Készült: 2020.08.07.21:23:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

156. ülésnap (2000.09.07.),  1-226. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása
Felszólalás ideje 7:09:09


Felszólalások:   1   1-226   226-262      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Jó reggelt kívánok. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket a mai ülésnapunkon, s mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai munkánkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 4. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Kapronczi Mihály jegyzők lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/2977. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/2977/1-10. számokon kapták kézhez.

Felkérem Kapronczi Mihály jegyző urat, hogy ismertesse a mai napon rendelkezésre álló időkeretet. Jegyző úr!

 

KAPRONCZI MIHÁLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A képviselőcsoportok és a független képviselők rendelkezésére álló időkeret tévé előtt: Fidesz 42 perc, MSZP 45 perc, FKGP 24 perc, SZDSZ 19 perc, MDF 17 perc, MIÉP 16 perc, függetlenek 2 perc.

Adásidőn kívül: Fidesz 103 perc, MSZP 111 perc, FKGP 58 perc, SZDSZ 48 perc, MDF 42 perc, MIÉP 26 perc, függetlenek 2 perc.

Tájékoztatom önöket, hogy a napirendi ajánlásban levő időkeret-táblázat megváltozott. Ennek oka az, hogy a MIÉP képviselőcsoportja jelezte, hogy a mai felszólalási időből 15 percet holnap kívánnak felhasználni.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon az elfogadott napirend szerint az általános vitában a járulékok és egyéb költségvetési bevételek témakörének megvitatására kerül sor.

Először az írásban jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő asszony.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári kormány, amint azt a beterjesztett javaslatban is látjuk, tovább folytatja a kormányprogramban foglaltak végrehajtását: tovább csökkenti a járulékokat. Ez a legfontosabb eleme a társadalombiztosítást, a magán- és önkéntes pénztárakat érintő változásoknak.

Évi 3-3 százalékkal csökkennek a munkáltatói tb-járulékok, ezzel szemben csak kismértékben emelkedne az egészségügyi hozzájárulás összege. Így összességében megállapíthatjuk, hogy 2001-ben 100 milliárddal, 2002-ben pedig 110 milliárd forinttal csökkennének a munkáltatók társadalombiztosítási terhei. Azt hiszem, hogy ezt nagyon jelentős eredményként könyvelhetjük el, és nemcsak a kormányprogramban szerepelt ez az ígéret, a járulékteher csökkentése, hanem a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjában is.

A kormány a polgárok bizalmát bizalommal viszonozza. Ennek kifejezése a folyamatos járulékcsökkentés, hiszen az egészségügy költségei meredeken emelkednek, az inflációt is meghaladóan. Ez egyébként nem csoda, és nem egy magyarországi jelenség, hanem szerte Európában, illetve a világ többi országában is az tapasztalható, hogy az egészségügyi kiadások emelkedése sokkal dinamikusabb, sokkal dinamikusabban növekszik, mint ahogy a gazdaság fejlődik. Ennek az a fő oka, hogy az egészségügy területén az új technológiák bevezetése, az új gyógyszerek bevezetése és az igények sokkal nagyobbak és sokkal nagyobb mértékben nőnek, mint azt a gazdaság fejlődése lehetővé tenné. Mondom, ez egy általános jelenség, nemcsak Magyarországon van így, hogy tulajdonképpen az egészségügy költségei robbanásszerűen növekednek, hanem mindenhol Európában, és nemcsak nálunk okoz ez problémát, hanem Európa gazdaságilag sokkal fejlettebb országaiban is.

Megállapíthatjuk azt, hogy míg az előző kormány az adó- és járulékprés fokozásával igyekezett a bevételeket növelni, addig a polgári kormány úgy gondolkozik, hogy ha csökkenti azokat, csökkenti az adó- és járulékterheket, akkor ezzel nem biztos, hogy a bevételei is ugyanúgy, ugyanolyan mértékben csökkennek. Hiszen azt tapasztaljuk, hogy ha az állampolgárok számára megfizethetők az adó- és járulékterhek, akkor ezeket nagy valószínűséggel meg is fogják fizetni. Hogyha megnézzük az adatokat, a Pénzügyminisztérium háttérszámításait, akkor láthatjuk, hogy a polgárok is bizalommal válaszolnak a kormány bizalmára, ami azt jelenti, hogy a járulékcsökkentéssel folyamatosan és azzal párhuzamosan növekszik az adó- és járulékfizetési morál.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon 3 millióan fizetnek járulékot, ezzel szemben 10 millió magyar állampolgár veszi igénybe az egészségügyi ellátásokat. Ez önmagában is problémát jelent, hiszen a 3 millió járulékfizető adópolgár bevételéből kellene fedezni az egészségügyi kiadásokat. De hát ez szerencsére nem így van, hiszen a központi költségvetés átad pénzeszközöket a társadalombiztosításnak, méghozzá azon törvénycikkely alapján, amely kimondja, hogy minden magyar állampolgár egészségügyi ellátása járulékfizetéssel fedezett. Tehát azok után az állampolgárok után - nyugdíjasok, munkanélküliek, sorkatonai szolgálatot teljesítők, gyermekek -, akik nem fizetnek járulékot, jövőre is és 2002-ben is, ahogy ez idáig, a központi költségvetés ad át pénzeszközöket a társadalombiztosításnak, hogy minden állampolgár egészségügyi ellátása a járulékfizetéssel fedezett legyen. Természetesen cél az, hogy minél többen fizessenek járulékot, és ez a 3 milliós kör bővüljön.

Második részben szóljunk a nyugdíjágazat bevételeiről is, hiszen említésre méltók itt is a jelenségek. Feszültséget jelent az, hogy a magánpénztárakba sokkal nagyobb számban léptek át a tervezettnél. Már eddig is jelentős veszteség keletkezett a társadalombiztosítás bevételeiben. 2001-ben a számítások szerint ennek összege 105-115 milliárd forintra tehető. A hiányzó forintokat most is szintén a központi költségvetés fogja pótolni.

Itt nagy kérdés, és régi vita az ellenzék és a kormánypártok között, hogy valójában jó-e ez a tendencia. Ezt egyértelműen meg tudjuk állapítani: az, hogy egyre több az átlépők száma és ennek kapcsán hiány keletkezik a társadalombiztosítási kasszában, ez egy rossz jelenség, viszont a másik oldalon az egy pozitív dolog, hogy valaki bízik az új rendszerben és átlép a magánpénztárak keretébe, és onnan várja majd a nyugdíjának a kiegészítését. Önmagában egy kifejlett magánbiztosítási rendszer a nyugdíjágazatban nem lenne probléma, de itt mindig az a fő kérdés, amit föl szoktunk tenni, hogy ki finanszírozza az átmenetet, mekkora az átmenet költsége, és ez milyen hatással van a gazdaságra. Feltételezem, hogy a mai nap is vita tárgyát fogja képezni majd ez a kérdés.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány benyújtott tervezetében további pozitív támogatandó javaslat is szerepel, ez pedig: a magánnyugdíjpénztárak tagjainak megtakarításait az eddigieknél gondosabban védené a törvény, a befektetéseket sokkal fokozottabban ellenőriznék, és a letétkezelő nagyobb felelősségének megfelelő szabályokat írnának elő.

 

(9.10)

 

Ez pozitív változás, hiszen a kormány, illetve az állam felelősséget vállal azon állampolgárai felé, akik átlépnek a magánbiztosítókhoz, és próbálja szigorítani ezeket az előírásokat, hogy még nagyobb biztonságban legyenek azok a forintok, amelyek ezekhez a pénztárakhoz kerülnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében megállapíthatjuk, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat nagyon sok pozitív elemet hordoz magában, folytatja azt a tendenciát, amit a polgári kormány már tavaly elkezdett, csökkenti a járulékokat, és próbálja állampolgárainak a befektetéseit minél fokozottabban védeni. A magunk részéről támogatjuk a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Hegedűs Mihály képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök úr az őszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében országunk gazdaságát nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően gyors növekedésűnek jellemezte. A gazdaság növekedését, a konjunktúra tartósságát vetítette előre, és bizonyítottnak látta, hogy e dinamikus növekedés mellett egyszerre javítható a pénzügyi egyensúly, a gazdasági hatékonyság és növelhető a jólét. Mondhatjuk a költővel: felülről nézvést még megvolna az ország.

Alulról a kisjövedelmű családok megélhetési gondjai, a közalkalmazottak tűrhetetlenül alacsony bérei miatti fokozódó elégedetlenség, az élelmiszerárak, energiaárak és gyógyszerköltségek növekedése miatti bizonytalanságban élő nyugdíjasok láthatók. Az emelkedő pályán lévő gazdaság mellett súlyos válságát élő, az összeomlás szélére került egészségügy vár konszolidációra. Ebben a helyzetben látja elérkezettnek a kormány, hogy a társadalombiztosítási járulékfizetéssel, egészségügyi hozzájárulással összefüggő változtatásokra vonatkozó javaslatait az Országgyűlésnek megtegye.

A kormány 2001-ben és 2002-ben 3-3 százalékkal kívánja csökkenteni a munkáltatók társadalombiztosítási járulékait, egyúttal 300-300 forinttal emelné a tételes egészségügyi hozzájárulást, 30 százalékkal csökkentené a járulékfizetési mentességgel járó önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba a tag javára befizethető tagdíj mértékét. Egyúttal meg kívánja hosszabbítani a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerből a társadalombiztosítási nyugdíjba való visszalépés lehetőségének határidejét.

Helyes közgazdasági törekvés a bérhez kapcsolódó közterhek csökkentése, és minden bizonnyal a csökkenő népszerűségi mutatókra is jótékony hatása lehet. Nincs azonban az a tetszési index, mely elfeledtethetné annak a kérdésnek a feltevését és főképp megválaszolását, hogy mire lesz elég a társadalombiztosítás költségvetésébe a változtatások után a járulékból, hozzájárulásból, egyéni biztosítási járulékból befolyó összeg. A munkáltatói járulék csökkenésével a kormány 2001-ben és 2002-ben 100, majd 123, két év alatt tehát 223 milliárd forintot von ki a társadalombiztosítási alapokból; annyit, amennyit pótolni kellene a rendszerbe az évközi működési zavarok, az adósságok, a bérhelyzet tarthatatlanságának feloldására. Megváltozik emellett a 30 százalékra csökkentett társadalombiztosítási munkáltatói járulék megosztása a Nyugdíj- és az Egészségbiztosítási Alap között.

Végeredményben indokolt a kérdéseket feltenni. Milyen fedezet teremthető így a válságból válságba bukdácsoló egészségügyi ellátórendszer biztonságának megteremtésére? Milyen fedezet kínálkozik az ellátások színvonalának emelésére, a kor követelményei szerinti gyógyítás feltételeinek megteremtésére, az új, korszerű, a súlyos betegségek gyógyítására a terápiás eszköztárba került gyógyszerek társadalombiztosítási támogatására, az egészségügyi dolgozóknak beígért 20 százalékos, de még inkább a minimálisan is indokolt 30 százalékos béremelésre? Elegendő lesz-e a nyugdíjak esetén a valóban pontosan kiszámított, a keresetkiáramlást és inflációt a valóságnak megfelelően figyelembe vevő, a törvényben előírt mértékű rendezésre, még akkor is, ha a fedezethiányt a költségvetésnek kötelessége visszapótolni? Végül jelenti-e a százalékos mértékű járulékcsökkentés a munkáltatók, vállalkozások, elsősorban a kormány által is megcélzott kisvállalkozók terheinek mérséklését, vagy a valóságban az ő terheik változatlanok maradnak, vagy akár növekednek?

A kormány kevés segítséget ad a kérdések megválaszolására, a tájékoztató kötet táblázatai inkább elfedik, mint megvilágítják az igazságot. Nincs előttünk a 2001. évi társadalombiztosítási törvénytervezet, nem tudhatjuk tehát, hogy az egészségügyi közkiadások tervezésénél továbbra is döntően csaknem a járulékok és hozzájárulások lesznek kizárólagosan a források, vagy a költségvetésből is számíthatnak az alapok érdemi bevételre, vagyis továbbra is alig 4 millió befizető befizetései szolgálnak 10 millió honfitársunk egészségügyi kiadásainak fedezetére. Ha így van - ahogy ezt feltételezni merjük -, akkor 2001-ben a munkáltatói járulékteher-csökkenésből adódó 100 milliárdos kiesés, a keresetnövekedésből adódó egyéni járulékfizetés-növekedés, a 3 százalékkal megnövekedett egészségügyi hozzájárulás kormány által bemutatott táblázat szerinti egyenlege alig 60 milliárd forintos költségnövekedést jelent. Az inflációt is figyelembe véve ez az összeg biztosan nem elég az egészségügy konszolidációjára.

Miközben a kormány ígéretei az egészségügyi dolgozóknak úgy fokozódnak, mint Pelikán elvtárs esetében a nemzetközi helyzet, az egészségügyi dolgozók közel 40 százaléka a tervezett 40 ezer forintos minimálbér alatt keres. Az ő fizetésük indokolt emelése mellett azonban az ágazatban több tízezren dolgoznak diplomás, több szakvizsgás, több évtizedes gyakorlattal bíró kollégák, akiknek a fizetése jelenleg alig éri el vagy haladja meg a bevezetni kívánt minimálbért. Az ő bérük méltányos emelése nem kíván külön indoklást. De mi lesz akkor a gyógyító szolgáltatások kiadásainak szükséges növelésével? Miből bővül a gyógyszerkassza? Hol a tizenharmadik havi bér fedezete? Hol az egészségügyi intézményeket is sújtó energiaár-emelkedés kompenzációja, a műszerpótlás és -fejlesztés mindennél szükségesebb kielégítésének forrása? És mi várható a nyugdíjalapban? A bevételcsökkenés hatása a nyugdíjalapra több, mint 30 százalék, az arányok változtatása miatt. Hiába ígéri a kormány a nyugdíjasoknak az infláció fölötti nyugdíjemelést, ha alultervezi az inflációt, majd elfelejti a veszteségeiket pótolni.

A kormány nyugdíjasok iránti érzéketlensége és az alapok pénzének kezelésében mutatkozó nemtörődömsége pontosan tetten érhető a tb zárszámadásában.

 

(9.20)

 

1999-ben a nyugdíjalapot még 20,8 milliárd forint illette volna meg az E-alapból. Az eltérés rendezését, vagyis a visszapótlást a költségvetési törvény előírja. A zárszámadási tervezetben azonban a kormány ennek elengedését kezdeményezi, azon az alapon, hogy hisz a pénzt már elköltötték. Melyik kormánytag fog szembenézni a nyugdíjasokkal a 2080 millió forint elvesztegetéséért? Erre gondoltak önök, amikor a biztonság, a kiszámíthatóság növelésére hivatkozva javasolják meghosszabbítani a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való visszalépés határidejét? Amíg az alapok bevételét képező járulékok behajtását az az APEH végzi, mely a zárszámadás számvevőszéki jelentése szerint kevesebb járulékszámla-rendezettséget tud felmutatni, mint alig 60 százalék, önök a magánnyugdíjpénztárak működésének olyan mértékű szigorítását írják elő, mely nemcsak a tranzakciós költségeket emeli meg, de szinte teljesíthetetlen követeléseket támaszt, a visszalépőknek pedig sem biztonságot, sem nagyobb rendezettséget nem garantál, de a visszalépők eddigi befektetéseinek megtérülését sem.

Végül szólni kell arról, hogy a minimálbér-emelés többletköltségeinek érdemi csökkentését jelenti-e a 3-3 százalékos járulékelengedés. Önök mondják. Igen, azoknál az ágazatoknál, ahol alig foglalkoztatnak minimálbéren és magas az átlagkereset, lásd pénzintézetek, autógyártás. Önök mondják. Nem azoknál az ágazatoknál, ahol alacsony az átlagkereset és emellett magas a minimálbéren foglalkoztatottak aránya. Például mezőgazdaság, könnyűipar, hagyományos szolgáltatás és kereskedelem, ahol az önöknek is kedves kisvállalkozások tevékenykednek. Ám ha az önök javaslata ott nem segítség, ahol a legrosszabb helyzetű vállalkozások és munkavállalók dolgoznak, miért ezt a megoldást erőltetik?

Végül fel kell tennünk a kérdést: van-e más és jobb megoldás? Véleményünk szerint igen. Ezeken az ágazatokon, az itt dolgozó vállalkozókon többet segítene a fix összegű egészségügyi hozzájárulás fokozatos leépítése, mert így nemcsak a terhek csökkentése, de a jövedelmekkel arányos százalékos járulékfizetés is méltányosabb lehetne. Van jobb megoldás. A hiányzó társadalombiztosítási forrásokat a közkiadásokban való magasabb állami részvétel jelenti. Nem virtuálisan, ahogy Selmeczi képviselőtársam láttatni szerette volna, a valóságban pedig nincs így.

Az önök javaslatai az önök dokumentumai szerint sem jók. Nem azok terhein könnyít, akik erre rászorulnak. Ígéreteik az adott forrásból nem teljesíthetők, az öngondoskodásról való lemondást az önök oldaláról semmi garanciavállalás nem támogatja, az egészségügy válságát javaslatuk nem oldja, az ellátórendszer fenntartását nem biztosítja. Ebben az összeomlásban már nem lesz elég az egészségügyi miniszter hibáját firtatni vagy bűnbaknak megtenni, mert ezért az egész kormány viseli a felelősséget.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel az írásban jelentkezett képviselők sorrendjére és a jelenlétre, most megadom a szót Simon Miklós képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. SIMON MIKLÓS (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy a nyugdíjasokkal a tisztelt képviselő asszonynak kellene szembenéznie, hiszen '95 után a tisztelt nyugdíjasok nyugdíjának reálértéke több mint 10 százalékkal csökkent. (Csige József: Te még mindig itt tartasz?) Még mindig itt tartok, igen, képviselő úr (Varga Mihály: Most adjuk vissza, amit elvetettek!), mert azt a lavinát, ami a nyugdíjak elértéktelenedése miatt következett be, önök indították el anno 1995 táján. Tehát ezt a másra mutogatást, amit önök fogalmaznak meg, amikor egyértelmű a nyugdíjak reálértékének a növekedése - habár nem 10 százalék, mint ahogy önök ezt csökkentették, hanem néhány százalék -, mindenképpen meg kívántam ezt jegyezni. (Csige József: Nem volt egy nagy dobás!)

A társadalombiztosítási járulékfizetésben javasolt fő módosítások a következők. Az egészségügyi hozzájárulás összegének 3900 forintról 2001-ben 4200 forintra, majd 2002-ben 4500 forintra történő emelése. Második: az egyéni járulékfizetési alap felső határának az eltörlése, valamint a munkáltatók által fizetendő társadalombiztosítási járulék 33 százalékról 2001-ben 30 százalékra, majd 2002-ben 27 százalékra való csökkentése. Ezen módosítások az élőmunka terheinek csökkentésével és a közteherviselés arányának fokozásával a foglalkoztatás és versenyképesség növelésének irányába hatnak. Másrészt fokozzák a társadalmi kohéziót, ami az individualizálódó társadalmunkban jótékony hatású.

Nem ennek problematikájával szeretnék foglalkozni, hiszen ezt megtették az előttem szólók, inkább a kötelező egészségbiztosításról szóló '97. évi LXXXIII. törvény életbe lépése óta a társadalomban és a gazdaságban végbement változások miatt szükségessé vált törvénymódosításokkal. Ezen módosítások egyrészt az állampolgárok esélyegyenlőségének javításához járulnak hozzá, másrészt pedig áttételesen a prevenció fokozatosabb érvényre jutását szolgálják, hiszen a betegségek megelőzése napjaink egészségügyének alappillére kellene hogy legyen. A törvény előterjesztett módosításai pozitívan befolyásolják az egészségkárosodások minél magasabb szinten történő orvoslását, jogegyenlőséget biztosítanak mind az állampolgár, mind az ellátást biztosító szervezetek irányába.

A bevezetendő módosítások átláthatóbbá, egyszerűbbé teszik az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak feltételét. Ez vonatkozik a terhességi-gyermekágyi segélyre, a gyermekápolási díjra, a táppénzre, valamint a baleseti táppénzre is. A tervezett módosítások az adminisztrációs feladatok csökkentésének irányába hatnak mind a munkavállaló, mind a munkáltató esetén. Fontos előrelépésnek tartom, hogy a terhességi-gyermekágyi segélyre való jogosultságot a módosítás kiterjeszti a középfokú intézmény nappali tagozatának tanulóira is. Így azon fiatalok, akik középiskolai tanulmányaik befejezése után családalapításra gondolnak, számíthatnak egy bizonyos fajta társadalmi gondoskodásra, ami a terhességi-gyermekágyi segélyben nyilvánul meg.

A gyermekgondozási díj újbóli bevezetését követően eltelt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyermekgondozási díjra való jogosultság szabályozása indokolatlanul tér el a terhességi-gyermekágyi segélyre vonatkozó szabályoktól, ami számos panaszt és többlet adminisztrációs terhet okozott. Ezt a bevezetendő módosítások orvosolják.

Az egészségbiztosítási járulékfizetés felső határának megszüntetésével egyidejűleg a táppénzre vonatkozó szabályok módosításával megerősítésre kerül a biztosítási és a szolidaritási elv. Ezzel összhangban a táppénz kiszámítása az előzőnél hosszabb járulékfizetéssel lefedezett időszak alapján kerül megállapításra. Ezen módosítással megakadályozható, hogy járulékfizetés nélkül magas összegű kifizetésekre kerüljön sor, ami az esetleges visszaélések csökkentésének irányába hat. A baleseti táppénz összegének megállapításánál a munkavállaló érdekei előtérbe kerülnek a tervezett módosításban.

 

(9.30)

 

Ugyanakkor a munkavállalót - közvetve ugyan - arra ösztönzi, hogy az üzemi balesetek megelőzése érdekében lépjen fel, ugyanígy a munkáltatót is.

Összegzésként elmondható, hogy a tervezett módosítások a társadalmi igazságosságot, szolidaritást, az átlátható szabályozást, az adminisztrációs terhek csökkentését célozzák, amely célok jól illeszkednek a polgári kormány programjába, és amelyeket a Független Kisgazdapárt frakciója is támogat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő asszony.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül nagy horderejű kérdést tárgyalunk, egyelőre meglehetősen álmos hangulatban. A kormány azzal a javaslattal állt elő, hogy kétszer 3 százalékkal csökkenti a járulékokat. Ez helyes cél, az élőmunkaterhek csökkentésére irányuló szándék fontos, ami elvileg támogatható. Beszédemben azzal szeretnék foglalkozni: vajon megvannak-e ennek a lépésnek a szükséges és elégséges feltételei?

Két nappal előttem frakcióvezetőnk, a szabad demokrata Kuncze Gábor már beszélt arról, milyen súlyos gondot okoz, hogy nem látjuk a kiadási oldalt. Az adótörvények kapcsán a bevételekről, a várható bevételekről gondolkodunk; ha járulékról van szó, azt kell mérlegelnünk, hogy mennyivel csökken majd a bevételi oldal, ha a kormány ígéreteihez híven valóban csökkenti a járulékokat. Nem látjuk, hogy mit akar változtatni, hogyan akarja átszabni, újraszabni a kiadási oldalt, szóval hogy az a kieső bevétel honnan is fog hiányozni a kiadási oldalon, mert hogy kevesebb lesz a járulékbevétel összesen, az nagyon valószínű. Azt gondoljuk, azt állítom, hogy ezt a járulékcsökkentést a tb-alapok működésének, az ellátások finanszírozásának veszélyeztetése nélkül jelenleg nem lehet megcsinálni.

Ígér természetesen plusz pótlólagos bevételt ez a javaslat, például megemeli a tételes egészségügyi hozzájárulást 300-300 forinttal a két évben; megígéri, hogy eltörli a felső határt, az egyének, munkavállalók által fizetett felső határt az egészségügyi járulék vonatkozásában. De azt gondolom, hogy ezek a lépések, valamint az a bevételtöbblet, ami a minimálbér megemeléséből fakad majd, semmiképpen nem pótolja azt a kiesést, amit a 3 százalék elengedése okoz.

Azt gondolom, hogy értelmes, izgalmas vitát csak úgy folytathatnának a képviselők, ha azokat a terveket is részletesen ismerhetnék, ahogyan a kiadási oldal újraszabásán gondolkodik a kormány. Sajnos ilyen anyag nincs a kezünkben, sőt terveket sem ismerünk. Azt gondolom, hogy járulékcsökkentéssel előállni csak akkor lehetne, ha rászánná magát a kormány arra a reformra, arra a nagyszabású reformra, amit az egészségbiztosítási oldalon az Egészségbiztosítási Alap vonatkozásában meg kellene már lépnie.

Gondot látok abban is, hogy a nyugdíjbiztosítást hogyan kezeli a javaslat. Azt olvassuk benne, hogy újabb két évvel meghosszabbítja majd azt az időt, azt az időintervallumot, ameddig gondolkodhatnak azon az állampolgárok, hogy a választott magánnyugdíjpénztárat mégiscsak odahagyják, és visszameneküljenek a társadalombiztosítás közös kasszájába. Azt gondolom, hogy ez a lépés egy jelentős lépés abban a sorozatban, ahogy a kormány az első naptól kezdve megpróbálja a nyugdíjreform lényegét aláásni. Azt gondolom, hogy ez egy rettentő felelőtlen döntés, hiszen a nyugdíjreformnak a lényege, minden biztosítási rendszernek a lényege a rendszerrel kapcsolatos bizalom kérdése. A polgárok ezt a bizalmat érezték és kifejezték akkor, amikor a reform elindítását követően nagy számban elindultak a magánnyugdíjpénztárak irányába. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez egybeesik azzal az egyébként a kormány által is többször hangoztatott törekvéssel, hogy az öngondoskodást kell fokozni, hogy ki-ki gondoljon a saját jövőjére. Ez a lépés, ahogy a bizonytalanságot egyre inkább fölszítja az emberekben a kormány, rendkívül felelőtlen lépés. Amikor a bizottsági vitában ezt szóba hoztam, akkor volt olyan kormánypárti képviselő, aki egyértelműen szembesített azzal a szándékkal, azzal a céllal, hogy - idézem őt - a becsapott állampolgárokat irányítsuk vissza a közös vályúhoz, a közös kasszához. Azt gondolom, ez egy rettentő felelőtlen hozzáállás.

A harmadik kérdés, amiről röviden szólni szeretnék, az egészségbiztosítás kiadási oldalát érinti. Azt ígéri a tájékoztató, hogy növekedni fognak a táppénzkiadások. Ehhez képest, ha végigböngésszük azokat a paragrafusokat, amelyeket ez a 270 paragrafusból álló hatalmas nagy csomag tartalmaz, és megtaláljuk benne a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló szakaszok módosítását, akkor a következőre bukkanunk. Lényegesen újra van szabva a tervezet szerint a táppénz megállapításának a kondíciója. A táppénzt a közvetlenül megelőző naptári évben elért jövedelem alapján kívánják majd a jövőben megállapítani. Az egyik szakasz arról szól, hogy ha a biztosított a (2) bekezdésben megjelölt időtartam alatt nem rendelkezik legalább hat naptári havi jövedelemmel, a táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját megelőző hat naptári hónapban elért jövedelem naptári napi átlaga alapján kell megalapozni. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy egy lényegesen alacsonyabb jövedelem kerülhet kiszámításra a hat hónapra elosztott napi jövedelem alapján.

De ha végigolvassuk a szakaszt és megtaláljuk azt a mondatot is, hogy mi van abban az esetben, ha megszakítás van, ha nem folyamatos a biztosítási idő, akkor találjuk meg az igazi csapdát vagy az igazi veszélyt, hiszen azt írja a tervezet, hogy megszakítás esetén a táppénz alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni. Hogy kell ezt érteni, államtitkár úr? Ha valaki, mondjuk, az előző fél évben, mondjuk, márciusban elveszíti a munkáját és akár három hónapig nem talál új munkát, majd újra elhelyezkedik alacsonyabb jövedelemért, alacsonyabb bérért, mondjuk, elhelyezkedik júliusban, akkor alapul veszik neki az utolsó kéthavi jövedelmét, elosztják fél évre, tehát kiszámolnak egy egészen pici összeget, és az lesz a táppénz alapja?

 

 

(9.40)

 

Kérdésként is fogalmazom meg. Azt gondolom, hogy ezekből, amit feltételezek, egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy lényegesen, drasztikusan és drámaian fog sok embernek csökkenni az a jövedelem, amit például betegség esetén táppénz formájában kaphat. Az a tapasztalatom, hogy ezekről a kérdésekről nem hallunk eleget, pedig húsba-vérbe vágóan érinti majd a lakosságot, és hátrányosan érinti a lakosságot.

Ezek miatt és sok más miatt, amiről nincs módom tíz percen belül beszélni, a Szabad Demokraták Szövetsége egyértelműen úgy foglalt állást, hogy nem támogatja az előterjesztést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Hozzászólásra következik Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából; őt követi Gidai Erzsébet képviselő asszony, a MIÉP képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítást, a magán- és önkéntes pénztárakat érintő változások legfontosabb eleme a munkáltatói társadalombiztosítási járulék évi 3-3 százalékos csökkentése. Ezzel szemben kismértékben emelkedne az egészségügyi hozzájárulás összege, és így a számítások szerint összességében 2001-ben 100 milliárd, 2002-ben pedig 110 milliárd forinttal csökkennének a munkáltatók társadalombiztosítási terhei. Természetesen ugyanilyen arányban csökkennének a bevételek is. A munkavállalók egy részének ilyen jellegű kiadásai viszont növekednének az egészségügyi járulék felső határának megszüntetése következtében.

Jelenleg a dolgozók csak addig kötelesek nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot fizetni, amíg jövedelmük el nem éri a tárgyévre tervezett, egy naptári napra jutó bruttó átlagkereset kétszeresének naptári évre számított összegét. Ezt nevezik járulékfizetési határnak. Ez a határ az idei évben 2 020 320 forint, a törvényjavaslat szerint jövőre ez a plafon 2 266 650 forint lesz, de az efölötti jövedelmekből is kötelező lesz a 3 százalékos egészségbiztosítási járulékot megfizetni. Ez a szolidaritási elv erősítése irányába mutató változás.

A társadalombiztosítási alapok bevételei azonban eltérő mértékben változnának a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási ágazatban. A nyugdíjalap bevételei az első évben 3 százalékkal, a másodikban 2 százalékkal, azaz két év alatt 5 százalékkal csökkennének. Feszültséget okozhat azonban, hogy a magánnyugdíjpénztárakba átlépők tervezettnél nagyobb száma miatt már eddig is jelentős veszteség keletkezett a társadalombiztosítási bevételekben.

1997-ben, amikor a konszenzusos törvénykezés mintájaként, az ellenzék megalapozott bírálatai ellenére, megszavazták a nyugdíjtörvényt, a szakértők előrejelzései szerint 1999 szeptemberéig 1 millió 200 ezer fő belépésével számoltak. A ténylegesen belépők száma a megadott időszakra kishíján elérte a 2 milliót, és ez év június végi adatok szerint 2 millió 93 ezer fő a magán-nyugdíjpénztári tagok száma.

Természetesen a tagság korösszetétele is eltér az előzetes várakozásoktól. A 30 éven felüli magán-nyugdíjpénztári tagok aránya 54,3 százalék, a 40 éven felüliek aránya 19,2 százalék; népegészségügyi szempontból a legveszélyeztetettebb korosztály. Több mint 1 millió 300 ezer ember, akiket becsaptak, amikor elhallgatták előlük, hogy belépésük időpontjáig összegyűjtött nyugdíjígérvényeik 25 százalékát elvesztik, lemondhatnak róla. Minél idősebben, minél több szolgálati időt a háta mögött tudva lépett valaki nyugdíjpénztárba, annál nagyobb a vesztesége, s egyúttal egyre kevesebb ideje marad ezt a hátrányt ledolgozni; nem beszélve arról, hogy ha ne adj' isten, egészsége súlyosan károsodna, és erre a magyar népegészségügyi adatok alapján komoly esély van, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évi nyugdíjazások 44 százaléka rokkantságból és baleseti rokkantságból adódott, nagyon nagy bajba kerülnek, hiszen a rokkantsági kockázatot a magán-nyugdíjpénztári rendszer önállóan nem kezeli, a hozzátartozói kockázat kezelése pedig csak részleges.

A magánnyugdíjpénztárak kötelező tagdíjbefizetésből származó bevétele 1998-ban a 27 milliárd forintot meghaladta. A múlt évben az ilyen jellegű bevétel több mint kétszerese - 56,2 milliárd forint - volt az előző évinek. Idén 70 milliárd körüli bevétel várható ezen a jogcímen, 2001-ben 95-105 milliárd forintra becsülik a bevételt. Emiatt a keletkező hiány halmozott összege egyes szakértői becslések szerint 2013-ra elérheti a 3000 milliárd forintot. A törvényjavaslat megkísérli ezt a folyamatot mérsékelni, oly módon, hogy két évvel meghosszabbítja a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépés lehetséges határidejét. Kérdéses azonban, hogy lesz-e ennek számottevő hatása. A magánnyugdíjpénztárak változatlanul intenzív reklámhadjárata közepette ugyanis a reális döntéshez az előbbiekben részletezett ismeretek teljes hiánya jellemzi a közvéleményt, arról nem is beszélve, hogy a kezdő munkavállalók kötelező belépése változatlanul érvényben marad.

A magánnyugdíjpénztárak jelenlegi felhalmozási szakaszában nem várhatók azon problémáknak a tünetei, amelyek majd csak a kötelezettségek teljesítésének idején jelentkezhetnek. A törvényjavaslat készítői azonban már érzékelhették ezek veszélyét, legalábbis erre utal, hogy igyekeztek a pénztártagok megtakarításait az eddiginél gondosabban védeni, a befektetések fokozott ellenőrzésével, a letétkezelő nagyobb felelősségének megfelelő szabályok előírásával.

Ezen túlmenően különösen figyelmeztető, hogy a pénztárak felszámolási eljárásra vonatkozó előírásait úgy módosítanák, hogy az esetleges felszámolás lehetőleg minél kisebb terhet jelentsen a Kincstárra, illetve az alapra nézve. Ez az előrelátás - idézőjelbe téve - azonban meglehetősen aggályosnak tűnik. Ha ugyanis az állam kötelező jelleggel írja elő a magán-nyugdíjpénztári tagságot, akkor nehezen védhető e javaslat 168. §-ának 3. pontja, miszerint: "A pénztárak felszámolása esetén a csődtörvény 62. § (1) bekezdésében meghatározott, az állam járadék jellegű követeléseként fennálló felelősségre vonatkozó rendelkezés a pénztártagi követelések tekintetében nem alkalmazható." Az indoklás szerint ezt a csődtörvénnyel való összhang teszi szükségessé. Csakhogy a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény 84. § 1/b pontja egyértelműen leszögezi: a pénztár ellen nincs helye a csődeljárásnak. Ez ellentmondásosnak tűnik.

Összességében tehát a társadalombiztosítási nyugdíjalap kritikus helyzetbe kerülhet. A kérdés az, hogy a jövedelemnövekedésből befolyó többletbevételek mennyiben tudják majd pótolni a járulékmérték csökkenése és a magánnyugdíjpénztárak okozta veszteségeket.

Az egészségbiztosítási járulék mértéke jóval kisebb arányban csökkenne, 2002-ben is csak 1 százalékkal. Ezt kompenzálni látszik, hogy ugyanakkor az egészségügyi hozzájárulás összege, ha kismértékben is, növekedni fog. Ugyancsak bevételnövelő hatása lesz annak a korábban már említett változásnak, hogy az egészségügyi járulék megállapításánál a felső jövedelemhatár eltörlésre kerül. Kétséges azonban, hogy ezek elegendőek lesznek-e az egészségügyi működési költségek növekedésének fedezésére. Ezek a kiadások ugyanis az inflációt és a munkabérek növekedését meghaladó mértékben nőnek évek óta. Az igazsághoz tartozik, hogy ez minden fejlett országban így van.

Ezeken túlmenően is számolni kell egy további kiadásnövelő tényezővel. A minimálbér tervezett növekedése az egészségügyben meglévő igen alacsony bérszínvonal miatt jelentős költségtöbbletet ró az Egészségbiztosítási Alapra mint a működési költségek fedezőjére. 30-40 milliárd forint körüli összeget igényelne a jelenleg a tervezett minimálbér alatti fizetést kapó munkavállalók emelt összegű keresetének biztosítása. Ebben az esetben azonban oly mértékben összecsúszna a magasan képzett kezdő és képzetlen egészségügyi munkavállalók jövedelme, amely kezelhetetlen bérfeszültségekhez vezethet. A szakképzett ápolónők pályaelhagyása felgyorsulna, az egészségügy egészének működőképességét veszélyeztető mértékben.

 

 

(9.50)

 

 

Ha pedig valamiféle differenciálást próbálnánk meg bevezetni az éppen csak minimálbér fölött kereső szakdolgozóknál, akkor az egészségbiztosítási kiadásokat 90-100 milliárd forinttal kellene emelni. Erre semmiképpen nem elegendő a magasabb minimálbér után fizetendő magasabb összegű egészségbiztosítási járulék, hiszen az csupán a kereset 10 plusz 3 százaléka. Ez nem azt jelenti, hogy nem támogatjuk a minimálbér emelését, mert szégyenletesnek tartható a jelenlegi helyzet. Csupán aggodalmainkat szeretnénk kifejezésre juttatni a várható feszültségek miatt, és bízunk abban, hogy a többi érintett megérti ennek a lépésnek a szükségszerűségét, valamint abban, hogy ez nem fogja szembefordítani egymással a különböző végzettségű munkavállalókat. Ha tehát az egészségügy működésének legalább a jelenlegi szintjét fenn akarjuk tartani, akkor a központi költségvetésnek sokkal nagyobb összeggel kell hozzájárulnia az Egészségbiztosítási Alaphoz azok ellátásának fedezésére, akik után sem önmaguk, sem munkáltatójuk nem fizet egészségbiztosítási járulékot.

A javaslat azon pontja, mely a munkáltatót mentesíti a hozzájárulás megfizetése alól arra az időre, amely alatt a munkavállaló nem dolgozik, hiszen ez az időszak nem számít biztosítotti jogviszonyban töltött időnek, és a beszedett hozzájárulásért a biztosító eddig nem nyújtott ellenértéket, üdvözlendő, és szintén a társadalmi igazságosság irányában hat.

A családok támogatásáról szóló törvény módosításának lényegi eleme az a rendelkezés, miszerint a jövőben a területi államháztartási hivatalok végzik az ezzel kapcsolatos feladatokat. Mivel ezeket a pénzbeli ellátásokat az 1989-es forráscsere óta eddig is a költségvetés fedezte, semmi sem indokolta azt a postásszerepet, amelyre a társadalombiztosítási szervek eleddig kényszerültek. Ezek az ellátások állampolgári és nem biztosítotti jogon járnak, hasonlóan a családok támogatását jelentő adókedvezményekhez. Indokolt tehát, hogy állami és nem biztosítói szervezet lássa el ezeket a feladatokat.

A családtámogatások rendszerének gyakori változásait a múltban sok esetben csak késedelmesen, nehézkesen követte az adminisztrációs rendszer. Csak remélhetjük, hogy a tervezett változtatás a hibák számát csökkenteni fogja. Ennek érdekében vált szükségessé a jelenlegi szabályozás egyszerűsítése, egységesítése mind a családtámogatási, mind pedig a táppénzrendszeren belül. Ezeket tartalmazza a munka törvénykönyvének és a kötelező egészségügyi ellátásokat szabályozó törvények módosítása.

Az indokoltnak tartható változások között azonban található egy olyan is, amely a törvényjavaslat jelenlegi megfogalmazásában nem tűnik méltányosnak. A javaslat szerint ugyanis a jogtalanul felvett ellátások késedelmes visszafizetése esetén kamatot kell fizetni, ami ugyan helyeselhető, ám csak abban az esetben, ha az ellátások kifizetésének késedelme esetén ugyanilyen mértékű kamat kifizetését követeljük meg az ellátás folyósítóitól is annak érdekében, hogy ne sérüljön az egyenlő jogok és kötelezettségek elve egyik fél hátrányára sem.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kökény Mihály képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt már eddig is tudtuk, hogy a magánnyugdíjpénztárakra a kormány mint mostohagyerekre tekint, azonban most több kormánypárti képviselőtársam újra és újra szóba hozta a magánnyugdíjpénztár-tagok úgymond becsapását.

Azt gondolom, hogy a tényeket nem árt tudni és ismerni. Amikor a rokkantsági kockázatról beszéltünk és beszélünk, ezt soha nem mondta a propaganda és a törvény, hogy kezelni fogja a magán-nyugdíjpénztári rendszer. Ilyen esetben veszteség nélkül lehet visszatérni a felosztó-kirovó rendszerbe. A későn átlépők tekintetében pedig mindig is hangsúlyoztuk, hogy kiknek ajánljuk, és kiknek nem ajánljuk az átlépést. Nem nagyon emlékszem olyasmire, hogy 48-50 éves, átlagkereset körüli jövedelemmel rendelkezők számára ez egy gáláns ajánlat lett volna a korábbi propagandában. Azt gondolom, hogy a nyugdíjrendszer fékezése az öngondoskodásban a megtakarítási lehetőségekbe vetett bizalmat ingatja meg, és ez ezért veszélyes.

Túl nagy tömegű kieső járulék visszapótlásáról beszéltek a kormánypárti oldalon. Azt gondolom, hogy azt is figyelembe kell venni, hogy a költségvetésnek most vannak terven felüli bevételei, és vannak más kedvező tendenciák, a nyugdíjpénztárak befektetésének célcsoportjai az állampapírok. Ha az állampapírok kereslete, az állampapírok iránti kereslet bővül, akkor kamatmegtakarítási lehetőség kínálkozik a költségvetés számára.

Én azt nem értem, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy ha a kormány az öngondoskodásba vetett bizalmat ingatja meg, ennyire ellene van az öngondoskodásnak a nyugdíjterületen, akkor az egészségbiztosításnál miért nem teszik ezt.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Kökény képviselő úr úgy fogalmazott, hogy nem vesszük figyelembe a tényeket. Gondolom, Kökény képviselő úr is gondosan tanulmányozta, hisz mint bizottsági elnök, ő kérte az Egészségügyi Minisztériumtól a nyugdíjbiztosítók helyzetéről szóló jelentést, tehát gondosan tanulmányozta ezt a jelentést, és ezek az adatok, amelyeket én felsoroltam, nagyobbrészt abból a jelentésből származnak. Gondolom, abban sem lehet vita közöttünk, hogy a 30-50 év közötti korosztály népegészségügyi helyzete az egyik legrosszabb. Nem hiszem, hogy az korrekt megoldás lenne, illetve furcsa megoldás, hogy abban az esetben, ha valamilyen baj történik, akkor köszönöm szépen, nem kell, visszaadom az államnak az egész gondot, ő nyűglődjön vele. Egy biztos: azt nem vitatom, hogy 40-50 éves embereket nem szólítottak fel, habár a biztosítók bombázták az állampolgárokat, és kedvezőbbnél kedvezőbb ajánlatokat tettek, és bizonyították nekik, hogy milyen jól járnak még 40-50 éves korban is, ha átlépnek az új rendszerbe.

Azt azonban elfelejtették közölni - gondolom, ebben egyetértünk -, hogy az addig összegyűjtött ígérvényeik 25 százalékát automatikusan elvesztik. Azt elfelejtették közölni, hogy ha valamilyen módon károsodnak, az egészségük károsodik, akkor bizony gondok következhetnek be. Úgy gondolom, hogy ha korrekt módon tájékoztatták volna a lakosokat, az embereket, akkor nem lett volna ilyen tömeges ez az átlépés, és - mondom - döbbenetes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), hogy a túlnyomó többsége a 30 éven felüli korosztályból volt. Ennek a hátrányait még sajnos inni fogjuk.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Balczó Zoltán képviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Csáky András képviselő úr felszólalásában a MIÉP által egyértelműen támogatott 40 ezer forintos minimálbér legnagyobb problémájára és ellentmondására hívta fel a figyelmet. Nem véletlenül az egészségügyi szférát említette, ahol jelenleg olyan alacsonyak a bérek, hogy a 40 ezer forintos minimálbér azt jelenti, hogy adott esetben egy munkahelyen egy magasabb szakképzettségű, magasabb teljesítményű, nagyobb rutinú szakember és egy ehhez képest teljesítésben és képességben alacsonyabb szintű között a munkahelyi vezető nem tud semmilyen különbséget tenni.

Én egy koalíciós képviselőtől nem azt várom el, hogy ezzel kifejezze az aggodalmát - amivel egyetértek -, hanem igenis találjon megoldást. Amikor a MIÉP azt mondta, hogy a pénzintézetek társasági adója miért ilyen kevés, vagy a külföldi társas vállalkozásokat miért nem adóztatjuk jobban, nem azért mondta, mert ezekkel szembenáll, vagy büntetni akarja, hanem mert úgy látja, hogy a megoldás csak bővülő, további forrással lehetséges, ahol a differenciálás bizonyos mértéke a minimálbér emelésével együtt lehetséges.

Köszönöm szépen a figyelmet.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hegedűs Mihály képviselő úrnak adom meg a szót, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban. Öné a szó.

 

 

(10.00)

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm. Még ennél is rövidebben szólnék. Kökény képviselőtársamnak abban igazat adok, hogy a kormány nem csinált propagandát azoknak az átlépőknek a buzdítására, akiknek nem éri meg, de rászabadította a globális pénztőkét a biztosítottakra, és azok hihetetlen kampányt folytattak az átlépések támogatására, és ennek következtében következett be.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Csáky András képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Balczó képviselő úr inspirált a hozzászólásra. Hogy az ember a kétségét fejezi ki, ez nyilvánvaló. Egy adott keret adva van, és úgy gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha leszoknánk arról az elvről - a jó magyar mondás szerint -, hogy "dögöljön meg a másik lova". Egyetértünk abban, hogy a minimálbér helyzete tragikus bármelyik ágazatban, ezt rendezni kell, és kifejezzük a kívánságunkat, hogy amennyiben lehet, egyéb lépések is történjenek. Úgy gondolom, ez nem mond ellent egymásnak.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Gidai Erzsébet képviselő asszony, a MIÉP képviselőcsoportjából; őt követi majd Koltai Ildikó képviselő asszony, a Fidesz-frakcióból. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Tévénézők! Egy olyan törvénytervezet módosításáról zajlik most itt a vita, ami nagyon régen folyó vitára szeretne pontot tenni, bár úgy tűnik - és minden valószínűség szerint -, hogy ez ez alkalommal sem fog sikerülni.

Amikor az új kormányzat a korábbi egészségbiztosítási, nyugdíj-biztosítási önkormányzatokat kivette az MSZOSZ, tehát a szakszervezetek kinyújtott kezéből és a költségvetésbe építette be, a Magyar Igazság és Élet Pártjának frakciója üdvözölte, egyetértett vele, hiszen ez nem volt valódi önkormányzat, milliárdok tűntek el a kasszákból, és nem szolgálták azt a célt, amire egy önkormányzatnak feladata, kötelessége lett volna - hogy a célt kielégítse és megvalósítsa.

Azonban ha ezt a törvényt végignézzük, és az elmúlt két évben történt változásokat is, a finanszírozási rendszerben bekövetkező változásokat, akkor azt kell mondanunk, hogy továbbra sem történtek meg olyan intézkedések, amelyek jelentős mértékben javítottak volna az egészségügyi ellátórendszeren, javítottak volna a lakosság nagyon jelentős mértékben megromlott egészségi állapotán, és mindenekelőtt javítottak volna a több mint hárommillió nyugdíjas helyzetén. Ez a járulékfizetésre vonatkozó jelenlegi intézkedési korrekciós sor szintén nem szolgálja ezt, bármennyire is tartalmaz a törvénymódosítás bizonyos kedvezményeket.

Vegyük sorra ezeket! Ha először azt tekintjük át - és nemzetközi összehasonlításban egyébként kitűnő háttéranyagokat ad ez a törvénymódosítási csomag -, ha összehasonlítjuk nemzetközileg is, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon a társadalombiztosítási befizetések nemzetközi összehasonlításban lényegesen magasabbak, mint ahogy a környék országaiban ez történik, és magasabb, mint az Európai Unió átlaga, ami felé a jelenlegi kormányzat is és a MIÉP-en kívül a többi frakció is szinte izzadtságszagúan igyekszik, törekszik becsatolódni.

Ezek az adatok mit mutatnak? Azt mutatják, hogy a bruttó hazai termék százalékában Magyarországon 14,2 százalék a társadalombiztosítási járulék aránya, az összes adó és járulék arányában 36 százalék, ugyanakkor az európai uniós átlag a bruttó hazai termék átlagát tekintve 11,8 százalék, az összjárulék és adóbefizetések arányát tekintve pedig 28 százalék. Nyilvánvaló, hogy ekörül szóródás van, Dániában lényegesen alacsonyabb, nem éri el a 2 százalékot, de Lengyelországban, Csehországban is alacsonyabb ez az arány. Mégis, ha megnézzük a befizetett összegek nagyságát és annak a hasznosítását, akkor egy sajátos ellentmondás jelenik meg: ez az összeg alacsony, ezt az összeget nem minden esetben hasznosítják arra, amiért a befizetés történik - a nyugdíjemelésre vagy egészségügyi ellátás helyzetének, finanszírozásának javítására.

Miért áll fenn ez a helyzet? Azért, mert ha áttekintjük a befizetéseket, illetve a be nem fizetett járulékok nagyságát, akkor még mindig több mint 250 milliárd forint kintlevőség van, amelyeket nem tudnak behajtani vagy nem is akarnak behajtani. Ha megnézzük ennek az arányait és a felosztását, akkor bizony, jelentős mértékben közreműködnek a be nem fizetett járulék nagyságában a Magyarországon lévő külföldi befektetők is, külföldi cégek is, ahol ellenőrzést tisztességesen nem mernek vagy nem tudnak végrehajtani a kormányzati szervek. A külföldi cégeket - szinte területenkívüliséget élvezve - kívül rekesztik az ellenőrzés alól.

A másik: a kibocsátók, a vállalkozók - és ebbe beleértem a multinacionális cégeket is - igyekeznek kibújni nemcsak az adófizetés alól, ami törvényileg engedélyezett, hanem a járulékfizetés alól is, hiszen nem egy alkalommal vagy jelentős mértékben ma már nem béreket, fizetéseket adnak, hanem a jövedelem egy részét osztalék formájában és egyéb juttatás formájában adják oda, amely után nincs járulékfizetés. Emellett több vállalat alkalmaz úgynevezett bedolgozókat, bedolgozó vállalkozókat, ahol a járulékfizetési kötelezettséget áthárítja arra a kisvállalkozóra vagy kényszervállalkozóra, aki így tud munkát vállalni a multinacionális cégnél. És természetesen mire törekszik? Hogy költségmegtakarító legyen, nagyobb jövedelemhez jusson. A minimáljárulékot fizeti be, mert hiszen minimálbérként tudja a maga számára is a jövedelmet elkönyvelni azért, hogy a megélhetését biztosítani tudja.

Ha ezeket tekintjük át, akkor ebből adódóan a járulékbefizetésnek a jövőbeni nagysága is veszélyeztetett. Itt mi azt javasoljuk, hogy külön intézkedéseket hozzanak, amelyek az ellenőrzést biztosítják, másrészt pedig kötelezi a járulékfizetésre valamennyi céget, és a külföldi cégeknél is az ellenőrzés jogával éljen a kormányzat.

Ha azt tekintem át, hogy 3 százalékkal csökkenteni kívánják a járulékfizetést, ez önmagában jó, de azért azt hiszem, naivitás azt hinni közgazdaságilag is - ha számításokat végeztek volna, bár feltételezem, hogy esetleg végeztek -, hogy a 3 százalékos járulékcsökkentés, ahogy ez a törvénymódosító javaslat is tartalmazza, jelentős mértékben szaporítani fogja a foglalkoztatottságot, és új munkahelyeket fog teremteni. Ha megnézzük, hogy mibe kerül egy munkahely, hány millió forintba - 2-5 millió forint között -, akkor a 3 százalékos járulékcsökkentés nem fogja jelentős mértékben vagy egyáltalán nem a több mint egymillió tényleges munkanélküli számát csökkenteni. Nem a regisztrált munkanélküliség az, ami meghatározó adat - ez is fontos -, hanem a tényleges, ez pedig egymillió fő felett van. Azért nem, mert ebből nem fognak munkahelyet teremteni, nem is elegendő ez a forrás erre, hacsak nem születik egy olyan kiegészítő intézkedés, hogy kötelezni kell, hogy az így megjelenő forrásmegtakarításból valóban amennyi munkahelyet lehet teremteni - ha keveset is -, hozzák létre, mert nem ez határozza meg a munkahelyteremtést, hiszen ez a 3 százalékos megtakarítás egy kisvállalkozónál vagy egy egyszemélyes kényszervállalkozónál, de még a középvállalkozóknál sem ad jelentős megtakarítást. Igazán a 250 fő fölötti foglalkoztató cégeknél jelent valamit - ez elsősorban külföldi befektetőket és multinacionális cégeket, pénzintézeteket érint -, ott pedig a munkahelyteremtést nem ez szabályozza. A munkahelyteremtés külön állami és kormányzati feladat, erre külön alapokat kell teremteni és így megvalósítani. Ezzel a 3 százalékos megtakarítással jelentős mértékben nem lehet a foglalkoztatottsági viszonyok javításához hozzájárulni.

Ami az egészségbiztosítási járulékot illeti, a MIÉP-frakció nem ért egyet, korábban sem értett egyet az egészségügyi hozzájárulás megtartásával, nem értettünk egyet a bevezetésével sem, és nem értünk egyet azzal, hogy ennek az összegét a következő két évben 4200, majd 4500 forintra emeli fő/hó-ra vetítve. Azért nem értünk egyet, mert az egészségügyi hozzájárulás befizetése egy közintézetnél - például egy oktatási intézményben vagy egészségügyi intézményben - egészében jelentős terhet jelent a finanszírozást illetően, másrészt viszont nem oldja meg az egészségügyi ellátásnak, ennek a válságágazatnak a nagyon súlyos finanszírozási gondjait, és nem oldja meg az egészségügyi rendszer reformjának a pénzügyi alapjait és annak a megteremtését. Ezért javasoljuk az egészségügyi hozzájárulás megszüntetését.

Persze felmerül a kérdés, hogy akkor miből finanszírozzuk az egészségügyi ellátást. Ha az egészségügyi biztosítási járulék nem elegendő ennek az ágazatnak a finanszírozására, márpedig különböző ésszerűsítéseket végezve... - hiszen jómagam is részt vettem nem egy vizsgálatban, a fekvőbeteg-ellátásban több mint húsz kórház átvilágításánál, ebből egyértelműen kiderült, hogy még a legrosszabb finanszírozási helyzetben lévő kórháznál is el lehet érni bizonyos megtakarításokat, 10-15 százalékban egy egyszeri megtakarítást, de nem oldja meg a fekvőbeteg-ellátás technikai felszereltségének javítását, ami kritikus szinthez ért el, és nem oldja meg az ott dolgozók katasztrofálisan rossz bérezésének javítását.

 

 

(10.10)

 

Tehát ha nem elengedő, akkor veszélyeztetve van az ellátás, veszélyeztetve van gyakorlatilag a magyar népesség, a megromlott egészségi állapotú magyar népesség ellátása; akkor más forrásokat kell teremteni. Ez kötelessége a kormányzatnak, mint ahogy Nyugat-Európában számtalan országban; ha Németországot vagy Angliát tekintem, bár ott másfajta költségvetési finanszírozás van, de kötelességük, ahogy ott is biztosítják, más forrásoknak a mozgósítása. Ha azt tekintjük át, hogy a költségvetésben kik az adóbefizetők, akkor az adó- és járulékfizetők körének közel 70 százalékát a magyar népesség, a magyar családok teszik ki. Azon magyar családok köre, amelyek 70 százaléka él a létminimumon és az alatt.

Tehát ha befizetik, és a kiadási oldalon eltartják a pénzintézeteket, mely pénzintézetek adót nem fizetnek, eltartják a multinacionális vállalatokat, amelyek adót nem fizetnek, akkor ezt a forrást a kormányzatnak felelősségteljesen vissza kellene forgatni olyan területekre, amelyek forráshiányosak, tehát így az egészségügy finanszírozását is ebből biztosítani kellene, és nem azáltal, hogy pótlólagos közterhet nyomok a lakosság vállára, amelynek befizetése kérdőjeles. Hiszen jól tudjuk, hogy bár a munkáltató fizeti ki, de miután ez a költségeket szaporítja, ezért a végső fogyasztóra hárítja át, tehát megjelenik az árakban.

Ki fogja fizetni? Az egészségügyi hozzájárulást is végső soron a végső fogyasztók fizetik, a végső fogyasztók 80 százalékát pedig a magyar családok teszik ki. Tehát nem lehet ezeket a közterheket többszörösen megforgatva rátenni az amúgy is rendkívül felgyorsultan elszegényedő családok vállára.

A nyugdíj-biztosítási járulék esetében hiányoljuk azt, hogy még most sem tértek át a jelenlegi felosztó-kirovó rendszerről egy tőkefedezeti vagy járulékfedezeti rendszerre. Ennek szakmai része kidolgozott, magam is részt vettem ilyen szakmai munkákban. Be lehetett volna vezetni, nem merték, nem értem, mitől félnek. Hiszen ha ez a kormányzat nem érintett a korábbi korrupciós ügyekben, akkor egyszer végre tiszta lapot indíthatna, és a régi rendszereket felszámolva új rendszert vezethetne be.

Ha nem térnek át erre, akkor a magánnyugdíjpénztárak nem oldják meg a nyugdíjasok helyzetét, a 25-30 vagy 35 év múlva nyugdíjba kerülő ma még fiatal pályakezdő vagy fiatal munkaerő helyzetét sem, és nem garantálják a nyugdíjak magasabb összegének jövőbeni kifizetését. Jelenleg a nyugdíjasok katasztrofálisan rossz helyzetben élnek, és ezt nem lehet a szőnyeg alá söpörni, hiszen a több mint 3 millió nyugdíjas több mint fele a szegénységi küszöb szintjén él, 24-26 ezer forintból nem lehet fenntartani önmagát, ez élelmiszer fogyasztására sem elegendő. És ezzel a rossz nyugdíjjárulék-rendszerrel és azzal, hogy ezt sem forgatják vissza teljes egészében a nyugdíjak rendezésére, nem oldódott meg a nyugdíjasok helyzete, és bizony politikailag is ott rossz, hogy itt nagyon sok választót fognak majd elveszíteni.

Tehát itt ha egy új rendszert vezetnek be, akkor jelentősebb nyugdíjemelést is végre lehetne hajtani, és például különösen az egyedülállók, az egyedül élő nyugdíjasok helyzete vagy a más okból, mondjuk, rokkantnyugdíjba kerültek, fiatalabb egyedülállók helyzete katasztrofálisan rossz. Ennek a rétegnek a megélhetési lehetősége, életminősége még a minimális nyugdíj alatti szintet sem éri el. Tehát ez sürgős változtatást igényel, hiszen ennek a rétegnek az aránya növekszik.

A magánnyugdíjpénztárakat illetően el tudjuk fogadni azt, hogy komoly ellenőrzésre kerül sor, hiszen bizonytalan a magán-nyugdíjpénztári befizetés, senki nem tudja a stabilitást garantálni, nincs pénzügyileg megoldva, tehát aki ide fekteti a pénzét, az kockáztat, várhatóan el is veszíti. Ezért mi azt javasoljuk, hogy a magánnyugdíjpénztárakra terjesszék ki az Állami Számvevőszék ellenőrzését, hiszen azzal, hogy oda befizették a járulék egy részét, közpénzekkel dolgoznak.

Összefoglalva: ezt a törvénymódosítást nem tudjuk elfogadni, és javasoljuk, hogy egy igazságosabb közteherviselést valósítsanak meg, mégpedig az igazságos közteherviselés azt is jelenti mindenekelőtt, hogy az általunk már többször említett külföldi befektetők, beruházók, multinacionális cégek és pénzintézetek, bankok és biztosítók fizessék meg a társasági adójukat, fizessenek tisztességesen járulékot, ezt ellenőrizzék le, és amelyik cég ezt nem csinálja, annak a szerződését fel kell mondani, és el kell küldeni az országból.

Nincs szükség olyan külföldi befektetőre, amely csak pénzátmosási és adóparadicsomnak tekinti az országot, és nem hajlandó a közterhekhez hozzájárulni. Ezeket a cégeket el kell az országból bocsátani, és csak azokat szabad itt tartani, amely cégek fizetik ezeket adóterheket és járulékterheket, hosszú távon gondolkodnak, és a beruházásaikat is úgy irányítják, hogy azt itthon Magyarországon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a magyar nemzetgazdaság megsegítésére fordítják.

Köszönöm szépen. (Balczó Zoltán tapsol.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom a tisztelt képviselőtársaimat, hogy televíziós adásidőn belül a Fidesz képviselőcsoportjának 34 perc 38 másodperce; a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának 31 perc 33 másodperce; a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának 16 perc 47 másodperce, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának 9 perc 1 másodperce; a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának 1 perc 58 másodperce maradt, és a MIÉP képviselőcsoportja a televíziós adásidőn belüli időkeretét felhasználta.

Most pedig megadom a szót Koltai Ildikó képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Keller László... (Dr. Veres János jelentkezik.) Bocsánatot kérek, van egy kétperces, elnézését kérem, képviselő asszony, Vojnik Mária képviselő asszony kért kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Gidai Erzsébet képviselőtársam nem szűnő eréllyel támadja a megszűnt társadalombiztosítási önkormányzatokat. Azt reméltem, hogy ebben a hozzászólásában kimutatja a kormány alá helyezett felügyelet erényeit, a pénzkezelés gondosságát, a járulékbehajtások hatékonyságát és az alapokra való rálátás világosságát.

Őszintén sajnálom, hogy a képviselő asszony az erély mellett a tényekkel nem tudott szolgálni. (Dr. Gidai Erzsébet közbeszól.)

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig tényleg Koltai Ildikó képviselő asszonyt illeti a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Keller László képviselő úr, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A különböző társadalomkutatási adatok bizonyítják, hogy a gyermeket nevelő családok körében a szegénység nagyobb arányban van jelen, mint azokban a háztartásokban, ahol a családnak nincsenek gyermekkorú tagjai. A gyermekes családok közül a három vagy több gyermeket nevelők, főként pedig az egyedülálló szülők esetében a legnagyobb a szegénység kockázata.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt fontosnak tartja, hogy támogatni kell azokat, akik kenyeret keresnek, s a munka mellett gyermeket, gyermekeket nevelnek. Az 1998 óta kormányzó polgári koalíció kormánya a népességcsökkentés megállítását, a gyermekvállalás és a gyermekes családok helyzetének javítását kiemelt fontosságú kérdésként kezeli. A gyermekes családok támogatását az ellenzékben levő pártok is lényegesnek tartják, de a támogatást a rászorultsági elv alapján elsősorban a szegény családokra koncentrálnák. A kormányoldal és az ellenzék vitája tehát ebben az esetben alapvetően szemléleti és értékrendi különbségekre vezethető vissza. A rászorultak mellett - és hadd ismételjem meg: a rászorultak mellett - a középrétegeket is támogatni kívánó kormánykoalíció ennek érdekében vezette be ismételten a gyedet, illetve a gyermekek után járó adókedvezményt.

A gyermeket nevelő családok támogatására a szociális ellátórendszeren belül elkülönült önálló családtámogatási rendszer épült ki, amely a szociális ellátórendszer egyik legfőbb elemét képezi. A családtámogatások rendszerének kiemeltségét mutatja, hogy a rendszerváltást követően e területen történtek a szociális reformot érintő legnagyobb változások, a családtámogatási rendszernek lényegében minden eleme komoly átalakításon ment keresztül. Ezt nemcsak a gyermeket nevelő családok megváltozott életkörülményei, hanem a demográfiai mutatók kedvezőtlen alakulása is indokolta.

 

(10.20)

 

Az elmúlt tíz év alatt hozott konkrét intézkedések azonban nagyon jól mutatják, hogy az egyes keresztény-konzervatív kormányok - a '90-94 közötti és a '98 óta kormányzó - a gyermekneveléssel kapcsolatos támogatási formák számának bővítésére törekedtek, és minden gyermeket nevelő családot egyaránt támogatni kívánnak és kívántak. Addig a szociálliberális kormány a rendelkezésre álló anyagi forrásokat igyekezett koncentrálni, csak a legszegényebb családok számára biztosította az ellátásokat, vagyis a támogatási rendszerek ez idő alatt rászorultság alapján működtek.

A kormányzati ciklusokhoz kötődő paradigmaváltások a családok körülbelül 10-15 százalékának helyzetét érintették, mert átmenetileg ennyien veszítették el az ellátásokra való jogosultságot magasabb jövedelmük miatt. Itt hadd mondjam el, hogy ezek a magasabb jövedelmek nem jelentették azt, hogy gazdagok és nagyon gazdagok, a középrétegbe tartozók közül nagyon-nagyon sokan veszítették el ezeket az ellátási formákat.

A biztosítási jogviszonytól függő, jövedelemarányos és számunkra nagyon fontosnak tartott gyermekgondozási díj '96. április 15-étől kezdődően megszűnt, azonban a kormányzati koncepcióváltás eredményeként a gyermekgondozási díj rendszere 2000. január 1-jétől visszaállításra került. A gyermeket nevelő szülők megélhetését segítő támogatások - ilyen a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási díj, gyermeknevelési támogatás - folyósításának időszaka nyugdíjra jogosító szolgálati időnek minősül. Ezért a szülőknek hosszabb távon sem kell a gyermeknevelés miatt hátrányokkal számolniuk.

A családtámogatási rendszert érintő lényeges áttörést a kormánynak az a döntése jelentette, amellyel a támogatásokat új alapokra kívánta helyezni, és ennek egyik fontos eleme volt a családi pótlékra vonatkozó valamennyi jogosultság visszaállítása és a családi adókedvezmények új típusú bevezetése. Az új típusú családtámogatási rendszer felépítésében - mint már mondtam - nagyon fontos elem volt a gyermekek után érvényesíthető adókedvezmény ismételt bevezetése. Az adókedvezmény havi, gyermekenként figyelembe vehető mértéke - és most adókedvezményt mondtam - (Göndör István közbeszól.) egy és két gyermek után 1999-ben 1700 forint volt, 2000-ben 2200 forint; három és több gyermek után 2300 forint, 2000-ben 3000 forint; fogyatékos gyermek után '99-ben 2600, 2000-ben pedig 3400 forint. Az adókedvezményt a szülők választásuk szerint akár megosztva is érvényesíthetik. Adókedvezmény formájában az állami költségvetés 1999-ben évi 36 milliárd forint támogatással számolt, majd 2000-ben e címen további 30 százalékos támogatásemelkedés került betervezésre.

A 2001-re vonatkozó módosítási javaslatok közül a legnagyobb változtatás a személyi jövedelemadóban - a kormányprogramban megfogalmazottak teljesítése érdekében - a családi kedvezmény rendszerének a továbbfejlesztése. A javaslatok közül összességében mintegy 63 milliárd forint felhasználása szerepel a gyermekes családok támogatására, továbbá a nemzetgazdasági átlagos adóterhelés csökkentésére, amely a tervek szerint 0,1 százalékponttal lesz alacsonyabb az ez évi 20,8 százalékos tervezettnél.

A családi kedvezmény javasolt növekedésének összege 32 milliárd forint, amely által az adó alól mentesített éves jövedelem a következők szerint alakul: egy gyermek esetén a 2001. évre javasolt az eddigi 330 ezer forint helyett 400 ezer forint, amely 21,2 százalékos változást jelent, természetesen pluszban. Két gyermek esetén 642 867 forint az idei 460 ezer forint helyett, ez már 39,8 százalékos növekedést jelent. Három gyermek esetén pedig 1 millió 30 ezer forint, ami plusz 105,4 százalékos emelkedést jelent. Négy gyermek esetén ez plusz 112 százalékot jelent. A háromnál több gyermekes családokban az adó alól mentesített éves jövedelem gyermekenként legalább további 300-300 ezer forinttal emelkedik. A családi kedvezmény összege a fogyatékos, a magasabb összegű családi pótlékban vagy rokkantsági járadékban részesülő gyermek, illetve felnőtt eltartottak esetében ugyanolyan összegű, mint a gyermekek esetében.

A családi adókedvezmények révén az érintett családok 2001-ben több mint 80 milliárd forintnyi közvetett támogatásban részesülhetnek. Kiemelt támogatást élveznek - mint már elmondtam - a legalább három gyermeket nevelő családok, akik az előbbi összeg körülbelül 36 százalékát, közel 30 milliárd forintot érvényesíthetnek. A legalább három gyermeket nevelő háztartások száma 154 ezerre becsülhető, amely az összes háztartásszám körülbelül 4 százalékát, míg a gyermeket nevelő háztartások mintegy 10 százalékát jelenti.

Tisztelt Képviselőtársaim! Abban, amit elmondtam és abból, amit elmondtam, egyértelműen és világosan kitűnik, hogy amikor a polgári koalíció kormánya meghirdette, hogy ez a kormány a családok kormánya, amikor meghirdette, hogy számunkra a családok nagyon fontosak, akkor nem a levegőbe beszélt, ezért a célért minden évben letesz egy olyan javaslatot az asztalra, amellyel megkönnyítheti ebben az országban a gyermeküket nevelő családok megélhetését. Nagyon remélem, hogy ezek a támogatások a további években is egyre nőni fognak; nagyon remélem, hogy ezek az intézkedések meg fogják állítani a kedvezőtlen népesedési mutatókat; és nagyon remélem, hogy ebben az országban a gyermekes családok mellett az összes család és az összes polgár jól fogja érezni magát.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt elfogadásra javasolja a törvényt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Hozzászólásra következik Keller László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Hegedűs Mihály képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Elöljáróban, mielőtt a mai napirendre, amit most tárgyalunk, rátérnék, szeretném megjegyezni Koltai Ildikó képviselő asszony hozzászólására, hogy eddig megszoktuk azt, hogy a Fidesz az előre megírt szövegeket, a propagandaszövegeket felolvassa, most viszont elfelejtették önnek megmondani, képviselő asszony, hogy az, amit most felolvasott, tegnap volt napirenden, és ma egészen más a téma. A tartalmába természetesen nem megyek bele, mert akkor ugyanolyan hibát követek el, mint amit a képviselő asszony, éppen ezért én arról beszélek most, ami most napirenden van a tisztelt Ház előtt. (Varga Mihály: Tárgyra! Arról beszélj! - Dr. Kökény Mihály és dr. Veres János tapsol.)

A mondanivalóm elején szeretnék arról beszélni, hogy a kormány milyen célokat fogalmazott meg a benyújtott adótörvény-módosítási, illetve járulékmódosítási csomagjában. Az első fontos célként fogalmazta meg, hogy az élőmunkateher csökkenjen, a versenyképesség növekedjen. A második ilyen fontos célként került megfogalmazásra a közteherviselés arányosítása. Aztán az államháztartási reform, ezen belül a családtámogatási folyósítás szabályrendszerének megváltoztatása, majd a magánpénztár kiszámíthatóságának növelése és ezen belül a vegyes finanszírozási rendszerből történő visszalépés a felosztó-kirovó rendszerbe. Ezek azok a célok, amelyek a mai napirenden szereplő törvénymódosításokból kiolvashatók.

Azt gondolom, a véleményünket akkor tudjuk megfogalmazni a legjobban, ha arra a kérdésre adunk választ, hogy milyen eszközrendszert vonultatott fel a célok megvalósítása érdekében a kormányzat.

Béki Gabriella képviselő asszony hiányolta a terveket. Valóban, nincsenek olyan tervek, amelyekből mi az eszközrendszerekre vonatkozóan véleményt tudnánk formálni. Úgy ítélem meg, hogy a kormányzat abból a kiinduló helyzetből fogalmazta meg a most tárgyalandó csomagot, tehát az volt a változtatás kiváltó oka, hogy a kormány a partnerek, a partnerek véleményének meghallgatása nélkül döntött a minimálbér radikális emeléséről.

 

(10.30)

 

Nyilvánvaló, hogy ennek van következménye: járulékmérséklés nélkül a minimálbérnek a jelentős megnövelése nagyon sok ágazatban komoly foglalkoztatási feszültséghez vezetett volna. Éppen ezért a minimálbér drasztikus megemelése kikényszerítette a kormányzatból a jelentős járulékcsökkentést. Önmagában a járulékcsökkentés kedvezőnek ítélhető, de ezt nem lehet csak egyoldalúan tekinteni, hiszen a járulékbevétel a társadalombiztosítás költségvetési oldalának bevételi oldalán több mint 90 százalékos arányban vesz részt. Éppen ezért a kormány látta, hogy a tb-költségvetés nehezen rakható össze ilyen mértékű járulékcsökkentéssel, ezért, miközben megfogalmazta az élőmunka terhének csökkentését, két olyan lépést tett, ami az élőmunka terhét növeli: az egyik az egészségügyi hozzájárulás megnövelése és az egyéni járulékfizetés felső határának megszüntetése, és közben az államháztartási reform, éppen az egészségügyi ellátórendszer és a biztosítási rendszer vonatkozásában semmit nem tett, ebből pedig az következik, hogy a társadalombiztosítási költségvetés elbizonytalanodik - illetve a kormány elbizonytalanította.

Itt kell visszautalnom a miniszterelnök úrnak a hétfői győzelmi jelentésére, amikor is azt mondta, hogy az Országgyűlés az adótörvényekről a költségvetés ismeretében tárgyal. Nincs így, tisztelt képviselőtársak, nincs előttünk sem a központi költségvetés, és nincs előttünk a tb-költségvetés - ezt többen elmondták már -, és ezért nem lehet felhőtlenül örülni a járulékcsökkentésnek. Elvárjuk a kormánytól azt, hogy haladéktalanul nyújtsa be a társadalombiztosítás költségvetését, mert csak ennek ismeretében lehet felelősen állást foglalni a járulékcsökkentés mértékéről, és arról, hogy valóban indokolt-e az egészségügyi járulék megemelése és a járulékfizetési felső határ eltörlése.

Mindenesetre a társadalombiztosítási költségvetési törvény ismerete nélkül is le kell szögeznünk azt, hogy a járulékcsökkentés semmiképpen nem veszélyeztetheti a társadalombiztosítás működőképességét sem az egészségügy vonatkozásában, sem a nyugdíj vonatkozásában. Az ehhez szükséges lépéseket pedig a kormányzatnak meg kell tenni.

A harmadik cél az államháztartási reform - fogalmaz a kormányzat a kis tájékoztatási anyagában. Hát örültünk volna, hogyha rászánja magát a kormány valódi államháztartási reformra, de a családtámogatás-folyósítás helyének megváltoztatása, tehát hogy nem a tb folyósít, hanem ezt követően a Kincstár, hát ezt, tisztelt képviselőtársaim, államháztartási reformnak bemutatni, enyhén szólva becsapása a választópolgároknak!

Ami pedig a negyedik célt illeti, ami a magánpénztár kiszámíthatóságának a növelése, ez helyes lenne - de a kormány valódi célja nem ez. A cél megítélésem szerint nem más, mint az előző kormány törvénybe foglalt reformintézkedéseinek visszaállítása. Mert mit olvashatunk ki abból a csomagból, ami most előttünk van? Gyengíti a társadalombiztosítási költségvetés bevételi oldalát a kormányzat. Érdemi javaslata nincs a kieső bevétel pótlására; hogyha a tájékoztató anyagot is elolvassuk, abból se derül ki semmi, hogyan próbálja helyreállítani a tb-költségvetés egyensúlyát.

Megnyitja újabb két évre a visszalépés lehetőségét a magánpénztárakból a nyugdíjalapba. Úgy állítja be folyamatosan a megszólalásaiban a kormány, hogy itt micsoda óriási nagy hiány keletkezett a felosztó-kirovó rendszerben, eltekint attól, hogy mit mutatnak a zárszámadások. Egyszerűen azt sugallja az emberekbe, hogy itt amiatt van hiány a Nyugdíjbiztosítási Alapban, előre nem tervezett hiány, mert elmentek az emberek a magánpénztárba, és folyamatosan szigorítja a pénztárak működését - vagyis egyre inkább szűkíti a vegyes rendszer lehetőségeit. Rövid távon lehet, hogy elérik azt, hogy a tb-költségvetés bevételi oldala megnövekszik, de hosszú távon ezért nagyon nagy árat fog fizetni a kormányzat, sokkal többet, mint amennyit az átmenet többletráfordítása igényel. Úgy gondolom, hogy ezt figyelmen kívül hagyják.

Fajsúlyos kérdés a minimálbér helyzete. Azért arra emlékeztetnék, hogy két éven keresztül ez a kormányzat hogyan viselkedett minimálbérügyben: 500 forintos emelésekért vért kellett izzadni az ellenzéknek, hogy rávegye a kormányzatot, hogy 500 forinttal emelje meg két éven keresztül a minimálbért. Mádi képviselőtársam mint vezérszónok azt mondta, hogy azért kell a minimálbért emelni, hogy aki dolgozik, abból a jövedelemből meg tudjon élni. Ez helyes. Olyan szabályozás kell azonban, hogy tudjon is dolgozni, tehát legyen hol dolgoznia. (Varga Mihály: 6 százalék a munkanélküliség!)

Tehát a minimálbér-emelés megítélésünk szerint szükséges lépés. Szükséges, de nem elégséges, ahogy már más vonatkozásban Béki Gabriella is utalt, nem a minimálbérre. Tehát olyan szabályozásra van szükség, amely megakadályozza, hogy a foglalkoztatottsági szint csökkenjen a minimálbér megemelése miatt. Vagyis azoknak a vállalkozóknak, akiknél alacsony jövedelmezőségük miatt a minimálbér-emelés okozta többletteher esetleg ellehetetlenülést okoz, ott segíteni kell, és erre a forrás is megvan, mert a költségvetés pozíciója javulásának egy részét meggyőződésem szerint ezeknek a vállalkozásoknak a segítésére kell fordítani.

Összefoglalva azt tudom mondani, hogy bár kedvező célok megvalósítása irányába mozdul el a kormány a ma tárgyalandó törvénycsomaggal, a jelenlegi helyzetben az egyértelmű támogatás felelősen gondolkodó ellenzéki képviselőtől nem várható el; elmondtam, hogy miért. Ha lesz lehetőségünk megismerni a társadalombiztosítás költségvetését, ha mérlegelhetjük a foglalkoztatottság romlásának megakadályozására előterjesztett kormányzati javaslatokat, csak akkor leszünk abban a helyzetben, hogy felelősen véleményt mondjunk arról, hogy a kormány a bevezetőmben felvázolt, döntően kívánatos célokat valójában megfelelően megvalósítja-e. Mindaddig, ameddig erre nem lesz lehetőségünk, addig csak és kizárólag nemmel lehet erre a benyújtott törvénymódosításra szavazni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Horváth János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Keller képviselő úr előadása a minimálbérről félreértést teremthet nemcsak az itt ülő képviselőkben, hanem inkább azokban, akik figyelik a munkánkat, és majd később próbálják értelmezni. Nevezetesen azt tetszett mondani, képviselő úr, hogy a minimálbér megemelése feszültséget okoz. No, ezt hallottuk másoktól is. De hát nem gondoljuk azt végig, hogy a bér az a munkateljesítménynek a kompenzációja, és az a bér, az az egészen alacsony bér azt jelenti, azt is jelenti sok esetben, hogy a munkaadó nem jól foglalkoztatja, nem jól hasznosítja azt a termelőeszközt, nevezetesen a munkát. Tehát ha az a menedzser, az a munkaadó jobban szervezi meg a tevékenységét, akkor annak a dolgozónak a termelékenysége több lesz, tehát nem lesz feszültség, hanem az egész nemzetgazdaság jól jár.

Különösen érdekes az, és szeretném, hogyha ilyen félreértésekről nem lenne nevezetes az Országgyűlés, hogy azt tetszett mondani, hogy az ellenzék részéről 500 forint béremelésért milyen sokáig kellett harcolni, de most ugyanaz az ellenzék, úgy látszik, mintha a 15 ezres béremelést, hát hogy is mondjam, megkérdőjelezi, vagy legalábbis feszültséget okozónak tekinti. Jobb volna, ha kicsit tisztábban fogalmaznánk ezeket a dolgokat.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Veres János képviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Horváth Képviselő Úr! Egyrészt az MSZP részéről senki nem mondta, hogy nem örülünk annak, hogy meg fog emelkedni a minimálbér 40, illetve 50 ezer forintra majd a szándék szerint, ha ezt rendes egyeztetések eredményeképpen, a szociális partnerekkel történő megegyezés alapján fogják majdan elfogadni, és nemcsak deklarált célként jelenti be a kormány.

 

(10.40)

 

Egyébként a kormány megléphette volna a saját maga által irányított területeken a költségvetési szférában szabad elhatározásból, anélkül, hogy bárkivel egyeztetett volna. Nem lépte meg a kormány.

A másik kérdés: igen, képviselő úr, valóban feszültségeket teremt. Feszültségeket teremt azokon a helyeken, ahol nem szabad elhatározásból nem tudják megfizetni a magasabb bért a vállalkozások, hanem azért, mert nincsenek olyan piaci helyzetben, nincsenek olyan tőkeellátottsági helyzetben, egyszerűen a működési feltételeik nem teszik ezt lehetővé. Az tévedés, hogy ez pusztán elhatározás kérdése, hogy valaki 30 ezer vagy 80 ezer forintot fizet havi munkabérként az alkalmazottaknak. Nem lehet úgy felfogni a gazdasági folyamatokat, hogy ha mi azt szeretnénk, akkor az úgy is lesz. Az nem úgy van! Vannak olyan törvényszerűségek, amik korlátokat jelentenek, éppen ezért valóban feszültségeket teremt.

Nagyon örülünk majd annak, ha ezeket a feszültségeket a kormány megpróbálja oldani. Nem azzal oldja, hogy egységesen 3 százalékkal csökkenti a társadalombiztosítási járulékot, hiszen ezzel azon foglalkoztatóknak - például a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő kisvállalkozások 80 százalékának -, ahol nem éri el az átlagjövedelem az 50 ezer forintot, nem ad akkora kedvezményt, mint azoknak a foglalkoztatóknak, ahol az átlagjövedelem eléri a 120 ezer forintot. Ez a hibája a kormány beterjesztett javaslatának!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Csáky András képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr, tájékoztatom, hogy 1 perc 58 másodperc áll az ön rendelkezésére. Öné a szó.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Keller képviselő úr azzal zárta mondandóját - próbálom szó szerint idézni -, hogy összegezve: kedvező irányba mozdult el a kormány a jelenlegi törvényjavaslattal, de felelős ellenzékiként nem támogathatjuk. Két dolog lehetséges: vagy freudi elszólás, vagy pedig véletlenül kimaradt egy sor abból a szövegből, amit felolvasott Keller képviselő úr.

De nem is ez az érdekes. Fennhangon mondta - s már több ellenzéki képviselő is szóvá tette -, hogy a kormány szigorítja a pénztárak működését. Úgy gondolom, minden felelős kormány úgy gondolkozik, hogy nem a nem is túlnyomó többségben, hanem teljes többségben külföldi biztosítók tulajdonában lévő pénztárak érdekeit védi, hanem azoknak a honfitársainknak az érdekeit, akiket kissé félrevezetve rávettek arra, hogy a pénzüket ezekben az intézményekben helyezzék el, és ilyen lépéseket tesz. Nagyon jó lenne, ha az ellenzék színt vallana, hogy a biztosítók érdekeit védi-e, vagy pedig azoknak az érdekeit, akik a pénzüket ezekben a pénzintézetekben elhelyezték.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Keller László képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Csáky képviselő úr nem pontosan idézte azt, amit mondtam. Jó lett volna - ha már jegyzetelt és figyelt -, ha teljes terjedelmében visszaidézte volna mindazt, amiről beszéltem.

Igen, azok a célok, amelyek megfogalmazásra kerültek, elvileg támogathatók. De a költségvetés hiánya miatt és amiatt, hogy nem tudjuk, a foglalkoztatási feszültségeket hogyan kívánja kezelni a kormányzat - mert erről nem szólt -, nem tudjuk megítélni, hogy azt az eszközrendszert, amit hozzárendelt a célok megvalósításához, jól választotta-e meg a kormány.

Tisztelt Csáky Képviselő Úr! Legyen olyan kedves máskor klasszikusokat pontosan idézni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak két percre kért hozzászólási lehetőséget Göndör István képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Csáky Képviselő Úr! Nekünk nem azzal van bajunk, hogy a szabályokat szigorítják. Tisztelettel kérem, hogy nézze meg a 117. és a 184. §-t, amely arról szól, hogy a pénztárak anyagi terheit növelik. Ezzel pedig azoknak a zsebébe nyúlnak bele és turkálnak visszamenőleg, akik öngondoskodásként választották ezeket a pénztárakat. Tessék megnézni! Ez nem azonos a szabályok szigorításával!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy több kétperces hozzászólási igény nincs, megadom a szót Hegedűs Mihály képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen törvényjavaslat közel háromszáz törvényszakasz módosítási javaslatát teszi az asztalunkra. A parlament által elfogadott kormányprogram megvalósulása mentén igyekszik új és új köveket lerakni a program kiteljesülésének az útján. A javaslat a kormányprogram részeként a társadalombiztosítási járulék mértékének 3-3 százalékos csökkentését tartalmazza 2000-re és 2001-re. Ennek hatására a társadalombiztosítási alapok költségvetése 2001-ben 110, 2002-ben 123 milliárd forint bevételkiesést jelent. Ezt ellensúlyozza, hogy a közterhek, járulékok csökkentése hatékony lehetőség a munkanélküliség visszaszorítására. Ez rendkívül fontos, mivel ma Magyarországon a munkaképes korú lakosok jóval kisebb arányban végeznek legális jövedelemszerző tevékenységet, mint az Európai Unióban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a ma is már sokat emlegetett magánnyugdíjpénztárral kapcsolatban javasolt változtatásokkal a szokásosnál mélyebben foglalkozzak, és engedjék meg, hogy véleményt is alkossak a változtatásokról és az egész rendszerről magáról.

A leglényegesebb változás, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerből a társadalombiztosítási rendszerbe történő visszalépés határideje 2002. december 31-éig meghosszabbodott. Így ezen időpontig lehetőségük lenne a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerbe saját választásuk alapján belépett személyeknek végleges döntésük meghozatalára. Erre azért van szükség, hogy több információ birtokában megalapozott döntést hozhassanak és menekülési utat találhassanak.

Miért van erre szükség? Legyen szabad először számokkal bizonyítanom, milyen hátrány éri az önként belépőket, majd megvilágítanom, hogy kinek az érdekében áll az úgynevezett második pillér létrehozása, fenntartása.

A pályakezdőknek kötelezővé, a nem pályakezdőknek választhatóvá tették a magánnyugdíjpénztárak egyikébe való belépést. A nyugdíjpénztárakba 1998-ban a bruttó bér 6 százalékát kellett tagdíj címén fizetni, aminek a tervek szerint 1999-ben 7, 2000-ben 8 százalékra kellett volna emelkedni. Ezt a tervet a parlament - a pénzügyi kormányzat ellentétes véleménye dacára - megakadályozta, így a tagdíj ma is a bruttó bér 6 százaléka.

A nyugdíjpénztárba lépők a társadalombiztosítási nyugdíjrendszernek is tagjai. A kizárólagos társadalombiztosítási rendszerben tag és a vegyes rendszerben lévő tag között a tb-nyugdíjrendszer tekintetében a különbség két szám különbségével jellemezhető. Egy elismert szolgálati év a figyelembe vehető havi bruttó átlagkereset az előbbiek esetében 1,65 százalékot, míg az utóbbiak esetében 1,22 százalékot ér 2013-tól. A két szám hányadosából következik, hogy a nyugdíjpénztári tagság akkor előnyös, ha az onnan majdan kapandó életjáradék havi összege meghaladja a nyugdíjpénztárba lépés nélkül a tb-nyugdíjrendszerből kapandó tb-nyugdíj 26 százalékát.

Szükséges megjegyeznem, hogy aki nem pályakezdőként lépett a pénztárba, az a belépésig összegyűjtött nyugdíjigényének 26 százalékát elveszti. Minél idősebben, minél több szolgálati időt a háta mögött tudva lépett valaki a pénztárba, annál nagyobb a vesztesége, s egyúttal kevesebb az ideje ezt a hátrányt behozni. A garanciaalap beépítésével a nyugdíjpénztártagok esetleges vesztesége maximalizálva van, a legrosszabb esetben is megkapják tb-nyugdíjuk negyedét. Tehát a rossz belépési döntés legrosszabb következménye a tb-nyugdíj 7,5 százalékának elvesztése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenkiben felmerül a kérdés, miért bizonyult olyan népszerűnek az úgynevezett tőkefedezetű rendszeren alapuló második pillér, hogy közel 2 millióan léptek be önként, köztük százezerszámra olyanok is, akiknek a hatályos jogi szabályozás és minden számítás szerint ez nem érte meg. A válasz erre egyszerű. A Horn-kormány megteremtette a lehetőséget a globális pénzvilág számára, hogy hatalmas lehetőséghez jusson Magyarországon. Sok pénzt fektettek abba a reklámkampányba, amely megtévesztette azokat a százezreket is, akik rossz üzletet kötöttek a nyugdíjpénztárba való átlépéssel. De a globális pénzvilággal nehéz szembeszállni. Ezen üzleti érdekcsoportoknak még a jól működő felosztó-kirovó nyugdíjrendszer megbuktatása is érdekükben állhat, mert a hagyományos nyugdíjrendszerrel nem tudnak pénzt keresni. Sok pénzt keresni csak a tőkefedezetű nyugdíjrendszerrel tudnak.

 

 

(10.50)

 

Így a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer bírálata, támadása nem egyéb, mint egyszerű járadékvadászat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát a globális pénztőke szerint mi a teendő? Tovább kell sorvasztani a hagyományos felosztó-kirovó nyugdíjrendszert, fel kell áldozni az első pillért, esetleg privatizálni. Legfőbb érveik egyike, hogy a második pillér létrehozásával bölcs előrelátással elébe mentek az öregedés 2030 táján kiéleződő problémájának azzal, hogy időben előrehozták az implicit államadósság egy részének törlesztését. Ez így szerepel az OECD legújabb tanulmányában. Ebben a tanulmányban elhangzik az a javaslat is, hogy 2015-ig emeljék fel 65 évre a nyugdíjkorhatárt. Szerintük így azok számára is jó döntéssé teszik a nyugdíjpénztárba való lépést, akiknek a mai szabályok szerint nem éri meg.

A Független Kisgazdapárt egyetért azzal a javaslattal, hogy két évvel hosszabbodjon meg az a menekülési idő, amely idő alatt korrigálni lehet a téves döntésen alapuló átlépéseket. A Független Kisgazdapárt nem ért egyet a nyugdíjkorhatár férfiak és nők számára is kötelező 62 évre való felemelésével. Hadd jegyezzem meg, hogy a korábbi 55, illetve 60 éves korhatár 1994-ig volt érvényben. Egy parlamenti beszédben természetesen nem lehet kitérni még a saját felosztó-kirovó nyugdíjrendszerünk összes problémáira, feszültségeire sem. Elméletünk szerint kezelni lehetne a nyugdíjrendszer problémáit, és egy időben biztosítható lenne biztosítható lenne az úgynevezett választható korhatárú nyugdíjba vonulás lehetősége.

A magyar felosztó-kirovó nyugdíjrendszer átalakítva egy úgynevezett eszmeijárulék-meghatározott nyugdíjrendszerré megoldaná a legfőbb problémákat. Minden aktív járulékfizetést egyéni számlán kellene könyvelni, és az egyéni számlán ugyanazon időszak piaci állampapírkamataival azonos kamatokat írnának jóvá. A nyugdíjba menetel időpontjában az így összegyűlt megtakarítás és az adott életkorban várható hátralévő átlagos élettartam alapján életjáradék állapítható meg. Ezzel értelmét vesztené a szolgálati idő fogalma, részben a nyugdíjkorhatár is. Csak a legalacsonyabb életkor lenne előírva, amelynek betöltése előtt nem kérhető a nyugdíj megállapítása, s a várható élettartam változása automatikusan érvényesíthető lenne. Ez egy minden polgár által átlátható, logikus és igazságos rendszer, amely több országban már sikeresen működik.

A pályakezdők kötelező nyugdíjpénztárba lépését választhatóvá kell tenni. A jövőben a pályakezdő dönthetne, hogy nyugdíjpénztárba vagy egy eszmeijárulék-meghatározott nyugdíjpénztárba lép, amelyet akár állami nyugdíjpénztárnak is nevezhetnénk. Ezen állami pénztár működtetéséhez nem lenne szükség igazgatótanácsra, ellenőrző bizottságra, befektetésért felelős vezetőre, közgyűlések tartására, könyvvizsgálóra, nincs ok a felügyeleti hatóságnak felügyeleti díjat, a Garancia Alapnak garanciadíjat fizetni. Szükség lenne egy számviteli nyilvántartási rendszerre, amely többszörösen egyszerűbb a nyugdíjpénztárakénál. Az állami nyugdíjpénztár előnye az lenne, hogy a mindenkori állampapírok piaci kamatát fizeti, és működési költsége tört része a magánnyugdíjpénztárakénak. E kettő kombinációja vonzóvá teszi e speciális nyugdíjpénztárat, és biztosítaná tagjainak a legmagasabb hozamot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy e rendszer említése is nagy felhördülést fog kiváltani a globális pénzpiacból; szakértői támadni fogják a Független Kisgazdapártot, és az Európa-ellenességtől kezdve sok minden vád elhangzik majd. Tudni kell, hogy e pénzügyi érdekcsoportok egyre komolyabb erőfeszítéseket tesznek az európai nyugdíjrendszerek privatizálására. Szakértőik a magántulajdonba vételt reformfolyamatnak nevezik, és jelentős nyugdíjreform-konferenciákat rendeznek Európa-szerte. Kiszámítható az irány: ha Magyarország Európába tart, akkor nemcsak a nemzeti stratégiai energiaágazatokat kell a globális tőke tulajdonába adni, hanem a legrégebbi szociális vívmányt, a nyugdíj- és betegbiztosítást is. Így lehetünk európaiak és megreformáltak a globális tőke szerint. Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, hogy ez csak egy rossz látomás, és nem leszünk partnerek abban, hogy Magyarországon a globális tőke teljesen átvegye az irányítást.

Összességében a Független Kisgazdapárt támogatja a törvény módosításait, és ismételten kéréssel fordulunk a parlamenthez, hogy iktassunk be legalább egy vitanapot a nyugdíjrendszer megreformálására, hibái kiküszöbölésére és az általunk előterjesztendő parlamenti határozat támogatására.

Engedjék meg, hogy néhány szót még szóljak az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak az 1993. évi XCVI. törvény kihirdetése óta komoly pályát futottak be, kezdetben az önkéntes nyugdíjpénztárak alakultak nagy számban, majd ezt követően az önsegélyező és egészségpénztárak alapítása is elkezdődött. Az utóbbi időszakban az önkéntes kölcsönös egészségpénztárak iránt nőtt az érdeklődés. Ezt bizonyára kedvezően befolyásolta az is, hogy ettől az évtől kezdődően megszűnt a pénztárak adókedvezményében meglévő különbség. Másrészt az állami egészségügy egyre több szolgáltatási területről vonul ki részben vagy egészben, mely szolgáltatások kedvezményes kézbevétele csak ily módon érhető el.

Mindemellett egyes társadalmi csoportok egészségkultúrájának pozitív változása is megfigyelhető. Ebben a társadalmi közegben értékké vált és válhat az egészség megőrzése, az egészséges életmód elsajátítása. Egyre több embert döbbentenek rá arra: az egészségpénztárak által szervezetten irányított egészségmegőrzési program preventív beavatkozás, a biztos személyi egzisztencia alapja is egyben. A nagy létszámú pénztárak elsősorban egyes szakmai, iparági területen alakultak ki, ott, ahol a munkáltató is felismerte az egészségpénztár nyújtotta előnyöket, és hajlandó anyagi áldozatot is hozni a munkatársak egészségének megőrzése érdekében.

Az egészségpénztárak tevékenysége kiegészítő tevékenység. Tehát olyan szolgáltatásokat finanszíroznak, amelyeket az állami egészségügy egyáltalán nem vagy csak részben végez. Ennek ellenére fellelhető az állami egészségügy és egészségpénztárak párhuzamos finanszírozása azonos szolgáltatásoknál, amelynek elkerülése több mint kívánatos lenne. Az önkéntes egészségpénztárak az Európai Unió szinte minden tagállamában jelentős szereppel bírnak. Működésüket részben nemzeti törvények szabályozzák, másrészt az uniós törvény nemzeti adaptációja alapján történik.

A jelen törvénymódosítás csak kisebb változtatásokat jelent a pénztárak számára. Bizonyos adminisztrációs egyszerűsítések mellett a törvénymódosítás határozottan törekszik a pénztártagok biztonságának megteremtésére, másrészt a pénztártagok önálló döntéseinek kiterjesztésére. A pénztártagok biztonságát erősíti, szolgálja a felügyeleti biztos intézményrendszerének tételes megfogalmazása. A pénztártag egyéni döntéseinek érvényesítésére vezeti be a törvény az egyéni portfólió választásának lehetőségét. A pénztártagok biztonságát szolgálja továbbá a pénztár menedzsmentjére kiszabható személyi bírság jelentős megemelése is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt összességében támogatja ezen törvénymódosításokat, javaslatokat, amelyek tényleg a kormányprogram helyes céljai megvalósításában szerepet játszanak, de ehhez még fogunk módosító javaslatokat tenni.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az FKGP padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megadnám a szót Göndör István képviselő úrnak kétperces időtartamban, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, engedjék meg, hogy önöknek további jó vitát kívánva köszönjek el. Viszontlátásra délután, és átadom az elnöklést Gyimóthy Géza alelnök úrnak. Köszönöm. (Taps.)

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mindenki előtt ismert, hogy ön mennyire magánnyugdíjpénztár-ellenes. Csak szeretném az igazság kedvéért leszögezni: az előző kormány a magánnyugdíjpénztárról szóló törvénnyel a lehetőségét teremtette meg annak, hogy belépjenek az állampolgárok. Több mint 1 millió felnőtt, nagykorú ember szabad akaratából döntött úgy, hogy belép ebbe a rendszerbe, amit ön most olyan hevesen támadott. Kockázata mindkét rendszernek van, ezt akkor sem titkoltuk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén két percre adom meg a szót Takács Imre képviselő úrnak.

 

 

(11.00)

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hegedűs képviselőtársam figyelmébe ajánlom azt, hogy milyen jelentős tulajdonképpen a nyugati országokban a magánnyugdíjpénztárak hozzájárulása a beruházásokhoz és milyen jelentős ezáltal a nemzetgazdaság fejlődéséhez. Nem szabad a külföldi tőkét riogatni akkor, amikor tudjuk, hogy a folyó fizetési mérleg helyzetén sokat javíthat a külföldi tőke, és nem szabad a külföldi tőke számára olyan képet festeni Magyarországon, ami esetleg hosszú távon az életszínvonalunkat befolyásolhatja.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre adom meg a szót Hegedűs Mihály képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Először talán hadd mondjam el még egyszer, az előző kormány nem csinált reklámkampányt a magánnyugdíjpénztárak mellett - ezt nem állítottam -, korrektül meghatározta azokat az időpontokat, amikor átléphettek. Az is igaz, hogy a tagok önként léptek át, de az is igaz, hogy a nemzetközi kézben lévő bankok félelmetes reklámkampányt indítottak annak az érvényesítésére, hogy minél több kezelési költséghez jussanak - ez az egyik.

A másik válaszra azt szeretném mondani, nem vagyok én sem a külföldi tőke ellensége, tudom a szerepük jelentőségét az ország fejlődésében, de vannak nemzeti stratégiai dolgok, amelyeket nem szabad a globális tőke kezébe adni. Ilyen az energiaszektor - ez megtörtént -, és a legrégebbi szociális rendszerünket, a magán- (Kuncze Gábor: Ez a legrégebbi?), vagyis a nyugdíj- és az egészségbiztosítás rendszerét nem szabad privatizálni, és nem szabad a tőkét beengedni alapvető szolgáltatásként. Kiegészítő szolgáltatásként természetesen egyetértünk ezzel.

Köszönöm. (Dr. Gidai Erzsébet tapsol.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A monitoron Csatári József ügyrendi jelentkezése jelent meg, de ő nincs itt, kérem, töröljék, mert tévedés lehet.

Normál felszólalásra (Derültség az SZDSZ soraiban. - Közbeszólások: Mi az, hogy normál?) megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ. (Varga Mihály: Géza, lehetetlent ne kérj!)

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi vitában azzal foglalkoztam, hogy vajon helyes-e, hogy a kormány nem csökkenti az adókat; helyes-e, hogy elmarad az, amit a kormány ígért, hogy csökkenti az adókat, és kimutattam, hogy az adócsökkentésre megvolna a lehetőség, és szükséges is lenne az adócsökkentés.

Ma a társadalombiztosítási járulékokkal foglalkozunk és ma ismét föl kell tennünk a kérdést, amit tegnap föltettünk. Csökkenti-e a kormány a társadalombiztosítási járulékot, helyesen jár-e el, teljesíti-e az ígéreteit? Nos, ha elővesszük a Fidesz választási programját, azt találjuk benne, hogy "a társadalombiztosítási járulék összegét csaknem felére, 25 százalékra mérsékeljük". Fideszes képviselőtársaim, élükön a jelenlegi miniszterelnökkel büszkén mondják, hogy íme, a Fidesz beváltja ígéretét, ha nem is 25, de 27 százalékra fogja négy év alatt csökkenteni a társadalombiztosítási járulékot. Ennek nyilván minden vállalkozó, minden munkáltató örül, hiszen a terhei csökkennek. Igen ám, csakhogy én tegnap arra hívtam föl a figyelmet, hogy adót csökkenteni akkor lehet, ha a kiadási oldalt is csökkenteni tudjuk. Nagy sikere volt Csúcs László képviselő úrnak a Független Kisgazdapárt részéről, aki az ellenzékhez hasonlóan számon kérte a kormánytól az adók csökkentését, csakhogy azt nem mondta meg, hogy vajon a költségvetési kiadások csökkentését is úgy támogatja-e, mint ahogy az ellenzék.

Nos, amikor ma helyeseljük a tb-járulék csökkentését, akkor föl kell tennünk a kérdést, hogy vajon mi van a másik oldallal. Volt ugyanis ebben a választási programfüzetben - amit már ha mástól nem, tőlem jól ismernek képviselőtársaim - egy másik ígéret is, csak néhány oldallal kell odébb lapozni. Azt mondja az egészségügyről a Fidesz választási ígéretgyűjteménye: "Véget vetünk a társadalombiztosításban uralkodó pazarlásnak és korrupciónak, növeljük az egészségügy költségvetését, gyökeresen új bérrendszert vezetünk be, mely az ott dolgozók számára jelenlegi jövedelmük megkétszereződését jelenti." Nos, tisztelt Országgyűlés, teljesíti-e a Fidesz ezt a választási ígéretét? No, lehet, hogy abban a társadalombiztosítási költségvetésben, amit mi még nem ismerünk, ez benne lesz, de nagyobb esélyt adok annak, hogy nem lesz benne.

Tisztelt Országgyűlés! Akkor lehetne jó szívvel igent mondani a tb-járulék valamennyiünk által kívánatosnak tartott csökkentésére, ha a kormány négy év alatt a társadalombiztosítási rendszerek működésében is tett volna valamit annak érdekében, hogy ott takarékoskodás legyen, hogy ott rendes szelekció legyen a kiadások között, hogy ott ésszerű gazdálkodás legyen. Tett valamit ezért a kormány az elmúlt két évben? Szerintem nem. Készül valamit a kormány tenni ezért a következő két évben? Egyelőre nem tudunk róla. Az kétségtelen, hogy a választások idején még megígérték azt, hogy 2001. január 1-jén életbe lép egy új egészségbiztosítási rendszer. Az időközben távozott fideszes vezérszónok, Selmeczi Gabriella körülbelül egy évig ezen dolgozott, aztán az ő szenátori működését arra használták föl, hogy ezt az egész dolgot leállítsák, és bizony egy látszólagos praxisprivatizáción kívül ez a kormány az egészségügyben nem csinált semmit.

Tisztelt Országgyűlés! Ha viszont a működés hatékonyságában semmiféle változás nincs, akkor a járulékok csökkentése vagy a rendszerek hiányát növeli, vagy pedig a fűnyíróelv szerinti takarékoskodást kényszeríti rá az egészségügyre meg ha módja van rá, a nyugdíjrendszerre is. Ez pedig azt jelenti, tisztelt Országgyűlés, hogy ennek a járulékcsökkentésnek az árát azok kényszerülnek megfizetni, akik az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás kedvezményezettjei, az orvosok, a betegek meg a nyugdíjasok. És ez így is van, tisztelt Országgyűlés, ennek a fedezete az, hogy 1999 óta a nyugdíjak egyszeri csökkentése évről évre 50-70 milliárddal csökkentette a nyugdíjrendszer kifizetését; az, hogy elvették azokat a bizonyos tízmilliárdokat a magánnyugdíjpénztárak tagjaitól; és hogy a gyógyszerkasszán évről évre megpróbálnak takarékoskodni, és a gyógyszerköltségek minél nagyobb részét hárítják át magukra a gyógyszervásárlókra.

Itt tehát arról van szó - miről is? Ha föltesszük a kérdést, tisztelt Országgyűlés, hogy miért járulékot csökkent ez a kormány és miért nem adót, akkor a válasz nagyon egyszerű: azért, mert ha adót csökkentene, akkor a saját költségvetési kiadásaiban, a neki oly fontos államigazgatási kiadásokban meg a kisgazda támogatás megvásárlásához szükséges agrárkiadásokban kellene spórolnia. Ezt pedig ez a kormány nem akarja csinálni, hanem mint tegnap rámutattam, a költségvetési kiadásokat, az állam kiadásait dinamikusan növeli. Inkább ott spórol, ahol ennek az árát az orvosok, az ápolónők meg a betegek, meg a nyugdíjasok fizetik meg.

Csak hogy világossá tegyem az összefüggést: Horváth professzor, képviselő úr nem értette, hogy miért vannak fenntartásai egyes képviselőtársainknak a minimálbér emelésével. Nos, hogy világos legyen Horváth képviselő úr számára, amit itt a kormány csinál, amikor a minimálbért a magánszektorban, az üzleti szektorban emeli, úgy jár el, mintha valaki a más bankkártyáját dugná be az automatába és úgy venne föl belőle pénzt. Ugyanez történik akkor is, amikor a kormány a tb-járulékot úgy csökkenti, hogy a rendszer hatékony működéséért nem tesz semmit, hanem abból indul ki, hogy majd a nyugdíjasokon meg az orvosokon, meg az ápolónőkön, meg a betegeken beszedi azt a pénzt, amivel a vállalkozók terheit csökkenti. A vállalkozók terheit adócsökkentéssel is lehetne csökkenteni, ettől azonban ez a kormány ódzkodik. Azt nem érti ugyanis ez a kormány, hogy ha valaki egész életen át fizette az egészségbiztosítási meg a nyugdíj-biztosítási járulékot, akkor nem lehet a feltételeket egy önkényes állami döntéssel akkor megváltoztatni, amikor az illető már élvezné azokat a juttatásokat, amelyek a biztosítási rendszerből őt megilletik.

 

 

(11.10)

 

 

Csakhogy ez a kormány a biztosítási elv lényegét teszi félre. Ezt teszi a társadalombiztosításban is, és még inkább ezt teszi a magánnyugdíjpénztárak esetében.

Itt elmondta több képviselőtársunk is, az MDF vezérszónoka, Csáky képviselő úr, Hegedűs képviselő úr, hogy a magánnyugdíjpénztárak rendszere egy rendkívül kockázatos rendszer. Nos, tisztelt Országgyűlés, én ezzel egyetértek. Magyarországon a magán-nyugdíjpénztári rendszer egy kockázatos rendszer. Három jelentős kockázati tényező van: az egyiket úgy hívják, hogy Fidesz, a másikat úgy hívják, hogy Kisgazdapárt, és a harmadikat úgy hívják, hogy Magyar Demokrata Fórum. (Derültség, taps az MSZP soraiban. - Dr. Hegedűs Mihály tapsol.)

 

ELNÖK: Független Kisgazdapárt; helyesen mondja!

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): ...Független Kisgazdapárt, igen, Független Kisgazda-, Polgári és Földmunkáspárt. Így van. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Helyesen idézze!

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Helyesen idézzük a klasszikusokat, így van.

Tisztelt Országgyűlés! Állítólag itt valaki becsapja a pénztártagokat. Kérem szépen, én kerestem ebben a programfüzetben azt a passzust, hogy ha a Fidesz megnyeri a választásokat, akkor megváltoztatja a magánnyugdíjpénztárak működési feltételeit. Többször elolvastam; ugye, tudják rólam ezt? Megtaláltam benne ezt az ígéretet? Nem találtam meg. De még 1999 júniusában is elfogadott ez az országgyűlési többség egy olyan hároméves tervet, költségvetési irányelveket, amelyben az szerepel, hogy 2000-től 8 százalék lesz a magán-nyugdíjpénztári tagdíj. Eltelt néhány hónap, és a költségvetés benyújtásakor, az adótörvények benyújtásakor már levitték 6 százalékra.

Ki csapta be, tisztelt Országgyűlés, a magánnyugdíjpénztárak tagjait? Or-bán Vik-tor - a kockázati tényező.

Köszönöm a figyelmet. (Derültség, taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Az SZDSZ időkerete lejárt. Két percre megadom a szót Hegedűs Mihály képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; ezzel az időkeret ki is merül a Független Kisgazdapárt számára.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Kedves Bauer Képviselőtársam! Én az ön helyében örömömet fejezném ki, hogy olyan fejlődőképes és fiatal kormánya van az országnak, amely olyan hibákat is fel tudott fedezni, amelyeket ellenzékiként nem fedezett fel, és közben képes korrigálni azokat a téves rendelkezéseket, amelyeket az előző kormány hozott. Ennek, én úgy gondolom, örülni kell, az egész parlamentnek, az egész országnak, hogy a mi kormányunk nem ragaszkodik a hibáihoz, hanem van kritikai érzéke, van önkritikája, és van egy önjavító képessége.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, Fidesz.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány, ahogy az már ma is elhangzott több felszólalás során, azt a javaslatot tette az Országos Munkaügyi Tanács szereplői részére, hogy a minimálbér jelenlegi 25 500 forintos összegét 2001. január 1-jétől 40 ezer forintra, 2002. január 1-jétől pedig 50 ezer forintra emeljék fel. A javaslat elfogadása esetén a 40 ezer forintos, illetve 50 ezer forintos minimálbér minden becsületesen, szorgalmasan dolgozó ember számára, függetlenül képzettségétől, lehetővé teszi, hogy önmaga és a családja számára megteremtse a nagyon szerény, de tisztességes, tisztességgel megélhető életkörülményeket.

A kormány már hónapokkal ezelőtt bejelentette ezt a javaslatát; ez a terv, hogy 40 ezer forintra, illetve 50 ezer forintra emelkedjék a minimálbér mértéke, nagy vihart kavart mindkét oldalon: mind a munkáltatók oldaláról, ami viszonylag érthető, mind pedig az érdek-képviseleti szakszervezetek részéről, ami számomra már kevéssé érthető. Ezért most, amikor az Országgyűlés tárgyalja a 2001-2002. évekre javasolt adó-, társadalombiztosítási törvényjavaslatot, majd ezt követően a költségvetési törvényjavaslat is hamarosan beterjesztésre kerül, itt az ideje, képviselőtársaim, hogy mi magunk is feltegyük magunknak azt a kérdést, hogy tudjuk-e támogatni a kormány szándékát, tudjuk-e támogatni azt, hogy a jelenlegi 25 500 forintos minimálbér 40 ezer forintra emelkedjék. Ez az emelkedés 57 százalékot jelent a bruttó mértéket tekintve, míg a nettó összeget tekintve 52 százalék. Forintra lefordítva: a nettó 20 272 forintról nettó 30 800 forintra emelkedne a minimálbér összege, vagyis az az összeg, amelyet a minimálbéren dolgozók kézhez kapnak.

Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy néhány adat, tény felsorolása világosan bizonyítja azt, hogy a jelenlegi minimálbér jóval kisebb munkajövedelmet biztosít, mint amiből szűkösen, de tisztesen meg lehetne élni. Másrészt pedig a minimálbér növekedése az elmúlt tíz évet tekintve jóval elmaradt az átlagkeresetek növekedésétől. A rendelkezésünkre álló KSH-adatok szerint 1999-ben egy kétkeresős, kétgyermekes család létminimuma valamivel több mint 85 ezer forint havonta. Most gondolják meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha ebben a családban mind a két kereső dolgozik, és minimálbért keres, akkor milyen kevés az az összeg, amelyet havonta kézhez kapnak: a nettó összeg alig haladja meg a 40 ezer forintot. Ez az összeg nem éri el a családi létminimum felét. Vagyis a legalacsonyabb garantált bér a családtámogatásokkal együtt is ennél a megállapított 85 ezer forintnál jóval kisebb jövedelmet biztosít csupán. Ez pedig egyebek között annak a következménye is, hogy tíz év alatt, míg a nemzetgazdasági átlagkereset hét és félszeresére növekedett, addig a minimálbér összege mindössze alig haladta meg a hatszoros növekedést.

A minimálbér és az átlagkeresetek egymáshoz viszonyított aránya már 1990-ben is alacsony volt, mindössze 35 százalék. Ez az arány az elmúlt tíz évet tekintve sajnos tovább romlott, ma pedig ott tart, hogy csak 29 százaléka a minimálbér az átlagkereseteknek. Az átlagos reálkereset az 1990-es években 15 százalékkal csökkent, a minimálbér reálértéke ugyanakkor pedig 26 százalékkal.

A kormány minimálbér-javaslatához szorosan hozzátartozik a munkáltatók társadalombiztosítási járulékának 2001-2002-re előirányzott 3-3 százalékpontos csökkentése. Ez a munkáltatói köztehermérséklés összességében kompenzálja a minimálbér-növekedés, bérköltség-emelkedés terheit; ez azt jelenti a rendelkezésünkre álló számítások alapján, hogy a munkáltatók terhei 100, illetve 110 milliárd forinttal csökkennek.

Úgy vélem, kevéssé megalapozottak azok az aggályok is, hogy a minimálbér-növelés rontja a nemzetközi versenyképességet. A versenyképesség-romlást a minimálbér-emelés miatt azért nem tartom valószínűnek, mert a külpiacokra termelő vállalkozások többségének a gazdálkodását a minimálbér-emelés kevéssé fogja befolyásolni. Hiszen mindazok az adatok, amelyek a foglalkoztatóknál ebből a célból rendelkezésünkre állnak, azt bizonyítják, hogy ezeknél a cégeknél az átlagkeresetek jóval meghaladják a minimálbér mértékét. A foglalkoztatási költségek relatív csökkenése következik be ezeknél a munkáltatóknál, ugyanakkor pedig elképzeléseiket, foglalkoztatási politikájukat, döntéseiket elsősorban a piaci viszonyok, termelési elképzeléseik és komplex gazdálkodási feltételeik fogják meghatározni.

Nem lesz a minimálbér-növeléssel arányos foglalkoztatási költségnövekedés azoknál a vállalkozásoknál, amelyek most minimálbérrel jelentik be a munkavállalóikat a társadalombiztosításhoz, de a teljesítmények függvényében fizetett mozgóbéreket voltaképpen zsebből fizetik. A bérfizetés e szürkezónája világosabbá válhat. A munkáltatók a magasabb garantált bérért nagyobb teljesítményeket, fegyelmezettebb munkát várhatnak el.

 

(11.20)

 

A munkavállalók pedig tisztán tehetik el azt a jövedelmet, amely után a nyugdíjjárulékot fizetik, amely után az egészségügyi járulékot fizetik, ezeket a szolgáltatásokat igénybe veszik, és természetesen nagyobb mértékben tudják igénybe venni az adókedvezményeket gyermekeik után.

Ahol a tb-járulék csökkentése éppen hogy vagy csak kismértékben alulkompenzálja a minimálbér foglalkoztatási költséget növelő hatását, ott sem kell, tisztelt képviselőtársaim, feltétlenül pesszimista módon azzal számolni, hogy a munkáltatók elsősorban a foglalkoztatás szűkítésével reagálnak majd a minimálbér emelésére. Ha e vállalkozások gazdálkodási feltételei tovább javulnak, ha a termelésüket, szolgáltatásaikat bővíteni tudják - mert a belföldi piacon továbbra is nő a kereslet -, akkor a foglalkoztatási döntéseiket is ezek a tényezők határozhatják meg elsődlegesen.

A kormányzati szervek számításai ismeretében - amely számításokat a képviselőtársaim is kézhez kaptak - várható, hogy a vállalkozásoknak lesz egy olyan köre is, ahol a tb-járulék csökkentése csak részben ellentételezi a minimálbér-emelés bérköltségének hatását. Ebbe a körbe a főként kisebb, hazai piacra termelő vállalkozások tartoznak. Itt szükség van általában - nem csak a tervezett minimálbér növelése miatt - a gazdálkodási feltételek, lehetőségek komplex javítására. Úgy látom, hogy e vállalkozások működési feltételeinek javítását a kormány is fontos feladatának tekinti. Ezt mutatja az a legutóbbi elképzelés is, amely szerint a kormány az adótörvény módosításai között javasolja, hogy az egyébként nyereséges kis- és középvállalkozások tízmillió forint nyereségig ne fizessenek adót, ha azt fejlesztésre és beruházásra fordítják.

A különböző színtereken hónapok óta folyó vitákban elég gyakran felmerül egyes képviselőtársaim részéről is, hogy a tervezett minimálbér-növelés nivellálni fogja a kereseteket, leértékeli a képzett munkát, leértékeli a diplomát. Úgy vélem, hogy ez egy nagyon sommás vélekedés és túlzás. Magyarországon az elmúlt tíz évben a versenyszféra munkaerőpiacán végbement képzettség igen gyors, jelentős mértékű felértékelődése történt meg. Ezt tükrözik a képzettségi szintek és a különböző beosztások szerinti kereseti arányok.

Ugyanakkor a kereseti skála két széle között ma már olyan nagyok a kereseti különbségek, amelyek a kiegyensúlyozott munkaerő-piaci viszonyok érvényesülését is nehezítik. A statisztikai vizsgálatok szerint ma Magyarországon a munkavállalók legalacsonyabb keresetű 10 százalékának az átlagos keresete 4,4-szer kisebb, mint a magas keresetűeket magában foglaló kilencedik tizedbe tartozóké.

A magyarhoz hasonló nyugat-európai differenciáltsági mutatók ugyanakkor 2-2,5-szeres különbségeket mutatnak, és ebben a számításban, tisztelt képviselőtársaim, a legmagasabb kiugró keresetűek jövedelmét nem is vették figyelembe. Azt gondolom, hogy a versenyszféra munkaerőpiacán a javasolt minimálbér-növelés után is alapvetően - ahogy eddig is - a piac fogja alakítani a képzettség szerinti kereseti viszonyokat. Ugyanakkor a minimálbér-növelés az alacsony keresetűeket is közelíteni fogja az átlag feletti szinten keresőkhöz.

A költségvetési szférában a közszolgálati alkalmazottak körében, ezen belül is főleg a közalkalmazotti szektorban az elmúlt évtizednél is hosszabb időszakból örököltük a nivellált kereseti viszonyokat. A nagy közszolgáltatásokat végző költségvetési ágazatokat tekintve a 2001-re tervezett 40 ezer forintos minimálbér önmagában kedvezően fogja érinteni az alacsonyabb képzettségű szakalkalmazottakat főként az egészségügyi és a szociális ágazatban, ahol az ilyen fontos munkát végző szakalkalmazottak nagy számban dolgoznak.

Ugyanakkor a diplomás közalkalmazottak kereseti helyzete is remélhetőleg javulni fog, miután a kormány az illetménytáblákban garantált illetményminimumok 8,75 százalékos növeléséhez, valamint a minimálbérnél alacsonyabb illetmények minimálbérre való kötelező kiegészítésére előirányzott finanszírozási forrásokat biztosít.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 2001. évi országos minimálbér összege az Országos Munkaügyi Tanácsban dől el, ott, ahol teljes konszenzusra van szükség. Résztvevői a kormány, az érdekképviseleti szervezetek, valamint a munkáltatók. Nekünk, parlamenti képviselőknek, úgy vélem, hogy itt az a kötelességünk, hogy hozzájáruljunk ezeknek a tárgyalásoknak az eredményességéhez, politikailag támogassuk azt az elképzelést, amely a minimálbér összegét növelni kívánja, segítsük hozzá azokat a családokat, azokat a dolgozókat, akik ma nagyon szerény, nagyon szegény körülmények között élnek, hogy jövőjüket szebbé és boldogabbá tehessük. Ehhez kérem a képviselőtársaim támogatását, bármelyik oldalon is üljenek.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót felszólalásra Boldvai László képviselő úrnak, MSZP.

 

BOLDVAI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hozzászólásomban három témával szeretnék foglalkozni. Az első általános megjegyzéseim a cikluson belül megvalósulni hirdetett adó- és járulékreformról szólnak, a második konkrétan az idei javaslat járulékcsökkentő tételeire vonatkozik, a harmadik az egész intézkedési csomag várható hatása az ország halmozottan hátrányos helyzetű térségeiben.

Rátérve az első témára: már lerágott csontnak tűnik, de mégis kénytelen vagyok megidézni, hogy a Fidesz kormányra kerülésekor meghirdette, hogy a cikluson belül egy átfogó adó- és járulékreformot fog végrehajtani. A célja pedig az, hogy nagymértékben csökkenjen a gazdaság szereplőit terhelő elvonás mértéke, illetve jelentősen egyszerűsödjenek az adózással, a járulékfizetéssel kapcsolatos adminisztrációs terhek.

Szeretném emlékeztetni a jelen lévő költségvetési bizottsági tagtársaimat az elmúlt időszak azon vitáira, amelyekben az általam most megfogalmazott állítást például koalíciós képviselőtársunk, Csúcs László számon kérte a Pénzügyminisztérium képviselőin. Akkor az a válasz született, hogy szakmai koncepció kidolgozásához idő kell, a képviselő úr pedig értse meg, hogy addig nincs más lehetőség, mint barkácsolni a jelenlegin, mármint az adórendszeren. Még az elfogadható is lett volna, ha az azóta eltelt időszak nem azt bizonyítaná, hogy nincs tartalmi elképzelés, és sajnos úgy tűnik, a most benyújtott javaslat alapján már nem is lesz.

Szeretnék visszautalni a tavalyi adóvitára. Volt olyan koalíciós képviselő, aki azt hangoztatta, hogy a kormány igenis adóreformot akart, de ez a próbálkozása - mármint a kormány ezen próbálkozása - az ellenzék ádáz ellenállásán megbukott. Konkrétan, akkor, tavaly a PM által felfedett újdonságokra gondolt, a földadó, kamatadó, biztosítási adó, értékalapú ingatlanadó bevezetésével. Ha ezt a logikát követnék, azt gondolom, hogy ami az akkori kormányzati javaslatok mögött tetten érhető volt, hogy a költségvetés bevételi éhségét még milyen ötletekkel lehetne kielégíteni, és ha ezt szinonimaként alkalmaznánk az adóreformra, akkor tényleg nincs másról szó, mint arról, hogy a Fidesz felfogása szerint az adóreform egyenlő új lehetőségek felkutatásával, amelyekkel a költségvetés tervezett kiadási oldalához próbálja igazítani a mindenkori bevételi oldalt, és addig hoz elénk újabbnál újabb ötletet, amíg a kívánatos egyensúly elő nem áll.

Az elmondottakból persze nem következik, hogy az általunk 1998-ig üzemeltetett adórendszert tökéletesnek tartanám, sőt. Igazán itt van a Fidesz-kormány igazi felelőssége. Az elmulasztott lehetőség miatt a magyar gazdaság az elmúlt években töretlen, kiegyensúlyozott fejlődési pályán mozgott. Ennek köszönhetően olyan jelentős jövedelemtöbblet keletkezik évről évre, amely teret adhatna az adóterhelés csökkentésére, és ez kedvezően húzhatná a magyar gazdaságot az egészséges fejlődési pályán. Ezzel szemben a Fidesz-kormány négy éve alatt az az abszurd helyzet jön létre, hogy az átlagos adóterhelés egészen 2 millió forint éves jövedelemig 1998-hoz képest nőni fog.

A második téma - mint azt korábban említettem - az idei javaslat járulékot érintő része lenne.

 

(11.30)

 

Az általunk megkapott háttéranyag 28. oldalán a következő olvasható, idézem: "A kormány 2001-2002-re folytatni kívánja a foglalkoztatók élőmunkaköltségeinek csökkentését, így 2001-2002-ben is 3 százalékot csökken a munkáltatók társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége. Ennek hatása a tb-alapok költségvetésére a 2001. évben 110 milliárd, 2002-ben 123 milliárd forint bevételkiesés." Majd úgy folytatódik, hogy: "E lépés hatásait csak minimálisan ellensúlyozza a tételes egészségügyi hozzájárulás tervezett évi 300-300 forint összegű növelése." Ennek hatása az anyag szerint 2001-ben 12 milliárd, 2002-ben 13 milliárd forint bevételi többlet. Így első ránézésre rendjén is volna dolog, még egy állandóan kötözködő, akadékoskodó ellenzéki képviselő sem találhat ebben semmi kivetnivalót. Teljesül a Fidesz ígérete, és jó a gazdaságnak, mert valóban érzékelhető, jelentős élőmunkateher-csökkentésről van szó.

De nézzünk a folyamatok mögé, vizsgáljuk meg ugyanezen anyag későbbi oldalain található intézkedések - igen szemérmesen csak a mellékletben felsorolt táblázatokban számszerűsített - további hatásait! Ha a 2001. évet vizsgáljuk, akkor a következő képet kapjuk: van egyszer egy 110 milliárd forintos bevételkiesés, van egyszer 12 milliárd bevételnövekmény a fix egészségügyi hozzájárulás 300 forintos emeléséből, van egyszer egy 15,3 milliárdos bevételtöbblet az egészségügyi járulék plafonjának eltörléséből, és utoljára, de nem utolsósorban van egy 12,4 milliárdos többlet a minimálbér emeléséből következően. Ha elvégezzük az összesítést, a 113 milliárd kiesés valójában 70 milliárd forintra csökken, a 3 százalékból így lesz valójában 1,8 százalék.

Ha ugyanezen műveletet 2002-re elvégezzük, akkor a képlet a következőképpen alakul: van egyszer 123 milliárd kiesés, a fix rész további 300 forintos emeléséből 13 milliárd többlet, az egészségügyi plafon eltörléséből 16,4 milliárd a többlet, és az átlagbér 50 ezer forintra történő felemeléséből is további 12,8 milliárd bevétel keletkezik az alapnál. Ebből következik, hogy 2002-re is igaz a tétel, hogy valójában a meghirdetett 3 százalékos csökkentés 1,8 százalékponttal egyenlő. Ezen számsor ismeretében véleményem szerint meglehetősen barokkos túlzás nagyarányú járulékcsökkentésről beszélni.

A személyi jövedelemadó-rendszer és a járulékrendszer változásainak együttes hatását mutatja - ha megnézzük -, hogy 100 forint nettó keresetet milyen nagyságú költségvetési elvonás terhel. Az 1999-2000. évi adó- és járulékrendszeri változások együttes hatásaként egészen 1 millió 800 ezer forint 2000. évi jövedelemig nőtt a költségvetési elvonás együttes mértéke. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez alól egy szűk sáv, az évi 850 ezer és 1 millió 50 ezer forint között keresők jelentenek kivételt, ahol összességében minimális közteher-mérséklődés van. A költségvetési elvonás legjobban éppen a legkisebb kereseteknél nőtt. Aki 1998-ban évi 300 ezer forintot keresett, annak a kifizetésre került nettó keresetének minden 100 forintját 76 forint adó és járulék terhelte. Ha ugyanennek az embernek a keresete az átlagnak megfelelően nőtt, 2000-ben 380 ezer forint bruttó jövedelemmel rendelkezik, a kézhez kapott keresetének azonban minden 100 forintja után már 90 forint kerül az állami költségvetésbe. 2001-ben a tervezett 3 százalékos járulékcsökkentés ellenére az évi 700 ezer forintnál kevesebbet keresőknél a költségvetési elvonás aránya még mindig magasabb lesz, mint 1998-ban volt, 1,7 millióig ugyanannyi vagy csupán néhány ponttal alacsonyabb. Jelentősebb, 5-10 százalékpontos elvonásmérséklődés csak az e feletti jövedelmeknél következik be 1998-hoz viszonyítva.

Itt érkezünk el hozzászólásom harmadik témájához, az adó- és járulékrendszer változásainak és a tervezett minimálbér-emelés várható hatásainak vizsgálatához az ország egy halmozottan hátrányos helyzetű térségében, például Nógrád megyében. Annak a halmozottan hátrányos helyzetű megyének a szempontjából kívánom a minimálbér-emelést vizsgálni, ahol a munkanélküliség még ma is sok helyen közelíti vagy meghaladja a 20 százalékot; ahol 1999-ben az ötven főnél többet foglalkoztató gazdasági egységekben a dolgozók átlagos havi bruttó keresete mindössze 59 901 forint volt, az országos átlag 78 százaléka.

Csak egyet tudok érteni a már korábban általam idézett pénzügyminisztériumi háttéranyag 30. oldalán tett megállapítással, amely a minimálbér-emelésnek a kedvezőtlen foglalkoztatási hatásait jelzi. Idézem: "A minimálbér-emeléssel együtt járó tb-tehernövekedés komoly költségtöbbletet jelent egyes munkaigényes ágazatokban. Jellemzően ez a helyzet a könnyűiparban, a hagyományos szolgáltatásoknál, a kereskedelemben, illetve a mezőgazdaságban, vagyis minden alacsony bérszintű ágazatban." Hadd tegyem hozzá ennek egy másik metszetét: minden alacsony bérszínvonalú, hátrányos helyzetű régióban. Hogy ennek nagyságrendje mekkora, ahhoz hadd idézzem éppen Járai miniszter úr hét végi sajtótájékoztatón elmondott adatát, ahol jelezte, hogy az egészségügyben a minimálbér-emelés az ott dolgozók mintegy 30 százalékát érinti, márpedig az egészségügy tragikusan alacsony bérszínvonala pontosan megegyezik Nógrád megye kereseti színvonalával.

Félreértés ne essék, ha valaki, éppen Nógrád megye képviselője tudja, mennyire fontos lenne, hogy jelentősen emelkedjen az az összeg, amelyet valaki nyolcórai munkával családja megélhetéséhez megszerezhet. Jómagam is rendkívül nagy jelentőségűnek tartom és támogatom, hogy jövőre a minimálbér nettó összege a mai valamivel több, mint 20 ezer forintról 30 800 forintra emelkedjen akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy már ez a 10 500 forintos növekedés is nagyon sok Nógrád megyei és nem csupán Nógrád megyei kis- és középvállalkozó számára elviselhetetlenül magas költségnövekedést fog jelenteni. Nem értem és nem tudom elfogadni azonban, hogy miért kell a minimálbér nettó 10 500 forintos emeléséhez a munkáltatók költségét 19 ezer forinttal növelni. Pontosabban, értem, összhangban mindazzal, amit a Fidesz az adó- és járulékrendszer egészével tesz: most a minimálbér emeléséből kíván újabb jelentősebb költségvetési bevételhez jutni, a legalacsonyabb keresetek tehernövekedésével ellensúlyozva - legalább részben - a nagy cégek járulékterheinek mérséklését.

A minimálbér emelésének hatására a költségvetés bevétele 2001-ben az eddigiekhez képest minden minimálbéren foglalkoztatott után havi 8500 forinttal fog emelkedni. Az érintett munkáltatóknak nem csupán a dolgozók jogos jövedelemnövekedési igényét, de a költségvetés bevételi éhségét is ki kell elégítenie. Hogy ez mennyire ellentétes nem csupán a foglalkoztatáshoz fűződő hazai érdekkel, de az Európai Unió foglalkoztatási irányelveivel is, engedjék meg, hogy pontosan idézzek abból. A tájékoztató, mármint az általunk megkapott PM-tájékoztató 28. oldalán maga az előterjesztő is hivatkozik erre, amikor idézi, hogy "az Európai Unió ajánlja a tagállamoknak, hogy a közterhek csökkentésével is segítsék a foglalkoztatás bővülését, a munkanélküliség visszaszorítását". Az Unió ajánlása azonban itt nem ér véget, csak éppen a folytatást az előterjesztő már elfelejti idézni. Az ajánlás ugyanis úgy folytatódik: "A munkaerőköltségeket terhelő elvonásokat elsősorban a viszonylag alacsonyan képzett és alacsony bérszintű munkaerő esetében kell csökkenteni."

Mindez, ami az adó- és járulékrendszerben az elmúlt két évben történt, és a kormány elképzelései szerint az elkövetkezendő két évben történni fog, szögesen ellentétes az ajánlásnak ezzel a második részével. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, egy alapjaiban újragondolt, szakmai és politikai konszenzuson alapuló adó- és járulékreformra volna szükség, de legalábbis arra, hogy a most benyújtott javaslathoz az előterjesztő fogadja be a józan ész diktálta módosításokat. Ezek lényege az lenne, hogy az adójóváírás emelésével ne terhelje személyi jövedelemadó a minimálbért, és a társadalombiztosítási járulékok jövő évi változása elsősorban az alacsonyabb keresetek járulékterhét mérsékelje.

Amennyiben a kormány makacsul ragaszkodik eredeti elképzeléséhez, akkor is megoldást kell találni az alacsony bérszintű ágazatok és térségek jövő évi problémájára, ha nem akarjuk, hogy a minimálbér-emelés ára a munkanélküliség növekedése, a feketefoglalkoztatás terjedése legyen.

Ezért javaslom, hogy a költségvetés elkülönített forrásból teremtse meg annak a feltételét, hogy azokban az ágazatokban és azokban a térségekben, ahol a kereseti színvonal jelentősen elmarad az országos átlagtól, illetve magas a munkanélküliség, mindazok a munkáltatók, ahol a minimálbér jövő évi szintjének elérése elviselhetetlen terhet jelentene, kapjanak támogatást a társadalombiztosítási kötelezettségeik megfizetéséhez. Ha a költségvetés a munkáltató által fizetett fix összegű, illetve százalékos társadalombiztosítási járulék 50 százalékát befizetné a munkáltató helyett, ennek összege 8100 forint lenne, vagyis a költségvetés nem plusztámogatást adna, csupán lemondana ebben a körben a minimálbér-emelésből fakadó bevételi többletéről, a munkáltatók számára viszont elviselhetőbbé tenné költségeik növekedését.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

(11.40)

 

ELNÖK: Köszönöm. Ismertetném az időkereteket, a frakciók részére rendelkezésre álló időkereteket: a Fidesznek 10 perc 10 másodperc; az MSZP-nek a mostani felszólalás után 3 perc 2 másodperc (Keller László: Hat perc!); Független Kisgazdapárt 37 másodperc; MDF 40 másodperc. Sajnos nem tudok szót adni a MIÉP-es Gidai Erzsébetnek.

Font Sándor képviselő úrnak adom meg a szót 40 másodperces időkeretben.

 

FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A tb-járulékok csökkentése örvendetes dolog, ezt szinte mindannyian elismerjük, tudjuk, 33 százalékról 30 százalékra, majd pedig 27 százalékra fog csökkenni a járulékteher. Azonban az egyösszegű, fix összegű tb-járulék ugyanakkor emelkedik, és itt részben egyet kell értenem a kritikákkal, ez egy bizonyos rétegnek, az egyéni kisvállalkozásoknak, közepes vállalkozásoknak terhet fog jelenteni.

Ezért javasoljuk - és az indítványt beadtuk -, hogy 3450 forintra, majd 3000 forintra csökkenjen évről évre az egyösszegű tb-járulék.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót felszólalásra Steinerné Vasvári Éva képviselő asszonynak, Fidesz; 10 perc 10 másodperc áll rendelkezésére.

 

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Az előttünk álló 2001-es és 2002-es évre szóló adójogszabályok a gazdasági élethez, az egyének, a családok életéhez szükséges stabilitást és kiszámíthatóságot kívánják szolgálni. Ahhoz, hogy az élet bármely területén tervezni tudjunk, terveinket meg tudjuk valósítani és eredményeket tudjunk elérni, szükség van stabil, kiszámítható háttérre, szükség van stabil szabályozókra. Igaz ez a gazdasági életre, a kis- és középvállalkozásokra, és igaz ez az egyénekre, a családokra is. Ne változzon az, ami jól működik, de lehetőség szerint változzon, ami a jó működést, a növekedést gátolja.

A 2001-re és a 2002-re szóló módosítások az adótörvények alapjait, szerkezetét nem érintik, de a családok mindennapjainak javítása érdekében folytatódik az adórendszerben a családi elemek erősítése. A Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja a kormányt azon céljában, hogy a családok számára tervezhetőbbé tegye anyagi helyzetüket, megélhetésüket és családjuk jövőjét. Először fordul elő, hogy a kormány két évre előre megmondja, mikor mit szeretne változtatni, mikor ki mennyi jövedelemre vagy juttatásra számíthat.

A gyermekes családok tervezhető közeli jövőjét a családi kedvezmények bővülése segíti, hisz jelentős segítség az, hogy egy gyermek után az eddigi adómentes jövedelem 330 ezerről 400 ezerre, két gyermeknél 460 ezerről 643 ezerre emelkedik. Három gyereknél ennél lényegesen nagyobb a kedvezmény, mert 650 ezerről több mint duplájára, 1 millió 350 ezer forintra nő az a jövedelem, ami után nem kell adózni.

Nagyon szeretnénk, ha e kedvezmények hatására megszületnének azon második és harmadik gyerekek is a családokban, akiket eddig szüleik nem mertek tervezni, jövőjüket, tanításukat nem látták biztosítottnak.

Gyermekeink léte befektetés a jövőbe, amely nemcsak a szülők, hanem az egész társadalom jövőjét is meghatározza. Mire gyermekeink felnőnek és önállóak lesznek, lassan a szülőkre jönnek a nyugdíjas évek, amire mindenkinek fel kell készülnie, és a nyugdíjas lét anyagi biztonsága érdekében döntéseket kell hoznia. A jövendő nyugdíjasoknak az elmúlt ciklus második felében el kellett dönteniük, hogy a társadalombiztosítás keretében maradnak, vagy átlépnek a vegyes rendszerű magánnyugdíjrendszerbe.

A bizottsági üléseken a módosító csomag egy pontját kérdőjelezték meg ellenzéki képviselőtársaink, mégpedig azt a módosítást, amely kitolja az időpontot 2000. december 31-ről 2002. december 31-ére, ameddig a magán-nyugdíjpénztári rendszert saját döntésük alapján választó személyek visszaléphetnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe.

Ez a módosítás az egyén biztonságát szolgálja, hisz így több tapasztalat, több információ áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy a végleges döntést meg tudják hozni. Jelenleg még alig van adat arról, hogy ezek a pénztárak milyen eredményt képesek realizálni. Erre szeretnék az egyik gazdasági hetilapból idézni: "Aki ma Magyarországon arra kíváncsi, hogy nyugdíjpénztára miként teljesített az előző évben, és főleg, hogy a többiekhez képest jobban vagy rosszabbul sáfárkodott-e pénztára a pénzével, szinte reménytelen helyzetben van; bármerre néz, sűrű ködöt lát. A pénztárak bonyolult, és nem biztos, hogy valóban egységes módszertan alapján közlik előző évi hozameredményeiket, ráadásul az sem derül ki, melyik fajta hozamrátát adják meg, ami pedig lehetetlenné teszi az igazi összehasonlítást."

A polgári kormány a visszalépés határidejének két évvel történő kitolásával azt szeretné, hogy a pénztártagságról a végleges döntést az idézetben szereplő sűrű köd eloszlása után lehessen meghozni. Az idézett hetilap szerint is a legjobb tanács: kivárni, amíg több év eredménye is rendelkezésre áll, és egységesedik, egyszerűsödik a hozamszámítási és közzétételi rendszer.

Az idézett hetilapot, miután állandó olvasója vagyok, bizton állíthatom, még véletlenül sem lehet kormánypártisággal vádolni.

A jelenlegi jogszabálycsomag a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban 25 módosítást tartalmaz. Ezen módosítások mindegyikének célja a biztonság, a kiszámíthatóság növelése. A módosítások egyike sem érinti az alapelveket, hanem a pénztártag, a jövendő nyugdíjas számára jelent garanciát arra, hogy választott nyugdíjpénztára eredményesen tudja biztosítani nyugdíjas éveinek megélhetését.

A jövendő nyugdíjas számára a legfontosabb módosítások egyike a normajáradék pontosítása. Azon legkisebb nyugdíjat értjük ez alatt, amelyet a Garancia Alap a nyugdíj megállapításakor garantál. A módosítás rögzíti, hogy a társadalombiztosítási nyugellátással leginkább megegyező módon kerüljön kiszámításra a magánnyugdíjpénztár által garantált nyugdíj. Ez nagyon fontos pontosítás, mert ez biztosítja, hogy a magánnyugdíjpénztár-tagok kockázata ne legyen lényegesen nagyobb, mint a társadalombiztosítás keretén belül maradottaké.

Sajnos, a '97. évi LXXXII. törvény nem rendezte az öregségi nyugdíjtól eltérő nyugdíjakat. A rokkantsági kockázatot a magán-nyugdíjpénztári rendszer önállóan nem kezeli, és a hozzátartozói kockázat is csak részleges. A jelenleg beterjesztett módosítások, pontosítások arra nézve, hogy megrokkanás, illetőleg a pénztártag elhalálozása esetén a magánnyugdíjpénztárnak milyen lépéseket milyen határidővel kell megtennie, és mi az az összeg, amelynek átutalását ezen időponton belül el kell végeznie...

A magánnyugdíjpénztárak működési feltételeiben, illetőleg a felügyeleti rendszerben bekövetkező változások célja a biztonságos működés és a számviteli rendszerhez, valamint a gazdasági, társasági szabályokhoz való alkalmazkodás. A módosítások a magánnyugdíjpénztáraktól jelentős felkészülési időt igényelnek, és ezt a jogszabály lehetővé is teszi számukra, mert 2002-től lépnek életbe. Ezen módosítások mindegyikét a Fidesz-Magyar Polgári Párt a kiszámíthatóság és a biztonság érdekében támogatja, és részletesebben ezekről még a délután folyamán szeretnék szólni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót felszólalásra Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP, 3 perc 2 másodperc.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen szeretném jelezni, hogy a televíziós időn kívül szeretném folytatni. Ami a rendelkezésre álló televíziós időt illeti, elnök úr, tisztelt Országgyűlés, sajnálom, hogy a mai hozzászólások közé kakukkfióka került, legalábbis tematikai értelemben, hiszen Koltai Ildikó képviselőtársam a családi adókedvezményekről beszélt, amely a tegnapi napnak volt a témája.

 

(11.50)

 

Azt gondolom, hogy a mai napon a televízióra figyelő állampolgárok kedvéért újra le kell szögezni, a Szocialista Párt nem tudja elfogadni azt, hogy gyermek és gyermek között különbséget tegyünk; nem tudjuk azt elfogadni, hogy a családi adókedvezmények méltánytalanul nagy ívű emelése feleméssze a családpolitikai célokra fordítható forrásbővülés teljes egészét, és így egyetlen fillér ne maradjon a mindenkihez eljutó, három éve változatlan összegű családi pótlék emelésére. A képviselőtársaim már részletesen kifejtették tegnap, hogy ez a politika miért vezet szerintünk zsákutcába, miért vezet a társadalom kettészakadásához, de úgy gondoltam, szükséges itt most még egyszer elmondani, hogy ezt nem tudjuk támogatni, mert igazságtalan, mert rontja az esélyegyenlőséget.

Rátérve arra a kérdésre, ami a mai nap témája, a társadalombiztosítási járulékok témaköre, röviden annyit mondanék, úgy látjuk, hogy az a típusú járulékpolitika, amelyet a kormány ezzel a törvényjavaslattal képvisel, lényegében nem ad értelmes válaszokat a problémák igazi természetére. Három alapvető kérdés tisztázatlan - és majd televíziós időn kívül fogom folytatni. Az első az, hogy a járulékbevételek drámai csökkenése mellett milyen egészségbiztosítási rendszert tudunk működtetni, és egyáltalán hogy ez miként érinti rövid- és hosszú távon a biztosítottak jogállását és a biztosítási rendszerhez fűződő viszonyát. A másik alapvető kérdés az, hogyan és milyen módon fog alakulni a munkáltató és a munkavállaló teherviselésének arányosítása, és miért gondolja a kormány, hogy a munkavállalók most jobb anyagi helyzetben vannak, mint a munkaadók, mert most a járulékterhek átrendezése is megindul. A harmadik kérdés pedig az, hogy a kétszer 3 százalékos járulékcsökkenés után milyen esély marad a miniszterelnök úr által beharangozott egészségügyi konszolidációra.

Nem tudom, elnök úr....

 

ELNÖK: Sajnos, képviselő úr, letelt az idő, úgyhogy majd csak a tévéadáson kívül... (Dr. Kökény Mihály: Akkor kérem, hogy utána szólhassak.) Természetesen szót adunk. 390 perc fog a tévéidőn kívül a képviselő hölgyek, urak rendelkezésére állni.

2 perc 34 másodperc áll a Fidesz rendelkezésére. Lasztovicza Jenő úrnak megadom a szót. Tessék, töltse ki ezt az időt, képviselő úr! (Derültség.)

 

LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért éreztem, hogy fel kell szólalnom, mert Kökény képviselőtársunk egy kicsit félreértelmezi az elmúlt évek történéseit, hiszen azt említette, hogy a kormánypártok különbséget tesznek gyerekek és gyerekek között. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!) Különbséget az előző kormány tett akkor, amikor a Bokros-csomag bevezetésével bizonyos jövedelemhatár felett megszüntette a családi pótlékot. (Varga Mihály: Így van!) Azt hiszem, nagyon félreinformálja a nézőket és a parlamentet Kökény képviselő úr, amikor az ő minisztersége alatt (Varga Mihály a fideszes képviselők felé fordulva: A Kovács már akkor le is mondott!) vezették be ezt a törvényt. Azt hiszem, igazából ezt, hogy a mi kormányunk, a koalíciós kormány ezzel a döntésével újra alanyi jogúvá tette a családi pótlékot, nevezhetjük szociális érzékenységnek (Moraj az MSZP soraiban. - Taps a Fidesz padsoraiból.), és nem azt, amit a Szocialista Párt végzett.

Szeretnék reagálni a Keller képviselő úr által elmondottakra is. Nagyon köszönöm azokat a dicsérő szavakat, amit a most tárgyalandó törvényhez intézett, hiszen nagyon sok dicsérő mondata volt. Igazából úgy éreztem Bauer képviselő úr nyilatkozatából is, hogy a sok személyeskedésében nem is azzal foglalkozott, ami a mai téma volt, ezzel is bizonyította, hogy sok kritikát a szabad demokraták sem tudnak a most tárgyalandó törvénnyel kapcsolatban felhozni. (Dr. Gidai Erzsébet: Igaz!)

A szociális érzékenységre még egy-két gondolatot: a mostani kormány vezette be a gyedet, amit az önök kormánya eltörölt, és ha a minimálbér el lesz fogadva, ez 80 ezer forintra lesz emelve.

A gyerekek és gyerekek közötti különbségről még egy gondolatot, tisztelt képviselő úr. Amikor bevezették az egyetemi tandíjat, annak a lehetőségét is megteremtették vele, hogy a csillagos égig is emelkedhessen, és igazából csak a magas keresetű családok gyermekei vehették volna igénybe. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon rossz húzása volt az előző kormánynak. A mi kormányunk első lépése az volt, hogy ezt eltörölje és megszüntesse, és ezzel a tehetséges gyerekek közötti egyenlőséget teremtette meg.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A Független Kisgazdapártnak még 37 másodperce van. Megkérdezem Kékkői képviselő urat, kíván-e élni a lehetőséggel. Tessék! (Kékkői Zoltán: Majd egyben!) Majd egyben, összefüggően.

A tévéadás ideje letelt, minden frakció kimerítette az itt rendelkezésre álló időkeretet, ezért kétpercesek következnek. Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, MIÉP, adom meg a szót. Utána természetesen Kökény képviselő úr folytatja.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Válaszolni szeretnék a Vojnik Mária által feltett kérdésre. Ami a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetését illeti: magam is a budapesti és Pest megyei önkormányzatnak voltam a tagja, mint a keresztény szakszervezetek küldötte, tehát személyesen is lehetett tapasztalni és megélni lehetett, hogy valójában az MSZOSZ-nek - mint az akkori legnagyobb szakszervezetnek - milyen erőteljes szerepe volt az önkormányzatok alakításában; választási csalásokat hajtottak végre. Ebben személyesen is részt vettem, dokumentálva van, de most nem erről szeretnék beszélni. (Közbeszólások az MSZP soraiból: A csalásban?) Nem a csalásban (Taps és derültség az MSZP soraiban.), hanem tapasztaltam, hogyan zajlik ez le. Ez kegyes botlás, úgyhogy köszönöm, hogy kisegítettek és javítottak, nagyon derék együttérzés az önök részéről.

Meg szeretném említeni, az állami számvevőszéki vizsgálatok mutatják, hogy itt óriási összeg került korrupciós úton olyan területekre kifizetésre, és ezt Vojnik Mária is nagyon jól tudja, amely nem ez egészségügyet, nem a nyugdíjkasszát szolgálta; sok milliárd forintot kiemeltek magánklinika-finanszírozásra és így tovább. Ügyészi eljárás is indult, amelynek semmiféle következménye nem lett. Tehát ezt kifogásoltam akkor is, kifogásolom most is.

Hozzáteszem, az valójában nem önkormányzat volt. Az igazi önkormányzat - például a finn rendszer esetében, amit személyesen is tanulmányoztam - úgy működik, hogy abban bárki részt vehet, a biztosítottak képviselője vesz részt, és nem a szakszervezet delegálja az önkormányzati résztvevőket, vagy a munkáltatók részéről nem az érdekérvényesítő szervezet delegálja. Ezt szeretném leszögezni.

Ami pedig a jelenlegi források felhasználását illeti: ha a statisztikai adatoknak, illetve a költségvetési elszámolásnak hinni lehet, a befizetett járulékokat egészségügyre, nyugdíjra fordították. A baj ott van (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a kintlevőséget nem tudják behajtani, és itt jelentkezik egy súlyos konfliktus, és kérdés, hogy valójában (Az elnök ismét csenget.) mi történik ezekkel a kintlévőségekkel. Tehát én ezt látom nagyon súlyos bajnak a jelenlegi rendszerben is.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Szintén két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lasztovicza képviselőtársam megszólalására szeretnék reagálni. Örülök annak, hogy észrevette képviselőtársam, hogy mi, ellenzékiek tárgyszerűen közelítjük meg a kormány által benyújtott módosító javaslatokat, tehát ha céljaiban egyetértünk a benyújtott javaslattal, akkor azt megmondjuk és nem mondunk valótlanságot. Viszont sajnálom, hogy kiment a teremből azután, hogy elmondtam a véleményemet, hiszen a Csáky képviselő úr által elmondottakra reagáltam egy kétpercesben, és ott világossá tettem, hogy igen, a célfüggvénnyel egyetértünk, de a megvalósítás eszközrendszerével nem, ugyanis több súlyos problémára nem találták meg a megoldást.

A társadalombiztosítás költségvetésével kapcsolatban nem mond semmit sem a tájékoztató, sem a benyújtott törvényjavaslat módosítása, és a minimálbér jelentős emelése következtében előálló foglalkoztatási feszültségek kezelésére a kormány semmilyen javaslattal nem rendelkezik. Éppen ezért nagyon nehezen fogadható el az a kormánycsomag, ami benyújtásra került, célrendszerében igen, eszközrendszerében nem támogatható. Kérem képviselőtársamat, hogy máskor alaposabban figyelje meg az ellenzék mondanivalóját. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Részben ügyrendi észrevétellel szeretném kezdeni a hozzászólásomat. Nonszensznek tartom, hogy nincs módunk a vitában reagálni akkor az elhangzottakra, amikor valóban elhangzanak.

 

 

(12.00)

 

Koltai Ildikó órákkal ezelőtt, fél 11 magasságában tett olyan kijelentéseket, amit nem lehet szó nélkül hagyni, nekem pedig most a tévéidő lejárta után van először alkalmam, hogy kétpercesre időt kérjek. Részben indokolja ez azt is, a megszólalásomat, hogy Lasztovicza Jenő is szóba hozta a gyermekek közötti különbséget.

Nos, képviselő úr, azt gondolom, hogy egy kormány eldöntheti, hogy a hátrányosabb helyzetű rétegeket jobban támogatja. Az előző kormány valóban ilyen döntést hozott, különbséget tett gyermekek között, és az igazán jó anyagi helyzetben lévő gyermekeknek nem adta oda a családi pótlékot. Eldöntheti egy kormány azt is, hogy a gyermek jövedelmi helyzetét figyelmen kívül hagyva mindegyik gyereknek ad családi támogatást. Azt a döntést viszont legalábbis tisztességtelennek kell minősíteni, amiről én tegnap beszéltem részletesen, hogy a kormány úgy dönt, hogy a magasabb jövedelműeknek egyre nagyobb támogatást ad, ezzel növelve azt a távolságot, ami a családok között amúgy is megvan. Koltai Ildikó arra utalt, hogy az a bizonyos 10 százalék, aki az előző ciklusban elveszítette a családi pótlékot, nemcsak magas jövedelmű volt, hanem, szó szerint idézem, mert fölírtam: középrétegből nagyon sokan veszítették el az ellátást.

Nos, szeretném megkérdezni képviselőasszony-társamat, hogy milyen társadalomszerkezetet ismer, hogyha 10 százaléknál kevesebbre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) becsüli az igazán felső réteget. Elnézést, ennyi fért bele két percbe.

 

ELNÖK: Nem szokatlan, képviselő asszony, mindenki túllépi, bár az most időkeretből megy, de szeretném azért, ha mindenki a két percet betartaná.

Két percre megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, MIÉP.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Csak be szeretném fejezni az előbbi gondolatsort. Tehát ahol a finanszírozásnál jelenleg és a befizetett összegek felhasználásánál problémát látok, az egyik, hogy a kintlevőségek behajtását gyakorlatilag nem kezdték el, amelyben nemcsak hazai cégek, hanem külföldi cégek is érintettek, ez a majdnem 260 milliárd kintlévőség, ami nagyon komoly teher és hiány a társadalombiztosítási költségvetésben. A másik, ami nagyon jelentős, és itt nincs előrelépés, ezt egyébként el is mondtam, hogy a felosztó-kirovó rendszert nem változtatták meg, ez egy mintegy húszéves vita már a finanszírozásnál, hiszen itt tőkefedezeti, illetve járulékfedezeti alternatívákat be lehetett volna vezetni az állami finanszírozásnál is. Ennek nagyon jó, szakmailag kidolgozott rendszere már megtörtént és megvan, tehát lehetne alkalmazni.

Végül a harmadik, ami valójában gondot jelent, és ezért lesz mindig forráshiányos, hogy nem nyúlnak hozzá olyan forrásokhoz, ami kiegészíthetné akár a Nyugdíjbiztosítási Alapot, akár az egészségügyi biztosítási alapot, hogy például a lakosság által befizetett adók egy részét, amíg az ágazatot rendbe nem hozzák, átcsoportosítanák erre a célra, hiszen gyakorlatilag ma járulék is, és különösen az eho, az egészségügyi hozzájárulás adóként működik. Tehát ezzel nem lehet korrigálni a társadalombiztosítási járulék forrásait olyan pótlólagos teherrel, amit egyébként is már a családok nem tudnak tovább fizetni, hiszen áthárítják ezeket a költségeket a kibocsátók az árakban a végső fogyasztóra, tehát a lakosságra.

Ezért lehetett volna változtatni azzal, hogy a befizetett adókból egy meghatározott részt akár az egészségügy fejlesztésére vagy finanszírozási bajainak megoldására, vagy az amortizáció leendő bevezetésének a fedezetére használnának föl, amivel kapcsolatban egyébként Nyugat-Európában és másutt is a világon számos ország, például Németország is élt ezekkel a lehetőségekkel. Ezért tartom ma is problematikusnak a finanszírozásnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) ezt a rendszerét.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Újabb kétpercesek következnek; Takács Imre képviselő úr, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Horváth képviselőtársam még annak idején a minimálbérekkel kapcsolatban szólt, és azóta többször felmerült ez. Én azzal egyetértek szakmailag, hogy a minimálbérnek jó, ha termelékenységnövekedést kiváltó kényszere van. De azzal viszont Horváth képviselőtársamnak kell egyetérteni, hogy ezt a termelékenységnövekedést nem tudja minden ágazat egyformán elérni. Más ez a helyzet a kis gépesítettségű vállalatoknál, más a helyzet a komplex gépesítettségű és az automatizáltságot elért vállalatoknál.

Én most csak egy réteg nevében szeretnék szólni, a népművészet nevében. Azzal Horváth képviselőtársamnak is egyet kell érteni, hogy azok, akik a népművészetet gyakorolják, a múltat gyönyörű munkáikkal átörökítik, nem képesek a termelékenységet magas fokra növelni, a hatékonyságot növelni, de a nemzetgazdaság érdeke és a magyarságunk érdeke, hogy ezek a jövőben is tevékenykedjenek, hatékonyan tevékenykedjenek.

Én csodálom a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, hogy ebbe a kérdésbe nem szól bele, mert ha már létrehozzuk az Országimázs Központot, négymilliárd-valamennyi forintért, létrehozunk ilyen meg olyan cifra dolgokat a nemzeti örökségünk érdekében, a múltunk megőrzése érdekében, akkor a népművészetet feltétlenül támogatni kellene, azokat a kézműipari szövetségeket, amelyek jelentősen hozzájárulnak a magyarság múltjának megörökítéséhez.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Vojnik Mária képviselő asszony, MSZP.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Közöttünk a vita lényegét az képezte, hogy ön, miközben kritizálta a társadalombiztosítás önkormányzatának a tevékenységét, eközben a másik oldalon nem világította meg, hogy milyen haszonnal járt a társadalmi kontroll megszüntetése; és továbbmegyek, milyen haszonnal járt az, hogy a társadalombiztosítási alapok bevételeinek és kiadásainak, a működésének a tevékenységére a parlamentnek is megszűnt érdemben a rálátási lehetősége.

Mindannyiunk előtt itt van ma már a '99. évi zárszámadás, a számvevőszéki jelentés, azoknak a rálátása is megszűnt ezekre az alapokra, akik egyébként kezelik ezeket az alapokat és felhasználják. Nem tudjuk a járulékbevételeket, nem tudjuk a pénzáramlásokat követni, és hovatovább még a könyvvizsgálók számára is hozzáférhetetlen lesz ez az ellenőrzés, hiszen az APEH adótitokra hivatkozva gyakorlatilag korlátozta a könyvvizsgálók hozzáférhetőségét. Ez lenne az alternatíva, képviselő asszony?

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, Fidesz.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A családi támogatásokhoz szeretnék pár szót hozzászólni. Béki Gabriellával szoktunk - fideszes képviselőként - vitázni azon, hogy vajon mi a legmegfelelőbb támogatási rendszer a szociálpolitikában és a családpolitikában, hiszen átfedés van a kettő között. Nagyon röviden azt tudom mondani, hogy az önök álláspontja az, és az volt az előző kormányzati ciklusban, hogy igazából a szegény, már lecsúszott rétegekre koncentráltak, és a támogatási formákat az jellemezte, hogy normatív támogatási formákat adtak. Illetve összefoglalásképpen még azt lehet elmondani az önök politikájára, hogy volt olyan forma, olyan családtámogatási formaelem, amit elvettek.

Ezzel szemben a polgári kormány nem vett el senkitől semmit, tehát meghagyta a már addig létező támogatási formát, sőt azok közül az elemek közül, amelyeket önök megszüntettek, például a gyed, az alanyi jogosultság megszüntetése, ezeket visszaállította. Tehát azon kívül, hogy a szegény rétegek támogatását nem szüntettük meg, nem vettünk el tőlük semmit, ezenkívül a lecsúszás előtt álló rétegek kapnak támogatást, és segítjük elő a gyermekvállalást ezeknél a családoknál. Ennek a szakirodalom szerint is a legismertebb formája, eszközrendszere az adórendszer. Tehát tulajdonképpen ez az alapvető különbség a két szemlélet között, ami itt mindig összecsap, és amin vitatkozunk. Én a magam részéről a polgári kormány támogatási rendszerét sokkal jobbnak találom, hiszen amellett, hogy a már lecsúszott rétegeket támogatja, van egy ösztönzési rendszer a még lecsúszás előtt álló rétegek számára. Azt pedig hadd mondjam el önnek, hogy annak idején, az előző kormányzat idején volt olyan, két pedagógus szülőből álló családmodell két gyerekkel, akik elestek a családi pótléktól a Bokros-csomag elfogadása után.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Ügyrendi kérdésben jelentkezik Keller László. Bár nem vagyok gondolatolvasó, de elég régi képviselő; az egyik előbbi fideszes képviselő asszony megszólalása is a második témakörrel kapcsolatos kérdésekkel... Elképzelhetőnek tartom, hogy most is ebben a kérdésben... - de természetesen megadom a szót ügyrendi kérdésben. Kérném is a képviselőtársakat, hogy a második témakört vegyék elő, és tényleg elsősorban a mai napra előírt törvényjavaslat-módosításokról beszéljünk.

 

(12.10)

 

Nagyon nehéz helyzetben van a levezető elnök, hiszen ma általános vita van. Az általános vitában elkezdik, István királyról kell beszélni, István király nagy király volt, de Mátyás király az igazi, és mindenki Mátyás királyról beszél. Sajnos. nem lehet elégszer elmondani... Ha mindenkibe belefojtanám a szót, akkor még rosszabbul járnék, mert ügyrendik sokasága következne. Ezért megkérem képviselő urat, ha ezt akarta, kritikaként elfogadjuk mindnyájan, s kérem, hogy minden képviselő vegye magára, de ne nyissunk ügyrendi vitát, mert csak rosszabb lesz, még jobban felkeverjük azt a bizonyos állóport. Tessék, képviselő úr, mondja el az ügyrendijét!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Méltányolom elnök úr kérését.

 

ELNÖK: Méltányolja, és eltekint az ügyrenditől. Nagy öröm, hogy néha sikerélménye is van a levezető elnöknek. Két percre megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz. Tessék!

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor a minimálbér témát felvetettem, csupán az volt a szándék, hogy egy vélt félreértést tisztázzak, mert úgy éreztem, hogy az Országgyűlés hallgatóiban félreértés keletkezhetett a témáról. Örülök, hogy többen hozzászóltak, és tisztázódtak a dolgok.

Az persze a dolgok eltúlzása, ha parabolárisan is tekintjük azt, amit Bauer Tamás képviselő úr tett a tányéromra, hogy én azt mondtam vagy úgy beszéltem, mintha a kormány elmenne a bankba, és másnak a hitelkártyájával venne fel pénzt, vagyis ráerőszakolja a munkaadókra, hogy mennyit fizessenek. Ennek nagyon hosszú históriája van, de szerencsére Bernáth Ildikó képviselő asszony ezt olyan szakszerűen kifejtette, hogy nem is kívánok erre reflektálni. Aki kíváncsi, annak tanácsolom, hogy olvassa el ezt a beszédet. Nem minden parlamenti beszéd érdemes utólag ismételt elolvasásra.

Még egy megjegyzésem lenne: amit Takács Imre képviselő úr mondott, azt köszönöm szépen, teljesen egyetértek vele. Vannak olyan foglalkozási ágak, ahol ez nem megy. Hogy az hogy megy, azt majd ki kell agyalni. Többnyire a piacgazdaság, a családi gazdaság és a közösségek megoldják. Lesz népművészet, mert volt is népművészet, mielőtt kitalálták a minimálbért vagy különböző kormányzati beavatkozásokat. Azt gondolom, hogy a meglévő és jól működő intézményeket keressük meg, támogassuk, buzdítsuk. Nem mindig a törvényes beavatkozás a legjobb út.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Csak arra reagálnék, ami Vojnik Mária részéről elhangzott. Én osztom a véleményed, mert társadalmi ellenőrzésre korábban is szükség volt, most is szükség van. Nem e körül folyik most a vita, mert a társadalmi ellenőrzés ma sincs megoldva megfelelően. De nem volt az önkormányzatokkal sem! Azért azt nem lehet mondani, hogy az önkormányzatok képviselték a társadalmi ellenőrzés szerepkörét, és minden réteget megjelenítettek. Ez nem igaz, mert például nem volt mindenki szakszervezeti tag, és a szakszervezetek alá rendelték be. Ha komoly ellenőrzést végre tudtak volna hajtani - hadd hivatkozzam az Állami Számvevőszék jelentésére, noha más forrás is van a birtokomban, de erre -, akkor nem lehetett volna az OEP-kasszából 5 milliárd forintot kiemelni. Tehát szereptévesztés az, ha azt gondoljuk, ha ez az úgynevezett önkormányzatnak hívott szervezet ezt ellátta. Nem látta el. Ahhoz természetesen minden biztosított réteget képviseltetni kellett volna.

A mostani ellenőrzés és megvitatás sincs megoldva. Ezt egyébként tegnap el is mondtam, de vonatkozik ez az adórendszerre is, hivatkoztam a német példára, ahol nem egyszer részt vettem ilyen vitán vagy szakértőként felkértek. Ezt tehát be kell építeni, és a parlament feladata lesz, hogy ilyen törvényjavaslatot készítsen és fogadjon el, a társadalmi ellenőrzést beépítve ennek a felhasználására és befizetésére vonatkozóan.

Végül felhívnám a figyelmet arra, hogy az állami számvevőszéki jelentések nem rosszak, és az ÁSZ mögött meghúzódnak olyan anyagok, amik nem kerülnek be a publikus anyagba, de a képviselő elolvashat. Ezek bizony nagyon komoly olyan hátteret mutatnak be, amelyek a befizetési, felhasználási kérdésekre és ellentmondásokra felhívják a figyelmet. Be kell hozni ide a parlamentbe, és meg kell vitatni. Jómagam ezt fogom tenni, majd amikor ez a téma lesz a parlamentben a vita tárgya. Ezeket tehát figyelembe kell venni, amikor az ellenőrzés kérdését felvetjük.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom megállni, hogy ne reagáljak Selmeczi Gabriella képviselő asszony szavaira. Azt állította, hogy ez a kormány nem vett el senkitől támogatást, én pedig azt állítom, hogy igenis elvett, amikor nem valorizálta a családi pótlékot, hiszen képviselő asszony megfeledkezik arról, hogy most is van infláció. Elvette pontosan azt az összeget, amennyivel csökkent a családi pótlék reálértéke.

A másik oldalon viszont természetesen ad, egészen bőkezűen ad néhány családnak. Minél többet keres a család, annál bőkezűbben ad. Tegnap számokon keresztül bizonyítottam, ha egy háromgyermekes család 113 ezer forintot vagy a feletti összeget keres, akkor 387 ezer forint az az adókedvezmény, amit most gyakorlatilag odaad azáltal, hogy nem szedi be az adót. Azt állítom, hogy minél jobb helyzetben van a család, annál nagyobb összeggel támogatja a családot a kormány. Én ezt tartom igazságtalannak. Ez jelenik meg a gyedben is, amikor jövedelemarányosan fizet. A gazdagabbaknál, vagyonosabbaknál százezer forintokban mérhető már az a támogatás, amit a gyermekhez ad a kormány, a szegényebbeknél meg fillérekben, száz forintokban.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Önt is figyelmeztetnem kell azért, mert visszatért a tegnapi napra. Ha örökké visszatérünk és az első témakört fogjuk tárgyalni, akkor soha nem érünk a végére. (Béki Gabriella: Miről beszél?) Tudom, nem csak ön hibás, mások is ezt tették, de ez nem menti fel az alól, hogy újra visszatér. Most a második témakörrel kapcsolatos törvénymódosításról kellene beszélni. Nagyon kérem a hátralévő kétpercesek felszólalóit is, hogy ez ügyben fogadják el az intést.

Két percre megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Akkor visszavonom a felszólalási szándékom.

 

ELNÖK: Pont erre számítottam én is, képviselő úr. Két percre megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, Fidesz.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Abban a helyzetben vagyok, hogy Béki Gabriellára szerettem volna reagálni, de elnök úr felkért bennünket, hogy ezt ne tegyük.

 

ELNÖK: Tessék reagálni, tessék nyugodtan megtenni! (Zaj. - Dr. Takács Imre: Akkor én is elmondhattam volna a felszólalásom.)

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Akkor nyilván egy polémiát folytatunk abban a témában, amit ma nem tűztünk napirendre, illetve ez a fejezet ma nem szerepel napirenden.

 

ELNÖK: Akkor azt javaslom, hogy majd a részletes vita során, amikor újra napirendre kerül az első témakör, foglalkozzunk ezzel. Maradjunk ennyiben, hogy döntetlen legyen ebben a kérdésben.

Felszólalásra megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, hiszen az imént beléfojtottuk. Kökény Mihály képviselő úr következik, MSZP.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Ismételten köszönöm a szót, a lehetőséget, elnök úr. Ott szeretném folytatni, ahol Vojnik Mária képviselőtársam tíz perccel ezelőtt abbahagyta. Jelesül azt állítom, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolása óta nem lett átláthatóbb a társadalombiztosítás gazdálkodása, nem lett hatékonyabb a járulékbeszedés, sőt úgy gondolom, hogy a közpénzek elszivárgása megakadályozásának az ígérete sem valósult meg. De nem igazán erről szeretnék hosszan beszélni, csak azért hoztam ezt szóba, hogy világos legyen, már mielőtt a kormány erős felindulásból feloszlatta a társadalombiztosítási önkormányzatokat, és ezzel egy időben rátette kezét a vagyonukra, már általános volt az a szakértői nézet, hogy a nyugdíj-biztosítási és egészségbiztosítási rendszereink működtetéséhez nem elégségesek a járulékokból befolyt bevételek. Ez különösen igaz az egészségbiztosítási ágazatra, ahol hosszú évek óta keresni kell a finanszírozás kiegészítő forrásait; hozzáteszem, nem csak Magyarországon. A németek büszkék voltak arra, hogy járulékokból tudták fedezni a társadalombiztosítási kiadásaikat, de ma már ez ott sem igaz.

 

 

(12.20)

 

 

Magyarországon ennek a felismerésnek a jegyében született meg az egészségügyi hozzájárulás - amin itt is sokat vitatkoztunk - mint nevesített, lényegében adónak minősülő elvonás, és azóta elfogadott nézet, hogy az egészségbiztosítás folyamatos átalakításától nem függetleníthető a járulékpolitika.

Ezt azért tartottam szükségesnek elöljáróban elmondani, mert alapvető bajnak tartom azt, hogy itt úgy beszélgetünk a járulékbevételekről, a várható nagyságrendekről, hogy nem látjuk, milyen nagyságrendű kiadási kötelezettségeink vannak; illetve azt tudjuk, milyen feszültségek vannak, de hogy a kormány milyen megoldásokat javasol, erről képviselőtársaimnak, legalábbis az ellenzéki oldalon, semmiféle áttekintése nincs.

Szeretném azt az előző hozzászólásomban röviden érintett ügyet most kifejteni, hogy én három alapvető kérdést tartok megválaszolatlannak és tisztázatlannak. Az első, hogy a járulékbevételek drámai csökkenése mellett milyen rendszert tudunk működtetni, és ehhez milyen alapokat tudunk rendelni. Mert az igaz, hogy a járulékcsökkenés következtében előálló hiány adóból történő pótlása ideig-óráig egyensúlyban tarthatja az egyébként hiányokkal küszködő Egészségbiztosítási Alap gazdálkodását, de ha jogos a kérdés, hogy járulékok helyett a hangsúly az adókra helyeződik, akkor az is jogos kérdés, hogy ez miként érinti rövid és hosszú távon a biztosítotti jogviszonyt, a biztosítottak jogállását. Úgy is feltehetjük a kérdést, hogy akkor biztosítási rendszer van-e még ma Magyarországon. Számomra úgy tűnik, hogy a kormány a hátsó udvar felől akarja megválaszolni ezt a kérdést, de ma nem ismerhető meg a tényleges szándéka az egészségbiztosítási rendszer átalakítására.

A második ilyen tisztázatlan kérdés, amellyel foglalkozni kell, hogy az egészségügy korszerűsítésének folyamata - és ez ma már jól látható - a hangzatos tervek ellenére, a kormány hivatalba lépésével megrekedt. Ettől függetleníti a kormányzat a saját járulékpolitikáját, és jól látható, hogy nem a társadalom egészét érintő szempontokat tart szem előtt. Mert elfogadhatatlan, hogy úgy vetődjön fel a munkáltató és a munkavállaló teherviselésének az arányosítása, hogy az egyik oldalt kedvezményezi, a másik oldal terheit pedig növeli. Mert miért gondolja a kormány, hogy a munkavállalók most jobb anyagi helyzetben vannak, mint a munkaadók? Nem arról van szó, hogy a járulékterhek értelmes átrendezése, adott esetben a járulékcsökkentés is nem lenne szükségszerű, de ez csak akkor járható út, ha valamennyi szereplő érdekei azonos elbírálás alá esnek.

A harmadik ilyen, nem átlátható és tisztázatlan kérdés, amelyről egyébiránt már szóltak a képviselőtársaim, hogy a látványos és nagymértékű egészségbiztosítási járulékcsökkenés - kétséges értékű és mértékű kompenzációval - vajon milyen esélyt fog majd kínálni az egészségügynek a miniszterelnök úr által beharangozott konszolidációjára. Amikor nem tudjuk, honnan lesz pénz az egészségügyi dolgozók béremelésére, az új minimálbérek érvényesítésére az egészségügyben, a hosszú idő óta Magyarországon nem forgalomba hozott új gyógyszerek bevezetésére, és még sorolhatnék számos feszültségpontot - erre nincs válasz. De persze nincs is ezen mit csodálkozni akkor, amikor a miniszterelnök úr tegnap reggeli megnyilatkozásában azt hallom, hogy az egészségügyi miniszter úr készíti az egészségügy következő kétéves költségvetését, az a kormánytag, akinek egyébként eddig egyetlen ígérete sem teljesült.

Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány szót hadd szóljak ismételten a nyugdíjbiztosítással kapcsolatos tervekről. Már megállapítottuk itt, hogy a magánnyugdíjpénztárra a kormány változatlanul bűnbakként tekint. Egyértelmű, hogy a következő két évben sem állítja vissza az eredetileg elfogadott járulékarányokat, ezzel tovább veszélyezteti működésüket, illetve a magánynyugdíjpénztárat választók jó ellátásra való esélyét.

Ugyanakkor a korábbi tervek ellenére nem kerül sor átrendezésre a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben, mert nem kerül sor például a degresszív nyugdíjszámítási skála megszüntetésére. Vagy az új nyugdíjasok esetében volt ilyen ígéret a nyáron, én még emlékszem rá, hogy majd jobban figyelembe veszik az inflációs veszteséget. Úgy tűnik, ezek a kérdések lekerültek a napirendről, tehát a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer nem lesz vonzó. Akkor meg hiába csábítja visszalépésre a pénztártagokat a kormány szirénhangokkal!

A törvényjavaslat indoklásában a visszalépési határidő kétéves meghosszabbításának az az indoklása, hogy majd több tapasztalat birtokában megalapozottabban dönthetnek erről az érintettek. Nos, szeretném elmondani, hogy várhatóan 2002-ben sem lesz a magán-nyugdíjpénztári tagoknak több tapasztalata, a szolgáltatásokról egészen biztosan nem, hiszen a magánnyugdíjpénztárak kifizetése először 2013-ban indul el, hiszen 1998-hoz viszonyítva 15 év után tudnak először teljesíteni - így szól a törvény. Akkor költségvetési szempontok indokolják ezt a fajta visszafogást? Nos, hadd hívjam fel a képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a már beterjesztett zárszámadás szerint tavaly a Nyugdíj-biztosítási Alap az előirányzatnál 12 milliárddal kevesebbet kapott pénztári tagdíjak pótlása címén.

Mindezek alapján azt gondolom tehát, hogy a kormány ábrándozik, és remélem, hogy csak ábrándozik a visszalépések gyorsítása és ösztönzése tekintetében; eddig az én információim szerint a 2 millió pénztártagból csak 1 százalék gondolta meg magát. Azt hiszem, hogy voluntarizmussal itt nem megyünk semmire sem. Jó lenne most már békén hagyni a nyugdíjreformot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az egész törvénycsomag a járulékok tekintetében is rendkívül nehezen kezelhető és értelmezhető. Ilyen tálalásban még akkor is az lenne, ha a törvényjavaslat címében szereplő tételek benne lennének. De ha csak a járulékokhoz kapcsolódó törvényeket nézem, akkor az egészségbiztosításról szóló törvény, a családok támogatásáról szóló törvény módosítása is napirendre kerül. Én azt gondolom, hogy ezeket a törvényeket éppen az átláthatatlanság miatt és a kodifikációs korrektségre tekintettel külön kellett volna módosítani. De ha már csomagban akarta volna őket kezelni a pénzügyi tárca, akkor jobb lett volna, ha a szokásos módon a költségvetési törvényjavaslatba építik be ezeket a témákat, bár biztos vagyok benne, hogy ez csak az első csomag, mert lehet, hogy a költségvetési törvényben majd ugyanezek a törvények esetleg ugyanezen szakaszai még egyszer megnyílnak, hadd legyen még kevésbé áttekinthető, még kibogozhatatlanabb az egész jövő évi költségvetési tervezés, annak bevételi és kiadási oldala. Azt gondolom, hogy van is talán valami tudatosság abban, hogy egyfajta szakmai és kodifikációs zavarra törekednek, amikor a jogkövetés elképzelhetetlen, de még a korrekt jogalkalmazás is komoly nehézségekbe ütközik.

Hadd hívjam fel a szíves figyelmüket még néhány elemre. Az még elmegy, hogy az egészségbiztosítási járulék felső határát eltörlik, bár itt is vannak aggályok - a magas jövedelműek majd kibújnak a járulékfizetés alól, nem részletezem ezt -, de ennek egyébként csak a készpénzellátásoknál van jelentősége. De az, hogy egyidejűleg a táppénz alapját, illetve az irányadó időszakot, a biztosítási előzmény feltételrendszerét is változtatják, szigorítják, nagyon komoly aggályokat vet fel. A táppénz egy külön kiemelt, szakmailag is vitatott téma kellett volna hogy legyen. Nem egészen jön össze számomra az, hogy ha mondjuk, 2001-től plafon nélkül fizetem az egészségbiztosítási járulékot, de 2001 közepén keresőképtelen leszek, akkor a 2000. évi - lehet, hogy igen alacsony - keresetem után kapom a táppénzt.

 

 

(12.30)

 

 

Tehát hol van itt akkor az aktuális keresetveszteség pótlása? Jó lett volna tehát összefüggésében kezelni az egész táppénztémát, és megnézni, hogy a táppénz alapjául szolgáló kereseti időtartam, az úgynevezett megelőző évi irányadó időszak megfelel-e az új járulékszabályoknak, nem kellett volna-e azon változtatni, például a keresőképtelenséget megelőző három hónap alatt elért keresetet figyelembe venni. Szóval, ez az egész megelőző év sántít. Arról most már nem beszélve, néhányan utaltak rá, hogy szigorítást vittek a rendszerbe, hat hónapos folyamatos biztosítási idő az előző évben és így tovább. Ez a mai helyzetben főleg nőknél okoz problémát, mert a szigorított törvényi feltételek miatt önhibán kívül mindezek hiányában olyan végletes eset is előfordulhat, hogy valaki 2001-ben plafon nélkül fizet járulékot, például októberben táppénzre megy, táppénzének alapja a minimálbér és így tovább.

Azt is ésszerűtlennek tartom, hogy az úgynevezett családi készpénzellátásokat - amelyeket korábban a megyei egészségbiztosítási pénztárak állapítottak meg és folyósítottak, és amelyek némelyike hasonlít a keresetet pótló egészségügyi ellátáshoz - jövőre egy külön, átnevezett szervezet, a Kincstárhoz kapcsolódó területi államháztartási hivatalok hálózata állapítja meg. Úgy gondolom, felesleges, pazarló egy újabb szociálpolitikai ellátást megállapító szervezet kiépítése. Nem tudom belátni, hogy miért nem volt jó a szakértelemmel bíró mep; természetesen újabb pénz, újabb feltételrendszer, miközben egyébként a mepek is állami szervnek minősülnek ma már. Aggályos az is, hogy ügyfélkapcsolatokba hatósági jogalanyként vonnak be egy kincstári szervezetet, az állampolgár azt sem tudja, hova menjen igényét érvényesíteni. Ennél már az is jobb lett volna, ha létrejön egy úgynevezett kis-társadalombiztosítás az összes keresetarányos készpénzellátás megállapítására és folyósítására. Egy rossz külföldi példa irányába mozdultunk el szerintem, mert ahol ilyen szerepe van a Kincstárnak, ott mások az ellátórendszer feltételei, mások az előzmények, mint például Angliában.

Hölgyeim és Uraim! Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalom, a törvénycsomagot a társadalombiztosításra vonatkozó előterjesztései miatt is el kell utasítani, mert a bevételi oldalon tervezett változások növelik az egészségügy kiszolgáltatottságát, fékeződik a nyugdíjreform, ebből adódóan kiszámíthatatlanná válnak mindenkit érintő ellátások.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A felszólalások sorrendje: most Font Sándor képviselő úr következik, MDF; őt követi az ellenzéki Fenyvessy Zoltán és utána Kékkői Zoltán. Tessék, Font Sándor képviselő úr következik.

 

FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, nem leszek házszabálysértő a napirendi pontok tekintetében, természetesen a tb és az egyösszegű hozzájárulás témakörét szeretném részletezni abból a szempontból, amelyet a Magyar Demokrata Fórum fontosnak tart. Ugyanakkor kikerülhetetlen, hogy eljussunk a gazdasági élet szereplőihez, azokhoz a vállalkozásokhoz, akiket ez érint.

Nyilvánvaló, hogy a társadalombiztosítási járulék, az egyösszegű hozzájárulás nevesítetten egy elvonásfajta, ha nem is adó, de egy másik formája az elvonásnak, tehát egészében a gazdálkodási tevékenységből kiáramló pénzt jelenti. Nos, az előkészítés során is többször hangsúlyoztuk, hogy értjük azt a kormányzati szándékot, ami a kormányprogramban és a Fidesz választási programjában ígéretként hangzott el: a jelentős társadalombiztosítási terhek csökkentése.

Erre komoly esély is van a most benyújtott törvénytervezet kapcsán, hiszen jelen pillanatban 33 százalékról 30-ra szólna az előterjesztés a csökkentés mértékét illetőleg, illetve 2002-re is utalni kell, amikor újabb 3 százalékpontos csökkenés lenne, tehát 27 százalékos lenne a társadalombiztosítási járulék 2002-ben.

Ugyanakkor - őszintén és szerencsére - azt mondom, hogy talán ez a járhatóbb út. Említésre került, hogy az egyösszegű tb-járulék, amely 3900 forint egészségügyi hozzájárulás címén, a következő évben 4200 forint, majd pedig 4500 forint lenne. Államtitkár úr az expozéjában jelezte a számszaki nagyságrendeket, miszerint mintegy 110 milliárd forint kedvezményt jelent a 33-ról 30 százalékra való csökkentés a vállalkozók körében, a terhelés pedig az egészségügyi hozzájárulás növekedése mértéke miatt mintegy 10-12 milliárd forint lenne. Úgy tűnik, a szaldó messze pozitív a vállalkozóknak összességében. Ez igaz, és ez egy nagyon örvendetes dolog, csak egy probléma van, hogy ki a nyertese és ki a vesztese az itt fennálló egyenlegnek. A magyar gazdaság jelenlegi teljesítőképessége és szerkezete azt mutatja, hogy döntő többségében a multinacionális cégek azok, amelyek a magyar gazdaság bruttó hazai össztermékének előállításában szerepet vállalnak. A nemzetközi gyakorlat, tapasztalat, kialakult forma, arányszámok viszont mások, jóval nagyobb mértékű a kis-, középvállalkozások részvétele a bruttó hazai össztermék megtermelésében.

Nos, itt kapcsolódnék vissza, hogy szerencsére a kormány is talán egy picit késve, de még mindig időben jelzi, jelezte, hogy a kis-, középvállalkozásoknak egy nagyobb mértékű kedvezményt kell adni. A Magyar Demokrata Fórum ezzel teljesen egyetért, de a kedvezmény fajtájában és abban, hogy milyen módon adjuk ezt, némi árnyalatnyi különbség van a vélhető beterjesztéssel szemben. Ugyanis a társadalombiztosítási járulék 3 százalékpontos csökkenése döntő többségében a multinacionális, de inkább úgy fogalmaznék, a nagy tőkével, nagy alkalmazotti létszámot foglalkoztató tulajdonosoknak fog kedvezni. Nem látom annak az esélyét, hogy az így nevesített mintegy 100-110 milliárd forint kedvezményt, ami ennél a vállalkozói rétegnél megmarad, azonnal és önként továbbadná az alkalmazotti réteg felé. Ez döntő többségében nyereség formájában fog lecsapódni. Itt eljutunk egy olyan problémához, hogy mit csinálnak a külföldi tulajdonlású cégek ma Magyarországon a nyereségükkel, tehát mennyit forgatnak vissza, és most már sajnos kell számolni azzal, hogy mennyit visznek ki. Ha ebből a náluk maradó pénzből visszaforgatnak, itt beruháznak, az talán még a menekülési út lenne, és ez lenne talán az egyedüli esélyünk arra, hogy komoly nyeresége van a magyar társadalomnak abból, hogy most nagy összegű társadalombiztosítási kedvezményt adunk.

Ugyanez sajnos nem mondható el a hazai kis-, középvállalkozások részéről, amelyeket a pénzforgalmuk és az összes terheltség alapján nagyban sújt az egészségügyi hozzájárulás. Tehát miközben egy vállalkozói csoport nagy kedvezményt kap, várhatóan egy másik vállalkozói csoportot, a hazai kis- és középvállalkozásokat negatívan érinti az egészségügyi hozzájárulás növekedése.

Abba a csomagba, amelyben gondolkodunk, hogy a kis-, középvállalkozásokat, nevesítetten az 50 fő alattiakat és magyar többségi tulajdonlású vállalkozásokat megsegítenénk, a Magyar Demokrata Fórum belegondolja azt is, hogy az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás mértékét nemhogy emelni kellene, hanem véleményünk szerint csökkenteni kellene. Miután két évre szóló adótervezetről van szó, az első lépésben a jelenlegi 3900 forintról 3450 forintra szeretnénk csökkenteni, a második lépésben, a 2002. évben pedig további 450 forinttal, azaz 3000 forintra szeretnénk csökkenteni. Csak így, komplex egészben tudjuk elképzelni azt, hogy a gazdasági élet szereplői egyformán valamilyen arányosság alapján részesülhetnek a kormány, illetve a Magyar Demokrata Fórum által is támogatott kedvezménycsomagban.

 

 

(12.40)

 

 

Ilyen diszkriminatív és kitapinthatóan különbözőséget okozó rendelkezésnél nagyon nehéz azt megérteni, hogy külön kormányprogramunk van a kis-, középvállalkozások fejlődése érdekében. Nos, egyik oldalon örvendetes, hogy a Gazdasági Minisztériumban első ízben az idei évben jelent meg a kis-, középvállalkozások nevesített támogatása forrásoldalról, ugyanakkor másik oldalon bizonyos elvonási szintek növekedésre kerülnek ennél a vállalkozási rétegnél.

Külön érdekes a minimálbér kezelésének az ügye, hogy ez hogyan érinti a különböző nagyságú vállalkozási csoportokat. Vélhető, hogy a minimálbér emelkedésének a következménye leginkább szintén a kis-, középvállalkozásokat, egyéni vállalkozókat fogja érinteni. Nagyon egyetértünk azzal, hogy meg kell mozdítani abba az irányba a minimálbér és a magyar bérrendszer kérdését, amely a legnagyobb hiánya ma a magyar gazdaságnak, nevezetesen, hogy az uniós átlagbéreknek töredéke a magyarországi átlagbér. Ez persze elvezet addig, hogy akkor meddig expandálhat a magyar fizetőképes kereslet, tehát nehogy ne tudjunk egy belső fogyasztással további gazdasági növekedést okozni.

Nagyon logikus igény, sőt, hogy egy racionális területről, az üzemanyag áráról beszéljek, természetes, hogy elfogadjuk, hogy nemzetközi áron kerülnek a nemzetközi piacon vett termékek, szolgáltatások a magyar piacra, de az egyszerű ember rögtön hozzáteszi, hogy de kérem szépen, az én bérem nem nemzetközi átlagszintű - és ebben sajnos sok igazuk van. Tehát ezért tudjuk elfogadni a 40 ezer forintos minimálbérre való ösztönzést, hajlamot, habár, mint említettük, átmeneti megoldásként legszívesebben egy olyan változatot tudunk elképzelni, amelyben a kormány a saját hatáskörében határozza meg a minimál összegű béreknek a nagyságát. Ez azt jelenti, hogy nem a teljes gazdasági életre, hanem csak a közszférára, a közalkalmazotti, köztisztviselői rétegre, a rendvédelmi szervekre, tehát arra a körre, amely fölött a kormány határozataiban, rendelkezéseiben rendelkezhet.

Véleményünk szerint ekkor főleg az egyéni vállalkozóknak, kis-, középvállalkozóknak lenne mintegy másfél-két évük arra, hogy a megemelkedett közszférai minimálbérek hatására rendezzék a gazdasági életüket, és beilleszkedjenek abba a sorba, hogy náluk is hamarosan elérkezik a minimálbérnek a 40 ezer forintos léptéke, sőt két év múlva az 50 ezer forint a vélekedő előterjesztés szerint, mert különben, szintén visszakanyarodok, a kisvállalkozásoknak elég nagy traumát fog okozni. Nyilvánvaló, őnáluk mutatható ki legtöbb olyan alkalmazott, aki minimálbérrel van bejelentve.

Természetesen ebben van némi csalfaság is, az, hogy minél nagyobb nyereséggel, haszonnal dolgozzon a cég, és a tulajdonosnak ezáltal a jövedelmei nagyobbak legyenek. De van egy kényszer is, hogy nehezen tudok néhány ágazatot elképzelni, amely a mai értékviszonyok mellett gazdaságosan tudna üzemelni. Ez különösen vonatkozik a mezőgazdaságra a minimálbér esetében, ahol a leginkább szakképzetlen kézi munkaerőre van legtöbbször szükség, főleg az idénymunka-időszakok különösen jellemzőek erre.

Ezért, mint említettem, csak együttesen tudjuk kezelni a társadalombiztosítási járulék csökkenését és az egészségügyi hozzájárulás problémakörét. Ebben a Magyar Demokrata Fórumnak változatlan az álláspontja, és ez irányba tesszük meg a módosító indítványainkat, hogy egyetértünk a tb-járulék csökkentésével, de nem értünk egyet az egészségügyi hozzájárulás ilyen mértékű emelésével; az arányosság elve alapján kell hogy segítsük a hazai kis-, középvállalkozásokat is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Ellenzéki képviselő következik: megadom a szót Farkas Imre képviselő úrnak; és majd őt követi Kékkői Zoltán.

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hozzászólásomban egyetlen kérdéskörrel, a minimálbérrel szeretnék foglalkozni. Úgy érzem, ez olyan súlyú kérdés, amely megér egy teljes időtartamú hozzászólást, bár itt már több kormánypárti és ellenzéki képviselőtársam is kifejtette ezzel kapcsolatos véleményét, és úgy láttam, hogy bizonyos kérdésekben lehet is közelíteni az álláspontokat egymáshoz.

Miért fontos a minimálbérrel foglalkozni? Egyrészt azért, mert magam is azok közé tartozom, akik úgy látják, hogy ez egy jó célkitűzés. Szükség van a minimálbér ilyen mértékű, jelentős emelésére is akár, ha erre a lehetőség megvan. Ugyanakkor a kormányzat - a beadott javaslatok alapján ez derül ki - nem ad hozzá kellő eszközrendszert, támogatást, hogy ezt tisztességesen meg lehessen valósítani. Az egyedüli 3 százalékos tb-járulékcsökkentés semmiképpen nem tekinthető valamiféle eszközrendszernek. Ezért kell olyan kezdeményezéseket tenni és felhívni a figyelmet arra, hogy ezt a jó célkitűzést hogyan lehet tisztességesen megvalósítani, hogy az el is tudja érni a célját.

Azért is kell ezzel foglalkozni, úgy érzem, mert a minimálbér ügye nem tartozik a parlamentnek olyan dolgai közé, amely egy-egy politikai kacsa vagy bomba kategóriájába esne, ahol néhány érintett beszél valamiféle kérdésről, és az emberek kialakítanak róla egy véleményt, de mivel annak konkrétan nem haszonélvezői vagy nem károsultjai, gyakorlatilag nem nagyon foglalkoznak vele. Itt bizony több százezer embernek az ügyéről van szó, és ki fog az derülni, bármilyen tartalommal is történik meg majd ennek a minimálbér-emelésnek a bevezetése, hogy kinek van ebben a kérdésben igaza; annak-e, aki minimálbért akar eszköz nélkül, vagy azoknak, akik szintén minimálbér-emelést akarnak, de valamiféle eszközrendszerrel megtámogatva.

Harmadrészt pedig azért kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert én magam olyan megyéből és olyan kistérségből jöttem, ahol ez a kérdés rendkívül nagy súllyal merül fel. Ha megnézzük, hogy mennyi az országban az átlagkereset, és azok az ágazatok, amelyeket a kormányzati előterjesztés is vesztesként sorol fel, milyen mértékben vannak jelen az ország átlagában, egy-egy régióban, akkor azt mondjuk, hogy ez a minimálbér-probléma talán nem olyan jelentős ügy. De azért el kell azt mondani, hogy az elmaradott régiókban, megyékben, kistérségekben, településeken ez egy nagyon fontos kérdés. Egy-egy településen - a választókörzetemben be tudnám bizonyítani - előfordulhat, hogy az egyáltalán foglalkoztatott embereknek körülbelül egyharmada-egynegyede minimálbér szintjén dolgozik. Tehát nem 1-2 százalékról, egy-egy településen néhány száz emberről van szó, hanem a településeken nagyon sok embert érint ez a probléma. Azért érinthet, mert például Jász-Nagykun-Szolnok megye, az ott élő emberek, dolgozók az országos kereseti szintnek csak 60-70 százalékával rendelkeznek.

Ebben a megyében rendkívül jelentős a mezőgazdasággal foglalkozók aránya. Míg országos szinten ez összességében 5-6 százalék, ebben a megyében 11 százalék, és a megyében van három olyan kistérség, amely kifejezetten mezőgazdasági jellegű. Itt akár háromszoros is lehet a mezőgazdaságban foglalkozóknak az aránya, amit pedig a kormányzat anyaga is megemlít, hogy ezek lesznek majd a károsultak. De ugyanez az arány igaz a könnyűiparra, igaz arra is, hogy ezekben a kistérségekben és ezeken a településeken élnek azok a kereskedők és szolgáltatásban dolgozók, akik egyéni és társasvállalkozóként dolgoznak, de a piaci viszonyok között ők is csak a minimálbér szintjén tudják magukat foglalkoztatni. Jó példa erre, hogy ezen a területen, ebben a térségben, és az ország több ilyen térségében igen sok a kényszervállalkozók száma is.

 

 

(12.50)

 

 

Úgy gondolom, hogy igaz az a felmérés, amit a Tárki végzett, amely azt mondja, hogy a megkérdezettek 80-88 százaléka tartja fontosnak a minimálbér ilyen jelentős emelését. Nyilvánvalóan összességében 10 százalék körül lehet azoknak a száma, akik azért tartják fontosnak, mert ők maguk ebbe a kategóriába tartoznak, a többiek nyilván azért tartják fontosnak a minimálbér emelését, mert úgy gondolják, hogy ahhoz képest majd az ő bérük is valamilyen módon növekedni fog. Hogy ez valóság-e vagy sem, ezzel nem kívánok foglalkozni, mert csak kifejezetten a minimálbérszinttel szeretnék behatóbban foglalkozni.

Én is azt vizsgálnám meg, hogy mennyivel kerül többe a munkáltatónak egy minimálbéren foglalkoztatott ember alkalmazása 2001-ben. A 25 500 forintos minimálbér 40 ezer forintra való felemeléséről van szó. Gyakorlatilag ez három részből áll.

Egy munkabérből áll, amit biztosítani kell, ez 14 500 forinttal kerül többe. Egy munkáltatói tb-járulékról van szó, amely 3508 forinttal kerül majd többe úgy, ha figyelembe vesszük a kormányzat 3 százalékos járulékcsökkentését. Jelent továbbá 300 forintos többletkiadást az egészségügyi hozzájárulás miatt.

Ez azt jelenti, hogy egy minimálbéren foglalkoztatott ember alkalmazása jövőre a munkáltatónak 18 385 forinttal kerül majd többe, mint az idén. A 25 500 forintért foglalkoztatottak esetében a munkáltató 37 815 forintot fizetett ki, tehát ezzel összevetve azt kell látni, hogy a munkáltatóknak a minimálbéren foglalkoztatott dolgozók esetében 50 százalékkal kell több pénzt kifizetni jövőre, mint az idén.

Most valóban következik az a kérdés, hogy mely munkáltatók akarják vagy mely munkáltatók tudják majd kifizetni ezt a növekedést. Nem vitatom el, képviselőtársaim, hogy még egy elmaradt régióban vagy kistérségben is jelen vannak azok a munkáltatók - multinacionális cégek vagy nemzetközi hírű külföldi cégek -, amelyek bizonyára ki tudnák fizetni ezt a minimálbér-növekedést, de ők jószerével azért települtek oda, hogy a térségben alkalmazott bérszínvonalhoz igazodjanak. Ezért ők maguk ugyan kellő anyagi potenciállal rendelkeznek, de valószínűleg mégsem fogják majd ezeket a többletterheket kifizetni.

Szólni kell itt azokról a munkáltatókról, akik egyébként nem is tudnák kifizetni ezeket a többletterheket. Szó van mindenképpen a mezőgazdasági vállalkozókról. Kérem szépen, a mezőgazdasági vállalkozók már eddig is alig foglalkoztattak embereket. Ha nem történik kiegészítő intézkedés, bátran merem mondani, hogy a nehéz helyzetben lévő mezőgazdasági vállalkozók a jövőben abszolút nem fognak alkalmazottakat foglalkoztatni. Ennek igen jó az esélye.

Ugyanez a helyzet a bérmunkát végző munkáltatók körében. A nyereségtartalmuk nem olyan nagy mértékű. Meg vagyok győződve arról, hogy egy 50 százalékos növekedést ők sem tudnak kifizetni.

Már többen szóltunk róla, én is megemlíteném, hogy ezt nem fogják kifizetni többségében az egyéni és társas vállalkozók sem, akik ugyan magukról gondoskodnak, majd nyilván megpróbálnak valami más egyéb megoldásokat találni.

Felmerült itt, és többen elmondták a hozzászólásban, hogy az ilyen munkáltatókra egyáltalán nincs szükség, nem kellenek azok, akik ezt nem fizetik ki. Kedves képviselőtársaim, ez nem így van. Ha az ország fejletlenebb részén ott lennének a multinacionális cégek, akkor - tessék elhinni - az ott élő emberek is vannak olyan okosak, hogy azokhoz a cégekhez mennének dolgozni. Akkor az ilyen helyzetű cégek ellehetetlenülnének, de nem erről van szó. Amíg nincs komoly foglalkoztatás az elmaradott térségekben, addig szükség van a kényszervállalkozókra is, és szükség van azokra a cégekre is, amelyek a legminimálisabb szinten is tudnak valakiket foglalkoztatni.

Mit tesznek a munkáltatók? Éppen a korábbi munkakörömnél fogva is tudom mondani, és a mostani tapasztalataim alapján is, hogy miket tesznek majd a munkáltatók. Először is azt fogják tenni, hogy részmunkaidős foglalkoztatást fognak alkalmazni. Akit eddig teljes munkaidőben foglalkoztattak, ezután részmunkaidőben lesz foglalkoztatva, nyolc óra helyett hat órában. (Göndör István: Papíron.) Így meg fog történni, hogy az ő terhe ezzel nem fog megnőni.

Ekkor mi fog bekövetkezni? Lehet, hogy a kormányzat egy jövő évi tájékoztatásában el tudja majd mondani, hogy elértük az európai uniós szintet, ahol a foglalkoztatottak 17 százaléka részmunkaidőben dolgozik, ma Magyarországon csak 6-7 százalék, de nagy baj lesz, hogy azok válnak részmunkaidőben foglalkoztatottá, akik ma még teljes munkaidőben tudnak dolgozni. Ez katasztrofális helyzetet fog eredményezni.

A másik ilyen lehetőség lesz a teljesítménybérezés alkalmazása. A teljesítménykövetelmény-rendszer bevezetése esetén a százszázalékos teljesítményszintet kell a minimálbér szintjére igazítani, és ha a munkáltató beállítja, hogy ezután minden dolgozója, akit ő alkalmaz, 80 százalékos teljesítményszintet fog elérni, akkor megint bekövetkezik, hogy abszolút nem történik semmi ezen a téren. Azok a munkáltatók pedig, akik máris teljesítménykövetelményt alkalmaznak, megemelik a teljesítménykövetelmény-szintjüket ilyen mértékkel, ott a teljesítményszázalék-szint szintén ilyen mértékben esni fog, mert nem tudják pótolni termelékenységgel, és szintén bekövetkezik, hogy majd kikerülik ezt a mechanizmust.

Megítélésem szerint hiába látjuk, és valószínűleg, legalábbis remélem, a kormány is látja, hogy ilyen mechanizmusok bekövetkezhetnek, én azt látom, hogy ezeknek a megelőzéséről ma semmiféle mechanizmus nem rendelkezik. Az előző kormány sem tudta megoldani ezeket a problémákat, és úgy érzem, hogy a mostani pedig még lépéseket sem próbált tenni ezen a téren. Tehát a munkáltatók ezeket a húzásokat nyugodtan meg fogják tudni tenni, és a munkavállalók pedig rákényszerülnek arra, hogy ezeket eltűrjék.

A hatása tehát az lehet a munkavállalók számára, hogy nemcsak hogy a bérük a beharangozott szinttel szemben nem 50 százalékkal nő - egy képviselőtársunk elmondta, hogy a nettó bér ennyivel fog növekedni -, hanem majd változatlanul 5-10 százalékkal fog növekedni, mint ahogy a munkáltatók ezt körülbelül általában megtették, ráadásul majd a nyugdíjelszámolásnál a szolgálati idejük sem lesz teljes körű, hiszen egy 80 százalékos teljesítményszinttel összefüggésben - vagyis, hogy mondjam: foglalkoztatásban, időtartamban - ilyen mértékű szolgálati időt fognak elismerni az esetükben az adott évre vonatkozóan.

Úgy érzem, nagyon finoman fogalmazva, hogy az állam is arcra fog esni ebben a helyzetben. Ugyanis nem fog bekövetkezni az, hogy egy minimálbéren foglalkoztatott dolgozó esetében az állam nyerjen egy hónapban 2900 forint személyi jövedelemadót, nem fog bekövetkezni, hogy a munkáltatói tb-járulékkal és egészségügyi hozzájárulással nyerjen 3808 forintot, nem fog bekövetkezni, hogy az egyéni járulékból megnyerjen 1395 forintot, ezzel együtt tehát 8380 forintot, hanem mindettől vagy ennek többségétől az állam is el fog esni, ha eszköz nélkül próbálja bevezetni a minimálbért.

Több képviselőtársam is elmondta már, hogy hogyan lehetne eszközöket rendelni ehhez az egyébként - hangsúlyozni szeretném - teljesen természetes és jó megoldáshoz. Háromféle megoldást tudnék elképzelni én magam is. A legegyszerűbb az egészségügyi hozzájárulás problémája. Nyilvánvalóan kínálja magát az a lehetőség, hogy eltörölni az egészségügyi hozzájárulást. Megmondom őszintén, én magam sem bízom benne, mert az előző kormányzat bevezette, és sajnálom, hogy most érvelnek az eltörlése mellett olyan képviselőtársaim is, akik akkor ezt nagyon pártolták.

 

 

(13.00)

 

 

Azt is nagyon sajnálom, hogy akik ma kormánypárti sorokban ülnek, szintén az egészségügyi hozzájárulás emelése mellett érvelnek, pedig akkor nagyon tiltakoztak az egészségügyi hozzájárulás bevezetése ellen. Ezért reálisnak azt az elképzelést tudom tartani, hogy ha minimális mértékben is, de csökkentjük az egészségügyi hozzájárulást, azt pedig feltétlenül szükségesnek tartanám, hogy legalább ne növekedjen az egészségügyi hozzájárulás.

A másik ilyen tétel, amivel foglalkozni kell, a munkáltató által befizetendő társadalombiztosítási járulék. A kormányzat elmondja, hogy 100 milliárd forintot áldoz a 3 százalékos csökkentésre. Tudni kell, hogy ennek az áldozatnak több mint 90 százaléka olyan helyre kerül, ahol a minimálbér-probléma egyáltalán nem jelenik meg, tehát nem éri el a 10 százalékot sem az a kör, amely abba a helyzetbe kerül, hogy jelentős többletteherrel kell neki számolni a minimálbér emelése miatt, és ebből a sok ezer forintos, 18 ezer forintos növekedésből - 19 ezer, ha ezt a 900-at is ideszámítom - kap az államtól 900 forintos kedvezményt, ha már levonom belőle az egészségügyi hozzájárulást is.

Hogy a költségvetést se érintse ez nagyon súlyosan, ezért az én véleményem szerint meg kellene próbálkozni a társadalombiztosítási járulék két szintre bontásával: a minimálbér szintjéig egy alacsonyabb társadalombiztosítási járulékértéket kellene meghatározni, és a minimálbér szintje felett egy magasabbat. Ha például a 3 százalékkal szemben a minimálbér szintjéig 6 vagy 7 százalékkal lehetne a társadalombiztosítási járulékot csökkenteni, akkor a minimálbérű embereket foglalkoztatók sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülnek, mint ahogy azt a mai előterjesztés tartalmazza. Jól járnának ezzel gyakorlatilag azok is, akik a minimálbérszint felett foglalkoztatnak embereket, hiszen a 6 százalékos csökkentést figyelembe véve 80 ezer forintos keresetszintig gyakorlatilag ugyanaz a helyzet következne be, mint ami most van. Valamivel kedvezőtlenebbül járnának a 80 ezer forint feletti személyeket foglalkoztató munkáltatók, de úgy érzem, hogy abban a körben ez a tehercsökkenés, egy kisebb tehercsökkenés elviselhető lenne, és annyi áldozatot vállalni kellene annak érdekében, hogy a minimálbért tisztességes módon be lehessen vezetni.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.

A jegyzői székeket Herényi Károly és Kocsi László
foglalja el.)

 

Végül harmadik tételként megemlíteném én is a kompenzáció rendszerét. Amikor azt mondtam, hogy 18 385 forintos tehernövekedés fog bekövetkezni, akkor az azt is jelenti egyben, hogy most beszélünk az egészségügyi hozzájárulásról, ami csak 300 forintos növekedés, és beszélünk a tb-járulékról, ami összességében 3800 forint, de a legnagyobb tétel a bér, ami 14 500 forint, ezt kell kifizetni, függetlenül az egészségügyi hozzájárulástól és a tb-járuléktól. Véleményem szerint egyfajta kompenzációt azok körében kellene a bérhez nyújtani, akik ma többségében ilyen munkavállalókat foglalkoztatnak.

Ha már a minimálbér emelése nem lépcsőzetesen, kisebb ütemben következik be - hangsúlyozom, hogy véleményem szerint is helyesen -, akkor legalább a foglalkoztatókat nem kellene ezzel ilyen ütemben terhelni, hanem az ő körükben kellene valami lépcsőzetes tehernövekedést alkalmazni. Meg lehetne hirdetni akár egy két-három évre szóló csökkentést, ahol degresszív módon két-három év alatt az a kompenzáció eltűnne, amit most kapnának a minimálbérre való ésszerű áttérés érdekében.

Úgy gondolom, hogy ha ezeket a lépéseket megtennénk - nem favorizálom azokat a javaslatokat, amelyeket én magam kitaláltam, itt is elhangzott a képviselőtársaim köréből ilyen -, ha ezeket megfontolnánk, akkor megvalósulhatna az, hogy teljesül a minimálbérre történő átállás nemes célja, és nem növeljük meg a munkáltatói terheket jelentős mértékben, mert az állam - ha átmeneti évekre is - részt vállal a terhek megosztásában, és akkor valóban bekövetkezhetne az, hogy a dolgozók, akik egyébként nagyon várják a minimálbér emelését, és számítanak rá, hogy ebből jelentős keresetnövekedésük adódik, valóban már 2001. január 1-jétől havonta zsebre tehetnék az akár 50 százalékkal növelt keresetet.

Bízom a racionális gondolkodásban, ezt itt a legtöbb frakció köréből megtapasztaltam. Remélem, hogy a részletes vita során lesznek olyan megoldások, és mind többen belátjuk, hogy nagy szükség van arra, hogy a minimálbérre történő sikeres áttérés érdekében a kormányzat és a kormányzati többség is valamiféle engedményt tegyen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csáky András képviselő úr kért két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Megmondom őszintén, Farkas képviselő úr mondandójában egy nagyon nagy ellentmondást vélek felfedezni. Mondandója elején részletesen taglalta, hogy a tervezett formában esetlegesen bekövetkező, 40 ezer forintra növekvő minimálbér kifizetését milyen módon fogják várhatóan kijátszani a munkáltatók - a dolgozókat részmunkaidőben foglalkoztatják, teljesítménybérezésre fogják átállítani. Úgy gondolom, hogy ha részmunkaidőben foglalkoztatják, akkor is érvényesül a minimálbér emelő hatása, hiszen kevesebb idő alatt fognak ugyanannyi pénzt megkeresni, mint most. A teljesítménybérezés pedig attól függ, hogy hol húzzák meg a teljesítmény határát.

Az előadás első részében taglalta, hogy hogyan fogják kijátszani, utána meg javaslatot tesz arra, hogy kétszintű járulékfizetés lépjen be egyrészt a minimálbér szintjéig, másrészt pedig a magasabb szinten. Ha a munkáltatók ilyen gazemberek, hogy a jelen formában kijátsszák, akkor kicsi a valószínűsége, hogy ha kapnak egy olyan lehetőséget, hogy a minimálbéren egy teljesen más kulccsal adózzanak, akkor nem ezt választják. Úgy gondolom, hogy emellé, mondjuk, egy ágazati bértarifarendszert kellene bevezetni, az nagyon jó lenne, sok minden problémát, valóban a minimálbér esetén jelentkező problémát megoldana.

Másrészt senki nem beszél arról, hogy ez a munkavállalók érdekét szolgálja. Tíz év telt el a rendszerváltás óta, egyre nő a magángazdaság tere, egyre nő azoknak a munkavállalóknak a száma, akiket kényszerűségből minimálbéren foglalkoztatnak... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - és majd folytatom a következő kétpercesben.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik két percben Farkas Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy a konszenzus nem található meg ily módon, ahogy a most hozzászóló képviselőtársam mondta. A beszédemben is elmondtam, hogy ezeket a munkáltatókat, akik nem tudják ezt megadni, nem tartom gazembernek, és senkinek nem kellene annak tartani - nem ebből kell kiindulni! Kétségtelen, hogy vannak közöttük olyanok, akik tudnák esetleg ezt a bért biztosítani, de nem akarják ezt megtenni. A többségük egyszerűen nem tudja ezt a bért biztosítani.

 

 

(13.10)

 

Ami pedig a részmunkaidős foglalkoztatást érinti, hogy ott is megjelenik a magasabb minimálbér hatása. Kedves képviselőtársam, tessék belegondolni! Ha valakinek szüksége lenne arra, hogy mondjuk, teljes munkaidőben 40 ezer forintot keressen bruttóban, azt nem fogja vigasztalni, hogy ezzel szemben majd ennek a háromnegyedét fogja megkeresni, még ha hat órát dolgozik, akkor sem, mert annak a családnak a pénzre lenne szüksége, a több pénzre.

Arról nem beszélve - és gondolom, nemcsak magam tapasztalok ilyeneket -, hogy a munkáltató vállalkozók többsége ezzel együtt is 8 óra hosszáig foglalkoztatja természetesen az embereket, azzal együtt, hogy 6 órás vagy 4 órás részmunkaidő van oda egyáltalán beírva, mert még ha melléadja is a pénzkülönbözetet, akkor sem kell a járulékot hozzátenni.

Úgyhogy azt gondolom, kevés azt mondani, hogy a részmunkaidőnél is ez érződik, hogy a teljesítménykövetelménynél ez nőni fog; nem fog ott sem növekedni. Az emberek valamivel több pénzt fognak keresni, néhány százalékkal, de semmiképpen nem 50 százalékkal, mint ahogy erre önök - eszköz nélkül egyébként - vágynak.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak megadom a szót két percben Csáky András képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Azért bízom benne, hogy ennek érzékelhető hatása lesz, és én sem állítottam természetesen, hogy gazemberek a munkáltatók.

A másik része, ami viszont itt nem került szóba, hogy közelítünk ahhoz az időponthoz, amikor ez a munkavállalói réteg eléri a nyugdíjkorhatárt, vagy a délelőtt elmondott beszédemben idéztem, hogy a múlt évben nyugállományba helyezettek 44 százaléka rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjba került, akik az ellátást vennék igénybe. Ha ez az állapot marad, akkor olyan minimális ellátásra lesznek jogosultak ezek a munkavállalók, akik az átmeneti kényszer alatt kiszolgáltatva, minimálbéren és zsebbe fizetve - mert azért ebben egyetértünk, hogy ez egy elterjedt szokás Magyarországon, hogy zsebbe fizetnek, pont a járulék kikerülése miatt -, hogy ha ez a munkavállalói réteg nyugállományba vonul, akkor ez az önkormányzatokon keresztül vagy közvetlenül a kormányzatra, az akkori kormányzatra - és teljesen mindegy, hogy most jobb- vagy baloldali kormányzatra - megoldhatatlan terheket fog róni.

Úgyhogy ebben, úgy gondolom, igenis határozottan lépni kell, és bízom benne, hogy a Munkaügyi Tanács el fogja fogadni a 40 ezer forintos minimálbér-javaslatot.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Farkas Imre képviselő úr kért ugyancsak két percben lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó!

 

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Én is úgy gondolom, hogy lehet majd itt megegyezni ezen a téren, és azt senki nem vitatta, azt hiszem, aki itt a parlamentben ül, hogy szükség van-e a minimálbér ilyen mértékű emelésére. Szükség van rá! Csak azt mondtuk, hogy ehhez eszközöket kell hozzárendelni. És majd akkor a munkáltatók is az egyeztetés alkalmával nem fognak szembeszegülni különösebben, ha látják, hogy ők is ehhez valamiféle forrásokat, eszközöket kapnak. Mert ennek hiányában ezt lehet tapasztalni, hogy élénken tiltakoznak a bevezetése ellen. De ha a kormányzat - átgondolva a képviselői kezdeményezéseket - majd tesz valamiféle gesztusokat, amelyek természetesen anyagiakban is megjelennek, még ha hangsúlyozom, ezek egy része csak átmeneti jellegű is, akkor már támogatásra lehet számítani.

És én úgy gondolom, hogy Csáky képviselőtársam is ebben gondolkozik, mert bizonyára őt is megérinti, amit frakciótársa elmondott éppen az előttem levő hozzászólásban, hogy a problémát pontosan ilyennek látja, mint ahogy én elmondtam. (Dr. Csáky András: Ne keverjük össze!) Lehet, hogy egyes indítványokat nem pont azonosan ítélünk meg, de ha így van, akkor azért ne vitatkozzunk egymással, csak hogy itt vita legyen kormánypárti és ellenzéki képviselők között, hogy kell-e a minimálbér ilyen jelentős emelése vagy sem - ne vitatkozzunk ezen!

Mindannyian egyetértünk benne, hogy ez kell, és azt látom a megszólalók többségénél is, hogy mindenki úgy látja, hogy ehhez eszközöket kell hozzárendelni. Ezeknek a mértékét természetesen változóan ítélhetjük meg, de úgy gondolom, ha ezeknek az eszközöknek egy józan, normális mértékét megkapják a munkáltatók, akkor lehetőség lesz, és megegyezhet minden érintett fél a minimálbér ilyen mértékű emelésében. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megadnám a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, tájékoztatom önöket, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának 98 perc 29 másodperc, az MSZP képviselőcsoportjának 66 perc 15 másodperc, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának 58 perc, a Szabad Demokraták Szövetségének 44 perc 8 másodperc, a Magyar Demokrata Fórumnak 27 perc 6 másodperc és a MIÉP képviselőcsoportjának 19 perc 37 másodperc áll rendelkezésére televízióidőn kívül.

Tehát hozzászólásra következik Kékkői Zoltán képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Figyelemmel az írásban jelentkezettek listájára és a jelenlétre is, Lezsák Sándor képviselő úr követi őt, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1998. évi LXVI. törvény rendelkezik a meghatározott egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében az egészségügyi hozzájárulásról az arányos közteherviselés elveinek érvényesítése mellett. Kétféle hozzájárulást taglal a törvény. Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás esetén az alapját képező jövedelem vagy adó bizonyos százalékát kell megfizetni. Tételes egészségügyi hozzájárulás pedig egy teljes hónapra, illetve naptári napokra meghatározott fix összeg. Már itt megjegyzem, hogy a "fix" szót idézőjelbe kell tenni, mert valójában két összegről van szó: havi, illetve napi összegről, amelyek időnként nincsenek szinkronban egymással. Ezt a későbbiek folyamán részletesebben is ki fogom fejteni.

A javaslat általában pontosító, illetve inflációkövető módosításokat tartalmaz, illetve a 210. § esetében egy stilisztikai hibát is kiküszöböl. A javaslatban szereplő és a vita során eddig elhangzott indokolásokkal általában egyetértünk. Én most a javaslat 211. §-ára térek ki, amely szerint a tételes egészségügyi hozzájárulás összege a jogviszony fennállásának időtartama alatt 2001. január 1-jétől havi 4200 forint, naptári naponként 140 forint, 2002. január 1-jétől 4500 forint, naptári naponként 150 forint.

Az egészségügyi hozzájárulás emelésének mértéke elfogadható, az körülbelül az inflációt követi. Ezt az egyik ellenzéki képviselőtársam azonban érdekes gondolatmenettel minősíti, miszerint - és most idézek -: "Ami itt viszont legnagyobb probléma, az egészségügyi hozzájárulás és a tb-járulék megváltoztatásának módja. Amíg a kormány 3 százalékponttal 30 százalékra szándékozik csökkenteni a társadalombiztosítási járulékot, addig havi 4200 forintra növeli a kötött összegű egészségügyi hozzájárulás nagyságát. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy kisebb létszámú és alacsonyabb jövedelmű alkalmazottat foglalkoztató kis- és középvállalkozások elsősorban a kifizetett bér nagyságától független, meghatározott összegű egészségügyi hozzájárulás többletterheit, nem pedig a munkabérhez igazodó tb-járulék néhány százalékpontos csökkenését fogják megérezni." Majd folytatta: "Ez az a helyzet, amikor a kis futballcsapat szurkolójának azt mondják, a 250 forintos jegy árát holnaptól 10 százalékkal csökkentjük, ugyanakkor kötelezővé tesszük a ruhatár használatát alkalmanként 100 forintért." Nagyon ügyes - csak az infláció maradt ki a számításból. 30 százalék körüli infláció esetén ugyanis, amire 1995-ben volt példa, még az említett szurkoló sem jár olyan rosszul ebben a sarkított példában sem.

Helyesebben közelítjük meg így: az egészségügyi hozzájárulás növekedése körülbelül az inflációnak felel meg, tehát reálértékben nem jelent változást. A tb-járulék mértékének 3 százalékkal történő csökkenése viszont 2001-től 9 százalékos, 2002-től pedig 10 százalékos csökkenést jelent; 33-ról 30-ra 9 százalék, 30-ról 27-re 10 százalék.

Van azonban egy kettősség a tételes egészségügyi hozzájárulás esetén. A számítás jelenlegi és javasolt formája a következő anomáliát idézi elő: ha valaki után január hónapban eggyel kevesebb nappal kell számolni, vagyis 31 helyett 30-cal, akkor a naptári napokkal történő számítással meg kell fizetni a teljes hónapra fizetendő összeget.

 

(13.20)

 

Ha viszont februárról van szó, akkor 27 naptári napot kell figyelembe venni - kivéve a szökőévet -, vagyis máris három napra eső hozzájárulás alól mentesítjük az egészségügyi hozzájárulás fizetésére kötelezettet. Ezenkívül a teljes hónapokra fizetendő összeg januárban, márciusban, májusban, júliusban, augusztusban, októberben és decemberben nem számítható naptári napokkal és a napi összeggel, mert ebben az esetben a havi összeget kell megfizetni. Célszerű lenne vagy a napi, vagy a havi összeget meghatározni, és elismerni, hogy hónapjaink - és erre hívnám fel a figyelmet - 28, 29, 30 és 31 naposak is lehetnek. Manapság, amikor a bérszámfejtések számítógépen történnek, ez semmiféle bonyodalmat nem jelent, sőt az egyféle számítás könnyebben algoritmizálható.

Hasonló gondolatmenet fejthető ki a törvényjavaslatban nem érintett 6. § (3) bekezdésének c) pontja esetében, ami a fizetési kötelezettség alóli mentesség megállapításánál szintén 30 nappal számol.

A T/2977. számú törvényjavaslat egészségügyi hozzájárulást érintő részeit módosító javaslatokkal támogatja a Független Kisgazdapárt.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az FKGP és a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Göndör István képviselő úr kért két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Kékkői Képviselő Úr! Engedje meg és kellő udvariassággal hadd kérjem arra, hogy ha a Farkas Imre képviselőtársam által előadottakat a jegyzőkönyvben végigolvasná, akkor talán elfogadná azt, amit bírált. Nem sokkal korábban, a tegnapi napon Danka képviselő úr hasonló szellemben beszélt ezekről a dolgokról. Valóban, azok a kis- és középvállalkozások, ahol most a munkavállalóknak lényeges javulást jelent a 40 ezer forint minimálbérre való növelés, az a munkáltatónál ezt a bért és ennek a járulékait jelenti, és ők ehhez a kicsi bérhez kapják azt a 3 százalékos kedvezményt. Mi arról beszélünk, hogy azok a vállalkozások, ahol alig van néhány alkalmazott, akit minimálbér körül foglalkoztatnak, ezt a 3 százalékot megnyerik.

És miközben ön játszik a számokkal, hogy ez csak inflációnövekedés meg -követés, ez nem igaz. Nem akarom elismételni azokat a számokat, amiket Farkas képviselő úr elmondott - az államtitkár urat figyeltem, bólogatott, tehát feltehetően matematikailag rendben van -, igen, azt keressük, és mi nem minimálbér-ellenesek vagyunk, mi a megoldást keressük, hogy a kis- és középvállalkozások számára ne jelentsen ez terhet, ott tudjanak maradni a piacon. Mert attól félünk, hogy semmi más, csak ez az egy dolog, amit nagyon sok ezren várnak, a magyar gazdaságban nagyon kemény új átrendeződést hoz magával. Ez az átrendeződés üzemek bezárását, megszűnését jelenti, foglalkoztatási helyek megszűnését fogja jelenteni. Emiatt aggódunk.

Köszönöm szépen. (Béki Gabriella tapsol.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Vojnik Mária képviselő asszony kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Kékkői Képviselőtársam! Először egy kérdést szeretnék feltenni önnek: az ön ismeretei szerint hány százalékra tervezi a kormány az inflációt? Mert ha az én ismereteim szerint a kormány az infláció mértékét 6 százalékra tervezi, akkor mi indokolja a fix összegű egészségügyi hozzájárulás 7,7 százalékos emelését? De ez csak a kisebbik különbség.

Amiről mi idestova másfél napja beszélünk, az az, hogy ha a képviselőtársam figyelmesen elolvassa kormánya háttéranyagát az adó- és járuléktörvényekhez, akkor az aggodalmaink egy részét leírva megtalálja, ezek pedig a minimálbérhez kötődő munkáltatói járulékteher-növekedések azokban az ágazatokban, ahol alacsony a bérszínvonal és ahol a foglalkoztatók terhei nagyon súlyosak lesznek a minimálbér-emelések miatt. Ezt lehet bármelyik oldaláról csűrni és csavarni, ettől a tények még nagyon keményen és makacsul ott fognak maradni, és azt gondolom, hogy miközben önök minket pesszimizmussal vádolnak, legalább kormányuk realizmusában próbáljanak meg osztozni.

Köszönöm szépen. (Béki Gabriella tapsol.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban. Képviselő úr!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kékkői képviselőtársunk a beszédében elmondta azt, hogy itt a szocialista vezérszónok elfelejtette az inflációt figyelembe venni. Szó sincs róla, képviselő úr! Ön viszont akkor, amikor a minimálbér problémájáról beszélünk és megpróbálunk felelősen közeledni ehhez, akkor egy dolgot nem vett figyelembe és a kormány sem, ez pedig a munkaadók jövedelmezőségi kérdése.

Elmondtuk már a mai nap során nagyon sokszor, hogy nagyon hiányzik nekünk a mai tárgyaláshoz a társadalombiztosítás költségvetése. De nemcsak ez hiányzik, hanem az is hiányzik a tájékoztató anyagból, hogy elemezze a kormány azt, hogy milyen problémákkal kell szembenézni akkor, ha a minimálbér ilyen mértékben emelésre kerül, mert a minimálbér-emelést szükségesnek tartjuk, de az ebből keletkező probléma kezelését is, és ez az, ami hiányként szerepel.

És nem kis súlyú ügyről van szó! Most egy számot szeretnék idézni: készült egy kimutatás a minimálbér emelésének ágazati hatásairól 2001-ben - most csak a nemzetgazdasági szinten mutatkozó számokat szeretném mondani -: 666 ezer munkavállalót érint ez a kérdés, 24,8 százalékát a foglalkoztatottaknak. Tehát óriási problémáról van szó! Most nem sorolom fel, hogy mely ágazatokban milyen mértékű, de ha a vita során előkerül, akkor kénytelen leszek még szembetűnőbb számokat mondani, bár azt gondolom, hogy önmagában ez a közel 700 ezres lélekszám, akit ez a minimálbér-emelés érint, elég magas, és azt szeretnénk, hogy a lehető legkisebb számú eddig foglalkoztatott essen ki a munkaerőpiacról, mert az még nagyobb gondot jelent, mint a minimálbér alacsony volta.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót sorrendben Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából; őt követi majd Vitányi István képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum álláspontját az általános vita során Csáky András, Ékes József, Font Sándor képviselőtársaim már több alkalommal kifejtették, most hosszabban az MDF szakértőinek új érveket és megközelítéseket is tartalmazó gondolatait és javaslatait ajánlom a pénzügyminiszter úr és munkatársai figyelmébe.

Valamennyi munkáltató és munkavállaló érdekeit tekintve csak üdvözölni lehet a társadalombiztosítási járulékok törvénytervezetben szereplő csökkentését. Az átlagkeresetek szintjén egy foglalkoztatottra vetítve mintegy 60 ezer forinttal csökkennek a társadalombiztosítási járulékköltségek 2001-ben és lényegében ugyanennyivel 2002-ben. Ezt a pozitív folyamatot némileg beárnyékolja az egészségbiztosítási járulékok további növelési javaslata, de lényegét tekintve a tervezett változások a kormányprogramban meghirdetett vállalkozói terhek mérséklését szolgálják. Hírek szerint a vállalkozói szféra a várható köztehercsökkenés ismeretében lényegesen kedvezőbben ítéli növekedési esélyeit, mint az év elején.

A jó üzleti évben reménykedő gazdálkodók száma lényegesen meghaladja a borúlátókét. A vállalati tervek szerint a cégek többsége emelni szeretné a foglalkoztatottak számát, ami a korábbi időszakra nem volt jellemző. Jelenleg a munkaadók által fizetett 33 százalékos járulék megoszlik 22 százalékra, amely a Nyugdíjbiztosítási Alap bevétele, és 11 százalékra, amely az Egészségbiztosítási Alap bevétele.

A tervek szerint jövőre és 2002-ben 3-3 százalékponttal csökkennek a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási járulékok, ebből 1-1 százalékponttal az egészségbiztosítási, 2-2 százalékponttal pedig a nyugdíj-biztosítási járulék. 2001-ben tehát a munkáltatóknak a mai 33 százalékkal szemben 30 százalékos, 2002-ben pedig 27 százalékos járulékot kellene fizetniük az alkalmazottak keresetei, illetve a vállalkozói kivétek után.

 

 

(13.30)

 

A járulékok mérséklésének az előnyei remélhetőleg megtérülnek a növekvő foglalkoztatásban, de ezek csak remények. Ugyanakkor szakértőink véleménye szerint valószínűsíthető, hogy a járulékok csökkentésének a következményeként az inflációval sem tud lépést tartani sem a Nyugdíjbiztosítási Alap, sem az Egészségbiztosítási Alap bevétele. Sajnos, a törvényjavaslat mellé nem mellékelték azokat a tervezeteket, amelyek már részletezik azt is, hogy a társadalombiztosítási alapok kieső bevételei miatt milyen területeket építenek le, például egészségügyi szolgáltatásokat, vagy mennyire kell emiatt ismét csökkenteni a gyógyszerár-támogatás mértékét. Félő, hogy a szavazást követően szembesülnünk kell olyan visszalépésekkel az egészségügyi ellátás területén, amit nem vállaltunk volna, ha azokat időben tudjuk.

Ismeretes, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja szükségesnek tartana egy jelentősebb mértékű, legalább 15 százalékos rendkívüli nyugdíjemelést, de lehet, hogy épp a járulékkulcsok csökkentésének az elhatározása révén tesszük megvalósíthatatlanná ezt a szándékunkat. Azt nyilvánvalóan nem akarjuk, és a Magyar Demokrata Fórum határozottan ellenzi, hogy az 1975 előtti állapotokat visszaidézve ne a társadalombiztosítási bevételekből, hanem közadókból fizessünk nyugdíjakat. A következő két évben összesen 233 milliárd forinttal kevesebb járulék kerül a társadalombiztosítás alapjaihoz, mint kerülne a jelenlegi kulcsok fennmaradása esetén.

Mindeközben az egészségügyi tárca abban bízik, hogy az egészségügyben foglalkoztatottak érzékelhető mértékű béremelése mellett lényegesen megnövekednek a sürgősségi betegellátásra, az új mentőállomásokra, a védőnői szolgálatok bővítésére, a rezidensképzésre, az országos sürgősségi centrum létesítésére, a sportegészségügyi hálózat fejlesztésére és a rákszűrő programokra fordítható források.

Attól tartok, hogy ezek a remények illúziókká válhatnak a kieső járulékbevételek miatt, de mindeddig nem kaptunk arra nézve semmilyen tervezetet, amiből kiderülne, hogy megalapozottak-e a félelmeink. Olvastam olyan találgatásokat is, miszerint például jelentősen csökken a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerek köre, hiszen jelenleg a 4 ezer törzskönyvezett patikaszer mintegy háromnegyedét támogatja a biztosító, míg jövőre csak 1000-1500 maradna ebben a körben. Várható a kórházi ellátások további szigorodása is.

Ezek a vélelmezett megszorítások választókerületem sok kis jövedelmű, idős lakóját érinthetik hátrányosan, de ugyanakkor a köztehercsökkenés sok munkát kereső fiatalt és középkorút érinthet előnyösen. Nagyon nehéz lesz - nem csak nekem - megalapozott döntést hozni a járulékcsökkentés elhatározása területén.

Az előzőeknél könnyebb döntenem az egészségügyi járulékemelés kérdésében, azaz a tervezett emelés elutasításában. A fix összegű egészségügyi hozzájárulásnak a Bokros-program keretében bevezetett rendszere teljesen idegen a társadalombiztosítás szolidaritáson alapuló hagyományaitól. Nem véletlenül elleneztük mi az akkori bevezetését, és ellenezzük most is ennek a fix összegnek a további növelését. Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka korábban hangsúlyozta azt az álláspontunkat, hogy ennek a hozzájárulásnak nem a megnövelését, hanem a csökkentését javasoljuk, azaz a jelenlegi havi 3900 forintos összeg 3500 forintra történő mérséklését.

Itt kell megemlítenem, hogy nem állunk egyedül ezzel a véleményünkkel, hiszen például a Független Kisgazdapártnak a legutóbbi választási programjában is szerepel ennek a hozzájárulásnak a végleges megszüntetése. Ez az utolsó alkalom, hogy beváltsuk ezt az ígéretünket, hiszen most két évre előre döntjük el a közterhek változtatását. Sajnos, tavaly is meg kellett ütköznünk azon, hogy a két koalíciós párt programjával szemben a pénzügyi tárca, a korábbi Bokros-programnak megfelelően, már erre a 2000. évre is jelentősen meg kívánta növelni az egészségügyi hozzájárulás összegét havi 4350 forintra, és e törvényjavaslatban sem változtat a korábbi nézetein.

Miért ellenezzük a fix összegben megszabott egészségügyi hozzájárulás formáját? Két okból tesszük ezt. Ellenezzük, mert teljesen idegen elem a hagyományos társadalombiztosítás rendszerében, és ellenezzük azért is, mert fékezője, kerékkötője a részmunkaidőben történő foglalkoztatásnak, illetve általában a modern foglalkoztatási formák elterjedésének. Amikor kialakult a társadalombiztosítás jövedelmek után fizetett járulékon alapuló rendszere, akkor a keresők családtagjai is automatikusan biztosítottakká váltak. Akik még pályakezdő fiatalok voltak, még családjuk sem volt, azoknak a kereseteik is, és emiatt a keresetek után fizetett járulékaik is alacsonyabbak voltak. A már jobban kereső középkorúak keresetei magasabbak voltak, több volt a keresetük után a járulékfizetési kötelezettség is, de a keresetükből eltartott családtagjaik igénybe vehették a társadalombiztosítás szolgáltatásait is, azaz fel sem vetődött, hogy a fizetett közterhek nincsenek arányban a kapott szolgáltatásokkal.

Azt sem lehetett állítani, hogy a háztartásbeli feleségek vagy az eltartott gyermekek nem jogosultak társadalombiztosítási ellátásra, hiszen az őket eltartó kereseti hányad után meg kellett fizetni a társadalombiztosítási járulékot. Azt pedig elviselte a társadalombiztosítás szolidaritási elve, hogy voltak magas keresetű egyedülálló, vagy alacsony keresetű nagycsaládos tagjai is, akiknél esetleg a fizetett közterhek nem voltak egyensúlyban a kapott szolgáltatásokkal.

Nos, ezt a szolidaritási elvet már nem viselte el korábban a Bokros-program. A biztosítási plafon fékentartásával mentesítette a legmagasabb jövedelmeket a járulékfizetés alól, azaz egyidejűleg többszörös terhet rakott a legalacsonyabb jövedelműekre. A járulékplafon az előző kormány idején arra is hivatkozási alap volt, hogy a gyermekek, háztartásbeli feleségek a társadalombiztosítás szempontjából úgymond "ellátatlanok", hiszen esetleg már járulékmentes jövedelemhányadból tartották el őket. Ekkor döntött úgy az előző Országgyűlés, hogy minden háztartásbeli, munkanélküli és 16 évesnél idősebb gyermek után havi 1800 forintos egészségügyi járulékot fizessen az eltartójuk.

Nem szükséges ecsetelnem, hogy ez az antiszociális törvény milyen nyomorba kergette volna a jövedelem nélküli eltartottakat ellátó családok százezreit, ha az Alkotmánybíróság nem semmisítette volna meg az erről intézkedő paragrafusokat.

Statisztikailag nyomon követhető, hogy a magyar társadalom 1994 és '98 között szakadt ketté szegényekre és gazdagokra, hiszen akkor nemcsak a járulékok fizetése alól mentesítették a nagy jövedelműeket, miközben a szegényebbek járulékterhei megnövekedtek, hanem akkor csökkentették több hullámban a magas jövedelmek adókulcsait is, miközben megszüntették a létminimumhoz szükséges jövedelmek adómentességét. Az 1994 és '98 között emiatt rohamosan növekvő jövedelmi különbségek növekedése 1998 után lelassult, és ez vitathatatlanul a mai kormány szociális intézkedéseinek és adópolitikájának a következménye, és érdeme is egyúttal.

Egy morálisan működő gazdaságban a gazdagok nem gazdagodhatnak, amikor a szegények szegényednek. Ennek a morális elvnek az utólagos érvényre juttatását szem előtt tartva mind a Horn-kormány idején kialakult és egészségtelenül nagy jövedelmi különbségek mérséklése érdekében, mind a társadalombiztosítás megsérült szolidaritási elvének a szempontjából fontos döntésnek tekintjük, hogy a törvényjavaslat értelmében 2001-től megszűnik a járulékfizetési plafon, amely jövedelmek fölött most nem kell a jövedelmeket terhelő 3 százalékos egészségbiztosítási járulékot megfizetni.

 

(13.40)

 

Fontosnak tartjuk azt is megfogalmazni, hogy a járulékplafon megszűnésével egyidejűleg nincs semmilyen gazdasági alapja azoknak a véleményeknek, amelyek szerint a keresetekből eltartott háztartásbeliek, munkanélküliek vagy tanuló gyermekek biztosítási szempontból ellátatlanok, mivel az őket eltartó kereseti hányad után is meg kell fizetni az egészségbiztosítási járulékot.

Az egészségbiztosítási járulékokra vonatkozó törvényjavaslatot sokan félmegoldásnak tekintjük. Egyetértünk azzal, hogy megszűnne a szuperjövedelmek járulékmentessége, de nem értünk egyet azzal, hogy változatlanul fennmaradna a kisebb jövedelmek nagyobb járulékterhe a fix összegű egészségügyi hozzájárulás formájában. Az alacsony kereseteket terhelő magasabb közterheket a foglalkoztatáspolitika érdekei miatt is helytelenítem.

Magyarországon feltűnően kevesen dolgoznak részmunkaidőben, arányuk csak néhány százalék, miközben a munkaerőpiacon Európa-szerte rugalmasabbá vált a részmunkaidő a meghatározott időre szóló munkaszerződések és a különböző idejű munkaidők elterjedésével. A nyugat-európai országokban az újonnan létrehozott munkahelyek döntő többségét már a részmunkaidős állások teszik ki, miközben Magyarországon megakadályozza a gazdaságpolitika, a pénzügypolitika ennek a folyamatnak a kialakulását. Hollandiában a foglalkoztatottak 38 százaléka, a nők 68 százaléka részmunkaidőben dolgozik. A dolgozók 26 százaléka, a nők 41 százaléka Európa-szerte meghatározott időre szóló szerződés alapján végzi a munkáját. Száz dolgozó nőre vetítve a ledolgozott munkaidő hossza nálunk lényegesen nagyobb, mint az uniós tagállamokban, mivel nálunk jelentéktelen a nők részmunkaidős foglalkoztatása.

A foglalkoztatáspolitika kitörési pontja nemcsak az európai országokban a részmunkaidőben történő foglalkoztatás elősegítése, hanem Japánban is ezt a kiutat találták meg. Ott a két évvel ezelőtti gazdasági válság munkanélküliséget növelő hatását gyakorlatilag ily módon semlegesítették. Nálunk évek óta mind a kisvállalkozók érdekképviseletei, mind a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakértői egybehangzóan állítják, hogy a részmunkaidőben történő foglalkoztatás legfőbb akadálya Magyarországon a kis kereseteket aránytalanul megterhelő fix összegű egészségügyi hozzájárulás. Ennek ellenére a Pénzügyminisztérium ragaszkodása ehhez a közteherhez évről évre megakadályozza az európai foglalkoztatottsági megoldások hazai meghonosodását.

Csalódott is vagyok, hiszen korábban olyan közlemények jelentek meg a sajtóban, miszerint "a kormány felismerte, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásban a munkáltatók ellenérdekeltek. Ennek az ellentmondásnak a feloldása a Szociális és Családügyi Minisztérium jövőbeli feladatai közé tartozik." Nos, ha elfogadjuk ezt a járuléktörvényt, akkor a tárca ebben az országgyűlési ciklusban aligha lesz képes feloldani ezt az ellentmondást. Tudok arról, hogy a minisztérium ez év elején indította útjára a "Családbarát munkahely 2000" pályázatot, melynek egyik fő célja a magyarországi vállalatok körében a részmunkaidős foglalkoztatás népszerűsítése. De lehet bármilyen nemes is ez a cél, meghiúsulhat azon a létező ellenérdekeltségen, amit még tovább erősítene törvényjavaslatával a kormányzatunk.

Itt kell megemlítenem, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elemzése szerint a kisvállalkozókat érintő fontos kérdésekben a törvényjavaslat szerint nem történik érdemi változás, azaz a kis- és nagyvállalkozások adóterhelésében jelentkező aránytalanságok továbbra is fennmaradnak. Ismert, hogy a magas közterhek elsősorban a kisvállalkozói szférát sújtják. A kamara számításai szerint a kis- és középvállalkozások adóterhelése 10 százalékponttal magasabb a nagyvállalkozásokénál. Előttem már a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka is utalt erre a teherkülönbségre, erre a versenysemlegességet sértő helyzetre hivatkozva indítványozta az egészségbiztosítási járulék havi 3500 forintra történő mérséklését.

Milyen érvet mondhatunk még a foglalkoztatáspolitikai érdekeinkkel, a társadalombiztosítási alapelvekkel, a szociális elkötelezettségünkkel egyaránt ütköző némely egészségügyi hozzájárulás ellenében? Csak annyit, hogy az országban olyan adó- és járulékrendszert kell működtetni, ami a külső szemlélőben legalább olyan hatást kelt, hogy ezt valakik tudatosan megtervezték.

Köszönöm a jelenlévők és a jegyzőkönyvet olvasók figyelmét. (Taps az MDF soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban kért lehetőséget hozzászólásra. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Bizony, kedves Lezsák képviselő úr, nagy döntés előtt állnak önök, amikor majd igent vagy nemet kell nyomni erre az adó- és járuléktörvény-csomagra. Azt persze ezekből a papírokból egészen jól meg lehet kalkulálni, hogy mennyi lesz a járulékkiesés mértéke, és hogy mennyi a várható kompenzáció a társadalombiztosítás bevételi oldalán. Egy dolgot biztosan nem lehet látni, hogy mi várható a közkiadások hiányainak kiegészítéseképpen. Ön azt mondja, hogy választói nem viselnék el, ha a közadókból egészítenék ki ezeket a járulékokat.

Nos, hát miből állhat össze akkor a társadalombiztosítás kiadásainak fedezete? Például a magánkiadásokból. De hát ez sincs, és nem is biztos, hogy feltétlenül ezt az utóbbit kellene pártolni.

Ha a közadókból való kiegészítés nem pártolható, akkor senki sem állhat abban a helyzetben, hogy nem tudja, mire fog szavazni, mert nem érheti önöket váratlanul a befogadott kapacitású ellátóhelyek tönkremenése, a gyógyszerkassza bezárása, az orvosi és egészségügyi dolgozói bérek elmaradása, és egy sor olyan, amire egyébként jogosan tartanának igényt az egészségügyi dolgozók. És nem érhet bennünket váratlanul az sem, ha a nyugdíjasok többletkiadásainak a kompenzálására nem lesz fedezet.

Ezért azt gondolom, amikor arról beszélünk, hogy örülünk a közkiadások munkáltatói oldalon való csökkentésének, akkor tudni kell, hogy mit fogunk áldozni ezért a kiadási oldalon.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Bauer Tamás képviselő úr ugyancsak két percben kért lehetőséget hozzászólásra, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Lezsák Sándor képviselő úr ismét elmondta a 2001-2002-es adótörvények vitájában, hogy 1994-98 között az akkori politika következtében hogyan növekedtek a jövedelmi különbségek, és hogy ez milyen szörnyű. Nos, kétségtelen, hogy növekedtek a jövedelmi különbségek egy gazdasági válság idején, kétségtelen, hogy ez súlyos társadalmi ár mindazért, ami a gazdasági növekedés megalapozásában történt.

Ha Lezsák képviselő úr ezt 1998-ban mondta volna el, akkor lenyelném és tudomásul venném. Csakhogy ezt 2000-ben mondja a képviselő úr. 2000-ben, mégpedig egy olyan héten, amikor megkaptuk a "Tájékoztató az Országgyűlés őszi ülésszaka elé" című kormánykiadványt - amit a miniszterelnök úr személyesen ajánlott figyelmünkbe -, amelynek utolsó oldalán olvasható a következő szöveg: "A jövedelemdifferenciálódás a piacgazdaság logikája szerint tovább nőtt." - mármint a Fidesz-kisgazda-MDF-kormány kormányzása idején. Akkor ez már, Lezsák képviselő úr, egy kicsit időszerűtlen! Ráadásul tovább nőtt, amikor már meglettek volna a növekedésből a források arra, hogy csökkentsék.

Ráadásul nemcsak regisztrálni tudjuk, hogy tovább nőtt, hanem két éve azt fejtegetjük itt szabad demokraták és szocialisták, hogy azok a jövedelemátcsoportosító intézkedések, amelyeket ez a kormánykoalíció tett, kifejezetten a közepes és magasabb jövedelműeket kedvezményezik és az alacsony jövedelműeket szorítják háttérbe. Lezsák képviselő úr egy tekintetben, nevezetesen az alacsony foglalkoztatást kedvezőtlenül érintő egészségügyi hozzájárulás tekintetében ezt joggal veti fel - de hát akkor önök miért emelik, pláne úgy, hogy amikor mi bevezettük, önök támadták?!

A képviselő úr tagja egy kormánykoalíciónak, amellyel két éve együtt szavaz.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiból.)

(13.50)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időtartamban megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Bauer képviselő urat emlékeztetni szeretném arra, hogy pont a társadalmi különbségek fokozatos növekedése miatt is, illetve alapvetően az egészségügyi költségvetéshez való hozzájárulás miatt múlt évben a Magyar Demokrata Fórum frakciója javaslatot tett arra, hogy az 5 millió forint feletti jövedelmek esetében átmenetileg rakjunk be még egy adósávot, és az ebből befolyó összegeket fordítsuk a humán szféra átalakítására, segítsük ezzel az átalakulást.

Az egy dolog, hogy a koalíciós partnerek nem szavazták meg, ez a mi bajunk. De amikor Bauer képviselő úr számon kéri rajtunk, a Magyar Demokrata Fórumon, akkor azt ne felejtse el, hogy az ellenzék sem szavazta meg. Sem a Szabad Demokraták Szövetsége, sem a Magyar Szocialista Párt a bizottsági ülésen nem tette lehetővé még azt sem, hogy a Ház elé kerüljön, és erről a kérdésről vitatkozzunk. Úgyhogy amikor kritizál, ezeket ne felejtsük el!

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percben megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igazából Lezsák képviselő úr felszólalására szerettem volna reagálni, de Csáky képviselő úr egy olyan kérdést kezd feszegetni, amit nem lehet megállni szó nélkül.

Való igaz, hogy az MDF-nek tavaly volt javaslata, de egy rossz javaslatot természetesen nem lehet támogatni. Az a javaslat, amelyet az MDF tavaly megfogalmazott, ráadásul alaposan szembement a kormányprogrammal, hiszen már egyébként is emelte a Fidesz-kisgazda koalíció az adószintet, önök pedig még tovább akarták növelni az adóterhelést. Tehát azt gondolom, nem egy jó megoldást találtak tavaly, és természetesen nem is támogathattuk.

De ami Lezsák képviselő úr hozzászólását illeti, megdöbbentem rajta két szempontból is. Egyrészt annak lehettünk tanúi, hogy az egyik kormánypárt számon kéri a másik kormánypárt programjának a végrehajtását, annak érdekében, hogy a kormány által benyújtott javaslathoz képest ellenkező irányú változást érjen el. Ez meglehetősen szokatlan, de sok sikert hozzá, mert ezzel a szándékkal egyetértünk.

A másik, ami megdöbbentett, hogy az rendben van, hogy mi nem ismerjük a társadalombiztosítás költségvetését, de hogy önök úgy beszélnek az adótörvénycsomag módosításáról, hogy önök, kormánypártiak sem tudják, mi fog bekövetkezni a járulékcsökkentés következtében a költségvetés pozíciójában, ezen nagyon meg vagyok döbbenve, képviselő úr. Még inkább megdöbbentem azért, mert hétfőn hallhattuk Bánk Attila frakcióvezetőt, aki bejelentette, hogy a Kisgazdapárt látatlanban meg is fogja szavazni azt a költségvetést, amelyért önök - jogosan - aggódnak. Jó lenne hallani a kisgazdákat is most az elkövetkezendő percekben.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Horváth János képviselő úrnak adom meg a szót ugyancsak két percben, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Keller Képviselő Úr! Nincs abban semmi rendellenes, sőt egészen beleillik a parlament légkörébe és egész filozófiájába, hogy képviselőknek és képviselőcsoportoknak a véleménye nem mindig azonos. Pontosan azért vagyunk itt, hogy ezeket kimunkáljuk. Nem úgy jövünk el ebbe az Országgyűlésbe, hogy otthon megalakítottuk a programot és valaki megírta vagy magunk megírtuk a beszédet és egyeztettük, és ahhoz diszciplinát módon ragaszkodunk. Nem, ebbe az Országgyűlésbe alkotni jöttünk, és az történik olyankor is, amikor a koalíció egyik vagy másik tagjának a nézete különbözik. Ez nem olyasmi, amire jó szerencsét tetszik kívánni. De jó, ha jó szerencsét tetszik kívánni, meg is fogjuk csinálni, mert ez a dolgok rendje.

Azt szeretném még hozzátenni az előbb Bauer Tamás képviselő úr részéről elhangzottakhoz, hogy a gazdagok gazdagabbak és a szegények szegényebbek. Az a látszat, képviselő úr, mintha ez azért történne, mert a törvényhozás nem egészen úgy végzi a dolgát, hogy ezt a feszültséget feloldja. Persze a törvényhozásnak ez egyik feladata lehet és feladata is, azonban a gyökerek mégiscsak másutt vannak. Nem a törvényhozás kificamodásában, hanem ott, ahol a rendszerváltás után a tulajdonmegoszlás és a privatizálás olyan oligarchiákat hozott létre, amelyeknél jelentős vagyon gyülemlett össze, amelyekből jelentős jövedelem jön (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és a szegényeknek pedig ez nincs. Tehát a szakadék onnan származik.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Béki Gabriella képviselő asszonynak adom meg a szót kétperces időtartamban, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Én tulajdonképpen együttérzéssel szemlélem a kisebbik koalíciós partnerek vívódását; érezhető, milyen súlyos szerepzavarban vannak a Demokrata Fórum és a Kisgazdapárt képviselői is, amikor erről a javaslatról, az adócsomagról szólniuk kell. Érződött ez nagyon erősen Lezsák Sándor beszédében is. Egyfelől próbált lelkendezni a tervezett járulékcsökkentéssel kapcsolatban, másfelől ő maga is megfogalmazta, hogy de hiszen ha itt keletkezik egy nagyarányú bevételkiesés, akkor miből is fogja finanszírozni majd a kiadásokat, az egészségügyi szolgáltatásokat, az egészségügyi béremelést s a többi, s a többi a kormány. Érzékelhető, hogy van itt egy nagyon komoly ellentmondás.

De meglepetésemre ahelyett, hogy ezt az ellentmondást feloldani próbálná valamilyen javaslattal, még rálapátol, mert ezzel párhuzamosan elkezdi követelni, hogy az egészségügyi hozzájárulást is csökkentsük, elkezdi követelni, hogy a nyugdíjakat is emeljük ebből a kevesebb beszedett összegből... - szóval totális a belső ellentmondás. Ugyanez a belső ellentmondás jelenik meg akkor, amikor a beszédében nagyon érzékenyen szociális szempontokat hoz szóba és ostorozza a jövedelemkülönbségeket, ugyanakkor elfogadja azt a családtámogatási politikát, amely ezekre a jövedelemkülönbségekre még az állami segítségnyújtás eszközeivel is jó alaposan rádupláz, rátripláz. A tegnapi beszédemben mondtam el (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy kilencszeres különbséget idéz elő adókedvezmény formájában.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Csáky András képviselő urat illeti a szó két percben, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Lehet, hogy a Szabad Demokraták Szövetségénél, vagy lehet, hogy csak Béki Gabriellánál szerepzavarnak hívják azt, amikor az emberben dilemmák, kétkedések fogalmazódnak meg, amikor elgondolkodik azon, hogy vajon melyik megoldás az, ami adott pillanatban jó, s adott pillanatban, illetve az elkövetkező években a társadalom nagyobbik részének talán előnnyel jár. Lehet, hogy ez hiba. Én úgy gondolom, természetes dolog - legalábbis számunkra az, ha belátjuk, hogy nem vagyunk csalhatatlanok, és ha időnként egy-egy döntés előtt aggodalmaink vannak.

A családtámogatásról ma már többször szó volt, több ízben az éppen aktuális elnöklő elnök rendre utasított minket, teljesen jogosan. Úgy gondolom, hogy a családtámogatásnak ez az adón keresztüli része egy elem, de azért van egyéb szociálpolitikai eszköz is.

Keller képviselő úr azt mondja, hogy rossz javaslatot nem lehet támogatni. Úgy gondolom, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek kiküszöbölése érdekében annál jobb módszer nincs - felvállalva azt, hogy orvosként ártom magam közgazdasági kérdésekbe -, mint hogy a körülményei, adottságai, múltból származó lehetőségei alapján az átlagnál jóval több jövedelemre szert tevő honpolgáraink átmenetileg - hangsúlyozom, átmenetileg! - kissé többel járulnak hozzá a közadakozáshoz.

 

(14.00)

 

Úgy gondolom, ez a bismarcki alapelvekkel teljesen egybevág. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Göndör István képviselő urat illeti a szó kétperces időtartamban, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Kifejezetten örülök, hogy most a pénzügyminiszter úr vesz részt a vitának ebben a szakaszában. Miért okozott ez ekkora gondot, amit Lezsák Sándor elmondott és amire aztán Horváth János is olyan hevesen reagált? Kedves Képviselőtársaim! Éppen azért, amit sokszor elmondtunk, mert nincs előttünk sem a társadalombiztosítási költségvetés, sem a központi költségvetés.

Tegnap a vitában több kormánypárti képviselő azt mondta el, hogy az előkészítés szakaszában ők ismerik a számokat, legyünk nyugodtak, hogy az egyensúly fönnáll. Ezzel szemben azt mondja a miniszterelnök úr, hogy ha a sajtót nyomon követjük, a sarokszámokat már láthatjuk, és ezek szerint döntési helyzetünk van. Bennem az él, és ezért mondtam, hogy jó, hogy itt van a pénzügyminiszter, ő feltehetően magában mosolyog, mert mi különböző hipotéziseket állítunk föl, mert be merem jelenteni, a szakértőink ma is keresik, ha valaki tud olyan médiát a kezünkbe adni, amelyben a tb-költségvetés vagy a központi költségvetés sarokszámai benne vannak, mi ezt megköszönjük, és azonnal készek vagyunk átszámolni a javaslatainkat. Pont innen fakad, amit tett Farkas Imre képviselőtársam, hogy mi fölépítünk valamilyen rendszert, hogy hogyan lehetne talán egy kicsit igazságosabbá tenni, hogyan lehetne tompítani, de nem merünk semmihez igazán hozzányúlni, mert nem tudjuk, hogy mi van a költségvetésben. Azért tessék belegondolni, alig néhány hét múlva, majd amikor kézbe kapjuk a több kilónyi költségvetést - és gondolom, ugyanúgy lesz rá egy vasárnapunk, hogy áttekintsük -, akkor joggal azt fogja mondani a pénzügyminiszter úr, hogy önök csak vélelmezték, de itt ez van, más volt a szándékunk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Lezsák Sándor képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban. Képviselő úr!

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt szocialista és szabad demokrata képviselő Hölgyek és Urak! Csodálkozom, hogy csodálkoznak. Tíz esztendeje többpártrendszer van Magyarországon, ami azt jelenti, hogy van kormányzó párti koalíció, és van ellenzék. A kormányzó párti koalíción belül pedig nem azonos pártok vannak. A Magyar Demokrata Fórum nem azonos a Fidesz-Magyar Polgári Párttal. Éppen ezért a véleménye lehet eltérő is, és ezt megfogalmazza nyilván a pártközi egyeztetéseken, megfogalmazza különféle szakértői helyeken, megfogalmazza bizottsági üléseken, és megfogalmazza itt a parlamentben is, és nyilván bízik abban, hogy az érvelése meghallgatásra talál, sikerül egymáshoz csiszolni az egyébként azonos törekvéseket, célokat és a kormányprogramban elfogadott törekvéseket. Tény az, hogy a döntésben akár a kormánykoalíción belül, akár itt a parlamentben a lehetőségünk kicsi, de a felelősségünk azonos.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Szabad Demokraták Szövetségéből Bauer Tamás képviselő úr következik, kettőperces hozzászólásra. Öné a szó, képviselő úr.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt MDF-es Képviselőtársam! Itt arról folyik a vita, hogy a rendszerváltás kezdete óta Magyarországon erősen differenciálódtak a jövedelmek és a vagyonok. Szerintem Horváth képviselő úrnak ezúttal igaza volt, amikor arra figyelmeztetett bennünket, hogy ezek a jövedelemkülönbségek alapjában véve a piacon, a magánszektorban képződő munkajövedelmek és tőkejövedelmek körében alakulnak ki. Ez igaz. A vita arról folyik, hogy mit kezd ezzel az állam, amely maga is átcsoportosít jövedelmeket. Ugye, ebben egyetértünk? Nem tudja megszüntetni az állam azokat a jövedelemkülönbségeket, amelyek a munka- és tőkepiacon kialakulnak, valamelyest módosítani tudja, enyhíteni vagy fokozni aszerint, hogy milyen állami jövedelem-újraelosztó politikát folytat.

Azért értetlenkedem Lezsák képviselő úr felszólalása miatt, mert nem vesz tudomást arról, hogy a szocialista-szabad demokrata koalíció azok között a nehéz körülmények között, amikor a gazdasági stabilizáció miatt a munka- és tőkepiacon nőttek a jövedelemkülönbségek, legalább az állami jövedelem-újraelosztásban csillapítani igyekezett ezeket a jövedelemkülönbségeket például úgy, hogy a legmagasabb jövedelműektől elvett és az alacsony jövedelműeknek hozzáadott. Az a kormánykoalíció viszont, amelynek önök tagjai, pont a fordítottját csinálja, olyan jövedelemátcsoportosítási eszközöket vet be, amelyek visszaadják azt, amit mi elvettünk, a magas jövedelműeknek, és ugyanakkor elvesz az alacsony jövedelműektől. A Magyar Demokrata Fórum volt az, amely a családi pótlékkal szemben az adókedvezményt már ellenzéki korában forszírozta, és amióta a Fidesz ezt elfogadta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), azóta az MDF ezt erőteljesen támogatja.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Lezsák képviselő úr, nem a véleménykülönbség zavar bennünket, teljesen természetesnek tartom magam is, hogy véleménykülönbség van adott esetben még a kormánypártok között is, engem az döbbent meg, hogy ma lezárul az általános vitája ennek a törvénymódosítási csomagnak, és ön most itt 2 óra magasságában azt mondja, fogalma nincs arról, hogy hogyan alakul a társadalombiztosítás költségvetésének a pozíciója. Ez az, ami megdöbbent engem, képviselő úr. Mert azt még el tudom viselni, hogy én ellenzékben ezt nem tudom. Nem jó, mert hiába keresem az újságok között a számokat, nem találom, bár a miniszterelnök elmondta nekünk, hogy ez megvan. Most a pénzügyminiszter úr nem áll fel és nem mondja meg, hogy képviselő úr, rossz helyen keresgéli, ebben az újságban van, vagy menjen az internetre, és nézze meg, ott van az interneten. Nem áll föl a pénzügyminiszter, hagy bennünket továbbra is abban a bizonytalan pozícióban. Tehát ez az, ami zavar bennünket, képviselő úr.

Csáky képviselő úr azt mondja, hogy egy átmeneti megoldásra gondoltak csak. Képviselő úr, amikor négy éven keresztül egymást követően a gazdaság úgy fejlődik, hogy közben az egyensúly is megvan, akkor nem hiszem, hogy átmeneti állapotról lehet beszélni. Úgy gondolom, más formáját kellett volna megtalálni annak, hogy azokat a célokat megvalósítsák. S még egy dolog Lezsák képviselő úrnak a járulékplafon feloldásáról. Azt gondolom, hogy ennek nem lehet örülni. Keveset beszéltünk erről, de ez egy elvileg rossz megoldás. Azért rossz megoldás, mert a járulékbefizetésnek és az ellátásnak egymással arányosnak kell lenni. Nem tudom, mi fog következni abból, hogy kinyitjuk a plafont az ellátási oldalon és a költségvetésben szintén. De erről majd valószínűleg később.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Béki Gabriella képviselő asszonynak adom meg a szót kétperces időtartamban, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt MDF-es Képviselőtársaim! Egy percig nem csodálkoztam a különvéleményen, ellenkezőleg, valóban őszintén és együttérzésemet fejeztem ki. Tettem ezt azért többek között, mert kormánypárti koromban magam is átéltem nem kevés nehéz helyzetet, amikor olyan döntést kellett meghozni, amiről tudtuk, hogy népszerűtlen, amiről a saját személyes véleményem némiképp eltért. Például meg kellett csinálni egy stabilizációs gazdasági programot, erősen vissza kellett vágni a fogyasztást, és akkor bizony én is nagyon sok nehéz helyzetet átéltem ebben a parlamentben. Módosítottunk is az előterjesztésen, nem is keveset.

Ha valamin csodálkoztam, az akkor Lezsák képviselő úr beszédének az a része, utalok rá még egyszer, hogy ha érzékeli, hogy gondot okoz, mondjuk, az a 110 milliárd forintos kiesés, ami tehercsökkentést jelent majd a munkaadóknál, akkor hogy tehet olyan javaslatot, hogy ráadásul csökkentsék még az egészségügyi hozzájárulást is, hogy legyen még nagyobb a kiesés!?

 

 

(14.10)

 

 

Ezt a két dolgot nem tudom összehozni a fejemben, mint ahogy, még egyszer visszautalok rá, azt sem, hogyan lehet sajnálkozni a nagy jövedelemkülönbségeken olyan körülmények között, hogy a jövedelemkülönbségeket a kormány a maga eszközeivel még fokozza a családtámogatások rendszerében. Ez okoz némi meglepetést. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Pál Béla képviselő úrnak adom meg a szót kétperces időtartamban, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Dr. Horváth János képviselőtársam hozzászólására - a jövedelmi különbségekről szólva - és Bauer Tamás SZDSZ-es képviselőtársam hozzászólására reagálva; egyrészt elmondta, hogy a jövedelemkülönbségek véleménye szerint honnan adódnak, másrészt pedig azt mondta, hogy Bauer Tamás ne keltse azt a látszatot, mintha a mindenkori Országgyűlésnek lenne felelőssége ebben.

Én azt gondolom, hogy van felelőssége ebben a mindenkori Országgyűlésnek is, olyan módon, ahogy Horváth képviselőtársam is említette: azzal, hogy különböző véleményen vagyunk dolgokról, és ha ezeket a különböző véleményeket az előterjesztő, törvénytervezeteket képviselő kormány meghallgatja és beépíti a saját javaslataiba, akkor igenis mindannyian hathatunk oda, és felelősek vagyunk azért, hogy a gazdagokat támogatjuk, vagy a szegényebbeknek juttatunk többet. Mi, szocialisták és szabad demokraták, azt mondjuk, hogy a befolyt közpénzekből elsősorban azokat a rétegeket kell támogatni, akik ma a jövedelmi olló rosszabbik részén vannak, akik a szegényebbek közé tartoznak, és amikor döntünk majd a költségvetésről, döntünk majd az adótörvényekről, akkor ezzel a döntésünkkel járulunk hozzá ahhoz, hogy ez a jövedelmi olló tovább nyílik-e, vagy pedig mérséklődik. Én azt gondolom, hogy ez tükröződött a szabad demokrata és szocialista képviselőtársaim hozzászólásából is.

A másik, ami pedig szinte minden hozzászólást és az egész tárgyalást végigkíséri, tényleg a tárgyalás módja, amelyet kifogásoltunk annak idején is, és kifogásolunk mi is, hogy a húsz törvényben a törvényjavaslat 270 paragrafusa által érintett módosításokat ilyen módon, ilyen időkeretben és így, összefüggéseiből kiszedve és szétválasztva nagyon nehéz tárgyalni; és ha még hozzátesszük ehhez azt is, hogy valóban nem ismerjük az állami költségvetés sarokszámait, akkor nemcsak mi, ellenzéki képviselők, hanem önök, kormánypártiak is nehéz helyzetben vannak, amikor véleményt kell mondaniuk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időtartamban megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Gondolom, hogy itt összekeveredik két dolog, azért itt a 100-110 milliárd forintos csökkenés, amire Béki Gabriella utalt, a társadalombiztosítási járulékcsökkenéssel együtt, tehát nem kizárólagosan az egészségügyi hozzájárulás csökkentésével, illetve emelésével kapcsolatosan... Én pontosan most kerestem itt az adatokat, de az talán tízmilliárd nagyságú tételeket jelent.

Keller képviselő úr, hogy más formáját kellene keresni, ez mindig visszautalás arra a családpolitikai adórendszerre, amelyet a jelenlegi kormány bevezetett. Azonban ne felejtsük el, hogy akkor, amikor a népességfogyás ellen próbálunk ezekkel az eszközökkel is lépni, és úgy néz ki, hála istennek, hogy hatásosan, akkor ez az egyik, amit az egyik serpenyőbe kell berakni, hiszen nem hiszem, hogy bárkit kell a millennium évében arra emlékeztetni, hogy mindannyiunknak az az érdeke, és gondolom, mindannyian úgy gondolkozunk, hogy ezer év múlva is ezen falak között majd az utódaink vitatkozni fognak egy sokkal jobb időn belül. Úgyhogy azért ezt is mérlegelni kell akkor, amikor a két dolgot egymással szembeállítjuk.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, ugyancsak kétperces hozzászólásra, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Nagyon sajnálom, de egy kicsit lekéstem ezzel a jelentkezésemmel; megmondom őszintén, örömömet akartam kifejezni amiatt, hogy Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr személyesen jelen van a vitában (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), és meg akartam őt szólítani egy nagyon rövid reflexió erejéig, hogy ugyan bizony reagálna arra, mi a személyes szakmai véleménye azzal kapcsolatban, hogy gyakorlatilag egyfajta kampány indult a mai napon a magánnyugdíjpénztárak ellen. Érdekelt volna a miniszter úr véleménye, de sajnálom, hogy csak egy órát tudott velünk tölteni, és már nincs jelen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Horváth János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi törvényhozók vagyunk, itt törvényeket hozunk, és amikor gazdasági vonatkozású törvényeket hozunk, akkor legyen szabad emlékeztetni bennünket, hogy vannak a gazdasági életnek olyan alaptörvényei, amelyeket ha mi nagyon meg akarunk változtatni, akkor igen nagy károkat okozunk. Hogy mondjam ezt a közgazdaságtan nyelvével? A kereslet-kínálat, a piacgazdaság szabályainak a törvényei olyan alapvetőek, hogy az írott törvény, a törvényhozó törvénye, ha túl messze megy, akkor több kárt okoz, mint hasznot, és azért mondom ezt itt, mert úgy érzem, hogy ez a téma itt mintha nem lenne egészen világos minden felszólalásban. Nevezetesen, a jövedelemelosztás szélesedő szakadékát vizsgálgatjuk.

Persze, a jó törvényhozónak, aki a méltányosság és a hatásfok szempontjait ismeri, és mindezek tudatában kívánja a gazdaságot előrevinni, hogy a népnek, mindenkinek jobb legyen, mégiscsak olyan adottságai vannak, olyan hegyek, völgyek és folyók - hogy képletesen ezeket a szavakat használjam -, mint tulajdonelosztás. Magyarországon a tulajdonelosztás ma olyan, mint amilyet megöröklöttünk; megöröklöttük az utóbbi tíz évnek a következményeiként. Nem megyek ebbe bele, ezt mindnyájan jól tudjuk. Az ezekből származó jövedelemelosztást módosítjuk ezen adótörvények révén is, de ha azt hisszük, hogy többet tehetünk ennél, akkor egy másik törvénnyel kell majd foglalkoznunk, és másik törvényt kell idehozni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának 94 perc 15 másodperc, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának 50 perc 23 másodperc, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának 52 perc, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának 35 perc 17 másodperc, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának 2 perc 53 másodperc, és a MIÉP képviselőcsoportjának 19 perc 36 másodperc áll rendelkezésre a vita további szakaszában.

Most megadom a szót Vitányi István képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Boda Ilona képviselő asszony, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/2977. számú törvényjavaslat markánsan megfogalmazza a kormány adópolitikai fő célkitűzéseit. Ezekről már a vita során korábban a képviselőtársaim beszéltek, de azért ezek közül néhányat szeretnék megemlíteni. Ezek közül kiemelésre érdemes a családok támogatása, a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek a javítása.

Az adórendszerben javasolt változások által az elmúlt két évben megkezdett adópolitikai lépések folytatásaként erősödik a gyermekes családok helyzetének javítása, javulnak a kis- és középvállalkozások működési feltételei, az adóterhelés csökkenésével, illetőleg az adminisztráció további egyszerűsítésével. Az elkövetkezendő két évben az adórendszert kiszámíthatóság és stabilitás jellemzi, így csak olyan módosítások történnek, amelyek egyszerűsítést jelentenek, illetőleg biztosítják a jogharmonizációt, segítik a jogalkalmazást.

 

(14.20)

 

A javaslat 11., 12. és 13. fejezetében megjelölt kapcsolódó jogszabályváltozásokkal kapcsolatosan szeretnék utalni néhány technikai jellegű módosításra, amely azonban túlmutat technikai jellegén, és a stabilitást, valamint a jogalkalmazást segíti elő.

Először a személyi azonosító jel helyébe lépő azonosító kódok használatáról szóló '96. évi XX. törvény rendelkezéséről beszélnék, amely módosítja a 204. §-t. A személyi azonosító jel helyébe lépő azonosító kódok használatáról szóló törvény a személyi szám helyett különböző szakazonosító kódokat vezetett be. Ezek közül az adóazonosító kód használatára a módosító javaslat az adóhatóságon felül feljogosítja azokat a szerveket, így a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, valamint területi szerveit, továbbá a területi államháztartási hivatalt, amelyek feladatkörükben eljárva az adóhatóság számára adatszolgáltatást végeznek.

Az egészségbiztosítási, a nyugdíj-biztosítási és a magánnyugdíjrendszer működése érdekében a beszedési feladatok ellátása, a befizetések nyilvántartása és azok egyeztetése érdekében szükséges az adóazonosító jel kezelésére vonatkozó felhatalmazás, tekintettel arra, hogy a járulékok nyilvántartása adószámon, illetve adóazonosító számon történik. Az egyéni vállalkozók járulékalapjának éves adatszolgáltatása ugyancsak adószámon történik. A magán-nyugdíjpénztári rendszerben a tagok nyilvántartása a tajon történik, a foglalkoztatók adatait viszont adószámon kell nyilvántartani. A tagdíjak egyeztetése, a nyugdíjjárulék kizárólag adószámon történhet, és éppen ezért szükséges az 1996. évi XX. törvény módosítása.

A jóléti és a szociális igazgatással kapcsolatos nyilvántartások azonosító jele a taj. A területi államháztartási hivatal, valamint a családtámogatási kifizetőhely a családtámogatási ellátások, a fogyatékossági ellátás megállapítása feladatkörében nyilvántartást és adatszolgáltatást végez. Az ellátások közül néhány az szja szempontjából adózó jövedelemnek minősül: például gyes, gyed, a nyugdíjjal azonos jövedelem. A feladat átvételével összefüggésben kell biztosítani tehát a használati jogosultságot az igényjogosultság megállapításához.

A javaslat módosítani kívánja a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLIX. törvény 35. §-át. A törvénymódosítást, illetőleg a kiegészítést az indokolja, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és területi szerveik közvetlenül jussanak hozzá a teljes körű foglalkoztatási adatokhoz, mivel a hatályos jogszabályok szerint a céginformációs szolgálat útján ezen adatokhoz nem juthatnak hozzá. E szervezetek tevékenységéhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a cégbejegyzésről, a törlésről, székhelyének változásáról információt kapjanak.

A harmadik jogszabályi módosítás a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, valamint a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 53. §-a, amelynek (2) bekezdése helyébe a javaslat szerint új rendelkezés lép. A hatályos 53. § a jogutód nélkül megszűnő munkáltatók esetén a felszámoló számára csak az 1988. január 1-jétől 1992. február 29-e közötti munkabér-, jövedelemigazolások átadását teszi kötelezővé a nyugdíj-biztosítási igazgatás szervei részére. A javasolt módosítások kötelezővé teszik, hogy a felszámoló a biztosítottak nyugdíj-biztosítási adatait is átadja az igazgatási szervek részére. A módosításra ezen túlmenően azért is szükség van, mert a csődtörvény nem követte azokat a változásokat, amelyek az elmúlt években a járulékigazgatás területén a járulékbeszedés APEH-be integrálása során bekövetkeztek.

A csődtörvény egyéb szakasza is kiegészül, amely mintegy megelőzi az esetlegesen kialakuló hatásköri vitákat. A csődtörvény 80. §-a a követelésbehajtásra jogosult szervezetet jogosítja fel bizonyos esetekben a követelésről való lemondásra. A javasolt módosítás egyértelműen rendezi, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető követelések tekintetében mely szervet, a nyugdíjbiztosítás igazgatási szervét vagy az APEH-ot kell behajtásra jogosult szervnek tekinteni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Boda Ilona képviselő asszony, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Bernáth Ildikó képviselő asszony, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. BODA ILONA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem az egész adókról és járulékokról szóló törvénycsomaghoz, hanem annak csak egy szegmenséhez, a törvénycsomag munka törvénykönyvét érintő rendelkezéseihez kell hozzászólnom. Természetesen az adókról és járulékokról szóló törvénycsomag munka törvénykönyvét érintő változtatásai csak úgy érthetők meg, ha az adókról és járulékokról szóló törvénycsomag idevonatkozó rendelkezéseit is felemlítjük. Én magam is ezt teszem most néhány szóban.

Arról van szó ugyanis, hogy az érintett törvényjavaslat a magán-nyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatban több változtatást javasol. E változtatások lényegét már az előttem szóló képviselőtársaim - mind ellenzéki, mind kormánypárti oldalon - érintették.

Három elemben magam is összefoglalom azt. Ez a három elem a következő. Az első elem a magán-nyugdíjpénztári rendszerből a társadalombiztosítási rendszerbe történő visszalépés határidejének a meghosszabbítása. A második elem a magán-nyugdíjpénztári rendszer garanciális szabályainak, a díjfizetés rendszerének, illetve a pénztárak garanciaalapja feladatainak, működési feltételeinek módosítása, nevezetesen a szolgáltatási garancia stabilitásának a megteremtése. Végül a harmadik elem a magánnyugdíjpénztárak kötelezettségeit, működési feltételeit pontosító szabályozási javaslatokban foglalható össze.

E módosítások közül a magam részéről és a képviselőtársam részéről is a Független Kisgazdapárt soraiban a legjelentősebb változtatásként azt értékeljük, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerből a társadalombiztosítási rendszerbe történő visszalépés határidejét a javaslat az eredeti 2000. december 31-i határidőről két évvel, 2002. december 31. napjáig meghosszabbítja. A képviselőcsoportunk nevében a módosító rendelkezést szakmai szempontból megalapozottnak tartjuk.

Szükséges álláspontunk szerint is annak biztosítása, hogy a részben központi, részben magán-nyugdíjpénztári rendszerben saját választásuk szerint belépett személyek végleges döntésük meghozatalára határidő-hosszabbításban részesüljenek, vagyis végleges döntésüket azon alapkérdés eldöntésében, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagy a társadalombiztosítási rendszerben látják-e jobban jövőjük biztosítását, több évre vonatkozó megalapozott információk alapján hozhassák meg. E rendelkezéshez kapcsolódóan támogatjuk a magán-nyugdíjpénztári rendszerre vonatkozó garanciális szabályok megszigorítását annak érdekében, hogy a magánnyugdíjpénztárba átlépett személyek pénzügyi befizetései, de főleg a visszafizetése mindenkor biztosított legyen.

Mindezek előrebocsátása mellett mellőzhetetlen a munka törvénykönyvének azon módosítása, amelyet a most tárgyalandó törvényjavaslat 218. §-a foglal össze adatszolgáltatási, illetve adminisztratív pontosítások terén. A törvényjavaslat ugyanis a munka törvénykönyve 98. §-át egy, a munkáltató védelmét is szolgáló rendelkezéssel egészíti ki, nevezetesen azzal, hogy abban az esetben, ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik, a munkáltató adjon ki a részére egy olyan tartalmú igazolást, amely tartalmazza a munkavállaló pénztártag által választott magánnyugdíjpénztár megnevezését, címét, bankszámlaszámát, illetve amennyiben a tagságra kötelezett pályakezdő munkavállaló nem választott pénztárat, ezt a tényt is jelezni kell, és meg kell nevezni az illetékes területi pénztárat is, fenntartva ezzel a 2002. december 31. napjáig történő választás lehetőségét. Ezen adatok közlésének helytelensége vagy elmulasztása mindenkor a munkáltatók kártérítési felelősségét alapozza meg a munkavállaló felé.

 

(14.30)

 

Természetesen ezen adatok közlése minden esetben a munkáltatói oldalon az eddiginél is több adminisztrációs terhet, ugyanakkor a munkavállaló oldalán több biztonságot eredményez, mivel mindenkor egy aktív bizonyíték a magán-nyugdíjpénztári fennálló tagsága mellett a kiadott igazolás, és esetleg alkalmas arra is, hogy ha ezen tényt, a magán-nyugdíjpénztári tagság fennállását később bárki vitatná, ezzel az igazolással azt bármikor bizonyíthatja. Ezért a Független Kisgazdapárt parlamenti képviselőcsoportja ezen változtatást - mivel az kifejezetten a munkavállalók érdekében ható módosítás - mindenben támogatja.

A munkavállalók fokozott védelme érdekében azonban itt is megemlítjük, hogy megfontolást érdemel a munkakönyv mint okmány ismételt bevezetése, mert a most érvényes rendelkezések szerinti igazolások - legyenek bármely értelemben is szakszerűek, naprakészek - jobban elkallódhatnak a munkavállaló életpályáját követve, mint az esetlegesen teljes életpályát egy okmányban követni képes és azt összefoglaló módon tükröző egységes okmány, a munkakönyv. Ezzel a kiegészítéssel megfontolásra javasoljuk javaslatunkat.

A most tárgyalt szakaszhoz képest és amellett azonban továbbra is fenntartjuk azon aggályunkat, hogy a minimálbér 25 500-ról 40 ezer forintra, később 50 ezer forintra emelése a kis- és középvállalkozásokat igen nehéz helyzetbe hozza, ezért annak munkavállalói oldalon történő emelését üdvözölve, munkáltatói oldalon - főleg a kis- és középvállalkozások terén - járulékcsökkentéssel való összehangolását javasoljuk mint feltétlenül indokolt javaslatot, mert félő, hogy az egyik oldalon dicséretes emelés a másik oldalon munkahelyek megszűnését, megszüntetését fogja eredményezni.

Megemlítem még - mint szorosan a munka törvénykönyvét érintő rendelkezést - azt is, hogy véleményünk szerint nemcsak minimálbér-emelésre, hanem sokkal inkább átfogó, de főleg átgondolt, a jövő nemzedék szellemi bázisát is figyelembe vevő, általános bérreformra volna szükség.

Végül a munkatörvénykönyvet érintő rendelkezések sorába illeszkedő, most tárgyalt rendelkezések közül kiemelendőnek ítélem a költségek elszámolása terén a 3 forint/kilométer alapul vételével eszközölt gépjármű-amortizációt, mint mindenképpen olyan intézkedést, amely felülvizsgálatot érdemel, mert álláspontunk szerint ez az amortizációs mérték az európai normákhoz, illetve a hazai gépjárműállomány amortizációs költségeihez ma már egyáltalán nem igazodik.

Mindezekkel a kritikai észrevételekkel a Független Kisgazdapárt a most tárgyalt módosító csomag 218. §-át támogatásra ajánlja. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Keller László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Boda Ilona képviselő asszony azzal kezdte mondanivalóját, hogy a munka törvénykönyve módosításáról szeretne szólni, aztán fél percen belül átvágott ugyanabba a témába, amit itt már kormánypárti képviselők az egész délelőtt folyamán mondtak, nevezetesen a magánnyugdíjpénztárak támadásába. Azt mondta, hogy az a legjelentősebb változás ebben a törvénycsomagban, hogy a visszalépési lehetőséget biztosítja a törvénymódosítás, és ez szakmai szempontból is indokolt.

Elővettem és keresgélem, hogy hol találom meg a tájékoztatóban azt a szakmai előkésztettséget, amire alapozva a képviselő asszony ezt a megállapítást tette. Miután a beszédének további részében érezhetően aggódott a munkavállalókért, ezért legnagyobb megdöbbenésemre szolgál az, amit ön kijelentett, hiszen sehol nem támasztja alá a kormány előkészítő anyaga azt, hogy ez szakmailag indokolt lépés lenne, semmi nem támasztja alá azt, hogy ez a munkavállalók érdekeit szolgálja.

Gondoljon csak bele, képviselő asszony! Most a visszalépési lehetőség megnyitásával és a pénztárak működési feltételeinek rendkívüli szigorításával és a nagyon rövid működési idővel adott esetben - mert amikor még ezt a nyugdíjpénztár-konstrukciót megalkotta az előző Országgyűlés, akkor azzal számoltunk, hogy itt hosszú időn keresztüli megtakarításokra van lehetőség, és a pénztárak hosszú időn keresztül fektethetik be azokat a pénzeket, amelyeket az emberek bevisznek oda -, ha ez most megszűnik, akkor mekkora hozammal tudnak visszalépni ebbe a rendszerbe, képviselő asszony? Mondják meg nekem! Mutassák meg abban a tájékoztató anyagban, hogy az egyes megtakarítók milyen hozammal tudnak adott esetben az egyes pénztárakból visszalépni! Sehol nem találják meg ezeket a számokat!

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Lezsák Sándor képviselő úrnak adom meg ugyancsak kétperces időtartamban a hozzászólási lehetőséget, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Egyetértek dr. Boda Ilona kisgazda képviselőtársam azon felvetésével is, hogy a munkakönyvet újra hozzuk vissza hivatalos okmányként. Ez egy korábbi javaslatunk, és tudom, hogy a kisgazdapárti képviselők is több alkalommal javasolták, felvetették ezt. Megfontolásra ajánlom a pénzügyminiszter, illetve az illetékes szaktárca részére.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bauer Tamás képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Boda Ilona képviselő asszony elmagyarázta nekünk, hogy ennek a bizonyos visszalépési határidőnek a meghosszabbítása milyen helyes dolog, mert így az emberek alaposabban tudják mérlegelni, hogy most akkor melyik is a jobb. Nos, abban az értelemben igazat kell önnek adnom, hogy miután a Fidesz-kisgazda-MDF-kormány félévente alaposan megváltoztatja a feltételeket, amelyek között ezek az intézmények működnek, ezek után valóban szükség lehet az ismételt mérlegelésre.

Csakhogy nem tudom, emlékszik-e rá, amikor 1999-ben az odalépés határideje lejárt, akkor szabad demokrata képviselők benyújtottak egy javaslatot annak a határidőnek a meghosszabbítására, éppen ebből a megfontolásból, hogy valóban alaposan és körültekintően mérlegelhessék a polgárok, hogy mi nekik a jobb. Az egész kormánykoalíció elutasította ezt a javaslatot.

Önök tehát csak egy irányban akarják a mérlegelést megadni a polgároknak, hogy lépjenek vissza a kormány által ellenőrzött társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe - mert erről van szó. Azon a pénzen önök rajta tartják a kezüket; a magánnyugdíjpénztárak pénzén önök nem tudják rajta tartani a kezüket, ezért nem akarják, hogy az emberek átmenjenek oda, amit önök nem tudnak ellenőrizni, vagy legalábbis csak nagyon nehezen, mert azért igyekeznek onnan elvenni a pénzt - sikerült is. Erről szól ez a történet.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a hozzászólási lehetőséget kétperces időtartamban Boda Ilona képviselő asszonynak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. BODA ILONA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én igazán nem vagyok egy vitatkozó típus, sőt én a remény hangjain szóló embertípus vagyok - amíg az ember él, addig remél. Azt gondolom, hogy itt ez a kétéves időtartam is a reményeinket megfogalmazó időtartam abban a vonatkozásban, amit az előttem szóló képviselőtársak közül professzor asszony, Gidai Erzsébet említett, nevezetesen a garancia szabályainak a kidolgozását tartjuk itt rendkívüli mértékben fontosnak. Én abban bízom, hogy ha a garanciális szabályok megszigorodnak, akkor a visszalépés vonatkozásában ez a kétéves határidő, ami egyébként csak egy adminisztratív határidő - hogy Keller képviselőtársam aggodalmait eloszlassam, ez a 218. § (4) bekezdésében van megfogalmazva -, elegendő időt és feltételt biztosít ahhoz, hogy a garanciális feltételekkel alátámasztva a fennálló magán-nyugdíjpénztári tagság olyan biztos tagság legyen, ami mellett a visszalépés talán nem is válik indokolttá.

Egyébként Hegedűs képviselőtársam a vitában rámutatott arra, hogy valóban mi lenne a kívánatos eljárás, nevezetesen az egyéni számlán való, illetve tőkebefektetéssel kombinált alapok megteremtése, de úgy gondolom, hogy ez még a jövő útja lehet.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Pál Béla képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

(14.40)

 

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Én most Boda Ilona képviselő asszony hozzászólásának azzal a részével szeretnék foglalkozni, amivel egyetértettem, és szeretném nyomatékosítani is, mert volt ilyen is. Én is úgy gondolom a képviselő asszonnyal együtt, hogy nem lehet logikusan magyarázatot találni arra, hogy a törvény által meghatározott adókedvezmények, adómentes juttatások értéke évek óta nem követi az inflációt. Ebből ön egyet említett, a munkába járáshoz használt saját gépjármű költségtérítését, amely az üzemanyagköltség egyharmadát sem fedezi, nem számítva a jármű egyéb költségeit is ezzel a 3 forinttal, és lényegesen alacsonyabb annál is, amit a dolgozók a tömegközlekedési járművek igénybevétele esetére adómentes költségtérítésként kapnak.

A saját tulajdonú gépjármű munkába járás céljára történő igénybevétele a legtöbb esetben nem kényelmi szempont ma már, hanem a munkahely, illetve a tömegközlekedés összhangjának a hiánya miatt válik szükségessé. Hasonlóan nem követi az inflációt a természetbeni étkezés, illetve étkezési hozzájárulás adómentes mértéke sem, és életszerűtlennek tartom azt is, hogy a dolgozóknak, magánszemélyeknek évente adható 500 forint ajándék adómentes értéke nem fedezi ma már a valóságot, hiszen mit lehet ma 500 forint értékben adni.

Éppen ezért én arra kérem a képviselő asszonyt, hogy amikor módosító javaslatot adunk be annak érdekében, hogy a gépkocsi-költségtérítés legalább 5 forint/kilométer legyen, az étkezési hozzájárulás 3000 forint/főre növekedjen, a természetbeni adómentes ajándék értéke pedig 2000 forint/főre emelkedjen, akkor támogassa ezt a módosító indítványunkat, és támogassa azt is, hogy a természetbeni juttatások utáni adó mértékét a jelenlegi 44 százalékról a legmagasabb adókulcs mértékére, 40 százalékra kellene csökkenteni, hiszen ennek érdekében is fogunk beadni módosító javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, ugyancsak kétperces időtartamra; másra nem is igazán lenne módom, képviselő úr, mert 2 perc 13 másodperce van még a képviselőcsoportjának. Öné a szó.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Megmondom őszintén, nagy érdeklődéssel hallgatom itt a polémiát és a kifogásokat a magán-nyugdíjpénztári átlépéssel kapcsolatos időpont meghosszabbítása kapcsán. Ha ez olyan kiváló rendszer, ha ez olyan hibátlan rendszer, akkor miért félnek attól, hogy itt esetleg az átlépési határidő megnövelésével visszalépnek emberek? Hacsak nem azért, mert önök már akkor, amikor megszavazták, nagyon jól tudták, hogy ezer sebtől vérzik ez az egész rendszer, hogy teljesen bizonytalan az egész rendszer.

Délelőtt részletesen taglaltam azokat az adatokat, amelyeknek alapján lehet bizonyítani azt, hogy bizony itt egy csomó minden el lett hallgatva az emberek előtt, ugyanakkor fel lettek biztatva, hogy lépjenek be a magánpénztárakba.

Mindenkinek a figyelmébe ajánlom, mindenki hozzájuthat, Keller képviselő úr kérje el Kökény képviselő úrtól a Pénzügyminisztériumnak az ez év augusztusában elkészült, a nyugdíj-biztosítási alapok helyzetével kapcsolatos tanulmányát, illetve anyagát. Nem hiszem, hogy az az apparátus, amelyik előkészítette az egész magán-nyugdíjpénztári rendszert, azzal vádolható, hogy esetlegesen elfogultan nyilatkozik a rendszerről. Tanulságos olvasmány, és akkor tulajdonképpen megértik az aggodalmainkat.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időtartamban megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Képviselő úr!

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony, és előrebocsátom, hogy amennyiben majd Csáky képviselő úr újra válaszolni akar, az SZDSZ keretéből átadjuk neki az ehhez szükséges két percet.

Ami pedig a kérdés érdemét illeti, megfordíthatom a kérdést: ha ön, illetve a kormánykoalíció olyan biztos abban, hogy ez egy rossz rendszer, akkor miért nem mind a két irányba nyitják meg, ha tényleg meg akarják nyitni az átlépést? Miért csak az egyik irányba? Miért félnek attól, hogy esetleg újabb emberek fognak átmenni a magánnyugdíjpénztárakba? - fordíthatnám meg Csáky képviselő úr érvelését.

A lényeg azonban nem ez. A lényeg az, hogy egy ilyen rendszer, mint amilyen a nyugdíjpénztárak rendszere meg az egész tőkepiac, amelynek ez egy része, az egész nyugdíjrendszer, amelynek ez egy alapeleme, stabilitást igényel. Jogbiztonságot igényel, és nem azt, hogy ha az egyik kormány létrehozott egy ilyen rendszert, akkor a másik kormány lépésről lépésre próbálja meg ezt a rendszert ellehetetleníteni.

Nem félünk mi attól, hogy az a kétmillió ember, aki átlépett a magánnyugdíjpénztárba, az vissza fog menni, csak nem tartjuk helyénvalónak, hogy egyfelől itt a parlamentben is és a miniszterelnök nyilatkozataiban is folyik egy átfogó kampány a magánnyugdíjpénztárak ellen. Csáky képviselő úr maga is beszélt, hallotta itt Hegedűs képviselő úr filippikáját a magánnyugdíjpénztárak ellen, és mondom, a miniszterelnök maga vezérli ezt a kampányt.

Én nagyon rossz útnak tartom, amire ebben a tekintetben önök ebben a két évben ráléptek, és még azt is hozzátenném, hogy orvosok, szépírók, költők esetében én ezt megértem. De hogy képzett közgazdászok beállnak ebbe a kampányba, mint a pénzügyminiszter és az államtitkára, ezt már nem tartom megbocsáthatónak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban kért szót, és jelezte azt, hogy a Fidesz képviselőcsoportjától kap időkeretet. Kérném szépen, hogy az elnökségben ülők számára adjanak tájékoztatást arról, hogy mennyi időkeretet adnak át, hogy ezt a további hozzászólások tekintetében is esetlegesen figyelembe vehessük. 33 másodperce van most jelenleg a Magyar Demokrata Fórumnak. (Varga Mihály: 5 perc!) Tehát 5 percet, köszönöm szépen.

Képviselőtársaim tájékoztatnak, hogy a Fidesz képviselőcsoportja 5 perc időtartamot átad a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának. Kétperces időtartamban megadom a szót, képviselő úr.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Köszönöm szépen Bauer képviselő úrnak a felajánlást, de már előtte megállapodtunk a Fidesszel. (Szórványos derültség.) De tényleg őszintén köszönöm, nagyon korrekt gesztus volt.

Úgy gondolom, hogy abszolút nem a stabilitás felbomlásának irányába mutat az, ha egy határidőt meghosszabbítunk. Őszintén mondom, nem tudom belátni, hogy ez miért rengetné meg a pénztárakat. Abban már egyetértünk, hogy a jelenleg kormányzó pártok véleménye alapvetően más a magánnyugdíjpénztár-rendszert illetően, mint a jelenleg ellenzékben levő pártoké. De nem hiszem, hogy ez olyan nagy meglepetést okozhat, hisz akkor, amikor a törvényjavaslat vitája volt, a koalíciós pártok ezeket a fenntartásaikat - ha visszaolvassuk a jegyzőkönyveket - akkor is hangoztatták.

Ez csak azért érdekes, mert mindig vádként kapjuk a konszenzusos törvényalkotás hiányát, hát gondolom, hogy pont ez a nyugdíjkérdés volt az, erre lehet azt mondani, hogy bort iszik és vizet prédikál valaki, hogy akkor, amikor valóban alapvető kérdés - mert ha valami, akkor ez az egész nyugdíjrendszer egy alapvető kérdés -, hogy mennyire volt konszenzusos az akkori kormányzat; úgyhogy olyan nagy meglepetést nem hiszem, hogy ezek a megnyilatkozások bárkinek is okozhatnának.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Varga Mihály pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úr kért két percben hozzászólási lehetőséget. Államtitkár úr, öné a szó.

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Éppen az ment ki a teremből, akinek válaszolni akartam - Keller képviselő úr kiszaladt (Göndör István: Mindjárt jön vissza!), de majd visszanézi a jegyzőkönyvből.

Én megértem őt és azokat is, akik itt szerintem egy téves értelmezésből kiindulva próbálnak kvázi a magánnyugdíjpénztárak lovagjaiként feltűnni, hogy ez a rendszer nyilván az előző kormány képviselői számára egy édesgyermek, és nehéz azt bevallani, hogy a rendszernek bizony vannak fogyatékosságai. Nem hiszem, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy önök akkor, amikor ez a rendszer az útjára indult, tökéleteset alkottak, és egy olyan dolgot, amihez nem nyúlhat hozzá a következő kormány. Ez nincs így.

Van több olyan pontja ennek a rendszernek, amiről kiderült időközben, hogy nem működik, vagy rosszul működik. Hogy csak egy dolgot mondjak: már eleve tévesen kalkulálták azt, hogy hányan fognak átlépni ebbe a rendszerbe. Ez bizony gondot okoz az állami nyugdíjalapnál is. De én egy szóval nem merném azt mondani, hogy önök az állami nyugdíjalapot támadják, és azoknak az embereknek a lába alól akarják kihúzni a nyugdíjat, akik az állami rendszerben maradtak. Erről szerintem szó sincs, és kérem, hogy a másik oldalról se tételezzék fel ennek az ellenkezőjét a kormányról vagy a kormánypárti képviselőkről a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban.

Itt arról van szó, hogy korrigálni kell a hibákat, a kormány ezt folyamatosan teszi, és mindezt úgy teszi, hogy fontosnak tartja a magánnyugdíjpénztárak működését és meglétét.

 

 

(14.50)

 

Egyetlenegy olyan kijelentést nem tudnak idézni a kormánytól az elmúlt két évből, ahol ennek az ellenkezője elhangzott volna. Igen, ez egy fontos rendszer, erre számítunk, de nem mehetünk el tétlenül és becsukott szemmel amellett, hogy a rendszer úgy született meg, hogy nem voltak jól kalkulálva.

Az pedig egy másik kérdés, hogy a magánnyugdíjpénztárak mellett önök olyan kampányt folytattak, ami szerintem megtévesztett nagyon sok jó szándékú és tisztességes embert; egyszerűen nem volt tisztában azzal, hogy milyen rendszert választ akkor, amikor a magánnyugdíj-pénztári rendszerbe lépett be, nem volt tisztában azzal sem, hogy megéri-e számára, avagy sem.

Tehát úgy gondolom, hogy a kormány biztosítja és garantálja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a magánnyugdíj-pénztári rendszer működését, a hibákat viszont korrigálni kell.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz és az FKGP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces időtartamban megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt gondolom, Csáky képviselő úr, talán még emlékszik arra, hogy az első ciklusban az MDF vezette kormánytöbbség hozott egy kárpótlási törvényt, hozott egy egyháziingatlan-visszaadási törvényt, ezeket a törvényeket a szocialisták, a szabad demokraták és a Fidesz - az akkori fiatal demokraták - elutasították, és amikor kormányváltásra került a sor, akkor folytatták a végrehajtásukat, mert abból indultak ki, hogy noha ezek rossz törvények, káros törvények, de árt az országnak, a jogbiztonságnak, a normális működésnek az, ha a következő kormány mindig újrakezdi az életet. Ebben a két évben azt tapasztaljuk - többek között ebben az ügyben is -, hogy megváltoztatják azokat a feltételeket, amelyekre 2 millió ember a maga döntését alapozta.

Amit pedig az államtitkár úr az imént mondott: senki sem gondolta közülünk, hogy ez a rendszer kifogástalan. A rendszer kialakítása során kompromisszumok születtek; én például jobban örültem volna, ha nem egynegyed, hanem egyharmad a magánnyugdíjpénztárak részesedése az egész nyugdíjrendszerből, mert akkor az előnyei jobban kibontakoztak volna. Nem erről van szó; arról van szó, hogy meghirdetett feltételeket önök úgy változtatnak, hogy ezzel kétségessé teszik azoknak a döntéseknek a racionalitását, amit 2 millió ember meghozott - és ez az, ami túlmutat a nyugdíjrendszer kérdésén.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időtartamban megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Bauer Tamás részben elmondta, amit akartam, és én még ezután következem hozzászólásra, és akkor szándékozom ezzel a kérdéssel foglalkozni, de amit az államtitkár úr mondott, arra mégiscsak reagálni kell.

Valóban, szóban sem ön, sem a miniszter úr, sem a kormány egyetlen mondattal nem támadta, de az a ráutaló magatartás, ami az előző évi törvényekben és a mostaniban benne van, ez tökéletes. Nem kell erről beszélni, de le írva van, tisztelt képviselő úr, beszélni fogok róla, paragrafus szerint fogom idézni, hogy melyek azok a pontok, amelyek - úgy, ahogy Bauer Tamás elmondta - azoknak az embereknek a számára, akik ezt választották, akik kiszámolták, hogy mi következik és mi lesz... Itt nem rövid távú, nem kétnapos döntésről van szó, hanem évtizedekre szóló döntésről, és ezt a Fidesz-Magyar Polgári Párt vezette kormány enyhén szólva az első pillanatban megkontrázta, és attól kezdve folyamatosan ezt teszi. Tehát rákényszerítik azokat az embereket, akik átmentek a pénztárba, hogy újraértékeljék, és bizony, csendben, halkan, miközben önök nem beszélnek erről, előáll az a helyzet, hogy azt mondja, igen, vissza kell mennem, mert azok a számítások már nem valósak, amiket akkor, amikor az a törvény új volt, megtettem.

Abban igaza van az államtitkár úrnak, hogy sokkal többen mentek át. Igen; de ez nem azt jelenti, hogy a rendszer önmagában nem vonzó, és ehhez nem kellett semmiféle kampány, csupán az, hogy a felnőtt korú lakosság számolni kezdett, és elvesztette a bizalmát abban a felosztó-kirovó rendszerben, amiben most, 2000-ben is ugyanott vergődik a kormány, hogy adok vagy nem adok, mennyit adok, hány tizedet és hogy alakul az inflációhoz viszonyítva. Sokkal biztosabban kiszámítható a másik rendszer! Ezt önök is tudják, csak nem akarják beismerni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időtartamban kért lehetőséget a szólásra Keller László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engem meglepett az államtitkár úr két megjegyzése is. Az egyik, hogy azt mondja, nem voltak jól kalkulálva ezek a számítások. Ha ezt nem az államtitkár úr mondja, akkor esetleg még hajlandó lettem volna elfogadni, mert nem köteles a '98-ban megválasztott képviselő ismerni a korábbi időszak történéseit, de az államtitkár úrnak lehetősége van hozzáférni mindahhoz a számítási anyaghoz, ami rendelkezésre áll a Pénzügyminisztériumban. (Göndör István: Több kötetnyi!) Ez egyébként több kötetnyi. De tudom azt, hogy ő mint képviselő is megismerkedhetett vele abban a ciklusban. Tehát ezt az államtitkár úrtól nem tudom elfogadni, hogy korábban rosszul lett kalkulálva.

Azt nem tartom rossz kalkulációnak, hogy több ember bízott a vegyes rendszerben, hogy több ember választotta az öngondoskodást. Ezt nem lehet rossz kalkulációnak nevezni.

És most hogyan kalkulálnak, államtitkár úr? Hol van bemutatva az, hogy önök hogyan kalkulálják a visszalépők arányát? Hogyan kalkulálják a bent maradók további hozamalakulását? Mivel kalkulálnak önök? Ez a legjobb, azt mondani, hogy a korábbi időszakban rosszul kalkuláltak, most nem kalkulálunk, mert így nem mondhatják két év múlva, hogy rosszul kalkuláltunk, mert sehogy sem kalkuláltunk.

A másik pedig, ami az embereket illeti: azt gondolom, hogy tisztességes, korrekt tájékoztatást kapott mindenki, aki azon gondolkodott, hogy belépjen a vegyes rendszerbe vagy ne lépjen be. Ezt megkapták a pénztárak részéről, megkapták a sajtó, a televízió, a médiák részéről. Én azt gondolom, hogy nem szabad lebecsülni az embereket, igenis lehetőségük volt mérlegelni, hogy ők válasszák azt a rendszert vagy ne válasszák. Most milyen mérlegelési lehetőséget biztosítanak nekik? Erre válaszoljon, államtitkár úr! (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy több kétperces hozzászólási igény nincs, megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Kiszely Katalin képviselő asszony, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő asszony.

 

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap során többször mindkét oldalról, kormánypárti és ellenzéki oldalról elhangzott, hogy kinek mi a véleménye, milyen fenntartásokkal kezeli vagy támogatja a kormány által javasolt minimálbér-emelést. Úgy gondolom - Horváth János képviselőtársamhoz hasonlóan -, az, hogy másként közelítjük meg ezt a javaslatot és másként vélekedünk róla, ez természetes. Nem véletlenül ülünk más-más frakcióban, hiszen az elveink, az ideológiáink, a feladatok megoldásának módszerei mások és mások. Ez - hasonlóan az előttem már elmondott véleményhez - a parlamenti demokrácia velejárója.

Örülök azoknak az elmondott gondolatoknak, amelyeket legszélesebb körben Farkas Imre képviselő úr taglalt, hiszen olyan témaköröket érintett, mint a foglalkoztatottság, a munkanélküliség alakulása, a régiók közötti különbségek alakulása.

Úgy hiszem, hogy ezek a kérdések mind olyan nagyon fontos témákat érintettek, amelyekre nem kétperces viszontválaszban kívántam reagálni, hanem szeretném ismertetni a magam és a Fidesz-frakció álláspontját, és szeretnék egy kicsit áttekintőbb képet bemutatni arról, hogyan alakult a foglalkoztatottság, a munkanélküliség, és ezen belül is milyen feladatokkal kell megbirkóznunk a következő időszakban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy a minimálbér emelésére ezt a javaslatot megtehette a kormány, nyilván nem előzmény nélkül való, hiszen a gazdasági növekedés az, amely lehetővé teszi, hogy ez a javaslat beterjesztésre kerüljön az Országos Munkaügyi Tanácsba.

A gazdasági növekedés örvendetes. 1998-ban 4,9 százalékkal, 1999-ben 4,5 százalékkal és 2000 első felében 6,2 százalékkal nőtt a gazdaság. A gazdasági fejlődés, amit a megélénkülő konjunktúra is elősegített, természetesen a munkaerőpiacon is éreztette hatását, és az elmúlt két év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy kedvező tendenciáknak lettünk szemtanúi: nőtt a foglalkoztatottság aránya, és csökkent a munkanélküliség aránya.

 

(15.00)

 

A külföldi tőke, amely hazánkban remélhetőleg hosszú távra talált magának megfelelő kedvező körülményeket, új követelményeket is, új kihívásokat is jelentett a munkavállalók számára. Az új követelményekhez igazodó, modernizálódó vállalkozások és intézmények munkaerő-állományuk jelentős részét kicserélték, és az új tevékenységi struktúrájukhoz igazították. A vállalatok munkaerő-gazdálkodására az évtized közepéig az elbocsátás volt a jellemző, miközben az elbocsátottak egy részét magasabb képzettségű munkavállalókra cserélték.

Az évtized végére a vállalatok megerősödése a munkaerő-kereslet erőteljes növekedését eredményezte, a munkaerő-felvétel meghaladta az elbocsátások számát. 1998-ban még csak 50 ezerrel, de 1999-ben már 114 ezer fővel bővült a foglalkoztatottak száma. 2000-ben a munkaerőpiacon elindult tendenciák, ezek a kedvező folyamatok tovább erősödtek.

A foglalkoztatottak száma a második negyedévben 3 millió 827 ezer fő volt, 22 ezer fővel több, mint a tavalyi év azonos időszakában. A foglalkoztatás bővülése zömmel nem a munkanélküliek újraelhelyezkedésével - és ez probléma -, hanem az inaktívak munkába állásával, döntően az öt fő alatti szolgáltató jellegű kisvállalkozások körében valósult meg. Ezzel a 15-64 éves népességre számolt aktivitási arány az 1997. évi 57,8 százalékról 59,9 százalékra, a foglalkoztatási arány pedig 52,7 százalékról 55,7 százalékra javult. Ennek ellenére továbbra is tény, hogy Magyarország a legalacsonyabb kereső-eltartott aránnyal rendelkező országok közé tartozik Európában, döntően ez az oka a munkabért terhelő nagymértékű társadalombiztosítási elvonásoknak.

A foglalkoztatottság növekedése minden régióban érzékelhető, de ez igencsak kismértékben javított az ország nyugati és keleti felén kialakult különbségeken. A kereső korú népesség több mint fele dolgozik Nyugat- és Közép-Dunántúlon, valamint Közép-Magyarországon, de alig 40 százaléka Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön. Nyugat-Dunántúlon olyan hihetetlenül alacsony a munkanélküliség, amit bizonyára Észak-Magyarország régiója irigykedve néz, teszem hozzá, joggal.

A piacgazdaságra való átmenet befejeztével az évtized második felére jelentősen lefékeződött a foglalkoztatottak főbb szektorok szerinti igen gyors átrendeződésének folyamata, amit a termelő szektorok, mint a mezőgazdaság és ipar súlyának csökkenése és a szolgáltatásban dolgozók arányának növekedése jellemzett. Így az elmúlt két évben a szektorok közötti arányok már csak kismértékben módosultak. 2000 első félévében a foglalkoztatottak többsége, csaknem 60 százaléka a szolgáltatásban, 33,6 százaléka az iparban és 6,7 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott.

Az ágazati szerkezet átalakulása azonban még folytatódik. A leépülő, átalakuló ágazatokban, mint a mezőgazdaság, bányászat, textilipar, még mindig jelentős az elbocsátások száma, míg a modernizálódó autó-, műszer-, mikro-elektrotechnikai iparban, a kereskedelemben és az építőiparban bővült a foglalkoztatottak száma.

A gazdaság átalakulása értelemszerűen megváltoztatta a munkavállalók tudása, képessége iránti igényeket. A munkaerő-kereslet erősen eltolódott a kvalifikált szakmunkások és szellemi munkát végzők irányába. Az új többletmunkahelyek csaknem felét, 48 százalékát szellemi foglalkozások jelentik, mégpedig elsősorban vezetői és diplomát igénylő munkakörökben. Az ország legfejlettebb régióiban fizikai szakmunkásokból már hiány is tapasztalható, így például Győr-Moson-Sopron megyében is.

Az elmúlt két évben a növekvő munkaerő-kereslet nyomán a foglalkoztatottak száma valamennyi képzettségi kategóriában jelentősen, több mint 10 százalékkal emelkedett, kivéve a szakmai végzettséggel nem rendelkező, legfeljebb nyolc általánost végzettek létszámát, amely e rövid idő alatt 17 százalékkal esett vissza.

A bekövetkezett változások nyomán érzékelhetően módosult a foglalkoztatottak életkor szerinti összetétele is. Itt két kedvező változást érdemes kiemelni. Egyfelől a korábbi tendenciák folytatásaként az iskoláztatás kiterjesztése miatt a foglalkoztatottak között tovább csökkent a fiatalok részaránya, másfelől, részben a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése, részben a kedvezményes korai nyugdíjazási lehetőségek megszüntetése, illetve szigorítása következményeként nemcsak megállt, hanem meg is fordult az idősebb dolgozók munkaerőpiacról történő kiszorulása. A foglalkoztatottak több mint fele, 55 százaléka férfi, s az elmúlt két év során ez az arány lényegében nem változott. Ebből az is következik, hogy a nők foglalkoztatottsága hasonló mértékben nőtt, mint a férfiaké. Bár a nők foglalkoztatottsága és aktivitása alacsonyabb a férfiakénál, de ez a különbség nemzetközi összehasonlításban kifejezetten kedvezőnek minősíthető. Természetesen ennek megvannak a történelmi előzményei: a kötelező munkaviszony, valamint a kétkeresős családmodell.

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

A munkaerő-piaci feszültségek enyhítésének sok európai országban előtérbe került gyakorlata az adott munkamennyiség több munkavállaló közötti szétosztása. Magyarországon azonban, eltérően az Európai Uniótól, ahol az utóbbi években a foglalkoztatási mutatók javulása zömmel a részmunkaidős foglalkoztatás terjedésének köszönhető, az utóbbi két évben az új munkahelyek túlnyomó többsége normál munkaviszony keretében jött létre.

Magyarországon mindeddig csak kis és óvatos lépések történtek a rugalmasabb foglalkoztatási formák elterjesztése érdekében, amelyek azonban még nem eredményeztek érdemi áttörést. Az úgynevezett atipikus foglalkoztatás meglehetősen marginális szerepét mutatja, hogy 1999-ben a részmunkaidőben, vagyis heti 37 óránál rövidebb munkaidőben foglalkoztatottak aránya mindössze 6,1 százalék volt, határozott idejű munkaszerződés alapján pedig a foglalkoztatottaknak csak 5,2 százaléka dolgozott. Összehasonlításképpen engedjék meg, hogy ismertessem az EU-államokban az átlagot: ott 14,7 százalék, illetve 12,8 százalék - messze vagyunk még ettől, képviselőtársaim.

A munkanélküliség az 1993-as 12,5 százalékos történelmi csúcsot követően folyamatosan csökken. A munkanélküliek száma az elmúlt két évben 333 ezerről 271 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 8,3 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött, ami európai összehasonlításban viszonylag kedvezőnek tekinthető. A munkaerő-piaci helyzet általános javulása ellenére a munkanélküliség egyes akut problémái, történetesen a regionális, a tartós, az ifjúsági és a roma munkanélküliség csak részlegesen vagy nem a kívánatos mértékben enyhültek.

A tartós munkanélküliségi ráta az egy éve, vagy régebben munkát kereső, gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 3,2 százalékra mérséklődött, ami lényegesen jobb az Európai Unió tagállamainak átlagánál. Ugyanakkor a munkanélkülieknek továbbra is közel a fele tartozik ebbe a kategóriába, és a munkanélküliség átlagos időtartama változatlanul közel másfél év. A tartós munkanélküliek túlnyomó többsége olyan többszörösen hátrányos helyzetű munkavállaló, akikre a piac nem tart igényt, s a jelek szerint még gazdasági fellendülés esetén sincs reális esélyük arra, hogy aktív állami beavatkozás nélkül tartós munkahelyet találjanak az elsődleges munkaerőpiacon.

(15.10)

 

Itt is megvan tehát a feladatunk.

Az ifjúsági munkanélküliség kezelésében pozitív fordulatot jelentett, hogy a fiatal munkanélküliek speciális rétegét képező pályakezdők passzív segélyezését felváltotta az aktív munkaerő-piaci eszközökkel történő támogatások rendszere, ami foglalkoztathatóságuk javítását és munkába helyezésüket segíti elő. Részben ennek is köszönhető, hogy a 15-24 éves fiatalok munkanélkülisége két év alatt az átlagosnál valamivel jobban, 2 százalékponttal csökkent, de 12 százalékos munkanélküliségi rátájuk még így is mintegy kétszerese a felnőttekének. Tehát ezen a területen is van feladata a kormánynak és a parlamentnek.

További és csak hosszú távon megoldható problémát jelent a roma kisebbség munkaerő-piaci helyzete. Körükben igen magas az inaktivitás, és egyes becslések szerint csak minden negyedik-ötödik munkavállalási korú romának van tipikusan alkalmi jellegű kereső foglalkozása. A romák munkaerőpiacról történő kiszorulását elsősorban mélységesen alacsony iskolázottságuk és szakképzetlenségük, valamint az a tény magyarázza, hogy nagy hányaduk az ország depressziós övezeteiben és a munkalehetőségekkel nem rendelkező kistelepüléseken, falvakban él.

A domináns nemzetközi tendenciákkal szemben Magyarországon a nők munkanélkülisége kezdettől fogva alacsonyabb a férfiakénál. Az elmúlt két évben a munkanélküliség mindkét nem esetében azonos mértékben csökkent, melynek eredményeként 2000 első felében a férfiak munkanélküliségi rátája 7,3 százalékra, a nőké pedig 5,8 százalékra mérséklődött. A nők kisebb munkanélküliségi mutatója azonban önmagában véve nem tekinthető kedvező munkaerő-piaci helyzetük bizonyítékának, mivel a valódi különbségeket emellett a már bemutatott aktivitási és foglalkoztatási ráták is jellemzik. Az alacsonyabb női munkanélküliség mindenekelőtt alacsonyabb aktivitásukkal is magyarázható, és így esetükben még inkább igaz, hogy a legfontosabb prioritások között a hangsúlyt nem a munkanélküliség csökkentésére, hanem a foglalkoztatási lehetőségek bővítésére kell helyezni.

A kvalifikált munkaerő irányába eltolódó munkaerő-kereslet miatt a munkanélküliek zömét az alacsony iskolai végzettségű, szakképzettség nélküli rétegek jelentik. Míg a foglalkoztatottak fele, addig a munkanélkülieknek csak egynegyede rendelkezik középiskolai vagy felsőfokú végzettséggel. A szakképzetlen, iskolázatlan, halmozottan hátrányos helyzetű munkanélküliek száma egyharmaddal, 44 ezer fővel csökkent, de nem azért, mert elhelyezkedtek. Az adatok sajnos arra utalnak, hogy ez a réteg nem csupán a foglalkoztatottak közül szorult ki, hanem inaktívvá válva magáról a munkaerőpiacról is.

A magyar munkaerőpiac kilencvenes évekbeli fejlődésének talán legkarakterisztikusabb jelensége, hogy a munkanélküliség csökkenése 1998-ig nem a foglalkoztatottság növekedése, hanem a munkaerőpiacról történő tömeges kivonulás miatt, vagyis az inaktivitás igen nagy mértékű növekedése mellett ment végbe. Úgy tűnik, az elmúlt két évben ez a tendencia megfordult. A 15-64 évesek körében az inaktívak száma 1998-2000 között 146 ezer fővel csökkent. A gazdaságilag inaktívak száma jelenleg 2 millió 722 ezer fő, az ennek megfelelő inaktivitási ráta 40 százalék, ami nemzetközi összehasonlításban még mindig igen magas. Ebben közrejátszik a hazai alacsonyabb nyugdíjkorhatár, de jelentős súlya van a továbbtanulás, különösen a felsőfokú képzés örvendetes kiterjesztésének is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a rövid körképpel igyekeztem bemutatni azoknak a már megtett intézkedéseknek a hatását, amelyek örvendetesen elősegítették azt, hogy a foglalkoztatottság növekedjék, a munkanélküliség pedig csökkenjen. Természetesen az elért eredmények mellett igyekeztem bemutatni azokat a feladatköröket is, amelyek megoldása még előttünk áll. Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a még valóban meglévő problémák nem adnak okot arra, hogy ne fogadjuk el, ne támogassuk azt a javaslatot, amellyel a kormány a minimálbér emelését javasolja az Országos Munkaügyi Tanácsban. Igaz az, hogy erről a döntés nem itt, a Parlament falai között születik, hanem az Országos Munkaügyi Tanácsban; de az is igaz, tisztelt képviselőtársaim, hogy ehhez nemcsak a kormány javaslatára van szükség, hanem arra is, hogy mind a munkavállalói oldalt képviselő érdek-képviseleti szakszervezetek, mind pedig a munkáltatói oldal kimondja a boldogító igent.

Kérem ezért önöket, hogy - figyelembe véve mindazokat a még meglévő problémákat és figyelembe véve a ma délelőtt elhangzott javaslatokat - támogassák ezt, és segítsünk abban, hogy azok a családok, amelyek ma igen nehéz körülmények között, szegénységben élnek, a következő évezredben boldogabban és egy kicsit jobb létben léphessék át a változást. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Felszólalásra megadom a szót Kiszely Katalin képviselő asszonynak, Független Kisgazdapárt.

 

DR. KISZELY KATALIN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a költségvetési törvényjavaslat ismerete, illetve nem ismerete nem zavarja a mondanivalóm, ezek nélkül is nyugodtan elmondható, miután technikai jellegű jogszabályokra, valamint az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat XII. és XIII. fejezeteire vonatkozik. Igen peches vagyok viszont abból a szempontból, hogy a Fideszből Vitányi István képviselőtársamnak sikerült már előttem tíz-tizenöt perccel ezelőtt mind a két fejezetet elmondania, ezért igyekszem a mondanivalóm nagyon picit jogászibban pontosítani, amit ő nem tett meg. Megnyugtatólag mondom mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselőknek, hogy így a tervezett tíz perc helyett sokkal rövidebbre tudom fogni a mondanivalóm, mert új törvényhely beiktatására a jelzett részeken személyemben egyedül alkalmas nem vagyok, ehhez a parlament közreműködése kellene. A két törvényi tényállás viszont olyan rövid, hogy hosszabb lélegzetű hozzászólásra nem ad lehetőséget.

Egy nagyon picit általánosságban azért a vesszőparipámról, a jogharmonizációról és az európai uniós jogrendszerről hadd mondjak annyit, hogy a XII. és XIII. fejezet módosítását is - mely, még egyszer hangsúlyozom, elsősorban technikai jellegű jogi szabályozás - a számviteli törvény módosítása indokolja, ami jogharmonizációs kötelezettség. Másrészt az adórendszer változtatására a kiemelt adópolitikai célok miatt is szükség van, s most nem szeretném ellenzéki képviselőtársaimat idegesíteni azzal, hogy még egyszer elmondom a családok támogatását, a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek a javítását. Még egy harmadik elem is van, az egyszerűsítés, és ez a jogszabályi egyszerűsítés indokolja ennek a két technikai, jogi jellegű jogszabálynak, tehát a XII. és XIII. fejezetnek a módosítását, ami egyrészt a cégnyilvántartásra, a cégnyilvánosságra vonatkozó jogszabályokra, másrészt felszámolásra, csődeljárásra és a végelszámolásra vonatkozik.

Vitányi István kollégám nagyon helyesen mondta, hogy a cégnyilvántartásról, cégnyilvánosságról és bírósági eljárásról szóló törvény 35. §-a módosult. A korábbi rendelkezés szerint a cégbíróság a cégnyilvántartásban átvezetett változásokról - így különösen a cég bejegyzéséről, törléséről, székhelyének megváltoztatásáról - a Központi Statisztikai Hivatalt értesítette.

 

(15.20)

 

A jelenlegi módosítás, amely abszolút technikai jellegű, az, hogy erre az adatszolgáltatásra most már a céginformációs szolgálat útján, on-line módon kerül sor. Jogilag ez azt jelenti, hogy a javaslat egyszerűsíti a korábbi rendelkezést. Az ezzel az online módszerrel való adattovábbításnak az indoka még az is, hogy az egyéni vállalkozók adataihoz, mert a cégnyilvántartásban elsősorban az egyéni vállalkozók adatai vannak nyilvántartva, hozzá lehet jutni. Ezekhez a céginformációs szolgálat útján jelenleg nem lehet hozzájutni, tehát ez a módosítás ennyiben meggyorsítja az adatok továbbítását.

A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló '91. évi XL. törvény módosítására ugyancsak ehhez hasonló elvek miatt s a cégnyilvántartáshoz kötődő eljárás egységesítése, valamint egyszerűbbé tétele miatt kerül sor. Az ez irányú módosítást, amely az, hogy - és most idézem a törvényhelyet - "ha a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető követelés a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló, '97. évi LXXXI. törvényen alapuló ellátások, ideértve a korengedményes nyugdíjat is, megtérítése címén áll fel, úgy a követelés... - a törvény 93. §-ának (3) bekezdése szerinti érvényesítésekor a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, a törvény 93. § (4) bekezdése esetén az APEH a követelés behajtására jogosult szerv", elsősorban a jogutód nélkül megszűnő munkáltatók köre tette indokolttá. A korábbi szabályozás szerint a munkabér-, jövedelemi igazolások átadása volt kötelező a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek részére. A javaslat ezen változtatott - most még az előző módosításra utalnék vissza -, és a felszámolás, valamint a csődeljárás körében a felszámoló köteles átadni a biztosítottak nyugdíj-biztosítási adatait is.

A Nyugdíjbiztosítási Alappal kapcsolatos módosításra pedig, miszerint az APEH-nak kell nyilvántartást adni, azért került sor, mert a jogszabályalkotónak követnie kellett azokat a változásokat, amelyek időközben lezajlottak a járulékigazgatás területén. Ez pedig nem más, mint hogy a járulék beszedésének megtörtént az APEH-ba történő integrálása. A hatásköri viták megelőzése és a feladatok egyértelmű meghatározása érdekében ezen új paragrafus beiktatásával a törvényjavaslat egyértelműen rendezi a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető követelések tekintetében azon kérdést, hogy melyik szervet kell a behajtásra jogosult szervnek tekinteni. Az új jogszabályhelyből következően - ez a 205. §-a a törvényjavaslatnak - ez a szerv az APEH.

Tehát még egyszer, igen röviden és tömören azt tudom mondani, hogy a XII. és a XIII. fejezet az abban szabályozott eljárások egyszerűsítését célozza és meg is valósítja, s összhangba hozza az egyes jogszabályi területeket is. Ezeket a technikai jellegű módosításokat a Független Kisgazdapárt indokoltnak, helyénvalónak tartja, és támogatja is a törvény elfogadását.

Köszönöm szépen hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kiszely Katalin képviselő asszony szóba hozta a csődtörvény módosító javaslatát. Ennek azért is nagyon örülök, mert szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét a módosító javaslatra.

Erről ma nem beszéltünk, mert ez látszólag kis léptékű törvénymódosítás, de nagyon jelentős. Örülök annak, hogy a törvényalkotó hozzányúlt ehhez a paragrafushoz, de azt gondolom, nem megfelelően közelítette meg a probléma megoldását. Ugyanis a törvénymódosítás egyik szakaszában azt indítványozza a törvényalkotó, hogy a felszámolás alá került cégek munkaügyi adatait, béradatait át kell adni a nyugdíj-biztosítási igazgatóságnak. És ha az indoklást is hozzáolvassuk, akkor látható, hogy erre azért van szükség, mert korábban csak az 1988 és '92 közötti időszak béradatait rendezte a törvény.

Az az érzésem, a törvényalkotó megfeledkezett arról, hogy '92 óta a járulék-nyilvántartás a nyugdíjbiztosítóknál megfelelő, azt kell érvényre juttatni. Viszont van egy olyan időszak, amelyik valóban nem rendezett, tehát a cégek felszámolásra kerültek, és a béradat nem áll rendelkezésre. Ez nagyon lényeges a munkavállalók szempontjából. Tehát a valódi problémára kellene megtalálni a megoldást, mert ha a törvényjavaslat így kerül elfogadásra, akkor megítélésem szerint a nyugdíjbiztosítók el lesznek árasztva papírhalmazokkal, amit egyszerűen nem tudnak kezelni. Nincsenek felkészülve arra, hogy ilyen mennyiségű adatot fogadjanak.

A másik, ami nincs elvarrva, de valószínűleg még egy kétpercesben erről szólni kell: egyrészt az benne van, hogy köteles átadni, de hogy köteles átvenni, és hogy melyik időszakra vonatkozó béradatokat kell átadni, ez egyáltalán nincs benne. Remélem, az államtitkár úr jó szándékkal veszi a hozzászólásomat, és végiggondolják ennek a törvénynek a módosítását.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Pál Béla képviselő úrnak, MSZP.

 

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bernáth Ildikó képviselőtársnőm hozzászólásának bevezető és záró gondolataiban beszélt a minimálbér emelésének szükségességéről. A minimálbér emelésével kapcsolatban arra kért minket, hogy támogassuk a kormány ezen törekvését.

Szeretném tájékoztatni a képviselő asszonyt arról, hogy a Szocialista Párt természetesen támogatja a minimálbér emelését, de az előttünk fekvő törvénytervezet szempontjából most azt tartjuk lényegesnek, ezt olyan módon támogassuk, hogy ne járjon adó- és járuléknövekedéssel. Hiszen eléggé érthetetlen, hogy miért kell a minimálbér nettó 10 500 forintos emeléséhez a munkáltató költségét 19 000 forinttal növelni. Mi azt támogatjuk, hogy legyen olyan szakmai és politikai konszenzus, amelynek a lényege az lenne, hogy az adójóváírás emelésével ne terhelje személyi jövedelemadó a minimálbért, és hogy a társadalombiztosítási járulékok jövő évi változása elsősorban az alacsonyabb keresetek járulékterhét mérsékelje. Hiszen a munkáltatók jelenleg a 40 000 forintos minimálbér után alkalmazottanként havi 19 000 forinttal, azaz éves szinten 228 000 forinttal fizetnek többet, ennyivel nőnek a kiadásaik. Ebből a munkavállalóhoz tényleges növekményként csak havi 10 500, azaz évi 126 000 forint jut el.

Tehát a jelenlegi elképzelés a kisvállalkozások és az önfoglalkoztató mikrovállalkozások, egyéni vállalkozók, személyes közreműködő tagokkal dolgozó bt.-k és kft.-k számára olyan nagy elvonási többletet gerjeszt, amely összességében nem mondható pozitívnak, hanem inkább negatívnak. Tehát arra hívom fel a figyelmet, hogy egyetértünk vele akkor, ha ez nem jár adó- és járuléknövekedéssel a munkáltatók részére.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Koppánné dr. Kertész Margitnak. (Jelzésre:) Ő nem tartózkodik a teremben. Megadom a szót Steinerné Vasvári Éva képviselő asszonynak, Fidesz.

 

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Szeretném folytatni a délelőtt megkezdett gondolatot, nevezetesen a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos módosító indítványokat.

Erről azért szeretnék részletesebben beszélni, mert ellenzéki képviselőtársaink azt hozzák fel ellenünk, hogy a magánnyugdíjpénztárakat el akarjuk bizonytalanítani. Úgy gondolom, ezen 25 módosítás mindegyike, amely a jelenlegi módosításcsomagban van, az egyén biztonságát szolgálja, még a határidő két évvel való meghosszabbítása is.

A kiszámíthatóság és a biztonság a kulcsszavai mindazon módosításoknak, amelyekkel a pénztártagok megtakarításait az eddigieknél gondosabban szándékozunk védeni, a befektetések fokozott ellenőrzésével, a letétkezelő nagyobb felelősségének megfelelő szabályok előírásával.

 

(15.30)

 

Ezek a módosítások nagyon fontosak, mivel 2000 első negyedéve végére 32 magánnyugdíjpénztárnál 2 millió 80 ezer pénztártag volt regisztrálva; a gazdaságilag aktív népesség 50 százaléka választotta a vegyes finanszírozású rendszert.

Hogy ennyi munkavállalónak lenne kedvezőbb a magánnyugdíj rendszere, erről nem lehetünk meggyőződve, már csak azért sem, mert a '97-es törvény háttérszámításai is lényegesen kevesebb belépővel számoltak. Inkább hajlok arra, hogy ez a magánnyugdíjpénztárak igen aktív reklámhadjáratának köszönhető.

A magánnyugdíjpénztárak működési feltételeiben, illetőleg a felügyeleti rendszerben bekövetkező változások célja a biztonságos működés és a számviteli rendszerhez, valamint a gazdasági társasági szabályokhoz való alkalmazkodás. Ilyen pontosítás, hogy a magánnyugdíjpénztárak 2002-től a számukra az értékpapírtörvény szerint letétkezelői szolgáltatást végző hitelintézetnél kell hogy pénzforgalmi számlájukat vezessék.

Az egyén számlájáról szóló tájékoztatásnak tartalmaznia kell a hozamjóváírások és a befektetési költségek ráeső részét. A költségekre vonatkozó tájékoztatás alapján a pénztártagok nyomon tudják követni a pénztár befektetési hatékonyságát. Ez is a kiszámíthatóságot, a jobb átláthatóságot biztosítja.

A pénztártagok megtakarításainak kiemelt védelmét szolgálja a pénztárak befektetési tevékenységének fokozott ellenőrzése. A pénztárak teljesítménymérésére és vagyonértékelésére vonatkozó jelenlegi, negyedéves előírást 2002-től napi gyakoriságú eszközértékelés váltja fel. A vagyonértékelést és a teljesítménymérést a letétkezelő végzi, aki ezeket az adatokat megküldi a felügyeletnek, amely az egyesített felügyeletet, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletet jelenti.

Az Ellenőrzési Figyelő 2. számában - amely újság itt is megtalálható, a képviselőknek biztosított sajtóasztalon - a Kerekasztal rovatban azt olvashatjuk e felügyeletről, hogy "a PSZÁF élesíti fogait". E 2. szám kerekasztal-beszélgetésének egyik résztvevőjét, Sepsey Tamás szavait idézném: "A pénztárak ellenőrzése kezd nagyon időszerűvé válni. Egyre jelentősebb tőke akkumulálódik náluk, annak befektetése, felhasználása, kezelése a jövőben az állampolgárok jelentős részét érintheti. Nehogy kiderüljön, hogy a korábbi ellenőrzések hiányosságai miatt csak utólagosan lehet konstatálni, hogy baj van, amikor már nem marad más hátra, mint az állami segítség."

A PSZÁF fogainak élesítése - a magánnyugdíjpénztár-tagok védelme érdekében -, tanúsíthatom, hogy megkezdődött és folyamatos. Ha képviselőtársaim megnézik a honlapjukat, a szeptember eleji határozatokat, azt láthatják, hogy egyetlen napon hat határozat született a pénztárak működésének ellenőrzése kapcsán, meghatározva a lépést, amelyet a pénztárnak a működés helyreállítása érdekében haladéktalanul javítania kell.

Nagyon fontosak a pénztárak átalakulásáról, megszűnéséről szóló jogszabály-módosítások is. Az oldalnyi módosítás részletesen szabályozza az átalakulás folyamatát. Ezt fontos megtenni, mert a pénztárak egyesülése, illetve szétválása mindennapos jelenség lehet, de csak szabályozottan hajtható végre. Itt is előírás kell hogy legyen a kiszámíthatóság és a biztonság.

Nagyon lényeges, hogy a nagyon nem várt, de ki nem zárható felszámolás folyamatát is részletesen szabályozzuk. Rögzíteni kell, hogy ki milyen határidővel dönt a felszámolásról. Rögzíteni kell, hogy a járadékosok számára mit garantál felszámolás esetén a garanciaalap. Szabályozni szükséges továbbá a felügyeleti biztos feladatait és hatásköreit is.

Számomra nagyon fontosak ezek a szabályok, mert remélem, hogy ténylegesen hatékonyan védik a pénztártagok megtakarításait, és a felszámolásról szóló jogszabályokra nem lesz szükség. De jobb félni, mint megijedni! Én már átéltem, amikor egy felelőtlen pénzintézet városunk négyezer családjának összes megtakarítását eltulajdonította. Ezért a Fidesz nevében én csak üdvözölni tudom a magánnyugdíj-pénztárak fokozott ellenőrzését és szabályozását előíró jogszabály-módosításokat. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Két percre megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házban ma már sokadszor kerül újra vitára az a kérdés, hogy vajon az állampolgárok felelősségük és ismereteik birtokában dönthetnek-e szabadon (Mádai Péter tapsol.), avagy a Fidesz-kormány eldöntötte, hogy akkor is boldogítani fogja őket, ha ebbe beleszakadnak.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Akkor most én újra elmondom - mert délelőtt egyszer már elmondtam -, hogy ebbe a biztonságba önök tapostak bele először, amikor az ígéreteikkel ellentétben sem 1999-ben, sem 2000-ben, sem 2001-ben, de még 2002-ben sem engedik a 6 százalékról 8 százalékra való emelkedést! Önök ingatják meg a bizalmat!

Most akkor mit kezdjünk azokkal az emberekkel, akik mérlegre teszik azt a két érvet, hogy vajon a pénztártagsági bizonytalanság-e - amit önök okoznak - a nagyobb bizonytalanság, vagy a felosztó-kirovó rendszerben megteremtődött új bizonytalanság, amelyet ugyancsak önök okoztak. Akkor mégis, melyik mellett döntsenek?

Én megértem, hogy önök hova akarják őket terelni, de azt is megértem, hogy a józan eszük szerint meg nem akarnak menni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Én is erre jutottam. Nagyon örültem ennek a beszédnek, hiszen világosan kiderült: mi negyven éven át abban éltünk, hogy a dolgozó nép állama jobban tudta, hogy mi kell a dolgozó népnek, mint a dolgozó nép. Most arról van szó: a polgári kormány meg a polgári párt jobban tudja, hogy mi kell a polgároknak, mint a polgárok. Én a különbséget csak a terminológia finomságaiban látom.

Azt mondtam egy cikkben: "a szocializmus újjáépítése." Ön most bebizonyította, hogy igazam volt. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Közben könyvelnünk kell, elnézést kérek ezért a fáziskésésért, mert most nincsenek kétpercesek, hanem két percnél rövidebben szólnak a képviselők.

Megadom a szót két percre Steinerné Vasvári Éva képviselő asszonynak.

 

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm a szót. Igazán nem értem a reagálást, mert én arról beszéltem, miért fontos az, hogy rögzítsük, mi a feladata egy felügyeleti biztosnak, miért kell rögzíteni a felszámolás lépéseit; vagy miért fontos az, hogy a pénztárak egyesülését és szétválását szabályozzuk.

De ha már itt képviselőtársaim, úgymond, megtámadnak, akkor elmondom, hogy nagyon jó lett volna, ha az értékpapír-törvénynél ugyanezeket a dolgokat részletesen elmondták volna képviselőtársaim, mert akkor ma Tiszaújvárosban nem lenne olyan fórum, ahol arról beszélnek az ügyfelek, hogy mit lehet tenni egy olyan városban, ahol egy pénzintézet négyezer család megtakarítását eltulajdonította.

Én arról beszéltem, milyen szabályok szükségesek ahhoz, hogy egy magánnyugdíjpénztárnak minden egyes folyamata szabályozott legyen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Az írásban utoljára jelentkezett képviselőnek, Tóth István képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz.

 

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó előterjesztés az én nézőpontom szerint az ország polgárainak, vállalkozásainak, de közintézményeinek is a mozgásterét érintő egyik legfontosabb törvény módosítása, amely a Ház elé került.

Ez az egyetlen olyan szabályozó eszköz piacgazdaságokban, amely a pénzmozgásokat a társadalom fejlettségi szintjének megfelelő mértéken tartja. Az én hasonlatomban egy vérnyomás-szabályozó, amely a gazdasági közérzet finomszabályozására szolgál, és ezzel együtt a növekedési ütem fenntartását is szolgálja.

 

(15.40)

 

Ezért van óriási jelentősége a kétéves előterjesztésnek, és végeredményben a stabil, kiszámítható folyamatoknak, azaz a stabilan befolyó bevételeknek. És itt a bevételekre helyezem a hangsúlyt, mert ebben az előterjesztésben a bevételekről beszélünk, és csakis a bevételek után lehet szó a kiadásról, vagyis a jövő évi költségvetési törvényben leírt kiadási tételekről. Ez az a medve, amelyet előbb le kell lőni, és csakis utána megnyúzni. Ez a kívánatos és lehetséges sorrend.

Kedves ellenzéki szocialista képviselőtársaim, ezt szokták önök felcserélni. Az előző kormányzati ciklusban is azt követték, mint az azt megelőző negyven évben: mindig előbb elköltötték a bevételt, osztogattak, majd utána nem győzték préselni a társadalmat, hogy ennek a forrása elő is teremtődjön.

Ezt az adóprést azután évente változtatták, vagyis összevissza módon húzd meg, ereszd meg. (Keller László: Most miről beszélsz?) Ez az, amit a polgári kormány nem követ. Ezért reagálnak önök, szocialista képviselőtársaim, ilyen idegesen és néha botrányosan a polgári kormány gazdasági lépéseire. Mert ezek a lépések stabilak, ütemesek és ellenállhatatlanul előrehúzóak. (Keller László közbeszól.) Olyannyira, hogy 5-6 százalék körüli növekedést írhatunk, amely felérhet 7 százalékra is, hacsak a nemzetközi gazdasági folyamatok nem nehezítik meg dolgainkat.

Tisztelt Ház! E rövid bevezető után rátérnék a mai témakörünkre, a járulékokra és egyéb bevételekre, melyen belül a legfontosabb a családok támogatásának további jelentős növelése adókedvezményekkel és nem felelőtlen pénzosztogatással.

Segíts magadon, a Fidesz is megsegít! - mondanám, ha követném a balliberális demagógiát. De inkább úgy mondom, hogy segíts magadon, a kormány is megsegít. A jövedelemadó gyermekkedvezményét össze kell vetni az adósságok felemelkedésével, felemelésével, mely az előttünk álló két évre igen jelentős, például a legalsó kategóriában is 50 százalékkal emelkedik 600 ezer forintra. (Keller László: Ez tegnap volt téma!) De a leggyakoribb családmodellnél is - a kétgyermekes családok esetében - a szülők adómentes jövedelmének határa 685 ezer forint 2002-re. De legyen szabad példaként említeni a háromgyermekes családoknál - mellyel a nemzetfogyást segítenénk csökkenti - az 1 millió 421 ezer forintnyi adómentes határt 2002-re.

Természetes, hogy önök ezt nyugtalanul fogadják, és az SZDSZ padsoraiból is ez a reagálás érthető, mert Magyar Bálint úr egyértelműen megmondta, hogy eltörlik az adókedvezményt, ha véletlenül, ne adj' isten! irányítói pozícióba kerülnének.

Ugye, képviselőtársaim, elismerik, hogy ez jelentősebb mértékű juttatás, mint a családi pótlék emelése? Ez a világos üzenete a polgári kormány elkötelezettségének. Véleményem szerint az ebben az évben tapasztalt statisztikai javulás a született gyermeklétszám növekedésében már ennek a családpolitikának az eredménye, azaz az előző évek üzenetének eredménye.

De egy igazán átütő pontja a gyermekkedvezmény-rendszernek, hogy már a várandós anya a fogantatás 91. napjától is igénybe veheti. Ugye, kedves képviselőtársaim, páratlan intézkedés Európában? (Bauer Tamás: Hát, páratlan!)

Tisztelt Ház! Szeretném még felhívni az önök figyelmét arra, hogy az egészségbiztosítási hozzájárulással kapcsolatos változás abszolút értékű csökkenést eredmény a munkaadó szempontjából, még a minimálbér 40 ezer forintra emelésekor is. Mert a 3 százalékos csökkentéssel kell összevetnünk az egészségügyi hozzájárulás 300 forintos emelkedését, ami abszolút értékben 900 forint, de az infláció vélelmezett 7 százalékos mértékével együtt viszonyítva tovább javítja a munkaadó pozícióját. Természetesen mindkét évre vonatkozik a megjegyzésem, 2001-re és 2002-re.

Ismét csak hangsúlyozni szeretném, hogy a kiszámíthatóság az EU-csatlakozásnál is követelmény, de a polgári kormány számára is követelmény.

Itt még meg kell jegyezzem: a fizetés nélküli szabadság alatt is kedvezménnyel párosul, azaz a fizetés nélküli szabadság és az igazolatlan távollét alatt nem kell ezt megfizetni a munkaadó részéről, azaz tovább javítja a pozícióit, mint eddig volt.

Persze, a minimálbér fölötti kategóriák sokkal jelentősebben érzik a 3 százalékos csökkentést. Nemzetgazdasági szinten, gondolom, elhangzott már a 100 és 110 milliárd forintos összeg, amely a vállalkozók zsebében marad, illetve a vállalkozók pozícióit, versenyképességét javítja. És mindez - ismételten hangsúlyozom - két évre vetítve.

Ezzel gyakorlatilag a Fidesz-Magyar Polgári Párt választási ígéretei megvalósulása történik, azaz a 30 százalék alá kerülő társadalombiztosítási járulék, én úgy gondolom, hogy az eddigi magas elvonások miatt mindenképpen jelentős és dicséretes lépés.

Engedjenek meg még egy mondatot a minimálbérről egy olyan szemszögből, hogy a kormánnyal szembeni lakossági elvárás a jövedelmi viszonyokra csak úgy tud megvalósulni, hogy alulról tolja fölfelé a minimálbért a kormány, és csak így tudja csukni azt az ollót, amely a minimálkeresetek, minimáljövedelmek és a maximumjövedelmek között található. Ma nincs más eszköz ezen olló szárának az elmozdítására.

Szeretném még megjegyezni, hogy rendszeres fogadóóráimon számtalanszor megfogalmazódik az az igény, hogy a kormány javítsa a jövedelemviszonyokat, de piacgazdaságban nincs mód a jövedelemviszony javítására; a kormánynak eszköze, pénzügyi forrása nincs arra, hogy a szabad gazdaság vállalkozásait befolyásolja, csakis azzal, hogy előírja azt a minimálbért, amely - már többször hangsúlyoztunk - jövőre 40 ezer, utána 50 ezer forint.

Természetesen a munkaadói és munkavállalói oldal vitái után ezek érvényesülhetnek, és természetes, hogy elvárják azok a minimálbéren foglalkoztatott honfitársaink, hogy gondoskodjon róluk az állam.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kötelező egészségbiztosítási ellátás módosításai is ésszerűsítést és jobbítást tartalmaznak. Különösen a vetítési idő korrigálása is a gyermekvállalást segíti elő, illetve a táppénzre vonatkozó rendelkezések a jogosultak és az igénybevevők juttatásait, jövedelmeit javítják.

Talán ha most az egész rendszert tekintjük, akkor nem meglepő az a nemzetközi vélemény, hogy Magyarországon a szociálpolitika az utóbbi két évben jelentősen javult, előremutató, és az EU-csatlakozásra váró országok közül példamutató. (Bauer Tamás: Hol olvastad?)

 

 

(15.50)

 

Ez egy világbanki jelentés, tisztelt Bauer képviselőtársam. Amennyiben ön még ezzel nem találkozott, javaslom, keresse fel az adattárban.

Mindezek után azt kell mondanom, hogy Magyarország társadalompolitikai ügye előrébb halad, és fogadva a kritikákat is, de kérem, hogy szavazatukkal támogassák ezt az előterjesztést.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így jár az ember, ha beesik délután négy órakor a parlamentbe. Így aztán nem fogja megtudni, hogy a családi adókedvezmények vitája a Ház által megszabott rendben tegnap lezajlott. Így aztán azt sem fogja megtudni, hacsak tőlem nem most, hogy ma a második etapot vettük górcső alá, ugyancsak a megszabott keretben, jelesül azokat a pontokat, amelyek a járulékokra és egyéb költségvetési bevételekre vonatkoznak. Így aztán persze ön azt sem tudhatja, hogy itt nem volt durvaság sem, sajnos érdemben még csak vita sem, hiszen kifejtettük ugyan a véleményünket, de érdemi vitára önökkel nem kerülhetett sor a mai nap.

Ma ugyan gazdagabbak lettünk néhány, eddig még nem ismert egészségbiztosítási nyelvújítással, amelyeknek azonban sem az írott változata nincs a kormány által beterjesztett javaslatban, sem értelmük nincs a mi társadalombiztosítási rendszerünkben. Ezért az elmondott felszólalása tartalmával nem lehet vitatkozni, mert ehhez a tárgyban minimális ismeretek elengedhetetlenül szükségesek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Pál Béla képviselő úrnak, MSZP.

 

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vojnik Mária képviselőtársnőmmel messze egyetértve, én is úgy gondolom, hogy Tóth István képviselőtársunk hozzászólása egy zöldséges bolt kínálatával is vetekedett. Azzal szeretném kezdeni klasszikusokat idézve a Házban, hogy az volt az érzésem hozzászólása közben, hogy úgy járt, mint - ahogy Gyimóthy Géza elnök úr mondta még dél körül - az a gyerek, akit felszólít a tanár, hogy feleljen István királyról, és a gyermek azzal folytatja a feleletet, hogy István király nagy király volt, de Mátyás király még nagyobb, és utána felelete további részében csak erről beszél. De menti természetesen a bűnét, ha ezt annak lehet nevezni, hogy nem volt itt a napirendi pont tárgyalásának előző részében.

Két megjegyzésem még hadd legyen. Az egyik az, hogy mi olyat, hogy segíts magadon, a Fidesz is megsegít, még legvadabb lázálmunkban sem mondtunk, nemhogy itt a parlamentben. A másik, köszönöm önnek, hogy e Ház falai közt folytatott vitát nyelvújításokkal is gazdagította, így tehát érdeklődve hallgattam a rádióhallgatókkal együtt, hogy alulról tolja felfelé a kormány a minimálbért. Én erről eddig azt hittem, természetes, hogy alulról lehet felfelé tolni, felülről csak húzni lehet maximum, felülről nem lehet tolni, kedves képviselőtársam. Ezzel kapcsolatban, ha már tolásszakértő, bár én nem vagyok az, hadd mondjam el azt is, hogy nem ezzel volt nekünk bajunk, hanem azzal, hogy ez ne járjon adó- és járuléknövekedéssel.

Végezetül még egy nyelvújítását rögzítette a parlamenti jegyzőkönyv, ez a csökkenő irányú növekedés fogalma volt, amit majd az utókor is biztosan nagy csodálkozással tanulmányoz, mert mi másról beszélhetett akkor, amikor a tények mást mondanak, mint amit ön mondott, hiszen az adóköteles személyi jövedelmek 20,3 százaléka volt szja-elvonás a Horn-kormány időszaka alatt 1998-ban, a 2001-es tervezet szerint pedig ez 20,7 százalék lesz.

Ezek a tények, kedves képviselőtársam. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb elhangzott beszédből csupán egyetlen dologra szeretnék reagálni, mégpedig arra is azért, mert Tóth István hivatkozott Magyar Bálintra. De úgy hivatkozott rá, hogy csak féligazságot említett.

Felidézte ugyanis, hogy a szabad demokraták szerint el kellene törölni a gyermekek után járó adókedvezményt. Nem idézte fel viszont kijelentéseinknek azt a másik részét, hogy meg kellene emelni, jelentősen meg kellene emelni a családi pótlék összegét. Azt gondolom, ha az állításainknak csak a felét idézi, az nagyon alkalmas arra, hogy a hallgatóságot félrevezesse. Ezért tartottam szükségesnek, hogy kiegészítést fűzzek hozzá. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiból.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Tóth István képviselő úrnak, Fidesz.

 

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, hogy ilyen heves reagálást váltott ki felszólalásom az ellenzéki képviselők körében (Csige József: Micsoda örömök vannak!), mert legalább jelzi azt a nézőpontbeli különbséget is, ahol a konzervatív gazdaságpolitika és a balliberális gazdaságpolitika szokott ütközni. Tudniillik a baloldali osztogatás után jön a szenvedés, ahogy a felszólalásomban is mondtam. Először meg kell termelni a jövedelmet és utána szétosztani. Ismét csak arra tudok utalni, hogy előbb a bevételeket kell olyan szinten realizálni, amelyből az ország költségét lehet pótolni.

Egyébként pedig a kétéves tervezés jelentőségét változatlanul nem érzik önök a túloldalon, nem érzik azt, hogy egyáltalán jövőre nem kell a vállalkozásoknak és a családoknak azon sopánkodni, hogy most mi fog megint változni. Semmi! Látható, hogy ezek folyamatos lépések. Azt hiszem, a felszólalásom utolsó részében mondtam, hogy előrébb ment-e az ország társadalompolitikája. Előrébb ment. Igenis, előrébb ment, nem Bokros-csomaggal ment előrébb, amelyet önök produkáltak szétverve a családokat, hanem egy olyan rendszerrel, amely már láthatóan gyermekvállalást ösztönöz, és szeretnénk még tovább ösztönözni. Ez bizonyára továbbra sem fog önöknek tetszeni, de mi az állampolgárok érdekében kénytelen vagyunk megtenni.

Csak röviden reagálva Béki képviselő asszony kritikájára, a lényeg az lenne, amit ön állított, hogy az adókedvezményt a gyermekek vonatkozásában megszüntetni, természetesen mi meg a családi pótlékot ebben a formájában megtartani.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor gazdaságpolitikai törvényalkotással foglalkozunk, nem engedhetjük meg magunknak azt, azt hiszem, még véletlenül sem, vagy ha véletlen megtörténik, hogy fogalmi... (Bauer Tamás: Mikrofon!) Nem szól? (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Nem szól! - Varga Mihály: De szól! Halljuk!)

 

ELNÖK: Jó az! Tessék csak hangosan, keményen!

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Nem engedhetjük meg azt, hogy fogalmi lazaságok kerüljenek a vitába, a beszélgetésbe. Azért sem, mert félreérthetjük egymást, meg azért sem, mert félreérthet az ország bennünket. Talán nem egészen értjük a fogalmakat, amikor beszélünk. Mire gondolok? A csökkenő irányú növekedés kifejezést kifogásolta Pál Béla képviselő úr. Ez nem nyelvújítás, ez egy közgazdasági fogalom. (Moraj, derültség az MSZP padsoraiból.) Igen, van olyan, hogy csökkenő rátájú, csökkenő irányú növekedés. Például amikor a növekedés 6 százalék egyik évről a másikra, aztán lecsökken 5 százalékra, akkor még mindig növekedik a gazdaság, de egy csökkent rátával. Bizonyos vagyok benne, hogy Tóth István képviselő úr ezt jól értette. Lehet, hogy a kommunikáció során ez elveszett, de mégis engedtessék meg, hogy szóvá tegyem, mert az ország és a világ figyel bennünket. Nem engedhetünk meg olyat, hogy azt szimuláljuk, mintha a gravitáció nem létezne, vagy a matematika törvényei nem léteznének. A közgazdaság-tudomány tudomány, és ha nem tudományosan csináljuk, akkor nem a tudományt kompromittáljuk, hanem önmagukat. Bocsánat ezért a pedantikus közbeszólásért.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

(Kocsi László helyét a jegyzői székben Mádai Péter foglalja el.)

 

(16.00)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Pál Béla képviselő úrnak.

 

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm Horváth János képviselőtársamnak vagy köszönném a pontosítást, ha az lett volna, de én nem erről beszéltem, kedves képviselő úr. Tudom, hogy van a közgazdaságtanban egy fogalom, de én végigkövettem, vagyis próbáltam végigkövetni Tóth István képviselőtársunk hozzászólását, és én az ő hozzászólásához kapcsolódva mondtam ezt. Ő nem erről a fogalomról beszélt, tévedés ne essék!

A másik: azt gondolom a reagálással kapcsolatban, kedves Tóth István képviselőtársam, amit most mondott és amiben próbált ráirányítani a konzervatív és a balliberális gazdaságpolitika különbözőségeire, hogy amennyiben ön ez alatt azt értette, hogy valóban itt mi szakmai érveket hoztunk fel és annak alapján próbáltunk javítani a tervezeten, ön pedig tényleg, mint ahogy mondtam, gyakran egy zöldségesboltot meghazudtoló kínálattal rukkolt elő ezzel szemben, akkor ez valóban különbség.

Persze természetesen tudom, hogy a túlsó oldalon vannak nagyon tiszteletreméltó szakemberek, akik valóban a konzervatív gazdaságpolitikát képviselik. Ezzel a hozzászólásával azonban, képviselő úr, ön nem ezt képviselte, hanem beállt azoknak a sorába, akik akár már most beterjeszthetnének egy egy paragrafusból álló törvényjavaslatot, amely úgy szólna, hogy a tények hazudnak, nem a Fidesz. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Lassan a mai nap vitájának a végéhez közeledünk, de néhány gondolatot hadd fűzzek még ehhez a pár paragrafushoz, ami a mai napra előttünk van.

Az egyiket a foglalkoztatási kérdés köré szeretném építeni, ebbe belefér a minimálbér és a társadalombiztosítási járulék kérdése. A rendszerváltást követően a magyar gazdaságban egy kőkemény szerkezetváltás ment végig, és nagyon sok ember lett munkanélküli. Ahogy ma a vitában többször elmondták a képviselőtársaim, a minimálbér körüli aggályunk valahol azt fogalmazza meg, hogy nem lenne szerencsés, miközben mindannyian, tehát a patkó mind a két oldalán azért drukkolunk, hogy a 40 ezer forint minimálbér igaz legyen, és szeretnénk abban segíteni mi az ellenzéki oldalon is, hogy ennek a feltételeit úgy teremtsük meg, hogy közben ne kelljen üzemeknek, kisvállalkozásoknak, közepes vállalkozásoknak és a termelési technológiájából adódóan néhány nagyüzemnek tönkremenni. Tesszük ezt azért, mert az a meggyőződésünk, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotában még nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ezek a kisüzemek, ezek a kényszervállalkozások egyik napról a másikra kiszoruljanak a piacról.

Az előbbi szóváltásokra hadd hivatkozzam, és ahogy képviselőtársam elmondta, hogy túl korán elosztani. Bennem ez azt a vetületet sejteti, miszerint a Fidesz vezette kormány tapasztalta, hogy gazdasági növekedés van, és lassan bővül a foglalkoztatás; arról most nem akarok külön vitatkozni, délelőtt kivitattuk, hogy a statisztika ebből a szempontból mennyire megbízható, fogadjuk el, hogy nő a foglalkoztatás. De nem olyan ütemben, hogy most itt egy drasztikus váltást tehetnénk, és esetleg megkockáztassuk, hogy körülbelül ugyanennyien szoruljanak ki pillanatok alatt a piacról. Ezért azt gondoljuk, hogy érdemben vitatkozni kellene az egészségügyi járulék és a társadalombiztosítási járulék kérdésén, és tényleg nem iróniával, de nagyon bízom abban, hogy mire a részletes vitára sor kerül, csak a kezünkbe adódik, ha nem is minden képviselőnek, de frakciónként néhány kötetben a társadalombiztosítási járulékok 2001-re szóló költségvetése és urambocsá! esetleg a központi költségvetés néhány sarokszáma, mert akkor valóban tudunk érdemi javaslatokat tenni, vagy jobban meg tudjuk indokolni azokat a javaslatokat, amelyeket majd be fogunk ehhez nyújtani.

Hadd menjek sorban! Azt gondolom, hogy amikor a társadalombiztosításról beszélünk, nemcsak a terhekről kell szólni, ennek van foglalkoztatást ösztönző vagy segítő aspektusa is. Szeretném kérni az önök figyelmét, hogy gondoljuk végig, a gazdasági fejlődés, átalakulás szakaszában bekövetkezett egy olyan helyzet, ami ma jól tapintható a munkaerőpiacon. Azokról az 55 éven felüliekről beszélek, akiknek valamilyen oknál fogva eltűnt a munkahelye, kiszorultak a munkaerőpiacról; szeretnének dolgozni, több évtizedes munkaviszony van mögöttük, meglehetősen magasan kvalifikáltak valamely szakmában - és nem tudnak éppen emiatt elhelyezkedni. Azt gondolom, meg kellene fontolnunk, hogy bizonyos társadalombiztosítási járulékkedvezménnyel a munkáltatók felé ösztönözni kellene, hogy aki ezt a korosztályt vagy ebből a korosztályból olyan munkaerőt foglalkoztat, aki mondjuk, legalább egy éve már munkanélküli és munkát tud magának találni, akkor ha a munkáltatóját ösztönöznénk - tényleg csak egy ötlet -, hogy mondjuk, a minimálbér mértékéig a költségvetés átvállalná a társadalombiztosítási járulékot, lehet, hogy tudnánk segíteni ezen a több ezer emberen, akik a nyugdíj előtt állnak, és tényleg nagyon fontos lenne számukra, hogy még néhány évig dolgozhassanak.

A másik része, ahogy említettem, az egészségügyi járulék. Nem akarom folytatni azt, amit Farkas Imre képviselőtársam megtett, számszerűen bemutatva, hogy ez milyen terheket jelent, hanem egy másik lábát, ahol nagyon örülök, hogy az államtitkár úr azért idézett néhány adatot, amiből lehet tudni, hogy ő odafigyelt akkor, amikor a nyugdíjrendszerre vonatkozó elképzeléseket és törvényeket az előző parlamentben elfogadtuk. Igen, alapos munka volt, széles társadalmi vita volt, egy több pilléren álló időskori ellátási rendszer, ami külön foglalkozott azokkal, akiknek rövid a munkaviszonya, akik évtizedes munkaviszonyokkal rendelkeznek, és megteremtette ezt a harmadik lábat, az önkéntes gondoskodás lehetőségét.

Egy percig nem mondom azt, hogy az akkori kormánykoalíciónak vagy az akkori parlament tagjainak a bölcsek köve a zsebében volt. Nem. Egy új rendszer indult az újtára, ahol teljesen természetes, hogy a legalaposabb gondolkodás és szimulációk után is maradnak olyan kérdések, amelyeket később a működés folyamán mint zavaró elemeket ki kell küszöbölni. Nem akarom idézni ebből a vastag törvénycsomagból azokat a paragrafusokat, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Azt hiszem, a képviselőtársaim kormánypárti oldalon a megszólaló ellenzéki képviselőktől egyetlen olyan kritikát nem kaptak, ami ezekkel a javaslatokkal szembement volna. Mi is természetesnek tartjuk, hogy a pénzük, befektetésük biztonságban legyen azoknak, akik a magánpénztárba beléptek. Ez természetes.

Amivel vitatkozunk egyfolytában, és ehhez módosító javaslatokat is nyújtunk be, az az, hogy a törvény eszközével a hatalom ne éljen vissza, és ne próbálja kikényszeríteni, hogy ezeknek az embereknek minden körülmények között meg kelljen változtatni a korábbi döntésüket. Még akkor is, ha figyelembe veszem azt és elfogadom, amit az államtitkár úr érvként elmondott, hogy bizony az átlépők számát a legoptimálisabb esetben is 1 millió alá becsültük akkor, és ez túlnőtt ezen. Itt a kérdés az, hogy ezt a reszlit tudja-e finanszírozni jelen esetben a költségvetés, és fölvállalja ennek a finanszírozását, figyelemmel arra, hogy azért itt több évtizedes döntés van és ez megtérül. Tehát a gazdaság egy másik csatornáján a magánpénztárban lévő tőke azért valahol a gazdaság élénkítéséhez hozzájárul - erről nem sok szó esett -, mert azért ez a pénz nem valahol egy páncélszekrény alján fekszik, hanem ez valahol a gazdaságban mint tőke megjelenik.

Nem akarok arról beszélni, mert az már tényleg túlzás lenne, ha azt mondom, hogy az eredeti törvény is előírja, hogy a magánpénztárak milyen portfóliót tarthatnak és kezelhetnek. Ennek már akkor is voltak szigorú szabályai, és ha valaki veszi a fáradságot, hogy az akkori jegyzőkönyveket megnézze, akkor egyfolytában arról beszéltünk, nehogy annyira korlátozzuk, nehogy úgy körülbástyázzuk, hogy a végén működésképtelenné váljon a rendszer.

 

(16.10)

 

De a baj az, amit a kétpercesben elmondtam, és ezt még egyszer elmondom, kérem, nézzék meg, a pénztár-felügyeleti díj 2,5-szörösére nő röpke másfél év alatt. Ez is egy olyan apró dolog, amiről ugyan senki nem beszél, de azoknak az embereknek a zsebéből veszik ki a pénzt, a majdani járulékát csökkentve, akik beléptek a magánnyugdíjpénztárakba. Igen, én tudom, hogy ez nem népszerű, de benne van, és nem jó, nem szerencsés. Nem akarok arról beszélni, amiről Vojnik képviselő asszony beszélt, hogy két éve nem engedik érvényesülni azokat a növekményeket, amelyek az eredeti törvényben szerepeltek, mert ez már csak ismétlés lenne.

Tehát azt kérném, és azon gondolkodtam, hogy vajon mi lenne akkor, amit Bauer Tamás mondott, hogy igen, terjesszük ki valóban, hogy lehet visszafelé mozogni, de nyissuk fel újra, és aki akar, az mozoghasson a magánnyugdíjpénztár felé is. Csak ez magában hordozza azt a lehetőséget, amiről korrektül beszélt az államtitkár úr, hogy lehet, hogy a szám nem áll meg ott, ahol van, hanem tovább növekszik, és ezzel tovább nőnek a költségvetés terhei, rövid távon.

Azt gondolom, és tényleg ennek a témának, a magánnyugdíjpénztár-rendszernek a befejezéséhez mindannyiunknak érdeke fűződik. Az állampolgároknak a parlamentbe, a törvényekbe vetett bizalma inog meg, ha egy olyan rendszer után, amely alapján ők döntenek, azt veszik észre, hogy két év alatt folyamatosan, mindig negatív hatások érik, és nem engedjük, hogy pozitívan érjék meg ezt. Tehát itt az állandóság, a kiszámíthatóság ezt is jelenti.

Egészségügyi járulék. - Szeretném idézni, és a teremben többen vannak olyanok, akik itt ültek a Bokros-csomag idején, és emlékeznek arra, hogy az akkori kormánypárti képviselők is eléggé ódzkodtak a fix összegű egészségügyi járulék bevezetésétől. De beszélhetünk nyugodtan arról, hogy miért volt szükség akkor a fix összegűre: mert tudtuk azt, hogy a minimálbérrel nagyon sokan szélhámoskodnak. Ugyanakkor az egészségbiztosítási és a nyugdíjalapokban komoly gondok voltak. Ezt valahogy meg kellett oldani, erre volt akkor egy eszköz a fix összegű járulék, amit a rákövetkező időszakban az előző kormány is és a mostani is, úgy néz ki, elég rendesen, mindig az inflációt meghaladó mértékben is növel. De nem beszélünk arról, hogy a behajtás során a legrosszabb hatásfok ebben a forrásfajtában érvényesül.

Én tisztelettel kérem a képviselőtársaimat, gondoljuk végig, hogy akkor, amikor ez bevezetésre került, a minimálbér hol volt. És ha most mindannyiunk akaratából 40 ezer lesz, ez egy új helyzet, egészen új gazdasági helyzet, tényleg van értelme annak, és ha közgazdaságilag végiggondoljuk, nagyon sok lehetőség van arra, hogy változtassunk, csak el kellene dönteni. És arra kérem a kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ha nem ragaszkodnának mereven ahhoz, hogy ennek a változtatásnak kizárólagosan a nagyvállalatok, a magas átlagbérrel foglalkoztatott munkavállalókat tartó nagyvállalatok legyenek a nyertesei, hanem a kis- és középvállalkozások is, mi ebben partnerek vagyunk, ebben érdemes lenne együttgondolkodni, talán megoldható.

Ugyanakkor miért van az, hogy beszélünk nagyon sokat azokról a hiányzó dokumentumokról? Ezért; mert hiszem, hogy azok a képviselőtársaink, akiknek affinitása van az egészségügyi szolgáltatások iránt, joggal félnek és aggódnak, mert nem látják, hogy ennek az átrendeződésnek a végén az a hiány, amely fennáll, és amelyet most lehet látni, lehet becsülni, hogy mekkora lesz, milyen másik csatornán fog bekerülni például az egészségpénztárba. Itt van az a célzás, amit tettem a pénzügyminiszter úrnak, hogy ma mi magunk is azt mondjuk, hogy teljesen természetes, ha a kormány egy ilyen lépést tesz, a másik oldalra azt odateszi. És mi van akkor, ha mégse? Én nem akarok bizalmatlanságot kelteni, de tényleg joggal teheti meg a pénzügyminiszter, mert azt mondja, hogy önök azt hitték, de én sose mondtam. Csak akkor mi lesz? Akkor eltűrjük, hogy a szolgáltatások színvonala tovább csökken, a minőség tovább csökken? - holott valójában az egészségügy területén tényleg nagy léptékű előrelépésre lenne szükség.

Köszönöm szépen a figyelmüket, és, elnök úr, szeretném bejelenteni, hogy a szocialista frakció a rendelkezésre álló lehetőségek szerint a 30 perces időkeretét holnap szeretné felhasználni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Egy kis számolást végzek, képviselő úr. 14 perc 15 másodperc; 32 perc 37 másodperc volt önöknek, ebből lejön akkor a 14 perc... (Keller László: Meg még ami lesz! - Göndör István: Ha még lesz kétperces.) Így van. Tehát akkor nyilván önök még fogyasztanak, mert látom, kormánypárti kétpercesek következnek, és ahogy ismerem önöket, nem hagyják szó nélkül. (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Tehát akkor várjunk a könyveléssel a végén, ami marad, az akkor megy a következő napra.

Tisztelt Képviselőtársak! Tóth István képviselő úrnak adom meg a szót két percre.

 

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem akartam reagálni, de úgy látom, a szemben ülő szocialista képviselőtársaim nagyon nehezen értik meg ezt az előterjesztést, és nagyon nehezen értik meg, ahogy én a felszólalásomban mondtam, ugyanis lehet, hogy az önök szempontjából kicsit nagyobb lépcsőfokokat ejtettem, és önök nem tudják ezt követni (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiban.), de sajnálom, egy kicsit nagyobb látószögből kellene ezt tekinteni, és így biztos, hogy belátnák azt, ami a lényege ennek az egész előterjesztésnek, hogy ezzel a szabályozórendszerrel a gazdaság motorja működjön, és nem azon felelőtlen összegek kijelentése, hogy majd ezt az állam biztosítsa, majd ezt pótolja, nagymértékű családipótlék-emelés.

Ez az adó- és járulékrendszer elemeiben nem tekinthető, hanem csak egészében, és még egyszer mondom, ennek az eredménye, ezt önök is jól tudják, az, hogy a gazdaság egész egyszerűen felpörgött, mert megfelelő szabályozást kapott. Talán azért a kisvállalkozások támogatásánál meg kell azt említeni, hogy 73 milliárd marad a kisvállalkozásoknál, nemzetgazdasági szinten; ez nem elég? Bizonyára nem értik, de akkor most visszafelé lépek, és azt mondom, hogy az első 10 millió forintnyi nyereség nem adózik az 50 fő alatt. Az ország 95 százaléka 50 fő alatt foglalkoztatja, az ország vállalkozásai 95 százalékban 50 fő alatti foglalkoztatottal rendelkeznek. Remélem, így most már érthető.

Köszönöm szépen, elnök úr.

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. 2:07, azért most könyvelünk. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én végighallgattam Tóth István képviselőtársamnak a szószékről elmondott beszédét, a kétperces reagálásait.

Kedves Képviselőtársam! Úgy gondolom, bölcsebb lett volna, ha a mostani nagyképű megjegyzéseitől eltekint.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Képviselő úr! Én meg arra kérem önt, hogy ne használjon olyan kifejezést, ami megint indukálja a későbbi személyeskedést, tehát maradjunk meg inkább ilyen békés, nyugodt délutáni hangnemben. Még egy kétperces következik, Pál Béla képviselő úr, MSZP.

 

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én sem kívánok arra reagálni, amit Tóth István képviselő úr az előbb itt elmondott. Egyetlenegy pontosítást hadd tegyek, és ez kicsit minősíti, kedves képviselő úr, azt, hogy ön hogyan készült fel a mai ülés napirendjére.

Ön az előbb, amikor érvelt nekünk, arról beszélt, hogy a családi pótlék emelése. Tájékoztatom arról, hogy a családi pótlékot nem emelik, azt mi mondjuk, hogy emelni kellene a családi pótlékot, önök azt mondják, hogy nem kellene emelni. Ezzel a példával csak azt akartam bebizonyítani, hogy milyen súlya van az ön mondatainak, és milyen komolyan készült fel erre az ülésre.

 

 

(16.20)

 

Én is azt gondolom - ebben igaza van a most soron következő Horváth János képviselő úrnak, Bauer Tamásnak, Vojnik Máriának és mindenkinek, aki azt mondja -, hogy szakmai alapon folytassunk vitákat, de ehhez az kell, hogy arról beszéljünk, ami ma napirenden van. Igen, ebben mondjuk el a különböző álláspontokat, és akkor bizonyára elérjük azt a célt, hogy a választók is azt érezzék, hogy értük vagyunk. Ez a hozzászólás, kedves képviselő úr, amikor ön mondta a mi álláspontunkat - de ezt jó szívvel hallottuk -, nem biztos, hogy ezt erősítette.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Egy perc tíz másodperc... Felszólalásra megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz. Tessék!

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel hallottam azt a kísérletet, ahogy Göndör István képviselőtársam az ellenzéki oldalról összefoglalni szándékozott a nap eseményeit, vagy mondhatnám, az elmúlt három nap eseményeit. Ez időnként igen hasznos. Hadd mondjam azt, hogy sikerült is neki összefoglalni. Valóban olyan fontos pontokra mutatott rá, amelyek ennek a lényegét adják. Egy kicsit talán több lehetett volna benne az önkritika, már az egész Ház önkritikája - most nem szükségképpen a saját pártjára vagy az ellenzéki oldalra gondolok, hanem mindnyájunkra.

Az önkritika helyett mégis inkább azt szeretném megjegyezni, hogy ebben a vitában volt néhány olyan egészen kitűnő, mondhatnám: előadás, felszólalás, amelyről éreztem, tudtam, bizonyára a képviselőtársaim is érezték, és szerte az országban, aki hallgat bennünket, érezte, hogy voltak olyan előadások, amelyekbe komoly munka ment bele, napokon, esetleg még hosszabb időn át készült fel a felszólaló. Jó tudni ezt. Jól érzem magam egy ilyen Országgyűlésben, jó itt ülni, mert itt alkotó munka is folyik amellett, hogy időnként elcsúszunk, és a politika, a színjáték és a dramatizálás kedvéért más történik. Ezért üdvözlöm Göndör István képviselő úr igyekezetét, és én magam is beállok ebbe az igyekezetsorba. A tegnapi felszólalásomtól elálltam éppen azért, mert akkor zsúfoltság volt.

Engedtessék meg, hogy néhány percben onnan is kölcsönvegyek, a mai időkeretben alkalom adódik erre. Szeretném hangsúlyozni azt, ami nemigen került felszínre vagy legalábbis e felszólalások, viták előterébe, hogy az adórendszer mérlegelését, reformját, alakítását igen hasznosan lehet úgy végezni, hogy a legfontosabb adóelméleti szempontokra emlékezünk. Nevezetesen, mik ezek? A méltányosság és a hatásfok. Tehát mit csinál, mi történik az adórendszer következtében egyrészt a méltányossággal és a hatásfokkal? Lehet, hogy úgy tetszik gondolni, hogy ez valamiféle filozofálás vagy elméletieskedés, de mégis azt mondom, hogy ez időnként hasznos, mert ennek tükrében láthatjuk magunkat.

Lehet, hogy azért volt kevesebb ilyen elméleti gondolkozás, nevezetesen a méltányosság és a hatásfok kritériuma, mert a részletekkel foglalkoztunk - lényegében az egész, minden valóban részletekből áll. A méltányossággal mégis jó volna foglalkozni azért - legalábbis emlékezni rá -, mert van egy olyan közhiedelem, hogy a méltányosság és a hatásfok egymással ellentétben álló fogalmak. Tehát ha egy intézmény méltányos, akkor azt többnyire a hatásfok kárára teszi. Vagy ha az Országgyűlés valahol méltányossági províziókat, rendelkezéseket vagy törvényeket alkot, akkor bizonyára valószínűleg annak valahol kára lesz.

Legyen szabad aláhúzva mondanom, hogy ez nem így van. Ezt igen gyakran halljuk a politikában, sőt a politikatudományban, a politológiában és a zsurnalisztikában, de mégsem így van. Miért? Azért, mert vannak olyan méltányossági rendelkezések, amelyek jót tesznek a hatásfoknak is, és vannak olyan hatásfokot emelő rendelkezések, törvények, amelyek jót tesznek a méltányosságnak.

Talán egy-két példa hasznos lehet. Olyan méltányossági törvényi passzusok, amelyek az egészségügyet viszik előre vagy pedig a nevelést, azok persze az emberek életét kellemesebbé vagy kevésbé terhessé teszik. Ugyanakkor ezek a méltányossági meggondolások és juttatások megemelik a gazdasági élet hatásfokát. Miért? Azért, mert az egészséges ember jobb munkaerő, és nagyobb lesz a termelékenysége. Az írástudóbb ember ugyancsak jobb munkaerő lesz. Tehát a termelékenység - hadd használjam azt a szót, hogy hatásfok - és a méltányosság párhuzamosan halad. Gondolom, jó, ha ezt időnként a törvényalkotó is kihangsúlyozza, és akkor erre talán a parlamenti vitákban is többször sor kerül.

Egy másik, most már specifikusabb megjegyzés, amit szeretnék tenni, nevezetesen a magánnyugdíjpénztárak, a magánpénztárak kérdése. Hallottuk a kritikát - sok érv van ellene és mellette. Amikor bevezette a korábbi kormányzat, nyilván jól meggondolta, és ha nem is nagy lépésekben, de történtek lépések, az utóbbi évben pedig még nagyobb lépések történtek. Mégis a mérlegelésében nem volt utalás arra - végigültem mindent, én olyan szorgalmas voltam ezekben a napokban -, hogy hol voltak sikertörténetek, és hol nem. Például a szingapúri, a chilei és az USA-beli magánnyugdíjpénztárak históriáját nem hallottuk. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Bocsánatot kérek, lehet, hogy nem eleget hallottam felőle. Nos, ezeknek a tapasztalata hasznos lehet, amikor a részletes vita következik, és közülünk valaki módosítást kíván benyújtani a törvényekhez, ezekhez a passzusokhoz.

Hasonlóképpen gondolkozom a minimálbér kérdéséről is. Amikor arról vitatkozunk, hogy ez lehet-e vagy nem, vagy miért a kormány kezdte, miért nem egyeztetett a kormány az érdekképviseletekkel, talán egyeztetni kellett volna az érdekképviseletekkel. De azt hiszem, hogy ha olvashatok a miniszterelnök fejében, a pénzügyminiszter vagy a gazdasági miniszter fejében, talán attól tartottak, hogy az egyeztetés hónapokig eltart, mert az a természete az ilyen egyeztetéseknek, és akkor a lényeg elcsúszik, nevezetesen a minimálbér bevezetése.

Aztán hozzátartozik ehhez a fogalomhoz még az is, hogy ez az erős kézzel való belenyúlás a piaci mechanizmusba, a munkaerőpiacba - nevezetesen, a kormányzati meghatározása bizonyos béreknek -, ez semmiképpen ne legyen precedens értékű. Bizonyos vagyok abban, hogy nem mindenki így gondolkodik, de szeretném, ha mégis mindenki így gondolkodna, hogy ez egy rendkívüli valami volt, amikor a kormány minimálbért jelentett be. Ismétlem: a jövőben ezt hagyjuk rá a piacra, legalábbis most azzal a gondolattal szavazzuk meg és foglaljuk bele az adótörvénybe, hogy ez most valami rendkívüli esemény.

Ugyanis ez a piacra azért is rábízható, mert az a valami, a munka, aminek az ára a bér, lényegesen többet ér annál, mint amennyi bér manapság ezért fizetődik. Magyarországon valahogyan a magyar talentum, a magyar mérnök, a magyar könyvelő, a magyar bármilyen szakmabeli termelékenysége, a határhaszon, gazdasági fogalmakkal meghatározva, termelékenysége sokkal magasabb, mint a bér. Honnan tudom? Mindnyájan tudjuk, mert ha az a magyar mérnök vagy munkás elmegy Németországba vagy Kanadába, ötször-hatszor annyi bért kap érte, nyilván nem az ottani munkaadók filantropikus megítélése alapján, hanem azért, mert ez megéri.

 

(16.30)

 

Annyit ér az a magyar munkás, az a magyar munka. Tehát a mi feladatunk az Országgyűlésben, legyen szabad mondanom, az, hogy ennek a lehetőségeit teremtsük meg, ne pedig az ítéletet mondjuk ki, hogy mennyi legyen az a bér. Majd azok a munkaadók, akik versenyeznek a jó munkásért, a jó mérnökért, fogják felverni a bért, ahogy számos országban így történik, és egy kicsit itt ez történik talán egy-két városban már Nyugat-Magyarországon is.

Végül még annyit szeretnék hozzáadni mindehhez, hogy az adótörvény alkotása, annak reformja során jó volna, ha igyekeznénk, hogy megnyerjük, a parlament megnyerje az ország bizalmát; persze a kormány nyerje meg az ország bizalmát, kormánypárti oldalról mondom ezt, és tudom azt, hogy a kormány jelentős házi feladatot végzett, idehozva, amit idehozott: a törvényjavaslatot. Ugyanakkor az ellenzék is elvégezte a házi feladatát. Mégis valahogy szerte az országban valamiféle olyan szkepticizmus, cinizmus van, hogy jó, hát a parlamentben csinálnak valamit, de az úgyse jelent túl sokat, mert úgyis máshol döntődnek el a dolgok, vagy úgyse történik sok változás.

Képviselőtársaim, legyen az - ha szabad, majdnemhogy prédikációként mondom - a célunk, hogy az ország hitelképességét ebben a kérdésben is elnyerjük, mert akkor egy egészen praktikus következménye lesz ennek: az adófizető jobb adófizető lesz. Tehát akkor nem lesz az egyfajta majdnem érdem, amivel emberek dicsekszenek, hogy hogyan tudták becsapni az adószedőt. Nem tudom, hogy ez mennyire divat, de én éltem sokáig az óceán másik partján, ezelőtt hat-nyolc vagy hány évvel ezelőtt voltam Amerikában egy olyan koktélpartin, ahol valami Magyarországról vizitáló emberek azt mondták, na hát jól becsaptam, vagy jól kijátszottam a Medgyessyt, vagy ki volt akkor a pénzügyminiszter - mindegy, dicsekedett vele, hogy mennyi adót, hogy mondjam, elkerült, persze úgy is mondhatnák, hogy elcsalt. Szóval, amíg ilyen lelkület van az országban, addig ezek a negatív folyamatok egymást fölerősítik.

Ebből következik, és bezáró, utolsó mondatként mondanám, utolsó gondolatként, hogy ha az ország azt hiszi, hogy a parlamentben az adótörvények alkotása tényleg szakszerűen, felelősséggel történik, és azzal a szándékkal, hogy minél kevesebb legyen az adó az idők múltával, hogy minél több maradjon a vállalatnál és a családnál, hogy aztán ők döntsék el, hogy mi legyen a többlet nemzeti jövedelemnek a sorsa, ha ezt érzik a polgárok, a választópolgárok, az adózó polgárok, a polgárok, akkor kevesebb lesz az adóelkerülés, és kevesebb költségbe kerül az adóbehajtás, és mégis több adóbevétel lesz, aminek aztán az áldott-áldásos következménye, hogy a következő években állandóan kisebb és kisebb adóbevételről, legalábbis a GDP csökkenő hányadú adóbevételéről kell majd vitatkoznunk. Köszönöm a meghallgatást. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Horváth Képviselő Úr! Vannak pillanatok a parlamentben, amikor érdemes benn ülni, mert kölcsönösen tanulhatunk egymástól. Ön Göndör István képviselőtársamat idézte meg a hozzászólásában, engedje meg, hogy én önnel tegyem ezt annak kapcsán, hogy fölhívta a figyelmünket arra, hogy amikor a társadalombiztosítás rendszeréről, a járulékok mértékéről, az élőmunka költségeiről beszélünk, akkor használjuk olyan országok tapasztalatait is, és így idézte Chilét és még egyéb államokat, amelyeknek a rendszeréből, a rendszer hibáiból is tanulhat a Magyar Köztársaság kormánya és parlamentje egyaránt.

Igen tisztelt Képviselő Úr! Én várom majd azt a napot, amikor a kormány beterjeszti a társadalombiztosításnak azt a reformelképzelését, amelyben a vitában megidézhetjük ezeknek az országoknak a tapasztalatait, hogy azokat hasznosíthassuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom. Holnap a közvetett adókra vonatkozó rendelkezések tárgyalásával folytatjuk majd munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/2932. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/2932/2-3-4. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, az ajánlás szerint 15 perces időkeretben. Tessék!

 




Felszólalások:   1   1-226   226-262      Ülésnap adatai