Készült: 2020.08.12.12:27:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

166. ülésnap (2000.10.19.),  1-301. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása
Felszólalás ideje 10:52:31


Felszólalások:   1   1-301   301-304      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen levő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 14. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Kapronczi Mihály jegyzők lesznek a segítségemre.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/3122. számon, az Állami Számvevőszék jelentését T/3122/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3122/3-10. és 12-19. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ülésén elhangzott javaslatnak megfelelően a mai tárgyalás alapját a tb-költségvetést érintő rendelkezések megvitatása képezi. Amennyiben az összefüggések indokolják, a képviselői felszólalások természetesen érinthetik a költségvetési törvényjavaslat további részeit is.

Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Szabó Erika jegyző asszonyt, szíveskedjék ismertetni a mai időkereteket.

 

DR. SZABÓ ERIKA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Fidesz-Magyar Polgári Párt: tévé előtt 71 perc, adásidőn kívül 159 perc; Magyar Szocialista Párt: tévé előtt 77 perc, adásidőn kívül 170 perc; Független Kisgazdapárt: tévé előtt 40 perc, adásidőn kívül 88 perc; Szabad Demokraták Szövetsége: tévé előtt 33 perc, adásidőn kívül 72 perc; Magyar Demokrata Fórum: tévé előtt 29 perc, adásidőn kívül 63 perc; MIÉP: tévé előtt 28 perc, adásidőn kívül 62 perc; függetlenek: adásidőn kívül 7 perc.

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor.

Először megadom a szót Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak; őt követi majd Kökény Mihály.

 

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészség, egészségügy kérdése mindig sarkalatos kérdés, és mivel forrásoldalon, irányítás szempontjából is az egészségügyi tárca és a Pénzügyminisztérium az OEP költségvetésén keresztül felelős, ezért úgy gondolom, nyitásként az Egészségügyi Minisztérium fejezeti szintű adatait érdemes taglalni.

2001-ben 110 milliárd forinttal gazdálkodhat, 2002-ben 114 milliárddal az egészségügyi tárca. A benyújtott költségvetési javaslat 54 százaléka költségvetési támogatás, a többi pénz az OEP-en keresztül a tárcához tartozó országos intézmények és az egyetemek átfutó pénze. A fejezet mozgásterét, az egészségügy mozgásterét tehát ez adja meg, 7 milliárd a többlet ebben.

Az elmúlt napokban néhány furcsa adatot idéztek az ellenzéki képviselők, nem egészen tudom, hogy milyen költségvetési sorokat néztek. Igyekszem elmondani, hogy mi a célja az egészségügyi tárca költségvetésének.

Az a 11 százalékos többlet, ami megjelenik, ha 6-8 százalékos inflációt vélünk, a reáltöbblet, azt hiszem, nem vitatható. A felügyeletünk alá tartozó intézmények fogják a többlettámogatás 80 százalékát fölhasználni.

Ellentétben az egyik hozzászólóval, az oltóanyagtöbblet, ami vitathatatlanul járványügyi feladat, megjelenik itt, sőt 300 millió többlet jelenik meg az influenza-oltóanyag során, éppen azért, mert el tudtuk kerülni a több mint 1 millió ingyenes oltással az influenzajárványt az elmúlt időszakban.

A koncepció nyilvánvaló, a tárcához tartozó feladatokat kell jól megoldani. A tárca feladata a népegészségügyi szolgálat elsőrendűen, és ezért a tisztiorvosi szolgálat fejlesztése; ebben benne van a létszámfejlesztés is, megjelenik a költségvetésben. Nemcsak ilyen pénzeszköz, hanem Phare-pénzeszköztöbblet is szerepel a tárca költségvetésénél.

Ugyanilyen kitüntetett feladat a mentőszolgálat a sürgősségi rendszer részeként, ezért az OMSZ többlete 2 milliárd forint.

Az előbb nem említettem, de a tisztiorvosi szolgálat többlete 3,2 milliárd forint, s akkor van egy harmadik nagy terület, hiszen ez a felelősségkörünk, a vérellátó szolgálat korszerűsítése és példaértékű színvonalon való bevitele az Unióba, mely 3 milliárd többlettel a következő évben segítődik.

Azt gondolom, hogy ha nem szigorúan az OMSZ-, ÁNTSZ-, vérellátórendszert taglaljuk, akkor soron megjelenik mintegy milliárd forint a sürgősségi rendszerek fejlesztésére. Úgyhogy ezek azok a számadatok, melyek kiolvashatók a beterjesztett költségvetésből.

Emellett még egy 1,3 milliárdos pályázati fejlesztés is segíti a biztonságos ellátást, hiszen ez az egyenlőség és a biztonság elve, amit kitűztünk annak idején az egészségügy elé.

A kormány és a minisztérium is kiemelt feladatnak tartja, hogy a szükségessé váló reformokhoz a szakemberképzésre és továbbképzésre megfelelő forma és megfelelő pénzeszköz álljon rendelkezésre. Ezt két csoportban tartalmazza a költségvetésünk. Egyrészt a szakirányú továbbképzés pénzeszközét, amely a rezidensképzést kiterjeszti négy évre, és az egészségügyi törvény által előírt szinten tartó képzést, amely egy ötéves ciklusban valósulhat meg, hiszen ez az előírás; ezekhez a célokhoz 2001-ben 2,5 milliárd forint jelenik meg. Nyilvánvaló, egy ilyen struktúrájú tárcaköltségvetés a 11 százalék többletet, a 7 milliárdot súlyozva használja föl.

A következő csoport, amire pénzeszközöket kellett szerkeszteni és rendelni, a tárca beruházásai. A tárca beruházásainak keretében a tenderelbírálás megtörtént, és mivel az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet a hátrányos helyzetbe kerültek, az életbe visszailleszkedők számára egy korszerű módszertani központ, úgy gondolom, ennek kiépítését senki nem vitathatja.

A következő az Országos Sportegészségügyi Intézet, most már a Semmelweis Egyetem keretén belül. Ha elfogadjuk azt az egészségfogalmat, amivel nem dolgozik a '97-ben elfogadott egészségügyi törvény, a korszerű egészségfogalom testi, lelki és szociális jólétről beszél; a testi jóléthez pedig a korszerű testkultúra hozzátartozik.

Az Országos Idegsebészeti Intézet rekonstrukciója elengedhetetlen és folytatandó. Van egy örökségünk, egy évtizedes, a soproni rekonstrukció, amelyet szeretnénk végre befejezni, hiszen egy államilag garantált hitelállomány terheli.

Valamelyest tudjuk növelni a fejlesztési sorunkat is, ez 1,7 milliárddal nő, és itt azt gondolom, hogy meg kell említeni azt a 600 millió forintot is, ami a korszerű szűrés, az emlő-, a vastagbél- és a méhnyakrákszűrés pénzeszközét tartalmazza.

Egy új sor is megjelenik, ez talán illeszthető a családpolitikai programhoz, mert a magzatvédelmi törvényhez csatlakozó feladatainkhoz is hozzárendeltünk néhány száz millió forintot.

Eszközöket különítünk el a tervezési statisztikai régiók kialakításához, hiszen előbb vagy utóbb a regionális tervezés, a regionális koordináció, talán egyszer majd a regionális biztosítási struktúra is kialakul.

 

(8.10)

 

Folytatjuk az uniós csatlakozáshoz szükséges előkészületeket, nemcsak úgy, hogy a Phare-program pénzkeretéhez hozzárendelt 1 milliárd forinttal csaknem 5 milliárdot adunk a tisztiorvosi szolgálat regionális feladataihoz, hanem emellett is még adminisztratív, számítástechnikai felkészítést segítünk. Lesznek gép- és műszerpályázatok, nem olyan nagyságrendben, mint ahogy szeretnénk, de a pénzeszközeink végesek. Emellett támogatjuk az alapítványokat, szervezeteket. Itt külön kiemelném az állami feladatot is átvevő Magyar Orvosi Kamarát, ahova 170 millió forintot tudunk juttatni az átvett feladatok finanszírozására. A 2002-re megjelenő pénzeszközök struktúrája hasonló a 2001. évihez, bár nagyságrendje ezt nem éri el.

Úgy ítélem meg, hogy ha a számadatokat követték a hallgatók is, képviselőtársaim is, akkor érdekes módon felolvashatok egy tegnapi hozzászólást két szó kihagyásával. Ellenzéki képviselőtársam azt mondta, hogy ez a költségvetés - már a tárca költségvetése - "csak bizonyos területeket preferál, úgymint mentőellátás, sürgősségi betegellátás, egészségfejlesztési programok, mentálhigiéné; beszél a járványügyi helyzet javulásáról a háttérdokumentumokban és a magyarázó szövegben, ugyanakkor felére csökkenti a prevenciós célú előirányzatokat". Kérem, ha valaki ezekből a számokból ezt olvassa ki, akkor valószínű, hogy más költségvetést olvasott.

Aztán egy megelőző hozzászólás azt taglalta, hogy a mentőszolgálat, a sürgősségi támogatás 400 milliós idei összege lecsökken 100 millió forintra. Én nagyon örülnék, ha visszaigazolni látszana ez a költségvetés azt, amit olvasott a kollégám, illetve meg tudná mutatni ezt a költségvetést, mert a mi számaink mást mutatnak.

Azt gondolom - és Schvarcz képviselőtársam mondta ezt a "csak" egészségfejlesztést, "csak" sürgősséget -, az egészségfejlesztés a legkritikusabb pontja a magyar egészségügynek, mert mindannyian tudjuk, hogy nem az ellátórendszerben, hanem az ellátórendszeren kívül keletkezik és stabilizálódik az egészség. Az a jó költségvetés, amely az egészségfejlesztésre fordítja talán a legtöbbet.

Kérem, ezt figyelembe véve taglalják tovább a költségvetést, és próbáljanak rajta javítani. Remélem, jó költségvetés lesz, jó végrehajtása lesz, és előrébb lép a magyar egészségügy.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Kétpercesek következnek. Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kértem szót, hogy elmondjam, meglepetéssel hallom, hogy a társadalombiztosítás költségvetésének vitáján a miniszter úr úgy szólalt meg, hogy először a tárca fejezetével kezdte a beszédét, aztán utána azzal abba is hagyta. Tehát nem beszél a társadalombiztosítás költségvetéséről, ugyanakkor tegnap az államtitkára itt egy méltatlan vitát provokált, amikor ellenzéki képviselők a tárca költségvetéséről beszéltek, és ő nem ismerte fel azt, hogy a tárca költségvetéséről beszélnek, és azt hitte, hogy a társadalombiztosítás költségvetését vették napirendre, és azt kifogásolta, hogy miért beszélnek ellenzéki képviselők a társadalombiztosítás költségvetéséről, mikor ez majd ma lesz napirenden.

Én nagy várakozással tekintettem a miniszter úr beszéde elé. Azt gondoltam, a miniszter úr beszél a tárca költségvetéséről és a társadalombiztosítás költségvetéséről is, hiszen én is azt gondolom, amit az ön államtitkára nem gondolt, meg ezek szerint ön sem gondolja, hogy ezek a kérdések szervesen összefüggnek.

És amit még szeretnék a rövid kétperces hozzászólásban: itt nagyon sok mindenről beszélt a miniszter úr, nyilván nem is lehet rá két percben reagálni. A beruházások kérdéséről, miniszter úr, a soproni rekonstrukcióról csúsztatva szólt. Szóval valóban van még az Antall-kormánytól egy örökség, ami 2003-ig tart. De azzal egyáltalán nem függ össze az a másik beruházás, amit elindítottak 3,7 milliárd forintos előirányzattal; annak semmi köze az állami kötelezettségvállaláshoz, azt ön nagyon jól tudja. És azt gondolom, éppen a soproni beruházás hiteltörlesztését vállalni kell az államnak, de egyáltalán nem indokolt kiszakítani az önkormányzati rendszerből a soproni beruházást. Éppen ezért nem helyénvaló az az érvelése, amit itt az expozéban produkált.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, nem értünk egyet abban, amit ön úgy fogalmazott meg, hogy az önök feladata elsősorban a tárca feladatainak a megoldása. Én azt gondolom, egy egészségügyi minisztertől az várható el, hogy az egészségügy legsúlyosabb gondjainak generális orvoslásában való részvétel az elsőrendű feladata. Ezért tehát már hozzászólásának a felütése is nagy csalódást keltett bennem.

Az pedig, hogy ön tegnap a vitában részt nem véve képviselőtársamat olyan helyzetbe hozta, hogy most nem védekezhet ön ellen, arra kényszerít engem, hogy megismételjek néhány tételt abból, amit elmondott. Kérem, az ágazat fejlesztése: az egészségügy minőségbiztosítása feltételeinek kialakítása a jövő évben nulla forint a soron. Egészségügyi technológiafejlesztési program a jövő évben nulla forint a soron. Nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogram idénről jövőre 50 millió forint, az idei évnek a megfelezése. Az egészségügyi intézményrendszer szerkezetátalakítása nulla forint a soron. Ápolási eszközfejlesztés, kórházon kívüli ellátás - ami a reformnak egy generális része - nulla forint a soron. És mondhatnám tovább, miniszter úr.

Azt gondolom, ez még az utolsó pillanat, amikor közösen tehetünk valamit ezért az ágazatért. Ne tessék a napot azzal kezdeni, hogy ránk hárítja a felelősséget azért, amiben lehet, hogy a felelősségünk közös, de a jövő évi költségvetésért az önök felelőssége kitüntetett!

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két percre adom meg a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, nem tudtam befejezni a mondanivalómat, s még erre szeretnék reagálni. A miniszter úr valóban méltatlanul Schvarcz képviselő úr megszólalására reagált most hosszasan. Én csak egy elemét szeretném kiemelni, amire azt mondta a miniszter úr, mondjuk már meg, hogy hol van az, amit Schvarcz Tibor tegnap este a vitában mondott. A sürgősségi betegellátás feltételeinek a javítása, miniszter úr, 2001-ben 400 millió, 2002-ben pedig 100 millió forint. Ezt hozta ide a vitába valószínűleg Schvarcz képviselő úr; miközben ön a sürgősségi betegellátás feltételeinek javítását prioritásként kezeli, aközben a költségvetés ezt nem támasztja alá.

De folytatnám a csalódásom elemzését. Miniszter Úr! Akkor, amikor folyamatosan arról lehet hallani - és most újfent -, hogy közeledik az ön távozása, akkor én azt gondolom, indokolt lett volna egy mély elemzést adni az egészségügy problémáiról, tekintettel arra, hogy jövőre valószínűleg már csak a pótköltségvetés keretén belül lesz lehetőség majd elemeznünk az egészségügy helyzetét, de normális költségvetési vita minden valószínűség szerint nem folyhat.

Tehát most lenne az az alkalom, amikor miniszterként összefoglalhatná, mi az, amit tett az elmúlt két és fél év során, és milyen feladatokat kell majd várhatóan az elkövetkezendő miniszternek megoldani. Azt gondolom, ezt a lehetőséget nem kellene kihagyni. Ma hosszú vita elé nézünk, amikor ugyan a társadalombiztosítás költségvetéséről beszélünk, de mi teljesen normálisan is tudomásul vesszük azt, hogy nemcsak és kizárólag arról szól a történet, hanem a tárca fejezete és minden, ami ehhez kapcsolódik, szóba kerülhet ebben a vitában.

Úgyhogy én tisztelettel szeretném kérni önt arra, hogy maradjon itt végig a vitán, és próbálja megvilágosítani azt, hogy mi is történt az elmúlt két és fél év során, és mi várható.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

(8.20)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Vojnik képviselő asszony és Keller úr hozzászólásához szeretnék egy megjegyzést fűzni. Az egészségügyi miniszter úr idézett egy tegnapi felszólalásból, egy MSZP-s képviselő előadását idézte; a jegyzőkönyv mindenki számára hozzáférhető. A kormánypárti frakció nevében visszautasítom azt, hogy önök azt mondják, hogy támadta volna és hogy nem tud védekezni szegény Schvarcz képviselő úr.

Nem tudom, hogy miért nincs itt a tegnap felszólaló képviselő úr. Nem kíváncsi arra, hogy a tegnap általa előadottakra milyen reagálás történik? Én azt látom, hogy összesen öten vannak jelen az MSZP oldaláról (Keller László: Nézzél körül a saját oldaladon! - Dr. Kökény Mihály: Önök hányan vannak?), úgyhogy valóban nem lehetne különösebben komoly költségvetési vitát folytatni, hiszen önöket nemigen érdekli a költségvetés lényege maga, kizárólagosan a vádaskodással foglalkoznak már most, a mai tárgyalási nap első tíz perce után. Ez nagyon sajnálatos.

Köszönöm. (Szabados Tamás: Mi is köszönjük!)

 

ELNÖK: Mindkét oldalon tényleg kevesen vagyunk, ez tény; mindig is kevesen voltunk, és kevesen is leszünk, ehhez nem kell jósnak lenni. Nagyon kérem, tartalmi kérdésekkel, a tb-vel foglalkozzunk mindkét oldalon, mert nagyon értelmetlen lesz a vita, és nem növeli a parlament tekintélyét, ha személyi kérdéseket vitatunk meg.

Gógl Árpád miniszter úrnak adom meg a szót két percre.

 

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Képviselőtársaim! Elnök Úr! Nyilván összeadni nehéz. A sürgősségi betegellátás, mentés feltételeinek javítására 409,3 millió van soron. A mentés fejlesztésére ugyancsak soron 2001-ben 600 millió forint van. Ha ezt összeadják, ez több mint 1 milliárd forint. Nyilván egy nulla valahol elveszett Keller képviselő úr összeadásában.

Hogy mit végzett az egészségügyi kormányzat két év alatt? Megteremtette és stabilizálta az alapellátást, megcsinálta a 37 szakágra bontott szakmát, ennek megcsinálta a korszerű tanszékeit, megcsinálta hozzá a curriculumokat és a rezidensképzést - ezt négy évre kiterjesztette -, megcsinálta a vérellátó-szolgálatot, megcsinálta a hálózatot, és kétszáz fölé vitte a mentőállomások számát az idén, mind a hét helikopterbázist működteti, stabil és kiterjesztett, a világban is példaadó az oltási rendszerünk. Ennyire tellett két év alatt.

Még egypár dolgot mondhatnék, de ezeket kell elmondanom, ha úgy kell összegeznem, hogy mi történt két év alatt - ennyi történt. Még egy-két dologra talán visszatérek a későbbiekben.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre adom meg a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, én magam is szeretném, ha elsősorban tartalmi kérdésekről esne szó, de az előbb kormánypárti oldalról olyan méltatlan megjegyzés hangzott el, amit egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni.

A kormánypártok felelőssége, hogy gyakorlatilag egy tragikomikus színjáték statisztáivá tették az Országgyűlést, illetve az országgyűlési képviselőket. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy még akár a legelszántabb, legszívósabb képviselő is öt napon keresztül napi 16 órában itt tud lenni és érdemben tud hozzászólni meg vitatkozni; ráadásul még a módosító indítványokat is meg kell csinálni ezen a héten.

Úgyhogy Kosztolányi úr megjegyzése teljesen méltatlan volt, hiszen tegnap is éjfél magasságában fejezte be a parlament az ülésezést; valamikor tisztálkodni, aludni is kell egypár órát. Tehát nevetséges, amit velünk a kormánypárti oldal, illetve a házbizottság csinált. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Mégis próbáljuk meg. Két percre megadom a szót Mánya Kristóf képviselő úrnak, Fidesz. (Dr. Mánya Kristóf: Köszönöm, elállok a felszólalástól.) Eláll.

Felszólalásra megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP; őt követi majd Hegedűs Mihály. (Csige József: Még alszik!)

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Urak! Alapvetően a társadalombiztosítás költségvetéséről szeretnék beszélni, de nem tehetem meg, hogy az összefüggésekre való tekintettel ne tegyek néhány megjegyzést a miniszter úr mondanivalójához.

Tisztelt Miniszter Úr! Illő tisztelettel engedje meg, hogy némileg csodálkozzam az ön győzelmi jelentésén, hiszen a minimális többleteket, amelyek itt-ott fellelhetők a tárca költségvetésében, a valós helyzet, a válságos helyzet és a lehetőségek tükrében kellene értékelnünk. Én önnel szemben azt gondolom, és ezt tegnap este is elmondtam, hogy az egészségügyi tárca vesztes, mert a támogatási előirányzatok - és most nem a kiadásiról beszélek - csak 8,8 százalékkal nőnek; az igaz, hogy a beruházási kiadások növekedése ezen belül 20 százalékos, de azt is tudni kell, hogy idén a tavalyihoz képest 10 százalékkal csökkentek ezek az előirányzatok, tehát itt egyfajta visszaemelésről van szó, legalábbis részben.

Azt gondolom, hogy a legnagyobb baj, és ezt az ön államtitkára is elismerte tegnap, hogy az innovációt, a szakmai fejlesztést szolgáló célelőirányzatok nagyságrendje csökken, és ez konzerválja a technológiai lemaradást, elsekélyesíti a műszerprogramokat, mint a röntgengéppark fejlesztési program, a sugárterápiás eszközpark. Azt gondolom, hogy ez nagyon nagy baj, természetesen egyéb bajok, a működés ellehetetlenülése mellett.

Ami pedig az egészségügyi reformot illeti: ismereteim szerint önök be fogják nyújtani a szakorvosi privatizációról, az egészségügyi intézmények működési formáiról, továbbá az intézmények jogállásáról szóló törvényjavaslatokat, de ezek végrehajtásához egy árva peták előirányzatot nem látunk a tárca költségvetésében, és azt gondolom, hogy igazán ezek alapján kell megítélni az egészségügyi fejezeti költségvetést.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy rátérjek a társadalombiztosítás költségvetésére, és ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy sok-sok éves hagyományt megtörve, ezt a kétéves költségvetés részeként tartalmazza a törvényjavaslat.

Itt is meg kell jegyeznem azt, hogy ennek jogalapja ma még hiányzik, mert azt a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat megfelelő szakaszainak elfogadása fogja majd megteremteni, ha a parlament elfogadja. Ez a fajta előzetes bizalom és optimizmus, azt gondolom, enyhén szólva is furcsa, még akkor is, ha bízhatunk a kormánykoalíciós szavazógép működésében, de ezt legalábbis jogállamokban nem szokás megtenni.

Alapvetően azt gondolom, hogy a társadalombiztosítás jövő évi költségvetése mind a bevételi, mind a kiadási oldalon számos bizonytalansági elemet tartalmaz. Három csoportban tartalmaz bizonytalansági elemeket ez a költségvetés: részben a 2000. évi költségvetés előirányzatainak teljesülését ma még nem lehet felmérni, a költségvetés benyújtásának időpontjában végképp nem lehetett felmérni. Tehát kiadási oldalon alacsonyabb pótlólagos nyugdíjemeléssel számoltak, mint ami aztán nyilvánosságra került, a járulékbevételi többlet is bizonytalannak tűnik, tehát sok bizonytalanság van.

Másodszor: a két évre előre meghatározott makrogazdasági mutatók mértéke és azok megbízhatósága is kérdéses; nem szeretném hosszan fejtegetni az inflációval kapcsolatos prognózisaik értékét.

Harmadszor pedig az ellátórendszerek főbb feszültségpontjait illetően ez a költségvetés meg sem kísérli ezeket a feszültségeket kezelni.

Tehát azt látjuk a társadalombiztosítás kétéves költségvetési javaslatából, hogy a hosszú távú társadalompolitikai érdekeken ezúttal is felülemelkednek a rövid távú költségvetés-politikai érdekek.

Ami a nyugdíjalap költségvetését illeti: a bevételi előirányzat bizonytalansága mellett bírálni kell a kiadások megalapozatlanságát is. Az idei kiegészítő nyugdíjemelés áthúzódó hatását önök nem vették figyelembe; de nagyobb baj az, hogy leírva a 7,3 százalékos, egyébiránt irreális nyugdíjemeléssel számolnak.

 

(8.30)

 

Tudom, hogy előkészületben van egy 10 százalék feletti változat, ezt azonban nem látjuk, de ez sem kezeli a tavalyi veszteség kompenzálását. Ezért a Szocialista Párt azt fogja javasolni, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény 2001-re vonatkozó indexálási szabályait úgy módosítsuk, hogy az idei valós és a jövő évi várható inflációnak megfelelően nőjön nemcsak a régi, de a most nyugdíjba menőknél is a nyugdíj, mert nem szabad hamis inflációs előrejelzésre alapozva majd csak novemberben megadni a most is látható nagyságú emelést.

Ezen túlmenően azt is javasoljuk, hogy 2001-re a szokásos emelés mellett egy egyszeri 5,5 százalékos nyugdíjemeléssel a nyugdíjak reálértékének javítását törvényi szinten biztosítsák, amellyel lényegében a korábbi törvénymódosítással elvett nyugdíjak egy részét vissza lehet adni. Azt gondoljuk, hogy ezzel a javaslattal egy átlagnyugdíjasnak éves szinten 17 ezer forinttal magasabb összeget lehetne juttatni, mint ami a kormányzati javaslat.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy néhány gondolattal szóljak az egészségbiztosítás költségvetéséről is. Én ezt a tervezetet azzal a várakozással tanulmányoztam, hogy megtalálom benne a bőkezűséget ígérő miniszterelnöki deklaráció hatását. Nos, csalódnom kellett. A válságban lévő egészségügy rendbetételére szánt 70 milliárdos növekmény ugyanis az egészségügyi bérek, a gyógyszertámogatás, a táppénz, a rokkantnyugdíj és egyéb előirányzatok között oszlik meg. Így a gyógyító ellátás működésének előirányzata az idei várható teljesítésnél alig 7 százalékkal több. Könnyű belátni tehát, hogy a 20 százalékosra srófolt bérígéretnek nincs igazán fedezete, mert a kórházi vezetőknek főhet majd a feje, hogyan gazdálkodják ki a minimálbér emelésének forrását, miközben a dologi automatizmusról nemes egyszerűséggel elfeledkeztek, miközben az eszközök, az energia, a műszerjavítás költségnövekedésével a tervezők nem kalkuláltak.

Ami a gyógyszerkasszát illeti, a kormány itt sem hagy fel a tudatos alátervezéssel, a szakmai megfontolásokat rendre legyűri a financiális terror. Idén sem volt elegendő a 135 milliárd, feltehetőleg 17 milliárddal kell több, miközben második éve társadalombiztosítási normatív támogatással nem kerül forgalomba új gyógyszer, nincs átlátható és kiszámítható gyógyszer-támogatási rend, a szereplők között nincs párbeszéd. Van viszont az államszocializmust idéző árbefagyasztás, van viszont lakossági tehernövekedés, mert önök visszavonulnak a támogatásból - erről szólt '98, '99 -, és jövőre az idei teljesítésnél kevesebb, újra kisebb előirányzat.

Tisztelt Országgyűlés! Nagyon sok a bizonytalanság az egészségbiztosítás költségvetésében, és túl sok kockázati tényezővel kell számolni. A főbb kockázati tényezők a bevételi oldalon, csak felsorolásszerűen. A feltételezett makrogazdasági pálya magától értetődő kockázati tényezőt jelent. Ezen túl számolni kell az adótörvény módosításából származó hatások bizonytalanságaival is. A minimálbér emelése miatti közteher-emelkedést munkáltatói szinten nem kompenzálja a járulékcsökkenés. A tervezett munkavállalói plafon eltörlésének hatásai is vitathatóak. És a járulékbeszedés ösztönzése is virtuális a törvényjavaslatban.

A kiadási oldal kockázati tényezőivel kapcsolatban már említettem a dologi eszközök hiányát; úgy gondolom, hogy ennek következtében a betegek érdemi ellátása helyett a küldözgetések és a teljesítménypontok virtuális pörgetése folytatódik. A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök kiadásainak féken tartására tervezett eszközök hatása egyáltalán nem látható jövőre sem, mint ahogy az idén sem. És azt gondolom, hogy a kedvezőbbé vált halálozási helyzet tartós megtartása számos költséges ellátás folyamatos nyújtását feltételezné, azonban ennek anyagi feltételei ellehetetlenülnek, és ez több életkori csoportban visszafordíthatja ezt a rég várt trendet.

Mindezek ismeretében a Szocialista Párt ezt a társadalombiztosítási költségvetési tervezetet nem tudja elfogadni. Kárenyhítésként teszünk néhány javaslatot, így azoknak a szabályoknak a megfogalmazását kíséreljük meg, amelyek az előirányzatokat meghaladó bevételek, illetőleg a hiányok esetén követendőek, mert nem lehet önöknek parttalan felhatalmazásokat adni. Ezen túlmenően javaslatokat fogunk tenni néhány előirányzat emelésére, így 30 milliárd forinttal többet szánunk a gyógyítókasszára, hogy valóban legyen fedezet a beígért 20 százalékos bérnövekmény kifizetésére, és ezen túlmenően legalább 8 százalék dologi juttatás finanszírozására. És természetesen javasolnunk kell a gyógyszerkassza zártságának feloldását és növelését is.

A részletekről a képviselőtársaim fognak beszélni, de összefoglalóan azt mondhatom, hogy sajnos a társadalombiztosítási költségvetés sem az áttörés költségvetése, hiszen mindaz, amit itt látunk, a lecsúszás fékezéséhez sem elegendő.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy jelentőségű dolog minden parlament életében a költségvetés tárgyalása; a szabad demokraták vezérszónoka, Kuncze Gábor, egy szóval jellemezve ezt a költségvetést, azt mondta, hogy az átverés költségvetéséről van szó. A mai napon a társadalombiztosítás kérdéseit tárgyaljuk; én egy szóval jellemezve ezt a költségvetést, azt a jelzőt tudom használni, hogy a visszarendeződés költségvetéséről van szó.

Mielőtt általános vitába illően az általános megjegyzéseimet megfogalmaznám, hogy aztán néhány részletkérdésről is beszéljek, engedjenek meg néhány megjegyzést az általános megjegyzések elé a dolog tárgyalásával kapcsolatban. Az előbb már elég indulatosan kitört belőlem, hogy mennyire méltatlannak tartom azt a helyzetet, ahogy a költségvetést tárgyalnunk kell, azt a helyzetet, amelybe belekényszerített bennünket a kormánypárti többség.

A társadalombiztosítás költségvetését éveken keresztül önálló költségvetésként, 15 órás időkeretben tárgyalta a parlament, a nagy költségvetést, a nemzetgazdaság költségvetését 30 órás időkeretben. Most két év anyaga áll előttünk; ez azt jelenti, hogy 30 plusz 15 óra kétszer, vagyis 90 óra lenne a normális tárgyalási idő, a korábbi hagyományainknak megfelelően. Most 60 órában tárgyaljuk egy kalap alatt ezeket a kérdéseket, olyan körülmények között, hogy ezt a 60 óra tárgyalási időt - a parlament plusz egyéb feladatai mellett - egy hét alatt kell lezavarni, reggel 8 órától éjjel 24 óráig, és hat napon keresztül, hiszen még szombaton is elő van jegyezve a tárgyalás. (Közbeszólás: Kommunistaszombat!) Valaki itt megjegyzi, hogy kommunistaszombat... Én azt gondolom, hogy aki ezt a tárgyalási menetrendet előterjesztette, az nem vette komolyan a költségvetést, nem vette komolyan a költségvetési vita szerepét - egyszerűen le akarja zavarni. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a szokottnál is kevesebb és a szokottnál is csüggedtebb képviselő ül itt.

Szeretném azzal kezdeni az általános megjegyzéseimet, amit már néhányan a költségvetés kapcsán elmondtak előttem, hogy a kormány megint a törvényesség megsértésével terjesztett be előterjesztést. Azt kell mondanom két év tapasztalata alapján, hogy ez szokása a kormánynak; megtette ezt már a legnagyobb meglepetésünkre '98-ban is, hogy törvényeket lépett át, akkor egy sokkal izgalmasabb, sokkal nagyobb érdeklődést kiváltó téma keretében, ugyanis nem adta oda azt a nyugdíjemelést, amely törvényesen járt volna. A kormánynak szokása átlépni a törvényeken, következésképpen rossz példát mutatni az állampolgároknak.

 

(8.40)

 

Hiszen ha egy kormány megteheti, hogy nem tartja be a rá vonatkozó szabályokat, az államháztartás szabályait, akkor az állampolgár is ösztönzést kap arra, hogy ne vegye komolyan a törvényeket. A törvényességet megsérti a kormány azzal is, hogy kétéves költségvetést nyújt be, és megsérti természetesen azzal is, hogy nem nyújtja be külön a társadalombiztosítási törvényt, ahogy erre egy évtized óta minden évben példa volt.

Ez az a pillanat, amikor egy kicsit a tb-önkormányzat, elnézést, a társadalombiztosítás önállóságáról kell beszélni. Az önkormányzat nem véletlenül jutott eszembe, hiszen ebben a visszarendeződési folyamatban az, hogy megszüntették a '93-ban létrehozott önkormányzatokat, egy nagyon komoly lépés volt. Azt lehetne mondani, hogy most, 2000-ben csak befejeződik az a folyamat, amit három év óta - '98-ban, '99-ben és idén - a kormány elindított.

Miért tartom ezt egy nagyon rossz fordulatnak? Azért, mert én egy fontos, pozitív fejleménynek tartottam azt, hogy az adórendszerről a társadalombiztosítási rendszert megpróbáltuk leválasztani, szétválasztani. Ez a folyamat még a nyolcvanas évek végén indult el. Azt gondoltuk, hogy a nyugdíjrendszer önálló élete, a nyugdíjemelések szükséges mértéke évről évre azért nem biztosítható, mert ezek a pénzek, az adóforintok meg a járulékforintok egy zsebbe folynak bele, ahol az állam jól összekeveri őket, úgy sáfárkodik velük, ahogy akar; szóval mindig vannak fontosabb elvégzendő feladatok, mint maga a nyugdíjrendszer önálló működésének a biztosítása. Következésképp elindult egy olyan folyamat, hogy válasszuk ketté az adórendszert és a társadalombiztosítást. Éljen önálló életet a társadalombiztosítás! Hiszen itt arról van szó, hogy ki-ki kötelező módon gondoskodik magáról előre, gondoskodik öreg napjairól, és gondoskodik arról a nem kívánt helyzetről, ha beteg lesz és egészségügyi ellátásra van szüksége.

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó folyamat volt, egy pozitív folyamat volt, jó lett volna megcsinálni valóban, beleértve még azokat a bizonyos önkormányzatokat is, hogy legyen ennek a kasszának, ennek az alapnak külön gazdája. Tudjuk, hogy ez nem sikerült. Azáltal, hogy most már nem is önálló a költségvetése, hanem csak egy fejezete a nagy költségvetésnek, beteljesedik ez a visszarendeződés, azt gondolom, hogy a kormánynak még inkább lehetősége van arra, hogy szabadon gazdálkodjon ezekkel a forrásokkal.

A harmadik általános megjegyzésem, amit szeretnék előrebocsátani, az a tervezés realitásával kapcsolatos. Ez a kormány jelentős járulékcsökkentést ígért a programjában. Ezt a jelentős járulékcsökkentést mindjárt '98-ban a '99-es évre vonatkozóan egy nagyarányú, 6 százalékos járulékcsökkentéssel megpróbálta demonstrálni. Ja, hogy a kevesebb pénzből nem lehet fedezni azokat a kiadásokat, amikre pedig pénz kell?! No, hát azt hiszem, hogy valahol a háttérben a visszarendeződésnek, az összemosásnak ez is nagyon komoly magyarázata lehet.

Most, a választási ciklus, illetve a két választás közötti ciklus felén túl a kormány úgy érezte, hogy megint egy lépést kell tennie az ígéretek betartása irányában, és egy 3 százalékos, kétszer 3 százalékos járulékcsökkentés gondolatával állt elő. Az a költségvetés, ami társadalombiztosítási vonatkozásban a kezünkben van, erre a 3 százalékra lett kiszámolva, hogy 3 százalékkal csökken a munkáltatói járulékfizetés. Ehhez képest két nappal ezelőtt a parlament - egyébként kormánypárti módosító indítványt befogadva - úgy döntött, hogy ez a járulékcsökkentés ne legyen 3 százalék, csak 2 százalék; mondták ezt kormánypárti képviselők, pontosan annak érdekében, hogy kommunikálni tudják, hogy nagyobb nyugdíjemelést akarnak adni a nyugdíjasoknak. De tessék belegondolni, hogy mi következik ebből! Az, hogy ezt a költségvetést gyakorlatilag félre lehet, félre kellene tenni. Ha most ez egy önálló költségvetés lenne, mint ahogy az volt még tavaly, arra tennék javaslatot, hogy vonja vissza az előterjesztését a kormány, számolja ki a benne szereplő számokat 2 százalékkal, írja újra, gondolja végig ennek a változásnak az összes lehetséges vonzatát, következményét, vonja vissza, és hozzon ide egy olyan költségvetést, amit komolyan gondol.

Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen lehet azon vitatkozni, hogy hogyan értékeljük ezt a változást, aminek itt két nappal ezelőtt a szavazások során tanúi voltunk. Szinte hallom, hogy kormánypárti oldalon ezt egy nagyon bölcs döntésként értékelik, a kormány rugalmasságaként értékelik, hogy lám, lám!, engedett az akaratából, mérlegelte a pozitív, kormánypárti oldalról érkező javaslatokat. Én erről nem ezt gondolom. Én azt gondolom, hogy egy ilyen történetben az fejeződik ki, hogy a kormány mennyire kapkodva, mennyire átgondolatlanul, mennyire a saját, kormánypárti padsorokban ülő képviselőivel nem egyeztetve hozza meg a döntéseit, hogy aztán egy ilyen bizonytalan helyzet alakuljon ki mindennek a következtében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennyi általános megjegyzés után - amihez talán még egy azért nagyon ide kívánkozik, merthogy általában szeretném elmondani, mennyire szegényesnek tartom azt az indoklást, amit a költségvetésben található tételekhez hozzáfűzött az előterjesztő - szeretnék külön-külön beszélni a két nagy alrendszerről, legalábbis a fontosabb tételeket illetően. Ez a két nagy alap méreteiben megközelíti a nagy, az országos költségvetés felét. 1,9 ezer milliárd forintról van szó, majdnem a fele akkora összegről, mint ami az ország költségvetése.

A nagyobbik fele a nyugdíjalap. A nyugdíjalappal kapcsolatos bizonytalanságok ott kezdődnek, hogy bizonytalan a bevételi oldal. Több okból kifolyólag bizonytalan a bevételi oldal; a legnagyobb bizonytalanság, amire az előbb utaltam már, hogy módosul, változik a százalékos járulékbefizetési összeg. Újra kellene számolni soronként.

A nyugdíjalapot illetően két olyan téma van, amit szeretnék kiemelni, szóba hozni, aminek különös jelentősége van. Az egyik a kormány viszonya a nyugdíjreformhoz, amit '97-ben az előző kormány elindított. Ez a költségvetés megint változatlanul azt tartalmazza, hogy nem módosul a magánnyugdíjpénztárakba befizetett összeg részaránya, marad az a bizonyos 6 százalék, ami indulásképpen volt. Erről már az előző évben is elmondtuk az összes elképzelhető érvet, kritikát, hogy ez miért jelent bizonytalanságot az emberek számára. Most azt szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány furcsamód egyszerre fúj hideget és meleget, amikor a magánnyugdíjpénztárakról beszél. Varga Mihály politikai államtitkár, amikor megszólal, akkor szavakban megvédi a nyugdíjpénztárakat, azt mondja, hogy ezek fontos intézmények, szükség van rájuk.

 

(8.50)

 

Úgy csinál, mintha támogatná ezt a reformot, illetve ezt a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszert, valójában pedig bizonytalanságot kelt a kormány. Ennek a bizonytalanságnak egyik nagyon jellegzetes példája volt - amit megint csak két nappal ezelőtt az adócsomagban szentesített -, hogy meghosszabbítja azt az időt, ameddig vissza lehet lépni a társadalombiztosítási főkasszába. Azt gondolom, erre megint csak nem volt szükség, jobb lenne, ha az emberek biztos tájékozódási pontokat érezhetnének maguk körül.

A másik kérdés a nyugdíjrendszert illetően a nyugdíjemelés kérdése. Azt gondolom, ez nagyon sok embert érint, érdekel és izgat, hiszen 2,5 millió nyugdíjas él az országban. Jó lenne, ha számukra is garantálna a kormány egy biztos tájékozódási pontot.

Amikor 1990-ben felállt az új parlament, nagyon sok részletkérdésben nem értettünk egyet, volt azonban néhány kérdés, amiben teljes vagy szinte teljes volt a konszenzus. Amikor 1991-ben egy országgyűlési határozati javaslatot fogadtunk el a nyugdíjrendszer tervezhető átalakításával kapcsolatban, akkor azt az elemet, hogy törvényben kell garantálni az évenkénti nyugdíjemelés mértékét, nagy konszenzussal a különböző pártok együtt fogadták el. Ez jelenti a nyugdíjasok számára a biztonságot, ez jelenti a nyugdíjasok számára azt, hogy nincsenek kiszolgáltatva évről évre egy következő, egy aktuális kormányzat kénye-kedvének, és ezt a törvényt, ami törvényerőre emelkedett, évről évre a különböző kormányok betartották.

Ezt a folyamatot először a Fidesz-kisgazda-kormány rúgta fel 1998-ban, abban az évben, amikor éppen jól jártak volna a nyugdíjasok, hiszen a nyugdíjemelést a törvény a nettó átlagos bérnövekedéshez kötötte, minthogy a bérek képezik a nyugdíjak forrását. Az első évben, amikor igazán jól jártak volna a nyugdíjasok, átlépett a törvényen a kormány, akkor több mint 6 százalékot veszítettek ezen a nyugdíjasok. Könnyű végiggondolni, hogy azt a 6 százalékot, amit akkor nem kaptak meg - ami nem emelte az 1999-es, illetve a 2000-es alapnyugdíjuk összegét -, örökre elveszítették, és ezt a kormány nem tudja nekik visszaadni, akkor sem, ha most egy választási kampányfogás erejéig nagyobb nyugdíjemelést ígér, mint ami törvényesen járna, mint ami a törvényekből kiszámítható. Persze kérdés, hogy jó-e a számítás, hiszen ha azt mondjuk, hogy alultervezett az infláció ebben a költségvetésben, akkor ebből az is következik, hogy alultervezett az a 7,6 százalékos nyugdíjemelés, amit jövőre a költségvetés, az előterjesztés tartalmaz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, egy komikus színjáték részesei vagyunk ebben a helyzetben is, amikor a kormánypárti többség eldönti, hogy a nagyobb nyugdíjemelés érdekében újraszabja ezt a költségvetést, és 10 százalékot is odaad a nyugdíjasoknak. Lehet, hogy ez a 10 százalék éppen csak lépést fog tartani azzal az inflációval, illetve azzal az áremelkedéssel, amit reális számítások esetén komolyan okunk van feltételezni.

Nagyon röviden szeretnék szólni az Egészségbiztosítási Alapról, ott kezdve a mondandómat, hogy mekkora csalódást okozott nekem, magamnak is Gógl miniszter úr. Őszintén szólva, amikor megláttam a listában, hogy ő lesz az első hozzászóló, azt reméltem, hallhatunk egy komoly, miniszterhez méltó elemzést, beszédet az egészségügyi rendszer helyzetéről, illetve az Egészségbiztosítási Alap helyzetéről. A miniszter úr, sajnos, nem első ízben okozott nekünk jelentős csalódást, kiállt, és apró részletkérdésekről kezdett el beszélni, egyfajta sikerpropagandát folytatva; hallhattunk az oltóanyagokkal kapcsolatos pozitív előrelépésektől kezdve a rákszűrésig sok-sok apró részletkérdésről, de igazából nem hallottunk arról, hogy mit is tervez a kormány az egészségügyi rendszer megreformálásával, és egy szót nem hallottunk ebben a beszédben a társadalombiztosítási alapról, az egészségügyi alapról.

Őszintén szólva, nagyon nagy csalódást okozott a miniszter úr, hiszen itt nagyon komoly, fajsúlyos kérdésekről kellene dönteni; ilyen az egész egészségügyi rendszer finanszírozhatóságának kérdése. Ez a költségvetés a szükséges forrásokhoz képest egy nagyon csekély mértékű emelést tartalmaz, az az emelés is bizonytalan, és itt újra elmondhatnám mindazt, ami a járulékbefizetési részarány megváltozásának következménye. Természetesen ez azt jelenti, hogy a munkavállalókra fordított kiadások is az egészségügyi ellátórendszerben nagyobbak lesznek, mint ami itt le van írva.

A kormány büszkélkedik azzal, hogy most 20 százalékos béremelést ígér. A mi olvasatunkban nagyon-nagyon kétséges, hogy mi lesz a sorsa ennek a 20 százaléknak, részben azért, amire utalt Kökény Mihály, hogy tudniillik a dologi kiadások kasszáját nem emeli a szükséges méretekben, következésképp nem biztos, hogy az intézmények úgy tudnak dönteni, hogy bérre fordítják ezt az összeget. De ennél is nagyobb probléma az, hogy az a bizonyos 40 ezer forintos minimálbér-ígéret ennek a bérnövekménynek a túlnyomó többségét el fogja vinni. Sajnálatos módon ma a magyar egészségügyben a dolgozók 40 százalékát érinti ez a minimálbér-emelés. Ez egy olyan szám, amit egyébként az ÁSZ, az számvevőszéki bizottság jelentése is tartalmaz, megállapít, ez egy komolyan veendő szám. Az egészségügyben nagyon alacsonyak a bérek. Amikor a minimálbérről elkezdtünk vitatkozni, szóba hoztam, hogy mekkora bérfeszültséget fog okozni a minimum feltornázása, ha nincs pénz arra, hogy a minimum feletti összegért dolgozó emberek bére is valamelyest emelkedjen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Gondoljanak bele abba, hogy ha a 20 százalékból - azt lehet mondani, több mint háromnegyed részét - körülbelül 17 százalékot elvisz a minimálbér feltornázása, akkor abból a maradék 3 százalékból körülbelül milyen bérfejlesztést lehet megvalósítani. (Dr. Horváth Zsolt jelzésére:) Az államtitkár úr jelzi, hogy ez nem így van. Azt remélem, hogy a vitában majd tudjuk tisztázni ezeket a körülményeket.

Mire lehet számítani? Jelenleg sajnos a magyar egészségügyben az ápolónők olyan szégyenletesen kevés pénzért dolgoznak, hogy komoly veszélyben van az ellátás. Arra kellene például az egészségügyi tárcának odafigyelnie, hogy nincs elégséges utánpótlás nővérekből. Akik benne vannak a rendszerben, valami elképesztő önfeláldozó mazochizmussal, hivatástudatból és hivatásszeretetből végzik a dolgukat, de ha a fiataloknak már van választási lehetőségük - és egyre inkább van választási lehetőségük -, hatszor is meggondolják, hogy odamenjenek ennyi pénzért vagy ne.

Azt gondolom, ha ez az minimálbér-emelés az egészségügyben úgy sül el, hogy tovább szűkül az a különbség, ami, mondjuk, egy kezdő és egy 20-30 éve a betegágy mellett robotoló ápolónő bére között van, akkor ezzel nem oldottunk meg semmit, hanem ellenkezőleg, gerjesztettük a feszültséget.

 

 

(9.00)

 

A másik nagy téma az egészségügyi alapon belül a gyógyszerkérdés, a gyógyszerkassza kérdése. Két év óta kínlódunk azzal a problémával, hogy a kormány be akarja zárni a gyógyszerkasszát, hogy nem emeli a gyógyszerkasszát a szükséges méretekben, hanem egy ilyen mesterséges fedelet akart ráhelyezni.

Ezekben a megelőző vitákban én magam például fölhívtam rá a figyelmet, hogy nemzetközi összehasonlításban nem magas az a gyógyszerfogyasztás, amit a magyar lakosság prezentál. Fölhívtam rá a figyelmet, hogy sokkal inkább a gyógyszerfogyasztási szokásokra, a gyógyszerszerkezet átalakítására kellene koncentrálni.

Tudjuk jól, hogy megindultak a tárgyalások a gyógyszergyártók és a tárca között, de azt gondolom, hogy ez a történet, hogy milyenek a magyar gyógyszerfogyasztási szokások, sokszereplős, ebben fontos szerepe van az egészségpolitikának, mint ahogy a gyártóknak is, de szerepük van orvosoknak, és szerepük van a betegeknek is. Azt gondolom, hogy csodát remélni a gyógyszerfogyasztási szokások átszabása, újraszabása tárgyában csak akkor lehetne, ha ez tényleg egy konszenzusra törekvő, értelmes megállapodás végterméke lehetne.

Most pedig itt vagyunk egy tárgyalássorozat végén, egy változási folyamat elején, ahol minden egyes szereplő - és akkor még nem említettem a gyógyszerészeket, a gyógyszertárak működtetőit - bizonytalanságban érzi magát, következésképpen nem tudjuk felmérni, hogy jövő áprilisban mi várható.

Az időm nagyon eltelt, ezért jó néhány kérdést nem hozok most szóba, viszont a délutáni tévéadásidő keretében, illetve holnap, azt remélem, erre még lehetőségem lesz.

Mindent egybevéve szeretném hangsúlyozni, hogy elfogadásra teljesen alkalmatlannak tartjuk ezt az előterjesztést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Horváth Zsolt államtitkár úrnak. Tessék!

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszony, amit a béremelésről mondott, abban ki kell igazítanom önt: 40 milliárd forint az, ami a bérfejlesztésre fordítható, ebből körülbelül 14-15 milliárdot jelent az egészségügyben a minimálbér kiszámítása.

Ez az egész összeg - a 40 milliárd - együttesen egy átlagos 20 százalékos emelésre elegendő, amely 20 százalékból csak 7 százalékot tesz ki a minimálbér emelése, és a maradék 13 százalék a minimálbérrel fölemeltek fölöttieknek a különbözetére elegendő. Úgyhogy az önök által mondott szám téves.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két perce adom meg a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tudom, emlékszik-e még államtitkár úr, miniszter úrral együtt önök egy választási kampányt folytattak, ahol szó szerint az egészségügyi bérek megkétszereződését ígérték.

Most már kezünkben az utolsó költségvetésük. Teljesen világos, hogy ebből az ígéretből semmi se lesz. Először azt mondták, hogy majd jövőre, másodszor azt mondták, hogy majd jövőre, most már nincs jövőre.

Ezzel, államtitkár úr, mikor fognak elszámolni? Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két percre adom meg a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, én nem tudom, hogy ön milyen egészségügyi intézményekben jár; hosszan tudnám sorolni azokat az intézményeket, amelyek azt jelzik, hogy gyakorlatilag a dolgozók 40-60-65 százaléka keres ma az önök által jövőre tervezett minimálbérszint alatt.

Tehát ha mindezt hozzávesszük, és figyelembe vesszük ennek a közterheit is, akkor bizony a növekménynek egy jelentős részét a minimálbér-emelés elviszi, és ön arról megfeledkezik, hogy ugyanakkor meg a dologi automatizmus nulla százalék.

Tehát ennek a tükrében kell értékelni azt a gyógyító kasszára rátett, az eredeti előirányzathoz képest 40 milliárd forintot, ami a tényleges teljesítéshez képest persze kevesebb, mert valahol 373 milliárd lesz majd a végösszeg.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót felszólalásra Hegedűs Mihály képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Csáky András.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselőház legnehezebb és legfontosabb feladatai közé tartozik a következő két év gazdálkodásának kereteit megszabni, törvényes lehetőséget adni az ország további fejlődésének.

A magyar parlament történetében nem mindennapi feladatot jelent a gazdálkodás törvényi feltételeit két évre előre biztosítani. Ez a lehetőség nagy kihívást jelent mind a parlament, mind a parlamenti munkát előkészítő szakminisztériumok, szakemberek számára is.

Mint minden újnak, ennek az előretekintő törvénykezési módnak is vannak ellenzői mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül. Az aggályokat hangoztató szakemberek - itt elsősorban az Állami Számvevőszék kiváló szakembereire gondolok - kötelességüket teljesítve felhívják arra a parlament figyelmét, hogy a jelen törvényjavaslat tárgyalása idején nemcsak a jelenleg érvényes államháztartási törvényt kell figyelembe venni, hanem az államháztartási törvénynek az 1999. évi zárszámadási törvényjavaslatban tervezett módosításait is.

Az ellenzéki képviselők és szakértők között a jelen, két évre szóló költségvetés új formája nem aratott osztatlan sikert, amint az a bizottsági viták során kiderült.

Ismételten köszönetet mondok a Független Kisgazdapárt nevében az Állami Számvevőszék munkatársainak, a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetési törvényjavaslatairól alkotott szakszerű és segítő véleményük megalkotásáért.

Az 1999. évi zárszámadási javaslathoz hasonlóan a 2001. és 2002. évi költségvetési törvényjavaslat is számos módosítást tartalmaz az államháztartási törvényre vonatkozóan. A jogszabály-módosítások, amelyek bár a gazdaságpolitika jogi hátterének megteremtésére irányulnak, egyben a kiszámíthatóságot csökkentik. Ebből adódóan a gazdálkodási jogszabályok ilyen mértékű változtatását az Állami Számvevőszék, a hosszú távú stabilitás érdekeit figyelembe véve kockázatosnak tartja.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány az 1999-ben elfogadott középtávú gazdaságstratégiai koncepcióját követve a 2001. évi gazdaságpolitikájának fő célját, a versenyképesség javítását, a gyors és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés fenntartását és az Európai Unióba való integráció folyamatának folytatását határozta meg. Ezért a költségvetési politika makrogazdasági követelményeként az államháztartás centralizációs és újraelosztó szerepének csökkentését, a hiány és adósságráta mérséklését fogalmazta meg.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2001. évi költségvetési javaslatának összeállítása a makrogazdasági paraméterek figyelembevételével történt. A törvényjavaslat a társadalombiztosítási alapok 2001. évi bevételi főösszegét 1916,1 milliárd forintban, a kiadási főösszeget 1926,2 milliárd forintban határozta meg. A tervezett hiány 10,1 milliárd forint. A bevételek a 2000. évi tervhez viszonyítva 11,6 százalékkal, a várható teljesítéshez képest 9,5 százalékkal emelkedtek. A kiadásoknál a növekedés mértéke 9,5, illetve 7,3 százalék.

 

 

(9.10)

 

A bevételek növekedése a törvényjavaslat szerint mindkét alapnál meghaladja a kiadásnövekedés mértékét. Így következhet be a hiány jelentős csökkentése. De tisztelt képviselőtársaim, a hiány csökkentésében jelentős szerepe van a központi költségvetési pénz átadásának, amely a két alapra együttesen 114,5 milliárd forint. Ez 275 százaléka a 2000. évi várható teljesítésnek. Tehát a központi költségvetési pénzeszközátadás jelzi, hogy a társadalombiztosítási alapok bevételeinek, kiadásainak eltérése lényegesen nagyobb, mint ahogy a költségvetésben megjelenő hiány mutatja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy erre a tényre felhívjam a figyelmet, mivel egy működési rend látszik kibontakozni. A 2002. évi költségvetésben ez a jelenség tovább erősödik. A társadalombiztosítási alapok pénzügyi egyensúlyának megtartásához szükséges a növekvő állami segítség, amely a központi költségvetési pénzeszközök átadása mértékének fokozódásában valósul meg. Ezt a tényt bizonyítja a 2002-re tervezett központi költségvetési támogatás, pénzeszközátadás mértéke, amely szintén 31 százalékos növekedést mutat.

Így látható, hogy a gazdasági élet módosítja a programok egy részét. Sőt, ellentmondás alakult ki az állam újraelosztó, centralizációs tevékenységének csökkentésére irányuló szándék és a társadalombiztosítási alapok működtetése között. A kormányprogram leszögezte, hogy csökkenteni kell a közterhek, a magas társadalombiztosítási járulék szintjét, mivel ezek magas szintje aláássa az ország versenyképességét, a gazdaság szereplőit a szürke- és a feketegazdaság felé szorítja, így a magas terhek ellenére sem keletkezik elegendő bevétel a kiadások fedezésére.

Így a járulékok magas mértékét a kormány fokozatosan csökkenti. Nyilvánvaló, hogy a járulékcsökkentés után a járulék nem fedezi például az egészségbiztosítás, az egészségügy költségeit. Ez a tény, kedves képviselőtársaim, a költségvetésből finanszírozott állami egészségügyi rendszert jelentheti.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét kialakulhat egy jó értelemben vett paternalista állami felosztó-kirovó rendszer a társadalombiztosítás területén. Megteremtődhet a lehetősége egy állami kezelésben, gondozásban tartott állami nyugdíjpénztárnak, és az egészségbiztosítás egy modern állami felelősségű, mindenkire vonatkozó ellátást képes nyújtani.

Engedjenek meg egy nemzetközi kitekintést az egészségügy és a biztosítás nemzetközi helyzetéről! Röviden összefoglalhatjuk: az utóbbi években nyilvánvaló a világ egészségügyi rendszereinek bevallott vagy nem bevallott teljes, illetve részleges problémája, csődje. Körültekintve sok fejlett országban, a monetarista-restrikciós pénzügypolitika megingott. (Rozgonyi Ernő tapsol.) Az egészségügy és a társadalombiztosítás monetáris alapon történt átszervezésének következtében bekövetkezett pénzügyi-gazdasági csődök, valamint a nép egészségügyi állapotának romlása okozták a közgazdászok és a politikusok szemében az addig üdvözítőnek tartott gazdasági iskola tekintélyének hanyatlását, egyeduralmának megkérdőjelezését.

A pusztán egészségügyi, pénzügyi, gazdasági szempontokra épülő rendszerek megbuktak. Nézzük az Egyesült Királyságot! Napjainkban az angol kormány legnépszerűtlenebb minisztere az egészségügyi miniszter, mert megörökölte a thatcheri monetáris egészségpolitikát és annak következményeit: az egy orvosra jutó betegek száma itt a legtöbb Európában, mutatóik rosszabbak, mint az albánokéi. Most nem tudnak képzett, újabb orvosokat munkába állítani, mert az orvosképzést is - pusztán pénzügyi alapon - leépítették. Közgazdaságilag, pénzügyileg az angol egészségügyi rendszerben minden rendben van - legalábbis úgy látszik. Az elégedetlenség óriási vele szemben. Az Egyesült Államokban hasonló helyzetek fordulhattak elő. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok ez évi választási kampányában az egészségügy és a társadalombiztosítás az elnökjelöltek központi vitatémájává vált.

A gazdasági programjában szigorúan monetarista elveket valló Bush elnökjelölt meghirdette az együttérző konzervativizmust. Célul tűzte ki, hogy a szolidaritás eszméje alapján szélesre kell tárni a biztosítottak körét, hogy mindenki hozzájuthasson az egészségügyi szolgáltatásokhoz. A Republikánus Párt felismerte az egészségügy, az oktatás, a társadalombiztosítás alapvető jelentőségét a társadalomban és a gazdaság egyensúlyának, stabilitásának megtartása kérdésében. A Demokrata Párt jelöltje szintén az egészséghez, a gyógyuláshoz való hozzáférés esélyegyenlőségének megteremtését emelte ki. Várható tehát, hogy a monetáris-restrikciós fiaskók sorozata után az Egyesült Államok is a szolidaritás elvű, mindenki számára hozzáférést biztosító európai egészségbiztosítási modellt célozza meg. Így új irány bontakozik ki a világ egészségügyi és társadalombiztosítási politikájában.

Ebben a rendszerben a költségkímélésre és a hatékonyságra vezető rendszer kibontakozásának tanúi vagyunk, a szolidaritás elvének érvényesítése mellett. Magyarországon már közismertté vált gondolatban fogalmazódik meg ez; az orvosilag lehetséges beavatkozást ma gazdaságilag megengedhető keretek között kell végezni.

Ma Magyarországon él az a szolidaritási elven működő, állami feladatként kezelt, az alkotmányban biztosított jogokat lehetővé tevő társadalombiztosítási rendszer, amely felé most olyan, nálunk gazdaságilag fejlettebb államok törekszenek, ahol a monetáris-restrikciós egészségpolitika válságba került.

A nemzetközi megegyezésre és a hazai szakmai összefogásra építve - ha ehhez a belföldi politikai akarat is társul - Magyarországon olyan modell értékű, a teljes pénzügyi és szakmai szerkezetet átfogó intézményrendszert lehet kiépíteni, amely a világon válságba jutott egészségügy számára mintául szolgálhat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítás szempontjából kétarcú törvényjavaslatról folytatunk vitát. Örvendetes, hogy a GDP soha nem látott növekedést mutat az államháztartás egyensúlyának javulása mellett. Örvendetes, hogy a kétéves költségvetés olyan technikai lehetőséget nyújt a kormánynak, amely segítségével lehetősége nyílik egy olyan egészségbiztosítási és ellátórendszer kialakítására, ahol a hatékonyság és a költségkímélés együtt jelenik meg.

De a tervezési munka folyamán ismét alulmaradt az egészségügy a monetáris politikával szemben. A társadalombiztosítási alapok kiadási oldalát nézve megállapítható, hogy azokban nem jelenik meg az irányelvekben megfogalmazott elvárás, amely a kiadási oldal reform értékű átrendezését jeleníti meg. A kiadási szerkezet nem változik.

A tervezés során nem számolnak az egészségügyi rendszer átalakításával, amelyet a kormány az államháztartási reform legfontosabb feladataként határozott meg 1999-ben. (Bauer Tamás: És nem csinálja.) Jelenleg a kormány előtt nincs olyan reformkoncepció, amelynek elfogadása várható lenne, így ez nem jelenhet meg sem a 2001., sem a 2002. évi költségvetésben.

Ugyanígy a nyugdíjrendszer felülvizsgálata is elmaradt. A kormány az év elején foglalkozott vele, de határozat nem született. A nyugdíjrendszer átalakításának kezdetét a kormány későbbre halasztotta, így az új, tervezett költségvetés erre nem tartalmaz fedezetet. Ugyanúgy a parlament sem tűzte napirendre a Független Kisgazdapárt határozati javaslatát, amelynek lényege a nyugdíjba vonulás időpontjának szabadabbá tétele, lehetőség arra is, hogy a polgárok a régebbi, számukra esetleg kedvezőbb nyugdíjba vonulási időpontot választhassák.

E határozati javaslat lehetőséget adott volna a parlamentnek, hogy újragondoljon, -vitasson egy elhamarkodott nyugdíjtörvényt, lehetőséget nyújtva egy, a polgárok számára emberbarátibb nyugdíjba vonulási időpont igénybevételére, megteremtve a biztonságos nyugdíjellátás gazdasági feltételeit.

A Független Kisgazdapárt nem ért egyet a nyugdíjkorhatár férfiak és nők számára egyaránt kötelező 62 évre való felemelésével. Ebben a beszédben nem lehet kitérni a saját felosztó-kirovó nyugdíjrendszerünk összes problémájára, feszültségére sem.

 

 

(9.20)

 

Elméletünk szerint kezelhetők a nyugdíjrendszer problémái, és egy időben lehetne biztosítani az úgynevezett választható korhatárú nyugdíjba vonulás lehetőségét. A magyar felosztó-kirovó nyugdíjrendszer, átalakítva egy úgynevezett eszmei járulékmeghatározó nyugdíjrendszerré, megoldaná a legfőbb problémákat. Minden aktív járulékfizetést lehetővé lehetne tenni, ha egyéni számlán könyvelnének, és az egyéni számlán ugyanazon időszak piaci állampapírkamataival azonos kamatot írnának jóvá.

A nyugdíjba menetel időpontjában az így összegyűlt megtakarítás, és az adott életkorban várható hátralévő átlagos élettartam alapján életjáradék lenne megállapítható. Ezzel értelmét vesztené a szolgálati idő fogalma, részben a nyugdíjkorhatár is, csak a legalacsonyabb életkor lenne előírva, amelynek betöltése előtt nem kérhető a nyugdíj megállapítása, és a várható élettartam változása automatikusan érvényesíthetővé lenne. Ez egy minden polgár által átlátható, logikus és igazságos rendszer, amely több országban rendkívül jól működik.

A pályakezdők kötelező nyugdíjpénztárba lépését választhatóvá kell tenni. A jövőben elképzeléseink szerint a pályakezdő dönthetne, hogy a nyugdíjpénztárba vagy egy eszmei járulékmeghatározott nyugdíjpénztárba lép, amelyet akár állami nyugdíjpénztárnak is nevezhetnénk. Ezen állami nyugdíjpénztár működtetéséhez nem lenne szükség igazgatótanácsra, ellenőrző bizottságra, könyvvizsgálóra, közgyűlések tartására, befektetésért felelős vezetőre, nincs ok felügyeleti hatóságnak felügyeleti díjat, a garanciaalapnak garanciadíjat fizetni. Szükség lenne egy számviteli nyilvántartási rendszerre, amely többszörösen egyszerűbb és így olcsóbb a jelenlegi nyugdíj- és magánnyugdíjpénztárakénál.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az állami nyugdíjpénztár előnye az lenne, hogy a mindenkori állampapírok piaci kamatát fizeti, és működési költsége tört része a magánnyugdíjpénztárakénak. E kettő kombinációja vonzóvá teszi e speciális nyugdíjpénztárt, és a legmagasabb hozamot biztosíthatja tagjainak. A Független Kisgazdapárt támogatja ezt az elgondolást, és kérem képviselőtársaimat, hogy az általunk hamarosan benyújtandó törvényjavaslatunkat támogassák, hogy napirendre kerülhessen, és érdemi vitát folytathassunk felette.

A 2001. év kiadásait vizsgálva látható, hogy míg a Nyugdíj-biztosítási Alap kiadási előirányzata várhatóan 9,6 százalékkal nő, addig a járulékbevételek és a hozzájárulások összege csak 0,9 százalékkal emelkedik. A nyugdíjalap bevétellel nem fedezett kiadási összege 67,3 milliárd forint. Az alap hiányát elsősorban a nyugdíjbiztosítási járulék 3 százalékos csökkentése okozza. A nullszaldós egyenleg csak a költségvetési támogatással biztosítható.

A Egészségbiztosítási Alap 2001. évi kiadásainak előirányzatai jóval aggályosabbnak tűnnek. Törvényjavaslatunk az egészségügyi alap 2001. évi kiadási főösszegét 838,2 milliárd forintban határozza meg. Ez a 2000. évi tervhez viszonyítva 9,3 százalékos, a várható teljesítéshez képest 6,1 százalékos növekedést jelent. A kiadások szerkezete gyakorlatilag változatlan, megfigyelhető a természetbeni ellátások arányának csökkenése.

A költségvetési mozgástér szűkössége így a természetbeni ellátásoknál jelentkezik, amit a néhány éve bezárt gyógyszerkassza visszatérő, jelenős összegű túllépése is bizonyít. A gyógyító-megelőző ellátások esetében a költségvetés feszültségei az intézményi gazdálkodás szintjén megjelennek, ami a kórházak fokozódó eladósodásában jelentkezik. A természetbeni ellátások az egészségügyi alap kiadásainak 68,8 százalékát teszik ki. Ez az arány 1999-ben 71,8 százalék volt, a 2000. évi várható teljesítés alapján 69,6 százalék. A természetbeni ellátások legnagyobb tétele a gyógyító-megelőző ellátások előirányzata. 2000-ben 373,7 milliárd forintra teljesült, ami 14,9 milliárd forinttal, az egészségügyi dolgozók egyszeri bérkiegészítésének összegével haladja meg a tervezettet.

Ez a növekmény a 2001. évi tervezésnél nem képez bázist. A 2001. évi előirányzat 399,3 milliárd forint, ami a 2000. évi tervhez képest 11,3 százalékos, a várható teljesítéshez képest 9,3 százalékos növekedést jelent, így reálérték-javulást is jelenthet az ágazat számára természetesen, ha a tervezett inflációt a valóság nem fogja meghaladni. Ha meghaladja, akkor a gyógyító-megelőző kassza ismét üresen maradhat. A kormányzati szintű egyeztetések után kialakult előirányzat, változatlan dologi kiadást feltételezve, megfelelő fedezetet tartalmaz a meghirdetett 20 százalékos egészségügyi bérnövekedésre. Ebben benne van a minimálbér 40 ezer forintra történő emelésének hatása is, amely az ágazatban foglalkoztatottak közel 40 százalékát érinti.

Az intézeti bérfejlesztés lehetőségei között jelentős eltérést okozhat a minimálbér kiegészítésére fordítandó összeg nagysága, mivel ezt nem címzetten a valóságos bér- és munkaidőadatok adatok alapján kapják meg az intézmények. Kényszerhelyzetet jelent a többletforrások felhasználásában a teljesítményekből fakadóan a bevételek különbözősége és az eladósodottság különböző mértéke. Így ellentétes hatást érhet el az az intézkedés, amely a közalkalmazotti körben az 1,05-ös szorzót 1,2-re emelni.

A gyógyító-megelőző ellátások előirányzata évek óta nem tartalmaz forrást a befogadott fejlesztések működési többleteire, illetve a finanszírozás aránytalanságainak kiegészítésére, az ösztönző hatások megteremtésére. Az OEP 2001-re az Egészségügyi Minisztériummal egyetértésben 37 milliárd forint fejlesztési előirányzatot tervezett. Ennek érvényesítésére a költségvetés egyensúlyi követelményei nem adtak lehetőséget. Kevésbé finoman fogalmazva, a döntéshozók nem mérték fel annak a reális veszélyét, hogy mit jelent egy katasztrofális egészségügyi állapotban lévő országban a gyógyítás alulfinanszírozása. Ez komoly veszélyt jelent nemcsak a népességünkre, hanem azokra a politikai erőkre is, amelyek ilyen rossz döntést hoztak.

Magyarország egészségügyi helyzete aggasztó, és különösen elgondolkodtató, hogy a lakosság egészségügyi állapota rosszabb, mint ami az ország gazdasági helyzetéből következne. A lélekszám folyamatos csökkenésében, a fogyásban nagy szerepet játszik a magas halálozás, csökkent termékenység mellett. Míg a csökkent termékenység más fejlett országokban is általános, a halálozás tekintetében kivételesen rossz a helyzetünk. A jelenség okai sem igazán kiderítettek, de a kutatások bizonyították a szociális tényezők, például a társadalmi polarizáció, a szegénység, a munkanélküliség markáns negatív egészségügyi hatásait.

A kedvezőtlen helyzetben a lakosság egészségügyi állapotának javítása prioritást kell hogy kapjon mind kormányzati, mind társadalmi szinten. A jelenlegi rendkívül kedvezőtlen mutatókon lehet változtatni. Több fejlett ország példája mutatja, hogy megfelelő, több területen indított megelőző jellegű programmal évtizedek alatt komoly eredmény érhető el. A jelenlegi egészségügyi rendszer hatékonyságát jelentősen növelni lehet a megfelelő szinten alkalmazott privatizációval, a minőségbiztosítás fokozásával, a hatékony, és költségracionális terápiás eljárások elterjesztésével, például: bizonyítékokon alapuló orvoslás, a gyógyszer-, farmakoökonómia.

 

 

(9.30)

 

 

Fontos lehetőséget nyújt az információs forradalom új eszköztárainak felhasználása, mind az egészségügyi adatbázisok, mind a páciens mágneskártyája. Mivel a prevenció a leghatékonyabb egészségügyi befektetés, a bővülő források jó felhasználási területe a megelőzés lehet. A jobb polgári jövőt építő politikai szándék nem lehet más, mint az egészségorientált egészségpolitika gyakorlása. Politikánk középpontjában a különböző társadalmi csoportokra jellemző egészségügyi állapotok közötti különbségek mérséklése kell hogy álljon.

Ennek érdekében szükséges az egészségi kockázatok mérséklése, például a munkahelyi, a környezeti, a fogyasztási szokások egészségkárosító hatásainak mérséklése, illetve az egészséget támogató környezet kialakítása.

Ebben a jövőképben az ország humán erőforrásainak fejlesztése, és ennek részeként a lakosság egészségi állapotának javítása válik az egészségpolitika legfontosabb céljává, a gyógyító egészségügy fejlesztésében is az egészségi állapot, az életminőség javítása élvez elsőbbséget. Ehhez az egészségügyi rendszerbe bevont közpénzek arányának növelése szükséges.

Rendkívüli jelentőségű, hogy a finanszírozásba bevont közpénzekből a leghatékonyabb ellátórendszereket kell működtetni. A hatékony ellátó- és finanszírozó rendszerek működéséhez reformok kellenek. Vizsgálva a költségvetés elkövetkezendő kétévi előirányzatait, akkor sem az Egészségügyi Minisztérium, sem az OEP előirányzatai között nem találunk forrást a reformok előkészítésére és végrehajtására. Ebből következik, hogy lényeges reformlépésekre nem számíthatunk a következő években sem, mivel pénz nélkül szerkezetátalakítást nem lehet végezni.

