Készült: 2020.08.12.15:07:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

34. ülésnap (1998.11.24.),  269-376. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása és lezárása
Felszólalás ideje 3:10:08


Felszólalások:  Előző   269-376  Előző      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom, a részletes vitára bocsátásra jövő heti ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/379. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/379/2-3. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Felszólalásra következik Koltai Ildikó képviselő asszony, Fidesz; őt követi majd Kökény Mihály. Képviselő asszonyé a szó.

 

KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Immár több éve mindig heves viták kísérik a nyugdíjemelés kérdését, de hiába voltak ezek a viták, a nyugdíjak reálértéke mindig kevesebb és kevesebb lett. Akkor, amikor a kormány deklaráltan megvalósítja a maga elé kitűzött célokat, akkor, amikor a kormány a választási programja szerint cselekszik, nem is értem azt a retorikát, miszerint nem a programunkat valósítjuk meg.

Engedjék meg, hogy idézzek ebből a programból: "Egy polgári kormány kötelessége a nyugdíjak reálértékének megőrzése. Az idős munkavállalók számára kedvezőbb adózást vezetünk be. Inflációcsökkentő, gazdaságélénkítő programunk az ő érdekeiket is szolgálja." Tisztelt Ház! Akkor most megvalósítjuk a magunk elé kitűzött célokat? A választási programunknak megfelelően cselekszünk? Igen. Igazat mondunk? Igen. Csökken az infláció? Bizony, hogy csökken! Meg kell nézni az augusztusi, a szeptemberi és az októberi mutatókat. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint reális esély van 1999 decemberére elérni az egyszámjegyű inflációs rátát. Megőrzik a nyugdíjak a reálértéküket? (Egy hang az ellenzék soraiból: Nem!) De igen, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, meg fogják őrizni a nyugdíjak a reálértéküket!

Amikor éveken keresztül a nyugdíjak folyamatosan veszítettek a reálértékükből, akkor kellett volna, tisztelt volt kormánykoalíció, jobban felemelni a szavukat a méltóságteljes idős kor mellett. Nem is értem a most már hónapok óta tartó vitát. Hiszen nemrégiben kiderült - ezt meg lehet hallgatni, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim -, hogy az előző kormánykoalíció is 14 százalékot kívánt emelni a nyugdíjakon.

Nézzük a tényeket és nézzük a számokat! Az 1998-as javaslatban tervszámként 769,5 milliárd forint szerepelt a nyugellátásokra, és ugyanez a tavaly készített prognózis 876,6 milliárd forintot szánt erre az évre a nyugdíjakra. Ha kiszámoljuk - s ehhez nem kell túlzottan nagy matematikusnak lenni -, láthatjuk, hogy ez pontosan 14 százalékot jelent. Erről a 14 százalékról egyezett meg a volt kormánykoalíció az érdekegyeztetésen, amit alá is írtak, tisztelt ellenzéki képviselőtársak.

Tehát levonhatjuk a tanulságot mi itt mindannyian, és azok is, akik most hallgatják ezt a közvetítést: a 20 százalék pusztán egy választási retorika és választási fogás volt.

 

(19.00)

 

Én, és azt hiszem, sok más képviselőtársam szívünk szerint még ennél is több emelést tartanánk kívánatosnak a nyugdíjasok számára. De ennek ellenére is a legrászorultabbak problémáját megpróbáljuk azonnal kezelni. Egyrészt az előző kormány által a jövedelemmel egyáltalán nem rendelkező özvegyek nyugellátásának méltánytalan helyzetbe hozását megszüntetjük: a 20 százalékos özvegyi nyugdíjat 50 százalékra módosítjuk. A saját jogú legkisebb nyugdíjakat 20 százaléknál is magasabb mértékben van szándékunkban emelni.

Ez a kormány, ez a polgári kormány valódi szociális gondoskodást és esélyteremtést szeretne megvalósítani. S ne hagyjuk azt, hogy a volt kormánykoalíció pártjai szembefordítsák egymással a generációkat! Ne hagyjuk azt, hogy ősrégi szokás szerint az "Oszd meg, és uralkodj!" elvét gyakorolják rajtunk! (Moraj az MSZP padsoraiban.) Ha végre tudjuk hajtani kormányprogramunkat, ha következetesek leszünk - márpedig azok leszünk -, szívből reméljük, hogy az elkövetkező években nemcsak ilyen mértékű, hanem magasabb nyugdíjemelésre is módunk nyílik.

Most engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy a tegnapi Magyar Nemzet számából idézzek, Török Bálint írásából: "A Gallup Intézet felmérése szerint az érintettek, vagyis a nyugdíjasok 67 százaléka a differenciált emelés mellett van, s ugyanígy vélekedik az aktív keresők 74 százaléka is." (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: A Gallup szerint.) Csak a mindig szociálisan érzékeny MSZP és SZDSZ ragaszkodik az általuk hozott törvény változatlan végrehajtásához, bár a nyugdíjkassza feltöltéséről elfelejtettek gondoskodni.

Elővettem a Magyar Nemzet 1994. július 16-ai számát. Ennek 5. oldaláról idézem Horn Gyula szavait: "A nyugdíjak visszamenőleges kifizetésére nincs pénz, mivel nem töltötték fel a társadalombiztosítási pénztárat." Az akkori, előző parlament döntése értelmében szeptemberben 8 százalékkal kellett emelni a nyugdíjakat, méghozzá visszamenőleg. Hornék ezt csak az utolsó négy hónapra vállalták. Vagyis a 8 százalékból 2,66 százalék lett. Tehát a pénzhiányra hivatkozva nem egyharmadával csökkentették a nyugdíjemelést, hanem kétharmadával; s még a társadalom által helyeselt differenciálásra sem gondoltak.

1994-ben csend volt, de mégsem. Megszólalt az ős szakszervezeti vezér, a fő érdekvédő, Nagy Sándor, s teljes súlyát latba vetve mondotta: Az előterjesztők azért nem javasolják az 1994. január 1-jéig visszamenő hatályú kifizetést, mivel az 32 milliárd forintba kerülne. Ezt a pénzt azonban a Nyugdíj-biztosítási Alap nem tudja finanszírozni.

Tisztelt Képviselőtársaim! S most nagyon sajnálom, hogy Nagy Sándor képviselőtársam nincs itt (Dr. Takács Imre: Majd mi válaszolunk.), mivel délelőtt a vezérszónoklatában olyan kérdést tett fel, illetve úgy reagált, hogy ez álságos, csalárd törvényjavaslat, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a kormánykoalíció nem mond igazat. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így igaz! Igaz! Így van!) Ennek az újságcikknek a fényében, az elmúlt négy év történésének fényében kérdezem én: akkor ki itt az álságos, ki a csalárd, ki nem mond igazat, tisztelt képviselőtársaim?

Felhívnám az önök figyelmét egy magyar közmondásra, jó lenne, ha ezt tanulmányoznák, ami úgy szól, hogy "bagoly mondja verébnek". Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétpercesek rohama következik. Hegyi Gyula képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány dolgot szeretnék mondani, aztán, remélem, hozzá is szólhatok a vitában. Többször találkoztunk azzal az érvvel, hogy tulajdonképpen a nyugdíjasok is mennyire örülnek annak, hogy csak 14 százalékos nyugdíjemelést kapnak.

Nem tudom, képviselő asszony ismeri-e Stumpf István nevét, aki kitűnő politológus - hogy miniszternek milyen lesz, azt még meglátjuk. Ő nemrég úgy fogalmazott, hogy a Fidesz az önkormányzati választásokon kitűzött célját két ok miatt nem érte el: egyrészt a Simicska-ügy miatt, másrészt a nyugdíjemelés kérdése miatt. Most ezek szerint Stumpf István pontosan látja, hogy ez a nyugdíjemelés nem használt a nyugdíjasoknak, legalábbis a nyugdíjasok nem örömünnepbe törtek ki ennek hatására.

Azt hiszem, miniszter úr, pontosabban Stumpf István politológus véleményét én fontosnak és érdekesnek tartom. Azt hiszem, többet ér, mint az a silány propaganda, amelyet itt egyesek folytatnak.

Tisztelt Képviselő Asszony! Ön azt mondja - többen is mondták már -, hogy a Szocialista Párt csak kampányígéretnek tűzte ki ezt a 20 százalékot. Ez egy törvény, tisztelt képviselő asszony, amelyet annak idején az akkori ellenzék, a Fidesz lelkesen támogatott, és többek között ez volt az a feltétel, amely mellett a nyugdíjasszervezetek a nyugdíjreformot elfogadták. A nyugdíjreformban volt keserű pirula is az akkori nyugdíjasszervezetek számára. Ez a 20 százalékos nyugdíjemelés volt az, amellyel ki volt egyensúlyozva tulajdonképpen a nyugdíjreform.

Lehet csűrni-csavarni a dolgokat, azt tudom mondani, ami már sokszor elhangzott ebben a Házban: ha önök a 3 millió nyugdíjasnak a nyugdíját 20 százalékkal megemelnék, és ezen belül differenciálnának, akkor lehetséges, hogy igazságosabb utat törnének. Itt azonban arról van szó, hogy a kormány elvesz 45 milliárd forintot a nyugdíjasoktól azért, hogy kivételezett rétegeknek ajándékozza oda. Erről szól ez a vita, és nagyon fontos, hogy ezt mindenki így értse.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Farkas Imre képviselő úrnak, MSZP.

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy láttam, hogy az írásban bejelentett hozzászólók közül egyedül Koltai Ildikó képviseli a kormánypártokat. Azt hittem, sokkal visszafogottabb hozzászólást fog majd elmondani, és ezzel részben elkalapálja az élét ennek a vitának.

Amit beterjesztett a kormányzat, illetve amit a kormánypárti képviselők támogatnak, azt sokkal mértéktartóbban kellene elmondani. Több elnézést kérve, hangoztatva, hogy úgy látják, a gazdaság nem ad erre lehetőséget - de nem nyilvánvalóan valótlanságokat állítva.

Csak néhány dolgot szeretnék elmondani, amit Koltai Ildikó gondolataiban hibásnak tartok; hogy szándékos-e vagy nem, azt nem tudom. Az egyik: évente vita folyik az Országgyűlésben a nyugdíjakról - igen, rendre vita folyt. De alkottunk 1997-ben egy olyan törvényt, amely több évre előre megmondja, hogyan változzanak a nyugdíjak, és hogyan kell reagálni a váratlan helyzetekben. Ezt törvény szabályozta, amelybe most önök ezúttal belenyúltak.

A másik: nem lett a nyugdíjaknak a reálértéke egyre kevesebb. Amikor az előző kormányzat a gazdaság helyzetében tudott már eredményt elérni, akkor igenis javította a nyugdíjak reálértékét. Például 1997-ben az egyéni nyugdíjak reálérték-változása 1 százalékos volt, az '98-as prognózis szerint 5,7 százalékos. És 1997-ben a nettó átlagkeresethez viszonyítva, igaz, még 3,6 százalékos mínusz szerepelt, 1998-ban azonban már 3,1 százalékos pluszérték szerepel. S ezt kívántuk folytatni, mint ahogy képviselőtársam is elmondta, igenis törvényen alapuló változásokat szerettünk volna mi önöktől kérni, hogy ezt tartsák be. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót két perces felszólalásra Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Harrach Péter miniszter úr mondta, hogy kerüljük a politikai ízű vitákat. Teljesen egyetértek vele. De akkor magyarázza el miniszter úr a Fidesz képviselőinek is, hogy ezen az úton járjanak!

A Fidesz képviselője, Koltai Ildikó egy Török nevű szerzőtől idézett a Magyar Nemzetből - köztudott, hogy milyen beállítottságú a Magyar Nemzet. Hadd idézzek szó szerint Ferge Zsuzsától, az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének professzorától, aki elismert személyisége ennek a területnek - azt hiszem, valamennyien egyetértünk ezzel. A következőket mondja - és javasolom, ha a Fidesz állítólagos szakértői a Magyar Nemzetet olvassák, akkor Ferge Zsuzsa írását is lapozzák fel -: "Jó, hogy folytatódott, sőt erősödött az a korábbi gyakorlat, hogy a legalacsonyabb nyugdíjak a többinél jobban nőjenek. De azt jogtalannak, szerződésszegésnek tartom, hogy ez a nyugdíjasok többségének rovására történjék. Az ilyen törvénykezés ellentétes az európai illemmel. S a legnagyobb baj, hogy a nyugdíjasok számára így a jövő vált kiszámíthatatlanná. A kormány már szinte szabadon dönt a tárgyban. Ha nagy bajban lesz, akkor más célokra is átcsoportosíthat a befizetésekből. Sőt, törvényt változtathat. A szociálisan érzékeny kormányzat néhány millió embert egyszerűen leírt." Ezt mondja Ferge Zsuzsa, aki ennél a Török nevezetű szerzőnél valamivel, jóval jobban ért a nyugdíjasok témájához.

Köszönöm szépen.

 

(19.10)

 

ELNÖK: Megadom a szót kétperces felszólalásra Mécs Imre képviselő úrnak, SZDSZ.

Engedjék meg, hogy átadjam az elnöklést Szili Katalin alelnök asszonynak, megköszönve együttműködésüket. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

ELNÖK: Öné a szó, képviselő úr.

 

MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen. Azt szeretném mondani, hogy nagyon megdöbbentett Koltai Ildikó képviselő asszony felszólalása (Keller László: Már ismerjük!), mert úgy gondolom, a nyugdíjas-társadalom idős, törődött, sokat dolgozott, ők halmozták fel mindazokat a javakat, amiket az elmúlt évtizedben elprivatizált az ország vezetése. Ami létrejött ebben az országban, az tulajdonképpen az ő tulajdonuk, az ő kezük munkájával jött létre. Tehát ők nem kapnak nyugdíjat, nekik jár a nyugdíj, méghozzá előre meghatározott, világos kalkulus alapján, amit több évre vagy évtizedre előre kell meghatározni, nem lehet évente változtatni.

Most végre beállt az a rend, hogy az előző évi keresetek, keresetnövekedés alapján állapítják meg a nyugdíj mértékét. Ez azért is ésszerű, hiszen a nyugdíjjárulék révén így folyamatosan biztosítani tudják a kifizetéseket.

Itt matematikáról beszélt a képviselő asszony, de azt nehéz megmagyarázni a nyugdíjasoknak, hogy az egész nyugdíjas-társadalom 20 százalék emelés helyett 14 százalék emelést fog kapni - azt a 6 százalékot mindenképp elveszik a nyugdíjasoktól! Itt nincs mese, ezt be kell vallani, s nem azt magyarázni, hogy többet fog érni nekik a kevesebb nyugdíj, hanem azt kell megmondani egyenesen, hogy ezt nem hajlandó a mostani kormány kifizetni, holott törvény van erre, holott erre számítottak a nyugdíjasok, és végre beindulhatott volna ez a rendszer, amely ráadásul önfenntartó.

Nem igaz az, hogy nincs erre pénz: az előző évi járadékbefizetések fedezik ezt az összeget. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Frajna Imre képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, alelnök asszony. Nem mondom, hogy minden felszólalásra fogok tudni reagálni, de megpróbálok néhány egyszerű tényadatot helyre tenni.

Azt gondolom, hogy a nyugdíjak '98-as reálérték-növekedését a szocialistáknak saját dicsőségükként feltüntetni finoman szólva kétséges, tekintettel arra, hogy a 2,5 százalékos nyugdíjemelés fedezetét be se tervezték az ez évi költségvetési törvénybe.

Ferge Zsuzsának én egyébként tisztelője vagyok. Nem is kérdezem meg, milyen irányultságú ő - mert ezt a lapokra szoktuk használni -, csak azt gondolom, a Magyar Nemzet cikkírója olyan tényeket említett meg, amiket elfelejtett Takács képviselő úr vitatni: ez volt a '94-es nyugdíjemelés kérdése.

Hogy a többi nyugdíjas rovására valósítottuk-e meg a differenciált nyugdíjemelést - amit egyébként, mint Koltai Ildikó említette, a nyugdíjasok többsége helyesel -, ez közgazdaságilag nem állja meg a helyét. Ez akkor lenne így, ha a befizetett járulékokat osztanánk el önkényesen a nyugdíjasok között; ehelyett a költségvetés 80 és 100 milliárd forint közötti összeggel fogja támogatni a nyugdíjalapot. Tehát szó nincs arról, hogy a befolyó járulék lenne önkényesen szétosztva a nyugdíjasok között! Körülbelül a nyugdíjemelés mértékét tartalmazza a költségvetési támogatás.

Azt, hogy Koltai Ildikó felszólalása provokatív volt, ezt értem, csak ne a nyugdíjasok nevében kérjék ezt ki, tisztelt hölgyek és urak! Koltai Ildikónak a felszólalásában nem a nyugdíjasokkal volt baja, hanem önökkel! Arról van szó, hogy amennyiben egy üres nyugdíjkasszát hagynak itt, talán nem muszáj a nyugdíjasok legfőbb védelmezőjeként fellépni. Azt gondolom, itt is egy kisebb visszafogottság lenne várható ebben a kérdésben.

Azt mondom Mécs Imrének is, hogy a rendszer önfenntartó volt - egészen a nyugdíjreformig! Akkor is voltak persze a dolognak bizonyos kilengései, hiszen a nyugdíjasok számának változása az aktív keresőkhöz képest természetesen okozott a rendszerben eltolódásokat, de ilyen nagyságrendű hiányt az alapban végig maga a nyugdíjreform okozott. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Alelnök asszony, akkor itt abbahagyom.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Csak tájékoztatásul mondom, hogy az ülést vezető alelnököt az elnöki jogok illetik meg a megszólításban is.

Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Valóban, a Fidesz értékarányos nyugdíjemelést hirdetett a programjában - ez igaz. Csak egyszer mondják már meg azt, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, tisztelt politikai államtitkár kisasszony, mikor beszélték meg a választópolgárokkal, a polgárokkal azt, hogy a jelenleg hatályos nyugdíjtörvényt nem fogják betartani, s nem kell önöknek betartani! Én beszéltem olyan nyugdíjastársaságokkal, -egyesületekkel, nevezetesen azokkal, amelyeket most Selmeczi képviselő asszony képvisel - ők nem emlékeznek arra, hogy egy ilyen párbeszéd folyt volna, aminek a kimenetele az lett volna, hogy most pedig meg fogjuk változtatni a hatályos törvényeket!

Tisztelt Koltai Képviselő Asszony! Jobb lett volna, ha nem csak a Magyar Nemzetből tájékozódik, hanem egy kicsit mélyebb ismereteket próbál megszerezni a nyugdíjreformmal kapcsolatos előkészítő munkálatokról. S azt gondolom, az előkészítő tárgyalásokat nem szabad összekeverni, tisztelt képviselő asszony, magával a hatályos törvénnyel! Ha ezt nem teszi, akkor nyilvánvalóan arról kellene beszélni, hogyan, milyen módon jutottak el ahhoz a választási kampányban, hogy önök úgy gondolják, ezt a törvényt ilyen radikálisan meg kell sérteni, módosítani kell.

Ha látta volna, Koltai képviselő asszony, a költségvetési bizottság ülésén a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkárának szenvedését, amikor képviselnie kellett volna a kormányt ebben a nagyon fontos kérdéskörben, akkor, úgy gondolom, a mai hozzászólása sokkal visszafogottabb lett volna.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak. Öné a szó, képviselő asszony.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Keller László képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni.

Az ön feltett kérdéseire az egyik válaszom az, hogy a Fidesz választási programja, valamint a kormányprogram tartalmazza azokat az intézkedéseket, amelyeket a polgári kormány most végrehajt és bevezet.

Engedje meg, hogy a kétperces felszólalás keretében én is feltegyek önnek egy-két kérdést. Az egyik ilyen kérdés, hogy ha már itt tartunk: például '96-ban ki volt az, aki megbeszélte az érintettekkel a Bokros-csomag bizonyos elemeit? (Dr. Takács Imre: '95-ben volt, de mindegy!) Ki volt az, aki a családokkal, a családfőkkel, az érintett egyesületekkel megbeszélte azt, ami a családi pótlékkal, a gyessel, a gyeddel, ezen intézményekkel, ezen támogatásokkal történt?

Azt is hadd kérdezzem meg öntől, hogy amikor az elhíresült és végrehajthatatlan, úgynevezett kapacitástörvényt önök elfogadták, akkor a szakma képviselői vajon mit mondtak erre a kapacitástörvényre (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem illik a témához!), ami valami egészen bonyolult, átláthatatlan képlet alapján próbálta meg csökkenteni a kórházi ágyszámokat. Emlékeim szerint azok az adatok, amelyekből önök kiindultak, hogy hány kórházi ágy van Magyarországon, aktívak, nem aktívak, mire használjuk ezeket, ezek az adatok is meglehetősen rosszak voltak. Én emlékszem a szakma kritikáira, emlékszem arra, hogy nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem a szakmai képviselői is reagáltak erre a bizonyos kapacitástörvényre, hogy ez így nem lesz jó, s másképp kellene megoldani az egészségügy különböző problémáit.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Üszögi-Bleyer Jenő képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr!

 

ÜSZÖGI-BLEYER JENŐ (MSZP): Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Koltai képviselő asszonynak szeretném elmondani nagy tisztelettel: a felszólalását nem érdemben akarom bírálni, hanem azt a hangot, amivel a nyugdíjas-társadalmat "méltatta" - idézőjelben.

