Készült: 2020.09.19.18:30:49 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

191. ülésnap (2009.02.24.), 34. felszólalás
Felszólaló Dr. Sándor Klára (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:16


Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SÁNDOR KLÁRA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt akadémiai Képviselők! Elnök Úr! Főtitkár Asszony! Az előttünk lévő törvényről nagyon sok jót hallottunk már, és persze hallottunk kritikát a magyar tudománypolitika egészéről, ezekhez hozzá vagyunk szokva itt, ebben a teremben; a sok jóhoz annyira nem, úgyhogy annak én kifejezetten örülök.

Éppen ezért azt gondolom, hogy ebben a kivételes helyzetben most ugyanazokat, amiket előttem elmondtak, nem nagyon szeretném megismételni, hiszen azokkal egyetértek, mármint ami arra vonatkozott, hogy mik a törvény előremutató pontjai, és mik azok, amelyek vélhetően konszenzussal elfogadhatók lesznek majd a Házban.

Ha mégis néhány pontot kiemelnék, akkor az feltétlenül az lenne, hogy ha az általános vonatkozásokat tekintve szeretnék valamit kiemelni, akkor a legfontosabb ebben a törvényben, hogy minden szempontból átláthatóbb és tisztább jogi környezetet teremt, mint a hatályos törvény. Tehát sokkal egyértelműbb lesz az Akadémia helyzete, és akár még a belső szabályozására, a belső működésére vonatkozóan is tartalmaz a törvény pontokat, tehát ezeket is megszabja, és nem csak az Akadémia belső szabályzataira hagyja. Úgy gondolom, hogy ez az általános vonatkozást érintve a legfontosabb dolog.

Ha részleteket kellene kiemelnem, akkor mindenképpen megemlíteném azt, hogy a kutatóhálózat eredményességének a javítása értelemszerűen egy nagyon fontos szempont. Természetesen ugyanilyen fontos - nekem különösen, hiszen én egy felsőoktatási intézményben dolgozom -, hogy az Akadémia és a felsőoktatási intézmények kapcsolatát megpróbálja majd megerősíteni még inkább ez a törvény. Valljuk be, ez azért nem működik tökéletesen. Bizonyos tudományterületeken, bizonyos intézmények között nagyon jól működik, más területeken pedig nem sok eredményét látjuk ezeknek az együttműködéseknek. De ha ez most jobb lesz - és a törvénynek köszönhetően jobb lesz -, akkor az mindenképpen előrelépés.

Nagyon fontos elem, hogy a pályázatok értékelésébe külföldi szakembereket is bevon a törvény, vagy az ő bevonásukat is javasolja. Azt gondolom, hogy tovább is lehetne lépni, és akár a tudományos fokozatok - beleértve természetesen az akadémiai doktori címet - értékelésébe is sokkal erőteljesebben lehetne külföldi szakembereket bevonni, mint az eddig történt. Azt gondolom, hogy az egyébként kicsi ország - mondjuk ki: sokszor belterjesnek nevezett - magyar tudományában ez nagyon sok területre érvényes, és más területekre nem érvényes ez, de azt gondolom, hogy ez nagyon jót tenne, tehát nemcsak a pályázatok, hanem akár a doktori címek elbírálásában is. Mindannyian, akik a magyar tudományos életben dolgozunk, tudjuk azt, hogy minket meg szoktak keresni külföldről azzal, hogy bíráljunk, mondjuk, egy PhD-dolgozatot. Tehát azt gondolom, hogy ebben követhetnénk a nyugat-európai példát.

A törvénynek a vagyon fölötti tulajdonosi jogot illető részleteit nem támadta senki. Én ezt nagyon nagy örömmel hallom, mert amikor ezt az egyetemekkel kapcsolatban próbáltuk bevezetni az előző időszakban, nem olyan régen, még egy fél éve sincs, akkor bizony számos aggodalom fogalmazódott meg, hogy hogyan fogják elherdálni a magyar egyetemeken, felsőoktatásban dolgozó professzorok az egyetem vagyonát.