Az ellátórendszer lényeges átalakításának célja, hogy az ellátások tömegét a lakosságközeli, alacsonyabb költségszintű ellátási formák felé terelje. Ilyen helyek az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás. A drága költséghelyeket ma a kórházak jelentik, ezt már elmondtuk sokszor. A jelen finanszírozási rend a kórházakat minél nagyobb teljesítmény elérésére sarkallja, így a kórházak által működtetett járóbeteg-szakellátások, sőt a kórházi orvosok által működtetett magánorvosi szakrendelések sem törekednek a definitív, olcsóbb ellátásra, hanem a több pont elérése érdekében körbefuttatják a betegeket a szakrendeléseken, majd a drága kórházi ellátás felé terelik a betegek tömegeit. Ezzel kettős hatást érnek el: megsokszorozzák a gyógyítás árát; másrészt a betegekben erősítik a tudatot: bajukra csak a drága kórházakban találhatnak gyógyszert, gyógyírt. Ez a folyamat öngerjesztővé válik, fokozza a drága ellátás felé irányuló igényeket, a költségvetés pedig nem képes a felfokozott igényeket megfelelően kielégíteni. Ez a kielégítetlenség politikai tényezővé válik, és akadályozza a reformok életbelépését.

Az elmúlt hat év bizonyította, az utóbbi években a szakmai vezetés a háziorvosi alapellátási ágazatot nem támogatta abban, hogy alkalmassá váljék egy valódi, magas színvonalú definitív ellátásra. A helyes egészségügyi politika éppen a hatékonyság figyelembevételével igyekszik átcsoportosítani a ráfordításokat a kórházi ápolás területéről az ambuláns, az alapellátás és a megelőzés felé.

Az eddigi egészségpolitika 1994 óta ennek az ellenkezőjét cselekszi. Megvizsgálva az egészségbiztosítás kiadásainak szerkezetét napjainkig, láthatjuk, hogy az 1994 utáni időszak nagy vesztese az alapellátás. Láthatjuk, hogy az alapellátás részarányának növekedése '93-ban és '94-ben átmenetinek bizonyult, és '94 óta folyamatos csökkenést mutat. A hat év alatt csaknem felére csökkent reálértékben a finanszírozás az alapellátásban, nem fedezi az alapellátás dologi, személyi kiadásait, és nem elegendő a kötelező, de folyamatosan dráguló továbbképzés költségeire sem.

Magyarországon jó esély van arra, hogy kialakulhasson egy olyan egészségügyi rendszer, amelyre jellemző a szabályozott és tervezett piac. A hazai piacon ilyen elemeknek tekinthetők a szabad orvosválasztás, a teljesítményfinanszírozás különböző formái, az irányított betegellátás támogatása.

Végül néhány gondolatot fűznék a 2002. évi költségvetés társadalombiztosítási sajátságaihoz. A tervezésnél a társadalombiztosítás költségvetésére továbbra is jellemző, hogy a költségvetési pénzeszközök átadása tovább növekszik. A kiadási determinációk nem változnak. Így a járulékmérték további csökkenése az alapok pénzügyi egyensúlyának kialakulását kedvezőtlenül befolyásolja.

A Független Kisgazdapárt a költségvetés egészét elfogadja, szavazataival támogatja. A költségvetés egészében megbúvó társadalombiztosítási alapok költségvetésével szembeni aggályainknak hangot adtunk, és hangot is fogunk adni. A nyugdíjalapoknál sem a nyugdíj-megállapítás módjával, sem a tőkeeszközök felhasználásával nem vagyunk elégedettek, és abban bízunk, hogy a parlament egy jobb, hatékonyabb rendszert lesz képes kiépíteni. Az egészségbiztosítási alapok költségvetése nem tükrözi azt a súlyos népegészségügyi helyzetet, melynek következtében rendkívül magas a korai halálozás, és hiányoljuk a jó reformok megtervezésére és bevezetésére szükséges forrásokat.

Köszönöm tisztelettel. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Hegedűs Képviselő Úr, a Független Kisgazda-, Polgári Párt képviselőcsoportjából! Nagyon sok gondolat volt, amiben egyetértettem önnel hozzászólása során. Számtalan pont volt a helyzetértékelésben, a kritikus mozzanatok felvázolásában, a megoldatlanságok ostorozásában, amivel, azt gondolom, mindannyian egyetérthetünk.

Ezért mérhetetlenül csodálkozom azon, hogy ön azt mondta, el fogják fogadni ezt a költségvetést. Kérem, mondja meg, és szánjon rá még két percet, mi bírhatja egy, az ágazat problémáiban felvilágosult, a megoldás módját helyesen körvonalazó képviselőt arra, hogy egy számára elfogadhatatlan megoldást támogasson. Kérem, számoljon be, vagy válaszoljon arra a kérdésemre, amelyet tisztelettel újra fölteszek, hogy ha ez a költségvetés kétarcú, ha nem hoz megoldást, akkor mi az, amitől önök mégis úgy gondolják, hogy támogatható. Ellenkező esetben meg kell kérdeznem, ha ön erre nem tud válaszolni, hogy vajon nem arról van-e szó, hogy a retorika szintjén fontos önöknek ez az egészségügyi ellátás - de van, ami még ennél is fontosabb.

Várom a válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Csak egy megjegyzést vagyok kénytelen tenni: miniszterekhez és államtitkárokhoz szoktunk interpellációt föltenni. De ne tessék haragudni, képviselő asszony! Természetesen a párbeszédre van lehetőség, hiszen a kétpercesek következhetnek.

Most viszont felszólalásra megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahhoz, hogy az ember képet alkothasson arról, milyen jövő vár rá, és még inkább ahhoz, hogy ezt a jövőt tervezni tudja, mindenképpen célszerű a múlt tapasztalatait figyelembe vennie. Enélkül úgy jár, mintha egy sötét szobában kergetne egy fekete macskát, sőt a mostani költségvetési vitában megszólaló néhány ellenzéki képviselőt hallgatva az az érzése támad, hogy szerintük nincs is ott macska, kormánypárti vélemény szerint pedig a macska nem is fekete, hanem fehér; jómagam arra hajlanék, hogy van, de tarka.

Ha azonban ennél pontosabb képet szeretnénk kapni a kérdésről, a múlt tanulságait kell segítségül hívnunk. Erre alkalmat ad az 1999. évi költségvetés, illetve a társadalombiztosítási költségvetés zárszámadása, és még inkább az arról szóló állami számvevőszéki jelentés. Ha ennek az anyagnak a tanulságaira visszagondolunk, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a központi költségvetés és az attól elvileg független társadalombiztosítási költségvetés egymással való kapcsolatában rendszeresen a társadalombiztosítás húzta a rövidebbet.

Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a központi költségvetésnek különféle jogcímeken 130,1 milliárd forinttal kellett volna hozzájárulnia a tb-költségvetéshez, ám ennél 27 milliárd forinttal kevesebbet teljesített. A magánnyugdíjpénztárba átlépők után járó költségvetési támogatás 12,6 milliárd forinttal volt alacsonyabb a tervezettnél. Év közben a költségvetési egyensúly átmeneti zavara miatt a gyógyító-megelőző ellátásokra fordítható összegekből a kormány 7 milliárd forint céltartalékot zárolt, és annak felhasználásáról azóta sem döntött.

 

 

(9.40)

 

A Postabankkal szemben fennálló egykori szerencsétlen viszontgarancia-vállalás további 1 milliárd 673 millió forint kiadást jelentett az Egészségbiztosítási Alapnak, noha az annak alapját képező vagyon már előzőleg állami tulajdonba került. Ezen tapasztalatok mindenképpen aggályossá teszik a most tárgyalt költségvetésnek azt a megoldását, hogy a jövőben megszűnne az önálló társadalombiztosítási költségvetés, hiszen azt már most is a központi költségvetés egyik fejezeteként tárgyaljuk.

Európában nagyjából kétféle szociális védelmi rendszer alakult ki. Az egyik az úgynevezett bismarcki rendszer, amellyel például Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Franciaországban vagy Belgiumban találkozhatunk. Ez a rendszer a támogatást a munkaadók és munkavállalók kötelező befizetéseire alapozza, és az állami vagy helyi költségvetés csak kisebb részben vállal benne szerepet. Megállapítható, hogy 40 évnyi állami egészségügyi rendszer után szinte valamennyi közép- és kelet-európai volt kommunista ország ezt a rendszert kívánja visszaállítani vagy kialakítani.

A másik, Európában megtalálható rendszer az úgynevezett Beveridge-i, amely elsősorban az Egyesült Királyságban, Írországban, Svédországban, Dániában és Olaszországban jellemző, és az adókból biztosítja a szociális és egészségügyi kiadások fedezetét.

Mindkét rendszernek vannak, lehetnek előnyei és hátrányai. Véleményünk szerint azonban előbb erről beszélni kellene, dönteni, és csak utána változtatni. Úgy tűnik, a kormányzat az állami egészségügyi szolgálat kialakítása irányába tesz lépéseket. Múlt évben döntöttünk arról, hogy a járulékbeszedés az APEH feladata lesz, de az eddigi eredmények nem támasztották alá e döntés helyességét, legalábbis ami az egészségügyet illeti. Nincs hiteles képünk az időarányos járulékbeszedésről, nő a kintlevőségek aránya, és nem kizárt, hogy a behajtás költségei is jóval magasabbak, mint korábban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy talán még kevés idő telt el ahhoz, hogy korrekt értékelést lehessen készíteni az új rendszerről.

Az állami egészségügyi szolgálat irányába történő elmozdulást bizonyítja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, illetve az államtitkári felügyeleten keresztül a Pénzügyminisztérium monetáris megfontolású biztosításpolitikai, finanszírozáspolitikai, sőt esetenként egészségpolitikát meghatározó centrummá válása. Ez ellen a bizottsági ülésen a Pénzügyminisztérium jelen levő képviselője tiltakozott, figyelmen kívül hagyva az államháztartási törvény 84. §-ának (2) bekezdését, mely szerint - idézem - a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői - a pénzügyminiszter irányítása és az egészségügyi miniszter, valamint a szociális és családügyi miniszter közreműködése mellett - közreműködnek a következő évre vonatkozó költségvetési irányelvek elkészítésében. A 84. § (6) bekezdése pedig kimondja: a pénzügyminiszter az 51. § (2) bekezdésében meghatározott időpontig terjeszti a kormány elé a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetési törvényjavaslat-tervezetét.

Kérdezem én: ki irányítja az egészségügyet ma Magyarországon? Milyen eszközei vannak az egészségügyi kormányzatnak elképzelései megvalósításához? Ki-ki eldöntheti. A Magyar Demokrata Fórum szerint ezen a helyzeten mindenféleképpen változtatni kell.

Az egészségbiztosítás pénzalapjának felügyeletét, a finanszírozáspolitika irányítását a szaktárcán belül kell megoldani. A finanszírozás az egészségpolitika megvalósításának legfontosabb eszközrendszere. Az e feletti rendelkezési lehetőség alapkérdés. A jelenlegi helyzet, amelyben tisztán pénzügyi, gazdasági determinációk sarokba szoríthatják olykor még a kormányzati szándékot is, elfogadhatatlan. A mára kialakult szituáció esetenként szűk csoportérdekeknek kedvez, szektoron kívüli lobbiérdekek érvényesítését teszi lehetővé, nagyon megnehezítve ezzel a források hatékony felhasználását és a folyamatos ellenőrzést.

Magyarország élen járó volt Európában a tömeges kockázatvállalásra épülő, generációk, szegények és gazdagok közötti szolidaritásra alapozott, mindenki számára hozzáférési esélyt jelentő bismarcki társadalombiztosítás kiépítésében. A mára 117 éves egészségbiztosítási modell óriási érték. Nem véletlen, hogy a rendszerváltoztatás első időszakában még az Antall-kormány idején leválasztottuk a társadalombiztosítást az állam köldökzsinórjáról, hiszen joggal féltünk attól: azon keresztül nem mindig a magzat felé áramlik az életben maradáshoz nélkülözhetetlen oxigén és tápanyag.

A társadalombiztosítást visszaadtuk a társadalomnak; ráadásul nem pólya nélkül, utcára tett csecsemőként, hanem ingyenes vagyonjuttatással kistafírozva. Mi sajnáltuk a legjobban, hogy a csecsemő dajkája, a tb-önkormányzat nem vigyázott gondos gazdaként a rábízott vagyonra, és ezért azt újból állami kézbe kellett venni. Ez azonban semmiképpen nem indokolja, hogy a mostani javaslat szerint az eddiginél is közvetlenebb kapcsolat legyen a nemzetgazdaság két alrendszere, az állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés között.

Gondoljunk csak arra, hogy milyen hatása lenne ennek a lépésnek a járulékfizetési fegyelemre, ha a biztosítottak azt látják majd, hogy befizetéseiket egy házon belül, egy kézben, az eddiginél is követhetetlenebb módon kezeli. Hiszen már most is aggódnak amiatt, hogy az állam hozzáférhet a biztosítottak pénzéhez. Ennek is része lehet abban, hogy a társadalombiztosítási tartozások összege meghaladta a 300 milliárd forintot. Az egészségügyi hozzájárulás bevételei már 1999-ben is elmaradtak a tervezettől, a százalékos hozzájárulás esetében a tervezett 20,1 milliárd forinttal szemben mindössze 8,5 milliárd forint volt.

Ilyen bizonytalan bevételekre pedig nem szabad tervezni. Ezért igen komoly megfontolásra ajánljuk a pénzügyminiszter úrnak, gondolja meg, érdemes-e saját nyakába venni a társadalombiztosítás nyűgét, bajait. Mert igaz ugyan, hogy Magyarországon - Burundival ellentétben - még akkor sem szokás megenni a pénzügyminisztereket, ha más ennivalóra nem telik, de az is igaz, hogy aki nem tanul a múltból, az nem érdemli meg, hogy jövője legyen.

Tisztelt Ház! Jelen állapot szerint a választási ciklus utolsó költségvetését tárgyaljuk, így nem csupán lehetőségünk, hanem kötelességünk is, hogy elemezzük a rendelkezésre álló adatok alapján, mit sikerült megvalósítanunk elképzeléseinkből az egészségügy területén. A pénzügyminiszteri előterjesztés azt sugallta számunkra, hogy a polgári kormány négyéves pénzügypolitikája fejlődési pályára állította, illetve állítja az országot, sőt, a mostani költségvetés az áttörés költségvetése.

Sok igazság van az elmondottakban, de az egészségügyet illetően, enyhén szólva, kissé túlzó a megállapítás. A rendszerváltoztatás súlyos infrastrukturális, financiális és morális állapotban köszöntött rá a magyar egészségügyre. Körülményei, nehéz öröksége ellenére az egészségügyi társadalom emberfeletti munkát végzett, de így sem tudja biztosítani az állampolgári jogon járó egyenlő orvosi ellátást, és sem a beteg emberek, sem önmaga elvárásait nem tudja teljes mértékben teljesíteni.

Hazánk népességének évtizedek óta tartó fogyása az élveszületések számának csökkenésére és a halálozások számának egyidejű emelkedésére vezethető vissza. Az elmúlt évben bekövetkezett 48 ezer fős természetes népességcsökkenés az első világháború vége óta a legnagyobb. A születések számában, a kormány következetes családtámogatási rendszerének köszönhetően kedvező tendenciák kezdenek jelentkezni. A halandóság azonban európai mércével mérve magas, és csak tőlünk keletre fordulnak elő rosszabb halandósági viszonyok, alacsonyabb várható élettartamok.

Mára már eljutottunk oda, hogy a nemzetgazdaság fejlődésének egyik akadálya népegészségügyi állapotunk lehet. 1994-ben egy a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány megállapítja, hogy Nyugat- és Kelet-Európa lakosságának egészségi állapota között tátongó szakadék van, és ez rontja a keleti régió Európához való csatlakozásának esélyeit. Józan Péter epidemiológiai válságként jellemezte ezt a folyamatot, mely a posztkommunista országokban mindenhol bekövetkezett, de sehol nem volt olyan súlyos a halandóság romlása, mint nálunk, és az elmúlt hat esztendőben jóformán semmit nem tettünk ennek megakadályozása érdekében. Jellemző, hogy az elmúlt évben a nyugdíjazások 40 százaléka rokkantosítás miatt következett be.

Az Antall- és Boross-kormány nemzetstratégiai kérdésnek tekintette a nemzet polgárainak egészségügyi állapotát, és hallgatva a szakemberekre, 1994 áprilisában határozatot fogadott el a hosszú távú egészségfejlesztési politika alapelveiről. A határozat mellékletét - és így szerves részét - képező tanulmány megállapításai, hogy stílszerű maradjak, a státus és a javasolt kezelés ma is helytállóak. A dokumentum leszögezi, hogy a lakosság halálozásának mintegy 90 százalékáért öt nagy betegségcsoport felelős, melyek között vannak olyanok, amelyek megelőzhetők és/vagy gyógyíthatók, és olyanok, amelyek megelőzését és/vagy gyógyítását még nem ismerjük.

 

(9.50)

 

Kimutatható - olvashatjuk az anyagban -, hogy amíg az egészségügyi ellátás rossz minőségét jellemző halálesetek száma Európában lefelé tendál, addig Magyarországon jobban emelkedik, mint az összes halálozás. A halálozási statisztikák jelentős eltéréseket mutatnak a városok és falvak, valamint a városokon belül az egyes kerületek lakói, továbbá különböző foglalkozású, anyagi helyzetű és műveltségű csoportok tagjai között.

A kormányhatározatban megfogalmazott program öt nemzeti cél megvalósítását tűzte ki, melyek a következők: "A lakosság mind nagyobb része vallja, hogy az egyik legfőbb emberi érték az egészség, és ezzel egyidejűleg el kell érni, hogy a döntéshozók mind a jogalkotásban, mind a költségvetésben kitüntetett jelentőséget tulajdonítsanak a lakosság egészsége javításának. A betegségmentes életéveket legalább 55 évre kell kiterjeszteni. A születéskor várható átlagos élettartamot férfiaknál legalább 67, nőknél legalább 75 évre kell meghosszabbítani. A különösen jó és rossz szociális körülmények között élő lakosság születéskor várható élettartama nem mutathat három évnél nagyobb különbséget. A halálozások és az élveszületések száma közötti különbséget jelentősen csökkenteni kell az élveszületések javára." E célok megvalósítása érdekében a kormányhatározat az oktatástól kezdve a munka-egészségügyi kérdéseken, környezetvédelmi problémákon keresztül a prevencióig sok feladatot tűzött ki.

A határozat kimondja még, hogy a program végrehajtásáért a népjóléti miniszter a felelős, aki minden év negyedik negyedévében jelentést tesz a kormánynak a program előrehaladásáról, melyet elfogadása esetén a parlamentnek is bemutat. Nem emlékszem rá, hogy a tisztelt Ház kapott volna ilyen anyagot, és arról sincs tudomásom, hogy a kormány előtt lett volna ilyen előterjesztés, vagy arról, hogy az idézett kormányhatározatot hatályon kívül helyezték volna. Lehet, hogy a Népjóléti Minisztérium Egészségügyi Minisztériummá történő átalakításával hatálytalannak minősítették azt.

Tisztelt Ház! Az egészségüggyel való "törődés" a költségvetésekben is tükröződik. Az egészségügyi összkiadásokon belül az egyes kasszák kezdeti viszonylagos súlyát az 1992. évi kiadásokban való részesedésük alapján határozták meg, és ez azóta alig változott. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetése szinte létrejötte óta deficites. A bevételek visszaesését a foglalkoztatottság csökkenése, a cégek és munkavállalók körében elterjedt adókerülő magatartás, továbbá a járulékok be nem fizetése okozta és okozza most is; a magánvállalkozók fejenkénti éves összes járadéka egyötödét teszi ki a bérből élő alkalmazottakénak, ami a járulékfizetés széles körű elmulasztására utal. A nyugdíjasok és szociális segélyben részesülők helyett a központi költségvetés által fizetett járulékok megszüntetése 1997-ben tovább csökkentette a bevételeket. Az így elszenvedett veszteségek a kizárólag fiskális szempontokat érvényesítő egészségpolitika miatt évről évre halmozódnak.

A kiadási oldalon 1991 és '94 között 12 százalékos reálérték-növekedés valósult meg. A Bokros-csomag bevezetésével 1995-ben a kiadások reálértéke 10 százalékkal csökkent, majd további 5 százalékkal a rá következő két évben. A teljes egészségügyi költségvetésen belül az alapellátásra előirányzott összegek '94 és '97 között 25 százalékkal, a járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátásra fordított kiadások 10 százalékkal csökkentek. A gyógyszertámogatás 1997-ig reálértéken szintén csökkent, de azt követően egészen az elmúlt évig az inflációt jóval meghaladó támogatásnövekedésben részesült.

Az előttünk fekvő költségvetés adatai alapján sajnos azt kell megállapítanunk, hogy ebben a kormányzati ciklusban sem változik az egészségügy helyzete, és nagyon nagy optimizmus kell ahhoz, hogy ne romlásról beszéljünk.

1998-at bázisesztendőnek tekintve azt mondhatjuk, hogy a ciklus végére 1,6 százalékponttal javul az ágazat helyzete. Ehhez azonban az kellene, hogy az idei évben az infláció ne haladja meg a 8 százalékot, jövőre pedig a 6 százalékot; már most biztosak lehetünk benne, hogy ez nem valósul meg. Az adatokból viszont egyértelműen kiderül, hogy az állam fokozatosan vonul ki az egészségügy finanszírozásából. 1999-ben még a nemzeti össztermék 4,4 százalékát fordítottuk az ágazatra, 2002-re azonban ez az arány a tervezet szerint 3,9 százalékra csökken.

A bérezés tekintetében sem történt lényeges előrelépés, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy az ágazati bérskálán sikerült megelőznünk a halászokat. Feltehetően ebben szerepe volt a tiszai ciánszennyezésnek is. A most közzétett statisztikai adatok szerint az elmúlt esztendőben a humán egészségügyi ellátásban dolgozók havi nettó átlagkeresete 43 318 forint volt, mely magába foglalja a műszakpótlékokat, az ügyeleteket, a hétvégén és ünnepnapokon végzett munkáért megállapított magasabb juttatásokat is.

A jövő esztendőre meghirdetett 20 százalékos bérnövekedés nagyon nagy veszélyeket hordoz magában, ha nem mondjuk meg, hogy ez pontosan mit jelent. Az előterjesztés szövege szerint "Az egészségügyi intézmények körében a minimálbér emelésének biztosításához, valamint a 2001. évben megvalósítandó 8,75 százalékos személyijutattás-növekedéssel és a minimálbér-emeléssel együtt értendő, átlagosan 20 százalékos bérfejlesztés végrehajtásához az előirányzat további többletet tartalmaz." - kissé bonyolultnak tűnik. Azaz, ha jól értelmezem, előbb mindenkinek megemelik 8,75 százalékkal a fizetését, majd ezt követően, akinek még mindig nem éri el a tervezett 40 ezer forintos minimálbért, azt kipótolják. Ez utóbbi a Gazdasági Minisztérium által készített számítások szerint közel 59 ezer egészségügyi dolgozót érint, az összes foglalkoztatott 39,1 százalékát. Szintén ebben a kimutatásban olvasható, hogy a minimálbér miatti szükséges alapbérnövelés az érintettek körében 17,2 százalék.

A Magyar Demokrata Fórum egyetért és támogatja a minimálbér 40 ezer forintra történő emelését, de felhívja a figyelmet, hogy ez jelentős feszültségeket fog generálni az egészségügyben. A bérskála összecsúszása következtében - reméljük, csak átmenetileg - a minőségi munka az eddiginél is jobban devalválódni fog. Ne sértődjön meg egyetlen kormánytag sem, ha emiatt kritikák fognak elhangzani.

Szintén az előterjesztésben olvashatjuk: "A költségvetési javaslat 2001. évi előirányzata egyrészt tartalmazza az átlagosan 8,75 százalékos személyijuttatás-növelés forrását a költségvetési rend szerint gazdálkodó intézményeknél megvalósítandó 2 százalékos létszámcsökkentés hatásának figyelembevételével." Ebből a javaslatból is jól látható, mit jelent az, ha a Pénzügyminisztérium határozza meg az egészségügy működését.

Kérdezem én, miniszter úr, hol csökkentsük a 2 százalékot. Az uniós csatlakozásból következően az ÁNTSZ esetében létszámbővítéssel kell számolni. A mentőszolgálat a túlóra-szabályozás miatt jelenlegi létszámában is csak igen nagy nehézségek árán tudja feladatát ellátni. Az alapellátásban gazdasági kényszerűségből már évek óta a törvényben előírt minimális létszámmal dolgoznak. Szak- és fekvőbeteg-ellátásban - bár az utóbbi időben megindult a spontán létszámcsökkenés - szintén létszámhiánnyal küszködnek, különösen, ha figyelembe vesszük a 24/2000. számú ágazati rendeletet, mely az egészségügyi intézmények működési minimumfeltételeinek személyi részét szabályozza. A bizottsági ülésen megkérdeztem a Pénzügyminisztériumot képviselő helyettes államtitkár urat, ismeri-e a rendeletet, a költségvetés összeállításánál figyelembe vették-e. A válasz lakonikus "nem" volt.

A dologi kiadások növelésének ismételt elmaradása már-már lehetetlen helyzetbe hozza egészségügyi intézményeinket. Mint köztudott, a fekvőbeteg-intézetekben felhasznált gyógyszerek nem részesülnek OEP-támogatásban, így azok árának az inflációt jóval meghaladó emelkedését saját költségvetésén belül kell kigazdálkodnia az intézményeknek. Az élelmiszerek ára is az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedett, és akkor még nem beszéltünk az energia árának és más szolgáltatások árának emelkedéséről. Az embernek néha az az érzése, hogy előre megfontolt szándékkal igyekeznek még lehetetlenebb helyzetbe hozni az egészségügyet. Ez az érzés két nappal ezelőtt még inkább megerősödött bennem, amikor a Magyar Demokrata Fórum törvényjavaslatának tárgysorozatba-vételéről döntött elutasítólag a tisztelt Ház.

Nem telik el nap, hogy az újságok ne adnának hírt egészségügyi intézmények működtetésének magánosításáról.

 

(10.00)

 

Szegedtől Sopronig, Deszktől Ceglédig gőzerővel folynak az előkészületek. Ezekben az ügyekben egyvalami azonos: az érintett intézmények dolgozóinak túlnyomó többsége és az érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak ellene, már amennyiben tudnak róla. Ezért javasoltuk, hogy amíg a folyamatokat szabályozó törvények nem kerülnek elfogadásra, és ez a reményeink szerint a közeljövőben várható, rendeljünk el moratóriumot az egészségügyi privatizációra. Akadályozzuk meg, hogy az egészségügyi dolgozók kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, hogy az önkormányzatoknak utólag esetleg kártérítési perekkel kelljen szembenézni. Koalíciós partnereink és a középső ellenzéki párt elutasította a javaslatot, de nehogy azt gondolja valaki, hogy itt politikai döntés született: szűk gazdasági érdekcsoportok érvényesítették akaratukat. Évi 400 milliárdos biztos piacról van szó - ehhez képest holmi 20 millió forint bagónak minősül.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselőként nagyon nehéz helyzetben vagyok, amikor a társadalombiztosítás elkövetkező kétéves költségvetésének elfogadásáról kell nyilatkoznom, különösen így, hogy ez csupán az ország költségvetésének egy-egy fejezetét jelenti. Mivel tiszta lelkiismerettel nem tudom elfogadásra ajánlani, ezért csöndben megköszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Horváth Zsolt államtitkár úrnak.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselő úr a mentőszolgálatot és az ÁNTSZ-t érintette, ez a tárca költségvetésében van; a mentőszolgálat esetén a költségvetést létszámleépítés nélkül terveztük meg, az ÁNTSZ-nél pedig létszámnövekedéssel terveztük meg, tehát ezeket a területeket nem érinti.

Az pedig, amit a béremelésről elmondott, úgy történik, hogy először valóban 8,75 százalékkal megemelik a dolgozóknak a bérét a számításnál; azoknál, akik az ágazati szakmai szorzóval érintettek, megszorozzák 1,2-vel a számot; ha ezután nem érné el a 40 ezer forintot, akkor kiegészítik a 40 ezer forintos minimálbérre; és efölött jelenik meg az a szám, amelyet a munkahelyi pótléknak nevezünk, ez ennek a tetejére jön. Közelíti egymáshoz az ágazatban dolgozóknak a bérét, de nem csúsztatja teljesen egybe a modellszámítások szerint, tehát marad különbség a kettő között. És az ágazati szorzónak köszönhetően, illetve ennek a munkahelyi pótléknak köszönhetően a klasszikus egészségügyi dolgozók tekintetében marad különbség a más területen, szintén az egészségügyben foglalkoztatottak között, tehát azt sem csúsztatja egybe; vagyis nem fog ugyanannyit keresni egy takarítónő, mint egy ápolónő, ha azonos bérkategóriába tartoznak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Furcsa helyzetben lehet az a szemlélő, aki most ezt a vitát hallgatja, hiszen az elmaradt érdekegyeztetésnek lehetett a tanúja most az, aki figyeli a vitát, hiszen az államtitkár úr felvilágosított egy kormánypárti vezérszónokot az egészségügy finanszírozásának alapvető kérdéseiről. Döbbenetes ez, tisztelt képviselőtársaim, hogy felkészült kormánypárti képviselőket ki kell oktatni, meg kell nekik magyarázni, hogy hogyan olvassák a társadalombiztosítás költségvetését! Mit szóljanak akkor az ágazatban dolgozók?

És különlegesen nehéz helyzetben van az egészségügy, azt gondolom, ha figyelembe vesszük azt, amit Csáky képviselő úr mondott: egy nagyon lényeges és alapvető problémára világított rá, amikor az irányítási rendszer működésképtelenségét hozta szóba. Azt gondolom, igaza van a képviselő úrnak. Csakhogy ő kormánypárti képviselő, egészen más a felelőssége. Hegedűs képviselőtársam is meglehetős kritikával illette a társadalombiztosítás rendszerét.

Képviselőtársaim! Itt vagyunk, lassan szavazunk majd a költségvetésről - és önök most fogalmazzák meg a kritikai észrevételüket?

És még egy, Csáky képviselő úr: azt is mondta az irányítási rendszer után, hogy bizonyos szűk érdekcsoportok kicsinyes játéka, vagy nem biztos, hogy ezzel a szóhasználattal. Képviselő Úr! Kormánypárti oldalon fogalmazza meg, hogy mire gondolt. Nehogy úgy járjon, mint a kisgazdák jártak a Székely-üggyel, hogy a pártelnökük már régen tudta, hogy valami bűzlik, de hosszú időn keresztül nem mondta meg, hogy miről van szó, és utána belebukott az egész egy méltatlan folyamat végébe.

Képviselő Úr! Ha látja ön azt a szűk érdekcsoportot, ami dereng a mi szemünk előtt is, nevezze már meg azt, hogy mi folyik akkor ebben az országban a társadalombiztosítás körül!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nekem két kérdésem lenne Csáky képviselő úrhoz, akit alkalmam volt meghallgatni. Az egyik, Csáky képviselő úr azt mondta, hogy le kell állítani a privatizációt, nehogy az ágazat dolgozói kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek. Most milyen helyzetben vannak? Most nincsenek kiszolgáltatott helyzetben?

A másik kérdésem pedig az, hogy a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka, Balsai István képviselő úr azt mondta a jegyzőkönyv szerint hétfőn 15 óra 31 perckor, hogy a mi frakciónk az elmondottak alapján a szavazásnál a törvényt meg fogja szavazni. Csáky úr tudtommal az MDF frakciójában foglal helyet, és a felszólalásának a végén ezt a kérdést nyitva hagyta legalábbis.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Magam is ezt a kérdést akartam feltenni Csáky Andrásnak, de azzal, hogy valóban ritka pillanat a parlament életében, amikor olyan kormánypárti hozzászólást hallhatunk, amellyel az ellenzéki oldalon szinte maradéktalanul egyet tudunk érteni, kivéve azt a részletkérdést, amire Bauer Tamás utalt.

Itt az előbb egy olyan hosszú, igényes, szakszerű előadást hallhattunk az egészségügy helyzetéről, állapotáról, amelyet én a magam részéről elismeréssel tudok nyugtázni, és azt kívánom a kormánynak, bár lenne olyan minisztere, aki így szembe tud nézni az egészségügy problémáival. A történet valóban amiatt kellemetlen, hogy Csáky Andrásnak nemcsak a véleményét kell elmondania, hanem majd szavaznia is kell, és nem tudom, hogy hogyan fog.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Örülök is meg sajnálom is, hogy a hozzászólásom vitát gerjesztett, de úgy gondolom, hogy immáron lassan több mint két évtizedes egészségügyi tevékenységem feljogosít arra, hogy véleményt mondjak, függetlenül attól, és gondolom, hogy az eddigi parlamenti szereplésemmel ezt sikerült bizonyítani, hogy ezekben a kérdésekben nem politikailag, hanem szakmailag igyekeztem megnyilvánulni.

Bauer képviselő úr rosszul emlékszik, Balsai képviselő úr nem azt mondta, hogy meg fogjuk szavazni, hanem azt, hogy nem fogjuk megakadályozni a költségvetési törvénynek az elfogadását; azért ez a kettő, nagyon jól tudja ön is, nem ugyanaz.

Keller képviselő úrnak azt tudom válaszolni, hogy lehet provokálni (Keller László: Nem provokálok!), de miután jelenleg az egészségügy magánosítását illetően egy abszolút szabad terep van, mert nincs jogilag semmi sem szabályozva, ezért nem lehet jogilag megfogni egyetlenegy ilyen lépést sem. Az, hogy kiszolgáltatott helyzetben vannak: kiszolgáltatott helyzetben, mint ahogy minden munkavállaló ma Magyarországon, ágazattól függetlenül. De az, hogy a privatizálásnak, az átalakításnak a lehetőségéből teljesen kizáródik az egészségügyi dolgozóknak a túlnyomó többsége, úgy gondolom, ez a mi felelősségünk. Egy átalakításnak mindig vannak és lesznek vesztesei. Nekünk az a felelősségünk, hogy ez az átalakítás úgy történjen meg, hogy lehetőleg kevesebb legyen a vesztes, és több legyen a győztes. Olyan tendenciák indultak be, ezt nagyon jól tudják önök is (Keller László: Nevezd meg!), hogy bizonyos intézmények esetében szűk, néhány tagos érdekcsoportok próbálnak olyan monopolhelyzetbe kerülni, hogy amikor a törvényi szabályozás megszületik, akkor már ne lehessen változtatni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Bartha László képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak azért kértem két percben reagálási lehetőséget, mert Szeged városának neve elhangzott mint egy ilyen szűk érdekcsoport, ebben a szövegkörnyezetben. Én azt szeretném elmondani ezzel kapcsolatban itt az ország nyilvánossága előtt, hogy Szeged városában valóban megindult egy átalakítási folyamat az egészségügyben, amelyben javaslatokat kértünk nemcsak szegediektől, hanem mindenkitől, aki egyébként úgy gondolja, hogy valamilyen formában tud segíteni az egészségügy ellátásában, annak korszerűbbé tételében.

 

(10.10)

 

Azt a két fő célt tűzte ki maga elé a város, hogy a szegedi lakosok egészségügyi ellátása színvonalának javulni kell, második fő célként pedig, hogy a rendszerben dolgozók életkörülményeinek javulni kell.

Azt, hogy félelmeket érez Csáky képviselő úr, bizonyos esetekben osztani tudom. Azt hiszem, hogy ha valaki rosszul nyúl hozzá ehhez a folyamathoz, akkor megtörténhet az, hogy bizonyos, jelen pillanatban jobban finanszírozott egységeket az egészségügy szerves részéből kiválasztva privatizálhat, és ezzel gyakorlatilag a többi részét teszi lehetetlenné. Ha erre gondolt képviselő úr, akkor egyetértek vele, azonban azt szeretném kérni, hogy a nagy általánosításoktól bizonyos esetekben tekintsünk el.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre adom meg a szót Bauer Tamás képviselő úrnak.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. A jegyzőkönyvet vettem elő. Csáky képviselő úr azt mondta, hogy Balsai frakcióvezető úr úgy fogalmazott, hogy az elfogadását nem fogja megakadályozni. Balsai képviselő úr a jegyzőkönyv szerint azt mondta: a szavazásnál a törvényt nem fogja ellenezni.

A parlamentben a nem szavazat és a tartózkodás az ellenzés két ismert formája. Ha önök azt mondják, hogy nem fogja ellenezni, ez vagy azt jelenti, hogy igennel fognak szavazni a költségvetésre, vagy azt jelenti, hogy nem vesznek részt a szavazásban. Jó lenne, ha tudnánk előre valamennyien, azt hiszem, a kormánypárti - most már fogalmazzunk úgy, a fideszes meg a kisgazda - képviselőtársainknak is érdeke, hogy tudják, hogy önök kimennek, nem nyomnak gombot, igennel szavaznak vagy mit csinálnak egy költségvetési végszavazásnál, ami a tb-költségvetést is magában foglalja.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két percre adom meg a szót Csáky András képviselő úrnak.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Már-már megható számomra Bauer képviselő úr aggódása, de higgye el, hogy megbízható és korrekt koalíciós partnernek megfelelően kellő időben mindenki számára és előbb-utóbb az ön számára is világossá fog válni az, hogy a költségvetéssel kapcsolatosan, illetve a tb-költségvetéssel kapcsolatosan, mert azért még a reményt nem adtuk föl, hogy nem kerül összefésülésre a kettő, mert ebben viszont következetesen kitartunk, tehát a '99-es zárszámadásban az Áht.-módosítással kapcsolatos módosító javaslatunk bent van, és bízunk benne, hogy miután a legnagyobb kormánypárt több képviselője részéről is elhangzott ezzel kapcsolatos támogató megnyilatkozás, hogy azért ezt sikerül megakadályozni.

Bartha képviselő úrnak azt tudom mondani, hogy tulajdonképpen nekem indifferens lenne, hogy Szegeden mi történik, csak engem Szegedre meghívtak, én Szegeden egy egészségügyi fórumon vettem részt, és a félelmek ott fogalmazódtak meg, habár igen depresszált módon, hisz nyilvánvalóan ilyen esetben azt mondják, hogy én hazamegyek, ők ott maradnak, valóban kiszolgáltatott helyzetben. De nagyon örülök, ha a szolgálat átalakítása a többség részére javulást fog hozni; ha egy konszenzusos, tárgyalásos átalakítás történik, akkor semmiféle gond nincs. De változatlanul az a véleményem, hogy érdemes lenne néhány hónapot várni, hogy a törvényi szabályozás alapján az egész országban egységesen menjenek végbe ezek a folyamatok. Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, MIÉP; őt követi majd Frajna Imre.

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egyszer már módom nyílott arra, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak alakulásáról egy történelmi áttekintést adjak e falak között. Ennek lényege az volt, hogy a bolsevik hatalomátvétel során a nyugdíjintézetek és az egészségügyi biztosítóintézetek vagyona a szabad rablás áldozata lett. Ezt követően az új rendszerű állami ellátás keretében hosszú ideig a bevételek jelentősen meghaladták a kiadásokat. Az így elméletileg rendelkezésre álló tőke célirányos, az adott területek gazdálkodását megalapozó befektetéseire azonban nem kerülhetett sor, mert bekövetkezett a második számú szabad rablási manőver, nevezetesen az, hogy a biztosítási alapok eszközeit a központi költségvetés részévé tették. Olyannyira, hogy még az Állami Biztosító, majd később a Hungária Biztosító is úgy működött, hogy minden bevételük a költségvetés szerves részeként funkcionált, és minden kiadásukat az éves tervalku során hagyta jóvá a Pénzügyminisztérium.

A szabad rablás és ennek útján megszerzett vagyonok felélése egyébként is jól bevált módszere minden bolsevik típusú hatalmi mentalitásnak. Lásd a spontán privatizációt, később a privatizációs folyamatot, a bankkonszolidációt, az orosz államadósság lenyúlását, a tocsikolásokat és egyéb manővereket! Úgy tűnik, a rendszerváltásnak nevezett átalakulások kapcsán egyesekben mégis felerősödött az a gondolat, hogy ezeket a társadalombiztosítási funkciókat közelíteni kellene a biztosításhoz, fel kellene erősíteni, vagyonnal el kellene látni. Ez történt az egészségbiztosítás körében, úgy félig-meddig. A bolsevik mentalitás azonban itt is rögvest megtalálta a lenyúlás módszereit.

Ezek után magam is azt vallom, szükséges volt bizonyos mértékben az állami beavatkozás. Félő, hogy ha ez elmaradt volna, még azt a maradék keveset is eltüntetik elhivatott szakértőink. Igen ám, de így gyakorlatilag visszatértünk a szocializmus építésének obskúrus módszereihez, ami nemcsak valamiféle visszalépés, nemcsak valamilyen illatos déjà vu, hanem következményei is vannak, lehetnek. Két eset lehetséges. Vagy egyre jelentősebb mértékben kell a központi költségvetésből finanszírozni az egészségügyet annak érdekében, hogy valamiféle színvonalváltozásig el tudjunk jutni, vagy az egészségügy teljes lezüllesztése előtt állunk, ami az egész népesség további életesélyeit veszélyezteti. Sajnos, ismerve a kormánynak a téveszmékre, de nagyon is valódi külső érdekekre épülő gazdaságfilozófiáját, nem kérdéses számomra, hogy változatlan kormányzati magatartás esetén inkább ez utóbbi várható, ez következik be; illetőleg a két eset kombinációja is elképzelhető - az sem rossz, elvégre így is lehet pénzt eltüntetni.

Tisztelt Kormányzat! A hazánkért felelősséget érző tudósok, művészek, politikusok, de az átlagos gondolkodó emberek is méltán aggódnak a magyar népesség csökkenése miatt. Ennek egyik oldala a szülési kedv, a családok gyermekvállalási kedvének növelése, az ehhez szükséges biztonságos és perspektivikus élet kialakításának reménye.

A másik oldal azonban - és elsősorban ez az egészségügy feladata és ez az egészségügyi kérdés - az a tény, hogy Magyarországon igen rosszak nemzetközi összehasonlításban mind a születéskor várható élettartam, mind a mortalitás mutatói. Különösen magas a fiatal- és középkorúak mortalitása. Ilyenkor kellene európázni! Ez a tény jelentősen hozzájárul a népesség rohamos fogyásához. A nemzetközi statisztikák ilyen értelmű adatai hihetetlen rossz képet festenek hazánkról. Valahol nagyon megalázóan alacsony szinten vagyunk, és ez nem genetikai meghatározottságú okokra vezethető vissza, hanem a magyar egészségügy tartósan létező hiányosságaira, az egészségre neveléstől a nagyrészt a társadalomra rákényszerített életmódtól, a megelőzésen keresztül a járó- és fekvőbeteg-ellátásig, a gyógyszerellátástól és -hozzáférhetőségtől a kórházi ellátottságig és kórházi állapotokig és nem utolsósorban az egészségügyben dolgozók nevetséges, megalázó, lélek- és személyiségromboló bérezéséig.

 

(10.20)

 

Úgy mellesleg, de nyomatékkal szeretném megjegyezni, hogy ezeken a problémákon nem segít a külföldi tőke, vagyis a privatizáció. Az legfeljebb erről az oldalról is hozzájárul a globalizáció egyik áldásához, a 20:80-as társadalom kialakulásához, ahol is hazánk lakosságának 80 százaléka páriává válik. Óva intek mindenkit, ne tegyék! Tudom, elkezdték már: István Kórház, Szent Imre Kórház, János Kórház, Szent Margit Kórház, vidéken több kis kórház és szanatórium - körülbelül 35 -, és ismert a soproni kórházban zajló részleges privatizáció elhíresült ügye. Sürgősen hagyják abba, mert ennek irtózatos következményei lesznek!

Hadd tegyem ehhez hozzá azt, hogy ebben az országban nincs agrárprogram, ebben az országban nincs egészségügyi program, ebben az országban semmire nincs koncepció. Akkor miről beszélünk mi itt? Hova akarunk mi jutni? Mit is akarunk mi? Aztán itt van az egész gyógyszerkassza kérdése. A kormány kínjában bemerevít, viták - zárt vagy nyitott - és mellébeszélések, alkudozások a gyártók szemérmetlen pénzhajszájában, miközben etikai kódexekről próbálnak mesélni a nagy magyarázók. Etika és transznacionális vállalatok - Istenem, mennyi hazugság, mennyi sunyiság! Úgy látszik, ez ötvenöt éve változatlan, bezzeg privatizálni lehetett, átjátszani külföldi tőkéstársaságoknak szinte semmiért a gyógyszeripart. Akkor, tisztelt kormányzat, tessék viselni a következményeket, tisztelt mindenből kivonulni óhajtó állam!

Miután azt a bizonyos ötvenöt évet - ahogy azt az előbb említettem - én is lehúztam, sajnos, gyakran járok gyógyszertárba, hol vidéken falusi patikába, hol fővárosi patikába. A Bokros-Surányi lakosságnyomorító, a külföldi tőkének helyet csináló aljasságai óta döbbentem látom, hogy idős férfiak, asszonyok négy-öt vénnyel a kezükben faggatják a patikust, hogy mi mibe kerül, aztán szégyenkezve mondják - holott nem nekik kellene szégyenkezniük -, hogy sajnos, csak az egyik receptet tudják kiváltani. Sírni, ordítani, ütni tudnék tehetetlen dühömben. Ide jutottunk, és ahogy önök szellemeskedni szoktak: a helyzet csak fokozódik. Undorító!

Ezzel eljutottunk a nyugdíjbiztosításhoz, a nyugdíjasokhoz, de előbb azonban hadd szóljak arról az egészen furcsa gondolkodásmódról, ami annyira jellemző ma az egész globalista ámításra. A gyógyszertárakat privatizálták. Első menetben a gyógyszerészeket biztatták az önálló üzleti vállalkozásra, de a gyógyszerészek az előttük volt negyvenöt évben nem tartoztak éppen a túlfizetett emberek közé, és az önállóság pénzbe kerül. Levetkőztek, kölcsönt kértek, véres verejtékkel megszerezték az önálló egzisztenciát. Tisztelt államunk a gyógyszer-transznacionálisokkal nem sok eredményt tud elérni, de itt vannak a patikusok, azokkal szemben lehet etikáról és szolidaritásról papolni. Drága a gyógyszer? Akkor legalább a patikus haszonkulcsát kell úgy megállapítani, hogy az valami egészen nevetséges szinten legyen. Zseniális! Az orvosokat pedig arra kell rávenni, hogy csak olcsó gyógyszert írjanak fel. Ezek után a patikus haljon éhen, vagy vegye igénybe uzsorások pénzét, és végső esetben majd megveszik az ő patikáját is a külföldi gyógyszer-kereskedelmi láncok, s ő immáron sokadszor kifosztva mehet vissza pultosnak, vagy akassza fel magát. Ilyen világban élünk.

Visszatérve a nyugdíjasokhoz; nehéz súlyozni, ha azt kell megállapítani, melyik réteg az, amelyiket leginkább becsaptak, félrevezettek, és aztán még meg is alázták, hiszen az egész magyar népet megalázták nem egyszer, és alázzák meg büntetlenül ma is naponta - elvégre jogállam vagyunk. A mai nyugdíjasokat egy életen át kizsákmányolták, azt hazudták nekik, hogy azért olyan silány a bérük, mert magas színvonalú, ingyenes egészségügyi ellátásban részesülnek, és tisztességes megélhetést nyújtó nyugdíjban lesz részük. A silány bérből silány nyugdíj lett, a magas színvonalú, ingyenes egészségügyi ellátásról pedig beszélni sem lehet.

Gondolják, hogy ezt a gyalázatot minden generációval meg lehet ismételni? Persze, miért ne hinnék? Hiszen a buta magyart még emellett le is lehet nézni, csak tudják, egyre több ember kezd gondolkodni, még akkor is, ha ez nem tetszik urainknak; egyre több ember veszi észre, mi folyik itt az átmázolt cégtáblák alatt; egyre nehezebb dolguk lesz. A nyugdíjak eleve alacsony, emberi léthez méltatlan színvonalát tovább csökkentette az elmúlt tíz év. Különösen jeleskedett ebben az MSZP-SZDSZ-kormányzat mohó túllihegésében. Minden hivatalos statisztikai hazudozás ellenére legalább 30 százalékos reálérték-csökkenést kellett a nyugdíjasainknak elviselni az utóbbi tíz évben. A Magyar Igazság és Élet Pártja azt mondja: ebből, uraim, hölgyeim, elég!

Tisztelt Kormánykoalíció! Az önök költségvetése, az önök nyugdíjelképzelése (Tagolva:) elfogadhatatlan. Persze tudjuk, az örök téveszmerendszer - ami az önök téveszmerendszere - és az önök szabadon vállalt kényszerzubbonya nem tesz mást lehetővé, sőt azt is tudjuk, hogy az önök GDP-növekedése egy tökéletesen üres luftballon, hiszen a magyar gazdaság porban hever. De akkor nem kellene ezen valamit változtatni? Elvégre önök vezetik ezt az országot - vagy nem? Legalább három éven keresztül reálértékben évi 8-10 százalékos nyugdíjnövekedést kellene végrehajtani, ami azt jelenti - figyelemmel az önök által olyan hihetetlenül jól kezelt inflációra is -, hogy 2001-re és 2002-re is körülbelül 18-20 százalékos növelés lenne indokolt. Körülbelül ez az, amivel a nyugdíjasok elé lehetne állni úgy, hogy közben a szemükbe is mernek nézni.

Tisztelt Kormány! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök most gondolhatják, mondhatják, hogy szép, szép, de egyetlenegy számot nem mondtam ki, noha mégiscsak költségvetésről van szó. Meg kell önöket nyugtatnom: minden számot ismerek, elolvastam, elemeztem, sőt beszereztem az adott szakbizottság teljes vitaanyagát tartalmazó jegyzőkönyvet is, hogy biztosan jól tájékozott legyek, és pontosan ez az, ami miatt mindazt elmondtam, ami az előbb itt elhangzott. Ha nem tettem volna ezt az alapos tájékozódást és előkészítést, talán a puszta számok révén még be is dőltem volna. Aztán azt is mondhatják, hogy igen-igen, van ebben valami, de miből - de ezt ne tőlem, ne a Magyar Igazság és Élet Pártjától kérdezzék!

 

 

(10.30)

 

Mi ezt megmondtuk önöknek már sokszor, és mondjuk hét éve. Ezt önmaguktól kérdezzék meg, Antall-Boross-, Horn-Kuncze-, Orbán-Torgyán-kormányok, önmaguktól vagy esetleg egymástól. És közben gondolkodjanak egy kicsit, ha még tudnak, ha még mernek, arról, hogy a költségvetés jövedelemkoncentrációját és újraelosztó szerepét addig kell csökkenteni - önök és a monetarista próféták szerint -, amíg végtelenül nem konvergál a nagy zérushoz. Ez az önök által adott, az önök által adni kívánt magyar perspektíva - ha hagyjuk.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Megadom a szót Frajna Imre képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Vojnik Mária képviselő asszony.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Beszédem elején érintőleg reagálok néhány hozzászólásra, aztán majd talán beszéd közben is megteszem ezt.

Azt gondolom, hogy ha Madách mondatát egy kicsit kiforgatnánk, akkor azt tudom mondani, hogy bő kézzel mérsz, hiszen ellenzéki képviselő vagy. Ígéretekben meg követelésekben természetesen most bőségesen lehet rálicitálni a kormányra. Ha a tényeket hasonlítjuk össze, hogy mennyit adtak egykoron, akik most követelnek, akkor azt gondolom, hogy az összehasonlítás elég csúfos, mert ez a számok akkor negatívban történtek. (Vancsik Zoltán: Csúsztatsz! - Keller László: Negatív számot nem lehet adni!) Nem is, az elvéve lett!

Az, hogy Csáky képviselő úr hogyan gondolkodik a Pénzügyminisztériumról, az nem meglepő, de nem értem az ellenzéki reakciót erre a meglepésre. Azt gondolom, hogy kormánypárti képviselőnek nem kötelező szeretni a Pénzügyminisztériumot, Csúcs képviselő úr is jól megvan kormánypárti képviselőként, noha nem tartozunk a kedvencei közé. De azt kell mondanom, hogy egyébként Csáky képviselő úr több szempontból félreérti az általa idézett kérdéseket.

Az, hogy a Pénzügyminisztérium terjeszti be a társadalombiztosítás költségvetését, az Antall-kormány ideje alatt meghozott rendelkezés, mely érvényes egészen a mai napig, úgyhogy kár ezen a mostani kormányon számon kérni.

Másrészt azt gondolom, hogy jobb, ha az ember óvatosabban fogalmaz, mert félreértik ellenzéki képviselők, és úgy értik netán Csáky képviselő úr megjegyzését, mintha a parlament három frakcióját fölvásárolták volna valamilyen ismeretlen körök (Szabados Tamás: Ezt a folyosón kellene elmondanotok egymásnak!), noha tudom, hogy képviselő úr nem erre gondolt ez ügyben.

De azt kell mondanom neki, hogy valószínűleg félreérti a leszavazás indokát (Vancsik Zoltán közbeszól.), a szabályozási eszköz volt alkalmatlan az elérni kívánt célra. Másrészt azt kell mondanom, hogy a privatizáció lehetősége egészen 1990 óta nyitva áll minden önkormányzat előtt, tehát nem valamilyen új jelenséggel állunk szemben. Sőt, rengeteg kimazsolázás típusú privatizáció lezajlott az elmúlt évtizedekben. Az, hogy ezt most egyesek komplett intézményekre akarják kiterjeszti, érhető ijedséget okoz az érintettekben, de sajnálatos módon nem egy friss jelenségről van szó.

A reagálásoktól eltekintve, én azt gondolom az előttem szólókkal szemben, hogy a társadalombiztosítási alapok következő két évre szóló költségvetése a gazdaság növekedésével összhangban jelentős javulást fog hozni mind a nyugdíjasoknak, mind pedig az egészségügyi dolgozóknak. (Szabados Tamás közbeszól.)

Elhangzott rengeteg olyan igény, ami egyébként jogos felvetés az egészségügy részéről, hogy jobban kellene koncentrálni a megelőzésre, fejlett technológiákat befogadni, új gyógyszereket finanszírozni, még több műszert venni. A kormány több érdekképviselete együtt is konzultálva áttekintette azt, hogy milyen prioritásokat fogalmazzon meg a következő két évre. Minden érdekképviselet egybehangzó állítása az volt, hogy ma az egészségügy területén a legfeszítőbb problémát a bérek kérdése jelenti. A kormány ezért úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló erőforrásokat ide koncentrálja.

Koncentrál máshova is. Az egészségügyi miniszter úr sokat kritizált felszólalásában elmondta, hogy a prevenció kapcsán jelentős célprogram fog elindulni ezzel kapcsolatban, tehát fog előrelépés történni. Azok a programok, amikre egy ideje várunk, el fognak indulni a következő évben. Ebben egyébként a társadalombiztosítás költségvetése is partner.

Most bajban leszek, mert Béki képviselő asszony eltávozott a teremből, márpedig a nyugdíjemelés kérdésében kénytelen leszek reagálni a fölvetésére. Azt gondolom, furcsa dolog egyfelől a kormányt a demokrácia felrúgásával vádolni, másfelől pedig azt a természetes tényt számon kérni rajta, hogy a kormánypárti képviselőcsoportok megváltoztatnak egy benyújtott javaslatot.

A kormány úgy gondolta a költségvetés tervezésekor, hogy a gazdaság további élénkítése szempontjából 3-3 százalékos további járulékcsökkentést hajt végre. A képviselőcsoportok pedig úgy döntöttek, hogy a gazdaság élénkítése megvalósítható 2-2 százalékkal is, és a fennmaradó pénzből pedig pótoljuk a nyugdíjasok által elszenvedett veszteségeket.

Azt gondolom, ez egy teljesen természetes joga a parlamentnek, bár Béki képviselő asszonnyal többször lefolytattuk ezt a vitát, amikor számára nem tetsző módosító indítványt szavaztak meg a kormánypárti képviselők. Úgy gondolta, hogy ez a demokráciának valamilyen felrúgása.

Azt kell mondanom egyébként mindenféle követelésekkel szemben - visszatérvén a tényekhez -, hogy ezzel az emeléssel a nyugdíjasok visszakapják mindazt a pénzt, amit az előző kormány elvett tőlük, sőt jobban fognak járni reálértékben a nyugdíjasok. (Vancsik Zoltán: Nem egészen. - Csige József: És amit ti elvettetek?)

Azt gondolom - mint többször kifejtettem kedves képviselő úr hozzászólásaira -, hogy nehéz a mérlegbe belevenni valakinek az ígéretét, hozzáadni a tényeikhez. Azt mondtam, tényeket kell tényekkel összehasonlítani. Önök elvettek 12 százalékot, majd beígértek egy jelentősebb nyugdíjemelést, ezzel szemben mi jelentős nyugdíjemelést hajtottunk végre minden egyes évben. (Csige József: Törvény volt... - Vancsik Zoltán közbeszól.)

 

ELNÖK: Képviselő urak, hallgassuk figyelemmel, és utána lesz mindenkinek lehetősége kifejteni véleményét. Tessék, képviselő úr!

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Nyugdíjügyben azt tudom mondani ezzel kapcsolatban, hogy a kormány jelentősen túlteljesítette a kormányprogramot, ami kellő óvatossággal csak arra mert vállalkozni, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét. A nyugdíjak reálértéke a ciklus végére jelentősen emelkedni fog.

Sajnálatosnak kell azt mondanom - mind az egészségügyi dolgozók, mind a nyugdíjasok esetében -, hogy egyes képviselőtársak és közszereplők arra használják az emelés mértékét, hogy ezeknek az embereknek a szája ízét megkeserítsék. Olyan megalapozatlan állítások hangzanak el folyamatosan, miszerint ez a pénz nem is annyi lesz, sőt még lehet, hogy kevesebb lesz, még el is lesz véve, rosszabbul is fognak járni, mint tavaly. (Csige József közbeszól.) Azt szeretném kérni mindenkitől, hogy ne tegye. Nem a kormány dolgát nehezíti ezzel, hanem nehezen élő nyugdíjasok, napról napra élő egészségügyi dolgozók szája ízét keseríti meg. (Keller László közbeszól.)

Ha valaki azt mondja, hogy többet érdemelnének, mint az elhangzott, azt mondom, valóban többet érdemelnének. Remélhetőleg, folytatódni fog ez az emelési ütem, jobban fognak élni a nyugdíjasok, és jobban fognak élni az egészségügyi dolgozók is, de most végre kapnak; ellentétben az előző évekkel, amikor el lett tőlük véve.

Amikor az egészségügy nehéz helyzetét emlegetik föl nekünk, akkor azt kell mondanom, hogy nem volt olyan év, amikor az egészségügy költségvetése - bár nem nőtt olyan ütemben, mint szerettük volna - reálértékben csökkent volna. (Vojnik Mária: De...) Most növekedni fog. (Csige József: Így látszik.)

Van egy jogos aggodalom viszont az egészségügyi dolgozók részéről, amit ugyan Keller képviselő úr az előbb kioktatásaként értékelte Csáky képviselő úrnak, amely teljesen ésszerű magyarázata volt az államtitkár úrnak, azzal a problémával kell szembesülni az egészségügyi dolgozóknak - és a probléma kezelése a hatályos jogrendszerben nem teljesen elégséges -, hogy hiába utaljuk le a finanszírozásban az emelt bérre való összeget, megkapják-e vajon az intézményektől ezt a bérelemelést. Azt kell mondanom, hogy a lehetőségeink viszonylag korlátozottak ebben az ügyben, de a kormány a maga részéről mindent megtesz, hogy akinél lehet, a garanciákat beépítse.

A közalkalmazotti körben általában az illetménytábla emelése ad egy garanciát. Ezenfelül azok az egészségügyi dolgozók, akik közvetlenül a betegellátásban dolgoznak, szakmai szorzó révén szinte teljes garanciát kaphatnak a 20 százalékos bér megkapására.

Azok a dolgozók, akik a munka törvénykönyve szabályai szerint dolgoznak az egészségügyben, sajnos a hatályos jogrend szerint garanciát nem tudnak kapni, csak finanszírozási fedezetet. Nekik maguknak kell a munkáltatójukkal megtárgyalni ezt a helyzetet. Ennyi ma a kormány és az Országgyűlés mozgástere, ez az összes rendelkezésünkre álló eszköz.

Azon kívül, hogy a bérekre koncentrálunk, még egy fontos dolgot jelenthetek be a jövő évre, ez nem bér, hanem egy fejlesztés. Ennek az évnek a folyamán gyakorlatilag befejeződik Közép-Európa legnagyobb informatikai fejlesztése a nyugdíjbiztosítónál. Ezzel a nyugdíjra váró emberek számára egy jelentős előrelépés garantálódik a következő évben: az eddig több hónapig tartó nyugdíj-megállapítás átlagosan 15 napra fog lecsökkenni, amely, azt gondolom, a nyugdíjba vonulók létbiztonságát igen jelentősen garantálni fogja.

Ha megengedik, kicsit hosszabban beszélnék az önök által sokszor emlegetett gyógyszerügy kapcsán. Időnként már úgy tűnik nekem, mintha egyes képviselők másodállásban gyógyszerlátogatóként üzemelnének.

 

 

(10.40)

 

 

Vannak olyan tévhitek, melyeket el kell oszlatnom. Minden évben súlyos problémát jelentett az, hogy mennyivel emelkedik a patikákban a gyógyszerek ára, és ez jogos fölvetés volt minden egyes évben. A térítési díjak az inflációhoz képest mindig jóval nagyobb mértékben emelkedtek. Mondok néhány példát erre. '94-ben 50 százalékkal emelkedtek a térítési díjak a patikákban átlagosan, '95-ben 53 százalékkal. (Bauer Tamás: '93-ban?) '93-as adatom nincs. (Bauer Tamás: Akkor még az Antall-kormány volt.) De el fogom mondani a saját adatainkat is, képviselő úr, jó? '96-ban 41 százalékkal, '97-ben 22 százalékkal, '98-ban, a választás évében 14 százalékkal, majd '99-ben 32,9 százalékkal. Az ez évi emelkedés 3,2 százalék lesz. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Visszatérve a képviselő úr beszólására: feltehetően a korábbi adatok sem voltak ennél sokkal fényesebbek, mint látszik az adatsoron. Nem volt semmi politikai szándék abban, hogy '94-től kezdtem sorolni ezeket az adatokat. De azt gondolom, hogy a konfliktus, amit fölvállalt a kormány, ebből a számból láthatóan eredményre vezetett. Ennek kapcsán olyan sajtóhírek láttak napvilágot, hogy cégek vonulnak ki a magyar piacról, beruházásaikat leállítják, illetve az utóbbi napokban egyfolytában olyan hírek jöttek, hogy különféle súlyos betegségben szenvedők nem jutnak hozzá a gyógyszereikhez.

A tények ezzel szemben a következők. Egyetlen cégről írta meg a sajtó név szerint, hogy ő kivonulna ebből az országból. A cég határozottan tiltakozott ez ellen, senki másnál nem fordult elő. Nem tudom, hogy bárki tervezett-e beruházást elhalasztani. Sajnos, olyan csekély mértékű volt a zöldmezős beruházás a gyógyszeriparban, hogy egy szem csomagolóüzemmel büszkélkedhet a magyar gazdaság még az előző ciklus idejéből. Semminemű tervbe jutó beruházásról nincs tudomásunk. Nagyon sajnálnánk egyébként, ha ez nem következne be.

A súlyos betegek kapcsán azt tudom elmondani, hogy az utolsó időszak, amikor beteg, rákos beteg zárt költségvetési keret miatt nem jutott gyógyszerhez, az előző kormány ideje alatt volt. Azóta ilyen esemény nem következett be. (Dr. Vojnik Mária: Ez egyszerűen nem igaz!) Minden egyes rákos beteg megkapja a gyógyszerét, minden egyes vérzékeny beteg hozzájut a gyógyszeréhez, akkora dózisban mindenki, mint ahogy ezt az európai ajánlások előírják. Vannak olyan kasszák, ahol több a beteg, mint szeretnénk, némelyiknél egészen durva növekedés következik be. Ezek egyébként a költségvetésben kezelve vannak.

Elhangzik az is, hogy a gyógyszereket nem támogatjuk kellő mértékben. Azt kell mondanom, hogy ez valami félreértés lehet. A támogatott gyógyszerkörben a teljes körre vetített támogatási szint jelenleg 80 százalék. Amely gyógyszer a támogatotti körben van, átlagosan 80 százalékos támogatásban részesül. Azt gondolom tehát, hogy ez önmagában nem szégyenkeznivaló adat. Sajnos, egyébként a nem támogatott gyógyszerkörben a gyógyszergyártók valóban jóval az inflációt meghaladó áremeléseket tudtak korábban érvényesíteni, ott a lakossági teher jelentősen megnövekedhetett.

Több derék képviselő úr szájából hangzott el, hogy a gyógyszerárak befagyasztása valami államszocialista modell lenne. Azt kell mondanom, hogy az urakkal az államszocializmus kérdésében nem merek vitába kezdeni a győzelem reményével, de tudok olyan példákat mondani, ahol kevéssé fedezhetjük fel egyébként az államszocializmus jeleit. Ez egyáltalán nem ritkán alkalmazott eszköz a gyógyszerpiac kordában tartására. Németországban, aminek egy része volt valaha államszocialista ország, '93-tól '95-ig árbefagyasztást léptettek életbe.

Ennél durvább beavatkozások is történtek. Belgiumban '96-tól '99-ig számos esetben befagyasztották az árakat, sőt, több helyen árcsökkentést kényszerítettek rá a gyártókra, és idetartozik még Dánia '94 és '98 között, ahol ezzel az eszközzel éltek és Portugália '97-től '99-ig. Tehát azt kell mondanom, hogy semminemű rendkívüli eset nincs ebben; különösen úgy, hogy a magyar árbefagyasztási rendszert egyszeri rendkívüli lépésnek szántuk, és folyik a hosszú távú megállapodások előkészítése a gyártók és a kormányzat között. Azt kell mondanom, hogy sajnos az egyes gyártói csoportok megegyezési készsége kifejezetten eltérő, ennek ellenére összességében biztatónak látom ezt a folyamatot.

Megindult a gyógyszerár-támogatási rendszer átalakítása, amit több képviselőtársam részéről is kritika ért, amire a nem orvos végzettségű képviselőtársaknál még látok mentséget, az orvosi diplomával rendelkezők esetében azt kell mondanom, hogy nehezen látom a kritikájuk elrugaszkodottságának alapját. Ugyanis mindenkinek tudnia kell, hogy amikor az olcsó gyógyszer szidalmazása zajlik a sajtóban és itt, a tisztelt Házban, olyan nagy múltú hazai cégeket kevernek hírbe a képviselő urak, mint az Egis, a Richter, a Biogal. Vagy olyan cégeket, amelyek egyébként Európa és az Egyesült Államok piacaira szállítják ugyanazokat a termékeiket, olyan cégeket, amelyek a rémhírekben szerepelnek, hogy valahol a Távol-Keleten termelnek és kizárólag hozzánk szállítanak. Ilyen cégek nincsenek jelen a magyar piacon. Azok a gyógyszerek, amelyek a gyógyszertárakba kerülnek, megfelelnek a legszigorúbb normáknak

Azt kérem mindenkitől, hogy ne hagyja magát megtéveszteni olyan gyógyszergyári reklámszövegek által, miszerint ezek a szerek több mellékhatást okoznak, nem megfelelő minőségűek. Egyfelől azt gondolom, hogy ha valaki szeretné ezt egy gyógyszerről hallani, semmi mást nem kell tennie, mint a konkurens céget meghallgatni az adott kérdésben. Másfelől arra a kérdésre, hogy ezt valaki dokumentálná, senki semmilyen dokumentációt soha nem tudott bemutatni, ami egyébként, mondom, a nemzetközi törzskönyveknek köszönhetően feltehetőleg nem is fog bekövetkezni.

Az viszont, hogy bevezettük és kiterjesztettük ezt a fix támogatási rendszert, roppant jelentős megtakarítást jelentett; sokkal nagyobb megtakarítást a betegek részére, mint a társadalombiztosítás kasszájának számára. E fix támogatási rendszer eredményeképpen a mostani tendertárgyaláson több ezer termék - pontosan 1313 készítmény - került tárgyalásra, és 204 csoportba lettek osztva.

Kökény képviselő úr ugyan panaszolta az új gyógyszerek befogadását. Ezekbe a csoportokba 182 darab új készítményt fogadtunk be az év folyamán (Dr. Vojnik Mária: És melyik volt az innovatív gyógyszer?), és a tárgyalás folyamán semmiféle gazdasági kényszer, kizárólag a verseny hatására a gyártók a készítmények 21 százalékán átlagosan 13 százalékkal csökkentették az áraikat.

Amiről ismét beszélnem kell, hiszen a sajtóban megjelenő rémhírek hatására ez a csoport ismét reflektorfénybe került, a külön keret kérdése. A külön keret ez évben először nem egy önmagában meghatározott költségvetési keret, hanem a teljes gyógyszerkassza részét képezi. Magyarán az, hogy a súlyos betegek száma megszaporodik, nem okoz olyan problémát, hogy elfogyna a rendelkezésre álló keret.

Az itt lefolytatott beszerzési eljárásokban ismét gyógyszerárcsökkentéseket tudtunk elérni, illetve olyan konstrukciókat alakítottunk ki a gyártókkal, miszerint a betegek ellátása sokkal kedvezőbb feltételekkel és mennyiségben biztosított, mint a korábbi években. Több kritika ért minket a sajtón keresztül az ügyben, hogy miért koordináló központokon keresztül folyik ezen szerek terjesztése.

Az kell mondanom, hogy ez az orvosszakma kifejezett igénye volt. Ezek a szerek nem játékszerek! A rákos betegek kezelésére szolgáló szereknek súlyos mellékhatásai vannak, avatatlan kézben akár a kezelés is okozhatja a beteg súlyos károsodását. És miután szerencsére viszonylag kevés beteg tartozik ezekbe a körökbe, csak olyan orvos használhatja ezeket a szereket, akinek kellő tapasztalata van ezeknek az alkalmazásában, ezért nem fogunk tudni eltekinteni a jövőben sem attól, hogy a beteget a legfelkészültebb centrumokban kezeljék.

Ahol jelentős előrelépéseket sikerült még tennünk és folytatnánk a jövőben, ez a gyógyászati segédeszközök köre. A tavalyi évben lefolytatott tárgyalások kapcsán - ellentétben az elmúlt tíz év gyakorlatával - közel 200 új gyógyászati segédeszközt sikerült befogadni, illetve a hallókészülékek azóta lezajlott ártárgyalásán digitális hallókészülékekkel bővíteni a kínálatot, ami a betegek számára soha nem látott bővülést jelent a kínálat tekintetében. Szeretnénk ezt a rendszert a beszerzési eljárással tovább bővíteni a jövőben.

A gyógyszerkassza nagyságát illetően, azt gondolom, hogy túl sok szemére vetni való az előző kormányzatban részt vevők számára nincs a mostaninak, hiszen a túllépés ütemét jelentősen sikerült mérsékelnünk. Igazából nincs olyan év a gyógyszerkassza történetében, amikor az előirányzatot valaha sikerült bárkinek betartania. A mostani év az, amikor a túllépés nagysága relatíve a legkisebb lesz.

Ennek érdekben még a következő évben szeretnénk néhány intézkedést bevezetni. Ilyen például a bizonyítottan nem hatásos készítmények támogatotti státusának megszüntetése az adott indikációkban.

 

 

(10.50)

 

Szeretnénk áttekinteni a támogatotti kört az egészségügyi rendelkezések alapján és a különféle indikációs csoportok és betegségcsoportok körében. Szeretnénk, és van reményünk arra, hogy az orvosi kamarával folytatott tárgyalások alapján a háziorvosok érdekeltségét megteremthetjük a racionális gyógyszerfelhasználásban, és szeretnénk a gyógyszerészek érdekeltségét is a generikus készítmények kiszolgáltatásában.

Ilyen intézkedés lesz a patikai árrés olyan módosítása, amely a kis forgalmú patikáknak fog kedvezni, tehát stabilizálni fogja azon patikák helyzetét, amelyeknek a kereskedelmi mérlege hiányossá válhat idővel. Ebbe a tervbe tartozik még a nagy értékű kórházi gyógyszerek kiemelése a homogén betegségcsoportokból és központosított beszerzésbe vonása. Ezzel feltehetően gátat tudunk vetni annak, hogy a kórházi gyógyszerek körében kompenzálják cégek az elszenvedett árveszteségeiket.

