Készült: 2020.08.12.12:21:35 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

236. ülésnap (2001.11.06.),  19-75. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita megkezdése
Felszólalás ideje 2:40:26


Felszólalások:   17-18   19-75   76-83      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. Jelentkezőt nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/5047. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/5047/1-3. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Mikola István egészségügyi miniszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 20 perces időkeretben.

 

DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Vannak, akik azt mondják, hogy az önök által most megtárgyalásra kerülő törvényjavaslat az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról korszakos jelentőségű a magyar egészségügy számára, mivel kijelöli az egészségügyi intézmények átalakulásának útját, megteremti az ésszerű és ellenőrzött tőkebevonás lehetőségét a magyar egészségügyben, valamint teljesíti az orvosok, fiatal orvosok régi vágyát, hogy szabadfoglalkozású orvosként dolgozhassanak.

 

 

(9.20)

 

Felteszem a kérdést: korszakos jelentőségű a törvény? Lehet, bár semmi olyat nem ír elő, amit az egészségügyben ne lehetne jelenleg is megtenni. (Bauer Tamás: Akkor minek?) Az önkormányzatok ma is vállalkozásba adhatják kórházaikat. A törvény elfogadását követően azonban már csak nyílt pályázati formában, az Orvosi Kamara, a betegszervezetek véleményét kikérve tehetik meg ezt, és a pályázat elbírálásánál figyelembe kell venniük a pályázó szakmai felkészültsége és ígért befektetései mellett az ellátás biztonságát, sőt még az alkalmazottak továbbfoglalkoztatására vonatkozó kötelezettségvállalásokat is.

Az önkormányzatok eddig is gazdasági társasággá alakíthatták kórházaikat. Most a törvényjavaslat a nonprofit elvet rögzíti, és a közhasznú társasági formát részesíti előnyben, miközben alvállalkozások útján lehetővé teszi a tőkebevonást az egészségügybe.

A törvényjavaslat az intézményi átalakulás nyilvánosságának és törvényi garanciáinak megteremtésével hadat üzen a vadprivatizációnak, sőt az egyes jól fizető kórházi részlegek ellenőrizhetetlen alvállalkozásba adásának, az úgynevezett kimazsolázásnak is azáltal, hogy az alvállalkozói szerződés megkötését a fenntartó minisztérium, önkormányzat egyetértéséhez köti, és nem engedi meg, hogy egy szakfeladaton belül csak a jövedelmező tevékenységeket adják ki alvállalkozóknak. Sőt, a törvényjavaslat a már megkötött szerződések esetében is átlátható helyzetet kíván teremteni, amikor előírja, hogy azokat 2003. július 1-jéig felül kell vizsgálni, és összhangba kell hozni az új törvényi előírásokkal. Nem kórházi privatizációs törvényről van tehát szó, hanem egy olyan törvényjavaslatról, amely az alapvetően nonprofit elven működő egészségügy számára mutatja meg a kitörési pontokat.

Korszakos jelentőségű a törvényjavaslat? Lehet, bár az önkormányzatok jelenleg is eladhatják az egészségügyi ellátást szolgáló vagyontárgyaikat. A törvényjavaslat elfogadása után azonban már nem áll fenn az a veszély, hogy az egészségügyi közszolgáltatás céljára az egészségügyi vállalkozónak eladott ingatlant a vállalkozó más célra értékesíti, mivel a törvényjavaslat az ilyen ingatlanokat célvagyonnak minősíti, amit csak egészségügyi közszolgáltatás céljára lehet felhasználni, illetve továbbértékesíteni.

Első hallásra azt hihetnénk, hogy az egészségügyi intézmények vállalkozásba adásának és átalakulásának szigorú szakmai szabályozásával a törvényjavaslat lelassítja az egészségügyben szükséges szerkezetváltozást. Valójában azonban ennek az ellenkezője várható. Eddig is történtek ugyanis kísérletek arra, hogy kórházakat részvénytársaságként, közhasznú társaságként, külső befektetők bevonásával üzemeltessenek. Ezek a kísérletek azonban rendre megbuktak a helyi politikai ellenálláson, mivel megfelelő törvényi szabályozás híján az újat akarókat sandasággal, felelőtlenséggel lehetett vádolni.

A törvényjavaslat azonban garanciákkal bástyázza körül az átalakítási folyamatot, részletesen felsorolva mindazokat a témaköröket, amelyeket ilyen esetekben a szerződésben szabályozni kell, hogy se a betegek, se a dolgozók érdekei ne sérülhessenek. A törvényi szabályokat betartó önkormányzatok tehát nem fogják veszélyeztetni az érintett lakosság egészségügyi ellátását, azaz nem hagynak támadási felületet az új kezdeményezések kerékkötőinek.

Következésképpen a törvényjavaslat elfogadásától az várható, hogy a háziorvosi szolgáltatásban, a fogászati alapellátásban rövid időn belül szinte teljes körűvé válik a magánosítás, azaz a háziorvosok, fogorvosok a saját korszerűsített rendelőjükben fogadhatják majd a betegeket, a szakrendelők és kórházak jelentős része pedig közhasznú társasággá alakul, azaz érzékennyé válik a gazdasági eredményességre, a gyarapítás eszközeinek minél jobb kihasználtságára. Ezért joggal nevezhetjük ezt a törvényt a lehetőségek vagy a kitörés törvényének.

Korszakos jelentőségű a törvényjavaslat? Lehet, bár eddig sem tiltotta jogszabály azt, hogy az orvosképzést folytató egyetemek az egyetemi klinikákból közhasznú társaságot alapítsanak. Mégsem történt ez meg, így ma már az érintett egyetemek közül három súlyos eladósodottsággal küszködik. (Közbeszólás az MSZP soraiból: De nem ezért!)

A törvényjavaslat - elismerve az egyetemi integráció szükségességét és eredményességét - arra kínál megoldást, hogy az egyetemi klinikáknak valódi tulajdonosa, hatékony menedzsmentje és átlátható finanszírozása legyen. Mindeközben a felsőoktatási törvény egyidejű módosításával megteremti azt a jogi modellt, amelyben az egyetemen oktató orvosok úgy tudnak a klinikai központ közhasznú társaság keretei között főállásban gyógyító tevékenységet végezni, hogy közben egyetemi karrierjük nem sérül.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez az átalakulás nem kötelező. A döntés joga az egyetemi tanácsé. A klinikai központ közhasznú társaság megalakítása azonban alkalmas keretül szolgálhat a felhalmozott adósságok rendezésére - önkormányzati források bevonásával - az egyetemi klinikák gyógyító tevékenysége versenyképességének fenntartásához, a közkórházak jelenleg sok esetben jóval racionálisabban megszervezett tevékenységéhez képest.

Tisztelt Országgyűlés! Többen azért tartják korszakos jelentőségűnek ezt a törvényjavaslatot, mert megteremti a szabadfoglalkozású orvoslás jogi kereteit. Valójában eddig sem volt kötelező az orvosok számára, hogy a kórházban közalkalmazottként dolgozzanak, mégsem alakult ki hazánkban a szabadfoglalkozású orvoslás, szemben több európai országgal, ahol ez az orvosok foglalkoztatásának tipikus formája. Az orvosi gyógyító munka ugyanis tipikusan szabadfoglalkozás, mivel az orvos munkáját nagy szakmai önállósággal, a beteggel bizalmi viszonyban, magas fokú etikai szabályoknak megfelelve kell hogy végezze, és ezekkel a követelményekkel nehezen egyeztethető össze a munkáltatók utasítási joga, ami a munkaviszony, a közalkalmazotti jogviszony meghatározó sajátossága.

E tekintetben a törvényjavaslat két lényeges elemet tartalmaz. Egyfelől deklarálja, hogy a szakorvos szabadfoglalkozású orvosnak minősül, azaz szakvizsgájától kezdve mintegy alanyi joga az, hogy szabadfoglalkozású legyen. Ennek érdekében azonban további lépéseket kell tennie. Szerepelnie kell az orvosok működési nyilvántartásában, felelősségbiztosítási szerződéssel kell rendelkeznie, és úgynevezett orvosi tevékenység ellátására vonatkozó szerződést kell kötnie egy vagy több egészségügyi szolgáltatóval.

Ez utóbbi szerződéstípus bevezetése és részletes szabályozása a magyar jogban a törvényjavaslat másik lényeges eleme. A kórházi orvos ugyanis rendkívül bonyolult munkamegosztásban dolgozik, ezért az orvosi tevékenység ellátására vonatkozó szerződésnek részletesen kell szabályoznia az orvos döntési kompetenciáját, utasítási jogát a közreműködő szakdolgozókkal kapcsolatban, felelősségvállalását a betegnek vagy az egészségügyi szolgáltatónak okozott kárért. A törvényjavaslat mindezeket a feltételeket teljesíti, biztosítva, hogy rend legyen a kórházakban akkor is, ha reményeink szerint a törvény hatásaként megszűnnek az egészségügyben a merev, hierarchikus, már-már félfeudális viszonyok, és mindenki a saját gyógyító munkájáért lesz teljes mértékben és személyében felelős.

Nem feledkezhetünk meg arról sem a törvény-előkészítés során, hogy az orvosi tevékenység gyakran csoportmunkát igényel. Ezért a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a szabadfoglalkozású orvosok praxisközösséget alakítsanak, és ebben a formában az egyéni felelősség megtartása mellett vállalkozzanak egy összeszokott csoport munkáját igénylő orvosi beavatkozás elvégzésére.

Tisztelt Országgyűlés! Fontos hangsúlyozni, hogy a szabadfoglalkozású orvosi jogállás bevezetése nem érinti az orvosoknak azt a jogát, hogy vállalkozó orvosként tevékenykedjenek, illetve hogy alkalmazotti státusuk mellett magánorvosi praxist is fenntartsanak, sőt a törvényjavaslat szerint valaki lehet a saját rendelőjében vállalkozó orvos és egyúttal egy másik egészségügyi szolgáltatóval mint szabadfoglalkozású orvos köthet szerződést. A törvényjavaslat csak azt zárja ki, hogy valakinek egyidejűleg orvosként alkalmazotti és szabadfoglalkozású orvosi szerződése is legyen.

A vállalkozó orvost leginkább az különbözteti meg a szabadfoglalkozású orvostól, hogy a vállalkozó orvosnak működési engedéllyel kell rendelkeznie, azaz neki kell biztosítania az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges tárgyi feltételeket is. Ezzel szemben a szabadfoglalkozású orvos úgy végezhet önálló orvosi tevékenységet, hogy nem neki, hanem a vele szerződésben álló egészségügyi szolgáltatónak kell az olykor több tíz millió forintos befektetést jelentő tárgyi feltételeket megteremtenie. Ezért jelent nagy előrelépést a fiatal szakorvosok számára a szabadfoglalkozású orvosi jogállás megteremtése.

Az orvos vállalkozók számára annyiban hoz újat a törvényjavaslat, hogy a jelenlegi rendeleti szintű szabályozás helyett törvényi szintre emeli az egyéni egészségügyi vállalkozás legfontosabb szabályait. Egyúttal a törvényjavaslat elfogadása garantálja majd minden egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, azaz nemcsak az orvos, de az ápoló, gyógytornász, klinikai pszichológus és mások számára a jogot, hogy saját szakmájában egyéni egészségügyi vállalkozó legyen.

Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügy szereplői közül sokan felteszik a kérdést: miért nem az egészségügynek juttatandó többletpénzekről, a várva-várt pénzügyi konszolidációról szól ez a törvényjavaslat? Évek, évtizedek tapasztalatai alapján látnunk kell, hogy közpénzek rendszerbe történő juttatásával a jelenlegi struktúrák fenntartása mellett a gondok nem oldhatók meg.

 

(9.30)

 

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a pénzről és konszolidációról is szól ez a törvényjavaslat. Nemcsak a befektetők előtt nyitja meg a kaput, hanem rendezett viszonyokat teremt az egészségügy állami konszolidációja számára is.

Örömmel tájékoztatom az Országgyűlést arról, hogy a tárcánknál már elkészült az egészségügy konszolidációs programjának első változata, amely ennek a törvényjavaslatnak az elemeire építve jelentős többletforráshoz juttatja az egészségügyet. Természetesen változatlan struktúrájú egészségügyi ellátásban senki nem hajlandó befektetni, ezért fontos, hogy párhuzamosan folyik az egészségügyi intézmények minőségbiztosítási, akkreditációs programjának megvalósítása is, amelynek révén elérhető, hogy a progresszív egészségügyi ellátást az egységes feltételek szerint működő, legfelkészültebb egészségügyi intézmények nyújtsák.

Tisztelt Országgyűlés! Gróf Széchenyi István mezőgazdasági reformprogramjában két fontos célkitűzés szerepelt: az agrárium hitelképessé tétele és a jobbágyfelszabadítás. Az önök előtt fekvő törvényjavaslat célkitűzései, nevezetesen az egészségügyi intézmények alkalmassá tétele a tőke befogadására és a szabadfoglalkozású orvoslás bevezetése összecsengenek ezekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy a magyar egészségügyben csak akkor lesz igazi előrelépés, ha a ágazatot gazdaságpolitikai súlyának megfelelően kezeljük, és a megbomlott rend helyett magasabb szinten egy új rendet hozunk létre. Széchenyi tervei történelmi távlatból nézve inkább fontolva haladónak tűnnek, mégis fenekedtek ellene a régi rend hívei.

Kínosan hasonlít erre a jelenlegi helyzet, amikor egy kiegyensúlyozott törvényjavaslattal szemben egységfrontba tömörülnek a minden változástól rettegők, a régi, megszokott rend hívei és a jelenlegi rendetlenség haszonélvezői. Velük szemben az önkormányzati szövetségek, a betegek érdekképviseleti szervei, az orvostanhallgatók, a rezidensek és a fiatal orvosok képviselői, a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége és számos más szakmai szervezet, köztük a Nemzeti Egészségügyi Tanács az új rend, vagyis a törvényjavaslat mellett szavazott.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Most önökön a sor, hogy vitassák meg a törvényjavaslatot, egészítsék ki jobbító szándékú módosító indítványokkal, mindent fontoljanak meg, de haladjunk. A törvénytervezet természetesen nem tökéletes abból a szempontból, hogy a későbbiekben a gyakorlat által implikált módosításokra szükség lehet, úgy, ahogy ez történt az elmúlt tíz évben a gazdasági átalakulást szolgáló jogszabályok esetében is.

A törvénytervezet elfogadása új lendületet, hitet és optimizmust kölcsönözhet az egészségügyi közszolgáltatásokról gondoskodó valamennyi intézménynek, az orvostársadalomnak és mindazoknak, akik ezen szolgáltatásokat igénybe veszik. Haladjunk, ezt kérem a betegek, az egészségügyben és az egészségügyért dolgozók, és minden magyar állampolgár érdekében.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, van-e kijelölt bizottsági előadójuk. Kérem, hogy a kijelölt bizottsági előadó gombnyomással jelezze, hogy felszólalni kíván. Schvarcz Tibor, az MSZP képviselője, gondolom, az egészségügyi bizottság véleményét fogja ismertetni. Megkérdezem, van-e kisebbségi vélemény is, vagy egyben ismerteti a két véleményt. (Közbeszólások: Van kisebbségi. - Surján László.) Surján képviselő fogja a kisebbségi véleményt ismertetni.

Megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak.

 

DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A szociális és egészségügyi bizottság október 9-én megtárgyalta a fenti törvényjavaslatot; a törvényjavaslat tárgyalására a ciklus leghosszabb idejét szentelve, tiszta időben több mint négy órát.

Az ülésen több mint 32 kérdést kapott az előterjesztő képviselője. Az ülésre meghívást kaptak a szakma érdekképviseleti szervei, szakmai szervezetei, és a vitában el is mondhatták véleményüket, válaszolhattak a hozzájuk intézett kérdésekre.

A bizottsági vitában abban konszenzus volt, hogy ez a törvény a ciklus legfontosabb törvénye, mivel hosszú távra meghatározhatja az egész egészségügy jövőjét, a betegellátást. Abban is egységes volt a hozzászólók véleménye, hogy két dolog kivételével nem ad többet, mint amit a ma hatályos jogszabályok lehetővé tesznek, hiszen ma is átalakulhatnak közhasznú társasággá a kórházak. Ez a célvagyon és a szellemi szabadfoglalkozás kérdése. Abban is egység volt, hogy nem kaptunk gazdasági háttérszámításokat, nem készült hatástanulmány.

Legelőször mindenki definíciókat vett górcső alá, mivel nem egyeztek az egészségügyi törvényben megfogalmazottakkal. Komoly aggály fogalmazódott meg az indoklás, a szóbeli kommunikáció és a törvényjavaslat mögötti szándékokat illetően, vagyis ezek egymást nem fedő dolgoknak tűnnek. Másról beszélünk, mint amit valójában a leírt szöveg takar.

Abban már nem volt olyan egység, hogy az előterjesztő indokolása alapján a törvényjavaslat megoldja az egészségügy jelenlegi gondjainak jelentős részét, jelesül: hogyan kerül pluszforrás a rendszerbe, mi a garancia, hogy megjelennek a mazochista befektetők, akik a mai, lerobbant egészségügybe kívánnak pénzt fektetni, hogy majd nonprofit alapon működtetve a rendszert, tisztes megélhetést biztosítsanak maguknak, és megtérüljön a befektetett pénzük, különben miért invesztálnának, és hogyan térülne meg a pénzük, ha nincsen benne az amortizáció a finanszírozásban?

Az alvállalkozók esetében bejövő forprofit forma esetében milyen garanciák lesznek arra, hogy a rendszerből nem viszik ki a pénzt? A szakmai befektetők kizárása esetén csak a bankok jöhetnek szóba mint befektetők, viszont a rendszer elbírja-e - beleértve az OEP-finanszírozást is - a banki kamatok megtérülését? Nem feszíti-e szét ez hosszú távon a rendszert? Komoly vita a kht., a közalapítványi forma előnyeiről, hátrányairól is, arról, hogy melyik forma jobb a mai magyar egészségügyben, és Nyugaton miért inkább a közalapítványi forma az elfogadottabb.

A másik döntő érve az előterjesztőnek, hogy a korábbi vadprivatizációt, szebb nevén a mazsolás privatizációt hivatott megakadályozni ez a tervezet. Sokak véleménye az volt, hogy még inkább elősegíti ennek a folyamatnak a folytatódását. Erre választ kaptunk az előterjesztőtől, hogy itt nem kimazsolázás, hanem inkább bemazsolázás lesz a jövőben. Ettől a törvénytől javulnak a működő tőke beáramlása miatt az ágazat makrogazdasági mutatói, megszűnik a hálapénz, jobban élnek majd az egészségügyi dolgozók. Ez a törvénytervezet garancia arra, hogy segítségével átalakul az ágazat, és majd a 2003-as költségvetésben így több pénz kerül a rendszerbe. Ez politikai zsarolás - hangzott el a bizottsági ülésen. A biztos, hogy konszolidáció nélkül nem lehet átalakítani az egészségügyet.

