Készült: 2020.07.06.05:22:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

182. ülésnap (2012.04.23.), 307. felszólalás
Felszólaló Básthy Tamás (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 8:35


Felszólalások:  Előző  307  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BÁSTHY TAMÁS (KDNP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a Kereszténydemokrata Néppárt delegáltjaként az eseti bizottság munkájában részt vehettem, bekerültem, akkor valóban, azt lehet mondani, hogy minden harag és elfogultság, részrehajlás nélkül, érdeklődéssel vágtam bele, és ennek megfelelő alázattal abba a munkába, amelyet a bizottság elvégzett, és amelynek vitája ma folyt, és amelyről előterjesztőként a bizottság elnöke összefoglalta tevékenységünket.

Roppant érdekes tevékenységgé vált, pláne nekem, aki tulajdonképpen több száz kilométerre élek az események színhelyétől, Gyöngyöspatától, Vas megyében, ahol a problémák, mondjuk, másként jelentkeznek, más formában, talán más magatartásformákkal is találkozunk.

(21.20)

Éppen ezért sokszor eszembe jutott - a vitákon részt véve és végighallgatva a hozzászólókat, megkérdezetteket - édesapám egy tanácsa, hogy minden emberi cselekedetet meg lehet érteni, de nem lehet minden cselekedetet helyeselni. Valóban, az elmondottak egészen sajátságos, egészen furcsa, és azok számára, akik ezt nem élik át, valószínűtlen helyzeteket teremtenek. Az azóta eltelt vitameghallgatások vagy a mai esti vita is tulajdonképpen a pártok bizonyos fokig önigazolásáról szól, arról, hogy helyesen jártunk el, helyes volt, szükséges volt az, amit tettünk, pedig csak némileg volt érthető talán.

A jelentés, amely előttünk fekszik, valóban nagyon sok illetékes személy megkérdezése után készült. A jelentésben foglaltakkal egyetértek, hiszen az adott kérdésre, az adott problémára nem jó választ sikerült adni. Az államnak, a kormányzatnak azóta sok területen korrekciót sikerült végrehajtani. Talán pont a gyöngyöspatai események világítottak rá azokra a hiányosságokra, amelyek lehetővé és szükségszerűvé tették a kormányzatnak azt, hogy ezt a senki számára át nem adható szerepet, ezt az állami monopolszerepet, a rendfenntartás szerepét magára vállalja és kizárólagosan vindikálja. Mi lenne az országból, ha az önbíráskodásnak bármilyen formájában teret engednénk?

Aztán eszembe jutott a munka során a Ház nagy nevének, Bibó Istvánnak a gondolata: demokráciában élni annyi, mint nem félni. És akkor látjuk azt, hogy Gyöngyöspatán a résztvevőkre egy dolog jellemző: mindenki fél. Félnek a cigányok, félnek a magyarok, félnek a rendfenntartók, az önmagukat rendfenntartóknak kikiáltók, és mindenki fél. Akkor demokráciadeficit van, akkor baj van a demokráciánkkal? Vagy azzal, ahogy meg akarjuk valósítani, ahogy azt gyakorolni akarjuk? Azon kell elgondolkoznunk itt, nem az a legfontosabb kérdés számomra, hogy ki hibázott többet, melyik párt hibázott többet, hanem egyáltalán jó úton járunk-e. Jól mértük-e fel Magyarország, a magyar nemzet sorsát és jövőjét? Elképzelhető-e egy olyan Magyarország, amelyben a magyarországi cigányságra, amely évszázadok hosszú sora óta társunk, partnerünk, velünk együtt építette, gazdagította és védte ezt az országot, amelyre nem számítunk? Nem képzelhető el. És tudom, hogy az ellenzéki, talán ma a vita másik oldalán álló képviselőtársaim is számítanak rá, rájuk, mert szüksége van a jövő Magyarországának egy korszerű, a magyar értékeket gyarapítani kívánó cigányságra. Sőt, nem tudjuk nélkülözni őket. Óhatatlanul eszembe jut az ötven évvel ezelőtti Amerika, hogy hogyan jutottak onnan oda, ahol ma tartanak - Martin Luther King. Tehát nincs más megoldás, mint a félelmet félre kell tenni, a hagyományos elképzeléseket, hogy ki kit győz le a társadalmon belül, nem lehet követni. Mindenkinek felelőssége van a másikkal szemben, és a felelősség elsősorban az, hogy tudunk-e segíteni abban, hogy felzárkózzanak azok, akik nagyon sokszor nem önhibájukból vannak ott, ahol vannak, mert azt is tudjuk bizony, hogy az éhség nagy úr, a nincstelenség nagy úr, és azt is tudjuk, hogy nem mindenki talál munkát, még az sem, aki munkát szeretne. Mindenkinek azt kell megtalálni, hogy hogyan tudunk segíteni embertársainknak. Lehet, hogy ma nem divatos a politikai beszédben, mégis egy kereszténydemokratától el is várható és meg is bocsátható, hogy elsősorban szeretni kell azt, akin segíteni szeretnénk, akit fel akarunk zárkóztatni, akinek a sorsa fontos számunkra. Nem lehet lemondani erről a lehetőségről, és ennek az eszközhordozói bizony nem a masírozó egyenruhások, hanem a társadalom javító szándéka.

Ha Németországban sikerült felzárkóztatni - és szándékosan mondom Németországot, de mondhatnék rosszabb példát is - a társadalom nevelő erejével, a törvénytisztelő magatartásával a lemaradottakat, és ezért olyan erős Németország, ezért a legerősebb véleményem szerint Európában Németország, akkor miért ne sikerülhetne nekünk is. De ehhez arra is szükség van, hogy a tanulságok levonása után ne elégedjünk meg azzal, hogy a jegyzőkönyvben, a jelentésben kinek milyen mértékben használtak ezek a szomorú események, hanem arról gondolkozzunk, hogy az egész országnak hihetetlen sokat ártottak. Amikor politikáról beszélünk, akkor ne csak arról gondolkodjunk, akik a magyar parlamentben ülnek, hanem vannak olyan nagypolitikák, olyan nagypolitikai érdekek, amelyek bizony nem úgy állnak hozzá a magyarországi kérdésekhez, mint a magyar ellenzéki vagy kormánypárti politikusok. Nekik bizony nincs kötődésük, nekik bizony minél rosszabb Magyarországon, annál jobb. Ennek egy megoldása van, ez ellen egyetlen lehetőségünk van, bizonyos kérdésekben igenis össze kell fognunk, félre kell tennünk a politikai különbözőségeket, mert nemzeti jövőnk kérdése, hogy pont ezt a Gyöngyöspata kapcsán ismét napvilágra került nagyon súlyos kérdést nagyon erős társadalmi összefogással, együttes tenni akarással kezelni tudjuk-e. Én abban bízom, hogy ez a jelentés elsősorban ebben az irányban tett bizonyos lépéseket.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:  Előző  307  Következő    Ülésnap adatai