Készült: 2020.08.14.02:30:45 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

87. ülésnap (1999.09.27.),  113-179. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 3:13:27


Felszólalások:  Előző   113-179  Előző      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Senki sem jelezte felszólalási szándékát.

Megkérdezem Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár urat, kíván-e válaszolni. (Varga Mihály: Később.) Nem. Köszönöm.

Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap berekesztésének hatályával lezárom. Részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája. Az előterjesztést T/1507. számon, az Állami Számvevőszék jelentését T/1507/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1507/2-4. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának.

Államtitkár úr, öné a szó.

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elérkezett a kormányzás második számadása egy lezárult költségvetési évről. Az 1998. év az az első év, amikor a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslattal egy időben kerül benyújtásra a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak zárszámadása az Országgyűléshez. Ez lehetőséget biztosít az államháztartás különböző alrendszerei közötti összefüggések egyidejű megítélésére, egyúttal megteremti az egységes eljárási rend érvényesítésének feltételeit.

A társadalombiztosítás területén az 1998. évben fontos, lényeget érintő kérdések kerültek rendezésre. Az önkormányzatok megszűnésével a társadalombiztosítás irányítása a kormány hatáskörébe került, a társadalombiztosítási jogszabályok új alapokra helyezése, az alapok kincstári körbe történő integrálásának előkészítése. Mindezek közvetlenül vagy közvetve hatással voltak az alapok 1998. évi gazdálkodására.

Az alapok költségvetését és annak teljesítését közvetve a makrogazdasági folyamatok, amelyeket a központi költségvetés zárszámadásáról szóló expozéban már kifejtettem, közvetlenül pedig a járulékfizetési szabályok módosítása, a nyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjemelés mértéke, az ellátási szabályok változásai határozták meg.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi teljesített bevételeinek összege 1342,5 milliárd forint, kiadásainak összege 1433,3 milliárd forint, hiánya 90,7 milliárd forint lett. Ezen belül a Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya 20 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alap hiánya pedig 70,7 milliárd forint.

Az alapok bevételi elmaradása 17 milliárd forint lett, ezen belül a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi elmaradása 5,3 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alapé pedig 11,7 milliárd forint.

A bevételi elmaradás az egészségügyi hozzájárulásnál és a behajtási tevékenységnél jelentős, melyet a vagyonértékesítésből származó bevétel, a versenyszférában jelentkező többletkereslet-kiáramlás, valamint az egészségügyi hozzájárulás egy főre jutó összegének 1800-ról 2100 forintra történő növelése, az egyéni járulékalap felső határának 3300 forintról 4209/fő/napra növelése sem tudott kompenzálni.

Az alapok kiadásai 51,7 milliárddal forinttal haladták meg az előirányzatot. Ezen belül a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadási többlete 14,8 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alap kiadási többlete 36,9 milliárd forint lett. A kiadási többlet tekintélyes hányada az Egészségbiztosítási Alap ellátási körébe tartozó természetbeni ellátásoknál jelentkezik, mértéke 34,7 milliárd forint. Ezen belül a gyógyszertámogatások túllépésének összege 32,9 milliárd forint.

A gyógyszer-támogatási rendszerben az 1998. évben lényeges változás nem következett be, így tekintettel az ártárgyalásokon történt megállapodásokra, valamint a támogatási kiadások gyors növekedését okozó tényezőkre, nem volt esély az előirányzat betartására. Az államháztartás alrendszereire kötelező pénzforgalmi szemlélet érvényesítése miatt az 1998. évi gyógyszer-támogatási kiadások összege az 1998 december hónapban előlegként kiutalt 10,5 milliárd forintot kitevő összeget is tartalmazza, amely összhangban van a társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyszerek árához nyújtott támogatás új szabályozásával, valamint a pénzforgalmi szemlélet teljes körű érvényesítésével.

A gyógyszer-támogatási előleg kiadáskénti elszámolását az Állami Számvevőszék jelentésében is kifogásolta, de elismerte, hogy az új szabályozásra történő áttérés miatt ez az intézkedés elkerülhetetlen volt.

A nyugdíjkiadások 15,3 milliárd forinttal haladták meg a tervezettet. Ennek oka alapvetően az, hogy a költségvetés a januárban végrehajtott 19 százalékos nyugdíjemelés fedezetével számolt, de az augusztus hónapban történt további 2,6 százalékos nyugdíjemelés fedezetét nem tartalmazta.

 

(21.00)

Az alapok pénzügyi helyzetének alakulását követve megállapítható, hogy sajnos az Országgyűlés által jóváhagyott költségvetéshez képest kezdvezőtlenebbül alakult a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetése, az 1997. évi zárszámadásban prognosztizált 77 milliárd forint összeget is meghaladó hiány keletkezett. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak zárszámadását, valamint az alapok pénzügyi gazdálkodását az előző évek gyakorlatának megfelelően az Állami Számvevőszék helyszíni vizsgálat keretében ellenőrizte. A vizsgálattal kapcsolatos megállapításai a zárszámadási munkálatok véglegezését rendkívüli módon segítették, lehetőséget adtak arra, hogy mindkét alapot érintően számviteli típusú korrekciókat, pontosításokat hajtsunk végre.

Az előző évekkel ellentétben az 1998. évi zárszámadásban szemléltető módon levezetésre került az alapok működési költségvetésének előirányzat-maradványa, az előző évi előirányzat-maradvány felhasználásának bemutatása, a kötelezettségvállalással terhelt rész és az alapba történt visszafizetési kötelezettsége mellett az elvonásra javasolt összeg.

A törvényjavaslat zárórendelkezéseiben találhatók az 1999. évi költségvetést érintő kérdések. Ennek keretében törvényi felhatalmazást kezdeményezünk a lakossági gyógyszerellátás folyamatosságának biztosítása érdekében a zárt kassza megőrzése mellett, de a gyógyszerkiadások előirányzatának 141 milliárd forintra történő megemelésével. Ez a módosítás az államháztartás egyenlegét nem befolyásolja. Javaslatot tettünk az ingyenes vagyonjuttatás keretében átadott vagyonelemek elidegenítéséből származtatott Budapest, VII. kerület, Wesselényi út 20-22. szám alatti székház- és parkolóingatlan, valamint a működést közvetlenül szolgáló vagyonelemek értékesítési kötelezettség alóli mentesítésére, a járulékigazgatási feladatok APEH-hez történő integrálásával, a behajtás ösztönzésével kapcsolatos jutalomkeret megteremtésére, valamint a 2000. évi évezredváltás előkészítésével kapcsolatban a pénzforgalom zökkenőmentes lebonyolítására, a 2000. év január első dekádjában a bér- és ellátás jellegű kifizetések feltételeinek megteremtésére is.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a zárszámadási munkálatok előkészítése a törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék összegző jelentésének benyújtásával befejeződött, önökön a sor, hogy azokat a szükséges áttekintés, értékelés, vita alapján törvényi szintre emeljék.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most pedig megadom a szót Kovács Árpád úrnak, az Állami Számvevőszék elnökének. Elnök úr, öné a szó.

DR. KOVÁCS ÁRPÁD, az Állami Számvevőszék elnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Amikor a társadalombiztosítás elmúlt évi működésének és gazdálkodásának lezárásaként a zárszámadásunkkal foglalkozunk, nem tagadom, az Állami Számvevőszéknél hatott ránk, hogy a biztosítási szolgáltatási szint a bölcsőtől a sírig végigkíséri az állampolgárt. A biztosítási rendszer működése a mindennapi életvitelre, a munkavégző képességre, az egészség megőrzésére és az aktív munkát követő életszakaszra egyaránt sokirányú hatást gyakorol.

A lakossági korösszetétel változása, nem utolsósorban az egészségügyi ellátás korszerűsítése folytán a lakosság - szerencsére - elöregedése miatt, mint ismeretes, a fejlett országokban mindenütt jellemző. A nyugdíjas korosztály számának és arányának növekedése befolyásolja a jövedelemelosztási feltételeket, és annak elemzését igényli, hogyan lehet összhangba hozni a nyugdíjak finanszírozási igényét a rendelkezésre álló erőforrásokkal.

Az államháztartáson belül gyakorlatilag a legnagyobb jövedelemátcsoportosító rendszer a nyugdíjrendszer. A Nyugdíjbiztosítási Alap működésének értékelésekor arról sem feledkezhetünk meg, hogy az időskori jövedelembiztonság alapvető társadalmi érdek, hasonlóképpen az Egészségbiztosítási Alap hatékony működése kétségkívül egyik záloga annak, hogy a magyar lakosság egészségi állapota javuljon, és ennek érdekében az egészségügyi pénzforrások hatékonyabb hasznosításával az ellátás színvonala is emelkedjen. A konkrét szolgáltatások, az ellátások minősége és ára, a közel másfél ezer milliárdot közelítő bevétel, illetve kiadás minél teljesebb és ésszerűbb hasznosítása tehát nemcsak pénzügyi és vagyongazdálkodási feladat. Ezért vettem a bátorságot, hogy szóba hozzam.

A társadalombiztosítás - hadd fejezzem ki így magam - emberközpontú és polgárbarát működése társadalmi kérdés, aminek nem túlbecsülhető közérzet-alakító, közvéleményformáló hatása van. Ezért igyekszik az Állami Számvevőszék azon, hogy a számszaki és szabályszerűségi vizsgálódás mellett a rendszerek teljesítményéről, a működés hatásmechanizmusáról is képet alkosson. Ha a zárszámadással kapcsolatos beszámolóhoz tett észrevételeinket és ezt összehasonlítjuk, akkor a társadalombiztosítással kapcsolatos hozzászólásom sokkal több működési és tartalmi kérdéssel foglalkozik, mint maga a zárszámadáshoz tett hozzászólásom. A tapasztalataim szerint a társadalombiztosítás egésze a két, rendeltetését, működési és pénzügyi mechanizmusát tekintve eltérő alap gazdálkodása összességében véve szabályszerű és rendezett volt az elmúlt évben. Külön-külön értékelve ez inkább a Nyugdíjbiztosítási Alapra igaz, az egészségbiztosítás viszonylag több nehézséggel nézett szembe.

A pénzügyi kormányzat zárszámadási munkáját úgy sikerült megszervezni, hogy a törvényben előírt határidőig, június 30-ig az előterjesztő a törvényjavaslat tervezetét adta át a Számvevőszéknek, az erre irányuló számvevőszéki kontroll és értékelés menetében folyamatosan együttműködtünk a Pénzügyminisztérium szakértőivel. Az egyeztetések lehetővé tették, hogy a kormány zárszámadási törvényjavaslatának véglegesítése menetében az ÁSZ által feltárt számszaki eltéréseket korrigálják. Ezért az ÁSZ zárszámadási jelentése a feltárt és a T/1507. számú törvényjavaslaton átvezetett korrekciókkal már nem terheli meg a tisztelt képviselőket.

Más kérdés, mint az általános vitára való alkalmasság bizottsági tárgyalása során felszínre került, hogy a normaszöveg a félreértések elkerülése végett néhány helyen még teljesebbé tehető. Így például célszerű egyértelművé tenni, hogy a társadalombiztosítási alapoktól az APEH számára átadásra kerülő 1,7 milliárd forint az APEH-hez került járulékbeszedés megfelelő finanszírozását szolgálja, és kizárólag az ebben közreműködő munkatársak ösztönzésére használható fel.

Az államháztartás társadalombiztosítási alrendszereinek bevételei - hasonlóan a megelőző évek gyakorlatához - az elmúlt évben sem fedezték e kiadásokat. Ez már a tervezéskor látható volt, maga a tény tehát az Állami Számvevőszék munkatársai szerint nem váratlan. Azonban nem hagyható figyelmen kívül az, hogy az eredetileg tervezett mintegy 22 milliárd forinttal szemben a tényleges hiány ennek nagyságrendileg négyszerese, 90,7 milliárd forint. Ezen belül az Egészségbiztosítási Alap hiánya a domináns, 70,7 milliárd forint. Tegyük hozzá, hogy nem az évenkénti visszatérő, persze korántsem jelentéktelen hiánynak a bevétel, illetőleg a kiadás nagyságrendjéhez viszonyított mértéke, aránya, hanem állandósulásának és ezzel a társadalombiztosítási egyensúly immár krónikussá vált megbomlásának ténye érdemel figyelmet.

Megítélésünk szerint a hiány nem elsősorban tervezéstechnikai eljárási hiba következménye. Ellenőrzéseink arra engednek következtetni, hogy a hiány több gyökérből táplálkozik, különböző okokból keletkezett. Alapvető oka mindenekelőtt az egészségügy terén késlekedő, illetőleg elmaradt reform. Ezzel szembe kell nézni, és a társadalombiztosítási rendszer irányításának, működésének és szolgáltatásainak átvilágításával, valamint a hazai egészségpolitika teljesebb kimunkálásával minden bizonnyal megrajzolható az egyensúlyhiányt kiküszöbölő rendszer fejlesztési pályája.

(21.10)

A járulékcsökkentés következménye a jelenleg megjelenő hiány, ezt pedig az alkotmány szerint a kormány köteles ellentételezni. Meggyőződésem: az a tény, hogy a társadalombiztosítást a központi költségvetés szerves részeként kezeljük, az eddigieknél megalapozottabb, a belső összhang követelményeit is markánsabban érvényre juttató költségvetés összeállítását teszi lehetővé. Remélem, hogy ezt a várakozást igazolja majd a kormány 2000. évi költségvetési törvényjavaslata.

Az elmúlt évben a tervezettnél nagyobb hiány keletkezésében jelentős mértékben közrejátszott a magánnyugdíjpénztáraknak az előre becsültet meghaladó mértékű tőkekivonó hatása, továbbá az a tény, hogy a nyugdíjasok életfeltételeinek javítását szolgáló augusztusi nyugdíjemelésnek voltaképpen nem volt korábban megtervezett fedezete. 1998-ban módosult a társadalombiztosítási ellátások törvényi szabályozása. E változások számszerű hatásait a tervezés során érthető módon nem sikerült minden tekintetben megbízhatóan előre felmérni. Ennek is volt bizonyos hatása a tervezettet meghaladó hiány keletkezésében.

Ellenőrzéseink szerint a költségvetési tervezés metodikája és eljárástechnikája javuló tendenciát mutat. Ennek ellenére az ez irányú konkrét szakmai tevékenység ésszerűsítése és korszerűsítése továbbra is olyan feladat, amelynek megoldása minden bizonnyal erősíti majd a költségvetés megalapozottságát.

Nem elsősorban számszaki és költségvetés-technikai tényezők, hanem a társadalombiztosítás társadalmi hatásai indokolják, hogy külön is megpróbáljak rámutatni arra, hogy a gyógyszertámogatások kérdése mennyi mindent jelent. Ez évek óta az egyik kritikus pontja az egészségbiztosításnak.

Az ÁSZ időben és határozottan jelezte, hogy nagyságrendi gondok várhatók, és a megelőző évihez képest lényegében azonos 1998. évi előirányzat nem lesz tartható. És valóban: a 102,6 milliárdos előirányzatot jelentős mértékben, mintegy 22 százalékkal meghaladta a 125 milliárd forintnyi teljesítés, ami a később hozzászámított december havi gyógyszerelőleggel tovább növekedve végül is 135,5 milliárd forintra emelkedett, ez szerepel a törvényjavaslatban. Az utólagos hozzászámítás indokoltságát megértve - mint az államtitkár úr is utalt erre - meg kell jegyezni, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár az átcsoportosítás során nem érvényesítette az elszámolásra vonatkozó számviteli előírásokat.

Mi úgy látjuk, hogy a gyógyszer-előirányzat ismételt túllépése, az alultervezés mellett a nem kalkulált árváltozásokra, a terápiás struktúra módosulásaira, a támogatotti kör átalakulására és a vények számának növekedésére vezethető vissza. A szakmai körök és az illetékes állami szervek törekvései mellett reményeim szerint a Számvevőszék ellenőrzése és javaslatai is hozzájárultak ahhoz, hogy időközben megkezdődött a gyógyszertámogatás rendszerének felülvizsgálata, és a jobbítást szolgáló intézkedések elősegítése.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Engedjék meg, hogy mindössze még egy konkrét jelzéssel éljek: az egészségügyi privatizációra, a magánosításra utalok. Ennek örvendetes haladása, reméljük, hozzájárulhat az egészségügyi ellátás színvonalának javításához, és egyben az erőforrások hatékonyabb hasznosításához. Ez a kedvező irányú fejlődés azonban igényli és feltételezi, hogy az e körben megjelenő jogi bizonytalanságokat mielőbb sikerüljön feloldani, például a tulajdonjog, az eszközhasználat, a számviteli nyilvántartások és más részkérdések tekintetében.

Amíg ez nem történik meg, addig - amint arra konkrét ellenőrzéseink rámutatnak - sérülhetnek a betegellátási, felelősségi és orvosszakmai követelmények érvényesülésének alapvető elvei, amelyek ugyancsak pénzügyi kérdések is. Az egészségügyi ellátás javításának és a magánosítási folyamat támogatásának szándéka vezette a Számvevőszéket, amikor azt javasolta az egészségügyi miniszternek, hogy tegyen lépéseket a szükséges jogi háttér, a finanszírozási szabályokkal való összhang, és nem utolsósorban az ellenőrzés jobb feltételeinek megteremtése érdekében.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az Állami Számvevőszék részéről úgy látom, erre hatalmaztak fel a kollégáim, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak gazdálkodásáról azt mondjam, hogy összességében alapvetően megfelelt az államháztartási törvényben foglalt követelményeknek, és az arról szóló beszámoló, a kormány törvényjavaslata eleget tesz a vele szemben támasztott törvényi előírásoknak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Most a bizottsági vélemények, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, az elfogadott napirendi ajánlás szerint öt-öt perces időtartamban. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az egészségügyi és a számvevőszéki bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott.

Először az egészségügyi bizottság felszólalói következnek. Megadom a szót Hortobágyi Krisztinának, a bizottság előadójának. Képviselő asszony, öné a szó.

HORTOBÁGYI KRISZTINA, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága 1999. szeptember 22-i ülésén megtárgyalta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló T/1507. számú törvényjavaslatot, valamint az Állami Számvevőszék jelentését a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről, a T/1507/1. szám alatt.

A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint a társadalombiztosítási alapok kezelői a költségvetési év során betartották az államháztartási törvénynek az alapok gazdálkodását érintő szabályait. Felmerült az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal részére átadott pénzeszközök kérdése. Az előterjesztők véleménye szerint szükség lehet ennek a szigorúbb szabályozására.

A gyógyszerkassza túllépésének kapcsán a kormánypárti oldal hangsúlyozta, hogy éppen emiatt volt szükség új gyógyszer-támogatási rendszer kialakítására. Szintén ennek a kérdésnek a kapcsán hangzott el, hogy ezt a költségvetést még az előző kormány tervezte, de a jelenlegi kormánynak kell befejeznie, és mindent meg kell tennie a negatív tendenciák visszafordítása érdekében. Ez az első év, amikor egyszerre kerül a Ház elé a költségvetésnek, illetve a tb-alapok költségvetésének a zárszámadása, így könnyebb áttekinteni ezeket.

A bizottság a törvénytervezetet 12 igen és 8 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A bizottsági ülésen megfogalmazódott kisebbségi véleményt Vojnik Mária képviselő asszony ismerteti.

Képviselő asszony!

DR. VOJNIK MÁRIA, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998-as költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat bizottsági vitája során ellenzéki képviselőtársainkkal a benyújtott törvényjavaslat általános vitára bocsátása ellen szavaztunk. Ellenvéleményünk alátámasztására az Állami Számvevőszék megállapításait is felhasználtuk. Kifogásaink főbb pontjait az alábbiakban foglalhatjuk össze.

Nem láttuk megalapozottnak a törvényjavaslatban leírt tartósan befektetett eszközök között nyilvántartott vagyonelemek értékvesztésének mértékét, ezt az Állami Számvevőszék sem tudta adatokkal alátámasztani.

Nem fogadjuk el, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak 1998-ban megállapított, de '98-ban át nem adott összeg közötti különbséget az Egészségbiztosítási Alap 1999-es költségvetéséből pótolják ki.

Nem fogadjuk el a zárórendelkezésekbe bújtatott 1999. évi pótköltségvetést. Ennek keretében a hiányt a kormány 2968 millió forinttal emelné meg. Az előterjesztő véleményünk szerint nem mutatta be a közel 3 milliárd forint többlethiány pótlásának forrását.