Komoly vita alakult ki a garancia kérdésében, vagyis hogy mi a garancia arra, hogy változatlan finanszírozás mellett ettől a törvénytől jobb lesz az ágazat helyzete. Hogyan marad meg az önkormányzati vagyon? Nem lehet-e elidegeníteni a törzsvagyont egyszerűen, miután kiment célvagyonná? Mivel az önkormányzatokat érinti a tervezet, nem kellene-e kétharmados törvénnyel szabályozni számos kérdést? A betegellátás biztonságának garanciái nem fogalmazódtak meg a tervezetben. Sokan az egyetemeket féltették, mások üdvözölték ennek a törvénytervezetnek az egyetemekre gyakorolt pozitív hatását.

A legkomolyabb vita a szabadfoglalkozás kérdésében alakult ki, hiszen a MOK nemleges álláspontjának is egyik döntő eleme ez. Vagyis az ebben a tervezetben megfogalmazott szabadfoglalkozás nem eurokonform. Az pedig elfogadhatatlan, hogy megkülönböztet magánorvost, szabadfoglalkozású orvost, alkalmazott orvost. Ez vesztesekké teheti az orvosokat a kamara véleménye szerint, ez pedig elfogadhatatlan. A szerződéskötések időtartama, formája, felbonthatósága is komoly aggályokat fogalmazott meg a bizottság tagjaiban.

A bizottsági vitának volt egy fontos mozzanata, éspedig az, hogy a ciklus vége felé a két oldal értelmes vitát folytatott az egészségügyről, szóba állt egymással, s néhány kormánypárti megszólalás alapján akár helyet is cserélhettünk volna. A bizottsági ülésen jelen lévő MOK elnöke a KT véleményét közölve nem tartotta elfogadhatónak a törvénytervezetet, visszavonását javasolta.

A bizottsági szavazás alkalmából 11 igen szavazat volt az általános vitára alkalmasság mellett, míg 10 nem és 2 tartózkodás miatt a bizottság nem tartotta általános vitára alkalmasnak a javaslatot, így ellenzéki képviselőként most a bizottság többségi véleményének előadója lehettem.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: A bizottság kisebbségének véleményét Surján László képviselő úr ismerteti.

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Annak a 11 embernek, 11 képviselőnek a nevében szólok, akik ezt a törvényt talán nemcsak általános vitára alkalmasnak tartották, hanem kifejezetten nagy reményekkel fordultak ezen törvénytervezet felé. Azok nevében is szólok, akik sokszor elgondolkodtak már egészségügyünk mai helyzetén, és úgy érezték, hogy itt alapvető változtatásokra van szükség; azok nevében, akik felfigyeltek arra, hogy a magántőke egyre fokozottabb érdeklődéssel fordul az egészségügy felé, és a lehető legkülönfélébb területeken megpróbál behatolni, nyilvánvalóan önérdekétől vezetve, de nem eltagadva, hogy mindebből a betegeknek is lehet valamilyen haszna, hiszen egy fejlettebb, szervezettebb, több és jobb eszközrendszert fölhasználó ellátás körvonalazódik a magántőke bevonása során.

 

 

(9.40)

 

 

A probléma csak az, hogy ha ez a folyamat a maga spontaneitásában, csak az egyéni érdektől vezérelve folyik, akkor feltehetően rövidesen előáll az a helyzet, hogy a jelenleg haszonnal működtethető területek átkerülnek a magánszférába, és ott marad az ellátási felelősséget hordozó önkormányzatok nyakában a végképp kezelhetetlen és önmagában működésképtelen ellátórendszer.

Mit tehet a jogalkotó, mit tehet a jogot tervező kormány és mit tehet a parlament ebben a helyzetben? Az egyik megoldás, ami kézenfekvő: megtiltani. Átkozott a magántőke; a gazdaság számos területén nagyszerűen működik, de ide bizony soha semmilyen körülmények között be nem jöhet. Lehetett volna, jogi eszközök megvannak arra, hogy ezt válasszuk. Van más megoldás, és a kormány más útra ment, azt mondta, ha jön az áradat, nem tudom vagy nehezen tudom megakasztani, akkor inkább mederbe terelem, szabályozom, és megpróbálom az egyéni érdeket és a közjót összhangba hozni.

Mi tizenegyen úgy láttuk, hogy ez a törvény ebbe az irányba mozdul el. És innentől fogva a részletek tulajdonképpen már lényegtelenek, a részletek már a részletes vitába tartoznak, a részletekről lehet ezer módosító indítvánnyal ötleteket előhozni, ezek közül a parlament ki tudja választani a használhatókat és el tudja felejteni a használhatatlanokat. Minthogy az élet számos területén Magyarországon és számos más országban az egészségügy területén ez a megoldás bevált, azt hiszem, nyugodt lélekkel támogathatjuk azt, hogy a magyar egészségügyet ebbe az irányba fordítsuk el.

Természetesen más problémája is van az egészségügynek, gondoljunk csak az orvosok gondjaira és bajaira. Fiatal szakorvosként pontosan annyi joggal rendelkeztem, mint több éve kinevezett docensként a saját szakterületemen és intézetemben. Egy nagyon hierarchizált világban él az egészségügy, nagyon felülről vezérelt, a szakma teljességét az tudja megélni és művelni, aki vezető beosztásba került, miközben tömegével állnak rendelkezésre jól képzett emberek, akik felelősséggel tudnák vinni az egészségügy meghatározott részét. Van erre lehetőségük, ha a családorvosi praxisba mennek vagy ha a járóbeteg-ellátásban végeznek szakorvosi tevékenységet, a szakma teljessége azonban a fekvőbeteg-ellátásban nyugszik, és ott egy főorvos és sok beosztott orvos viszonyában, főnök-beosztott koordináta-rendszere szerint működnek.

Erre a problémára lehetne azt a megoldást adni, hogy szétaprózzuk az osztályokat; a működési költség megugrik és ellehetetlenül a rendszer. A törvényjavaslat ehelyett jogokat biztosít szellemi szabadfoglalkozású kollégáknak ahhoz, hogy megéljék a maguk javára és a köz javára szakmai működésük teljességét. Miért ne segítenénk őket ebben az öntevékeny tevékenységükben, ebben az önmagukról és a betegekről való gondoskodási vágyukban?

Ezen gondolatok alapján a bizottság tizenegy tagja teljes mértékben támogatta ezt a törvényjavaslatot, és reméli, hogy a többi képviselő is így lesz ezzel.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

ELNÖK: Hadházy Sándor képviselő úr jelentkezett. Melyik bizottság véleményét ismerteti?

 

HADHÁZY SÁNDOR, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Az önkormányzati és rendészeti bizottság is megtárgyalta ezt a törvényjavaslatot október 9-i ülésén. Szeretném a többségi álláspontot ismertetni!

A törvényjavaslat elsősorban azzal foglalkozik, hogy a jelenlegi szabályozatlan helyzeteket hogyan tudja szabályozottabbá, irányíthatóbbá, a betegellátás érdekének jobban alárendelhetővé tenni.

A törvénytervezet három súlyponti kérdésre helyezi a hangsúlyt: az első a privatizáció kérdésköre, a második az intézmények átalakulásának kérdésköre, és végül a harmadik pedig az egészségügyi dolgozók, ezen belül az orvosok, szakorvosok munkavégzési tevékenységének, illetve jogállásának kérdésköre.

Mindhárom esetben azt lehet tapasztalni, hogy a jelenlegi helyzet szabályozatlan, tehát a jelenlegi helyzetben egészségügyi intézményt privatizálni igen tág határok között lehet tulajdonosi felelősségi körben. A leendő tulajdonosokat, illetve a vagyon védelmét illetően nincsenek olyan szabályozások, amelyek biztosítanák azt, hogy a leendő tulajdonosok ezt a vagyont megőrzik, illetve gyarapítják. Nincsenek arra vonatkozó szabályozások, hogy ez a közfeladat a privatizációt követően is legalább ilyen, de reményeink szerint jobb minőségben kerülne ellátásra. Ennek során biztosítani kell azt, hogy az egészségügyi közszolgáltatást garantáló, ezzel a feladattal megbízott önkormányzatok, illetve az állam körében a privatizációt követően a vagyon az egészségügyi szolgáltatási körben maradjon, a vagyon ezt követően úgynevezett egészségügyi célvagyonná váljon. Kivéve azt a két esetet, amikor vagy maga a feladat szűnik meg, vagy pedig a feladatot ellátó szervezet egy jobb, egy újabb vagyont, azaz egy jobb, egy újabb kórházat ajánl fel arra, hogy a régit helyettesítve abban nyújtsa az egészségügyi szolgáltatást a betegek számára.

A másik ilyen garanciális elem az elővásárlási jog a közfeladat ellátására felhatalmazott szervezet, önkormányzat vagy állam oldalán. Tehát magyarul minden további tranzakció a privatizált vagyonnal egyfajta ellenőrzési körben marad, mégpedig abban a körben, amely a törvény által nevesítve a közfeladat ellátásáról gondoskodni köteles, tehát vagy az állam, vagy az önkormányzat.

Ezt követően ehhez kapcsolódik az a kérdéskör, amely a gazdasági társasági formává történő átalakulását jelenti az egészségügyi intézményeknek. Tehát ez a második fő kérdésköre a törvénynek. E tekintetben, csakúgy, mint az elsőben, jelen pillanatban nincs olyan szabályozás, amely garanciákat jelentene, hogy az átalakulás, illetve az előbb említett privatizáció tekintetében a feladatellátás során a betegek érdekei, illetve a közfeladat ellátása kerül előtérbe. Amit a jelenlegi szabályozási környezet megenged, annak keretében a törvénytervezetnek az a célja, hogy az egészségügyi intézmények, amennyiben átalakulnak, nonprofit szervezeti formában működjenek tovább.

Végül a harmadik kérdéskör az orvosok jogállása. Jelenleg alkalmazotti státusban, illetve vállalkozói formában láthatják el feladataikat. A jövőben ugyanez a paletta árnyaltabbá válik, mégpedig úgy, hogy vállalkozói orvosként jelenik meg a szabadfoglalkozású orvos, azzal a különbséggel, hogy neki nincs vagyona.

A törvénytervezetnek azonban nemcsak az a célja, hogy befektetéseket ösztönözzön az egészségügyben, hiszen erre eddig is volt lehetőség, inkább arról van szó, hogy szabályozza a befektetést, ha ilyen szándék megjelenik. Hol jelentek meg eddig befektetések? Ott, ahol megtérülések voltak. Ki lehetett mazsolázni az egészségügyi szolgáltatásokat aszerint, hogy megtérülőek vagy nem. A jövőben ez korlátozottabbá válik.

Végül: a bizottság 17 igen szavazattal, 6 nem ellenében a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak minősítette.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

ELNÖK: Gondolom, Szabó György úr, az MSZP képviselője, a bizottság kisebbségi véleményét kívánja ismertetni.

 

SZABÓ GYÖRGY, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak dicsérni lehet a kormánynak azt a törekvését, hogy tenni akar valamit az egészségügyi intézmények privatizációja körül kialakult helyzettel, mert mindannyian, akik felelősséget érzünk ezért a területért, nagyon nagy aggodalommal figyeltük azt az állapotot, ami kialakult, és amely akár azt is lehetővé tette, hogy szőröstül-bőröstül egészségügyi intézményeket áruba bocsássanak. Tehát a mohó tőkeérdek ellen tenni kellett valamit.

Most kaptunk egy megoldást - egy teljesen rossz és teljesen elfogadhatatlan megoldást. Hol van a baj? Először is ott, hogy a kormány a legalapvetőbb kérdést elfelejti feltenni. Mi a baj? Kevés a pénz, mert az önkormányzatok nem kapnak egy fillért sem eszközpótlásra, amit pedig a kórházak kapnak működtetésre, az olyannyira kevés, hogy az ágazat most már évek óta válságról válságra bukdácsol, és botrányok botrányok hátán keletkeznek.

 

 

(9.50)

 

 

A kormány mondhatná erre - ha valódi megoldást keres -, hogy elismerem, kérem, és adok pénzt. De hát az nincs! Az a kormány mondja ezt, amelyik nagy lelkesen bizonygatja számunkra, hogy az autópálya-építés egyetlenegy lehetséges és célszerű forrása a közpénz. Viszont arra az ágazatra, amelyik mindenütt a világon közpénzekből kell hogy táplálkozzon, nincs pénz. Ehelyett mit mond? Azt mondja, ha már elindult egy privatizációs törekvés, hozzuk be a külső tőkét, és legyen privatizáció. És hozzáteszi saját maga meg minden bizonnyal a mi lelkiismeretünk megnyugtatására, hogy itt ám csak nonprofit társaságok alakulhatnak, és még azt is megtiltjuk, hogy egészségügyi termékek forgalmazói beszállhassanak ebbe a társaságba. Mintha ezzel a dolog rendben lenne.

Hölgyeim és Uraim! A javaslat itt naiv vagy álságos, de leginkább naivan álságos. Aki valamennyit ért a piachoz, az tudja, hogy a társaságok nem profitágon, hanem költségágon szedik ki a pénzt. Tehát a nonprofit elv abszolút nem óvja meg attól a rendszert, hogy valóságos profit kerüljön ki az ágazatból. Egyébként pedig maga a javaslat is lehetővé teszi azt, hogy a nonprofit társaságok - amelyekké alakulnának ezek az intézmények - profitelvű alvállalkozókat alkalmazzanak.

Ami az egészségügyi termékek forgalmazóit illeti, hogy nem vehetnek részt ebben, nehogy monopolhelyzetbe jussanak: hölgyeim és uraim, ezer megoldás létezik arra, hogy stróman cégek alakuljanak ilyen forgalmazók megbízásából. Hadd mondjak önöknek egy példát, ami nem ide tartozik: ma is van egy nyugdíjas politológiai tanár, aki vízierőművet működtet, mert megvásárolta több száz millió forintért. El tetszenek hinni, hogy a nyugdíjából spórolta össze?

S ha már a privatizációnál tartunk: hölgyeim és uraim, keresnek a tőkések, kerestetnek a tőkések. Miért nem jut eszébe a kormánynak, hogy hihetetlen nagy tőke van jelen a kórházakban? - szellemi tőke, az a tőke, amit a legköltségesebb képzésben részt vevő orvosok, egészségügyi dolgozók halmoztak fel. Miért ne lehetne ezt a tőkét tulajdonosi tőkéssé avanzsáltatni, tehetni, ha ezt meg tudtuk tenni a patikusokkal és meg kívánjuk tenni az állami gazdaságban dolgozókkal. Nem értjük! Mi lesz ennek a következménye? Egészen biztos, hogy fog pénz jönni ebbe az ágazatba, csak ne csapjuk be saját magunkat, tudniillik ezek a pénzek ki kell hogy termeljék a profitot, az amortizációt és a hitelkamatokat is, ha fejlesztésről van szó. Ezt mindabból a szerény működési keretből, ami ma az ágazat rendelkezésére áll. Persze lehetne megoldás például a finanszírozási reform, amely valós költségeket ismer el. Itt is figyelmeztetem a kormányt, hogy ez a megoldás is ki fogja kényszeríteni, csak nem a köz, hanem a saját maga hasznát.

S ha már társaság, legyen közhasznú, de csak két tulajdonost tudnánk elképzelni: az egyik maga az önkormányzat vagy az állam, a másik pedig az egészségügyi intézményeknek azok a dolgozói, akik komoly szellemi apportot képviselnek ma is. Igaz, ehhez a kormánynak egyezkednie kellene, mondjuk, az ellenzékkel, mert kétharmados törvényt kellene módosítani; mondjuk, az önkormányzati érdekszövetségekkel, mert ők a fő tulajdonosok; vagy, mondjuk, az egészségügyi dolgozók érdekképviseleteivel. Csakhogy azt látjuk, hölgyeim és uraim, hogy a kormánynak ez derogál, méltóságán aluli. Mert hát ez a kormány mindent tud, sőt mindent jobban tud, és nem akarja tudomásul venni, hogy ennek az ágazatnak csak egy nemzeti összefogás és csak egy erőteljes állami forrásbővítés adhatja meg a megoldását.

Elfogadhatatlan, ezért nem támogatjuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben. Megadom a szót Bartha László úrnak, a Fidesz-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

 

DR. BARTHA LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat alapvető változásokat irányoz elő az egészségügyi közszolgáltatások működtetésében. Bár a törvény nem ír elő kötelező átalakulást a működési formák tekintetében az egészségügyi közintézmények számára, mégis azáltal, hogy egyértelműen szabályozza az egészségügyi intézmények közhasznú társaságként történő működtetését, régóta lappangó folyamatokat indít el, illetve gyorsít fel.

Az egészségügyi intézményeket fenntartó önkormányzatok és minisztériumok többsége számára már évek óta világossá vált, hogy a költségvetési intézmény nem az ideális működtetési formája a teljesítményelv alapján finanszírozott egészségügyi szolgáltatóknak. Nyilvánvaló, hogy a társasági forma sokkal alkalmasabb erre, hiszen például a kiadásokat meghaladó bevétel a közhasznú társaságnál eredményként mutatkozik, szemben a költségvetési intézménnyel, amely számára ez maradvány, amit a felügyeleti szerv akár el is vonhat. Átmeneti finanszírozási nehézségek esetén a közhasznú társaság hitelt vehet fel, míg a költségvetési szerv csak kifizetetlen adósságát halmozza, kitéve magát a késedelmi kamatnak és annak, hogy létfontosságú szállítások maradnak el. Amíg egy új orvosi eszköz a költségvetési szerveknek csak a vagyonát gyarapítja, addig a közhasznú társaságnál az értékcsökkenés költsége is megjelenik, hatékonysági követelményt állítva az új eszköz működtetése elé.

A fenti előnyök ellenére mégsem vált tömegessé az egészségügyi intézmények közhasznú társasági formában való működtetése, bár a hatályos jogszabályi környezet lehetővé tette, mivel a konkrét törvényi szabályozás hiánya miatt az átalakulási kísérleteket szakmai és heves politikai támadás kísérte, ezért ezek elmaradtak. Joggal feltételezhetjük ezért azt, hogy az új törvény hatálybalépése átalakulási hullámot indít majd meg.

Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a törvény szerkezetátalakítási filozófiájáról. A "szerkezetátalakítási filozófia" kifejezést szándékosan használtam a "privatizáció" szó helyett, hiszen ez a törvény nem az egészségügyi intézmények privatizálásáról szól, hanem arról, hogy az egészségügyi közszolgáltatásokról gondoskodó önkormányzatok és minisztériumok találják meg az egészségügyi szolgáltatások nyújtásának leghatékonyabb szervezeti és működtetési formáit. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a megfelelő struktúra nélkül nem lehet hatékonyan működni. Ugyanakkor a működésiforma-váltás bizonyos esetekben együtt járhat azzal, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat nem önkormányzati vagy állami tulajdonban, hanem magánkézben lévő szervezetek működtetik majd, következésképpen egyfajta privatizációs filozófia is megfigyelhető a törvényjavaslatban.

Hadd szóljak néhány szót az orvosi egzisztenciaváltozásokról az alapellátásban, és ennek szükségességét látva a szakellátásban. A törvényjavaslat kidolgozói abból indultak ki, hogy az egészségügyi alapellátásban megkezdődött magánosítási folyamatot célszerű tovább folytatni, elősegítve azt, hogy a rendelők és azok berendezései is a háziorvosok, házi gyermekorvosok, illetve az alapellátást végző fogorvosok tulajdonába kerüljenek. Az alapellátás területén ugyanis olyan, úgynevezett egzisztenciaváltozások vannak kialakulóban, ami az orvosok és beosztottjaik hosszú távú munkalehetőségét teremti meg, olyan stabil praxis kialakítására törekszik, amelyet a páciensek szeretnek, amelyhez kötődnek, amit nem akarnak elhagyni.

Nyilvánvaló, hogy az orvos ezt a célt akkor tudja elérni, ha nemcsak munkájával, szakértelmével szolgálja betegeit, hanem befektet a rendelőjébe, az orvosi berendezésekbe is. Erre viszont csak akkor kerül sor, ha az orvos tulajdonába kerül a rendelő, annak berendezéseivel együtt. Az alapellátás színvonala növekedéséhez szükséges befektetések mértéke nem teszi szükségessé külső befektető bevonását, könnyen hozzáférhető, kedvező kamatozású vállalkozói hitelek révén elérhető, hogy valódi orvosvállalkozások jöjjenek létre.

Az alapellátás teljes magánosításának természetesen feltétele a tőkebefektetések legalább költségszintű megtérülése. Ezt a kormány azzal segíti elő, hogy az alapellátási vállalkozások számára bevezeti az eszközhasználat térítését, amennyiben saját tulajdonú rendelőben, illetve saját eszközökkel dolgoznak. Ezt segítette elő a működtetési jog vagyoni értékű jogként való bevezetése is.

 

(10.00)

 

Tipikusan egzisztenciaváltozások esetén is meg kellett oldani egy közgazdasági problémát, nevezetesen meg kellett akadályozni az egészségügyi célt szolgáló ingatlanok kivonását az egészségügyi ellátásból.

Miről van szó? Arról, hogy ha az önkormányzat például a háziorvos számára azzal a céllal értékesíti az ingatlant, hogy abban területi ellátási kötelezettséggel háziorvosi rendelést tartson, akkor az ingatlan eladási árának meghatározásakor több, az ingatlan árát egyébként befolyásoló tényezőt is figyelembe vesz. Következésképpen fennáll a veszélye annak, hogy a háziorvos tevékenységének megszüntetésekor a rendelőt nem háziorvosi rendelőnek, hanem jelentős haszonnal más célra értékesíti. Ebben az esetben az önkormányzatnak úgy kell új háziorvosi szerződésekről gondoskodnia, hogy megfelelő rendelőt már nem tud biztosítani. Azonban alapálláspontunk szerint lehetővé kell tenni azt is, hogy később ezt az orvos eladhassa. Az ilyen és hasonló, a szakellátás magánosítása esetén is elvileg lehetséges esetek elkerülése érdekében vezeti be a törvényjavaslat a célvagyon fogalmát, előírva, hogy az egészségügyi közszolgáltatás céljára megvásárolt vagyont a vevő csak ugyanilyen célra értékesítheti, azaz megkísérli elejét venni az ingatlanspekulációnak.

Néhány szót hadd szóljak egy másik elvről, a nonprofit elvről a szakellátásban. A szakellátásokra nem lehet ráhúzni az alapellátásokra kidolgozott magánosítási modellt, azaz orvosi egzisztenciaváltozások kezébe adni a szakellátási kapacitásokat is. Pontosabban a törvény-előkészítés során nagy dilemmát jelentett, hogy milyen szerkezeti felépítés szolgálja leghatékonyabban az egészségügyi ellátást. Végül az a javaslat született, hogy a szakellátás esetében egységes szabályozást vezessünk be, amely szükségképpen lényegesen különbözik az alapellátási modelltől. A szakellátás egészét tekintve ugyanis inkább a magas eszközigény a meghatározó, és többnyire állandó pacientúráról sem beszélhetünk.

Ugyanakkor éles piaci verseny alakulhat ki a betegek ellátásának megszerzéséért. Reális ezért a veszélye annak, hogy ha a szakellátások működtetéseiben tág teret engedünk a vállalkozásoknak, akkor azok elsősorban nem orvosok, orvoscsoportok egzisztenciaváltozásaiként, hanem tipikusan egészségügyi befektetők nyereségorientált vállalkozásaiként jönnek majd létre, azaz az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásánál uralkodóvá válik a profit motívum.

Ugyanakkor - ha kerülőutakon is - beépítettük a törvényjavaslatba azokat a jogi megoldásokat, amelyek járóbeteg-szakellátásban is lehetővé teszik orvosi vállalkozások meghatározó súlyúvá válását. A profitorientált egészségügyi szolgáltatás dominánssá válását az egészségügyi kormányzat el kívánja kerülni.

A magyar egészségügy számára a következő évtizedekben az egyik legnehezebb feladat lesz optimalizálni, hogy a technikailag, technológiailag lehetséges egészségügyi ellátásból mi a pénzügyileg finanszírozható egészségügyi ellátás a magyar lakosság számára. Ebben a helyzetben viszont nem tolerálható, hogy a kiválasztást az egészségpolitika helyett a nyereségorientált egészségügyi szolgáltatók végezzék el.

Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az alvállalkozások szerepéről szeretnék néhány szót szólni. A törvényjavaslat az alvállalkozások esetében tudatosan nem mondja ki a nonprofit elvet, azaz újabb széles kaput nyit a tőkebefektetések előtt. A törvény-előkészítők célja ugyanis az volt, hogy a kifejezetten tőkeigényes egészségügyi szolgáltatások esetében lehetővé tegye a külső tőke bevonását. Természetesen ez azt jelenti, hogy ezen alvállalkozások esetében is meg kell jelennie a profitnak. Ez azonban az egészségügy egészétől nem idegen, hiszen itt is vannak a gyógyszergyártóktól kezdve az informatikai szolgáltatásokon át a mosodákig nyereségtartalmú tevékenységek.

A jogszabály-előkészítő csak magában a gyógyítómunkában nem akarja a profit motívum megjelenését, de természetesnek tartja, hogy a gyógyítómunka hatékonyabbá tételét jelentő nagy értékű műszerek üzemeltetése nyereséget eredményezhet. Normatív és a nyereséghányadot nem tartalmazó finanszírozás esetén ez csak úgy lehetséges, ha olyan alvállalkozások, befektetések jönnek létre, amelyek az átlagosnál hatékonyabbak, például olcsóbb, rövidebb, több ellátást nyújtanak, azaz a nyereség a normatívánál alacsonyabb ráfordításokból vagy magasabb teljesítményekből keletkezik. Természetesen a finanszírozóknak nagyon fontos feladata lesz a díjtételek harmonizációja, illetve a finanszírozási normatívák, igénybevételi szabályok rendszeres felülvizsgálata, hogy ezzel az extraprofit keletkezésének elejét vegye, illetve hogy az egyes szakmák közötti finanszírozási aránytalanságok megszüntetésre kerüljenek.

Az alvállalkozások felé való nyitás másik célja a járóbeteg-szakellátás munkavállalói privatizációjának az elősegítése. A járóbeteg-szakellátás privatizációjának a második, a jogszabály-előkészítő által lehetővé tett formája ugyanis az, amikor a szakrendelő megmarad egészségügyi közintézménynek, de az intézmény az önkormányzat egyetértésével az egyes szakrendelőket alvállalkozásba adja az ott dolgozóknak, az orvosoknak, a szakszemélyzetnek. Ezen az úton ismét csak ellenőrzött módon és az orvosi vállalkozások preferálásával valósulhat meg a járóbeteg-szakellátás privatizációja. Ennek részletes szakmai feltételeit a törvény felhatalmazása alapján a miniszteri rendelet határozza majd meg.

Az orvosi tevékenység végzésének formáiról. A törvényjavaslat részletesen szabályozza az orvosi tevékenység végzésének lehetséges formáit is. Az alkalmazott orvosként végzett orvosi tevékenység gyakorlatilag megfelel az eddigi tevékenységi formáknak. A szabadfoglalkozású orvos fogalmának megteremtésével azonban létrejön egy olyan tevékenységi forma, amelynek keretében egészségügyi közintézményekben is rugalmasabb keretek között dolgozhat egy orvos. Ez az új forma lehetővé teszi többek között azt, hogy a járóbeteg-szakellátásban dolgozó orvosok szerződéseket kössenek fekvőbeteg-ellátó intézményekkel betegeik esetleges, például műtéti ellátására. Természetesen ehhez a formához a továbbiakban a finanszírozást is ki kell alakítani, hiszen elképzelhető egy olyan működési forma, amelyben a szabadfoglalkozású orvos közvetlenül a pénztártól részesül finanszírozásban.

A törvényjavaslat részletesen szabályozza az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződés kötelező tartalmi elemeit is. A szerződés szabályozása kapcsán külön hangsúlyt fektettek a törvény előkészítői arra, hogy mind a szerződést megkötő orvosok, mind az egészségügyi szolgáltatók megfelelő jogi garanciákat kapjanak.

Összegzésként: a törvényjavaslat az egészségügyi intézmények új működtetési formáinak törvényi szabályozásával lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügy hatékonysága javuljon, tőkevonzó képessége erősödjön. Ezzel az egészségügy gazdaságpolitikai súlya is lényegesen növekedhet. Ezzel párhuzamosan a törvényjavaslat tág teret nyit orvosi, szakdolgozói egzisztenciaváltozások létrejöttének is. Azonban maradt még néhány megoldandó feladat. Ez a törvényjavaslat csak egy lépcső a reformok sorában, és közel sem tekinthető végleges reformnak.

A rugalmasan változó környezeti feltételekhez gyorsan alkalmazkodó működési formák kialakítását követően folytatódnia kell a finanszírozási rendszer átalakításának is. Olyan finanszírozást kell kialakítani, amely érdekeltté teszi a szolgáltatókat abban, hogy betegeiket minél alacsonyabb ellátási szinten részesítsék kezelésben; rövid távon sem megkerülhető az amortizációs kérdés körének rendezése az egészségügyi szakellátásban. A minőségbiztosítási kérdéseket a jövőben a finanszírozási kérdésekkel egységes keretben tartjuk érdemesnek kezelni.

Szükséges, hogy az egészségügyi jogszabályi környezet kialakítása során az egészségügyi szolgáltatások igénybevevőinek véleménye az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kapjon.

Összegezve: a Fidesz-Magyar Polgári Párt a törvénytervezetet nemcsak általános vitára tartja alkalmasnak, hanem kifejezetten mérföldkőnek tartja a magyar egészségügy szerkezetének átalakításában.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Vojnik Máriának, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő asszonynak.

 

DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szónoklatom elején szeretném leszögezni: ez az a törvényjavaslat, amelyet a Magyar Szocialista Párt általános vitára alkalmatlannak, az egészségügy szempontjából károsnak, a betegek biztonsága szempontjából relativizálónak és hátrányosnak tart. Ez az a törvényjavaslat, amelyet általános vitára alkalmatlannak tartván úgy gondoljuk, hogy ha a Fidesz-kormány valóban érdekelt az egészségügyi rendszer átalakításában, a betegek üdvének és az orvosok egzisztenciális biztonságának megteremtésében, akkor egyet tehet ezzel a javaslattal: visszavonja a parlamenttől.

 

 

(10.10)

 

Úgy gondolom, hogy az eddig elhangzott vitákban felszólalók a parlamenten kívül, a társadalmi szervezetekben, az egészségügyi dolgozói szervezetekben elegendő tapasztalattal szolgálnak ahhoz, hogy a Magyar Szocialista Párt véleményét megalapozottnak, alátámasztottnak és a törvényjavaslat vitájában használhatónak tartsuk.

Tisztelt Országgyűlés! A miniszteri expozé arról szólt, hogy ez az a törvényjavaslat, amely gyakorlatilag megváltást hoz az egészségügy ágazatában; ez az a törvényjavaslat, amelynek elfogadásával az egészségügy korszerűsítését a környező társadalmi és gazdasági átalakuláshoz mint előfeltételt kell megteremteni; ez az a törvényjavaslat - mondja a kormány indoklása -, amely modernizációs célt szolgál.

Ez a törvényjavaslat azonban, hölgyeim és uraim, nem felel meg ennek a modernizációs célkitűzésnek. A törvényjavaslat normaszövegét vizsgálva nem felel meg annak a kívánalomnak sem, amelyet az egészségügyi miniszter a különböző fórumokon és itt, a parlament nyilvánossága előtt is még hozzáfűzött ahhoz a törvényjavaslathoz, amelyet a parlament elé bocsátottak. Mik is voltak ezek az elvárások?

Azt mondja a miniszter úr, hogy ettől a javaslattól a hálapénz megszüntetését, a működő tőke és ezen belül a külföldi tőke bevonását, a vadprivatizáció megállítását, az egészségügy finanszírozási helyzetének javulását, az egészségügyi intézmények, valamint az egészségügyi dolgozók helyzetének rendezését várjuk - tehát a kormány ezeket a célokat tűzte ki a törvényjavaslat benyújtásakor.

Megállapíthatjuk, hogy a normaszöveg javaslata és a kormány megfogalmazott célkitűzései nem felelnek meg egymásnak; akkor sem, ha az elhangzott indoklásokat kiegészítik egy kvázi zsaroló érvrendszerrel, melynek lényege - a miniszter úr megfogalmazása szerint -: senki ne higgye, hogy bármelyik, a választásokat megnyerő párt többet fog fordítani az egészségügyre, és pénzt csak akkor kapunk, ha átalakítjuk az egészségügyet és megteremtjük a tőkebevonás feltételeit. Azt mondja a miniszter úr, hogy 2003-ban az egészségügy csak akkor lesz alkupozícióban, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, ezért tehát akik ezt a benyújtott javaslatot elutasítják, elutasítják a lehetőségét is az egészségügyi ágazat konszolidációjának.

Lényegében azonban, úgy gondoljuk, a konszolidációnak meg kell előznie az egészségügyi szerkezetátalakítást. A törvényjavaslat normaszövege nem tesz mást, mint megpróbálja szabályozni a fekvő- és járóbeteg-szakellátást végző önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő egészségügyi intézmények privatizációját. Ezt az állítást azonban kellőképpen meg kell vizsgálnunk, hiszen nincsen szabályozórendszer nélkül ma sem az ágazat. A miniszter úr az expozéjában elismerte, hogy ma is megvannak azok a szabályozási keretfeltételek, amelyek között egy adott egészségügyi intézmény akár közhasznú társaság, akár más nonprofit vállalkozás formájában működhet. Ezért tehát azt gondoljuk, hogy nem ennek a rendszernek az ilyen típusú átalakítását kell megvizsgálnunk, hanem azt, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályozórendszerek vagy a kormány által benyújtott javaslat tartalmaz-e elegendő garanciát arra, hogy az egészségügyi ellátás biztonsága, a betegek ellátásának biztonsága és az egészségügyi ágazatban dolgozók egzisztenciális és anyagi biztonsága megvalósuljon, hogy a gyógyítás feltételeiül szolgáló intézmények, a benne lévő műszerek megfeleljenek a kor követelményeinek - és azt mondhatjuk, hölgyeim és uraim, hogy a benyújtott törvényjavaslat ezeket a garanciális szabályokat nem tartalmazza.

Az expozéban a miniszter úr ezt afféle jobbágyfelszabadításként is megfogalmazta, melynek eredményeképpen az orvosok és az egészségügyi dolgozók kikerülnek abból a merev hierarchikus viszonyból, amelyben a jelenlegi feltételek között dolgoznak. Tisztelt miniszter úr, hölgyeim és uraim, ez az a törvényjavaslat, amelyik nem felszabadítja az az orvosokat, hanem gyakorlatilag újra rabszolgává teszi őket egy egészségügyi vállalkozásban. Ez az a törvényjavaslat, amely kiszolgáltatja az egészségügyi dolgozókat az egészségügyi magánintézményeknek. Ez az a javaslat, amely a fiatal orvosoknak nem kínál mást a jövőjükhöz, mint azt, hogy a maguk megszerzett tudását egy bizonytalan körülmények között működő magánvállalkozásban kiszolgáltassák az új egészségügyi szolgáltatóknak.

Egy törvényt akkor kell megalkotni, tisztelt képviselőtársaim, ha a meglévő helyzet új törvényi szabályozást igényel, és az adott időszakban hiányoznak ehhez a törvényi feltételek. Ez az a jogterület azonban, ahol nincsen szabályozás nélkül az egészségügyi ágazat, a benyújtott kormányjavaslatok pedig nem segítik és nem bővítik ezeket a szabályozásokat. A kérdés, hogy a tőkebevonás elősegítése az egészségügyi intézmények korszerűsítése érdekében megvalósul-e ebben a törvényjavaslatban, valóban kérdés; nem kell azonban közgazdásznak lenni ahhoz, hogy a jelenlegi banki feltételek, kamatok, részvényárfolyamok és -hozamok mellett egy hazai, illetve külföldi befektető a befektetett tőke milyen mértékű és ütemű megtérülésének reményében fog majd befektetni a jelenlegi magyarországi egészségügybe. Akármennyi legyen is az az összeg, amelyet a befektetett tőke hozadékaként ki akarnak venni a rendszerből, egyvalami biztosan állítható: ennek a fedezete nincs benne a jelenlegi egészségügyi rendszerben, és a következő évekre érvényes, általánosan elfogadott makrogazdasági pályák mentén számolt, összességében alig növekvő egészségügyi ráfordítások mellett ennek a forrása erősen kétséges. Nyilvánvaló tehát, hogy azt a pénzt, amit a befektető most befektet az egészségügyi intézménybe, néhány év múlva valamilyen formában viszont akarja látni, ha másként nem, akkor a tulajdonába került ingatlan értékesítésében.

Kérdés ezek után, hogy vajon a most megfogalmazott törvényi szabályok alapján lesz-e olyan nagylelkű a befektető, hogy befektet egy olyan rendszerbe, amelyben nincs esélye megszerezni a tőkéjét, a befektetett tőkéjét, a hozamokat, vagy ha van, akkor azon az áron, hogy forrást fog kivonni ebből a rendszerből.

A miniszter úr azt is többször hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat a hálapénzrendszer megszüntetéséhez vezet majd, hiszen az orvosok jobban meg lesznek fizetve. Nos, ebben a javaslatban, tisztelt képviselőtársaim, nincs egyetlenegy olyan szabály sem, amely ezt a kijelentést alátámasztaná. Hiszen miről van szó? Az orvosok jelentős része kikerül a közalkalmazotti körből, és a hivatását gyakorlatilag a saját kockázatára műveli majd.

 

 

(10.20)

 

Egyfelől lesznek győztesek és vesztesek, másrészt az egészségügyre fordított közkiadások nem növekednek lényegesen, tehát nem látszik az a forrástöbblet, amely fedezetet biztosítana az orvosok és más egészségügyi dolgozók hivatásukhoz méltó honorálására. Az elmúlt évtized hazai tapasztalatai alapján megállapítható, hogy bármilyen béremelés sem változtatja meg az orvosok és betegek, a betegek és hozzátartozók hálapénzkapó és -adó viselkedését. Ezt nem ebben a törvényben kell szabályozni, és nem ezt a megoldást kell választani.

Azzal azonban, hogy a dolgozók egy jelentős része kikerül a közalkalmazotti körből, lehetséges, hogy lesznek olyanok, akik az egyéni boldogulásukat ebben a rendszerben megtalálják. Vajon azonban milyen áron? Vajon biztosítható lesz-e, hogy a legjobb képességű, a betegek iránt legelkötelezettebb, legkvalifikáltabb egészségügyi dolgozók lesznek azok, akik kedvezményezettek lesznek, akik győztesei lesznek ennek a beterjesztett törvényjavaslatnak? Az egészségügyi dolgozók, akikről a miniszter úr gyakran beszél, általában nem lesznek nyertesei ennek a rendszernek. Nem lesznek nyertesei az egészségügyi szakdolgozók garantáltan, és nem lesznek nyertesei az orvosok valószínűleg, mert a jogállásnak az a szabályozási módja, amelyet ez a törvényjavaslat tartalmaz, gyakorlatilag azokat a követelményeket támasztja, amelyek ma is követelmények egy orvossal szemben.

Tisztelt Miniszter Úr! Ma egy orvosnak a működési nyilvántartásba a diploma megkapása után kell bekerülnie. Ez a működés feltétele. Azt mondja a miniszter úr, hogy az lesz szabadfoglalkozású orvos, aki ezt a működési bizonyítványt megszerzi, azt, amit ma is megkap. Az lehet szabadfoglalkozású orvos, aki ezt a tevékenységet önállóan és saját felelősségre fogja művelni.

Miniszter Úr! Hölgyeim és Uraim! Ma is felelősséggel tartozik az orvos azért a tevékenységért, amit végez. Nagy szakmai önállósággal, tudása birtokában, teljes jogi felelősséggel tartozik az általa művelt szakterületen végzett tevékenységéért.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a törvényjavaslat adós azzal, hogy megválaszolja az egészségügy mai problémáinak legfontosabb kérdéseit. Ezek a kérdések a következők. Lehet-e - és ha igen, hogyan - garantálni az egészségügyi ellátás biztonságát és színvonalát? Hogyan garantálható az egészségügyben a tőkebevonás? Meg lehet-e akadályozni a tőkekivonást? Ha valaki tőkét fektet az egészségügybe, az minimum a költségeinél szeretne lenni, ezért hogyan szabályozzuk a tőkekivonás megakadályozását? Meg lehet-e akadályozni a strómanok működését, a leányvállalatok általi tőkekivonást? Mi lesz a nem privatizált intézményekkel? Honnan lesz elegendő forrás versenyhelyzetben? Hogyan garantálható az egészségügyi célvagyon egészségügyi célú hasznosítása? Voltak-e hatékonysági számítások, próbaszámítások, gazdaságossági számítások?

Felmérte-e valaki, hogy az átalakulási terv, az adósságrendezés, a vagyonértékelés mennyi időt és pénzt, és mennyi emberi tudást igényel? A kht. mint új szolgáltató, hogyan fogja teljesíteni a minimumfeltételeket? Mik lesznek a gazdálkodás minimumfeltételei? Szabadabb lesz-e az orvos, és milyen áron? Szükséges-e szabályozni az orvosi túlmunka kérdését? Minek a terhére kapnak az egészségügyi dolgozók vagy orvosok többletpénzt? Mi a garancia arra, hogy a szakmai kvalitások alapján történik az orvostársadalom differenciálódása?

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt parlamenti Képviselőtársaim! (Az elnök jelzi az idő leteltét.) A Magyar Szocialista Párt az elmúlt három évben számtalan javaslatot tett az ágazat konszolidálására. Ma a konszolidációs törvény nem létezik, legfeljebb a miniszter úr íróasztalfiókjában. Ezt a javaslatot kérjük a parlament elé hozni, hogy tárgyaljunk róla, ezt a törvényjavaslatot pedig mindannyiunk érdekében, amely az egészségügyi közszolgáltatásokról szólna, felejtsük el.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Hegedűs Mihály úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja vezérszónokának.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Ha csatlakozni akarok a zárszóhoz, én azt mondom, ezt a törvényt ne feledjük el, hanem a jelen helyzetet, amely sok javítanivalót hagy maga után, tegyük jobbá, hozzunk olyan törvényt, a szocialista képviselőtársaim segítségével együtt, amely megfelel mindegyikünk várakozásának.

Tényleg nagy előzetes várakozás előzte meg ezt a törvényt. Nyilatkoztak az érintettek, a szereplők, a közszolgáltatást nyújtók, nyilatkoztak azoknak a nevében az önkormányzatok, az Egészségügyi Minisztérium, az egyetemek, az egészségügyben dolgozók közül előzetes véleményt fejtettek ki az orvosok az Orvosi Kamarán keresztül, véleményt fejtettek ki az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetén keresztül az egészségügyben dolgozók. Ezen véleményeknek a túlnyomó része aggodalmat, pesszimizmust fejezett ki. Ez a pesszimizmus, én azt hiszem, talán megalapozott volt, hiszen az utóbbi évtizedek sikertelen egészségpolitikájára alapozták, a sikertelen egészségpolitika tapasztalataira alapozták.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mindannyian tudjuk, hogy hazánkban egy gazdasági, kulturális, társadalmi fejlődésünket korlátozó, súlyos politikai feszültségeket is okozó népegészségügyi válság van. Ezen népegészségügyi krízishelyzet megváltoztatásának egyik eszköze lehet a jogszabályokban rögzített változtatási irány. Ennek a várakozásnak megfelelően készítette el a kormány a jelen törvényjavaslatot, amely jelentős szerepet játszhat a népegészségügyi krízis felszámolásában. Üdvözölhetjük a bevezetőben szereplő szabályozási szándékot. Az egészségügyi közszolgáltatás szolgálja hatékonyan az egészségügyi törvényben meghatározott célok valóra váltását, a lakosság egészségügyi állapotának javulása, az egészséghez való jogának érvényesítése érdekében. Az egészségügyi közszolgáltatásban pozitív folyamatokat kell elindítani, a meglévőket tovább erősíteni, míg a negatív folyamatokat a jogszabályok erejével kell visszaszorítani.

A Független Kisgazdapárt támogatja a pozitív folyamatok érdekében hozott törvényt, így a jelen törvénytervezetet is, és módosító javaslataival segíteni kívánja egy jó törvény megszületését. Ebből következően támogatni kívánjuk a Magyar Orvosi Kamara ésszerű módosítási ajánlásait is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jól megalkotott törvény gazdasági fejlődésünkből eredően az egészségügyi ellátás finanszírozásának növelését teszi lehetővé, de úgy, hogy az a népegészségügy javulását eredményezze, tehát a növekvő forrásokat egészségpolitikai és nem üzletpolitikai célok megvalósulásának rendeli alá. Ha hibás szemléletű törvényt alkotunk, ez csak szűk üzleti körök érdekeit szolgálja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ne vegyék szerénytelenségnek, ha a saját, két évvel ezelőtt elhangzott parlamenti beszédemre hivatkozom, illetve abból idézek, amely az 1998. évi társadalombiztosítás pénzügyi alapjai zárszámadásának tárgyalásakor hangzott el. Idézek az Állami Számvevőszék akkori megállapításaiból: "Az OEP-nek nincs rátekintése azokra az esetekre, amikor az egészségügyi intézmény saját nevében, a tulajdonos hozzájárulásával vagy anélkül köt szerződést vállalkozással. A finanszírozás ilyenkor az intézményi teljesítmény alapján történik, a folyósítás címzettje és a kórház marad. A szerződéses vállalkozó díjazását egy belső szerződés rögzíti, aminek feltételei a tapasztalatok szerint eltérnek a finanszírozási szabályok által megengedettektől.

 

(10.30)

 

Az OEP-nél az említett megoldásokból, amit sokan funkcionális privatizáció vagy vadprivatizáció néven emlegetnek, nincs információ. Az adatszolgáltatás, bejelentési kötelezettség hiányában a folyamatok lényegében spontán zajlanak. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény szerint az egészségügyi szolgáltatások az OEP-pel finanszírozási szerződéssel rendelkező szolgáltatónál vehetők csak igénybe, ami ezekben az esetekben nem áll fenn. A szerződő intézmény működési engedélye és a finanszírozási szerződése ugyanakkor nem felel meg a valós helyzetnek."

Eddig az idézet a két évvel ezelőtti ÁSZ-jelentésből.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez röviden összefoglalva annyit jelent, hogy törvénytelen. Ha ezen folyamatokat összevetjük az elérni kívánt célok teljesülésének lehetőségével, akkor az alábbi következtetésre juthatunk. Attól függően, hogy a becsúszó vagy vadprivatizációban érdekeltek mihez férnek hozzá, kialakulhatnak a szolgáltatási prioritások, így az egészségügyi szükségletek háttérbe szorulhatnak, tehát a közvetlen népegészségügyi célok érvényesítésének egyre kisebb lesz az esélye. A megszerzett funkcióhoz kapcsolódó tulajdoni jogok monopóliumot eredményezhetnek, ami az árak és egyéb feltételek egyoldalú meghatározásával járhat. Az így megterhelt közintézmények tönkremenetele gyorsulhat, ezzel további teret kaphatnak a vadprivatizációban érdekeltek.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt ezért támogatja a jelen törvényjavaslatot, mert az ezen törvényjavaslat által szabályozni kívánt folyamatok hosszú évek óta szabályozott kereteket kérnek, követelnek. Hadd idézzem még egyszer saját beszédemet 1999-ből: "A megszerzett funkcióhoz kapcsolódó tulajdoni jogok monopóliumot eredményezhetnek, amely az árak és egyéb feltételek egyoldalú meghatározásával járnak."

Az idézet mondanivalóját az élet bizonyítja. Közismert, hogy a művesekezelő állomások több mint 80 százaléka már 1995-ben magánkézben volt. 1994-ben 2300 krónikus vesebeteg részesült művesekezelésben. Számukra 250 ezer kezelést nyújtottak, amelynek ára közel két és fél milliárd forint volt. 1995-ben a művesekezelő vállalkozások már együtt tettek árajánlatot, amelyben lényeges tarifaemelést kértek. Indoklásukban német, svéd és egyesült államokbeli példákra és árakra hivatkoztak. Így 1996-ban már több mint 100 százalékkal többet fizetett a költségvetés a művesekezelésekre. Ezek a változások valóban a művesekezelésre szoruló betegek érdekeit szolgálták. Ma már minden rászoruló beteg megfelelő színvonalú kezelésben részesül.

Tisztelt Képviselőtársaim! Súlyos kérdéseket kell felvetnem. Miért növekszik a vesebetegek aránya évente 10-12 százalékkal? Mit tettünk ez ellen? Elegendő pénzt fordít a költségvetés a cukorbetegek, a magas vérnyomásban szenvedők gondozására? A válasz: nem. Pedig ezen betegségekből ered a dialízisre szoruló vesebetegek betegségének túlnyomó része. Feltehetjük a kérdést, mi az olcsóbb: a nagy kárt okozó tüzek eloltása, vagy pedig a megelőzése? Feltehetjük még egyszer a kérdést: ki érdekelt a megelőzési szolgáltatásokban, és ki érdekelt a profitot hozó művesekezelésekben?

Tisztelt képviselőtársaim, nem akartam kisarkítani a gyógyítás egyetlen kis szegletére, de ez a példa alátámasztja, hogy a rosszul sikerült privatizáció során kartellbe tömörülő befektetők zsarolási pozícióba kerülhetnek. Ennek a megakadályozására van szükség ezen törvény, egy jó törvény meghozatalára.

Az egészségügy reformja a rendszerváltás óta folyamatos kérdése a magyar társadalomnak. Az eredmények értékelése ellentmondásos. A szakértők egy része a térségben példa nélkülinek tartja a magyar reform folyamatos építkezését, mások úgy vélik, hogy nem történt semmi. Igaz az is, hogy az ágazat folyamatos válsággóc, nem történt meg az úgynevezett szerkezetváltás, az ellátó szervezet sem méretében, sem szerkezetében nem követte a szükségletek és igények változását, és az is igaz, hogy ma nem jobb betegnek lenni, mint tíz évvel ezelőtt. Az ellátó szervezet nemcsak a megbetegedési viszonyok változására és az orvostudomány fejlődésére nem reagált megfelelően, de nem képes kielégíteni a megváltozott igényeket és elvárásokat sem. Az egészségügyi szolgáltatásokban nem ment végbe mindaz a differenciálódás sem, ami alkalmas lenne a létező és jogos rétegigények kielégítésére.

Az egészségügyi ágazat, tisztelt képviselőtársaim, a fejlett országokban mindenütt innovatív, húzó ágazat, amelybe komoly befektetés történik. Magyarországon a szerkezet és a szabályozás zártsága miatt a szektorba igen szerény invesztíció történik, ami az ágazat fejlődésére, színvonalára erősen visszahat. Mindez fokozza a különben is fennálló folyamatos alulfinanszírozottságot. Az egészségügyi reform kulcskérdése a szerkezetváltás és az egészségügyi ellátó szervezet méretének, belső arányainak és aktivitási irányainak megváltoztatása oly módon, hogy alkalmazkodjon a megváltozott szükségletekhez és környezethez.

Egészségügyi rendszerünk fejlődésének legnagyobb erénye, hogy alapvetően sikerült megőrizni az értékeit, a társadalmi változások ellenére jó a közegészségügyi, a járványügyi helyzet, jó és általános a szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a rendszer nem esett szét, nem lett a vadprivatizáció, a becsúszó privatizáció áldozata, az általános piacosítási és privatizációs hullám nem söpörte el a rendszer eredményeit.

Egészségügyi rendszerünk a legfontosabb és legkorszerűbb alapelvekre épül fel. Ezek: a közfinanszírozás dominanciája, szabályozott verseny a szolgáltatók között, a hozzáférhetőségi esélyegyenlőség elsősége, relatív költséghatékonyság és az állami kontroll lehetősége. Ezek mint alapelvek hosszú távon is fenntartandók.

Mindezek ellenére azt is látni kell, hogy a fenti elvek és a jelen gyakorlat bemerevítése nem tartható. Ha a rendszer tartósan ellenáll minden piacosítási kísérletnek, akkor a kérdést a politika helyett az élet oldja meg. A differenciált igények kielégítésére létrejön egy második ellátórendszer, az egészségügy kettészakad, a források egy része az alternatív szféra felé áramlik, a joggal támogatott és megerősíteni vágyott közszolgálati egészségügyi rendszer még inkább ellehetetlenül, a lakosság egészségi állapota tovább romolhat. Tehát szerintem a rendszer mindenáron való stabilizálása pont a szétesést, a túlzott piacellenesség pedig a túlliberalizált piacot fogja előkészíteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvaló, hogy az egészségügyi rendszer sem a teljes centralizáció, sem csak a piaci szabályozás alapján nem működhet. A jól működő modellek az irányított piac elvén működhetnek, nálunk is ezt kell megcélozni. A változás kényszere adott, az egészségügyi rendszerrel való elégedetlenség igen széles körű. A szereplők egyike sem elégedett: nem jó ma sem ellátónak, sem betegnek lenni. A politikát viszont végtelenül ingerli az egyre többe kerülő és mégis elégedetlenséget szülő egészségügy. Mindehhez hozzájárul az a kormányprogram, amely alapján egy erős várakozás és elvárás irányul az egészségügyi ellátórendszerek javulása felé.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt támogatja egy jó törvény megszületését. Vitatni és javítani kívánunk több törvényszakaszt, míg egyes meghatározott pontokhoz feltétlenül ragaszkodunk, még annak az árán is, hogy ha ezek nem valósulnak meg, az egész törvényt elvetjük.

Köszönöm türelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

(10.40)

 

ELNÖK: Megadom a szót Béki Gabriellának, az SZDSZ képviselőcsoportja nevében felszólaló képviselő asszonynak.

 

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja, hogy ez a törvényjavaslat nem orvosság az egészségügy legfontosabb bajaira. Ezért az SZDSZ az általános vitára alkalmatlannak tartotta, módosító indítványokkal sem tartja olyan módon javíthatónak, hogy azt a későbbiek során el tudjuk fogadni.

Az SZDSZ úgy gondolja, hogy a legfontosabb probléma a mai magyar közéletben az egészségügy problémája; hogy válságban van az egészségügy, és ehhez a miniszter úr egy évvel ezelőtt rendcsinálást ígért. Szeretnék - mielőtt a törvényről és mielőtt az SZDSZ javaslatáról beszélek - röviden visszatérni a miniszter úr expozéjára, hiszen érzékeltem egyfajta elmozdulást, egyfajta változást a mai megszólalásában.

Ma már azt, hogy ez a törvényjavaslat korszakos jelentőségű, nem ő maga jelentette ki, hanem mások szájába adva hivatkozott erre a véleményre, hogy utána a feltett kérdésre megannyiszor úgy válaszoljon, hogy lehet; lehetséges, hogy jó hatással lesz; lehet, hogy korszakos jelentőségű. Ebben a megfogalmazásban, a kérdésnek az ilyetén való exponálásában már én érzékelek egy nagyfokú elbizonytalanodást: lehet, hogy nem; lehet, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket ez a törvényjavaslat. És azt gondolom, hogy a miniszter úr elbizonytalanodása nagyon is indokolt.

Még mielőtt rátérnék a konkrét kérdésekre, engedjék meg, hogy visszahivatkozzam azt az alig egy évvel ezelőtti bizottsági ülést, ahol a miniszter úr bemutatkozott az egészségügyi bizottság tagjait előtt, és kiemelte beszédében, hogy fontosnak tartja a szakmai és politikai konszenzust. Azt mondta: "azt gondolom, a nagy kérdésekben muszáj politikailag is konszenzust kötni", és kétséget nem hagyott afelől, hogy az egészségügy átformálását, megreformálását ilyen nagy kérdésnek tekinti; hogy "nélkülözhetetlen a hatpárti konszenzus megszületése". Azt ígérte, hogy ezeket a kérdéseket össze fogja gyűjteni, és ide fogja hozni, mármint az egészségügyi bizottság elé; hogy "néhány cölöpöt le kell verni ahhoz, hogy építkezni tudjunk"; hogy nagyon hosszú távú megalapozása szükséges a dolognak, mert való igaz - az egészségügyre éppúgy, mint a nyugdíjrendszerre -, hogy itt bizony négyéves kormányzati ciklusokon átívelő megoldásokban kellene gondolkodni, tehát nagyon indokolt lenne a konszenzuskeresés. Én azt állítom, hogy nemcsak nem keresett konszenzust a miniszter úr, amikor például ezt az előterjesztést beterjesztette, de meg sem kísérelte, hogy hatpárti megegyezéssel szülessen meg valami a megoldás irányában.

Tehát valóban egyfelől vannak álláspontok, amelyek szerint egyfajta csodaszerként van előállítva ez a törvényjavaslat, másfelől viszont azt látjuk, hogy a szakma, a Magyar Orvosi Kamara olyan indulattal utasítja el ezt a javaslatot, hogy konszenzusról nemcsak politikai értelemben, hanem szakmai értelemben sem beszélhetünk, hiszen éppen ellenkezőleg: nagyon sokakban ez a törvényjavaslat nem azt az érzetet kelti, hogy most itt egy megváltó csodaszer van a kezünkben, hanem azt gondolják, nagyon hátrányos, hogy azt kell mérlegelni: milyen károk keletkeznek, milyen károkat idéz elő a törvényjavaslat.

Hogy baj van az egészségüggyel, azzal én ebben a rövid beszédben nem akarok foglalkozni, hiszen állandóan elmondjuk - a múlt héten is vagy az utolsó plenáris ülésen is interpelláltam a miniszter úrhoz, ma is fogok -, a kórházak bizony nagyon-nagyon hangosan kongatják a vészharangot. Az is igaz, hogy a diagnózisban, hogy hogyan értékeljük azokat a bajokat, időnként találkoznak az álláspontok: most már ott tartunk, hogy a forráshiányt mint olyat, senki nem kérdőjelezi meg. Bár nekem felrémlik, hallottam a miniszter úrtól egy olyan szellemes mondást: lehet, hogy nem a takaró rövid, hanem keresztben van az ágyon; hogy az lenne az összes tennivalója, mondjuk, az egészségügyi miniszternek, hogy megfordítja a takarót, hogy jobban elhelyezkedjen. Ez egyfajta üzenete volt annak, hogy igazából nem is forráshiány, hanem nagyon rosszul felhasznált pénzek vannak az egészségügyben. Azt gondolom, hogy a forráshiányt nem lehet megkérdőjelezni, különösen akkor nem, ha európai összehasonlítást teszünk, hogy a GDP 4,9 százalékát fordítjuk egészségügyre, míg a fejlett európai országok az ő sokkal nagyobb GDP-jüknek a 8-9 százalékát. Ebből nagyon sok minden következik.

A hiány és a pazarlás valóban egyszerre van jelen az egészségügyben. Az a kérdés, hogy amikor változtatni akarunk, akkor érdemi, lényegi változás következhet-e abból, ha csak a formához nyúlunk hozzá, és nem a tartalomhoz. A szabad demokraták álláspontja szerint ez a törvényjavaslat lényegében formai oldalról közelít a kérdésekhez, miközben a tartalmi oldalát a kérdéseknek egyáltalán nem érinti és nem kezeli. Hiszen szervezeti formaváltozást javasol egyfelől, amikor egészségügyi intézményrendszert, kórházakat, járóbeteg-szakellátást megoldásképpen káhátésíteni ajánl, másfelől amikor az orvosok jogállásához nyúl hozzá, az orvosi tevékenység végzésének a formáit írja újra és hozza létre azt a bizonyos sokat emlegetett szabadfoglalkozású orvoslás kifejezést.

Mi változik ettől a törvénytől, ha megszületik? Lehet-e kht.-t létrehozni, szervezeti formát változtatni a mai jogrendszer alapján? A miniszter úr is kijelentette a beszédében, hogy igen, lehet, hogy ilyen típusú átalakításra a jelenleg hatályos jogrend szerint is van lehetőség. Nem kell tehát ahhoz külön jogszabályt, mondjuk, ezt a törvényt létrehozni, hogy ilyen átalakítási folyamat beinduljon az egészségügyben; azt kellene megvizsgálni, hogy ha most is van rá lehetőség, akkor miért is nem indul be egy ilyen nagyobb arányú folyamat.

Szó esett itt a kimazsolázásról, arról, hogy a privatizációs folyamat elindult az egészségügyben spontán módon, de rosszul; ez azt jelenti, hogy a hatékony, jobban jövedelmező területeket kimazsolázgatják az intézményrendszerből. Az a kérdés, megakadályozza-e az ilyen típusú privatizálást ez a törvény, ha életbe lép. Nekem az a válaszom erre, hogy nem. Ez a javaslat ugyanis lényegében kétlépcsőssé teszi a privatizálási folyamatot. Az első lépcsőre nagyon hangsúlyosan kijelenti, hogy az nonprofit jellegű, és leszűkíti azokat a társasági formákat, amelyek egyáltalán szóba jöhetnek, gyakorlatilag a meglévők mellett csak a közhasznú társaságokat és a közalapítványokat említi lehetséges formáknak, hangsúlyozva, hogy ezeknek nonprofit jelleggel kell működni; majd egy második lépcsőben lehetővé teszi alvállalkozás formájában, hogy bármilyenféle gazdasági társaság benyomuljon a területre.

 

 

(10.50)

 

Itt ugyan van egy olyan kifejezés, hogy csak a teljes egészségügyi szakfeladat adható ki alvállalkozásba, de hogy mit is jelent a teljes egészségügyi szakfeladat, azt hiába kérdeztük visszatérően bizottsági ülésen is, arra konkrét, precíz választ nem kaptunk.

Azt hiszem, ezúttal nincs igaza Surján László képviselőtársamnak, amikor úgy fogalmazott reggel, hogy a részletek nem lényegesek. A részletek ebben az esetben is nagyon-nagyon lényegesek, a részleteket azonban nem ez a törvény szabályozza, hanem majd szabályozza egy jelenleg általunk még nem ismert, azt gondolom, még nem létező végrehajtási rendelet, amiről itt a törvény végén a 27. §-ban azt olvashatjuk, hogy felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben meghatározza például egyebek között - hogy a legfontosabbat említsem - a feladatellátási szerződések és feladatátvállalási szerződések pályáztatásával és a pályázatok elbírálásával kapcsolatos részletes szabályokat.

Miniszter Úr! Nem tudjuk! Ennek a törvénynek az alapján, ami a kezünkben van, nem tudjuk, mi fog történni, hogy hogyan is lesz megakadályozva az a bizonyos kimazsolázás, amit ígér a javaslat tevője. De él bennünk a kétség, hogy valószínűleg nem ebbe az irányba halad a dolog.

A legfontosabb kérdés azonban, hogy lesz-e több pénz az egészségügyben azáltal, hogy létrejön ez a törvény, és erre megint csak határozott nemmel lehet válaszolni. Ettől a törvénytől nem lesz több pénz, és erre nem válasz az, hogy a kht.-k hitelképesebbek, mint mondjuk, egy költségvetési intézmény vagy egy költségvetési szervezet, hogy majd akkor az egészségügybe nyomul az a tőke, ami annyira hiányzik, hiszen a hitelt vissza is kell fizetni, és ha a finanszírozási rendszer nem változik az egészségügyben, akkor bármilyen kht., ha felelősségteljesen mérlegeli, számítgatja a lehetőségeit, akkor nem fog kapkodni a hitel után, hiszen érzékelni fogja, hogy - még egyszer hangsúlyozom - a jelenlegi finanszírozási körülmények között nem lesz könnyű visszafizetnie a hitelt.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Változik-e a finanszírozási rendszer a törvényjavaslat által? Nem! Felszámolható lesz-e az az amortizációs deficit, ami ma Magyarországon az egészségügy legnagyobb problémája, hogy a finanszírozási rendszer úgy van megalkotva, hogy az a működésre és a működésre is csak szűken elégséges? Hogy tehát nincs miből pótolni a néhány év alatt elkopott műszereket, eszközöket, hogy nincs miből felújítani az ingatlanokat, épületeket? Semmit nem tartalmaz ez a törvény azzal kapcsolatban, hogy hogyan is konszolidálódik ez a hatalmas tömegű amortizációs deficit.

Mint ahogy azzal kapcsolatban sincsen benne érdemi és megnyugtató válasz, hogy mi lesz azokkal az intézményi formákkal, azokkal a szolgáltatókkal, amelyek már most részvénytársaság vagy kft. formájában látnak el valamilyen feladatot.

Én úgy fogalmaznék, szemben azokkal, akik a törvénnyel kapcsolatos veszélyeket felnagyítják, hogy ennek a törvénynek az a legnagyobb veszélye, hogy nem lesz változás, nem lesz érdemi változás az egészségügyben.

Annyira kurta az időm, hogy a szabadfoglalkozású orvoslásról majd egy későbbi felszólalási lehetőségben fejtem ki az álláspontomat, ehelyett néhány gondolatot nagyon röviden azzal kapcsolatban szeretnék elmondani, hogy ehhez képest az SZDSZ mit javasol, mit tenne, és ez két dolog.

Ahol a reformot kellene kezdeni, az a biztosítási rendszer reformja. Ehhez az SZDSZ kidolgozta azt a bizonyos holland modellt, ami nem adja fel a közös kockázatviselés elvét, a szolidaritás elvét, de megszünteti az OEP monopóliumát, és ettől versenyszellemet visz a rendszerbe. A másik, ami hasonlóképpen fontos, a járóbeteg szakorvosi ellátás felértékelése, a szakorvosi privatizálás lehetővé tétele; azt gondolom, hogy igazán értékes energiák jelenleg a rendszerben abból (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) fakadhatnának, ha a szakorvosok kis közösségei megerősödhetnének.

Köszönöm a figyelmet, majd egy következő felszólalásban folytatom. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen a felszólalását, képviselő asszony. Köszöntöm tisztelt képviselőtársaimat, és megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni; őt követi majd Erkel Tibor képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportja nevében.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Esküszöm, a betegek javát szolgálom legjobb képességem és tudásom szerint, óvom őket az ártalomtól és a jogtalanságtól - vallottuk meghatottan, mielőtt átvettük orvosi diplománkat. A hippokratészi eskü lényege a "nil nocere!", a "ne árts!", mely tevékenységünk alapeleme, és úgy gondolom, ez a hitvallás kell a szeme előtt legyen a törvényalkotónak is, amikor az élet bármely területén jogi szabályozást kísérel meg.

Joggal kérdezheti bárki, miért ez a moralizálás, amikor az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslatról kell véleményt alkotni. A kívülállóban - és ebből a szempontból az egészségügyben dolgozók túlnyomó többsége is ebbe a kategóriába tartozik -, aki a sajtóban figyelemmel kísérte a törvényjavaslat körül kialakult vitát, az a benyomás alakulhatott ki, hogy most az egészségügyi ellátás tönkretételére tesz kísérletet a kormányzat. Bizonytalanná teszi a betegellátást. Az állam kivonul az egészségügyi ellátásból. Csak a gyors meggazdagodásban bízók látnak benne fantáziát - és még lehetne sorolni a napvilágot látott véleményeket.

A rendszerváltoztatás óta ilyen heves reakciókat nem váltott ki - legalábbis ami a nyilvánosságot illeti - még az 1996-ban elfogadott úgynevezett ágylábtörvény sem. A heves reakciók - jóindulatúan feltételezve, hogy nem a néhány hónap múlva esedékes parlamenti választások indukálták - bizonyítják, hogy a ciklus legjelentősebb, egészségügyet érintő törvényjavaslata fekszik a tisztelt Ház előtt. Az előterjesztés nem előzmény nélküli, és nem árt, ha röviden áttekintjük a rendszerváltoztatás óta az egészségügyben történteket.

A nyolcvanas évek második felében az egészségügyön belül is egyre erősebbé vált a változatás iránti igény. Ezt nem csupán a katasztrofális népegészségügyi mutatók, hanem az egészségügy igen mély társadalmi és anyagi megbecsülése indokolta. A heves viták ellenére, így visszatekintve, meglepő konszenzus alakult ki az alapvető kérdéseket illetően. A politika és a szakmai élet szereplői egyetértettek abban, hogy az egészségügyi ellátást továbbra is a kötelező, az általános, a szolidaritás alapján működő társadalombiztosítás keretei között kívánják megvalósítani.

Az 1990-ben megalakult, MDF vezette koalíciós kormány a szakmai igények érdekeit követve, a gazdasági lehetőségeket is figyelve egyre szélesebb teret engedett a jogszabályi és strukturális átalakításnak, megfontolt fejlesztési elképzeléseknek. Megalakult az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és a társadalombiztosításon belül az önálló egészségbiztosítási rendszer. Tisztázódtak az intézményi tulajdonviszonyok. Kialakult az ágazatban a teljesítmény fogalma és ennek mérése, a teljesítményarányos finanszírozás. Megvalósult az egészségügyi alapellátás és a járó-, illetve fekvőbeteg-szakellátás önállósága, biztossá vált a háziorvosi és házi gyermekorvosi rendszer működtetése. Törvényi szabályozás alapján ismét megkezdhette munkáját a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerész Kamara. Szintén törvényi úton megvalósult a gyógyszertárak tulajdoni és működési feltételeinek rendezése.

Mindezzel együtt az ágazat egész területén nagyléptékű intézményi rekonstrukció zajlott műszerbeszerzéssel, a technikai feltételek korszerűsítésével. Objektív szükségletek alapján indultak a szakmai fejlesztések.

 

 

(11.00)

 

 

Az 1994-es választásokat követően az ágazat átalakítása megrekedt, s az újjáalakult parlament első két évében csupán egy alkalommal tárgyalt egészségügyet érintő javaslatot, a korábban már említett 1996. évi LXIII., úgynevezett kapacitástörvényt. Kezdetét vette egy azóta is tartó vita a pénzügyi kormányzattal. Állításuk szerint a torz egészségügyi struktúrába felesleges a minimálisnál több pénzt fektetni, mert az elvész anélkül, hogy legcsekélyebb hasznát látnánk. Ha figyelembe vesszük, hogy az idei évben az elfogadott költségvetésen kívül több tíz milliárd forint forrás került a rendszerbe, és ennek semmiféle pozitív hatását nem észleljük, érdemes egy pillanatig elgondolkozni ezen a véleményen. De csupán egy pillanatig, mert az egészségügy sajátságos közgazdasági viszonyai nem hasonlíthatók össze a gazdasági élet más területeivel. Itt az átalakítás alatt is működőképesnek kell maradni, s ez többletforrás nélkül igen nehéz. A felvetés arra mindenesetre jó, hogy ráirányítsa a figyelmünket a torz struktúrára.

Eközben az élet más területein bekövetkezett változások az egészségügyben is éreztették hatásukat. Az ágazaton belüli jogi és közgazdasági értelemben kedvező helyzetbe hozott családorvosi rendszer mintájára a többi szereplő is hasonló jogosítványokat követelt, követel magának, s a törvényi szabályozás hiányát kihasználva, ahol tudott, élt a lehetőséggel. A egészségügyi intézmények többségét birtokló és üzemeltető önkormányzatok is észlelve, hogy a törvényhozás nem kíván a kérdéssel foglalkozni, számos helyen az egészségügyből induló nyomásnak engedve, saját hatáskörben láttak a probléma megoldásához. Ezen kezdeményezések jóformán minden esetben félelmeket és ebből fakadó konfliktusokat generáltak. Halaszthatatlanná vált tehát a törvényi szabályozás, melynek nagyon szűk keretet enged a csupán kétharmados többséggel megváltoztatható önkormányzati törvény. Tehát igazat adok Vojnik képviselő asszonynak, valóban, a törvényt akkor kell megalkotni, ha a helyzet szabályozást igényel. Úgy gondoljuk, hogy most eljött ez az idő.

Miről is szól a kormány javaslata? Elöljáróban le kell szögezni és nyomatékosan hangsúlyozni, hogy diszpozitív törvényjavaslatról van szó, azaz az abban foglaltak megvalósítása a résztvevőkre nem kötelező, saját belátásukra bízza a döntést, élnek-e a lehetőséggel vagy sem.

Két lényeges részre lehet bontani az előterjesztést. A törvényjavaslat első része az egészségügyi közszolgáltatásról szól. Meghatározza, hogy mit értünk ez alatt, és tételesen felsorolja, hogy az állam milyen formában gondoskodik az alkotmányban is rögzített kötelezettségeiről. Ezt követően a javaslat a feladatellátási és a feladatátvállalási szerződést definiálja. Előző esetben az egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv nem a tulajdonában vagy fenntartásában álló szolgáltató útján látja el a feladatot, de saját létesítményében. Utóbbi esetben az egészségügyi tevékenységhez szükséges létesítmények és eszközök is a feladatot átvállaló szolgáltató tulajdonában vannak.

Mindkét variáció esetén a javaslat tételesen felsorolja a szerződés kötelező tartalmi elemeit. Ez biztosítja, hogy a szakmai követelményeknek megfelelően, az ellátás biztonságát garantálva jöjjenek létre az új működtetési formák, de úgy, hogy közben se az ellátottak biztonsága, se pedig az ott dolgozók helyzete ne kerüljön veszélybe.

A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint az ellátás biztonságának érdekében további garanciális elemek beépítése szükséges a törvénybe. Elejét kell venni annak, hogy veszteséges működés miatt felszámolásra kerüljön az egészségügyi intézmény, és jogutód nélküli megszüntetése veszélyeztesse az ellátást. A feladatot ellátó legyen köteles évente benyújtani a vele szerződött, egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv részére pénzügyi és vagyoni mérlegét. Szintén kötelezővé kell tenni, hogy a 60 napot meghaladó tartozásairól, kötelezettségvállalásairól haladéktalanul értesítse a közszolgáltatásról gondoskodó intézményt. Ezen adatok birtokában felelősen lehet határozni a további teendőkről.

A törvényjavaslat szerint a feladatellátási és feladatátvállalási szerződés megkötésére vonatkozó szándékot nyilvános pályázat útján meg kell hirdetni, kivéve, ha az egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv a kötelezettségét más egészségügyi közintézmény útján látja el, vagy a feladat ellátására egyházi tulajdon visszaadásával összefüggésben kerül sor. Megítélésünk szerint ez kiszolgáltatott helyzetbe hozza a szolgálatot jelenleg ellátó dolgozókat. Javasoljuk, hogy ne kelljen nyilvános pályázatot hirdetni; ha az egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv a kötelezettségét e feladatot ellátó orvosoknak adja át, pályázat kiírására csak abban az esetben kerüljön sor, ha az orvosok nem veszik át a feladatot.

Üdvözöljük és támogatjuk, hogy szerződés kötése nem lehetséges olyan gazdasági társasággal vagy kht.-val, amely gyógyszer, illetve orvostechnikai eszköz gyártásával, forgalmazásával foglalkozik, vagy ha tagjai között ilyen vállalkozás van. Megfontolásra ajánljuk, hogy ezt a tiltó rendelkezést a közvetlen gyógyító ellátást vállaló alvállalkozói szerződésekre is terjesszük ki. Az előterjesztés szerint egészségügyi szolgáltató alvállalkozói szerződést csak teljes egészségügyi szakfeladat vagy külön jogszabályban foglalt feltételek fennállása esetén egy részfeladat ellátására köthet. A jogalkalmazói tevékenység megkönnyítése érdekében a bevezető rendelkezésekben egzakt módon meg kell határozni, hogy mi minősül teljes egészségügyi szakfeladatnak, illetve ezen belül egészségügyi részfeladatnak.

A javaslat elejét kívánja venni, hogy az egészségügyi közszolgáltatás nyújtására értékesített ingatlan más célra kerüljön felhasználásra, ezért bevezeti az egészségügyi célvagyon fogalmát. Ezen ingatlanok kizárólag egészségügyi szolgáltatás nyújtására használhatók. Abban az esetben, ha az eredeti ingatlan helyébe új vagyontárgy lép, vagy a feladat megszűnése miatt feleslegessé válik, az átminősítéshez, illetve a más irányú hasznosításhoz az egészségügyi hatóság hozzájárulása szükséges. Javasoljuk, hogy ezekben az esetekben a közszolgáltatásokról gondoskodó szerv hozzájárulását is szükséges legyen megszerezni.

A törvény meghatározza az egészségügyi szolgáltatók típusait, és kimondja, hogy fekvőbeteg-szakellátás költségvetési szervként vagy nonprofit társaságként működtethető. Aggályosnak tartjuk a közalapítványoknak biztosított lehetőséget, hisz az élet más területein ezzel a működtetési formával kapcsolatosan igen sok negatív tapasztalatunk van, másrészt ebben az esetben az egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv ellenőrző lehetősége a minimálisra csökken az ellátási felelősség további kötelezettsége mellett.

Az előterjesztés elfogadása esetén az orvostudományi egyetemek által létrehozott klinikai központok is nonprofit formában, közhasznú társaságként működhetnek. A szabályozás ebben az esetben is diszpozitív jellegű, tiszteletben tartva az egyetemi autonómiát.

A törvényjavaslat második része az egészségügyi tevékenység végzésének formáiról rendelkezik. Szakdolgozók esetében is lehetővé válik az egészségügyi vállalkozási tevékenység folytatása. Orvosi tevékenység a törvény hatálybalépését követően alkalmazott orvosként, szabadfoglalkozású orvosként, valamint vállalkozó orvosként látható el. Vitatkoznom kell Vojnik képviselő asszonnyal, aki beszédében azt mondta tételesen, hogy az orvosi diploma átvételével automatikusan szabadfoglalkozásúvá válik minden orvos. A törvényjavaslatból egyértelművé válik, hogy ez csak a szakorvosi bizonyítvány birtokában lehetséges. Tehát a szabadfoglalkozású orvoslás is a működtetés egyik formája lehet.

A szabadfoglalkozású orvosok közkereseti társaság formájában orvosi praxisközösséget is létrehozhatnak. A javaslat felsorolja az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződés kötelező tartalmi elemeit. Ilyen szerződést az egészségügyi szolgáltató a szabadfoglalkozású orvossal, illetve orvosi praxisközösséggel - amennyiben alkalmazni kívánja - köteles megkötni, de vállalkozó orvossal is köthet. A szabadfoglalkozású orvoslás jogi kategóriája a korábbinál rugalmasabb, szabadabb munkavégzést tesz lehetővé.

Összegezve: a Magyar Demokrata Fórum módosításokkal a törvényjavaslatot alkalmasnak tartja arra, hogy elfogadása esetén - a tulajdonosok szabad döntési lehetőségét meghagyva - keretet szabjon a spontán elindult magánosítási törekvéseknek. Az átalakulást választó intézmények új gazdasági környezetbe kerülve lehetőséget kapnak a költséghatékonyabb működtetésre, s megítélésünk szerint ez hosszabb távon az igazságosabb kapacitáselosztás kialakulását is elősegíti.

 

 

(11.10)

 

Mindehhez azonban az állami források jelentős bővítésére van szükség, hiszen nem tartjuk valószínűnek, hogy a törvény hatására nagyobb volumenű magántőke áramolna az ágazatba.

A bevezetőben megfogalmazott "ne árts!" elvének a törvényjavaslat már diszpozitív jellegéből következőleg is mindenképpen megfelel. Az, hogy használni fog-e, az már a jogszabály alkalmazóin, a tulajdonosokon, és valljuk be őszintén, legfőképpen rajtunk, egészségügyi dolgozókon múlik.

Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket - látom, Vojnik Mária képviselő asszony már jelezte kétperces felszólalási szándékát -, hogy a vezérszónoki felszólalások közben kétperces felszólalásra nincs lehetőség; figyelemmel azonban arra, hogy időnk még van negyed egyig, ezért a vezérszónoki felszólalásokat követően kétperces felszólalásokra lehetőséget fogok nyújtani képviselőtársaim számára.

Most pedig megadom a szót Erkel Tibor képviselő úrnak, a MIÉP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőtársamnak. Öné a szó, képviselő úr.

 

ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az elmúlt tíz év alatt a hazai betegellátás területén szabályozatlan és heterogén módon jelentek meg a magánvállalkozások, és 2000-ig 15,8 százalékra emelkedett a vállalkozások aránya a gyógyító-megelőző ellátások területén. Rendkívül időszerű és fontos tehát, hogy a kormány az önkormányzatok részéről követelően jelentkező privatizációs szándékokat törvényes mederbe terelje.

A T/5047. számú törvényjavaslat az egészségügyi rendszer korszerűsítését, szerkezetátalakítását, továbbá minden szintjére kiterjedően az egészségügy privatizációját kívánja szabályozni. Kétségtelen, hogy elsősorban a kórházi betegellátás területén jelentkező pénzhiány miatt az önkormányzatok részéről jelentkezik bizonyos türelmetlenség a magánosítással kapcsolatban, és sokan azt képzelik, hogy a tulajdonviszonyok megváltozása jótékonyan fogja befolyásolni a finanszírozási rendszer hibáit; pedig egyértelmű, hogy a finanszírozási rendszer korrekciója nélkül a tulajdonosváltás nem fog csodákat művelni. Az önkormányzatok és az állam szabadulni kíván az egészségügy területén sokasodó problémáktól, de őket nem elsősorban a betegellátási kötelezettség, hanem a megoldhatatlan feladat zavarja.

A jelenlegi önfelszámoló finanszírozási rendszer - mindenki tudja, hogy rossz, ennek ellenére mégsem korrigálják - a Világbank és a Valutaalap által követelt ágyszámcsökkentést szolgálja, amelyet már 1996-ban az egészségügy korszerűsítésének programjában közzétettek. A kívánt ágyszámcsökkentés 16 ezer ágyra vonatkozott, de ebből a Horn-kormány még csak tízezret teljesített. Tehát véleményünk szerint az alapellátás kivételével a jelen finanszírozási rendszer nem alkalmas a privatizáció általános végrehajtására.

A törvényjavaslat lehetővé teszi az állami, önkormányzati vagyon elidegenítését nyilvános pályázat útján. A privatizáció az egészségügyi ingatlan értékesítésével vagy anélkül a tulajdoni és a működtetési jog szétválasztása révén volna lehetséges. Az állami és önkormányzati létesítményekben feladatellátási szerződés értelmében a működtetési jog átruházásáról van szó. Ezt a formát nevezhetnénk bérleti szerződésnek is, mindjárt közérthetőbb volna. A feladatellátási szerződés az alapellátás balsikerű funkcionális privatizációját idézi, mert vagyoni privatizáció nélkül az állami, illetve önkormányzati tulajdon megőrzése mellett adja át a működtetés, a betegellátás kötelezettségét a befektető pályázó részére.

Az ingatlan értékesítése esetén az egészségügyi szolgáltató feladatátvállalási szerződést köt, melynek keretében az adásvételi szerződés megkötése is lehetővé válik. Bár a törvényjavaslat 8. § (3) bekezdése szerint az alapellátás kivételével egészségügyi közintézmény, egyház és közhasznú szervezet köthet csak feladatellátási, illetve -átvállalási szerződést, a 12. § (3) bekezdése szerint egészségügyi közintézménynek minősül egy kht. is, amelyben az állam vagy az önkormányzat többségi tulajdonnal rendelkezik.

A törvényjavaslat 8. § (3) bekezdése az alapellátást kiemeli az betegellátás egyéb területei közül, eszerint a háziorvosok vásárolhatnak, illetve bérelhetnek praxist. Ez megfelel az európai gyakorlatnak, és ezzel a Magyar Igazság és Élet Pártja egyetért. Ugyanakkor a törvényjavaslat nem tartalmazza az alapellátás vagyoni privatizációjával kapcsolatos és szükséges egyéb szabályozást. Például hiányzik az önkormányzati felelősség tartalma, a praxisnyitás engedélyezési rendszere s a többi.

Az önkormányzatok feladata a területi ellátási kötelezettség határainak megállapítása, ezek módosítása, az adott terület praxisszámának meghatározása, mivel egyértelmű, hogy korlátlanul nem nyitható háziorvosi praxis. Legalább egy paragrafust megérdemelt volna az alapellátás privatizációjának szabályozása.

A feladatellátási, illetve a feladatátvállalási szerződés két lehetősége alkalmas jogi megoldás az alap- és járóbeteg-szakellátás privatizációjához, a fekvőbeteg-ellátás vonatkozásában azonban ezt már aggályosnak tartjuk. A szerződések tartalmi követelményeit a törvényjavaslat tartalmazza ugyan, de nem tartalmaz garanciát a hosszú távú működés feltételeire, a betegellátás minőségének javítására, a betegellátás szakmai spektrumának megőrzésére vonatkozóan. Minden kht. azt az osztályt, részleget szüntetheti meg, amelyiket kedve tartja? Ugyanakkor ezek a szerződések alkalmasak lehetnek arra, hogy a gazdasági társaság tőkeemeléssel a tulajdonosi arányok kedvezőtlen változását idézze elő, amely az önkormányzati vagyon veszélyeztetését jelenti.

Ha nincs valódi privatizáció, nincs vagyonértékesítés annak minden előnyével, kockázatával és felelősségével, felmerül a kérdés, hogy vajon miért köt egy egészségügyi szolgáltató kht. feladatellátási szerződést, illetve az állami szerv miért hirdeti meg a pályázatot a szerződés megkötése céljából.

Bár a miniszter úr interpellációnkra adott válaszában azt mondta, "szó sincs arról, hogy a magyarországi kórházak működési zavarral küzdenének", az állami szervek mégis nyilvánvalóan a betegellátással kapcsolatos nyomasztó és kilátástalan pénzügyi gondjaiktól való megszabadulást remélik a mazochista tőkebefektetőktől. A pályázó pedig nyerni szeretne. Többet remél, mint amennyit invesztál, nem képzelhető el ugyanis, hogy egy tőkeerős pályázó kht. mint irgalmas szamaritánus merő áldozatkészségből áldoz százmilliókat - Szeged esetében 1,5-2 milliárdot ígértek - az általa felvállalt, eddig veszteséges eü-intézményre a nyereség, illetve a befektetés megtérülésének a legkisebb reménye nélkül.

Hogyan lehet az ilyen nagy arányú befektetéseket a betegellátás területén a jelen finanszírozási rendszer mellett visszanyerni, illetve nyereséget termelni? A kórházi tevékenység során a bevétel kizárólag a szolgáltatások bővítése, tehát a diagnosztikus és terápiás többlettevékenység révén növelhető, ez pedig az indokolatlan, felesleges és drága vizsgálatok és beavatkozások veszélyes növekedésével jár, ahogyan ezt a MIÉP interpellációiban már kifejtette. A privatizált intézményeknek megvan a lehetőségük arra, hogy kontroll nélkül hatalmas összegeket vonjanak ki az OEP-kasszából a többi ellátó kárára. A nyereség biztosításának másik módja a leépítés, a kevésbé jól fizető szakmák megszüntetése, illetve az egészségügyi személyzet létszámának kritikus csökkentése.

A kht.-k révén tehát gazdasági, szakmai és egyedi egészségkárosító veszélyességgel kell számolni, amely a betegellátás egészét fenyegeti. A betegellátás területén ugyanis a gazdasági szempontok nem lehetnek kizárólagosak, az orvos szakmai szempontok háttérbe szorulása kockázatos és elfogadhatatlan.

 

 

(11.20)

 

 

Ezt bizonyítja, hogy például Kiskunhalason az önkormányzat 650 millió forintért mondana le a kórház működtetési jogáról, miközben azon gondolkozik, hogy az egész megye ellátását biztosító fertőzőosztályt, amely évi 60 millió forint úgynevezett veszteséget okoz, egyszerűen felszámolják. Létezhet-e egyáltalán olyan befektető, amely maradéktalanul magáévá tudná tenni a betegellátás érdekeit? Meggyőződésünk, hogy nem. A fekvőbeteg-ellátás területén Európa országaiban a magántulajdon aránya sehol nem is haladja meg a 10 százalékot.

A privatizáció pályázat útján történő nyilvános meghirdetésével egyetértünk, hiányzik azonban a törvényjavaslatból, hogy a pályázatok elbírálása során ki dönt. Egyedül a tulajdonos állam, illetve az önkormányzati gazda? Bár a pályázat elbírálása során ki kell kérni a MOK, az érintett betegek érdek-képviseleti szervei, valamint a kórházi felügyelőtanács véleményét, a törvényjavaslatból a vélemények súlya, konzekvenciája hiányzik. Nagyobb biztosítékot jelentene az elbírálás szempontjából a MOK és az ÁNTSZ egyetértésének az előírt szükségessége.

A szektorsemleges finanszírozás törvényi megfogalmazását örömmel üdvözöljük.

Az egészségügyi célvagyon fogalma bizonyos fokú védelmet jelent az ellátóhálózat megmaradását illetően, amellyel egyetértünk. A célvagyon köréből azonban a háziorvosi praxisokat ki kell emelni. Például a háziorvos halála esetén az örökösnek lehetővé kell tenni a praxis bezárását, ha ingatlanukat - amelyben a praxis működött - nem kívánják eladni. A háziorvos által épített praxis sem vonható az egészségügyi célvagyon körébe.

A 13. § az egészségügyi közintézmények szakmai fejlesztésiprogram-készítési kötelezettségét írja elő. Nem világos, hogy mi a szakmai fejlesztési program célja. Ezek készítése során ki kell kérni az egészségügyi hatóságoknak - melyeknek? -, valamint a kórház felügyelőtanácsának a véleményét, fel kell terjeszteni a közszolgáltatásról gondoskodó szervhez és az Egészségügyi Minisztériumhoz is. De arról már szó sincs, hogy ezt a programot be kell-e tartani, és ennek a betartását ki ellenőrzi. Elegendő, ha ezeket előírás szerint - mint korábban - megírják?

Az egyetemi klinika definíciójával kettéválik az egyetem, és külön szervezeti egységként jelenik meg a klinikai központ, ugyanakkor megjelenik a graduális és posztgraduális oktatás összevonásának a szándéka. Az egyetemekre vonatkozó átszervezésekkel a MIÉP nem ért egyet. Egyrészt az oktatási és gyógyító funkció a klinikák esetében nem választható el, ugyanis az oktatás a betegágy mellett történik, másrészt aki egy kicsit is ismeri a klinikák tevékenységét, az tudja, hogy a medikusképzés egészen más, mint az orvosok továbbképzése. Az orvostudomány alapjainak az oktatása minőségileg más, mint a tudomány legújabb eredményeinek a szakorvosok részére történő közvetítése. Időben is elképzelhetetlen, hogy ugyanaz az oktatógárda vállalja a medikusképzés és az orvostovábbképzés terhét a folyamatos betegellátás mellett.

Nagy szerencse, hogy a 15. § az egyetemi autonómia tiszteletben tartása mellett csak lehetőséget nyújt a kht.-ként létrehozandó klinikai központok szervezésére. Az egyetemi klinikák kht.-ként való működését a MIÉP nem támogatja.

Az orvosok egységes jogállásának a szükségessége nem vitatható. A szabadfoglalkozású orvos fogalma lényegében azonos a vállalkozó orvos fogalmával, tevékenységét szakmailag önállóan, saját felelősségére végzi, szerepel a nyilvántartásban és szakvizsgával rendelkezik. Változatlanul nem világos, hogy milyen célt szolgál akkor a megkülönböztetés. A törvényjavaslat szerint a szabadfoglalkozású orvos az egészségügyi szolgáltatóval kötött megbízási szerződés értelmében szerződő fél, aki az egészségügyi szolgáltatónak okozott kárért felelős, de a betegnek okozott kárért az intézmény felel. Egy ilyen megbízási szerződés legfeljebb a járóbeteg-szakellátás területén képzelhető el, mert egy kórházban feltétlenül szükségesnek tartjuk a felelősséggel párhuzamos szakmai hierarchiát. Nem képzelhető el, hogy bármilyen kórházi osztályon egy szabadfoglalkozású orvos a főorvostól függetlenül saját felelősségére tevékenykedjék.

A törvényjavaslat az önálló tevékenységet csupán a szakvizsga tényéhez köti, szakmai gyakorlati idő megszabása nélkül, pedig egy frissdiplomás szakorvos az önálló betegellátó munkára alkalmatlan. Számtalan példával bizonyítható, hogy elegendő tapasztalat hiányában, megfelelő kontroll nélkül milyen súlyos hibák és mulasztások fordulnak, fordulhatnak elő a betegellátás területén.

Bár az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződésben szerepel a szabadfoglalkozású orvos és az intézmény vezetése, valamint más egészségügyi dolgozókkal való munkakapcsolat - ha tehát a szerződés mégiscsak beiktatja a szabadfoglalkozású orvost a hierarchiába, akkor miért nem alkalmazott? Milyen intézmény és milyen osztály fogja vállalni a szabadfoglalkozású orvosok foglalkoztatását? Milyen alapon dönthető el, hogy egy adott osztályon, részlegben ki lesz alkalmazott és ki lesz szabadfoglalkozású?

Az általános indoklás az egyéni felkészültség és képességek kibontakoztatásának nagyobb lehetőségével magyarázza a szabadfoglalkozású orvoslás bevezetését. Nem hisszük, hogy az egyéni képességek kibontakoztatásának eddig súlyos akadályai lettek volna.

Összefoglalóan: a törvényjavaslat elfogadását ebben a formában a MIÉP nem támogatja. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A szektorsemleges finanszírozásra és a privatizáció pályázat útján történő meghirdetésére vonatkozó részek mellett ennek módosítását, átdolgozását és az alap-, illetve járóbeteg-szakellátásra korlátozását javasoljuk. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a MIÉP-frakció soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr megértését kérem; a tizenöt perc természetesen engem mint levezető elnököt is köt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy jeleztem, kétperces hozzászólásokra biztosítok az önök számára lehetőséget. Elsőként megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, kétperces időkeretben, tekintettel arra, hogy a vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Öné a szó, képviselő asszony.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném megköszönni, hogy a Magyar Szocialista Párt nevében kifejtett álláspontomat figyelték képviselőtársaim és vitába bocsátkoznak velem. A vezérszónoki körben elhangzott két mozzanatra szeretnék reagálni. Az első a szabadfoglalkozású orvoslásra vonatkozik, a második pedig arra, hogy valóban önkéntesen vállalhatják-e az egészségügyi intézmények az átalakulást.

Az elsőhöz: tisztelettel ajánlom az országgyűlési képviselőknek megfontolásra a törvényjavaslat 20. § (1) bekezdését, amely így hangzik: "Szabadfoglalkozású orvosnak minősül az az orvos, aki szerepel az orvosok működési nyilvántartásában és orvosi szakvizsgával rendelkezik." Amennyiben elfogadjuk a szabadfoglalkozásúság kritériumát, akkor azt kell mondanunk, hogy minden orvos, aki szakorvos, szabadfoglalkozású orvos. Ha ezt a szakaszt elfogadjuk, akkor hogyan értelmezhető a 19. § (3) bekezdésének alkalmazott orvosra vonatkozó definíciója, illetve megjegyzése: "Az alkalmazott orvos szabadfoglalkozású orvosi tevékenységet nem folytathat." Kérdezem hát képviselőtársaimat, szabadfoglalkozású-e az a szakorvos, aki szerepel az orvosok működési nyilvántartásában és orvosi szakvizsgával rendelkezik, vagy nem. Ugyanis az a szabadfoglalkozású orvos, aki rendelkezik ezekkel a kritériumokkal, nem állítható olyan választás elé, hogy amennyiben ezt szerződéses orvosként vagy alkalmazottként látja el, elveszíti a szabadfoglalkozású státusát.

Ami pedig a második kérdést illeti, újból meg fogom nyomni a gombot, hiszen az is ugyanilyen fontos és reagálást igénylő téma.

 

ELNÖK: Megköszönöm képviselő asszony felszólalását. Kétperces időkeretben megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Tudni kell, hogy a privatizáció spontán formája funkcionális privatizáció formájában már évek óta bent van az egészségügyben, és óriási ellentmondásokat, pénzügyi zavarokat okozott, és hogy a fekvőbeteg-ellátás csaknem csődhelyzetbe került, ahhoz bizony a nagyon rosszul előkészített, iszonyatos korrupciós láncra épített, funkcionális privatizáció is nagymértékben hozzájárult.

 

(11.30)

 

A másik, ami a törvénytervezetben szerepel, a kht.-forma, bár ez kétségtelenül a legkisebb rossz a privatizációs formák között, de azért ne fetisizáljuk. A közhasznú társaság egy üzleti szervezet, még akkor is, ha nonprofit jelleggel működik, tehát a profitot bent kell tartani, de üzleti formában működik, ezért a kht. minden egyes tagja abban érdekelt, hogy a befektetett egy forintjáért többletet vegyen ki, legyen ez önkormányzat, legyen ez a kht. tagjaként esetleg megjelenő orvosok egy része vagy legyen esetleg külső befektető. Tehát ez a törvényben javasolt kht. alapvetően pénzügyi és haszonelvűségre épül. Márpedig ha haszonelvűségre épül egy egészségügyi ellátórendszer, akkor ebből a haszonelvűségből csak a páciens marad ki.

Nem lehet tehát a fekvőbeteg-ellátást - és magam is csatlakozom Erkel Tibor véleményéhez - kifejezetten és kizárólag a haszonelvűség alapján átalakítani, hiszen Nyugat-Európában sem így működik ez a rendszer. A privatizált kórházak aránya körülbelül a 10 százalékot éri el az összes kórházon belül, s a kórházak zöme köztulajdonban és állami-kormányzati felelősség mellett működik. Tehát ebből a rendszerből mindenekelőtt maga a páciens hiányzik, és hiányzik azon orvosok köre, akik dolgozni szeretnének, és nem tulajdonosokként megélni ezt az átalakulást. A páciens pedig a piacon - márpedig egy sajátos piac fog kialakulni, a kínálati piac (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - nem fogja tudni ezt a szolgáltatást, vagy legalábbis ami a közszolgáltatásból kimarad, megfizetni. (Az elnök ismét csenget.)

Köszönöm szépen, én is folytatni fogom.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétperces hozzászólásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. A miniszter úr expozéjában úgy aposztrofálta a szabadfoglalkozású orvoslás bevezetését, hogy a jobbágyfelszabadítás analógiáját használta. Az analógia valójában nagyon távoli. Azt kell megvizsgálni, hogy mit nyer és mit veszít az orvos, a szakorvos azzal, hogy szabadfoglalkozásúvá válhat. Hogy mit veszít, arra elég egyértelmű a válasz: elveszíti a biztonságot. Ugyanúgy, ahogy valamikor a jobbágy azt a minimális szinten lévő biztonságot, amit a földesura tudott neki nyújtani, elveszítette a jobbágyfelszabadítással.

Az a kérdés, hogy mit nyer, nyer-e valamit. Mit nyerhet? Nyerhetne magasabb bért. A szakorvosok rendkívül alacsonyan bérezettek, különösen a járóbeteg-szakellátásban. Hogy példát is mondjak, egész konkrét a példa: 18 éves gyakorlattal nettó 70 ezer forintot vihet haza járóbeteg-szakellátásból orvos, olyan területen, ahol hálapénz sincs, teszem hozzá, vagy legalábbis nem jelentős a hálapénz. Igen, nagyon fontos lenne ezt az alulfinanszírozott helyzetet megszüntetni.

Az a kérdés, hogy miből fog a kht. - amivé átalakult a szakellátó intézmény -, mondjuk, kétszer akkora bért fizetni a szakorvosnak, mint eddig. Abból a hitelből, amit felvett, abból a hitelből, amivel kapcsolatban mérlegelheti, hogy nincs miből visszafizetni, hiszen finanszírozási reform - még egyszer hangsúlyozom - nem történik a javaslat mentén?

Azt gondolom, hogy ami itt szakorvosi ellátás szintjén szabadfoglalkozású orvoslásként ígérve van, az mézesmadzag (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), olyan madzag, amin nincsen méz.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra következik Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, ugyancsak kétperces időkeretben. Képviselő úr!

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Vojnik képviselő asszony citálta a törvény 20. § (1) bekezdését, jóllehet maga a paragrafus hat bekezdésből áll - én most hadd idézzem a (2) bekezdést. Ez azt mondja, hogy "Orvosi tevékenységet a szabadfoglalkozású orvos akkor folytathat, ha érvényes felelősségbiztosítási szerződése van, és a 21., 22. §-ok szerinti orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződést köt." Tehát a szabadfoglalkozású orvos és a szabadfoglalkozású orvosi tevékenység két külön kategória. Gondolom, hogy emiatt mosódik össze időnként maga ez a meghatározás.

Bízom benne, hogy e törvény hatására, amennyiben a tulajdonossal meg tud egyezni, a szolgáltatóval meg tud egyezni, akkor mondjuk, egy kórházi osztály vagy egy szakrendelő-intézeti egység orvosai azt mondják a tulajdonosnak, hogy kedves tulajdonos, én a holnapi naptól fogva egy közkereseti társaságot hozok létre a kollegáimmal, és feladva a közalkalmazotti státusomat, egy ilyen orvosi tevékenységre kívánok veled szerződést kötni, hiszen szintén a 20. § (6) bekezdésében utal arra a törvény, hogy maga ez a szabadfoglalkozású orvosi tevékenység a polgári jogban a megbízásos szerződésnek felel meg. Én most nem mennék bele a megbízásos szerződésbe - 16 oldal a jogtárban -, de úgy gondolom, hogy tulajdonképpen elég részletesen szabályozva van ez a munkajogi kategória.

Tehát jól érzékeli bizonyos fokig a képviselő asszony, csak nem olvasta vagy nem figyelte a továbbiakban is a törvényjavaslatot, hogy itt két kategóriáról van szó. Az egyik egy munkajogi kategória, amely a tevékenységre vonatkozik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a másik pedig maga a megnevezés.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bartha László képviselő úrnak adom meg kétperces időkeretben a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Még jó, hogy az általános vita zajlik, mert látványos fogalmi zavarok vannak néhány fejben. Ezeket szeretném rövid két perc alatt, ha módom és lehetőségem van, tisztázni.

Először is azzal kezdeném, hogy a törvény alapvetően, mint ez a vezérszónoklatban is elhangzott, a szerkezetátalakítás ideológiáját próbálja meg mindenféleképpen bevezetni a köztudatba. A törvény ezt a folyamatot szeretné segíteni és bizonyos fajta korlátok között tartani.

A második fogalmi rendszer az, amiről Gidai képviselő asszony is beszélt, a privatizáció lehetősége, ami most is megvan. A törvény ezt is próbálja valamilyen formában keretek között tartani, olyan keretek között, ami a jelenlegi kormányzat megítélése szempontjából vagy feltételezését figyelembe véve hasznos lehet az egészségügynek. Tehát a kettő nem ugyanaz. Azt szeretném kérni, próbáljuk meg ezt úgy kezelni, hogy ne keltsünk zavart a nézők fejében. Ez az átalakításról szól, és ha lehetőség van rá és egyébként szeretnénk, fel kell tenni mindenkinek a kérdést magában, hogy szeretne-e pluszforrásokat az államin kívül bevonni az egészségügybe, akkor pedig ez valamilyen formában privatizációt kell hogy elindítson, de a törvény fő mondanivalója a szerkezetátalakítás.

A biztosítással és a szolidaritási elvvel kapcsolatban ez a törvény semmilyen módon nem sérti azt az elvet, hogy mindenkinek megvan az egészséghez való joga, és mindenkinek a lehető legmagasabb, a kor szellemének megfelelő ellátást kell biztosítani. Ez a törvény nemhogy sérti ezt az elvet, kifejezetten ezt támogatja.

A harmadik lenne a szellemi szabadfoglalkozás kérdése, de azt gondolom, hogy Csáky képviselő úr már néhány dolgot elmondott, illetve felhívta a képviselőtársaim figyelmét. Majd a következő két percben itt folytatnám én is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az általános vita eddigi szakaszában már több meglepő, sőt megdöbbentő dolgot hallottam, most kettőre szeretnék reagálni.

A miniszter úr az expozéjában meglehetősen homályos elképzeléseket vázolt egy újabb nagyívű konszolidációról, soha nem tapasztalt mértékű forrástöbbletet helyezett kilátásba; gondolom, ezt szánja ostyának, hogy a keserű pirulát könnyebb legyen lenyelni.

Nagy tisztelettel érdeklődnék, képviselőtársaim, hogy a kormány hogyan és mikor kívánja a Magyar Országgyűlés elé az ezt megalapozó törvényjavaslatot benyújtani, ugyanis, tisztelt hölgyeim és uraim, 2002-re egyetlen fillér többletforrást nem kap az ágazat. A gyógyszerkassza kiegészítése, a kórházi alapdíjak emelése, amiről a miniszter úr beszélt, mindezek csak 2001-re szólnak; 2002-re semmit nem változott a korábban jóváhagyott költségvetés.

 

 

(11.40)

 

Bartha László képviselőtársam a vezérszónoklatában és most, a kétperces hozzászólásában is azt fejtegette, hogy a közhasznú társasággá alakulás mintegy automatikusan beviszi az értékcsökkenés költségeit a rendszerbe, hitelképessé teszi az egészségügyet, a kórházi világot. Kérdezem: a jelenlegi finanszírozás mellett?

Tisztelt Képviselőtársam! Ugyan melyik bank fog kedvező feltételekkel hitelt nyújtani a beszállítóinak többhavi számlával tartozó kórházaknak? Azt kérte ön, képviselő úr, hogy ne keltsünk zavart a fejekben. Én pedig azt kérem öntől, hogy ne keltsünk hamis illúziókat, mert azt gondolom, hogy mindaddig, amíg nem történik meg az ágazat konszolidációja, felesleges mindenféle átalakulásról beszélni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én nagyon nagy figyelemmel hallgattam a miniszter úr mai expozéját, mint ahogy a sajtónyilatkozataira is igyekszem odafigyelni, és nagyon tanulságosnak tartottam.

Ugyanis a miniszter úr egyfelől egy olyan offenzívát folytat a nyilvánosságban, hogy itt a törvény, ezzel elindul az egészségügyben a nagyszabású változás, aki akarja a változást, annak ezt támogatni kell, aki ezt nem támogatja, az nem akarja, hogy a jelenlegi helyzethez képest változás következzék be.

Másfelől, a miniszter úr a mai expozéjában elismételte azt, amit az államtitkár úrtól hallottam egy esti tévéműsorban már egyszer, elismételte, hogy ez a törvényjavaslat semmi olyat nem tesz lehetővé, ami ma is ne volna lehetséges. Ezt hallottuk ma a miniszter úrtól. Hol van itt a változás?

Tisztelt Miniszter Úr! Nyilvánvaló, hogy ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása és a parlamenti vitája valójában a változás illúzióját kívánja kelteni a magyar közvéleményben, az orvostársadalomban és a betegtársadalomban, miközben, mint ezt Béki Gabriella oly szemléletesen mutatta ki a felszólalásában, az a baj ezzel a törvényjavaslattal, hogy nem alapoz meg semmiféle érdemi változást. Mert ahhoz, hogy érdemi változás legyen, vagy arra lenne szükség, hogy több pénz legyen, és amikor a miniszter úr az adott költségvetés keretei között vállalta a miniszterséget, akkor erről eleve lemondott, és ahol többletpénzeket szerez, azok csak az inflációs többletbevételek elosztását jelentik, részleges ellensúlyozását annak, hogy az elrejtett infláció miatt minden egészségügyi előirányzat is elértéktelenedik ebben a két évben; vagy pedig a meglévő pénzek hatékonyabb felhasználását kellene megalapoznia, de erre ez a törvényjavaslat sem, és ennek a kormánynak az egész négyéves tevékenysége sem hozott semmit.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából.

Képviselő úr!

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én nem hiszem, hogy Bauer képviselő úr komolyan gondolja azt, amit mond (Bauer Tamás közbeszól.), azért ő nagyon jól tudja, hogy ez a törvényjavaslat igenis egy nagyon nagy változást hoz az egészségügyi ellátásban. (Bauer Tamás: Ő mondta, hogy nem hoz!)

És az a megfogalmazás, hogy a törvény semmi olyan újat nem hoz be, amit jelenleg nem lehet megtenni, nem mond ellent annak - és ha ezt nem érti Bauer képviselő úr, azt nagyon sajnálom, mert akkor vélhetőleg az egész egészségügy működését nem érti -, hogy igenis korszakos. Mert való igaz, most bárki privatizálhat az egészségügyben, de azért óriási különbség van abban, hogy a törvény hatálybalépését követően - és akkor csak a saját szakmámnál maradok - a vegyszereimet szállító cég privatizálja az osztályomat, vagy privatizálja egy térségnek az adott ellátását, és azt követően a nagyon rossz hatékonyságú vegyszert kényszeríti rá az osztályokra. Azért ezt a lehetőséget ez a törvény kizárja. Tehát akkor, amikor azt mondjuk, hogy semmi olyat nem hoz be a törvény, amit most nem szabad, tovább kell folytatni a mondatot, hogy viszont keretet szab, kimondja azt, hogy mit nem szabad, és kimondja azt, hogy milyen keretek között lehet a későbbiek folyamán.

Amit Kökény képviselő úr mondott, hogy melyik bank fog kedvező hitelt adni: az a bank fog kedvező hitelt adni, és az élet eddig is ezt produkálta, amely látja, hogy az az üzleti terv, amelyet a hiteligénylő letesz az asztalára, azzal kecsegtet, hogy a hitelét vissza fogja kapni. Én úgy gondolom, hogy már most is az ágazatban számtalan olyan terület van, ahol lehet ilyen üzleti tervet letenni az asztalra (Az elnök jelzi az idő leteltét.), és majd a későbbiek folyamán folytatom.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A másik kérdés: valóban önként vállalható stratégia-e a jelenleg tulajdonos önkormányzatoknak az a törvényjavaslatban is felvetett lehetőség, hogy közhasznú társaság formájában működtesse tovább az egészségügyi intézményét?

Bartha képviselő úr, a Fidesz vezérszónokaként analóg példát hozott a háziorvosok esetében arra, hogy milyen nagyszerű, hogy vannak amortizációs többletlehetőségek, hiszen a kormány oda fogja adni azoknak a háziorvosoknak az amortizáció fedezésére a szükséges forrásokat, akik maguk tulajdonolják a rendelőt.