A tb-költségvetés további részeit, képviselőtársaim, sajnos majd tévéidőn kívül kell folytatnom, úgyhogy megköszönöm a figyelmüket, és a további tételeket akkor folytatom tovább. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Egy perc 30 másodpercre megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Azok az idézetek, amelyek az Áht.-ból történtek... - megmondom őszintén, amikor a költségvetésre készültem, az íróasztalomon lévő több kötet közül egyet véve azt hittem, hogy az idei év költségvetését olvasgatom, közben kellett rájönnöm, hogy a múlt év költségvetését olvasgattam, és múlt évben, a költségvetés tárgyalása során módosítottuk ilyen módon az államháztartási törvényt, úgyhogy az nem az Antall-kormány ideje alatt került ebbe bele.

Abban teljesen egyetértünk, hogy miután jogszabály nincs, '90 óta szabadon lehet privatizálni, azonban az nem véletlen, hogy ez a tendencia ilyen hihetetlen mértékben felgyorsult. A béremelést illetően pedig mindezek az elvek akkor érvényesek, ha az adott munkavállaló a szakmai szorzójának megfelelő minimálbérszinten áll, akkor teljes mértékben érvényesül. Az esetek túlnyomó többségében azért, hála istennek, nem feltétlenül a minimálszinten vannak most a bérek meghatározva. Elmondtam a statisztikai adatok alapján, hogy ez milyen összegeket jelent, és nagyon köszönöm Horváth államtitkár úrnak, hogy korrekt módon elmondta, hogy mit jelent a béremelés, hogy akadályozzuk meg azt, hogy ismételten egy ilyen 15 milliárdos effektusba fussunk bele, hogy akkor, amikor adunk végre valamit, akkor akik azt a végén kapják, rossz szájízzel kapják. Ezért mondom, hogy pontosan mondjuk el, nehogy azt higgye mindenki, aki ott dolgozik, hogy január 1-jétől automatikusan 20 százalékkal meg fog emelkedni a bére, mert ez a béremelés nem ezt jelenti, hanem egy bértömeg 20 százalékos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) növekedéséről van szó.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nyugdíjemeléssel kapcsolatban, azt hiszem, nem arról kell vitázni, hogy ki mit ad vissza, ki mikori összeget ad vissza, hanem abból kell kiindulni, hogy mit mondott az expozéban a miniszter úr. A miniszter úr pedig azt mondta, hogy a gazdaság gyors fejlődése lehetőséget teremt arra, hogy mind 2001-ben, mind pedig 2002-ben a törvények által előírtnál 3-3 százalékkal nagyobb mértékben emelkedjenek a nyugdíjak. A törvények által előírtnál magasabb nyugdíjemeléssel lehetőséget teremtünk arra, hogy a nyugdíjas-társadalom is jobban részesedjen a gazdasági növekedés és az életszínvonal-növekedés eredményeiből.

Tehát ez a kályha, tisztelt Frajna képviselő úr, és akkor nem hozom most ide a hatályos törvényt, hanem csak a költségvetésből idézek. Mi határozza meg 2001-ben, 2002-ben a nyugdíjemelést? A tervezett fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés, mindkettőnek az 50 százaléka. Tehát, ha 8 százalékos inflációval számolunk jövőre... - merthogy azzal kell számolni, mert az idei évre Matolcsy miniszter úr már 9,5-et mondott a tervezett 6 helyett. Tehát nyilvánvaló, hogy egy nagyon reális szám a 8 százalék, annak a fele 4. Minimum 11 százalék a nettó keresetnövekedés, ha be akarják tartani a reálkereset-növekedést, az 5,5. A gáz miatti inflációs ráta bővülése - én most Orbán Viktor miniszterelnök úr verzióját veszem - 0,4, azt elosztjuk kettővel, az 0,2.

Tehát 9,7 a törvény szerint járó - most, ma, mert ha holnap bejön egy miniszter, akkor nyilván más lesz. De erre még rá kell tenni hármat, akkor az 12,7 százalék. Tehát igazat mondjanak, azt mondják, amit a miniszter úr mondott az expozéban, és akkor ne beszéljenek 10,3-ról! Nem kell, Selmeczi Gabriella, felhívni a nyugdíjbiztosítást, hogy ki tudja-e fizetni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Fel kell hívni a miniszter urat és korrigáltatni a 10,3-at 12,7-re, ma. Holnap lehet, hogy többre. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Frajna Imre képviselő úrnak.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Azt hiszem, hogy Keller képviselő úr valamit összekever. A költségvetés számai nem az ellenzéki képviselők inflációs prognózisain alapulnak, hanem a költségvetés tervezésekor számolható infláción, ha ettől a reálfolyamat valamilyen irányban eltér - általában felfelé -, akkor ezt a pótlólagos emelést megadja a kormány kamatostul, mint az idén teszi, ellentétben a korábbi kormányokkal.

Magyarán, ha, ne adj' isten, az ön prognózisa jön be, akkor a nyugdíjasok a mostani emelésen felül a következő év végén ismét pótlólagos emelésre számíthatnak. Ez a plusz 3 nem érinti a törvényben előírt szabályokat, ez plusz 3-at jelent, úgy, ahogy olvashatja. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két percre kért szót Keller László képviselő úr.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Nem tudtam befejezni, azért még egy fél percet vagy egy percet kérek.

Szóval, képviselő úr, nem lehet azt mondani akkor, amikor a bizottsági meghallgatáson teljesen egyértelművé teszi a gazdasági miniszter, hogy itt az idén 9,5 százalék a várható infláció, és még erre jött utána a bejelentése a gázáremelésről, hogy akkor változatlan formában tervezzük meg a jövő évi inflációs rátát és a nettó keresetkiáramlást. Ezt nem lehet játszani! Nem lehet hülyének nézni az országot - elnézést kérek a kifejezésért. Mindenki tudja, hogy milyen inflációs rátával lehet reálisan megtervezni a költségvetést. Akkor ne mondja azt, képviselő úr, hogy megterveztük a 6 százalékos inflációs rátával, amin már mindenki mosolyog - sajnos -, és majd novemberben korrigálni fogjuk kamatostul.

Nem lehet hitelező pozícióba helyezni a nyugdíjasokat. Ezt nem tehetik meg akkor, amikor dokumentált formában rögzítésre kerül, hogy mennyi az idei inflációs folyamat. Tudjuk azt, hogy az milyen mértékben tér el a megtervezett idei inflációs folyamattól.

Az lenne a jó, ha önök nem hoznának bennünket olyan helyzetbe, hogy mindig erről beszéljünk - mert ezzel csak az inflációs folyamatnak ártunk -, hanem reálisan megmondanák, hogy ennyi lesz várhatóan az infláció, és erre tervezzük. Betartjuk a törvényeket és még arra ráteszünk 3 százalékot. Ez lenne a korrekt eljárás és a kívánatos azért, hogy önök ne nyomják felfelé az inflációt. Mert ha az ellenzéket belekényszerítik ebbe a vitába, akkor ennek csak az az eredménye, hogy az az inflációs várakozás nem úgy alakul, ahogy azt közösen szeretnénk. Az ellenzéknek is az az érdeke, hogy ez minél alacsonyabb szinten legyen.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, Fidesz.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Keller László Képviselőtársam! Megmondom őszintén, hogy én örülök, és mélyen meg vagyok hatva attól, hogy ön, szocialista párti képviselő milyen átéléssel beszél a nyugdíjasok helyzetéről, és hogy most mennyire szívén viseli a nyugdíjasok helyzetét, és hogy kiáll a megfelelő szintű nyugdíjemelés mellett.

Csak egyvalamit sajnálok - de végül is optimista vagyok, mert ezek szerint ön változik. Amit sajnálok az az, hogy annak idején, 1994-98 között, amikor ön még kormánypárti képviselőként és egy ideig a (Keller László közbeszól.) Népjóléti Minisztérium államtitkáraként ült ezekben a padsorokban, akkor (Közbeszólás az SZDSZ soraiból.) nem állt ki ilyen hévvel a nyugdíjasok helyzete mellett.

A tények, mint tudjuk, makacs dolgok, és azt mutatják, hogy az önök kormányzati ciklusa alatt, 1994-98 között volt két olyan fekete esztendő, amikor kirívóan magas infláció mellett a nyugdíjak a vásárlóerejükből nagyon drasztikusan veszítettek. 1995-ben és 1996-ban - szívesen kölcsönadom ezt a táblázatot (Felmutatja.) - drasztikusan csökkent a nyugdíjak reálértéke, 1995-ben mínusz 10 százalékkal, 1996-ban majdnem mínusz 9 százalékkal. Ha megnézi 1998 óta az adatokat, akkor, hála istennek és örömmel mondom, hogy a polgári kormány politikájának megfelelően, ha lassan is, de elindult a nyugdíjak vásárlóértékének az emelkedése, és mi ezt a tendenciát támogatjuk, és szeretnénk, ha ez folytatódna.

Én mindenkivel egyetértek abban, hogy a mostani 7,3 százalék plusz a 3 százalék, ami összesen több mint 10 százalék, az még mindig kevés, még mindig tartozunk nagyszüleinknek, szüleinknek, és szeretnénk minél nagyobb nyugdíjemelést adni. Amennyiben az inflációs várakozások nem igazolnak bennünket, akkor vissza fogunk térni erre a kérdésre, és korrigáljuk a számokat.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

(11.00)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétpercesek következnek. Frajna Imre képviselő úr, Fidesz!

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Én is azt gondolom, Keller képviselő úr, azt hiszem, be kéne fejeznünk az inflációról folytatott vitát. Én ugyan nem látom lehetetlennek egy 9 százalékos inflációról 6 százalékra csökkenteni az inflációt, nem egy akkora lépcső ez. Utalnék a tavalyelőtti elhangzott prognózisokra, ahol szintén azt mondták, hogy az inflációt lehetetlen betartani, és alá sikerült az inflációnak menni. Én is érzem a feszítéseket az inflációban. De azt gondolom, hogy ettől ez még távol van az irreális tervezéstől. Azt gondolom, hogy az idei 9 százalékos infláció nem teszi lehetetlenné a 6 százalékos infláció elérését, de azt gondolom, hogy ennek az elérése érdekében kellene ezt a vitát befejeznünk. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Én azt gondolom, hogy tényleg elhangzott egy fontos mondat itt Keller képviselő úr részéről, nevezetesen, hogy az nem lehet senkinek az érdeke, hogy azt a fajta inflációs várakozást, amely inflációs várakozást folyamatosan, akkor, amikor a gázárakról van szó, akkor, ha a nyugdíjról van szó, újra és újra, akár akarva, akár akaratlanul, de gerjesztik. Mi annak az értelme, hogy folyamatosan egy rosszabb helyzetet próbáljunk meg feltételezni, mint ami elérhető? Miért kell abból kiindulni folyamatosan - ebből fog akkor a gazdaság is nyilván kiindulni - hogy az az inflációs mérték nem érhető el?

Annál korrektebb ajánlat, mint amit a kormány tett a nyugdíjasok felé, aligha lehet. Igaza van Keller képviselő úrnak, ők arra kérték a nyugdíjasok türelmét, hogy viseljék el az állandó csökkenést, a vásárlóérték állandó csökkenését. Mi nem ezt kérjük. Mi azt kérjük, hogy fogadják el, hogy az az emelkedés nem abban az ütemben történik, ahogyan mi is szeretnénk. De itt egy emelkedésről, ott egy csökkenésről volt szó. Több felelősség kellene akkor, amikor ilyen ügyekben az ember megszólal, mert én mégiscsak úgy gondolom, hogy a mi nyugdíjasainkban sokkal több a felelősségérzet, pontosan úgy gondolkodnak, azt hiszem, ahogyan a kormány is. Emelkedik a nyugdíjérték, de emelkednie kell a fiataloknak történő juttatásnak is, emelkednie kell annak is, ahol az újabb generáció indul el. Én azt gondolom, ők így gondolkodnak, és nagyon remélem, hogy ez a többségnél így van. És még egyszer mondom, talán a vitát ott kellene berekeszteni, hogy ne örökké arról szóljon a vita, hogy mitől fog még jobban emelkedni az infláció. Mert akkor lehet, hogy tényleg emelkedni fog. De jó ez valakinek? Én azt gondolom, senkinek. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. A maradék 1 perc 25 másodpercre megadom Béki Gabriella képviselő asszonynak az időt.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Én rettentő sajnálatosnak tartom azt, ahogyan a Házban a nyugdíjemelés kérdéseiről mi szót tudunk váltani egymással. A kormány szemmel láthatóan félrevezeti a nyugdíjasokat. Nekünk az az álláspontunk, hogy nem kellene kampány-, választási kampányeszközt csinálni a nyugdíjasokból és a nyugdíjemelésből, hanem be kellene tartani a törvényeket. Én a beszédemben arról beszéltem, hogy be kellett volna tartani a törvényt '98-ban is, amikor 20 százalékos lehetett volna a nyugdíjemelés, és akkor elég lenne most is csak betartani a törvényt, nem olyan helyzetet generálni, mintha a kormány jóindulattal nagylelkű ajándékot készítene a nyugdíjasok számára, olyan körülmények között, amikor tudatosan és szándékosan alultervezi az inflációt. Hányszor kell még ebben a parlamentben visszautalni arra, hogy a '90-es évek közepén, '95-ben, '96-ban válság volt, hogy mindenkinek csökkent a keresete, a reálértéke, következésképp a nyugdíjasoknak is, hogy ezt a helyzetet nem lehet a maihoz hasonlítani.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Az MDF és az SZDSZ ideje lejárt. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a témakörben, ígérem, utoljára szólok, de Selmeczi képviselő asszony itt szóba hozta még a '95-ös időszakot. Ehhez annyit, hogy én, komolyan mondom, büszkén vállalom a '94-95-96-os időszakot is, de akkor még nem mint népjóléti államtitkár tevékenykedtem, hanem mint országgyűlési képviselő. Akkor, amikor államtitkárként tevékenykedtem, bár nem azért, mert én voltam az államtitkár, hanem azért, mert a gazdaság elkezdett javulni, és meg tudtunk fogalmazni egy nyugdíjreformcsomagot, ezért '97-től, '98-tól, '99-től azt reméltük, hogy vissza tudjuk adni azt a nyugdíjasoknak, amit felvállaltunk, hogy elvettünk, de elvettünk nemcsak a nyugdíjasoktól, hanem a társadalom minden rétegétől. Kötöttünk egy megállapodást a nyugdíjasszervezetekkel, hogy milyen ütemben adjuk vissza.

Most, amikor önök kormányra kerültek, akkor ebbe a megállapodásba belerúgtak, pedig ez a megállapodás jogfolytonos kellett volna hogy legyen, és '99-től szépen elvették a nyugdíjasoktól azt, amiben mi megállapodtunk, és erre nem volt indokuk, mert a gazdaság növekedett, és növekszik most már több éven keresztül. Mi abban a szituációban, amikor rákényszerültünk arra a lépésre, hogy visszavegyünk, abban a szituációban a gazdaság nem növekvő pályán volt, hanem a fizetésképtelenség állapotában.

Tehát nagyon jó lenne, hogyha ezt is abbahagynánk, mert ez nem vezet sehová, hanem abba az irányba mennénk, hogy valóban a törvényeket tartsuk be, és amit a Fidesz-frakció megfogalmazott, hogy szükségesnek tart, a plusz 3 százalékos növelést, azt pedig adjuk oda, az inflációról pedig ne alultervezve, hanem reálisan fogalmazzuk meg az elvárásainkat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Szekeres Imre képviselő úrnak.

 

DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a kérdés tehát, hogy az inflációs várakozást mi növeli. Az-e, ha egy kormány alultervezi, hiteltelenné válik amit mond, vagy az, ha reális számokról beszél? A Kisgazdapárt másik országgyűlési képviselője, Csúcs László ebben az ügyben világosan beszélt: az, ha irreálisan alultervezi az inflációt egy kormány, az kelt bizalmatlanságot, az növeli az inflációs várakozásokat. A kormány most ezt teszi.

Akkor válaszoljuk meg azt a kérdést is, hogy lehet-e 9-ről 6 százalékra csökkenteni az inflációt. Lehet, egy feltétellel, ha jövő év végén 3 százalékra sikerül majd csökkenteni, ugyanis akkor jön ki évi átlagban a 6 százalékos inflációs ráta. Márpedig azt felelős gazdaságpolitikus nem mondhatja, hogy a következő évben ilyen piaci körülmények között lehetséges év végére 3 százalékra csökkenteni az inflációs rátát Magyarországon. Tehát matematikailag lehetetlen a 6 százalékos évi átlagos infláció, ha az idén év végén 9-9,5 vagy 10 százalékról indulunk. Ha pedig ez lehetetlen, akkor alultervezett az infláció.

Másodszor: ha a Fidesznek az az álláspontja, a kormánynak az az álláspontja, hogy a nyugdíjasoknak meg kell adni azt a támogatást, ami nekik a törvények szerint jár, akkor ám tegyék, reális inflációs rátával számolva ez egyértelműen és világosan jóval magasabb nyugdíjemelés, mint amit önök javasolnak. Nem kell mást tenni, mint azt, amit önök mondanak, csak a valóságban is meg kell tenni, reális inflációval számolva meghatározni a jövő évi nyugdíjemelés mértékét.

A múltról pedig annyit: én még emlékszem arra, amikor a Fidesz képviselői itt, a Magyar Országgyűlésben harcosan a nyugdíjemelés ellen voltak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban. )

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Keller László képviselőtársam, szerencsére itt most nem önről van szó és az ön politikai tevékenységéről, amit az elmúlt négy évben folytatott, hanem itt, hála istennek, most arról van szó, hogy a nyugdíjasoknak mekkora nyugdíjemelést adhatunk.

Én a magam részéről a vita további menetére azt javaslom, hogy ne ködösítsenek a számokkal, és ne játsszunk a számokkal, hanem legyünk optimisták, és sugalljuk ezt az optimizmust, és örüljünk együtt annak, hogy a tények: növekszik a gazdaság, a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a polgári kormány gazdaságpolitikájának következtében (Zaj, hangok az MSZP és az SZDSZ padsoraiban: Ajaj!), azért, mert növekszik a gazdaság, ezért jelentősen tudtuk a családokat támogatni, a családtámogatási rendszer számos pozitív elemét sikerült bevezetni az elmúlt két évben, és sikerült az előző kormányzati ciklus számos rossz intézkedését korrigálni, családi pótlék, a gyed, a gyes területén, a lakásvásárlási támogatások területén. (Zaj az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Én a magam részéről, akár ellenzéki, akár kormánypárti politikus lennék, ennek örülnék, és ezt sugallnám, hogy mindenki örüljön ennek.

A másik, amit szeretnék mondani, ha a családtámogatásokon keresztül a fiataloknak már egy kicsit jobb lett, akkor, miután a Fidesz és a polgári kormány családban gondolkodik, ezért legyen jobb a nyugdíjasoknak is. És amint azt Frajna Imre képviselőtársunk is mondta, ne rossz szájízzel beszéljenek, és ne próbálják riogatni a nyugdíjasokat, és ne sugallják ezt a pesszimizmust, ami önökből árad itt a költségvetési törvény vitájának a során, hanem próbáljanak egy kicsit realistábbak lenni, és önök is elismerni azokat a tényeket, hogy a nyugdíjasoknak is most már egy kicsit jobb lesz. És én elhiszem azt, hogy amikor a múltról beszélünk, akkor önök azt végképp szeretnék eltörölni; néha igen, egy kicsit emlékezünk erre, és összehasonlítjuk az előző kormány tevékenységét a mostanival.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Csige József: Egyre gyengébb a szöveg.)

 

(11.10)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre adom meg a szót Bartha László képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak egy reagálás Keller képviselő úrnak, aki azt állította, hogy megegyeztek a nyugdíjasokkal, hogy a '99-es nyugdíjemelés (Keller László: A '98-as!) mértéke mekkora lesz. '99-ről is szó volt, de '98-ról is. (Keller László: Törvényben volt!) Mi már a '99-ért vagyunk felelősek, az tartozik ránk.

A '99-es tb-zárszámadás vitájában is elhangzott, akkor bemutattam önöknek azt a táblázatot, ami azt mutatta, hogy minden kormány - helyesen egyébként - tervez, kiadási-bevételi oldalakat tervez, nemcsak a következő évre, hanem 2-3 évvel előre is.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Akkor, amikor önök terveztek még '97-ben '98-ra és további évekre, akkor bár lehet, hogy önök megegyeztek a nyugdíjasok képviselőivel, de akkor nagy valószínűséggel vagy nem árulták el nekik, vagy szántszándékkal a becsapásukra törekedtek, mert az önök tervében 14 százalékos nyugdíjemelés szerepelt '99-re, ellenben a Fidesz vezette kormány, a polgári kormány 14,7 százalékos átlagos nyugdíjemelést adott. Tehát az önök tervét még itt is, ebben a pontban is, ha csak 0,7 százalékkal is, de azért sikerült túllépni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Veres János úr, az MSZP képviselője. Jó napot kívánok mindenkinek!

 

DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Selmeczi képviselő asszonnyal egy dologban egyetértünk, valóban realistának kellene lenni, de akkor mindannyiunknak. A realizmushoz hozzátartozik az, hogy nem kellene olyanról beszélni, ami nem volt, nincs, és úgy tűnik, nem is lesz. Ön arról beszélt, hogy a családi pótlékot emelte a Fidesz-kormány; mi nem vettük ezt észre, hogy emelte volna a Fidesz-kormány. (Bauer Tamás: A családok se!) A családok se vették észre, mert nem kapták meg azt a pénzt.

Növekvő gazdaság - hivatkozott rá. A növekvő gazdaságot, azt gondolom, nem a Fidesz-kormánynak köszönheti ez az ország, hanem annak köszönheti, hogy a legkevésbé rontották el azokat a folyamatokat, amelyeket örököltek 1998-ban, és ennek eredményeképpen van lehetőségük arra, hogy úgymond bőkezű költségvetést terjesszenek az Országgyűlés elé. (Béki Gabriella: Így van!) Ezzel jó lenne óvatosnak lenni.

Arról se feledkezzen el, ha realista akar lenni, hogy 1998 végén az önök többsége, parlamenti többsége vette el azt az 50 milliárd forintot a nyugdíjasoktól, amit valamikor vissza kellene adni. Én értem azt, hogy azt a 3 százalékot, amellyel most többet szeretnének adni, részben ennek kompenzálásaként szeretnék odaadni, ez nagyon helyes. De a realizmushoz az is hozzátartozik, hogy reálisan tervezzék az inflációt, reálisan vegye mindenki figyelembe az inflációt, mert akkor nem kell 2001-ben arra kényszeríteni a nyugdíjasokat, amire sajnos 2000-ben már rákényszerítették, hogy ők hitelezzék a költségvetést, ők hitelezzék a nagyszerű Fidesz-kormány működését, ők hitelezzék a nagyszerű Fidesz-kormány pénzköltését más célokra, és majd valamikor fognak kapni valamit ennek ellentételeként.

Ezért elfogadhatatlan az a gyakorlat, amire hivatkozott Frajna képviselő úr, hogy persze, majd ha nem úgy lesz az infláció, akkor utólag majd meg fogjuk adni, utólag majd oda fogjuk adni. Ne adják oda utólag! Most kell reálisan nézni, most kell reálisan figyelembe venni a folyamatokat! Itt tegnap elhangzott a vitában Matolcsy miniszter úr részéről az, hogy körülbelül milyen hatással fog járni. Ha ezeket figyelembe veszik, akkor nagy valószínűséggel nem nagy különbség lesz közöttünk a számok megítélésében, mint ami ma itt elhangzott Keller László részéről.

Természetesen senkinek nem érdeke, hogy magasabb legyen az infláció, de reálisan kell tervezni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Üszögi-Bleyer Jenő úr, az MSZP képviselője.

 

ÜSZÖGI-BLEYER JENŐ (MSZP): Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Elnök Úr! Szeretném elmondani - először is a Keller képviselőtársam által elmondottakat aláhúzni -, én voltam az, aki az érdek-képviseleti szervek egyikével a kormánynál megállapodtunk. Igenis, a megállapodás úgy született, hogy 1999-ben a veszteségek elszenvedése miatt 20 százalékos nyugdíjemelést kapunk, amelyet önök kormányra kerülésük alkalmával megváltoztattak.

Egy másik oldalról szeretném a nyugdíjasok kérdését megvilágítani. Mégpedig arról, hogy nekünk, nyugdíjasoknak teljesen más a fogyasztási kosarunk, mint az aktívaké. (Dr. Horváth Zsolt: Ez nem igaz!) Mégpedig azért, mert valamennyiünk előtt teljesen tiszta az, hogy a mi fogyasztási kosarunk teljesen más (Varga Mihály: Ostobaság!) - arról el fogom mondani a véleményemet -, mint az aktívaké.

Hogy mennyire így van, a legutóbbi Idősügyi Tanácson ígéretet kaptunk arra, hogy a Statisztikai Hivatal fölméri újra a nyugdíjasok fogyasztási kosarát. Ha ezt az inflációs rátát veszi figyelembe a kormány, akkor a mi nyugdíjunknak a juttatása teljesen más képet fog mutatni. Azt hiszem, a reális kép ez lenne, ebből a szempontból kellene kiindulni, mert így a nyugdíjasok, egyrészt a szolgálati idejük alapján, másrészt a megkötött nyugdíjasszerződés alapján jogosan megkaphatnák azokat a nyugdíjakat, és olyan mérvű nyugdíjakat, amire számítanak, és ami jogos volna nekik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Takács Imre úr, az MSZP képviselője.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Távozó Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! (Dr. Horváth Zsolt: Nem távozik! - Varga Mihály az ülésterem hátsó soraiban ülő képviselőkhöz lép.) Hadd említsem meg azt, hogy a nyugdíjasokat nem mi riogatjuk, Selmeczi Gabriella képviselőtársam. Nem mi riogatjuk, hanem az élelmiszerárak riogatják őket. Itt vannak a karzaton, meg tudják mondani. A gyógyszerárak emelkedése riogatja őket, és az egyre növekvő szolgáltatások ára riogatja őket. Nem riogatjuk a nyugdíjasokat, kikérjük magunknak! Riogatásról nincs szó, hanem reális helyzetértékelésről van szó. És ez fáj nekünk, amikor ön úgy állítja be, mintha mi lázítanánk a nyugdíjasokat.

Tegnap én részletesen elemeztem - nem akarok erre kitérni -, hogy miért nem lehet a 6 százalékos inflációt jövőre betartani. Higgye el, hogy mi is nagyon örülnénk annak, ha 6 százalék vagy 5 százalék lenne az infláció. De matematikai számokkal igen nehéz itt játszani, mert 10 százalék alatt, a közgazdaság-tudomány már régen bebizonyította, sokkal nehezebb az inflációt csökkenteni, mint 20 és 30 százalék felett.

Mondom még egyszer: mi is örülnénk annak, ha 6 vagy 5, vagy 3 százalék lenne az inflációs ráta. De szintén a Házban elmondtam már azt is, amit képviselőtársam már említett, hogy a nyugdíjasok fogyasztási kosarából kellene kiindulni akkor, amikor a nyugdíjakat megállapítják. Nem akarom megismételni önmagamat, és tegnap arról is szóltam, hogy nagy hiba az, ha az inflációs rátát és a megélhetési költség indexét összekötjük, mert nagy különbség van a kettő között. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Várhelyi András úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, aki nincs a teremben. Kétperces hozzászólásra következik Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselő asszonya.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor családtámogatásról beszélünk, akkor nem pusztán a családi pótlékot értjük ez alatt, félreértés ne essék. A családtámogatás rendszerében benne szerepelnek az adókedvezmények, a gyed, a gyes és többek között a családi pótlék, amelynek alanyi jogosultságát az önök idejében szüntették meg. Tehát a családtámogatásokat rendszerszerűen kell értelmezni, és amikor kiszámoljuk, milyen típusú család hogyan jár jobban forintálisan, akkor nemcsak a családi pótlékot kell ide venni, hanem minden mást, amit a polgári kormány állított vissza. Például a gyedet visszaállítottuk, növeltük a támogatás összegét, illetve a gyed összegét, az adókedvezmények területén pedig egészen átütő eredményeket sikerült elérni, és ennek örüljünk mindannyian.

Üszögi-Bleyer képviselőtársamnak mondom igen mély tisztelettel, hogy az akkori megállapodás bizonyára jó szándékkal köttetett, és bizonyára az az összeg, amely abban szerepel, egy minimumösszeg, amit minimum elvártak a nyugdíjasok, hogy adjunk nekik. Ez azonban egy másik kormány kontójára köttetett, és amit én a mai napig nem értek, tisztelt képviselőtársam, és tényleg nagyon nagy tisztelettel kérdezem, hiszen kint a parlament folyosóin mi nagyon sokat szoktunk erről a kérdésről elmélkedni, tényleg nem értem, hogy '96-ban, a Bokros-csomag idején, illetve még azt megelőzően, '95-ben miért nem köttettek ilyen megállapodások, és miért nem lett az érvényesítve az önök pártján belül.

Takács István képviselőtársamnak pedig (Közbeszólások az MSZP soraiból: Imre!) annyit tudnék mondani, hogy én azért feltenném azt a kérdést, hogy vajon ki volt az, aki az energiaszektort privatizálta, és szinte teljes mértékben megszüntette az állami befolyást.

(11.20)

 

Felhívnám a tisztelt figyelmét, nem tudom, bent volt-e a teremben, amikor Frajna Imre képviselőtársunk beszélt a gyógyszerárak alakulásáról, hogy pusztán 3,2 százalék lesz az az emelkedés, amely a gyógyszerárakat globálisan érinti, és itt is átütő eredményeket sikerült elérni a gyógyszer-támogatási rendszeren belül.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Frajna Imre úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): A 3,2 százalékot megint megismétlem, ez ennyi lesz; nem lehet több, még Szekeres úr matematikájával sem. Azt gondolom, a képviselő úr egy furcsa helyen tanulta az infláció számítását. Ha elfogadnám az ön inflációszámítási metodikáját, akkor az idén 30 százalék inflációról kellett volna indulnunk, hogy 10 százalékos átlag kijöjjön az év egészére; ugyanis azt mondta, a 9 százalékos inflációról úgy lehet 6 százalékos átlagot kapni, ha 3 százalék az év második fele. Ez persze lehet, hogy ha az év közepén a 9 százalékot lecsökkentjük 3-ra hirtelenjében, akkor valóban kijön 6-ra az átlag, de az infláció szerencsére nem így szokott működni. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Vojnik Mária asszony, az MSZP képviselője. Megadom a szót. (Csige József: Egyre gyengébbek lesztek! - Zaj. - Az elnök csenget.)

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Frajna Imre fideszes képviselőtársam, az államtitkár úr egy Madách-idézet kifordításával kezdte a hozzászólást. Olyan jellemző ez, államtitkár úr: önök mindent kiforgatnak, a szavakat is a maguk valódi értelméből (Varga Mihály: Ellentétben önnel!), miközben, azt gondolom, megegyezhettünk volna abban, ha az eredeti idézetet hozza a Ház elé az államtitkár úr, ami így szól (Varga Mihály: Iszom minden szavát!): "Szűk markkal mérsz, de hiszen nagy úr vagy." (Sic!) Azt gondolom (Varga Mihály: Tisztelem önben a nőt, hogy erre ne válaszoljak.), hogy amikor a nyugdíjasokra és az egészségügyre fordítható forrásokról beszélünk a 2001. és 2002. év költségvetésében, akkor ez az eredeti Madách-mondás önökre tökéletesen jellemző. (Varga Mihály közbeszólása.)

Tisztelt Képviselőtársam! Ön akkor is kifordította a szavainkat, amikor azt mondta, hogy mi megdicsértük kormánypárti képviselőtársainkat, akik bizonyos mértékig nem értettek önökkel egyet ebben a vitában. Valóban, voltak közöttünk megegyezési pontok, ahogyan ezt már korábban el is mondtuk; mi azonban nem dicsértük meg őket, nem is dicsérhettük, hiszen ugyanezek a nem Fideszben, de a kormánypártok padsoraiban ülő képviselőtársaink a bizottsági vitákban szavazataikkal támogatták a kormány előterjesztését, így tehát minden, ami a szószékről elhangzik és nem testesül meg valóságos cselekvésben, azt gondolom, csak szó marad.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a társadalombiztosítási alapok kiadásairól, megalapozottságukról és tartalmukról beszélünk, akkor a Nyugdíj-biztosítási Alapnál meg kell említeni egy fontos tényezőt: a kormány két dolgot nem állíthat megalapozottan, az egyik, hogy 10 százalékosra akarja, akarta jövő évre a nyugdíjemelést, és a másik, hogy az ellenzék ennél kevesebbet javasolt.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök költségvetési előterjesztésében a jövő évre szánt nyugdíjemelés mértéke 7,3 százalék volt. Azt gondolom, hogy mindaddig, amíg a költségvetési vita alapja a kormány által beterjesztett költségvetési javaslat, addig már csak a következetesség, a magukhoz való következetesség okán is ezt önöknek képviselniük kellett volna.

Azt gondolom, az sem igaz, hogy mi ennél kevesebbet akartunk. A mi javaslatunk az ez évi valóságos inflációt és keresetkiáramlást tekintő, ez évre szóló korrekció volt; a jövő évre szánt javaslatunk a valóságos inflációnak megfelelő várható értékhez, a valóságos keresetkiáramlás mértékéhez mérve 14,8 százalék. Ezért azt gondolom, hogy ha valóban azt gondoljuk magunkról, hogy nem a szavak kifordított értelmét hozzuk be ebbe a Házba, akkor azokról a számokról kell beszélni az előterjesztések során, amelyeket önök írásba foglaltak, és azokról a számokról ellenzéki oldalon, amelyeket mi írásba foglalunk.

Mivel azonban nincsenek más számok a költségvetési javaslat normaszöveg-javaslatában, mint amelyekkel operálni vagyunk kénytelenek, ezért a következőt szeretném mondani: jövőre a nyugdíjalap kiadási összegét önök 1087 milliárd 945 millió forintban határozták meg. Ennek az alapja az infláció- és keresetalakulás 2000-re várható és az emiatti kiegészítő nyugdíjemelés, illetve a 2001-re önök által tervezett és alulbecsült infláció, ezért a javaslatot nem lehet megalapozottnak tekinteni.

A nyilvánosságra került eddigi információk szerint önök kormánypárti képviselői javaslatra egy elvi döntést fogadtak el a jövő évi nyugdíjemelés mértékéről, amely várhatóan - önök mondják, de erről még nincs írás - 10 százalék körüli lesz. Akkor azonban a nyugdíjalap bevételi oldala nem megalapozott. Választanunk kell tehát, államtitkár úr, melyik alap melyik megalapozatlanságát vállalják fel: a bevételi oldal megalapozatlanságát vagy a kiadási oldal megalapozatlanságát?

Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel a nyugdíjalap kiadásairól képviselőtársaim még beszélni fognak a hátralévő időben, ezért engedjék meg nekem, hogy az Egészségbiztosítási Alap tervezett kiadásairól beszéljek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügy problémái, feszültségei ezt a szektort továbbra is a politikai érdeklődés homlokterébe állítják. A várakozásokat és a csalódottságot fokozza a kormánykoalíció valóra nem váltott ígéretei, az ágazat egyre halmozódó gondjai; hogy megrekedt az egészségügyi ellátórendszer átalakítása; hogy nincsenek a finanszírozás biztonságát szolgáló reformok; és hogy miközben a gazdaság állapota stabil, és növekvő teljesítménye lehetővé tenné, hogy az egészségügyre fordítható források nőjenek, az önök által beterjesztett információk szerint, az államháztartás konszolidált funkcionális kiadásait tekintve, az egészségügyre fordított források a GDP százalékában tekintve 4,4-ről 3,9 százalékra fognak leesni.

Igen tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném elmondani, hogy az önök által beterjesztett, az Egészségbiztosítási Alap tervezett kiadásai miatt önök hozzák az egészségügyet gyakorlatilag működésképtelen helyzetbe. Önök a 2000. évi kiadások 767 milliárdos kiadási főösszegével szemben alapként az ez évre várható 790 milliárdos tényleges kiadási összeggel kellett volna hogy kalkuláljanak, mert ez lenne az a bázis, amely reálisnak tekinthető. Ez persze tartalmazná a 15 milliárd forintos egyszeri bérjuttatást, a 12 milliárdos gyógyszerkiadási többletet, valamint más ellátásoknál egy 4 milliárd forintos kiadási megtakarítás egyenlegét. Ehhez viszonyítva tehát az önök által tervezett 48,7 milliárd forintos többletforrás gyakorlatilag csak 6,2 százalékkal magasabb, mint a 2000. évi valóságosan várható teljesítés.

 

 

(11.30)

 

Tessék nekem megmondani, mitől kellene önöknek olyan büszkének lenni erre?! A 2001. évi kiadási jogcímeket és az azokra fordítható összegeket tekintve kijelenthető, hogy a reform értékű átrendeződésre nem lehet számítani, és a tervezés során az egészségügyi ellátórendszer átalakítása, a színvonal fejlesztése az önök fejében és gondolataiban, de ha tetszik, írásaiban is, prioritásként nem érvényesül.

Ezzel szemben azt kell megfigyelnünk, hogy az Egészségbiztosítási Alap természetbeni ellátásainak zárt előirányzatainak a részaránya az E-alap költségvetésében fokozatosan csökken. Míg ez az arány 1999-ben 70,9 százalékos volt, addig 2001-re ez már csak 68,1 százalék, mert az E-alapból finanszírozott egyéb, alapvetően pénzbeli ellátásokat törvényi garanciák biztosítják, nyitottságuk miatt a kiadások visszafogása érdemben lehetetlen, ezért a költségvetési mozgástér korlátozottsága és a megszorítások negatív hatása a természetbeli ellátások előirányzatait fogják csökkenteni.

A gyógyító-megelőző ellátások előirányzatainak betartására az önök által beterjesztett változatban a belső finanszírozásbeli megosztásokat fogják torzítani, mégpedig úgy, hogy a meglévő és a még jövőben megteremtendő feszültségeket önök lekényszerítik az intézményi szintre.

A gyógyszerkassza szűkösségét évek óta ismerjük, amit önök minden alkalommal az év végi rendezésben ismernek el - és jövő évre sem változik semmi. 2001-re a gyógyító-megelőző egészségügyi ellátás társadalombiztosítási finanszírozására önök 399,3 milliárd forintot irányoznak elő. Ez 6,8 százalékkal több csak az ez évre várható összegnél, miközben önök azt mondják, hogy a tervezetthez képest viszonyított növekedés 11,3 százalék - mert ez az, amikor a szavakat a kifordított értelmükből visszafordítjuk a valóságos értelmükre, államtitkár úr! A dologi kiadásokra ez az előirányzat nem tartalmaz növekményt, miközben mindannyiunknak tisztában kell lenni azzal, hogy a működési kiadásokat meghatározó tényezők, így a szolgáltatások és a gyógyszerek árának várható alakulása függvényében teljesen valószínűtlen, hogy az ellátási színvonal további romlása nélkül ez az előirányzat tartható.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ha csak a várható gyógyszeráremelés legalacsonyabb kalkulációjával számolunk, ha csak az energiaárak várható növekedésének legalacsonyabb szintjével kalkulálunk, akkor is el kell ismerniük, hogy a dologi kiadások szinten tartásával ezen a szektoron belül valóságos csökkenés fog bekövetkezni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A gyógyszerár-támogatásokra 2001-ben 147 milliárd forintot irányoznak elő. Ez az összeg egy forinttal sem több, mint amennyi ebben az évben valóságosan várható kiadás lesz. Ezért, azt gondolom, államtitkár úr, hogy az ön megnyugtató szavai a legkevésbé sem jelentenek valóságos megnyugtatást, mert nincsenek a gyógyszerreformra vonatkozóan igazi elképzeléseik, és mert az önök által el nem végzett munka miatt a gyógyszereket felhasználó egészségügyi intézmények, az intézményen kívül pedig a lakosság fogja megfizetni az önök el nem végzett munkájának az árát. (Dr. Horváth Zsolt: Ez nem igaz!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért hát arról kellene beszélnünk, hogy mi az, ami még menthető. Én azt gondolom, hogy egyféleképpen menthető még az egészségügy költségvetése: úgy, hogy a szükséges források mértékében önök meg fogják teremteni ennek az alapjait. Hogyan? Úgy, hogy a járulékokon felül az állami közkiadások egyéb területeiről csoportosítanak át ebbe a szektorba, és ezzel megteremthetik az ellátások biztonságát.

Végül szeretném elmondani, hogy a Magyar Kórházszövetség, az egészségügyi gazdasági vezetők és a Magyar Orvosi Kamara a költségvetés készítése miatt, annak egy időszakában, megkereste levélben Orbán Viktor miniszterelnök urat, Matolcsy gazdasági miniszter urat és Járai pénzügyminiszter urat a következő levéllel:

"Az aláírók szükségesnek tartják felhívni a figyelmet arra, hogy az egészségügyben felhalmozódó feszültségek, a betegellátás ellehetetlenülése miatt egyre általánosabbá váló elégedetlenség, az Európai Unióhoz tervezett csatlakozás követelményeire tekintettel, az egészségügyi költségvetés kialakításának eddigi szemlélete változtatást igényel. Magyarországon az egy lakosra jutó egészségügyi kiadás értéke alig egyhetede, az egészségügyi dolgozók jövedelme arányait tekintve, különösen az orvosoké, kevesebb, mint egytizede az európai középértéknek, és ez a helyzet tarthatatlan. Ezért javasoljuk az egészségügyi költségvetés három-négy éves időtartamra szóló évi minimum 22-25 százalékos reálértékben mért növekedését. Az egészségügy az elmúlt tíz évben folyamatosan veszített finanszírozásából, a rendelkezésre álló források reálértéke a tíz évvel ezelőtti 50 százaléka. Az egészségügyi ellátórendszer a gazdaság legnagyobb egybefüggő egysége, nemcsak munkaerő-piaci jelentősége nagy, hanem e területről igen jelentős költségvetési bevételek származnak. Az egészségügy a költségvetésből számára biztosított nominális források közel felét visszafizeti az államnak, valós költségeit nem tudja megtermelni, mert működése nem piacszerű. A gazdaság helyzete lehetővé teszi, és ezért javasoljuk az egészségügyi költségvetés fentiekben leírt mértékű növekedését."

Azt gondolom, hogy az aláírók vitathatatlanul az egészségügyi ellátórendszer politikán felül álló személyiségei. Ezért velük együtt és felelős képviselőtársaimmal együtt, azt gondolom, gondoljuk át újra a társadalombiztosítás költségvetését, hiszen pontosan tudjuk, hogy a bevételeket befolyásoló tényezők már nem úgy igazak, ahogy azokat önök előterjesztették, ezért hozzá kell nyúlni azokhoz is, és szabjuk újra a kiadási előirányzatokat a betegellátás és az ellátók biztonsága érdekében. Ehhez a Magyar Szocialista Párt a segítségét ajánlja fel a kormánynak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Frajna Imre úrnak, a Fidesz képviselőjének.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vojnik képviselő asszony, azt gondolom, a szavak ki- és befordítása ügyében rossz példát hozott. A 15 milliárd kapcsán nehezen fog tudni olyan nyilatkozatot találni, amelyik nem arról szólt, hogy az egyszeri juttatás nem épül be a bázisba. Innentől kezdve persze bele lehet tenni a bázisba, és így számítani viszonyszámokat, csak innentől kezdve a szóforgatást felesleges a kormányra terhelnie.

Azt, hogy mit végeztünk el és mit nem a gyógyszertámogatás területén, azt gondolom, érdemes talán összehasonlítani, hogy mi történt eddig, mármint eme kormány előtt. Jó lenne, ha fel tudná mutatni, hogy az előző kormány mit végzett el a gyógyszertámogatás ügyében; én elmondom, hogy mi mit. Működik az országos vényellenőrzési rendszer; azt gondolom, hogy az előző kormány vényellenőrzési rendszerét a sajtó hasábjain hosszasan olvashatta "over" címszó alatt, ha rákeres. Elvégeztük a fixesítés kérdéskörét, és tettünk egy beszerzési eljárást; ezeknek az eredményeiről két percben nem fogok tudni beszámolni önnek, de már többször elmondtam, hogy milyen eredményeket értünk el ez ügyben. (Vancsik Zoltán: Ne hazudj! Miért nem mondasz igazat?)

Általában, az ön által felolvasott levél kapcsán pedig egy megjegyzést tennék, ami nem túl helyénvaló egyébként, mert hiszen az említett úr az egyeztetéseken korrekt tárgyalópartnernek bizonyult és kevéssé politikai szereplőnek, de azt gondolom, hogy az MSZP fővárosi frakcióvezetőjét talán mégse az egészségügy-politikán felül álló személyiségként aposztrofáljuk ebben a Házban; mondom, annak ellenére egyébként, hogy az eddigi egyeztetéseken sikeresen kibújt ebből a mezből, de azt gondolom, hogy ez azért így önmagában kevéssé helytálló minősítés.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Horváth Zsolt államtitkár úr.

(11.40)

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszony, örülök neki, hogy tegnap este óta már azért változott az álláspontja, legalább azt az ön által egyébként nagyon sokszor és rendkívül helytelen, tévesen, mert a valóságnak nem megfelelő állításként megfogalmazott állítást, miszerint ez a kormányzat az egészségügyi rendszerből forrásokat vont volna ki, ezt legalább ma már nem ismételte meg. Tehát érdemes volt a tegnap esti vita, mert legalább idáig eljutottunk. Sőt, és ennek is nagyon örülök, mert tegnap este itt közben egy magánvitánkban azt is kértem öntől, mert az álláspontot el tudom fogadni, hogy nem tudtunk akkora pénzt fordítani az egészségügyre, mint amekkora pénzt nagyon szívesen és nagyon jó érzéssel fölhasználnék én magam is - és azt hiszem, a teremben ülő, az egészségügyért aggódó képviselők is - az egészségügy helyzetének javítására. Az egyébként tény, hogy az egészségügy az elmúlt tíz évben óriási veszteségeket szenvedett el. Ezeket a veszteségeket nevezhetjük forráskivonásnak, az elmúlt két évben megkezdődött ennek a visszapótlása, de a visszapótlás üteme valóban nem olyan nagy, mint amekkorát mi magunk szeretnénk.

A dologi és bér kapcsolatában, képviselő asszony, az egészségügy finanszírozása, a fekvőbeteg-ellátás egyértelműen, de a többi is nem dologi költséget ad és nem bérköltséget ad, hanem teljesítmény után, bokatörésért, vakbélműtétért fizet, és a kórházmenedzsment-igazgató maga dönti el bizonyos jogszabályi kereteken belül, hogy ebből mennyit fizet bérre és mennyit fizet dologira.

Képviselő asszony is ismeri azt a tanulmányt - néhány éve készült, egy nagyon jelentős tanulmány volt, a Nemzetközi Gyógyszergyártók Szövetsége csinálta -, amelyik kimondta azt, hogy nem a takaró rövid, hanem rossz irányban van a rendszeren. Azt pedig minden, rendszerben szereplő tudja, hogy a rendszer belső arányai, méretei nem felelnek meg a kor követelményének, és ezeket át kell alakítani. Ez az átalakítás zajlik, és én kérem ehhez az önök türelmét, segítségét. Azt pedig visszautasítom, hogy a betegek bizonytalanságban lennének, és hogy az ellátás színvonala ne felelne meg az európai színvonalnak.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Vojnik Mária, az MSZP képviselő asszonya.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Örülök, Frajna államtitkár úr, hogy a szavaim mégiscsak eltalálták önt, így legalább egy kérdésben biztosan az igazságot mondta most, hogy az egyszeri bérkiegészítés nem fog beleszámítani a jövő évi béralapba, és amennyire igazság ez, olyan mértékben csalódás ez az egészségügyi dolgozóknak, mert közösen visszakereshetjük persze azokat a sajtónyilatkozatokat, amelyek ezzel ellentétesen szóltak. Azt gondolom, hogy amúgy egyébként az egészségügyi dolgozók maguk is azt hitték, hiszen azt mondták, hogy ez az ő reálkeresetük növelésére fog szolgálni, de azt senki sem mondta meg nekik, hogy ez csak egyszer. Most akkor, ha ez az egyszeri bérjuttatás nem számít bele az ő jövő évi béralapjukba, akkor számoljuk ki, hogy anélkül ez a 20 százalékra mondott béremelés tulajdonképpen mekkora béremelést fog jelenteni az egészségügyi dolgozóknak. Gondolom, kezdjük újra a számolást!

Ami pedig Horváth Zsolt államtitkár urat illeti, azt gondolom, hogy semmi olyat nem mondtam tegnap este, amit államtitkár úr most fölidézett. Ezzel szemben az elmúlt esti vitában is elmondtam, hogy miközben a gazdaság teljesítőképessége ezt lehetővé tenné, az önök által megfogalmazott koncepció szerint egy válságban lévő ágazat esetében az állam folyamatosan visszavonul az ágazat finanszírozásából. Nem történt más, mint megismételtem ezt az állításomat, amelyet alátámaszt a Pénzügyminisztérium segédanyaga. Ami pedig a dologi és a bérkiáramlást illeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), azt gondolom, erre egy másik kétpercesben visszatérek.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Mánya Kristóf úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A vita eddigi menetéhez most már igazodva, én elsősorban az egészségbiztosítás költségvetésének kérdéséről szeretnék beszélni, többé-kevésbé olyan összefüggésben, ahogy utóbb Vojnik Mária képviselő asszony tette, tehát bizonyos értelemben a gyógyszertámogatás és a bérfeszültségek kérdését is összekapcsolva, hiszen a két dolog bizony összefügg.

Az egészségbiztosítás költségvetésének tárgyalásakor hosszú évek óta a legnagyobb vitát ez a két kérdéskör váltja ki, egyrészt a bérhelyzet, másrészt a gyógyszertámogatások mértékének és a gyógyszerkassza tarthatóságának a kérdése, problémája. Az eddig hallottak, úgy látszik, igazolják ezt a hagyományt, igazolják olyan értelemben is, hogy kevés szót váltottunk a két, tehát a gyógyító-megelőző kassza és a gyógyszerkassza összefüggéseiről. Pedig célszerű ezzel elemzőbben és kritikusabban foglalkozni, mert egyrészt nem csökkentek az elmúlt években a lakosság gyógyszertérítési díjai, másrészt drámai mértékben nőttek az egészségbiztosítás kiadásai. Míg 1995-ben a gyógyító kiadásoknak csak 36 százalékát teszik ki a gyógyszertámogatások, 1997-ben már 38, 1998-ban pedig 46 százalékát. Erről részben már Frajna Imre államtitkár úr említést tett, de azt gondolom, hogy az igazodási pontok kristálytiszta megjelöléséhez szükség van ezeknek ismételt kimondására.

Még érzékletesebbek az arányok, ha a nemzeti össztermékre vetítjük ezen kiadásokat. A társadalombiztosítás úgynevezett konszolidált funkcionális mérlegét tekintve, 1999-ben a bruttó nemzeti termék 1,9 százalékát fordítottuk az egészségügy finanszírozására és ebből 1,2 százalékot gyógyszertámogatásra. Mindebből nyilvánvaló, hogy az egészségbiztosítás számára a legfeszítőbb gondot az egészségügyi kiadások általános és nagymértékű növekedésén belül, ami világjelenség, az ezért leginkább felelőssé tehető gyógyszerkiadások kézben tartása jelenti. Az előző kormányzati ciklusban a fentiek miatt egyre nagyobb mértékben lépték túl a zárt gyógyszerkasszát, 1995-ben még csak 4, de 1998-ban már 33 százalékkal. A gyógyszerkassza idei növekedése körülbelül - és nagyon megdöbbentő adat volt számomra, amikor ezt olvastam -, tehát a '96-98 közötti gyógyszerkassza-növekedés körülbelül két orvosegyetem éves működési költségvetésének felelt meg.

Tekintettel arra, hogy a gyógyszerkassza túllépése a biztosítási törvény erejénél fogva a háziorvosok és a kórházak finanszírozásától von el forrásokat, minden eddiginél fontosabb az a kormányzati szándék, amely a gyógyszerköltségek kezelhető szinten tartására irányul. Kezdeti sikernek tartjuk, hogy a múlt évi társadalombiztosítási zárszámadás tanúsága szerint a kassza túllépésének mértéke megfeleződött, és bizakodásra ad okot, hogy a tendencia idén is folytatódik. Arról már nem is beszélve, mennyire fontos annak hangsúlyozása, hogy a lakosság gyógyszerterhei 2000-ben először nem nőnek az eddigi nagy mértékben, sőt egyáltalán nem nőnek a lakosság gyógyszerterhei. Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy egyfelől az 1999-es ártárgyalásokon már érvényre jutott a hatóanyaghoz kötött fix támogatás elve, másfelől - s ez is nagyon fontos kérdés - javult a vényellenőrzés országos rendszerének működése.

Ezek az átlátható gyógyszer-támogatási rendszer irányába tett első lépések és sikerek nem teszik felejthetővé, hogy a gyógyszerpolitika kihívásai nálunk többirányúak, és a megoldások módozatai a jövőben még összetettebbek lesznek, ideértve számos konfliktus kezelésének szükségét is. Nem is lehet másképp, hiszen a gyógyszerellátásban érintett, nagyobbrészt külföldi gyártók és forgalmazók igen erős gazdasági érdekérvényesítési lehetőséggel bírnak. Elég, ha itt arra utalok, hogy a világ húsz legnagyobb, profit szempontjából húsz legnagyobb termelővállalatának listáján hat óriás gyógyszercég található. Ezek a multinacionális cégek jelentős kutatói és fejlesztési háttérrel új és új, nem mindig bizonyítottan hatásos készítményekkel bővítik a piacot, és a támogatott ár növelése érdekében kemény lobbitevékenységet folytatnak.

 

(11.50)

 

Az eddigi ártárgyalások kicsit világosabbá tették azt, hogy igazán kik vannak a szigorú árkontroll mellett és kik ellene. Nem meglepő, hogy a gazdaságilag érdekelt forgalmazók, gyógyszerészek és az orvosok egy része az utóbbi csoportban van. Igaz, közép- és hosszú távon sem gyógyszerésznek, sem orvosnak nem lehet érdeke, hogy a betegek gyógyszerköltségei tartósan emelkedjenek. Ezzel együtt a promóciós műveletek megzavarhatják a rövid távú gondolkodást.

Az viszont nagyon furcsa, ha magukat egészségpolitikusnak valló személyek, képviselők érvelnek a gyártók árnövelő szándékai mellett. (Varga Mihály: Így van!)

Azok ugyanis, akik a mostani vitában és például két nappal ezelőtt, képviselőtársaim, a pénzügyminiszterhez intézett kérdésben gyógyszerválságról, árháborúról vagy talán álháborúról beszéltek, beszélnek, félek, hogy lényegében ezt teszik. Nem lenne jó, ha így lenne. (Dr. Vojnik Mária: Semmi ilyet nem mondtam!) A pénzügyi és egészségügyi tárcát, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt az előző és a jelenlegi kormányzati ciklusban az a makrogazdasági alapvetés vezette - és ezt ne felejtsük el -, hogy 1 százalékos termelői gyógyszeráremelés 0,3 százalékkal emeli az általános inflációt. Ennek alapján a betegek és a járulékfizetők közös érdekeihez igazodva igyekeztek az árakat, a támogatási százalékokat meghatározni.

A kormányzati törekvések eredményessége igen különböző. A Horn-kormány idején az áremelés 1996-ban 40 százalékos, ezt az államtitkár úr már részben említette, viszont 1997-et nem mondta, akkor 21 százalékos volt. A polgári kormányzás első teljes évében - KSH-adat - igazoltan 8 százalék.

Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítási alapok előttünk lévő költségvetése jövő évre 147, 2002-re 153 milliárd gyógyszer-támogatási előirányzattal számol. Remélem, Vojnik Mária képviselőtársamat ez megelégedéssel tölti el, hiszen ha jobban megnézné ezt a két számot, akkor ezt kell éreznie, hogy a tervezés szintjén még nem történt az meg az elmúlt három évben, hogy az előző évi teljesítésnek megfelelő legyen a következő év gyógyszer-támogatási előirányzata.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az előirányzatok nagysága és aránya jobban igazodik az ellátórendszer költségeihez, némileg csökkenti a gyógyszertámogatás eddigi túlsúlyát, így több forrást biztosít - az elején erről már beszéltem, de nagyon fontosnak tartom most is mondani - a kórházi, szakorvosi, háziorvosi ellátásra, hiszen ebben a kasszában, a gyógyító-megelőző kasszában a növekedés 11,3 százalékos, szemben a gyógyszertámogatás 9 százalékos növekedésével. Ilyen módon a jövő évre átlagosan 20 százalékos egészségügyi ágazati béremelés költségvetési oldalról biztosított. Természetesen ehhez az intézmények, az önkormányzatok saját forrásaikból tehetnek még hozzá forrásokat. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Kell!) Nem kell, a törvény és a költségvetés a 20 százalékot átlagosan biztosítja, képviselőtársam.

Az idei ártárgyalások kiadásmérséklő hatásai egyébként igazán - és ezt se felejtsük - a jövő évben fognak jelentkezni, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kalkulációi szerint mintegy 7 milliárd forintos megtakarítást lehetővé téve. Ahogy erről már részben volt szó, más, úgynevezett költségkontroll, az árnövekedést visszafogó mechanizmusok érvényesítésére is szükség lesz az elkövetkező két évben. A bizonyítottan hatástalan gyógyszerek támogatásának megszüntetésére, a költséghatékonyabb szerek magasabb százalékkal való támogatására, a reklámtevékenységek aktív kontrolljára és nem utolsósorban a preventív eljárások új szemléletű támogatására gondolok - erről nem nagyon esett szó a vitában.

Mindenekelőtt olyan klinikai területek lesznek az elkövetkező két évben, amelyeknél a jelentősebb gyógyszerek adta bővítés szükséges. Elsősorban a halálozási statisztikában második helyen szereplő és tovább szaporodó daganatos betegségeknél a legkorszerűbb készítmények jönnek itt számításba. A daganatos és nagyobbrészt idős betegek ellátására mintegy 1,5 milliárd forint pluszforrás jelenik meg a költségvetésben. Örvendetes, hogy a bizonyítottan hatékony, új, innovatív szerek támogatására az egészségbiztosító kalkulációi szerint 2,4 milliárd forint szerepel. Ha ezekhez hozzávesszük a lakosság elöregedésével együtt járó fogyasztásbővülést, nyilvánvaló, hogy az előirányzatok tartása nem lesz könnyű. Ezért fontos, hogy a gyógyszer-támogatási rendszer további átalakításának fő irányait kijelölő júniusi kormánydöntést a gyógyszerellátásban érintett szereplők magukra nézve elfogadják. A napokban újjáalakuló ártámogatási bizottságnak jól kell ütemeznie munkáját, hiszen a termelői árak befagyasztásának határideje ez év december 26-án lejár.

Az áralku tekintélyes részén ugyanakkor már túl vagyunk. Az 1400 készítményt érintő eddigi tárgyalások eredményeként közel 300 gyógyszer ára csökken átlagosan 14 százalékkal, 145 gyógyszer ára pedig átlagosan nő 9 százalékkal, tehát minden okunk megvan arra, hogy egy új, költséghatékonyságra épülő gyógyszer-támogatási rendszer alapjainak megteremtése után az elkövetkező években is az általános infláció szintje alatt lehessen tartani a gyógyszerek árnövekedését.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Vojnik Mária asszony, az MSZP képviselője.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Mánya Képviselőtársam! Akkor lennék nyugodt, ha a betegek is nyugodtak lehetnének abban, hogy kiadásaik, amelyeket a gyógyszereikért fizetnek, nem emelkednének tovább, és akkor lennék nyugodt, ha azok az intézmények, amelyek a gyógyszereket felhasználják, nem kerülnének kétségbeejtő helyzetbe folyamatosan amiatt, hogy a dologi kiadások nem emelkedése miatt a minimálisan is emelkedhető gyógyszertámogatások biztosan elvesznek az amúgy is szűkös forrásaikból.

Ezért azt gondolom, ha máshol nem, egy plenáris vita keretében meg lehet vitatni, hogy valóban olyan dicsérendő-e az önök által elért eredmény, amikor ebben az évben már 12 milliárd forinttal kellett egyszer kiigazítani a gyógyszerkasszát a növekmény miatt, továbbá a múlt héten még 5 milliárd forinttal kellett újra kiegészíteni a gyógyszerkasszát növekmény miatt, és amikor ott állnak az egészségügyi intézmények abban a helyzetben, hogy ha mégsem kapják meg azt a lehetőséget, hogy a fekvőbetegkassza ez évi hátralévő költsége legalább 3,5 milliárd forinttal emelkedjen, akkor az a fenyegetettség éri őket, hogy a 75 ezer forintos egy hbcs-pontértéket esetleg vissza fogják minősíteni 60 ezer forintra.

Azt gondolom, nem a képviselők lelkiismeretének megnyugtatása itt a cél, képviselő úr, hanem az, hogy a rendszerben rend legyen, átláthatóság legyen és kiszámíthatóság. Amennyiben a képviselő úr azt gondolja, hogy a kormánya tett ez irányban határozott és felvállalható lépéseket, akkor bizonyára még legalább ebben a vitában ezeket a megnyugtató lépéseket a képviselők megismerhetik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Hegedűs Mihály úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót. Nem szabad elmenni a mellett a tény mellett, hogy beteg gyógyszer nélkül nem maradt az utóbbi években, megkockáztatom, hogy talán az utóbbi évtizedben sem. Nagyon érdekes felvetés, több képviselőtársam elmondta, sír a beteg, aki nem tud választani a gyógyszerek között, hogy megvegye vagy ne vegye - ez nem felel meg így a valóságnak. Egy dolog van: a reklám inkorrekt, és kétségtelen, hogy árfelhajtó és vásárlásgerjesztő hatása van. A beteg, az állampolgár nemcsak azt a gyógyszert igyekszik megvásárolni, amelyet a háziorvosával, ellátó orvosával előzetesen egyeztetett, hanem a tévében látott különböző inkorrekt reklámok által ajánlatott, nagyon sokszor hatástalan és méregdrága gyógyszereket igyekeznek megvenni, és azt mondja, hogy az orvos által felírt és egyeztetett gyógyszerek mellé kéri még ezt a csodakenőcsöt, kéri még ezt a csodapirulát, mert akkor örökké fiatal marad, örökké ruganyos marad, és ezt nagyon sok ember, nagyon sok nyugdíjas nem tudja elviselni.

Higgyék el nekem, a magam több mint 30 éves orvosi praxisára hivatkozva, a mai gyógyszer-támogatási és közgyógyellátási lehetőségek mellett a betegek képesek megvenni az előzetes egyeztetés alapján ajánlott gyógyszereket.

 

 

(12.00)

 

De azt a hatalmas gyógyszerárfelhajtó hatást, amellyel a gyógyszergyárak terhelik a gyógyszereket, az óriási reklámköltségeket nem képes megfizetni egyetlenegy biztosító sem. (Szórványos taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Üszögi-Bleyer Jenő úr, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

 

ÜSZÖGI-BLEYER JENŐ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Elöljáróban az idei évi nyugdíjemelésről szeretnék néhány szót ejteni.

A kormány által meghatározott nyugdíjemelés az 1997. évi LXXXI. törvény szerint történt. El kell azonban mondanom, hogy a jelen körülmények között a nyugdíjasok szempontjából ez nem felel meg a várakozásnak, a nyugdíjak reálértéke megőrzésének.

Mint azt többször hangsúlyoztuk, a nyugdíjasok fogyasztási kosara lényegesen eltér az aktív dolgozókétól. Nekünk tartós fogyasztási cikkekre csak minimálisan van szükségünk, döntően élelmiszerek vásárlása, közüzemi díjak fizetése, gyógyszerek beszerzése töltik meg fogyasztási kosarunkat. Ezek ára pedig sajnos az átlagot jelentősen meghaladta. A kormányzat maga is érzi ennek a fonákságát, és ígéretet kaptunk arra, hogy 2001-ben megrendelik a Központi Statisztikai Hivatalnál az idősek és nyugdíjasok fogyasztási kosarának felmérését.

A nemzeti össztermék növekedése a 2000-es évben 5,5-6 százalék körülire tehető, ezért úgy érezzük, hogy lehetőség nyílna a reálértéket jobban megközelítő nyugdíjemelésre.

Mindezek előrebocsátásával úgy gondolom, hogy az idei évben lehetőség nyílna magasabb nyugdíjemelésre, valamint egy tizenhárom havi összegű kifizetésre. Mint azt említettem, erre a GDP növekedése fedezetet nyújtana. Nem szabad az infláció hamis előrejelzésére alapozva majd csak novemberben megadni a most is látható nagyságú emelést. 2001-re a szokásos emelés mellett egyszeri 5,5 százalékos nyugdíjemeléssel a nyugdíjak reálértékének javítását törvényes szinten biztosítja a kormány. Ezzel az 1998-as törvénymódosítással elvett nyugdíjak egy részét vissza lehet adni. Az egyszeri, de bázisba beépülő nyugdíjtöbblet megfelel 18 napi nyugdíjnak. Így kvázi a tizenharmadik havi nyugdíj egy része kifizetésre is kerülne. A másik felét 2002-ben kellene folyósítani, így helyreállna a törvényességi egyensúly.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nyugdíjastársaink közül - mint az ismeretes - mintegy 800 ezren igen alacsony nyugdíjjal, illetve járadékkal rendelkeznek. Biztosítani kellene állami fedezetet arra, hogy ezeknek a társainknak a következő évben 10 százalékos külön juttatást biztosítson a kormány.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az aktívak részére 40 ezer forint nagyságrendben került meghatározásra a minimálbér. Ezzel szemben az idei évi 16 ezer 600 forintos minimálnyugdíj emelésére 2001-ben csak 17 ezer 600 forint került tervezésre. Ha a jövedelemarányokat nézzük, a legjobban rászorulók részére ez az emelés további elszegényedést jelent.

Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a költségvetés nem számol a méltányossági nyugdíjemeléssel. A korábbi években ez az összeg 300 millió forint volt. Ebből a keretből eddig a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság - az önkormányzatok és az érdekvédelmi szervek javaslatára - több ezer, igen alacsony nyugdíjjal rendelkező részére tudott emelést biztosítani.

Az idős korból következik, hogy a gyógyszerre többet kell költenünk. Az gyógyszerárak ügyében lévő rendezetlenség bizonytalansággal tölti el a nyugdíjasokat is. Annál is inkább, mert a közgyógyellátásnál sok olyan, hatékony gyógyszert hagytak ki a térítésmentes ellátásból, mely az idősebb generáció betegségeire nélkülözhetetlen. Jó lenne, ha az itt tapasztalt panaszokból valami orvoslásra kerülne.

Végezetül szeretném elmondani, hogy a 2001-es és a 2002-es évben számolni kell a költségvetésnek a nyugdíjasok üdülési támogatásával. E korosztály tipikus betegségei igénylik a gyógyfürdők használatát. Ez nemcsak az egyén részére kedvező, hanem gyógyászati szempontból is jelentős megtakarítást jelentene. Ugyanakkor az alacsony jövedelmű rászorulók részére életminőség-javulást eredményezne.

Kérem a kormánypártok tisztelt képviselőit, mérlegeljék javaslataimat, hogy az elkövetkező években a nyugdíjasok reáljövedelme a kormányprogram szerint alakuljon.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselő asszonya. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Répássy Róbert úrnak, a Fidesz képviselőjének adom meg a szót.

Kérem a frakciókat, hogy jelezzék előre, ha cserére kerül sor az előre leadott listákhoz képest.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőjeként és mindazon választópolgárok képviseletében, akik választókerületemben, Miskolcon rám szavaztak, támogatom a kormány által beterjesztett 2001-2002-es költségvetést.

A költségvetési javaslat kiemelt céljaival messzemenően egyetértek. Örülök annak, hogy a következő két évben több pénz jut a családok támogatására, a bérek és nyugdíjak emelésére, valamint arra a többéves gazdaságfejlesztési programra, amelyet mi Széchenyi-tervnek nevezünk.

Megismerve a költségvetést, megismerve azokat a számokat, amelyek a következő két év életszínvonalának várható növekedését mutatják, a magam részéről ezt a költségvetést a gyarapodás költségvetésének tekintem. Szeretném ezt az állításomat alátámasztani. Ezért kiválasztottam egy olyan generációt, az időskorúakat, akiknek sorsa iránt már csak a fiatal koromból adódó tisztelet miatt is különös figyelemmel vagyok.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt kezdeményezésére a két évre szóló költségvetési törvény elfogadása esetén 2001-ben és 2002-ben jelentős mértékben emelkednek a nyugdíjak. Mindkét esztendőben az inflációt meghaladó mértékben nő a nyugdíjasok juttatása, 2001-ben 10,3 százalékkal, 2002-ben 9,7 százalékkal nőnek a nyugdíjak, amely így még a legpesszimistább inflációs várakozásoknál is nagyobb mértékű lesz.

Ezzel a döntésével az Orbán-kormány teljesítette a nyugdíjasoknak tett választási ígéretét: az 1998-as választásokat követő négy évben minden esztendőben nőtt, illetve nőni fog a nyugdíjak vásárlóereje. (Rozgonyi Ernő: Hát hogyne!) Sőt, ahhoz a célkitűzésünkhez képest, mely szerint a nyugdíjak vásárlóerejét megőrizzük, a kormány sikeres gazdaságpolitikájának következtében messzebbre jutottunk.

 

(12.10)

 

Azt, hogy a polgári kormány hogyan viszonyul az időskorúakhoz, akkor tudjuk igazán értékelni, ha összehasonlítjuk az 1990 óta hivatalba lépett kormányokkal.

A minap a kezembe került az egyik országos napilap cikke, amely összevetette a nyugdíjemelések és az infláció éves mértékét az elmúlt egy évtizedben. Mit gondolnak, mikor volt a nyugdíjak vásárlóereje a mélyponton? 1997-ben, a Horn-kormány regnálásának harmadik évében. És mit gondolnak, mikor maradt el a legjobban a nyugdíjemelés mértéke az inflációtól? 1995-ben, a Bokros-csomag évében. (Béki Gabriella: Jaj, de demagóg!) A Bokros-csomag éve a nyugdíjasoknak is fekete év volt. (Béki Gabriella: De demagóg! - Révész Máriusz: Nem így volt?)

Bocsássanak meg, hogy számadatokkal is terhelem felszólalásomat, de sajnos nem tudom önöknek bemutatni azt a grafikont, amely a nyugdíjak reálértékét, azaz vásárlóerejét mutatja be 1990-től 2000-ig. Egyébként engem is megdöbbentett: a nyugdíjak reálértéke 1997-ig úgy száguld lefelé, mint egy jól megrakott szán a havas hegyoldalon. (Béki Gabriella: Meg az ország is!)

És mindez számokban: 1995-ben 28 százalékos infláció mellett a nyugdíjemelés csak 18 százalékos volt. 1996-ban 24 százalékos infláció mellett a nyugdíjemelés 15 százalék. 1997-ben 18 százalékos infláció mellett a nyugdíjemelés 12 százalék volt. A Horn-kormány négy éve alatt a nyugdíjasok nyugdíjuk vásárlóerejének 12 százalékát elveszítették. (Varga Mihály: Szégyen!) Minden 100 forintból 12 forintot! Aki kíváncsi arra a cikkre, amiből az adatokat vettem, nyugodtan leellenőrizheti a Népszabadság szeptember 13-ai számának mellékletében. Vannak olyanok, akik csak ennek az újságnak hisznek, ezért választottam ezt a forrást.

Tisztelt Országgyűlés! Sokat gondolkodtam azon, miért támogatja a nyugdíjasok jelentős része a Szocialista Párt politikáját. Hogyan tudja elhitetni az MSZP az időskorúakkal, hogy jót tesz nekik, miközben annyi kárt okozott a nyugdíjasoknak, amennyit eddig soha senki. (Révész Máriusz: Így van!) Talán nem véletlen, hogy nyugdíjasklubok működnek MSZP-irodákban. Talán nem véletlen, hogy nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeteinek vezetői ülnek az MSZP parlamenti és önkormányzati frakcióiban (Varga Mihály: Így van!), akik természetesen hallgattak az MSZP kormányzása idején arról, hogyan rövidítette meg évről évre a Horn-kormány a nyugdíjasokat.

Most, hogy a Magyar Szocialista Pártot a választók ellenzékbe küldték, ezzel a múlttal a hátuk mögött bírálják a Fidesz vezette kormány nyugdíjemelési terveit, ilyen előzmények után licitálnak a mi nyugdíjemelési terveinkre. Igaz, nehéz volt visszaadni a nyugdíjasoknak azt, amit a szocialisták elvettek tőlük. De a 2000. évre sikerült visszaállítani a nyugdíjak vásárlóerejét az 1994-es szintre, és jó esély van arra, hogy a kormányzásunk negyedik évére a nyugdíjak vásárlóereje megközelítse az 1990-es szintet. Az Orbán-kormány minden évben az inflációnál nagyobb mértékben emelte a nyugdíjakat, mert meggyőződésünk, hogy az időskorúaknak is joguk van az optimizmusra.

Tisztelt Országgyűlés! A nyugdíjemelések példáján szerettem volna bemutatni önöknek, hogy a 2001-2002. évre szóló költségvetés okkal nevezhető a gyarapodás költségvetésének. A Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőjeként tiszta lelkiismerettel fogok nyugdíjas választóim elé állni. Én is szeretném, ha a nyugdíjasok még ennél is többet kaphatnának, de biztosíthatom őket arról, hogy olyan kormányuk van, amely mindig hozzáad ahhoz, amiből az előző kormányok csak elvettek.

Köszönöm a figyelmüket. (Varga Mihály: Úgy van! - Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Burány Sándor úr, az MSZP képviselője.

 

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Két rövid észrevételt szeretnék tenni Répássy úr felszólalásához.

Az első: teljesen értelmetlen összehasonlítani két gazdaságtörténeti korszakot (Mádai Péter: Pontosan!) és ezek társadalmi hatásait - egy olyan gazdaságtörténeti korszakot, amelyben az ország csődközeli helyzetben volt, és az egész társadalom megszenvedte ennek az árát. Az egész társadalom és köztük a nyugdíjasok is megszenvedték annak az árát, hogy hogyan tettük rendbe annak idején a gazdaságot. Azt a gazdaságot, amely most növekedőben van, amelynek az önök kormányzása alatt minden előnyét élvezhetik. Mi azt szeretnénk, ha a társadalom és köztük a nyugdíjasok is élvezhetnék most ennek az előnyeit.

Önök voltak azok, tisztelt hölgyeim és uraim, akik az első előnyt, amit a nyugdíjasok élvezhettek volna a mi törvénymódosításunk következtében (Révész Máriusz: Miért nem csináltátok a ti időszakotokban?) egy olyan korszakban, amiben a gazdaság növekedett volna, önök visszacsinálták. Mi szerettünk volna egy lényegesen magasabb nyugdíjemelést adni - éppen azért, mert a nyugdíjasokat nagy veszteség érte - egy olyan korszakban, amikor erre lehetőség van.

A kettőnk közötti különbség az, hogy amikor lehetne adni, önök akkor vesznek el, mi meg csak akkor vettünk el, amikor más választásunk nem volt. (Révész Máriusz: Nem igaz!) Mi 55 milliárdot javaslunk a jövő évi nyugdíjemelésre többletként fordítani. Ez megegyezik azzal az összeggel, amit önök saját döntésük alapján elvettek a nyugdíjasoktól.

Egyébként ez az összeg számításaink szerint 14,8 százalékos nyugdíjemelést tenne lehetővé jövőre. Ha ön úgy gondolja - mert feltette a kérdést -, hogy nehéz visszaadni azt, amit a nyugdíjasoktól elvettek: nem olyan nehéz. Ha ön ezt a módosító indítványt megszavazza, akkor, ahogy mondta, nyugodt lélekkel állhat nyugdíjas választói elé.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Üszögi-Bleyer Jenő úr, az MSZP képviselője.

 

ÜSZÖGI-BLEYER JENŐ (MSZP): Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy nekem kötelességem elmondani a következőt: a Horn-kormány ideje alatt ügyvivője voltam a nyugdíjas-társadalomnak. (Dr. Répássy Róbert: Erről beszéltem. - Varga Mihály: A nagyszüleim forognak a sírjukban. Ne mondj ilyet!)

El kell mondanom azt, hogy igenis komoly vitáink voltak annak érdekében, hogy az akkori nehéz körülmények között a nyugdíjasoknak valamit nyújtani lehessen. Elszíveltük a Bokros-csomagot azért, hogy az önök generációja, hogy a fiatal generáció sokkal különben éljen, mint mi, akik a második világháború után fölépítettük az országot. (Varga Mihály: A kommunistákra gondolsz?) Tettük ezt egyhangúlag azért, mert éreztük, hogy csak így mehet előre az ország.

Ma is vállalom, és ma is vállaljuk azt, hogy céltudatosan tettük, gyermekeink, unokáink érdekében. (Selmeczi Gabriella: Miről beszél?) Szeretném elmondani: igazak azok az adatok, amiket képviselőtársam mondott. De akkor - hogy úgy mondjam - nyomor volt a háztartásban. Ma pedig van lehetőség arra, hogy azt az 50 milliárdot, mint arról beszéltem a beszédemben, visszaadják, anélkül, hogy a társadalom széles rétegei emiatt veszteséget szenvednének. Nem szeretnénk azt, hogy csak nyugdíjas látószögből nézzük a kérdést, mi azt szeretnénk, hogy a GDP emelkedésével nemcsak mi, hanem az aktívak is - akik a mi gyermekeink - úgy részesüljenek belőle (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy azok tisztességes módon meg tudjanak élni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bartha László úr, a Fidesz képviselője.

 

BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Valószínűleg Burány Sándor képviselő úr nem volt itt akkor, amikor Keller Lászlónak már említettem, de akkor kénytelen vagyok még egyszer elmondani azt, hogy a '99-es tb-zárszámadás vitájában volt egy táblázat, amit bemutattam önöknek, ami mutatta azt, hogy a Horn-kormány hogy tervezte a nyugdíjemeléseket. Ebben '99-re 14 százalék volt.

Ha valóban volt egy megegyezés a nyugdíjasok és az akkori kormány között a 20 százalékról, akkor önök vagy tudatosan félrevezették ezeket a szervezeteket, vagy úgy gondolták, hogy majd valami más taktikát alkalmaznak '99-ben, amikor megmagyarázzák, hogy miért csak ezt a százalékot adták meg. 14,7-et adott egyébként a polgári kormány, tehát 0,7 százalékkal többet.

Más adat is elhangzott a mai napon. Szekeres képviselő úr azt emlegette, hogy az ő, illetve a Szocialista Párt számítása szerint - ami eléggé sajátos számítás - 12,8 százaléknak kellene lenni a nyugdíjemelés mértékének. Ezzel szemben ön már nagyobbat mondott. Remélhetőleg holnapra ez a szám talán megint eléri a 20 százalékot, hiszen a meseszámok kategóriájába, úgy látszik, a 3-as és a 7-es mellett a 20-as is be fog lépni majd a történelemben.

Arra kérem önöket, hogy tiszteljük annyira a nyugdíjasokat, hogy ne akarjuk őket félrevezetni, és örüljünk annak, hogy végre, '98 óta folyamatosan mindig az infláció fölötti emelést tudnak kapni, és végre van egy kormány, amely nemcsak elvesz tőlük, hanem megpróbál nekik adni is; többet adni, mint egyébként azt a gazdasági teherbíró képesség sokszor indokolná.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra jelentkezett Béki Gabriella asszony, de nem tudok szót adni, miután az SZDSZ-nek korábban elfogyott a televíziós közvetítésben felhasználható időkerete.

Hozzászólásra következik Keller László úr, az MSZP képviselője. 9 perc 24 másodperc áll rendelkezésére.

 

 

(12.20)

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném mondani, hogy most nem a Horn-kormány első évének a társadalombiztosítási költségvetését vitatjuk, hanem az Orbán-Torgyán-kormány utolsó két évének a társadalombiztosítási költségvetését. (Dr. Répássy Róbert közbeszól.)

Ez a vita rávilágított arra - különösen Vojnik Mária képviselőtársam mutatta be nagyon világosan -, hogy a társadalombiztosítás költségvetése milyen feszültségekkel terhes, milyen nehéz helyzet teremtődött, különösen az egészségügyi ágazat számára. Akkor, amikor keressük a választ erre a helyzetre, azt gondolom, egy kicsit vissza kell menni a múltba, mert a múltban találjuk meg a magyarázatot az Orbán-Torgyán-kormánynak az eddigi két és féléves történetében - mármint hogy nem sikerült ezen a helyzeten változtatni.

1998-ban azzal indult a történet, hogy az önkormányzatokat menesztették, az irányítási rendszert pedig felszabdalták, aminek a következményeire Csáky képviselő úr rávilágított, magyarul: nem lehet tudni, hogy a kormányon belül ki miért felelős. Számos irányítási feszültség van a mi megítélésünk szerint a rendszerben. Ezt követően elindult a politikai titkárság apparátusának a kiépítése - az ÁSZ-jelentésre szeretnék utalni, hogy milyen kondíciókkal -, az OEP központi apparátusának a fideszesítése - az ÁSZ-jelentésre szeretnék utalni, hogy milyen kondíciókkal -, és elindult Selmeczi Gabriella politikai államtitkár asszony által az egészségbiztosítási reform kidolgozása. Ezzel párhuzamosan megvalósult a már megvalósult nyugdíjreform visszaállítása, ekkor még - emlékezzünk rá -, a Miniszterelnöki Hivatal a felügyelő.

1998 végén a járulékbeszedés átkerül az APEH-hez, majd 1999-ben az adósságelengedés kerül terítékre itt, a Házban. Akkor azt mondják, hogy jelentős bevételi többlet várható. Most már látjuk a zárszámadásból, hogy ez nem jött össze. Eközben egyre erősödik a harc - ezt lehet látni - az egészségügyi miniszter, az Egészségügyi Minisztérium, a MEH és a politikai államtitkárok között.

1999 tavaszán megalakult a szenátus, és ez a szenátor-államtitkár asszonynak azt jelentette, amit jelentett, nem lett tovább az egészségbiztosítási reform gondozója. Ezt a reformot egyébként a kormány utána el is felejtette. Elindult egy új reformkoncepció, most már a centruma ennek a reformkoncepció-gyártásnak az Egészségügyi Minisztériumban volt. Új irányítási-felügyeleti rendszert dolgoztak ki, és átalakították a nyugdíjakat. 1999-et az jellemezte, hogy egy feszítő költségvetés volt, egy bizonytalan szabályozás, a reformvita teljes mértékben szétfolyt, nem lehetett tudni, hogy ki felelős a reformért - mondom, a centrum inkább az Egészségügyi Minisztériumban volt. Sajnos, a költségvetési törvény benyújtását, módosítását halogatta a kormányzat, tavasszal már jeleztük gyógyszerfronton, a gyógyító-megelőző ellátások területén is, hogy feszültség van, amit a kormányzat nem akart tudomásul venni a feszültségek ellenére. Közben azt is látni kell, hogy a változtatásra nem volt programja.

Így fordult a helyzet meglehetősen kedvezőtlen pozícióba 2000-re. Egyetlenegy esemény volt 1999 végén, a háziorvosi praxis, ami, ki lehet mondani, gyakorlatilag mára megbukott. Miniszter úr egy szót nem szólt ma az expozéjában erről a kérdésről. Azt gondolom, hogy a bukás ténye teljesen világos és fényes.

2000 hogyan telt el? A feszültség a működésben - Vojnik Mária képviselőtársam szólt róla. A költségvetés módosítása elkerülhetetlenné vált, a zárszámadásba behozta a nagy léptékű törvénymódosítást a kormányzat. Látszik, hogy az irányítási rendszer működésképtelen, továbbra sem lehet tudni, hogy hol a súlypontja az egészségügy irányításának. Majd, amikor az EDDSZ, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete tüntetést szervezett az áldatlan állapot ellen, akkor hirtelen eszébe jutott a miniszternek, hogy beígér százezer forintot az egészségügyi ágazat dolgozóinak, és ezzel talán elejét veszi az elégedetlenségnek. Azt gondolom, hogy maga a kormány is egyértelművé tette a miniszter számára, hogy botrányos volt ennek a százezer forintnak a teljesülése.

És akkor ma ott tartunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a hangsúly továbbra is azon van, hogy az ágazat valamilyen módon maradjon talpon. Érzékelni kell azonban, hogy az ésszerű átalakítás hiánya sok helyen veszélyezteti még a talpon maradást is, ahogy erre szocialista képviselőtársaim utaltak. Más megközelítésben ugyanez: a működőképesség fenntartása csak jelentős többletforrással lenne biztosítható, és ez a többletforrás sajnos, tisztelt képviselőtársaim, nem áll rendelkezésre.

A tb-költségvetés milyen mozgásteret biztosít? Egyrészt a hosszú távon indokolt változtatásokat egyáltalán nem támasztja alá. Ezek persze meg sem fogalmazódtak, de ha netalántán egy miniszterváltás után megfogalmazódnának, akkor jól látható, hogy ennek nincs pénzügyi fedezete. Nincs is tervezve, még csak tartalék szinten sem. Ha úgy gondolkodna a kormány, hogy a jelenlegi szakmai vezetés már nem képes a változtatásra, akkor legalább teremtsük meg tartalékként, amire egyébként a központi költségvetésben megvan a példa: céltartalékot képzett a kormány a központi költségvetésben. Ezt a társadalombiztosítási költségvetésben elmulasztotta. Kicsi a mozgástér a napi működéshez is.

A bevételi oldalról már szintén szóltak, főleg Kökény Mihály képviselőtársam utalt arra, hogy bizony teljesen megalapozatlan a költségvetés. 3 százalékos járulékcsökkentéssel lett kiszámolva az egészségügyi ágazatnak a kiadási szerkezete, inog a bevételi és a kiadási oldal, a kormány a korrekciót nem hajtotta végre a mai napig. Azt mondja a kormányzat a költségvetési törvényjavaslatban, hogy a hiány 10 milliárd forint, de, tisztelt képviselőtársaim, lássuk be, hogy ez a 10 milliárd forint elfedi - és a kormány el akarja fedni - a valós problémákat. Mert ha megnézzük, hogy mi változik 2000-ről 2001-re, akkor azt lehet mondani: semmi. Most már azok az eszközrendszerek, amelyeket korábban manipulációs eszközként alkalmazott a kormányzat - a vagyonértékesítés -, azok már nincsenek. A hitelpozícióval ugyanúgy számolni kell, tehát, hogy bejár az egyszámlára a tb-költségvetés.

Tehát azt gondolom, hogy mindezeket összevetve az lenne a leghelyesebb, ha nem tudja a kormány, hogy mit csinál, legalább pénzzel váltsa ki a tétlenségét. Éppen ezért az a többlet, amit most a központi költségvetésből biztosít, azt gondolom, nem elégséges. Még egyszer mondom, Vojnik Mária képviselőtársam világosan rámutatott erre a kérdésre.

A nyugdíjról nem akarok szólni, hiszen a kétperces vitában világossá tettük. Még egyszer elmondom, hogy most azt követeljük és kérjük a kormánytól, hogy azt, amit a miniszter úr az expozéban elmondott, tartsák be, a törvényeket tartsák tiszteletben, és azt a többletet pedig adják meg a nyugdíjemelés során.

Az egészségügyi alapban - ahogy arra már utaltam - nagyon kritikus a helyzet. Bázis alapon történt a tervezés, és a bázisba számos elem nem tartozik bele. A jogszabályokban időközben megfogalmazott költségvetési kihatású következményeket nem veszi figyelembe. Nem lehet látni, hogy a már beléptetett új kapacitásoknak a finanszírozása hogyan oldódhat meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is ki kell mondani, hogy ezzel a finanszírozási rendszerrel tovább nagyon nehéz együtt élni. Nem a teljesítményelvű finanszírozás ellen szólok, hanem látni kell, hogy ahogy ez Magyarországon megvalósul, egyszerűen tarthatatlan. Meggyőződésem, hogy más forráselosztási módot is meg kell vizsgálni, de változtatni - nem úgy, mint 1993-ban, hogy ész nélkül bevezették - csak akkor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szabad, ha a hatásokat is ismerjük. Forrástöbbletre, többletpénzekre van szükség.

 

ELNÖK: Képviselő Úr! Lejárt a rendelkezésére álló időkeret!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elfogadhatatlan számunkra ez a költségvetés. Köszönöm szépen, és elnézést kérek. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Hegedűs Mihály úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót. Keller képviselőtársamnak szeretném egy-két gondolatát pontosítani. Talán kezdjük először az önálló orvosi tevékenységről szóló törvénnyel, ami hosszas vita után lett elfogadva, és pont a Szocialista Párt negatív hozzáállása miatt nem születhetett belőle egy olyan kétharmados törvény, amely precedenst jelenthetett volna a valódi privatizációra.

 

(12.30)

 

De az a törvény, amit a parlament megszavazott, nem a kudarcok sorozata, kérem, az egy olyan törvény, ami január 1-jén, 2001. január 1-jén fog életbe lépni, és a reményeink szerint beváltja azt, amit a törvény ígért, és erre a jó reményeket az biztosítja, hogy ebben az évben már működött a törvény, praxisok keltek el piaci áron, olyan praxisok, amelyekről az előző tulajdonosuk vagy elhalálozás, vagy betegség miatt kénytelen volt lemondani, és már az idén az az özvegy, az a család, aki segített részt venni egy életen keresztül egy praxis megteremtésében, most ennek a törvénynek a következtében visszakapott valamit, valami keveset, de visszakapott. És ennek a törvénynek a lehetőségei megvannak, hogy jól működjék, hiszen egy része a működésnek a piacra van bízva, és én azt hiszem, ahhoz nagyon nagy rosszindulat kell, hogy erre a törvényre azt mondjuk, hogy nem működik. Fog működni!

Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

ELNÖK: 1 perc 26 másodperces felszólalásra megadom a lehetőséget Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A tévéidőben még összességében hadd mondjam el, hogy a társadalombiztosítás alapjainak a költségvetése több ponton optimizmusra ad okot. Hiszen olyan tendenciák folytatódnak most már jóval látványosabban, mint az elmúlt két esztendőben, amely célok szerepelnek többek között a kormányprogramban is, amelyet a Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programja alapozott meg.

Ilyen az, hogy a kormányprogramban leírtuk, hogy a nyugdíjasok helyzete javuljon, és azt ígértük, hogy minimum tartsuk meg a nyugdíjak vásárlóértékét. Az elmúlt két-két és fél évben ennél többet teljesítettünk, hiszen a tényekből, a számokból kiderül, hogy nem csupán meg tudtuk őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét, hanem növelni tudtuk azt, és ez a tendencia folytatódik, méghozzá a számok tükrében ez igen látványos.

Tudjuk, hogy az egészségügy helyzete és az egészségügyi dolgozók helyzete nem rózsás, és azt is tudjuk, hogy az a 70 milliárd forintos bővítés, amely lehetőséget biztosít egy átlagos 20 százalékos béremelésre, nagyon kevés; és tudjuk azt is, hogy ez így nem maradhat, és évről évre többet kell tenni. De bárcsak az elmúlt kormányok minimum ennyit megtettek volna! Én azt hiszem, hogy ma már akkor nem itt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) tartanánk.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Hegedűs Mihály úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót. Még mindig Keller képviselőtársamhoz csatlakoznék. Én egyetértek nagyon sok mindenben, az elmaradt reformokban, sok mindenben, amit meg kellett volna csinálni. De azt nagyon rosszul teszi, hogy pozitív dolgokat negatív színben állít be. Kérem, azt, hogy a magyar egészségügyi dolgozók 15 milliárd forint különbért kaptak - igaz, hogy egyszeri alkalomra -, nem lehet negatívumként fölhozni. Az nyilván egy kommunikációs nehézség volt, hogy aki nem tájékozódott, nem tájékozott az egészségügy létszámához viszonyítva, az úgy érezze, hogy több járt volna neki. De a 15 milliárd forint ettől nem lett kevesebb, kedves képviselőtársam! Az, hogy többre számítottak... (Közbeszólás az MSZP padsoraiban: Százezer forint nettó!) Igen, én azt mondom, hogy ez nem csökkentette a 15 milliárd forintnak a mennyiségét, és ez a 15 milliárd forint oda jutott végül is, ahol nagyon nagy szükség van rá; bárcsak ötször, tízszer ennyi 15 milliárd jutna, mert az is elkelne. De kérem, egy plusz teljesítést nem lehet negatív színben feltüntetni, ez abszurdum!

Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ügyrendi felszólalásra jelentkezett Vancsik Zoltán képviselő úr, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

 

VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Az ügyrendi javaslatom a következő: miután elfogyott a tévéidő, így nyilvánvalóan az MSZP nem tud reagálni, sőt mások sem tudnak viszontreagálni, sőt a felszólalásokat sem tudjuk elmondani, hiszen itt vannak a tévéidőn kívüli felszólalók közül is már jó néhányan, és miután a televízió 1 óráig egyenes közvetítést ad, én úgy gondolom, abban a 23 percben, ami még hátra van 1 óráig a hivatalos tévéközvetítési időből, lehetne, ha az elnök úr ebben benne van, továbbvezetni az ülést olyan értelemben, hogy azok a felszólalók, akik lemaradtak, megkapják a lehetőséget a felszólalásra, tehát újból induljon akár a délutáni idő is, hiszen fölösleges lenne most 23 percet kidobnunk a televíziós közvetítésből.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Képviselő úr, nem nyitok vitát a javaslata felől; vannak még frakciók, amelyek nem használták fel az időkeretüket, jelentkeztek és fel fognak szólalni. Amikor elfogyott minden frakciónak a tévéidőben rendelkezésre álló időkerete, szünetet fogok elrendelni, és az ebédszünet után folytatjuk az eredeti menetrendnek megfelelően a munkánkat. (Taps.)

Hozzászólásra következik Balczó Zoltán úr, a MIÉP képviselője. A MIÉP-nek, ha jól emlékszem, 7 perc 11 másodperc áll rendelkezésére felszólalásához.

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! A rendelkezésre álló időt nem fogom kihasználni a következők miatt. Azt szeretném elmondani, hogy ebben a most kialakuló kétoldalú vitában a nagyon lényeges kérdés részleteiről a MIÉP miért nem kíván és tud részt venni.

Mi más koordináta-rendszerben tudjuk csak a társadalombiztosítási alapok által ellátott területeknek a lényeges előrelépését elképzelni. Amint az Rozgonyi Ernő hozzászólásából is kiderült, tulajdonképpen az a toldozás és foldozás, ami a mai pénzügyi rendszer keretei között lehetővé teszi akár az egészségügyi ellátás forrásainak a növelését, akár a nyugdíj lényeges megváltoztatását, szinte lehetetlen. Ennek tehát az az alapja, hogy a MIÉP alapelve az állami újraelosztás mértékében teljesen ellentétes mind az MSZP-SZDSZ, mind a jelenlegi kormánypártok felfogásával. Egy olyan dogmát követnek, amely azt jelenti ki, hogy alapvető pozitívum, ha az állami újraelosztás mértéke csökken. Itt sose mondják el azoknak a nyugat-európai országoknak a példáját, ahol ez az arány messze magasabb, másrészt ahol ez alacsony, azok egész más szinten állnak az emberi, humán erőforrások területén, mások a lakosság egészségügyi mutatói, és hogy egy más területre is utaljak, például az oktatás, kultúra területén is egész más a kiépített rendszerük.

Magyarország a jelenlegi helyzetében nem teheti meg azt, hogy ezeknek a területeknek az ellátásáról, méghozzá a minőségi szintre való emeléséről lemondjon. Ez pedig két módon lehetséges. Az egyik: olyan forrásokat kell bevonni a közjó szolgálata érdekében, és ezt a szót, vagy kifejezést igenis ki kell mondani és vállalni kell, amire mindeddig nem került sor. Tehát ha mi elfogadjuk azt, hogy a terheket a lakosság viseli az szja és az áfa tekintetében, ami nagyságrendekkel nagyobb, mint akár a társasági adó vagy a pénzintézetek befizetése, ha elfogadjuk azt, kitörő örömmel, hogy minden bejövő tőke pozitív számunkra, és nem nézzük meg azt, hogy a már itt sikeresen működő vállalkozások talán valamennyivel hozzájárulhatnának a közteherviseléshez, ha nem követjük a nyugati példát olyan adóforrások tekintetében, mint például a reklámadó, akkor természetesen el kell fogadnunk azt, hogy egy nagyon szűk kereten belül lehet arról beszélni, hogy ki csinálta jobban vagy ki csinálta rosszabbul.

Tehát a MIÉP-nek az a meggyőződése, hogy az a kérdéskör, amiről most beszélünk, semmiképpen nem oldható meg annak a pénzügyi rendszernek a keretei között, amelyet a nyolcvanas évek eleje óta kisebb-nagyobb módosításokkal, toldozással és foldozással folytat ez az ország.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

 

(12.40)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Több jelentkezőt nem látok... Most jelent meg Hegedűs Mihály képviselő úr neve, kétperces hozzászólásra van még időkerete a Független Kisgazdapártnak. Megadom a szót.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót. Balczó képviselőtársamhoz csatlakozva, végül is azt a gondolatsort folytatta, amelyet én részben ki tudtam fejteni az előző hozzászólásomban. Azt a lehetőséget nem szabad elveszíteni, amelybe Magyarország most részben akarata, részben a gazdasági körülmények miatt került, hogy a meglevő szociális ellátó-, nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerben meg kell őrizni a szolidaritásalapot, meg kell őrizni az alkotmányban biztosított egyenlő hozzáférést mindenkinek.

Ezt természetesen nem a különböző magánbiztosítók fogják rendezni, hanem ezt az államnak kell biztosítani azzal - pontosan, ahogy Balczó képviselőtársam is mondta -, hogy az állam hozzájárulása egyre nagyobb. Gyakorlatilag egy állami felelősségű biztosítási és nyugdíjrendszer kialakulására van lehetőségünk, és azt hadd mondjam el ismételten, hogy azokban az országokban, ahol az úgynevezett monetáris, technokrata biztosítórendszerek bukásra állnak, nekünk nem azt kell megcélozni, hanem azt kell figyelembe venni, hogy ezek az országok és Amerika például most kezdik megcélozni azt a rendszert, amelyet mi még nem vertünk szét. Nekünk ezt meg kell őrizni, ez egy nagyon komoly dolog.

Hadd csatlakozzam még a reklámadóhoz. Én nem az adó oldalához szólok hozzá, hanem azt mondom, hogy a gyógyszerreklám tilalmát ki kell terjeszteni, nemcsak a hatékony, jó gyógyszerekre, hanem a hatástalan, drága, rossz gyógyszerek reklámozását is meg kell szüntetni, mert ez rendkívüli módon fokozza a lakosság terheit, és a szegény beteg sokszor nem tud választani, hogy annak a reklámnak higgyen-e, amelyben a beteg eldobja a botját és elkezd futni, és íme, csoda történt, meggyógyultam, és sokszor azt részesíti előnyben az orvos által javasolt hatékony gyógyszer helyett.

Tehát ami a mai reklámiparban a hatástalan gyógyszerek reklámozását illeti, hadd mondjam ki, hogy ez közelít a kuruzsláshoz, a médiákon keresztül történő kuruzsláshoz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A televízió előtti vitát lezárom, 20 perces szünetet rendelek el. A 20 perces szünet után folytatjuk munkánkat.

Jó étvágyat kívánok mindenkinek!

 

 

(Szünet: 12.43-13.06

Elnök: dr. Wekler Ferenc

Jegyzők: Herényi Károly és Mádai Péter)

 

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk délelőtt megkezdett vitánkat - most már televíziós nyilvánosság nélkül -, a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény együttes általános vitáját.

Az előre írásban jelentkezett képviselői felszólalásokkal folytatjuk. Elsőként Horváth János úrnak, a Fidesz képviselőjének adom meg a szót.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államháztartás költségvetése működtet és szabályoz. Nekem az a szándékom ebben a felszólalásban, hogy ezt az összefüggést világosítsam meg azért, hogy a költségvetési vitában és idővel majd a költségvetés végrehajtásában könnyebb legyen a dolga azoknak, akik ezt csinálják. Ugyanis a költségvetési tételek sorra vétele és az összefüggések vizsgálata történik az Országgyűlésben, sőt ezt igen alapos előkészületek nyomán megkaptuk a kormánytól, mégis a viták során nyilvánvalóvá válik, hogy jobb volna itt-ott, egyik-másik összefüggést tisztábban látni.

Tudom azt, hogy ha a juttatások oldaláról állunk ehhez a témához, akkor megláthatunk olyan dolgokat, amelyek nem nyilvánvalók, illetve nyilvánvalóvá lesznek, amikor nyilvánvalóvá lettek. Nagyon gyakran a nagy felfedezések a természettudományokban, társadalomtudományokban éppen azok, amikor valamilyen egyszerű dolog akkor válik nyilvánvalóvá, amikor valaki meglátta ezt.

Az államháztartás vizsgálatában az a szándékom, azt kívánom, tisztelt Ház, megvilágítani, hogy mi is a juttatások hatásfoka a költségvetésben. Juttatások vannak, mert része az államháztartásnak, az állam funkciójának. Sőt, ha kicsit visszanyúlunk a költségvetések történetében, évszázadokkal ezelőtt egyetlenegy feladata volt a költségvetésnek: az államigazgatás, úgy, ahogy a kormány azt bölcsen elképzelte. Az utóbbi évszázadokban és különösen a mostani világban az államra mindinkább az a szerep is hárul, és a társadalom elvárja a kormányzattól, amit én méltányosságnak, igazságosságnak neveznék, de többféle más, jó címke is alkalmas lehet erre.

Ismétlem: ebben az összefüggésben különböztetem meg a költségvetés forintjait, amelyek egy része működtető, működteti az államháztartást, az állami funkciókat, az iskolát, az utat, a nemzetbiztonságot és még száz meg száz funkciót; a másik oldalon viszont szabályoz. Ezek a szabályozók igen jó hatásfokúak és pozitívak lehetnek, attól függően, hogyan is alkalmazzák azokat.

Jó látni, hogy a költségvetés olyan szabályozó szerepeket képes ellátni az államban, a társadalomban, amelyhez nem kell szükségképpen a rendőr jelenléte vagy pedig valami kemény szóval kimondott instrukció. Egyszerűen a forint, amely eljut valahova vagy nem jut el valahova, jelzés értékű is, és az valamit inspirál, motivál vagy valamilyen nemkívánatos cselekmény történését visszatarthatja. Ilyen összefüggésben a juttatás inspirálhatja, ösztönözheti a termelést, a hatásfokot; a mi témánkban, ami most igen jelentős témája az országnak: a gazdasági növekedést. Az, hogy a gazdasági növekedés az az 5-6 százalék lesz, amit a miniszter úr az expozéjában elmondott, vagy még annál magasabb, sok mindentől függ. Attól, hogy az ország potenciálját, a termelőeszközöket hogyan használjuk fel és hogy is áll a világpiac; de jelentős tényező ebben az összefüggésben az, hogy milyen juttatások - pozitív vagy negatív - kerülnek el a gazdasági szférába, amelyek a növekedést inspirálhatják vagy visszatarthatják. Számos példa van erre, remélem, hogy lesz időm többet is előhozni.

De továbbmennék, rámutatok ebben a megvilágításban arra, hogy a méltányosság és igazságosság szférájában a juttatások hogyan is működnek. Arról van szó, ilyen példákat említhetünk, mint a munkanélküli-segély vagy a betegek, az árvák és a rászorultak segélyezése; tehát ismétlem: a méltányosság, a igazságosság és ennek különböző vetületei.

Jó azt meglátni a törvényhozónak, a kormánynak, és a költségvetés készítése, alakítása és valamikor a költségvetés végrehajtása során jó azt tudni, hogy ez a két szerepe a juttatásoknak nem ellenkezik. Tehát nincs olyan, hogy ha a juttatott forintot termelésnövekedésre fordítjuk, akkor azt elvonjuk a méltányosság szférájából, vagy fordítva; nem kell hogy úgy történjen, hogy a méltányosság szándékával elköltött forint ne mozdítsa elő a növekedést is.

 

 

(13.10)

 

Egyszerű példa megvilágíthatja ezt, és jó, ha ezek a példák ismét és ismét elhangzanak az Országgyűlésben, de szerte az országban, nevezetesen, hogy az egészségre fordított, vagy az oktatásra fordított forint egészségesebbé teszi a személyt, az állampolgárt, az egyént, de ugyanakkor az az egészségesebb személy előbb-utóbb, esetleg már holnapután a munkaerőpiacon hozzájárul a termeléshez. Tehát jobb minőségű és több termék lesz, hogy a GDP-nyelvet használjuk; a GDP egy kicsivel növekszik azért is, mert az egészség szférájában arra is figyelünk, hogy ne sokáig legyenek emberek a munkaerőpiacon kívül.

Vagy az oktatásban, ha oktatásra költ pénzt a társadalom, akkor emberek műveltebbek lesznek, olvassák Shakespeare-t, és hallgatják Beethovent, és sok minden más, a művészetek gyönyörűsége elérhetővé válik a számukra, ugyanakkor ez a művelt emberfő nemcsak a művészeteknek lesz az élvezője, hanem képessé válik arra, hogy termelőbb, termékenyebb polgár legyen, azt, amit megtanul, a munkáját jobban végezze, és ha szükség van rá, hiszen a technológia haladása és a társadalmi alakulások révén ma már nem ritkaság, hogy egy ember élete pályáján két-három-négy mesterséget is folytat, képesebb lesz a második, harmadik mesterséget megtanulni az, aki egy kiművelt emberfő.

Tehát itt megint azt húzom alá, hogy a méltányosság és a termelékenység, termés szándékával kiutalt juttatás egymást felerősíti. Ez azért érdekes, és érdemes megjegyezni, mert van egy olyan vélelem, amely azt hiszi, és ezt halljuk néha prédikátoroktól, néha a sajtóból, hogy a szabadpiac működése és a termelés felé fordulás árthat a jószívű, méltányos társadalomnak. Ez semmiképpen nem így van, és erről érdemes újból és újból gondolkozni. A juttatás hatásfoka persze lehet különféle. A juttatott forint vagy frank, vagy dollár, vagy bármilyen pénznem, bármilyen országban, jó hatásfokkal működtetheti azt, amit megcélzott, vagy rosszal, vagy egyáltalán nem. Mielőtt erről többet mondanék, talán hasznos, ha megnézzük, hogy melyek azok a szférák a társadalomban, ahol a juttatás a leggyakrabban előfordul.

Ismerjük a magunk kormányzási, parlamenti és pártpolitikai tapasztalatából, hogy meghirdetünk célokat, így jól emlékszünk, a Fidesz-Magyar Polgári Párt hogyan helyez hangsúlyt a családok segítésére, a lakások építésére, az infrastruktúra fejlesztésére. Ezek a kormányzati célok megvalósulhatnak-e juttatások nélkül, vagy szükség van juttatásokra, és mennyi juttatásra? Ugyanis vagy egy olyan megoldás, amikor a piacon megtermelődik a ház, akinek pénze van, az majd építtet és lakik benne. Vagy a piac forintjai révén megépülnek az utak, és az út használatáért az autósok majd fizetnek. Azonban az az elképzelés is igen hasznos, és jó emlékezni rá, hogy a juttatások ezeket a folyamatokat megerősíthetik.

Nagyon említésre méltó, és érdemes emlékezni: az elmúlt folyó esztendőnek a lakásépítési programja e tekintetben. Igen, szükség van több lakásra, szükség van arra, hogy a családoknak legyen lakásuk, és két-három generáció ne egy házban vagy egy lakásban éljen, de ehhez házaknak, lakásoknak kell épülni. Miből? Ennek a finanszírozása úgy is történhet, hogy valaki, az állam házat épít, és odaadja, valakit beköltöztet. Van egy másik, éppen ezzel ellentétes megoldás, hogy majd a szabadpiacon, akinek módja van, összegyűjt annyit, és a bankból kölcsönvesz, és úgy épül meg a ház.

A valóság itt az, hogy ha a juttatások közgazdasága és a szabadpiac közgazdasága együttműködik, akkor haladunk a társadalmi optimum felé. Tehát, igen, legyen a családnak, a személynek megtakarítása, és legyen forrása ahhoz, hogy az építést elkezdje, de nem szükséges kivárni azt a 10-20-30 esztendőt az életében, amíg annyit képes lesz összegyűjteni, hogy felépítsen egy házat. Az életének az első néhány munkaesztendeje során megtakaríthat annyit, amely az a mag lehet, amelyből aztán az egész házépítési tranzakció létrejön. Nevezetesen, itt jön a juttatás szerepe.

 

(13.20)

 

A kormányzat a költségvetésben forintokat erre a célra félretesz, és vagy közvetlenül az építés folyamatát segíti, vagy pedig a bankokat mozgósítja e tekintetben. Nevezetesen, a bankot arra lehet inspirálni, hogy alacsonyabb kamatlábon adjon kölcsönt, és a bank hajlandó lesz, mert hiszen a banknak az az érdeke, hogy minél több pénzt kikölcsönözzön. Persze, a bank számára a kockázat igen fontos, tehát a kockázat átvállalása lehet egyfajta juttatási tranzakció.

A kormányzat a költségvetésben, megfelelő intézményei révén olyan garanciaalapot létesít, ami a bankot biztosítja arról, hogy ha az esetlegesen besavanyodó kölcsön nem folyik vissza, akkor is további bankkölcsönök lesznek elérhetők. Tehát ez az az egyik eset, amikor a juttatásforint és a piacforint, a kettő fölerősítve olyan eredményeket érhet el, amire külön-külön egyik sem lenne képes. Gondoljunk arra, ha csak úgy épülnének házak, hogy a kormányzat költségvetéséből, vagy csak úgy épülnének házak, hogy az egyének megtakarított pénzéből vagy vagyonából! Nyilván sokkal kevesebb lenne, mint az általam vázolt megoldással. Tehát ez a jó juttatás, ez az eredményes juttatás.

Persze, vannak olyan juttatások, amikről azt mondhatjuk, hogy jobb volna, ha nem volna. Mintha azt mondhatnánk, hogy patologikus vagy perverz vagy valami, mert olyan tevékenységet erősít fel, olyan tevékenységet ösztönöz, ami jobb volna, ha nem történne. Számos ilyen van, és tudom, hogy néha emberek hajlamosak kicsit csiklandósak lenni, hogy ilyen vagy olyan példát illik-e mondani. Mégis, hadd kíséreljek, kockáztassak meg egyet-kettőt!

Több társadalomban, nálunk is megfigyelhető az, hogy vannak olyan személyek, akik támogatást várnak és kapnak az önkormányzattól, a jótékonysági szervezetektől, vagy betegebbnek minősíttetik magukat, mint amilyenek, és ilyen csatornákon keresztül jövedelemhez jutnak. Persze, elkötelezettsége a társadalomnak, hogy segítse, juttasson annak, aki nem képes különböző betegség vagy megöröklött betegség révén, azonban az épkézláb embereket lehet olyasmire ösztönözni, hogy ne hasznosítsák épkézláb létüket és talentumukat és munkaerejüket, ha ők kapnak segélyt ilyen célból. Tehát ezek azok a segélyek, juttatások, ami jobb volna, ha nem lenne. Feladata az Országgyűlésnek és a költségvetés tervezőjének, hogy ezeket valóban válogassuk ki, mert a juttatás - hogy egy egyszerű kifejezést használjak - tekinthető olyannak, mint az orvosság, gyógyíthat vagy méreg lehet, attól függően, hogy milyen diagnózis alapján, milyen mértékben adagolódik, és esetleg milyen más étellel vagy testgyakorlással használódik.

Ugyancsak lényeges számba venni azt, hogy mennyi a juttatás tartalma egy-egy ilyen költségvetési forintnak. Elképzelhető, mert hiszen nagyon gyakran így van, hogy az államigazgatásra elköltött forint valamiféle hasznos és szükséges eseményt vagy cselekedetet mozdít meg. Elképzelhető azonban az is, hogy ez a juttatásforint több gazdasági eredményt hoz vagy kevesebbet, vagy többet-kevesebbet attól függően, hogy mi a csereértékarány és mi a juttatásarány ebben a tranzakcióban. Jó példa ennek megvilágítására, amit tegnap hallottunk és tegnapelőtt, az elmúlt napokban a kormány szóvivőitől: a Széchenyi-terv.

A Széchenyi-terv az ország gazdasági előrehaladását, növekedését kívánja munkálni. Az, hogy a Széchenyi-terv nincs törvénybe iktatva, tisztelt Ház, nem azt jelenti, hogy nincs Széchenyi-terv. Egy ország gazdasági tevékenységének a törvénybe iktatása nem előfeltétel, sőt ismertünk olyan országokat évtizedeken át - zárójelben: Szovjetunió -, ahol a tervet törvénybe iktatták, és éppen azért, mert törvénybe iktatták, az eltérés tőle bűn volt, emberek bajba kerültek, lágerekbe meg hova kerültek. De attól, hogy törvénybe iktatták a tervet, a gazdaság még nem lett jobb és nem haladt előre.

A Széchenyi-terv gondolata egy juttatásfogalomnak felel meg, amit Matolcsy miniszter úr tegnap, tegnapelőtt említett, hogy körülbelül négy-ötszörös hatásfokot várunk a Széchenyi-terv keretében megmozgatott befektetésektől. Legyen az hazai vagy külföldi, kicsi vagy nagy, multinacionális, azoktól a befektetésektől lehet várni négy-ötszörös méretű gazdasági tevékenységet. És itt van megint szerepe a juttatásoknak. Ha a juttatás olyan, amelyiknek jó az emelő hatása, akkor a növekedés megemelkedik, és következésképpen jobb lesz az ország életszínvonala, és jobban járnak az adófizetők.

Végül is befejezésül azt szeretném, ha azt látnánk, igen tisztelt Ház, mindebből, hogy a juttatások bölcs használata az adófizetőnek is érdeke, mert a beszedett adó jobban használódik fel. Tehát a következő fordulóban kevesebb adóból is el lehet végezni ugyanazt az igazgatási és kormányzati feladatot. Ha ezt az Országgyűlés végiggondolja, és a végrehajtás során erre valóban sor kerül, akkor legyen szabad azt mondanom, hogy jobbul az ország közérzete majd, és jobbul majd a hírünk is a világban.

Köszönöm. (Gyimesi István tapsol.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Takács Imre úr, az MSZP képviselője.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Horváth képviselőtársunk több elméleti közgazdasági kérdést vetett fel. Valóban igaz az, hogy a költségvetésnek két fontos funkciója van, a stabilizációs funkció és az allokáló, a javakat, pénzeszközöket elhelyező funkció. A stabilizációs funkció főleg Keynes idején volt egy nagyon fontos funkció. Most inkább az allokáló funkció került előtérbe, ez egyrészt a közjavak nyújtására fordított összegeket jelenti. Gyakorlatilag ezt fontos gazdaságpolitikai kérdésnek tartom, annak ellenére, hogy a közgazdasági elméletet a képviselők nem mindegyike tartja annak.

A nagyon fontos allokáló politikához tartozó másik tényező pedig a támogatás - ami nyílt formája a pénzeszközök elosztásának - szubvenció formájában, valamint az adókedvezmények. A közgazdaság-tudomány egyértelműen bizonyítja, hogy az adószint növekedésével csökken a gazdasági teljesítmény, mert megnő a nem piaci teljesítmény relatív hasznossága, megnő a szabad idő relatív hasznossága, nagyobb energiát fordítanak az emberek az adóelkerülésre, valamint az adószint növekedése esetén az erőforrások egy része a relatíve kevésbé adóztatott területekre áramlik, még akkor is, ha ott kisebb hatékonysággal működik a pénzeszköz.

 

 

(13.30)

 

 

Tulajdonképpen a kormánynak a jövőben nagyon vigyáznia kell arra, hogy az adószintcsökkentés bekövetkezzen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert az a nemzetgazdaságnak hasznos.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Házas József úr, az MSZP képviselője.

DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Rádióhallgatók! És engedjenek meg némi szarkazmust, tisztelt Jegyzőkönyv!

A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésében a társadalombiztosítási alapok költségvetése az előterjesztés részeként szerepel. Az éles vita, ami emiatt kibontakozott, következménye annak a döntésnek, amely a tb-alapokat kivonta a társadalmi ellenőrzés alól. Ha meggondolom, akkor a mai vita már formális, mert az államosítással gyakorlatilag lényegtelenné kezd válni az, hogy az átjárhatóság nincs meg az alrendszerek között - zárójelben mondom: ma még.

A mindenkori hatalomnak megadatott a lehetőség, hogy milyen módszerrel nyomja le az ellenzék torkán a költségvetést. Ezek a módszerek persze különböznek egymástól, van elegáns és kevésbé elegáns változat. A jelen változatot én az utóbbiak közé sorolom. A polgári demokráciák parlamenti játékszabályai szerint természetes, hogy az ellenzék nem fogadja el a kormány költségvetését, mert a prioritási listája merőben más, mint a másik oldal által kreált sorrend, és ez így természetes. De könyörgöm, ne tessék minden alkalommal úgy beállítani az ellenzéket, mintha azzal, hogy határozottan bírálja a költségvetés általa elfoghatatlannak látszó anomáliáit, valamilyen bűnös cselekedetet hajtana végre!

Márpedig a két évre tervezett költségvetés véleményem szerint ma elfogadhatatlan; nem azért, mert eddig még ilyen nem volt, és nem azért, mert ilyet nem ismer a világ. Igen, a világ ismer ilyet, és aki két évre tervez, nem követ el bűnt, csakhogy a jelenlegi magyar viszonyok között nagyobb a kockázata a tervezetnek, mint a várható haszon. Nem vitatom azt, hogy biztonságot jelenthet, ha tudom a két-három évre előrevetíthető folyamatok kiszámíthatóságát fokozni azáltal, hogy bizonyos sarokszámokat meghatározunk. Ezt korábban már többen javasolták, az Állami Számvevőszék konkrét javaslatot is tett ennek érdekben. Csakhogy ami az előterjesztőnek kényelmes - és ne tételezzem fel azt, hogy más szándék is vezérli -, nem biztos, hogy jó az országnak is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitának ebben a szakaszában nem is igazán emiatt háborgok. Az egészségügy általános helyzete, annak megítélése és a költségvetésben, konkrétan a társadalombiztosítási alapok költségvetésében reprezent helye alapján érzek mélységes szomorúságot. Nagyon tanulságos olvasmány az egészségügyi és szociális bizottság jegyzőkönyve, amely az általános vitára bocsátás vitájáról készült. Orvosok vitatkoztak arról, hogy válságban van-e a magyar egészségügy, vagy csak a világban ismert finanszírozási válságjelenségek észlelhetők nálunk is. Kormánypárti, véleményem szerint szükségtelenül képviselt, túlzó lojalitás még olyan megfogalmazásokat is eredményezett, hogy az ellenzéki helyzetértékelés rossz nézőpontból származik, mert a környező, elmaradott országokhoz képest a magyar egészségügy helyzete elfogadható, csakhogy a teherbíró képesség és az ágazatok egyensúlya nem tesz lehetővé nagyobb támogatást. Szomorúnak ezt tartom. Ha mi orvosok, főleg, akik gyakorlóként a bőrünkön érezhettük az egészségügynek évtizedeken keresztül a maradékelv alapján történő finanszírozását, képesek vagyunk pártpolitikai alapon a meggyőződésünkkel ellenkező véleményt szakmai vitában képviselni, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy sem a 2001., sem a 2002. év nem lesz az egészségügy éve.

Miről is van szó? Az előterjesztő szándéka az, hogy a GDP költségvetésben elfoglalt súlya mérséklődjön, a jövedelem újraelosztásában csökkenjen az aránya. Ez a szándék maradék nélkül érvényesül, 2002-ben már el is érjük a 4,7 százalékot az egészségügyben, ami évi 0,1-es csökkenést jelent. Ezzel szemben örömmel jelenti az előterjesztő, hogy az egészségügy kiadása az összkiadáson belül nem változik, 1999-ben is 9,4 százalék, 2002-ben is eléri a 9,4 százalékot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Érzik ennek a tragikomikus voltát? Ismerve az adottságok miatti óriási különbségeket, mégis megkérdezem, hogy voltak-e mostanában kórházban vagy járóbeteg-rendelőben, beszéltek-e olyan egészségügyi dolgozókkal, akiket már csak a tisztesség tart a pályán. Nehéz elfogadni a magyarázkodást, hogy vannak rosszul vezetett kórházak, ahol folyamatosan túlköltekeznek, változatlanul nagy a pazarlás a rendszerben, emiatt a hiány is törvényszerű bizonyos helyeken. Olcsó dolog egymás szemére hányni, hogy ki mit nem csinált meg egy jobban működő ellátórendszer létrehozása ügyében, attól még legfeljebb a maradék emberi kapcsolatainkat is tovább lazítjuk. Nem farkast kiabálunk, a rendszer minden őszinte résztvevője tudja, hogy a mezőgazdaság mellett az egészségügy helyzete a legkilátástalanabb az ezredfordulón, ezért nem tartom elfogadhatónak, hogy ebben a költségvetésben ismét vereséget szenvedtünk. Csak az a baj, hogy nem az orvoskamara, nem a szakszervezet és nem az orvoslobbi, hanem a kiszolgáltatott betegek látják kárát annak, hogy nullaszázalékos dologi növekedést tervez a kormány, nem kezeli prioritásként az eszközök fejlesztését.

Örvendetes a dolgozók bérének emelése, de ez csak enyhítheti a feszültségeket, bár ha a minimálbér-emelés viszi el a fejlesztés nagy részét, nem biztos, hogy az ismételten becsapott egészségügyiek általános demonstráció nélkül tudomásul veszik, hogy a társadalmi megbecsülésük egyik jól mérhető eleme, a bér az ígéretek ellenére a sor végére minősíti őket.

Tisztelt Ház! A praxistörvény vitájában már elmondtam, hogy milyen nagy várakozás előzte meg a törvény megjelenését, a háziorvosok úgy hitték, hogy javulni fognak az élet- és munkakörülményeik. A praxisjog mellett, amely a tisztes visszavonulásokat biztosíthatja, jövedelmi viszonyaik is lényegesen változnak, kisebb terheléssel színvonalasabb munkát végezhetnek. Álmodtak az amortizációról, a normális kártyapénzről, a kifizethető diagnosztikai csíkokról, fejlesztésekről. Azt gondolták, hogy most, amikor az előző évekhez viszonyítva lényegesen nő a nemzeti össztermék, a költségvetésben is látható lesz ennek hatása. Sajnos, ismét csalódniuk kell, pedig a költségvetés nem is kétharmados törvény, amelynek elmaradását az ellenzékre lehet kenni. Látszatintézkedéssel, későn meghozott törvényekkel nem lehet a szerkezetváltozást korrekt módon véghez vinni, a jelen költségvetésben szereplő több tétel sorsát a még nem létező, de menet közben meghozandó jogszabályok fogják meghatározni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzet egészségügyi mutatói ismertek. Néhány hónap számainak kedvező volta legfeljebb némi optimizmusra adhat okot, de sajnos semmi biztosítékot nem nyújt a tendenciák tartós megváltozásához. Véleményem szerint a szocialista frakció által javasolt 20 százalékos béremeléshez és a dologi kiadások körülbelül 8 százalékos emeléséhez 30 milliárd forinttal bővíteni kellene a kiadási oldalt, ennyi az a legkevesebb pluszösszeg, amely forrásként szolgálhat az egészségügy felemelkedéséhez.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Hozzászólása következik Bartha László úr, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.

 

DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Engedjék meg, hogy a tb-költségvetés 2001-2002-es vitájában egy kicsit messzebbről induljak, és kezdjem azzal, hogy mit is jelent számunkra, magyar állampolgárok számára az egészségügy - és fokozottan itt, a parlament padsoraiban.

Azt mindenki tisztán tudja - hiszen sokan élünk, az itt ülők közül biztosan, az egészségügyben, illetve sokan jöttünk ebből a szférából -, hogy két nagy rendszerre bonthatnánk az egészségügyet: az ellátórendszerre és a finanszírozási rendszerre. Nekem meggyőződésem az, hogy az egészségügyi rendszerre fordítható pénz nagysága a mindenkori gazdasági teljesítőképességtől függ, azt gondolom, ezt senki nem vitatja. Van számomra egy másik alaptétel is, ami azt mondja, hogy egy hatékony egészségügy mindenféleképpen javítja a termelő szférának, a gazdasági rendszereknek a humánpolitikai részét, hiszen ha a prevenció jól működik, ha az egészségügyi ellátás színvonala magasabb, ha annak hatékonysága jó, akkor nyilvánvalóan olyan polgárokkal, olyan társadalommal állunk szemben, amelyik nagyobb hatékonysággal tud dolgozni. A kettő egymást így ki is egészítené, hiszen olyan emberek vannak, akik hatékonyabban tudnak dolgozni, mert jó egészségügyi rendszer segíti őket ahhoz, hogy erőben, egészségben élhessenek, és mivel jó gazdaság van, több az egészségügyre fordítható pénz.

 

 

(13.40)

 

És lehet megoldás az, amit hallunk ellenzéki padsorokból, hogy több pénzt kell fordítani az egészségügyre. Ebben a pontban én személy szerint nem is vitatkozom az ellenzékkel; igen, több pénzre van szüksége az egészségügynek. Az, hogy ezt a több pénzt hogyan találjuk meg, milyen csatornákon juttatjuk el és hogy pontosan hova juttatjuk el, már nagy valószínűséggel a viták kereszttüzében áll.

Az én megítélésem szerint Magyarországon jelen pillanatban két fontos reformra van szükség az egészségügyben. Az egyik maga a szerkezeti reform, ami az ellátórendszert érintheti, a másik pedig a finanszírozási reform.

A szerkezeti reformról hadd mondjak önöknek néhány gondolatot. Itt fölmerülhet az a probléma, hogy ha szerkezetet alakítunk át - itt megint csak források vannak -, ezt milyen módon tegyük. Az én megítélésem szerint lehet egy olyan belső átalakítást végezni az egészségügyön, amely azt a struktúrát, amely most található az országban, egy hatékonyabb struktúrává alakítja át.

Azon lehet vitatkozni, hogy valóban fekvőbeteg-centrikus-e a magyar egészségügy. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyi pénzt kellene pluszban fordítani az alapellátásra ahhoz, hogy a betegek kiáramlása meginduljon ebbe a szektorba, de az biztos, hogy ha az európai normákat elfogadjuk magunknak példának, akkor azt láthatjuk, hogy az ellátások egy lényegesen nagyobb hányada tevődik át az alapellátásra, ahol ebben a megfogalmazásban a járóbeteg-szakellátást is értem. Ez egy belső átalakítást igényel, belső források átcsoportosítását igényli.

Van egy másik lehetőség, amit, azt gondolom, talán kár lenne kihagyni az egészségügy átalakításában: az esetleges külső források megjelenése. Itt megint csak egyfajta félelem szokott az utóbbi időben eluralkodni a tisztelt Házban. Én azt gondolom, hogy nem szabad erről a lehetőségéről lemondani a magyar egészségügynek. Többet el tudok fogadni, de hadd hangsúlyozzak egyet: azt, hogy ezt a forrásbevonást megfelelő korlátok között, valamilyen módon irányítottan - csúnya szó, amit mondani fogok -, nem mazsolázva kell az egészségügy számára biztosítani.

Az elmúlt két-három évben megindultak spontán - nyilván a megfelelő jogi háttérrel azért - privatizációs folyamatok. Ezekben a folyamatokban kerültek ki például a különböző képalkotási eljárások, citológiai eljárások olyan privát szektorokba, ami nem biztos, hogy az egészségügy teljes felemelkedését, teljes átalakítását segíti. De arra mindenféleképp jó volt és jó ez a folyamat, hogy bebizonyítsa azt, hogy az egészségügyben megfelelő módon, szervezett munkával, igenis van mód és lehetőség arra, hogy pluszforrásokat vonjunk be.

Az én megítélésem szerint azonban éppen azért, mert felelős képviselők ülnek a Házban, éppen azért, mert az önkormányzatoknál meggyőződésem szerint - függetlenül pártállástól - felelős képviselők, felelős városvezetők találhatók, az egészségügy átalakítását globálisan, egységesen kell elképzelni. Azt a lehetőséget kell biztosítani az egészségügy számára - és itt a lehetőség biztosítását szeretném kiemelni -, hogy ha valaki úgy gondolja, hogy ebbe a szektorba érdemes egyébként forrást pluszba fektetnie, az kaphassa meg ezt a lehetőséget, a megfelelő biztosítékrendszer beépítésével természetszerűleg.

Ha most megint Nyugat-Európa felé fordulunk, és azt nézzük, hogy Nyugat-Európában milyen szerkezete van általában az egészségügynek globálisan, akkor azt vehetjük észre, hogy az alapellátás az országok nagy többségében szinte teljes mértékben a privát szektor kezében van, nemcsak funkcionálisan, hanem tárgyi feltételeiben, kubaturálisan is egy ilyen rendszer épült ki, és azt gondolom, hogy tökéletesen végzi a munkáját. Ezt a lehetőséget lehetne biztosítani a magyar alapellátásban dolgozóknak is.

Ha a szakellátásról beszélünk - és ezt együtt gondolom, hiszen az én értékítéletemben a szakorvos, akár rendelőben, akár kórházban dolgozik, szakorvosi diplomával rendelkező orvos -, a szakellátásban Nyugat-Európában körülbelül 20-30 százalék közé tehető az a szektor, ami nemcsak egy biztosítási alapon, nemcsak egy államilag felügyelt biztosítási alapon dolgozik, hanem más típusú biztosításokból, más típusú finanszírozásokból is tud forrásokhoz jutni. Ezekben a rendszerekben most nem a privátan létrejött és copaymentszerűen finanszírozott egységekre gondolok, hanem kifejezetten azokra az egységekre, amelyek egyébként a szolidaritási elven működő közfinanszírozást is fölvállalják, és e rendszeren belül kapnak lehetőséget még arra, hogy akár több-biztosítós modell keretében, akár kiegészítőbiztosítós modellek keretében forrásokat vonhassanak be a rendszerbe.

Van egy példám arra, hogy mikor forrásbevonásról beszélünk, akkor ez elengedhetetlen. Amikor azt mondják - és itt visszatérek a mondandóm elején tett szavakhoz -, hogy forrás kell az egészségügybe, azzal egyet kell érteni. Forrást lehet, sőt kell az egészségügybe bevonni. Azzal kapcsolatban, hogy ez a forrás honnan jön, csak az államkasszából vagy máshonnan is, én elmondtam a véleményemet, hogy szerintem biztosítani kellene a lehetőséget az egészségügy számára, hogy máshonnan is tudjon forrásokhoz jutni.

Van egy olyan példa, ami kicsikét talán sarkos - hiszen minden példa picit sarkos -, ami azt mondja, hogy ha van egy szivacs, ami kiszáradt, és azt szeretnénk, hogy az egy olyan szivacs legyen, amelyik működni tud, akkor arra valamilyen módon vizet kell önteni. De eltelik egy-két óra, egy-két nap, a szivacsra újabb víz kell, és igazából semmi nem változott. Csak azt tudjuk, hogy újból-újból vizet kell rá önteni. És van a példának egy másik szereplője: egy cserép föld, amire ha vizet öntünk, akkor elképzelhető az, hogy a víz táplálásával egy bizonyos idő után valami termés ki is hajt ebből a földből.

Ezzel a példával csak azt szerettem volna szemléltetni önöknek, hogy a forrás kell, a víz kell mind a kettőnek, de én azt tartom reálisnak, hogy ha azt a szerkezetet, amit most egészségügynek hívunk, annak akár az ellátórendszerét, szolgáltató rendszerét, akár a finanszírozási rendszerét inkább a termőföldhöz kellene hasonlóvá tenni, és akkor talán előrébb jutnánk.

A tb-költségvetés 2001-2002-es számai azt a lehetőséget biztosítják az egészségügyi rendszer számára, hogy talpon maradjon, és elinduljon a termőföld felé irányuló folyamatban. Ezt a lehetőséget a költségvetés biztosítja, hiszen a lejtőről elindult, a lejtőn megállt, majd pedig elkezdett emelkedni az egészségügy képzeletbeli grafikonja. A továbblépésben azonban még - elismerve az ellenzéki oldal néhány kritikáját - van még tennivalónk. Most, jelen pillanatban ennyire futotta a kormánynak, ennyi volt a mozgástere és a lehetősége. De ha itt a parlamentben, itt a Házban egy konszenzus tud kialakulni, akkor én elképzelhetőnek tartom, hogy a szerkezetváltás és a finanszírozás módosításával talán még nagyobb eredményeket lehet majd a közeljövőben elérni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Házas József úr, az MSZP képviselője

 

DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Én örömmel hallgattam Bartha képviselő úr hozzászólását, egyrészt azért, mert ő felel egy városért, felel egy város egészségügyéért, és nagyon jól lát bizonyos kérdéseket, amiben tulajdonképpen konszenzust is tudnánk kialakítani.

Amiket elmondott a bevonható forrásokról, mind elfogadhatóak. Egyetlen kérdésem van: miért nem tetszettek eddig csinálni? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És önök?) Mert elmondta a képviselő úr, hogy most szinten tartásról van szó ebben a költségvetésben. Igen, sajnos, ez a kifogásunk, hogy szinten tartásról.

 

 

(13.50)

 

 

Az előbb a bejelentett hozzászólásomban igaziból pontosan az orvoskollégákhoz akartam szólni, akik valamilyen módon részt veszünk ebben a játékban, hogy megint miért hagytuk, hogy az ágazat kerüljön olyan helyzetbe, hogy a költségvetésben a prioritási sorrend végére kerül.

Igen, igaza van a képviselő úrnak, ezeket mind meg kell lépni, és hajlandók is vagyunk ellenzéki oldalról - már emennyiben szükség van a mi támogatásunkra - megtenni ezeket a lépéseket. Én csak azt kifogásolom, hogy ebben a költségvetésben lenne forrás - természetesen bizonyos más ágazatokkal és bizonyos más súlypontokkal szemben -, hogy ide kerüljön az a pénz, amire szükség van ahhoz a fenntarthatósághoz, amiről ön beszélt.

Tehát még egyszer, a lényege annak, amit akarok mondani: miért nem most és miért nem azonnal?

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Vojnik Mária, az MSZP képviselő asszonya.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Őszintén csodálom, hogy az ön optimizmusa az ismeretek, a rendelkezésre álló adatok után is megmaradt.

Arra szeretném önt megkérni, hogy vizsgálja meg a rendelkezésére álló benyújtott költségvetési javaslatot, a háttéranyagokat, és akkor meg fogja látni, hogy az egészségügy kiadásaira fordítható források nemhogy befagytak, hanem gyakorlatilag még csökkentek is.

Ha ön azt mondja, hogy az ágazat tőkét igényel és hogy a rendelkezésre álló forrásokat külső forrásokkal kell kiegészíteni - például külső tőke bevonásával -, akkor önöknek azt is tudniuk kell, hogy a tőke akkor jön, ha a megtérülés esélye legalábbis megmarad. Ezért tehát azt gondolom, hogy az önök programjából nem derül ki - eltekintve attól, hogy az ágazat átalakítására és erre sincs véleményem szerint koherens programjuk, de arra végképp nincs -, hogyan lehetnének ennek a tőkének olyan megtérülési konstrukciói, amitől valóban vonzóvá válna az egészségügy a külső befektetők számára.

Szeretném elmondani vagy fölidézni önnek azt a vitát, amit az egészségügyi bizottságban már lefolytattunk ebben a tárgykörben: az amortizáció, az áfa-visszaigénylés, az orvosok rendelkezésére álló források ügyében. És ha ezt végiggondoljuk, akkor a képviselő úrnak is be kell látnia (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy nincs erre most ebben a költségvetésben esély.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bartha László úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak néhány választ szeretnék adni. Amikor azt mondom, hogy tőkebevonásra van szükség, valamilyen típusú forrást meg kell jeleníteni az egészségügy oldalán, akkor azt is mondottam, hogy az egyik része lehet ennek a forrásnak - nyilván - az állami költségvetésben elkülönített rész.

Azt gondolom, hogy hosszú évek után azért először mégiscsak ott van egy ilyen az alapellátásban, ami az amortizációs keretek lehetőségét biztosítja. A 2000. január 1-jétől rendelettel, illetve törvénnyel szabályozott módon valamilyen szinten az orvosok használhatják az OEP-től kapott finanszírozást más típusú beruházásokra. Ez nem elég, ezt tudom, de használhatják. Ilyen szempontból valahol megjelenhet a rendszerben az amortizáció, még ha ez nem is az a klasszikus értelemben vett amortizáció.

A harmadik, amire szeretnék utalni: én a lehetőségről beszéltem. Azt mondtam és ezt most is állítom, hogy a lehetőséget kell biztosítani a törvényi, a jogi és gazdasági külső feltételrendszerek megteremtésével arra, hogy a lehetőséget találja meg az egészségügy arra, hogy egyébként az a bizonyos, ön által is említett finanszírozási többlet megjelenhessen.

A mostani struktúra nem biztos, hogy jó erre, hogy bárki komolyan gondolja a befektetést az egészségügyi szektorban, de készülnek a tárcánál azok a törvények - hallhattuk többször az elmúlt hónapokban -, amelyek véleményem szerint és reményeim szerint ezt a jogi és gazdasági környezetváltást meg tudják teremteni az egészségügyben.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képviselője. Megadom a szót.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt távol levő Miniszter, Államtitkár Urak! Legalább az Egészségügyi és a Szociális és Családügyi Minisztérium képviselőinek itt lenne a helyük a Házszabály szerint.

Az átverés költségvetése nem csak abban az értelemben az átverés költségvetése, ahogy ezt Kuncze Gábor a költségvetési vita elején elmondta. Az átverés költségvetése abban az értelemben is az átverés költségvetése, hogy nemcsak a választókat verték át, hanem például az egészségügyi minisztert is - aki azt ígérte a választóknak a választási kampányban mint a Fidesz egészségügyi programjának kidolgozója és vezérszónoka, hogy gyökeres fordulat áll be az egészségügyben. Abban a választási programban, amit Orbán Viktor jegyzett, neki, Gógl Árpád egészségügyi miniszternek is azt ígérték, hogy a négy év alatt kétszeresére fognak nőni a bérek az egészségügyben - neki is ígértek valamit, és őt is átverték. Nem is csoda, ha azt írják az újságok, hogy távozik.

Miről szól az a költségvetési vita, amit ma folytatunk a társadalombiztosítás... - társadalombiztosítás? Van itt még társadalombiztosítás egyáltalán? Erre majd mindjárt visszatérek.

Tehát miről szól az egészségügyi ellátás és a nyugdíjellátás költségvetése? - mert azt hiszem, ez a helyes kifejezés. Azt mondja a kormány, elmondja, hogy mire mennyit költ a következő évben. Hogy az egészségügyet nézzük: mennyivel költ többet a sürgősségi ellátásra, a mentőszolgálatra, a tisztiorvosi ellátásra, a rezidensképzésre és így tovább; mennyit egészségügyi béremelésre; hány milliárddal több ez, mint tavaly, és a számok sorakoznak egymás után, ahogy ezt ötven éve ebben az országban megszoktuk - ezt csak tíz éve szoktuk meg.

Az ellenzék pedig rámutat arra - hallottuk -, hogy nem annyival több, mint amennyit a kormány mond, nem is több igazán, és ha több is, az a több messze nem elég. Erre azt mondja a miniszter úr - mondta ma reggel, amikor rövid ideig itt volt - szó szerint: "Ennyi jut." Azt is hozzáteszi - nem itt, hanem újságnyilatkozataiban, amikor a költségvetésről szó volt -, hogy sok kell a honvédségre, volt árvíz, családtámogatás, és így tovább, úgyhogy az egészségügyre ennyi jut.

Azt is hallottuk '98-99-ben, hogy ez még nem az egészségügy éve, de majd jövőre! Azt mondták, hogy fókuszált béremelés lesz először az oktatásügyben '99-ben, aztán majd a következő évben jön az egészségügy. Nos, ennek a két évre benyújtott költségvetésnek az az alapvető üzenete, hogy nincs már "jövőre". Amit négy év alatt ez a kormány ad, az ennyi - ahogy a miniszter úr mondta: ennyi jut.

Ha azt az azonnali kérdést, amit tegnapelőtt föltettem a miniszterelnök úrnak, hogy azt az ígéretet, amit az áfacsökkentésre tettek, miért nem teljesítik; ha föltenném azt, hogy azt az egészségügyi béremelési ígéretet, amit tettek '98-ban, miért nem teljesítik, akkor a miniszterelnök úr valószínűleg azt válaszolná, hogy azt tényleg nem, de ezzel szemben alaposan megfontoltuk, és úgy gondoltuk, hogy inkább a családi adókedvezményt növeljük, meg az Országimázs Központ kiadásait növeljük, a Miniszterelnöki Hivatal kiadásait növeljük, és hozzátenné: jól döntöttünk! Ezt hallottuk tőle, amikor egy ígéret nem teljesítését indokolta.

Úgy gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy ha az egészségbiztosítás egészségbiztosítás, akkor ezek a válaszok nem elfogadhatók. Arról beszéltek a kormány képviselői, hogy mennyit költenek erre, arra, amarra, mennyi jut egészségügyi bérekre, mennyi jut a miniszter úr által kiemelt egészségügyi területekre.

 

(14.00)

 

Csak egyetlenegy fogalom nem hangzott el a mai vitában; az, hogy a biztosítottaknak valami jár. Mert ez egészségbiztosítás, ahol annak, aki fizette a járulékot, és aki után a munkáltatója fizette a járulékot, az ellátás jár. Itt van például a legvitatottabb terület az egészségügyben, amit egy nem szakember is úgy-ahogy ért: a gyógyszerügy.

Miről szól a jelenlegi kormány gyógyszerpolitikája? Először is arról szól, hogy a költségvetési takarékosság egyik legfontosabb területe a gyógyszerkassza. Úgy próbálja meg a társadalombiztosítási költségvetés egyensúlyát biztosítani csökkenő járulékbevételek mellett - mert ugye ez volt az egyik út: csökkentsük a járulékokat -, hogy bezárja a gyógyszerkasszát. Én azt gondolom - bár a költségvetési szigor híve vagyok, ezt tudják rólam -, hogy ha egyszer itt társadalombiztosításról, egészségbiztosításról van szó, akkor azokat a gyógyszereket, amelyek az ellátáshoz szükségesek, az érintetteknek nyújtani kell, ez nekik jár.

Tehát azt gondolom, hogy a gyógyszerkasszát nem lehet bezárni. Végül utólag mindig rájön a kormány is, és akkor a következő évi zárszámadásba elbújtatott pótköltségvetéssel korrigálja is úgy-ahogy ezt a hibát, csakhogy itt egy elvi kérdésről van szó: hogy az a gyógyszer a biztosítottaknak jár. Itt felmerül az a bizonyos gyógyszerárkérdés. Azt mondják a kormánypártok képviselői, hogy ők védik a betegek érdekeit akkor, amikor keresztes háborút indítanak a gyógyszergyártók ellen, és megkötik a gyógyszerárakat. Büszkék arra, hogy az infláció alatt emelkednek a gyógyszerárak.

Én meg ezt úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy gyógyszerár mindig kettő van. Az egyik, amit a biztosító fizet a gyógyszerszállítónak, a másik, amit a beteg fizet - térítést - a biztosítónak, a patikának vagy valakinek. Azt gondolom, hogy az egyik oldalon az fontos, hogy a beteg által fizetett térítés valóban ne emelkedjék az inflációnál gyorsabban, még jobb, ha az inflációnál lassabban emelkedik.

A másik oldalon azonban annak az árnak, amit a gyógyszergyártó kap, annak olyan árnak kell lennie, amely ár mellett a gyógyszergyártónak érdemes Magyarországon forgalomba hozni mindazokat a gyógyszereket, amelyek a betegek gyógyulásához szükségesek, beleértve azokat az újabb és újabb - valljuk be, drágább és drágább - gyógyszereket, hiszen ezekben óriási fejlesztési költségek vannak, amelyek ahhoz kellenek, hogy Magyarországon is a beteg, ha nem is ugyanolyan, de hasonló ellátást kapjon, hasonló gyógyszerekhez jusson hozzá, mint a Lajtán túl.

Ennek pedig az a megoldása, hogy bizony a gyógyszerkasszának, tehát a társadalombiztosítás gyógyszerkiadásainak, tetszik, nem tetszik, emelkednie kell, mert a gyógyszergyártás fejlődik, az egészségügy fejlődik, és ehhez bizony magasabb gyógyszerkiadások tartoznak. Az a politika, amit a kormány folytat, csak arra jó, hogy a gyógyszergyártók ne legyenek érdekeltek abban, hogy a magyar betegek is megkapják azokat a gyógyszereket, amelyeket a Lajtán túli betegek megkapnak.

Hogy ez fél év alatt nem következett be - ahogy erre az államtitkár úr, ha jól emlékszem, délelőtt hivatkozott, vagy a kollégája, Frajna államtitkár úr beszélt erről -, nem bizonyíték. Itt hosszú távú döntéseket hoznak azok, akik egy gyógyszerpiacon jelen vannak vagy nincsenek jelen. A lényeg az, hogy az az eljárás, amit gyógyszerügyben a kormány követ, a biztosítási elv tagadása. Ez az egyik példája annak, hogy itt nem egészségbiztosításról, hanem egészségügyi ellátásról van szó. Csáky képviselő úrnak igaza van, létezik egy állami egészségügyi ellátási elv - a Beveridge-i elv -, meg létezik egészségbiztosítási elv. Lehet azt mondani, hogy amennyi a költségvetésből jut gyógyszerre, annyit költünk gyógyszerre, és a bevételeket az adóból szedjük be.

Erre megy a jelenlegi kormány: vissza oda, ahol 1990 előtt ez az ország volt, feladva azt az elvet, amit 1990-től mintha egyetértésben képviseltünk volna Surján képviselő úr minisztersége idejétől (Közbeszólás a Fidesz soraiból.), nevezetesen, hogy biztosítás az egészségbiztosítás. Ezt az elvet ez a kormány lépésről lépésre feladja.

Mi ezt nem így gondoljuk, hogy ez így helyes volna. Mi azt gondoljuk, hogy az egészségbiztosítás helyes elv, bevált elv. Szerintünk az angol tapasztalat sem igazolja a biztosítási elvtől független állami egészségügyi ellátás sikerességének elvét. Mi azt gondoljuk, hogy a biztosítási elvet kell érvényesíteni. Olyan egészségbiztosítási reformra lenne szükség, amely az eddiginél következetesebben érvényesítené a biztosítási elvet. Vannak ebben az országban nem kevesen - a Szocialista Pártban például ez az álláspont látszik dominánsnak -, akik úgy gondolják, hogy egy egységes állami egészségbiztosításban ez a követelmény jól megvalósítható.

Mi azt gondoljuk, hogy a tapasztalatok ezt nem támasztják alá. Egy egységes állami egészségbiztosítás a mi viszonyaink között óhatatlanul átmegy egy olyan helyzetbe, hogy állami egészségügyi ellátás, állami finanszírozású, állami osztogatású egészségügyi ellátás lesz belőle. Egy egységes állami egészségbiztosításnál óhatatlanul olyan helyzet alakul ki, amikor a biztosítottak nem érdekeltek abban, hogy egészségbiztosítási járulékot fizessenek, ugyanúgy, mint ahogy abban sem érdekeltek, hogy nyugdíjjárulékot fizessenek.

Nekünk az a véleményünk, hogy olyan versengő egészségbiztosítókra van szükség - számos nyugat-európai ország és Európán kívüli ország gyakorlatához hasonlóan -, ahol a biztosított maga választja meg a biztosítóját, és nap mint nap érzékeli azt, hogy a biztosító fizeti ki utána a számlát, amit ő megkap; tudja, hogy mibe kerül az ő egészségügyi ellátása, tudja, hogy az egészségügyi ellátás függvénye annak, hogy ő hogyan fizeti be a járulékot. Egy ilyen rendszer kiegészíthető olyan viszontbiztosítási és garanciaformákkal, amelyek azt a kettészakadási veszélyt, amelyről a szocialista képviselőtársaink ezzel kapcsolatban beszélni szoktak, enyhíti, illetve kiküszöböli.

Három évvel ezelőtt még a Fidesz is így gondolkodott, sőt, ha emlékeznek rá képviselőtársaim, 2001. január 1-jén ezt a rendszert már be kellene vezetni, ha Selmeczi Gabriella képviselő asszony munkája eredményes lett volna, amikor még államtitkár volt. De a Fidesz elállt ettől az elképzeléstől sajnos - nem nekünk, nekünk jó lenne, hogy valamiben dicsérhetjük is a kormányt, hanem az országnak sajnos -, és visszatért a biztosítási rendszer nélküli állami egészségügyi ellátás és egészségügyi finanszírozás elvére és gyakorlatára. Szerintünk ez nem visz előre.

Ha Bartha László polgármester képviselőtársunk még itt lenne, aki néhány perccel ezelőtt határozottan állást foglalt az egészségügy reformja mellett, most megkérdezném tőle, hogy érzi magát egy olyan pártban és egy olyan kormánykoalícióban, amelyik ezt az elvet négyéves kormányzása során feladta. Két és fél év eltelt, ebben a ciklusban már egészségbiztosítás és egészségügyi reform ebben az országban nem lesz.

Hadd térjek át egy kicsit a másik ágazatra, a nyugdíjra. A nyugdíjnál a biztosítás azt jelenti - ugyanúgy, mint az egészségbiztosításnál -, hogy a biztosított részben maga, részben a munkáltatója egy aktív életen keresztül fizeti a nyugdíjjárulékokat, és ezért neki a nyugdíj jár. 1991-ben, Surján miniszter úr minisztersége idején a Magyar Országgyűlés konszenzussal elfogadott egy olyan szabályozást - gondolom, a Fidesz is elfogadott egy olyan szabályozást -, amely egy ilyen válságos évtizedben azt az elvet rögzítette, hogy a nyugdíjak együtt változnak a keresetekkel. Együtt sírunk, együtt nevetünk; amikor a reálbérek csökkennek, akkor sajnos a reálnyugdíjak is csökkennek, amikor a reálbérek emelkednek, akkor a reálnyugdíjak is emelkednek. Gondolom, Surján miniszter úr ma is helyesli azt, hogy akkor egy ilyen általános elvben maradt a Magyar Országgyűlés.

Egészen 1999-ig - a '98-as költségvetési vitáig - a Magyar Országgyűlésben egyetértés volt e kérdésben. Azok a fideszes képviselőtársaink - Selmeczi Gabriellát is beleértve -, akik rendszeresen hozzák a számokat arról, hogyan csökkent a nyugdíjak reálértéke 1994 és 1996 között, elfelejtik említeni azt, hogy 1990 és 1994 között is így volt, csak akkor a mostani szövetségesük kormányozott, és erről elfelejtkeznek. Ez így volt 1997-ig. Tudja miért, Selmeczi képviselő asszony? Mert akkor a reálbérek is csökkentek, és akkor egyetértett hat párt abban, hogy együtt mozogjanak a reálnyugdíjak a reálbérekkel.

 

 

(14.10)

 

1997-től a reálbérek emelkednek, és annak megfelelően emelkedtek volna, emelkedtek a reálnyugdíjak egészen 1998-ig, a Fidesz hivatalba lépéséig. Tehát nem az Antall-kormány vett el valamit a nyugdíjasoktól, hanem Magyarország gazdasági helyzete. És nem a Horn-kormány vett el valamit a nyugdíjasoktól, hanem Magyarország gazdasági helyzete; mint ahogy a bérből és fizetésből élők is veszítettek ezekben az években, hiszen a felhasználható nemzeti jövedelem csökkent, és a nyugdíjasok is vesztettek ezekben az években.

Hála annak a gazdaságpolitikának, amit egy kamikáze-kormány követett - no, nem az Antall-kormányra gondolok, hanem a Horn-kormányra -, hála ennek a gazdaságpolitikának, 1997-től, '96 negyedik negyedévétől a magyar gazdaság folyamatosan növekszik, növekszenek a reálbérek, gyorsuló mértékben, és növekedhetnek a reális nyugdíjak is. Kivéve azt a szituációt, amit a Fidesz hozott, hogy azt az elvet, azt a hatpárti konszenzust, hogy ha a reálbérek nőnek, akkor együtt kell nőniük a reális nyugdíjaknak is, ezt a Fidesz egy döntéssel 1998 végén felrúgta, és visszatért ahhoz az elvhez - figyeljenek, kedves képviselőtársaim! -, hogy nem attól függ a nyugdíj, a társadalombiztosítási nyugdíj, hogy mennyit fizetett a biztosított, nem is attól, hogy milyen az ország gazdasági helyzete, hanem hogy a kormány mennyit lát jónak.

Nem azt mondják most önök, tisztelt Országgyűlés, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy 2001-ben majd gyorsabban emelkedhetnek a nyugdíjak, mert a biztosítottaknak ez jár, hanem azt mondják, hogy a Fidesz többet ad. Tehát nincs biztosítási elv, hanem kegyelv van: amikor a Fidesz kevesebbet lát jónak adni, mint 1998 végén '99-re, akkor kevesebbet ad; amikor a Fidesz többet lát jónak adni - és ezzel egy részét adja vissza annak, amit '98-ban előre elvett a következő évekre is, mert hiszen nemcsak '99-ben kaptak 50 milliárddal kevesebbet, hiszen ez bázis a következő évekre is, hanem 2000-ben is, vagy 2001-ben is -, ennek egy részét most visszaadják, illetve csak visszaadnák, mert azt a plusz 3 százalékot egyébként is vissza kellene adni jövő év novemberben, hiszen az infláció magasabb lesz, mint amit terveztek sajnos; tehát ez egy látszatkegy. De mondom, a lényeg most nem az, tisztelt Országgyűlés, hogy ezt a 10 százalékot vagy 12 százalékot vagy 8 százalékot hogyan ítéljük meg. Ez az aktuális kérdés.

Itt az elvi kérdés az, hogy az a jövedelempolitika, az a nyugdíjpolitika, az az egészségpolitika, amit önök követnek, ez a biztosítási elvnek a félretétele, és helyette annak a szocializmusból ismert gyakorlatnak a visszahozatala, hogy minden évben pártunk és kormányunk eldönti, hogy abban az évben mennyit kíván adni a nyugdíjasoknak, abban az évben mennyit hajlandó fordítani a gyógyszerkasszára, abban az évben mennyit hajlandó odaadni az egészségügynek. Így tehát elbúcsúzunk attól, amit tíz éve még valamennyien rendszerváltásnak neveztünk.

Ez a dolog lényege, és ebben az értelemben mondhatjuk, hogy önök átverték a lakosságot, átverték az egészségügyi minisztert, átverik a nyugdíjasokat - kit nem?

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője. Megadom a szót.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! A Magyar Demokrata Fórum országos és területi szakmai bázisa kellő empátiával fogadta a költségvetési tervezetet, hiszen e szakmai, politikai háttér négyesztendős kemény próbatétellel, kormányzati tapasztalatokkal rendelkezik.

Ha most frissen készített jelen felszólalásomban az MDF-es települési önkormányzatoktól, valamint a területi és országos szakmai fórumoktól begyűjtött elemzéseket rögzítem, témaköre: települési önkormányzatok, kistelepülések, közigazgatás. Az eddigi hozzászólásokban több esetben megemlítették, hogy összességében a települési önkormányzatok részére juttatott költségvetési támogatások növekedése meghaladja az árszintemelkedést, azaz reálértéken növekszik. A vásárlóértékben növekvő támogatások iránti törekvés, ahogyan erre már Balsai István frakcióvezető úr, az MDF vezérszónoka is utalt, mindenképpen üdvözölendő tény. Sajnos, a fogyasztói áremelkedés nyilvánvaló alultervezettsége kétségessé teszi, hogy valósággá válik-e ez a törekvés. Mivel a támogatások összege magában foglalja a köztisztviselői kereseteknek a ténylegesen is várható inflációt meghaladó növekedését, az önkormányzatok dologi kiadásai fedezésére nyújtott költségvetési támogatások összege reálértéken csökken.

Véleményem alátámasztására hadd idézzem az Állami Számvevőszék véleményét erről a problémáról, amely szerint a helyi önkormányzatok többlettámogatása "a reálértékek szinten tartását biztosító dologi automatizmust továbbra sem tartalmazza". Különösen súlyossá válhat az önkormányzati feladatok ellátásához szükséges feltételeknek a változatlanságát elérni a mostani magas energiaárak tartóssá válása esetén.

Olyan területen, Tiszakécske térségében képviselem a választópolgárok érdekeit, ahol az országos átlagnál alacsonyabbak a jövedelmek, s ahol magasabb a munkanélküliség. Átérzem azt magam is, hogy az ilyen helyen élők esélyeit eddig javította a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások révén az igényelhető segítség, aminek összege országos szinten 10,6 milliárd forintra tehető az idei, 2000. évben. Tehát nem értek egyet azzal a költségvetési filozófiával, ami az országon belüli területi különbségek növekedése ellenére, a területi különbségek mérséklését javasló európai uniós javaslatok ellenére reálértékben lényegesen csökkenti a következő években a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások nagyságát. Helyesnek tartaná a Magyar Demokrata Fórum, ha az országon belüli társadalmi és gazdasági különbségek mérséklését szolgáló költségvetési tétel legalább vásárlóértékét tekintve változatlan nagyságú maradna.

Tisztelt Ház! A rendelkezésre álló rövid idő alatt úgy érzem, hogy nem lehet kellően megvitatni azt a jelentős szigorodást, amit a falugondnoki szolgáltatás területén vezetne be a törvényjavaslat. Az eddigi, 2000 fő alatti települések helyett a jövőben csak a 660 fő alatti, vagy a 2000 fő alatti és legalább 100 fő külterületi lakossal rendelkező települések részesülhetnek a falugondnoki szolgáltatás állami támogatásából.

Az elmúlt tíz esztendőben 600 kistelepülésen alakították ki a falugondnoki szolgálatot. Az elöregedő és elnéptelenedő községekben a mindenes szerepét betöltő falugondnokok közreműködésének köszönhetően csökken, sőt egyes településeken meg is szűnt az elvándorlás - hangzott el nemrég Sárospatakon a Magyar Tanya- és Falugondnokok Szövetsége találkozóján. A szigorodás miatti gond nem is a legkisebb, hanem a 2000 lelkesnél kisebb településeken lesz. Éppen azoktól a településektől vonjuk meg az ilyen jellegű, eddig megszokott állami támogatást, amelyek még a belátható jövőben életképes települések maradnának.

Mérséklendő a megszüntetésre ítélt falugondnokságok miatt várható hátrányos társadalmi következményeket, a költségvetési törvényjavaslat indítványozza egy új költségvetési jogcím bevezetését, a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatokon belül kialakított gondozási központok működtetését. Ezt a kezdeményezést örömmel támogatom, de számomra egyértelmű, hogy amíg ezek a gondozási központok nem épülnek fel, addig sok olyan település szociális gondjai fokozódnak, amelyek már nem lesznek jogosultak a korábbi falugondnokok munkájának állami támogatására, viszont még nem igényelhetnek állami támogatást a még nem is létező gondnoksági központok tevékenységének támogatására.

Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja szükségesnek tartja a címzett és céltámogatások keretének a megemelését.

 

(14.20)

 

Mindkét évben mintegy 5 milliárd forint többletet tartunk kívánatosnak előirányozni elsősorban a szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás programja területén. Törekvésünk látszólag nem okozna hasonló mértékű költségvetési kiadásnövekedést, mert tavaly is súlyos milliárdok ragadtak benn az önkormányzatokat támogató állami fejlesztési keretekben. A rendelkezésre álló ilyen források 36 százalékát, 22 milliárd forintot nem használtak fel 1999-ben.

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

A támogatások felhasználásának kedvezőtlen aránya éppen a szennyvízelvezetés és -tisztítás terén kedvezőtlen. Igény lenne, de évek óta elégtelenek ehhez a helyhatóságok saját forrásai. A megnövelt támogatási lehetőségek jobb kihasználására csak akkor lenne lehetőség, ha alacsonyabb arányban állapítanánk meg az önkormányzatoktól igényelt saját erőforrást.

Az önkormányzatok folyamatosan szűkösebbé váló anyagi forrásait nem csupán a címzett és céltámogatási lehetőségek kihasználatlansága jelzi, hanem az is, hogy bizonyos szociális alapellátásokra - például házi betegápolásra és háztartásbeli segítségnyújtásra, étkeztetésre, továbbá rendkívüli pénzbeli és természetbeni kiadásokra, például köztemetésre, közgyógyellátásra - juttatott állami költségvetési fedezetet az önkormányzatok felélik, gyakran más célokra használják. Például 1997-ben az állam összesen 91 milliárd forintot adott át az önkormányzatoknak az említett célok érdekében. Az önkormányzatok tényleges kiadásai azonban csak 69 milliárd forintot tettek ki. A 22 milliárdos különbözetet nem a rászorulók életkörülményeinek javítására, hanem elsősorban intézményfenntartásra, fejlesztések finanszírozására költötték a helyhatóságok.

Az önkormányzatok egyébként az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint évről évre költségvetésük mind kisebb hányadát fordították a rászorultságtól függő támogatások finanszírozására. A havi rendszerességgel nyújtott támogatások összegét a legtöbb településen az adható legkisebb összegben határozták meg.

Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Szólnom kell arról a problémáról is, hogy a növekvő államigazgatási feladatok ellenére évről évre csökkenteni kell az államigazgatásban dolgozó köztisztviselők létszámát. Az Állami Számvevőszék véleménye szerint az általános érvénnyel megfogalmazott létszámcsökkentési igények ellentétben állnak az újonnan kihirdetett, jogszabályokban előírt újabb és újabb többletfeladatok létszámigényeivel, vagy bele kell abba törődni, hogy a sokrétű feladatokkal leterhelt köztisztviselői kar egyre alacsonyabb hatékonysággal tudja teljesíteni a munkáját. A Számvevőszék véleménye szerint a jelenlegi költségvetési törvényjavaslat sem tartalmazza a feladatbővülések létszám- és egyéb költségvonzatait. Egyes fejezeteknél nincs vagy csupán részben van fedezet a saját forrásból finanszírozandó feladatok költségeinek kigazdálkodására.

A köztisztviselők leterheltsége, a létszámcsökkentéssel fordítottan arányos feladatbővülés állandósulása időszerűvé teszi az eddigi gyakorlat felülvizsgálatát. A kormány az idén egyértelművé tette azt a szándékát, hogy januártól indul az a köztisztviselői reform, amelynek végrehajtására a költségvetésben 20,5 milliárd forintot különítettek el, többek között a köztisztviselők fizetésének és egyéb juttatásainak, pótlékainak az emelésére. A tervezet fontos eleme a közszolgálatban egységes javadalmazás; a köztisztviselők az önkormányzatoknál sem kereshetnek többet, mint a központi államigazgatásban.

A tervezet egyik érdekes és új eleme a különálló, kiemelt juttatásban részesülő 500 fős főtisztviselői és főtiszti kar létrehozása. Ezt az állományt 2001-ben és 2002-ben töltenék fel. Ennek a törvényjavaslatnak még nem ismertek a részletei, de erre a célra tetemes összeget különítene el a költségvetés. Nos, ez a tervezet a napi kötelezettségeit elvégző, nagyon rosszul fizetett köztisztviselői állomány 97 százalékának nem ígér semmi jót, legfeljebb azt, hogy alulfizetettségük palástolására rendszeresen vagyonnyilatkozatot kellene tenniük, továbbá még családtagjaiknak is. Ezzel egyidejűleg tovább növekednek a tisztviselői karon belüli ma is meglevő óriási kereseti különbségek, amelyekről az elmúlt hónapban részletesen is tájékozódhattak az ez iránt érdeklődők.

Hadd idézzem ezzel a költségvetési céllal kapcsolatosan Franklin Roosevelt amerikai elnököt, aki emígy jellemezte az államférfiak tevékenységének erényét: haladásunk bizonysága nem az, hogy tovább növeljük azok gazdagságát, akik már amúgy is sokat birtokolnak, hanem hogy használható lehetőségeket teremtsünk azoknak, akiknek túl kevés jutott.

Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum helyesli a közszolgálat életpályává történő átalakítását, de ahogyan erre már utaltam, ez a rendszer semmit sem fog érni akkor, ha tovább folytatódik a Magyar Köztársaságban az a gyakorlat, ami szerint minden választási ciklus után a köztisztviselőknek a polgári demokráciák történetében szokatlan mértékű lecserélése történik meg. Véleményem szerint előre borítékolható, hogy ha lesz egy kiemelt ellátmányú és juttatású főtisztviselői kar, akkor az céltábla lesz minden választás után, akár csak részlegesen is változó összetételű koalíciós kormány számára. Ha tehát el kívánjuk érni a köztisztviselői kar viszonylagos stabilitását, akkor nem széthúzni kell ezt a tábort, hanem inkább zárni a sorokat.

Befejezésül hadd emlékezzek meg egy évek óta visszatérő technikai gondról, arról, hogy az állami költségvetés készítői nem kellő mértékben alkalmazzák az államháztartásról szóló törvényt, annak is a 115. §-át. Az idézett törvény előírja, hogy az Országgyűlés jóváhagyását igénylő bevételi és kiadási előirányzatait magában foglaló mérlegeknek tartalmazniuk kell a bázisévre várható, illetve a megelőző évre vonatkozó tényadatokat.

Az ország minden részéből érkeztek ezzel kapcsolatban vélemények, megszólalások, hiszen a 2001. és 2002. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatnak sem az 1. számú, sem a 2/a és 2/b melléklete nem tesz eleget az államháztartásról szóló törvény előírásának, azaz a mérlegek nem tartalmazzák az időbeli összehasonlítást lehetővé tevő idei és tavalyi év adatait. Az összehasonlíthatatlanság miatt a legtöbb képviselő ez alatt a rövid, mindössze két hét alatt nem tudja jó lelkiismerettel ellátni a munkáját, nem tud érdemben véleményt formálni a következő két évre vonatkozó állami költségvetés jellemzőjéről.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Keller László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, ügyrendben kért szót. Öné a szó, képviselő úr.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ügyrendi indítványom az, hogy szíveskedjen az elnök asszony a képviselőket arra figyelmeztetni, hogy ma a társadalombiztosítás költségvetésének vitája zajlik. Én hallgatva délelőtt a Magyar Demokrata Fórum vezérszónokának a megnyilvánulását, megértem azt, hogy ők nem nagyon akarnak a társadalombiztosítás költségvetéséről beszélni, hiszen lesújtó véleményük van róla, és kormánypárti képviselőként ezt nehezen teszik meg.

De az nem fogadható el, hogy ha előre meghirdetetten a tb-költségvetésről vitázunk a Házban, akkor itt most Lezsák képviselő úr behoz a Házba önkormányzatokat, falugondnoki rendszert, meg nem tudom, mit, mindenfélét, ami abszolút nem függ össze a társadalombiztosítás költségvetésével.

Nagyon rossz a tárgyalási rendje a Háznak, azt meg kell állapítani, aránytalan is, de nem tudunk mit csinálni, a házelnök úr ezt terjesztette ide, a kormányzó többség ezt fogadta el. Most ehhez nekünk tartani kell magunkat, de nemcsak az ellenzéknek, hanem a kormánypártoknak is.

Legközelebb ne az elfogadott napirendet lépjék túl és hágják át, hanem beszéljék rá a házelnököt arra, hogy egy tisztességes napirendi javaslattal jöjjön a Ház elé, és csak egy tisztességes napirendi javaslatot fogadjanak el. Mert önök mutatják azt, hogy egyszerűen tarthatatlan az a benyújtott napirend meg az az elfogadott napirend, ami alapján most tárgyalunk.

 

(14.30)

 

De ha már egyszer elfogadták, akkor tartsuk be az elfogadott napirendet, csak a tárgyról beszéljünk, és kérném szépen az elnök asszonyt arra - ügyrendi indítványként -, hogy ennek az elfogadott napirendi javaslatnak szerezzen érvényt mindenkor. (Taps az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr, nem nyitok vitát az ügyrendi indítványán, túl azon, hogy elég nehéz helyzetben vagyok, hiszen az alelnöktársammal éppen ebben az időszakban cseréltünk, mondjuk, a képviselő úr felszólalásának utolsó négy percét volt alkalmam hallani, aki ebben az időszakban éppen a köztisztviselőkről beszélt, és mivel az egészségbiztosításban és a nyugdíj-biztosításban is dolgoznak köztisztviselők, azt hiszem, vannak olyan kapcsolódási pontok, amelyek ehhez a részhez tartoznak.

Balsai István képviselő úr kért ugyancsak ügyrendben szót, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Nagyon örülök annak, hogy Keller képviselő úr, aki nem fogadta ennek a hétnek a napirendjét, ennyire kényes arra, hogy melyik képviselő melyik képviselőcsoporthoz tartozóan milyen körben kívánja kifejteni az általános vitában gondolatait, de kérem, bízza ezt a Magyar Demokrata Fórum szónokaira, hogy mikor, milyen gondolatokat kívánnak az általános vita kapcsán kifejteni. A frakciónk ezzel a lehetőséggel a továbbiakban is élni kíván.

Keller úr, ha megszavazta volna a napirendet, akkor valamivel több jogcíme lenne ezt elmondani, de ez egy ajánlás volt, hogy mikor miről kéretik beszélni. Lezsák képviselő úr a mi tudomásunkkal és jóváhagyásunkkal most erről kívánt beszélni.

Köszönöm. (Dr. Mátrai Márta: Úgy van! - Keller László: Ez nem így van! Elfogadott napirend van! - Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hadd tegyek még annyi megjegyzést tisztelt képviselőtársaim ügyrendi vitájához, hogy reggel, amikor megkezdtük a mai ülésnapunkat, akkor elnöklő társam figyelmeztette arra tisztelt képviselőtársaimat, hogy a tb költségvetését érintő rendelkezések megvitatása képezi a mai ülésnapunk tárgyát, de arra is figyelmeztette tisztelt képviselőtársaimat, hogy amennyiben az összefüggések indokolják, a képviselői felszólalások természetesen érinthetik a költségvetési törvényjavaslat további részeit is.

Azt gondolom, hogy a továbbiakban térjünk vissza a mai napirend tárgyalására. Lezsák Sándor képviselő úr is ügyrendben kért szót, az MDF képviselőcsoportjából.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Csak érintettként szeretném jelezni, hogy nemcsak a köztisztviselői kar, de a falugondnoki hálózat is ebbe a témakörbe tartozik (Béki Gabriella: Tévedés! - Keller László: Nem igaz!), emlékeztetem erre Keller képviselőtársamat.

Köszönöm szépen. (Béki Gabriella: Ez tárgyi tévedés!)

 

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Nem nyitunk ezen a továbbiakban vitát. Befejeztük az ügyrendi kérdésben a vitát.

Göndör István képviselő úr következne, de tekintettel arra, hogy a képviselő úr pillanatnyilag nincs az ülésteremben, Vojnik Mária képviselő asszonynak adom meg a szót hozzászólásra, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Délelőtti felszólalásomban az Egészségbiztosítási Alap kiadási oldalát vettem górcső alá egy ellenzéki képviselő szemszögéből. A vita, amely ma délelőtt lezajlott, arra a következtetésre enged engem jutni, hogy a kiadási oldal nehézségeiről, az egészségügyi ellátás biztosíthatóságáról a fideszes képviselők kivételével azonos véleményre jutottunk. Ezt a megállapítást, amely a gyógyító kassza által érintett fejezeteket tartalmazza, az álláspontunkat megerősítették a kormány más parlamenti pártjaiban ülő képviselők hozzászólásai is.

Mielőtt a normaszöveghez fűzött megjegyzéseimet megtenném, szeretném visszaidézni a ma délelőtti vitát; abban Frajna képviselőtársam hozzászólására való reagálással kezdtem a mai beszédemet, hiszen ő egy Madách Imre-idézet kifordításával kezdte a mondandóját, miszerint az ellenzéki képviselőtársak bő kezekkel mérnének ebből a költségvetésből.

Én azt mondtam hozzászólásomban, hogy "Szűk markkal mér", ez a tartalmilag helyes kifejezés, azonban nem szeretném, ha úgy kellene maradnia a jegyzőkönyvben, mintha nem ismerném Madách szavait, ezért szeretném elmondani, természetesen a szövegszerű idézet úgy szól, hogy "Fukar kezekkel mérsz", csak a tárgyban, azt gondolom, az analógia a bő- és szűkmarkúságra vonatkozóan megengedett ennyi hibát ebben. Nem szeretném magamon hagyni ezt a látszólagos bélyeget is.

Most vissza a törvényjavaslat normaszövegéhez fűzött megjegyzéseimhez. A törvényjavaslatnak a 64. és 66. §-ai a 2001. és 2002. év sorrendjében közlik a társadalombiztosítás összevont és alaponkénti bevételi és kiadási főösszegeit, majd az alapok részletes költségvetése a 20. és 21. számú törvényi mellékletekben található, amelyek 71. fejezetként a Nyugdíjbiztosítási és 72. fejezetként az Egészségbiztosítási Alap előirányzatait tartalmazzák. Azért fontos, hogy ezt visszaidézzem, hiszen erről van szó, amikor azt mondjuk mi, ellenzéki képviselők, hogy a normaszöveg az, amelyik befejezi az egyébként de facto felszámolt társadalombiztosítást, most már szövegszerűen is, hiszen a költségvetés azt mondja, hogy az állami költségvetés központi költségvetésre és az alapok költségvetésére hivatkozik, de a szövegben már csak fejezeti költségvetésként reprezentálódik a társadalombiztosítás, mondhatjuk úgy is, a néhai társadalombiztosítás bevételeit és kiadásait bemutató fejezet.

Azt gondolom, hogy ennek a társadalombiztosításnak a fenyegető felszámolásáról két éve van szó ebben a Házban, és minden lehetséges alkalommal rámutattunk, melyek azok a lépések, amelyekkel a Fidesz-kormány felszámolta a társadalombiztosítást mint olyat. Kezdődött azzal, hogy miközben megszüntette a társadalombiztosítási önkormányzatokat, felügyelet nélkül hagyta az alapokat, illetve egy egyszemélyes felügyelőt rendelt hozzá, aki a funkcióját lehetőségei és alkalma híján nem tudta betölteni.

Évek óta próbáljuk elmondani, hogy a társadalombiztosításban járulékfizetőként részt vevő emberek és munkáltatóik, foglalkoztatottak, munkavállalók és munkáltatóik jogosan támasztanak olyan igényt, hogy befizetett járulékaik felett felügyeletet gyakorolhassanak. A felügyelet módjára, a létrehozandó intézményre több alkalommal próbáltunk meg konstrukciót kidolgozni, de maga az elv, amelyet mi helyesnek és szükségesnek tartunk, minden alkalommal megtört kormánypárti képviselőtársaink ellenállásán.

Ezt követte a társadalombiztosítás felszámolásában, amikor a járulékok befizetését, a hátralékok behajtását a kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalra bízta. Elmondtuk, hogy nem tartjuk az APEH-et sem személyileg, sem tárgyi feltételeit tekintve felkészültnek és alkalmasnak ennek a funkciónak a betöltésére. Javaslataink a korrekcióra minden alkalommal elbuktak kormánypárti képviselőtársaink ellenállásán, így egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy most, amikor az 1999. évi társadalombiztosítási költségvetés zárszámadása került a Ház elé, mindannyiunk előtt világossá vált, hogy a társadalombiztosítási alapok felett senki nem gyakorol felügyeletet.

 

(14.40)

 

Az év második felében, a beszámolási időszak kezdetekor arról számolhatott be a Számvevőszék, hogy az APEH mérlege csak korlátozással auditálható, mert a könyvvizsgáló számára az APEH a járulék-folyószámlákat adatvédelemre hivatkozva nem tette megismerhetővé. De ennél nagyobb baj, hogy az alapokat felügyelő államtitkár a kérdések során, amelyeket év közben hozzá intéztünk, nem tudott arról számot adni, hogy ismerője és befolyásolója az alapoknak jutó pénznek. Így tehát megtörténhetett, hogy 1999-ben, a törvényi szabályokkal ellentétben, az alapokat megillető hányad nem a törvény szerint került az alapokhoz.

Így állhatott elő, hogy 1999-ben a járulékmegosztás hibás értelmezése miatt 20,8 milliárddal rövidítették meg a nyugdíjalapokat, és ami ugyancsak ennek a következménye, 20,8 milliárd forinttal több került az Egészségbiztosítási Alapba, amely természetesen a törvényes elszámolás szerint már soha többet nem kerülhet oda vissza, ezért hamis alapot szolgáltatott a következő évek költségvetésének megalapozásához. És most mindezt komplettálta azzal, hogy magát a társadalombiztosítás költségvetését is beolvasztotta az állami költségvetésbe.

Nem tudom, hányszor tehetjük még meg ebben a Házban egyáltalán, hogy felemeljük a szavunkat a társadalombiztosítás államosítása ellen. Lehet, hogy ez az utolsó alkalom. Lehet persze, hogy ez csak ebben a ciklusban az utolsó alkalom, és azt gondolom, hogy amennyiben módunk lesz rá, ezt a - véleményem szerint - jogsértést mi magunk orvosolni fogjuk. Az állami költségvetésben, amely a makrogazdasági mutatókat is bemutatja, meg lehet találni. A mai vitában ezekre már több alkalommal utaltak a képviselőtársaim, én most csak azért szeretném visszaidézni ezeket, mert bár az értelmezés közöttünk lehet többféle, azt azonban mindannyiunknak meg kell állapítani, hogy a mutatók bemutatása, illetve a valóságos helyzetnek a prezentációtól való eltérése önmagában is bizonyítja a költségvetések megalapozatlanságát.

A társadalombiztosítás költségvetéséről szóló törvényjavaslat 68. §-ának (2) bekezdésében a kormány arra tesz javaslatot, hogy a gyógyító-megelőző ellátás előirányzataiban megengednék a jogcímek közötti átcsoportosítást, amire eddig is volt lehetőség, vagy azok együttes kezelését. Ebben az esetben azonban véleményünk szerint megengedhetetlen mértékben nőne meg a törvény által meghatározott előirányzatok felhasználásában a direkt kormányzati beavatkozás lehetősége, akár szakmai, akár költségvetési szempontok érvényesítése érdekében. Ugyancsak szeretném felidézni a délelőtti vitát, hiszen Csáky képviselőtársam utalt arra, hogy ennek milyen következményei lehetnek a gyógyító-megelőző kasszában való kormányzati beavatkozást illetően.

Én szeretném elmondani, hogy ennek a beavatkozásnak, amelyet az elmúlt években az eddigieknél korlátozottabb felhatalmazással már megtett a kormány, minden alkalommal az lett a végeredménye, hogy a gyógyításra fordítható költségekből vettek el. Én el nem tudom gondolni, hogy mi lehet az, amelyet egészségpolitikai képzettségű képviselőtársaim a kormánypárti oldalon ezek után még pártolni tudnak, mi lehet az oka ennek. Itt ül a vitában az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára, ezért, azt gondolom, a vitának ebben a szakaszában bizonyára hozzá fog szólni, és elmondja, hogy mi is az oka annak, hogy ezt az egészségpolitikáért felelős vezetők a maguk számára képviselhetőnek és elfogadhatónak tartják.

Arról is kellene beszélnünk persze, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott méltányossági nyugdíjak esetében miért gondolja úgy a kormány, hogy innentől a méltányossági nyugdíjak odaítélésére a szociális és családügyi minisztert fogja felhatalmazni. (Keller László közbeszól.) Keller képviselőtársam adott egy magyarázatot a padsorokból, ő azt mondja, hogy választás lesz. Magam hajlok erre a magyarázatra, ennek egy mértéktartóbb változata az, hogy az embereknek tudniuk kell, amikor majd nem az Országos Nyugdíjfolyósító főigazgatójához fordulnak, hanem a kormány egyik tekintélyes tagjához, hogy rajta múlik az ő méltányossági nyugdíjuk. De ha már ilyen nagy kegyre készül a kormány, akkor miért szabta ilyen szűkre a keretet? A gesztus azért, azt gondolom, nem túl bőkezű.

A harmadik, amire ki szeretnék térni, a racionális rendelésre ösztönző, a gyógyszer és gyógyászati eszköz előirányzatait érintő paragrafus, a 71. §. Az a gond ezzel a paragrafussal, hogy miközben elméletileg egyet lehet azzal érteni, hogy ösztönözni kell a racionális gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-fogyasztást és -felírást, nem tudjuk, hogy mi ez a racionális felhasználásra való ösztönzés. Még azt se tudjuk, hogy a kormány szerint mit jelent a racionális felhasználás.

A 73. §-ban arra tesz javaslatot a kormány, hogy az irányított betegellátás szervezésére 200 ezerről 500 ezerre főre bővüljön az a kör, amelyre az OEP az arra vállalkozó szolgáltatóval szerződést köthet. Én azt gondolom, hogy miközben az eddigi modellkísérletekről nincsenek számunkra megismerhető információk, nem tudjuk, hogy mekkora megtakarítás érhető el, nem tudjuk, hogy mennyivel ésszerűbb egy ilyen szervezés, miért kell ezt a kört tovább bővíteni.

És végül, amit említeni szeretnék, ez a 77. §, amely azt mondja, hogy az APEH részére ösztönzési célra átadásra kerülő összegeket jelöli meg ez az alaponként külön-külön előirányzathoz mért 101 százalékos teljesítés. Eltekintve attól, vagy talán nem is kellene ettől eltekintenünk, hogy az elmúlt évben, tehát 1999-ben az APEH jutalmazására fordított keretet a pénzügyminiszter az Állami Számvevőszék szerint törvényi felhatalmazás híján ítélte oda az APEH dolgozóinak, ebben az évben, miután a 101 százalékos teljesítés garantáltan, az APEH minden erőfeszítése nélkül beérkezik ebbe az alapba, számomra érthetetlen, hogy miért kell arra jutalmat kitűzni, ami egyébként amúgy is biztosan megvalósul. Mert van itt még egy tétel, amelyre persze lehetne jutalmat kitűzni, ezt tartalmazza a 660. oldalon a költségvetési javaslat, és úgy szól, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai bruttó tartozása és követelése, és ha a képviselőtársaim felütik a kötetet, akkor döbbenetes számokat fognak találni: 255 milliárd tartozás van kinn.

 

 

(14.50)

 

Gondolják csak meg, képviselőtársaim, hogy mekkora ez a pénz, mondjuk a gyógyítókasszához, a gyógyszertámogatásokhoz mérten, és akkor azt gondolom, hogy mégiscsak arra kellene ösztönözni azt, akire a feladatot bíztuk, hogy ez a 250 milliárd forint, amely a GDP-nek 1,95 százalékát teszi ki, bekerüljön az alapok költségvetésébe; és akkor újra emlékeztetni fogom képviselőtársaimat, hogy a teljes egészségügyi ellátás részesedése a GDP-ből ma 4,4 százalék, de 2002-re 3,9 százalék lesz.

Ennek kapcsán kell megemlíteni a költségvetésben a 113. §-ban tett javaslatot, melyben a kormány arra tesz indítványt, hogy az Országgyűlés a Magyar Televízió Rt. 2000. augusztus 31-én fennálló, a törvény 19. számú melléklete a) pontjában felsorolt, összesen 7 milliárd 243 millió és így tovább forint köztartozásának megfizetését elengedi. Szeretném megkérdezni, tisztelt kormány, hogy miért kellene elengedni egy állami intézmény köztartozását. Megfizeti a magánszemély, megfizeti a munkáltatója, minden hátralékot be kell hajtani. Az állam tartozhat ekkora összeggel?! Tényleg megengedhetjük magunknak? Külső forrásokat keresünk. Hát itt egy olyan forrás, amelyikkel nagyságát tekintve már igazán lehetne mit kezdeni.

Ezek voltak a normaszövegből azok a pontok, amelyeket a magam részéről szükségesnek tartottam a költségvetéssel összefüggésben megemlíteni, és őszintén remélem, hogy a kormánypárti képviselőtársaim részéről a hozzászólásomhoz lesznek megjegyzések, kiegészítések a közmegegyezést szolgálandó.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony, a felszólalását. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Vojnik képviselő asszony utalt arra, hogy a délelőtt folyamán én állítólagosan kifogásoltam volna a gyógyítókasszák átjárhatóságát. Egy szóval nem beszéltem róla, alapvetően időhiány miatt, de ha beszéltem volna róla, akkor pozitívan beszéltem volna róla, ugyanis szemben képviselő asszonnyal, én azért el tudok képzelni olyan átcsoportosítási szükségleteket, amiket a szakma alapoz meg. Bízom benne, hogy egy komolyabb ellenőrzés kapcsán... - mert azért olyan nagyon erről nem esett szó itt ebben a Házban, a jelenlegi struktúrának az egyik leggyengébb pontja az ellenőrzés hiánya. Ennek hiányában vélhetőleg nagyon sok pénz folyik ki a rendszerből, de egy korrektebb ellenőrzés, a meglévő protokollok alapján - és akkor utalhatnék, mondjuk a racionális gyógyszerfelhasználásra is, hogy mit jelent - történő kezelés, illetve annak az ellenőrzése megtakarításokat eredményezhet egyes kasszáknál, és ez lehetőséget biztosít arra, hogy átcsoportosítsanak akkor, ha a szakma teszi.

Ami ellen én tiltakoztam - ha már ezt így lehet minősíteni -, hogy fiskális szemlélet érvényesüljön, hogy ne a pénzügyminiszter legyen, aki megmondja azt, hogy melyik kasszához mennyi pénzt kell tenni. A modellkísérletekkel kapcsolatban pedig az egészségügyi bizottság kapott a veresegyházi modellel kapcsolatban egy értékelést, aminek az egyik rezüméje volt az, hogy kicsi az a lakosságcsoport... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Majd folytatom később. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, a megértését külön. Hozzászólásra következik Surján László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Először egy olyan költségvetési tételről szeretnék itt szólni a társadalombiztosítási alapok költségvetése kapcsán, amely viszonylag alacsony, nevezetesen: a működési költségvetése az alapoknak. Ha megnézzük, a nyugdíjágazatban ez 1,8 százalék, az egészségügyi ágazatban 2,1 százalék. Ha ehhez hozzáveszem, hogy, mondjuk, '97-ben a nyugdíjágazatban 3 százalék fölött volt a működési költségvetés, akkor egy olyan következtetést, azt hiszem, tisztességgel elmondhatunk, hogy a tb irányítása, az önkormányzatok korábbi formájának a megszüntetése meghozta azt a hozadékot, amit annak idején mondtunk, hogy itt egy pazarló gazdálkodás folyik, s az állam nagyobb ráhatása pozitív eredményeket fog hozni. Meg kell mondanom, hogy európai viszonylatban ez a 2 százalék körüli érték egészen kiemelkedő. Persze örülnék, ha ez lehetne 5 százalék, és az ott dolgozó emberek sokkal többet keresnének, de ez egy más kérdés, és csak az ország egészének a függvényében lehet elérni.

A következő gondolat, amit el szeretnék mondani, az egész rendszernek a finanszírozhatósága. A polgári kormány avval a programmal indult neki ennek a négy évnek, hogy jelentős mértékben le akarja szorítani a társadalombiztosítási járulékokat. Azon lehet vitatkozni, hogy mi a jelentős mérték, de a tények azok, hogy 39-cel vettük át, 33-ra ugrottunk, és a kormány ebből még egy kétszer 3 százalékos további visszafejlesztést képzelt el.

Nyilván, akik itt vannak a teremben, évek óta foglalkoznak a társadalombiztosítás problémáival és nem hiszem, hogy van köztünk olyan, aki ne mondaná szívesen azt, hogy sokkal több nyugdíjat kellene fizetni. Nem hiszem, hogy van köztünk olyan, aki ne tudna arra hivatkozni, hogy az egészségügy számára rendelkezésre álló pénz, mondjuk, dollárban vagy euróban kifejezve nevetségesen alacsony más országok költéseihez képest. Ezeknek a tényeknek a birtokában értem azt, hogy sokan megkérdőjelezték a társadalombiztosítási járulékok lenyomásának a szándékát. Ugyanakkor többen emlegették az első négy évet és az én miniszterségemet. Elég sok kritikát kaptunk a magas járulékokért; akkor még százalékosan jóval magasabb is volt, hozzá lehet tenni. Tehát egyszerre él bennünk ez a kettősség, egymást tulajdonképpen kizáró kettősség: többet akarunk adni és kevesebbet elvenni, ami az ellenzéknek jól álló, kellemes téma, kormánypárton visszább szorul a dolog.

Idén az a furcsa helyzet állt elő, hogy noha a frakciók általában lelkesen támogatták a járulékcsökkentési programot, azonban úgy érezték, hogy talán egy kicsivel kisebb lépés is megfelel a mi eredeti terveinknek, ezért a kétszer 3 százalékos lelépést kétszer 2 százalékos visszalépésre módosítottuk. Elég sokat vitáztunk délelőtt, nem akarom most a nyugdíjvitát nagyon előhozni, ennek a mi részünkről az a célja, hogy egy magasabb nyugdíjemelésre teremtsünk forrást. A délelőtti vitáink lényege az infláció körül forgott.

Emlékeztetni szeretném tisztelt képviselőtársaimat, hogy való igaz, egyszer volt egy megegyezés köztünk hatpártilag, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk, s ez nem lett volna egy rossz megegyezés, ha nem torkollott volna állandóan éjszakákba menő vitákba, hogy mennyi a mennyi, merthogy annak idején ez is a jövő évre várható inflációról szólt, és ugyanezek a viták zajlottak: az ellenzék mondta, hogy nem annyi lesz, a kormánypárt mondta, hogy annyi lesz. Itt megegyezés természetesen nem születhet. Teljesen egyetértek és örülök, hogy ellenzéki oldalról is hallottam azt, hogy ezek a viták ártanak az országnak, ártanak az inflációnak magának. Volt akkor egy olyan megoldás, és a nyugdíjasok partnerek voltak benne, hogy ne a tárgyévi, hanem a múlt évi inflációt vegyük.

 

 

(15.00)

 

Ezt a svájci indexálással megváltoztattuk, mert ott az előző parlament megváltoztatta, ott a tárgyévi dolog jött be. Most visszakerültünk a '90-es évek elejének méltatlan vitáihoz, amit valóban jobb lenne elkerülni.

Reagálásképpen is beleszövöm a mondókámba a méltányossági nyugdíjról a korábban kifogásolt dolgokat. Ha ellenzéki lennék, örülnék ennek a lépésnek, ugyanis amit a nyugdíj-biztosítási főigazgató jó szándékkal emel, azt emeli, arról még a kormányoldal sem tud, az ellenzék sem tud, konkrét problémák esetén a miniszter viszont interpellálható, kérdezhető, tehát azt gondolom, a demokráciát fokozó lépésről van szó. Azzal legyünk tisztában, hogy a méltányossági nyugdíjemelés nem illik bele a biztosítási rendszerbe. Én örülök, hogy van, szerintem kell lennie, vannak élethelyzetek, amiket nem tud kezelni egy merev szabály, ilyenkor kell egy rugalmas szabály - ez természetesen nem lehet parttalan. Nem lehet parttalan, és ha ez parlamenti szinten átvilágítható, többet ér, és az, hogy választás lesz vagy nem lesz, e tekintetben, azt gondolom, nem játszik szerepet.

Engedjék meg, hogy az egészségügy dolgairól is szóljak néhány szót. Azt vettem észre az elmúlt napok vitáiban, hogy a tisztelt Ház, különösen ellenzéki oldalról döntően a 2001. évre centrál - nem tetszik a kétéves költségvetés -, és a 2002-es viszonyokat kevésbé firtatják. Én egy kicsit a 2002-es részben kezdtem el bogarászni, és azokat a számokat emelem most ki néhány tételnél, hogy hogyan változnak a dolgok 2001-hez képest 2002-ben az előttünk fekvő törvényjavaslatban. Ilyeneket látok, hogy messze nem áll az, amit, azt hiszem, valaki talán inkább viccesen feltételezett, hogy a kettő úgy viszonyul egymáshoz, hogy be van szorozva, és mechanikusan jönnek a dolgok.

Járóbeteg-ellátásnál 11,3 százalékos emelés lesz 2002-ben 2001-hez képest, a fekvőbeteg-ellátásban 7,1, tehát infláció körüli - most fogadjuk el a kormányjavaslatot. A gyógyszerkasszában viszont ez a változás csak 4,1 százalékos, itt tehát azt láthatjuk, hogy egyfajta egészségpolitikai szempont jelenik meg. Nyilvánvaló, hogy a járóbeteg-ellátás felé szeretnénk sok mindent terelni; ami nem kórházba való, az járóbeteg-ellátásba való, és ezt a finanszírozásban természetesen érvényesíteni kell, és a gyógyszerkérdésben további önmérsékletre van szükség.

Itt tisztelettel vitatkoznék például Bauer képviselőtársammal is, aki a biztosítási jogviszonyt úgy állította be, hogy ez meg ez a gyógyszer a betegnek jár. Azt gondolom orvosként, hogy ilyen jog nincs. A gyógyuláshoz van jog, annak a szakszerűségéhez van jog, és azt hiszem, hogy józan szakmai alapon tárgyalva, aki ismeri ma a magyar egészségügy gyógyszerfelírási gyakorlatát, nagyon jól tudja, hogy itt a szakszerűséggel komoly problémák vannak. Ezeknek egy erőteljes szakmafejlődés révén a beteg érdekében is gátat kell vetni. Nemrégiben zajlott le például az infektológusok kongresszusa, ahol nagyon erősen megfogalmazták azt az ártalmat, amely hatalmas mértékben, az antibiotikumok hibás felírása miatt óriási pénzeket vitt el.

Kormánybeavatkozás, nem beavatkozás kérdésében erősíteni szeretnék, hogy a szakminisztériumnak a jelenleginél még erősebb befolyása legyen az ágazatra, lehessen valódi egészségpolitikát csinálni, és ennek bizony a finanszírozás markánsabb kézben tartására van szükség az eddigi gyakorlatnál - az eddigi jogi keretek talán érdemi kitöltésével és nem újabb jogosítványok megszerzésével. Ugyanez vonatkozik a különféle sorok közti átjárhatóságra. A jelenlegi finanszírozás egyik, egyébként még általam kényszerhelyzetből elkezdett, de teljesen hibás eleme az, hogy bizonyos dolgokat tételesen finanszírozunk meg. Ha a kórháznak külön forrást jelent, nem a gyógyítás általános költségeibe tartozik egy radiológiai vizsgálat elvégzése, akkor azokat az eseteket is komputertomográffal vizsgáljuk meg, amelyeket sokkal egyszerűbb, sokkal olcsóbb módon is meg lehetne vizsgálni - és ez csak egy konkrét példa.

A finanszírozásnak ezeket a lyukait, érzésem szerint, be kellene tömni. Itt az a kérdés merül fel, hogy amikor én egyrészt kormánypártiként - és nemcsak lojalitásból - itt, ebben a Házban '90 óta állandóan sürgettem az összefüggések egybelátását szolgáló megoldáskeresések nyomán, hogy együtt van most minden költségvetés, egy csomagban, ezt tulajdonképpen helyeslem. Ugyanakkor ahogy a nagy költségvetésben is, az egyes fejezetekben az irányítási jog egyértelműen a szakminiszteré, azt gondolom, az egészségügyben is ennek kell lennie, és az átjárhatóságok, amikről itt szó esett... - nem az elvonás formájában lesz pénzspórolás, hanem az ésszerűsítés irányában.

A kollégáink kitanulták már ennek a finanszírozásnak minden csínját-bínját, pontosan tudják, hogy egy bizonyos beavatkozás elvégezhető fekvőbeteg-ellátásban, elvégezhető járóbeteg-ellátásban. Melyikben fogják elvégezni? Abban, amelyikből több pénz jut az intézmény számára. Nyilvánvaló, hogy azonos szolgáltatásért azonos juttatást kell adni, és ezeknek a kérdéseknek a jó rendben tartása nem lehet a Pénzügyminisztérium feladata, meg kell adni a szakmának a magáét.

Több szó esett a vita folyamán a privatizációról, itt nagyon zavaros helyzet van. A társadalombiztosítás létével egy magánkézben lévő intézmény összhangban lehet - a biztosító és a szolgáltató közti szerződés kérdése. Nem jobb a kórház attól, hogy önkormányzat a tulajdonosa, vagy állam a tulajdonosa, vagy magán a tulajdonosa. Befogadhatja a biztosítási rendszer a magánszolgáltatót. Ez csak akkor lesz igazán, ha a dolog rentábilis lesz, és itt van az ezerszer ragozott amortizáció kérdése és minden, ami ide tartozik. Mit látunk most? Kiszakítunk kis részterületeket, laboratóriumot, ezt, azt, amazt, kimazsolázzuk, kiszívjuk a pénzt az ellátás egészéből. Ha ezt nem állítjuk meg, akkor akármilyen rendszerben megyünk, csak vesztese lesz az egész társadalom, és vesztese lesz a beteg.

A szakmai protokollok erőteljes érvényesítése viszont javítja a betegellátás színvonalát. Eddig is történtek komoly előbbrelépések, még a sokat szidott gyógyszerkassza esetén is; például a különleges esetek, amiket nem lehet üptre felírni, azért pár évvel ezelőtt - a külön kasszáért - sorba kellett állnia a betegeknek. Ma nem kell sorba állni a betegeknek, lényegesen javult az ellátás.

Végezetül szeretnék illő tisztelettel hitet tenni a biztosítási elv megmaradása mellett. Azt gondolom, ha ezt kellő szakmaisággal képviseljük, és megnézzük a világban zajló tendenciákat, akkor azt látjuk, hogy vannak szakemberek, akik azt mondják, hogy a bismarcki modellnek vége, el kell felejteni, a demográfiai körülmények között tarthatatlan, és vannak mások, akik azt mondják, hogy csak ez az finanszírozási forma az, ami megoldást jelent. Az Egyesült Államokban újra meg újra megjelenő egészségügyi reformtervek igenis a bismarcki modell felélesztését, bevezetését célozzák. Nem tudják keresztülvinni, mert óriási érdekeket sért.

 

(15.10)

 

Magyarországon az az áldott helyzet van, hogy Németország után a másodikak voltunk, akik ebbe az irányba mozdultunk el már a múlt században. Nem engedhető meg, hogy ez a rendszer tönkremenjen.

Mindaz, ami ma történik, az ezen rendszeren belüli normális működés irányába mutat. Ez a rendszer nem parttalan, ennek a rendszernek a társadalom egészének az érdekeit kell szolgálni, de a mi frakciónk semmilyen olyan változtatást nem enged ezen a rendszeren, amely minden magyar állampolgárnak az egészségügyhöz való hozzájárulását ne biztosítaná.

Én azt gondolom, hogy ebben ellenzéknek és kormánypártnak - ha ezt komolyan gondoljuk - támogatni kellene egymást. A több-biztosítós modellt is be lehet fogadni egyfajta versenyhelyzetben. Én sajnálom, hogy az elmúlt két évben ezen a téren nem történt előbbre lépés, de ennek is csak úgy lehet megtörténnie, hogy az általános hozzáférhetőséget nem érinti, és csak úgy lehet megtörténnie, hogy a beteg esélyei a gyógyulásra ne függjenek a saját anyagi helyzetétől. Nem lehet az, hogy gazdag biztosító: gyógyulás, szegény biztosító: hátha elmúlik a betegsége. Ez a verzió nem működhet. Nem is ismerek ilyen terveket, amelyek erre az irányba akarnának érdemben előremenni. De azért nem árt, ha ezeket leszögezzük.

Sajnálom, hogy néhány dolog hiányzik ebből az anyagból. Hiányzik a rendelkezések között például a kórháziágy-leépítésre vonatkozó értelmetlen képletnek a hatályon kívül helyezése. Tehát én azt remélem, hogy egy markánsabb egészségpolitika ki fogja tölteni az itt rögzített kereteket, és ebben az esetben, néhány kórház konkrét példáján keresztül merem állítani, az egészségügy ebben a kétéves periódusban működőképes marad, sőt megteremti egy tényleges felemelkedés lehetőségét.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben kért hozzászólási lehetőséget Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Nagyon sok állítást fogalmazott meg Surján László, amikre szeretnék reagálni, de azt gondolom, hogy két percbe legfeljebb egy téma fér bele, és ez a nyugdíjemelés témája, amire vissza akarok térni.

Én örülök, hogy Surján László is érzi, hogy mennyire méltatlan - méltatlan a témához is - így vitatkozni a parlamentben az emelés mértékén. Nem véletlenül voltunk partnerek már az első parlamenti ciklusban ahhoz, hogy legyen törvény, ami meghatározza az évenkénti emelkedés mértékét; volt is, működött is. Arra is jól emlékszik Surján képviselőtársam, hogy akkor is tudtunk vitatkozni azon, hogy mennyi lesz a várható, ki is találtuk a megoldást, visszarendeztük a tényleges számokhoz az emelés mértékét.

Képviselő úr, fenntartom, hogy csak "a törvény a tiszta beszéd". A kormánynak is érdeke lenne, hogy elkerülje ezt a típusú kufárkodást, ezt a típusú helyzetet, hogy ő mint jó kormány osztogat, hogy félrevezeti a nyugdíjasokat a különböző üzeneteivel.

Most is meg lehetne csinálni azt a törvényt, amin aztán nem kellene minden évben vitatkozni, hogy mennyi az annyi. Ami törvény szerint jár, azt kapják meg a nyugdíjasok, és ne legyen évről évre a kormány ajándéka, hogy most mennyit ad, ne érje minden évben a kormányt az, hogy most ez egy választási kampányfogás, hogy most alultervez, hogy most ajándékot ígér a nyugdíjasoknak. Mindenkinek méltatlan ez a helyzet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ugyancsak két percben kért hozzászólási lehetőséget Surján László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Béki Gabriella képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy jelenleg az a törvény van érvényben, amelyet az előző kormány hozott. (Bauer Tamás közbeszól.) Ez a svájci indexálás, nem változtattunk rajta az égvilágon semmit. A kormány ennek megfelelően terjesztette be elénk ezt a törvénytervezetet.

Azt viszont nagyon szépen kérem - és a nyugdíjasok érdekében kérem -, hogy amikor ehhez képest többet akarunk adni, azt ne tessék kifogásolni. Ez valamilyen fajta politikai indokból önökből nem tetszik, a frakció viszont azt mondta, hogy ez a visszafogottság, amely fele infláció, fele bérkiáramlás alapján történik, a nyugdíjasok számára kevés, hiszen van mit pótolnunk, a '90-es évek folyamatos értékvesztését.

Ahol értékemelkedés következett be '94-ben, mondhatják, hogy választási költségvetés volt, én ennek ellenére örülök annak, hogy akkor tudtunk többet adni az embereknek, és nagyon sajnálom, hogy a következő kormány nem folytatta a többetadást. Ne menjünk bele most a gazdaságpolitikai hátterébe, hogy állítólag miért.

'97-re sikerült majdnem szintre hozni, vagyis 0,6 százalékos reálnyugdíj-emelés következett be; '98-ra a következő kormány is megcsinálta a maga reálnyugdíj-emelését; és ez a kormány folytatta, minden évben reálnyugdíj-emelés történt. Azért ez mégiscsak valami! De most mi ezen is túl akartunk menni, mert ez a felezés szerintünk nem jó. Ha pedig az inflációt alultervezte a kormány, akkor megadja az árát, mert a törvény előírja számára a rendezést.

És az se igaz, kérem, hogy ekkor a nyugdíjas hitelez, hiszen az infláció akármekkora lesz, nem január 1-jén lép be, ő pedig a számított inflációt már január 1-jén megkapja, csak a többletet kell neki utólag kifizetni.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időtartamban Keller László képviselő urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hamarosan sorra kerülök rendes hozzászólással, de egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne szóljak akkor, amikor Surján képviselő úr egész délelőtt nincs itt, bejön délután, és akkor újra vitát gerjeszt, csakúgy, mint tegnap késő este öt percre a nyugdíjemelésről.

Lefolytattuk a vitát, és tulajdonképpen arra a konszenzusra jutottunk a kormánypárti képviselőkkel, hogy abba kellene hagyni mind a két oldalnak azt az inflációra történő hivatkozást, ami itt, ebben a Házban a délelőtt folyamán is volt. És most bejön Surján képviselő úr, és újrakezdi. Nyilvánvaló, hogy el kell mondani, azt az álláspontot, amit Frajna államtitkár úr képviselt a délelőtti vitában, hogy tudják ugyan, hogy az infláció nem úgy alakul most már, ahogy a költségvetési törvényjavaslatban beterjesztésre kerül, de hát majd megvárják a novembert - ahogy a törvényben elő van írva -, és majd akkor korrigálják.

Mi meg azt mondjuk, amit Járai pénzügyminiszter úr mondott az expozéban, hogy betartják a törvényeket, tisztességesen kalkulálnak az infláció mértékével, a nettó kereset kiáramlásának mértékével, és ehhez képest még azt a 4 százalékot, amit örömmel nyugtáz mindenki, még megadják. Tehát szó sincs arról, hogy mi azért kardoznánk meg azért hadakoznánk, hogy kevesebb legyen a nyugdíjemelés, mert ilyet mi soha a büdös életben nem mondtunk.

Mi folyamatosan azt szeretnénk elérni, hogy amit önök 1999-ben tudatosan elvettek - és nem romló gazdasági állapot mellett, hanem javuló gazdasági állapot mellett -, adják vissza, mert arra semmi okuk és joguk nem volt. Mi pusztán azt mondjuk, hogy tartsák be azt, amit a pénzügyminiszter úr ígért, és akkor ezt a méltatlan vitát abba is lehetne hagyni a Házban.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Bauer Tamás képviselő urat illeti ugyancsak két percben a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Szeretném megköszönni Surján László képviselő úrnak ezt a tárgyilagos hangú áttekintő fölszólalását.

Azt gondolom azonban, hogy ha valóban azt gondolja, hogy ez az együtt sírunk, együtt nevetünk '91-es elv és szabályozás helyénvaló volt - és én azt hiszem, hogy abban a tíz évben, amikor egy válságban levő gazdaságban a pozitív és negatív növekmények váltogatták egymást a keresők életszínvonalának alakulásában és az államháztartás alakulásában, ha ez egy helyes elv -, akkor közölje ezt azokkal a frakciótársaival is, akik rendszeresen szemrehányást tesznek - és kizárólag a szocialista-szabad demokrata kormánynak - azért, hogy ennek a szabálynak megfelelően alakultak abban a négy évben a nyugdíjak.

 

 

(15.20)

 

 

Ezt Selmeczi Gabriellának is mondja el, és akkor ebben a kérdésben nem lesz köztünk vita.

Ha méltányossági nyugdíjemelésről beszél - és gondolom, az idei plusz 3 százalékot tekinti ennek -, akkor valahogy minősítenie kell azt a méltánytalansági alacsony nyugdíjemelést is, ami '99-ben a Fidesz-döntéssel történt. A Fidesz-kormány döntése az volt, hogy '99-re az a nyugdíjemelés, ami a '98. december 31-éig hatályos szabályok szerint következett volna be és amely szabályokat az önök kormánykoalíciója módosította, az a gazdaság és a társadalom adott helyzetében nem lett volna méltányos. Ezért átcsoportosítottak a nyugdíjasoktól 50 milliárdot a fiatal és középkorú családosokhoz adókedvezmény és egyéb formákban.

Akkor tessék ezt kimondani és ilyen tágan értelmezni a méltányossági nyugdíjemelés kérdését, és elismerni azt a tényt, hogy akkor a hatályos törvényhez képest elvettek, ezt vállalni, és akkor világosan beszélünk.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismét Surján László képviselő úr kért két percben hozzászólási lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): A méltányossági kategóriánál nem erről volt szó. Van egy olyan tétel, hogy valakinek meg lehetne állapítani ennyi meg ennyi nyugdíjat, vagy semennyi nyugdíjat és méltányosságból mégis kap, mondjuk azért, mert egy orosz elmegyógyintézetben töltötte az életének nagyobb részét. Tehát ne keverjük össze ezeket a dolgokat.

Keller képviselőtársam, ha figyelte volna, hogy én mit mondtam: nem hoztam elő ezt a vitát a saját felszólalásomban. Egy kétpercesben előhoztam, mert Béki Gabriella képviselőtársamnak felelni kellett. Egyébként a délelőtt nem kis részében itt voltam, tegnap délután is itt voltam, és megtanultam Bauer képviselőtársamtól, hogy az itt zajló eseményeket nemcsak fizikailag, itt lehet követni, hanem kívül is. Nem kell ilyen hangulatkeltő módon reagálni!

'99-ről. Kérem szépen, ezt is megvitattuk már '98 végén is, '99-ben is, de előhozhatjuk újra. Én is elmondom a magam verzióját. Önök '98-ban beterjesztettek egy költségvetést, abban a '99. évi számok is ott voltak, hiszen az államháztartási törvény előírta, hogy ott legyenek. Ezek között a számok között egy fillér nem volt arra a bizonyos, önök által aláírt és megegyezett... Fölolvastam már a parlamenti jegyzőkönyvből is tételesen a számokat: nem volt betervezve. Mi nem tudtunk mit átcsoportosítani, mert nem volt honnan átcsoportosítani. Önök nem tudták volna keresztülvinni a nyugdíjreformot a szakszervezetek ellenállásán, és megígértek nekik a választások utánra valamit, amiről pontosan tudták, hogy nem fogják megtartani (Selmeczi Gabriella: Én is így hallottam.), mert ha meg akarták volna tartani, akkor betervezték volna a megfelelő rovaton a megfelelő számot.

Nem tervezték be, elárulták magukat, erről dokumentum van, meg lehet nézni. Ezt lehet éveken keresztül nekünk emlegetni, hogy mi nem adtuk meg azt, amit önök sem adtak volna meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egyébként megtaláltuk a Pénzügyminisztériumban azokat az anyagokat, amelyek ugyanazt készítették elő, amit mi végrehajtottunk.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Béki Gabriella képviselő asszonyt illeti a szó, kétperces időtartamban, az SZDSZ képviselőcsoportjából.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Valószínűleg az unalomig ismételgetjük egymásnak: azok, melyekre hivatkoznak, tervszámok voltak. Ehhez képest a törvény arról szólt, hogy a tényleges nettó átlagos bérnövekedés mértékében kell adni a nyugdíjemelést. Következésképp a két malomban való őrlés világos.

Azért kértem újra szót, hogy a svájci indexálásról beszéljek, hiszen igaza van Surján Lászlónak: az a '97-es reformcsomag tartalmazta ezt az elemet is, amit mi csináltunk az előző kormányzat idején. Mégpedig azért csináltuk, mert csak a bérekhez kötni az évenkénti nyugdíjemelés mértékét azzal a tapasztalt következménnyel járt, hogy amikor reálérték-csökkenés volt, akkor nagyon sokat vesztettek ezzel a dologgal a nyugdíjasok; amikor reálérték-növekedés volt, akkor sokat nyerhettek volna, de az nem sűrűn volt, leginkább csak a választási években.

Következésképp most van egy 50-50 százalékos, árakhoz és bérekhez kötött emelési előírás, törvény, amiről azt gondolom, hogy a kormánypárti oldalon is egyetérthetnek vele, hiszen ennek a módosítására nem tettek javaslatot. Amit viszont számon kérek, az az, hogy miért nem tartják be. Úgy csinál a kormány, mintha plusz 3 százalék ajándékot kívánna adni, pedig ha reálisan tervezne, akkor lényegesen magasabb nyugdíjemelés járna a nyugdíjasoknak, mint amennyit ígér. Tehát egy olyan összeget próbál meg látványosan, ajándék formájában odaadni, ami tulajdonképpen járna a nyugdíjasoknak.

Köszönöm a figyelmet.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Keller László képviselő urat illeti ismét a szó, kétperces időtartamban, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Surján Képviselőtársam! Ez egyszerűen rágalmazás, amit ön itt folytat! Kitalál egy verziót arra vonatkozóan, hogy "mi lett volna, ha...", erre ön felállít egy hosszú történetet, amit egyáltalán nem tud alátámasztani, mert az előző kormányzat '97 végén terjesztett be egy egyéves költségvetést 1998-ra, ahogy Béki Gabriella erre utalt. Most tárgyalunk először két darab egyéves költségvetésről - akkor nem tárgyaltunk arról. Voltak irányszámok, de senkinek nem volt szándékában a '97-ben elfogadott nyugdíjemelésre vonatkozó törvényt megváltoztatni. Ezt Surján képviselő úr sehol nem tudja bebizonyítani, hogy ilyen szándék lett volna.

Igen, kompromisszumot kötöttünk. Ebben benne volt az is, hogy '99-ben milyen mértékben fog emelkedni a nyugdíj. Azt gondolom, hogy a kompromisszumba mindenkinek bele kell vinni azt, amit fel tud ajánlani. Azt gondolom, hogy ettől nem tudott volna eltérni, ha mi kormányozunk tovább, ettől a lehetőségtől, ettől a kötelezettségtől egyáltalán nem lehetett volna eltérni.

Azért fájdalmas az, amit ön tesz és rágalomhadjáratot indít a korábbi időszakkal szemben, mert amikor önök nyilvánosságra hozták, hogy 3 százalékos többlet nyugdíjemelésben gondolkodnak, az ellenzéki oldalról egyetlenegy sanda megjegyzés nem hangzott el. Örültünk neki, örömünket fejeztük ki, hogy a kormányzat vagy a legnagyobb kormánypárt úgy gondolja, hogy a 3 százalékot oda kell adni.

Mos is azt mondjuk: örülünk. De a 3 százalékot nem szabad annak betudni, hogy alátervezik az inflációt, és a kettő közötti részre mondják, hogy ez az, amit többletként adunk! Tervezzék meg tisztességesen az inflációt, és plusz arra a 3 százalékot!

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces időtartamban megadom a szót Surján László képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Most már én is úgy vagyok, hogy szívesen abbahagynám ezt a vitát. Kérem szépen, én azt is elfogadom - vissza is vonom, ha tetszik -, hogy ha önök az irányszámokat nem szakmai megalapozottsággal írták be és ezt ön elismeri, ezt elfogadom. Ezt elfogadom, mert akkor nem tudatos hamisságról van szó, hanem egyszerűen oda nem figyelésről. Minek bántsuk egymást emberileg? Rendben van, ezt el tudom fogadni.

Azt gondolom egyébként, hogy ha kötök egy paktumot - nagyon helyes, ha kötöttem -, akkor annak a pénzügyi következményeit feltüntetem, azért vannak ott az irányszámok! Azért az nem azért volt ott... Jó, nem kétéves volt a költségvetés, irányszámról volt szó - de azok azért nem hasszámok, mégiscsak jeleznek valamit! És ha nem jelzik ezt a többletet, az emberben csak fölmerül, hogy nem is akarták megadni. De jó: meg akarták adni, csak elfelejtették beírni, hogy szakmailag megalapozatlan volt az irányszám.

Én is mondhatom, hogy ön rágalmaz, de ne menjünk bele ebbe a dologba.

Kérem szépen, a mi részünkről világos. A kormány beterjesztette a hatályos törvénynek megfelelő nyugdíjemelést, mi azt mondtuk, hogy ennél többet kell adni. Külön forrást biztosítottunk számára, nem az inflációs növedéket.

Aztán - egyetértek Frajna Imre képviselőtársammal -, milyen alapon mondják eleve azt, hogy el lesz rontva?! Vannak szakmai érveik, elfogadom. De egyvalamit azért jó lenne infláció-ügyben látni: a most zajló években az infláció már nagyon kis mértékben van a magyar gazdaságirányítás kezében. Úgy érzem, hogy a kilencvenes évek elején, no nem a kormány csinálta - ez talán túlzás mind a Horn-kormányra, mind az Antall-kormányra nézve -, de kézben volt az infláció.

 

(15.30)

 

Nem szaladt el, és apránként sikerült lefelé nyomni. Sőt, ahol felment, ott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) is előre meg lehetett mondani, hogy most fel fog menni. Most már külső tényezők vannak. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bauer Tamás képviselő úrnak adom meg a szót kétperces időtartamban, a Szabaddemokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Annyi maradt még nekem erre a második kétpercesre a Surján képviselő úrral való dialógusban, hogy egyrészt én nem azt mondtam, hogy ez vagy az a gyógyszer jár a biztosítási elv szerint, hanem jár az a gyógyszer, amit az orvos szükségesnek tart, és ebből a szempontból kritizáltam én tavaly is a gyógyszerkasszának azt a fajta lezárását, amit az ez évre szóló költségvetésben és az előzőben is tettek.

A másik egy olyan vitakérdés, ami sokakkal való vitánk. Azt mondta Surján László képviselő úr, hogy egy több-biztosítós rendszert nem utasít el, de oly módon, hogy a biztosítottak gyógyulási esélyei ne függjenek az anyagi helyzetüktől. Azt gondolom, hogy a gyógyulási esélyek mindig függenek az anyagi helyzettől. Nincs olyan egészségügyi és egészségbiztosítási rendszer, és a mai sem ilyen, sőt, nagyon nem ilyen. Ma Magyarországon valójában egy nagyon vegyes egészségügyi rendszer van, az egészségügyi ellátás nagyon jelentős részét finanszírozza a gyógyszertérítésben, a hálapénzben, nagyon sok formában - meg a magánorvosi területeken - a magánjövedelem. Ez egy illúzió, egy szocialista illúzió, hogy a mi egészségügyünkben nem függenek a gyógyulási esélyek a jövedelmi pozíciótól, és ezért nagyon alaposan érdemes megvizsgálni, hogy egy másfajta egészségügyi biztosítási rendszerben ez a függőség az adott háztartás jövedelmétől fokozódik vagy csökken.

Itt nem egy olyan dogmából kell kiindulni, mintha ma ez nem lenne, és egy privatizált és versenyelvű egészségügyben meg keletkezne, hanem alaposan kell vizsgálni, hogy melyik rendszerben mennyire van így, és hogyan lehet ellensúlyozni, és akkor lehet értelmesen a dolgot megfontolni és kidolgozni.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben ugyancsak szót kért T. Asztalos Ildikó képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én Surján László képviselőtársamnak az infláció alakulásával kapcsolatos mondatával szeretnék vitatkozni. Természetesen lehetne azt mondani most, hogy mennyire befolyásolta az inflációt az olajár, de természetesen nemcsak ez, hanem az élelmiszerárak alakulása is, ami a magyar gazdaság része. Természetesen most beszélhetnénk arról is - mint ahogy Matolcsy miniszter úr az újságokban beszél arról -, hogy mennyi lenne ma az infláció akkor, ha a kormány nem avatkozik bele a gázárak emelésébe. Vagy ha mesterségesen nem tartja bizonyos szinten a közlekedés tarifáit, vagy ha a gyógyszeráremelések tekintetében megtett intézkedéseit nem teszi meg, vajon milyen hatásúak lettek volna az inflációra?

Ugyanekkor természetesen fel lehet tenni azt a kérdést - sőt, fel kell tenni azt a kérdést -, hogy vajon mennyi ideig tartható ez. Mert abban biztosak lehetünk, tisztelt képviselőtársam, hogy e feszültségek megoldásai csak prolongálva lettek. Egy idő után biztos, hogy a magyar gazdaság inflációgerjesztését fogják ezek a dolgok okozni, és bizony, tisztelt képviselőtársaim, ha bizonyos gazdaságkutató intézetek meg tudják becsülni az inflációt, számba véve nagyon sok dolgot, bizonyos határon belül, azt akkor természetesen úgy vélem, hogy a kormány is meg tudná tenni.

Tehát mi, amit számon kérünk, én úgy értelmezem az ellenzéki oldalon, egy tisztességes inflációbecslést kérünk a kormánytól, és akkor tulajdonképpen nem lesz túl nagy vitánk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak két percben kért szót Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Bauer képviselő úr nagyon-nagyon összekever bizonyos dolgokat, amikor azt mondja, hogy a gyógyulás esélye az anyagi lehetőségektől függ. Lehet, hogy egy picit van benne, de talán arra gondolt, hogy a megbetegedés az, a mortalitási adatok azok, amelyek a szociális különbségekben is megmutatkoznak.

Amiről mi beszélünk, az az, hogy ha már van egy beteg, annak az egészségügyi szolgálathoz való hozzájutásában, illetve a szolgálaton belüli ellátásában lehetőleg ne legyen különbség, és úgy gondolom, hogy ez még Magyarországon túlnyomó többségében így van. Ha egy hajléktalan beteg kerül be egy egészségügyi intézménybe, vagy egy országgyűlési képviselő beteg kerül be egy egészségügyi intézménybe, ugyanazt az ellátást kapja, és kizárólagosan csak az egyéni állapotától függ az, hogy most ez akutan milyen hatásos vagy sem.

Úgyhogy ne keverjük össze a két dolgot! Amikor a szolidaritás elvéről beszélünk, akkor mi azt mondjuk, hogy a hozzáférés és az ellátáson belüli esélyegyenlőség maradjon meg, és pont ezért óvunk attól, hogy egy olyan gazdasági alapú biztosítási modell kerüljön bevezetésre, ahol valóban az érvényesülne, amit a képviselő úr mond.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Surján László képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Örülök, hogy Bauer képviselőtársam dialógusnak mondta. Én nem vagyok igazán konfrontatív típusú ember, bár néha oda szoktam mondogatni a tisztelt hölgyeknek és uraknak.

Most inkább szakmailag szeretnék valamit mondani. Tetszik nekem az a megfogalmazás, hogy "amit az orvos felír". De most orvosként hadd mondjam, hogy ha nem lehetne kimutatni azt, hogy X gyógyszergyár, X ügynöke körbe jár X területen, és a nyomvonalán lehet látni az Y gyógyszer emelkedését, akkor még azt mondom, hogy teljesen egyetértenék, és harcolnék azért, hogy ne legyenek korlátok. De amikor azt látom, hogy nem az orvos szakmailag megalapozott gondolata az egyetlen, hanem az ő szokásai, a 30 évvel ezelőtt tanultak, és így tovább, befolyásolják ezt a dolgot, akkor segíteni akarom a kollégáimat abban, hogy a legkorszerűbbet, a legokosabb megoldásokat keressék, és ezt rendbe kell tenni ahhoz, hogy ilyen szép elveket mondjunk ki.

Egyetlen megjegyzésem az inflációval kapcsolatban pedig az, hogy a legutolsó lezárt év 1999, ahol le lehet mérni, hogy a jóslatok hogyan váltak be. Éppen tegnap néztem végig az államtitkár úrral az ezzel kapcsolatos kimutatást, amiből az derül ki, hogy a 1999. éves inflációt legjobban a valósághoz a Pénzügyminisztérium ítélte meg, és minden szakember, és nyilván az azokból táplálkozó ellenzéki képviselők, jelentősen fölülbecsülték.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Takács Imre képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Pártból. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Már annyit szóltunk az inflációról, hogy a könyökünkön jön ki, de higgyük el, hogy egy reális értékelésre van itt szükség, mert mi is látjuk azt, hogy milyen negatív hatásai vannak az inflációnak. Én csak slágvortokban mondom el.

Az infláció hatására a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek. Az infláció hatására szükségszerűen csökken a megtakarítás, figyeljük meg a jelenlegi banki helyzetet. Az infláció hatására veszítenek a bérből és fizetésből élők, és nyernek a szolgáltatással, áruval rendelkezők. Az infláció hatására túlzott mértékű pénzkezelés indul meg, ami szintén negatív. Az infláció miatt az árak információs hatása megszűnik, pedig ez a gazdaság számára nélkülözhetetlen.

Az infláció miatt a vállalkozók rövid távú gondolkodásra térnek át, ami a stratégiai fejlesztést akadályozza, így a szerkezetváltást is megnehezítheti. Az infláció legnagyobb gondja azonban az, hogy a hatékonyság halála is lehet, hiszen, ha nagyon magas az infláció, akkor tulajdonképpen nem ösztönöz a költségek csökkentésére, mert mindenféle költséget a magas árban el tud számolni a vállalkozó.

Tehát tulajdonképpen mi tisztában vagyunk az infláció veszélyeivel, és a kormánypárt is egyértelműen tisztában van ezzel, csak azt kérnénk, hogy reális számítást végezzenek, mert minden más akkor bomlik, ami az inflációra épül. Bomlik a nyugdíj, bomlik a bérek emelése és a többi. (Varga Mihály: Bomlik a pulóver!) Tehát tegyünk realitást ezen a területen!

 

 

(15.40)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik T. Asztalos Ildikó képviselő asszony; őt követi majd Mánya Kristóf képviselő úr. A képviselő asszonyé a szó.

T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ahogy bizonnyal mindenki emlékszik rá, '98-ban az Orbán-Torgyán-kormány megalakulása után első intézkedései között volt az, hogy a tb-önkormányzatokat megszüntesse, azaz a tb államosítását megkezdje. Ezt akkor a kormánypárti oldal azzal indokolta, hogy az egészségügy finanszírozását is át kell alakítani, meg kell szüntetni az önkormányzatok pazarló, felelősség nélküli gazdálkodását, és el kell kezdeni az egészségügy, egészségbiztosítás átfogó reformját.

Most már tudható, hogy a kormányzati ciklus végéig ez a reform nem fog elkezdődni, viszont látható, hogy az alapok hogyan tagozódnak be a költségvetésbe, hiszen önkormányzatiságuk elvesztése után alapszerűen is egyre kevésbé működnek, a járulékbevételek és kiadásai között már nemigen van kapcsolat, a különbséget a költségvetés már intézményesen, és nem hiánypótló jelleggel finanszírozza. Az alapok mára már valójában úgy működnek, mint a költségvetés bármelyik fejezete, és természetes, hogy a többi alfejezettel együtt tárgyalandók, tehát megtörtént a visszarendeződés.

A tb-kiadások nominálisan alig 10 százalékkal növekszenek, ez az infláció fölött van valamivel. Természetesen a tb-járulékterhek csökkentésével az ellátások nem csökkenthetők, az alapok kieső bevételeit nyilván a központi költségvetésnek kellene pótolnia.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előzőekben már elhangzott egy vita a nyugdíjemelésről, és magam is azon a véleményen vagyok, hogy a pénzügyminiszter úr által elmondott expozéban bizony az a plusz 3 százalék az előre kalkulálható nyugdíjemelésen fölül járna, tehát nem a 7,3 százalékos nyugdíjemeléshez kellene adni ezt a 3 százalékot, mert az a 10,3 a törvény szerint jár a nyugdíjasoknak 2001. január 1-jétől. Tehát ez a plusz 3 százalék nem a kormány adománya, hanem a nyugdíjasok jog szerinti járandósága. Az infláció alultervezéséből adódik persze ez a dolog. Én ezt most nem szeretném tovább feszegetni, de tény, hogy a nyugdíjasok mellett a kormány olyan károkat okozott a nyugdíjpénztárakba befizetőknek is, amelyeket még máig nem tudott helyre tenni.

Én most inkább az egészségüggyel foglalkoznék egy kicsit hosszasabban. Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy az egészségügyi reform elmaradása csak tovább mélyíti az egészségügyi ellátórendszer problémáit. Az egészségügy és a piacgazdaság összefüggése sokrétű és konfliktusokkal terhes. Az egészség megtartása, a megbomlott egészség helyreállítása természetesen pénzbe kerül. Tehát az egészség egyrészt áru, másrészt egészen egyedülálló, mással nem helyettesíthető érték. Hozzátartozik az ember személyiségéhez, birtoklása alapvető emberi jog. A népesség egészsége az alapvető közjavak egyike, a lakosság rossz egészségi állapota a gazdasági fejlődés egyik akadálya is lehet.

Világszerte válságjelenségek észlelhetők az egészségügy finanszírozásában, és ezek természetesen súlyosabbak akkor, hogyha egy ország kicsi és az ország gazdasága nem eléggé prosperál. Magyarországon ma a gazdaság prosperálásának lehetünk tanúi, éppen ezért fontos, hogy az egészségügyi reformról ezen kapcsolatban is beszéljünk. A magyar népesség egészségi állapota mindezenközben lényegesen rosszabb, mint a fejlett országokban, sok a beteg, kevés a gyógyításra szánt pénz. A drámai kifejlet elkerüléséhez tulajdonképpen csak a megelőzés lehet a cél, mégpedig az egész népesség körében. Magyarországon az emberek ugyan az egészséget a legfőbb értéknek tekintik, de saját egészségük megőrzése érdekében nagyon keveset költenek. De a lakosság egészének szinten tartására arányosan kevesebbet költ az állam is, mint azt bármely más hozzánk hasonló országokban teszik. Ráadásul ezt a keveset is megkérdőjelezhető hatékonysággal.

Ma az egészségügyi ellátási rendszer szétesőben van, rosszul érzi magát a beteg, hiszen lepusztult kórházban kénytelen gyógyíttatni magát, de rosszul érzi magát a járulékfizető is, hiszen nem tudja, miért, és főképpen nem tudja, hogyan fogják gyógyítani, ha beteg lesz, milyen ellátásban lesz része. Rosszul érzi magát az orvos és az ápoló, mert fizetése megalázóan alacsony, ráadásul munkakörülményei is méltatlanok a gyógyításhoz sokszor. A Világbank egyik tanulmánya kiemeli, hogy a magyar középkorú férfilakosság egészségi állapota annyira rossz képet mutat, hogy az ország gazdasági teherbíró képességét is veszélyeztetheti.

Tisztelt Ház! Surján képviselő úr ugyan elment, de szeretném elmondani, hogy azt mondta, nem kell több-biztosítós modellt bevezetni Magyarországon. Az tény, ma Magyarországon egybiztosítós modell van, ez egy szegény biztosító. De talán önök is ismerik azt az orvosok között is elterjedt mondást, hogy isten ments, hogy orvosok kezére kerüljünk, kórházba kerüljünk, mert akkor talán van esélyünk a gyógyulásra. Tehát azt hiszem, hogy ettől a helyzettől el kell lépnünk egy másfajta irányba. Hiszen ha Magyarországon ma előfordulhat az, hogy több súlyos betegség idei gyógyszerkerete kimerül és ezért több beteg várólistára kerül, az egészségbiztosító hiába jelez a Pénzügyminisztériumnak már júliusban, októberben még nincs döntés, ráadásul félő, mondják az egészségbiztosító szakemberei, hogy novemberben bizonyos gyógyszerek ismét kifogyhatnak.

De természetesen lehet, hogy még több rémtörténetet is lehet sorolni - az biztos, hogy valami nincs rendjén. Hiába költözött be az alapokat felügyelő államtitkár a Pénzügyminisztériumba, mégsem lett rugalmasabb a rendszer, mégsem lett egyértelműbb az egyeztetés; azt talán most mondhatjuk, hogy nem megfelelő az irányítás. A biztonságot, amit vártunk ettől az ellátórendszertől, illetve amit várunk ettől a rendszertől, nem kapjuk meg. De nem kapják meg az egészségügyben dolgozók sem, annak ellenére sem, hogy az egészségügyi kormányzat jelentős béremelést ígért az ott dolgozóknak, mert a munkakörülményeik természetesen rosszabbak lesznek, és természetesen tovább fog romlani a betegellátásnak a lehetősége is.

Három tételt szeretnék az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséből konkrétan kiemelni, mégpedig a betegségmegelőzés, a betegközpontú ellátás, és természetesen a járulékfizetők jogainak szem előtt tartása jegyében. Már említettem a gyógyszerek körüli tarthatatlan helyzetet, amely abból adódott, hogy az előirányzott pénzkeret elfogyott, mert többen lettek betegek, mint amennyire számítottak. Ráadásul a gyógyszerkeret évek óta neuralgikus pontja az egészségbiztosításnak, de lehet mondani, hogy a következő évben is így lesz. Bauer képviselő úr már elmondta azon véleményünket, hogy a gyógyszerkassza bezárását miért nem tartjuk jónak.

Hogy miért lesz ez így a következő évben, arra azt szeretném elmondani, hogy hiszen a magyar társadalomban semmi olyan folyamat nem indult meg, ami az egészségmegőrzést jelentős módon felerősítette volna; de ha megindult volna is, ennek egészen hosszan tartó hatásai lennének. Tehát mondhatjuk, hogy az ez évi tendenciák jövőre is fennmaradnak előreláthatólag, és nem lesz elég a gyógyszerkeret, amit az infláció mértékével sem emelt meg a kormányzat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A gyógyfürdő-szolgáltatás az egyik jelentős betegségmegelőző és állapotmegőrző lehetőség is lehetne a magyar egészségügyben.

 

 

(15.50)

 

De természetesen ez fontos az egészséges emberek számára is. Ha hozzátesszük, hogy egy járóbeteg-ellátó rendelés vagy egy járóbeteg-ellátás - amihez a gyógyfürdők is hozzátartozhatnak - jóval kevesebbe kerül, mint a kórházi ellátás, akkor nyilvánvaló, hogy ennek a területnek a preferálását látnunk kellene az előterjesztésben. Ugyanezt mondhatjuk el a házi szakápolásról, amely költség- és betegkímélő ellátási forma. Ennek támogatása szintén kiemelten lenne kívánatos. Mire gondolok? Arra, hogy egy beteg az otthoni környezetében jobban érzi magát, jobban tudják gyógyítani, és ez természetesen a pénztár szempontjából sem elhanyagolható.

A védőnői szolgáltatás a harmadik, amely anya-, gyermek- és ifjúságvédelemmel kiegészített, és szintén nem eléggé van finanszírozva ebben a költségvetésben. Az átverés költségvetése természetesen nem gondolt arra, hogy a védőnő egy életformát taníthat meg, felhívhatja a figyelmet a veszélyeztetett gyerekekre. Nem sorolom, hogy mi mindent csinálhatna még, de az biztos, hogy az egészséges életmód elterjesztésében nagy szerepük lehet. Ráadásul mindezt hátrányos helyzetű területeken is egyre erőteljesebben tehetnék meg, ha a munkájukhoz elengedhetetlenül szükséges körülmények között végezhetnék a munkájukat és azt megbecsülnék. Az egészséges életstílus mintájának állítása sokszereplős feladat, amelynek egyik meghatározó szereplője lehet a védőnő is, de csak abban az esetben, ha ehhez a támogatást megkapják.

A racionális gyógyszerfelhasználásról csak annyit szeretnék mondani, hogy jó lenne, ha elmondaná valaki, hogy a racionális gyógyszerfelhasználás jelenthet-e mást, mint azt, hogy a beteg minél hamarabb meggyógyuljon, pláne ha ehhez még hozzátesszük azt, hogy létezik egy orvosi eskü is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselőtársaimnak történelmi felelőssége van abban, hogy a központi költségvetés bővülő forrásainak ellenére nem vállalták fel a pénz mellett mellesleg szellemi bátorságot is igénylő egészségügyi reform létrehozását, melynek elmaradása tovább rontja a magyar lakosság egészségi állapotát, ami tovább rontja a versenyképességünket, és kihat további életünkre.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Frajna Imre képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban kért hozzászólási lehetőséget. Képviselő úr!

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Valószínűleg annak köszönhető, hogy a képviselő asszony olyan dolgokat ismételt meg a beszédében, amiket már megcáfoltam a délelőtt folyamán, hogy akkor nem volt itt. Most megismétlem ezeket.

Az utolsó eset ebben az országban, hogy rákos beteg várólistára került a gyógyszerét illetően, az előző kormány ideje alatt történt. E kormány ideje alatt nem volt ilyen, és nem is fog ilyen történni. Az, hogy sajnálatos módon emelkedik a rákos betegek száma és az egészségbiztosító egyes gyógyszerekből pótbeszerzésre szorul, az egy sajnálatos tény, de fennakadást nem okoz a betegek ellátásában. Képviselő asszony figyelmébe ajánlom ez ügyben az Onkológiai Intézet vezetőjének a nyilatkozatát, miszerint egyetlenegy kezelést nem kellett leállítani, és semmiféle fennakadás nincs a rákos betegek kezelésében. Azt gondolom, ez ügyben bármit a kormány szemére vetni merőben igazságtalan.

Azt szeretném még a képviselő asszonynak mondani, hogy az egészség nem olyan dolog, hogy pusztán a pénz odatevésével megjavul a lakosság egészségügyi állapota. Ennél ez sajnos sokkal bonyolultabb és fájóbb kérdés. Sőt azt gondolom, hogy az ön által felsorolt területek pusztán pénzzel egyáltalán nem javítanak a lakosság egészségi állapotán. Az a tény ebben a finanszírozási rendszerben, hogy a járóbeteg-ellátásra vagy az otthoni ellátásra szánt pénzeket megemelnénk, önmagában semmit nem ösztönözne azon, hogy a definitív ellátás is ott történjék meg, sőt azt kell mondanom, hogy olyan finanszírozási rendszert, amely ezt preferálná, még sehol a világon nem sikerült megalkotni, bár jó lenne, ha rájönnénk ennek a megfelelő technikájára.

Köszönöm a figyelmet.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces időtartamban kért lehetőséget hozzászólásra Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. T. Asztalos Ildikó képviselő asszony bár szlogen szinten használta, de ezen a szinten is vissza kell utasítani azt a meghatározást: Isten ments, hogy a betegek az orvosok kezébe kerüljenek, mert akkor van esélyük a gyógyulásra. Százötvenezer kolléga havi 43 ezer forintos nettó átlagkeresetért biztosít európai szintű egészségügyi ellátást ebben az országban. Ha valakiknek, akkor nekik köszönet jár azért, hogy ilyen körülmények között működtetik a rendszert, mert az, hogy a rendszer működik, a hivatástudatuknak és az elkötelezettségüknek köszönhető, és még vicc szintjén is nagyon durvának tűnik az, hogy ilyen meghatározásokkal becsméreljük őket. Nagyon szépen kérem, hogy ettől tartózkodjunk.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. T. Asztalos Ildikó képviselő asszony kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget. Képviselő asszony!

 

T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Először Frajna úrnak válaszolnám, hogy a Népszabadság október 12-i számában tételesen fel volt sorolva, hogy mely betegségekre és milyen módon nem tudtak gyógyszert adni. Szeretném, ha ezt elolvasná az államtitkár úr. Természetesen hasznos lenne a nagy publikum számára is hozzáférhetővé tenni azt az információt, amit itt elmondott.

Amit elmondtam, az természetesen úgy hangzott, hogy orvosok kezére, kórházba kerüljenek. S nem biztos, hogy ez csak az orvosok számlájára írható, hiszen kórházba kerülvén azokat a körülményeket is el kell szenvedniük a betegeknek, amit ma Magyarországon sajnos több helyen lehet tapasztalni. Örülök annak, ha tisztelt képviselőtársam csak nagyon jó kórházakban jár, mert ez azt jelenti, hogy azon a vidéken, ahol ön él, jó, felszerelt, abszolút jól működő kórházak léteznek. Én nem ilyen helyen lakom, illetve nálunk vannak olyan kórházak, amelyekben nem ez a helyzet.

Frajna képviselő úrnak szeretném mondani, hogy nemcsak az egészségről beszéltem, amikor az említett három tételt felsoroltam. Beszédemben direkt kiemeltem, hogy a betegségmegelőzés, az egészségmegőrzés az egyik dolog, a másik a betegközpontú ellátás, s ezek természetesen nem mindegyik kategóriába sorolhatók be. Azt gondolom, hogy a betegségmegelőzés, az egészségmegőrzés valóban nem pénz kérdése. Mondtam is, hogy szellemi bátorság is szükségeltetik a pénz mellett ahhoz, hogy valódi egészségügyi reformot tudjanak végrehajtani. Én erre gondoltam, sajnálom, hogy Frajna képviselő úr nem követte végig azt, amit mondtam, csak néha hallgatott bele. De az úgy volt elmondva, ahogy én azt megcsináltam.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Frajna Imre képviselő urat illeti ugyancsak két percben a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Képviselő asszony, megtettem minden rendelkezésemre álló fórumon, hogy helyesbítsem a Népszabadság címoldalán megjelent információkat. Azt kell mondanom viszont, hogy a magam részéről inkább hallgatok az onkológiai centrumok vezetőire, mint a Népszabadságra, de ez az én saját privilégiumom. Sajnos azt kell mondanom, hogy a rémhírek cáfolata mindig kisebb publicitást kap, mint maga a rémhír. Nekem a sajtónak ezen a tulajdonságán nagyon kevés lehetőségem van változtatni. Azt kell mondanom, hogy az elmúlt két heti sajtónyilatkozataimnak ez tette ki körülbelül a 90 százalékát.

Nem hiszem, hogy a megjegyzésem annak volt köszönhető, hogy nem hallgattam önt elég figyelmesen, sokkal inkább azért, mert két percben nehéz az egészségügy lényegét érintő szakmai vitákat lefolytatni. Csak azt próbáltam jelezni, hogy a pénz csak az egyik szükséges kellék az egészségügy részéről, bár sokszor elhangzott ebben a Házban, mintha a lakosság rossz egészségi állapota szoros összefüggést mutatna az egészségügyi ellátórendszerre fordított pénzek nagyságával, noha sokkal inkább a megbetegedések megelőzésére fordított pénzeink nagysága és azok felhasználásának a célszerűsége táján érdemes kotorásznia annak, aki az okokat próbálja kideríteni. Azt kell mondanom, nagyon kevés ésszerű magyarázat van arra, hogy mitől ez a szörnyű halálozás ebben az országban.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Selmeczi Gabriella képviselő asszony kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

(16.00)

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Bennem is az a kérdés fogalmazódik meg, mi az oka annak, hogy ön egy két héttel ezelőtt megjelent Népszabadság címlapjára hivatkozik akkor, amikor azóta már a szakemberek, a centrumok, a szakmai kollégium elnöke, a társadalombiztosítás felelős vezetője is nyilatkozta, hogy a hír nem igaz. Nem csúsztatásról van szó, hanem egész egyszerűen arról, hogy az a hír, hogy a petefészekrákban szenvedő nők nem kapják meg ezt a bizonyos készítményt, ezt a bizonyos gyógyszert, az egyszerűen nem igaz. Azt hiszem, ez az igazi politikai felelőtlenség, amikor ilyen rémhíreket továbbpörgetünk, és itt, a Parlament falai között ilyen információs háttérrel ilyen még ezután felvetődhet. Mondom még egyszer: a társadalombiztosítás felelős vezetője, a szakemberek, akik tudják, hogy mi a helyzet a gyógyszerekkel, a kezelésekkel kapcsolatban, nyilatkozzák - felelős vezetők -, hogy nem igaz a hír.

Úgyhogy én arra kérem önöket, hogy ezt a számomra elég szörnyű hírt, illetve rémhírt ne terjesszük tovább, és zárjuk le ezt az egészet oly módon, hogy inkább örüljünk annak, hogy mind a várólisták megszűntek a különkeretes gyógyszereknél, mind pedig az ilyen szörnyű betegségben szenvedő nők megkapják időben a gyógyszert.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Hegedűs Mihály képviselő úr a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából, ugyancsak két percben kért hozzászólási lehetőséget. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm - sőt, talán még rövidebben. Itt egyetlenegy dolgot kell tisztázni. Az újságban sehol nem az jelent meg, hogy a betegek nem kapták meg a gyógyszert: az jelent meg, hogy a külön keret kifogyott - semmi más. Ugyanakkor a külön keret azonnal lett pótolva, tehát a betegellátásban nem volt hiány.

Az, ha egy nagy apparátusnál, az OEP-nél van pénz a különböző fiókokban, és az egyik fiókból a betervezett pénz elfogy, mivel sajnos többen betegedtek meg abban a betegségben, az nem azt jelenti, hogy a beteg nem kapja meg a gyógyszert. Az azt jelenti, hogy bele kell nyúlni egy másik fiókba, ahogy meg is történt. A betegek ellátása egy percig nem volt veszélyben.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mánya Kristóf képviselőtársam jelezte, hogy eláll hozzászólási szándékától; így most Selmeczi Gabriella képviselő asszony következik, a Fidesz képviselőcsoportjából; majd ezt követően, amennyiben ez tisztelt képviselőtársaim egyetértésével is találkozik, mivel az ajánlás értelmében 16 órát követően rövid szünetet kell tartanunk, így a képviselő asszony hozzászólását követően ezt a negyedórás szünetet megtartjuk.

Öné a szó, képviselő asszony.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy ma Magyarországon nincs olyan állampolgár, akit valamilyen formában ne érintene a társadalombiztosítási alapok költségvetése. Vagy azért, mert nyugdíjas, vagy azért, mert egészségügyi dolgozó, vagy azért, mert egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe, vagy éppen azért, mert járulékfizető állampolgár. Ezért azt hiszem, senkinek sem lehet közömbös az, hogy a társadalombiztosítási alapok költségvetési számai hogyan alakulnak, hogy mennyi jut az elkövetkezendő két évben a bérekre, a gyógyszerre, a nyugdíjra, a gyógyászati segédeszközök támogatására.

Azt hiszem, Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr azon kijelentése, hogy a jövő évi, illetve az azt követő évi költségvetés az áttörés költségvetése lesz, ez igaz a nyugdíjakra. A tények tükrében, azt hiszem, ezt még ellenzéki képviselőtársaim is elismerhetik.

A Fidesz gazdaságpolitikájának hatására lehetőség nyílik arra - amint azt már többször elmondtuk -, hogy a jövőben magasabb mértékű nyugdíjemelést adjunk, mint amekkorát a törvények előírnak. És ezzel a kormányprogramban foglalt azon mondat, hogy a Fidesz, illetve a polgári kormány törekszik arra, hogy ne csak a nyugdíjak vásárlóerejét őrizze meg, hanem törekszik arra, hogy növelje is azt, én azt hiszem, most már teljesülni látszik.

Miután a mai délután már nagyon sokat beszéltünk a nyugdíjakról és azok emeléséről, én hadd beszéljek egy kicsit most az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséről. Ha megnézzük az Egészségbiztosítási Alap költségvetését, akkor hasonló derűlátásra okot adó folyamatot láthatunk: az idei évhez képest további 70 milliárd forintot tudunk berakni a költségvetésbe, ami azt jelenti, hogy sikerült bővíteni azt az összeget, amelyből az egészségügyi dolgozók bérét emelni lehet.

Nagyon jól tudjuk, és ez egy régi politikai dilemma és régi politikai vita, hogy mi történik abban az esetben, ha az éppen aktuális kormány pluszpénzeket tesz a gyógyító-megelőző kasszába, annak érdekében, hogy növelni lehessen az egészségügyi dolgozók bérét. Először is át kell hogy fusson ez a bizonyos összeg az önkormányzatokon, illetve a tulajdonosokon - ez ugye javarészt Magyarországon önkormányzatokat jelent. Aztán kell a szándék és a döntés a kórház vezetésétől, hiszen Magyarországon az egészségügy finanszírozása teljesítményalapon történik - nagyon helyesen -, ami azt jelenti, hogy az elvégzett egészségügyi szolgáltatásokért kap az ellátó intézet pénzt az egészségbiztosítótól, és tulajdonképpen majdhogynem szabadon - természetesen a közalkalmazotti bértáblát azért szerencsére figyelembe kell venni, de majdnem szabadon - dönt a kórház vezetése arról, hogy ezeket a forrásokat hogyan használja fel, dologi költségekre, dologi kiadásra használja-e, illetve bérfejlesztésre fordítja.

Ha megnézik az elmúlt hetekben, hónapokban elkészült azon ÁSZ-jelentést, amely az önkormányzati kórházak helyzetéről szól, akkor láthatjuk, hogy az elmúlt években inkább dologi kiadásokra fordítottak a kórházigazgatók. Természetesen még ez az összeg sem elegendő, hiszen éppen ellenzéki képviselőtársam beszélt arról, hogy milyen a kórházak állapota, hogy amikor az ember paciensként, betegként betér egy ilyen intézménybe, akkor milyen körülmények fogadják. Tehát messze nem elegendő még ez a pénz, amit működési költségekre, dologi kiadásokra, kórház-rekonstrukcióra, fejlesztésre - tehát mindenre, ami nem bér jellegű kiadás - fordítottak. De azt hiszem, azt elmondhatjuk, hogy arányaiban nagyobb részt fordítottak erre a területre, mint a bérek fejlesztésére.

Tehát visszatérve: átlagosan 20 százalékos emelésben részesülhetnek a jövő évben az egészségügyi dolgozók. Itt az lesz a nagy kérdés, hogy ezek a kórházak, amelyekben az egészségügyi dolgozók végzik munkájukat, ezek épp milyen anyagi körülmények között vannak, és mennyiben lesz majd módja a kórházak gazdasági vezetésének arra, hogy ezeket az összegeket bérfejlesztésre fordítsa.

Messzemenően nem vagyunk megelégedve sajnos még az egészségügy helyzetével és az egészségügyi dolgozók bérhelyzetével, és tudjuk, hogy még ez a 20 százalék sem elegendő arra, hogy jobb közérzetük legyen az egészségügyben dolgozóknak. Viszont azt hiszem, abban akár hatpárti konszenzus is lehet, hogy az egészségügy ügye tulajdonképpen kormányciklusokon átívelő feladat, nem egy négyéves kormányciklus alatt megoldható probléma. Ezért én azt mondom, hogy kormányciklusokban kell gondolkodni, hogy az egészségügy látványos eredményeket érhessen el, és amit már ma délután elmondtam, hogy bárcsak minden kormány minimum annyit tett volna meg, amit most a 2001. és 2002. évi költségvetésben a polgári kormány igyekszik megtenni. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Semmi nem látszik belőle!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 1998-ban a választók bizalmából polgári kormány alakult Magyarországon, akkor a polgári kormány ígéretet tett arra is, hogy átláthatóvá teszi a gyógyszer-támogatási rendszert, és tulajdonképpen rendet tesz ezen a területen is. Azt hiszem, most már tény, hogy ennek ma már látható eredményei vannak. (Keller László: Teljes a káosz!) A gyógyszerártárgyalások most már nem félhomályos szobákban folynak, hanem nyíltan, előre meghirdetett szabályok szerint, oly módon, hogy utólag nem lehet korrigálni az eredményeket. Például egy-egy hatóanyag esetében az összes érdekelt felet meghívják, és kvázi versenyeztetik a résztevőket.

Engedjék meg, hogy egy-két konkrét adattal érzékeltessem azt, hogy ezen a területen milyen eredményeket sikerült elérni, hiszen a most elinduló új gyógyszer-támogatási rendszer is alapjaiban fogja befolyásolni azt, hogy 2001-ben, 2002-ben hogyan fog alakulni a gyógyszerkassza, és mennyire lesz betartható ez a bizonyos gyógyszerkassza.

 

 

(16.10)

 

Az ez év nyarán kezdődött megbeszéléseken összesen 211 gyógyszercsoport - ezek egyelőre még a fixcsoportosok - tárgyalására került sor. Ez közel 1400 készítményt jelent. Ebből 288 készítmény árát csökkentették, 145 árát pedig növelték a gyártók. Ahol a gyártók árat csökkentettek, ott az átlagos csökkentés mértéke 14 százalék volt, de előfordultak 50 százalékos csökkentések is. Az áremelések pedig átlagosan 9 százalék körül mozogtak. Ezek most részletes adatok, tehát tulajdonképpen azt a globális számot szeretném kibontani, amelyről Frajna Imre államtitkár úr beszélt, arról a bizonyos 3,2 százalékról.

A tárgyalások folyamán - ez is egy eredmény - 202 új készítmény támogatotti körbe való befogadása történt meg, ami azt jelenti, hogy a fixcsoportos készítmények körülbelül 40 százalékánál található új termék. Azt hiszem, hogy a gyógyszerártárgyalások következtében nemcsak hogy átláthatóbb lesz az egész rendszer, a tárgyalások menete, hanem beszámolhatunk arról - nemcsak a gyógyszerek területén, hanem a gyógyászati segédeszközök területén is -, hogy számos új készítmény kerül be a támogatotti körbe. Azt hiszem, akár ez is hatpárti konszenzuson alapuló megállapítás lehet, hogy cél az, hogy úgy alakuljon át a támogatási rendszer folyamatában, hogy minél több hatékony, új készítmény kerülhessen be a támogatotti körbe.

Különös tekintettel azért is jó beszélni a gyógyszerár-támogatások rendszeréről és arról, hogy hogyan alakul bizonyos készítmények támogatása, miután a gyógyszerfogyasztás sajnos a nyugdíjasok - hogy mondjam - háztartási költségeire jellemző, tehát a gyógyszerkiadás alapvetően a nyugdíjasok költségvetésére jellemző, és minden olyan eredmény, amit a gyógyszerek árának, illetve a térítési díjának a területén elért a társadalombiztosítás vezetése, majdnem duplán vagy többszörösen befolyásolja a nyugdíjasok anyagi helyzetét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében a kormány által most benyújtott törvénytervezetet, mely a 2001. és 2002. évről szól, elfogadásra javaslom.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy jeleztem, 16 óra 30 percig szünetet rendelek el.

 

 

(Szünet: 16.12 - 16.32

Elnök: dr. Szili Katalin

Jegyzők: Herényi Károly és Mádai Péter)

 

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A szünet végén folytatjuk munkánkat. Hozzászólásra következik - ahogy azt jeleztem - Schvarcz Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Nagyon örültem, amikor az előttem felszólaló képviselőtársam hatpárti konszenzus szükségességéről beszélt az egészségügyben. Ezt már korábban megemlítettük, akkor valamilyen módon ez az elképzelésünk nem talált meghallgatásra. Most így, a félidőn túl, úgy látszik, a Fidesz belátta, hogy az egészségüggyel nem tud és nem tudott mit kezdeni. De mindegy, hogy milyen okból, tényleg szükség lenne egy hatpárti konszenzusra, hiszen nem lehet négyéves ciklusonként az egészségügy ügyéhez hozzányúlni, hiszen ha csak egy prevenciós programot elindítunk, annak a hatása 10-15 év múlva jelentkezik.

Tegnapi felszólalásomban már említettem, hogy annak ellenére, hogy a gazdaság egy növekvő pályára állt ma Magyarországon szerencsére, az egészségügy GDP-n belüli helyzetén és a GDP-ből való részesedésén ez nem látszik, hiszen a kétéves költségvetés kapcsán 2001-2002 között a GDP 3,9 százalékából részesül majd az egészségügy.

Ez semmiképpen nem örvendetes, hiszen az Európai Unió országaiban 6-7 százalékos átlagos GDP-részesedéssel bír az egészségügy, és mi is ezt hirdetjük meg a programunkban, hogy ennyivel kívánnánk folyamatosan finanszírozni az egészségügyet.

Ha összevetjük a tárca költségvetését és az OEP költségvetését, és megnézzük azt, hogy ez mennyire felel meg az egészségügy, illetve a szakma elvárásainak, akkor azt mondhatjuk, hogy sem a tárca költségvetése, sem az egészségbiztosítási alapok most benyújtott kétéves költségvetése nem felel meg ennek. Miniszter úr bársonyszékében a három szúró tüske: a kórházügy, az OEP és az egészségügy bérei, azt hiszem, bennmarad.

Az egészségügyben a szakma azt várja el minden évben az egészségbiztosító költségvetésétől, hogy a korszerű gyógyítás feltételei, a gyógyszerellátás, a dologi kiadások és a bérek javuljanak. Ez nem mutatkozik ebben a költségvetésben, és ha megnézzük azt, hogy az egészségügyben évtizedek óta elmaradt felújítások, beruházások miatt veszélyeztetett az ellátás, akkor először is egy egyszeri nagyobb forrás biztosítására lenne szükség, egy minőségi cserét biztosító gép-, műszerparkcserére, valamint komoly mértékben be kellene ruházni más műszerek tekintetében is. Gondolok itt az ÁSZ-jelentésben elmondottakra, hogy milyen amortizálódottak és hány évesek a nagy értékű kórházi gépek és műszerek, amelyekkel jelenleg gyógyítunk.

Ebben a költségvetésben erre nincs fedezet, hiszen mind a két év nulla dologikiadás-növekedéssel - ha ezt lehet növekedésnek nevezni - számol. Ha megnézzük, hogy a kórházaknak mit kell kigazdálkodni úgymond ezekből a nulla dologi növekedésekből, az átlagot meghaladó infláció mellett, akkor csak felsorolásszerűen szeretnék megemlíteni egy-két dolgot. Először is a bérfejlesztést, majd a 13. havi bért, az ápolási eszközök fejlesztését - amire a tárca költségvetésében egy fillér sem mutatkozott -, az oktatás, a folyamatos továbbképzés feltételeit, a rezidensképzésnek két évet meghaladó költségeit, majd az adatvédelemmel kapcsolatosan a kórházakra háruló költségeket, ezeket mind-mind ebből a nulla dologi növekedésből kell kigazdálkodni.

De ha a kórházak meg akarnak felelni a jelenlegi magyar megbetegedési struktúrának, akkor fejleszteniük kell az onkológiai ellátásokat, fejleszteni kell az onkoradiológiai berendezéseket. Tegnap itt államtitkár úr vitába szállt velem, hogy megvannak a korszerű feltételek, ugyanakkor az ÁSZ leírja, hogy az onkoradiológiai központok 25 százalékában elégtelenek a feltételek arra, hogy megfelelő kezelést kapjanak a betegek.

A kórházak nagy része ilyen kondíciók mellett csődben vagy csődközeli helyzetben van, nagyon kevés az úgynevezett bezzegkórház, amelyeknek pozitív a szaldója és esetleg megtakarított pénze van. A nálunk jelenleg tevékenykedő csődbiztos és csapata a 116 kórházból eddig 67-ben fordult meg, akkor valószínűleg valami baj van a kórházak gazdálkodásával, és ezek jelentős része külső feltételekre vezethető vissza. Ez a finanszírozás elégtelensége, a finanszírozási anomáliák és a tulajdonos nem kellő anyagi kondíciói, ami azt jelenti, hogy a kórházaknak a dologi kiadásokból kell kigazdálkodni a fejlesztésekre, az amortizációra és az általam felsoroltakra a szükséges pénzeszközöket, és ennek megfelelően a gazdálkodásuk eleve nem lehet pozitív, hiszen iszonyú nagy összegeket kell önrészként amortizációban vagy beruházásban befizetni.

A kormány elindított egy nagyon korszerű, európai szintű szakorvosképzést, az úgynevezett rezidensképzést. Ez két éve a központi költségvetést terheli, majd - mivel kétéves költségvetésről van szó - reménykedtünk abban, hogy a második év végén - mint ahogy az ígéretekben is elhangzott - találunk pluszfedezetet vagy a tárca, vagy az OEP költségvetésében a rezidensképzés továbbfolytatására. Sajnos, csalódnunk kellett, mert erre nem fordít a tárca pénzt. Ezek csak nagy szavak és píármondatok voltak, hogy korszerű, európai, utána ennek a feltételei is a kórházaknál maradnak.

Hasonlóan a kórházakat terhelik a folyamatos továbbképzés, a 250 kreditpont megszerzésének a költségei, ugyanis egyre több az olyan tanfolyam, az olyan továbbképzés, amelyeken komoly tízezreket kell kifizetni, és a megszerezhető kreditpontok egy része szerezhető meg csak otthon, illetve a szakmában eltöltött idővel, a többit a kórházon kívül, komoly tízezrekért tudják a kollégák maguknak biztosítani.

Ha összevetjük a két költségvetést, a társadalombiztosítás és a tárca költségvetését, s megnézzük, hogy a két év kapcsán - és az elmúlt két év kapcsán - mekkora és milyen erős a tárca érdekérvényesítő képessége, akkor azt mondjuk, hogy a tárca érdekérvényesítő képességének nyoma sem látható ebben a költségvetésben. Az látszik, hogy folytatódik a forráskivonás az egészségügyből, és ehhez a tárca asszisztál.

A kormány megígérte a választási ciklus kezdetén a programjában, hogy forrást teremt az egészségügy fejlesztésére az alkohol- és a dohánytermékek jövedéki adója egy részének átcsoportosításából, ezt főleg az egészségmegőrzés céljaira fordítja vagy különféle, ebből adódó megbetegedések kezelésére. Ebből nem valósult meg semmi.

A kormány megígérte, hogy az egészségügyben komoly béremelést hajt végre a kezdet kezdetén.

 

 

(16.40)

 

Nemrég jártam a kalocsai kórházban, és ott emlékeztettek rá a kultúrteremben, amely egyben kápolnául is szolgál, hogy itt hangzott el az a bizonyos, ominózus mondat, a szentkép alatt, hogy a dolgozók 400 százalékos béremelést kapnak. Azon a szent helyen ismét emlékeztettek minket arra, hogy ebből sajnos semmi nem valósult meg. S ha megnézzük a beígért 20 százalékos béremelést, és megnézzük, hogy mennyi pénzösszeg van az Egészségbiztosítási Alap költségvetésében erre, akkor azt látjuk, hogy ez a 20 százalék is kétséges. Olyan kondíciók mellett, hogy a kórházak jelentős része likviditási, illetve működési zavarokkal küzd, nem biztos, hogy meg tudják adni ezt a 20 százalékos béremelést. A másik gond, hogy ami az idén beígért 100 ezer forintból eljutott a dolgozókhoz, az egyszeri bérkiegészítés, az sajnos nem képzett bázist a bérben, és nem képzett bázist a költségvetésben.

Ha elvégezzük a kormányprogrammal való összevetést, hogy a kormány mit ígért a társadalombiztosítás kapcsán: azt ígérte, hogy átlátható helyzetet teremt, és megteremti az egészségbiztosítási alapok társadalmi felügyeletét. Parlamenti felügyelőbizottság szerepel a kormányprogramban, ehelyett ebből nem valósult meg semmi. Lassan eljutunk arra a szintre, mint amikor a '80-as években a Pénzügyminisztérium szabadon bejárt a biztosító kasszájába, és pénzeket vont el.

Ha megnézzük, hogy mi a kórházak nehéz helyzetének az oka, akkor azt kell mondani, hogy a finanszírozás elégtelen volta mellett a finanszírozás bizonytalansága; amióta bevezették a teljesítményalapú finanszírozást, körülbelül tizenháromszor változtak meg a finanszírozás feltételei. A kormány most is készül a hbcs visszanormázására, ami az év végén a kórházakat nagyon rossz helyzetbe hozná. A jelenlegi 75 ezer forintot hbcs-értéket 60 ezer forint körüli értékre kívánja visszanormázni. Ez nagyon megrendítené a kórházak anyagi helyzetét.

A kétéves költségvetéssel és a tervezéssel kapcsolatos problémákra már többen felhívták a figyelmet. Én csak utalnék arra, amit az ÁSZ-jelentés mond, hogy a 2001. évi költségvetés teljesülése bizonytalan. És ha ez képezi a 2002. év bázisát, akkor bizonytalan teljesülésre épül a 2002. évi költségvetés. Mik a bizonytalanság főbb okai? Sosem sikerült, és most sem fog sikerülni a gyógyszerkassza pontos beállítása. S amit Selmeczi képviselőtársam gyógyszerár-tárgyalásoknak és a gyógyszerárakban elért komoly eredménynek mondott, annak hadd mondjam el a másik oldalát. Ezek a legtöbb esetben nem tárgyalások voltak, hanem deklaráció szintjén kijelentették, hogy mennyi lesz ennek a készítménynek az ára. Alkuról, tárgyalásról nem volt szó. S a most nyilvánosságra hozott bizottsági jelentésben sincs arról szó, hogy pontos megállapodás született volna. Abban állapodtak meg, hogy időnként tájékoztatják a közvéleményt arról, hogy melyik készítménynek mennyi lesz az ára.

A másik, ami nagyon veszélyes, és kicsit álságosan hangzik, hogy a kormányzatnak az a célja, hogy ebből megtakarítson. Ez nagyon jó, mert pontosan be lehet állítani a gyógyszerkasszát. De a megtakarításnak mi az ára? Egyrészt a kormányzat már jelentős összegeket hárított át a lakosságra. A tb által térített gyógyszerek ára ugyan nem változott, illetve sok esetben csökkent, de a nem vényre kapható gyógyszerek ára, különösen az influenzajárvány idején, jelentősen megnövekedett. Ez több milliárd forintos kiadást jelentett. Most pedig az szerepel az anyagban, hogy abban az esetben, ha a beteg hajlandó elfogadni az új készítményt, 4,9 milliárd forintos megtakarítás jöhet létre. Ha nem hajlandó elfogadni az új készítményt, akkor a betegek 4,9 milliárddal többet fognak fizetni a patikában a gyógyszerekért.

Nem véletlenül beszélnek ma úgynevezett innovatív gyógyszerekről és úgynevezett generikumokról. Az innovatív gyógyszereknek az a lényege, hogy kevesebbet kell belőlük szedni, a betegek szedési hajlandósága, együttműködési hajlandósága sokkal jobb ezekkel a gyógyszerekkel kapcsolatban. És ha valakinek egy készítménnyel sikerült beállítani a magasvérnyomás-betegségét vagy más betegségét, akkor nem biztos, hogy hosszas beállítási kísérlet után, pusztán abból a megfontolásból, hogy lehet, így kicsit olcsóbb lesz neki, áttér egy másik gyógyszerre. Ha a kórházakban is meg akarjuk növelni a betegforgót, csökkenteni akarjuk az ágyszámot, javítani az ágykihasználtságot, akkor magasabb színvonalú diagnosztikával és jobb innovatív gyógyszerekkel kell gyógyítanunk, mert csak így érhetünk el hatékonyságot, effektivitást a gyógyításban. Az innovatív gyógyszerek ára pedig nem mindig olcsóbb, hanem drágább.

A másik bizonytalansági tényező a 2001. évi tb-költségvetés teljesülésében a táppénz, illetőleg a rokkantnyugdíj kérdése. Ha ezekre a teljesülésekre tervezzük a 2002. évet, akkor nem tudom, mi lesz a bázis. Beszélhetnénk arról, hogy a kormány a hatalomra lépésekor átfogó, nagy egészségügyi reformokat ígért, s ezekhez a reformokhoz kellettek volna a pénzügyi, finanszírozási változások. Sem a reformok nem következtek be, s amennyire megvalósultak a reformok, annyira valósultak meg a tb-finanszírozás reformjai is. Abszolút semmi nem történt. Ha valamit még lehet mondani arra, hogy a reformok területén valami történt, mert mindenféle programról beszélünk, a rokkantnyugdíj kérdésében abszolút semmi előrelépés nem történt. A rokkantnyugdíj kérdése mindig az, amelynél a tb-kassza el szokott szállni; a táppénz, a gyógyszer és a rokkantnyugdíj, ez a három fő tényező. Ha nem történik meg - és nem történt meg - a rokkantnyugdíjak átfogó rendezése, akkor valószínűleg ennek a teljesülése sem prognosztizálható 2001-ben, és majd erre tervezzük a 2002. év költségvetését.

Nagyon jó dolog, hogy a kormányzat folyamatosan arról beszél, hogy csökkenteni kell a járulékokat, csökkenteni kell az adókat. Mindig örülünk, amikor járulék- és adócsökkentésről hallunk, de az egyik szemünk azért picit mindig sír is ebben az esetben, hiszen ha csökkennek a járulékok, akkor csökken az egészségügy bevétele, és csökken a felhasználható pénzösszeg. Tehát olyan módon kellene ezeket a bevételcsökkenéseket megtervezni, hogy azért ebből a bevételből az egészségügynek maradjon is, mert azt lehet elosztani, ami befolyik a kasszába.

Nagy gond, hogy a meghozott törvények hatása - a praxisprivatizáció és a meghozandó szakorvosi privatizáció - nem látszik az OEP kétéves költségvetésében, hiszen nyoma sincs az amortizáció rendszerbe állításának. Ahhoz, hogy egy privatizált szakrendelő működhessen, vagy a finanszírozást, a német pontokat kell megemelni, vagy be kell építeni a rendszerbe az amortizációt, vagy mind a kettőt. Ez a költségvetés ezek egyikét sem tükrözi, tehát nagyon félő, hogy ez megint látszattörvény lesz, amely alapján a kollégák becsapva érzik magukat. Ha a jelenlegi pontrendszer marad érvényben, a mostani kimutatások alapján a szakrendelések 70 százaléka rövid időn belül padlót fog. Ez pedig ellátási bizonytalanságot eredményez. Tehát ezek a törvények semmi esetre sem tükröződnek ebben a kétéves költségvetésben.

 

(16.50)

 

Az elején elmondtam, látszik, hogy a kormányzat nem tud és nem tudott mit kezdeni az egészségüggyel. S most ez a kétéves költségvetés iszonyú szűk mezsgyét szab annak, aki ezt a tárcát vezetni fogja, s aki vállalkozik arra, hogy az egészségüggyel egyáltalán felsővezetői szinten foglalkozzon, hiszen nincs mozgástere.

A kétéves költségvetés abszolút bebetonoz mindent, és gyakorlatilag semmi játéktér, semmi mozgástér nem marad, és annál is inkább veszélyes a 2002. év költségvetése, hiszen a 2001. év bizonytalan bázisa teremti meg majd az alapot a 2002-es költségvetéshez; hasonló ahhoz a szituációhoz, amikor sötétben fejest ugrunk egy olyan medencébe, amelyről nem tudjuk, hogy van-e benne víz.

Végezetül el szeretném mondani, hogy nagyon szomorú vagyok, és csalódott az egész egészségügyi társadalom, mert voltak elvárásai az egészségügy vezetésével kapcsolatosan, a bérekkel, a dologi kiadások növekedésével kapcsolatosan, különösen akkor, amikor látható volt, hogy a gazdaság egy növekedő pályára állt, és most ebből semmi nem maradt, csak az ígéretek, és az egész szakma és az egész egészségügyben dolgozók mélységesen el vannak keseredve és csalódottak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Frajna Imre képviselő úr kért két percben hozzászólási lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Először, Schvarcz képviselő úr, idézném egy kedves barátom lassan szállóigévé váló mondatát, amely úgy szól, hogy aki a GDP százalékában hasonlít össze, az más egyéb dolgokra is képes. Azt gondolom, hogy ez az a kimutatás, ahol a legkülönfélébb számok repkednek, és a legkevésbé összehasonlíthatóak egymással.

Azt kell mondanom egyébként, hogy ha megnézi a képviselő úr, nem az Európai Unió átlagát, hanem egy hasonló GDP-jű országot, legyen akár az most az Európai Unió tagja, csak éppen, mondjuk, húsz évvel ezelőtt, akkor a GDP-ből való részesedése körülbelül megfelel a magyar mostani GDP-részesedésnek. De azt gondolom, hogy nincs értelme ezen a témán sokat vitatkoznunk, mert az semmit nem mond az egészségügy egészéről.

Azt, hogy forráskivonás történik-e az egészségügyből folyamatosan, én azt gondolom, már Vojnik Mária és Horváth Zsolt megbeszélte a délelőtt folyamán; nem történik, képviselő úr, infláció felett van finanszírozva az egészségügy minden egyes évben. Abban viszont egyetértünk, hogy ennél persze az elmaradások miatt lényegesen több pénz jóval kedvezőbb helyzetet teremtene.

Arról, hogy a Pénzügyminisztérium szabadon bejár a kasszába, azt gondolom, hogy ez a kassza egészen 1990 óta csak jót tesz neki, ugyanis általában csak hozzá kerül a pénz; az utolsó tranzakció, amikor pénzt lehetett áttenni az állami költségvetésbe, Békesi és Csehák miniszterek megállapodásának köszönhetően zajlott le. Azóta az alap folyamatosan forráshiányos, és a költségvetés állja vagy a hiányát, vagy közvetlen pénzügyi transzferekkel, mint itt, a mostani kétéves költségvetésben soha nem látott hányadokat ér el a költségvetés hozzájárulása az alapokhoz, többek között azért, hogy a járulékkiesésből fakadó bevételkiesést kompenzálja a költségvetés.

A gyógyszerártárgyalás kérdése. Azt hiszem, félreértette a TÁTB sajtótájékoztatóját a képviselő úr. A TÁTB-nek néhány vitás kérdésben szükséges állást foglalnia, és mindössze az volt a bejelentés lényege, hogy erről a sajtót is tájékoztatni fogják, ott ármegállapodás nem történhet.

Aztán lemaradt a képviselő úr a gyógyszerinflációt taglaló délelőtti tárgyalásról. Azt kell mondanom, hogy a támogatott és nem támogatott körre egyetemlegesen ebben az évben 3,2 százalék lesz a térítésidíj-változás összesen; úgyhogy azt gondolom, ez a jelen évre nem egy lebecsülhető állapot.

Sajnos túlléptem az időmet, majd még feltehetőleg szóba kerül az, amit el akarok mondani.

 

ELNÖK: Képviselő úr, ez az én hibám is volt, hogy 30 másodperccel engedtem túllépni, ezért elnézést kérek a többi képviselőtársamtól. Feltehetően már az én figyelmem is lankad ezen a késő délutáni órán, úgyhogy elnézésüket kérem.

Vojnik Mária képviselő asszony következik, ugyancsak kétperces hozzászólásra, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Én azt gondolom, hogy ha az egészségügyre fordítható kiadásoknak a GDP-arányát vizsgáló kimutatásnak nincs semmi értelme, akkor a kormány is tehet arról persze, hogy "Az államháztartás konszolidált funkcionális kiadásai a GDP százalékában" című táblázatot betette a parlamenti képviselők anyagába, viszont azt nem vetheti a szemünkre, hogy ha ilyen táblázat létezik, akkor használni is fogjuk.

De ajánlok egy másik táblázatot, igen tisztelt államtitkár úr, ez a szigorúan vett "Az államháztartás konszolidált funkcionális kiadásai a megoszlás százalékában", ez talán önnek is kedvesebb. És akkor csak annyit kell tudni, hogy az egészségügyre fordítható kiadások a 2000. évre a törvény szerint 9,7 százalékot, a 2001. évre az előirányzat 9,5 százalékot fog elérni.

Államtitkár Úr! Mi az a varázslás, amelynek az alapján ön még mindig azt tudja állítani, hogy az egészségügyre fordítható kiadások aránya nőni fog, vagy legalábbis nem csökken? Létezik-e az önök táblázatai között egy olyan táblázat, amelyet mi még nem láttunk?

A másik pedig a gyógyszerkiadásokra vonatkozik. Én azt szeretném önnek mondani, hogy erre ön a kompetens vitapartner a parlamentben, ezért szánjunk rá időt; nekem erre ebben a kétpercesben nem lesz lehetőségem, de ahogy leülök, már szót fogok kérni a következő kétpercesre. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Frajna Imre képviselő úr kért, ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Kedves Képviselő Asszony! A GDP-ről szóló szállóigét inkább a hangulat javítása céljából, mint Schvarcz képviselő úr megállapításainak elmélyült vitatása céljából idéztem.

Ellenben ön rosszul idézett engem. Én nem azt állítottam, hogy az egészségügy részesedése a GDP-ből növekszik; egy, a GDP egészéhez képest csökkenő államháztartásból viszonylag nehéz is lenne ezt megtenni. Azt mondtam, hogy reálértékben nem csökken az egészségügyre fordított pénz.

Schvarcz képviselő úrnak még fontos reagálásaim vannak, kezdem a gyorsabbikkal. A rokkantnyugdíjak ügyében két dolgot szeretnék mondani a képviselő úrnak. Egyrészt, bár azt gondolom, kevéssé a rokkantnyugdíjazás rendszerében bekövetkezett változások miatt, sokkal inkább külső körülmények miatt, a nagy rokkantosítási hullám minden jel szerint a végéhez közeledik, elérte az éves igénylések száma a '87-es állapotot, akkor kezdtek ezek megugrani; tehát ez a nagy nyomás csökkent a rokkantosítás ügyében. Ellenben elkészül az átfogó szabálykönyv, most van a szakmai egyeztetésen, amit a rokkantosítás elbírálásánál egységesen fognak használni az orvosok; ez körülbelül húsz évvel ezelőtt lett aktualizálva, úgyhogy azt gondolom, Kiss József főigazgató úr nagyon jelentős munkát végzett ennek az összeállításával. Tehát a rokkantosítás tekintetében történt azért valami, és kevéssé sürgető a helyzet.

Az innovatív gyógyszerekről azt tudom mondani, képviselő úr, hogy többször elhangzik az önök padsoraiból ennek a sürgetése - csak az a probléma, hogy innovatív gyógyszer sokféle van. Van olyan, amely valóban jelent terápiás áttörést, ilyenkor az ember hajlandó különféle úton-módon megpróbálni az illető gyógyszert befogadni a támogatásba; és van olyan gyógyszer, amelyet valóban a betegeknek körülbelül tíz százalékával többen szednek, mint a többit (Az elnök jelzi az idő leteltét.), csak a gyógyszer háromszor annyiba kerül, mint az elődje. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Keller László képviselő úr kért, ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én értem, hogy humorosra szánta azt a megjegyzését, de nem lehet ezt csak és kizárólag humorosan kezelni. Ez azért is sajnálatos, mert épp az ön kormánya, illetve az ön pénzügyminisztere nyújtott be több olyan táblázatot, nemcsak most, a költségvetéshez, hanem az adótörvények vitájához is, és ebbe már a másik politikai államtitkár úr is beleszaladt éppen, amikor próbáltunk idézni. Veres képviselőtársam idézett különböző olyan adatokat, amelyek nem nagyon tetszettek az államtitkár úrnak - interpelláció keretében, emlékezzünk vissza -, és akkor nagy megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy sajnos a politikai államtitkár úr a minisztérium által kiadott anyagot nem ismeri; ön most pont ugyanebbe a szituációba szaladt bele.

Ami az egészségügyre fordított kiadásoknak a reálértékét jelenti, való igaz, az a trend, amelyet ön most itt a második megszólalásában mondott, azt elfogadom, hogy az igaz; de az persze már '97-ben, '98-ban pedig különösen - nemcsak a választások miatt - igaz volt; nem volt igaz '94-95-ben, de ez még kevés, államtitkár úr. Ön nagyon jól tudja, hogy a racionalizálás, az ésszerűsítés, a változtatás elmaradt az egészségügyben, és erre azért most elég jó lehetőség kínálkozott, mert egy növekvő gazdaság mellett kellett volna ezt elvégezni. A nagy gond az volt szerintem, hogy nincs koncepció, és nyilvánvaló, hogy így nem lehet mit változtatni.

 

 

(17.00)

 

Viszont ha ez így van, olyan mértékű a felhalmozott feszültség, hogy annak nem lehet örülni, hogy reálértéken szinten maradt a támogatás.

Ahhoz, hogy a működőképesség megmaradjon, többet kell fordítani az egészségügyre. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Schvarcz Tibor képviselő úr kért, ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Örömmel hallottam, hogy azt elismerte államtitkár úr, hogy több pénz kellene az egészségügyre.

Meglenne erre a lehetőség a gazdaság jelenlegi állapotában, csak a Pénzügyminisztériumban - ahol ön is dolgozik - mindig azt mondják, hogy amíg ilyen struktúrában működik az egészségügy, addig nem adnak pénzt. Viszont nem történt meg a strukturális változás. A miniszter úr nagy garral bejelentette, hogy most megtörténik az ágyszámleépítés, ágyszámokat deklaráltak, majd a végén minősítés lett belőle. Jelenleg a MEF-tárgyalások nem tudni, milyen eredménnyel végződnek, valószínű, hogy minden marad a régiben.

Tehát ez megint oda vezet, hogy az egészségügy nem kap több pénzt a Pénzügyminisztériumtól, mert nincs olyan struktúra, amibe a Pénzügyminisztérium szempontjából érdemes lenne pénzt befektetni.

A másik pedig: a reálérték-növekedés az inflációt meghaladó növekedés. Az egészségügyben mindig nagyobb az infláció, mint amit a normál életben számolnak - ezt mindig elfelejtik a Pénzügyminisztériumban; valószínűleg a falak adják ezeket a gondolatokat a Pénzügyminisztériumban dolgozóknak -, hiszen egy egészségügyi infláció nem egyenlő a mindennapi inflációval.

A másik: a rokkantnyugdíj kérdése össze kell hogy függjön a rehabilitáció kérdésével, abban sem történt semmi. A gyógyszerártárgyalások kapcsán nem véletlen terjesztettük be a parlament elé 80 képviselő aláírásával a gyógyszerkérdést felülvizsgáló parlamenti bizottságról szóló indítványt. Minden bizottságban eddig elutálták ezt a kérdést. Mindenképpen megérne egy parlamenti vitát az, hogy beszéljünk arról, hogy mennyi a gyógyszerek ára, milyen gyógyszerek vannak a piacon, hogy bizonyos készítményekből Magyarországon kell-e negyven vagy akár több készítménynek is forgalomban lenni, különféle árfekvéssel és különféle módon. Tehát ez a kérdés megérne egy parlamenti vitát minimum.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Frajna Imre képviselő úrnak adom meg a szót, ugyancsak két percben, a Fidesz képviselőcsoportjából.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Azt hiszem, most már végleg pontosítani tudom, mit értettem a mondaton. Azt mondtam, hogy amikor a GDP arányában hasonlít össze, és ezzel egyébként külső országokra utaltam - a képviselő urak számára és Schvarcz úrnak ezt vezettem le -, azonos GDP-jű országokban általában azonos nagyságrendben költenek a egészségügyre. Az szokott lenni a probléma, hogy még a legmegbízhatóbb statisztikai adatbázisokon is mind a GDP számítása, mind az egészségügyre fordított pénzek igen jelentős szóródást mutatnak. Ezért szoktak kevéssé köszönő viszonyban lenni ezek az adatok. Úgyhogy a Pénzügyminisztérium GDP-arányaihoz ennek kevés köze volt.

Abban nincs vita köztünk, képviselő úr, én nem állítottam azt, hogy a reálértéket meghaladó egészségügyi pénz valami korlátlan pénzbőséget teremtene; sokkal több pénzt el lehetne itt költeni, ebben semmi vita nincs köztünk.

Schvarcz képviselő úrnak azt tudom mondani annak kapcsán, hogy tárgyaljuk meg a gyógyszertámogatás ügyében követendő irányelveket, azt, hogy milyen torzulások vannak a gyógyszerpiacon meg a gyógyszertámogatásban, én ezt a magam részéről készségesen támogatom, de azt gondolom, ennek nem egy vizsgálóbizottság a megfelelő eljárási formája. Én készséggel, szívesen veszek egyébként mindenféle jó ötletet a helyzet kezelésére. Különösen rossz ötletnek tartok egy vizsgálóbizottságot egyébként egy hosszú távú megállapodási folyamat közepén, ami szerintem kifejezetten nem tenne jót. De mondom, ha ez az igény fogalmazódott meg mögötte, ennek állunk elébe.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Vojnik Mária képviselő asszonynak adom meg a szót, ugyancsak két percben, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár úr egy korábbi megszólalásában és Selmeczi képviselőtársnőm a szünet előtti felszólalásában komoly eredménynek nevezte, hogy a gyógyszerártárgyalások eredményeként a jövő évi várható gyógyszerár átlagos növekedési mértéke nem haladja meg a 3,9 százalékot. Én azt gondolom, ennek mindannyian örülhetünk.

Szeretném megkérdezni államtitkár urat, hogy ezzel a nagyon kis emelkedéssel számolva mi a véleménye államtitkár úrnak, mennyi dologikiadás-növekedést jelent ezen az emelkedési szinten a kórházaknál ez a 3,9 százalékos gyógyszeráremelés, ha azt az adatot még hozzávesszük, hogy a legalacsonyabb számítások szerint egy aktív szolgáltatónál a gyógyszerkiadások az összkiadásoknak körülbelül minimálisan a 20 százalékát teszik ki.

A másik pedig, hogy amennyiben egy 6 százalékos egyéb dologi kiadást növelő tételnövekedés várható - mint például a szolgáltatások jelentős köre: fűtés-, energiaszámla és így tovább -, miből gondolják képviselőtársaim, hogy az egyébként a kasszában tervezett 40,5 milliárd forintnyi növekmény még mindig garantálni tudja a 20 százalékos béremelést?

És itt szeretném Selmeczi képviselőtársamat pontosítani. Maga sem gondolhatja komolyan, amit mondott a 70 milliárd forintos növekményről, hogy az a gyógyító-megelőző ellátások kasszáját növeli, ezt egy múltkori bizottsági ülésen tisztáztuk. Szünet előtt ezt mondta a képviselő asszony. Tudjuk, hogy ez ennél lényegesen kevesebb. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Nagyiványi Zoltán képviselő úr következik, ugyancsak kétperces hozzászólásra, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

 

(Mádai Pétert a jegyzői székben
Kocsi László váltja fel.)

 

NAGYIVÁNYI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A gyógyszerkasszával összefüggő kérdésre szeretnék egypár szót mondani, ami többször szóba került. De nem magáról az összegről, mert már többször elhangzott, hogy az kevés és alábecsült, és valószínű feszültségeket fog okozni.

Nem is az ártárgyalásról, annak időszerűségéről, mikéntjéről, hanem inkább arról, hogy ezeknek a gyógyszerártárgyalásoknak van egy rettentő nagy hibája: hogy nem észlelhető mögötte egy stratégia, ami hosszabb távra a gyógyszerkassza, az egészségügy és a gyógyszergyártók együttműködését bizonyos irányba meghatározná.

Ezen belül úgy érzem, hogy ezek a gyógyszerártárgyalások egy hibás hipotézisből indulnak, miszerint a gyógyszeripar az egyik legjövedelmezőbb iparág, tehát kvázi korlátlan mértékig lehet az áralkut folytatni annak érdekében, hogy a gyártók egyre olcsóbban kényszerüljenek az árujukat eladni, hisz állami támogatás nélkül a gyógyszergyárak tevékenysége gyakorlatilag nullának tekinthető; tehát a gyógyszergyárak ki vannak az államnak szolgáltatva.

Ezt a szituációt lovagolják meg önök, hogy nagyon sok pénz van a gyógyszeriparban. Szeretném mondani, hogy volt, van is, ennek megvan az oka, de ez folyamatosan csökken. Ha önök megnézik az elmúlt tíz évben az ártámogatások növekedését, helyesebben az elfogadott gyógyszerár-növekedést és az inflációt, körülbelül az jön ki, hogy az elmúlt tíz évben 25 százalékos reálcsökkenés következett be a gyógyszerárakban azoknál a féleségeknél, amelyek tíz éven keresztül forgalomban voltak.

Lejár az időm, de egy adódó alkalommal szeretném folytatni. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Takács Imre képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Ház! Keller László képviselőtársam mondta, hogy több pénz kell az egészségügyre. Azt hiszem, itt vita nincs a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között.

Annyiszor szóltam már Széchenyiről a Házban, írtam Széchenyiről, és ennek kapcsán hadd hozzam fel Széchenyi gondolatait, aki 1857 novemberében Döblingben "Intelmek Béla fiamhoz" című könyvében a következőket fogalmazta meg: "A gazdálkodás tudománya szubjektíve három külön kategóriára oszlik: idő-, egészség- és pénzökonómiára. Az időgazdálkodáshoz értés többet ér, mintha akármennyire biztos valaki az egészség vagy a pénz ökonómiájában, mert csak az idő visszahozhatatlan. Míg a beteg vagy anyagilag leromlott ember ismét egészséges és jómódú lehet.

 

 

(17.10)

 

Az egészséggazda azonban magasan áll a pénzgazda felett, mert a beteg, a nyomorék sokkal szerencsétlenebb, mint a szegény ember." Azt hiszem, hogy ezen gondolatoknál jobban senki nem tudná megfogalmazni, hogy miért kell több pénz az egészségügyre.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Frajna Imre képviselő úr kért ismételten kétperces felszólalási lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Úgy látom, a felszólalók kezdik alátámasztani Schvarcz úr álláspontját, hogy valami szélesebb plénumon kellene megvitatnunk ezt a kérdést, mert úgy látom, nehéz lesz ennek a kétpercesekben a végére jutni.

Azt tudom mondani, hogy nem 3,9, hanem 3,2 a pontos szám, és nem jövő évi, hanem idei áremelkedés, és ebben nincsenek benne a kórházak által vásárolt gyógyszerek; ez csak a lakossági terhekre vetített rész. A kórházakét sajnos külön nem mérik. Az egyes jelzések szerint egészen durva áremeléseket engedtek meg maguknak egyes gyógyszergyártók, ezért aztán a Kórházszövetséggel folyamatosan egyeztetünk, hogyan lehetne ezt a jövőben kivédeni. Ezt tudom rá válaszolni.

Nagyiványi képviselő úrnak azt tudom mondani, hogy nehéz ám egyszerre a betegek meg a gyógyszergyárak érdekeit is védeni, sőt, azt tudom mondani, hogy az esetek nagy részében szinte lehetetlen, bár van egy-két olyan momentum, ahol ez szóba jöhet. Azt gondolom, hogy a kormánynak elsődlegesen a betegek érdekeire szükséges koncentrálnia, és másodsorban szükséges a gyógyszeripar érdekeit képviselni. Most pont azon vagyunk, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, amelyek kielégítik ezeket a feltételeket. Úgy látszik, egyes gyógyszergyártókkal lesznek ilyen közös pontjaink.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Göndör István képviselő urat illeti két percben a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Frajna Képviselő Úr! Szeretnék oda visszakanyarodni egy kicsit, amikor beszéltek ezekről a GDP-arányos dolgokról. Rögtön az elején elmondom, hogy nem fogok belebocsátkozni abba a vitába, hogy milyen hibák vannak vagy vélelmezhetők a GDP számításánál.

Csak azt szeretném elmondani - és ezért örülök ennek a délutáni diskurzusnak, mert úgy néz ki, hogy még el is jutunk valahova, ha elég sokáig maradunk -, hogy a kormány miért bátortalan.

Ez a csökkenő központosítás, amire ön hivatkozott, találkozik a mi egyetértésünkkel is. De ezen belül meglenne a lehetőség bizonyos súlyponti áthelyezésekre. Most föllapoztam, és tényleg ajánlom az önök figyelmébe, hogy melyek azok a tevékenységek, ahol a csökkenő elvonáson belül is megmarad az arány. Ez egy relatív növekedés.

Az igazi az lenne, ha például az egészségügyre vagy az oktatásra - amiben megint csak egyetértünk a patkó mindkét oldalán - sokkal nagyobb súlyt helyeznénk. Az egyikre azért, mert a jövőbe fektetett, a másikba mert az egészségügybe, de ezeknél csökkenő... Itt érvényesül a fűnyíróelv, tehát amilyen ütemben csökken az elvonások mértéke, ugyanúgy csökken az itteni felhasználás is. De ahol megmarad: műsorszórás, hitéleti tevékenység, egyéb közösségi szolgáltatás vagy egyéb, közlekedés és szállítás.

Tehát nem olyan területeken történik súlypontáthelyezés, amit mindannyian fontosnak tartanánk. Ez az, amiről mi nagyon sokat beszélünk, és még egy hosszabb hozzászólásomban erre a gyógyszerdilemmára és ennek más vetületeire is szeretnék visszatérni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Amikor szót kértem a kétperces hozzászólásomra, bennem is az a kérdés merült fel, amit már Frajna Imre államtitkár úr elmondott, hogy nem igazán értettük azt, hogy Nagyiványi képviselő úr a gyógyszergyártó cégek szempontjait tartja fontosabbnak, vagy a biztosítottak érdekeit helyezi előtérbe, mert nekünk úgy tűnt, mintha egy gyógyszergyártó cég alkalmazottjaként beszélt volna.

Ezt itt le kell szögezni, hogy a társadalombiztosítás költségvetési vitájánál - főleg akkor, amikor olyan politikusok vannak jelen a teremben, akik a szociális és egészségügyi bizottság tagjai - egyértelműen a biztosítottak érdekei helyezkednek el a prioritási lista élén. El tudom képzelni, hogy, mondjuk, egy gazdasági minisztériumi szakértő vagy tisztségviselő egy picit másképp beszél, és mások a prioritási listán a szempontjai.

A másik pár mondattal hadd szóljak hozzá ahhoz a vitához, amikor az egészségügy kiadásait, az egészségügyre fordított forrásokat viszonyítani próbáljuk inflációhoz, nettó bérkiáramláshoz, GDP-hez, hiszen ezt a vitát már szintén számos alkalommal lefolytattuk. Tény az, hogy abban maradtunk, hogy igazából az egészségügy mindig alulfinanszírozott lesz, hiszen az egészségügyben a technológia és ennek a költségei sokkal dinamikusabban emelkednek, mint a világon bármely országban a gazdaság.

A kérdés tulajdonképpen az, hogy milyen finanszírozási szintről indulunk, és milyen állapotban van most az egészségügy finanszírozása. Ami számomra mindig fontos kérdés - legalább olyan fontos kérdés, mint az, hogy mennyi pénzt rakunk az egészségügybe -, hogy ezt milyen struktúrában, milyen érdekeltségi viszonyok között tesszük be a kasszába. Ami szintén nagyon fontos kérdés, a harmadik kérdés: az, hogy milyen a költséghatékonyság az egészségügyön belül.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Nagyiványi Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót kétperces időtartamban, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

NAGYIVÁNYI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm. Bevallhatta volna Selmeczi képviselőtársnőm, hogy pontosan tudja, hogy én gyógyszergyárban dolgozom - egyik vezetője vagyok egy magyar gyógyszergyárnak -, nem kell feltételes módban beszélni, hogy úgy néz ki, mintha...

A mondandómban mindössze azt akartam mondani, hogy az igazi megállapodás akkor jó, ha mind a két fél érdekeit szolgálja. De hosszú távon nem tartható, hogy a gyógyszergyárakat presszionálják. Azért, mert állami támogatás nélkül, mint ahogy említettem, a hazai gyógyszergyárak - a külföldiek is, de a hazaiak különösen - belföldön nem tudnak érdemi tevékenységet folytatni. Ilyenkor két dolog van. Ha a belföldi gyógyszergyárak az áralkuban eljutnak odáig, hogy egyes termékeket már nem kifizetődő belföldi piacon értékesíteni, akkor ezen termékek gyártását abba fogják hagyni.

Ennek analógiáját külföldről kell beszerezni, és azt hiszem, nem kell mondanom, hogy ez mennyivel drágább. Ezt az árleszorító törekvést önök egy darabig tudják végezni, de ez nem határtalan.

A másik dolog, amit tudomásul kell venni, hogy a magyar gyógyszeripar Magyarországon körülbelül 10 ezer embert foglalkoztat, körítve még körülbelül 5 ezer emberrel, akiket közvetlenül érint. Bár külföldiek a tulajdonosok, itt fizetnek adót, ezek prosperitása, azt hiszem, nemzetgazdasági érdek. Nem kritizáltam elmarasztalólag, csak felhívom a figyelmet, hogy a gyógyszeripar jövedelemtermelő képessége fenn kell hogy maradjon, mert ebből fedezi, finanszírozza a kutatást.

Ha önök a gyógyszert mint terméket alaposan szemügyre veszik, ki fog derülni, hogy a mai nemzetközi normáknak megfelelően milyen körülmények között lehet előállítani gyógyszert. Nézzék át, hogy a külföldi tulajdonosok a gyógyszeripar nyereségének hány százalékát fizetik ki osztaléknak. 6-8 százalékát. Miért? Mert az összes többit bent hagyják fejlesztésre. A verseny ezt teszi szükségessé. Csak erre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hívnám fel a figyelmet.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ismételten Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak adom meg a szót kétperces időtartamban, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem voltunk abban biztosak, hogy hol dolgozik Nagyiványi képviselőtársunk, de szerintem ez itt most a parlamentben lényegtelen kérdés.

Amiért ezt a kérdést felvetettem, az, hogy az egészségpolitikusok számára létezik egy fontossági sorrend, és a fontossági sorrend élén a biztosított érdeke kell hogy szerepeljen. A második helyen szerepelhet az - és az a szempontrendszer -, amit ön elmondott.

Egyetértek azzal az érvrendszerrel, amit ön elmondott, hogy egy politikus számára igenis fontos szempont az, hogy egy gyógyszergyártó cég, egy úgynevezett magyar gyógyszergyártó cég - az úgynevezettet azért mondom, mert a tulajdonosi kör nem biztos, hogy magyar, az a fő szempont - Magyarországon tevékenykedik, magyar munkaerőt foglalkoztat. Ez egy nagyon fontos szempont.

Amikor eldöntendő kérdés egy politikus számára a saját keretein belül, amikor egy gyógyszerártárgyalást lefolytat, és van arra lehetőség, hogy azonos hatóanyag és azonos árajánlat esetén mi legyen a teendő, akkor természetesen figyelembe kell venni, hogy az a gyógyszergyártó cég itt, Magyarországon foglalkoztatja az alkalmazottainak egy részét. De mondom: a fontossági sorrend elején mindenféleképpen a biztosított érdeke kell hogy legyen, és mindenféleképpen azt kell nézni, hogy milyen készítményt gyárt, azt milyen áron hozza be a rendszerbe és így tovább.

 

(17.20)

 

Mivel maradt még egy kis időm, azt hiszem, miután mindannyian politikusok vagyunk, és egy bizonyos értékrend mellett szerveződünk arra, hogy itt, a parlamentben dolgozzunk, huszadrangú kérdés az, hogy ki hol dolgozik. Az, hogy ön egy gyógyszergyártó cégben dolgozik, az nem azt jelenti számunkra, hogy a gyógyszergyártó cégek érdekeit képviseli. Természetesen, ha egyetért az egészségpolitikusokkal, akkor itt most a társadalombiztosítás költségvetésének vitájánál (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) más szempontokat kell előtérbe helyezni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Keller László képviselő urat illeti ugyancsak két percben a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt gondolom, tisztelt Selmeczi Gabriella képviselő asszony, hogy nem lehet úgy feltenni a kérdést, ahogy ön feltette. Fel kell tenni másképp, mert az egészségügy számára az is nagyon fontos, hogy a gazdaság dinamikusan fejlődjön. Amikor a járulékcsökkentésről beszélünk, akkor is két szempontot veszünk figyelembe. Fontos a gazdálkodók szempontjából, hogy a járulék mértéke csökkenjen, de az is fontos, hogy a társadalombiztosítás költségvetése egyensúlyban legyen. De nem lehet egyiket a másik fölé helyezni, és ebben az esetben sem lehet a biztosított a beteg érdekére hivatkozva csak és kizárólag - bár egy nagyon fontos szempont, de nem lehet csak arra hivatkozva - úgy beszélni adott esetben a gyógyszergyártókról, -forgalmazókról, ahogy beszél.

Tehát azt gondolom, hogy felelős politikusoknak, különösen a felelős kormánynak arra van szüksége, hogy a lehető legoptimálisabb megoldást megkeresse a gyógyszergyártók szempontjából, a betegek szempontjából és az ország gazdaságának fejlődése szempontjából.

A másik, Frajna képviselőtársam felvetette - és örülök neki, hogy felismerte azt, amit már a szocialista frakció két éven keresztül mond -, hogy nemzeti kerekasztalra van szükség az egészségügyben. Selmeczi Gabriella képviselő asszony is már tett ilyen utalásokat két alkalommal is a hosszabb megszólalásában, hogy hatpárti egyezségre kellene jutni. De hát, tisztelt képviselőtársaim, már nem sok van a választásokig. Most jut eszükbe, hogy végre le kellene ülni egyeztetni? Mi ezt folyamatosan mondjuk. Az elmúlt év végén mindent megtettünk azért, hogy sor kerüljön erre a háziorvosi praxisprivatizációval kapcsolatban.

Újabb kétpercesben majd folytatom, elnök asszony.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Frajna Imre képviselő urat illeti ugyancsak két percben a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Keller képviselő úr ismét félreértette, amit mondtam. Én pusztán azt mondtam - Schvarcz Tibor úrnak mondtam -, hogy ha meg akarjuk beszélni a gyógyszerügy kérdését, arra így kétpercesezve nem nagyon lesz lehetőségünk, és nem biztos, hogy vizsgálóbizottság formájában kell megtenni. Ennyi volt a megjegyzésem összesen. Semmiféle kerekasztalt ki nem ejtettem a számon. Ez egy külön kérdés, de ebbe a két percbe nem fér bele.

Azt tudom mondani, visszatérve még a gyógyszeripar helyzetére, hogy továbbra is az az álláspontom, hogy persze a biztosítónak nem a gyógyszergyártók érdekeit kell védenie, de természetesen az embernek mindenféle szempontokra figyelemmel kell lennie, már csak azért is, mert mint elhangzott itt, gazdaságtalan termelésre nem lehet egy gyártót kényszeríteni. Azt kell mondanom, hogy megállapodásra se lehet kényszeríteni. Tehát azt gondolom, ha létrejön a gyártókkal a megállapodás, az feltehetően mind az állam, mind a gyártó közös érdekeit kell hogy tartalmazza, úgyhogy most ezen munkálkodunk. Kényszeríteni nem lehet senkit, hogy állapodjon meg az állammal valamilyen hosszabb távú magatartás-politikában. Maximum azt tudjuk remélni, hogy ha ez tömeges lesz, akkor másokat is vonz maga után ez a megállapodás.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Nagyiványi Zoltán képviselő urat illeti két percben a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

NAGYIVÁNYI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony, és ígérem, hogy ezt a témát utoljára említem, mert talán egy fél napot rá lehetne szánni a gyógyszergyártás körülményeire.

Selmeczi képviselőtársnőmnek mondanám, hogy az első mondatomra nem tetszett odafigyelni, ami úgy szólt, hogy a gyógyszerkassza kezelése és ennek kapcsán a gyógyszerártárgyalásokban nincs stratégia. Itt egy stratégiának vélt taktikai elem van: minél olcsóbban hozzájutni a gyógyszerhez, bármi áron. Ezt kifogásolom, és csak ennek alátámasztására mondtam el a példáimat.

Ha van egy világos stratégia 5-6-10 évre előre, ami köti az egészségügyet, kezelhető a gyógyszerkassza, irányadó a gyártóknak, ideális dolog, csak ezt még nem lehet érzékelni. A magam részéről több kétpercest erre az ügyre nem szeretnék fordítani.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Selmeczi Gabriella képviselő asszonyt illeti ismételten kétperces időtartamban a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Keller László képviselőtársamat ki kell ábrándítanom, mert egyikünk sem mondta azt, hogy hatpárti egyeztetésre van szükség. Ilyet nem mondtunk. A magam részéről két olyan állítás hangzott el, amely az egészségügyből való, és azt mondtam, hogy úgy gondolom, hogy ebben hatpárti egyetértés van. Például az egyik ilyen megállapításom volt, hogy az egészségügyben a technológia és az ezt fedező költségek jóval dinamikusabban nőnek, mint a gazdaság. Úgy gondolom, hogy ebben hatpárti egyetértés van. Úgyhogy sajnos ki kell ábrándítanom, ilyet mi nem mondtunk.

Nagyiványi képviselőtársamnak pedig mondom, hogy én is egyetértek abban a kérdésben, hogy a gyógyszergyártó cégek, a gyógyszer-támogatási rendszer, a finanszírozási kérdések valóban megérnének egy félnapos vitát, hogy alaposan átbeszéljük, hogy az elmúlt tíz évben mi történt ezen a területen, és valójában mi minden áll még előttünk. Annyiban nem értek egyet önnel, hogy szerintem egy stratégia alapelvei azért körvonalazva vannak, és ennek a stratégiának nemcsak az az egyetlen pontja van ez idáig meg, hogy minél olcsóbban hozzájutni gyógyszerekhez, hanem e stratégiának egy második eleme is érvényesül már a gyógyszer-támogatási rendszerben, ez pedig az, hogy minél több modern készítményt befogadni. A modern készítmény alatt a magunk részéről azt értjük, hogy minél kisebb mellékhatással minél gyorsabban hasson, és természetesen az is jó, ha a verseny hatására ezek minél olcsóbbak.

Azt egy nagyon relatív fogalomnak érzem, hogy mi az olcsó és mi a drága. Szerintem e területen nagyon nehéz ilyen kérdéseket megfogalmazni. Sajnos, ma Magyarországon az egészségügy finanszírozása alapvetően attól függ, hogy mekkora a gazdaság növekedése, milyen költségvetési keretek között tudunk mozogni. És mondjuk ki őszintén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ebben egy nagyon fontos szempont az is, hogy az egészségpolitika és az egészségügy érdekérvényesítése milyen. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Keller László képviselő urat illeti ismételt kétperces felszólalásra a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Selmeczi Képviselő Asszony! Ünnepélyesen bejelentem önnek, hogy én kiábrándultam, de erre ön ne legyen büszke. (Selmeczi Gabriella: De az vagyok!) Hiszen azt gondolom, hogy arra kellene büszkének lenni, ha el tudták volna érni azt, hogy legyen olyan egyeztetés (Béki Gabriella: Így van! - Göndör István tapsol.) szakmán belül, politikuson belül, mert ön hivatkozott arra, hogy bizony, hosszú távon egyetértésre kell jutni, nem lehet a rendszert négyévenként mozgatni. Ha elhatározzuk magunkat bizonyos változtatási irányokban, azokból nem szabad úgy, ahogy a nyugdíjrendszert visszacsinálták, ugyanúgy az egészségügyi változtatásokat visszacsinálni.

Tehát innentől kezdve teljesen világos, elmúlt több mint két és fél év a kormányzásból, ön arra büszke, hogy nem törekedtek és nem is fognak törekedni semmiféle egyeztetésre - ennek egyébként látható jelei voltak -, csak én azt hittem és örültem, hogy megváltozott az álláspontjuk, és elkezdenek a szakmával és az ellenzéki politikusokkal is hosszú távon egyeztetni bizonyos kardinális kérdéseket. Ez világos, ebben a vitában egyértelmű volt. Ennyi hozama azért van a mai vitának, hogy számomra ez teljesen világossá vált. De, képviselő asszony, az összes felelősség az önöké. Horváth Zsolt államtitkár úr még tavaly sokszor hivatkozott arra, hogy egy hét alatt nem akarjuk elfogadni az önkormányzati törvény módosítását. Tehát próbálta áttolni a felelősséget hozzánk.

Most ez teljesen világos, Frajna államtitkár úr, amikor megszólalt, rögtön azt hangsúlyozta, hogy szó sincs itt arról, hogy mi egyetértésre szeretnénk jutni önökkel. Világos a Fidesz álláspontja, az összes felelősség és az összes teher az önöké, ami ebből fakad. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismételt kétperces felszólalásra megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Keller László képviselőtársam abban még a régi, hogy hogy tud csúsztatni. Akkor nézzük, pontról pontra! (Mádai Péter: Kezdünk belejönni a csúnyaságokba, elnök asszony!) A vitában az hangzott el, hogy én itt most azt mondtam, hogy hatpárti egyeztetésre van szükség.

 

 

(17.30)

 

Ezzel szemben nem biztos, hogy azt gondolom, hogy a jövőben ne lenne szükség esetleg hatpárti egyeztetésre. Ilyet se pro, se kontra nem mondtam.

Menjünk tovább! Azt pedig végképp nem állítottam, hogy nem szeretnénk egyeztetni a szakmával. Az ön állítása úgy hangzott - igyekeztem lejegyezni -, hogy nem törekedtek és nem fognak törekedni az egyeztetésre a szakmával. Ilyet se mondtunk, ilyet nem állítottunk. Ez idáig a kormány és a Fidesz-frakció munkáját az elmúlt két évben, sőt az elmúlt négy évben is az egyeztetés jellemezte. Én magam például ellenzéki koromban, de az elmúlt két évben is számos civil és szakmai szervezettel találkoztam, és ezt a jövőben is meg fogom tenni. Képviselőtársam, még egyszer mondom, nem állítunk és nem is gondolunk olyat, hogy nem egyeztettünk, nem egyeztetünk és nem fogunk egyeztetni a szakmával. Ezt szögezzük le!

Végül megmondom őszintén, azt a mondatát, hogy a nyugdíjrendszert visszacsináltuk, nem értem.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Béki Gabriella képviselő asszonyt illeti ugyancsak két percben a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azért kértem szót közbevetőleg, mert azt szeretném hangsúlyozni, hogy jó lett volna, ha Selmeczi Gabriella mondott volna olyat, hogy látja értelmét a hatpárti egyeztetésnek, merthogy szükség lenne rá. Ebben az országban az egészségügyben dolgozók körében nagyon-nagyon elterjedt nézet, hogy jó lenne, ha az egészségpolitikai kérdésekben valamifajta konszenzus születne. Szerintem szemmel látható, hogy az egészségügyi reform messze meghaladja a kormány tehetségét, képességét, és hogy ebben a ciklusban már nem lesz egészségügyi reform. Selmeczi Gabriella volt a tb-felelős akkor, amikor a társadalombiztosítási reformterveken dolgoztak, időnként bemutatták ezeket a terveket az egészségügyi bizottságban is, aztán pedig viharos sebességgel elfelejtették őket.

Egyébként azt sem igaz, hogy hatpárti egyeztetést soha nem kezdeményeztek, vagy ilyenen nem vettek részt, hiszen tavaly decemberben, amikor nagyon fontosnak tartották, akkor odakényszerültek a tárgyalóasztal mellé, aztán úgy döntöttek, hogy nem folytatják. Pedig lenne értelme. Azt gondolom, hogy az ország, a lakosság, az egészségügyi ellátórendszer érdekében lenne értelme. Tehát tulajdonképpen örömünkre szolgált volna, ha Selmeczi Gabriella ezt belátja. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megadom a szót Horváth Zsolt egészségügyi minisztériumi politikai államtitkár úrnak, aki két percben kért hozzászólási lehetőséget. Öné a szó, államtitkár úr.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselő Asszony! Képviselő Úr! (Keller Lászlóhoz:) Leszek olyan rossz, mint ő szokott lenni, ha nem telefonálna, tudna rám figyelni. A következőt szeretném a hatpárti egyeztetéssel kapcsolatban elmondani. Én mindvégig arra törekedtem és azt mondtam, hogy kétharmados törvényeket csak önökkel együtt lehet meghozni. Alapvetően szükség lett volna arra, hogy azon a hatpárti tárgyaláson ne arra játsszanak, amire játszottak több hónapon keresztül, húzni az időt, nem megállapodni. S amikor eljött az a pillanat, és már nem volt hova tovább egyeztetni, akkor beterjesztettük a törvényjavaslatot, és a kétharmadot le tetszettek szavazni. Történetileg így volt.

Az önálló orvosi törvénynek így alakult ki a leggyengébb pontja, pontosan azért, mert a kétharmados részt nem sikerült megszavazniuk. Azóta többször elmondtam, ezt a törvényt egyetlen módon lehet helyre tenni, úgy, ha önök hajlandók megadni hozzá a kétharmados támogatást. Többször elmondtuk, hogy talán el kellene kezdeni egyeztetni róla, és világossá kellene tenni azt a szándékot, hogy akarják-e, hogy ez a törvény valóban jól működjön, úgy, ahogyan egyébként az érdek-képviseleti szervezetek azt kérik. Mert ne mondják azt, hogy nem ezt kérik a háziorvosok! Azt mondják, hogy jó az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat, szeretik is ezt a javaslatot meg a törvényt, csak azt kérik, hogy egy adott körzet egy adott helyhez tartozzon, egy adott működtetési joghoz. Ennyit akarnak. Ezt mi benyújtottuk, önök leszavazták.

Bármikor kész vagyok hatpárti egyeztetésre, ha önök megígérik nekem, hogy a feltételek teljesülése után ez az alapelv megvalósul, és a háziorvosok megkapják azt, amit kérnek. De nem három évig egyeztetünk! Tehát ezt szeretném kérni önöktől. És ne mondják azt, hogy mi nem vagyunk nyíltak arra, hogy hatpárti egyeztetésen helyre tegyük a rendszer hibáit.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces időtartamban megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tájékoztatom önt arról, hogy a Ház azt a törvényt szavazta meg az önálló orvosi tevékenységről - ha úgy tetszik, a praxistörvényről -, amelyet a kormány benyújtott. Abban az önkormányzatot érintő egyetlenegy passzus sem volt eredetileg sem. Amit önök ki akartak kényszeríteni, az egy olyan típusú hozzájárulás volt, amelyet sem érdemi egyeztetés, sem a kockázatok és előnyök számbavétele nem előzött meg. Én azonban nem erről szeretnék beszélni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar és a nemzetközi rákregiszter szerint egy év alatt 60 ezer új daganatos betegséget fedeztek fel, 170 ezren állnak onkológiai kezelés alatt, 300 ezren pedig utógondozás alatt, tehát sok ezer olyan ember van, aki számára a rákellenes gyógyszer nem költségvetési tétel, hanem az élet.

Ezért azt szeretném mondani, hogy amikor a gyógyszerkasszáról vitatkozunk és arról, hogy hogyan lehet egy kasszát zártan tartani, hogyan lehet nem kimondani, hogy például ezeknek a betegeknek a kezelésére az intézményekben nincs támogatás - mert ezeknek a betegeknek a kezelésére a gyógyítókasszába is több kell, valamint a dologi kiadások szintjén kell több pénz -, akkor azt gondolom, hogy mi mindannyian egy kicsit szégyellhetjük magunkat, mert miközben állítólag politikai szinten egyeztetésekről és nem egyeztetésekről tárgyalunk, aközben a gyógyító-megelőző ellátásokban nem teremtettük meg a fedezetet például ezeknek a betegeknek a kezelésére. Ezeknek az embereknek szükségük lenne a támogatásra, mert a gyógyító-megelőző kasszában lévő növekményt a szorzó szerint bérre kell fordítani - bérre kellene! -, de a dologi kiadásokra önök egyetlen fillérrel sem terveztek többet, mint amennyi 2000-ben volt. Én azt mondom, kezdjük ezt a vitát elölről, és induljunk ki innen.

Köszönöm szépen.

 

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
elnöke foglalja el.)

 

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth Zsolt államtitkár úr. Megadom a szót.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszony, nagyon szívesen elmondom még egyszer, amit az előbb is elmondtam, hogy én akkor országgyűlési képviselőként és a Fidesz kabinetjének a vezetőjeként dolgoztam. Azért vagyunk képviselők a parlamentben, hogy egy kormány által benyújtott javaslatot a saját képviselőcsoportunk döntései alapján megpróbáljunk módosítani, megpróbáljunk benne olyan változtatásokat eszközölni, amiket az Országgyűlés elfogad. Amikor ön azt mondja, hogy az eredeti kormányjavaslatot megszavazta, akkor azt állítja, hogy mindazt megszavazta, amiben egyébként hatpárti egyeztetésben próbáltunk megegyezni, és amit még a két koalíciós partnerünk is elfogadott és módosító javaslatként benyújtott. De ezt önök leszavazták! Tehát ne tessék azt mondani, hogy csak azt csinálták, amit önöktől kértek! Nem, mi azt kértük, hogy egy konszenzussal szavazzuk meg a törvénynek ezt a részét.

Azt sem igaz, hogy ez csak úgy hirtelen lett előkapva. A sajtóban is megfigyelhette, visszakeresheti az újságokban meg a parlamenti jegyzőkönyvekben ezek kronológiai sorrendjét, megvannak a felszólalások, a hatpárti egyeztetések időpontjai. Több hét állt rendelkezésükre! Nem arról van szó, hogy ez légből kapott történetként került volna elő. Arról van szó, hogy önök ezt nem akarták.

De tulajdonképpen nincs ezzel semmi bajunk, önök dönthetnek így, hiszen ez beletartozik a demokráciába. De egyet azért ne tessék csinálni, azt, hogy nem járulnak hozzá ahhoz, hogy egy törvény jó legyen, mert a kétharmados korlát ezt lehetővé teszi, majd utána a felelősséget megpróbálják áthárítani azokra a pártokra, akik egy jó törvényt akartak hozni. Kérem, hogy ezt ne tegye, képviselő asszony!

Azt pedig nagyon határozottan szeretném leszögezni - s később talán erre majd részleteiben is ki tudok térni -, nyugodt lelkiismerettel állítom, hogy az elmúlt két évben nem volt az országban olyan daganatos beteg, aki ne kapta volna meg a szükséges kezelést azért, mert nem volt rá elég pénz. Ne tessék ilyet sugallni, ugyanis ez nem igaz! Mindenki megkapta azt a kezelést, amire szüksége volt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon. - Dr. Vojnik Mária: Nem kapta meg!)

 

 

(17.40)

 

 

ELNÖK: Megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak és Selmeczi Képviselő Asszony! (Dr. Horváth Zsolt: Van még miniszter is!) És Miniszter Úr! Csak közben kialakult közöttünk ez a kétperces diskurzus, amiből a miniszter úr kimaradt. Tényleg érdekes számomra az, hogy milyen gyorsan próbálták még az illúziót is elhessenteni arról, hogy esetleg hatpárti egyezkedésre sor kerülhet; tehát mindössze 30-40 másodperc.

Képviselő Asszony! Amiből erre lehetett következtetni, volt önnek egy olyan mondata, hogy az egészségügy problémája - van ilyen más is, az oktatás is - több választási cikluson átívelő dolog. Tehát én azt gondolom, hogy a mi konstruktivitásunk pont abban áll, hogy egy ilyen apró gesztust is képesek vagyunk úgy értelmezni, hogy van értelme, és lesz lehetőség, hogy erről beszéljünk. Sajnos, nem így történt. És meg vagyok győződve arról, hogy sem az önök oldaláról, sem a mi oldalunkról... - szóval, az egyezkedés nem öncélú, csak azért, hogy üljünk egy kerek asztal körül, hanem a betegek érdekében, a nyugdíjasok érdekében történjen.

És Horváth Zsolt államtitkár úrnak: az úgy nem működik, hogy csak akkor egyeztetek, ha kétharmadra van szükség. Egy ilyen súlyos kérdésben, mint az egészségügy, az egész struktúráról, az egész gyógyszerellátásról kellene hogy beszéljünk egymással, nem csak akkor, amikor beleszaladunk egy kétharmadosba, akkor egyet füttyentünk, és valaki azonnal ugorjon.

A képviselő asszonynak volt egy kérdése, hogy mi az, hogy a nyugdíjrendszert visszacsináltuk. Azt hiszem, hogy a két perc kevés, majd a normál hozzászólásomban ki fogok térni erre. Számunkra a visszacsinálás azt jelenti, hogy a rendszer újra és direkt közvetlenül a mindenkori kormányzó többség és a kormány függvénye lett, amitől szerettünk volna az előző rendszerben elmozdulni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ismét kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt államtitkár úrnak.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő úr, kérem, én azt hiszem, még most sem késő. Ha a képviselő úr tényleg komolyan gondolja, és az ellenzéki pártok komolyan gondolják, hogy az önálló orvosi tevékenységnél ütött rést, amit egy kétharmados szavazás elmulasztása vagy másképpen szavazása okozott, önök készek korrigálni, én nyitott vagyok arra, hogy erről tárgyaljunk. De akkor tessék megtenni azt, hogy önök valóban vállalják azt, hogy korrigálják ezt, és egy ésszerű, belátható határidőn belül hajlandók az ujjukkal megnyomni az igen gombot egy kétharmados szavazásnál.

Ugyanis a háziorvosok ezt várják önöktől, és tőlünk is ezt várják. Én erre nyitott vagyok, ha erre megvan a megfelelő esély és remény. Szerintem kiváló alkalom, hogy válaszoljanak erre a kérdésemre: akarják vagy nem? Ha igen, és komolyan akarják, én partner leszek hozzá.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Béki Gabriella képviselő asszony következik, szintén kétperces hozzászólásra.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Szerintem ebben a parázs kétperces pengeváltásban Horváth Zsolt remekül illusztrálta, hogy miért nincs értelme részünkről a hatpárti egyeztetésnek. A kormány, illetve Horváth Zsolt csak úgy tudja elképzelni a hatpárti egyeztetést, hogy az arról szóljon, hogy elénk teszi a javaslatát, ha lenyomja a torkunkon, elfogadjuk, partnerek vagyunk hozzá, akkor jó, ha nem vagyunk partnerek hozzá, nincs miről beszélni.

Ez nevetséges! A hatpárti egyeztetésnek nem erről kellene szólnia! Horváth Zsolt részt vett ezeken a beszélgetéseken, amelyeket néhány alkalommal decemberben valóban tartottunk. Pontosan tudja, hogy a szocialistáknak is, de nekünk, szabad demokratáknak is volt alternatív javaslatunk. Mi magunk januárban be is nyújtottuk egy önálló törvényjavaslat formájában. Lett volna miről érdemben egyeztetni meg beszélni. Egyszerűen nincs konszenzuskeresési szándék! Kizárólag ez az erőszakos szándék van, hogy eszi, nem eszi, nem kap mást! Ha lenyomjuk a torkán, akkor lecsúszott, ha nem partner hozzá, akkor nincs miről beszélni - ez nem hatpárti egyeztetés!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Horváth Zsolt államtitkár úr következik kétperces hozzászólásra.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! Én őszintén sajnálom, ha szavaimból ezt az értelmet szedte ki. Esküszöm, semmit nem akartam senkinek lenyomni a torkán, azt én nem szeretem.

Képviselő Asszony! Egyetlenegy dolgot szeretnék. Azt, amit várnak tőlünk a háziorvosok, és ha ön is eljön, eljár fórumokra, el fogják mondani, az egész törvényjavaslat egyetlenegy és igen komoly nagy hibája az, amit mindig megemlítenek, hogy egy adott működtetési jog nincs egy adott körzethez hozzárendelve. Ha ezt segítenek megoldani, mert ez egy kétharmados önkormányzati törvény, akkor ehhez mi partnerek vagyunk, mert ezt várják tőlünk.

Ebben nincs semmilyen erőszak, ebben nincs semmi torokra letolás, egyszerűen annyi az egész, hogy mondják azt, hogy igen, tényleg így sokkal jobb a törvény, vagy igen, el tudom fogadni ezt, és nézzük meg, hogy milyen feltételek mellett. És üljünk le! Ha ésszerű határidőn belül önök erre hajlandók, és végig tudunk ezen menni, mi nyitottak leszünk rá, hiszen ezt várják tőlünk a háziorvosok. Ha ez nem megy, én azt is tudomásul veszem, csak ne engem tessék érte felelőssé tenni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Keller László képviselő úr következik, még mindig kétperces hozzászólások.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A sok-sok kétperces vita rávilágított arra, hogy a kormánynak a háziorvosi praxis privatizációjával kapcsolatos törvénye megbukott. Ez a törvény nem az ellenzék törvénye volt, a kormány törvénye volt, a kormánypártok többsége fogadta el. Azt hiszem, most már válaszolhatunk Hegedűs Mihály kisgazda képviselőtársunknak, aki ezt még megkérdőjelezte ugyan, de amit ön elmondott, abból azt a következtetést lehetne levonni, anélkül, hogy csúsztatnék, Selmeczi képviselő asszony, hogy ez a törvény megbukott. Az élet azt igazolta vissza, hogy megbukott. Maga az államtitkár úr is arra utalt, hogy itt bizony több ponton kellene változtatni.

De eltelt most már lassan tíz hónap. Hány javaslat - tartalmi javaslat - érkezett a kormány részéről, hogy milyen irányba szeretne változtatni? Egy se! Tudjuk, hogy készül a különböző műhelyekben a szakorvosi privatizáció törvénye. Hány egyeztetést kezdeményezett az államtitkár úr vagy a miniszter úr az ellenzéki pártokkal? Egyet sem! De azt ne várják, hogy olyan tárgyalási stílust mi elfogadjunk, hogy megmondja, mindenről lehet tárgyalni, egy feltétel van, hogy egy héten belül el kell fogadni a törvényt, mert a miniszterelnök úr parancsba adta - ezt nem mondta, ezt én teszem hozzá, parancsba adta -, hogy ennek a törvénynek pedig meg kell születnie a Házban.

Ez nem tárgyalási pozíció, államtitkár úr! Tehát egy korrekt szakmai előkészítés után nyilván egyezségre lehet jutni, ahhoz a kormánynak kell kezdeményezni, a korrekciót a kormánynak kell kezdeményezni. De most volt olyan kormánypárti képviselő, aki kezdeményezett, de már az 50 százalékos többséget se kapta meg az önök részéről! Akkor miért beszél itt kétharmados többségről? Csúcs képviselő úrnak a javaslata nem kapott többséget ebben a Házban! (Béki Gabriella: Jól mondja!)

 

ELNÖK: Horváth Zsolt államtitkár urat illeti a szó.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Egyrészt nem tudom, hogy Csúcs képviselő úr mihez adott be módosítót (Keller László: Az nagy baj, hogy nem tudja!), de még tudok jó néhány olyan módosítót is mondani, aminek semmi köze nem volt az önálló orvosi tevékenységhez (Bauer Tamás: Arról szólt!), és nem kapta meg az 50 százalékot. Tehát ilyen törvényt sokat tudok önnek mondani, képviselő úr, mert amit ön említett, az ilyen volt. (Keller László: Tájékozódjon!)

Képviselő Úr! Majdnem pontosan fogalmazott. Nem bukott meg a törvény, önök megpróbálták megbuktatni. Ezzel szemben viszont történtek már praxiseladások, és azt is tudni kell hozzá, hogy mindenki értse, hogy csak az elhunyt kollégák praxisait lehet most még eladni, majd csak január 1-jétől indulhat meg a praxisok forgalma. Működik a törvény, amit csináltunk, csak van hibája. Ennél működhetne sokkal csinosabban, sokkal szebben, sokkal jobban. Ehhez kellene némi segítség.

Képviselő úr! Azért azt ne mondja, hogy nem tettünk kísérleteket arra, hogy ezt valamilyen módon helyreállítsuk. Lehet, hogy nem írásban tettük, de én beszéltem erről nagyon sok szocialista párti képviselővel, megkérdeztem, megkérdeztem önkormányzati szövetségeket, ők is elképzelhetőnek tartják, elfogadhatónak tartják, sőt még amikor a MEH-ben voltam, akkor is elővettük ezeket a kérdéseket.

De a törvényjavaslathoz való hozzáállást talán az bizonyítja a legjobban, hogy önök, képviselő úr, az önök frakciója a frakció vezetőjének aláírásával az Alkotmánybíróság előtt is megtámadta ezt a törvényjavaslatot (Keller László: Törvényt!), merthogy önök ezt annyira nem akarják elfogadni. Bocsánat, törvényt, az elfogadott törvényt önök az Alkotmánybíróság előtt is megtámadták.

 

 

(17.50)

 

 

Meg fogjuk várni, hogy az Alkotmánybíróság mit fog rá mondani. De azért azt mindenképpen érzékelteti, hogy talán nem ez az a terület, ahol önök olyan készségesek, és talán nem csak azzal van baj, hogy a kormánypárt nem akar egyeztetni. Hogy lehet egy olyan törvény módosításán egyeztetni, amivel önök az Alkotmánybírósághoz fordulnak? Valószínűleg nem az a szándékuk, hogy ezt a törvényt jobbá tegyék úgy, ahogyan azt egyébként az orvosok várják tőlünk.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Bauer Tamás képviselő urat illeti a szó.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Keller László az előbb a számból vette ki a szót. De én mégis emlékeztetnék arra, hogy amikor még a kormány a Fidesz-programban szereplő egészségbiztosítási reform megvalósításán dolgozott, és Selmeczi Gabriella képviselő asszony államtitkárként a költségvetési bizottságban járt, biztos emlékszik rá, hogy a leghatározottabb támogatásomról biztosítottam azt az elképzelést. (Selmeczi Gabriella közbeszól.) Igen, igen, elmondtam hangosan, és még mindenféle apró kis tanácsokat is adtam, amikor még nem került rá sor, és ott ült mögöttem a terem szélén, hogy hogyan kellene ezt jobban megfogalmazni. Szó nincs arról, hogy ne adnánk segítséget szívesen egy értelmes egészségügyi reformhoz.

De az államtitkár úr iménti válasza világossá tette, hogy miről van szó. Keller László ugyanis azt kérdezte, hogy az előkészítés alatt álló szakorvosi privatizáció ügyében volt-e kezdeményezés az ellenzéki pártokkal való egyeztetésre. Annak idején, talán emlékszik még rá az államtitkár úr - akkor még a költségvetési bizottságban képviselőként ültünk egymással szemben -, hogy mi azt mondtuk, én személy szerint, hogy ezzel a törvényjavaslattal nem az a bajunk, hogy sok, hanem az, hogy kevés, és szerintünk a járóbeteg-szakellátásnál kell kezdeni a dolgot. Most önök erre készülnek. Azt gondolná az ember - miután ez egy nagyon súlyos dolog, nagyon sok érdeket érint -, hogy esetleg megpróbálják megszerezni az elképzelésükhöz az ellenzéki pártok támogatását. Erre kérdez rá Keller László, és akkor Horváth államtitkár úr azt mondja, újra előveszi azt, hogy nem kapott támogatást a háziorvosi privatizációhoz. (Dr. Horváth Zsolt: Nem erről van szó.)

Még egyszer kérdezem: ami jön, azt nem akarják-e velünk esetleg megbeszélni az előkészítés fázisában, hogy olyan törvényjavaslat születhessék, amely eleve élvezi a mi támogatásunkat is? (Béki Gabriella: Így van!)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

 

ELNÖK: Horváth Zsolt államtitkár urat illeti a szó.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselő úr az Egészségügyi Minisztérium honlapján olvashatja a törvénytervezetek szövegét. Ennél pontosabban, ennél egyértelműbben nem tudom elmondani önnek azt, hogy nekünk milyenek a szándékaink. Nyitottan mindenki elé odatesszük, és mindenkinek a véleményét befogadjuk, meghallgatjuk (Bauer Tamás: A parlamenti képviselői padokban kell erről beszélni.), amennyiben figyelembe tudjuk venni, ezt meg is tesszük. Képviselő úr, a parlamenti képviselők számára a parlament az a fórum, amelyeken a kész törvényjavaslatokat át szoktuk adni. Azért vagyunk itt, hogy vitatkozzunk és beépítsük a véleményeket. Képviselő úr, ön szerint... (Bauer Tamás: Magyarul, nincs egyeztetés - ezt csak kérdezem.)

Képviselő úr, próbálja megérteni, amit elmondok: önnek bármikor lehetősége van velem egyeztetni. Azt mondja, hogy egyeztetést kérek, bekopog, leülünk. Ha azt mondja, hogy hat párttal együtt kéri az egyeztetést, akkor kezdeményezi, és ezt követően úgy is lehet egyeztetni. Képviselő úr, nyilván ez is nyitott ön előtt, az is nyitott ön előtt, hogy a parlamenti fórumot használja erre, a bizottsági fórumokat használja. Ha úgy gondolja, hogy a törvényjavaslatot még az előterjesztés előtti fázisban a javaslataival szeretné befolyásolni, erre is lehetősége van. Megteheti ezt a hagyományos eszközökkel, megteheti ezt interneten adott modern eszközökkel, megteheti a régi eszközzel, a folyosón odajőve, megteheti úgy, hogy formalizálja, és összehív egy ilyen egyeztetést. Erre önnek mind-mind lehetősége van. (Béki Gabriella: Tehát a tárca nem kezdeményez.)

Képviselő úr, élt ön ezeknek a lehetőségeknek bármelyikével is idáig ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban? Hozzám nem jutott el ilyen irányú kezdeményezés. Ha most azt kifogásolja, hogy én kezdeményezzem, képviselő úr, jelen pillanatban a szakmai testületekkel folytatom ezt az egyeztetést. Először is az volt a gondolatom, hogy talán először a szakmai testületek véleményét kell megszereznem, és amikor ezek megvannak, akkor utána jöhetnek a politikai testületek, ha úgy tetszik, a pártok, akikkel aztán lehet tovább egyeztetni, bár szerintem ennek a legjobb fóruma a Magyar Országgyűlés.

Köszönöm a figyelmüket.

 

ELNÖK: Még mindig kétperces hozzászólások következnek. Mánya Kristóf képviselő úr következik. (Dr. Mánya Kristóf: Elállok.) Elállt a hozzászólástól.

Göndör István képviselő úr következik.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Komoly gondjaim vannak, mert én azt látom, hogy ön szándékosan nem akar visszaemlékezni ennek a praxistörvénynek a születés körüli hajcihőjére. Ez egy teljesen megalapozatlan, férc valami volt. Ez került elfogadásra a Házban. Szeretném elmondani, idézni önnek az általunk akkor felvetett aggályokat, hogy ennek illetékvonzata van, ennek személyi jövedelemadó-vonzata van, ennek az önkormányzati tulajdonú rendelőkkel való kapcsolata van, ezek mind-mind szóba jöttek, sok-sok módosítás volt. Csak a háromhetenkénti ülésezés belekergette önöket abba - és a miniszterelnök úr gyors bejelentése -, hogy ezt el kellett fogadni pillanatok alatt, módosítót sem lehet elfogadni, mert akkor nem lesz zárószavazás és a többi.

Azt hiszem, hogy ezt önnek is észre kellett vennie, ha nem, a mostani adótörvényekben rendeztük azokat a dolgokat, amelyekről mi akkor beszéltünk. Tehát az élet igazolta, hogy azok a félelmek, amelyek bennünk megvoltak, tényleg valósak, el kellett rendezni. Ugyanez a gondunk, hogy attól, hogy bedugjuk a fejünket a homokba, és önök jó píárfogásnak szánták, hogy a praxisjogról alkotnak egy törvényt, de az nem volt egy átgondolt koncepció, nem volt hozzárendezve az összes többi követelmény, tehát ne várja el tőlünk, hogy ehhez asszisztáljunk vakon, becsukott szemmel és bedugott füllel.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Horváth Zsolt államtitkár úr következik.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő úr, én meglehetősen jól emlékszem arra, hogy akkortájt mi történt, de maradjunk az egyszerű logikánál. Ha igaz lenne az ön állítása, miszerint eleve úgy indult neki a kormányzó koalíciós többség... (Göndör István: Hány paragrafusból áll, ne haragudj?) Képviselő úr, hadd mondjam el önnek! Ha eleve úgy indult volna neki, hogy ebben a törvényben semmiféle módosító javaslatot nem lehet elfogadni, akkor vajon minek terjesztett volna be kétharmados módosító javaslatot, vajon a három koalíciós partner miért adott volna be számtalan módosító javaslatot, amit egyébként el is fogadtunk, tehát nem igaz az, amit ön állít.

Azt mondhatja, hogy a törvénynek maradtak hibái, és lehet, hogy ebben önnek igaza is van. Azt is állíthatja, képviselő úr, hogy ezeket a hibákat most kellett helyretenni; jobb későn, mint soha.

A törvényjavaslattal szemben viszont egyet nem állíthat a képviselő úr, hogy nem lett volna lehetőség arra, hogy olyan módosító javaslatok is befogadásra kerüljenek, amelyek a törvény eredeti szándékát és az eredeti célt, miszerint a háziorvosi praxisokat vagyoni értékűvé tegyük, és ezeknek a forgalmát lehetővé tegyük a háziorvosok számára, és a tulajdonukba adjuk első induló állapotként, ha ezt az alapelvet önök el tudták volna fogadni, és ezt támogatták volna, akkor lehetőség lett volna olyan törvényt készíteni, amelyik esetleg ezektől a hibáktól mentes.

De önök ezt nem fogadták el, és ezek után rajtunk kérik számon, hogy a törvény esetleg nem működik tökéletesen. Képviselő úr, még mindig van lehetőségünk korrigálni, még mindig helyre lehet hozni, nem később, még nem kezdődött el a praxisok forgalma, tehát még gyakorlatilag teljesen jóvá lehet tenni. Ha olyan kiváló javaslataik vannak, kérem, nyújtsák ide elém, csak azt fogadják el, hogy az alapelv nem változhat a mi szándékunk szerint, mert különben nem tudjuk támogatni.

Az alapelv nem változhat, az, hogy a háziorvosok egy vagyoni értékhez jussanak, a praxisaik forgalomképesek legyenek, és egy praxis egy körzethez tartozzon. Ha ezt az elvet el tudják fogadni, minden támogatásunk a javaslataiké.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Elfogytak a kétperces hozzászólások, úgyhogy most Mécs Imre képviselő úr következik. Immáron a kétperces időkorlátot nem kell figyelembe vennie, rendes felszólalásra következik.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! A kétperces felszólalások azért fogytak el, mert kioldottam a kétperces gombot. Horváth államtitkár úr hozzászólásaiból azt vettem ki, hogy nem igazán értékeli az összpárti egyeztetések intézményét, holott ezek '92 óta, tehát az Antall-kormány óta működnek, igen hatásosak, és főleg külpolitikai, biztonságpolitikai, honvédelmi és a nemzet egészét érintő fontos kérdésekben sikerre vezettek. Vajon az egészségügy kérdése nem egy alapvető nemzeti kérdés, nem stratégiai kérdés? Nem egy olyan kérdés, amely átível ciklusokon, ennek következtében célszerű a pillanatnyi ellenzéknek az egyeztetést megérteni? Nem értem, hogy miért nem élnek ezzel.

 

 

(18.00)

 

 

Kialakult a technikája is az egyeztetéseknek. A pártoknak vannak ott szakértőik, sőt a szakértők külön is összeülnek, a minisztérium rendelkezésre bocsátja a szakmai infrastruktúráját, és együtt, közösen, mint egy kollégium alakítják ki a megoldást, és utána az egyeztetés résztvevői, mint afféle követek, a saját pártjukban képviselik a közös álláspontot. Ez egy kitűnő dolog a konszenzusos politizálásra, és igenis, nagyon sok kérdés van, ahol ezt el kell érni. Ezt a tisztelt figyelmébe ajánlom, hogy vannak ilyen tapasztalataink a külpolitikai és a honvédelmi szférában.

Amiről azonban eredetileg beszélni szeretnék, az a nyugdíjasok helyzete. Közhely, hogy a lakosság negyedrésze nyugdíjas, közhely az, hogy az elmúlt negyven év terheit ők viselték, közhely az, hogy most az átalakítás terheit is ők viselik. Még a kárpótlási törvény vitájában mondtam azt, hogy ha kárpótolni kell valakiket, akkor azok a mai nyugdíjasok, hiszen ők építették fel az országot, ők hozták létre az üzemeket, a gyárakat, ők hozták létre azt az állami vagyont, amit az elmúlt tíz évben privatizáltak. Tehát ez a fedezete az ő nyugdíjuknak.

Ha 1956-ban sikerrel járunk, ha olyan viszonyok jönnek létre, mint az '55-ben szabaddá lett Ausztriában, akkor hasonlítsunk össze egy '90-es évekbeli magyar munkásnyugdíjast egy osztrák munkásnyugdíjassal, és akkor rájövünk, hogy milyen óriási a különbség. Pedig a mai magyar nyugdíjasnak is van vagyona, az állam vagyona az ő vagyona. Tehát az állam, amikor a nyugdíjat kifizeti, akkor nem kegyet gyakorol, nem jóságot gyakorol, hanem egy kutya kötelességet teljesít rosszul. Minden kormány rosszul teljesítette ezt, egyszerűen azért, mert nem állt módjában többet adni. De úgy gondolom, hogy teljesen egyértelmű, hogy a nyugdíjasoknak tartozunk. A nyugdíjasoknak mindent meg kell adni, amit csak tudunk, és ez a bűntudat mindnyájunkban benne volt, az előző ciklusban is, akkor, amikor egy alkalommal megszavaztuk közösen, mert úgy tudom, hogy az ellenzék jelentős része is mellette szavazott, hogy 20 százalékos nyugdíjnövekedést kell adni, amivel egy picit csökkentjük - tehát nem utolérjük, hanem csökkentjük - a lemaradást ezzel kapcsolatban.

Mi történt? Jön egy új kormány, az energikus, fiatal miniszterelnök fricskáz egyet, és azt mondja, hogy nem, 11 vagy 13 százalék lesz. Mennyire örülnek az unokák, hogy ők kapják a pénzt! - ilyen sódert mondtak itt, a parlamentben. Ez felháborító! És folytatódik tovább. Alátervezik az inflációt, ez bizonyos fokig érthető, bizonyos fokig helyes. Legyen a cél egy alacsony infláció, ehhez tervezzük a többi dolgot, hogy ezáltal szinte szuggeráljuk ezt, de nem ilyen mértékű tévedést! Lehet fél százalékkal alátervezni a tudósok által meghatározott trendnek, de nem felére vagy a fele körül, mint ahogy most történt. És megint erre a két és fél millió emberre hárítjuk át, akik már lesik a gangon a postást, hogy mikor hozza a pénzt, adnak pénzt a postásnak, hogy először hozzájuk hozza, mert akkor le tudnak már szaladni tejet venni, vagy egy zsemlét, vagy kenyeret venni, tehát ezekkel a nyugdíjasokkal hiteleztetjük meg a tévedésünket, amit nem is merek jóhiszemű tévedésnek nevezni. Ez egyszerűen felháborító! Miután ez megtörtént, mindnyájan beláttuk, és belátta még a kormány is, most újból ugyanazt csinálja, két évre előre ugyanazt csinálja. Hát én ezt nem értem!

Nem értem, hogy tanult, értelmes emberek hogy csinálhatnak ilyet, és ráadásul két évre bebetonozva! Jó, majd kamatos kamatokkal két év múlva kifizetik neki, de akkor már nem fog élni, vagy addigra rossz helyzetbe kerül. Milyen alapon kényszerítjük rá erre a nyugdíjasokat? És egyáltalán nem látjuk, hogy a nyugdíjreform előrehaladna, sőt retrográd lépések vannak. Jó lett volna függetleníteni az államtól, a nagy állami kalaptól, jó lett volna konkuráló pénztárakat működtetni, amelyek a befektetéseket is segítették volna, hiszen a világon a legjobb befektetők a nagy nyugdíjalapok. Mi történt? Visszafogták ezt is. Miért? Csak! Nem látom értelmes indokát ennek.

Tehát hol van az egészségügyi, a tb-reform? Hol van? Hol vannak az egymással konkuráló biztosítótársaságok, úgy, ahogy az én gyerekkoromban volt a MABI, az OTI meg a MÁV-biztosító és egy sor biztosítótársaság. Hol van? Egy nagy mamutszervezet van, ami a legjobb esetben csak feleslegesen költekezik, de van ott más is.

Tehát ez nem engedhető meg, és az állami mankóról le kellene már mondani. Tehát nem lehet az, hogy a mindenkori kormány a mindenkori elgondolásainak megfelelően állítson be pénzeket mind a nyugdíjak számára, mind az egészségügy számára. Azonkívül itt az egész délelőtti vita arról szólt többek között, hogy milyen sok számszaki hiba van az előterjesztésben. Már az önmaga egy lehetetlen helyzet, hogy a költségvetéssel együtt suvasztották be a tb-költségvetést, mindezt egy hét alatt. De ezt elmondtuk már számtalanszor, nem tudom, hogy hányszor kell elmondani, hogy lehetetlen dolog, hogy hat nap alatt, most szombaton estig kell nekünk két év költségvetését és két év tb-költségvetését végigtárgyalni. Ez egy röhej! Ez már olyan, mint a pártállami parlament, ahol negyedévenként másfél napra itt összejöttek, előre megírt szövegeket felolvastak, és utána jóváhagyták azt, amit az állam bácsi, a kormány beterjesztett.

Szóval, ez egy abszurdum, abszurd helyzet. Nem ezért küzdöttünk, nem ezt akartuk, mert ha azt mondja nekem valaki '75-ben vagy '80-ban, vagy '89-ben, hogy ezt akartuk, hogy egy ilyen sóhivatal legyen a parlament, akkor azt mondom, hogy nem, akkor inkább kivándorlok, ha kapok útlevelet. Azt akartuk, hogy parlamentarizmus legyen, azt akartuk, hogy tényleg megtárgyaljuk a dolgokat. Itt számtalanszor elmondtuk, hogy az Egyesült Államok parlamentjében, a Capitoliumban a legfontosabb kérdés a költségvetés tárgyalása, és itt pedig tényleg ez történik. Fel vagyok háborodva, és azt kell mondanom a klasszikus mondat szerint, hogy felháborodom, tehát vagyok. Tehát el tudom ezt mondani, hogy nem mehet ez így, nem jó, nem helyes.

A tb-reform helyett azt tapasztaljuk, hogy visszarendeződés történik. Nem jutunk előbbre. Tehát megindultak csírák, megindult a társadalombiztosításnak mind a két ágán, hogy verseny alakuljon ki, hogy érzékeny, költségérzékeny helyzet jöjjön létre, hogy lefaragják az árakat, hogy a szolgáltatások minősége javuljon. Iszonyatos terheket jelent, én ezt elismerem, amit hurcolunk évtizedek óta, tehát a kórházak helyzete, az egészségügyi ellátás, a paraszolvencia kérdése, de nem látjuk azt, hogy megindulnánk valamerre. Itt is konszenzus kellene. Ez megint egy olyan terület, ami megérdemelné, hogy összpárti egyeztetés legyen, megérdemelné, hogy összeüljünk. Igenis, a konszenzusos kormányzást ki kell terjeszteni minél szélesebb körre, tehát ahol 10-15 évre, 20 évre kell előregondolni, például a nyugdíjreform esetében 40 évre kell előregondolni, ott nem lehet egyik évről a másikra megváltoztatni az alapszabályokat.

Tehát fogjunk össze, és alakuljunk át egy gondolkodó kollégiummá, hiszen nem lehet, hogy a következő ciklusban azzal kezdje a következő kormány, hogy megváltoztatja az előzőt, ez nem Nemzeti Színház, szóval, ez hosszú távú dolog, és rengeteg embert érint.

 

 

(18.10)

 

Ami a gyógyszerárakat illeti: én azok közé a liberálisok közé tartozom, akik nem tartják eleve helytelennek, hogy az állam beleavatkozik ebbe a kérdésbe. Nem tartom helytelennek, mert az államnak mindig el kell igazítania a dolgokat akkor, ha nem alakul ki igazi versenyhelyzet. A piacgazdaság alapfeltételei nem teljesültek. Van ilyen a szoftverpiacon, például az én szakterületemen, van számtalan más helyen. Sajnos a gyógyszergyári igazgató úr elment, de ilyen helyzet alakul ki időnként a gyógyszeripar területén is.

Ezeket az állami beavatkozásokat, állami intervenciókat úgy kell lebonyolítani, hiszen a részletekben és a finomságokban van az igazi probléma, hogy ez a szakmával egyetértésben történjen, hogy a fejlesztés érdekei ne sérüljenek. Mindnyájunknak érdeke, hogy új, kitűnő gyógyszereket fejlesszenek ki, minél hamarabb a gyakorlatba jussanak azok a gyógyszerek, amelyeket felfedeznek; premizálni kell a szabadalomtulajdonosokat, premizálni kell a fejlesztőket és így tovább.

De amikor a verseny megszűnik, akkor bizony aránytalan helyzet jön létre. És van példa arra, éppen a nyolcvanas évek elejéről, hogy Reagan elnök, aki a rendkívül megszaladt egészségügyi kiadásokat próbálta megfogni, az állami egészségbiztosítónál limitálta a műtétek és az egészségügyi beavatkozások árát. Akkor elképesztően nagy felháborodás volt a kórházak és az orvosok részéről. Kiderült, hogy az amerikai gazdaság és az amerikai társadalom tudott erre válaszolni, mert hihetetlen módon kifejlődött az elektronikára és a számítástechnikára alapozott orvosi műszergyártás. Akkor alakult ki a "one day surgery", az egynapos sebészet, akkor hoztak létre olyan mérőautomatákat - a Hewlett Packard, az IBM meg a többiek együttműködésével -, amelyek fél óra alatt teljes vérképet csináltak; hallatlanul sok műszer jött létre. És kiderült, hogy ezen az alacsonyabb árszinten is magas szintű orvosi gyógyító - bocsánat a szóért, nem szép ide - teljesítményt lehetett produkálni. Vannak példák, de Reaganék teljes körültekintéssel, valamennyi szakma bevonásával, konszenzusos alapon hozták ezt létre, s ennek eredménye lett.

Úgy gondolom, ezen a területen a kulcsszónak a jövőben a konszenzusnak kell lennie. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Frajna Imre képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Mécs Képviselő Úr! Egyetértek a felvetésével, miszerint az nem igazán helyes, ha a nyugdíjasok az állam hitelezői. Csak jobb lenne, ha az inflációval úgy járnánk, mint a '99. évben, hogy az infláció alacsonyabb lesz a tervezettnél.

Az ön távollétében már lefolyt egy vita, és akkor abban maradtunk a szocialista képviselő urakkal, hogy az infláció további mértékét nem vitatjuk meg. De azt gondolom, az, hogy a nyugdíjasok kamatos kamattal megkapják azt a pénzt, ami a tervezési pontatlanságból fakad, ez most fordul elő először a magyar nyugdíjrendszer történetében. Eddig maximum lenyelhették a tervezési pontatlanságból fakadó veszteségeiket. De azt gondolom, az infláció már csak olyan, aminek az egészen pontos tervezése megérdemel egy közgazdasági Nobel-díjat.

A másik: némi ellentmondást kezdek felfedezni a hatpárti konszenzus meg a "hol az egészségügyi reform?" című ellentét kapcsán. Szóval nem igazán értem, hogy ha nem történt semmi, akkor mi az, amit vissza kellene csinálnia a következő kormánynak. Vagy pedig akkor miről kellene hatpárti konszenzus? Hiszen ezek a gondolatok szépen, egymás mellett párhuzamosan zajlanak, és ez a kettő így, együtt nehezen érthető.

Visszatérve Keller képviselő úr félreértésére meg Göndör képviselő úr kiábrándulására: én mindössze Keller képviselő úr félreértését tettem a helyére, magyarán nem azt mondtam, hogy szó nem lehet arról, hogy hatpárti tárgyalást tartsunk, pusztán azt mondtam, hogy amit én mondtam, azt nehéz volt annak érteni, bár sikerült. (Dr. Mánya Kristóf tapsol.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Délelőtt néhány percben már volt lehetőségem kifejteni a véleményemet a társadalombiztosítás 2001. évi költségvetésével kapcsolatban. 2002-ről nem érdemes beszélni, mert az még bizonytalanabb, mint a központi költségvetés státusza.

Borzasztóan sajnálom, hogy Surján képviselőtársam nincs itt, de mondta, hogy majd hallgatja a rádiót, úgyhogy ezen keresztül is szeretném üzenni neki: sajnálom, hogy nincs itt, mert számos kérdést felvetett a hosszú hozzászólásában, amit én jegyzeteltem, és kétperces reagálásokban ezekre egyszerűen nem lehetett kitérni; mindazokra a kérdésekre nem lehetett kitérni, amelyeket ő felvetett, és nagyon jó lett volna, ha ezeket meg tudjuk most beszélni a mai vitában.

A délelőtti felszólalásomkor nem maradt arra idő, hogy a költségvetés számairól beszéljek. Egy picit még szeretnék most az E-alappal foglalkozni. A tervezés sajnálatos módon nem sikerült a legmegfelelőbb módon, erre már utalás történt. Több képviselőtársam bizonyította, hogy sajnos a tervezés bázisa nem fogadható el a számunkra. De az is nagy gondot okoz, hogy a benyújtott költségvetés semmiféle teljesítményadatról nem számol be, tehát nem mutatja be, hogy a szolgáltatás milyen mennyiségi mutatókkal rendelkezik; továbbá azt sem mutatja be, hogy a jogszabályokban előírt személyi és tárgyi feltételek biztosításának milyen költségvetési kihatása van. Márpedig a legjobb értesülésem szerint az ez évben bekövetkezett jogszabályi változások bizony jelentős többletkiadásokat tesznek szükségessé az intézményekben, aminek pedig az intézmények nem tudják megteremteni a fedezetét.

Ahhoz, hogy a vitában kicsit mélyebben el tudjunk merülni, azt gondolom, ha most már nem is, de a jövőben - persze erre majd az új kormánynak lesz lehetősége - mindenképpen jobban be kellene mutatni azt, hogy milyenek a betegforgalmi adatok, a gyógyítás szempontjából milyen a területi megoszlás. Tehát az egészségügyet, az ellátási oldalt is sokkal inkább meg kellene jeleníteni, és nemcsak számszerű adatokat kellene a költségvetésbe behozni.

Azt gondolom, úgy, ahogy a központi költségvetés háttéranyaga, a mellékletei évről évre folyamatosan bővülnek, mindenképpen törekedni kellene arra, hogy ez a prezentáció a társadalombiztosításnál is meglegyen. Képviselőtársaim már a zárszámadásnál is különböző táblázatokat mutattak fel, amelyek jó, hogy megvannak, de még jobb lenne, ha ezek a rendelkezésünkre is állnának. Most nemcsak arra a táblázatra gondolok, amelyet Mánya Kristóf képviselőtársam felmutatott, hanem olyan elemző anyagra lenne szükség, hogy milyen szerkezetű is a magyar egészségügy, hol vannak a feszültségek, milyen betegforgalmi adatokat lehet regisztrálni. Tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben van a mindenkori kormányzat, ezt már a zárszámadáskor is megbeszéltük az államtitkár úrral, de azért törekedni kellene arra, hogy az ellátórendszert a maga egészében megjelenítsük a költségvetésen belül is.

A költségvetés még egy bizonytalanságára szeretném felhívni a figyelmet. Eléggé kritizáltuk azt, hogy 2000-ben a működési költségek között lehetőség van beruházási kifizetések elszámolására is.

 

 

(18.20)

 

Ez a működési forrásokat csökkenti, új kapacitásokat hoz létre, de a további működtetéshez nem lehet tudni, hogy mennyi többletforrásra van szükség, és éppen ezért a bizonytalanságot növeli a rendszer.

A finanszírozási rendszerről én már szóltam, most is szeretném elmondani, hogy megítélésem szerint a jelenlegi finanszírozási rendszer - a fekvőbeteg-ellátás tekintetében különösen, és ez a legérdekesebb, azt gondolom, hiszen a nagy adósságok a kórházaknál ebben a mezőben jelentkeznek - nem biztosítja a teljesítmények szerinti elosztást megfelelőképpen. Én azt gondolom, hogy egyre inkább igazságtalan ez a rendszer, és az intézmények közötti objektív különbségekre nincs megfelelően tekintettel.

Már délelőtt is utaltam rá - de most nyomatékosan szeretném megismételni, mert most több időm van ennek a kifejtésére -, gondolkozni kellene, hogy milyen más módon lehet a meglévő forrásokat igazságosabban elosztani. Ez nyilván nem mehet egyik pillanatról a másikra; nem tudom, hogy e tekintetben ki az, aki kompetenciával rendelkezik egyébként, hogy kinek kellene ezt kezdeményezni - a MEF-nek, az OEP-nek, az Egészségügyi Minisztériumnak? -, hiszen nagyon széles körű a felelősségi rendszer. Van egy olyan sejtésem, hogy ebbe az irányba nem nagyon gondolkodik a tárca, illetve a kormányzat, de én azt gondolom, hogy szükséges lenne e tekintetben vizsgálatokat folytatni, és keresni a jelenlegi rendszernél jobbat, olyat, amelyik nem csökkenti a teljesítménykényszert, csak igazságosabb. De természetesen mindenféle változást akkor szabad bevezetni, ha annak a hatását is megfelelően kiszámoltuk, és kalkuláltuk a jövőbeni működés szempontjából.

A kétperces vitában is többször elhangzott, hogy több pénz kell, én magam is mondtam, leegyszerűsítve, hogy több pénz kell a rendszerbe, de most lehetőségem van azt is elmondani, amit akkor nem tudtam, hogy mindenképpen tudni kell azt, hogy mire adjuk, és hogy miért adjuk. Itt az a baj, hogy se több pénz nincs, sem pedig azt nem tudja a kormányzat, hogy miért kellene több pénz, és hogy mire kellene több pénz, és ez az alapvető gond. Mert akkor, amikor Frajna államtitkár úr még a délelőtti beszédében azt mondta, hogy a nehéz körülmények között most mi a bérre koncentrálunk, eszembe jutott, miközben felkészülésképpen megnéztem, hogy a többletforrás vajon mire biztosít lehetőséget, hogy mi lenne, ha nem koncentrálnának erre a kérdéskörre. Merthogy a 20 százalékos keresetfejlesztés, ami ígéretként elhangzott, azt gondolom, a jelenlegi forrásokból nagyon nehezen biztosítható. Szeretnék arra utalni, hogy a 40 ezer forintos minimálbérnek az eléréséhez szükséges kevesebb bérfejlesztés nagyon jelentős forrásokat fog lekötni az intézményeknek a költségvetésében, és nyilvánvaló, hogy akkor, amikor 20 százalékos fejlesztésről beszélünk, nem lehet figyelmen kívül hagyni a különböző bérpótlékokat és az alapilletménynek a kiegészítését sem.

Én azt gondolom, hogy a dologi kiadások sem tervezhetők úgy, ahogy a kormányzat azt elvégezte és benyújtotta elénk. Már az idei év is nagyon feszített e tekintetben, hiszen tudjuk, hogy milyen tervezési útmutató szerint kellett megtervezni az intézményeknek az ez évi költségvetését, tudjuk azt, hogy hogyan alakult az idei infláció; erről most nem akarok beszélni, mert erről ma már nagyon sokat beszéltünk. De ha mindezt tudjuk, akkor ennek tükröződni kell a költségvetésben is, és elengedhetetlen az, hogy a dologi kiadásokra bevételi oldalon megjelenjen egyfajta többlet. És én azt gondolom, hogy az ügyeleti díjakat is megfelelő módon kellene kezelni, többletforrást igényel, de egy korrekt felmérésre most már meglehetősen szükség lenne.

Szeretnék szóba hozni még egy kérdést, amire nem tér ki a költségvetés. Mi a '98-as költségvetésben egy előirányzatot megjelenítettünk, nem túl nagy összeggel, azt elismerem, de közel 2 milliárd forint volt előirányozva arra, hogy a nehéz helyzetbe kerülő tulajdonosokat segítsük meg. Nem azt mondjuk, hogy egy vissza nem térítendő támogatást adjunk, hanem kedvezményes formában jussanak hitelhez, azért, hogy ha a kórházuk nehéz helyzetbe kerül, akkor az az önkormányzatnak a csődjét ne eredményezze. 1999-ben ez megszűnt. 2000-ben szintén nem áll rendelkezésre ilyen forrás, és látható az, hogy az önkormányzatoknak szüksége lenne ilyen forrásra, mert egyébként egyre nehezebben tudják leküzdeni az intézményük problémáját.

A felügyeleti rendszerről már Vojnik Mária képviselő asszony beszélt, én szintén szeretném szóba hozni, a zárszámadásnál is szóltam, de én nem győzöm elmondani akkor, amikor a társadalombiztosításról beszélünk, hogy meg kell változtatni a jelenlegi felügyeleti rendszert, nem jó az, hogy a kormányzatnak ugyanaz a szerve irányít és felügyel. Nem jó az a rendszer sem, amelyet kitaláltak, hogy a Pénzügyminisztériumon belül legyen egy politikai államtitkár, aki elvégzi a pénzügyminiszter helyett ezeket a feladatokat; látszik az, hogy nincs megfelelő irányítás, és különösen nincs megfelelő felügyelet. Amikor történik valami a társadalombiztosítási alapoknál, akkor arról mindig csak jóval később értesül a felügyeletet ellátó miniszter, legalábbis én az ÁSZ-jelentésből ezt szűrtem le. És nem jó azért sem, mert nem jutunk megfelelő adatokhoz, nincs megfelelő rálátása sem az Országgyűlésnek, sem a szélesebb közvéleménynek arra, hogy hogyan zajlanak a folyamatok a társadalombiztosítási alapoknál. Tehát azt gondolom, hogy itt változtatni kell, létre kellene hozni azt a felügyelőbizottságot, amelyet egyébként a Fidesz, amikor még a felelősség nem terhelte, ellenzékben volt, akkor javasolt.

Most Surján képviselő úrnak a mondanivalójára szeretnék reagálni; azért gondolom, hogy reagálni kell erre, mert nagyon fontos kérdéseket érintett Surján képviselő úr. Mi akkor, amikor szóvá tesszük a méltányossági keret létét, nem önmagában a létét kifogásoljuk - úgy, ahogy azt érzékelte, vagy legalábbis felénk közvetítette Surján képviselő úr -, hanem az elosztás módját; azt a módot, hogy egy miniszter, adott esetben választások előtt öt hónappal, szociális keretet osztogathat. És ha megnézzük, hogy még ezzel párhuzamosan a fejezeteknek a fejezeti tartaléka is jelentősen megnőtt - mert legyünk őszinték, és mondjuk meg, hogy 1999-hez és 2000-hez képest jelentősen megnőttek a fejezeti tartaléki előirányzatok is -, tehát van a minisztereknek egy mozgástere, akkor ez nem szerencsés. Tehát miközben egyetértünk azzal, hogy szükség van ilyen méltányossági keretnek a működtetésére, azt hiányoljuk, hogy az elosztás módjára vonatkozó törvényi szabályokat nem építették bele. Mivel nem építették bele a törvényjavaslatba, ezért ez nem működhet csak úgy, hogy a miniszter dönt, és akit a miniszter preferál, az fog kapni valamilyen segélyt, akit pedig nem preferál, az nem kap.

Azt is mondta Surján képviselő úr, hogy itt az ellenzék túlságosan 2001-re koncentrál, pedig a nagy lehetőségek 2002-ben vannak - olvasta ő ki a költségvetésből. Én pedig azt gondolom, hogy nem is szabad 2002-re koncentrálnunk. Egyébiránt, ha megnézzük a mai nap hozzászólásait, épp az egészségügyi miniszter nemhogy 2002-re, de még 2001-re is nagyon nehezen tudott koncentrálni.

 

(18.30)

 

Saját fejezetét illetően is nagyon hézagos beszámolót adott, a tb-költségvetésről pedig végképp.

Surján képviselő úr azt is kifogásolta, hogy itt nincs megfelelő befolyása a szakminisztériumnak. Persze, kormánypárti képviselőtől elvárható lenne, hogy két és fél év alatt fölhívja a kormányzat figyelmét arra, hogy nem jó úton halad. Az az irányítási rendszer, amit persze mi is kifogásoltunk, nem jó. Igen, erősebb befolyásnak kellene lenni kormányzaton belül. De ahhoz koncepciónak is kellene lennie, mert anélkül nagyon nehéz befolyást szerezni.

