, de számítani lehet a lakosság egészségi állapotának romlására.

A 4. pontban már közelíti a fenntartható fejlődés korábban viszonylag jól megfogalmazott elvét a helyére tenni és pontosítani, mármint a mai gyakorlat szerint, a mai helytelen és rossz gyakorlat szerint. Ugyanis itt kimondja, hogy a fenntartható fejlődés esélyét akarja megteremteni az elkövetkező 15 évben, ami tudjuk, nem egyenlő magával a fenntarthatósággal és a fenntartható fejlődéssel. Az utolsó helyre téve a felsorolásban is a mai felfogást igazolja a jövőre nézve. A fejlesztéspolitika átfogó céljainak elérése érdekében kitűzendő stratégiai célok 2020-ig felsorolásában már az utolsó előtti helyre került a fenntarthatóság, de milyen megfogalmazásban?! Egyrészt fenntartható hasznosulást említ, másrészt fenntartható növekedést, ami még csak véletlenül sem egyenlő a fenntartható fejlődéssel, amit maga az indoklás is megfogalmaz, éles különbséget téve a kettő között.

Az i) pontban meghatározott cél nemes, de aki ezt leírta, meggyőződésem, hogy az nincs tisztában a mai magyar valósággal, a kormány mai politikájával és az ebből fakadó mérhetetlen károkkal, amelyek helyreállítása éppen az ellentétes folyamatok miatt nem lehetséges az elkövetkező évtizedekben. Bár lehetséges lenne! Ahhoz már most szögesen ellentétes dolgokat kellene csinálni, arról nem is beszélve, hogy ez sehol, a legfejlettebb szinten sem valósítható meg, és akkor felesleges leírni, mármint azt, tisztelt miniszter úr, hogy mindenki ugyanazon feltételekkel tud bírni, ugyanazok lehetőségekkel élhet ebben az országban. (Dr. Baráth Etele: Alapszolgáltatások. Olvassátok el!) Én azt gondolom, hogy talán az alappal sem, de nagyon szívesen veszem, abszolút nem zavar, nem is azért mondom, örülök annak, ha vitatkozunk, és ha ezt ki tudjuk egymásnak fejteni akár kétpercesekben, akkor én ennek borzasztóan örülök, hogy mire gondolunk, és az alapszolgáltatásba, mondjuk, beletartozik-e az, hogy az általános iskoláját a szülőfalujában tudja elvégezni a diák, mert ha igen, akkor teljes mértékben egyetértünk, amennyiben nem, akkor természetesen ebben nem tudunk egyetérteni.

(0.50)

Amikor általánosságokról van szó - ez a 6. pont -  akkor ismét előkerül a fenntarthatóság szempontja, hiszen az általánosság szintjén nem nehéz erről beszélni.

A 7. pontban helyes, pontos és követhető lenne a fenntartható fejlődést szolgáló területfejlesztés meghatározása, ami érthető, hogy mit jelent, míg a fenntartható térségfejlődés nem. A helyi források legjobb kihasználása sem egyenlő a legoptimálisabb kihasználással.

És itt mondtam volna azt, hogy tisztelt Ház, de elnök úr, köszönöm szépen, mert látom, hogy lejárt az időm. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)