Készült: 2020.08.09.17:14:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

24. ülésnap (1998.11.04.),  23-83. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita megkezdése
Felszólalás ideje 3:01:27


Felszólalások:   19-23   23-83   83-92      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék ehhez kapcsolódó jelentése általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/251. számon, az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentést T/251/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/251/2-3. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának.

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi zárszámadásának tárgyalásához érkezve az új kormány most, a mai napon - vagy korábban - beterjesztette annak a költségvetésnek a végrehajtásáról szóló beszámolót, amelyet az előző kormány nyújtott be az Országgyűléshez, és amely időközben a megszüntetett társadalombiztosítási önkormányzatok működésének utolsó teljes évéről ad számot.

 

(10.10)

 

Tisztelt Ház! Kérem, engedjék meg, hogy eltekintsek a magyar gazdaság 1997. évet érintő részletes bemutatásától, mivel azt már a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitája során a pénzügyminiszter úr megtette. Most a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1997. évi költségvetésének végrehajtását kívánom értékelni, de természetesen a gazdasági összefüggésekre figyelemmel.

Az elmúlt időszakban folyamatosan szembe kellett nézni a járulékbevételek megállíthatatlannak tűnő erodálásával, a tervezettet meghaladó hiánnyal és a kiadási oldal feszültségeivel.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi költségvetésének kialakításakor meghatározó volt az a felismerés, hogy a társadalombiztosítási alapok ismétlődő hiányának egyik alapvető oka a gazdaságban egyre inkább terjedő különböző járulékelkerülési technikák használata. Erre a társadalombiztosítási szabályozás széles körben lehetőséget adott, mivel igen nagy volt az a jövedelmi kör, amely mentes volt a társadalombiztosítási járulékfizetés alól.

Az 1997. január 1-jétől kidolgozott és bevezetésre került járulékfizetési rendszer célja az volt, hogy egy időben segítse elő a társadalombiztosítási alapok hiánymentes finanszírozását, az arányos közteherviselést és az indokolatlan járulékkedvezmények vagy -elkerülés megszüntetésén keresztül a munkáltatói járulékmértékek csökkentését. Bevezetésre került az egészségügyi hozzájárulás, mint új, az egészségügy számára kiegészítő forrást jelentő, adó típusú kötelezettség. Ezek tették lehetővé a munkáltatói társadalombiztosítási járulék 3,5 százalékpontos csökkentését; ebből 0,5 százalék a nyugdíj-biztosítási, 3 százalék pedig az egészségbiztosítási járulékcsökkentés.

Az első félévi folyamatok azonban komoly problémákat jeleztek. A likviditásromlás elsősorban az Egészségbiztosítási Alapnál jelentkezett, és ez kétharmadrészt az egyes bevételek elmaradásával állt összefüggésben. Nagymértékű elmaradás az egészségügyi hozzájárulásnál mutatkozott. A tapasztalat az volt, hogy a munkáltatók a statisztikai létszám - több mint 4 millió 100 ezer fő - után sem teljesítették fizetési kötelezettségeiket. Elmaradás mutatkozott az egyéni járulékbefizetésnél is.

A társadalombiztosítási önkormányzatok sem tettek eredményes intézkedéseket a költségvetési törvényben előírt vagyonértékesítési kötelezettségük teljesítésére. Az Alkotmánybíróságnak az időközben meghozott társadalombiztosítási szabályokra vonatkozó döntései egyrészt a járulékbevételeket, másrészt az egészségügyi hozzájárulás bevételeit érintették.

A bevételi oldal elmaradásait különösen az egészségügyi hozzájárulás területén a bevallási, beszedési, ügyviteli hiányosságok felszámolására tett törekvésekkel lehetett csak mérsékelni, de alapvetően szembe kellett nézni azzal, hogy az egészségügyi hozzájárulás bevételkiesése éves szinten közel 27 milliárd forint lesz.

A kiadási oldalon is halmozódtak a gondok. Egyrészt a gyógyító-megelőző ellátást illetően az előző kormány meglehetősen következetlen volt. Az 1996. év végére elért ágyszámcsökkentés időközben visszaépült. Akkor ismerte el éppen a népjóléti államtitkár úr, hogy ez a kórházi ágyszámleépítés semmiféle megtakarítást nem hozott, tehát egy elhibázott intézkedés volt. (Zaj az MSZP padsoraiban.) Másrészt nem valósult meg a gyógyszertámogatás és a gyógyászati segédeszköz-támogatás megtakarítást igénylő átalakítása. Elmaradt a közgyógyellátási rendszer racionális átalakítása, a költségtakarékos gyógyszerrendelésre ösztönző érdekeltségi rendszer bevezetése, a gyógyszercsoportos fix összegű támogatás bevezetése az azonos hatásmechanizmusú gyógyszerek teljes körénél.

A folyamatok elkerülhetetlenné tették az Egészségbiztosítási Alap pótköltségvetésének elkészítését. Miután a pótköltségvetés országgyűlési elfogadására csak az év utolsó hónapjában került sor, nem történhettek olyan intézkedések, amelyekkel a kialakult helyzeten érdemileg változtatni lehetett volna. Így az Egészségbiztosítási Alap pótköltségvetése valójában nem szólt másról, mint a bevételek reálisabb meghatározásáról, a várható hiány pozíciójáról. Sajnos az utóbbi sem sikerült tökéletesen, mivel a tényleges hiány a pótköltségvetésben elfogadott 40,7 milliárd forintnál is nagyobb, 50,5 milliárd forint lett.

A Nyugdíjbiztosítási Alap helyzete viszont a tervezettnél kedvezőbb lett. A bevételi oldal túlteljesült, a vagyonértékesítés részleges teljesítésével kismértékű szufficit is keletkezett. A nyugellátás tervezett kiadásai 1,3 milliárd forint összeggel - az előirányzat alatt - teljesültek.

Az alapok által megküldött zárszámadási törvényt, illetve a mérlegeket megvizsgáltuk, és összevetettük az auditált mérlegükkel, a társadalombiztosítási igazgatási szervek és az alapok beszámolóival. Megállapítottuk, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény pénzmaradvány-felhasználást, hiánymegállapítást, valamint a pénzforgalmi számbavételt tartalmazó előírásainak figyelembevétele nélkül készítették el zárszámadásaikat, és azt is, hogy az előző években ugyanez történt.

A kormány arra törekedett, hogy az Országgyűlés elé az államháztartás alrendszereinek pénzügyi gazdálkodását meghatározó, pénzforgalmi szemléletet tükröző zárszámadás kerüljön. A Pénzügyminisztérium - amely a zárszámadás elkészítésére hivatott - az államháztartási törvény felhatalmazása alapján a zárszámadás ellenőrzésére nincs feljogosítva, ezért az Állami Számvevőszékhez fordultunk azzal a kéréssel, hogy a felmerült problémákról, valamint az egyéb területeket érintő ellenőrzésének eredményéről olyan időpontban adjon részünkre tájékoztatást, ami lehetővé teszi a korrekciók megalapozott elvégzését.

Az Állami Számvevőszék munkánkat rendkívüli módon segítette, s így lehetőség nyílt mindkét alapot érintően arra, hogy a számviteli típusú korrekciókat végrehajtsuk. Javaslataink értelmében az előző évi működési pénzmaradvány a kiadást ugyan finanszírozza, de pénzforgalmi bevételként nem vehető számításba, és a tárgyévi pénzmaradvány kiadásként nem számolható el. Ezáltal kiküszöbölhetővé vált, hogy a hiányban, annak rendezésekor a pénzmaradvány ismételten finanszírozásra kerüljön a központi költségvetés részéről.

A tárgyévi pénzmaradvány a következő évben kiadásfinanszírozó tétel. A javaslat az Egészségbiztosítási Alapnál a felhasználást a kormány hatáskörébe utalja, mivel a teljesítési adatok alapján egyértelműsíthető, hogy a pótköltségvetés során jóváhagyott előző évi pénzmaradvány felhasználása nem volt indokolt.

A törvényjavaslat záró rendelkezéseiben találhatóak az 1998. költségvetési évet érintő kérdések. Egyrészt az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző ellátások kiadási előirányzata túlléphetőségének megengedésével az előirányzat 1,6 milliárd forinttal felemelésre kerül. Ez azzal függ össze, hogy a fekvőbeteg-szakellátás teljesítmény szerinti finanszírozásában bevezetésre került országosan egységes alapdíj nem elégséges az év hátralevő részében, és jelentős csökkentésére - az idő előrehaladása miatt - nincs már mód; másrészt azzal, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi előzetes tényadatai alapján prognosztizálható, hogy az alapok összbevételei az előirányzattól körülbelül 1 százalékkal elmaradva, a kiadások pedig mintegy 3 százalékkal magasabban teljesülnek, s ily módon az alapok összevont hiánya körülbelül 55 milliárd forinttal magasabb lesz a költségvetési törvényben jóváhagyottnál.

Tekintettel arra, hogy az államháztartás egészének helyzete az alapok tervezettnél nagyobb hiánya ellenére kedvezően alakul és reális intézkedésre lehetőség nincs, a központi költségvetés kisebb hiánya ellensúlyozza a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak hiányát, szükségtelen, hogy a kormány éljen a pótköltségvetést érintő hatáskörével. Az Országgyűlés azonban dönthet a hiány túlteljesüléséről pótköltségvetési törvényjavaslat nélkül is.

Az előzőekben már szóltam az Állami Számvevőszék magas színvonalú munkájáról és arról, mennyire segített a zárszámadási törvényjavaslat előkészítésekor.

 

(10.20)

 

Ugyanilyen elismeréssel szólok az önök elé került T/251/1. számú állami számvevőszéki jelentésről is. Az abban megfogalmazott ajánlásokat a kormány a jövőben a szabályozás kialakításakor értékesíti, teljesíti.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Őszintén remélem, hogy a már benyújtott jövő évi társadalombiztosítási költségvetési törvényjavaslat az elődeink által készítetteknél megalapozottabb, reálisabb lesz, s az ott meghatározásra kerülő pénzügyi pozíciók valóban tarthatóak lesznek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megadom a szót Sándor István úrnak, az Állami Számvevőszék alelnökének. Tessék!

 

SÁNDOR ISTVÁN, az Állami Számvevőszék alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettsége a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai éves zárszámadásának ellenőrzése. Ezt a feladatot a társadalombiztosítás 1997. évi költségvetése végrehajtásával összefüggő ellenőrzési tapasztalatok közreadásával most hetedik alkalommal végeztük el.

A zárszámadási törvényjavaslathoz kapcsolódó számvevőszéki jelentés meglehetősen terjedelmes olvasmány. Mentségünkre szolgáljon, hogy szándékunk szerint segíteni kívánjuk az Országgyűlés felelősségteljes munkáját. A jelentés felépítésében, tartalmában kettős megközelítés érvényesült. Egyrészt nagy figyelmet fordítunk a szigorúan vett számszaki kérdésekre, a törvényesség és a valódiság követelményének érvényesülésére. Másrészt a társadalombiztosítás költségvetése végrehajtásának helyszíni ellenőrzése során, szigorúan igazodva a költségvetési törvény szerkezetéhez, részleteiben is vizsgáltuk az előirányzatok teljesülésének okait, elemeztük az 1997. évi gazdálkodás folyamatát.

Összefoglalt tapasztalataink közül jelenleg csupán kettőt emelnék ki. A bevételi és kiadási oldalra ható tényezők eltérően alakították az alapok pénzügyi helyzetét. A Nyugdíjbiztosítási Alap az évet enyhe többlettel zárta, míg az Egészségbiztosítási Alap hiánya megközelítette az 56 milliárd forintot. A hiány kialakulásában az egészségügyi hozzájárulás tervezett bevételeinek az elmaradása, az egyes ellátási kiadások túlteljesítése játszott szerepet.

Súlyosnak tartjuk a járulék- és folyószámla-nyilvántartás helyzetét, ami a követelményeknek egyre kevésbé képes megfelelni, pontatlanul, korszerűtlenül és késedelmesen működik. Úgy véljük, ezen változtatni kell.

Tisztelt Országgyűlés! Szóbeli kiegészítésemben néhány gondolat erejéig még a megállapításokból adódó következtetésekre térek ki. Úgy vélem, hogy a zárszámadás arra is jó alkalom, hogy a tanulságokat levonjuk. Munkánk alapját ebben az évben is az alapok és az igazgatási szerveik auditált költségvetési beszámolói és az ezekből összeállított előzetes zárszámadási dokumentumok képezték. Ezekhez viszonyítva a benyújtott törvényjavaslat számos új elemet, új változást tartalmazott, amelyek vizsgálatára minimális idő állt az Állami Számvevőszék rendelkezésére.

Több éve szorgalmazzuk, hogy az Állami Számvevőszék a kormány végleges törvényjavaslata alapján végezhesse ellenőrzéseit, és az Országgyűlést ennek eredményéről tájékoztassa. Meggyőződésem, hogy ez a jogos kívánalom az államháztartási törvény eljárási rendjének megfelelő módosításával teljesíthető is lenne.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai működésének, gazdálkodásának pénzügyi hátteréről szólva, azt hiszem, a legkézenfekvőbb kifejezésnek a "bizonytalan" szó kínálkozik. Természetesen nem hallgatjuk el a gazdálkodási hiányosságokat, ezeket eddig is szóvá tettük, most is ezt tesszük, legfőbb gondnak azonban azt látjuk, hogy évek óta megalapozatlanul egyensúlyi költségvetéseket terveznek, főleg az államháztartási szintű követelményekre tekintettel. Az egyensúly azonban látszólagos. A teljesítés évről évre bizonyítja, hogy a társadalombiztosítás bevételének és többé-kevésbé determinált kiadásainak az összhangja nem valós, a hiány kialakulása állandósult. Ez eddig főleg az Egészségbiztosítási Alap esetében okozott zavarokat. Így az adott körülmények között eredménynek tartjuk az ellátórendszerek működőképességének a megőrzését, ami alapvetően a társadalombiztosítás igazgatása alatt dolgozók sokszor áldozatos munkájának köszönhető.

Tisztelt Országgyűlés! A társadalombiztosítás zárszámadási törvényei formájukban, tartalmukban az elmúlt évek során sokat változtak. Ezeket a változásokat csak részben tudjuk kedvezően megítélni. A jövőt illetően fontos lenne egy minden szempontból megbízható, áttekinthető és stabil beszámolási rendszert kialakítani, ami az államháztartás könyvvezetési, beszámolási és információs rendszeréhez is megfelelően illeszkedik. Ehhez a szükséges feltételek részben adottak, részben megteremthetők. Mindezzel a zárszámadás hitelessége is jobban alátámasztott lenne. A hitelesség követelményét a társadalombiztosítás zárszámadásának számvevőszéki ellenőrzésében is a jövőben fokozottabban kívánjuk érvényesíteni. Eközben természetesen továbbra sem mondunk le arról, hogy a társadalombiztosítás területén felhasznált pénzeszközök elköltését célszerűségi és eredményességi szempontok alapján is minősítjük.

Összefoglalóan: ellenőrzési megállapításaink alapján kijelenthetjük, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak gazdálkodása 1997-ben - a jelentésben bemutatott eredményekkel és a kijavítandó hiányosságokkal együtt is - alapvetően megfelelt az államháztartási törvény vonatkozó előírásainak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kökény Mihály úrnak, az egészségügyi bizottság elnökének, a bizottság előadójának.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi és szociális bizottság rövid konzultációt folytatott a társadalombiztosítási alapok 1997. évi zárszámadásáról, és ennek három elemét szeretném kiemelni.

Először is: megnyugtató volt, hogy az Állami Számvevőszék 1997-ben mindkét alapnál előrelépést tapasztalt a gazdálkodás szabályozottságában, fegyelmében, ami persze nem jelenti azt, hogy nincsenek súlyos gondok és bajok, de ez a megállapítás, ami a bizottság ülésén szóban is elhangzott, mindenképpen figyelemre méltó.

Másodszor, tisztelt képviselőtársaim, fel kell hívni a figyelmet arra, amit most Sándor alelnök úr szóban is elmondott, arra a már tervezésnél kódolt egyensúlyi problémára, amelyet az Állami Számvevőszék évről évre jelez, hogy az egészségügyi hozzájárulásból származó bevétel túlzott, a kiadási oldalon a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök támogatási előirányzata pedig elégtelen mértékű. Ezek a jelzések utólag igazolódtak. Azt gondolom, hogy erre az intelemre az 1999-es társadalombiztosítási költségvetés vitájánál is figyelni kell majd.

Harmadszor: bizonyos aggályok is láthatók, és hivatkozom az Állami Számvevőszékre, amely a zárszámadási törvény zárórendelkezéseinél szóvá tette, hogy tulajdonképpen indokolt-e egy pótköltségvetést elbújtatni a zárórendelkezésekben; gondolok itt most elsősorban a gyógyítókassza túllépését engedélyező rendelkezésre. A jelentésekből úgy tűnik, hogy a Pénzügyminisztérium és az Állami Számvevőszék között a vita ebben a tekintetben lezáratlan maradt.

Tisztelt Országgyűlés! Ezekkel együtt is az egészségügyi és szociális bizottság a törvényjavaslatot egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette. Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók vezérszónokainak felszólalására kerül sor, a házbizottság ajánlása alapján 15-15 perces időkeretben. Ezek között kétperces felszólalásra nem kerül sor.

Először megadom a szót Frajna Imre úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

 

 

(10.30)

 

DR. FRAJNA IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Mint az államtitkár úr mondta, ez egy olyan költségvetés, amit teljes egészében az előző kormány és tb-önkormányzat fogadott el és hajtott végre - ez ennek most a zárszámadása. Nehéz helyzetben van az ember, amikor egy kormányváltás után kell egy ilyen költségvetés kapcsán, egy zárszámadás kapcsán elmondania a véleményét. Egyfelől azért, mert nem árt elkerülni a "bezzeg, mi megmondtuk" kérdést, másrészt azért, mert ez a zárszámadás pont arról szól, hogy mindazt, amit elmondtunk ennek a költségvetésnek a vitájában, azt itt zárszámadás formájában olvashatjuk viszont.

Az egész zárszámadás kapcsán Nagy Sándor képviselőtársam nagy tanítója, Murphynek az egyik mondása jut az eszembe, ami arról szól, hogy százszor könnyebb azt prédikálni, amit iszik az ember, mint meginni azt, amit prédikál. Ennek a költségvetésnek a vitájakor elmondtuk mi is, elmondta a Számvevőszék is, hogy az egykori tb-költségvetések klasszikus hibájában szenved, miszerint a bevételek felül-, a kiadások alultervezettek.

Az akkori Fidesz-vezérszónok azt mondta, hogy ennek a társadalombiztosítási költségvetésnek egyetlenegy előnyét látta a beterjesztésekor, miszerint időben be lett terjesztve, sőt még el is lett fogadva. Az összes többi hozzátennivalónk negatív volt. Ugye, ez volt az a társadalombiztosítási költségvetés, amit az érdekegyeztetésre oly nagy hangsúlyt helyező kormány úgy nyújtott be a parlament elé, hogy gyakorlatilag tokkal-vonóval átírta a társadalombiztosítási önkormányzatok tervezetét, miszerint a tb-önkormányzat nem az államháztartási irányelveknek megfelelő költségvetést nyújtott be. Ez volt az a tb-költségvetés, amiben sikerült a benyújtó pénzügyminiszternek elérnie azt, amit általában még csak a tb-önkormányzatoknak, miszerint a költségvetés az államháztartási törvény minimális feltételeit sem teljesítette. Ebből a szempontból a zárszámadásnál jelentős előrelépés tapasztalható. Ez a zárszámadás legalább korrigálja ezt a törvényt, és az Áht.-nak megfelelő formában került benyújtásra.

Ha végiggondoljuk, hogy miről szólt ez a '97-es év, akkor az egészségügy területén ez egy eléggé fekete évként lesz feltehetőleg jelezve. Ez volt az a tb-költségvetés, ahol elő volt irányozva a 10 milliárd forint az ágyszámleépítés hatásának megtakarításaként, amiből - most már nyilvánvalónak látszik mindenkinek, amit a vitában akkor szintén elmondtunk - semmi nem teljesült. Ez volt az az év, ahol szembesülnie kellett az akkori kormányzatnak azzal, hogy az időközben végrehajtott egészségbiztosítási reform nem alkalmas arra, hogy az egészségügyi dolgozók béremelését egyszerű központi egyezséggel megtehessék, bár ez a költségvetés erre gyakorlatilag semmi lehetőséget nem adott. Ugyan a tervezet szerint a költségvetés előirányzott az egészségügyi dolgozók számára 17 százalékos béremelést, csak ez a 17 százalékos előirányzat akkor úgy jött össze, hogy egyrészt a '96-os évi eredeti előirányzathoz számította a kormány, másrészt beleszámolta ebbe a növekménybe az ügyeletet, a 13. havi bért, sőt az elbocsátandó dolgozók végkielégítését is. Ugyanez a költségvetés volt az, ahol - szintén megsértvén nem az államháztartási törvényt, csak a költségvetés-tervezési irányelveket - egy egészen furcsa jelenséggel szembesülhettünk, miszerint az elküldeni vágyott egészségügyi dolgozók végkielégítését célzottan és címzetten vagyonértékesítésből szerette volna a kormány kifizettetni, megszegvén azt a költségvetési törvényt, ahol a bevételek egyetemlegesen állnak szemben a kiadásokkal, és igen ritkán fordul elő egy egységes költségvetésen belül az, hogy címkézett bevételeket rendezünk címkézett kiadásokhoz. Szerencsére ebből sem sok teljesült a költségvetés kapcsán.

Ráadásul ebben az évben zajlott le az a skizofrén állapot az egészségügyben, hogy míg a költségvetési törvény egészségügyi dolgozók elbocsátását írta elő tömeges számban, addig az egészségügyi miniszter minimumrendeletének végrehajtása esetén több egészségügyi intézményben pluszdolgozókat kellett volna fölvenni, s ebből a szempontból az egyes jogszabályok végképp nem harmonizáltak a költségvetési törvénnyel. Ez volt az az év is, ahol megszüntették az egészségügy keresztfinanszírozását, azt a szabályt, miszerint a nyugdíjasok után a Nyugdíjalap fizet be az Egészségbiztosítási Alapba, s a költségvetés pedig az egyéb járulékkal nem fedezett emberek egészségügyi ellátását fedezi. Ezt az intézkedést most fogjuk a '99. évi költségvetésben visszaállítani, magyarán, megszüntetjük azt az állapotot, hogy 3,5 millió járulékfizetővel próbáljuk megfizettetni 10 millió állampolgár egészségügyi ellátását. Többek közt ennek az intézkedésnek volt az köszönhető, miszerint az egészségügy roppant súlyos helyzetbe került, és a hiány messze magasabb lett, mint amit egyébként ez a költségvetés előirányzott.

Érdemes még tudni erről a költségvetésről, hogy ez még roppant nagyvonalú szándékkal egy nullszaldósra tervezett költségvetés volt, úgy, hogy egyébként szemmel látható volt, hogy ebből a nullszaldóból végképp nem tarthatóak sem a bevételi, sem a kiadási oldalak, egész odáig, hogy az előző évben 3-4 milliárd forintra várható munkáltatói táppénzbefizetést ebben a költségvetésben 12 milliárdra tervezte az akkori kormány, vagy ugyanez volt tapasztalható a gyógyszerár-támogatások megítélésénél, ahol a növekedés kisebb volt, mint egyébként a várható éves inflációs ütem.

A zárszámadásnak megvan az a hátránya, hogy az elrontott költségvetést ott már nem lehet kijavítani. A zárszámadás beszámol arról, hogy a kormány végül is mit ivott abból, amit egyébként a költségvetés beterjesztésekor prédikált. Ennek ez a zárszámadás elég fényes bizonyítéka. De ennek ellenére, miután az egykor elrontott költségvetés kijavításának itt nem, majd a '99-es költségvetésben lehet nekilátni, ezért javaslom a Háznak a zárszámadást elfogadásra.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Keller László úrnak, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak; felkészül Hegedűs Mihály úr.

 

KELLER LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Elég szokatlan vagy inkább példátlan a kormány által benyújtott zárszámadási törvényjavaslat, hiszen egyrészről elszámol a tb-alapokról, a tb-alapoknak a '97-es pénzügyi helyzetéről, ugyanakkor a zárórendelkezések között két bekezdésben módosítani kívánja a '98. évi tb-költségvetést. Helytelen ez az eljárás, kedves államtitkár úr, tisztelt képviselőtársak! Azért helytelen, mert eltereli a figyelmet 1997-ről, pedig valóban fontos tanulságok összegzésére alkalmas lehet a zárszámadási törvény vitája; és ugyanakkor ráirányítja a figyelmet 1998-ra. Csak az a baj, hogy nem nyújt kellő muníciót '98 tárgyalásához, hiszen semmiféle érdemi pénzügyi, gazdasági adatot '98-ra vonatkozóan a törvényjavaslat nem tartalmaz.

A zárszámadás értékelésénél mindenképpen számos dolgot figyelembe kell venni. Én most az ÁSZ megállapításait nem akarom itt felidézni, hiszen azt minden képviselőtársam írásban megkapta. Igaz, hogy 1996-ban megszületett a tb-költségvetésről szóló törvény, és ez, azt gondolom, valóban előrelépés volt, de '96-ban született meg a kapacitástörvény is, amiből a társadalombiztosítás igazgatásának elég sok feladata származott, és akkor, amikor '97-et értékeljük, ezeket a tényeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. De figyelembe kell azt is venni, hogy mind a két ágnál egész évben önkormányzati irányítás működött, a váltás az önkormányzatoknál csak 1997 nyarán következett be, és 1997 nyarán változott meg az önkormányzatok jogosítványa is. Tulajdonképpen ettől az időponttól számítható az, amikor a kormánynak több lehetősége volt a beleszólásra a tb-költségvetésbe, illetve az egész társadalombiztosításba. Figyelembe kell azt is venni az értékelésnél, hogy 1996 decemberében létrejött az EDDSZ-szel a megállapodás, és - egyesek elég rosszul emlékeznek 1997-re - ez a megállapodás teljesült is 1997-ben.

 

 

(10.40)

 

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy 1996 közepén egy teljesen új vezetés kezdett dolgozni az egészségbiztosításban. Most nem hozom ide a '93-tól '96-ig terjedő időszakot, meglehetősen sötét foltja ez a társadalombiztosításnak, de azt gondolom, hogy '96 augusztusától egy jó irányban indult el az igazgatás.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a társadalombiztosítás évek óta cipeli magával a megoldatlan problémákat. Szintén jellemzi a helyzetet a vagyonjuttatás ellentmondásos helyzete, ez is tulajdonképpen két ciklusra nyúlik vissza, és arra is érdemes figyelnünk, hogy 1997-ben kormányzati szándék volt az egységes beszedő szervezet létrehozása, ami nyilván visszahatott a társadalombiztosítás igazgatási szervére.

1997-ben új törvényeket fogadott el az Országgyűlés, és itt szeretnék én is egy fél pillanatra megállni, és megköszönni azt a tevékenységet, amit az igazgatási szervezet e tekintetben produkált 1997-ben, hiszen az alkalmazkodás nem volt könnyű feladat. De ebben az évben indult el a két alap a kincstár alá, folytatódott a gazdálkodás törvényes feltételeinek megteremtése, felállt 1997-ben - ami most már sajnos nem működik - a költségvetési törvénynek, illetve az államháztartási törvénynek megfelelően a kormány ellenőrzési szerve, 10-10 fős apparátus jött létre a Népjóléti Minisztériumban és a Pénzügyminisztériumban. És szól a zárszámadási törvényjavaslat is arról, hogy elkerülhetetlen volt pótköltségvetésben rendezni az E-Alap pénzügyi helyzetét. Ez a pótköltségvetés egyébként lehetőséget kínált arra, hogy az év közben létrejött progresszív megállapodásokat törvénybe foglaljuk. Szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy 1997 őszén radikális fordulat következett be a gyógyszerár-támogatások tekintetében, aminek az eredménye persze 1998-ban volt érzékelhető. Lényegesen tisztult az elmúlt évben az egészségügy finanszírozása, lényegesen javult a finanszírozási rendszer nyilvánossága, és ezeket nem szabad elfelejteni, amikor értékelünk.

Az Állami Számvevőszék nagyon részletesen elemzi az 1997-es évet. Én magam is úgy gondolom, hogy nagyon reális értékelést fogalmaz meg a jelentésében. Bár 1997-ben némi gondot okozott az Állami Számvevőszéknél a vezetőváltás, ennek ellenére úgy ítélem meg, hogy jól segítette az alapok bonyolult, komplex vizsgálatát.

Nos, tisztelt képviselőtársak, a sok-sok megoldatlan és egyik hónapról a másikra megoldhatatlan probléma ellenére az 1997-es esztendőben mindkét alapnál jelentős előrelépés történt a törvényességet illetően, előrelépés történt a gazdálkodásban, előrelépés történt megítélésünk szerint az információkezelésben. Ezt egyébként, úgy gondolom, mind az írásbeli állami számvevőszéki jelentés, mind a szóbeli kiegészítés, alátámasztja. Ez a megállapítás igaz akkor is, ha tudjuk, hogy a folyószámla-nyilvántartás, az egész folyószámlarendszer súlyos problémával küszködött, és küszködik a mai napig. Nyilván ebbe most nem lehet belemenni az idő rövidsége miatt, de megjegyzem, hogy e nagy súlyú probléma tanulmányozása most, 1998 végén sem lett volna haszontalan a kormány számára, és talán más következtetéseket vont volna le, mint ami most egyébként az adózás rendjéről szóló törvényben és más törvényekben megjelent. És igaz az összegző megállapításom akkor is, ha tudjuk, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlya ugyan rendben volt, de emellett az Egészségbiztosítási Alap közel 56 milliárd forintos hiánnyal zárta az esztendőt.

Nem lehet és nem is akarok végigmenni a benyújtott törvényjavaslaton, néhány elemre szeretnék kitérni. Az egyik ilyen elem az Egészségbiztosítási Alap bevételi pozíciójának alakulása. Kökény bizottsági elnök úr már utalt a bizottsági véleménye elmondásakor arra, hogy itt érdemes lenne a kormányzatnak és az Országgyűlésnek kiterjeszteni a figyelmét arra, hogy mi is történt tulajdonképpen '96 végén, '97 elején. A tb-járulékokat akkor mérsékelte az Országgyűlés 42,5 százalékról 39 százalékra, és az egészségügyi hozzájárulásnál pedig megfogalmazta a 100 milliárd forintos bevételi előirányzatot. Akkor nagyon sokan elmondták itt, a Házban ellenzéki és a kormánypárti részről, hogy ez nem megalapozott, és tulajdonképpen világosan kell látni, hogy ez volt a '97-es költségvetésnek egy nagyon kritikus pontja. Azt gondolom, hogy most is érdemes egy picit ezen elgondolkodni azoknak, akik a jövő évre tervezett változásokhoz nagy reményeket fűznek.

A másik eleme a zárszámadásnak, amire szeretnék kitérni, a Nyugdíjalap kiadása. A Nyugdíjalap nagyjából egyensúlyban volt. A Nyugdíjalapnál különösebb problémára nem is utal az ÁSZ-jelentés sem, hiszen a 97,5 százaléka a nyugellátásokra ment el; de azért ki kell emelni, hogy ez volt az első esztendő, amikor már a gazdasági körülmények lehetőséget kínáltak arra, hogy lépjünk a nyugdíjasok irányába. A 19,5 százalékos emeléssel tulajdonképpen elkezdtük és '98-ban folytattuk visszaadni a nyugdíjasok irányába mindazt a veszteséget, amit a nyugdíjasoknak kényszerűen viselniük kellett, és amiben sajnos most '99-től törés várható, hacsak a kormány nem gondolja meg a szándékát. Sajnálatos módon a Nyugdíjalapnál - az ÁSZ is említi, és a saját tapasztalatunk is ez volt - a felújítási munkák esetében nem minden esetben tartották be a közbeszerzési törvényt, de erre most nem térek ki.

Azt gondolom, hogy hamarosan a közbeszerzési törvény módosítását is indokolt lenne talán ebből a szempontból is elvégezni.

Ami az Egészségbiztosítási Alap kiadásait illeti, itt is sok mindenről lehetne szólni, de szeretnék visszatérni a pénzügyminisztériumi államtitkár expozéjára. 1997-ben olyan költségvetéssel indult a társadalombiztosítás, amely magában foglalta a kapacitástörvény következményeit is. A Pénzügyminisztérium és utána az Országgyűlés úgy gondolta, hogy az egészségügyi struktúra átalakításának eredménye közvetlenül megjelenik a társadalombiztosítás költségvetésében. Úgy számolt: ha az 1996 végén, '97 elején létrejövő szerkezet 1996-ban egész évben jellemezte volna az egészségügyi struktúrát, akkor '96-ban körülbelül 7-8 milliárd forinttal kevesebb is elég lett volna, a '97-es költségvetést pedig ehhez mérte az Országgyűlés a Pénzügyminisztérium javaslata alapján. Csakhogy a tb-költségvetésből nem az intézmények költségeit finanszírozzuk, hanem az intézmény az ellátott betegek után kapja a bevételét. Tehát ha a kórház - és én ezt mondtam januárban, nem azt, amit az államtitkár úr az expozéjában mondott - mérsékelni tudta az állandó költségét, és ha ugyanannyi beteget tudott ellátni, akkor igenis az intézménynél keletkezett megtakarítás. Tehát hozott eredményt a struktúraátalakítás, de ez nem a tb-költségvetésben vált világossá, hanem az intézményeknél jelentkezett.

Az volt a hiba - és erről is őszintén kell beszélni -, hogy a költségvetés azt akarta elvenni, amit a finanszírozási rendszer miatt nem tehetett meg, és ezt nem lehetett megtenni. Ugyanakkor '97 elején a kormányzat nagyon gyorsan felismerte azt a hibát, amit a PM erőteljes nyomására az Országgyűlés elfogadott, és korrekcióra került sor.

 

 

(10.50)

 

 

Itt mindenképpen szólni kell azokról a szervezetekről - mert sajnos nyomokban sincs jele annak, hogy a jelenlegi kormányzat ezeket a szervezeteket komolyan veszi -, mint az EDDSZ, a Kórházszövetség, a Gazdasági Vezetők Egyesülete, a Magyar Orvosi Kamara, amelyekkel összefogva már az év elején sor került a korrekcióra, amit aztán később a pótköltségvetés realizált.

A vagyonról szeretnék még szólni. Nyilvánvaló, hogy nagyon nagy problémát okozott 1997-ben a vagyonkezelés. A legnagyobb probléma a Club Aliga és a Wesselényi utcai ingatlan kérdése volt, de erre most idő hiányában nem térek ki. Sajnálatosan tapasztaljuk azt, hogy bár az önkormányzatok megszűntek, ez a probléma továbbra is él, és szomorúan tapasztaljuk azt, hogy pártkatonák veszik át a szerepet a társadalombiztosítási vagyon kezelésében. Most erre nem térek ki, mert ez nyilván '98-nak a témája, de a következtetések itt is láthatók.

Szeretnék '98-ról nagyon röviden szólni. Nagyon helyes az, amit az Állami Számvevőszék megállapít, s világosan bemutatja, hogy a kormány ezen javaslata nem megalapozott. Az országosan egységes alapdíj már korrigálható lett volna, és egyszerűen nem igaz a kormánynak az az állítása, hogy ezért kell a '98-as törvényt módosítani. Egyszerűen elfogadhatatlan az, amit a hiánynál indokolásul elmond a kormány! Azt mondja, az elmúlt évek tapasztalata alapján egyértelmű, hogy a pótköltségvetés benyújtása során hiánycsökkentő intézkedések meghozatalára, illetve azok végrehajtására jellemzően nem került sor - és nem is akar semmi intézkedést tenni azért, hogy az egyensúly helyreálljon. Azt gondolom, illő lett volna elszámolni a kormánynak arról, hogy milyen intézkedéseket foganatosított az elmúlt hónapok során, hiszen öles betűkkel szólt a hirdetés arról, hogy megállítottuk a pazarlást. Most pedig azt írja az indokolásban, hogy semmiféle intézkedést nem volt képes megtenni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - igen, elnök úr, egy fél pillanatot még kérek, úgy gondolom, hogy belefér az időbe. Tehát semmiféle intézkedésről nem számol be a kormányzat, amit 1998-ban megtett a társadalombiztosítás területén. (Varga Mihály: Miről beszél? '97-ről van szó!)

Nos, tisztelt képviselőtársak, a Szocialista Párt egy feltétellel tudja támogatni ezt a törvényjavaslatot - és nem a zárszámadással van a gondunk, hanem '98-cal. (Varga Mihály: Idő!) -, amennyiben a társadalombiztosítást felügyelő politikai államtitkár kész a költségvetési bizottság előtt számot adni a tb '98-as helyzetéről, akkor jó szívvel fogjuk tudni támogatni a zárszámadási törvényjavaslatot. (Az elnök ismét csenget.)

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket, és elnézést, elnök úr. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Hegedűs Mihály képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a mai délelőtt témáját képező két összetartozó törvényről egy vezérszónoki felszólalásban szóljak az időtakarékoskodás és az összetartozás miatt.

Az előttem szóló MSZP-s képviselő úr javaslatát, beszédét részben el kell fogadnom, és talán a mai azon különös napok egyike lesz, amikor a Független Kisgazdapárt nemcsak a kritikával óhajt élni, hanem elmondom gondolatainkat, hogy hogyan lehetne közösen a jövő felé irányítani a társadalombiztosítás eddigi mostoha sorsát.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai akármelyik évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat országgyűlési vitája mindig sajátos műfaj. Azért sajátos műfaj, mert amikor a tisztelt Ház e törvény végrehajtásáról egy másikban mond véleményt, a múltról mond véleményt, aminek önmagában nincs túl sok értelme, mert ami megtörtént, azt meg nem történtté tenni nem lehet. A végrehajtásról szóló törvények - szóljanak akár a költségvetésről, akár a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól - értelmét az adja, hogy a jövőre vonatkozóan hasznosítható tapasztalatokat nyerjünk. Tehát annyiban van értelme e törvényjavaslatnak és ezen országgyűlési vitának, amennyivel jobb, megalapozottabb, gondosabb törvények születhetnek a jövőben.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat - és ami ennél összehasonlíthatatlanul fontosabb, az Állami Számvevőszék jelentése - nem fest különösen lesújtó képet a társadalombiztosításról, különösen a megelőző néhány év hasonló állami számvevőszéki jelentéséhez képest. Talán e teremben jó néhányan vannak, akik még emlékeznek, hogy évekig mondhatott az Állami Számvevőszék bármit, az csak arra volt jó, hogy a következő évben legyen mit megismételni, mert a gazdálkodási hibák kijavítására nem történt túl nagy erőfeszítés. A javulás tény, és ezt a Független Kisgazdapárt nem vitatja, legfeljebb olyan kérdéseket tesz fel, hogy erre miért nem előbb és miért ily lassan került sor.

Mindez persze nem lehet ok az elégedettségre. A társadalombiztosítás még napjainkban is nehezen átlátható dzsungel, és ez akkor is így van, ha a tisztánlátást, az átláthatóságot a jelenleg hatályos törvények nem igazán szolgálják. Az Állami Számvevőszék feladata pedig éppen az, hogy a hatályos törvényeknek megfelelő végrehajtást ellenőrizze. A rossz törvényeknek való jól megfelelés eredménye pedig formálisan, jogi értelemben minősülhet ugyan jónak, de tartalmilag, a lényeget tekintve mégiscsak rossz dologról van szó.

Az igazi problémát az jelenti, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó számvevőszéki jelentés semmit sem mond, mert alkalmatlan arra, hogy bármit is mondjon arról a társadalombiztosításon belüli korrupcióról, a formálisan nem jogsértésekről - erre egy idő óta gondosan vigyáznak -, csak éppen az elemi erkölcsi és jogérzéket sértő dolgokról, ami miatt az Országgyűlés a társadalombiztosítási önkormányzatok felosztása mellett döntött. Bár zárójelben megjegyzem, nem csupán ez volt a döntés oka, de az önkormányzatok körüli tisztázatlanságok, korrupciógyanúk - és nem is csak gyanúk - a döntéshez nagyban hozzájárultak.

A Független Kisgazdapárt szakít azzal a hagyománnyal, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól szóló költségvetés végrehajtásáról szóló törvény kapcsán támadja, pellengérre állítsa az eredeti törvényt elfogadtató és végrehajtó kormányt, a Horn-kormányt. A Független Kisgazdapárt sokkal szívesebben és nagyobb kedvvel koncentrál a jövőre.

Engedjék meg, hogy kitérjek arra, a Független Kisgazdapárt figyelemmel kíséri a kormány egészségfinanszírozási és nyugdíjreformterveit, s szívből reméli, hogy ennek eredményeként e végrehajtásról szóló törvényjavaslat vitája az utolsók egyike a tisztelt Házban, s a reform olyan rendszere honosodik meg, amelyben az országgyűlési képviselők a járulék mértékéről s egyes részletszabályokon ugyan vitatkoznak, de kérem, gondolják meg, valóban költségvetésről és ilyen szerkezetű költségvetésről kell-e nekünk állást foglalnunk - úgy gondolom, hogy nem. A Független Kisgazdapárt azt várja a kormánytól, hogy mihamarabb elkészítse az egészségbiztosítás és a nyugdíjrendszer reformját, mert ez igazán fontos és életbevágó Magyarország szempontjából.

Engedjék meg, hogy javasoljak a költségvetési törvény elfogadása után egy parlamenti vitanapot mind a nyugdíj-, mind az egészségbiztosítás jövőjéről, menteset politikai indulatoktól, de kritikus szakmai vélemények ütköztetését várva. A Független Kisgazdapárt számára nem megnyugtató a jelenlegi nyugdíjrendszer. Nem látjuk ebben a rendszerben biztosítva saját nyugodt nyugdíjas jövőnket sem.

Tisztelt Képviselőház! Mivel még bőven van időnk, engedjék meg, hogy néhány részletre rávilágítsak a jobbítás reményében, szándékával, és amint említettem, meglátva azt a jobbító szándékot, ami az utóbbi két évben az egészségügyi kormányzatban megvolt, hogy az elkövetett óriási hibák mellett igyekezett tisztább jogi környezetet teremteni például a táppénzellátás környékén.

 

(11.00)

 

Érdemes erről egypár szót mondani. Ez a törvényjavaslat beszámol arról, hogy a táppénzre nyújtott kiadások csökkentek, mégpedig két okból. Egyrészt növekedett az a nyugdíjbevétel, amelyet a munkáltatói táppénz-hozzájárulás képez. Másrészt a táppénz-hozzájárulás következtében nemcsak a bevételek növekedtek, hanem a táppénzes napok száma is csökkent.

Beszélni kell arról, hogy az ellenőrző főorvosi hálózat jobb jogi körülmények közé került; ez az egyik pozitívum. A másik pedig az, hogy csökkent ennek a hálózatnak a konziliáris kapacitása, a segítőkészsége, mivel a régi ellenőrző hálózat lecserélődött. Nagyon lényeges volt, hogy megszűnt a táppénz a nem főállásban végzett munkavállalói tevékenység után. Ezzel tisztázódott a helyzet, és lényegesen csökkentek a táppénzkiadások.

Az előbb említett munkáltatói táppénz-hozzájárulás azonban nagyon kétélű fegyvernek bizonyult a magyar egészségügy egésze szempontjából. Miért? Azért, mert csökkenti a megelőzés, a prevenció esélyeit, mert a sokszor kiszolgáltatott helyzetben lévő munkavállalóktól a táppénz mellett a különböző szűrések igénybevételét se teszi lehetővé. Csökkenti az akut megbetegedések gyógyulási esélyeit, és ugyancsak csökkenti a krónikus betegségben szenvedők elhelyezkedési és munkahelymegtartó esélyeit is. Miért? Egyszerűen azért, mert a betegszabadság első tizenöt napján a munkáltatónak kell a táppénzt fizetnie, utána pedig akár egy évig tartó betegállomány esetén is a táppénz egyharmadát szintén a munkáltatónak kell fizetni.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Ennek egyetlenegy következménye van - vagy nem egy, de egy nagyon súlyos -, hogy a krónikus betegségben szenvedő embereket kiteszik az utcára, nem kapnak munkát, nem tudnak elhelyezkedni. Két esélyük van: vagy betegen dolgoznak, vagy pedig lapátra kerülnek. Ha betegen dolgoznak, növekszenek a társadalombiztosítás költségei, mert egy esetleges egy-két hetes otthoni kezelést talán sokkal drágább kórházi kezeléssel lehet kiváltani. Mint harminckét éve gyakorló orvos ezt látom, mindennap találkozom olyan beteggel, aki még fekvésre, gyógykezelésre szorulna, mégis elmegy betegen dolgozni, mert az állásra szüksége van.

Tisztelt Képviselőház! Ez egy olyan téma, amelyre nem lehetünk büszkék. Nem lehetünk büszkék arra, hogy csökkent a táppénzkiadás összege, mivel függetlenül vizsgáljuk Magyarország népegészségügyi helyzetétől. Figyelembe kell venni, hogy Magyarország Európa legbetegebb népegészségüggyel rendelkező országa. Nagyon súlyos a helyzet a munkaképes korú lakosság megbetegedése és halálozása terén is. Ehhez igazság szerint párhuzamosan egy igen magas táppénzkiadás járna, de nálunk ellenkező irányban mozog a kettő, ami nem javítja a magyar lakosság egészségügyi helyzetét. Ennyit a táppénzről.

Mondanék még egy-két szót az egészségügyi költségvetés egyik legnagyobb falatját képező gyógyszerfelírásról, a gyógyszerellátási kiadásokról. E téren is be lehet számolni arról, hogy az előző kormány hozott világos, tiszta rendeleteket, különböző külön kezelt gyógyszerfelírási kiadásokat egy kasszába sodorva, de nagyon rossz oldalról próbálta megközelíteni például a gyógyszerrel való takarékoskodást, úgy, hogy szigorította a gyógyszerfelírást, a gyógyszerhez való hozzájutás lehetőségét. Itt egyetlenegy dologról van szó: a betegnek szüksége van gyógyszerre vagy nincs szüksége? Ha szüksége van a gyógyszerre, akkor a megnehezített felírási körülmények között is ki fogja váltani, de nem a háziorvosánál esetleg húszperces időrászánás után, hanem el kell mennie a megyeszékhelyre, más városba, 20-40-60 kilométert utazva naponta azért, hogy a mindenképpen szükséges gyógyszeréhez hozzájusson. Előző interpellációmban már elmondtam, hogy ha megnehezítjük a gyógyszerhez való hozzájutás útját, ezzel drágítjuk a gyógykezelést. Arról nem is beszélve, hogy a beteg esetleg napokra kieshet a munkából - ez nem járható út!

A járható út a gondolkodás. Mi teszi lehetővé azt, hogy egy beteg korlátlanul hozzájuthasson nagy mennyiségű és sokszor szükségtelen gyógyszerhez? Azért van ez, mert egy hónapban akár hat-nyolc orvos is felírhatja ugyanazokat a gyógyszereket. Egyszerű lenne a megoldás: a betegnek a menedzserévé kellene tenni a háziorvost. Egy egyszerű lappal meg lehetne oldani, amely minden beteg zsebében kell hogy legyen, és arra minden orvos minden gyógyszert köteles lenne rávezetni - nagyon egyszerű! -, és akkor a háziorvos rögtön látja, hogy ebből ebben a hónapban már három dobozzal kapott, több nem szükséges. De így ellenőrizhetetlen a dolog! A jelenlegi ellenőrző program ellenőrzi az orvosokat, de a betegeket nem, holott mind a két oldalt kellene ellenőrizni. Óriási mértékben lehetne csökkenteni a gyógyszerfelhasználást!

Még egy gondolat kifejtésére talán van idő. A háziorvosi ellátásban megszüntettek néhány olyan kiegészítő szolgáltatást, amely lényegesen csökkentette a gyógyítás költségeit. Most csak a kis laborokra gondolok, amit az előző évben finanszíroztak, de ezt a finanszírozást tavaly megszüntették. A kis laborok működtetésére szánt pénzt átirányították a járóbetegkasszába. A járóbetegkassza megkapta ezt a pénzt, és ugyanannyiért vagy valamivel olcsóbban elvégzi azokat a laboratóriumi munkákat, amiket a háziorvos eddig a saját gépével el tudott végezni, de a törvényalkotók elfeledték azt, hogy ehhez a betegnek több tíz kilométert kell utazni, ha a városi laboratóriumokba megy, tehát nem ésszerű ez a megoldás. Ez nem nagy mennyiségű tétel, de a jövőben abba az irányba kellene menni, hogy minél ésszerűbb és olcsóbb gyógyítást, valamint megnyugtatóbb nyugdíjrendszert tudjunk Magyarországon bevezetni.

Köszönöm a szót. (Taps az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra megadom a lehetőséget Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja vezérszónokának. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

BAUER TAMÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Megint abban a helyzetben vagyunk, mint egy hónappal ezelőtt: zárszámadást vitatunk, egy előző kormány által benyújtott költségvetés előző kormány általi végrehajtásáról. A dolog természetéből fakadóan a jelenlegi kormány nyújtotta be a zárszámadást, ami természetesen visszafogottságra készteti mind a két oldalt a zárszámadás tárgyalásában. És egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a mai vitában elsősorban a tanulságokat kell levonnunk.

Valójában nem is egy, hanem két költségvetés zárszámadásáról van szó, egyfelől a Nyugdíjbiztosítási Pénztár, másfelől pedig az Egészségbiztosítási Pénztár zárszámadásáról, s ezt azért érdemes hangsúlyoznunk, mert nem ugyanolyan jellegű gazdasági, pénzügyi folyamatokról van szó ebben a két zárszámadásban.

 

(11.10)

 

Először a nyugdíjbiztosítóról, utána az egészségbiztosítóról, a végén pedig ennek a törvénynek a legfontosabb részéről, a záró rendelkezésről fogok beszélni.

Ami a nyugdíjbiztosítót illeti: elmondták itt előttem már többen, az előterjesztő is, a Számvevőszék képviselője is és más vezérszónokok is, hogy a nyugdíjbiztosítás egyensúlyban volt, a nyugdíjbiztosítás bevételei fedezni tudták a kiadásokat, többlettel zárult a pénztár. Látni kell azonban, hogy miközben ez, ha úgy tetszik, nagyon megnyugtató - persze azért megnyugtató, mert a nyugdíjak alacsonyabbak és alacsonyabbak voltak '97-ben is, mint szeretnénk -, azért ez egy rövid távú egyensúly volt 1997-ben, amelyhez már hozzájárult az, azért volt lehetséges ez az egyensúly, mert az előző, a szocialista-szabaddemokrata kormány és az Országgyűlés vállalta azt a nagyon népszerűtlen feladatot, hogy elfogadta a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényt, és ennek következtében már '97 januárjától elindult a nyugdíjkorhatár emelése, és ennek következtében már kevesebben léptek be a nyugdíjasok közé a nők közül, mint amennyien enélkül léptek volna. Ha ezt nem vállalta volna az előző Országgyűlés, akkor a mostani kormány és a mostani Országgyűlés is nehezebb helyzettel kellene hogy szembenézzen - de hát az előző Országgyűlés mindig hosszú távra tekintett előre, és ezért ezt a kellemetlenséget is vállalta.

Másrészt azért lehetett egyensúlyban rövid távon a nyugdíjpénztár, mert akkor még teljes mértékben egy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer működött Magyarországon, és a felosztó-kirovó rendszernek az az alapelve, hogy miután a folyó járulékbevételekből fedezzük a folyó kiadásokat, az az illendő, ha a nyugdíjak mozgása a keresetek mozgásával függ össze, hiszen ez megoldódik azáltal, hogy a keresetemelkedéssel együtt nőnek a járulékok, tehát van is mód arra, hogy a nyugdíjakat is ezekkel együtt emeljék. Ezért működött, működik 1991 óta egészen a jövő évig ebben az országban hatpárti konszenzus alapján egy olyan alapelv, hogy a nyugdíjemelkedést a keresetemelkedéshez kötjük. Persze tudjuk, hogy a korösszetétel alakulása miatt ez a dolog hosszú távon nem működőképes és hogy ezen változtatni kell, ilyen változtatást azonban csak konszenzussal indokolt csinálni. A dolog lényege azonban az, hogy a nyugdíjkassza egyensúlyban volt '97-ben is, '98-ban is, és egyensúlyban maradhatna '99-ben is, a törvényes nyugdíjemelés mellett is, ha ebbe nem akarna a Fidesz vezette kormány belenyúlni.

Nyilvánvalóan ellenem vethetik, hogy no de a nyugdíjreform elvitte a magánnyugdíjpénztárakba a pénz egy részét. Ez, tisztelt Országgyűlés, igaz. És csak úgy megemlítem itt Hegedűs képviselő úrnak, hogy nyugdíjreformot most már nem kell tervezni, mert nyugdíjreform van, életbe is lépett. Erről a nyugdíjreformról is szeretnék egy-két szót szólni.

Ez a nyugdíjreform éppen azért került elfogadásra, éppen azért fogadta el az előző Országgyűlés többsége, hogy két alapproblémát megoldjon. Az egyik alapprobléma - és ez az egész társadalombiztosítás alapproblémája - a járulékfizetés, a járulékfizetési kedv, a járulékfizetési hajlandóság; mert kedvről, azt hiszem, itt nem szerencsés beszélni, járulékfizetési hajlandóságról már helyes beszélni.

Miért olyan rossz a járulékfizetési hajlandóság Magyarországon? Azért, mert az eddig működő nyugdíjrendszer, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer és az eddig működő egészségbiztosítási rendszer mellett senki sem veszi észre, hogy olyan szolgáltatást kaphat, amilyet a saját befizetéseiből finanszíroz. Az eddigi nyugdíjrendszer elszakította a nyugdíjbefizetést a nyugdíjtól. A nyugdíjreform éppen afelé tett egy nagy lépést, hogy a magánnyugdíjpénztárak bevezetésével érzékelhetővé tegye a polgárok számára: a kettő összefügg.

Ha megnézik a hétfői Magyar Hírlapban a TÁRKI részéről ismertetett közvélemény-kutatás adatait, akkor azt lehet tapasztalni: ennek a nyugdíjreformnak már ez a rövid működése is oda vezetett, hogy megnövekedett a polgárok bizalma a nyugdíjpénztárakban, méghozzá nemcsak a magánnyugdíjpénztárakban, hanem még a központi, az állami nyugdíjpénztárban is, ami jó esélyt ad arra, hogy a járulékfizetési hajlandóság javuljon. Erről szól ez a nyugdíjreform, és nagyon szomorú, hogy a miniszterelnök úr rendszeresen elhibázottnak nevezi ezt a nyugdíjreformot; szomorú volt az, hogy a jelenlegi kormánypártok elutasították ezt a nyugdíjreformot, holott ha valamit tett a Magyar Országgyűlés a feketegazdaság, a járulékelkerülés ellen, az éppen ez a nyugdíjreform volt.

Az egészségügy, az egészségbiztosítás terén még nagyobb a probléma, mint a nyugdíjbiztosítás terén. Míg a nyugdíjbiztosítót, nyugdíjpénztárat legalább rövid távon sikerült egyensúlyba hozni az elmúlt években, és azok a lépések, amelyeket az előző Országgyűlés tett, esélyt adnak arra, hogy a nyugdíjbiztosítás hosszabb távon is egyensúlyban legyen, az egészségbiztosítás hiánya egy hosszú-hosszú évek óta tartó jelenség. Amióta önálló egészségbiztosítás van, amióta kivált az egészségbiztosítás a nagy államháztartásból, azóta állandó hiánnyal küszködik. És ennek nem az az oka, hogy rosszul terveznek, nem az az oka, hogy felelőtlenül gazdálkodnak - még akkor sem ez az oka, ha olykor valóban felelőtlenül gazdálkodnak. Az egészségbiztosítás finanszírozási problémája világjelenség. Világjelenség azért, mert miközben a járulékbegyűjtéssel ugyanaz a helyzet, mint a nyugdíjnál, az egészségügyi kiadások szerte a világon, így Magyarországon is, dinamikusan növekednek, növekednek a gyógyító-megelőző ellátás kiadásai is, és különösen gyorsan növekednek a világon mindenütt, így nálunk is a gyógyszerkiadások, illetve különösen a gyógyszerkiadások növekedésére való nyomás nagyon erős, amelyet különböző rendszerek, különböző kormányok különböző eszközökkel igyekeznek féken tartani, de ezeknek az eszközöknek a hatásfoka bizony nagyon korlátozott. Ez az oka annak, hogy '97-ben is jóval nagyobb lett a tervezettnél az egészségbiztosító hiánya, mert egyfelől a bevételek nem folytak be úgy, ahogy azt tervezték, az egészségügyi hozzájárulással nem sikerült olyan összeget beszedni, amilyet terveztek; másfelől a kiadások különösen gyorsan, a tervezettnél gyorsabban nőttek, mind a bérek, az egészségügyi bérkifizetések oldalán, mind pedig a gyógyszerkiadások oldalán.

Szeretnék arra emlékeztetni, hogy ilyen gondokkal bizony a következő évek egészségügyi-egészségbiztosító költségvetésének is szembe kell néznie, különösen, mivel - ami az egészségügyi szféra béreit illeti - a választási kampányban csillagászati ígéretek hangzottak el, hogy milyen egészségügyi béremelésekre kerül majd sor, aztán a benyújtott költségvetés fényévnyi távolságra van azoktól az ígéretektől. Ez persze nagyon nagy csalódottságot kelt, és nagyon fel fogja erősíteni az egészségügyi bérek növelésére irányuló nyomást, amivel most már a kormánynak kell majd szembenéznie.

Ezek tehát azok az okok, amelyek '97-ben is a tervezettnél nagyobb hiányhoz vezettek az egészségügyi költségvetésben, ezt a hiányt '97 végén az Országgyűlés - az államháztartási törvény előírásainak megfelelően - pótköltségvetéssel rendezte. Akkor is a költségvetésnek, mármint a központi költségvetésnek a tervezettnél kedvezőbb alakulása teremtett erre bizonyos mértékig fedezetet. Az alaptanulság számomra az, hogy ahogy a nyugdíjrendszerben nem szigorral, nem valamifajta rendteremtéssel, nem személycserékkel, hanem reformmal, a rendszer alapelemeinek reformjaival lehetett olyan új helyzetet teremteni, amely hosszabb távra is biztosíthatja a nyugdíjak finanszírozását egyfelől, a befizetések előteremtését másfelől, ugyanúgy az egészségbiztosítás terén is csak egy alapvető reform lehet az, ami kiutat jelenthet a jelenlegi helyzetből.

A múlt héten egy sajtóértekezleten értesültünk arról, hogy - összhangban a jobboldali kormány programjával - egészségbiztosítási reformot tervez a kormány.

 

 

(11.20)

 

Szeretném hangsúlyozni, ezt a szándékot a magunk részéről üdvözöljük. Ha ez a reform valódi reform lesz, akkor függetlenül attól, hogy hol ülünk az Országgyűlésben, támogatni is fogjuk.

Valódi reform az egészségbiztosításban olyan reform lehet, ami a nyugdíjbiztosításhoz hasonlóan teljesíti azt a követelményt, hogy ösztönzi a járulékfizetést. Valódi reform olyan reform lehet, amely a nyugdíjbiztosításhoz hasonlóan a biztosítási bevételekkel és alapokkal való felelősebb gazdálkodásra teremt kényszereket. Mindkét követelményt a tavaly elfogadott nyugdíjreform teljesíti.

Az egészségbiztosításban azonban egy többletfeladat is van, amely a nyugdíjbiztosításnál nincs, nevezetesen a kiadások terén. Az egészségügyi anyagi és dologi kiadások terén kell a mostaninál hatékonyabb gazdálkodást és ellenőrzést biztosítani; sokkal nehezebb feladat az egészségbiztosítási reform, mint a nyugdíj-biztosítási reform feladata. Olyan egészségbiztosítási reformot kell kialakítani, amely nemcsak látszatváltoztatást teremt, nemcsak olyan változtatást, amikor az egy állami egészségbiztosító helyett lesz, mondjuk, négy állami egészségbiztosító - az egykori szocializmusból ismerjük az ilyen látszatreformokat -, és akkor úgy, mint ahogy az ismert történetben, álmomban két macska voltam és beszélgettem egymással, majd valahogy úgy lesz itt egy több-biztosítós rendszer, hanem egy olyan valódi egészségügyi reform kínálhat megoldásokat, ahol valódi verseny van a biztosítók között, ahol valóban felelős gazdálkodás van az egészségbiztosításban, és ahol a nyugdíjreformhoz hasonlóan a magántőkét is belevonják az egészségbiztosításba. Ha ilyen reformot fognak javasolni, akkor ezt támogatni fogjuk, és készek vagyunk ebben szakmai és politikai segítséget nyújtani.

Végül a harmadik megjegyzés: a '98-as zárórendelkezés. A Számvevőszék sem és Keller képviselőtársam sem tartotta elfogadhatónak azt, hogy pótköltségvetés helyett a kormány egy zárórendelkezéssel módosítja a '98-as társadalombiztosítási költségvetést. Én ezt a formai megoldást önmagában véve, különös tekintettel a kormányváltásra, a magam részéről és az SZDSZ-frakció részéről még hajlandó is lennék elfogadni azzal a feltétellel, hogy tartalmi indokolást, a tartalmi folyamatok elemzését bemutatják az Országgyűlésnek; ha elmondják, hogyan adódik a hiánynak az a növekedése, amit ez a zárórendelkezés tartalmaz; ha elmondják, hogy milyen folyó jövedelemfolyamatok, folyó pénzfolyamatok és milyen vagyoni folyamatok húzódnak meg emögött. Ha ezt az Országgyűlés elé tárják, az ország nyilvánossága elé tárják, ha tehát valóban megindokolják, ahogy ezt illik, ezt a zárórendelkezést, akkor meg tudjuk szavazni. Mert ne felejtsék el, tele van a sajtó az olyan mendemondákkal, hogy mit vett, mit adott el a két társadalombiztosítási pénztár azóta, hogy az ezért való teljes felelősséget a kormány vállalta magára az önkormányzatok megszüntetésével.

Önmagában véve attól, hogy azok a döntések, amelyek valaha Simsa Péter és Szeremi Lászlóné kezében voltak, most Selmeczi Gabriella államtitkár kezében vannak, ettől még nem jönnek rendbe a dolgok, csak attól jönnek rendbe a dolgok, ha ez egy demokratikus ellenőrzés mellett és a nyilvánosság ellenőrzése mellett történik.

Egy újságírónak mondhatja azt az államtitkár asszony, aki most éppen kiment, hogy nem válaszol a kérdésre, az Országgyűlésnek ezt nem mondhatja. Én választ kérek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az államtitkár asszonytól itt az Országgyűlés előtt arra a kérdésre, amire újságíróknak nem válaszolt, hogy milyen vagyoni folyamatok, milyen részvényvásárlások, eladások történtek a funkció átvétele óta. Ha ezt a választ megkapjuk (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), akkor tudjuk elfogadni a benyújtott törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről Csáky András képviselő úr mondja el a vezérszónoklatot. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos törvényjavaslattal ugyanúgy vagyunk, mint az 1997-es költségvetés zárszámadásakor tartott vita során: egy új kormánynak kell az előző vezetés tevékenységéről a bizonyítványt kiállítani. Abból a szempontból azonban óriási a különbség, hogy már túl vagyunk az önkormányzati választásokon, és így várhatóan nem fogják kampánycélokra felhasználni a kérdést.

Az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatos észrevételeket illetően az Állami Számvevőszék részletes és kimerítő adatai mindannyiunk számára rendelkezésre állnak, ahhoz hozzátenni nem nagyon lehet.

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1997-ben 628 milliárd 607 millió forint bevételt realizált, és 623 milliárd 392 millió forintot költött el, azaz több mint 5 milliárd forint bevételi többlet keletkezett, melyet az idei év kiadásaira fordítanak.

Az alap 1997. évi költségvetési mérlegének bevételi táblázatát tanulmányozva megállapítható, hogy valamivel több mint 13 milliárd volt a bevételi többlet a tervezettnél.

A sorokat részletesen tanulmányozva azonban néhány érdekességet is megfigyelhetünk. A munkáltatói járulékbefizetés a gazdálkodó szervek és a társas vállalkozások esetében több mint 40 milliárd forint többletet eredményeztek, és az egyéni vállalkozók befizetései is közel 3 milliárd többletet mutatnak. Ezzel szemben a költségvetési szervek esetében 5 milliárd 400 millió forint hiány mutatkozik a tervezetthez képest. Önként adódik a kérdés: tervezési hibáról van-e szó, vagy pedig a fizetési fegyelemmel van gond? Ha az utóbbi az igaz, akkor elvárható-e az állampolgártól a járulékfizetést illetően is a jogkövető magatartás akkor, amikor az állam nem teljesíti kötelezettségét.

Munkanélküli-járulék után fizetett járulék esetében 403 millió forint az elmaradás, ami feltehetően a regisztrált munkanélküliek számának csökkenésére utal. Ez azonban nem feltétlenül jelenti a munkahelyek számának növekedését, hiszen az egyes szociális ellátások után fizetett járulék bevétele során 2 milliárd 294 millió forint többlet látható, és ebből feltehetően a munkanélküli-járadékból kiszorult egyének segélyezésére fordított összegek utáni járulék jelentős nagyságban részesül.

A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei 13 milliárd 83 millió forint többlettel teljesültek a tervezetthez képest, az eltérés alig haladja meg a 2 százalékot. Az alap működési bevétele is minimális többletet mutat az előirányzathoz képest. A kiadások is az előirányzatnak megfelelően alakultak, itt az eltérés a 0,5 százalékot sem éri el. A kiadások közül a kincstári egységes számla igénybevétele miatti kamatkiadás több mint háromszoros előirányzat-túllépése érdemel említést. Bár a tétel az egész költségvetésen belül elhanyagolhatónak mondható, de mégis átmeneti működési zavarokat jelezhet.

A Nyugdíjbiztosítási Alap 1997. évi költségvetése 19,5 százalékos nyugdíjemelést tett lehetővé. A fogyasztói árindex mértéke 18,3 százalék volt, és így a nyugdíjak vásárlóértéke egy százalékponttal nőtt, 1994 óta először. Az átlagnyugdíj összege 22 010 forintra emelkedett.

Az egészségbiztosítási alap 1997. évi költségvetése az előterjesztő szerint is sok kívánnivalót hagy maga után. Igazolódott az akkori ellenzék kritikája, mely szerint a bevételek felül-, a kiadások alultervezettek voltak. Bár az évközi pótköltségvetés az eredeti 3 milliárd 846 millió forint tervezett hiányt több mint tízszeresére emelte, a "teljesítés" ez utóbbit is 37 százalékkal meghaladta.

Az igen jelentős hiányért a járulék mértékének 3 százalékpontos csökkenésén kívül a két alap közötti úgynevezett keresztfinanszírozás megszüntetése, valamint a nem biztosítottak ellátásának fedezetéül szolgáló állami járulékfizetés megvonása tehető felelőssé az előterjesztő szerint.

 

 

(11.30)

 

Mindhárom, bevételt csökkentő tétel azonban előre tervezhető volt, sőt a járulék mértékének csökkenése ellenére a bevételek 1996-hoz képest 5 százalékkal nőttek. A költségvetés felborulásának okait tehát máshol kell keresnünk.

Ezek közül csupán néhányat kívánok említeni. A bevételeket az úgynevezett egészségügyi hozzájárulás bevezetésével kívánták növelni. Az eredetileg tervezett közel 98 milliárd forint bevételből 26 százalékkal kevesebb, majdnem 72 milliárd realizálódott. Igaz, ez utóbbi némiképpen meghaladta a módosított előirányzatot. A gyógyszertámogatásra valamivel több mint 85 milliárd forint volt az eredeti előirányzat, amely alig több mint 1 milliárddal haladta meg az előző évit. A végső ráfordítás több mint 100 milliárd volt, amely a módosított előirányzatot is 6,6 milliárd forinttal haladta meg.

A kincstári egységes számla igénybevétel miatti kamatkiadás rovatban 3 milliárd 306 millió forint szerepel az eredetileg tervezett 20 millióval szemben. Az úgynevezett kórházbezárási törvény nem csupán szakmailag bukott meg, hanem a várt megtakarítást sem realizálta. Itt az eredeti tervezethez képest a kiadási többlet közel 6 milliárd forint volt.

Összegezve: az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi költségvetési mérlegének mind a bevételi, mind a kiadási oldalán elvétve találunk olyan tételt, amelyben a teljesítés az eredeti előirányzatnak megfelelően történt volna. A pótköltségvetés 15,2 milliárd forinttal csökkentette az Alap bevételeit, valamint 21,6 milliárd forinttal növelte kiadásait, vagyis a hiány összegét 40,7 milliárd forintban határozta meg. A ténylegesen létrejött hiány - mint azt már a bevezetőben is említettem - a pótköltségvetést is 15 milliárd forinttal haladta meg.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében annak reményében javasolom elfogadásra a törvénytervezetet, hogy a jelenlegi kormányzat levonja a megfelelő következtetéseket a társadalombiztosítási alapok idei költségvetése tárgyalásakor a jelen zárszámadás hibáiból.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megköszönöm, képviselő úr, s megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, a MIÉP-képviselőcsoport vezérszónokának.

Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Ismét egy 1997. évi pénzügyi beszámolót van módunk tárgyalni, most a társadalombiztosításét.

Tulajdonképpen egy érdekes olvasmány, és tanulságos. Az indokolás is kitűnően eleget tesz a formális elemzés összes iskolában tanult követelményének. A bevételek és kiadások tervezettől való eltérésének okai, a hatások számszerűsítése, mondhatni, klasszikusan skolasztikus. Elnézést kérek természetesen ezért a megjegyzésért, hiszen tudom, hogy ennek így kell lennie, valóban nem akartam ezzel senkit megbántani - de ez így van.

A képviselő tehát bajban van, mihez is szóljon hozzá, hiszen az adatok tények, amelyek tudvalevőleg makacs dolgok, amikről pedig nincsenek adatok, azoknak - minden bizonnyal - az ügy lényege szempontjából nincs jelentőségük. Nos, ilyenkor van kiemelt szerepe annak, hogy elvileg közelítsük meg, járjuk körül a kérdést; bár jelezni szeretném, hogy az adatokhoz is lesz néhány megjegyzésem.

A nyugdíjakkal kapcsolatos vitanapon már tettem egy halvány kísérletet arra, hogy kifejtsem, az egész rendszer az általánosságban is ismert bolsevik módszer szerint alakult ki, aszerint fejlődött, nevezetesen a rablás és a valódi helyzet folyamatos elkendőzése jegyében, és minden jel arra utal, hogy a rendszerváltozásnak nevezett hatalomátmentés a társadalombiztosítás pénzügyeiben csak ezen a lényegén nem változtatott semmit. Márpedig - ahogy ezt mondani szokták - itt van az eb elhantolva. Ez az alapkérdés!

Az Antall-Boross-kormány ezen a területen sem merte elvállalni a generális rendezést, nem beszélve az egyébként mindent oly nagy szakértelemmel pénzügyileg rendbe tevő Horn-Kuncze-kormányról. Ha valaki ugyanis veszi a fáradságot, és kiindul az induló, államosításkori vagyonból, a pénz-, ingó és ingatlan vagyonból, valamint ehhez hozzászámítja a mindenkori folyamatos befizetéseket és kiadásokat, továbbá nagyjából, körülbelül tisztában van a kamatoskamat-számítás rejtelmeivel, az igen hamar belátja, beláthatja, hogy a társadalombiztosítási alapok szufficitesek, legalábbis annak kellene lennie - matematikailag. De hiába mondják, hogy ez a tudomány egzakt - mármint a matematika -, íme, az eredmény egészen más.

A jogfolytonosságot is figyelembe véve nagyszüleink, szüleink és mi magunk is egy szerződést komolyan vettünk, elvégre törvényeken, jogszabályokon alapult, és szorgalmasan fizettünk - a munkáltatónk ugyancsak. Az én korosztályom egész életében még azt is kénytelen volt tudomásul venni, hogy azért olyan sírni-röhögnivaló a fizetésünk, mert a gondoskodó szocialista állam garantálja gondtalan megélhetésünket életünk végéig, és természetesen a magas színvonalú egészségügyi ellátásunkat is. S ugyebár, ha ezt is hozzáadjuk a fizetésünkhöz és sok egyéb jót, amit a szocializmus ígért, akkor egészen finom a helyzet. Persze, tudtuk akkor is, hogy ez nem igaz; de tudomásul vettük, jobb híján.

Amikor a mindenkori kormányzat általunk ismeretlen céljai érdekében sajátjaként kezelte és költötte el pénzünket, hölgyeim és uraim, megcsalta és meglopta a saját népét! Ez tény, még akkor is, ha erről beszélni nem szalonképes. Márcsak azért is, mert ez a kizsigerelt magyar nép lassan fütyül a szociálliberális urak és hölgyek szalonjaira, sőt, elege van belőlük.

Aztán szerintünk lopni, csalni, hazudni - ez az, ami nem szalonképes! Ebben az országban a szentség szintjére emelték a művi úton, lelkiismeretlenül összehordott kölcsönök visszafizetési és uzsoraszintű kamatfizetési kötelezettségét. Felelős kormányaink még azt is elintézték nekünk, buta magyaroknak, hogy különféle állami vagy állami kezesség mellett nyújtott hiteleinket magánhitelezők kezére játsszák, nehogy véletlenül valaki elengedjen, mérsékeljen, felfüggesszen valamit. Hogy hogyan kerül ez ide? - roppant egyszerű. Ha arra van pénzünk, hogy 1000 milliárdos nagyságrendben kamatokat fizessünk, és évente ki tudja mennyit törlesszünk, ha belehalunk is, akkor a magyar néptől a társadalombiztosítási rendszeren keresztül is ellopott pénzt tekintsék kölcsönnek kormányaink. Méghozzá olyan kölcsönnek, amelynek kamata és törlesztése esedékessé vált. Magyarázzák meg a Valutaalapnak, a Világbanknak vagy másoknak, hogy most ide kell a pénz!

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Egész egyszerűen nincs erkölcsi alapja annak, ami az elmúlt négy évben történt a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás területén. De ki merem jelenteni, jogi alapja is rendkívül ingatag, alkotmányba ütköző, mert nemzet- és népellenes volt. S az idegen érdek szolgálata itt is tetten érhető. Mindezt azért kellett kifejtenem, mert szeretném tanulságul felhívni a kormánykoalíció figyelmét: amíg idegen érdekek és célok teljesítésére, felelőtlenül felvett és soha el nem számolt kölcsönök törlesztésére és kamatfizetésére, idegen vállalkozások adómentességére - de garantált hasznára -, bankkonszolidációra, saját önkormányzataink becsapására felbérelt álügyvédek sikerdíjára és sok egyéb úri huncutságra van pénz, addig nem hivatkozhat senki arra, hogy a társadalombiztosítás területén valamire nincs pénz.

Ha minden másra kell lennie pénznek, akkor erre is kell lennie! De ha úgy tetszik, hiszen leállamosították, és saját céljaikra használták fel pénzünket engedélyünk nélkül, akkor tekinthetik ezt akár kárpótlási kötelezettségnek is. Csak ebben az esetben most nem egyes rétegeket kell kárpótolni, hölgyeim és uraim, hanem 10 millió embert érint az ügy.

 

 

(11.40)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem demagógia, ez nem populizmus! Ha mindenáron minősíteni kell, akkor ez egy megalázott, meggyalázott és többszörösen kifosztott, becsapott nemzetnek a panaszkiáltása. Akinek van füle hallásra, az meghallja idejében. Kérem, gondolják át egyszer alaposan az elhangzottakat!

A következőkben a beszámoló egyes részeihez kívánok hozzászólni. "A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei között 20 milliárd 39 millió forint, az Egészségbiztosítási Alap bevételei között pedig 16 milliárd 527 millió forint a kinnlevőségek behajtásából származik" - mondja az anyag. Azonban az indokoló rész sem tartalmaz sokkal többet erről, legfeljebb a tervezett összeggel veti össze a tényleges behajtás összegét, és ez véleményem szerint kevés. Nélkülözhetetlenül fontosnak tartom - személy szerint én - annak ismertetését, hogy a két alapnál külön-külön mennyi az összes kinnlevőség. Aztán jó volna tudni, hogy az elmúlt négy év alatt kiknek engedtek el tartozást és miért. Az összes kinnlevőségnek mi az összetétele, kikből áll a legnagyobb adósok sora? Aztán célszerű volna egy becslést látni arról is, hogy mi a fekete- és szürkegazdaság hatása az alapok bevételét illetően.

Mindkét alapnál igénybevételre került az 1996. évi pénzmaradvány. Itt is közlik azt, hogy ténylegesen mennyit vettek igénybe. Jó volna tudni, mennyi volt az a pénzmaradvány, miből származik, és ha nem az egészet használták fel, hol a különbözet, és mi lett vele.

A törvényjavaslat 18. §-ának (3) bekezdése pedig egész egyszerűen közli - idézem -: "Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a tb pénzügyi alapjai 1998. évre megállapított hiánya legfeljebb 54 milliárd 953 millió forinttal túlteljesül." Mi ez? És miért vegye ezt tudomásul az Országgyűlés? Indoklás, pótköltségvetés, sehol semmi - de vegye tudomásul.

Hölgyeim és Uraim! A demokrácia kilencedik évében azért már illene tudni, hogy az Országgyűlésnek nem az a feladata, ha bármit eléraknak, arra rábólintson. Remélem, ez az idő elmúlt, hála istennek! Jó volna ezt már egyszer tudomásul venni és akceptálni.

Az Állami Számvevőszék kapcsolódó jelentésében foglaltakkal zömében, nagyrészt egyetértünk. A javaslatokat a kormány és az illetékes szervek figyelmébe ajánljuk.

Sok mindenben alátámasztja előadott nézeteimet az ÁSZ-nak az a megállapítása, hogy a tb-alapok konszolidálása nem történt meg. Bár nyilván mást ért alatta, mint amiről szóltam, de azért jelez valamit, hogy mégiscsak van ebben valami. A "hogyan tovább", ha nem vállalja ez a kormány sem a rendbetételt, sajnos nem vitás: vagy belehal előbb-utóbb a költségvetés és azon keresztül mi mindnyájan, vagy közvetlenül mi halunk bele, mi, magyarok. Részben éhen halunk, részben nem lesz egészségügyi ellátásunk. Félek, ismerve az évek óta folyó gyakorlatot, hogy ez utóbbinak van reálisabb esélye. Adja Isten, hogy ne legyen igazam!

Tisztelt Polgári Kormány! Tisztelt Koalíciós Képviselők! Higgyék el: le kell leplezni a múlt valamennyi bűnét, és egyértelműen megnevezve a bűnösöket a magyar nép elé kell tárni az igazat, az igazat! Helyre kell állítani, illetve meg kell alkotni az áttekinthető, tisztességes és világos társadalombiztosítási rendszert! És ha el kell kezdeni újból elölről, akkor el kell kezdeni újból, elölről, de az igazat kell mindig megmondani. Ezt várja önöktől a társadalom, ezt várják az emberek.

Hadd tekintse a Magyar Igazság és Élet Pártja ezt az anyagot egy korszak lezárásának. Bízzunk abban, hogy a polgári kormány rátalál a helyes megoldások útjára. Ennek reményében a MIÉP a beszámolót elfogadja, de kérdéseimre azért szeretnék választ kapni.

Köszönöm türelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végéhez értünk. Most a további írásban jelentkezett hozzászólásokra kerül sor. Először megadom a szót Koltai Ildikó képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, öné a szó.

 

KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtáraim! A zárszámadás mindig a színvallás ideje. Ilyenkor derül ki, hogy kik kergettek rózsaszínű álmokat. Ezzel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a volt kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ koalíciója, nemcsak az álmokat kergette, hanem egyenesen álmodozott. Mint az elmúlt négy évben annyiszor, a '97-es költségvetésnél a bevételeket ismét felültervezték, a kiadásokat pedig alul.

A '97-es év folyamán a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt az Egészségbiztosítási Alap helyzete rendült meg leginkább, és itt kellett sort keríteni pótköltségvetés elkészítésére is. De még a pótköltségvetésnél is jelentősebb, közel 50 milliárd forintos hiánnyal zárt az alap. Megállapítható tehát, hogy a társadalombiztosítás költségvetése évek óta nem teljesült, kezelhetetlen hiányok alakultak ki.

Az ÁSZ jelentéséből világosan kitűnik, hogy elmaradtak a reform léptékű intézkedések. Az Állami Számvevőszék rendszeresen kifogásolta - mint most is - a vagyongazdálkodási törvény hiányát, továbbá, hogy a vagyonjuttatás célját nem határozták meg.

Tisztelt Ház! Az elmúlt évek botrányai az egészségbiztosítónál egyértelműen bizonyítják, hogy az MSZP-MSZOSZ által irányított tb képtelen volt tisztességesen, ésszerűen és áttekinthetően gazdálkodni az adó- és járulékfizetők súlyos milliárdjaival. A Bokros-csomag következményeként az egészségügyre az állandó elvonások és az alulfinanszírozottság volt jellemző, s a különböző, úgynevezett modernizációs törekvések átgondolatlansága, illetve fiskális szemlélete súlyos válságot idézett elő ezen a területen is.

Magyarország az egy főre jutó nemzeti jövedelmének egyre csökkenő hányadát költi az egészségügyre. 1998-ra ez az arányszám 6,18 százalékra csökkent, ami az 1994. évi bázisnak mindössze 74 százaléka. '97-re tovább mélyült az egészségügyi intézmények válsága is. Az egészségügyi intézményekre fordított összegek folyamatosan veszítettek reálértékükből, alulfinanszírozottak voltak, a kórházak adósságállománya több milliárd forintra nőtt. A kórházak egy része az átgondolatlan, hibás finanszírozás miatt csődhelyzetbe került. A gyógyszerárak robbanásszerű növekedése jóval meghaladta az infláció átlagos mértékét. A gyógyszertámogatás 1997. évi eredeti előirányzata 85,4 milliárd forint, ezt a pótköltségvetés közel 94 milliárd forintra módosította, a tényleges kifizetés a 100 milliárd forintot is meghaladta. Ez a kiadási tétel az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének az egyik legneuralgikusabb pontja. A tervezett adat meg sem közelítette a reálisan várható összeget.

Az elmúlt években itt, ebben a Házban fideszes képviselőtársaim újra és újra a tb költségvetése kapcsán felhívták az előző kormánykoalíció figyelmét a tb-alapok körül tapasztalható anomáliákra - mindhiába. Az úgynevezett szakértelem kormánya kormányzásának negyedik évében is szemet hunyt a biztosítottak pénzének elherdálása felett, szemet hunyt az egyre nagyobb mértékű vagyonvesztés felett, és igazi intézkedés helyett pénzügyi manőverekkel próbálta elfedni a tb felelőtlen, lobbyérdekektől sem mentes gazdálkodását.

 

 

(11.50)

 

Tisztelt Ház! Megállapítható, hogy az önkormányzatok - a volt önkormányzatok - nem jó gazda módjára sáfárkodtak a rájuk bízott vagyonnal. Éppen ezért a polgári koalíció kormányának egyik legfontosabb teendője a biztosítottak vagyonának megőrzése, és az előző tb-kormányzat által megvalósított erővel és hatalommal való gátlástalan visszaélések megszüntetése volt a célja. Éppen ezért az új irányítás egyik legfontosabb feladata, hogy átlátható legyen a tb gazdálkodása.

A tb gazdálkodását vizsgáló bizottság jelentésében számos megállapítást olvashattunk az önkormányzat felelőtlen vagyongazdálkodásáról. A tb a vagyonelemek egy részét ingyenes állami juttatásokból kapta, amely jellemzően tőzsdére bevezetett részvényekből állt. Akkor nem gondoltak arra, hogy ezzel a tb vagyonát kiteszik a tőzsdei mozgásoknak. A nemrég bekövetkezett tőzsdei árfolyamesés kapcsán többen felvetették - és hadd tegyem azt most hozzá, hogy igen felelőtlenül -, hogy azonnal el kell adni a tb tulajdonában levő részvényeket. A tb-alapokat felügyelő államtitkár asszony ezt igen helyesen nem tette meg. Ugyanis ha eladta volna, akkor örökre realizálta volna a veszteséget, tovább fokozta volna a kisbefektetők körében a pánikot, és a nagy mennyiségű eladás drasztikusan lenyomta volna az árfolyamot.

Az előbbiekből is világosan kitűnik, hogy a polgári koalíció kormánya ígéretéhez híven felelősen gazdálkodik, és felelősen fog gazdálkodni az állampolgárok pénzével. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Keller László képviselő úr, a Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Csodálom ezt a magabiztosságát Koltai Ildikó képviselő asszonynak. (Koltai Ildikó: ...jellemző rám!) Annak örültem volna, ha egy kicsit körültekintőbben, óvatosabban nyúl a témához, és azt gondolom, akkor hasonló megfontolt hozzászólásnak lehettünk volna tanúi, mint amilyen hozzászólások itt a vezérszónoklatokban akár a kormányzati oldal részéről is elhangzottak.

Nem akarok most - mert nincs is lehetőség két percben - a költségvetés egyensúlyi problémáiról beszélni, de ha valaki meghallgatta a vezérszónoklatokat, akár Bauer Tamás képviselő úr hozzászólását, akkor világos képet kaphatott arról, hogy mi okozta az Egészségbiztosítási Alap egyensúlyi problémáját. Én magam is utaltam egyébként arra, és felhívtam rá a kormány figyelmét, hogy érdemes elgondolkodni a '97-es egyensúlyi problémán, mert nem kizárt, hogy 1999-ben hasonló problémákkal kell szembesülnie most az éppen polgári kormánynak.

Az intézkedésekről beszélt képviselő asszony. Örültem volna annak, ha nem ilyen hangnemben szól a korábbi időszak tevékenységéről, hanem esetleg megvilágítja azt, hogy július és október 1-je között milyen pazarlást megszüntető intézkedéseket tett a polgári kormány a társadalombiztosítás terén. Mert október 1-jén benyújtotta a zárszámadást, ebben rögzítette, hogy 1998-ban semmiféle intézkedést nem tud elképzelni, amelyet végre is lehet hajtani. Arról pedig nem számol be, hogy október 1-jéig milyen intézkedéseket kezdeményezett és hajtott végre, amelyek eredményeként megszűnt a pazarlás a társadalombiztosítás területén. Erről legyenek kedvesek beszámolni a zárszámadási törvény kapcsán, hiszen ez az 1998. évről is szól, és valóban nagyon sokan elmondták azt, hogy nem lehet ilyen módon a '98-as költségvetést módosítani, ahogy ezt a polgári kormány megtette!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Képviselőtársaim! Megjelent a monitoromon Tóth Imre képviselő úr neve, a Független Kisgazdapárt részéről. (Közbeszólás: Nincs jelen!) Nincs jelen. Köszönöm szépen, akkor ezt kérem törölni.

Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Frajna Imre képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Szóval, azt kell mondanom, hogy nem igazán értem Keller képviselő úr kérdését azzal összefüggésben, hogy a '98-as költségvetés módosítása és a pazarlás megszüntetése között milyen összefüggések léteznek. A dolog ugyanis elég egyszerű. Az a módosítás, amire itt felhatalmazást kér a kormány, a teljes gyógyító-megelőző ellátás kiadási főösszegének kevesebb mint 1 százalékával való túllépésére kér felhatalmazást az Országgyűléstől. A felhatalmazás kérésének indoka pedig az, hogy a bevezetett új finanszírozási rendszer kapcsán - egyébként meglepő módon - a reálfolyamat 1-2 százalékkal haladta meg a statisztikai tervezést, tehát ennyivel lépik túl a kórházak a teljesítményben azt, amit egyébként megterveztek előtte.

Természetesen lenne lehetőség arra, hogy ezt az összeget csökkentsük, csak úgy gondoljuk, hogy az idő előrehaladtával és a kórházak anyagi helyzetére való tekintettel ezt nem lehet. Történtek ugyan intézkedések a pazarlás visszafogására, ezek évközi bevezetésére, de a finanszírozás évközi változtatására nincsenek lehetőségek. Ebből a szempontból tehát a '98-as költségvetés számonkérésének nincs értelme. Az összeg nagysága pedig végképp nem indokolja a kérdés fölvetését.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismételt kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Keller László képviselő úr, a Szocialista Párt frakciójából.

Képviselő úr, öné a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megpróbálom megmagyarázni Frajna képviselő úrnak, hogy miért hiányolom a részletesebb '98. évi költségvetés-módosítást. Két célt szeretne elérni a kormányzat a tb-költségvetés ez évi módosításával. Egyrészt a gyógyító-megelőző előirányzatot 1,6 milliárd forinttal megemelni; erre az Állami Számvevőszék - nyilván alapos vizsgálat után - azt mondta, hogy a '98. évi előirányzat megemelése nem tekinthető alátámasztottnak. Ezért is szeretném azt, ha a kormányzat ténylegesen bizonyítaná, hogy ez alátámasztott.

Arra hivatkozott az államtitkár úr, hogy itt az országosan egységes alapdíjat már nem tudták módosítani. Mi volt ennek az oka? Miért nem tudták módosítani korábban? Én persze örülök annak - ellenzéki képviselőként -, hogy az egészségügyi intézmények több pénzt kapnak ebben az évben, mert egyébként is elég nyomorúságos körülmények között kell nekik dolgozni (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.), de ez nem jelenti azt, hogy nem kellene egy törvénymódosítást megalapoznia a polgári kormánynak.

A másik, amit tartalmaz a zárórendelkezés, hogy 54,9 milliárd forinttal túlteljesül a hiány. Mennyi lesz a nyugdíjbiztosításban a hiány? Mennyi lesz az egészségbiztosításban a hiány? Miből fakad ez a hiány? Milyen intézkedést próbált megtenni a kormányzat július és október 1-je között - hiszen megszüntette az önkormányzatokat -, amivel esetleg fékezhette volna, hogy ne legyen ekkora mértékű a hiány? Erről egyáltalán nem számol be a törvénymódosítási javaslat. Nem részletezi azt, hogy miből áll össze az 54,9 milliárd forintos hiány!

Képviselő Úr! Azt szeretném, hogy tegyük világossá ország-világ előtt, hogy miért kell módosítani a tb '98. évi költségvetését. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Selmeczi Gabriella képviselő asszonyt megkérdezem, hogy két percben kíván-e... (Selmeczi Gabriella: Igen.) Két percre megadom önnek a szót, képviselő asszony.

 

SELMECZI GABRIELLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tegyük akkor világossá ország és világ előtt, de főképp az egészségügyi dolgozók előtt, miért volt szükség arra, hogy a zárszámadásban lehetőséget biztosítsunk arra, hogy 1,6 milliárd forinttal túllépjük a gyógyító-megelőző kasszát. Erre azért volt szükség, tisztelt képviselőtársam, mert ha ezt nem tesszük meg, hanem az egészségügyi miniszter úr a súlyszámokat korrigálja, akkor ebben az esetben ennek az évnek az utolsó hónapjaiban, október, november, december hónapban drasztikusan kellett volna csökkenteni azt az összeget, amelyből a fekvőbeteg-ellátást finanszírozzuk. Ez azt jelentette volna, hogy idén elindulnak a kórházcsődök. Felelőtlen döntés lett volna, ha ezt a korrekciót nem tesszük meg.

 

 

(12.00)

 

 

Tegyük világossá ország-világ előtt és főképp az egészségügyben dolgozók előtt, hogy az a kérdésfeltevés, amelyet Keller László képviselőtársunk az előbb a pulpitusról elmondott, ami valahogy úgy hangzott, hogy miért nem korrigáltuk a súlyszámokat, mert ezzel nem kellett volna túllépnünk ezt a kasszát; ez azt jelentette volna - mondom még egyszer -, hogy súlyos költségvetési és finanszírozási problémák lettek volna a kórházakban. A polgári kormány felmérte a helyzetet, és az előző költségvetések, az előző finanszírozási problémák korrekciójára hozta meg ezt a döntést a kórházak, a fekvőbeteg-ellátó intézmények működésének biztonsága érdekében, és ennek következtében mind a tízmillió magyar állampolgár ellátása és biztonsága érdekében.

Felelősségteljes döntés volt, és én most már értem, hogy ön miért tette föl ezt a kérdést és miért kritizálta ezt a döntést. Mondom még egyszer, hogy ha az ön gondolkodását és logikáját fogadjuk el, akkor az év utolsó két hónapjában nagyon súlyos finanszírozási válság alakult volna ki a fekvőbeteg-ellátó intézményekben. Én ezt az 1,6 milliárdot nem sajnálom, jó döntést hoztunk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak két percre megadom a lehetőséget Keller László képviselő úrnak, a Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én sem sajnálom az intézményektől - a döntést egyébként még nem hoztuk meg. És amennyiben tisztességesen elszámolt volna a kormány a tb '98. év második félévi pénzügyi helyzetével, akkor nyilvánvaló, hogy ez a kérdés nem merült volna fel itt a Ház előtt. Örülök egyébként, hogy képviselő asszony, politikai államtitkár asszony társadalombiztosítási ügyekben először megszólalt végre ebben a Házban. Már ez is eredmény egyébként, mert eddig nem sikerült ezt elérni.

Hadd idézzem az Állami Számvevőszék jelentését! Talán azt jobban elfogadja a politikai államtitkár asszony, mint amit én mondok. Ez azt mondja a '98. évi költségvetési törvény módosításával kapcsolatban, hogy "a társadalombiztosítás '98. évi költségvetési törvényében a 13. havi bér kifizetésére szánt 2,3 milliárd forintot az intézmények megkapták". Igaz, nem bérarányosan, hanem teljesítményarányosan. Erről szóltam a vezérszónoklatban is, hogy világosan kell azt látni, hogy a jelenlegi teljesítményfinanszírozási rendszer mellett nem lehet mindenkinek garanciát biztosítani arra, hogy x százalékkal emelkedik a bére, és annak megfelelően megkapja a fizetését. És itt folytatja az Állami Számvevőszék a jelentését: ezért emelték meg az eredetileg 296 milliárd forintos előirányzatot 298,3 milliárd forintra.

Én tehát azt gondolom, hogy az ez évi költségvetés megfelelően lett megtervezve, ami a gyógyító-megelőző kasszát illeti. Érdemes lett volna végiggondolni ebben a vitában, hogy vajon a teljesítmények megugrásának mi volt az oka, mennyire volt hatékony a polgári kormány által irányított társadalombiztosításban az ellenőrzés, és vajon törvényszerű volt-e az, hogy mostanra elfogyott a pénz, nem lehetett volna-e takarékosabban, más módon gazdálkodni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kétperces hozzászólások sorában Frajna Imre képviselő úr következik, a Fidesz képviselőcsoportjából.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Szóval azt gondolom, hogy akkor válasszuk Keller képviselő úr kifogásait kétfelé. Azt gondolom, amit utóbb említett, ez az 1,6 milliárdos összeg oly mértékben belül van a statisztikai hibahatáron, hogy az ezen való vitát ugyan folytathatjuk, de nem hiszem, hogy az összeg nagyságrendje ezt megéri. Ráadásul ez egy biztonsági tartalék, az sem biztos, hogy felhasználásra kerül, mint a javaslatból kiderül.

Hogy miért 54 milliárdos a hiány? Erre röviden azt tudom mondani, hogy azért, mert a '98-as költségvetés nem sokkal különb, mint a '97-es. Sok szempontból ugyanazoktól a hibáktól hemzseg. De egyébként azt gondolom, hogy maga a műfaj, amiért itt lett módosítva a '98-as költségvetés, zárta ki azt, hogy itt most be legyen terjesztve az, amit az ember egy költségvetés-módosítástól vagy pótköltségvetéstől elvárhat. Ám az adatok nyilvánosak, úgyhogy azt gondolom, nem lesz semmi akadálya, hogy Keller képviselő úr megismerkedjen a pénzügyi folyamatokkal, illetve azokkal a folyamatokkal is, amelyek egyébként a kintlevőségek beszedése kapcsán, illetve a kiadások felülvizsgálata kapcsán folytak a két alapnál. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Én szeretném megköszönni azt, hogy két percben válaszolt az 1,6 milliárdra vonatkozó kérdésre, és csak annyit szeretnék kérni, hogy esetleg két percnél hosszabb időben az 55 milliárdra vonatkozó kérdésre is válaszoljon. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Két percben Frajna képviselő úrnak nem volt módja ennél hosszabb választ adni.

Szeretném hangsúlyozni, hogy én a vezérszónoki fölszólalásomban nem kifogásoltam se az 1,6-ot, se az 55-öt. Én tisztában vagyok azzal, hogy önök még csak néhány hónapja vannak birtokon belül a társadalombiztosításban, és én nem várom azt, hogy ez alatt a néhány hónap alatt gyökeres fordulatot tudnak elérni mindazokban a folyamatokban, amelyekről Frajna Imre itt beszélt.

Én csak annyit kérek, hogy ha a benyújtott költségvetéshez képest el akarnak fogadtatni az Országgyűléssel egy 55 milliárdosnál nagyobb hiányt, akkor úgy, ahogy ezt szokás megtenni, mondják el, hogy milyen tételekről van szó. Már csak azért is, mert szeretném elismételni - mert akkor nem volt benn a teremben -, hogy az újságok tele vannak olyan hírekkel, hogy itt nagy vagyonmozgások is állnak emögött; lehet, hogy a hiány nem is 55, hanem több, és vagyoneladással viszik le 55-re. Ez sem biztos, hogy baj - csak az Országgyűlésnek tudnia kell, mielőtt rábólint erre az 55-re vagy akárhányra!

Két percbe talán nem fér bele - ha belefér, akkor két percben, ha nem, akkor hosszabb időben, nincs több hozzászóló, 1 óráig még van időnk -, de arra kérem az államtitkár asszonyt, hogy azokat az információkat, amelyekkel ő nyilván rendelkezik, ossza meg velünk.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt képviselőtársam, csak tájékoztatásul mondanám, hogy van még írásban előre jelzett hozzászóló. S ha megengedik, megkérdezem képviselő államtitkár asszonyt, hogy két percben kíván-e reagálni vagy... (Selmeczi Gabriella jelzésére:) Két percben - akkor megadom önnek a szót.

 

SELMECZI GABRIELLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Keller Képviselő Úr! A parlamentben természetesen felszólaltam már; sajnálom, hogy ön nem hallhatta ezeket a felszólalásokat. De én nagyon szívesen bármikor elmagyarázom önnek azt, hogy melyik ponton keverte a szezont a fazonnal az előbbi hozzászólásában.

Mást jelent a társadalombiztosítás működési költségvetése, és mást jelent az ellátórendszer működési költségvetése. Hogyha megnézi a társadalombiztosítás költségvetését, megnézi a társadalombiztosítás zárszámadását, akkor a részletekből világosan kiderül, hogy külön is foglalkozunk az ellátórendszer költségvetésével, bevételeivel és kiadásaival, és egy másik részben foglalkozunk a társadalombiztosításnak a működési költségvetésével. Ez nagyon helyes, hogy így van. Sokkal tisztábban és világosabban lehet látni így a bejövő, befolyó összegeket és a felhasználásra kerülő összegeket. Tehát a társadalombiztosítás működési költségvetésének a problémáit, amely ugye az előző rendszerből fakad javarészt, összekeverni azzal, hogy az ellátórendszernek a költségvetésében milyen problémák vannak, én úgy hiszem, nem tesz jót, mert összekeveri, mondom, képviselő úr a szezont a fazonnal.

Az előző évek társadalombiztosítást érintő működési költségvetése és költségei pazarlóak voltak. Az egyik legfontosabb célunk, hogy a tb működési költségeit átvilágítsuk, és legkésőbb a jövő évtől megtakarításokat, eredményeket remélünk az intézkedésekből, amelyeket foganatosítani fogunk.

Tisztelt Bauer képviselőtársamnak pedig röviden azt tudom mondani, hogy el fogom önnek küldeni részletesen a kimutatást, hogy az idei évben hogyan néztek ki ezek a számok, amelyeket ön kérdésként föltett. A társadalombiztosítás vagyonában pedig nem történtek ilyen mértékű mozgások, amelyeket ön, nem tudom, honnan vett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Kérem, forduljon nyugodtan hozzám információkért, el fogom önt látni ezekkel.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Keller László képviselő úrnak, a Szocialista Párt frakciójából.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Selmeczi Politikai Államtitkár Kisasszony! Nem tartok igényt semmiféle magyarázatra. Egyszerűen csak azt szeretném kérni, hogy a '98. évi tb-költségvetést alaposabban indokolják meg, mint ahogy azt tették. Számoljanak be a társadalombiztosítás vagyonával kapcsolatos kérdésekről, a pénzügyi folyamatokról, és akkor világosan meg tudjuk ítélni azt, hogy vajon ez az 55 milliárd forintos többlethiány miből fakad.

Egyébiránt pedig szóba sem hoztam a működési költségvetését a társadalombiztosításnak!

 

(12.10)

 

Ha ez elkerülte volna a figyelmét, akkor olyan számokról beszéltem, amelyek a gyógyítás-megelőzés kiadási számai, és azt gondolom, durva csúsztatás politikai államtitkár kisasszony részéről, hogy itt szóba hozza a működési kiadásokat, a tb működési költségvetését, miközben erről nem is beszéltem. Az egészségügyi intézmények béréről beszéltem, amely része a 296, illetve a 298,3 milliárdos költségvetésnek. A működési költségvetés ezen kívül van, képviselő asszony!

Tehát még egyszer szeretném mondani: köszönöm a magyarázatot, nem tartok rá igényt; viszont igényt tartanék arra, hogy a '98. évi pénzügyi folyamatokról tájékoztassák tisztességgel az Országgyűlés tagjait.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ismételten két percre megadom a lehetőséget Selmeczi Gabriella képviselő államtitkár asszonynak. Önt illeti a szó.

 

SELMECZI GABRIELLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt elnök asszony, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Keller Képviselő Úr! Indokoljuk meg a '98. évi költségvetést - hangzott el Keller képviselőtársam szájából. Hadd tegyek fel egy kérdést! Vajon amikor ön a Népjóléti Minisztérium államtitkára volt, figyelemmel követte-e azt, hogy mi folyik a társadalombiztosításnál? (Keller László igent int.) Ha jól emlékszem, ön csak pár hónapja képviselő, és jó pár hónappal ezelőtt ön politikai államtitkárként ült itt, és ha jól emlékszem, akkor ön politikai államtitkárként részese volt a társadalombiztosítás '98. évi költségvetése kialakításának és megalkotásának.

Hadd tegyem fel a kérdést: nem emlékszik ön, tisztelt képviselő úr, arra, hogy amikor politikai államtitkár volt, hogyan tervezték a költségvetést, hogyan fogadták el ezeket a számokat? Olvasta-e ön a vizsgálóbizottság jelentését, amely tartalmazta azt, hogy mi folyik a társadalombiztosítás berkein belül?

Szóval, én nagyon szívesen tájékoztatom önt, de ezt megelőzően térjen vissza az emlékeihez, ha vannak, hogy az önök kormányzása alatt mi történt a társadalombiztosítás berkein belül. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!)

A másik megjegyzésem az lenne, hogy elég kevés önbizalommal rendelkezik a képviselő úr, amikor azt mondja a pulpitusról, hogy csak akkor fogadja el az MSZP frakciója ezt a zárszámadást, ha én elmegyek a költségvetési bizottságba és beszámolok a társadalombiztosítás pénzügyi folyamatairól és vagyonmozgásairól. Ha ön engem megkér, hogy menjek el és vegyek részt a bizottság ülésén, én ezt megteszem önnek, nem kell minket - idézőjelben - "megzsarolni" ezzel. Én szeretném, ha nyugodt és tiszta lenne az MSZP-frakció lelkiismerete, és ne attól függjön, elfogadják-e a zárszámadást vagy nem, hogy én elmegyek-e a költségvetési bizottság ülésére vagy sem, én ezt megteszem nagy barátsággal önöknek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Lentner Csaba képviselő úr, aki írásban jelezte hozzászólási szándékát, a MIÉP képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit visszatérve a '97. évi tb-alapok zárszámadásához, én azzal szeretnék foglalkozni - hiszen a napirendi pontban tulajdonképpen a '97. évi zárszámadás szerepel, nem pedig a '98. évi tb-alapok pénzügyi helyzetének a vizsgálata.

Örök mementó a tb-alapok '97. évi zárszámadása. Arra tulajdonképpen jó példaként szolgálhat, hogy úgy, ahogy az '97-ben történt, közpénzekkel még társadalombiztosítási alapok szintjén sem lehet gazdálkodni. Ez a gazdálkodás, amely 1997-ben kialakult a társadalombiztosítási alapoknál, igen nagy fokban a pontatlan és a pongyola tervezési munkának köszönhető. Hadd érzékeltessem ezt néhány számmal:

A Nyugdíjbiztosítási Alap esetében a '97. évi tervszám mínusz 9,7 milliárd volt az előző, '96. évi 25 milliárdos veszteség után, majd a '97. évi tény 5,2 milliárd pozitívum lett. Ennél jóval nagyobb a baj, mármint a konkrét tényszámok tükrében, az Egészségbiztosítási Alap esetében. Itt a '97. évi tervszám 3,9 milliárd veszteséget takart. Ugyanakkor időközben módosítani kellett az Egészségbiztosítási Alap '97. évi költségvetését - látva a fokozatosan emelkedő veszteséget - mínusz 41 milliárd forintra. Ezek után '97-ben mínusz 56 milliárd forint lett a veszteség. Tehát látszik az, hogy a tervezés pontatlansága a rendszer áttekintését és a felelős vagyongazdálkodás kialakítását igen nagyban megnehezíti.

Itt, tisztelt képviselőtársaim, hadd utaljak az Állami Számvevőszék '97 októberében készült jelentésére, amely a pótköltségvetés indoklását tartalmazza. "Az Egészségbiztosítási Alap '97. évi költségvetését annak idején 3,9 milliárd forintos hiánnyal hagyták jóvá. Már az év első felében nyilvánvaló volt, hogy ez a viszonylagos egyensúlyi állapot nem fog teljesülni, a bevételek időarányosan nem folynak be. Ugyanakkor egyes ellátási kiadásoknál a vártnál dinamikusabb növekedést mutatott. A pótköltségvetés készítésének törvényben előírt feltételei az Egészségbiztosítási Alapnál már '97 májusában egyértelműen fennálltak." - írja az Állami Számvevőszék '97 októberében készült jelentése. Ezen körülmények alapján látható az, hogy a vagyongazdálkodásnak, úgymond, még csak csírájában sem voltak meg a követhető rendszerei.

A tervezés pontatlansága mellett hadd utaljak egy másik körülményre, amely eddig a vitában nem nagyon hangzott el. Ez pedig a társadalombiztosítási alapok hiányának inflációgerjesztő hatása. A társadalombiztosítási alapok '97. évi gazdálkodásának megítélése során már csak ebből kifolyólag is lehangoló kép bontakozik ki. A Nyugdíjbiztosítási Alap 5,2 milliárdos bevételi többlettel, az Egészségbiztosítási Alap pedig 56 milliárd forintos hiánnyal zárta az évet. A belföldi államadósság kamatkiadásai között 600 millió forintos növekedést, 4 milliárd 800 millió forint állományú kiadást jelent a tb-alapok hiányát finanszírozó kötvények kamata. A belföldi államadósságot csökkentő bevételek között 3367 millió forint - vagyis 2330 millió forinttal több az előirányzottnál ez az érték - a tb-alapok hiánya miatti költségvetési pénzeszközök igénybevétele.

Mindez természetesen a kincstári egységes számlán forgalmazódik, így belejátszik a költségvetés és az MNB kamatbevételeinek és kiadásainak egyenlegébe is, majd végső soron abba, hogy a költségvetés kamatcsapdája folytán a hatás, ha másban nem, az MNB nyereségében tükröződik. Tehát itt egy összefüggő rendszer van a társadalombiztosítási alapok, a központi költségvetés, illetve a Magyar Nemzeti Bank vonatkozásában.

A vitában eddig tehát konkrét tényszámok hangzottak el, ugyanakkor ennek a konkrét tényszámokkal bizonyítható hiánynak tovagyűrűző hatásai vannak az államháztartás más alrendszereire is. Magyarul teljesen mindegy az, hogy honnan indulunk ki, a folyamat végső hatását a költségvetés sínyli meg. Azon keresztül, ha az MNB több kamatot fizet az egyes elkülönített alapok pénzállománya miatt, akkor ezzel csökken a költségvetés felé a kötelezettség, nőnek a kiadásai, így csökken a nyeresége. Vagy ugyanez másképp fogalmazva: ha nem kell az alapokat hitellel finanszírozni, akkor a kamatbevétel mérséklődik, így nem lesz az MNB-nek nyeresége és a központi költségvetésnek bevétele. Az állam egyik zsebéből a másikba rakja a bevételt és a kiadást, közben a kamatpolitika révén ezért még fizetnek is, végül is így a zsebek üresek maradnak.

A tb-alapok az egészség- és nyugdíjbiztosítási kiadások fedezetére, illetve a fizetési ütemkülönbségek miatt a kincstári egységes számláról az év eleji, tehát '97 eleji 56 milliárd helyett év végére 136 milliárd forintot vettek fel átlagban, ahol a minimálérték 28 milliárd, a maximumérték pedig 184 milliárd forint volt. Igaz, hogy erről az 1997. évi költségvetési zárszámadási vitában már bővebben szóltunk, végül is ezek a körülmények nagyban meghatározzák az államháztartás más alrendszereinek hiányát is.

Tény ugyanakkor, hogy az alapok kintlévősége 230 milliárd forint, amelyből közel 150 milliárd forint a tőketartozás.

 

(12.20)

 

Ha csak a felére sikerülne ezt az 150 milliárdos kintlévőséget csökkenteni, akkor a társadalombiztosítás alapjai igen nagy fokban egyensúlyba kerülhetnének.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1997. évi zárszámadás kapcsán milyen következtetések vonhatók le? Hiszen le kell vonnunk a következtetéseket, mert ennek a vitának más értelme tulajdonképpen nincs. Az 1997. év megtörtént, elmúlt, most erről a zárszámadásról vitatkozunk. Azonban, hogy ne ismétlődjenek meg azok az elkövetett hibák, felelőtlen vagyongazdálkodási körülmények, amelyek a múltban történtek, bizony néhány megszívlelendő dolgot szeretnék felemlíteni.

A szakszerűtlen gazdálkodás okozta problémák áthidalására 1998-ra, illetve jobbára 1999-re egy erőteljes privatizációs kényszer érvényesül a tb-alapok vonatkozásában. Az 1999. évi 915 milliárd forintos főösszeggel megtervezett, lényegében nullszaldós Nyugdíjbiztosítási Alap csak 39 milliárd forintos vagyonértékesítéssel hozható egyensúlyba. Tehát 1999-re ez prognosztizálható, de való igaz, hogy ennek a gyökerei tulajdonképpen az 1997. évhez nyúlnak vissza, tehát a '97. évi áldatlan gazdálkodás következménye, hogy majd '99-ben oda jutunk, hogy a tb-alapok vagyonát jelentős részben el kell adni.

A vagyonértékesítés mellett nagyfokú bizonytalanságra utal, hogy a vagyonértékesítés tételes bevételi tényezői nincsenek kitöltve a néhány hete részünkre átadott kormányzati költségvetésben, amit majd rövidesen tárgyalni fogunk. A gazdálkodás vagyonértékesítési bevételei az ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodási bevételekből tevődnek össze. Tehát itt arról van szó, hogy a vagyontárgyat eladják a tb-alapok, ugyanakkor működési folyó kiadásokba forgatják be a befolyó árbevételeket. Tehát nem újabb beruházásokat valósítanak meg ebből a tetemes összegből, hanem úgymond felélik 1999-ben.

Az áldatlan állapotok mellett tulajdonképpen az 1997. évi zárszámadás tárgyalásakor szólnunk kell arról is, hogy pont 1997-re datálható a nyugdíj-biztosítási reformkoncepció. A múlt heti vitában már a tb-jogszabályok általános vitájakor néhány képviselőtársam említette pro és kontra a nyugdíj-biztosítási rendszer újra meghonosítását. Az ülésteremben most jelen nem lévő Kökény Mihály képviselő úr utalt a nyugdíjreform bevezetését annak idején háttér-információ gyanánt megalapozó szakértői anyagokra. Természetesen én ezt már '96-ban, '97-ben is nyomon követtem, azonban az érdekesség kedvéért magammal hoztam ezt a könyvet. Idézni szeretnék belőle annak bizonyítására, hogy az 1997-ben bevezetett nyugdíjreform-koncepció mennyire nem volt alaposan átgondolva, mennyire illúziókon, mennyire feltételezéseken múlott az új nyugdíjrendszer akkori bevezetése.

A hatástanulmány azt írja: "A vizsgálat azt igazolta, hogy megfelelően méretezett tőkefedezeti nyugdíjelem beépítése a rendszerbe nem okoz kezelhetetlen problémákat az államháztartásban. Természetesen a tőkefedezeti elem kiépüléséig egy bizonyos elfogadható nagyságú hiányt az államháztartásnak vállalnia kell. Ez azonban nem korlátozza az államháztartás más kiadásának lehetőségét, mert a deficitet az első időszakban hitelből finanszírozza a költségvetés, majd a gazdasági növekedés élénkülésével a kötelező többletbevétel segítségével a hiány fokozatosan csökkenthető, majd megszüntethető."

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1997. évi hatástanulmány ezt tartalmazza. Ezzel szemben mit tapasztalhatunk? Azt, hogy nőnek a társadalombiztosítási alapok veszteségei. Főleg a nyugdíjbiztosítási alapoknál érhető tetten egy dinamikus, rohamos mértékű veszteségképződés. Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, hadd utaljak arra is, hogy ez a bevezetett rendszer nagyfokú bizonytalanságot szül a nyugellátottak körében, illetve a potenciálisan a rendszert igénybe vevők számára is. Ebben a '97. évi nyugdíjreform-koncepcióban olyan fontos kérdések nincsenek kifejtve: a hatásszámítások nem teljes körűek és esetenként nem megalapozottak, hiányzik a szakértői kontrollról való tájékoztatás; ezek tulajdonképpen azt jelentik a számunkra, hogy mi most itt egy időzített bomba robbanását várjuk. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez a nyugdíjreform-koncepció egyes pártok véleménye szerint kevésbé, más pártok véleménye szerint nagyon, de végeredményben elhibázott.

