Készült: 2024.04.19.07:16:45 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

254. ülésnap (2013.02.19.), 10. felszólalás
Felszólaló Gúr Nándor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:08


Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Biztos emlékeznek arra az időre, amikor plakátokon az jelent meg, hogy "itt az idő". Emlékeznek arra is, amikor ehhez a szlogenhez illesztetten néhány olyan gondolat is megfogalmazódott, hogy mindenkinek jobb lesz; majd eltelt egy kis idő, és már az fogalmazódott meg, hogy senkinek nem lesz rosszabb. Aztán most, nagyjából a kormány munkájának az elkezdése után három évvel meg azt tapasztaljuk, hogy sajnos bizony nagyon sokaknak sokkal rosszabb.

Azt ígérték, hogy erős gazdasági növekedés lesz. Látjuk, hogy a tavalyi esztendő 1,7 százalékos zsugorodást, recessziót hoz, az utolsó negyedévben 2,7 százalékosat. Azt ígérték, hogy ennek okán is egymillió adófizető munkahely fog teremtődni, nyilván ezt tíz évre mondták, tehát akkor négy évben, egy ciklusban, amire felhatalmazást kaptak, ez 400 ezer új munkahelyet jelent - látjuk, hogy ebből semmi nincs, 3 millió 909 ezer embert foglalkoztatnak ma az országban. 3 millió 924 ezer volt a gazdasági-pénzügyi válság beköszönte előtt, de a kormányváltáskor is 3 millió 822 ezer. S közben Matolcsy államtitkár úr (sic!), az ön főnöke is mondja, hogy 500 ezren külföldön dolgoznak - igen, ezt a KSH alá is támasztja, és a KSH nyilvántartása alapján ezek az emberek messze döntő többségében benne vannak a magyar regiszterekben. Akkor most hogyan van ez? Mennyien dolgoznak ebben az országban? Több százezerrel kevesebben, mint a kormányváltáskor, vagy épp a gazdasági-pénzügyi válság beköszöntekor. Ja, és nemcsak hogy kevesebben dolgoznak, radikális adócsökkentést ígértek az embereknek. A munkavállalóknak a 10-15 százaléka megkapta ezt, közéjük tartoznak önök is, én is, igen, de nem nekünk kellett volna megkapni, se a tőlünk jóval magasabb jövedelmi szintet elérő embereknek, hanem azoknak, akik minimálbéren, vagy mondjuk, nem sokkal az átlagkereset alatt szereznek jövedelmet. Ők az adójóváírás kivezetésével elveszítettek nettóban 1-5-10-12 ezer forintot havonta, míg adott esetben a több millió forintos keresettel bírók pedig 50-100 meg több száz ezer forintos többletre tettek szert. Közben még olyan családtámogatási rendszert is működtetnek, ahol jelesül a jól keresők, például a miniszterelnök, Orbán Viktor most három gyermeket nevelve havonta 99 ezer forint adókedvezményre tud szert tenni. Ha három gyermeket nevel a közmunkás vagy a minimálbéres ember, akkor ő adókedvezményként 12-15-16 ezer forintot tud lehívni. Azt gondolom, ez az orbáni szolidaritás nem az, aminek az útját járni kellene az országban.

Közben olyan új munka törvénykönyvét szültek, amelynek keretei között többet lehet dolgozni, hogy ugyanolyan jövedelmi szintet elérjen az ember. A délutános műszakpótlékot megszüntették, az éjszakait csökkentették. Kollektív szerződés keretei között a köztulajdonban lévő cégek esetében nem lehet pozitívabban eltérni az alapszabályozástól. A szabadság számításánál nem az átlagkereset, hanem a távolléti díj számít. Itt magyarázta az államtitkár úr, hogy á, itt csak szóbeli használatbeli különbség lesz - én meg azt látom, hogy ez forintokat vesz el az emberek sokaságától.

A bérek tekintetében tehát azt kell mondani, hogy az átlagkereset alatt lévők, a minimálbéresek, a közfoglalkoztatottak mind elszenvedői ennek a történetnek. A minimálbéres 60 200 forintot tett zsebre 2010-ben, 2012 decemberében 60 900-at, 700 forinttal többet, de 52 ezer forintot ért az, ha bement a boltba vásárolni. A közfoglalkoztatott a 60 200 forintjával szemben 47 ezret, 49 ezret jelen pillanatban, ennek a vásárlóerő-értéke 41-42 ezer forint. Ez a kétharmados kormány az egyharmadát elvette az emberek bérének. Miről beszélnek? Bérkommandókról beszélnek, rezsikommandókról beszélnek meg minden másfajta kommandókról? Inkább arról kellene gondoskodni, hogy az emberek munkához jussanak és tisztességes bért keressenek!

Nézzék meg, mi történt az önök által jól ismert MOL, Malév vagy Nokia tekintetében, ahova a miniszterelnök nem ment el tárgyalni. Mi zajlik jelen pillanatban a Dunaferrnél, ahol nem tudnak bér- és szociális ügyekben megegyezni? Még a kohó felújítását is a bérek terhére akarják megcsinálni. Mi zajlik ma a BKV-nál, ahol emberek százainak, vagy lehet, hogy ezres nagyságrendjének a munkahelye kerül veszélybe? Az állam és a tulajdonos hol és hogyan áll helyt? Azt akarom összességében mondani, hogy ez a három esztendő arról szólt, hogy tömegesen szűntek meg a munkahelyek, arról szólt, hogy csökken a foglalkoztatás, arról szólt, hogy nő a munkanélküliek száma, hogy egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek az emberek, arról szólt, hogy a munkavállalók messze döntő többsége kevesebb pénzhez jut, amiből meg kell élnie. És közben önök azt várják el, hogy a csekkeken tüntessék fel a rezsicsökkentésnek a dolgait - azt kellett volna feltüntetni, hogy mennyivel kevesebbet kerestek az emberek az elmúlt három esztendőben.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai