Készült: 2024.03.28.11:10:08 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

54. ülésnap (2019.02.19.), 100-102. felszólalás
Felszólaló Cseresnyés Péter (Fidesz)
Beosztás Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 5:07


Felszólalások:  Előző  100 - 102  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Arató Képviselő Úr! Úgy látszik, hogy nem hazudtolta meg önmagát, már kivonulóban van, és az első mondata is, amit bekiabált a parlamentben, hazugság volt, ugyanis végig itt voltam, ha nem figyelt volna. Végig ott ültem a helyemen, miközben miniszter úr a saját helyén ült a parlamenti patkóban. De az egész felszólalása és az összes ellenzéki felszólalás erről szólt. Önök vagy csúsztattak, vagy bohóckodtak, vagy egyszerűen hazudtak. Egy stand-up comedyt csináltak a mai vitából, főként a második részéből. Azért vagyok kénytelen ezt elmondani, mert a vezérszónoki felszólalás után, mielőtt a miniszter úrnak el kellett mennie, összefoglalóan elmondta mindazokat a gondolatokat, amelyek szakmai kérdésként, szakmai felvetésként az ellenzék részéről vagy éppen a kormánypárti oldalról megfogalmazódtak. Úgyhogy ezzel nem is szeretnék foglalkozni, ugyanis a vita második részében, miután a miniszter úr elment, a hozzászólások szinte mindegyike  úgy, ahogy Hiller alelnök úr, képviselő úr mondta  szinte politikai hozzászólás volt, és sokszor nem a szakmaisággal, nem a törvénytervezettel foglalkozott, hanem egyszerűen politikai gondolatokat fogalmazott meg.

(A jegyzői széket Gelencsér Attila és Arató Gergely foglalja el.)

Ezekre szeretnék, miután azt mondtam, hogy csúsztatások voltak, vagy hogy stand-up comedyt csináltak a délutánból, vagy konkrétan hazudtak, néhány dolgot mondani, arra kérve önöket, hogy a vita következő részében lehetőleg a tényekhez ragaszkodjanak, és azokat a célokat, amelyeket a törvénytervezetben az előterjesztő megfogalmazott, vegyék figyelembe, és lehetőleg ehhez szóljanak hozzá. Egyrészt hogy a Corvinus Egyetem bekerüljön abba a kétszáz egyetembe, amelyik nemzetközi szinten nyilvántartott, jó minőséget adó oktatást tud adni, és hogy ezt a célt úgy tudjuk elérni, hogy a finanszírozás más módon, mint eddig, de megoldott lesz. Ezért lesz ez az alapítvány létrehozva, ezért történt meg az alapítvány létrehozása, ezért ad egy egyedi finanszírozási lehetőséget az egyetemnek úgy, hogy a cél természetesen az, hogy az a hallgatói létszám, amelyik jelen pillanatban is állami finanszírozásban tud járni az egyetemre, ezt továbbra is megtehesse, és amikor majd a most még állami finanszírozásban részesülő diákok kifutnak, elvégzik az egyetemet, az ösztöndíj segítségével hasonlóan ingyenes képzésben részesüljenek a legjobb diákok, akik hasonló módon, hasonló felvételi rendszerrel fognak bekerülni az egyetemre, mint ahogy az elmúlt években a mostani rendszerbe is be tudtak kerülni.

Az a cél, hogy más forrásokat is be tudjunk vonni az egyetem finanszírozásába, és minél többen érdemesnek tartsák az egyetemet arra, hogy finanszírozzák, és a minél magasabb szintű képzésben részt vegyenek. És nem arról szól, Gréczy képviselőtársam, vagy éppen Arató Gergely képviselőtársamnak szólnék, ha dirregve-durrogva nem ment volna ki a parlamenti ülésteremből…

ELNÖK: Államtitkár úr, nézzen föl az emelvényre, és akkor ezt a mondatát visszavonja!

CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Bocsánat, elnézést. Egy-egy! (Derültség.) Most elvesztettem a fonalat. (Derültség.) Tehát azt mondták, hogy ingatlanpanamáról van szó  de nincs arról szó. Lehet, hogy arra az időszakra emlékeznek, amikor önök kormányoztak, a gyurcsányi időszakra, amikor Sukoró-ügy volt, amikor a VII. kerületben palotákat értékesítettek, nem tudni, hogyan s miképpen, és bűnvádi eljárások, sőt ítéletek születtek ezekben az ügyekben, önök meg csak vádaskodnak mindenfajta alap nélkül. Úgyhogy messze azt kell mondanom, hogy vissza kell utasítanom minden ilyen vádat, minden olyan vádat, amit Gréczy képviselő úr vagy a felszólalásaiban, vagy pedig a bekiabálásaiban megfogalmaz, mert a legtöbb esetben, sőt azt lehet mondani, hogy szinte minden esetben minden alapot nélkülöz minden egyes megfogalmazott gondolat, ami vádként elhangzik a kormánypártokkal vagy a kormánnyal szemben. Legyen ez devizahitel, amit önök tettek teljessé, s amivel önök tettek tönkre egzisztenciákat, sőt azt lehet mondani, hogy szinte az országot tönkretették, vagy éppen az olyan ingatlanpanamák, amiket példaként próbáltak fölhozni. A továbbiakban is arra kérem majd az ellenzéki képviselőket, úgy, ahogy a kormánypárti képviselők tették ezt a vitában, hogy szakmai vitát folytassanak a következő időszakban, és miután elolvassák a törvénytervezetet  ezt elsősorban Arató képviselőtársamnak mondom , tanulmányozzák és megértik, akkor majd támogatólag szavazzanak mellette, hogy egy újfajta modell tekintetében azokat a célokat el tudjuk érni, közösen az egész társadalommal, amiket célként a Corvinus Egyetem jövője tekintetében kitűztünk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  100 - 102  Következő    Ülésnap adatai