A bevezetett rendszer nem foglalkozott hatástanulmány szintjén olyan lényeges kérdésekkel, mint a rokkantnyugdíj rendszerének módosítása, az átalakuló nyugdíjrendszer személyi és tárgyi feltételeivel, annak költségeivel. Nem mutatta be a nyugdíjak nagyság szerinti struktúráját, annak változását és a jellemző életpályák alapján elérhető nyugdíjarányokat, csak mindössze a rendkívül optimista, Európában ez idáig még soha nem tapasztalt és a jelen európai uniós, amerikai, észak-atlanti gazdasági teljesítmények alapján a közeljövőben is nehezen érvényesülő makrogazdasági pálya feltételezésével számol. Tehát egy optimista prognózis, ami tulajdonképpen illúzió, a gazdasági növekedésünk lassulását tényszámokkal érzékelve, megtapasztalva. Nem mutatta be a nyugdíjrendszerhez kapcsolódó állami járadékrendszert. Az előzőekben említettek nélkül nincs, illetve nem volt komplexen bemutatva az egész nyugdíjrendszer-koncepció.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a megközelítésből is látható, hogy az a nyugdíjrendszer-koncepció, ami '97-ben az országban meghonosodott, jelentős korrekciókra szorul, és a '97. évi tb-alapok zárszámadásáról szóló törvényjavaslatnak az a fontos üzenetértéke, hogy a rendszerbe hathatós változtatásokat kell beiktatni. Ebben a munkában a polgári kormányt a Magyar Igazság és Élet Pártja támogatni fogja. Mi azt szeretnénk, ha a tb-alapok, önkormányzatok úgymond államosítása után a tb-alapok szintjén egy felelős, kiszámítható, átlátható vagyongazdálkodás valósulna meg, s ennek a vagyongazdálkodásnak a hozamát, eredményét a most nyugellátottak, illetve majd a későbbiekben nyugdíjba vonuló állampolgárok biztonsággal élvezhetnék.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy még négy képviselő jelezte hozzászólási szándékát. Előre írásban jelentkezett Horváth Zsolt képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Egy hosszú vita vége felé közeledünk most már, és engedjék meg, hogy egy kicsit más irányból és más szemszögből térjek rá erre a kérdésre. Én az 1997-es év társadalombiztosítási költségvetését mint közalkalmazott fogorvos éltem meg, és szeretném önöknek azt az oldalt bemutatni, hogy számunkra, a kint, szakmában dolgozók számára milyen volt az, ami történt velünk.

Néhány szót hadd mondjak magáról a fogászatról. Van egy nagyon fontos tulajdonsága ennek a szakterületnek: viszonylag ritka az, hogy életveszélyes állapotban látnánk el beteget, tulajdonképpen a betegség többnyire szép csöndben, lassan halad előre; ugyanakkor tömegeket érint, népbetegség, szinte valamennyiünknek van ilyen problémája, és az élet minőségét nagyon nagy mértékben tudja befolyásolni egy foghíjasság vagy egy fogfájdalom. Ezt valamennyien tudjuk. Hadd mondjam el azt, hogy ehhez képest, a társadalombiztosítás költségvetésében ahhoz a hatalmas összeghez képest az a 8 milliárd forint körüli összeg, ami a '97-es évben a fogászatra jutott, illetve amibe került, tulajdonképpen nagyon kicsi.

Éppen ezért, hogy megértsük, milyen helyzetbe kerültünk mi és azok a betegek, akik hozzánk fordulnak, egy picit vissza kell nyúlnunk a '96-os évre, amit a szakma és a betegek is egész egyszerűen úgy ítéltek meg, mint egy padlóra küldést, mint egy megrendítő ütést, hiszen ekkor történt az, hogy a fogászat finanszírozását jelentősen átalakították, azt is mondhatnám, szűkítették, csökkentették. Ez azért volt nagyon kellemetlen nagyon sok ember számára, mert mint tudjuk, a fogászati betegségek hosszú távon lezajló betegségek, a kezelések is hosszú távra szólnak. Gondoljunk egy rögzített pótlásra, amit valamikor fölhelyeznek, és 5-6, ha valaki nagyon szerencsés, 10-15 év múlva cserélni kell.

 

(12.30)

 

Amikor a felhelyezés még finanszírozott volt, rengeteg ilyen munka került be a szájba. 1997-ben ezek a betegek rendre visszajöttek, javításra, cserére szorult volna az ellátásuk, de erre már nem volt keret, ezt nem tudtuk megtenni, és mi, akik a betegellátásban nap mint nap szembesültünk ezzel a problémával, bizony nem tudtunk rá megoldást találni. Olyan összegekbe kerülne ez, amire mindenképpen szeretném felhívni a Ház figyelmét.

Mi történt az 1996-os padlóra küldés után? Drasztikusan csökkent a betegforgalom a rendelőkben. 1996 második félévében ez jól látható volt. Ezt követően a fogorvosi ellátó hálózatban a finanszírozás szintén csökkent a beteglétszám csökkenésével párhuzamosan, és csökkent az orvosok jövedelme. Mi zajlott közben a rendelőn kívül? Nőtt a fogászati megbetegedések száma, az ellátatlan betegek száma megemelkedett. A fogászati ellátás tipikusan olyan, ha korán történik a beavatkozás, annak a költsége alacsonyabb. Minél később történik a beavatkozás, annál nagyobb a költség, és a növekedés nem lineáris, hanem exponenciális görbe mentén zajlik. Ebből következően az az előny vagy az a megtakarítás, amit ezen az áron megtehetett a költségvetés, a későbbiekben - jelesül már most - visszaüt, és sokkal nagyobb kiadásokat fog indukálni.

További kérdés, hogy 1997-ben mi történt? 1997 közepén egy nagy változás történt a fogászat finanszírozásában, megjelent a pontrendszer alapján történő teljesítményarányos finanszírozás, legalábbis egy szeletében. Nagyobb része még változatlanul fix finanszírozás volt, de már megjelent a teljesítményarányos finanszírozás. Ennek bevezetését megelőzően tárgyalások folytak, és úgy emlékszem, 1997 májusában volt egy kongresszus, ahol a fogászati szakma színe-java összegyűlt egy szakkongresszust tartani, és ott a szakma megerősítette, sem elfogadni, sem támogatni nem tudja ezt az elképzelést, de fegyelmezett közalkalmazottként végre fogjuk hajtani. Ezt meg is tettük, de ismét jelezni kívánjuk: alulfinanszírozott területről van szó, amely ebben az országban szinte valamennyi embert érint, ezért várjuk a változást ezen a területen.

Ha konkrétumokba megyünk bele, ennek a pontrendszernek a számtanába, akkor ez egy zárt kassza, egy lebegőpontos rendszer, amelyen belül, függően attól, hogy ki, mekkora teljesítményt ad le, juthat többhöz vagy kevesebbhez. A rendszer elméletileg működhet, csak hát a gyakorlatban vannak vele kisebb problémák. Egyfelől a teljesítményelszámolás pontjai nem fedik le a fogorvosi tevékenység minden területét, ezeken vannak hibák. Természetesen - mint minden pontrendszerben - itt is megjelentek a vattapontok, amelyek semmi másra nem jók, mint a pontvadászatra, a pontgyűjtésre, amellyel tulajdonképpen nem azok a területek és nem azok a szakemberek lesznek finanszírozva, akik a nagyobb teljesítményt adják le, hanem azok, akik ügyesebben, pontosabban, vagy esetleg minden térre kiterjedő módon tudnak jelenteni. Vagyis elindult egy pontvadászat az országban.

Ezen keresztül látjuk a rendszer hibáit. Ennek a rendszernek a kiigazítása, kijavítása hosszú távon nem tűr halasztást, de a legjobb rendszer sem lesz képes pótolni azt a hiányosságot - amit most már harmadszor mondok el -, hogy a terület jelentősen alulfinanszírozott, és ezen a területen néhány harcos áll egyedül, küzd, próbál valamit tenni, de az összefogottság sajnos megszűnt, sok-sok terület szétesett. Különösen fájó pont a fogászaton belül a megelőzés, a prevenció kérdése, amely - legalábbis megítélésem szerint - 1997-ben sem kapott megfelelő anyagi és erkölcsi támogatást. Ez a terület a fogászatban azért nagyon fontos, mert ezeknek a betegségeknek a döntő többségét a megfelelő szájhigiénés módszerek alkalmazásával el lehetne kerülni. Ez azt jelenti, hogy ezen a területen egy jól átgondolt programon keresztül jelentős megtakarításokat érhetnénk el.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr hozzászólását. Hozzászólásra következik Takács Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! A vita hevében egy nagyon fontos dolog jutott eszembe, az tudniillik, hogy az elmúlt ciklusban a bizottságok igen alaposan előkészítették a különböző parlamenti vitákat. Én akkor a számvevőszéki bizottságban dolgoztam, amely az egyik fontos bizottságként volt kijelölve ennek a témának a megvitatása, előkészítése során. Nagyon furcsának tartom - elnézést kérek a számvevőszéki bizottságtól -, hogy a számvevőszéki bizottság ezt a nagyon fontos témát meg sem tárgyalta. Azt hiszem, hogy a parlamenti munka hatékonyságát csak akkor lehet nagyon magas színvonalra növelni, ha a bizottságok jól előkészítik a vitát. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy bizottság ne csak de jure, ne csak jogilag létezzen, hanem de facto is tevékenykedjen. A vitát figyelve ez a megállapítás egyértelműen ide illik.

Az 1997. évi társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetéséről a következőket szeretném megemlíteni. Nemcsak 1997-ben, hanem korábban is sok gondot okozott a járulék- és a folyószámla-nyilvántartás, és ez 1997-ben is előjött. Nemcsak 1997-ben, hanem korábban is gondot okozott a társadalombiztosítás költségvetésének egyensúlyi problémája. Mivel az államháztartási költségvetés összes bevételeinek és kiadásainak a társadalombiztosítási költségvetés mintegy egynegyedét teszi ki, ezért nagyon lényeges, hogy egyensúlyra törekedjünk a tervezés során, de mivel a bevételeket és a kiadásokat - főleg a bevételeket - nagyon sok tényező befolyásolja, ezért a tervezésnél a bevételek mélyebb elemzését a jövőben jobban el kell végezni, mert 1997-ben egy kicsit visszaköszön, hogy a várható bevételek elemzése nem volt megfelelő.

Lentner Csaba képviselőtársam nagyon helyesen mutatott rá - nem számít, hogy a patkó melyik oldalán ül valaki, ha szakmai dolgokat állapít meg, azt a szakmának el kell fogadni, és ne általános, hanem valóban előrevivő megállapítások történjenek -, hogy mivel az egyensúly nem megfelelő a társadalombiztosítás területén - persze különbség van a nyugdíjalap és az egészségügyi alap között az előbbi javára -, magyarul, hiánnyal dolgoznak az alapok, ez valóban inflációt gerjesztő, az infláció gerjesztésének pedig nagyon sok következménye van, amire az idő rövidsége miatt nem akarok kitérni.

Amikor Lentner Csaba képviselőtársam kifogásolta a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos dolgokat, akkor jó lett volna azt is megemlíteni - ha már Horváth Zsolt fogorvos hozzászólt; ennek kapcsán Széchenyi jutott eszembe, aki azt írta, az a jó fogorvos, aki nem lassan húzogálja a fogat, hanem gyorsan végzi azt; lehet, hogy fogorvos képviselőtársam ezzel vitatkozik -, lehet, hogy lassabban kellett volna a nyugdíjtörvényt előkészíteni, de higgye el Lentner Csaba képviselőtársam, hogy azt tovább már nem lehetett húzni. Hozzá kell tenni azt is, hogy ez a három lábon álló nyugdíjtörvény Európában is elég jól megállja a helyét, valamint, hogy a szolidaritás elve nem lett felrúgva, és ebben a nyugdíjtörvényben érvényesül.

 

 

(12.40)

 

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének áttekintése során meg lehet állapítani, hogy 1997-ben javultak a törvényességi követelmények, és ha figyelembe vesszük a korábbi évek számvevőszéki jelentéseit, hozzá kell tenni, hogy itt jobban megfeleltek a törvényességi követelményeknek az illetékesek.

Egy nagyon fontos dolgot azonban szeretnék elmondani ennek kapcsán, éspedig azt, hogy az Európai Unió számvevőszékének elvárásait a jövőben valamennyi területen jobban figyelembe kell venni. Eszerint a törvényességi követelmények erősítése mellett legalább olyan hangsúllyal kell a jövőben a hatékonyságot, az eredményességet, a teljesítmény követelményeit is számon kérni a különböző költségvetési szervektől, így a társadalombiztosítási intézményektől is. Arról van szó tehát, hogy nemcsak a számviteli, szintetikus és analitikus előírásoknak kell megfelelniük a különböző költségvetési szerveknek, hanem az eredményességi és hatékonysági követelményeknek is. Az Európai Unió számvevőszéke ezt egyértelműen így csinálja már évek óta, és ha az unióhoz közeledni akarunk, akkor a törvényesség mellett legalább annyira figyelembe kell venni a hatékonysági, eredményességi, magyarul az értékelemzési szempontokat.

Ez viszont azt jelenti, hogy a jövőben a Számvevőszékről szóló törvényt módosítani kell - nem jelentős módosításról van szó, de ezt el kell végezni ahhoz, hogy a Számvevőszék világosan lássa vizsgálódásának a követelményrendszerét. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt megadnám a szót Surján László képviselő úrnak kétperces időkeretben, megkérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy az ülésteremben mobiltelefonjaikat és személyihívó-készülékeiket kapcsolják ki, mert azok rendkívüli módon zavarják az éppen aktuális hozzászólót. Köszönöm. (Taps.) Köszönöm.

Surján képviselő urat illeti a szó.

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, Széchenyi Istvánnak teljesen igaza volt: ha érzéstelenítés nélkül próbálunk fogat kihúzni, akkor minél gyorsabban legyen vége. A modern fogorvos számára azonban ez már nem követendő példa, ma az a jó fogorvos, aki betömi, nem az, aki kihúzza a fogat. Kihúzni bizonyos feltételek esetén lehet gyorsan, mint ahogy dolgokat tönkretenni is lehet nagyon gyorsan, helyrehozni azonban lassú és kemény tömési munkával lehet, ha lehet, ha pedig fogpótlást kell készíteni, az még lassúbb, még nehezebb.

Úgy gondolom, a fogorvosi ellátás finanszírozását sikerült elég jól és gyorsan tönkretenni, ennek a helyrehozatala azonban egy sokkal hosszabb, sokkal nehezebb, sokkal kínkeservesebb folyamat lesz; ennek egy minimális lépése fog megtörténni jövőre, amit a '97-es költségvetés fényében örömmel lehet üdvözölni, csak persze végső akkordnak nem lehet tekinteni. De ha ez a minimális lépés megtörténik, akkor legalább elindultunk egy olyan úton... Teljesen mindegy, most nem szeretnék megint visszakanyarodni egy Bokros-csomag-vitához, ezen már túl vagyunk, történt, amit történt, de ezt a kérdést helyre kell hozni, gyorsan és jól betömve.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Keller László képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én is Horváth Zsolt képviselőtársam hozzászólásához szeretnék kapcsolódni, csakúgy, mint Surján képviselő úr, nem vitatva mindazt, amit elmondott, ő nyilván sokkal jobban tudja és érzi belülről azt, milyen módon hatott a '96-os vagy '95-ös intézkedési csomag a fogorvosokra.

A mi szempontunkból a tanulság levonása miatt érdekes erről beszélni. A '96-os kiadás a fogorvosi szolgáltatásnál 5,5 milliárd forint volt. Érzékelve mindazt, amit a képviselő úr most itt elmondott nekünk, azért felhívom a figyelmet arra, hogy '97-ben jelentős mértékben mozdult el a fogorvosi szolgáltatás finanszírozása, jó lett volna, ha 8 milliárd odakerül abba a kasszába, de bizonyos átrendeződések következtében csak 7,3 milliárd került oda. Azt gondolom azonban, hogy ez volt az első lépés - és nem a '99-es lesz az, ahogy Surján képviselőtársam utalt rá -, ezt kellett volna folytatni. '98-ban ez, úgy érzem, egy picit folytatódott, hiszen a kassza egy magasabb előirányzatot, 8,3 milliárd forintot tartalmaz, de ha a képviselő úr jelentősen akar változtatni - márpedig a hozzászólásából az derült ki, hogy e területen jelentősebb változást akar -, akkor, azt gondolom, már most el kell kezdenie szorgalmazni a szükséges intézkedéseket, hiszen a jövő évi terv, a zárolást figyelembe véve, nem éri el a 10 milliárd forintot.

Úgy gondolom, hogy látva a szükséges törvénymódosítást is, ez azért nem fog egy generális változást jelenteni. Én tehát azt gondolom, hogy '97 tapasztalatából a képviselő úrnak már most szükséges megtennie bizonyos lépéseket, ha változást akar.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a lehetőséget Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, a MIÉP képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Végigolvasva a két jelentést, egy dologra azért fel szeretném hívni a figyelmet. A társadalombiztosításnál '97-ben felhalmozódott hiányban a korábbi évek nagyon rossz gazdálkodása is benne van, tehát az a gazdálkodás, amely megjelent a '95-ös ÁSZ-jelentésben, hiszen itt - különösen az egészségbiztosítási kasszánál - nagyon komoly források, több mint 5 milliárd forint eltűnése is megjelent, majd a kinnlevőségek behajthatatlanságából, mégpedig kumulált behajthatatlanságából adódó hiány is megjelenik a '97. évi zárszámadásban.

Közismert, legalábbis itt már egyszer felmerült egy vita kapcsán, hogy Budapesten és Pest megyében az egészségbiztosítási kassza halmozott kinnlevősége 155 milliárd forintot tesz ki, és ennek több mint fele olyan be nem fizetett összeg, amely nagy cégek, külföldi cégek által be nem fizetett összeg, tartozás. Ezért nagyon jelentős kérdés, hogy megkapjuk a részletes és teljes kimutatást azokról a cégekről - beleértve a külföldieket is -, amelyek nem tettek eleget a tb-fizetési kötelezettségeiknek.

A másik, amit ki szeretnék emelni: az egészségügy területén a fekvőbeteg-ellátás katasztrofális finanszírozási helyzete. Az ÁSZ-jelentésben is megjelenik az adósságállomány, ami közel 5 milliárd forintot tesz ki, amely mögött természetesen olyan hanyagság is meghúzódik, hogy a rossz finanszírozás, a pontrendszer, a hbcs vagy az eset- vagy átalányfinanszírozás esetében sem történhetnek meg a megfelelő korrekciók, ezért valójában nem arra ösztönözték a kórházakat, hogy takarékos finanszírozással éljenek, hanem arra, hogy a működési kiadásaikból, a fejlesztési kiadásokból is próbáljanak lecsippenteni pénzeket, hiszen a tulajdonos, az önkormányzat a fejlesztési forrásokat - miután kevesebb költségvetési arány jutott neki - megvonta.

A következő évre tehát mindenekelőtt a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásának egy teljes átrendezését kell végrehajtani. Befejezésül hozzáteszem - majd a következő általános vitában ezt részletesebben is kifejtem -, hogy a privatizáció a fekvőbeteg-ellátás finanszírozási kérdéseit nem oldja meg.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Ugyancsak két percre kért lehetőséget Surján László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Nem lesz két perc, mint ahogy az előbb sem volt annyi. A magam részéről sosem támadtam azt, hogy az új finanszírozás '97-ben megkezdődött, azt gondolom, ezek valójában kísérleti lépések. Az igazság az, hogy az egészségügyben senki nem tudja, mi mibe kerül. El kell kezdeni - mint ahogy el is kezdtük más területeken -, hogy kialakuljanak azok a tényleges költségarányok. Ezt egy ilyen lebegőpontos rendszerrel meg lehet tudni, fel lehet gyűjteni az adatokat, és tovább kell fejleszteni, mert a bölcsek kövét senki nem hordja magánál.