Nem fogadjuk el, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatoknak ingyenesen juttatott vagyonkörből az előterjesztő kiveszi a VII. kerületi Wesselényi utcai ingatlant, mert ezzel véleményünk szerint önkényesen csökkenti le az értékesíthető vagyon értékét, ellentételezés nélkül.

Nem fogadjuk el, hogy a járulékbevételek 101 százalékos teljesítése esetén az Egészségbiztosítási Alapról 767,3, a Nyugdíjbiztosítási Alapról pedig 1007 millió forintot az APEH járulékigazgatásának személyi juttatásaira fordítson.

Nem értünk egyet a 23. §-ban megfogalmazottakkal, a társadalombiztosítási alapok előirányzatának csökkentésével az APEH dolgozóinak jutalmazására.

(21.20)

Nem értünk egyet azzal, hogy az egészségbiztosítási alapok hiányát, közte a gyógyszerkassza hiányát önkényesen változtatta meg menet közben a Pénzügyminisztérium, illetve az előterjesztő.

Összességében mindezek után azt javasoljuk a kormánynak, hogy a pótköltségvetést - ha úgy tervezi - nyújtsa be külön, és a társadalombiztosítási alapok 1998. évi költségvetését nyújtsa be külön, ez a kettő együtt elfogadhatatlan az ellenzéki képviselők számára.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig a számvevőszéki bizottság felszólalói következnek. Először megadom a szót Pancza István képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Képviselő úr, önt illeti a szó.

PANCZA ISTVÁN, a számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága szeptember 21-én megtárgyalta a társadalombiztosítás 1998. évi zárszámadásáról szóló T/1507. számú törvényjavaslatot, és az ahhoz kapcsolódó T/1507/1. számú állami számvevőszéki jelentést. A bizottság meghallgatta az előterjesztő Pénzügyminisztérium képviselőjét, idézek felszólalásából: "Összességében elmondhatjuk, hogy az adott évben a két alap gazdálkodása biztosította az általuk finanszírozott ellátások teljes körű, maradéktalan megvalósulását, kifizetését." Ugyancsak meghallgatta a bizottság az Állami Számvevőszék elnökét is, aki többek között ezt mondta: "Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy mindazokkal a megszorításokkal és problémafelvetésekkel, amelyeket a jelentésünk tartalmaz, de az a központi költségvetésre is vonatkozik, az Állami Számvevőszéknek az a véleménye, hogy a központi költségvetéséhez hasonlóan a társadalombiztosítási alapok zárszámadását az Országgyűlésnek elfogadásra ajánljuk."

A bizottság örömmel állapította meg, hogy először sikerült elérni azt, hogy az Országgyűlés együtt tárgyalja a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetés zárszámadásáról szóló törvényjavaslatot a társadalombiztosítás 1998. évi zárszámadásáról szóló törvényjavaslattal. Ez a korábbi években nem így történt, de így az országgyűlési képviselőknek módjukban áll a két zárszámadási törvényt összefüggéseiben is vizsgálni. A bizottsági ülésen különösen nagy vita nem alakult ki. Ellenzéki oldalról kérdések hangzottak el az 1998. évi gyógyszer-finanszírozásról, valamint egyes kisebb tételekről.

A számvevőszéki bizottság a törvényjavaslatot általános vitára 9 igen és 5 nem szavazattal ajánlotta, illetve elfogadta. A bizottsági ülésen az ellenzéki pártok részéről kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A számvevőszéki bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Kertész István képviselő úr ismerteti. Képviselő úr, öné a szó.

KERTÉSZ ISTVÁN, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló előterjesztés és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés olyan pontokat tárt fel, amelyek a közpénzekkel való szigorú, következetes gazdálkodás hiánya miatt az elfogadhatóságát lehetetlenné tették. A kormányzat ezúttal is a pótköltségvetés-készítési kötelezettsége elől úgy tért ki, mint tavaly, amikor az év végén, december 16-án más törvényben tette lehetővé az előirányzatok megemelését, és kerülte el a pótköltségvetés indokolt benyújtását. Nagyon rossz hagyomány ez, talán szakítani kellene vele, és most is az 1998. évi zárszámadásról szóló törvénytervezetben '99-re vonatkozó rendelkezések, méghozzá súlyos előirányzat-pontosításokat tartalmazó rendelkezések is szerepelnek.

Egyébként indokoltan 13 százalékkal 141 milliárd forintra megemelésre került a gyógyszerkassza, és a tb-alapoktól 1,7 milliárd forint átcsoportosításra kerül az APEH részére. Túl azon, hogy e tételeknek semmi helye a zárszámadásban különösen érthetetlen és megmagyarázhatatlan ez az utóbbi tétel. Nem arról van szó, mintha nem lenne szükség a rendkívül magas, folyamatosan halmozódó kintlevőségek fokozott behajtására és ennek ösztönzésére, hanem arról van szó, hogy teljességgel érthetetlen és szokatlan az, hogy a költségvetési előirányzatok módosítása során az ellátások dologi előirányzatából személyi juttatási előirányzatot növeljünk meg; érthetetlen és szokatlan az, hogy ez a társadalombiztosítás két alrendszere, az egészségügy és a nyugdíjbiztosítás egyébként is szűkös ellátási költségvetését csökkentő tételként szerepeljen.

Az előttünk lévő törvényjavaslat tételes értelmezése során megállapítható, hogy semmi garancia nincs arra, hogy ez az 1,7 milliárd forint megalapozottan kerüljön kifizetésre, hiszen a feltétel nem a kintlevőségek abszolút vagy relatív csökkentésére, hanem az összes bevétel időarányos részének behajtására, befolyására alakul, ami ezer más tényezőtől is függ. Másrészről pedig semmi garancia nincs arra sem, hogy az APEH konkrétan a behajtásban részt vevőket kívánja ezzel a nem kis összeggel honorálni. Hangsúlyoznám, hogy ez háromszorosa a korábbi években megszokott összegnek. Szabad felhasználású pénzről van szó, az összesített személyi juttatási előirányzatot növeli meg a törvény, és mint ilyen a későbbiekben során nem kérdőjelezhető meg a felhasználás mikéntje.

Tisztelt Képviselőtársaim! 1998-ban nem javult a társadalombiztosítás gazdálkodása, továbbra is hiányzik a vagyonmérleg, a befektetésekről szóló mérlegek könyv szerinti értéken szerepelnek, megfelelő eljárás és bizonylat nélkül írtak le több milliárd forint értékű befektetést. Nem javult a gazdálkodás a létszámfelhasználás terén sem. Tavaly több, mint 500 fő került át a tb-szervezetektől az APEH állományába. 1998-ban ezzel együtt is a nyugdíjbiztosítónál a létszámtöbblet mintegy 6,5 százalékos, az egészségbiztosítónál pedig több mint 5 százalékos szemben az egyéb intézményi és önkormányzati szférával, ahol a létszámleépítés alapvető követelményként került és kerül ma is előírásra. Nem nagy tétel, de a gazdálkodási szemlélet és a takarékosságra való törekvés hangoztatott elvének jelképszerű, súlyos sérelmét jelenti, hogy az egészségbiztosítás első vezetője részére 10 millió forint értékben került kialakításra két új fürdőszoba-teakonyha együttes, amikor a közpénzekkel való szigorú bánás elve szinte minden nap, minden médiában önálló hírként szerepelt.

A zárszámadási törvény azért is vitatható, mert nem tért ki az 1998-ra utólag könyvelt, az összehasonlíthatóságot sértő elszámolásirend-változás hatásának önálló feldolgozására. A gyógyszerkassza előlegrendszerének utólagos megváltoztatása 1998-ra 10,5 milliárd forinttal megnövelte a gyógyszerkiadások összegét, 10,5 milliárd forinttal növeli a két alap együttes hiányát, és terheli a költségvetést a rendezési folyamatok kapcsán. Különösen érdekes az, hogy az elszámolási rend nem 1998-ban változott meg, hanem már az idén, egy március 30-án kelt levél szerint kellett a hiányt utólag, visszamenőlegesen módosítani. A különösen gondoskodó ellenzéki képviselők ezt holmi bázisalakításként is értelmezhetik.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm a bizottsági alelnök úr felszólalását. Most pedig az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Vojnik Mária képviselő asszony, a Szocialista Párt frakciójából. Öné a szó, képviselő asszony.

SELMECZI GABRIELLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP-SZDSZ-kormány utolsó beterjesztetett tb-költségvetése volt az 1998-as. Az 1998. évi tb-költségvetés tény, ezen változtatni már nagyon nem lehet, azt javaslom, hogy a mai vitában ezért a tanulságokat vonjuk le a zárszámadás kapcsán, mert érdemes. Az egészségügyben a költségek sokkal gyorsabban, sokkal dinamikusabban nőnek, mint a gazdaság. Ez jelenti magát ezt az óriási kihívást, ami előtt mi is állunk, tulajdonképpen óriási kihívás előtt áll az egész társadalom, mert a megtermelt hazai össztermékből egyre nagyobb hányadot kellene az egészségügyre fordítani. Valamelyik kollégánk azt mondta, hogy az orvostudomány ma már a lehetetlenre is képes lenne, de a lehetségesre sincs elég pénze.

Különösen igaz ez a mondás, illetve ez a tendencia a gyógyszerkiadásokra. Az új készítmények sokkal drágábbak, mert a kutatásfejlesztés óriási összegekbe kerül.

(21.30)

Főként a nagy gyógyszergyártó cégek bevételük 30-40 százalékát is kutatásokra fordítják. Ez természetesen meg kell hogy jelenjen a gyógyszerek és gyógyszerkészítmények árában. Ha ezt nem vállalja a társadalom, akkor nem lesz kutatás, nem támogatjuk ezt. Tulajdonképpen ez az a kihívás, amelyre választ kell találnunk.

Ennek az eszmefuttatásnak a kapcsán feltehetjük azt a kérdést, hogy miben van a politikus felelőssége. Szerintem itt kettős a politikus felelőssége. Egyfelől el kell dönteni, hogy az egyik oldalon befolyó pénzekből, amit járulékpolitikával alakítunk ki, mennyit fordítunk ebben az adott esetben gyógyszerre. A másik ilyen kérdés, amelyet a politikusoknak kell eldönteniük, és amiben a politikusok felelőssége van az, hogy milyen készítményeket, milyen módon, milyen mértékben támogat.

Nézzük az első kérdést, hogy mennyi pénz is fordítottunk 1998-ban a gyógyszerek támogatására! Az 1998-as előirányzat 102,6 milliárd forint volt, ami csaknem azonos volt az 1997-es tényadattal, tehát nem emeltek még nominális értékben sem ezen a kasszán. Noha az infláció nemcsak megvolt 1998-ban is, hanem elmondhatjuk hogy az egészségügyben jóval magasabb az infláció, sok esetben duplája a normális inflációnak. Az 1998. évi, tehát az adott évi tényadat 125 milliárd forint volt, amely 21,8 százalékkal magasabb volt a tervezettnél, tehát a tervezett szám jóval alatta maradt a tényleges számnak.

A gyógyszerkérdéssel kapcsolatos másik probléma, amelyet felvetettünk, az, hogy milyen készítményeket, milyen módon, milyen mértékben támogatunk. Mindig a szaktárca feladata, felelőssége e támogatási rendszer kidolgozása és bevezetése. Sajnos, e területen 1998-ban, sőt az azt megelőző években is, azaz az előző kormány idején igazi előrelépés nem történt. Pedig az állampolgár, illetve a beteg számára azon túl, hogy mennyit fizet, amikor bemegy a patikába az adott készítményért az is nagyon fontos kérdés, hogy mit kap a pénzéért. Az a készítmény, az a gyógyszer, amit felírtak neki és kiváltja a patikában, milyen gyorsan hat, milyen mellékhatásai vannak. Nagy kérdés az is, hogy megfelel-e ez a készítmény a bizonyítékokon alapuló gyógyítás követelményeinek, amit Nyugat-Európában, illetve már az Egyesült Államokban régóta alkalmaznak. Amint mondtam, ezen a ponton igazából nem történt előrelépés, és ezt az 1998. évi tb-költségvetés zárszámadásakor megállapíthatjuk.

Az egész gyógyszerkérdés másik érzékeny része a közgyógyellátási rendszer. Anyagi, azaz szociális helyzete miatt egy meghatározott kör térítésmentesen kapja meg a szükséges gyógyszereit, nagy vonalakban ezt nevezzük közgyógyellátotti rendszernek. Ha ezt a szabályt minden egyes készítményre, gyógyszerre kiterjesztenénk, akkor óriási összegeket emésztene fel e rendszer támogatása, ezért a gyógyszerek egy szűk körére terjed ki ez az ellátási forma. Ez a kör - már régóta kritizáljuk - elavult, és tulajdonképpen azt is kimondhatjuk, hogy a betegségek egy részére nem tartalmaz igazán hatékony gyógyszert. Ennek a humánusabb, igazságosabb formáját nem találta meg 1998-ig az MSZP-SZDSZ-kormány, talán nem is kereste. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.)

Nézzük a következő részét az 1998. évi költségvetés zárszámadásának! Nézzük meg a gyógyító-megelőző kasszát, amelyből az egészségügy működési költségeit finanszírozzuk, illetve amely kassza fedezetet nyújt az egészségügyi dolgozók béreire! Ha a számokat megnézzük, 1998-ra 16 százalékos illetményemelést ír elő a költségvetési törvény. Emlékeztetőül mondom, hogy ebben az évben 19 százalék volt az infláció. Tehát reálértékben akkor is csökkentek volna a bérek, ha ez a tervezett 16 százalékos emelés megvalósult volna. Azonban - és itt idézném az Állami Számvevőszék anyagát - "a finanszírozásban bevezetett egységes alapdíj oly mértékben rendezte át az intézményi bevételeket, hogy a bérfejlesztés forrását nem mindenhol tudták kigazdálkodni."

Ezenkívül nem szerepelt a költségvetésben a 13. havi közalkalmazotti bérek fedezete sem, ezért az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak 4,2 milliárd forintot kellett az intézmények részére kiutalni. A gyógyító-megelőző kassza finanszírozásában ezen túl a legnagyobb gondot az jelentette az intézményeknek, hogy egy év alatt két alkalommal változtatták meg a finanszírozási összegeket az egyes kasszák közötti átcsoportosítással. Ilyen körülmények között nagyon nehéz volt a kórházaknak tervezni, akár csak egy évre előre is.

Ebben az évben, tehát 1998-ban terhelte az egészségügy költségvetését egy elhíresült ágyszámcsökkentés áthúzódó hatása is. Az elbocsátások miatti végkielégítések és az elmaradt ügyeleti díjak kifizetésének terhe, amiről most beszélek, és ami az 1998. évi költségvetést pluszban terhelte. Ha megnézzük a számokat, akkor végkielégítés címén a tervezett 100 millió forint helyett 391 millió forintot kellett kifizetni, ez azt jelenti, hogy jóval nagyobb mértékű elbocsátások voltak 1998-ban az egészségügyben, mint azt az MSZP-SZDSZ-kormány el kívánta hitetni.

Pár szót szólnék a nyugdíjbiztosítás költségvetéséről. Itt az előző évek gyakorlata folytatódott. A számmisztikának megfelelően a bevételek felül lettek tervezve, a kiadások alul lettek tervezve. Ezért nem csoda, hogy a hiány itt elérte a 20 milliárd forintot. A központi költségvetés egyébként ezt a 20 milliárd forintot pótolni fogja az idei költségvetésben. Tehát az MSZP-SZDSZ-kormány tervezési hibáját idén a Fidesz-Kisgazda-MDF-kormány fogja rendezni, azaz pótolja ezt a 20 milliárd forintot a nyugdíjkasszánál. Ezt a pótlást egyébként, amelyet a polgári kormány fog végrehajtani az idén, az Egészségügyi Alapnál is meg fogja tenni, 70,7 milliárd forint fog átadásra kerülni.

Az egészségbiztosító munkatársai végzik a családtámogatási rendszer egyes elemeinek - családi pótlék, gyes és így tovább - folyósítását. Ennek kapcsán megállapíthatjuk, hogy 1998-ra és az előző évekre jellemző volt, hogy egyfelől támogatási formákat szüntetett meg az MSZP-SZDSZ-kormány - lásd a gyed intézményét, rendszerét -, másfelől pedig megállapíthatjuk azt is, hogy fokozatosan elértéktelenítették e támogatásokat.

Összefoglalóan a tb-költségvetésének zárszámadásáról azt tudom mondani, hogy ezen zárszámadás tanulsága szerint tükör volt az MSZP-SZDSZ-kormány egészségügyi, illetve családpolitikájáról.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Keller László képviselő úr a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő Úr!

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon visszafogott szeretnék lenni. Nem is nagyon akartam kétpercest kérni, de Selmeczi Gabriella képviselőtársam nem volt itt a költségvetés zárszámadásának vitájánál, és elmulasztotta elolvasni a vaskos kötetet. Ezért olyan téves inflációs adatokról beszélt itt az 1998-as évvel kapcsolatban, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Örültem volna, ha az államtitkár úr korrigálja. Most csak azért, képviselő asszony, hogy nehogy azt higgye hogy hasból mondom az adatokat, felolvasom magának: "az évi átlagban 14,3 százalékos trendjében meredekebben mérséklődő inflációs ütem volt". Tehát amikor a 16 százalékot ön összehasonlítja a 19 százalékkal, akkor óriásit téved.

 

(21.40)

Az összes hozzászólása, megnyilvánulása ilyen tévedésen alapult egyébként. Ez jellemzi, hogy még az inflációs számmal sincs tulajdonképpen tisztában. Lehetne tovább folytatni a sort a végkielégítések kérdésében. Azt gondolom, egy 300 millió forintos végkielégítés nem jelentett drasztikus leépítést. Egyébként ha elolvasta volna az általános indokolást, akkor rájött volna arra, hogy ez milyen csekély mértékű létszámleépítés volt.

Megjegyzem, hogy önök ugyanazt a törvényt, amit most kritizáltak, megerősítették: a múlt évi költségvetésben rögzítették, hogy ennek a hatálya továbbra is érvényben van, ahelyett, hogy akkor megszüntették volna, vagy hoztak volna valami mást.

Egyébiránt ha a tanulságokat le akarjuk vonni, képviselő asszony, lehetett volna változtatni, amikor kormányra kerültek! Azt gondolom, akkor be lehetett volna hozni az új gyógyszer-támogatási rendszert, az új közgyógyellátási rendszert, de mai napig nem tudják, hogy ezzel mit kezdjenek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Csak köszönetet szeretnék mondani Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, mert ritkán történik meg az életünkben az, hogy egyik percről a másikra három évvel megfiatalodunk! Ugyanis négy éven keresztül hallottunk ilyen típusú felszólalásokat a képviselő asszonytól az MSZP-SZDSZ-kormányról és annak a terveiről, meg a kormányzásáról, amikor még nem lehetett tudni, hogy ha véletlenül a Fidesz kormányra kerülne, akkor azokat a problémákat, amelyeket az MSZP-SZDSZ-kormány köztudottan nem tudott megoldani, a Fidesz majd nyilván egyik napról a másikra megoldja. (Kovács Ferenc: Úgy van!) De azóta, háromnegyed éven keresztül úgy ismertük meg az államtitkár asszonyt, mint aki küszködik valóságos problémákkal, és keresi rájuk a megoldást.

Aztán mindenféle sajnálatos események következtében az államtitkár asszony visszavedlett képviselővé, és mintha semmi sem történt volna, most ugyanúgy mondja el azt a történetet, amit négy éven keresztül, amikor még fiatalabbak voltunk és kormányon voltunk, mondott nekünk. Hogy csak egy példát mondjak: kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a '99-es tb-zárszámadás.

A '99-es tb-költségvetésről annak idején beszéltünk, de azt már tudjuk, hogy a gyógyszerkassza ügyében ugyanaz a baj éri a Fidesz-kormányt is, mint ami érte annak idején az MSZP-SZDSZ-kormányt. Semmi változás nincs, nem oldottak meg semmit, miközben egy éve kormányon vannak! Úgyhogy azt hiszem, ezután a több mint egy év után erre a hangvételre - ami nekem jól esett, mert mondom, néhány évvel fiatalabbnak éreztem magam - igazán nincs alapjuk!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra következik Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Hegedűs Mihály képviselő úr. Képviselő asszony, öné a szó.

DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Valóban igaza van a Számvevőszék elnökének, amikor azt mondta, hogy a társadalombiztosítás költségvetési zárszámadásakor, egyáltalán amikor a társadalombiztosítás költségvetéséről beszélünk, akkor nem egyszerűen számviteli, pénzügyi, pénzügytechnikai dolgokról kell beszélnünk, mert ezek mögött a számok és jelentések mögött a társadalom túlnyomó többségét érintő dolgok állnak. Ha a Nyugdíjbiztosítási Alapot vesszük: áll mögötte néhány millió nyugdíjas, családtag, eltartott; áll mögötte egy államilag biztosítékul szolgáló rendszer, vagy nem áll; áll mögötte egy szándék az öngondoskodás segítésére, vagy nem áll; áll mögötte az egészségbiztosítási alapoknál természetbeni és pénzügyi szolgáltatások összessége; áll mögötte olyan támogatás, amelyet csak ezekből a forrásokból remélhetnek az emberek. Ezért tehát különös felelősséggel bír mindenki ebben az Országgyűlésben, amikor pro vagy kontra egymás sértegetésének az igényével olyan dolgokat mond, amiknek a következményeivel ő maga nem számol. Azért fontos a társadalombiztosítás költségvetésének ez évi zárszámadásáról beszélni, hogy pontosan tudjuk, hogyan kell majd a következő évi költségvetést elkészíteni úgy, hogy a hibáinkat ne ismételjük meg.

Tisztelt Selmeczi Gabriella Képviselőtársam! (Bauer Tamás: Államtitkár asszony!) Azt mondta, hogy vonjuk le a tanulságokat, és ezzel én magam maradéktalanul egyetértek. Ezért tehát vonjuk le közösen az 1998. évi társadalombiztosítási költségvetés zárszámadásának a tanulságait! Való igaz, hogy a '98-as költségvetést a Horn-kormány készítette. De az is igaz, hogy a második félév tényadatainak az ismeretében tettünk kísérletet arra, hogy megismerve a saját fogyatékosságainkat - ha úgy tetszik -, az előirányzatok várható túllépését, nyújtson be a kormány egy pótköltségvetést - ezt akkor önök elutasították.

Azt kértük az 1999-es társadalombiztosítási költségvetés elkészítésekor, hogy vonjuk le közösen azokat a tanulságokat, amelyeket '98 kínált. Önök mégis beterjesztettek egy olyan költségvetést, amelyről már 1998 ősz végén és telén biztosan tudtuk, hogy nem lehet teljesíteni.

Azt mondtuk: akkor elő azokkal a reformértékű lépésekkel, amelyek között ez a társadalombiztosítási költségvetés ilyen források mellett teljesíthető! Hol vannak ezek a reformértékű programok? Azt mondtuk év közben, hogy tessék vigyázni, mert ez az 1999. évi költségvetést is veszélyezteti. Azt tudom mondani, hogy önök érdemben nem tettek semmit, államtitkár asszony! A bevételek oldaláról a költségvetés évek óta olyan, hogy az Állami Számvevőszék nagyon óvatos fogalmazása mindig csak azt engedi meg, hogy elmondja: a társadalombiztosítás költségvetése feszített. A teljesítése csak akkor lehetséges, ha valamennyi általunk elképzelt bevétel az optimális szinten teljesül, s ha a kiadásokban valamilyen módon azok teljesülnek, vagy nem teljesülnek, amiknek egyébként a túlteljesítésére mindannyian előre - bocsánat - akár mérget is vehetünk.

Pontosan ugyanez történt, mert a járulékok beszedése 1998-ban a munkáltatók, a munkavállalók részéről tulajdonképpen az előirányzatnak megfelelően teljesült. De az egészségbiztosítási hozzájárulások teljesülése éppúgy nem teljesült most sem, ahogy nem fog teljesülni 1999-ben sem. Itt tehát a bevételekből megint lesz valamennyi deficit.

A kiadások tervezésekor azért azt el kell mondani 1998-ról, hogy az első olyan év volt a kényszerű gazdasági megszorító intézkedések után, amikor a nyugdíjak reálértékében lényeges javulás volt. Ezt azért, azt gondolom, mindannyian jóleső érzéssel könyvelhetjük el. De hogy augusztusban hogyan változik, lehet hogy már közösen kellett volna tudnunk és eszerint intézkedni. Hogy a nyugdíjreformnak mik lesznek a következményei, arról ebben a Házban ebben az évben és az elmúlt évben már többször politikai vitát folytattunk le.

Újra csak azt tudom elmondani, amit valamennyi képviselőtársammal már sokadik alkalommal elmondtunk, hogy a kiegészítő nyugdíjpénztárakba, magánnyugdíjpénztárakba juttatott pénzek nem vesztek el ebből a rendszerből maradéktalanul, sőt, nagyobb részben nem vesztek el.

Ami az egészségbiztosítási alapok működését illeti: igen, úgy ahogy azt a képviselő asszony mondta, valóban végig kell nézni az összes kiadási előirányzatot. Természetesen végig kell nézni a gyógyszerkasszát is.

(21.50)

De képviselő asszony, emlékeztetem, hogy azt mondtuk, hogy próbáljunk meg - vagy önök próbálják meg, ha ez nekünk nem sikerül - olyan reformértékű lépéseket hozni, úgy változtatni a támogatási rendszert, hogy a gyógyszerkasszát valamennyire tartani lehessen. De kérdezem én, képviselő asszony: megtörtént ez? Nem történt meg. Ezért hát azt gondolom, hogy nem érdemes egymásra mutogatni, mert az azóta eltelt egy évben sem történt meg olyan mértékben, hogy érdemi változás következhetett volna be. És csak szeretném emlékeztetni a képviselő asszonyt, hogy nem egyszerűen a köznapi gyógyszerek mértéke változott, hanem új gyógyszerek is kerültek a támogatotti rendszerbe, hogy a külön keretes gyógyszerek mértéke is megemelkedett. Ezeket mind oda kell számítani.

És nem megoldás, képviselő asszony, hogy az 1999. évre esedékes egy hónapot visszasoroljuk 1998-ban az elszámoltak közé, hogy 1998 tizenhárom hónapból álljon. Még akkor sem, ha ennek a technikáját kezdeményezte a Pénzügyminisztérium. Mert azért a gyógyszerkassza túllépése 10 milliárd forinttal kevesebb lenne, és kevesebb is a valóságban.

Utalok a Számvevőszék megállapításaira. Azért adják ezeket a könyveket, hogy mindenki olvassa el. De akkor mindannyiunk okulására és türelmüket kérve el szeretném mondani, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai között ez olvasható: "Lényeges változás történt az Egészségbiztosítási Alap ellátási kiadásainak elszámolásánál. Az OEP a PM átiratára a '98-ban kiegyenlítendő kiadásként lekönyvelt decemberi gyógyszertámogatás összegét a költségvetési év eltelte után - eltérve az eddig követett számviteli rendtől - a tárgyévi folyó kiadások között számolta el. Ezt a könyvvizsgáló is tudomásul vette. Ennek következtében a gyógyszerkiadások összege az eredeti 125 milliárd forintról 135,5 milliárd forintra nőtt. A kiadások utólagos megváltoztatása nem felel meg a jogszabályi előírásoknak", képviselő asszony.

Ami a további természetbeni ellátásokhoz kötődő túlköltekezést illeti, szeretném elmondani, hogy 1998-ban az irányzatok túllépése és az előirányzatok közötti átcsoportosítások száma semmi ahhoz képest, ami 1999-ben történt. Amikor majd ennek az évnek az elszámolásáról beszélünk, akkor persze a képviselő asszonynak számot kell adnia arról, hogy csakugyan úgy van-e, hogy túl lehet azon menni, hogy 1999-ben a gyógyító-megelőző ellátások közötti előirányzatokat legalább négyszer megváltoztatták. Ahhoz képest, azt gondolom, '98 egy konszolidált, sokszorosan tervezhető és biztonságos év volt.

Ami pedig a gyógyító-megelőző kiadások fekvőbeteg-ellátásra vonatkozó részét illeti, Keller képviselőtársam már utalt rá, de úgy érzem, hogy szükséges újra elmondani, mert ez is benne van az előterjesztésben. Ön azt mondja, hogy a kapacitásszabályozási átkos törvény miatt a végkielégítések száma, illetve az erre fordítható összeg megugrott, meg minden borzasztó. Én pedig szeretném idézni ennek az előterjesztésnek a 77. oldalát, amelyik azt mondja: "1998-ban a korábbi évek ágyszámcsökkentő politikája megszűnt, a finanszírozott ágyak száma lényegében nem csökkent. Az aktív-krónikus arány változása sem jelentős." Meg szeretném mondani, képviselő asszony, hogy nem biztos, hogy ez egy erény volt, de ténynek tény.

Ami pedig a végkielégítéseket illeti, az úgy van, ahogy Keller képviselőtársam elmondta. 638 fő állása szűnt meg valamilyen ok folytán. Ezek nem mindegyike volt felmondás, de ebből 23 fő volt orvos, és lehet, hogy ez a 23 fő is sok. De erről majd akkor beszéljünk, amikor az önök kapacitásszabályozási törvénye kapcsán lehetséges, hogy ennél egy nagyságrenddel nagyobb számról kell majd beszélnünk.

Ami pedig az 1999. évre vonatkozó záró rendelkezésekben leírt néhány módosítást illeti: a kisebbségi vélemény ismertetésekor már elmondtam, és az egészségügyi és szociális bizottság lefolytatott vitáján is elmondtuk már, hogy nem tartjuk helyesnek, hogy az APEH járulékbevételi lelkesedésének forszírozására különféle átcsoportosítások történjenek meg a '98. évi zárszámadásban az 1999. évi költségvetés terhére. Nem tartjuk megnyugtatónak, hogy az átcsoportosítás megfogalmazása olyan, hogy akár bele lehet érteni a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak bármelyik előirányzatát. Szeretnénk, ha a módosító indítványt támogatnák - ezt az ellenzéki képviselők is megteszik, de őszintén remélem, hogy a kormánypártiak is fogják támogatni -, hogy egy pontosabb megfogalmazásban kerüljön ide, hogy egészen biztosan ne érintse az amúgy is fájdalmasan megkurtított gyógyító-megelőző ellátásokat.

Ami pedig a Wesselényi utcai ingatlannak a vagyonkörből való kivételét illeti, nem kaptunk rá magyarázatot, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok vagyonának ilyen mértékű megrövidítése kapcsán a kormányzat milyen pótlólagos intézkedéseket kíván tenni. Remélem, hogy ez a költségvetés, ez az elszámolás valóban azt szolgálja, hogy a tanulságok alapján a 2000. évre egy jobb költségvetés készül, de újra csak azt tudom mondani, képviselő asszony, hogy ugyan mitől készülne jobb költségvetés, amikor az állami hozzájárulás mértéke csökken a társadalombiztosítás költségvetésében, miközben tudjuk - úgy, ahogy ön is mondja -, hogy ebben a szektorban mind az áremelkedés, mind a várható kiadások nem ilyen módon befolyásolhatók.

Nagyon köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Hozzászólásra következik Hegedűs Mihály képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Béki Gabriella képviselő asszony. Képviselő Úr!

DR. HEGEDŰS MIHÁLY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ide kijöjjek, mert onnan, a sarokból nem látom a kedves ellenzéki képviselőtársaimat, és anélkül hiányosnak tűnne az egész beszéd. (Varga Mihály tapsol.)

Engedjék meg tehát, hogy e két, egymással összefüggő, egymásra épülő törvényjavaslatot egy beszéd keretén belül kíséreljem meg értékelni. Elsőként szeretném elismerésemet kifejezni az Állami Számvevőszék munkatársainak e kiváló minőségű munka elvégzéséért. Számomra különösen értékesek a zárszámadási törvényjavaslat dokumentumának törvényességi, számszaki ellenőrzése mellett a külön jelentésben összefoglalt megállapítások és javaslatok. Ez az összefoglaló és segítő javaslatokat tartalmazó jelentés nekünk, részben laikus képviselőknek nagy segítséget nyújt törvénykezési munkánkban.

A társadalombiztosítás költségvetése végrehajtásánál a pénzeszközök felhasználásával elérni kívánt célok teljesülését és a költségvetés végrehajtására vonatkozó jogi, eljárási, ügyviteli szabályok betartását együtt kell vizsgálni.

 

(22.00)

 

Eddig azt tapasztaltuk, hogy a közvetlen célok elérésének értékelésére a szükségesnél kisebb figyelmet fordítottak. Szeretnénk ezen változtatni, mivel a pénzeszközök törvényes felhasználása önmagában még nem jelenti a közvetlen célok teljesülését, a költséghatékony működést.

Melyek ezek a célok az egészségbiztosításban? Általános, átfogó célkitűzés: emberhez méltóan, Európa fejlett régióiban szokásos életkort megélni, a szellemi és fizikai értéktermelő képesség minél hosszabb ideig való fenntartása mellett. Általános részcélok: az egészség értékrendbeli súlyának jelentős növelése, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés esélyegyenlőségének javítása; az egészségbiztosításra vonatkozó társadalmi szerződés megújítása; krónikus betegségtől mentes életévek meghosszabbítása; a születéskor vállalható élettartam meghosszabbítása; a népességfogyás mértékének csökkentése. A közvetlen célok érvényesülésének szemléletét az egészségügy, egészségbiztosítás területén érvényesítenünk kell.

Az Állami Számvevőszék alapos vizsgálati jelentésében különböző hiányokra találunk utalást. Ezek közül a stratégiai jelentőségűekre szeretnék néhány gondolatot fordítani. Idézem: "A biztosító általi minőség-ellenőrzés irányában azonban még mindig nem sikerült elmozdulni, noha a szolgáltatások minőségének meghatározása és annak szigorú számonkérése az egészségügy ellátórendszere átalakításának is egyik kulcskérdése." Ez stratégiai jelentőségű megállapítás. A jövőt illetően hasonló súlyú megállapításokat találhatunk, amelyek a szükséges fejlődéssel szembeni folyamatokra mutatnak rá. Itt az úgynevezett funkcionális privatizációra utalunk, amely nem ugyanazt jelenti, mint a háziorvosi ellátásnál megismert funkcionális privatizáció. Ez a folyamat érezhetően széles körben, nagy aktivitással zajlik, és kísértetiesen azonos a fényes rendszerváltó években kezdődött spontán privatizációval, amely egész régiókat és kultúrákat tett tönkre és semmisített meg.

Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy néhány részletet idézzek az Állami Számvevőszék megállapításaiból. "Az OEP-nek nincs rátekintése azokra az esetekre, amikor az egészségügyi intézmény saját nevében, a tulajdonos részvételével, hozzájárulásával vagy anélkül köt szerződést vállalkozással. A finanszírozás ilyenkor az intézményi teljesítmény alapján történik, a folyósítás címzettje is a kórház marad. A szerződéses vállalkozó díjazását egy belső szerződés rögzíti, aminek feltételei a tapasztalatok szerint eltérnek a finanszírozási szabályok által megengedettől. Az OEP-nél az említett megoldásokról, amit sokan funkcionális privatizáció néven emlegetnek, nincs információ." Szívesebben hallanám a funkcionális privatizáció helyett a bekúszó, becsúszó privatizáció kifejezést.

"Adatszolgáltatási, bejelentési kötelezettség hiányában a folyamatok lényegében spontán módon zajlanak. A zárszámadási ellenőrzés keretében öt kórház 34 szerződését tekintettük át. A fő problémák abban foglalhatók össze, hogy sérülhetnek a betegellátási felelősség és az orvosszakmai követelmények érvényesülésének alapvető elvei, az intézetek eltérhetnek a velük kötött finanszírozási szerződések érvényességi idejétől, hosszabb időre kötnek szerződést, vállalnak pénzügyi kötelezettséget. Az egészségügyi intézményre vonatkozó finanszírozási szabályoktól eltérő módon szabályozzák, szabályozhatják a szolgáltatás ellenértékét. A vizsgált szerződések közül 14 esetben bizonyítható, hogy azzal pénzt vonnak el a betegellátás más területéről. Előfordul, hogy az intézmény közalkalmazottai egyúttal az intézménnyel szerződéses kapcsolatban álló gazdasági társaságnak is tagjai, ami munkajogi, illetve összeférhetetlenségi gondokat is jelez. Számos egyéb kérdés is felmerül, például a tulajdonjog, eszközhasználat, számviteli nyilvántartások, a biztosító ellenőrzési jogosultsága tekintetében.

Az egészségügyi intézmény és a vele szerződő fél egyike sem tartozik az 1996. évi LXIII. törvény hatálya szerinti alanyi körbe, amely/amelyek a kötelező egészségbiztosítás keretében kapacitás lekötésére megállapodni jogosultak. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló LXXXIII. törvény szerint az egészségügyi szolgáltatások az OEP-pel finanszírozási szerződéssel rendelkező szolgáltatóknál vehetők igénybe, ami ezekben az esetekben nem áll fenn. A szerződő intézmény működési engedélye és finanszírozási szerződése ugyanakkor már nem felel meg a valós helyzetnek, a változtatásra pedig nem kerül sor."

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez röviden összefoglalva annyit jelent, hogy törvénytelen. Ha ezen folyamatot összevetjük a pénzeszközök felhasználásával elérni kívánt célok teljesülésének lehetőségével, akkor az alábbi következtetésekre juthatunk. Attól függően, hogy a becsúszó privatizációban érdekelt személyek mihez férnek hozzá, alakulhatnak ki a szolgáltatási prioritások, így az egészségügyi szükségletek háttérbe szorulhatnak. Tehát a közvetlen népegészségügyi célok érvényesítésének egyre kisebb lesz az esélye. A megszerzett funkcióhoz kapcsolódó tulajdoni jogok monopóliumot eredményezhetnek, ami az árak és egyéb feltételek egyoldalú meghatározásával jár. Az így megterhelt közintézmények tönkremenetele gyorsul, ezzel további teret kapnak a becsúszó privatizációban érdekeltek. Az egész folyamat, hasonlóan a már megszenvedett spontán privatizációhoz, a következőkben zajlik tovább. Az ellehetetlenült közintézményeket a becsúszó privatizációban aktív és a teljes körű privatizációban érdekelt befektetők megszerezhetik. Visszafordíthatatlanul kialakulhat az embertelen, az európai kultúrától idegen, a társadalmat szegényekre, gazdagokra, fiatalokra, öregekre osztó egészségügy, egészségbiztosítás.

Az Állami Számvevőszék ezen alapos feltárás után javasolja az egészségügyi miniszternek, hogy vizsgáltassa meg az egészségügy területén a magánosítás folyamatát, és határozza meg a jogi háttér, a finanszírozási szabályokkal való összhang, az ellenőrzés feltételeinek megteremtéséhez szükséges tennivalókat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Nyugdíjbiztosítási Alap 1998. évi költségvetésének végrehajtásával kapcsolatban az idő rövidsége miatt nem foglalkozom, hanem inkább a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos független kisgazdapárti aggályok egy részét kívánom ismertetni. A magánnyugdíjpénztár jelenlegi formájában nagymértékben inadekvát, korszerűtlen, rendkívül drágán működő, nehezen ellenőrizhető bürokratikus dzsungel. Az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak fedezeti állománya néhány éven belül a nemzeti tőkeállomány felét is meghaladhatja. Ilyen nagyságrendek mellett az állam is csak korlátozottan képes a nyugdíjakért pénzügyi garanciát vállalni. A helyzetet súlyosbíthatja, ha a nyugdíjpénztárak száma csökken, hiszen ez esetben a kockázat is koncentráltan jelenik meg, és állandóan az összeomlás veszélyével fenyegetheti a költségvetést. Ezért az állami garancia igénybe vehető formái nem a pénzügyi garanciák, hanem az állami felügyelet, amely megelőzi a pénztárcsőd kialakulását, és biztosítja az elvárható hozamot.

A legnagyobb veszélyforrás abból származik, hogy a pénztárak szükségszerűen kapcsolatba kerülnek a bankkal, a biztosító-, értékpapírszakmával mint szolgáltatókkal. Ez megfelelő ellenőrzési lehetőségek hiányában veszélyt is jelent. Példa erre az a brókercég, amely nem tudott elszámolni a hasonló nevű nyugdíjpénztár vagyonával, mivel azt törvényellenesen fektette be. Tehát a pénztártagok érdekeit az szolgálná, ha a vagyonkezeléssel, befektetéssel foglalkozó szolgáltatókat legalább olyan szigorúan ellenőriznék, mint a pénztárakat. Ez a gondolat is arra serkenti a Független Kisgazdapártot, hogy parlamenti vitanapok beiktatásával segítsük egy új, lehető legjobban működő nyugdíjrendszer alapjait lefektetni.