Ön körülbelül a gyermekeimmel egykorú. Elvárnám és nagyon jólesne, ha erről a sokat megpróbált nyugdíjas-társadalomról olyan hangnemben tetszene beszélni, amilyen hangot mi a fiataloknak, a gyermekeinknek és önöknek mindig meg akarunk és meg kívánunk adni.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

(19.20)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak két percre megadom a lehetőséget Göndör István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Én szeretnék visszamenni, tényleg beszéljünk a nyugdíjtörvényről. Én egy kicsit távolabbra mennék. Az Antall-kormány idején a legkisebb nyugdíjakat egyszer megpróbálták kiegyenlíteni - nem folytatom.

A következő, amit Koltai képviselő asszony említett: 1994-ben és 1995 tavaszán nem ál-Postabank-ügyek miatt, hanem nagyon komoly államháztartási problémák miatt kellett megszorító intézkedéseket tenni. Mi soha, egy pillanatig nem rejtettük véka alá és nem tagadtuk el, hogy a nyugdíjak reálértéke - ugyanúgy, mint a béreké - csökkent éveken keresztül. Ahogy azt Farkas képviselő úr elmondta, 1997-98-ban már növekedett. De hadd folytassam azzal, amikor a differenciált emelésről tetszenek gondolkodni, azok az olajbányászok, akik ebben a kútkitörésben dolgoztak, ők nem a minimálnyugdíjon mennek el, hanem három műszakban dolgoznak, sok esetben a családtagjuk háztartásbeli, mert csak így tudja biztosítani, hogy részt vegyenek ebben a munkában, s ők most ebben a differenciálásban ott fognak térdepelni a 11 százalékos küszöbnél.

Befejezésül annyit hadd mondjak el, hogy a nyugdíjreform egyik lényege pont az volt a sok közül, hogy azok, akik - úgy, ahogy Frajna képviselő úr említette - nem fizettek be, azokat lehetőleg kiemeljük ebből a rendszerből, és megpróbáljuk az időskori járadékrendszerbe áttenni. Erre fel kellene hívjam a figyelmét! Akkor, amikor kiegyeztünk, és az egy tényleg nagy társadalmi kiegyezés volt, amikor a 20 százalék törvénybe került, ez nem választásikampány-ígéret, hanem törvény.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Koltai Ildikó képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Üszögi Képviselőtársam! Azt hiszem, hogy rosszul figyelték azt, amit mondtam. Én a nyugdíjasokról mindig nagy tisztelettel és méltósággal beszélek, és hadd mondjam el megint, s elmondtam a felszólalásomban is, hogy mi ennél is magasabb nyugdíjakat szeretnénk adni a nyugdíjas-társadalomnak, és reméljük, hogy az elkövetkező években a gazdaságélénkítő programunknak megfelelően ennél több emelésre lesz lehetőségünk.

Elmondtam azt, hogy köszönettel és hálával tartozunk azoknak az időseknek, akik felépítették ezt az országot. Én nem a nyugdíjas-társadalommal bántam méltatlanul, hanem én az előző négy év történéseit vettem górcső alá, tisztelt képviselőtársaim! Ez háborította fel önöket annyira, hogy az én felszólalásom egy részét úgy értékelték, kedves Üszögi úr, mintha a nyugdíjasokat nem méltattam volna kellőképpen. Hadd mondjam el, hogy hál'istennek nekem is vannak szüleim, nagyszüleim, s én is azt kívánom nekik, hogy méltóságteljes időskorúak legyenek. Nem erről beszéltem! Sőt, ahol tudom, mindig elmondom, hogy tisztelem, szeretem az időseket, és a generációknak békében kell élni egymással.

Én azt nem értem, amikor olyan ellentéteket próbálnak szítani álszent módon és álságosan generációk között, ami nekünk nincs szándékunkban! S azt hiszem, ellenzéki képviselőtársaim, tisztelt volt kormánykoalíció, be kellene végre ismerniük, hogy az elmúlt négy évben önök bizony nem védték ilyen vehemensen a nyugdíjasokat, nem törődtek ilyen nagy szociális felbuzdulással azzal, hogy mi lesz a nyugdíjasok helyzete ebben az országban. Ezt is végig kellene gondolniuk egyszer!

Köszönöm. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Sajnálatos módon Koltai képviselőtársamnak minden megszólalása indulatokat gerjeszt ezen az oldalon, olyan bántóan igazságtalan, olyan hevesen intoleráns! Azért szeretnék röviden reagálni, bár két percbe nem fér bele, hiszen az előbb is azt mondta, hogy mintha a vevőben lenne a hiba, amikor rosszul figyeltünk és nem értettük meg őt, és meg sem fordul a fejében, hogy esetleg az adóban is lehet valamifajta hiba, hogy nem értjük egymást.

 

(Dr. Szabó Erikát a jegyzői székben Herényi Károly, dr. Juhászné Lévai Katalint Kocsi László váltja fel.)

 

A múlt héten, amikor a társadalombiztosítási költségvetés általános vitája elkezdődött, akkor már egy nagyon hosszú kétpercessorozatban - körülbelül ilyen, alig telt Ház előtt - Surján László képviselőtársammal már egyszer eljutottunk az őszinteség határára. Amit én a mostani kormánypártok képviselőitől várok, amit nagyon szeretnék hallani: az több szerénység, több önkritika és több őszinteség. Surján László akkor már szinte kimondta, hogy ez a kormány belekényszerült abba, hogy a nyugdíjasok kárára törvényt módosítson.

Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan sok zavar keletkezik a beígért 20 százalék felemlegetése és a tb-költségvetésben is csak 14 százalékot terveztünk című fejezet körül, hogy én is szeretnék erre reagálni: a nyugdíjtörvény nem 20 százalékot rögzít. Az egy elvet rögzít, azt, hogy nettó bérkiáramlás. Ha a költségvetésben, tisztelt képviselőtársaim, ennél kevesebb összeget találnak "betervezve", az azért van, mert a nettó bérkiáramlást kisebb mértékűre tervezte az előző kormány az idei évre vonatkozóan. (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.)

Egy következő kétpercesben megpróbálom folytatni. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Erre megvan a lehetősége képviselő asszonynak. Most pedig Farkas Imre képviselő úrnak adom meg a szót, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy Koltai Ildikót kimentette Frajna Imre, mert ő túlment a Koltai Ildikó gondolatain is. Ugyanis ő úgy gondolta felvázolni a Koltai Ildikó gondolatait, hogy a nyugdíjasok tulajdonképpen helyeslik a nyugdíjemelés tervezett módját.

Nem akarom Koltai Ildikót megvédeni, de ő nem ezt mondta. Ő azt mondta a cikkre hivatkozva, hogy a nyugdíjasok a differenciálással egyetértenek. Véleményem szerint ez lehet helyes is de aligha gondoltak a nyugdíjasok arra, hogy mit tartalmaz ez a differenciálás! Aligha gondolták azt, hogy 17 500 forintnál nagyobb nyugdíj esetén már nem kapják meg azt az emelést, amit a törvény számukra biztosít. Nem gondolták azt, hogy az átlagnyugdíjak esetében, amely 27 ezer forint, most havonta 1900 forinttal kapnak majd így kevesebbet, éves szinten pedig ennek megfelelően 23 ezer forinttal.

Vagy nem gondolták azt sem, hogy akinek 31 800 forintnál magasabb a nyugdíja, az már mindenképpen csak 11 százalékos nyugdíjemelést kap. Igaz, hogy ennyi az infláció szintje, de önök a személyi jövedelemadónál és mindennél a reálbérek 2 százalékos növekedéséről beszéltek. Tehát formailag is mindenképpen meg kellett volna adni minimum a 13 százalékot a nyugdíjasok számára.

Még egy gondolat röviden: a miniszter úr is elmondta az előterjesztésében és a képviselő asszony is, hogy nincs most lehetőség többet adni. De van lehetőséget többet adni! Ha önök a tb-járulékok esetében nem olyan módosítást terjesztenek elő, ami a magas jövedelmek után lehetővé tette, hogy most 115 milliárddal csökken a tb-befizetésekből származó bevétel, és ha csak fele olyan indítványokat tesznek, akkor, azt hiszem bőven meglett volna annak a lehetősége, hogy az átlagnyugdíjasok is megkapják a törvényben előírt nyugdíjukat. (Hegyi Gyula: Így van! - Taps az MSZP padsoraiban)

ELNÖK: Köszönöm. Keller László képviselő úrnak adom meg a lehetőséget ismételt kétperces hozzászólásra. Tessék!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Borzasztóan sajnálom, hogy eddig érdekelte a vita menete a társadalombiztosítást felügyelő politikai államtitkár kisasszonyt és már távozott is az ülésteremből. Így nem tudom neki személyesen elmondani, de talán a jegyzőkönyvből elolvassa, hogyan reagáltam az ő felvetésére.

Szóval, a politikai államtitkár kisasszonynak illett volna jól emlékezni arra a dátumra, ami lehetővé tette azt, hogy egy nagyon kedvező gazdasági pozícióban vegyék át az országot.

 

 

(19.30)

 

Ez pedig nem 1996 volt, hanem 1995 márciusa, és persze az a helyzet egészen más volt, mint az 1998-as, hiszen akkor objektív okok miatt nem volt arra lehetőség, hogy nagyon széles körű társadalmi párbeszédet kezdjünk el folytatni, de 1997-ben, amikor a nyugdíjreformot megalkottuk, több mint fél éven keresztül intenzív párbeszéd folyt fiatalokkal, idősekkel, az Érdekegyeztető Tanácsban munkavállalókkal, munkaadók képviselőivel.

Ami pedig a kapacitástörvényt illeti - bár egyáltalán nem ide tartozik, de gondolom, hogy egy kicsit zavarba jött politikai államtitkár kisasszony, és ezért hozta ide ezt az ide nem tartozó törvényjavaslatot -, ott nyilván legalább annyira egyeztettünk, mint amennyire a 3 százalékos létszámleépítésben most a kormányzat egyeztetett. Mindenesetre az egyébként teljes mértékben megállja a helyét, hogy ez a kapacitástörvény önmagában, bár voltak kedvezőtlen elemei, nem volt egy rossz törvény, hiszen elmúlt egy fél év az új kormány hatalomra kerülésétől, és gyakorlatilag ez a törvény hatályban van, kezdeményezés sem hangzott el a politikai államtitkár kisasszony részéről, hogy ezt a törvényt módosítani lenne célszerű, vagy adott esetben hatályon kívül kellene helyezni. Úgy gondolom, hogy máskor megfontoltabban kellene példákat előhozni az ő érvelésének alátámasztására.

Köszönöm, elnök asszony. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Csákabonyi Balázs képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr!

 

DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a jelentkezési gombot megnyomtam, még mind Selmeczi Gabriella, mind Frajna Imre benn tartózkodott a teremben, most azonban el kell mondanom, és akkor is elmondanám, ha itt lennének, nagyon röviden: a nyugdíjas-társadalmat félrevezették, és a nyugdíjas-társadalom félrevezetésében mindketten sajtónyilatkozatukkal személyesen is közreműködtek. Méghozzá a Világgazdaság nyáron, valamikor július környékén, közel egymás után megjelent két számában - amikor felröppent az a kiszivárogtatás a Pénzügyminisztériumtól, hogy meg kívánják változtatni a nyugdíjemelés rendszerét, tehát a hatályos törvényt - nyilatkozott Selmeczi Gabriella, hogy nem kívánják megváltoztatni, Frajna Imre pedig közel azonos időben ugyancsak a Világgazdaságban úgy nyilatkozott, továbbmenve ezen, hogy ha meg akarnánk változtatni, akkor az a kormányprogramba bele lett volna véve. Szó szerint ezt nyilatkozta egyébként Frajna képviselő úr.

Mindezek után mint derült égből a villámcsapás jött Orbán Viktor hírhedt győri beszéde, amikor már nevén nevezte a gyereket, amikor ott a több kenyérről is szólt egyébként, és kijelentette azt, hogy ugyan nagyobb lesz a nyugdíjak vásárlóértéke, de nem fogják tartani a törvényben meghatározott mértéket. Tehát nemhogy megbeszélték a nyugdíjas polgárokkal azt, hogy megváltoztatják a törvényt, hanem megnyugtatták őket mindketten sajtónyilatkozatukban, hogy nem változtatják meg a törvényt. Ezután jött a feketeleves, amikor a hírből - mint annak idején egyszer elmondtam már az Országgyűlésben - nem rémhír, hanem rossz hír lett, mert ez egy nagyon rossz dolog volt.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Burány Sándor képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony! Tisztelt Ház! Koltai képviselő asszonynak és Frajna Imre képviselőtársunknak egyaránt szeretnék válaszolni egy kétperces hozzászólásban. Ha már az előző kormány gyakorlatát említették, akkor, úgy gondolom, ezt a gyakorlatot valóban érdemes összevetni az önök kormányának gyakorlatával. Ugyanis ellentétben az önök hozzászólásaival, szeretném tényként leszögezni, hogy a nyugdíjszámítási mechanizmust az Országgyűlés 1994-ben hagyta jóvá, nevezetesen azt a számítási technikát, amely az előző évi nettó bérkiáramláshoz köti a következő évi nyugdíjemelés mértékét. Tehát 1995-ben, amikor a stabilizációs csomag kapcsán minden oka meglett volna a kormánynak arra, hogy spóroljon ott, ahol tud, akkor sem változtatta meg ezt az érvényben lévő szabályt, ezt a törvényt. Önök most változtatják meg, amikor semmilyen gazdasági helyzet nem kényszeríti önöket erre. Ha valami, akkor éppen ez az, ami összehasonlításra érdemes.

Még egy szót arról, hogy üres a nyugdíjkassza. Ha a nyugdíjkassza valami oknál fogva üres, az egyetlen oknál fogva üres; ez nevezetesen az, hogy önök olyan mértékben csökkentették a tb-járulékokat, amely a nyugdíjemeléssel összehasonlítva ebben az évben semmilyen más módon nem lett volna lehetséges, csak akkor, ha ezt a pénzt a nyugdíjasokon spórolják meg. Önök tehát azt tették, hogy a nyugdíjasok nyugdíjemelésén spórolnak, és ezt a pénzt a vállalkozókhoz csoportosítják át. Lehet, hogy ez kisebb mértékben üdvözlendő dolog lett volna, de ilyen mértékben, úgy gondolom, teljes szociális érzéketlenségre vall.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ismételt kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Üszögi-Bleyer Jenő képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

ÜSZÖGI-BLEYER JENŐ (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kötelességem elmondani azt, hogy a nyugdíjtörvény megalkotásánál háromhónapos társadalmi vita volt, amely vita eredményeként hosszú és kemény tárgyalások voltak, amire kialakult ez a törvény. Tanúm az itt ülő dr. Kökény Mihály volt miniszter úr, hogy a kormány és a miniszterelnök olyan súlyt helyezett a társadalmi szervekkel történő megegyezésre, hogy maga a miniszterelnök úr, két miniszter és hat államtitkár volt itt, amikor tárgyaltuk ennek a törvénynek a kérdését.

Hogy mennyire kompromisszumos alapon történt ennek a törvénynek a megalkotása, mutatja az, hogy az 1997. évi LXXXI. törvényt megelőzően, a 20 százalékos özvegyi nyugdíj törvénybe iktatásánál az az évi nyugdíjemelésnél 18 milliárd forintot vett el a kormány az automatikus emeléstől, és azzal fedezte a 20 százalékos nyugdíjat.

Egyébként hadd mondjam el, hogy '94-től kezdve minden fél évben legalább egy alkalommal a miniszterelnök találkozott velünk, '96-ban pedig Európában harmadszor alakítottuk meg vagy alakította meg az a kormány az Idősügyi Tanácsot, amely minden olyan kérdést, amely a nyugdíjasokra vonatkozott, megtárgyalt. Ennek a nyugdíjastanácsnak az elnöke a miniszterelnök volt, és csupa olyan tagja volt, aki nem - és ezt szeretném aláhúzni - pártelkötelezett és nem párttag volt.

Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak hozzászólásra jelentkezett Ecsődi László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Izgultam már, hogy a koalíciós padsorok teljesen kiürülnek, mire megkapom a szót, pedig biztosítani szeretném Koltai képviselőtársamat arról, hogy egyetértek vele, legalább is azon kijelentésével, hogy nem jó, ha a kormány, illetve a politika konfliktust gerjeszt a különböző generációk között. Épp ezért, hogy érthető legyen, mert úgy tűnik, hogy az ellenzéki padsorokból elhangzott szakszerű, számszerű érvek nem igazán hatják meg önöket, talán egy példabeszéddel próbálom megvilágítani, hogy mi a mi álláspontunk és gondunk az önök nyugdíjemelési javaslatával:

Annak idején a polgár elmegy vásárolni egy férfi személyében, és vesz három kenyeret. Kérdezi tőle a polgártárs, hogy miért veszel te három kenyeret. Azért, mert egyet hitelbe adok a családomnak, a gyerekeimnek, egyet elfogyasztunk mi, a felnőttek, a polgárok, egy kenyérrel pedig törlesztem a hitelt, amit a szüleimtől, az időskorúaktól kaptam.

Nekünk épp az a bajunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy ma a polgári kormány nem polgárként tevékenykedik, mert az időseknek a kenyérből csak egy darabot akar adni, nem annyit, amennyi őket megilleti, nem arányosan a polgári réteggel, velünk, aktívakkal és nem a gyerekkel arányosan.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

(19.40)

 

ELNÖK: Megkérdezem Isépy képviselő urat, hogy két percre kért-e lehetőséget. (Dr. Isépy Tamás: Igen.) Akkor a képviselő urat illeti a szó.

 

DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Ha már az a sorscsapás érte az itt maradt képviselőtársaimat, hogy egy más vitára várva hozzászólok (Derültség.) a nyugdíjügyekhez is, ahogy itt szétnézek, merem állítani, hogy akár korelnöki tisztségben is hozzászólhatnék ehhez; tehát anélkül, hogy szakmai ismeretekkel rendelkeznék, a kor révén szólok hozzá. A képviselő úr egy anekdotát kezdett mondani, amihez hozzátehetném a gépész anekdotáját, amikor lekiabálnak a gépésznek, hogy "Mennyi? - Harminc! - Mi harminc? - Mi mennyi?"

Szóval a Fidesz megszegte-e a választási ígéretét vagy nem? Megszegte volna akkor, ha a 20 százalékos nyugdíjemelést alkalmazza, azért, mert ennek meglett volna ugyanilyen százalékú inflációs vonzata. (Moraj az MSZP padsoraiban.) Nyilvánvaló, mert a költségvetés nem bírta volna ki. Ezzel megszegte volna, és ezért nem is állította a választási ígéretében, csak azt, hogy megőrzi a nyugdíj reálértékét. Ennyi volt a választási ígéret! Ha jól vissza tetszenek rá emlékezni, az én tudomásom szerint annak idején a Fidesz nem szavazta meg a nyugdíjreformot; lehet, hogy tévedek, és rosszul mondom, de én úgy tudom, hogy nem szavazta meg. Tehát a Fidesz akkor szegett volna választási ígéretet, ha nem a differenciált nyugdíjat alkalmazza.

Ígérhetett volna 25 százalékos emelést is - milyen jó, milyen szép lányok és szép fiúk vagyunk! Ígérhetett volna 25 százalékot, csak nem biztos, hogy ez a reálérték-emelkedést, a vásárlóerő növekedését is maga után vonta volna! Erről hosszasan lehet beszélgetni, még egyszer mondom, hogy a "mi harminc-mi mennyi" kérdésében megmaradva (A képviselő mikrofonja elhallgat.), és kicsit bebetonozva ebbe a részbe.

Még nem járt le a két percem, de valószínűleg a korra tekintettel csak ennyi járt a két percből. (Derültség. - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Való igaz, képviselő úr, hogy a hangot előbb lekeverték, mint ahogy ön befejezte volna a mondandóját, de azt hiszem, hogy éppen kitöltötte a két percet.

Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Elnézést kérek azoktól az ellenzéki képviselőtársaimtól, akik már jó régen felszólalásra várnak, amióta kétpercezünk, de nagyon röviden szeretnék reagálni én magam is azokra a felvetésekre, ahogy a kormánypárti oldalról azt a bizonyos Bokros-csomagot fel tudják idézni a képviselőtársaim.

Nagyon komolyan azt gondolom, hogy aki most vagdalkozva számon kéri rajtunk a Bokros-csomagot ahelyett, hogy köszönetet mondana érte, az a kormányzati felelősségből még semmit, de semmit nem ért! A Bokros-csomag a stabilizációs programnak egy nagyon keservesen megszenvedett periódusa volt. Azt gondolom, hogy senki nem gonoszságból követte el, márpedig máig is naponta azzal kell szembesülnünk, hogy arról az oldalról úgy szembesítenek minket a Bokros-csomaggal, mintha az merő gonoszság lett volna az előző kormány részéről.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypártoknak, a kormánypárti képviselőknek be kellene ismerniük, hogy most a nyugdíjasok kárára módosítanak törvényt. Nem mellébeszélni kellene, és arról beszélni, hogy nem is ezt ígértük, tartjuk a programunkat... - létező, hatályos törvény volt, amit most a nyugdíjasok kárára módosítanak. Amikor én úgy fogalmazok, hogy jó lenne, ha a kormánypárti oldalon több szerénységgel és több önkritikával fogalmaznának, akkor az azért van, mert úgy gondolom, hogy egy ilyen helyzetben a kormánypárti oldalon minimum lelkiismeret-furdalást kell érezni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. A kétperces hozzászólásra jelentkezők sorrendjében Hegyi Gyula képviselő úr következik, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Isépy Képviselőtársam! (Dr. Isépy Tamás más képviselőtársaival beszélget.) Elnézést, hogy leülésre késztetem. Önt én sok tekintetben tisztelem, és azt gondolom, hogy azokra a kérdésekre, amelyekre felkészült, hogy ma hozzászóljon, biztosan nagyon igényes előadást fog tartani.

Engedje meg, hogy elmondjam: nem tudom, Isépy képviselőtársam tudja-e, hogy az összköltségvetésnek hány százalékáról vitatkozunk, amikor a nyugdíjemelés különbségéről beszélünk. Megmondom önnek, nem hiszem, hogy a fideszes képviselőtársai ezt megcáfolnák: az összköltségvetés számának 0,2 százaléka, amiről vitatkozunk.

Nem lehet azt mondani, hogy ha a kormány nagyon akarná, akkor ez a 40-45 milliárd forint nem lenne meg, és a költségvetésből a 0,2 százalékot, azaz 2 ezreléket ne lehetne biztosítani 3 millió ember igényének a kielégítésére! Ha a kormány a munkavállalói járulékot csak fele annyival csökkentené, mint ahogy csökkenti, akkor még maradna 20 milliárd forint, amellyel a kormány szabadon - nem mondom, hogy garázdálkodhatna, hanem - gazdálkodhatna.

Még egy megjegyzést hadd tegyek! Többször elhangzott, tisztelt képviselőtársaim: a szocialista kormány milyen szívtelen volt, hogy '96-ban kevés nyugdíjemelést adott, majd milyen felelőtlen volt, hogy '97-ben - ezt a 20 százalékos törvényt '97-ben szavaztuk meg - ilyen magas nyugdíjemelést szavazott meg.

Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Akkor miért nem fordítják meg a logikát, és miért nem mondják azt, hogy jól van, akkor '99-re a gonosz szocialisták tervei szerint csak 14 százalékot adunk, a 6 százalékot azért adjuk oda, hogy a Bokros-program hatásait kompenzáljuk - és akkor pont ugyanígy kijönne a 20 százalék. (Derültség az MSZP padsoraiban.)

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Bauer Tamás képviselő úr szintén kétperces hozzászólásra jelentkezett, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Én is elnézést kérek többek között Isépy Tamástól is, aki a Btk.-vitára vár - bevallom, hogy én is, arra is várok. (Derültség az MSZP padsoraiban.) S ha már Isépy Tamás megtisztelt bennünket azzal, hogy bekapcsolódott a nyugdíjtörvény vitájába, akkor ígérem, hogy a Btk.-vitában viszonozni fogom. (Derültség.)

De túl a fenyegetőzéseken, amit mondott, arra viszont kénytelen vagyok visszatérni. Ugyanis Isépy Tamás azt mondta, hogy azért nem lehet több nyugdíjemelés, mert annak inflációs hatása lenne - ezt sokszor hallottuk a Fidesz propagandájában -, és az csak látszatra lenne több, mert elvinné az infláció. Igaz? Na de, tisztelt Isépy Tamás képviselő úr, ez minden többlet-vásárlóerőre is vonatkozik!

Arra a többlet-vásárlóerőre is vonatkozik, amit a családi adókedvezmény jelent, arra a többlet-vásárlóerőre is vonatkozik, amit az egyházi többlettámogatás jelent, sőt még arra a többlet-vásárlóerőre is, amit a Miniszterelnöki Hivatalban a titkosszolgálati költségvetés jelent, mert ez is bér; többletbér a Miniszterelnöki Hivatalnál, többletbér a titkosszolgálatoknál, többletbér az új minisztériumoknál - és ennek egy nagyon hosszú listája van.

Nem igaz az, hogy az inflációs probléma csak a nyugdíjnál jelentkezik - minden többletkiadásnál jelentkezik!

Akkor lenne igaz az ön érvelése - és erre majd visszatérek a felszólalásomban -, ha önök nemcsak a nyugdíjnál lennének ilyen szigorúak, hanem a költségvetés, az államháztartás minden tételénél. Mert a Bokros-csomag ilyen volt! Ott nem arról volt szó, hogy egyes helyeken pluszt adunk, másutt elveszünk, hanem ott mindenütt elvettünk, mert olyan volt a gazdasági helyzet. Önök nem ezt teszik! Önök egy sor helyen többletköltekeznek, és néhány helyen, ami önöknek nem tetszik, ott visszafognak, és ebben van benne a nyugdíj. Ezért van ez a vita.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót ugyancsak két percre Takács Imre képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Most könnyű helyzetben vagyunk, mi vagyunk körülbelül harmincan, a kormánypártiak négyen, tehát a vita - súlyra - egyértelműen a mi javunkra dől el. (Derültség az MSZP padsoraiban.)

Folytatom tovább Bauer Tamás képviselőtársam gondolatát. Már én is igen sokszor hallottam ezt az inflációgerjesztő hatást, és egyszer már elmondtam, de még egyszer el kell mondanom. Kétféle infláció van: vagy költséginfláció, vagy keresletinfláció. Keresletinfláció akkor lép fel, ha a kereslet növekedése mellett változatlan a kínálat - igen ám, de a magyar nemzetgazdaságban a kínálat egyre kedvezőbben alakul! Egyrészt jelentős a mobilizálható kapacitástöbblet, másrészt pedig a piaci résztvevők gyorsan tudnak reagálni a piacon végbement jelenségekre. Tehát tulajdonképpen a kereslet növekedésének a kínálati oldalról van egy fedezettsége. Bauer Tamás képviselőtársamnak igaza van abban, hogy ebben a témában többfelé lehetne nyitni, de a nyugdíjasoknál egy kicsit óvakodni kell.

 

(19.50)

 

Mert a nyugdíjasok mit vásárolnak? - élelmiszert, lakásfenntartási dolgokat és gyógyszert. Az élelmiszerpiac milyen Magyarországon? Ezt Torgyán József képviselőtársam, miniszter úr tudná elmondani, hogy milyen eladási gondok vannak, és ha a nyugdíjasok számára kinyitnánk a keresletnövelő zsilipet, akkor az élelmiszernek lenne kereslete, és a nyugdíjasok is jobban élnének. Jó lenne, ha még egyszer nem fordulna elő a kormány részéről ez az inflációval való fenyegetőzés, mert ez közgazdaságilag nonszensz! (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra adom meg a lehetőséget Balczó Zoltán képviselő úrnak, a Magyar Igazság és Élet Pártja frakciójából.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Nem állt szándékomban hozzászólni, de érdekes hallgatni nem kormánypárt és ellenzék, hanem kormánypárt és volt kormánypárt vitáját, hiszen láthatóan erősen meghatározzák az érzelmi motívumok. Igyekszem is tartani magam az elnök asszony egy múltkor elmondott intelméhez, elnézést, ha nem pontosan idézem: ha a jelen megpróbálni törvényt ülni a múlt felett, elveszítheti a jövőt.

Mégis, Béki Gabriella képviselőtársam azon mondata, hogy a Bokros-csomagot utólag is meg kellene köszönni, nekem egy kicsit erős volt, és nem azt állítom, amit ő mond, hogy vajon gonoszságból követték-e el. Nem, szó sincs róla, hogy a Bokros-csomag gonoszságból született volna. A mi megítélésünk szerint a Bokros-csomag egy rendkívül erőteljes pénzügyi diktátum szolgai végrehajtása következtében született. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Milyen célból?)

És hogy ki köszönheti meg? Én a felsőoktatásban dolgozom. Annak a 6500 elbocsátott embernek a nevében, a legközvetlenebb munkatársaim nevében, az erejük teljében nyugdíjba küldött emberek nevében, azon fiatalok nevében, akiket nem bocsátottak el, de azt mondták, hogy a szerény fizetés akkor ér valamit, ha ez legalább a Magyar Királyi Államvasútnak megfelelő állás, és itt hagyták a pályát - ennek a rétegnek a nevében ezt nyilvánvalóan nem tudom megköszönni.

És ha már van 20 másodpercem, azt is megkérdezem... - Üszögi-Bleyer Jenő képviselőtársunk pozitívan idézte föl a múltat a nyugdíjasok szempontjából, a magas szintű tárgyalásokat. Akkor hirtelen azt nem tudom, hogy ha ehhez járult megfelelő nyugdíj is - mert az a lényeg -, akkor talán még az inflációs emelés is elég lenne most, ami nyilvánvalóan kevés, tehát tulajdonképpen nem értem, hogy mi volt az egyértelmű pozitívum a múltban: a tárgyalás módja vagy a tényleges nyugdíjashelyzet.

Köszönöm. (Szórványos taps a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra adom meg a lehetőséget Göndör István képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Megint egy kicsit messzire mennék vissza. Nem szakadhatunk el a magyar valóságtól, és ezt Balczó képviselő úrnak is mondanám. Adva volt egy nyugdíjrendszer, ami úgy-ahogy működött. 1988 után fokozatosan és a legdrasztikusabban a nyugdíjasok jártak rosszul, ha csak annyit veszünk, ahogy az infláció fokozatosan felpörgött.

Az teljesen természetes dolog, hogy egy kormányon lévő párt vagy koalíció - mindegy - kísérletet tesz arra, hogy valamit visszaadjon a nyugdíjasoknak. És mindegy, hogy Bokros-csomagnak nevezzük vagy bármi másnak, amit elszenvedtek, mert a munkavállalók valamennyit tudnak érvényesíteni - ők sem mindent.

Hadd tegyek egy lépést vissza a személyi jövedelemadó törvényhez! Nem véletlen, hogy a jelenlegi kormánypártok mindig csak dinamikus tábláról beszélnek, mert feltételeznek egy automatikus bérnövekedést, nominális bérnövekedést, és ebből kimutatják, hogy ki jár jobban. A statikus táblától úgy féltek, mint a... - hadd ne folytassam!

Bauer Tamás elmondta azt, hogy a nyugdíjasok fogyasztói kosara milyen. Annyit hadd tegyek hozzá ahhoz, amit Isépy Tamás elmondott, hogy bizony, akkor gerjesztene ez a 20 százalék most inflációt, ha az az egyéb költekezés, amit be tetszettek tervezni a költségvetésbe, megvalósulna, és ezen felül még ez a nyugdíjemelés is bekövetkezne.

De ez az, amit mi egyfolytában vitatunk, hogy a nyugdíjasoktól elvett forrást odaadták valaki másnak. És amikor a nyugdíjtörvényről vitatkoztunk - ezt szeretném Isépy Tamásnak visszaidézni -, nagyon sok ilyen vélemény volt, hogy ma még mindig sokan azt hitték Magyarországon, hogy a betett forintjaik évtizedeken keresztül egy kasszában valahol összegyűltek. Sajnos nem igaz! Ez elfogyott, ez a korábbi költségvetések oltárán föláldozásra került. És most ugyanebbe az irányba próbálunk megint elmozdulni!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra adok lehetőséget Szabó Lukács képviselő úrnak, a MIÉP frakciójából. Képviselő úr!

 

SZABÓ LUKÁCS (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Béki Gabriella képviselő asszony azt mondta, hogy a Bokros-csomagot nem egy gonosz kormány hozta, hanem a szükség kényszerítette ránk. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!) Bauer Tamás képviselőtársunk pedig azt állította, hogy mindenhonnan elvettek, tehát nem szólhat senki.

Ezzel szemben azt állítom, hogy igenis gonosz kormány volt az, amelyik a Bokros-csomagot hozta, ugyanis a gyermekektől, a gyermekek szájától vette el a kenyeret, és a gyermekvállalást tette olyan mértékben lehetetlenné, hogy azon a gonosz kormányon szárad sok meg nem született gyermek sorsa, meg nem születése, illetve sok gyermeknek az iskolapadból való kiszédülése is.

Azt állítja Bauer Tamás képviselőtársunk, hogy mindenhonnan elvettek. Dehogy vettek el mindenhonnan! Princz Gábortól mit vettek el?! Hujberektől, Máté elvtársaktól, mondja meg, mit vettek el?! Hol van az a 150 milliárd forint, azt vajon miért nem óvták meg, ami az ország szeme láttára, a kormány segédlete mellett eltűnt a Postabankból?! Miért nem kellett akkor intézkedni és ugyanolyan szigorral eljárni, mint ahogy a gyermekes családokkal szemben eljártak?

Végül, de nem utolsósorban hadd kérdezzem meg: ha most ilyen nagy hévvel kérik számon ezt a nyugdíjemelést, ami nem olyan mértékű lett, mint ahogy az önök által hozott törvény megszabta, akkor azt kérdezem, hogy miért nem voltak ilyen következetesek akkor, amikor a pártkasszáikat Tocsik-pénzekből és még ki tudja, milyen forrásokból kívánták feltölteni?

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Demagógia! - Szórványos taps a MIÉP Padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót két percre Szabó Sándorné képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, öné a szó.

 

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem szabad elfelejtenünk, hogy 1991-ben született egy országgyűlési határozat, amely kimondta azt, hogy a magyar nyugdíjrendszer változtatásra szorul, változtatni kell rajta. Éspedig azért, mert olyan a magyar nyugdíjrendszer, ami a felosztó-kirovó rendszer lényegéből következett, hogy nem tudta földolgozni azt, hogy nagyon sokan... - volt olyan időszak, amikor 1,2 millió járulékfizető ment ki a rendszerből, tehát nem volt fedezet az országban a nyugdíjasok nyugdíjának kifizetésére.

Nagyon érdekes dolog is történt a '90-es évek elején. Mondom még egyszer a dátumot: '91-ben született ez az országgyűlési határozat. És a nosztalgiázó Horn-kormány tagjainak, illetve a mi időszakunkban nem született ez; tehát jóval korábban született... (Sic!) - kicsit belekavarodtam ebbe a mondatba.

Azt szeretném aláhúzni, hogy '91-ben megfogalmazódott ez, és a Horn-kormányra maradt az, hogy ezt végre kell hajtani. Még egy dolog: az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elve működött egészen addig, amíg együttsírásról volt szó a járulékfizetők és a járadékosok között. Most, amikor már mosolyogni is hagyhatnánk a nyugdíjasokat, akkor megvonjuk tőlük ezt a jogot.

Még arra szeretném fölhívni a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmét, akik esetleg erre a nyugdíjvitára is figyelnek, hogy ez nagyon fontos dolog a nyugdíjasok számára, mert a nyugdíjasok azt érezhetik, hogy most túllép rajtuk a polgárinak nevezett kormány. És azt hiszem, ezt nem veszi jó néven az önök szüleinek, nagyszüleinek korosztálya.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a lehetőséget Göndör István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Előre bejelentem, hogy látszólag egy kicsit eltérek a tárgytól, de Szabó Lukács képviselő úr felszólalása végre lehetővé teszi, hogy reagáljunk egy olyan kérdésre, ami ebben a Házban tegnap is, ma is elhangzott: a Postabank-ügyre.

 

 

(20.00)

 

Szeretném elmondani - és előrebocsátom, tisztelettel kérem, hogy konzultáljon Lentner képviselő úrral, hátha neki elhiszi -, kérem, a Postabank az első kormányzati ciklusban alakult bank, az Antall-kormány idején, attól kezdve egyfolytában magántöbbségi tulajdonú bank. Amikor a Horn-kormány megpróbált kísérletet tenni, hogy félig állami tulajdonba vegye, hogy legyen lehetősége beleszólni, hogy rendet tegyen, akkor az akkori ellenzéki pártok, mint a fába szorult féreg, ordítottak!

Továbbmegyek: az a szemfényvesztés, ami itt történik, és én nem akarom önöket azzal megsérteni, hogy könyvelési órát tartok, de kérem, itt nem cash-ről van szó, itt a mérlegben egy olyan tételről van szó, hogy hogyan értékeli a vagyonértékelő a banknak a kintlevőségeit. Egy 100 egységnyi kintlevőségre lehet azt mondani, hogy, bocsánat, nem mondok nevet, Kukuruznyák Rémusz rossz adós, és a 100 egységnyi tartozása csak ötöt ér. Kérem, ez a 150 milliárd, ennek a döntő többsége ez ilyen szemfényvesztés, és itt mindannyiunkkal el akarják hitetni, hogy a költségvetésben ez okozza a feszültséget, ez okozza a bajt!

És ehhez még egyetlenegyet hadd tegyek hozzá: tessék végiggondolni, egy bankról van szó, amit lehet, hogy el akarunk tüntetni a történelem süllyesztőjében, lehet, hogy nem, de az, ami itt történik, amikor egy bankot egy parlamentben kiáltunk ki rossz banknak, rosszul működő banknak! - elmennek az ügyfelek, nincs bevétel, tovább nő a vesztesége.

Nem akarom azt folytatni, tessék megnézni a kormányhoz közelálló lapokban naponta megjelenő egész oldalas hirdetéseket: még mindig Postabank cím alatt jelennek meg. Igaz, hogy ez csak havi 30-40 milliót jelent, de ez is pénz. Tehát itt bizony egyfolytában ez folyik, itt a kezem, hol a kezem, csak a szemembe tessék nézni, a kezemet soha!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Farkas Imre képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel Göndör István Szabó Lukács hozzászólásának csak egy szeletét érintette, én a többi részére is szeretnék reagálni. Nem vitatható az, hogy a Bokros-csomag mindenkit érintett, és így érintette természetesen a szegényeket is. De az is igaz például, hogy a gyermekellátás körében nem kifejezetten sújtotta a szegényeket - csak a családi pótlékra gondoljunk. Igaz, hogy a családi pótlék terén bekövetkezett változás, de ez a változás azt jelentette, hogy körülbelül az a 10 százalék nem kapott azt követően családi pótlékot, aki viszonylag magasabb jövedelemmel rendelkezett, a szegények megkapták. És igaz, hogy a gyermekek utáni ellátások körében történt csökkentés, de szeretném elmondani, hogy ott is voltak azért pozitív lépések.

Például volt olyan, aki korábban nem kapott a gyermeke után ellátást, mert nem volt 180 napos munkaviszonya. Sok ilyen fiatal volt abban az időszakban, aki már nem tudott munkába állni. És a Bokros-csomag közepette is itt változás történt ezen a téren. Igaz, hogy nem valami félelmetesen nagy összegre számíthattak ezek a családok, de mindenképpen hozzájuthattak valamiféle ellátáshoz.

Itt tehát azt szeretném erősíteni, nem visszahozva a Bokros-csomagnak a nagyszerűségét, hogy akkori viszonyok közepette is próbáltuk megvédeni a rászorultakat, és próbáltunk kedvezményt biztosítani azok számára, akik korábban, egy Bokros-csomagot megelőző viszonyok között sem kaptak ellátást. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, hogy a kétperces hozzászólások végéhez érkeztünk. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Visszatérve a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvénymódosításra, megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, következő hozzászólónknak. Öné a szó, képviselő úr.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ezt az ötnegyedórás izgalmas szópárbajt végighallgatva nagy a csábítás bennem, hogy még én is sok megjegyzést tegyek hozzá. Ha itt lenne még Selmeczi Gabriella politikai államtitkár kisasszony, akkor természetesen a kórházi kapacitástörvény kapcsán szóba hoznám azt is, hogy talán megvitathatnánk a burundi pénzügyminiszter reggelijét is, mert ő annak idején erről sok hévvel beszélt itt, a tisztelt Országgyűlés színe előtt. De nem szeretném ezt a kérdést most részletezni.

Annyit hadd jegyezzek meg még a szópárbaj első időszakának a megszólalóival kapcsolatban, hogy 1997-ben több mint fél évig zajlottak fórumok civil szervezetekkel, szociális partnerekkel a nyugdíjreform kérdéseiben. És az a sokat citált, Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodás először valóban 14 százalékot tartalmazott mint egy 1999-re tett nyugdíjemelési ajánlatot, infláció plusz 1 százalékot, de hozzáteszem, hogy benne volt ebben az a mondat vagy az a szó is, hogy legalább 14 százalékot - legalább 14 százalékot.

A további viták során, nem utolsósorban itt a parlamentben, a különböző nyugdíjasszervezetekkel lefolytatott vitában alakult aztán ki az a mérték, amelyet a törvény is rögzített. Úgy gondolom, hogy választási kampányfogásnak minősíteni ezt a parlamenti vitában formálódott, törvénnyel szentesített, és nem csupán 1999-re, hanem hosszú évekre, több ciklusra előre megszabott mértéket, bizonyos értelemben a parlament lejáratásának is tarthatnám, és semmilyen módon nem tartom szerencsésnek, hogy ilyen értelemben beszélünk erről az 1997. évi LXXXI. törvényben megszabott nyugdíjemelési rendről, annak a technikájáról.

Tisztelt Országgyűlés! Az előző vitával kapcsolatban azt is el kell mondanom mindazoknak, akik a nyugdíjreformot ültetik a vádlottak padjára, hogy azt a kérdést is fel kell tenni nekik, és talán nekünk is ezen az oldalon, hogy amikor a többpilléres nyugdíjrendszer új szereplőit ezekkel az intézkedésekkel elbizonytalanítja a kormány, akkor valóban gondolnak-e arra, hogy miből fogjuk majd finanszírozni a nyugdíjellátást 2009-ben, vagy 2013-ban, ha és amennyiben kapkodó intézkedésekkel, elbizonytalanítással most esetleg arra késztetjük a második pillért, a magánnyugdíjpénztárak szereplőit, hogy, mondjuk, visszavonuljanak, és ne vállalják azt a felelősséget, amelyet a törvény rájuk rótt a tavalyi nyugdíjreformban.

Én azt gondolom, hogy ez is egy nagyon nagy felelősség, és a kiszámíthatóság mint érték veszélyeztetése kérdését is fel kell tennünk mindazoknak, akik most, ha úgy tetszik, rövid távú értékek, érdekek oltárán kívánják az intergenerációs szolidaritás értékét megkérdőjelezni.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett törvényjavaslat alapvetően három súlyponti kérdést érint. Egyrészt érinti az özvegyi nyugdíj alkotmányossági problémáinak a megoldását, érinti a nyugdíjemelés garanciális elemeit, és érinti természetesen a jövő évi nyugdíjemelés kérdéseit. A javaslat többi része - és terjedelmét tekintve valóban a leghosszabb része - kodifikációs hiányosságokat pótol, illetőleg talán úgy is fogalmazhatnám, hogy a bürokrácia nyomásának engedve olyan elemeket tartalmaz, amelyek túlnyomó része jogértelmezéssel kiváltható lenne. Úgy látom, hogy ezek a módosítások nem javítják a törvény alkalmazhatóságát, csak az ügyintézők kreativitását igyekeznek pótolni.

Ami az özvegyi nyugdíj alkotmányossági kérdéseit illeti, valóban az 5/1998-as alkotmánybírósági határozat egyértelmű követelményként rögzítette azt, hogy a saját jogán nyugellátással nem rendelkező özvegyek tekintetében kellő felkészülési időt kell biztosítani, és a felkészülés időtartama alatt az 50 százalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell számukra biztosítani.

 

(20.10)

 

Ezt a mondatot azért kell visszaidézni, mert itt már több hozzászólásban elhangzott az, micsoda hatalmas vívmány az, hogy most akkor 20 százalékos mértékről 50 százalékos mértékre növelik az özvegyi nyugdíjat. Szeretném jelezni, hogy ez a társukat elvesztett embereknek csak egy kis részét, kis szeletét érinti, az Alkotmánybíróság döntése rájuk vonatkozik, és egyáltalán nem valamennyi özvegyre.

Itt azonban az a kulcskérdés: mit értünk az alatt, hogy életkorára tekintettel tőle már nem várható el a saját jogú nyugellátás megszerzése? A javaslat indokolása a hivatali szempontok szerint közelít ehhez a kérdéshez. Az ajánlott megoldás ugyan érthető, de nem biztos, hogy elfogadható, ugyanis a tervezet a lehető legolcsóbb és legegyszerűbb változatot javasolja, nevezetesen: tíz év felkészülési időt biztosít azzal, hogy 2009. január 1-jéig engedi az 50 százalékos özvegyi, illetőleg szülői nyugdíj megállapítását. Ez a megoldás véleményem szerint így, önmagában nem elégíti ki az alkotmánybírósági határozat követelményeit, tekintettel arra, hogy a teljes összegű, saját jogú öregségi nyugdíj megszerzésének a minimális szolgálati ideje 20 év. Tehát ha korrekció történik az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően, akkor érdemes lenne valóban teljeskörűen kielégíteni az Alkotmánybíróság által megszabott követelményt.

Ami a nyugdíjemelés garanciális elemeit illeti: a tavaly meghozott törvény 62. §-a foglalja össze a nyugdíjemelés szabályait a 2001 utáni időkre is. A tervezet csak az 1999-re szóló rendelkezéseket változtatja meg. Ez igaz, a kérdés azonban az - hallgatva és figyelve az elmúlt hónapok vitáját is -, hogy a 2000-től esedékes nyugdíjemelési metodikát vállalja-e a kormány, vagy arra kell felkészülni, hogy minden tárgyév előtti időszakban megváltoznak majd a már most ismert szabályok, hogy minden évben lefolytatjuk ezt a méltatlan vitát itt, a parlamentben, amely vitát, úgy gondoltam, a tavaly meghozott törvénnyel végképp átadtunk a múltnak. Én tehát örülnék, ha a kormány nyilatkozna arról, és egyértelműen állást foglalna, hogy a 62. §-ban foglalt garanciákat a továbbiakban meg kívánja-e változtatni, és milyen irányban kívánja megváltoztatni, még abban az esetben is gondolkodva, hogy az előirányzott nyugdíjemelési mértékek az öregek számára kedvezőek lennének.

Az 1999. évi nyugdíjemelés kérdéseit, a törvény legneuralgikusabb részét, 11. §-t már nagyon sokan érintették, én magam is szóltam róla a társadalombiztosítási költségvetési vita kapcsán, úgyhogy erről csak nagyon röviden beszélnék. Az biztosnak látszik, hogy a 32 ezer forint feletti nyugdíjak csak 11 százalékkal nőhetnek, és ez csak akkor teljesíti a reálérték megtartását, ha jövőre a fogyasztóiár-növekedés valóban csak 11 százalékos lesz. Ilyen értelemben tehát azt kell mondanom: a kormány még azt a korábbi ígéretét sem teljesíti, hogy egy minimális, 2-3 százalékos reálérték-megőrzés valóban eljut minden nyugdíjashoz.

Az a véleményem, hogy ez a javaslat súlyosan rontja a biztosítási elvet, továbbviszi azt a folyamatot, amelynek eredményeként a nyugdíjpiramis lelapul, és megint el kell mondanom azt is, amit már többször felvetettünk itt a vitában, hogy az a körülmény, miszerint a nyugdíjak nem a most még hatályos rendelkezés szerint emelkednek, hanem annál - átlagosan is - várhatóan 5-6 százalékkal kisebb mértékben, nem tekinthető majd egyszeri veszteségnek; a következő években a nyugdíjemeléseknél a nyugdíjbázis alacsony szintje többszörösen halmozódó veszteségeket fog eredményezni.

Nem azt kifogásolja a szocialista frakció, hogy a legalacsonyabb nyugdíjak a többinél jobban nőnek, hiszen ilyen javaslatot mi magunk is előterjesztettünk szeptemberben, akkor, amikor vitanapot tartottunk (Dr. Avarkeszi Dezső: Így van!), sőt önálló indítványt is benyújtottunk ebben a tárgykörben. Azt azonban nem tartjuk tisztességesnek, sőt jogtalannak tartjuk, hogy ezt a nyugdíjasok többségének rovására kívánják megvalósítani. Úgy gondolom, a legnagyobb baj az a nyugdíjasok és a leendő nyugdíjasok számára, hogy a jövő válik kiszámíthatatlanná, hiszen az emelési szabály megváltoztatásával elkezdődik a nyugdíjreform egészének a felülvizsgálata, amelynek lopakodó megnyilvánulásával már találkoztunk, amikor a magánnyugdíjpénztár-tagok nyugdíjjárulékát puccsszerűen megemelte a kormánypárti többség. Én azt gondolom, ez az a bizonyos út, amelyre nem lenne helyes rálépni.

Végül hadd hozzak még szóba néhány alkotmányossági problémát is, a teljesség igénye nélkül - az az igazság, hogy az alkotmányossági problémákat igen hosszan lehetne sorolni az egyébként nem túl terjedelmes törvényjavaslattal összefüggésben. A javaslat 2. §-a valójában az eredeti törvény 12. § (2) bekezdésében foglalt öregségi teljes nyugdíjra vonatkozó garanciát csökkenti, a törvény szerint ennek a legkisebb összege ugyanis a 12. § (3) bekezdésében meghatározott mérték. A javaslat szerint viszont, ha a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset nem éri el ezt a mértéket, akkor nem az itt meghatározott mértékkel, hanem a tényleges átlagkeresettel azonos a nyugdíj. Ez az adott körben az öregségi teljes nyugdíjak legalacsonyabb összegének viszonylagos csökkentéséhez vezet a törvény eredeti szabályához képest.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jogszabályban ígért ellátások jogszabállyal való csökkentésének alkotmányos korlátjaként külföldön ismerik az úgynevezett bizalomvédelmet, amely része a jogbiztonság alkotmányos elvének. Ugyan nálunk ezt a szempontot az alkotmánybírósági ítélkezés eddig még nem fogalmazta meg, de lehet, hogy a törvény kapcsán van esély arra, hogy ezt megtegye, és ennek fényében a javaslat 2. §-ában foglalt elképzelés alkotmányossága vitatható.

A javaslat 3. §-a gyakorlatilag kedvezőbb helyzetet teremt egyes csoportok számára azon az alapon, hogy bizonyos pénzbeni ellátásokat esetükben keresetként kell figyelembe venni. Vitatható ez a megoldás is, valamely ellátás vagy keresetként jön számításba, vagy nem. Nehezen indokolható, hogy a helyzetüket tekintve egyébként igen sok hasonlóságot mutató csoportok némelyike miért kerül kedvezőbb elbírálás alá, mint a tőle esetleg éppen elmaradó másik személyi kör.

A legneuralgikusabb 11. §-ról már szóltam. Az egyáltalán nem logikus alkotmányossági szempontból, hogy a nyugellátás emelésének összege a feltételezett inflációhoz, illetve egy abszolút számhoz igazodjon. Ezen túlmenően ezen neuralgikus 11. § (1) bekezdésével kapcsolatban is felvethető a jogszabályban ígért mérték csökkentésének alkotmányossági problémája. Itt is kérdéses a bizalomvédelem már említett követelményének a megvalósítása.

 

(20.20)

 

Ugyanezen 11. § (2) bekezdése egy olyan önálló alkotmányossági problémát is felvet, amelyet egyébként a jogalkotási törvény alapján kell most szóba hozni, hiszen ez a törvény éppen a jogállami jogbiztonság erősítése érdekében szigorú előírásokat ad a felhatalmazások tekintetében. Az eredeti törvénynek a javaslat által nem érintett 62. §-a az ellátási mértékek változtatásának, növelésének a tekintetében nagyon pontos feltételeket állapít meg. Ehhez képest ez a bekezdés valójában általános felhatalmazást ad a kormánynak, ami tehát a jogbiztonság alkotmányos elvét önmagában is sérti.

Tisztelt Országgyűlés! Előrehaladott az idő és még sokan akarnak szólni. Az órára nézve önmérsékletet szeretnék tanúsítani, pedig még több paragrafussal kapcsolatban hasonló alkotmányossági kifogásokat lehetne említeni.

Az elmondottak alapján azt gondolom, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot vissza kell utasítani. Vissza kell utasítani, mert sérti a nyugdíjasokat, mert megbontja a nyugdíjbiztosítás logikáját, de ezen túlmenően alkotmányellenes is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Töredelmesen be kell vallanom önöknek, hogy engem ma délelőtt Frajna Imre képviselő úr, a Fidesz vezérszónoka meggyőzött. Ma reggelig azt gondoltam - miután hónapok óta beszélünk a nyugdíjkérdésről, miután erről beszéltünk a társadalombiztosítási költségvetés vitájában, erről beszéltünk két vitanapon és Béki Gabriella elmondta vezérszónoklatunkat ma délelőtt -, hogy egy második szabaddemokrata hozzászólásban ennyi vita után már nem lesz mit mondanom, és akár vissza is léphetek a ma esti vitától, de Frajna Imre meggyőzött arról, hogy ezt nem tehetem meg. Az ő hozzászólása bizony újabb észrevételekre késztet.

Megerősít engem az is, hogy itt van köztünk a miniszter úr, aki tegnap azt mondta az ellenzéki pártok felszólalásairól, hogy ez már elérte a kritikának azt a határát, amit a politikai tisztesség és a jó ízlés jelez. Az, hogy a miniszter úr most itt van köztünk, lehetőséget nyújt arra, hogy elmondjam a magam hozzászólását, és megkérjem a miniszter urat, hogy ha úgy érzi, hogy a hozzászólásomban túllépném a jó ízlésnek és a tisztességnek azt a határát, amit ő az ellenzék által követendő mércének nevez, akkor szóljon közbe, vagy utána mondja el, hogy hol léptem túl ezt a határt.

Amikor néhány évvel ezelőtt még az a nyugdíjszabály volt érvényben, hogy az azonos évi béremeléshez kapcsolják a nyugdíjemelést, és az év elején 12 százalékra taksálták a béremelést, akkor azt mondták, hogy a nyugdíjakat is 12 százalékkal emeljük. Amikor kiderült, hogy a béremelés ezt fél százalékkal meghaladja, akkor a szocialista-szabaddemokrata kormány az év második felében fél százalékkal korrigálta az előre megállapított nyugdíjemelés mértékét. De erre azt mondani, hogy fél százalékkal emeltük a nyugdíjakat, azt hiszem, nem tisztességes! Lezsák pártelnök úrtól és más MDF-es, fideszes képviselőktől rengetegszer hallottuk, hogy volt képük fél százalékkal emelni a nyugdíjat, ami egyszerűen nem volt igaz. Nos, ha erre mondaná azt a miniszter úr, hogy az ilyen ellenzéki kritika túllép a politikai tisztesség és a jó ízlés határán, akkor azt mondanám, hogy igaza van. De amit a szocialista és a szabaddemokrata képviselőktől itt nyugdíj-ügyben hallunk, az érzésem szerint nem lépi túl ezt a határt, de itt az alkalom, még egyszer kérem a miniszter urat, ha túllépném ezt a határt, azonnal figyelmeztessen erre.

Azzal kezdtem, Frajna Imre késztetett arra, hogy mégis hozzászóljak, és ez így is van. Frajna Imre ma reggeli beszédében a következőket hallottuk: "A kormány koncepciója alapján 2001-ben már magasabb lesz a nyugdíjak átlagos értéke, mintha az ellenzéki forgatókönyv érvényesülne, ugyanis a jelenlegi ellenzék elképzeléseivel 2001-ben az átlagnyugdíj 37 060 forint lenne, míg a kormány javaslata alapján ez az összeg több mint ezer forinttal magasabb, 38 077 forint, tehát két év elteltével a nyugdíjasok már nominálisan is jobban járnak."

Nekem egyetlenegy problémám van Frajna Imrének - aki sajnos távol van az üléstől, amire még szeretnék majd visszatérni - ezzel a mondatával: honnan gondolja ezt? Ugyanis a miniszter úr által tegnap este előterjesztett törvényjavaslat 11. §-a - mert arról beszélek, és egész felszólalásom az idő hiányában csak erre korlátozódik -, amely központi eleme ennek a törvényjavaslatnak, annyit tesz, hogy a hatályos nyugdíjtörvény 62. § (2) bekezdését - amely az 1999. évi nyugdíjemelést szabályozza - módosítja. Azt mondja, szemben azzal, amit az 1997. évi törvény tartalmaz - és valójában szemben azzal, ami 1992 óta érvényes, ezt csak mellesleg jegyzem meg, mert mindnyájan tudjuk -, a tervezett fogyasztóiár-növekedésnek megfelelően 11 százalékkal emelik a nyugdíjat 1999-ben.

De a törvény ama rendelkezéseit, amelyek 2000-re, 2001-re és a további évekre vonatkoznak, miniszter úr, ha jól tudom, az ön által benyújtott törvényjavaslat nem módosítja! Ha a későbbi évekre vonatkozólag nem módosítanak, akkor számtanilag nem értem, hogyan lehet magasabb a kormány elképzelése szerinti nyugdíjemelés, mint a korábbi kormánypártok által pártolt, hatályos törvény szerinti nyugdíjemelés. Vagy Frajna Imre képviselő úr már tud valamit, amit a többiek még nem tudnak, vagy - nem Orbán Viktor ismert kifejezését használom, hanem azt mondom, hogy - téved. A mai, televízió nyilvánossága előtt elmondott beszéde - amelyben azt állította, hogy a jelenlegi jobboldali kormány tervei szerint 2000-ben, 2001-ben már jobban járnak a nyugdíjasok nominálisan is, mintha a korábbi kormánypártok elképzelése érvényesülne - nyilvánvalóan tévedés volt. Nagyon örülnék, ha Frajna Imre itt lenne és megmagyarázná nekünk ezt a megfogalmazást, de bizonyos vagyok benne, hogy ha akarja, miniszter úr is meg tudja magyarázni, mert gondolom, megbeszélték egymás között ezt a kérdést.

Azt tekintem az alapkérdésnek, tisztelt Országgyűlés, hogy vajon két-három-négy éves távlatban jobban járnak-e a nyugdíjasok, ha a kormány álláspontja érvényesül - ahogy ezt Frajna Imre mondta ma délelőtt a televízió nyilvánossága előtt -, vagy Kökény Mihálynak van igaza, hogy hosszú távon is veszít valamennyi nyugdíjas azon, amit a kormány javasolt.

Tisztelt Országgyűlés! Ha már erről a törvényjavaslatról és ennek 11. §-áról beszélünk, érdemes egy pillantást vetni arra is - ha már benyújtották -, hogy mivel indokolják a 11. §-t. Nem voltam rest és megnéztem, az általános indoklás részletesen tárgyalja a módosítás összes többi pontját, de arról, hogy a 11. §-ban miért módosítanak, egy nagyon tartalmas mondatot lehet olvasni: "A javaslat tartalmazza a nyugdíjemelés 1999. évi új szabályait is." Van persze részletes indoklás is, amely úgy szól, hogy "a javaslat az 1999. évi nyugdíjemelés új szabályait tartalmazza". (Derültség és taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

(20.30)

 

Természetesen van valódi indoklás is, amely indoklást már sokszor hallottuk. Frajna Imre, akinek a hozzászólása késztetett engem erre a ma esti felszólalásra, a maga beszédében ezt úgy fogalmazta meg, természetesen nem az a kérdés, "a vita nem arról folyik, hogy mekkora is az az összeg, amellyel emelni szeretnénk a nyugdíjakat, hanem arról, hogy mekkora az az összeg, amellyel emelni tudunk".

Ezt mondta Frajna Imre.

Azt gondolom - s ezt már egy kétpercesben Isépy Tamásnak válaszolva megelőlegeztem -, Frajna Imrének ebben akkor lenne igaza - a kérdés tehát az, hogy mennyivel tudunk -, ha a kormány úgy ítélné meg a gazdasági helyzetet, hogy minden vonalon takarékoskodnia kell.

Kétségtelen tény, hogy a mi kormányunk három évvel ezelőtt úgy ítélte meg a helyzetet - sőt már négy évvel ezelőtt is, amikor hivatalba lépett -, hogy minden vonalon takarékoskodni kell, és ezért mindenütt igyekezett, ahol tudott, amennyit tudott elvenni a költségvetési vagy szélesebben értelmezve az államháztartási kiadásokból. Ha ez lenne a helyzet, akkor Frajna Imrének ez a mondata - az a kérdés, hogy mennyit tudunk - egy igaz mondat lenne.

A '99-es költségvetés és tb-költségvetés ismeretében azonban meg kell állapítanunk, hogy nem ez a helyzet. A jobboldali kormány számos területen nagyvonalúan növeli a kiadásait. Növeli a kiadásait - nem akarom itt a költségvetési vitát újra elmondani - egy sor területen: növeli a kiadásokat a központi államigazgatásnál, a titkosszolgálatoknál, növeli a családi adókedvezménynél, növeli az egyházak támogatásánál, növeli az agrártámogatásoknál, és még nagyon sok olyan területet lehet megfogalmazni, ahol növeli a kiadásokat. S vannak más területek, ilyen a családi pótlék, ilyen a nyugdíj, ahol - egyszerűen az inflációs veszélytől félve - azt mondja, hogy korlátozni kell a kiadásokat.

Ha ez igaz, hogy bizonyos területeken növelünk, és más területeken csökkentünk, akkor nem arról van szó, amit Frajna Imre állít, hogy az a kérdés, mennyivel tudunk emelni, hanem az, hogy mennyivel... - no nem, azt nem mondom, hogy mennyivel akarunk, mert az nem volna igaz természetesen. Elnézést kérek Hegyi Gyulától, nincs igaza abban, amikor azt mondja, hogy ez egy olyan kis tétel a költségvetésben, hogy ez csak elhatározás kérdése - nem! Ezt hallottuk annak idején, mondjuk, a Magyar Demokrata Fórum elnökétől, hogy csak elhatározás kérdése, mennyivel növeljük az életszínvonalat - ez nem igaz.

Az a kérdés, hogy melyiket tartjuk fontosnak: a nyugdíjat, a családi pótlékot, vagy azokat a kiadási tételeket, amelyeket a költségvetési vitában is felsoroltunk és ma is röviden összefoglalva megemlítettem. Ez a kérdés! S egyetértek abban miniszter úrral is és miniszter úr frakciótársaival is: itt értékrendekről van szó. Más értékrendet érvényesít a jelenlegi, jobboldali kormány, mint amelyeket mi érvényesítettünk, vagy érvényesítenénk, ha még módunk lenne rá.

Azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, az, hogy a kormány a nyugdíjak emelését így sorolja a különböző feladatok között, ez méltánytalan; azt hiszem, ez a helyes kifejezés. Azért méltánytalan, tisztelt Országgyűlés, mert persze igaza van abban Koltai Ildikónak - aki csak hallgatja a rádiót, annak tudnia kell, hogy miután elmondta beszédét és egy kétpercest, már egy jó háromnegyed órája távozott -, tehát igaza van abban persze, hogy volt időszak a 90-es évek elején, amikor csökkentek a nyugdíjak. Nem arról van szó, hogy akkor minket ez nem zavart volna; akkor is zavart, amikor az MDF-kormány idején csökkent a nyugdíjak reálértéke, meg akkor is zavart, amikor a szocialista-szabaddemokrata kormány idején csökkent a nyugdíjak reálértéke. Csak azért tudni kell azt, hogy akkor általános gazdasági válságban volt ez a gazdaság, akkor a GDP, a bruttó nemzeti termék is csökkent, meg a reálbérek is csökkentek, meg minden csökkent. Tehát abban az időszakban - valamennyiünk szomorúságára - csökkentek a nyugdíjak is.

De a kérdés nem ez! A kérdés az, hogy amikor minden nő, amikor nő a GDP, amikor nő a költségvetés összkiadása - mert nő, reálértékben is nő, legalább 2-3 százalékkal nő az államháztartás összes kiadása -, amikor nőnek a honvédelmi kiadások, amikor nőnek az államigazgatás kiadásai - és nem sorolom fel mindazt, ami nő -, akkor miért nem nő a nyugdíjak reálértéke. Ez a kérdés!

Nos, Frajna Imre azt mondja - mondta ma reggel, amikor még jelen volt az ülésteremben -, az, hogy mi 20 százalékot mondtunk '97-re, az ugye ilyen választási dolog. "Az előző kabinet '97-ben felismerve a választások közeledtét, 20 százalékos emelést szavaztatott meg." - mondta ma reggel, amikor még jelen volt Frajna Imre. Mi a valódi helyzet az előző kabinetnek ezzel a választási propagandájával?

Tisztelt Országgyűlés! Az előző kormány, a szocialista-szabaddemokrata kormány, választásokra készülve, népszerűséget hajhászva, két dolgot csinált nyugdíj-ügyben. Az egyik dolog, hogy felemelte a nyugdíjkorhatárt - talán még emlékeznek rá. Volt egy korábbi kormány, annak a jobboldali kormánynak az elődje, amelyik ma kormányozza az országot, az is tudta, hogy fel kellene emelni a nyugdíjkorhatárt. Meg is született egy hatpárti közös álláspont az első parlamentben a nyugdíjkorhatár emeléséről, majd a választásokhoz közeledve - Surján akkori miniszter úr előterjesztésében - ezt elhalasztották a bizonytalan jövőre. Ez a kormány ezzel szemben..., mármint az előző kormány, a szocialista-szabaddemokrata kormány vállalta, mert tudta, hogy az ország jövője szempontjából ez nélkülözhetetlen lépés.

S mi volt az a nyugdíjtörvény, amelyet '97-ben fogadott el a szocialista-szabaddemokrata koalíció? Vajon az a választási kampányként elfogadott nyugdíjtörvény emelte a nyugdíjemelés tervezett mértékét? Nem, tisztelt Országgyűlés, nem ezt tette. Amellett, hogy nagy erőfeszítésekkel kidolgozta és elfogadta a vegyes nyugdíjrendszert - amelyről most nem beszélek -, emellett csökkentette, mérsékelte a jövendő nyugdíjemelést, közvetlenül a választások előtt. Ha ugyanis nem született volna meg, miniszter úr, ez a '97-es nyugdíjtörvény, akkor ma is az azt megelőző nyugdíjtörvény lenne hatályban, amely hosszú távra a keresetek alakulásához köti a nyugdíjemelést.

A szocialista-szabaddemokrata koalíció viszont vállalta azt, hogy úgy módosítja ezt a nyugdíjtörvényt, hogy három lépéses fokozattal csökkenti az előírt nyugdíjemelés mértékét. Csökkenti, mert tudta, hogy az ország demográfiai helyzete, az idősek részarányának növekedése nem teszi tarthatóvá hosszabb távra az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elvet az "együtt nevetünk" időszakában is. Csehák Judit - mint a szocialista frakció vezérszónoka - magyarázta el nekünk erről a pódiumról, hogy sajnos ezt nem lehet fenntartani, mert átalakulnak a lakosság arányai, és ezért bizony fokozatosan csökkenteni kell a nyugdíjemelés mértékét.

Ezt tette a választások előtt a szocialista-szabaddemokrata koalíció. Ha nem tette volna, akkor is 20 százalékkal kellene emelni, mert az a közösen elfogadott szabály - amelyben az MDF, a KDNP, a Fidesz és a Kisgazdapárt ugyanúgy benne volt, mint az MSZP és az SZDSZ - az bizony az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elvről szólt 1992 óta, és akkor azt kellene önöknek módosítani, ha módosítani akarják. Így önöknek tulajdonképpen csak előre kellene hozni azt, amit a szocialista-szabaddemokrata koalíció a választások előtt vállalt. Ezt a népszerűtlen intézkedést vállalta ez a szocialista-szabaddemokrata koalíció.

Ez a valóság tehát a Frajna Imre által emlegetett '97-es ígéretről! S ilyen helyzetben vette át a Fidesz vezette jobboldali koalíció a kormányt, s ebben a helyzetben került szembe azzal, hogy az az agyonátkozott nyugdíjreform, amely egy vegyes nyugdíjrendszert hozott be a magyar gazdaságba és amelyről Selmeczi Gabriella képviselő asszony - aki szintén már egy háromnegyed órája elhagyta ezt a vitát - azt mondta, hogy ez csak a szűk üzleti körök érdekeit szolgálja, senki másét. Kiderült, hogy speciel a magyar nyugdíjjogosultaknak - akiket a Fidesz szeret polgároknak nevezni - tetszik. Ezek a szűk üzleti körök 1 millió 200 ezren vannak. S igaz az, hogy miután nekik jobban tetszik, mint ahogy mi azt reméltük, és többen csatlakoztak a magánnyugdíjpénztárakhoz, ezért valóban - ez igaz - nagyobb mértékben kell a költségvetésnek a nyugdíjrendszert támogatni, mint ahogy mi azt gondoltuk. Más szóval, nagyobb megtakarítás jelentkezik, ami hosszú távon - akár 10-15 éves távon - már kedvező a nyugdíjrendszer alakulása szempontjából.

 

(20.40)

 

Már rövid távon is kedvező, miniszter úr, hogy a vegyes nyugdíjrendszer széles körű kiterjedése növeli a nyugdíjrendszerbe vetett bizalmat, méghozzá nemcsak a magánnyugdíjpénztárba, hanem a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe vetett bizalmat is. Ez az a bizalom, amelyet önök rohamléptekkel igyekeznek szétverni, s amely, ha nem vernék szét, még a járulékfizetési kedvet is javítaná valóságosan - ez a helyzet! Ebben a helyzetben a kormány persze többféleképpen reagálhatott volna; reagálhatott volna olyan módon, hogy a költségvetés összeállításánál figyelembe veszi, hogy valamivel többet kell ide juttatni. Erre megvolt a módja, miniszter úr, mert a költségvetés adó- és járulékbevételei már ebben, a '98-as évben is 100 milliárdos nagyságrenddel magasabbak, mint amit a költségvetés összeállításakor bárki is tervezni remélt, egyszerűen azért, mert a magyar gazdaság növekedése - hála a stabilizációs csomagnak -, felgyorsult, jobban felgyorsult, mint ahogy mi azt reméltük volna, tehát a tervezetthez képesti néhány tíz milliárdnak megvan a forrása a tervezettnél jóval magasabb adó- és járulékbevételekben.

Ha nem akarták másra költeni ezt a pénzt, nyugodtan megtehették volna, hogy biztosítják a költségvetésből azt a többletösszeget, ami a vegyes nyugdíjrendszer működéséhez szükséges. De megtehették volna azt is - mint Béki Gabriella kitűnően elmondta a ma délelőtti felszólalásában -, hogy valamelyest meggyorsítják az áttérést - aminek a politikai terhét már a szocialista-szabaddemokrata koalíció vállalta - a svájci indexálásra. Az MSZP-SZDSZ-koalíció ezt 2001-re tervezte, kétlépcsősen, fokozatosan.

Mondhatták volna azt, hogy miután a tervezettől eltérően alakulnak a folyamatok, már '99-ben bevezetik az eredetileg 2000-re tervezett 30:70-es arányt az árindex és a keresetnövekedés között, s aztán 2000-ben bevezetik az 50:50-es arányt - ezzel már nyerhetett volna a költségvetés. Önök azonban nem ezt tették, mert ez azt jelentette volna, hogy akkor nem 14, hanem mondjuk 17 százalékos nyugdíjemelést kellett volna tervezniük, és persze ettől sem lett volna mindenki boldog. De ha ezt korrekt módon elmondják és világossá teszik, valószínűleg az ellenzék sem támadta volna önöket - a szabaddemokraták biztosan nem.

Önök azonban nem ezt tették, hanem a 30:70 meg az 50:50 helyett rátértek a 100:0-ra, vagyis nem egy svájci indexálásra, hanem azonnal a teljesen az árindexhez kötött nyugdíjrendszerre térnek át, legalábbis a nyugdíjasok nagy többségét illetően. Ez, tisztelt miniszter úr, néhány jelen lévő fideszes képviselőtársunk - akik nyilván a büntető törvénykönyv vitájára várnak, mert a nyugdíjkérdéssel foglalkozók már mind eltűntek -, tisztelt képviselőtársaim, joggal vívja ki mind a nyugdíjasok, mind a szocialista és szabaddemokrata képviselők nemtetszését. Nemcsak azért - és hadd mondjam, nem is elsősorban azért -, mert kevesebb a nyugdíjemelés - bár ez is nagyon fontos -, hanem elsősorban azért, mert ezzel a döntésükkel önök eltértek attól az elvtől, hogy a nyugdíjemelés mértékét a kormány évenkénti döntésein kívül bármi szabályozza.

Önök ezzel a döntésükkel eltértek attól az elvtől, amit 1992 óta, a rendszerváltás óta igyekszünk érvényesíteni, hogy nem a mindenkori kormány kényétől-kedvétől függ, hogy mennyivel emelkednek a nyugdíjak, vagyis eltértek a biztosítási elvtől. Eltértek attól, hogy törvények szabályozzák a nyugdíjat, és a nyugdíjas számolhat azzal, hogy mi lesz. Frajna Imrének van egy elképzelése arról, hogyan emelkednek majd 1999 után a nyugdíjak: valahonnan vette azt, hogy szerinte akkor már a nyugdíjasok jobban járnak. De hogy honnan vette, azt nem tudja senki ebben a teremben; talán a miniszter úr tudja, hogy honnan vette, de tegnapi expozéjában nem osztotta meg velünk az erre vonatkozó feltevéseit. A nyugdíjasok még kevésbé tudják!

Ebből pedig következik: akkor minek fizessenek járulékot? Tehát az önök intézkedéssorozata minden másnál jobban ássa alá a járulék- és adófizetési hajlandóságot az emberekben.

Az a kormány, amelyik az állam fontosságát annyit hangsúlyozza, a magyar államba vetett bizalmat ássa alá ezzel az intézkedésével.

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Még egy megjegyzést szeretnék ehhez fűzni, mert nemcsak Frajna Imrétől tanultam ma délelőtt, hanem Csáky András képviselő úrtól is, aki az MDF vezérszónoka volt, s aki nem először hívta fel a figyelmet arra, hogy a szocialisták és a szabaddemokraták nagyon farizeus módon járnak el, mert a nyugdíjügyben kifogásolják a differenciálást, miközben a családi pótlék ügyében azzal vádolják a kormányt, hogy nem figyel oda a szegényekre. A családi pótlék esetében azt kifogásoljuk, miért nem kapnak többet a szegények, és a családi adókedvezménnyel, s minden egyébbel miért a magas jövedelműeknek kedvez a kormány, mondják önök, és ellentmondást vélnek felfedezni a között, hogy ugyanakkor a nyugdíjnál mi nem vagyunk boldogok attól, hogy a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőknek adnak többet, a többieknek meg éppen az inflációnak megfelelő összeget.

Amikor Csáky úr ezt így felvetette - és nem ő az egyetlen -, akkor egyetlen egy dologról feledkezett meg: arról az apróságról, hogy a nyugdíj - a miniszter úr ezt biztosan jól tudja - egy biztosítás, a családi pótlék pedig nem. Tehát a nyugdíjnál nem lehet azt mondani, hogy ahogy szociális szempontból most éppen indokoltnak látom, differenciálom a nyugdíjemelés mértékét. Azt meg lehet tenni a nyugdíjnál is, hogy azon felül, ami minden nyugdíjasnak jár, szociális megfontolásból a kisnyugdíjasoknak adok egy pluszt - ezt meg lehet tenni a költségvetésből, ha van pénz rá. Azt mondani azonban, hogy a biztosítás alapján álló nyugdíjat a kormány mindenkori elhatározása - nem szeretek ilyen rossz ízű szót mondani, kénye-kedve szerint, s azt mondom, a kormány mindenkori döntése - szerint differenciálom, ez ellentétes a biztosítási elvvel.

Ha a kormánynak az az álláspontja - el tudok képzelni ilyen álláspontot -, hogy térjünk le a biztosítási elvről, szüntessük meg a nyugdíjbiztosítást, mondjuk ki, hogy a nyugdíjat állami költségvetésből, szükségletek szerint fedezzük a kommunizmus elve - mindenkinek a szükségletei - szerint, lehet ezt mondani: nincs nyugdíjbiztosítás, hanem állami öregségi ellátás van. És akkor a juttatásoknál lehet szociális szempontokat mérlegelni. De amíg a kormány ezt a lépést nem teszi meg, hanem a nyugdíjbiztosítás alapján áll, addig ez nem fogadható el, s addig a nyugdíjnál más a logika, mint a családi pótléknál és az egyéb juttatásoknál, s addig a nyugdíjnál valami köze kell hogy legyen a befizetett összegnek a juttatáshoz.

Ez az az összefüggés, amit a jobboldali kormány ezen intézkedése tagad; vissza a szükségletek szerinti elosztás kommunista elvéhez, búcsút mondunk a biztosítási logika polgári elvének - éljen a polgári kormány! (Derültség.)

Tisztelt Országgyűlés! A tartalmi kérdésekkel végeztem. Még egy utolsó megjegyzésem lenne: azt szeretném kérni az ülés vezetésétől - annak ellenére, hogy az elfogadott napirend tegnap azt tartalmazta, hogy ezt a vitát ma lezárjuk, így van a napirendben is, hogy a vitát ma lezárjuk -, ezt a vitát ma ne zárjuk le. Azért kérem, hogy a vitát ne zárjuk le, mert azok a képviselőtársaink - fideszes, s általában a kormánypárti képviselőtársainkra gondolok -, akik közül Frajna Imre, Csáky András, Zsikla úr elmondták a maguk hozzászólását ma délelőtt a televízió nyilvánossága előtt, Koltai Ildikó elmondta a maga felszólalását, és utána távoztak, nem adtak módot arra, hogy az ő jelenlétükben mondhassuk el az ellenvetéseinket. Frajna Imrének nincs módja válaszolni azokra a kérdésekre, amelyeket itt feltettem. Azt gondolom, ez méltatlan az Országgyűléshez.

Elfogadjuk, hogy egy nyugdíjtörvényt időben el kell fogadni. A házbizottságban természetesen elfogadtuk azt, hogy ez a vita ma lezárásra kerüljön, s a tegnapi napirendi szavazásnál is elfogadtuk azt, hogy ma kerüljön a vita lezárásra, mert azt gondoltuk, hogy ma este vita lesz. De tekintettel arra, hogy fideszes képviselőtársaink - nem először ebben az őszi ülésszakban, s nem is másodszor -, távoztak az ülésről, azt kérem az elnök asszonytól, ma ne zárjuk le a vitát, hanem ez a vita fideszes képviselőtársaink részvételével - legalábbis részvételi lehetőségével - még egy alkalommal folytatódjék.

 

(20.50)

 

Azt is bevallom, ha erre az elnök asszonynak nincs módja, akkor újramegnyitását fogjuk kérni, hogy ellenzéki és kormánypárti képviselők részvételével folyhasson ez a vita. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Természetesen a képviselő úr kérését, amíg folyik a vita, megfontolás tárgyává tesszük.

Takács Imre képviselő úr kétperces hozzászólásra kért lehetőséget. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Teljesen egyetértek Bauer Tamás képviselőtársammal. A lakosság egyharmadát érintő dologról van szó! Hárommillió ember jövőjéről van szó, s egy kicsit a szegénységről is szó van. A szegénység, jól tudjuk, nemcsak jövedelemhiányt, fogyasztáshiányt jelent, hanem kitaszítottságot is, s jelenti az emberi méltóság elvesztését is, tehát tulajdonképpen itt fontos etikai kérdést érintő dologról van szó.

Még egy szakmai hozzászólás Bauer Tamás gondolataihoz: valóban, a nyugdíj vásárolt jog; ha vásárolt jog, akkor egyedi követelés; ha egyedi követelés, akkor vagyonelem; ha vagyonelem, akkor a tulajdon tárgya; ha a tulajdon tárgya, akkor a magántulajdont védeni kell, és alkotmányjogi védelem alá esik. Amennyiben ez a törvénymódosítás úgy megy át az Országházban, ahogy a kormány akarja, akkor az Alkotmánybíróságnak egészen komoly gondokat okoz.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Üszögi-Bleyer Jenő képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úré a szó.

ÜSZÖGI-BLEYER JENŐ (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Eddig a Házban igen sokan foglalkoztak a nyugdíjemeléssel. Én most más oldalról szeretném megvilágítani a törvényjavaslat lényegét. A kormány illetékesei mindig azt hangoztatják, hogy az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek kedvez a javasolt módszer, és az egész nyugdíjas-társadalom részére a nyugdíjak reáljövedelemszint-tartását biztosítják.

Ha a nyugdíjasok juttatását vizsgáljuk, akkor az eredeti törvényhez viszonyítva mintegy 20 százalék kapja meg az átlagnál kicsit magasabb nyugdíjemelést, 3500 forintot, de a leginkább rászorultak, az 1370 forint alatti nyugdíjjal rendelkezők, a 25,5 százalékos emeléssel sem érik el a tervezetben meghatározott 3500 forintot, pedig ez a nyugdíjasoknak 3,2 százaléka, 120 ezer fő.

Hogy a kormány mennyire nem célozta meg a legnehezebb körülmények között élők megsegítését, mutatja az ez irányú módosító indítvány, melyet dr. Kökény Mihály és dr. Schvarcz Tibor képviselőtársaim nyújtottak be, s amelyet nem engedtek tárgyalásra a parlament elé.

Ha elemezzük és az összes nyugdíjasok százalékában megvizsgáljuk az emelési terv arányait, akkor megállapítható, hogy a nyugdíjasok körülbelül 20 százaléka jár csak jól, a többieket hátrányosan érinti a tervezett nyugdíjemelés.

Az 1997. évi LXXXI. törvény hosszú, kemény tárgyalások eredményeként született. Eszerint csak fokozatosan kerül bevezetésre a svájci módszer, mert köztudott, hogy a nyugdíjasok az utóbbi években több mint 20 százalék reáljövedelem-veszteséget szenvedtek el. A nyugdíj munkával, a befizetéssel szerzett jog. Ennek megcsorbítása törvénytelen és megalázó a nyugdíjasok számára. Mit vétett az a bányász vagy kohász, aki 35-40 évi munkaviszonnyal szerzett jogot magasabb nyugdíjra, aki reggelente úgy köszönt el szeretteitől, hogy nem tudta, este találkoznak-e, hogy most az ő nyugdíjából finanszírozzák az alacsony nyugdíjakat. De elmondhatnám hasonlóképpen a magasan kvalifikált állásban lévő és hosszú szolgálati idővel rendelkező munkások nyugdíjkérdését.

Mi teljes mértékben egyetértünk az alacsony nyugdíjak emelésével, de semmiképpen ne a többi nyugdíjasok kárára tegye a kormány.

Hogy az 1997. évi LXXXI. törvény születésénél milyen viták voltak és milyen kompromisszumok születtek, mutatja, hogy az özvegyi 20 százalékos nyugdíjemelést, kb. 18 milliárd forintot, a valamennyi nyugdíjasnak járó emelésből fedezték. A tervezett nyugdíjemelés 10-11 százalékos inflációt vesz figyelembe. Mi történik, ha nemzetközi események és a hazai körülmények miatt ez a százalék nem lesz tartható? Nincs világos utalás a törvényben arra, hogy az esetleges különbséget a nyugdíjasoknak hogyan honorálják.

Szeretném elmondani, de gondolom, az itt ülő képviselőtársaim is tudják, hogy a nyugdíjasok fogyasztói kosara nem azonos az aktív dolgozókéval. Mi nem vásárolunk tartós fogyasztási cikkeket, luxusárukat. Döntően élelmiszer, gyógyszer, elhasznált ruházati cikkek olcsó pótlása és a közüzemi díjak, lakásfenntartások képezik e társadalmi réteg fogyasztási kosarát.

Miután fentieknél nem kizárható nagyobb mérvű áremelkedés, az esetlegesen magasabb infláció fokozottabban sújtja a nyugdíjas-társadalmat, és döntő többségüknél tovább csökken a reáljövedelem.

Az 1997. évi nyugdíjtörvény egy automatizmust kíván felállítani, megakadályozva, hogy az évenkénti nyugdíjemelésnél szinte gyakorlattá vált parlamenti csatározások jöjjenek megint elő. Nagyon fájlaljuk, hogy ügyünkben rólunk, de nélkülünk kívánnak dönteni. Nem volt érdekegyeztetés, nem adott a kormány lehetőséget, hogy érveinket kifejtsük.

Képviselőtársaim! Felszólalásaim alkalmával szememre vetették, hogy miért nem a Bokros-csomag megszorításánál interveniáltam ilyen erősen. Azért nem tettem, mert akkor az egész társadalomnak kellett a terheket közösen viselnie. Ez a törvényjavaslat a törvényben biztosított jogainkat kívánja megcsonkítani, és más célra kívánja a tőlünk elvett összegeket felhasználni. Így csak akarat kérdése, hogy a tőlünk megtakarított mintegy 50-55 milliárd forintot, az éves költségvetéshez viszonyítva egy megfelelően alacsony százalékát, a kormány részükre biztosítsa. Ez nemcsak az én véleményem, hanem dr. Kupa Mihály képviselő úré is, akinek szakértelmében az itt ülő képviselőtársaim, remélem, nem kételkednek.

Mi, nyugdíjasok nem kívánunk kivételes elbánásban részesülni, csak törvényes jogainkat akarjuk érvényesíteni. Annak ellenére, hogy a kormány a nyugdíjas-társadalom megosztására törekszik, közel 500 ezer társunk aláírásával tiltakozik az 1997-es nyugdíjtörvény megváltoztatása ellen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

(21.00)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Kósáné dr. Kovács Magda, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, önt illeti a szó.

 

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt együtt virrasztó Képviselőtársaim! Magam is higgadt, picit rezignált, talán egy kicsit szomorkás hangú felszólalásra készülök. Teszem ezt annak ellenére, hogy Bauer Tamás képviselőtársammal némiképp ellentétben úgy gondolom, hogy a politikai jó ízlés határát ebben a vitában többször és többen is átlépték, de a határsértők a parlamenti patkónak nem az ellenzéki oldalán foglalnak helyet.

Egy több órája folyó vitában, azt hiszem, nem kell külön igazolni, nem fogyott el az ellenzéki muníció, hiszen a vitában már elég régóta érvek, felsorakoztatható tények csak az ellenzék képviselőinek állnak rendelkezésére. A sokadik órában felszólalva az ember óhatatlanul azzal a kockázattal szól, hogy néha ismétel, miközben más képviselőtársaknak köszönetet mond, hogy mondanivalóját rövidítheti. Így vagyok én a 11. §-t érintő kérdésekben Bauer Tamás felszólalásával.

Az egész törvényjavaslat alkotmányos, szakmai és szociális lehetetlenségéről ebben a vitában már többen szóltak. Én most, élve azzal a lehetőséggel, hogy rövidíthetem a felszólalásomat, egyetlen kérdésről szeretnék szólni: arról, hogyan érinti a benyújtott javaslat a legszegényebbeket, a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőket.

A nyugdíjminimum groteszk történetéről Nagy Sándor a ma délelőtti vezérszónoklatában már szólt. Én fel szeretném idézni Harrach miniszter úr expozéját, aki expozéjában úgy beszélt a mindenkori öregségi nyugdíj minimális összegéről, mintha az 1999-re 13 700 forintról 17 200 forintra emelkedne. Képviselőtársaim közül azóta már többen is utaltak ennek az ellentmondásosságára. Én úgy fogalmaznék, hogy attól függ, mikor és kinek lesz a minimális nyugdíja 17 200 forint. Hiszen, ahogy erre Nagy Sándor felhívta a figyelmet, aki már nyugdíjas vagy aki olyan szerencsés és ügyes, hogy ebben az évben nyugdíjas lesz, tehát nyugdíjba vonul, annak a 13 700 forintja jövőre valóban 17 200 forintra emelkedik; de aki csak jövőre lesz nyugdíjas, annak számára a minimális nyugdíj összege mindössze 15 300 forint. Két minimum lesz tehát: az egyik azok számára, akik ez évben már nyugdíjasok vagy ez évben nyugdíjassá lesznek, a másik pedig azok számára, akik a jövő évben mennek nyugdíjba alacsony keresettel, olyan alacsony keresettel talán, hogy a nyugdíjukat ki kell egészíteni a mindenkor irányadó minimális nyugdíj összegére. Még egyszer leszögezem, hogy félreértés ne essék: ez jövőre nem 17 200 forint lesz, hanem 15 300. Elindulunk tehát visszafelé egy negatív számegyenesen, ahol a nulla-pont nem ott van, ahol Harrach miniszter úr expozéja megjelölte, nem a 17 200, hanem a 15 300 forintnál. Ez annál is inkább súlyos, mert ahogy erről már szintén többször volt szó, a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegéhez egyéb társadalmi juttatások is kötődnek, és jövőre ezeket is a 15 300 forinttal vagy a 15 300 forintból kell kiszámítani; ilyenkor természetesen ennél az összegnél alacsonyabb összegről van szó.

Talán még ily késői órán sem fölösleges, hogy elsoroljam, milyen ellátások kötődnek a minimális öregségi nyugdíjhoz: a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az anyasági támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, az egyedülálló idős korúak járadéka és az ápolási díj. Itt van tehát egy csoportban három generáció: a gyermeket nevelő fiatalok; azok a középkorúak, akik munka nélkül maradtak, és éppen már nem fiatal koruk miatt igen rossz eséllyel pályáznak a munkaerőpiacon újabb állásra; és a legidősebbek és legnehezebb sorsúak az egyedülálló idősek, akik önálló ellátással nem rendelkeznek. Ők mindannyian a jövő évi juttatásukat a negatív számegyenesen visszafelé haladva kiszámított 15 300 forintos jogi határból kapják majd meg.

A minimális nyugdíj groteszk történetéhez hozzátartoznak a kodifikációs ellentmondások is. Erről már ma én magam is szóltam. Az egy időben benyújtott jogszabályok egymásnak ellentmondanak: a költségvetési törvény 57. §-a szociális ellátások alapjául szolgáló összegre cseréli a minimális nyugdíj fogalmát, míg a családi ellátásról szóló törvény visszatér az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének fogalmára. A két ellentmondó törvény között a most tárgyalt törvény tesz igazságot: a 20. § (2) bekezdése kimondja, hogy a minimális nyugdíj összegén az ez évi minimum 12 százalékkal megemelt összegét kell érteni; és hogy a groteszk történet vége is groteszk legyen, a kimondott szabály ellenére azt is hozzáteszi, hogy a jövő évi minimális nyugdíj összegét kormányrendelet határozza majd meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan vannak, akik az eddig elmondottak alapján igen rosszul fognak járni, hiszen a minimális nyugdíj környékén vagy határa alatt meglehetősen nagy számú nyugdíjas éldegél egyik napról a másikra. Ma 15 ezer forint alatt körülbelül a nyugdíjasok 24 százaléka kap biztosítási ellátást, egy részük most viszonylag jól jár - azok, akik 13 700 és 15 000 forint között kapnak nyugdíjat. De a minimális nyugdíj alatt is körülbelül 13-14 százaléka a nyugdíjasoknak ellátott, és még 10 ezer forint alatt is 8-9 százaléka kap ellátást a nyugdíjasoknak. Ők az elemi megélhetésükért, azért, hogy egyik napról a másikra élni tudjanak, szociális ellátásra szorulnak. Ezért nem értem a miniszter úr expozéjának azt a mondatát, azt a gondolatát, hogy a kormány koncepciójában a biztosítási szempontot felülírja a szociális szempont. Ezek nem a miniszter szavai, de a miniszter úr gondolata. Ha ez igaz lenne, akkor éppen a legalacsonyabb nyugdíjasoknak, a 13 700 forint alatt vegetálóknak kellene a legtöbbet kapniuk, ez viszont a törvényben fordított logikával működik. Ezért miniszter úr mondatából sajnos csak az egyik fél igaz: az tudniillik, hogy a törvénytervezet szétveri a biztosítási logika alapján működő eddigi nyugdíjrendszert.

Tisztelt Ház! Végül még egyetlen kérdésre szeretnék kitérni; erről Üszögi-Bleyer Jenő képviselőtársam is szólt az imént. Sokszor elhangzott ma, hogy igaz-e, hogy a nyugdíj reálértéke egyetlen nyugdíjascsoportnál sem csökken. A számok persze arra vannak, hogy mögéjük el lehet bújtatni valós társadalmi folyamatokat. A számok világában fel lehet mutatni, hogy az inflációnak megfelelő mértékű nyugdíjemelés azt jelenti, hogy senki nem veszít, mindenki legalább a pénzénél van. Ez az elemi számtani logika azonban csak akkor lenne igaz, ha a nyugdíjasok rugalmasan igazítani tudnák fogyasztásukat az átlagos fogyasztói kosárhoz, amelyről Harrach miniszter úr a tegnapi expozéjában beszélt. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy rugalmas fogyasztási szerkezetről a nyugdíjasok esetében egyáltalán nem lehet beszélni, hiszen a nyugdíjasok fogyasztása meghatározó mértékben kényszerfogyasztás: a nyugdíjas lakik, fűt és eszik, és ezért annyit kell fizetnie, amennyibe a lakás, a fűtés és az étel kerül. Ezért elfogadhatatlan, hogy a váromány keresztülhúzása, a 20 százalékos nyugdíjemelés várományának egyik pillanatról a másikra való eltüntetése a legszegényebbeknek az egyéni túlélési stratégiáját is áthúzza.

 

(21.10)

 

Hiszen gondoljon bele, miniszter úr, hogy egy nyugdíjasháztartásban mekkora beruházás, mondjuk, egy, a háztartás fogyasztását jelző vízóra felszerelése, milyen hosszú rákészülés kell ahhoz, hogy egy nyugdíjas rászánja magát arra, hogy a vízórát felszerelteti a lakásába, hogy később vízdíjat spóroljon! De ennek az egyéni túlélési stratégiának ezt a kicsiny hétköznapi lépését kérdőjelezi meg az a tény, hogy a várt 20 százalék nyugdíjemelés helyett februárban kevesebbet fog kivinni a postás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a politikában nemcsak a politikai jó ízlés, hanem az igazság is fontos. Meggyőződésem, hogy a nyugdíjasok nem hagyják magukat sem félrevezetni, sem manipulálni, de a keserű pirulát észreveszik akkor is, ha agresszív szavak köntösébe, és akkor is, ha kenetteljes szavakba öltözködik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó. (A képviselő a mikrofon feltűzésével foglalatoskodik. - Rövid szünet.) Képviselő úr, lassan lejár az idő! (Derültség.)

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Nem jár le, mert nem kétperces hozzászólás lesz. (Derültség.) Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Csak azért húztam az időt, hogy később fejeződjön be a vita. (Derültség.)

Komolyra fordítva a szót, azzal a gondolatsorral folytatnám tovább, amit Kósáné dr. Kovács Magda képviselőtársam mondott. Először is jó lenne tisztázni, hogy a 11 százalék - amit kőbe vésett gondolatként közöl a kormány - a nyugdíjasoknál nem 11 százalékos inflációt jelent, hiszen a nyugdíjasok fogyasztási kosara egészen más, mint a lakosság egyéb rétegeinek fogyasztási kosara. A nyugdíjasok jövedelmük jelentős részét - ezt a KSH adatai és a szociológiai empirikus vizsgálatok is igazolják, az adatok ismertetésétől most eltekintek - valóban élelmiszerre, lakásfenntartásra és gyógyszerre költik. Azt hiszem, ezt a kormánypárti képviselők sem vitatják, és ezzel a miniszter úr is egyetért.

Ha megnézzük azt, hogy ezen árucsoportok árnövekedése '92-höz képest '97-ben hogyan alakult, megdöbbentő adatokat kapunk. 1992-höz képest '97-ben háztartási energia ára 247 százalékkal nőtt, az élelmiszer ára 188 százalékkal nőt, a gyógyszer és gyógyáruk árszínvonala 495 százalékkal nőtt. Egy másik statisztikai adatsor: '89-hez képest '97-ben a nyugdíjak 3,2-szeresére nőttek, az élelmiszerárak 5,7-szeresére nőttek, a háztartási energia ára 9,5-szeresére emelkedett. Ha megvizsgáljuk, hogy várható-e ezen árucsoportok árszínvonalának mérséklése, nyilván várható, de nem olyan mértékben, mint az átlagos árszínvonalé. A KSH jelentése alapján januárban és augusztusban bekövetkezett ugyan a fogyasztói árak ütemcsökkenése, de nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy az élelmiszerek kivételével.

Közgazdasági szempontból az a nagy kérdés, hogy az élelmiszerárak területén 1999-ben mi várható, és ez a nyugdíjasok helyzetét döntően befolyásolja. Nézzük meg a kormány agrárgazdasági elképzelését! Azt tudjuk, hogy a kormány a kis farmereket és a közepes farmereket intenzíven támogatja. Ezt Torgyán József miniszter úr számtalanszor elmondta a parlamentben. Az viszont köztudott, hogy a szántóföldi növénytermesztésben a kisvállalkozók nagy része nem képes olyan minőségű és alacsony költségű termelésre, mint a nagyvállalkozók, így ezen a területen rövid távon nem lehet számítani a termelői árak mérséklésére. Ha elhiszem azt, hogy jövőre 11 százalék lesz az árszínvonal emelkedése, és ezt ebből a szempontból a forint csúszóleértékelésének csökkentése egyértelműen alátámasztja, viszont a megtakarítások mérséklődése az infláció gerjedésének irányába hat, képtelenség elképzelni azt, hogy a nyugdíjasoknál 11 százalékos árszínvonallal számoljunk. Ez közgazdasági nonszensz! Még egyszer mondom: ha a nyugdíjasok jövedelmük döntő részét élelmiszerre, lakásfenntartásra, gyógyszerre költik, akkor ezen ártrendek alakulása nem a 11 százalékot, hanem annál magasabb összeget mutat.

A következő dolog - amiről röviden szeretnék szólni - a T/331. számú törvényjavaslat, amely a családok támogatására vonatkozik, a családi élet biztonságáról beszél. Azt kérdezem, hogy a nyugdíjas nem családtag-e. Hogy más háztartásban lakik, az rendben van, de a család fogalma alatt egyelőre azokat az egyéneket értjük, akik vérségi kapcsolatban vannak egymással; a háztartás fogalma alatt megint mást értünk. De ha valóban családtag a nyugdíjas, és az elmondottak alapján egyértelmű, hogy 11 százaléknál magasabb árszínvonal-növekedést kell elszenvedniük, akkor a 11 százalékos nyugdíjemelés, vagy akár a 14 százalékos nyugdíjemelés nem jelenthet reál-nyugdíjemelést. Ezt, állítom, azok a fideszes képviselők sem hiszik el, akik az adatokkal foglalkoznak, akik ismerik a közgazdasági folyamatokat. Jó lenne, ha valóban a valót mondanák, mert sokkal negatívabb hatása lesz annak, ha a nyugdíjasok jövőre a bukszájukon, a pénztárcájukon érzik azt, hogy a nyugdíjuk reálértéke nem emelkedett. Ez hosszú távon jobb politizálás, mint rövid távon mondani olyan jelenségeket, amelyeket nem lehet alátámasztani.

Az a helyzet, ami kellemetlen helyzetbe hozza a magasabb nyugdíjasokat az alacsonyabb nyugdíjasoknál, azért is igen igazságtalan, mert valamennyien tudjuk, hogy a nyugdíjakat degresszív módszerrel állapították meg - a degresszivitás ugyan már jövőre csökken. Ezt a degresszivitást fokozza ez a javaslat, amely most előttünk van. Nem tudom, hogy igazságos-e a degresszivitás további fokozása. Csak kérdésként teszem fel, mert nem akarom tovább ragozni. Széchenyi a Világ című könyvében írja: "Mit ér minden politikai okoskodás, teória, praxis, melynek tendenciája nem a legnagyobb résznek jobb léte és szerencséje körül forog?".

 

 

(21.20)

 

A nyugellátásról szóló törvényjavaslat sajnos nem a legnagyobb rész jóléte körül forog, hanem a legnagyobb rész kellemetlen helyzetbe kerül.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Hegyi Gyula képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Hanó Miklós képviselő úr, a Független Kisgazdapártból, nincs jelen, de az ő neve megjelent soron kívüliként a monitoron; kérem törölni. (Hanó Miklós belép a terembe: Szeretnék hozzászólni!) Kétperces? Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. Azért kérdeztem, hogy kíván-e Hanó Miklós képviselő úr szólni.

Öné a szó, képviselő úr, két percig.

 

HANÓ MIKLÓS (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Takács Imre MSZP-s képviselő felszólalásához szeretnék hozzászólni. Úgy érzem, hogy képviselőtársam itt igencsak ellentmondásba keveredett. Konkrétan, amire én gondolok, az az, hogy fölsorolta, hogy a KSH-adatok alapján az energia- és egyéb költségek - vagyis a megélhetést biztosító lehetőségek - hogyan és milyen időintervallumban drágultak. Úgy tudom, hogy '97-ig sorolta, tehát ezek a piszok nagy emelkedések ekkor történtek. Talán akkor kellett volna jobban szembenézni azzal, hogy a nyugdíjasok és az átlagember is... Az energiahordozók terén nem kellett volna ekkora áremelést elkövetni!

Ami a másik oldala - és ez az, ami szerintem teljes ellentmondásban van. A vásárlókosáron belül az élelmiszereknél azt mondja, hogy a farmgazdaságok támogatásával meg fognak drágulni az élelmiszerek. Ha farmgazdaság, ha szövetkezeti gazdaság, a mezőgazdaság válságban van. Olyan válságban van, hogy nem lehet 1200 forintért eladni a búzát, a sertéshús ára már lement 160 forintra, ebből az következik, hogy az élelmiszerek ára igencsak lemegy. Mindamellett a kisgazdaságok megtámogatása abszolút nem függ össze az élelmiszerek árával, sőt csökkenniük kellene, hisz ez a támogatás, úgymond, költségcsökkentő támogatás lenne.

Ennek kapcsán itt egy nagyon nagy ellentmondás van. Ez nem arról szól, hogy ettől a nyugdíjasnak drágább lesz - pont arról szól, hogy ezzel olcsóbb lesz, hiszen ha egy jobban működő rendszer lép életbe, akkor az élelmiszerek árának is csökkennie kell! Ennek tehát semmi köze ahhoz a támogatási rendszerhez, ami a mezőgazdaságban most bevezetésre kerül - ha ez meg lesz szavazva - és a nyugdíjasok megélhetéséhez. A mostani kialakult helyzetnek az a lényege, hogy az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban összességében túltermelés van Európában és a világon is, ennélfogva ezek a mélypontra zuhannak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ennélfogva a mezőgazdasági alapanyagokból készült termékek árai is folyamatosan csökkennek. (Dr. Nagy Sándor: Idő!) Ez tehát nem igaz, amit ő most itt az infláció kapcsán fölvetett.

 

ELNÖK: Képviselő úr, lejárt a két perc!

 

HANÓ MIKLÓS (FKGP): Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Takács Imre képviselő úr kért ismételt kétperces hozzászólásra lehetőséget. Képviselő úr, öné a szó.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Annyit szeretnék ezzel kapcsolatban mondani, hogy higgye el Hanó képviselőtársam, a szántóföldi növénytermesztésben a nagyvállalkozások alacsonyabb önköltséggel tudnak termelni.

A másik: az élelmiszerek ára nem úgy alakul, mint egy ruháé vagy egy zoknié. Az élelmiszereknél az a helyzet, hogy a kenyérnél, a lisztnél, a tejnél a kereslet árrugalmassága nincs meg, rugalmatlan. Ha tehát magasabb árszínvonalon is kínálják a kereskedők azt a kenyeret vagy azt a tejet, azt a fél liter tejet vagy azt az egy kiló kenyeret a szegény emberek akkor is megveszik.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Elnézést kérek Hegyi Gyula képviselő úrtól. Most önt illeti a szó hozzászólásra.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akartam kétpercesre jelentkezni, de röviden reagálnék én is Hanó Miklós képviselőtársunknak, aki a '97-es fejleményeket idézte, majd pedig ezzel szembeállította ezt a törvényt, amelyet módosítani szeretnénk.

Fölhívom a figyelmét, hogy ez a törvény, ami most módosításra kerül, ez a 97/LXXXI-es törvény. Ezt - és ezzel másoknak is szeretnék válaszolni - nem a választások évében hozta a kormányzat. Ez '97-ben a parlamentben a nyugdíjreform előkészítése kapcsán, három hónapos konzultáció után született meg. Sajnálatos, hogy most ennek a módosítására kerül sor.

Én magam azzal szerettem volna kezdeni érdemi hozzászólásomat, hogy filmkritikus voltam a '80-as években, és akkor nagy sikert aratott világszerte a lengyel filmművészet, amelyet az úgynevezett erkölcsi felháborodás művészetének hívtak. Míg sok országban - Magyarországon is - elsősorban a működő rendszer konkrét bírálatával foglalkoztak a filmművészek és más alkotók, addig a lengyel filmművészet alapvetően erkölcsi felháborodásra, erkölcsi megközelítésre koncentrált.

Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, számomra legalábbis ez a törvény alapvetően erkölcsi kérdéseket vet fel, és erkölcsi felháborodásra kényszerít engem, be kell vallanom. A tisztelt kormánypártokkal nem értek egyet abban, hogy a vadászrepülőkre iksz vagy zé milliárd forint jusson, hogy a mezőgazdasági támogatás 35-40 vagy 45 százalékkal emelkedjen.

Azt hiszem, ez egy olyan vita, mely kormánypárt és ellenzék között természetes, és biztos vagyok benne, hogy azok, akik a másik oldalon más összeget szánnak mezőgazdasági ártámogatásra vagy vadászrepülőkre, valószínűleg ugyanolyan jogosan vallják az ellenvéleményt velem szemben.

Azt hiszem azonban, egészen más kérdés az, amikor a nyugdíjasok - ebben az országban 3 millió ember - abban a tudatban éltek, hogy januártól 20 százalékkal emelkedik a nyugdíj, és akkor egy kormányzat, amelyet az országgyűlési választásokon a szavazó 54 százaléknak körülbelül 53 százaléka választott meg - tehát az ország lakosságának egynegyede, kevesebb, mint ahány nyugdíjast érint ez a törvény - nos, ez a kormányzati többség szerény többségével élve a parlamentben egyszerre megfosztja 3 millió ember nagyon nagy részét a neki járó 20 százalékos nyugdíjemeléstől, attól, ami a törvény szerint járt neki, attól, amire régesrégen készült már, és gondolatban, lélekben el is költötte - ahogy Kósáné Kovács Magda mondta - vízórára vagy a színes televízió kicserélésére vagy valamilyen más célra azt a bizonyos nyugdíjemelést.

A Bokros-program többször szóba került, természetesen joggal, hiszen akkor is megszorításról volt szó. Ahogy azonban képviselőtársaim hosszan és sokszor elmondták már, akkor az egész magyar társadalmat érintette a Bokros-program; amikor azt mondjuk, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk, akkor együtt sírtak a munkaadók és a nyugdíjasok. Most azonban az érdekeiket koncentráltan érvényesítő rétegek - és persze a kiváltságosok - jövedelme lényegesen emelkedik, a nyugdíjasoktól pedig elveszik azt a nyugdíjemelést, amelyet régen megérdemeltek.

Harrach miniszter úrnak talán nem pendítek idegen húrokat, amikor azt említem meg, hogy a keresztény társadalmi tanítás két szélsőség között egyensúlyozva próbálta megvalósítani a leghelyesebb kormányzati és döntéshozatali formát. Az egyik rendszer szerint mindenért az állam felelős, a másik pedig az államtalanítás eszméjét hajtja végre, azaz az államtól minden szociális feladatot megvon.

Nem akarok itt felolvasóleckét tartani, de ezzel kapcsolatban született meg a szubszidiaritás tana, amelyet ma szerencsére már a szociáldemokraták, a baloldaliak is elismernek és elfogadnak.

Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim és tisztelt miniszter úr, hogy a jelenlegi törvény pontosan a szubszidiaritás tanát valósította meg, természetesen együtt a társadalombiztosítási önkormányzatokkal, mert azt mondta, hogy egy automatizmus dönt a nyugdíjemelésről, és nem a változó pártösszetételű parlament, és azt mondta, hogy amikor egy automatizmus alapján lényegében a gazdasági fejlődésnek és a munkajövedelmeknek megfelelően dönt maga az élet a nyugdíjemelés mértékéről, akkor a nyugdíjak kifizetésével kapcsolatos kisebb ügyeket a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat dönti el, amelyben a munkavállalók, a munkaadók és a nyugdíjasszervezetek képviselői voltak jelen.

Ez a döntés a szubszidiaritás elvének nyilvánvaló és erkölcstelen felrúgása. Politikai döntésként visszarángatja a nyugdíjemelés mértékének meghatározását a parlamenthez, ahhoz a parlamenthez, amelynek szerintem semmi erkölcsi joga nincs arra, hogy a valóságos gazdasági folyamatoktól függetlenül évről évre meghatározza a nyugdíjemelés mértékét.

Elhangzott ebben a vitában, és nagyon rossz érzés volt, örülök, hogy mostanában ez a hangütés kikopott a kormánypárti képviselők felszólalásából, amely a magas nyugdíjak kapcsán próbált hangulatot kelteni a magasnyugdíjasok ellen, akik - hallottuk Torgyán miniszter úrtól - nyilván mind kommunisták voltak, és azért kapták azt a hatalmas nyugdíjat.

(21.30)

 

Megjegyzem, ez a hatalmas, magas nyugdíj, a 60-70 ezer forint, amit, mondjuk, egy 70 éves bányász kap, egyharmada annak, amit Torgyán úr menye most igazgatóságitanácsi tagként kap. Én inkább ezt tartanám erkölcstelennek, és nem azt, hogy egy 70 éves ember 45 évi munkaviszony után esetleg 60-70 ezer forintot kapjon. De hogy ne csak Torgyán miniszter úrra mutogassak, hanem magamra, tisztelt képviselőtársaim, azt hiszem, hogy olyan képviselő, akinek a fizetése magasabb, mint a legnagyobb nyugdíj, annak egyszerűen nincs erkölcsi joga a magas nyugdíjak ellen bármiféle hangulatot kelteni. Ezt nyilvánvalóan tisztességgel ki kell mondani.

Az alacsony nyugdíjak emelésével, differenciált emelésével mindenki egyetért. Erre szolgál egyébként a költségvetés, amelynek a szociális fejezetéből erre pénzt lehet biztosítani. De ismételni tudom, amit én egy nyugdíjastól hallottam, tehát nem minden nyugdíjasnak, de sok nyugdíjasnak a véleményét fejezi ki: ha a magas nyugdíjjal rendelkezők azt tapasztalnák, hogy az összes nyugdíj esetében megvalósul a 20 százalékos emelés, akkor valószínűleg a differenciált nyugdíjemeléssel egyetértenének, és ha azt mondanák önök, hogy 20 százalékkal emelkednek átlagban a nyugdíjak, de a magas nyugdíjak csak 15 százalékkal, hogy az alacsony nyugdíjak 26 vagy 30 százalékkal emelkedhessenek, akkor ezzel, gondolom, egyetértenénk ezen az oldalon, vagy többen egyetértenénk, mint jelenleg.

Itt azonban arról van szó, ezt ki kell mondani, hogy a nyugdíjas- társadalomtól 45 milliárd forintot elvesznek. Az a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy hova tűnik ez a 45 milliárd forint. Nyilvánvaló, van, aki a titkosszolgálatra szánt emelést tartja ellensúlyként, ahova a pénz megy, biztos, vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a mezőgazdasági támogatások 40 százalékos emelése nemcsak a reális igényeket, hanem a koalíción belüli igényeket is kifejezi. Ezzel nem feltétlenül ért egyet az, aki a magyar mezőgazdaságot támogatandónak ítéli. Egy biztos, a munkaadói járulékok 120 milliárdos csökkentése lehetne 75 milliárd forint, és akkor pontosan ez a 45 milliárd forint, amely a nyugdíjemeléshez szükséges, rendelkezésre állna.

Azt gondolom, hogy ezeket a megfontolásokat lesöpörni az asztalról felelőtlenség és erkölcstelenség. Az előző nyugdíjemelés egy hosszú érdekegyeztetés alapján valósult meg. Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy elmondjam, magam is többet beszéltem néhai Knoll István elnök úrral, a nyugdíjasok országos képviseletének elnökével, aki MDF-szimpatizáns volt, nem MSZP-szimpatizáns, sokat küzdött azért ő is, hogy ez a 20 százalékos nyugdíjemelés, ez megvalósuljon, és sajnos, bizony az ő művét is keresztültépik, elsodorják, félrevágják azok, akik egy gombnyomással majd el fogják venni a nyugdíjasoktól ezt a nyugdíjemelést.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök úr bonni látogatása kapcsán szelíden figyelmeztetett arra, hogy az egyoldalú, konzultáció nélküli döntések nem Nyugat-Európához, hanem a Balkánhoz illenek. Szó szerint azt rótta föl a miniszterelnök úr és a kormány ellen, hogy döntéseinél nem hallgatja meg a másik felet.

Itt pontosan arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, azért van nyugdíjasszervezet, azért van érdekegyeztetés, azért van szakszervezet, hogy kikérjék a véleményét, és Kolumbiát, és immár Magyarországot leszámítva, azért van társadalombiztosítási önkormányzat, vagy valamilyen társadalmi felügyelet a társadalombiztosítás felett, hogy ne diktátum döntsön például a nyugdíjemelés mértékéről, hanem egy társadalmi vita.

1999 - ez az érv talán még nem hangzott el a felszólalásokban - az idősek nemzetközi éve. Éppen ma kaptam a brit parlament egyik nem munkáspárti, hanem liberális képviselőjétől egy levelet, nyilvánvalóan körlevélről van szó, amelyben megkérdik, hogy a különböző országok hogyan készülnek az idősek nemzetközi évére. Magyarország úgy készül, hogy a törvényben járó 20 százalékos nyugdíjemelést megvonja az idősektől. Azt is alig hiszem, hogy lenne még egyetlenegy európai ország, amelyben ilyesmi történik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Módom volt részt venni az Európa Parlament szocialista, szociáldemokrata pártjainak értekezletén, föl is szólaltam ott, egyedüli nem EU-tagként. Természetes, nagy probléma az idős lakosság arányának növekedése.

Természetesen a nyugdíjrendszer, ha nem változna meg, komoly társadalmi problémáknak néznénk elébe mindannyian ebben a Házban és ebben az országban. Ott is nagy probléma a nyugdíjasok számának a növekedése, ahol 65, vagy éppen 70 év a nyugdíjkorhatár. Magyarországon lassan annyi a nyugdíjas, mint a nyugdíjjárulékot fizető. Ezek tények!

Egy reformon el lehet és el kellene gondolkozni, több elemén lehet ennek vitatkozni. Voltak szocialista képviselők is, akik a magánnyugdíjpénztár kötelező választásával szemben aggályokat vetettek föl. Arról van szó azonban, tisztelt kormánypárti képviselők és tisztelt miniszter úr, hogy önöknek ez a döntése sajnos, éppen ezt a hosszú távú vitát, ezt a hosszú távú reformot lehetetleníti el, mert ez egy egyoldalú, provokatív döntés, mely pontosan a diskurzust zárja ki; ahol diktátum van, ott sajnos, nincs tér, nincs lehetőség diskurzusra. Ebben az évben lett volna lehetőség a 20 százalékos nyugdíjemelésre. Bauer Tamás képviselőtársam egyébként briliáns előadásában nem pontosan idézte a szavaimat; én nem azt mondtam, hogy ez a 45 milliárd nem számít egyáltalán, én azt mondtam, hogy a munkaadói járulék csökkentéséből, pontosabban mérsékelt csökkentéséből ezt a 45 milliárd forintot ki lehetett volna idén gazdálkodni.

Ha ez a kormányzat idén megadta volna - és hadd legyek annyira optimista, vagy legalábbis hivatalból optimista, hogy érveim meggyőzik a kormányzatot, bár valódi reményem már természetesen kevesebb van -, idén még megadná ezt a 20 százalékos nyugdíjemelést és utána azt mondaná, hogy üljenek le az érintettek, beszéljük meg, hogy a következő évben milyen nyugdíjemelés lehetséges, hogyan kell megreformálni az egész nyugdíjrendszert, hogy 20-30 év múlva is tisztességes nyugdíjat fizessenek az egyre több nyugdíjasnak az egyre kevesebb nyugdíjjárulékot fizetők, akkor azt hiszem, hogy egy értelmes konszenzushoz közelítő vitához érnénk el.

Azt is tudom - végül is kis ország, és bár sok a képviselő, de a Parlament épülete és környezete mégiscsak egy emberileg bemérhető tér -, hogy a kormánykoalíción belül is sokan voltak, akik vitatkoztak azon, hogy idén még érdemesebb lenne megadni ezt a 20 százalékot. Azt hiszem, nekik van igazuk, azt hiszem ők a bölcsek, hiszen ha ennek a sok beszédnek, ami ma folyik itt, a vége az lenne, hogy a kormányzat visszavonná az előterjesztést, és megadná a 20 százalékos nyugdíjemelést, akkor nem a szocialistáknak köszönnék ezt meg, hanem a kormánypárti képviselőknek és a kormánynak természetesen.

Ami pedig a nyugdíjasok egymás elleni kijátszását illeti, tisztelt képviselőtársaim, ha mindenki megkapja a 20 százalékot, pontosabban a nyugdíjas-társadalom megkapja a 20 százalékos emelést, és ezen belül történik bizonyos differenciálás, akkor nem kijátszásról van szó, hanem a szolidaritásra építésről.

Thatcher asszony - akit sokan ebben a Házban szentként tisztelnek, nem tartozom ezek közé - egyszer úgy fogalmazott, hogy nincs társadalom, csak egyedek vannak, egyének vannak, és az egyéneknek családtagjaik. Én azt gondolom, ez a fajta gondolkodás megbukott, ezért lett Európa nyugati része baloldali, ezért követ szocialista, szociáldemokrata elveket a legtöbb kormányzat, megbukott az az elv, amely a szolidaritás elvét megpróbálta félretenni a gazdasági fejlődés, a pénzügyi megfontolások érdekében.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy az idősek tisztelete, a törvények tisztelete, és nem utolsósorban a józan ész tisztelete megköveteli, hogy ne fogadjuk el ezt a törvényt. Erkölcsi felháborodásra késztet engem az, hogyha ezt a törvényt a kormányzati többség megszavazza, nemcsak engem, sokakat is; másrészt nagyvonalúságra és bölcsességre vallana, ha beismernék, hogy tévedtek amikor ezt az előterjesztést beterjesztették.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Gyimóthy Géza képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Öné a szó képviselő úr.

 

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt közíró Képviselő Úr, Hegyi Gyula Barátunk! Ön művelt ember és a szolidaritásról beszélt. Engem egyedül az késztetett e kétpercesre - mert nyilván én is a 15 perces beszéde után 15 percben elmondhatnám, érveket sorakoztatva fel -, hogy önök négy év alatt, nagyon sok szakszervezeti vezetővel, legalábbis szociáldemokrata pártnak mondott, de valójában nem szociáldemokrata pártként mit nem tettek meg a nyugdíjasokért; de nincs időm, valóban csak két percet kértem, mert elnök asszonyt le kell váltanom, nemsokára kezdődnek a másik törvények - és hajnali 2-kor is itt fogunk ülni. (Bauer Tamás: Bizony!)

A következő: az a baj, ha esik, ha nap süt, önnek mindig egy embernek a neve jut eszébe, most nem nevesítem; ön nagyon rosszul teszi, tisztelt közíró képviselő úr ezt a dolgot!

 

 

(21.40)

 

Ezért kértem szót most, amikor megint a családról szól, és kezdi belekeverni ezt, mint gyakorlatilag mindig ebbe a témakörbe - higgye el, most nagyon rosszul tette!

A másik: ki akadályozta meg önöket, a szociáldemokrata színezetű, Szocialista Pártot - amelyet korábban Kommunista Pártnak hívtak -, tele szociális érzékenységű emberrel abban, hogy gyakorlatilag a négy év alatt, 72 százalékos többséggel valóban segítsenek a szegény embereken, a nyugdíjasokon, a szövetkezeti tagoktól kezdve, s a többi, másokig, ki akadályozta meg önöket ebben? Senki nem akadályozta meg önöket, egyedül csak az a lobby, amikor 5-6 kft. tulajdonosai voltak azok a büszke személyek - szocialista evangélistáknak hívom én őket -, hadd ne soroljam el, kikre gondolok, ön is tudja, tisztelt képviselő úr, és ön azokban a pártsorokban ül! És ne bélyegezze meg mindig a polgári kormány egyes tagjait és rajtuk keresztül a polgári kormány célkitűzéseit, mert higgye el, önhöz méltatlan!

Ne haragudjon, többet nem tudok beszélni, mert letelt a két perc. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Azért remélem, alelnöktársam nem levált, csak felvált majd, úgyhogy ennek reményében adom meg a szót reflektálásra Hegyi Gyula képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Én is azzal a megszólítással élek akkor...

Tisztelt Gyimóthy Géza Barátom és Képviselőtársam! Én is azt tudom csak válaszolni erre, amit az előzőleg hozzászóló kisgazda képviselőtársának mondtam: itt most egy olyan törvényről vitatkozunk, amelyet 1997-ben a szocialista-szabaddemokrata kormányzat fogadott el. Ha tehát elfogadjuk, hogy annak a kormányzatnak - lehet, hogy önnek ebben igaza van, én ezt a véleményt ugyan nem osztom - minden lépése rossz volt a tömegek szempontjából, a valóság persze nem ez, de tételezzük fel egy pillanatra, meghozott egy törvényt, amely a nyugdíjasoknak kedvező, hiszen 20 százalékos emelést tartalmaz, erre az önök polgári kormányzata még ezt az egyetlen jó törvényünket is megváltoztatja a nyugdíjasok kárára. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Azért tessék elgondolkodni ezen, legalább ezt az egy törvényünket tessék érvényben hagyni!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Hanó Miklós képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

HANÓ MIKLÓS (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Hegyi Gyula képviselőtársamtól szeretném akkor megkérdezni, hogy ha ilyen jó törvényt tudott hozni az előző kormány, miért nem hozta meg '97-re vonatkozóan ezt a 20 százalékot. (Moraj és közbeszólások az MSZP soraiban.) Ha így lett volna, akkor elhinném, hogy a szándék jó volt. '96-ban meg kellett volna hozni a törvényt, hogy '97-ben növeljük a nyugdíjasok jövedelmét!

Ami a másik: 40 százalékot emleget a költségvetésből a mezőgazdasági támogatások növekedése vonatkozásában. (Bauer Tamás: Torgyán József mondja!) Meg kellene nézni a költségvetési tervezetben, összességében 18 százalék ez a növekmény, nem 40 százalék. Az megint más, hogy átstrukturálták, tehát normatívatámogatásra viszik át a pályázati úton történő támogatásokat. Egyfolytában ezt emlegeti, úgy néz ki, hogy a mezőgazdaság viszi el a nyugdíjasoktól a pénzt - nem igaz! Nem így kellene ezt beállítani! El kellene olvasni, 18 százalékos a növekmény a mezőgazdaságban. (Bauer Tamás: Torgyán József mond 40 százalékot, nem?)

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Göndör István képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Mostantól kezdve lesz érdekes a vita, amikor visszaérkezik valaki, aki nem vett részt a korábbiakban az ülésen. (Derültség az SZDSZ soraiban.) Gyimóthy alelnök úr, ha itt lett volna, tudná, és miután az előző ciklusban is itt ült a parlamentben, tudnia kellene, miért nem lehetett ezt korábban megtenni, mit kellett tennünk azért, hogy az államháztartást rendbe tegyük.

A másik - és az előző gondolatot itt hadd vágjam el -: a bizonyítványt nem mi állítjuk ki, kedves Gyimóthy úr, hanem önök saját magukról, de mi is értékelünk, mert az értékelés joga egyelőre minket is megillet.

A Hanó úr által felvetettekre nem akarok reagálni, mert ugyanez vonatkozik rá is. Ha itt lett volna, hallotta volna, hogy hosszan és tartósan elmondtuk, miért nem lehetett korábban megtenni ezt. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismét kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Gyimóthy Géza képviselő úr, alelnöktársam. Megadom önnek a szót.

 

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm, és öntől kérek elnézést, alelnök asszony, mert nyilván önt kellene váltanom, de a következő ok miatt szólnom kell: itt az ellenzék ma...

 

ELNÖK: Ráérünk, alelnök úr, úgyhogy nyugodtan mondja el a kétpercesét.

 

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm szépen, de ezt az időt, ezt a magánbeszélgetést azért tessék beleszámítani!

ELNÖK: Természetes. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.)

 

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Arra, amit Göndör képviselő úr is mond, azt tudom válaszolni: én abból indulok ki, hogy önök, a tisztelt ellenzéki képviselők abból a statikus állapotból indulnak ki, mintha '98 májusában kezdődött volna az élet. (Göndör István a fejét ingatja.) Kérem, nem! Ha az előző négy évet nézzük, '94 májusában, amikor önök kormányra kerültek, 72 százalékos többséggel, nagyon nagy lehetőségeik és gazdasági erőforrásaik lettek volna arra, hogy azokat a szociális érzékenységre valló tetteket gyakorlatilag végrehajtsák, de nem tették meg! Nem tették meg, tisztelt képviselő úr, hanem az igazgatóságokba, felügyelőbizottságokba nemcsak képviselők kerültek be, hanem ugyanúgy a családtagok, ugyanúgy a baráti körök tagjai (Moraj az MSZP soraiban.), mindenki bekerült, és gyakorlatilag a privatizáció, ami nem jól, hanem nagyon rossz minőségben folytatódott Magyarországon, ami az előző kormány...

Semmi erkölcsi alapjuk nincs most arra, hogy négyéves rossz kormányzás után önök ettől a kormánytól kérjenek számon gyakorlatilag egy olyan lehetőséget, hogy újabb egy év múlva egy Bokros-csomagot kelljen benyújtani. Nem tud mást tenni most a polgári kormány, mint azt, hogy a legszegényebbeknek nyújt 25 százalékos nyugdíjemelést... - azok sem gazdagok, tudjuk, hogy nem, mi magunk is nagyon szeretnénk a 35 és a 45 ezer forintos közé akár még egy sávot betenni, mert a 60 ezer forintos már lehet, hogy esetleg egy nagyobb nyugdíj, de a 35 ezer forint még kevés nyugdíj, én magam is érzem, és biztos sok ember érzi, de nincs több pénz.

A polgári kormány egyelőre nem tud több eszközzel rendelkezni, mint amit önök hagytak. Ezt önöknek tudomásul kell venniük, mi, kormánypárti képviselők most ebből a helyzetből tudunk kiindulni. Önöknek, Göndör képviselő úr, nincs erkölcsi alapjuk arra, hogy felelősségre vonják ezt a kormányt úgymond az első tettéért, a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos előterjesztéséért.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Szeretném figyelmeztetni képviselőtársaimat arra, hogy napirendi pontunk a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítása, úgyhogy kérem, hogy a kétperces és a hosszabb hozzászólásaikban erre koncentráljanak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Tudom, hogy illő figyelembe venni, amit az elnök asszony mondott, de, alelnök úr, illő tisztelettel legyen szabad megjegyeznem - szigorúan a nyugdíjtémánál maradva -, hogy számunkra az időszámítás nem 1998-ban, de nem is '94-ben kezdődött. 1994-ben azonban azt kellett figyelembe venni, hogy a csőd szélén táncolt a magyar gazdaság - hozzáteszem: ugyan iszonyú viták után, de végül is akkor is a törvényes nyugdíjemelést kapták meg a nyugdíjasok. Ez hozzátartozik a történeti hűséghez, meg kell nézni az akkori jegyzőkönyveket, hogy mi történt.

Ezzel együtt mondom, tisztelt alelnök úr, hogy a törvényt 1994-ben is teljesítette a szocialista-liberális kormány, és mi semmi mást nem kérünk számon, csak azt, hogy akkor, amikor a gazdaság növekménye 5 százalék, és amikor - sokszor elmondtuk, most csak ismétlem - minden kormánytag szerint a legstabilabb a gazdaság helyzete, még akkor is, ha egyébként még bennünk is felmerülnek kétségek, akkor nincs olyan helyzet, nincs olyan forgatókönyv, semmilyen módon nincsen, hogy most, ilyen körülmények között el kelljen térni attól a hatályos törvénytől, amely a nyugdíjasok számára az idei bérnövekedésnek megfelelő nyugdíjemelést garantálna. Nincs ilyen helyzet, tisztelt alelnök úr, úgyhogy engedje meg, hogy felhívjam a figyelmet arra: igenis a körülmények és az elmúlt négy év teljesítménye semmilyen módon nem támasztja alá azt, hogy a jelenlegi kormány eltérjen a hatályos nyugdíjtörvénytől, talán nem kellett volna a járulékot ilyen mértékben csökkenteni. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Avarkeszi Dezső képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.