Az igazi vita abban áll, hogy mi legyen benne az ellátásban, mi az, amit a társadalombiztosítás finanszírozás, és mi az, amit nem finanszíroz. Ezen a téren történt egy jelentős szűkítés, hála istennek, nem akkora, mint amekkora az első tervekben volt, ha visszaemlékszünk; a parlamentnek, a társadalmi szerveknek, az orvosi szakmának volt egy kis mozgástere, valamivel visszajött.

 

 

(12.50)

 

Most megint egy icipicivel továbbmegy abban a reményben, hogy végül elérhetünk oda, hogy az orvosi szakma részeként ez a szakma ne legyen páriája a társadalombiztosításnak, hanem minden, ami érdemi gyógyítás, az be tudjon ebbe kerülni.

Itt a prevencióról nagyon sokat szoktunk beszélni, és jól tesszük, mert ez egy olyan terület, ahol ez látványos, azonban nem lehet attól az állampolgártól követelni, hogy járjon fogorvoshoz harminc évvel ezelőtt, ha ezt most kezdjük el tőle követelni. Tehát itt is van egy felfutási periódus, ahol megüzenhetjük az állampolgárnak, hogy bizonyos ellátásokat akkor nem fogunk finanszírozni, ha ő nem működik együtt az egészségüggyel.

Mégis itt a két perc. Köszönöm a figyelmet.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Horváth Zsolt képviselő úr kért két percre ismételten lehetőséget. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Keller képviselő úrnak szeretném elmondani: így van, valóban nem érte el a 8 milliárdot, az az előzetes terv volt, és pont az 1997. évi pontszámszámítás volt az, amely a degressziót figyelembe véve a területi eloszlások miatt nem tudott átengedni 8 milliárdot. Amikor a szakértői anyagok még 1997 elején megérkeztek, fel is hívtuk rá a figyelmet, hogy nem fogja tudni átengedni maga a rendszer azt a pénzösszeget, amelyről szó volt.

Ezzel együtt - még az 1997. évre visszatérve - bíráltam ugyan ezeket a pontszámokat, és azokban van mit helyreigazítani, azok sok esetben nem fedik le a tevékenységünket, de jó hogy létezik, jó arra, hogy egyfajta információjelzés.

Volt egy másik előny, most beszélhetünk erről is: megvalósításra került a számítógépes pontszámjelentés a fogászat területén, ami előrelépés. Egy további kérdés, hogy vajon ennek a felhasználása olyan-e, mint amilyennek lennie kellene, vajon ezt úgy tudják-e vagy úgy tudták-e kezelni a társadalombiztosítási központokban, ahogy kellett volna.

Még egy dolog: a fejlődés irányában igenis van továbblépési lehetőségünk, amiben én nagyon szeretném elérni, és azt hiszem, ez lehet az elsődleges igazi célunk, hogy a gyermekeink egészséges foggal fejezzék be középiskoláikat; tehát a gyermekkorukat egészséges vagy szanált, de ép vagy szanált, tehát meggyógyított fogazattal kezdhessék meg. Erre a területre szerintem érdemes áldoznunk, erre a területre szerintem érdemes erőt koncentrálnunk, mert ez lehet a jövő útja. Nem ér semmit az egész, ha nem tud vele együtt egy olyan életmódi nevelés, szokás is meghonosodni, amely az egészséges fogat, a szájápolást értékként fogja továbbörökíteni. És nem feledkezhetünk meg azokról az emberekről sem, akik már ezen túl vannak, az ő esetükben pedig a gyógyításra kell koncentrálnunk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy még két hozzászólásra kerülhet sor, hiszen egy órát követően egyes frakciók sajtótájékoztatót tartanak.

Még két képviselő jelezte hozzászólási szándékát, így megadnám a szót Kertész István képviselő úrnak a szocialista frakcióból; ezt követően pedig Csáky András képviselő úrnak egy ismételt felszólalásra. Köszönöm ez irányú együttműködésüket.

Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány témában szeretnék röviden hozzászólni az elhangzottakhoz, annál is inkább, mert - bár Takács Imre kollégám már említette - mintegy hat éve, amióta a számvevőszéki bizottság megalakult ebben a parlamentben, nem volt arra példa, hogy költségvetési zárszámadás vagy maga a költségvetés, vagy általában költségvetési gazdálkodási témával foglalkozó állami számvevőszéki jelentés ide, az Országgyűlés plénumára úgy került volna, hogy azt a számvevőszéki bizottság ne tárgyalta volna meg, ne minősítette volna részletes vitára alkalmasnak vagy nem alkalmasnak, ne járult volna hozzá ahhoz, hogy a Számvevőszék megállapításai módosító javaslatok kapcsán valósággá is váljanak.

Sajnos ebben az évben már mintegy megszokássá vált nyár óta, hiszen volt egy államháztartási törvénymódosítási javaslata a kormányzatnak, volt egy 1997. évi zárszámadás, és most van a társadalombiztosításnak az 1997. zárszámadása, amely úgy került ide a plénum elé, hogy ezzel kapcsolatban a számvevőszéki bizottság nem foglalt állást. Úgy gondolom, hogy ez nem a számvevőszéki bizottság ez iránt érdeklődő tagjainak a problémája leginkább, hanem én a probléma gyökerét és a súlyát ott látom, hogy ez az Állami Számvevőszék munkájának leértékelése, lebecsülése.

Az Állami Számvevőszék a parlament tanácsadó szervezete, a legfőbb állami ellenőrző szervezetek egyike, és mint ilyen egyedül a Számvevőszék és a számvevőszéki bizottság az, amely nem szektoriális, nem ágazati jelleggel, hanem átfogó gazdálkodási szempontok alapján dolgozza fel a törvényeket, különösen a költségvetéssel kapcsolatos zárszámadást és a költségvetési előterjesztéseket. Úgy gondolom, hogy amikor törvényességi, hatékonysági és célszerűségi vizsgálatokra van szüksége a parlamentnek - hiszen enélkül kizárólag csak az ágazati lobbyk, ágazati elvek érvényesülnek -, akkor nem nélkülözhető a számvevőszéki bizottság lényegesen nagyobb aktivitású tevékenysége. Ez az egyik témakör.

A másik témakör, ami ehhez kapcsolódik: látok egy nagy veszélyt a jelenlegi polgári kormány tevékenységében, és ez abban foglalható össze, ha van egy élő törvényi szabályozás, és ez zavarja a mindenkori politikai szándékát a polgári kormánynak, akkor nem a politikai-törvényességi reakciókat kell előtérbe helyeznie, hanem a törvényekhez kell módosítási javaslatokat hozzáfűznie. Most is az 1992. évi LXXXIV. törvény 11. § (8) bekezdése azt írja elő - a társadalombiztosítási alapok pénzügyi alapjairól szóló törvényről van szó -, idézem: "A Nyugdíjbiztosítási Alap, illetve az Egészségbiztosítási Alap kezelőjének pótköltségvetési tervjavaslatot kell készítenie, ha a Nyugdíjbiztosítási Alap, illetve az Egészségbiztosítási Alap várható éves egyenlege legalább az előirányzott kiadási összeg 1 százalékával kedvezőtlenebb az előirányzott egyenlegnél, és ez a tárgyév szeptember 30-áig megállapítható."

Azt hiszem, valamennyi feltétel megállt 1998-ban. Egyértelmű, hogy pótköltségvetést kellett volna készíteni, és ezt az Állami Számvevőszék jelentésében meg is állapította, hogy az alapok kezelői, gazdálkodói ezt el is készítették. Mégis, az előttünk lévő, egyébként október 1-jén keltezett előterjesztés, törvényjavaslat egyetlenegy mondattal ki akarja törölni ezt a (8) bekezdést azzal, hogy az 55 milliárd forintos többletkiadás túlteljesülhet a zárórendelkezések (3) bekezdése során.

Úgy gondolom, hogy a pótköltségvetés készítése persze nyűgös, bonyolult dolog, időt is igénybe vesz, és valószínű, hogy parlament munkájában ez most nem nagyon hiányzik, mégis úgy gondolom, hogy a pótköltségvetésnek vannak nagyon súlyos vonzatai is, hiszen csak pótköltségvetés alapján kerülhetnek igazán felszínre és nyitottan megtárgyalásra azok a követelmények, amiket Keller László képviselőtársunk mondott, hogy térjünk már ki arra, mi okozza a pótköltségvetés előfordulását, kötelezettségét, milyen bevételi, kiadási pontokon kell és lehet beavatkozni a rendszerbe. Ha ezt nem tesszük, akkor a költségvetések igazából korrekció nélkül, követelmények, visszacsatolási lehetőség nélkül hiábavaló malaszttá is válhatnak.

Úgy gondolom, ha csak egyedül ez a társadalombiztosítási alapok pótköltségvetésével kapcsolatos dolog lenne az, amit én most itt megemlíthetnék, akkor azt egyedi esetként is lehetne kezelni. De sajnálatos módon az elmúlt időszakban az államháztartási törvényben is olyan szabályokat fogadott el a polgári kormány, amit saját maga sem tartott be már az induláskor, hiszen ebben az évben egyáltalában nem készült költségvetési irányelv, amit a polgári kormány július 31-éig irányzott elő utólagosan az államháztartási törvény módosítási javaslatában. Még mindig nem volna igazából érdekes, ha a napokban nem került volna felszínre az ítélőtáblákkal kapcsolatos kormányzati vélemény is. Gondoljanak bele, képviselőtársaim, másfél hónap van az ítélőtáblák felállításáig vagy nem felállításáig. Van egy élő törvénye ennek a köztársaságnak, és az előttünk lévő javaslatokból legalábbis nem derül ki, hogy mikor akarja kormányzat módosítani.

Másfél évvel a rendszer felállása előtt, amikor az előkészületek 80 százalékosan megtörténtek, azt gondolni, hogy a dolog szabad folyása visszafordítható és megállítható, azt hiszem, alapvetően a jogállamiság elveivel ellentétes cselekedetnek minősíthető.

 

 

(13.00)

 

A harmadik ilyen téma, amellyel szeretnék foglalkozni: Selmeczi Gabriella politikai államtitkár kisasszony részéről, de sajnálatos módon felelős gazdálkodási tényezők részéről is nagyon sokszor elhangzik az "elherdálják", "a pénzek elfolyása" kifejezés. Úgy gondolom, hogy ha ennek valós magva van, akkor mindenkinek elemi érdeke ezzel szembenézni, az ennek megfelelő konzekvenciákat kivetni.

Engem határozottan zavar az, amikor jelszó szintjén kezeljük ezeket a gazdálkodást súlyosan veszélyeztető dolgokat, nem számolva azzal, hogy a közvéleményt irritálják, idegesítik, zavarják ezek a megjegyzések, s olyan érzetet keltenek, mintha itt bárkinek bármilyen szempontból érdekében állna ezeket az intézkedéseket elhallgatni, leplezni vagy nem nyilvánosság elé hozni. Annál is inkább, hiszen legutoljára már Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr szájából elhangzott az is, hogy "a közpénzek elfolyását megállítottam" - mármint ez a kormányzat.

Koltai Ildikó képviselőtársam kicsit rózsaszínre sikeredett hozzászólásában is visszacsengett az, hogy az "elherdálás, a közpénzek elfolyása a társadalombiztosítási rendszerben megszüntetve". Ha valaki egy ilyen bonyolult rendszerről, mint az egészségbiztosítási rendszer, ennyit tud mondani és ezt ki meri jelenteni - amikor 1500 milliárd forintról van szó, ezer sebből vérzik, hiszen csak a szegmenseket említették az eddigi képviselőtársaim -, az, úgy gondolom, felelőtlenül nyilatkozik ezekről a kérdésekről. A felelős tényezőknek azzal kellene foglalkozniuk, hogy mit tudnak tenni annak érdekében, hogy ez a rendszer javuljon. 1500 milliárdos nagyságrendről van szó, nem pedig a 30 milliárdos működési költségvetésről! Bár úgy gondolom, ha valakinek érdemi mondandója van, abban a vonatkozásban is konkrétumokkal kellene előállni.

A legutolsó pedig egy tipikus kétperces: Lentner Csaba képviselőtársam a nyugdíjrendszert és a nyugdíjreformot átfogó kritikával illette. Csak egyetlenegy problémát látok az ő gondolatmenetében, de az rendkívül fontos probléma. Hozzászólásából kiderült - legalábbis számomra úgy tűnik -, hogy feláldozná a stratégiai célokat rövid távú, operatív problémák elkerülése érdekében. Ez roppant veszélyes dolog, hiszen egy nyugdíjrendszert negyven-ötven évre előre készít a kormányzat és a törvényhozás, és kell hozzá legalább húsz-harminc év türelem, míg igazából a hatásait - kedvező vagy negatív hatásait - elérheti.

Úgy gondolom, nagyon körültekintő módon, nagyon sokszori párbeszéddel, az érdek-képviseleti szervekkel történő párbeszéddel készítette elő az előző kormányzat a nyugdíjreformot. Ez valóban nem teljes, hiszen ilyen reformértékű elképzeléseknél nem lehet a hatástanulmányokat tényszerű adatokra alapozni, hiszen nincsenek olyan tények, amelyekre ezt rá lehetne építeni. De a mindenki által elfogadott elvek érvényesülését, érvényesíthetőségét, célszerűségét megkérdőjelezni azért, amit egyébként mindenki tudott, hogy ennek valamelyest operatív költségvetési hatásai is vannak, amelyeket kezelni kell a soros éves költségvetésekben, úgy gondolom, többet vesztenénk a réven, mint a vámon, ha ezt meg nem történtté vagy esetleg alapvetően elhibázottá akarnánk minősíttetni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr hozzászólását. Bár előzőleg képviselőtársaim együttműködését kértem, hogy 1 óra után a sajtótájékoztatókra sor kerülhessen, de szeretnék konzekvens maradni saját magamhoz, ezért megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, a Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, azzal, hogy az ő hozzászólását követően most befejezzük a délelőtti vitát.

Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tényleg nagyon röviden szeretném még az ÁSZ-jelentés néhány megállapítására felhívni a figyelmet.

Az ÁSZ-jelentés az aktív fekvőbeteg-ellátás finanszírozásának változásáról is szól, ez az úgynevezett kórházi alapdíjakat érintette. Ennek eredményeképpen az egyetemi klinikák, a megyei kórházak és a nagy fővárosi kórházak kedvezőbb helyzetbe kerültek az országos intézetek, a gyermekkórházak és a szakkórházak rovására. Felmerül a kérdés, hogy ezeket a változtatásokat szakmai szempontok alapján vagy szűk csoportérdekek alapján vezették-e be.

Ide tartozik az amortizáció kérdése is. Mindenki által közismert, hogy az OEP finanszírozása nem foglalja magában az amortizációt, csupán a működési kiadásokat fedezi; számos esetben azt is csak részben. Ennek is szerepe volt abban, hogy az intézmények adósságállománya '97 végére elérte a 4,6 milliárd forintot, s a Népjóléti Minisztérium felmérése szerint közel 10 milliárd forint szállítói tartozás állt fenn; igaz, ebből csupán 3 milliárd forintot tett ki a 30 napon túli.

Visszatérve az amortizációra, megítélésünk szerint e kérdés megnyugtató rendezése meg kell hogy előzze, illetve első lépése kell legyen az egészségügy nagyobb léptékű átalakításának. Szimpatikusnak tűnik a kormányzat azon elképzelése, amely szerint úgynevezett amortizációs alapot hozna létre, és ebből teljesítményük alapján részesülhetnének az egészségügyi intézmények. Ez a konstrukció nagyobbrészt orvosolná azt a lehetetlen helyzetet, amely az egészségügyi intézményeket birtokló és működtető önkormányzatokat sújtja jelenleg. Ezen önkormányzatokat terheli az intézmények amortizációs bevételkiesése, azaz az eszközök pótlása, az épületek felújítása, miközben ellátási területük - az esetek túlnyomó többségében - jóval meghaladja közigazgatási határaikat.

Ehhez a kérdéskörhöz tartozik az Országos Vérellátó Központtal és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem transzplantációs tevékenységével kapcsolatos állami számvevőszéki megállapítás is. Remélem, hogy július óta megkapták a nekik járó finanszírozást.

A gyógyszerek társadalombiztosítási támogatási rendszerének felülvizsgálata kapcsán érdemes lenne megvizsgálni a gyógyszerforgalmazók és az egészségügyi intézmények közötti kapcsolatot is, mennyiben tehető felelőssé ez a - szerintem időnként túlzónak tekinthető - kapcsolat a gyógyszerárak rohamos növekedéséért. Bár megtakarítás mutatkozott a terhességi-gyermekágyi segélyre fordított összegek esetében, azonban ez a jelentés számomra egyik legszomorúbb megállapítása, mivel a születések számának már tragikus méreteket öltő csökkenésére hívja fel mindannyiunk figyelmét.

A Bokros-csomag bírálataként is felfogható "Az egészségbiztosítás által folyósított ellátások" fejezet a jelentésben. Szakszerűen bebizonyítja, hogy értelmetlen volt a családi támogatások drasztikus megnyirbálása, hiszen a megtakarítást jóformán teljes egészében felemésztette az ellenőrző rendszer működési költsége. Egyre jó volt azonban: ismételten bebizonyította, hogy ma Magyarországon az adatközlési fegyelem kívánnivalókat hagy maga után.

A társadalombiztosítási alapok vagyongazdálkodása nehezen értékelhető, nem kellően szabályozott. Bízunk benne, hogy ezen a téren a mostani kormányzat hatásos lépéseket fog tenni.

A VIR Kft. és a Nyugber Center Kft. tevékenysége további vizsgálatokat igényel. Ezek létét az Állami Számvevőszék évek óta indokolatlannak tartja. Feladataik, működésük, céljaik tisztázatlanok - állapítja meg a jelentés. Reméljük, hogy az új kormány, az új tb-vezetés lépni fog ezekben a kérdésekben is. Úgy tűnik, ezekből a kft.-kből elfolyt a járulékfizetők pénze.

Végül még két mondatot hadd emeljek ki a jelentésből, amely az APEH-OEP-együttműködésre utal. A behajtási együttműködési megállapodás eredménytelen volt, a tervezett bevétel 15 százalékban teljesült. Ezen segít talán az új adó- és tb-tartozások behajtására vonatkozó törvényjavaslat, amelyet a napokban tárgyal a tisztelt Ház.

Összegezve: csupán köszönetemet szeretném kifejezni az Állami Számvevőszék igen tartalmas jelentéséért.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönve munkájukat, a mai vitát elnapolom. Folytatására következő ülésünkön kerül sor.

14 óráig szünetet rendelek el, és jó étvágyat kívánok önöknek az ebédhez. Köszönöm. (Taps.)

 

 

(Szünet: 13.09-14.05

Elnök: Gyimóthy Géza

Jegyzők: Dr. Szabó Erika és Kapronczi Mihály)

 




Felszólalások:   19-23   23-83   83-92      Ülésnap adatai