Kedves Képviselőtársaim! Ha az önkormányzatok egy gazdasági társaságnak adják az egészségügyi célvagyonukat, hogy innentől az szolgálja a betegek ellátását, akkor meg fogják kapni az amortizációs költségeiket, hiszen várhatóan ezek lesznek majd a többletforrások - ugye, miniszter úr? De kérdezem én: azok az önkormányzatok, akik vállalják, hogy a saját tulajdonukban működtetik tovább a saját egészségügyi intézményeiket, ugyanolyan szektorsemlegesen várhatnak arra, hogy ők is meg fogják kapni az amortizációs költségeket? A bizottsági vitában erre természetesen a kormány képviselője azt a választ adta, hogy nem, hiszen az önkormányzatok fogják majd maguk állni az amortizációs költségeket, én azonban azt gondolom, hogy ez a szektorsemlegesség megsértése, és úgy vélem, hogy ha az egyik tulajdonosnak lehetősége van az amortizációs alapok igénybevételére, akkor az a kívánság, hogy a másik tulajdonosnak is (Az elnök jelzi az idő leteltét.) ugyanúgy rendelkezésre álljon, nem egy felesleges kívánság. Kérem a kormánypárti képviselőket, hogy ezt is fontolják meg, amikor igennel szavaznak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces időkeretben megadom a szót Bartha László képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, és akkor ott folytatom, ahol a képviselő asszony abbahagyta, az amortizáció kérdésénél. Én nem tudom, hogy honnan olvasható ki az a mondat, hogy nem szektorsemlegesen kívánja a kormány bárkinek is megadni ezt a forrásigényt.

Én a vezérszónoklatban azt mondtam, hogy akkor az orvosok kapják meg ezt a költséget az alapellátásban, ha az ő tulajdonukban van a rendszer, akár az épület, akár az ingatlan, akár maga az eszköz. Nyilvánvalóan, ha más tartja fenn ezt a rendszert, akkor számukra is biztosítani kell az amortizációra kellő forrásokat. Tehát azt gondolom, hogy ez sehonnan ki nem olvasható, ez nagy valószínűséggel csak egy feltételezés, tehát kár belegondolni olyat egy mondatba, ami nem szerepelt benne. Tehát teljesen egyértelműen csak szektorsemlegesen lehet elképzelni mind az alapellátásban, mind pedig a szakellátásban, annak járó- vagy fekvőbetegformájánál.

De visszatérek a fogalmi kérdésekhez, és akkor a szellemi szabadfoglalkozásúra térjünk át. Én nem hiszem, hogy volt jobbágy hajdanában a középkorban, aki ragaszkodott volna a jobbágyságához. Bár lehet, hogy volt egy hamis illúziója, és akkor itt vannak a hamis illúziók, hogy neki az jó, de ahogy én a történelemben visszagondolok, azért nagyon sokan keltek fel az ellen, hogy a jobbágyságot levessék magukról. Nem hiszem, hogy a kórházakban, rendelőkben dolgozó orvosoknak az lenne az igénye, hogy ez az életükben továbbra is így folyjon tovább, ahogy most megy.

A törvény semmi mást nem tesz, mint lehetőséget biztosít az orvosoknak arra, hogy ők döntsék el saját maguk, hogy milyen formában kívánnak dolgozni. És akkor, amikor 1992-ben az alapellátásban megkapták ezt a lehetőséget az ott dolgozók, ők is az elején kevesen éltek ezzel, ma már gyakorlatilag száz százalékban funkcionálisan privatizáltak, mert rájöttek arra, hogy ez a jövő útja, és meggyőződésem (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy a szakellátásban is meg kell adni ezt a lehetőséget. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, a MIÉP képviselőcsoportjából.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Én Bartha képviselőtársamnak szeretném mondani: hogy mi a privatizáció, az tankönyvi tétel, felsorolás, ha átnézi, akkor láthatja, hogy abban a funkcionális privatizációval szoktuk kezdeni, és a kht. is egy privatizációs forma, tehát ilyen szempontból beletartozik a privatizációs nagy csomagba.

 

 

(11.50)

 

Az egy más kérdés, hogy egy funkcionális privatizációnak mi a következménye, de ugyanúgy benne van, mert egy sajátos privatizációs forma, és ez közgazdaságilag is megalapozott. A közhasznú társaság szintén egy privatizált forma. Márpedig ha privatizációs forma - aminek persze vannak szervezeti átalakulási követelményei -, akkor ez haszonelvűségi alapon, üzleti alapon tevékenykedik, és ezt nem lehet róla lemosni, ez nem karitatív szervezet.

Elhíresült kezdeményezések voltak pont önöknél, a szegedi kórház esetében, a Takács-birodalom privatizációs törekvései. Ezek olyan deformációkat jelentettek, amelyek nem engedhetők meg, hiszen egyetlenegy, aki ebben károsul, ez pedig a beteg. Márpedig ha az egészségügynek mindenekelőtt az a funkciója, hogy a betegeket szolgálja ki, akkor mindenekelőtt a betegek szempontjait kell figyelembe venni, és ehhez kell illeszteni az egészségügyi átalakulásokat.

A fekvőbeteg-ellátásban elindított jelenlegi kezdeményezés, ami a kht.-t jelenti, tehát üzleti vállalkozást, nem ezt szolgálja. Nincs tisztázva finanszírozási kérdések egész sora, források egész sora. Az önmagában, hogy jön egy befektető, és azt a befektetőt majd el tudjuk fogadni és az valami tőkenagyságot hoz a kórház esetében, ez is tisztázatlan; mert tudjuk jól, hogy a befektetők jelentős része hitelt vesz fel - számtalan példát tudok mondani, a kiskunhalasi esetet is föl tudom hozni -, hitelből fektet be, és akkor azt vissza kell fizetni. Vagy ha a százszázalékos külföldi tulajdonú biztosítókat veszem, azok befektetnek, de nagyon kemény üzletelvűség alapján komoly hasznot kívánnak kihozni ebből, és akkor máris túllépnek azon az ellátási csomagon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy csak a járulék alapján tudják gyógyítani a betegeket, tehát pótlólagos forrásként a betegek zsebére számítanak ezek a cégek.

Köszönöm szépen, majd folytatjuk.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy jeleztem önöknek, 12 óra 15 perckor be kell fejeznünk a mai vitánkat, és egy extra lehetőség volt a mai kétpercezés. Figyelemmel arra, hogy még hat képviselőtársam jelezte hozzászólási szándékát, nevezetesen Kökény Mihály képviselő úr, Csáky András képviselő úr, Selmeczi Gabriella képviselő asszony, Bartha László képviselő úr, Béki Gabriella képviselő asszony és Vojnik Mária képviselő asszony, nekik még szót tudok adni, és ezt követően pedig a vitát ma lezárjuk, azzal, hogy természetesen pénteken folytatni fogjuk.

Elsőként megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony, kétperces időkeretben.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Bartha Képviselőtársam! Attól tartok, kettőnk közül lehet, hogy mégis én vagyok az informáltabb, hiszen a fogorvosoknál és a háziorvosoknál az az amortizációs költségelismerés, amely rendelkezésre áll, az én ismereteim szerint kormányrendelet formájában már készen van. Ebben világosan kifejti a rendeletalkotó, hogy csak azok jutnak hozzá ezekhez a többletköltség-elismerésekhez, akik megvették, a saját tulajdonukban végzik ezeket a rendeléseket, ezért tehát ő az egyik tulajdonos. Ha azonban az önkormányzat a tulajdonos, és a kormányrendelet őket ki fogja zárni ennek az amortizációs költségnek az elismeréséből - mert sajnos ez így van -, akkor újra kérdezem a képviselő urat, fönntartja-e az állítását, hogy ez a finanszírozás és ez az amortizációelismerés szektorsemleges.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces időkeretben megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Kérdezem Vojnik képviselő asszonyt - és ne haragudjon, hogy most nem tudja megválaszolni, pénteken folytatjuk -: ha nem veszi meg a rendelőt, akkor mit akar amortizálni? Nyilvánvalóan ez egy indirekt eszköz arra, hogy a teljes magánosítás végbemenjen az alapellátásban. Mert ha nincs a rendelő meg az eszközök a kezében, akkor mit akar amortizálni? Akkor a mostani tulajdonos felelőssége változatlanul megmarad.

Én úgy gondolom, mindaddig, amíg egyértelműen nem kerül meghatározásra az, hogy az amortizációs költségeket előrevetítve és bízva abban, hogy meg fognak jelenni az egészségügyben, milyen technikákkal juttatjuk ezt el az egészségügynek - mert ha valamiről lehet vitatkozni, erről lehetne, egy teljesítményarányos amortizációsköltség-meghatározásról, vagy ami korábban elképzelés volt, egy amortizációs alapról, ami homályosabbnak tűnik számomra, tehát előbb ezt kell meghatározni -, azt feltételezni, azért elnézést, hogy van bármely kormányzat, akár jobb-, akár baloldali kormányzat, amelyik olyan gonosz, hogy azt mondja, hogy csak a magántulajdonban lévő egészségügyi szolgáltatóknak jár, amikor a kapacitásuk egy része megoszlik a magán-, illetve az önkormányzati tulajdonban maradó kapacitások között, ez valami olyan nagyfokú rosszindulatot jelez számomra, hogy tényleg nem hiszem, hogy ezt komolyan gondolják. Biztos vagyok benne, hogy ha meg van határozva, hogy milyen technikával kerül be a rendszerbe, akkor másképp nem is lehet, csak szektorsemlegesen, mert a kapacitások még mindig változatlanul ott lesznek az át nem alakuló közszolgáltatóknál is.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Képviselő asszony!

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Két kétpercesre szeretnék reagálni, Vojnik Mária képviselőtársaméra és Bauer úréra.

Az amortizációs vitához: nem hiszem, hogy itt most egy kormányrendelet-tervezetről kellene vitatkozni, én inkább a szándékhoz szeretnék hozzászólni. Amennyiben van amortizációs költség, ez el van ismerve és be van építve a finanszírozásba, akkor az a cél, hogy az amortizációs költséget ott ismerjük el és az kapja meg, akié a tulajdon, aki működteti ezt a vagyont. Ha ez a vagyon privatizált, a háziorvos tulajdonában van, akkor természetesen az a cél, hogy ő kapja meg, ha az önkormányzat tulajdonában és kezelésében van, akkor az a cél, hogy az önkormányzat kapja meg, akkor ebben a célban és szándékban egyetértünk, és szerintem a vitát itt akár le is zárhatjuk.

A másik kérdéskör, amihez szeretnék hozzászólni: tény az, hogy a jelenlegi helyzet a javarészt tulajdonos önkormányzatoknak, tehát a tulajdonosoknak szinte mindent lehetővé tesz. Olyan formában működteti a tulajdonos az ellátórendszert, amilyen formában akarja, és aki vállalkozik arra, hogy részben vagy egészben működtesse az egészségügyi ellátórendszert, az olyan gazdasági formában vagy más formában megteheti, ahogy akarja.

Véleményem szerint ennek a törvényjavaslatnak az elsődleges célja nem is kodifikációs cél, hanem a politikai szándékot fejezi ki. Mégpedig azt, hogy a kormányzatnak mi a szándéka, mi az elképzelése, hogyan alakuljon át az ellátórendszer, milyen struktúraváltozás, struktúraváltás induljon el az ellátórendszerben. Tehát összefoglalásképpen én a politikai szándékot látom elsődlegesnek, és csak másodsorban a kodifikációs szándékot, ami legalább olyan fontos egyébként, hiszen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nagyon szigorú garanciákat fog előírni ez a törvénytervezet.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Selmeczi Gabriella képviselőtársnőnek ajánlom, hogy kormánypártiként tanulmányozza ezt a bizonyos kormányrendeletet, mert a mi olvasatunkban ez nem így szól. De ne menjünk ebbe most részletesen bele.

Bartha képviselő úrnak azt szeretném mondani, hogy egyfajta alacsony szintű biztonsághoz nem véletlenül ragaszkodik a magyar orvostársadalom; akkor, amikor tudják, hogy közösségi forrásokból is lehetne a helyzetükön javítani, ennek nem lehet alternatívája a szabadfoglalkozású orvoslás mai, a törvényjavaslatban bizonytalanul megfogalmazott szabályrendszere, amely szerint egyébként teljes vagyonukkal felelnek a tevékenységükért.

Csáky András képviselőtársamnak azt szeretném mondani, hogy azt hiszem, a jó üzleti terv önmagában nem elegendő a bankok tőkekihelyezéséhez. Tudjuk jól, hogy sajnos a magyar kórházi világ nem számít megbízható adósnak. Főleg akkor, amikor a Kórházszövetség adatai szerint havi körülbelül egymilliárddal nő az intézmények adósságállománya; annak ellenére, hogy a miniszter úr szerint már 95 ezer forint a havi kórházi alapdíj egy betegre nézve, a bajok állandósultak.

Ami pedig az intézmények magánkézbe adásáról kötendő szerződések szabályait illeti, azért van itt egypár álságos dolog. Én ugyanis azt gondolom, nem feltétlenül jó dolog, hogy az egészségügy beszállítói tőkéje csak a hátsó udvarból, a cselédlépcsőn kerülhet a rendszerbe.

 

(12.00)

 

Számomra érthetetlen, hogy a teljes intézményműködtető körből a szakmai befektetőket teljesen kizárják. Sokkal cizelláltabban meg lehetne fogalmazni összeférhetetlenségi szabályokat. Elég baj az, ha kétes és nem ellenőrizhető területek mozdulnak meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) minden szakmai és erkölcsi empátia nélkül az ágazat irányába, a szakmát ismerő gyógyszer- és műszergyártókkal szemben.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bartha László képviselő úrnak adom meg a szót két percben, a Fidesz képviselőcsoportjából.

 

DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Sajnálom, hogy Gidai képviselő asszony elment, mert csak vitatkoznék vele tovább. Nem tudom, hogy ő milyen könyveket olvas, de az biztos, hogy a kht. önmagában nem egy privatizációs fogalom. Mert ha egy kht. száz százalékban önkormányzati tulajdon, akkor nekem elég nehéz belemagyarázni ebbe a privatizációt, de majd biztosan folytatjuk egy másik alkalommal e kérdéskör megvitatását. Valószínűleg azokat a gazdasági könyveket, amelyeket ő oktat és olvas, valahol máshol írták, nem pedig Magyarországon.

Menjünk tovább, ezt a kérdést nem is akarom tovább vitatni, mert nincs itt, így nem akarom folytatni. Azonban a konszolidációról is volt szó, arról, hogy mekkora szükség van rá. Valóban így van. Nem hiszem, hogy van a parlament padsoraiban képviselő, aki vitatná ezt a kérdést. Csak költői kérdésként teszem fel, hogy akkor ez miért nem történt meg '94 és '98 között. (Dr. Kökény Mihály: Jaj, istenem! - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Most 2001 van!) Minden egyes grafikon azt mutatja, hogy '94-től '98-ig éves szinten reálértékben csökkentek az egészségügyre fordított kiadások (Dr. Kökény Mihály: És a GDP, képviselő úr?!), és 2001-ben sikerült elérni a '94-es szintet. Kicsit hasonlít a nyugdíjhoz, most azzal próbálnak a szocialista párti képviselők érvelni, azokat a bűnöket próbálják a jelenlegi kormányra - hogy mondjam - testálni, amelyeket ők elkövettek. Mi ezt most megpróbáltuk helyre hozni, most már legalább szintbe hoztuk. (Bauer Tamás: Ezt ki hiszi el?!), a következő évben pedig sikerülni fog. A számok magukért beszélnek, tudni kell őket olvasni. (Dr. Kökény Mihály közbeszól.) Így van, a statisztikák azt mutatják.

A hamis illúziókról csak egy mondatot: hamis illúziókba csak azokat lehet kergetni, akik hagyják magukat, akik nem életszerűen gondolkodnak. Azt gondolom, hogy talán vissza kellene menni egyszer-kétszer kórházba, az orvosok közé, én ezt sűrűn megteszem, esetükben a 80 százalék, a dolgozók esetében majdnem több, aki várja azt, hogy átalakulás legyen, hogy történjen valami az egészségügyben. Úgy ítélik meg, hogy ezzel a törvénnyel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ez a változás meg fog kezdődni.

Köszönöm szépen. (Dr. Vojnik Mária: Ezt pont te mondod?! - Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy jeleztem önöknek, végül Béki Gabriella képviselő asszony következik kétperces hozzászólásra, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A szabad demokraták álláspontja szerint mást kellene csinálni, hogy az egészségügyben lényegi, előremutató változási folyamatok elinduljanak. (Közbeszólás az MDF padsoraiból: Mit?) Tartalmi reformot kellene csinálni, amelynek célja az egészségügyi szerkezet átalakítása, és az eszköze a szakorvosok, a járóbeteg-szakellátás helyzetbe hozása. Mert ez jelenthetne egy egészséges szívó hatást a legdrágább fekvőbeteg-ellátás irányából.

Mi annak idején egy évvel ezelőtt - vagy most már kettő -, amikor az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény született a háziorvosi praxisról, már akkor arra tettünk javaslatot egy önállói képviselői törvényjavaslat formájában, hogy privatizáljuk a járóbeteg-szakellátást. Mi a különbség? Ha most bárki azt gondolja, hogy e törvény mentén is indul egy ilyen folyamat, az alapvető különbség az, hogy ebben a javaslatban a biztosító és az orvos közé oda van téve egy kht. Miért nem kerülhet az orvos közvetlenül a biztosítóval mint szolgáltatásvásárlóval kapcsolatba? Hiszen a legjobb gazdája a feladatnak az abból megélni kívánó orvos. Hasonlatosan ahhoz, ahogy a háziorvosok privatizálják a saját praxisukat, azt gondolom, igazán előremutató érdemi lépés az lenne, ha ezt a járóbeteg-szakellátásban is meg lehetne ennyire direktben, közvetlenül tenni.

Említést tesz a törvény (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a praxisközösségről, de nem igazán tud vele mit kezdeni. Ezt majd péntek délután kifejtem. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására, ahogy jeleztem önöknek, a pénteki ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az azonnali kérdések és válaszok órájának megkezdéséig, 13 óráig ebédszünetet rendelek el. Kívánok önöknek jó étvágyat, és 13 órakor találkozunk itt, az ülésteremben. Viszontlátásra!

 

 

(Szünet: 12.05 - 13.01

Elnök: dr. Wekler Ferenc

Jegyzők: dr. Juhászné Lévai Katalin és
Koppánné dr. Kertész Margit)

 

 




Felszólalások:   17-18   19-75   76-83      Ülésnap adatai