 

DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem kívántam hozzászólni ebben a vitában, de Gyimóthy képviselő úr másodszori hozzászólása mégis erre késztetett. Azt mondta, hogy az elmúlt négy évben mi nem tettünk semmit, és arról beszélt, hogy hogy milyen helyzetben adtuk át az országot. Nagyon röviden szeretném idézni, amit ezzel kapcsolatban Kovács László frakcióvezető úr mondott a vita elején:

"1994 nyarán a bruttó nemzeti termék közel 10 százalékát kitevő költségvetési hiánnyal, 4 milliárd dollár körüli külkereskedelmimérleg-hiánnyal, 3 milliárd dollár feletti folyó fizetésimérleg-hiánnyal és 21 milliárdos külföldi adóssággal vettük át a kormányzást. S noha négy éven keresztül az ellenzék szónokai azzal vádoltak bennünket, hogy nagyobb kárt okoztunk a magyar gazdaságnak, mint a második világháború, érdekes módon 1998 nyarán 4 százalékos költségvetési hiánnyal, alig több mint 2 milliárd dolláros külkereskedelmimérleg-hiánnyal, kevesebb mint 1 milliárd dolláros folyó fizetésimérleg-hiánnyal és 7,5 milliárdos külföldi adóssággal adtuk át a kormányzást."

 

(21.50)

 

Ez is mutatja, hogy mennyire megalapozatlanok voltak Gyimóthy képviselő úr szavai.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megadom a szót Tóbiás József képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, szeretném tájékoztatni a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióját Bauer képviselő úr kérése kapcsán, hogy a Házszabály 59. § (1) bekezdése értelmében nincs lehetőség arra, hogy a vitát tovább folytassuk, tekintettel arra, hogy a házbizottság együttes állásfoglalása értelmében - s akkor ezt egyik frakció sem vonta kétségbe - a mai napra úgy került beterjesztésre ez a törvényjavaslat, hogy az általános vita a mai napon lezárásra kerül. Hozzátenném azt is, hogy két másik indoka is van ennek, hiszen - tudomásom szerint - a bizottság holnap tárgyalni fogja, és van egy harmadik indok is, az, hogy a költségvetésről, a társadalombiztosítás költségvetéséről és a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos előterjesztésről a parlament együtt kíván majd szavazni. Megismétlem, egyetlen frakció sem vonta kétségbe, úgyhogy kérem a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióját, fogadja el válaszomat a házvezetés nevében.

Megadom a szót Tóbiás József képviselő úrnak. Megköszönve együttműködésüket és munkájukat, átadom az elnöklést Gyimóthy Géza alelnök úrnak, s kívánok önöknek további jó munkát és kellemes vitát.

Köszönöm. (Taps.)

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nyugdíjasok hónapok óta a jogbizonytalanság érzésével kénytelenek együtt élni Magyarországon. Ezt az a sajnálatos körülmény váltotta ki, hogy az előző évben az Országgyűlés által elfogadott törvényt az érintettek számára hátrányos formában készül megváltoztatni a jobboldali kormány. Egy törvénytervezetet abból a szempontból is meg kell vizsgálni, hogy az milyen viszonyokat teremt a társadalom csoportjai között, erősíti-e a társadalmi békét, avagy ellenkezőleg, újabb feszültségeket szül, összefogásra, avagy szembenállásra biztatja a társadalmi rétegeket. Különösen igaz ez egy olyan törvénytervezetre, amely alapvető viszonyokat szabályoz, és amely jelentős hatással van az emberek szociális biztonságérzetére.

Úgy gondolom, a nyugdíj nem a társadalom adománya és nemkülönben a kormányé az idősebb korosztályok részére, hanem munkával és járulékfizetéssel megszerzett jog, amelyet önkényesen megváltoztatni az érintettek alkotmányos jogainak sérelme nélkül nem lehet. Nem szociális ellátás, nem is szabad ennek tekinteni, mint ahogy azt a miniszter úr expozéjában felvetette, éppen ezért az emelés mértékének differenciálása eleve igazságtalan és jogszerűtlen. A létminimum alatti, illetve a rendkívül alacsony nyugdíjak emelése természetesen szükséges, de a pozitív diszkrimináció ne a biztosítási alap, hanem a költségvetés szociális alapja terhére történjen.

Igazságtalan ez a módszer azért, mert szembefordítja egymással a nyugdíjasok különböző rétegeit; igazságtalan azért, mert feszültségeket kelt, mert ellentéteket gerjeszt az idősebb és a fiatalabb generáció között; de igazságtalan azért is, mert jogbizonytalanságot okoz. Dr. Stumpf István miniszter úr múlt héten a Pénzügykutató Rt. klubestjén kifejtette, hogy a kormány elsősorban a jövedelemtermelő rétegeket, azon belül is a családokat kívánja támogatni. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy nem lehetne ma sem 7, sem 5, sem 4 százalékos gazdasági növekedésről beszélni, ha ezt nem alapozta volna meg a mai nyugdíjasok évtizedekig tartó jövedelemtermelése.

Elfogadhatatlannak tartjuk azt a kormányzati érvelést is, miszerint a családoknak jövőre növekszik az életszínvonaluk, hiszen a nyugdíjasok jelentős része idős házastársával, és több mint 1 millió nyugdíjas egyedül él. Az sem szerencsés, ha az eddigi jogszabályok szerint járó nyugdíjemelésnél kisebb mértékűt a kormány úgy próbálja beállítani, mintha a kevesebb több lenne.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy vélem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat semmibe veszi a nyugdíjak nettó keresetekhez igazításának az 1991. évi országgyűlési határozatban megfogalmazott, és azóta több-kevesebb finomítással alkalmazott elvét és gyakorlatát. Megsérti azt a törvényben foglalt elvet is, mely szerint valamennyi nyugdíjasnak azonos mértékű nyugdíjemelés jár, és szembefordít egymással társadalmi csoportokat, és számunkra éppen ezért több szempontból is elfogadhatatlan.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Nagy Sándor képviselő úrnak, aki rendes felszólalásra kért lehetőséget.

 

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): (A képviselő úr mikrofonja erősen recseg.) Pardon.

 

ELNÖK: Semmi gond - régen volt használva, úgy látszik, kicsit berozsdásodott. (Derültség.) Tessék!

 

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A legkomolyabban szeretném mondani, üdvözlöm azt a körülményt, hogy Harrach Péter miniszter úr végigüli a vitát. Ezzel üdítő kivételt képez a kormány többi tagjával ellentétben e késő esti vitában. Ugyanezt el tudom mondani Hende Csaba úrról is, mert ő is rendszeres részvevője ezeknek a késő esti - hogy is mondjam csak? - vitáknak.

Amit mondandó vagyok, annak az a lényege, hogy a nyugdíjemelésről - mivel hozzávetőleg 3 millió embert érint - súlyához, nagyságrendjéhez méltó komolysággal és bizonyos értelemben alázattal illik beszélni. Látható, hogy a Fidesz-frakcióban helyet foglaló képviselők egy része - nem állítom, hogy mindenki, de egy része - úgy gondolja, hogy ez a nyugdíjemelés is valami jó balhé, lehet mellébeszélni, lehet összevissza beszélni, sőt ha a helyzet úgy kívánja, lehet hazudni is. Mi történik? Istenem, legfeljebb be tudunk csapni még további embereket; ha nem, akkor majd a következő körben megpróbáljuk.

Koltai Ildikó képviselő asszonynak vagy kisasszonynak - nem tudom, e tekintetben hogyan kell őt szólítani - ma láthatóan rossz napja van. Istenem, van ilyen, mindenkivel előfordul - de hogy ennyire?! Ez azért meggondolkodtató. Ugyanis hozzászólásában visszatért a délelőtt általam, a szocialista párti képviselőcsoport nevében elmondott hozzászólásra, és nem kevesebbet állított - visszatérve az általam elmondottakra -, mint hogy amit én mondtam, az a csalárd és az az álszent. Ennek alátámasztására segítségül hívta - mert saját érvekkel nem tudta bizonyítani - a Magyar Nemzetben megjelent egyik cikket.

Azt mondja a cikk írója, hogy elővettem a Magyar Nemzet 1994. július 16-i számát, és az 5. oldalról idézem Horn Gyula szavait: "A nyugdíjak visszamenőleges kifizetésére nincs pénz, mivel nem töltötték fel a társadalombiztosítási pénztárat." Az akkori előző parlament döntése értelmében szeptemberben 8 százalékkal kellett emelni a nyugdíjakat, méghozzá visszamenőleg. Hornék ezt csak az utolsó négy hónapra vállalták, vagyis a 8 százalékból 2,66 százalék lett, tehát a pénzhiányra hivatkozva nem egyharmadával csökkentették a nyugdíjemelést - mint azt az Orbán-kormány tervezi -, hanem kétharmadával, és még a társadalom által helyeselt differenciálásra sem gondoltak. Ma kórusban fenyegetőznének a baloldali szakszervezetek, a nyugdíjasok különféle szervezetei, a létminimum alatt élők stb. Akkor, '94-ben csend volt, de mégsem, mert megszólalt a fő érdekvédő Nagy Sándor, és teljes súlyát latba vetve mondotta: "Az előterjesztők azért nem javasolják az 1994. január 1-jéig visszamenő hatályú kifizetést, mivel az 32 milliárd forintba kerülne, ezt a pénzt azonban a Nyugdíjbiztosító Alap nem tudja finanszírozni." És a cikk persze levonja azt a tanulságot, hogy lám, lám, annak idején ők ezt csinálták, most meg számon kérik az, úgymond, polgári kormánytól, hogy mit csinál a nyugdíjakkal.

Nos, van ezzel egy apró baj, mégpedig az, hogy amit a cikk írója ír, az tételes hazugság; mondhatom finomabban is: nem felel meg a valóságnak. Ezért azt állítom és azt szeretném javasolni - több mindent tudnék Koltai képviselő asszonynak javasolni, de bizonyos okok miatt ezt nem fogom mind felsorolni, egyet viszont mindenképp javasolnék -, hogy olyan ügyekben, amikor több millió ember sorsát érintő kérdésekről van szó, nem újságokból, méghozzá nem a mostanában ilyen mértékben igazmondó újságból kell tájékozódni, hanem jegyzőkönyvet kell elővenni. Képviselő asszony, lehet, hogy önnek ezt még nem mondták el, de van az Országgyűlésnek szó szerinti jegyzőkönyve, amiből elolvashatja, hogy annak idején mi történt. De ha megengedi, én segítségére is sietek, és hogy megkíméljem ettől a munkától, szeretném önnek elmondani, hogy 1994-ben július 18-ai dátummal a 38/1994-es számú OGY-határozat rendelkezett a 8 százalékos nyugdíjemelésről.

 

 

(22.00)

 

Ez a határozat arról is rendelkezett, hogy a szükséges egyeztetéseknek időt hagyva, október 15-éig történjék meg a döntés természetesen a visszamenőleges nyugdíjfizetésről. Ez meg is történt az 50/1994.(X.14.) számú országgyűlési határozattal, azaz 1994-ben az eredeti, az érvényben lévő hatályos törvény szerinti nyugdíjemelés megtörtént. Ez a tény, kedves képviselő asszony; az összes többi vagy az ön, vagy az újságíró fantáziájának szüleménye. De nem illik - még egyszer mondom -, nem illik ilyen dolgokban ily mértékben mellébeszélni, vagy - finoman szólva - az igazmondás útjáról letérni.

Azon már nem is csodálkozom, hogy önök nem is tudják, ennek az akkori vitának mi volt a lényege; nem ismerik az előzményeket, nem ismerik az okokat, nem ismerik a körülményeket. Akkor valóban volt vita a Szocialista Párt képviselőcsoportján belül is és a kormányon belül is; ezt mi nem titkoljuk, hiszen annak idején ezt a vitát lefolytattuk. Ez a vita arról szólt, hogy azon súlyos helyzetben lévő államháztartás körülményei között - amiről Avarkeszi Dezső az előbb nagyon pontosan és világosan szólt - meg lehet-e tenni, hogy a hatályos törvény szerinti nyugdíjemelés megtörténjen, mert valóban ilyen 30 milliárdos nagyságrendű differenciát mutatott az akkori elemzés.

Ezt az álláspontot - ez annak idején megjelent a sajtóban, tehát kár lenne mást mondani róla - nem más, mint a pénzügyminiszter képviselte, mondván, hogy sajnos ez még tovább kiélezi az államháztartás egyébként sem túlságosan jó helyzetét. Ezt az álláspontot többen osztották, mások pedig nem osztották. Köztük én sem osztottam ezt az álláspontot, éppen ezért többedmagammal arra tettünk javaslatot, hogy igenis az Országgyűlés hozza meg ezt a határozatot, és '94-ben kerüljön kifizetésre a hatályos törvényben szereplő nyugdíjemelés.

Még egyszer mondom, éppen ezért, kedves képviselő asszony, nemhogy az nem igaz, amit ön mondott, hanem pontosan az ellenkezője igaz. Azért ilyen mértékben a tényekhez képest szöges ellentétben mást állítani még a politikai ellenfelek között lefolytatott vitában sem illik! Illik arra odafigyelni, hogy legalább ilyen mértékben az ember ne mondjon képtelenséget, ne állítson olyat, ami egyszerűen nem felel meg a valóságnak.

Egyébként ha nem tudta kikeresni a jegyzőkönyvet és az akkori országgyűlési határozatokat, amelyek elolvashatók, s nem tudott utánanézni a '94-es nyugdíjemelésnek, akkor például megkérdezhette volna Surján Lászlót, aki - úgy tudom - az ön képviselőtársa a frakcióban. Elmesélhette volna, hiszen annak idején ő is hozzászólt, és üdvözölte azt a határozattervezetet, amelyet annak idején én magam Kovács Pállal - aki időközben miniszter is lett - éppen a 8 százalékos nyugdíjemelés kedvéért nyújtottunk be.

Az, hogy egy magyar napilap, amely vállalja azt a szerepkört, hogy - finoman szólva - a kormánypártok szószólója, ilyen mértékben felületes és fellengzős, ezen ma már az ember nem csodálkozik. Az, hogy az újságíró nem olvasta el, sőt gyanítom, az történt, hogy elővette a jegyzőkönyvet, s mivel éppen annál a mondatnál van beírva egy időpont - történetesen 16 óra -, azt gondolta, hogy ott vége van a szövegnek, s mivel addig tartott a szöveg, hogy bizony 32 milliárd hiányzik a kasszából, úgy gondolta, tovább nem is kell olvasni, mert akkor ez a vége - itt a vége, fuss el véle! Csakhogy azt gondolom, aki arra vállalkozik, hogy a közvéleményt tájékoztassa, és még inkább az az országgyűlési képviselő, aki ennek alapján az Országgyűlés falai között megszólal, annak ennél sokkal nagyobb felelősséget kell vállalnia, és nem kell olyan helyzetet teremteni, hogy később olyan embereket kelljen a valóságról felvilágosítani, akiket mások becsaptak.

Mi is volt egyébként akkor ennek a vitának a lényege? Miért került sor akkor - ha már így felmerült, és ha segíthetek önöknek a tájékozódásban és egy kis történeti áttekintésben - a két menetben történő nyugdíjemelésre? Azért, mert a vita lényege arra irányult, hogy keressük meg: milyen módon, milyen időpontban, milyen feltételek mellett lehet a '94-es nyugdíjemelést megcsinálni. Ezt többen nem fogadtuk el, és azt mondtuk, hogy a 8 százalékos emelés történjék meg azonnal. S persze, ha kell, hagyjunk néhány, egy vagy két hónapot arra, hogy a kormány a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzattal és az érdekképviseletekkel tisztázza, hogy egyébként az évre a hatályos törvény szerint járó nyugdíjemelést mikor, milyen lépésben és milyen módon lehet megtenni.

Ezért került kettéválasztásra a két lépés. Ez valóban egy technikai döntés volt, de ettől a magyar nyugdíjas-társadalom a hatályban lévő törvényben foglaltakhoz képest egy forinttal nem rövidült meg. Ezért - kedves képviselő asszony és önön keresztül mindenkinek mondom - akinek az általunk elmondott érvekre nincs egyetlen valóságos érve, két dolgot tudnak mondani: mi volt '95-96-ban, a stabilizációs program éveiben, mintha mi nem tudnánk, mintha önöknek kellene felvilágosítani bennünket, hogy milyen viták és milyen vívódások után hozta meg annak idején a Magyar Országgyűlés azt a döntést, amelyet meghozott, hogy milyen háttere volt ennek a dolognak, mit hagytak ránk '90-94 közötti négy év kormányzással azok a pártok, azok a kormányerők, amelyek most önökkel együtt újra kormányoznak, mintha legalábbis nem tudnánk, hogy milyen súlyosan esett latba akkor, hogy éppen egy szocialista kormány vagy szocialista párt által dominált kormánynak kell olyan döntéseket felvállalnia, amelyek - finoman szólva - nem éppen leginkább a politikai értékrendjéhez közel eső döntések. Erre önök ne figyelmeztessenek bennünket! Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy mit tettek annak idején azok a politikusok a megelőző négy évben, hogy ilyen állapotban adták át '94-ben az országot!

S nem kell figyelmeztetni bennünket arra sem - ezt egyszer már elmondtam az Országgyűlésben, de úgy látszik, többször meg kell ismételni -, hogy ennek a konzekvenciáival nekünk bizony szembe kellett nézni. Szembe is néztünk! Ha önök nem vennék észre, önök vannak most kormányon. Azzal, hogy elmondják, hogy '95-96-ban mi történt, egy centit sem fog változni az önök által hozott döntések megítélése!

S ha már annak idején a meghozott döntéseknek az lett a következményük, hogy ma olyan állapotban van az ország gazdasága, amilyen állapotban van, és amilyen módon lehet tervezni a következő éveket, akkor igazán önöknek nem azzal a kérdéssel kell szembenézniük, hogy '95-96-ban miért csökkentek a reálbérek, a reálnyugdíjak - erre mi tudunk válaszolni. Arra kell válaszolniuk, hogy 5 százalék növekedés mellett és minimális egyensúlyi hiány mellett - legalábbis a '94-es állapothoz képest - miért nem akarják megadni ezt az emelést. Miért csinálnak olyan szabályokat, túl azon, hogy nem kapják meg az emberek a nekik járó nyugdíjemelést, még azok az anomáliák is előfordulnak, amelyekre többen ma rámutattunk: attól függően, hogy valaki mikor megy el nyugdíjba, mást és mást jelent számára a minimális nyugdíj és annak a megemelése? Miért kell az igazán leginkább elesetteknél és korábban a minimális nyugdíjhoz kötött különféle szociális ellátásokban részesülőknél ilyen szűkmarkúan mérni ezt a támogatást? Csak azt ne mondják, hogy ez a néhány milliárd, vagy ha úgy tetszik tízmilliárdos nagyságrend is felborítja a mérleget! Ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak!

Nem ez az oka! Ezt önök is nagyon jól tudják, de próbálnak valamiféle magyarázatot találni rá. És ha ésszerű magyarázatot nem tudnak rá találni, akkor jönnek ezek a nagyszerű megoldások: vegyünk elő egy újságcikket, amelynek írója elfelejtett elolvasni egy jegyzőkönyvet, és olvassuk fel a Magyar Országgyűlésben, mindegy, hogy nem igaz, ami benne van, de mondjuk bele a nagy magyar valóságba, a rádióba, a televízióba, hogy erről van szó, és tegyünk úgy, mintha igazunk lenne.

Természetesen nem igaz, Koltai képviselő asszony. Szívesen meghallgatnám egyszer önnek, ha vannak egyáltalán valóságos érvei, de az, hogy ilyen képtelenségekkel, és hogy úgy mondjam, minden jó érzést félretéve és ilyen felelőtlenül nyilatkozik erről a témáról, ezt a magam részéről visszautasítom. Ha ön engem álszentnek és csalárdnak nevezett ebben az ügyben, akkor azt gondolom - és finoman fogalmazok -, ön viszont nem mond igazat és ostoba.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Képviselő Úr! Az utolsó szóra azt mondom, hogy nem a parlament falai közé való. (Dr. Nagy Sándor: Próbálok találni rá egy szinonímát!) Ne haragudjon, de mint levezető elnök, kénytelen vagyok ezt megállapítani, nem a parlament falai közé való, nemcsak egy hölggyel szemben, hanem egy képviselőtárssal szemben, amit mondott.

Kihasználom azt a történelmi pillanatot, hogy nem látok kétpercesre jelentkezőt, ezért megkérdezem Harrach Péter szociális és családügyi miniszter urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.

 

HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Igen.

 

ELNÖK: Kíván. Tessék!

 

HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az idő előrehaladt. A vita befejezésének majd a szavazás előtt adok néhány szóban hangot.

Egyetlen kérdésre szeretnék válaszolni, amelyet Nagy Sándor délelőtt tett fel, hogy miért vállaltam az expozét.

Azért, mert az előterjesztőnek illik végigülnie a vitát, s különben elmulasztottam volna ezt a kellemes estét. Ezért. Köszönöm szépen. (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

(22.10)

 

ELNÖK: Köszönjük, miniszter úr, az önmérsékletet. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. A részletes vitára bocsátásról jövő heti ülésünkön határoz az Országgyűlés.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a büntető jogszabályok módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitájának folytatása.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az SZDSZ képviselőcsoportja indítványozta, hogy az általános vita lezárására ezen a héten ne kerüljön sor. Az előterjesztést T/250. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/250/1., 2., 3., 8. és 9. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Salamon László képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Szili Katalin, MSZP.

 




Felszólalások:  Előző   269-376  Előző      Ülésnap adatai