(22.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt nevében négy fontosnak tartott javaslatban foglalnám össze gondolataimat:

A költségvetés tervezetének legyen része a pontosan meghatározott népegészségügyi célokra épülő egészségtervezés. A költségvetés tervezési rendszerének funkcionális reformja, amely az elmúlt év őszén elkezdődött, ilyen irányú fejlesztési célkitűzéseket teljesítsen. A finanszírozási szerződéseket ezzel szinkronban az egészségtervezés szempontjaival kell bővíteni. A egészségügyi, egészségbiztosítási reform különféle elképzeléseinél figyelembe kell venni, hogy az Európai Unióhoz kívánunk csatlakozni és nem más államokhoz, nem az Egyesült Államokhoz. Így példákat is az Európai Unióban kell keresni, annál is inkább, mert az Egyesült Államok egészségbiztosítási reformja is az Európai Unió irányában való fejlődést célozza. Védeni kell a közhasznú állami, önkormányzati és magán közösségi intézményeket, mert nélkülük a szolidaritás érvényesítése és a társadalmi igazságosságra törekvés lehetetlen. Végül felül kell vizsgálni az egészségügyben zajló spontán csúszó privatizáció eseményeit, át kell gondolni az egészségügy további privatizációs folyamatát, különös tekintettel az egyre gyakrabban hallható teljes körű privatizációs szándékokra.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Selmeczi Gabriella képviselő asszony. Képviselő asszony, önt illeti a szó.

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szót kértem már kicsit korábban, csak nem akartam a képviselőtársunk hozzászólását megzavarni. Keller László hozzászólására szeretnék reagálni.

A gyógyszer, gyógyszer-támogatási rendszer kérdése: emlékezzünk vissza, hogy ebben az évben több szakmai és politikai vitát váltott ki, hogy a kormány is többször megtárgyalta, a minisztérium is többször előterjesztette az új gyógyszer-támogatási rendszer alapelveit. Megnéztem az akkori bizottsági ülések jegyzőkönyvét, amiből kiderül, hogy például Kökény Mihály képviselőtársunk többször azt a kifejezést használja a gyógyszer-támogatási rend alapelveinek kidolgozása kapcsán, hogy mi ez a huszárroham. Tehát akkor a parlament szociális és egészségügyi bizottságában az ön frakciótársa azt kifogásolta, hogy mi ez a huszárroham, és hogy miért ilyen gyorsan alakítjuk át a gyógyszer-támogatási rendszert.

Most pedig ön, illetve többen azt vetik szemünkre, hogy ez nem történt meg. Ezért szeretném önöket tájékoztatni vagy felhívni a figyelmüket, hogy az alapelvek szintjén kidolgozást nyert ez a kérdés. Természetesen ez egy folyamat, egy tendencia, sohasem tehetünk pontot az ügy végére, ezt folytatni kell, és az alapelveknek megfelelően tovább kell módosítani, korrigálni a gyógyszer-támogatási rendet.

Tervezési hibákról beszéltem, amikor a '98. évi tb-költségvetést emlegettem. Ön azt mondja, hogy nem olyan nagy összeg ez a végkielégítés, és nem olyan komoly probléma az, hogy elbocsátások voltak az egészségügyben. Viszont emögött egyének, emberek vannak, egyéni sorsok. De - ezt szintén jó szándékkal mondom önöknek - remélem, arra nem kell várniuk, hogy a Fidesz-Kisgazdapárt-MDF-kormány idején kapacitástörvény legyen a magyar Országgyűlésben; nagyon remélem, hogy nem lesz. Ez egyszer volt, annak idején a Bokros-csomag kapcsán.

Remélem, hogy ezt a törvényt el is felejthetjük (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), annak áthúzódó hatásaival együtt.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Én köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Elég sok mindenben kellene korrigálni Selmeczi Gabriella képviselő asszonyt. Nos, ami a gyógyszerkiadásokat illeti, erről még később fogok szólni, elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy ahogy azt az általános indoklás is tartalmazza, úgy lehetett volna tartani a gyógyszer-előirányzatot, ha határozott kormányzati intézkedésekre kerül sor. Erre nem került sor, és éppen azért hiányolom, mert önök a választási kampányban azt ígérték, hogy határozott kormányzati intézkedéseket fognak tenni, de ezek az intézkedések elmaradtak. Az elméleti megfontolások és csokorba gyűjtött vágyak nem alkalmasak arra, hogy a gyógyszerkasszát megfelelően kezeljék. Tehát gyakorlatilag nyugodtan mondhatjuk azt, hogy nulla, amit eddig tettek ebben az ügyben.

A végkielégítések kérdése: tisztelt képviselő asszony, ha megnézi a központi költségvetés fejezeteit, több helyen, de minimum egy helyen biztosan találkozhat végkielégítéssel. Az élet normális rendjéhez tartozik, hogy a közszférából eltávoznak emberek, és ezeknek az embereknek a végkielégítéséről gondoskodni kell. Ez igaz a központi költségvetési szférára, és igaz a társadalombiztosítási szférára. Nyugodtan kiállná a próbát, ha összevetnénk, hogy 1999-ben, illetve '98 végén hogyan, milyen módon távoztak az emberek és miért. '98 elejével nyugodtan össze lehetne vetni, képviselő asszony! Azt gondolom, hogy ennek a kapacitástörvényhez az égadta világon semmi köze nincs. Önnek ezt nagyon jól kell tudni, hiszen az 1998-as költségvetés tervezése a '97-es kapacitáson történt meg, senki nem szűkített egyetlenegy ágyat sem. A többit majd később fogom elmondani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Selmeczi Gabriella képviselő asszony, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Keller Képviselőtársam! Ha megnéz egy szakkönyvet a vezetéstechnikáról, illetve arról, hogyan kell egy szervezetet kormányozni, hogyan kell egy szervezetet vezetni, akkor kiderül ezekből a szakanyagokból, hogy először meg kell határozni, mi a cél, mi a feladat. Ezután a célhoz, illetve a feladathoz kell rendelni a stratégiai kérdéseket. A kormány, illetve a szaktárca az egészségügyi miniszter úrral az élen ezt tette: meghatározta az alapelveket egy bizonyos cél elérése érdekében. Ezeket az alapelveket a kormány megtárgyalta, ez vonatkozik majd, mondom, a következőkben még részletesebben kidolgozandó gyógyszer-támogatási rendre.

Ha ön úgy érzi, hogy semmi nem történt a gyógyszertámogatás területén, akkor újra fel kell tennem önnek azt a kérdést, hogy Kökény Mihály, az ön frakciótársa mire mondta azt gyógyszer-támogatási renddel, illetve a gyógyszer-támogatási kérdésekkel kapcsolatban, hogy mi ez a huszárroham. Valamire mondania kellett, ezek szerint ő elismerte, hogy valami azért történik kormányzati berkeken belül.

Kapacitástörvény: most azt nem értem, hogy amikor önök beterjesztették az úgynevezett kapacitástörvényt, az indoklásban, illetve a parlamenti vitában többek között az szerepelt, hogy a kapacitásokat szűkíteni akarják, ennek következménye az lesz, hogy el fognak bocsátani dolgozókat. Ön itt újra most bevallotta, hogy a kapacitástörvénynek sok értelme nem volt (Keller László: Nem ezt mondtam!), tulajdonképpen így fordítom le az ön hozzászólását. (Keller László: Nem ezt mondtam!) Azt hiszem, felejtsük is el ezzel a rossz emlékű Bokros-csomagot, illetve kapacitástörvényt, az egészségügyet teljesen más módon kell átalakítani, mint ahogy azt önök elképzelték.

Lejárt a két percem. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Vojnik Mária képviselő asszonyt illeti a szót két percre. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Két témához szeretnék szólni, az egyik az úgynevezett kapacitás. Szeretném a képviselőtársaimat emlékeztetni arra, hogy ennek két eredete volt. Az egyik az egészségügyi ellátórendszer szerkezetének átalakítása. Ennek két vége lett volna: a költséges és nem kihasznált fekvőbeteg-kapacitások valamilyen mértékű visszaépítése, valamint az egészségügyi alapellátás struktúrájának fejlesztése. Selmeczi Gabriella képviselőtársam tudja, hogy 1998-ban ennek érdekében 51 háziorvosi praxis kezdte meg működését. Másrészt - és ezt a jövőre vonatkozóan szeretném elmondani, az Állami Számvevőszék véleményét is ajánlva szíves figyelmébe - ez a struktúra az önök által megszabott pénzügyi keretek között a jövőben sem lesz finanszírozható.

Ami pedig a huszárrohamot illeti, Kökény Mihály képviselőtársam arra utalt - és ezt több alkalommal, több helyen meg is ismételtük -, nem a tárgyalásokat kifogásoltuk, hanem azt, hogy először hirdették meg egyik napon, és az előző napon nagyjából érvénybe is lépett.

(22.20)

Ez volt az a huszárroham, amit se ellátó, se gyógyszertár, se beteg nem tudott követni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Keller László képviselő úr, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A kapacitástörvényről szeretnék még nagyon röviden szólni, hiszen ennek semmi köze a Bokros-csomaghoz. Vegye elő, tisztelt képviselő asszony! Önök terjesztették be azt, hogy maradjon hatályban ebben az évben is, és nagy valószínűséggel, mivel a benyújtott jövő évi költségvetési törvény nem tartalmazza a hatályon kívül helyezést, ezért továbbra is hatályban tartják.

Ez a törvény 1996-ban keletkezett, és azt mondtam, hogy 1997 őszén nem kezdeményeztük a megfelelő fórumok, a megyei fórumok összehívását, ergo ebből az következik, hogy 1998-ban ugyanazon a kapacitáson ment az egészségügyi ellátórendszer. Hogy ez jó volt vagy nem volt jó, erre utalt képviselőtársam, Vojnik Mária, de a tény akkor is tény, képviselő asszony, mert nem volt kapacitásszűkítés, de ettől még létszámleépítés adott esetben lehetett, hiszen az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók nem kizárólag a kapacitástörvény alapján látják el a feladatukat, hanem önmaguktól is képesek arra, hogy egy egészségügyi struktúrát, egy optimálisabb egészségügyi ellátórendszert kialakítsanak. Bármilyen hihetetlen, vannak olyan gazdasági vagy főigazgatók, akik képesek ilyenre, vagy adott esetben képesek voltak már korábban is, amikor még végkielégítést nem is kaptak érte.

Most akik ésszerűen meglépték a saját környezetükben egy egészségesebb szerkezet kialakítását, ahhoz az állam őket segítette, nem az intézményi bevételekből kellett nekik a végkielégítést kifizetni, hanem erre a társadalombiztosítás költségvetése fedezetet biztosított. Ezért nem szabad senkit megróni, mert az élet minden területén arra kell törekedni, hogy egy ésszerű, racionális szerkezetben végezzük a tevékenységünket.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Keller Képviselőtársam! Abban egyetértünk, hogy a tények, azok tények. Tény az, hogy a kapacitástörvénynek valójában semmi értelme nem volt, szakmailag nem lehetett alátámasztani. Tény az, hogy ez mára bebizonyosodott.

Az egészségügyi ellátórendszert teljesítményadatok alapján finanszírozzuk, teljesítményt finanszírozunk az egészségügyi ellátórendszerben. A pénz az egészségügyi ellátórendszerbe nem az alapján megy, hogy az adott kórházban vagy az adott osztályon hány ágy van. Innentől kezdve dilettáns elképzelés volt, hogy a kapacitástörvényen keresztül - ami egy rendkívül bonyolult képlettel határozta volna meg az ágyszámokat - szabályozzuk az egészségügyi ellátórendszert.

Tény az - miután mára már bebizonyosodott -, hogy a kapacitástörvénnyel, lássuk be őszintén, nem érdemes már foglalkozni, mert nincs semmi értelme. Még egyszer mondom, teljesítmény alapján finanszírozott egészségügyben lényegtelen kérdés az, hogy hány ágy van egy adott osztályon, hiszen a finanszírozást ez nem befolyásolja. Az is tény, miután mára bebizonyosodott, hogy az ellátórendszerben strukturális átalakítást kapacitástörvénnyel kierőszakolni semmiképpen, semmi módon nem lehet. Tehát egyetértünk abban, képviselőtársam, hogy ezek tények, a mai napra már beigazolódtak.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz és az MDF soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Figyelemmel arra, hogy úgy tűnik, nincs több kétperces hozzászólási szándék pillanatnyilag, megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum frakciójából. A képviselő asszonyt illeti a szó.

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Engedjék meg, képviselőtársaim és tisztelt államtitkár úr, hogy azzal kezdjem, hogy elismerésem fejezzem ki mindazoknak, akik ilyen késői órán hősiesen helytállnak, és itt vannak, folytatják ezt a vitát.

Évek óta azt tapasztalom, hogy a zárszámadások igazából nagy vitát, izgalmat nem váltanak ki, ellentétben a költségvetéssel. A költségvetés arról szól, ami előttünk van, következésképp nagy izgalom kíséri minden évben. A zárszámadást pedig, azt gondolom, legfeljebb négyévenként egyszer egy ilyen izgalom, aminek ezek a kétperces villongások is a bizonyságát adják. Ennek pedig három, idén legalábbis három speciális oka van, hogy nagyobb a figyelem. Bár azt hiszem, ha nem háromhetes tárgyalási ritmusban kellene foglalkoznunk a kérdéssel, hanem egy tárgyalásra alkalmas délelőtti vagy délutáni órán, akkor az érdeklődés számottevően nagyobb tudna lenni, mint most, fél tizenegykor.

Az a három tény, amire hivatkoztam, a következő: az első mindjárt az, hogy az az úgynevezett vegyes, átmeneti év volt, hogy a fele egy előző kormány időszakára tevődik, a második fele pedig egy új kormányéra. Ilyenkor zárszámadást készíteni azzal a következménnyel jár, hogy ilyen heves viták alakulhatnak ki az okokat és a magyarázatokat illetően.

A másik, ami sajátos körülmény, és talán ma este erről még nem igazán sok szó esett, bár néhányan érintették, hogy ez volt az utolsó olyan költségvetés, amikor önkormányzatok még léteztek. A társadalombiztosítási önkormányzatokat 1998 derekán az új kormány menten megszüntette, de a 1998. évi költségvetés még úgy készült, hogy a Pénzügyminisztériummal szemben ott állt a tulajdonosi érdekeket, szempontokat kifejező önkormányzat, és bizony nagyon kemény vitákba, csatákba bocsátkozott a végterméket illetően.

Élénken emlékszem arra, hogy az önkormányzatok harcoltak azért, hogy reálisabb költségvetés szülessen; hogy a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat sem volt abban, hogy nullszaldósra lehet megcsinálni azt a költségvetést; hogy az egészségbiztosító viszont már akkor, 1997 őszén pontosan tudta, hogy nagyobb hiánnyal kell majd kalkulálni; valamint - hogy a legfontosabb tételt is említsem -, hogy azok az úgynevezett kintlévőségek, amelyekkel a hiányt olyan ügyesen próbálta a Pénzügyminisztérium alakítani, korrigálni, akkora mértékben, egészen pontosan 52 milliárd forintnyi mértékben nem hajthatók be, mint ahogy végül is a tb-költségvetés bevételi oldalon ezt az összeget tartalmazta.

Van egy harmadik speciális körülmény, ami a sajátosságát alapvetően megadja ennek a mostani zárszámadásnak, ez pedig az, hogy 1997 volt az az év, amikor a parlament a nyugdíjreformot, a nyugdíjcsomagot elfogadta; hogy az 1998. költségvetési év volt az első, amiben már a magánnyugdíjpénztárak létezése mellett kellett a Nyugdíjalap felhasználásáról gondolkodni.

Általában persze elmondhatjuk, hogy a bevételek felültervezettek egy ilyen költségvetésben, míg a kiadások alultervezettek. Azért nagyon nem mindegy, hogy az a végtermék hogyan áll elő, ami előáll. Ijesztőek ezek a számok, amelyek az összesítésből kiolvashatók, hogy itt összességében egy 90 milliárdos hiány keletkezett. Ha pontosabban megnézzük, és külön nézzük meg a két alap alakulását, akkor azért nincs szó ilyen ijesztő nagyságrendekről. Eredetileg be volt tervezve 22 milliárd forint mínusz, de az is az Egészségbiztosítási Pénztárba, a nyugdíjbiztosítás nullszaldóra volt tervezve.

 

(22.30)

 

Az a bizonyos reformcsomag, amit '97-ben ez a Ház megáldott, pontosan azért, mert tudta, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések miatt lesznek elmaradt, tehát a társadalombiztosítási kasszából kiseső bevételek, 20 milliárdot betervezett rá, hogy ezt a költségvetésből fedezze.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha mérlegre teszem ezeket a teljesítmény jellegű számokat, akkor úgy kell fogalmaznom, hogy ez a bizonyos nyugdíjreform egyáltalán nem okozott földcsuszamlásszerű összeomlást a társadalombiztosítási alapokban, ellentétben azokkal a figyelemfelkeltő sikolyokkal, amiket annak idején ellenzéki képviselő korukban a jelenlegi kormánypárti képviselőktől hallhattunk, és azóta is hallunk hivatkozási alapként, hogy ha az ember nagyon jól megpiszkálja ezeknek a számoknak a mögöttesét, akkor ebből bizony az derül ki, hogy olyan drámaian nem lőtt mellé az előző kormány, amikor előkészítette a nyugdíjreformot. Mondom én ezt azért, mert az egyéni járulékbefizetés végeredménye alig 4 milliárd forinttal lett kevesebb, mint a tervezett, hogy összességében a nyugdíjalapokban a bevételelmaradás a tervezethez képest nem több, mint 5 milliárd forint. Igaz, hogy a szöveges részben másfajta léptékeket, nagyságrendeket is olvastam, ezeket a táblázattal igazából nem lehetett összehozni, vagy nem könnyen. Biztos megvan a magyarázata, hogy miért írtak nagyobb összegeket.

A másik alap már messze nem ilyen könnyen végiggondolható, egyszerűen kezelhető alap. Azt gondolom, hogy ebből a zárszámadásból egyértelműen az derül ki, hogy az igazán nagy baj az egészségbiztosítás területén van. Visszautalnék a bevezetőben a Számvevőszék elnöke részéről elmondott összefoglalóra, aki úgy fogalmazott, hogy az egészségbiztosítási rendszer reformjának a hiánya az, ami végül is a dolog mélyén okként feltárható.

Ha itt is tételenként nézzük a sorokat, akkor azt látjuk, hogy igen, nincsen szigorú megfelelés a terv és a teljesítés között, a bevételi oldalon 12 milliárd forint az, ami összesen jelentkezik. Ennek a 12 milliárd forintnak az egyik legjelentősebb tétele az egészségügyi hozzájárulás befizetésének elmaradása. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez lényegesen kedvezőbben alakult, mint a korábbi években. '97-ben csak 71 milliárdot szedtünk be egészségügyi hozzájárulásból, most 97 milliárdot. Több mint 30 százalékos itt a növekedés. Ezt a növekedést nem lehet azzal a léptékemelkedéssel magyarázni, hogy 300 forinttal felemeltük annak idején az egészségügyi hozzájárulás összegét. Azt gondolom, hogy itt a beszedési fegyelem is jelentős mértékben javul.

Ahol jelentős elmaradás látható, a baleseti járulékok befizetése, ami egy külön elemzés tárgya lehetne, illetve ahol mindig is jelentős bevételelmaradás mutatható ki, ez a kintlévőségek behajtásának az elmaradása. Az Egészségbiztosítási Alapnál 20 milliárdot tervezett a költségvetés annak idején, a kintlévőség behajtása ebből talán 15 lett. A nyugdíjbiztosításnál még nagyobb volt az elmaradás, a 32 milliárdból talán csak 20.

Ha megnézzük a kiadási oldalt az egészségbiztosítási kasszában, akkor egyértelműen látszik, hogy a legizgalmasabb, a legnagyobb differenciát mutató tétel, amiről ma este a legtöbb szó esett, a gyógyszerkassza. Itt valóban egy lényeges reformra van szükség, mondom én annak ellenére, hogy szeretném magam is újra felhívni a figyelmet arra a körülményre, amit Vojnik Mária előttem már olyan alaposan megtett, hogy tudniillik ez a közel 33 milliárd forintos hiány 10-10,5 milliárddal, tehát az egyharmadával kevesebb hiány. Természetesen ez is sok, de azért nem elhanyagolható, hogy ennek a kimutatott, itt szerepeltetett hiánynak az egyharmada tulajdonképpen '99-ből visszavetített hiány, mert amikor a kormány úgy dönt, hogy ott számolja el a decemberi jóváírásokat, a decemberi gyógyszertámogatást, akkor gyakorlatilag olyan helyzetbe hoz bennünket, hogy egy adott naptári évben nem 12 hónapnyi gyógyszerfogyasztást számol el, hanem 13 hónapnyi gyógyszerfogyasztást. Erre lehet mondani - különösen pénzügytechnikai szempontból -, hogy ez nagyon indokolt, nagyon szükséges, hogy ezt meg kellett lépni. Azt gondolom, meglépni is lehet, de talán jobban ki kellene hangsúlyozni, hogy az évre jutó gyógyszerhiány egyharmad résszel kevesebb. Még egyszer mondom, az is nagyon sok.

Mínusz mutatkozik a gyógyászati segédeszközök támogatásában, amely több mint 2 milliárdos hiány. Ez is figyelemre méltó tétel. De hogy olyat is szóba hozzak, amiről emlékeim szerint ma még senki nem emlékezett meg, az a rokkantnyugdíjrendszer kérdése. Egy igazán jelentős, több, mint 4 milliárdos pluszkiadás csak a korhatár alatti III. csoportos rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugellátásokból és a baleseti ellátásokból adódik össze. Ez az év volt az, amikor az első és második csoportos rokkantak az Egészségügyi Alaptól átkerültek a nyugdíjrendszerbe. Csak a III. csoportbelieknél fordult elő ez a nagyságrendű többletkiadás.

Azt gondolom, hogy ez megint intő jelként figyelmeztet bennünket arra, hogy azt a bizonyos elmaradt rokkantnyugdíjrendszer-reformot végre el kellene kezdeni, mondom ezt a tisztelt kormánypárti képviselőknek, akik az elmúlt másfél év során hozzá nem nyúltak a kérdéshez. Belátom, hogy ilyenkor, fél tizenegy után negyed órával már mindenki fáradt, és az az érzésem, hogy most sem hallják meg ezeket az óhajaimat, sóhajaimat, kéréseimet. De ha egyszer az előző kormánynak már nem volt lehetősége arra, hogy egy rokkantnyugdíjrendszerrel érdemben foglalkozzon, hiszen a nyugdíjreform részeként '98-ra ígérte az előző kormány, hogy foglalkozik vele, de erre már nem volt ideje, azt gondolom, hogy akkor ennek az új kormánynak lenne kutya kötelessége foglalkozni a kérdéssel, és minél előbb, mert itt valóban nagyon komoly változtatásokra van szükség.

A bizottsági ülésen én magam is nemmel szavaztam erre a zárszámadásra. Ennek okát szinte pontról pontra felsorolta Vojnik Mária, amikor kisebbségi véleményként összefoglalta a bizottsági ülésen elhangzottakat. Nem tudom elfogadni, hogy egyszerűen kivegyenek egy lényeges, jelentős ingatlant, a Wesselényi utcai ingatlant a tb-vagyonból, a tb-vagyon értékesítendő köréből. Nem tudom elfogadni magam sem, hogy azt a bizonyos APEH-nak ígért jutalmat ilyen technikával, ilyen módon, innen kellene finanszírozni.

 

(22.40)

 

Nem tudom elfogadni - jóllehet összegszerűen nem egy jelentős tétel -, hogy az Országgyűlés most egy ilyen gesztussal például áldását adja arra, hogy a Postabank garanciális kötelezettségeinek a teljesítését megemelik. De mást mondok: hogy egyáltalán szerepeltetik. Ez egy nagyon érdekes probléma, azt gondolom, egy lényeges jogi probléma, hogy tudniillik ha egyszer a Postabankkal megszűnt az önkormányzatok szerződése - mert ugye megszűnt -, akkor az a kötelezettség, amit vállaltak, hogyan maradhat fönn. Szóval, azt gondolom, hogy ennek a tételnek legalábbis a jogalapja vitatható; hogy miközben ez a tétel vitatható, hiszen itt most már az új helyzetben gyakorlatilag a Pénzügyminisztérium, a pénzügyminiszter áll szemben a pénzügyminiszterrel, addig ez a tétel is növeli azt a hiányt, ami a társadalombiztosításban kimutatható.

Mindent egybevéve a szabad demokraták nem fogják támogatni ezt a törvény-előterjesztést. Befejezésül azonban szeretném magam is megköszönni az Állami Számvevőszék munkáját, azt a jelentést, amit letettek az asztalra. A képviselők nagyon nagy mértékben rákényszerülnek, hogy az Állami Számvevőszék megállapításait hasznosítsák, és azt gondolom, hogy évről évre igen használható anyagot kapunk a kezünkbe ehhez a munkához.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Hozzászólásra következik Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából; őt követi majd Gidai Erzsébet képviselő asszony. Képviselő úr, öné a szó.

DR. CSÁKY ANDRÁS, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Ennek a törvénynek a tárgyalása két szempontból is különleges. Egyrészt azért, mert az alapok költségvetése még az előző parlamenti ciklus idején készült, másrészt mert először valósult meg az a régóta óhajtott természetes igény, hogy a központi költségvetéssel egyidejűleg kerüljön sor a társadalombiztosítási költségvetés zárszámadási vitájára.

Azért mondtam természetesnek ezt az igényt, mert a nemzetgazdaság e két alrendszere egymással szoros összefüggésben van, mondhatni, a két költségvetés együttesének helyzete jelzi a gazdaság állapotát. Tudjuk ezt mindannyian, tudják a nemzetközi gazdasági körök is, mégis évek során át játszottuk azt a kettős játékot, hogy a központi költségvetés hiányának látszólagos mérséklése érdekében a várható nemzetgazdasági hiány egy részét igyekeztünk a tb-alapokba elrejteni, ahol ez természetesen és előre jósolhatóan meg is jelent, ám csak nyolc-tíz hónappal a költségvetési év lezárása után.

Ennek a trükknek tehát nincs igazán előnye, mert a központi költségvetésnek a hiányt garanciális kötelezettsége okán utólag meg kell térítenie, ám számos hátránya van. Minden kicsit is gondolkodó emberben azt a jogos érzést kelti, hogy a központi költségvetéstől elvileg független társadalombiztosítási költségvetésből finanszírozzuk a költségvetési hiány egy részét, vagyis a biztosítási járulékot nem a törvényekben előírt célra, a biztosítottak érdekében használjuk fel. Másrészt okot ad arra a többé-kevésbé sugalmazott hiedelemre, miszerint a társadalombiztosítás rosszul sáfárkodik rábízott pénzünkkel, hiszen évről évre hiánnyal zárja a költségvetést.

Mindkét érzésnek jelentős része lehet abban, hogy a társadalombiztosítási járulékok fizetésében sokkal nagyobbak az elmaradások, mint az adók esetében, ez pedig tovább rontja az alapok helyzetét, ami tovább rontja az irántuk való bizalmat, ami még tovább rontja a fizetési fegyelmet, és így tovább.

A társadalombiztosítással szembeni tartozások nagysága az 1997. év végi 230 milliárd forintról 1998 végére 251 milliárd forintra nőtt. Az Állami Számvevőszék a maga udvarias módján a zárszámadások vizsgálatakor ezt a helyzetet évek óta úgy szokta körülírni, hogy az alapok bevételeit túltervezték, kiadásait alulbecsülték. Persze, véleményünk szerint, ha ez a becslési hiba évi rendszerességgel fordul elő, akkor nem hibáról, hanem inkább szándékos megtévesztésről kellene szólni.

Nézzük, milyen becslési hibákat tárt fel az Állami Számvevőszék az 1998-as társadalombiztosítási törvény végrehajtásának ellenőrzése során! A Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya 20 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alap hiánya 1998 végére 70,7 milliárd forint, összesen 90,7 milliárd forint a tervezett 22,1 milliárd forinttal szemben. Emlékeztetni szeretném tisztelt képviselőtársaimat, hogy ennek valószínűségét a költségvetési törvény 1997-es vitájában mind az Állami Számvevőszék, mind az akkori ellenzék megjósolta. Elmondták, hogy az úgynevezett nyugdíjreform hatására a magánnyugdíj-intézetekbe átlépők által a társadalombiztosításból oda átvitt összegek okozta hiány nagyobb lesz az egykori pénzügyi kormányzat által megjósoltnál, ezért ennek pótlására a központi költségvetésben biztosított 20 milliárd forintos összeg kevés lesz. Nos, kevés lett. És már most állíthatjuk, hogy az emiatt keletkező hiány 1999-ben még nagyobb lesz, és évről évre nőni fog, olyannyira, hogy a reform teljes összege másfél évtized múlva el fogja érni a több száz, egyes szakértők véleménye szerint a több ezer milliárd forintot, vagyis a társadalombiztosítás két és fél évnyi teljes bevételi összegét.

Azt hiszem, elsősorban a jövendő nemzedékek érdekében mindannyiunknak el kellene gondolkodni azon, hogy mit tegyünk ennek a helyzetnek az elkerülése érdekében.

Rontotta a Nyugdíjbiztosítási Alap helyzetét az is, hogy a korhatárt be nem töltött, I. és II. csoportba tartozó rokkantnyugdíjak költségét áttették az alapba, ám ennek forrását csak részben finanszírozták. Ennek a lépésnek a továbbiakban is egyenlegrontó hatása lesz, melyre a társadalombiztosítási járulékrendszer nem nyújt fedezetet. A magánnyugdíjrendszerben nem megoldott a rokkantnyugdíjra szorulók ellátása. Aki tehát betegsége miatt nem képes további magánnyugdíj-befizetéseket teljesíteni, azt a rendszer átadja a társadalombiztosítás részére, további terheket róva arra.

1998-ban a parlamenti választások évében a nyugdíjak jelentős mértékben emelkedtek, anélkül, hogy az alap költségvetésében ennek teljes fedezetét biztosították volna.

Megoldatlan a régi korkedvezményes nyugdíjak tartozásállományának ügye, mert az ezt különböző okokból kezdeményező, és ezért megtéríteni tartozó egykori vállalatoknak a tb többnyire bottal ütheti a nyomát. Ám a közben bevezetett új konstrukció ugyancsak biztos és tartós veszteségforrásnak látszik, ezért célszerű lenne a megváltoztatásán gondolkodnunk.

Az egészségbiztosítási alapnál a gyógyító-megelőző kiadások tételét terhelte az egészségügyi reformnak nevezett ágyszámleépítések továbbgyűrűző hatása, a végkielégítések és az ügyeleti díjak utólagos kifizetésének terhe, amely 790 millió nem tervezett hiányt okozott.

Az egészségügyben nem kellően szabályozott módon és ellenőrzötten zajló magánosítás, vagyis a szolgáltatások egy részének magánkézbe adása az Állami Számvevőszék megítélése szerint ugyancsak indokolatlan többletkiadásokat eredményezett az egészségügyi alapnál.

1998-ban is elmaradt a gyógyszertámogatás rendszerének racionalizálása, ami kormányzati feladat lenne, és ez további 32,9 milliárd többletkiadást eredményezett a tervezetthez képest. A nagy vonalakban ismertetett tervezési hibákon túl azonban a deficit kialakulásában kétségtelen része volt a társadalombiztosítási önkormányzatok működésének is.

Az Alkotmánybíróság által elismerten törvénytelen eljárással kinevezett önkormányzatok nem megfelelő módon gazdálkodtak a biztosítottak vagyonával, jelentős vagyonvesztés következett be, az Egészségbiztosítási Önkormányzat számos esetben nem a törvényeknek megfelelően működött, gondatlanul eszközölt kifizetéseket, mint ezt az Állami Számvevőszék többször megállapította az előző években, és minderről egy parlamenti vizsgálat is bizonyítékokkal szolgált. Ezért került sor az elmúlt év folyamán az alapok közvetlen állami felügyelet alá helyezésére. Az ily módon létrejött új vezetői testület azonban már kész helyzetet örökölt: a túltervezett bevételű és alultervezett kiadású költségvetést, a régi módszerekkel dolgozó apparátust. Éppen ezért az év hátralévő részében már nem igazán volt lehetősége a kedvezőtlen folyamatok megfordítására, a hiány érdemi csökkentésére.

 

(22.50)

Az eddig elmondottak hallatán néhányunkban talán az merülhet fel, hogy akkor szüntessük meg az egész társadalombiztosítást, pedig a kialakult helyzetért elsősorban nem a társadalombiztosítás felelős. Működési költségük, vagyis amit önmagukra költenek mindössze 2,6 százalék. Ha ezt összevetjük a magánnyugdíj-intézetek idei 10 százalékos működési költségeivel vagy például a bankok önköltségével, akkor azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem pazarlóan gazdálkodnak. Az igazi felelősek azok, akiknek többé-kevésbé tudva vagy tudatlanul előre kellett látniuk döntéseik következményeit, amikor a költségvetési és társadalombiztosítási törvényeket hozták és hozzák, tehát többnyire mi magunk.

Összefoglalva: a jelen helyzetben csak úgy fogadhatjuk el a zárszámadást nyugodt lélekkel, ha hisszük, hogy ugyanazokat a hibákat nem követjük el ugyanúgy, mint elődeink 1997-ben a társadalombiztosítási költségvetés elfogadásakor. Ennek próbája nemsokára a 2000. év költségvetéseinek elfogadásakor várható, a mai vita tanulságait akkor remélhetőleg hasznosítja majd az Országgyűlés.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Igazán kár, hogy nincs még egy hozzászólásra való idő, két percben csak Csáky képviselőtársam utolsó néhány mondatára szeretnék reagálni. Ha maradéktalanul igaznak gondoljuk, hogy kizárólag a társadalombiztosítási önkormányzatok és a régi apparátus hibája a költségvetés kiadási oldalának elfutása, akkor bizonnyal azt már remélhetnénk, hogy ennek az 1999. évi költségvetésnek a pótköltségvetési változatát nem is kellett benyújtani. Csakhogy az a baj, hogy benne van ebben a záró rendelkezésben mégpedig ilyen megátalkodott módon: persze megint a gyógyszerkassza túllépéséről van szó. Ezen nem változtat az, hogy menet közben az egyéb gyógyító-megelőző előirányzatokat már átcsoportosították, hogy a gyógyszerkassza túlköltését meg lehessen valamilyen módon finanszírozni, és az sem baj, hogy a hozzászólók arról persze mindig megfeledkeznek, hogy még az Egészségügyi Minisztérium fejezeti költségvetését is le kellett csökkenteni, én kizárólag arra szeretném Csáky képviselőtársamat figyelmeztetni, hogy a jelenlegi kormány erre az évre benyújtott pótköltségvetése se lett olyan nagyon tökéletesen, pedig új apparátus, új kormány van.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszony, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportjából. Öné a szó.

DR. GIDAI ERZSÉBET, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Kedves itt maradt 20 fő Képviselőtársam! (Közbeszólás: Annyi nincs!) Köszönöm a türelmüket, igyekszem én is röviden összefoglalni azt a véleményt, amit hosszabban bonthattam volna ki, ha korábban kerül rá sor. Egy zárszámadás véleményem szerint nemcsak a pénzügyi ellenőrzéssel egyenlő, hanem a zárszámadásnak egy mélyebbre ásott elemzést is el kellene végeznie, legalább egy adott év gazdálkodását a társadalombiztosítás területén értékelnie kellene. Mindenekelőtt hiányolom, és bizonyos értelemben az Állami Számvevőszék jelentéséből is hiányzik, de a kormányzat által leadott jelentésből is, hogy ezt a fajta elemzést vagy következtetések levonását elhanyagolja, és nem tartalmazza ez az anyag.

Ha abból indulunk ki, hogy az 1998. év végül is jelentős változást hozott - hiszen a társadalombiztosítás területén azzal, hogy az MSZOSZ kezéből kivettük az önkormányzatokat, és átalakult egy másik rendszerré, beépült a kormányzati irányításba, és adószerű befizetéssé alakult át a járulékbefizetés -, és ez végül is bizonyos értelemben már az 1998-as gazdálkodás egy részét is befolyásolta, hiszen - ezt egyébként az ÁSZ-anyag tartalmazza - bizonyos igazgatási költségeket csökkentett, így ennek egy takarékos vonása is óhatatlanul megjelent 1998-ban. Reméljük, hogy 1999-ben és 2000-ben erőteljesebb lesz a hatása olyan szempontból, hogy a társadalombiztosítás - mind az Egészségbiztosítási Alap, mind a Nyugdíjbiztosítási Alap - több forrással tud rendelkezni, és ha ezt a forrást teljes egészében természetesen rendeltetésszerűen használja fel, vagyis a Nyugdíjbiztosítási Alap mindenekelőtt a nyugdíjak finanszírozására kerül, az Egészségbiztosítási Alap pedig mindenekelőtt az egészségügy finanszírozására kerül, akkor valamilyen formában ez egy hatékonyabb ellátási rendszert is képes biztosítani.

Mi az, ami itt különösen gondot jelent? Ha átnézzük az adatokat - miután nem történt meg ez a mélyebbre ható elemzés, nem történt meg az ellenőrzés sem megfelelően, nem történt meg a számonkérés sem, amit kiemelten hiányolunk -, a korábbi állami számvevőszéki jelentések egyértelműen kimutatták, hogy az Egészségbiztosítási Alapból több milliárd forint tűnt el. Ezt az 1995-1996-1997-es ÁSZ-jelentés is megerősíti, és úgyszintén a nyugdíjbiztosítási alapokból is. Nem derült ki, hogy ezeknek az eltűnt alapoknak a visszaszerzése hogyan, milyen formában történik. Tudjuk azt, hogy ügyészi feljelentést vagy eljárást kezdeményeztek, de ez valamilyen formában leállt, és nincs következménye, és nem tudjuk, hogy végül is hova tűntek ezek a források, amelyek természetesen a hiányt növelték.

Ebből következően azt, ami megjelent veszteségképpen a társadalombiztosítási alapoknál - mind a kettőnél, a Nyugdíjbiztosítási Alapnál és az Egészségbiztosítási Alapnál -, ezt a hiányt gyakorlatilag mint a hólabdát görgetjük magunk előtt, és ha egy kicsit megnézzük, akkor a hiány jelentős része abból is fakad, hogy a korábbi rossz gazdálkodás, visszaélések következtében eltűnt az alapok egy része. Itt mindenféleképpen szembe kell azzal nézni, hogy előbb-utóbb ezeket az elszámoltatásokat végre kell hajtani, és a forrásokat valamilyen formában vissza kell - ha másképp nem, bírósági úton is - szerezni, és vissza kell adni az alapokba.

A másik: ha a hiányt áttekintjük, akkor a 20, illetve 70 milliárd forintnál, vagyis a 90 milliárd forintnál a tényleges hiány ennél lényegesen nagyobb. Itt már szó volt a kintlevőségekről vagy a behajtható kintlevőségekről is. Amikor mi elemzést végzünk, akkor a hiány feltárásánál sem szabad figyelmen kívül hagyni a kintlevőségeket. Tisztában vagyok azzal, hogy ennek egy része nem behajtható, de egy része behajtható, de akkor ezekkel a behajtható kintlevőségekkel is számolnunk kellene. Az előbb konzultáltam az államtitkár úrral, hogyha ilyen szempontból nézem a teljes hiányt, akkor az 250 milliárd forint fölött van, és ez azért nagyon jelentős összeg. 1997-ben Budapesten a Pest Megyei Önkormányzatnak voltam a tagja, és ott már egyértelműen kimutatták, hogy például ebben a térségben 150 milliárd forintos kumulált hiány jelent meg, aminek valamivel kevesebbet, mint a felét, 70 milliárd forintot tett ki a nagy cégek tartozásai, benne a külföldi cégek tartozásai is. Ha ilyen szempontból tekintjük át, akkor egyszer egy alapos elemzésre lenne szükség, hogy mennyi a kintlevőség által okozott hiány, mennyi a behajtható követelés, és hogyan lehet ezt a behajtást végrehajtani olyan szempontból, hogy valójában ezeknél a deficites alapoknál a deficit csökkenjen, mert itt mindenféleképpen a járulékfizető vagy a szolgáltatást majd igénybe vevő, a páciens vagy a nyugdíjas szenvedi ennek a kárát.

Ha a két alapot megnézzük, akkor a Nyugdíjbiztosítási Alapnál három tényezőt emelnék ki. Az egyik, amit már korábban az előttem szólók is említettek, a rokkantnyugdíj-ellátás, ami eléggé zavaros terület. Ha a KSH adatait nézem, akkor 900 ezerre tehető a rokkantosítottak aránya, ami rendkívül magas szám. Ennek nyilván jelentős része a munkanélküliséget kompenzálta, a munkanélkülivé válást megelőzően sokan rokkantosíttatták magukat. Ez szinte ösztönös vagy tudatos védekezés is, bizonyos szempontból elfogadható. Mégis azonban a rokkantosítás és az itt, az anyagban is szereplő rokkantnyugdíjak megjelenése és az ebből fakadó többletkiadás mögött azért nem minden esetben húzódik meg olyan reális tételsor, amely valóban ezt indokolná. Ezért magam is azt vallom, hogy már évekkel ezelőtt szükség lett volna az egész rokkantosítási folyamat áttekintésére, és itt egy reform bevezetésére - ami most már nagyon sürgőssé vált, már 1998-ban is be lehetett volna vezetni vagy az előkövetkező időszakban - sort kell keríteni.

(23.00)

A másik a magánnyugdíjpénztár. Azt valljuk, hogy a magánnyugdíjpénztárak alkalmazása, bevezetése elhamarkodott volt. Ez nemcsak az alapoknál jelent jelentős veszteséget, hanem abban is, hogy valójában nincs garancia, hogy 25-30 vagy 35 év múlva a magánnyugdíjpénzárakon keresztül olyan nyugdíjak áramolnak vissza a befizetőkhöz, ami, ha ténylegesen hasznosítják befektetés útján a pénzüket, egy megnövelt haszonnal a nyugdíjukat kiegészítené. Ez teljesen bizonytalan, megbízhatatlan terület. Itt valójában egyetlen garancia lehet, ha majd a kormányzat átvállalja a felelősséget, és miután majd évtizedek múlva, vagy még rövidebb idő alatt kiderül, hogy ez működőképtelen, vagy ha a magánnyugdíjpénzárak csődbe jutnak vagy felszámolják őket, akkor ezeket a befektetéseket, forrásokat a költségvetésnek kell megfinanszírozni. Hiszen itt nagyon súlyos kérdésekről van szó. Tehát a magánnyugdíjpénztárak bevezetésével korábban sem értettünk egyet, és most sem. Ezért javasolnánk is ennek felülvizsgálatát és korrekcióját, mert nincs olyan garancia beépítve, amely ténylegesen visszajuttatná ezt a forrást a járulékfizetőnek 25-30 év múlva, mégpedig hozadékkal együtt.

Egy harmadik kérdés, amelyet szeretnék kiemelni az ÁSZ jelentéséből, a 13. oldalon jelent meg: 1998-ban hosszú idő után bekövetkezett a nyugdíjak érezhető reálértékének a növekedése. Kétségtelen, ha statisztikailag, a számok tükrében nézem, akkor ez kimutatható. Ha azonban az életminőség, a megélhetés oldaláról nézem, akkor ez a fajta érezhető reálérték-emelés - idézőjelben van, valóban idézőjelben kell gondolni, mert jelentős változást egyáltalán nem eredményezett a nyugdíjas megélhetési viszonyaiban. Sőt, azt lehet mondani, hogy ma Magyarországon a nyugdíjasok 50 százaléka él a szegénységi küszöbön és az alatt. Ha egy 15-16 vagy 20 ezer forintos nyugdíj nominális értéke 10 vagy akár 20 százalékkal emelkedik, vagy ha a reálértéke 5-6 százalékkal emelkedik, a megélhetése eleve olyan alacsony színvonalon van, hogy ez a megélhetésében egyáltalán nem jelenik meg. Egy 24 ezer forintos nyugdíjból ma nem lehet a megélhetés költségeit finanszírozni sem egyedül, sem úgy, ha ketten vannak, ha esetleg egy idősebb házaspárról van szó.

Tehát szinte komikusnak tartom, hogy ez a fajta pozitívként értelmezett... - mert a statisztika tükrében úgy lehet értelmezni a számokat - így bekerül, mert valójában nem erről van szó, hanem egy nagyon súlyos elszegényedési folyamat gyorsult fel a nyugdíjasok esetében. Függetlenül attól, hogy korábbi kormányzat próbálta a nyugdíjakat 20 százalékkal vagy 15 százalékkal rendezni, ezek nem adtak megoldást, és a 20 százalékos nyugdíjemelés sem adott volna megoldást, hanem csak az, ha egy jelentős nyugdíjszerkezet-átalakulás következik be. Márpedig ezt nem hajtották végre, és sajnos úgy tűnik, hogy most sem kerül bevezetésre vagy átalakításra.

Az Egészségbiztosítási Alap esetében, úgy vélem, még súlyosabb helyzetről van szó. Hiszen egy olyan ágazat leépülésének vagyunk a szemtanúi, amely valójában az egyik legfontosabb szerepet tölti be. Hiszen a magyar népesség - már többször elmondtam, csak megismétlem - egészségi állapota a legrosszabbak közé tartozik Európában. Egyes mutatóiban, mint a születéstől várható átlagos élettartam hosszában pedig világviszonylatban is a legrosszabbak közé sorolható Magyarország.

Tehát ha ilyen szempontból nézem, akkor hozzá kell tenni még egy pénzügyi ellenőrzéshez is, vagy egy úgynevezett pénzügyi felülvizsgálathoz is, amelyet a zárszámadás tükröz, hogy valójában milyen eredményeket értek el ezekkel az összegekkel. Ha azt érték el, hogy az egészségi állapot nem javult, hanem tovább romlott, amelyért természetesen nem az egészségügyi ellátás felelős, vagy csak összesen 10 százalékban az, akkor egy olyan kérdéssel szembesül, hogy ezt azonnal le kell állítani. Tehát nyilvánvalóan erőteljesebben bele kell nyúlni a közös kasszába, és ezt meg kell finanszírozni, mert ez nagyon súlyos következményekkel jár, mindenekelőtt a népesség drasztikus fogyásában tükröződik. Ezt meg kell állítani! Tehát nem lehet azon meditálni, hogy most 5 százalékkal vagy 10 százalékkal emelem, hanem, mint egy háború okozta kár esetében, azonnali beavatkozásra és forrásteremtésre van szükség, mégpedig úgy, hogy a forrást valóban ott használják fel, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Ezért, ha az egész egészségügyi ellátást, finanszírozást és a biztosítási alapnak az itt felsorolt tételeit végignézem, akkor ez már tükrözi - és az ÁSZ jelentése ebből a szempontból alátámasztja -, hogy az egészségügyi ellátás teljes finanszírozási rendszerét felül kell vizsgálni, mert ez alkalmatlan arra, hogy az egészségügyi ellátást megfelelő szinten tudja biztosítani. El kell végezni azt az elemzést, amely a szükséglet-ellátás kölcsönkapcsolatán keresztül adja majd azokat a számadatokat, amelyekre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a lakosság egészségi állapotának ezt a felgyorsult romlását lassítani, majd megállítani tudjuk.

Ha ilyen szempontból nézem, akkor valójában az a fajta szemrehányás vagy bírálat az egészségügy részére, amelyet az ÁSZ-jelentésből is olvashatunk, hogy nem megfelelőek a teljesítményelszámolások, hogy a homogén betegségcsoportoknak ezek a nem egyszer hasraütéssel kreált mutatói nem igazán jól működnek; hogy próbálják felülértékelni, súlyosabb eseteknek a pontszámai után forrásokat begyűjteni - elismerem, hogy időnként kényszerpálya okozza azt, hogy másfajta kódszámot próbálnak alkalmazni -, ez az egész egészségügyi rendszer rossz finanszírozásából fakad, ez a fajta elszámolás, amely jelenleg működik mindenekelőtt a fekvőbeteg-ellátásnál, nem igazán tükröz teljesítményfinanszírozást. Tehát nem mutatja meg a teljesítményt, és nem biztosítja az ellátás megfelelő pénzügyi alapjait.

Hadd idézzek a kormányzati anyagból, a 77. oldalról, ami arról szól, hogy 1998-ban tovább emelkedett CMI, ez a case mix index, amely egy súlyozott átlagos mutatót jelent; a finanszírozásnak egy olyan mutatója, amelynek alapján a finanszírozás végbemegy. Ez emelkedett, ami az előre deklarált értéken történő finanszírozást igen gyorsan veszélybe sodorta. Ez azt jelenti, hogy mesterségesen kreált pontszámokhoz kötöttek mesterséges pénzügyi mutatókat. Természetes, hogy ez nem fog jól működni, mert nem a valós eseteket és teljesítményt tükrözi. Természetesen, ha a nagyon súlyos pénzügyi helyzetben lévő fekvőbeteg-ellátó intézmények forráshiányosak, akkor azért, hogy az egyszer használatos eszközöket vagy a gyógyszereket be tudják szerezni, hozzá kell nyúlni a jelenlegi rossz finanszírozási rendszernek egy általuk történő korrekciójához; különben nem tudják a forrásokat biztosítani.

Ha tisztességesen is dolgoznak, akkor ezért nem jutalmazás, hanem büntetés jár. Tehát ez óhatatlanul magával hozza, amit az ÁSZ-jelentés több helyen is megállapít, hogy többet fizetnek ki, mint amit igazán a teljesítmény mutatott volna a pontszámok alapján. De ha másképp nem tudják biztosítani a forrásokat, akkor valamilyen formában a kórháznak fenn kell maradnia. Ezért, amit itt írnak - szintén az ÁSZ-jelentésből veszem -, hogy a nem létező amortizáció, tehát a technológia vagy a műszerek beszerzésére így teremtenek forrást, bizony a kórházak többségénél ezt el kell fogadni, mert máskülönben nem tudnak fennmaradni. Tehát ez azt is jelenti, hogy ha ezek az úgynevezett teljesítményfinanszírozási rendszerek alkalmatlanok a teljesítmény tényleges megfinanszírozására, az ellátási rendszer leépül, a népesség egészségi állapota romlik, akkor ha a társadalombiztosítás erre nem biztosít alapot, bizony más helyről, a költségvetésből, az adóbevételekből kell erre fedezetet biztosítani, és ez elkerülhetetlen. 1998-ban is ezt kellett volna tenni és a következő években is, de ez a következő vitának lesz az anyaga.

Még egy témát emelnék ki, amely szerepel az egészségbiztosításnál: a 13. havi fizetést nem biztosították az intézmények számára, és ezt saját maguknak kellett valamilyen formában - csúnya szóval mondom - kigazdálkodniuk. Ahogy említettem, egy rossz teljesítményfinanszírozási elv mellett a 13. havi fizetést - nagyon jól tudjuk - nem tudták megoldani, csak olyan formában, hogy ügyeskedéssel vagy hitelek formájában, vagy megelőlegezett forrásokból próbálták finanszírozni a 13. havi fizetést.

 

(23.10)

Ezt rendkívül szégyenletesnek tartom, annál is inkább, mert nagyon jól tudjuk, hogy az egészségügy ma Magyarországon az az ágazat, amelyben a legalacsonyabbak a bérek és a paraszolvenciával, tehát a borravalóval ezt nem lehet ellensúlyozni, mert lassan nincs, aki fizessen, vagy kényszerhelyzet keletkezik a páciens számára, hiszen ha a fizetési listán alulról felfelé megyek, akkor a második helyen helyezkedik el az egészségügy.

Nem tudom elfogadni azt sem, hogy a 16 százalékos béremelés nagy eredmény lett volna, amit nem is értek el egyébként, mert itt nem 10, 15 vagy 20 százalékos béremelésről lenne szó - vagy legalábbis kellene hogy vitatkozzunk -, hanem két-, háromszoros bérrendezésről. És ha ez nem következik be, akkor továbbra is életben marad az egészségügyben az a nagyon súlyos helyzet, hogy a rendkívül alacsony vagy rossz jövedelmi viszonyok miatt egyrészt megindult a pályáról az eláramlás, másrészt pedig valamilyen formában olyan eszközökhöz nyúlnak, amelyek, mondjam úgy, szemben állnak a jelenlegi törvényességgel.

Az egyik ilyen forma az általam is helytelenített privatizáció. Nem tudom azt sem elfogadni, hogy a funkcionális privatizációt, ami valóban elterjedt ma elsősorban a fekvőbeteg-ellátásnál, miután nincs erről kimutatás, nem is vesszük figyelembe. Ezt hiányolom az Állami Számvevőszék anyagából, mert erre vonatkozóan vannak adatok, csak természetesen az adatok összegyűjtése, beszerzése - esetleg esettanulmányokkal vagy más úton-módon - elég nehézkes, de azért érdemes lett volna ezt megtenni és olyan képet alkotni, hogy a valójában rendkívüli módon elterjedt és gomba módra szaporodó funkcionális privatizáció milyen újabb ellentmondásokat fog teremteni az egészségügyben, és vajon ezzel biztosítani tudjuk-e mindenekelőtt a fő célt, a páciens ellátását, avagy újabb zavarokat teremt - mint ahogy valóban teremt is - a betegellátásban. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy - azzal együtt, hogy a fekvőbeteg-ellátásában a privatizáció ilyen formában szinte megvalósíthatatlan - először rendbe kell hozni az egészségügyet, de ezeket a mutatókat azért érdemes lenne statisztikailag feldolgozni, és erre forrást biztosítani, mert egyszerűen nem lesz átlátható az egészségügyi gazdálkodás.

A Magyar Igazság és Élet Pártja a benyújtott anyagokat éppen e mély elemzés hiánya miatt nem tudja elfogadni, és arra kéri a kormányzatot, illetve az Állami Számvevőszéket is, hogyha lehet, az ilyen kiegészítő vizsgálatokat elvégezve szíveskedjenek a leadott jelentéseket kiegészíteni.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban, valamint néhány kormánypárti képviselő is tapsol.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Csáky András képviselő úrnak.

Képviselő Úr!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnézést kérek képviselőtársaimtól, de úgy látszik, Vojnik képviselő asszony nem figyelt oda arra, amit mondtam. Úgy gondolom, mondandóm alapvetően nem értékítéleteket tartalmazott, hanem tényeket közölt. Arról meg szó sem volt a hozzászólásomban, hogy bármilyen felelősség is terhelné az Egészségbiztosítási Pénztár apparátusát. Én csupán arról nyilatkoztam, hogy kénytelen volt még a régi módszerekkel gazdálkodni, tehát kényszerpályán működött. Ennyit a pontosság kedvéért hozzá kellett tennem.

Amit Gidai Erzsébet felvetett a mondandójában, az tulajdonképpen nem a zárszámadáshoz tartozott. Azzal nagyon szorosan összefüggött, de alapvetően, azt hiszem, mindannyian leszögezhetjük, hogy lehet a zárszámadás ilyen jó, olyan jó, egy biztos: az egészségügyre biztosított összeg költségvetési kerete szégyenletesen alacsony, nemzetközi összehasonlításban hátulról dobogós helyezettek vagyunk. Mindaddig érdemi úgynevezett reformokra - amelyektől már lúdbőrös minden egészségügyi háta, amikor elkezdenek reformokról beszélni - nem kerülhet sor, amíg plusz források az egészségügy részére nem lesznek átadva. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor egy év múlva ugyanezt fogjuk elmondani a zárszámadásról, ki nagyobb vehemenciával, ki szégyenlősebben, két év múlva is, három év múlva is, négy év múlva is, ugyanis nincs átalakítás plusz források nélkül, s az átalakítás nélkül nem várható hatékony működés.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Gidai Erzsébet képviselő asszonynak. Képviselő Asszony!

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Csak az előttem szóló képviselőtársamhoz szeretnék csatlakozni, hogy valójában ez a 3,8 és 4,5 százalék a GDP-ből rendkívül alacsony. Ha úgy számítjuk, hogy az ellátást és a szükségletet viszonyítjuk egymáshoz, hogy mennyire lenne szükség, akkor - jómagam is több ilyen számításban vettem részt, de más anyagok is megerősítik ezt - mintegy 2-2,5-szer nagyobbnak kellene lennie ennek az aránynak, és az gyakorlatilag a nemzetközi trendekhez is sokkal jobban illeszkedne.

Honnan lehet ezt biztosítani, milyen forrásra van szükség? Két fő forrást látok, az egyik: az adóbevétel oldaláról lehetne biztosítani ennek a megfelelő forrását. De sokkal jelentősebb, amit nagyon gyakran elmondok, s a 2000. évi költségvetés vitájánál ismételten előhozom, hogy a kiadási oldalon megjelenő olyan, általam mindig piszkos pénznek nevezett forrásokat lehetne használni, amelyek az adósságtörlesztésnél jelennek meg, mindenekelőtt az 1997-ben beépített, 1 750 milliárd forintos nullkamatozású hitel, ami most már 2 130 milliárdot tesz ki. Nagyon jól tudjuk, hogy ez teljesen tisztázatlan háttérrel épült be, és nagyon súlyos terhet jelent a költségvetés kiadási oldalán.

Ha csak kiemelném az idei 199 milliárdos kamatterhet, ami '98-ban is majdnem ennyi volt, akkor ezeket a forrásokat lehetne hasznosítani, meg a törlesztési terhet, s meg lehetne találni azokat a forrásokat, amelyek az egészségügyet is rendbe tudnák hozni.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra következik Keller László képviselő úr a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő Úr!

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Gidai Erzsébet hozzászólására igazából nem is nagyon akarom az időt vesztegetni. Azért veszélyes, mert a pénzügyminiszter úr például ezt a fejtegetését elhitte. Tehát azért kell reagálnunk arra, amit mond, mert veszélyes pályára tud állítani felelős politikusokat. Igaz, hogy utána kijött, de a pénzügyminiszter mégis benne maradt a maccsban.

De amit a finanszírozási rendszerről mondott, képviselő asszony, azt azért remélem tudja, hogy ezt a finanszírozási rendszert olyan módon, ahogy az rá lett engedve az egészségügyre, a Fidesz, a jobboldali kormány egészségpolitikusa, az akkori miniszter, Surján László eresztette rá a rendszerre - előkészítetlenül. Nem az volt a baj, hogy a teljesítményfinanszírozást behozta, hanem az volt a baj, hogy olyan előkészítetlenül valósították meg, mint ahogy az most már látszik, meg '94-ben, '95-ben is egész világosan látszott.

Ami a benyújtott törvényjavaslatot illeti: azzal szeretném kezdeni, hogy amikor valaki végigolvassa ezt a zárszámadást, a társadalombiztosítás költségvetésének a zárszámadását, akkor egyből rájön arra, hogy a kormány, a jobboldali kormány '98. második felében tulajdonképpen nem vállalta fel a pótköltségvetés benyújtását a parlamenthez. Ezt egyébként az Állami Számvevőszék is megállapította - sajnálom, hogy az elnök úrnak már el kellett mennie, és helyette nem jött más a tárgyalásra -, de akkor ebből le kell vonni a következtetést és meg kell mondanunk a polgároknak, hogy a kormány ezzel törvényt sértett: az államháztartási törvényt durván megsértette. Az sem menti a kormányzatot, hogy utólag, az év végén módosította bizonyos mértékben a tavalyi költségvetést - nem módosítgatni kellett volna ezt a költségvetést, hanem pótköltségvetést kellett volna benyújtania.

Most néhány alapvetést szeretnék mondani, ami a tavalyi költségvetést meghatározta. Már a kétperces vitákban szóba került a kapacitástörvény, még egyszer szeretném most is leszögezni - bár sajnálom, hogy Selmeczi képviselőtársam nem tudja kivárni a mondanivalómat, pedig még tartogatok mondanivalót a számára, úgyhogy sajnálom, ha most eltávozik a teremből, mert nem tud reagálni a mondanivalómra -, hogy a kapacitástörvény újabb kapacitásszűkítést nem tartalmazott. Ez fontos feltétele volt a '98-as költségvetésnek. (Selmeczi Gabriella elhagyja a termet.)

Fontos alapfeltétele volt, hogy még az előző kormány megkötötte a bérmegállapodást a szakszervezetekkel, és a teljesítménydíjazás ellenére a fix díjba beépült - a szakszervezet által is elfogadottan - a 16 százalékos béremelés, ami reálértékben magasabb volt.

 

(23.20)

Persze nem olyan mértékű, mint amilyet az egészségügyben dolgozók jogosan elvártak volna, de reálértékben mégis magasabb volt ez az érték. A múlt évi költségvetés - ellentétben az ez évi költségvetéssel - a helyi önkormányzatok számára is tartalmazott egy pozitív elemet. Nevezetesen a nehéz helyzetben lévő intézmények tulajdonos önkormányzatát pénzügyileg is megtámogatta az elmúlt évi költségvetés, ellentétben az ez évi költségvetéssel. Erre az évre csak a probléma maradt meg, a hozzárendelt pénz eltűnt.

