Készült: 2024.03.29.13:15:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

257. ülésnap (2005.10.24.), 221. felszólalás
Felszólaló Dr. Pap János (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 3:42


Felszólalások:  Előző  221  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Hihetetlen öröm vitatkozni kormánypárti képviselőtársainkkal a környezetvédelmi törvényeket érintő módosításnál, de hát üsse kő.

A 3. §-ban a 4. pontot visszavonom, a 8. pontot hasonlóképpen visszavonom, viszont a 11. pontot még csak véletlenül sem szeretném visszavonni, illetve szeretnék mellette érvelni.

Nem is értem az előterjesztő szakmai érveit, ha egyáltalán van ilyen, mert egyelőre még nem nyilatkozott meg ez ügyben, hogy milyen szakmai érvek mellett kívánja ezt a módosítást végrehajtani. Itt azt mondja, hogy “a környezethasználók külön jogszabályban meghatározott köreö. Az általános vitában és a bizottsági ülésen is többször elmondtam, hogy ezek a törvények nagy konszenzussal az előző ciklusban, az azt megelőző ciklusban születtek. Azt gondolom, maguk a törvények jók, a szabályozásra alkalmasak, semmi olyan belső diszharmónia nincs bennük, ami az EU irányában módosítást igényelne.

Az egy másik történet, hogy akár a végrehajtási rendeletek, akár maguknak a törvényeknek a gyakorlati használata, gyakorlati alkalmazása a hatóságoknál, a felügyelőségeknél nem úgy történik, ahogyan kell, nem úgy történik, ahogyan a környezetért aggódók elképzelik. Az egy másik történet, de nem hinném, hogy adott esetben a környezetszennyezőkhöz vagy a környezethasználókhoz kellene igazítani a törvényeket. Ugyanígy ebben az esetben is, ha ezt összevetjük az eredeti rendelkezéssel, akkor azt gondolom, talán önök is megértik vagy elfogadják, hogy nem kell “a környezethasználók külön jogszabályban meghatározott köreö.

Kik ezek a külön jogszabályban meghatározott körben lévők? A kormány rendeletben állapítja meg, kik azok, akiknek kell, kik azok, akiknek nem kell? Azt gondolom, aki környezethasználó, az igenis köteles az általa végzett tevékenység környezeti hatását felmérni. Ez a minimum, amellyel rendelkeznie kellene, illetve el kellene járnia benne.

A következő a 37. pont, amely mellett szólni szeretnék. Nagyon érdekes ellentmondás alakult ki; azt hiszem, a bizottsági ülésen úgy foglaltunk állást, hogy csatlakozó módosító indítvánnyal az előterjesztő talán el tudja képzelni. Nem vagyok benne biztos, hogy ez így volt, de akkor az alelnöktársam is amellett szólt még, ha jól emlékszem.

Tudniillik itt arról van szó, hogy a nád és más vízi növényzet égetéséhez, irtásához, tehát kimondottan valamilyen pusztító, megszüntető dologhoz, égetéshez, tűzrakóhelyhez besorolták, hogy “az aratáshozö, tehát a nád és a vízi növényzet aratásához. Erre mondtam azt, hogy magának a gazdálkodásnak, ha a gazdálkodó ilyen területen gazdálkodik, különböző szabályai vannak. Talán nem kellene az aratást az irtáshoz, az égetéshez kapcsolni.

Azt gondolom, mivel állatorvost tisztelhetünk az államtitkár úr személyében (Dr. Gombos András a fejét rázza.) - most rázta a fejét -, ezt kicsit inkább ahhoz hasonlítanám, mint amikor simogatjuk, ápoljuk az állatot, mint hogy ütjük vagy verjük, tehát a két egymáshoz viszonyított tevékenység különbözik. Nem tartom szerencsésnek, hogy ebben így szerepeljen az aratás, még akkor sem, ha a védett természetvédelmi területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, tudniillik magához az aratáshoz is engedély szükséges. Szerintem itt a felsorolás nem korrekt és nem helyes.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  221  Következő    Ülésnap adatai