Nagyon örülök annak, hogy ugyanazokat a professzorokat, akiket az egyetemek esetében ezzel vádoltak, az Akadémia esetében ugyanőket már nem vádolják ezzel, ez kifejezetten üdítő, tehát megnyugtat engem visszamenőleg, hogy ezek szerint akkor az egyetemeken sem fogják - bár én soha nem gondoltam ezt - ugyanezek a tudósok elherdálni a vagyont. Azt gondolom, hogy ugyanolyan felelősséggel fognak eljárni, mint az Akadémia testületeiben ülők, és nagyon fontosnak tartom, mivel én voltam a törvényjavaslat egyik benyújtója, Magyar Bálint a másik, nyilvánvalóan egyetértek azzal is, hogy az Akadémia ugyanazt a gazdálkodási szabadságot kapja meg, amit az egyetemek megkapnak. A bürokráciát is nagymértékben lehet ezzel csökkenteni, és nyilván a mozgási szabadságot, a gazdasági racionalitást pedig nagymértékben növelni. Tehát ezt egy kifejezetten jó pontnak tartom.

Az, hogy a döntéshozás az intézményen belül hatékonyabbá válik, ha ezt egy törvény segíti elő, annak én örülök természetesen, ezt az Akadémia belső szabályzata is elősegítheti, ha ezt törvénnyel sikerül megerősíteni, akkor az nyilvánvalóan jó. Annak is örülök, hogy a nem akadémikus tagok ezentúl, bár eddig is részt vehettek az Akadémia életében, részt is vettek, de ha szándék van arra, hogy sokkal intenzívebben vegyenek részt az eddigieknél, akkor azt mondhatom, hogy az kifejezetten örvendetes, több mint tízezer emberről van szó.

Most viszont, mivel azt gondolom, én nemcsak Csongrád 2. számú választókörzetének az országgyűlési képviselője vagyok, hanem magyar országgyűlési képviselő, aki jelen esetben az egyetemen oktató, fokozattal rendelkező kollégákat és a fokozattal még nem rendelkező, de majd hamarosan rendelkező kollégákat is képviseli, a tudományos minősítéssel rendelkezőket - nem egyedül vagyok ebben a teremben ilyen, de én is egyikük vagyok -, hadd mondjak el néhány olyan problémát, ami nem a törvénnyel kapcsolatos, hiszen Pósán képviselő úr is megfogalmazott olyan problémákat, amit ő problematikusnak lát, de nem ezzel a törvénnyel kapcsolatos. Hadd mondjak én is néhány ilyet! Hangsúlyozom megint: nem ezzel a törvénnyel kapcsolatos, a törvényt egészében úgy értékelem, hogy előrelépés a hatályos törvényhez képest, tehát az SZDSZ valószínűleg támogatni fogja, de ezen kívül vannak olyan problémák a magyar tudományos élettel kapcsolatban, nevezetesen az Akadémiával és a magyar felsőoktatással kapcsolatban, amelyeknek a megtárgyalása most már elkerülhetetlen lesz, mert elég régen húzzuk ezeket magunkkal, és előbb-utóbb még komolyabb gondokat okozhatnak, mint amilyeneket most okoznak.

Tehát nem ebben a törvényben van, de kezelni kell, és ennek a törvénynek a kapcsán is meg kell említeni szerintem a következőket. Teljesen az Akadémia belügye természetesen a doktori cím odaítélése, de sajnálatos módon egyre többet hallunk, vagy legalábbis hozzám egyre több olyan információ jut el megkeresés formájában és újságcikkek, publikációk formájában is, olyan híreket hallok, hogy bizony a doktori cím odaítélése körül bizonyos területeken, bizonyos esetekben nagyon súlyos anomáliák tapasztalhatók. Előfordult nemrégiben, hogy egy egyébként nemzetközileg nagyon elismert - most az, hogy Magyarországon nagyon elismert, ezek után természetes, illetve bocsánat, nem természetes, de mondjuk, ebben az esetben mindkettő fennáll, tehát Magyarországon is elismert és külföldön is elismert - tudósról van szó, kiváló tanár; mondjuk, ez a doktori cím odaítélésében persze nem annyira erős szempont, de kiváló tanár is. Most az ő esetében azért nem folytatták a doktori eljárást, mert úgy ítélték meg, hogy írt két olyan publikációt - egyébként nem tudományos publikációt, hanem publikációt vagy publicisztikát, így is mondhatnám -, amelyben az Akadémiát bírálta.

Azt gondolom, hogy ha ez előfordulhat, akkor az Akadémia a saját védelmében nem engedheti meg magának, hogy ilyen történjen. De van egy másik tudóstársam, akinek azért húzódott évekig a doktori címének az odaítélése, mert az ő tudományterületére, ami Magyarországon egy meglehetősen új, egyébként a nemzetközi tudományos életben évtizedek óta létező, nagy hagyományú, már lassan transzdiszciplinárisnak sem nevezhető - mert egy önálló tudományterület alakult ki - tudományágról van szó; akinek azért húzódott évekig a doktori minősítése, mert Magyarországon eddig ilyen nem volt, és voltak, akik azt mondták erre, hogy ilyen állat pedig nincs, mint az ő tudományterülete.

(11.00)

Hát van ilyen állat, most már Magyarországon is van - doktori címet ugyan nem osztanak belőle. Tehát az a hihetetlenül merev diszciplináris struktúra, ami a doktori címek odaítélésében létezik, az valószínűleg akadályozza azt, hogy a tudományos életben megfelelő fejlesztések, előrelépések megtehetők legyenek.

Sokan a kollégáim közül fölvetik azt a kérdést, hogy összeegyeztethető-e vajon az, hogy két közalkalmazotti státusban van valaki, és ugyanazért kapja végül is a két fizetését. Nevezetesen arról van szó, amikor ugyanazt a publikációs jegyzéket az egyetemen is meg esetleg az akadémiai intézetben is le lehet adni, merthogy egyetemen is tanít valaki és akadémiai kutatóintézetben is dolgozik. S akkor bizony nagyon erősen kérdéses, hogy azokkal a kollégákkal szemben, akik ugyanezt a produkciót nyújtják és ugyanazzal a publikációs listával rendelkeznek és tanítanak, ők miért két fizetést kapnak ugyanezért a teljesítményért. Ez sokaknak, aki nem rendelkezik kutatóintézeti és egyetemi állással, mindenkinek a problémája, csak nekik nem, nyilvánvalóan.

Kérdéses szokott lenni, meg szokták kérdőjelezni, hogy fenntartható-e a kétszeres tudományos minősítési rendszer, amely most létezik, tehát egyrészt az EU-konform PhD minősítési rendszer, másrészt mellette az akadémiai hagyományokat tisztelő és őrző akadémiai doktori cím megtartása. Ebben én nem szeretnék állást foglalni, hiszen mindkettőnek megvan a maga feladata, de amikor összecsúszik a kettő funkciója, akkor az problémákat okoz. Tehát amikor hivatalosan, jog szerint csak PhD-t lehetne feltételül szabni, de informálisan az akadémiai doktori címet is feltételül szabják valamilyen állás elnyeréséhez, akkor bizony ez problémát jelent, s akkor el kell gondolkozni, hogy jól van-e ez így.

A kutatóintézeti hálózat megerősítéséről azt mondtam, hogy annak örülök, azonban hadd fogalmazzak meg egy másik pontot is. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy a kutatóintézeti hálózatot a maga teljes egészében fent kell tartani, úgy, ahogy az most van. Vannak olyan tudományterületek, ahol hihetetlenül nagy szükség van a teammunkára, hihetetlenül nagy szükség van arra, hogy komoly eszközöket, nagyon pénzigényes kutatásokat végezzenek, meg vannak olyan tudományterületek, ahol ez nem áll fenn egyáltalán. Mondjuk, amikor a szovjet mintára létrehozott kutatóintézeti hálózatban olyan tudományterületeken is úgy csinálunk, mintha teamek dolgoznának, de valójában egymástól független kutatók egy osztályon dolgoznak a saját témájukon, akkor megkérdőjelezhető, hogy ezekre a típusú kutatóintézetekre valóban szükség van-e. Nyilvánvaló, hogy az Akadémia is jól jár, ha saját maga gazdálkodik, mert akkor ő majd el tudja dönteni, hogy a pályázati rendszerben élő magyar tudományos kutatók, akik megszokták azt, hogy nemcsak szegedi, debreceni, pécsi és budapesti kutató együtt pályázik, tehát szó sincs arról, hogy ők egy munkahelyen dolgoznának, hanem még nemzetközi pályázatokban is vesznek részt lehetőleg, tényleg szükség van-e arra, amit az előbb mondtam, hogy egymástól teljesen függetlenül, saját témájukon dolgozó emberek számára kutatóintézetet tartsunk fönn. Miközben, hangsúlyozom, vannak olyan kutatási területek, akár a szegedi biológiai kutatót is említhetném, ahol nagyon nagy igény van arra, hogy a kutatásokat rendkívül intenzíven, nagyon költségigényesen folytassák. Föl sem merül bennem, hogy ezekre az intézetekre ne lenne szükség, és nem csak a szegedi biológiai kutatóról van szó, értelemszerűen.

Végezetül még egy megjegyzést hadd tegyek! A részletek után, azt gondolom, a magyar tudománypolitika egészét is át kell majd gondolnunk hamarosan, mert olyan bírálatok érik nemcsak az akadémiai rendszert, hanem egyáltalán a magyar tudományos életet, hogy a magyar tudomány hagyományainak, a magyar tudomány tisztességének, tekintélyének megóvása érdekében elkerülhetetlenek lesznek ezek a viták, és elkerülhetetlen lesz, hogy végre őszintén beszéljünk majd azokról a problémákról, amelyek fennállnak; s hogy ne az ájult tisztelet hangja csendüljön csak meg, amikor felszólalunk, hiszen azzal nem használunk, hanem ártunk.

Azzal használunk, ha őszintén végignézzük azokat a problémákat, amelyekkel szembesülünk nap mint nap, amely a külföldön élő, nagyon tekintélyes magyar kutatók szájából elhangzik, nem is egyszer, hanem évente akár többször. Én azt gondolom, mindannyiunk érdekét az szolgálja, és akik úgy gondoljuk, hogy a magyar tudományért komolyan szeretnénk tenni, és Magyarország érdekét is az szolgálja, hogyha majd ezekkel a problémákkal szembenézünk, nyilván, hiszen ugyanazokról az emberekről van szó, akik akadémikusok, vagy nem akadémikusok, de nagydoktorok, illetve a felsőoktatásban dolgoznak, hiszen ugyanazokról a kollégákról van szó a legtöbb esetben. Ezt együtt kell megtennünk, s azt hiszem, akkor tudjuk a politikusokat orientálni, mert nem az ő dolguk, hogy ebben ítéletet mondjanak, én félnék is attól természetesen, ha politikai döntések születnének ilyen kérdésekben. De azt gondolom, akkor tesszük ezt jól, ha őszintén orientáljuk őket, és őszintén tárjuk föl azokat a problémákat is, amelyek léteznek.

Összefoglalva tehát: a törvénytervezetre visszatérve, azt tudom megismételni, amit az imént már mondtam, nevezetesen, hogy a hatályos törvénynél jobb, előrelépést jelent. Tehát valószínűleg némi módosításokkal, de az SZDSZ-frakció támogatni tudja majd a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps.)

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)




Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai