Készült: 2020.08.05.12:11:58 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

15. ülésnap (1998.09.30.),  1-191. felszólalás
Felszólalás oka politikai vita lefolytatása
Felszólalás ideje 6:12:40


Felszólalások:   1   1-191   192      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszöntöm az Országgyűlés tagjait és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 8. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Juhászné Lévai Katalin és Vidoven Árpád jegyzők lesznek a segítségemre.

Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály rendelkezéseinek megfelelően a mai, tehát a 3. ülésnapon, napirend előtti felszólalásra már nem kerülhet sor.

A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Szájer József, Fidesz-Magyar Polgári Párt, "A nyugdíjak és a bérek vásárlóerejének növelése" címmel, Schvarcz Tibor és Kökény Mihály képviselők, Magyar Szocialista Párt, "Hogyan alakul a bérek és a nyugdíjak helyzete 1999-ben?" címmel politikai vita megtartását kezdeményezték. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványokat V/157. és V/156. számon kapták kézhez.

Engedjék meg, hogy röviden ismertessem a házbizottság ülésén kialakított megállapodást a vita menetéről:

Először a kormány nyilatkozatára kerül sor 40 perces időtartamban, majd az egyes képviselőcsoportok erősorrendben kapnak szót. A rendelkezésre álló időkereteket a kiküldött és kifüggesztett napirendi ajánlás tartalmazza. A Házszabály rendelkezéseinek megfelelően a soros jegyzők mérik, és képviselőcsoportonként összesítik a képviselők által igénybe vett beszédidőt. Jelzik az elnöknek, ha a képviselőcsoport beszédidejét kitöltötte. Végül a kormány válaszára kerül sor 15 perces időtartamban.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket a Házszabály időkeretre vonatkozó egyes rendelkezéseire. Eszerint a vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít bele. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe, ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beleszámítani.

Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.

 

DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A mai vitanap címe: "A nyugdíjak és a bérek vásárlóerejének megőrzése; hogyan alakul a bérek és a jövedelmek helyzete az előttünk álló 1999. esztendőben?" Azt is mondhatnám, azért jöttünk össze, hogy megbeszéljük, miképpen halad a kormányprogram végrehajtása, hiszen a kormányprogram éppen azt tűzte ki célul, hogy a nyugdíjak és a bérek vásárlóerejét legalább megőrizve, lehetőség szerint emelje.

Amikor most arról fogok beszélni, miképpen halad a kormányprogram végrehajtása, akkor különös tekintettel kell szólnom a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megvalósulásáról. Tájékoztatnom kell önöket arról, hogy a kormány megítélése szerint hogyan alakulnak hazánk gazdaságpolitikai kilátásai, mik a kitűzött adóváltoztatások. Kell arról beszélnem, hogyan alakul a családok anyagi helyzete, ezen belül külön arról a kérdésről, mi várható a nyugdíjak területén.

A kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megértéséhez vissza kell lépnünk az 1998-as májusi választásokhoz. 1998 májusában a magyar választópolgárok úgy döntöttek, hogy új fejezetet nyitnak Magyarország történetében, és ezért a változásra szavaztak. Ezért a megalakult polgári koalíció kormánya is változtatott, jelentősen változtatott az előző kormány gazdaságpolitikáján a polgárok akaratának megfelelően, hiszen egy ország működtetésében végül is a polgárok akarata a meghatározó, a legfontosabb tisztség mégiscsak az övék. Ennek az új fejezetnek a lényege, hogy a polgároknak mielőbb és minél teljesebb mértékben visszaadjuk a maguk rangját. E cél érdekében alkottuk meg a polgári Magyarország programját, és ezért hozták létre a választók a polgári koalíció kormányát voksaikkal.

A választók 1998 májusában nemet mondtak a szocialisták kormányára és gazdaságpolitikájára, és igent mondtak a polgári jövő programjára. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) Ez azt jelenti számunkra, hogy a polgárok élni, dolgozni akarnak, és előre szeretnének tekinteni. Valódi lehetőséget látok arra, hogy ismét a valódi, a mindannyiunk életét meghatározó kérdések váljanak fontossá, milyen jövőt akarunk a családoknak, gyermekeinknek és a magunk számára.

Tisztelt Ház! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A kormány gazdasági elképzeléseinek alapja egy jelentős mértékű gazdasági növekedés. A következő évi elképzeléseink arra épülnek, hogy 1999-ben legalább 5 százalékos gazdasági növekedést teljesít majd a magyar gazdaság. Tudom, számos kétely hangzott el ezzel kapcsolatban, különös tekintettel az Oroszországban tapasztalható gazdasági válságra. Sokan tanácsolták azt, hogy a kormány mérsékelje a gazdasági növekedésre vonatkozó elképzeléseit. A kormány ennek azonban nem látja okát. Úgy gondoljuk, hogy az 5 százalékos gazdasági növekedés programja fenntartható, sőt reméljük, hogy belátható időn belül - az orosz válság rendeződésével párhuzamosan -, a későbbiekben a 7 százalékos gazdasági növekedés is elérhető lesz majd.

 

 

(8.10)

 

Azért tartjuk fenn a gazdasági növekedésre vonatkozó elképzeléseinket, mert ez visz bennünket közelebb a kormányprogramban megfogalmazott legfontosabb célunkhoz, amit úgy tudok összefoglalni, hogy minden erőnkkel azon vagyunk, hogy munkát tudjunk adni az embereknek. Akkor tudunk munkát adni az embereknek, ha a magyar gazdaság jelentős növekedést ér el. Csak ha a magyar gazdaság jelentős növekedést ér el, akkor tudjuk megkímélni a magyar polgárokat a munkanélküliséggel együtt járó anyagi, szellemi és lelki megpróbáltatásoktól. A növekedés elősegítése érdekében a kormány úgy döntött, hogy alacsonyabb mértékben határozza meg az adóterheket és a járulékokat. (Taps a kormánypárti oldalon.) Gondolom, az ellenzéki képviselők is belátják: tarthatatlan, hogy Magyarországon az adók és a járulékok mértéke Európában a legmagasabbak között van. Ezért csökkentjük az adókat és a tb-járulékokat.

Bizonyára emlékeznek még arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy a választási kampány időszakában erőteljes szakmai vita bontakozott ki arról, vajon lehetséges-e az általunk kitűzött cél elérése, hogy négy esztendő alatt mintegy felére csökkentsük a tb-járulékok mértékét. Mi akkor azt az álláspontot képviseltük, hogy ez nemcsak kívánatos, hanem lehetséges is. Szeretném önöket arról tájékoztatni, hogy a következő évre nézve ennek a vállalásnak mintegy negyedét teljesítjük, mert hat ponttal csökkentjük a járulékok mértékét. Meggyőződésünk, hogy reális mértékű adók esetében az emberek nem fogják méltánytalannak tartani az adóterheket. Úgy gondolkodunk, hogy több bevallott jövedelemhez vezet majd az, ha alacsonyabbak a terhek. Ha több bevallott jövedelem és szigorúbb behajtás történik Magyarországon, akkor alacsonyabb kulcsok mellett is már középtávon több bevétellel számolhatunk. Ráadásul - elképzeléseink szerint - csökkenteni fogjuk az adózással együtt járó adminisztrációs terheket.

Belátom, hogy ilyen adópolitika csak abban az esetben lehetséges, ha az állam, a mindenkori kormány megbízik a polgáraiban. De bizonyára emlékeznek még a kormányprogram vitájára, ahol elmondhattam önöknek, hogy a polgári koalíció kormánya éppen erre a bizalomra kívánja építeni az elképzeléseit.

Gazdaságpolitikai célkitűzéseink közül fontos még, hogy önök ismerjék azt az elképzelést, amely jelentősen befolyásolja a nyugdíjak és a bérek vásárlóerejének megőrzését, vagyis a pénzromlásra vonatkozó elképzelést. Gazdaságpolitikai terveink szerint 1999-ben sikerül jelentős mértékben lassítani a pénzromlás ütemét és éves átlagban a 11 százalékos szintet elérni, vagyis az infláció szintje - elképzeléseink és reményeink szerint - 1999-ben 11 százalék lesz. Mi több, egy december/decemberi számítás alapján abban bizakodunk, hogy 1999 decemberében az előző év decemberével összevetve már egy 10 százalékos, hosszú-hosszú esztendők óta Magyarországon nem tapasztalt mértékben alacsony inflációt regisztrálhatunk majd, és így, ezzel az alacsony szinttel léphetünk át a következő évszázadba.

Tisztelt Ház! Hogyan alakul a családok anyagi helyzete? E tekintetben jó hírekkel szolgálhatok önöknek. Bizonyára emlékeznek még azokra a vitákra, amelyek során a kormány nevében bemutathattam önöknek az elképzeléseinket, amelyek azt bizonyítják, hogy a polgári koalíció kormánya a családok és a gyermekek kormánya. Programunk középpontjában a gyermek és a család áll.

1998 májusában a polgároknak két Magyarország között kellett választaniuk: ha úgy tetszik, múlt és jövő között, szocialista és polgári út között. Bár a polgárok politikai pártokra szavaztak, de valójában személyes döntést hoztak. Két életforma, két gondolkodásmód és két személyes értékrend között választottak. Lényegében arról döntöttek, hogyan alakuljon saját, gyermekeik és szeretteik jövője. Döntésük az volt, hogy nem az előző kormány pártjai által fémjelzett utat követik, hanem egy másik jövő felé fordulnak, és ez a jövő - a kormányprogram szerint is - a családok jövője. Erre épül a kormányprogram, amit a parlament elfogadott, és amelyet nekünk meg kell valósítanunk.

Lássuk, tisztelt képviselőtársaim, milyen döntéseket hoztunk eddig! Először is eltöröltük a tandíjat, és ezzel visszaengedtük az egyetemek, főiskolák falai közé azokat, akiket az előző kormány kirekesztett onnan. (Taps a kormánypárti oldalon.) Másodsorban mindenki számára elérhetővé tettük a családi pótlékot, ezzel is bizonyítva, hogy a gyermek nemcsak a szülők, hanem az állam számára is érték. (Taps a kormánypárti oldalon.) Ezek után döntést hoztunk arról, hogy a gyes ismét mindenki számára elérhető legyen. Lépéseket tettünk a családi típusú adózás felé, 1999-ben pedig be fogjuk vezetni a gyermekek után járó adókedvezményt.

 

(8.20)

 

Ezzel kapcsolatosan különböző hírek láttak napvilágot. Szeretném önöket a valóságról tájékoztatni.

1999-ben egy gyermek után az adóból - nem az adóalapból, hanem az adóból - 20 400 forintot lehet majd leírni. Két gyermek után összesen 40 800 forintot lehet leírni. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: És ha nincs jövedelme?) Három gyermek után pedig 82 800 forintot lehet majd leírni az adóból. Ha úgy tetszik, ennyivel gyarapodik a családok bevétele. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Döntést hoztunk, tisztelt hölgyeim és uraim, arról is, hogy az első lakásvásárlás illetékét a felére csökkentjük. Ezután arról döntöttünk, hogy a lakásépítők számára lehetővé tesszük, hogy 400 000 forint értékig az áfát visszaigényelhessék. Tudom, tisztelt hölgyeim és uraim, az itt elmondott kormánydöntésekre adott ellenzéki bekiabálásokból is - amit a nézők sajnos nem hallhatnak, ezt igen sajnálom - kiolvasható, hogy ezeket a lépéseket sem a Magyar Szocialista Párt, sem a Szabad Demokraták Szövetsége nem támogatja, de ez nem ok arra, hogy ezeket a lépéseket ne tegyük meg. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ha a családok vagyoni helyzetére vonatkozó elképzeléseinket egy nagyobb összefüggés keretébe helyezzük el, akkor kibontakozik az a kép, hogy valójában két értékrend, két gazdaságpolitika, két társadalompolitika, két különböző gondolkodásmód áll itt egymással szemben.

A polgári koalíció gondolkodása a családot állítja a középpontba, a másik, az előző kormánypártok gondolkodása nem. (Zaj az ellenzék padsoraiban. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hanem?) A miénk, a polgári koalíció politikája családbarát, az ellenzéké nem. (Felzúdulás az ellenzék padsoraiban.) A mi gondolkodásunkban, tisztelt hölgyeim és uraim, a család a szülőt, a gyermekeket és a nagyszülőket jelenti. (Közbeszólások a bal oldalról.) A polgárok úgy gondolják, ezért támogatták a választásokon a polgári koalíció pártjait, hogy a család minden, tehát a család minden tagja kapjon végre lehetőséget az emberhez méltó életre, hogy a család minden tagja részesüljön támogatásban. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A polgári gondolkodásmód, a polgári koalíció pártjainak elképzelései megteremtik a család egységét, és nem engedik, hogy szembefordítsák egymással a családok tagjait. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) A másik, ha úgy tetszik, szocialista gondolkodásmód, szükségszerűen szembefordítja a családok tagjait, mert nem családban, hanem csak rétegekben gondolkodik. (Zaj az ellenzék padsoraiban.)

A jövő évre vonatkozó javaslatokat, legalábbis amit eddig megismerhettünk az ellenzék részéről, egybevetettem azzal a javaslatcsomaggal, amelyet mi dolgoztunk ki. Az eredmény a következő:

Ha kiszámoljuk, hogyan alakulna egy-egy családnak a sorsa abban az esetben, ha az ellenzék által javasolt utat, illetve a polgári koalíció kormánya által javasolt utat járnánk, akkor a következő eredményre jutunk. Az átlagos családban, ahol két átlagkeresetű szülő, két eltartott gyermek és egy nyugdíjas nagyszülő él, az ellenzék által javasolt gazdaságpolitika eredményeképpen havonta 136 134 forint kerülne be a család kasszájába. Az általunk javasolt gazdaságpolitika eredményeképpen egy hónapban ugyanennek a családnak a kasszájába 147 870 forint kerülne. Ez azt jelenti, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a mi gazdaságpolitikánk havonta 11 736, évente pedig 140 832 forinttal jelent többet minden egyes átlagos magyar családnak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Ha egy választás értékét csak és kizárólag anyagi szempontból mérlegelnénk - amit nem tartanék helyesnek, mert egy választás mindig több pusztán gazdasági megfontolásoknál, hiszen az ország jövőjéről szól, elkötelezettségről és felelősségről is beszél, kultúráról és értékekről is szól, de ha mindezt zárójelbe tennénk és csak a májusi választás gazdasági következményeit mérlegelnénk -, akkor azt mondhatnám, hogy egy átlagos család évente 140 832 forintot nyer jövőre azért, mert nem az előző kormányra, hanem a polgári koalíció kormányára szavazott. (Derültség az ellenzék padsoraiban. - Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ezek után engedjék meg, hogy a kormánykoalíció gazdaságpolitikájának azokat a következményeit vegyem sorba, amelyek egy-egy családtípust érintenek majd a következő esztendőkben. Előre is elnézést kérek önöktől, amiért számokkal fogom majd untatni önöket, de tekintettel arra, hogy a nyilvánosságban a kormány szándékaitól eltérő, semmifajta valós alappal nem rendelkező számok és találgatások látnak rendre napvilágot, egyetlen megoldás van, hogy megpróbálom a lehető legvilágosabban a számok nyelvén is elmondani - ha már ez a vitanap létrejött -, hogy egy-egy magyar család mivel számolhat a következő esztendőben. Nos, tehát három példát szeretnék elmondani.

Egy olyan család, amelyben két átlagkeresettel rendelkező szülő van, két eltartott gyermekről gondoskodnak és egy nyugdíjas nagyszülőről, az 1998-as évhez mérve havonta 29 070 forinttal tudhat többet a kasszájában, mint az idei esztendőben. E család esetében egy évben 348 000 forinttal több folyik be a család költségvetésébe, mint az idei esztendőben. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen, az előbb ismertetett család havonta, amikor a költségvetését majd elkészíti, 147 870 forinttal számolhat.

A második családtípus esetében, amelyet szeretnék önöknek itt most megidézni, úgy számoltunk, hogy két kereső van, átlagkeresettel, három gyermekről gondoskodnak és egy nyugdíjas nagyszülő van. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen család költségvetésébe minden hónapban 156 000 forint érkezik majd. Ha ezt összevetjük az idei esztendővel, akkor azt mondhatom, hogy havonta 23 170 forinttal több lesz a család költségvetése, ami egy évre kivetítve 278 040 forintot jelent.

A harmadik esetben, ha egy olyan családot nézünk 1999-ből, amelyben két kereső van, egy átlagkeresettel rendelkezik, egy pedig az átlag kétszeresével, két gyermeket tartanak el és egy nagyszülő van a családban, ott azzal számolhatnak, hogy havonta 150 890 forint kerül a költségvetésbe. Ha ezt összevetjük az idei, 1998-as esztendővel, akkor azt kell mondanom önöknek, hogy minden hónapban 32 090 forinttal, egy teljes évben pedig 385 000 forinttal több lesz a családi költségvetésben, mint volt az ideiben. (Taps a kormánypártok padsoraiban.

Összességében tehát helyesnek bizonyul az a meggyőződésünk, hogy ha arra az útra lépünk, amikor a család minden tagjának javítani fogjuk az életkörülményeit, helyes, ha támogatjuk a fiatalok tanulási lehetőségét; helyes, ha növeljük a munkahelyek számát; helyes, ha segítünk a gyermekvállalásban. A számok azt mutatják, hogy helyes, ha segítünk az otthonteremtésben, és természetesen helyes, ha gondoskodunk a nyugdíjasokról. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

(8.30)

 

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A kormányprogram hangsúlyosan foglalkozik a nyugdíjasok helyzetével. Azt a célt fogalmazza meg, hogy méltóságteljes idős kort tudjunk teremteni nagyszüleink számára. Ez helyes cél, hiszen ők mindent megtettek - a sokszor nagyon nehéz, pillanatnyi politikai helyzettől függetlenül -, hogy az ország működőképes maradjon. Végezték a munkájukat, tették a dolgukat.

A kormányprogram világosan fogalmaz. Az a kormányprogram, amelyet a parlament jóváhagyott, azt mondja: a nyugdíjak vásárlóerejét a kormány megőrzi. A következő évre nézve ezt nem egyszerűen csak betartjuk, hanem a nyugdíjak vásárlóerejét növelni fogjuk. (Zaj az MSZP padsoraiban.)

Tekintettel arra, hogy ezzel kapcsolatban is a valóságtól eltérő számadatok láttak napvilágot, ismételten elnézést kell kérnem önöktől, hogy számokat fogok mondani. Amennyiben a rádió előtt vagy a tévé képernyőjével szemben nyugdíjasok is helyet foglalnak, és még van idejük, akkor esetleg készítsenek elő papírt és ceruzát, mert szeretném elmondani (Zaj az MSZP padsoraiban.), hogy a következő esztendőben bizonyos tipikus nyugdíjak hogyan alakulnak.

A kormány javaslata szerint - kérem, hogy a tisztelt Ház majd ezt a javaslatot támogassa - az a nyugdíjas, aki 1998-ban 13 700 forintot kapott, '99-ben 17 200 forintot kap majd, ami 25 százalékos emelést jelent. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Az a nyugdíjas, aki 1998-ban 17 000 forintot kapott, jövőre havonta 20 500 forintot kap, ez 20,6 százalékos emelés. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.) Az a nyugdíjas, aki 1998-ban 21 000 forintot kapott, az 1999-ben nyugdíjként havonta 24 500 forintot vehet kézhez, ami 16,7 százalékos emelésnek felel meg. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Most tapsoljatok! - Derültség. - Taps a kormánypártok padsoraiban.) Az a nyugdíjas, aki 24 000 forintot kapott nyugdíjként havonta 1998-ban, 1999-ben 27 500 forintot kap, ami 14,5 százalékos emelésnek felel meg. (Közbeszólások az SZDSZ és az MSZP padsoraiból: Hol a 20 százalék?) Aki pedig 1998-ban 35 000 forintot kapott, az jövőre 38 850 forintot kap majd, ami 11 százalékos emelésnek felel meg, tehát megőrzi a reálértékét. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Most tapsoljatok! - Zaj. - Taps a kormánypártok soraiban.) Sőt, az a nyugdíjas, aki 60 000 forintot kapott havonta, az a következő esztendőben 66 600 forintot kap, ami szintén eléri a 11 százalékos emelés mértékét, vagyis megőrzi a nyugdíj vásárlóerejét. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Kérem a tisztelt Házat, hogy amikor eljön az idő, és nem egy politikai vitanap keretében cserélünk majd eszmét a jövőre esedékes nyugdíjak mértékéről, hanem döntés lesz, költségvetési döntési helyzet lesz, akkor az itt elmondott kormányjavaslatot szíveskedjenek támogatni.

Ezek után - tisztelt Ház, hölgyeim és uraim - arról a kérdésről is szólnom kell, hogy van egy törvény, amely nem az előbb itt elmondott javaslatok szerinti nyugdíjemelést ír elő. Ezzel kapcsolatban a kormánynak a következő kérdéseket kell megválaszolnia.

Az első kérdés: van-e a kormánynak joga megváltoztatni az előző kormány által alkotott törvényt? Van! Ez egy feles törvény. A mostani kormánynak erre joga van, és a változáshoz szükséges többséggel is rendelkezik.

A második kérdés: indokolt-e, hogy a kormány az itt elmondott, minden korábbitól valóban eltérő módszer szerint emelje a nyugdíjakat? A válaszunk az, hogy igen, indokolt. Azért indokolt, mert a polgári koalíció pártjainak a teljes kormányprogramot kell betartaniuk. Nemcsak a nyugdíjemelésre vonatkozó kormányzati ígéretekkel kell szembesülnünk, hanem minden más ígérettel is - legyen szó fiatalokról, agrárgazdaságról, legyen szó vidékfejlesztésről. (Zaj az MSZP padsoraiban.)

Ezért betartjuk a nyugdíjemelésre vonatkozó kormányzati programot, és betartjuk a család többi tagjának tett ígéretünket is. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Indokolt tehát eltérnünk, mert a kormány - és erre áldásukat adták a választópolgárok döntésükkel - a választási kampány idejében világosan meghirdette, hogy mi családban gondolkodunk. Azt kell mondanom, hogy a nyugdíjasok is támogatják azt a gondolkodásmódot, amelynek kiindulópontja a család. A családnak minden tagja együtt emelkedik, vagy együtt süllyed. Reményeink szerint a következő esztendőkben csak együtt emelkedik. Ha úgy tetszik, a család tagjai együtt sírnak és együtt nevetnek.

A nyugodt polgári élet előfeltétele, hogy mindig az emberi képességekhez mérten legalábbis előre lássuk, mi vár ránk. A mi javaslatunk a családban élők mindegyike számára jelent megoldást, folyamatos és kiszámítható növekedésre számíthatnak a magyar családok.

A szocialisták azt javasolják, hogy a kormánypártok térjenek el a kormányprogramtól, forduljanak el a választási kampány során meghirdetett gazdaságpolitikájuktól, és felejtsék el a kormánypárti képviselők, hogy miért küldtek ide bennünket a polgárok. Fájdalom, ezt nem tehetjük. Köt bennünket az a program, amelyet közösen alkottunk meg a polgárokkal. Köt bennünket az a szerződés, amelynek eredményeképpen megkaptuk az ő bizalmukat.

De, tisztelt képviselőtársaim, önmagában a javaslat is furcsa. Úgy tűnik, hogy az előző kormánypártok köreiben elharapózott egy téves szerepfelfogás. Úgy tűnik, mintha a polgári koalíció kormányán az MSZP választási ígéreteit kérnék számon. Szeretném tájékoztatni az ellenzéki képviselőket, hogy a kormány azonban a Fidesz-Magyar Polgári Pártból, a Független Kisgazdapártból és a Magyar Demokrata Fórumból áll. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Következésképpen nekünk nem a szocialisták választási ígéreteinek kell eleget tennünk (Derültség a kormánypártok, zaj az MSZP padsoraiban.), hanem annak a választási ígéretnek, amelyet mi tettünk.

Nyilvánvaló - tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt Ház -, hogy mást ígért a választási kampány során a Fidesz, a Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum, és mást ígért a Magyar Szocialista Párt. Miután ez a küzdelem eldőlt, úgy gondolom, az ellenzéknek az a feladata, hogy ellenőrizze, teljesül-e a kormányprogram. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem!) Ha a kormányprogram teljesítésében mulasztunk, akkor kérem, emlékeztessenek erre bennünket, figyelmeztessék a kormánypárti képviselőket, de értelmetlen dolog olyat számon kérni rajtunk, aminek teljesítésére a kormány nem vállalkozott, és aminek a végrehajtására a polgárok nem kérték fel. (Zaj az ellenzék padsoraiban.)

Ezért kérem önöket, kérem az ellenzéki képviselőket, hogy segítsék a kormány gazdaságpolitikájának megvalósulását, ne támadják a polgári jövő programját, mert ennek végrehajtására küldtek bennünket ide a magyar választópolgárok. Ne támadják a polgári jövő programját azzal a módszerrel, hogy a családokban való gondolkodás helyett hol ennek, hol annak a csoportnak követelnek teljesíthetetlen többleteket. (Zaj, derültség az ellenzék padsoraiban.)

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Mégis, minden békességre való törekvés mellett, hallgatva az ellenzéki pártok, a szocialisták és a szabaddemokraták nyilatkozatait, felvetődik azért néhány kérdés. S ha már politikai vitanap van, akkor ezeknek a kérdéseknek a megfogalmazása talán helyénvaló lesz.

Hadd kérdezzük meg mégis önöket: hol voltak önök, amikor 1994-ben félhavi nyugdíjemelést adtak a nyugdíjasoknak 30 százalékos pénzromlás mellett? (Zaj az MSZP padsoraiban.)

 

(8.40)

 

Mégis, hadd kérdezzem meg önöket: hol voltak akkor, amikor a Bokros-csomag a magyar családok többségét a tönk szélére sodorta? Mégis... (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Úgy van!), hol voltak önök, tisztelt hölgyeim és uraim, 1994 és 1998 között, amikor a nyugdíjak vásárlóértéke 13 százalékkal csökkent? Hol voltak önök, tisztelt hölgyeim és uraim, amikor engedték, hogy egyedül a Postabankban 110 milliárd forintnyi hiány keletkezzen? (Taps a kormánypártok soraiban.) Mégis, talán megengedik a kormánypárti képviselőknek, hogy megkérdezzék: hol voltak önök akkor, amikor a mi figyelmeztetéseink ellenére egy felelőtlen, pazarló, család- és nyugdíjellenes négy évet irányítottak ebben az országban? Hol voltak önök akkor, amikor egy olyan, rosszul előkészített nyugdíjreformba vágtak bele, amelynek már most láthatóan a következő esztendőben mintegy 80 milliárd forint lesz a hiánya? Ha megengedik, segítek önöknek a válasz megadásában. (Derültség a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt ellenzéki Képviselők! Akkor önök abban a kormányban ültek, amelynek az itt elmondott sajnálatos jelenségek köszönhetők. S ha így volt, és önök SZDSZ-estül, Szocialista Pártostul, szakszervezeti vezetőstül benne ültek ebben a kormányban, mégis, hadd kérdezzem meg, nem érzik-e furcsának, hogy 90 nappal az új kormány megalakulása után éppen bennünket, azokat támadják, akik vissza akarják adni a nyugdíjasoknak, a fiataloknak és a családoknak azt, amit önök kiütöttek a kezükből? Nem érzik ezt mégis furcsának? (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A vita nem arról szól, hogy mennyit szeretnénk emelni a béreken és a nyugdíjakon, hanem arról, hogy mennyit lehet. Szomorúan kell azt mondanom, a előző kormány erejéből arra futotta, hogy a nyugdíjasoktól a pénzt elvegyék, és helyette üres törvénnyel hitegessék őket. Mi nem üres törvényekkel hitegetjük a nyugdíjasokat, hanem valódi nyugdíjat, valódi pénzt, a vásárlóerőt megőrző összeget juttatunk számukra.

Összefoglalóan tehát, ha megengedik, a kormány álláspontját úgy összegezhetem önöknek, hogy a kormány tudatában van annak: a családok megtartó ereje nélkül magunk is, hazánk is sebezhetőbbé, kiszolgáltatottabbá válunk. Ez a meggyőződés vezet bennünket gazdaságpolitikánk megalkotásakor. Sohasem fogunk belenyugodni abba, hogy a gyermekvállalás Magyarországon a családok számára egyúttal a szegénység vállalását is jelentse. Nagyon remélem, hogy Magyarországon ma a családok tudják és érzik, hogy a kormányban őszinte szövetségesre leltek, és azt üzenem, nem az ellenzéki képviselőknek, hanem minden magyar választópolgárnak innen, a magyar Parlament épületéből, hogy a megújuló ellenzéki támadások ellenére is a következő esztendőkben továbbra is számíthatnak a polgári koalíció kormányára.

Köszönöm kitüntető figyelmüket. (Hosszan tartó, nagy taps a kormánypártok oldalán.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor az írásban történt előzetes bejelentkezéseknek megfelelően.

Elsőként megadom a szót Frajna Imre képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi majd Nagy Sándor képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Immáron nyolcadik éve heves viták kísérik a nyugdíjemelés kérdését, de egy évet leszámítva, viták ide, viták oda, mindig csökkent a nyugdíjak értéke. Most emelkedni fog, már a második évben, ennek ellenére úgy látszik, az ellenzéki képviselők vitakészsége nem csökkent, hanem emelkedett.

Indokolt is egyébként, hogy emelkedjen végre a nyugdíjak vásárlóértéke, hiszen a gazdasági átalakulás terheit többek közt ők viselték. Nem csak a kormány szándékán múlik egyébként, hogy mely rétegek viselik a gazdasági átalakítás terheit, de jelentős befolyása van rá. Nos, az előző kormány regnálása alatt kétszer annyit csökkent a nyugdíjak értéke, mint a '90-94 közötti időszakban, ami körülbelül jelezte, hogy kormányon mekkora fontosságot tulajdonított az előző kormány a nyugdíjasoknak.

Hogyan jutottunk el idáig, a mai napig? A hosszas viták között meg lett határozva az úgynevezett "együtt sírunk, együtt nevetünk" elve, de ebből mégis valahogy minden évben az lett az eredmény, hogy a nyugdíjasok valahogy rosszabbul jártak, még a nettó átlagbérekhez viszonyítva is. Fogalmazhatnánk úgy is, ahogy egyébként a népi mondásban megfogalmazták, hogy a nyugdíjasok sírtak, a szocialisták nevettek. (Taps, derültség a kormánypártok soraiban.)

Az igazi csapást egyébként a Bokros-csomag jelentette a nyugdíjasok számára és velük együtt a gyermekes családok részére. Mint említettem az elején, a gazdasági átalakulás terheinek szétrakása között meglátható egy kormány preferenciája: ez a két fő támadáspontja volt.

A harmadik fő támadáspont az egészségügy volt ebben a lépésben, ami szintén a nyugdíjasok ellen jelentett egy jelentős támadást. Ugye, itt mindenki tudja, az egészségügyi ellátások igénybe vevői 60 százalékban a 65 év fölötti idősek, azaz minden olyan intézkedés, amely ebből a rendszerből pénzt von el, a nyugdíjasokon csattan azonnal.

A következő lépés - miután ez valószínűleg nem volt elegendő - az előző kormány alatt maga a nyugdíjreform volt. A nyugdíjreform egy érdekes történet volt. Ha valaki eltette az egykori pártprogramokat - az SZDSZ erre kérte az embereket, a szocialisták nem -, ennek a megoldású nyugdíjreformnak, amire Európában nincs példa, nem találta bennük nyomát sem. Mindkét pártprogram többé-kevésbé az egyébként szakmai és politikai konszenzusban kialakult nyugdíjreform-koncepcióra támaszkodott, sőt ezt találtuk a szocialista és szabaddemokrata kormány programjában is. Ennek ellenére előkerült egy nyugdíjreform. Annak a reformnak a vitájában elmondtunk egy érzékelhető példát, de most megismétlem, merthogy megérkezett az érzékelhető példában említett számla is.

Arról szól a nyugdíjreform, hogy tételezzünk fel egy kétkeresős családot, aki nincs túl jó anyagi helyzetben, de ismervén a helyzetét, szeretne idős korára takarékoskodni, ezért a pénzéből félretesz idős korára bankbetétbe. De mivel ez a pénz hiányzik egyébként a napi megélhetéséből, megélhetésének forrására hitelt vesz fel. Miután mindannyian tudjuk, hogy a hitelek kamatai magasabbak, mint a betéteké, s ráadásul vissza is kell fizetni a tőkét is, mindenki kiszámolhatta, hogy ez a család nem biztonságot fog érezni öreg korára, hanem igen hamar csődbe fog menni. Nos, a számla első részlete megérkezett.

A nyugdíjreform eredményeképpen 80 milliárd forint jó esetben az a teher, amit ki kell fizetni az állami költségvetésnek. Ez egyébként nem biztos szám; ha hihetünk a Pénztárfelügyelet felmérésének, ami a múlt heti Népszabadságban olvasható, ennél jóval nagyobb hiányra is lehet számítani.

Ezt a reformot természetesen valahogyan le kellett tuszkolni az érdekképviseletek torkán. Ennek köszönhető az az elígérkezés, amit stabil, biztos és kiszámítható nyugdíjemelésként hallunk az ellenzék szájából. Hogy mit jelent ez a stabil, biztos és kiszámítható nyugdíjemelés? Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy egy egyszeri nagyobb arányú emelés után a nyugdíjasoknak reménye sem lenne arra, hogy a nyugdíjuk vásárlóértéke folyamatosan emelkedjen. Ráadásul azok az érdekképviseletek, amelyek most a kormányt törvénysértéssel vádolják, egy ennél jóval alacsonyabb összegről szóló megállapodást írtak alá az Érdekegyeztető Tanácsban. Azok az érdekképviseletek, amelyek most 20 százalékos nyugdíjemelést követelnek igen nagy hangon, aláírtak egy olyan megállapodást, amely 14 százalékos nyugdíjemelést irányzott volna elő az idősek részére. Erről mind a mai napig nem esett szó.

Mint ahogy a miniszterelnök úr elmondta, és ebben a frakció teljes támogatását élvezi, a polgári kormány és a mögötte álló parlamenti frakciók úgy gondolják, hogy a gazdasági növekedés előnyeit egyformán kell mindenkinek képviselnie. Azok a feladatok, amelyeket a Bokros-csomag kárainak helyrehozása ró a kormányra, nem engedik meg azt, hogy egyes rétegeket kifejezetten preferáljunk mások kárára - a család teljes egészének kell ezt megtennünk.

(8.50)

 

Egyébként ritkán esik szó arról - amikor a 20 százalékos összeg emelése folyik -, hogy ez a nyugdíjemelés valójában mennyit is ér. Voltak már ennél nagyobb mértékű nyugdíjemelések is, csak éppen jóval nagyobb infláció kapcsán. Természetesen az elígérkezés az előző kormány részéről az infláció mértékére nem vonatkozott. Márpedig a Fidesz számára az infláció leszorítása az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai prioritás, amelynek egyébként első számú nyertesei a nyugdíjasok is lehetnek. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az inflációs emelkedéseknek legkiszolgáltatottabb rétegként a nyugdíjasok vannak kitéve. Ők azok, akik a legkevésbé képesek az inflációs emelkedéseket kompenzálni.

Ugyanilyen fontosnak tartjuk a bérterhek csökkentését is, hiszen egy növekvő gazdaságból meg lehet alapozni azt, hogy megszűnjön az az állapot, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke csökken, és egy polgári kormány működése alatt folyamatos növekedéssel nézzenek szembe a nyugdíjasok.

Külön figyelmet fordítunk arra, hogy a nyugdíjasok fogyasztási szerkezete ráadásul más szerkezetű, mint általában az infláció. Az alacsony jövedelmű időseknél az energia- és közműszámlák, valamint a gyógyszerszámlák sokkal nagyobb hányadot tesznek ki, mint egyébként a lakosságnál általában, azaz az általános inflációs kulcs a nyugdíjasok kapcsán csak bizonyos megszorításokkal használható. Mint egyébként a sajtóhírekből értesülhettek, részben az energiaárak kapcsán a kormányban folyik egy szakértői munka, és folyik egy szakértői munka a gyógyszerárak kapcsán is annak eredményeképpen, hogy januárban a nyugdíjasokat ne gyógyszerársokk fogadja a patikákban, sőt azok a gyógyszerek, amelyek jellemzően idős betegek kezelésére szolgálnak, az átlagosnál nagyobb mértékű támogatásban részesüljenek.

Visszatérvén arra, hogy mennyit is ér a 20 százalékos emelés, a képviselőtársaimmal megosztanék egy szintén afrikai jellegű mondást. Ez egy, a Burundi Köztársaságban szokásos vicces népi mondás, amely úgy hangzik, hogy nem tudtok akkora béremelést kiharcolni, amekkorát én nem tudnék elinflálni. (Taps a Fidesz padsoraiból.) Azt kell mondanom, hogy a polgári kormány nem e burundi népszokás szerint óhajt tevékenykedni. Azaz, miután az infláció leszorításával nő a nyugdíjak vásárlóértéke, a százalékos mértékről való vita igazából a nyugdíjasok szempontjából felesleges. Ebből a szempontból ezért nem igaz az az érv, amit lehet hallani, miszerint amit most nem adunk meg számszerű emelésben, azt a nyugdíjasok örökre elvesztik. Azt vesztik el a nyugdíjasok, amit vásárlóérték-emelésben nem adnánk el. Márpedig - mint a kormányfő szájából hallhatták - szinte minden nyugdíjas számára növekszik a nyugdíja vásárlóértéke, olyan nyugdíjas pedig nem lesz, akinek a nyugdíja értéke csökkenne.

Összefoglalva még egyszer: az a stabil és kiszámítható törvény, amit az ellenzéki urak és hölgyek emlegetnek, ráadásul egy olyan stabil, kiszámítható törvény, amely soha még egy évnél tovább nem volt hatályban. A nyugdíjemelés szabályait folyamatosan változtatgatta az előző kormány, úgyhogy ezt mint kőbe vésett szabályt számon kérni egy következő kormányon, azt gondolom, nem méltányos.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója támogatja a kormányt abban, hogy minden nyugdíjas számára biztosítja a nyugdíj értékállóságát, és a differenciálás mértékét úgy valósítja meg, hogy a legnagyobb vesztesek kapják a legnagyobb mértékű emelést. Támogatjuk ennek kapcsán a kormány azon gazdaságpolitikáját, amelynek első számú prioritása az infláció leszorítása, mert ez a nyugdíjasok számára is egy alapvető érték. Támogatjuk azokat a kormányzati törekvéseket is, amelyek a nyugdíjasokat a leginkább sújtó kiadások, az energiaárak és a gyógyszerárak kapcsán történő változásokat támogatják.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Nagy Sándor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Csúcs László képviselő úr, Független Kisgazdapárt. Engedjenek meg egy tájékoztatást: a házbizottság ülésén született egy olyan egyetértés - ezt elmulasztottam megemlíteni a bevezetőben, de önök egyébként a napirend összeállításakor a hétvégi futárpostában megkapták -, hogy egy-egy képviselői felszólalás ne haladja meg a 15 percet. Ebben volt egy egyetértés, és ezt a vita elején csak azért tartom indokoltnak megemlíteni, hogy később ebből ne legyen vita.

Parancsoljon, képviselő úr!

 

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nekem az a benyomásom, hogy most több szempontból egy méltatlan vita résztvevői vagyunk a Magyar Országgyűlésben. Méltatlan ez a vita azért, mert a miniszterelnök úr beszámolójából láthatóan, kitetszően sokkal jobban informált, mint az ellenzék. Ez persze érthető, hiszen ha a miniszterelnök nem tudja, hogy a kormány miről döntött, az nagy baj.

Hozzáteszem, az sem előnye egy Országgyűlésnek, ha az ellenzék nem tudja, hogy a kormány miről döntött, hiszen ezeket az úgynevezett találgatásokat meg lehetne előzni. Van erre egy roppant egyszerű módszer: be kellett volna nyújtani azokat a törvényeket, amelyekből az ellenzék is tudhatná, hogy hogyan alakul az adórendszer, hogyan alakulnak a nyugdíjak, hogyan alakulnak a költségvetés fő számai. Akkor nem lenne találgatás, nem lenne félreértés. De láthatóan az informáltság ezen is túlmegy, hiszen ezekből a számokból - amelyek egy része így első hallásra, őszintén megmondom, nehezen volt követhető - azt is tudja a miniszterelnök úr, hogy az ellenzék mit gondol részletekbe menően egy-egy család jövedelméről, közterheiről, béreinek alakulásáról. E tekintetben feltehetően jobban informált, mint maguk az ellenzéki képviselők. Ez nem rossz teljesítmény.

De azt gondolom, ez a vita méltatlan azért is - és semmit nem von le belőle az, hogy korábban is megéltünk ilyet a Magyar Országgyűlésben -, mert a vita arról folyik, hogy a kormány érthetetlenül és elfogadhatatlanul meg akarja rövidíteni a nyugdíjasokat, még egyszer mondom, nem először és - sajnos, úgy tűnik - nem utoljára. Ha valaki végigtekinti a magyar nyugdíjemelés történetét, akkor láthatja, hogy lényegében 1971 óta beszélhetünk rendszeres nyugdíjemelésről. Ettől az időponttól napjainkig 44 kormányrendelet szabályozta évről évre az általános nyugdíjemelés, a különféle kompenzálásokon és egyéb megfontolásokon alapuló nyugdíjemelés mértékét.

Azért is megemlítem, hogy ez a vita méltatlan, mert az elmúlt nyolc évben a parlamenti vita is hátteréül szolgált a mindenkori kormánydöntéseknek, és függetlenül a helyzettől, függetlenül a mindenkori kormányzatok szándékaitól, a nyugdíjasok és a politikai döntéshozók viszonyát nagyon sokszor megterhelte. Megterhelte, mert azt az érzetet keltette, hogy a nyugdíj adomány, nem pedig járandóság, azt az érzetet keltette, hogy az egyedüli megfontolás e tekintetben az államháztartás várható helyzetének alakulása, a központi költségvetés kiadásainak alakulása, esetleg bizonyos szociálpolitikai megfontolás.

Ez természetesen nem mond ellent annak, hogy ilyen megfontolások léteznek, ezt nem vitatom. Éppen ebből fakadóan alakult ki Magyarországon az a helyzet, hogy ha valaki végigtekinti a nyugdíjemelések történetét, láthatja, hogy az általános nyugdíjemelési mértékre vonatkozó szabályok mindig kiegészültek bizonyos más szabályokkal; lásd az emelés legalacsonyabb mértéke, vagy a mértékek legmagasabb emelése. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a nyugdíjak mindenkori színvonalára a nyugdíjemelésen túl igen jelentős hatással voltak és vannak a mindenkori nyugdíj-megállapítási szabályok, akkor tulajdonképpen a két legfontosabb okát kapjuk annak, hogy egy-egy nyugdíjas jelenlegi nyugdíja hogyan is alakult.

Mindezeket a szempontokat is figyelembe véve, és a nyugdíjak színvonalának alakulását vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a bérek reálértékének alakulásához, illetve a nyugdíjak átlagának alakulásához képest relatíve az alacsonyabb és ezen belül is a legalacsonyabb nyugdíjak vesztettek a legkevesebbet az értékükből. Félreértés ne essék, ezek nagyon alacsony nyugdíjak. Nem arról van szó, hogy ezek jó színvonalú nyugdíjak, de ez a következtetés adódik a vizsgálatból. Más oldalról pedig az a következtetés adódik, hogy a legrosszabb helyzetben - megint csak viszonylagosan - az 1991 és '95 között megállapított nyugdíjjal rendelkezők vannak. Ez az akkori nyugdíj-megállapítási szabályokkal függ össze, tudniillik azzal, hogy a nyugdíj-megállapítás alapjául szolgáló kereseteknél a degresszív számítási módok szempontjából mennyit fogadott be a nyugdíjrendszer. Magyarra fordítva: minél magasabb keresetből relatíve kevesebbet fogadott be a nyugdíj-megállapítás alapjául; illetőleg összefügg azzal, hogy ezekben az években az úgynevezett irányadó időszak, tehát a nyugdíj-megállapítás alapjául szolgáló megelőző keresetek színvonalát milyen módon valorizálta a törvény.

Nagyon jelentős változást hozott a nyugdíjemelési szisztémában az, hogy Magyarországon '91-92-től lényegében a keresetek alakulásához van kötve a nyugdíjemelés. Ez az oka annak, hogy tulajdonképpen miközben világos, hogy a nyugdíjak vesztettek vásárlóértékükből, de azt is mondhatjuk, hogy lényegét tekintve nem szakadtak el a keresetek mozgásától.

 

(9.00)

 

A helyzet persze ennél bonyolultabb, árnyaltabb, erről majd később más képviselőtársaim részletesebben is szólnak.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, természetesen ez nem von le semmit abból, hogy a nyugdíjak általában alacsonyak és nagyon is alacsonyak Magyarországon. Mindezt tudva és mérlegelve, továbbá a demográfiai szempontokat is figyelembe véve az elmúlt ciklusban két fontos döntés született. Az egyik a nyugdíjkorhatár felemelése, a másik pedig a nyugdíjreform. A nyugdíjrendszer finanszírozhatósága, a nyugdíjba vonulók és a nyugdíjban lévők biztonsága, továbbá a nyugdíjrendszeren belüli anomáliák fokozatos kiküszöbölhetősége érdekében mindkét döntés elkerülhetetlen volt.

És itt érkezünk el egy olyan ponthoz, amely a megelőző években is alapvető viták tárgyát képezte. Az a beállítás ugyanis, hogy a nyugdíjreform a megelőző kormány egyik pillanatról a másik pillanatra kitalált ötletét jelentette, és ehhez képest szavazógépként viselkedett a két kormánypárti frakció, egyszerűen nem felel meg az igazságnak. Nagyon göröngyös út vezetett a nyugdíjreformig, nagyon sok szabály, nagyon sok mérték, nagyon sok fontos részlet változott az eredeti elképzelésekhez képest. Ez ezért lényeges, mert nagyon sok képviselő úgy szavazott a nyugdíjreformra, hogy annak sarkalatos pontja volt az, hogy nem fizettethetjük meg az átállás, a nyugdíjreformmal kapcsolatos átmenet költségeit a már nyugdíjban lévőkkel. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Sokan nem szavaztak volna erre a nyugdíjreformra, miniszterelnök úr, ha ezt a garanciát akkor nem kapjuk meg. És ha ezt a garanciát én le akarom fordítani magyarra, akkor ez arról szól, hogy '98-ban nem változhatott a nyugdíjemelési szisztéma, azaz a megelőző év nettó keresetnövekedésének megfelelően lehetett csak emelni; '99-ben nem változtathatta a törvény a szisztémát, azaz az előző év nettó keresetnövekedésével kellett emelni a nyugdíjakat a mi felfogásunk szerint; és 2000-től 2001-ig is egy csillapított, első mértékrendszerében 70-30 százalékos keresetnövekedést és inflációt, majd pedig 50-50 százalékban a keresetnövekedést és inflációt figyelembe vevő, úgynevezett svájci indexálást irányzott elő ez a csomag.

Ha tehát most a kormány megrövidíti a nyugdíjasokat, akkor nem egyszerűen csak elveszi tőlük azt a pénzt, amit ez a törvénycsomag előirányzott, hanem oktalanul beleszól egy koncepció belső logikájába. E nélkül a szabályrendszer nélkül ugyanis nem ugyanez lett volna ez a nyugdíjrendszer, ezt szeretném a leghatározottabban leszögezni. Ezért számunkra ez teljes mértékben elfogadhatatlan, és azt kell mondom, gazdaságilag indokolatlan - erre még egy mondat erejéig majd visszatérek -, szakmailag tarthatatlan, politikailag etikátlan, egyébként pedig azt gondolom, hogy amorális. Hiszen a nyugdíjasok - ezt határozottan ki merem jelenti, kérdezzék meg őket - nem hallották a Fidesz választási kampányában, hogy kevesebb nyugdíjemelést fognak kapni, mint amit a törvény előirányoz. Ha bebizonyítják, hogy ezt a nyugdíjasok is így tudják és így szavaztak a Fidesz jelöltjeire, akkor természetesen visszavonom ezt az állításomat.

Ami a gazdasági indokoltságot illeti: én azt gondolom, és a tisztelt kormánynak érdemes lenne ezt tisztázni, hogy mikor megalapozottabbak az állításai: akkor-e, amikor arra hivatkoznak, hogy a magyar gazdaság tulajdonképpen jó állapotban van, jó a teljesítőképessége, még egy oroszországi válság sem tudja megrengetni, hiszen ez az ország már nem az az ország, ide nyugodtan jöhetnek a befektetők, itt magas növekedéssel számolunk, csökken az infláció, nőnek a reáljövedelmek - ami csupa jó dolog, és egyet is értek, hogy valóban ilyen állapotban van a magyar gazdaság. De ha ilyen állapotban van a magyar gazdaság, akkor hogyan lehet szembeállítani ezzel a ténnyel azt, hogy azt a stabilizációs csomagot, amely nélkül nem lenne ilyen állapotban a gazdaság, állandóan súlyosan elítélő szavakkal minősítik? (Taps az ellenzék padsoraiban.) Hogyan lehet ugyanarról a dologról egyszerre két ilyen elképesztően ellentétes állítást megtenni?!

Tisztelt Képviselőtársak! Nagy tanítónk, Murphy tétele szerint... (Dr. Kövér László: Leninre gondoltál? - Derültség. - Közbeszólás az MDF soraiból: Marx?) Egy pici türelmet kérek, és utána kérem majd, hogy nevessenek... "Nagy tanítónk, Murphy tétele szerint a választási ígéretek minimuma a választás után azonnal maximummá változik. Jól példázza ezt a koalíció magatartása a nyugdíjak emelése ügyében. Annál inkább visszatetszőbb ez a magatartás, mert azt a nyugdíjemelést vitatják, amelyet ellenzéki korukban maguk is buzgón támogattak. Mindenesetre most halogató taktikát folytatnak, amikor a nyugdíjasok törvényes járandóságát meg kívánják nyirbálni." Nos, az csak érzéki csalódás, hogy ezek az én szavaim lennének; Selmeczi Gabriellától idéztem (Taps és derültség az ellenzék padsoraiban.), aki ezt 1994. VII. hó 15-én mondta el abban a vitában, ahol a Fidesz súlyosan kifogásolta, hogy az akkor hivatalba lépő kormány pénzügyminisztere, Békesi László nyilvános vitát folytatott a tekintetben, hogy nem lehet fölemelni a nyugdíjakat olyan mértékben, mint ahogy azt a törvényes emelés előirányozza.

Szeretném emlékeztetni tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat arra, hogy én személy szerint akkor is vitattam ennek az eljárásnak a létjogosultságát, van erkölcsi alapom most is vitatni, és van erkölcsi alapja azoknak a szocialista képviselőknek, akik az akkori kormány felfogásához képest igenis azt mondták, tűrhetetlen, hogy egy hivatalba lépő kormány egyszerűen az előzetesen kiszámítható nyugdíjemelésbe belelépve akarja a saját gazdaságpolitikai céljait és más területeken tett ígéreteit megvalósítani. (Nagy taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van!)

Közben azért szeretnék arra is utalni - csak nagyon finoman, mert láthatóan ez el szokta kerülni a kormánypárti képviselők figyelmét -, hogy egy hajszálnyit más volt akkor a gazdasági helyzet. Egy picit. 1994-ben éppen csak a fizetésképtelenség határára sodródott Magyarország, azzal a 4 milliárd dollár folyó fizetésimérleg-hiánnyal, azzal a hihetetlen adósságteherrel - de erről nem akarok előadást tartani, hiszen... (Dr. Balsai István: Csak beszélj nyugodtan!) Igen, beszélek nyugodtan, nem zavarnak a közbeszólásaik. Mindenesetre ezzel csak azt szeretném mondani, hogy végül is még akkor, abban a helyzetben sem tette meg a szocialista képviselőcsoport, hogy ezt a szabályt megváltoztatta volna. Éppen ezért most sem támogatjuk, nem látjuk a gazdasági indokát.

Látjuk persze, hogy a kormánynak vannak ígéretei, amelyeket úgy akar finanszírozni, hogy az egyik csoporttól elvesz, a másik csoportnak odaad. Az a felfogás, miniszterelnök úr, amiről itt ön beszélt, úgy tünteti fel a nyugdíjasokat, mintha ők nem lennének a család részei. (Dr. Balsai István: Fordítva! Nem figyeltél!) Azok a számpéldák, azok az állítások a különböző jövedelmekre nézve úgy tűnnek, mintha nem lennének egyedül élő nyugdíjasok, ők nem is lennének emberek (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.), mintha nem lennének egy gyerekkel rendelkező családok, és egyáltalán ez a számpélda egyszerűen nem adja vissza a magyar családszerkezet és a magyar lakosság tényleges létfeltételeinek lényegét.

Éppen ezért a Szocialista Párt nem támogatja ezt az elgondolást. (Dr. Balsai István: Ezt tudtuk!) Határozottan igényli, hogy a jelenleg hatályos törvénynek megfelelően történjen meg 1999-re a nyugdíjemelés, ne rövidítsék meg a nyugdíjasokat mintegy 7 százalékos nyugdíjmértékkel, ami - csak az átlagnyugdíj szintjén is - megközelíti a havi kétezer forint veszteséget. És ha önök differenciált nyugdíjemelésben gondolkodnak, akkor ajánlom szíves figyelmükbe: tanulmányozzák a nyugdíjak belső arányainak helyzetét, kialakulásának okait, mert önmagában, ránézésre az a körülmény, hogy egy nyugdíj alacsony vagy nem alacsony, nem ugyanazt jelenti szolgálati időben, járulékfizetésben, a nyugdíj-megállapítás időpontjában és számos más esetben. (Dr. Kövér László: A boltban ugyanazt veheti!)

És nem fogadható el ez a bizonyos differenciált nyugdíjemelés azért sem, mert a hozzá fűződő bizonyos képzetekkel kapcsolatban - és erről hallhattunk már megjegyzéseket egy más párt képviselőitől; úgynevezett magas nyugdíjak, "elvtársi nyugdíjak", mondta valaki - szeretném megmondani, hogy a 30-35 ezer forintos nyugdíjak egy jelentős része bányászoknak, kohászoknak a nyugdíja, akik három műszakban (Szabó Lukács: Pártműszakban!), nehéz fizikai munkát végeztek, és úgy tűnik, hogy ezeket a nyugdíjakat, ezeket a nyugdíjasokat önök nem sorolják a "polgári" jelzővel illethető emberek vagy nyugdíjasok körébe. Nem akarják elismerni, hogy nagyon nehéz munkával megkeresett jövedelem áll mögötte, hosszú szolgálati idő, magas járulékfizetés. Tőlük és mindenki mástól, aki az átlag alatt van, el akarnak venni - ezt mi nem támogatjuk.

Kérjük, hogy emeljük a nyugdíjakat a törvénynek megfelelően, kérjük, hogy dolgozzanak ki programot, nyugdíjszakmai szempontból elfogadható programot az alacsony nyugdíjak bizonyos részeinek egy több éven keresztüli korrekciójára, és ennek keretében az özvegyinyugdíj-rendszerben is a kiegészítés mértékének fokozatos emelésére. Ez a Szocialista Párt javaslata és várakozása a kormány politikájával szemben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Nagy taps az ellenzék padsoraiban. - Dr. Orbán Viktor, az üléstermet elhagyva: Jó munkát az uraknak!)

 

(9.10)

 

ELNÖK: Soron következik Csúcs László képviselő úr, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.

 

DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a szocialista hangulatkeltés után (Moraj az MSZP soraiban.) jobbára száraz tényekkel szembesítsem őket is és mindannyiunkat a nyugdíjemelési vitában.

Elöljáróban azonban engedtessék meg, hogy szóljak arról is, nehéz érzelmek nélkül beszélni az immár több mint hárommillió nyugdíjasról, hiszen mindannyiunknak van nyugdíjas hozzátartozónk, jól ismerjük nyomorúságos, kiszolgáltatott helyzetüket; azt, hogy például volt olyan kormány, amely az adminisztrációs költségeket sem fedező félszázalékos nyugdíjemelésről rendelkezett (Dr. Szabó Zoltán: Hazudik! - Deutsch Tamás, dr. Szabó Zoltán felé fordulva: Orvost! Rosszul van!), volt olyan kormány, amely regnálásának négy éve alatt közel 20 százalékkal csökkentette a nyugdíjak vásárlóértékét (Folyamatos zaj, közbeszólások a bal oldalról.), és volt olyan kormány, amely tevékeny szerepet vállalt az ország vagyonának, ide értve humán tőkéjének jórészt értelmetlen kiárusításában (Francz Rezső: Ez volt az MDF-kormány!), s azzal együtt legalább hárommillió ember koldusbotra juttatásában. Szégyen és gyalázat, de a koldusbotra juttatottak java része nyugdíjas, mégpedig olyan nyugdíjas, akit csak a büszkesége tart vissza a koldulástól. Hát körülbelül ezt köszönhetjük (Francz Rezső: Szégyen!) az elmúlt négy év kormányzásának. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból. - Közbeszólás az MDF soraiból: Így van!)

Így jutottunk a mostani nyugdíjasvitához, és akkor, azt hiszem, nyomban érdemben tudok válaszolni Nagy Sándor képviselőtársam... (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Nem kell válaszolni! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Ki kért rá, hogy válaszolj?) - ha megengedik, talán mégis válaszolnék - ...szembeállításaira, hogy ők mit javasoltak, akartak és a jelen kormány mit tesz.

Nos, elöljáróban: az ellenzék harsogva arról szól, hogy jók a gazdasági mutatók (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: A kormány is mondja! A miniszterelnök mondja!), ami igaz. Önmagunkhoz képest javuló tendenciát mutatnak a makrogazdasági mutatók. Ellenben nem esik szó arról, hogy milyen áron jók ezek a mutatók. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Na, ez az!) Megkoplalták a nyugdíjasok (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így igaz!), különösen az elmúlt négy évben, megkoplalták a bérből és fizetésből élők, mindmáig a legnagyobb adózók, és megspórolták valamennyi közintézményen azokat a közkiadásokat, amelyek miatt ma már szinte tarthatatlan a közoktatás, a kultúra, a közegészségügy, a közbiztonság és még hosszan sorolhatom, hogy mi minden közfeladat, illetve közintézmény helyzete. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból.)

Ennek a restriktív pénzügypolitikának a tartalékai kimerültek, további szigorító lépések - legalábbis a korábbi gyakorlatnak megfelelő elvonások formájában - nem tehetők. (Bauer Tamás: Sok a nyugdíjas!) De vajon levonható-e ebből a pénzügypolitikából az a következtetés, hogy a negyven plusz négy szűk esztendő után a jövő évben, azaz 1999-ben kell minden lemaradást és hiányt, minden mulasztást pótolni? Aligha.

Engedjék meg, hogy az ellenzék jeles szakértőjére, Bokros Lajosra hivatkozzam, aki szerint változatlanul szigorú költségvetési politikára van szükség - legalábbis erre biztatja a mai kormányt. Persze az szinte biztos, hogy az általa ajánlott szigorúságot a magam részéről egészen másként értelmezem, más súlypontok megjelölésével; ellenben az is biztos, hogy kellően át nem gondolt, netán lazuló pénzügypolitikai intézkedések olyan inflációs spirált gerjesztenek, ami garantáltan szétzilálja a gazdaságot, és még nagyobb nyomorba taszítja a legsérülékenyebb réteget, a nyugdíjasok társadalmát.

Miért nem megalapozott a nyugdíjemelés mértékéről szóló ma hatályos rendelkezés? Álláspontunk szerint szakmailag védhetetlen a közel 20 százalékos nyugdíjemelés, minthogy a döntéshozatal időszakában nagyságrenddel magasabb inflációval számolt a tisztelt Ház (Közbeszólás az SZDSZ és az MSZP soraiból: Ez nem igaz!), szemben az ez év végén, jövő év elején várható 11 százalékos inflációval. Márpedig önmagában az emelés mértéke, elszakítva a gazdaságban zajló reálfolyamatoktól és különösen a várható inflációtól, nyilván megalapozatlan. Egy ilyen döntés, még ha az törvényen alapuló rendelkezés is, inkább tekinthető politikai deklarációnak, mintsem realitásnak, realitásokkal számoló és tartalmában az értékmegőrzést célzó nyugdíjemelésnek.

A nyugdíjemelés előkészítésekor nem számoltak és nem is számolhattak azokkal a külső pénzügyi folyamatokkal, amelyek ismerete nélkül jó döntés ugyancsak nem hozható.

Mindezek után joggal kérdezhetik, hogy mi a helyes döntés. Ha számba vesszük azokat a pénzügyi folyamatokat, amelyek Latin-Amerikától a Távol-Keletig vagy onnan Oroszországon keresztül zajlanak a nagyvilágban, akkor nyilván egy visszafogott, de mindenképpen teljesíthető nyugdíjemelés szándéka felel meg a realitásoknak és nem utolsósorban a nyugdíjasok érdekének. Erről szól a polgári kormány programja.

A kormány erkölcsi és alkotmányos kötelezettségének tekinti a nyugdíjak értékállóságának biztosítását. Az alapcél a nyugdíjak reálértékének megőrzése és lehetőség szerinti emelése, amely lehetőséget értelemszerűen a gazdaság általános helyzete határoz meg. Az így kiszámítható értékmegőrzésre adta voksát a választópolgárok többsége, annak végrehajtására vállalkozik a polgári kormány.

Igaz az is, hogy a velünk szemben állók ezt a fajta mértéktartást élesen bírálják, mondván: a kormánynak mindig arra van pénze, amit fontosnak tart. Igen, mi fontosnak tartjuk, hogy a nyugdíjasok kiszámítható és értékét megőrző nyugdíjemelésben részesüljenek. Ezt szolgálja a várható 11 százalékos inflációval szemben kilátásba helyezett nyugdíjemelés, ez felel meg a stabilitás követelményének, amelynek megőrzése mindannyiunk elemi érdeke.

Összegezze az ismertetett tényeket és a ma kalkulálható makrogazdasági folyamatokat, azt javaslom, hozzunk olyan döntést - lehetőség szerint egyetértésben -, amely vásárlóértékében több nyugdíjat jelent holnap, mint az volt tegnap, főként a korábbi kormány időszakában. Sokéves mulasztásuk számlája egy év alatt nem rendezhető.

Az értékmegőrzés természetesen nem zárja ki, sőt mint hallottuk, feltételezi a nyugdíjemelés differenciált kezelését. Elemi anyagi igazság érvényesítése az, ha különös figyelemmel foglalkozunk a kisnyugdíjasok ügyével, akik köztudottan a leghátrányosabb, a legméltánytalanabb helyzetben vannak, hiszen az önmagában elfogadhatatlan tény, hogy a nyugdíjba vonulás időpontja jórészt determinálja a nyugdíj mértékét, és ebből fakadóan a régen nyugdíjba vonultak eleve hátrányos helyzetben vannak a közelmúltban vagy a jelen időszakba nyugdíjba vonulókkal. És akkor még nem is szóltam arról, hogy akik most vonulnak vagy egy-két évvel ezelőtt vonultak nyugdíjba, jellemzően azért még olyan egészségi állapotban vannak, hogy jövedelmüket képesek kiegészíteni, szemben az időskorúakkal, akik már netán évtizedek óta a nyugdíjasok keserű kenyerét eszik.

 

 

(9.20)

 

Ezért is a magunk részéről jó szívvel támogatjuk a kormány ama törekvését, szándékát, hogy differenciált nyugdíjemelés történjék, az értékmegőrzés szem előtt tartásával. (Mádai Péter: Ez szociális kérdés, nem nyugdíjemelés!)

Végezetül engedjék meg, hogy a nyugdíjemelés kapcsán hozzam szóba a nyugdíjkorhatár ügyét. Közismert a népesség rohamos fogyása, az átlagéletkor európai mércével alig mérhető csökkenése, ami önmagában is indokolja a társadalom ellenérzésével kísért nyugdíjhatár-felemelés felülvizsgálatát. Mindaddig, amíg a jelzett kóros társadalmi folyamatokkal kell szembesülnünk, meggyőződésem, hogy a nyugdíjkorhatár visszaállítása elkerülhetetlen szükség, az megfelel a már nyugdíjban levők vagy ahhoz közelállók érdekének csakúgy, mint a fiatalság érdekének. A korhatár visszaállítása ugyanis az ugyancsak pusztító munkanélküliség radikális csökkentésének egyik hathatós eszköze.

Kérem, fontolják meg javaslatomat a békés nyugdíjas évek meghosszabbítása érdekében, valamint a munkából kiszorult fiatalok elhelyezkedési esélyeinek javítására.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban és MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Őry Csaba képviselő úr. Megadom a szót. (Közbeszólások balról: Lehet kétpercest kérni?) Igen, lehet.

 

DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Elnök úr! Tisztelt Ház! Valami probléma lehet a mikrofonnal, mert már az előző hozzászólás kapcsán jeleztem, hogy szeretnék reagálni, és valójában Nagy Sándor képviselőtársunk hozzászólásához szeretnék néhány megjegyzést fűzni.

Azzal kezdte képviselőtársunk, hogy méltatlannak tartja ezt a mostani vitát, és azt kell mondanom, hogy ezzel a megállapítással teljes mértékben egyetértek. Nagy Sándor úgy emlí... - úgy említett elégedetlenségéről (Vargáné Kerékgyártó Ildikó: Nyögd már ki!), úgy szólt elégedetlenségéről, mintha nem ismerné azt, hogyan folyik, hogyan működik a kormányzati előkészítő munka, mintha nem tudná azt, hogy egy műhelymunka kereteiben újabb és újabb számok jelenhetnek meg, és a végső szót még nem mondták ki. Ennek ellenére kész tényként, ha úgy tetszik, kampányszerűen kifogásolja, a még nem ismert végeredményt megelőlegezve.

Ugyanúgy reagált és felemlítette a nyugdíj-megállapítási szabályokat és a nyugdíjreformokat. Nem szólt arról, pedig valamennyien tudjuk, hiszen követtük az elmúlt négy évben is a parlament munkáját, és követtük a döntéseket, hogy az a nyugdíjreform és azok a szabályok, amelyek máig érvényben voltak, az akkori legérintettebbek, tehát a nyugdíj-biztosítási önkormányzatok ellenkezésével fogadtattak el, és sokkal inkább szolgálták a mögöttük álló biztosítótársaságok érdekeit, mintsem a nyugdíjasok érdekeit.

Méltatlannak tűnik a vita azért is, mert noha a miniszterelnöki expozéban is elhangzott, világosan, sokszor, újra és újra elmondjuk, hogy a kormány nem a családok szembeállításában, nem a családok egyes tagjainak szembeállításában, nem a társadalom tagjainak szembeállításában, hanem a családok és nemzedékek közötti szolidaritásban érdekelt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Szó volt a nyugdíjemelések, tényleges és valóságos emelések mellett kompenzációkról (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), gyógyszerárakról, mintha ezekről nem lett volna említés.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Megjelent a monitoron Harrach Péter neve, de ez tévedés.

Megadom a szót Kuncze Gábor képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége; őt követi majd Csáky András képviselő úr, Magyar Demokrata Fórum.

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai politikai vitanapon egy valóban fontos kérdésről ejtünk szót. Fontos kérdésről, hiszen a bérek, a nyugdíjak jövőbeni alakulása vagy vásárlóerejének növekedése mindenkit érintő kérdés, ráadásul ebben az ügyben nagyon nagyok a várakozások. Nagyok a várakozások azért, tisztelt képviselőtársaim, mert volt egy választási kampány, és ebben a kampányban különböző ígéretek hangzottak el. Az a párt, amelyik végül a választások győztese lett, mindenkinek ígért valamilyen pozitívumot; hiába hívtuk fel a figyelmet arra, hogy minden ígéret nem teljesíthető, ezzel együtt valójában erről szólt a kampány. Ez az oka annak, hogy most mindenki jelentős várakozásokkal tekint az új kormány cselekedetei elé, és természetesen minden intézkedését le akarja fordítani a saját életére, mert neki azt ígérték, hogy jobb lesz annál, amit korábban várhatott.

Ugyanakkor azonban az is világos kell hogy legyen, hogy mindezen ígéretek együttesen nem teljesíthetőek. Teljesíthetőek oly módon, ha valahonnan jövedelmeket csoportosítunk át valahová, és teljesíthetőek oly módon, ha valahol növeljük a terhelést, miközben esetleg másutt csökkentjük. Csakhogy ebben az esetben, tisztelt képviselőtársaim, valójában a vitának arról kell folynia, hogy kik a kormányzati politika nyertesei, és kik ennek a politikának a vesztesei.

Erről most azért tudunk nehezen vitatkozni, mert ahogy az itt ma már el is hangzott, nem állnak rendelkezésünkre azok a törvényjavaslatok, amelyekből előttünk ez a kép kirajzolódhatna. Abban egyetértek kormánypárti, ellenzéki felszólalókkal egyaránt, hogy a gazdaság helyzete ma stabilnak tekinthető, jó; bár rögtön hozzá kell tennem, hogy vékony ez az egyensúly, mindnyájunk érdeke, hogy vigyázzunk rá. Ehhez képest persze nem látjuk még egészében azt a gazdaságpolitikát sem, amelyet a kormány '99-ben követni kíván.

A miniszterelnök úr előadásában egyfajta gazdaságpolitikáról hallottunk, de a tőle megszokott retorikai bravúrok sorozatával sikerült kizárólag a pozitívumokról beszélnie, ugyanakkor viszont nem beszélt arról, hogy végül is ki fizeti a révészt. Hiszen egészében kellene látnunk azt, hogy ha valahol csökkennek a terhek, ha csökken a költségvetés hiánya is egyúttal, ahogy a kormány gazdaságpolitikája megfogalmazza, és nőnek a támogatások, akkor mindez együtt azt kell hogy jelentse - még az ötszázalékos gazdasági növekedés elképzelése mellett is -, hogy a költségvetés szigorának valahol be kell lépnie.

Helyesen vitatkozunk ma bérekről, nyugdíjakról, de én azért szeretném látni, hogy például hogyan alakul majd az önkormányzatok támogatása; szeretném látni, hogy például hogyan alakul majd a rendészeti szervek támogatása, hiszen ott is jelentős ígéretek hangzottak el; szeretném majd látni, hogy azok a jelentős ígéretek, amelyek elhangzottak az egészségügyben végrehajtandó béremeléssel kapcsolatban - többszörösére emeljük a béreket -, hogyan valósulhatnának meg - szerintem ugyanis nem tudnak -; szeretném látni, hogy az oktatásban elhangzott ígéretekkel kapcsolatban vajon mi lesz realizálható, mert ahhoz, hogy erről az egészről vitatkozni tudjunk, természetesen mindezeket egyben kell látnunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Abban feltehetően egyetértünk, hogy dacára a végre megindult - '97-ben már megindult, '98-ban kiteljesedő - gazdasági növekedésnek, többletforrások oszthatóak el, de ha fenn akarjuk tartani ezt a növekedést, akkor abban is egyet kell hogy értsünk, hogy ezek a források szűkösen állnak rendelkezésünkre. Ebben a helyzetben viszont azt hiszem, nem vitatható, hogy a támogatásokat elsősorban a rászorulók irányába kell átcsoportosítani.

Ehhez képest szeretnék néhány, a miniszterelnök úr által hivatkozott akcióra visszatérve arról beszélni, hogy jelenleg pontosan ennek az ellenkezője történik. A miniszterelnök úr elmondta, hogy a tandíj eltörlésével szélesre nyitották az egyetemek, főiskolák kapuit azok előtt, akik oda korábban nem juthattak be. Ez, tisztelt képviselőtársaim, egyszerűen nem igaz! A helyzet ugyanis valójában az, hogy azok, akik egyébként olyan családokból jöttek, ahol jelentősen alacsony jövedelemmel rendelkeztek, nem kellett hogy tandíjat fizessenek.

 

 

(9.30)

 

 

Mint ahogy nem kellett tandíjat fizetniük azoknak sem, akik egy bizonyos tanulmányi eredmény fölött teljesítettek. Következésképpen a rossz anyagi helyzetben lévő, de szorgalmas, jól tanuló gyerekeknek tandíjat fizetniük nem kellett. Most nem kell azoknak sem, akik jó anyagi körülmények között élnek, ezzel szemben viszont nem szorgalmasak, nem tanulnak. Nem hiszem, hogy ez a rászorulók támogatását jelentené. (Taps a bal oldalon.)

Nem jelenti persze a rászorulók támogatását a kibontakozó családi támogatási rendszer sem. Nem kifogásoljuk persze, hogy a gyermeket nevelő családok részesüljenek nagyobb támogatásban. Na de, tisztelt képviselőtársaim: azok is, akiknek a jövedelmi helyzete olyan, hogy észre sem fogják venni ezeket a támogatásokat, vagy inkább azok, akiknek a jövedelmi helyzete viszont olyan, hogy minden fillérre szükségük van ahhoz, hogy annak a gyermeknek az életesélyeit valamilyen módon tartani vagy lehetőség szerint növelni is tudják? Az a támogatási rendszer, ami most kialakult, többletforrásokat oszt szét olyan helyekre, ahova nem kellene, és ezzel forrásokat von el olyan helyekről, ahová pedig ezeket oda kellene adni. Ha a családi pótlék helyett az adórendszeren keresztül adunk támogatásokat, akkor azok számára, akiknek a jövedelme olyan alacsony, hogy minimális adófizetés mellett nem tudják igénybe venni ezeket a támogatásokat, valójában semmit nem adtunk, hanem elvontunk tőlük. Tisztelt képviselőtársaim, ez sem a rászorulókat támogatja!

Az szja-törvény és -adótábla nincs benyújtva; bár a pénzügyminiszter úr többször tett már kísérletet, de a kormányülésen még nem járt sikerrel. Az eddig megismert táblák alapján úgy tűnik, hogy a személyi jövedelemadó-terhelés az alacsony jövedelműek esetében egyértelműen növekedni fog, a magasabb jövedelműek esetében csökkenni fog. Megint arról van szó, hogy a rászorulóknál - nyilván, ahol alacsonyabb a jövedelem, ott rászorulnak - nő a terhelés. Megint nem oda tesszük a szűkösen rendelkezésre álló forrásokat, ahova szükséges.

Nem kerülhetem meg én sem, tisztelt képviselőtársaim, hogy a nyugdíjak kérdéséről beszéljek. A jelenlegi szabályozás - szemben a miniszterelnök úr állításával, hogy a kormány törvényt adott a nyugdíjasoknak, pénzt nem - 1992 óta van érvényben. A szabályozás lényege az, hogy valahogyan a nettó bérnövekedéshez kössük a nyugdíjak növekedését. Ebben voltak korrekciók korábban, mert lehet az előző évhez és az adott évhez is viszonyítani, de egy biztos, hogy a szabályozás '92 óta érvényes. Amikor emelkedik az infláció, akkor a szabályozás szerint rosszabbul járnak a nyugdíjasok, amikor csökken az infláció, akkor jobban járnak. Ezt a hátrányos helyzetet, amit a növekvő infláció mellett kell elszenvedniük, nyerik vissza egy csökkenő infláció mellett.

Tisztelt Képviselőtársaim! Vita folyik a stabilizációs intézkedésekről, amelyek elkerülhetetlenek voltak az 1992 után folytatott gazdaságpolitika következményeként. Szemmel láthatóan a mai kormánypártok a stabilizációs csomag semmilyen elemével nem képesek azonosulni, miközben az akkori válság megoldására egyébként semmilyen javaslattal nem rendelkeztek. Ha nem vállalnak semmilyen közösséget azzal a programmal, ezt meg lehet tenni, ebben az esetben azonban semmilyen közük nincs a végre megindult és ma már fenntartható gazdasági növekedéshez, aminek egyébként a többleteit most valamilyen technikával, valamilyen módon el akarják osztani.

Ennek a stabilizációs programnak a következményei alól valóban senki nem tudta magát kivonni, sem a nyugdíjasok, sem a közalkalmazottak, sem a köztisztviselők, általában a bérből és fizetésből élők sem. De éppen ennek a következménye, hogy végre fenntartható módon indult meg a gazdasági növekedés; ahogy említettem, ennek a többleteit osztja most valamilyen módon szét a kormányzat. Persze azt is említettem, benyújtott javaslatok hiányában egészen pontosan nem látni, hogy mi fog történni, de úgy tűnik, az ígéretek egy része betartásának árát valójában a rászorulókkal és a nyugdíjasokkal kívánják megfizettetni. Ezt, tisztelt képviselőtársaim, lehet, de ki kell mondani és egyúttal vállalni kell majd a következményeit is! (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Említettem: a nyugdíjak 1992 óta érvényes szabályozással rendelkeznek. A miniszterelnök úr említette az 1994-es nyugdíjemelést, mint egy felháborító példát - ezt nem egészen értem, hiszen 1994-ben még a Boross-kormány határozott a nyugdíjemelés mértékéről. A '94-ben megalakult kormányzat pedig az akkori törvényi előírásoknak megfelelően január 1-jétől visszamenőleg fölemelte a nyugdíjat az akkori nettó béremelkedés növekedésének mértékéig.

Nem említette a miniszterelnök úr - én viszont emlékszem rá -, hogy amikor az idén kiderült, hogy a tavalyi nettó bérnövekedés következményeként 21 százalékos nyugdíjemelést kell végrehajtani, vagyis 7-8 százalékos mértékű növekedésre van szükség az előző évben eldöntötthöz képest, akkor fideszes képviselőtársam, jelesül Szájer József frakcióvezető úr közölte, hogy ez nem elegendő, ők még plusz 2 százalékot szeretnének adni a nyugdíjasoknak nyugdíjemelés címén.

Ez persze a választási kampányban történt, én ezt elismerem, tisztelt képviselőtársaim, hiszen most a Fidesz, kormányon már, a törvényi előíráshoz képest mínusz 7 százalékos nyugdíjemelést javasol. Én olyan rendszert, olyan szabályozást elfogadni nem tudok, ahol a nyugdíjak, ezáltal a nyugdíjasok jövőjét a Fidesz parlamenti pozíciója határozza meg. Ennél kiszámíthatóbb szabályozásra van szükség. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan körülmények között folytatunk politikai vitát, amikor a kormányzat valódi szándékai fedettek, hiszen nem nyújtotta be azokat a törvényeket, amelyekből ezek kirajzolódnának. Nem nyújtotta be, mert az önkormányzati választási kampány előtt nem kívánja valódi szándékait megismertetni a választópolgárokkal. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Természetesen ilyen körülmények között én azt gondolom, nem tehetünk mást, mint a választópolgárok bölcsességében bízva várjuk az önkormányzati választásokon megszülető döntést. Ez azonban semmilyen módon nem befolyásolja azt - és nem is befolyásolhatja -, hogy a vonatkozó törvényeket a nyugdíjak esetében végre kell hajtani.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Újabb kétperces hozzászólás következik, de előtte átadom az elnöklést Gyimóthy Géza alelnök úrnak.

 

 

(Az ülés vezetését Gyimóthy Géza, az Országgyűlés

alelnöke veszi át.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót kétperces hozzászólásra Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak.

 

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Egy picit az egészségügy megszólíttatása jogán is...

Tisztelt Ház! Igaza van Kuncze frakcióvezető úrnak: a választópolgárok bölcsességére érdemes számítani, hiszen a választópolgárok bölcsen döntöttek. A miniszterelnök úr említette, hogy egységben, egészben kellene gondolkodni. Ezt citálta Kuncze úr is.

Az egészségügyi dolgozók béréről:

Először fog jövőre előfordulni, hogy az ügyeleti, a készenléti díj és a 13. havi bér kifizetésre kerül, elég hosszú idő után. A pályakezdők két évig ösztöndíjban fognak részesülni. Nyugdíjasaink pedig abba a csoportba esnek, ahol 20 százalékot meghaladó lesz a nyugdíjemelés. Ez azért nem semmi!

Mit ajánlunk? Ugye, nyugdíjakról, bérről folyik a vita. A gyermeket vállalók terhességük alatt és az újszülött kor periódusában ingyen fognak a gyógyszerekhez jutni. A nyugdíjasok - Frajna Imre említette - kétharmadban vesznek részt az egészségügyi szolgáltatásokban. A nyugdíjasok gyógyszerrendszerében az áremelés 50 százalékát, 2 milliárdot fogunk erre fordítani. Az árrendezés kapcsán azokra a gyógyszerekre, amelyeket döntően ők használnak, külön figyelmet fordítunk. A jövő évi közgyógyellátási rendszert racionalizáljuk, és a 700 ezer közgyógyellátottat, döntő többségükben nyugdíjasokat, hozzásegítjük a gyógyszereikhez.

Ennyit a jövő évi bérekről és nyugdíjakról és a nyugdíjon kívüli segítségről. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

(9.40)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Medgyasszay László képviselő úrnak, MDF.

 

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Kuncze Gábor Képviselőtársam! A harmadik ciklust kezdtem ebben az esztendőben a parlamentben, így tudom, hogy a mindenkori ellenzék részéről minden alkalommal visszatér az ígéretek számonkérése, az ígéretek emlegetése. Emlékszem, hogy az 1994-es választási kampányban valaki nagyon szimpatikusan végigdörmögte az országot a képernyőn, hogy majd mi együtt rendbe tesszük. Volt egy másik ember, aki a rendbetételt még jobban kihangsúlyozta. Aztán elhangzottak olyan ígéretek, hogy a szocialistákkal aztán nem. Aztán volt olyan ígéret, hogy hát a Horn Gyulával nem. És aztán láttuk a négy évet, hogyan történt. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Az ígéretekről meg az előre deklarálásokról csak ennyit szerettem volna mondani.

A másik pedig, hogy mit ígértünk. Én magam a választási kampányban először is őszinte és nyílt beszédet ígértem. A nyugdíjasok ezt megértették, akkor is. Nem ígértünk 20 százalékot. Azt ígértük valóban nyugdíjasfórumokon, szemtől szemben - s nekem majd újra szemtől szemben kell állnom a nyugdíjasokkal holnapután este is és utána is, és emelt fővel tudom vállalni, hogy azt ígértük -, hogy nem fogjuk követni az előző kormány gyakorlatát, és nem fogjuk rontani a nyugdíjak vásárlóértékét.

Ami a tandíjjal kapcsolatos megjegyzését illeti, kedves képviselőtársam, arról nekem más a tapasztalatom. A mostani körzetemből, illetve az előző évekbeli környezetemből számtalan ember jött hozzám, megkerestek szülők, régi kedves kuncsaftjaim, és kérték, hogy segítsek, mert a gyermek nem tud egyetemre menni. S ebbe belejátszott bizony a tandíjtól való félelem is! Én tudom - mert nekem is egyetemista gyermekeim voltak, illetve egy még ma is van -, hogy a fő költség másból adódik, s főleg akkor van sok egyéb költség, ha nem otthon lakik a gyerek. Az majd a mi gondunk és feladatunk lesz, hogy ezen a helyzeten is segítsünk a családok állapotának a segítésével. De tessék elhinni, az a tandíj - ami ma már nem kétezer forint - igenis számít a szegény családoknál! Tessék elhinni ezt nekem, Kuncze Gábor képviselőtársam!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napon tartandó, országos nyilvánosság előtt folyó választási nagygyűlés témájaként a bérek és nyugdíjak vásárlóértékének jövőbeli alakulása lett megadva. Nem a helyet és időpontot tévesztettem el, amikor azt mondtam, hogy választási nagygyűlésről van szó, hanem csupán pontosítani szeretném a helyzetet és érzékeltetni mindazok politikai felelősségét - vagy inkább felelőtlenségét -, akik a teljes költségvetés ismerete nélkül, demagóg módon, kizárólag saját politikai céljaikat szem előtt tartva kierőszakolták ezt a vitanapot. (Közbeszólások az ellenzéki oldalról: A Fidesz volt az!) Mondom: kierőszakolták ezt a vitanapot.

Kiválóan érzékeltetik a helyzetet Kristóf Attilának a tegnapi Magyar Nemzetben megjelent sorai: "1990 májusa óta a szocialisták plusz csatolt részeik folyamatosan kampányolnak. Én- és osztálytudatukból következő viselkedésük nem teszi lehetővé, hogy a magyar belpolitikában akár csak néhány hónapra is nyugalom legyen. A velük rokonszenvező médiumok a kollektív agitátor és kollektív propagandista szerepében lépnek fel, mintha a lenini irányelvek egy pillanatra sem mentek volna ki a divatból. A kampány célja a bizonytalanság, a bizalmatlanság újjáélesztése és fenntartása az önkormányzati választásokig. Hatalmon kívül a szocialisták mindig radikálisak. Képletesen szólva: mindig készek meghallani az Aurora ágyúlövését. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Ám Téli Palota jelenleg sehol! Az állampolgár pedig úgy érzi, egy kis nyugalom kellene már. Szeretne békét, tisztességet látni maga körül, szeretne normális életet, jó néven venné a huzamos kampánycsendet, és mit ne mondjak, a jó ügyekben való együttműködést. Valószínűnek látszik azonban a szocialisták kongresszusi felfrissülése és a hozzájuk húzó sajtó bravúrjai nyomán, hogy ez a társaság, ez a baloldal együttműködésre, szerénységre és csendre képtelen. A múlt, úgy látszik, lerázhatatlan. A cölöpök stabilan állnak."

Úgy érzem, ennél szemléletesebben nem lehet megfogalmazni a mai vita lényegét, ugyanis megfelelő adatok hiányában - habár miniszterelnök úr néhány adatot ma elmondott - csupán általánosságokban lehet a kérdésről beszélni.

Én elsősorban a nyugdíjak kérdésével szeretnék foglalkozni, és ennek kapcsán nem árt egy kicsit visszatekinteni arra, hogyan jutottunk el idáig.

Naponta találkozunk az érintettek részéről olyan felvetéssel, hogy nem értik, miért jelent olyan nagy problémát a nyugdíjak emelése, amikor évtizedekig becsületesen fizették a járulékot, és most csupán annak visszafizetését kérik. A kérdés felvetése teljesen jogos, úgy gondolom, ebben mindannyian egyetértünk. Páran ülnek még itt a patkóban azok közül, akik tíz évvel ezelőtt megszavazták az akkori egészségügyi miniszter javaslatát, hogy a társadalombiztosítás bevételi többletét hónapokon belül elértéktelenedő kötvényekbe fektessék.

1988 volt az utolsó év, amikor a munkáltatók és munkavállalók által befizetett járulék összege magasabb volt, mint a nyugdíjakra, járulékokra és az egészségügyi ellátásra kifizetett összeg. Azaz éveken, évtizedeken keresztül több járulékot szedett be az állam, mint amit az ellátásra kifizettek. Önök és elődeik azonban ahelyett, hogy a többletet felhalmozva a gondjaikra bízott pénzzel megfelelően gazdálkodtak volna, eocén-programra, nagymarosi gátra, elvtársi kölcsönökre és még ki tudja, mi mindenre fordították azt. Ennek köszönhetően úgy érkeztünk el a rendszerváltozáshoz, hogy egy fillér sem maradt abból a pénzből, amit a mostani nyugdíjasok évtizedeken keresztül tisztességesen befizettek. A mostanra kialakult helyzet egyik alapvető oka ez. Ezt azért ne felejtsük el!

A másik alapvető ok a demográfiai helyzet. Közismert, hogy az 1980-as évek elejétől kezdve a születések száma csökken. A rendszerváltozást követően az összes volt szocialista országban - Magyarország kivételével - a tendencia felgyorsult. Magyarországon 1990-94 között a születések számának csökkenése igen kis mértékű volt, és ezért mind a térség többi országához, mind az országon belül végbement társadalmi, gazdasági megrázkódtatásokhoz viszonyítva inkább stabilnak, kiegyensúlyozottnak volt nevezhető. Ez köszönhető volt annak, hogy az Antall József vezette kormány mindent megtett, amit lehetőségei biztosítottak, annak érdekében, hogy a gyermekes családok anyagi helyzete ne romoljék. E pozitív kép változott meg 1995-ben, majd romlott tovább 1996-ban és '97-ben, és a Központi Statisztikai Hivatal első félévi adatai szerint a tendencia tovább folytatódik.

S itt hadd álljak meg egy pillanatra, a Bokros-csomagra térve. A Bokros-csomag tárgyalásakor annak idején az ellenzék - közte a Magyar Demokrata Fórum - is belátta, hogy szükség van bizonyos lépésekre az ország akkori helyzetében. Zárójelben engedtessék megjegyeznem, nagyon érdekes, hogy amikor ezt fokozatosan a szemünkre hányják, a rendszerváltozást megelőző negyven évről mintha elfeledkeztek volna. (Taps az MDF soraiban.) Ami ellen akkor is tiltakoztunk, az élet utólag igazolta, hogy a családokat sújtó megvonások teljesen indokolatlanok voltak, és nagyon károsan hatottak az egész társadalomra.

Visszatérve a demográfiai helyzetre: látszólag nem ide tartozó kérdésről van szó. Ha azonban a nyugdíjhelyzetről és a múlt évben megszületett nyugdíjtörvény előzményeiről beszélünk, akkor a népességfogyás szorosan ide tartozik, hiszen ha nem következik be változás ezen a téren, néhány éven belül teljesen összeomlik a társadalombiztosítás rendszere, ugyanis nem lesznek járulékfizetők.

(9.50)

 

Míg 1960-ban 800 ezer, 1990-ben 2 millió 500 ezer, jelenleg pedig több mint 3 millió nyugdíjas jut 3,5 millió járulékfizetőre. Ez az arány felborítja a társadalombiztosítás szolidaritáson alapuló rendszerét, és kihat az egész nemzetgazdaságra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyen előzmények után került sor a múlt évben az új nyugdíjrendszerről, a magánnyugdíjpénztárról szóló törvény vitájára és végül elfogadására. Ha valaki veszi a fáradságot, és végigolvassa a törvények vitájáról az elmúlt évben készült több száz oldalnyi jegyzőkönyvet, megbizonyosodhat arról, hogy az akkori ellenzéki, többségükben mostani kormánypártok képviselői rámutattak a törvény számos hibájára. Az alapvető kifogás - az élet ezt igazolta is -, hogy gazdaságilag megalapozatlan volt az előterjesztés. A kirovó-felosztó rendszerből a kötelező járulékok tőkefedezeti rendszerbe való részleges átirányítása által prognosztizált hiány alul volt tervezve, s lényegében megalapozott gazdasági számítások nem álltak rendelkezésre. Igaz, a törvény kimondja, hogy a keletkező hiányt a költségvetésnek kötelezően ki kell pótolnia, ezt azonban az akkori előterjesztők a nemzeti össztermék 1 százalékánál kisebb összegben határozták meg.

A törvény alapján készült a tb múlt évi költségvetése is, mely nullszaldóval számolt, azaz a bevételek és a kiadások nagyságát azonosnak tervezte. Mi ezzel szemben a realitás? A Nyugdíjbiztosítási Alap első félévi egyenlegének hiánya 18,8 milliárd forinttal magasabb, mint 1997. első félévében. A számítások szerint az év végéig 33,8 milliárd forint hiány várható. A magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti bevételkiesés év végére várhatóan meghaladja a 35 milliárd forintot. A kintlévőségek behajtásából eredő járulékbevételből mindössze az előirányzat 26 százaléka, a vagyongazdálkodásból származó 22 százaléka teljesült. Összességében tehát a hiány várhatóan eléri a 100 milliárd forintot, s ekkor még csak a tb-költségvetésről beszéltünk.

Azonban sajnálatos módon az állami költségvetést is számos, az előző kormány felelősségi körébe tartozó váratlan kiadás terheli. Elég csak a ma már említett Postabank ügyére, a gázközművagyon alkotmányellenes privatizálására, vagy az ÁPV Rt.-n keresztül örökölt kötelezettségvállalásokra utalni. A néhány tíz milliós "tocsikolásokat" nem is számítva, legalább 250 milliárd forintról van szó. Ilyen hagyaték után furcsán hangzik a választási ígéretek számonkérése alig 90 nappal a koalíciós kormány megalakulását követően és 3 hónappal a költségvetési év zárását megelőzően. Ez utóbbit azért említem, mert amikor az idei költségvetést elfogadták, a nemzeti össztermék 5 százalék körüli növekedéséről beszéltek. Nagyon bízunk benne, hogy ez teljesülni fog, de azért nem szabad figyelmen kívül hagyni a világban folyó eseményeket.

Senki nem számolt, mert nem számolhatott az oroszországi történésekkel. Bár már akkor hallani lehetett arról, hogy valaki birizgálja az amerikai elnök cipzárját, de senki ép ésszel nem gondolta, hogy annak hatása lehet a világgazdasági eseményekre, s akkor még nem beszéltünk a pénzügyi világban az elmúlt hónapokban bekövetkezett változásokról. Aki figyelemmel kíséri a budapesti tőzsde történéseit, érzékelheti a hatásokat. Tehát ilyen előzmények után a tényleges költségvetési adatok ismerete nélkül a nyugdíjasok millióinak kampánycélból történő riogatásával folyik a számonkérés.

A Magyar Demokrata Fórum és a kormány programjában a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, lehetőségek szerinti emelését tűzte ki célul, valamint a gyermeket nevelő családok helyzetének enyhítését. Ennek együtt kell megvalósulnia, hisz ahogy már a demográfiai helyzet elemzésekor érzékeltettem, a kettő egymással szorosan összefügg. Felelőtlennek tartjuk mindazon megnyilvánulásokat, melyek a különböző társadalmi csoportok egymással szembeni kijátszásával próbálnak politikai tőkét kovácsolni hatalmuk visszaszerzése érdekében.

A már eddig bejelentett gyermektámogatási intézkedések mellett örömmel nyugtáztuk miniszterelnök úr mai adatait, amelyek igazolják azt a várakozást, hogy teljesül a választási programban előirányzott nyugdíjemelés, azaz a nyugdíjak megőrzik vásárlóértéküket, illetve egy olyan differenciálás is bekerül, amely a végleges leszakadásnak kitett alacsony nyugdíjak helyzetét is némiképpen próbálja rendezni. Ennek alapján, ennek megvalósulása alapján ezután nyugodt lelkiismerettel tudunk nyugdíjas honfitársaink elé állni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a lehetőséget Zsikla Győző képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Amikor a nyugdíjasok helyzetéről beszélünk, azt hiszem, hogy nem kizárólag csak a nyugdíj nagyságáról van szó. A nyugdíjasok helyzete kapcsolható az egészségügyhöz, a közbiztonsághoz, de még a mezőgazdasághoz is. Ha vidéken járunk, láthatjuk, hogy sok nyugdíjaskorú dolgozik kiskertekben, vagy művel egy-egy darabka földet, szőlőt vagy gyümölcsöst. E munkája tartalmasabbá teszi életét, és nyugdíj-kiegészítést is biztosít számára.

Az 1997. év elején az akkori kormány viszont olyan új adótörvényt kívánt bevezetni, amely gyakorlatilag megszüntette volna, hogy a piacon a kistermelők, köztük sok nyugdíjas, tojást, gyümölcsöt, zöldséget s a többit árusíthasson.

Az általam is kezdeményezett és szervezett akkori tüntetések egyebek közt ezt a kedvezőtlen adómódosítást is megakadályozták. Persze erről nemigen tudósított akkor a szociálliberális befolyás alatt álló média. (Felzúdulás az ellenzék padsoraiban.) Amikor már a fél országban forgalomlassító tiltakozások voltak, akkor kezdett a média a tüntetésekkel foglalkozni. Most pedig egy traktor sem állt ki még az útra, és hetek óta a híradásokban a tüntetésszervezőket szerepeltetik, és ezzel támogatják. Pedig mennyire másabb tüntetés van most készülőben az önkormányzati választásra időzítve.

Az előző időszak hibás mezőgazdasági politikájából fakadó túltermelési gondokat felhasználva a MOSZ - MSZP-s és SZDSZ-es háttértámogatással - azért szervez tüntetést, hogy a mezőgazdasági támogatásokból ne részesüljenek a családi gazdaságok (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.), köztük sok nyugdíjas, csak továbbra is kizárólag a köreikhez tartozó kft.-k és egyéb nagyüzemi vezetők, ahogy eddig. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hol él ez? - Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) Befejezem, az utolsó mondat.

A Független Kisgazdapárt családsegítő támogatási koncepciója segíti a nyugdíjasokat is (Dr. Nagy Sándor és Dr. Baja Ferenc jelentkezik.); azokat, akik részt vesznek a mezőgazdasági termelésben, azzal, hogy támogatáshoz fognak jutni (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), azokat, akik pedig nem, azzal, mert később jobb minőségű élelmiszereket biztosít számukra is elérhetőbb áron.

Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Csurka István képviselő úrnak. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Kétpercesek vannak!) Nem jelentkeztek. Tóth Károly és Selmeczi Gabriella visszalépett, a monitoron nincsenek. (Dr. Baja Ferenc: Kézfelnyújtással jeleztük.) Elnézést kérek, a gépen nem volt a nevük. Csurka Istváné a szó - s majd utána.

 

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel látom a karzaton a nyugdíjasszervezetek képviselőit. Tisztelettel üdvözlöm őket, örülök, hogy itt vannak. (Taps.) Még nagyobb lenne azonban az örömöm, ha a második emeletet fiatal asszonyok, fiatal emberek töltenék meg. (Vargáné Kerékgyártó Ildikó: Ott vannak!) Nem látszanak, de örülök, hogy ők is itt vannak. Ezzel azt akarom kifejezni, hogy a nyugdíjaskérdés megtárgyalása, a nyugdíj mindenkit érint; a fiatalokat, az anyákat talán még jobban, mint magukat a nyugdíjasokat.

 

 

(10.00)

 

 

Ezért talán észrevették, miniszterelnök úr felszólalásának egyetlen mozzanatára tapsoltam úgyszólván egyedül, amikor ő is ezt fejtegette, hogy a nyugdíjasok összetartoznak az egész családdal, és az egészet egységben kell szemlélni.

Azzal is nagymértékben egyetértek, hogy nem szabad a társadalmat és a családokat sem szétválasztani. Az előző ötven év politikája arra irányult, hogy az embereket szétválasszák. (Zaj az MSZP padsoraiban.) Így van! Babits Mihály már a harmincas évek elején megírta: a kollektivizmus szétválaszt, az egyéniségre épülő társadalom összeköt. Ez a helyzet! Most újra meg kell kísérelni összekötni a társadalmat, nem pedig szétválasztani. S ez a vita sajnos arra szolgál, hogy szétválassza a társadalmat, hogy a nyugdíjasokat önző módon szembeállítsa az egész társadalommal. Én nagymértékben akarom, hogy a nyugdíjak emelkedjenek, mert minden nyugdíjast megillet az emberi élet.

Mielőtt erre a vitára sor került volna, a MIÉP kijelentette, le is nyilatkozta, de persze nem mindenütt közölték, hogy megkülönböztetve kell a nyugdíjakat emelni; a kicsiket, amelyek a létminimum alatt vannak, sokkal nagyobb mértékben. Mi szeretnénk nagyobb mértékben emelni, mint ahogy a kormányfő bejelentette. És elfogadjuk azt is, hogy minél magasabb egy nyugdíj, annál kevésbé szorul rá maga a nyugdíjas is az emelésre. Ez tiszta beszéd, ez az igazság; nem egyenlősdi, amit a szocialista javaslat vagy elfogadott törvény jelent.

Tehát a mi programunk azért örül minden olyan lépésnek, amely a családot, az embert támogatja, és együttélésre szorítja, és mindent elvet, amelyik propagandával, szecskázással... - mert hát mi más ez, mint egy szecska, ez a baloldali, vagy akárminek nevezhető, talán még annak sem nevezhető rendszer?! Itt beteszik a szecskavágóba az anyagot, feldarálják, felszecskázzák, és a saját sajtójuk szétteríti a társadalomban, és ellentéteket gerjeszt. Nincs már erre szükség, kérem szépen, hogy ellentéteket gerjesszünk!

Ezért most nem szólok hozzá az egész vita érdemi részéhez, csak a MIÉP álláspontját ezekben a kérdésekben megalapozom, és kedves barátaim, kollégáim, a MIÉP-frakció többi része szól hozzá az érdemi kérdésekhez.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Több kétperces felszólalásra jelentkezőt látok a monitoron. Tóth Károly képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP. (Tóth Károly: Nem...) Nem kéri? Mindegy, a monitoron az ő neve szerepel. (Derültség.)

A következő Baja Ferenc képviselő úr, MSZP. Megkérem Tóth Károlyt, kapcsolja ki gépét. Baja Ferenc képviselő úr következik. (Dr. Baja Ferenc mikrofonja nem működik.) Kérem a teremőröket, vigyenek a képviselő úrnak egy mikrofont!

 

DR. BAJA FERENC (MSZP): Kérem az órát törölni!

 

ELNÖK: Jó, beszámítom az időt természetesen. Annyira azért vagyunk méltányosak önökhöz. (Derültség.)

 

DR. BAJA FERENC (MSZP): Köszönöm, elnök úr, mert azt hittem, az Auróra fényei esetleg már elterelték elnök úr figyelmét a monitorról, de kiderült, hogy nem az ön figyelmével van gond, hanem a géppel.

 

ELNÖK: Mindenre figyelünk.

DR. BAJA FERENC (MSZP): Az előző körben szerettem volna reagálni arra vonatkozóan, hogy szerénységre és csendességre intették ebben a Házban a szocialistákat nyugdíjügyben. Ezzel egyetértek. Azért is javasoltuk ezt a politikai vitanapot, mert úgy gondoljuk, erről a témáról szerényen és csendesen kell szólni, annál is inkább, mert közel hárommillió polgár - szerintünk állampolgár -, nyugdíjas figyeli ezt a vitát, és figyeli azt, hogy milyen lehetőséget ad számukra a politika, a kormány és az ellenzék az elkövetkezendő időszakban; hogyan tudnak ők együtt élni a saját helyzetükkel, hogyan tudják elfogadni és elviselni a magyarországi gazdasági gyakorlatot.

Mi azért javasoltuk a vitanapot, az érdemi vitát, és reménykedtünk abban, hogy ezen a politikai vitanapon a kormány bejelenti azt, hogy igenis a gazdasági nehézségek és a kialakult helyzet ellenére is végre kívánja hajtani az érvényben lévő jogszabályokat, és aszerint jár el a nyugdíjemelés ügyében. Ebben reménykedtünk őszintén, hogy a magyar kormány és a parlament egésze ezt az üzenetet küldi a magyar nyugdíjasoknak. Csöndben vártunk erre, és az elkövetkezendő időszakban is csöndesen szeretnénk arról beszélni, hogy milyen lehetőség és esély adatik Magyarország nyugdíjasainak.

Mi elfogadjuk azt, hogy ez az esély változhat. De kívánjuk - azt gondolom, a nyugdíjasokkal együtt -, hogy itt, a parlamentben a kormány, a kormánykoalíció és az ellenzék őszintén beszéljen erről, és ne álpolitikai vitákat folytasson. Zsikla Győző úr, elnézést kérek, ne a parlamentben próbáljon hangulatot kelteni, és arra vonatkozóan pedig, képviselő úr, hogy ki szít itt ellentétet nemzedékek között, a kormánykoalíció javaslata a differenciált nyugdíjemelésről az igazi válasz. Éket verni és feszültséget verni a nyugdíjasrétegek közé - ez az, ami számunkra elfogadhatatlan! (Taps az MSZP padsoraiban. - Moraj a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra következik Kupa Mihály úr, független képviselő.

 

DR. KUPA MIHÁLY (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Vendégek! Teljes mértékben egyetértek a család támogatásával, amit miniszterelnök úr kifejtett, miután egy négygenerációs családnak vagyok a feje: 90 éves nagynénéktől egészen az unokámig, úgyhogy elég jól tudom a helyzetet.

De azért három erkölcsi kötelességre mégis felhívnám a nyugdíjasokkal kapcsolatban a tisztelt Ház figyelmét.

Az első: a nyugdíjasok végigdolgozták az életüket, és fizettek azért, hogy nyugdíjban részesüljenek. Fizettek, kérem szépen! Ez egy szerződés, amelyet be kell tartani. A szerződésben nincs benne az sem, hogy reálérték-növelés lesz, vagy reálérték-csökkentés lesz - ez a gazdasági helyzettől függ -, de ez egy erkölcsi kötelesség szerződéses alapon.

A második: ők azok, akik a rendszerváltozás igazi kárvallottjai. Itt elhangzott rengeteg szám. Ez is erkölcsi méltányosságot igényel a képviselőktől és a kormánytól.

A harmadik: ők a szüleink és a nagyszüleink. Nem akarom a Bibliát idézni, de "tisztelt apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön".

Nagyon szép ez a 11 százalékos fogyasztói árindex, de talán meg kellene nézni a nyugdíjasok fogyasztói kosarát, amelyben az energiaköltség, a gyógyszer, az orvosság és az alapvető élelmiszerek viszik el a súlyt. Ezeknek a súlya és az árnövekedése pedig 11 százalék felett van, úgyhogy ajánlom a kormánynak, nézzék meg azt, valójában milyen árindex van. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Elismerem, hogy nem szabad túlköltekezni, de javasolnám, fontolják meg itt a Házban is és a kormányban is, hogy egy méltányosabb nyugdíjemelés lehetőségét, magyarul magasabb átlagnyugdíj-emelést fogalmazzanak meg és ajánljanak a Háznak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Nagy Sándor képviselő úrnak, MSZP. (Közbeszólás: Nincs itt.) Ő nem tartózkodik a teremben. Akkor Hegyi Gyula képviselő úr következik, MSZP.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány dolgot szeretnék azzal kapcsolatban mondani, amit kormánypárti képviselőtársaink itt előadtak. Biztos, vannak nyugdíjasok, akik ki tudják egészíteni jövedelmüket azzal, hogy Zsikla Győző kormánypárti képviselő úr javaslata alapján termékeiket kiviszik a piacra. Nem hiszem azonban, hogy egy modern nyugdíjrendszert alapvetően erre a fajta ellátásra kellene berendezni.

 

(10.10)

 

A másik: akármennyire próbálják a tisztelt kormánypárti képviselők elterelni a figyelmet, a tény az, hogy a hatályos törvény szerint 20 százalékos nyugdíjemelés jár. Mi semmi mást nem kérünk, mint hogy a kormány a törvényben kirótt kötelességeit teljesítse.

Arra a felvetésre, hogy előre elköltötték a nyugdíjakat: aki nyugdíjjárulékot fizet, és ismeri a nyugdíjrendszert valamilyen minimális szinten, az tudja, elég képtelenség azt állítani, hogy a '99-ben befizetett nyugdíjjárulékot a Horn-kormány elköltötte; kivéve persze azt az esetet, hogyha az Orbán-kormány le óhajt mondani, és ismét átadja a kormányzást '99-ben a szocialistáknak, ami kétségtelenül bölcs cselekedet lenne, de feltételezem, hogy mégsem fog rá sor kerülni.

Ami pedig a nyugdíjjárulék fizetését illeti, pontosan arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt a nyugdíjjárulékot befizették már a nyugdíjas emberek évtizedeken át, és amikor itt a magas vagy viszonylag magas nyugdíjakat kapó nyugdíjasok ellen hangulatot próbálnak szítani, tisztelt képviselőtársaim, akik itt ülünk a Házban, és a mi jövedelmünk messze több mint 50 ezer forint, ezek után igen nagy álszentség azt mondani, hogy ha egy 80 éves vagy 75 éves bányász 50 ezer forint nyugdíjat kap, akkor az elviselhetetlenül sok, ne kapjon annyit- mondták itt egyes kormánypárti képviselők. (Sasvári Szilárd: Ki mondta ezt? Név szerint ki mondta?) Ha valami, ez igaz! Elhangzott olyan javaslat, hogy 50 ezer fölött egyáltalán ne adjanak, vagy pedig csak az infláció szintjén adjanak nyugdíjemelést. Azok az emberek nyugdíjjárulékot fizettek.

Egy képviselő nem mondhat olyat, de sajnos egy újságírónő már megírta az önök állítása alapján, hogy lassan azt kell mondani, ha a nyugdíjjárulék alapján nem fizetik ki a nyugdíjakat, akkor az is bolond, aki nyugdíjjárulékot fizet Magyarországon. Vissza kell utasítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezt a hangot, de alapvetően a kormánynak kell teljesíteni a törvényben vállalt kötelességeit, és akkor mindenki azzal a tudattal fizeti a nyugdíjjárulékot (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), hogy később nyugdíjat is kap érte.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom kétperces felszólalásra Varga Mihály államtitkár úrnak a szót.

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék két korábban elhangzott hozzászólásra reagálni.

Az egyiket Baja képviselő úr tette. Sajnálom, hogy a képviselő úr nem volt itt a vita elején, és nem hallotta a miniszterelnök úr fölszólalását. Abban ugyanis elhangzott, hogy a kormány tartja magát a kormányprogramban leírtakhoz, azaz a nyugdíjak értékállóságát garantálni fogja; a nyugdíjak vásárlóereje nemhogy megmarad, hanem 1999-ben nőni is fog. Elhangzott, hogy a nyugdíjak átlagos emelése 14 százalékos lesz, tisztelt képviselő úr, és a nyugdíjasok 24 százaléka, tehát közel egynegyede még ennél is magasabb nyugdíjemelést fog kapni 1999-ben. Ez azt jelenti, hogy minimum 3500 forint vagy minimum 11 százalékos inflációs emelést minden nyugdíjas ebben az országban meg fog kapni. Ez az egyik észrevételem. Tehát azt gondolom, hogy a képviselő úrnak majd a jegyzőkönyvben kell megtalálni az ide vonatkozó sorokat. Elhangzott a kormány álláspontja, és a kormány tartja magát - még egyszer hangsúlyozom - a kormányprogramban tett ígéretéhez.

Kupa Mihály képviselő úrnak pedig csak egy rövid reflexiót szeretnék tenni. Igaza van a képviselő úrnak abban, hogy a rendszerváltozás után a társadalomnak elég sok tagja vesztesként érezheti magát. Ezek között nem kivételek a nyugdíjasok sem, de azt gondolom, értelmetlen vita lenne most abba belemenni, hogy ki az igazi vesztes 1990 óta, ki fizeti meg annak az elmúlt 40 esztendőnek az árát, amit 1990 után próbálunk valamilyen módon helyrehozni. Hadd tegyek mégis annyi megjegyzést, hogy nagyon sok vizsgálat alapján a gyermeket nevelők, a családosok, a fiatal családosok azok, akik 1990 óta ebben az országban a lehető legnagyobb veszteséget szenvedték el. Ugyanis ha megnézzük, hogy annak a fogyasztói kosárnak, amelyből, mondjuk, egy nyugdíjas vagy egy fiatal családos részesül, a fogyasztói áremelkedése és összetétele hogyan változott, akkor feketén fehéren lehet igazolni - a Tárki számításai ezt egyébként igazolják is -, hogy a gyermeket nevelők 1990 óta egy vesztes pályán vannak. Ez a kormány most megpróbálja ezt a veszteséget kompenzálni, és megpróbálja ezt az országot a gyermeket nevelők számára is elviselhetővé, élhetővé tenni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Csurka István képviselő úrnak, MIÉP.

 

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, elnök úr. Baja Ferenc - lehet, hogy szándékosan - félreért engem. Az nem szembeállítás, ha az egyik nyugdíjasréteg és a legalacsonyabb nyugdíjasréteg nyugdíját sokkal jobban meg akarjuk emelni, mint a fölső rétegekét. Ez nem szembeállítás! A szembeállítás az, amit önök csináltak azzal, hogy '97-ben hitelből - 760 millió dolláros, közérzetjavító intézkedésekre felvett hitelből - emelték a nyugdíjakat, a nyugdíjasokat ezzel magukhoz kötötték közvetlenül a NATO népszavazás előtt, és aztán a választásokon is ebben bíztak; most pedig hirtelen a szemére hányják még a költségvetés előtt ennek a kormánynak, hogy el akarja venni. Ez a legnagyobb aljasság, mert ha valaki azt hallja, hogy tőle valamit el akarnak venni, annak kinyílik a bicska a zsebében; holott az igazság nem ez, nem akar senki semmit elvenni. Önök szembe akarják állítani az önök által egyszer már megnyert, bekaszált, korábban tarra vágott nyugdíjasréteget. Mert hiszen ezt tették, '95-'96-ig tarra vágták (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.), aztán hirtelen adtak, és most jönnek azzal, hogy persze, még a mostani kifizetések Horn Gyula nevéhez vannak kötve nagyon sok ember szemében. És most ebből akarnak megélni! Ez a szembeállítás, ez a társadalom mérgezése, tönkretétele! Ebben nagy gyakorlatuk van önöknek. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Gyimesi István képviselő úrnak, Fidesz.

 

GYIMESI ISTVÁN (Fidesz): Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg nekem, hogy a vitát talán egy más aspektusból közelítsem meg. Reggel, amikor kimentem a házam elé, száraz falevelekre léptem, az éjszakai szél fölszárította az esőt. Ősz van. Talán a nyugdíjasok helyzetét, ami egyfajta jelző, az idős emberek élethelyzetéből közelíteném meg, az élet szeretete és az élhető életminőség oldaláról.

Szombaton lesz 60 éves az az iskola, ahol tanultam. Egy jelmondat volt fölírva az osztály falára: "Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag az égen, úgy érdemes." A csillagról most nem szeretnék beszélni. (Közbekérdezés: Melyik csillagról? - Derültség. - Mádai Péter: Az egy sok ezer éves csillag!) Mondom, abban az iskolában, ahova én jártam, ez a jelmondat volt, és ezt szívtam magamba, ahol arra is megtanítottak, hogy nem illik belebeszélni abba, ha más beszél. (Taps a kormánypártok soraiban.) Nagyon sajnálom, hogy ilyen színezetet vesz a hozzászólásom, és ezzel elvesztem azt az időt, amit, remélem, elnök úr majd méltányol.

Az időskorúak élethelyzetéről szerettem volna beszélni, arról, hogy generációk élnek egymás mellett, és arról, hogy mennyire szeretik az életet és egy élhető élet esélyét. Knoll István barátom, az Életet az Éveknek Nyugdíjszövetség elnöke, aki ma nem lehet már velünk, és Krizsán Sándor a megyegyűlésben - Pest megyéről beszélek -, amikor ilyen helyzetek adódtak, hölgyeim és uraim (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a költőkhöz nyúlt, és onnan vett idézetet. Ha megengedik nekem, elmondanám majd a szünetben önöknek. (Derültség. - Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Frajna Imre képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Baja Ferencnek azt tudom mondani, hogy, mondjuk, a csöndre nem igazán sikerült a szocialisták részéről fölfigyelnünk, sőt... Ezt abban a reménykedésben, hogy az általuk írt számlát más fizetné ki, persze meg tudja az ember érteni, de mint ezt többször elmondtuk, erre nincsen lehetőség.

A generációk közti ellentét szítását a differenciált nyugdíjemelés nyakába varrni, azt gondolom, hogy teljes félreértése az egésznek. Itt kanyarodok azokhoz is, akik azt mondták, hogy járulékot fizettek, és ez egy szerződés. Így van, éppen ezért fogja mindenkinek a nyugdíja megtartani az értékét, ellentétben a korábbi évek gyakorlatával. Ellenben azt is gondoljuk, hogy van a nyugdíjaknak egy olyan alacsony mértéke, amely az emberi méltóságot veszélyezteti. Éppen ezért az értékőrzésen felül látjuk szükségességét annak, hogy ezeket a nyugdíjasokat jobban segítsük a többieknél, nem a többiek kárára.

Hogy a járulékfizető nyugdíjasok járulékot fizettek, és hova lett ez a járulék, erről talán Hegyi Gyula pártjának az elődje hosszabban tudna beszélni, mint mi. Hogy hogyan költötte el a Horn-kormány a '99. évi járulékot, ezt már elmeséltem, ezt hívták úgy, hogy nyugdíjreform. 80 milliárd forint megy ki a nyugdíjrendszerből ennek kapcsán.

 

 

(10.20)

 

Így sikerült elköltenie a '99-es járulékot a Horn-kormánynak 1997-ben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Nem mehetek bele a vitába a személyes érintettség révén. A képviselők többször megemlítik egymást, és ahogy jelentkeznek hozzászólásra, sorban szólítom a képviselőket. Most Bauer Tamás képviselő úr, SZDSZ, kétperces felszólalása következik. - Különben állandó párbeszéd lenne a parlamentben.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Varga Mihály képviselő úr felszólalására reagálnék, aki arra hivatkozott, hogy Baja Ferenc esetleg nem hallotta ma reggel a miniszterelnök urat. Én hallottam, de hallottam kedd reggel is, amikor a miniszterelnök úr a napirend előtti vitában azt mondta, hogy a kormányt az alkotmány és a törvények kötik - és nemcsak a kormányprogram. Ez az egész vita arról szól, hogy a kormányt köti-e a hatályos nyugdíjtörvény. Ez az alapkérdés.

A másik megjegyzésem: egyetértek az államtitkár úrral abban, hogy az elmúlt nyolc évnek nemcsak az idősek, hanem a családalapító fiatalok is vesztesei - ebben egyetértek; de azok a családot alapító fiatalok is és azok, akik még nem részesülhetnek - mint például a munkanélküliek - az adókedvezményből, hanem csak családi pótlék jut nekik. Az az elképzelés, amit önök képviselnek, hogy elsősorban adókedvezménnyel és csak mellesleg egy inflációt éppen talán elérő családipótlék-emeléssel segítenek a fiataloknak, pont a legrosszabbul járó fiatal családokon nem segít.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Gyimesi képviselőtársunk egy szép József Attila-idézettel jeleskedett. Kár, hogy az első sorát nem idézte. (Dr. Medgyasszay László: Nem volt felírva!) Az első sora ugyanis úgy szól, hogy "Ne légy szeles, bár a munkádon más keres, dolgozni csak pontosan, szépen" és így tovább.

Tisztelt Ház! Ez a vita arról szól, hogy ki keresett a nyugdíjasok elmúlt 40 évbeli munkáján. Nem az ellen ágálunk, hogy az alacsony nyugdíjjal rendelkezők magasabb nyugdíjemelést kapjanak, csak azt kívánjuk, hogy minden nyugdíjas megkapja a törvény szerint neki járó nyugdíjemelést. Ami pedig a családok támogatását illeti, úgy látom, hogy - miniszterelnök úr most elmondta a bevezetőjében - mivel az én családomat támogatja a kormány, a jövő évben a kiskorú gyermekem után adott mennyiségű összeget leírhatok majd az adómból. A kormány jelenlegi tervezett intézkedése nyomán ezt az összeget egy az egyben átadhatom az édesanyámnak, akinek ennyivel kevesebbel fog emelkedni a nyugdíja. Úgy gondolom, hogy ez nem családtámogatás.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Koleszár Lajos képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. KOLESZÁR LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az utolsó országgyűlési választások eredményeként átrendeződött a Ház, átrendeződött a parlamenti matematika. A kormánypártoknak lehetőségük van arra, hogy az addig érvényben lévő törvényeket megváltoztassák, de arra nincs, hogy a matematika törvényszerűségeit is megváltoztassák. Márpedig itt most a nyugdíjasokkal azt kívánják elhitetni a kormánypárt tisztelt képviselői, hogy a 13 százalék több, mint a 20 százalék. (Dr. Medgyasszay László: Nem mondta senki!) Úgy gondolom, a nyugdíjasok idősek, de nem szellemi fogyatékosak. Ezt nehezen fogják tudni megmagyarázni nekik.

Úgy gondolom, hogy az elmúlt hetekben egy rohamos és gyors törvényváltoztatás szemtanúi voltunk. A mód és a lehetőség adott, hogy miként az államháztartási törvényt, a nyugdíjasokat érintő törvényt is megváltoztassák önök. Nem igazán értem, hogy ha ez a szándék, akkor ezt miért nem teszik meg. Valószínűleg ezzel az önkormányzati választásokat megelőző népszerűtlenséget nem óhajtják felvállalni.

De időzzünk el egy percre e mellett a törvény mellett. Önök olyan gyakran és olyan sokszor hangoztatták az antalli örökséget! Ez a törvény 1992-ben Antall József kormányzása idején született, tehát nem igaz, hogy a szocialisták törvényt adtak a nyugdíjasoknak, önök pedig pénzt fognak adni. 1996-ban valóban megváltozott a törvény, hogy végrehajtható legyen, hogy az előző év nominálértékének megfelelő nyugdíjemelést tudjon végrehajtani a kormány. Önöket is ez kötelezi.

A miniszterelnök úr elmondta, hogy a törvény és az alkotmány kötelezi a kormánypártokat. Tisztelettel kérdezem, hogy önök miért nem óhajtják ezt a törvényt megváltoztatni? (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Zsikla Győző képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Hegyi Gyula Képviselő Úr! Kérem, hogy pontosan idézzen! Nem azt mondtam, hogy a nyugdíjrendszert a nyugdíjasok mezőgazdasági munkájára kell alapozni, ahogy ezt ön állítja, csupán azt, hogy amelyik nyugdíjas ezt hobbiból vagy jövedelemkiegészítésből megteszi, az a Független Kisgazdapárt új támogatási rendszere értelmében a jövő évtől támogatva lesz, szemben az eddigiekkel.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra következik Filló Pál képviselő úr, MSZP.

 

FILLÓ PÁL (MSZP): Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában elhangzott az, hogy a nyugdíjasok kampánycélú riogatása folyik, sőt az is elhangzott több képviselő úr szájából is, hogy össze kell kötni a társadalmat.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy végre őszintén és tisztán kellene beszélni. Nem mi, szocialisták riogatjuk a társadalmat, hanem önök riogatják a nyugdíjasokat azzal, hogy nem kívánják nekik megadni a törvényben előírt nyugdíjemelési mértéket. Nem mi állítjuk szembe a nyugdíjasokat egymással, hanem az önök - ma reggel a miniszterelnök által benyújtott vagy előterjesztett - javaslata osztja meg a nyugdíjasokat.

Kérdezem önöktől, és kérdezem a jelen nem lévő politikai államtitkár úrtól is, hogy hogyan fogja megtartani az a nyugdíj a reálértékét, amelyet 10 vagy 11 százalékkal fognak emelni (Moraj a kormánypárti padsorokban. - Koltai Ildikó: Ki mondta?), amikor jövőre önök szerint is 13 százalék lesz az infláció. Úgy gondolom, hogy ezek a nyugdíjak nem fogják megtartani a reálértéküket.

Még egy dolgot szeretnék megfogalmazni azért, mert őszintén és tisztán kell beszélni. Hölgyeim és uraim, önök a szegényektől, a nyugdíjasoktól, a kisemberektől vesznek el azért, hogy mindenféle anyagi korlát nélkül támogathassák a legjobb módban lévő úgynevezett családokat. (Moraj a kormánypárti padsorokban. - Koltai Ildikó: Ez nem igaz!) Úgy gondolom, hogy ez társadalmilag semmiképpen nem mondható igazságosnak. Lehet erre hümmögni vagy bármit mondani, de kérdezem önöket, hogy azoknak, akiknek milliós jövedelmük van, miért van szükségük alanyi jogon járó családi pótlékra. Kérdezem önöket, hogy mivel fogják kompenzálni azokat a családokat, ahol a jövedelemadó-kedvezményeket nem fogják tudni jóváírni az adózók, mert nincs annyi jövedelmük, hogy jóvá tudják írni - és a sort folytathatnám.

Önök nem kívánnak emelést adni a közalkalmazottaknak, a köztisztviselőknek, és mindezt, az így megspórolt összegeket a leggazdagabb családok számára kívánják átcsoportosítani. Ez számunkra elfogadhatatlan, és ezt a kérdést ma ezért kellett megvitatni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra következik Hegyi Gyula képviselő úr, MSZP.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Nagyon sajnálom, hogy Frajna Imre ebben a vitában, amely a jövő évi nyugdíjakról szól, a rendszerváltozás előtti évtizedekre próbált visszautalni. Amennyiben megtette, hadd folytassam: nem tudom, hogy kinek az elődei kormányoztak '90 előtt, mivel tudjuk, hogy a kormány tagjainak közel fele az egykori MSZMP tagja volt. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Jaj!) Ezek után az ilyenfajta mutogatások teljesen értelmetlenek. Egyetlenegy nyugdíjas sem fogadja el azt, hogy ő 20 százalék helyett 14 százalékot kap azért, mert Frajna úrnak ilyen jó ötletek jutottak eszébe. Ettől függetlenül az illetők nyilván becsülettel dolgoztak, most is becsülettel helyt álltak, ezzel teljesen felesleges foglalkozni egy nyugdíjvitában.

A másik pedig, ami a nyugdíjasok egymás elleni kijátszását vagy nem kijátszását illeti: nagyon helyes, ha a kormány szociális érzékenységből, igazságosságból, más okból az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek 20 százaléknál többet, tehát a törvény szerint járó 20 százaléknál magasabb nyugdíjemelést ad. Ezt el fogjuk ismerni, meg fogjuk köszönni, és meg fogjuk tapsolni. Azt azonban, hogy másoknak ne fizesse ki azt a 20 százalékot, ami jár, törvénytelennek tartjuk, és nem fogadjuk el! A kijátszás akkor van, ha az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek csak az alapján fizetik ki a járandóságukat, hogy más nyugdíjasoktól elveszik. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: ha ebben az országban valóban magas nyugdíjak lennének, akkor szociális érzékenységünk alapján azt mondanánk, hogy az emelésekből el lehet venni.

 

 

(10.30)

 

De tessék, tisztelt képviselőtársaim, ki az, aki önök közül föláll, és azt mondja, hogy igen, szerinte az ő jövedelmi viszonyai szerint 50 ezer forint elképzelhetetlenül sok pénz egy hónapra?!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Következik Göndör István képviselő úr, MSZP.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Három dologra szeretnék kitérni. Elsősorban Frajna képviselő úrnak, mert most már a többedszeri hozzászólása alapján az a meggyőződésem, hogy nem ismeri az új nyugdíjtörvényt. Tisztelettel javaslom, el kellene ezt olvasni, a következők miatt.

Ez a törvény lehetővé tette az állampolgárok számára azt, hogy válasszanak egy olyan rendszert, amikor önmagukról gondoskodhatnak. Ezért mentek át, mert ilyen vita, mint a mai, előzte meg - úgy, ahogy Nagy Sándor elmondta - évtizedeken keresztül a nyugdíjemelést! Ezért választják sokkal többen a magánnyugdíjpénztárt, mint amire mi számítottunk!

A következő: hangoztatja a 80 milliárdot. Örülök, hogy itt van Varga Mihály. Kellene arról is beszélni, hogy a törvény azt is előírja, a biztosító portfólióját hogyan kell kitölteni, és ez a pénz visszakerül az állami költségvetésbe, és finanszírozza azt a gazdasági növekedést, amit önök is és mi is rettentően várunk és szeretnénk.

A harmadik dolog: amikor arról beszél Csurka István, hogy milyen a kiegyenlítés, tisztelettel ajánlom a figyelmébe azt, amit Kupa Mihály elmondott, hogy itt arról van szó, hogy ezek az emberek évtizedeken keresztül dolgoztak, és őket nem lehet egy kalap alá venni azokkal, akiknek van öt-hét-tízéves szolgálati idejük, munkaviszonyuk. Erről ugyanez a nyugdíjtörvény, mint az időskorúak járadéka, rendelkezik és próbálja megoldani a problémájukat.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra következik Üszögi-Bleyer Jenő képviselő úr, MSZP.

 

ÜSZÖGI-BLEYER JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nyugdíjastársaim, itt és a képernyők előtt! A nyugdíjas-társadalom megdöbbenéssel fogadta a miniszterelnök úr bejelentését, hogy a nyugdíjemelést jövőre a várható 20 százalékról 14 százalékra kívánják csökkenteni. Azóta a nyugdíjasok kifejezésre juttatták erről a véleményüket. Budapesten, Győrben, Békéscsabán, Szekszárdon, Egerben és az idősek világnapján megtartott országos ünnepségen összesen több mint háromezren tiltakoztak a méltánytalanság ellen. A 20 százaléknak 14 százalékra való csökkentését egyetlen nyugdíjas- vagy társadalmi szervezet sem fogadja el. Az az általános vélemény, hogy ez nemcsak törvénytelen, hanem indoktalan és igazságtalan is. Erről az előttem felszólaló képviselőtársaim is bőségesen szóltak.

Amire a figyelmet fel szeretném hívni: a nyugdíjas-társadalom döntő többsége nem tudja elfogadni, hogy egyik nyugdíjas fedezze a másik ellátásának emelését. Ez igazságtalan és ellentétes a biztosítási elvekkel, nem veszi figyelembe a befizetéseket és a munkában eltöltött éveket.

Befejezésül azzal kapcsolatban, hogy a kormány a családokat akarja segíteni, el kívánom mondani, hogy ebben mi is egyetértünk - de azt ne a nyugdíjak csökkentésével kívánja biztosítani! A Nyugdíjasok Országos Szövetsége és országos képviselete (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nemcsak azért tiltakoznak, mert csonkítják járandóságukat, hanem azért is, mert sértő, ahogyan ezt magyarázzák. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Képviselőtársaim! Lehet, hogy mi reumásak vagyunk, lehet, hogy nekünk fáj a lábunk, de az agyunk tiszta, és meg tudjuk különböztetni azt, hogy mi a 20 százalék és mi a 14 százalék!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megkérem a képviselőtársakat, hogy a kétperces időhatárt tartsák be, mert így mindig fogy az idő. (Közbeszólás: Az mindig fogy!) Medgyasszay László úr visszalépett, Kökény Mihály úr visszalépett.

Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak adom meg a szót, Fidesz.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt úgynevezett szocialista Képviselőtársaim! (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.) Nézzük csak, hogy mit jelentett az elmúlt négy évben a családtámogatás az önök értelmezése szerint! Csökkenő értékű nyugdíjakat, az inflációt meghaladó gyógyszerárakat, amelyek a nyugdíjasokat érintették, drasztikusan növekvő energia- és közüzemi díjakat. Mi ma egy nyugdíjas háztartásában, költségvetésében a legnagyobb tétel? A gyógyszer- és a közüzemi számlák.

Mit jelentett egyébként még az úgynevezett szocialista családpolitika? Gyermekek után járó adókedvezmény megszüntetése, eltörlése - felejtsük el. Ugye, ez volt? Családi pótlék alanyi jogosultságának megszüntetése és az úgynevezett olyan jövedelemhatárhoz kötése, amely alapján egy olyan házaspár, ahol, mondjuk, az egyik szülő pedagógus, a másik köztisztviselő, kicsúszott a családi pótlék vagy a gyes folyósításából. Nem tudom, hogy ezen a házaspáron értjük a gazdagokat? Ezt jelentette az önök családpolitikája.

Mit jelent a Fidesz családpolitikája? Lendületben és lendületesen kezdett hozzá a Fidesz-kormány, a polgári kormány egy új családpolitika kialakításához. Ez pedig azt jelenti, hogy alanyi jogon jár a családi pótlék, visszaállítjuk a gyermekek után járó adókedvezményt, növeljük a nyugdíjak vásárlóértékét. (Zaj.)

És tisztelt Bleyer képviselőtársam, nagy tisztelettel hadd jegyezzem meg, hogy az én nagymamám nekem tegnap este azt mondta, hogy kedves kis unokám, nemcsak az a lényeg, hogy szám szerint mekkora lesz az én nyugdíjam, hanem az is lényeges, hogy majd a gyógyszeremet mennyi pénzért tudom megvásárolni, és hogy mekkora lesz a közüzemi számla. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) És itt, ma a parlamentben elhangzott az is - és ezt most megerősítem -, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a főként a nyugdíjasok által fogyasztott gyógyszerek ára ne haladja meg az infláció mértékének növekedését.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Kósa Lajos képviselő úr, Fidesz.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! És tisztelt többgyermekes családos Társaim, szerte az országban! Bizonyára nagyon érdeklődve figyelik, hogy mi folyik itt a Házban. Szeretném mindenkinek a figyelmét felhívni arra, ne hagyjuk azt, hogy egy képmutató, álszent szocialista manőver (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.) szembeállítson generációkat, családokat a társadalomban egymással! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Emlékezzünk vissza - hiszen a nyugdíjasok sem feledékenyek -, amikor a Szocialista Párt képviselte a nyugdíjasok érdekeit az előző ciklusban, akkor a nyugdíjak reálértéke drámai módon csökkent, 12,5 százalékkal a négyéves periódusban, a családok helyzete drámaian romlott, egy olyan társadalomban, ahol egyre kevesebb a gyerek, ahol egyre kisebb a népesség, ahol meg kellene állítani ezeket a katasztrofális folyamatokat! A Fidesz politikája arra irányul, hogy békét teremtsen a különböző generációk között, a családosok között éppúgy, mint az idősek között, hiszen egyszerre kell minden magyar állampolgárnak az erejére támaszkodni ahhoz, hogy ebből a helyzetből kikerüljünk. Ezért van az, hogy szemben a szocialista nyugdíj-érdekképviselettel - amely azt mondta, hogy majd emeljük a nyugdíjat, és közben az elmúlt négy évben reálértékben 12,5 százalékkal csökkent a nyugdíj értéke -, mi azt mondjuk, hogy minimum szinten tartjuk, de igazából a jelen gazdasági helyzet lehetővé teszi, hogy 13-14 százalékkal emeljük a nyugdíjakat, ami reálérték-növekedést jelent 2,5-3 százalékkal.

Ezt Filló Pál képviselő úr figyelmébe is ajánlom, mert nem szabad a szezont a fazonnal összekeverni; ő összekeverte az inflációt a nyugdíjemeléssel - az nem ugyanaz! Jobban állt önnek, amikor a Mohosz érdekében lépett fel a parlamentben (Derültség a kormánypártok soraiban. - Filló Pál közbeszólása.), az a családi kasszát is jobban segítette, gondolom, önöknél.

Kedves Üszögi Képviselőtársam! Igaz, önöknek is jó a memóriájuk, de nekünk is. Ön az elmúlt négy évben - képviselőtársam volt az előző parlamentben - egyszer szólalt fel a nyugdíjasok érdekében, amikor a félszázalékos nyugdíjemelés mellett kardoskodott és törte a lándzsát. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Gratulálok ehhez a nagyívű pályafutáshoz. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Deutsch Tamás elállt a felszólalástól. Kétperces felszólalásra megadom a szót Frajna Imre képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt a meglepő bejelentést kell közölnöm, hogy elolvastam a nyugdíjtörvényt, meg értem is. (Derültség a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Nem látszik! - Még egyszer! - Többször kell!) Úgyhogy, ha Göndör úr ezt olyan jó konstrukciónak tartja, akkor ajánlom, hogy mondjuk, próbáljon egy olyan konstrukciót a fizetése kapcsán eljátszani, miszerint a fizetését a munkáltatója nem kifizeti neki, hanem beteszi valami kamatozó betétkönyvbe, Göndör úr meg cserében hitelt vehet föl minderre - merthogy a rendszer erről szól!

 

(10.40)

 

Így van! Ebből a rendszerből sikerült önöknek elüldözni azokat az embereket, akik járulékfizetők, és kiviszik azt a pénzt, amiből jelenleg a nyugdíjakat kellene fizetni. Ez a pénz megjelenik hiányként az állami költségvetésben. Igaz, hogy a pénztár megveszi azt az állampapírt, amit a költségvetés hiányként kibocsát, csak ez a pénz éppen hogy nem a gazdaságban keletkezik, hanem növeli az államháztartás hiányát, és az adófizető polgár, aki egyébként az elriasztó nyugdíjrendszerből ijedtében kiszerződik, megfizetheti a saját nyugdíjrészét, amikor befizeti ebbe a rendszerbe, plusz ennek a felhalmozott hiánynak a tőkerészét is és a kamatát is - magyarán kétszer fizettetik meg vele ugyanezt. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Hörcsik Richárd képviselő úrnak, Fidesz. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Téves!) Nem tartózkodik bent, tévedés volt.

Kétperces hozzászólásra megadom a szót Bajor Tibor képviselő úrnak, MSZP.

 

BAJOR TIBOR (MSZP): Tisztelt Parlament! 1996-ban, amikor a félszázalékos nyugdíjemelés volt, akkor nem történt semmi más, csak az, hogy a Horn-kormány betartotta a törvényt. (Taps, derültség a kormánypártok soraiból. - Deutsch Tamás: Ez egy jó törvény lehetett!) 1990-ben a Fidesz azt hirdette, hogy olyan országban szeretne élni, ahol a törvény nemcsak a kólát védi - én most azt mondom, én olyan országban szeretnék élni, ahol a nyugdíjastörvényt is. Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Üszögi-Bleyer Jenő képviselő úrnak.

 

ÜSZÖGI-BLEYER JENŐ (MSZP): (Halk a mikrofonhang.) Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. (Közbeszólások: Mikrofont! - Megigazítja mikrofonját.) Selmeczi Gabriellának szeretném elmondani a következőt: hosszú évek alatt a nyugdíjas-társadalom együtt sírt és együtt nevetett az aktívakkal. Egyelőre a sírás volt az, amikor együtt voltunk, a sírás volt az, amikor a Bokros-csomag megpróbáltatásait (Sasvári Szilárd: És feleslegesen és alkotmányellenesen!) szó nélkül ez a hárommilliós nyugdíjas-társadalom elviselte!

Most, amikor lehetőség van arra, hogy ennek a nyugdíjas-társadalomnak valamit jóvátegyünk, akkor úgy érzem, ennek a kormánynak kötelessége (Dr. Medgyasszay László: Meg is teszi!) az, hogy segítse a nyugdíjasokat! (Dr. Medgyasszay László: Azt tesszük!)

Egyetlenegy öreg magyar mondást szeretnék elmondani. Egy öreg pásztorember mondta: Ide figyeljen, fiam! Sohasem a kölyökgólya eteti az anyagólyát, mindig az anyagólya eteti a kölyökgólyát. Ez azt jelenti, hogy a nekünk juttatott összegből döntően gyermekeinket és unokáinkat támogatjuk. Tehát az állam közvetve ugyan, de támogatja az ifjúságot, és mi igenis arra törekszünk, hogy a generációk között semmiféle összetűzés vagy semmi egyéb ne történjen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Mielőtt megadnám a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, kérném a képviselő urakat, hogy a mikrofont lehetőleg a kabátra tűzzék fel, a közérthetőség szempontjából sokkal jobb, ha rögzítve van a mikrofon.

Szabó Zoltán képviselő úr kétperces felszólalása következik, MSZP.

 

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon szeretném megkérdezni Selmeczi Gabriella képviselőtársunkat, hogy mit értett az alatt, hogy "úgynevezett szocialista képviselők". Én nem emlékszem arra, hogy bárki megkérdezte volna, nem óhajtok neveket mondani a szemközt ülők közül, hogy ők úgynevezett fiatalok, vagy Selmeczi Gabriellától, hogy ő úgynevezett demokrata.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Francz Rezső képviselő úrnak, MSZP.

 

FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Mindig heves tapsvihar köszönti a kormánypártok részéről a Bokros-csomag kiejtését. Hogy vélekedett erről dr. Urbán László, akkor még csak a Fidesz - MPP nélkül - képviselője 1994 szeptemberében? (Kósa Lajos: Nem volt még Bokros-csomag! - Derültség a Fidesz soraiban.) Nem volt még Bokros-csomag! Óhajtotta-e? Idézem: "Az első felmerülő kérdés tehát, hogy szükség van-e egyáltalán pótköltségvetésre." - 1994 őszén. "A pénzügyminiszteri indoklás szerint pótköltségvetés nélkül az államháztartás hiánya 80-90 milliárd forinttal haladná meg a tervezett szintet, ez gyorsítaná az inflációt, növelné a külső eladósodást, és az ő számításai szerint mintegy 500 millió dollárral az ez évi folyó fizetési mérleg hiányát, amit csak adóssággal lehetne fedezni."

Másutt: "És ugyancsak ehhez a súlyos örökséghez tartozik az is, hogy milyen óriási belföldi államadósság-növekményt, méghozzá kamatozó belső államadósság-növekményt örököl ez a mostani kormány." Tehát itt a Horn-kormányról szól. "De hogy ezt miként kell kezelni és ez ügyben mit kell tenni, ez inkább a jövő évi költségvetés témája lesz." Tehát az a következő évi volt a Bokros által fémjelzett. "A Fidesz továbbra is érvényesnek tekinti a választási kampány időszakában kidolgozott gazdaságpolitikai programjának alapvető irányát, eszerint: az előző kormány nyakló nélküli költekezésekkel megvalósított gazdaságélénkítése éppúgy elhibázott, mint egy szűk látókörű, az összkereslet, fogyasztás és beruházás összetevőit egyaránt sújtó fiskális fűnyírás." Következésképpen Urbán úr mint közgazdász óhajtotta a Bokros-programot (Moraj a Fidesz soraiból.), mert nem volt a dolognak más kimenetele.

Kik tudták (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) megfizetni, kiemelni ezt az országot abból a kátyúból, amibe az MDF-kormány beletaszította? A bérből, fizetésből élők! (Az elnök a csengő ismételt megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!) Tehát ezek konszolidációjáról lenne most szó. Tartozunk ennyivel a nyugdíjasoknak!

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Balczó Zoltán képviselő úr kétperces felszólalása következik, MIÉP.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Azt hiszem, senki nem vindikálhatja magának azt a jogot, hogy az egész nyugdíjas-társadalom nevében beszéljen - életkortól, pártállástól függetlenül erre nincs joga.

Annyit szeretnék mondani, én is hadd osszam meg a tapasztalataimat azzal az MSZP-s képviselőtársi megjegyzéssel kapcsolatban, hogy a nyugdíjas-társadalom szó nélkül viselte el a Bokros-csomag terheit. Ezt azok állítják, akik füldugót használnak, nincs fülük a hallásra, és nincs kommunikációjuk azzal a társadalmi réteggel, amelyre nézve ezeket a döntéseket meghozták.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP és a Fidesz soraiból. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jól van!)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Varga László képviselő úrnak, Fidesz.

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Személyes megtámadtatás címén szólók (Derültség a Fidesz soraiban.), ugyanis az erről a tulajdonságról ismert Szabó Zoltán mondta, hogy az idősebbek is természetesen a Fideszben lehetnek, ő erre nem tesz megjegyzést. Szeretném hangsúlyozni elsősorban azt, hogy az egész vita azért méltatlan, mert nem szabad kétségbe vonni egy kormánynak azt a törekvését, hogy valóban a nyugdíjasoknak emberi életet akar biztosítani. Ennek a kétségbe vonása önmagában etikátlan! (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Miért? Laci bácsi! Pinochet!)

A másik pedig, ami a kort illeti, szeretném biztosítani képviselőtársaimat, hogy jobban illik egy kereszténydemokrata a humanista Fideszbe, mint egy kommunista a Magyar Országgyűlésbe. (Derültség és taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Ami pedig a kort illeti, állítólag Mikszáth Kálmánnak tulajdonítják: többet ér egy százéves ember bölcsessége, mint egy fiatal hülyesége.

Köszönöm szépen. (Derültség és taps. - Hegyi Gyula: Így van!)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz.

 

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Francz Rezső szocialista képviselőtársam mondandója váltotta ki belőlem a reakciót, ugyanis, ha így lenne, ahogy ő elmondja, akkor a Bokros-csomag egy nagyon szép, nagyon jó, nagyon hasznos és abszolút makulátlan konstrukció lett volna. Igaz, hogy ezt fél évvel visszább datálta, és Urbán László mondandóját próbálta ennek alátámasztására elmondani, de azt gondolom, ebben messze nem járt el méltányosan. Az elemzők is elmondják, hogy a kilenc hónap késlekedés, ami a szocialisták felkészületlenségéből adódott, váltotta ki azokat a drasztikus reakciókat, amiket aztán a Bokros-csomag keretében próbáltak meg korrigálni, ami szerintem rendkívül sok kárt is okozott az országnak.

Tehát, tisztelt képviselőtársam, a Bokros-csomag a nyugdíjasoknak rendkívül sok nehézséget okozott életmódjukban, és itt nemcsak a nyugdíjemelésekre, hanem a gyógyszerárakra, az inflációra kell gondolni, hiszen az infláció 10 százalékkal nőtt a Horn-kormány első egy évében, és köztudomásúlag az infláció leginkább a nyugdíjasokat, a szegényeket sújtja.

 

 

(10.50)

 

 

Tehát a Fidesz éppen nem generációs szemlélet alapján nézi ezt, hanem az egész társadalom előmenetelét próbálja komplex módon megközelíteni a családok oldaláról. Arra kérném, hogy ezt vegye tekintetbe akkor, amikor elmondja a véleményét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm. Következik kétperces felszólalásra Kósa Lajos képviselő úr, Fidesz.

 

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Való igaz, nem méltó az, ha úgynevezett, idézőjelbe tett "gúnyszócskákkal" minősítünk akár nyugdíjasokat, akár családosokat - ahogy ezt az előbb Filló Pál úr tette -, akár másokat. Ugyanis arról van szó, hogy a társadalom békéjének megőrzése mindnyájunk számára fontos lehet. A generációk közötti béke és egyetértés megőrzése mindnyájunk számára fontos lehet, hiszen kiragadott idézetekkel: nem a gólyafiú eteti a szülőt - ez igaz, de azt a szülőt, aki majd megöregszik, mégiscsak a felnövekvő nemzedék tartja majd el

Éppen ezért fontos a társadalmi béke megőrzése, ezért törekszik erre a Fidesz-kormány. Azért törekszik arra, hogy az elmúlt időszak legtöbbet szenvedett rétegei számára - ahol a kiadási oldalon is nagyon komoly terhek vannak -, a fiatal családosok és a nyugdíjasok számára egyaránt mondjunk valamit. Ezért mondjuk, hogy reálértéken felül, vagyis az infláción felül emelni kell a nyugdíjakat, szemben az előző időszakkal. Ezért mondjuk azt, hogy álszent, álságos, hamis dolog, amit mondanak, és azt kell meglátni, hogy most, amikor lehet valamit elosztani, akkor meg kell nézni, hogyan tudjuk ezt az egészet nem egy társadalmi csoportra, szűk pártpolitikai érdekből fókuszálva odavetíteni, hanem meg kell őrizni a társadalmi békét, és meg kell őrizni szándékaink szerint a generációk közötti egyetértést azért, hogy ennek az országnak jobban mehessen a sora, mint az önök kormányzása idején ment. Ez a mi törekvésünk, és ettől nem fognak tudni ilyen álszent akciókkal eltántorítani minket.

Francz Rezső úrnak annyit szeretnék mondani, hogy Urbán László nem jós. '94-ben nem lehetett a Bokros-csomagról nyilatkozni, mert az később volt. Ez a logika egy úgynevezett - talán nem sértő, ha ezt mondom - kommunista logika, Visinszkij elvtárs logikája, aki azért ítélt el embert, mert ugyan nem volt ott az összeesküvésen, de ha ott lett volna, akkor biztos egyetértett volna vele. (Taps és derültség a kormánypárti padsorokban és MIÉP padsoraiban.) Ezért kérném szépen, hogy a vita komolyságának megőrzése érdekében ilyen képtelenségekkel ne kísérletezzenek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban és MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Gubicza Tibor képviselő úrnak, Fidesz.

 

GUBICZA TIBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Túlsó patkó, innenső patkó, karzat, s mindannyian, akik szívükön viselik nyugdíjasaink sorsát! Lehet, hogy pátosznak tűnik, ha azt mondom, hogy legyen békesség közöttünk ebben a témában, de én valóban így érzem. Hozhatnék esetleg humorosan népies mondást is, hogy meztelen gyereknek nem lehet a zsebébe nyúlni, vagy mondhatnám, hogy üres kamrának bolond a szakácsa. (Zaj a kormánypárti padsorokban.)

Ez mind így lenne, de merem hasonlítani az államkasszát családjaink kasszájához is, amikor a család minden tagja összedugja a fejét, és azon spekulál, hogy megvegye-e a cipőt, jut-e vagy nem jut most erre. Arra kérném a nyugdíjasainkat, hogy próbálják megérteni, s legyen békesség közöttünk, mindahányunk között ebben a témában; egyelőre ennyi jut, és ne érezze senki úgy, hogy ez tulajdonképpen a nyugdíjasaink megsértése, leszólása, meg nem értése vagy lekezelése lenne.

Én így az ország színe előtt valamennyi nagymamának és nyugdíjasnak kézcsókomat merem adni (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.), valamennyi nyugdíjas nagyszülőnek baráti kézfogásomat merem adni; egyelőre ennyi van, kérem, próbálják megérteni. (Zaj.) Legyen békesség, és nem szándékozom senkit sem a túlsó oldalon kifigurázni, sem magunk közül felemelni. Én ezt tartom a legfontosabbnak, a megértő békességet. Egyébként azt hiszem, az egész világ erre esedezne, ha be mernénk ismerni magunknak is.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, nincs hang, ha igaz... (Közbeszólások: Van!) Van. Akkor köszönöm szépen.

A mi pártunkat, a Független Kisgazdapártot szeretik úgy aposztrofálni, mint az idősek, az elöregedettek pártját. Ez így ugyan nem igaz, de az tény, hogy a mi pártunk bázisának döntő hányada valóban idős emberekből áll. De soha, egyetlenegyszer nem mertük azt mondani, hogy az "Isten, haza, család" jelszavunkat mostantól megváltoztatjuk "Isten, haza, nyugdíjas" vagy "Isten, haza, öregek" pártjára. (Közbeszólások.) A mi jelszavunk változatlan volt és marad, ez pediglen a családon alapul. És aki azt gondolja, hogy bármilyen módon is szembeállítható a nyugdíjasok többsége a családdal, szembeállítható a család fiatal tagjaival, az óriásit téved.

Persze meg lehet nyerni bizonyos szervezeteket meg bizonyos embereket is talán a 20 százalék hangzatos jelszavával, a valóság azonban az, amit nap mint nap önök is olvashatnak az újságban, hogy elviselhetetlen az is, ha a fiatal szorul arra rá, hogy hónap végén megpróbáljon az idős szülőtől kunyerálni, mert a fiatalnak nincs olyan jövedelme, a fiatal nem tud olyan jövedelemhez jutni, amely a méltó családi életet biztosítaná.

Szilárd meggyőződésem, hogy az egységet fenn kell tartani. És ez az egység a család egysége. És a család egységét csak úgy lehet fenntartani, ha mindegyik generáció, az idősek és a fiatalok generációjának az érdekét egyaránt figyelembe vesszük. Én ezért gondolom azt, ha van egyáltalán értelme a mai vitának, az egyetlen értelme lehet, hogy ezeknek a nézeteknek az ütköztetése azt kell hogy megértesse az országgal: nincs olyan oldal ebben a parlamentben, amely ne képviselné az idősek érdekét, de ugyanakkor a mi oldalunk képviseli a fiatalok érdekeit is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban és MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra lehetőséget kap Francz Rezső képviselő úr, MSZP.

 

FRANCZ REZSŐ (MSZP): Tisztelt Ház! Miután magyarázatot kaptunk arra, hogy ki a jó kommunista, aki időközben kikeresztelkedett, és a kereszténydemokratáknál foglal helyet például, és beolvadt a Fideszbe vagy a Demokrata Fórumba, annak ilyenképpen tiszta a korábbi MSZMP-s múltja... (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)

Én nem fogom ezt tenni, nyilvánvaló. Másrészt Urbán úr '94 őszi véleményét azért citáltam a tisztelt Ház elé, hogy az ő gondolataival is bizonyítsam, hogy a Bokros-program elkerülhetetlen volt. Igaz, hezitáltunk rajta 9 hónapot. Nagyon nehéz volt tudomásul venni, hogy nincs más megoldás, mint azoknak a megszorító intézkedéseknek a szükségessége, elkerülhetetlensége. Ma teljesen más a gazdasági helyzet. A mai kormány más pozíciót örökölt, és van olyan helyzetben, hogy az akkori megszorító intézkedéseket elszenvedők felé létrehozzon, megvalósítson egy kompenzációt. Mi pontosan ezért kardoskodunk az egyébként törvényben elfogadott nyugdíjemelési szisztéma mellett.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársak! Sümeghy képviselő úr két órája ül itt, hogy az írásban előre jelentkezettek sorrendjében következzen. Most négy kétperces van még előttem.

Megadom a szót Csige József képviselő úrnak, MSZP.

 

CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Másokkal együtt nagy csalódás nekem ez a mai nap, mert itt gyakran arról van szó, hogy melyik pártnak, melyik frakciónak, személy szerint kinek van igaza, ki mond szórakoztatóbb poénokat, ahelyett, hogy a nyugdíjasokról beszélnénk: mennyi pénz van, hogyan lehet elosztani, hogy lehetőleg senki ne járjon rosszul.

Miért nem erről beszélünk? Mit gondol a tévénéző, ha néz bennünket? Magunkat mutogatjuk? Nem az ő dolgaival foglalkozunk? Nem kell olyan győzelem, amely a nyugdíjasok rovására megy! Értük próbáljunk vitatkozni, és akkor talán többen lesznek, akik hajlandók figyelni és hallgatni ránk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Horváth János úr visszalépett, Lotz Károly urat nem látom a teremben.

Megadom a szót Danka Lajos képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt többször hivatkoznak a Bokros-csomagra. Egyet tudomásul kell venni: a Bokros-csomag nagy részét az Alkotmánybíróság megsemmisítette. (Közbeszólások balról.) A másik része arra volt jó, hogy tulajdonképpen azt a gazdasági növekedést, ami megindult az országban, visszavágja - ez az egyik.

A másik: a családi pótlék alanyi jogon való megadása. Tulajdonképpen - ha végiggondoljuk - ha olyan szintig emelnénk föl a családi pótlék küszöbét, ami tényleg reálisan a gazdagabb rétegeket jelentené, ebben az esetben többe került volna az adminisztrációs költség, a nyomtatványok és egyéb költségek, mint amennyibe így került.

 

(11.00)

 

Inkább adjuk a családoknak, mint adminisztrációra költsük. Nekem az a véleményem ezzel kapcsolatban, ahogy most hivatkozik az MSZP-s oldal arra, hogy 50 ezer forint nem magas jövedelem a nyugdíjnál, ugyanígy nem volt magas jövedelem az a határ, amihez a családi pótlék volt kötve.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Sümeghy Csaba képviselő úr, Fidesz.

 

DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A jelenleg zajló vita alapján egyértelmű, hogy nemcsak egyes rétegeket érintő kérdéseket tűzött a parlament napirendjére. Látható, hogy a gazdaság egészétől, a gazdasági folyamatok alakulásától a tárgyalt téma nem választható el, és itt is igaz az az alapvető mondás, hogy minden a gazdaságra vezethető vissza. A gazdaságra vezethető vissza, mert egy jól működő gazdaság mellett már csak a kormány felelősségérzetén és előrelátásán múlik, hogy az egyes társadalmi rétegek milyen helyzetbe kerülnek. Vannak azonban helyzetek, amikor egy kormány a pillanatnyi megoldást illetően nagyon nehéz helyzetben van, és alapvető feladatát - legalábbis ami annak döntő részét illeti -, a társadalomról való gondoskodást csak a közeli jövőben tudja megvalósítani.

Azt hiszem, egyetértenek velem képviselőtársaim abban, hogy jelenleg is ez a helyzet áll fenn. Az elmúlt években mutatkozó és a makroszámokból kétségtelenül kimutatható gazdasági fejlődés mély ellentéteket hordozott magában. Egyre nagyobbá vált a létminimum alatt élő, elszegényedett népesség, romlott a nyugdíjasok helyzete, sokszor reménytelen lett a fiatalság jövőről alkotott nézete. Ezt az éles, antagonisztikus ellentmondást egyik percről a másikra feloldani nem lehet. Különösen nem lehet számon kérni az éppen hogy kormányra került új politikától azoknak, akik ezt a helyzetet előidézték. Számon kérni mindig csak annak a rétegnek van joga, amely a méltánytalan hátrányokat elszenvedte.

A megtartott miniszterelnöki expozéból mindenki számára kitűnhet, hogy a kormány tisztában van a jelenlegi helyzettel, felelősségével és a megoldás szükségszerűségével. Az intézkedéseket azonban gazdaságpolitikailag is megalapozottan csak úgy lehet meghozni, ha a társadalom gazdasági teljesítőképessége nő, és a fenyegető külföldi válsággócok a magyar gazdaságnak nem lesznek visszavetői. Mondom ezt annál is inkább, mert a magyar gazdaság önmagában képtelen a globális világgazdasági folyamatokkal szembe menetelni, ehhez stabil, hosszú távon is kiszámítható gazdasági társakra is szükség van. Tehát egy olyan komplex kérdéssel állunk szemben, ami tulajdonképpen a külső ráhatások figyelmen kívül hagyása mellett az egész kormányzati szerep kérdéskörre való ráhangolását kívánja.

Ha a bérek és nyugdíjak reálértékéről, állandóságáról beszélünk, jut-e eszébe valakinek az, hogy a bérből és fizetésből élők teljesen másképp élnek meg folyamatokat, mint a nyugdíjasok, és elgondolkozik-e valaki azon, hogy mindkét rétegen belül is olyan szóródások vannak, amely az egyik résznek nyugodt megélhetést, a másiknak sokszor nélkülözést ad osztályrészül. Átgondolták-e képviselőtársaim azt, hogy a bérből és fizetésből élőket sokszor irritálja a nyugdíjak néhány réteg számára magasnak tűnő emelése, ugyanakkor a szerényebb nyugdíjasrétegek örömmel vennék, ha az Érdekegyeztető Tanácsban a munkavállalók részére megállapított éves bérnövekmények vagy az azt meghaladó mérték az ő nyugdíjemelésüket jelentené. Nem szabad a társadalom különböző rétegei és csoportjai között fennálló ellentéteket élezni, ezért az összes kormányzati intézkedésnek a mindkét társadalmi réteg számára elfogadható, lehető legjobb megoldást kell megtalálnia.

A kiindulópont azonban mindkét esetben az életkörülmények és az életérzés javítása, amely nyilvánvalóan nem azonos két fogalom, és akkor már eljutottunk az alapvető kérdéshez, az inflációhoz. Meggyőződésem, az infláció az, amely most már több mint tíz éve egyformán befolyásolta és befolyásolja a magyar állampolgárok életkörülményeit és életérzéseit.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

 

 

Mielőtt erről szólnék, egy kis kitérővel szeretném elmondani, hogy Magyarországon az évtized elején a GDP-ből a társadalmi jövedelmekre fordított hányad 34-35 százalék volt, amely meghaladta a fejlett gazdaságú országokét - ami 30 százalék -, jelenleg azonban elmarad attól. A kormányzati szerepvállalás csökkenése az elmúlt években azt eredményezte, hogy a társadalmi jövedelmekre fordított összeg reálértéke a kilencvenes évtized eddig eltelt éveiben évről évre csökkent. Ezen belül az elmúlt évben a csökkenés néhány tételnél - például a nyugdíjaknál - megszűnt. Az idei év eddigi időszakában a pénzbeni társadalmi jövedelmek valamennyi nagy tétele reálértékben számolva is nőtt. Ugyanakkor a nemzetgazdaságban vannak olyan ágazatok, ahol a nettó keresetek növekedése nem érte el a fogyasztói áremelkedés mértékét. Ilyen volt a fa-, a papír-, a nyomdaipar, valamint a textíliát, ruházati és bőrtermékeket gyártó ágazat.

Tisztelt Ház! Azért kellett példaként felhoznom a fogyasztói árszínvonal alatti nominálkereseteket, hogy egyértelműen kitűnjön, a reálbérek és reálnyugdíjak stabilizálása egyáltalán nem egyszerű dolog, sőt ha hozzátesszük, hogy a nyugdíjasok jelentős hányadának nyugdíjreálértéke is lényegesen kevesebb az inflációnál, (Sic!) akkor levonhatjuk azt a következtetést, hogy a megoldás igen bonyolult gazdaságpolitikai folyamat. Magyarországon jelenleg 3 millió 186 ezer nyugdíjast tartanak nyilván, nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásra ez évben várhatóan 1000 milliárd forint körül folyósítanak. Ezzel szemben a foglalkoztatottak száma mindössze 3 millió 639 ezer fő. Az ismertetett adatokat, felsorolásokat nem az ellentétek, hanem a megoldási lehetőségek miatt kellett tennem.

A helyzetkép felvázolása után szeretnék néhány összefoglaló megállapítást tenni, ami - megítélésem szerint - a megoldást nagyban elősegítené:

1. A bérből és fizetésből élők minimálbérét célszerű az infláció mértékéhez igazítani, és az Érdekegyeztető Tanácsban vagy a munkaadók és munkavállalók közötti bértárgyalásokon biztosítani kell a növekvő reálbérek megteremtésének lehetőségét. Hogy az elhatározott politikai szándék kellő súllyal érvényesülhessen, el kell gondolkozni azon, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban eddig ajánlás jelleggel hozott éves bérnövekményeket milyen formában lehet kormányrendelettel kötelezővé tenni.

2. A nyugdíjaknál az éves nyugdíjemelést szintén az inflációhoz igazítottan, összhangban az aktív dolgozók bérnövekedésével kell évről évre megállapítani, és ezen belül az általam említett és leszakadt rétegek, kisnyugdíjasok - nem az olyanokról beszélek, amilyenekre pár képviselőtársam célzott, vagyis nem a belvárosi bányászokról, hanem a tényleges kisnyugdíjasokról - helyzetének javítását is indokolt rendezni, mint ahogy azt a miniszterelnök úr is felvázolta. A folyamatban lévő különböző adókedvezményekkel nemcsak a családok helyzetét, de közvetetten a nyugdíjasok életérzését is javítani lehet, nem beszélve arról, hogy a nyugdíjas vállalkozók tb-járulékának eltörlése közvetlenül is kedvezően hat 103 ezer vállalkozó nyugdíjasra.

3. A nyugdíjaskedvezmények fenntartása a kormány elemi politikai érdeke, és megvizsgálandó, hogy a jelenlegi kedvezmények növelésére milyen lehetőségek vannak, amit a kormány által előterjesztett törvénykezési gyakorlatban indokolt megvalósítani. Gondolok itt a különböző tb- és gyógyszertámogatásokra, gyógykezelésekre, gyógyászati intézményekre és így tovább.

4. Indokolt felülvizsgálni a nyugdíjasok üdülési kedvezményeit. Itt azonban szeretném megjegyezni, hogy ez nemcsak kormányzati elhatározás kérdése, abban legalább olyan szerepet kell kapniuk az üdültetést ellátó különböző intézményeknek, alapítványoknak.

Említettem, hogy úgy a ténylegesen dolgozó, mint a nyugdíjasrétegek életkörülményeit és életérzését egyformán javítani szándékozik a kormányzat. A magyar társadalom számára az életérzést nagyban javítják a már részben meghozott, részben folyamatban lévő intézkedések, amelyekből most csak a bűnüldözéssel, büntetéssel, valamint az állampolgári biztonságérzet javításával kapcsolatban hozott kormányhatározatokra gondolok, amelyeket nemsokára a tisztelt Ház is tárgyalni fog.

 

(11.10)

 

A fenti feladatok megoldására, nyilvánvaló, csak olyan államigazgatási és közéleti szereplők alkalmasak, akik az adófizetők pénzét nem pazarolják, megszüntetik a privatizációs és bankkonszolidációs botrányokat, és a társadalom minden rétegével párbeszédet folytatva egyértelműen gondoskodnak az állampolgárokról. Úgy gondolom, hogy ez a mai koalíciós kormány egy olyan kormány, amely ezeket a feladatokat megoldja, és a jövőben is maradéktalanul meg fogja oldani.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Kósáné dr. Kovács Magda képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselője. A monitoron megjelent Baráth Etele képviselő úr neve, de úgy gondolom, hogy ő nincs a teremben. Képviselő asszony, öné a szó.

 

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Önök, vendégeink, a magyar társadalomnak közel egyharmadát képviselik. Egyharmadot, akik közül a legidősebbek végigéltek, dolgoztak két világháborút, végigéltek, dolgoztak gazdasági recessziókat, éltek, gyermeket neveltek, dolgoztak és megdolgoztak azokért az ellátásokért, amelyeknek a sorsáról itt most a törvényhozás Házában beszélünk.

Mindig is kétlelkű voltam a politikai vitanapok műfajával kapcsolatban, hiszen a törvényhozás Házában folyik a vita, de nagyon ritkán magáról a törvényhozásról. Sokkal inkább feszülnek egymásnak politikai indulatok, és a politikai indulatok felkavarnak olyan salakot is, amiről az ember már azt gondolhatta, hogy ebben a Házban egyszer s mindenkorra a múlt feledésébe merül. Hiszen ha valaki itt, a törvényhozás Házában kommunistázik, akkor kétmillió választópolgárt sért meg, és nem viszi előbbre azt az ügyet, amelyiknek az elősegítésére itt ma, felelős törvényhozók, összejöttünk.

Akikről beszélünk, azoknak a sorsa 1989 óta a szegényedés, és most dől el, hogy az ezredvég a számukra a stabilizáció vagy a további lecsúszás időszaka lesz-e. A sorsuk a szegényedés, és ez tény, számukra nem vigasz, nem egyedül részesednek ebben a sorsban. Igaz, tudjuk, hogy a szegényedés még az idősebbeknél is jobban sújtotta a több kisgyermeket nevelőket. Ma szomorú sors Magyarországon: a gyermekek a legszegényebbek. És velük együtt a legszegényebbek sorsában osztoznak azok, akiknek, József Attilával szólva: "bajszán nem billeg morzsa, ki setét gondok közt henyél"; a munkanélküliek tartoznak a legszegényebbek közé. A harmadik csoport az idősek, a nyugdíjaskorúak csoportja.

Én magam is szívesen álmodnék ideális családot két átlagosan vagy átlag fölött kereső felnőttel, két pufók kisgyerekkel és ezüst hajú nagymamával, ahogy ezt a képet a miniszterelnök felfestette. De Magyarországon ma nagyon sok családban az egyik kereső, vagy mind a két aktívkorú munka nélkül van és munkát keres, és nagyon sok az egyedülálló nyugdíjas, akit kiszakított a földrajzi távolság a családból, vagy akik nem voltak elég szerencsések ahhoz, hogy családot alapítsanak, gyermeket neveljenek, és ezért az egyedül álló öregség sorsára kárhozatta őt vagy őket a rájuk mért nehéz sors. Az egyedül álló idősek szegénysége ma az egyik legmélyebb és legreménytelenebb szegénység.

Nagyon sok számot hallottunk ma a miniszterelnöki expozéban, és sok számot hallottunk a felszólalásokban is. A nyugdíjasok sorsa és szegénysége azonban nem csupán a számokban mérhető, hiszen nagyon sok múlik azon, hogy az idős ember milyen településen él. A kistelepüléseken, a depressziós térségekben élők sorsa természetesen nehezebb, mint a városokban élőké, mint azon a területen élőké, ahol még esetleg a nyugdíjasok számára is van kiegészítő kereset, hiszen ezzel összefüggésben nagyon sok múlik azon, hogy van-e esélye a nyugdíjasnak arra, hogy munkát vállaljon; ahogy szakszóval mondjuk: a munkaerő-piaci aktivitás csökkenti a nyugdíjasok szegénységének fenyegetését. Természetesen nagyon sok mindent meghatároz az egészségi állapot, és bármennyire is furcsa, még az a tény is, hogy a nyugdíjas férfi vagy nő. Az átlag alatti nyugdíjasok között meghatározó többségben vannak a nők, és érdekes statisztikai tény, hogy a minimális nyugdíj alatt élők között, különösen a hatezer forintból élők között túlreprezentált a férfiak aránya.

A statisztikai számok természetesen forgathatók, olykor vissza is lehet velük élni. Ami a számokban mérhető, az a nyugdíjból származó jövedelmek görbéjének alakulása. Minden képviselőtársam figyelmét fel kell hívnom arra, hogy a szűk esztendők, egészen pontosan a hét szűk esztendő nem az 1998-at közvetlenül megelőző időszak jellemzője volt. A hét szűk esztendő az 1989-96 között eltelt időszak. 1996-ban a nyugdíjak reálértéke 40 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1989-ben, és mindannyian pontosan tudjuk, bár néhányan szívesen elfeledkeznek róla, hogy 1997-ben és 1998-ban megtörtént, illetve várható a nyugdíjak reálértékének jelentős eredménye. Okairól Nagy Sándor képviselőtársam már beszélt, hiszen deformált nyugdíjrendszerben dolgoztunk hosszú éveken keresztül, ahol a nyugdíjhoz jutás esélyei is rosszak voltak a tábla degressziója miatt, azért, mert a beszámítható keresetek értékének felszorzása elmaradt az infláció mögött. Így történhetett meg, hogy az új nyugdíjasok átlagnyugdíja alacsonyabb volt, mint a régóta nyugdíjasoké.

Még egy nagyon fontos dolog: többször differenciált a magyar törvényhozás a nyugdíj az évi emelésében olyan módon, ahogy azt ma a miniszterelnök úr ajánlotta. Ez a differenciálási módszer, az tudniillik, hogy a rendelkezésre álló nyugdíjemelési összeget úgy osztják szét, hogy a nyugdíjasok egyes csoportjai jobban, mások pedig rosszabbul járnak, azt eredményezte, hogy egymásra csúszott a magyar nyugdíjasok közel hárommilliós népes tábora, és ma már alig van különbség a hosszú idő alatt megszerzett, magas járulékfizetéssel alátámasztott nyugdíj és a tízéves, viszonylag csekélyebb nyugdíjjárulékkal megszerzett nyugdíj között.

Ezt az összecsúszást nem tarthatjuk igazságosnak, és ezért nem tarthatjuk igazságosnak azt a differenciálási rendszert sem, amelyet a miniszterelnök ma elsorolt, és amelyből egyértelműen kiderül, hogy már az átlagos nyugdíjemelési mérték is csak 11 százalék. Ma a nyugdíjátlag körülbelül 27 ezer forint. A 25 és 29 ezer forint közötti nyugdíjasok körülbelül az összes nyugdíjas egyötödét teszik ki. 30 és 35 ezer forint közötti nyugdíjat kap körülbelül a nyugdíjasok tíz százaléka. Már ők is csak arra számíthatnak, ők, az átlag körüliek, hogy a nyugdíjuk értéke nem veszít akkor, ha az inflációs várakozás a miniszterelnök optimizmusának megfelel.

Mindebből az következik, hogy a nyugdíjasszegénység megmerevítette és befagyasztotta a nyugdíjasok fogyasztását, a nyugdíjasok többsége ma már csak eszik, lakik és esetleg közlekedik. 1989-ben az élelmiszer egy háztartás fogyasztásának 32 százalékát, a lakásköltség 10 százalékát tette ki; 1996-ban az élelmiszer 42 százalékot, a lakás 21 százalékot. Nagyon szeretném, ha kormánypárti képviselőtársaim olvasnák a - lehet, hogy szerintük bolsevik befolyásoltságú - statisztikákat: az élelmiszer, az energiaár, ezen belül is a kenyér ára a legerőteljesebben 1991-93 között emelkedett. Mindebből következik, hogy a nyugdíjasok gyakorlatilag elfogyasztják teljes jövedelmüket, és tudjuk, hogy a jövedelem minimális emelkedése nem jár együtt a fogyasztási szerkezet megváltozásával, legfeljebb a nyugdíjas többet fog enni, és néha húst is eszik.

 

 

(11.20)

 

Az inflációs fenyegetés a nyugdíjemelés nagyobb aránya miatt tehát nem igaz, megalapozatlan.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Összegezve: az időskorú népesség szegénysége csak a gazdaság teljesítőképességével arányosan csökkenthető, és hogy mi ez a lehetőség, azt legjobban az élőmunka ára, a munkabérek nominális emelkedése mutatja meg. A torz nyugdíjarányok kiküszöbölésére többletforrásra van szükség. Mi igaz szívvel támogatjuk az alacsony nyugdíjak kiemelt emelését, de ehhez többletforrásra van szükség. Erről Kökény Mihály képviselőtársam fog beszélni.

Végül ne higgyék el azt a rossz alternatívát, hogy vagy a család helyzetén kell javítani, vagy a nyugdíjasokén. S hogy ez az alternatíva miért hazug, arról majd Szabó Sándorné képviselőtársam szól.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm képviselő asszony hozzászólását. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Csurka István úrnak, a MIÉP képviselőjének. Képviselő úr, öné a szó.

 

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Tisztelt Ház! Ha Kósáné Kovács Magda színésznő volna, én mint színigazgató, naiva szerepeket osztanék rá. (Derültség.) "Menj ki, lelkem, az isteni deszkákra, és ríkasd meg a népet!"

Azt mondja, hogy '88-tól '96-ig voltak a szűk esztendők. Nem értem, egyszerűen nem értem! '88-ban volt egy vita az Ajtósi Dürer sori pártfőiskolán, amelyen szerencsém volt részt venni, igaz, még MDF-színekben. Velünk szemben ült az MSZP küldöttsége. A jelenlévők akkor még alacsonyabb beosztású MSZP-sek voltak, és nem voltak ott... (Közbeszólás a jobb oldalról: MSZMP-sek!) MSZMP-sek, igen. Én ott azt találtam mondani abban az utolsó jóléti esztendőben, hogy vigyázzunk - már akkor is szemben ültünk, szemben álltunk -, mert a közönség, a társadalom nem fog tudni különbséget tenni köztünk, mert annak az embernek, aki vasárnap csirkelábat eszik - ezt '88 januárjában mondtam, és hiteles statisztikákra és élettapasztalatra hivatkozva -, mindegy, hogy mit mond ez az oldal vagy az az oldal, a kérdés az, hogy ő milyen nagy nyomorban van.

Ez volt '88-ban, és ez már egy kicsit következménye volt annak, ami előtte volt, mert akkor voltak a nagy kisemmizések, a munkától való megfosztás elkezdése, a hirtelen meggazdagodások ugyanebben a körben. Nem szabad ezeket elfelejteni, és nem szabad bedőlni az ilyen kenetteljes beszédeknek, ami mindent, ami az ő felelőssége, sorscsapásnak minősít, és mindent, ami ennek a sorscsapásnak a következménye, azt pedig másokra akarja áthárítani! Ez ebben a nagy csapda!

Köszönöm. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Tájékoztatásul szeretném elmondani tisztelt képviselőtársaimnak, hogy a jelenlegi állás szerint a Fidesz-Magyar Polgári Párt 36 perc 30 másodperccel rendelkezik, a Magyar Szocialista Párt 34 perc 40 másodperccel, a Független Kisgazdapárt 24 perc 50 másodperccel, a Szabad Demokraták Szövetsége 20 perc 20 másodperccel, a Magyar Demokrata Fórum 15 perc 40 másodperccel és a MIÉP 23 perc 30 másodperccel.

Most pedig megadom a szót Csatári József úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének hozzászólásra. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

 

(A jegyzői székben dr. Juhászné Lévai Katalint
Mádai Péter váltja fel.)

 

 

CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim, Uraim! Valóban, a mai politikai vitanapot nagyon sokan figyelemmel kísérik. Miért is? Ugyanis nemcsak a 3,1 millió nyugdíjasról van szó, hanem az egész ország lakosságáról, hiszen összefüggés van a nyugdíjas és a fiatal között.

Miért is aggodalmaskodnak annyira a nyugdíjasok a jelen állapotban? Azért, mert ez idáig mindig lóvá lettek téve, be lettek csapva, mindig úri huncutsággal ki lettek semmizve.

Az elmúlt négy évben kaptak óriási lehetőségeket. Az egyik, hogy a nyugdíjkorhatárt fölemelték, holott mindenki tudja, hogy az átlagos halandóság tekintetében Európában az első helyek egyikén állunk, és az is tudott, hogy ha így haladunk, akkor végül nem lehet nyugdíjasról beszélni, hiszen meg sem érik a nyugdíjkorhatárt, ahogy haladunk.

Óriási lehetőséget adtak még a nyugdíjasoknak: ingyen repülhetnek. Én nagyon sok nyugdíjassal beszélek - nem repülni szeretnének, hanem élni. Vagyis mit jelent az, hogy élni szeretnének? Kiemelve azt, hogy szeretnék a gyógyszerüket kiváltani, ami a megöregedett korban elengedhetetlen, szeretnének fűteni, szeretnének világítani, és nem szeretnék azt, hogy a hosszú életük során munkával összejött ingóságaikat el kelljen adni, vagyis az életfenntartásukra fennmaradó tőkét semmivé kellene tenni. Elgondolkodtató az az állapot, amikor egy nyugdíjas azon gondolkodik, hogy összeköltözzön a szomszédos nyugdíjassal, hogy egyáltalán világítani tudjon vagy a legelemibb létszükségleteit fedezni tudja.

Ezekután érthető, hogy jajonganak a nyugdíjasok, és azt mondják, hogy a 20 százalék több, mint a 14 százalék. Valóban, kiejtve több a 20 százalék, mint a 14 százalék, de azt is tudja mindenki, hogy eddig az infláció mértéke sokkal magasabb volt, mint az emeléseké, és az is tudott, hogy a kormánynak az az álláspontja, hogy az inflációt le kívánja szorítani, és az az álláspontja, hogy a nyugdíjat reálértéken szeretné tartani, és az is tisztán, világosan hallható volt a miniszterelnök úr szájából, hogy 3-4 százalékkal többet vásárolhatnak a nyugdíjasok ezután, mint ahogy eddig tették. Ez egy tisztességes, őszinte szándék, nem bűvészmutatvány, amit bemutattak az elődeink az előző kormányzat ideje alatt.

Megható beszédeknek voltunk itt szemtanúi, fültanúi, és megkérdem én az előző kormány tagjait, miért nem tettek annak érdekében, hogy ne ilyen állapotok legyenek, hogy a nyugdíjasok Budapesten is kukázásra kényszerüljenek és sorolhatnám.

A differenciált nyugdíjemelés, amely tükrözi azt, hogy tényleg vannak ilyen lehetetlen helyzetben nyugdíjasok, valóban indokolt, és ha valaki utánaszámol, akkor őszintén nyomon követhető, hogy ez az elképzelés a realitáson alapul.

Azon is elgondolkodhat mindenki, hogy '97-ben, amikor a törvényt meghozták az elődeink, az akkor olyan volt, mint amikor más számlájára próbálnak rendelni. Nekünk, kormánypártoknak ezt át kell tekintenünk, hogy ez egyáltalán hogyan elégíthető ki, és hogy a társadalmi feszültség hogyan csökkenthető. Nemcsak a nyugdíjasokkal van gond és probléma, hanem az egész ország lakosságával.

A Kisgazdapárt jelszava az, és ezt nem most találta ki, hanem kilencven éve ez, hogy "Isten, haza, család". Nekünk a család szent és sérthetetlen. A családokba beletartozik a nyugdíjas, a fiatal és végeredményben mindenki, aki élni tud; de egyre jobban megrokkantak a családok, és több százezer család ment tönkre. Miért mentek tönkre? Azért, mert olyan lehetetlen állapotok keringtek, amelyek azt tükrözték, hogy nem törődött velük az előző kormányzat. Beszéltek itt szociális hálóról, különféle hülyítésekről, de a lényeg az, hogy szociális háló nincs, magára hagyta az előző kormányzat a társadalmat, a lakosságot, és most nagyhírű beszédekkel próbálja újra megszédíteni az önkormányzati választások előtt. Ezen mindnyájunknak el kell gondolkodni, és őszintén azt mondom, cselekedni kellene.

Van egy régi közmondás - és ezt mindenkinek a figyelmébe ajánlom -, amely úgy szól, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Tudja mindenki, hogy nagyobb madár a túzok, mint a veréb, csak az a gond, hogy nincs túzok; vagyis itt meg kell elégedni a reális lehetőségekkel, és nem olyan helyzetbe kell hajtani a költségvetést, az egész kormányzatot, amely nem teljesíthető. Őszinte kiszámíthatóságra törekszik a kormányzat, és a Kisgazdapárt ebben maximálisan segíti. Nem szeretnénk a családokat a továbbiakban becsapni, segíteni szeretnénk, hiszen békés, nyugodt öregkort szeretnénk nagymamáinknak, nagypapáinknak, és ha egyszer mi is megérjük a nyugdíjkorhatárt, nem szeretnénk ilyen állapotba kerülni, hogy csak egy megalázó sors jut számunkra.

Nagyon sok nyugdíjas mondja azt, hogy úgy néz ki, ő teher az állam számára. Ez sajnálatos, de valóban elgondolkodtató. Én azt mondom, hogy mindenki kreatívan segítse a munkát, hogy a puding próbája egy év múlva végre az legyen, hogy amit ez a kormányzat tett, az igenis látható, fogható, nem olyan, mint az előző kormányzatnál, hogy nem lehet megfogni, csúszó hal az egész, vagyis nem tud belőle profitálni senki.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

 

(11.30)

 

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérem képviselőtársaimat, hogy megfogalmazásaikban próbálják a Ház méltóságát megőrizni.

Megadom a szót Demszky Gábor úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

DR. DEMSZKY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A hetek óta tartó széles körű társadalmi vita a nyugdíjtörvény végrehajtásáról csak látszólag szól a százalékokról, a nyugdíjemelésről vagy annak elmaradásáról. Ha a kormánynak lennének valóságközeli élményei az idősek helyzetéről - bár generációs okokból miért lennének -, akkor tudná, leghatározottabban maguk a nyugdíjasok tiltakoztak az ellen, hogy a helyzetüket puszta számok alapján ítéljék meg a tisztelt törvényhozók.

Az idősek elsősorban most azt érzékelik, hogy csalódniuk kell elsősorban fiaik és unokáik igazmondásában, a nemzedékek közötti szolidaritásról megfogalmazott választási ígéretekben. S látnunk kell, ez a vita valójában annak eldöntésére szolgál, hogy a szociális és jogbiztonság lehet-e pártpolitikai csatározások színtere.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Világosan látnunk kell, hogy a szociális ellátások legnagyobb terheit ma az önkormányzatok viselik mind az anyagi gondoskodás, mind pedig a szolgáltatások szervezése terén. De egyáltalán nem tekinthetünk el a fokozott központi szerepvállalástól sem. Ez a központi szerepvállalás ugyanis azt az üzenetet küldi a polgároknak, hogy fontosak a számára. És azt, hogy a járulékelvonások és az adózás útján beszedett központi forrásokat méltányosan, igazságosan osztják el. Ha ennek a rendszernek sérül a logikája, akkor a jogbiztonság és a szociális biztonság sérül meg. Ha tehát a kormány nem a hatályos törvény szerint jár el a '99. évi nyugdíjak biztosítása során, akkor ezt a fajta szociális és jogbiztonságot kockáztatja. Észre kell venni, már régen nem az 5-7 százalékokról van szó, hanem a szavahihetőségről, a szociális és jogbiztonságról folyik a társadalmi vita!

A települési önkormányzatok Magyarországon nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ne teljesítsék a törvényben megfogalmazott ellátási kötelezettségüket. Ennek kapcsán egy adat és egy összefüggés: a központi források 1 százalékos kiesése, csökkenése a budapesti önkormányzatoknál - ahol a számításokat el tudtuk végezni - 5 százalékos többletkiadást jelent; hiszen ha kisebb a nyugdíj, akkor többen szorulnak segélyre, intézeti ellátásra, lakásfenntartásra, gyógyszertámogatásra, szociális otthoni férőhelyre.

Különösen fontos a központi és önkormányzati források optimális megosztása azért is, mert az idősebb polgárok számára nincs fontosabb, mint családi kapcsolataik megőrzése, önálló életvitelük lehetőségének fenntartása. Ha tehát elfogy a jövedelmük, úgy nagyobb mértékben kényszerülnek felszámolni az önálló életvitelüket és intézményi ellátáshoz fordulni. S azt önök jól tudják, hogy még a legjobb intézményi ellátás is rosszabb, mint a megszokott családi környezet. Nem beszélve arról, hogy társadalmi méretekben gazdaságosabb is a jövedelempótló, illetve nyugellátási rendszer, mint a bentlakásos ellátás, ahol egy alkalmas férőhely, egy szociális otthoni férőhely kialakítása például Budapesten 6-7 millió forintba kerül.

Természetesen, ha a jobboldali kormány a választási ígéretek ellenére cserben hagyja a polgárokat és saját választóit, akik nekünk, az önkormányzatok felelős vezetőinek egyetlen lehetőségünk marad: meg kell találnunk nekünk a megfelelő megoldásokat, amelyek révén, amelyek által helytállhatunk a kormányunk helyett is.

A Szabad Demokraták Szövetsége bárminemű szociális cselekvést csak akkor tart egyébként megalapozottnak, ha abban minden érintett szereplő - kormányzat, önkormányzatok és az ellátást biztosítók és igénybevevők - egységes elvek szerint, egyenlő partnerként vesz részt. A cselekvés elveit, mechanizmusait, a társadalompolitikai eszközrendszerek használatának mértékét, a források felhasználásának elveit, az elvárt szolgáltatások tartalmát társadalmi megegyezéssel magyarországi szociális chartában kell megfogalmazni.

A szociális és jogbiztonság megerősítése, a lakosság számára is kiszámítható jövőkép érdekében szorgalmazzuk az Európai Szociális Chartához való csatlakozást, Magyarország csatlakozását a chartához. Emellett kezdeményezzük, hogy a társadalompolitika főbb szereplői és a szociális felelősséget viselő szervezetek részvételével készüljön el végre a magyarországi szociális charta. Ennek megalkotása során végre lefolytatható az az eddig elmaradt társadalmi párbeszéd, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége a kormányzás és az önkormányzás egyik alappillérének tekint. A magyarországi szociális charta úgy segíthet hozzá a szociális ellátások újragondolásához és a színvonal javításához, hogy közben kellő önkorlátozással, az ellátásokért felelős valamennyi érintett bevonásával csökkentheti a charta végrehajtása a költségvetésre nehezedő terheket.

A szubszidiaritás elve alapján - amely az Európai Unió működésének egyik alapelve - egy nemzeti léptékben újragondolt szociális ellátórendszer arra lehet alkalmas, hogy a polgárok a nekik járó szolgáltatásokat a hozzájuk legközelebb álló szolgáltatótól kapják meg - legyen az központi, helyi önkormányzati, nonprofit, karitatív vagy piaci szolgáltató szervezet. Ezt diktálja a piacgazdaság logikája is és a szolidaritás elve is.

El kell érni azt is, hogy minden települési önkormányzat álláspontját kikérjék és figyelembe vegyék a charta megalkotásakor, ugyanakkor a chartához önkéntesen csatlakozhassanak az önkormányzatok. Csak egy ilyen nagyméretű társadalmi összefogásra, párbeszédre épülő folyamat adhatja vissza Magyarországon az elveszni látszó szolidaritást, és védheti meg a polgárok szociális és jogbiztonságát. Egyúttal bebizonyíthatja azt is, hogy a szociális és jogbiztonság végre nem pártpolitikai csatározások véres küzdőtere Magyarországon.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Oszlár Albert képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Képviselő úr, öné a szó.

 

OSZLÁR ALBERT (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Elöljáróban szeretném elmondani, hogy hosszú évek óta egy igen népes nyugdíjasközösséggel állok mindennapi kapcsolatban. Tapasztalatból tudom, hogy megböjtölték az elmúlt négy esztendőt, s mondhatom, rossz viccnek tartják a tisztelt ellenzék jó ideje folyó, nyugdíjasmaszkba öltöztetett választási kampányát. Ám egészséges ösztöneiknél fogva nem keverik össze az ígérgetőket a valóban tenniakarókkal.

Ma minden jel arra vall, hogy ez a kormány meg fogja valósítani céljait, s végre megteremti az értékálló nyugdíjakat. Önök, tisztelt ellenzék, akik ezt nem tudták az elmúlt négy év alatt megvalósítani, most megpróbálnak nyugdíjügyben valami mást, nevezetesen nyugtalanságot kelteni. A valóságot önök farizeus trükkjeikkel igyekezhetnek gyengíteni, de meggyőződésem, hogy a nyugdíjasok nagy tömege átlát ezen a szitán. S ha mostanában levelet is írna a tisztelt ellenzék a nyugdíjasoknak, volna egy tippem, amely a következőképpen hangzik: "Kedves Nyugdíjasok! Mi azonnal megteszünk értetek mindent, akkor, amikor már nem túl sokat tehetünk értetek."

Mi most akarunk tenni a nyugdíjasokért, és minden olyan korosztályért és rétegért, amelyek az elmúlt években tovább szegényedtek, mert nem kaptak mást önöktől, csak ígéreteket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Sorrendben a következő kétperces hozzászóló Kovács Zoltán úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Demszky Gábor képviselő úr iménti felszólalása késztetett hozzászólásra, nevezetesen azon mondata, amikor azt mondta, hogy az önkormányzati vezetőknek meg kell mindent tenniük a hátrányos szociális helyzetben lévőkért.

Én mint önkormányzati vezető az elmúlt négy évben rendkívül súlyosan éreztem ezt a tehertételt, de szívesen tettük, hiszen a mi városi polgárainkról volt szó, azokról a kisnyugdíjasokról és hátrányos helyzetűekről, akiket az előző kormányzat idején nem kellően támogattak ebből a Házból. Úgy érzem, egy kicsit skizofrén állapot uralkodik a patkó szemben lévő oldalán ülők, illetve egykori kormánypárti felszólalók között, hiszen úgy tűnik, mintha a dal szövege jutna eszükbe: "A múltat végképp eltörölni".

 

(11.40)

 

Mintha semmi nem történt volna részükről az elmúlt évben. Lassan már úgy érzem magam, tisztelt Ház, mintha az a helyzet állna elő - hogy stílszerű legyen -, hogy nem a nagymama, hanem a befőtt teszi el a nagymamát.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Őry Csaba úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselője.

 

DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én is Demszky Gábor egy mondatához szeretnék kapcsolódni. Úgy látszik, képviselőtársunk vonzódik a chartákhoz. Annak idején - emlékszünk rá - volt Demokratikus Charta. Itt osztogatják a teremben a Budapesti Chartát. Javaslatot hallottunk a Magyarországi Szociális Chartáról, és ugyancsak utalás történt az Európai Szociális Chartára. Ez utóbbihoz szeretnék kapcsolódni. Az Európai Szociális Chartához való csatlakozásunkról - mint tudjuk - még az Antall-kormány döntött 1991-ben. Az elmúlt időszak a jelek szerint nem volt elegendő ahhoz, hogy a tisztelt Ház megerősítse e chartához való csatlakozásunkat. Bár történtek megbeszélések, történt érdekegyeztetés, egyfajta előkészítés, ehhez képest az elmúlt négy év - úgy látszik - nem volt ehhez elegendő.

Szeretném elmondani, hogy tárgysorozatba vesszük a chartát, és nyitott kapukról van szó, hiszen a jövő év első felében valóban ratifikálni fogjuk. Ha a képviselőtársunk támogatja (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Tegnap szavaztátok meg!), ezt örömmel üdvözöljük.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Révész Máriusz úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Demszky Gábor képviselő urat hallgatva, úgy érzem, nem érti pontosan, hogy ez a kormány-előterjesztés, illetve amit miniszterelnök úr reggel ismertetett, miről szól. Arról beszélt, hogy mindenféle csökkenés lesz. Ez egyáltalán nem igaz. Kifejtette, hogy 1 százalék csökkenés az önkormányzati szociálisforrás-ráfordítás 5 százalékos növekedésével jár. Örömhírt kell közölnöm Demszky Gáborral: mivel a nyugdíjak reálértéke 3 százalékkal növekszik, a következő évben mintegy 15 százalékot fel lehet használni más szociális célokra is az ő gondolatmenete alapján.

A Fidesz programjából is pontosan kellene idézni. Nagyon kíváncsi lennék - Demszky Gábor képviselőtársam esetleg felolvashatná hangosan -, hogy melyek azok a pontok, amelyeket a nyugdíjasokkal szemben a Fidesz-Magyar Polgári Párt nem tart be. A párbeszéd, a szubszidiaritás elvét Demszky Gábor képviselőtársunk kihangsúlyozta (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Nem azt jelenti!). Nagyon sajnálom, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a kerület között ezek az elvek az elmúlt nyolc év alatt nem érvényesültek úgy, ahogy kellett volna.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Körömi Attila képviselő úr. (Körömi Attila: Nem!) Képviselő úrnak megjelent a neve a monitoron, de nem kíván hozzászólni. Köszönöm szépen.

A következő hozzászóló Szászfalvi László úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt jelen lévő Vendégek! A Magyar Demokrata Fórum kiegyensúlyozott társadalompolitikát folytató pártként nem tudja elfogadni azokat az elgondolásokat, azt a torz vulgármarxista társadalomképet, amely a társadalom egyes rétegeit vagy csoportjait próbálja meg egymással szembeállítani vagy kijátszani.

Az új kormány programjában új társadalompolitikai célok és preferált területek fogalmazódtak meg, és ezeket a kormány gyors intézkedései igazolják, mint például a bevezetésre került tandíjmentesség, a családtámogatási rendszer újraépítése és a gyermekek után járó adókedvezmények megvalósítása. A kormánykoalíció pártjai nem a nemzedékek szétválasztásában érdekeltek, hanem azokat együtt látó, problémáikat együtt kezelő megoldást kívánnak találni. Számunkra morálisan elfogadhatatlan, hogy a különböző generációkat mesterségesen elkülönítsék egymástól, különösen abban a katasztrofális magyar demográfiai helyzetben, amely társadalmunkat jellemzi.

A generációk, az egymást követő nemzedékek léte és jövője, anyagi, szellemi és lelki értelemben véve is egymástól függ, és elválaszthatatlanul egymáshoz kapcsolódik. Ebben az összefüggésben a Magyar Demokrata Fórum és a kormány programja is a nyugdíjak vásárlóértékének megtartását és a családok erőteljesebb és koncentráltabb támogatását tűzte ki megvalósítandó célként. A család fogalmához és valóságához a mi értelmezésünk szerint nemcsak szülő és gyermek, hanem a nagyszülő is hozzátartozik. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Miért veszitek el tőlük?) A nyugdíjasok elsöprő többsége családban, nemzedékeken átívelő, áldozatokat is elhordozó együttérzésben gondolkodik. Mindezt itt, e mai napon és e helyen állva is csak megköszönnünk lehet, példaként állítva a szüleink és nagyszüleink nemzedékeit az utódoknak. Éppen ezért különlegesen fontos, hogy az aktív nemzedék is családban gondolkozzék, és hozza meg a szükséges, talán nehéz, de felelősségteljes döntését. Mi nem chartákban gondolkodunk, mi charták helyett természetes és egészséges családokban gondolkodunk.

Tisztelt Ház! Bár e mai vitanapon a jövő évi költségvetési törvénytervezet ismerete és előterjesztés nélkül folyik a vita, mégis már nyilvánosságot nyert, és a miniszterelnök úr ma világosan és egyértelműen kifejtette, hogy a kormánykoalíció vállalt programját teljesíti, és a kitűzött célokat meg fogja valósítani; a nyugdíjaknak nem pusztán vásárlóértékét kívánja megtartani, hanem azok reálértékét is növeli.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, mint ahogyan ezt már többször kifejtettük, differenciált nyugdíjemelést javasol. Az elmúlt évek vásárlóérték-csökkenése leginkább az alacsony nyugdíjjal rendelkezőket érintette. Ezért szükséges, hogy ebben a helyzetben legelsősorban őket támogassuk, és morális kötelességünk, hogy a legalacsonyabb nyugdíjascsoportba tartozók felzárkóztatása és méltányos segítése megvalósuljon.

Másodszor: szintén alkalmazható elv a régebben megállapított nyugdíjak esetében a korrekció elve. Miután ezen nyugdíjak értékvesztése az átlagnál magasabb, ugyanakkor a jelenlegi nyugdíj-megállapítási rendszer jelentős degressziót tartalmaz a szolgálati évek tekintetében, szükségesnek látszik ennek az elvnek a lehetőségek szerint beépülnie a végleges megoldásba.

Végül e vitában s rövid felszólalásomban szeretném ráirányítani a figyelmünket a járadékosokra is. Nagyon sok esetben megalázóan kevés pénzből, kevés nyugdíjból kell életüket tengetniük. Feltétlenül szükséges soron kívül és generálisan újragondolni az ő helyzetüket, és méltányos megoldást találni. Felvethető még egy meghatározott körben a legrászorultabbak számára kidolgozott kiegészítő, szociális szempontú támogatás - egyszeri szociális szempontú támogatás - lehetőségének megvizsgálása a következő évi költségvetés összefüggésében, amely a költségvetés számára még kezelhető lenne.

Kósáné Kovács Magda képviselőtársam felszólalásában az egyedül álló idősek helyzetét ismertette, és húzta alá, hogy ma az egyedül álló idősek vannak a legsúlyosabb helyzetben. Tulajdonképpen ezzel egyet is lehet érteni, de ha tovább szeretnénk gondolni ezt a logikát, akkor ebből az következik, hogy ha a családokat nem tudjuk újraépíteni, és a családokat nem tudjuk megerősíteni, akkor egyre többen lesznek majd ilyen egyedül álló idősek, és megsokszorozódik a számuk a magyar társadalomban.

 

 

(11.50)

 

Összefoglalva: a Magyar Demokrata Fórum a lehető legtöbb forrás megmozdítását a nyugdíjak reálértékének jól érzékelhető növelésével tudja elfogadni. Mindezt úgy tartjuk igazságosnak és méltányosnak, ha ez a nyugdíjemelés a reálérték növelése mellett differenciált lenne, bizonyos korrekciós elvet is alkalmazna a legalacsonyabb nyugdíjakra és járadékokra nézve, és amennyiben költségvetési feltételei megteremthetőek, meghatározott körben kiegészítő támogatással lenne összekapcsolva.

Ennek szellemében támogatjuk a kormányzati szándékokat a nyugdíjak reálértékének növelésében és a nyugdíjasnemzedék megbecsültségének erősítésében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Szabó Zoltán úr, a Magyar Szocialista Párt képviselője.

 

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előző kormányzati ciklusban gazdasági kényszerhelyzetben a kormány úgy döntött, hogy különböző szociális és családtámogatási formákat jövedelemhatárokhoz köt. Ezt a tisztelt Ház jóváhagyta. A jelenlegi kormánytöbbség úgy döntött, hogy ezeket a - még egyszer hangsúlyozom - támogatásokat szociális helyzettől függetlenül alanyi jogon kapja meg mindenki. Egyetlenegy kérdésben - és ez a nyugdíjkérdés, amely tehát nem támogatás, hanem járadék - a tisztelt kormánytöbbség úgy döntött, ezt viszont szociális helyzethez kívánja kötni. Tehát, ami támogatás, az legyen független attól, hogy rászorul-e valaki, ami jár, az viszont függjön attól, hogy mennyire szorul rá. Kiváló logika, gratulálok hozzá! Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra következik Lentner Csaba úr, a MIÉP képviselője. Képviselő úr, önt illeti a szó.

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kissé cinikusra sikeredett az MSZP képviselőinek vitát kiprovokáló címválasztása a mai napra, hiszen a "Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben?" című kérdésre legfőképpen az előző kormánykoalíciónak kellene tudnia válaszolni.

Tény ugyanakkor, hogy nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban Magyarországon 3 millió 100 ezer ember részesül, a lakosság több mint 30 százaléka, így a probléma felvetése a magyar társadalom jelentős részét érinti. A Magyar Igazság és Élet Pártja parlamenti küldetésének egyik legfontosabb céljaként tekinti, hogy az idősebb generációk nyugellátását és a nyugdíjak fizetőerejét növelje. Ehhez azonban olyan intézkedéseket is kíván majd indítványozni, amelyek a nyugdíjak fizetését megalapozó gazdaságpolitikai, gazdaságszervező intézkedésekre vonatkoznak.

Az egy főre jutó nyugellátás havi átlaga 1997-ben 21 500 forint volt. Ugyanakkor a Postabank vezetője egy hónap alatt 8 millió 800 ezer forintos havi tiszteletdíjra tett szert. Tisztelt honfitársaim, ez 410 nyugdíjas havi ellátmányát teszi ki.

Ha visszatérünk a makrogazdasági adatokhoz, a nyugellátások színvonala 1994-hez képest másfélszeresére nőtt, de ez csak nominálértéken történt meg, a reálnyugdíjindex 18 százalékos csökkenést mutat. Vitathatatlan tény az, hogy a gazdaságilag inaktív nyugdíjasréteg ellátási színvonala szervesen illeszkedik az országban zajló gazdasági folyamatok alakulásához, nyilván Princz Gábort leszámítva.

Az a körülmény, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány négyéves működése alatt a nyugdíjak vásárlóértékét 18 százalékkal csökkentette, hűen tükrözi az előző kormányzás gazdaságszervező munkáját és színvonalát. Ilyen előzmények után számon kérni, a nyugdíjasréteget heccelni a nyugdíjak kifizetése, illetve növekményének bizonytalanságával, merő kampányfogás az önkormányzati választások előtt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Honfitársaim! Igen, valóban veszélyben vannak a nyugdíjak. De már korántsem olyan veszélyben, mint ha az előző koalíció maradt volna. A kezemben tartom Medgyessy Péternek, az MSZP pénzügyminiszterének, illetve a Nemzeti Bank elnökének, Surányi Györgynek azt a jelentését, amelyet az előző kormány tagjai részére készített. Idézek néhány, a nyugdíjasokra is vonatkozó adatot ebből az 1996-ban, majd '97-ben megerősített, a Nemzetközi Valutaalaphoz címzett jelentésből.

Az egyik legfontosabb, hogy az MSZP-kormány pénzügyminisztere a gyógyszerárak emelését úgy minősíti, hogy az helyesen megtörtént. Folytatom: "A rokkantnyugdíj reformjáról szóló törvény elfogadása a jogosultsági feltételek szigorításával és a harmadik kategóriába tartozó rokkantnyugdíjasok jogosultságának felülvizsgálatával együtt - ez 800 ezer rokkantnyugdíjast jelent - szintén még a második program-felülvizsgálat előtt megtörténik." Ez nem történt meg, mert időközben hatalomváltás volt az országban.

Még egy gondolatot idéznék a Medgyessy Péterék által készített jelentésből: "Az egészségügy területén a kórházi intézményi rendszert tovább ésszerűsítjük." Tehát MSZP-terminológia szerint ésszerűsítjük, ez annyit jelent, hogy csökkentjük. Ide tartozik, hogy "a kórházi ágyak számát a jelenlegi szintről legalább 10 ezerrel csökkentjük még a második felülvizsgálat befejezése előtt". Szerencsénkre erre sem került sor.

Tisztelt Honfitársaim! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kell mondanunk, hogy nemcsak a jelenlegi nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése érdekében kell tegyen erőfeszítéseket az új kormány, de ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy veszélyben vannak a most még gazdaságilag aktívabb, fiatalabb generációk is, tehát a nyugdíjaskorú emberek gyermekei. (Szabó Lukács tapsol.) Hiszen a bevezetett új nyugdíjrendszer nem biztosít állami garanciális elemeket a kifizethetőségre. Ez viszont az MSZP-SZDSZ ténykedésének a következménye.

Ilyen előzmények, ilyen körülmények után mi azon az állásponton vagyunk, javasoljuk az új kormánynak, hogy a társadalombiztosítási alapok, a nyugdíjrendszer újraállamosításán túl a meghonosodott magánnyugdíjpénztárak rendszerét is vizsgálja felül, gondolja át.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Zsikla Győző úr, a Független Kisgazdapárt képviselője. Képviselő úr, öné a szó.

 

ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Itt nagyon sok képviselőtársam magasabb nyugdíjemelést követel. Kérdezem tőlük egyrészt, miért nem tették meg az elmúlt négy év során. A válasz az, hogy a gazdasági helyzet akkor csak annyit engedett meg. Akkor ez az érv most miért nem fogadható el, amikor a tervezett nyugdíjemelés sokkal nagyobb az előző évekénél? Ki miatt nem lehet ennél magasabb nyugdíjemelést most végrehajtani? Hiszen mi, kisgazdák is azt szeretnénk, hogy magasabb nyugdíjemelés történjen. Mennyi nyugdíjemelésre lett volna elég a Postabankból hiányzó több mint 100 milliárd forint, az ebből épült villák ára, a Princz Gábor havi több mint 8 milliós fizetése, s a többi? Kicsit nézzenek magukba! (Zaj.)

 

 

(12.00)

 

És a differenciált nyugdíjemelést is ellenzik azok, akik magukat szocialistának nevezik - ez lep meg. Mert lehet vitatkozni, hogy igazságos vagy nem igazságos, de aki szociáldemokratának, szocialistának nevezi magát, hogy tudja azt támogatni, hogy akinek most van 100 ezer forint nyugdíja, annak emeljünk 12 ezer forintot; vagy 50 ezer forint nyugdíja van, annak emeljünk 6 ezer forintot. Akinek csak 20 ezer forintos nyugdíja van, annak emeljünk csak 2400 forintot? Mondom, lehet vitatkozni, csak azon csodálkozom, hogy a szocialisták tiltakoznak ez ellen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Latorcai János úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselője. Képviselő úr, öné a szó.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg még kampánycéllal sem érdemes hosszan vitázni arról, hogy a gazdasági átalakulás legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok voltak-e vagy esetleg a gyermekes családok, vagy azok a családok, amelyeket a sorsuk az ország olyan területére sodort, ahol a munkanélküliség még ma is nagy és sajnos tartós.

Az biztos, hogy a nyugdíjasok vállára rakott terhek nagyok és súlyosak voltak az elmúlt négy évben. A terhek enyhítésének én most két területéről ejtenék szót.

Az egyik a nyugdíjasok által jogosan felvetett probléma, hogy az infláció az ő esetükben másként számítódik, mint a lakosság egésze esetében. A nyugdíjasok kiadásai között ugyanis van két olyan tétel, amely sokkal nagyobb súllyal szerepel, mint az aktív családoknál. Ez a két súlyos tétel, tisztelt képviselőtársaim, a közműkiadások és a gyógyszerárak. Ezek árának a változása sokkal jobban érinti a nyugdíjak vásárlóerejét, mint az általános infláció mértéke.

A kormány jelenleg dolgozik azon, hogy az energiaárak az előző kormány nem kellően átgondolt lépései után méltányosak és megfizethetők legyenek. Kiemelt cél, hogy jövőre januárban a felemelt nyugdíjak mellett a patikában ne gyógyszerársokk fogadja a nyugdíjasokat. Alapvető cél, hogy a szükséges és hatásos gyógyszerek az idősek számára is megfizethetők legyenek. A szakértők azon dolgoznak, hogy az időskori betegségek gyógyszerei kiemelt támogatást kapjanak.

A Fidesz számára tehát nemcsak az a cél, hogy a nyugdíjak értéke az átlagos inflációhoz képest növekedjék, hanem hogy a nyugdíjasok ezt az emelkedést úgy tudják megélni, hogy valóban többet is vásárolhassanak belőle.

A másik szempont, amit kiemelten kezelünk, az a méltánytalanul alacsony nyugdíjak kérdése. Az elmúlt évek terhei nem egyenletesen érintették a nyugdíjas-társadalmat, mindenki rosszul járt, de egyesek még rosszabbul. A nyugdíjemelések és a nyugdíj-megállapítások szabályainak változásai kapcsán ma igen sok idős ember kap hosszú, becsületes, átdolgozott élet után méltánytalanul alacsony nyugdíjat. Ők joggal vetik fel, hogy nemegyszer negyven-negyvenöt évnyi munka után a nyugdíjuk miért olyan alacsony, hogy az már emberi méltóságukat veszélyezteti.

Sajnos a rendszeres szabályváltozások kapcsán rengeteg igazságtalanság halmozódott fel, melyek megoldása az elmúlt időszakban már-már reménytelennek tűnt. Hiszem, hogy ha most önök is végiggondolják, mennyit kell tennünk annak érdekében, hogy például a nyugdíjak nagysága arányos legyen a munkában töltött évekkel vagy a befizetésekkel, akkor látható, hogy milyen problémákat élünk meg. Eltökéltek vagyunk, hogy folyamatosan enyhítsünk a legkirívóbb igazságtalanságokon, hogy a nyugdíjasoknak tisztes öregkort biztosítsunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári kormány arra nem tud vállalkozni, hogy mások fedezetlen váltóit kifizesse, arra viszont igen, hogy egyetlen nyugdíj értéke se csökkenjen, sőt valamilyen mértékben mindenkié emelkedjék, a legjobban rászorultaké jobban, a kevésbé rászorultaké kevésbé, hogy összességében mindenki jobban járjon az előző évhez képest.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt alapvető célja, hogy a gazdasági növekedés eredményeiből lehetőség szerint mindenki részesüljön, és hogy javuljon azoknak a helyzete - a nyugdíjasoknak, a gyerekes családoknak -, akikre az elmúlt évek az átlagosnál sokkal, de sokkal súlyosabb terheket raktak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth Béla képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről. Képviselő úr, önt illeti a szó.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt fél órában a tévénézők, a rádióhallgatók és önök is tanúbizonyságot szerezhettek arról, hogy két budapesti városvezető között milyen óriási nagy a különbség (Zaj a bal oldalon.): hallhatták a jelenlegi SZDSZ-es főpolgármester, Demszky Gábor képviselőtársam kampánybeszédét, most pedig meghallgathatták a leendő főpolgármester, Latorcai János elképzeléseit a jövőre vonatkozólag. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Kampány! - Taps a kormánypártok soraiból.)

Kiabálnak itt tőlem jobb oldalra az ellenzéki képviselők, hogy kampány - meglepően csöndben. De meg is értem, hogy ilyen csendben hallgatták Demszky Gábor főpolgármester semmitmondó, lapos beszédét, hiszen rá kell világítanunk arra, hogy nemcsak a Szocialista Pártot terheli a felelősség a nyugdíjasok tragikus helyzetéért, hanem az SZDSZ-t is mint társkormányzó koalíciós pártot. De ugyanakkor arra is fel kell hívnom elsősorban a fővárosi lakosság, a fővárosi nyugdíjasok figyelmét, hogy nyolc éve SZDSZ-es városvezetés van Budapesten. (Hegyi Gyula közbeszólása.)

Úgy gondolom, ha Demszky Gábor képviselőtársam felszólal itt a parlamentben, akkor érdemes lett volna szólnia a mozgásukban korlátozottakról, a budapesti betegek, a budapesti idősek, a budapesti rokkantak, a kisgyermekek, illetve a kisgyermekkel közlekedők problémájáról, vagy jó lett volna hallanunk arról, hogy a budapesti lakosság romló társadalmi és szociális helyzetén hogyan kíván változtatni, illetve hogyan kívánja megoldani a tovább elmélyülő társadalmi problémákat.

Röviden, két percben csak azt tudom ígérni önöknek, hogy a Független Kisgazdapárt nevében megígérhetem: mi az elkövetkezendő kampány során sem fogunk úgy elrugaszkodni a valóságtól, mint ahogyan a jelenlegi ellenzék tette, és még a választási kampányunk legnagyobb hajrájában sem fogunk bárkinek is ingyenes Malév-repülőutakat megígérni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Mielőtt megköszönném képviselőtársam hozzászólását, felhívnám tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy a mai politikai vitanapunk tárgya a nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése, illetőleg hogy hogyan alakul a bérek és a nyugdíjak helyzete 1999-ben.

Most pedig megadom a szót Kökény Mihály úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének, aki a következő hozzászólónk.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a teremben ülő képviselők jelentős része hozzám hasonlóan szomorúan és rosszkedvűen vesz részt ebben a vitában. Ennek a legfőbb oka véleményem szerint az, hogy olyasmiről kényszerülünk egymás véleményét megismerni és lehetőség szerint közelíteni, amiről úgy gondoltuk, hogy időtálló döntés született 1997-ben.

A törvény rendelkezései mögött a szociális partnerek párját ritkító kompromisszumát találjuk, amelynek kialakításában talán első alkalommal a legérintettebbek, a nyugdíjas-társadalom képviselői is részt vettek. Ezt a megállapodást, tisztelt képviselőtársaim, az előző kormány felelőtlen kötelezettségvállalásának minősíteni - túl azon, hogy ez torz politikai közelítés -, a megállapodás létrehozásában feladatot és felelősséget vállalók méltóságának és az általuk képviselteknek a megsértése is.

Rosszkedvűen és szomorúan ülünk a Ház falai között, mert a kormány és a kormánypártok a nyugdíjasokat valóban érintő kérdések bemutatása helyett választási kampányt idéző ígéreteiket, otromba vádaskodásaikat ismételgetik.

Latorcai képviselő úr az előbb gyógyszerársokkal fenyegetett, pedig mindenki tudja, hogy az elmúlt két évben sikerült a gyógyszerár-emelkedést az infláció szintje alá vinni. (Dr. Latorcai János: Na!)

Számokat bűvölnek kormánypárti oldalon, pedig a nyugdíjasokat az igazgatja, azért kapnak-e 20 ezer forinttal kevesebbet jövőre évente, hogy például kormánypárti oldalon az átgondolatlan mértékű járulékcsökkentés fedezetét megtalálják. Ismerve a miniszterelnök úr differenciált nyugdíjemelési javaslatát, kijelenthetem, hogy a 27 ezer forintos átlagnyugdíjas is körülbelül így is évi 18-20 ezer forintos veszteséggel számolhat.

 

(12.10)

 

Mielőtt folytatnám azonban, engedjék meg, hogy két, MSZP-szimpátiával nem vádolható politikus közelmúltban megjelent nyilatkozatából idézzek, egy kicsit illusztrálva a kormányzati körökben uralkodó hangulatot. A Magyar Nemzet elmúlt hét végi számában Harrach Péter miniszter úr a következőket nyilatkozta: "Az ellenzék rosszul mondja, nem a nyugdíjakból vettünk el, hanem nem akartunk a többiektől elvenni a nyugdíj javára. Ez ugyanaz, csak az irány más."

Tisztelt Miniszter Úr! Szeretném önt emlékeztetni egy régi bölcs mondásra, miszerint teljesen mindegy, hogy a kő esik a korsóra vagy a korsó esik a kőre, így is, úgy is jaj a korsónak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tölgyessy Péter úr már óvatosságra inti írásában a kormányzati köröket. Idézem: "A miniszterelnök nyertesként próbálta meg feltüntetni a nyilvánvalóan jelentős érdeksérelmet elszenvedő nyugdíjasokat, ami nem segítette az érthető ellenállást kiváltó lépés tudomásulvételét. A fejlemények megmutatták a kommunikációs fogások korlátait." Köszönöm Tölgyessy Péter képviselőtársamnak ezeket a mondatokat, mert a lényeget fogalmazta meg, nemcsak a nyugdíjak, hanem a kormányzati sajtóvarázslások kérdéseiben is.

Tisztelt Országgyűlés! A kérdés megválaszolása, hogy mire készül a kormány a nyugdíjasok és a nyugdíjak ügyében, sokkal árnyaltabb megközelítéseket igényel, mint azt a kormányzat nevében nyilatkozó, a vitában bűvészkedő politikusok gondolják. A tény az, hogy első alkalommal szabályozza törvény az évenkénti nyugdíjemelés garanciális elemeit. Ez a garanciarendszer, úgy tűnik, több területen is súlyos sérelemhez vezet. A nyugdíjreform egyik tartópilléreként értékelem azt a közösen megfogalmazott és elfogadott követelményt, hogy a reform a ma élő nyugdíjasok jogait nem csorbíthatja.

Vajon mit gondolnak most a velünk élő idősek a törvény tiszteletéről? Vajon ezt a bizalmi tőkét miért veszélyezteti a kormány, amely egyébként a jogszabályok önkéntes követését tartja az egyik legfontosabb polgári erénynek? Talán arra épít, hogy az idősek úgysem tehetnek semmit a kormányzati akarattal szemben? Egy kicsit tiltakoznak majd, és a végén beletörődnek sorsukba? Vajon ez lenne az a méltóság, amit a Fidesz-Magyar Polgári Párt a nyugdíjasoknak biztosítani akar?

A törvényben rögzített feltételek brutális gyorsaságú megváltoztatása milyen üzenetet hordoz az aktívkorúak számára? Ez vajon erősíti a járulékfizetési fegyelmet?

Tisztelt Képviselőtársaim! A velünk élő idősek jogainak védelmére, a biztosítási elv következetes érvényre juttatására, továbbá a polgárhoz méltó öngondoskodás elvére épülő új nyugdíjrendszer elindításakor nem állítottuk azt tavaly, hogy minden tökéletes lesz. Egy ilyen hatalmas és bonyolult rendszer minden bizonnyal igényli a belső mechanizmusok további finomítását. Erre készen állunk. Annál is inkább, mert a nyugdíjreformot nem tekintjük befejezettnek. Idős polgártársaink joggal igénylik az özvegyi nyugdíj mértékének további emelését, és előttünk áll a rokkantellátás olyan szabályozása, amely az érdemi foglalkoztatási rehabilitációra épül.

A nyugdíjrendszer tavaly elfogadott reformtörvényeit azonban nem lehet a vádlottak padjára ültetni, még akkor sem, ha a MIÉP-től a Kisgazdapártig ezt most sokan megpróbálják. Azért nem, tisztelt képviselőtársaim, mert a számok és az előrejelzések különböző gazdasági forgatókönyvek esetén is világosan mutatják, hogy az ebből eredő megtakarítás növekedése gyorsabb, mint a társadalombiztosítási nyugdíjalap átmeneti deficitjének a gyarapodása. Nem igaz tehát, tisztelt Csáky képviselő úr, hogy a magánpénztári rendszer miatt nem lehet majd finanszírozni a nyugdíjemelést! Ellenben az igaz, hogy ha perújrafelvétellel elbizonytalanítanák a magánpénztári befizetőket, a tömeges visszalépések miatt elviselhetetlen feszültségek keletkeznének a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben.

És nem igaz az, tisztelt Frajna képviselő úr, hogy járatlan úton megyünk és haladunk, és a világon egyedülálló ez a rendszer. (Dr. Frajna Imre: Csak Európában!) A lengyel parlament a múlt héten iktatta törvénybe a mienkével teljesen azonos kötelező magánpénztári részvételt, mert őket is foglalkoztatja az, ami bennünket, hogy hogyan lesz finanszírozható a nyugdíjrendszer 2010-2020 körül. De ebbe az irányba halad Svédország is. Tehát Magyarország egyáltalán nincs egyedül.

Tisztelt Országgyűlés! A Szocialista Párt a biztosítási elvet erősítő, korrekciós nyugdíjemelési javaslattal is élt. Sajnos indítványunkat a tisztelt Ház kormánypártjai szavazataik alapján még tárgysorozatba sem voltak hajlandók venni, pedig nem is konkrét mértékekre tettünk ajánlásokat. Javaslatunk lényege - ezt a mostani vita tükrében is szeretnénk fenntartani -, hogy hozzá kell látni egyes korcsoportok nyugdíjának külön emeléséhez. Főleg a kilencvenes évek elején megállapított nyugdíjakról van szó, ahol a hosszú szolgálati időt az aktuális szabályozás leértékelte, következésképpen a biztosítási elv súlyos törést szenvedett.

Még egyszer hangsúlyozom: nem konkrét mértékekre tettünk javaslatot, hanem azt kértük, hogy a kormány terjesszen az Országgyűlés elé egy programot, amely belátható időn belül orvosolja az említett sérelmet és igazságtalanságot, persze nem a többiek rovására. Sajnos a kormánytöbbség magatartását jelzi, hogy úgy tűnik, javaslatunk még ebben a formában is soknak bizonyult. Van azonban szándék - mint ma bőven hallottunk róla - a nyugdíjrendszer további torzítására, a biztosítási logika semmibevételére.

Végezetül, tisztelt Országgyűlés, őszintén remélem, hogy ezen a mai rosszkedvű politikai vitanapon elhangzó érvek talán egy kicsit hatnak a kormánypártokra, a mindenáron másként cselekvés mámorából talán kijózanítják őket. A legrosszabb következménye ennek a vitanapnak az lehet, hogy a vitát figyelemmel kísérő idős emberek a kezükkel majd félreérthetetlen mozdulatot tesznek, és magukban azt mondják, mégiscsak úri huncutság a politika.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Szabó Zoltán képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről.

Képviselő úr, öné a szó.

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én még Horváth Béla helyettes főpolgármester-jelölt úr kétperces kampánybeszédét követően kértem lehetőséget felszólalásra, és pusztán szerettem volna jelezni, hogy bár a miniszterelnök úr a hét végén kifejezte azt a reményét és azt az igényét, hogy az önkormányzatok a kormány politikáját hajtsák végre, és ennek kétségkívül legjobb megoldása az volna, ha a kormánytöbbség, a kormány vagy személyesen a miniszterelnök úr nevezné ki a polgármestereket, egyelőre még érvényben van a polgármesterek választásáról szóló törvény. Ezért talán szerencsésebb volna, ha rábíznók a polgárokra: válasszák meg Budapest főpolgármesterét, és nem Horváth Béla úr nevezné ki a főváros következő főpolgármesterét. Nem kell már olyan sokáig várni az eredményre!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Hegedűs Lóránt képviselő úr, a MIÉP képviselője. Képviselő úr, öné a szó.

 

IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT (MIÉP): Kökény Mihály hozzászólásához szeretnék egy-két szót szólni. Úgy vélem, az az összehasonlítás, miszerint Lengyelországban mivel foglalkozhatnak és mivel nem, és mi mivel foglalkozhatunk, milyen megoldásokon gondolkozhatunk és milyenen nem, arról elsőrendűen az előző négy év kormánykoalíciója tehet, hiszen a lengyel kommunista, tisztelt uraim, nem adta el a lengyel nemzetgazdaság 80 százalékát, szemben önökkel! (Zaj.)

Ezért elsőrendűen talán önvizsgálatot kellene tartani, és engedjék meg, hogy lelkészként ezen önvizsgálatban segítséget nyújtsak a jézusi példázattal: előbb az önök szeméből kellene a gerendát eltávolítani ezen önvizsgálat révén, és utána keresni a szálkát más szemében. Először talán meg kellene nézni, hogy mely párt soraiban található az az úriember, aki annak idején ugyan elvtárs volt, és ma 350 ezer forintos széken pihenteti önmagát, és próbál a nyugdíjasoknak felelőtlen ígéretet tenni. Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth Béla képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről.

Öné a szó, képviselő úr.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm, alelnök asszony. Egy mondatban csak Szabó Zoltán képviselő úrnak szeretnék válaszolni. Nagyon jó lett volna, ha a Bokros-csomag megjelenésekor, amikor az MSZP-SZDSZ-es kormány megnyomorította a nyugdíjasokat, akkor gyűjtött volna aláírásokat, nem pedig most próbál zavart kelteni a VII. kerületben - akkor hallgatott. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)

Kökény Mihály képviselőtársammal kapcsolatban szeretnék két idézetet felolvasni. Az első egy ellenzéki, a második pedig egy kormánypárti képviselőtől származik.

 

(12.20)

 

Az ellenzéki képviselő a kormány szociális intézkedéseit kifogásolta, idézem: "Azok vágya, akik a szükséget szenvedők bővülő köre számára reméltek érzékelhetően több pénzt, sajnos nem teljesült. A megtett intézkedések csupán a tartós szegénység tüneti kezelését segítik elő." - eddig az egyik idézet. A kormánypárti képviselő úgy vélekedik, idézem: "Végre le kell építenünk a koraszülött jóléti államot, aki ez ellen tiltakozik, az tulajdonképpen a Kádár-korszak továbbélését támogatja." - világos megfogalmazások. A parlamenti demokráciában megszokott, hogy kormánypárti és ellenzéki képviselőnek homlokegyenest ellenkező az álláspontja egy adott kérdésben.

Tisztelt Nyugdíjasok! Kedves Tévénézők! A bökkenő csupán az, hogy jelen esetben ez az ellenzéki és kormánypárti képviselő egy és ugyanaz a személy: dr. Kökény Mihály, az MSZP képviselője. (Derültség és taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból.) Igaz, az első megállapítását nem ugyanabban a kormányzati ciklusban tette, mint a következőt: az elsőt 1993-ban, az Antall-kormány működése idején tette egy MSZP-s kiadványban, bizonyára emlékszik rá a volt miniszter úr, a második kijelentését pedig az elhíresült Bokros-csomag védelmében mondta el a Horn-Kuncze-kormány uralma idején egy budapesti, ugyancsak MSZP-s fórumon, bizonyára emlékszik rá a volt miniszter úr. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ott voltál?)

Tisztelt Ház! Kérdezhetnénk ezek után, mi okozta MSZP-s képviselőtársam pálfordulását, mi okozta a magyar szocialistáknak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezt a nagyfokú pálfordulását. Egy mondattal szeretném lezárni a mondatomat: kedves nyugdíjasok, ennyit kívántam hozzátenni egy szocialista képviselőtársam által elmondottak hitelességéhez. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Képviselő úr, a kétperces hozzászólás két percig tart. A következő kétperces hozzászólásra megadom a szót Kökény Mihály úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. (Dr. Nagy Sándor: Ez nem számít bele az időnkbe!)

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Személyes érintettség révén kértem szót. Csak annyit szeretnék elmondani tisztelt kisgazdapárti képviselőtársamnak, hogy az akkor, abban a szövegkörnyezetben és abban az időszakban mondottakat, ahogy és amikor mondtam, természetesen fenntartom. Az nagyon elegáns dolog természetesen, hogy tértől, időtől és szövegkörnyezettől függetlenül emelünk ki, és hasonlítunk össze bizonyos elemeket.

Nem gondolom, hogy két percben most el kellene mondanom, mit gondolok például arról - és ezt ma is gondolom -, hogy nem azért, mert ezt valamiféle komoly elvi alapon így gondoljuk, hanem azért, mert valóban erre kényszerített bennünket a körülményekhez való alkalmazkodás; tetszik, nem tetszik, vissza kellett vonni azokból az intézkedésekből, amelyek 1994-95-ben tarthatatlanok voltak. Én azonban azt gondolom, nem érdemes abba belemenni, hogy 1993-ban és '97-ben, két különböző rendezvényen elhangzott két különböző beszédet összehasonlítva, mikor és mit mondtam. Ezzel együtt, azt hiszem, aki felelősen gondolkodik, annak mindig a körülményekhez, a helyzethez kell alkalmazkodnia. (Szórványos derültség és taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Annyit meg el kell mondanom tisztelt képviselőtársaimnak, hogy Chikán miniszter úrnak a jelenlegi gazdasági helyzetről, az 5 százalékos növekedésről szóló nagyon határozott előrejelzései most aztán semmiképpen nem igazolják azt a szándékot, amit önök ki kívánnak nyilvánítani, hogy a nyugdíjasokat megrövidítsék.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Szabó Zoltán képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről. (Moraj és közbeszólás a kormánypártok soraiból: Ez nem igaz!)

 

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Elnézést, elnök asszony, ez téves! (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Még jó! - Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Képviselő úr, megjelent a neve a monitoron, így nem tudtam mást tenni, mint megszólítani önt.

Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Varga László képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről.

 

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Valóban igaz az, hogy eltértünk a tárgytól. Én csak annyit szeretnék megemlíteni - itt ülök reggel 8 óra óta -: a józan ítélőképesség hiánya, ha valaki feltételezi, hogy a kormány nem a legjobbat akarja a nyugdíjasoknak. Ez nemcsak az ítélőképesség hiánya, hanem olyan pártelfogultság, amely teljesen alkalmatlan arra, hogy megítélje egy kormány nagyon nehéz és nagyon szigorú körülmények közötti gazdaságpolitikáját. Nem is tehetné meg a mai kormány, a Fidesz azt, hogy bármiben ártson a nyugdíjasoknak, ez egy teljesen értelmetlen és egy teljesen méltatlan vita ebben a tekintetben, és a nyugdíjasok meg fogják látni - meg fogják látni! -, hogy jobb lesz a helyzetük. Tessék ezt kivárni! De semmiképpen se csináljunk olcsó politikai propagandát az önkormányzati választások előtt!

A másik pedig: elhangzott, hogy különböző körülmények között mit lehet mondani. Ez engem nagyon meglepett, és ha szabad azt mondani: én nagyra becsülöm a Saulból lett Pálokat, de irtózom a Pálként mutatkozó, Saulként cselekedőktől. Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Következő hozzászólónk Harrach Péter miniszter úr. Miniszter úr, öné a szó.

 

HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy ilyen vitanap nem alkalmas arra, hogy józan véleményt formáljunk, viszont nagy kísértést jelent sokaknak, hogy kampánybeszédeket mondjanak. Megpróbálom azzal kezdeni, amiben egyetértünk.

Egyetértünk abban, hogy a rendszerváltást követő gazdasági átalakulás jelentős jövedelemkülönbségeket okozott, abban is, hogy a gyermekeket nevelő családok és az idősek jártak rosszul, hiszen a gyermekszámmal arányosan nő a szegénység és a nyugdíjak reálértéke csökkent. Azt is tény, és gondolom, ebben is egyetértünk, hogy a szociálpolitikai intézkedések az akut problémák megoldását célozták, de az is tény, hogy nem tudták kivédeni a jövedelemkülönbségekből adódó problémákat.

Gondolom, nincs közöttünk senki, aki nem szeretné segíteni a családokat és az időseket; azt is megértik, ha számomra az idős ember családtagként jelenik meg. Én családban - nem úgynevezett családban - gondolkodom, nem pedig osztályban és nem individuumban. A kormány szociálpolitikai programjának és tetteinek középpontjában a családtámogatási rendszer áll, valamiképpen ebben a gondolkodásban kell elhelyeznünk a nyugdíjasok problémáját is. Mi a család minden tagjának szeretnénk nyújtani valamit, nem kívánjuk szembeállítani egymással a generációkat. És ha az előbb idézett - nem szerencsés - interjúmondatot egy kicsit jobban megfogalmazom, akkor arra a kérdésre, amit nemcsak egy újságíró tesz fel, hanem sok ellenzéki képviselő is, hogy vajon mi elvesszük-e a nyugdíjasoktól, és odaadjuk-e a gyerekeknek, az unokáknak azt, ami a nyugdíjasnak járna, azt mondom, hogy nem, de mi nem vesszük el a gyerekektől, és nem adjuk a nagyszülőknek. Ha már a nyugdíjemelést és a családtámogatást említettem, akkor hadd jegyezzem meg azt, hogy a nyugdíjasok 85 százaléka támogatja a kormány családpolitikáját.

Ahogy említettem, mi a család minden tagjának szeretnénk valamit adni, és adtunk is eddig, amennyi tőlünk tellett: a gyermekeknek adókedvezményt, a fiataloknak tandíjmentességet, a szülőknek lakásépítési és -vásárlási kedvezményt, az időseknek pedig nyugdíjemelést.

Kérdés, hogy a nyugdíjemelés szociális vagy gazdasági feladat-e, vagy pénzügypolitikai kérdés. Szomorúan kell beismernem, hogy csak részben szociális kérdés, hiszen a jövendő jólétünk az infláció leszorításától függ, a nagymértékű, ezt az inflációellenes politikát veszélybe sodró bármifajta emelés pedig inflációgerjesztő hatású, különösen Magyarországon, ahol a jövedelmek 40 százaléka szociális jellegű.

 

(12.30)

 

A felelőtlen emelés olyan inflációt okozhat, amely semmivé teheti magát az emelést. Mindenki megérti, hogy hiába lenne 100 százalékos nyugdíjemelés, ha az infláció 99 vagy 101 százalék. Ezt megértette az Érdekegyeztető Tanács minden oldala is 1997. április 22-i plenáris ülésén, ahol a nyugdíjreformot tárgyalták. Egyetlen mondatot szeretnék ebből idézni, s azt hiszem, szocialista képviselőtársaim is elfogadják, mert az aláírók között szerepel Sándor László is. Ez így hangzik: "1999-ben - amiről beszélünk - a nyugdíjak emelése a tárgyévi tervezett inflációt - 11 százalék - az aktív keresők 1998. évi reálbérének növekedésével haladja meg." Ez körülbelül annyi, mint amennyit mi most emelni szeretnénk. Tehát teljesen egyetértünk az Érdekegyeztető Tanács akkori határozatával.

Mi következett ezután? - ezután egy felelőtlen kampányfogás a Horn-kormány részéről. Felelőtlensége kettős volt, hiszen egyrészt megvalósíthatatlan, egyetlen kormány számára sem megvalósítható ígéretet tett, másrészt pedig - s ez sem akármilyen felelőtlenség - a törvényhozást a választási propaganda szolgálatába állította. Ezt fokozza ma az ellenzéki demagógia. A felelőtlen ígéretet egyetlen kormány sem képes beváltani.

Remélem, hogy a nyugdíjasok nem lesznek a demagóg lázítás áldozatai, hanem egyértelmű lesz számukra az, hogy a kormány most nem kevesebbet ad ennél a felelőtlen ígéretnél, hanem többet. Nem azért ad többet, mert másfél millió nyugdíjas 18 százalékot kap, nem azért, mert jelentős nyugdíjemelést hajtunk végre, hanem azért, mert ez a nyugdíjemelés igazságos lesz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Képviselő asszony, öné a szó.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én szakmai jellegű hozzászólásra készültem, ahogy azt egy évvel ezelőtt is tettem a nyugdíjreform vitájában, de így a vitanap ötödik órájában meg kell állapítanom, hogy annyira át van politizálva ma ezen a vitanapon - félő, hogy kampánycélokból - ez a kérdés, hogy engedjék meg, a bevezetőben nagyon röviden erre is reagáljak, s ott kezdjem a hozzászólásomat, ahol Kuncze Gábor, a szabaddemokraták képviselőcsoportjának a vezetője befejezte.

Ő azt mondta, ez a kormány megcsinálhatja, hogy nem adja oda a nyugdíjasoknak azt, ami törvény szerint jár nekik, de akkor erről őszintén kell beszélni. Ehhez képest mit tesz a jobboldali kormány, illetve annak képviselői? Háromféle dolgot tesz: egyrészt váltig bizonygatja, hogy a nyugdíjasok pedig ezzel is jól járnak; másrészt támadja, mégpedig demagóg érvekkel a régi kormányt és annak intézkedéseit; harmadrészt pedig szóba hozza a differenciált nyugdíjemelés gondolatát.

A szakmai jellegű hozzászólásomra ezen a ponton szeretnék rátérni. Mit jelent a differenciált nyugdíjemelés? Bennem nagyon rossz, baljós képzeteket ébreszt, mégpedig azért, mert egy nagyon rossz, a rendszerváltás előtti gyakorlathoz való visszatérés lehetőségét látom benne. Amit eddig a kormány terveiről megtudtunk, az sajnos kevés. Nem tudjuk például azt sem, hogy a jövőre nézve marad-e törvényi szabályozás arról, hogy hogyan kell évről évre nyugdíjat emelni, hogy milyen törvénymódosítást tervez a kormány az intézkedése mögé. Hiszen a miniszterelnök úr ma reggel csak a számokat mondta, hogy ki mire számíthat a következő emelés során, de azt nem ismertette, hogy a jövőben milyen törvény fogja szabályozni a nyugdíjemelést.

Szeretném egy kicsit kronológiájában végignézni ennek a történetnek a főbb állomásait. De most kivételesen nem a sokat emlegetett 1991. évi országgyűlési határozati javaslattal kezdem a történetet, hanem a '91 előtti gyakorlattal, amikor a társadalombiztosítási törvény nem szólt arról, hogy a nyugdíjakat hogyan kell évenként emelni, amikor a mindenkori kormány belátására, jóindulatára volt bízva, hogy hogyan emeli a nyugdíjakat, és nagyon gyakran pont azzal az eszközzel élt, hogy differenciáltan emelte. Még az 1991-es nyugdíjemelés is ebben a szisztémában került sorra.

Azt gondolom, hogy egy nagyon rossz, a rendszerváltás előtti gyakorlathoz való visszatérés veszélye van abban, ami mellett most kormánypárti képviselőtáraim kardoskodnak.

Miért tartom ezt veszélyesnek? Többek között azért, mert nagyon nagy előrelépés volt, amikor az 1991-es országgyűlési határozati javaslat nyomán 1992-ben tényleg sikerült egy olyan törvényi passzust az 1975. évi II. - a társadalombiztosításról szóló - törvénybe beiktatni, amely rendelkezett a nyugdíjemelés mindenkori technikájáról. Amikor a kormánypárti képviselők támadják a tavalyi törvénymódosítást, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy ennek a tavalyi törvénynek az előzménye, a nyugdíjemelés technikájának a kezdete 1992-ig, sőt 1991-ig, addig a bizonyos országgyűlési határozati javaslatig nyúlik vissza, amit viszont nagy egyetértésben, ellenzéki támogatással fogadtak el még az Antall-kormány idején a parlamentben a képviselők. Ez - ahogy ma már többen felemlítették - a nettó átlagkereset növekedéséhez kapcsolta a nyugdíjemelés mértékét. Ennek van egy nagyon indokolható logikája, hiszen ha a befizetett járulékokból fedeződik a kifizetett nyugdíj, akkor természetesen annyival lehet növelni a kifizetést, amennyi a járulékfizetésnél növekményként előáll.

Ezt a törvényt csak 1995-ben módosították, de az a módosítás a koncepció lényegét nem érintette. Az eredeti szabályozásban a várható nettó átlagkereset-növekedésről esett szó, és márciusi, szeptemberi emelésekről, majd amikor az előző kormány 1995-ben módosította a törvényt, akkor áttértünk az előző évi tényleges nettó átlagkereset-növekedésre és a januári, júliusi emelésekre; de a koncepciótól nem tértünk el.

Az előző kormány éppen a nyugdíjreform kapcsán akart a koncepció lényegi elemén változtatni, amin törvénybe iktatva változtatott is az a bizonyos svájci indexálás, amikor nemcsak a bérnövekedéshez, hanem az árnövekedéshez is hozzákötötte a nyugdíjemelés mértékét. Többek között a nyugdíjasszervezetek ellenállásán és megmozdulásán, valamint a szociális bizottságban dolgozó képviselők szándékán múlott, hogy a törvény nem úgy került elfogadásra, ahogy azt eredetileg tervezte az akkori kormány, hanem egy kicsit korrigáltunk rajta, és egy kicsit eltoltuk a svájci indexálás bevezetését.

 

(12.40)

 

Higgyék el, kormánypárti képviselőtársaim, hogy nem merő rosszindulatból, hanem azért, mert valóban van abban logika, hogy amikor a nyugdíjemelés mértékét új szabályozásra állítjuk át, akkor nem tolhatunk ki a mindenkori nyugdíjasokkal, és nem csinálhatunk vesztest belőlük! Hiszen tudni kell, hogy a bérekhez kötni a nyugdíjemelést, azzal járt együtt, hogy amikor a bérek nagyon nagy mértékben vesztettek a reálértékükből, akkor a nyugdíjasok is nagyon rosszul jártak, és fordítva. Most, ugye, már két éve olyan esztendőt élünk, amikor reálérték-növekedés van, tehát a nyugdíjasok jól járhatnának.

Tisztelt képviselőtársaim, hogyan viselkedett az akkori ellenzék, a mostani kormánypártok? Egyrészt nem nagyon szóltak bele a vitának ebbe a részébe. A nyugdíjreformot sok tekintetben támadták, a nyugdíjemeléssel viszonylag keveset foglalkoztak, nem volt hozzá módosító indítványuk; akik pedig megszólaltak, azok váltig és hangosan védelmezték azt a nyugdíjemelési szisztémát, amely még ‘99-re érvényben maradt.

Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy most én is a jegyzőkönyvből idézzek, ‘97. június 10-én hangzottak el a következő szavak: "Most, amikor az várható, hogy az infláció az előző évekhez képest jelentősen mérséklődik, áttérni olyan rendszerre, amely az infláció hatását veszi figyelembe, enyhén szólva etikátlan." - mondta az akkor ellenzéki képviselő. "Etikátlan azért, mert a nyugdíjasokat az aktívakkal szemben hátrányos helyzetbe hozza, és feladja a sokat hangoztatott » együtt sírunk s együtt nevetünk« elvet. A nyugdíjemelés módszerének évenkénti változtatása a nyugdíjasokat rendkívüli mértékben elbizonytalanítja és kedvezőtlen helyzetbe hozza." - mondta ezt a Kisgazdapárt képviselője. "A Független Kisgazdapárt véleménye, hogy a nyugdíjakat továbbra is a jelenlegi törvénynek megfelelően, az előző év tényleges nettó kereseteinek alakulása szerint kellene emelni, ugyanis a jelenleg hatályos nyugdíjemelési rendszer összhangban van a mindenkori bevételekkel, így a nyugdíjak évi emelésének fedezete biztosított." - s a többi, nem folytatom.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon telik az időm; már csak arról szeretnék röviden szólni, hogy milyen következményekre kell számítanunk, ha a kormány meglépi, amit most eltervezett. Egyrészt arra, hogy a társadalom peremén befagy a nyugdíjasok helyzete; ami most elvész számukra, annak pótlása egyre reménytelenebb, hiszen egy következő emelés már megint alacsonyabb bázisról indulna, tehát egész életre, az egész hátralévő életre elvész számukra, ami most elvész.

Az, hogy a nyugdíjasokat tulajdonképpen eltartotti szerepben tekinti a jelenlegi jobboldali kormány, nagyon árulkodóan kiderült miniszterelnök úr beszédéből, amikor a családokkal kapcsolatos első példáját úgy hozta szóba, hogy egy öttagú családról beszélt, ahol két gyerek mellett az eltartott nagymama említésre került. Tehát nem úgy gondol a nyugdíjra, mint amiből önállóan meg lehet élni.

Azt gondolom, hogy a differenciálás gondolata tulajdonképpen az "oszd meg és uralkodj!" elvből indul ki. A kormány ebben a helyzetben meg akarja osztani a nyugdíjasok különböző rétegeit, hiszen ezzel lehet majd jobban járni, meg kevésbé jól járni. De leginkább el akarja terelni a figyelmet arról, amit nem akar odaadni, ami - mint említettem - a számításaim szerint körülbelül 50 milliárd forint, amit nem akar kiengedni a nyugdíjrendszerbe. (Varga Mihály: Ami nincs!)

Befejezésül pedig szeretném újra emlékeztetni önöket arra a szempontra, amiről előttem már néhányan szóltak. A nyugdíjrendszer is alapvetően bizalmi kérdés. Tudtuk, amikor a nyugdíjreformot csináltuk, hogy ha az emberek, az aktív dolgozók és a most élő nyugdíjasok azt látják, hogy évről évre egy következő kormány a kedve szerint változtathat a szabályozáson, akkor minden bizalmuk elszáll a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, és aztán a kormánypárti képviselők fel tudják mutatni, hogy lám, lám, nem sikerült a nyugdíjreform, hiszen az alapvetően bizalmi kérdés. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy jelenleg a Fidesz-Magyar Polgári Párt 19 perc 10 másodperccel, a Szocialista Párt 21 perc 50 másodperccel, a Független Kisgazdapárt 11 perc 40 másodperccel, a Szabad Demokraták Szövetsége összesen 30 másodperccel, a Magyar Demokrata Fórum 8 perc 30 másodperccel és a MIÉP 16 perc 40 másodperccel rendelkezik.

Megadom a szót Isépy Tamás képviselő úrnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről... - de mielőtt megadnám a szót, Medgyasszay László képviselő úr, az MDF részéről, kétperces hozzászólásra kért lehetőséget.

S ha megengedik, megköszönve az együttműködést, átadom az elnöklést Wekler Ferenc alelnöktársamnak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Megkapom a szót, elnök úr?

 

ELNÖK: Igen.

 

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Béki Gabriella! Nem lesz két perc, csak húsz másodperc. Ön azt mondta, idézve a miniszterelnököt, hogy a kormány eltartottnak tartja a nyugdíjasokat. Én azt gondolom, hogy ez a nem helyénvaló megjegyzés méltatlan volt a miniszterelnöki expozéhoz, de különösen méltatlan volt önhöz, akit én nagyon régóta tisztelek.

Ez nem így van, természetesen ön is tudja. A kormány nem tartja eltartottnak a nyugdíjasokat, és egy családképbe beillesztett nyugdíjas nagymama képe még nem jelenti azt, hogy a nyugdíjasokat eltartottnak tartja a kormány. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a nyugdíj az egy megszerzett jog.

Köszönöm szépen. (Béki Gabriella: El kell olvasni a jegyzőkönyvet! - Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Isépy Tamás képviselőtársunknak.

 

DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Kedves nyugdíjas kor- és sorstársaim, akik vagy itt a helyszínen, vagy a rádióban és a televízióban kísérnék húsbavágó, érdeklődő figyelemmel a vitát, ha ez a vita valóban arról szólna, mint amit a cím jelez, és akiket már elöljáróban illő tisztelettel szeretnék megkérni arra, hogy lehetőleg ne értékeljék túl a hülyeségemet, és ne becsüljék alá a politikai érzékemet annak a feltételezésével, hogy annak idején kereszténydemokrataként és korom ellenére többedmagammal öngyilkossági szándékkal csatlakoztunk volna a Fidesz képviselőcsoportjához, mintha a Fidesz csak a fiatalokkal törődne, és esküdt ellensége lenne az öregeknek, mintha a nyugdíjasok számát éppen olyan elszántsággal szeretné csökkenteni, mint volt miniszterelnökünk a filozófusokét, és a nyugdíjasokat legszívesebben piros forgalmi lámpánál terelné át a zebrán.

Tisztelt Országgyűlés! A rádió egyik "Parlamenti ütköző" műsorában egy betelefonáló hallgató azzal vádolt vagy dicsért meg, hogy az ügyvédi múltamból származó foglalkozási ártalomként mindent ki tudok magyarázni. A valóságban azonban nem ki-, hanem megmagyarázni szeretném a dolgokat, persze lehet, hogy rossz módszerrel dolgozom, mert egy indulatokra, félreértésekre hangolt környezetben értelmi érvekkel győzködni hiú vállalkozásnak tűnik. De nem szívesen veszteném el az emberi értelembe vetett hitemet, és megkísérlem a lehetetlent.

Ami tehát a tényeket és az adatokat illeti, nem tartom magam jó matematikusnak, de az alapműveleteket és a számok egymáshoz viszonyított arányát azért némileg csak ismerem. Eddig hallottak már statisztikai adatokat és számokat, és a túlterhelés elkerülése érdekében csupán annyit - ez a szám még nem hangzott -, hogy 1989 és 1998 között a nyugdíjaknak a fogyasztói árakhoz viszonyított reálértéke a folyamatos emelések ellenére 23,9 százalékkal csökkent.

 

(12.50)

 

1995-ben 10 százalékkal volt a legnagyobb, nagyságrendben ezt követi az 1996-os 8,9 százalék. S akkor most bedobódik a bűvös szám, a 19 százalékos emelés igénye, ugyanakkor a reálérték-növekedésről szó sem esik. Óhatatlanul az a hajóskapitányról szóló történet jut az ember eszébe, aki a gépházba bekiabálva kérdezi a főgépésztől, hogy "Mennyi?" Mire a főgépész visszakiabálja, hogy "Harminc!" A párbeszéd folytatása közismert: "Mi harminc?" - "Mi mennyi?"

Visszatérve a bűvös számhoz, illő tisztelettel kérdezem, nem a szocialista, hanem a kritikai realizmus jegyében, hogy mikor tetszik jobban járni: ha a 19 százalékos nyugdíjemelés vonzata egy 19 százalékos infláció, vagy ha egy 13 vagy 14 százalékos nyugdíjemelést egy 11 százalékra csökkent infláció kísér? Nem hiszem, hogy a válasz nagyobb szellemi erőfeszítést igényelne.

Orbán Viktor miniszterelnök úr az expozéban pontos számokat ismertetett a kormány szándékáról, milyen nyugdíjemelést tervez és szándékozik megtenni a kormány. Kétségtelenül ez öt órával ezelőtt hangzott el, de jó lenne, ha a vita végén ezek a számok maradnának meg a tudatban, és nem a vitának az itt eddig felgyűlt salakja.

Béki Gabriella is hivatkozott már Kuncze Gábor frakcióvezető úrra, aki azzal a búcsúüzenettel hagyott itt bennünket, hogy a kormány valójában egy fedett módszerrel dolgozik, mert késlekedik a törvényjavaslatok benyújtásával. Erre önkéntelenül felmerül viszont a kérdés, hogy akkor mire tetszik lődözni. Ha nem tetszik ismerni a fedett cél miatt a valóságos célpontot, akkor mire megy a töltény? Ez csak felesleges tüzelés!

Tisztelt Országgyűlés! A nyugdíj reálértékét folyamatosan csökkentő kormány azzal a módszerrel dolgozott, mint a vert csapatok a visszavonuláskor. Taposóaknákat helyezett el az elhagyni kényszerült terepen, amit nemzetközi egyezmény szerint az elhelyezőnek kellene felszedni, de ezt a veszélyes feladatot ránkhagyta. Igyekszünk felszedni, de azért nem árt az óvatosság, mert ne becsüljük le az ellenfelet! Lesből kibiztosít néhány aknát, s ügyel arra, hogy a durranás lehetőleg messzire szóljon, hiszen a zaj... - tetszenek érzékelni a médiában: a Fidesz megszegi a választási ígéreteit, becsapja a nyugdíjasokat, és egyéb nagy képzelőerőről tanúskodó rémtörténetek. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Ezek majd abbamaradnak, ha el tetszenek mondani a további rémtörténeteket.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány egyértelműen nyilvánosságra hozta a szándékát. Nyilván türelmet szeretnénk kérni, habár Karinthy szerint a türelem rózsát terem, egyebet nem. Folytatásként hozzátehette volna: a türelmetlenség tövist terem, egyebet nem. De azért jó lenne óvakodni a tövisektől, s jó lenne megvárni, hogy a szándék megvalósítása milyen eredménnyel jár.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Rozgonyi Ernőnek, a MIÉP képviselőjének; őt Koltai Ildikó fogja követni, a Fidesz részéről.

 

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Vendégek! Képviselőtársaim! Valamikor régen, ha nem is a lakosság egészére, de jelentős csoportok részére működött egy nyugdíjbiztosítási rendszer. Részben állami, részben magán és társas formában nyugdíjegyletek, nyugdíjpénztárak és különféle biztosítási intézmények működtek. Ezek pénzeket kezeltek, amiket befizettek, és természetesen megfelelő módon befektették, forgatták vagy ingatlanvagyonokon keresztül fialtatták a társadalom egészének a hasznára, és természetesen ebből fizették a tagjaiknak a nyugdíjakat. Nem is fordult elő olyan eset, hogy az aktuálisan fizetendő nyugdíjaknak, járadékoknak ne lett volna fedezete. A rendszert ugyanis csak kétféleképpen lehetett volna szétverni: egy vágtató inflációval egybekötött gazdasági világválsággal, vagy ha valahol valakik loptak.

Ez utóbbira hívom fel szíves figyelmüket. Ugyanis a fordulat éve táján megkezdődött az államilag intézményesített rablási, fosztogatási folyamat, amely metamorfózisokon átment ugyan, de mind a mai napig tart. A korábban említett nyugdíjintézményeket leállamosították szőröstül-bőröstül. Aztán létrehozták az egyetlen, az igazi szocialista nyugdíjbiztosítót, meztelenül, vagyon nélkül. A különbözetet természetesen felélték, eltűnt, ahogyan ez általában is és azóta is működik, legfeljebb a fedőakciók neve változik. Magától értetődő módon arról is gondoskodtak, hogy az új, egyetlen állami intézmény egy percig se rendelkezhessen az elvileg hozzá befolyó pénzekről. Az ilyen címen befolyt pénzeket ugyanis költségvetési bevételként kezelték, és nagyvonalúan el is költötték. Ez volt a rablás második fázisa. Egyébként a folyamatos rablás a magyarázata annak, hogy miért nincs pénzügyi fedezete az emberi szintű nyugdíjnak. A felélt pénz ugyanis nem fial, nincs hozama, szétolvad - legfeljebb annál fial, aki ellopta.

Aztán hallották, a nyolcvanas évek végén részvényvásárlásba, értékpapírba fektetni jó üzlet volt valakinek nyilvánvalóan. Mellesleg jegyzem meg, hogy ugyanez a helyzet az egészségügyi ellátásunk környékén is. Aki nem hiszi, számoljon utána.

A szakértők, akik pénzügyileg, ugyebár, rendbe tették az országot, amikor újból hatalomra kerültek, újabb trükköket agyaltak ki, hogy az agyonfejt, csont-bőr tehénből még valamit kisajtoljanak. Ma ezt úgy hívjuk szemérmesen, hogy az új kombinált nyugellátási rendszer. Nagy átverés - újabb rablási fázis! Valamit kapsz az államtól is, de ha nem akarsz éhenhalni, akkor magánnyugdíjpénztárakba fizethetsz, és persze kötelezően. Ha egy fokkal ennél is többet akarsz, szintén magánnyugdíjpénztárba fizetsz. Ja, garancia? Az semmire nincs... Gondolj a Globexre! Vakulj, magyar! És közben, csak hogy érezd, hogy szakértőkkel van dolgod, négy év alatt sikerült közel 20 százalékkal csökkenteni a nyugdíjak amúgy is alacsony szintű reálértékét. Ezek azért teljesítmények, ismerjük el!

No persze, ha hatalmon maradnak ezek az urak, úgy két eset lehetséges. Az ígéretet nem teljesítik - nem ez lenne az első eset -, és hivatkozási alapot is könnyen találnak, elvégre eléggé leleményes emberek. Vagy teljesítik az ígéreteket, de egyidejűleg más címen azonnal el is vonták volna, vagy az irányított infláción keresztül még '99-ben ki is egyenlítik ezt a terhet. Ismerjük ezeket a módszereket; ötven év alatt, ha nehezen is, de megtanulta a buta magyar.

Mindenkinek világosan látnia kell: ennek a mai félig-meddig provokációval felérő vitának nem a nyugdíjasok helyzete a tétje a szocialista és neoliberalista körökben, hanem a hatalom bármely áron való visszaszerzése!

A Magyar Igazság és Élet Pártja tudja, milyen megalázó módon tengődnek a nyugdíjasok. Felháborító és egyben undorító is az a mód, ahogyan a harmincöt-negyven-negyvenöt évet kemény munkában eltöltött és már akkor a béreken keresztül is becsapott emberekkel elbánik, elbánt nyugdíjrendszerünk és elbántak életellenes kormányaink!

A MIÉP-nek az a véleménye, hogy a nyugdíj nem ajándék: az jár. A nyugdíjasoknak joguk van a megélhetést garantáló nyugdíjhoz, sőt olyan nyugdíjhoz, amelyik kifejezi aktív korukban elért fizetésük színvonalát is. A MIÉP vállalja ezért, hogy minden törvényes eszközzel küzd azért, hogy az ez ideig körülbelül 25 százalékos reálnyugdíj-csökkentés visszaadásra kerüljön a nyugdíjasoknak. És ez, kérem szépen, önöknek, a polgári kormánynak a feladata! S hogy ez valóban megtörténjék, ahhoz úgyszintén ennek a polgári kormánynak kell a garanciákat is megadnia.

Gondolkodó magyar Nyugdíjasok! Ne tűrjétek, hogy nyomorotok okozói politikai eszközként használjanak fel benneteket! Be kell végre fejezni az ötven éve tartó anyagi és erkölcsi zuhanórepülést! Ki kell egyszer végre szállni a hintából, emberek!

Köszönöm. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)

(13.00)

 

ELNÖK: Megadom a szót Koltai Ildikónak, a Fidesz képviselőjének. Őt Sándor László követi az MSZP részéről.

 

KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Májusban választott az ország. A polgárok hozzájárultak egy jobb Magyarország felépítéséhez. Valószínűleg tudták azt, hogy a jólét - a lelki, erkölcsi és anyagi jólét - megteremtésének alapvető feltétele, hogy képesek legyünk egyszer s mindenkorra leszámolni a szocializmus minden káros örökségével. A volt kormányzat a múltban a valódi szociális gondoskodás és esélyteremtés helyett populista intézkedésekkel próbálta magához édesgetni a szegény rétegeket, többek között a nyugdíjasokat is, miközben a felső társadalmi csoportok degeszre tömték zsebeiket a középrétegekből kisajtolt adóforintokkal.

Mi a helyzet a nyugdíjakkal? '90-94 között a nyugdíjak vásárlóértéke romlott, mivel a szocialista rendszer összeomlását követően az életszínvonal-esés elől a nyugdíjasok sem menekülhettek. Mégis minden társadalmi és gazdasági gond ellenére a már nyugdíjban lévők járandóságai automatikusan követték a nettó keresetek növekedését. Az előző, Horn-kormányzat őszintétlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ebben az időben megfogalmazott MSZP-SZDSZ-kritikákkal szemben - mármint keveslik a nyugdíjak növelését -, alig néhány hónappal a kormányuk beiktatása után az akkori pénzügyminiszter már javasolta a kereseteket automatikusan követő nyugdíjemelés mint tarthatatlan vívmány megszüntetését. Ezután a felgyorsult infláció következtében '97-ig másfélszer annyit vesztettek a nyugdíjak a vásárlóértékükből, mint '90-94 között.

Az elmúlt négy évben az infláció és a gyógyszerárak rohamos emelkedése főleg a beteg és idős embereket sújtotta leginkább. Ezen a helyzeten még az sem változtatott túl sokat, hogy megengedték nekik a kedvezményes repülést a Malév járatain; igaz, a nyugdíjak is velük repültek, csak lefelé. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Évek óta tudják a szakemberek, hogy a befizetett járulékok nem fedezték és nem fedezik az ellátásokat, ezért a nyugdíjrendszer megreformálásra szorult. Nézzük csak meg, mi történt! Az előző kormányzat nyugdíjreformja egyáltalán nem a kiszámítható, hanem a bizonytalan jövőt jelentette és sajnos jelenti a mai és holnapi nyugdíjasok számára azért, mert megalapozatlan pilléreken nyugszik. De nem csak ezt az ügyesen elhelyezett aknát hagyta ránk az előző kormányzat. Gondoljunk csak a tb pénzügyi alapjainak az előző kormányzati ciklus alatti felelőtlen kezelésére. A polgári koalíció kormányának napról napra szembe kell néznie azzal a felháborító ténnyel, hogy az előző kormányzat több száz milliárdos hiányt hagyott hátra.

Tisztelt Ház! A polgári koalíció kormányát nem a populista intézkedések és nem a rövid távú érdekek mozgatják. Mi a társadalmat és a családot komplex egészként kezeljük, hiszen a családon belül együvé tartoznak a gyermekek, a szülők és a nagyszülők is. Mi visszaadjuk azt a méltóságot a családoknak, amit az elmúlt négy év elvett tőlük. Mi betartjuk és be fogjuk tartani a választási ígéreteinket. A kormány beiktatása óta eltelt rövid időszak alatt minőségileg már több családsegítő intézkedés történt, mint az előző kormányzati ciklus alatt. Azt ígértük, hogy a nyugdíjasok egy kiszámíthatóbb, biztonságosabb országban élhetnek. Azt ígértük, hogy a nyugdíjuk reálértékben meghaladja az inflációt. Mi betartjuk az ígéretünket. Mindannyian azt szeretnénk, hogy szüleink, nagyszüleink végre tisztességesen élhessenek ebben az országban. Mi ezen dolgozunk.

A végére egy érdekes adalék: a legújabb felmérések szerint az MSZP népszerűsége a 100 ezer forint nettó kereset felettieknél a legmagasabb, amibe úgy tudom, a nyugdíjasok nem tartoznak bele. Kérdésem csak az, hogy az MSZP köreiben a nyugdíjasok örvendenek-e ilyen népszerűségnek az elmúlt négy év történései alapján.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Sándor Lászlónak, az MSZP képviselőjének; őt Mátrai Márta követi a Fidesz részéről.

 

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Őszintén megmondom, hogy várakozással jöttem ide ma reggel, és minden bizonyosság szerint csalódással fogok elmenni, mert úgy gondoltam, hogy a vitanapot megelőző mellébeszélés, dezinformálás, féligazságok és egy speciális bújócska után talán valami konkrétumról fogunk beszélni, talán a megoldási módokról fogunk eszmét cserélni. Még az is benne volt valahol a gondolataim között, hogy egy-két javaslatot talán még be is fogadnak.

Nos, azt gondolom, hogy csalódnom kellett, és ennek a csalódásomnak az első pontja a miniszterelnök úrnak a retorikailag bár kétségkívül bravúros, de a féligazságokat a hivatalos politika rangjára emelő beszéde volt. Olyan meggyőzően próbált számszerűségeket elmondani számunkra, hogy az embernek az a kényszerképzete támadt, hogy ő ismeri teljes részletességgel a Magyar Köztársaság jövő évi költségvetését, ismeri az adótörvényeket teljes részletességgel, csak az embernek az a gondolata támadt, vajon miért nem avatott be bennünket is, hogy azonos informáltsági helyzetből tudjunk vitatkozni.

De aztán azon is elgondolkozott az ember, hogy talán azért nem, hogy ne tudhassuk azt meg, hogy a személyi jövedelemadó-rendszerben az ellenőrizhető jövedelműeknek majdnem felére csökken az alkalmazotti kedvezménye, az adóleírási lehetősége, vagy talán azt ne tudjuk meg, hogy az alacsony jövedelműeknek nem lesz miből gyermekkedvezményt érvényesíteni a rendszerben, vagy talán azt ne tudjuk meg, hogy bár ígéretek vannak szép számmal, esetleg a nyugdíj mellett még az egészségügyi ellátásban is bizony-bizony a '99. esztendő nem inkább előrelépést, hanem megszigorító intézkedéseket fog hozni.

Miniszterelnök úr általános modellekről beszélt, átlagokról beszélt, uniformizált formákról beszélt. Amikor az ember a kétkeresős, kétgyermekes, nagyszülős családmodellt hallotta, már-már Madách falanszter-jelenetében érezte magát, ahol mindenki egészen pontosan tudja a struktúrákat - csak ezek léteznek, semmi más -, és ezekre kell valahogy megoldást találni. Úgy éreztem, amikor hallgattam őt, hogy olyan átlagokról beszél, hogy egy ereje teljében lévő, 36 év körüli férfiember teljesítményét - netalántán szexuális teljesítményét - egy 70 éves és egy 2 éves ember számtani átlagaként kell értelmezni. Azt gondolom, hogy ezek után sokan nem feltételezték, hogy esetleg még valaki itt segíteni is akar, valaki még hozzá akar járulni, hogy jó döntések szülessenek. Én megpróbálok még egy ilyen előzmény után is segítséget nyújtani, hogy néhány dolgot gondoljanak végig.

Az első dolog: gondolják végig azt - a Központi Statisztikai Hivatal kiadványát idézem -, hogy 3,8 millió magyar háztartásból 2,3 millió háztartás nem tudja a gyermekkedvezményt igénybe venni, mert adózás szempontjából figyelembe vehető gyermek nincs; 1 millió nyugdíjas nem családban, hanem egyedül él, házastárs nélkül; és 1,5 millió magyar állampolgár, vagy regisztráltan, vagy nem regisztráltan, de nem tudni, hogy hol dolgozik. Nos, ők is valamilyen család tagjai, őket is jó lenne számításba venni, és nemcsak a kétkeresős, kétgyermekes, kisimult hajú nagymama családmodelljét végiggondolni, hanem ezeket a nagyon konkrét, életbe vágó családmodelleket is figyelembe venni, amikor döntéseket hozunk.

Ami a törvényre és a törvény körüli vitára vonatkozik, teljesen egyetértek Béki Gabriella képviselőtársammal, aki nagyon pontosan elmondta azt az időrendi kronológiát, hogy ebben az országban lehetett bármilyen színezetű kormány, '92-től napjainkig abban teljes egyetértés volt, hogy valami generációs szerződéssel kell a nyugdíjproblémát kezelni, és az aktív dolgozók ügyét, jövedelmük alakítását össze kell kötni a nyugdíjasok jövedelmi helyzetének alakításával.

 

 

(13.10)

 

 

Úgy tűnik, hogy pontot tehetünk a mondat végére. '99-től a történet már nem erről szól.

S ezzel kapcsolatosan engedtessék meg valami, ami itt elhangzott a délelőtt folyamán a törvény előkészítésének társadalmi vitájáról, érdekegyeztető tanácsbeli vitájáról, törvény előtti döntés-előkészítési szakaszban. Nagyon sokan a szemünkre vetették, hogy milyen megállapodásokban voltunk részesek. Nos, kérem szépen, az a mai véleményem is, hogy 1997 tavaszán 1999-re nézve minimális garanciaként rögzíteni, hogy a nyugdíjak reálértéke minimum 5 százalékkal növekedni fog, az egy felelős álláspont volt, és ma is vállalom - tudniillik minimumként lett rögzítve.

Az pedig, hogy Magyarország gazdasági állapota '98-ban - és reméljük, '99-re nézve is - úgy alakul, mint ahogy ez ma látszik, ez '97 tavaszán nem volt ennyire egyértelműen megítélhető. Tehát azt gondolom, nagyon is a nyugdíjasok érdekét képviselve fogalmaztuk meg ezt a garanciális elemet, amely végül is az Idősügyi Tanácsban lefolytatott vitát követően magasabb szintre emelkedett, és így került bele a törvénybe.

De egyetértek Kupa Mihály képviselőtársammal is abban az értelemben, hogy ez az előkészítés és ez a törvény egy nagyon speciális erkölcsi megállapodás is volt a társadalom különböző rétegei között. Tudniillik ez a megállapodás pontosan arról szólt, hogy azok a nyugdíjasok, akik az aktív dolgozók keresetét követve egy növekvő infláció esetén rendszeresen egy nyíló olló helyzetébe kerültek, és reálértékvesztést szenvedtek, amikor az infláció csökken, és a reálbérek emelkednek, akkor pedig nyilvánvalóan egy előnyösebb pozícióban vannak.

Nos, kell hozzá két olyan esztendő, amikor ennek az előnyeit hagyjuk érvényesülni, mert volt két esztendő, amikor a legsúlyosabb terheket 1995-ben és '96-ban ez a társadalmi csoport szenvedte el. Tehát azt gondolom, ennek az egyensúlynak a megbontása nemcsak jogi értelemben vitatható; hogy az alkotmányban is rögzített szociális kiszámíthatóság és biztonság vajon megmarad-e, nemcsak abból a szempontból értelmezhető - hogy a miniszterelnök úr szavait idézzem -, hogy semmire sem kötelező törvények vannak, hanem emellett egy erkölcsi problémát is jeleznem kell. Aki ebbe az egyensúlyi helyzetbe belenyúl, erkölcstelenséget követ el a nyugdíjasok ellen.

De van az önök tarsolyában egy olyan javaslat is, hogy lám, differenciáljunk. Jegyeztem nagyon pontosan a számokat. Tisztelt Képviselőtársaim! Amit a miniszterelnök úr elmondott, az pontosan arról szól, hogy a ma 3,1 millió, nyugdíjellátásra berendezkedett honfitársunkból 20 százalék kap még az önök által jelzett átlaghoz képest is többet, és 80 százalék még az önök által jelzett átlaghoz képest is veszít. S az önök által meghatározott átlag 6-7 százalékponttal kisebb, mint a törvényben rögzített követelmény.

Nos, erről van jelen pillanatban szó. Úgy gondolom, itt nem lehet olyan mértékben egymás mellé állítani dolgokat, hogy egy nagy nehezen összekapart, tízéves szolgálati viszony magasabb szintű nyugdíjemelése irreálisan közel kerüljön akár egy 40-42 éves szolgálati idővel nyugdíjra jogosult ember nyugdíjával csak azért, mert esetleg a nyugdíjba vonulás időpontja között esetleg 10-12 év eltelt.

Azt gondolom, ha ezt a fajta igazságtalanságot egyszer már felszámolta a rendszer, akkor minimum ezt kellene hagyni, mert ha én a '97-ben elfogadott törvénynek valamilyen értékét fontosnak tartom, akkor azt tartom fontosnak, hogy végre konzekvensen a ledolgozott szolgálati időhöz és a befizetett járulékhoz köti a kötelező társadalombiztosításban kapott ellátásokat.

De mivel önök, úgy látom, a legkülönbözőbb fondorlatos módon is megpróbálják nemcsak mértékben a nyugdíjas-társadalmat megalázni, hanem egy alacsony mérték mellett még szembeállítani is a különböző jövedelmű nyugdíjascsoportokat, azt kell mondjam, választhatnának egy egyszerűbb megoldást is. Mondják meg világosan, egyértelműen a magyar társadalomnak, nem óhajtják a törvényt betartani; azt a törvényt, amelynek logikáját '92 óta önök is képviselték.

De ha ezt az utat járják, akkor, azt gondolom, fel kell hívni még valamire a figyelmet. Talán jobb lenne, és talán nem a politikusokkal kellene riogatni a nyugdíjasokat, hanem el kellene menni sokuknak nyugdíjasközegekbe, meghallgatni az ottani hangulatot, megérzékelni a véleményeket, és lehet, hogy akkor arra a következtetésre kellene jutni, hogy önöknek most két dolguk lenne elsősorban.

Az egyik az, hogy betartsák és betartassák a törvényt. A másik: az összes létező kreativitásukat arra felhasználni, hogy a régen megállapított vagy a rossz időszakban megállapított és leszakadt nyugdíjakat felzárkóztatni, és azon törni a fejüket, hogy az egyébként mindenki által nagyon kedvelt özvegyi nyugdíjakat hogyan lehetne a minimális szintről, a 20 százalékos mértékről följebb vinni. De azt gondolom, én erre most nem sok esélyt látok. Nem sok esélyt látok, mert az önök által most már elég világosan kirajzolódó politikai irányvonalban egy teljesen egyértelmű jövedelemátcsoportosítási folyamat zajlik.

S ha szabad itt fontos és nagyon köztiszteletben álló személyiségektől idézni, nekem Szabó Miklós történész Népszavában megjelent szavai azok, amelyek legjobban illusztrálják a helyzetet. Ő azt mondja, hogy a '90 előtti rendszer és a mostani rendszer egy dologban különbözik egymástól: akkor a főelvtársak mondták meg, hogy ki a jó elvtárs és ki a rossz elvtárs; most pedig a főpolgárok mondják meg, hogy ki a jó polgár és ki a rossz polgár. Azt gondolom, ehhez logikusan kapcsolódik egy olyan fontos céljuk is, hogy amit önök ígértek, vagy amilyen priorizált célokat szolgálnak, ezeket a nyugdíjasoktól, az aktív dolgozóktól, a bérből és fizetésből élőktől történő jövedelemátcsoportosítással óhajtják megoldani.

Ez tiszta beszéd! Ezt világosan el kell vállalni, meg kell mondani a magyar társadalomnak. Csak egyre kell számítani: ebben önök nem kötöttek polgári szövetséget az érintettekkel.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Varga Mihály politikai államtitkár úrnak.

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék néhány gondolatot elmondani a Sándor képviselő úr által felvetettekre.

Az első talán az, ami ide kívánkozik, hogy sokadszorra éljük át azt a helyzetet, mintha néhány képviselő számára 1998-ban kezdődne az időszámítás. (Bauer Tamás: Másoknak meg '94-ben.) Mintha nem történt volna az elmúlt négy évben akár nyugdíj-, akár bérkérdésben is számos olyan döntés, amellyel a mai kormánynak mint adottsággal kell számolnia.

Szeretném arra emlékeztetni Sándor urat, de azt hiszem, nem is kell, hogy pont az ön szakszervezete, az MSZOSZ volt az, amely az MSZP-vel egy megállapodást kötött, amely - gondolták önök akkor - a parlamenten keresztül olyan érdekérvényesítést hajt majd végre, amely akár a bérből és fizetésből élőknek - akikre ön hivatkozik most is -, akár a nyugdíjasoknak is az érdekeit tudja érvényesíteni.

Szeretném emlékeztetni arra, tisztelt képviselő úr, hogy az elmúlt négy esztendőben nemcsak a reálbérek csökkentek, hanem a nyugdíjak is - 13,2 százalékkal 1994 és 1998 között. Mit mondott ön akkor vajon az önnel szövetségben lévő Magyar Szocialista Párt képviselőinek? Mit mondott ön akkor a miniszterelnök úrnak, Horn Gyulának? Ezekre a kérdésekre, azt hiszem, nem kaptunk választ.

Több olyan állítása van, amely, azt hiszem, nem felel meg a valóságnak.

 

(13.20)

 

Itt van a kezemben az Érdekegyeztető Tanács 1997. április 29-i ülésének jegyzőkönyve és döntése. Ebben fehéren feketén szerepel az, hogy az 1999. évben a nyugdíjak emelése a tárgyévi tervezett inflációt - azaz most éppen 11 százalékot - az aktív keresők 1998. évi reálbérének növekedésével haladhatja meg, ami körülbelül 3-3,5 százalék lesz. Pontosan azt a nyugdíjemelést adjuk meg a kormányprogram alapján, amelyet önök 1997-ben az Érdekegyeztető Tanácsban megkötöttek.

Az adó kérdése: ön azt mondja, és ez ma nem először hangzik el a Házban, hogy az alacsony jövedelműeknek nem lesz lehetőségük arra, hogy az adókedvezményt érvényesítsék. Nem tudom, miről beszél, tisztelt képviselő úr (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), mert Magyarországon minden olyan személynek...

 

ELNÖK: Államtitkár úr, az idő...

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: A kormány nevében reagálok. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Csak a Fidesz időkeretéből lehet!)

 

ELNÖK: A Fidesz időkerete áll a rendelkezésére.

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Nem, a kormány időkeretében reagálok, elnézést, és több, mint két percem van. (Zaj.)

 

ELNÖK: Államtitkár Úr! Ön a kormány nevében reagál, de a Fidesz időkeretében, és két perc áll ebben a vitában az ön rendelkezésére is, mint minden hozzászólónak.

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Jó, köszönöm, elnök úr, akkor elnézést kérek. Majd a viszontválaszban fogom elmondani az észrevételeimet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Medgyasszay László, az MDF képviselője.

 

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Sándor Képviselő Úr! Sándor László nagyon jó stílusban, szép előadásban nagyon súlyos megállapításokat tett a miniszterelnök úrra és az egész kormányoldalra. Kifejezte, hogy csalódott - ez még nem egy súlyos megállapítás -, de utána erkölcstelennek minősítette azt, ami most következik majd a nyugdíjügyekben; aztán a nyugdíjasok megaláztatásáról beszélt, mintha meg akarnánk alázni a nyugdíjasokat, és utána kioktatott bennünket, hogy mit kellene tenni.

Kedves Képviselő Úr! Én is csalódtam, csak nem ma. Én mint régi Vasas szakszervezeti tag, már az előző négy évben csalódtam önben. Amikor 1959-ben a Vasas Szakszervezet tagja lettem, akkor tudtam, hogy egy olyan szakszervezetbe lépek be, amely nem szakszervezet, hanem bizonyos üdülőjegyeket fogok kapni s a többi, s a többi - de hát tudjuk, hogy milyen volt.

Nagyon bíztam '90-ben abban, hogy most valódi szakszervezetek lesznek. Aztán voltak problémák '91-92-ben, de később kialakult, hogy na, újra vannak szakszervezetek. Hát az elmúlt négy évben úgy éreztem, a szakszervezetek úgy működnek, ahogyan működtek az én vasas-koromban! (Taps a Fidesz padsoraiban.). Hiszen, kérem, ez főleg tavaly gyönyörűen kiviláglott, hogy voltak itt látszatviták, látszatkövetelések és nagy-nagy megegyezések - csak éppen a munkából, a bérből, a fizetésből élők helyzete nem javult. Persze ez nem írandó a mindenkori kormány számlájára, hanem ez sok minden körülmény függvénye.

A lényeg az, kedves képviselő úr, hogy nagyon szeretném, ha a jövőben a szakszervezetekben és a szakszervezeti vezetőkben nem kellene csalódnom. De egy új helyzetben ön majd bizonyára ki tudja élni azokat a hajlamait, amelyek talán túlzottan is szakszervezetissé teszik majd önt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Sándor Lászlónak, az MSZP képviselőjének.

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tekintettel arra, hogy a személyem nagy érdeklődést váltott ki, ezért a frakció időkeretén kívül szeretnék két percben reagálni az elhangzottakra, személyes megtámadtatás címszó alatt.

Varga Mihály államtitkár úrnak két reflexióm lenne...

 

ELNÖK: Képviselő úr, ne haragudjon, a vitának ebben a fázisában nincs lehetőség személyes megtámadtatás címén szólni. Nem ítéltem meg úgy, hogy önt személyében megtámadták. (Dr. Nagy Sándor: Elhangzott!) Kétperces hozzászólásra van lehetősége, a Szocialista Párt időkerete terhére. (Sándor László: Ma már volt erre példa! - Dr. Nagy Sándor: Reggel az elnök úr bejelentette!) Kíván felszólalni két percben a Szocialista Párt időkeretében? (Dr. Nagy Sándor: Ügyrend!)

Ügyrendi hozzászólásra megadom a szót Nagy Sándornak. (Dr. Nagy Sándor mikrofonja nem működik.) Kérem szépen Nagy Sándor gépének bekapcsolását!

 

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Akkor mi itt megtévesztett helyzetbe kerültünk, mert a mai reggel, a vitanap kezdetekor az ülést vezető elnök, Áder János házelnök úr közölte az egész vita lebonyolítási menetét, és ebben külön megemlítette - utána lehet nézni -, hogy a személyes érintettség okán történő reagálás természetesen nem számít bele a frakcióidőbe. Mi végig ebben a tévhitben voltunk eddig.

Tehát akkor valakinek világossá kellene tennie, hogy eddig hogyan folyt ez a vita, és ki mivel számolhatott. Azt gondolom, ezt tisztázni kellene; pontosabban mi ahhoz tartjuk magunkat, ahogy a vita reggel elindult, és így számítunk az időkereten kívüli reagálás lehetőségével.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Képviselő Úr! Amennyiben minden elhangzott név után valaki személyes megtámadtatás címszó alatt kérne időkeretet vagy hozzászólási lehetőséget, akkor holnap reggelig itt ülhetnénk a Házban. Úgy ítélem meg, az elhangzott kétperces hozzászólás során ugyan elhangzott Sándor László neve, ez viszont nem személyes megtámadtatás volt, hanem egy hivatkozás az általa elmondottakra. Engedje meg, hogy úgy ítéljem meg, hogy nem érte személyes megtámadás a képviselőtársunkat. (Taps a kormánypártok soraiban. - Sándor László: Ez nem igaz!)

Amennyiben reagálni kíván az elhangzottakra, természetesen két percre megadom a szót, a reagálási lehetőséget. (Sándor László jelentkezik.) Sándor László gépét kérem bekapcsolni!

 

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha visszaállítják az egy percet, amely közben eltelt, akkor nekem annyi elég is lesz.

Három dolgot szeretnék mondani. Varga Mihály államtitkár úr mondta, hogy '94-98 között hogyan viszonyultunk ahhoz az időszakhoz. Figyelmébe ajánlom az összes publikációt, olvassa el, érdekes olvasmány.

Ami a '94-98-as időszak megítéléséhez tartozik, szeretném felhívni a figyelmét, hogy két nagyon jól elkülöníthető időszakra osztható, egyrészt '95-96-ra. Ön közgazdász, bizonyára egyetért velem: az ország lehetőségeihez képest rendbe kellett rakni a pénzügyi csőd szélén lévő országot, és ennek a rendbetételnek áldozatai voltak. 1997-98-at tekintve szíveskedjenek megnézni mindazokat a mutatókat, amelyek a bérekre, a nyugdíjakra és a szociális ellátásokra vonatkoznak: felfelé ívelők. Azt kívánjuk, hogy ez folytatódjon.

Ami pedig Medgyasszay képviselőtársam észrevételét illeti, jöjjön el egy szakszervezeti fórumra, hajlandó vagyok nagyon nyíltan megbeszélni ezt a dolgot, de a mai vitanap a nyugdíjakról szól.

Köszönöm szépen. (Dr. Medgyasszay László: Hívjatok meg, és el fogok menni!)

 

ELNÖK: 1 perc 10 másodpercet használt el Sándor képviselőtársunk az MSZP idejéből.

Kétperces hozzászólásra Birkás Tivadar kért lehetőséget, a Fidesz részéről. Megadom a szót Birkás Tivadarnak.

 

BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, vegyük azért észre a pozitívumot Sándor László úr hozzászólásában, hiszen azt a megállapítást is tette, hogy a kormány munkásságán belül, úgymond, jövedelemátcsoportosítás zajlik. Valóban, az elkövetkező időszak alatt a polgári kormány nem arra fogja fordítani az adófizetők tíz- és százmillió forintjait, hogy veszteséggel gazdálkodó állami bankok bankvezéreinek folyósítson sok millió, majdnem 10 millió forintot elérő fizetéseket, hanem azon munkálkodik, hogy többek között a kisnyugdíjasok élethelyzetén és jövedelmén javítson.

Nem tudom, sikerül-e meggyőznünk a nyugdíjasokat arról, hogy kinek van igaza. Elképzelhető, hogy önöknek sikerül megtéveszteni őket (Derültség.), de abban biztos vagyok, hogy a polgári kormányzás időtartama alatt soha nem fognak a rendfenntartó erők idős, nyugdíjas embereket, tüntető nyugdíjasokat gumibotozni, mint ahogy ez történt Horn Gyula miniszterelnöksége, Kuncze Gábor úr belügyminisztersége alatt, amikor - ha jól tudom - Sándor László úr kormánypárti képviselő volt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból. - Sándor László: Nem voltam az! - Derültség az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Mátrai Mártának, a Fidesz képviselőjének. Jelzem, hogy a Fidesznek 4 perc 40 másodperc áll rendelkezésére.

 

DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Alelnök Úr! Tisztelt Ház! A választásokon a polgárok akaratából megbukott MSZP-SZDSZ koalíció - mint az előző évek tapasztalatai és jelenlegi magatartásuk is mutatja - nem képes a családokat egységként kezelni, gondolkodásukban a generációkat szétválasztják. Ennek is köszönhető, hogy ez a kormány 1995-ben egyetlen intézkedésével a több tekintetben is alkotmányellenes Bokros-csomag elhamarkodott életbe léptetésével családok tízezreit juttatta a tönk szélére, megfosztva őket a tisztes élet minimális lehetőségétől is.

 

(13.30)

 

Tette mindezt arra hivatkozva, hogy elkerülhetetlen az ország gazdasági helyzetének stabilizálása. Meggyőződésem azonban, hogy az ország állapota semmilyen értelemben nem lehet stabil, ha a benne élő családok helyzete a sorozatosan hibás és szociálisan érzéketlen döntések meghozatalának következtében teljesen bizonytalan.

A jelenlegi koalíciós pártok arra vállalkoztak, hogy a kormányzati ciklus végére a családokban együtt élő generációk mindegyikének biztosítja a tisztes megélhetést. Ennek megfelelően a kormány az eddigi fennállása alatt már több jelentős életminőség-javító intézkedést hozott, s ezt a gyakorlatát a nyugdíjasok helyzetének jobbítása érdekében is folytatni kívánja. A tavaly életbe lépett nyugdíjreform ugyanis azon túlmenően, hogy az Országgyűlés régi tartozását volt hivatott rendezni, nem hozott megnyugtató megoldásokat a nyugdíjasokat érintő konkrét kérdésekben, mivel a reformcsomagot az MSZP-SZDSZ koalíció a korábbi hatpárti megállapodást felrúgva terjesztette elő. Intézkedéseik a mai és a jövőbeni nyugdíjak kifizetésére szolgáló közös forrásból vonták ki a járulékfizetők forintmilliárdjait.

Kormányzásuk idején nemcsak a nyugdíjak veszítették el reálértéküket, de elhanyagolták az idősek ellátását biztosító intézményrendszert is. A bonyolult és drága szociálpolitikai rendszeren keresztül az önkormányzatokra terhelve próbálták a nyugdíjrendszer hiányosságait elleplezni. A munkában töltött évek jogán szerzett ellátás helyett - az idős emberek számára sokszor megalázó módon - kérelmezésre, sorban állásra, nehezen érthető nyomtatványok kitöltésére, igazolások beszerzésére kényszerítették a nyugdíjasokat. Mindezt tetézte, hogy a társadalombiztosítási önkormányzat korrupciós botrányoktól volt hangos. A vagyonkezelés minden mozzanatát folyamatos bírálat érte mind az Állami Számvevőszék, mind a parlamenti vizsgálóbizottság részéről.

Nem világos tehát, hogy azok, akik kormányzó erőként ehhez asszisztáltak, illetve megszavazták azokat az intézkedéseket, amelyek elvezettek a családok és ezen belül a nyugdíjasok helyzetének ilyen mértékű drasztikus romlásához, most milyen alapon tetszelegnek az érdekvédők szerepében. Az azonban mindannyiunk számára világossá vált az elmúlt években, hogyan éltek az idős polgárok ebben a nyugdíjrendszerben.

A polgári koalíció éppen emiatt látja szükségét a rendszer megváltoztatásának. Hogy ez miért váltott ki ekkora megdöbbenést az ellenzék soraiban, ez számomra teljesen érthetetlen, hiszen a nyugdíjrendszer megváltoztatása a Fidesz családpolitikai programjában is szerepelt. Egy, a polgárokért felelősséget vállaló kormánytól pedig csak saját ígéreteinek betartását lehet elvárni, azokat lehet rajta számon kérni. A polgári kormány kiszámítható, biztonságos nyugdíjrendszer kialakítását ígérte meg, ennek feltételei pedig a jelenlegi szabályozás keretében nem biztosíthatók. S mivel mindenképpen arra törekszünk, hogy a kormány a következő években is javítani tudja a nyugdíjak vásárlóértékét, ezt nem kívánjuk kockáztatni azért, hogy az egykori kormánypártok kampányintézkedéseit megvalósítsák.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra jelentkezett Gidai Erzsébet a MIÉP részéről.

Megadom a szót Gidai Erzsébetnek.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Nyugdíjasok! Ha áttekintjük, akkor azt hiszem, mindenki számára egyértelmű, hogy Magyarország több évtizeden keresztül Európa szégyene volt a bérek és nyugdíjak nagyságának tekintetében, hiszen rendkívül alacsonyak voltak a bérek és a nyugdíjak is, és logikus, hogy alacsony bérből alacsony nyugdíjat lehetett fizetni. De a ki nem fizetett béreket és nyugdíjakat egy nagyon szűk politikai nomenklatúra vagy úgynevezett elit réteg zsebre rakta, és ma valójában a munkavállalók és a nyugdíjasok földönfutókká váltak, hiszen eltűnt a nemzet vagyona.

Tehát amikor itt számháborút vívunk, akkor mindenekelőtt egy nagyon reális közgazdasági képet kell ezekről a tényekről adni. Tehát: nincs olyan ország Európában, ahol olyan béreket alakítottak volna ki, hogy 19 500 forintos minimálbér - vagy korábban ez alatt - volt, miközben több millió forintos béreket is felvehettek egyesek, sőt a pénzügyi szférában bankelnökök, sőt a Magyar Nemzeti Bank elnöke is.

Ha tehát áttekintjük az adatok tükrében, akkor ma a nyugdíjasok 40 százaléka a nyomor szintjén él, 10 és 25 ezer forint között kap a nyugdíjasoknak - a rokkantnyugdíjasokkal együtt - több mint 60 százaléka. És ha a 40 ezer forintot tekintem egy kritikus határnak - vagy legalábbis, ahol a többségi létszám szóródik -, akkor ez kiteszi a nyugdíjasoknak több mint 80 százalékát. Ez azt jelenti, hogy a létminimum szintjén él a nyugdíjasok több mint 60 százaléka, vagyis valójában a munkavállalóknak és a nyugdíjasoknak a ki nem fizetett bérért és nyugdíjakért kártérítést kellene fizetni - és itt kezdődne igazán a megélhetési viszonyok tisztességes rendezése, és itt van igazán joga a kártérítés fizetésének! Ha a számháborút nézzük, akkor akár a 15, akár a 13, akár a 20 százalékos nyugdíjemelés sem fedezi a megélhetési költségeket, hiszen rendkívül elmaradottak ezek.

Tehát itt arról van szó, hogy a teljes nyugdíjrendszer felülvizsgálatára kell sort keríteni, ami jelenti a törvény felülvizsgálatát is. Mert nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy nem jó törvény született. Ez a törvény nem biztosítja a megélhetési költségeket, és távlatilag a leendő nyugdíjasok számára sem biztosítja a megélhetési költségeket, márpedig ezekhez kell igazítani. Ha ilyen szempontból tekintem át, akkor bizony a nyugdíjak tényleges reálértéke a négy év alatt majdnem 20 százalékkal csökkent, a reálbér 25 százalékkal csökkent, és tessék hozzátenni, hogy miért. Azért, mert olyan áremelkedés ment végbe, amely kifejezetten a nyugdíjasokat, a nyugdíjasok fogyasztókosarát érinti, a gyógyszerárat, az élelmiszerárat, ahol az elmúlt években közel négyszeres áremelkedés ment végbe.

És ki adott engedélyt arra, hogy törvénytelen közüzemi privatizációt hajtsanak végre? Ki adott engedélyt arra, hogy alkotmányellenesen privatizálják külföldieknek az energiaszektort? A nemzet, amely bizalmát adta az Országgyűlésnek, nem járult ehhez hozzá! Ezért emelkedett rendkívüli mértékben a megélhetési költség, és nem volt fedezet rá, mert semmiféle összefüggés nem volt a bérek, a nyugdíjak és a megélhetési költség között. Hadd tegyem hozzá, azzal az intézkedéssel is, hogy az a nyugdíjas, aki dolgozni kényszerült vagy volt munkája, összevontan adóztatták a nyugdíjat és a keresett bérét, ezzel is a nyugdíjat csökkentették, mert ha valaki csak a minimálbérért ment is el dolgozni, akkor az összevont adózás miatt egy-másfél havi nyugdíja tűnt el egy év alatt. Ha teljesen átvizsgáljuk a törvényt, ez azt jelenti, hogy egészen más nyugdíjszerkezetet kell kialakítani.

Fölvetődik a kérdés: hol a forrás? Hol a pénz? Hadd tegyem hozzá - amit a Magyar Igazság és Élet Pártja is keres -, megvan a forrás rá, csak azokhoz kell hozzányúlni. Első forrás: számon kell kérni felelősségre vonással, hogy hova tüntették el a társadalombiztosítási alapok jelentős részét. Hivatkozom itt az Állami Számvevőszék jelentésére, hiszen az MSZOSZ kezében volt ennek a vezérlete: több milliárd forint tűnt el! Visszaszerezve, ha kell, vagyonelkobzással is, felelősségre vonással, és vissza kell adni a járulékbefizetőknek, a nyugdíjasoknak ezt a forrást. De forrásként jelentkezik az is, hogy szigorú bérkorlátokat kell felállítani, és bizony a felső, több millió forintos béreket azonnal le kell állítani! (Szabó Lukács tapsol.)

És végül a költségvetés teljes átvizsgálása szükséges, hiszen a költségvetés kiadási oldalán megjelenő kötvénykamat-kifizetés, ami szintén a bankok és a külföldi cégek kamat- és kötvényjátéka, elegendő forrást teremthetne a befizetéseket biztosító munkavállalók és nyugdíjasok bérének és nyugdíjának rendezésére, hiszen ők adják a bevételeknek több mint kétharmadát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Atyánszky György neve jelent meg soron kívüli felszólalóként, de nem látom a teremben, úgyhogy valószínűleg nem kíván hozzászólni.

(13.40)

 

Ismertetném a képviselőcsoportok számára még rendelkezésre álló időkeretet. A Fidesz felhasználta az időkeretét, az MSZP 7 perc 30 másodperccel, a Független Kisgazdapárt 12 perc 50 másodperccel, az SZDSZ 30 másodperccel, az MDF 6 perccel, a MIÉP pedig 5 perc 30 másodperccel rendelkezik.

Felszólalásra jelentkezett Takács Imre az MSZP részéről. Megadom a szót Takács Imrének.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az idő rövidsége miatt csak néhány gondolatot akarok elmondani. A kormány akkor, amikor a nyugdíjtervezetről beszél és gondolkodik, nem veszi figyelembe a nyugdíjasok fogyasztásának szerkezetét, ami jelentősen eltér az egyéb rétegek fogyasztási szerkezetétől; sokkal többet fordítanak élelmiszerre, lakásfenntartásra és gyógyszerre. Az élelmiszer-főárucsoportban nem lehet számítani az árszínvonal jelentős csökkentésére. A KSH jelentése alapján január-augusztus hónapban a fogyasztói árak "ütemcsökkenése" következett be, az élelmiszerek kivételével.

A kormánynak döntése során azt is figyelembe kell vennie, hogy a 70 év feletti nyugdíjasoknak csupán 1-2 százaléka egészíti ki nyugdíját egyéb jövedelemmel, a 60-69 éves nyugdíjasoknak pedig körülbelül 5 százaléka. Így a nyugdíjasok nagy részénél az elkerülhetetlen kiadások után alig marad szabad rendelkezésű, diszponálható jövedelem, ami nem csupán gazdasági gondokat, hanem állandó feszültséget jelent, és bizonytalanságot eredményez körükben. Ez pedig egészségi állapotuk romlását jelenti. És még egyet jelent, azt, hogy a biztonság múlik el számukra, márpedig az emberi szükségletek közül nemcsak a biológiai szükséglet a fontos, hanem a biztonság iránti szükséglet is legalább annyira fontos.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra jelentkezett Szabó Lukács, a MIÉP képviselője. Megadom a szót Szabó Lukácsnak.

 

SZABÓ LUKÁCS (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Nyugdíjasok! Minden társadalom minőségét jelzi az, hogyan bánik azokkal, akik már nem vagy még nem tudnak gondoskodni magukról. Most az MSZP máris számon kéri a Fidesztől, hogy miért nem tartja be az ígéreteit, és miért csak ilyen mértékben kívánja emelni a nyugdíjakat. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Törvényben van!) Kérdezem azt, hogy egy három hónapja hatalmon levő kormányzattól hogyan lehetne bármit is számon kérni! (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Törvény!) Nyilvánvaló, hogy ez lehetetlen lenne.

De kérdezem önöket: negyven év alatt, plusz négy év alatt mit tudtak önök megmutatni?! Holott évtizedeken keresztül a magyar nyugdíjasok befizették a nyugdíjjárulékot! Hová tűnt ez a pénz? Nyilvánvaló, hogy a magyar nemzeti vagyon ebből a pénzből jött létre. Akkor, amikor az Antall-kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a magyar nemzeti vagyonból juttat a nyugdíjak értékének a megőrzésére és emelésére, kérdezem, a Horn-kormány miért nem tartotta be ezt. 300 milliárd forintot, illetve ekkora értékű vagyont, a gyógyszeripart, a teljes gyógyszeripart, az energiaipar nagy részét a nyugdíjasszervezetek részére át lehetett volna adni. És mit mondott az önök pénzügyminisztere? Ha egy forintnyi vagyont is kapnak a nyugdíjpénztárak, ő lemond.

És mit mondott például Nagy Sándor úr? Vagy mit mondott Sándor László úr, akiben bíztak a magyar munkavállalók, és akit azzal bíztak meg, hogy képviseljék az aktívaknak meg a nyugdíjasoknak az érdekeit? Nem szerveztek tüntetést a Horn-kormány ellen, ezért a Horn-kormány nem, illetve csak töredéknyi vagyont adott át a nyugdíjak értékállóságának biztosítására.

Nyilvánvaló, hogy mindenki olyan virágot szagol, amilyet tépett. Önök fölött ítéletet mondott a magyar társadalom akkor, amikor alig néhány hónappal ezelőtt önöket gyakorlatilag kifütyülték a pályáról. Az, hogy a Fidesz hogyan fogja majd teljesíteni választási ígéreteit, az a jövő zenéje lesz. De amikor azt ígérte a kormányprogramban, hogy a nyugdíjak értékállóságát megőrzi, és ezzel szemben 11 százalék és 25 százalék között emeli a nyugdíjakat, hát azért túlzás lenne azt mondani - és onnan, az önök soraiból, akik négy éven keresztül 13 százalékot reálértékben elvettek a magyar nyugdíjas-társadalomtól -, enyhén szólva is arcpirító azt mondani a másik oldalra, hogy szószegők lettek. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.)

Én azt kívánom, hogy a Fidesz kezdje el határozottan végrehajtani a programját, és egészen biztos, hogy nemcsak ilyen mértékű nyugdíjemelésre, hanem sokkal nagyobb mértékűre is mód nyílik akkor, ha a társadalombiztosítás kikényszeríti azt, hogy a járulékokat mindenki fizesse be, még akkor is, ha ezek szocialistákból vagy volt kommunistákból váltak milliárdos nagytőkésekké.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra jelentkezett Szabó Sándorné, az MSZP képviselője.

Megadom a szót Szabó Sándornénak.

 

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ország házában a törvényalkotás a feladatunk, újak alkotása és a régiek módosítása. Sajnos azonban ezt a munkánkat most nem tudjuk végezni azért, mert a kormány nyugdíjmódosító törvényjavaslata nem szerepel. Mi az eddig hatályos törvény végrehajtása mellett állunk ki. Tesszük ezt azért, mert nincs előttünk új javaslat, s azt csak kósza hírek, illetve a miniszterelnöki bejelentés alapján sejthetjük, hogy mi várható.

Szomorú vagyok. Ismét napi politikai kérdéssé lett a nyugdíjemelés ügye. Szomorú vagyok másért is. És azt hiszem, elnézést kell kérnünk a nyugdíjasoktól, akikről látszólag volt szó ma. De korántsem róluk szólt ez a történet. Jól kommunikál a kormány. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Köszönjük!) Úgy csűri-csavarja a nyugdíjemelés ügyét, hogy miközben ad, jelentősen elvesz. Az alapvető kérdést az jelenti, hogy az "oszd meg és uralkodj!" elvét lehet-e, szabad-e a nyugdíjasok rovására felhasználni. Értékrendem szerint nem.

Jól kommunikál a kormány, de nem veszi észre, hogy már felnőtt az ország lakossága, kibújt a paternalista állam köpenyéből. Egy csendes kérdést szeretnék feltenni: a nyugdíjminimumhoz kötődő ellátások is nőnek? Jól értettem a miniszterelnök urat? 13 700 forint helyett 17 200 forint lesz a nyugdíjminimum? (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Nem!) Tehát a gyes, a gyermeknevelési támogatás, az anyasági támogatás, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, a rendszeres szociális segély, az átmeneti járadék, az ápolási díj, az időskori járadék, a munkanélküliek jövedelempótlója is a nyugdíjminimum szintjére emelkedik?

Ismét örvendezhetnénk, ha ez így lenne. Ha nem ezt tesszük, akkor csak azért nem, mert még mindig törvénytisztelők vagyunk, ilyen törvényjavaslat ugyanis nincs előttünk, és a következő két hétben az Országgyűlés elnöke nem hívja össze a Házat; fél, hogy kampányolnánk.

A szocialista frakciónak az a határozott álláspontja, hogy a nyugdíjascsoportok szembeállítása történik, illetve történne, ha a miniszterelnök úr vitanapi előterjesztése megvalósulna. Mi maximálisan egyetértünk azzal, hogy az alacsony nyugdíjakat korrigálni kell. Erre képviselőtársaimmal együtt be is terjesztettünk egy javaslatot, amit a kormánytöbbség még napirendre sem vett. Ez nem a hatályos törvény szerint járó 20 százalékos nyugdíjemelés helyett, hanem amellett lett volna.

Farizeus az a magatartás, hogy minden, ami támogatás, a jövedelemtől függetlenül jár, egyetlenegy dolog van, amit a szociális helyzethez kívánnak kötni, ez pedig az, ami járadéktípusú, tehát a nyugdíj. Fordított az önök logikája! Nem tudunk egyetérteni vele! Nem tudunk tehát azonosulni egy csak differenciált nyugdíjemeléssel. Nem tudunk azonosulni a nyugdíjascsoportok szembeállításával. Sajnáljuk, hogy 1,8 millió nyugdíjas csak 18 százalék nyugdíjemelést kap, mint ahogy Harrach miniszter úr mondta, és nem 20 százalékot.

Mi volt a mai nap alapkérdése? - tehetné fel valaki a kérdést. Az, hogy a Horn-kormány kifizette volna a nyugdíjak 20 százalékos emelését, míg a polgári Orbán-kormány nem akarja ezt, nem teszi ezt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy gondolattal megelőlegezve a pénteki vitanap témáját, de a mai témához tartozóan, tisztelettel kérdezem: a kormány járulékcsökkentési programja és ígéretei összhangban vannak? (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Igen!) Felmerül a kérdés: a nyugdíjasok mennyivel járulnak hozzá a kormány polgároknak szóló ígéretei teljesítéséhez? De majd erről, azt hiszem, pénteken szólunk többet.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: A felszólalók sorrendjében Üszögi-Bleyer Jenő következne, de nem látom a teremben. (Dr. Nagy Sándor: Visszalépett!) Csabai Lászlóné az MSZP részéről? (Dr. Nagy Sándor: Ő is.) Ő is visszalépett.

Medgyasszay László következik, az MDF részéről. Megadom a szót Medgyasszay Lászlónak.

 

(13.50)

 

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan elfogy a vitanapra szánt idő, kicsit mi is megfogyatkoztunk itt a Házban, a kedves nyugdíjasok elmentek ebédezni, de, gondolom, azért a tévé előtt és a rádió mellett még ülnek, a kitartóak - főleg nyugdíjasok - érdeklődéssel figyelhetik a végkifejletet, hiszen még a kormány válasza is hátra van. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Megy az idő! Ketyeg az óra!)

Nagyon érdekes volt ez a mai vitanap a számomra, bár sokan szomorúnak érezték magukat ennek hatására, sokan lehangolónak érezték. Szerintem ez a vitanap olyan volt, mint általában a politikai vitanapok lenni szoktak nyolc éve: a kormány mondja a maga álláspontját és érvel, az ellenzék ellenérvel. A mai vitanap talán abban különbözött az előző nyolc évben már átélt vitanapoktól, hogy most nagyon élesen megmutatkozott az a felfogásbeli különbség, ami a két oldal között van. Én ezen sem csodálkozom, hiszen a múlt ütközik a jövővel, és ez az ütközés bizonyára addig fog tartani, amíg a jövő át nem itatja egy kicsit vagy fel nem váltja teljes egészében a múltat, még a gondolkodásunkban is.

Tisztelt Ház! Szeptember 10-én részt vettem a Győri Városi Televízióban egy műsorban, ahol a nézők kérdéseket tettek fel, és ott bizony már feltette nekem a kérdést egy nyugdíjas, hogy mit szólok ehhez a 13,5-14 százalékos nyugdíjemeléshez. Azt gondoltam magamban, ami az örökös elvem, hogy ha már csodát tenni nem tudunk, legalább őszinték legyünk, olyan őszinték, amilyen őszinte ez a kormány, s olyan tisztességesek, amilyen tisztességes ízlésemnek megfelelően ez a kormány. Nem szeretek visszamutogatni, bizonyára az előző kormány is ilyen szándékokkal kormányzott - hogy milyen sikerrel, az más kérdés.

Tehát ebből az indíttatásból elmondtam ott, hogy a Magyar Demokrata Fórum és az én véleményem az, hogy a lehetőségekhez képest kell megoldani egy ilyen problémát, és szót ejtettem erről a differenciált nyugdíjemelésről, bár arról akkor még a nyilvánosság előtt nem volt szó, még gondoltam is, hátha a fejemre ütnek majd az erősebb kormánypártból, ha ez nem valósítható meg. Nagyon örülök annak, hogy a Magyar Demokrata Fórum javaslatán, kiderült később, a Fidesz is gondolkozik, és úgy tűnik, ma, a miniszterelnök úr bejelentése után ez egyértelműen megvalósul. Én ezért nem szégyellem magam, kedves baloldali képviselőtársaim, akik ezt a módszert igazságtalannak tartják.

Azt hiszem, az igazság talán ott rejtőzik, hogy az élethelyzeteket kell megnézni. Elmondtam abban az adásban, és most is elmondom: kérem azoknak a nyugdíjasoknak a megértését, akik lehet, hogy 35 vagy 40 ezer forintból is nehezen élnek meg, mert egyedül élnek egy olyan lakásban, amelynek a rezsije 15 ezer forint, de gondoljunk bele - és ez nem demagógia, kérem -, hogy tud megélni a 17 ezer, a 20 ezer forintot kapó nyugdíjas. Én tehát teljesen indokoltnak tartom, hogy a lehetőségekhez képest ezt a részt, ezt a nyugdíjasréteget jobban preferálja a nyugdíjemelés. Természetesen nagyon jó lenne, ha mindenki 25 százalékos nyugdíjemelést kaphatna, a kicsik meg 30 százalékost. De tanuljuk meg már egyszer összeegyeztetni a vágyainkat és a lehetőségeinket!

Biztos vagyok abban, hogy ha a kormány által prognosztizált és várt 5 százalékos növekedés megvalósul a jövő évben, és a költségvetés lehetővé teszi, akkor vagy szociális alapon egyszeri kiegészítéssel, vagy akár - meg merem reszkírozni, kockáztatni azt, a szakemberek ezt kidolgozzák és átnézik - esetleg év közben is lesz lehetőség egy nyugdíjrendszerbe beépülő kompenzációs nyugdíjemelésre azok részére, akik valóban nagyon rászorultak. A Magyar Demokrata Fórum ezt szorgalmazni fogja.

Nagyon érdekes volt hallani az ellenzék részéről azt a két szót, ami többször visszatért: nyugdíjcsökkentés, -elvonás. Talán ismernek annyira a kedves képviselőtársaim, sosem szoktam kommunistázni, az egy csúnya dolog, de amikor ezeket a szavakat visszatérően hallom, eszembe jut az, hogy "szétverték a mezőgazdaságot". Ezek propaganda ízű szavak, sugallatok, a végén még el is hisszük, hogy nyugdíjelvonásról van szó, pedig nem arról van szó, nyugdíjemelésről van szó, erről beszélünk, annak a mértékéről van szó, és egészen másként hangzik, amikor valaki folyamatosan arról beszél, hogy nyugdíjcsökkentés, -elvonás. Arról nem akarok most beszélni, többen szóltak róla itt, hogy elképesztő képmutatásnak tartom, hogy azok beszélnek nyugdíjcsökkenésről és nyugdíjelvonásról, akik felelősek azért, hogy valóban ilyesmi történt az elmúlt négy évben. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Úgy van!)

Azután elhangzott itt az is, hogy alkotmányosság, jogrend, törvényesség betartása, Bauer képviselő úr, Koleszár képviselő úr és legutóbb Szabóné képviselőtársam is beszélt arról, azt hiszem, Bauer képviselő úr mondta, hogy a miniszterelnök úr tegnapi és mai felszólalása ellentétben áll egymással. (Bauer Tamás: Így van!) Szeretném, ha egyszer közösen tanulmányoznánk majd a jegyzőkönyvet, szeretném majd megmutatni a képviselő úrnak, hogy ma arról beszéltünk - lehet, hogy rosszul emlékszem és rossz a memóriám -: éppen hogy alkotmányos alapon is lehetősége van egy kormánynak a saját programját végrehajtani, és ha a saját programja végrehajtásához törvényi korrekcióra van szükség, akkor alkotmányos joga, hogy azt a törvényi korrekciót megtegye, amikor annak az ideje eljön, amikor az szükséges lesz - ez bizonyára alkotmányos alapon fog megtörténni.

Azután nagyon figyelemre méltó volt Nagy Sándor képviselő úrnak az a visszaemlékezése a nyugdíjreform előkészítésével kapcsolatban, hogy milyen göröngyös úton és milyen felelősségteljesen jutottunk oda - kár volt ezt a göröngyös utat bejárni, jobb lett volna, ha meghallgatták volna egy-másfél évvel ezelőtt a Magyar Demokrata Fórum véleményét, és eltekintünk ennek a törvénynek az elfogadásától, mert a göröngyös út igazán csak most kezdődik, illetve most van.

Sokan elmondták, hogy mit jelent ez a nyugdíjreform a költségvetésnek, milyen hiányokat idéz elő. Az időm fogytán, még 10 másodpercem van, szerettem volna idézni egy tegnapi folyóiratból, napilapból, amely az erkölcsről beszélt, mert itt az erkölcsről is szó volt. Tessék elolvasni a Magyar Nemzet tegnapi publicisztikáját, és a bagoly-hasonlatot tessék szíves figyelembe venni a továbbiakban!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Bauer Tamás, megadom a szót. 30 másodperc áll a rendelkezésére.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mátrai Márta képviselő asszonynak, Fidesz, szeretnék köszönetet mondani, hogy emlékeztetett bennünket a hozzászólásában arra, hogy a Fidesz kiszámítható nyugdíjrendszert ígért. Ha ahelyett, ami az elmúlt hat évben volt, hogy törvény, szabály rögzítette a nyugdíjemelés mértékét, visszatérünk ahhoz a szocialista gyakorlathoz, hogy a kormány évenkénti mérlegelésétől függ a nyugdíjemelés mértéke és annak csoportok közötti megoszlása, akkor nincs kiszámítható nyugdíjemelés, tehát a Fidesz nemcsak a törvényt sérti meg, hanem a saját programját is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Kedves Képviselőtársaim! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. Az MSZP-nek 2 perc 10 másodperce, a MIÉP-nek 2 perc 20 másodperce, a Független Kisgazdapártnak 12 perc 50 másodperce van még.

Megadom a szót a Független Kisgazdapárt frakcióvezetőjének.

 

DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csurka István körülbelül öt órával ezelőtt azt mondta, azt jósolta itt: ez a vita arról fog szólni, hogy az ellenzéki pártok megpróbálnak megosztani bizonyos társadalmi csoportokat, véleménynyilvánításra alkalmas módon megpróbálják megosztani a nyugdíjasok táborát, azt jósolta, hogy egy igen zajos vitának leszünk tanúi, és nem a nyugdíjról, nem a nyugdíjasokról fogunk beszélni, hanem egymásról. A vita menetét figyelve, a hozzászólásokat elemezve, úgy gondolom, Csurka Istvánnak igaza volt, ugyanakkor igaza van természetesen Medgyasszay Lászlónak is, hogy egy politikai vitanap erről szól. Mert egy törvény, egy törvényjavaslat vitája, világos, szakmai érveket kell hogy igényeljen, egy politikai vitanapon azonban el lehet mondani azt, hogy ki mit csinált az elmúlt időszakban, ki mit fog tenni - reményei szerint és amennyire a költségvetés engedi - a jövőben.

Azt gondolom, nem kell külön reflektálnunk azokra a megjegyzésekre, amelyek az elmúlt öt-hat órában itt pro és kontra elhangzottak. Engedjék meg azonban, hogy Medgyasszay Lászlóhoz csatlakozzak annyiban: bizony sokszor eszébe jutott az embernek, hogy bagoly mondja verébnek, értve ez alatt az ellenzéki pártok képviselőinek azon megnyilvánulásait, amelyek a jelenlegi kormányon kérik számon azt, amit ők korábban nem tettek meg.

Talán ismert rólam, hogy nem szoktam személyeskedni, mindig is megpróbáltam elkerülni a személyre szóló kritikákra való válaszadást, nem mehetek el azonban Bleyer képviselőtársam megjegyzése mellett, aki 3 ezer nyugdíjasról beszélt Győrben, Debrecenben, különböző helyeken, akik most kifejezik a jelenlegi kormánnyal szembeni türelmetlenségüket.

 

 

(14.00)

 

Valóban, Kósa képviselő úrral egyetértve, nem vitézkedett igazán, amikor a nyugdíjak csökkentéséről volt szó, és ő mint a nyugdíjasok képviselője ült ebben a parlamentben. De erről ennyit.

Szeretném rögzíteni, hogy a Független Kisgazdapárt a választási ígéreteit be szokta tartani, és jelen esetben is be kívánja tartani. Mit mondtunk mi a választások során? Azt mondtuk, hogy egy jobb, emberibb életet próbálunk meg biztosítani a nyugdíjasainknak, és elképzeléseink szerint ebbe belefér az, hogy a nyugdíjakat oly mértékben emeljük, ahogy az infláció nő, ugyanakkor azonban egy plusz juttatást is kell adni a nyugdíjasrétegnek.

A mai napon már többen saját ötletüknek tekintették a degresszív nyugdíjemelést. Nos, én azt gondolom, nem vitás, hogy a Független Kisgazdapárt korábbi előterjesztése is erre irányult. Mit értünk ez alatt? Azt értjük, hogy a kisnyugdíjasok, azok, akik egyrészt számban is, másrészt kiszolgáltatottságuknál fogva is, harmadrészt éppen azért, mert igen kicsi a jövedelmük, és a jövedelmüket ha nem emeljük meg, csak az inflációt követjük, akkor gyakorlatilag nem adtunk nekik semmit, tehát ennek a rétegnek, ennek az egyébként egészen jelentős rétegnek egy nagyobb mértékű emelést tudunk támogatni.

Nyilvánvaló, ahogy megy felfelé a nyugdíj értéke, a nyugdíjak összege, ezt a támogatást csökkenteni kívánjuk, egészen egy határig. Hogy mi ez a határ, ne kérdezzék. Nyilvánvalóan ez függ a költségvetéstől, függ egyéb olyan kérdéstől is, amelyek majd az ezt követő vitákban fognak kialakulni, illetve ismerjük meg ezeket a számokat.

Én tehát el szeretném mondani és a tévé képernyőjén keresztül azt üzenni a nyugdíjasoknak, hogy a Független Kisgazdapárt a választási ígéreteit betartja, s ha kell, betartatja. Úgy gondolom, hogy a mi szüleinkről, nagyszüleinkről van szó. Tehát azokat az ígéreteket, amelyeket a korábbi választási kampányban tettünk, nem kampányfogásként tettük, hanem azért mondtuk, mert úgy gondoljuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces felszólalásra kért lehetőséget Nagy Sándor, az MSZP részéről.

 

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Mivel nekem nem voltak túlzott várakozásaim, ezért nem ért nagy csalódás. Azért, hogy néhányan hogyan emlékeznek a korábbi álláspontjukra, mikor mit képviseltek, mikor mit mondtak, miért harcoltak, kinek-kinek inkább magával kellene elszámolnia, mint itt a nyilvánosság előtt. Azonban úgy gondolom, hogy van néhány elem, ami függetlenül attól, hogy végül is hogyan sikeredett ez a vitanap, amely borzasztóan rosszul volt előkészítve, amelyet a kormánypártok kierőszakoltak, hogy minél hamarabb letudjuk, ne kaphassuk kézbe azokat a számokat, amelyeket ma a miniszterelnök úr ismertetett, ne tanulmányozhassuk ezeket a mértékeket, ne számíthassuk ki mi is, amit ő elmondott... - nem akarom ezt folytatni. Szóval ez a rossz előkészítés is megülte a Ház falait, de mindenesetre ezen túl is van néhány tanulság.

Az egyik ilyen tanulság az a rendkívül szemforgató, álságos magatartás, ami azzal kapcsolatos, hogy hihetetlenül komoly és bíráló szavakat mondtak a stabilizációs programról, az azzal kapcsolatos áldozatokról - és joggal: mi is tisztában vagyunk ezekkel az áldozatokkal -, majd egy elegáns fordulattal, amikor a gazdaság megengedné, hogy ezeket az áldozatokat mérsékelni, korrigálni lehessen, kijelentik, hogy most nem akarják ezt tenni. Ez az egyik tanulság számomra, és azt gondolom, hogy ezzel kinek-kinek magának kell elszámolnia.

A másik: többen rámutattak, eddig volt egy valamilyen mértékben kiszámítható nyugdíjrendszer Magyarországon. Mostantól kezdve valóban a mindenkori kormány aktuális gondolatai fogják meghatározni, hogy mennyi a nyugdíjemelés. Arról már nem beszélek, hogy hol van garancia a kormány kezében, hogy jövőre pontosan 11 százalék lesz az infláció?!

Képviselőtársaim! Legalább azok, akik közgazdászok, nézzenek magukba: a mai gazdasági folyamatok között tudják ezt garantálni? Vagy újra féléves, havi kiegészítő-korrekciós mechanizmusokkal fognak nyugdíjat emelni? (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) Az a helyzet, hogy éppen most vesztettük el ezt a kapaszkodót! Én azt gondolom, hogy ezen érdemes lenne elgondolkodni, és talán kevesebbet kellene kommunistázni, és a tényekre, a szakmai érvekre is odafigyelni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gidai Erzsébetnek, a MIÉP képviselőjének.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! A legfontosabb tanulság számunkra, hogy itt bizony nagyon súlyos törvénysértések, alkotmányellenes lépések történtek, s ezeket kell módosítani az elkövetkező négy évben, mindenekelőtt a források, a vagyon visszaszerzése érdekében, amelyek természetesen elegendő forrást nyújtanak arra, hogy a nyugdíjtörvény újból felülvizsgálatra kerüljön.

A nyugdíjaknak egy olyan szerkezetét kell kialakítani, amely megélhetést biztosít, és ez azt jelenti, hogy ha a források visszaáramlanak a reálszférába és nem a spekulatív pénzpiacon cserélnek gazdát és vonulnak ki az országból külföldi tulajdonosokon keresztül, hanem a költségvetés kiadási oldalán visszakerül a reálszférába és az életminőség javítására, akkor biztosítani lehet egy jelentős gazdasági növekedést, konjunkturális gazdasági stabilizációt is, és biztosítani lehet, hogy a minimálnyugdíj és a minimálbér mindenkor azonos szinten maradjon, mert itt kezdődne a nyugdíjreform. Ha ezt elhagyjuk, akkor természetesen a csőd következik be, amiért a korábbi kormányzatok mértéktelenül felelősek. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Szabó Lukács, a MIÉP képviselője; 1 perc 10 másodperc áll rendelkezésére.

 

SZABÓ LUKÁCS (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én meg tudom érteni a Szocialista Párt szomorúságát, ami a mai napra ráült, s ezt Sándor László el is ismerte. Mert most döbbentek rá arra a súlyos mulasztássorozatra, amit négy éven keresztül elkövettek! Mert nemcsak a Bokros-csomagról van szó, hanem arról is szó van, hogy a magyar nyugdíjasokat megfosztották még a gyógyulás lehetőségétől is akkor, amikor hagyták, hogy a csillagos egekig emeljék a gyógyszert!

Ugyanez vonatkozik természetesen az energiaszektorra is, aminek a felülvizsgálatára most ez a kormány tett ígéretet. Ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálja azt a megalázó szerződést, ami alapján 8 százalék reálnyereség-emelkedésre tettek ígéretet. Ezt felül kell vizsgálni, mert a nyugdíjasoknak kellett volna inkább garanciát vállalni a nyugdíjak 8 százalékos emelésére.

De sajnos Nagy Sándor úrtól nem kaptunk arra választ, hogy az összes magyar munkavállaló képviselőjeként hogyan ülhetett be egy pártba, és hogyan tolhatta egy pártnak a szekerét, amelyik kalácsot ígért, és még a kenyeret is kivette a magyar nyugdíjasok kezéből! (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Várhegyi Attila neve van még a képernyőn, de a Fidesznek már nem áll rendelkezésére időkeret - de nincs is itt, úgyhogy nem kíván hozzászólni.

A Független Kisgazdapárton kívül az összes frakció felhasználta a vitában rendelkezésre álló idejét. A Független Kisgazdapárt részéről úgy látom, hogy nem kíván már senki hozzászólni.

Megadom a szót Varga Mihály úrnak, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én először is szeretnék köszönetet mondani a vitanap kezdeményezőinek, amiért lehetőséget teremtettek arra, hogy a kormány elmondja ebben a kérdésben az álláspontját; elmondja azt a koncepciót, ami alapján a következő évi bérek és nyugdíjak változását elképzeli.

Szeretném megköszönni az önök munkáját is, hiszen önök, képviselők, akár passzívan, akár aktívabban részt vettek ebben a munkában, és szerintem hozzájárultak ahhoz, hogy objektívabb kép alakuljon ki a választópolgárokban is a következő évi lehetőségekről és a következő évi tendenciákról.

Szeretném azzal kezdeni a viszontválaszt, hogy úgy gondolom, a nap legfontosabb tanulsága, hogy a kormányprogramban ígértek teljesülni fognak 1999-ben. Ezt sem a szocialista, sem a szabaddemokrata képviselők nem vonták kétségbe - tehát ezt nyugodtan megállapíthatjuk. A kormány a kormányprogramban tett ígéretét teljesíti, a nyugdíjak értékállóságát garantálni fogja. Sőt ehhez képest - ezt elmondtuk ma több alkalommal is - reálértékben is látunk lehetőséget a növelésre, a nyugdíjak vásárlóereje 1999-ben növekedni fog.

Ez az ígéretünk nem megy szembe a választási kampányban elhangzott ígéretekkel. A választási kampányban azért tettük éppen ezt az ígéretet, mert az elmúlt négy esztendőben nem ez a tendencia volt a jellemző.

A nyugdíjak reálértéke az elmúlt négy esztendőben sajnos csökkent. Azt is mondhatom, hogy 1995 és 1996 volt a fekete év a nyugdíjasok számára: 1995-ben 12,8 százalékkal, 1996-ban 11 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke. Az elmúlt négy esztendőre vetítve ez 13,2 százalékos általános csökkenést jelent.

 

(14.10)

 

A kormány tehát azt ígéri, és ezt tartja is, hogy ez a tendencia nem mehet tovább, ez a reálérték-csökkenés nem mehet tovább, a következő esztendőkben az értékállóságot és a reálérték-növekedést garantáljuk.

Emellett szeretném elmondani, hogy a kormány nemcsak 1999-ben, hanem a következő négy évben gondolkozik. Ezért azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé, úgy gondoljuk, már '99-től teljesíteni lehet. Melyek ezek a legfontosabb célok?

Egyrészt a munkahelyteremtés, az a lehetőség, hogy munkát adjunk az embereknek, hiszen ebből lesz jövedelem, az államháztartásnak ebből lesznek bevételei, és ebből tudunk majd esetleg a következő években a következő évinél is magasabb nyugdíjemelést végrehajtani. Nem az a cél, hogy itt állami pénzekből teremtsünk munkahelyet, hiszen tudjuk - az elmúlt négy évben megtapasztaltuk -, hogy ezek időleges megoldások. Főleg nem úgy, nem olyan közmunkákkal, amelyek addig tartanak, amíg egy sajtótájékoztatón bejelentik őket. Mi igenis a magánszektorra, a kis- és középvállalkozókra, a nagyvállalkozókra támaszkodunk, mert ők tudnak olyan stabil munkahelyeket teremteni, amelyek kiállják az idő próbálják. Éppen ezért a munkahelyteremtés részeként a következő esztendőben a kormány jelentős vállalkozóiteher-mérséklést fog végrehajtani.

Elhangzott a mai napon, meg tudom erősíteni, hogy a társadalombiztosítási járulék 6 százalékkal csökken reményeink szerint, és a Munkaerőpiaci Alapba fizetendő hozzájárulás is 1 százalékkal fog csökkenni. Én, mivel ma elég sok szó esett a nyugdíjasokról, ehhez hadd tegyem azt is hozzá, hogy a kormány olyan intézkedést is tett, amely például a nyugdíjas egyéni vállalkozók számára az egészségügyi hozzájárulást elengedi. Ez ennek a 103 ezer fős vállalkozói rétegnek, a nyugdíjas egyéni vállalkozóknak egy évi 43 ezer forint fölötti tehercsökkenést fog jelenteni.

Ugyanilyen fontos célnak tekintjük, hogy a családok helyzetén már a következő esztendőben is könnyíteni tudjunk. Csak emlékeztetni szeretnék rá - hiszen nagyon sokan szenvednek amnéziában ellenzéki képviselőtársaim közül -, hogy az elmúlt négy esztendőben, azzal szemben, hogy bevezették a tandíjat, hogy eltörölték bizonyos családok számára a családi pótlékot és a gyest, hogy megszüntették a gyermekek után járó adókedvezményt, a polgári kormány már az első intézkedéseivel visszaállította a tandíjmentességet, lehetővé téve az alacsony jövedelmű családok számára is a gyermekek taníttatását. Reményeink szerint január 1-jétől újra minden család kapni fogja alanyi jogon a családi pótlékot, és kapni fogja alanyi jogon a gyest is.

Ugyanilyen fontos lépésnek tekintjük a tehercsökkenés érdekében, hogy a gyermekek után járó adókedvezmény is január 1-jétől működni fog, ha a parlament ezt majd az őszi szavazások során jóváhagyja. A kormány tervei szerint egy gyermek és két gyermek után gyermekenként 1700 forint kedvezményt lehet igénybe venni, három és annál több gyermek után pedig 2300 forintos havi kedvezményt tudnak a családok könnyítésként elkönyvelni.

Ugyanide tartozónak érzem azt is, hogy a kormány csökkenteni kívánja az első lakáshoz jutás illetékét, és egy bizonyos értékhatárig pedig az új lakás építésénél visszaigényelhető lesz az áfa. Azt gondolom, hogy ezek az intézkedések azok számára is teherkönnyítést jelentenek, akik ezekből közvetlenül nem tudnak részesülni. Hiszen elhangzott, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a polgári kormány, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum családokban gondolkozik. A tehercsökkenést is a családokra vetítve tudjuk kiszámolni, szerintünk így válik mindenki számára érzékelhetővé.

Hadd reagáljak itt mindjárt néhány képviselői hozzászólásra is. Nagy Sándor képviselő úr kifogásolja, hogy nem volt megfelelő a mai vitanap, nem volt jól előkészítve. Szeretném emlékeztetni, hogy a szocialista párti frakció is a kezdeményezők között volt; ha jól emlékszem, Schvarcz Tibor és Kökény Mihály képviselők voltak, akik kezdeményezték ezt a vitanapot, úgyhogy talán rajtuk is számon lehet kérni, ha ez a vitanap nem volt megfelelő.

Szeretném azt is elmondani, hogy némi ellentmondást látok itt különböző hozzászólások között. Nagy Sándor képviselő úrtól hangzott el, hogy a nyugdíjasokkal nem lehet megfizettetni a nyugdíjreform terheit, ugyanakkor Bleyer képviselő úrtól azt hallhattuk, hogy igazából a nyugdíjemelés nem is a nyugdíjasoknak kell, hiszen ők azt rögtön átadják a gyermekeiknek és az unokáiknak. Tisztelt képviselő urak, egyrészt döntsék el, hogy kinek van itt igazából igaza; másrészt ha ez így van, amit Bleyer képviselő úr mond, akkor talán nem egyszerűbb, ha egyből olyan megoldást alkalmazunk, amely a családok számára jelent teherkönnyítést? Nem az a megoldás akkor, hogy a gyermekes családok számára adunk adókedvezményt, családi pótlékot és más egyebet? Azt gondolom, hogy igen.

Több ellenzéki képviselőtől elhangzott, hogy az adókedvezményeket az alacsony jövedelműek nem tudják igénybe venni. Ezt szeretném megcáfolni, tisztelt képviselőtársaim; minden olyan magyar polgár, akinek jövedelme van ebben az országban, az adókedvezményt el tudja számolni. Itt a kormány arra koncentrált, hogy elsősorban a gyermekes családok adótehertételei csökkenjenek; ez kétségtelen tény, de azt gondolom, hogy egy olyan országban, amelynek a népesedési tendenciái a legrosszabbak Európában, és amelynél komoly gazdasági veszélyekkel járhat az a népességfogyás, ami ma tapasztalható, ott egy kormánynak elsősorban ezt a kérdést kell kezelnie.

Kifogásként hangzott el, hogy az átlagnyugdíj értéke nem fog nőni. Ezt szeretném cáfolni: az önök által is említett 27 ezer forint fölötti átlagnyugdíj - még egyszer hangsúlyozom - 14,5 százalékkal nő reményeink szerint a következő esztendőben.

Nem egészen értem azokat a kifogásokat, amelyek Takács Imrétől és Kósáné Kovács Magdától hangoztak el, akik azt kifogásolták, hogy a nyugdíjasok fogyasztási szokása más, és egy sokkal nagyobb tételt tesz ki például az energiaár, a közüzemi díj ebben a fogyasztói kosárban. Pont annak az előző kormánynak a képviselőitől kapjuk meg ezt a kifogást, akik ezt a bizonyos árképletet létrehozták az energiaszektorban, ami alapján ez az árnövekedés ma a nyugdíjasok fogyasztói kosarára ilyen módon hat. Úgyhogy azt hiszem, teljesen jogos az az észrevétel, hogy a gerendát azért néha magunkban is észre kellene venni.

Még egyszer megismétlem, hogy a kormány tervei szerint tehát a nyugdíjak reálérték-növekedésére kerül sor jövőre. Minimum 3500 forint vagy 11 százalékos emelkedésre kerül sor, ami egy átlagosan 14 százalékos nyugdíjnövekedést tesz lehetővé 1999-ben. A nyugdíjasok 24 százaléka, azaz minden negyedik nyugdíjas ennél az átlagnál egy magasabb nyugdíjemelésben fog részesülni, és még egyszer mondom: az átlagnyugdíj is 14,5 százalékkal fog emelkedni.

Teljesen igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a nyugdíjemelést befolyásolja az infláció mértéke. Igen, tisztelt képviselőtársaim, ez így van. Éppen ezért azok, akik ma egy felelőtlen ígéret behajtását kívánják a kormánytól, talán illene, hogy megmondják, hogy ezt milyen teher rovására kívánják megtenni, mert kimondva, kimondatlanul azok a képviselők, akik ezt a magasabb emelést kívánják elérni, az inflációt is egy magasabb szinten képzelik el.

A polgári kormány deklarálta, hogy a következő esztendőben egy 4 százalékos államháztartási hiány fölé nem kíván menni. Ezt abban az esetben tudjuk tartani, ha azok a tervezési pontok, amelyekkel ma a következő évi költségvetés előkészítése folyik, tarthatók lesznek. Ebben mi a nyugdíjak 14 százalékos emelését tartjuk elképzelhetőnek. Ha ez nem így van, tisztelt képviselő urak, akkor meg kell mondani vagy azt, hogy milyen magasabb inflációt képzelnek el, vagy pedig azt, hogy az államháztartási hiány mértéke mekkora lehet. Hiszen lehet ez 4,5 százalék vagy 5 százalék is, csak kalkuláljuk hozzá, hogy akkor az infláció is sokkal magasabb lesz a 11 százalékos tervezett szintnél.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal tudom zárni, hogy talán némileg rossz időben volt ez a vita, hiszen választások után vagyunk, és választások előtt vagyunk, és nagyon sok olyan hozzászólás hangzott el, amely nem egészen kötődött a mai vitanap tartalmához. Azt gondolom, hogy a választási ígéreteket azoknak kell betartani, akik a választásokat megnyerték. A Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz-Magyar Polgári Párt által, a parlament által megszavazott kormányprogram azt a fajta nyugdíjemelést teszi lehetővé, amiről ma itt a kormánypárti oldalon beszéltünk. Bízom abban, hogy ez sikeres lesz, és a következő esztendőkben a kormányprogram több pontja is megvalósul, aminek hatására ez a nyugdíjemelés értékálló lesz, és amennyiben évente lehetőség van rá, ez reálértékben is növekszik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 




Felszólalások:   1   1-191   192      Ülésnap adatai