A tavalyi költségvetés annak figyelembevételével került kialakításra, hogy megszületett itt, ebben a Házban egy nyugdíjreform, amelynek következménye volt az, hogy a központi költségvetésnek bizony minimálisan 20 milliárd forintot át kellett csoportosítani a társadalombiztosítás költségvetésébe, de már akkor számolt az előző kormányzat a magánpénztárak szerepével, amikor a költségvetési törvényjavaslatot kidolgozta, hiszen már a benyújtott javaslat tartalmazta azt az előírást, hogy amennyiben a magánpénztárakba mégis többen lépnek be, akkor nyilvánvaló, hogy az emiatt kieső járulékbevételt megtéríti a felosztó-kirovó rendszer részére.

Mint azt tudjuk, nem volt az olyan nagyon jelentős mérték. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy többen léptek be a magánpénztárakba, és az emiatti kiesés pedig mintegy 8 milliárd forint. Ha tehát megnézzük a tervezett 20 milliárdhoz képest, és ahhoz, hogy egyébként az átlépők többletével kalkuláltunk, akkor azt gondolom, hogy ez egyáltalán nem ok arra, hogy ahogy kisgazda képviselőtársam megszólalt, riogassa a társadalmat a magánpénztárakkal. A MIÉP-ről már nem is beszélek. (Dr. Gidai Erzsébet: Így van!)

A kapacitástörvényről mindenképpen szeretnék szólni, hiszen az nem vitatható, hogy egy optimálisabb ellátószerkezet jött létre. Valamilyen módon ki kellett kényszeríteni ezt a tulajdonosokból. Nagyon eltérő tulajdonosi struktúrák vannak. Ebbe most nem kívánok belemenni, de az tény, hogy egy optimálisabb szerkezet jött létre. Az is tény, hogy a területi ellátási egyenlőtlenségeket igyekezett kisimítani. Nem lett befejezve a folyamat, de ettől függetlenül bizonyos korrekciókat végre lehetett hajtani.

1998-ban pedig az előző kormány számára ugyanolyan fontos volt a szerkezetváltás, mint korábban és most is, viszont más eszközöket találtunk. Például érdekeltséget próbáltunk teremteni a fejlesztéseknél az önkormányzatok, a tulajdonosok, az intézmények számára. Erre jó példa, hogy éppen Miskolcon két kórház esetében létrejött egy megállapodás. A jobboldali irányultságú önkormányzat polgármestere alá is írta ezt a megállapodást, amely úgy teremtett volna meg egy optimálisabb ellátószerkezetet, hogy címzett támogatással segítette volna a kórházak beruházását. Kérem szépen, a legelső intézkedések egyike volt, hogy ezt a megállapodást annullálta a jobboldali kormány a jobboldali polgármesterénél. Persze elérte azt, hogy így egy teljesen rossz ellátószerkezetet finanszíroz pártszimpátia alapján. Ennyit a kapacitástörvényről és arról, hogy egyáltalán hogy s mint lett megtervezve a társadalombiztosítás '98. évi költségvetése.

A 90 milliárd forintos hiány valóban óriási érték, persze reálisan kell értékelnünk ezt a hiányt. Mert például 1998-ban minimális volt a költségvetés hozzájárulása, ellentétben 1999-cel. 1998-ban a vagyonértékesítés minimális volt, ellentétben a '99-es tervezéssel, 1998 második félévében leállt a kintlévőségek behajtása különleges módszerekkel, azért, mert úgy gondolta az új kormány, hogy máshová telepíti a behajtó szervezetet, és ez az átállás bizony a bevételeknél rendesen meglátszik.

Ha ezeket a tényezőket, tisztelt képviselőtársaim, figyelembe vesszük, és megnézzük, hogy milyen lenne a '99. évi tb-költségvetés akkor, ha a '98-as feltételek hatnának, akkor rá kellene jönni - sajnálom, hogy kiment Selmeczi Gabriella képviselőtársam -, hogy messze a '98-as hiány fölött lenne a '99-es hiány.

Azon túlmenően, amit most a hiánnyal kapcsolatban elmondtam, magyarázható tényezőnek tartok két dolgot. Egyrészt a nyugellátásokban a túllépést - és itt szeretnék vitatkozni az ÁSZ elnökével, hiszen ő kritikaként fogalmazta meg, hogy ez nem volt megtervezve. Igen, akkor, amikor a '98. évi költségvetést terveztük, nem is lehetett megtervezni, hiszen nem tudtuk azt, hogy 1997-ben mekkora lesz a nettó keresetkiáramlás. Azt lehetett tudni nyáron. A nyáron ismertté vált, és akkor, nyáron meg lehetett volna ezt - akár egy pótköltségvetésben, akár más formában - tervezni. Azt gondolom tehát, hogy itt alapvetően nem tervezési probléma volt.

Ami pedig a korhatár alatti harmadik csoport nyugellátását illeti, erre Béki Gabriella képviselőtársam utalt. Teljes mértékben igaza van. Nem került sor a rokkantsági ellátórendszer átalakítására, bár a tervezőmunka elindult, és nagyon komoly szakmai előkészítés történt. Sajnálatos módon a jelenlegi kormány szabotálja a törvény végrehajtását, nem tesz semmit ebben az ügyben, és így nyilvánvaló, hogy ez a probléma még az elkövetkezendő évek költségvetésében is probléma lesz, mert egyre többen kerülnek be ebbe az ellátási formába. Persze államháztartási szinten olyan nagy megtakarításban ne reménykedjünk, mert ezeket az embereket - ha nem is ebből a költségvetésből, más formában, nyilván más módon - el kell látni.

Ami a gyógyszertúllépést illeti, erről a kétpercesekben már sok szó esett. Szeretném elmondani azt, hogy az 1998-as gyógyszer-előirányzat - csak hogy világosan lássuk, mert ez is benne van az indokolásban - az 1997. évi tényből indult ki, plusz erre rátett 1,7 milliárd forint körüli összeget, és így lett az az irreális előirányzat beállítva, ami akkor teljesülhetett volna, ha markáns kormányzati intézkedéseket tudunk megfogalmazni. Az akkori kormányzat tett is lépéseket még 1997-ben azért, hogy ez az előirányzat lehetőség szerint teljesüljön, és azt gondolom, hogy példaértékű lehetne a mostani kormány számára, hogy hogyan sikerült 1998-ra 1997-ben megállapodni egy 8 százalékos termelőiár-növekedésről akkor, amikor még az infláció messze kétszámjegyű volt.

Ezt most visszaigazolta a zárszámadás, hogy ez tulajdonképpen teljesült is. Olyan határozott kormányzati intézkedésekre nem voltunk egyébként fölkészülve, mint ami esetleg ezt az előirányzatot tudta volna hozni, de nyilvánvaló, hogy ilyen kormányzati intézkedéseket nagyon nehéz tartani.

Ami a magánpénztárakat illeti, engedjék meg, tisztelt képviselőtársak, hogy egy dologra azért felhívjam a figyelmet. Annak ellenére, hogy a magánpénztári befizetések működtek, kiolvasható a zárszámadásból, hogy az egyéni járulékbevétel 22,2 százalékkal több volt, mint 1997-ben. Már utaltam egy számra, hogy 8,6 milliárd forinttal kellett a központi költségvetésnek többet fizetni a magánpénztári kiesés miatt.

Egy félreértést is szeretnék eloszlatni. A bizottsági vitában fideszes képviselőtársam, Horváth Zsolt, előhozta azt, hogy a nyugdíjreform nem számolt a hozzátartozói ellátásokkal. Akkor nem is értettem, hogy miért veti ezt föl, hiszen ez képtelenség. Akkor is elmondtam, hogy képtelenség, aztán amikor elkezdtem olvasni a zárszámadást, akkor rájöttem, hogy képviselőtársam és valószínűleg többen is teljesen félreértik a dolgot.

 

(23.30)

Ugyanis a zárszámadás indokolása azt mondja, hogy a hiány egészen kis mértékű növekedését idézte elő, hogy a korhatár alatti rokkantsági, baleseti rokkantsági ellátáshoz kapcsolódó hozzátartozói ellátás nem lett megtervezve a költségvetésben - nem a nyugdíjreformban, hanem a költségvetésben -, ennek a kihatásával nem számolt a költségvetés. Ez lehetséges, de ez nagyon pici tétel, és nagyon rossz lenne - azért hoztam szóba -, ha egy ilyen költségvetési indokolásból a nyugdíjreformra vonnának le messzemenő következtetéseket a képviselőtársaim. Nagyon kedvezőtlen - és ez már a jobboldali kormány tevékenységéhez tapad -, hogy az elfedett követelések feltárása rendkívüli módon visszaesett. Az indokolás hoz konkrétan számokat is, milyen volt '94-ben, milyen volt '97-ben, milyen jelentős fejlődés alakult ki. Bizony, '98-ra ez nemhogy növekedett volna, hanem visszaesett, és ebben jelentősen közrejátszik az új kormány tevékenysége.

Az indokolás és az Állami Számvevőszék jelentése is foglalkozik a járulék-ellenőrzés, -nyilvántartás és -beszedés APEH-hez delegálásával, illetve az ebből fakadó átszervezési bizonytalansággal. Akkor is elmondtuk, most a zárszámadásnál ismét el kell mondani: nem lehet kapkodva, előkészítetlenül olyan döntéseket hozni, mint amit az előző évben, év végén a kormányzat meghozott. Az eredménye, azt hiszem, bevételi oldalról is most már kézzelfogható.

Ami a működési költségvetést illeti, kiolvasható, hogy jelentős feszültség érezhető a működési költségvetés tekintetében. Kiolvasható, hogy nem nyújtott fedezetet a Ktv. által saját hatáskörben megállapítható egyes pótlékok ágazati szintű bevezetésére. Ez egy sajnálatos dolog, mert bár Csáky képviselőtársam azt mondta, hogy régi struktúrával, régi szakemberekkel nem lehet mit csinálni, csak a hiányt tudják produkálni, meg kell nézni, tisztelt képviselőtársam, hogy milyen feltételek között tudnak dolgozni.

Sajnálom, hogy kiment Selmeczi Gabriella képviselő asszony, ugyanis érdekes megállapításokat lehet olvasni az ÁSZ véleményében is és az általános indokolásban is a politikai államtitkár kabinetjéről. Össze nem mérhető, másfél-, háromszoros díjazásban részesülnek az ott dolgozó emberek, akik egyébként politikai funkciót töltenek be. Itt szeretném elmondani - csak hogy igazoljam is, amit most mondok -, a múlt héten lezajlott egy tárgyalás a Fővárosi Bíróságon, ahol teljesen egyértelművé vált, hogy a kabinet részéről politikai megrendeléseket küldtek, politikai véráldozatot követeltek a köztisztviselői állományból. Döbbenetes! Miközben iszonyatos feszültség van a működési keret felhasználásánál, aközben a politikai államtitkár kabinetje tobzódik a pénzben, és minden lehetősége megvan arra, hogy nagyon jól éljen. Erről még egy picit a későbbiek során szólok. (Varga Mihály: Cser Ágnesről beszélj!) Arról beszélek, államtitkár úr, nagyon pontosan tartom magam a benyújtott zárszámadáshoz, hiszen az Állami Számvevőszék is nagyon kiemelten foglalkozik a kabinet kérdésével. (Varga Mihály: Cser Ágnessel?)

Az 1999. évi költségvetés módosítása, többen szóltak róla, megítélésem szerint is elfogadhatatlan több ponton. Wesselényi utcai székház: itt nem egyszerűen arról van szó, hogy most el akarja vinni az Országgyűlés döntésével úgy, hogy nem térít érte az alapoknak semmit a kormányzat, hanem már elvitte. Csakhogy nem volt törvényi felhatalmazás, mert központi államigazgatási szerv a legjobb tudomásom szerint már ott dolgozik, miközben még peres eljárás folyik azért, hogy valamit visszahozzunk az alapoknak. Nem néhány százmillió forintról van szó, hanem több milliárd forintról van szó, amiben ugyan a büntetőeljárás nem állt meg a lábán, de azt gondolom, hogy a szerződés semmisségéért küzdeni kellett volna a politikai államtitkárnak, illetve a kabinetjének. Nagyon lazán lemondtak a többmilliárdos bevételről. Meggyőződésem, hogy ez bevételt jelentett volna, hiszen OTP-részvényekkel fizettek a Wesselényi utcai székházért részben, ezeknek az OTP-részvényeknek ma már az értéke egészen más, mint amikor ez a fizetés megtörtént. Miközben arról szól a zárszámadás, hogy itt nagyon jelentős büntetőfeljelentéseket kreált a kabinetiroda, amiről egyébként persze nem számol be, hogy melyek voltak ezek a büntetőfeljelentések, aközben lazán több milliárd forintot kiengednek az ablakon, és országgyűlési felhatalmazás nélkül, utólagos törvénymódosítással próbálják megteremteni a jogalapot arra, hogy a kabinet vezetője egyszerűen kiengedett egy nagyon jelentős vagyont a látókörből és az alapok vagyonából.

Az átcsoportosítás az APEH-hez nem is indokolt, és elfogadhatatlan. Azért nem indokolt, mert a tavalyi év során, emlékezzenek, tisztelt képviselőtársak, a költségvetési törvénynél elfogadtunk egy módosító javaslatot, ami arról szólt, hogy emeljük meg az APEH előirányzatát azért, mert megnövekedtek a feladatai. Ha ezt megtettük, akkor most abszolút indokolatlan ez a törvénymódosítás. Ami az állami felügyeletet illeti: egyértelművé vált, hogy az önkormányzati irányítás nem működött, bár meggyőződésem, hogy nem az önkormányzatisággal volt baj, hanem az önkormányzatok összetételével és a személyi konstrukcióval, de erre már nem akarok kitérni. Azért azt is meg kellett volna említeni a kormánynak, hogy a második félévben az állami irányítás sem működött, mert ez a tény, és maga a miniszterelnök úr is ezt később, persze nem '98-ban, bevallotta, és nem véletlen, hogy ma már szerkezetében átrendeződött a felügyelet és az irányítás is.

Az viszont, amit az állami felügyelet mentén a költségvetéssel bűvészkedtek, egyszerűen elfogadhatatlan! Az Állami Számvevőszék úgy minősítette, hogy helytelenül jártak el. Én meg azt mondom, hogy törvénytelenül! Mert a múlt évi költségvetés az önkormányzatok működtetésére biztosított előirányzatot és nem a politikai államtitkár kabinetjének a működésére. Ha arra akarták volna felhasználni ezt a pénzt, akkor be kellett volna terjeszteni az Országgyűlés elé egy költségvetési törvénymódosítást, és meg kellett volna mondani, hogy egy Miniszterelnöki Hivatal - és tudjuk, hogy a Miniszterelnöki Hivatal milyen kondíciókkal rendelkezett már tavaly is - alá besorolt politikai államtitkárt miért akarnak az alapok működési költségvetéséből finanszírozni. Ezt elmulasztották, ezt nem tudom, ki engedélyezte, mert sajnos a felelősöket nem jelölte meg az zárszámadás, pedig jó lett volna, ha megjelöli. Ez nem történt meg, én éppen ezért azt mondom, hogy itt súlyos törvénytelenség esete áll fenn, amiért a felelősöket igenis meg kell jelölni, és nem mehetünk el szótlanul e mellett az ügy mellett.

Itt jön az a szintén törvénytelenség, amire az ÁSZ-jelentés utal, mi csak sejtettük ezt az elmúlt év során, amikor a kabinet állományában lévő alkalmazottakat az Egészségbiztosítási Pénztár költségvetéséből úgy fizetnek meg, hogy megbízási jogviszonyt létesítenek. Nem kitalálom, benne van az Állami Számvevőszék jelentésében. Az is elfogadhatatlan, sőt totálisan elfogadhatatlan, hogy országgyűlési képviselő megbízási jogviszonyt létesítsen az Egészségbiztosítási Pénztárral - ez a kormánypártok számára teljesen evidens és elfogadható -, még akkor is, ha nem vesz fel érte pénzt. Ugyanígy elfogadható ezek szerint, mert sehol nem jelölik meg a zárszámadásban a felelőst vagy felelősöket amiatt, hogy ilyen megbízási jogviszony alapján finanszírozták vagy finanszírozzák a kabinet munkatársait.

Még egy dolgot szeretnék szóba hozni: a vagyonelszámoltatás, a vagyonelszámolás teljes mértékben elmaradt; sem a zárszámadás nem tartalmazza, azt sem tartalmazza, hogy tulajdonképpen milyen vagyontestek vannak.

(23.40)

Azt sem tartalmazza, hogy milyen vagyontesteket vett át egy személyben a politikai államtitkár a kormányváltáskor. Azt sem tartalmazza a zárszámadás, hogy a későbbiek során mit adott át az ÁPV Rt.-nek, bár ez idei költségvetési kérdés, de végül is a vagyonnal csak el kellene számolni. Ezért állhat elő az, hogy a Club Aliga értékesítése elmarad, és most utólag próbálják törvénnyel is megalapozni, hogy nem hajtották végre a törvényt. Az önkormányzatok elszabotálták a törvény végrehajtását, ezt tette a politikai államtitkár is, mert az ő feladata lett volna ennek az értékesítésnek a befejezése, egyébként az önkormányzatok elkezdték, de nem fejezte be a politikai államtitkár asszony, most pedig azt mondják, hogy akkor ezt nem is kell értékesíteni. Csak azt mondja meg nekem valaki, miért kell az egészségügyben 10 milliárd forintot arra költeni, hogy legyen egy oktatóközpont, amikor tele van a főváros egyetemmel, mindenféle intézménnyel, ahol az orvosok oktatását el lehet végezni!

Tisztelt elnök asszony, elnézést kérek, hogy ilyen hosszasan beszéltem. Azzal szeretném zárni, amivel a költségvetés zárszámadásáról szóló véleményemet zártam, hogy a zárszámadásra végül is, azt gondolom, lehet igent mondani, de a költségvetés módosítására egyáltalán nem lehet.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Csáky András képviselő úrnak. Képviselő úr!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Amikor Vojnik képviselő asszony hozzászólt, még azt hittem, valószínűleg halkan beszélhettem, nem volt érthető, amit mondok. Amikor azonban Keller képviselő úr szólt, rájöttem, hogy nem erről van szó. Valószínűleg valamilyen egyeztetett pártutasítás lehet, hogy mindenféleképpen félremagyarázni bizonyos dolgokat, amik nem hangzottak el. Megismétlem: természetesen nem az apparátus hibájáról volt szó, hanem arról, hogy azok a módszerek, metódusok nem megfelelőek.

Az különösen bájos Keller képviselő úr részéről, hogy az Antall-kormány nyakába varrja azt a finanszírozási rendszert, amely induláskor a szakmától elfogadott volt egy olyan finanszírozás után, az úgynevezett bázisfinanszírozás után, amikor senki nem tudta - illetve voltak, akik nagyon szűk körben tudták -, hogy adott teljesítményt nyújtó, azonos szerkezetű, azonos ágyszámú és struktúrájú intézmények között három-négyszeres finanszírozásbeli különbség volt.

Úgy gondolom, ehhez képest egy teljesítményarányos finanszírozásra való áttérés, ami egy reformfolyamat kezdeti lépése lett volna, mert utána a különböző ellátási szintek, kompetenciák meghatározása miatt önmagában beállt volna a működés, és nem lett volna szükség kapacitástörvényekre, hisz mindenhol figyelte a menedzsment, hogy egy adott osztály gazdaságos vagy nem gazdaságos, és megtette a szükséges lépéseket, azért ez bájos, ezt az egészet a nyakába varrni; ez akkor és még most is vállalható, a világ sok táján ilyen jellegű finanszírozás megy. Itt alapvető gond volt önöknél is, és még mindig gond, habár most már elkezdődtek az ezzel kapcsolatos lépések, hogy az ellenőrzés egyszerűen megoldatlan. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést, még egyszer...

ELNÖK: Képviselő úr, két percre kapott lehetőséget. (Dr. Csáky András: Jó, akkor köszönöm szépen, majd következő alkalommal.)

Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Csáky Képviselőtársam! Ez szokásos, hogy amikor egy vita elkezdi a maga mélyrepülését, és amikor az önök érvei elfogynak, jönnek a személyeskedések. Bár megfogadtam, hogy ebbe a ringbe nem szállok be, és a hozzászólásomat megtettem első körben természetesen, most mégiscsak muszáj szólnom.

