Készült: 2024.04.18.02:21:08 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

191. ülésnap (2016.11.28.), 283. felszólalás
Felszólaló Vantara Gyula (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 3:58


Felszólalások:  Előző  283  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VANTARA GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Egy, már érintőlegesen említett témakörről szeretnék beszélni, mégpedig a „Modern városok” program megvalósulásáról, illetve annak helyzetéről. (Zaj az ellenzéki oldalon.)

Magyarország fejlődésének természetesen nem kizárólagos, de kiemelkedő jelentőségű alapkérdése, hogy a megyei jogú városokat, valamint a térségi köz­pontokat modern várossá lehessen fejleszteni. A vidéki városok fejlődése érdekében hozta létre a kor­mány a „Modern városok” elnevezésű programot, amely kiegészítő európai uniós forrásokkal, TOP- és az egyéb fejlesztési forrásokkal, megyék, illetve megyei jogú városok fejlesztési forrásaival alkot egységet. Ennek keretében a miniszterelnök úr eddig 19 megyei jogú városba látogatott el. Csak zárójelben említem meg, hogy olyan halmozottan hátrányos térségekben, mint Győr vagy Hódmezővásárhely, még nem volt tárgyalás.

Ezeken a látogatásokon megállapodik a veze­tők­kel az együttműködésről, és az együttműködéssel hozzájárulnak a városok fejlődéséhez. Természetesen sok hasonlóság mellett ezek között a települések kö­zött is vannak jelentős különbségek a városok hely­zete, körülményei és problémái között. A „Modern városok” megállapodás tehát a közös célrendszer mellett az egyes városok vonatkozásában eltérő fej­lesz­tési irányokat kell hogy megfogalmazzon, ame­lye­ket az adott városra kell szabni. A fókuszban ter­mé­szetesen mindenhol a gazdaságfejlesztés áll, hiszen ennek a sikeressége teremtheti meg a fenn­tartható és fokozatosan fejlődő modern várost.

Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném meg­kér­dez­ni, hogy a „Modern városok” program legfontosabb elemei melyek, és ezek milyen várható eredménnyel fog­nak járni. A következő kérdés is érdekes, és sze­ret­ném, ha kitérne rá a válaszában. A városokkal kötendő megállapodásoknak azért van jelentősége, hogy az előrelépéshez, fejlődéshez szükséges for­rá­sok felhasználása ne a budapesti íróasztalok mögött ki­gondolt módon és célok érdekében történjen, ha­nem amit a helyiek, ezen bizonyos modern városok lakói és vezetői szükségesnek látnak. Egyetért‑e államtitkár úr ezzel a gondolattal, és teljesül‑e ez a vágyuk?

Végül engedjenek meg még két megjegyzést! Z. Kárpát Dániel úrral szeretném közölni, hogy 30 szá­zalék az az arány, amit Lázár miniszter úr a köz­be­szerzési törvény módosításánál mondott el.

(20.30)

Most én mondanám önnek, hogy nyomjon gombot. Tehát ez a szám 30 százalék; még egyszer lassan mondom, hogy mindenki megértse.

A másik megjegyzés, hogy Hadházy Ákos szakszó­vivő képviselő úr ugyan nincs itt, de államtitkár asszony már utalt rá, hogy a pályázatok bírálata és azok ellenőrzése vonatkozásában olyan abszolút szak­maiatlan megjegyzéseket tett, hogy ebből követke­zően a hitelességét kérdőjelezi meg képviselő úrnak.

Végül engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a Miniszterelnökségnek és a szakminisztériumoknak. Ugyanis az uniós számvevőszék és az Eutaf-elle­nőrzések során, amelyeket módom volt átélni, ezért egy kicsit érdekesen szemlélem ezt a vitát, mert egy 35 és egy 17 milliárdos beruházást volt szerencsém lebonyolítani, és ennek tapasztalatai alapján szeretném megköszönni még egyszer a Miniszterelnökségnek és a szakminisztériumoknak azt a kollegiális segítséget, amit a feljelentések alapján indított vizsgálatok során tanúsítottak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  283  Következő    Ülésnap adatai