Egyébként a befolyás hiánya látszik a tb-költségvetésen is. Az a megrendült pozíciója a miniszter úrnak, ami ma teljesen egyértelműen látszott, sajnos a költségvetésben is megnyilvánul, és visszatükrözi a költségvetés ezt a nagyon gyenge befolyást.

Az is elgondolkodtató, hogy kormánypárti képviselők elmondják két és féléves kormányzás után, hogy zavar van a privatizációs elgondolásoknál. Kitől várható el az, hogy egyenesbe hozzák a privatizációs elgondolásait a kormányzatnak? Csak a kormánypárti képviselőktől. Azt gondolom, hogy szerencsés lett volna nem kormányzati kritikát megfogalmazni Surján képviselő úrnak, hanem elmondani, hogy ő hogyan gondolkodik - ha már a kormány sehogy - a privatizációs folyamatról.

Én is azt gondolom, hogy a biztosítási elvnek meg kellene maradni. Ezt már Surján képviselő úrnak sokkal korábban észrevételezni kellett volna a kormányzaton belül, hiszen nem abba az irányba mutat a benyújtott törvényjavaslat, hogy ezt hosszú távon a Fidesz fenn akarja tartani. Még az a szerencse, hogy utolsó költségvetésüket nyújtják be, és így már nehezen tudják túlságosan az állami egészségügyi ellátás irányába vinni, ettől jobban vinni a rendszert.

Miközben kívánatos a járulékcsökkentés - ha a biztosítási elvet is szem előtt tartjuk, és nem szeretnénk azt, hogy a biztosítási rendszerből társadalmi csoportok kiessenek, mert erre nagyon kell törekedni -, azt is kell látni, hogy a bevételek a csökkenő járulékok mellett nem biztosítják az egészségügy működéséhez szükséges fedezetet. Ezt világosan kell látni. Akárhogy számoljuk, ez Magyarországon tétel, és éppen ezért kellene sokkal inkább fölgyorsítani a kiegészítő biztosítóknak a szerepét, sokkal inkább meg kellene teremteni az ő működésükhöz a feltételeket, mert látni kell, hogy csak a járulékbevételekből hosszú távon nem lehet fenntartani az egészségügyi ellátórendszert. Fenn kell tartani az kötelező egészségbiztosítást, a működéshez pedig a többletbevételeket a kiegészítő biztosítókon keresztül meg kell teremteni.

Ami a kapacitásképletet illeti: itt volt a lehetőség. A költségvetéshez be lehetett csatolni azokat a törvényeket, amelyek megalapozzák a költségvetést. Most ha úgy ítélik meg kormánypárti képviselők, hogy nem kell az a sokat elátkozott kapacitástörvény, akkor már lehetett volna intézkedni eddig is, de most meg különösen, hogy akkor töröljék a hatályos törvények sorából. De erre most ismét nem került sor.

Módosítják ugyan a törvényt, egy határidő-módosítás van, de úgy tűnik, hogy fenn akarják tartani a rendszert. Lassan most már el kellene ismerni azt, hogy bizony 1996-ban nem túl sok lehetősége volt az adott körülmények között az akkori Országgyűlésnek arra, hogy valamilyen objektív szabályrendszert kidolgozzon arra, hogy a kapacitásokat valamilyen módon egy optimális irányba megpróbálja terelni.

Még egy gondolattal szeretnék visszatérni a hatpárti egyeztetések szükségességére. A kétperces vitákban egyértelműen kifejtettük azt, hogy mi szükségesnek tartjuk. Nem is lehet másképp. És nem is csak a politikusoknak kellene megegyezni a legfontosabb kérdésekben, hanem meggyőződésem, hogy meg kellene egyezni a pártok szakértőinek, a szakmának leginkább. De úgy nem megy, ha nincs párbeszéd.

A pártoknak abban kellene megegyezni, hogy melyek azok a fő kérdések, amelyekben elvárják a szakma közös álláspontját, hogy alakítson ki az egészségügyi szakma bizonyos kérdésekben - ezt már elmondtam akkor, amikor az egészségügyi vitanap volt - konszenzust. Ha politikusokra marad ez a döntés, akkor soha nem lesz érdemi, értelmes változtatás. A politikusoknak ott van felelősségük, hogy a szakmai egyeztetéseket és a szakmai közös nevezőt megpróbálják elérni. De olyan hozzáállással, amit most itt tapasztaltunk Selmeczi Gabriella képviselő asszonytól és Frajna Imre államtitkártól, sajnos nem lehet e tekintetben eredményt elérni, ez szinte biztos.

Tehát én azt gondolom, hogy ott lenne a kormánypártoknak a felelőssége ebben a kérdésben, hogy fordítsanak az eddigi magatartásukon, szorgalmazzák azt, hogy a szakma képviselői jöjjenek össze, beszéljék meg, és erre mi az intézményt is megjelöltük - a nemzeti kerekasztal formát -, politikusok is becsatlakozhatnak. De persze ez az egyezkedés nem mehet sokáig, hiszen valamikor, záros határidőn belül most már dűlőre kellene jutni számos kérdésben.

Tulajdonképpen, hogy mit kellene megvitatni, azt a mai nap hosszú társadalombiztosítási költségvetési vitája szerintem tartalmazta is. Kellene időt szánni a kormányzatnak arra, hogy alaposan értékelje a mai vitát, és azokat a csomópontokat, amire itt - főleg az ellenzéki képviselők - felhívták a figyelmet, értékelje, kiszedje a mai megnyilvánulásokból, és a költségvetésből, a költségvetési vitából kiindulva egy értelmes egészségügyi reform vagy változtatás - nem is használom a reform szót - irányába elvigye a társadalmat.

Elnök úr, köszönöm szépen. A tisztelt Háznak is köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Mielőtt folytatnánk a vitát, ismeretem a még rendelkezésre álló időkereteket. A Fidesz-Magyar Polgári Párt számára 72 perc 45 másodperc áll rendelkezésre, az MSZP számára - a mostani levonás után - 65 perc és 23 másodperc. Ha netán a kivonásnál tévedtem volna, akkor azt majd korrigálom. A Független Kisgazdapártnak 87 perc 10 másodperc, az SZDSZ-nek 9 perc 59 másodperc és az MDF-nek 43 perc 57 másodperc áll rendelkezésére a vita további időszakában.

Most Béki Gabriella képviselő asszony következik, mint említettem 10 perc áll az SZDSZ rendelkezésére, de van mód és lehetőség arra, miként a vita során, hogy az MSZP esetleg kölcsönadjon a rendelkezésére álló időből. Kérem, majd jelezze az MSZP frakciója, ha ezzel a lehetőséggel élni kíván. (Göndör István: Igen.) És milyen terjedelmű? (Keller László: Amennyit csak kíván.) További tíz perc, tehát akkor innentől duplájára nőtt a rendelkezésére álló idő a képviselő asszonynak, úgyhogy 20 perccel gazdálkodhat.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Én azért örülök az ismételt megszólalási lehetőségnek, mert a délelőtti tévéadásidőben jó néhány kérdésről nem tudtam beszélni.

Szeretném az Egészségbiztosítási Alap legfontosabb kérdéseit egy kicsit szóba hozni. Azt gondolom, ha miniszter úr a feladat súlyához méltóan nyúlt volna a témához, akkor ma reggel az lett volna az első kérdés, amit föltesz, hogy milyen módon lehetne a betegellátás színvonalát javítani a költségvetésen keresztül.

 

(18.40)

 

A betegellátás színvonala nagyon sok mindentől függ. Függ az ellátórendszer struktúrájától, attól, hogy mennyire épülnek egymásra azok a szintek - az alapellátási, a szakellátási, illetve a fekvőbeteg-ellátási szint -, ahol végigjárhat egy utat a beteg. Természetesen vannak személyi feltételei a betegellátás színvonalának. Nem mellékes, hogy azok az emberek, akikkel az egészségügyi ellátás során találkozik a beteg, milyen hangulatban, milyen állapotban, milyen körülmények között foglalkoznak vele. S természetesen van egy dologi vonzata is. Ebben a vitában nagyon sokan megállapítottuk, hogy a dologi kiadások bizony nem emelkednek a szükséges mértékben.

A rendelkezésemre álló időben elsősorban az Egészségbiztosítási Alapnak azt a részletét szeretném górcső alá venni, amelyik a természetbeni ellátásokról szól, azon belül is a gyógyító-megelőző ellátásokról.

Az ÁSZ-jelentés is tartalmazza azt a megállapítást, hogy itt a növekedés mértéke - amennyivel 2001-ben megemelésre kerül az előirányzat - 11,3 százalék. Ezt a 11,3 százalékot úgy számíthatjuk ki, hogy vesszük a 2000. évi összeget, ami ebben a költségvetésben 358,8 milliárd, és ehhez viszonyítjuk azt, amit 2001-re tervez a költségvetés, a 399 milliárdot. Csakhogy az ÁSZ is megállapítja, hogy az idei várható teljesítés ennél lényegesen magasabb lesz, majdnem 15 milliárd forint a különbség. Ha ezt a két számot viszonyítjuk egymáshoz, akkor egészen pontosan 6,85 jön ki. 6,85! Őszintén szólva nem értem az ÁSZ-jelentésben azt a mondatot, hogy ha a várható teljesítéshez viszonyítjuk a növekedést, akkor 9,3 százalékos növekedést állapíthatunk meg. Szerettem volna azt a kérdést az ÁSZ illetékes képviselőjének feltenni, hogyan jön ki a 9 százalék, mert én ezt semmilyen módon nem tudtam kiszámolni. De érzékelhető, hogy jelentős a különbség. Ha 9 százalék, akkor lehet azt mondani, amit az ÁSZ ír, hogy reálérték-javulást terveznek; ha viszont 6,8 százalék - mint ahogy meggyőződésem szerint annyi -, akkor viszont nem lehet azt mondani, hogy reálérték-javulás terveződik.

A mai napon különböző körökben hosszasan szó esett a bérfejlesztés kérdéséről. Nem tudtuk egymást meggyőzni. Én is elmondtam, hogy ha egyszer a minimálbér emelése gyakorlatilag az egészségügyben dolgozók 40 százalékát érinti, akkor nagyon-nagyon kevés pénz marad a bérfejlesztésre szánt keretből arra, hogy a többiek, a minimálbér felett jövedelemhez jutók is valamilyen emelést érzékeljenek. Azt gondolom, ez a költségvetés megint jelentős csalódást fog okozni az egészségügyben dolgozóknak, megint jelentős csalódást fog okozni azoknak, akik hallják a hírét annak, hogy 20 százalékos bérfejlesztésre van lehetőség, és ehhez képest csak néhány forintot fognak a pénztárcájukban találni.

Van egy olyan megállapítása is az ÁSZ jelentésének, ami a fejlesztésekkel kapcsolatos forrásokra utal. A tavalyi vitában hosszan kifogásoltuk azt az eljárást, hogy ezt a kardinális problémát, hogy tudniillik az amortizáció ügye az egészségügyi finanszírozási rendszerben megoldatlan, egyszerűen úgy próbálja - s próbálta már tavaly is - megoldani a tervezet, hogy a szöveget mint lehetőséget kinyitotta a fejlesztések számára; vagyis abból a pénzből, amit kapnak, valamilyen arányban akár fejleszteni is lehet. A tavalyi vitában is nagyon sokszor elmondtuk, hogy ha egyszer a minimális működésre is szörnyen kevés az a pénz, akkor hiába van odabiggyesztve a lehetőség, hogy fejleszteni is lehet, valószínűleg nem fognak tudni élni ezzel a lehetőséggel. Nagyon érdekelne, hogy milyen hatásvizsgálatokat végzett a tárca ezzel kapcsolatban, mik a tapasztalatok az idei évben.

Az ÁSZ jelentésében azt olvasom, hogy az OEP 2001-re az Egészségügyi Minisztériummal egyetértésben 37 milliárd forintos fejlesztési előirányzatot tervezett. Majd következik egy mondat, hogy ennek érvényesítésére a költségvetés egyensúlyi követelményei nem adtak lehetőséget. Mit jelent ez, tisztelt képviselőtársaim? Akart valamit az OEP, akart valamit az Egészségügyi Minisztérium - de hát sajnos nem sikerült. Ugye, jól értem, nincs benne a költségvetésben sem ennyi összeg, sem más összeg, ami kifejezetten fejlesztésre lenne fordítható, tehát pluszösszeg nincs benne a költségvetésben erre a célra? Rendkívüli módon érdekelne a jelen lévő államtitkár úr véleménye, magyarázata ezzel kapcsolatban. Megtisztelne Horváth Zsolt, ha tájékoztatna ennek az érdekérvényesítési mechanizmusnak a lefolytatásáról, mert én azt feltételezem, egy ilyen ügy kapcsán egyértelműen bizonyítható, hogy az Egészségügyi Minisztérium milyen gyenge tárgyalási pozícióban van a Pénzügyminisztériummal szemben akkor, amikor elemi egészségügyi érdekeket próbál érvényesíteni. Lehet, hogy próbálja, de a végeredmény sajnos eredménytelen.

A következő téma, amit röviden szeretnék szóba hozni, a gyógyszertámogatásokkal kapcsolatos. A tavalyi költségvetésben megjelent a gyógyszerkassza lezárásával párhuzamosan, hogy itt egy új ösztönzési mechanizmust fogunk működtetni. Szóval ha a háziorvosok takarékosan bánnak a gyógyszerfelírással, a gyógyszerkasszát nem terhelik túl, akkor abból ők a saját ellátmányuk számára egyfajta ösztönző keretet használhatnak, hasznosíthatnak. Lehet, hogy az én hibám, de nincsenek információim azzal kapcsolatban, hogy az idén ez a bizonyos ösztönzési mechanizmus érdemben hogyan működött. Arról is nagyon szívesen meghallgatnám Horváth Zsolt államtitkár urat, hogyan vált be az az ötlet, hogy ösztönözzük az orvosokat.

A következő tétel, amit szeretnék szóba hozni, a gyógyászati segédeszközök témaköre. Úgy emlékszem, ma az egésznapos vitában - pedig már a tizenegyedik óra vége felé járunk - nem sok szó esett, vagy talán egyetlen szó sem esett a gyógyászati segédeszközökről, pedig itt is nagyon pici az előirányzásra került keret. 25 milliárd forintról van szó, ami 4,8 százalékkal haladja meg a 2000. évi várható teljesítést. "Az előirányzat növekedését" - írja az ÁSZ - "új termékek befogadása, egyes eszközfajták térítési díjának évek óta elmaradt emelése indokolja." Lehet kiadáscsökkentő tétel is a dologban, mégis azt gondolom, hogy az új termékek befogadása a gyógyászati segédeszközök vonatkozásában is vélhetőleg árnövekedést jelent, vélhetőleg olyan újabb termékeket, amelyek valószínűleg drágábbak, mint a régiek.

 

(18.50)

 

Szóval, a 4,8 százalékra tervezett növekedés, ami az eleve alultervezett inflációhoz képest is kevesebb, alatta marad, azt hiszem, ez nagyon-nagyon alacsony. Érdemes lenne ezen is korrigálni.

De ezeken a részleteken túl nekem személy szerint az a legnagyobb bajom a költségvetésnek ezzel a fejezetével, hogy nyoma sincs benne holmi reform értékű gondolatnak. A legtöbb tétel, az alapvető fontosságú tételek, mint a háziorvosi ellátás, a szakorvosi járóbeteg-ellátás, a fekvőbeteg-ellátás egyszerűen azzal a bizonyos említett 11 százalékkal fel van szorozva. Szóval, semmiféle strukturális reform irányába nem olvasható ki valamifajta szándék. Ez pedig véleményem szerint igen sajnálatos, mert az egészségügy elmaradt reformja évről évre, hónapról hónapra egyre nehezebb helyzetbe hozza nemcsak az itt dolgozókat, hanem a lakosságot is. Következésképp minél később szánja rá magát egy majdani kormányzat arra, hogy megreformálja a rendszert, annál nehezebb lesz a helyzete.

Befejezésül engedjék meg, hogy egy összefoglaló, értékelő megjegyzést fűzzek az elhangzottakhoz. Érzékelem, hogy a kormány nagyon komoly csapdahelyzetben van. Ez a csapdahelyzet abból fakad, hogy egyfelől a programjában és azóta is számos alkalommal hangosan hirdette a járulékcsökkentés ígéretét, gondolatát, másfelől pedig szembetalálja magát azzal, hogy bizony, azokat a kiadásokat, azokat a költségeket meg kellene növelni, amivel ezt az egész rendszert működtetni lehet. Vagyis egyfelől a bevételi oldalon ígért valamit, amit szeretne nagyon tartani. Emlékezzünk vissza: '98-ban mindjárt indításként egy ilyen imponáló 6 százalékos járulékfizetés-csökkentési tervvel állt elő, amit keresztül is vitt. Most zárójelben szeretném mellétenni azt - mert akkor nem kértem kétperces megszólalási lehetőséget, amikor Surján képviselőtársam ennél a témánál tartott, pedig talán érdemes lett volna, hiszen most nincs jelen, elfelejtette hozzáfűzni -, a 6 százalékos járulékcsökkentés mellett akkor egy 70 százalékos egészségügyi hozzájárulás-növelést döntött el a kormány, amivel részben kompenzálta azt a járulékkiesést, amire rászánta magát. A következőkben nem történt semmi, most pedig előállt a kétszer 3 százalékos járulékcsökkentéssel, amiből egyébként a kormánypárti képviselők módosító javaslata alapján menten vissza is hátrált, és lett belőle kétszer 2 százalékos járulékcsökkentés.

Érzékeljük, hogy a bevételek lefaragása, mérséklése, csökkentése mentén próbál ígéreteket betartani, és kínlódik azzal a feladattal, hogy akkor a kiadási oldalt miből is fogja finanszírozni. Amikor néhány héttel ezelőtt, szeptember elején elkezdtük az adótörvénycsomag tárgyalását, akkor ez volt az alapvető kérdésem, amikor először szembetaláltuk magunkat a kétszer 3 százalékos járulékcsökkentés gondolatával. Akkor ugyanis nem láttuk a kiadási oldalt. Ez volt az első kérdés, hogy jó, jó, csökkentjük a bevételeket, csökkentjük a járulékfizetést; miből fogjuk fedezni azokat a költségeket, amelyekhez pedig pénz kell. Ilyen körülmények között tulajdonképpen végtelenül logikus, hogy a társadalombiztosítás maradék önállósága is megszűnik, felszámolódik, és csúszik bele, csúszik egybe a nagy költségvetéssel, az adóforintokkal.

Rövid idő után, azt hiszem, nyugodtan feltehetjük a kérdést, hogy miért is kell ezt még társadalombiztosításnak nevezni. Azt gondolom, az alapvető elvi kérdések tisztázásáig jutunk így vissza.

Köszönöm szépen a figyelmet. Ma már nem kezdek bele új témába, de holnap még folytatjuk a vitát, akkor is lesz egy kevés időnk, úgyhogy a hátralévő mondanivalómat arra tartalékolom.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Horváth Zsolt államtitkár úr következik.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót elnök úr. Képviselő Asszony! Ön sok olyan kérdést föltett és nekem címzett, amelyre a mai nap folyamán a vitában már egyébként elhangzott a válasz. Ezért engedje meg, hogy ezeket most ne ismételjem meg, csak kettőre térjek ki. Azért kértem ilyen formában szót, mert lehet, hogy több lesz, mint két perc.

Az előbb azt mondta, hogy a tárca érdekérvényesítő képessége milyen, és azt mondotta, hogy a tárca költségvetése rossz. Azt tudom mondani, hogy a tárca költségvetésében reálértékben is növekedés van a következő években. (Béki Gabriella: Ne haragudjon, a társadalombiztosításról beszéltem. Azt gondolom, hogy az egészségügy...) Értem önt, képviselő asszony. Úgy gondolom, akkor félreértettem önt. Én a tárca költségvetésével elégedett vagyok. Úgy éreztem, hogy azon a területen becsülettel helytálltunk. Úgyhogy akkor inkább a második kérdésre kell válaszolnom, mert ezt eltévesztettem.

Tehát a másik, amiről kicsit hosszabban szeretnék önnek válaszolni, az egészségügyi dolgozók béremelése, bérjuttatása. Délelőtt ezt egyszer már elmondtam, de van annyira fontos, hogy még egyszer megismételjem. 40 milliárd forintot terveztünk bérre kifizetni az egészségügyi dolgozók számára. Ez az, ami a gyógyító-megelőző kasszában megjelent. Ez a kifizetés átlagosan a jelenlegi bérbeállás fölött 20 százalékos béremelkedésre elegendő; még egyszer hozzá kell tenni, hogy átlagosan. A képviselő asszony nagyon pontosan mondta, ez tartalmazza a közalkalmazotti bértáblaalap 8,75 százalékos emelését, és tartalmazza a minimálbér 40 ezer forintra történő kiegészítését abban az esetben, ha valaki nem érné el a közalkalmazotti bértábla alapján. Tartalmazza továbbá azokat az összegeket is... - mint tudjuk, az egészségügyben dolgozók fizetése sokféle formában van eltéve, egy olyan része a fizetésnek a pótlék, amely a munkahelyi pótlék. Ennek a pótléknak illetményalapja van, amely szintén törvényben meghatározott. Ezen is emelünk 8,75 százalékot.

Ezt követően az egészségügyben dolgozók bizonyos szakmacsoporton belül 1,2-es szorzóval rendelkeznek. Ez az ágazati szakmai szorzó. A bérük kiszámítása úgy történik, hogy először a közalkalmazotti bértáblát megemeljük 8,75-tel, ezt követően ezt a számot beszorozzuk az ágazati szakmai szorzóval. Ekkor kialakul, hogy ez a dolgozó úgynevezett alapilletménye. Ha ez az alapilletmény kisebb 40 ezer forintnál, akkor megtörténik a 40 ezer forintra való kerekítés.

 

 

(19.00)

 

Abban az esetben, ha ez a dolgozó, mivel a szakmai szorzóval érintett, olyan munkakörben dolgozik, amelyik a közvetlen betegellátásban vesz részt, ebben az esetben neki jár a munkahelyi pótlék, amelyet szintén megemeltünk, és ez efölött fog a dolgozó rendelkezésére állni. Ebből az következik, hogy ha olyan dolgozónak emeljük a bérét, akit a szakmai szorzó nem érint, akkor ő nem kapja meg ezt a munkahelyi pótlékot, tehát - elnézést, hogy mindig őket bántjuk, de ez a hasonlat maradt meg - az őrző-védőként dolgozó vagy a büfében felszolgálóként dolgozó vagy a kertész nem érintett ebben a szakmai szorzós körben. Ha tehát ők a minimálbéren vannak is vagy alatta van a fizetésük, a minimálbér nem fogja betolni ugyanoda, mint azt az ápolónőt, aki ágy mellett dolgozik, hiszen a minimálbérnek nem része a munkahelyi pótlék.

Ezt követően, amikor ezekkel megvagyunk, akkor most arra hadd térjek rá, hogy mennyi is az a pénz tulajdonképpen, amit erre, illetve a másikra kell költeni. A számításaink szerint 14 milliárd forint körüli az az összeg, ami az egészségügyben a minimálbér kiegészítése miatt szükséges, és 40 milliárd forint áll rendelkezésünkre. Tehát ebből az következik, hogy körülbelül az egyharmada - valamivel több, a 35 százaléka - a pénznek a minimálbér-korrekcióra megy el, erre a 40 ezer forintos emelésre, és a fennmaradó 26 milliárd pedig arra fordítható, hogy mindenkinek meglegyen a 20 százalékos emelés. Tehát azok is megkapják, akik jóval minimálbér felett vannak, az ő esetükben is megvan a 20 százalékos átlagos béremelés.

Azért teszem hozzá, hogy átlagos, mert az egyes egyedi dolgozók bérét nem tudjuk mindig pontosan követni, tehát létezhet olyan, hogy valaki csak 16 százalékos emelést fog kapni, és olyan is lesz nyilván, aki ennél jóval nagyobbat kap. Ez függ attól, hogy mennyire van elmaradva a bértáblájában.

Még egy dologra voltunk tekintettel: a pótlékokra. A műszakpótlék, attól függően, hogy milyen munkakörbe van sorolva az illető, az egészségügyön belül 30, 50, illetve 100 százalék szokott lenni. Éppen azért, hogy az ágazati szorzó itt is érvényesüljön, ezeket is megemeltük. Tehát a 30 százalékos pótlékot 36 százalékra, az 50 százalékosat 60 százalékra, a 100 százalékost 120 százalékra emeltük. Ezzel garantálható az, hogy az egészségügyben az átlagos 20 százalékos béremelés meglesz. Ennek a költségtartalma a 40 milliárd forintba belefér, pontosan végigszámoltuk: ez a 40 milliárd erre elegendő.

Két állapot fordulhat elő. Amiről beszéltünk, csak azoknál a dolgozóknál érvényesíthető, akikre vonatkozik a közalkalmazotti bértábla. Akikre ugyanis nem vonatkozik a közalkalmazotti bértábla, mert például egy magánosított intézményben dolgoznak, vagy például egy privatizált háziorvosi praxisban dolgoznak mint asszisztensek vagy ápolónők, azoknál egyet tudunk tenni: a gyógyító-megelőző kasszában a növekményt odatesszük arra a sorra - ott is van maradéktalanul -, és kérjük ezektől az orvosoktól, ezektől a foglalkoztatóktól, munkáltatóktól, hogy ezt a többletet fordítsák a dolgozóik bérére. Azokban az esetekben, ahol már magántulajdonban üzemel, és a munka törvénykönyve alapján alkalmazott, ott nincs jogi eszköze és lehetősége a kormányzatnak, hogy ezt a béremelést, úgymond, kikényszerítse. Csak a közalkalmazotti és köztisztviselői körben vannak jogi eszközeink a kikényszerítésére, de a forrását a többieknek is biztosítottuk. Azt szoktam mondani, hogy kérjük, és talán kicsit erősebben is fogalmazhatok: elvárjuk tőlük, hogy ezt a többletforrást a dolgozók bérezésére fordítsák.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Vojnik Mária képviselő asszony jelentkezett kétperces hozzászólásra.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hogy az ön által elmondott béremelés hogyan fog végbemenni, és hogy mennyibe fog kerülni - engedje meg, hogy annak az ismeretnek a birtokában, hogy önök milyen pontossággal tudták megbecsülni és végrehajtani az egészségügyi dolgozók egyszeri béremelését, ezek után maradjon bennem némi fenntartás.

Őszintén remélem, hogy azóta legalább az egészségügyi dolgozókat sikerült megszámolni; onnan már csak egy lépés, hogy a közalkalmazotti besorolásukat meg lehessen becsülni, a szolgálati idejüket, amelyet e pályán töltöttek, mint egy változó tényezőt be lehessen kalkulálni. Azt gondolom, hogy akkor már körülbelül majd meg fogja tudni mondani államtitkár úr - a végén -, hogy mennyibe került ez a béremelés, amire, őszintén remélem, hogy legalább ebben a mértékben sor fog kerülni.

Hogy mégis vannak ebben az ügyben is fenntartásaim, az amiatt van, hogy arra a kérdésre nem tudott még eddig válaszolni az államtitkár úr és a miniszter úr sem, hogy mekkora az az ellátókapacitás, amelyet fenn kell tartani, hiszen a kapacitásszabályozási tárgyalások után most az ellátórendszerről újra kellene hogy legyen egy leltárunk, hogy ez a kapacitás milyen módon fog szolgálni az egészségügyben; tehát hogy mennyi járóbeteg-szakellátási órával kell számolni jövőre, mennyi szolgáltatóval kell számolni jövőre, mekkora a fekvőkapacitás, amellyel számolnunk kell jövőre, és persze tudnunk kell, hogy ezeknek várhatóan mekkora lesz az a költségigényük, ami a dologi kiadásokat jelenti.

Tudom, elnök úr, lejárt az időm; fogok kérni még egy kétpercest. Remélem, államtitkár úr, ennyi kérdés egyelőre elég volt.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Én nem tudom, úgy tűnik, mintha az államtitkár úrnak hiányérzete lenne, mert azonnal szólásra jelentkezett, úgyhogy megadta a lehetőséget arra, hogy ön viszontválasszal éljen.

Most az államtitkár úr következik; sejtem, hogy utána pedig újra Vojnik Mária képviselő asszony.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! Valóban, amit ön mond, azt megtettük. (Bauer Tamás közbeszólása.) Megszámoltuk, ezt tudom önnek mondani. (Taps az SZDSZ soraiban.) Nagyon örülök ennek, hogy önök ezt ilyen sikernek értékelik. (Varga Mihály: Ez négy év alatt nem sikerült!)

Én fel tudok tenni néhány olyan kérdést egyébként, amire lehet, hogy önök sem tudnak válaszolni. Tisztelettel megkérdezném, hogy önök szerint hány nyelvtanár van jelen pillanatban az országban. Ha valaki erre a kérdésre most nekem tud válaszolni... (Béki Gabriella: Aki az oktatásban dolgozik, az biztos!) És vajon honnan tudna rá válaszolni, képviselő asszony? Nyelvtanítást magánpraxisban is folytathat valaki, egyedül is adhat órát, és olyanok is, akik soha nem voltak tanárok. Úgyhogy, képviselő asszony, meglehetősen nagy bizonytalansággal lehet megmondani... (Dr. Vojnik Mária: De nem fog rájuk vonatkozni a közalkalmazotti bérszorzó! - Közbeszólások az SZDSZ soraiból.) Türelem, türelem, uraim, türelem! Hogy egy orvos hány alkalmazottal dolgozik, azt most már nem írja neki elő olyan értelmű törvény; dolgozhat több alkalmazottal, mint a minimumfeltétel. Hogy egy kórházban hány nővért alkalmaznak, ez nem feltétlenül van előírva a törvényben, hogy nem lehet többet alkalmazni annál, mint amennyit szeretnének. Sőt, az sincs előírva feltételként a törvényben, hogy saját magának kell takarítónőt alkalmazni, vagy egyszerűen bérmunkában végezteti el egy takarítóvállalkozással.

Ha ezek után önök azt mondják, hogy egyszerű arra a kérdésre válaszolni, hogy hányan dolgoznak az egészségügyi ágazatban - amiről napközben itt elmondták, hogy az egyik legnagyobb ágazat -, akkor én meghajlok ezen érvek súlya alatt. Még megszámolni sem egyszerű őket, ugyanis egy orvos több helyen is dolgozik, és több helyen is azt mondják, hogy nála dolgozik, joggal. Tehát azért ez nem egy olyan kis feladat, mint ahogy mondták.

De, képviselő asszony, a jelen pillanatban egészen pontos képünk kezd kialakulni, de mivel a beérkezett válaszok nem voltak elegendők, és fontosnak tartjuk, hogy a 15 milliárd maradékának szétosztása pontosan történjen, megkérdeztük még egyszer a rendszert: hányan dolgoznak és mekkora jövedelemmel. Úgyhogy egészen pontos képet tudok majd önnek mondani, talán már egy héten belül.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban. - Dr. Vojnik Mária: Kapacitás?)

 

ELNÖK: A jóslat beigazolódott: Vojnik Mária képviselő asszony következik.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A magántanárok, továbbá a kőfaragók és a balett-táncosok nem tartoznak ma ebbe a körbe. Az illetménynövekedés, amire önök maximálisan garanciát vállalhatnak, a közalkalmazottak körére vonatkozik.

Azt gondolom, ennél többet már nem is kellene elvárni. A garanciát ma maximum a kormány ezek körére teheti.

 

 

(19.10)

 

 

Én azt kérdeztem, hogy mi az a kapacitás, amelyikben azt kellene megjósolni, hogy a dologi kiadások, amelyek a szolgáltatókat minden körülmények között érintik, és a növekményük körülbelül megjósolható, hogy a kasszába bekerült többletpénz ezeknek a költségeknek a mindenképpen való számbavétele mellett vajon megengedi-e, hogy a közalkalmazottak körére ezt a 20 százalékos garanciát önök meg tudják tenni.

Ezért hát tartozik nekem még, államtitkár úr, ha megengedi, és tisztelettel kérhetem, erre a kapacitási kérdésre való válasszal.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Államtitkár úr következik!

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszony, csak a kétperces időkorlát miatt nem tudtam a kérdésére válaszolni, de így önnek is módja volt még egyszer megismételni ezt.

Tehát visszatérve, valóban, ahogy mondja, van az a kör, amelyet tudunk garantálni, és van képünk arról a körről, amelyet nyilvánvaló jogi okok miatt garantálni nem tudunk, a forrásokat oda tettük. Ez a kör tisztességes, stabil ráhagyással együtt nem éri el a 40 milliárd forintot, az egész együtt, amire szükség van. Tehát azt tudom mondani, hogy a források erre a kasszában rendelkezésre állnak.

Azok az intézmények, ahol közalkalmazottak vannak, ott ellentétben azzal, amit időnként hallani kórházvezetőktől, de általában csak így áttételesen, tehát direktben, sajtóban a szájából még egyiktől sem hallottam, de képviselők szokták idézni, hogy ő bizony nem fogja végrehajtani, merthogy nem tudja... Ez nem a szabadon választott, hanem a kötelező gyakorlatok közé tartozik, tehát ami a közalkalmazottaknak a törvényben előírt, azt a kórházvezetők kötelesek megtenni. Efelől nyugodt vagyok, tehát úgy gondolom, az egészségügyben dolgozó közalkalmazottak meg fogják kapni átlagosan a 20 százalékos béremelést.

A kapacitásról feltett kérdése a képviselő asszonynak; az egészségügyi rendszer teljesítőképességét és kapacitását egy törvény szabályozza, de engedje meg, hogy megfordítsam. Tekintettel arra, hogy a kassza nagysága adott, az országban meglevő összes kapacitás az, ami ezt felhasználhatja. A kapacitások az országban mind a fekvőben, mind a járóban, talán a járóban nem, de a fekvőben egyértelműen, ami egyébként a legköltségesebb ág, úgy tűnik, hogy egy konszenzus alapján csökkenni fog, nem akkora mértékben, mint amilyet a törvény előír, de csökkenni fog az intézményi ágyszám, és valószínűleg ebből megtakarítás adódhat a dologiban az intézmények számára. Ezért az ön kérdése alapvetően nem kérdés, mert a jelenlegi, ma még nagyobb kapacitásra tervezetten biztosított a 40 milliárdból a bértöbblet. Tehát ha ez szűkül, akkor csak valamivel több jut nekik.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Nagyon előrehaladtunk a vitában, de bennem még mindig nyitva maradt néhány kérdés, amit szeretnék megosztani önökkel, és talán lehet választ kapni rá, vagy talán módosító indítványokkal valamilyen megoldást keresni.

Hadd kezdjem a nyugdíjkérdéssel. Számomra tegnap este nagyon érdekes volt, amikor Surján képviselő úr felvetette azt, hogy a törvény adta keretek, plusz 3 százalék. A mai hosszú vita sem tette világossá számomra azt, hogy ez valójában mit jelent. Hogyan kerül be a törvénybe ez a javaslat, tehát a kormány, a kormányzó többség majd egy módosító indítványon keresztül arra vállal garanciát, hogy a törvényi kereteket betartva, és még ezenkívül plusz 3 százalék nyugdíjemelés lesz? És rögtön elmondom a kérdést, ami miatt számomra ez aggályos.

Azt sejtem ebből a tegnap esti elszólásból, hogy valójában nem történik más, mint január 1-jén a törvényi keretek mellett, tehát a költségvetési törvényben vagy a társadalombiztosítási fejezetben meghatározott reálkereset-növekedés plusz infláció, és még ehhez 3 százalék.

Csak az a kérdésem, hogy mi lesz egy év múlva ilyenkor november táján. Netán akkor a kormány ráébred arra, hogy az infláció mégiscsak úgy alakult, ahogy itt a parlamenti vitában nagyon sokan elmondták, vagy a független gazdaságkutató intézetek számításokkal próbálják előrevetíteni azt, hogy az infláció lényegesen magasabb lesz annál, mint ami a költségvetési törvénytervezetben írva vagyon. Ebben az esetben kínálkozik az a lehetőség, hogy egy év múlva azt mondják, nem kell korrekció, nem kell kamatokkal visszaadni semmit, mert a 3 százalék erre fedezetet nyújtott, plusz még néhány tizeddel jól is jártak a nyugdíjasok, mert reálnövekedést realizálhattak.

Vagy: jogosan feltételezem-e azt, hogy amikor egy év múlva ősszel a valós infláció már pontosabban becsülhető, akkor is igaz lesz-e ez a plusz 3 százalékos növekedés? Nem rejtem véka alá, hogy én úgy érzem, ez a 3 százalék most ebben a vitaszakaszban nem más, mint egy nagyon jó píárfogás, tehát a kormány látszólag ad, de nem történik semmi.

Még a nyugdíjdologgal összefüggő másik nagyon fontos dolog: a délelőtti vitában több képviselő úr elmondta, hogy a fedezetet erre a többletre úgy teremtik meg, hogy nem 3 százalékos, hanem csak 2 százalékos lesz a járulékcsökkenés.

Kedves Képviselőtársaim! Itt nem történik más, mint azoknak a kisvállalatoknak, kisvállalkozóknak - ahol majd komoly gondot okoz a költségek között a minimálbérnek és járulékainak az elhelyezése - kell megfizetni ezt a többletnyugdíjat. Én úgy érzem, ez egy elég tisztességtelen szembeállítás a nyugdíjasok és a kisvállalkozások között. Ezt egészen olyan komolyan gondolom, hogy az adótörvényekbe alig pár nappal ezelőtt bekerült egy lehetőség, hogy amennyiben nyereségük van, akkor 10 millió forintig beruházhatnak kedvezményesen, most pedig itt ebben a költségvetési tervezetben és jelesül a tb-fejezetben kiderül számukra, hogy nem olyan mértékű a járulékcsökkenés, és az a nyerség, amire ők gondoltak, ez valójában nem is létezik.

Amiért én ezt feszegetem, és ez szorosan összefügg a tb-vel, mert megtehette volna a kormány, hogy a járulékokban úgy mozdul el, hogy közben a személyi költségek a vállalkozásokon belül ne változzanak, és adott volna egy lehetőséget arra, hogy a bérben mozduljanak el a vállalkozások, és a magasabb bérhez valóban egy kisebb összegű társadalombiztosítási járulékkal hasonló eredményt érhettünk volna el, hogy fedezetet tudjunk teremteni az egészségügyre is és a nyugdíjjárulékra. Azért nem térek ki külön most már az egészségügyi járulék fix összegére, mert már nem tudunk mit kezdeni, ezen lényegesen túl vagyunk.

Egy másik kérdés, amivel szeretnék foglalkozni, és ez most már Horváth Zsolt államtitkár úr utolsó gondolataihoz szorosan kötődik, az alapellátás kérdése. Én sajnos nem tudom kiolvasni ebből a tervezetből, hogy az alapellátásban úgy növekednének a források, ami fedezetet nyújtana arra a koncepcióra, hogy a háziorvosi ellátás valóban olyan színvonalú legyen, hogy ezen keresztül lehessen majd csökkenteni a végén a kórházi ágyakat, amiben mindannyian egyetértünk, hogy az egyik legköltségesebb az egészségügyi rendszerben. De ahhoz, hogy ott eredményt elérjünk, ahhoz azt kellene látnunk, hogy az alapellátásban minőségi fejlődés megy végbe.

Én a minőségi fejlődés alatt érteném azt, hogy eszközellátottságban lényegesen javuljanak. Márpedig én mint kívülálló azt tapasztalom, hogy a háziorvosok, tehát az alapellátásban résztvevők először önállóvá válhattak, ez számukra egy kedvező megoldás volt. De attól kezdve... - és kormánypárti képviselőtársam, Hegedűs Mihály délelőtt 50 százalékot meghaladó reálérték-csökkenésről beszélt, tehát én azt gondolom, hogy ez valós, és valóban kellene.

 

 

(19.20)

 

Tudnék ilyet említeni, ha szűrővizsgálatról beszélünk; nem látom azt, hogy ott úgy nőne a normatíva, hogy tényleg akár az iskolás gyerekek körében elvárható lenne egy lényegesen magasabb színvonalú ellátás a prevenció, a szűrővizsgálatok területén.

Szeretném ehhez hozzákapcsolni a következőt. Azért szálltam ki korábban a kétpercesekből, mert a háziorvosi rendszerrel kapcsolatban, amelyről olyan szenvedélyesen vitatkoztunk néhány perccel ezelőtt, szóval a második lépés az volt, amikor azt mondtuk, hogy a praxisjog egy vagyon értékű jog. De itt vége lett, és tényleg nem vitattuk ki azt, ami ma így a vitában itt-ott előjön óvatosan, hogy az egészségügynek friss pénzre, többletpénzre van szüksége, minden területen, az alapellátástól a kórházi ellátásig.

Márpedig ha erről beszélünk, engedjék meg nekem a következőt - én az egészségügyet csak mindig igénybe vettem, rákényszerültem, hogy igénybe vegyem, és ezért mintegy nagyon nagy tisztelettel és csodálattal adózom az orvosok és a szakszemélyzet felé is, mert amit végeznek, az fantasztikus -: ha valaki befektet, az valahol megtérülést akar. Én ezért nagyon kíváncsian várom azt, amit Hegedűs képviselő úr elmondott, hogy már egy praxis elkelt. Csak vajon, aki ezt megvásárolta, nála milyen tőkemegtérülés lesz? Mivel számolt? Vagy csak azzal, hogy megvásárolt magának egy munkahelyet, és örüljön, hogy foglalkozhat a betegekkel, kapott magának egy területet? Vagy reálisan számíthat-e arra, hogy az a tőke, amit ő ott befektetett, az neki valahol idő előtt megtérül? Vagy vár a nyugdíjas koráig, hogy akkor esetleg - ha még mindig működik ez a rendszer - ebből a családja, ha nem is ő, valamit majd visszakap?

Tehát én azt gondolom, hogy ezt a kérdést igenis végig kellene vitatnunk, és valahol meg kellene állapodni abban, hogyan tudjuk segíteni azt, hogy az egészségügy egyes területei tényleg kicsit hasonlóan - mert azt én sem gondolom, hogy ez valaha is teljesen piaci alapokra helyezhető -, egy kicsit piacszerűen működhessenek, és ehhez, mondjuk, hozzá tudnánk majd rendelni az általános forgalmi adó kérdéseit és minden mást. Én ebbe az irányba nem megyek el, mert tudom, hogy ez most nem tartozik ebbe a kérdéskörbe. De meg vagyok győződve arról, hogy az orvosok - miközben gyógyítani akarnak - szeretnének jobb feltételek között dolgozni. A jobb feltétel számunkra, biztosítottak számára rendkívül fontos, mert ez azt jelenti, hogy hamarabb nyerjük vissza az egészséges állapotot, hamarabb tudunk visszatérni a munkahelyünkre. Viszont ez a magasabb technikai fejlettség, vagy mondjuk azt, hogy a korszerű technológia - lehet, hogy ezért a jelen lévő orvosok egy kicsit rosszallóan néznek rám, de én azt gondolom, számukra ez ugyanolyan technológia, mint számunkra a számokkal való foglalatoskodás -, ez nagyon sok pénzbe kerül, és ehhez a fejlett technológiához kell a többletpénz.

Ezért feszegettük azt, amivel korábban vitatkoztunk Frajna képviselő úrral, hogy bizony joggal várnánk el, hogy az egészségügy arányaiban is magasabb finanszírozást kapjon, tehát érzékelhető legyen az elmozdulás, ne csak az együttmozgás a többi ágazattal, mert ez tenné lehetővé, hogy néhány tíz milliárddal fejlesszék az eszközparkot.

Tisztelettel ajánlok az önök figyelmébe egy apró szituációt: amikor a beteg fekszik egy képzeletbeli kezelőasztalon, diagnosztizálni próbálják a betegségét, és egy magasan kvalifikált orvosnak azt kell mondania, hogy a mi technikai feltételeinknek itt vége. Sejtjük, érezzük, prognosztizáljuk a bajt, de nem tudunk továbbmenni, mert ez itt már nem megy. Én ezt a problémát azért vetem fel, mert ebből gondolom vagy ebből szeretném megvilágítani, hogy igenis baj van az egészségügy struktúrájával, mert nem vitattuk meg, hogy mit, hol és meddig terjedően kell megcsinálni. Ebből eredően kényszerülnek bele ebbe a szituációba, hogy a fekvő beteg fölött az orvosnak kell széttárnia a karját, és halálfélelmet okoz a betegnek, holott a következő mondat az lesz, hogy hamarosan mentő vagy helikopter önt egy másik kórházba fogja szállítani, ahol a feltételek feltehetően már rendelkezésre állnak. Tehát azt gondolom, hogy ezt valamilyen formában... (Varga Mihály: Nincs olyan ország a világon, ahol ez ne lenne így!) Én ezt elfogadom, államtitkár úr, csak el kellene dönteni, hogy melyik az a szint, amíg ezt csináljuk.

Ezen a szálon hadd jussak el a gyógyszerkassza kérdéséhez. Ez is az asztalon volt, vitattuk, és sajnálom, hogy a vitának vége lett, de ez is olyan, hogy kétpercesekben nem lehetett lezárni. Engedjék meg nekem, és elnézést kérek, ha azt mondom, hogy az, ami a törvényjavaslatban van, számomra azt jelenti, hogy a gyógyszerkassza egy konstans valami, tehát nem erősen mozdul. Mit jelent ez? Örültem annak, amit Selmeczi Gabriella képviselő asszony mondott, mert ő félig-meddig megingatott a félelmeimben. Ő azt mondta, hogy igenis nagy számban kerülnek be új és hatékony gyógyszerek a rendszerbe. Ezzel szemben én azt tapasztalom a választóim körében - akik hozzám fordulnak -, hogy igenis, szinte rendszeresen gondjuk, problémájuk van abból, hogy hogyan változik a gyógyszerek támogatottsága.

Amire én szeretném önöket ösztönözni - megint a kívülálló oldaláról -, hogy számomra azt jelenti, és ennyiben talán visszahivatkoznék Nagyiványi képviselő úrra, hogy amikor valaki a betegoldalról azt mondja, hogy igenis igény van arra, hogy a lehető legkorszerűbb, vagy nevezzük úgy, ahogy önök mondták, a leghatékonyabb gyógyszer minél gyorsabban kerüljön be a rendszerbe, attól még nem válik valaki a gyógyszergyártók esküdt vagy elkötelezett barátjává. Nem történik más, mint az az egyszerű dolog, hogy azt gondolom, hogy igenis akkor, amikor egy gyógyszergyártó cég módszeresen fejleszt, nagyon sok pénzt invesztál fejlesztésekbe és új gyógyszereket állít elő, akkor valahol - nem bocsátkoznék abba, hogy most hány százalékban - biztos, hogy az is benne van, hogy a biztosítottaknak erre a gyógyszerre valamikor szükségük lesz.

Hallottam ma egy reklámot, ahol azt mondták, hogy bizony nagyon sok olyan készítményt reklámoznak, ami nem árt, nem is használ, de mert jó kampány van, nagyon sok fogy belőle. Nem erre gondolok. Most tényleg arra gondolok, amikor gyógyszer megállapíthatóan gyors gyógyulást hozhat a betegeknek. Ezeket minél nagyobb számban kellene behozni a rendszerbe, mert az a meggyőződésem, hogy ha ezek bekerülnek, akkor ösztönözzük a gyógyszergyártókat arra, hogy igenis van értelme, és áldozzanak még több pénzt a kutatásra és a fejlesztésre. Tehát én ezt a szálát szeretném erősíteni ennek a dolognak, és hiszem azt, hogy az optimumot kell megkeresni, és ehhez nem biztos, hogy jó, ha a kassza konstans, hanem egyfajta növekményt biztosít, és így fokozatosan segíti azt, hogy lecseréljék a gyógyszereket.

Ugyanakkor elmondom azt is, hogy van olyan tapasztalatunk, hogy azonos hatóanyagú gyógyszerekből több mint egy tucat van, és mindegyik bent van a támogatott listában. Tehát van még mit keresni ezen a listán és van mit kiemelni onnan. Talán azt is mondanám, nem biztos, hogy a pun háború előtti gyógyszereket kell mindenáron megtartanunk, csak azért, hogy a gyógyszerkassza végösszege igaz legyen.

Befejezésül szeretnék még egy dolgot elmondani, ami ezzel szorosan összefügg. Miközben ez a rendszer évközben is folyamatosan, mindig átalakulóban van, a közgyógyellátottak körében vannak olyanok, akik viszont ragaszkodnak és ragaszkodnának a hosszú évek óta megszokott gyógyszereikhez, és csak azért, mert egy ilyen apró változás van, nekik váltaniuk kell. Én azt hiszem, hogy ők más oldalról is sok sérelmet hordoznak magukban, és elég nehezen viselik ezt el. Azt szeretném kérni, hogy amikor hozzányúlnak, akkor egy kicsit a közgyógyellátásra is gondoljanak.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

(19.30)

 

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra Frajna Imre jelentkezett, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos, két percben nem fogom tudni megvitatni Göndör képviselő úrral, hogy mennyire érdemes és hol érdemes a piaci eszközöket az egészségügyi ellátórendszerbe telepíteni; nincs köztünk alapvetően nagy vita. Azt gondolom, hogy többek között az ellátórendszer kifosztottsága annak köszönhető, hogy egy piaci környezet közepén van egymagában, anélkül, hogy bármi védekezési eszköze lenne a piaci technikákkal szemben.

Azt kell mondanom, hogy - bár Göndör képviselő úr csak betegként szembesül ezekkel a problémákkal - olyan dilemmát feszegetett a technikai lehetőségek határán, amivel minden egyes, nálunk sokkal gazdagabb ország folyamatosan szembesül; senki nem képes finanszírozni a technológiai fejlődést olyan körűen, ahogy ezt szeretné. Az, amit felvetett, hogy a megfelelő eszközpark a megfelelő helyen legyen biztosítva, ezt a megfelelő minimumrendeletekben szükséges szabályozni, s ez azért többé-kevésbé megtörtént.

A betegek panasza a gyógyszerár változására. Az elmúlt két évben egyetlenegyszer volt támogatásváltozás, úgyhogy olyan tömeges panasz, olyan tömeges frekvenciával panasz ezzel nem nagyon fordulhatott elő.

Az új originális szerekre azt kell mondanom, hogy a gyógyszerpiac egy furcsa dolog. Szóval rengeteg pénzbe kerül kifejleszteni egy új molekulát, aztán az vagy tudományos áttörés lesz és jelentős javulást hoz a betegségben, vagy éppen csak jobb lesz, mint a már piacon lévő szer. De ettől függetlenül a ráköltött pénz ugyanannyi lesz mind a két szerre, és teljesen érthető üzleti okokból mind a kétfajta típusú molekulát megpróbálja a gyógyszergyár eladni.

Azt gondolom, hogy a nehézség itt a szelektálásnál van, mert ha a gyártó anyagait olvasgatja az ember, akkor minden szer úgy néz ki, mintha a megváltást hozná meg, egyébként ha ezt ennél függetlenebb forrásokból keressük, akkor a szereknek sajnos csak a töredéke ilyen. Egyébként egyetértek, ezeket a szereket be kell fogadnunk a terápiába; a drága, de alig hatásosabb szereket kell valahogy árcsökkentésre kényszerítenünk vagy távol tartanunk.

A generikumok: azt gondolom, az, hogy húsz generikumot támogatunk, a fix támogatás következtében nem okoz többletkiadást; ez választékbővítés a beteg részére. Ugyanannyiba kerül nekünk a kétszer annyiba kerülő generikum is; ha a beteg ragaszkodik hozzá, és a különbséget ő hajlandó megfizetni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), eddig az volt az álláspontunk, hogy ezt nem korlátozzuk.

 

ELNÖK: Képviselő úr, nem kell hogy korlátozza magát a kétperces időkeret tekintetében, mert van még a frakciónak ideje.

Miután most kétperces hozzászólásra nem jelentkezett senki sem, megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Urak! Keller képviselő úr ügyrendi hiányérzetét pótolom azzal, hogy előre nem tervezett, ismételt felszólalásomban bővebben szólok a szociális ellátás, a fogyatékkal élők, a kisnyugdíjasok és az egészségügyi ellátás költségvetési tervezetével kapcsolatos véleményünkről, s egyben legyen ez az MDF részéről a mai vitanap összegzése is.

Tisztelt Ház! A költségvetési javaslat szerint az Egészségügyi Minisztérium 8 százalékos kiadásbővüléssel számolhat. A növekménybe bele kell érteni az egészségügyi dolgozók átlagosan 20 százalékos béremelésének egy részét is; a béremelés nagyobb hányadát az országos egészségpénztár költségvetéséből fedezik.

A beruházásokra fordítható keret 22 százalékkal növekszik, így lehetőség van a már megkezdett kórházfelújítások befejezésére is. A bérfejlesztés terheit a tárca más feladatok visszafogásából eredő átcsoportosításokkal fedezi. Mindezek miatt reálértéken csökken mindkét évben az egészségfejlesztési és mentálhigiénés célok támogatása, a szenvedélybetegek gondozását segítő fekvőbeteg-ellátásra és rehabilitációra nyújtott támogatás, a felsőfokú továbbképzés támogatása, továbbá az egészségügyi alapítványok támogatása.

Összességében a költségvetésen belül csökken az egészségügyre fordított kiadások részaránya 9,7 százalékról 9,5 százalékra. Az idősödő, egyre több egészségi problémával találkozó lakosság számára kedvezőtlen ez a csökkenő tendencia, és számomra továbbra sem meggyőzőek azok a korrekciós érvek, amelyek a mai vitában megfogalmazódtak.

Tisztelt Ház! Az egészségügyi ellátás bér- és létszámgondjai közismertek, s ezek elég alaposan előtűntek a mai vitanapon is. A Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka is elmondta, hogy képviselőcsoportunk elégedetlen az egészségügyi dolgozók 20 százalékos béremelésével. Az MDF ehelyett továbbra is 30 százalékos emelést tart szükségesnek és lehetségesnek. Igen, szükségesnek, részben az amúgy is meglévő béraránytalanságok miatt, részben a minimálbér 57 százalékos megemelése miatt.

Lakossági felmérések is igazolják, hogy a közvélemény többsége más, ma jobban fizető szakmákhoz képest is magasabb fizetést javasolna a kórházi ápolóknak, és a mai bérüket méltánytalannak tartja. Sajnos a kilátásba helyezett béremelés jelentős részét felemészti a minimálbérek kötelező emelése. Emiatt egészségtelenül megnövekedhet a keresetek közötti aránytalanság. Az ellenzék számára, elismerem kényszerűen, magasan feladott a labda, hiszen úgy tűnik, mintha a kormányzat bal keze nem tudná, hogy mit csinál a jobb kéz. Ugyanis a számunkra jobbik kéz döntött a minimálbér emeléséről, és ez egy hasznos, jó döntés, aminek értelmében két év alatt 96 százalékkal növekszik meg a teljes munkaidőben foglalkoztatottak számára adható munkabér legkisebb összege, azaz a mai 25 ezer 500 forintról 50 ezer forintra növekszik. Ez idő alatt a bal kéz a két év alatt alig több mint 10 százalékos bértömeg-növekedést vett figyelembe az egészségügy területén.

Szakértőink véleménye szerint mintha nem is lenne 96 százalékos keresetnövelési előírás az egészségügyben dolgozók közel 40 százaléka számára. Mintha nem is kellene amiatt differenciálni a kereseteket, hogy ne torlódjon fel a keresők mintegy fele: képzett ápolónők és takarítónők, beteghordók és szakácsok, portások és kezdő gyógyszerészek, így együtt a 40 ezer forintos kötelezően előírt munkabér környezetében.

Tisztelt Ház! A visszafogott bérkeretnövekmény 2 százalékos létszám-leépítési kötelezettséggel is párosul. Az MDF indokolatlannak véli a létszámcsökkentési előírást, hiszen már ma is nehézkes és lassú az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele az állandósuló zsúfoltság miatt.

Emlékeztetőül: az Állami Számvevőszék a törvényjavaslathoz fűzött véleményében arra is felhívja a képviselők figyelmét, hogy az egészségügyi intézményekben a dologi kiadások továbbra sem követik az inflációt, azaz emiatt is szükségszerűen tovább romlik az ellátás színvonala. A nyomott költségvetési támogatás az évek óta halogatott fenntartási szükségletekre nem nyújt fedezetet, nem ad lehetőséget az egészségügy olyan sürgető problémáinak a megoldására, mint az amortizáció elszámolásának lehetősége vagy a szakellátás privatizációját lehetővé tevő feltételek megteremtése.

Tisztelt Ház! Több MDF-es képviselőtársam jelezte, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium kiadásait ugyanaz a visszafogott takarékoskodás jellemzi, mint az egészségügyi tárcáét. A következő két évben a legtöbb kiadási tétel vásárlóértékben csökken az idei évhez viszonyítva. Csökken a gyermek- és ifjúságvédelem intézményei számára nyújtott költségvetési támogatások vásárlóértéke, a katonai családi segélyek összege, a közgyógyellátásra fordított támogatások nagysága, a közmunkaprogramok költségvetési támogatása, az üdülés szociális célú támogatása.

(19.40)

 

2000-2001 között visszaesik a falugondnok-hálózat fenntartására folyósított támogatások reálértéke is. Az elkövetkezendő években a fogyatékkal élő honfitársaink életkörülményeinek javítása érdekében milliárdokkal kellene támogatni a közintézmények, a közérdekű szolgáltató központok akadálymentesítését célzó beruházásokat. Erről törvény is, országgyűlési határozat is rendelkezik. A szükségesnél jóval kisebb összegű költségvetési rovatot csak a közlekedési tárca fejezetében találtam meg.

Tisztelt Ház! Számomra továbbra is aggasztó a közmunkaprogramok költségvetési támogatásának folyó áron változatlan, idén is, 2002-ben is 2 milliárdos összege, hiszen az eddigi jövedelempótló szociális támogatások leépülésének épp az a hivatalos indoka, hogy szerepüket a felfutó közmunkaprogramok veszik majd át. A költségvetés számai nem igazolják ezt a szerepátadást, viszont ebben az esetben veszélyesen megnövekedhet a jövedelem nélküli, ellátatlan lakosok száma.

Választókerületem sok idős kisnyugdíjasa számára hátrányos lehet a közgyógyellátás visszafogása, hiszen még így is sokan visszariadnak a magas árú gyógyszerek kiváltásától. Legalább a vásárlóérték szintjén meg kellene őrizni ezt a hagyományos támogatást. Ezzel kapcsolatosan a Magyar Demokrata Fórumnak több módosító indítványa van.

Az infláció alultervezettsége miatt mindkét évben számítani kell a nyugdíjak év végi, egyösszegű megemelésére. Az 1997. évi LXXXI. törvény 62. §-a értelmében a nomimál-átlagkereset és a fogyasztói árindex 50-50 százalékos arányban történő figyelembevételével 2001-ben is mintegy 3 százaléknyi, 2002-ben is ehhez hasonló mértékű nyugdíjemelésre kell hogy sor kerüljön. Bármennyire is korrektnek tűnik az év végi elszámolás, például kamattal együtt kapják meg a jogosultak az utólag kézhez kapott nyugdíjakat, az időközben, év közben elhalálozottak már soha nem juthatnak hozzá az általuk meghitelezett járandóságukhoz.

A valószínűleg alulbecsült infláció miatt értelmetlenül állandósulhatnak a társadalmi konfliktusok a nyugdíjasokkal, miközben összességében lényegesen kedvezőbben alakulnak az életkörülményeik, mint az előző kormány időszaka alatt. A mai vitanap is megerősített abban, hogy épp a Bokros-program időszakában elvont nyugdíjak vásárlóértékének utólagos visszaszerzése érdekében, az MDF képviselőcsoportja szükségesnek tartja 2001-ben a nyugdíjak nagyobb mértékű, legalább 15 százalékos megemelését.

Tisztelt Ház! A nyugdíjrendszer felülvizsgálatának szükségességét már a választások előtt javasolták a koalíciós pártok. Azóta a 2102. számú, 1999. május 5-én megszületett kormányhatározatban a kormány is a magáévá tette a mai, rossz nyugdíjrendszer felülvizsgálatának tervét, de úgy tűnik, ez csak szándék maradt. A szükséges nyugdíjreform megkezdésének kiadásaira a 2001. évi költségvetés semmilyen fedezetet nem tartalmaz, azaz erre már nem kerül sor.

Végezetül egy kérdés: van-e különbség a hozzájárulás és az elkötelezettség között? A társadalombiztosítással kapcsolatban is több alkalommal merült fel ez a kérdés. Valóságos probléma, hogy bizonyos, látszólag gazdasági célú költségvetési támogatások, kedvezményes hitelek és kezességvállalások valójában mint szociális kiadások működnek. Az ilyen hitelnyújtások és kezességvállalások egy részénél már a kezdet kezdetekor nyilvánvaló, hogy kétséges a hitel visszafizetése, azaz a költségvetésnek kell rendeznie az adósságot. Épp az ehhez kapcsolódó visszaélések és a korrupció megelőzése érdekében szerencsés lett volna, ha az elengedett hitelek összegeit és összetételét tartalmaznák a költségvetéshez kapcsolódó mellékletek. Milliárdos költségvetési tételek esetében nincs helye az üzleti titoknak, hiszen ezeket az úgymond vállalkozásokat közpénzekből finanszírozták.

Ezek az ellenőrizetlen támogatások szociális, egészségügyi és oktatási feladatok elől veszik el a forrásokat. Nem lenne jobb teljesítményhez kötve termelési hozzájárulásként, támogatásként kifizetni az elengedett hitelek évi 6-8 milliárd forintos összegét? Akik azt mondják, hogy nincs különbség a kétféle 6-8 milliárd forint között, mert így is, úgy is a költségvetés fizet, tehát akik azt mondják, hogy nincs különbség hozzájárulás és elkötelezettség között, azok számára hadd idézzem John Mack Carter közgazdász és üzletember intelmét, idézem: "Soha ne feledjük a különbséget a hozzájárulás és az elkötelezettség között. Vegyük például a szalonnás tojásrántotta esetét: ehhez a tyúk hozzájárul, a disznó pedig elkötelezi magát." Nos, emiatt lenne szerencsésebb a kezességvállaló elkötelezettségi körének a szűkítése, a meggondolható és utólag változtatható költségvetési hozzájárulások javára.

Tisztelt Ház! E fárasztó nap végén talán megbocsátható volt ez utóbbi hasonlat; magunkra is értelmezem. Az MDF e gondolatokkal járult hozzá a költségvetés tervezetének jobbításához, s a kormánypártokkal együtt továbbra is elkötelezett az ország egészségügye érdekében.

Köszönöm türelmes figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. Először! (Nincs jelzés.) Másodszor! (Jelzésre:) Vojnik Mária - harmadszor!

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon fárasztó és hosszú volt a mai vita (Varga Mihály: Á, dehogy!), amelyet a társadalombiztosítás 2001. évi költségvetéséről folytatott a parlament. Azt gondolom, a mai vita rávilágított a közöttünk lévő koncepcionális különbözőségekre, de rávilágított az egészségügyet feszítő legsúlyosabb problémákra is. S azt gondolom, hogy néha, ha csak rövid pillanatokra is, felvetette a közmegegyezés lehetőségét a legsúlyosabb és legégetőbb kérdésekben.

A nap végén, a szocialista frakció hátralévő idejének egy részét kihasználva, szeretném leszűrni azokat a tanulságokat, amelyeket a vitában mi magunkra nézve megfogalmazhatunk. Szeretném elmondani, hol látjuk a kitörés lehetőségét; hol látjuk azt az egészen égető hiányt, amely ezt a kitörést ma még a költségvetés korlátai miatt megakadályozza; és hogy a szocialista frakció részéről mit tartalmaznak azok a költségvetési javaslathoz benyújtott módosítások, amelyeket a betegellátás, az egészségügyi szolgálatok és szolgáltatók érdekében a szocialista frakció meg fog tenni.

Úgy gondolom, abban a patkó mindkét oldalán ülők megegyeztek, hogy miközben a gazdaság felfutópályán van, az egészségügyre fordítható források sajnos nem emelkednek. Kritikai észrevétel tárgyává tette szinte mindenki, aki ebben a parlamentben ma felszólalt, hogy miközben a bővülő gazdaság lehetőségei megteremtenék az alkalmat arra, hogy erre a fontos és kritikus szektorra odafigyelhessünk, a források gyakorlatilag ugyanazon a szinten maradnak, és néhány esetben még az infláció mértékét sem követik.

A mai vitában megpróbáltuk megvilágítani, hogy a Fidesz-kormány teljesítetlen ígéretei miatt az egészségügy egyre mélyülő válságba jut. Azt gondolom, hogy a teljesíthetetlen és teljesítetlen ígéretek kapcsán, amelyeket önök tettek, néhány nagyon lényeges pontban önök is hozzájárultak a válság mélyüléséhez.

 

 

(19.50)

 

Mik voltak ezek a pontok? A teljesítetlen ígéretek közé sorolom az önök kormányzása kezdetén megtett, béremelésre utaló, szinte az illúzió világába tartozó ígéreteket, amelyeket sajnos a legkevésbé sem tudtak, és sajnos úgy tűnik, meg sem próbáltak teljesíteni. Nem teljesítették azokat a programokat sem, amelyeket a maguk számára prioritásnak gondoltak, így a sürgősségi betegellátás szakmai programját és a betegség megelőzésére szánt programokat. Nem teljesítették azt az ígéretüket, hogy az egészségügyi vállalkozások számára barátságosabb gazdasági környezetet teremtenek, gondolok itt az olcsó hitel, az amortizáció és az áfamentesség kérdésére.

Tisztelt Országgyűlés! A kétéves politika most költségvetésben megfogalmazódott utolsó tétele szerint azt tudjuk megállapítani, hogy önök lelassították és részben felszámolták a fejlesztési és reformprogramokat; hogy nem tudták megakadályozni a gyógyszerköltségek elfutását; hogy szétzilálták az érdekegyeztetést; hogy ma a pályán lévőknek egyre nagyobb egzisztenciális szorongással kell szembenézni, és növekszik az egészségügyi szolgáltatók körében a pályaelhagyók száma. Önök többek között pénzügypolitikájukon keresztül is felelőssé tehetők azért, hogy a magyar egészségügy teljesítménye ma a világ középmezőnyét sem éri el, és ezért, azt gondolom, feltétlenül szükséges az egészséges emberek társadalmáért többletforrásokat adni az egészségügynek. Mire kellenek a többletforrások?

Többletforrások kellenek életesélyeink javítására, többletforrások kellenek az egészségügyi szolgálatoknak, többletforrások kellenek, hogy a közfinanszírozás mértéke megnőjön, többletforrások kellenek a bérrendezésre, az innovációra és a szerkezetváltásra. Én azt gondolom, hogy ha az egészséget befektetésnek tekintjük a jövőbe, akkor ezeknek a forrásoknak a megteremtése és az ide való befektetésük mindannyiunk kötelessége. Meg kellene teremteni a forrásokat a gazdálkodás feltételeinek javítására az egészségügyben, ahogy a képviselőtársaim is a vitában megfogalmazták, meg kell erősíteni a tőkebevonás lehetőségét, mégpedig úgy, hogy a tőkemegtérülési konstrukciókat ki kell dolgozni.

Mindezekkel egybehangzóan, azt gondolom, nem múlt el, sőt, kifejezetten szükségesnek látszik egy nemzeti egészségügyi kerekasztal összehívása a közmegegyezés lehetőségének megteremtésére. Szükségessé válik a költségvetésben a gyógyszerellátás támogatása, a gyógyszer-támogatási előirányzatok növelése, a béremelés, az amortizáció, a valóságos privatizáció lehetőségének megteremtése. Szükségesnek látszik, hogy a kormány gondolja újra a valóságos makrogazdasági mutatók ismeretében a nyugdíjalap bevételeinek és kiadásainak oldalát. A vitában is arról győződhettünk meg, hogy a kormánynak kötelessége a valóság ismeretének birtokában újraszámolni a nyugdíjellátások fedezetét, és megteremteni a jövő évben a nyugdíjak valóságos értékének emelésére fordítható forrásokat. A szocialista frakció javaslata a költségvetési módosító indítványokban részben erre irányul.

Az egészségügy helyzetének érdemi javítására javaslatot fogunk tenni az egészségügyben dolgozók számára a béremelés valóságos fedezetének megteremtésére, erre csak akkor látunk garanciát, ha a béremelési ígéretek mellett a szolgáltatóknál a dologi kiadások emelésére is érdemi források jutnak. És végül, javaslatot teszünk a költségvetés módosításában arra, hogy az egészségügyben az évtizedek alatt elmaradt felújítások és beruházások, amelyek a szektornak és a szolgáltatóknak az alapvető működését is veszélyeztethetik, valamilyen módon megteremtődjenek. Megteremtjük a minőségi cserét biztosító gép- és műszerberuházások végrehajthatóságának pénzügyi feltételeit, a módosító indítványunk másik része erre irányul.

Tisztelt Képviselőtársaim! Holnap a társadalombiztosítás költségvetésének a vitája folytatódni fog. Abban a reményben szeretném a szocialista frakció véleményét ilyen módon összefoglalni, hogy közöttünk még van helye a párbeszédnek, és közöttünk még megvan a lehetősége az együttműködésnek is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Bauer Tamás a maradék kölcsönkapott három perccel kíván gazdálkodni, úgyhogy három perc időtartamra megadom a szót.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy súlyos hibámat szeretném kijavítani itt a vita végén. Amikor én néhány órával ezelőtti húszperces felszólalásomban arról beszéltem, hogy a jelenlegi kormány a biztosítási elvet félreteszi, és visszatér a szocializmus gyakorlatához, amely szerint mindig a kormány dönti el, hogy éppen mennyi nyugdíjat és milyen egészségügyi ellátást tud biztosítani, akkor valahogy kimaradt a legfontosabb eleme ennek a kormánypolitikának, nevezetesen az, amit önök a magánnyugdíjrendszerrel csináltak, és csinálnak folyamatosan.

Ha valami kérdésessé teszi a biztosítási elvet, ha valami teljesen elbizonytalanítja a munkavállalókat, a potenciális és tényleges biztosítottakat, akkor az, amit a magánnyugdíjpénztárak rendszerével csináltak, hogy volt egy törvényben rögzített, meghirdetett magánnyugdíjrendszer, amelynek - hadd tegyem hozzá - a logikája ugyanaz, mint annak az egészségbiztosítási reformnak, amelyet megígértek és aztán elfelejtettek, tehát ezt félretették és elbizonytalanították. És ennek nemcsak az a következménye, kedves fideszes államtitkár és volt államtitkár képviselőtársaim, hogy ez a kormány nem csinál semmit az egészség- és nyugdíj-biztosítási rendszer reformja terén ez alatt a négy év alatt, mert ez most már lezárult, erről most már nincs mit beszélni, hanem a jövőre nézve is a magyar polgárok szemében a magyar állam egy megbízhatatlan, kiszámíthatatlan partnerré vált.

Márpedig, legyen szó egészségbiztosításról, legyen szó nyugdíjbiztosításról, az alapkérdés az, hogy az az állam, amelyben élünk, az az állam, amely nekünk szolgáltat, az az állam, amely nekünk partnerünk kellene hogy legyen mint magyar polgároknak - ezt a szót, ugye, szeretik -, annak az államnak a szavára lehet-e adni. És mi ugyan biztosak vagyunk benne, hogy a magyar állampolgárok nagyon is tudják a különbséget egy ilyen kormány meg egy olyan kormány között, önök is így gondolják, és mi is így gondoljuk, de a polgárok elég jelentős része, pláne ilyen székelyes, grespikes időkben, azt gondolja, hogy ez is, az is, ennek se lehet hinni egy szavát se, annak se lehet hinni egy szavát se.

Az a politika, amelyet a társadalombiztosítási nyugdíjjal is, a magánnyugdíjjal is, az egészségbiztosítási járulékkal is, és ezzel az egész rendszerrel csináltak ebben a két és fél évben - és a négy év ugyanilyen lehet -, ezt a bizalmatlanságot, ezt a kiszámíthatatlanságot teszi normává a magyar közéletben, és ez nagyobb baj, mint az, hogy az idei költségvetésben erre vagy arra ennyi milliárddal több vagy kevesebb jut, mint amennyit esetleg valamennyien kívánatosnak tartanánk. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Ez az a mozzanat, amelyet nem akartam kihagyni ebből a mai szép napból.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem. Akkor az általános vitát elnapolom, a folytatására holnap kerül sor. Ezután már csak a napirend utáni felszólalások következnek, szám szerint kettő. Elsőként megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége, ezúttal nem három, hanem öt perc áll a rendelkezésére.

 

 

(20.00)

 




Felszólalások:   1   1-301   301-304      Ülésnap adatai