Nagyon figyeltem az ön hozzászólására, nem értettem vele egyet, de úgy gondolom, még egyszer el fogom olvasni. Ez nem érinti azonban azt, hogy a patkó ezen részében, a Magyar Szocialista Pártban autonóm gondolkodók ülnek. Az a párt, amely pártutasításokkal, előre megírt kis papírkákkal dolgozik, nem ezen az oldalon található.

Köszönöm. (Varga Mihály: Negyven évig gyakoroltátok! - Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, a MIÉP képviselőcsoportjából.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szintén a teljesítményfinanszírozás kérdésére szeretnék reagálni. Számomra ez pártsemleges és frakciósemleges, ez szakmai kérdés. A teljesítményfinanszírozás messze jobb rendszer, mint ami korábban volt, a maradékelvű, a bázisszemléletű finanszírozás. Ezt nem lehet elvitatni! Aki ezt elvitatja, nem ért ehhez a szakmához.

Azonban kétségtelen, hogy gyorsan került bevezetésre, nem volt hatástanulmány, mint ahogy később sem volt semmiféle hatástanulmány. De önöknél volt négy évig a labda, el kellett volna szépen gondolkodni ezen, és kellett volna javítani rajta, mert ez a finanszírozási rendszer attól kezdve csak lefelé ment. Ennek nagyon sok szakmai vitája volt, és mind a mai napig nem megoldott. Úgyhogy ezt ilyen szempontból kell áttekinteni.

Még annyit szeretnék mondani, hogy én nagyon régóta követem ezeket a vitákat, és mindig felháborodok, amikor alkalmi politikai érdekeknek lökik alá azt a többszörösen hátrányos ágazatot, amely nagyon rászorul a segítségre. És hogy nem az az elsődleges cél, hogy minőségi váltást hogyan hozzunk létre, hogy az egészségügyi ellátás minőségi színvonalát hogyan lehessen emelni, vagy az ott dolgozókat megbecsülni azért, hogy a magyar népesség egészségi állapota tovább ne romoljon... - innen kellene elindulni, és azt hiszem, ez lenne a legfőbb cél, és ha valahogy így gondolkodnánk, akkor ez szektor-, vagy ha tetszik, pártsemleges is lehetne.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a lehetőséget Csáky András képviselő úrnak.

Képviselő úr!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Való igaz, Vojnik képviselő asszonynak lehet, hogy igaza van, amikor a vita mélyrepüléséről beszél, de gondolom, hogy akkor önmagába is tekint. Ennyit erről az egészről.

Visszatérve a Club Aligára, Keller képviselő úrnak csak azt szeretném mondani, hogy az egészségügyben nemcsak orvosok vannak, hanem védőnők, ápolónők, asszisztensek, akiknek a képzéséről, megfelelő színvonalú és megfelelő körülmények között folyó képzéséről gondoskodni kell. Nem csak a különböző pénzügyi szakemberek jogosultak arra, hogy nagy kényelemben és jólétben végezzenek továbbképzéseket! Nagyon kérem, hogy ne sajnáljuk az egészségügytől a Club Aligát. Nagyon örülök, ha ez odakerül, és megfelelő módon hasznosulni fog.

Ez mindannyiunk javára szolgál. (Dr. Gidai Erzsébet: Így van! - Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérem a képviselőtársaimat, hogy így, éjfél táján, ha lehet, koncentráljanak a tervezetre, amelyről a vita folyik. Megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak hozzászólásra, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Selmeczi Gabriellát fogom követni, nem abban, hogy elmegyek (Derültség az SZDSZ és az MSZP padsoraiból. - Varga Mihály: Reménykedtünk! - Dr. Gidai Erzsébet: Lehetne követni egyenesen!), hanem abban, hogy a tanulságokról fogok beszélni, amelyek részben magából a zárszámadásból, részben pedig ebből a vitából adódnak.

Önmagában véve az, amivel Selmeczi Gabriella képviselő asszony kezdte - elmondta, hogy is nézett ki ez a '98-as tb-költségvetés, mi lett a megvalósításban, és mennyi vizes lepedőt lehet lehúzni arról a kormányról, amely azt a tb-költségvetést készítette -, ez jól hangzott. Mint kétpercesemben már említettem, felidézte bennem azokat a régi szép napokat, amikor Selmeczi Gabriella még teljes mértékben ellenzéki volt, és nemcsak egy ilyen tb-költségvetési vita erejéig nyerte vissza ellenzéki mivoltát. Tehát ez nagyon jól hangozhatott volna. Nagyon jól hangzott egy olyan benyomás, hogy tulajdonképpen minden bajnak az az oka, hogy az egykori tb-önkormányzatok loptak, ügyetlenek voltak, az előző kormány tehetetlenkedett, majd jövünk mi, és akkor minden rendbe jön.

Szóval, jól hangzott mindaddig, amíg nem derült ki az, hogy hiába jött a Fidesz vezette jobboldali kormány, amely átvette az ország és ezen belül a társadalombiztosítás irányítását, semmiféle fordulat nem következett be. Amennyire látjuk, '99-ben - ami már igazán a Fidesz-kormány éve - már nincsenek tb-önkormányzatok, már a kormány közvetlenül irányítja a társadalombiztosítást, és alapjában véve minden ugyanúgy megy.

 

(23.50)

 

Botrányok vannak, és ugyanaz a két probléma, hogy a bevétel kevés... (Varga Mihály: Vannak, mert most már kiderülnek a botrányok!) Bocsánat! A botrányok kiderülnek...

ELNÖK: Államtitkár úr, kérem, hogy türelemmel hallgassa végig a képviselőtársunkat!

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én nagyon örülök ezeknek a közbeszólásoknak, én ezt mindig szerettem, mert elevenné a teszi a vitánkat. Egyébként az államtitkár úrnak bármikor joga van, hogy a vita közben szót kérjen, és még kétperces korlátja sincs. A Házszabály szerint a kormány képviselője bármikor szót kérhet.

Köszönöm szépen az észrevételét. Azért köszönöm, mert az államtitkár úr pontosan tudja, hogy a botrányok az előző ciklusban is kiderültek, azzal a különbséggel, hogy akkor a vizsgálóbizottságok a botrányok kivizsgálására meg is alakultak. Ebben a ciklusban pedig nem tudnak megalakulni, mert az önök kormánytöbbsége megakadályozza a vizsgálóbizottságok létrejöttét, és ezért valójában a botrányoknak ebben a ciklusban, a Fidesz-többség idején nem lehet a végére járni (Varga Mihály: Tévedés!), az előző ciklusban pedig lehetett. Államtitkár úr, maga is irányított ilyen vizsgálóbizottságot és tudja, hogy végig lehetett csinálni. Az egészségügyi önkormányzatra is alakult vizsgálóbizottság, az is eljutott a jelentésig, az is feltárta a visszásságokat, most pedig még egyetlenegy, az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottság nem tudott megalakulni. Ha már az államtitkár úr szóba hozta a botrányok kérdését.

De visszatérek a tárgyhoz. Botrányok továbbra is vannak, csak ezek nem jutnak el a vizsgálatokig, de ez nem az ellenzék felelőssége (Varga Mihály: Ezek a bíróságra jutnak el, nem a vizsgálóbizottsághoz.), és bevételhiány is van meg kiadási túllépés is van. Tehát az a fordulat, amit ígértek, nem következett be. (Varga Mihály: Eddig többet tettünk, mint ti négy év alatt!)

ELNÖK: Képviselőtársaim! Kérem, hogy tényleg hallgassák végig egymást türelemmel! A parlamenti formákat legalább itt a parlament falai között tartsák be! (Varga Mihály: Elnök asszony, olvasson el egy századfordulós jegyzőkönyvet!) Államtitkár úr, szükségtelen a figyelmeztetése! (Varga Mihály: Vezettessen ki!)

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Azt gondolom, hogy az alapproblémák maradtak. Amit már most tudunk, az a gyógyszerkassza túllépése, ami hasonló ahhoz, amit a korábbi években tapasztaltunk, és majd meglátjuk, hogy az év végén a többi területen, ahol korábban túllépések voltak, milyen képet fogunk kapni.

Nagyon fontos az, hogy hogyan közelíti meg egy kormánytöbbség ezt a problémát. Csáky képviselő úr kétperceséből, Selmeczi Gabriella képviselő asszony felszólalásaiból, korábban Hegedűs Mihály képviselő úr felszólalásából világossá vált, hogyan közelíti meg a kérdést a jelenlegi kormánytöbbség. Persze nem lenne rossz, ha például az Egészségügyi Minisztérium képviselői itt lennének egy ilyen vitán, mert akkor esetleg ők is elmondhatnák, hogy az Egészségügyi Minisztérium hogyan látja ezeket a kérdéseket, de vegyük tudomásul, hogy az egészségbiztosítás kérdéseinél ők nincsenek jelen, de az egészségüggyel foglalkozó képviselőtársaink jelen vannak, jelen voltak, és ez mindenképpen jó.

Mit mondott Csáky képviselő úr? Csáky képviselő úr megközelítése tulajdonképpen megegyezik azzal, amit a választási kampányban mondtak, Csáky képviselő úr is azt mondta egy kétperces válaszában, amíg nincsenek plusz források, radikálisan megnövelt források az egészségügy finanszírozásában, addig ne is reménykedjünk semmiféle javulásban, addig ne beszéljünk reformokról, ne beszéljünk semmiről, mert vegyük tudomásul, hogy ez a 3,8-4,4 százalékos GDP-részesedés botrányos, messze elmarad a nyugat-európai országoktól, és amíg nem szerez valaki radikálisan magasabb forrásokat az egészségügy számára, addig nem lesz változás.

Az a baj ezzel az állásponttal, hogy ez egyrészt tényszerűen nem igaz. Ez a 3,8-4,4 százalék rossz számítás, ugyanis ez nem veszi figyelembe azt, hogy Magyarországon az egészségügy jelentős részét nem az állam, nem az egészségbiztosító, hanem a lakosság finanszírozza hálapénzben, abban, hogy a gyógyszerköltségek olyan magas részét fizetik a polgárok, mint semmilyen nyugat-európai országban, és van magánorvoslás, tehát valójában ez a szám egyszerűen nem igaz. Valamint azért sem igaz, mert ha a vásárlói kvalitáson vetjük össze az adatokat, akkor kiderül, hogy ez a magyar érték, tehát az egészségügy GDP-részesedése nemzetközi összehasonlításban nem alacsony, megfelel Magyarország fejlettségi szintjének.

Ezt csak azért fontos tudni, mert az az ábránd, amit itt Csáky képviselő úr megfogalmaz és amivel Gógl miniszter úr a maga választási kampányát folytatja, miszerint ha átvesszük a kormányzást, akkor radikálisan megnövekszik az egészségügy költségvetése, az egy olyan ábránd, amiről két fideszes költségvetés, a 1999. és a 2000. évi költségvetés ismeretében tudjuk - ma már a Fidesz-kormány is tudja -, hogy nem megvalósítható. Hiszen 1999-ben még azt mondták, hogy majd 2000-ben, 2000-ben pedig azt mondják, hogy másra kellett a pénz.

Tehát tudomásul kell venni, hogy arra, amire Csáky képviselő úr ma is ábrándozik, amiről Gógl miniszter úr a választási kampányban ábrándozott, nincs, ebben az országban nem lesz lehetőség. Persze, Magyarországon is lassan, fokozatosan fog emelkedni az egészségügy GDP-részesedése, mondjuk 15 év alatt 2 százalékponttal, mint ahogy ez sok nyugat-európai országban tapasztalható. De az, amit önök ígértek, és amiről önök ábrándoznak és amivel egymást is szédítik, ez nincs.

Másodszor: az egészségbiztosítás finanszírozásában kulcsszerepe van a járulékoknak, tehát az állami költségvetés mellett a járulékbevételeknek. Mit ígért a Fidesz a választások előtt? A járulékterhek csökkentését. A választási brosúra szerint felére csökkentik a tb-járulékot. A tb-járulék nemcsak teher a vállalkozóknak, hanem bevétel is az egészségbiztosítási pénztárnak. Tavaly még látszólag csökkentették is 6 százalékponttal, '99 januárjában, amiről tudjuk, hogy egy részét visszavették egészségügyi hozzájárulásban, tehát ez nem volt 6 százalékpont, hanem mondjuk 4 vagy 3. Idén már nem is csökkentik, mert tudják, hogy felborulna az egészségbiztosítási kassza. Tehát az az ábránd sem igaz.

Világosan kell látni, hogy a dolog fordítva van, mint ahogy azt Csáky képviselő úr mondta. Nem az a megoldás, hogy elképzelünk egy olyan forrásbővülést, amelyre Magyarországon egyszerűen nincs lehetőség, és majd utána lehet reformról beszélni. A józan logika fordított. Tudomásul kell venni, hogy a források csak lassan, fokozatosan bővülhetnek, és azért van szükség a reformra, hogy a rendelkezésre álló forrásokból próbáljunk ésszerűbben, racionálisabban gazdálkodni.

Mit jelent a társadalombiztosítás reformja? Egyfelől azt jelenti, hogy érdekeltséget teremtünk a járulékbevételekben, a járulékfizetésben. Eddig Magyarországon a nyugdíjreformig az egészségbiztosítási járulék adó volt, adóként szedték be az egészet, és adóként próbálták az emberek nem befizetni. Annak a reformnak, amit elkezdtünk a nyugdíjreformmal, az egyik legfontosabb eleme - szerintem a legfontosabb eleme -, hogy valóban biztosítási díjjá teszi a nyugdíjjárulékot abban a részében, amit a magánnyugdíjpénztárnak fizetnek, vagyis tudja a biztosított, hogy ő azért kapja majd a szolgáltatást a nyugdíj esetében majd 20-30 év múlva, amit ma fizet. Ezt kellene az egészségbiztosításban is egy egészségbiztosítási reformmal elérni. Mert ha már mind a kettőben van, akkor már nagyon csökken az érdekeltség a jövedelem letagadásában, vagyis valóban fellépünk a második gazdaság ellen.

Borzasztó fontosnak tartom ezt az első oldalát a reformnak. A reform második oldala az, hogy a magánnyugdíjpénztárakkal is és az egészségügyi privatizációval is magántőkét mozgósítunk a társadalombiztosítás forrásaként az állami tőke mellé.

 

(24.00)

Csak egyetlenegy elemet nézzenek meg, a patikaprivatizációt! Micsoda magántőkét sikerült a magyar gyógyszertári hálózatban mozgósítani ebben a rövid időszakban! Miért nem próbáljuk meg ezt szélesebb körben is megtenni?

A harmadik elem magának a gazdálkodásnak a racionalizálása, az erőforrások elköltésének racionalizálása. A nyugdíjreformnál ez már megtörtént, a nyugdíjjárulék-fizetőktől beszedett pénzeket a magánnyugdíjpénztárak remélhetőleg ésszerűbben használják fel, mint az állam, és az egészségügyi reformban is valami hasonlót kell elérni.

Mit tesz a társadalombiztosítás reformjában a jobboldali kormány? Egyfelől aláássa a nyugdíjreformot azzal, hogy tavaly, és most arra készül, hogy idén is módosítja a - most már azt mondhatjuk - kétmillió emberrel megkötött szerződéseket vis maiorként, mert a Fidesz-kormány egy vis maior. Másfelől pedig az egészségügyi reformot egyszerűen elszabotálja, hiszen a kormány programjában benne volt, a Fidesz programjában benne volt, ez volt a kevés elem egyike, amiben ugyanazt képviselte a választások előtt a Fidesz, mint az SZDSZ. Elkezdtek rajta dolgozni annak idején Selmeczi Gabriella vezetésével, aki most már nemcsak onnan, hanem innen is távozott, és a munka leállt. Márpedig tudjuk, hogy az egészségügyi reform egy sokkal nehezebb feladat, mint a nyugdíjreform, sokkal nagyobb és keményebb előkészítő munkát igényel. A kormányzati ciklus elején azt mondták, hogy 2001. január 1-jén akarják beléptetni, mert tudták, hogy ez nagy előkészületet igényel, de nem lehet elkezdeni a ciklus végén.

Miután az előkészületek leálltak és elhúzódtak - Fónagy államtitkár úr biztosan tudna valamit mondani arról, amit az újságban olvasunk, hogy a Gazdasági Minisztérium vezetésével folyik ez az előkészítő munka, nem tudjuk, hogy hol tart -, az már biztos, hogy ebben a ciklusban érdemi egészségügyi reform nem lesz. Ebből pedig az következik, hogy ebben a ciklusban a társadalombiztosítás reformjának ez a kormány csak árt a nyugdíjvonalon, és semmi előrelépés nem tapasztalható az egészségügyi vonalon. És akkor marad az a helyzet, amiről ez a zárszámadás is szól, hogy próbálunk itt egy kicsit megtakarítani, ott egy kicsit megtakarítani, és küszködünk azzal, hogy a bevételek nem jönnek be, a kiadások - lásd gyógyszerkassza, gyógyászatisegédeszköz-kassza - évről évre magasabbak, mint amit megterveznek, a megtervezés persze alátervezett, érdekes módon ez is pártsemleges és kormánysemleges, legalábbis eddig az volt, önök is alátervezték ezeket a kasszákat, a hiány marad, és semmi sem javul.

Úgyhogy ezek után azt gondolom, hogy arra a hangvételre, amit Selmeczi Gabriella e vita elején képviselt, egy és egynegyed év Fidesz-kormányzás után már semmi de semmi alapjuk nincsen!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Csáky András képviselő úrnak. Képviselő úr!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Nem vettem volna magamnak a bátorságot, hogy csak úgy, adatokkal dobálózzak. Figyelmébe ajánlom az OECD-nek Magyarország egészségügyével kapcsolatos legutóbb megjelent tanulmányát, amelyben 4,2 százalék szerepel GDP-arányosan, de teljes mértékben egyetértünk abban, hogy nagyon csalfa lehet a nemzeti össztermékhez hasonlítani.

Vegyük az egy főre eső egészségügyi költségvetést! Ez Magyarország esetében 600 dollár. Ha jól emlékszem, az európai átlag 2 ezer dollár fölött van. (Dr. Gidai Erzsébet: 2500!) Amikor Magyarországon a műszerezettséget, a terápiás lehetőséget illetően nyugat-európai és európai árszínvonalon vagyunk kénytelenek dolgozni, és az infrastruktúra működtetése is most már európai árszínvonalon megy, akkor el lehet dönteni, hogy mi a sok, vagy mi a kevés. Szintén erre a tanulmányra hagyatkozva, Magyarországon Európát tekintve jóformán a legnagyobb a gyógyszertámogatás mértéke. Ha ön, mondjuk, átmegy Bécsbe, Németországba vagy bármelyik nyugat-európai országba, és ugyanazt a gyógyszert próbálja ugyanolyan vényre megvenni, akkor rájön arra, hogy 5-10-20-szoros különbségek vannak. Teljes mértékig azt lehet mondani, hogy ábránd...

Az azonban nem ábránd, hanem valóság, hogy Magyarországon 1999 június végéig 72 500 honfitársunk hunyt el. Magyarországon soha még ilyen sokan nem haltak meg. (Dr. Gidai Erzsébet: Így van! Pontosan!) Az is tény, hogy Magyarországon a ma megszülető fiúgyermeknek az, hogy megérje a 40 éves kort, a legrosszabb esélye van Európában. (Dr. Gidai Erzsébet: 58 éves kort! Így van! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Lehet ábrándokról beszélni, de sajnos ezek tények. Ha ez ellen nem teszünk, akkor tudjuk jól, hogy mi következik. (Taps kormánypártok és a MIÉP padsoraiból.)

ELNÖK: Képviselő úr, sajnos a két perc - hozzászólási lehetősége - lejárt. Megkérdezem a képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelezte senki a hozzászólási szándékát.

Megkérdezem Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Nem.

ELNÖK: Államtitkár úr jelzi, hogy nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.

Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára a későbbi ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1469. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1469/32. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, hogy kívánnak-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak előadót állítani.

Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy a módosító javaslatokat a törvényjavaslat szerkezeti rendjére és az összefüggésekre figyelemmel öt szakaszban tárgyaljuk meg. Felkérem Németh Zsolt jegyző urat, hogy ismertesse az egyes vitaszakaszokat. Jegyző úr, öné a szó.




Felszólalások:  Előző   113-179  Előző      Ülésnap adatai